Tékozló Homár

Szaunába zárja a dohányosokat a Siemens (frissítve)

2012.07.06. 09:47 | jackyll | 476 komment

siemens_szauna.jpg

A Siemensnél szó szerint vették a Homár szlogenjét, ezért a nikotinaddikt alkalmaztottakat berakták üvegkalitkákba, hogy ott füstöljenek. Igen ám, de a kalitkák a szabadban találhatók. Télen még nem volt tetejük, amikor beesett a hó, aztán nyárra lett tető, meg 60 C. Ez a legdurvább drogprevenciós módszer, vagy még tartogatnak valamit a tarsolyukban?

A dohányzási törvény bevezetése óta türhetetlen állapotok uralkodnak a Siemens Zrt csepeli telephelyén. Első körben, télen nem volt oldala és teteje a kalitkának, majd a havazás elmúltával beburkolták...  A dohányos alkalmazottakat egy, a tüző napon felállitott üvegkalitkába "terelik". Fegyelmi eljárással fenyegetik és dijjazzák, aki megpróbál az árnyékban, vagy esetleg a fülkén kivül dohányozni. A telephelyen több ilyen üvegkoporsó is kialakitásra került, de szinte mindegyiket délelőtt 8-9 órától estig veri a nap, ezáltal 50-60 fokos hőmérsékletet előidézve a kalitkában ezeken a szép nyári napokon. Azért, mert valaki dohányzik, még nem feltétlen kéne az ájulás és a hőguta szélére sodorni, kényszeritő eszközöket alkalmazva. Arról nem is beszélve, hogy a kijelölt szüneteknél van olyan fülke, ahova akár harminc ember is jut egyszerre...

UPDATE 07/13: Néhány apróbb kiegészítés naiv ügyféltől:

 a kommenteket olvasgatva két kiegészitést küldenék:
 1. a dohányzási idő nem a munkaidőből megy, mivel le kell dolgozni a szüneteket
 2. egy téli kép...télen nem volt oldala..se hóban, se fagyban...

 A hangsúly itt azon van, hogy 4-5 méterrel odébb árnyék van, lehetett volna oda is rakni.Nem tették.De aki odaáll, az fegyelmit kap...

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

metal · http://electric.blog.hu 2012.07.06. 11:48:00

A dohányzás az egy jog, nem kötelező, ha nem tetszik, ne dolgozz ott, vagy munkaidőben ne dohányozz!

Leadfoot 2012.07.06. 11:48:21

Anyám most szokott le a dohányzásról, 43 évnyi napi 1+ doboz után.

Csak mondom.

parkolok.com 2012.07.06. 11:48:43

Nem kell dohányozni, és akkor nem kell bemenni ebbe a kalitkába.. ennyi..

Én 6 éve szoktam le szóval tudom milyen dohányosnak lenni, és milyen szívni mások büdös szagát..

Csokis · http://csokis.blog.hu 2012.07.06. 12:01:50

Ötletnek nem rossz, a népegészségügyért felelős főmuftik fizethetnének érte a Siemensnek.

parapali 2012.07.06. 12:05:16

Bocs de itt nem arról van szó hogy dohányzik e valaki vagy nem!!
Ha dohányzik az az ő baja és ez egy káros szenvedély!
De azt miért nem lehet a körülményekhez képest kultúráltabb környezetbe csinálni???Itt ez a probléma !Nem okoskodni akartam de azért ha mész az utcán és azt látod hogy a dokik és a személyzet áll az utcán csoportokban akkor is az jut eszedbe hogy szokjanak le vagy keressenek új munkahelyet??Sok helyen ezt megalázónak tartom és ez a megoldás is(kalitka)üvegből vagy plexiből is az!!UFFFF

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.07.06. 12:11:52

Kényszerít valaki bárkit, hogy dohányozzon?
Aki olyan hülye, hogy magától szívja (pedig sört is vehetne az árából), az megérdemli...

Zárt helyen meg az a baj, hogy gázkamra.

asx 2012.07.06. 12:13:18

Mi a baj vele? Egészségkárosító? Ja, a cigi is az!
Kellemetlen? Ja, a cigi is az!
Én csak egy okkal többet látok, hogy több pénz maradjon a családnál.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.07.06. 12:13:35

@parapali: Most akkor ugyanez a hely lehetne szimplán az udvaron is. Ott is meleg lenne.

Amúgy olyan büdös dolgot, mint a cigaretta, hogyan lehet kulturáltan? :D

England win The Ashes! 2012.07.06. 12:17:07

Édes faszom! Ez egy korszerű megoldás. Csinálhatnák azt is, hogy szimplán megtiltják a telephely teljes területén!

@parapali: Bocs, de milyen "kulturáltabb környezetet" akarsz? Sziget pálmafákkal, fűszoknyás svéd csajokkal? Külön téglaépület csak a dohányosoknak?

@Csokis: Nem Siemens-ötlet. Itt (UK) jártam három különböző cég négy-öt raktárában, mindegyik telephelyen ilyesmi kuckó volt kialakítva a parkoló mellett.

metal · http://electric.blog.hu 2012.07.06. 12:25:08

@parapali: "De azt miért nem lehet a körülményekhez képest kultúráltabb környezetbe csinálni???"

Istenem mi kellene még? Esőben nem áznak, hóban nem fáznak, melegben meleg van, ez igaz, de mi kellene még? A munkáltató tegyen be még klímát is?

Kattrin 2012.07.06. 12:32:02

Mondjuk nem értem, hogy lehet ilyen melegben egyáltalán dohányozni...

abalint 2012.07.06. 12:53:34

És télen is fogsz panaszkodni a kalitkára???
Vagy akkor jól fog jönni????

Konflikt · http://flickr.com/konflikt 2012.07.06. 12:56:33

oruljetek h ilyen kulturalt korulmenyek kozott tudsz dohanyozni, amit a ceg CSAK miattad epitett.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.06. 13:01:53

énszerintem csakis búvárruhába lenne jó cigizni, mer akkor az egyik palackbul gyönne a nikotiny, a másikba meg belefúvnám, oszt mingyár nem volna aolyan büdös. zártrencerű dohányzás, oszt mindenki boldog.

amúgy meg a pocctolónak nincs igaza, egy igazi dohányos nem rinyál, hogy hun lehet cigizni, hanem örül, hogy egyáltalán. ha kint a mínusz húsz fokba, akkor ott, ha kalitkába, akkor ott.

ha így se jó, akkor le kell szokni.

Manyecska 2012.07.06. 13:04:19

Most paraszt leszek de úgyis szottyadt mg sárga lesz a bőrötök a cigitől. Tessék eldobni.

Manyecska 2012.07.06. 13:06:23

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: és ha babot eszik??? akkor gáz van! + repül..

Leonardo Di Cabrio (ex-Fidel Castrol) 2012.07.06. 13:09:31

Megalázó? Igen! Cigizni proletár igénytelenség. Tisztára pellengér-jellege van a kalitkának, tetszik.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.06. 13:13:02

@Manyecska: @Leonardo Di Cabrio (ex-Fidel Castrol):

szentigaz. máma ilyen magasztos vagyok....

büdös is, meg drága is, meg igénytelen is. ezér én esztet ellensúlyozandó, csakis gravírozott ezüstszipkával dohányzom, porcellán zsolnay hamutálba, meg a turházni is csak titokba szokok, mikó senkise lássa. :D

Manyecska 2012.07.06. 13:16:54

Akkor a budin kell cigizni nincs más hátra..

Manyecska 2012.07.06. 13:20:21

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: no, ez nem neked szólt mer akkó még nem láttam a beírásod /hogy miért??:O/.. aber..én azt mondom ha jólesik csinálja /mértékkel/..

Manyecska 2012.07.06. 13:26:39

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: igen, tudod ők azt nem tuggyák hogy nekünk ez tökfura, egy bűzölgő rúd, ..mondjuk időnként én is beleszívok a férjemcigijébe:P,..sza inkább cigizzen mer addig se ver..
:)))))):P

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.06. 13:29:23

@Manyecska: én tudomám! mer én mindig leszokok! mán vagy tizenhaccor leszoktam :D

azt öreganyám mondta mindig, mer az öregje meg pipázott, hogy hát igaz, büdös, de legalább nem a kocsmába ül addig se :D

Démonmac1 2012.07.06. 13:31:31

Le kell szokni:)
egy csomó pénzt spórolsz meg vele.
és nem kell a bűzödet szagolnunk.

haggyadaszt 2012.07.06. 13:34:06

@metal: korrekt.

Cigizel? Beszoptad.

Én néha pipázok, de megadom a módját, senkit sem zavarok vele, és mivel nem vagyok függő, nem is kényszeredek hasonló kalitkákba.

Szerintem ez egy jó leszoktató módszer, ahogy az is az, hogy a dohányzóba való eljutáshoz át kell menni kiléptetőkapukon. Rögtön lebukik az, aki 8 órából hármat füstöl.

anna_mari 2012.07.06. 13:35:13

Hadd szagolgassák egymást a dohányosok, legalább átérzik azt, hogy mit éreztek a nemdohányosok, mikor még lehetett a megállókban, stb. dohányozni! HÁHÁ

fuakjs11 (törölt) 2012.07.06. 13:40:27

Gondolom a board nem ott dohányzik...
Tetszettek volna tanulni, kérem.

Firestarter18 (törölt) 2012.07.06. 13:40:59

Munkaidőben, a cég pénzén cigizik, oszt neki áll feljebb, hogy a cég, aminek a pénzén ő cigizik nem bérelt thai kurvákat is, hogy a pöcsén hárfázzanak amíg ő cigizik, a nemdohányzó kolléga meg dolgozik.

Sokáig sok dohányzó kollégám volt, óránként legalább negyed órát basztak el azzal, hogy elszívjanak egy szál cigit.
Mert ha cigi akkor kávé, de előbb rá kell pihenni a cigizésre, akkor meg kell várni mindenkit, mert jaj a Gizike csak 5 perc múlva tud jönni, komótos leslattyogás, komótos szívás, komótos felslattyogás, majd a cigizés kipihenése tíz perc semmittevéssel.

Egyébként kurva nagy troll aki ezt az övegkalickát kitalálta, respekt neki.

Baluci 2012.07.06. 13:42:50

Nálunk az irodánál valami barom elvitte a csikktartókat a kapuból januárban! Gondolta, most mindenki leszokik a törvényre hivatkozva. Mondanom se kell az egész kurva környék tele van szórva csikkel... Ez most jó?... Agyament hülyék!

Szűcslaci 2012.07.06. 13:44:25

Najakkor, asok überokos ujjongó faxkalapnak: Szarni, hugyozni és enni sem kötelező - tehát legyenek eme szentélyek ugyanilyenek. Átlátszó, nyáron katlanisztikus, télen jégverem típusú kalodák.

Démonmac1 2012.07.06. 13:45:15

@Baluci: Kiváló ötlet, odaküldeni közterest, hogyaszonygya szemetelés, 15k- lesz. :)

Baluci 2012.07.06. 13:45:44

@anna_mari: Aha! Eddig, ha szabad levegőn 4 méterre dohányzott melletted valaki, akkor büdös lettél. Most 5 méterre kell mennie és nagyon jó lett!... Ezt el is hiszed?...

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.07.06. 13:45:47

fasznak kell a szímensznél dolgozni? én például ott cigizek ahol akarok,a lényeg, hogy közbe toljam a talicskát.
ha jobb körülmények lennének, akkor meg egész nap ott basznák a kollégák a rezet egész nap a kalickában.

Ahammm 2012.07.06. 13:46:10

Ezaz! Az összes dohányzót ilyenbe!
szokjanak le mielőbb!

És vajon a munkaidejükből levonják a dohányzásra felhasznált időt?

Peetee 2012.07.06. 13:47:44

Majd a kedvedért klimatizáljuk, télen meg fűtjük a helységeket, jó?
Esetleg marhabőr fekvőfoteleket is telepítsünk???????????????
Agyrém....

sure_shot 2012.07.06. 13:48:12

ez egy olyan társadalmi rendszer, amelyben a gyengeségeknek nincs helye, vagy nem szabad kimutatni őket, mert azonnal támadhatóvá válsz. a dohányzás gyengeség. pont.

ilyenkor nagyon örülök, hogy nem kell multinál dolgoznom, be is baszna, ha minden mozdulatomat más irányítaná...
szopacs

Baluci 2012.07.06. 13:48:32

@Démonmac1: És vajon hova dobódjon a csikk?... Ha valaki nyilt, szabad levegőn dohányzik az miért zavar bárkit is? Mi az Úristen kell még nektek, hogy boldogok legyetek?...

ged 2012.07.06. 13:48:55

@Szűcslaci: Szarni, hugyozni és enni alapvető szükséglet.
Dohányozni nem az.

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.07.06. 13:49:07

@Szűcslaci:
nem kötelező szarni? hát nem tudom neked milyen beled van,de nekem napjába megjelenik Kulabácsi, és kopogtat a hátsó kijáraton, hogy most ő szétnézne egy kicsit. és ha akarom, ha nem,egy idő után kijön a kis makacs!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.06. 13:49:49

@Ahammm:

ugyanugyan. mindenkinek jár valamennyi szünet törvényben meghatározott mennyiségben. hogy ezalatt az idő alatt ő telefonál, vagy dohányzik a kalitkába, vagy kiveri magának a wc-n, az már senkit se érdekel.

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.07.06. 13:50:38

@Baluci:
ez fasza megoldás, hogy gyalogolni kellene 20 métert a kukáig,de inkább elbasszák a csikket szana-szét.

Manyecska 2012.07.06. 13:51:14

Fészket nem lehet építeni nekik valami fán??

m.o.p. 2012.07.06. 13:52:35

Ez egy kellemes megoldás. Kíváncsi lennék a WC-re. Vajon onnan is kiszerelik a ventilátort, hogy bent maradjon a szag?
Esetleg az menzán is ilyen olcsón oldják meg a dolgokat? Nem azért nem dolgoznék a Siemensnél, mert meghalok a cigiért, hanem azért, mert amelyik HR ilyen megoldást talál egy problémára, az más témában is így fog eljárni. Ezért mondanám halkan, hogy aki most kiröhögi a dohányzókat, holnap beállhat a szívócső rossz végére, mondjuk energiafelhasználás okán leveszik a klímát az ebédlőből, mert nem kötelező.

c0d3r 2012.07.06. 13:54:41

@Szűcslaci: de b+, szarni, hugyozni és enni kötelező, gondolom nem kell megmagyarázni, hogy miért.

@Baluci: szerintem az az agyament hülye, aki eldobja a csikket, akárhol. Ha esetleg dohányzol, biztos ismerős az a szó, hogy "zsebhamuzó".

@Firestarter18: ott a pont!

közlekedési bűnöző (törölt) 2012.07.06. 13:56:32

A dohányzásról mindenki csak úgy le akarja szoktatni az embereket, közben meg tele az ország zsíros, kövér hájfejekkel, akik nem bírnak leszokni a zabálásról, és büdösek, mert 3 lépcsőfoktól szanaszét izzadják magukat, szóval másokat is zavarnak ezzel! :-)

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.07.06. 13:56:49

@m.o.p.:
elárulok neked valamit. én sose dógoztam klímás házban. bár ez így nem igaz, mert volt olyan,amit az én brigádom épített, oszt később raktak bele klímát

Démonmac1 2012.07.06. 13:59:58

@Baluci: "Ha valaki nyilt, szabad levegőn dohányzik az miért zavar bárkit is? Mi az Úristen kell még nektek, hogy boldogok legyetek?... "

Én beérném azzal ha az összes dohányos abbahagyná.:)
Egyébként elmondom, ha már így rákérdeztél
1, szaga van az embernek is meg a ruhájának is
2, az önmérgezés miatt a TB több erőforrását köti le :) sajnos ez is tény.
3, utcán is előfordul, hogy valaki más pofájába csapódik a füst (felfelé kellene:)
4, előfordul, hogy egyes emberek a házak alatt dohányoznak, és a füst szépen bejön az ablakon. Nyáron főleg:)
5, eddig is előfordult, hogy valaki a közlekedési eszközre rohanva eldobta a staubot, és az utolsó füstadagot szépen az utastérbe...
kihagytam valamit?

Manyecska 2012.07.06. 14:00:14

Most mit izéltek nekem munkaidőben fogant a fiam-mint góréfeleségnek.. :D ?
:)))

közlekedési bűnöző (törölt) 2012.07.06. 14:02:18

@Démonmac1:

"4, előfordul, hogy egyes emberek a házak alatt dohányoznak, és a füst szépen bejön az ablakon. Nyáron főleg:)"

Kocsmák környékén ezt például megköszönheted az okos dohányzásellenes törvénynek.... visszanyalt a fagyi.

KecskeDotyi 2012.07.06. 14:02:19

@m.o.p.: Az én ebédlőmben nincs is klíma! Lehet h volt csak túl sokat röhögtem? o.O

@közlekedési bűnöző: Ugye te is érzed h mekkora fassssssságot írtál?

Travis007 2012.07.06. 14:02:24

Nekem a buszmegallom szinte pont ugyanigy nez ki. Telen marha hideg van benne, nyaron oda sut a nap es szinte meg lehet gyulladni. Most akkor kihez menjek panaszra? Beszaras!

m.o.p. 2012.07.06. 14:03:39

@Horváth Lajos-kőmíves ( geek paraszt): Te vagy minden munkáltató álma :)
Ha még azt is bevállalod, hogy a WC-ebédelsz meg, sőt, az sem kell, állva a korlátnál, akkor igen kapós leszel.

Fortisszima Fingusz 2012.07.06. 14:03:41

@franc0:

hát barátom, ezt rosszul tudod.
A board is ott dohányzik, rájuk is ugyan az a törvény vonatkozik.
De nap mint nap látom, hogy a "fenyegetés" ellenére árnyékban dohányoznak az emberek, ha rájuk szólsz, hogy ez nem a megfelelő hely, akkor kioktat, hogy menjek be oda én aszalódni.
A faszé kell dohányozni? Ha meg dohányzom, akkor a törvényt fogadjam el és tartsam be.
A törvény amúgy rendelkezik arról,hogy LEGALÁBB 3 oldalról fedettnek kell lennie a dohányzóterületnek.Tehát akkor hol a hiba?
Ja, és még mielőtt a sok dohányos leugat, én is dohányoztam, ma van két éve,hogy leszoktam a cigiről

közlekedési bűnöző (törölt) 2012.07.06. 14:04:00

@KecskeDotyi:
Miért lenne faszság? A túlzabálás ugyanolyan addiktológiai eset, mint a dohányzás...

Démonmac1 2012.07.06. 14:04:47

És nemegyszer látni dohányzó szülőket, anyukát apukát, gyereket kézenfogva, vagy bébit bbkocsiban tolva...azoknak senki nem mondta meg, hogy ez így baromira helytelen?

m.o.p. 2012.07.06. 14:06:40

@KecskeDotyi: Nem nevet! Munka van. Nevetni otthon kell. A meleg ebédlő pedig külön jót tesz a szintidőnek.

Shadow82 2012.07.06. 14:06:41

Szívják csak egymásét. Talán nálunk is kialakul az a hozzáállás, hogy dohányozni nem hogy nem menő, hanem ciki. Efféle "nevelő" célzatú megoldások nélkül ez nem megy.

Démonmac1 2012.07.06. 14:07:27

@közlekedési bűnöző: "Kocsmák környékén ezt például megköszönheted az okos dohányzásellenes törvénynek.... visszanyalt a fagyi. "

Sajnos egy primitív népekkel telezsúfolt országban, még egy darabig így megy, aztán majd csak sikerül.

közlekedési bűnöző (törölt) 2012.07.06. 14:08:13

@Démonmac1: Ki a primitív? Aki kimegy dohányozni, mert ott szabad? Vagy aki benn marad megsértve ezzel a törvényt?

Démonmac1 2012.07.06. 14:09:20

@közlekedési bűnöző: A túlzabálással viszont nem károsítod a többi embertársad egészségét, passzívan se:)

közlekedési bűnöző (törölt) 2012.07.06. 14:09:23

@Démonmac1: A primitívségről még annyit, hogy Ausztria kb. fényévekkel előrébb van nálunk, mégis megvannak egymás mellett a füstölgők és a nemdohányzók. Hozzáállás kérdése az egész.

piszter 2012.07.06. 14:09:26

tévedés van. a szaunadohányzó, az a kövér dohányosoknak van, hogy fogyjanak a pihenőidőben. így nem lesznek annyira büdösek, nem zavarják azt a kevés sovány dohányzót, akki annyira azért nem büdös.

a zabálásról kell leszoktatni a dagadékokat. kövér egy nemzet ez...

Kis ember 2012.07.06. 14:10:47

Nos, Grafitemberrel szólva csak annyit mondhatok:

Ne dohányozz, geci!

napirajz.hu/files/nedohanyozzgetszi_kicsi.jpg

Józsi bácsi, a frappáns visszavágások nagymestere 2012.07.06. 14:11:09

@Ahammm: és a te munkaidődből vajon levonják a homár-olvasási, és -kommentelési időt?

mahoo 2012.07.06. 14:11:44

Ebben az országban hirtelen mindenki antibagós lett? El sem hiszem, hogy milyen ellenpropangadát tud kiváltani a keserűség, az alattomosság, az irigység és a "dögöljön meg a szomszéd tehene" hozzáállás is. Jó lenne, ha végre az idióta ötletek és az emberek szabadságának megsértése helyett azzal foglalkoznánk, hogy dolgozni kell azért, hogy jobb legyen és nem kell mindenre fejet hajtani, amit az általunk magasztalt, vagy félt vezetők kitalálnak. Ezen gondolkodjunk el egy kicsit. Magam is dohányos vagyok több, mint 20 éve, de még soha nem láttam ilyen szintű megkülönböztetést, mint ami manapság Magyarországon van. Más államokban vannak sokkal élhetőbb szabályok. Ha valakinek nem tetszik, ne menjen olyan helyre, ahol dohányoznak és kész. Ez a munkára is ugyanúgy vonatkozik. Ezért a viselkedésért máshol fajgyűlölőnek neveznének valakit. Továbbra is állítom, hogy a dohányzásnak van olyan módja, ami nem zavar másokat. Cserébe, a mások is elfogadhatnák, hogy mi is emberek vagyunk és azzal mérgezzük magunkat, amivel akarjuk. Ja, és ott és akkor, amikor akarjuk. Természetesen a gyerekeket meg kell védeni a passzív dohányzástól, de a felnőtteket minek? Ha elmegy melletted a hetes busz, több füstöt nyelsz be...

DFK 2012.07.06. 14:12:38

Örüljenek, hogy van dohányzóhely, mert azt is mondhatná a cég, hogy ő nemdohányzó munkahely.

Démonmac1 2012.07.06. 14:12:54

@közlekedési bűnöző: "? Aki kimegy dohányozni, mert ott szabad? Vagy aki benn marad megsértve ezzel a törvényt? "

Az a primitív, aki éjjel 2 kor nekiáll részegen ordítva, cigivel a szájában a házak között mászkálni:)A kapulajban elhelyezi a hugyát/hányását/egyebét.
Hozzávesszük azt a barmot aki a csikket nem képes elvinni egy szemetesig, hanem kifricskázza az ablakon (legyen ez autó, vagy lakóépület)

És magánterületen nem dohányozhat. odébbmegy. Mennyi ilyen végbélagyú van pedig. Mindnek magyarázni kell.

Pontos 2012.07.06. 14:12:59

Legközelebb az ebédet is ott kell majd elfogyasztani. Az emberi korlátoltság, káröröm és bunkóság nem ismer határokat.

KecskeDotyi 2012.07.06. 14:13:20

@közlekedési bűnöző: És a kövér ember szagától (wtf? ha valaki kövér akkor büdi vagy miazisten?) neked is nő az esélyed a rákra? Vagy károsabb lesz tőle a tüdőd?

@m.o.p.: Itthon vagyok, munka épp nincs :D
Pont ma reggel voltam a munkaügyibe és megkérdeztem h nekem ugyan mikor akarja már végre kiszúrni a szemem az állambácsi havi 10-20 ezer forinttal? Nézett rám a csaj bambán...Mondom az a baj, h diplomás fehér ember vagyok, aki dolgozni akar és akinek nincs 12 testvére? Mögöttem kicsit zúgolódott a sor :D
Azt mondták h nekem majd valamikor az év vége felé jár, KÖZMUNKÁÉRT.....Mondtam h kösz, addigra valszeg vállalkozó leszek.

Koky_ 2012.07.06. 14:13:28

Ismerősöm csepeli cégnél dolgozik egy gyárban, ott összesen 5 perc a pihenőidő, ami egyben az ebédidő is! Érdekes módon a munkavédelmisek mindig mindent rendben találnak, holott kötelezően kell túlórázni, van mikor 2 napot dolgoznak non-stop, mert ha nem maradnak bent, kirúgják őket. Szóval inkább csitt a kalitka miatt...

közlekedési bűnöző (törölt) 2012.07.06. 14:13:37

@Démonmac1: Ha megfelelő helyen gyújtok rá, akkor a dohányzással sem. Mondom, hozzáállás kérdése.

Peterpapo 2012.07.06. 14:13:41

@metal:

A lélegzés is az. Dolgozz úgy, hogy közben ne vegyél levegőt. Félreértés ne essék! Teljes mértékben egyetértek a nem dohányzók védelmében tett minden korlátozással, de ez a hadjárat a dohányosok ellen ettől még teljesen felháborító! Ilyen alapon az alkohol fogyasztást is üldözni kellene. A cigi dobozára rá van írva, hogy a dohányzás halált okoz. Az autóvezetés is, mégsem írják rá az autókra. Most már azért nonszensz, amit velünk dohányosokkal művelnek!

Józsi bácsi, a frappáns visszavágások nagymestere 2012.07.06. 14:14:48

@ged: autózni városban viszont nem az, nekem mégis szagolnom kell a büdös, rákkeltő kipufogógázokat.

Démonmac1 2012.07.06. 14:15:12

@mahoo: csak próbálj meg mondjuk Szupermarketben rágyújtani, mondjuk Venice Beachon, örülhetsz ha nem lőnek le:)

közlekedési bűnöző (törölt) 2012.07.06. 14:15:17

@KecskeDotyi:

"(wtf? ha valaki kövér akkor büdi vagy miazisten?)"

Igen. Aki kövér, az jobban izzad, aki jobban izzad, az büdi. A dohányzással meg senkinek nem károsítom az egészségét, ha megfelelő helyen gyújtok rá (én megteszem), ahogy fentebb is írtam. Szóval marad a büdös, de akkor 1-1. :-)

dr.pupak30 2012.07.06. 14:15:53

a kommentekből dől a magyaros "akinek nem tetszik az dögöljön meg" gondolkodásmód. tolerancia elvtársak és a másik helyzetébe történő beleérzőképesség és az ország megváltozik

billy reed 2012.07.06. 14:15:58

A szünetedet töltsd el pihenéssel. Igyál egy jeges teát, tízóraizz, ebédelj a légkondicionált épületben.

Ja, te büdösíteni akarsz? Akkor tedd...

@Baluci: "Ha valaki nyilt, szabad levegőn dohányzik az miért zavar bárkit is? Mi az Úristen kell még nektek, hogy boldogok legyetek?... "

Pl. az, hogy a tüdőrákodat ne az én TB-m kárára kezeljék.

KecskeDotyi 2012.07.06. 14:16:04

@mahoo: Szerinted valaki irigy a dohányosokra?

Két aktív dohányos szülő mellett nőttem fel. A párom is dohányzik. Én még csak ki se próbáltam soha, élből utálom. A páromnak is mondogatom h oké, h gyerek lesz, meg minden, de addig tuti nem lesz TŐLE (XD) gyerekem, míg ő legalább 3 évig nem gyújt rá.

közlekedési bűnöző (törölt) 2012.07.06. 14:16:53

@KecskeDotyi:

"Mondom az a baj, h diplomás fehér ember vagyok, aki dolgozni akar és akinek nincs 12 testvére? "

Látod, neked is van hibád: rasszista vagy, az pedig káros mások egészségére! :-)

Peterpapo 2012.07.06. 14:18:11

@DFK: Abban nem vagyok egészen biztos, hogy mondhatja, persze hacsak nem biztonsági okokból, de az hátrányos megkülönböztetés lenne a részükről. Szerintem.

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.07.06. 14:18:17

@mahoo:
"de a felnőtteket minek?"
azé, mert ahogy minket dohányosokat megillet, hogy szíjjuk a dekket, úgy azokat is megilleti az, hogy ne szagolják, akiket ez zavar.

közlekedési bűnöző (törölt) 2012.07.06. 14:18:37

@billy reed:

"
Pl. az, hogy a tüdőrákodat ne az én TB-m kárára kezeljék. "

A cigi árának nagy része adó. Abból fizetik, nem a te TB-dből.

KecskeDotyi 2012.07.06. 14:18:43

@közlekedési bűnöző: Ehhh :D A kövér-jobban izzad párhuzamot rendkívül gyorsan megcáfolom neked. Ld párom és én. Ő cérnabéla vékony, kellemesen szálkás testtel, 5 perc és már a homlokán folyik az izzadtság, átázik a póló a hátán, stb. Nekem ezalatt (igen, kitalálhatod h akkor melyikünk a nem megfelelő testsúlyú :D) épphogy megnedvesedik a hónaljam.
És most 5 perc aktív szabadföldi kapálásról beszélünk.

RaSHaWeRaKH 2012.07.06. 14:20:03

A dohányzásnak nincsen egészségügyileg javallott, vagy az egészségi állapotra pozitívan ható mértéke.

Tök fölösleges összemosni az evéssel, ivással, ürítéssel, még ha a mértéktelenség ezek esetében is problémákat okoz, vagy azok jele.

Manyecska 2012.07.06. 14:20:59

@KecskeDotyi: figyeljé ha akartok gyereket nem árt előtte egy tisztítókúra /ilyen cigi, gyóccerek/ mi arra is figyeltünk. Utána meg kizárod a házból/lépcsőházba/stb!!:)

Peterpapo 2012.07.06. 14:21:25

@billy reed:

Nyilván baromi egészségesen élsz, és nem eszel zsíros ételeket és nem iszol sem alkoholt sem kávét. Ráadásul én is fizetek TB-t, vagyis a sajátomra dohányzom, ha nem haragszol. Azt ismered, hogy ami jó van az életben az vagy egészségtelen, vagy erkölcstelen, vagy hizlal. Ha Te egyiket sem teszed minek élsz?

közlekedési bűnöző (törölt) 2012.07.06. 14:22:37

@KecskeDotyi: Akkor próbáltasd ki az 5 perc szabadföldi kapálást egy kövérrel...

Nem 5 perc után fog izzadni, hanem 1 után.

SP.W 2012.07.06. 14:23:32

Kedves Siemens, én kivenném a padot is.
üdv

Peterpapo 2012.07.06. 14:24:09

@RaSHaWeRaKH:

Az autózásnak sincs. Sőt! Az élet mindig halállal végződik, akár dohányzol, akár nem. Ilyen alapon nem menj ki az utcára, mert bármikor a fejedre eshet egy zongora, vagy elüthet egy űrhajó. Csücsüljél otthon azt jó napot.

KecskeDotyi 2012.07.06. 14:24:26

@közlekedési bűnöző: Ez nyílt titok. És nehogy má' az én gondolkodásom miatt haljon meg valaki. Majd akkor fog, ha már nem gondolkodok, csak megyek a fejem után.

És tény és való, ez súlyos probléma, mármint a bőrszínem is és a végzettségem is.

Előző alkalom: jött egy ürge és mondta h aki a 22ezernemtudommennyi segélyt kapja, az jöjjön velem, sor negyede eltűnt. Előttem egy csillogóadidiasz melegítős "úriember" állt a kicssaláddal, ő röhögve mondta h mi többet kapjunk annál báttya....Azt hittem megfojtom.

Odaér az ablakhoz, mondja h szeretné a buszjegy árát elkérni. Oké, írja rá a nevét, címét, szüldátumát a jegyre. válasz: "csókolom drága, én nem tudok írni...."

Démonmac1 2012.07.06. 14:25:06

@Peterpapo: "Azt ismered, hogy ami jó van az életben az vagy egészségtelen, vagy erkölcstelen, vagy hizlal. Ha Te egyiket sem teszed minek élsz? "

Légyszi, még ilyen közhelyeket..
Aki ezt kitalálta az teljesen hibbant volt.
Pl van aki imád horgászni,az melyik kategória, vagy mondok jobbat, legót gyűjt...

KecskeDotyi 2012.07.06. 14:26:47

@Manyecska: Már most is ki van zárva :D Na jó, nem, magától ment ki :) De mondtam, h ha 3 évig "tiszta", akkor lehet szó gyerekről. Én ráérek a 24 évemmel, neki kéne kicsit összekapnia magát, mivel idén már 32 lesz...

@közlekedési bűnöző: Látom nem jöttél rá, h nálunk én vagyok a kövér :D És mint említettem, megnedvesedett a hónaljam összvissz, míg a párom lassan 1 liter vizet vesztett :D

RaSHaWeRaKH 2012.07.06. 14:26:52

@közlekedési bűnöző: Részben igaz, de tévedés.
Valóban az árban kifizetett adó az egészségügybe kerül, viszont a dohányzással összefüggő egészségügyi költségek jócskán meghaladják a befolyó adók mértékét. (Kb. 80 mrd Forinttal, ami az éves egészségügyi ktgv. fejezet 8-9%-a.)

auth.gabor · http://wiki.javaforum.hu/display/~auth.gabor 2012.07.06. 14:28:50

@parapali: "Bocs de itt nem arról van szó hogy dohányzik e valaki vagy nem!!
Ha dohányzik az az ő baja és ez egy káros szenvedély!
De azt miért nem lehet a körülményekhez képest kultúráltabb környezetbe csinálni???Itt ez a probléma !"

Dobjátok össze ennek a kultúrált környezetnek árát és kopogjatok be a vezérhez a zsák pénzzel, és akkor biztos megépítik. Vagy ingyen kéne?

KecskeDotyi 2012.07.06. 14:29:10

@Peterpapo: Az autózásnak kifejezetten van. Tegyük fel h az illető, aki eddig autóval járt a 30-40 kilométerre lévő munkahelyére mától gyalogol. Elég valószínű, h se nem ér be időben, se nem alszik eleget, ergo nem tudja ellátni a munkáját, kirúgják, nem lesz pénze, és meghal :D :D :D :D :D

Cinkes 2012.07.06. 14:29:19

@mahoo: erre szokták azt mondani, hogy akkor dögölj meg...

Manyecska 2012.07.06. 14:31:07

@KecskeDotyi: 32 éves, még előtte a lyövő!! 40 felé hülyülnek meg végérvényesen!!:)):P

közlekedési bűnöző (törölt) 2012.07.06. 14:31:09

@RaSHaWeRaKH: Viszont én is fizetek TB-t, azon kívül nem minden dohányos betegedik meg dohányzás okozta betegségekben. Van akit például elüt a villamos, vagy végelgyengülés ben meghal vagy akármi. Viszont minden dohányos fizet különadót a cigi árában.

Óbester 2012.07.06. 14:31:54

Csak gratulálni tudok a gázkamrák újra felfedezéséhez. Mellékesen az egész dohányzás körüli propaganda kísértetiesen emlékeztet a III. Birodalom propagandájára, lásd a „mindenér a …..k okolhatók” . A következő lépés lesz a mondjuk a sárga csillag? Talán nem kéne elfeledni, hogy a dohányosok ugyanúgy adófizető állampolgárok. Aki nem akarja szívni a szagukat, az például ne menjen olyan kocsmába, ahol dohányosok is vannak! Ennyire egyszerű.
Néhány hivatástudattal megáldott szentfazék diktatúrája ez. Arról szemérmesen hallgatnak, hogy mindezt a mocsokságot a dohányosok pénzét követik el.

közlekedési bűnöző (törölt) 2012.07.06. 14:32:08

@KecskeDotyi:

"Látom nem jöttél rá, h nálunk én vagyok a kövér :D És mint említettem, megnedvesedett a hónaljam összvissz, míg a párom lassan 1 liter vizet vesztett :D "

Gondolom ő keményebben dolgozik. Azonkívül, a kivétel erősíti a szabályt. Általánosságban azonban elmondható, hogy aki túlsúlyos, az jobban izzad.

Peterpapo 2012.07.06. 14:34:55

@KecskeDotyi:

Ha karambolozik, akkor soha többet nem fog beérni többet az életbe. :)

KecskeDotyi 2012.07.06. 14:35:45

@Manyecska: Nálam hülyébb úgysem lehet XD. Inkább amiatt agódok, h lassan, de láthatóan a hasán a kockák eltűnnek és némi zsírréteg helyeződik rájuk. Ezt teszi a nyugodt, normális munkahely. Mondtam is h adja vissza a vállakozást és menjen vissza a régi helyére, mert nem leszünk jóban :D :D :D

@közlekedési bűnöző: Igen, mindenképp az a megfejtés, h ő keményebben dolgozik. Ha még esetelg némi tudományos felhanggal azt mondta volna, h ő ilyen izzadós tipős én meg nem, az oké. De ekkora badarságot. Amúgy tudtad, h maga az izzadtság nem is büdi?

Manyecska 2012.07.06. 14:36:14

@KecskeDotyi: sza érted múltkor úgy berúgott hogy amikor délelőtt/délben/ felébresztettem azon csodálkozott hogy van gyereke..:D :)) /na, én ON/

KecskeDotyi 2012.07.06. 14:37:21

@Peterpapo: Aki autóba száll, az minden egyes alkalommal vállalja ezt a kockázatot. De ezzel még mindig nem rombolja tudatosan a saját testét.

Peterpapo 2012.07.06. 14:37:27

Még egy utolsó ötlet. Mivel a magas vérnyomás is egészségtelen, tiltsunk meg, vagy be mindent, ami okozhatja. Például a kommentelést, az okmány irodát, a mobilszolgáltatókat, de elsősorban az emberi kapcsolatokat. Zárjunk be mindenkit egy kapszulába, azt ott azt csinál, amit akar, meg amit tud.

EXTREMEEDITION · https://www.facebook.com/manmadehellblog 2012.07.06. 14:39:23

@közlekedési bűnöző: Tudtommal jóval több (~150MRD) pénzt költ az állam a dohányzás okozta egészségügyi kiadásokra, mint amennyi bejön a dohánytermékek adójából.

RaSHaWeRaKH 2012.07.06. 14:39:36

@Peterpapo: Ezt is összekevered.
Az autózásnak van a közmegegyezés szempontjából széles tömegek által racionálisnak tekintett értelme: A-ból B-be történő gyors eljutás és bármennyire is veszélyesnek tűnik, kevesebb költséget okoz gazdasági szempontból az autóhasználat, mint amennyi kárt okoz a használat miatt keletkező kár.

Zongorás, űrhajós, otthon ülős hasonlatod egyszerű csúsztatás. Nem azt mondtam, amit próbálsz belemagyarázni a mondandómba. :)
Természetesen nem ezt teszem, de őrült sem vagyok, tehát valóban élvezetes dolgokkal teszem teljessé az életem és nem pótszerekkel, a szervezetemet károsító vacakokkal... Pláne nem keresek folyamatosan darukat, ami alatt hátha 15000:1 eséllyel egyszer csak a nyakamba szakad egy zongora, páncélszekrény, vagy betonpanel. :-D

Amúgy ez a vita meddő lesz szerintem. Leszokott dohányosként nagyjából van fogalmam arról, mi a különbség a dohányos és a nemdohányzó élet minősége között.

További szép napot!

Démonmac1 2012.07.06. 14:40:12

@Peterpapo: Bizonyítottad a lappangó tényt, a szüleid dohányoztak amikor elkövettek, sőt a terhesség ideje alatt is sem tartóztatták meg magukat.
aztán tessék.:)

gnme 2012.07.06. 14:40:43

aki mérgezi magát annak símogatják a fejét

aki megdöglene inzulin nélkül, az fizet az analóg inzulinért

előre elvtársak az orbáni úton!

5:20 - 5:47

www.youtube.com/watch?v=_LrAO97cr9A

Vad.Korte (törölt) 2012.07.06. 14:41:39

Túl jó ez a dohányosoknak! Mérgezik magukat, mérgezik a nemdohányosokat, mérgezik az egész bolygót. Dohányos jog nincs! Egészséges élethez való jog van.

KecskeDotyi 2012.07.06. 14:42:19

@Manyecska: Nemááááá :D XD Oh god, remélem nem ez vár rám is :D :D :D

@közlekedési bűnöző: Okosabban és konkrétabban leírva, mint ahogy én tenném:
"Az ekrin mirigyekből távozó izzadás víztiszta színű, szagtalan, enyhén sós anyag – szaga csak a bakteriális bomlás során lehet."

közlekedési bűnöző (törölt) 2012.07.06. 14:42:52

@ExtremeEdition: És minden egyes dohányos dohányzással kapcsolatos betegségben hal meg? Csak mert a kis falumból vagy 5-öt fel tudok sorolni, aki nem. Szóval azok fizették a többiét is, nem?

közlekedési bűnöző (törölt) 2012.07.06. 14:43:58

@KecskeDotyi: Jó.... szóval ha bomlik, akkor büdös, ha több van belőle, akkor büdösebb.

KecskeDotyi 2012.07.06. 14:44:31

@Peterpapo: Hoppá, akkor anyámat is be kéne tiltani? Mert nekem tőle van (örököltem) neki meg az anyujától, akinek nemtomhonnan (mivel sosem ismertem), de nálunk ez genetikus.

Gugyerák Lalyos 2012.07.06. 14:44:36

A dohányzás káros az egészségre. Rajt van a dobozon.

Szenthomárság 2012.07.06. 14:45:12

Azért a szimensznek is van még mit tanulnia toleranciából!
A mi cégünknél van egy ilyen kalitka a bagósoknak, van egy másik a játékgép-szenvedélyeseknek. Vagyis kettő, mert a nem bagózó játékfüggők nem hajlandóak bemenni a bagós játék-kalitkába.
Aztán van egy másik fülke a masszív alkoholistáknak, aki nem bírja ki a munka végéig, az ott ingyen ihat. Van aztán egy üvegkabin a plázafüggő kollégáknak, abban van egy céges mozgólépcső is, meg bevásárlókocsi, ami Erzsébet utalvánnyal is beindul, de ezt is a cég állja.
Hétfőn jön a kabin a pedofiloknak, ahová a cégünk melletti óvoda szállít alapanyagot.
Mindezt a szakszervezetnek köszönhetjük, akiknek természetesen külön üvegkalitka jár, ami a szexfüggőknek járó kalitka mellett van. Ez utóbbiba egyébként hetente új használt bugyi szállítmány érkezik a tokiói anyavállalattól.

közlekedési bűnöző (törölt) 2012.07.06. 14:47:31

@ExtremeEdition: Kíváncsi lennék, hogy hogyan állapítják meg egy dohányos a dohányzástól vagy genetikai okokból kapott szívinfarktust.

Gondolom, úgy, mint a gyorshajtás okozta balesetek számát. Vizes volt az út, 90 helyett 70-nel ment az ürge, de az akkor is relatív gyorshajtás.

Irbisz 2012.07.06. 14:48:10

@Peterpapo:
„Azt ismered, hogy ami jó van az életben az vagy egészségtelen, vagy erkölcstelen, vagy hizlal.”

Ez aforizmának elmegy, egyébként nettó ostobaság, szellemi szegénységi bizonyítvány komolyan venni 16 év fölött :)

magyar ember teli szájjal 2012.07.06. 14:48:13

Hát mondjatok fel, majd jön a helyetekre nemdohányzó.

lOc (a pasztafáriánus) 2012.07.06. 14:48:23

Fogadok ez a g*ci Siemens még csak ki se fizeti a cigi árát.

KecskeDotyi 2012.07.06. 14:48:31

@közlekedési bűnöző: Ha nem bolmik, akkor nem büdi, tök mindegy h 3 ml-ről vagy 250 literről beszélünk.

RaSHaWeRaKH 2012.07.06. 14:48:37

@RaSHaWeRaKH:
"...kevesebb költséget okoz gazdasági szempontból az autóhasználat, mint amennyi kárt okoz a használat miatt keletkező kár." - Na ennek se füle, se farka. Me Culpa.

Helyesen:
...kevesebb gazdasági veszteséget okoz az autóhasználat, mint amennyi költséget jelent a használata miatt fellépő károk enyhítésére elmenő összeg.

Vagy megfordítva, bár nem képződnének az autózással kapcsolatos költségek, de a (z egyéni és társadalmi) termelékenység olyan mértékben csökkenne, hogy kifejezetten káros lenne az autózás mellőzése.

Mindez a dohányzásra egyszerűen nem mondható el. - Nagyjából ennyi.

Óbester 2012.07.06. 14:49:18

Én ezt a kérdést egyszerűen oldottam meg.Akinek nem tetszik hogy dohányzom, nem jön a közelembe. Ennyi. gyakorolja az egészséghez való jogát!

közlekedési bűnöző (törölt) 2012.07.06. 14:49:52

@KecskeDotyi: Igen, de egy idő után csak elkezd bomlani, nem? Vagy akkor mitől büdös a villamos levegője? (nem, nem a dohánytól, mert annak a szagát ismerem)

Környezettudatos 2012.07.06. 14:50:29

@Firestarter18: Sok nem dohányzó kollégám volt. Ezek apám úgy amerikáztak, hogy öröm volt nézni és közben szapulták a dohányosokat, akik alig dolgoznak. Nos, hogy tudd: A munka nem egyenlő aztzal, hogy 8 órában a helyeden vagy, de ebből hat órát fikagolyók gyártásával és elfogyasztásával, mongoloid arckifejezéssel való előremeredéssel töltesz. Nem ám! Lepődj meg.

Óbester 2012.07.06. 14:51:16

Az autózásra visszatérve meg elmondanám, a kipuffogó gázok ugyanazt okozzák.

A környezetkárosító hatásokat meg ne említsük!

Irbisz 2012.07.06. 14:51:46

@mahoo:
"Továbbra is állítom, hogy a dohányzásnak van olyan módja, ami nem zavar másokat."
Ja, ez igaz, de ne magadból indulj ki, a bagósok kb. 80%-a akkora bunkó, hogy ezt a helyes hozzáállást eszébe sem jut követni - ezért kell sajnos törvényileg szabályozni, mert ha nem ilyenek lennének, erre nem lenne szükség ...

"Cserébe, a mások is elfogadhatnák, hogy mi is emberek vagyunk és azzal mérgezzük magunkat, amivel akarjuk."
Ezt ~ 10% fanatikus kivételével elfogadják a nemdohányzók.

„Ja, és ott és akkor, amikor akarjuk.”
A nagy lószerszámot, azt. Tartsd be amit kettővel fentebb írtál, miszerint „a dohányzásnak van olyan módja, ami nem zavar másokat”

közlekedési bűnöző (törölt) 2012.07.06. 14:52:38

@Óbester: Maj mingyá megkapod, hogy autózni szükséges, pedig lóf*szt. :-)

Szükséges valóban, de minek 3000-res V6 motor, miközben 1.2-es is van, és az is elvisz A-ból B-be.

Peterpapo 2012.07.06. 14:53:40

@RaSHaWeRaKH:

Nyilván roppantmód leegyszerűsítettem a dolgokat a hasonlataimmal, de továbbra sem értem, hogy mi ez a boszorkányüldözés a dohányosok ellen? Az alkohol is okoz akkora károkat, mint a dohányzás, az még sincs tiltva. Beszének róla, mondogatják, de nem tiltják sehol a fogyasztását. Mint mondottam volt, teljesen egyetértek azzal, hogy ha én hülye akarok lenni, azzal ne károsítsam mások egészségét, de azt, hogy ennyire leszabályozzák hogy hol dohányozzak már túlzásnak tartom. Otthon sem dohányzom a lakásban, mert senki sem dohányzik rajtam kívül. Télen, nyáron, viharban, napsütésben kint dohányzom. A barátaimnál, rokonaimnál sem gyújtok rá a lakásban, mert igazuk van abban, hogy milyen jogon rongálom az egészségüket. De szabad levegőn, ahol az autók, motorok, buszok és gyárak bűzét amúgy is belélegzed, miért kell nekem három-öt méterre odébb menni??? Ráadásul vannak olyan buták is, akik a városban kerékpároznak és így az intenzívebb lélegzéssel még több bűzt lélegeznek be, mint normál esetben, amivel nincs is baj, de akadnak olyanok is, akik a gyerekeiket is rákényszerítik erre.

Óbester 2012.07.06. 14:53:51

És végezetül!
Amig itt tapiskoljuk a szart, addig ennél sokszorta nagyobb gazemberségeket követnek el a kárunkra.

közlekedési bűnöző (törölt) 2012.07.06. 14:55:02

@Peterpapo: Ugyanez nálam is, de mégis másodosztályú állampolgárok vagyunk...

Peterpapo 2012.07.06. 14:55:26

@Démonmac1: Félig igazad van, mert Apukám dohányzott, de miután megszülettem, ennek immár 46 éve, leszokott róla. :)

Peterpapo 2012.07.06. 14:56:33

@Irbisz: Gondolhatod, hogy én sem gondolom teljesen igaznak, de azért van benne valami. :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.07.06. 14:57:13

fejlettebb orszagokban mar vannak munkahelyek, ahova egyaltalan nem vesznek fel dohanyost

Óbester 2012.07.06. 14:57:16

@közlekedési bűnöző: Felnőtt pár generáció az autók nélkül és nem halt ki az emberiség.

Amúgy egy dolgot eldöntöttem, ha legközelebb munkatársat veszek fel, az csak és kizárólag dohányos lehet.
Megkülönböztetés?
Lehet, de ha lehet kizárólag nem dohányzókat keresni ezt is lehet.

Fekete Mamba 2012.07.06. 14:57:48

@mahoo: hadd ne legyek finom: az apád ...t

Asztalos Gábor 2012.07.06. 14:58:31

rinyál a sok drogfüggő faszkalap dohányos.
Évtizedekig rombolták mások egészségét, magasból leszarták a nemdohányzók jogait, megérdemlik amit kaptak.
Ha korábban nem lettek volna ennyire pofátlanok, akkor nem hoznak ilyen törvényeket. De mivel enélkül leszarták a többi embert, kénytelen volt az állam törvényekkel szabályozni az önuralomra képtelen drogosok drogfogyasztását.

Akinek nem tetszik, hogy egy normális országban korlátozzák a dohányzást, az takarodjon el oda, ahol szabadon teheti, de ne a nemdohányzó áldozatokat akarja elzavarni.

közlekedési bűnöző (törölt) 2012.07.06. 14:59:11

@hagyma: Fejlettebb országon az USA-t érted? LOL....

Kultúra szempontjából Svájc, Németország, Ausztria magasan veri Az USA-t mégis a kutya sem törődött vele, hogy dohányzom se a svájci, se a német, se az osztrák munkaadómnál. Azért vettek fel, mert tudtam azt, ami nekik kellett.

Óbester 2012.07.06. 14:59:19

@hagyma: Ezek ugye azok a fejlett országok, ahol a drogok legalizálva vanna?

Vad.Korte (törölt) 2012.07.06. 14:59:38

@Baluci: @mahoo: Az összes ostoba dohányos ellenérvet felhoztad, vagy majdnem mindet. Nem a dohányzással van a baj, hanem azzal, hogy a dohányosok nagyívben szarnak a nemdohányosokra, kulturáltságot, elfogadást és ehhez hasonló orbitálisan demagóg dumákat eresztenek meg, mikor ők zavarnak másokat. Vagy az én nemdohányzásom talán okoz bárkinek bármilyen bajt??

"Magam is dohányos vagyok több, mint 20 éve, de még soha nem láttam ilyen szintű megkülönböztetést, mint ami manapság Magyarországon van."
Bizony, eddig tűrtük, hogy bárki bárhol az arcomba füstölhessen, mert neki Istentől kapott joga van ott és akkor és úgy bagózni, ahogy neki tetszik. Szerencsére nem kell már mindent eltűrni.

"Ha valakinek nem tetszik, ne menjen olyan helyre, ahol dohányoznak és kész."
Tévedés. Ha valakinek nem tetszik, hogy alklamazkodnia kell a nemdohányzókhoz, menjen oda, ahol nem kell. Békés együttélésről papopltok, ami a tiolvasatotokban azt jelenti, hogy a nemdohányzó kussol és tűr. Hát coki!

"Ezért a viselkedésért máshol fajgyűlölőnek neveznének valakit."
Alapvető fogalmi problémák vannak. A dohányzó ember nem egy külön faj, mint a négerek, cigányok, zsidók, akiket nem illik pusztán a négerségük, cigányságuk, zsidóságuk miatt bántani. Nem. A dohányzás egy tevékenység, ami kimutatottan káros mindenkire. Ezt próbálják meg visszaszorítani, amennyire csak lehet.

"Továbbra is állítom, hogy a dohányzásnak van olyan módja, ami nem zavar másokat. Cserébe, a mások is elfogadhatnák, hogy mi is emberek vagyunk és azzal mérgezzük magunkat, amivel akarjuk. Ja, és ott és akkor, amikor akarjuk."
Ez nem szabadság, amiről beszélsz, hanem szbadosság. Nem, nem azt teszel, amit akarsz. Az autóddal sem úgy és ott mész, ahogy akarsz, és a késeddel sem tehetsz kedved szerint. Ugyanígy a cigiddel sem. Bizony, vannak szabályok...

"Természetesen a gyerekeket meg kell védeni a passzív dohányzástól, de a felnőtteket minek? Ha elmegy melletted a hetes busz, több füstöt nyelsz be..." A felnőttnek nincs joga az egészséges élethez? A felnőttet nem károsítja a füst? Hogy kimegyek-e ahetes busz megállójába, az az én döntésem. Ha te az orrom alá pöfékelsz, az nem. Ilyen egyszerű.

KecskeDotyi 2012.07.06. 14:59:52

@közlekedési bűnöző: kulturált ember ezért mosdik naponta többször, vagy visz magával nedves törlőkendőt, stb...

@Peterpapo: Érdekes ez az alkeszos hasonlat. Jaaaa, hogy hiába álltam akárhány részeg ember ember mellé, nekem nem ment tönkre a májam és a hasnyálmirgyem? Lehet h ezért FASSSSSSÁG?

Asztalos Gábor 2012.07.06. 15:00:26

@Óbester: nyugodtan alkalmazz dohányost, ha neked olyan ember kell, aki a munkaidő negyedét ellógja, a maradék időben meg éppen a nikotinhiánytól szenved.

prometheus_X 2012.07.06. 15:00:35

Egyik dolog: a dohányos is ember, talán nem kéne direkte megölni.

Másik dolog: ebben az országban b+ mindenki okosabb a másiknál és jobban tudja, hogy kinek mi a jó. De nem csak hogy tudja, bele is ugat az ember dolgába.

Azt a getvás kalitkát építhették volna árnyékos helyre is. Pont.

Vannak addikcióra hajlamosabb és kevésbé hajlamosabb emberek. Genetika. Aki nekem azzal jön, hogy akaraterő, annak gratulálok a szerencséjéhez, hogy addikcióra kevésbé hajlamos génekkel bír. Egy addikt ugyanis inkább megdöglik a melegben, semmint leszokjon. Nem azért, mert k*rvára élvezi a helyzetet, élvezi a f*asz, hanem azért, mert nem tud leállni vele. Itt tenném hozzá azt is, hogy a jelenleg elérhető leszoktató terápiás eszközök lósz*rt se érnek. Volt olyan ismerősöm, aki a cigiről való leszokás céljából nikotinos rágót vett. Rászokott a rágóra... aztán rájött, hogy az mocsokdrága még így is, úgyhogy visszaállt a cigire. Aztán arra is rájött, hogy a rágózás miatt megemelkedett a szervezete nikotin igénye és az addigi napi 1 doboz helyett 2,5-et kellett elszívnia. Én is leszoktam 2 hétre, tapasszal próbáltam. Konstatáltam, hogy semmit nem ér, innen is üzenem, hogy a k*rvaanyját annak aki még pénzt is kér érte. Natehát a lényeg: a 2-ik tapasz után nem tettem fel többet mert csak zavart. Aztán jött az első komolyabb stressz helyzet és visszaestem. Ez van. Nem örülök neki. De majd ha lesz egy normális kúra erre a problémára, akkor pofázzon bárki arról, hogy le kell szokni és kész. Nem sajnálom senkitől a sikert, hogy leszokott. Örvendés, halleluja.

A TB-vel dobálózás is igen nagy baromság. Én amióta dohányzok (8 éve kb) kevesebbet járok orvoshoz mint előtte... nem biztos, hogy van összefüggés, de rámutatnék, hogy ilyen is van.

Az embert meg nem a dohányzás teszi tirpákká. Elég sok tajparaszt nemdohányost látni, tehát ilyen összefüggés nincs.

Még egy nem elhanyagolható tényező. Aki jelentős stresszben él, sokkal valószínűbben szokik rá és sokkal valószínűtlenebb, hogy le tud szokni róla. Namost amíg az emberek nagy részének a létfenntartás is kihívást jelent (sz*r kereset, kevés munkahely, mégsz*rabb oktatás, stb.), addig ez probléma fog maradni. A hatósági ár folyamatos emelésével pedig csak azt éri el a kormány is, hogy egyre inkább megérje a mégkárosabb de sokkal olcsóbb ukrán sz*rt szívni. Kontraproduktív az egész rendszer. Pont mint a kocsmákból való kitiltás. Hát de b*sszameg: aki egészséges akar lenni zárthelyen, az menjen fitnessz terembe, ne kocsmába!! OMG.

Az pedig a másik tévhit, hogy "amíg a nem dohányos dolgozik, a dohányos kint cigizik". Nem dohányos kolléga is tv. szerint megtarthatja a napi szünetet, szgépes helyen óránként jár 10 perc. Ezek a szünetek egyébként a tv. szerint nem kell beleszámolni a munkaidőbe, nem sok helyen teszik meg. Ahol mégis, ott a T. nem dohányos kolléga is bármikor élhet a tv. biztosította lehetőséggel.

Szóval összefoglalva röviden:
1.) Dohányosokat nem megölni: kell a GDP.
2.) Legyenek élhető körülmények, elérhető és működő leszoktató terápiák.

Amíg munkád van, idegeskedhetsz hogy holnap is lesz-e. Ha nincs munkád, akkor azért, hogy lesz-e. De akár van, akár nincs, jó eséllyel úgyis kilóg a s*gged a gatyából, félretenni egy buznyákot nem tudsz. Ha tanuló vagy, akkor pedig már előre tudod, hogy a papíroddal kitörölheted, ergo hiába képzed magadat, ha a szakmádban nem tudsz elhelyezkedni. Igen, tudom, van olyan jelenség, hogy túlképzés. Nem erre célzok, de egyébként ez sincs itthon normálisan kezelve, mint ahogyan semmi sem.

Karipapa01 2012.07.06. 15:01:14

@Démonmac1: "Az a primitív, aki éjjel 2 kor nekiáll részegen ordítva, cigivel a szájában a házak között mászkálni:)A kapulajban elhelyezi a hugyát/hányását/egyebét."

Tanusíthatom, hogy a nemdohányzó ilyen ocsmányságot nem csinál :-))

Környezettudatos 2012.07.06. 15:01:52

@Irbisz: Én az alkoholról is így gondolkodom, sajnos azt nem szabályozzák és úton-útfélen a büdös szeszkazánokat kell tolerálnom, akik a házfalaknál hugyoznak és hánynak jobb esetben, rosszabb esetben a nyakadba a buszon. Képmutató és intoleráns ökörség ez. Elfogadnám, ha a cefréző függőket (akik közül itt is sokan kárörvendenek és osztják a már régen elivott eszüket) is korlátok közé szorítanák és büntetnék. Tehát a közteres szondáztat és te nem a kocsmában vagy részeg, dülöngélő paréj, akinek a szája a trágyadomb illatától bűzlik, akkor megdob egy laza 50000-es adók módjára behajtható csekkel.

közlekedési bűnöző (törölt) 2012.07.06. 15:03:07

@KecskeDotyi:

"Érdekes ez az alkeszos hasonlat. Jaaaa, hogy hiába álltam akárhány részeg ember ember mellé, nekem nem ment tönkre a májam és a hasnyálmirgyem? Lehet h ezért FASSSSSSÁG? "

Nem? Ki kellene próbálnod egy olyan mellé állni, aki agresszív lesz a piától (vagy 50%), aztán lehet, hogy megéreznéd? A családja valószínűleg nap mint nap érzi....

LenaLondon 2012.07.06. 15:03:47

Reggel nem engedték ki a hozzászólásomat.
Szóval az egyik római reptéren van dohányzószoba. Nagyon büdös. Szerintem az elszívók nem működnek rendesen. Ablakot meg természetesen nem lehet nyitni.

Peterpapo 2012.07.06. 15:04:03

@KecskeDotyi: Akkor még nem ütköztél alkohol hatása alatt álló autóssal, illetve még nem ütött el, továbbá nem vágott még arcon úgy, hogy a törött orrcsontod az agyadba hatolt, vagy soroljam még?

KecskeDotyi 2012.07.06. 15:04:08

@prometheus_X: Egy apró, de annál fontosabb kérdésem azért lenne: Miért is kellett rászokni? Vagy csak miért is kellett kipróbálni? Ennyit az addikcióval való takarózásról.

LordRadi · http://fine-art-photography.deviantart.com/ 2012.07.06. 15:04:42

Ejjó! Tetszik! Esetleg télire esmeg leszedik a tetőt... :D

Karipapa01 2012.07.06. 15:04:49

@Asztalos Gábor: " nyugodtan alkalmazz dohányost, ha neked olyan ember kell, aki a munkaidő negyedét ellógja, a maradék időben meg éppen a nikotinhiánytól szenved."

Nem. Nekem olyan ember kell, aki óránként megnézi, hogy mit csinál a dohányos, a maradék 3/4 órában pedig azzal foglalkozik, hogy ez az ember dohányzott.

Peterpapo 2012.07.06. 15:05:11

@Asztalos Gábor: Mert a nem dohányos nem lóg mi? :) Amíg én kint dohányzom a nem dohányos bent internetezik.

Környezettudatos 2012.07.06. 15:06:24

@Asztalos Gábor: Annyi eszed van, amennyit a neved sugall. Gyalulj inkább csendben, talán ahhoz értesz.

@KecskeDotyi: "Érdekes ez az alkeszos hasonlat. Jaaaa, hogy hiába álltam akárhány részeg ember ember mellé, nekem nem ment tönkre a májam és a hasnyálmirgyem? Lehet h ezért FASSSSSSÁG? "

Hm. Te is érdekes vagy. No, használjuk a te agyadat. (nem dob fel, de így érted meg) Érdekes ez az idézett hülyeséged. Jaaaa, egy dohányos sem ütött még el a zebrán senkit, mert a cigitől bódult volt, de az alkesz pilóták elég szép százaléka tizedeli a puhatestűt és az autóstársakat? Á! Hagyjuk! Szemellenző.

Vad.Korte (törölt) 2012.07.06. 15:06:36

@Óbester: Nehogy úgy gyakorolja, hogy -- válaszként a te erőszakodra -- mondjuk kikapja a csikket szádból.

RaSHaWeRaKH 2012.07.06. 15:07:15

@közlekedési bűnöző:
"Viszont én is fizetek TB-t..."
Igen. De azt is tudnod kell, hogy ahol nem az állam szociális tevékenysége a TB, hanem valós kockázatbecslések alapján (és egyben szükségszerűen jövedelmező tevékenységként) magáncégek végzik, ott nem lesz soha azonos egy dohányos biztosítási díja egy nemdohányzó díjával. - Amire hivatkozol, az létező dolog, de csak egy, az állami szerepvállalás tökéletlenségéből eredő anomália.

"...nem minden dohányos betegedik meg dohányzás okozta betegségekben. Van akit például elüt a villamos, vagy végelgyengülés ben meghal vagy akármi."
Igaz. Mindenkinek van egy "Józsi bácsija", aki 90 évesen halt meg, pedig napi két doboz Kossuthot szívott el. A valóságot az mutatja meg, hogy mennyi olyat tudunk mutatni, aki ehelyett 55 évesen hunyt el infarktusban, agyvérzésben, vagy rákban, amit persze okozhat zabálás, italozó vagy mozgásszegény életmód, no meg az ezekhez esetlegesen társuló dohányzás.

"Viszont minden dohányos fizet különadót a cigi árában."
A veszélyes munkahelyeken dolgozóknak is fizet a munkáltató veszélyességi pótlékot, amelynek költsége szétporlasztva szerepel a szervezet által előállított termék vagy szolgáltatás árában. - Ez ennek a helyzetnek az inverze, csak itt a pótlékot nem a szervezet fizeti a személynek, hanem a személy fizeti a veszélyes - nem kötelezően elvégzendő - kedvtelésért a szervezetnek.

tcsan34 (törölt) 2012.07.06. 15:08:26

Ha nem tetszik a fülke, ne dohányozz benne. Ja, máshol nem szabad. Akkor keress másik munkahelyet. Ja, hogy lassan már sehol sem szabad. Akkor barátom kénytelen leszel leszokni. Igazából kezet csókolhatnál annak, aki rákényszerít, mert ezen te nyered a legtöbbet.

közlekedési bűnöző (törölt) 2012.07.06. 15:10:13

@RaSHaWeRaKH:

"nem lesz soha azonos egy dohányos biztosítási díja egy nemdohányzó díjával. - Amire hivatkozol, az létező dolog, de csak egy, az állami szerepvállalás tökéletlenségéből eredő anomália."

Figyelj, harmadszor írom be, de utoljára:
TB-t is fizetek, és a cigire rakódó 300%-os sarcot is, úgyhogy befizetem az esetleges többlet-kezelésem költségeit, amik lehet, hogy nem is lesznek.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.07.06. 15:10:26

@közlekedési bűnöző: svajc meg a kultura muhhaha
ott csak bankok vannak meg sielok
@Óbester: annyira vannak legalizalva, hogy minden munkahelyi felvetelnel pisilned kell
/gyk. drogteszt/

scavengario 2012.07.06. 15:11:35

én 10 éve cigizek, de szerintem már ez is sok volt a siemens részéről. mi közintézmény vagyunk (középiskola) és az intézmény bejáratától 5 méterre lehet csak dohányozni. munkaidőben ki se megyek, nekem annyit nem ér, pár kollégám még így is képes a 10 perces szünetben futni, hogy meglegyen az adag. szerencsére nekem már csak a sör mellé hiányzik, de jó lenne erről is leszokni. a zárt szórakozóhelyeken való tiltást is támogatom, bár ezzel magam ellen teszek, de nem baj. igenis húzzak ki a hely elé a szabadba, ha füstölni akarok. ezzel is kevesebbet szívok. és ha épp nem cigizek, engem is zavar a füstje.
szóval hajrá dohányzásellenesség.

közlekedési bűnöző (törölt) 2012.07.06. 15:11:49

@RaSHaWeRaKH: "aki ehelyett 55 évesen hunyt el infarktusban, agyvérzésben, vagy rákban, amit persze okozhat zabálás, italozó vagy mozgásszegény életmód, no meg az ezekhez esetlegesen társuló dohányzás."

Na itt (is) van a kutya elásva. Ki mondja meg biztosan, hogy az az infarktus a cigitől lett vagy mondjuk stressztől?

KecskeDotyi 2012.07.06. 15:12:18

@közlekedési bűnöző: Az agresszió megint más tészta. Sima alkeszokról volt szó. Amúgy a verekedő alkesz még mindig nem a piával okoz nekem kárt, hanem a két kezével/lábával (attól függ, mit használ).

@Peterpapo: Hogy jön ide már megint az autóvezetés? Istenem, de egyszerű ember vagy...

@Környezettudatos: A dohányos ember által kifújt füst árt nekem? Igen. Az alkesz által kilélegzett levegő, kifingott gáz, kihányt étel/ital, stb árt nekem? Nem. Ennyi az egész.

közlekedési bűnöző (törölt) 2012.07.06. 15:13:07

@hagyma: "svajc meg a kultura muhhaha
ott csak bankok vannak meg sielok"

Vannak ott mások is, de csak ezeknek is több esze van, mint az átlag US-nek... :-)

KecskeDotyi 2012.07.06. 15:14:48

@közlekedési bűnöző: Nem tuti h a cigi okozza, de h elősegíti az tagadhatatlan tény.

közlekedési bűnöző (törölt) 2012.07.06. 15:15:03

@KecskeDotyi: "Sima alkeszokról volt szó. Amúgy a verekedő alkesz még mindig nem a piával okoz nekem kárt, hanem a két kezével/lábával (attól függ, mit használ)."

Ugyan miért lenne más tészta az agresszió? Van egy rakás ember (én is imerek sokat), akiket józanul kenyérre lehet kenni, ittasan meg üt-ver, ha tud. Ha nem, akkor otthon a gyengébbet (gyerek, asszony).

Az meg teljesen irreleváns, hogy mivel okozta a kárt neked. Az alkohol okozta a te egészségkárosodásodat, ha valaki piásan betöri az orrod.

közlekedési bűnöző (törölt) 2012.07.06. 15:16:16

@KecskeDotyi: 100 %-os bizonyíték van? Mert ha már extra fizetnem kellene (amit már egyébként most is teszek), akkor ezt talán elvárhatom.

Óbester 2012.07.06. 15:17:17

@Vad.Korte: Ha elfogynak az ész érvek, jön az erőszak? Ez olyan nagyon menetelős mentalitás.

Sir Galád (már foglalt) 2012.07.06. 15:19:37

@Koky_: Vagy emeljük szavunkat amiatt is...Mindenre kuss a megoldás?

perge 2012.07.06. 15:20:18

Simán látszik a képen, hogy NEM kell bent állni, felfestés van az aszfalton, illetve ki van taposva a fű mellette.
(télen meg azon megy majd a sírás, hogy még fedél sincs...lehetne az egész cég nemdohányzó, akkor mit fényképezne a kedves barátunk)

Vad.Korte (törölt) 2012.07.06. 15:20:53

@Óbester: Nem. Az erőszak erőszakot szül. Téged felháborít az erőszak? Remek. Gondolkodj el az erőszakon, amit nap mint nap szenvednek el azok, akikre ráerőszakolják a dohányfüstöt. Soha nagyobb erőszak ne érjen, mint hogy kikapnak egy csikket a szádból.

Nem mellesleg: az érvek azért fogynak el, mert nem jut el sokaknak az agyáig ezek az egyszerű dolgok. Pedig tényleg egyszerűek.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.07.06. 15:21:16

@közlekedési bűnöző: de nekunk jo hulyenek lenni:)
amugy itt 20 eve evrol evre csokken a bagozok szama
ahol en meg a nejem melozik / 2 kulon hely/ a kornyeken nem lehet cigizni
sem az epuletben sem mellette sem bodegaban
a kocsmakban sem lehet
ez van
az utcan me egyelore lehet

873ujr3rk 2012.07.06. 15:22:20

@közlekedési bűnöző: exceptio probat regulam - próbára teszi. nem erősíti. mi értelme lenne annak bazmeg. sosem gondolkodtál rajta ?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.07.06. 15:22:22

@közlekedési bűnöző: ja, van mas is
1 szinhaz van es 200 eve a Tell Vilmost jatszak

közlekedési bűnöző (törölt) 2012.07.06. 15:22:23

@KecskeDotyi: Na jó, most pedig elhúzok a strandra a határ túloldalára, Ausztriába. Ott van dohányzóhely és nem pampog senki. :-)

Peterpapo 2012.07.06. 15:23:19

@KecskeDotyi:

Persze hogy egyszerű vagyok. Ezért is furcsa, hogy nem fogod fel, hogy az autó sok káros anyagot bocsát ki magából még akkor is, ha mindenféle modern cuccokat szerelnek a motorba, meg a kipufogóra, hogy kevesebb legyen. Te (és persze én is) azt vezetjük, hogy minél előbb eljussunk A-ból B-be, közbe mérgezzük a környezetünket. És mindezt éppoly tudatosan, mint ahogy én rágyújtok. Ez ennyire egyszerű.

gnme 2012.07.06. 15:23:47

@közlekedési bűnöző: extrát is fizetsz a tébébe?

mit adnak az extra befizetésekért, van valami listájuk mire jogosult az ember az extra havi befizetés után?

közlekedési bűnöző (törölt) 2012.07.06. 15:24:01

@hagyma: Többször voltam Svájcban is, voltam az USA-ban is. Tapasztaltam a különbséget. Nekem ennyi elég. Na pá.

KecskeDotyi 2012.07.06. 15:24:17

@közlekedési bűnöző: Nem, nem az alkohol okozta, hanem az ürge. Ne legyé' má' idióta, ha kérhetem.

Arra kell neked bizonyíték h a cigaretta növeli a szívroham kockázatát?

Ne, itt van:
www.google.hu/#hl=hu&sa=X&ei=1eb2T7j8FaTP4QTQzJnVBg&ved=0CDoQBSgA&q=cigaretta+sz%C3%ADvroham&spell=1&bav=on.2,or.r_gc.r_pw.r_qf.,cf.osb&fp=18ac3e2fc43568&biw=1024&bih=597

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.06. 15:24:26

szerintem a dohányosokat amerikába kell küldeni, a többit ajrópába, a buzikat ausztráliába, a pedókat afrikába, a cigányokat ázsiába, a zsidók meg választhatnak az északi vagy a déli sark között. volna itt rend.

közlekedési bűnöző (törölt) 2012.07.06. 15:24:57

@gnme: Olvass vissza, hogyha kíváncsi vagy. (De segítek: Cigi ára = egy rakás adó)

min 2012.07.06. 15:25:24

Ez király! Követendő példa a többi cégnek is.

Óbester 2012.07.06. 15:25:30

@Vad.Korte: Egy biztos. Ha nem tetszik, max. nem jössz velem egy légtérbe. Azt megteheted. Azt már kevésbé, hogy szent ütődöttségtől vezéreltetve diktálj!

közlekedési bűnöző (törölt) 2012.07.06. 15:26:06

@KecskeDotyi:

"Nem, nem az alkohol okozta, hanem az ürge. Ne legyé' má' idióta, ha kérhetem."

De az alkohol okozta, ha az ürge józanul nem verekedik. De nem fárasztom magam tovább,mert vagy nem érted, vagy nem akarod. Megyek a strandra.

gnme 2012.07.06. 15:26:51

@közlekedési bűnöző: akkor azt mondod, hogy aki cigizik, annak több szolgáltatás jár ingyen a tébéből, mert több adót fizet be?

mi a plusz ami jár? ..lehet elkezdek cigizni.

Óbester 2012.07.06. 15:26:53

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Téged meg egy ketrecbe a Parlament elé...

KecskeDotyi 2012.07.06. 15:27:07

@közlekedési bűnöző: Hajrá, csak felejts el visszajönni!

@Peterpapo: Én egy héten két alkalommal ülök autóban :D Mindenhová gyalog megyek, mivel a buszjegy is drága. Akkor most win?

fuakjs11 (törölt) 2012.07.06. 15:27:23

Egyszerűek vagytok mint a faék bazmeg ezzel a turbo-dohányzásellenességgel.

Mondjatok EGYETLEN olyan kibaszott intézkedést, amit a kormány hozott annak érdekében, hogy az embereknek (minden hátsó szándék nélkül) jobb legyen.

NINCS ilyen.

Hihetetlen bazmeg, 20 éve vagyunk nyakig a trágyalében, de még mindig nem azon gondolkodik a paraszt, hogy hol van a kutya elásva.

Halálra ítélt ország ez.

min 2012.07.06. 15:28:41

@közlekedési bűnöző: de ott elballagsz a csikkel a szemetesig ugye? Vajon miért? Nálunk egy strandon az igénytelen bagósok következményeként vajon miért áll bokáig az ember az eldobott csikkhalomban? Ott ha megkérnek, hogy ne mellettük füstölj akkor nem pampogsz ugye?

TARTYOM 2012.07.06. 15:28:54

@mahoo: Mert nekem meg jogom van nema te szarságaidat szívni.

A dohányos igenis húzzon el minden átlag embertől 15 méterre a többi dohányos közé. Nem azt kell védeni akinek van egy plusz szokása, hanem mindig azt akinek nincs.

Nem a dohányzás az alap emberi létszükség ezért ezt nem is kell védeni.

gnme 2012.07.06. 15:29:22

@franc0: a paraszt tök mindegy mit gondol (...)

nem a paraszt írja a törvényeket, hanem azok nevekhez köthetők

Vad.Korte (törölt) 2012.07.06. 15:30:05

@Óbester: Ez az egyik dolog, amit nem értesz, meg a többiek se. Ha ez a légtér a kijelölt dohányzóhely, nem megyek oda. Minden ok. De ha vannak, akik szerint nekik nem lehet diktálni, mert ők ott dohányoznak, ahol akarnak, akkor bizony már a dohányos van eltévedve, ugyanis neki kell alkalmazkodnia, hogy ha nem tetszik, hogy itt nem lehet dohányozni, nem jön ide. Bizony.

Az a kérdés, ki sérti kinek a jogát, egészségét.

Szent ütődött, aki nem akarja szívni mások mocskát? Akkor én az vagyok. Meg a fele ország.

Peterpapo 2012.07.06. 15:31:24

A TB-ről még annyit, hogy akkor be kellene tiltani az extrém sportokat is, de még talán a nem extrémeket is, mert elég sokan törik össze magukat, vagy makár másokat is e tevékenységek művelés közben.

Peterpapo 2012.07.06. 15:32:38

@KecskeDotyi: Majd jól tönkre mennek az ízületeid, kopnak a porcaid a betonon sétálgatás közben. :)

Mérges 1234 2012.07.06. 15:33:14

Nem akora para ez, úgyanis dohányozni nem ötelező.

Van olyan munkahely, ahol kimondottan tilos,mégis többé kevésbé mindenki elfogadja.

Esetleg tényleg el lehet kezdni gondolkodni a leszokáson....

gnme 2012.07.06. 15:34:02

@Vad.Korte: á. ne kapd fel a vizet

metabolikus szindrómásak lesznek mind (mindkét dohányos nagyapám, feleségem pl. az lett)

pofájuk csak most nagy, mert még nincs baj

aztán majd sírnak ha megjelenik a metabolikus szindróma és az orvos közli velük: hát bázzeg jóska, ..nem kellett volna dohányozni, sz' mos' nem lenne baj

Peterpapo 2012.07.06. 15:34:09

@TARTYOM:

"Nem a dohányzás az alap emberi létszükség ezért ezt nem is kell védeni."

Az autó sem az. Járj rollerrel, biciklivel, vagy lovagolj!

KecskeDotyi 2012.07.06. 15:34:23

@Peterpapo: Hány dohányos köt ki egy évben kórházban a dohányzás következményei miatt? És hány extrém sportoló? Azt hiszem mind tudjuk, h a mérleg nyelve merre billen.

Mérges 1234 2012.07.06. 15:34:28

@Peterpapo:

Az extrém sportolóknak külön biztostát kell kötni.

Én a tb-soldalát nem bolygatnám a dolognak, mert tényleg van rajta jövedéki adó bőven, talán fedezi a plusz kiadásokat.

Óbester 2012.07.06. 15:34:31

@Vad.Korte: Szent őrületed a standard falanszteri propagandádat minősíti.

Mellékesen pont az a bölcs vezérünk egy erős dohányos, aki ezt ez egészet beterjesztette.

Persze, rá vigyáz vagy kétszáz gorilla, nehogy kikapd a szájából a csikket!

Peterpapo 2012.07.06. 15:36:16

Na most megyek haza, csak előtte még elszívok egy cigit. :)

Jó hétvégét mindenkinek! :)

Óbester 2012.07.06. 15:36:18

Budapesten élni már maga extrém sport.

KecskeDotyi 2012.07.06. 15:37:00

@Peterpapo: a legtöbb embernek az alapvető létszükségletek kielégétéséhez szükséges feltételek megteremtéséhez szüksége van a gyors közlekedésre. Dohányra nincs.

min 2012.07.06. 15:37:04

@közlekedési bűnöző: Csak mert lenn voltam a tóparton és minden négyzetcentire jutott több eldobott csikk aztán még ott vannak a letépett celofándarabok amiket elfújt a szél. Talán ezek miatt is hozták meg az új törvényt. Nekem is van barátom aki dohányzik de már régen is inkább odébbment a dohányzó helyeken is ha rágyujtott.
Nem a nemdohányzókban kell keresni az ellenségképet hanem a büdösbunkó igénytelenen másokra nagyívben szaró dohányosokban akik sajnos többen vannak mint az inteligens dohányosok.

_ng_ 2012.07.06. 15:37:07

Van egy szokásom: szeretek óránként az asztal közepére szarni. De nekem egyszerűen megtiltották, és még egy ilyen kis bódét se építettek az udvaron. Melyik ombudsmanhoz fordulhatok?

Óbester 2012.07.06. 15:39:15

@min: Meséld már el kedveském, hány hamutartó van egy strandon kitéve?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.07.06. 15:41:04

@közlekedési bűnöző: az usa-ban 50 allam van, holjartal? es minek?
egyebSt mindenkinek jobb lesz, ha svajcban telepedsz le
amugy szerintem pont svajcot, vagy amerikat felhozni cigi szempontjabo, hat nem jo otlet
nem mondom, hogy nincs eldobott csikk,/ mondjuk $100 az ara, meg egy bizonyos reteg nem cigizik az utcan, de nem jellemzo
@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: ide ne kuldjel senkit, pont elegen vagyunk, foleg ne dohanyost

Mérges 1234 2012.07.06. 15:41:29

@KecskeDotyi:

Plusz, ha az autódata használni akarod, arra is millió erősírás van mások megóvása érdekében, egy érszük kibaszott nagy szívás, de elfogadja az ember.

Én ebben az egésben kibaszottul semmi kivetnivalót nem találok, már ezerszer bizonyították, hogy a dohányosok kevesebbet dolgoznak.

A dohánzás kurvára káros, ha ezek útán is dohányozni akar valaki, fogadja el a szabályokat, ha más valaki meg le akarja szoktatni, köszönje meg.

Ja és fontos én is dohányos voltam valaha, mióta leszoktam jobban gyűlölöm a szagát, és a bunkó dohányosokat is.

Vad.Korte (törölt) 2012.07.06. 15:41:29

@Óbester: Standard falanszteri propaganda? Jó kis szó. Mint a jeki-jeki-vabang.

Érthető módón fáj, hogy jogot veszít a dohányos társadalom. Szerintem túl sok volt. Most megy a picsogás, hogy jaj, süt a nap, meg esik a hó, aztán majd belenyugszik mindenki, hogy az alkalmazkodás legyen kétoldalú, ne csak a nemdohányosoknak kelljen már nyelni a füstöt. Egyszerű.

De mondok egy példát. A mi irodánkban sokan hoznak ebédet otthonról Íratlan szabály, hogy a párolgó pacallal, halpörkölttel, gombás rizottóval nem ülünk be a többiek közé, mert az ételszag egyszerűen zavaró. Nem káros, csak zavaró. Ezért a srácok a házikoszttal elbaktatnak egy tárgyalóig, amit aztán az utca felé lehet szellőztetni. Élni és élni hagyni. Senki nem szól egy szót se. Nem értem, a cigarettánál miért nem lehet ilyen egyszerűen csinálni ugyanezt?

Itt nálunk, még mindig házi példa, van kijelölt hely, a cigisek odasétlnak, és ott dohányoznak. És nem téma. Senki nem pampog, mert neki joga van dohányozni, emg is teszi, nekem jogom és lehetőségem van elkerülni azt a helyet, és meg is teszem. Kész. Nem bonyolult.

RaSHaWeRaKH 2012.07.06. 15:42:27

@Peterpapo: Így kibontva, sok meglátásoddal egyet tudok érteni. (Fegyelmezett, másokat tiszteletben tartó dohányzás, bringa vs. szmog.)
Sajnos Magyarország arról szól, hogy a csekély mennyiségű értelmes MINDIG szív a túlnyomó többségben lévő kulturálatlan barom, vagy folyamatosan ügyeskedő, etikus viselkedés helyett jogászkodva kiskapukereső tróger miatt.

A gond az az, hogy - bár itt Magyarországon ez egyelőre még nem része a közgondolkodásnak - de a másik ember élete és életminősége az egész társadalomnak fontos. (...kellene, hogy legyen.)
Igazából ez maximális önzőség, de egyszerűen arról szól, hogy nekem nem jó, ha én jól élek, a másik meg mellettem szarul, mert akkor van oka arra, hogy kiraboljon az utcán.
Ugyanígy az sem jó, ha valaki pazarolja az életét és egészségét, mert veszít a termelékenységéből és kevesebbet tud hozzá tenni a közöshöz. (Hogy ne tűnjek kommunistának, úgy is fogalmazhatnék, hogy többet kell nekem beleadni a közösbe, hogy őt karban tartsák egészségügyileg, amivel nekem kárt okoz.)
Említette valaki, hogy o.k., de így is pluszos marad a kassza, mert hogy azok, akik rongálják a testüket, korán halnak és ezért nem veszik fel a nyugdíjukat, de ez nem igaz, hiszen nagyobb az esély az 50 feletti korosztályban arra, hogy a kora mellett a betegségei miatt is hatványozottan esélytelenné váljék a munkaerőpiacon, ezáltal az utolsó 10-15 évét inaktívan töltse el - ergo tökmindegy, hogy nyugdíjas-e, vagy sem.

(A nyugdíj rendszert hagyjuk is, mert teljesen fölöslegesen nyitnánk új réteget a beszélgetésben. - Lényeg, hogy a társadalmi felelősségvállaláson alapuló nyugdíjrendszerek kora leáldozóban van, a jelenlegi demográfiai viszonyok között erőteljes bevándorlás nélkül fenntarthatatlanok.)

Egyrészt ez akkor lenne igaz, ha bármilyen egészségügyi költség viselését maximálná az állam a dohánytermékek jövedéki adójából befolyt összeg erejéig és ebből kifutva magára hagyná azokat az embereket, akik bizonyíthatóan szabad akaratukból károsították az egészségüket. (Ezt nyilvánvalóan nem lehet megtenni.)

Másrészt a dohányzás egy mém.
Az esetek 90%-ában egy 20 év alatti szokik rá és egy felnőttkorú (35-40 éves) egyed szokik le róla. Egy bizonyos életkorban lényeges - talán tudat alatt, de akár tudatosan is - választott habitus, azaz a dohányosok száma (amennyiben valamilyen a memetikai kiválasztódásra elnyomóan ható szabályzó nem lép fel) konstans marad.

A lényeg, hogy össztársadalmi szinten kénytelenek vagyunk valamit tenni, - valamilyen befolyásoló tényezőt beiktatni a rendszerbe, - hogy fokozatosan csökkenjen a dohányosok száma. Ha úgy tetszik, bevonni a természetes kiválasztódást a végletekig humánus (és ezért néha teljesen kontraproduktívan működő) rendszerekbe.

Ezért van, hogy ütik-vágják a dohányosokat. Nem személyes ügy.

Józsi bácsi, a frappáns visszavágások nagymestere 2012.07.06. 15:42:34

@ExtremeEdition: már 2005-ben (amikor 400 ft volt egy doboz cigi) is 240 milliárd forint bevétele volt a dohánytermékek adójából a kormánynak, szóval ezzel mellélőttél

Persze... 2012.07.06. 15:43:43

@hagyma: Örülünk és boldogok vagyunk emiatt. Jupíííí! Mekkora ott a fizetés amúgy?

Mérges 1234 2012.07.06. 15:43:53

@Óbester:

Ha nincs hamútartó ne ohányozz bazdmeg, elég egszerű ez, vagy gyűjtsd a csikket és vidd magaddal.

Olyan kibaszott bonyoult ez???

Óbester 2012.07.06. 15:45:41

@Vad.Korte: Teljesen félreértettél. A dohányzó szoba és a retró lágeres udvari gázkamra között van valami különbség.
Az csak hab a tortán, hogy ha egy dohányos ugyanúgy adófizető űllampolgár, akkor talán a jogain is kéne látszania.
Azt külön említeném, hogy nem köteles szerintem ezek alapján eltűsrni,hogy magukat felsőbb rendűnek érző senkiháziak ezért kiközösítsék, inzultálják és gettósítsák.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.07.06. 15:47:12

@Persze...: hat erre a kerdesre konkret valaszt tudok adni az egyesult allamokban a 2 heti fizetes 400 es 4 millio dollar kozott mozog

Óbester 2012.07.06. 15:47:17

@Mérges 1234: Ugyanez van a szemetesekkel Nemdebár.
A csikktartó amúgy a része.
Ha meg leveszik, "nevelési" célzattal, magukra vessenek!

Mérges 1234 2012.07.06. 15:47:41

@Óbester:

A dohányzó szoba kialakítást megint ki fogja kifizetni???

Ha a dohányzá teljsen szagmentes valami lenne, senki nem lene kiközösítve, detényleg arról van szó, hpgy egy másokat zavaró, sőt károsító szokásról van szó, amit igenis korlátozni kell.

TARTYOM 2012.07.06. 15:48:41

@Peterpapo: És ez hogy a faszomba jön ide?

Mérges 1234 2012.07.06. 15:49:01

@Óbester:

Nincs jogod eldobni a csikket, ahogy szeetelni sincs snkinek.

A dohányzás nem alapjog, nem vagy korlátozva semmiben, mások vannak védve tőled.

Jogosan.

Mondo én is dohányos voltam, pontosan tudom milyen ez. Sőt most azt is tudom mennyivel jobb az életminőségem nélküle.

Óbester 2012.07.06. 15:49:02

@Mérges 1234: Károsító szerintem ez a fajta rasszizmus.

prometheus_X 2012.07.06. 15:49:11

@KecskeDotyi: Ennyire futotta csak? Vagdalkozásra?

Óbester 2012.07.06. 15:50:22

@Mérges 1234: Jó! Azért ha megkérhetlek, ne akard rám erőltetni!
Tudod! Az a tolerancia.............

Vad.Korte (törölt) 2012.07.06. 15:52:17

@Óbester:
A kérdés az, lehetőséged van-e gyakorolni azt a jogodat, hogy dohányzol. Mert azt nem tagadja senki, hogy te ezt megteheted. A te pénzed, a te egészésged, a te szagod. Van? Van. Azért ez egy extrém helyzet, de mondjuk hogy odasüt a nap, az csak ebben a két k*rva meleg hétben gáz. Ősszel jól fog esni.

S nekem van-e lehetőségem gyakorolni azt a jogomat, hogy úgy közlekedjem, szórakozzam (étterem, kocsma, színház), stb., hogy nem szívok dohányfüstöt, ha nem akarok? Nos, amíg a dohányosok nincsenek elválasztva a nemdohányosoktól, addig nincs lehetőségem. Mert utaznom, dolgoznom muszáj, szórakoznom jog, de ha bárki bárhol rágyújthat, nincs biztosítva ez a jogom. Ezért az elválasztás. Ezért a kalicka, hogy amikor én hazamegyek, át az udvaron, élhessek a jogommal, hogy nem szívok dohányfüstöt. A gettósítás jó szó, de nem igaz. Nem kényszerít téged senki, hogy oda bemenj. Arra kényszerítenek, hogy bemenj dohányozni. Ezt viszont nem -- hibás módon mondott -- "rasszista" indokokkal teszik, hanem azok védelmében, akik élnének azzal a jogukkal, hogy nem szívnak dohányfüstöt.

Az jogos érv, hogy kettőn áll a vásár.

Troppauer_Hümér 2012.07.06. 15:53:22

Kurva nagy probéma.
Van az országban olyan multi, mint például a Grundfos, ahol a vezérigazgatótól a takarítónőig tilos a dohányzás a gyár területén, még a parkolóban is. Belül füstérzékelők, parkolóban kamerák, aki bukik, fegyelmi und repül.

Állítólag valami környezetvédelmi küldetésük van, meg lelkiösmeret-furdalásuk az ipari tevékenység miatt, és ez jó imidzsépítő.

RaSHaWeRaKH 2012.07.06. 15:54:25

@közlekedési bűnöző: Értem én, hogy harmadszor írtad le. Elsőre is megértettem, de én nem számolom, hányszor írtam le, de továbbra is fenntartom, hogy mielőtt meghalsz, nagy valószínűség szerint ha nem éred meg a nyugdíjkorhatárt, akkor is betegeskedsz másfél évet, az általad igénybe vett egészségügyi beavatkozások költsége pedig magasan verni fogja azt az összeget, amelyet a "300%-os" sarccal tudnál összeszedni ha a jövedéki adót félretennéd.
Az előtte inaktívként - vagy beteges, ezért a munkaerőpiacon értéktelenül - eltöltött pár évedet még bele sem számítottam.
Persze van, aki arra számít és úgy gondolkodik, hogy semmi baja nem lesz 55 évesen, hanem egyik nap felkel, fitten és meló közben a fejéhez, vagy a szívéhez kap és megy a tepsibe, de nem akarok azok közé tartozni, akiknek ezzel kell nyugtatni magukat.
Bocs. Bizonyára elégedetlen típus vagyok és így soha nem fogom tudni megérteni, hogy ez így jó és jó nekem, ha ebben bízhatok, ráadásul a környezetem a hülye, ha mindezt nem fogja fel.

KecskeDotyi 2012.07.06. 15:54:38

@prometheus_X: ŰEz nem vagdalkozás, csak egy aprócska kérdés.

Ez olyan szintű, h szeressük és támogassuk a heroinistát is, hisz csak az addikció áldozata. Csak épp senki nem tartott a fejéhez fegyvert az első belövésnél, hogy márpedig ezt neki meg kell tennie.

EXTREMEEDITION · https://www.facebook.com/manmadehellblog 2012.07.06. 15:55:17

@Józsi bácsi, a frappáns visszavágások nagymestere: Múlt hónapban volt valamelyik híradóban, hogy 1450MRD a dohányzáshoz köthető kiadások, és ~300MRD a bevétel a dohánytermékekből, de nem viccből írtam oda hogy "tudtommal", mivel ez nem biztos, ahogy a milliárdos értékek sem, de több volt a kiadás mint a bevétel. :)

Óbester 2012.07.06. 15:56:53

Ebben még igazad is lenne, ha nem tiltották volna meg mindenhol. A képlet egyszerű. Ami nem dohányzó hely, oda eddig se mentem.
Most már max. nyáron kerthelységbe.
Engedtessék már meg a népnek, hogy eldöntse, melyik hely dohányzó, melyik nem!
Amúgy meg most mi van?
Évente egy rendőri razzia egy polgármesterrel élő TV showban. Két három bagóst megfognak és?
A többiek jó magyar szokás szerint tesznek az egészre.
Egyedül a rendőröket sajnálom, hogy egy bónusz baromságot sóztak a nyakukba.

min 2012.07.06. 15:57:27

@Óbester: És akkor nem tudod megoldani inkább szemetelsz ? Na pl miattad hozták meg a törvényt.
Tudod a legutolsó repnapon előttem állt egy idősebb svájci úriember. Megitta a sörét a műanyagpoharából, aztán rágyujtott és a pohárba hamuzott (nem paraszt mód szanaszét)Miután elszívta nem volt rest addig sétálni amig kukát talált és kidobta.
Na ezen gondolkodj el ha már ilyen kedves vagy kedveském

prometheus_X 2012.07.06. 15:57:36

@KecskeDotyi: "Hány dohányos köt ki egy évben kórházban a dohányzás következményei miatt? És hány extrém sportoló? Azt hiszem mind tudjuk, h a mérleg nyelve merre billen."

Statisztikai adattal is alá tudod támasztani ezt, vagy csak közhelyekkel dobálózol amiket a szomszédpistától hallottál?

Óbester 2012.07.06. 15:59:19

@min: Egy szóval nem mondtam, hogy szemetelek.
Azt mondtam, hogy akkor ne csodálkozz, ha szemetelnek!

min 2012.07.06. 15:59:35

@min: Ja és bármennyire meglepő rengeteg jópofa mobil hamutartót árusítanak trafikokban...bár oda az igényesebb dohányos tér be inkább...

Óbester 2012.07.06. 16:00:31

@min: Most megleptél. A hátizsákomban van vagy három is.

min 2012.07.06. 16:00:37

@Óbester: de csodálkozok mert akkor nem gyújtok rá vagy a szemetet belegyüjtöm a nálam lévő táskába vagy bármilyen megoldást keresek. Az a nagy gáz, hogy ez a kérdés egyáltalán felmerülhet.

prometheus_X 2012.07.06. 16:00:51

@KecskeDotyi: Még mindig vagdalkozol. Nem adom meg neked azt az örömöt, hogy eloffolom a témát abba az irányba, amerre szeretnéd, hogy follyon.

Amit írsz, minden szempontból hülyeség. Az egész fogalomkörrel nem vagy tisztában és ez már a kérdésedből is nyilvánvalóvá válik. Nem vitatkozom olyannal, aki mindenféle utánajárás és egy adott téma legalább közepes mélységig való ismerete nélkül csak ontja magából az indulatos és megalapozatlan marhaságait.

Józsi bácsi, a frappáns visszavágások nagymestere 2012.07.06. 16:02:42

@ExtremeEdition: igazad van, ényleg negatív a mérleg az állam szempontjából, így jogos az érved:

"2010-ben több mint 20 ezer ember halt meg a dohányzás következtében Magyarországon. Ez azt jelenti, hogy száz halálesetből 16 a dohányzásra vezethető vissza. A dohányzó nők legalább 19, a férfiak legalább 16 évvel korábban halnak meg.

2010-ben a dohányzással kapcsolatos állami bevételek meghaladták a 360 milliárd forintot, a társadalom ezzel kapcsolatos kiadásai viszont 441 milliárd forintra rúgtak. A magyarországi dohányzás miatt fellépő egyéni és állami összes kiadás, illetve bevétel szaldója 80 milliárd forint veszteség volt 2010-ben."

arra viszont kíváncsi lennék, hogy beleszámolták-e a 10+ évnyi ki nem fizetendő nyugdíjat (amennyivel korábban hal a dohányos) a bevétel oldalába...

Óbester 2012.07.06. 16:04:51

@Józsi bácsi, a frappáns visszavágások nagymestere: Pontosítsunk.
Nem a dohányzásba, hanem a dohányzáással is kapcsolatba hozható betegségbe.

RaSHaWeRaKH 2012.07.06. 16:05:20

@ExtremeEdition: Nem lőttél mellé.
Józsi bácsi jól tudta az összeget, csak téved abban, hogy ez mire is elég.

Aktuális adatok itt www.oefi.hu/dohanyzas_tarsadalmi_terhe_OEFI_2012.pdf

Amúgy az aktuális adat 2010-es: 360-441 mrd, azaz -81 mrd.

Mérges 1234 2012.07.06. 16:10:36

@Óbester:

Persze mi nem dohányzók legyünk toleránsak, serzintem azok is vagyunk.

Engem az nem igen érdekel, hogy értasz magadnak, persze ez is szomorú, de felnőtt ember vagy.

A cigi büdös, über kurv büdös, és sok embert károsít meg a te és a ti káros szenvedélyetek, ehhez viszont nincs jogotok.

Nem megnyírva lettek a jogaitok, hanem visszaállítva a többiek alapjoga.

El kellene fogadni, hogy a kéros szenvedélyeket a kormány korlátok közé akarja szorítani.

Amiket, írsz, ahogy puffogsz különben ne csodálkozz ha üldöznek.

Büszkén a pofánkba szarsz és még elváros, hogy legyünk toleránsak....

Elképesztő.

valójábannemberci 2012.07.06. 16:11:00

Szerintem építsenek nekik egy légkondis, minibárral felszerelt, bőrkanapás lounge szobát.
A beruházás költségét pedig vonják le a nemdohányzók béréből.
Így igazságos.

(Nem.)

Óbester 2012.07.06. 16:13:22

@Mérges 1234: Ilyen mérhetetlen demagóg propaganda után ne is csodálkozz!
Mellékesen üldözni meg azt lehet, aki hagyja magát.

Manyecska 2012.07.06. 16:13:30

Én ezt nem értem, minek fizetni egy bizonyítottan káros szenvedélyért?? majd ha ők fizetnek nekem hogy szívjam, esetleg....ha már itt elemezgetünk.. :D

rug82 2012.07.06. 16:13:58

Ha valaki bagózni akar, felőlem napi 24 órában szívhatja - de az én pénzemen egy percig sem! SOHA nem vennék fel büdös bagóst!!!

Mérges 1234 2012.07.06. 16:15:15

@prometheus_X:

Már mondtam, hogy ezen ne lovafoljatok, mert az extrém sportoló külön biztosítást kell fizessen.

Egy dolog az egészségkárosító hatás, mert ez piaci alapon működő biztosítokkal hamar helyre lehet hozni.

De mások egészségét, jólevegőhöz való jogát ne korlátozza senki.

Strandon rágyújtani parasztság, oda pihenni és jó levegőt szívni jrnak a népek.

Strandon is kellene kijelölt dohányzóhely, vagy elkerített terület dohányosoknak.

KecskeDotyi 2012.07.06. 16:15:49

@prometheus_X: Mivel nem vagyok tisztában? Az addikcióval, a dohányzással, vagy azzal, h mérhetetlenül ostobenkó vagy?

De csak hogy egy példát említsek a nagy addikciós védelmedre. Párom egy nagyon jó barátja, kb 15 évig szívott füstszűrőmentes cigarettát, napi 2 dobozzal. 1 reggel arra kelt fel, h mától nem kell. Kidobta az összeset, ez volt 8 éve, azóta semmi. Ja, és nem voltak elvonási tünetei.

Ja, kerestem neked statisztikákat. Évente sportsérüléssel kórházba kerülők száma (benne van a nem extrém sport is): átlag 2-3000 fő

Dohányzás: minden ötödik ember emiatt hal meg. Ha most vesszük 9milliónak a lakosságot, akkor ugye ez majdnem kétmillió ember.

Óbester 2012.07.06. 16:16:26

@rug82: Látod? Én meg nem veszek föl, csak bagóst.:)

prometheus_X 2012.07.06. 16:17:21

@Józsi bácsi, a frappáns visszavágások nagymestere: "2010-ben több mint 20 ezer ember halt meg a dohányzás következtében Magyarországon"

Magam előtt látom, amint a több, mint 20 ezer ember felügyelt körülmények között, rágyújtva élete utolsó cigarettájára, minden más ok és körülmény nélkül hirtelen összeesik holtan :)))

Vicc. Az egész kormány és az ezzel kapcsolatos szervek hozzáállása totálisan elégtelen, karó, kapa, vagy inkább egyenesen nullás jegyet érdemelne.

Arról az álszenteskedésről már nem is beszélve, hogy cigizni fújbüdös, de házi pálinkát vedelni az cool. Hát cool a f*szt! A pia legalább olyan veszélyes, káros és BÜDÖS, mint a dohányzás. És azt nem, hogy nem tiltják be: még külön támogatást is kap!

És nekem akárki mondjon akármit, egy erősen nikotinfüggőnek még mindig több tartása van, mint egy erősen alkoholfüggőnek.

Következetesség ebben a témában sincs az állam részéről tehát. De miért is kéne meglepődni, Szécheny-ék után óta az egyetlen következetes és állami szintű dolog az a népnyúzás és a nemzetrablás?

Felesleges ezen a témán vitázni. Élhető országban, normális keresetek mellett, ötöd ennyi stresszel az embereken, fele ennyi dohányos sem lenne. Elérhető és hatékony terápiás leszoktatással pedig még kevesebb. De ezek a dohányzást és más függőségeket motiváló tényezők amíg jelen vannak, addig egyszerűen nincs miről beszélni.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.07.06. 16:18:09

@Mérges 1234: igazad van a lenyegben, de strandon pihenni es jo levegot szivni???
wtf
60 fokban egymilliard embi kozott, telehugyozott medencekben?

Mérges 1234 2012.07.06. 16:19:14

@Óbester:

Ok, lehet a propaganda demagóg, mondjuk azt, hogy szarunk rá ártalmas e vagy sem, végül is az egyén döntése, pláne ha a boztosítási djíban ez érvényesülne.

De miért kell a strandon másnak szívni a füstöt.

Jogod van a káro szenvedélyedet gyakorolni, de mésokat megkárosítani vele nincs.

Ennyi.

Aki elvonultan, másokat nem mérgezvfe tud dohányozni, azzal semmi baj nincs.

Aki a strandon fekvő emberek között rágyújt az egy idióta.

Ja most olvastam a Római reptéren, hogy aki a nem dohányzó helytől távolabb rágyújt 100 Euróra büntetendő, aki viszont gyerek vagy kismama mellett teszi minezt akár 2500 Euróra is, ha ellenállást tanúsít, akkor az összeg duplázódik.

Semmi baj nincs ezzel, magad mérgezheted de másokat nem.

Mit nem értesz ezen?

prometheus_X 2012.07.06. 16:19:56

@KecskeDotyi: Forrás (mindkettőre)?

"mérhetetlenül ostobenkó vagy" - Ez a kijelentés inkább Téged minősít.

Teddy Beer 2012.07.06. 16:20:03

a pia nem budos, csak az ivoja, ha balfek.

Mérges 1234 2012.07.06. 16:21:01

@hagyma:

Pl. Balaton partra gondoltam.
De van egy két uszoda ahol kevesen vannak.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.06. 16:21:26

@KecskeDotyi: Az addikciót maga csinálta magának. Persze azért nem kell teljesen magára hagyni, szüksége van segítségre.

Van aki eldobja a cigit, de van aki nem tudja. Papa tüdőrákos lett, kivették a fél tüdejét, abbahagyta a dohányzást. A mama meg a gyerekek naphosszat az orra alá füstöltek, két évig bírta, vissza szokott. Kiújult, egy év múlva eltemették.

Van aki 25 év után is arra ébred minden reggel, hogy nagyon kívánna egy cigit. Különbözőek vagyunk. De ettől még nem kellene seggfejnek lenni, @prometheus_X: ugye?

porthosz 2012.07.06. 16:22:06

Hja, az ilyen vitáknak azért nincs értelme, mert egyből megjelennek a nikotinfüggő láncdohányosok, akiket -mivel függők- semmilyen észérvvel nem lehet meggyőzni a cigi káros hatásairól, egyszerüen azon okból mert az agyuk már fizikailag is modosult a nikotintól.

Csodálom hogy még nem jöttek meg azok, akiknek van egy ismerőse akinek a nagybácsikája napi 3 doboz cigit szivott el és mégis 99 éves korában halt meg és akkor sem a cigitől hanem mert elütőtte egy autó...

Óbester 2012.07.06. 16:22:12

@Mérges 1234: Viszont valszeg vannak annyira kultúráltak, hogy van dohányzóhely.
Amúgy meg szabad téren aztán végképp nem kell ezt forszírozni. Amúgy a megoltás egyszerű,válasszák le a dohányosoknak a strand egy részét!
Egy hét alatt kiderülnek az erányok.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.07.06. 16:23:21

@Mérges 1234: a balcsin regen jartam, nem tudom mi zajlik ott dohanyzas ugyben
az uszoda az OK
uszodai ember nem cigizik

Mérges 1234 2012.07.06. 16:23:35

@prometheus_X:

Ha iszgatsz a parton a körülötted lévő embereket nem mérgezed meg, és sokkal kevésbé büdös a cucc.

Természetesen az is rohadtul káros.

De azzal többnyire csak magad mérgezed.

Értsétek meg, magatokat jogotokban áll pustítani, de másokat ne füstöljetek össze, légyszves, nem olyan nagy kérés ez szerintem.

Óbester 2012.07.06. 16:24:42

Amúgy tegyük föl a kérdést!
És ha éppen szárított teveszart, vagy sonkafüvet szív az illető?

Az nem dohányzás.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.07.06. 16:24:43

@Óbester: dehogy kell levalasztani
ki kell irni a strand teruleten dohanyozni tilos
cigizzen otthon

Mérges 1234 2012.07.06. 16:24:44

@Óbester:

Én is egytértek a leválasztással.

Azt meg te vedd észre, hogy szabad téren is zavaró.

Társasházban lakom, a lépcsőházban sikerült betiltatni a dohányzást, nem is volt komoly vita.

Józsi bácsi, a frappáns visszavágások nagymestere 2012.07.06. 16:25:21

@Mérges 1234: "Jogod van a káro szenvedélyedet gyakorolni, de mésokat megkárosítani vele nincs."

akkor megkérlek rá, hogy soha többé ne ülj autóba, vagy motorra, mert azzal meg az én egészségemet károsítod.

ennyi.

Mérges 1234 2012.07.06. 16:26:57

@Józsi bácsi, a frappáns visszavágások nagymestere:

Az oda vonatkozó szabályok betartásával teszem, tőled is csak ezt kérjük.

Óbester 2012.07.06. 16:26:58

Ráfaragtál!
Sosem tenném.
Jogsim sincs.

prometheus_X 2012.07.06. 16:28:20

@Mérges 1234: Egészen nyilvánvaló, hogy tized annyi extrém sportoló sincs, mint amennyi dohányos. Arányaiban lenne érdemes megvizsgálni a számokat inkább, de valóban marhaság az összevetés. Ettől nem lesz a probléma se jobban megértve, se jobban megoldva.

A jólevegőhöz való jogban alapvetően igazat adok. A tirpák dohányost legalább annyira rühellem én is, mint bármelyik tirpák embert. A valóságban viszont az a helyzet, hogy tirpák dohányos abból lesz, aki eleve is tirpák volt, mielőtt rászokott. Ennek okaként pedig a leszokás után is tirpák marad. Nem cigi csikket fog szétokádni magakörül, hanem - mit tudom én - szotyit vagy BigMac csomagolópapírt, nem füsttel fogja őrületbe kergetni a környezetét hanem bömbölő zenével mondjuk. Stb.

Én megálló közelében például sosem gyújtottam rá. A füstöt felfelé fújom nem a másik pofájába. Ha pedig gyerek mellett kell elsétálnom, akkor inkább megfulladok mint hogy kifújjam (bár Budapesten speciel a szmog miatt ennek sincs sok jelentősége, csak annyi hogy nyugodtabban tudok tükörbe nézni). És bármennyire is hihetetlen, 8 év alatt a fél kezemen össze tudnám számolni, hány csikket dobtam el, ugyanis ha nincs is sehova se kidobni, akkor is kipödröm belőle a parazsat (könnyen bomló égési végtermék és száraz növény, ha marad, ugyebár) és beteszem a dobozba.

Ennyire egyszerű lenne, nem fáj nekem se, más is meg tudná tenni. De aki nem teszi, az jellemzően minden másra is sz*rik rá a környezetében. Tessen csak szétnézni!

KecskeDotyi 2012.07.06. 16:31:07

@Óbester: A szárított teveszar füstjétől mások nem lesznek rákosak, bár ha papírba csomagolja ,akkor mindegy, megint káros anyag.

Ja, és egészségére annak, aki azt szívja :D :D :D

Óbester 2012.07.06. 16:31:56

@prometheus_X: KB.
Csak ne jöjjenek ezzel a magasabb rendű nemdohányos fajelmélettel!

Mérges 1234 2012.07.06. 16:32:15

@prometheus_X:

Nyilvánvaló a bunkó dohányossal van a gond, nem azzal, aki a környezetét figyelembe veszi.

De itt már kezdett megfordulni az arány, a jüó levegő és az egészséges élet az alapjog, tehát ha tetszik ha nem a dohányosnak kell alkalmazkodni.

A társadalom meg annyit tehet, hogy biztosítja ehhez a feltételeket.

Vlamenynire e is megvan.

Strandon dohányzoktól azonban persze továbbra is frászt kapok, remélem majd egyszer megértik az emerek, hogy más ember közelében 15 m-re nem gyújtok rá....

Óbester 2012.07.06. 16:33:45

Szerintem, egyszer nézzetek ennek utána, mielőtt megszólaltok.
Nem a dohány maga okoz rákot.

Józsi bácsi, a frappáns visszavágások nagymestere 2012.07.06. 16:33:54

@Mérges 1234: én is betartom a dohányzásra vonatkozó törvényeket. mindazonáltal ez a mondatod eléggé öngól-gyanús, hiszen azt semmi nem tiltja, hogy az utcán ne fújjam pont az arcodba a füstöt, mégis felháborodnál, ha megtenném...
szóval egy kis tolerancia kellene mindkét oldalról. én nem fújom a füstöt a te arcodba, de te akkor megérted, hogy én mondjuk nem egy 60 fokos üvegkalitkában szeretnék dohányozni a tűző napon (ahová épp azért vonulnék el, hogy ne kelljen egyetlen nemdohányzót se mérgeznem)

Mérges 1234 2012.07.06. 16:34:18

@Óbester:

Nyilván egyettlen nem dohányzó sm magasabb rendű, attól lesz valaki az, hogy észreveszi a saját és társadalmi érdekeket is, és a kettőt összhagba tudja hozni.

Ilyen dohányos ember is elképzelhető, nekiperze kicsit nehezebb, de nem lehetetlen.

Óbester 2012.07.06. 16:35:29

@hagyma: Látod?
A hozzád hasonlók miatt nem engedek be magamhoz xcsak dohányosokat.

Mérges 1234 2012.07.06. 16:36:03

@Józsi bácsi, a frappáns visszavágások nagymestere:

Szerintem tiltja a törvény, olvass csak bele, ha engem megkárosítasz vele, máris csengetsz, és ha mgtesz lehet a balesetin kötsz ki ráadásul jogosan.

Ne kezd el pörögni, rendszeresen sportolok 198 cm magas vagyok 105 kg leütlek, mint a szart mert gyülölöm a bunkó fajtádat.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.06. 16:37:21

@hagyma: @Manyecska:

a nemdohányzók ajrópába, dohányosok amerikába. seperc alatt rend volna. nemám nyígni mindenütt.

Plumper 2012.07.06. 16:37:41

kedvencem a tetővel RÉSZBEN fedett BKV-megálló.
mert sokba kerülne ám még rátenni 2 négyzetméter fehér lemezt!!!
nem, inkább besüt rajta a nap, beesik a hó. qqqqquuuurvvvaaaannnyát annak, aki kitalálta. benne ültetném pár napig kámikulában, majd -20 fokban.

prometheus_X 2012.07.06. 16:37:50

@Mérges 1234: Az alkoholnak nem a környezetében lévők károsítása a legproblémásabb mellékhatása, hanem a módosult tudatállapotból eredő problémák. Verekedések, késelések, egyéb testi sértések (elfolytott agresszió felszínre törése okán), fulladások, közúti és egyéb balesetek amikkel adott esetben mások életét is veszélyeztetik (a felelősségérzet csökkenése/torzulása eredményeként).

Nem vagyok meggyőződve róla - és bevallom, mivel találkozóra kell indulnom 2 perc múlva, utána járni nem tudok most - hogy az alkoholos befolyásoltság alatt elkövetett károkozások száma kisebb lenne, mint a dohányzással elkövetettekké.

Elég csak egy közúti balesetbe belegondolni. Napjában tucatnyi történik aminek egyértelműen az alkhol az oka (és ez nem találgatás úgy, mint a dohányzásnál, mert a szonda teljesen egyértelműen kimutatja az okozó tényezőt). Sérül legalább egy jármű, de inkább több, legalább egy utas/járókelő, de inkább több. És ezek közvetlen hatások, súlyos anyagi és fizikai károk, amikből napi szinten több is megesik.

Miről beszélünk akkor?

Kimiraikönen 2012.07.06. 16:38:52

@Józsi bácsi, a frappáns visszavágások nagymestere: Biztosvagy benne hogy ami a statisztikában vagyon az tényleg a dohányzás miatt van?/mármint halálozás/

Tudod apám soha nem dohányzott szabad levegőn dolgozott gazdálkodóvolt,de mikor élete alkonyán orvoshoz hordtam mert fulladtnagyon,válasz az volt bácsisokat dohányzott ,leis irta a barom pedig mondtam ,hogy sosem:)

Mindenféle gyógyszert iort meg pumpát de nem javult,véletlen öszeakadtam egy dokival aki megvizsgálta ahogy kelett és közölte hogy ritmuszavar van és láss csodát megjavult hálistennek.Azt a boldogságot amit érzett hogy ujra jólvan sosem felejtem el.

Úgyhogy nálam ezértis fentartássalfogadom a statisztikát sajna.

Óbester 2012.07.06. 16:39:22

@Mérges 1234: sajnálom! Nekem eddig ez jött le.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.06. 16:40:33

@prometheus_X: a sport/dohányzás összevetése a tb szempontjából mégis érdekes, szerintem. mert a tüdőrákos kezelése is pénzbe kerül, meg a darabokra tört lábú/gerincű síelőé is. oszt egyiket se muszáj csinálni, csak hobbi.

prometheus_X 2012.07.06. 16:43:50

@Mérges 1234: Strandról az ilyet ki kell tiltatni. Vagy be kell b*szni a vízbe. Esetleg nem odajárni ha már ennyire tré a hely, hogy erre sem figyel a személyzet, és azt a pénzt olyan helyen elkölteni, ahol kapsz is érte valamit.

Strandon belül dohányozni kb akkora tahóság, mint liftben. Én is küldtem már el k*rvaanyjába embert, aki a liftünkben gyújtott rá. Strandokkal meg ezek szerint eddig szerencsém volt, ilyesmivel nem nagyon találkoztam az utóbbi pár évben.

Józsi bácsi, a frappáns visszavágások nagymestere 2012.07.06. 16:44:48

@Mérges 1234: gratulálok, szép nagy állat vagy, de az 1: ha beperelsz rábaszol, mert nem tudod bizonyítani, hogy én okoztam neked egészségkárosodást, úgyhogy nemhogy én csengetek, hanem bizony te fizeted a perköltséget is. ad 2: a testi sértést én viszont tudom bizonyítani, szóval megint csak rábasztál. mellesleg én kulturáltan szóltam hozzád, te pedig személyeskedsz, ez téged minősít.

tuono 2012.07.06. 16:44:54

Nem látom a problémát. Legalább nem kell gyufát, meg öngyújtót vinni a cigi meggyújtásához... :)

Szűcslaci 2012.07.06. 16:45:07

Frankfurti reptér: kb 10-15 méterenként erős elszívóval felettük kis asztalkák. Helsinki reptér: üvegkalicka százszám nyomorgó bagóssal - láncdohányzásban. Shanghai reptár ( PuDong): Elvileg WC-ben - gyk. bárhol. New YOrk ( Kennedy) : csak a terminálon kívül ( adott esetben 20 perc séta) Néhai ferihegyi: kávézóban, a nemdohányzó résztől 2 méterre. Köln: Presszóban. Shenzhen: bárhol... Peking: már a poggyászconveyornál is - bár a csúcsot a dokkolófolyosó tartja.

Óbester 2012.07.06. 16:46:14

Amúgy az egyik hölgy bejegyzésére reagálva:
Ha nekem mondana olyat a párom, hogy akkor lesz csak gyerekünk, ha három évig nem dohányzom, másnap biztosan nem lenne a párom.

Mérges 1234 2012.07.06. 16:47:56

@Józsi bácsi, a frappáns visszavágások nagymestere:

Bocsánat, csak az arcomba fúják a füstöt gondolatára is bepöccenek, hiszen 20 éve viselem a dohányosok támadásait.

Kezd elegem lenni belőle.

Természetesen az elhúzodva, másokat nem basztatva dologgal nincs gondom.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.07.06. 16:48:31

@Óbester: latod en beengedek dohanyost is nem dohanyost is, ha bejelentkezik elore, de itt oszt ember ra nem gyujt a lakasomban
@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: ne kuldd mar ide a dohanyosokat, va itt is eppen eleg, de hala egnek tulajdonkeppen manapsag csak a kocsijukban meg otthon cigizhetnek
najo az utcan is, de az mar majdnem hajlektalan szint

KecskeDotyi 2012.07.06. 16:49:10

@Óbester: Ő meg inkább megkérte a kezem :P

Elég gáz jobban szeretni egy bűzrudat egy embernél...

prometheus_X 2012.07.06. 16:49:52

@KecskeDotyi: A dehir.hu -s cikkben írt részlet: "Magyarországon minden harmadik felnőtt cigarettázik és minden ötödik ember a dohányzás következtében hal meg."

Egyrészt ebből sem tisztázódik, hogy miből vonják le azt a következtetést, hogy valaki dohányzás következtében hal meg. Az előrehaladott dohányzásnak vannak/lehetnek súlyos szövődményei, kétségtelen. De ugyanez elmondható a szmogról, a stresszről és az időskorról úgy általában véve.

Hogy minden ötödik halott a cigaretta _szövődményei_ következtében válik azzá, az pedig csak akkor jelentene információt (mert ez így csak adat, ami értelmezhetetlen), ha azt is ismertetné mellette a cikk, hogy hányan halnak meg összesen.

Ez nem a Te hibád egyébként, egyszerűen a forrás nem hoz elégséges információt, mert - teszem azt - a cikkíró felszínes vagy lusta volt.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.07.06. 16:50:25

@Óbester: nekem meg ha dohanyozna a felesegem, nem lenne a felesegem
ennyi
/mondjuk megismerkedesunkkor nem tudtam cigizek-e, de nagy megkonnyebbules volt hogy nem/

Mérges 1234 2012.07.06. 16:51:18

@Óbester:

Te tudod mi a fontosabb????

Amúgy ismertem láncdohányos csajszit, már a gyermekvállalás előtt letette a cigit.

Ha jól tudom soha többé nem is vette kézbe.

Lehet, most jobb az élete??

Az az igazág, hogy a gyerköc mindennél többre való.

KecskeDotyi 2012.07.06. 16:51:27

@prometheus_X: Egy kózház által összeállított statisztikából van, azt is megtaláltam, de most az istennek sincs meg.

prometheus_X 2012.07.06. 16:51:44

Köszöntem a vitát, később visszanézek, most dolgom van.

Mérges 1234 2012.07.06. 16:55:46

@Óbester:

OK, az más. Mondjuk a parancsolgstást férfi ember nem tűri...

Okos nő, meg tud szépen kérni.

Mérges 1234 2012.07.06. 16:56:55

Na tépek úszni, majd megfigyelem hány örült fúja a többiekre ma is a füstöt, és észben tartom, hogy nem a dohányzás a ludas, hanem a hülye ember...

KecskeDotyi 2012.07.06. 16:58:29

@Mérges 1234: Nem parancs volt, kijelentés. Parancs az lett volna, ha azt mondom h Most és azonnal szokjon le. Így csak vagy leszokik, vagy nem lesz gyerkünk :D Van választása :P

Óbester 2012.07.06. 17:00:53

@KecskeDotyi: Max. lecserél.
Bár, ha eltűri ezt a hangnemet, nem hiszem.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2012.07.06. 17:04:01

Nálunk a cégen belül nem lehet. Így a dolgozók kimennek az utcára. Sajnos ott is süt a nap/esik az eső/hó és még leülni sem lehet. Ez van.

Korábban az volt, hogy a dohányzók dohányoztak az irodában, a nemdohányzók meg szívták és naponta mosták a hajukat/ruhájukat. Az is, aki akkor lett terhes, 3hónapig szívta (utána elment veszélyeztetett terhesnek). Ilyen is van.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.07.06. 17:04:18

@KecskeDotyi: ha eredmenyt akarsz elerni azt kell mondani
vagy leszoksz vagy nincs szex:)
na akkor kiderul a buzrudacska a fontosabb vagy Te
hehe

KecskeDotyi 2012.07.06. 17:05:53

@Óbester: Nem cserél le. Ő is tudja, h a spermiumoknak is tisztulniuk kell nikotinos hatás után, és semmiképp se szeretné növelni annak az esélyét, h nem lesz egészséges a baba.

Ő maga jelentette ki, h ha oda kerül a sor magától áll majd le vele és nem kell mondanom, de ő 1 évre gondolt és nem 3-ra :D

Óbester 2012.07.06. 17:06:18

@hagyma: Erre egy válasz létezikk.
Szex lesz! Veled vagy nélküled.

igazságos 2012.07.06. 17:07:48

DÖGÖLJÖN MEG AZ ÖSSZES, ROHADT DOHÁNYOS OTT, AHOL ÉPPEN VAN, AMÚGY MEG KUSS A NEVÜK!

Ma alaposan felforrt az agyvizem, a buszmegállóban, mikor is, 11 óra előtt 15 perccel beálltam az árnyékba, ahol is mindenki várakozott. 11-kor indult a busz, de azért a hülyék, pár perccel, a busz beállása előtt, még nekiálltak füstölni, a tömegben, az árnyékban! Nekem meg szívnom kellett, majdnem lehánytam. Hogy rohadnának ki, de ami még gázabb volt, hogy eldobták a csikket, amit majdhogynem akkor gyújtottak meg! Szemetek!

Kívánom nekik, mínusz húsz fokban rinyáljanak, akkor akadjon is a torkukon az a cigaretta, merthogy lefagyott a szájuk, majd ekkor siránkozzanak. Unom már, hogy a dohányosok is azt képzelik, mindenki rájuk legyen tekintettel, meg jaj, nekik joguk van cigizni.
Nekem meg jogom van a nap elől árnyékba menni, és ott nem más füstjét szívni.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.06. 17:09:02

@igazságos: menstruálsz? szerintem szívj el egy cigit, nagyon kivannak az idegeid :D

KecskeDotyi 2012.07.06. 17:10:01

@hagyma: Óóóó, azt én buknám be :D Ő bírja sztem hónapokig is, nálam 1 hét már súlyos idő :P (too much information?)

Amúgy meg nálunk nincs bünti, ha lenne is, ilyenekkel hülyeség. Max büntetném azzal, h hozza be magának a vacsorát, mossa a saját szennysét, hozzon magának sört, stb. Ki van nyalintva az úrfi feneke rendesen :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.06. 17:10:16

@hagyma: ilyet csak egy idióta nő vagy férfi mond. ne viccelj már. zsarolni a másikat nem lehet célravezető sohasem.

John.M 2012.07.06. 17:10:31

Tudjátok a mi gyermekkorunkban az összes szovjet film főhőse dohányzott, szívta az egyik cigit a másik után. Aztán meg, amikor tinik lettünk, a Marlboro volt az igazi nyugat, a szabadság maga... Természetesen tehát mi, 50-es években születettek dohányosok lettünk. Persze szeretett államunk ezen mindig dögre kereste magát, amit aztán szét osztott (oszt) a hadiárvák, vagy éppen a KÖZGÉP között... Most meg jön ez az abs. dohányzásellenesség, amit gondolom valamelyik dohányzástól frusztrált képviselő talált ki, így mi cigizők valami törvényen kívüli állampolgárokká válunk, akik főjenek meg a saját levükben, vagy fagyjanak meg, ha éppen hideg van, csak vegyék a cigit továbbra is, mert jó sok az adó rajta, amit aztán lehet újra osztogatni... Hát milyen világ ez? VJ-1953

Óbester 2012.07.06. 17:11:37

Én is ezt próbálom mondani.
De a szent őrület ugyebár............

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.07.06. 17:12:35

@KecskeDotyi: hat ha bagos szajat akarod csokolgatni meg evekig, Te dolgod, azert olyan sok idotok mar nincs a gyerekig
es 3 evet akarsz...
hat igen az erzelmek fontosabbak a ciginel, de nagyon utalnam , ha Mary cigizne

KecskeDotyi 2012.07.06. 17:12:52

@igazságos: Ha lehánytad volna, akkor hidd el, jobban éreznéd magad. Ő meg sz*rabbul, de az is a cél :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.07.06. 17:16:20

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: dehogy zsarolas
sajnos nem tudom belelelni halistennek magam a szituba, mert Mary nem dohanyzik
meg en sem
most igy nem is tudom, mi lenne ha igen
de problemat okozna az tuti
nem a szex miatt, az csak humor volt, bar,
azert ha valaki nem birja a fustot , bizony el lehet gondolkodni, hogy leteszem a "parom" miatt

KecskeDotyi 2012.07.06. 17:16:32

@hagyma: Én ráérek még jópár évig :D

Amúgy utál csókolózni szóval abból sok nem jut, de ha igen, akkor előtte fogat most meg minden, h engem ne zavarjon. Odafigyel erre nagyon. Ő is olyan aki társaságban nem gyújt rá, nem dobálja a csikkeket ,stb. Nagyon hárklis a bunkókra.

Óbester 2012.07.06. 17:18:33

@John.M: Az a képviselő is dohányos amúgy.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.07.06. 17:22:16

@KecskeDotyi: hat en nem akarok a maganeletetekben vajkalni:)
azert annyira rengeteg idod nincs, bar tudom az uj divat 40 folott szulni
@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: en , ha bagoznek tuti letennem ha Mary kerne
ha sorre vetitjuk a temat, lehet elbukna:)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.06. 17:28:35

@hagyma: szerintem meg úgy van, ha dohányosan/iszákosan/dagadtan/rendetlenül/munkaalkoholistaként ismertem meg és akkor jó volt úgy, akkor nem kezdek el reklamálni három év múlva, hogy mostaztán babám, vagy leszok8sz, vagy nem szexuálunk/beszálek veled/mosom a ruhádat.

tessék előtte reklamálni, vagy egyáltalán ne.

persze egy értelmes ember nem csinál olyat, amitől a párja irtózik, ez is nyilvánvaló. de utólag követelőzni se okos dolog.

John.M 2012.07.06. 17:29:52

@Óbester: És? Én valahogy mindig megoldottam, hogy ne mások pofájába fújjam a füstömet, de azért kikérem magamnak, hogy n-ed osztályú állampolgárként kezeljenek, mert dohányzom.

KecskeDotyi 2012.07.06. 17:33:32

@hagyma: Legkorábban 27 évesen tudom magam elképzelni anyaként. De nem tuti, sőt. Mivel 24 évesen még képes vagyok eégsz nap cartoon network-ön élni, így nincs túl sok felnőttségi hajlamom. :D

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Felőlem utána dohányozhat tovább, nem magam miatt kérem azt a 3 évet, hanem a baba miatt. De ő is ugyanígy gondolja, a gyerek egészségéért bármit. Le is akart szokni már korábban is, de a munkahelye miatt nem ment. 3 hónapig bírta, h míg ő kávét iszik addig a többiek pöfékelnek mellette.

igazságos 2012.07.06. 17:35:35

@hagyma: amúgy meg milyen volt a július negyedike?

Most egyébként már az megy, hogy a dohányosok leszarják, a törvényt, az árnyékban füstölnek tovább, a nemdohányzókkal együtt álldogálva, akik kénytelenek szívni a pöfékelt füstjüket. Akkor miért is legyenek rájuk tekintettel a döntéshozók, ha ők így állnak hozzá?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.07.06. 17:35:52

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: a dohanyzas tuti nem tantoritott volna el Marytol, bar ki tudja? a tobbi/dagadt iszakos stb eleve igen/
legyek demagog?
mondhatnam neki ha szeretsz leszoksz a bagorol
a cigi fontosabb vagy en
nevezheted zsarolsnak
de tenyl;eg mia fontosabb?
/jelzem megint, cigiben nem vagyunk erintve, az a par kozosjoint nem befolyasolo tenyezo/

amugy arrol szol az egesz, hogy pofajat befogja, oruljon, hogy kapott egy kabint ahova kimehet ketszer 15 percre naponta bagozni
nekem is a tokom tele volt a dohanyos kollegaimmal
egy dohanyos legalabb napi 1 orat ellog a cigi miatt

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.07.06. 17:38:16

@KecskeDotyi: sajnos ez a tendencia meg az X box, oszt csodalkoztok, hogy csak a ciganyok szaporodnak
@igazságos: szokasos jo, de a nagy melegre valo tekintettel nem sutogettunk, sima soletet foztem, Mary melozott, neztuk a tv-t mikor hazajott
soroztunk, ilyenek

igazságos 2012.07.06. 17:40:06

@hagyma: nálunk is, a dohányzást mindig alibinek csinálták, a munkakerülők, ami miatt a nem dohányosoknak jutott a több munka, azok ugyanis nem mehettek el trécselni, meg pöfékelni.

Az itten a baj, hogy senki nincsen tekintettel a másikra, és nem úgy állnak hozzá, hogy másra is gondoljanak, ha rágyújtanak.
Egyébként meg vegyenek kalapot.

John.M 2012.07.06. 17:41:56

Szerintem amúgy vicces, hogy dohányos, vagy nem dohányosként aposztrofálják magukat az együtt élők. Ha két ember szereti egymást, akkor ez nem lehet téma. Ha meg nem, akkor úgyis mindegy:)

KecskeDotyi 2012.07.06. 17:42:20

@hagyma: Az xboxra most haragszok, olyan bazi nehéz lett az Assassin's creed, hogy mindig elbukom a küldetést :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.07.06. 17:43:45

@igazságos: es a vicc, hogy otthon leginkabb a kozalkalmazottak tehetik meg siman,, hogy orankent ragyujtanak valahol
komolyabb gyarak
lsd itt ki nem megy csak meghatarozott idoben

HiphopStar 2012.07.06. 17:45:11

pont leszarom a dohányosok problémáit

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.07.06. 17:45:39

@John.M: de, lehet tema, attol hogy szerelmes vagyok valakibe, probalhatom elerni, hogy ne bagozzon
@KecskeDotyi: a fiam 29 eves, szerintem megertenetek egymast:)
es nem cigizik

KecskeDotyi 2012.07.06. 17:49:20

@hagyma: Küldd ide :D :D :D Ha más nem, legalább játszunk valami multiplayer game-t :D

John.M 2012.07.06. 17:49:59

@HiphopStar: Akkor minek írkálsz ide? Bár pont leszarom én is.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.07.06. 17:52:23

@KecskeDotyi: hat haza nem megy az tuti
de lehet nemzetkozileg is X boxolni gondolom, mert ha hozzam jon rendszeresen fejen az az ize ejjel es nem csak jatszik beszelget is valakikkel
/ne kerdezd mit jatszik, nem tudom/
facebookon megtalalod, sok sikert, raferne egy ilyen no mint Te vagy, helyre rakna az egojat

KecskeDotyi 2012.07.06. 17:56:31

@hagyma: Ó, én egyelőre nem költök live-re, igaz, még van egy 2 hónapos kuponom, de nem akarom beváltani :D
Ennél fogva a headsetet még ki se próbáltam :D :D :D Bár már alig várom, ha másra nem jó, az angol káromkodásaimat lehet vele fejleszteni :D XD

Megpróbáltam megkeresni, de a "hagyma fia" kifejezésre egy profilt se hozott be :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D

venszivar 2012.07.06. 17:56:58

A sörtől is olyan büdös a pofád, mint a pöcegödör !!! fene a gusztusát a luvnyádnak ! :):D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.07.06. 18:04:09

@venszivar: ez teny, de o is issza, igy nem problema, meg a burbon elnyomja
@KecskeDotyi: hat dragam, ha akarod a fiamat 1 perc alatt megtalalod:)
es idekint nem kell kupon:)

Baluci 2012.07.06. 18:06:44

Most már tényleg tele a f.a.sz.o.m a sok képmutató, nyafogó emberrel. Nem, egyáltalán nem vagyok büszke, hogy a bagósok táborába tartozom, de nem erről szól a dolog! Viszont ne hazudozzatok itt arról, hogy a nyilt utcán büdösek lesztek ha 3 méterre valaki bagózik! Kiüldöztetek minket mindenhonnan jogosan, jogtalanul mindegy... De ami itt megy már, az pofátlanság a köbön!

m.o.p. 2012.07.06. 18:12:33

@KecskeDotyi: Fehér is, diplomás is, dolgozni is szeretnél? Halmozottan hátrányos helyzetű vagy...
Voltam eccer én is a munkaügyi csodaközpontban, annyit tudtak mondani, hogy munka, na az nincs. Szomorú.
De ennél csak jobb lehet!

m.o.p. 2012.07.06. 18:16:07

@hagyma: Kedvenc téma a közalkalmazottak osztása. Hát, csak így tapasztalatból, semmi extra, de én közalkalmazottként minimum kétszer annyit dolgoztam harmad pénzért, míg a versenyszférában szép pénz, rakat szabadidő és ami pláne, az egy négyzetméterre eső hülyék száma a versenyben a nagyobb. Ha nem ismerném mind a kettőt el sem hinném.

Alikam 2012.07.06. 18:17:40

@RaSHaWeRaKH: tévedsz, a nikotin pl. megóvja az agysejteket így az Alzheimer kórral szemben is nagyobb védelmet nyújt.

Persze amúgy 1000x káros hatása van, de olyan, hogy fekete-fehér nincs, érdekes, erre a kínaiak már 4000 éve rájöttek...

Manyecska 2012.07.06. 18:17:48

@KecskeDotyi: ne hallgass rá!!!! Rengeteg időd van 24 évesen!!
A te korodban én anyuka voltam már különben:)../nonstop szolgálat, testileg-lelkileg/ én valamikor 30 után értem be úgy igazán.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.07.06. 18:23:04

@m.o.p.: sok minden valtozhatott, nem tagadom, nem ismerem a mai viszonyokat
az en idomben meg bent a 4x 4-es irodaban is lehetett cigizni a kezdetben
ado es illetekhivalatl/ KIOSZ/ adomegallapito hivatal stb ahol meloztam, majd APEH
nem mondom, hogy nem dolgoztunk
bizonyos munkakorokben kurva sokat lsd ugyfelszolgalat/
adoellenor statuszban...
hat hagy ne mondjam
rugalmas a munkaido
behajtoknal is, de az razosabb melo
de pl itt waevervilleben meloztam egy gyarban 3 honapot
start este 6
vege reggel 6
kozte egy feloras es ket 15 perces szunet
ennyi volt a cigiseknek 12 orara
most mas tipusu helyen vagyok, az en dontesem mikor mire van idom

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.07.06. 18:24:39

@Manyecska: en 22 voltam, a felesegem 18
es elunk
megha kulon is
mind a 2 utnak meg vannak az elonyei es hatranyai

Jokkura 2012.07.06. 18:29:19

Arról miért nempapol senki sem,hogya nikotin (dohánylevél) mellett az a 9-száz valahány mellékekevert adalék mennyire káros ?
csak úgy kérdem .. egyébként nem dohányzom ...sose voltam aktív dohányos.De a nagybátyám, szerintem abba halt meg hogy a felesége egyik óráról a másikra elvonta a cigijét negyven valahány év bagózás után.

Jokkura 2012.07.06. 18:31:04

@Alikam: hm ez első bekezdésedben írt dolog nagyon is elképzelhető ...csak ezt sose fogják elismerni ,mert a antidohányzás lobbi kurva nagy üzlet

Alikam 2012.07.06. 18:35:45

@Mérges 1234: ezek megint olyan dolgok, hogy akkor miért nem megyünk be a Parlamentbe és borítjuk az asztalt a képviselőkre, mert pl. Pesten minden van, csak jó levegő nincs, a buszok ontják a szart, a dízelautók is meg ezernyi más káros dolgot sorolhatnék.

De azt is meg lehetne lincselni aki mondjuk fertőző betegen az utcára lép, sőt, akár buszra száll vagy bemegy a munkahelyére mondjuk influenzásan.

Ez is másokat károsító tevékenység...

De még egy rakás ilyet lehetne sorolni, szóval a lényeg, hogy a dohányzás, illetve a passzív dohányzás az csak egy nagyon kis szelete a dolgoknak.

Amúgy az engem meglep, hogy most, amikor már tényleg sok helyen tiltva van a dohányzás és ha az éppen aktuális antidohányos csak nem mazohista akkor jóformán 99,9%-ban ki tudja kerülni a dohányfüstöt most a legnagyobb az óbégatás.

Ez lehet hogy valahogy valamiféle fordított pszichológiai viselkedés, bár inkább azt gyanítom, hogy most, hogy kormányszinten is támogatva vannak, így nagyon felbátorodtak...

Megoldó 2012.07.06. 19:02:25

A kommenteket olvasva, úgy látom bejött a legújabb üldözendő népcsoport teóriája a kormánynak. A zsidók, cigányok, IMF, EU stb. után a dohányosokat kell tűzzel vassal írtani, mert miattuk volt tán még az elmúlt nyocc év is....

igazságos 2012.07.06. 19:02:57

@venszivar: még mindig inkább sört igyon, mint pöfékeljen más pofájába, az illető mellett.

Tudod, a sörrel csak magadnak ártasz, míg a cigizéssel más egészségét is tönkrevágod, aki nem tehet arról, hogy ő is árnyékban szeretne várni, míg jön a busz.

Hogy rohadjon meg az összes cigiző, továbbra is.

igazságos 2012.07.06. 19:04:12

@Alikam: hát, én ma nem tudtam, vagy 30-an voltunk árnyékban, a buszmegálló oldalán, amikor is ketten csakazértis rágyújtottak, öt perccel, a busz beállása előtt, csak, hogy a többiek is szívják mellettük. Nem tudtál elmenekülni, mert akkor meg napszúrást kapsz, ők meg nem tudták elfújni a cigit teljesen, mert öt perc nem elég rá. Akkor meg minek kellett, na, ez a mentalitás, a tojok rá a másik fejére.

venszivar 2012.07.06. 19:26:04

@igazságos: "Tudod", én egyikkel sem ártok magamnak ! Úgy látom, téged is, mint másokat is, no meg persze engemet is megvisel s ingerültebbé tesz a kánikula.
Viszont fenntartom véleményemet, hogy egy piás pofája is legalább olyan büdös, mint a komposztáló gödör a földemen......
Én az elmúlt 18-20 év alatt, tán 3-5 esetben vártam közösségi tömegközlekedésre . Én elég jól viselem, ha néha dohányoznak a közelembe. A piásokat sokkal jobban rühelem !!! Óvakodj a "törpétől" s kívánok kevesebb bagóst a közeledbe !

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.06. 19:29:41

Dohányozni gáz. Azaz füst, de hadd álljon itt e kis képzavar. Szóval nyugaton ezt már vallják. Mekkfigyelhető továbbá, hogy az egyszerű emberek körében nagyobb számban dohányoznak. Nem tetszik? Nem baj. Nem vezet sehova a dohányozás. Pipázni senki nem akar?

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.06. 19:34:26

Akkó mé adnak, mé, a véradás után sört? Csokit meg sört. A sör éltet, a sörillat jó, a sör drága. Ne vegyük egy lapra a light piálással, mert nagyon nem egy kaliber.
Szóval aki trendi leteszi. A trendet pedig követni muszáj, tehát ez a megoldás. Lassacskán megy.

Szpájk 2012.07.06. 19:36:30

@igazságos: Amíg szerinted rohadjon meg az összes dohányos, addig ne beszélj a más mentalitásáról.
Mert e szerint a kettő szerint meg rohadj meg te.
Akkor mi is a problémád?
Ugyan az a hozzáállás.
Amúgy meg utáld a Napot, és tiltasd be azt, vagy bírd rá a rohadásra, mert a kommentedből az jött le, hogy az még mindig jobban zavar, mint a dohányfüst.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.06. 19:39:58

@atpijkamo: "Az addikciót maga csinálta magának." Ezzel nem értek egyet. Ellent is mondasz magadnak egyhozzászóláson belül. Embik a külsőségekre, instant örömökre vannak rácuppanva. Nem figyeli, nem kérdez utána a kockázatoknak, mivel nem is tud róla. Hát neki nem mondta senki. A dohány jó, nem fogok mást mondani, mert az, én is nyomattam 2 évig, de azt az élvezetet nem éri meg azzal szemben amit okoz. Ki a fene akarja leamputáltatni a lábát, főleg öregkorára? Esetleg jóval előrébb hozni a protkó eljövetelének idejét? Függőséggel lehet takarózni, de nem vezet sehova. A dohányzás nagybetűs ökörség.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.06. 19:46:13

@igazságos: jogod. De megszólalni is, ott és akkor miért nem volt ekkora a szád? Lefogadom, hogy nulla hangot engedtél ki ezügyben szájacskádon. Velem is volt ilyen, pont nem jó volt a széljárás. Mondtam neki, hogy zavar. Sűrű elnézések közepette mondta, hogy arrébb megy. Mondom hagyja, inkább én (öregebb bácsika volt), élvezze a dohányát, közel a hamutálhoz, legyen meg az öröme. Persze más lett volna a szitu, ha még neki áll feljebb. Ez az amit nem tudtál meg, mert nem kommunikáltál. Pedig itt elég jól megy.:) Akkor..? Miért nem alkalmazod? Nem is biztos, hogy meg kéne rohadniuk. Lehet hogy darálódniuk kellene csak. Ki tudja.

Manyecska 2012.07.06. 19:49:33

@Kellemes Zérókomponista: a bátyám pipázik /nem úgy/..Borkum riff, ilyenek, szeretem az illatát, én is különben cigiztem egy ideig fiatal koromban, de már 20 éve ráse gyújtottam, és nem is hiányzik a gesztus..

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.06. 19:55:07

@Manyecska: még szerencse, hogy itt a Homárd! Pótol mindent. Ez a elektromos verzió ki tudja, milyen károkat okoz? De ne marketingszöveget mondjatok, hanem szakértőit.

Manyecska 2012.07.06. 19:57:48

@Kellemes Zérókomponista: hát látod volt akinek felrobbant a szájában.
Itt hiába mondanék észérveket /szakértő véleményt/ nem hatna...valamiért dohányzik....talán a kiváltó okot kéne megszüntetni, valszeg ha olyan egyszerű volna megoldaná a problémát..vagy most mi a kérdés?:D

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2012.07.06. 20:03:12

szerintem a nemdohányzó, aki a dohányos munkatársát szapulja, egy lúzer. gyenge munkaerő, nem ért hozzá, ezért fosik, hogy elveszti az állását. azzal próbálja a jól képzett dohányost is a saját szintjére húzni mások előtt, hogy a bagózással töltött perceit veti a szemére. inkább képezzétek magatokat, hogy ne kelljen fosnotok.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.06. 20:03:19

én meg az összes fanatikus majmot utálom, legyen az dohányzó vagy nemdohányzó. vagy bármi más, ami szerinte az egyetlen üdvözítő megoldás.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.06. 20:06:51

@Kellemes Zérókomponista: "nem is tud róla. Hát neki nem mondta senki."

Ez mindig is nagyon átlátszó és szánalmas duma volt.

És nem mondtam ellent önmagamnak.

A többivel 1etértek.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.06. 20:08:31

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: "szerinte az egyetlen üdvözítő megoldás."

Parancsolom, hogy csinálj azt, amit akarsz!

Manyecska 2012.07.06. 20:09:08

www.webbeteg.hu/cikkek/copd/45/a-copd-es-tunetei akinek szakértői kell, olvassa el. Keresztanyám 57 évesen ebben szenved /szíve tönkrement, vérnyomást nem bírtak mérni mert szétrepedt rajta a mandzsetta olyan vizes mindenho:( / és ez gyógyíthatatlan!
60 %-ban működik a tüdeje. 5 perc mire odaér a vezetékes telefonhoz mert fullad.

Manyecska 2012.07.06. 20:10:20

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: dohányozni komojtalan lyellemre vall:) :P..

venszivar 2012.07.06. 20:10:48

@droid_: a soraidból az tűnik ki, mint ha a dohányosok, mind kiváló munkaerők...
ez vica s verza is baromság ! nyílván, hogy vakon elfogult vagy !
Én már vagy tíz éve olvastam, hogy japánba, ha a melóhelyen bagózik 5-7-11-szer !??, nos azt az időt LEVONJÁK !!! ennnnnyi...........

Hétfejű tündér 2012.07.06. 20:11:25

Klassz ez az üvegkalitka, és nem csak azért, mert megfőnek benne a népek, hanem mert garantáltan kurva büdös lesz ebben az öltözékük és a hajuk. Aztán visszamennek a nemdohányzó elvtársak mellé és bűzölögnek. Ahelyett, hogy a szabadban egy kijelölt akárhány négyzetméteren bagózhatnának, mondjuk egy tetővel a fejük felett. Nevetséges. Én dohányzom, nem is kicsit, de a munkahelyemen nem bagózok, mert nem volt kedvem abba az ótvar büdös, okádék helyiségbe menni, ami dohányzónak volt kinevezve. Most már az udvaron szabad, de remekül megvagyok nélküle, érdekes módon nem is hiányzik egyáltalán.
azért vicces, hogy pl. a Brüsszeli Ajrópa parlamentben faszántosan lehet cigizni, pont ilyen üvegfülkék vannak minden folyosón, több is, csak kisebbek, és olyan frankón van megoldva a szagelszívás, hogy még belépve sem lehet semmit érezni, a környéken meg pláne nem.
Amúgy vicces, hogy megint nem arról szól a kommentfolyam, ami a poszt témája, hanem szokás szerint egymásnak ugranak a dohányosok és nem dohányosok. A bagósoknak a munkahelyeken teremtsenek kulturált feltételeke a bagózásra, úgy, hgy mást ne zavarjanak azt kész. Olyan egyszerű lenne ez, de vérszemet kapott a nemdohányzó társadalom egy része, és legszívesebben kinyírnák a bagósokat. Teljes tévút.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.06. 20:14:14

@atpijkamo: @Manyecska:

Az olaszliszkai csodarabbit felkeresi Kohn. Elmondja, hogy vitája van Grünnel, s a rabbit kéri, hogy tegyen igazságot köztük. Elmeséli az esetet. A rabbi szó nélkül végighallgatja, s azt mondja: - Neked van igazad! Kohn boldogan távozik. Ám félóra múlva megjelenik Grün is. Elmondja, hogy vitája támadt Kohnnal, kéri, hogy a rabbi mondja meg, melyiküknek van igaza. Előadja az esetet. A rabbi türelmesen meghallgatja, s a végén azt mondja: - Neked van igazad! Grün is elégedetten távozik. Ám a bóher, aki mindezeknek fültanúja volt, nem állj a meg szó nélkül: - Rabelében, te Kohnnak is igazat adtál, Grünnek is igazat adtál, pedig két vitatkozó közül csak az egyiknek lehet igaza! A rabbi végigsimogatja hosszú szakállát, s azt mondja: - Tudod mit? Neked is igazad van!

Persze... 2012.07.06. 20:15:47

@igazságos: Az autósok, motorosok, kamionosok, gyárak füstje nem bánt? Igazságos... ha bunkó, tapló módon odaáll melléd a dohányos, zúzd le (jogos!!!)! Szóltál nekik? :-) Amúgy igen, én is utálom, ha a bunkó bagós kéretlen füstje az arcomba mászik. Ahogy a sok felesleges benzin/gázolajfüstöt is. (egy nemzavarni próbáló dohányos, aki nem akar egy kalap alá kerülni azokkal, akik miatt utálva van)

Hétfejű tündér 2012.07.06. 20:15:55

@Manyecska: Kell szegénynek venni ajándékba egy vezetéknélkülit.

Manyecska 2012.07.06. 20:16:55

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: hát nézd, mindenki ott b..sza el az életét /és most nem személyeskedésnek szánom!/ ahol akarja, tekintettel arra is hogy mások is épp eléggé elba..szák, helyettük is!:)).. :)

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2012.07.06. 20:18:42

@venszivar: a japánok fizetnek a cégnek, hogy dolgozhassanak. ha levonják, kevesebbet kell fizetniük.

Manyecska 2012.07.06. 20:20:43

@Hétfejű tündér: de az drága, tudod..:) a fia rákos lett 20 évesen, majd meghalt, most 35 és rokkantnyugdíjas, sok reményt nem fűzött hozzá a főorvos, de beledumáltuk hogy ez semmiség..:(( brrr.. sokszor voltam náluk gyerekként több napot is akár, és vágni lehetett a cigit /szűk panel, ugye../, amióta az eszemet tudom dohányzott,..hogy aztán ez mennyibe befolyásolta a srác betegségét nem tudom de hogy nem használt, tuti:(..

Manyecska 2012.07.06. 20:28:12

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: férjem azt szokta erre a cigidologra mondani /amióta ismerem dohányzik, ami már elég régóta.. pedig volt hogy évekig nem../ hogy "valamiben úgyis meg kell dögleni"..de nem feltétlenül ő az etalon:P!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.06. 20:34:04

@Manyecska: jesszusom, tíz évesen szült??? na az károsabb, mint a cigi, sztem. :D

KecskeDotyi 2012.07.06. 20:34:07

@hagyma: Kettő alatt se sikerült :D :D :D
Ott is meg kell vásárolni a gold membershipet :D Hálistennek itt se drága (bár gyanús, h ott akkor is olcsóbb), de egyelőre inkább a szakmámhoz szükséges felszerelés beszerzésére költöm a pénzem.
Ja, és a kinti visszajelzések alapján sz*rrá kereshetném magam, mert ott ebben a szakmában csak bénák vannak :D

Manyecska 2012.07.06. 20:36:41

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: ez milyen anyag amit szívsz, legális?:)

z 2012.07.06. 20:37:19

1. Én szoktam dohányozni, volt, hogy sokat is szívtam, de komolyan nem tudom elképzelni, hogy nem lehet kibírni a melót cigi nélkül és rágyújtani majd este, mondjuk egy sör mellé. Én azt mondom, ez tényleg arról szól, hogy kitaláljon valamit az ember, hogy lehessen lógni.
Volt nekem olyan munkám is, hogy 3 hónapig egy szál cigit nem szívhattam el (este sem, semmikor, mert ott is laktam), hát nem mondom, hogy mindig olyan könnyű volt, de ne legyünk már ennyire életképtelenek.

2. Egy cigit elszívni az van vagy 5 perc, azt egyaránt ki lehet bírni +80 és -30 fokban is.

Néha annyira elszomorít ez az elesettség.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.06. 20:37:51

@Manyecska: amúgy a szomszédba dettó vágni lehet a füstöt, oszt besértődtek mer nem engedem oda a fiamat. na persze.

a gyerekük meg állandóan hörghurutos, mert "allergiás". öhöm.

Hétfejű tündér 2012.07.06. 20:38:08

@Persze...: A gyáraknak muszáj működniük, ellenben nem értem milyen létszükséglettel magyarázható, hogy én azoknak a kipufogóbűzét kell szívjam, akik ugyan nem laknak a környéken, de itt járnak keresztül autóval, lehetőleg persze szigorúan egy ember a kocsiban. Régen itt egész jó volt a levegő, ma már mi is bőven a szmog zóna alatt vagyunk.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.06. 20:39:22

@Manyecska: hát ha a gyerek húsz évesen meghótt, az annya meg 35, akkor vagy tízévesen szült, vagy korábban.

Hétfejű tündér 2012.07.06. 20:42:21

@Manyecska: Nem olyan drága. Egy barátnőm nagymamája ezer éve láncdohányos, így nyolcvan körül már nincs valami jó bőrben. Na de nem lehetett semmi felnőni mellette az unokáinak, akiket ő nevelt.

Manyecska 2012.07.06. 20:44:39

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: nem!! úgy értettem, majdnem meghalt.... most 35 éves az uncsitesóm, bocs:) majd lesz asztmás is a gyerekük sajnos:(..a lázgörcsös hajlamnál egy fokkal jobb, nem részletezném. enyém is asztmás volt a vírusos megfázásokra, amíg más köhécselt ő befulladt, ezt 10 éves koráig..:) Ólyaj. Jó hogy megnőtt.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.07.06. 20:45:32

@KecskeDotyi: ha 2 alatt sem sikerult akkor bena vagy
na latod ezt mondjak, hogy ott/itt/ csak benak vannak
szoval ha kijossz benava valsz?

Manyecska 2012.07.06. 20:46:46

Szerintem lesz majd poszt a használhatatlan 200-asokról nemsoká amiket nem vesz be a parkolóautomata, most volt a nagyszerű esti műsorban..:)
Különben nálunk se a kávéautomata csak akkor ha földhözvágod a manit, ki tudja miért?? :D

Hétfejű tündér 2012.07.06. 20:47:02

@z: Pedig van az a fajta bagós, aki nem bírja két-három óránál tovább, hogy ne gyújtson rá. Tudom, mert én is olyan voltam, de nálam valahogy elmúlt.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.06. 20:48:36

@Manyecska: a lázgörcs az iszonyat. enyim is hatéves koráig minden szirszar fertőzésnél begörcsölt. nemtom hányszor voltunk kórházba, bécs szinte minden kórházát megjártuk. ahogy mondod, nagyon jó, hogy megnőtt :)

KecskeDotyi 2012.07.06. 20:49:54

@hagyma: Kettő perc alatt kéne megtalálnom a blogodban valami infót? :D :D :D

Nem-nem, azért mondják, mert így van. Nem bénaság, csak ott nem úgy szokás. Konkrétan kutyakozmetikáról van szó (lehet gratulálni, tegnap jött meg róla a papírom), ott nem nyomnak bűzmirigyet, nem dolgoznak rendesen ollóval, szeretnek inkább borotválni, stb. :) Itt meg ezek alap dolgok.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.06. 20:51:05

@Manyecska: nekem is fura volt kicsinyt, hogy 20 évesen meghalt, aztán meg 35 évesen meg élt.:D
Ezt a földhözvágási módszert én sem vágom. Valaki igen?

Manyecska 2012.07.06. 20:52:48

@Kellemes Zérókomponista: hát működik /a móccer is uncsitesóm is/..tényleg erőteljesen földhöz kell vágni, akkor minden további nélkül beveszi /márha megtalálod:D/:(

Manyecska 2012.07.06. 20:55:50

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: szegény:(( az volt a mákom hogy az elsőnél kapcsoltam rögtön és mentő gyorsan hív..:(( szép álmokat elköszönök mára:D..

Manyecska 2012.07.06. 20:57:58

@Hétfejű tündér: nagyanyám folyton Fecskézett..mondjuk nem is él már 20 éve..:((

Mérges 1234 2012.07.06. 20:58:38

@KecskeDotyi:

A kutyakozmetika az egy szakma????
Hű baz tényleg ki fog halni az emberiség.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.07.06. 21:00:02

@KecskeDotyi: hat a nevet kurva gyiorsan meg lehetne tudni, de ez nem erdekes
nade
ha ezket tudod es csinalod es kijossz, mindjart jo leszel es akkor mar nem lesznek a kutyakozmetikusok benak, mert ugye kijott meg egy jobb
szoval csak ovatosan, mert jonnek
maradjunk annyiban itt is vannak jo kutyakozmetikusok es benak is...
mer ugye ha kijossz, mar lesz egy qrwa jo....
es akkor nem orulnel ha azt mondanak magyarorszagrol, hogy itt a kutyakozmetikusok benak
understand?

/amugy vicc de az elso felesegem kutyakozmetikus volt egerben:)/

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.06. 21:01:37

@Mérges 1234: hát persze. tudod milyen nehéz egy kutyát szépen megnyírni? nekem hat hónapba telt, mire elfogadható kinézetű kutyát gyártottam, de még nem tökéletes.

KecskeDotyi 2012.07.06. 21:03:11

@Mérges 1234: Nem is kicsit jól fizető szakma. Tudod, ma már a legtöbb embernek ilyen zsebkutyija van, na azok zöme igényli a kozmetikát (képesek nélküle meghalni és ez nem vicc).
Ehhez meg érteni kell, mert bár úgy túnik h itt gépezünk egy kicsit, ott nyírunk egy kicsit 'oszt jó, közben meg nem kis figyelem és kézügyesség kell hozzá, ismerve a kutya fazonját, az anatómiáját, stb.

Volt olyan nap, h 20ezret kerestem (a tanáromnak, mert aznap nem volt kedve bejönni, nekem meg jó gyakorlás volt).

KecskeDotyi 2012.07.06. 21:07:02

@hagyma: understand :D :D :D

Tény és való h ott is vannak jók, hisz valakinek a show groomingot is meg kell csinálnia, az béna nem lehet. De a hobbikutyások (mint én is) ált. nem jók. Az egyik vendég Las Vegasban volt, ott elvitte a kutyiját egyhez. Olyanokat mesélt h majdnem kiesett a gép a kezemből :)

venszivar 2012.07.06. 21:07:32

@Mérges 1234: manapság új szolgáltatás a "szakmába", hogy kielégítik a kutyát, na az fizet már igazán ! :))):D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.07.06. 21:08:13

@Mérges 1234:
az meg csak a szakma
egy kutya,, mondjuik egy spaniel 3-4 ora melo
arrol nem beszelek akik versenyre keszitenek fel ebeket, mert az meg magasabb kategoria
kemeny melo es szep, aki nem szereti az allatokat az bele se fogjon
/elso felesegemrol meg cikket is irtak a zujsagba:) es mikor abbahagyta mert kijott amerikaba, volt kutyatulajdonos, aki majdnem megsiratta, mert O tudta normalisan rendbetenni a kutyajat
nehezebb melo mint az emberkozmetikus
/furdetes-szaritas- vagas-koromvagas stb/

Manyecska 2012.07.06. 21:09:19

@KecskeDotyi: :D:D hát ez jó! gondoltuk hogy ezért. Mi is gyártunk szoftvert pár automatához szoktam nézni ahogy "tanítják": marha sok érmét dobálnak gyors egymásutánban bele..! Teccik.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.07.06. 21:09:55

@KecskeDotyi: errol beszelek
otthon is van ilyen
itt is van olyan
de ha a parod nem szokik le a cigirol, vagjal bele:)
kuttya van itt is dogivel
sot a macska meg kemenyebb melo, abbol is van dogivel

Manyecska 2012.07.06. 21:11:36

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: :D:D én megse próbálom mert ingerült! /rohaggyon meg/ olyan forgalom van nálunk is mert ezeknek nem hullik a szőrük hanem hathetente vágni kell. Én nem yárok hathetente fodrászhoz:D Jóccak!

KecskeDotyi 2012.07.06. 21:16:51

@hagyma: Plusz egy ember nem akar rángatózni, megharapni, nem ül le mikor állnia kéne (tudom, erre megoldás a kikötöző),stb :D :D :D Mindig röhögök azon, hogy milyen lehe ha egyszer egy ember rámorogna a fodrászára és meg akarná harapni, vagy vágásnál rángatná a fejét XD XD XD

Btw elkezdtem olvasni a blogod, asszem alaposan bele fogok merülni a hétvégén :) Tök izgis :)

Mérges 1234 2012.07.06. 21:17:42

@KecskeDotyi:

Persze nem azt vontam kétségbe, hogy nehéz dolog,csak kurvára értelmetlen.

Dünéket odébb lapátolni is nehz munka de ugyanolyan értelmetlen az is.

Emberek kutyákat tartanak, gyerk helett szeretik. Máshol meg éente 10 ezer cscsemő hal éhen, vagy semmire nincs lehetőége.

Szar egy vilég.

KecskeDotyi 2012.07.06. 21:20:20

@Mérges 1234: Mint említettem, ezek a kutyák kozmetika nélkül MEGHALNÁNAK! Vili?

Összeáll a szőrük, húzza a bőrt, bepállik, fekélyes lesz, elfertőződik és megdöglik az eb.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.06. 21:23:54

@Mérges 1234: a világ szar, sőt: rothadt, de ha az összes kutyát agyonlőnéd, az sem segítene azokon a gyerekeken. amúgy meg aki gyerek helyett tart kutyát, az jobban is teszi. sztem.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.06. 21:25:43

@Kellemes Zérókomponista: @Manyecska: Azt azért szögezzük le, hogy élével kell földhözvágni. Elméleti levezetést nem tudok, de műxik.

Mérges 1234 2012.07.06. 21:27:27

@KecskeDotyi:

Ja, de ki a franc tenyésztette ki ezeket a kutykat????

Szerintem az ilyen kutyáért nem kár.

Ja imádom az állatokat, de az értelmetlen hülyeségektől falra mászok.

dryanal 2012.07.06. 21:28:02

kibaszott idegesitő h itt cseteltek.
mire való a tengernyi cset és msn program basszátok meg

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.07.06. 21:29:17

@KecskeDotyi: kosz
es hetvegen folytatom
mar folytatva lenne, de lvesztettem 3 flekket es beragtam
vasrnap Mary melozik, akkor ujra nekilatok
igen voltam neha az exnejem kozmetikajaban
hat kurva nagy melo ez
de az allat altalaban megerzi ha szeretettel viszonyulsz
naja van ahol kikotes es szajkosar elkerulhetetlen
de mondjuk kikot6ve nehez furetni
a szorok szallnak stb.
ismerem a storyt
exem mindig viselt ilyen mutosalarcot

Manyecska 2012.07.06. 21:29:50

@dryanal: arra, amire neked a nyugtató! Szart se ér.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.06. 21:30:15

@dryanal: Kibaszott idegesitő, hogy itt rinyálsz. Küldd be a homárnak posztnak!

KecskeDotyi 2012.07.06. 21:30:58

@Mérges 1234: Kicsiszivem, a legtöbb ilyen kutya hamarabb létezett, mint te gondolnád. Legtöbbje kiváló vadászkutya, csak mára társasági kutyává avanzsálódtak. Pl a pekingi palotakutya. Elég régi fajta, fésülték is becsülettel. Vagy épp a west highland white terrier, vagy épp a yorkshire. Mind-mind vadászkutya ápolandó szőrrel.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.07.06. 21:32:20

@Mérges 1234: nem, nem ertelmetlen
meg regen is az "igazi" kutyakat is kellett ellatni
kefelne
/nem ugy/ stb.
ma meg a sok hobbykutya koraban elkerulhetetlen a furdetes-nyiras-vagas-koromvagas
ez van
jelzem az udvari kutyaknal is kellene
most a lancon tartott ebekrol ne isbeszeljunk
az teny egy nemet juhasz vagy egy vizsla kevesebb kozmetikat igenyel, de vannak am hosszuszoru kuttyak is

Mérges 1234 2012.07.06. 21:35:53

@KecskeDotyi:

Azért ha önállóan képtelen az életre, akkor kétlem, hogy az ember előtt létezett volna.

Ezek az emberi hülység élő mementumai.

Kurva gáz. Amúgy vizsla tulaj voltam....

KecskeDotyi 2012.07.06. 21:35:57

@hagyma: Én is tervezem a maszk viselését, mert folyton tele az orrom kutyaszőrrel. Az egyik kozmi csaj fél év után kapott tőle tüdővizenyőt.
Igazából kesztyűt is kéne, de azt csak akkor fogok, ha nagyon gáz a kutya.

@dryanal: Én ne mtudom. Mire való?

KecskeDotyi 2012.07.06. 21:38:42

@Mérges 1234: Na akkor tudod, h mennyi szőrt tud hullatni. Ma már a rövid szőrű kutyival is mennek kozmiba, az szépen átfurminátorozza, megfüredeti és voálá, az elhalt szőr nagy része már ki is jött.

Ja, és persze ember előtt semmilyen kutya nem létezett :D A kutya za már az ember által megszelidített farkasféle :)

Mérges 1234 2012.07.06. 21:38:51

@hagyma:

Persze csak ha jobban belegondolok, akkor a hobbykutya is kurvára értelmetlen, legalábbis, addig még emberek éheznek világszerte...

Japánopknál, van kutyaszálloda,maszázs és a többi.

Aki, ebben nem látja az értelmetlenséget, annak valami el van kötve a fejében...

nandras01 2012.07.06. 21:40:03

nem olvastam végig a kommenteket, így, ha valaki már felemlegette a következőket, akkor ugorgyunk...

naszóva' valaki, mondjuk egy megrögzött antinikotinista elmagyarázná, hogy egyáltalán mi a búbánat értelme van bármiféle dohányzókalickának?
mitől és kit véd..?
bármennyire is erőltetem az agyam, nem tudok ésszerű és logikus magyarázatot találni efféle majomketrecek létezésére és céljára.
vagy műszak végén zsákban hordják el a dohányfüstöt és viszik a veszélyeshulladék tárolóba? már csak azért, mert a füst, az a rohadék, éppúgy a szabad levegőre távozik onnan, mintha a kuckó nem is lenne.
más indokát, mint az emberi ostobaság és farizeusság emlékművének megalkotását, nem tudok elképzelni.
ja, és einsteinnek megint igaza volt....

Manyecska 2012.07.06. 21:41:11

@atpijkamo: höhh jó a nikkje..
ikszdé, ikszdé! /ahogy a gyerek mondja itthon:D/

Mérges 1234 2012.07.06. 21:42:29

@KecskeDotyi:

Értem aki KOZMIBA visz bármit is, és így is mondja, hát......

Igen én is fürdettem a kutyámat, de csak akkor ha bejöhetett a házba, ez azért nem volt gakori.

Az ember a kutyát munkára háziasította, nem pszichológia sgtségnek, mivel sok embert már csak a szerencsétlen eb tud elviselni.

A kutyakozmetika hasznos dolog, de olyan kutyák számra hasznos, amire semmi szükség egy normlis világban, ez az egész a világ hülyeségének egy durva csökevénye.

KecskeDotyi 2012.07.06. 21:44:02

@Mérges 1234: Öhm, elhiszed h én pl személy szerint nagyívben teszek az éhező gyerekekre? Fúúúúj, rossz kecskedotyi...Én inkább az állatmentésre koncentrálok. Ők magukért nem tudnak kiállni.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.06. 21:44:07

@Manyecska: Imádom a beszélő nickeket. A legidiótábbak tudják a legjobban eltalálni.

Manyecska 2012.07.06. 21:47:58

@Mérges 1234: több száz /talán/éven át tenyésztették őket...pl. a máltai selyem a császár ölebe volt /amúgy patkányfogó volt/, ezek a bishon havanese, bishon bolognese szerintem dettó /bison=pincsi/..! Aranyosnak igen. Sok idős embernek /is/ társ, én már gondoltam rá hogy nyitok nekik kölcsönzőt!:P..

Mérges 1234 2012.07.06. 21:48:23

@KecskeDotyi:

Persze végül is az hező gyerekek is az emberi hülyeség és a szenvedő állatok is az emberi hülyeségkövetkezményei.

Érzemi döntés ez, nem racionlis.

Na szeresd csak őket, lapátold a homokot a szaharába.

De különben ténleg nincs ezzel baj, csak én vagyok csökönyös hülye, aki nem szereti a full értelmetlen divat és fogyasztó hobotokat.

Meg tudod mondani mi a neve a mostanában divtos kis féreg fehér szörmokoknak, meg minek tartank ilyet az emberek???

igazságos 2012.07.06. 21:48:39

@dryanal: konkrétan az msn program jól lebassza a gépedet, rohadtul lelassítja, míg betöltődik, évezredeket kell várni, plusz azon jobban is terjednek a vírusok. :)

Utálom az összes csetprogramot, hogy rohadnának meg.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.07.06. 21:49:10

@Mérges 1234: erre azt tudom mondani netarts kutyat, macskat
ne vezees kocsit
ne hasznalj mobiltelefont es internetet, ne nezz tv-t, a legolcsobb ruhakat vasarold, a legolcsobb kajakat edd, mert ez mind luxus, ha a vilag egyes reszein emberek, gyerkek halnak ehen vagy gyogyszerhiany miatt

Manyecska 2012.07.06. 21:49:40

@atpijkamo: drájanál? +18 :D lelke rajta:P

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.06. 21:49:43

@KecskeDotyi: bepállik, haggyad már. Mi pulink mért nem döglött meg? Évente 1x nyírtuk, de azt is altatásban, különben vér folyt volna. Na és izé.. tök jól elvolt. Ez a fekély dolog ez... genetálikailialakalaialag meglehetősen gyengének kell lenn ehhez. Túltenyésztettnek, meg ilyenek. Jawíts ki, ha nagyon nem jól mondanám.

Mérges 1234 2012.07.06. 21:50:37

@Manyecska:

Az, hogy sok idő embernek defektje van és van valami, ami elmondja a tűneteket, ahelyet, hogy a problámát kezelné.

Még nem teszi értelmessé a tűneti kezelés eszközét.

Manyecska 2012.07.06. 21:51:40

@Mérges 1234: azok a bichon bolognese-k lesznek, mondom. a kockafejű meg a west-highland terrier /westy/. de szakértőnk válaszol..az enyém máltai selyemfiú keverék mindjárt felrakom ide:D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.07.06. 21:51:47

@Mérges 1234: na es latod itt emberek problemaja, hogy nem cigizhetnek mindenhol ahol akarnak, hanem bodejuk van
a havi cigijuk ara eleg lenne egy ehezo csaladnak, es csak szivjak a szart

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.07.06. 21:54:47

valamint az indexen a fooldalon elso szamu tema, hogy meg dugja -e miklos zsofit?
sok sok helyen meg a betevoert kuzdenek, jelzem otthon se ritka

igazságos 2012.07.06. 21:55:44

@Persze...: az attól függ, hogy nagydarab állat, vagy vékony cingár -e az illető, tudod, egyébként nem igazán merek szólni, mert engem basznak le akkor.

Egyébként nem bírom megérteni a dohányzóknál levő cigivel pazarlást sem, mikor nem egy olcsó dolog. De minek gyújtanak rá akkor, a buszmegállóban, amikor tudják, hogy tíz perc múlva indulunk, előtte öt perccel beáll a busz? Vagy abban reménykednek, hogy elfújják? Rengeteg ilyet látok, és engem inkább jobban irritál a pazarlásuk.

igazságos 2012.07.06. 21:57:04

@hagyma: nem értesz ehhez, tudod, miklós meg zsófi dugásán elmorfondírozhatsz üres gyomorral, legalább addig se gondolsz arra, mennyit gürcöltél havi 300 dollárért a gyárban, és mennyi adót fizetsz, meg miből fizeted ki a rezsit.

Ne sajnálj már egy kis problémáktól való elszakadást.

England win The Ashes! 2012.07.06. 21:57:47

@nandras01: "mitől és kit véd..?"

Pl. téged az esőtől.

Manyecska 2012.07.06. 21:59:47

@hagyma: látod ott is a betevőért küzdenek:P

KecskeDotyi 2012.07.06. 22:01:23

@Kellemes Zérókomponista: A puli zsinóros szőre megint más. Igzából neki is csak akkor kényelmes a bunda, ha fel van tépve, és tud lélegezni a bőre.

De hogy mondjak egy példát, múltkor volt valamelyik (azt hiszem miami, de nem tuti) állatrendőrség, bevittek egy súlyosan elhanyagolt kutyát. A szőre gyakorlatilag egy péncéllá állt össze. Ahogy nyírták felszínre kerültek a vérálafutások, amelyeket a bőrt folyamatosan húzó szőr okozott, némelyik már elsebesedett, elfertőződött és volt amelyikben már férgek voltak.

PL szerinted ez a shih-tzu hogy élhet? Nem látott és már enni is alig tudott.
Meg is fenyegettem a kedves gazdit, h mégegyszer ilyen állapotban lesz a kutya, és önkényesen elkobzom, feljelentem, és ráeresztem az összes állatvédő csoportot, akivel kapcsoaltban vagyok.

http://www.facebook.com/#!/media/set/?set=a.453628607985832.121386.198630083485687&type=3

nandras01 2012.07.06. 22:01:39

@Dr Jozef Vengloš: aha, értem.
szóval, hogy meg ne ázzak, azért kell egy zárt kalickába bújnom... érdekes, hogy ez a kézenfekvő megoldás még nem terjedt el pl. a buszmegállókban :)

Manyecska 2012.07.06. 22:10:11

@Kellemes Zérókomponista: télleg! begombásodik alatta a bőr meg berohad..

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.06. 22:10:57

Szeretném megölelni a képen látható tűzcsapot.

Mérges 1234 2012.07.06. 22:11:39

@Manyecska:

Ezt én értem, de ez azt jelenti, hogy az ember teremtett egy olyan élőlényt, amely nem alkalmas önálló életre...

Ezen kellen elgondolkdoni, nem pedig majomszeretettel körülrajongani a kis görcsöket.

Manyecska 2012.07.06. 22:12:58

@Mérges 1234: én akikkel találkozom nem tűnnek defektesnek!!:) van egy néni aki azt mondta mindig ilyen kutyával álmodik, ezt mondjuk én sem értem:D..

KecskeDotyi 2012.07.06. 22:13:29

@Mérges 1234: ma gyakorlatilag nem sok kutya alkalmas az önálló életre. dobi-vizsla-agár, stb télen hlálra fagyna, szánhúzók hőgutát kapnak, estébé.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.06. 22:15:42

Mérgesnél a pont!
Én emberben láttam ilyet, hogy bevitték az utcáról és 20-nál több gilisztaféleséget szedtek ki a karjából, lábából. Ahogy kerültek elő a húsból mindegyiket nevén nevezte. Kicsit begolyózott a nő. Mennyire fájhat ez folyamatában?

Manyecska 2012.07.06. 22:15:52

@Mérges 1234: dehát itt vannak, és cukik:) én mondjuk találtam az utcán, mosom kezeimet:P! ..
inkább azon gondolkozom mért kell melegfelvonulást tartani hétvégén amikor most volt az olimpia lassan már nem merek lehajolni a kutyaszarér az utcán:D!!!! Jó meg jobb éjszakát, ágyban ne dohányozzon senki!!:D

Mérges 1234 2012.07.06. 22:15:53

@Manyecska:

Ha valaki rajongásig szeret egy állatot, ahelyett, hogy emberekkel tartan fenn kapcsolatot az mindig beteges.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.07.06. 22:24:21

arrol nem beszelve ilyen dohanyzokabinokbol, melegolimpiaknol es kutyakozmetikakbol hany lelegeztetogepet lehetne venni!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.07.06. 22:25:21

nameg hany sort nekem....
ami meg hasznosabb

Mérges 1234 2012.07.06. 22:28:42

@hagyma:

OKé, részben demagogia a dolog, de azért látszik mik azok, amik kevésbbé értelmes dolgok.

A sör viszont fontos.

Arrafeléis divatba jöttek mostanság a gyümölcs sörök, itt nagyon megy most a narancsos, citromos, sőt mostmár van aláms is.

És meg kell mondjam annak ellenére, hogy berzenkedtem ellenük, kifejezetten jók ebben a melegben, elve ban amelyik csal 2% alkoholt tartalmaz, így jó sokat be lehet dönteni és jól hűít.

England win The Ashes! 2012.07.06. 22:41:44

@nandras01: Nade a buszmegállókat nem a Siemens állítja. :)

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.06. 22:42:03

Meg jó sokat ki lehet fizetni értük. Sörnek nem sör, üdítőnek meg van olcsóbb is, jobb is. Szóval én nem preferálom. Persze, ha ingyen lenne az ananászos Borsodi, azt nem vetném meg.

nandras01 2012.07.06. 22:45:18

@Dr Jozef Vengloš: nem, de a buszokat igen.... vagy az a villamos..?
mindegy, villamosmegállóban sem láttam még zárt kalickát.

Xezs 2012.07.06. 23:45:10

szokj le a cigiről bazmeg, ne vinnyogj a homáron

paraszt

England win The Ashes! 2012.07.07. 00:09:27

@nandras01: Ez jó! Ha parasztkodik a kaller, majd akkor is a Siemenst annyázzuk. ;-)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.07.07. 00:28:53

@Mérges 1234: ital van boven
en nem iszok gyumolcsos sort, de neha meglimonadezom magamnak
es csak lightos sor, tehat max 4-4,5 alkohol es kisdobozos
mint most:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.07.07. 01:42:34

@KecskeDotyi: ne csak tervezd
neki se lass maszk nelkul
kuurva veszelyes

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2012.07.07. 02:07:38

Örülnél, hogy van egyáltalán lehetőség. A dohányzás nem létszükséglet, ha nem gyújtasz rá, nem kell a kalitkában főnöd.

Manyecska 2012.07.07. 06:30:53

@Mérges 1234: szerintem ennél százszor betegesebb dolgok is vannak, ezzel senkinek sem árt. Nálunk volt egy nő /mérnök/ aki etette a macskákat ami nem baj de ő zsákszámra hordta az összes macskának /3-4! szatyor/ állítólag le se tojta a lánya..az szerintem százszor betegesebb. Értelmes nő volt.

sure_shot 2012.07.07. 07:13:02

rabszolgasors...
pellengér
persze dohányozni rossz, az ördögtől való blabla...
DE
kibaszott nagy prosztó az ötletgazda amúgy, remélem neki is dob majd a sors valami hasonlóan nyomorult kényszerhelyzetet, csak hogy beálljon az egyensúly:P
adni is jó, de kapni még jobb:PP
ketseg.

KecskeDotyi 2012.07.07. 07:27:00

@Mérges 1234: Óóó, én imádom őket. A legjobb az Aldi (nemröhög) szűretlen citromos söre. Kár, h csak nyáron van. :S
Nekem, aki már a sima sört se bírja meginni, tökéletes. Mondhatom h ittam egy sört, de nem kell éreznem a keserű ízt (mondom ezt úgy, h régebben akár 5-6 üveg sör elfogyasztása sem okozott gondot persze felesekkel egyetemben :P)

@hagyma: Tudom h veszélyes, csak azt nem h miért. Konkrét választ erre nekem még senki nem tudott adni. Csak hogy veszélyes és el lehet tőle kapni csomó mindent. De mi lehet az a csomó minden?

Manyecska 2012.07.07. 08:48:01

Na én megyek shoppingolni!!:)
Biciklivel:D...geek paraszt leszek ma/is/!

Xezs 2012.07.07. 09:40:41

@sure_shot: Más orra alá bagózni, meg a csikket az utcán elpöccinteni, nem prosztóság ugye?

És most itt nagy-nagy tisztelet a kivételnek, mert tudom, hogy van.

olvasóink írták · http://mediaszerencsetlenseg.blog.hu/ 2012.07.07. 23:31:55

Első?
Izé nem olvastam el 472 kommentet, de az volt már, hogy a posztban 4-5 helyesírási hiba volt? Homár meg benyelte? Vagy a poszter hőgutát kapott cigizés közben?

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.08. 03:40:07

@igazságos: van szamos alternativ telibekurt MSN-kliens, melyek tizedannyit sem esznek a gepedbol, s meg virusoknak sem baratja. Hiszed-e? Na de biztos, hogy nem fogok kozremukudni a beuzemelesukben, te csak ide irogassad szepen az okossagokat.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.07.09. 12:05:26

@KecskeDotyi: Meghalni csak emberek tudnak. A szóban forgó túltenyésztett pinanyalók megdöglenek, esetleg elpusztulnak.
____________________________

Egyébként ez nem a Siemens legújabb gázkamra-projektje?

Manyecska 2012.07.20. 12:53:07

@Mérges 1234: a behaviorizmus nem ezt tanítja!
süti beállítások módosítása