Tékozló Homár

Távszámla és T-Mobile között elvész az ügyfél

2012.07.25. 13:51 | jackyll | komment

magentagnom.jpg

Naiv ügyfél telefon nélkül maradt, mert 3 hónap alatt nem sikerült kilogisztikázni a T-Mobile és a Távszámla között, hogy az addig rendben számlázott szolgáltatás + a készüléke törlesztőrészlete továbbra is egy számlát képezzen:

Kedves T-Mobile általános-, számlázási-, behajtási- és az összes többiféle ügyfélszolgálat! Mivel ez már körülbelül a 10. levél, amit írok Önöknek, és összességében már legalább 3 órát beszélgettem az ügyfélszolgálatuk különböző osztályainak dolgozóival, és MÉG MINDIG nem sikerült megoldást találniuk a problémámra (melyet valójában ÖNÖK okoztak), ezért úgy döntöttem, hogy panaszt teszek. A problémám a következő: Egy szép májusi napon kaptam egy sms-t Önöktől, hogy kiegyenlítetlen tartozásom van (amúgy nincs). Én rögtön írtam is az ügyfélszolgálatnak egy e-mailt, hogy legyenek kedvesek felvilágosítani eme tartozás mibenlétéről, ugyanis én minden számlámat időben fizettem (és már vagy 3 éve vagyok az előfizetőjük). Erre természetesen semmi választ nem kaptam, csak pár héttel később egy újabb sms-t, hogy fizessem ki a tartozásom. Én erre küldtem egy újabb kíváncsi e-mailt, amire szintén nem kaptam választ. Ezt eljátszottuk legalább ötször, egészen július 6-ig, amikor  is kaptam egy sms-t Önöktől, hogy letiltják a kimenő hívásaim. Természetesen az Önök rendszere annyira okos, hogy ilyen esetben az ügyfélszolgálatot sem lehet felhívni (mert hát ugye nincs kimenő hívás), ezért küldtem egy újabb e-mailt Önöknek. Válasz erre sem jött...

Ezért felhívtam kedves barátaim telefonjáról az Ügyfélszolgálatot. Ott közölték velem, hogy 16.000 Ft tartozásom van, de azt már nem tudták megmondani, hogy mire fel. Ekkor több különböző ügyintézési osztályon keresztül, hosszú-hosszú beszélgetések árán sikerült kiderítenünk, hogy nincs befizetve a márciusi telefonszámlám (ami amúgy időben be volt fizetve, már el is küldtem róla a bizonylatot), valamint, hogy azóta "nem fizetem" a telefonom törlesztőrészleteit, mióta átálltam távszámlára, ami áprilisban történt. Ami szintén nem igaz, hiszen én mióta átálltam távszámlára, azóta mindig rendszeresen kapom és fizetem is a számláim interneten keresztül.

Ekkor újabb ügyintézési telefonkörökön keresztül, melyek alatt mindig újabb és újabb osztályokhoz kapcsoltak, ahol újra és újra elő kellett adnom a problémámat, sikerült odáig eljutnunk, hogy nézzem meg a távszámla felületemen, hogy az mit mutat. Jó. Távszámla felületem ugyan nincs, de megpróbáltam beregisztrálni. Ehhez azonban szükséges a T-mobile számlaszámom. Ezt megnézhetem valamelyik befizetett számlámon. De mivel távszámlás vagyok, ezért nincs papír alapú számlám.... akkor, hogyan nézzem meg? Semmi gond, ez már csak a legkisebb probléma volt, röpke 5-10 perces ügyfélszolgálatos beszélgetéssel sikerült kiderítenem. Jó, regisztrálok, belépek. Kiválasztom: T-mobile. Erre közli velem, hogy itt ezt nem tudom megtekinteni, mert erre a szolgáltatásra én már előfizettem (hogymi???!!!).  Jó akkor belépek a My T-Mobile felületemre, megnézem ott mi a helyzet. Tartozás: 16.019 HUF (jelzem, hogy még most is azt mutatja, holott már napokkal ezelőtt elküldtem a bizonylatot a márciusi számlámról).

Rendben, újabb telefonkörök. Természetesen újabb osztályokon keresztül, újabb kedves kollégáikkal megismerkedve nagy nehezen azt sikerült kiderítenünk, hogy valószínű, hogy a távszámlámhoz nem lett hozzárendelve a telefonom törlesztőrészlete. Ehhez nagyon okosnak kell lenni, gratulálok a kollégájuknak, akinél intéztem. Hát nem evidens Önöknek, hogy ha a telefonszámlámat interneten keresztül szeretném fizetni, akkor a törlesztőrészletet is? Pláne, hogy alapból, amíg sárga csekken fizettem, addig bele volt építve a számlába, és nem két csekket kaptam. Hogy a francba intézik maguk az ügyeiket? Az meg már részletkérdés, hogy milyen címre is küldhették Önök a törlesztők csekkjeit, ugyanis jelenleg se lakcímem, pláne nem levelezésim.

Rendben, akkor ki is tudja ezt nekem megoldani? Újabb telefonkörök... újabb osztályok... újabb ügyfélszolgálatos kollégák, és már vagy a 100. kollégájuknak is elmondtam a problémám.

Semmi... "Sajnálom, én nem tudok Önnek segíteni, kapcsolom az X osztályt." Ahol szintén ugyanezt mondják. A mai napon sikerült az egyik kedves kolléganőjükkel kiderítenünk azt, hogy a távszámlától kapott befizetésre vonatkozó e-maileknek kellene tartalmaznia egy mellékletet a törlesztőfizetés adataival. Ilyen azonban nincs ezekben a levelekben... Az Önök távszámlája egy egyszerű négyzetrácsos kép, amiben van a fizetendő összeg és az aktuális számla kódja, személyes adatok és ENNYI.

Kérdem én, honnan a francból kéne nekem tudnom ennyiből, hogy ebben benne van-e a törlesztő? Mert ha még részletes számlát küldenének... bár akkor se érteném, hogy miért nincs hozzácsapva az összeg.

 Szóval, mivel már legalább két hete nem tudok telefonálni az ÖNÖK HIBÁJÁBÓL, és a kedves cégük nem képes olyan embereket alkalmazni, akik talán képesek lennének segíteni az ügyfeleknek, elvárom, hogy valamelyik hozzáértő "szakemberük" legyen kedves felhívni (és ne akkor, amikor épp előadást tartok - de ha mégis, akkor próbálkozzon később még párszor, nem úgy, mint az Önök egyszeri próbálkozásakor), és nem mellesleg az e-mail olvasásától számított 3 percen belül kapcsolják vissza a kimenő hívásaim. És (talán) mivel már összességében vagy 10 órát elpazaroltam az életemből az Önök hülyeségére megajándékozhatnának egy havi ingyenes beszélgetéssel is. (Jelzem még ez sem fedezné az Önökre fordított időm értékét, ha a saját órabéremmel számolok. De jelezném azt is, hogy ÉN fizetek Önöknek a szolgáltatásért, és nem fordítva, így el is várom, hogy tisztességes hozzáállást tanúsítsanak, és ne fenyegetőzzenek mindenféle behajtócéggel...).
 
Gondolom egy ekkora nemzetközi cég vezetői, mint a T csoport, már felfedezték az összefüggést az ügyfelek által havonta befizetett pénzösszegek és a saját luxus-jachtjuk között. Ebben a szellemben elvárom Önöktől a korrekt együttműködést.

Valamint fogadják szeretettel a csatolt rajzomat, melyet csak Önöknek rajzoltam. A címe: "Magenta Gnóm".

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.07.25. 13:52:20

Áhhh! Mamán ez a második ELSŐŐŐ nekem!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.07.25. 13:54:00

"
Gondolom egy ekkora nemzetközi cég vezetői, mint a T csoport, már felfedezték az összefüggést az ügyfelek által havonta befizetett pénzösszegek és a saját luxus-jachtjuk között."

Szerintem már rég elfelejtették. Itthon meg különösen.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.07.25. 13:58:02

@Horváth Lajos-kőmíves ( geek paraszt): szokták írni, hogy elsőzni nem menő szokás!
csaxolok!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.25. 13:58:04

Telefont részletre, anyám borogass!

Át kéne állni a közelszámlára.

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.07.25. 14:00:46

@batgirl:
rég vótam mán itt, mán elfelelytettem mik a szopások itten

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.07.25. 14:06:54

Ügyvédi szárazbélyegzős tértivevényes fenyegető levelet kell nekik küldeni, hogy feljelented őket csalási kísérlet miatt!

PITTA 2012.07.25. 14:08:39

A kép valami zseniális :-) Instant get!

PITTA 2012.07.25. 14:10:21

Szoktam volt mondani, hogy a T-home felületen be lehet ám fizetni a számlát dombornyomott kártyával is.... Akkor amikor akarod. 2 perc.

Dr. Kix 2012.07.25. 14:14:53

F@sza lett a kép! :)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.07.25. 14:28:15

"mindig újabb és újabb osztályokhoz kapcsoltak"
Amióta az OPNIt a malacorrú miniszter szcinti nyomásra bezárta, mindenütt ez megy.

Zpalee 2012.07.25. 14:30:06

Ez a távszámla már eddig is komolytalan dolog volt, semmi értelme, még egy "szolgáltatót" bevonni a fizetésbe, főleg, ha ígs zolgáltat. T-home és t-mobile számlákat a saját honlapjukon belépve kényelmesen, gyorsan, és ingyen befizetheti mindenki bankkártyával.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.07.25. 14:31:19

Ilyen kicsi fütyivel alsógatyát kellene hordani...
csaxolok
hehehe

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.07.25. 14:33:18

@batgirl: Hogy neked meg mi nem jár az fejedben!? (Ami másnak máshol?)

2012.07.25. 14:41:35

EZ A KÉP MINDENT VISZ!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.25. 14:46:11

@ColT: Faszkivan. Ezt hogy csinálta a blogmoci? Ez majdnem olyan kúl, mint az én időutazásaim.

PITTA 2012.07.25. 14:46:34

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Kell csatolni egy képet amin kb. 45 fokos szögben a látszik a kártya, így egyértelműen kivehető ha dombornyomott... Majd csatolni hozzá CV kódot is, hogy anyagilag megszorult honfitársaink is tudjanak a mi kártyánkkal vásárolni :-)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.25. 14:48:11

@batgirl: Kétféle fasz van, a húsfasz neg a vérfasz. Mikelandzseló dávidját láttad? Megteik vérrel, ez is nagy lesz.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.07.25. 14:52:17

@atpijkamo: te láttad dávid fütyijét megtelni vérrel?????????? q-va öreg lehetsz:)

horex · http://horex.uw.hu/ 2012.07.25. 14:55:22

a T csoport, már felfedezték az összefüggést az ügyfelek által havonta befizetett pénzösszegek és a saját luxus-jachtjuk között."

Aha
Egyszem kaviárral kevesebb lesz a szenTvicsen
Marhára fog hiányozni a pár tizezer forintod nekik

A T-nek meg egy sünt!

Sokorai_Atala 2012.07.25. 15:02:01

Szerencsére olyan sokan utalgatnak és távszámláznak, hogy a postán itt vidéken, ahol dolgozom soha nem kell sorba állni. Útba esik, elröhögcsélünk a postás kisasszonyokkal, kb 2 perc alatt befizetem a (gyűlölt) sárga csekkeket, lottót is feladom, ha van levél azt is.
Szerintem más gyorsabb, mint bekapcsolni a gépet:)

Rosszindulatú Vászka 2012.07.25. 15:13:33

@atpijkamo: csaxólok, hogy az a szobor fotosopp és hiteltelen, mint az közismert. Érdekes elképzelés egy zsidó kirájt fitymával ábrázolni, szal erről ennyit.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.07.25. 15:18:16

@atpijkamo: gondolod???
hehehehe...semmit nem tudsz..hehehehe

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.25. 15:18:19

@Rosszindulatú Vászka: Naaaa! A zsidó királyfity csak ürügy volt neki.

Nekem meg direkt tetszik az aránytalansága. Szándékos.

A piétán csodálkoztam el nagyon, mikor először eredetiben láttam. Olyan kicsi!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.25. 15:19:44

@batgirl: Hát kevesebb idegen faszt fogtam, mint egy szűzlány, az igaz...

Rosszindulatú Vászka 2012.07.25. 15:28:17

@atpijkamo: aztat ellenbe nyilván tudod-e, hogy miért van üvegbúra alatt az a piéta.

Mer mink magyarok mindehol ott vagyunk a világba ugye :)

Amúgy nincs ottan semmi baj az arányokkal, vélhetően a Mester kevés rendes pornófilmet tőtött le, oszt ennyi.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.25. 15:38:35

@Rosszindulatú Vászka: Miért? Üvegbúrára nem emléxem. Üveg volt előtte, arra igen.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.25. 15:39:56

@Rosszindulatú Vászka: Egyszer nekiment valaki kalapáccsal, azért? Emléxem, letörte az orrát. De pont előtte utazott nagyot a szobor, és a biztosító megkövetelte, hogy legyen róla negatív.

Rosszindulatú Vászka 2012.07.25. 15:42:40

@atpijkamo: nem valaki, hanem egy magyar-auszi túrista, Tóth László :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.07.25. 16:04:16

Elvesznek a postok is :D

@atpijkamo: :D Nemtom. Csak 1x nyomtam le...

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: De újat akarnak csinálni, mert már túl sok kint a hülye...

Rosszindulatú Vászka 2012.07.25. 16:05:15

@atpijkamo: nanáhogy, de azt nem írhatom ide, mer szeméjes adat ez meg nem a kuruczinfó :)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.25. 16:05:42

@ColT: Tudom, mindegy. A blogmoci kompenzál a megevett kommentek miatt.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.25. 16:07:52

@Rosszindulatú Vászka: Na, hát én is tudom. De pont ezért kódolva írom ide: 8-237216-5287

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.07.25. 16:07:52

@atpijkamo: próbálja eltussolni, hogy darabra meglegyen :D

Csokis · http://csokis.blog.hu 2012.07.25. 16:47:25

Erről jut eszembe: a hitelkártyás fizetés is illetékköteles lesz januártól? Mert ha nem, akkor érdemes az összes ilyen baszkódást (távszámla, csoportos beszedési, stb.) visszavonni a 'csába, és áttérni a szolgáltatói oldalon való kártyás fizetésre.

közödeszed 2012.07.25. 16:51:31

kafkai...és már megint a T..meglepő..bár mondjuk nem csóringer telefonos droidok tehetnek a felsőbb vezetés szarságairól..kiadják az ukázt nekik oszt jó napot..

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.25. 16:55:56

@Csokis: Ne gondold, hogy okosabb vagy, mint a Nemzet Esze!

Egy repólőn utazik a Pápa, Orbán és Matocsi. Kigyullad a gép, a pilóták kiugranak, csak két ejtőernyős zsák maradt.
Megszólal Matolcsi:
- Én vagyok a Nemzet Esze, nekem életben kell maradnom! - felkap egy zsákot, és kiugrik.
Megszóllal Orbán:
- Szentatyám, ugorjon, én maradok.
- Nem szükséges fiam, még mindig van két ejtőernyőnk.
- ???
- A Nemzet Esze egy hátizsákkal ugrott ki.

CID 2012.07.25. 17:17:27

Wazze, ha távszámlád van, akkor hogy a picskuba nincs távszámla felületed ! Távszámlához meg nem számlaszám, hanem folyószámla szám kell. Persze mindenki hülye csak te vagy villamos..........

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.25. 17:49:35

valamint azért olyan pici és puha, hogy ne fájjon, majd elfelejtettem.

Manyecska 2012.07.25. 17:51:33

Visszaolvastam pár sort de asszem nem kéne többet:D:D :O:))

Rosszindulatú Vászka 2012.07.25. 17:57:54

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: az a Dávidos mindég kemény, az vitathatatlan. Ellenbe többet nem is tud.

Manyecska 2012.07.25. 17:59:08

Most már elmentek a bús...:D:P
meg én is. Edét nem láttam, de holnap bált rendeznek Füreden névnapom tiszteletére. :D:D majd kérek egy Dávid-szobrot. Asszem.
:)

vendriner aladár 2012.07.25. 18:00:21

A képről azt hittem Arnold T5-ként újra támad.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.25. 18:02:11

@Rosszindulatú Vászka: mindig ezek a kompromisszumok. amelyik mindég jó, az meg csak elemes. bahhh.

Rosszindulatú Vászka 2012.07.25. 18:04:08

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: fittyfenét. Ha kimerül az elem, az se százas. Hát így megy ez.

Rosszindulatú Vászka 2012.07.25. 18:13:25

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: ellenbe lényegesen könnyebb tisztán tartani, meg a modora is sokkal jobb, mint egy igazi hímkannak és az egóját senem köll fényezni untig. Nem eccerű dolog ez.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.25. 18:17:24

Miért jobb az uborka a férfinál?
- Egy átlagos uborka legalább 20 cm-rel hoszabb.
- Egy uborka legalább 2 hétig kemény.
- Egy uborka nem magyarázza meg neked, hogy a méret nem számít.
- Egy uborka nem jön túlzottan izgalomba.
- Egy uborkát könnyü felszedni.
- Egy uborkát az ABC-ben megfoghatsz, hogy tudd milyen kemény amit hazaviszel.
- Egy uborka minden reggel békén hagy.
- Egy uborkával elmehetsz moziba úgy hogy a filmet is látod.
- Az autós moziban maradhatsz az első ülésen, mert az uborka megvárja amíg hazaérsz.
- Egy uborka nem kérdezi hogy: ugye én vagyok az első.
- Egy uborka nem modja el a többinek hogy már nem vagy szűz.
- Egy uborkának nem kell többször eljátszani hogy szűz vagy.
- Egy uborka nem szól bele az öltözködésedbe.
- Annyi uborkát tarthatsz amennyit csak akarsz.
- Egy uborkát akkor kell csak megenni ha te is kívánod.
- Egy uborka nem lesz féltékeny a nőgyógyászra vagy a fodrászra.
- Egy uborka sohaem fog jelenetet csinálni, ha más uborkák is vannak a hűtőszekrényben.
- Akármilyen idős is vagy mindig kaphatsz egy friss uborkát.
- Egy uborkát nem érdekli, hogy a hónap hányadik napja van.
- Egy uborka nem alszik el rajtad horkolva.
- Egy uborka miatt nem kell egész hónapban izgulni.
- Egy uborka sohasem veszi fel helyetted a telefont és nem kéri kölcsön a kocsidat.
- Egy uborka nem eszi meg az összes kajádat, és nem issza meg az összes italt.
- Egy uborka nem hagyja a koszos gatyáját a földön.
- Egy uborkával a WC üloke mindig úgy marad, ahogyan hagytad.
- Egy uborka sohasem hagy el egy másik férfiért, egy másik nőért, vagy egy másik uborkáért.
- Egy uborkáról nem derül ki ment közben hogy nős, penicillin kúrán van, vagy kedvel téged, de az öcsédet jobban szereti.
- Egy uborka soha sem akar kisuborkákat.
- Egy uborkát könnyü dobni.
- Egy uborka felszeletelés után is fogyasztható.

Rosszindulatú Vászka 2012.07.25. 18:26:58

@atpijkamo: neked senki nem szólt, hogy az étel nem játék?

Skandallum, mitöbb alávalóság!

Ugyandehogy (törölt) 2012.07.25. 19:10:24

én 5 hónapig próbáltam ezt a távszámla dolgot megoldani, utána lemondtam.
3 előfizetésből egynél se ment.

szerintem nem is létezik.

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2012.07.25. 19:18:40

@Csokis: a T a helyszínen kártyával fizetve most is felszámolja SZÁMLÁNKÉNT a 142 forintot! tehát nem befizetésenként!

tehát van mondjuk 3db 1000 számlád, akkor egyben(!) lehúzza a 3000t és kiszámolja 3x142t, mivel 3 számlát fizettél be!

CID 2012.07.25. 21:13:25

@RosszQtya: Te ostoba ! 1000 ft-os telefonszámlája ritkán van egy usernak, de ha van bankártyád a faszér ne fizeted neten te szerencsecsomag ? Inkább itt okádod az hülyeségeidet....

zalatov 2012.07.25. 21:13:26

Eddig is külön csekken fizetted a törlesztőt, nem volt beépítve a szàmládba. My T-Mobile-ban megtekinthető a számlakép. Ha tényleg befizetted (amit kétlek), akkor miért nem érkezett meg? Megint a posztoló a bamba!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.07.25. 21:14:04

Ez jó kis poszt!
Végre van fotó++!!4!!!d

Amúgy hol tatunk?

Rosszindulatú Vászka 2012.07.25. 21:28:14

@Sün‼ ツ: bár tartok tőle, hogy eléggé aggájos a pozttoló fotóját kitenni, ebből még baj lesz, értEDE?

Anti Anyag (törölt) 2012.07.25. 21:29:23

Ezekkel próbálhatod.

Még vagy hat éve neten megrendeltem tőlük ADSL-t, jött is egy fazon, itt ki kellett tölteni egy papíralapú megrendelőt.

Kiküldtek 2 számlát és havonta kellett tisztáznom velük, hogy nem két megrendelés. E mailt el sem olvasták, telefonon alig lehetett őket elérni.

Na nagy nehezen elintéztem, erre a köv. hónapban ugyanaz, majd minden hónapban.

Alig vártam, hogy lejárjon az 1 év húségidő, gyorsan leléptem.

Erre hat hónap múlva felhív egy pali, hogy mi volt a problémám, miért nem maradtam náluk. Mondtam neki, hogy kb. egy évet késett.

T-Mobile akkor, ha nincs más.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.07.25. 22:10:52

@Rosszindulatú Vászka:
Ajjaj!
Ez a posztot toló fotója?
Kát én már most cidrizek!!!8!!!

Anomalocaris (törölt) 2012.07.26. 00:10:17

@Sün‼ ツ: Még valaki rosszat fog álmodni miatta, aztán leszedeti ügyvéddel a posztot.

Megdobbent 2012.07.26. 01:58:09

Rendkivul meghatott a sztori, de valaki nyugtasson meg:

- A faszi nem rajztanar
- A csoka nincs szabadlabon

Mert rajzolni, tiradat zengedezni, a jo eg tudja mit osszevernyakolni, pfijnye, utnem lapattal. Ettolmeg a t perszehogy bekaphattya!

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2012.07.26. 08:05:10

A TréHóm ügyfélszolgálata hírhedten tehetetlen, ez a posztból "szépen" kiderül, de azért az ügyfél sem egy online bajnok.

Van TMobile-os online felülete, de nem nézi meg sose. Azt értem, hogy nem minden este azzal fekszik, hogy elalvás előtt belép, de ha figyelmeztető SMS-eket kap, akkor talán megnézhetné, mi a baj.

Távszámlát használ, de sose lépett még be az online felületre, állítja. (Mondjuk gyanús, hogy a regisztráció utáni hibaüzenet arra utal, hogy egyszer talán már regisztrálhatott és ezért nem hagyja a második regisztráció hozzáférni a tmobile-os számlaadatokhoz, de mindegy...) Pedig azon a felületen ott vannak a számlák, részletezve, letölthetően. Szerintem azért az hozzátartozik a "felelős gazdálkodáshoz", hogy mielőtt kifizetek egy számlát, megnézem mit számláztak ki nekem. Már csak azért is, mert akkor az ilyesfajta hiányokra is hamarabb fény derül...

Ugyandehogy (törölt) 2012.07.26. 09:03:41

@promontor: "mielőtt kifizetek egy számlát, megnézem mit számláztak ki nekem."

ha én így tettem volna, 4 hónapja kikapcsolták volna, ugyanis a mythome-on nem jelenítette meg a számláimat, csak a végösszeget....
beletelt egy kis időbe, míg megcsinálták.
(papíron meg nem jött, mert távszámlára regisztráltam, a távszámlába meg nem engedett be, pont ahogy a posztolót..)

cicmen (törölt) 2012.07.26. 09:04:45

Már ezerszer mondtam, hogy nem vagyok hajlandó ilyen hosszú posztot elolvasni.
A képen látható úr Odri?

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2012.07.26. 09:20:23

@Babette_: "távszámlára regisztráltam, a távszámlába meg nem engedett be, pont ahogy a posztolót.."

Nézd, ha valaki távszámlázik, akkor szerintem alap, hogy regisztrál az online felületre, ha ezt elmulasztja, az nem a TréHóm hibája. A Távszámla.hu nem a legjobb online felület, de azért nem olyan bonyolult rá regisztrálni. Ha meg valami félremegy, akkor ne várjál 4 hónapig, hanem kérj segítséget!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.07.26. 09:24:15

@atpijkamo: És miért jobb a sör a nőnél?

És mi a jobb, a sör, vagy az uborka?

Mityu_azigazi 2012.07.26. 09:26:42

@Rosszindulatú Vászka: bazmeg hogy nektek ez a legnagyobb problémátok... :D

Mityu_azigazi 2012.07.26. 09:28:01

@atpijkamo: Vigyázzunk a negatívokkal, egyszer egy ilyen alapján állítótta egy fazon, hogy Jézus valójában néger volt.

Fée verte · www.malacful.blog.hu 2012.07.26. 09:46:28

" Az meg már részletkérdés, hogy milyen címre is küldhették Önök a törlesztők csekkjeit, ugyanis jelenleg se lakcímem, pláne nem levelezésim."
Mii? nem lakik sehol? vagy az előadások helyszínén húzza meg magát éjszakáról éjszakára,

Rosszindulatú Vászka 2012.07.26. 10:06:06

@Mityu_azigazi: e létező világok legtökéletessjén több hibát nagyítóval se lelni, efelől jótállok.

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2012.07.26. 10:08:31

@CID: anyukád is ezzel a mocskos száddal csókolod meg!?

lehet hogy ritkán van, de azért vagyunk páran, akik nem pofáznak 0-24. nekem 1625 a havidíjam, azt se beszélem le...

online fizetve van szopás távszámlával!

látom jól elolvastad a posztot... ehh IQ nuku -.-"

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.26. 10:10:44

@Mityu_azigazi: ez butaság, Jézus magyar volt! Nyelvével, s a magyar nyelvvel 11 szóazonosságot találtak!!!!tizenegy!! Aki nem hiszi, járjon utána. A klasszikus videót egyébként a tengerentúlon is jól ismerik és lefordították, oly jó. Lám, a magyar is tud ma világsikert alkotni.

Ugyandehogy (törölt) 2012.07.26. 10:13:44

@promontor:
szerintem visszafogom magam, hogy leostobázzalak:P
figyelj:
thome -ban előregisztrálnak, hazajövök, nem enged belépni, hogy véglegesítsem
telefonálok, segítenek, így sem enged belépni
újra thome, újra előregisztráció, ismét nem működik
telefon, még mindig nem
újabb telefon, ekkor be tudok lépni, de nem engedi a tmobile-t felvenni (thome-ot sem)
telefon
hibabejelentés
vizsgálják
még mindig semmi, közben próbálkozom
5 hónap után bementem és elmondtam az egészet a picsába.

az egész folyamat nem világos, hogy hogyan szeretnék csinálni, hogyan szeretnék, hogy működjön, pedig elhiheted, hogy minden verziót próbáltam.
(és folyamatszervezéssel foglalkoztam, csak azért mondom, hogy van közöm hozzá)

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2012.07.26. 10:13:49

@promontor: nem mindig jön meg a távszámla időben! általában beesik a myT-re egy összeg és van, hogy csak egy hét múlva jelenik meg a "számla megtekintése".

idén májusban fizettünk elsőnek számlát, mert mindegyikben volt hiba és 100%ban jóváírták(!!!) persze közben napi 2-3x hívogattak, hogy esküdjünk megint hűséget, mert letölt a 3 számra (család) a 2 év...

hozzátenném, hogy december óta áll -273on a myT (ilyen számlám nem volt) és azt mondják, jó az úgy! engem viszont zavar, hogy mikor belépek állandóan piros, mintha feketeseggű lennék :-/

ennyit a nagy T számlázási rendszeréről...

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.26. 10:18:31

online banki átutalás kínai neki, akkor meg mit sajnáljam, iktattuk, gyühet az új poszt. illetve posztok.

helianthus 2012.07.26. 10:23:10

@Sün‼ ツ: :))

Minél többet nézem a rajzot, annál jobban tetszik a nevető naiv ügyfél széles mosolya (hiszen természetesen nyaktól lefelé még nem mertem megszemlélni, pedig egyedül voltam egy sötét szobában közben, de még úgysem.)

cicmen (törölt) 2012.07.26. 10:26:27

@Rosszindulatú Vászka: Érdekes elképzelés egy zsidó kirájt fitymával ábrázolni,

Reneszánsz antiszemitizmus! Csodálom hogy még nem szólalt fel az amerikai nagykövet!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.26. 10:34:42

@Mityu_azigazi: "Jézus valójában néger volt."

Basszus, nem néger volt? Akkor engem igencsak átvertek.

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2012.07.26. 10:35:56

@Babette_: OK, szóval akkor Nálad az online rendszer se működött, értem, tudomásul vettem.

Viszont ne lebegtesd az ostobázást, mert a posztoló esete más, ő leszarta az online felületeket, nem foglalkozott velük, csak amikor már letiltották. Te meg elsőre azt mondtad, hogy veled is "pont" az történt, mint a posztolóval. Hát nem, mert Te utánamentél.

Béke veled... ;-)

@RosszQtya: Azegyhetes átfutás tényleg vérciki, meg a fantom-273 is, viszont szerintem akkor nem jön "időben" a számla, ha a befizetési határidő előtt nem érkezik meg. Ilyen velem még nem volt, de persze nem zárom ki, hogy mással előfordult.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.26. 10:37:04

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: "És mi a jobb, a sör, vagy az uborka?"

Erre nem szerint ellenkező válaszokat fogsz kapni.

Egy hermafrodita meg szerintem a sörre szavazna. De ebben nem vagyok biztos, ez további kutatásokat igényelne.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.26. 10:38:41

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: "gyühet az új poszt. illetve posztok."

Ne tet ézd, ne tetézd! Aztán kapunk a nyakunkba egy olyan posztcunamit, hogy kapkodhatjuk a fejünket. És után két hét szünet.

helianthus 2012.07.26. 10:40:32

@atpijkamo: szerintem a sör. Remélem segítettem pontosítani a kutatási eredményeidet.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.26. 10:41:41

@Babette_: "(és folyamatszervezéssel foglalkoztam, csak azért mondom, hogy van közöm hozzá)"

Ez nem kellett volna. Egészen idáig hitelesen hangzott, amit mondtál.

(Én emléxem, hogy nem szoktál hülyeseégeket beszélni, de ezt a partnered nem biztos, hogy tudja.)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.26. 10:44:45

@helianthus: Öööö... Ez egy bátor kamingaut volt!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.26. 10:47:41

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Hát nem kell összevissza őrjöngeni, egy napra, egy poszt. Na jó, jöhet kettő, egyet reggel, egyet délután.

"...posztolni, csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes."

József Attila

horex · http://horex.uw.hu/ 2012.07.26. 10:48:03

@Babette_:
folyamatszervezéssel foglalkoztam"

Helyesen folyamszervezés
Hajóvonták találkoztak, az volt a gond

cicmen (törölt) 2012.07.26. 10:49:55

@atpijkamo: és folyamatszervezéssel foglalkoztam,

Lehet hogy csak vízelvezető árkokat ásattak vele közhasznú munkán! Nem kell mindgyár bölcsésznek nézni!

cicmen (törölt) 2012.07.26. 10:51:30

@cicmen: mindgyár

Én sem vagyok az! :)

Ugyandehogy (törölt) 2012.07.26. 10:57:39

@promontor: ja, értelek. pont az=amikor végre be tudtam lépni, pont ugyanúgy nem engedte felvenni a tmobilt, úgy mint a posztolónak.

Ugyandehogy (törölt) 2012.07.26. 10:58:47

@atpijkamo: én kérek elnézést, mindig elfelejtem, hogy itt nem szabad érteni semmihez;P

@horex: :)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.07.26. 11:00:03

@cicmen: Szerintem Dávid nem rakta ki a fütyköst a MAZSIHISZ asztalára, ahogy azt kulturális hagyományaik diktálták volna: "A Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány kuratóriumának 2007 szeptemberi ülésén a szervezet pályázati összegek kiosztásáról döntött. A kuratóriumban a magyarországi holokauszt-túlélőket képviselő Sessler György felszólalását az alapítvány alelnöke, Tordai Péter, a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány kuratóriumának alelnöke félbeszakította, kiabálni kezdett, gazembernek, hazugnak nevezte, veréssel fenyegette, majd felszólította, hogy egy testrészét tegye ki az asztalra, hogy zsidóságát ellenőrizni tudja. Tordai kétségbe vonta kuratóriumi társa zsidó származását, „lesvábozta”, és arról is „érdeklődött”, Sessler mit keres a kuratóriumban, nem lopott-e még eleget. Molnár József, az Oktatási és Kulturális Minisztérium által delegált kurátor az eset után néhány nappal bejelentette lemondását, közölve, hogy az ilyen kijelentések nem méltók egy állami közalapítványhoz, valamint kérte, hogy Tordai mondjon le tisztségéről. A kuratórium társelnöke, Eliezer Gilad csatlakozott ehhez a véleményhez."

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.07.26. 11:02:52

@atpijkamo: Újabban, amióta mindenféle üdítőitallal kevert sörrel próbálják elfedni a Gina esetleges mellékízét, még a kovászos uborkás sör is elképzelhető.
Gyerekkoromban, falusi lagzikban hánytam én elég citromszörpös-, málnaszörpös- és narancsszörpös sört, később kovászos uborkásat is, az se volt rosszabb...

cicmen (törölt) 2012.07.26. 11:04:50

@Babette_: Csak a hülye poénjaim miatt! :)

horex · http://horex.uw.hu/ 2012.07.26. 11:10:50

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:
Majd közösen mindannyian kirakták a nagy kerek asztalra a teSZtrészeiket

Később csatlakozott Sz* Csanád is hozzájuk, mint a Jobbik *** platformjának képviselője

Anomalocaris (törölt) 2012.07.26. 11:11:55

@cicmen: Amint éppen az őrjöngés határán táncol.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.07.26. 11:16:20

@atpijkamo: Vannak még más konzervatívok is, no!
@horex: A MAZSIHISZ kerekasztala ugyanaz a "tesztrészkirakós" asztal lenne, mint a Jobbiké? Melyik nőtt ki melyikből?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.26. 11:18:28

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Nem értem az összefüggést. Hogy jön a konzervatív a hermafroditához?

Anomalocaris (törölt) 2012.07.26. 11:19:53

@atpijkamo: Nem ettél még hermafroditakonzervet hétfő este 20:45-kor?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.07.26. 11:24:01

@atpijkamo: Hát, van olyan nő, aki az "ellágyuló uborkát", más néven "tesztrészt" szereti, meg a sört, és nem a rücskös kígyóuborkát...

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.26. 11:24:08

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: Én emberi lényt még nem ettem. Se hímet, se nőst, se hermafroditát.

Ízeltlábút ettem.
Halat ettem.
Hüllőt ettem.
Madarat ettem.
Emlőst ettem.
Hüllőt és madarat nem ettem nyersen. A többit nyersen és sütve is.

Na most csirkét, disznót, marhát nem vettem be a felsorolásba.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.26. 11:25:50

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: A nőket már letárgyaltuk, csak a hermafroditák a téma.

helianthus 2012.07.26. 11:26:53

@atpijkamo: mi, hol? Tévedésben leledzel, ez nem az volt. Ez szabad véleménynyilvánítás volt. Ha kámingáutolok valamivel, azt majd kellő felhívással fogom övezni. Például svéd fűszoknyás lányok fognak táncolni a komment előtt, utána meg egy kis faszenesben bográcsozó társaságról készült vidám karikatúrát fogok elhelyezni.

horex · http://horex.uw.hu/ 2012.07.26. 11:27:16

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:

Aszongyák a Jobbikot a bolsik kreálták, vagy legalább is a mögöttük álló izék , akik amugy a világuralmat is kezükben tartyák
Az izék meg módszeresen irtyák a nem izéket
Tessék olvasgatni
www.aquanet.fw.hu/szoveg/NATO.htm

és elborzadni

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.26. 11:30:02

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Tizennégy évesen, féléves musttól haj de berúgtam! Járni már nem nagyon tudtam, csak biciklizni.

Öt év múlva megtanultam, hogy addig nem vagy igazán részeg, míg kapaszkodás nélkül tudsz feküdni a padlón.

Anomalocaris (törölt) 2012.07.26. 11:30:56

@atpijkamo: "Én emberi lényt még nem ettem"

Hát ebben azért annyira ne legyél biztos. Csak nem tudtál róla.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.26. 11:31:03

@helianthus: Akkor most a hermafroditákhoz vagy a virágokhoz tegyem a szavzatodat???

Anomalocaris (törölt) 2012.07.26. 11:33:39

@atpijkamo: A féléves must az már nem igazán must. Inkább murci. Az úgyis viccesebben hangzik.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.07.26. 11:34:33

@helianthus:
Én mindenképpen szurkolok neked!!!!
Hajcsatok!444!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.26. 11:35:17

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: Volt egy indiai csávó, vegetariánus. A szakácsnő utólag mondta, hogy hát azt hiszi az az indiai, hogy nem jó a hús, ezért titokban tett valamennyi húst is a kajájába, és hát mégis nagyon ízlett neki.

Na, ez a fészpalm!

Anomalocaris (törölt) 2012.07.26. 11:38:29

@atpijkamo: És legalább marhát rakott bele neki? Csak hogy teljes legyen a geciség :)

helianthus 2012.07.26. 11:38:46

@horex: nahát micsoda figyelem övez itt engem! Sajnos nem tudok most mivel outolni, az életem nyitott könyv. De várj mégis van valami! Roppant szégyenletes dolog! Tegnap csak felsöpörtem, de nem mostam fel. :)

@atpijkamo: hűha, fogós kérdés. Ha az elsőt választom, az kámingáut lesz, úgy érzem be akarsz ugratni. Legyen virág, azon belül pedig helianthus annuus.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.26. 11:46:09

@helianthus: OK.

(Én óvatosabban jönnék azzal az ánnuusszal, még félreérti valaki azt is.)

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: Hát az tényleg frappáns. Nem emlékszem ennyire a részletekre. Egyébként nyugodtan lehetett elnyugatiasodott indiai is, aki csak egészségi okból vega.

cicmen (törölt) 2012.07.26. 11:55:13

@atpijkamo: Ízeltlábút ettem.

Mit dicsekszel! Más is biciklizett nyitott szájjal! :)

Anomalocaris (törölt) 2012.07.26. 11:56:22

@atpijkamo: A nyugati szektásvegák elvakultabbak mint a szalafisták :)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.26. 12:02:42

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: Ebből a legtöbb szót éretettem. A lényeget teljesen.

@cicmen: Honnan ismerni meg a vidám motorost?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.26. 12:06:57

@cicmen: Éjjel, alvás közben szoktunk lenyelni pókokat. Valami őrült nagy szám van a statisztikában.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.26. 12:08:54

@batgirl: Virágokról, hermafroditákról, szúnyogokról és vegetariánusokról. Te melyik körbe tartozol?

Anomalocaris (törölt) 2012.07.26. 12:09:15

@atpijkamo: Nem is az a lényeg, hanem az agresszivtiás fokára céloztam ;)

Anomalocaris (törölt) 2012.07.26. 12:11:59

@atpijkamo: Magukon kívül, tombolva szoktak őrjöngeni az interneten (is).

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.07.26. 12:13:18

@atpijkamo: az elsőbe és az utolsóba

ma reggel szúnyogra ébredtem
szemétláda
rejtélyes hogyan jött be.
megöltem
pokoltűzén fogok égni miatta

Anomalocaris (törölt) 2012.07.26. 12:18:08

@atpijkamo: Szerintem a koitálópartnere ilyen tofut evő bölcsészlány, aki ráparancsolt, hogy mostantól csak pirított tökmagot ebédelhet.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.26. 12:20:30

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: Áááááá! Az NAGGGYON jó lehet az ágyan, ha ilyenekre ráveszi.

Anomalocaris (törölt) 2012.07.26. 12:23:29

@atpijkamo: Flachzange tuti hogy ilyen papucs. Aztán itt vezeti le a frusztráltságát. Az embik olyan egyszerűen működnek mint egy automata.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.07.26. 12:27:13

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat:
,,Szerintem a koitálópartnere ilyen tofut evő bölcsészlány, aki ráparancsolt, hogy mostantól csak pirított tökmagot ebédelhet. ""
kiről van szó?
vagy kikről?

helianthus 2012.07.26. 12:27:56

@atpijkamo: a-val kell ejteni, mint Anna. Nem á-val, mint Ábel. Aki ezek után félreérti, az megérdemli a sorsát. :P

@cicmen: :DD

helianthus 2012.07.26. 12:32:18

@batgirl: én értettem. Ugye milyen furcsa? Szerintem amiatt lehet, hogy én sokkal mélyebben és elhivatottabban figyelem Furaszem kommentjeit és lassan megtanulom az összefüggéseket és a szófordulatokat. Tartok tőle, hogy a végén kiderül, hogy ő is csak egy embi a fura kategóriából. Bevallom, hogy ez nagy csalódást okozna számomra.

Anomalocaris (törölt) 2012.07.26. 12:34:02

@batgirl: CID-ről. Csak el kellett volna olvasni az előtte lévő írásokat.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.26. 12:34:19

@helianthus: "nagy csalódást okozna"

És ha hermafrodita lenne, az ezen segítene?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.07.26. 12:34:37

@helianthus: hát engem nem zavar, ha leleks olvasója vagy:)
tedd azt.

Anomalocaris (törölt) 2012.07.26. 12:35:11

@helianthus: Ábel!! Nem véletlenül választottad ezt a nevet.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.26. 12:36:36

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: Na de az avatatlan szemlélő, aki nem ismeri CID-et, annak elég nagyok a logikai ugrások.

Anomalocaris (törölt) 2012.07.26. 12:38:03

@batgirl: Nem. Sokkal egyszerűbb lett volna két kommentet feljebb lépned, mint új kommentet írni.

És leleks :)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.07.26. 12:45:52

hahó!! itt vagyok!!!
nem túl kedves átbeszélni a fejem fölött!!
csaxolok!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.26. 12:47:10

@batgirl: Nyugi! A durva dolgokat magánba tárgyaljuk meg rólad.

Anomalocaris (törölt) 2012.07.26. 12:55:22

@atpijkamo: Gyere át fb-re! Ott beszéljük ki!!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.07.26. 12:57:28

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat:
menjetek, mi már kitárgyaltunk benneteket zsiráffal ott.

:PPP

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.07.26. 12:58:49

@atpijkamo: Oszt' mi a helyzet a kétéltűkkel? No meg szerintem bélférget (féregpetét) is ettél már.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.26. 12:59:51

@helianthus: van egy szomorú valóság; az embi csak embi tud lenni. A tüntheremesének vége.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.26. 13:01:32

valaki dobjon már rám egy emailt, ha van új poszt, köszi. faxom fog itt kattintgatni folyamatba.

Anomalocaris (törölt) 2012.07.26. 13:04:59

@atpijkamo: Nem bagyol? Pedig lehetnél szakállam. titkár.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.26. 13:09:02

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: arra nem kattintok, mert azt azonnal látom. vannak ilyen modern fícsörök a mai postaládákba már, hogy buuuhh, oszt felugrik, ha jön valami.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.07.26. 13:13:52

@horex: Elborzadtam. Agrármérnöki diplomám mellett kémiai biztonsági felügyelői oklevelem is van. Szegény őrült lehet, hogy kiváló méréstechnikai szoftvereket alkotott, de egyaránt hülye az élettanhoz és a talajtanhoz, tágabb értelemben a biokémiához. "Megállapításait", "következtetéseit" valóban tanítani kellene - intő példaként. Sajnos nem vicces, és a tökéletesnek tűnő szakhalandzsa révén az egységsugarú állampolgárok (akik szerint pl. kullancs ellen van védőoltás) simán elhiszik.
Az őrület szerintem hullámtermészetű. Valóban újra kell egy OPNI!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.26. 13:14:16

@batgirl: édesem, három monitort kukkolok eccerre, szerinted kockáztatok? meg azt meg kell nyomni. az plusz munka. nem jó :D

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.07.26. 13:16:40

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: ja, igazad van, nekem is sajog már a mutatóújjam

Rosszindulatú Vászka 2012.07.26. 13:24:51

N E C S E T E J J !

E Z

B L O G, H O G Y

S Z É T
N E
R Ú G J A M
A
C S U C S Á T O K!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.26. 13:32:18

@Rosszindulatú Vászka: na ezzel nem vagyok előbbre.

amúgy meg mijeza dulva agglesszijó itt a kedves blogtálsak ilányába? nem aludtál jól?

btw. időközben megoldottam a nagy rejtélyt.

Rosszindulatú Vászka 2012.07.26. 13:42:43

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: az jó, esetleg áruld el nekem is.

Amúgy meg a "lófarát, vagy mifene" meg a "szétrúgom a csúcsáját" idézve innen, agresszió az nem van:

www.youtube.com/watch?v=L7aRnr1yafA

helianthus 2012.07.26. 13:49:30

@atpijkamo: egy kis enyhülést talán okozna. Nem merem biztosan állítani.
@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: ez volt az első á betűvel kezdődő név, ami eszembe jutott. Szerintem véletlen bár Freud óta tudjuk, hogy a tudatalattinak és a szexualitásnak sokkal nagyobb szerepe van, mint azt gondoljuk. Véleményed szerint egyébként miért nem véletlenül választottam ezt a nevet?

helianthus 2012.07.26. 13:50:56

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: esetleg elszólod magad valamilvel valahogy. Azt gondolom ennél sokkal nagyobb titkokra is fény derült már, ez sem tartozik a lehetetlen kategóriába. Véleményed szerint oda tartozik?

helianthus 2012.07.26. 13:52:03

@batgirl: ugye mennyire zavaró tud ez lenni? Én is jeleztem a múltkor ezt feléjük, és nagyon kedvesek voltak, mert figyelembe vették a későbbiek során a jelzésemet.

helianthus 2012.07.26. 13:55:40

@Kellemes Zérókomponista: a tüntheremesének nagyon-nagyon durva elírás* vagy csak hangutánzó szó akar lenni?

*ennek régen Furaszem nicknéven kommentelő blogtársunk nagyon örülne.

Anomalocaris (törölt) 2012.07.26. 14:46:03

@helianthus: Az előbb azt mondtad, érteni vélsz, de ha ezt nem érted, akkor még van min dolgoznod.

Anomalocaris (törölt) 2012.07.26. 14:47:28

@helianthus: Az elszólás azt feltételezné, hogy nem mondok igazat. Márpedig hantázni nem szokásom.

Anomalocaris (törölt) 2012.07.26. 14:48:37

@helianthus: Sose írtam Furaszem néven. És ez nem elírás. Sok még a zavar a fejedben!

Anomalocaris (törölt) 2012.07.26. 15:17:41

@batgirl: A predátorszmájli nem azt jelzi.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.26. 15:18:08

@batgirl: email!!! email!!!! de azér köszönöm szépen :D

Anomalocaris (törölt) 2012.07.26. 15:21:17

@batgirl: Szerintem Lapossal kéne összejönnöd. Ő is ilyen hormonrab. És még portré is van róla.

helianthus 2012.07.26. 15:27:32

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat:
1. az Ábelt tényleg nem értem. Van min dolgoznom.
2. itt úgy érzem, kicsit kibújtál a válaszadás alól azzal, hogy 'visszatámadtál.'
3. TUDOM, HOGY NEM ÍRTÁL ILYEN NÉVEN! JJJ beugratás volt, kíváncsi voltam mit lépsz rá!!! Remélem azért mosolyogtál kicsit emiatt a komment miatt.

Anomalocaris (törölt) 2012.07.26. 15:32:20

@helianthus:

1. Ábel tankol.hu/_old/Honlap/Tankol/Hagy/KarVer2006/SomogyiAbel/SomogyiAbel.jpg

2. Nem, teljesen logikus amit írtam.

3. Nálad sose lehet tudni, mit tudsz. Az is lehetett volna, hogy megtréfált a memóriád. Mosolyogni az orra bukó bácsin sikerült ma.

helianthus 2012.07.26. 15:47:06

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: kihozod belőlem a rampage ingert ezekkel az érthetetlen linkjeiddel. De utána néztem. Szóval ő valami ámokfutó vagy az akart lenni? Az életben nem hallottam róla, de már megbántam, hogy nem az Ádám, Áron, Ábalázs, Álajos, stb. név jutott először eszembe.
Ja és én mindent tudok ám! ;)))

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.26. 16:23:38

@helianthus: itt semmi nincs véletlen. "későbbiek során a jelzésemet" Kezdesz @igazságosi magaslatokba hágni viccességileg. Úgy tűnik méltó utódja lehetsz.

Anomalocaris (törölt) 2012.07.26. 16:23:56

@helianthus: Pedig sokat emlegettem. Blogja is volt.

CID 2012.07.26. 18:37:42

@atpijkamo:
Ja, mert te ismersz ;))))))

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.26. 20:43:01

@CID: Ahhoz képest, hogy valaki sose hallott rólad, ezerszer jobban. Olvastam már pár kommentedet, többször eszmét cseréltünk, ezzel behozhatatlan előnyre tettem szert. :))

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.26. 20:44:15

@helianthus: Átoperáltatjuk! Még nem rendeltem meg, előbb finoman elővezetem nála a tervet...

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.26. 20:47:48

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: Röhögni fogsz, 14 éve felmerült a nevem valami hasonlóhoz. Úgy látszik, hirtelen nem volt elég káderük. Udvariasan elhárítottam, nem vagyok elég nagyképű hozzá.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.26. 20:49:06

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Bélférgem volt, szállítottam is az egyik kontinensről a másikra. De azt nem eszik, hanem az ivóvízzel fertőződik.

CID 2012.07.26. 20:55:54

@atpijkamo:
Igen, és ? Azért mert öregedő kobakodban, kialakulnak, a szintén öregedő retinád álĺtal közvetített víziok, az azért, nem a valóság ! Te VOIP huszár

CID 2012.07.26. 20:58:16

@atpijkamo:
Már megint ostobaságokat beszélsz, de azt legalább teljes meggyőződéssel.......

helianthus 2012.07.27. 08:47:22

@Kellemes Zérókomponista: kérlek ne frusztrálj már! én itt nem szeretnék versenyezni senkivel semmiben. De tényleg. Van elég verseny (=küzdelem) a mindennapjaiban, mi lenne, ha itt továbbra is csak úgy ellenék és nem kéne senkit legyőznöm* semmiben? Hmmm?

*Tűz a lángod most fehér
Víz sodorj el mint a szél
A harc szép vagy mindig
Ne félj ne győzz le senkit. (!!!)

helianthus 2012.07.27. 08:49:32

@atpijkamo: operáltassuk át őt is mackóvá! De jó! De jó! Már két mackóm is lesz! :D

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: ez akkor is kimaradt. Azért amikor azt írtam, hogy kiemelt figyelemmel olvaslak, az nem volt teljesen igaz. Igen, füllentettem. (vidéken: hazudtam) Meg tudsz nekem bocsátani? :)

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.27. 09:06:44

@helianthus: gondolod várunk mást egy nőtől? Uggyan már.:) Ok. Nem kell küzdened, csak amennyit önként küzdesz. De ez eddig is így volt. Versből hiányzik 2 vessző. Vagy 3. Most akkor meséld be a népnek, hogy a buta acsarkodásokon kívül lehet más, nívós életcél is. Háháhá!

helianthus 2012.07.27. 09:10:34

@Kellemes Zérókomponista: nem vers. Dalszöveg. Véleményem szerint a buta acsarkodásokon kívül BÁRMI más lehet nívós életcél.

Anomalocaris (törölt) 2012.07.27. 09:24:20

@helianthus: Az embik egyik legocsmányabb szokása, hogy nem képesek egyenesen megmondani amit akarnak/gondolnak, csak maszatolnak és a háttérben kevergetik az ürüléket.

helianthus 2012.07.27. 09:43:54

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: el leszek. az embis dolgot meg hagyjuk máskorra, ma nincs kedvem semmi komoly témához, sünetelek. Ma csak nevetni vágyok, úgyhogy kacagjunk. :}

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.27. 09:48:29

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: lelkemből szóltál!! Ordi akarok lenni, hogy veled élhessek.
@helianthus: akkor talán kezdjük egy viccel! Milyet tudsz? (De jó legyen ám.)

helianthus 2012.07.27. 11:44:25

@Kellemes Zérókomponista: tudok például fát.
Reccs.
Egy ismerősöm ezt viccesnek találta, tehát bizonyítva van, hogy jó.
Minden stimmel, ugye?

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: ohmygod, mit tettem már megint? !! ??

CID 2012.07.27. 11:52:35

@helianthus: sünetels te kis sejpi :O Nagyon erotikus egy sejpítős csajszi. Ha még x lábaid, és szemüvegd is van... :)

helianthus 2012.07.27. 11:57:45

@CID: húha, ez egy kicsit meglepett.
Na vegyük sorba.
Szemcsim nincs, de még lehet.
Alkoholista sem vagyok, de még lehetek.
(Ja ez nem volt kérdés.)
X lábam sincs, viszont van szexi úszógumim helyette.

Anomalocaris (törölt) 2012.07.27. 12:01:21

Úgy érzem ez szórakoztató lesz :)

CID 2012.07.27. 12:08:51

@helianthus:

úszógumi alatt ugye nem azt érted, hogy piknikus testalkatú vagyó ?:(

CID 2012.07.27. 12:12:16

@helianthus:
nah, meg sem merek szólalni. Remélem nem én üldöztelek el ? :O

helianthus 2012.07.27. 12:17:22

@CID: még itt vagyok és nem te üldözöl el, dolgom van. Nekem semmi gondom nincs veled és nem hagyom magam befolyásoltatni sem. Nem tudom Furával miért ölitek egymást, de nem is érdekel, ez a ti ügyetek.

CID 2012.07.27. 12:52:52

@helianthus: Öli egymás furaszemmel a fene ....

Most elszomorodtam, baja van velem ? :(

helianthus 2012.07.27. 13:18:43

@CID: bizonyos jelekből arra következtettem, hogy igen, baja van. De azért ne szomorkodj, lesz ez még így se! :)

CID 2012.07.27. 13:23:49

@RosszQtya: Kedves édesanyádat nem emlegettem. Ha már írsz baromságokat, akkor írj tényeket, ne ess ilyen barokkos túlzásokba. 1000 forintot írtál, nem a szaros Fun társkártyád 1625 ft-os havidíját ( megjegyzem, gyerekeknek találták ki ), másrészt, ha nem T-Home szolgáltatás mellé veszed igénybe, akkor nem lehet a számla összege 1625, lévén, társkártya így kell legyen mellette egy másik előfizetés ( kevés kivételtől eltekintve, minimum 3515 ft egy számla ).
Ha viszont te három számlát fizetsz ki, egy bizonylaton ( tekintsünk el az általad említett, nyilván nem valós 3x1000 ft-tól ) akkor az azt jelenti, hogy te már éppen negyed évnyi számlával lógsz a cégnek, így a legkisebb gondod lesz a tranzakciós díj 3x142 ft-os tétele. Azt ugye nem vonod kétségbe, hogy a, nevezzük droidnak, valamiből meg kell élnie, és nyilván sem neki, sem a cégnek nem a te "3x1000 ft-nyi " számla befizetésed hozza a bevételt.
Csak, hogy segítsek. Ha ügyfélszolgálaton fizeted be a számládat ( távszámla, e-számla, csoportos beszedés, ide vagy oda ) akkor telefonszámlánkét fogod fizetni a tranzakciós díjat ( telefonrészlet után nem, ellentétben, ha postán történő csekkes befizetéssel ahol a részlet után is fizetsz tranzakciós díjat tök mindegy hogy KP-t vagy bankkártyát használsz )
Számomra sem szimpatikus ez a dolog ( nyilván nem ugyanazon okból mint neked ) , de, ha te szerinted ingyen kellene foglalkoznia veled egy üzletkötőnek, akkor kedves édesanyádnál reklamálj, miért is nem örököltél tőle kicsivel több észt, és empátiát, hogy belásd, senki nem dolgozik ingyen.

Postoló meg egy barom. Keveri a távszámlát az e-számlával. Távszámla az úgy működik ( ha működik, mert tény, hogy szoktak fennakadások lenni ), hogy miután regisztrál, kap egy mail értesítést, ha számlája érkezett ( a lényeg, hogy egy helyen látja a T-Mobile-os, T-Home-os és egyéb számláit, ellentétben azzal, hogy belép külön külön a MyThome vagy MyTmobile felületre ), aztán szépen belép az általa megadott felhasználónévvel ( pl. buzirajztanar1945 ), és általa megadott jelszóval.

Igazán nem is vágom neki mije van, de, ha venné a fáradságot és besétálna egy ügyfélszolgálatra, akkor erről mind felvilágosítanák. Nap mint nap találkozok ilyen öntelt tájékozatlan barmokkal, esetek 95 %-ban kiderül, hogy barmok, persze ember és program is hibázhat, de bizton állíthatom, mindig megkapják az előfizetők a kárpótlásukat.............

Advocatus Diaboli 2012.07.28. 07:33:59

Telefont szolgáltatótól részletre venni ősi román szokás.

Nem értem a dolgot. 1997 óta van mobiltelefonom, az akkori Westel900-nál kezdtem. Időközben mindhárom szolgáltatót végigjártam (más okból), most visszatértem a T-Mobile-hoz. Az eltelt 15 évben mindig OTP bankos átutalási számláról csoportos beszedéssel fizettem. Számlaelmaradásom soha nem volt. Egyedül akkor fordult elő, hogy személyesen fizettem üfsz-n, amikor éppen másik szolgáltatóra váltottam, és az első hónapot kellett kifizetni, míg át nem ment a bankhoz.

qccoss 2012.07.31. 23:01:28

Tény 1: A T ügyfélszolgálata egy rakás szar, fogalmuk sincs a saját elektronikus számlázási rendszerükről sem, nemhogy a távszámláról.

Tény 2: Te is hülye vagy:

a, ha zaklatnak egy tartozással, akkor nem várom meg azt (azzal takarózva, hogy írtam x e-mailt) amíg lekorlátoznak. Az más kérdés, hogy a T gyökér, mert ilyenkor még őket sem tudod hívni.

b, fogalmad sincs róla, hogy hova voltál, hova nem voltál beregisztrálva. Ezt kinek kellene tudnia, ha nem neked??! kiderült a leírtakból, hogy először a myt-mobile-ba kaptad a számláidat, és csak azután a távszámlába. Az más kérdés, hogy a szolgáltatód is baromságokat beszél.

c, onnantól kezdve, hogy távszámlás lettél, ott volt a részletfizetésed is, csak nem egyben a számláddal. Az, hogy a száddal nézel nem a (gyökér) szolgáltatód hibája. Érdekes módon 100 emberből köbö 10 ilyen málé van, abból 8-nak van plusz egy agysejtje hozzá, hogy egy fél perces telefonhívással kiderítse ezt.

Hülye vagy te is, a t egy szar, a távszámla meg nevetséges, úgy ahogy van!

libretto 2012.08.02. 13:48:22

"""c, onnantól kezdve, hogy távszámlás lettél, ott volt a részletfizetésed is, csak nem egyben a számláddal.""
Ne essünk erős tévedésbe: ott csak egy értesítés van,nem számla...tudom,itt mindenki hülye,aki akár x,akár y esetleg z szolgáltatónál van....
tény,a távszámla jó magyar módra-nem-múködik,szerintük is az ügyfél az agyilag alsóbbrendű....Dobálják a labdát egymásnak,neked meg magenta üzenget...

cimar 2012.08.03. 13:43:25

Kedves Jackyll

Segítek! Keresd meg az utolsó "Elektronikus számla értesítő" témájú levelet, amelyet az utolsó hiteles elektronikus T-Mobile számládról kaptál. Abban az értesítő levélben találsz egy linket, "Regisztrálok a Távszámlára". Kattints, és a megjelenő Távszámla oldalon válaszd ki, hogy Te már Távszámla felhasználó vagy, és add meg a levélben említett Távszámla regisztráció során megadott felhasználói nevedet és jelszavadat. A T-Mobile-os azonosítód a felületen már automatikusan ki lesz töltve. Kattints a "Tovább" vagy "Regisztrálok" gombra, és kész. Az előző lépések végrehajtásával a MyTMobile felületen kért elektronikus számládat a jövőben a Távszámlában is elérheted annyi különbséggel, hogy a Távszámla felületén a számlaképen lesz egy "Mellékletek" fül, ahonnan a kistartozás értesítőket vagy részletfizetési értesítőket fizetheted. Sajnos a MyTMobile felületen ilyen "Mellékletek" fül nincs a számlaképen. Azt tudnod kell, hogy a korábbi számláidat, amelyekhez tartozó részleteket a leírt okokból nem fizetted be, sajnos a Távszámlában nem fogod látni, mert csak a Távszámlás regisztrációd után kibocsátott elektronikus TMobile számláid fognak megjelenni, a Távszámla regisztrációd előtt kibocsátott számlák nem. Azaz kénytelen vagy a MyTMobile felületről letölthető hiteles számlaképen meggyőződni a kiegyenlítetlen részletek helyességéről, azokat banki utalással utólag kiegyenlíteni, és a következő számládnál a Távszámla felületéről nem csak a számlát, hanem a mellékleteit is ki fogod tudni fizetni.

Remélem tudtam segíteni!

Gea 2012.09.07. 12:03:12

2 kerdes:

1. Ha regelt a tavszamlara, akkor hogy nem tudott belepni?
2. Ha nem tudott belepni, honnan tudta, hogy mit kell befizetni?

Ez ugy hülyeseg, ahogy van. En mar 2008 ota tavszamlas vagyok, fizettem en rajta keresztül telefontörlesztot is. Igaz en beleptem, megneztem, es MEGNEZTEM A MELLEKLETET IS! Ugyanis a franya T-Mobile oda mereszelte eldugni a törlesztoreszletrol szolo szamlat, ugyanis az KÜLÖN van az eredeti elofizetoi szerzodestol, hiszen egy különallo szerzodest kepez, ergo a masik szamlaval NEM összevonhato. Az, hogy amig papiron kapta a kedves ügyfel, azert volt, mert egy boritekba 2 szamlat tettek. A tavszamlan is tuti megvolt a mellekletek fül alatt, csak ugye "naiv" (vagy inkabb egybolaszolgaltatoahibasdögöljönmegenvagyokafizetoatyauristennekemvanigazam) ügyfel be sem lepett oda. Akkor mit akar? Ez egybol erdekessegkent felveti a hogyan is fizetett akkor kerdest...

Egyebkent az is hiteltelen, hogy ne tudnanak az ügyfelszolgak valaszolni. Nekem is megtettek, amikor egyszer problemam volt: közöltek, hogy forduljak a tavszamla üzemeltetojehez (lehet ok nem ertenek hozza, de engem jo helye iranyitottak. Fordultam, kedvesen valaszoltak, problema megoldodott. 2 nap alatt.

Tenyleg! A panaszosnak nem jutott eszebe esetleg, hogy a 2 nem 1 ceg? Esetleg megkerdezze a tavszamlat is? Ja, bocs, nem. Addig mar az elvakult düh miatt nem latott...
süti beállítások módosítása