Tékozló Homár

A gyári hibás iPhone 5-öt sem cserélik

2012.10.05. 14:32 | jackyll | 196 komment

László nem egészen érti, kit szopott le az Apple, hogy kizárólag nekik nem kell cserélniük a hibásan eladott termékeiket. A Vodafone-nál rádumálták egy iPhone 5-re, aminek nem működött a wifije. Másnap visszavitte, de nem voltak hajlandók kicserélni, azt bírták neki mondani, hogy küldje szervizbe.

Előzményeket tekintve röviden annyit írnék, hogy a vodának végre sikerült előrukkolnia a 3 szolgáltató közül először egy allinclusive tarifacsomaggal, ami röviden annyit tesz, hogy aki megköti, az perkál havi 15 ezer magyar forintot és cserébe gyakorlatilag korlátlan mennyiségű és idejű hívást bonyolíthat le bármilyen belföldi hálózat irányába és még társul ehhez az ugyanilyen alapokon nyugvó sms és internet is. miután átlagosan havi 25-30 ezer ft szokott lenni a mobilszámlám, gondoltam besétálok egy voda boltba és kérem az áttérést az új tarifára (amúgy a csomag neve Vodafone Red, ajánlom mindenkinek, akinek meghaladja a 15-20 ezret a havi számlája - ingyen reklám vége - ). Szóval beérek az egyik kis piros üzletbe, elindul a folyamat és az ügyintéző hölgy felajánlotta, hogyha most erre a csomagra aláírok 2 év hűséget 70 rugóért hazavihetem az új iPhone 5-öt. Sosem voltam iPhone párti, de nem nézem le az apple tudását, semmi bajom nincs vele, csak egyszerűen engem előbb kapott el az androidos hév, ennyi. De úgy gondoltam, hogy ennyi pénzért adok egy esélyt a cuccnak és kipróbálom ezt a terméket, amit akkora hááájp övez úgy global mindenhol. Nem is csalódtam benne, tényleg tetszik az anyag (bár hozzáteszem azt a többletet amit kérnek érte egy csúcskategóriás androidos géphez képest, egyértelműen nem éri meg). Szóval a problémám másnap kezdődött, amikor is tapasztaltam, hogy nem műxik az iphone wifije.

Visszaviszem a boltba, kipróbálják, együttérzően bólogatnak velem, hogy tényleg nem működik. Miután mindkét félről megállapítást nyert a hiba megléte, mondom, hogy a történet tegnapi vételű, tehát erősen benne vagyok a 72 órába, tehát várom a másik bontatlan dobozt e helyett és akkor itt jött a DE! Azt mondta a vodafone-os ügyintéző, hogy az Apple iPhone-okat (4,4S,5) nem lehet 72 órában cserélni! Mondom mi a f@rok?!?!?!

A lényeg, hogy ezt kb 10 percen keresztül bizonygatta, hogy így van az ájfónt egyik üzletben sem cserélik ki, akkor sem ha 25 perccel ezelőtt vásároltam! Gondoltam át akarnak itt verni, hát ez nem létezik, ezért felhívom a voda telefonos ügyfélszolgálatát (1270), hogy oszlassák mer el itt ezt a szürke ködfelhőt ebben az üzletben, mert itt valamit nagyon nem jól tudnak a kollégáik!

A durva viszont az, hogy tényleg így van, és a telefonos ügyintéző - rögzített hangfelvétel mellett - frankón bemondta, hogy igen, az ájfónra NINCS, azaz nem létezik 72 órás csere, szóval küldjem a szervizbe! ( LOL, LOL, LOL )

Jó akkor nézzük a B verziót, én visszaadom ezt a telefont, töröljék a szerződésem hosszabbítását, magyarul a hűségnyilatkozatot, meggondoltam magam, így ilyen konstrukciók mellett nem akarom megboldogult Steve Jobs termékét használni (Rest In Peace).

Válasz ugyanez, hát mivel iphone-t vettem, erre nincs lehetőség, szintén mindkét oldalról megerősítve a dolog. (nyilván hosszabb a sztori, de a végére próbálom tényleg csak a lényeget leírni).


Szóval a kérdésem az lenne, hogy az Apple tényleg akkora kuriózum, hogy ő, mint cég, beleszarhat egy ország fogyasztóit védő kvázi törvényébe és mondhatja, hogy márpedig az én termékeim annyira zorák, hogy ezt nem fogja a sok paraszt 72 órában cserélgettetni?

Röviden ennyi,

Üdv: László

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.05. 14:37:31

Lőjetek le, ha egyszer hetvenezret adok egy telefonért. T e l e f o n é r t! (Inflációt számoljátok bele!)

Ha meg havi huszonötezret elmobilozok, akkor meg én végzek magammal.

Denton85 2012.10.05. 14:38:32

ilyen nincs. fenyegetőzni fogy védelemmel, kérni a vásárlók könyvét. szóval a posztoló fogta magát és eljött onnan (vagy leadta a telefont szervizbe és eljött).

lúzer szagot érzek!

CBF 2012.10.05. 14:43:00

a posztolót lehet már? :)

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.10.05. 14:44:54

"A Vodafone-nál rádumálták egy iPhone 5-re, aminek nem működött a wifije"
hogy a penészes faszba tuggyák a csirát rábeszélni egy 70e + havi 25eres telóra baszdmeg? aki ilyen hüjje az megnyalinthattya a picsámat

dr. Aullah 2012.10.05. 14:47:53

Végre sikerült ideérni, mielőtt túl sok komment lett.

Mindig öröm olvasni az ájfonos köcsögök sírását olvasni...

@atpijkamo: Én 4! év után cseréltem le telefonomat, megvettem első tapizós mobilom. 48e volt és CSAK azért cseréltem le, mert beléptünk az önk. flottába, amiben szinte minden ingyen van (de legalább is nagyon olcsón). Mondjuk ebben van youtube meg fasza térkép is... lehet nem vagyok sikeres.

ex-dr. vuk 2012.10.05. 14:49:44

A fogyasztoi torveny meg nuku... Eddig ugy tunik a voda a legciganyabb szolgaltato, fixen legomboltak a multkor is 3ezer fix pluszt hivasado cimen... lol

herk 2012.10.05. 14:49:56

el kéne olvasni a törvény idevonatkozó részét. Én nem tettem meg, mert nem én vagyok az érintett. Az eladó a törvény szerint járt el?
Igen = szopóroller, ilyenek a magyaar törvények, kb. nem nagyon lehet mit csinálni, mint a Vodafone és az iphone rossz hírét kelteni.
Nem = seg.berúgni az eladót + a Voda központot, jogi útra terelni, kártérítés, stb.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.05. 14:50:48

@avman: :)) Köszi!

Azért közben leülhetsz, mert gyökeret eresztenél, míg arra vársz, hogy ilyen fasságot csináljak.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.05. 14:54:21

@dr. Aullah: Lőjetek le, ha jutúbot nézek mobilon!

Tizenöteztes használt tapizós okostelón is jól mutatnak a térképek. Természetesen a teló memóriakártyájára letöltve. 8 gigára ráfér a Föld összes orszéga, sőt az egész Naprendszer. Tízszer.

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.10.05. 14:54:50

alma faszom! há igyálbaszdmeg almapálinkát!

ancsika 2012.10.05. 14:55:09

7. § Ha a fogyasztó a fogyasztási cikk 151/2003. Korm. rendelet

meghibásodása miatt a vásárlástól (üzembe helyezéstől) számított három munkanapon belül érvényesít csereigényt, a forgalmazó nem hivatkozhat a Ptk. 306. §-a (1) bekezdésének a) pontja értelmében aránytalan többletköltségre, hanem köteles a fogyasztási cikket kicserélni, feltéve, hogy a meghibásodás a rendeltetésszerű használatot akadályozza.

van ennél újabb? :)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.05. 14:57:01

Aki először leírja hosszú ível a szervizt, azt is lelövöm. Vagy valami más súlyos büntetést kap.

Rosszindulatú Vászka 2012.10.05. 14:58:31

Kedves László!

Remélem megkérdezted az ügyintéző neve pozícióját.

@atpijkamo: pornó nélkül.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.05. 14:59:31

@ancsika: "van ennél újabb?"

:)) Talán.

Az alkotmányt három naponta módosítják. Szerinted van akárcsak a leghalványabb remény is arra, hogy 9 év alatt nem módosítanak egy szaros kormányrendeletet?

dr. Aullah 2012.10.05. 15:00:12

@atpijkamo: Természetesen NEM YOUTUBEOZOK TELEFONON. Csak jeleztem, hogy alapból van benne ilyen. A naprendszer térképe meg tök felesleges, mivel egyelőre nincs űrhajom és az FTL-t sem találták fel.

Na de hogy visszatérjek az eredeti poszthoz:
"De úgy gondoltam, hogy ennyi pénzért adok egy esélyt a cuccnak és kipróbálom ezt a terméket, amit akkora hááájp övez úgy global mindenhol. Nem is csalódtam benne, tényleg tetszik az anyag (bár hozzáteszem azt a többletet amit kérnek érte egy csúcskategóriás androidos géphez képest, egyértelműen nem éri meg)."

Tehát bedőlt a hypenak. Elismeri, hogy nem ér annyit, mint ami benne van, de azért elégedett...

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.05. 15:00:39

@Rosszindulatú Vászka: Egy szaros pina sincs a jutúbon, nemhogy pornó. Álszent amerikaiak.

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.10.05. 15:02:00

@atpijkamo:
szaros pina???? hűbaszdmeg azé elég beteg lehecc!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.05. 15:02:49

@dr. Aullah: "ennyi pénzért adok egy esélyt a cuccnak és kipróbálom ezt a terméket, amit akkora hááájp övez... Tehát bedőlt a hypenak. Elismeri, hogy nem ér annyit, mint ami benne van, de azért elégedett... "

:)) Ühüm. Szerintem is.

Egymilliárd légy nem tévedhet, megyek szart enni...

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.05. 15:06:15

@Horváth Lajos-kőmíves ( geek paraszt): @Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Egy szaros pinán kiakadtok? Mi lesz akkor, ha azt mondom, hogy KÉT szaros pina???

Nesztek: parafília, exhibicionizmus, fetisizmus, frottőrizmus, gerontofília, koprolália, mazochizmus, szadizmus, nekrofília, zoofília, kukkolás...

Lehet ajvékolni!

Rosszindulatú Vászka 2012.10.05. 15:06:37

Én csak aztat nem értem teló ügybe, hogy nem is nagyon régen még az volt a trendi teló, ami kicsi, mer azér mobil, hogy elférjen minden zsebben. osztán voltak mellé okostelók, célzottan arra fogékony célcsoportnak résmodell jelleggel. Most meg ezek a mindenféle telók nagyobbak, mint a régi alsókategóriás böhöm batárok. Értem én, hogy sokat tud, de akkor is fles.

Paco155 2012.10.05. 15:07:58

Roosz hírem van a poszttolónak, merthogy SEMMIT sem kötelező 72 órán belül visszavenni ilyen törvény nem létezik személyes vásárlás esetén. Az eladó csak javításra kötelezett. Az hogy néhány nagy cég kegyesen kicseréli ha azonnal jelentkezik a hiba az az ő saját engedményük, de nem kötelezi rá őket semmi.

És még olyan van hogy netes vásárlás esetén 8 napon belül visszaküldheted, de az is csak azért mert nem tudtad kipróbálni a vásárlás helyszínén, hogy működik-e.

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.10.05. 15:10:22

@Rosszindulatú Vászka:
ecerű a képlet mer nagy telefon-kis fasz

@atpijkamo: ájajjj , húúúú, nabszdmeg,naneeee

Paco155 2012.10.05. 15:11:06

@ancsika: Feltéve ha csereigényt érvényesítesz, de az csak akkor tehető meg, ha a termék hibája nem javítható. Na azt bizonyítsd az adott 3 nap alatt hogy nem javítható......

vénszivar 2012.10.05. 15:12:40

@atpijkamo: A pedókról elfeletkezel ?:) ajvéééé !:)

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.10.05. 15:17:19

@ancsika:
"feltéve, hogy a meghibásodás a rendeltetésszerű használatot akadályozza"
há telefonálni tud wifi nékül is, akkor a rendeltetés szerű használatot nem akadájozza, szóval szopta

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.05. 15:21:07

@Horváth Lajos-kőmíves ( geek paraszt): monnyuk én lassan észre se venném, ha a telefonommal nem tudnék telefonálni. arra használom a legkevesebbet.

Rosszindulatú Vászka 2012.10.05. 15:21:08

@atpijkamo: értjük mink, hogy buzi-e vagy, meg neked a segg a pina, de mink itt többnyire nem. Teccikérteni.

qtyqruty 2012.10.05. 15:22:12

@Paco155:
www.nfh.hu/magyar/hasznos/szavatossag/szavatossag_120815.html

Tudsz ennél frissebbet? Mert ebben még benne van a 72 órás csere, minőségi kifogás esetén. Valóban nem kötelező cserélni, ha a színe, szaga, akármije nem tetszik, de ha nem működik, akkor igen.

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.10.05. 15:23:59

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.:
hátakkó? rezgőre állítod, oszt zsupsz fel a nuniba?

@Rosszindulatú Vászka:
a segg az új pina, esztet nem tuttad?
de csak a nőji segg,mer az nem buznyákolás

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.05. 15:24:24

ugye nem kell mondanom, hogy fejlettebb orszagokban, a kovetkezo masodpercben kicserelik
mondjuk a legtobb termeket nem 72 oran , hanem 60 napon belul
az iPhonet konkretan nem tudom, de ki van zarva, hogy ne...

Paco155 2012.10.05. 15:24:53

@avman: Szegény értelmi fogyatékosként gondolom nem tudod felfogni hogy az MÁR ELFOGADOTT CSEREIGÉNYRE VONATKOZIK . Ugyanis ennek a megértéséhez valószínűleg már nem csak a szavak egymásutániságát kell értelmezni hanem nagyjából tisztában lenni a magyar joggal.

heidt 2012.10.05. 15:26:05

Miért nem vettél hozzá egy iPad-ot is? Azon ugyan nem tudsz telefonálni, de jó rajta a wi-fi. Ezek után már csak egy - természetesen fehér - befőttes gumi kell, amivel összekombinálod a kettőt. Így lesz egy szuper iCombo-d. Attól sem kell félned, hogy valamelyiket elveszted, mert állítólag az 5-ös USB kábelét csak egyszer kell bedugni és soha többet nem lehet kihúzni.
Azt meg nem nagyon értem, mi a gond a javítással. Nekem az iPhone 4-est 2 nap alatt megreparálták és ajándékba újra fóliázták elől-hátul fáradozásomért cserébe. Ezt a kis időt ki lehet bírni a régi telefonnal is.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.05. 15:26:29

@Rosszindulatú Vászka: sztem nem buzi, csak nem talált még jó weboldalakat. @atpijkamo: segíjjek? :)

Paco155 2012.10.05. 15:30:08

@qtyqruty: Nem tudok ennél frissebbet, de ez pont engem igazol.
Második bekezdés:
"Nem áll fenn hibás teljesítés, ha a termék hibái ismertek, vagy azok számunkra felismerhetőek voltak."

Mivel a helyszínen kipróbálva felismerhető lett volna a wifi hibája így a hibás teljesítés nem áll fennt, ezenkívül mivel nem tudod bizonyítani, hogy a termék nem javítható 15 napon belül (de erre a 15 napra is csak törökedni kell), ezért a csere nem kötelező, hanem a szervizbe kell felvenni. A szerviz meg megállapítja hogy cserélni kell, és a bolt ki fogja cserélni. De nem azonnal bemondásra. Ilyen Magyarországon nem kötelező.

Atörökk 2012.10.05. 15:32:55

Bréking nyúz: az Apple megszerezte a Viagra gyártási jogát is. Jövő héttől a kék bogyó iFel néven lesz kapható.

Rosszindulatú Vászka 2012.10.05. 15:34:24

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: értem. Akkor eztet osszad meg vele lécci - DE NEHOGY MEGNÉZZED!

www.poobutton.com/

Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos 2012.10.05. 15:34:59

@Paco155: Olvasd csak el a 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendeletet az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról! Ha 3 napon belül meghibásodik a termék, a forgalmazó köteles kicserélni.

Itt olvashatod: www.complex.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A0300151.KOR

Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos 2012.10.05. 15:37:25

@Paco155: Nem kell semmit bizonyítani, csak demonstrálni a hibát.

qtyqruty 2012.10.05. 15:38:20

@Paco155: Úgy volt kirakva a polcra az iphone, hogy előtte volt egy kurva nagy tábla, hogy nem műxik rajta a wifi? Mert ha igen, akkor ismert a hibája.
Akkor is ismert a hibája, ha minden hirdetésben benne áll, hogy "van rajta wifi, de nem működik".
Ha kifizetés előtt kapsz egy órát a nyomogatására (simogatására) akkor pedig felismerhető a hibája. Gondolom, hogy erre sem volt alkalom...
Tehát egyszerűen selejt, amit nem selejtként adtak el. Arra pedig van 72 órás csere.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.05. 15:38:57

@Rosszindulatú Vászka: sohase kattintanék én ilyesmire, hogyisgondolod?? meg amúgyis kiírja, hogy vírusos az oldal :P

@Horváth Lajos-kőmíves ( geek paraszt): majd még meggondolom :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.05. 15:44:31

@Horváth Lajos-kőmíves ( geek paraszt): ezt mondhattad vóna korábban is. pecsába, minnyár nyugdíj, oszt kiderül hogy elrontottam az egészet. ehh.

Robert74 2012.10.05. 15:46:28

Nem számít sem a 72 óra sem egyéb! Az iPhone-nak nincs szervize! Amit a szolgáltató vállal az Apple termékekkel szerviz szintjén az annyi: elő- vagy hátlap meg talán akksi csere. Minden egyéb esetben cserél. Én cseréltettem már 3GS-t a T-nél ugyanilyen problémával 2010-ben. Épp 2 nappal a gari lejárta előtt :)Szó nélkül kaptam egy újat. Annyit néznek csak meg, hogy nem érte-e nedvesség a telót (csekkolják az indikátorokat). Tessék balhézni :)

VeszettTraktorosMüezzin 2012.10.05. 15:47:35

Ekézzetek le de én úgy tudom, hogy tavaly eltörölték a 3 nappal a vásárlás után visszaviszem és kicserélik/visszaveszik törvényt. Vagy engem is átbaxtak?

VeszettTraktorosMüezzin 2012.10.05. 15:49:02

3 napon belül, nem után! BELÜL!
Mielőtt ezért kapnám az ívet. :D

qtyqruty 2012.10.05. 15:50:43

@VeszettTraktorosMüezzin: Nem törölték el. Amire Te gondolsz az a "nemtetszikvisszahoztam" csere, de azt vagy 8 éve törölték el (de lehet, hogy még régebben, hadd ne keressem ki megint). A hibás terméket továbbra is cserélni kell.

ferand1979 2012.10.05. 15:51:16

a boss iPadját kicserélték egyből, pedig szerintem csak a házi szoftverfrissítés közben elszart valamit benne, és nem akart jól indulni...

Próbálkozni lehetne szakszervizben is.. Nem a vodafonon keresztül, hanem a gyártónál.
De szerintem ha hibás valami, akkor 3 napon belül cser (netes vásárlásnál 8 nap...), utána 2 hét szervizjavítás... De max 30 nap. Sikertelen javitás után új készülék, vagy pénzvisszafizetés.

Igaz ez más lassan csak törvényszerűség a kereskedelemben, mert nincs egy gerices vezetőség, aki egy egyöntetű, központosított garanciális törvényt hozna.. Csupán csak ilyen-olyan kormányrendeletek...

Ezért tart itt ez az ország.

Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos 2012.10.05. 15:51:49

@VeszettTraktorosMüezzin: Azt valóban eltörölték, hogy ha nem tetszik, visszaveszik (Aldilidlt kivéve).

De ha 3 napon belül elromlik (az üzlet zárva tartása nem számít bele), továbbra is ki kell cseréljék.

laszlo.laci 2012.10.05. 15:53:25

Szóval én nem értek itt 1-2 degenerált kommentelőt, nyilván azért mert ájfónom van!
1: a készülék kártyafüggetlen árára értettem, hogy nem éri meg a többletköltséget, a leírtakból is kiderül, hogy 70 rugóér' vettem! Igazából ez az a pénz, amit maximum megért nekem, nyilván másnak 10 ezret sem valakinek meg 250-t is, mert van aki annyiért is megveszi
2: az előfizetés havidíja (bár ez rohadtul mellékes az ügy szempontjából) nem 25, hanem 15 ezer ft.
3: irigylem azokat az embereket akik kihúzzák 1 háromezres feltöltéssel egész hónapban, tényleg ebben sem vagyok szerencsés, de , ahogy írtam is nem mindenkinek ajánlom a csomagot, hanem akiknek több a mobilforgalmuk úgymond az átlagnál!
4: természetesen nem hagytam ennyiben a dolgot az üzletben, de ez lényegtelen is a sztori szempontjából, csak azért osztottam ezt itt meg, hogy más ne kerülhessen hasonló szituációba
5:némely kommentelő stílusa és primitív színvonala vetekszik egy napiszar.com kategóriával, egyáltalán mit keresnek ezek itt ezen a fórumon?

Tutibuli 2012.10.05. 15:54:01

Az iPhone 4, 4S esetében tudom, hogy a Voda cserélte a képrenyôhibás készülékeket. Le kellett adni, a kütyüt és postafordultával jött az új cucc. A spanom járt így. Sajna az én iPhone 3GS-em évek óta jól hasít, ha majd tönkremegy, akkor veszek egy új almafont. Egyébként meg be kell támadni a Vodát a fogyasztóvédelemnél, ha ilyen szerzôdést írat alá az 5-ös sorozat esetében. Tuti, hogy nem az Apple talált ki ilyet. Amúgy meg extra rühellem a Vodát, mert ugyanezt a cuccot ugyanezzel a tarifával az Egyesült Királyságban ingyen(!) lehet kivinni a boltból. Lehet-e ugyanazért a konstrukcióért az EU-n belül ingyenességet adni illetve hetvenezret kérni?! Hogy is van ez drága Voda?

laszlo.laci 2012.10.05. 16:00:44

Itt elsősorban azon van a hangsúly, hogy a vodának és az epölnek a magyar fogyasztóvédelmi törvények értelmében kutyakötelessége kicserélni a készüléket, amit eladnak amennyiben az 3 munkanapon belül meghibásodik. Itt nem arról van szó, hogy rájöttem,hogy a színe nem tükrözi igazán az egyéniségemet, vagy zavarja otthon a feng-shuit a formája, nem... ez marhára meghibásodott, mégpedig teljesen rendeltetésszerű használat mellett, ok,h telefonálásra lehet használni, de pl kérdezném, ha itt valaki vesz mondjuk egy tv-t és hazaérve észreveszi mondjuk,h kontakt hibás a scart vagy hdmi csatija, akkor megnyugoda egy olyan válasszal az eladótól, hogy az ertéelt attól még tudod nézni b@zdmeg!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.05. 16:05:16

huha. le vagyunk baszva a szent posztoló által személyesen. megyek is gyónni.

hehehehe 2012.10.05. 16:07:38

@laszlo.laci: ne vedd őket komolyan, annyira retardáltak, hogy csak itt tudnak összejönni beszélgetni :)

ferand1979 2012.10.05. 16:07:44

@laszlo.laci: 4. pont... Nem hagytad magad...
mit tettél?

hehehehe 2012.10.05. 16:09:02

@ferand1979: ez viszont jó kérdés! >:)

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.10.05. 16:09:25

Nem akarok okoskodni, de ezért veszünk mindenféle vackot közvetlen az Appletől, mert ha bármi gond van az első nyiffantás után cserélik akárhol a világban és még addig dumálnak is hozzá hogy neked esik jól, hogy sz.rt kaptál aranyáron és most megdobnak egy talán működő cuccal.

laszlo.laci 2012.10.05. 16:09:58

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.:
előre és utólag is bocsánatot kérek mindenkitől, akit ezzel most vagy ezelőtt megsértettem, de a téma nem az, hogy ki, miért, hogyan és mennyiért vesz telefont. Erre reflektálván megállapítottam, hogy egyéb fórumokhoz képest,itt erősen nagyobb arányban vannak a kretének, mint a nem kretének.
Mégegyszer sorry!

laszlo.laci 2012.10.05. 16:11:28

@csizsikpizsik - pique takarodj!:
ezt nem tudtam, hasznos az infó, akkor már tudom,h nem az epöl, hanem a voda baszaxik ezzel a cserével.

laszlo.laci 2012.10.05. 16:12:42

@ferand1979:
természetesen volt 1 vásárlók könyve beírás, plusz megy a levél a fogy.védelemnek, több időt erre nem terveztem, hogy szánok.

hehehehe 2012.10.05. 16:14:20

nekem a szifon 4-en jelent meg egy sárga folt a kijelzőn a garancia lejárta előtt egy hónappal. Bevittem a vodához, szó nélkül átvették, majd 4 nap múlva mehettem a vadi új szifonért, ugyanis kicserélték. sikeres vagyok-e? :)

Rosszindulatú Vászka 2012.10.05. 16:14:20

@csizsikpizsik - pique takarodj!: ez így ebben a formában nem igaz. Vettem már nem errefele Apple stuffot-ot és megkérdezte a pénztáros néni, hová kérem az Apple garanciát lokalizálni.

@ferand1979: jó meglátás.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.05. 16:15:19

@laszlo.laci: jajjmán, nem kell bocsánatot kérni itt senkitől, nem sértődős itt a gárda.

de ha valaki egy igen drága telefonnal van megszívatva a cég által, akkor sokakban megszületik a nagy kérdőjel, érthetően.

nyomasek_bobo · http://sopron.e-cafe.hu 2012.10.05. 16:16:30

@laszlo.laci: szerintem írj jackyll-nek, hogy updatelje a posztot ezzel, különben még sokan el fognak küldeni a búsba, mert "hagytad magad"

homar.blog.hu/2012/10/05/a_gyari_hibas_iphone_5-ot_sem_cserelik/fullcommentlist/1#c17972043

ferand1979 2012.10.05. 16:17:22

@laszlo.laci: mi lett a cuccal? Hazavitted?

Nekem egy laptop garizásánál jöttek azzal, hogy lehet hozzá venni külső wifis eszközt...?!?! Öööö... kicsit hülyén néztem az eladóra, hogy komolyan gondolja-e... De végül meggyőztem a cserével...
Szerintem se ne hagyd abba... 3 napon belül még akár a pénzt is visszakérhetnéd, meg egy kis fenyegetés, hogy a szolgáltatást is lemondod, többet veszithetnek azzal...

(nekem pont most van függőben egy kb 6000Ft visszatérítés a vodánál... kicsit benézték az előfizetésem, és nem aktiváltak mindent. Reklamáltam, és nekem adtak igazat)

hehehehe 2012.10.05. 16:21:30

@ferand1979: előfizettél mobilnetre amit 5 nappal később aktiváltak (üzletben persze nem mondják) és addig a szipolynetet számlázták ahol 1MB 100Ft?
Mert én is így jártam...de legalább jóváírták a reklamáció után...

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.10.05. 16:24:32

@Rosszindulatú Vászka: Hűha...velem ilyen még nem volt. Lehet hogy mondjuk Eu-n belül érvényes a bárhol bármit? (konkrétan Németországban és Spanyolországban vettem Apple cuccot eddig és soha semmit nem kérdeztek, sőt, a spanyolban vett cuccomat itthon úgy cserélték mint a szél amikor rommá fagyott és felfordult egy hét alatt)

Szarazkoro 2012.10.05. 16:31:07

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: annyira lemondott man, h jol meg is halt. Meg jol eltemmettek. Annal lejebb mar nem tud! :DDD

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.05. 16:31:16

@csizsikpizsik - pique takarodj!: na most ha ez ennyire szar, hogy rommá fagy, akkor miért kerül olyan sok forintba? ez télleg érdekelne.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.05. 16:33:37

@Dr. Szarazkoro: ahogy mifelénk mondják: na, azis jól möghótt. istenítik, de állítólag egy zsarnok volt. nyugoggyík békibe.

Szarazkoro 2012.10.05. 16:34:55

@dr. Aullah: errefele a Samsung SIII dragabb (joval) mint az ajfon 5, ajfonot mar hozzadvagjak 2 ev huseggel, 25-30 fontert 500 perc + vagy sokszaz esemes :) nomeg a korlatlan wifi.

ferand1979 2012.10.05. 16:35:12

@hehehehe: nem, előfizettem Mátrix csomagra, de a két kártyámból csak egy ment át.. A másik maradt a régi csomagban. Így ugrott a családon belüli ingyenesség opció, ugrott a netezési lehetőség egyik telon, és nem aktíválták a Mátrix csomagból adodóan a telefonon a + ingyenes percdíjjakat (mint választható opció).
Első hónapban ez fel sem tűnt, mert egy kis díjemelkedést vártam is.. De a második hónapban már az sms értesítőnél feltűnt a turpisság. Egyből telefon a szolgáltatónak, módósították utána vissza a boltba és a szerződésről felvetettem jegyzőkönyvet.
Majd ezt követően mindkét irányból egyszer 1000 a net használhatatlansága maitt, majd kb 5000 a többi miatti költségemet jóváírták.

Több nem is kell, gyanis eredetileg pont a szerződéskor is 7.000 ft-os jóváírást is aktiváltak az új kártya pótlásáért, ugyanis csak megszellőztettem, hogy úgyis lejárt a sszerződésem, akár általmehetek egy másik szolgáltatóhoz, ha nincs ingyen kártya.. És lett....
Be kell próbálkozni..

qtyqruty 2012.10.05. 16:43:18

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Azért kerül olyan sokba, mert így kifizetsz rögtön 3 darabot belőle. Ha kétszer cserélik, akkor eladtak a vasból 3 darabot árába, tehát nincs bukta a gyártónak. Ha egyszer cserélik, akkor eladtak 2 darabot jó haszonnal. Ha nem kell cserélni garanciaidőn belül, akkor pedig eladtak egy készüléket háromszoros áron.

Rosszindulatú Vászka 2012.10.05. 16:43:20

@csizsikpizsik - pique takarodj!: el ne árujjad itten senkinek senem, ezek itt mind Apple-fóbiában szenvednek, de hun appple csinált ojan csibészségeket is, hogy nem javította a nem itt vásárolt gépeket, meg volt ojan játéka is, hogy csak a gyári csomagolásba visszavitt gépet vették be a szervizbe. Azér ezek eléggé bájos vircsaftok.

Rosszindulatú Vászka 2012.10.05. 16:48:25

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: nemnemsoha! Még mit nem! Én nem vagyok ojan! Ajjas rágalom és elhatárolódok és követelem a hejreigazítást.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.05. 16:51:59

@Rosszindulatú Vászka: akkójóvanakkó. már megijedtem, hogy ezidáig ígértes kapcsolatunk pont ezen az aprónak tűnő, de valójába igen fontosch dolgon fog megbukni.

hehehehe 2012.10.05. 16:53:40

@ferand1979: igazad van, én is így vagyok vele...

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.10.05. 16:55:56

@Rosszindulatú Vászka: Hááát, előfordulhat hogy szerencsém volt vagy olyan büdösrohadt nagy hiba akadt a szétfagyott ájfonomban hogy ki volt adva a parancs, mindet összeszedni a szériából ha visszavitték bárhová...

NeoCsatornaja · http://neocsatblog.mblx.hu 2012.10.05. 16:56:30

@laszlo.laci: Hagyd a fogyasztó védelmet nem tudnak segíteni.
Nekem Anno egy lg kp500al volt hasonló cirkuszpom a vodafoneal.
Bevittem mert a fülhalgató csatlakozója szar volt hol volt hang hol meg nem.
Oké kicserélték
2hét múlva megint ugyan az a probléma
És nem akarták kicserélni mert azt mondták én szét bontottam és tönkre tettem.
A békéltető testületig kellett vigyem az ügyet ahol természetesen a vodafone nem jelent meg.
De érdekes egy fél hónap után kiderült hogy 2 vezető megbeszélte egymással hogy cseréljék ki a hibás panelt egyébként 15 ezer magyar forint lett volna 40 ért vettem anno...
szóval menny egyből a békéltető testülethez...

England win The Ashes! 2012.10.05. 17:13:33

Igi mar velemenyezte a posztot? Mint az apple lokalis profetaja?

Rosszindulatú Vászka 2012.10.05. 17:19:10

@Dr Jozef Vengloš: neki mindég igaza van és külömbe is mellbedobással győz, vele ijesmi nem eshetik meg.

Zirowe 2012.10.05. 17:26:04

Magyarországon a magyar törvények érvényesek mindenkire, ebbe az applenek is bele kéne törődnie.

Pert kell akasztani a szarházik nyakába!

asdf 2012.10.05. 17:34:21

@Paco155: Csak neked:

Legfelsobb birosag EBH 2007.1744

"A megyei bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította. Ítéletének indokolásában a Korm. rendelet 7. §-ára hivatkozással megállapította, hogy e rendelkezés alapján nincs helye a hiba eredetének kicserélés előtti vizsgálatára, a forgalmazó a fogyasztási cikket azonnal köteles kicserélni, amennyiben a hiba a rendeltetésszerű működést akadályozza A tartós fogyasztási cikkek esetén a három munkanapon belül érvényesített csereigény épp azt valószínűsíti, hogy a hiba gyári eredetű. Ilyen, szinte azonnal észlelt hiba esetén az R. tehát kötelezővé teszi a termék cseréjét és eltér a Ptk. általános szabályaitól. Mindez nem jelenti azt, hogy a forgalmazó ne lenne jogosult a termék hibájának eredetét vizsgálni. Miután kicserélte a készüléket, jogosult vizsgálni a hiba eredetét és amennyiben azt tapasztalja, hogy az a vásárlást követően keletkezett okra vezethető vissza, illetve rendeltetésellenes használat eredménye, a polgári jog általános szabályai szerint érvényesítheti kártérítési igényét a fogyasztóval szemben."

Van ilyen is. Meg akkor is, ha szerintem egy kicsit atestek a lo tuloldalara, de van. (Itt mondjuk mivel a telkocegnek megvan a vevo minden adata, raadasul nyilvan szemelyit is masoltak hozza vasarlaskor, kulonosebb felnivalojuk nincs, ha utolag kiderul, hogy necces a keszulek, akkor maris mehet a fizetesi meghagyas, egy szimpla blokkos vevo eseten ez mar kicsit problemasabb lehet)

Manci néni, a szomszéd 2012.10.05. 17:34:35

Drágáim, ez biztosan egy büdös paraszt vállalkozó, aki a dolgozóit minimálbéren, közmunkában alkalmazza bejelentés nélkül.

És telefont, luxusautót meg palotát vesz magának, ahelyett, hogy a melósait fizetné meg rendesen. Kizsááákmááányolja őket!

Ezért tart itt ez az ország!

Étteremkritikus · http://legjobbetterem.blog.hu 2012.10.05. 17:40:22

Bármelyik magyarországi mobilszolgáltató hasonlóan korrekt...

Rosszindulatú Vászka 2012.10.05. 17:52:06

Ellenbe valami csak van, mert mostanába minden második vodás poszthoz nem lehet hozzászólni.

CID 2012.10.05. 18:21:11

@laszlo.laci:
Nyilván cserélni fogják. A 72 órán belüli meghibásodásnál valóban nem javíthatja (hacsak te nem kéred ezt), viszont nem köteles azonnal cserélni.
Azon elvárásodnak, hogy ott de azonnal csere, nem kötelesek eleget tenni.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.05. 18:22:38

A tojásevés kedvenc módja sokat elárul az illető személyiségéről, munkájáról, de még szexuális hajlamairól is.

A felfedezés brit kutatóknak köszönhető, akik a matematikai statisztika kifinomult módszereivel ismerték fel az összefüggést. Eszerint a buggyantott - avagy lágy - tojás kedvelői nyitott személyiségek és az átlagembernél boldogabbak. A kemény tojás hívei szétszórtak, a tükörtojás rajongói nagy szexuális étvágyúak, a rántottások sportrajongók, az omlettezők pedig önfegyelmezettek.

Az átlagos lágy tojást kedvelőnek - a statisztikák szerint - két gyereke van, körükben több a nő, mint a férfi. A tojást legszívesebben keményre főzve evők hajlamosak az óvatlanságra és lobbanékonyak. A tükörtojásozók zöme fiatal, férfi és leginkább szakmunkás. A rántotta párt tagjai közül dolgoznak a legnagyobb arányban vezető beosztásban. Az omlettesek otthona a legtakarosabb - ismertette a felfedezést a The Daily Telegraph című brit lap.

A felmérés 1010 felnőtt britre terjedt ki, a Mindlab International végezte és elemezte a brit tojásipari tanács megbízásából.

www.origo.hu/tudomany/20121005-aki-a-tukortojast-szereti-az-a-szexet-is.html

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.10.05. 18:36:57

Itt szerintem a Voda a hunyó.

Engem miért nem akar senki rábeszélni egy Cartier karkötőre? Olyan szívesen kipróbálnám! Node majd most! Jön a hideg, előkerül a szép hosszú kabát, a csizma, sokkal "szofisztikáltabbnak", értsd: pénzesnek, kevésbé topinak, fogok kinézni. Biztos nem tudnak majd ellenállni a sznob eladók. Ilyenkor amúgy is nemzetiséget vált az aurám, mindenki azt hiszi, csak idegen nyelven értek. :D

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.10.05. 18:39:14

@atpijkamo: És aki szimplán csak a tojást szereti, az többszörös személyiségzavarban szenved? Brittudósok...!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.05. 18:43:21

@neccharisnyás útonálló: "És aki szimplán csak a tojást szereti, az többszörös személyiségzavarban szenved?"

Nem, az perverz.

Xezs 2012.10.05. 18:57:04

@laszlo.laci: Fogyvédnek írtál már? Majd akkor a Vodafone is rájön hogy mekkora balfasz volt

Mi az, hogy az iphone kivétel? Ugyanolyan telefon mint a többi, arra is vonatkozik a törvény.

Megdobbent 2012.10.05. 19:32:22

Ha nincs rajta pina (Laci ne ulj ra pinaval, ugy nem er!), akkor szar. Nekem androidon egy csomo pina van rajta, nemelyik meg mozog is. Na az telefon. Koszonom.

igi1 2012.10.05. 19:35:12

Rádumálták? Legalább részletre?

Na, ez egy hülye.

Amúgy én használt iPhone 3gs-t veszek, akkor most már én is felvághatok?

igi1 2012.10.05. 19:36:30

@Megdobbent: hiába nézegeted a pinákat, ha egyszer a pinában a beltartalom a lényeg? Az, hogy minél szűkebb legyen. Vagy tévednék?

Hol itt a logika? :D

McZozo 2012.10.05. 20:01:10

Nem az apple paraszt hanem a Voda ha idekuldod nekem angliaba a telot besetalok a app store ba meg ha nem is 72 oras a telefon bemutatom a hibat telot elveszik papir alair es kezedbenyomjak az ujat es nem angolba vett telefonokkal hanem mindenhol vettekkel. Nekem t mobilos volt otthon vettem masodkezbol beszartbementem hogymajd pinzert megcsinaljak erre srac mondja hogy magyar t mobil meg garis hozza az ujat

vénszivar 2012.10.05. 20:05:24

@McZozo: Ezt megtudom erősíteni ! Szintúgy, így volt.......

McZozo 2012.10.05. 20:06:11

@Paco155: en is azt hittem epp multkor vitatkoztam itt valakivelde bemasoltak meg mindig van ugyhogy nem bujhatnak ki alola

vénszivar 2012.10.05. 20:07:24

@igi1: NA, NA ! Összességébe TÉVEDSZ !!!

McZozo 2012.10.05. 20:20:56

@Tutibuli: en most rendeltem nem lehet ingyen kihozni a legolcsobb most 129 upfront havi 32 ert vagy amit en vettem 79 upfront havi 34 fontert az elsoben 300 perc 3000sms es unlimited net a masodikban 500 perc 5000 sms es unlimited net es van egy harmadik csomag 38 ert upfront 79 azis ott 5000 perc unlimites sms es internet

CID 2012.10.05. 20:23:15

@vénszivar:
Neked ájfon ? Mire használod, inszeminálási listát vezetsz rajta ? ;-)

vénszivar 2012.10.05. 20:30:09

@CID: Anyósomé! Az élő spermák számát s a kimúltak fotóit dokumentálom.:)

McZozo 2012.10.05. 20:35:43

@Dr. Szarazkoro:
ezt megis honnan veszed en is fontos teruleten vagyok ket napja rendeltem meg es az s3 az olcsobb elofizuval is azt 29 font upfront payment ert kapod mig az iphonet 79 ert es elofizu nelkul is a szifon a dragabb szal remhireket ne tessek terjeszteni. nem az iphonet ajnarozom csak nem mondasz valot

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.05. 20:36:44

itt is jön a gáz?

vagy az egyel feljebb van?

McZozo 2012.10.05. 20:37:23

@vénszivar: raadasul mar ketszer csereltem mert egyszer telleg beszart magatol kikapcsolt es snitt a masodik alkalommal meg 2 honapra ra asszony kimosta es igy odamentem elotte szaritottam ket napot e smondom nem kapcsol be gyerek ranez kerdi ugye nem kapott vizet mondom a nem kapott erre ok es hozta az ujat ujra :)

McZozo 2012.10.05. 20:43:04

@Manci néni, a szomszéd:

Ezzel az erovel akkor te meg egy budos paraszt vagy csak, hogy maradjunk a te analogiadnal.

igi1 2012.10.05. 21:22:37

@McZozo: ő ezt nem is tagadja, mellesleg mindenki tudja itt. A parasztok meg termelik a kenyeredre valót. és nem büdösek, azok a cigók.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.05. 21:23:57

@McZozo: Neteneee! Beépített trollunkat ne bántsd, mert csak magadról állítasz ki bizonyítványt.

A szótárban keresd ki az irónia szócikkelyt.

hu.wikipedia.org/wiki/Ir%C3%B3nia

England win The Ashes! 2012.10.05. 21:33:51

@igi1: nem, mert nem vagy sikeres. Itt nalunk a 3gs ujonnan kerul fityingekbe. Kartyasan.

McZozo 2012.10.05. 21:54:14

@igi1: O kezde ezt a stilust, nekem semmi bajom se a tisztesseges szegennyel, se a tisztesseges jomoduval. Csak ebbol az uszitott fidesz es jobbik nezetbol kezd elegem lenni, hogy mindenki szemet, csalo, kizskmanyolo, bunko, akinek mar van valami kis plusz penze, amibol azt vesz ami neki tetszik. Lehet csak en nem cigizem, iszom es megmarad annyi hogyha ezt akarom venni akkor megtehetem. Kinek mi koze mire kolti az ember a penzet. Akkor meg minek kell parasztkodni mar azert, hogy minek vett valaki ezt, vagy azt, mert akkor paraszt, marha, kocsog, zsido egyebek...

McZozo 2012.10.05. 21:56:00

@atpijkamo: Nem ugy lattam hogy az lenne, es koszonom ezt a szot meg ismerem en is. Majd szolok ha valamit nem ertek.

igi1 2012.10.05. 22:05:59

@McZozo: nem kell ezt ilyen komolyan venni, ő már csak ilyen. Én bírom a stílusa, néha mond nagyon bölcs dolgokat. Vagy inkább az ura.

@CID: az én képeimet nézegeti rajta. Minek teszel fel neki hülye kérdéseket? XD

Manci néni, a szomszéd 2012.10.05. 23:14:57

Jujj drágáim, most látom csak, hogy sikerült felhúznom egy újgazdagot. De szép nap van ma... Csak nem értem, hogy kerülnek ide a fidesz és társai, amikor én nem is vagyok vallásos.

De hogy tisztázzuk a dolgot, elmondom az én szemszögemből a kapitalizmust: attól, hogy valaki vállalkozó magyarországon, még nem kéne lenéznie a melósokat, akik azt a pénzt keresik meg neki, amiből ő megveheti magának a luxuscikkeket. Mert miért veheti meg magának? Milyen alapon ad magának több pénzt mint azoknak, akik megdolgoznak érte? Mert övé a cég? Dolgozni meg az életbe nem dolgozott egy percet sem.

Na ezt hívom én kizsákmányolásnak. Az már csak hab a tortán, hogy vannak olyan vállalkozók, akik nem csak maguknak teszik el a pénzt, hanem az asszonyt járatják belőle szoláriumba, a gyerekeket kurvadrága magániskolákba meg érettségire bmw-t vesznek nekik. Csakhogy ezt a pénzt nem ők érdemelnék meg, hanem a dolgozóik.

Vagy netán nincs igazam?

kutyaaszarpor_a_szembe (törölt) 2012.10.05. 23:17:29

hahaaha ez jó:

'rádumálták egy iPhone 5-re'

kutyaaszarpor_a_szembe (törölt) 2012.10.05. 23:29:30

@atpijkamo: mi az hogy lelövöd ki vagy te?? várj ne válaszolj egy csicska köcsög

McZozo 2012.10.05. 23:35:11

@Manci néni, a szomszéd:
sajnos nem vagyok ujgazdag csak en sose irigykedtem azokra akiknek jobban ment hanem peldanak gondoltam oket. Ettol meg korlatolt beszukult a latasmodod szerintem ugyanis az adott vallakozo talan tobb kockazatot vallal esetleg valamit o talalt ki esetleg amihez felvesz segitoket, es igen hogy nalunk van egy ilyen feketegazdasag nevu szar azzal egyetertek de ebben sem csak az altalad utalt vallakozok a hibasak. DE ha te igy latod pont elmehetnel Sztalinnak, irtasd ki a zsidokat kulakokat aztan meglepodsz hogy neked sincs mit zabalni majd mert toluk jott az is amit te eszel.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.10.05. 23:36:06

@kutyaaszarpor_a_szembe:
Az orrszarvú nyit egy
italmérést az erdőben.
Jönnek és állnak sorban az
állatok.
A sor végén ott áll a nyuszika
is, egy 2 literes palackkal a
kezében.
Jön az oroszlán egy 50 literes
hordóval és beáll a sorba
legelőre.
Megszólal a nyuszika a sor
végén:
- Azért ott, elöl sorba kellene
állni!
- Ki mer pofázni? - kérdi az
oroszlán.
Nem mer felelni senki.
Mindenki hallgat. Sorra
mindenki megvásárolja a
boradagját. Sorra kerül a
nyuszika is, megveszi a
boradagját. Hazamegy,
megissza a bort, felugrik,
rácsap az asztalra és elkiáltja
magát:
- Hát én, a nyúl!

McZozo 2012.10.05. 23:37:11

@agresszív kismalac:
Nem, nem vegyulok a por neppel igy csak csokolommal es a rangomnak megfelelo megszolitassal ezutan is :))

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.10.05. 23:49:28

@McZozo: Értem, kegyelmes uram. Óhajt még valamit, vagy távozhatok?

Xezs 2012.10.06. 00:26:37

@McZozo: Mitől lenne ez fidesz vagy jobbik nézet? Semmi köze hozzá. Inkább kispolgárinak mondanám.

Mindazonáltal tényleg rohadt sok az adócsaló az országban, számos indok között ez az egyik, ami miatt annyiféle új adót kellett bevezetni. Hívj csak fel valami szakmunkást hogy meg kéne csinálni a lakásban valamit, és jelezd telefonban hogy számlát is kérsz. Én csináltam már ilyet, 6-ból 5 elkezd nyekeregni meg kifogásokat keresni. Sunyi szarok az emberek, szóval nem csoda ha van aki mindenkit adócsalónak néz.

McZozo 2012.10.06. 00:27:10

@agresszív kismalac:

Zsan elmehet mara mar nem lesz onre szuksegem a tovabbiakban :)

Xezs 2012.10.06. 00:28:18

@Manci néni, a szomszéd: Valld be, hogy ezt a sok baromságot másolod valahonnan :)

Manci néni, a szomszéd 2012.10.06. 00:38:30

@Xezs: Tudod drágám, ha másolnám, akkor nekem is lenne doktorim, de én magamtól vagyok ilyen hülye :)

esef 2012.10.06. 08:32:54

@hagyma:
amit nálatok kicserélnek mert szar, azt sózzák el itt a lúzereknek...

Jokkura 2012.10.06. 12:57:16

@Xezs: És a másik oldal : "jaj kedves mester úr nem-e lehetne -e olcsobban?, és szegény ember vagyok de nagyon meg kéne csinálni ezt ,meg azt"

közben meg csilliárdos pénzösszgekkel dobálozik a 3napos ájfonján és szanaszét van a lakásban a többszázezres technika,stb...

Hát ezért IS sok a szla nélküli munka

Xezs 2012.10.06. 13:07:51

@Jokkura: Valóban létezik ez a jelenség is. Ezért vagyunk a 10 millió szar ember országa.

Reggie 2012.10.06. 16:00:24

Nagyon egyszeru oka van, hogy nem cserelik: keszlethiany van. Tehat ha kicserelnek, akkor egy eladassal kevesebb tortenne, az pedig kieses. Ezert kuldenek a szervizbe.

2012.10.06. 16:14:34

@Jannus: te baszod ott az Aldi logo a videóban tükröződik

Anti Anyag (törölt) 2012.10.06. 16:49:59

Vettél volna kínait. Felébe kerül, kétszerannyit tud és a kínai még ki is cseréli, ha rögtön vissza viszed.

Xezs 2012.10.06. 19:10:09

@Anti Anyag: és harmadannyi idő alatt szét is esik :)

marko77 2012.10.06. 19:25:18

A három napos csere kötelező.Punktum.

CID 2012.10.06. 20:38:21

@marko77:
Ja, de nem azonnal. Ki vitatja ?

CID 2012.10.06. 20:42:11

Nekem az a furi az egészben, hogy a ténél sorbaállnak az emberek, meg előrendelés van, Laci meg bemegy a vodához, rábeszélik, oszt mög is kapja izibe. Csak nem lehet olyan szar ez a voda !

Tékozló Omár (törölt) 2012.10.06. 20:46:44

@laszlo.laci: Kérdezd meg a sírásót, mit keres a temetőben. i-Dióta

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2012.10.06. 21:36:51

@CID: Én. Te is csak write only?
Itt olvasol: @asdf:
Önmagában az is elég lett volna, ha a törvény szövegét elolvasod. De itt meg is van magyarázva. Már másodszor sütöd el a baromságodat.

kutyaaszarpor_a_szembe (törölt) 2012.10.06. 21:51:52

@agresszív kismalac: elvagy tévedve te nag meglátóeber,

havonta egyszer feljövök erre a homárra, és most ezt láttam meg,és szurta a szemem.

Úgyhogy ezt buktad :)
Most menj el az északi sarkra, a megfagyott jegesmedve és pingvinszart kend fel az arcodra,ásd be magad nyakig a hóba, és gondolkozz el az életeden.Na szevasz

kisgalád 2012.10.07. 09:13:55

@Manci néni, a szomszéd:
Netán nincs igazad.
Ritkán írok ide az utóbbi időben, de talán a reggeli kávé vagy vasárnap lévén a sürgős tennivalók hiánya rávett.
Én munka mellett tettem le a diplomámat, mert magamtól úgy döntöttem, hogy nem maradok hülye. Kicsit tovább tartott, mint másnak, mert ugye ha elő kell teremteni pár százezret tandíjra, meg tankönyvre, akkor előfordul, hogy a sok meló miatt félévet kell halasztani. Aztán megírtam a diplomamunkám. Nem másoltam, el is tartott fél évig munka mellett. De az enyém, megvédtem jelesre.:)
Szereztem állást egy ügyvédnél, aki kb. 10szer annyit keres tisztán egy hónapban, mint amit nekem kifizet. Egyébként újgazdag, a szülei egy kis alföldi településen élnek, sose voltak gazdagok. De mondok egy érdekes dolgot: nem én tartom fenn az irodát, fizetem a számlákat, nem én leszek beperelve jogi műhibáért, vagyis nem én vállalom a vállalkozás működtetésének kockázatait. Lehet, hogy 9-re járok be és ritkán jövök el este 7-8 előtt, de tudod mit? Ritka, hogy a főnököm előtt érjek be (általában akkor, ha reggel tárgyalásra megy) és még nem fordult elő, hogy korábban indult volna haza nálam. Szóval többet dolgozik, mint én, és azt se állíthatom, hogy meg tudnék oldani olyan jogi problémákat amiket ő. Persze majd 30 év szakmai tapasztalattal nekem is menni fog.;)
Szóval vicces, hogy egyesek imádnak a kihűlt pisijükben ülni, és onnan sírni, hogy nedves a hátsójuk, és akinek nem az adócsaló, tolvaj, vadkapitalista, mások munkáján élősködő újgazdag. Eszükbe se jut, hogy a sikeres/gazdag/elismert emberek között bizony van aki saját erejéből, eszéből jutott el oda ahol van, és a sikere mögött bizony kemény munka áll.

vénszivar 2012.10.07. 11:11:53

@kisgalád: A "netán nincs igazad" kezdés, az már jogi csűrés csavarás ?
Csak nem torgyán, félkegyelmű, mondjon le mezőgazdász tanítványa vagy ? Frenetikus kezdés! A többiért, mivel vége a F-1nek ráérek ebédig, nos azért respekt.......gyere máskor is, mert unjuk már egymást, kell az új hús.:)

kutyaaszarpor_a_szembe (törölt) 2012.10.07. 11:40:09

@Vihar Bhukta: mi szégyen? vagy mi van?? híg fos van az agyad helyén???

ebből a visszakérdezésemből azt szűrted le hogy én szeretem azt a reklámot??
híg fos van az agyad helyén???

napalm 2012.10.07. 11:45:44

@kisgalád:
jájjj, nem lehet mindenkiből jóóóóógász!!!!
különben is, ti különleges állatfaj vagytok.

Xezs 2012.10.07. 12:16:07

@vénszivar: A mai napig nem értem, hogy egy olyan agyhalott hogyan kaphatott jogi diplomát, mint Torgyán. Bár az is lehet, hogy mint nemjogász túl sokat gondolok a jogi diploma mögé és igazából nem is olyan nagy dolog az.

Egyet tudok, saját tapasztalatból: a legtöbb jogász az élet egyéb dolgaihoz segghülye és rohadt nagy a pofájuk. Munkahelyeimen nem egyszer tapasztaltam, hogy pont a jogászok követelnek maguknak minden szart, persze sokszor megvalósíthatatlan vagy nem jogos dolgokat.

Kicsit elkalandoztam Torgyántól, de nem baj :)

"orbávviktómonnyonle"

kis emlék a múltból

www.youtube.com/watch?v=1U51okw-DqQ

Xezs 2012.10.07. 12:18:14

@kisgalád: Egyetértek veled, de szerintem Manci néni nem komolyan gondolta amit írt. Ha viszont mégis, akkor ritka buta egy jószág :)

Belagezapista (törölt) 2012.10.07. 16:37:50

@kisgalád:
Ha jól látom a homár egyik törzskommentelőjének szóltál be, akinek a kommentjeit sosem kell komolyan venni. Mondjuk az irónia enélkül is lejöhetett volna. Aki nem érti a viccet, az más rettenetes dologra is képes lehet, különösen jogászként :-)

Belagezapista (törölt) 2012.10.07. 16:42:14

@Xezs:
Anyám anno találkozott Torgyánnal. Addig rühellte, meg egyszerű parasztnak gondolta, ott meg meglepődött, hogy teljesen normális, kulturált fazon, ha nem a kamerába beszél. Ezután anyám úgy gondolta, hogy arról lehet szó, a politikában alakítania kell az egyszerű bunkó parasztot, mert ezzel tud tömegeket megszólítani, de ez az egész csak színészkedés.

vénszivar 2012.10.07. 17:30:54

@Xezs: Leültem s mit látok. Mond te dél körül nem kapsz enni ? Beteszel egy olyan videót, ahol józsef PLUSZ mögötte a NADGYJSÁGA. Atya isten, szűz Igazságos, hagyj el nyugodtan. Baszki! Nem fogok tudni vacsizni ! Ilyen barmok vannak, voltak s lesznek a parlamentbe ........
Mond, muszáj neked ilyeneket belinkelni ?

vénszivar 2012.10.07. 17:40:39

@Belagezapista: józsef kézrátéttel megtérítette anyádat ? Ja jobban járnak a bunkók, ha pár millió embernek "megjátsszák" a bunkót (amit nem kell játszani) s pár százzal meg emberi, normális hangot ütnek meg.
Ez teljesen logikus ! Érthető ! Mit szenvedhetnek, hogy meg kell játsszák magukat ! Szörnyű lehet pl. józsefnek is.:)))

vénszivar 2012.10.07. 17:42:14

@Xezs: Most rohanok, aludni sem fogok tudni. Kimegyek inkább beszélgetek az "állatokkal".........

Belagezapista (törölt) 2012.10.07. 17:49:53

@vénszivar:
Nem térítette meg, mert ettől még nem szavazott rá.

De nézd meg pl. a rádiós műsorvezetőket. Népszerűek? Bunkók? Torgyánék pedig 97-ben vezettek a közvélemény kutatások szerint. Én meg értetlenül álltam, hogy hogyan lehet egy ilyen emberre szavazni.

vénszivar 2012.10.07. 18:00:38

@Belagezapista: Akkor én még nem szavazhattam, tehát "ártatlan" vagyok !:):D

Xezs 2012.10.07. 19:32:27

@Belagezapista: Sok nagyképű bunkó van köztük is, élükön Bochkor Gáborral. Valamiért mégis kedvelik.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.10.07. 21:17:20

@Belagezapista: Jó reggelt kívánok! Az az epizód megvan, mikor az első szoci kormány idején Torgyán a Napkeltében vagy tíz percen keresztül mondta el Hornt mindennek, aztán az interjú után összefutott vele a folyosón (mert ő volt a
következő meghívott).
Mire Torgyán tárt karokkal:
- GYULÁÁÁM!

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.10.07. 21:22:57

@Xezs: Szvsz Bochkort legalább annyian utálják is, mint holló az üvegszemet.

Xezs 2012.10.07. 22:50:31

@agresszív kismalac: Ezek mind haverok a háttérben, tökmindegy, hogy melyik párt tagjai. A médiában persze odamondják egymásnak, de ezek együtt jártak egyetemre, közös üzleteik vannak, így ez az egész ellenzékesdi kicsit furcsa színezetet kap.

Az olajszőkítésben pl. mindegyik benne volt, falaztak egymásnak ahol csak tudtak.

Nagy faszok ezek, na :)

Vihar Bhukta 2012.10.07. 23:08:41

@kutyaaszarpor_a_szembe: Nekem ugyan nincs, nem én iszom Aktíviát. További jó pocakozást!

Vihar Bhukta 2012.10.07. 23:10:15

@agresszív kismalac: Gyulám és Pubi. Szép kis triumvirátus voltak így ketten!

Manci néni, a szomszéd 2012.10.07. 23:33:26

@kisgalád: Drágám, te próbálod szentnek beállítani magadat meg a főnöködet, de ez csak álszentség.

Ki látott már becsületes ügyvédet? Olyat, amelyik mindenről számlát ad, mindent egyes forint után becsületesen megfizeti az adót. Úúúgyanmár, ilyen nem létezik.

És még büszke is vagy rá, hogy tízszer annyi lóvét rak zsebre, mint te, szóval ráadásul még hülye is vagy.

Harmadszor, az ügyvéd a legundorítóbb állatfaj a világon. Mert ha nyer, ha veszít, neki tökmindegy, a pénzt akkor is elkéri. Ja, és persze előre.

Manci néni, a szomszéd 2012.10.07. 23:36:02

Jaj, nem is az ügyvédek a legundorítóbbak.

A politikusok azok! Most ha megengeded, nem mennék bele a részletekbe, hogy miért csak a második hely a tiétek, szerintem ezzel tisztában vagy te is és mindenki.

megamenn 2012.10.08. 10:57:54

Nos, a kommentek 43,5%-azalékából kiderült, hogy:

- apti buzi
- az ifon szar
- a posztoló is buzi
- a voda geci
- a pina némelyeknél szaros
- vannak olyanok akik szeretik ha büdös a picsa egy kicsit
- senki nincs tisztában az őt megillető jogokakal
- a kicsi mobilteló már nem menő
- a vify 3 napon belül tönkremegy
- ez a poszt szar

Globetrotter2014 2012.10.08. 14:48:12

@Manci néni, a szomszéd: vagy az ilyen kommentelők :)

Térjünk vissza valami értelmesebbre, ha ahhoz hozzá tud érdemben szólni.

Ide nem ezért jöttek az olvasók/kommentelők.

Ha politkai maszlagra vagyok kiváncsi mad elolvasom a barrikád.-hu-t vagy a Népszavát.

vénszivar 2012.10.08. 15:10:24

@ZF2: Mi vagy te párttitkár ?
Ne csinálj te nekünk programot.
mad olvasd a barrikádon, a hócipőd v. a népszabadságot. :)))

Globetrotter2014 2012.10.08. 15:18:33

@vénszivar: Párttitkár, jogász és Iphone tulaj. :)

És Mad olvasó is :)

vénszivar 2012.10.08. 15:37:25

@ZF2: Géniusz született ! Vezesssss, fel az Aurvédára. Jól nyomom mesterrr ?
A @Manci néni, a szomszéd: majd főz, mos, takarít s ha 21 s 39,99 év közötti, akkor még szemináriúmra kötelezzük. Vagy inszeminiáljuk v hasonló, tudod........:)))

Xezs 2012.10.08. 20:15:25

@Manci néni, a szomszéd: Már nem azért, de az egyszeri gyári munkás is elvárja, hogy fizessék ki a bérét még akkor is, ha linkeskedett a munkahelyén és magasról szart az egészre.

Na meg a focista is megkapja a bérét még akkor is, ha szarul játszott.

Manci néni, a szomszéd 2012.10.08. 22:37:24

@Xezs: Teljesen igazad van drágám! A focistákat is felvettem a listára.

é̶̸͜͠r̀͜͡d̷̸͟͠e̴̢͠͏k̨͘͢͠e̶̕͞s̵̷̛ 2012.10.09. 22:04:28

a bibi csak annyi, hogy nem a szopafon dönti el a 72 órás baszást, mivel az fogyasztói jog kis országunkban, vagy már vodafónia lettünk telibe?

liebmanndini 2012.10.10. 16:35:47

Nem volt kedvem végigolvasni a közel 200 anyázást, aminek köze sincs a témához, DE

Az apple cuccai világgaranciásak. A vásárló beviszi bármelyik (!!!) apple szervízbe a világon és ha szar, akkor a garancia lejártának napjáig vagy szervizelik vagy azonnal kap egy újat.

Mivel az iPhone-t általában nem szervízelik, így a gyakori az, hogy hoci-nesze alapon egy vacsa új készüléket adnak, akkor is, ha 364 napos a telefon. Ezt többször tapasztaltunk. BP-n legalább 5 hely van, ahová be lehet vinni.

Az hogy a voda miért így jár el ahogy, azt nem tudom.

Az apple-nél korrektebb ügyintézés kevés cégnél van, talán az ikeánál még.

Szóval rossz telefonnal be kell sétálni pl. az iStyle-ba az Andrássy úton, ahol kedvesen segíten fognak és senkivel nem kell anyázni...

Carynara 2012.10.12. 08:55:44

Egészen hihetetlen, hogy az Apple gyakorlatilag ZÉRÓ támogatást nyújt a túlárazott készülékeihez. A "hivatalos" szervízek a röhejjel egyenlőek, de hogy még a 3 napon belüli visszavitelt is lekorlátozzák???? Hát ezt hogy sikerül elérniük, arra én is kíváncsi lennék. Ez minden más helyen működik, és "elég bosszantó", hogy a többszázezres telefonoknál pont nem.

LightBringer 2012.10.12. 23:54:43

Kurvara nem kotelezo ilyen fos telefont venni, raadasul mindenki tudja, hogy Mo-n szopatjak a nepet a supportnak nevezett valamivel is. Semmivel nem ad tobbet egy ilyen termek, mint egy megfizethetobb, de nem almat mutogato valtozat. Az Apple arra nagyon jo, hogy studiokban dolgozzanak a Mac Pro-kon es pont.

Balazs90 2012.10.13. 19:26:00

@Manci néni, a szomszéd: tanulni kellett volna manci néni :)) és akkor több lenne a nyögdíj :D
süti beállítások módosítása