Tékozló Homár

Rázárták a boltot, mert nem akarta kifizetni a befőttesgumizott kijelzőjű iPodot (frissítve)

2012.10.12. 16:26 | jackyll | komment

Azt már tudjuk, hogy a mobilszolgáltatók se nem javítják, se nem cserélik az iPhone-okat. Naiv ügyfél egy iPod Touch-ra szeretett volna egy új képernyőt az iphoneszerviz.hu-től, de sajnálatos módon szerelés közben eltört a képernyőlezáró gombja. Mivel ezt 3 hét alatt sem tudták javítani, amikor el akarta hozni a készüléket, rágumizták neki a kijelzőt, és 16 ezer forintot kértek érte. Amikor naiv ügyfél nem akart fizetni, rendőrséggel fenyegetőztek és lehúzták a biztonsági rácsot, hogy ne tudjon elszökni:

UPDATE 10/15: Az iPhoneszerviz.hu elnézést kért.

Szeretnék megosztani egy történetet azért, hogy minél többen hallják, és messzi ről elkerüljék azt a helyet, ahol ilyen rossz tapasztalatokat szereztem. iPod Touch-ról van szó, leejtettem, eltört a képernyője. Az iStyle körrel nem is untatnám az olvasókat... egyértelműen felesleges volt egyáltalán elmenni oda. Lényeg, hogy a nullával egyenlő Apple support helyett mit kénytelen az ember csinálni, ha javíttatni akarja i-készülékét? Megy a "bizalomkeltő" GSM shopokba, jobb híján. No, én azt gondoltam, hogy az iphoneszerviz.hu biztosan jó lesz. El is vittem hozzájuk a készüléket, egy napra vállalták a javítást, 22e Ft-ban állapodtunk meg. Természetesen másnap híre-hamva sem volt a készüléknek. Az info az volt, hogy szerelés közben elromlott a képernyőlezáró gomb, és nem tudják, megoldható-e a probléma.

OK, ilyen előfordul, még bizalommal voltam a hely felé, azt mondták várni kell "egy napot", megnézetik valaki mással. Röviden, a következő két hét azzal telt, hogy folyamatosan telefonálgattam, mi a helyzet (ők egyszer sem hívtak), és mindig a "hívjon vissza később", "holnap", "jövő héten" válaszokat kaptam. OK, gondoltam kapnak még egy hetet, bármilyen alkatrészre kell várni postán(?), ennyi idő alatt biztosan meg kell érkezzen.

Lejárt a hét, utána két nappal telefonálok ismét... "holnap"... Mivel ezen a ponton már eléggé tartottam attól, hogy soha az életben nem látom viszont a készülékemet, ezért gondoltam bemegyek és elhozom. Szóltam előre, hogy megyek érte.

Az üzletben úgy vártak, hogy "pillanat, összerakom", mert erre ugye a három hét alatt nyilván nem volt lehetőség. OK, várok, még mindig bízva abban, hogy itt lesz valami pozitív kimenetele a dolognak. Majd ezután odaadja a srác az iPodot, amin nem működik a lezáró gomb, a képernyő pedig két befőttesgumival van rárakva, és közli, hogy 16 000 ft lesz.

No ezt természetesen eszem ágában sem volt kifizetni. Természetesen elismerem, hogy az üveget kicserélték, de közben meg okoztak nekem egy olyan problémát, amit fogalmam sincs, hogy ki lehet-e egyáltalán javítani? A jelek szerint nem, hiszen nekik sem sikerült, de ennek majd még utánajárok. Mindez azok után, hogy három hétig várattak teljesen feleslegesen.

Na, itt jön a durva rész. Látták, hogy használhatatlan készülékért nem fogom a szerelési ár több mint felét kifizetni, rendőrséggel fenyegetőztek (ez a megoldás nekem is tetszett volna, de természetesen csak blöfföltek) de semmi hajlandóságot nem mutattak értelmes megegyezésre. Sőt. A fickó fogta, és elkezdte a bolti rácsot lehúzni mögöttem! Úgy, hogy ha akartam volna, nem tudtam volna távozni az üzletből. Személyes szabadság korlátozása ott helyben, kéremszépen. Budapest, 2012. Megjegyzem három férfi volt a boltban, én pedig egyszál magamban álltam ott.

Mivel teljesen meg voltam győződve az igazamról, és talán látták, hogy nem a navalyás üvegüket akarom ellopni, hanem egy működő iPodot szeretnék, így végül egy másik kolléga segítségével sikerült írni egy lapot, hogy az ilyenolyan alaktrész megérkezése/beszerelése után kiegyenlítem a szerelési árat.

Hát nem tudom, ti ezek után visszamennétek ebbe az üzletbe...?

P.S: Gratulálok az Apple-nek, hogy az erősen felárazott termékeikhez szükség esetén nulla támogatást képesek nyújtani.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Manyecska 2012.10.12. 16:32:22

Tépjétek tsak a szájatok a másikon.
Most pedig elolvasom a posztot.

Manyecska 2012.10.12. 16:33:29

Ez egy horror, kulturába csomagolva..:P!
Én ilyenkor elővenném a gázsprét..:P lenne nagy hacccacáré:D

Manyecska 2012.10.12. 16:37:59

Tudod, öcsém, alkatrésznek még jó lesz!:P :(

Manyecska 2012.10.12. 16:41:46

@Giraffa Camelopardalis Phd.: azt akarták belerakni amikor elcseszték!:D:D

VAÚÚÚ 2012.10.12. 16:42:24

simán feljelentettem volna szem.szab.korlátozásért...

Secnir 2012.10.12. 16:45:18

@VAÚÚÚ:
+1

ööö...
...és mivel bizonyítod?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.12. 16:46:07

monnyuk jelen esetben az apple-t nem ér fikázni, mert ha lejtetted, akkor így jártál. node a három kedves férfi alkalmazottat szívesen elküldeném prosztatavizsgálatra.

Manyecska 2012.10.12. 16:46:51

@Secnir: biztonsági kamera? amúgy meg bizonyítsák ŐK hogy NEM korlátozták.

Anomalocaris (törölt) 2012.10.12. 16:49:19

Na ez jó lesz hétvéginek :D Bezárták a szervizbe, mint Odrit a szekrénybe.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.12. 16:50:13

"rendőrséggel fenyegetőztek és lehúzták a biztonsági rácsot, hogy ne tudjon elszökni:"

Én belementem volna a yard kihívásába, és előadtam volna, hogy személyes szabadság korlátozása :D

pengusz 2012.10.12. 16:50:50

Persze, menjél vissza pár kigyúrt haverral, biztos más lesz a hangnem.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.12. 16:52:31

"P.S: Gratulálok az Apple-nek, hogy az erősen felárazott termékeikhez szükség esetén nulla támogatást képesek nyújtani."

Az nem üzlet. A cucc eladása az üzlet a konzumer szegmensben...

Szóval felesleges apple-t venni, mert egy 10 ezer Ft-os tpitelefon is ugyanolyan hibákat tud produkálni, és azt is lehet tahó szervizbe vinni :)

kicsilany89 2012.10.12. 16:53:02

tényleg nem olcsó egy Apple termék sem (az iPod megfizethető és nagyon szépen szól, jó nagy tárhyellyel, enyém 3 éves és semmi gond nincs vele, amit itthon némi böngészés után ne lehetne helyre hozni)

de: a garancia lejárta előtt cserélik újra

a garancia lejárta után nem igazán tudom, hogy mire számít a júzer... már csak azért sem, mert másfél évente megjelenik egy új mindenből.

más boltban sem foglalkoznak javítással ill. el nem tudom képzelni, milyen szakértői segítséget biztosítanának...
szerintem.

Anomalocaris (törölt) 2012.10.12. 16:56:28

Valahogy annyira zavar ez a szó, hogy "termék", de még nem jöttem rá, hogy miért.

É2I 2012.10.12. 17:10:05

Visszamennék-e? Igen, három tagbaszakadt haverral és szólnék az egyiknek, hogy kezdje el leereszteni a rácsot.

qwertzuiop1 2012.10.12. 17:14:23

@ColT: Érdekes, a sumsang tud ingyen hívható support számot adni, és akár negyed órán át magyarázni, hogy mit hogyan állíts be a telefonodon, vagy a tévéden. A szervizüket meg azért nem nagyon ismerem, mert eddig csak egyszer volt rá szükség: futár vitte a monitor/tv-t, és egy hét múlva javítva visszahozta.

Jofiu 2012.10.12. 17:23:11

@qwertzuiop1: Lejárt garanciás földhözbaszott készüléket telefonos beállítással javítanak?!
Kurva jó ez a Samsung!

Rick Carton 2012.10.12. 17:26:04

Az apple support nulla. 2006-ban vett ipodomat nem tudom frissíteni, tehát zenét sem tudok cserélni rajta. És rohadtul nem érdekel, ki mit mond, hogy vegyek újat, meg haladjak a korral, egy ilyen szintűnek beállított terméket örök életre kellene tervezni. Az Apple lufi ki fog pukkadni amúgy, a folyamat elindult, Amerikában nem státusszimbólum többé, hanem mindenki fehér opel astrája.

qwertzuiop1 2012.10.12. 17:26:10

@Jofiu: Elhiszem, hogy nem érdekel a komment amire válaszoltam, de akkor ne írogass.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.12. 17:30:21

@qwertzuiop1: Arról is volt már szaftos sztori a Homáron.
De azok legalább óccóbak, mint az alma cuccok.

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.10.12. 17:42:33

@ColT: Ő is belement volna. valai rejtélyes okból mégsem hívták a hupikékeket.

Feljelentés!
Ha aláírattak vele valami sz.rt, hogy a javítás során okozott károkért nem felelnek, akkor ÍJ, ha viszont van szervizlap azzal, hogy ez a hiba, így akarják javítani, ennyiért, akkor a szervizlappal már balhézhat, hogy megkárosították, nem teljesítették a vállaltakat (ha csak a beszerzést vállalták, az alkatrész kicserélését nem, az gáz).

Nincs az Applenek nemzetközi garija?
Vagy jótállási időn túl volt?
I Style mit nem csinál? Semmit? ha ők adták el, ők viselik a jótállást is, nem?

Személyi szabadság korlátozását is a vádlónak kell bizonyítani. Hogyan, ha nincs tanúja? Biztonsági felvétel csak van a rácshúzásról, vagy nem védik az ajtót?!

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.10.12. 17:45:16

@kicsilany89: Pedig az eladónek kell valamit tenni, ha a termék gariidő alatt besz.rik!
Cserélheti, ráimádkozhat, vagy kiűzheti belőle a Gonoszt, de a júzernek hibátlan terméket kell visszaadnia.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.12. 17:45:42

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: Egy ilyen boltban 100% van kamera :)

És OK, hogy a károkért nem felelnek, de mi is van azzal, hogy el nem végzett munka? Mert a rágumizott kijelző azt takarhatja, hogy odabaszták a cucc tetejére.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.12. 17:47:14

@Jokkura: Hé! Megvan az üvegszemem? Adjátok vissza?!

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.10.12. 17:48:46

@ColT: Hááát, remélem, hogy Csere állt azon a javítós lapon, nem beszerzés. Meg az eredeti állapotot (mi baja volt)is rögzítették.
Nem hagynám a tetveket, az biztos.

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.10.12. 17:51:41

@qwertzuiop1:
Itt kicsit kevésbé cukormázas sztorik jelentek meg a Samsungról és a Galaxy "típushibáról", amivel a szerviz mit sem kezdett.

kicsilany89 2012.10.12. 17:55:06

@Rick Carton:
az a baj h ledobja a gép?
batch file-lal vagy a meghajtó átnevezésével próbálkozál? nekem azóta teljesen jó

FDToth 2012.10.12. 18:04:00

ácsi. az apple suppprotja nemzetközileg ok, semmi probléma, itthon, Magyarországon nem működik (ahgogy a többi nagy gyrtó képvselete sem)

Atörökk 2012.10.12. 18:16:13

Márpedig téyleg ki kellett volna hívni a rendőrséget.

pyxys 2012.10.12. 18:23:07

@Rick Carton: jó hülye vagy. mit akarsz frissíteni? a régi hardveren hogy működjenek olyan frissítések amik más, újabb hardvert követelnek?
vegyél te is samsungot, majd az ingyen telefonon frissíti neked a samsungot.

L2007 2012.10.12. 18:39:27

Android volt már?
Az is hülye, aki i-vel kezdődő terméket vesz. Sznob idióták.

McZozo 2012.10.12. 18:45:39

olyan gaz ezeket olvasni mert Angliaban meg pont az ellenkezoje a tapasztalat az Apple lel. nem is ertem miert kell othon lejaratni, nekem kicsit ugy tunik ezt is inkabb a magyar posvany szivta be es redukalja le a helyi szinre elvegre az applet otthon magyar alvallakozok csinaljak gondolom. Meg kene ezeket probalni lejeloenteni az anyavallalatnak, hatha elveszi toluk

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.10.12. 19:03:28

Gengszterek. Lett volna a posztolónál másik teló, én a helyében már tárcsáztam is volna a zsarukat, amint engedik le a vasrácsot. Meg a jó tudjamilyüket!

Jokkura 2012.10.12. 19:09:57

@L2007: védesd le a nevet:) iPhone,
iPod,iPad,iSzék,iDívány,iDióta...

Megdobbent 2012.10.12. 19:38:53

@holex: de melyik orszag egyenlo apple? :(

Rosszindulatú Vászka 2012.10.12. 19:45:02

@Rick Carton: USB csatlakozód ad neki elég delejt? iTunes-t frissítetted?

Bernáth Tarján, 4914 Olcsvaapáti, Nyár utca 40. (t 2012.10.12. 19:53:33

"VOYAGER_1","SATURN_ENCOUNTER ","SATURN ","1667S1-026",34191.43,"1980-10-18T21:55:46Z","1980-10-19T16:36:12Z","
NARROW_ANGLE_CAMERA","1:1 ","NAONLY ","LOW ","1:1 ","GREEN ", 5, 1.9200," ","11111111","NONE ","VG_0027 ","[SATURN.C3419XXX]C3419143.IMQ","VG_0027 ","[BROWSE.SATURN.C3419XXX]C3419143.IBG
"VOYAGER_1","SATURN_ENCOUNTER ","SATURN ","1669S1-026",34191.45,"1980-10-18T21:57:22Z","1980-
10-19T16:40:41Z","NARROW_ANGLE_CAMERA","1:1 ","NAONLY ","LOW ","1:1 ","UV ", 7,15.3600,"","11111111","NONE ","VG_0027 ","[SATURN.C3419XXX]C3419145.IM","VG_0027 ","[BROWSE.SATURN.C3419XXX]C3419145.IBG
"VOYAGER_1","SATURN_ENCOUNTER ","SATURN ","1671S1-026",34191.47,"1980-10-18T21:58:58Z","1980-10-19
T16:45:08Z","NARROW_ANGLE_CAMERA","1:1 ","NAONLY ","LOW ","1:1 ","VIOLET ", 1, 1.9200," ","11111111","NONE ","VG_0027 ","[SATURN.C3419XXX]C3419147.IMQ","VG_0027 ","[BROWSE.SATURN.C3419XXX]C3419147.IBG
"VOYAGER_1","SATURN_ENCOUNTER ","SATURN ","0017S1-025",34194.13,"1980-10-18T23:55:46Z","1980-10-19T16:
54:01Z","NARROW_ANGLE_CAMERA","1:1 ","NAONLY ","LOW ","1:1 ","BLUE ", 2, 1.4400," ","11111111","NONE ","VG_0027 ","[SATURN.C3419XXX]C3419413.IMQ","VG_0027 ","[BROWSE.SATURN.C3419XXX]C3419413.IBG

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.12. 19:54:01

@hagyma: Mint állat. Mindig mindenkit. :)

@Megdobbent: Nyújork, csak az nem orrság.

Neon Fu 2012.10.12. 19:54:19

"Gratulálok az Apple-nek, hogy az erősen felárazott termékeikhez szükség esetén nulla támogatást képesek nyújtani."

Köcsög vagy, öcsém. Mondjál már csak egyetlen terméket a világon, amit ha leejtesz és összetörik, akkor ingyen kapsz helyette újat. Fillérbaszó gyökér, az Apple nem Ikea..

vénszivar 2012.10.12. 19:56:53

@ColT: Remélem ma rendesen kitakarítottál !:)

Manyecska 2012.10.12. 19:56:59

Aldiban próbálta vajon??

kpityu2 2012.10.12. 19:57:14

A PCL86-os csövet kell megkocogtatni, akkor jó lesz.

AZ ISTEN BASSZON MEG MINDENKIT 2012.10.12. 19:58:13

1. Miért nem hívtál rendőrt?
bűncselekményt követtek el sérelmedre.
/ Csak, hogy tisztába legyél vele, ez egy kiemelt bűncselekménynek számít. Ha tudod bizonyítani, hogy akaratod ellenére nem / TELEFON NÉLKÜL/ nem hagytak távozni, akkor ez megvalósult.
2.Panaszkönyvbe beírás, békéltető testület, fogyasztóvédelem.
Hidd el a te pártodra döntenek, de nem azért, mert ebben a retek országban ez legalább működik, hanem mert anyagilag érdekeltek benne.
3.Ha van egy kis nyelv tudásod írj az apple-nak. Írj le mindent, készíts képet a tákolt telefonról, linkeld a cikket, hogy lássák nyilvánosságot kapott ez az egész. Ők annyiban érdekeltek, hogy nem lesz negatív véleménnyel a support-jukról / ami nincs is/.
Ha rád sajnálnak lehet megjavítják a telefonod is.
Nagyjából ennyi jut eszembe.

Manyecska 2012.10.12. 20:00:56

@AZ ISTEN BASSZON MEG MINDENKIT: anyád 3,14csáját, azt hánytam ide. Baj? :D:D:D

vénszivar 2012.10.12. 20:02:43

@Neon Fu: Ejnye! Nagyon csúnyán beszélsz, én elhatárolódok az ilyentől.
DE biz isten, hogy erre már én is gondoltam. Kiviszem a szalonból a kocsit, majd húsz perc múlva visszajövök, kissé megtörtem, de van gari+itt a szervíz....ussgyí álljatok neki, de inkább adjatok újat !!! :)))NÓÓÓRMÁLIS ?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.12. 20:09:08

@vénszivar: Hogy gyün ez ide? Majdnem egész nap fetrengtem :S

@AZ ISTEN BASSZON MEG MINDENKIT: Olvasás? :)

Manyecska 2012.10.12. 20:11:02

Látom, valakinek küldetéstudata van itt, dicsértessék!:P

Rosszindulatú Vászka 2012.10.12. 20:12:21

@Manyecska: áldás békesség, kiskezit csókolom.

vénszivar 2012.10.12. 20:14:41

@ColT: Te, már az agyadnál van a genny ?! 33,7 évesen nem emlékszel, hogy tegnap mondtad, hogy lebh.szott anyád a kupi miatt......
Ha nem hát nem, bocs akkor nem gyüvök, inkább meghunyászkodom a sarokban.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.12. 20:31:26

@vénszivar: Na de méé takarítanék, ha anyám már elhúzott haza? :D
100km odébb lakik, ritkán jön... ...és egyre ritkábban, ha ez lesz a műsora :)

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2012.10.12. 20:31:48

Egyszer nekem egy üzletben, ahol nagyon úgy festett, hogy le akarják tagadni a nekik már átadott pénzt, elkezdtek rendőrrel fenyegetni. Megállt az illetőben a kanál, amikor már nyúltam is a telefonomért, hogy oké, akkor hívjunk. Már beszéltem az ügyeletessel, aki mondta is, hogy ott a közelben van is egy járőr, majd odaszól, amikor hirtelen megoldódott a probléma, előkerült a pénz. A blöfföt néha érdemes komolyan venni, és aszerint lépni.

Az ügyeletes egyébként megkérdezte azt is, hogy ha odaérnek a rendőrök, akkor mit remélek tőlük ott helyben, és én azt mondtam, hogy talán hatni tudnak a sunnyogóra, aztán majd kiderül a többi. :-) Lám, néha már ennek az ígérete is ér valamit.

Xezs 2012.10.12. 20:50:44

Kellett nektek Steve Jobs seggét nyalni. Az a faszi messze nem olyan zseniális, mint hiszitek. Pontosabban az, csak nem úgy, ahogy ti hiszitek.

Pont attól zseniális, hogy ennyire pofán tud(ott) szarni titeket, ti meg vígan fürödtetek benne, és fürödtök még mindig.

A kezdetek kezdetén még aksit sem voltak hajlandóak cserélni a telefonjaikban.

Anomalocaris (törölt) 2012.10.12. 20:53:59

@Manyecska: Mit erős idegzetűeknek? Még egy csepp vér se látszik, meg végtagok se repülnek. Amúgy nemtom, de Nekem ez gyanús, fókákra szoktak így rámenni, embikre nem. Meg aztán, gyanúsan nyugodt a kamerázó, meg se rezzen a keze, és hol a folytatás? Ennél durvábbak az őrjöngő elefántos videók, azok tényleg igaziak.

L2007 2012.10.12. 20:54:24

iTal, iDióta,...
alakul. :-)

keptelen kepkeret 2012.10.12. 20:54:38

Persze a helyedben visszamennek ket nagydarab haverral.

Velem ugyanez volt ket hete, csak a hely es a termek mas. A lenyeg, elromlott a ferjem laptopja, pontosabban egy Vistat kellett volna frissiteni, ill.lecserelni Windows 7-re. Ezt otthon ingyen megcsinalja Apu mert IT, de ugye nem otthon vagyunk.

Mindegy, felhivtam egy ceget, kijott valami paki es ra se nez a gepre es kozli, h £190. Mondom neki, h Vista frissites, ez egy max £20 fontos melo. Kerdezi, jo akkor mennyit gondoltam?

Mondtam h £40-et. Felhivja a fonoket, es hallom, h a fonok mondja, h "mondj neki £65-ot. Ez meg igy is nonszensz, de mindegy, nem volt kedvem vitazni, elviszi a gepet, mondja hetfore itt lesz. Persze nincs itt, hivom oket (csak emelt dijas telefon), valami hihetetlen bunkon kozlik, h majd mansap. Mindegy, nem ragozom ez meg igy megy 3 napig, amikoris az interneten talalta roluk infokat miszerint emberek kifizettek 200 fontokat, ennek ellenere sosem lattak a gepuket.

Tovabba hozzatettek, h ez egy arab-paki banda e imadnak este 9 utan jonni, szoval ha no vagy, akkor hivj ki valakit. Persze a ferjem ilyenkor van uzleti uton, o yeaah. Aznap hivom oket reggel es kozoltem, hogyha ma nem jon a gep, akkor jogi lepeseket teszek ellenuk.

Mondjak, jonnek. Cool. Elkezdtem felszerelkezni.Total bekes ember vagyok, de mivel csak 55 kilo, es muszaj felkezitenem magam a legrosszabbra. Szooooval meg az ex ferjemtol(aki army force) nalam maradt egy "ize" amit a katonak hasznalnak rakotik a labukra es kes van benne:-))Egy ilyen verziot szinten ramhagyott, marmint olyan ami testre akasztato (ezt nem tudom jobban elmondani:-))

A lenyeg, en akarhanyzor hust vagook, elvagom a kezem, ugyhogy remenyekkel telve fegyverkeztem fel:-))Ooo plusz a zsebemben a kulcs, a telefon es egy 3.-ik kes:-))

Beallit egy nagydarab arab/paki nemtom mi es ugy nez ram mintha meg akarna olni. Ulunk egymassal szemben, magyaraz a geprol es kozben a kulcsat az elevel tarta felem. En is igy teszek es igy 2tarsalgunk".Erre kiesik az egyik kes a zsemebol (ennek nem volt ops tartoja) es megkerdezi, h miert van nalam kes? Obazmeeeeeeeg, azt hittem osszeesek.

Mondtam, h eppen hust vagtam amikor csengetett, erre: megjedtel h nem kapod vissza a geped?

Kokemneyen raneztem, es mondtam, h nem ijedtem meg mert tudtam, h visszaadjak, hozzatettem, h nem lehet egyszeruen megfelelmliteni es ha nem problema fizetnek.

Ok, szamla, es akkor : szep toll, elvihetem?????

En: ez egy Mont Blanc, remelem a kerdes retorikai volt.

O: Oooo..ize..bocs.
Cool, es ezzel kitessekeltem.

Utana vegigturtam a lakast es talaltam egy csomo spec katonai cuccot az exemtol a Camelback zsakon at a pisztolytarton keresztul mindenig:-))

Anno egyszer ajendka vett nekem egy sivatagi bakancsot, meg Under armour cuccokat, keseket, mindkozben egy total bekes no vagyok,de most jo, h megtalaltam oket:-))

fda 2012.10.12. 20:57:40

@Giraffa Camelopardalis Phd.: Szerintem megérdemli a fikázást, mert aki százezres pénzért gyárt törékeny kütyüket, annak bizony szervízhálózatot is kötelessége fenntartani.

Ilyen erővel azt is lehetne, hogy a mercedes lehegesztett motorháztetővel árulná az autóit, és senki nem tudná javítani őket, mert pótalkatrészt se árulna hozzá.
Ha elromlik, dobd ki!

Xezs 2012.10.12. 20:57:44

@Rick Carton: hogyhogy nem tudsz zenét cserélni rajta? ezt nem értem.

Anomalocaris (törölt) 2012.10.12. 20:57:45

@Jokkura: Ugyanilyenem van alkoholban, csak kisebben. Sült halból operáltam ki :)

Manyecska 2012.10.12. 20:59:30

@keptelen kepkeret: :D:D "ha békét akarsz, készülj a háborúra" bozótvágó késsel kell menni rájuk az a tuti:D orgonát is lehet lopni vele pl:D!! Nem árt ha kéznél van egy. Nekem volt szakács barátom /nem a Lázár..:P/, annál húsvágó bárd volt a kocsi hátuljában:D!

Xezs 2012.10.12. 21:00:09

@McZozo: Fentebb írtam: Az apple egy időben hivatalosan (az egész világon) nem cserélt aksit a telókban.

Sőt, mikor kiderült, hogy a 4-eseknek antennabajuk van, Steve bátyó azt mondta, hogy a user a hülye, mert rosszul fogja a telót.

Fel kéne fogni, hogy egy Apple termék ugyanolyan elektronikai szargüzü, mint a többi. Nem jobb, nem rosszabb. Ugyanolyan.

Manyecska 2012.10.12. 21:00:46

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: hát nem tudom, van amikor ledermed az ember. el tudom képzelni! lehet csóri halacska éhes volt, azok a sikoltások azért nagyon ott voltak!:( :O
Brrrr. Nem veszek akváriumot asszem. Mégsem:D

Xezs 2012.10.12. 21:02:37

@vénszivar: Szerintem sokan félreértik a posztert. Nekem az jött le az írásból, hogy nem ingyen akart másik telefont, hanem csak azt akarta, hogy javítsák meg, akár pénzért is.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.12. 21:02:48

@fda: miért lenne kötelessége? ez már nem a komenizmus, he. az apple bevallottan eccer használatos kütyüket gyárt. amíg jó, jó, aztán vehecc újat. persze ez nem csak apple sajátosság, de ők csinálják a legdrágábban.

Rosszindulatú Vászka 2012.10.12. 21:03:40

@Manyecska: aztat-e tuttad-e, hogy ebből a mondásbölcseletből lett a mostanság is igen népszerő parabellum lőszerskuló neve? Si vis pacem para bellum.

tükörfúró 2012.10.12. 21:05:12

@FDToth: Nyugaton abban a pár országban ahol a kereskedelem még be tudja nyelni ennek a felárát, mert kénytelen, mert a fél ország él a semmi "forgatásábol", egymásnak eladásbol, hirdetésből, webből, ebbőlabbol..na ott még ér valami a support, mondjuk ilyen esetben nagynehezen adnak egy másikat.

Nemzetközileg, ideértve ázsiátol a csendesóceánig afrikátol ujzélandig mindent, az apple support sehol sincsen, nem véletlen, hogy ilyen cukorka árban vannak a vackaiak az europaihoz képest, még az igen megbizható nokia is féláron jött a törököktöl anno, oda csak ennyiért lehetett eladni.

Csak a magyar sunyi ilyen birkabarom, hogy megveszi nulla szolgáltatással drágán a szart, mert majd villoghat vele, gondolja ő, a multi meg majd hülye lesz nem kipréselni utolsó fillért is, lehuzni erről a sok sötét baromrol összesen mint országrol és egyenként mint idiotárol.
Hiszen ebből él, a gyarmatokbol, és látja naponta a tévében, hogy uristen, itt valami megalomán betegtürbe a c sászár, oszt ezek tapsolnak neki és életetik, ezekkel bármit és mindent lehet, mégcsak ügyesen hazudni sem kell, elég valami átlátszó maszlag.

Xezs 2012.10.12. 21:06:30

@keptelen kepkeret: Nem teljesen értelek, hívtatok valakit, hogy installáljon fel egy windowst? Azt az operációs rendszert, aminek az installációja kimerül egy next-next-finish kattintássorozatban?

tükörfúró 2012.10.12. 21:08:24

@keptelen kepkeret: Esetleg a kések és a többi hülyeség helyett megtanulsz betenni egy dvd-t és végikkattingatni 10db ovodásoknak is érthető kérdést.
Merthogy a win7 install az kb pont ennyi.

Rosszindulatú Vászka 2012.10.12. 21:08:34

@Xezs: plusz a drájverek ugye, hogy ugye. Már akinek nem MacBook-ja van.

Rosszindulatú Vászka 2012.10.12. 21:12:56

@Manyecska: nem vicc télleg így volt. Ez az egyik szabvány NATO hadilőszer. Amúgy Georg Lüger leleménye, még 1901-be. Télleg fles.

Nyugodalmas, pandás jóccakát :)

Xezs 2012.10.12. 21:14:40

@Rosszindulatú Vászka: Win7 esetén driver? Az összes kurrens és néhány ősöreg eszközhöz van driver az alapcsomagban.

Konkrétan nekem szart se kellett installálni, minden benne volt az oprendszerben.

Ez pl. egy nagyszerű újítás.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.12. 21:15:50

@Rosszindulatú Vászka: meg egy híres angol gyógyszerészt is erről neveztek el, bizonyos Sir Arthur Para Cethamolt, aki végül feltalálta a hatékony fájdalomcsillapítást :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.12. 21:16:14

@vénszivar: Agyam mag nem vót, kikérem magamnak. Most se nincs. Kéne inni valamit :)

Anomalocaris (törölt) 2012.10.12. 21:16:51

@Manyecska: Nézd inkább ezt, beőrjöngölődött elefánt:

www.youtube.com/watch?v=66f2a5ibyTQ&feature=endscreen

Szarakodnak a nyomorult embik ilyen állatokkal, aztán persze jön a sikoltozás.

Rosszindulatú Vászka 2012.10.12. 21:17:51

@Xezs: akkor szerencséd van. Ugyanis korántsem minden régi vashoz van win7 driver. Nem csak dzsunka, de pl. intel cuccokhoz senem. Ez van.

Manyecska 2012.10.12. 21:19:01

@Rosszindulatú Vászka: jó, parabellum, nem para bellum:D!@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: lefekvés előtt..?:) oké!!:D @Giraffa Camelopardalis Phd.: nemtod a női denevér és a cicaman közt megy már a tipitapi-dínó??:P:)

Rosszindulatú Vászka 2012.10.12. 21:19:06

@Giraffa Camelopardalis Phd.: most nemazér, de ebbe is jobb a Luger Parabellum.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.12. 21:19:51

@Xezs: Hát, ha annyi lenne, jó is lenne.
Meg mondjuk láttál már olyat, hogy a Win7 driverével volt brútusz? Néha még háló sincs vele... Olyankor kell a chip gyártójától bányászni drivert.

Nagyszerű újítás... Mondjuk egy Ubuntuhoz, meg Debianhoz se nagyon szokott kelleni driver semmihez, évekkel a Win7 előtt...

De amúgy igaz; egy WinXP-t már egy bölcsész csaj is fel tud tenni úgy-ahogy.

tükörfúró 2012.10.12. 21:19:52

@Rosszindulatú Vászka: Elég szutyok 100éves szerencsétlenség vagy valami űber-űrlaptop, ahova a win7-hez alapszinten nincsen meg annyi driver, hogy használni lehessen.
NEm mintha egy szinesszagos szintéán next-agree-next drivertelepitötöl kómába kéne esni, vagy akkora ájtígurunak kellene lenni neadjisten letölteni a gyárto általában tipusra, mindenfrancra kereshető supportjárol egy drivert.
Az más kérdés, hogy naponta tapasztalom, a felhasználó manapság attol felhasználó, ha meglát egy ablakot amit sosem látott, kikapcsol az agya.
"kiirt valamit a gép" "Jó. Mit?" "Már nem tudom". Ófákk..
"Rá kellene kattintani a sárga csíkra és megnyomni, hogy engedélyezlés"

De nincs sárga csik sehol.
De van én tudom, ott van a böngésző tetején. A képernyő tetején? Nem, a böngésző, az ablak amiben dolgozni tetszik. Nem, ott nincs semmi. És ez megy, nap nap után.
Olyan juzerekkel IS akik elvileg szkájpolnak, faxszbukoznak, és a jóégtudja még mit és hogyan...van aki elvben "torrentezik" is..nem akarok belegondolni..

Manyecska 2012.10.12. 21:20:06

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: már rájöttem, szerintem fake az orcás, valójában George Clooney malacát ragadhatta el azt vágták rá a filmre:D!!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.12. 21:22:06

@Rosszindulatú Vászka: ahhoz én nem értek! én már kiskoromba is csak parapacem feliratos pólót voltam hajlandó hordani...

@Manyecska: a te pasid, így asztat én nem tudhassam :P:P

Anomalocaris (törölt) 2012.10.12. 21:25:28

@Manyecska: Nincs benne vér, úgy néz ki mintha egy rongybabát dobálna.

Manyecska 2012.10.12. 21:25:48

@Giraffa Camelopardalis Phd.: nemtom szerintem felzabálta a pincsije:O! no. oszlásnak indulok..

Manyecska 2012.10.12. 21:26:53

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: ja, csóri embör meghót. Nem bírta a nyomást. nyugoggyék békében. :O

Rosszindulatú Vászka 2012.10.12. 21:27:06

@Manyecska: az a mondás volt a lőszergyár mottója. Ebból lett az új stuff neve. Lehet, hogy valami német humor, amit mink nem értünk, ezt nemtom.

Rosszindulatú Vászka 2012.10.12. 21:30:17

@Manyecska: hát az. Az egyik legrégibb ma is hasznáaltos lőszer. A másik a .50-es Browning géppuska skuló. Érdekes dolgok ezek.

@Giraffa Camelopardalis Phd.: pedig hathatós fájdalomcsillapító. A Zámbódzsimikiráj is azt használta.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.12. 21:40:46

@tükörfúró: ""kiirt valamit a gép" "Jó. Mit?" "Már nem tudom". Ófákk..
"Rá kellene kattintani a sárga csíkra és megnyomni, hogy engedélyezlés""

Ezt azért bírom. Fel sem merül bennük, hogy az akár még jelenthet is valamit.
Még egy windóznál is :)

Rosszindulatú Vászka 2012.10.12. 21:45:28

Hehe. Ezt ismerem.

- Valami errort ír ki a gép!
- És mit?
- Azt nem tudom. Külföldiül van. Mit csináljak?
- Ahhoz kéne a pontos üzenet.
- Mondom nem tudom mit írt ki, mert nem értem.
- És mit csináltál?
- Leokéztam.
- Kár volt, el kellett volna olvasni elpőtte.
- Minek? Úgy se értem.

DeadBodiesEverywhere 2012.10.12. 21:45:33

DE A FASZÉRT NEM VITTED el az i-doki.com -hoz és kész?

Miért vitted ilyen no-name-fos-tegnap-kezdtünk-apple-cuccokat-szerelni-de-királyok-vagyunk putriba?

auth.gabor · http://wiki.javaforum.hu/display/~auth.gabor 2012.10.12. 21:49:59

@Neon Fu: "Mondjál már csak egyetlen terméket a világon, amit ha leejtesz és összetörik, akkor ingyen kapsz helyette újat."

Ööö... izé... az én olvasatomban nem ingyen akart újat, hanem pénzért egy javítottat.

Rosszindulatú Vászka 2012.10.12. 21:50:26

@DeadBodiesEverywhere: idoki is putri szerviz, már kicsit bocs.

Rosszindulatú Vászka 2012.10.12. 22:08:06

@agresszív kismalac: arról már hallottál, hogy sokan szoknak zenét hallgatni?

Xezs 2012.10.12. 22:10:14

@Rosszindulatú Vászka: Írtam: "és néhány ősöreg eszközhöz"

@ColT: A linuxhoz? Hahaha, ott még arra sem képesek, hogy beforgassák neked a kernelbe, úgy kell többsoros parancssorban megadni neki, hogy "igen bazmeg, szeretnék netezni". "igen bazmeg, nem 640x480-ban szeretném leélni az életem"

A linux jó, de pont nem átlagembernek való.

Rosszindulatú Vászka 2012.10.12. 22:13:53

@Xezs: és azt hogyan kéne értelmezni, hogy ősöreg?

Rosszindulatú Vászka 2012.10.12. 22:14:51

@Xezs: "A linuxhoz? Hahaha, ott még arra sem képesek, hogy beforgassák neked a kernelbe, úgy kell többsoros parancssorban megadni neki, hogy "igen bazmeg, szeretnék netezni". "igen bazmeg, nem 640x480-ban szeretném leélni az életem""

Te mikor láttál utojjára linuxot? Még a múlt évezredbe?

megamenn 2012.10.12. 22:25:52

Sok apple szar! olyan nincs, hogy iPoona ?

Xezs 2012.10.12. 22:31:44

@Rosszindulatú Vászka: Az a baj vele, hogy túl sok verzió van belőle, aztán mindnek van valami baja.

Mittudomén, legyen mondjuk ősöreg az, ami 6 évnél régebbi.

Rosszindulatú Vászka 2012.10.12. 22:41:19

@Xezs: minden oprendszernek van valami baja.

HgGina 2012.10.12. 22:45:25

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár:
nem az iStyle-nak kell a jótállást nyújtania, hanem a forgalomba hozónak, aki nem más, mint az importőr.
Aki meg elviszi a garis cuccát olyan céghez javíttatni gariidőn belül, amelyik nem hivatalos Apple szervíz, az egyszerűen fogalmazva egy nagy marha. Ideje lenne, ha a kedves vásárlók tisztában lennének a jogaikkal, nem csak sipákolnának, amikor nem tudják a már évtizedek óta nem létező jogokat gyakorolni (ld. pl. a 3 napon belüli visszavitelt).

Xezs 2012.10.12. 22:50:19

@Rosszindulatú Vászka: Ez így van, csak arra próbáltam célozni, hogy ha van egy linux alá írt program, az lehet hogy nem fog működni xy disztro alatt, mert valamelyik pakk épp nem tetszik neki.

Míg ha egy programra az van mondva, hogy win7 alatt fut, az az esetek 99%-ában futni fog, a maradék 1% meg felhasználói balfaszság.

Ezzel nem azt mondom hogy a win7 jobb, csupán azt, hogy linuxból túl sokféle van.

Hajdú Peter 2012.10.12. 22:53:53

Na buzi gyerek egy hetig sorba allt a buzi telefonjaert, aztan csodalkozik, hogy hujenek nezik es szivatjak.

Rosszindulatú Vászka 2012.10.12. 22:59:22

@HgGina: hehe.

@Xezs: a júzer ellen nincs orvosság.

Szaszy G 2012.10.12. 23:00:28

Hát, elolvastam a kis történetet... Az, hogy Apple support-ot megemlít, az csak egy dolog, mert ugye belátta, és keresett valami szervizt, ahol megjavítják. Szerintem a lényeg pont az, hogy vállalják a javítást 1 napra, aztán lesz belőle 3 hét, ráadásul "tönkretett" készüléket adnának vissza, amiért még pénzt is kérnének...
Bármilyen gyártó bármilyen termékénél(de talán nem is a gyártó, és terméke a lényeg), hanem szerviznél, akár gyártói, akár privát.. ilyet megtennének, nálam is kinyílna a bicska a zsebemben. Javítás közben ne okozzanak már lehetőleg másik hibát, ráadásul úgy, hogy nem garanciális javításra viszem, hanem ha kárt okoznak, akkor legalább ismerjék be, és próbáljunk megegyezni, mert így lenne fair...
Ha a szerviznek vannak feltételei a javítás előtt(pl, csak gyári alkatrészt rak bele, és ő is szerzi be), akkor javítás előtt állapodjunk meg, de ha nem várt esemény történik, és nem a készülék eredeti hibájából(pl. anyaghiba) hanem a szervizben cseszik el, akkor azért illene valahogy kompenzálni a tulajdonost...

gabest1 2012.10.12. 23:11:46

Elromlott apple terméket nem javíttatunk, egyszerűen újat kell venni. Ennyire nem lehet buta senki.

Walter Hartwell White 2012.10.12. 23:40:24

@Hajdú Peter: Nem telefonról van szó, hanem zenelejátszóról. Más kérdés, hogy abból is van jobb, olcsóbban.

Jokkura 2012.10.12. 23:55:42

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: Alkolban áztatott (hal)szem...,furi ízlésed van. Aperitifnek fogyasztod,vagy deszertnek ? :)

Xezs 2012.10.13. 00:06:54

@gabest1: amúgy ja. ha volt elég sznob megvenni, akkor legyen elég sznob újat is venni.

vénszivar 2012.10.13. 00:09:44

@Xezs: A sznobnak mindig van pénze ?:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.13. 00:33:39

csaxolok, hogy ezt a sok elektromos ketyeret, amiert kifizetitek a gatyatokat, fejlettebb orszagokban talaltak ki/fel/
iPod nelkul mar egy cigany se cigany otthon, mert megszoljak

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.13. 00:37:25

nalunk meg hamburger arban van

Manyecska 2012.10.13. 00:40:35

@hagyma: a cigányt megszólják?? hát hol élsz te??:P

Xlendon 2012.10.13. 00:45:25

Nem értem, mi volt a probléma. A BEFŐTTESGUMI volt 16 ezer Ft, azt pedig ki kellett volna fizetni!!!!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.13. 00:46:20

@Manyecska: neha en se tudom
yankees-baltimore 1-0
es varom a vacsoramat
fejlettebb orszagokban a feleseg hozza

Manyecska 2012.10.13. 00:48:44

@Xlendon: igen!! többször akartam kérdezni hol lehet jófajtához jutni??:))@hagyma: én is most vacsiztam:P

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.13. 00:54:02

@Manyecska: most kezdtem bele fanhtasztikus jo csili

Xlendon 2012.10.13. 01:01:32

@Manyecska: Hát Apple márkájút nem sok helyen lehet kapni.
Nemhogy örült volna a posztoló, hogy kapott egy UNIVERZÁLIS BEFŐTTESGUMIT.

Ja, merthogy azt nem osztogatnak minden utcasarkon!

1third 2012.10.13. 01:06:27

Apple-t akkor sem vennek meg egyszer a kezembe, ha nem lenne mas lehetoseg es meg egy geppisztollyal fenyegetnenek, hogy lelonek, ha nem, de akkor sem... inkabb lojetek.
Nem, nem a szolo a savanyu, volt egy iPadom, es egy iPhone-om, valamint egy Macintosh pc-m. A harom nem volt kompatibilis egymassal, az ilyen-olyan update-k utan sem. Javitani sehogy, egyiket sem...
Maradok a winfosnal meg a Zandroidnal, ezeket legalabb lehet hasznalni, egymassal, kulon-kulon, es meg javitani se kellett egyiket sem.

ANTI-SQUIRREL 2012.10.13. 04:06:57

Hmmm, Magyarorszag igy szeretlek.

vénszivar 2012.10.13. 06:37:37

@Manyecska: Látod ! Csak elszólta magát ez a barom. A niggerek albérlője az állat aztán azokat cigányozza, mert már annyira fusztrált. Azért a nigger tulaj adhatott volna nekik két egyforma tányért.....szerencsétlen nyomorult barmának.:)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.13. 06:48:54

@Xezs: Ezeket honnan a picsából szeded?
Nemrég telepítettem egy Debiant. Semmit nem kellett vele csinálni, next-next volt... És minden megy elsőre.
Te is láttál egy Linuxot ezer éve, aztán azt hiszed, tudsz valait róla... vagy inkáb hallottad?

www.youtube.com/watch?v=J9L6FQ3IPhQ

Tessék, Ubuntu install videó... 4:49-től kezdődik, addig csak letölti a CD-író progit, meg az ISO-t.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.13. 06:52:00

@Xezs: Hát, az elmúlt pár ezer évben, amióta normális csomagkezelők vannak, ilyen baj nincs.

Különben windózon is előfordul, hogy valami nem tetszik egy proginak.
Illetve, a régi windózokon (pl. 2000) ugyanúgy nem megy semmi már, mint XP-n.
Amúgy Linuxot lehet verziófrissíteni, miért használnál régebbit?

RedRum 2012.10.13. 07:46:49

@fda: ...csak a Mercedes nem jelentgeti fel a többi gyártót, hogy 4 keréken guruló, többé-kevésbé doboz alakú izéket koppintottak róla...Apple co. a lehúzás magasiskolája, amit a néhai Jobs tökéletesre fejlesztett, divat, design ... tessék már felébredni

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.10.13. 08:25:38

@HgGina: Teéljesen biztos, hogy a garanciát (jótállást) nem a kereskedő (eladó) adja a vásárlónak, hanem az importőr.
Ez furcsa. Nem azzal kerül szerződéses viszonyba, aki eladja neki a cuccot, meg nyugtát ad, meg ilyesmit, hanem azzal, akit "nem is látott" aZ ügylet során?

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.10.13. 08:29:40

Teljesen biztos, hogy a garanciát (jótállást) nem a kereskedő (eladó) adja a vásárlónak, hanem az importőr? (Kérdő mondat akart lenni.)
Ez furcsa. Nem azzal kerül szerződéses viszonyba, aki eladja neki a cuccot, meg nyugtát ad, meg ilyesmit, hanem azzal, akit "nem is látott" aZ ügylet során?

@vénszivar: Van! Mert ez fontos, és tudni kell fontossági sorrendet felállítani:
Státusszimbólum, kiegészítők, ruha, ital, élelmiszer, lakás. Valami ilyesmi.

Carynara 2012.10.13. 08:33:48

@Manyecska: Pontosan! Én három hétig az elóre megbeszélt javítási összeggel a zsebemben rohangáltam fel-alá, készen arra, hogy bármikor a jó készülékemért cserébe odaadjam nekik. Az utolsó pillanatig az volt a szándékom, hogy megszabaduljak a pénzemtől a helyreállított iPodomért cserébe, de ez a rácslehúzásos dolog kiütötte a biztosítékot.

Carynara 2012.10.13. 08:35:45

@ColT: PONTOSAN ugyanez történt!!!! Szóról szóra! Mondja a csávó, hogy OK, akkor rendőrt hív, úgyis itt van a sarkon (tényleg ott voltak), mondom jaj de jó, az nekem is jó megoldás volna! Persze, hogy nem merte hívni végül, én meg ugye nem tudtam kimenni, hogy odaszóljak....

kpityu2 2012.10.13. 08:38:54

@Rosszindulatú Vászka:
Céges gép, rendszeres szektorhiba, titkárnő, főnök haját tépi. Nézzek rá (csak mint műszaki érdeklődésű munkatárs).
Mondom vinyócsere. Ááá, az drága.
IT szakember kihív, porszívózás, MS SE lecserél AVG-re, számla benyújt (több mint egy új vinyó), levonul. Másnap reggel gép indít. Hibaüzi: a rendszervinyón 0 bájt szabad hely van.

Carynara 2012.10.13. 08:40:16

@Xlendon:

"Nem értem, mi volt a probléma. A BEFŐTTESGUMI volt 16 ezer Ft, azt pedig ki kellett volna fizetni!!!!"

LOL :D :D :D Ja tényleg, bakker, én vagyok itt eltévedve a befőttesgumik aktuális piaci értékével kapcolatban :))))

2012.10.13. 08:57:44

Nem tudom, hány ilyen és hasonló cikk kell hozzá, hogy belássa valaki, hogy apple cuccot márpediglen nem veszünk. Hacsak nem szexuális indíttatásból. T. i. vannak, akik szeretnek szopni.

Rosszindulatú Vászka 2012.10.13. 09:03:35

Az már voltmár, hogy ez a Applefóbia pont ojan mókás prolihirig, mint a velvetes szőrriadó, meg a szuzukigyalázós kommentezés, meg a übermagyar(áz)ás?

Anomalocaris (törölt) 2012.10.13. 09:17:01

@Jokkura: Nem szabad nassolni belőle! Az egy gyűjtemény értékes része!

2012.10.13. 09:20:54

Xezs@Xezs: "A linuxhoz? Hahaha, ott még arra sem képesek, hogy beforgassák neked a kernelbe, úgy kell többsoros parancssorban megadni neki, hogy "igen bazmeg, szeretnék netezni". "igen bazmeg, nem 640x480-ban szeretném leélni az életem"

A linux jó, de pont nem átlagembernek való. "

Hát Xezs, te nemigen értesz a dolgokhoz úgy látom, ezért azt javaslom, ne oszd itt az észt Linux-szal kapcsolatban. Először is nem ugyanolyan könnyű feltelepíteni, mint a wint, ez igaz. Mert könnyebb.
Telepítés előtt simán kipróbálhatod, tetszik-e? Ha nem, nem is bántod a régi rendszeredet. Ha kell, simán felmászik a régi mellé, és minden adatodat békén hagyja, nem vész el semmi. Rendszerfrissítéskor is minden adatod, beállításod megmarad, nem kell letörölni a régit. A rendszer minden eszközt automatikusan felismer és használ. Még a régi nyomtatómat is. Már win xp alatt se volt igazán driver, de még be lehetett üzemelni valahogy, a win 7 alatt meg éppenséggel döglött. Ubuntu alatt vidáman nyomtat.
És kapaszkodj meg: még nem fordítottam kernelt. Én is amatőr vagyok, azt se tudom, hogy kell. :)
Szvsz a Linux, de azon belül is az Ubuntu, pontosan átlagembernek való, aki nem akar drivereket telepítgetni, nem akar vírusirtókkal sz@rakodni, nem akar mindenféle érthetetlen üzenetek tucatjaival találkozni naponta, és nem akar egy rendszerfrissítés miatt új hardvereket vásárolni. Csak bekapcsolni, kattintani, és indítani a programját, használni a felszerelését, ha meg végzett, leállítani. A Linux meg ezt pont tudja.

shaw_nyomaiban 2012.10.13. 09:28:22

Így jár, aki(?) "trendi" szarokat vesz...

shaw_nyomaiban 2012.10.13. 09:33:49

@Xezs: "A linux jó, de pont nem átlagembernek való. "

Amennyiben az átlagember alatt a moúnika-győzike bámuló, 60-as IQ -val rendelkező egyéneket érted (sajnos számuk egyre gyarapodik), úgy teljes mértékben igazat adok Neked. Amennyiben az "átlagember" -ről feltételezed, hogy legalább a nyomtatott nagybetűket és a négy alapműveletet (azt hiszem, ezeket tanítják a bölcsészkar értelmesebb végzőseinek) ismeri, úgy hidd el, a linuxot jobban fogja szeretni, mint a winfost...

2012.10.13. 09:33:52

@kermi: Nem tudja. Elbukott már több laptopomon is sajnos. Ez egy vágyálom amit írsz. Most a DELL 10 Mini-n nem megy épen rendesen a tapipad. Pont az Ubuntu lassabb a szar Unityvel, mint a Win.

Rosszindulatú Vászka 2012.10.13. 09:44:48

Okoskodunk? Osztán törölgetünk?

Nem profi.

Rosszindulatú Vászka 2012.10.13. 09:47:09

@C16SE: kapcsold ki a Unity-t. Leginkább meg csekkold, hogy a videókártyabeállítások rendbe vannak-e. Akkor szokik belomhulni, ha nem mennek a 3D gyorsítások.

Namost ez dettó pont ojan, mint a win7-be, hogy ott még a pasziánsz is bugzik ijen esetbe, ez azér mekkora fles :)

Carynara 2012.10.13. 10:19:17

@kermi:
"Nem tudom, hány ilyen és hasonló cikk kell hozzá, hogy belássa valaki, hogy apple cuccot márpediglen nem veszünk."
Az, hogy az Apple nem nyújt értékelhető hivatalos szervízszolgáltatást, valóban kiábrándító. De itt most arról van szó, hogy egy cég elvállalta a szerelést, kárt okozott, és nem hajlandó vállalni érte a felelősséget. Ez sajnos bármilyen típusú készülékkel előfordulhat.

Kíváncsi volnék egyébként, hogy mondjuk Samsung termékek javíttatása hogyan történik? Van esetleg valakinek tapasztalata? Ha a Galaxymat ejtettem volna le, akkor lett volna olyan hivatalos, megbízható hely, ahol szakszerűen megcsinálnak egy kijelzőcserét?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.13. 10:57:46

@Carynara: Mindig elhallgat a nagy száj... Főleg, amikor leesik nekik, hogy ha akár indokolatlanul odahív egy járőrt, akkor a költségeket (ha voltak) leverik rajta.

@C16SE: Mert nem kell szar Unityvel használni. De különben azért a HW gyártók sara is, hogy némelyik újabb hardver nem elég jól támogatott, illene legalább egy rendes drivert írni rá.
Amúgy kis utánanézéssel meg lehet találni a megoldást, illetve utánanézni, mielőtt telepít, vagy vásárol az ember :)
Lássuk csak, milyen hardvereimhez nincs driver Win7-re
- tuner
- PDA
- soros kártya
A tunerhez amúgy elvileg van, csak éppen nem működik. Köszi, Leadtek!
Linux alatt persze megy mind, így a windózt le is szarom.

@shaw_nyomaiban: A Mónikasó nézői meg a winnyózt sem értik. Nekik igazából mindegy.

2012.10.13. 11:08:29

@C16SE: Nekem gyors a Unityvel. Gyorsabb, mint előtte a Gnome-mal. Az jobban tetszett, de nem annyira, hogy kattogtassak érte. Jó ez így is.
Egyetértek az előttem szólóval, nézz utána, okés-e a videokártya, mert attól lehet lassú. Ki szokta írni a tálcára, ha zárt meghajtóra van szükség, és csak katt rá, megcsinálja automatikusan.

2012.10.13. 11:13:43

@Carynara: Itt az a pláne, hogy a poszter már eleve nem is kereste az Apple kereskedést, szervizt, mert tudta, hogy hiába is menne oda, sz@rnak rá. Lapozz vissza, 1-2 napja írta valaki, hogy nem cserélték a gyári hibás iphoneját.
A samunak van hivatalos márkaszerviz-hálózata, nem hiszem, hogy nagy gond lenne egy javítás.

Anomalocaris (törölt) 2012.10.13. 12:16:19

@ColT: Rakétameghajtású gömböcök száguldása.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.13. 12:24:46

@Xezs: veszel egy ubuntut, begyugod a gépbe, oszt kb. saját magát fogja föltornászni a gépedre. kettőt pislogsz, és minden fut rajta. én nem vagyok egy szagértő személy, de azzal még én is elboldogulok.

igazságos 2012.10.13. 12:28:57

Bárki bármit mond, az Apple - termékek KIVÁLÓAK, én meg minden mást leszarok.

Amit használok, minőségi legyen, jól bírja, sokáig.

Most Dell - laptopom van, de már két év után felmelegszik, lelassul, holott már volt egyszer szervízben. Akkor? Az is belekerült 150-be.

Lehet, hogy drágák a termékek, de MEGÉRIK A PÉNZÜKET. Ami nem, az az IPhone, egy telefonért sajnálnák kiadni 120 ezret.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.13. 12:31:00

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: Na de valójában :)

@igazságos: Talán ha magad kitakarítanád néha a hűtőjét, akkor nem melegedne annyira :)

@Giraffa Camelopardalis Phd.: :D

igazságos 2012.10.13. 12:32:06

@Giraffa Camelopardalis Phd.: már nem sokáig lesz ingyenes, nemsokára pénzt fognak érte kérni.

Oszt majd akkor fogtok szívni.

igazságos 2012.10.13. 12:33:16

@ColT: nem lehet hűtőt takarítani, csak cserélni, természetesen nem ingyé.

Meg pasztázni is kéne.

De már volt egyszer, örökké bizbaszoljam azt a laptopot? Nem azér vettem.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.13. 12:38:39

@igazságos: no ezt kifejthetnéd bővebben. merugye az opensource applikácijók egyik nagyon szimpatikus alappillére pont az, hogy nem tartjuk meg a tudást magunknak, hanem megosztjuk másokkal. javíts ki, ha tévedek.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.13. 12:48:47

@igazságos: MI VAN? :D:D:D:D:D
Miért kléne ahhoz pasztázni? :D:D:D:D
Sűrített levegővel belefújsz :)

"De már volt egyszer, örökké bizbaszoljam azt a laptopot? Nem azér vettem."
De csak kiadtál rá 150 ezret... karbantartani (ingyen, vagy óccóé) meg luxus?
Vagy mi a faszom?
Persze ha elromlik, akkor megy a szarozás, meg hogy nincs pénz másikat venni.

Különben pl. az autódban is így cserélsz olajat? :)

Amúgy ja, Szóval egyesekkel még azt is komoly erőfeszítés megértetni, hogy ne tegyék már le a takaróra a lapost, mert teleszívja magát szösszel.
Ha tudnád, hány ilyet takarítottam...

Pl. :
logout.hu/cikk/hp_compaq_nx9010_a_szivatos_hiba/teljes.html

Sajnos a képek már nincsenek fent a poroszlánokról, én meg már unom, hogy állandóan képeket pótoljak, amiket a buzi tárhelyek letörölnek.

Amúgy fizetős Ubuntu.
Linuxért eddig is lehetett pénzt kérni. Komolyan.
Ha találsz olyan hülyét, aki fizet érte, nyugodtan, de akkor is kell vele adni a forráskódot. Pl. ilyen a Redhat, meg a Suse vállalati verziói, bár utóbbinál a supportért fizetsz.

Ha az Ubi fizetős lenne, hát lenne helyette 5 másik rendszer, ami átvenné a helyét.

igazságos 2012.10.13. 13:04:12

@ColT: karbantartani???? :D

Én kipróbáltam több laptopot is, de magasan vezetett nálam a MacBook. Más érzés használni. Aki meg ért a számítógépekhez, az nem vesz gagyit, még ha óccsóbb is.

---

Ha az Ubi fizetős lenne, hát lenne helyette 5 másik rendszer, ami átvenné a helyét.

---
Hát, most sincs nagy választék, már ami az oprendszereket illeti.....

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.13. 14:01:37

@igazságos: 5 másik Linux, vaze.
Windózt meg használjon, aki szopni akar.

Macbook : őszintén szólva, nem voltam hasraesve tőle.
logout.hu/cikk/apple_powerbook_g4_ujraelesztes/sztori.html
Mondjuk ez kicsit régebbi. De hardveresen nem sokban különböznek mostanra egy bármilyen lapostól. Az OS meg egy BSD kerneles Unix, rajta valami ablakkezelővel, amit most nem tudok mi, csak annyi a lényege, hogy nagyon az azonnali reakcióra gyúrták.
Különben szerintem is jók a hardvereik, de nem kell túle hasra esni.

Én meg "hozzáértőként" inkább nem veszek új cuccokat. Olyat veszek, ami elég arra, amire használni akarom.

England win The Ashes! 2012.10.13. 14:05:08

@igazságos: "Most Dell - laptopom van, de már két év után felmelegszik, lelassul, holott már volt egyszer szervízben."

Gondolom valami elavult Inspiron, jól sejtem?

Ha megbízhatót akarsz, akkor XPS, drágám, XPS.

(Szerviz rövid e. Illetve i.)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.13. 14:07:29

@igazságos: "Aki meg ért a számítógépekhez, az nem vesz gagyit, még ha óccsóbb is. "
De feleslegesen túlárazott szarokat sem...

Dr. Körömlakk ® 2012.10.13. 14:07:32

@Manyecska:

Manyecs! Az enyém nem kord, hanem vászon, és ez onnan van... :)

puszikázlak :)

többieknek ezaz :)

megamenn 2012.10.13. 14:20:51

@igazságos: "Más érzés használni"
Na, az ilyen hülyékből él az epöl.

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2012.10.13. 14:28:37

Boldog névnapot kívánok Edének!!!

England win The Ashes! 2012.10.13. 14:30:54

@hüjehalyó: Ede névnapja nem március 18-án van, Sándor nappal egybekötve?

Manyecska 2012.10.13. 14:31:37

Hol tartunk?@Dr. Körömlakk ®: oké!:D

Na jó és visszafekszem az ágyamba:D XPS, természetesen. Előbb porszívóztam ki, mindenhol úgyis..

Manyecska 2012.10.13. 14:33:06

@ColT: van olyan paszta ami a rácsokra jó!! Asszem. De én nem vagyok szagértő. Másrészről meg gyakorlott kéz szükséges hozzá mert egy rossz mozdulat és cserélheti ki az egészet:D..

England win The Ashes! 2012.10.13. 14:33:21

@igazságos: @megamen: Ja, télleg, ezt a "Más érzés használni" mondatot utoljára olyan húsz éve olvastam a "Cats" című méltán népszerű szakfolyóiratban. Egy művésznő tesztelt különféle vibrátorokat, és az aranyozott végű típust illette ezzel a mondattal.

Manyecska 2012.10.13. 14:38:45

@Dr Jozef Vengloš: igaza volt, nem?!
:D:D
Megyek varrni. Géppel. Sünfos a mosógéphez képest!!! hívószavak: alsószál, szálfeszesség, alsószál orsózása, alsó szál felhozatala a tű segítségével...lyajjde izgulok /nem úgy/!

England win The Ashes! 2012.10.13. 14:44:53

@Manyecska: Honnan tudjam? Engem nem szippantott be a marketingszöveg, így nem próbáltam ki egyiket sem. :)

Manyecska 2012.10.13. 14:46:52

@Dr Jozef Vengloš: :D:D..? ahhoz képest húsz évről előjött a zemlék:D:D...

England win The Ashes! 2012.10.13. 14:50:31

@Manyecska: A varráshoz: átérzem a gondjaid. Pár éve anyámnak én segítettem beüzemelni a gépet. Ő profi módon tudta, mit hogyan kell, pedig nem a hivatása, de mivel én látok jobban (akkor még így volt, mára már szépen megkezdtem a felzárkózásom), én fűztem be a cérnát. Hát köszönöm szépen! Asszem eleve az sem volt mindegy, hogy melyik irányból fűzöd.

England win The Ashes! 2012.10.13. 14:53:36

@Manyecska: Na ne viccelj, egyrészt ilyen tesztet addig nem sűrűn látott az ember (még a netes forradalom előtt járunk), másrészt marha jó csaj volt.

Manyecska 2012.10.13. 14:59:13

@Dr Jozef Vengloš: itt már kár minden szó:D:D kivót a csaj??

Manyecska 2012.10.13. 15:01:12

@Dr Jozef Vengloš: jah, az már rááll a kezemre /a cérna!!/..szeretek varrni. fiam is varrt kiskorában:D..rendesen nyomta a gázt /mára a pedált!/ oszt szegett:D:D

England win The Ashes! 2012.10.13. 15:09:42

@Manyecska: Arra nem emlékszem, valami cseh "hivatásos". A névmemóriám nem az igazi, de arcokat, testeket* simán felismerek. :)

*Ehhez egy sztori, előre szólok, hosszú lesz: kábé négy éve (mielőtt megkérded: azért tudom ennyire, mert akkor jöttem ki) egy újdonsült (egyébként szlovák) haverom csetelt egy csajjal a neten. Mutatja a nő fotóját, erre mondom neki, hogy "na ne bassz, te át vagy verve, mert ez a csaj a fotón egy magyar pornószínésznő". Csávó hitetlenkedik, erre két perc alatt találtam a csajról fotót a neten. Csávó nézi, "hmm, hasonlít, de tuti nem az". Összehívta a többi havert, konzíliumot alakítottak, majd megállapították, hogy bár a csaj marhára hasonlít, de mégsem az. Nade én sem voltam rest, újra nekiugrottam a gúglnak, két perc alatt megtaláltam konkrétan azt a képet, ami a cseten volt, mellette néhány másikkal, ahol már félig megszabadult a ruhától. A srác nem kicsit volt kiábrándulva a világból. :)

Manyecska 2012.10.13. 15:11:03

@Dr Jozef Vengloš: ilyen szerintem mindennapos itt a cseten, pl. cicmen szerintem nem ember hanem macska!!!

Manyecska 2012.10.13. 15:16:53

Ha Igi látná milyen színű bugyogókat pakolok most a szekrénybe: pink, zöld, stb. ÉÉS nem mosta össze a varrógép, még 95 fokon se!!:P

England win The Ashes! 2012.10.13. 15:19:35

@Manyecska: Na oké, csakhogy a normális ember nem veszi komolyan.

Manyecska 2012.10.13. 15:25:36

@Dr Jozef Vengloš: hááát, már ne haragudj, de férfiból normális????:D

Jerry-me 2012.10.13. 15:53:20

Na, sok IQ negatív, segítőkész hozzászóló akik csak leszólni tudják azt, akinek már eleve megvan a maga baja. Oda ment, mert máshol nem segítettek neki. Próbált normálisan hozzáállni a dologhoz, nem úgy mint néhány idióta, akik egy napos késés esetén is már nekiesnek az eladónak. Lehet, hogy kissé naiv volt de végül csak odament és három férfival szemben, akik még kellőképpen bunkók is voltak és kvázi a megfélemlítésre játszottak a roló lehúzásával, visszaszerezte a még mindig hibás készüléket. Nehogy már odáig jussunk, hogy az az ember, aki fizetne egy szolgáltatásért a hülye, míg azokra, akik a szolgáltatást nyújtják csak annyit mondunk, hogy ja hát igen, ez van. Ezért próbálják meg minden sarkon átvágni az embert, mert tudják, hogy úgyis mindenki a szerencsétlenül jártat fogja szidni nem pedig azt, aki mások átveréséből próbál megélni. Micsoda hülye, tipikus magyar hozzáállás ez! És egyébként a cikk írójának ez egy rossz tapasztalat, ami könnyen kivetíthető minden kisvállalkozásra és csodálkozunk, hogy az ember nem megy kisebb boltokba vásárolni/javíttatni vagy bármit csináltatni. Ezért. Egy rossz tapasztalat tönkreteheti a többi, egyébként tisztességes boltot is.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.13. 16:00:36

@Manyecska: ???? mi? :?

@Dr Jozef Vengloš: Miért, nem dugott volna meg egy pornóst? :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.13. 16:13:32

@Manyecska: Mit varrsz? Sebeket? :D

@Rosszindulatú Vászka: Te, most akartam egy fölös winyóra win8 telepíteni.
DVD-ről indítva, közli, hogy nincs drivere a DVD-hez.
Végül is, nem bootolt be róla...
Win7 simán felmegy. Debian is.

Manyecska 2012.10.13. 16:17:33

@ColT: őőő azt azért nem mindenki szereti:D! ... hogy van a b. bibid?:O nem sebeket, zsebeket, mindegy az! :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.13. 16:26:41

@Rosszindulatú Vászka: Jah, meg pendrive-ról indítva ugyanannak a win8-nak nincs ilyen baja (akkor a winyót nem látja).

England win The Ashes! 2012.10.13. 16:31:53

@Manyecska: Igen, pl. mindjárt itt vagyok én. "Ami nem is csoda, mer' egyrészt fölvilágosodott gyerek vagyok, másrészt meg máma is megittam vagy három liter szentőtt vizet." :)

helianthus 2012.10.13. 17:26:11

A 16000 ft-ban benne volt vajon a két befőttes gumi anyagköltsége? elég groteszk történet. :?

Rosszindulatú Vászka 2012.10.13. 17:48:12

@ColT: hát ugye az se a puszta véletlen műve, mej vasakat támogat a vindóz gyárilag és mejeket nem ismer fel. Ezek a mocskos kapitalásták már csak ijenek.

igazságos 2012.10.13. 18:10:13

Ti csak használjatok XPS-t, lúzerek. Én meg leszarlak titeket, és veszek MacBookot.

megamenn 2012.10.13. 18:20:56

@ColT: most...most akkó...tényleg van olyan, hogy winnyóc ?

England win The Ashes! 2012.10.13. 18:21:57

@igazságos: Mosógépet vegyél inkább, mert megkoszosodsz. ;)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.13. 18:23:08

@megamen: Van, hogy rohaggyonmeg :D

@igazságos: Húzzál szülni! Négyet :D

Carynara 2012.10.13. 18:24:37

@kermi:
"@Carynara: Itt az a pláne, hogy a poszter már eleve nem is kereste az Apple kereskedést, szervizt, mert tudta, hogy hiába is menne oda, sz@rnak rá. "
Én küldtem be a történetet :) Az iStyle-ba elmentem egyébként, ott közölték, hogy "külsérelmi nyom van rajta, nem tudjuk átvenni"... Na mondom, ha nem lett volna rajta külsérelmi nyom, akkor mit keresnék itt? Mit tudnak akkor csinálni? Reset-elik, ha lefagyott? ^^ Szóval igen, nem igazán tudtak segíteni, de azért ott kezdtem az egész hercehurcát, nagy naivan.

vénszivar 2012.10.13. 18:25:34

@igazságos: Na ezért nem találsz senkit, hogy megdugjon, mert lenézed azokat, kik még az abakuszt használnak, mint én is....ma ezért nem is duglak meg, talán holnap. :):D

megamenn 2012.10.13. 18:26:50

@helianthus: de ez milyen gáz! Beviszed a kocsidat a szervizbe, mert monnyuk lukas a kipufi. Hegesztés közben felgyújtják a verdát, aztán az elszenesedett roncsra egy gumipókkal ráheftölik a kipuffogót, és aszongyák hatvanezer.

Carynara 2012.10.13. 18:28:36

@igazságos:
"Lehet, hogy drágák a termékek, de MEGÉRIK A PÉNZÜKET."
Hát, én is így voltam vele, szerintem minden fillért megért a küytü. De épp ezért nagyon elszomorító, hogy amikor baj van, akkor nulla szervízelést tudnak nyújtani. Ha technikailag megoldható a probléma, akkor miért nincsen szakszervíz? Nem érné meg nekik? Én boldogan fizetnék többet azért, hogy nyugodt szívvel tudjam otthagyni, és ne kelljen aggódnom afelől, hogy vajon elrontják-e a hozzá nem értők, vagy kilopkodják-e belőle a gyári alkatrészeket...

Xezs 2012.10.13. 18:33:23

@ColT: Szerintem ez egy optikai adathordozó. Vagy vízcsepp van rajta, vagy felpúposodott az adatrögzítő réteg. Jobb tippem nincs :)

Egyébként az Apple cuccok valóban túl vannak árazva, ebben egyetértünk. És pl. az Iphone-nak ugyanúgy elbaszódik a gombja, mint bármilyen más telefon bármilyen más alkatrésze.

A win7-tel meg konkrétan nem szopok. A 98 és azelőttiek szopások voltak, az XP-nél is volt szívás de általában megbocsátható. A 7 viszont egész fasza lett. Én pl. szoktam játszani PC-n, arra kifejezetten win kell.

@Manyecska: Isten őrizz, hogy bármit is a rácsokra kenj. Hagyjad csak szépen szabadon, pormentesen, ha lehet.

@igazságos: Pasztázni nem kell, csak az elején. Az nem tűnik el onnan, max mondjuk 10 évente egyszer újra lehet pasztázni.

Takarítani viszont kell. Ha nem is szeded szét, nagynyomású levegővel kifúvatod a port, vagy porszívóval szívod, csak a ventilátort fogd le, mert ha a hirtelen huzat izomból megpörgeti, elbaszódik.

igazságos 2012.10.13. 18:36:39

@Carynara: ezt mindenhol csinálják, nem magyar specialitás.

Csak a fejlettebb országokban a kezedbe nyomják az újat. :D

Mondjuk azért ezekben a termékekben ritkán van baj.

Miért nem használt TOKOT? Nekem is Ipod nano 5g-m van, és semmi baja, átlátszó, kemény tokban van.

Ha te nem úgy használod, akkor ne csodálkozz, hogy nem akarják kijavítani. Szerintem külföldön se cserélték volna ki erre.

Az iStyle-ban is benne van, hogy nem cserélik, ha nem rendeltetésszerűen használtad.

@vénszivar:
talán? azé elárulod magad. Neked is az fáj, amit nem kaphatsz meg. :D

@megamen: a példád ismét több sebből vérzik, szakértői hozzáértésed ellenére.

megamenn 2012.10.13. 18:36:45

@Xezs: de ha nincs otthon paszta, jó oda az öklözőzsír is :)

igazságos 2012.10.13. 18:37:48

@Xezs: ne is mondd, folyton sepergetem, billentyűcserébe is profi vagyok, még levegőt is fújok a billentyűk közé. :D

@megamen: te már csak tudod.

Xezs 2012.10.13. 18:41:24

@igazságos: De nem a billentyűk közé kell, hanem a proci hűtőnyílásán kell befújni/porszívóval szívni de mondom mégegyszer, fogd le valamivel a ventit (csavarhúzó, akármi) mert ha túlpörög akkor elnyírja a tengelyben a műanyagokat.

A pasztázást meg gyárilag csinálják, ezt az előbb nem írtam le. Szóval nem neked kell pasztázni.

igazságos 2012.10.13. 18:51:16

@Xezs: hát igen, gyárilag, de ahhoz be kell adni egy szervizbe, addig meg hogy homároznék???

Vagyis az egész kör eredménye ugyanaz: szerviz.

igazságos 2012.10.13. 18:59:03

@Xezs: viszont a hűtővel megint problémák vannak, mert fél óra alatt felmelegszik és lelassul.

A programok részéről rendben vannak a dolgok. Úgyhogy hamarost váltanom kell laptopot.

Xezs 2012.10.13. 19:06:18

@igazságos: Nem érted. A dobozában, a boltban már úgy van benne, hogy neked nem kell kenegetni semmivel se. Utána se. Extrém esetben max. 10 évente, de igazából akkor sem.

A melegedés meg sokmindentől lehet, leginkább portól. Meg az se mindegy, hogy hova teszed. Takaróra, terítőre, öledbe ne nagyon. Sík asztalra igen.

igazságos 2012.10.13. 19:23:33

@Xezs: használok a laptop alá rakott ventillátoros hűtőt most is.

Nem tudom, mit csináljak már vele, dolgozni kell, de így nem lehet, hogy folyton belassul.

Szoftveresen nincs probléma, csak hardveres lehet. A múltkor a szervizben javították, de most már nem akarok megint vacakolni ezzel, hogy három hétig nincs laptop.

megamenn 2012.10.13. 19:24:40

@Xezs: ha az ölébe teszi az nagyon tűzveszélyes, a fa könnyen lángra kap :)

megamenn 2012.10.13. 19:26:58

@igazságos: mégis tedd az öledbe attól rögtön fagyos lesz a hűtő...nem jó mégsem, a programok folyton lefagynának.

Rosszindulatú Vászka 2012.10.13. 19:35:26

@igazságos: vagy veszel egy aktív hűtő-dokkolót. Ha már nem vagy hajlandó és/vagy képes kipucol(tatni).

Manyecska 2012.10.13. 19:37:04

Izé, új ventillátor-motor nem kell? egyáltalán jó a ventillátor?? Vagy mi.
Én csak a mosáshoz értek mega varráshoz.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.13. 19:42:32

na mi van itten kérem, még mindig nincs eldöntve, hogy melyik a legjobb oprencer/laptop/hüttőberendezés??

én a jégkockára szavazok egy martiniben, az mindig bejön. négy után már akármelyik is jó lesz.

Rosszindulatú Vászka 2012.10.13. 19:46:04

@Giraffa Camelopardalis Phd.: ez kéremszépen vallási jellegű kérdés. Rázva, nem keverve.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.13. 19:53:40

@Rosszindulatú Vászka: hehe. na ahhoz én már öreg vagyok. én már csak belecsavarintok egy fél citromot oszt elszörpikélem szép lassan :D

vénszivar 2012.10.13. 20:01:28

@Giraffa Camelopardalis Phd.: Van három fölös citromom.
Bocs, már csak kettő, egy kell az anyósomnak. Haldoklik....remélem ez volt az utolsó kívánsága !:) Viszem mamma.:PPP

Rosszindulatú Vászka 2012.10.13. 20:02:23

@Giraffa Camelopardalis Phd.: ja, amúgy kűttem neked házi feladat. Igyekezz, mer kikérdezlek.

Carynara 2012.10.13. 20:05:36

@igazságos:
"Ha te nem úgy használod, akkor ne csodálkozz, hogy nem akarják kijavítani. Szerintem külföldön se cserélték volna ki erre.

Az iStyle-ban is benne van, hogy nem cserélik, ha nem rendeltetésszerűen használtad."
Szó nem volt itt cseréről :) Nyilván nem mentem oda verni az asztalt, hogy hé, leejtettem a cuccot, azonnal adjatok egy újat ingyen! Egyszerűen javíttatni szeretném, a saját költségemre. Két eset van, vagy A.) javítható, vagy B.) nem javítható.
A.) esetben kérdezem, hogy miért csak független cégek ajánlák fel, hogy megjavítják, az Apple miért nem? De most inkább csak hangosan gondolkodom, nyilván ez az üzletpolitikájuk és kész, vagy elfogadja az ember, vagy más terméket vesz, ennyi. Csak kíváncsi volnék az okára, hogy miért így döntöttek. Nem érné meg nekik szakszervízt üzemeltetni?

Rosszindulatú Vászka 2012.10.13. 20:09:43

@Carynara: istyle nem javít. Nekem is montak árat, hogy mennyiért cserélik a döglött podomat ugyanojan zsírújra. Aszontam annyiért nem kell. Ezt nevezik gazdasági totálkárnak.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.13. 20:11:50

@Rosszindulatú Vászka: kérlekszépen, én kedvelem a nyuggertempót. ma például hajnali tízkor felkeltem, délre meg is reggeliztem, aztán terápiás jelleggel elmozaikolgattam estig, most becsapom a martinimet oszt mék aludni. ha nem alszok el azonnal, majd házi feladatolok is, aztán kikérdezhecc, tantóbácsi :D:D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.13. 20:16:07

@igazságos: "használok a laptop alá rakott ventillátoros hűtőt most is."
A laptopnak nem az a lényege, hogy lehet vinni? :)
De különben ha váltasz, megvehetem?
Gondolom jó üzletet csinálnék vele. :)

@Giraffa Camelopardalis Phd.: Simán!

@Xezs: Talált. DVD, vízcseppek.

Windózból meg, mindig az a jó, ami éppen van, nem...? Mindig ezt mondják. Na jó, az asszony XP mániás (meg lusta újrarakni a gépét).

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.13. 20:16:22

@vénszivar: ha netán eccer majd meghó szegény, el ne felejts egy kis szódabikarbónát szórni a sírjába! :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.13. 20:19:10

@igazságos: Keresel egy imserőst, akinek van kompresszora. Megkéred, hogy hadd fújkálj vele egy kicsit. (Autószerelőknek ált. van.)
Fogod a laptopot, és ahol rácsok vannak rajta alul, ott atom belefújsz. Jönni fog a por belőle. Utána jó lesz.
Szerinted a szervízben mi a faszt csinálnak vele? Ráolvasnak?
Jobb esetben leveszik a megfelelő takarólemezt az aljáról, ha van neki, és újy takarítják ki.

neet 2012.10.13. 20:20:20

Az már idejétmúlt info ezek szerint, hogy a számítógép porszívózása káros a szgépre? A szakszóra nem emlékszem, de hihetően meg volt magyarázva. Talán 10 éve olvastam valami pcguruban, azóta nem hogy nem szabad, kell is? Ekkorát fordult a világ?

vénszivar 2012.10.13. 20:22:32

@Giraffa Camelopardalis Phd.: Az minek ? Az valami úri huncutság ? Sót. Nem ?:)

Rosszindulatú Vászka 2012.10.13. 20:24:31

@neet: most mér? Régen a margarin volt a egésséges, a vajtól meg megöl a zsír meg a koleszterin, mosmeg a margarin a rákkeltő, még be is tilcsák, mer transzzsír. Ki érti ezt.

vénszivar 2012.10.13. 20:24:55

@neet: Palackba lehet kapni sűrített levegőt. Na az kifújja. Csak nehogy borotva habot használj.:)

Anomalocaris (törölt) 2012.10.13. 20:28:20

Még mindig a poszt témájáról van szó? Ez chat, nem blog!

Xezs 2012.10.13. 20:30:05

@ColT: A gyártó biztosan ezt mondja. De hallgattál volna meg akkoriban, mikor win98-am volt. Hogy én hogy szidtam azt, te, el nem lehet mondani. Akkortájt kacérkodtam a linux gondolatával, de már akkor is túl sok játék érdekelt ahhoz, hogy egy alapvetően nem játékra tervezett oprendszert használjak.

Így aztán lenyeltem a békát és használtam azt a rohadványt.

Az XP-nél kifejezetten fellélegeztem, a win7-nél meg volt egy ilyen "na végre" életérzésem.

Mert valahol ezzel kellett volna kezdeni már a 90-es években (értsd: a minőségre gondolok).

Manyecska 2012.10.13. 20:30:56

@neet: szerintem sem, fújásra kell a porszívót állítani -akinek van- a legújabb elmélet szerint:D mi mondjuk a lekkisebb fokozaton porszívózzuk.

vénszivar 2012.10.13. 20:33:47

@igazságos: Mire gondolsz Babbbyííí ?

Xezs 2012.10.13. 20:35:28

@ColT: Csak fogja le a ventilátort. Ellenkező esetben cseréltetheti kifele :)

megamenn 2012.10.13. 20:37:24

Most nem akarok hülyeséget kérdezni, de a vindózt azt nem kell kiporszívózni néha?

igazságos 2012.10.13. 20:38:39

@Xezs: ekkora mellekkel az nem probléma! :D

De majd a tisztánlátó képességemmel ráolvasok a laptopra, és megjavul!

Biztos csak a rosszakarók átkozták el a gépem, hogy ne tudhassak homározni!

Xezs 2012.10.13. 20:39:36

@neet: Semmi baja nem lesz a porszívózástól.

A cikk írója esetleg arra gondolhatott (így látatlanban mondom) hogy ha elkezded a porszívócsővel, vagy a kefével buzgerálni az IC-ket, kaphatnak egy kis statikus töltést, amitől tönkremehetnek. Normális esetben csak a ventilátorokat és a hűtőbordákat kell porszívózni. Ettől függetlenül én nem egyszer estem már neki alaplapnak porszívókefével, és semmi baja sem lett, de ezt inkább ne próbálja ki senki se, mert tényleg kaphat egy kis nemkívánt túláramot.

Viszont venti+borda kombót érdemes takarítani, főleg gamer PC-kben. Akinek gamer gépe van, az általában ért hozzá annyit, hogy kitakarítja, aki meg nem, az így járt.

Meg ha már itt járunk, érdemes rendszeresen takarítani a lakásban is, mert úgy kevesebb por jut a PC-be meg a többi elektronikai cuccba.

Takarítottam én már olyan gépet koszos lakásban, hogy 2 év alatt gyűlt bele annyi por, ami még 6 év alatt is sok lett volna.

Xezs 2012.10.13. 20:41:08

@igazságos: Juj, de be ne kapja a mellbimbidet a ventilátor :) Még a végén rámfognád.

ja, ezt már pár napja meg akarom kérdezni tőled: legutóbb azt írtad, hogy jól keresel, legalábbis a falubélieknek azt mondtad.

De mintha emlékeznék korábbi posztokból arra, hogy azon sírsz, hogy nem keresel elég jól.

Én vagyok hülye, vagy azóta új fizetési kategóriába estél?

Xezs 2012.10.13. 20:42:56

@vénszivar: Én azt a palackos szart azért utálom, mert szétfújkálja a port mindenfelé, konkrétan a pofám is telemegy vele. Másrészt ha már szétfújta, egy bizonyos hányada ugyanúgy visszaszáll oda, ahonnan jött.

Úgyhogy én a porszívóra esküszöm, de azt csak óvatosan, a fent említett okok miatt.

Xezs 2012.10.13. 20:45:29

Emlékszem, mikor még C64-em volt. Sosem takarítottam, eltelt legalább 8 év így. Aztán egyszer az egyik gomb elkezdett nem működni. Gondoltam hogy koszos, így bevittem a kád fölé, és elkezdtem rázni.

A billentyűk közül, a portokból, az összes nyílásából ömlött a kosz, pedig nem voltunk koszos család :) Szerintem ráztam vagy egy negyedóráig :)

igazságos 2012.10.13. 20:45:53

@Xezs:

használnak még ecsetet is. A szálló portól meg az Isten sem ment meg. :D

neet 2012.10.13. 20:46:15

@vénszivar: azt a palackozott levegőt ismerem, és úgy tudtam, csak azzal ér.

Mondjuk ami por nálunk csak 2-3 nap alatt összejön (kertes ház), az egy normál lakás esetében kb 10 év. Nem tudom, mitől és hogy milyen lehet belülről a gép... átlag 2 évente kapok innen-onnan ilyen lepusztultabb gépeket, homárni ponjók. Mire betojik, kapni "újat".

megamenn 2012.10.13. 20:46:43

@Xezs: Látom magam előtt, ahogy a híradóban a Szél Pityu fontoskodó pofával harangozza be az új hírt, miszerint a gonosz laptopventilátor felcsavarta a júzer csecsét...a rendőrség nagy erőkkel vizsgálja a gondatlanság lehetőségét.

igazságos 2012.10.13. 20:47:25

Az még hagyján, amikor rátapad a kosz, ami olyasmi, mintha mondjuk szörpöt öntöttél volna rá, és ráragadt, akkor még letörölni is nehéz a billentyű alól.

Xezs 2012.10.13. 20:47:42

Találtam egy ilyet, az itt leírtakkal egyet is tudok érteni.

ezermester.hu/cikk-2420/Szamitogep_takaritas

Xezs 2012.10.13. 20:49:55

@megamen: És szélpityu vágyódva megnyalja a szája szélét, mert ő már évek óta nem kapott csecset a szája környékére :)

Pöppet bereszket a térdekalácsa is, amit a szakavatott tévénéző azonnal észrevesz.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.13. 20:50:25

@vénszivar: azér', hogy jobban megeméssze az anyafőd :D

@megamen: nemtom. mink ecetes vízzel szokunk ablakot mosni.

Xezs 2012.10.13. 20:50:55

@igazságos: Első számú szabály: billentyűzet fölött nem eszünk, nem iszunk. Ha mégis, akkor vállaljuk, hogy 1-2 évente újat kell venni.

igazságos 2012.10.13. 20:51:50

@Xezs: nem mondod? miket nem tudsz te.

Szerintem neked az a bajod, hogy alapból hülyének nézed a másikat, és még csak észre se veszed.

Vagy csak engem? :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.13. 20:55:16

@igazságos: tisztességes hepafilteres porszívó + légszűrő kombóval egy gramm szálló porod se lesz. így konkrétan akár májkeldzsekszonnak is megfelelne a levegő tisztasága.

Manyecska 2012.10.13. 20:57:51

@Giraffa Camelopardalis Phd.: citromot:D érdekes, életemben nem voltam még részeg. Ez speciel kimaradt..

Rosszindulatú Vászka 2012.10.13. 20:58:36

@Giraffa Camelopardalis Phd.: vigyázzál, itt nem kedvelik a soxázezres porszívót nyuggerekre tukmáló ügynököket :)

Manyecska 2012.10.13. 20:58:53

@megamen: nem, elég ha kinyitod az ablakokat....csak ..

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.13. 20:59:44

@Manyecska: szerintem húzz bele, mer mán az ókori bölcsek is megmonták, hogy rövid az élet, ellenbe hosszú a sír! :D

igazságos 2012.10.13. 21:00:20

@Manyecska: neked is? Nekem már nagyon várják az eseményt a családba!!!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.13. 21:03:05

@Rosszindulatú Vászka: tukmájja a fészkesfene :)

de ha valaki finnyás a porra, akkor egy ilyen hiperszónikussal el tudja tüntetni ezt a nagyon finom szállongó porot is.

Manyecska 2012.10.13. 21:08:35

@Giraffa Camelopardalis Phd.: most hogy mondod, a vízszintesen töltött órákat érdemes lenne számolni:D:D @igazságos: mink az. józanul is orbitális hibákat lehet véteni a zéletben:D!

megamenn 2012.10.13. 21:12:33

@Manyecska: az hiba. asszony fool moon koncerten a húgával ( vagy ki tudja :) )gyerekeket lefektettem, és most bevertem egy üveg 1857-es sato de tuggyaafaszommit...kellemes zsibbadtságban írom a nagyobbnál nagyobb marhaságokat. hát így megy ez fejletlenebb országokban

Rosszindulatú Vászka 2012.10.13. 21:14:20

@Giraffa Camelopardalis Phd.: jas. Por nem menő. Én is jobban kedvelem a vicces cigit, meg a delejnedűt. Ellembe a tűt nem állhatom.

megamenn 2012.10.13. 21:16:42

@megamen: ja, és az FTC 2:2-t játszott a kecskeméttel

Manyecska 2012.10.13. 21:17:48

@megamen: egészségedre!:) kollégám hozott be egyszer rumos sütit, csak igazi rum volt benne, én meg rendesen rágyógyultam:P hát istentelenül spicces lettem tőle, vihogtam folyton:D:D..

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.13. 21:19:14

@megamen: hohó, mielőtt bealszol, igazán leírhatnád még, hogy milyen kocsid van.

@Rosszindulatú Vászka: kanül a királyság, eccer fáj, aztán mehet agybafőbe.

Rosszindulatú Vászka 2012.10.13. 21:19:15

@Manyecska: badarság. A sütéstől elpárolog a szeszfok. Hacsak nem valami sütetlen süti volt. Vagy dzsandszás cucc.

igazságos 2012.10.13. 21:20:16

@Manyecska: én szerintem sírós részeg lennék. :D

rumot meg csak és kizárólag sütibe!!!

Amúgy meg engem csak kólába kevert cuccal lehetne leitatni.

megamenn 2012.10.13. 21:24:58

@Giraffa Camelopardalis Phd.: a kérdés úgy hangzik hejesen: milyen kocsiJAID vannak?
(na, én is belemorzsáztam a billentyűzetbe és most a "." nem nagyon játszik, csak ha odabaszok. nem tud valaki egy jó szervÍzetet? )

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.13. 21:26:00

@Rosszindulatú Vászka: kókuszgolóbist nem sütjük. alkeszoknak ideális kamoflázs.

igazságos 2012.10.13. 21:28:03

@Rosszindulatú Vászka: a puncsos sütibe is csak simán beleöntöd a rumot a tetejére kerülő masszába.

A színes szelet tetejére, rumos, cukros öntetet raksz. Amit szintén nem sütsz utána.

Manyecska 2012.10.13. 21:28:57

@megamen: ja, csak ciki vót mert magamba!!:P Én alapon is olyan vagyok mint aki be van nyomva:D:D@igazságos: az nem fáin, főleg ha belekevernek valamit a piába..

Manyecska 2012.10.13. 21:30:12

@Rosszindulatú Vászka: utóbbi, tőle megkérdezte az üzemorvos is hogy kábítózik-e mert olyan rendszergazda-feje van eléggé..:P én is másra gyanakodtam..

megamenn 2012.10.13. 21:31:08

@Manyecska: "Én alapon is olyan vagyok mint aki be van nyomva:D"
Folyton hánysz meg kötexel ? )

megamenn 2012.10.13. 21:32:24

baszqrnya, a kettőspont se megy

igazságos 2012.10.13. 21:36:15

@megamen: na, ez meg a részegség.

megamenn 2012.10.13. 21:36:49

kicsit elhamarkodtam ezt a piálást. kétpercenként itt vannak a tökmagok, hogyaszongya:
- félek
- rosszat álmodtam ( ja, egy percet sem aludt még egyik sem )
- hangos nyuszi
- pisilni kell
...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.13. 21:37:57

@neet: Az már akkor is marhaság vót...

@Xezs: Jaj?
Nekem hogyhogy nem szállt még szét egy venti sem ilyentől?
Azaz, amikor a pisztolyt a forgó ventibe nyomtam, akkor igen :D
Szóval nem kell azt lefogni.

És a 90-es évek hardverein tudni kellett volna programozni, hogy jó is legyen valami... Most is csak azért "jó" a winnyóz, mert olcsó a ram, meg pörög a proci.
A MS meg sosem tudott programozni.

90-es években még tényleg nem volt túl felhasználóbarát a Linux, de ez mára nagyot változott!

igazságos 2012.10.13. 21:38:24

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: ha te azt tudnád, milyen kreatív egy-egy ismerős, hogy milyen kajába, süteménybe lehet rumot, bort, pezsgőt, és sört tenni. :D

megamenn 2012.10.13. 21:39:16

@igazságos: tééééényleg, már el is feljetem :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.13. 21:40:08

@megamen: óó, arra van gyógymód: ráüvöltesz mindre, hogy "takaroggyálvisszaazágyadbamernyakonváglak!", közben meg földhözvágol egy jó nehéz vázát. majd az asszony összesöpri hajnalban.

Manyecska 2012.10.13. 21:40:59

@megamen: ne is mondd, én pótvacsit csináltam kilenckor:D:(

Xezs 2012.10.13. 21:41:07

@igazságos: Nem, nem csak téged :) Ez nálam alapbeállítás.

De akkor elnézésedet kérem :)

Rosszindulatú Vászka 2012.10.13. 21:41:33

@megamen: namost vagy kikened zsírral a feredőkádat és belerakod őket, vagy lenyomsz a gigájukon pár decit abból delejnedűből. Vagy úgy rájuk ijesztesz, hogy reggelig kussolnak.

Xezs 2012.10.13. 21:44:45

@ColT: Én basztam már így tönkre ventit, azért szóltam :)

@igazságos: Miért lennél te sírós?

megamenn 2012.10.13. 21:44:57

@Giraffa Camelopardalis Phd.: nemkellasszonynak takarítani, mert van robot porszívónk...básszeg...kuvfejlettország!

Anomalocaris (törölt) 2012.10.13. 21:45:18

@igazságos: Paradicsomszószba Én is teszek mindig vörösbort.

Xezs 2012.10.13. 21:46:25

@megamen: Máskor ne nézess velük horrort vagy thrillert lefekvés előtt. A hangos nyuszi pl. egyértelműen Donnie Darko :)

@igazságos: Én a kolbászra mondtam azt, hogy amibe azt nem lehet belerakni, az nem is igazi kaja :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.13. 21:48:00

@megamen: azér remélem szobánként van egy darab, nemám lúzer módra csak egy az egész házra XD

megamenn 2012.10.13. 21:52:01

@Xezs: Ott még nem tartunk. Van egy tötpenyuszijuk, ami ilyenkor feni a fogát a ketrecén, ami kb úgy hangzik, mintha botond edzene bizánc kapuján.

megamenn 2012.10.13. 21:53:25

@Giraffa Camelopardalis Phd.: látom, vágod te mi a dolcse víta !

megamenn 2012.10.13. 21:56:10

@megamen: nem megy az "a" betű sem :(

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.13. 21:57:27

@igazságos: Én a 2 hetes céges gépet köptem teli kévéval tavaly :D
Azóta Alt+Fn+161 az í... :D
Meg persze a frissen festett falamat is újramázoltam.

@Xezs: Én még csak szándékosan :D
Takarítás meg...
Ha valaki csak porszívóval kipucol egy gépet, annak drakulálok!
Vagy az valami ipari porszívó lehet.
Sűrített levegő, vagy nagy levegővétel...
...és tessék mondani, mi van, ha nem húzom ki a 220-at a gépből? Megbaaaasz?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.13. 21:58:52

@megamen: Olyan erős venti, hogy a Zigasságost felcsavarja, NINCS :D

megamenn 2012.10.13. 22:03:11

@ColT: az lehet, de megkapja oszt húúúzza, igi meg vissza, megy a hirig, igi kimelexik aszt így vonnya el a hőt a procitól

Rosszindulatú Vászka 2012.10.13. 22:04:38

@megamen: eh... az csak álca, valójába kis vérszívó szörnyetegek. Végezz velük, míg nem késő, külömbe ők végeznek veled!

megamenn 2012.10.13. 22:09:10

bufozo fo gozofaszo mo do kolatomatiko

megamenn 2012.10.13. 22:10:39

bazz, teljesen szar ez a billentyűzet, nincs rajta ékezet

megamenn 2012.10.13. 22:12:09

@Rosszindulatú Vászka: ismerem a szitut, én is így voltam az öregekkel...na, ki nyert ?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.13. 22:13:06

megacsimoták!! ha ezt el tudjátok olvasni, akkor a papát húzzátok be a hálóba, a nyuszit meg dobjátok mellé! a papa szereti, ha kecsappal alszik, ezért ne felejtsetek el mellétenni egy kinyitott flakonnal! ja, a párnából nyugodtan szedjétek ki a tollakat és takarjátok be a papát, nehogy megfázzon!

megamenn 2012.10.13. 22:13:26

nemám beleugatni ittenn mindenkinek !!!!! :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.13. 22:14:51

gyerekek, mókázás lefújva! kijózanodott közben.... :D

megamenn 2012.10.13. 22:17:06

@Giraffa Camelopardalis Phd.: nem tudják elolvasni, mert alszanak, és apa homár közben durvapornót néz, de reggel átadom az üzit, ha el nem felejtem :)

Rosszindulatú Vászka 2012.10.13. 22:18:25

@megamen: amatőr. Én még gyötröm őket. Igyexem minnél gyakrabban szembesítni őket a sikoltó sikertelenésgükkel (azaz velem).

megamenn 2012.10.13. 22:22:55

@Giraffa Camelopardalis Phd.: na most mondd, gyerekek alszanak, asszony házon kívül...szabad a pája

megamenn 2012.10.13. 22:27:53

huh, az előbb majdnem lekéstem az ágyat. ahogy lefeküdtem, már indult is.

Rosszindulatú Vászka 2012.10.13. 22:28:43

@megamen: ha csak zuhan, nincs baj. Ha forogni is kezd, akkor nagy baj van. Hipp-hopp, jön Vuk.

szikjáró 2012.10.13. 22:36:20

1.
a kompresszorral vigyázni, ha a kifújt levegőben van kondenzvíz, akkor több kárt okoz, mint hasznot.
2.
porszívózás működik, de nem baj, ha közben valami földelés is van, jobb félni, mint megijedni.
3.
a windows nemhogy nem jó, hanem egyenesen rossz, és ezen nem segít csak a teljes újrakonstruálás. amúgy file->start new project módon.
amíg a régit toldozgatják, vagy részeket átraknak belőle az újba, addig maradnak a hibák.
és ne legyen már egy OS 4 DVD méretű.
mai napig el kellene férnie a telepítőnek 1 CD-n, csak ugye ott egy halom felesleges driver, régi katranc.
4.
amikor az apple még macintosh volt (illetve a főtermék az pple macintosh volt), még érdeklődtem a termékeik iránt, azóta a szemét üzletpolitikájuk, és a vallásos alapon magukhoz kötött r1-juzerek hada, a zsírosan túlárazott, minőségileg gyenge termékeik, és a dobd-el a régit/rosszat felfogásuk miatt nem érdekelnek semmilyen formában.
az én telefonomat annak idején úgy reklámozták, hogy kibír egy glockból leadott lövést 1 méterről, és 5-ről egészen biztosan kibírja (amikor majdnem lecseréltem okostelefonra kipróbáltuk, de visszaszerelmesedtem és megmaradt, azóta is végzi a dolgát, nem merül le naponta, telefonnak jó, ébreszt is, még SMS-képes is, a többi nem érdekel.

</pontokba szedett komment mód>

Xezs 2012.10.13. 22:56:18

@ColT: én porszívóval, plusz kefefejjel csinálom.

Xezs 2012.10.13. 22:59:58

@szikjáró: 1 dvd-nyi a win7, annyi szerintem belefér.

sok benne a driver, de itt fentebb valaki azért sírt, hogy neki még ez is kevés.

hát akkor mit akar az r=1 user? bőséget vagy koplalást?

England win The Ashes! 2012.10.13. 23:57:52

@Giraffa Camelopardalis Phd.: Mivel a malac most nincs itt, ezért most én mondom: "Hát szülőanya kend?"

Manyecska 2012.10.14. 07:25:53

Vazze, fogaggyunk folyik a nyál/kecsöp még a szátok szélén..én már megjártam a természetet is közbe!!...:)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.14. 08:54:07

te csak nefogadj, már félórája olvasom a kétnapi baromságaitokat:)

vénszivar 2012.10.14. 08:58:46

@batgirl: Na ! De kedves, nem jutott kallbász ? :):D különben stimt.:)))

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.14. 09:01:20

@vénszivar: beléd is.
1. vega vagyok, kolbász kizárva
2. ha esetleg szexre célzol, hogy olyan fajta kalbász nem jutott, azt mondanám, hogy keversz valakivel, meg nem is nézem ki belőled, hogy büdös tahó lennél így kora reggelt.

vénszivar 2012.10.14. 09:03:13

@Giraffa Camelopardalis Phd.: Kösz a tanácsot. Én azért nem vettem a lapot, mert szódabikarbónát, még csak látni sem láttam, de mintha hallottam volna, hogy ki túlzabálja magát, nos arra vették be régen...., remélem használni fog a mammának is ! :)

vénszivar 2012.10.14. 09:08:18

@batgirl: Köszi, aranyos vagy, tudod, hogy én minden nemű bunkó támadásnál azonnal elszaladok, mint most is.
Azt meg, hogy csak húst szopogató s nem evő vagy, azt honnan kellett volna tudnom. További szép napot lógasd fel magad. Puszillak.:)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.14. 09:18:07

@vénszivar: egész nap lógok, te elvetemült anyósimádó

vénszivar 2012.10.14. 09:27:48

@batgirl: NA AZÉRT ! Imádlak.:) (ezt megúsztam !:)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.14. 09:31:01

@vénszivar: de csak azért úsztad meg mert tudom, hoyg szerecc.

vénszivar 2012.10.14. 09:38:33

@batgirl: A másikon bánt a macsha-csibe. Védjjj meg ! légyszí, pláne, hogy te is lebasztad már kora reggel.
Ez a nap nem kezdődik jól.
Még jó, hogy a Vettel vezet.

vénszivar 2012.10.14. 09:44:37

@batgirl: Re: Számhordozni sem lehet a Vodafonnál.

indapass90210 2012.10.14. 09:54:56

"a képernyő pedig két befőttesgumival van rárakva"

Én csak azt szeretném kérdezni, hogy ki vette a gumit????

Manyecska 2012.10.14. 09:55:57

@vénszivar: légyszí. Itt úgyis egy-két kommentelőnő lyelleme egy tehén picsájával mutat teljes egyezőséget!:P Mondhatni hasonló!:)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.14. 10:05:01

@vénszivar: olyan messze nem megyek
dógom van
még el sem kezdtem hétvégezni, mindjárt hétfő
majd este benézek
vagy nem

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.14. 10:07:19

@Xezs: A venti szétszedéséig nem jut el.
WD40 befújkálása olyan, mint a hullának a csók.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.14. 10:12:02

@Giraffa Camelopardalis Phd.: :D És gyertek chatelni :D

@Xezs: Nem azért, hogy kevés, hanem hogy szarul van megcsinálva.
Ugyanahhoz az eszközhöz van 20 féle driver, mert ugyan ugyanaz a chip az alapja, és a másik driver is elvinné, csak más a HW ID, mert más gyártotta...
...Linuxon meg adott sok HW ID-hez 1 driver, amivel minden olyan eszköz megy, amiben az a chip van.
Persze winnyózra is vannak INF driverek, ami mondjuk a világ faszsága, de az sincs mindenhez.

@batgirl: És akkor szex az jutott?

Mylady 2012.10.14. 10:13:50

@Dövan: És hogy ki pakolt a Tescoban?

Rosszindulatú Vászka 2012.10.14. 10:51:00

@ColT: nomeg mekkora fles, mikor nincs driver a win7-hez, de lehet okosba ráeröltetni az XP-st. És még a linux a barkácsműhej szerintük.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.14. 11:07:40

@Rosszindulatú Vászka: Nekem az még nem nagyon ment.
Meg amikor az utolsó driver a cucchoz winnyókilencvennyóchoz volt.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.14. 11:34:32

Basszameg megint lemaradtam a F1-ről :(
Ki találja ki ezeket az idióta ismétlési időpontokat?

Rosszindulatú Vászka 2012.10.14. 11:36:25

@ColT: várjl, összefoglalom neked a lényegét: ülnek a törpepilóták abba a dodzsembe és vrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrr, vrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrr, mrrrrrrrrrrrrrrrrrrr. Végezászló. Hú de jó volt.

vénszivar 2012.10.14. 11:56:14

@Rosszindulatú Vászka: "szeretnél te" olyan törpe lenni....!!!

gabor.kovats (törölt) 2012.10.14. 12:04:10

"rendőrséggel fenyegetőztek "
miért nem mondtad, hogy jöjjön bátran, megvárom!
"Sőt. A fickó fogta, és elkezdte a bolti rácsot lehúzni mögöttem!"
Akkor sz@rt volna utoljára!

Manyecska 2012.10.14. 12:46:46

Ez már a hétvégi..?

Manyecska 2012.10.14. 12:49:04

@ColT: tuti hogy én! Csak hogy fényezzem magamat:D! Én most jöttem haza a látszerésztől:D mega kutyának vettem "Leila-ruhát":D mert nyírás lesz:( :P oszt az állatokat simán szeretem még..

Anomalocaris (törölt) 2012.10.14. 12:54:43

@agresszív kismalac: Annyira idegesítő az avatarod, első pillantásra még most, ennyi idő után is mamusznak néz ki.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.14. 13:17:37

@Rosszindulatú Vászka: :D:D:D:D
@Manyecska: Műsorszervező vagy az M1-nél?! Reszkess :D

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: Szerintem tehén.

@vénszivar: Olyan dodzsemben :)

Xezs 2012.10.14. 13:36:30

@ColT: Wd40-nel én sem szoktam szarakodni, mivel filléres cuccokról beszélünk. Általában cserélem, ha már zajos.

A venti szétszedése alatt mit értesz pontosan?

Xezs 2012.10.14. 13:39:30

@Rosszindulatú Vászka: Azt azért halkan megjegyzem, hogy az ilyesmi a gyártó sara. Én is ideges vagyok a Creative-ra, mert a korábbi X-Fi-hoz csapnivaló a win7-es driver (sokáig nem is volt) így vannak alkalmazások, ahol egyszerűen elmegy a hang, aztán random módon visszajön, de van hogy nem 5.1-ben hanem csak 2.0-ban. Úgyhogy váltottam a gagyi alaplapi hangkártyára, aminek az alapzaja undorítóan magas egy x-fi-hoz képest.

És itt nem a win7 a ludas, hanem a Creative. Egyszerűen szarnak rá.

Van fent a neten barkács-driver, de nincs nekem idegzetem kísérletezni, öreg vagyok az ilyesmihez.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.14. 14:13:30

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: A pohár stimmel, de üres ;)

@Xezs: A letöbb ventilátor szétszedhető. A minőségibbek nem.
Amúgy filléres dolgok : Vettünk anno valami világítós ventit, 1000-ért (az azért sok). Meg fekete 500. Tényleg filléres, de általában lusta vagyok érte boltba menni, szétszedni, beolajozni (1 flakon műszerolaj 5-600Ft) meg 10 perc.
Rengeteg tápból, innen-onnan bontott ventim van, amit csak olyajozni kellett.

Amúgy az Iginek belinkeltem a szétszedés guide-t.
Leveszed az aljáról a matricát, lepattintod a "seeger-gyűrűt" (műanyagdarab) a tengelyről, és lejön a forgórész. Pucol, olaj a tengelyre, összerak, örül.

"Van fent a neten barkács-driver, de nincs nekem idegzetem kísérletezni, öreg vagyok az ilyesmihez."
Vagy csak lusta és hisztis.
De amikor valamihez Linux driver nincs, akkor az a Linux sara, mi? Legtöbbeknél.

England win The Ashes! 2012.10.14. 14:19:37

@Manyecska: Kecsöp? Ki vagy te, Modor Tibi? Mi ez a nyálas duma?

Az kecsap, vidéken kecsup. :)

Xezs 2012.10.14. 14:29:55

@ColT: Tudom hogy kell szétszedni, de nem szoktam. Az újat se.

Mitől lennék hisztis? Én használni akarom a gépet, nem beállításokat pöcögtetni naphosszat.

Azt nem mondtam, hogy a linux hibája, ha nincs valamire driver. Gondolom mára már elég jó az ellátottsága ilyen téren, de volt egy időszak, amikor a gyártók szinte csak Win alá adtak ki drivert. Ez is egy indok, ami miatt nem lettem linuxos.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.14. 15:20:41

@Rosszindulatú Vászka: ez szo szerint igy van
mar rendes karambolok sincsenek, csak elvetve
@Dr Jozef Vengloš: fejl.oban is kecsap

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.14. 15:23:50

@Rosszindulatú Vászka: egyebSt a fel orszag elaludt a start utani harmadik korben, csak van aki bevallotta van aki nem es arra riadt, hogy egy idiota ordibal, hogy hova tunt Damon Hill?

2012.10.14. 15:38:31

semmi hajlandóságot nem mutattak értelmes megegyezésre.

Ha egy kanna benzinnel akarsz megegyezni, szerintem ment volna! :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.14. 15:52:03

@Xezs: " nem beállításokat pöcögtetni naphosszat."

Miért kéne naphosszat? Egyszer magcsinálod, aztán jó.

Linuxon fokozottan igaz. Egyes embereknek csak azt adnék, mert ha nincsenek megfelelő jogai, nem tudja tönkretenni.
Após is állandóan hazavágja a windózt.

Manyecska 2012.10.14. 15:54:35

@Dr Jozef Vengloš: jóvanna, nálunk kepöcs, de nem akartam fényezni magam. Neszójjábe./ Beszólás a buzik reszortja itt:D:D/

2012.10.14. 16:00:37

@Manyecska: Kepöcs? ??????
Akkpr a majomméz jáccik szintén?

2012.10.14. 16:06:07

Megjegyzem három férfi volt a boltban, én pedig egyszál magamban álltam ott.

Engem miért nem ejt fogságba három nő? Ez az én formám! :(

2012.10.14. 16:07:25

@ColT: Akkor ez egy tüzes csaj! Nem baj az!

Mylady 2012.10.14. 16:28:51

@jobbfácán: Anyámnál játszott. Hosszú évekig minden alkalommal, amikor majonézes salátát csinált (hálistennek ritkán és már nem is éltem otthon), akkor elsütötte poénként, hogy majomméz. És minden alkalommal nevetett rajta. Nagyon gáz volt. Főleg, hogy szerintem már elsőre sem. Századszorra meg már akkor sem, ha esetleg elsőre még igen.

Mylady 2012.10.14. 16:30:25

Izé.
Főleg, hogy szerintem már elsőre sem vicces.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.14. 16:33:43

@Mylady: ezek ellen csak úgy lehet védekezni ha egy még szarabb viccet mondasz nekik. példul a pistike indul meggyet szedni télen/tudom sapka sál, vagy hasonló kaliberűeket.

igazságos 2012.10.14. 16:42:08

@Manyecska: nálunk ilyen nem volt.

Mondjuk mi fejlett országbeliként viselkedünk itthon, úgyhogy a mi életünkből ez kimaradt.

Én kecsup változatot ismerem. :)

A majommézt és kepöcst viszont tényleg nem ismertem, most hallom először.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.14. 16:54:09

tudok szarabbat

az asztalon majonez
mereven

vénszivar 2012.10.14. 16:58:19

@Mylady: Anyádra ütöttél, tudod a "ribancra" ! Azért ennyire mocskos a pofád. :)

England win The Ashes! 2012.10.14. 17:00:06

@igazságos: "Én kecsup változatot ismerem. :) "

Lájk!

Xezs 2012.10.14. 17:01:08

@ColT: azt is lehet korlátozni elég keményen

Xezs 2012.10.14. 17:02:21

@Mylady: és legalább leosztottad szigorú arccal? :)

Mylady 2012.10.14. 17:14:40

@Giraffa Camelopardalis Phd.:
@Xezs:
Ilyen esetben semmit sem kehet tenni. Az ember szenved csöndben és ha más is jelen van, akkor erősen szégyelli magát...

Manyecska 2012.10.14. 17:17:48

@jobbfácán: nem, a mméz le van tiltva:D! jut eszembe: náthámat szemléltetendő..:P..a mekibe beugrottunk ma oszt kapptam ajándék mézet a teámba. Kétszer is. Nem ugyanattól!:P::D..! :O
Meg kell mondjam, erősen melengette a szívemet!!:) Sza ilyen még nem volt ott 20 év alatt nem azért:)..

Anomalocaris (törölt) 2012.10.14. 17:18:38

@Mylady: Én már két napja röhögök azon, hogy "képónkön" :(

Anomalocaris (törölt) 2012.10.14. 17:19:59

@ColT: Nem, valami van benne határozottan.

Manyecska 2012.10.14. 17:20:10

@hagyma: :D:D:D@vénszivar: ennyire gyűlölködni csak egy lány tud. Egy nagyon kielégületlen lány!:D:D :O:O ????

Manyecska 2012.10.14. 17:24:49

@vénszivar: van egy blog, a Tele van a f..szom..! Ajánlom!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.14. 17:25:15

@Xezs: Lehet, de azt sokkal könnyebb megkerülni. A volt melóhelyen is állandóan tele voltak a gépek mp3-mal, ott is, ahol csak restricted userek használták.

igazságos 2012.10.14. 17:25:21

@hagyma: te csak ne szólj bele, Amerikában csak szar majonézt ettem.

Még most is beleborzongok az ízükbe.

Manyecska 2012.10.14. 17:26:14

@agresszív kismalac: de van, az Eurocenterben, te kis hitetlen. Szerintem asse hinnéd el hogy nő vagyok adott szituban:P?..:)

vénszivar 2012.10.14. 17:27:03

@Mylady: Na,ha ennyire utálod s undorodsz anyádtól, akkor talán ezért, ez miatt ribancozod le szemrebbenés nélkül másét. Pedig a jó édes anyáddal kéne rendezned a frusztrációdat, nem gondolod ? MI?lédi! te szégyenled magad ??? Nem olyan családból származol....apád addig mit csinál ?!:)
Tőletek már idegroncs v. felkötötte magát a szegény !?! MI?lédi!

Manyecska 2012.10.14. 17:27:24

@Manyecska: a csávó már ismer..asszongya jajjj ne már megint ráült a gyerek?? mondom nem, a kutya.. :P

Manyecska 2012.10.14. 17:33:29

@agresszív kismalac: Ja, említetted a másikban hogy fejletlenebb népeknél /arabokról volt szó/ nagyobb a szaporulat és azért is akarják kontrollálni amikor 1: elvezetik a vizet a földjükről 2: lerombolják a házukat..
Csak szólnék hogy a halandóság is nagyobb!... különben az is megér egy misét mi lesz azokkal a házakkal amiket felépít/het/ egy család:((..

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.14. 17:38:49

@vénszivar: neked meg a miafrászbajod van már megint. pedig már éppen elkezdtem örülni, hogy milyen szépen kulturáltan társalogsz itt mostanában.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.14. 17:39:22

@Manyecska: De attól még tényleg túl sok a szaporulat. Most már több gyerek marad életben is, így többen vannak.

A fejlett társadalmak elöregszenek, mert az emberek tovább élnek, és kevés gyerek születik, a fejletlenekben sok gyerek születik, mert alacsony a várható élettartam.

Manyecska 2012.10.14. 17:41:43

@Giraffa Camelopardalis Phd.: ugye??? azt mondta szerelmes...:O lehet az tett be neki??:O:O

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.14. 17:45:12

@vénszivar: vagyúgy. nem lenne rossz gondolat!

@Manyecska: jaja. minnyár összeesküvés is lesz.

Anomalocaris (törölt) 2012.10.14. 17:48:35

@Manyecska: Autóval csúszott a bugyi tóba a horgász

megamenn 2012.10.14. 17:49:16

-Seril ! Te nem vagy kíváncsi mit csinálnak?
- Ugyan Déna, három férfi van benn gyerekek nélkül. Fingot gyújtanak, vagy pornót néznek.

Anomalocaris (törölt) 2012.10.14. 17:51:19

@Manyecska: Lefejletlennépezte az arabokat ez a kis mamusz? Na majd kap mindjárt.

vénszivar 2012.10.14. 17:52:58

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: A kórházba meghalt. ((éhes vagy ?)) van palacsintám.

Manyecska 2012.10.14. 17:53:00

@megamen: már ilyenkor is iszol????:P :)@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: nem, csak a másik áspektust is vázolta. Vagy hógy. szóval nem tudom. mielőtt agyonvernék egymást a kommentelők:D..

igazságos 2012.10.14. 17:54:44

@vénszivar: nekem meg laskám, majonézzel és tejföllel.

igazságos 2012.10.14. 17:55:56

@Giraffa Camelopardalis Phd.: nála attól függ az, kivel is társalog.

Xezs 2012.10.14. 17:56:06

most megy fel a redbullos faszi a sztratoszférába

www.redbullstratos.com/live/

Anomalocaris (törölt) 2012.10.14. 17:56:46

@Manyecska: Elképzeltem a bugyi tavat. Valahogy undi.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.14. 17:59:07

@Xezs: ez mekkorát fog csattanni. ha leugrik. kicsit arra a jelenetre hajaz, amikor a kamikaze-pilótát faggatják, hogy miért volt neki 76 darab sikertelen bevetése :D

Anomalocaris (törölt) 2012.10.14. 17:59:39

@Manyecska: Néha gyanakodom, hogy ő valójában a Bánóbandi!

megamenn 2012.10.14. 18:01:59

@Manyecska: mááá motaaa be vgyóóók bszvaaa

vénszivar 2012.10.14. 18:02:13

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: Idézni, csak pontosan s szépen ! MI?lédi! Különben meg kérdezd meg tőle. Államvizsga hogy fityeg ?

igazságos 2012.10.14. 18:04:11

@megamen: tegnap óta se józanodtál ki?

megyek hozzád berúgni, és fizetem a piát.

vénszivar 2012.10.14. 18:05:50

@igazságos: Kefélni akarsz, te "kis huncut" ! :)))

vénszivar 2012.10.14. 18:08:41

@igazságos: Kefélni akarsz ?! Te "kis huncut" !!!:)

vénszivar 2012.10.14. 18:10:06

Blogmotor szarjon sünt.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.10.14. 18:10:25

@Manyecska: Ezt, mondjuk, könnyen be tudod bizonyítani.

Anomalocaris (törölt) 2012.10.14. 18:10:52

@vénszivar: Majd januárban. Most még csiszolgatok a dogán, 100 oldal, és igazán jó lett, büszke Vagyok Magamra.

Anomalocaris (törölt) 2012.10.14. 18:12:34

@agresszív kismalac: A mamusz, akárcsak egy papucs, egy teljesen értelmetlen és fölösleges ruhacikk.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.10.14. 18:14:12

CsaxólnÁk, hogy a Monster Rehab jó a fejfájásra.
TéLleg.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.10.14. 18:16:45

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: Ebbe' 1etértünk.
Azért vannak kivételek. Persze ahhoz olyan (női) láb is kell.
De ez téged nem érint.

vénszivar 2012.10.14. 18:17:56

@agresszív kismalac: Meg a Monster bakancs ! Egész évbe bele a pofádba.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.10.14. 18:18:38

@Manyecska: Figyeljé'! Mikor bebizonyítod női mívotodat, adok egyet.
Na, gilt?

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.10.14. 18:23:00

@vénszivar: Kicsit több eszed lenne, már rég rájöhettél volna, hogy én nem fogok veled játszani.
Szépen menjél vissza Hagymához.

megamenn 2012.10.14. 18:23:26

@igazságos: @Giraffa Camelopardalis Phd.: De hazajött, és már újra kellett töltenem. Ma már a kultúrának is áldoztunk, családilag megnéztük a Munkácsy kiállítást, ahol sok érdekes dolgot tudtam meg:
- Munkácsy nem hegesztő volt, hanem festő ( mindegy, építőipar )
- a kiállított harmincegynehány képből HÁROM a Mőra Ferenc Múzeum tulajdona, a többi egy amerikás magyaré, kérdeztem, mondták, hogy nem a hagymáé
- délelőtt szar idő volt szegeden

vénszivar 2012.10.14. 18:32:21

@agresszív kismalac: Jéééé beszél !
Én is mondtam,hogy te velem NEM is tudsz játszani, még ha akarnál se !!!
Játssz a pöcsöddel. Ne legyél ideges, sírj a MI?lédi! valagán. :)))Érzem, hogy feszült vagy. Dugj fel magadnak egy sörös üveget, talán utána megszűnik a feszültséged. ügyvéd úr. :P:O

igazságos 2012.10.14. 18:34:55

@vénszivar: nem, én csak játszani. Tudod, cuki, golyó!!!!

vénszivar 2012.10.14. 18:38:03

@igazságos: Az is játék, tud ám az vicces is lenni. De a fő hogy jól essen ! :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.14. 18:42:21

a lányom már reggel óta folyamatosan beszél, de tényleg. mondom neki, cicukám, nem kéne egy kis szünetet tartani? aszongya: anya, te nem érted a művészetet.

o:)

Mylady 2012.10.14. 18:45:26

@Giraffa Camelopardalis Phd.: Addig jó, míg szóbaáll veled :)

vénszivar 2012.10.14. 18:47:18

@Giraffa Camelopardalis Phd.: Anyjára ütött az a drága. Amennyiben zavar, vedd ki belőle a Duracelt........:)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.14. 18:48:55

@Mylady: ebben az egyben biztos vagyok, hogy mindig szóba fog velem állni :) szükség esetén képes a tölgyfával tanácskozni vagy a halakkal is. valami őserővel buzog benne a kommunikálhatnék :D

Mylady 2012.10.14. 18:50:11

@Giraffa Camelopardalis Phd.: Térjünk erre vissza pár év múlva :) Bár, neked legyen igazad.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.14. 18:52:06

@vénszivar: énrám pont nem :) én hallgatag vagyok, csak pixelbe nagy a szám :D a múltkor meg aszongya: anya, még jó, hogy rád hasonlítok, mert ha apára hasonlítanék, akkor teljesen kopasz lennék :D

vénszivar 2012.10.14. 18:52:54

@Mylady: Nem mindenki utálja az anyját !!! Meg másét, mint te ! Mit szólsz ehhez MI?lédi!

Xezs 2012.10.14. 18:53:07

@Giraffa Camelopardalis Phd.: Szerintem tuti meghal. Ha nem is zuhan le, elbaszódik a lélegeztetőmaszk, vagy akármi.

2012.10.14. 18:53:16

@Mylady: Már akkor gáz volt a majomméz pojén?
Sorry vagyok! Nem akartam dohos érzéseket feleleveníteni!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.14. 18:54:47

@Xezs: kisügy. gondolom a reklámfotókat a redbulldobozok oldalára a leendő hősi halottról már előre megcsinálták.

vénszivar 2012.10.14. 18:57:25

@Xezs: @Giraffa Camelopardalis Phd.: Aztán még én vagyok a fő gonosz !
MESTEREK ! :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.14. 18:58:20

@Xezs: szerinted mér bohóckodnak ezzel a napernyővel?? mér nem viszik föl valami űrállomásra oszt dobják ki az ablakon?

2012.10.14. 18:59:49

@Mylady: Anyámnál játszott. Hosszú évekig minden alkalommal, amikor majonézes salátát csinált (hálistennek ritkán és már nem is éltem otthon), akkor elsütötte poénként, hogy majomméz. És minden alkalommal nevetett rajta. Nagyon gáz volt.

Szerezhettél volna neki sikerélményt egy könnyű kacajjal! Nem tudod mi az, hogy hálás közönség?

Anomalocaris (törölt) 2012.10.14. 19:03:52

@ColT: Cipő. Bakancs. Miegyéb.

@Xezs: Nincs létjogosultsága.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.14. 19:04:13

@jobbfácán: yepp. édesapám hetente cseréli a vicckészletét. összesen kettő van, de évek óta jókat röhögünk mindig. persze ő is tudja, hogy mindig ugyanazt mondja el, némelyiket már 30 éve ugyanúgy :D

Anomalocaris (törölt) 2012.10.14. 19:04:58

@Giraffa Camelopardalis Phd.: Most mindenki ezt a hülyeséget nézi? Miért?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.14. 19:05:55

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: mert ritkán látni élőben közvetített öngyilkosságot, oszt bulvárkodunk kicsit.

Manyecska 2012.10.14. 19:08:02

És ezt a baromságot hol lehet megtekinteni?:)

Rosszindulatú Vászka 2012.10.14. 19:09:29

@Manyecska: http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=MrIxH6DToXQ#!

Anomalocaris (törölt) 2012.10.14. 19:11:06

@Giraffa Camelopardalis Phd.: Ja lehet hogy szétplaccsan? Akkor nézem Én is. Sütöttem házi chipset!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.14. 19:13:20

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: a placcsanás nem valószínű szerintem, de a fejét simán leviheti az ellenszél :D monnyuk mexikóban nehéz lesz lokalizálni a buksit, mert ott négyzetméterenként hever 4-5 szanaszét.

Xezs 2012.10.14. 19:16:43

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: LOL

@vénszivar: Most mér? Nem mondtam, hogy remélem hogy meghal. Csak hogy szerintem meghal.

Manyecska 2012.10.14. 19:17:24

@Rosszindulatú Vászka: @Giraffa Camelopardalis Phd.: köszönöm!!

"Az előkészületek már évek óta tartanak. A korábbi rekordot még 1960-ban állította fel Joe Kittinger, ő 31,3 kilométer magasról ugrott, de a mostani rekordkísérlet szervezésében is résztvesz. A mutatvány egyátalán nem veszélytelen, a bázisugró sebessége a hangsebességet is átlépheti, néhány szakértő pedig az ejtőernyő befagyásától tart.

36 kilométer magasan általában -40 fok körüli a hőmérséklet, a leghidegebb azonban "lejjebb", 17 kilométer magasan van, ott kedden -70 fokot mért a meteorológiai ballon."

ez hülye:)..

Anomalocaris (törölt) 2012.10.14. 19:18:22

@Giraffa Camelopardalis Phd.: Azon fenn se akadtál, hogy chipset sütöttem? Én! A nyúlványaimmal!

Manyecska 2012.10.14. 19:18:44

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: ...én meg jövök a joghurtommal, várjatok!!! :D:D:D@agresszív kismalac: ez így erősen zsarolás!!:D

Xezs 2012.10.14. 19:20:24

@Manyecska: azhát

szerintem meg sem fizetik neki rendesen

Xezs 2012.10.14. 19:21:32

amúgy már vagy 2 óra hosszája malmozik szerencsétlen odafent és még mindig semmi sem történt

2 óra alatt elaludnék aztán elfelejtenék kiugrani

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.10.14. 19:22:41

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: A mamusznak max. tíz éves korig van létjogosultsága.
Én a papucsra utaltam.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.14. 19:25:23

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: na bumm :D én meg almásrétest sütöttem. az majdnem nagyobb csoda, mint a te chipszed :D

az én csipszem úgy néz ki, hogy félbevágom a kolompárokat, bevagdalom párszor, rá egy tepsire, só, bors, darabka vaj, zöldfűszer, oszt egy másfél órácskát teljes gázon neki.

Manyecska 2012.10.14. 19:26:04

@Mylady: :D szerintem már az ajtókeretbe befagy!:)

Xezs 2012.10.14. 19:26:15

@Mylady: még vagy 10-15 perc

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.14. 19:26:29

@Mylady: még három kilométer. meg gondolom még meggyón előtte :D

Anomalocaris (törölt) 2012.10.14. 19:27:28

Nincs is jobb idő a meghalásra, mint vasárnap este. Egy utolsó mignont betol-e ugrás előtt?

Manyecska 2012.10.14. 19:27:40

@Giraffa Camelopardalis Phd.: :D:D:D:D
meg lehet hogy kért még egy nőt, utoljára.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.14. 19:28:30

na már kezdődnek a problémák, megint nem lesz ebből ugrás.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.10.14. 19:30:19

Valakinek volt egy írása (Karinthy? Rejtő?) egy hasonló figuráról, aki az Eiffel-toronyról ugrott le valami home made szárnyakkal.
Azt írta, addig buli a dolog, amíg lehet a cuccal mindenhol zsizsegni, bálokon, meg másutt, meg bomlanak utánad a nők, hogy micsoda férfi.
...csak a mutatvány ne lenne a végén.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.14. 19:30:26

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: Sztem ha 24km-ről leért, akkor 36-ról sem marad fent :)

Nézem a Unicredit reklámot. Mondják, hogy az élet állandó változás.
Ja. Főleg a CHF árfolyam változása.

Anomalocaris (törölt) 2012.10.14. 19:32:00

@Giraffa Camelopardalis Phd.: Az lenne vicces, ha utolsó pillanatban beparázna, és úgy kéne kilökni a hülye ballonjából :)

Manyecska 2012.10.14. 19:36:59

@agresszív kismalac: de meghalt asszem! Karinthy volt szerintem..
Én most a Norbit nézem a kettőn...megállították 40 mp-re a szívét amikor műtötték most..:O..há brutál.

Manyecska 2012.10.14. 19:38:11

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: :D:D lehet a takarítőnő megjelenik a partvissal azt betaszajtja..@Manyecska: izé, 40 perc. Gyakorlatilag klinikai halálban volt addig:( brrr.
Na lökjék már ki a csókát:D..

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.10.14. 19:39:44

@Manyecska: Ez a macskajancsi se tud már mivel haknizni.

igazságos 2012.10.14. 19:40:50

@Manyecska: na ja, én is azt nézem.

Te, ezek sose voltak normálisak, pedig mindig azt hiszem, nincs már hová süllyedni.

Mylady 2012.10.14. 19:41:02

@Manyecska: Egy barátomnak is volt hasonló szívműtétje nem is olyan rég. Mondjuk ő konkrétan belehalt.
De ez nem klinikai halál, rá van kapcsolva egy gépre, az működteti a keringést.

Manyecska 2012.10.14. 19:41:16

@agresszív kismalac: jajjjj már!:) ő legalább hiteles, ellenben, elnézve a gyerekkori fotóit sza tényleg. Na mindegy.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.10.14. 19:41:48

@Manyecska: Gyakorlatilag negyven perc klinikai halál nem létezik.

Manyecska 2012.10.14. 19:42:39

@Mylady: :( úhhh. szegény!!!@igazságos: há én be lennék sz...va rendesen szintén!:O

igazságos 2012.10.14. 19:43:07

@ColT: na meg a banki költségeké. :D

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: na, ezt a totyát én se értem.

Én még Emese korszakba élek. Bár manapság a Gangnam Style-ozás akaszt ki, míg régebben ugyanez Fluor Tomi volt. Nem értem, mi a nagy szám ezekben.

igazságos 2012.10.14. 19:44:12

@Manyecska: én már most bevagyok, pedig még nem kezdődött el a látványos műsor.

Amúgy kedvencem a Réka 30 perces videója. Csak már az általam kitalált, másfajta módszerrel tornázok rá, zumba mellett.

Tegnap is lenyomtam két órás tornát, amúgy másfelet szoktam.

Manyecska 2012.10.14. 19:44:48

@agresszív kismalac: mondom, az hogy tornával le lehet fogyni. Mindenképp. De ezt majd megvitatjuk máskor oké?:))

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.14. 19:44:48

még a checklisttel szórakozik, há minnyár fölér a marsra.

Mylady 2012.10.14. 19:45:37

@Manyecska: Preventív műtéte volt, hogy majd a későbbiekben ne legyen gond a szívével. Mondjuk ez a része bejött. A későbbiekben biztos nem lesz gond a szívével.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.10.14. 19:46:22

@Manyecska: Aki meg Norbi gyerekkori fotóit nézegeti, az már tényleg beteges.
Mamuszod is van?

igazságos 2012.10.14. 19:47:19

Jelentem, nincsen beteg, Norbi mellett ugyanis senki nem fekszik. Vagy csak kifizette a külön szobát.

igazságos 2012.10.14. 19:49:03

@Mylady: de hát látod, hogy az egészséges életmód mellet is szívét kell műteni.

Akkor????

Amúgy mé pont fekete-fehér? :D

Értitek, FOKOZNI KELL A HATÁST!!!

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.10.14. 19:50:15

@igazságos: Vagy csak senki nem akart egy szobában lenni vele.

igazságos 2012.10.14. 19:51:24

Halljátok, már fejlett országoznak ezek is.

Mylady 2012.10.14. 19:51:34

@Giraffa Camelopardalis Phd.: Igazít a sminkjén. Ezt pont egy nőnek kell magyarázni? :)))

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.10.14. 19:54:28

Vagy a Norbi a redbullos? Már teljesen összekeveredtem.
Melyikek a mieink?

Mylady 2012.10.14. 19:56:09

Lehet, hogy a nagy rohanásban otthon felejtette az ejtőernyőt és most nem mer kiugrani.

igazságos 2012.10.14. 19:58:37

Hogy ez a Norbi mé nem használja ki a zumbabizniszt....

Anomalocaris (törölt) 2012.10.14. 20:00:01

@Mylady: Én emlékszem egy olyanra, hogy valaki kamerával fel akarta venni az ejtőernyős ugrását, csak annyira felizgult a dologtól, hogy elfejetett ejtőernyőt venni mielőtt kiugrott.

Xezs 2012.10.14. 20:02:31

@Manyecska: látod, a csodatorna meg az ápdát se jó mindenre

egy jóltervezett ápdét kaja növesztene neki egy második szívet

vénszivar 2012.10.14. 20:02:41

A Baumgartner, az nem egy levitézlett volt F-1-es pilóta ? :)

Manyecska 2012.10.14. 20:03:06

Valaki lökje már ki a fószert!! lemegy a nap -szó szerint- mire kiugrik....a rezsiórabér meg magas:P...

igazságos 2012.10.14. 20:04:32

@Manyecska: el kell engedni, ami nem megy, nem megy. Nem?

Be szoktam én is látni, nem is próbálkozok. Hiszek abban, hogy ha nem az van megírva, ne erőltesd a dolgot.

Lehet mindenre fogni, halasztgatni...

Manyecska 2012.10.14. 20:07:09

@Xezs: há jónak mondjátok, hatéves korom óta zörög a szívem, folyton a kardiológián kötök ki miatta, egyenlőre csak feszesebbb a billentyű/zetem.......meg plusz felütést csinál időnként, szedek rá enyhe bogyót:(
valami vírus ráment gyerekkoromban..

Anomalocaris (törölt) 2012.10.14. 20:11:06

Hát ez tényleg nagyon izgalmas :D

Mylady 2012.10.14. 20:18:29

Asszem kicsit sokan próbálják nézni. Nálam eddigis akadozott, mostanra viszont totál lefagyott az egész.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.14. 20:20:00

hát ez uncsi volt. nem szakatt le a keze se .

Xezs 2012.10.14. 20:20:49

@Giraffa Camelopardalis Phd.: Én is valami véres akciót vártam. Csalódtam.

vénszivar 2012.10.14. 20:21:17

Simán leért, már egy heliből kiszálltak vagy négyen s ott ugrálnak s fotózzák.:)

igazságos 2012.10.14. 20:22:02

@Giraffa Camelopardalis Phd.: @Xezs: veletek van a baj, mindig csak a szenzációt várjátok, azt meg csak Norbi tud okozni. :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.14. 20:22:10

@Xezs: vagy legalább a zufók vitték volna el közbe.

Manyecska 2012.10.14. 20:22:22

ÓÓÓÓÓÓBAsszus...:((( :P

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.14. 20:22:57

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: Minek nézed folyamaosan? :)
Az indulást néztem, néha belelestem emelkedés közben, meg az ugrást.

@igazságos: Próbálj meg olyan messzire látni objektívvel. Na azért fekete-fehér, különben amúgy valszeg halványkék lett volna.

vénszivar 2012.10.14. 20:23:17

@Xezs: Akkor, nézz csak noriszt

Manyecska 2012.10.14. 20:23:29

@Giraffa Camelopardalis Phd.: esetleg ütközött volna madárrajjal, boeinggal..

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.14. 20:24:04

@igazságos: norbi?? jajjmán. olyan idegesítő az a kis pecs, hogy csuda. csinálhatná csendben, amit csinál, még lehet kedvelném is.

megamenn 2012.10.14. 20:25:13

gyáva kis kocsog, csak kinyitotta az ernyőt. ezt a napejkások is tudják. fejlettebb országokban, persze

Manyecska 2012.10.14. 20:26:29

@Giraffa Camelopardalis Phd.: ebben az országban ha valamely celeb elfingja magát három napig címlapon lesz!:P

Xezs 2012.10.14. 20:27:37

@igazságos: Ott se történt semmi véres. Átkyukadhatott volna a mellkasa, vagy kieshetett volna az új szív rögtön az elején, de semmi.

baszott unalmas világban élünk.

Manyecska 2012.10.14. 20:27:47

Remélem fizetős parkolóba állt a csávó:D

igazságos 2012.10.14. 20:28:56

@Xezs: a mai nap néztem az áramos vezető pasit, tetszett, na az látványos is volt legalább.

Manyecska 2012.10.14. 20:29:01

@Xezs: mondjuk egy sertésbillentyűvel én se élnék szívesen, bár agresszív kismalaccal jobban megértenénk egymást:D..

Xezs 2012.10.14. 20:30:00

@Giraffa Camelopardalis Phd.: Tényleg idegesítő, ahogy pattog mint a nikkelbolha. Meg van róla győződve, hogy ő a fény hozója, minden magyar megváltója. Meg a tekintetén látszik, hogy brutálisan megtornáztatna mindenkit. Egy tornanáci.

vénszivar 2012.10.14. 20:30:15

@Manyecska: Látod! ez a szerjankó három percre kifingott s azzal lett címlapon.

Manyecska 2012.10.14. 20:31:29

@vénszivar: 40:D.. nekem meg 202-ig ment fel a vérnyomásom mútkor azt mégse:O:D..pont rajtam volt a kütyü..

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.14. 20:31:53

@Xezs: az, hogy tornanáci, az nem baj. de a fényhozóeffektus már igen. kimúlt a szerénység a világbul, oszt itt tartunk.

vénszivar 2012.10.14. 20:33:24

@Manyecska: Olyankor azonnal eret kell vágni !

Anomalocaris (törölt) 2012.10.14. 20:33:48

@ColT: Dehogy néztem, Seattle ipari körzetében sétálok.

Manyecska 2012.10.14. 20:34:39

@Giraffa Camelopardalis Phd.: nekem egy Norbi DVD-m van, 5 év után beraktam, oszt negyedóra múlva ledőltem az ágyba két konyakosmeggyel. Erre tisztán emlékszem:D:D..!

igazságos 2012.10.14. 20:35:15

@Giraffa Camelopardalis Phd.: de az legalább nem idegesít holmi "10 perc alatt mozgat a gép" cuccossal. Én ettől kapok agybajt.

Amúgy nekem meg alacsony a vérnyomásom, de nagyon. Az se jó.

Semmi se jó má. Ha van szenzáció, az a baj, ha nincs az a baj, ha valaki tornanáci, az a baj, ha nem mozog, az a baj...

Sokat unjuk itt magunkat, szerintem az mindennek a baja.

Anomalocaris (törölt) 2012.10.14. 20:35:18

@Giraffa Camelopardalis Phd.: Hát erre Én se találtam sose választ. Miért jó bedilizett táncoló elefántokat meg unottan maguk elé néző boákat bambulni?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.14. 20:36:15

@Manyecska: ezt én norbi dvd nélkül is kitűnően tudom csinálni :D

igazságos 2012.10.14. 20:36:36

@Manyecska: Rékáé durvább. Én a hasizomgyakorlatánál öt perc után kidőltem, ma 20-at tudok csinálni a 30-ból.

vénszivar 2012.10.14. 20:37:30

@Giraffa Camelopardalis Phd.: Az veszélyes lenne, mi lenne ha megnémulna !? Gondolni sem merek rá.

vénszivar 2012.10.14. 20:39:30

@igazságos: Fel kéne pumpálni a vért, nyomással. :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.14. 20:40:57

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: a múltkor az a rusnya boa éppen lenyelte az ártatlan kis patkányt az orrom előtt. most nem megyek egy darabig.

@igazságos: hülyeség. ízlés dolga minden, a vélemény meg szabad. én ritkán unatkozom, és sajnos azt is képes vagyok élvezni :)

Manyecska 2012.10.14. 20:41:25

@Giraffa Camelopardalis Phd.: :D:D
Különben Norbi skandálta folyton közben, az kicsit zavart a fekvésben..: HADDÉGJEN a zsííír!!, gyerünk, ne hagyd abba!!:D:D....gondoltam HELYES, húzzál bele öcsém:P!!
@igazságos: tényleg??? majd megtekintem, nekem hastánc DVD-m van!:) ja, meg zumbám.

vénszivar 2012.10.14. 20:41:43

@Manyecska: Papirom nincs róla, de gyakorlatom az annál több. Most bogarat tettél a fülembe, holnap veszek egy állat orvosit IS....

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.14. 20:43:10

@vénszivar: áá, jóval lejjebb kell azt, nem a hangszalagok magasságában, hanem a légcsövön. állítólag egy sima villával is megfelel. brrrr.

Anomalocaris (törölt) 2012.10.14. 20:45:11

@Giraffa Camelopardalis Phd.: Én ártatlan szardinellákat pusztítok. De képzeld, homokszem került a gépezetbe, elfogyott a Vifon, és elfelejtettem venni, így holnap nem lesz. Tanácstalan vagyok mi lesz így :/

England win The Ashes! 2012.10.14. 20:47:07

@igazságos: Biztos vagy benne, hogy majonéz volt? :)

vénszivar 2012.10.14. 20:47:26

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: Meg fogsz murdelni !?! De holnap vehetsz, vagy be vagy zárva ?:)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.14. 20:48:15

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: szerintem hatalmas változások előtt állsz. még a végén megtanulsz száraztésztát gyúrni.

Anomalocaris (törölt) 2012.10.14. 20:48:54

@vénszivar: Hétfőn nem járok boltba. Az szerdára és csütörtökre való. Lehet a szikémbe dőlök.

Anomalocaris (törölt) 2012.10.14. 20:50:53

@Giraffa Camelopardalis Phd.: Azért ha 20:45-ig ki kell húzni kaja nélkül, az kemény lesz! Vehetnétek Nekem lélegeztetőgépet.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.14. 20:54:49

@igazságos: ? He? Én 20-szal kezdtem, nemrég már a 80 is ment... Pár hét kellett hozzá.

Manyecska 2012.10.14. 20:55:35

@ColT: te Réka DVD-re tornázol???:O

Anomalocaris (törölt) 2012.10.14. 20:56:37

@ColT: Google Street View ;) Vasárnap este ez szokott az egyik program lenni. Végigjártam már fél Las Vegast meg Harkovot is, sajnos Mogadisuban nem járt a fotózókocsi, pedig az is érdekelne :D

lazarjozsef75 2012.10.14. 21:02:09

@Manyecska: Ennél jobbat nem is tehettél volna! :)

igazságos 2012.10.14. 21:06:27

@Dr Jozef Vengloš: biztos, mert többet is ettem belőle. :D

Még egynél tévedhet az ember...

Amúgy sokan mondták, a majonézt itthonról, Magyarországról hozatják.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.10.14. 21:09:54

@Manyecska: Na, coki! Méghogy sertésbillentyű!
Hát a f...om nem kéne???

Anomalocaris (törölt) 2012.10.14. 21:10:43

@Giraffa Camelopardalis Phd.: Csirkeláb van, meg meztelencsiga. Esetleg a békával lehetne kezdeni valamit.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.14. 21:13:19

@Manyecska: Még csak az kéne.
Tök magamtól.

@vénszivar: Ma? Kivánszorogtam a budira meg kajáért vaze :D

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: :D

Na ló éjt.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.10.14. 21:14:41

@Manyecska: Nekem eleve olyan dvd-m van, amin konyakosmeggyet esznek.

vénszivar 2012.10.14. 21:16:39

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: @Xezs: Srácok, riadó !!! nyisziati kirobbantotta a háborút, csak röviden : a zsidók győznek a fél világ ellen s ők fogják 7 hónapig temetni az ellenségeik hulláit !!! Ezt ti hoztátok a nyakunkra, most intézzétek is EL !!!
De gyorsan !!! Ez most nem vicc, ez halálosan komoly ! Basszátok meg.

igazságos 2012.10.14. 21:18:23

@vénszivar: fogják???? te hol élsz??? :D

igazságos 2012.10.14. 21:33:34

@vénszivar: ne kamuzz. Akkor nem írnál ilyet, hogy fogják...

Az ellopott 25 tyúk, jelentem, azóta se lett meg....

vénszivar 2012.10.14. 21:41:34

@Xezs: Baromi jó ! Még a fotóm is stimmel. Ezt holnap megpróbálom DVD-re kimenteni.Kösz. :):D

vénszivar 2012.10.14. 21:43:23

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: Most még nem, majd a háború alatt. De te jól járhatsz, lesz kajád bőven, még válogathatsz is. Lesz a bőség zavara........:D

vénszivar 2012.10.14. 21:44:39

@igazságos: Ó, hát azt mind elvitte a cica, ma pucolta őket, azért nem láttuk egész nap.

igazságos 2012.10.14. 21:55:05

@vénszivar: az oké, de hogy 25-öt? Igencsak éhes lehetett....

A vidéki élet szépségei, na meg a leleményesség...

England win The Ashes! 2012.10.14. 21:58:46

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: "Én ártatlan szardinellákat pusztítok."

Már kérdeztem a múltkor is, hogy miért csak szardinellát? Próbáld ki a jó dinellát is egyszer. :)

Anomalocaris (törölt) 2012.10.14. 22:05:06

@Dr Jozef Vengloš: Ez jódinella, mert paradicsomszószban van. A szar olajban.

England win The Ashes! 2012.10.14. 22:10:51

@igazságos: De lehet, hogy valami, khmm, "házi készítésű" volt. :)

Erről jut eszembe:

Faszi egy vidéki vendéglőben túrós csuszát rendel. Vár, vár, vár (nem kastély), de nem jön a kaja. Kérdi a pincért, de ő sem tudja, miért késik. Pasas vár tovább, majd gondol egyet, és benyit a konyhába, hogy rákérdezzen. Erre látja, hogy a szakács a farkával kavargatja a csuszát.
- Ember, maguknak nincs fakanaluk, hogy a brokáttal kavarja az ételt? - kérdi. Mire a szakács:
- Fakanalunk még csak lenne. Túrónk nincs.

igazságos 2012.10.14. 22:21:53

@Dr Jozef Vengloš: az amcsik nem főznek otthon, bolti volt. :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.15. 06:02:54

@igazságos: hat majonezt biztos nem csinalunk itthon, amugy a mustar es a kecsap utan messze lemaradva jon a majonez
van aki azzal keni meg a szenvicset, de nem gyakori, inkabb salatakba megy, pl krumpli
de azt is keszwn vesszuk mondjuk
nalunk egy uveg /flakkon/ eltart 2 evig

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.15. 06:04:40

ja, amugy mi hellman'st veszunk ha veszunk, semmi baj nincs vele
olyat meg nem lattam, hogy valaki pl hasabkrumplit tunkolt volna bele:)

vénszivar 2012.10.15. 07:00:19

@ColT: Már készülsz ? Hogy teszed, ha mozogni se tudsz.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.15. 07:18:46

@vénszivar: Ha veszek be fájdalomcsillapítót, akkor jó.
Csak ez gáz, ugyanis akkor túlerőltetem a hasizmaimat, és utána még jobban fáj (amíg hat, addig kajakra nem érzek semmit), meg nyilván ettől is kezdett el hőemelkedésem lenni hétvégén.

vénszivar 2012.10.15. 07:24:27

@ColT: 10 nappal a műtét után !? Siófokra emlékszem. Ha jól, akkor gondolom, hogy ott ilyenkor már kisebb a forgalom, mehetsz bringával is.
Vigyázz magadra ! Jó hírekkel várlak vissza. :)

vénszivar 2012.10.15. 07:26:20

@ColT: A BOLDOGSÁG ÉDES MADARA ! Cinege ?!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.15. 07:30:17

egesz szep szerelem szovodik itt a szemunk elott:)

vénszivar 2012.10.15. 07:37:18

@ColT: Megjött a büdös bogár ! VIII. ker. :)

Manyecska 2012.10.15. 07:51:44

@hagyma: :D@ColT: jóvan csak vicceltem@agresszív kismalac: hát, most hogy mondod.. :D

Manyecska 2012.10.15. 07:53:00

@agresszív kismalac: kéne, kéne, mér zsidó vagy??:O

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.15. 07:58:52

Rohadt hamar véget ért a hétvége:(

Manyecska 2012.10.15. 07:59:37

@igazságos: ja, meg gyün a net neki a faágokon át a zsinóron!!:D mega wifi!!:)

Manyecska 2012.10.15. 08:01:13

@batgirl: jó társaságban bizonyára szalad az idő!! Csak itt rohadunk meg egész nap:D:D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.15. 08:01:38

@Manyecska: miert ne, szerintem, lehet O catmother, es akkor...
ha nem, akkor csak buzi
@batgirl: hala egnek, egesz hetvegen meloztam, most jon 2off:)

Dr. Körömlakk ® 2012.10.15. 08:05:43

szépjónapot!
kurvára álmos vagyok.
releválni mán nemkell ugye?
mijeza befőttesgumi? á mindegy.

Dr. Körömlakk ® 2012.10.15. 08:06:47

@hagyma:

legjobb kaja, májasos kenyér, csípős pirosaranypöttyekkel és majonézzel.
esztet a zamcsik nem is álmoggyák.

Dr. Körömlakk ® 2012.10.15. 08:12:31

iPod Touch
iStyle
Apple support
GSM shop
iphoneszerviz

vissza akarok menni a mamához. ottan vót leójékkrém, papucs, vájling, kenyér, vaj, posta, kocsma, bót. csókolom. a szupportos kurvaistenit mán. hogy teli van a fasz ezzel.
asszem most jobban hétfő van mint egy hete.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.15. 08:17:58

@Dr. Körömlakk ®: hat a m ajasost az t en is szeretem, de nem kell ara majo meg nekem sem
bar itt azert sokan elutasitjak a majat meg jobban mint a majot
majonez mehet sima szendokba, szalmi, sonka stb ala kenyerre
en ha majasos kenyeret eszek, ahhoz voroshagyma, paradicsom, paprika

megamenn 2012.10.15. 08:19:34

@Dr. Körömlakk ®:
És van még ájtí, menedzsment, projekt, júzer, portfólió, oprendszer, helpdeszk, progyuszer meg élősó.
én is vissza akarok menni a mamához!

Manyecska 2012.10.15. 08:22:29

www.youtube.com/watch?v=BOhnvwu2ugw&feature=related nézzétek, asszongyák hogy az U-lakat a legbiztonságosabb a bringán azt mégis leszedik!!:O Szerintem vegyetek jóó vastag láncot /bárhol kapni/ rá lakatot oszt kézcsók.:O

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.10.15. 08:24:16

@Manyecska: Miért csak a metélt jó?:-p
(Láttál már zsidó disznót?)

Dr. Körömlakk ® 2012.10.15. 08:29:11

@hagyma: úgy is jó. ez a másik az én fejlesztésem, és kurvafinom.
a májasost lehet újhagymával, retekkel, paradicsommal, paprikával, persze. bááármivel. sőt! volt hogy savanyú csalamádét, vagy ecetes almapaprikát tettem rá, úgy is jó. a májas mindennel jó. monnyuk a porcukorral nem :)
@megamen: igen, csak ezek a szavak ebben a posztban vannak az elején minnyár. mán ottan besokkoltam.
mennyünk vissza.
de a mama házát megvették az ukránok, és szétbombázták a kiskertet meg mindent.
soha többé nem megyek arra :(
szerintem má az se a régi.
a lugasnak sincs nyoma, meg a hintánknak.
biztos ott is van más support meg ájtí meg a téeszcsé meg a varroda helyén valami lerakat vagy nagyker van. esetleg nemtom.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.10.15. 08:29:47

@Manyecska: Szkeptikus vagyok.
Az első kérdést elsumákoltad, héló!

Dr. Körömlakk ® 2012.10.15. 08:31:54

@agresszív kismalac: tuggyafaszom, én leót ettem, és abból is a csokis-dobozost szerettem a legjobban, mert abba lehetett egy kicsit olvadtan hagyni, és úgy kikanalazni.

retronom.hu/files/images/1979_leo.preview.jpg

Manyecska 2012.10.15. 08:33:46

@agresszív kismalac: én sumák vagyok tudod! most izgulok, nekem ilyen védelmem van: www.youtube.com/watch?v=T8lesJKSHgU&feature=endscreen&NR=1 pikk-pakk levágják:O..eccer mi is vágtuk a sajátomról az urammal fogóval mert berozsdállott a zár oszt reszeltük:D:(
Komolyan már milyen világot élünk, Leót a seggükbe:(

Dr. Körömlakk ® 2012.10.15. 08:34:04

ilyen volt a kocsmába. meg kisüveges kóla. e kettő volt a nasi alfája és omegája. vártuk az unokatesómmal a keresztapámat haza a melóból, mert meló után mindig bement a kocsmába, és a piálás után hozott nekünk ilyesmit. vagy ezt vagy azt.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.15. 08:36:26

@Dr. Körömlakk ®: igy igaz
hozzareszem, hogy amerika a szendok minsegeben, mennyisegeben, sokfelsegben verhetetlenek
mar elev a sokszinu lakossag miatt
Mary neha keny a majonezt, en sosem es forditva a maj
de altalabn kint eszunk ilyeneket, ott meg a standard szendok adottak, utan meg attol fugg hova megy el
tenyleg eszmeletlen mennyisegu szendofajta van
igen, a majasosat szinte mindennel lehet enni
csalamadeval hajjaj, minden fajta uborkaval is, en foleg nyerssel....

Dr. Körömlakk ® 2012.10.15. 08:40:29

@hagyma: rájöttem, hogy a májas az egy bianco kaja :)
ott nálatok ölég drága ahogy hallottam. a túrórudi is 4 dollár vót 3-4 éve. az brutál azért.
megogy a májat az amcsik basszák ki a kukába. de szinte minden nyugati államban így van ez. nem tudják mi a jó.
monnyuk a tüdőtől, és egyéb belsőségektől nekem is forog a gyomrom. de a májacska finom.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.15. 08:47:18

@Dr. Körömlakk ®: rudit meg sosem vettem, nem szeretem, asse tudom hol lehet kapni
kenomajas 2 fajta van, ami nepszeru, 2-3 dollar, nem tetel, sima maj is van, marha vagy sertes, de az mar nem mindenhol, inkabbb az olcsobb kajak koze tartozik, mint a dragak koze, sot!
csirkemaj a legolcsobb valami 1 dollar 20 deka
sajnos a nejem nem eszi, igy ritkan fordul elo nalunk
minden mas meg elkepzelhetetlen is, bar mar lattam pacalt es marhaagyvelot is
liba vagy kacsamajat meg kell rendelni elore a boltban, akkor van
na az kurva draga, 50 60 dollar egy husz deka
de maga a liba meg a kacsa is aranyarban van
80 dollarert akartak adni ilyen babylibat vagy kacsat/ 2kg tan/? mar nem is tudom
annyiert veszek egy fel borjut

Manyecska 2012.10.15. 08:50:11

@hagyma: rudit csak fejletlen országokban lehet kapni csaxólok. :))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.15. 08:50:47

@Dr. Körömlakk ®: pedig mar harmadik karacsonyunk volt, hogy na majd en megmuatom neked, mileyn a liba- vagy kacsapecsenye, meg ha lehet a majukat is
eleteben nem evett se libat se kacsat plane nem a majukat hat ez tenyallas

Dr. Körömlakk ® 2012.10.15. 08:53:40

@hagyma: magyar bótba, és a keleti parton. mittomén. én szeretem a rudit, meg a barátom is imádja, de ritkán vesz. mikor itthon van. akkor betankol. mondta, hogy a magyar boltokban minden magyar cuccot be lehet szerezni, de kurva drága. hát ki köll azt vinni nyilván. libákról nem beszéltünk :)
magad miatt mé nem veszel kis csirkemájat, osz csinálod meg, lehet Mary is megszeretné.
kabbe a fejletlenemet :P

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.15. 08:53:58

@Manyecska: a zteny
jelzem
mint mondottam volt, nem szeretem a rudit, de........
itt mindent meg lehet kapni, csak neha vezetni kell erte 12 orat, vagy megrendelni
es ugy nem tul gazdasagos
itt ashevilleben egy europai bolt van, egyszer megalltunk, mert arrafele jottunk el
vettem ruszlit, mer mekkivantam
valami 12 dollar volt 7 deka
ezek a keleteuropai "szarok" kurva dragak
nem eroltetem

Dr. Körömlakk ® 2012.10.15. 08:55:07

@hagyma: itt az idő. nem hajlandó megkóstolni?

@Manyecska: jahogy ezt Te írtad? akkó más, érezzük az élét :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.15. 08:57:25

@Dr. Körömlakk ®: nem szereti meg es az az erdekes, hogy egyre kevesbe hianyzik nekem is
3-4 eve havi szinten csinaltam
de O me, eszi meg
bimbozo kapcsolatunk kezdeten rabeszeltem egy zuzaporkoltre, es a szerelem nagy ur evett belole, de lattam azt az arcot...
nem eszik belsoseget a vilag minden kincseert sem
evvan
de mar nem zavar
elmult a velospacal-szivporkolt- hurka- stb.
raadasul vagy 2-3 eve rendeltem /csak magamnak/ hurkat egy magyar hentestol floridabol
es nem volt jo...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.15. 09:00:54

@Dr. Körömlakk ®:
de, a kacsat, meg a libat megkostolna az tuti, pulykat is eszunk
de horror aron nem er annyit meg nekem sem es meg lehet nem is szeretne, elehet nem is tudnam megcsinalni
de iden karacsonykor szoba fog kerulni megint az tuti
csak raM ne zarjak a boltot ha nem veszem meg

vénszivar 2012.10.15. 09:01:15

@Dr. Körömlakk ®: Hiába erőlteted. Nincs rá pénze ! Had zabálja csak a kínait, a kutyákból készült óccót. :)

Dr. Körömlakk ® 2012.10.15. 09:02:15

@hagyma: na a zuzapörköltet én sem eszem meg, meg a pacalot sem, meg a szívet sem.
a magyar hentes meg biztos rájából meg kardhalból csinálta a hurkát.
mit szólna Mary egy jó kis kocsonyához, vagy szalontüdőhöz :D esetleg körömpörkölt.. bár az nem belsőség, de azért van egy bája... :) avagy sültvér miszerint... :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.15. 09:03:45

@vénszivar: na most megint tegyem be a penteki fizetesi csekkemet?
nem tesz jot a kozerzetednek, amultkor is kiborultal
bankszamlanak nezted:)
irigykedve neztel a "bankszmlamra" mire felvilagositttalak, hogy ez egy 2 hetes csekk:)

Dr. Körömlakk ® 2012.10.15. 09:04:06

@hagyma: hogyhogy a pulyka ára horror? hát Ti pulykát zabáltok hálaadáskor, nem? vagy CSAK akkor?
@vénszivar: meg a hamburger, meg az epplöpáj...
jó kis lángoltkolbász, meg somlói...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.15. 09:05:42

@Dr. Körömlakk ®: kocsonyat sem, kormot sem
ezeket mar gyartottam hazassagunk alatt es boldogan nezte milyen joizuen eszem
de nem kivanta kostolni
na 3 ora
kiengedtem a faradt gozt a melo utan/ megittam par doboz sort:)
joccakat

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.15. 09:07:19

@Dr. Körömlakk ®: a pulyka nem, a liba, meg a kacsa
a pulyka az tomegtermek, de nem is esszuk csak halaadaskor, mer annyira nem szeretjuk
1 evben egyszer eleg
raadasul olyankor kapunk mind a ketten egyet egyet
meg el is kell ajandekozni
nateleg L

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.15. 09:10:57

MIja téma?
az volt már hogy befőttesgumit nem veszünk Ipod szervízből?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.15. 09:11:03

@hagyma: ja persze ev kozben a pulykat beledaraljak mindenbe virslibe, felvagottba, pulykasonka stb.
night

Manyecska 2012.10.15. 09:11:48

@dr. phil. Sün‼ ツ: szia, adnál kölcsön intimbetétet? szükségem lenne rá!:P@Dr. Körömlakk ®: :D jaja! @agresszív kismalac: különben te hanyas vagy, szerintem fiatalabb nálam!? Én 75-ös. :D

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.15. 09:12:50

@batgirl: Szíja édes! Jól aludtál?

Szervíííízből semmit, mert rozsdás.

vénszivar 2012.10.15. 09:13:04

te még nem jöttél rá, hogy a normálisabbja, téged azért utál, mint a szart, mert te csak a pénzről ugatsz s hogy te milyen jól élsz. Az utolsó öt böfögésedbe meg csak a drágaságról sírsz. Nagy barom vagy te ! Háry tivadar. Egy gyengeelméjű nyomoronc !
Töröld ki a seggedet a papíroddal, aztán a kutya dög után, ugyan azzal a pofádat.

Manyecska 2012.10.15. 09:15:58

@atpijkamo: te az apja vagy??:O Már akartam kérdezni!!
:))

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.15. 09:18:48

@atpijkamo: szia szivem:) hol jártál az elmúlt időkben?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.15. 09:22:30

@Manyecska: Azért annyival nem fiatalabb nálam.

@batgirl: A halottak nem szoktak járkálni. Illetve még nem vagyok az, csak itt csendben haldoklok. A férfiak nem bírják a betegséget. Marokszámra eszem a hidegkutyát és a cévitamint...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.15. 09:23:10

@Manyecska: en tudok, mert lefekves elott venhulyevel ellentetben meg tusolok:)
@vénszivar: te ezzel tematizalsz ven buzi, de egy bejegyzesemet sem tudsz idezni, hogy en jol elek, vagy dicsekednek, en veled ellentetben kurva sokat melozok, amit nem tagadom megfizetnek,d e semmi tobb
nekd javaslom kezdj el melozni, hatha jobb lesz a kozerzeted
igen bazmeg, nem veszek 80 dollarert 2 kilos kacsat, en nem igy mulatok

Dr. Körömlakk ® 2012.10.15. 09:23:49

@batgirl: én nemtom, csak mondom megkérdem, mert úgy néz ki. és szeretem tudni a függelmi viszonyokat, meg a zaftos részleteket.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.15. 09:24:19

@Dr. Körömlakk ®: A fijúk a szúnyogot is, röptében. Jelentkezni lehet, a cím a szerkesztőségben. Bár most még fertőzök...

Manyecska 2012.10.15. 09:24:38

@Dr. Körömlakk ®: mért sok vagy kevés??:O :)@hagyma: akkor onnan írsz?:D a tusoló alól,hmm:P :)

Zsíros Bödön 2012.10.15. 09:25:00

Az iStyle csak egy nyomoronc reseller bolt, ha ennyire nem bízol a kis sufni GSM boltokban (és joggal!), akkor miért is nem mentél fel a pesti hivatalos Apple boltba? Úgy írja le az író, mintha ennek a resellernek köze lenne az Apple supportjához.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.15. 09:25:11

@atpijkamo: a cévitamint értem, csak a kutyát nem, de gondolom valami bogyó.
Valami járvány van. Nekem a neocitrán és a algoflex kombi szokott használni.Meg az alvás. Ja, és citrom, nem c vitamin.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.15. 09:26:01

@Dr. Körömlakk ®: "zaftos részleteket."

Gyere tartani a gyertyát! Ifjú koromban szégyellős voltam, de elmúlt.

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.10.15. 09:26:03

@vénszivar: Haláli!
Hozzá nem szólhatok, mjert nincs jogom. De attól még érdekes elme lehet.
A haverjai nemigen sietnek.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.15. 09:26:15

@Dr. Körömlakk ®: ja, ha dugok is valakivel, az nálam nem egyenjogú a függelmi viszonnyal:)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.10.15. 09:28:46

@Manyecska:
Persze!
A nyúlnak tuti vannak alig használt intimbetéttyei, majd kérek tőle.

Manyecska 2012.10.15. 09:28:54

@Dr. Körömlakk ®: figyejj nem dukknak:D de!! mindkettő fertőzős. neked nem gyanús kicsit??:))

Dr. Körömlakk ® 2012.10.15. 09:29:32

@Manyecska: mi? a kérdés?
@atpijkamo: eszembe sincsen, csak kérdeztem.
@batgirl: bla bla bla :D

vénszivar 2012.10.15. 09:29:33

Persze, hogy nem élsz jól ! Nyomorogsz a niggerek házába..., még két egyforma tányérod sincs te barom, állat.

Manyecska 2012.10.15. 09:30:20

@Dr. Körömlakk ®: jah semmi:D @dr. phil. Sün‼ ツ: izééé, kedves vagy, de a nyúllal tamponálást fogok végrehajtani:))))))

Dr. Körömlakk ® 2012.10.15. 09:30:47

@Manyecska: akkómeg mégiscsak dukknak. homárszercsi. Istenem, remélem a lakkzin kalbász is lesz. és meghínnak.

Manyecska 2012.10.15. 09:31:27

@vénszivar: hát mért nem küldesz neki kettőt???:)

vénszivar 2012.10.15. 09:31:40

@atpijkamo: A szúnyog az nagyon sovány. A legyet, az már elmegy, de az igazi, no azt nem árulom el.:)

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.10.15. 09:31:44

@agresszív kismalac: Végy egy "kóser" malackát.
Zsidó által írt receptgyűjteményben volt. Természetesen egy nemzsidó baráttól gyűjtötte a receptet.
Forrás délután lesz, mert a könyv Anyucié.

Dr. Körömlakk ® 2012.10.15. 09:34:58

nekem az tecett, mikor a gordonremzi elment madárpókvadászni a helyiekkel, és belebaszták a forró olajba, és jómegették. ehhe képest a csülköspacal seholsincs. pedig azt is utálom, csak a szaftyát szeretem.

vénszivar 2012.10.15. 09:35:03

@Manyecska: küldjön neki a ribanc anyja, MI?lédi!-től szabadon !:) MI?lédi!

Dr. Körömlakk ® 2012.10.15. 09:36:37

@vénszivar: megnéztem ma reggel a körömlakkot, annyira icipici betűkkel van rajta a szöveg, hogy nem tudom elolvasni. valami márkás szar, sztem nem kínai.

Dr. Körömlakk ® 2012.10.15. 09:38:14

@Manyecska: te mit és mennyit szíttál a hétvégin, és volt-e benne hasadó anyag? :D

Igivel mi van? van már traktorosfijúja, aki kőgazdag, eltarcsa, és minnyár meghal a kövér örökség reményébe. mármint az Igi reményébe.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.15. 09:39:23

@vénszivar: "A szúnyog az nagyon sovány"

Úgy értem, az ügyesebbje. A legyet még a féllábú is.

@batgirl: "a cévitamint értem, csak a kutyát nem"

hidegkutya = COLDREX

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.15. 09:39:47

@Dr. Körömlakk ®: hehehe..nős pasival nem szerelmesezünk:))

vénszivar 2012.10.15. 09:40:18

@Dr. Körömlakk ®: Ja! Azért írják olvashatatlan kis betűvel, mert márkás. sufni tuning, maláj:) vagy viett kong:)
léptem.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.15. 09:40:51

@atpijkamo: erre tippeltem, csak valahogy nem tudtam összehozni.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.15. 09:41:09

@batgirl: "neocitrán"

Már fölszippantottam a gyógyszertári készletet. Semmi hatás.

vénszivar 2012.10.15. 09:41:45

@batgirl: Nem muszáj csak szerelemből. Néha csak az íze kedvéért ! JÓ tudom, tudom.....!:)

Manyecska 2012.10.15. 09:44:25

@atpijkamo: melyik végeddel?? /bocs:D:D!/

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.15. 09:45:50

@Manyecska: Azt mondod, talán a fölsővel kellett volna?

Manyecska 2012.10.15. 09:46:05

@batgirl: anya, nős pasival a legjobb, csak akkor tilos rúzst használni..:D:D meg egyéb "praktikák"..szőke hajszálak a zakón stb:P:P

Manyecska 2012.10.15. 09:48:03

@atpijkamo: :D úgy valahogy! Lehet tőlem kaptátok, monitoron át is terjed.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.15. 09:49:46

@Manyecska: "praktikák"

Azok nem használnak, míg álmomban beszélek.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.15. 09:51:18

@Manyecska: Léci, máskor széjmaszkban homározzál.

Mindenki azt hiszi, hogy az a fehér orvosi maszk megvédi a fertőzéstől. Pont fordítva. Attól véd, hogy ne adja tovább.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.15. 09:53:34

@atpijkamo: valami gyulladás csökkentő is kellene
@Manyecska: tudom, maradi vagyok, de nem osztozkodom

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.15. 09:55:52

@dr. phil. Sün‼ ツ: hamár konkurencia van, akkor megette a fene az egészet.

@vénszivar: ízért max valami ételt próbálok ki

Rosszindulatú Vászka 2012.10.15. 09:56:01

@dr. phil. Sün‼ ツ: ez a csúcsa az amúgy igen színvonmaals cikknek

"A kocsmáros szomorkodott a Borsnak, hogy az egyik legkedvesebb vendégét veszítette el"

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.10.15. 09:56:30

Ez lett végül a hétvégi? Azt hittem, rázárták a népre a biztonsági reluxát. :)

Manyecska 2012.10.15. 09:57:23

@batgirl: ÉN SEM osztoztam!! Akkó valszeg nem hat évig voltunk volna együtt..@atpijkamo: ja igen!:D

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.15. 09:59:01

@Rosszindulatú Vászka: dehát ez volt az igaz!! szomorkodó volt na!

Dr. Körömlakk ® 2012.10.15. 10:01:55

@batgirl: még a végén én is Igazságos leszek. gáz.

Manyecska 2012.10.15. 10:06:32

El nem tudom képzelni hogy kerül egyáltalán befőttesgumi egy szervizbe?!

Dr. Körömlakk ® 2012.10.15. 10:07:42

@Manyecska: kivette a coffjából a szegál.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.15. 10:08:04

@Manyecska: A szervizesek is szerethetik a kovászos uborkát.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.10.15. 10:08:12

@Rosszindulatú Vászka:
Na ja.
Hát a szinvonalrú nem a korcsmáros tehet.

@Dr. Körömlakk ®:
Mér, bux a traktorosokra?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.15. 10:08:31

@Dr. Körömlakk ®: hú..az tényleg nem volna jó dolog.
kettő belőle..azt hiszem fel is mondanék

Dr. Körömlakk ® 2012.10.15. 10:10:44

@dr. phil. Sün‼ ツ: kizárt. megaztán másban sem egyezünk.
@batgirl: bezárna a zinternett.

-neked milyen neted van?
-inter.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.15. 10:15:28

@Dr. Körömlakk ®: jééééé, nálam is:)))))))))))
neked is négycsillag a PIN kódod?

Dr. Körömlakk ® 2012.10.15. 10:16:45

@batgirl: komoan mondom, honnan tudod? és hogy pont itt vagyok, azt írsz nekem. hallod, mennünk kéne plázázni valami csótányroppantóba.

England win The Ashes! 2012.10.15. 10:16:49

@Manyecska: Rubbish! Northamptonban van egy román bolt, ott kapni igazi, magyar pirospöttyöst. (Meg állítólag Londonyba' is kapható valami magyar boltban, nade az nem kunszt.)

Manyecska 2012.10.15. 10:19:24

@atpijkamo: megtörtént sztori: pasi este beszél telefonon hosszan, pedig egész nap együtt dolgoznak de ugye:)..kisétál a teraszra -tél van, már nem csak a teraszon- kisétál papucsban:P /nem mamuszban!:D/ fürdőköpenyben..visszasétál...közben lakótárs benéz szúrós szemekkel, enyhe gyanúval....férfi kihúzza magát, lazán áll a szoba közepén....csak épp tiszta hó a papucsa!:D:D :P

Dr. Körömlakk ® 2012.10.15. 10:19:53

@Dr Jozef Vengloš: pirospöttyöst bármelyik nagyon kamionforgalmú út mellett kapsz. tovább is tart mint egy túrórudi.

Manyecska 2012.10.15. 10:20:42

@Dr. Körömlakk ®:n is úgy értettem:D:D!! @Dr Jozef Vengloš: na jó de úgy nem ér.

Dr. Körömlakk ® 2012.10.15. 10:22:20

@Manyecska: mink a földön járunk :) northempton.... hógyne! balástya magassága, oszt jóvan.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.10.15. 10:22:54

@Dr. Körömlakk ®:
Hát a fotó alapján ölég sok mindenben egyeztek!
Két lábatok van, meg két kezetek.
Didkókrú nem tok nyilatkozni, mer az ugye lemaradt a fotódrul, de szerintem az is stimmel.

Xezs 2012.10.15. 10:25:45

@Manyecska: ejnye no, mik ki nem derülnek itt rólad

Manyecska 2012.10.15. 10:27:03

@Xezs: nem, mondjuk szőke nem vagyok.
Én voltam a család fekete báránya, mindig is sajnos..

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.15. 10:27:45

Jajj! Meséjjetek lebukásos sztorikat, míg várjuk az esedékes posztcunamit.

Manyecska 2012.10.15. 10:29:30

@atpijkamo: ki az a hülye rajtam kívül:P aki vállalja???:))))

Tehénnel ér?:P

Manyecska 2012.10.15. 10:30:44

@batgirl: lakótárs= feleség! /már papíron/ :((

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.15. 10:33:32

@Manyecska: "rudit"

Demszkiét megöröítették, bárhova nézel a városban, a járda szélén méterenként ilyen zöld vasrudak állnak ki a földből, demszkirúdjai. A golyói meg ott vannak a villamos sinek mentén sorban. Eztcsinájja utána Tarlós!

A Rudi fiát ismerem, akiről a túrórudit elnevezték. Mármint a papáról. Nem egy szószátyár gyerek. A közlekedésieknél volt rencergazda.

Xezs 2012.10.15. 10:34:19

@Manyecska: És mit mondtak a nős faszik? Hogy romokban a házasságuk és úgyis válni fognak? Aztán meg mégse? :)

Manyecska 2012.10.15. 10:34:28

@Xezs: ne izéjjé felnőtt gyerekeik voltak nem is laktak már..ott..csak ugye, a presztízs meg a jelentős vagyon, ki akarna felezni, örökség is ugrik:P

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.15. 10:34:58

@Manyecska: Te nem ismered azt a formulát, hogy "egyik barátnőmmel történt..."?

Tehenes is jöhet, persze. Van aki arra is fel tud izgulni.

Manyecska 2012.10.15. 10:35:41

@atpijkamo: :D:D!@Xezs: nem többesszám ez:P Rádférne egy kis kaland ám csaxólok.

Manyecska 2012.10.15. 10:36:41

@atpijkamo: ja EZ EGYIK BARÁTNŐMMEL történt! nem mondtam?? :))

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.15. 10:38:27

@Manyecska: na azt értettem, csak a storyt nem. Mi volt a lebukás?

Manyecska 2012.10.15. 10:41:50

@batgirl: hát a szoba közepén a tiszta havas papucs, felvet kérdéseket. Lebukás sosem volt. De a sztori jó. szerintem..Szentendrén sokat sétálgattunk emléxem, ott pl.nyugodtan lehetett...

2012.10.15. 10:43:04

@Manyecska: Hogy kerül egy befőttesgumi a szervizbe? Lehet, hogy nem is szervizbe, hanem egy befőtt szaküzletbe vitte a telcsijét, ott meg csak így tudták megjavítani!
Különben én mindent meg tudok javítani! Ha hozzám hozza, akkor körbetekerem neki celluxal és azt mondom, hogy védőfólia!

Manyecska 2012.10.15. 10:43:37

Érdekes, éjjel vele álmodtam /kellemes volt/ pedig ez már rég volt:( :O:O

Manyecska 2012.10.15. 10:45:20

@jobbfácán: nekem az jött le hogy rendszeresen használhatják..? azért ez gáz..

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.15. 10:46:25

@atpijkamo: lebukós sztori, hát olyanom nincs. én mindig bevallottam mindent előre! :D

helianthus 2012.10.15. 10:49:17

@megamen: hát ez az, erről beszélek. Vagy varratok egy ruhát, biztostűvel összefogatják a varrásrészeknél és azt mondják, 15 ezer. :)

Manyecska 2012.10.15. 10:49:40

@Xezs: különben tök mindegy mert én meg férjnél voltam, de csak papíron:P

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.15. 10:50:48

@Giraffa Camelopardalis Phd.: De hát valmelyik barátnőddel csak történt...

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.15. 10:54:10

@agresszív kismalac: "@Manyecska: Na, jó. Tippelhetsz még egyet."

Jé! Malacot mindenképpen 30 alá tettem volna.

Manyecska meg CSITRI!

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.10.15. 10:54:25

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: Erre csak kedvenc barátném mondását tudnám citálni a zsidó dilemmáról, miszerint:
SZALONNA FÉLÁRON!

Manyecska 2012.10.15. 10:55:09

@Xezs: hát ez most nagyon fogós, nagyon ravasz kérdés!:) nem tudom.

2012.10.15. 10:55:55

@Manyecska: Papíron voltál férjnél?
Mint a Faludy Fanni? :)
Azt is egyszer megkérdezték, hogy egy ennyire idős emberrel nem unalmas a házasélet?
-Á! Dehogy! Ma éjjel is háromszor................................................................................................................................azt hittem hogy meghalt!
:)))))

Manyecska 2012.10.15. 10:56:21

@atpijkamo: én csitri??? megint kezded??:P szerintem korombeli lehet a malac.

Manyecska 2012.10.15. 10:57:52

@jobbfácán: :D:D:))))))))))) na, az ötvenes éveiben még korántsem halódik az ember, gyereket is tud csinálni. Hajjaj!!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.15. 10:58:14

@atpijkamo: hááát, azokkal se. ilyen hűséges típusok mind.

de eccer elmentünk a barcsinőmmel táncitánci, oszt két fiúka nagyon nem akart minket békénhagyni, pedig szerintem láccott, hogy leszbiestét rendeztünk, meg el is lett magyarázva. mégse akartak más égtáj felé indulni. aztán végül megmondtuk nekik, hogy nagyon tetszenek ők, csak ma éppen nem jó, de ha ma békénhagynak, holnap találkozunk velük itt és itt. namost ez a megbeszélt hely látszott az emeleti lakás ablakából is, elég jót vigyorogtunk ott fenn :D na, hát így rontják el a nők a férfiakat :D.

Manyecska 2012.10.15. 10:58:49

@agresszív kismalac: hát jó hogy nem melegezed le!!?:D :P :))

Dr. Körömlakk ® 2012.10.15. 10:59:31

@dr. phil. Sün‼ ツ: de ezen logika mentén Te is lehetsz bármikor Igi.

na kihány éves?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.10.15. 11:02:18

@Dr. Körömlakk ®:
A Manyecs 37.
Te 35.
Másrú nem tudok.
Kérem, kaccsojja ki!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.15. 11:04:11

@Dr. Körömlakk ®: az nem érdekes kérdés..hanem
ki kivel?
:)

Manyecska 2012.10.15. 11:04:45

@Giraffa Camelopardalis Phd.: jajj a "közgáz leszbi" csajokból lesznek majd a megcsalt feleségek idősebb korukban, most ez eszembejutott....még..:(
:D

Dr. Körömlakk ® 2012.10.15. 11:05:46

@batgirl: perszehogy, de az az infószerzésem dugába dőlt, senki nem mond semmit.
a Lalyossal mi van?

Manyecska 2012.10.15. 11:05:47

@batgirl: én kivételesen senkivel:D

Manyecska 2012.10.15. 11:08:20

@Dr. Körömlakk ®: ő meg dugóba dőlt. láttuk!:)))))))))))

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.15. 11:09:36

@jobbfácán: :))

Erről jut eszembe...

Francia tengerpartra kihívják a rendőrket, hogy egy pasi egy hullával szeretkezik a homokon. Kimegy a járőr, aztán vissszaszól a központba:
- Téves riasztás, nem halott a nő, csak ANGOL.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.15. 11:09:58

@Dr. Körömlakk ®: mittudomén
kavar az mindenkivel
gondolom, házat vakol és természetbe kéri a fizetését

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.15. 11:10:22

@Manyecska: közgáz?? messziről, max :)

@Dr. Körömlakk ®: hát én minnyár megyek nyugdíjba :)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.15. 11:10:45

@Dr. Körömlakk ®: "a Lalyossal mi van?"

Falaz. Gondolom. Vagy vakol. Vagy burkol. Vagy iszik.

Dr. Körömlakk ® 2012.10.15. 11:10:55

@Manyecska: bebasztak a zöldágnál, oszt azóta is ottan egyensúlyoznak a tetőn :D

Manyecska 2012.10.15. 11:12:26

@Dr. Körömlakk ®: bocs, én naiv kislány vagyok még mi az a zöldág??:D vergődik rajta :P?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.15. 11:12:30

Ha valaki összefutna a blogmocival, csókoltatom.

Dr. Körömlakk ® 2012.10.15. 11:12:31

@batgirl: @atpijkamo: na hasollókat képzelek én is. rágyógyult a kezére a fángli meg az ászokosüveg.
@Giraffa Camelopardalis Phd.:
iiiiigen :D én meg csecsszopó leszek :D

Dr. Körömlakk ® 2012.10.15. 11:15:12

@Manyecska: házépítéskor akkor állítanak egy ház tetejére (a tetőre konkrétan) egy májusfa-féle tákolmányt, ha mán kb szerkezetkész. ez ilyen építőipari zsargonfokozat arra, hogy igyunk, tető alá hoztuk.
innen kezdik elbaszni a burkolók, villanyszerelők, festők, stb... :)

Manyecska 2012.10.15. 11:18:15

@Dr. Körömlakk ®: tényleg?:) Lájosban bízhacc már ami a sörözést illeti:P

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.15. 11:19:32

@Dr. Körömlakk ®: Mermennyi? Elég az évtized, ha szégyellős vagy.

Dr. Körömlakk ® 2012.10.15. 11:19:44

@Manyecska: ahhon kéccség nem vót. (ez mónikasósan volt ragozva)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.10.15. 11:20:04

@agresszív kismalac:
Ja.
Cigányzsidó.
Ráadásul homokos.

@Dr. Körömlakk ®:
Mé, több?

@atpijkamo:
Egy tisztességes sün nem tesz olyant!!!!4!!4

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.15. 11:21:37

@agresszív kismalac: "Szeretem az okos csajokat."

:)) Báháh! Ezért szeretek idejárni.

Manyecska 2012.10.15. 11:23:14

@atpijkamo: bÁHHHHÁhhh...nem mindenkinek jön be a leszbiközgáz!!:))

helianthus 2012.10.15. 11:24:57

@atpijkamo: ez most nem volt szép tőled, mackópapa. Igenis vannak okos csajok. Én mondjuk egyet sem ismerek, de mesélte egy barátom, aki nem mellesleg hekker. :)

Manyecska 2012.10.15. 11:28:48

@dr. phil. Sün‼ ツ: most félrenyeltem. Te, akinek Lutra-albumja van mellképekből???:D

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.15. 11:29:33

Pl. az itteni csajok is okosak. Még az is, akire azt mondják buta, mert annak is van esze, csak mondjuk nem minden témában.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.15. 11:31:48

az összes orvosnak meg tudósnak üzenem ezúton is, hogy rohattul nem érdekel senkit a gorilla genomja, meg a klónozás, hanem a náthavírus ellen kéne valamit kitalálni sürgősen, baccák meg, 2012 van!!

Manyecska 2012.10.15. 11:33:23

@Giraffa Camelopardalis Phd.: :))))))))))) dáthás vagy? Aspro-C és imádkozom érted. Nekem másfél hétig tartott ez most:(( ami nem öl meg, megerősít gondolj bele:P

Manyecska 2012.10.15. 11:34:25

!! Nodehát 200 féle dáthavírus él.
Ilyenkor az összes bennem bulizik:P tuti:(

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.15. 11:34:37

Az influenzavírus ellen is lehet oltást csinálni, csak egymillió forintba kerülne, és nem venné senki, és hetente kéne ismételni az oltást. Hja, a természet kegyetlen.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.10.15. 11:34:52

@helianthus:
Nemá bakker!
Hekker?
Amollyan szkriptikid?

@Manyecska:
Jaja.
Az album csak az alibi.
Azér szerecc még?

@Giraffa Camelopardalis Phd.:
Nátha ellen?
Hózipálesz, macskapöcsepaprika, nyelesgyóccer.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.15. 11:35:19

@Manyecska: vasbul vagyok, golyó nem fog, de a nátha igen. azér köszi, három fürdöttlégymárja megteszi :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.15. 11:37:15

@dr. phil. Sün‼ ツ: azt a macskapöcsepaprikát azt gondolom közvetlenül a nyelesgyóccer előtt kell bevenni, ugye??? :D

Manyecska 2012.10.15. 11:40:31

@atpijkamo: ti egy zöldág alatt vagy mi...buliztatot hétvégén hogy mindegyik beteg??@dr. phil. Sün‼ ツ: fáramászni??:D

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.15. 11:40:44

@dr. phil. Sün‼ ツ: "@Manyecska: ... Azér szerecc még?"

18 elmúltál? Nempedofil.

Manyecska 2012.10.15. 11:41:38

@atpijkamo: HAHA:)) @Manyecska: na, a hétvégén előtt egy k van! már nem egy k@rva, k betű.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.10.15. 11:42:05

@atpijkamo:
Nem egésszen.
Éppen a 6-dikk évemet taposom.

Manyecska 2012.10.15. 11:43:26

Infralámpa, kamillás gőz /már nem buzikkal, inhalálni!/, ágytevékenység:D, gyónás, stb!

Manyecska 2012.10.15. 11:44:56

@dr. phil. Sün‼ ツ: az jó, akkor majd verlek:D:D!!! Nem szokásom, a fiamat eccer fektettem a térdemre és poroltam ki arra viszont emlékszem:D nehéz eset, vad mint az apja. Kellett nekem összeállnom vele:( :P

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.10.15. 11:48:02

@atpijkamo: Erről a társkeresős szófordulatok dekódolása jutott eszembe.
harmincas- 39 éves

Manyecska 2012.10.15. 11:53:35

Dél lesz. megyek bótba.@Giraffa Camelopardalis Phd.: nincs sólámpád? én odatettem arcom mellé oszt úgy próbáltam aludni. Tömény só, megnyaltam, remélem a szomszéd nem látta!!!

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.10.15. 11:54:16

@Manyecska: Összeállni még csak-csak. Összefeküdni nem kellett volna!

Manyecska 2012.10.15. 11:54:54

Meg sós vízzel átmostam az orrlukaimat egész lefolyik a szádba, jógi módszer!:P csak közben nem szabad megfulladni, egy hátránya van:D:D:D nem eccerű.

Manyecska 2012.10.15. 11:55:57

@dr. phil. Sün‼ ツ: a malac lesz az:D!@agresszív kismalac: jó, igazad van, de 7 év alatt csak lefekszem vele!?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.15. 11:58:57

@agresszív kismalac: :))

Faszfasz. Látszik már, hogy nem csaj vagyok?

Az okost elismerem, nincs azon mit tagadni.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.10.15. 12:00:00

__________________________________________________________________________________________Dél_van.________________________________________________________________________________________________

Manyecska 2012.10.15. 12:00:08

@atpijkamo: Az okost elismerem, nincs azon mit tagadni.

kösz! lefejeltem a monitort..:D

Manyecska 2012.10.15. 12:01:31

@dr. phil. Sün‼ ツ: Te! szerintem neked menne az "orgazmus egyszerre.." D:?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.15. 12:05:04

@Manyecska: "@agresszív kismalac: jó, igazad van, de 7 év alatt csak lefekszem vele!?"

Hormonrab embik!

Most csak Féli helyett mondom a mantráját.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.10.15. 12:15:00

@atpijkamo: A hétfő 20.45-ös paradicsomos apróhalkonzerv rabjának tényleg jobb lehet lenni.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.15. 12:20:12

@agresszív kismalac: "@batgirl: A 'c' betűnél."

- Laci, hogy kell ebben a programban törölni?
- Nyomd meg a cét!
- Lacccccí, hogy kell ebben a programban törölni?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.15. 12:21:59

- Miért firkálsz filctollal a kistestvéredre C betűket?
- Becézem.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.15. 12:27:10

@atpijkamo: hehe..úgy veszem észre, hoyg jobban vagy:))

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.15. 12:28:04

@batgirl: Influenzás vagyok, nem alzheimeres.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.10.15. 12:31:40

@atpijkamo: A mi családunkban meg a dugás réges-régi hagyomány.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.15. 12:32:18

@Manyecska: begbróbálom. ha nem jönnék hamarost, aggor begfullattam.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.10.15. 12:33:33

@atpijkamo: Pedig az Alzheimer pont jó az influenzára- elfelejted, hogy beteg vagy.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.15. 12:33:45

-Doktor úr! Hogy hívják azt a németpasast, aki eltünteti a dolgaimat?
Heinrick?
-Nem asszonyom, Alzheimer.

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.10.15. 12:37:57

@agresszív kismalac: Folytassa, Columbus. Papokat kérdeznek:
Hogyan ismerjük fel a zsidókat?
-Sonkás szenviccsel kínáljuk őket.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.10.15. 12:41:17

@Manyecska:
Te, nem értem, mit akarsz mondani!
Amúgy jó a cucc?
Küldhetnél belőle nekem is!

2012.10.15. 12:44:58

@batgirl: Ha szerencsés vagy, akkor az Alzheimer mellé benéz egy Parkinson is és elfelejtesz remegni! :)

Manyecska 2012.10.15. 13:01:52

@dr. phil. Sün‼ ツ: csak propranololt szedek:D...most dolgoznom kell haggyá:P

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.15. 13:03:28

esemeny van fejlettebb orszagban!!!
alszok vagy 2 orat , erre egy buzi kocsinak megszolal a riasztoja, najo 5 perc 10 perc, na fel 6-kor telefon, hogy mifasz van
2 rendorkocsi itt volt 10 percen belul
kerdeztek mi van, mondtuk a szomszeddal majd egy oraja itt dudal a kocsi
telefonok, radiozas, majd nem lett meg a tulaj
rendor 2 mp alatt kinyitotta az ajtot, de nem tudta elmulasztani a riasztot
automentos jott
elallitotta
most eppen a 2 rendor biztos ami tuti atkutatja a gepet:)
en meg aludtam 2 orat
ez van

Manyecska 2012.10.15. 13:04:26

@hagyma: igen. nálunk is volt ilyen éjjel 3-kor:(( nem is egyszer.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.15. 13:05:21

na csend lett, mindenki elhuzott a retekbe:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.15. 13:07:19

@Manyecska: nalunk elso eset volt, engem meglepett, aranylag gyorsan kijottk a rendorok 2 kocsival, nem aranylag, a bejelentestol 10 perc mulva, meg az automentos a nagy truckal:)
de vegre csend van
orjito volt\
az ember vegre bekesen aludna...

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.10.15. 13:09:02

@Manyecska:
Annyit azért elárulhacc, hogy análissaqn, vagy orálissan köll szedni?!

@hagyma:
Fejletlenebb országokban ilyenkor sziesztaidő van.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.15. 13:09:28

es fog is, ha Mary nem most sminkelne...
mer O meg mingya megy melozni es eszi a muzlijet...
az elet tele van kihivasokkal:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.15. 13:10:55

@dr. phil. Sün‼ ツ: nalunk is az volt hajnali szieszta az egesz lakoparknak, kis musorral
csavonak nem lesz olcso a sziesztank

Manyecska 2012.10.15. 13:13:35

@dr. phil. Sün‼ ツ: naponta 80 mg ettől nem érzem jobban magam:D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.15. 13:13:58

@Manyecska: mar rend van a szerv es az automentos lecsendesitette a gepet
bazmeg, mikor a rendor megunta, 2 mp. alatt kinyitotta az ajtajat, meg is nezem milyen gep ez
sotet van de valami chevy pickupnak nezem
jobb hatsot nyitotta, ha ilyet akartok lopni, ott lehet a legkonnyebb,, csxolok:)

Manyecska 2012.10.15. 13:14:40

@hagyma: én is most vettem valami mogyorós müzlit nagyon csábosan fest!:P

Manyecska 2012.10.15. 13:16:19

@hagyma: nem, nálunk nincs sevi! legalábbis ritkán látni! a golfunkat eccer majdnem elkötötték viszont éjjel csak felébredtem rá. betörték az ablakát:((

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.15. 13:22:55

@Manyecska: az nagyon brutalis megoldas
de amugy halkan is be lehet torni

O valami mandulasat eszik
evett

Manyecska 2012.10.15. 13:24:27

@hagyma: mondd meg neki üdvözlöm! mint Columbo felesége, sosem látjuk:D...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.15. 13:24:48

hetfoi poszt nem lesz?
3 ora alvas utan tudnek erdemlegeseket irni

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.15. 13:26:08

@Manyecska: ugyanmar, aki akarta mar latta , meg a videjonkat is felraktam
de atadom, de most a klotyon van

Manyecska 2012.10.15. 13:31:21

@hagyma: jajj már estére már koki vagyok, kerestem én..add át:D!@dr. phil. Sün‼ ツ: na eszt én nem értem!?:))

Dr. Körömlakk ® 2012.10.15. 13:33:58

@hagyma: akartam, nem láttam, kérek forrást, hogy holnézhetem meg! hagymát és mérit akarok látnézni.

2012.10.15. 13:36:29

@Rick Carton: "örök életre kellene tervezni"

NEM !

ipari szabvánnyá vált a tervezett élettartam, apple termékeknél egy év. Ez után magától tönkremegy.
ez nem poénkodás: tessék nézd meg:
www.youtube.com/watch?v=UmatL75dO3c

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.15. 13:58:31

@Dr. Körömlakk ®: majd ha felebredtem beteszem
mar nem ugy:)
az uj posztba

Manyecska 2012.10.15. 14:02:12

@hagyma: vénszivarnak szentelhetnél egy bejegyzést!:P

Dr. Körömlakk ® 2012.10.15. 14:14:53

@hagyma: júdejó. de kűggy má rám egy üzit, mer ha nem látom, megin lemaradok.
privibe.
fejlett országbó.

megamenn 2012.10.15. 20:32:50

Mivel én is írtam negatív hangvételű kommentet az ifonszervízről, szeretném itt, és mindenki előtt kijelenteni, hogy egy arrogáns, tetű kis buzi vagyok, hogy rohadnék meg, demingyáá!
Éjjen a zifonszervíííz ! Pusztulllylylyylylylon a zügyfél!!!! Halááááááll a befőttesgumiraaa!!! Huaaaa!!

lazarjozsef75 2012.10.15. 22:12:11

@megamen: Mrs. megamen megint Rád hagyta a csemetéket? Megint előkerült egy palack valami? :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.15. 23:12:30

@Dr. Körömlakk ®: OK, sot ha akarod, csinalunk egy teljesen frisset
zenevel

vénszivar 2012.10.16. 07:25:49

Remélem a temetésed lesz rajta, rappelő niggerek ugrálnak a sírodon. De még ha csak ugrálnak........:):D meg kulálnak !:)
süti beállítások módosítása