Tékozló Homár

A pozitív adóslista is szívás

2012.10.15. 15:45 | jackyll | komment

Gáborék nem tiltakoztak eléggé, így rákerültek egy adóslistára, még ha azt pozitívnak is nevezték. Erre a listára hivatkozva aztán nem kaptak havi 5500 forintos kiadást jelentő áruhitelt. A Budapest Bank nyugdíjas családtagot javasolt vásárlónak, mert a kalkulációik szerint párja már most is nettó fizetésen felül költ.

Nem tudom kinek mennyire volt korábban egyértelmű, hogy mivel jár, ha az úgynevezett pozitív adóslistán rajta van, én most szembesültem csak vele - le is döbbentem. A sztori röviden annyi, hogy pedagógus párom nevére szerettünk volna venni 0 százalékos hitelre egy tűzhelyet az egyik nagyáruházban. A tűzhely ára 55 000 forint, a tíz hónapig fennálló törlesztési időszak során havi 5500-at kellett volna befizetnünk. A párom jövedelme nettó 90 ezer forint, az enyém változó, átlagosan cirka nettó 170. Mivel a magasabb jövedelmem miatt a legtöbb hitel az én nevemen van, ezért most a párom nevén akartunk hitelt felvenni. A Budapest Bankon keresztül zajló hitelügyintézés során kihozták, hogy a pozitív adóslista adatai alapján a 90 ezer forintos nettó fizetéséből havonta 105 ezer forintot törleszt, tehát a hitelkérelmet elutasították. Ez nyilvánvalóan képtelenség.

Azonban kiderült, hogy ilyeneket is beleszámítanak az adóslista jóvoltából, mint:


- Diákhitel. A párom másoddiplomás képzésen vesz részt, most másodéves, még négy szemeszter van hátra, ezidő alatt a diákhitelt csak folyósítják, törleszteni nem kell. Ennek ellenére a már folyósított hitelre is kalkulálnak valamennyi törlesztőrészletet, mintha már visszafizetné. Hogy mennyit saccol a bank, azt persze nem tudhatjuk.

- Az olyan bankkártyák, amiket a hitelfelvételeknél tukmálnak az ügyfélre. Biztos vannak egy páran, akik 200 meg 400 ezer forintos hitelkeretű bankkártyát kaptak egy korábbi hitelfelvételnél. Akár használják, akár nem, a hitelkeret 5 százalékával azt is beleszámítják. Tehát ha van egy pl. 400 ezer forintos hitelkereted, amiből egy petákot nem használtál el, akkor is 20 ezer forintnyi hitelként veszik számításba. Ha két ilyen kártyád van, akkor nyilván kétszer jelenik meg a rendszerben.

- Ha van olyan hiteled, ami abban a hónapban jár le, akkor azt is belekalkulálják, mint még futó hitelt. (Korábban vettünk egy másik holmit szintén 0 százalékos hitelre, havi 3000 forintnyi törlesztőrészletet vállalva, és az pont abban a hónapban járt le, amikor a tűzhelyet szerettük volna megvenni).

Mi rendesen fizetjük valamennyi hitelünk részleteit, 30 napon túli tartozásunk nincs, BAR-listán nem vagyunk. Amikor idén áprilisban jöttek a levelek, hogy hacsak nem tiltakozunk, feltesznek a pozitív adóslistára, még örültem is neki, hiszen fizetünk mindent rendben. Most kiderült, hogy nagy hiba volt jóváhagyni ezt a marhaságot, mert tudják úgy csűrni-csavarni, hogy még szarabbul nézzen ki az anyagi helyzeted, mint amilyen valójában.

Tisztában vagyok vele, hogy van, ahol tényleg védeni kell az embereket a túlzott eladósodástól, de azzal is tisztában vagyok, hogy egy havi 6000 forintos törlesztőrészlet cirka nettó 250 ezres családi jövedelem mellett nem fog hazavágni minket még akkor sem, ha van diákhitelünk, lakáshitelünk, és még bankkártya hitelkeretünk is.

A BB ezekkel alighanem nincs tisztában, a hitelügyintéző például azt javasolta, kerítsünk egy nyugdíjas családtagot és vegyük meg az ő nevére, mert a nyugdíjasokat csípik a bankok. Hát úgy is tettük, ő megkapta a hitelt, bár a nyugdíja nyilván töredéke kettőnk keresetének. De akkor az egész szisztémának mi az értelme? Mindenesetre én sürgősen leiratkozom (még akkor is, ha - mint sugallták - hitelfelvételkor nem mutat jól, hogy nem vagyunk benne a pozitív adóslistában).

Üdv: Gábor

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr. Kix 2012.10.15. 15:52:10

A lókupecnél mindig van hitel. Még a románoknak is adott. :)

szita szita péntek 2012.10.15. 15:58:54

(Tudom, mindenki utálja az okoskodókat, de...) nem tűnik ez a beruházás nekem akkorának, hogy okvetlen hitel segítségével kelljen azt megejteni. Minél kevesebb a kontakt a bankkal - annál vidámabb, hosszabb az élet.

Skodakék Fábia 2012.10.15. 16:00:25

Én nem tudom sajnálni a posztolót

Zoan11 2012.10.15. 16:00:45

Ez nem úgy megy, hogy akarom, vagy nem akarom. Amikor a levelet kaptad nem azt kérdezték, hogy fel akarsz-e kerülni a listára, hanem azt, hogy a benne szereplő adatokkal egyetértesz-e. Akinek van hitele, az felkerül a listára, "liratkozni" nem lehet.

Rosszindulatú Vászka 2012.10.15. 16:01:58

Gábor, te dicsexel.

Amúgy meg mér nem veszed feleségül inkább azt a pedagógikusot?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.15. 16:02:36

ez ugyanis úgy műxik, hogy akinek tényleg szüksége van arra a hitelre, az valszeg nem tudja visszafizetni. ebből következik, hogy az kaphat hitelt, akinek igazán nincs is rá szüksége.

Rosszindulatú Vászka 2012.10.15. 16:09:19

Akinek hitel kell, itt ingyér megleli, csaxólok.

mek.oszk.hu/06100/06132/html/

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.10.15. 16:09:33

Örüljön a posztoló, hogy nem a Kubatov listára kerültek fel.

PITTA 2012.10.15. 16:25:57

Egyik ismerőssel történt 5-6 éve, hogy a MediaMarktban 0% THM-re akart venni háztartási gépeket az új lakásába. Azért nem kapott hitelt, mert a bank szerint nem életszerű hogy ennyi bruttóval ne tudja megvenni ezeket a gépeket hitel nélkül.

PITTA 2012.10.15. 16:28:17

jah és bevillant egy régi Besenyő családos mondás, miszerint: "Csak addig nyújtózkodj, amíg a karodon a térd!" Még ha itt most nem is arról van szó... :-D

elwood 2012.10.15. 16:40:42

mekkora hitelguru, én nem vennék fel ennyi hitelt

még úgy is kicentizi, hogy amikor egy lejár, veszi fel a következőt

Antalbaba 2012.10.15. 16:52:54

Van egy olyan állatfaj /pl. én/, aki nem tud gyűjtögetni, de megbízhatóan tud törleszteni. ide nekem a ...-t, szépen kifizetem 10-15 hónap alatt. Ha hagyják. A nyugdíjas azért jó állatfaj, mert egyrészt nem veszíti el a bevételét, másrészt le lehet tiltani, harmadrészt, ha orvul megmurdál, arra szokott lenni biztosítás.
Hitelem Cetelem már direkt üldöz, ha éppen nincs 0%-os hitelem náluk /hogy ebben mi a biznisz???/.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.15. 16:58:09

Spórolj egy kicsit, és vedd meg kápéra.
Sokkal egyszerűbb.
A felesleges bankkártyákat meg le kell mondani és megsemmisíttetni...

Aureliano Buendía 2012.10.15. 17:32:15

Anya sütőhitel? Még ez is?

Menj Zoltánhoz:)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.15. 17:39:31

@uraaam: "sütőhitel?"

Nem sütő, hanem tűzhely. Gagyi villany. Gagyi gáz olcsóbb lenne, rendes indukciós pedig drágább.

Aureliano Buendía 2012.10.15. 17:45:04

@atpijkamo: persze, oszt' akkor meg az van, hogy megugrik a villanyszámla, és a zelmű becsönget és leszereli az órát.
Én mondom, fát kell szedni a zerdőben esténként.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.15. 17:53:11

@uraaam: Az indukciós annyiba kerül, mint a gáz. És gyorsabb. Nem a környezetet melegíti, csak a lábost.

A faszedéssel egyetértek. Hajrá megújuló!

FDToth 2012.10.15. 18:11:13

változó nettó = zsebbe kapott pénz. bravó. no hitel.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.15. 18:20:23

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: Kérem, viselkeggyünk!

Kültem neked bakit, ilyet ritkán találsz.

Anomalocaris (törölt) 2012.10.15. 18:29:45

@atpijkamo: Jé köszönöm. Ez tényleg cuki :D Azon aggodalmaskadom, hogyha majd munkába állok, akkor hogy fogom napközben gyűjtögetni az elgépeléseket? :/

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.15. 18:52:57

@atpijkamo: Eh, akkor meg jönnek a yardok, és lecsuknak falopásért :S Ez aztán a környezettudatosság :)

Amúgy a bank biztos nem szereti a túl jó ügyfeleket. Biztos szeretne büntetni :D

Dell78 2012.10.15. 19:03:02

1. minek vannak hitelkártyái, ha nem használja őket? A legtöbb akkor is viszi a pénzt, ha nincs használva.
2. amíg nem kapod meg a banktól a lejárt hitelről szóló tájékoztatást és a 0-s egyenleget, addig van hiteled.
3. 260e/Ft-os jövedelemből ha csak 15e/Ft-ot teszel félre, már megvan a tűzhely és nem kell bohóckodni.
4. mielőtt az ember felkerül akármilyen listára is, illik előtte tájékozódni.
5. a bank honnan tudja, hogy mikor szűnik/szűnt meg a hallgatói jogviszonyod? Megszűnhet az iskola elvégzését megelőzően is és máris aktuálissá válik a hiteltörlesztés.
6. mi a francnak kell halmozni a hiteleket? Könnyen fel lehet venni annyi hitelt, amihez a 260e/Ft is kevés. Elég egy kis spekuláció föntről és máris duplája a svájci frankos törlesztőd.

Dell78 2012.10.15. 19:08:23

1. minek vannak hitelkártyái, ha nem használja őket? A legtöbb akkor is viszi a pénzt, ha nincs használva.
2. amíg nem kapod meg a banktól a lejárt hitelről szóló tájékoztatást és a 0-s egyenleget, addig van hiteled.
3. 260e/Ft-os jövedelemből ha csak 15e/Ft-ot teszel félre, már megvan a tűzhely és nem kell bohóckodni.
4. mielőtt az ember felkerül akármilyen listára is, illik előtte tájékozódni.
5. a bank honnan tudja, hogy mikor szűnik/szűnt meg a hallgatói jogviszonyod? Megszűnhet az iskola elvégzését megelőzően is és máris aktuálissá válik a hiteltörlesztés.
6. mi a francnak kell halmozni a hiteleket? Könnyen fel lehet venni annyi hitelt, amihez a 260e/Ft is kevés. Elég egy kis spekuláció föntről és máris duplája a svájci frankos törlesztőd.

tükörfúró 2012.10.15. 19:09:49

na, egyértelmáen a post írója való a homárra, vastagon!

vajon miért gondolják manapság az emberek, MÉG MINDIG hogy nekik a hitel JÁR?

Pláne az ilyen akcios nulla %os vackok, amit nem szivesen adnak már kötésig adosodott embereknek, több okbol sem, de hogy kellően egyszerű aggyal is érthető legyen, ezek valójában mézesmadzagok, amik a hitelre szoktatnak, a kamat az benne van az aárban, ilyenkor a multi azt a "barmot", "bünteti" aki készpénzre venné meg.

És nem, nem csak a hitelfelvevőt védi az, ha nem lehet kötésig eladósodni, egy olyan piacon ugyanis, ahol a zembereknek alig van megtakarításuk, de rengeteg a hitelük, hatalmas a kockázat, mert bárki meghalhat, megbetegedhet, elveszheti az állást, stb, bedőlhet a hitele.

Az ebből fakadó kockázatot pedig a bank szépen be fogja szedni a rendesen fizetőktől, mint amikor a bolt a lopósok által ellopott árut megfizetteti a többi vásárlóval.

Nem is enged gyémántokkal és kincsekkel teli kosárral sétafikálni, feltételezve, hogy ugysem lopsz, na ez ugyanaz a logika, az egyént és a közösséget is védi az efféle hitelplafon és az egyedi mérlegelési jogkör.

Ezt a pozitiv adoslistát mint magyarázatot baromságnak tartom, ma már nincs az, hogy 20banktol lehet pártiz és párszázezres hitelkártyákban, némi hamis nyilatkozatokkal egy életet, házat, örökséget, mindent elköltekezni, minden bank(i rendszer) látja a delikvens rendszerben rögzitett futó és lezárt hiteleit, vagy legalábbis az ahhoz társitott összesitett kockázatindexet..ehhez nem kell semmiféle "lista".

elwood 2012.10.15. 19:13:15

@Antalbaba: "ha éppen nincs 0%-os hitelem náluk /hogy ebben mi a biznisz???/"

az a banknak biznisz. a bolt árengedmény helyett a hitel kamatát adja.

pandacsökiboborján 2012.10.15. 19:15:21

@PITTA: hát igen...az a szégyen,hogy Magyarországon még telefont is hitelből vesznek az emberek... mert 300 euro/hó fizetésért dolgoznak és nem tudnak vagy nem akarnak spórolni...lassan már a tejet is hitelből fogják venni,mert már annyi szarra vettek fel hitelt,hogy semmi nem marad a fizujukból...

tükörfúró 2012.10.15. 19:25:12

@pandacsökiboborján: már sok helyen veszik a kenyeret-tejet hitelre, csak az a hitel az un. uzsorástol jön..joreggeltkivánok, mindig van még lejjebb, ami külön pikáns, hogy ezeket az uzsorákat segélyből fizetik szinte mind..

Anomalocaris (törölt) 2012.10.15. 19:31:42

Két-három percig állt a Hővösvölgy felé tartó 61-es villamos vasárnap este 9 óra körül a Zuhatag sor és a Nagyhíd között

vénszivar 2012.10.15. 19:33:04

@tükörfúró: Mért mennyi a segély ? 100-150 ezer ?

vénszivar 2012.10.15. 19:35:00

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: A megállóba. Közben te is megfáztál, mint a többi városi nyápic ?!

Mmacsek 2012.10.15. 19:35:22

az egész sztoriban az a legnagyobb szépséghiba, hogy az ügyintéző nem tudja, hogy miért utasították el a hitelkérelmet, tehát ha ilyet mondott, akkor blöffölt. összességében rém szomorú, hogy ilyen pitiáner és nyilvánvalóan szükségszerű dolgokat is hitelre akarnak megvenni az emberek.

trux77 2012.10.15. 19:36:04

Na neeee akarja nekem valaki megmagyarázni, hogy a 260ezerből nem tudnak kigazdálkodni 55ezer ft-ot. Nekem ez magas. És ha van annyi jó kis hitelkártyád, akkor miért nem arra veszi? Majd el is fogom hinni, hogy azt a vitrinben tartják a Lenin szobor mellett.....

trux77 2012.10.15. 19:40:34

@pandacsökiboborján:
Van ilyen. Hiszen sokan fizetnek a teli bevásárlókocsi tartalma felett Tesco meg Auchan meg az ég tudja milyen vásárlói kártyával.

Bartush 2012.10.15. 19:53:29

Régen Budapest Bankos voltam. A hajam égnek áll ha hallok róluk. Az utolsó 6 hónapban már annyi gondom volt velük, hogy hihetetlen. Megcsinálták, hogy kiértesítettek, hogy új bankkártyát kapok, mert átállnak vmi új rendszerre. Persze a régi kártyám még messze nem járt le. Naná hogy kifizetették az új kártya díját velem, pedig kérte a fene. Amikor bementem reklamálni, csak néztek, hogy dehát az én érdekem. Végül leléptem tőlük. Az életben a közelükbe nem megyek.

Andal 2012.10.15. 19:59:18

@trux77: "Na neeee akarja nekem valaki megmagyarázni, hogy a 260ezerből nem tudnak kigazdálkodni 55ezer ft-ot. Nekem ez magas."

1*55ezer>10*5500, mivel nincs kamat és nem rögtön, hanem 10 hónap alatt kell kicsengetni.

@FDToth: "változó nettó = zsebbe kapott pénz." ???? Ezt honnan veszed?

bandika57 2012.10.15. 20:14:11

Bármilyen listára felkerülni: SZÍVÁS

movhu 2012.10.15. 20:16:08

0%-kos THM esetén felesleges ostorozni a postolót, hogy miért hitelre akar vásárolni. Miért fizesse ki egyben, ha minden plusz költség nélkül ki tudja fizetni 10 részletben is?

Legutóbb egy tévét vettem így. Megtehettem volna, hogy kifizetem egyben, de minek, ha ezt megtehetem 15 egyforma részletben is, amit csoportos beszedéssel vonnak le, szóval annyi gondom a hitelfizetéssel, hogy a zseton ott legyen a számlán.

FDToth 2012.10.15. 20:17:58

@Andal: változó nettó: a bruttó változatlan minden időszakban, csak teljesítménytől vagy adott időszaki nyereségtől függően "borítékos" pénzosztás van. persze vannak kivételek, de ritka. rövid távon ok, hosszú távon bukta, de erre még a munkavállalók többsége nem jött rá...

Pszt! 2012.10.15. 20:20:44

Aki tele van lóvéval, az miért nem veszi meg egyben 55000-ért a cuccot? Vagy mégsincs tele? Akkor miért nyíg, hogy nem adnak hitelt?

Zoan11 2012.10.15. 20:28:26

Az "ingyen" hitellel kapcsolatban jutott eszembe: Tavaly vettem egy TV-t, 180 ezerért, Cetelem, 0%THM. Az akciós hitel lehetősége július 31-ig tartott, az utolsó nap vettem meg, mondom ebben nem lehet semmi buktató. Otthon kiderült, hogy kellene még egy HDMI kábel is, ezért másnap visszamentem. Majdnem agyvérzést kaptam, a TV 20 ezerrel olcsóbb volt, persze már nem lehetett 0% THM-re megvenni... Vagyis a bank jutaléka 20 ezer volt.

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.10.15. 20:31:16

@Dr. Kix: §%-ra adta a lovat? Vagy részletre: idén lóf..lesz?

Zoan11 2012.10.15. 20:33:31

@trux77: A hitelkártyák kamata 40% is lehet, ha a következő hónapban nem fizeted vissza a teljes összeget rendesen kamatozik.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.10.15. 20:41:42

@bandika57: Kivéve a munkáltató fizetési listája :)

Anti Anyag (törölt) 2012.10.15. 20:45:14

@bandika57: Kivéve egy gruppenos társaság listája.

Netuddki. 2012.10.15. 20:45:36

Hát én nem vagyok annyira gazdag, hogy egy 55ezerFt-os valamiért 66ezret fizessek...

binary11 (törölt) 2012.10.15. 20:51:31

Sosem értem miért nem lehet SPÓROLNI valamire? Ilyenről már hallott a posztíró? Ja nem, az agyát elvitték a hitelek. Könyörgöm 55 000 Ft-ról van szó, ha ennyi nincs nála készpénzben, akkor na akarjon már ugrándozni.

fda 2012.10.15. 20:57:18

Egyet nem értek. Ha ketten 160 ezret kerestek, akkor miért nem lehet egy vacak tűzhelyet csak úgy, a számlán lévő, vagy valahol máshol tartott spórolt pénzből megvenni. Néhány nap alatt keresitek meg az árát!

Kiflit is hitelre vesztek?

Képesek vagytok itt szívni havi 3000 és 5500 forintos hitelekkel, azok minden ügyintézésével, a számlák fizetgetésével.

fda 2012.10.15. 20:59:22

260 ezret kerestek, bocs. Így a vacak tűzhely árát 1 hét alatt keresitek meg, nevetséges ezért hitelért kuncsorogni.

Egyébként hány hitelkártyád van? Azért, van, hogy használhasd? Miért nem vetted meg azzal?

kovego 2012.10.15. 21:28:52

a 0 thm csak becsalogato duma, addig nem is hittem el a sogornak, amig engem is el nem utasitottak.
megkerdeztem, hogy akkor most hogy tudom megvenni a cuccot?
valasz: vagy kp-ban egy osszegben, vagy piaci kamatozasu hitelre.
azert akarok hitelre vasarolni,mert nincs ennyi kp-m. mennyi a thm-je a piaci hitelnek?
42,41%.
ha a 0 thm-et nem tudom visszafizetni, akkor a 42-est,hogy fogom tudni???
erre nem volt valasz!
csokolom! kamu az egesz!!!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.15. 21:31:42

@kovego: "a 0 thm csak becsalogato duma"

Már elmondták feljebb, hogy az árengedményt a bank kapja.

"42,41%.
ha a 0 thm-et nem tudom visszafizetni, akkor a 42-est,hogy fogom tudni???"

Vagy visszatudod, vagy nem. De a 42% plusz biztosítja, hogy hosszútávon ne veszítsen a bank.

Xezs 2012.10.15. 21:46:56

"Mivel a magasabb jövedelmem miatt a legtöbb hitel az én nevemen van"

És még erre vesztek fel mégyeget? Normálisak vagytok ti?

Oké, értem, hogy a mostani kamatmentes, de akkor is baszki.

Golddigger 2012.10.15. 21:49:31

Ez a gaz otthon, hogy nem csak a 8 altalanosos Iq betyarok hulyek, hanem a diplomasok is
(Persze tudom h esz nem jar a diplomahoz)
El se kezdik az eletuket elni de 5-6 hitelt gorgetnek folyamatosan
Es almodoznak, hogy minden rendben fog menni
Barmelyik bedol vagy csuszik maris borul a bili. Ilyenkor nem is sajnalom ezeket az embereket
Szerencsere meg adarwini elmelet a mervado...
Mindenki felul a trendversemyeknek meg a divat, egzisztencia harcoknak a realitason felul.
Meg zsidoznak egy tizforintos gaztuzhelyen is.

Xezs 2012.10.15. 21:52:21

@FDToth: Az már eszedbe sem jut, hogy mondjuk ügyeletet vállal, annak a díjazása meg attól függ, hogy mennyit és mikor (hétköznap vs hétvége). De lehet még értékesítő is, jutalékos rendszerben. Nem minden változó munkabér feketemunka.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.15. 21:53:01

@fda: ez nem kuncsorgas
a hitelt nem joszandekbol adjak es a bolt sem segityo szandekkal 0 szazalekozik
csaxolok, ez uzlet
namost ha tudjak , hogy havonta ki kepesek pengetni, de most nincs egyben annyi es jelenleg rezson foznek, akkor miert ne hasznaljak ki
az mas kerdes, ha a bank akar, ad, ha nem nem...
/mielott... nekem a kocsimon kivul semmi nics hitelre, van is eleg bajom belole mert igy a creditriportom pontosan 0, ami jobb a minusznal, de jobban szeretik , ha +, most a kocsival pluszba megyek:)/

Manci néni, a szomszéd 2012.10.15. 21:57:41

Na, drágáim, én meg hogy jártam!

Na nem hitellel, mert arra nekem nincs szükségem, mi összespóroljuk a pénzt arra, amit meg akarunk venni. Sőt, ha hiszitek, ha nem, egyikőnknek sincs hitelkártyája sem.

Nade a bank az úgy kibaszott velem, mint még soha senki. Csak annyi történt, hogy új bankkártyát küldött, mert a régi lejárt. Csippeset.

De egy árva szóval nem említették, hogy ezzel minden beállításom törlődik, így a napi pénzfelvétel és a vásárlási limitem is.

Én meg megyek a bankba az automatához, venném ki a fizetésemet (mert csak azért kell bankszámla, hogy a cég a kasszából befizesse a bankba, aztán átutalja nekem, én meg vehessem ki, ahelyett, hogy a kasszából a kezembe nyomnák), aztán nem ad a gép. Kiírja, hogy limit. Csak százat sikerült kivennem, mondom akkor most a többivel m lesz? Hát haza kellett mennem és újra beállítani azt a rohadt limitet, hogy miért nem kap agyrákot az ilyen, amelyik ezt kitalálta, aztán vissza a bankba. Mert csak ott van olyan automata, amiből ingyen ki tudom szedni azt, ami az enyém.

Ááá, drágáim, mi nem bízunk a bankokban, ezért nem tartjuk ott a pénzünket, mert mi van, ha a jóisten gondol egyet és einstandolja a bankszámlákat is, mint a nyugdíjunkat. Az meg, hogy hol és miben tartjuk a pénzünket, ami a házunk ára volt, az a mi titkunk marad, mert kell valami a nyugdíjas korunkra is.

Ez a limit meg mire jó egyébként? Semmire. Mert a bank garanciát vállal arra, ha ellopják a kártyámat és más nyúlja le róla a pénzt. Én meg hagy költsem már el arra és akkor, amire akarom.

Nincs igazam?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.15. 22:02:11

@fda: Há' mert az egyben nagyobb kiadás, azt hiszi, jobban jár, ha sok kicsit fizet :D
Ha spórolni kell, akkor biztonságosabb előre spórolni, nem pedig utólag (hitel).

@Antalbaba: Különben tudod, mikor van kopp. Amikor kapsz egy bírságot, vagy hirtelen más kiadás van, és csak nézel, hogy nem tudod kifizetni, mert nem tudsz takarékoskodni.

Ebben az országban bármi előfordulhat, bármire készülni kell.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.15. 22:07:41

@hagyma: Az USA-ban meg olyan jól ment a hitelezés, hogy bedőlt tőle a világgazdaság ;)

fordulo_bogyo 2012.10.15. 22:11:10

Nem ertem a hozzaszolokat.
Keverni latszanak a hitelkeretet a tartozassal.

A hitelkeret nem kene penzbe keruljon, amig nem veszel fel rola penzt.

Miert erdemes 0%-ra megvenni valamit akkor is, ha ott a penzem a szamlamon amirol megvehetnem? Mer a penzem a szamlamon nekem kamatozik, azert.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.15. 22:26:45

@ColT: latod, nalunk dol el a vilag sorsa...

Atörökk 2012.10.15. 22:29:34

190e+70e=260ezer. Ennyit keresnek ketten (nettó). Ebből nem tudnak összerakni egy 55 ezer forintos tűzhelyre? Én sem adnék nekik hitelt.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.15. 22:36:34

@atörökk: de van mar nekik mas hiteluk es most rezson foznek, de havi 5000 meg belefer?
akkoris varjanak es rezsozzanak meg egy evig?
amugyis emberi dolog, mindenki tudja, ha csak ugy felre akarsz tenni, az szinte tuti elmegy havonta, de ha fizetni kell, akkor nincs gatya

Atörökk 2012.10.15. 22:41:29

@hagyma:
Azt lássuk be, elég ritkán van olyan, hgy puff, hirtelen kell egy tűzhely mert nincs, egyik pillanatról a másikra.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.15. 22:49:28

@atörökk: ezt belatom, de akarnak haladni, lehet nagyon szar a regi
felreertes ne essek, en tenyleg nem vagyok egy reszletre vasarlos, ki is logok amerikabol ebben a tekintetben
de otthon szinte mindent reszletre vettunk a butortol a videomagnoig
anno

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.15. 22:51:08

@Manci néni, a szomszéd: igazad van, de szerintem a Te nyugdijadat nem nyulta le senki, ha volt is
a maganpenztarbol visszakerult az allamiba
akkopr neztel volna nagyot ha a maganpenztarak csodolnek be
mondjuk manapsag az allam is becsodolhet de kisebb az eselye

tundrazuzmo (törölt) 2012.10.15. 22:57:54

1. Lúzer akinek hitele van, és pozitív adóslistára kerül
2. Még nagyobb lúzer, aki áruhitelt vesz igénybe. Akkor is ha kamatmentes.
3. Tessék megtakarítani, egyébként holtodiglan lehet a bankot szolgálni.

Én szóltam...

tundrazuzmo (törölt) 2012.10.15. 23:01:08

@fordulo_bogyo: "A hitelkeret nem kene penzbe keruljon, amig nem veszel fel rola penzt."

HAHAHA. Naív vagy. Lásd IMF!

Atörökk 2012.10.15. 23:07:29

@tundrazuzmo:
Úgy bizony... Lásd még rendelkezésre tartási díj, ugyebár.

fordulo_bogyo 2012.10.15. 23:07:36

@tundrazuzmo: Nekem nem az IMF-tol van hitelkeretem. Az enyem ingyenes.
Ha lehivok (koltok) rola penzd, addig kamatozik a banknak napi kamattal, amig vissza nem fizetem.

Manci néni, a szomszéd 2012.10.15. 23:14:51

@hagyma: Drágám, nem akarok politizálni, de te nagyon nem vagy tisztában az itteni dolgokkal. Méghogy visszakerült az államiba a magánnyugdíjjam... Ja, mol résztvényt azt vettünk belőle, meg államadósságot csökkentettünk, ami nőtt.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.15. 23:40:44

@Manci néni, a szomszéd: en tenyleg nem vagyok
de nekem is allami nyugdijam lesz
melle kothetek magamnak amit akarok, de nem helyette

Manci néni, a szomszéd 2012.10.16. 00:04:20

@hagyma: Tudod, ez itt úgy ment, hogy nem volt választásod, ha tetszett, ha nem, be kellett lépned a magánnyugdíj pénztárba. Mert azt mondták, hogy csak egy részét fogod a nyugdíjadnak az államtól kapni, a többiről így gondoskodj magadnak.

Erre jön egy mitugrász és aszongya, hogy vagy odaadod neki ezt a pénzt, vagy búcsút mondhatsz az állami nyugdíjadnak.

Hogy értsd miről van szó, magyarul elvette a fele nyugdíjamat. A másik felét meg nem fogja tudni odaadni, mire arra kerülne a sor.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.16. 00:36:33

@Manci néni, a szomszéd: tenyleg felesleges errol vitaznunk
nekem az a mitugrasz aki kotelezove tette a belepest a maganba....
fizesd ki, amit mindenki eddig is, es fizess valahova ha majd tobbet akarsz, de az nem kotelezo es nem erinti az allamit
ez altalaban igy mukodik, de latom mas politikai oldalon allunk:) foleg, hogy en nem politizalok:)
otthonra

Manci néni, a szomszéd 2012.10.16. 01:13:39

@hagyma: Drágám, nem értjük egymást, legfőképp azért, mert a politikához annyit se értek, mint az autószereléshez.

De itt nem arról van szó, hogy nem akarok fizetni. Hanem arról, hogy fizettem én becsületesen mindent, amit kértek tőlem, erre meg elveszik a felét, csak úgy.

De mint már említettem, mi már gondoskodtunk a nyugdíjas éveinkről, függetlenül attól, hogy adnak-e ezek egy ruppót is nekünk majd.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.16. 03:27:12

@Manci néni, a szomszéd: hat ez ilyen manci, en se tudhatom mit kapok 10 ev mulva pedig ezt fejlettebb orszagnak mondjak
ehenhalni nem fogunk az tuti
az is valami
/nekunk is van kulon ize/

helianthus 2012.10.16. 08:02:37

Szerintem én is kaptam ilyen pozitív listás levelet, elvileg fent vagyok. Hitelt ettől függetlenül nem veszek fel, áruhitelt BB-nél meg akkor sem ha kötelező. Ettől függetlenül érdekelne a dolog, hogy mégis mi köze a pozitív adóslistának ehhez az egészhez. Ha azon nincs fent a posztoló, akkor nem tudnak a hitelkártyáiról, satöbbi és kapott volna hitelt? Nem központi nyilvántartás van már ezekről?

szamaritánus 2012.10.16. 08:36:44

hitel hitel hiteé hitel hitel.
TANÁR A POSZTOLÓ, MÉGIS ILYEN HÜLYE?
szerintem ezek a hitelt is hitelre veszik fel. plazmatévé van már?

régebb óta vagyok Subban mint te 2012.10.16. 08:59:59

Posztoló, tökmindegy mi az ok, a bank ha akarja visszautasíthatja a hitelkérelmedet. Az ő dolga.

Te meg, ha olyan jól kerestek, vedd meg a megtakarításaidból. Ja, az nincs? Akkor mégsem vagytok olyan biztos anyagi lábon álló háztartás.

Köszönd meg szépen a banknak, hogy erre rámutatott, tanulj belőle.

bgp 2012.10.16. 09:09:14

A bank csak a posztolót védi. Addig nyújtózkodj amíg a takaród ér. Nehogy már a bank legyen ezért is a hibás. Aztán meg jössz sírni, hogy az uzsorás elvitt mindent.
A bank nyilván azért adott a nyugdíjasnak hitelt, mert ott még látott fedezetet.
Ha neked van 170k havi, de felvettél 180k részletre hitelt, akkor neked nem havi 170k-d van, hanem havi -10k. Egyszerű matek, még kamatos kamat sincs benne.

SarahConnor 2012.10.16. 10:21:52

Nem értem, egy 55 ezer forintos tűzhelynél minek ekkora felhajtást csapni. Bármi jobb, mint a hitel. Nézitek még 2-3 hónapig a régi tűzhelyet, közben összegyűjtitek a pénzt, és megveszitek egyben. Ilyen kis összegnél (mert ez kicsi összeg, függetlenül attól, mennyit kerestek) csak önszopatás a hitel. Hitel az elérhetetlen összegeknél ésszerű.

Prof. Dr. Simon Templar 2012.10.16. 17:01:15

@Manci néni, a szomszéd:

Az állam ne adjon nekem nyugdíjat, viszont ne is várja el, hogy én nyugdíjjárulékot fizessek. A felosztó-kirovó rendszer úgy szar, ahogy van.

Minden generáció gondoskodjon magáról, ne várja el, hogy majd az utána jövő generáció gondoskodik róla. Ez úgy ahogy van, undorító.

@hagyma: Nálatok csinálják jól.
"Az önkéntes korai nyugdíjba vonulás rendes esetben 62 éves kortól lehetséges (amit várhatóan fokozatosan 65-re fognak emelni), de ebben az esetben a nyugdíj összege akár a 25-30 százalékkal is kevesebb lehet a teljes összegnél. Adrew Biggs, a washingtoni American Enterprise Institute szakértője szerint egy mai 62 éves jellemzően még 19 évet élhet, ami a korai nyugdíjba vonulás esetén azt jelenti, hogy az illető felnőtt korának egyharmadát nyugdíjasként éli le.

Közalkalmazottak esetében az 50. betöltött életév és 20 esztendei szolgálati idő, vagy - az életkortól függetlenül - a 25 évi szolgálai idő szolgálhat a korkedvezményes nyugdíj alapjául, a megfelelő biztosítási rendszerekben való tagság alapján.

Az amerikai rendőrök 20 évi szolgálat után általában fél fizetéssel, 30 évi munka után pedig a bérük 75 százalékával vonulhatnak nyugdíjba. A fegyveres erőknél 20 évi szolgálat után választható a nyugállományba vonulás. Az öregségi fizetés nagysága (a katonák esetében nincs nyugdíj, mert elvben bármikor visszarendelhetők aktív szolgálatra) a szolgálatban eltöltött évek számától, a kapott kitüntetésektől és a rendfokozattól is függ.

Saját kategóriájukban a legmagasabb nyugdíjat azok kapják, akik 70 évesen vonulnak vissza.

Az OECD statisztikája szerint az 55-59 éves korcsoportban amerikaiaknak még a 66 százaléka dolgozik, 60 és 64 év között ez az arány 43, 65 és 69 év között húsz, 70 év fölött pedig öt százalék."

Ugyanis a munka tart életben.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.16. 17:30:21

@régebb óta vagyok Subban mint te: nana , mar sok kovetom van
arrol nem beszelve, biztos talalok olyan orszagot, aminel fejlettebbek vagyunk
naugye
amugy meg igen, hat nem vagyunk azert fejletlenek...
@Prof. Dr. James Onedin a naviatika elismert tanára: nagyon sok 62 folotti is melozik, mert minden plusz ev jol jon a nyugdijhoz, meg ahhoz amit pluszban kap a munkahelyetol
en tuti elmegyek 62 evesen:)

vénszivar 2012.10.16. 17:43:25

Már unod a szar pucolást ? :):D

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.10.16. 22:17:45

@hagyma: Tenyleg kotelezo (kotelezo, nem opcionalis) volt belepni a magannyugdijpenztarba. Talan az 1998 utan munkaba alloknak, azt hiszem. Nekem meg nem, tesomnak mar igen.

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.10.16. 22:21:42

@hagyma: Eppenhogy elbukta a nenikem nyugdijat 8na jo, egy reszet9 a maganpenztar. rossz befdekteteseket vett, es nem tud(ott9 fizetni a nyugdijasainak.
No, bovli papirokra elb...ni, o is el tudta volna.

kribador 2012.10.19. 00:52:10

üdv mindenkinek!

Alakulófélben lévő Erste Pertársaságba várjuk azokat, akiknek elegük van a kifizethetetlen kölcsönből; akik hiszik, hogy a jog fegyverével le lehet győzni a bankot; akik úgy gondolják, másokkal együtt erejük megsokszorozódik és hajlandók kűzdeni az igazukért.
Tájékozódj és dönts!

Infó és jelentkezés:
06 70 6235164 juszticia10@gmail.com

defender of the clown 2013.02.16. 20:32:20

és nincs 55 ezer forint készpénzetek? hangosan röhögök
süti beállítások módosítása