Tékozló Homár

Elvitte a mérőóráját a Tigáz? Itt a megoldás!

2012.10.16. 00:19 | jackyll | 285 komment

Jó egy éve, hogy a Tigázról elindultak a történetek, hogyan szerelik le kamu szövegekkel a gázórákat, hogy aztán lopással vádolják meg a fogyasztókat súlyos százezres bírsággal egyetemben. Ezt a "városi legendát" azóta nekünk is megerősítették  egy konkrét példával, azóta viszont tovább durvult a helyzet, hiszen első fokon pert nyert a Tigáz ellen egy meggyanúsított fogyasztó:

Pest megyében élő család gázóráját tavaly cserélte a szolgáltató. A cég szakértővel vizsgáltatta be a mérőt, aki megállapította, hogy mágnesezték. Ezután kapták a csekket 540 ezer forint kötbérről és a bevizsgálás díjáról. A tárnoki fiatalasszony nem hagyta annyiban a dolgot. Állította, hogy nem nyúltak az órához és beperelte a szolgáltatót. A bíróság által kirendelt hivatalos szakértő a nőnek adott igazat.

Zoli sem érti, eddig miért nem perelte be senki a Tigázt. Ők mindenesetre beperelték:

Mi Pest megyei fogyasztókként Tigáz szolgáltatási területen kerültünk a klasszikusnak mondható Tigáz csapdába: soros óracsere kapcsán a régi órát jól kitalált ürüggyel szakértői vizsgálatra elviszik 2011. nyarán, ott a "szakértő" (akivel állandó megbízásos viszonyban áll a Tigáz, tehát függetlennek nem mondható) mágnesezettséget állapít meg, ami alapján automatikusan kiszabják a több, mint fél milliós kötbért, ami ugye nem kevés. Ha rákeresel gugliban a "Tigáz, mérőóra, kötbér" szavakra, akkor bizony számtalan magát ártatlannak valló fogyasztó panaszáradatával megspékelt fórumokra jutsz.

Mivel mi magunk soha nem nyúltunk az órához (előző tulaja pedig nem volt), így tudtuk, hogy a felhozott vádak nem igazak, amit most már bizonyítani is tudunk. A példa sajnos tipikus, de a mi történetünk annyiban tér el másokétól, hogy bírósághoz fordultunk. Mondjuk azt nem értem, hogy miért nem teszik ezt többen meg, de ez most a mi szempontunkból mellékes.

Első körben tehát a bíróságtól valóban független igazságügyi szakértő kirendelését kértük, ahol megállapításra került, hogy sem mágneses, sem pedig más módon nem történt ún. szabálytalan vételezés. Az ügyet azért szeretném figyelmetekbe ajánlani, mert az új szakvélemény alapján keresetet adtunk be a hajdúszoboszlói bíróságra, a tárgyalás a mai napon volt megtartva.

A csúcs fejlemény az volt az, hogy a tárgyalás előtt 1, azaz egy munkanappal jelezte a Tigáz, hogy visszalép követelésétől, és nem vesz részt a peren, és kért minket is, hogy a pertől tekintsünk el. Addig még vételtelnül sem tette ezt meg. Milyen érdekes... De mivel már 14 hónapja húzodott a dolog, kérésének természetesen nem tettünk eleget, így hát a mai tárgyaláson ők nem, de a sajtó jelen volt. :)

Íme a beszámoló róla.

Az pedig már csak természetes, hogy Magyarisztánban ezek után nemcsak a peren nem jelent meg a "szolgáltató", hanem a sajtó kérdései elől is elzárkózott.

Üdvözlettel:
Zoli

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rejtélyes 2012.10.16. 00:27:51

Ilyen az, amikor a fagyi visszanyal :D

Azt is bele kellene írni a cikkbe, hogy nemhogy nem kap 540 ezret a Tigáz, hanem még a 308 ezres perköltséget is ráverik :D

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.16. 00:33:27

@Rejtélyes: Mindegy ki nyer, az ügyvéd gazdagszik. Ez a szépség a perekben.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.16. 00:34:26

"a tárgyalás a mai napon volt megtartva." = ma volt a tárgyalás.

A "független" szakértőt be kéne perelni. Ugye két ellentétes tartalmú szakértői vélemény közül legalább az egyik nem szakértőtől van.

Hack.Elek 2012.10.16. 00:42:39

Amikor már néhány ilyet elveszített a Tigáz, vajon lehet-e üzletszerűen, különösen nagy értékre elkövetett csalásért is feljelentést tenni ismeretlen tettes ellen? A sokadik hasonló bukta után eléggé kilógna a lóláb.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.16. 00:43:03

hianyolom az 1 millio forintos karteritest a "gyanusitottnak"
ragalmazasert 14 honap stresszert, rossz hirbe hozasert, tehat hitelrontasert
stb.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.16. 00:50:46

bar gondolom az kulon per targya kell, hogy legyen
tessek nakilatni!!!
csak van egy ugyved aki siker/ szazalekert ingyen elvallaja

Nagyon_Komoly 2012.10.16. 00:51:37

Hiányolom azt a kb. 1 milliárdos büntetést, amit ki kellett volna szabni a TIGÁZ részére...

Én azért mostantól kötelezném bírósági szakértő alkalmazására a céget, ha lehet, visszamenőleg minden ilyen ügyre, és felülvizsgálnám a TIGÁZ által alkalmazott "szakértők" munkáját is... és helyből ismeretlen tettes ellen feljelentést tennék jelentős értékre elkövetett csalás bűntette ügyében...

Akinek pedig 14 hónapjának a békéjét elvették, fizessék meg az ezidő alatt a teljes család összes bruttó anyagi bevételének hétszeresét! Az kb. elfogadható nem vagyoni kártérítés.

Püspök utcai gombaszedő · http://valogatott.blog.hu 2012.10.16. 00:52:09

@hagyma: Az elvileg egy következő per tárgya lehet csak, ahol viszont a sértettnek kell bizonyítania a kárát.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.16. 00:53:47

en nagyon szeretnem ha engem itt fejlettebb orszagban megvadolnanak, hogy lopom az aramot/nalam nincs gaz/
mert nem lopom
es utana
hehe, lenne kis zsebpenzem

Darth Revan 2012.10.16. 00:59:06

Gratulalok a gyozelemhez, azert karteritesert is erdemes lenne perelni. meg nyilvanos bocsanatkeresert.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.16. 01:18:48

tegyuk hozza, ez meg csak elso fok...
lattam en mar karon varnyut

átlátó 2012.10.16. 01:21:19

A pállottszájúkurva anyjukat.

paraszthajszal 2012.10.16. 01:37:07

@hagyma: ez csak első fok, de ha a cég eláll a követelésétől, akkor furcsa lenne, ha fellebbezne...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.16. 01:49:03

bar lehet ugy gondoljak, hogy pont az elallassal mentesulhetnek a karteritestol, vagy csokkenthetik
en nem vagyok egy Colt, dezt az ugyet folytatnam karterites tekinteteben
vegulis lopassal es csalassal gyanusitottak, amire buntetest is kiszabtak
azert az nem piskota

Vu, de ja vu 2012.10.16. 02:10:16

A TIGÁZ 'független ' szakértőinek korábbi munkaviszonya érdekelne, akit ugyanis ÉN ismerek, az "nyugdíjas TIGÁZ-os független szakértő"...

Érdekelne a mérőberendezés leszerelésének, csomagolásának és 'szakértő' általi vizsgálatának körülményei is, ugyanis néhány esetben azt hallottam, hogy miközben EGYIKÜK szóval tartja a delikvenst, 'közben' a mérőszerkezeten "lapos, x mm átmérőjű eszközzel történő okozott" sérülést fedeznek fel! Én nem mondom, hogy a TIGÁZ-kommandó ilyenekkel operál(!), csak furi, hogy csomónyi esetből túl sok az ilyen.

Műszaki emberként értetlenül állok az előtt is, hogy a GÁZ mérésére ÁRAMLÁS-mérő eszközök használhatók, amelyek szemben a áramszolgáltatók régebbi mérőivel, nem örvényáramú mérők, tehát elvileg neomidium ide vagy oda, műanyag-fogaskerekes berendezés konkrétan lesza.rja, hogy milyen mágneses közegben működik (már ha ilyen a mérő, a szakértőn kívül ugyanis senkinek nem mutatják meg).

Utóbbi megjegyzésem vonatkozik az áramszolgáltató digitális mérőire is, amelyek szintén digitális elven működnek, mégis tartalmazzák a "Mágneses befolyásolás" opciót, ami valamirevaló digitális technológiában elvileg "halottnak a csók", a gyakorlatban viszont BÜNTI, 'mocskos kis naivak'...?-((((((((((

Marós 2012.10.16. 02:18:29

Nem vagyok gázcég párti,útálom a gázosokat, de ugyankkor abban is van ráció, hogy több esetben nem zörög a haraszt...

Vu, de ja vu 2012.10.16. 02:18:56

Ja, és szakember beengedése előtt-alatt fényképezőgép kéznél legyen!!!

Egyszer ÉMÁSZ-szaki csavarta le a plombákat figyelmeztetés nélkül, amit lefotóztam és nehezményezte:-o

Mondtam, hogy ha végeztek, szóljanak, hogy a nagytestű kutya kiengedje őket, én ugyanis nem az idős rokon vagyok, akinél 1 db plombát letépnek, azután huszon-harmincezerért -ZSEBBE- 'elsikálják az ügyet... Igaz, az "öreg" sem fizetett, de a plombát nem kellett volna az ablakpárkányon hagyni:-P

Az igazság az, hogy ezek a 'kommandók' profit-orientáltak, általában nem közvetlenül a szolgáltatók alkalmazottai vagy partnerei és MOCSKOS DISZNÓK!!!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.16. 02:25:39

@Marós: tessek olyan gaz es villanyorat felszerelni ami nem manipulalhato kulserelmi nyomok nelkul
ennyi

Vu, de ja vu 2012.10.16. 02:30:48

@Marós: Nem, sajnos kevesebb esetben nem zörög a haraszt:-(((

Aki csal, annak vagy egy TIGÁZOS "okosította" meg a mérőjét, vagy egy nyomorult, aki nem akar megfagyni (a rohadék) és kiokoskodik valamit...

Azt meg tudnád magyarázni, hogy a gázórák elhelyezése miért változott meg egymás után (családi házakról beszélek) kintiről bentire, majd ismét kintire, de kizárólagos gyártótól származó szekrényben elhelyezve???

(A gáz térfogata a hőmérséklet csökkenésével csökken, tehát elvileg kevesebbet mér az óra (mert gáz halmazállapotot mér), mégis kikerült a lakásokból, mert a lakás magánterület, míg a mostani mérőelhelyezések a külterületi "matatást" preferálják:-P)

Vu, de ja vu 2012.10.16. 02:34:59

@hagyma: Javasolt olvasásra a villanyora.blog.hu...

Na, ez megy gázosba is:-(((

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.16. 02:48:32

@Vu, de ja vu: oh, annyira nem mennek bele, nekem eleg a homar meg neha valami cimlapos:)

Rigor_mortis 2012.10.16. 02:49:55

@hagyma: hát épp ez az, hogy a "szakik" által kreált külsérelmi nyomok alapján akarnak büntetni!

Szerintem is: 1. fényképezőgép, 2. perelni.

Rajtam a DRV (vízmű) akart behajtani tartozást, miután - távollétemben - leszerelték a kertben a vízórát. Mondtam, mutassák az órát. Azt nem tudják, de ennyi volt az állás. Mondtam, mutassák az aláírásomat a leszerelési papíron. Nem tudták. Akkor meg elmehetnek a picsába - mondtam. Perrel fenyegetőztek, mondtam csak rajta. Az ügy ezzel le is zárult.

Uni1002 2012.10.16. 02:50:15

webcache.googleusercontent.com/search?q=cache:R-twpEnW7w4J:www.szon.hu/egy-ujabb-nyugtalanito-kikapcsolas/2102087+&cd=1&hl=hu&ct=clnk&gl=hu&client=firefox-a

Ez is tanulságos. Önkényeskedik a Tigáz.
Kíváncsi lennék, hány százezer felujított, hőszigetelt lakásban fogják a gázt kikapcsolni?

IP gyűjtögető 2012.10.16. 03:14:35

Kedves Zoli, tökös gyerek vagy! Valamilyen formában azért, ha lehet, legyél elérhető, mert tapasztalataidra hatalmas igény mutatkozik!

Marós 2012.10.16. 03:20:35

@hagyma:

A mérőket nem ütésállóra tervezik. Több országban , pl Thaiföldön nem is a lakásban, hanem az utcai oszlopra szerlik fel. A bevezető kábel már mért szakasz.
A magyar eszén egyébként nehéz túljárni.
"Nem baj, ha elviszik,de legalább az országon belül marad, kádári szlogen évtizedekre meghatározza a morált nálunk"
A sok lopás is hozzájárul a közműdíj árához.

Marós 2012.10.16. 03:24:07

@Vu, de ja vu:

A legtöbbb áramot a ELMŰsök lopják.
Valószínű a GÁZMÜVEK -nél is hasonló a helyzet.
A laikus nem igazán merik buherálni a mérőket.

Marós 2012.10.16. 03:27:41

@Rigor_mortis:

Sokan passzdarabot tesznek leszerlt mérő helyére, gondolván a vizes nem veszi észre.
Rengeteg a csalás...

Marós 2012.10.16. 03:33:26

@Vu, de ja vu:

Egyik ok, hogy könnyebb szemmel tartani az órát.
A másik ok, hogy az óráig, amely vezetékszakasz tarthat a pincéig is, nem akar a GÁZMŰVEK felelősséget vállalni, vagyis mennél rövidebb szakasz tartozzon hozzá.
A szolgáltatók mindig kényelmesek, elég lusták...

Marós 2012.10.16. 03:34:35

@Rigor_mortis:
hogy mehettek be a te kertedbe, mikor nem vagy ott...?

Mityu Addideapénzt kft LE 2012.10.16. 04:05:30

@hagyma:

"en nagyon szeretnem ha engem itt fejlettebb orszagban megvadolnanak, hogy lopom az aramot"

Nálam is bepróbálkoztak a zElMűs-nek láccó fiúk. Egyszerű trükkel, betörték a villanyóra burkolatát, eljátszva a hülyének nézlek módot. Mondtam nekik ezt ugye ti törtétek be. Elkezdett az egyik üvölteni, amit kurvagyorsan abba is hagyott, amikor kiderült már előző nap is jártak az emeleten, amit megpróbált letagadni. Csak megemlítettem nekik, hogy van két lakó aki szólt, hogy fent jártak.

Hab a tornán viszont, hogy azzal az aprósággal nem számoltak: én is szakmabeli vagyok, s elmagyaráztam nekik, hogy ha ennyire akciósra akarom formálni a villanyszámlát nem a villanyórát kezdem el basztatni ilyen látványosan. Megmutattam nekik azt a szekrényt, amibe matatnék, ha egyáltalán lenne értelme. Még 10kV-os kapcsoló kesztyűm is van hozzá. Se leblombálva, se lezárva nincs. Viszont oott érkezik az emeletre a méretlen fővezeték. :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.16. 04:40:18

@Marós: kurvara nem erdekel thaifold
annyit mondtam, ha nem tudjak bebizonyitani, hogy az orat felnyitottak stb,
tehata plomba ep akkor hagyanak beken a magnesozassal, csinaljanak olyat amit nem lehet magnesozni
megha a lakosomon belul is van az ora, bizonyitsak, be hogy en magnesoztam, ha megis lehet magnesozni
aszomszed is magnesozhatott mikor meghivtam sorozni, meg a gezoraleolvaso is
@Mityu: komolyan mondom nem is tudom pontosan, hol van a villanyorank, valaho az epulet tuloldalan
a tobbi nem az en dolgom
ha azzal valami gond lesz, nekem semmi kozom hozza esetleg ha hirtelen megugrik a villanyszamla, akkor reklamalok

webnazi 2012.10.16. 05:27:35

Régebben a mérőkben rézből voltak a fogaskerekek, légyen ez akár vízóra, akár gázóra, vagy akármilyen más mérőeszköz. Na osztán - mutassa már meg nekem valami fizikatudós, ugyan mióta lehet mágnesezni a rezet?
A mai mérőknek meg már szinte minden alkatrésze műanyagból van. Azt meg aztán pláne nem lehet "mágnesezni! Miről beszél akkor ez a szedettvedett szakértőkkel körbebástyázott nagyon okos szolgáltató?
Sztem elmehetnének a pcsába!
De egyenlőre próbálkoznak, hisz "míg lószar van, veréb is van" mondás mintájára úgy vannak ezzel a kérdéssel - míg palimadár ügyfél van, addig mindenféle próbálkozás, simlizés, ügyeskedés van ... persze a szolgáltató részéről.
"... Csak dolgozni ne kelljen ..." (Bikini)

Megdobbent 2012.10.16. 05:39:55

@hagyma: ez nem fejlettebb orszag.

Megdobbent 2012.10.16. 05:43:44

@Vu, de ja vu: Ahaha, lattam is foton olyan orat. Ott egy LED, azt gondolom kulcstartorol bekapcsolja a szaki, aztan mar mutogat is a kapubol, hogy "na viszem az orat, vilagit a lopasgatlo jelzoberendezes fenydiodaja, innen latom!"

Nemcsak, hogy szanalmas, de egyenesen magyar.

tede 2012.10.16. 05:49:50

Hogyan lehet ezektől megszabadulni és másik szolgáltatóhoz menni? Én is tigáz területen vagyok, de semmi kedvem ilyen tortúrának kitenni magamat.

Biomechanika (törölt) 2012.10.16. 06:12:40

Nagyon jó időzítés.

Pont mára vagyok berendelve a Tigázhoz szakértői vizsgálatra, ugyanis leszerelték az órámat, szerintem mondvacsinált okkal. Elvileg levolt pattanva egy műanyag darab, de azt csak akkor látni ha leszereli a szaki az órát. Hogyan bizonyítja, hogy nem ő törte le szerelés közben?

Én biztos nem nyúltam hozzá.

Lesz ami lesz, de én nem fogom fél milla feletti kötbért fizetni, mikor sosem loptam gázt.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.16. 06:27:12

Ez az, grat :)

@hagyma: Látod, van, amikor érdemes bíróágra menni ;)

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.10.16. 06:31:31

Mi van itt? Éjféli poszt? Picsábamár!

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.10.16. 06:33:20

@agresszív kismalac: Mi meg nézünk itt, mint Shrek, mikor hazament, oszt minden tele volt meselényekkel.:-/

tede 2012.10.16. 06:36:50

@Biomechanika: a korábbi történetek alapján már készülhetsz az 540 ezer forintos csekkre, a "lopást" felfeldező szaki meg a szagértő meg megkapják belőle a zsíros jutalékjukat illetve szagértői díjat.

Lassan oda jutunk, hogy minden óraleszeréshez hívni kell rendőrt meg ügyvédet, de még akár szagértőt is, különben automatikusan fizetsz 540 ezret. Ez ezért egy kicsit nagyon durva óracserélési díj.

biohouse 2012.10.16. 06:44:51

Én azt nem értem, hogyan működik egy ilyen szervezett csalás a szolgáltató részéről, és hova csapódik le a haszon.
Van egy felső menedzsment, amely kiadja ukázba, hogy csináljatok pár órabuherálási ügyet, mert a cég nem elég nyereséges?
Ezt nem tartom életszerűnek.
A megbízási szerződéssel rendelkező "szakértő" bulija volna, és ő szervezi meg pár haverral az óraleszereléseket és rongálást?
Csak és kizárólag a szerelők bulija nem lehet, mert ők honnan veszik ki a pénz, miből lenne a hasznuk?

Rosszindulatú Vászka 2012.10.16. 06:55:05

Én csak azt mondom Béláim, hogy Zoli nagyon rátermett fiatalasszony.

tede 2012.10.16. 07:07:44

@biohouse: elmondták soxor, hogy velence tó méretű tárolót meg lehetne tölteni az ellopott gázzal. Csak ahhoz ugye bénák, hogy felderítsék az igazi lopásokat, ezért aztán vannak az ilyen akciók, meg gondolom zsíros jutalom a része a "lopást" felderítő szakinak, innentől egyszerű végig gondolni, hogy milyen események következnek ebből.

Gondolom sok tisztességes és fizetni tudó ember beijed és befizeti az 540 ezret, onnantól lehet pezsgőt bontania a szolgáltatónak. Néhány pereskedik néhány problémázik, a kérdés, hogy menniy fizet önként, de ezt szupertitkos adatként kezelik.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.16. 07:12:12

@biohouse: Bármelyik lehet.
Ki kéne deríteni, ki adta utasításba, hogy ilyeneket kell csinálni, mert valószínű nem magától találta ki pár gázszerelő.
És az illetőt nem perrel keresni meg, hanem kigyúrt kopaszokkal :D:D:D

vénszivar 2012.10.16. 07:21:52

@ColT: Beadtad a derekadat, annak a baromnak ?! :) (leszoktat a pereskedésről az a degenerált?):)

bekbórd! 2012.10.16. 07:29:53

Riszpekt a posztolónak _O_
(néha ilyet is kell)

Remélem, most megindul a peráradat a csaló cég és szakértőnek titulált kutyája ellen. Persze a végére egy rendes büntetőper is letöltendővel, vagyonelkobzással stb.

vénkujon 2012.10.16. 07:34:46

hiányolom, azt a kb. 140-150 millió forintos összeget, amit ki kellene perkálnia a tigáznak a fogyasztó felé. amolyan fájdalomdíj, az elvesztegetett idő, stressz okozta szenvedésekért.

Ugyandehogy (törölt) 2012.10.16. 07:36:59

@tede: hagyd el, nálunk égáz van, mégis bepróbálkoztak ugyanezzel

@biohouse: dehogy. a túl konkrét kommunikáció veszélyes, még valaki elszólná magát.
közvetetten kell ezt csinálni: éppen elég, ha zsíros jutalékot írnak ki az ilyen esetekre, és az alkalmazott máris megtalálja a módját, hogy legyenek ilyen esetek.

@Marós: ezzel a módszerrel ugye az a baj, hogy ugyan az övé az óra, odateszi és úgy, ahogy akarja, mégis te vagy felelős érte.

hááááát 2012.10.16. 07:38:27

He-he. Én Westel 900-al játszottam ilyet és nyertem, igaz akkor már T-mobil-nak hívták. 200000 tartozásból 50000 ft-os lebeszélhetőség lett. 15 hónapig szórakoztunk egy hamís személyi miatt. Amikor a végrehajtó megállt az ajtóban kaptam fel a vízet. Addig nem is foglalkoztam vele, hisz minek is, hisz nincs előfízetésem. Azóta bármi érkezik utána járok. Sajnos itt a cégek sokmindent megtehetnek.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.16. 07:39:46

mi van? Valaki (dzsekill) nem tudott aludni éjjel???

vénszivar 2012.10.16. 07:40:35

@batgirl: Biztos jól fizet a túlóra.:)

rhedip 2012.10.16. 08:07:23

Nekem is volt egy hasonló esetem, annyiban különbözött a feni esettől, hogy a szakvélemény megállapította a fél éve felszerelt óráról, hogy mágnesezve volt, de ugyanakkor az is szerepelt a jegyzőkönyvben, hogy erre a fajtára nem hat a mágnesezés.

Ezért "csak" a le-fel szerelést, bevizsgálást és az óra cserét akarták velem kifizettetni.

Írtam nekik egy szívhez szóló levelet, hogyha tudják, hogy ez az fajta óra nem mágnesezhető, akkor mi a francnak vizsgálják be rá ?!

Erre elnézést kértek és stornózták a kiszabott büntetést.

Gondolom úgy működhet ez az egész ellenőrzés, hogy próbálkoznak mindenütt és valamennyi bejön nekik.

ex-dr. vuk 2012.10.16. 08:08:11

Nem polgari, hanem buntetopert kellett volna inditani rendorsegi feljelentessel, mert a (nagy ertekre, uzletszeruen elkovetett) csalassorozat bizonyithato, amennyiben mas sertetteket is kerestek.

Ez kene.

ex-dr. vuk 2012.10.16. 08:10:14

Mondjuk akkor van szopo, ha a tigaz "szakertoje" elviszi az orat, es TENYEG megmagnesezi. Ezutan a fuggetlen szakerto is azt fogja megallapitani....
Vagy ilyen rovid ido alatt nem lehet ?

nyunyógomez · http://indafoto.hu/arecibo 2012.10.16. 08:16:03

A poszt-tolót már lehetne, de ebben az esetben nem illik.

Egyébként, ha jól tudom, a bíróságon (meg úgy egyébként is) a vádat kell(ene) bizonyítani, nem az ártatlanságot...(ártatlanság vélelme). Legalábbis egy független bíróságon, független szakértővel. Grat a posternek, hogy ezt meglépte!!

Marós 2012.10.16. 08:20:18

@hagyma:

Ne szívd magadra , amit írtam, én nem mondtam rád semmit.
Nálam 2 éve órát cseréltek, családi ház révén 3 van nekünk. Az egyik a pince, lépcsőház, kert mérője. Nem is tűnt fel, hogy nem működik, mert ott a készenlétért mindig is többet fizetünk, mint a használatért. Kb 1,5 év múlva szóltam, ill. netten bejelentettem az ELMŰNEK, szerintem, nem megy az óra. mindig 6kw-on áll. (a mérők a ház háta mögött vannak).Nehogy azt hidd idegesítették magukat, kb 2 hónap múlva értesítettek, hogy jönnének cserére. Semmit nem vacakoltak, egyszerűen lecserélték, átírták az újat. Ez már digitális.
Lehet, hogy nem is az ELMŰ szerelői voltak, hanem valamelyik megbízott alvállalkozók.
Közös képviselő is vagyok, sokszor jönnek óracserére a társasházban, abszolúte nem figyelik, mit csinálnak. Szerelés közben a hétvégi sztoriikat mesélik egymásnak. Nem tudom, hogy mennek tutira, ki lopja az áramot. Most nem a cigánysorról beszélik. Egy bizonyos körzet tuti mérnek összességében, talán onnan kapnak fülest.

Atörökk 2012.10.16. 08:27:12

Remélem további pénzekre is perelik majd a céget, és meg is nyerik.

attis119 2012.10.16. 08:31:18

@Marós: Átugrottak a kerítésen. Mivel nem voltál otthon, így biztos jogos. Hárombetűs, Fejér megyei kisvárosban (a Vértes és a Bakony között) szintén divat ez. Kíváncsi lennék Hagyma véleményére erről.

Állítsuk meg a ......... 2012.10.16. 08:35:21

A TIGÁZ is egy mocskos cég.
Az óra, amit beszerelnek, szerintem nem is új.
Ezeket a régi viharvert szürke mérőket rakják fel mindenhová.
30-40 éves dizájn, ki tudja, hog előtte hányszor mágnesezték meg, lehet, hogy még sugárzó anyaggal is kapcsolatba került anno.
Beszereléskor nem árt szakértőt hívni és beméretni ott azonnal a TIGÁZ által felbérelt szerelők előtt a mérőórát.

Egyébként a TIGÁZ legújabb számlázi trükkje, hogy nem szerepel a számlákon az előző időszak záró óraállása.

Parajpuding 2012.10.16. 08:35:41

Pontosan ezt kell csinálni! Perre kell vinni az ügyet. Ezekután pedig - remélem így lesz - kártérítést is kell követelni.
Majd a tigáz meggondolja, hogy megéri a dolog, ha precedens módon buktázik és neki kell fizetnie.
Nem is értem, hogy emberek miért hagyják magukat birkaként kezelni. Ennek ellenére - minden tekintetben - az bizonyosodik be nap mint nap, hogy itt a többség bizony birka.

Kinai cuccok blog · http://kinaicuccok.blog.hu 2012.10.16. 08:36:09

Azt magyarázza el valaki hogy attól a pillanattól hogy elviszik tőlem az órát, hogy vádolhatnak bármivel is?
Teszem azt ha a szerelő mérési hibát vétett és egyértelmű hogy nem vagy felelős, mi véd meg attól hogy ő maga mágnesezi meg, nehogy kiderüljön hogy tévedett és kirúgják.
Nem vádolhat csalással az akinél van egy módosítható bizonyíték. Valóban perre kell menni és minimum a szerelőt felelősségre vonni (úgy is rákenik akármi az igazság)
Persze erről az oldalról könnyű tanácsokat adni, sok sikert ha még is folytatnád!

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2012.10.16. 08:37:25

"Mi Pest megyei fogyasztókként Tigáz szolgáltatási területen "

Ilyen nincs. Azt a szolgáltatót választod, amelyiket akarod. Tessék átmenni a Főgázhoz, nagyobb megtakarítás, mint 10 centi hungarocell a falon.

Mi is azt tettük, érdekes azóta nem jönnek random 80 ezres csekkek.

andzsin 2012.10.16. 08:40:04

Na egyébként: ha van olyan, hogy mérőcsere, az jogszabályban rögzített, hogy hány évenként cserélik. Különben meg ha megjelenik a Tigáz, hogy ők órát cserélnek, nem kell őket beengedni. Hozzanak rendőrségi végzést, hogy alapos a gyanú, hogy lopom a gázt. Szívjanak gázt!

(II. Torgyán Виктор) THY Rokk *n* Troller 2012.10.16. 08:41:58

Nálam a Tigáz szeptemberben cserélt mérőt. Papírra szaki aláírása fölé ráírtam: "A mérőt sérülésmentesen átvettem".
Ezután mondja, hogy piszkálva lett...

Állítsuk meg a ......... 2012.10.16. 08:42:31

Egyébként jó hírnév megsértése, lopással való meggyanúsítás miatt nem jár nem vagyoni kártérítés?

szivatnakanyám 2012.10.16. 08:46:20

Ebben a rohadt országban mig nem lesz jogbiztonság, addig ezek a külföldi érdekeltségü szolgáltatók azt csinálhatnak amit akarnak. A kieső profitot, meg a megfizethetetlen magas árakból kiesett jövedelmeket ilyen aljas eszközökkel akarják pótolni.Próbálná ezt megtenni az anyaországában!

Bicikliző medve 2012.10.16. 08:47:13

@hagyma: Látszik ,hogy amerikában élsz, gondolom ott iskolában mindenkinek megtanítják, hogy epreljen :D

Marós 2012.10.16. 08:48:14

@attis119:

Ha átugrottak a kerítésen, fel kell jelenteni őket birtokháborításért.
Én most ba..tam le a kéményseprőket levélben, mert a tetőterasz ajtajából kitörték a zárat, egy kémény miatt. nem szóltak nekem.(közös képviselő vagyok). Kutattam , ki volt az és a "kéményseprők" -ig vezettek a szálak.
A kerületi kirendeltség főnöke kikérdezte az embereit, de nem ők voltak. Azt is mondta, higgyem el, ezek lusták, szerszámuk sincsen, nem babrálnak a zárral.
Végén kiderült, egy lakónk gázkazánt cserélt , kihívott egy maszek kéménybélelőt , és ő volt a tettes. Így a kerületiektől elnézést kértem.
De sokszor csöngetnek be "a Gázos!" vagy a "Kéményseprő!" jelszóval emberek a társasházba. Közben kiderül, hogy csak szórólapot hoznak és kiadják magukat gázosnak, vizesnek, kéményseprőnek.
Voltak már gondok emiatt a házban, besurranások, így most új bejárási rendet és zárat léptettünk életbe.
Szóval , jelentsd be a cégnél először, hogy beugrálnak a kertedbe.
Miféle dolog ez?

slowMotion 2012.10.16. 08:49:24

NA VÉGRE VALAKI nem hagyta magát...

Figyelem, az öreg elefántvadász többféle trükköt is ismer! A TIGAZ szerelői nálam megrongálták a plombát majd azt állitották hogy fel volt bontva a mérő. Nem szabad magukra hagyni őket egy pillanatra sem. Lefotózni elötte az órát, ha jönnek cserélni vagy ellenőrizni. Külsős cégek is dolgoznak TIGAZ-ELMU viszonylatban, ekkor 1 szerelő 1 meg biztonsági őr. Csak a szerelőt kell/szabad beengedni.

Önnvédelem!

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2012.10.16. 08:50:07

@Marós: "A sok lopás is hozzájárul a közműdíj árához. "

El ne hidd már. Így is milliárdokat profitálnak a szolgáltató cégek.

Az nem tudom megvan-e, hogy a gázvezetéket a lakosság építteti ki az utcában saját pénzből, majd megkapja ajcsiba a gázművek. A Te lakásodban értelem szerűen Te fizeted a csövezést, a nagy tárolókat, berendezéseket pedig az állam veszi nekik a Te adódból vagy kölcsönt vesz fel rá a nevedben.
Tehát ZÉRÓ befektetéssel operálnak, minimális vagy annál is kevesebb karbantartással, csak a kurva nagy hasznot teszik zsebre.
Ilyen alapon ingyen kéne kapnunk a gázt, legalább is azt, amit Magyarországon jön föl. (Elég lenne az országnak.)

szivatnakanyám 2012.10.16. 08:51:56

@(Ál-baltás Kangörcs) THY Rokk 'n' Troller: Csak akkor mondhatod biztosra ha te jelzed ,hogy szeretnél részt venni a bevizsgáláson.Saját költségeden elutazva,általad megfizetett szakértőd jelenlétében.

Állítsuk meg a ......... 2012.10.16. 08:51:56

@slowMotion:
1 biztonsági őr?
Akkor én meg hívom a Moszadot.
Miért nem ott a helyszínen vizsgálják be a készülékeket?

Professor Chaos 2012.10.16. 08:52:45

Felénk az terjedt el mostanában, hogy betörékor leszedik a gázóráról a plombát is, állítolag lehet vele csalni, de nincs ötletem rá hogyan, ha esetleg valakinek van rá ötlete szóljon. Persze akihez betörnek a kár mellé kapja a félmilkás Tigáz számlát a plomba hiánya miatt, hiába mutogatja a rendőrésgi feljelentést...

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.10.16. 08:53:23

Namost akkor miután a júzer nyerte a pert, jól be kell perelni a tigázt rágalmazás, böcsületsértés, meg egyéb nyalánkságokért!
Ha lúd, legyen kövér!!44!!4

Marós 2012.10.16. 08:54:54

@szivatnakanyám:

Egy Németországban általában nincs gond a rezsi kifizetésével még. Azonkívűl a gáz ritka, ott a fűtőolaj a divat. Még nagy társasházak esetében is fűtőolajjal dolgoznak a kazánok. Ennek az előnye az, hogy nyáron sokkal olcsóbb a fűtóolaj, lehet akciózni. Akkor bevásárolnak.
Sehol nem olyan elterjedt a gáz , mint nálunk..
Az Alpesekben sokan fűtenek fával, noha van olajtárolójuk..Télen csak úgy füstölnek a völgyek...

Vu, de ja vu 2012.10.16. 08:55:13

@biohouse: Annyiban szervezett ez a "csalás", hogy a szolgáltató mindössze anyagilag teszi érdekeltté az embereit a 'szabálytalan vételezések' észleléséért.

Ha csak 1 %-ot ad, már akkor is talál olyan szakit, aki csavarhúzóval aláfeszít a gázmérő számlálójának, hogy azután pár hónap múlva tudja, hogy hova kell küldenie a havert... A "független" ex-tigázos szakértőt meg nem az érdekli, hogy mér a szerkezet vagy sem, hanem hogy SÉRÜLT!!!

Az pedig a pofátlanság csúcsa, ha ezt a csavarhúzós mozdulatot maga a szolgáltató embere lengeti be a kuncsaftnak, hogy 30-50 rugóért "megokosítja" a mérőt:-(((

Egyébként ha valakinek a távollétében vitték el a mérőt vagy nem írja alá a jegyzőkönyvet, érdemes lehet bírósághoz fordulni (de aztán tényleg vétlen legyen ám), mivel a "céges szakértő" általában úgyis olyan erőszakot tesz a mérőn, hogy későbbi független szakértős vizsgálatra alkalmatlan lesz.

Általában a manipuláláshoz elég annyi, ha a szerkezet egyik-másik alkatrésze karcos, vagy műanyag forgács van benne. Amikor az én mérőmet lecserélték (zárlatos lett), csináltam pár fotót, felkészülve a cirkuszra, ha a fentiekkel jönnek: hogyan került oda forgács??? Hát, kérdezzék azt a mintegy 50 száraz darazsat, legyet, lepkét stb, amik között megtalálták...

Végül cirkusz nem ebből lett, hanem az elszámolásból: kétszer kúrta meg őket a fogyasztóvédelem és kétszer fizettek kötbért:-P

Én pedig most fizettem be a tavaly novemberi számlámat... (kevesebb mint felét).

ex-dr. vuk 2012.10.16. 08:55:32

@szivatnakanyám: a magyar (foleg az allami) erdekeltsegu cegek/szolgaltatok sokkal nyugodtabban fognak a szadba hugyozni. Pl. Posta.

Állítsuk meg a ......... 2012.10.16. 08:56:38

@newtehen (egyszerű mint a faék - de működik):

"Az nem tudom megvan-e, hogy a gázvezetéket a lakosság építteti ki az utcában saját pénzből, majd megkapja ajcsiba a gázművek. A Te lakásodban értelem szerűen Te fizeted a csövezést, a nagy tárolókat, berendezéseket pedig az állam veszi nekik a Te adódból vagy kölcsönt vesz fel rá a nevedben.
Tehát ZÉRÓ befektetéssel operálnak, minimális vagy annál is kevesebb karbantartással, csak a kurva nagy hasznot teszik zsebre.
Ilyen alapon ingyen kéne kapnunk a gázt, legalább is azt, amit Magyarországon jön föl. (Elég lenne az országnak.)"

Ez mennyire igaz.
És adják nekünk a kalóriacsökkentett, feltúrbósított, minőségen aluli gázt.

ex-dr. vuk 2012.10.16. 08:56:47

@Parajpuding: nem karterites kell, hanem buntetofeljelentes.

gnme 2012.10.16. 08:57:06

be kell őket panaszolni a Magyar Energia Hivatalnál

mi is ezt tettük

"független" igazságügyi szakértő, Tigáz megbízásában

mesében (...)

Marós 2012.10.16. 08:58:00

@newtehen (egyszerű mint a faék - de működik):

Nagyon elterjed a távfűtés nyugaton. Ahol van vezeték az utcában kötelező rákötni. Az felvett hőt könnyű mérni.

látjátok feleim szümtükkel 2012.10.16. 08:59:26

@Vu, de ja vu: "Azt meg tudnád magyarázni, hogy a gázórák elhelyezése miért változott meg egymás után (családi házakról beszélek) kintiről bentire, majd ismét kintire, de kizárólagos gyártótól származó szekrényben elhelyezve???"

Igen, meg tudom magyarázni. Azért, hogy könnyebb legyen az órát ellopni, ergo könnyebben lehet manipulálni is a tulajdonos tudta nélkül.

Néhány éve egy nem lakott házba bevezettettem a gázt, két hétre rá el is lopták a gázórát a "gyári" szekrényből, ami természetesen a kerítésbe lett beépítve. A szomszédok közül senki nem látott semmit.
Az észleléskor értesítettem a szolgáltató ügyeletét ( hétvége volt ) és a kijött alkalmazott megvigasztalt, hogy nem én vagyok az egyetlen károsult, rendszeresen előfordul ez. Erre mondják, hogy nooormális?

Kopasz Szuzukis 2012.10.16. 09:01:59

FIZIKA: a zárt (kalitkaszerű) vas vagy acéldoboz belsejében NEM ébrednek mágneses vagy elektromos erővonalak, bármekkora nagyságú mágneses vagy elektromos erőtér hat rá kívülről!!!
A mostani gázórák gyakorlatilag egy acéltartályból és az arra szerelt, műanyag alkatrészekből álló számlálóműből állnak. A műanyag számlálóműre nem hat a mágneses tér. Az egyetlen vas alkatrész a mérődugattyú gumimembránját köti össze a számlálómű meghajtó rudazatával, és a gázt átengedő forgószeleppel. Ez a membrán a ZÁRT acéldoboz belsejében van! Tehát egy mágnesesen árnyékolt térben. A membrán és a forgószelep mechanikus kényszerkapcsolatban áll egymással. NINCS OLYAN ÁLLÁSA A FORGÓSZELEPNEK, HOGY A MÉRT ÉS A MÉRETLEN SZAKASZ ÖSSZE LEGYEN NYITVA!!! Tehát a membrán "megállítása" értelmetlen!
Mindezt onnan tudom, hogy a helyi MÉH telepről vásároltam fillérekért egy leselejtezett (2005-ös gyártású) gázórát, és szétszedtem. A telepen becslésem szerint kb. 4-500 ilyen, jó állapotú leselejtezett, nem "inaktivált" gázóra volt egy kupacban. Ha a té TIGÁZ nekem esne, a per során bebuknák a bótot. Vinném az általuk kidobott bizonyítékot, hogy kamuznak.

Marós 2012.10.16. 09:02:15

@(Ál-baltás Kangörcs) THY Rokk 'n' Troller:

elvileg mindíg uj órát, vagy ezzel egyenértékü felujítottat hoznak ki.

Marós 2012.10.16. 09:03:31

@látjátok feleim szümtükkel:

mit lehet csinálni egy ellopott gázórával?

Marós 2012.10.16. 09:07:11

@Vu, de ja vu:

ezt még mindíg nem értem, hogyan lehet elvinni a gázórát a tulaj nélkül?Ki írja alá a jkv-t cseréről?

Vu, de ja vu 2012.10.16. 09:08:36

Még egy sztori: gáznál eleve nagyobb átalányt kértem, hogy ha valami baj lenne a vegyestüzelésűvel, beleférjen a keretbe néhány nap-hét gázkazános fogyi. Amikor jött a leolvasó, FÉNYKÉPEZŐVEL, én is csináltam egyet, csak úgy telefonnal. Volt is vagy 300 m3-nyi túlfizetésem. Erre kiküldtek egy több mint 200 ezres számlát!!!
Bementem ügyfélszolgálatra, hogy honnan szedték a mérőadatot, mire szerinte a leolvasó ennyit diktált be. Kértem, nézze meg saját felvételüket: hát ő ahhoz nem fér hozzá!!! Majd valamikor küldenek egy embert, aki újraolvassa. Mutattam erre, hogy EZT fényképezte le a leolvasó, ne törjék magukat... Szó nélkül korrigálták a számlát...

ELMÜ-ÉMÁSZ, TIGÁZ: botrányos munka, simliskedés, alapfokú matekismeret hiánya:-(((

apanna 2012.10.16. 09:10:21

Csak reménykedni tudok, hogy egyszer mindenki felébred, és rájön, hogy a jogbiztonságot csak akkor tudjuk megtartani, ha ilyen esetben bírósághoz fordulunk.
Mi megfogadtuk idehaza, bármi jogtalanság ér bennünket, azonnal bíróságra visszük.
Most jelenleg az árfolyamgátra várunk, július óta, és még egy kapavágást sem tett a bank, hogy aláírjuk a szerződést. De ha abban új elemként emelik a kamatot a semmire ,azonnal ügyvédet fogadunk.

Egyszerűen nem hagyjuk magunkat, mert elegünk van.

CyberPunK 2012.10.16. 09:11:45

@Vu, de ja vu: Anyám telkén jött a leolvasó az E-ON-tól és sikerült minden számot leolvasnia, majd küldték a szép nagy számlát. Mikor anyám írt egy kedves levelet nekik, hogy oké, ő ezt befizeti, de jópár évig lehet leakadni róla, akkor nagyon gyorsan küldtek egy másik számlát. :)

Marós 2012.10.16. 09:13:27

@látjátok feleim szümtükkel:

mi tökömre kell egy használt gázmérő?

Szaharában láttam , hogy a Ganz-mérők , csak úgy szabadon vannak az ég alatt. Azt momdta a helyi berber tulaj, itt 4 év alatt, ha esik az eső. És jól ellenállnak a mérők porterhelések is. Nálam a ház mögött azóta ugyancsak szabadon vannak a mérők, egy kicsi tető alatt. Még sohasem szóltak, hogy védjem le jobban, pedág megáztak néhányszor.

CyberPunK 2012.10.16. 09:13:52

@apanna: Melyik bank ez? Én elindítottam a folyamatot, majd aláírás és közjegyző helyet szimplán talonban tartom baj esetére, ha akarom egy nap alatt "aktiválom". Cserébe hetente kurogatnak telefonon, hogy menjek má' be aláírni, mert az nekem de jó lesz (lesz a faszt). Ez a BBank eljárása.

Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos 2012.10.16. 09:16:17

Egy ismerősömnél pont fordítva volt: a leolvasó lehagyott egy számjegyet, egy csomó pénzt visszaküldtek utána. Az ismerősömet nem zavarja, jobb helyen van nála az a pénz, a következő évi leolvasáskor majd befizeti.

Állítsuk meg a ......... 2012.10.16. 09:19:28

Felénk áramszolgáltatóként az EON az úr.
Ők csinálták azt a balhét, amikor egy lakótelepen az egyik társaház pár villanyórájának letépték a plombáját, ezért aztán összes lakót kötelezték az új órák cseréjének kifizetésére.
Nálunk is a folyosón vannak az órák, nem elzárt területen.

dean23 2012.10.16. 09:19:48

Furcsa mód ha a hírekben valakit gázlopással vádolnak ott 99%, hogy a Tigáz a szolgáltató. Biztos vagyok benne, hogy szándékosan így utaznak a fogyasztókra és elő van nekik írva vmi büntetéslimit, akárcsak a parkolóőröknek.

szita szita péntek 2012.10.16. 09:20:43

Az a bajom, hogy simán elképzelhetőnek tartom, hogy a szolgáltató csal a szakértőkkel és a manipulált gázórákkal - csak nem értem miért? Most komolyan! Hány fogyasztó lehet ebben az országban? Van kb 3 millió háztartás -> én 2 millió lakossági fogyasztóra tippelnék, de legyen csak 1 millió. Mennyi lehet a havi gázszámla? Havi szintre lebontva ha 30 ezret tippelek, akkor szerintem alá lőttem, szóval a szolgáltatók havi bevétele ez alapján a durva tipp alapján 30 milliárd Ft/hónap. Mégis mennyi fogyasztót vegzálhatnak alaptalan vádakkal? Ekkora bevételnél számít nekik ez az aprópénz? No ezt nem értem.

Más: Ismerősöm látott ilyen szakértői jelentést és azt mondta egy vicc volt, ami a minimális szakmaiságot is nélkülözte. Ez alapján is érdemes keresetet indítani.

polly graph 2012.10.16. 09:21:07

Nálunk az utcában cserélték a gázcsöveket. Amikor rá kellett volna kötni a társasházat az új csövekre, kijelentették, hogy a házban szivárgás van, ezért addig nem kapcsolják vissza a gázt, amíg el nem végzünk bizonyos korszerűsítő munkálatokat. (Jelzem, a szolgáltató nem jelezte a munkálatok előtt, hogy bármi olyan körülmény lenne, ami miatt nem fogják visszakötni a gázt.)

Így a tervezett egy nap helyett több, mint egy hónapig nem volt gáz, és a háznak több, mint 6 millió forintjába került az EON akciója.

Mivel sok helyen kezd elöregedni a rendszer, várható máshol is hasonló "meglepetés".

CyberPunK 2012.10.16. 09:23:18

@apanna: Pedig azok is tetves rablóbanda.

Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos 2012.10.16. 09:23:20

@polly graph: A közös képviselő hanyagsága, hogy a tömörségi vizsgálatot nem végeztette el időben.

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2012.10.16. 09:27:46

undorito a hozzaallas, hogy nem tudnak egy plexi kupolat rarakni az orara, ami megfelelo tavolsagban tartana a magnest, e helyet meg szinte talcan nyujtjak a lehetoseget...

apanna 2012.10.16. 09:28:58

@CyberPunK: Kb egy hónapja kaptunk levelet, hogy a centrum visszalépett a pertől.
Behajtottak volna rajtunk olyan pénzt, ami jogtalan volt. Közjegyzőhöz fordultunk, megírtuk a papírt, és visszaléptek. Ez nekünk, ha fizetünk 150 ezer forint lett volna.

Tehát, nem tartogatni a papírt, hogy majd csak lesz valami, hanem azonnal lépni.

polly graph 2012.10.16. 09:29:44

@Szárnyati Gézа: Vele is tele van a hócipőm, ami azt illeti, de ezt most nem akartam részletezni.

Mindenesetre, aki régi házban lakik és meglátja az EON-t csövezni az utcájában, tisztázza előre a helyzetet a szolgáltatóval és a közös képviselővel, ha nem akar így járni, mint mi.

apanna 2012.10.16. 09:33:41

@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe: Az az undorító, hogy vannak olyan emberek, akik ezeknek asszisztálnak. És ami még undorítóbb, hogy te fizeted még azt is, ha bevezetik az áramot, a villanyórát, mindent.
Pedig ez az ELMŰ nek befektetés lenne, én sem a vendégeimtől kérem el előre a pénzt, ha mondjuk egy új irodát akarok bérelni, vagy eszközöket vásárolni. Mert itt ez történik. A saját befektetését veled fizetteti meg.
CSak, hogy maga a bevezetés, az államé, a szolgáltatás része, amit fizetsz az áramért a franciáké. Ezért van az, hogy az oszlopot is te fizeted, mert a francia szolgáltató viszi az összes nyereséget.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.16. 09:33:58

egy nappal a tárgyalás előtt akartak visszalépni? nem siették el.

valami nagyon nem oké itt. régen a fogyasztók ( általában a milliomos maffiózók) lopták az áramot/gázt/amit lehetett, most ez megfordult, és a szolgáltatók csalnak?

ezeknél soha nincs belső/külső auditálás?

Vu, de ja vu 2012.10.16. 09:34:49

@Marós: Nekem a villanyórámat vitték el (két héttel a zárlatos óra cseréje után), még rá is írták a papírra, hogy "mutatványos mérő volt", anyósom engedte be őket, akinek sem az órához, sem az ingatlanhoz nincs köze.

Ezt azért bukták, mert már az első mérő hibabejelentésekor nyilvánvaló volt, hogy hozniuk kellene egy másik mérőt, de mégis csak egy "ideiglenes mérő" volt az autóban, ezt a jelenlétemben cserélték, csak rosszul számlázták, a feltüntetett mérőállások ellenére kb. dupla becsült értéket küldtek ki.

A második csere kb. két hét múlva volt, értesítés nélkül (ott van a telefonszámom, regisztrált felhasználó vagyok a weboldalukon, a reklámokat megkapom, tehát működik). Amikor panaszt tettem, azt mondtam, hogy anyósom gyámság alatt áll, amit ő ír alá, azt gyak. senki nem írta alá, vagy annyit ér, mint bármelyik arra járó idegen aláírása, a MÉRŐ az ÉN nevemen van...

Az ügyfélszolgálaton nem voltak hajlandók átvenni a panaszomat és a magam készítette elszámolást, adtak egy nyomtatványt, amiben 3 sorban leírhattam a panaszom - ide pont annyi fért, hogy órákat várattak azért, hogy végül ne hallgassanak meg.

Ezután jött a Fogyasztóvédelem és a MEH... Egyébként nem a MEH az illetékes ilyen ügyekben, hanem a megyei Kormányhivatal illetékes szerve, lekopogom, hogy nem bántak kesztyűs kézzel a szolgáltatóval:-)

A lényeg az, hogy mielőtt "szakember" egy pillantást vetne a mérőre, készítsünk fényképet, hívjuk át a szomszédot, egy pillanatra se nézzünk félre, ne tévesszük szem elől őket!

Még korábban szimpla ellenőrzésként bekönyörögték magukat, majd adategyeztetés után váratlanul előkapott egyikük egy nagycsavarhúzót és elkezdte szaggatni a plombákat. Ezt sikerült lefotózni, amin meg ő lepődött meg és kikérte magának, mert nem járult hozzá. Mondtam, hogy most rongálta meg a plombámat, én ezért nem fizetek, más balekot keressenek... és a teraszhoz odahívtam a kaukázusit, mondván hogy ha végeztek, nélkülem ne akarjanak kimenni és bementem a lakásba... 5 perc múlva diszkréten kopogtak, mondták hogy mindent rendben találtak, érthetően elmagyarázták, mit csináltak, hova van ez a jegyzőkönyvön feltüntetve stb.

Ja, a mostani mérőm digitális, távleolvasós... mégis jönnek minden hónapban a leolvasók és fényképet is csinálnak (vállalkozó házaspár,ártatlan emberek)... A számlán is az szerepel egyébként, hogy távleolvasás:-PPP

guANoiD 2012.10.16. 09:37:14

Korrekt a gázművek. Nálunk október 7-ről 8-ra „elromlott” a gázkazán. Tipikus keverék elszegényedési tüneteket produkált, visszadurrogott, olyan volt mint egy utánégetős gázturbina.
A szerelő füstgázmérővel megnézte a füstgázt, és megállapította, hogy jelentősen megváltozott – elszegényedett – a vezetékes gáz. Emiatt a karburátoron dúsabbra kellett állítania a keveréket.

Kíváncsi vagyok, hogy a számlában majd a fűtőérték szorzó kisebb lesz-e emiatt. Ha nem, akkor megy a cikk a homárhoz meg az energiahivatalhoz.

Ja, és így már könnyű átlépni az éves 3000 köbméteres fogyasztást, főleg hőszigetelés nélküli régi építésű családi ház esetében.

Rosszindulatú Vászka 2012.10.16. 09:38:54

Nesztek, kis adalék ehhez a hirighez, érdekes olvasnovaló:

www.jogiforum.hu/forum/31/11407

Rosszindulatú Vászka 2012.10.16. 09:40:43

@dr. phil. Sün‼ ツ: az nem a halott? Én nemtom, csak kérdezem, mer mintha valahol eztet írták volna.

1000R 2012.10.16. 09:44:50

TIGÁZ alkalmazottakról csak még ennyit. A lakóhelyemen- Gödöllőn- bementem ügyet intézni a személyes ügyfélszolgálatra. Az ügyintéző már a problémám elmondása után is emelt hangon beszélt, amit az ügyintézés alatt végig fenntartott, de sajnos ettől még a problémámat nem értette meg. Kértem, hogy szóljon a vezetőjének, mert úgy tűnik, hogy ő nem tud nekem segíteni. Erre a válasz egy laza anyázás (!!!!) volt, majd azzal jött, hogy bizonyára nekem nincs munkahelyem, ha már képes vagyok akkor és ott ügyet intézni.
A történteket végül elmondtam a később kiérkező főnökének, és a központba is megírtam, annál is inkább, mert egyrészt ezzel a kislánnyal nem ez volt az első eset, hogy bunkó volt, másrészt pedig az anyázás meg a többi megjegyzés is olyan hangosan történt, hogy a többi ügyfél is hallotta. A cég annyit írt vissza, hogy sajnálják. Hát, köszönöm, máshol ilyenért azonnal kirúgnak valakit. Arról meg igazán nem én tehetek, hogy a szolgáltató az ügyfélszolgálat nyitva tartásának a kialakításakor nem veszik figyelembe azokat, akik esetleg dolgoznak, de szerencsére nekem már nem lesz velük ügyem. Ritka egy troll társaság!
Ja, meg az éves leolvasásnál a kissé részeg leolvasó a kapun a csengőt sem találta meg, így a kapu előtt ordítozta a nevemet, hogy engedjem már be. Amikor kimentem és megjegyeztem neki, hogy van csengő is, akkor azzal jött, hogy de így is kimentem. Szánalmas társaság!

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2012.10.16. 09:46:26

@ċsirke72: Nem tudom, hogy a részben állami tuladunú cég (MOL) mennyiért telmeli ki. De félek, hogy a kitermelés VALÓS költségeinek semmi köze a végül számládon megjelenő árhoz.
Amúgy a gázkitermelés kb. annyit jelent, hogy ráraknak egy szelepet, amit valahonnan távolról két unatkozó mérnökhallgató felügyel. Max még egy biztonsági őr horkol a helyszínen. A Bányában izzadó vájár már a múlté.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.16. 09:46:36

@dr. phil. Sün‼ ツ: az a szomorú, hogy ezek még csak nem is zsidók. valami tanfolyamot végezhettek. azér remélem, hogy a zolifiatalasszony nem fogja ennyiben hagyni az ügyet. végre egy ember, akinek volt annyi esze, hogy bíróságra menjen.

2012.10.16. 09:56:35

A tigáz tárolja a gázórát? Nem tudja ott magnetizálni?

Skodakék Fábia 2012.10.16. 09:56:49

egyre inkább úgy érzem hogy megér majd két millát a napelem ha házat veszek
Mellé meg szenes kazán meg CB rádió aztán kinyalhatja az összes szolgáltató

Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos 2012.10.16. 09:56:51

@vilagnezet.blog.hu: Ahogy a posztodat olvasom, nem jósolok pozitív eredményt a vizsgálat kimenetelére...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.10.16. 09:56:56

@webnazi: Na b+! Te sem vagy sikeres ember, neked sincs mágneses réz karkötőd (az igazi Levintől)....

Schab-SS 2012.10.16. 09:57:17

@Giraffa Camelopardalis Phd.: namost ez így ebben a formában nem igaz. Való igaz, hogy vannak akik, zsidók szeretnének lenni, pedig nem zsidók és vannak zsidók akik szeretnének nem azok lenni, de ez eléággé körülméynes és bizonytalan eljárás, nem beszélve arról, hogy a törekvés korántsem tekinthető áltaslánosnak.

Az viszont teljes bizonyossággal kijelenthető, hogy semmijen tanfolyam elvégzése sem tesz senkit senem zsidóvá, sőtmitöbb, ha valaki becsönget hozzád, hogy OKJ-s zsidó, nagy valószínűséggel szélhűmos, vagy mezei agyrokkant.

Visszatérve a felvetésed felütésére, az sem jelenthető ki általánosságba, hogy szomorú volna, hogy valaki nem zsidó, ez csak spekulűció.

Cserépke 2012.10.16. 09:58:52

Tavaly novemberben 3 hétre elvették a gázt a lépcsőházunkban. 3 hétig se fűtés, se melegvíz, se főzés. 9-10 fok a lakásban. A Tigáz és a vállalkozók is kihasználták a helyzetünket természetesen. Lakásonként legkevesebb 80 ezret kellett perkálnunk, hogy végre ne fagyjunk meg. Akkor beleláttam a nagy magyar valóságba: gátlástalanul kihasználni a másikat, mocskos korrupció, mocskos banda (le volt fixálva pl., hogy az ellenőröknek mennyit kell adni...). Elmenni nem tudtam, bejárhattam volna a szülőktől dolgozni, de munkahely nem támogatja az utat, mert nincs pénz rá (jó, ok, megértem...).
Amúgy én minek fizetek adót pl., minek fizetek tisztességesen mindenért? minek dolgozok annyit? minek?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.10.16. 09:59:21

@tede: Egyik kutya, másik eb, attl függetlenül, hogy a Tigáz alighanem kapcsolatban állhat az olasz maffiával...

Dr. Körömlakk ® 2012.10.16. 09:59:37

jeszjeszjesz, végre egy király poszt, amiben a rossz elnyeri büntetését, a jó pediglen a méltó jutalmát!
máma büszkén megyek a bódba!
éjjen a fogyasztó!

Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos 2012.10.16. 10:02:33

@Cserépke: Megint csak a közös képviselő volt a hülye.

Rokonék házában meg tudták oldani a teljes felszálló gázvezeték cseréjét a ház pénzéből, hosszas gázkimaradás nélkül.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.10.16. 10:05:57

@biohouse: "Van egy felső menedzsment, amely kiadja ukázba, hogy csináljatok pár órabuherálási ügyet, mert a cég nem elég nyereséges?
Ezt nem tartom életszerűnek."
Én meg igen. A (nagyrészt egykori és aktív gázos szakemberek által elkövetett) lopások több tized százalékkal lecsökkenthetik az extraprofit mértékét, ami a tulajdonos "olasz pénzügyi befektetők" béketűrését nagyon le tudja rontani, és különböző végzetes sportbaleseteket idézhet elő a menedzsment tagjainál.
Amúgy valóban az a hülye, aki az órával próbál játszani, amikor a gázosok okosba' pár Deák-igazolványért úgy meg tudják kerülni a mérőt, hogy endoszkóppal se látszik.

orient 2012.10.16. 10:07:13

Engem csak az érdekelne, hogy a független szakértő kiérkezéséig nem tudták volna megbuherálni az órát, hogy tényleg úgy tűnjön hogy valaki megbuherálta? Hogy lehet ezt kivédeni?

Cserépke 2012.10.16. 10:14:05

@Szárnyati Gézа: Többszöri próbálkozás után tegnap sikerült végre elzavarni (sok embert nem érdekelt a dolog, hogy hová megy el a sok pénz).
Szegényt nem irigylem, amit a nav-tól/apehtól kapni fog...

Alikam 2012.10.16. 10:14:39

@orient: bizonyára az történt, hogy az ő okos szakértőjük kb. kalap szart ér, és tényleg azt hitték, hogy buherálva volt az óra.

Ezért nyugodtan ültek a foteljukban és várták a független szakértőt.

A helyükbe a kártérítés költségét a tigázos szakértő úrral fizetettném ki.

Skodakék Fábia 2012.10.16. 10:15:46

@orient: Fadoboz az óra köré, öntapadós matrica a dobozra és aláírod, lefényképezed.
Ha bárki hozzányúl nyoma van, mégse basztathatnak hogy elzártad.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.16. 10:16:29

valaki fentebb említette, hogy a lakosság pénzén készül a gázvezeték. nos, nemcsak a gázvezeték, hanem a járda, a csatorna és minden más is.
valami furcsa erő tartja vissza az embereket attól, hogy észrevegyék, ha ők nem fizetnek adót, akkor semmi sincs. még mindig valami isteni kegyként érzékelik azt, ha az állambácsi hajlandó valamit visszacsepegtetni a polgároknak.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.10.16. 10:17:41

@Giraffa Camelopardalis Phd.: " régen a fogyasztók ( általában a milliomos maffiózók) lopták az áramot/gázt/amit lehetett, most ez megfordult, és a szolgáltatók csalnak?"

Személy szerint ugyanazokról van szó...

belekotty 2012.10.16. 10:18:57

@Vu, de ja vu: "Egyszer ÉMÁSZ-szaki csavarta le a plombákat figyelmeztetés nélkül, amit lefotóztam és nehezményezte:-o" - én ismerek olyan esetet, amikor szereltek, majd nem tették fel a plombát és elmentek. A tulaj azóta röhög a markába, mert persze megnézte az átadott, aláírt szerelési lapot, amin a plomba száma nincs rajta, mert nem is tettek fel.

Cserépke 2012.10.16. 10:19:17

@Giraffa Camelopardalis Phd.: Nem véletlenül olyan rossz minőségű minden (járda, egyéb finomságok).:-)

Csak Norris 2012.10.16. 10:19:29

@webnazi: Mágnesezni nem lehet a rezet, de középiskolás villanytan emlékeim alapján ha mágnese térben rézkorongot forgatunk, az indukált örvényáram fékezi a forgást.
Nem tudom hogy a gázóra hogy működik és számít-e.

Egyébként meg szarjon sünt a tigáz. :D

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.10.16. 10:20:51

Ezexerint mostakkor a tigázt diszkréten megszoptatták?

renevol 2012.10.16. 10:22:46

@szivatnakanyám: Szerintem olvass bele a hozzászólásokba. Itt - és általában a hasonló eseteknél- nem az a lényeg, hogy egy cég eredetileg magyar alapítású vagy sem. Itt magyar emberek szervezetten károsítanak meg másik magyar embereket. Az olasz maffia is olasz embereknek kezdte el terjeszteni a drogot, olasz embereket kényszerített prostitúcióra, olasz emberek pénzért rabolta el. A bűnözőknek - legyenek akármilyen bűnözők, politikusi bőrbe bújtak, céges háttérrel rendelkezők, civil szervezetek irányítói - édes mindegy, hogy milyen állampolgárságú emberek pénzét veszik el illegálisan.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.16. 10:25:07

@dr. phil. Sün‼ ツ: ez enyhe túlzás. ha kétmillió szúnyogból egyet agyoncsapsz, az édeskevés.

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: akkor csak sóhajtok egyet.

@Cserépke: ez igaz. apámék háza elé is odabiggyesztetttek egy csodás új járdát, ami két tél alatt szétfagyott és darabokra tört. fater begurult, felszedte azt a szart, aztán csinált magának egy rendeset. röhej.

2012.10.16. 10:26:29

@dr. phil. Sün‼ ツ: Jó zsidó ott csal, ahol tud!

Szemen szedett rágalom! Szombaton nem is!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.16. 10:27:05

@Giraffa Camelopardalis Phd.: Viszont az is ott van, hogy az én adómból működtetett cuccot használni is akarom, illetve ne szopassanak már ezért.

Mondjuk nekem az autópálya a kedvencem, felépül közpénzből, és fizessek, ha menni akarok rajta.

belekotty 2012.10.16. 10:27:41

Ha jól gondolom, ha ez az ügy másodfokon a fogyasztó győzelmével járul, akkor az megkérdőjelez minden olyan ügyet ahol a Tigáz szakértője eljárt.

Mityu Addideapénzt kft LE 2012.10.16. 10:27:54

Amúgy elgondolkodtam ezen a kötbérezésen. Mire is követelnek bármennyit?

Hogy maradjak saját szakmánál. Adott egy ingatlan, amit építéskor, építés után közvetlen betechnikázza a lakó. Ergo megvan a tévé-video-csillár-kisvillany-mosógép-házimozijegyszedővel-stb.. A rendszeres leolvasás ad egy mért értéket, mely általában az idő folyamán ad egy beállt rendszeres fogyasztást. E mért adatokat visszamenőleg egyszerűen lekérdezhet maga a szolgáltató a saját adatbázisából, kiállított számlák másodpéldányaiból (iratmegőrzés ugye kötelezően 8 év). Na már most, úgy mégis hogyan lehet a szolgáltatót megkárosítani, hogy az adott fogyasztási helyen a rendszeres fogyasztás NEM VÁLTOZIK? :D

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.16. 10:29:05

Ha végezni szeretnék a gázzal, és csak egy kéményem van, ami a cirkóra lett kiépítve, akkor azt a kéményt tudom használni másfajta kazánra? És van e olyan kazán, (fa, szén) amit a meglévő fűtéshálózatra rá lehet kötni? Milyen szakember kell hozzá?

2012.10.16. 10:29:25

Őkgáz, Migáz, Tigáz!
PB palackot kell venni!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.10.16. 10:30:13

@jobbfácán:
Oké, az kivétel.
Meg a péntek délután, mer akkor elő kell készülni a semmittevésre.
Nade akkor is marad 4 és fél naptya!!!4!!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.16. 10:31:13

@Mityu: Mondjuk:
- villannyal fűt
- eladja a szomszédnak
- kisvállalkozást alapoz az ingyenáramra (pl. aumíniumkohó)

Ne becsüld le a magyar emberek találékonyságát!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.10.16. 10:31:27

@batgirl:
Hát asztalos szerintem nem igazán jáccik szerepet ebben a kérdésben.
Valamint a szakácsot is kerülném a helyedben!4!!!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.16. 10:31:28

@ColT: jobban vagy már?

@batgirl: hát valami szagértővel nézesd meg.

2012.10.16. 10:32:54

@dr. phil. Sün‼ ツ: Hat napig lopott, a hetediken megpihent! :))

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.16. 10:33:07

@Giraffa Camelopardalis Phd.: "megfordult, és a szolgáltatók csalnak?"

Nem, csak próbálják büntetni a mérhetetlen lopást, és a legkisebb elleneállás felé haladnak. Mondjuk attól még ordas szemétség.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.16. 10:36:02

@atpijkamo: sántít a dolog, mert simán kötelezhetnének mindenkit az előre fizett mérőórák beszerelésére. ettől pedig fél a szolgáltató. ugyehogyugye.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.16. 10:37:18

@batgirl: hádde ezt most innen szerinted hunnan tuggyuk? :D:D

2012.10.16. 10:39:30

@batgirl: A kéményt abban az állapotban ahogy a cirkóhoz van nem tudod használni. Elvileg bármilyen kazánt tudsz tenni a cirkó helyére, de értelemszerűen a bekötést át kell alakítani és nem biztos hogy egy vegyestüzelésű el fog ott férni ahol egy cirkó.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.10.16. 10:40:37

@Mityu: A gázfogyasztás viszont változik. Az általános felmelegedés egyrészt már nem csak szivárványos hányadék-demonstrációkon nyilvánul meg, másrészt a lakosság szinte egésze megpróbál spórolni. Ki lejjebb csavarja a termosztátot/konvektort (a szomszéd kisgyerekes családnál úgyis fűtenek), ki meg reaktiválja a régi cserépkályhát, vagy beállít egynéhány vegyestüzelésű kályhát, kandallót, sparheltet, és a reklámújságokból meg a parkokban, jóléti erdőkben a régi aktatáskába gyűjtögetett hulló gallyakból, no meg mindenféle szemétből nyeri a hőt. Vannak olyanok is, akiknél a régi termofor kéményekre már nem kötnek rá új gázbojlert, ezért ők is fatüzelésűt vesznek, és megdöbbennek, hogy egy méteres hosszú, 4-5 centi vastag száraz gallyból, meg egy napi reklámújságból lesz 80 liter forróvizük, meg egy meleg fürdőszobájuk. Ez viszont már jelentős kiesés, vagy legalábbis trendváltás, legalábbis nem nő tovább a fogyasztás.

2012.10.16. 10:43:35

@batgirl: Milyen szakember kell hozzá?

Szerintem a központifűtés szerelő a jó választás! :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.16. 10:43:46

@Giraffa Camelopardalis Phd.: Valamivel.
De még mindig leelőznek a bottal járó öreg b ácsik az utcán.

@batgirl: Fűtésológus kell hozzá.
Mondjuk válassz egy szimpatikus fűtési formát, aztán keress egy szakit/céget, aki azzal foglalkozik, amit kinéztél. Ő meg tudja mondani, hogy mit kell elkövetni a kéménnyel, mert ismernie kell a szabványokat, ha hivatalosan beépíthet olyan fűtést.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.16. 10:45:21

@atpijkamo: mitet? ha a szolgáltató a lopásokat valóban meg szeretné előzni, akkor nem logikus lenne egy olyan megbuherálhatatlan mérőóra felszerelése, az előre kifizetett/feltölthető órával kombinálva, ami lehetetlenné teszi a lopást? vagy ez lehetetlen?

2012.10.16. 10:47:04

@ColT: Vagy építtessen egy búbos kemencét! Az úgy néz ki mint egy reaktor!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.10.16. 10:48:23

@Giraffa Camelopardalis Phd.:
Az ember fia próbál segíteni, oszt ez a hála!44
Meg se mutatom neki a bélyeggyűjteményemet.
Pedig vannak új darabok.

@jobbfácán:
Szorgalommal sok mindent el lehet érni!44444!

2012.10.16. 10:48:53

@dr. phil. Sün‼ ツ: Zsidókról csak jót, vagy semmit! Én pl. nem tudok mit mondani! :)

CJKrisz 2012.10.16. 10:51:02

Most komolyan ez a mágnesezés a bevett indok? A bánat se tudja, hogy a média hány fórumán mondták már el, hogy a gázóra, az nem villanyóra és nem lehet mágnesezni. Más a működési elve is, ugyanis egy adott keresztmetszeten áthaladó anyagmennyiséget mér. Nem mellesleg a belseje két bronzból készült tengelytől eltekintve teljesen műanyag. Ha nekem egy szakértő megmutatja, hogy a műanyagot hogy lehet mágnesezni, akkor én gyalog elmegyek Mekkába és a piros szőnyegen kinyalom a kalifa seggét a telihold fényénél.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.16. 10:54:09

@Giraffa Camelopardalis Phd.: "megbuherálhatatlan mérőóra"

Hát nem tudom. Ne becsüld le a magyar emberek találékonyságát!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.16. 10:58:17

@Giraffa Camelopardalis Phd. Itt mindenki tud mindent:)
@jobbfácán: a cirkó a lenti fürdőszobában van, csak a fürdőszobát kell át alakítom, és ezentúl csak a felsőt használni. A probléma még ott is van, hogy vajon milyen fűtésre alakítsam át.
@ColT: na, de most írtam, hoyg nem tudom, milyen fűtésre, olyan szakológus van aki ismeri az összes fűtéstechnikát, kigyün és elmondja, hogy szerinte mi a legjobb?
@dr. phil. Sün‼ ツ: nekem is vannak új bélyegjeim....hmm

Mityu Addideapénzt kft LE 2012.10.16. 10:59:04

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:

"Ez viszont már jelentős kiesés, vagy legalábbis trendváltás, legalábbis nem nő tovább a fogyasztás."

Viszont ezen változások helyszíni ellenőrzéssel egyértelműen megállapítható.

@atpijkamo:

Találékonyságban világszínvonalú a magyar elme, ezzel semmi gond. Csak a bizonyítást így alkotni a szolgáltató részéről ezen formában bizony igen nagy butaság szerintem. :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.16. 10:59:29

@atpijkamo: ha engem meglopnak, akkor mindent megteszek azért, hogy ez többé ne fordulhasson elő. namost a szolgáltatók nem ezt csinálják, hanem még nagyobbat lopnak, ráadásul a lebukás veszélye elég kicsi. most a zolinéninek bejött a dolog, de ő csepp a tengerben. szóval én első körben a karóba húzást javasolnám, aki túléli, az kaphat egy ügyvédet.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.10.16. 11:00:50

Én még 10 milliós "jó hírnév megsértéséért" is pereltem volna. 14 hónapos vegzaturának is lehet nem anyagi konzekvenciája!

Egyébként pedig biztos, hogy mágnesezve volt az óra. A Föld a hibás! ;)

Mityu Addideapénzt kft LE 2012.10.16. 11:00:56

@batgirl:
@dr. phil. Sün‼ ツ:

Békebeli (retro) szakszervezeti bélyeg jáccik-e? :)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.10.16. 11:01:52

@batgirl: Attól függ, mikor és miből készült a kémény, ha alumínium a belső csöve is, akkor nem bírja a vegyes tüzelést - és lehet, hogy kicsi az átmérője a vegyestüzelésű kazánhoz.

Családi háznál talajszondás hőcserélő, társasháznál "légkazán" jöhet szóba, meg napkollektor, de a légkazán -10-12°C alatt nem működik, a napkollektornak meg elég 1-2 ködös-felhős téli hideg nap ahhoz, hogy ne legyen képes fűteni. Ezekhez (főleg kiegészítésként) elég sok elektromos áram kell, ami drága, ha nem lopod.
Falusi háztartás akár esetén a biogáz is megoldás lehet, ha van sok pénzed, és/vagy ügyesen pályázol.
Megfelelő hőszigetelő- és nyílászáró rendszerekkel, hővisszanyerős szellőzőberendezéssel és infra fűtőfilm rendszerrel viszonylag olcsón lehet működtetni információim szerint a fűtést, de egy áramkimaradástól megfagyhatsz, főleg, ha francia állami cég privatizálta az áramszolgáltatódat. Ha valami "Segíthetek?" vagy és ingyen be tudsz szerezni havonta pár száz liter használt sütőolajat/zsíradékot, akkor már csak egy önindítós indiai (metanoltól elefántfaggyúig szinte bármivel működő) dízel-aggregátort kell szerezned, meg néhány nagyobb akkumulátort, a motor kipufogóját simán bekötheted a kéménybe, az árammal meg fűthetsz, akár az áramszolgáltatóról is leválhatsz. Ez utóbbi engem is érdekelne...

Jimbo75 2012.10.16. 11:04:00

Nagyon helyes, be kell szopatni az ilyen patkány cégeket:))))

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.10.16. 11:04:27

@CJKrisz: ... ami egy hithű hitsorsostól nem kis felajánlás...

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.10.16. 11:04:45

@batgirl:
De nekem olyanok vannak, hogy elájúsz!44!

@Mityu:
Háppersze!!!44!!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.10.16. 11:08:00

@atpijkamo: Csak nem a '80-as években Dél-Afrikából behozott szuper biztonságos, rongálásálló érmés (kék) telefonkészülékekre gondolsz? Ott vagy 20 évig ragyogóan működtek, itt a tömeges felszerelés után három nappal a mi cigányaink szovjet gyártmányú amerikánerrel már ki is fúrták a zárszerkezetüket és kiürítették belőlük az aprópénzt?

2012.10.16. 11:10:17

@batgirl: A probléma még ott is van, hogy vajon milyen fűtésre alakítsam át.

A vegyes játszik (fa, szén, faszén,régi újságok, cipők,gumiabroncs, kábelszigetelés).Viszont az koszos és rendszeresen táplálni kell, hogy ki ne aludjon.
Van még villany vagy gázolaj ha gondolod, meg a japóknál eladó reaktorok.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.16. 11:10:20

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:

a magyar cigányok szovjet gyártmányú amerikánerrel fúrják a dél-afrikai telefonokat? ez a nemzetek közötti békés együttműködés csodás példája!! :D:D

we 2012.10.16. 11:11:33

Volt szerencsém olvasni szakértői jegyzőkönyvet, amiben megállapították, hogy a delikvens mágnesezett.

1, A jegyzőkönyvben látható képeken erős kókanyolás látszott, az egyik műanyag elemet konkrétan mintha konzervnyitóval nyitották volna fel annyira sorjás volt a vágás.
2, A leplombált csomagolásról készült fénykép értékelhetetlen volt, nem látszott tisztán, hogy arról a dobozról van-e szó, amelyikbe a kérdéses órát betették.
3, A mérőműszerek sorozatszáma / kalibrációs bizonylata nem volt feltüntetve.

Azt mondtam a csávónak, hogy menjen perre és mondja, hogy ez nem is az a doboz volt, a beavatkozások sérülést okozhattak, illetve az egész mérés nem ér semmit, mivel lehet, hogy pontatlan merőműszerekkel végezték.

Nem tudom végül fizetett vagy perelt, de ha engem hoznának ilyen helyzetbe, akkor biztos nem fizetnék.

A helyzet pikantériája, hogy a jegyzőkönyvet a Miskolci Egyetem egyik oktatója készítette. Gratulálok, minőségi munka! Az iparban inkább ne próbálkozz.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.16. 11:11:33

@Mityu: nem tudom, Süni! jáccik?@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: ennek a fele kínai, de kösz. olyat nem tucc, amit egyszerű lányként is tudok használni?@dr. phil. Sün‼ ツ: nekem is van olyan, amitől nem térsz magadhoz!!

Hmm..képben vagy? én ájultan fekszem, te félőrülten nézel magad elé, ezt aztán q-ra összehoznánk..

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.10.16. 11:11:49

@batgirl: És ne felejtsük el univerzális fűtő-, építő- és szigetelőipari szagérzőnket, Hab. Prof. PhD. Dr. Mekk Eleket sem! (mekk-elek.blog.hu/ )Szerintem írd le, amit össze tudsz szedni és küldd el neki, a kérdéseddel együtt!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.16. 11:12:56

@jobbfácán: viszont ha vegyes, akkor mindent égethetek benne, nem? És azt rálehet kötni, meglévő hálózatra?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.16. 11:15:28

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: ne vezesd már félre a kisasszonyt! hívni kell egy fűtésszerelőt, aki majd megnézi, oszt elmondja hogy mit lehet az adott helyzetben csinálni. nohát.

QM 2012.10.16. 11:18:39

Nekem egy problémám van a gázmérővel, ami ezek szerint senkinek sem tűnt fel:
A fizetendő összeget joulban számítják fel, azaz "kiszámolják", hogy mikor épp mennyi volt SZERINTÜK a köbméter gáz fűtő értéke. Na már most, ha joul után fizetünk, akkor kéretik joul mérőket felszerelni, köbmétermérők helyett.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.10.16. 11:20:02

@batgirl: Jancsikályha, b+!
@Giraffa Camelopardalis Phd.: Csak azért ment olyan könnyen, mert a fúróhegy NDK-s volt, a zárbetét meg kínai...
@we: "A helyzet pikantériája, hogy a jegyzőkönyvet a Miskolci Egyetem egyik oktatója készítette." Biztos bent tartották őt is Kisz-titkárként, vagy utána vezényelték (MSZMP) pártvonalon az oktatásba, mert elmés tevékenysége miatt többen meghaltak. Nálunk (agráron) is volt néhány ilyen, az egyik tarlóégetési kísérleteit több tanya és tanyasi halála követte, de az utolsó csepp az volt, amikor a grammonként akkor több száz forintos pulykapremixet kiszóratta kálisó (mázsánként pár tíz-száz Ft volt akkor) helyett. Rózsaszín-rózsaszín, madár-madár. Aztán a doktorijának a predesztináltan sikeres védésén az állatfelhajtó rámpa dőlésszögét °C-ban határozta meg...

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.10.16. 11:20:39

@batgirl:
Hiszem, ha látom!!!!44!

Én amúgy vennék egy 200 literes vashordót, oszt fölállítanám a szoba közepén, oszt abba raknék tüzet.
Mindenevő, óccó, practicus.
Ja, nem köll hozzá szaki, hogy drága pénzér elbassza.

2012.10.16. 11:21:45

@batgirl: Mindent azért ne égess, mert kinyír a szomszéd ha büdöset csinálsz. Simán rá lehet kötni azzal nem sok gond van. A szerelő tudni fogja a szabályokat. Különben be lehet úgy kötni hogy megmarad a cirkó is.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.10.16. 11:22:11

@Giraffa Camelopardalis Phd.: Az ilyen szakik a régi német pornófilmek alapján egyetlen szerszámukat tudják profin használni, ami - ha rövidtávon is - kétségkívül eléggé alágyújt a hölgyeknek...

Mityu Addideapénzt kft LE 2012.10.16. 11:22:34

@jobbfácán:

"...meg a japóknál eladó reaktorok."

Ennek másik előnye, hogy minden reggel sugárzó arccal mehetek dolgozni. :)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.10.16. 11:25:00

@batgirl: Úgynevezett hőcserélővel minden további nélkül.

Vu, de ja vu 2012.10.16. 11:29:13

@orient: "Engem csak az érdekelne, hogy a független szakértő kiérkezéséig nem tudták volna megbuherálni az órát, hogy tényleg úgy tűnjön hogy valaki megbuherálta? Hogy lehet ezt kivédeni?"

Előzőleg többen írták - ha más nem, pl. én: amikor bejelentkeznek, fotókat készíteni, tanúkat hívni, utána odaállhatnak barkácsolni, de legalább egy 'intelligens' szempár (kamera?) figyelje minden mozdulatukat. Ha szerződés, számla kell, majd lesz, ha mind elmentek a mérő közeléből is...

Egyébként jogászkodni szerető emberek nyugodtan hagyják, hogy elvigyék a gyanús mérőt (fotó, videó azért előzőleg nem árt) és majd amikor a 'belsős-szakértő' szétbarmolta a berendezést, kérni kell a bíróságon független szakértői vizsgálatot, hogy melyik sérülést ki, mivel és mikor okozta...

Vu, de ja vu 2012.10.16. 11:33:08

@belekotty: " A tulaj azóta röhög a markába, mert persze megnézte az átadott, aláírt szerelési lapot, amin a plomba száma nincs rajta, mert nem is tettek fel."

A tulaj ne röhögjön!!! Az óra állagáért Ő felel (ez a b.szik pl. társasházaknál, hogy bárki hozzáfér, mégis a tulaj dolga "őrizni"), ha nincs rajta plomba, hosszú bírósági tortúra lesz, hogy az a hibás aki nem tette fel, vagy az aki ezt észlelte, de nem jelezte:-(((

Vu, de ja vu 2012.10.16. 11:48:03

@hagyma: "oh, annyira nem mennek bele, nekem eleg a homar meg neha valami cimlapos:)"
@we:

A villanyora.blog.hu blogot azért ajánlom, mert ha egyszer veszi valaki a fáradságot, hasznos tudást kaparhat össze:

- a szakértők névsora, akiket a szolgáltató "megvett" (igen, egyetemi oktatók is vannak közöttük)
- "független szakértőt" nagyítóval kell keresni!!! Magánnyomozót kell igénybe venni, hogy kinek nincs kötődése a szolgáltatóhoz:-(((
- villanyórák esetében műbizonylat tanúsítja, hogy külső befolyásolások ellen védett - ennek ellenére kimondják, hogy mágnesezték:-(
- szintén villanyórák esetében a blog gazdái igazolni akarják, hogy a szolgáltató és a mérő gyártója szándékosan átveri a fogyasztót, pl. a hagyományos alutárcsás mérők fékmágnesei pár év alatt maguktól is, de rövidzárlat hatására is, jelentősen lemágneseződnek, külső behatás jeleit mutatva

stb-stb

Nincsenek kétségeim afelől, hogy ugyanez nincs meg bármilyen más szolgáltatónál:-(((

Legutóbbi dilemmám, hogy négytagú családunk miként tudott 44 m3 vizet fogyasztani két hónap alatt (ez két tartálykocsi)... A rendszer tömör, nem ereszt és ennyit akkor sem fogyasztott, amikor a gázbojler biztonsági szelepe hónapokon át a lefolyóba engedte a forróvizet, mire véletlenül észrevettük:-(

Egyébként ha valaki meg tudná mondani, hogy milyen különleges technológiával bányásszák a vizet, ami indokolja hogy a földgáznál is drágább köbmétere - és még energia-tartalma sincs, annak küldenék egy üveg vizet (árban lassan annyi, mintha sör lenne)...

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.10.16. 11:59:57

@Giraffa Camelopardalis Phd.: A gázvezeték nem adóból volt. konkrétan azokkal fizettették a gerincvezetéket, akik "be akartak lépni" eredetileg. Azt hazudták, hogy a hésőbbi belépőktől némi lovettát adnak majd a pioníroknak. Lóvé nem, csak nyomáscsökkenés lett az újak rákötéséből.

2012.10.16. 12:00:53

Hogyaszongya két különböző tartalmú szakértői vélemény, és így a tigáz nem tudja megállapítani, mi is történt, ezért jófej és nem kér pénzt.

TALÁN NEM KELLETT VOLNA BENYÚJTANI EGY FÉLMILLIÓS CSEKKET ÉS MEGVÁDOLNI A FOGYASZTÓT, HA ENNYIRE BÍZTOK A SZAKÉRTŐTÖKBEN, GECIK!

Egy életre el kéne venni ettől a kedvüket, mert ha egy másik fogyasztó viszont befizeti a saját félmilláját, máris bejön ennek a költsége is. Akkora büntetést (a fogyasztó felé fizetendő, kártérítés/hitelrontás miatt) rájukbaszni, hogy belerokkanjanak + GVH tisztességtelen üzleti gyakorlat vagy mittudomén. Dekiakaszt.

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.10.16. 12:05:28

@Giraffa Camelopardalis Phd.: A gázvezeték nem adóból volt. konkrétan azokkal fizettették a gerincvezetéket, akik "be akartak lépni" eredetileg. Azt hazudták, hogy a hésőbbi belépőktől némi lovettát adnak majd a pioníroknak. Lóvé nem, csak nyomáscsökkenés lett az újak rákötéséből.

Ha faterod készített járdát, kérhet érte lóvét az önkoritól? Az én egyik ismim, kapott tőlük pár gombot, amikor a telke előtt "abbamaradt" járdát befejezte helyettük.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.10.16. 12:06:56

@Vu, de ja vu: Pár évtized múlva talán még nálunk sem lesz vezetékes ivóvíz. Sikerült az egész világon azt is elkúrni.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.16. 12:13:51

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: lehet, hogy még külön be is kellett fizetni, de mondjuk az se változtat a dolgon sokat.

önkoritól pénzt kérni? van egy mondás: " ha ügyvéd kertjébe fújja be a szél a kalapodat, jobb ha otthagyod, mert biztos te fizetsz a végén!" elkerüljük őket nagyívben. nem szeret a gombokért hadakozni ő se :(:(

Vu, de ja vu 2012.10.16. 12:15:43

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: És ez most kinek kritika???

Én nem ittam meg, el se fürödtem, kocsit se mostam.

Ellenben pár évtizede még túrázgattunk az országban és kevés forráson szerepelt a tábla, hogy "nem ivóvíz".

Akkor mi történt???

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.10.16. 12:19:08

@Vu, de ja vu: Akkor másként közelítem meg.
Ittál már földgázt/benzint?

MRN 2012.10.16. 12:24:23

@QM: De bizony feltűnt. Eddig is felháborított, hogy fűtőérték alapján számláznak, amit az egyszeri felhasználó nem tud ellenőrizni, hogy annyi-e az annyi?

Más: előre fizetős mérőórákat nem preferálnak a szolgáltatók, mert pl. a villany esetében nehéz lenne úgy kiszámlázni a számla hátoldalán lévő kamu tételeket, mint pl. "redszer-elosztói díj" és társai. Most fejből nem tudom, hogy gáznál is vannak-e ilyenek.

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.10.16. 12:25:56

Gratulálok Zolinak (névnapja március 8-án, a Nemzetközi Nőnapon, amire Jackill is utalt).

A pereskedés bizonyítható költségeit, némi kimaradt jövedelmet (ha lehet nem vagyoni értékű kártárítést) azért még nyomhatna a "szolgáltatónak". Meg némi MAH/GVH buksisimit is.
Azért Magyarisztánozni nem kéne!

Miért nem pereskedik a bee-kés többség:
-Nem zörög a haraszt.
-Megijednek az 1. "független" szakértőtől, félnak, hogy még a perktsg is az övék lesz egy bírósági szakértés után.
-Nincs 1-2 évük bíróságra járni.
-Nagy kegyesen adnak nekik részletfizut, inkább azt nyögik, mint a bizonytalan pert.
-Pártállami megszokásból.
-Beee.

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.10.16. 12:30:15

ha ügyvéd kertjébe fújja be a szél a kalapodat, jobb ha otthagyod, mert biztos te fizetsz a végén
:D

Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos 2012.10.16. 12:30:36

@MRN: Miért lennének azok kamu tételek? Tudod, a villany nem a konnektorból jön, hanem az erőműtől odáig is kell vezeték. Annak a használatát fizeted ki.

igi1 2012.10.16. 12:33:25

@atpijkamo: majd akkor a szomszèd hàzàba vezetem.

Amúgy nyugodjatok meg, a poszter majd egymilliójàt is mi fogjuk megfizetni èv vègi 50 000 -es elszàmolószàmlàn

igi1 2012.10.16. 12:34:57

@Szárnyati Gézа: na meg a cigànyok ingyenes tigàz hasznalatàt, amit àllsz. Azt az egyet ugyanis nem lopjàk, csak mellè a fàt.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.16. 12:35:37

@igi1: "majd akkor a szomszèd hàzàba vezetem."

Ezt már írtam: @atpijkamo:

McZozo 2012.10.16. 12:37:17

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:

En ilyen cegnel dolgozok es csak az a baj hogy haztartasi szinten eleg kevesen vanank akik ezeket az arakat ki birnak fizetni, nagyon horror ezeknek az ara a minik is majd millios tetelt jelentenek de az nem valja ki az egesz hazat a nagyok meg hat ferrari arba es a fogyasztasuk had ne mondjam a gatyadaat rakoltened szoval nem hisem hogy jobban j onnel ki, jhacsak telleg nem mondjuk megfurtad a baratsak koolajvezeteket es ingyen kapsz mindent :)

igi1 2012.10.16. 12:37:33

@atpijkamo: èn arról beszèlek, amikor a piàs csóka így akarta kinyírni a szomszèd öregasszonyt, te meg eladàsról beszèlsz.

MRN 2012.10.16. 12:43:58

@Szárnyati Gézа: Meg a szolgáltató dolgozóinak áramdíj-kedvezményét is - mert ilyen is van, érdekes elnevezés alatt, és még lehetne sorolni az olyan tételeket, amelyeket nem áll módomban ellenőrizni, vagyis annyit számol fel, amennyit akar. Ergo kamu tételek, amelyek a számlából több ezer forintot tesznek ki.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.10.16. 12:50:08

@igi1: Tévedni méltóztatsz. Láttam én már (igaz, vagy 15-20 éve) megfúrt-megcsapolt utcai gázvezetéket, gumicsővel az "alternatív" belső hálózatra kötve. Még csak nem is a "felhasználó" irányába indult el a cső...
Igaz, a mai PE-csöveket nehezebb megbuherálni, de a nyomáscsökkentő és az óra között is sok mindent meg lehet oldani - állítólag.

Vu, de ja vu 2012.10.16. 12:51:31

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Benzint már ittam, sőt mosakodtam is benne, de egyik sem a Bükk valamelyik forrásánál történt, sem pedig a közeli patakban.

Nem értem, hova akarsz kilyukadni...

A vízgazdálkodással kapcsolatban nekem is vannak aggályaim, az első még egészen fiatalon, amikor a környező patakokat elkezdték szabályozni, partoldalaikat tarra vágni, így a 3-4 méter széles, 1-1.5 m mély patak mára néhol fél-másfél méteres tocsogó...

Rossz dolog az árvíz, utóbbi években érintettek is voltunk, ami a vízhozamot ismerve inkább az erdőirtásnak és/vagy a megváltozott klímának (kontinentálisból szubtrópusi vagy mi) köszönhető... tavasszal a hóolvadás, nyár elején a trópusi esők okoznak áradást, majd jön a 3 hónap aszály:-(

De témánál maradva, E-ON-ÉMÁSZ-TIGÁZ-DSO-stb: pokolba velük!!! Ha teljes akarok lenni, még idecitálom a "kéményes"-maffiát is:-(((

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.10.16. 12:52:52

@McZozo: Az a tevezsírral és acetonnal (sütőolajjal, zsírjára pirult pörköltszafttal) egyaránt üzemelő indiai dízelmotoros aggregátor állítólag nem is drága, de senki nem meri importálni, fél mindenki a Mafnak a fiától..

adhuvbeigiqe upiugtqeőoqőoqqe 2012.10.16. 12:55:07

Tigáz vezetőit, családtagjaikkal egyetemben elevenen kibelezni!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.10.16. 12:58:19

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:
Mi köze ehhez annak az aranyos fiúnak? Indiában, vagy itt van a srác, vagy itt is ott is?

igi1 2012.10.16. 13:04:15

@adhuvbeigiqe upiugtqeőoqőoqqe: elèg csak bemenni a tigàz budapesti központjâba, mindet megtalàlod egy helyen.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.10.16. 13:06:33

@adhuvbeigiqe upiugtqeőoqőoqqe: Nekem még kegyetlenebb ötletem lenne (a tulajdonosokra is kiterjedően): vagyonelkobzás...
@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: Eztet mostan nem értem. E.

McZozo 2012.10.16. 13:06:46

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:

A kicsi kategoriat a mi cegunk is indiaban gyartja, mert mar csak az olcso a nagyoakt gyartjuk itt angliaban, de ettol meg pl nekem draga lenne meg a kic si is a legkisebb az ilyen 1.3 literes motorral van szerelve az is kozel egy millio f orintnak megfelelo de semmi maffia a mi ceguunknek van magyar distributora ma bemehetsz megveheted semmi maffia nincs a dologban csak draga szerintem es aztan meg az etetese is szer intem bar persze a te modsereddel a etetese mar normalis :)

2012.10.16. 13:13:45

Gratula Zoli! És köszönet a bátorságotokért!

Ezt a cikket most elküldtem 4 olyan Borsodban élő ismerősömnek, akiket szintén vádol a Tigáz. Szerintem lesz itt még peres folytatás tucatjával. Remélem az egész tigázocska főnökséget a körömreszelős titkárnőcskével, meg a primitív ügyfélszolgálatossal együtt 100 évre sittre vágják - vagy ha nem is, de legalább a pert elbukják...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.10.16. 13:17:50

@SamSem: Vagy sorra baleset éri az első fokon a fogyasztók javára ítélő bírókat...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.10.16. 13:21:15

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: Jó dolog a gázhálózat, de a használatakor vigyázni kell, hogy ne bántsunk meg oktalanul másokat!

interflug 2012.10.16. 13:29:18

Nyomorult egy élet lehet lecsúszott, alkesz mérnökként szakértőnek lenni, és félig szakmai, félig jogi nyelven, gyászkeretes körmökkel fogalmazásokat írni egy ótvaros, karcos szar vasdarabról.

Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos 2012.10.16. 13:30:44

@MRN: Nettó hülyeséget írsz.

1. Módodban áll ellenőrizni, mert ezeket a tételeket jogszably határozza meg.

2. Ha nem alumíniumkohód van a kisszobában, akkor nem tesznek ki több ezer forintot, maximum pár százat.

McZozo 2012.10.16. 13:39:20

Mondjuk szerintem a futoertekkel rengeteget lehet csalni, konkretan errol nekem otthon jo tapasztalataim voltak mert jok voltak a futoertekek de persze az utolso evekben roszabbodott bar viszonylagosan meg mindig jobb volt de peldaul ellenpeldanak mikor londonban eltem ott meg ritka silany volt a gaz. FElraktal egy fazek levest full gazon egy ora mulva meg forrni se fort, mig otthon ez max 15 perc volt. Most mar varosban lakom itt megint joa futoertek szerencsere

Andkris 2012.10.16. 13:39:47

A Főgáz se jobb. Tavaly óra leolvasás után több, mint 200.000,- FT-ot kellett volna befizessek pluszban, mint különbözet. Kértem részletfizetést. Megkaptam. Szépen a havi normál számlákon felül befizetgettem, majd folymatosan azt láttam, az új elszámolásokon, hogy nem vonják le a befizetett részletet. 3 hónap után próbáltam telefonon elintézni. Nem lehet. Szabit kivenni nem tudtam nagyon az idő tájt. Utána sok egyéb miatt elfelejtettem. Idén tavasz-nyár elején azzal, hogy csak leellenőrzik, fogták és kikapcsolták a gázt. Kis gyerekkel nem volt egyszerű. Kandallóval fűtöttünk, sütőben főztem é segy elektromos kisplatnin és a szomszédban fürödtünk.Bár ez mellékes.A gáz valahogyan szivárgott, mert sokszor éreztük a gázszagot. Ez a mérő egy ház oldalán kültéren található. Miután rendeztük a problémákat, kiderült, hogy igen nekem van igazam, sőt!. Visszakötötték. Kb 2 héten belül kaptunk ellenőrzést, szintén hazugsággal jöttek be, miszerint csak lefényképezik a mérőórát, lecserélték és elvitték az órát.
tegnap volt a szakvélemény. A nylon zsákon szakadás volt, amit fekete szigetelőszalaggal ragasztottak le.
Szerintük a matricákat nem ők tették rá, mert hologramos matrica kellene rajta lenni, ez pedig csak egy valamiylen "rossz minőségű" utángyártott.Bár a műanyag bilincseken, a mérőórán kívülről semmilyen sérülés manipuláció nem látható, de a plomba sérült. Van rajra egy pici, nem teljes hosszában lévő bemélyedés. A másik oldalon látható fotón nem lehet látni a teljes plomba felületét, mert a lámpa fénye erőteljesen csillog.
A készüléket, alig tudta kinyitni. ketten kellettek mert be volt teljesn rozsdálva a csavarok és a fedél még akkor is csak kalapálással jött le. Megnézte belülről. majd közölte, hogy ott se látható semmiylen manipuláció, de a szakvéleméyn szerint valamiylen másjellegú módon járhattunk el. A gondjuk az volt, hogy bár az általuk mehgatározott átlag fogyasztásoon felül használunk és fizetünk, mikor kikapcsolták a gázórát többet mutatott, mint amikor visszakapcsolták. Szerintük csak egyoldalon -egyirányú- befújás/táplálás leht. Hivatalosan be van építve egy szerkentyű, ami nem engedi a másik oldaról történő manpulálást. Nagy nehezen kérésünkre visszafelé is megnézte a szakértő. Lássanak csodát. Lehetett. Közölte, hogy de ilyen még sose volt! Persze csak szóban. Hiűányolta továbbiakban azt, hogy a számlálónál kell lennie egyffényvisszaverő csíknak és az nem látszik. Kültéren volt a mérőóra déli oldalon, árnyék nélkül. Nem győzte meg.
Végül is cska utalt rá, hogy bár nem tudja hogyan de loptuk -maipuláltuk az órát. Más nem tud hozzáférni, kutya nem engede be senkit. A férjem a gázt és a villanyt messze elkerüli, mert az nagyon veszélyes. Szóval tudom, hogy mi nem nyúltunk az órához. Ja még egy 3 éve felújítotunk. A mostani ellenőr beírta, hogy az óránál-Gázművek helyezte hivatalosan kívülre- friss vakolat van. 3 éves friss vakolat!!!! És ő az ellenőr.
Most várjuka levelet, amiben szintén előreláthatóan 540.000, Ft-ot kérnek majd és persze a saját dolgozájak a munkáját is nekem számlázzák ki ami több, mint 16.000,- ft.
Hogy is van ez???

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.10.16. 13:54:52

@Andkris: Ez pontosan így van. Kérd meg Zolit, hogy adja meg neked az ügyvédje elérhetőségét, és írasd le az ügyvéddel mindazt, amit ide próbáltál!

2012.10.16. 13:57:16

Az a baj, hogy 10 ilyen rágalmazásból 2 fizet, nekik már jó.
Általában állampolgári bejelentés alapján mennek ki, és úgy vannak vele, hogy ha a szomszéd, kedves aranyos Mari néni, azt mondja hogy lopsz, akkor az úgy is van!
Amíg nem perelsz, hanem részletfizetést kérsz, addig ők jól járnak.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.10.16. 14:02:09

@McZozo: Megírhatnád privátban az itteni nepperetek nevét-elérhetőségét (vagy a cégetekét, ha postáztok is)!
Annyi nekem sincs, de egy kétszintes, kb. 120 négyzetméteres családi házhoz 15 kW fűtéssel együtt is elegendő, tehát ha az a motor 30 kW-ot legalább tud, akkor két házat is elbírna, tehát ha valamelyik gyerekem a portán építkezne fel, leválhatnánk az E-ONról. Legfeljebb hidegen sajtolt repce/napraforgóolajban kérem a földbérleti díjat...

Andkris 2012.10.16. 14:12:23

@Andkris: Köszönöm. Már ügyvéddel mentünk oda is. Jelen volt a szakértőin. A vicc, hogy amikor hazaértünk. Alaposan megnéztem a most felszerelt mérőórát. Lássanak csodát! Ugyan az a matrica, mint amit a szakértő kifogásolt és NINCS ezüst színű fényvisszaverő csíkocska a számoknál. Akkor hogy is van ez?? Tételezzük fel, persze biztosan ez nem igaz, DE: agázművek kiadja nem hivatalosan az alvállalkozóknak, hogy mit csináljanka. Rossz matrica plombálás előtt kivenni a fénycsíkot, vagy megmahinálni, ami rögtön senkinek se tűnik fel. Aztán szépen felszerelik, leplombálják-persze azon is lehet valami benyomódást csinálni, ami olyan kicsi, hogy a balga ügyfél ugyse veszi észre. tellik-múlik az idő és egyszer csak jön egy ellenőr. Mellékesen az mi jó szemű ellenőrünk ráírta a jelentésre, hogy a mérőóránál friss vakolás van. Ez a friss vakolás kb 3-4 éve történt, amikor is az ő saját hivatalos engedélyek után, az ő saját emberük beltérről kívülre szerelte át a mérőórát. Nem akarombántani, de egy pár éves vakolást szeritem meg lehet különböztetni egy újtól. Szóval lehet, hogy paranoijás vagyok, de én miért nem tételezek fel senkiről, hogy lopna, csalna vagy hazudna alapból.
Persze mindenki magából indul ki. Én még akkor se tételeztem fel, amikor ugyan azt az étel néha fele annyi idő alatt megfő, néha meg sok idő kell.

Zuzzant 2012.10.16. 14:36:10

ORBÁN / FIDESZ tehet róla!!!

Hülye választási regisztrációjuk helyett BTK-t kellene írni a TIGÁZ-ra, és a többi hasonlóan eljáró cégre, de nem teszik. Vajon őket miért nem érdekli a lakosság?

Már az RTL KLUB is foglalkozott a témával, milliárdos tétel lett a VÁDASKODÁS.

Senki, sem jogalkotó, sem a Kormány nem tesz abszolút semmit a fogyasztókért!

Csak akkor számítunk, ha adózni vagy ikszelni kell az fülkében

gnme 2012.10.16. 14:41:57

@we: tudjuk, ismerjük.

Kivetjük magunk közül az ilyet.

A gépészmérnöki szakma szégyene az a mandri. Bemocskolja a miskolci gépészek jóhírét.

Bougheau Tschichka 2012.10.16. 14:46:03

hir.ma/szelhamossag-atveres/ujabb-tigaz-atveres/17856

videotar.mtv.hu/Videok/2012/04/11/17/Hiteltelen_eljarasok_a_TIGAZ_nal__A_tomeges_gazora_leszerelesek.aspx

www.szon.hu/kelet-vita-a-tigaz-rol/1930528

petyesz.blogspot.hu/2012/04/tigaz-szenvedelyunk-ragalmazas-egy.html

TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ TIGÁZ

hörgőszelep (törölt) 2012.10.16. 14:46:48

Marha nagy szerencséjük ezeknek az ún. " szolgáltatóknak", hogy egy "ilyen" országban vannak,mint Magyarország, mert pl. az USA-ban akasztanának olyan pert a nyakukba, hogy elmenne a kedvük az ilyen és ehhez hasonló dolgoktól.

hower 2012.10.16. 15:06:57

Ez valami elképesztő! Milyen jogbiztonságról beszélünk egy olyan országban, ahol az ún. szolgáltatók büntetlenül tönkretehetnek emberi életeket? Ezekkel a gázos történetekkel miért nem foglalkozik már nagyban valamilyen hatóság? Évek óta tele a net az ilyen rémtörténetekkel! Ha csak 1% igaz, már külön osztályt kéne létrehozni rá a Fogyasztóvédelemnél.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.10.16. 15:08:47

@McZozo: Köszi!
@hower: Ez nem fogyasztóvédelmi, hanem bűnügyi kérdés kellene, hogy legyen. A víz/gáz/áramlopás és a szolgáltatói rágalmazás, mérőhamisítás is.

vorikiraly 2012.10.16. 15:14:45

@batgirl: Én, egy vízteres kandallót építettem be, nagyon egyszerűen lehet rákötni a meglévő hálózatra, és maga a kandalló, a lakás : dísze. Ha beírod a google keresődbe hogy: kandalló, kiad pár-százat. Én Pásztóról vettem, házhoz is szállították.. a fogyasztása: igen kedvező--és persze, én szabályozom. Fa tüzelésű. ha jól emlékezek 130000 Ft. volt

hower 2012.10.16. 15:17:48

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Valóban. De én Vityák helyében is elgondolkodnék, hogy a bankok után nem a nagy szolgáltatók körmére kéne-e ránézni egy kicsinyt? Éppen csak annyira, hogy megértsék hogy békén lehet hagyni az ártatlan fogyasztókat.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.10.16. 15:21:09

@McZozo: Ezek azok a laza illesztésű motorok, amelyek szinte bármilyen éghető folyadékkal elmennek évtizedekig (olajcsere idején azért ezeket is le kell állítani?) gyakorlatilag szünet nélkül? Nem túl informatív a hazai forgalmazó honlapja. Persze ebben alighanem az is benne van, hogy jelenleg még büntetik az éghető gázok és folyadékok belső égésű motorokba történő adózatlan felhasználását, akkor is, ha saját magának termel valaki áramot. Láttam ilyen határozatot alkoholgyártási melléktermékre (elő- és utópárlat) és talán biogázra is, bár abban nem vagyok biztos, régen volt.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.10.16. 15:23:09

@hower: Attól komolyabb lépéseken gondolkodnak, de lesz is sírás-rívás-putyinozás!

McZozo 2012.10.16. 15:29:51

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:
Megmondom neked oszinten nem vagyok szakerto a temaban en az arat csinalom de hogy mitol megy csak privat erdeklodesbol tudom, anyit tudok mondani hogy van ilyen ios olyan is peldaul most veszek reszt egy projektbe ahol pont egy ilyet akarnak visszahozni, mert ket eve lecsereltek egy modern elektronikus vezerlesu motorra es most kiderult h ogy a fold egyes reszein pont nem arra van igeny hanem ahogy te mondtad hogy meg mondjuk az elefantzsirral is elmenjen. igy most azon dolgozok hogy ujra bevezessek egy ilyen osi termeket. szoval van a kinalatban ez a konkret modell nagyobb annal amit te keresel az mar ipari, de gondolom vna akicsik kozott is olyan csak en nem mentem utana hogy melyik melyik

vénszivar 2012.10.16. 15:45:21

@hower: Aztán viki miért akasztaná össze bajszát a pajeszokkal ? A mi kedvünkért ? Azt még megvárom....

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.10.16. 15:48:49

@McZozo: Azért ha véletlenül összeakadsz eggyel, egy kicsi mindenevővel, akkor okvetlenül írj!
(A mi házunknál, amíg elektromos kazánnal ment a padlófűtés (TITÁSZos dolgozó építtette) 9 kW elég volt a fűtéshez - éjszakai árammal, napi max. 12 órában. Gázkazán 25kW-os van (üzemen kívül) és egy 21 kW-os fás kazánnal fűtünk.
Mosógép, mosogatógép, sütő, bojler, mikró, tévék, számítógépek, világítás együtt vagy 10 kW - de sohasem megy minden egyszerre.)
Szerintem csonka hazánkban és környékén lenne piaca a kisebb gépeknek, elvégre a faelgázosító kazánok is félmillió körül vannak - és minden vezérelt fűtés meghal, ha áramkimaradás van. +1 privátot küldök.

McZozo 2012.10.16. 16:06:30

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:
Az a baj mit irtam is hogy azt a kategoriat indioaba gyartjak itt nalunk a gyarban az ipariak keszulnek amit irtam is neked az pont egy tizes szorzoval nagyobb meretu mint amit te keresel mert neked kb a 3.3 litereset irtam ez meg 38 literes. Utananezek ha gondolod esetleg hogy a kicsikrol mi a leiras van a koztuk valami mindenevo, hat ha valamelyi k product manager tud valamit mondani :) Amugy nekem meg mindig az a bajom hogy most az elefantzsirt leszamolva azert ezek nem arra vannak kitalalva hogy nem igyanak szoval nem tudom mennyire gazdasagos mert itt az alaponcepcio az hogy ez t olyan helyekre telepitik ahol az olcsobb kozuzemi energia nincs vagy csak idoszakos es igy ha ez dragabb is de folyamatosan tudjak szolgaltatni az aramot. Az mar mas tesztta velemenyem szerint ha mondjuk egy falu meretu dolog osszealna es egyutt venne mondjuk egy ilyen megawatos meretut mar esetleg gazosat bar lehet a diesel is jo es akkor ugy lefuggetlenedni a szolgaltatotol es akor ott pontosan le lehetne osztani fogyasztas szerint a uzemeltetesi koltsegeket, es ugy mar nem vagyok megyozodve hogy a rablobanda szolgaltatoknal nem e lenne olcsobb igy direktbe aramot szolgaltatni :)

Marós 2012.10.16. 16:26:29

@Dr. Szarazkoro:

A passzdarab hasonló hosszméretű cső, mint a vízóra hossza. Kiszedik a mérőt, beszerelik a passzdarabot és máris mehet a vízszolgáltatás.( Tudják mikor olvassák le , tehát mikor jön a leolvasó, addigra visszarakják az órát. ) Megcsinálják ezt gázmérővel is.

De előbb, utóbb bukta van, mert plombát ellenőrizhetik. Régen, az olmos plombánál gyerekjáték volt, mert bármelyik autószervizesnek volt nyomószerszáma, drótja. Most kissé komplikáltabb...a jogi zár számjelzése, illetve sorszáma miatt.

Szarazkoro 2012.10.16. 17:14:58

@Marós: ahhha! mik vannak! koszi :)

Mityu Addideapénzt kft LE 2012.10.16. 20:21:49

Itt a másik ügy. Ez sem semmi! Agyontanult illetékes megmagyarázhatná azért, hogy a normális eljárás hatósági ráhatás nélkül miért nem megy? :)

index.hu/gazdasag/magyar/2012/10/16/jogtalan_a_1_5_millio_forintos_gazszamla/

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.16. 21:34:58

@vorikiraly: köszönöm, azt hiszem VALAMI ILYENRE GONDOLTAM ÉN IS.

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.10.16. 21:51:17

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Hogy kit bánt Maf fiacskája, Az indiai kazánkirályt, A magyart, vagy maga a mindenevő generátor a Maf fiáé?

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.10.16. 21:52:57

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Hasonló tapasztalatra tehetett szert kályhaszerelőkkel bizonyos Zola is.

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.10.16. 22:02:19

@Mityu: Nem éri meg. hátha mégis fizet a NÜ. Csökkentett összeget, részletre. Az is pénz.

@hower: Úgy megértenék, mint a távközlésiek, mi?

Gadori 2012.10.17. 09:59:29

Két hete cserélt nálam gázórát a Főgáz. Az ehhez hasonló történetek miatt rendesen beparázva, fényképezőgéppel felszerelkezve vártam a szerelőket. 10 perc alatt végeztek az óracserével, semmi probléma nem volt. Felvetettem a szerelőknek ezeket a történeteket, azt mondták, hogy a nagy része városi legenda, de sajnos előfordult már olyan is, hogy tényleg trükköztek a szerelők.

herk 2012.10.17. 12:03:59

@Gadori:
hát ezt a szerelők meg honnan a fenéből tudnák? Ott voltak az eseteknél? Az összesnél? Esetleg már egy teljes hónapja ott dolgoznak?

Gadori 2012.10.17. 12:44:48

Én már önmagában azon is csodálkoztam, hogy azt elismerték, hogy egyáltalán előfordult ilyen. Ha csak egyetlen ilyen eset is megtörtént, az pont eggyel több annál, amennyinek szabad lenne megtörténnie.

2012.10.17. 14:53:41

Első pár hozzászólásban benne is van a lényeg:

"A "független" szakértőt be kéne perelni. Ugye két ellentétes tartalmú szakértői vélemény közül legalább az egyik nem szakértőtől van."

"Amikor már néhány ilyet elveszített a Tigáz, vajon lehet-e üzletszerűen, különösen nagy értékre elkövetett csalásért is feljelentést tenni"

"hianyolom az 1 millio forintos karteritest a "gyanusitottnak"
ragalmazasert 14 honap stresszert, rossz hirbe hozasert, tehat hitelrontasert"

Minimum így kéne működnie a valóságban is az igazságszolgáltatásnak

2012.10.17. 15:24:22

A cigáányok meg büntetlenül lophatják az áramot szinte bárhol! A TV-be is benne voltak nem is egyszer. Több riport műsorban is.

2012.10.17. 15:35:21

@Szárnyati Gézа:

@MRN: Miért lennének azok kamu tételek? Tudod, a villany nem a konnektorból jön, hanem az erőműtől odáig is kell vezeték. Annak a használatát fizeted ki.

IDIÓTA! Szerinted a vezérigazgató kávéját is a fogyasztóknak kell kifizetni, még, hogy jól is érezze magát ilyenolyandíj?

Lucyfer 2012.10.17. 15:35:53

Nem tudom, hogy miért, de azt senki nem említi, a nyomás is meghatározza a gázfogyasztást. Ha jól tudom 25 mbar nyomást kellene biztosítani a szolgáltatónak, ( de ezt soha senki nem ellenőrzi. Pedig itt is hatalmasat lehet kaszálni. Nagyon kíváncsi lennék mekkora nyomással jön a gáz amikor a fogyasztók nagy része üzemel. Aki használt már mérőórás reduktort az tudja, minél nagyobb a gázelvétel annál jobban csökken a szekunder oldali nyomás ami akár 10-20% is lehet. Ebből világosan kiderül miért világít és nem melegít a készülék. Mert csak 80% az a gázmennyiség amit kap (de lehet hogy kevesebb, ezt nem méri soha senki)!

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.10.17. 20:00:02

@Lucyfer: Anyám mondogatja. Nem szakember, nincs mivel mérnie, ám rendszeresen főz gázon. Sütni éjjel szokott, amikor"jó a gáz".

torró 2012.10.17. 20:11:06

@Lucyfer:
Nem egészen így van! Tehát a szolgáltató a szállító főnyomócsőben 3 bár nyomást tart fen. Régebben 25 báros vezeték volt. a gerincen 40 bár.A reduktor után van az ominózus 25mbár. Tehát ezt tudja tartani.De a láng minősége a beállítástól függ.A kalória érték az egy külön játszma. Attól függ, mennyire hígítják fel levegővel a szállított gázt. Erről már nem szívesen nyilatkozik senki, illetve tagadják.

Lucyfer 2012.10.18. 07:04:31

@torró: 1, Szakmabeli vagyok így tudom ha a reduktor 25 mbarra van beállítva a gázelvétel növelésével csökken a tartott nyomás. Nézz meg egy mérőórával ellátott reduktort állítsd be egy értékre és meglátod mindaz igaz amit leírtam.
2. Levegővel nem keverhetik a gázt mert robbanó elegy lesz és az egész vezeték felrobban! Viszont inert gázokkal keverhetik CO2, N2
3. Egy kis melléklet: tamop.ofe.hu/inet/osszefogas/hu/modul/hasznos/gaz.html

Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos 2012.10.18. 09:00:09

@Lucyfer: Ezek az inert gázok szerintem drágábbak, mint a földgáz, így nincs értelme belekeverni.

Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos 2012.10.18. 09:01:27

@torró: Abból nagy durr lenne, ha levegőt kevernének bele. Kizárt dolog.

2012.10.18. 14:18:30

A fűtőértéke a legtöbb esetben alacsonyabb az elvártnál ez biztos. Szagosítás végett kevernek bele más gázokat. Könnyebben detektálható így ha például gázszivárgás van.

lutria 2012.10.18. 20:01:32

Vidéki rokonom meséli,hogy a falujukban szinte folyamatosak a helyi gázosok ellenőrzései mert nem hiszik el hogy az emberek egyre kevesebb gázt fogyasztanak(helyette fával vagy bármi mással tüzelnek)ezért alapból arra gondolnak hogy mindenki csal valahogy.

erős béla 2012.10.23. 22:53:57

Álljon meg a menet,ha a levételkor nem tudták megállapitani a csalást akkor utólag hogy?Mivel leszerelés után bárki megbuherálhatja az órát , onnan hogy leszerelték nem vagyok felelős az óráért.Mi van ha a Tigáznál leejti valami kétbalkezes akkor rámfogják hogy megbuheráltam egy csavarkulcsal.Amúgy ha ennyire fél a Tigáz vegyenek távoli leolvasású gázmérőket.Ja hogy azt ki kéne fizetni és nincs rá pénzük inkább tákolják a 30 éves gázórákat.

cool 2012.11.27. 07:29:39

@torró:
Nem levegőt fújnak bele, mert az a gáz égésekor a sárga lángja miatt eléggé jól észrevehető.
Gázként higításra (és persze csalásra) a semleges, de a mérőt ugyancsak megforgató nitrogéngázt szokták a gáz mellé x/y arányban adagolni, ami aztán szinte kimutathatatlan.
A nitrogén mint olyan, még olcsó is. Az égési folyamatban nem vesz részt, ám az órában történő térfogatmérésben igen.

Mellesleg megjegyzendő - már az eléggé furcsaságszámba menő dolog lehet(ne) az elszámolásnál, hogy többnyire Joule-ban számolják ki a gázfogyasztást, holott valójában köbméterben mérik.
A méréstől számolva a többi csak sima matematika, fizika, osztás-szorzás-mismásolás meg a miegyéb, melyeket a laikus fogyasztó SOHA semmilyen körülmények között NEM képes után-ellenőrizni!

Világnézet Netes Napló · vilagnezet.blog.hu 2012.12.11. 10:51:01

TiGÁZ mentalistákkal köti ki a gázt?
2012.12.07. 11:37 IGe

A Tigáz-Eni gázszolgáltató körül egyre több "para"- és "maffia" jelenség figyelhető meg mostanában. A sima kis többletszámlázási csalás, meg előre több hónap számlázása, meg más egyéb trükkök már nem hoznak nekik elég jövedelmet. Ezért szerintük gázórák tömegei lettek a fogyasztók által megmahinálva. Így a valóságos gázfogyasztás a TiGáz szerint többszörösére rúg, mint amit egyébként egyáltalán reálisan el lehet használni. Több mint félmilliós "kihűlésvédelmi" pénzt követeltek az ilyen áldozataiktól....

vilagnezet.blog.hu/2012/12/07/tigaz_mentalistakkal_koti_ki_a_gazt
süti beállítások módosítása