Tékozló Homár

Adóstárs nélkül több hitelt ad a K&H

2012.10.19. 12:43 | jackyll | 2011 komment

Tihamérnek van egy olyan sejtése, hogy a bankok mostanában nem annyira szeretik végtörlesztett ügyfeleiket. Bár előzetesen megajánlott neki a K&H Bank egy 5 milliós lakáshitelt 15 évre, miután mindent lepapíroztak derült ki, hogy inkább csak 4-et adnának. Vagy szerezzen egy második adóstársat.

Úgy alakult, hogy kedvenc országunkban ismét lakásvásárlásra adtam a fejem, mert osztottam szoroztam és kiderült, hogy vagy most, vagy soha. Találtam egy megfelelő lakást kemény 8 millió forint értékben, amit mivel átlagos honi gyerek vagyok, nem tudtam készpénzre megvenni, nem maradt más választás, mint a hitel. A lakást tehát kinéztem és mivel Anyumnak szántam, ezért fel kellett jönnie vidékről, hogy megnézhesse, hogy tetszik-e Neki és rámondja az áment. A felutazás megtörtént ( 240 km, 2 * 3:51 óra:perc utazás és 2 * 4.935 = 9.870 forint). Ehhez jön még egy beteg családtagunk ápolási díja, amit aznapra is ki kellett fizetni (mivel Anyum, ha nincs ott vele, nem tudja ápolni), így jön még rá egy tízes. Ez persze nem gond, mi csináltuk magunknak, az ember kifizeti. A lakást megnéztük, tetszett, jeleztük az ingatlanosoknak és az eladónak, hogy szeretnénk megvenni. Anyu haza, eladók haza vidékre (150 km-re), én haza, szerencsére Pestre. A dolog feltűnően olajozottan ment (hála az ingatlanosoknak), 4 nap múlva már mentünk is szerződést írni.

A szerződés kötése előtt 2 nappal beadtam egy előzetes hitelkérelmet a K&H Bankhoz 5 millió forintról, melynek elbírálása az lett, hogy az adott feltételekkel simán megkapom az 5 milliót 15 évre. Öröm és boldogság, mehettünk szerződést írni. Szerződésírás, Anyum ismét feljött (megint 8 óra utazás, 10 ezer útiköltség, 10 ezer a betegápolás otthonra, nekem plusz egy nap szabi), jöttek az eladók 150 km-ről, az ügyvéd, a hitelügyintéző, az ingatlanosok, szóval jó kis 7 fős banda gyűlt össze az ország minden tájáról. Elkezdtük megírni a szerződést, szépen benne mindennel. Viszont lett egy kis háborúskodás: Az eladó foglalót akart, mi meg csak előleget. Aki kicsit is jártas az efféle dolgokban az jól tudja, hogy a lakásvásárlás foganatosítása egy adásvételi szerződés keretén belül zajlik, melynek fontos eleme a foglaló, vagy az előleg átadása is. A kettő között rengeteg különbség van: Előlegnél kifejezed a vételi szándékodat, az előleget kifizeted, de ha visszalépsz a vásárlástól, az előleget vissza is kapod egy az egyben. A foglalónál más a helyzet, ha valamiért (akár Rajtad kívül álló ok miatt is) meghiúsítod a vásárlást, akkor a foglalót bukod (ha az eladó áll el az eladástól, akkor a foglaló kétszeresét kapod vissza). Ez az összeg általában a lakás értékének 10%-a szokott lenni, az én esetemben ez 800.000 forint volt.

Mivel tisztában vagyok azzal, hogy Magyarországon az emberek 20%-a képes ellátni normálisan a munkáját, ezért kötöttem az ebet a karóhoz, miszerint csak előleget vagyunk hajlandóak fizetni, mert tartok attól, hogy attól függetlenül, hogy mi 100%, hogy meg akarjuk venni az ingatlant és az eladó is biztos, hogy el akarja adni, a bankban egyáltalán nem bízom. Addig-meddig ment a huzavona, hogy végül úgy írtuk meg az adásvételi szerződést, hogy foglalót adunk, de ha a bank hibájából hiúsul meg az adásvétel (ergó attól függetlenül, hogy 100%-ra hazudta a hitel folyósítását mégsem teszi meg), akkor mi visszakapjuk az összekuporgatott 800.000 forintunkat, mert nem mi léptünk vissza vásárlástól, hanem azért nem jött létre, mert 2 tőlünk teljesen független ember a bankban (egy aki előzetesen bírált, a másik meg aki ténylegesen), szarik a munkájára. Az eladók nehezen mentek ebbe bele, de sikerült megértetni Velük, hogy mi csak magunkat védjük egy tőlünk független valamitől és nem Őket akarjuk ezzel bántani.

Hát mit ne mondjak, baromi nagy mákunk lett ezzel az egy plusz sorral.... Történt ugyanis, hogy a drágalátos K&H Bank drágalátos Gizikéje előzetesen jónak látott mindent az 5 millió forinthoz, de miután 7 barom összegyűlt egy karámban, hogy megpecsételje 4-őjük életét és aláírjon 30 oldal papírt, majd beadtuk a hivatalos hitelkérelmet (Én + egy adóstárs, akiről addig szó sem volt!), kiderül, hogy nem kaphatok 5 millió forintot, csak négyet. Felhívott a banki ügyintéző, elsusogta a telefonba, hogy ez így nem fog menni és különben is, én meg mondtam, hogy de mennie kell, mert 7 ember ezen dolgozott, utazott, stb., már 2 hete és nem lehet, hogy egy ügyintéző miatt elússzon az egész, pusztán azért, mert az képtelen az érdemi munkára. Mondta, hogy sajnos ez szabályzat és így meg úgy, úgyhogy ezzel nem lehet mit tenni, rángassak be még egy adóstársat, vagy vegyek fel 4 millió hitelt (amivel persze kitörölhetem, mert a lakásra nem lesz elég) és ennyi. Mondtam Neki továbbá, hogy elbukok 800.000 forintot, mondta, hogy Ő erről nem tehet. Kérdeztem mi az oka annak, hogy amúgy jó voltam 5 millióra és 15 évre, most meg csak 4-re vagyok jó és még azt sem engedik, hogy 20 évre hosszabbítsam az 5 milliót (mert igen, ezt is megkérdeztem, ez általában jó pont és a bankok simán belemennek). A drágalátos ügyintéző erre nem tudott válaszolni, csak azt hajtogatni, hogy a szabály az szabály. Ekkor mondtam Neki, hogy kérem üsse be a buta kezével a számítógépbe a nevem és nézze meg, hogy volt már náluk hitelem, 10 évre, amit 5 év alatt vissza is fizettem (igen, voltam akkora aljas szemétláda, hogy 180 forinton végtörlesztettem). Amikor ezt elmondtam, akkor hirtelen nagy lett a csend, nem mondott rá semmit, egyből terelte a témát.Áhá, gondoltam, hát ezért meszeltetek el, mert végtörlesztős vagyok. Kérdeztem is, hogy ez az ami gondot okoz? Erre sem jött válasz, csak annyi, hogy jelen feltételek mellett csak ennyire vagyok jogosult. Szóval a végtörlesztésem az jelen feltétel.

Nem tudtunk hát mit tenni, el kellett fogadni a döntést, mely szerint Gizike kalkulálása és deriválása alapján jogosult vagyok 5 millióra, Aranka integrálszámítása szerint viszont csak négyre, tájékoztatás az persze nincs, az ügyfél meg szívjon úgy, ahogy akar, miközehozzá, ha meg bukik rajta 800.000 forintot oldja meg, kellett neki a K&H-hoz jönni. Az új fejlemények alapján tehát újra kell szerződnünk, az eladóknak újra fel kell jönni 150 km-ről, újra ügyvédet kell fogadni, Anyumnak újra fel kell jönni, ápolót fogadnia (igen +1 nap, +20e forint útiköltség + ápolási díj), nekem újból szabit kell kivennem, az ingatlanosoknak újra ott kell lenni, újra hiteligénylést kell írni (persze már másik bankhoz...), mindezt pusztán azért, mert valaki a Kereskedelmi és Hitelbank ZRt.-n belül nagyívben tesz a munkájára.

Úgyhogy kedves Gizella, Aranka, Irénke, vagy tökmindegy, hogy minek kereszteltek el a kötelességtudatra egyáltalán nem nevelő szüleid, ezúton szeretném Neked megköszönni, hogy így megszopattál minket a nulla, ismétlem nulla értékű munkáddal. Remélem most is épp jókat csacsogsz a munkatársnőiddel, reszeled a buta kezeden a buta körmeidet és a szokásos buta gondolataid járnak a fejedben, miközben éppen megint elcseszel egy előzetes hitelbírálatot, ami miatt megint megfogsz szopatni 7 másik embert is. Köszönöm, hogy miattad majdnem elbuktunk nehezen összerakott 800.000 forintot és köszönöm, hogy ultrabizalmatlan ember lévén beleírtam azt az egy sort az adásvételi szerződésbe, ami a Te munkavégzésedtől óvott meg már akkor, amikor még nem is tudtam a létezésedről. Látod Gizella, Aranka, Irénke vagy tökmindegy, már akkor sem bíztam benned amikor még nem is ismertelek, most meg már pláne.

Továbbá külön köszönet a K&H Banknak azért, hogy direkt kicsesz a végtörlesztőkkel, akik voltak annyira aljas férgek, hogy menekültek egy olyan tudatosan megkreált csapdából, amibe olyan szépen belerángatták az embereket.

Mi lesz most? Most megmondom mi lesz. Gizella miatt kifizetünk 300.000 forint pluszköltséget (utazás, ápolás, szabi, plusz foglaló, plusz ügyvéd), aztán megyünk másik bankhoz hitelt kérni, ahol nem Gizelláék dolgoznak. A folyószámlámat pedig a K&H Banknál még a mai nap folyamán megszüntetem. Igaz, hogy hat éve toltam beléjük ingyen a pénzt, de így már nem akarom. Egyet szeretnék még: Megtudni, ki volt Gizike, mert szeretnék Neki egy nagy csokor rózsát küldeni egy doboz bonbonnal, 7 aláírással és 7 fényképpel azokról az emberekről, akik össze tudtak dolgozni együtt, hogy elérjenek valamit. Azokról, akiknek Gizike 5 perc alatt tette tönkre több heti munkájukat és rótt rájuk több százezer forintos pluszköltséget, azokról Gizike, akiket megszopattál. Gizike, nagyon nehéz leírnom, hogy mit érzek irántad. Remélem a hét dolgozója leszel, vagy a hónapé, vagy Te leszel a K&H Banknál az év hitelügyintézője aztán kapsz érte egy jegyet a Costa Concordiára, ahol az emberek ugyan olyan szarul végzik a munkájukat, ahogy Te. Gizike, szeretlek. Csak nem úgy mint mások. Én sokkal jobban, őszintén, szívből.

Üdv, "Tihamér"

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

helianthus 2012.10.19. 13:06:35

Na ha erre a bekezdésre elwood nem jelenik meg, akkor semmire:
Továbbá külön köszönet a K&H Banknak azért, hogy direkt kicsesz a végtörlesztőkkel, akik voltak annyira aljas férgek, hogy menekültek egy olyan tudatosan megkreált csapdából, amibe olyan szépen belerángatták az embereket.

Merthogy neki ez a vesszőparipája. Mindenesetre én is furcsállom, hogy most végtörlesztett, hogy meneküljön a csapdából és máris venne fel másik hitelt 15-20 évre. :?

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2012.10.19. 13:07:47

@Bálintka.: Ha Gizike 99%-os biztossággal állítja, hogy megkapod a hitelt, ennek alapján kifizetsz 800.000-et, majd kishíjján elbukod, akkor szerintem senkit nem érdekel, hogy a bank vagy Gizike hibás, átbasztak és kész és durván meg akartak károsítani.

Atörökk 2012.10.19. 13:08:53

@helianthus:
Van, aki másodszor is szeretne öngyilkos lenni.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.19. 13:09:50

@Tomi from Space: Felhívom figyelmedet a 99% és 100% közti nem elhanyagolandó különbségre.

Manyecska 2012.10.19. 13:09:58

@atpijkamo: ..remélem, esténként nem mászol be utánunk az ágyba:D:D:D!!? :))
Különben nem értem mért nem a maffiától kér kölcsön??

Manyecska 2012.10.19. 13:12:57

@zbzbzb: nem, ő Tomi az áfésztől vagy honnan:)!!

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2012.10.19. 13:13:27

@zbzbzb: Nem, én csak elolvastam a posztot és nem instat oltok, csak úgy. Empatikus vagyok, vágod? :)

vénszivar 2012.10.19. 13:13:36

Ez nem Tihamér, hanem tivadar a Háry. Haza akar települni az a nyomoronc !? :):DDD Még jó, hogy a bankok észnél vannak ! :):D

Bálintka. 2012.10.19. 13:13:52

@Tomi from Space: Rendben, de ne egy ügyintézőt fingasson meg, és kurvázza le a kudarcáért, hanem magát a Bankot (esetleg egy perrel). Egy olyan embertársunk lett itt leugatva, aki egy nem túl hiteles banknál kapott csak munkát. Mintha a bolti pénztárost akarnád leüvölteni, mert a vonalkód más árat hozott be, mint ami ki volt írva.

Manyecska 2012.10.19. 13:14:44

@vénszivar: na végre észrevetted:D..

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.19. 13:17:49

" ezért fel kellett jönnie vidékről, hogy megnézhesse,"
Ez hogy jön a hitelhez?

"Mondta, hogy sajnos ez szabályzat és így meg úgy, úgyhogy ezzel nem lehet mit tenni,"
Miért nem kérted, hogy akkor szeretnél a főnökével is elbeszélgetni erről, ő hátha tudja, hogy miért volt jó 5 millára az előzetes.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.19. 13:18:58

@Bálintka.: Pedig az ilyesmi általában egyes embereken múlik. Másrészt, ha az ügyintéső jól végezné a munkáját, akkor _megoldást_ igyekezett volna keresni.

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2012.10.19. 13:19:28

@Bálintka.: Te vagy Gizike? :)

Egyébként hozzátenném, hogy vannak folyamatok, amiket ki szoktak dolgozni és van az úgynevezett minőségbiztosítás, ami védi az embereket a galibáktól. De értelek. A bankot be kell perelni az igénylőnek bukni kell 800e forintot, Gizikét meg ki kell tüntetni, hogy ilyen szar munkáltatói körülmények között és ilyen gyökér ügyfelekkel körülvéve is hajlandó dolgozni és 110%-ban ellátni a munkáját. Sajnálom, de nekem kell lenni az elsőnek aki leírja:

Ezért tart itt ez az ország, ahol.

:D

Manyecska 2012.10.19. 13:19:29

@Bálintka.: én ma majdnem leüvöltöttem..asszongya hadd nézze a mögöttem álló a pinkódom mer úgyse látja fejjel lefelé:O:O...mondom azt majd én eldöntöm oksa??:( :(

Anomalocaris (törölt) 2012.10.19. 13:20:43

@atpijkamo: "átlagos honi gyerek vagyok"

Azt hiszem, ezt tényleg nem olvasom el :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.19. 13:27:21

Amúgy meg miért nem volt jó az anyja adóstársnak?

Meg mondjuk szegényszegény bankok, nekik tényleg nem üzlet, ha hamarabb fizetes vissza a hitelt... Megérteném én, ha érdekelnének a problémáik :D

Bálintka. 2012.10.19. 13:30:17

@ColT: Vagy a nagymama adóstársnak? A nyugdíjasokat nagyon szeretik, lehet még a 6 millát is megkapta volna.

pdw (törölt) 2012.10.19. 13:34:38

"hogy menekültek egy olyan tudatosan megkreált csapdából, amibe olyan szépen belerángatták az embereket."

Belerangattak a faszt.

Bálintka. 2012.10.19. 13:37:38

@pdw: A válság előtt nem igazán adtak forint alapú hitelt, csak frankot. Én mondjuk anno emiatt léptem vissza, de akinek hitel kellett sürgősen, azt frankba rángatták.

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2012.10.19. 13:40:06

@pdw: @Bálintka.: Adtak ugyan úgy forint alapút mint svájci frank és EUR alapút, ellenben olyan rossz feltételekkel adták a forintot és olyan nagy biztonsággal állították, hogy a devizaalapú hitel mennyire jó és biztonságos, hogy "hülye lett volna az, aki forinthitelt vesz fel". Persze az lett végül hülye, aki devizaalapút vett.

Bálintka. 2012.10.19. 13:42:22

@Tomi from Space: Én a sárga csavarkulcsnál bankolok, és ott konkrétan nem voltak hajlandóak forintot adni, de az euró hitelt is nagyon titkolták..

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.10.19. 13:52:14

@ColT: hát igen. Fpleghogy az ilyen ostoba gennyfazekak még BÜSZKÉK is rá, hogy a közel semmiért kapják a fizetésük. Nem nagyon van itt szó igazságtalan megfingatásról Gizike felé. Fel kell keresni, felpofozni, majd kínozni. Anyagiasan, siklókkal, férgekkel. Bár ennek jelentőségét sem fogná fel (nem kapcsolná össze fejben), csak idiótán visongatna. Pénztáros-vonalkódos példát nem érzem maradéktalanul analógnak a sztorival. Az sem mentség, hogy x helyen dolgozik.Ja, hogy frankón asszimilálódott a környezetébe? Háht, ez tényleg mindent legitimál. Annyi igaz, hogy nem csak 1 személyen kellene elverni az egész ügyet - viszont a rá vonatkozó részét keményen, csak rajta -, hanem a bankon is, de miért gondolja bárki is, hogy a főnökétől több információt kapna? Mindenesetre én is megléptem volna mással is beszélés intézményét, igaz, nem túl sok reménnyel. Legszebb rész az, mikor csend lett. ...
Szerintem színvonalas írás, egyedül a nagybetűs névmásokért jár pár feketepont.

Sokorai_Atala 2012.10.19. 14:15:47

Akkor Gizike arról is tehet, hogy anyuka vidéken lakik? És ha anyuka felköltözik vidékről az egyszobásba, ki fogja ápolni azt, akit a helyettes ápoló napi 10ezerért?
Ha anyuka most nem dolgozik, hanem ápol, ha felköltözik és nem jön az ápolásra szoruló vele, mit fog csinálni a fővárosban?
Ezek is érdekelnének.

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2012.10.19. 14:24:33

@Sokorai_Atala: szerintem nem ez a lényege a posztnak, hanem inkább az, hogy emberek mennyit geccsölnek azért, hogy megoldjanak valamit és mások 5 perces munkáján buknak el, miközben ők heteket szerencsétlenkedtek, hogy elértek valamit.

Azt azért jó látni, hogy olyan jóindulatú és egészséges etikai értékrenddel rendelkező kommentelők is vannak, mint te.

CID 2012.10.19. 14:25:08

Nem értek a hitelekhez, meg sajnos a kocsinkat is Tihamérnek hívjuk, de miért van az, hogy minden pharaszt azt hiszi, neki alanyi jogon jár a hitel ? Gizike hibázott, kellemetlen, de ha ez a szarházi nem kaphat 5 millát, csak 4 et akkor mi a jó édes szarvakarós anyukájáért reklamál ?

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2012.10.19. 14:27:14

@CID: Ha elolvastad volna rájöttél volna. Vagy csak a szarkavarós anyád nem íratott be iskolába?

CID 2012.10.19. 14:31:00

@Tomi from Space:
Baromarcú, édesanyám nem íratott be iskolába, mert mentem magamtól ( meg egyébként is kötelező volt ), de, hogy apád miért nem a falra verte a faszát, hanem a lábára, oszt rugott anyád alá, az érthetetlen.

Atörökk 2012.10.19. 14:31:55

@CID:
Arról nem beszélve, egy ilyen előzetes hitelminősítésre, amit a kezedbe nyom Gizike, nagy betűkkel ráírják, az ajánlat TÁJÉKOZTATÓ JELLEGŰ, és NEM KÖTELEZŐ ÉRVÉNYŰ. Ennyi. Ha végigment a hitelminősítésen, kész a hitelszerződés, majd ott jelentik be, mégse kap 5-öt, csak 4-et, na ott lehet reklamálni. ;)

elwood 2012.10.19. 14:32:09

"hogy 180 forinton végtörlesztettem"

akkor pont megnyerte a most elbukott pénzt, akkor biztos nem panaszkodott

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2012.10.19. 14:32:15

@CID: Apám azért nem rugott anyám alá, mert éppen anyáddal volt.

elwood 2012.10.19. 14:33:33

amúgy a bankoknak aláírás pecséttel megígérte a kormány, hogy jövőre felezik a bankadót

akkor biztos úgy lesz, hogy jönne már ki, hogy segget csinálnának a szájukból

Manyecska 2012.10.19. 14:36:10

"A foglalónál más a helyzet, ha valamiért (akár Rajtad kívül álló ok miatt is) meghiúsítod a vásárlást, akkor a foglalót bukod (ha az eladó áll el az eladástól, akkor a foglaló kétszeresét kapod vissza). Ez az összeg általában a lakás értékének 10%-a szokott lenni, az én esetemben ez 800.000 forint volt."

A minap pont erről volt szó hogy nem minden esetben igaz...? Az ingatlanos posztban...

Manyecska 2012.10.19. 14:40:51

Ja. Elolvastam. ez szívás.. :O de véletlenek nincsenek..

Atörökk 2012.10.19. 14:41:40

@Manyecska:
De, minden esetben igaz, a foglalót mint jogi fogalmat asszem a PTK. tartalmazza. Tehát ha a vevő hibájából csúszik, vagy bukik a dolog, kizárólag az eladó jófejségén múlik, hogy mit lép.

Manyecska 2012.10.19. 14:46:01

Mert Gizikét nem lehetett megkenni..???:D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.19. 14:49:56

@Kellemes Zérókomponista: Csak arra gondoltam, hogy előadod a fiókvezetőnek, hogy nézze uram, 2 napja jó voltam 5 millára, most ez itt azt mondja, hogy csak négyre, akkor ez hogy is van?

Okos fiókvezető erre azt mondja, hogy ja, uram, ha a bírálatban 5 milla volt, akkor goond nélkül megkapja.
A legtöbbje nem olyan hülye, hogy akadékoskodjon az ügyféllel, akiből él.

@elwood: Nem sajnálnám a bankokat, ha nem én fizetném azt az adót...
Különben a bankok is szoktak ígérni... meg betartani is...

Rosszindulatú Vászka 2012.10.19. 14:54:26

Csaxólok, hogy elég pronyó, egysejtű prolivircsaft ez a "Gizikézés". Aki ennyire parasztbunkó, az mégis mit vár a többi embertől?

Anyuja (az, hogy ez a párja, vagy nője, vagy az anyukája, az nem világos), meg vajon mijen román tanyán lakik, hogy 240 km 4 óra?

" Ehhez jön még egy beteg családtagunk ápolási díja, amit aznapra is ki kellett fizetni (mivel Anyum, ha nincs ott vele, nem tudja ápolni), így jön még rá egy tízes. Ez persze nem gond, mi csináltuk magunkna" - most akkor ez mit jelent? A fogyatékos gyerekét kell pesztrálni, akit Anyuval csinált?

"Mivel tisztában vagyok azzal, hogy Magyarországon az emberek 20%-a képes ellátni normálisan a munkáját..."

No itt már annyira rokonszenves lett a Tihigyerök, hogy szívesen spanolnák vele. Pedig akkor még nem is tuttam, hogy végtörlesztős élősködő.

Megannyi talány.

VT Man 2012.10.19. 15:19:48

@Bálintka.:
"Később egy mélyreható bírálat közepette kiderült, hogy te is hajdanán legálisan megloptad a bankot, és az most orrol rád."

Érdekes, mert engem meg üldöz a K&H telefonon azzal, hogy vegyek már fel hitelt, szabadfelhasználásút, nagyon jó kamatra (tényleg jó számot mondtak).

Az ok: végtörlesztettem.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.19. 15:33:32

@Rosszindulatú Vászka: "Csaxólok, hogy elég pronyó, egysejtű prolivircsaft ez a "Gizikézés". Aki ennyire parasztbunkó, az mégis mit vár a többi embertől?"

Ha felbaszták az agyad, akkor érthető. És neki igencsak.

Az anyja utazása én sem tudom, miért releváns (gondolom a költségek miatt, de ezt egy mondatban le lehetett volna rendezni).

"Anyuja (az, hogy ez a párja, vagy nője, vagy az anyukája, az nem világos), meg vajon mijen román tanyán lakik, hogy 240 km 4 óra? "
Mondjuk vonattal olyan helyről ahonnan át kell szállni... Ez simán lehet a Balaton környéke is, ha úgy jön ki a csatlakozás, nem kell hozzá az ország távoli sarkában lakni.

@VT Man: A bank kezdte...

Rosszindulatú Vászka 2012.10.19. 15:47:50

@ColT: aha. Meg nagyot üt a botjával a szamár fejére. Na haggyálmár... állítólag a stílus a zember.

Ojan szabájról még nem hallottam, hogy ha idegállapotba vagy, jogosan lehecc parasztbunkó. Bármejik ivóba mérlegelés nélkül kiütnek hasonló vircsaftért. Ennyi.

És az a nagyképű paszkonca írt 240 km-t, az amúgy precíz itinerbe az átszállás meg hasonlók nem szerepelnek.

szita szita péntek 2012.10.19. 15:54:02

Értem én a postolót értem én... igaza is van neki. Csak az b*ssza a csőröm, hogy olyan ember, akinek a hibás pénzügyi döntését az én káromra kezelte a kormány - és még büszke is rá, hogy milyen talpraesetten megúszta.

bobsys 2012.10.19. 15:55:43

En nem ertem ezt a folyamatot. Miert nem lehet ugy csinalni, hogy az ember bemegy a bankba, azt mondja szeretne hitelt lakasra, bank kiszamolja mennyi penzt kaphat tutira, arrol ad egy csekket oszt az ember meg megy es korulnez a lakaspiacon. Ez mashol teljesen jol mukodik, nem kell a semmire irni egy adasvitelit aztan szopni a bankkal, hanem elore tutira tudod mennyi az annyi.

Rosszindulatú Vászka 2012.10.19. 16:04:20

@bobsys: mer nem hitelt akar a rokonszenves modorú Tihike, hanem sokkal kedvezményesebb, hosszúlejátú lakáshitelt. Sztem.

bobsys 2012.10.19. 16:07:23

Ez lakasvasarlaskor is mukodik. Volt kollegaim/ismeroseim igy vettek lakast Megmondjak, hogy pontosan mennyi az osszeg amit a csekkre irnak. Ezutan kezded el nezni a lakasokat/hazakat.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.19. 16:08:36

@Rosszindulatú Vászka: Mondjuk 4 óra simán lehet egy Pécs-BP is, ha nem IC. Vagy ha a MÁV pontosságát nézzük.

Illetve, hogy gizikézés, az arra felérdemesült droidokat én sem tisztelem meg szebb névvel. Persze ezt ki kell érdemelni.

Anomalocaris (törölt) 2012.10.19. 16:09:53

Most látom, van olyan címke, hogy "lángos" :D

Atörökk 2012.10.19. 16:12:04

Amúgy poszter-duplán, de ha úgy tetszik, triplán fasz. Eleve ilyen esetben feltételes foglalót adunk... A többit nem is olvasom tovább...

Rosszindulatú Vászka 2012.10.19. 16:13:59

@ColT: az csak 177 (egyszázhetvenhét) km (kilóméter).

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.19. 16:15:40

@Rosszindulatú Vászka: Nem azt mondtam, hogy onnan jött, ha nem hogy akár az is lehetne.
Meg kutyát nem érdekli, honnan jött 240km-t... Post szempontjából tök lényegtelen...

Rosszindulatú Vászka 2012.10.19. 16:20:30

@ColT: én rettentően jóhiszemű vagyok és feltételezem, hogy lényeges a történet szempontjából :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.19. 16:44:05

egy napi betegfelugyelet 10 rugo?

közödeszed 2012.10.19. 16:53:23

na akinek fenn akad a szeme a 240 km vs 6 óra összefüggésen az üljön fel egy Békéscsaba-Siófok járatra..igaz majd 280 km de egyszer nagyon régen volt egy olyan bokorugró járat amin már majdnem vagdostam az ereim..60 azaz hatvan km/órával száguldottunk átlagosan...

Rosszindulatú Vászka 2012.10.19. 16:56:00

@ColT: nem. Jóhiszemű, kedves, pozitív, jóindulatú és rettzentőmód rendes. Nemám ojana grammárnéczi fikabaknok, mint tik :)

@hagyma: neparázz, forint (jómagyar kemény, lsd a posztba) nem jenki dodó.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.19. 17:05:42

@Rosszindulatú Vászka: en nem parazok, forintba is jo napidij
otthoni szinten soknak tunt, bar vagom nem ez a lenyeg
hat itt nem tudom, hogy megy hazvasarlasnal a hitel, meg nem volt benne reszem, jovore vagunk bele
majd akkor elmeselem:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.19. 17:07:08

a kocsira elinteztuk egy ora alatt, ugy hogy ki sem mozdultunk az autokereskedesbol
alairasokkal egyutt
a haz tuti bonyolultabb lesz
meglassuk

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.19. 17:31:06

basszus! Volt pénze végtörleszteni, szerencsésen megszabadult a hitelt, a hüje barom állat, most ismételten hitelt akar!!!! Nem kéne kitoloncolni afganisztánba?????????????????

Én a büdös életben nem fogok többé hitelt kérni, és szerintem vagyunk így több ezren.

CID 2012.10.19. 17:59:16

@Tomi from Space:
Na, akkor ki rúgott anyád alá ? Valamelyik ökör, csak a nevére vett ?

CID 2012.10.19. 18:02:33

A Gizike, meg szép név, a világ legszebb neve. Kutyánkat is úgy hívják :)

vénszivar 2012.10.19. 18:06:32

@CID: Ccccc! Hetek óta nem jártál erre, most meg belekötsz a vendégbe. A ló meg a rosszindulatú is gecizik.....meg vagytok veszve ? Ilyen proli vircsaftot nem bír az én finom, hófehér lelkem. :)

CID 2012.10.19. 18:09:52

@vénszivar:
Csak azért nem mondok csúnyát, mert lógsz egy fél kecskével.
Van itt felénk egy kukás, ha produkálok egy hasonló avatart, mint a tiéd, kapom a fél kecskét ? :)

Manyecska 2012.10.19. 18:13:59

Jééézus milyen murvák vagytok, megyek vissza mingyár a fogorvoshoz:O pedig pár ideget kicibált. Kétszer aludtam csak el közben..:(:D

Rosszindulatú Vászka 2012.10.19. 18:15:02

@Manyecska: én nem! Ártatlan vagyok, mint a izé!

CID 2012.10.19. 18:17:39

@Manyecska:
Bátor vagy, én tegnap mondtam le, pedig meg akart koronázni....
Pedig még valami idegmérget is benyomott a fogamba, mondván nem fog annyira fájni az idegelés.

vénszivar 2012.10.19. 18:18:39

@CID: Az a fél kecske úgy félt, hogy elszaladt.....Aztán az nekem miért buli, hogy valahol lefényképeztetek s tisztelet díj nélkül beakarsz rakni a modern kortárs fotópályázatba ? na lássuk a konkurenciát

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.19. 18:18:52

@vénszivar: akkor módosítom, több százezren.

A posztolót már lehet?

@Rosszindulatú Vászka: melyik izé?

2012.10.19. 18:19:54

Ezzel a névvel, hogy Tihamér, még pénzt akarsz? Lettél volna Manó, vagy Slomó!

Atörökk 2012.10.19. 18:21:46

@jobbfácán:
Hát nem azért ment, hogy ő adjon kölcsön a banknak...

Rosszindulatú Vászka 2012.10.19. 18:23:40

@batgirl: eh...

.Én ütlek agyon ... .
Én vagyok a kétségbeesés I"
Szólt .... nem! mennydörgött egy hang,
A széles tenyerü Fejenagynak hangja;
S széles tenyerével megragadá
A lágyszivü kántor gallérját,
S fölemelte a térdepelésböl,
Hogy talpa sem érte a földet;
Aztán meg letevé,
Hogy az orra is érte a földel.
.Én ütlek agyon .... "
Folytatta tovább
A széles tenyerü Fejenagy,
.Én morzsolom össze
Csontjaidat,
Mint a malomkő
A búzaszemet !

Hogy mertél . ... de elóbb
Téged vonlak kérdőre, Ó Erzsók!
Mondd meg nekem azt:
A hűtlenségnek fekete posztaja
Vagy az ártatlanságnak
Patyolatlepedője takarja-e lelked?
Ó, szólj nekem errel"
A szemérmetes Erzsók
Nem szóla reá;
De tengervizszinü szemének
Bájdús kifejezéséből
Ezt silabizálta ki mennyei kéjjel
A széles tenyerfi Fejenagy:
.6 széles tenyerü Fejenagy,
Helységünk kalapácsa
S csapra ütője szivem hordójának I
Még kétkedel? ....
Ártatlan vagyok én,
Mint az izé . . .. "

vénszivar 2012.10.19. 18:25:14

@jobbfácán:Szia Cicmen ! Ez nem Tihamér. Ez a tivadar, a Háry tivadar ! Haza eszi a rossebb, de nincs lóvéja. Még szerencse, hogy a bank nem ad minden szarjankónak hitelt, hiszen megtudta, hogy még két egyforma tányérjuk sincs !:):D

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.19. 18:29:31

@Rosszindulatú Vászka: több izé van, aki ártatlan! Én is ismerek egyet.

@vénszivar: akkor jó, mert most nagyon mérges vagyok rá.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.19. 18:31:03

@Rosszindulatú Vászka:
"úgy gabalyodtak egymásba, mint az izé és az izéné"

Xezs 2012.10.19. 18:32:30

@ColT: Okos fiókvezető ilyenkor azt mondja, hogy kössön még egy biztosítást, meg vegyen még 1-2 terméket a banktól, és meglesz az 5 milla.

vénszivar 2012.10.19. 18:33:16

@batgirl:Oszt miért? Bökd ki, mert ha beszorul, akkor komoly gondokat okozhat, és azt ugye nem szeretnénk.

Rosszindulatú Vászka 2012.10.19. 18:35:50

@batgirl: és még mongyák, hogy annak a Petrovicsnak nem volt stílusa :)

Lacaca 2012.10.19. 18:37:51

A bank nem kötelezhető rá, hogy hitelt adjon, feltehetően szóbeli ígéret van, Te erre kötöttél szerződést. Gondolom amikor megegyeztetek az eladóval, akkor is tisztáztad, hogy előleget fizetsz, nem foglalót, így elmondhatod, hogy mindenben korrekt voltál. Egyébként a vevő érdekkörébe tartozó dolog a vételár fizetése, hogy kp, vagy hitel, és ha hitel, akkor melyik banktól, az a vevő kockázata. Ezt Te rátoltad az eladóra és most az egészet a bankra.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.19. 18:42:11

@vénszivar: már leírtam előbb. A mi családunkban is volt több ostoba, akik hitelt vettek fel az elmúlt években. Becsületesen szívják ám a fogukat, mert senki sem tudott előtörleszteni a nagy családban. Családi ebédeken belül sokszor előjön, hogy jól megszoptuk ezt a hitelt, ez életünk nagy baklövése, de úgy kell nekünk. evvan.
De a széthúzó család egyben egyetértett, hogy soha a büdös rohadt életben hitelt nem vesz fel többé!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.19. 18:42:27

@Xezs: Ennyi. Mondjuk ha lakást vesz, akkor lakásbiztosítást.
De szerintem ha először jó volt 5 millára, akkor később is jónak kéne lennie...

@batgirl: Látod, nekem eddig se jutott eszembe hitelt felvenni.
Na jó, diákhitelt. Amit utána befizettem tandíjba...

@Lacaca: "A bank nem kötelezhető rá, hogy hitelt adjon, feltehetően szóbeli ígéret van,"
Hát nem :
"A szerződés kötése előtt 2 nappal beadtam egy előzetes hitelkérelmet a K&H Bankhoz 5 millió forintról, melynek elbírálása az lett, hogy az adott feltételekkel simán megkapom az 5 milliót 15 évre."
Szerintem ez már nem szóbeli.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.19. 18:47:46

@vénszivar: "a bank nem ad minden szarjankónak hitelt"

Ej de hülye vagy! Beveszi a felfújható guminőjét adóstársnak, mingyá lesz hitel.

vénszivar 2012.10.19. 18:49:08

@Lacaca: Ebben az esetben nincs eladó s nincs vevő, sőt vétel ár sincs ! Azt hittem, hogy rossz helyen járok.
Tehát van hitelt adó (bank) s van a hitelt kérő, azaz a tivadar.......
Azért nincs harag, ugye lacaca ? mert nem mindegy, hogy szarba csapni v. csapba hányni vagy valami hasonló.:)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.19. 18:49:44

@ColT: nem lehet mindenki okos! A családban 3-an voltak aki vettek egy kislakást. első lakás, egyik sem nagyobb 35 nm-nél. MInd hárman albérletben laktak, az akkori albérleti díj, majdnem akkora volt mint a beigért törlesztő részlet..nos az egyik fizet mert még kitudják a férjével gazdálkodni, a másik átváltotta forint hitellé,(szerintem őt megint bepalizták) a harmadiknak a cége a felét kifizette, a másik felét meg törleszti. De akkor is.

vénszivar 2012.10.19. 18:50:57

@atpijkamo: Fater ! ma már másodszor barmozol le ! rád küldöm a baltást....vagy a CID-et ! :DDD

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.19. 18:54:04

@vénszivar: Akkor ne írj hülyeséget!

A CID-től meg nem félek, én vagyok itt az egyetlen, aki a törött lelkét megérti. Vagy legalábbis elfogadja.

Atörökk 2012.10.19. 18:55:00

@vénszivar:
Már hogyne volna eladó meg vevő...

vénszivar 2012.10.19. 18:55:53

@batgirl: Meg tudsz bocsájtani ?! Délután kint tárcsáztam s figyelmetlen voltam. Elnézést. Kimegyek s elnézek a Zaza szarvai közt, de nem akasztok be neki !
Sajnálatos dolgok történtek,még békeidőbe IS !

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.19. 18:57:39

@ColT: "előzetes hitelkérelmet ... Szerintem ez már nem szóbeli."

Az, hogy "előzetes" mond neked valamit?

vénszivar 2012.10.19. 19:01:42

@atörökk: Mert nem ezeket a szavakat használjuk rájuk. Akkor most te meg én, most itt költők vagyunk. A többi nagy pofájúról nem is beszélve !
Mondjuk azt elismerem, hogy sem a román, sem a szerb, sem az ukrán, de még a szlovák nyelvjárású magyart sem értem, mert itteni cigány vagyok. lehet ez az oka.

Lacaca 2012.10.19. 19:03:03

@vénszivar: A sorrend:
- ingatlan kiválasztása
- alku (ár és többi feltétel, pl foglaló)
- adásvételi szerződés kötése
- adásvételi szerződés benyújtása a Földhivatalba
- Földhivataltól visszakapott, széljegyes szerződés, és a hiteligényléhez szükséges dokumentumok benyújtása a banknak elbírálásra
- önerő teljes megfizetése
- bank utalja a hitelrészt önerő igazolása ellenében

Az adásvétel a kölcsönös megegyezéssel záruló alkuval jön létre. Ez lehet szóbeli, vagy írásbeli. Természetesen FH bejegyzésre csak írásbeli és ügyvéd által ellenjegyzett okirat alkalmas. Az adásvételben van eladó, vevő, vételár, sőt fizetési ütemezés és birtokba adási idő is.

Nem, nincs harag :)
@ColT:
"Elbírálása az lett.." Ez nem feltétlenül írásbeli. De a gyakorlat az, hogy nem ad a papírt a bank, mert nem hülye. A bírálat a jövedelem vizsgálaton felül fontos része az ingatlan értékbecslése. Az előzetes hitelkérelem annyi, hogy bemondod/leírod, hogy mennyi a jövedelmed, mennyi az önerő, és mennyi hitelt szeretnél. A hitelbírálatban meg még azt is megnézik, hogy a korábbi hiteled fizetésénél volt-e bármennyi késésed, a benyújtott közüzemi számlákat határidő előtt fizetted-e. Nem fogja bevallani, de lehet, hogy a végtörlesztés sem jó pont. Minden esetre ezekről mind NEM szól az előzetes bírálat, így garantáltan nem fog hitelígérvényt adni a bank, azaz nem kötelezi el magát.

Atörökk 2012.10.19. 19:04:35

@vénszivar:
Akkor mégis mit? Angyalbögyölő? Robinson Cruzoe? Winnetou?
Ugyanazokat használjuk, lévén adásvételi szerződés történik, amit be kell ugyebár nyújtani a földhivatalba, annak pedig vannak bizonyos formai követelményei, ebből a szempontból tökmindegy, hogy hitelből veszi az illető a lakást.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2012.10.19. 19:05:09

Kit kellett megölnöd, vagy mely szerved eladnod, hogy a másik banknál kapj hitelt? Megannyi kérdés!

Kollégám is vett fel, szintén 8 millát, 20 évre. Most épp 93ezret fizet. (4 év telt el) Gyermekét egyedül neveli, mert a pasas lelépett. Azt mondta most nagyon rá van indulva bármilyen (nagyon pénzes) fickóra (lehetőleg 90évesre,190-es vérnyomással..) a többi nem fontos.

Név és cím a szerkesztőségben.

vénszivar 2012.10.19. 19:06:19

@atpijkamo: Akkor ad tivadarnak is, meg a gumi nőjének a merinek ?!? Én sok rosszat feltételeztem s feltételezek róla, de azt nem, hogy gumival dugja a gumit.....:):D ! hát ha így, tudtam, hogy egy barom az a farok.

Atörökk 2012.10.19. 19:07:53

@Lacaca:
Valami ilyesmi, igen, amit leírtál, annyi kiegészítéssel, hogy első körben tulajdonjog-fenntartással történő adásvétel születik, és eladó akkor mond le a tulajdonjogáról, ha a bank a hitelből fizetett vételárrészt neki folyósította. (vagyis jogilag a vevőnek folyósítja, gyakorlatilag egyből az eladónak utalja.)

lordjim 2012.10.19. 19:09:52

@Tomi from Space: ...bocs,hogy családi dógokba ugatok,de ezek szerint a CID a tesód? Szép,érzelemdús sztori,a mai világban ritkaság.

CID 2012.10.19. 19:12:35

@vénszivar:
Némá egy cigány is ugathat egy fehér embernek ?
Ezért tart itt az ország !

@atpijkamo: Az én lelkemmel van gond, de hogy te ezt nem értheted, az tutti :)

Lacaca 2012.10.19. 19:15:18

@atörökk: Ilyen is van, de az utóbbi 2 évben a tulajdonjog fenntartás helyett a tulajdonjog bejegyzésének a felfüggesztését kérik a bankok.

A különbség annyi, hogy a tulajdonjog fenntartás korlátlan ideig tarthat, de pl egy érkező végrehajtás "megelőzi" a rangsorban, azaz bekavarhat a vevőnek az eladó sara. A bejegyzés felfüggesztése határozott idejű, 6 hónapra szól maximum, de egy később bejegyzendő teher nem előzi meg, azaz a vevőnek ebben nincs kockázata.

A gond akkor van, ja jogvita alakul ki a szerződés teljesítésében a felek között, az első megoldásnál addig marad a tullapon a vevő, amíg nem rendezik a vitát, a második esetben 6 hónap után automatikusan törli a Földhivatal. A második a vevőnek annyival kockázatosabb, hogy az eladó ismét rendelkezhet az ingatlan felett.

Az utóbbi időben a sok parkolásból, közmű tartozásból eredő végrehajtási eljárások miatt alkalmazzák a felfüggesztést, mert kisebb esélye van egy jogvitának, mint pl . egy parkolási bírságnak.

Atörökk 2012.10.19. 19:19:54

@Lacaca:
Akkor egy kicsit változtak az idők. :)

England win The Ashes! 2012.10.19. 19:22:28

@batgirl: Igazad van, a harmincöt nanométeres lakás valóban kurva kicsi lehet. :)

Xezs 2012.10.19. 19:24:06

@ColT: A diákhitel az egyik legjobb és legrugalmasabb konstukció, amihez valaha is közöm volt. Bár én húzódoztam tőle, apám rámbeszélte, de később se bántam meg. 5 év alatt vissza is fizettem.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.19. 19:24:35

@vénszivar: meg mindig dol a szar a szadbol, inkabb tedd magadeva a putridban lakokat, anyadat nem mondom, mert egyreszt intelligens vagyok, masreszt becsben strichel
fel kene fogni hogy vannak sikeres es sikertelen emberek, namost te nem az elobbi kategoriaba tartozol
szerintem te a nevemmel kelsz es azzal fekszel
orvosra lenne szukseged

Rosszindulatú Vászka 2012.10.19. 19:24:58

@Dr Jozef Vengloš: hát ugye az attól is függ, mennyire nagy a szűkebb család.

Lacaca 2012.10.19. 19:24:58

@atörökk: csak a precizitás kedvéért még egy kiegészítés. A tulajdonjogról lemondó nyilatkozatot az eladó az adásvételkor írja alá, azt az ügyvéd ügyvédi letétbe veszi, és igazolja a bank felé. Erről letéti szerződés születik, amiben tisztázva van, hogy milyen feltételek teljesülése mellett kinek adhatja ki. (vagy az eladónak vissza, ha felbontanák az adásvételi szerződést, vagy a banknak, ha az eladó igazolta, hogy megkapta az önerőt, és a bank kész utalni a fennmaradt részt.)

Atörökk 2012.10.19. 19:26:27

@Lacaca:
Valami ilyesmi, igen, ennyire nem akartam már belemászni.
Elvégre péntek este van ;)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.19. 19:26:43

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: Haggyálmár! Szerintem CID alapvetően normális, csak felvette védekezésül ezt a vicsorgó fazont. De lassan el is haggya.

vénszivar 2012.10.19. 19:27:35

@CID: Aztán ki a fehér, aki belefingott a lisztbe ! a nagyon nagy többsége nagy büdös paraszt.

lordjim 2012.10.19. 19:29:34

@atpijkamo: Vállalom!!!,bezárlak oszt emegye a lével.Jó így?

Rosszindulatú Vászka 2012.10.19. 19:31:26

@atpijkamo: az még csak a köztörvényes cucc, lesz még ott egy polgári per is ahol a gatyáját is elveszik száz évre előre.

Manyecska 2012.10.19. 19:32:11

@CID: most ne izélj nem fáj az ha már belédnyomták az érzéstelenítőt!:O Köztünk már régi szép idők nagy tömései vannak a fogorvossal:D:P:P! Tőlem azt csinál amit akar, télleg majdnem elaludtam közben:D! No, legalább köphettem jó nagyokat. Mint 1 focimeccsen:D:P

Manyecska 2012.10.19. 19:33:36

@jobbfácán: jóvan, és vasárnap ott leszek a kínaiba, ha jössz jössz, ha nem,nem,.. áttérek a zsidó hitre és az miattad lesz:DD:D:D...

vénszivar 2012.10.19. 19:36:40

Hihihi ! te intelligens, na már megint dől belőled beképzelt rühes duma, Háry tivadar. egy garzont sem tudsz venni anyádnak ??? :DDD add el a két különböző tányért. :) tivadar.:D
előbb kerülsz te orvoshoz tivadar
NE légy feszült, te barom ! tivadarrr

Rosszindulatú Vászka 2012.10.19. 19:37:55

@Manyecska: és nem félsz attól a metéléstől? Eléggé kínos ügynek hangzik.

Manyecska 2012.10.19. 19:39:06

@Rosszindulatú Vászka: :D:D figyejjé ha most se jön össze kezdem azt hinni hogy zsidó!!?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.19. 19:40:21

@atpijkamo: Mond. Az erre való, hogy megtudja, mennyit fog kapni. Ha nem ugyanazok a szempontok, mint a valódinál, akkor semmi értelme nem lenne.

@Manyecska: Tömései, mii? :D

@Xezs: Hát nekem a hátam közepére sem hiányzik, de muszáj volt.

@Lacaca: "A bírálat a jövedelem vizsgálaton felül fontos része az ingatlan értékbecslése."
Ha nem jelzálog, akkor semmi köze nincs a banknak.

@batgirl: Na ja - lakást máshogyan nem lehet...
Az igazi barmok azok az autóhitelesek, meg plazmatévé hitelesek...

Manyecska 2012.10.19. 19:40:33

Jajjj, elmentem shoppingolni jut eszembe a doki után közvetlen zsibbadt pofával, oszt tökciki volt:D:D Időnként sercintettem egyet oldalra mert apró darabkák potyognak még az ideiglenes tömésem körül... :))) Jó étvágyat mindenkinek!!!:D

Manyecska 2012.10.19. 19:44:43

@ColT: :D áá, ő még lánykoromban kezdett tömni több mint 10 éve már.. hmm, milyen fiatal vagyok. Jut eszembe elküldtek az anyámba mert nem hitték el hogy 37 vagyok:O:O:D! Zene füleimnek.

Lacaca 2012.10.19. 19:45:00

@ColT: Feltehetően lakáshitel. De ha nem az, akkor tényleg looser a posztoló, mert akkor a hitelt előre fel kellett volna vennie, és akkor nem lehet baj.

Az összeg miatt egyébként szinte biztos, hogy jelzálog alapú a hitel. Innentől meg kell az értékbecslés.

Ugye nincs harag?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.19. 19:45:39

@Manyecska: Az arcod fele meg lógott az érzéstelenítőtől, nyálad meg végigfolyt az álladon... Na nem baj, nem bepasizni mentél...

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2012.10.19. 19:46:48

@Lacaca: Pontosan. A fent vázolt esetben pedig az történt ugye, hogy a vevő előzetes hitelbírálatot kért, amin át is ment, ennek fényében írták meg az adásvételit, azt érkeztették a bankhoz, aki hirtelen hátat fordított minden indok nélkül és azt mondta, hogy mégsem adja meg, ergó a bank átverte a vevőt, az eladót, meg az ügyvédet.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.19. 19:47:02

@Manyecska: "nem hitték el hogy 37 vagyok"

A botox csodákat tenne a ráncaiddal...

Manyecska 2012.10.19. 19:51:28

@atpijkamo: IGEN, IGEN:D:D .. a használtruhásba mentem, még zsebtolvajt is láttam. Próbáltam kommunikálni, de eskü, az eladócsajok a gruppenről kezdtek poénkodni:O:O nem értem?:P

Manyecska 2012.10.19. 19:52:41

@Tomi from Space: hogy legyen mit kérdeznetek..

2012.10.19. 19:53:36

@vénszivar: Szia Cicmen !

Yo no hablo español!
:)

Manyecska 2012.10.19. 19:54:24

@jobbfácán: JA! Piros szegfű lesz nálam:D és táncolni fogok!!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.19. 19:55:15

@Tomi from Space: Én olyat soha nem tennék.

Egyébként meg az onolókat bannoljuk, úgyvigyázz.

2012.10.19. 19:55:27

@Tomi from Space: Ti amúgy miért offoljátok szét a topicot?

Lemerült a vibrátoruk!

vénszivar 2012.10.19. 19:55:44

@Manyecska: @atpijkamo: :DDD

@Tomi from Space: Ilyenek ezek, unatkoznak, de jó, hogy itt vagy már te (is) !

2012.10.19. 19:56:51

@Manyecska: Jó! Zumbázz, mint az az amerikai zumbaoktató suna! Az bejött! Jó muff!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.19. 19:56:52

@Rosszindulatú Vászka: "@Tomi from Space: ne csetelj! Ez blog."

Neblogojj, ez cset.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.19. 19:58:53

Tuggya itt valaki, miről szól a poszt? Érdemes elolvasni?

vénszivar 2012.10.19. 19:59:35

@jobbfácán: jól van geccmarek, ill. cicmarek !!! majd ha megint idegösszeomlásod lesz, akkor majd baszok segíteni. :)))

Rosszindulatú Vászka 2012.10.19. 20:00:08

Haló, hé!

Két idióts!

Ez blog!

@Tomi from Space: csíny letudva.

Atörökk 2012.10.19. 20:00:18

@atpijkamo:
Szegény királyfival csúnyán kibánt a gonosz bank, még a randa vén banya sem tudott segíteni.

2012.10.19. 20:00:21

@atpijkamo: Tuggya itt valaki, miről szól a poszt?

Igen! Tihamér! :)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.19. 20:00:23

@ColT: "@Manyecska: Csak 37 vagy?"

CSITRI!

Manyecska 2012.10.19. 20:00:54

@atpijkamo: itt van poszt..?:O jókor szóltok vazze:D@ColT: ahhoz képest hogy nemrég még virgonc 27 voltam:P!!:O Jó társaságban megy az idő:P! megyek én is kutyázni..

Anomalocaris (törölt) 2012.10.19. 20:01:51

@atpijkamo: Az ügyvéd miatt bukta a jogosítványát.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.19. 20:02:27

@atörökk: Na, kellett volna neki egy propelleres alsógatya, nem sápadt volna.

@jobbfácán: Tiha? Mér?

Annyira ontopik vagyok, hogy mingyá bannolom magam. Én idijóta.

vénszivar 2012.10.19. 20:03:17

@ColT: És "jó 10 éve, még lány volt" ! :D pedig akkor már tömték :D:)

2012.10.19. 20:04:11

@vénszivar: Ha legközelebb idegösszeomlásom lesz kiköltözhetek a tanyádra? A kutyával elleszek, viszont ne szóljon hozzám senki, csak állatokat akarok látni!

Atörökk 2012.10.19. 20:04:52

@atpijkamo:
Á, ha vele van a Százfaszú Ördöngös, akkor se kapja meg a hitelt.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.19. 20:04:58

@Manyecska: :))

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: :)) Csak gecizel velem, tudom. A bank miatt bukta az ügyvédjét.

Lükék, olvassátok már el, miről van szó, nem lehet ilyen tudatlanokkal csetelni. Izé blogolni. Vagy mi.

2012.10.19. 20:05:18

@atpijkamo: Az Ele mér! A Tiha mér ne!?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.19. 20:06:08

@atörökk: :)) Százfaszú Ördöngös, mint adóstárs. Aztán bebukják, és ötven faszát elárverezik...

2012.10.19. 20:06:27

@atpijkamo: Annyira ontopik vagyok, hogy mingyá bannolom magam.

A virtuális öngyilkosság nem megoldás!

Atörökk 2012.10.19. 20:07:46

@atpijkamo:
Baszhattyák. Mivel a közjegyző gyíkká változtatta, így újranő neki.

Rosszindulatú Vászka 2012.10.19. 20:09:47

@atpijkamo: na idefigyejjál, megmondom én neked frankón, ez a Tihamér nagyon zorall. Bár a Gizi szívózott nem kicsit, de nem hagyta magát és kiszabottul keményen leszerválta és jól megbüntette a bankot. Aszonnya majd csakazértse máshol kuncsorog hitért. Vagy hitelért, ezt én se értem. De dráma van, azóta is szerelmes Gizibe. Ez van.

vénszivar 2012.10.19. 20:12:00

@jobbfácán: Majd kisorsoljuk, hogy melyikre.......Kutya, macskák, kecskék, tehenek, disznók, csirkék, libák, elkél a szorgos kéz.
Az anyós állat megfogja a pöcsödet s attól fogva te leszel az apósom ! Brfff.:D

2012.10.19. 20:13:03

@vénszivar: Ha nem lóg a csöcse megfoghatja!

vénszivar 2012.10.19. 20:18:50

@jobbfácán: Hogy lógna mán ! Hátra dobja a vállán, oszt nem lóg ! Csak akkor engedi előre, mikor a malacokat szoptatja. Ja s a bank bassza meg a hitelt kérőt, nehogy le legyünk teremtve. Ne válogass, csodás lesz pappa. (a pöcke viszont nagyon lóg)

Manyecska 2012.10.19. 20:22:15

@vénszivar: jaja, hát ne is tagaggyuk! ugye! :O

Manyecska 2012.10.19. 20:23:52

@Rosszindulatú Vászka: :D .. én már asse tudom milyen posztban vagyok! Mondjuk fütyülni se tudok a kutyának még. Mást meg nem próbáltam még:D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.19. 20:25:06

@jobbfácán: kis ügy. itten bármikor és korlátlan számban fel lehet támadni.

vénszivar 2012.10.19. 20:29:31

@Egér a Marsról: hat még a nyugtató !? ez a mellékhatása. bank, aki hitelt nem adó az okosok szerint: eladó s a hitelt kérő, aki az okosok szerint vevő , mind szarjanak sünt. te, jól vagy ? deportáltak egy 67 éves rozsda halmaz miatt !!!:DDD nem csoda ha megzakkantál

Manyecska 2012.10.19. 20:32:44

@vénszivar: ha belegondolok hányszor sétáltunk át felette pont, át Újpestre, kutyával, gyerekkel,:O:O:( ?? Brutál. Mutatták a tévébe mekkorát robban egy ilyen! totális megsemmisülés szerintem 500 m-en belül..

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2012.10.19. 20:35:38

@vénszivar: @Egér a Marsról: @Rosszindulatú Vászka:

Most olyat fogok írni, amit nem fogtok felfogni azzal a minimális eszetekkel: valaki írt ide egy levelet, lehozták, azért írta, hogy elmondja hogy járt, hogy esetleg segítséget és tanácsot kapjon.

Erre fel ti idejöttök, elveszitek tőle a lehetőséget és szétoffoljátok a blogot, ahelyett, hogy az arra megfelelő csatornán (gtalk, skype, msn, stb.) csinálnátok egymásnak a majomparádét, ami egyébként itt az égvilágon senkit nem érdekel.

És ti gondoljátok magatokat kiforrott magyar értelmiséginek. Máskor ebbe is gondoljatok bele.

Martinicske 2012.10.19. 20:39:40

Az egyik legsurmóbb bank a k&h. Ráadásul kirugdaltak egy csomó ügyintézőt, aki meg maradt annak olyan sok a dolga, hogy az ügyfelekre egyáltalán nem ér rá. Tisztelet a kivételnek.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.19. 20:40:03

@Tomi from Space:

én kiforratlan nem magyar paraszt vagyok. nekem szabad?

Rosszindulatú Vászka 2012.10.19. 20:40:39

@Tomi from Space: olvastad te egyáltalán a poszt?

"azért írta, hogy elmondja hogy járt, hogy esetleg segítséget és tanácsot kapjon."

Ezt meg miből kombináltad ki?

"Erre fel ti idejöttök, elveszitek tőle a lehetőséget..."

Nem vettünk el semmit senem.

"És ti gondoljátok magatokat kiforrott magyar értelmiséginek."

Nemnemsoha! Kikérem magamnak ezt a sertést!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.19. 20:40:40

nézek egy filmet és fogalmam sincs miről szól. Már egyórája kergeti a csajt az álkommandósok, a rendőrök, meg mindenki aki él és mozog,, és nekem még mindig magas. ki ő? és mit csinál? mit csinált? mijeza szar?

Manyecska 2012.10.19. 20:41:25

@batgirl: nem fordítva ülsz a tévé előtt???:O:O :P

Rosszindulatú Vászka 2012.10.19. 20:43:13

@batgirl: mijen film? Bank van benne? Meg hitel?

Atörökk 2012.10.19. 20:45:08

@Tomi from Space:
Ahogymondanitesszikkéremalássan.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.19. 20:46:03

@batgirl: az úgy lesz, hogy csimmpumm, majd vffrrróóóóó, aztán puszi, aztán ahhhahhhhaaaahhhh, aztán rájön, hogy a másik volt és azt üldözi, de közben meg frrrrhhgggxxxthh!!! soxor, és aztán majd jön a vég, és akkor megis menti mindet és meghal. na. mosmáérted?

Manyecska 2012.10.19. 20:46:04

@jobbfácán: szerintem EZ a komment nagy segítség, minek tovább ragozni???:))

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.19. 20:49:47

@Tomi from Space: mármint a posztot?? hátabba egy fia segítségkérés nemsok, anny se vót. vót benne fikázás, meg ilyesmik. nagy cucc.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.19. 20:52:28

@Tomi from Space: "elveszitek tőle a lehetőséget és szétoffoljátok a blogot,"
Milyen lehetőséget? :D:D:D:D

Rosszindulatú Vászka 2012.10.19. 20:52:41

@Tomi from Space: és mi a kérdés? Mert a posztban az nincs, csak fura nyelvtani hibák, meg modoros póverkedés.

Ellenbe, hamár homár, azt igazán elárulhatnád, miért nézed le ennyire a nőket? Vagy csak az ügyintézőket gyűlölöd ennyire? Télleg azt hiszed, hogy az általad ennyire lenézett Gizella tehet a buktáról? Vele is így beszéltél, vagy a fenti poszt sajátja ez az érdekes stílus?

Manyecska 2012.10.19. 20:53:30

Tiszta szerencse hogy nem a fészbukkommal vagyok bejelentkezve../:D:D:!/...:P

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.19. 20:53:37

@Tomi from Space: Akkor miért nem úgy kezded, hogy te írtad?

Rosszindulatú Vászka 2012.10.19. 20:54:26

@ColT: bunkó!

Írtad volna azt, hogy "Gizi egy ribi, Tihi 4PRZ" vagy valami hasonlóan mélyenszántó és együttérző. Elloptad tőle a 15 percét, pedig minden spanja itt uszul és várja a csudát! Hogy tehetted ezt vele?

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2012.10.19. 20:55:01

@Rosszindulatú Vászka: Nincs benne kérdés, csak egy hatásmechanizmus, amit elkúrtatok. Mindegy, chatelgess tovább.

vénszivar 2012.10.19. 20:56:08

@Giraffa Camelopardalis Phd.: te ne háborodj be ! te nem vagy benne a négyek bandájába, csak hármat sikerült lebasznia :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.19. 20:56:43

@Tomi from Space: Mit lehetett azon elbaszni? Milyen hatásmechanizmus volt benne? Mit szívsz? :D

vénszivar 2012.10.19. 20:58:40

@Tomi from Space: te RASSZISTA VAGY ! én cigány vagyok, ne vegyél minket egy kalap alá ! Te kérted a hitelt ? Részvétem, így érthető, hogy miért vagy ilyen ingerült ! bazdmeg

Rosszindulatú Vászka 2012.10.19. 20:59:19

@Tomi from Space: aha. És mit is rontottunk el hatásmehaniznmusot? Nem értelek.

Mégis mit vártál? Együttérzést? Megerősítést? Vagy mit?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.19. 21:00:03

@vénszivar: télleg, én máma egész jó kislány voltam! mindegy, azér még szolidarulok :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.19. 21:02:17

na rájöttem. űrbéli tamáska aszitte, hogy mink itten tényleg vágjuk a gizike telószámát.

csúnyabácsi.

vénszivar 2012.10.19. 21:03:30

@Giraffa Camelopardalis Phd.: akkor küdj aknavetőt, mert gáz van. Az egy szem bombát is elvitte a mjúzeum máma.

Atörökk 2012.10.19. 21:04:06

@Rosszindulatú Vászka:
Pssszttt!!!
Tedd a kezed a képernyőre.

CID 2012.10.19. 21:06:05

@vénszivar:
Nem, az akinek a bőrszíne nem olyan mint a szarnak ;-)

Manyecska 2012.10.19. 21:06:07

Na. Melyikőtök Gizi??

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.19. 21:07:40

@Giraffa Camelopardalis Phd.: na, most elmagyarázták a filmet az utolsó öt percben, hogy mi miért van. Rég láttam ilyen szar filmet, még van 5 perc , gondoloma csaj kinyír mindenkit bosszúból. ja, a cime azt hiszem, haywire,,vagy valami ilyesmi.

Anomalocaris (törölt) 2012.10.19. 21:08:13

@Tomi from Space: Szerintem te egyáltalán nem vagy űrbéli, hanem csak valami embi.

vénszivar 2012.10.19. 21:09:29

@Rosszindulatú Vászka: lehet, hogy tőlünk várja, hogy adjunk neki kölcsön.

adjon neki a @atörökk: meg a @Lacaca: azok kenik vágják a vevő s az eladó történetét.

Mi cigányok, csak kamatos kamatra adunk. akkor mit sírna itt össznye vissznya ....

Rosszindulatú Vászka 2012.10.19. 21:09:52

@Giraffa Camelopardalis Phd.: Nyegleó besértődött, hogy elrontottuk, mikor pedig ő ojan jó megaszonta. Kissé röstellem is az ügyet. De azér meg kell hagyni, kemény volt.

@atörökk: jujj! Meleg!

Atörökk 2012.10.19. 21:12:02

@Rosszindulatú Vászka:
Nem a konvektorra teeeeeee... Oda a hatásmechanizmus...

vénszivar 2012.10.19. 21:13:23

@Giraffa Camelopardalis Phd.: A felét elviszem a méhhhbe. A maradék elég lesz az "ünnepre":)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.19. 21:13:31

mondtam.ki is nyírt mindenkit.

Azt szeretném kérdezni, hoyg nektek az újdonságnak hatott, hogy @Tomi from Space írta a posztot??????
nagyon gyengék vagytok ma:)))))))))))))))))

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.19. 21:14:06

de a tamáska blogján van egy vicces telefonturmixolós videjó. ifon kontra galaxy nemtommi:

www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=rofgMueCOqo

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.19. 21:15:37

@vénszivar: a lófaxot viszed te a méhbe a puskájjaimat. nédda. van annak rendes funkciója. nézzenekmánoda.

Manyecska 2012.10.19. 21:15:59

@batgirl: ugyan! már délutántól lehetett tudni. csak csetelnek-botolnak itt:D egész nap..

Atörökk 2012.10.19. 21:17:58

@batgirl:
Én még a parkolóórán hápogok. Tamáska talán vasárnap kerül sorra. Még előtte a buszmegálló és az eltévedt futár.

Anomalocaris (törölt) 2012.10.19. 21:18:09

@atörökk: Valami hatásmechanizmus mittudoméjn...

Atörökk 2012.10.19. 21:19:36

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat:
Nincsenek kidobva a felesleges csatornák, rosszfelé áramlik a hatás.

Rosszindulatú Vászka 2012.10.19. 21:21:43

Még az lehet, hogy a Tamáskodó Tihamér kigondolta, hogy az ügyintézők a Világ urai.

Egyéb ötlet? Mer télleg nem értem.

Manyecska 2012.10.19. 21:22:44

@batgirl: péntek van. Örülnie kéne hogy most van itt a posztya mert hétvégén ez lesz végig!:D Bár nem tudom mit lehetne erre a sztorira mondani..ettől hogy publicitást kap nem fog semmi megoldódni...:(

Manyecska 2012.10.19. 21:28:09

@Rosszindulatú Vászka: én se, alszom is rá egyet, a peresztrojka legyen veled:D!

Rosszindulatú Vászka 2012.10.19. 21:30:56

@Egér a Marsról: csókolom! Bombasztikusan szép álmokat!

Manyecska 2012.10.19. 21:31:16

Kedves Posztoló, megírtad ezt a levelet remélem a banknak is??? Legalább?? Valamint a PSZÁF-nak??

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.19. 21:33:30

testvéreim a homárban! gyakoroljunk bűnbánatot ezen nehéz ügyben itten. szenteltvízbe mossátok meg az összes bűnös billentyűzetgombjaitokat, amivel a zűrtomika fehér lelkit bántó szavakkal illettétek. aki nagyon bűnösnek érzi magát, az kaphat egy kis ostorozást pluszban, de bilincset és szemkendőt magának kell hoznia.

Rosszindulatú Vászka 2012.10.19. 21:34:06

@Egér a Marsról: ezzel a stíílussal egy dolgot fog elérni a bankban, hogy kirakják a faliújságra, hadd röhögjön rajta mindenki.

vénszivar 2012.10.19. 21:34:37

@Egér a Marsról: Lesz két napunk, hogy összedobjuk neki az öt vagy négy millát.
A bankot meg @Giraffa Camelopardalis Phd.: puskáival leromboljuk.
Benne vagytok ? akkor iratkozzatok fel:
1.
2.
3.
4.
5.
6.
7.
8.
9.
10.
11.
12.
13.
14.
15.
16.
17.
18.
19.
20.
21.
22.
23.
24.
25.
26.
27.
28.
29.
30.
31.
32.
33.
34.
35.
36.
37.
38.
39.
40.
41.
42.
43.
44.
45.
46.
47.
48.
49.
50.
tovább is van mondjam még
aki nálam többet tett az ügyért, az HAZUDIK !

Rosszindulatú Vászka 2012.10.19. 21:36:24

@Giraffa Camelopardalis Phd.: érdekel a vircsaft. Bűntess meg, de dulván ám!

Atörökk 2012.10.19. 21:37:25

@Rosszindulatú Vászka:
Már tuti kering a poszt a bankban az intraneten.

Rosszindulatú Vászka 2012.10.19. 21:38:29

@atörökk: ellembe a hatámehanizmust (amit még mindég nem értek) elrontottuk. Lehet, hogy csalódottak a Tihamér barátai meg Anyuja. Vagy nemtom.

vénszivar 2012.10.19. 21:38:53

@Giraffa Camelopardalis Phd.: Jó lesz a smukk is ! Na, legyél te az első, hiszen te vagy a legmagasabb.

Manyecska 2012.10.19. 21:39:59

@Rosszindulatú Vászka: ma jó hát nem így gondoltam:D!@Giraffa Camelopardalis Phd.: na jó hát nem így gondoltam!:D

vénszivar 2012.10.19. 21:40:05

@atörökk: azt is nekünk köszönheti ! A hálátlan. :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.19. 21:40:09

@vénszivar: na még mit nem. egy bizsut vihecc, van néhány félpár, ha megfelel.

Atörökk 2012.10.19. 21:41:23

@Rosszindulatú Vászka:
Nem. Tomi negatív kisugárzása rontotta el. Belekontárkodott az aurájával.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.19. 21:42:26

@Egér a Marsról: ne folytasd tovább a bűnt leányom. ha éppen nincsen otthon szenteltvíz ,jó lesz egy üveg vodka is!

Manyecska 2012.10.19. 21:43:44

@Rosszindulatú Vászka: na mégeccer: nem gondolom hogy ezt a levelet kéne elküldenie:D ..!!

Manyecska 2012.10.19. 21:45:10

@Giraffa Camelopardalis Phd.: még nem is kezdtem el..:D no megyek, szigorúan lapjával fekszem és a bomba irányába nosztalgiából:D

Manyecska 2012.10.19. 21:46:18

@atörökk: talán megpróbálhatná, hiszen a harag rossz tanácsadó, gyermekeim az úrban..:D! ugye.. :)

Atörökk 2012.10.19. 21:47:58

@Egér a Marsról:
De ha nincs többre kapacitás? :D

Manyecska 2012.10.19. 21:48:02

@vénszivar: :D ja, "arccal a vasút felé" nálunk úgy mondják. Különben keresztbe fekszem, lábaim a Duna felé:P!

Manyecska 2012.10.19. 21:49:11

@atörökk: olyan nincs! Vagy agyonveri Gizikét, vagy ír egy normális levelet, mer különben tudod, bedepizik!:)) Ezt komolyan mondom.

Atörökk 2012.10.19. 21:50:27

@Egér a Marsról:
Én nem állok közéjük, nem vagyok semmi jónak az elrontója :D

vénszivar 2012.10.19. 21:50:32

@Egér a Marsról: ja, én is arra gondoltam, csak már nyaklik az ujjam.
Pedig 02-ig fent kell, hogy legyek.
A lábad belelóg a vízbe ?

Mylady 2012.10.19. 21:51:02

Kicsit OFF leszek.
Milyen rádiót érdemes hallgatni mostanság?
A kritériumok:
- legyen benne sok zene
- a zene normális legyen (ne túl régi, de ne is tuctuc, elektronikus, rap, ilyesmi)
- ne legyenek beszélgetős műsorok
- mondják el a híreket röviden óránként
- olyan idióták, mint a Boros meg a Bocskor távollétükkel tüntessenek

Évek óta a Petőfit hallgatom, de egyre szarabb a zene és esténként folyton pofáznak benne. A kedvencem, amikor irdatlan hosszú szöveget olvasnak fel monoton hangon.

Anomalocaris (törölt) 2012.10.19. 21:51:48

@Giraffa Camelopardalis Phd.: Én már megkaptam a büntetést, elszállt a netem egy fél órára.

vénszivar 2012.10.19. 21:54:03

@Mylady: Ez most, hogy jön ide ? "szívem" ? :) még kikapsz tivadartól....is.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.19. 21:54:18

@Mylady: leányom. csakis a márjarádjót szabad hallgatni ilyen bűnös időkben.

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: te is hallgassad a márjarádjót, gyermekem.

Rosszindulatú Vászka 2012.10.19. 21:56:03

@Mylady: OnOFF

Én az MR3 Bartókot hallgatom. Jók a dídzsék, a műsorvezetőknek ördögien szellemes a humora (különösen az a Bősze Ádám úr decensen zseniális).

Régizene ritkábban van (salynos nem elég), elektronikus zene csak a késő esti műsorblokkba, az néha nagy cselendzs. A bemondők meg mind tudnak magyarul beszélni. Ja és remek koncerteket is nyomnak.

Vagy még az lehet, hogy letöltesz egy ingyenes RamaRadio progit és választasz pár online adót, abba minden benne van az egész Világbúl.

Anomalocaris (törölt) 2012.10.19. 21:56:11

@Giraffa Camelopardalis Phd.: Soha életemben nem hallgattam rádiót. Nem is tudom hogy működik :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.19. 21:58:31

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: micsoda fertő. pedig miska bácsi levelesládája nélkül lehetetlen erkölcsre nevelődni, ez tény.

vénszivar 2012.10.19. 22:01:19

Csak a kocsikban van rádió, most menjek s üljek ott ?! mi csórók vagyunk

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.10.19. 22:11:27

@Mylady: Többet kéne járni a palacsintálózóba', és akkor nem kérdeznél ilyen hülyeségeket.:-p
kismalac.blog.hu/2012/09/12/szoljon_a_lord_802#c18053166

Mylady 2012.10.19. 22:24:03

@agresszív kismalac: Az nálam nem jön. Vagy nincs beállítva a hifin.

Mylady 2012.10.19. 22:25:08

@Rosszindulatú Vászka: A neten az absolut radiot hallgatom időnként, az egész jó. De olyan kellene, ami nem netes. Bartók, Kossuth nemannyira játszik.

Mylady 2012.10.19. 22:26:30

@Giraffa Camelopardalis Phd.: Fú, múltkor az irodában a fiúk véletlenül odatekerték a rádiót. Hallgattuk kicsit. Élmény volt. Többé ilyen baleset nem fog előfordulni :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.19. 22:32:31

@Rosszindulatú Vászka: Éééééénvóóótaaam? Én a 19. komment voltam vaze :D

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.10.19. 22:39:51

@Mylady: "...nincs beállítva a hifin."
Hát megfogtál, ez ütős érv volt.
Szóval azt kell kitalálnunk, mi van beállítva nálad.
Akkor mi a kérdés?

vénszivar 2012.10.19. 23:43:21

@Rosszindulatú Vászka: @agresszív kismalac: na mi van vén faszok, beböfögött a ribanc, ti meg ugrottatok, aztán meg lelépett

England win The Ashes! 2012.10.20. 00:31:08

@Tomi from Space: "...ami egyébként itt az égvilágon senkit nem érdekel."

Csak a magad nevében beszélj.

Xezs 2012.10.20. 00:37:21

@Tomi from Space: 1. Honnan tudod, hogy miért írta a levelet? 2. Mégis mit vársz, hogy valaki leírjon valamiféle kiskaput, amivel nemhogy 5 millát, de 7-et szerezhet azonnal, amit még vissza se kell fizetni? Nincs itt semmiféle okos trükk. Leírta, tudomásul vettük, az élet megy tovább.

Xezs 2012.10.20. 00:40:45

@Mylady: Én nagyon nem bírom a rádiót, szerintem az összes szar. Az én fejemben ez egy 20. századi ősmaradvány amit már rég ki kellett volna irtani a picsába.

De van akinek igénye van rá és emiatt még mindig raknak bele pénzt.

Szóval az én válaszom az hogy ne hallgass semmiféle rádiót, hanem pakold tele a lejátszódat annyi zenével amennyi csak ráfér, aztán azokat hallgasd. A rádióból csak a sok tehetségtelen "felfedezett" fog ömleni, akiket fél év után elfelejt a világ.

Xezs 2012.10.20. 00:42:25

@vénszivar: haggyad mán, ügyes cigány lop magának

nektek még digi parabolátok is van baszod :) igaz, hogy a gerenda majd' összerogy alatta, de akkor is van!

vénszivar 2012.10.20. 02:48:44

@Xezs: Jó éjszakát, jó hétvégét.

Rosszindulatú Vászka 2012.10.20. 09:01:15

@Xezs: hát azt állítja, hogy ő írta. Ti meg szarfaszú tróger szemétládák vagytok, mer elrontottátok a cseteléssel a hatásmehanizmust. Ezt is írta.

vénszivar 2012.10.20. 09:13:29

@Dr Jozef Vengloš: Kinek, minek, miért NE ! Legyen úgy !

vénszivar 2012.10.20. 09:16:50

@Rosszindulatú Vászka: te IS, azt is írta ! Gondolom, hogy tágra nyílt a szemed, mikor egy lapon láttad a nevünket rosszindulatú szivar

Manyecska 2012.10.20. 09:40:11

Áldás, békesség, végre hazaértem..:)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.20. 10:03:23

Na, ma nem offolunk szét semmit :D

2012.10.20. 10:40:14

@Tomi from Space: Igazad van mindenben. A banki luvnya idióta volt, miért nem az elején mondta meg, hogy mennyi pénzt adnak! Azért beléd is beléd kötnék! Mi az, hogy kedvenc országunk? Akkor van kedvenc anyánk is? Az, hogy itt nem minden (és akkor még finom voltam) történik normálisan, az néhány idióta hibája, nem az országé.

2012.10.20. 10:41:59

@ColT: De! Én most offoltam meg a csetelést, mert a poszthoz szóltam! :)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.20. 11:06:00

csavarogni akarok. merre menjek?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.20. 11:14:26

@ColT: hát veled is kivagyok a vízból..eh

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.20. 11:20:38

@batgirl: Kint vagy? Hát akkor mit nyafogsz, ha a strandon vagy!!!!!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.20. 11:22:02

@batgirl: De mondjuk azt áruld el legalább, hogy hol vagy :D Mondanám én, hogy menk ki a Mecsekre, ha vagy mondjuk 200km-re :D
Bocs! Hogy ne legyen off, 240.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.20. 11:24:09

@ColT: hehe..bp közelében:)) de mecsek eszembe jutott:))

Manyecska 2012.10.20. 11:39:28

Nekem mingyár indul a mizsei expressz..
:))

Manyecska 2012.10.20. 11:43:48

@jobbfácán: holnap nem offolsz szét a kínai előtt?:)

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2012.10.20. 11:52:44

Szerintem nem is modoros. De az ittas vezető most g.cire felhúzott.

Manyecska 2012.10.20. 11:53:43

@Egér a Marsról: :D:O már szóban!! Ez most hülyén jött ki..fegyver lesz/van nálam, sza nem pálya:P!

2012.10.20. 12:01:14

@Egér a Marsról: Ja! Itthon lesz az asszony! Ha lelépek nekem lesz szétoffolva a seggem! :)
Te különben csak úgy le tudsz lépni offolni és azt sem kérdezik meg hogy hova mész? Én ha bevetésre megyek, utána mindig be kell rúgnom, hogy legyen alibim! :)

Manyecska 2012.10.20. 12:15:23

@jobbfácán: há hozzad őt is:D:D Na majd eszt kifejtem de tényleg lemaradok a vonatról!(

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.20. 13:00:23

@jobbfácán: Milyen bevetés? Ágy, vagy valami őszi vetésű termény? :D

Rosszindulatú Vászka 2012.10.20. 13:16:42

@jobbfácán: csaxólok, hogy ez nem úgy van, de az a majom még mindég nem érti.

Az előzetes hitelbírlat (amikor elkezdett gizikézni a tuskója) csak arra való, hogy kizárják a további felesleges egrecíroztatásból és ügymenetből, aki eséjtelen a hitelre.

Ezért is hívják nagy ravaszul "előzetes hitelbírálatnak", ojan, mint egy áraajánlat, ami csak bizonyos megkötésekkel alkalmas terveket szőni, korántsem szerződés. Ez van.

A következő lépcső, mikor a szaakemberek meg közgazdászok belemásznak az életébe, hogy mennyire hitelképes az ügfélaspiráns.

Ha a "gizike" elég volna egy hitelbíírálathoz, nem kéne a banki infrastruktóra nagyobbik része, ez belátható, másrészt meg az ügyfélszolgát gyalázni nem bölcs dolog, neki aztán télleg semmi köze az egész ügymenethez, ellenbe munkaköri kötelessége leviselni a sok tihiféle nagyképű bunkót.

Hát így megy ez.

Rosszindulatú Vászka 2012.10.20. 13:19:13

@ColT: jaj de drága vagy, köszönöm szépen, már éppen kérni akartam, csak nem mertem, mert féltem, hogy elrontom a hatásmechanizmusát.

Mégeccere köszönöm!

2012.10.20. 13:35:01

@ColT: Mit nem értesz?
Tessék egy vicc az értetlenkedésről!

Mórickát festeni küldi az apukája:
- Fiam, itt van az ecset és a festék, fesd újra az ablakokat.
20 perc múlva jön is vissza Móricka:
- Apu, a kereteket is lefessem?

igi1 2012.10.20. 13:40:23

@Egér a Marsról: megnyugtatlak, nem én vagyok.

Akkor azóta lett lakás, meg hitel, vagy nem????

Emiatt megint nem fogok tudni aludni.

2012.10.20. 13:42:58

@Rosszindulatú Vászka: Ez így sántít azért! 5 millát kér, nem négyet és nem hatot. Mi nem érthető ezen? Elkezdik vizsgálgatni, jó ideig lófaszt sem szólnak, aztán egy szabályra hivatkozva hetek múlva benyögik hogy négyet adnak! Nem annyi kellett neki és a szabály nem volt meg addig???? A lakásvétel azért nem egyszerű! Mi a g.ciért nem tudják az elején megmondani hogy adnak e és mennyit? Abban igaza van a csókának, hogy ha egy ügyben már két ember van, abból legalább az egyik hülye mint a segg és elb.sz valamit!

2012.10.20. 13:54:04

@Rosszindulatú Vászka: Magyarul: Bemegyek a bankba, hogy vennék egy lakást nyolc millió az ára, nekem három van, kéne öt! Akkor ne négyet adjanak, mert az olyan mintha semmit nem adnának. Előzetes hitelbírálat ide, vagy oda!

Rosszindulatú Vászka 2012.10.20. 14:05:24

@jobbfácán: miután túl sok konkrétum nincs a posztban, se elfogulatlan rideg tények, így csak spekulálni lehet.

No de egy hitelbírálati ügy sehol sem pár pec. Ez van, én sem értek vele egyet, de így mennek a dolgok. Ezt eddig is tudtuk.

Végülis nem aszonták neki, hogy nem kap, hanem, hogy mennyire jó náluk, nem értem mi ezzel a probléma, nem jogosult a hitelre aalanyi jogon, hanem egy fizetős szolgáltatást kívánt igénybe venni, még a qrvák is elhajtják, aki nem teccik nekik. Így megy ez.

Monnyuk, ha csak simán pénz kell neki (szabadfelhasználáésú hitel) az azért jóval eccerűbb ügymenet, mint a lakáshitel. Ja, hogy az többe kerül, hiába nagy az arcunk.

És senki nem baszott el semmit, Gizike sem, csak a tihitominak nem teccik az eredmény.

Most már azér jó volna tudni a tejjes sztorit is, pl. meghallgatni az ügyfélszolgás hangfelvételeket.

Nem-e leeht például az, hogy nem Gizike baszta el, hanem monnyuk nem azonos adatokból készül az előzetes, meg a késöbbi hitelbírűlat?

Rosszindulatú Vászka 2012.10.20. 14:08:30

@jobbfácán: hát nem. Ugye, ha nem tudja a bank, van-e és mekkora fedezet, hüje lesz pénzt adni.

Te aszondod, nyolcmilla a lakás, neked van három, kéne öt. Erre elhajt a bank, hogy haló, kevés a fedezet, magas a kockázat, nincs üzlet, kapsz kettőt, vagy toljál be még valamit fedezetnek. Ez van.

igi1 2012.10.20. 14:26:55

@jobbfácán: így van, oszt berendezni miből fogják a lakást? Levegőből?

Skywalker_Lajos 2012.10.20. 15:43:28

El kell hogy keserítsem a kedves poszt-tolót. Minden bankban Gizikék dolgoznak. :)
Érdemben is tudnék írni, de mivel forinthiteles vagyok ezért inkább nem teszem, mert túl sok trágárság lenne benne.

Rosszindulatú Vászka 2012.10.20. 15:57:17

Gizellák nevében tiltakozok!

Világ Gizellái!
Egyesüjjünk!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.20. 16:36:44

@jobbfácán: Teljesen jogos! :D Hát legközelebb határozza meg, hogy az a blakon mit :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.20. 16:38:17

@Rosszindulatú Vászka: Most megnyugodtam.

De különben akkor a bank az előzetes bírálatnál honnan tudja, mi lenne a fedezet? :D

Rosszindulatú Vászka 2012.10.20. 16:46:21

@ColT: hát ez az. Sehonnan. Nem is tudták, ezért nem mondhatta Gizella 100%-ra. Pl. kellett volna a kinézett pecóra előzetes értékbecslést is kérni. Esetleg.

England win The Ashes! 2012.10.20. 17:11:23

Én konkrétan nem tudom, hogy mennek a dolgok, ezért csak tippelek (Xezs majd megerősít vagy cáfol):

nem lehet esetleg, hogy van egy program (nevezzük az egyszerűség kedvéért hitelkalkulátornak*), ahová Gizike bepötyögi az ügyfél által bediktált adatokat, amire a gép kiköpi a választ? Mármint hogy kaphat-e az alany hitelt, ill. ha igen, akkor mennyit?

Mert ha de, akkor simán el tudom képzelni, amit Vászka kolléga említ, mármint hogy eltérő adatok kerültek előzetesen a képletbe, mint akkor, amikor már konkrét papírokkal kellett alátámasztani. És itt nem állítom, hogy Tihitomi direkt vezette félre Gizikét, meglehet, hogy nagyvonalúan kerekített, és pont az a párezer forint hiányzott, ami a kerekítésnél még megvolt.

* az én bankomnak (mármint nem az enyém, csak náluk bankolok) a honlapján legalábbis van ilyen kalkulátor, így Gizike nélkül ellenőrizhetem, hogy kaphatok-e pénzt vagy sem. Kérdezte az éves bevételt, a havi kiadásokat, az ingatlan értékét, az önrész mértékét meg a franc tudja mit, aztán kiköpte a választ.

igazságos 2012.10.20. 17:18:56

Gizike biztos SAJNÁLJA szegény mamától a kecót.

@Rosszindulatú Vászka: én is erre szavazok!! Nagyon kevés esetben adnak annyi hitelt, mint amennyit kérsz.

Egyeseknek minden kéne. Csak sajnos a világ nem így működik.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.20. 17:20:56

@Rosszindulatú Vászka: Akkor meg jobb lenne, ha csak annyit mondana, hogy uram, az az ingatlantól függ.
Ez így nagyjából semmire sem jó, ráadásul pl. ebben az esetben a bank félretájékoztat.

igazságos 2012.10.20. 17:23:33

Amúgy meg a posta után a K&H-nál vonták le a megtakarításaim után a legtöbb költséget.... Soha többet hozzájuk. Tőlük még az OTP is egy fokkal jobb.

Rosszindulatú Vászka 2012.10.20. 17:31:39

@ColT: azér a banktól sem elvárható, hogy minden adat ismerete nélkül, bemondásra elkötelezze magát.

Továbbá erőst vélelmezhető, hogy a fennen ismertetett esetbe nem is ér annyit (legalábbis a piaci ár szerint) az a kecó, mint mondják, merhogy a bank kevesebbre tartotta a biznicet.

Így aztán még az is lehet, hogy Gizike tett egy szivességet a tihitominak, úgyhogy mehet fákjásmenettel benyalni.

vénszivar 2012.10.20. 17:43:12

@igazságos: szia, akkor hét millát kel kérni s kap ötöt ?!? Lehet, menjen aztán próbálja ki. :) nagyon szeretnék segíteni neki, mert tegnap el volt keseredve.....ma nem is ment a muneka, úgy ahogy kellett vóóna.

igazságos 2012.10.20. 18:03:32

@vénszivar: valahogy úgy, mint a te eseted a lángossal. Tudod, kértél egyet, és nem kaptál semmit, csak egy pogácsát.

Sose értem ezeket az embereket. Én is sokmindent kérnék, de ha nincs pénzem lakásra, hát előbb dögölnék meg, minthogy a banktól 5 millánál több hitelt vegyek fel, ha egyedül törlesztek.

Pedig ezek, az elmondásából, nem az alsó középosztálybeli prolik sorában helyezkednek el, hanem egy fokkal jobb keresetűek (végtörlesztés, kéne még egy ház a mamának)... Szóval, szerintem simán összegyűjtik később a lakásra valót.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.20. 18:10:00

szépjóestét
hogy mennek a dolgok??
Azért visszatérve a poszthoz. Én annyit kaptam, amennyit kértem, sőt még többet is akartak rám tukmálni, de nem kértem.

igazságos 2012.10.20. 18:13:45

@batgirl: én meg hiába kérek, soha, senki nem ad nekem semmit... Úgyhogy megszerzem magamnak!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.20. 18:15:42

@Rosszindulatú Vászka: "azér a banktól sem elvárható, hogy minden adat ismerete nélkül, bemondásra elkötelezze magát."
OK, nem várjuk el, de ne vezesse félre az ügyfelet azzal, hogy mégis azt mondja, minden adat nélkül, hogy jü lesz az úgy...
Ha meg már azt mondta, tartsa a szavát (LOL, egy bank).

CID 2012.10.20. 18:25:31

@igazságos:
Majd, ha leadsz még pár kilót :-o

Rosszindulatú Vászka 2012.10.20. 18:25:45

@ColT: tartok tőle, hogy nem is vezette félre Gizella Tihitomit, csak ő azt vélte hallani, amit akart. Vélhetően. Kár, hogy Gizi nem jött hirigelni.

igazságos 2012.10.20. 18:32:41

@batgirl: de az eszemet is csak azért szereztem, mert szorgalmas vagyok. Sokan mondják. :D

@CID: szavadon foglak.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.20. 18:33:37

@igazságos: én még szorgalmas sem vagyok..nahát

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.20. 18:34:32

hatalmasat csavarogtam ma. Mackópark, erzsébetpark.gyerekkorom színhelye

England win The Ashes! 2012.10.20. 18:35:09

@igazságos: "de az eszemet is csak azért szereztem, mert szorgalmas vagyok. Sokan mondják. :D"

Ez nem egy olyan futóverseny előtt hangzott el, ahol sánta kutyák haladtak az élbolyban? :)

igazságos 2012.10.20. 18:38:00

@batgirl: látod, nekem egész hétvégén, és még ünnepen is dolgoznom kell.

igazságos 2012.10.20. 18:39:06

@Dr Jozef Vengloš: aszonták, olyan hülye vagyok, hogy az már süt, de nagyon szorgalmas, így lett diplomám is. :D Amúgy ösztöndíjat is kaptam ám.

England win The Ashes! 2012.10.20. 18:40:46

@igazságos: Nagy ügy, a TF-en fénymásolással még doktorit is lehet szerezni. :)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.20. 18:43:26

@igazságos: nekem sajnos kevés eszem van, azért nem is kell mennem dolgoznom hétvégén

igazságos 2012.10.20. 18:45:09

@Dr Jozef Vengloš: nincs annyi pénzem, csóró vagyok. A használt Suzukimat is félmilláért vettem, amiért kitakadtak itten páran.

Evvan. 300 ezerér nem vennék nyelvvizsgát, mikor a tanárnak 30 ezerért különórát fizetve is ugyanarra az eredményre jutsz. :D

Manyecska 2012.10.20. 18:52:10

@ColT: ezt én se értettem!!:P@jobbfácán: nem szokásom félreoffolni:P..különben meg lejössz mert rájössz hogy hirtelen kell 10 pár pici occó zokni neked:D !különben meg ott van mellette egy műintézmény:P!:)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.20. 18:54:54

@Egér a Marsról: Egy olyan féle szar poén volt, amit én szoktam előadni.

@batgirl: Helyes :)

@Rosszindulatú Vászka: Azért én ebben nem hinnék. Egy ideje már olvasunk Homárt...

Manyecska 2012.10.20. 19:05:16

@ColT: ...akarx róla beszélni?..

Rosszindulatú Vászka 2012.10.20. 19:13:56

@ColT: hát én ezesetbe senem tudom, de monnyuk pont a bankba nem igérgetni szoktak, meg elhinni, hanem lepapírozni.

vénszivar 2012.10.20. 19:15:25

Egy nap szilencium legyen a posztolót támogatni óhajtó embertársak részéről !

Atörökk 2012.10.20. 19:17:03

Helyreállt mán a hatásmehanizmus?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.20. 19:21:01

most olvasom
"Tavaly az X-Faktorból, idén a Voice-ból esett ki a sikeres énekesnő"

akkor mia franctól sikeres????? tessék már megmondani??? Méga nevét sem hallottam soha! Én is kiesnék minden honnan. Akkor sikeres leszek?b+

Atörökk 2012.10.20. 19:22:38

@batgirl:
Az xfaktorból és a táncdalfesztiválról még nem esett ki.

@Rosszindulatú Vászka:
Csak tik. Én dolgoztam hogy műköggyön.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.20. 19:43:23

@batgirl: Sikeres, mert nem került be egy ilyen szarba sem.
Most gondolj bele, énekes vagy, elismernek, és akkor egyszer csak arra ébredsz, hogy beválogattak. Milyes sokk ez már.

@Egér a Marsról: Miért, nem olvastad? :D

@Rosszindulatú Vászka: Olvasol Homárt? :D

igazságos 2012.10.20. 19:54:41

@Rosszindulatú Vászka: te egy energiavámpír lehetsz, aki a környezete energiáját szívja el, depresszióssá téve a körülötte levő embereket. :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.20. 20:20:51

jóreggelt, jónapot, egy ben jóestét, vigyázzatok a hatásmehhhhanizmusra, mer már ferdül a röppályája. na jóccak!

igazságos 2012.10.20. 20:23:25

@Giraffa Camelopardalis Phd.: meg a Gizikéket se haggyuk ki! Mindenkinek ilyen őrangyalt kívánok!

Rosszindulatú Vászka 2012.10.20. 20:24:51

@igazságos: merhogy rád ijen hatással vagyok? Na, ennek örülök.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.20. 20:40:51

@Rosszindulatú Vászka: SZÉTOFFOLOD!!!!

@Giraffa Camelopardalis Phd.: Van itt szőke nő: Azt ne engedjük a közelébe, mert elrontja

igazságos 2012.10.20. 20:43:25

@Rosszindulatú Vászka: úgy mindenkire, a való életben is. :)

England win The Ashes! 2012.10.20. 20:52:12

@batgirl: Miért? Szerinted olyan sokan vannak, akik egy év alatt kettőből is kiestek?

De ez semmi! Pár éve történt egy hokiligában, hogy kiesett az egyik csapat a negyeddöntőben (gy.k.: a legjobb nyolc között), kirúgták az edzőt, aki másnap leszerződött az egyik elődöntős csapathoz, aztán velük is kiesett. :)

igazságos 2012.10.20. 20:57:59

@Rosszindulatú Vászka: na látod, téged is fel tudlak vidítani! :D

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.10.20. 20:59:25

Merőben új témák és pörgések vannak. Ihajj. Újítsatok valamit. Tegyetek le az asztalra telyesítménjt.

igazságos 2012.10.20. 21:02:11

@Rosszindulatú Vászka: akkor nem tudom a hátadba mélyeszteni!

Rosszindulatú Vászka 2012.10.20. 21:04:36

@igazságos: ezt meg miből spekuláltad ki? Megin ne értelek.

vénszivar 2012.10.20. 21:23:02

Szóval támogatólag sem tudjátok befogni a pofátokat. Szarjatok sünt. Rosszindulatú banda.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.20. 21:34:55

mi újság?
ki mit csinál, csinált?
Én Chert néztem. KÉt jó filmjét láttam eddig. Az egyik a MASZK a másik a SELLŐK. Lehetek még sikeres ember ettől?

Rosszindulatú Vászka 2012.10.20. 21:37:03

@batgirl: és a Eastweeki boszorgányok? Jack Nicholsonnal?

Anomalocaris (törölt) 2012.10.20. 21:38:41

@Kellemes Zérókomponista: Én most írtam meg a szakdoga befejező fejezetét. Lehet felállva tapsolni.

igi1 2012.10.20. 21:42:15

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: az semmi, attól még le kell ellenőrizni, megmutatni a tanárnak párszor, meg egy-két családtagnak...

Jó esetben a tanár kihúzza a felét. :D

igi1 2012.10.20. 21:44:27

@batgirl: CHer? Ki az, mi az? Nem az én korosztályom, szerintem...

vénszivar 2012.10.20. 21:47:27

@igi1: Van neki egy olyan "lánya", mint te vagy, vagy lehetsz még. :):DDD

Anomalocaris (törölt) 2012.10.20. 21:47:36

@igi1: Az nyelvi ellenőrzés már megvolt, a tanár meg már olvasta a 90%-át. Azért persze még átolvasom az egészet, meg még meg kell csinálni tartalomjegyzéket, "címoldalt", térképeket beleszerkeszteni, ilyesmik. De úgyis csak jövő hét pénteken tervezem leadni. 104 oldal így, és igazán jó lett, büszke lehetek Magamra. A családtagok meg csak akkor kapják meg, ha megvan az államvizsga, akkor viszont kötelezően el kell olvasniuk, és ki is fogom kérdezni őket!

Anomalocaris (törölt) 2012.10.20. 21:52:37

@Rosszindulatú Vászka: Nem baj, az elgépelések az internet vegetája.

England win The Ashes! 2012.10.20. 22:12:05

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: Te beszélsz, akinek egy félig felfújt Antonio Banderas-szexbábu az avatarja? :D

igi1 2012.10.20. 22:29:04

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: tartalomjegyzèk utoljàra??? Te jó èg....:D

igi1 2012.10.20. 22:31:19

@Dr Jozef Vengloš: magyaràzd meg neki, hogy fejezetcím, stílus, majd tartalomjegyzèk frissítès. Ugyanez az àbrajegyzèkkel...

Nem lennèk a helyèbe, utólag ezzel fog szívni, egy kicsit.

igi1 2012.10.20. 22:36:04

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: egyèbkènt nagy gratula, hogy megvagy, de mèg hàtravan a java, ne hagyj ki semmit. Úgy írjuk ezeket, hogy stílus egy, kettő, majd fejezetenként automatikus tartalomjegyzèk frissítès, utólag nagyon nehèz ez a dolog, az àbràk, grafikonok, tàblàzatok miatt is...

Anomalocaris (törölt) 2012.10.20. 23:05:04

@igi1: Sok mindenre gondoltam amikor elkedztem írni, de pont erre nem. Valahogy ilyen maradi volt az elképzelésem, hogy tartalomjegyzéket akkor csinálunk, ha kész a szöveg, és mondhat bárki bármit, ez így logikus. Frászért kell minden apróságra ilyen nyakatekert wordfunkciókat kreálni... Ábrák nincsenek benne, majd a végre kerül pár térkép, ott már résen leszek.

Anomalocaris (törölt) 2012.10.20. 23:07:05

@dr. phil. Sün‼ ツ: Középkori perzsa és türk dinasztiák viharos története.

Rosszindulatú Vászka 2012.10.20. 23:09:03

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: és még nincs tartalomjegyzék? Hát szégyejjed magad, azzal kellett volna kezdeni, most monták.

CID 2012.10.20. 23:15:06

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat:
Helyes, légy résen, azon a résen, melyet fondorlatos módon körbenőttek a nők :)

England win The Ashes! 2012.10.21. 00:17:34

@Rosszindulatú Vászka: Sőt, elég lett volna önmagában a tartalomjegyzék.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.21. 06:32:54

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: Ilyenekért szoktak embert ölni :D

Ja, meg jó reggelt, jó chatelést!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.21. 08:03:53

jóreggelt

@igi1: nagyon vigyázz, mert egyszer arra fogsz ébredni, hogy egy szekrényben lax és odri borula válladra.

Mellékesen. Tartalom jegyzéket érdemes utoljára csinálni. Én is úgy szoktam.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.21. 09:13:29

@batgirl: a tartalomjegyzeket en mindig a huttore irom ki Marynek, hogy mit tartalmazzon a hutto estere
mikor meg bena voltam angolbol veletlenul beer helyett beart irtam es hazaallitott egy medvevel
de lelottem
Maryt meg visszazavartam sorert

Manyecska 2012.10.21. 09:36:58

@ColT: ne csetejjé ez blog. Én monnyuk most ébredtem fel:D hajnalban csak idetévedtem.

Rosszindulatú Vászka 2012.10.21. 10:20:50

Úgy látom egész éjjel kussolt az úri közönség.

Vajon a hatásmechanizmus megjavult-e addig közbe?

Manyecska 2012.10.21. 10:46:10

@Rosszindulatú Vászka: várjá azt megvitatjuk a cicmennel ha útbaejt:D.. mire odaérünk bezár a bót:(:P

Manyecska 2012.10.21. 11:23:04

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: barátnőm itt mantrázik a kapu előtt mert fújnia kell a kotonokat a bringáikon:D:D hallanád:P:)))

Anomalocaris (törölt) 2012.10.21. 11:28:31

@Egér a Marsról: Mit kell hallani? Szájjal fújja? Liheg?

Anomalocaris (törölt) 2012.10.21. 11:40:45

Egyébként nagyon jó lett a tartalomjegyzékem! Utólag elkészítve is! Bérrettegők!

Rosszindulatú Vászka 2012.10.21. 11:42:13

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: már megin semmit senem értesz.

Először is nem bér, hanem ingyér fakultatíve. Meg nekünk mindegy, csak nem bízunk benned. Ez ojan embis dolog tudod.

Rosszindulatú Vászka 2012.10.21. 11:48:23

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: nem akarnák neked lelki sérelmet (ja bocs, nincs is lelked), de mink érted még sok pénzér senem rettegneénk, esetelg csak még többért. Ezzel együtt kell tudnod élni.

Remélem ezzel az érdekes adatattal nem rontom el a hatásmechanikádat.

Rosszindulatú Vászka 2012.10.21. 12:00:52

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: dehogyis. Utálni csak másik embiket meg a paradicsomos káposztát szokjuk. Lenyeket nem szokás érzelmileg inzultálni. Esetleg tudományosan boncolni meg ijenek. Meg irtani.

Anomalocaris (törölt) 2012.10.21. 12:03:45

@Rosszindulatú Vászka: Sokszor képzeltem el, hogy feldühödött (őrjöngő) embitömeg tép darabokra a burkomat. De biztos csak a vasárnap miatt.

Anomalocaris (törölt) 2012.10.21. 12:05:39

Itt valami nagyon nincs rendben, beállok a zuhany alá.

Rosszindulatú Vászka 2012.10.21. 12:30:02

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: látod, látod. Bezzeg, ha férfi volnál, nem félnél a szagodtól.

2012.10.21. 13:20:12

@Egér a Marsról: Ne felejtsétek el megnyálazni a szelepet! :D

lazarjozsef75 2012.10.21. 15:51:48

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: A munkanap-áthelyezések érintik-e a hétfő esti Vifon hatásmechanizmusát? Vagy hétfő az hétfő?
Ez fontosch!!!

Anomalocaris (törölt) 2012.10.21. 15:53:43

Először azt hittem, a "Bűdi Szilárd" egy jópofa elgépelés, erre kiderült hogy tényleg ez a neve. :/

Anomalocaris (törölt) 2012.10.21. 15:55:31

@lazarjozsef75: Még nem álltam munkába, úgyhogy a hétfő az hétfő. Attól persze még kerülhet homokszem a gépezetbe, például ha szilveszter esik egy hétfőre. Na annál nagyobb hülyeség nincs, szerintem szilveszter legyen mindig szombaton.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.21. 15:58:17

most látom, hogy az űrtomi ráadásul először azt mondta, hogy nem is ő írta a posztot. az ellenség keze betette a lábát ide.

izé. aggyattok már tanácsot. fideszhívőket milyen észérvekkel lehetne legalább a kétkedésre rávenni?

lazarjozsef75 2012.10.21. 16:00:53

@Giraffa Camelopardalis Phd.: Hívőket? Kétkedésre? Még a máglyán se...

Anomalocaris (törölt) 2012.10.21. 16:09:29

@Giraffa Camelopardalis Phd.: Te tényleg csak most döbbensz rá, hogy az embik túlnyomó többsége idióta? :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.21. 16:14:06

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: nem erről van szó. az idiótaság meglehetősen szubjektív fogalom.

hanem arról, hogy milyen praktikus tanácsokat tudtok adni arra nézve, hogy ha valaki a pirosat zöldnek látja, a kecskét meg dinoszaurusznak.

Anomalocaris (törölt) 2012.10.21. 16:21:33

@Giraffa Camelopardalis Phd.: De, pontosan erről van szó. Aki pirosat zöldnek látja, az egy idióta. Esetleg kólintsd fejbe, Nekem legalábbis egyre inkább ehhez lenne kedvem, más úgyse használ.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.21. 16:38:18

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: látod, ez is megfordult a fejemben. de akkor meg ugyanazt csinálom, amit ők. bacca meg, nem jó ez sehogyse :(

Anomalocaris (törölt) 2012.10.21. 16:45:22

@Giraffa Camelopardalis Phd.: Látom a depressziós vasárnap nem csak Nálam kisért. Mignon lesz? Ilyentájban kell fogyasztani, aztán irány a mozi, Hugh Grant-filmet nézni.

Anomalocaris (törölt) 2012.10.21. 16:52:53

Tiszta agybaj ez az egyetemi szabályzat, még azt is előírják, hogy milyen fájlnévvel kell elmentem a szakdogámat. Ezzel az erővel meg is írhatták volna helyettem az egészet.

Anomalocaris (törölt) 2012.10.21. 17:11:00

@Giraffa Camelopardalis Phd.: Nem vágyom most per pillanat további szakdogákra. :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.21. 17:13:30

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: Túl sokat foglalkozol vele. Úgy kell? Akkor úgy kell. semmibe nem tart azokat a karaktereket beírni...

Különben nálam nincs depi. Jó idő van, elvagyok :)

Manyecska 2012.10.21. 17:14:49

@jobbfácán: :D én legalább előre nézek biciklizés közben. Lehet benne leszünk a tévékettő híradóba jut eszembe. Láttuk monnyuk. a római-part tele bringással:)

Manyecska 2012.10.21. 17:21:59

@ColT: jó neked. nekem most esett ki a gyógytömés a fogamból:(( a legjobbkor:(

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.10.21. 17:32:14

@Dr Jozef Vengloš: 1:1, a TommyTivadart a c6 nem érdekli a C6maneket a TommyTivadar hatásmechanizmusa nem érdekli.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.21. 17:38:24

@Egér a Marsról: Mindig a legjobbkor. De mondjuk az ügyeleten legalább nem kell sokat várni ;)

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: C6. Nem pihenj annyit.

Anomalocaris (törölt) 2012.10.21. 17:44:38

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: http://ugod.jobbik.hu/sites/default/files/hit%20gyülekezet_0_0_0.jpg

:D

Anomalocaris (törölt) 2012.10.21. 17:46:10

@ColT: De Engem nagyon idegesít, hogy ilyen hosszú neve van a fájlnak. Nem jó érzés!

Anomalocaris (törölt) 2012.10.21. 17:52:38

Férfi divat, ruházat vásárlás, árlista ( lásd képónkön szponzorálás közben )

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.10.21. 18:08:31

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: Azt hittem, a "nő" odri, ezek szerint, nem. A fickó szakálla is "csúszik".

igazságos 2012.10.21. 18:30:29

@batgirl: a tartalomjegyzéket csak akkor lehet utána csinálni, ha te előtte minden fejezetcímnél és alfejezetcímnél használtad a stílus 1-2-3-at. Ekkor lehet.

Ha nem, akkor nagy bukta, és szívás van.

Nálunk, ugyanis a tanár bekérte még a word-ot is, és volt olyan, aki képes volt a 100 oldalas diplomamunka cím és ábrajegyzékeit kimásolgatni, és úgy tartalomjegyzéket írni. :D

De egyébként a diplomaírás, készítésre is így kaptam a jegyet. Ez a hivatalos verzió, hogy a tartalomjegyzéket mindig elsőre kell, és frissíteni, és automatikus, 10 másodpercre elmenteni, több helyen tárolni, három gépen. :D

Mert, ha utólag is csinálod a fejezetszerkesztést, akkor nagy az esélye, hogy KIHAGYSZ valamit, és akkor bukta van.

Én mindig azon tűnődöm, diplomás ember létére, hogy mi van, ha a gyerekeknek igazuk van, és a fű rózsaszín. :D

igazságos 2012.10.21. 18:33:48

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: én nem utállak. Én csak a szándékosan szemétkedő embereket utálom, akik szántszándékkal köcsögök a másikhoz. Még Vászka jóindulatú sértegetéseit is megbocsátom, ha látom, hogy ő alapból ilyen, meg nem lehet rá haragudni.

Sőt, már Zérókomponista se az esküdt ellenségem, mint az elején.

Vagy már megint tévedek, és máma rózsaszínbe látom a világot, a sok napsütés miatt!

Pedig én ma végig dolgoztam, és ünnepen is fogok.

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.10.21. 18:34:10

@ColT: Bár, nehéz volna ilyesmi állást vállalni a szekrényből...

igazságos 2012.10.21. 18:55:50

@vénszivar: jó lenne. De nem. Meg lángost se sütök, pedig ennék.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.21. 19:03:48

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: hány keze van ennek a néninek?

@igazságos: ma nem vagyok felkészülve az igazságaidra

igazságos 2012.10.21. 19:16:52

@batgirl: látod, megpróbáltál kifogni rajtam. :D Nekem meg pontoSCHítani kellett.

@ColT: diétás kólát.

Manyecska 2012.10.21. 19:21:30

@ColT: ááá, kibírja pár napot, állítólag. Csak én fogok leadni pár kg-t addig ugyanis féloldalasan fogok kérődzni. Nem baj, van egy bölcs hindu /?/ szokás miszerint 15x kell megrágni egy falatot:D:D Azt nem tudom pl.smárolni lehet-e??:P

igazságos 2012.10.21. 19:29:03

@Egér a Marsról: nekünk, nőknek mindig a súlyunk a mániánk. Utána meg az alakunk. Harmadszorra meg az, hogy van-e férjed, gyereked, negyedszerre meg, hogy sikeres vagy-e.

igazságos 2012.10.21. 19:30:21

@batgirl: pedig én minden egyes számítógépnél eltöltött idővel pénzt keresek. :D

Így viszont nem lehet pasit találni.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.21. 19:31:09

@Egér a Marsról: Csak te is bírd ki a pár napot ha elkezd fájni :D

@igazságos: Bazmeg és ezt adják gyerekeknek is? :D
"ekünk, nőknek mindig a súlyunk a mániánk."
Jobbfajtának nem ;) Meg azok a gondolatolvasást sem várják el...

@batgirl: :D

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.21. 19:34:56

@igazságos: figyelj szivi, én meg csak bemegyek és már azzal pénzt keresek.

Manyecska 2012.10.21. 19:35:13

@igazságos: hát, a barinőm spéciel 95C-s kosárral járkál, hozzá olyan alakkal mint egy 18 évesé/!/ :O ..komolyan, ma is beszóltak nekünk hátulról a bringán miszerint "sziasztok":P pedig előttünk a 170 cm-es csemetéink tekertek..:D...monnyuk mérnök a csaj..:)@ColT: nincs benne ideg..

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.21. 19:36:13

@igazságos: elhatárolódom tőled. Te ne nyilatkozz "mi Nők" nevében.

Manyecska 2012.10.21. 19:37:01

@ColT: van más mániánk csak lehet nem publikus:D! nomeg nem akarjuk itt megosztani:) Ma ettem lángost viszont, lehet azzal együtt nyeltem le a tömésem??!:D :((

Rosszindulatú Vászka 2012.10.21. 19:37:51

@Egér a Marsról: hát izé...

"... is beszóltak nekünk hátulról..."

Ezt a lapdát mostan jogos önvédelemből kihagyom.

Ecsém, mekkora nagy hatalmagos óriáspaanda!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.21. 19:37:59

@Egér a Marsról: a sziasztok, mióta beszólási kategória???
Azt hittem az köszönés.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.21. 19:40:06

@Egér a Marsról: Mákos :D

Pedig itt megosztható... olyan ártatlan itt a társaság >:> :D

@Rosszindulatú Vászka: Hallod!

Manyecska 2012.10.21. 19:42:30

Khmm..na megyek babázni, azt itt úccse szabad:P ! majjövök.

vénszivar 2012.10.21. 19:44:29

@batgirl: Lehet, hogy a 170 cm-eseknek köszöntek, ő meg azt hitte, hogy...Áááá pedig dehogy. Álmodik a gyomor.:) hátúlrúúl :D

Manyecska 2012.10.21. 19:44:59

@Rosszindulatú Vászka: van fiúismerősöm akinek a moziban beszóltak szia édes, ...mert lófarokban hordja a haját!!..aztán megfordult..vót meglepetés!!:))

Manyecska 2012.10.21. 19:46:05

@vénszivar: lehet. De akkor nem rám nézett volna nem gondolod???

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.10.21. 19:47:28

@batgirl: Eggyel sem több, mint Zaphod Beeblebrox-nak ;)

Rosszindulatú Vászka 2012.10.21. 19:47:52

@Egér a Marsról: nem biztos, hogy nem a barátod lepődött meg. A mai világba már nem lehessen aztat tudni.

Manyecska 2012.10.21. 19:59:42

@vénszivar: szólnék, szingli/ a csaj /éppen/!!..fekete haj /festett, fekete szemek, szép arc, ha nem sminkel/hajat mos egy órát már idegrohamot kap:D:(@Rosszindulatú Vászka: nem lett folytatása!! :D

vénszivar 2012.10.21. 20:04:23

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: Ne b.szd át a tömegeket !!!
Hogy született két dátum. Én a 23.-aira megyek ! juszt is, legalább, talán nem lesz akkora tömeg.

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.10.21. 20:12:45

@vénszivar: Izzítsd az időgépet. talán még bodzaszedő csajt is találsz! ;)

Anomalocaris (törölt) 2012.10.21. 20:23:11

@igazságos: Hát nem tudom, Én tegnap kábé fél óra alatt elintéztem ezt a szörnyen bonyolult feladatot :D

Anomalocaris (törölt) 2012.10.21. 20:24:25

@igazságos: Laposfogó az ilyen alattomos kis szemétkedő.

vénszivar 2012.10.21. 20:51:54

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: Már csak a 240 km-ert kéne áthidalni meg a hatásmechanizmust.

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.10.21. 20:57:58

@vénszivar: Vegyél fel egy kis hitelt, anyóst meg bízd az otthon ápolóra, tudod, a kólgörl Zsanára!;)

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat:

Nem akarom megsérteni, de nem is baj, hogy szekrényben tartod. ugye nem vitrines?

Rosszindulatú Vászka 2012.10.21. 21:13:02

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: hát, ha csak egy avagy két fejezet van abba a pároldalas fogalamazásba, függelék meg lábjegyzet egy se nem, úgy persze könnyű.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.21. 21:14:37

@Rosszindulatú Vászka: Én is kézzel csináltam mind a két szakdogám tartalomjegyzékét. Nem volt nagy ügy, és nem kellett szopni a wödör hülyeségeivel.

Mondjuk most már működik is az automatikus tartalomjegyzék gyártás, de korábban kihívásokkal küzdött ezen a téren az a szar :D

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.10.21. 21:15:25

@ColT: Az ilyen képeket a vacsival együtt törlöm ki az emlékeimből.

Rosszindulatú Vászka 2012.10.21. 21:18:32

@ColT: aztat én nemtom, mit regélsz, én még Erika típusú írógéppel dolgoztam, meg indigóval kopipészteltem. Na az szakdolgozat is volt, nem az a mostanság szokás netről lopcsányolt, összesmittelt fércműféleség.

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.10.21. 21:31:27

@Rosszindulatú Vászka: Tudom, a rokonom írta őket a fél vezetőségnek.
Mancika! A kutyafüleknél legyen összeírva, de jól ám. Úgysem lehet újat írni cukorgyártás témában.
Kutyanyelv.- morogta ő magában.
Növényvédelemtől az ipari termelés kérdésein keresztül a külföldi piacokkal bezáróan sok témában "ollózott" tudományos tárgyú "fércműveket".
Bár az nem smittelés volt, jópár /a, /b oldal vezetett a győzelemig.
Megvédenie nem neki kellett.

Rosszindulatú Vászka 2012.10.21. 21:41:12

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: monnyuk az tényvalóság, hogy a digitáis forradalom előtt kisebb volt a lebukás eséje lényegesen.

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.10.21. 21:48:52

@Rosszindulatú Vászka: Valahol valaki írta, hogy tucatjával talált értekezéseket a mittomén milyen növény termesztésének modern kérdéseiről.

Pedagógusom gyermeki örömmel fedezte fel ilyen-olyan munkákban az idegen nyelvről való ferdítés során keletkezett hibákat, amiről ő vagy 30 éve értekezett. A hallgató a külföldi eredeti forrást adta meg irodalomként. A botor.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.21. 22:12:51

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: :D:D:D

@Rosszindulatú Vászka: LOL, az enyémeket is én írtam :) Mint azt nagy dr.-unk Pál esete is mutatja, írógéppel is lehetett plagizálni, csak nem a netről lopták, hanem a könyvtárból :D

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.10.21. 22:20:52

@ColT: Vizsgáztam érettségin is lelendő és pedagógia szakon aktív tesisekkel.
hmm, 90D-s dudákra nem jár annyi plusz pont, mint amikor ők kibökték a nevüket + a tétel címét. ;)
Mondjuk a pedagógiát ugyanúgy hanyagolom, mint őkelméék.

Beaver100 2012.10.21. 22:22:39

Mi a f@szrol is van itt szo ????

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.10.21. 22:33:17

@Beaver100: Ismét megfosztottak valakit a hitel lehetőségétől. A Művész úr álruhában leb..ta a cseteseket, hogy szétoffolták a sirámait ( a hitelfelvételbe belevonta Anyuci utaztatását, otthon maradott beteg ápolási díját, meg a bankos kisasszony pocskondiázását).
Művész úr azt állította, hogy az Offolók tönkre vágták a poszt hatásmechanizmusát.
Egy ideig próbáltunk rájönni, hogy ez mit jelent, de nem sikerült.
Majd írunk róla posztot.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.10.21. 23:04:06

@Rosszindulatú Vászka: Ne rázza ki, ne verje ki, Erikával gépelje ki!
A Manyit mi lelte, hogy így megegeresedett?

Mylady 2012.10.22. 00:12:12

Nahát, holnap lett.

Anomalocaris (törölt) 2012.10.22. 00:23:32

@Rosszindulatú Vászka: Van jópár fejezet, a vázlat is több kint egy oldalas. De mi köze a lábjegyzeteknek a tartalomjegyzékhez?

Anomalocaris (törölt) 2012.10.22. 00:24:45

H E L I A N T H U S

"több kint"

Anomalocaris (törölt) 2012.10.22. 00:29:05

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: Van olyan is, de őt a masszív tölgyfaszekrényben tartom.

Anomalocaris (törölt) 2012.10.22. 00:30:57

@Rosszindulatú Vászka: Egyébként földeztem, hogy már irodalomjegyzékkészítő funkció is van, de ez már kicsit tényleg túlzás.

Anomalocaris (törölt) 2012.10.22. 00:32:38

@ColT: Ja, csak az a baj, hogy nekünk már CD-n is be kell adni, aztán ki tudja, hogy nem kötnek-e abba bele, hogy kézzel pötyögted be, ahelyett hogy modern diákként éltél volna a Word csodálatos funkcióival.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.22. 03:13:43

el is felejtettem kerdezni
ki hova megy tuntetni?
a nemzeti unnep erre kivalo alkalom es vegre megtudhatnam ki, hova, merre

Manyecska 2012.10.22. 07:29:51

@Rosszindulatú Vászka: nem, az Erika volt, TRIPPPLA PANNDAAA :D Há hol élsz Te??@hagyma: amerre az ámerikai bomba visz:D /gondolom még pár lehet a vízben asszongyák!/ ..

CID 2012.10.22. 07:33:49

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat:
Na te kis sutyerák, pedig szólni akartam, hogy akciós a vifon a madaras tuskóban, de mivel szemétkedsz, nem teszem ;-)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.22. 07:56:37

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: Hát, valamire kell :D
A pedagógia oktatás sajnos nálunk egy vicc volt :(

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: Szerinted megnézik? :)
Nekem a tanárit CD-n kellett beadni, a mérnökit CD-n és FTP-re feltöltve is, meg persze nyomtatva.
Minek nekik ennyi...?
Mondjuk nekem már azért is csúnyán néztek, mert mind a kettő túllépte az ajánlott max. oldalszámot :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.22. 07:58:52

@hagyma: Itthon döglök. Menjen a faszom tüntetni, illetve idióta politikusokat sem akarok hallani.
(Szerintem a nemzeti ünnepeknek az aktuálpolitikához semmi köze, így a politikusoknak sem...)

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: A lábjegyzetek tartják a tartalomjegyzéket, hogy el ne dőljön. Még valaki megsérülne!

Manyecska 2012.10.22. 08:05:11

Tik is munka mellett csináltátok a diplomát legalább?

Dr. Körömlakk ® 2012.10.22. 08:09:04

jóreggelt eltársak!

poszthoz mán nem ér, de leszarom, meg azt is, hogy bisztos vót, hogy modoros fasz, de rohaggyék meg a bankos kurvaannya, mer ezek ijenek, és igaza van a poszternek, és én is küldenék egy csilis faszkorbácsot a tetves nyomorékoknak, akik a kis buzi kék sapkájukkal sokkolnak má mióta, meg a menőmanóval, de rílben egy szarrágó - mint a többi gyökér.

na. ez így reggerre jóvót, jöhet a kétnapos.

kihogy?

ja, emlékszetek még rám?

CID 2012.10.22. 08:27:34

Na kartácsnő, maga sem kapott hitelt ? :-o

vénszivar 2012.10.22. 08:31:25

@Dr. Körömlakk ®: Ki vagy ? Ja a @CID: nője :):D Eddig miért nem toltad ide orcádat ? Ja, csak hétköznap "dolgozol" itt is.

CID 2012.10.22. 08:39:47

@vénszivar:
Kikérem magamnak ! :-)

vénszivar 2012.10.22. 08:45:46

@CID: OK.:) De látod ő nem ! :):D

Dr. Körömlakk ® 2012.10.22. 09:18:24

@batgirl: jajjdejóóó! móning :D
@CID: éééne? én nem is kértem, nekem még hitelkártyám sincsen, pedigle hétrő hétre bepróbálkoznak a kis köcsögök. de rutinos vagyok, végighallgatom, helyeslek, egyetértek, aztán mondom, hogy: nem. ettől lehidalnak. megkérdik mé, hiszen aszontam jó ez a szar. mondom fenntartom most is, csak épp szükségem sincs rá, és az elveimmel is ellenkezik. aztán szomorúan elköszönnek...
@vénszivar: jihhá, a CID nője :D fater ne szórakozz, mert rádküldök egy húsevő cigánykurvát! :)

Dr. Körömlakk ® 2012.10.22. 09:19:29

@CID: degecről-e vagy, más erre büszke lenne :P
@vénszivar: mer nem vótam itten, amúgy kikérem magamnak, egy pacalzabáló ingyennumeravadász nekem nem pálya :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.22. 09:21:38

@Egér a Marsról: Helyett ;) Na jó, a másodikat részben mellette.

Ja! Értem! Plagi bá azért másolt, mert nem ért rá saját témát kitalálni? :D

@Dr. Körömlakk ®: He? te ki a franc vagy? :D

@CID: Hiteltelen

Dr. Körömlakk ® 2012.10.22. 09:34:58

@ColT: a Flanc maga személyesen.avagy a szélesszájú kisbéka.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.22. 09:37:52

Hova lehet menni sétálni, kirándulni erdős, fás helyre Budapesttől autóval 1 óra távolságban?

Rosszindulatú Vászka 2012.10.22. 09:45:20

@atpijkamo: mijen kocsival? Mer nem mindegy. Kispókkal, vagy Diablóval?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.22. 09:47:18

@Rosszindulatú Vászka: Mindegy, a megengedett sebességel tud menni.

Rosszindulatú Vászka 2012.10.22. 09:48:16

@atpijkamo: nem mindegy. Mer monnyuk hasmagasságba és terepes tulajdonságokba a Kispók lényegesen erősebb.

Így nem tudok segíteni.

Rosszindulatú Vászka 2012.10.22. 09:54:21

@atpijkamo: de mit akarsz? Férrekúrni egy árnyas parkolóba, vagy a köjkeidnek mutatni a természet szépségit, hogy elfáraggyanak és kussojjanak végre, vagy csak alibiből lepattanni othonról, míg a Nejed pakolászik?

Rosszindulatú Vászka 2012.10.22. 09:57:30

@atpijkamo: www.parkerdo.hu/mogyoro_hegy

vagy ide, itt lehet magyarni is, és csak pár lépcső a parkolóból

www.visegrad.hu/fellegvar-3

vagy tudd meg, hol fénylett Salamon töke

www.visegrad.hu/salamon-torony-3

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.10.22. 09:58:19

@atpijkamo:
Pontossan fingom sincs.
Mész a (ööö, asszem) 10-es uton, oszt eccer csak balra fordulsz.
Esztergom pl?

CID 2012.10.22. 10:00:16

@Dr. Körömlakk ®:
Ingyennumera vadász ????? Semmi nincs ingyen, már egy kóla is pézbe kerül, a kapros tökfőzeleket ne is említsem ! Meg egyébként is válogatós vagyok ;-)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.22. 10:01:06

@Rosszindulatú Vászka: @dr. phil. Sün‼ ツ: Mogyoróhegy az jól hangzik. Visegrád, fellegvár, Esztergom, megvolt ezerszer.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.10.22. 10:02:32

@Rosszindulatú Vászka:
Hát tőlem lehet a road 66 is.
Kéccer ha jártam arra össz-vissz.

Rosszindulatú Vászka 2012.10.22. 10:02:40

@atpijkamo: tipikus magyarságozás. Nem tudod mit akarsz, csak azt szajkózod, mit nem akarsz. Hét ezért tart itt ez a ország.

Amúgy meg csak szólok, hogy a Mogyoróhegy is a visegrádi vár tövibe van.

Rosszindulatú Vászka 2012.10.22. 10:04:08

@dr. phil. Sün‼ ツ: hát ennyit ér neked dicső történelmünk? Béla, Salamon, Mátyás és Carobertó? Visegrádon még Hruscsov elvtárs is járt szeméjesen, hírös falu.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.22. 10:09:30

@Rosszindulatú Vászka: "a Mogyoróhegy is a visegrádi vár tövibe van."

Hát igen. De asszondja, vannak ott séta- és turistautak. Gondolom, nem lehet nagyon megerőltető, szóval esélyes.

Azt nemszeressem, hogy elmegyek egy jó helyre, Dunakanyar, Pilis, Börzsöny, akármi, oszt autóval megállok akárhol, oszt zutty be az erdőbe. Rögtön vége lesz az útnak, vagy túl meredek, vagy túl hosszú, vagy túl akármilyen.

Legyen szép kilátás, sima gyalogút, jó levegő, finom halászlé,...

Mylady 2012.10.22. 10:11:35

@Egér a Marsról: Az elsőt nem, a többit igen.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.10.22. 10:12:59

@Rosszindulatú Vászka:
Sőőőőt!
Még én is megtiszteltem becses személyemmel a várat.
Bezonyám!!!44!
Mongyuk engemet a múlt csak annyira érdekel, hogy vót olyan.
A jövő sokkal izgalmasabb!

Manyecska 2012.10.22. 10:13:10

@atpijkamo: mennyé fatelepre!!!!:D:P@Mylady: helyes!!:)

Rosszindulatú Vászka 2012.10.22. 10:13:22

@atpijkamo: ezzel kesztem nem? Hogy mijen kocsival. Oszt erre elkesztél mokoskodni, hogy így meg úgy. Hát nalátod. Pl. Unimoggal nem köll leállni, ha meglácc kisebb akadájot a fák között, legfejjebb viszakapcsolsz.

Manyecska 2012.10.22. 10:15:16

@atpijkamo: akkó mennyé el a a pilisszentkereszti szurdokbe! 10-es út, majd el Pilis felé, asztán Pomáz felé, majd jobbos kanyar egy kanyar után.
www.google.hu/search?q=szurdok+pilis&hl=hu&client=firefox-a&hs=9QE&rls=org.mozilla:hu:official&prmd=imvns&tbm=isch&tbo=u&source=univ&sa=X&ei=PACFUL-9LI3Xsgb_wIGYAQ&ved=0CDAQsAQ&biw=1280&bih=830 őőő babakocsival, vagy részegen járhatatlan /tapasztalat:D/....

CID 2012.10.22. 10:15:17

@atpijkamo:
Mivel Szegeden kívül sehol máshol nem lehet jó halászlevet enni, a kör leszűkült. Másrészt itt emelkedővel csak a hidaknál vagy az árvízvédelmi töltésnél találkozol.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.22. 10:17:09

@Rosszindulatú Vászka: Városi autó, Skoda. Nem vagyok én kvados terepező őrült. Aszfalton a parkolóig, onnan séta gyalog a halászléhez, függőágyban délutáni szunyókálás, aztán haza a naplementében.

Kóspallag? Nagyirtáspuszta? Kicsit messze van...

Manyecska 2012.10.22. 10:17:13

@Rosszindulatú Vászka: szerintem eljön a Rómaira azis fás oszt még halat is ehet!! Hajjaj van itt minden, sétálni meg oszt lehet egész Megyerig..milyen Unimog??:O:D

Rosszindulatú Vászka 2012.10.22. 10:19:38

@atpijkamo: nono! Nem leszólni a Skodát, gyártottak ők Panzer III. meg Panzer IV. eléggé patent, terepes mobilvágenet is. Nomeg a 4X4-es Octávia azér a legtöbb műterepesnek odabasz.

@Egér a Marsról: meg bombák mi? Meg hátolról beszólnak mi?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.22. 10:20:01

@CID: Dehogynem. Paksi halászcsárda Bp. Mártírok útja. Húsz éve isteni halászlevet ettünk ott. Vajon megvan-e még?

Szeged nemjáccik, messze van.

Mylady 2012.10.22. 10:21:07

@atpijkamo: Budakeszi vadaspark? Vagy az 1 óra autóút elengedhetetlen?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.22. 10:21:41

@Egér a Marsról: Római, piha. Tegnap voltam. Ki volt írva kétméteres táblára, hogy fagyi, oszt csak sör volt.

CID 2012.10.22. 10:23:40

@atpijkamo:
Halászlé témában nem vitatkozok.
Egész gyorsan le lehet érni, persze ha kiengeded a kéziféket ;-)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.22. 10:24:08

@Mylady: Túlközel.

@Egér a Marsról: Azt néztem, de meredeknek tűnik. Tropa a térdem, valami simább kell.

CID 2012.10.22. 10:25:09

@Mylady:
Vadasparkunk is van, zsiráffal !

Dr. Körömlakk ® 2012.10.22. 10:26:18

@CID: pfehh, MagaÖn egy izé.

***************

a mi vadasparkunk a legszebb és legjobb!!!!
de.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.22. 10:28:14

Csórréti víztározó, Mátraháza? De ez is inkább 2 óra, mint egy.

CID 2012.10.22. 10:34:31

@Dr. Körömlakk ®:
Izé ? Na ez vérlázitó !!!!
Éppen meg akartam kérdezni nem e szeretne pár vaníliás palacsintát a szalmonellásból, de ilyen sértés után....

Vadaspark témában viszont igaza van hölgyem.

Mylady 2012.10.22. 10:35:15

@atpijkamo: Ha két óra, akkor ott van Szarvas az arborétummal. Bár ha jobban belegondolok, Vácrátóton is van arborétum, az belefér az 1 órás autózásba.

CID 2012.10.22. 10:35:51

@atpijkamo:
Ennyit vacillálni, lassan indulhattok visszafele !

Dr. Körömlakk ® 2012.10.22. 10:36:15

@CID: feszíti a húrot, ezért elfenekelhetném, de azérse, a vadasparkorban IS igazam vót, meg még mikor jöttem, mán akkor igazam vót, nyóc.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.22. 10:39:43

@Mylady: A csajok kilőtték az arborétumokat. Nemértem. Ilyennyeik vannak néha.

CID 2012.10.22. 10:42:26

@Dr. Körömlakk ®:
Mosmé ? Magácska, hogy hívja az Olajbányász téri palacsintást ? Ne mondja, hogy még nem tömte ott az arcoskáját ? :-o

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.22. 10:43:47

@Dr. Körömlakk ®: :D

@atpijkamo: Pedig a nők szeretik a virágot vagy mi.

Csak sör volt -> mi ezzel a gond? :)

CID 2012.10.22. 10:44:16

@Mylady:
Csak szólok, Füvészkertünk is van :-)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.22. 10:45:10

@ColT: Előbb jutok a Szaturnuszra úszva, minthogy megértsem a női lélek rejtelmeit.

England win The Ashes! 2012.10.22. 10:46:53

@CID: Marhaság! Múltkor volt itt pár arc, akik világosan elmagyarázták, hogy Párizs egy nap alatt bejárható. Akkor nehogy már Mátraházára ne lehessen kocsival egy óra alatt eljutni, vazze, bárhol is lakik atpij az országban! :)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.10.22. 10:50:41

@atpijkamo:
Már tudom, mi legyen a mai program:
Menjetek ki tüntetni!!!44
Mongyuk, olyant, hogy ingyensört a férfiaknak!
Vagy Margitszigetet a Parlament elé!
Vagy egyforma hosszó combokat minden nőnek!

2012.10.22. 10:53:11

@Egér a Marsról: Tik is munka mellett csináltátok a diplomát legalább?

Ahogy elnézem, inkább munka mellett cseteltek!

Dr. Körömlakk ® 2012.10.22. 10:55:49

@CID: én ottan még sose nem ettem semiccse, ellembe a szembe lévő cugrázdába dógoztam is zsenge lyánkoromba az iskola mellett meg nyaranta, mikor a popej még kis méter méretű gyerek vót.
oda akart meghínni? hát engemet a portrojálná alacsonyabbra ne álmoggyék, drága préda lennék, ha préda lennék, de nem vagyok ugye.
de ottanmeg nincsen kapros tökfőzelék, szal patthejzet.

CID 2012.10.22. 10:56:20

@Dr Jozef Vengloš:
Oké, oké de ők nem Skodával közlekedtek, nyilván volt nekik olyan Nimbusz vagy mifene söprüjük !

2012.10.22. 10:58:12

@atpijkamo: A csajok kilőtték az arborétumokat.

Persze! Ami nem nagyon költséges, az nem jó! :) Nem ismered a női lélek titkait?
Kérdezd meg, rendelj e nekik csippendél fijúkat!

CID 2012.10.22. 11:02:42

@Dr. Körömlakk ®:
Akarta meghínni magát a radai rosseb. Nem gondolta tán hogy nyilvánosság előtt mutatkoznék magával ? :-) Ottan meg, hogy azt a numerát, szégyellős volnék !

Azért, ott a Főzelékmegálló, a kelkáposzta főzelekjük mennyei, bár alkoholt nem árulnak, így nem tudom leitatni magamat, szóval tényleg patttttt :-(

CID 2012.10.22. 11:05:41

@Dr. Körömlakk ®:
Most kapcsolok, dolgoztam ott szemben a Katival az autószalonban :-)

Dr. Körömlakk ® 2012.10.22. 11:09:18

@CID: na akkor tanátsüjjett, nem tanákozott a kereslet az antikínálattal, szal egye a pacajját.
Maga fiatalabb nálamnál, nem tanákozhattunk, azazhogy Maga vót az a félkegyelmű, amék annyi cukorval itta a kávéját, hogy kilógott a pohárbul,és mindég erdőmester fagyit akart enni? mer akkor emlékszek!

CID 2012.10.22. 11:15:32

@Dr. Körömlakk ®:
Kikérem magamnak a gyanusítást, hogy cukkorral igyam a kávét, másrészt egyszer voltam a Katiban, amikor nagyapámnak rendeltünk egy tortát :-)

igi1 2012.10.22. 11:21:08

@CID: az semmi, háremed van-é?

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: nekem egyébként még pontot is vontak le, mivel a vizsgáztatóm persze, irigy dög nőszemély volt, és egyszerűen rühellte, hogy fiatal voltam, szép, na meg még okos is, és gyorsabban letettem a diplomát, mint az évfolyamtársaim.

Vannak ilyen emberek.

igi1 2012.10.22. 11:22:43

@ColT: fejlettebb helyeken, a tanár elkéri a word-ot is és így kap a diplomamunka készítésre jegyet (asszem, van ilyen tantárgy). :D Akkor van szopás, ha kézzel másolgattál.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.22. 11:23:24

@igi1: "letettem a diplomát"

Én is letettem, de nem emléxem, hogy hova. Valamelyik könyvhalom alatt lehet.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.10.22. 11:25:42

@atpijkamo:
Faék.

@igi1:
Szeva!!!
Ezer éve...
Ni újság a didkókkal?
Megvan még a D?

igi1 2012.10.22. 11:27:19

@atpijkamo: te, mondd már meg, miért féltékenyek az idősebb nők a fiatalabbakra, kivétel nélkül?

Ti, pasik is ilyenek vagytok? :D

Világosítsatok fel.

@dr. phil. Sün‼ ツ: már csak C. Jövőre meg B lesz. :D

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.10.22. 11:29:44

@igi1:
Az nem jó.
A végén nem lesz kitapintható...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.22. 11:32:24

@igi1: Tartalomjegyzék megy PDF-ben is.
Viszont ha elkéri a wödröt, akkor mi biztosítja, hogy nem plagizálja el? ;)
Különben felőlem vigye.

CID 2012.10.22. 11:32:36

@igi1:
Hülje, nőböl elég egy is. A sok anyóst ne is említsem ;-)

CID 2012.10.22. 11:34:06

@igi1:
2014-ben meg kinől a pöcsöd :-)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.22. 11:35:41

@igi1: Talán mert fiatalabbak, és ők már sose lesznek azok.

igi1 2012.10.22. 11:38:20

@CID: hát, nem szeretnék nemet változtatni, megértem, ha már most rettegsz emiatt. :D

Rossz anyóssal még nem találkoztam.

@ColT: pdf-et külön kell a végén beadni. Az már mindegy, csak a word-ot előtte bekérik a tanárok. Persze, ez sincs mindenhol, csak a jobb helyeken. :D

@dr. phil. Sün‼ ツ: én Dundika 90B-jéhez viszonyítok. Amíg 95-ös marad a méret. :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.22. 11:39:02

@atpijkamo: Én mindig is a WC ajtó belső oldalára akartam rakni.

@igi1: Mert nők.
Mi pasik, leszarjuk egymást.

igi1 2012.10.22. 11:39:28

@atpijkamo: képes volt 4-es helyett hármast adni, pedig matekból ötöst kaptam, a tanulmányim meg 4-es volt. Konkrétan csak erre lehetett fogni, hogy irigy volt arra, hogy ilyen korán végeztem.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.22. 11:40:37

@igi1: Akkor én valami kurva szar helyre jártam, mert az egyiknél csak Word+CD, másik meg csak PDF.
Mondjuk ha adtam volna egy ODT file-t, vagy egy TEX-et, akkor mivel nyitogatták volna?

CID 2012.10.22. 11:43:50

@igi1:
Te semmilyen anyóssal nem találkoztál (már, ha hinni lehet neked) !
Bár nő vagy, így nem. ;-)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.10.22. 11:44:26

@ColT:
Sörnyitóra tippelek.

@igi1:
Na és a dundikájjéhoz képest ki nyert?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.22. 11:47:58

@dr. phil. Sün‼ ツ: Minden sörnyitó, de a sörnyitó csak sör nyitására alkalmas -> nehéz lett volna :)

igi1 2012.10.22. 11:49:35

@ColT: ez azért van, mert állítólag bekerülnek valami adatbázisba, ahol a diplomamunkákat tárolják, valamint ezeknél a kulcsszavaknál keresnek vele a plagizálóprogramban a korábbi diplomamunkákra.

Rájöttem, biztos egy anyóssal volt dolgom!

De ezt a rosszindulatot sose tudom megérteni, hogy minek.

@dr. phil. Sün‼ ツ: ez kérdés nálad? tudtam, hogy nő vagy!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.10.22. 11:55:13

@igi1:
Én-e?
Pffff.
Azé erre ne vegyél mérget!!!44!

Rosszindulatú Vászka 2012.10.22. 12:39:39

@ColT: monnyuk az ODF konkrétan becsületesebb volna sztem több szempontból is. Vagy méginkább a PDF.

igi1 2012.10.22. 12:47:51

@Rosszindulatú Vászka: hogy én mennyire rühellem ezt a pdf-et valamiért... Mégis ezt erőltetik ránk mindenhol.

Rosszindulatú Vászka 2012.10.22. 12:53:58

@igi1: talán mert platformfüggetlen és stílustartó formátum, mej minden gépen és oprendszeren ugyanúgy néz ki és alkalmas nem csak szöveges, de vektoros és pixeles képenyagok megmutatására, lapozható, kereshető és nyomtatható, továbbá fűzhetők bele- és hozzá utólag megjegyzések, címkék, és még hivatkozások és hiperlinkek kezelésére is alkalmas - mindezek mellett minden programból készíthetők, ami nyomtatni is tud.

Azt nemtom te miért gyűlölöd.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.10.22. 13:13:40

Akkor most harcojjunk a békéjért!!!4!!44

Rosszindulatú Vászka 2012.10.22. 13:14:29

@dr. phil. Sün‼ ツ: nem vagyunk mink szépségvetélkedősök!

igi1 2012.10.22. 13:21:14

@Rosszindulatú Vászka: legtöbben azért használják, mert nehéz feltörni a titkosítását. Pedig trükkökkel minden megoldható.

Rühellni pont azért rühellem, mert mindenhol ezt erőltetik ránk. Most miért nem jó a word, ha már egyszer azzal kezdtél neki. Még telepítgessél hozzá pdf nyomtatót is.

CID 2012.10.22. 13:28:50

@Dr. Körömlakk ®: Hun van már maga ? Csak nem sértettem meg ? :(((

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.10.22. 13:30:02

@Rosszindulatú Vászka:
Hámmádehogynem!!44!
Nekem pl konkrétan a szépségemnél csak a bölcsességem nagyobb.
Meg a szerénységem.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.22. 13:30:05

@Rosszindulatú Vászka: PDF-et is kértek a másodiknál.
Mondjuk azt is sikerült úgy leadni, hogy semmit nem lehetett benne csinálni, csak olvasni :)

@dr. phil. Sün‼ ツ: Vagy dugjunk a szüzességért!

CID 2012.10.22. 13:30:21

@ColT:
Én ezért ennyire nem lennék gonosz ! Bár borzalmas anyós lesz, az tutti :)

Rosszindulatú Vászka 2012.10.22. 13:33:30

@igi1: nem érted. Nem baj. Akkor mégeccer:

1. Stílustartó és platformfüggetlen.

Ez azt jelenti, hogy minden gépen, ahol megnyitják, pont ugyanúgy néz ki, mint nálad otthon. Viszi magával a fontokat, az elválasztásokat, a sortöréseket, mindent. Nincs szétcsúszás, újratördelődés se semmi hasonló hiba. Ellentétben, pl. a word doksikkal, amik ezt nem tudják, sőt.

2. Nem kell hozzá semmiféle lomha,fizetős program, hogy megnézzék bárhol is. Ellenben, pl. ha tananyag, ellátható az ereeti formátum megsértése nélkül megjegyzésekkel, instruckiókkal, korrektúrajelekkel. Is.

3. Talán nem elvárható normális közegben, hogy bármiféle szövegszerkesztőt a júzerre eröltessenek, ráadásul pont a legdrágábbat, de nem feltétlenül a legjobbat minden célra. Hadd dolgozzon abban a tanonc, ami neki kényelmes és rendelkezésére áll, ha ez így eccerűen megoldható. Értem én, hogy neked a word a kedvenced, de hidd el, ezzel nem mindenki van így. A PDF remekül alkalmas olvasásra, lehetőség van még bizonyos szerkesztő funkciókra is, viszont nem kell a tanárnak minden programot megtanulnia és mindent a gépén tartania felelslegesen.

4. Nem kell feltétlen PDF nyomtató, sok program alapból tud PDF-et exportálni, de ha ez neked akkrora nagy hátrány, mentsél PS file-t, azt Distillerrel egy kattintásal konvertálhatod PDF-be :)

igi1 2012.10.22. 13:37:30

Elhárítottam a tegnap esti modemzavart is.

igi1 2012.10.22. 13:40:00

@Rosszindulatú Vászka: akkor is csak baszakodik vele az ember.

Utálatos, mint az adobe összes terméke.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.10.22. 13:42:53

@ColT:
Az is jó!
Én legjobban lebonyolítani szeretek.
Meg még megváltani.

Rosszindulatú Vászka 2012.10.22. 13:43:25

@igi1: aha, értem. Hát bizony a legtöbb dolog, mint pl. a munka, amit el kell végezni bizonyos dolgokért nem automatizálható. Ezért is hívják munkának.

Ha az a cél, hogy amit otthon kendácsolsz, azt bárki bármikor pont ugyanúgy és ugyanolyannak lássa, ez bizony kötöttségekkel jár.

Rosszindulatú Vászka 2012.10.22. 13:47:28

@igi1: arról nem beszélve, hogy a PDF-et nem tudja véletlenül elrontani egy rossz kattiniással, vagy szerencsétlen lokális beállítással a júzer, ellentétben a word doksikkal, egy dolgozat esetében ez sztem komoj előny.

Manyecska 2012.10.22. 13:54:02

@jobbfácán: a zegyéni szocijális probléma! én bezzeg varrok mint állat most is.

Manyecska 2012.10.22. 13:57:37

@atpijkamo: csókollak, megvan még a skoda??:O az a zöld?.. oszt itt van egy csomó palacsinta mostanában sütöttem ugorj át érte, mint a régi szép időkben:P..

Rosszindulatú Vászka 2012.10.22. 13:59:36

@Egér a Marsról: ne pazarojjad, nem vénnek való étek az :)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.10.22. 14:02:06

@Egér a Marsról:
Most akkor egér, vagy nyúl?
Mgy ez mi?
Régi ződ skoda?
A hátsó ülésre gondolsz?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.22. 14:04:13

@igi1: Ja, normális cuccot kell használni, ai magában is tud PDF-et menteni. Különben a legkevesebb a PDF nyomtató. Csak ugye te sem szeretnéd azt látni, hogy bele van javítva a dolgozatodba?

Nem mellesleg a Wödör tényleg nem való egy levélnél bonyolultabb dolgo megírására.

Az Adobe-al egyetértünk, csak ez az egy legalább hasznos.

@Rosszindulatú Vászka: Ha arról van szó, hogy visszadobják a dolgozatát, mert szétesik a másik wödör verzióval, akkor meg az lenne a baja.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.10.22. 14:08:38

@ColT:
Fel kell göngyölíteni, az eccerűbb!!44

Rosszindulatú Vászka 2012.10.22. 14:14:24

@ColT: nem csak másik verzióval, csak másik fontverzió is elég hozzá. Eléggé bosszantó tud lenni, mikor fingod sincs, hogy kéne kinéznie egy kapott doksinak.

Manyecska 2012.10.22. 14:23:02

@Rosszindulatú Vászka: khhm. akire célzol: a fiának volt /van?/ skoda fábiája,..neki opelje volt a legújabb mindig..khmm..:) eccer kölcsönatta vezetni télen a szigeten majdnem megtörtem:P..mondom mér nem szóltál hogy vége az útnak?? asszongya te vezetsz nem? :D

Manyecska 2012.10.22. 14:24:50

Nem octavia, Fabia, asszem. mindegy.

Manyecska 2012.10.22. 14:28:25

Basszus, mér csetelünk? És hola kommentem??

Rosszindulatú Vászka 2012.10.22. 14:28:32

@Egér a Marsról: márminthogy raliztál Atpi Skodrijával?

Manyecska 2012.10.22. 14:29:52

@Rosszindulatú Vászka: mondom neki nincs skodája, fejemet rá! :D annyira szarul nem mehet neki:P

Manyecska 2012.10.22. 14:31:44

@Rosszindulatú Vászka: nem, az opellel a hóban: tolattam hátra. Szart se láttam. közben kiértem az útra jó hogy senki nem jött épp!! :O:( félméteres hó volt.

Manyecska 2012.10.22. 14:33:26

@Rosszindulatú Vászka: jó de azt nem mondta kivel. Van akinek már abban a korban már pici unokái vannak, tudod..:P

Manyecska 2012.10.22. 14:36:07

@Rosszindulatú Vászka: monnyuk a volt pasimtól a főzés annyira állt csak távol mint Makó jeruzsálemtő.. :D :O

Rosszindulatú Vászka 2012.10.22. 14:38:46

@Egér a Marsról: nem tudlak követni. Tőccsél nekem is, igyexek felzárkózni :)

Szal Atpi a volt pasid, de akkor még Opelje volt. Szereti a palacsintát, de nem tud főzni. Összeraktam ám!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.10.22. 14:43:38

@igi1:
Az mán szentigaz!

@Egér a Marsról:
Még jó, hogy bele nem
lépett!!44!

@Rosszindulatú Vászka:
Ezek a zsiráffal egyetembe színak valami jó cuccot, de egyik se akar adni belőle.

igi1 2012.10.22. 14:46:49

@Rosszindulatú Vászka: akkor nem is olyan jó parti. Lehet az övé.

Manyecska 2012.10.22. 14:51:27

@Rosszindulatú Vászka: nem, nem lehet Apti:D/??/ de a stílusuk hóttugyanaz!!:)
Cukiság. Na.

Manyecska 2012.10.22. 14:54:04

@dr. phil. Sün‼ ツ: :D ehh. megyek orsózni!:P már alsószálat..annnnyira élvezem amikor az utolsó 20 centi előtt fogy ki:(((!! Nyomom a gázpedált oszt nem varrja össze.. ki látott már ilyet??:( mádörfák.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.10.22. 14:54:25

@Rosszindulatú Vászka:
Bezzeg arra ez eccerű kérdésre, hogy akkor most egér vagy nyúl inkább-e, arra nem ad választ!
Jó cucc ez, én mondom...

Rosszindulatú Vászka 2012.10.22. 14:56:02

@dr. phil. Sün‼ ツ: pedig ez egyértelmű. Nyúl. A Fehér Nyúl.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.10.22. 14:58:55

@Rosszindulatú Vászka:
Akkor bisztos annyira betépett tegnap, hogy egereket látott.

Manyecska 2012.10.22. 15:03:24

@dr. phil. Sün‼ ツ: és te? :D
le lehet szállni rólam már kész vagyok a varrással oszt lerohad a hátam is:(

Manyecska 2012.10.22. 15:07:13

Tényleg az milyen szar már amikor egy zsiráf náthás:O:)

Rosszindulatú Vászka 2012.10.22. 15:11:45

@Egér a Marsról: az haggyán. Hátmég, ha gyomorrontása van. Az ám a hányinger, meg rókabőr...

Manyecska 2012.10.22. 15:16:46

@Rosszindulatú Vászka: na, fehér vagyok?? reggel csináltam, köszkívánatra. Mingyár leveszem!:P

Manyecska 2012.10.22. 15:18:45

Na, ez nem jó, levágja a kép egy részét:O
.. akkó mást:P

Rosszindulatú Vászka 2012.10.22. 15:21:01

@Egér a Marsról: ez vlaami mutáns hibrid lény doktor Móró szigetéről?

Manyecska 2012.10.22. 15:25:00

@Rosszindulatú Vászka: :D:D hát időnként az az érzésem:P ő a házőrző! vakargattyák a hasát éppen hanyattfekvésben,..:D

Manyecska 2012.10.22. 15:31:56

@dr. phil. Sün‼ ツ: ehh. szar ez az avatos izé. levágja a képet:(

Manyecska 2012.10.22. 15:36:29

@dr. phil. Sün‼ ツ: ánem, ottmarad az nem fain..na megyek takarítani:(

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.22. 15:37:39

@dr. phil. Sün‼ ツ: Nem, csak akkor legalább nincs vele baj.

"@Egér a Marsról:
Mármint a kutyát csináltad reggel?"
Animálszex? Fertő

@Rosszindulatú Vászka: Jaja!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.22. 15:38:48

@igi1: en pl. kifejezetten orulok, ha egy no koran vegez
az en koromban...

Manyecska 2012.10.22. 15:57:39

@Egér a Marsról: úgy értem, a csajjal való hasonlóság /háturul izé:D:D/ a véletlen műve. A hídon nem mi vagyunk:D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.22. 16:02:12

@Egér a Marsról: Pedig látod, az kéne, nem haj-tükörkép :D

"A hídon nem mi vagyunk:D"
Nem, mi? :D

Manyecska 2012.10.22. 16:04:24

@ColT: jó, hát hátulról eltakar a hajam /naná/..az a hidas kép nekem külföldinek tűnik, erősen:):D ! Különben!

Anomalocaris (törölt) 2012.10.22. 16:56:31

@ColT: Szerencsére nálunk maximális oldalszám nincs, így nem aggódom a végülis 120 oldalt miatt :)

Anomalocaris (törölt) 2012.10.22. 16:59:06

Ez a marhás Yum yum nem kifejezetten nyerte el a tetszésemet.

Anomalocaris (törölt) 2012.10.22. 17:12:30

A féltékenységi jelenetnek az oroszlányi férfi vetett véget, miután egy hirtelen mozdulattal beleharapott vitapartnere orrába, és ezzel maradandó fogyatékosságot okozott.

England win The Ashes! 2012.10.22. 17:14:24

@igi1: "pedig matekból ötöst kaptam"

Most viccelsz, ugye? Mert akkor hehe.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.22. 17:34:36

@Egér a Marsról: Külföldön jártál, na és.

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: :D Szép!
Mondjuk törin, nem is érdemes ilyet kiírni.

Anomalocaris (törölt) 2012.10.22. 17:41:39

@ColT: Eleve hülyeség. Hagyni kell kibontakozni a diákokat, inkább örüljenek, hogy vannak akik leleksen írnak 100 oldalt, és nem csak azt nézik, hogy lehet minél több ábárval kibekkelni a kötelező 50-et. A bolognásoknak meg már csak 30-at kell írniuk, ami azért egy vicc.

Anomalocaris (törölt) 2012.10.22. 17:43:38

Leleksen? Ábárval? Mi folyik itt?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.22. 17:44:41

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: Jaja!
Egyáltalán, amikor mérnökire jártam, akkor volt 1db szóbeli vizsgám.
Többek nem értették, miért kell rendese felöltözni. Illetve miért zavarták őket haza a pólójuk miatt.

Meg sem említem, hogy beadandók sem nagyon voltak (jegyzőkönyv bonyolultságúak max., de az meg copy-paste volt legtbbeknél), így simán nem tudtak egy csomóan fogalmazni sem.

Később céges levelezésben eléggé csodabogár voltam az egész jó helyesírásommal, és összefüggő mondatokkal...

Anomalocaris (törölt) 2012.10.22. 17:56:04

@ColT: Azt még nem tudom, hogy államvizsgára hogy öltözzek fel, mert csak véres-hullás-koponyás pulcsijaim vannak, és januárban hideg lesz.

Anomalocaris (törölt) 2012.10.22. 18:19:45

@Dr Jozef Vengloš: Talán az lesz a legjobb, ha semmit se veszek fel, akkor nincs mibe belekötni.

igi1 2012.10.22. 18:24:18

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: szerintem tangabugyit vegyél fel. Az mindkét nemnek tetszik, meg a nemteleneknek is.

Meg van rajtad ruha, meg nincs is. A meztelenséget nem javasolom.

vénszivar 2012.10.22. 18:25:41

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: Azért csak csüng ott még valami, ami szúrhatja valaki v. valakik szemét.

igi1 2012.10.22. 18:26:20

@Dr Jozef Vengloš: pedig nem. Az volt a rettegett tantárgy, mer a tanár igencsak szőrös szívű volt, és férfi. :D

Látod, nekem csak az öreg, irigy nőkkel volt bajom.

vénszivar 2012.10.22. 18:27:11

@igi1: bimbóvillantás ?! még nem elfogadott.

igi1 2012.10.22. 18:28:51

@vénszivar: ki mondta, hogy felülre se lehet tangát venni?

igi1 2012.10.22. 18:32:48

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: az is lehet.

Bár az nem tanga, mert az egyrészes, a tanga az Supermannek és Batmennek volt.

Amúgy meg nem szeretem a villantásokat, az nálam ugyanolyan, mintha kiraknád. Ha már megmutatsz egy kicsikét, akkor tudhatod, mit várhatsz. Vagy mutatod, vagy nem mutatod. De villantani... pfff....

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.22. 18:34:39

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: Nekem megfelelne, de azért egy öltöny-nyakkendőben csak nem fagysz meg ;)

@vénszivar: Csak nőkét... :D

@Dr Jozef Vengloš: Fügefalevelet. Vagy tógát.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.22. 18:38:09

mi a téma?
És ki mit csinált ma?

igi1 2012.10.22. 18:38:56

@ColT: a fügefalevél nem jó, mer elszakad, meg tartani kell. Ha meg tógát vesz fel, akkor már öltönyt, ennyi erővel.

England win The Ashes! 2012.10.22. 18:46:53

@igi1: Te jó ég! Ma már mindenkit átengednek matekból? Nálunk ha pl. tudtad a Bolzano-Weierstrass-tételt (vagy akármelyik másikat), de nem tudtad leírni a bizonyítást, az séróból bukta volt. Ha a Riemann-integrálokról szóló tételben nem tudtad a lemmát (meg a hozzá kapcsolódó apróságot), viszont minden más oké volt, na akkor talán a kettes még nem forgott veszélyben, de a hármas már ugrott.

Ma meg már a 3>9 is négyest ér, vazze...

:)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.22. 18:47:05

@igi1: A tóga jobb.

@batgirl: Meló, Win8 telepítés, vasalás, ilyesmi.

igi1 2012.10.22. 18:49:23

@Dr Jozef Vengloš: pedig írni akartam a tételt, de tudtam, hogy elő fogsz jönni ezzel, így hagyom, hogy emésszen a fene, miből vizsgáztam. :D

England win The Ashes! 2012.10.22. 18:52:06

@ColT: Bekisét, strájmlit, fehér zoknit és fekete cipőt.

igi1 2012.10.22. 18:53:54

Nekem a kedvencem a diplomaosztó volt. Nem is értem, miért nem kell az összes diáknak talárban járni. Nagyon tetszik a mai napig.

Az is olyasmi, mint a tóga, csak jobb, mer alatta azt viselsz, amit akarsz. A tóga, az meg fehér, ezért minden kilátszik.

England win The Ashes! 2012.10.22. 18:54:11

@igi1: Gondolom Pitagorasz tétele lehetett. Nem, mégsem, azért az nem annyira egyszerű. Talán a kétjegyű számok összeadása? :)

igi1 2012.10.22. 18:55:36

@hagyma: @Dr Jozef Vengloš: lássátok, hogy rámszálltatok. Találgassatok csak ám, legalább használjátok a jobb agyféltekéteket.

Anomalocaris (törölt) 2012.10.22. 18:58:01

Melyikőtök felelős azért, hogy napok óta este akadozik vagy elszáll a netem az esti órákban??

England win The Ashes! 2012.10.22. 18:59:44

@igi1: Szálljon rád inkább egy Iljusin! :)

igi1 2012.10.22. 19:00:27

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: szerintem ússz odébb a bermunda háromszögből.

vagy szarakodik a modemed.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.22. 19:04:28

@igi1: Nekünk csak rosszabb agyféltekénk van.

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: Nem én voltam. Nem lehet, hogy esténként nem lát el a routered a szolgáltatóig? :D

vénszivar 2012.10.22. 19:04:30

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: Az nem embi, tehát nem hazánk lánya v. fia...
Közvetlen elalvás előtt ? csak mert bőrön keresztül minden más is olybá tűnhet, hogy akadozik.

Manyecska 2012.10.22. 19:07:06

@Dr Jozef Vengloš: 1 IL? mért nem rögtön egy ZIL? :O:O

England win The Ashes! 2012.10.22. 19:09:36

@Egér a Marsról: Végülis... Van elég hely az arcán, mindkettő elfér rajta. ;)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.22. 19:11:51

@igi1: radszalltam mint vadliba a tora, mert akarom olvasni pdf-ben a diplomamunkadat

igi1 2012.10.22. 19:18:39

@hagyma: 100 oldalas volt, mindennel együtt. Az irigy, dög nő sajnálta rá a négyest, úgyhogy szerinte hármast adott. És senki nem értette, akinek megmutattam, hogy miért.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.22. 19:21:57

@igi1: beposztolhatnad es elolvasnank
de csak pdf-be
a harmas meg mindig jobb mint a kettes
szerintem a melleidre volt irigy
en is merem a noi mellirigyseget
ezert van a sok szilikonozos is
hat ezt megjartad, de jo az a harmas is

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.22. 19:22:49

@igi1: Ez nem egyedi eset. Sajnos ez a világ ilyen (pályázatokon ne indulj, ha nem szereted az ilyet).

England win The Ashes! 2012.10.22. 19:27:04

@igi1: "És senki nem értette, akinek megmutattam, hogy miért."

Ők egyest adtak volna? Pedig még bele sem írtad azt az ámokfutást, amit az alábbi posztban rendeztél: homar.blog.hu/2010/11/16/a_kovetkezo_mondatban_cafolja_sajat_reklamjat_a_photo_hall

:)

igi1 2012.10.22. 19:27:06

@hagyma: pedig feketében voltam, szépen kiöltöztem. Ügyesen válaszolgattam az előző két tanárnak, adatbázis, matek, majd gazdaságis (ő adta a diplomás jegyet), és a skontón, meg a rabatton buktam el nála. Aszonta, alap dolgok.

igi1 2012.10.22. 19:28:11

@Dr Jozef Vengloš: ne spammelj! :D Alapból nem kattintok itt nektek semmilyen linkre.

Manyecska 2012.10.22. 19:30:30

Jajjj meghalok a röhögéstől:D:D:DD:D:D..

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.22. 19:31:44

@igi1: mondom, hogy mellirigy
a nok mell es ruhairigyek
meg ekszer
ez van
en tuti otost kaptam volna nala

igi1 2012.10.22. 19:35:47

@hagyma: lefogadom, amúgy csak egy pasi kapott ötöst, de az már idősebb volt, és 12 év alatt fejezte be.

England win The Ashes! 2012.10.22. 19:38:47

@igi1: Kérlek! Akarod, hogy idézzek? Jó.

Előzmény: a PhotoHall szlogenje: Áfamentes hétvége. Alatta apró betűkkel: áfa ugyan van az árban, de adnak 20% kedvezményt, ami lényegében ugyanaz. Erre te:
"Ez ám a bomba üzlet, 20% kedvezmény, de kiírják a 25%-os parasztvakítást a népnek. Akkor 5% a tiszta haszon? :D "

Tovább is van, mondjam még? XD

England win The Ashes! 2012.10.22. 19:40:25

@igi1: És ilyenek állítják össze a költségvetést! Most már minden világos, mint Csernobilban.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.22. 19:44:23

@igi1: en is lefogadom
nagyon tudok a nokkel banni minden helyzetben
de foleg face to face
nemcsak hogy otost adott volna de valoszinu a dugas is

igi1 2012.10.22. 19:45:08

@Dr Jozef Vengloš: látod, ezé tart itt az ország.

Mer akkor Matolcsy hogy tudja kiszámolni, nekünk mennyit kell fizetni? Na, ugye.

Végül is, nem azt mondtam, hogy 1+1 az négy.

Amúgy meg, mintha a múltkor te tévedtél volna, amikor számolgattuk a kedvezményeket, és elismerted, hogy igazam van, csak én beleszámoltam azt, amit te nem.

igi1 2012.10.22. 19:46:24

@hagyma: a nők fiatalirigyek is, legfőképp. Mint Keresztes Ildikó, meg ez a Malek Andrea. Szerintem ez nálunk dominál, jobban, mint a mellirigység.

@Dr Jozef Vengloš: Egyébként elmélet volt, számolni nem kellett matekból. :D

England win The Ashes! 2012.10.22. 19:56:47

@igi1: Rémlik valami ilyen, elismerem. Ott viszont valami olyasmiről volt szó, hogy kétféle nézőpontból közelítettük meg a dolgokat (nem emlékszem, miért, talán a poszt sem volt egyértelmű), ezért jutottunk eltérő véleményre. Itt viszont egyféle nézőpont volt. Nade mindegy. Béke, woosah meg minden... X

vénszivar 2012.10.22. 19:57:18

@igi1: Ehhez mit szólsz ? Obama 52,6% - Romney 52,4%.

igi1 2012.10.22. 19:58:17

@vénszivar: nem kérdés, Obama nyer. Buzi ez a Romney, meg egy köcsög.

@Dr Jozef Vengloš: én is elismerem, akkor és ott hibásan számoltam, de a végén felvilágosítottak.

vénszivar 2012.10.22. 19:59:29

@ColT: írtam neked a pinás oldalra

igi1 2012.10.22. 20:00:20

Amúgy megnyugtatlak, odáig terjed a tudásom, hogy kiszámoljam a fizetésem, meg odáig is, hogy mennyi lóvét kell lenyúljak hagymától.

Amúgy náluk nagy buli lehet, már most készülnek Halloween-re.

vénszivar 2012.10.22. 20:01:41

@igi1: 0,2 %-ék, az kevés. A + 5%, az meg kicsit sokk :):D

vénszivar 2012.10.22. 20:04:07

@ColT: Most vagy a cinege tojás v. a strucc tojás... Ja, ha neked mindegy, akkor nem szóltam, azt is halkan ! Nekem a kacsa v.lúd tojás.

igi1 2012.10.22. 20:05:02

@vénszivar: de az fontoSCH kérdés, hogy plusz, vagy mínusz. Obamából nem lehet kivonni Romney-t. :DDD

vénszivar 2012.10.22. 20:06:49

@igi1: :):D Nyisd ki szemed, csukd be szád.:)

Mylady 2012.10.22. 20:18:44

@batgirl: Én fönt voltam normafánál, tök szép idő volt. Viszont Libegővel akartam lejönni, de lezárták a pénztárt, míg sorban álltam. Hogy dögölnének meg! Gyalogolhattam vissza a buszhoz :(

Rosszindulatú Vászka 2012.10.22. 20:22:19

@Mylady: örüjj neki, ha nyitva a pénztár, akkor is dorekt nem ad jegyet a banya :)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.22. 20:24:43

@igi1: Nem lehet, hogy csak simán gyenge tanuló vagy? Mással is megesik.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.22. 20:28:37

hársfatea, kakkufűtea, antibogyó, meleg zokni és éppen azon gondolkozom, mihez lehetne kezdeni három köbméter taknyos zsebkendővel.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.22. 20:28:43

@batgirl: Kirándultunk, sztrapacskáztunk...

Mylady 2012.10.22. 20:33:07

@Giraffa Camelopardalis Phd.: Nem jó szerekhez folyamodtál! A megoldás: egy foghagymagerezd alaposan mézbe tunkolva. Óránként.

igi1 2012.10.22. 20:34:10

@atpijkamo: lehet. Ezért is nektek adok igazat, rátok hagyom.

Máma olyanok vagytok velem, na. Pedig nem is értem.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.22. 20:35:41

@Rosszindulatú Vászka: "@Egér a Marsról: ... de akkor még Opelje volt"

Ezt bebuktad, sose volt Opelem.

Ha lett volna, most is lenne, mert az Opel sose kop el.

Mylady 2012.10.22. 20:35:57

@Rosszindulatú Vászka: Néhány éve egy hasonlóan kellemes november végi hétvégén simán adtak még 5-kor is jegyet. Akkor azt mondták, senkit nem hagynak fent a hegyen, addig jár a libegő, amíg van rá igény. Már sötétben jöttünk le. Hihetetlen volt a töksötétben libegni a semmi felett, meg persze a város látványa felülről.
Most viszont egy tök bunkó pasas 16:30-kor lezárta az egészet. Tényleg bunkó volt.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.22. 20:37:30

@igi1: Na, mivel vidíthatlak fel, kedves?

igi1 2012.10.22. 20:39:28

@atpijkamo: most már semmivel. Megyek is dolgozni. Amúgy meg már nem vagyok tanuló, van diplomám. :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.22. 20:39:42

@Mylady: óó, mindenki olyasmit ajánl nátha ellen, amitől rosszul vagyok. a mézes fokhagyma még a forralt bornál is borzalmasabb :(:( azért kipróbálom majd ezt is.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.22. 20:43:14

@Mylady: azért annyira nem lehetett megterhelő lefelé sétálni.
@atpijkamo: én is kedvelem az opelem:)
végül is merre voltatok?
@Giraffa Camelopardalis Phd.: esetleg belehetne dobni a szemetesbe. ez csak egy javaslat. VAgy: nekem volt egy kutyám, aki ölni tudott volna a taknyos papír zsebkendőkért..imádta! Esteleg kínáld fel a négylábúnak vacsorára:))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.22. 20:44:35

@igi1: ah nem Mary is tokeletesen erzi magat a boreben
tudod, mar elenekeltek, " minden kornak megvanamagaszepsege"
80 folott aZert mar sok szepseg nem lehet...
max a nyugalom

mit tudsz Te Romneyrol?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.22. 20:45:42

@Giraffa Camelopardalis Phd.: ház izé, nekem a szex mindig jót tett, amikor náthás voltam:))

igi1 2012.10.22. 20:46:14

@hagyma: annyira rühellem, mint az adobe-t. Na meg az elég nekem, hogy Obamánál köcsögebb. Nálam ez a viszonyítási alap. Arra szavazok, aki kevésbé köcsög.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.22. 20:46:44

@Mylady: egy fej fokhagyma + forralt bor es ha az ember ezekutan hajlando,, akkor parosizzadas

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.22. 20:48:17

@igi1: hat itt halistennek senkire nem fox, de nem hiszem, hogy nagyon ismerned
amugy ma este 9-kor lesz az utolso debate
gondolom otthon nem adjak....

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.22. 20:48:49

@batgirl: jót tesz, csak éppen percenként megállni harákolni meg orrot fújni az a kevésbé izgató kategória...:) vagy van olyan aberráció, hogy takonyfétis???

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.22. 20:49:34

en meg nem szavazhatok, de Mary Romneyra fog
hathatos tamogatasommal
@batgirl: naugye eztet mondtam

Mylady 2012.10.22. 20:49:54

@Giraffa Camelopardalis Phd.: Izé... még én sem próbáltam soha :) de nagyon sokan esküsznek rá :)

@batgirl: Nem, nem volt megerőltető. Csak már rákészültem lelkileg a libegésre :) és rosszul esett.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.22. 20:50:57

@batgirl: Dunakanyar fölött, valami szentgyurcsány fogadó, vagy mi. Meg mindenféle kirándulóhelyek a környéken. A kisvasútból csak a töltés van meg, úgyhogy van hova fejlődni.

igi1 2012.10.22. 20:51:49

@hagyma: nem is érdekel, honnan szalajtották ezt a Romneyt, de Obama elleni kiállást is alig akarta bevállalni. Vót ugye a másik jelölt, de ő visszalépett, mer kicsinálták azt is.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.22. 20:52:16

@igi1: "Megyek is dolgozni."

Aki föltalálta a munkát, a többiek miért nem verték agyon?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.22. 20:52:22

@Egér a Marsról: Hehe, a csaj mondjuk lehetne szebb, de érteni ;)
Pocak helyett megfelelne :D

@Giraffa Camelopardalis Phd.: Gyújtsd fel, és meleg lesz

@batgirl: Jó hozzáállás

@hagyma: +pálesz

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.22. 20:53:08

@Giraffa Camelopardalis Phd.: abban a szituban, érdekes módon nem jön elő a köhögés, az orr folyás, stb. Van ennek egy tudományos magyarázatai, kb, hogy az erek ilyenkor kitágulnak és a stb..stb..
Kényszer szex nem jó, csak akkor hatásos, hogy bepörgesz:)

vénszivar 2012.10.22. 20:54:34

@atpijkamo: feri neje vót a fogadósné ? úgy hallottam nagyon tud főzni a lelkem.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.22. 20:55:58

@vénszivar: Hát a sztrapacska szo-szo. Felismerhető volt, finom, de Szlovákiában akárhol jobbat kapok.

igi1 2012.10.22. 20:56:58

@atpijkamo: az öreg politikusok meg mindegyike pedofil, mint Romney. Miért?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.22. 20:56:58

@Giraffa Camelopardalis Phd.: "van olyan aberráció, hogy takonyfétis???"

Nyál, hányás van. Gondolom akkor takonyra is.

hu.wikipedia.org/wiki/Szexu%C3%A1lis_fetisizmus

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.22. 20:57:22

@batgirl: akkor énrám nem hat a tudományos magyarázat, mer előjön pontúgy. már nagyon unom a taknyadzást. sniff.

@atpijkamo: valaki agyonverni sem könnyű munka. mármint alaposan és szakszerűen :)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.22. 20:57:54

@igi1: miért lenne pedofil???nem értelek

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.22. 20:58:46

@igi1: na ebbol egy szot sem ertek
a debate az nem olyan, hogy nem allok ki:)
ez fejlettebb orszag
@ColT: a nok nem paleszirigyek...
ezt mar en sem hiszem el
@batgirl: igy ahogy peneled
elotte utana igen, de aktus kozben mindenki OK
nem kohog nem krakog

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.22. 20:59:50

@Giraffa Camelopardalis Phd.: Fú, sajnos nagyon könnyű. Lásd kalapácsos gyilkos.

Mylady 2012.10.22. 21:00:08

@batgirl: Mert ő azt mondta. Most mit nem értesz ezen???

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.22. 21:00:09

@ColT: ja Te mar masra irtad
hat a paleszt mar nem vallanam be 2 liter forraltbor melle....

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.22. 21:00:47

@hagyma: én nem tudni arabusul, te irni magyar, én olvasni akkor és örülni mindketten

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.22. 21:01:13

@igi1: Romney pedofil?
vigyazz azert arra mit beszelsz

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.22. 21:01:48

@Mylady: bocsika, igazságod van

@ColT: vakbelesekre természetesen nem vonatkozik:)))

igi1 2012.10.22. 21:02:19

@hagyma: majd hamarosan ki fog derülni. Én szóltam.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.22. 21:02:22

@batgirl: hat ha mi ketten egyutt orulnenk annak Mary nem orulne:)
meg batman se

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.22. 21:03:56

@igi1: ja, hogy teged hagott meg 6 eves korodban?
akkor gyere ki el is dontotted az elnokvalasztast

mondhatnank igi megvalasztotta az amerikai elnokot ma este

England win The Ashes! 2012.10.22. 21:04:53

@igi1: Már persze ha szavazhatnál, ugye? Mármint a szesában.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.22. 21:05:24

sajnos amugy Obamanak van nagyobb sansza ez teny
de remenykedunk
na nem mintha sok minden valtozna barki nyer

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.22. 21:06:38

@batgirl: hat lehet
en sem vagyok mindig csucsformaban

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.22. 21:06:59

@hagyma: mit össze kutatott a CIA, hogyan buktassák meg Romneyt, de semmi komoly terhelőt nem találtak ellene. Basszus,azért, mert q-va rossz helyen keresgéltek, és elfelejtették igazságos kolleginát megkérdezni! Majd bánhatják, meg baszhatják , a hüje barmok.

igi1 2012.10.22. 21:11:27

@batgirl: láthatod, na.

De mindenkinek van titkolnivalója, neked is.

Ha én azt mondom, köcsög Romney ne nyerjen, akkor csakazéris tutira nyerni fog. :(

Akkor megérdemlik az amcsik.

Mylady 2012.10.22. 21:15:45

@batgirl: Szólni kéne a CIA-nak. Lehet, hogy a hármas szakdolgozatban is benne van Romney keze? Szerintem kezdeményezzük, hogy bírálják felül!!!

England win The Ashes! 2012.10.22. 21:16:25

@batgirl: Miért, Igóca a pincében a befőttek meg a krumpli mellett titkos Romney-ellenes dokumentumokat is őriz?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.22. 21:16:33

néha elgondolkodom, hoyg normális vagy e

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.22. 21:19:12

@batgirl: Szexelni sokféleképp lehet, csak lenne kivel ;)

@hagyma: Hát két liter mellé meg már mindegy

@Mylady: Simán csak elő kell kerestetni a szakdogáját, hétha a SP másolta neki is.

@Dr Jozef Vengloš: Ő írja

igi1 2012.10.22. 21:19:21

Szerintem nem.

Romney is csak úgy pofázik, hogy kigolyózott mindenki mást. Pedig még Sarah Palin is esélyes vót, meg volt még valami szexista pali is, valami Perry, meg harmadiknak, aki nem tudott eléggé vitatkozni.

A kampányokra meg balkézről szerzett lóvét Romney is, na meg ki tudja, honnan kalapozott össze pár milliárdot.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.22. 21:19:47

@Dr Jozef Vengloš: csak azt nem tudom, hogy honnan tudja, hogy pedofil?????
micsoda összeköttetései lehetnek ennek a csajnak!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.22. 21:20:15

@batgirl: mar a telefonon volt a kezem, hogy hivom az FBI-t, de kenenek igi bizonyitekai

igi1 2012.10.22. 21:20:49

Legalább pdf-be bemutathatná Romney is, hogy lehet milliárdokat összekalapozni innen-onnan. Hogy ti is tanuljatok tőle.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.22. 21:22:11

@hagyma:
rájöttem ! IGi a sötét lovag! izé lovagina

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.22. 21:23:59

@ColT: hol az asszony???????Tudomásom szerint te asszonyos vagy!!

vénszivar 2012.10.22. 21:25:02

@batgirl: @Mylady: A CIA a USÁn kívüli ügyekkel foglalkozik.
A belügyi dolgok az FBI feladata.

igi1 2012.10.22. 21:26:54

@vénszivar: látod, a tájékozatlanok cikiznek állandóan engem is. Pedig ők se okosabbak mán nálam.

England win The Ashes! 2012.10.22. 21:27:26

@igi1: Nem tudom, tudod-e, de az amerikai választások egyik ismérve az, hogy előbb a pártok* több jelöltje csap össze, majd a legesélyesebb, legtöbb támogatót maga mögött tudó méreti meg magát élesben.

* értelemszerűen ha a hivatalban levő elnök újra indul, akkor a pártja nem tart előválasztásokat. Mint most a demokraták. Nyolc élve a republikánusok. Négy éve mindkettő tartott, mert Bush jr nem indul(hatot)t többször.

England win The Ashes! 2012.10.22. 21:29:39

@vénszivar: De Iginha szakdogája nekik külügy. :)

igi1 2012.10.22. 21:29:44

@batgirl: honnan tudja? :D

@Dr Jozef Vengloš: mindegyikről előástak terhelő dolgot, még Sarah Palint is kicsinálták, akkor Romney miért maradt ki.

Nem akadt ennél jobb jelölt?

igi1 2012.10.22. 21:30:54

@Dr Jozef Vengloš: Hillaryt bírom, az ördög női megtestesítője, maga a gonosz. Na, de legalább bevállalja.

igi1 2012.10.22. 21:32:56

@batgirl: mást akartál beégetni, oszt saját magadat sikerült. van az úgy.

Nálam Hillary volt Obama ellen is a nyerő. De külügyminiszterként nincs a toppon.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.22. 21:34:19

@igi1: tudod ez előfordul, de kezdem belátni, hoyg téged nem tudlak felül múlni. Leborulok nagyságod előtt

England win The Ashes! 2012.10.22. 21:36:16

@igi1: "mást akartál beégetni, oszt saját magadat sikerült. van az úgy."

Ez lehetne a mottód. :)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.22. 21:38:42

@igi1: szivecske maradj még, tanulni szeretnék tőled

igi1 2012.10.22. 21:38:49

@Dr Jozef Vengloš: én is terelnék a helyedbe. Menjél számolni, meg kiírni a 2011-es dolgokat.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.22. 21:41:05

Azt hiszem mégis elmegyek aludni

vénszivar 2012.10.22. 21:43:11

Rólam tudhatjátok, hogy nagyon békatűrő ember vagyok, de ez már nekem sokk. csá.

England win The Ashes! 2012.10.22. 21:43:19

@igi1: Én? Max. olyan barikákat, mint tenmagad. :)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.22. 21:43:34

a kutyák horkolnak...öt perce még itt sunnyogtak, most meg horkolnak

vénszivar 2012.10.22. 21:44:46

@batgirl: Vendéged lesz. Valaki elaltatta őket !?!:)

England win The Ashes! 2012.10.22. 21:48:48

@vénszivar: A békatűrésről jut eszembe: annó analízisen (Igisszeusz, most ne figyelj, nem értenéd) magyarázta a tanár, hogy "szumma ak az ákák összege, szumma bk a békák összege." Itt megállt, majd mondott valami ilyesmit: "tiszta biólógia előadás".

vénszivar 2012.10.22. 21:50:48

@batgirl: NEM ! Adtál egy infót, én meg kérdeztem.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.22. 21:51:33

@Dr Jozef Vengloš: ne mondj ilyet, hoyg nem értené!!! Tessék önkritikát gyakorolni, és beállni a sarokba!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.22. 21:52:14

@batgirl: Az, csak ő otthon, vagy melóban, ami egyik sem ugyanazon a helyen van, ahol én lakom :)

"a kutyák horkolnak...öt perce még itt sunnyogtak, most meg horkolnak "
Ki fognak rabolni

igi1 2012.10.22. 21:53:18

@Dr Jozef Vengloš: a kérdés nálad a válasz a kérdésedre.

2011 februári hsz-t is kimásolhatsz. Tudod, CTRL + C

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.22. 21:55:00

@vénszivar: Azért! Ha holnap nem jövök, elvágták a torkom, és kipakolták a házamat, elvitték a kocsimat (OPEL), és a kutyáim alszanak

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.22. 21:56:59

@ColT: A frász hozzátok rám. megyek felkeltem őket

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.22. 21:57:32

@batgirl: Ha a kutyák aészanak, akkor te ne.
Kellő időben le tudod hisztizni a betörőt! :)
Ez minden nő szuperképessége

Ne keltsd már fel szegényeket...! :D

vénszivar 2012.10.22. 21:59:28

@Dr Jozef Vengloš: = :)
Nekem az elektró tanárom szóhasználata volt, hogy "ez a piros vezeték + a kék vezeték vagy ez a barna..."persze mind ezt fehér krétával s mondta, hogy "jobb vagyok, mint Picasso". A te tanárodé, azért jobb.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.22. 22:00:18

@ColT: késő:)felkeltettem, igaz simogatással, de észnél vannak:))

Anomalocaris (törölt) 2012.10.22. 22:02:09

Visszajött a netem, remélem örültök.

vénszivar 2012.10.22. 22:02:17

@batgirl: Megadod a címedet ESKÜSZÖM ! ,HOGY AZONNAL ELINDULOK s őrködöm helyettük IS. NA !

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.22. 22:04:52

@vénszivar: hogyne! aztán anyósod elás engem a disznóól alá!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.22. 22:05:03

@batgirl: :)
Milyen kutyusok?

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: Nem :D

@vénszivar: Mi feltaláltuk az egyen- és váltóáram mellé a görbe, a piros, a kék, és az ökörhugyozás áramot

igi1 2012.10.22. 22:07:03

@ColT: oszt a kóboráramot már én találtam fel. :D

vénszivar 2012.10.22. 22:09:47

@batgirl: :D na, de addig is eltelne vagy 1-2 nap. Viszont HA tetszenél neki, akkor lehet, hogy megkegyelmezne mindkettőnknek. :D

England win The Ashes! 2012.10.22. 22:10:17

@batgirl: Meztelenül megkorbácsoltatom magam a főtéren.

igi1 2012.10.22. 22:11:11

@vénszivar: de csak az ő állítása szerint. Adjunk neki igazat.

@Dr Jozef Vengloš: közbe megtaláltad a 2008-as kezdő hszm-et is, remélem. Mer addig nem tudsz.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.22. 22:11:37

@ColT: az öregebb egy középtermetű jámborság, remekül mászik kerítést, és imádja a macskákat.
A fiatal, valami harcikutya beütés, nem kedveli a macskákat, kerítést sem mászik, viszont nagyon okos. Igaz, hogy határozott elképzelései vannak a dolgokról. Sokszor kell emlékeztetnem, hoyg én vagyok a falkavezér. Hajlamos feledni, vagy figyelmen kívül hagyni. Imádom őket.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.22. 22:12:50

@Dr Jozef Vengloš: mikor? mert akkor máris indulok, ki nem hagynám!!

vénszivar 2012.10.22. 22:13:10

@Dr Jozef Vengloš: Oda is szívesen elmennék. Melyik is az a főtér ?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.22. 22:14:20

@vénszivar: fura viszony lehet az anyósod és te közted, múltkor mintha valami gyűrűvásárláshoz készülődtél

vénszivar 2012.10.22. 22:15:39

@batgirl: nem írtad a nemüket. Te, mint nőstény falkavezér ? Porszem van a gépezetbe.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.22. 22:17:11

@vénszivar: mind a kettő szuka:) És igen, én vagyok a falkavezér.

vénszivar 2012.10.22. 22:18:41

@batgirl: Egy anyós csak anyós, pláne ha félig meddig "csak" volt anyós !
Illene menyecskét hozni a házhoz. Erről ennyit s nem többet !

vénszivar 2012.10.22. 22:20:36

@batgirl: jó, szukáknál még elmegy

England win The Ashes! 2012.10.22. 22:20:38

@igi1: ja. Meg az a kábé száz másik hallgató, aki bent ült az előadáson. :) Száz. Az már háromjegyű szám, de talán ismered: 100. :)

Anomalocaris (törölt) 2012.10.22. 22:20:46

Miért kapok Én "Kupon nőknek" című emailt?

igi1 2012.10.22. 22:22:38

@Dr Jozef Vengloš: ja, a hallgatók szerint a tanárnak mindig igazad van. Úgyhogy az ő véleményük itt nem releváns. :) Csak 100? Kevés, kevés....

Anomalocaris (törölt) 2012.10.22. 22:23:13

@igi1: Az nem segít, meg elég gyanús, hogy minden nap ugyanabban az időben, este 8-9 tájékán száll el. Lehetne ebből homárposzt is, úgy látom úgyis kifogytak a sztorikból.

England win The Ashes! 2012.10.22. 22:23:31

@vénszivar: Több, mint ezer éve ott már történt egy híres meztelenkedős jelenet.

Jó. Találjátok ki, melyik városról van szó, ez az esti feladvány. A híres "meztelenkedőre" van egy apró utalás egy 1979-es híres Queen-slágerben. Ha megvan a sláger, megvan a név. Ha megvan a név, akkor rövid gúgl után megvan a város. Hajrá! :)

England win The Ashes! 2012.10.22. 22:24:44

@igi1: Persze, hogy kevés. Mi zsenik nem vagyunk sokan. :D

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: tényleg.

igi1 2012.10.22. 22:27:08

@Dr Jozef Vengloš: na, ez igaz. Én se tartozok közétek, mint tudjuk.

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: Hm... Akkor valaki túlterheli a hálózatod, vagy lopja a neted. Netán egy energiavámpír, ami kiakasztja a modemed pont ugyanakkor.

Tényleg egy bermunda háromszögbe lehetsz bizonyos időközönként, minden nap. Javaslom, helyezd át a modemed, mert bizonyos helyeken a telefonvonal is szar. Nem mindegy, a lakás melyik pontjára helyezed a készülékeidet.

vénszivar 2012.10.22. 22:28:26

@Dr Jozef Vengloš: Basszus Anglia, de a várost még nem vágom. No oda talán (London)dec.21 v. 22-én megyek talán.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.22. 22:30:12

@igi1: Nem, azt az Omega énekese :D

@batgirl: :):):):):)
A macskák imádata, szereti széttépni? ;)

Na jó éjt mindenkinek!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.22. 22:33:13

@ColT: dehogy is! Velük szokott aludni, sőt! amikor neki is kölykei voltak, és a macskának is, akkor az egyik kölyök szopott nála!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.22. 22:34:23

na, tényleg jó éjt mindenkinek.

igi1 2012.10.22. 22:34:52

@Dr Jozef Vengloš: aszittem, máma megy neked a múltból való visszakeresgélés. Ne fárasszál már minket ezzel.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.10.22. 22:52:11

...úgy tűnik, remek ütemben érkeztem.:-/

Mylady 2012.10.22. 22:53:55

@agresszív kismalac: El kell ismernem, sokat fejlődött a németed, bár ragozni nem tudsz :p

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.10.22. 22:54:46

Ja, hogy mindenki Pirx kapitány kalandjait nézi!?
Szaladok én is.

Rosszindulatú Vászka 2012.10.23. 00:13:09

A hatásmechanizmus meg sehol. Sztem minket átvertek.

Mylady 2012.10.23. 00:37:50

@agresszív kismalac: Ez nem választás kérdése!!!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.23. 08:35:15

A királyi tv-n ma 23,45-kor Egri csillagok.

EZek normálisak??????????????????????????

England win The Ashes! 2012.10.23. 09:10:12

Pálinkás Józsefet! Akarom mondani jó reggelt! Mentek az "Ígyfasza" tüntetésre?

England win The Ashes! 2012.10.23. 09:12:32

@agresszív kismalac: Hülye! XD

A Bicycle Race '78-as, nem?

Másrészt nem a címben van az utalás, hanem a szövegben, egy helyen.

Továbbá említettem a meztelenkedést. Egy meztelen bicikliben mi a pláne? Nem beszélve, hogy több, mint ezer éves a történet, akkor még nem volt bringa, nem? :D

England win The Ashes! 2012.10.23. 09:14:43

@igi1: Nem neked szólt. (Na jó, ez vicc volt, ha gondolod, te is megpróbálhatod megfejteni.)
Továbbá hogy fárasztanálak téged? Az izomlázhoz izom is kell. :)

England win The Ashes! 2012.10.23. 09:17:00

@igi1: A 2008-2009-es kommentjeid nem olyan poénosak, mivel azok túlnyomó többsége nem a te gondolataidat tükrözi.

England win The Ashes! 2012.10.23. 09:23:22

@Dr Jozef Vengloš: Kis korrekció: a Queen-szám '78-ban készült, de '79-ben jött ki kislemezen. :)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.23. 09:23:28

@Dr Jozef Vengloš: na most már szabad a gazda!! rengeteget törtem a fejemet, hoyg az angliai történelemben hol volt meztelenkedés, de nem jöttem rá. Pedig tudok egy-két dolgot. Hacsak nem valami kivégzésre gondolsz, talán kerékbetörésnél, vagy felnégyelésnél, esetleg meztelen voltak a delikvensek. És ha ezt a gondolat sort folytatom, talán Wallace-ra tippelnék, de ettől még nem tudom meg hol vagy.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.10.23. 09:25:38

@Dr Jozef Vengloš: Szerinted rajtad kívül ki vágja a Queen '79-es dalszövegeit angolul? Talán fáradj át a leiterjakabra.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.23. 09:31:30

korrigálok, Wallace nem jöhet szóba

England win The Ashes! 2012.10.23. 09:31:44

@agresszív kismalac: A leiterjakab jelentős része faszság. Kockák háborognak azon, hogy "basszus, magyarul azt mondja a szinkron, hogy két kiló krumplit kérek, angolul viszont négy font paradicsomot mondott".

Másrészt nem kell vágnod a szöveget, beírod a gúglba a címet, mellé a "lyrics" szócskát és tadamm!

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.10.23. 09:35:47

@Dr Jozef Vengloš: A Wikipedia szerint '79-ben csupán egy koncertlemezt (Live Killers) jelentetett meg az együttes.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.23. 09:40:37

@Dr Jozef Vengloš: feladom, majd igazságosztó kollegina megmondja.

Tindi 2012.10.23. 09:47:41

Szeretném én is elküldeni a történetemet (Vodafone), az "írjon a homárnak" beállítások miatt nem tudom használni. Van egy email cím ahová elküldhetem hogy megjelenjen és kapjam a hideget- meleget, esetleg segítséget?
köszönöm,
Tündi

England win The Ashes! 2012.10.23. 09:48:39

@agresszív kismalac: :)

Másik kedvenc (ez a port.hu-n is előjön): "a szinkron marhaság, én minden filmet eredetiben nézek, legyen az Bergman-, Kuroszava- vagy Tengiz Abuladze-alkotás".

England win The Ashes! 2012.10.23. 09:50:14

@Tindi: Ott fent van a link, hogy "írjon a Homárnak",

Amúgy ha jól látom, homarbox1@gmail.com

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.23. 09:50:29

@batgirl: :):):):):)

Egri csillagok : miután az egész ország látta már huszonötször, és minden ünnepen lenyomják...

@Dr Jozef Vengloš: Azért én akárhányszor benéztem oda, általában orbitális baromságokat lehet olvasni. És igazából nem is tudok jól angolul.

England win The Ashes! 2012.10.23. 09:51:36

@agresszív kismalac: Gratulálok. Nyereményed egy tábla csoki, amit ma reggel kilenckor vehetsz át személyesen a hölgy szobra előtt. :)

Tindi 2012.10.23. 09:52:17

Köszönöm a gyors válaszokat! El is küldtem. Utánam a vízözön.
Tündi

na igen 2012.10.23. 09:54:04

Az mekkora meglepetés lesz majd szerencsétlen sorsú posztolónknak, amikor megtudja, hogy vissza is kell fizetni a hitelt.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.10.23. 09:54:40

A hét műtárgya: Egér lófasszal (kisplasztika)
Mars Béla alkotása

na igen 2012.10.23. 09:56:38

@Dr Jozef Vengloš: Igen, ott a szőrtarisznyás bölcsészek vergődnek csak. Egyikük (maga a bloggazda jakab) egyszer nem értette, hogy az I/O egység az nem egy kapcsoló. :)

England win The Ashes! 2012.10.23. 09:58:18

@ColT: van, igen. Csak sokszor eltekintenek attól, hogy egy szinkronnak rá kell férnie a színész szájmozgására. Külön bonyodalom, ha a színész szélesen artikulál.

Ezt ismered?

www.youtube.com/watch?v=Z-2yMBrWnds

Magyarul a "muskatnuss" helyett mustármagot mondatnak vele, mert a szerecsendió frankón hülyén jönne ki a szájmozgásra.

Na legtöbbször ezt nem veszik ott figyelembe, csak fortyognak.

(Hozzáteszem, rég jártam arra, lehet, hogy mostanában más a módi arrafelé is.)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.23. 10:04:43

@Dr Jozef Vengloš: Őszintén szólva, elég sokszor van olyan, hogy még így sem megy rá.
Másrészt azon még embert nem láttam kiakadni, hogy nem jött ki szájra a szöveg, de azon már nem keveset, hogy baromságot írtak.
Ugyanis ha hülyeségeket fordítanak bele, akkor a film értelmére is hatással lehet.
(Jó, tudom, manapság amilyen filmek készülnek, hát úgysincs értelmük, csak látványuk, azoknak mindegy.)

Kb. mint a volt munkahelyemen, a félrefordítás, ahol a vészkijáratokra "Brake the seal and open the door" volt írva.

England win The Ashes! 2012.10.23. 10:06:35

@Spontán szimmetriasertés: :)))

Más: a napokban a jútyúbon keresgettem jeleneteket a Brian életéből, és azt vettem észre, hogy a "prófétás" jelenetnél van két hiba:

magyar: "aztán EGÉSZ Babilon FELÜLEMELKEDIK..."

angol: "and the WHORE of Babylon shall RIDE forth"

Magyarán whore helyett whole-t, ride helyett rise-t értett a fordító.
Na és? Nekem a magyar szöveg is frankón humoros.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.23. 10:08:57

@ColT: én szeretem. Baj? és nem láttam 25-ször. esetleg kétszer-háromszor, de az rég volt. Azért mondj nekem olyan valakit aki 23,45-kor még fenn van, és egri csillagokat néz. Boritékolom, hogy nagyon kevés emberke. Akkor meg mi a csudának teszik be a műsorba?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.23. 10:11:47

@batgirl: Én is szeretem :) De minden nemzeti ünnepen lenyomják, meg azt a másik 3-4 filmet, amit minden nemzeti ünnepen lenyomnak.
Hogy miért teszik be? Gondolom tölteléknek, mert tudható, hogy 23.45-kor már mindenki alszik, vagy iszik.

England win The Ashes! 2012.10.23. 10:13:29

@ColT: Engem jobban idegesít, hogy sokszor irritáló hangokat hallok szinkron gyanánt. Régi szép idők, amikor még színészek szinkronizáltak. Meg Gerhard Pál volt a szinkronrendező.

England win The Ashes! 2012.10.23. 10:17:05

@ColT: Jól van, látom a port.hu-n, hogy azért a Bud Spencer-Terence Hill páros nem maradt ki. :D

Rosszindulatú Vászka 2012.10.23. 10:31:54

@Dr Jozef Vengloš: nekem a kedvencem mostanába valamejik CSI-be volt, hogy aszonnya "hekkler and kócs szögletes csövű pisztoj" meg "ötvenes kaliberű sivatagi sas".

@batgirl: ugyehogy ugye? Este 11 után már nyomják a rendes lihegős filmeket, a franc fog nézni ojan retrós vergődésest, amibe még jónő senincs.

gizdacsavo 2012.10.23. 10:38:07

Nem olvastam végig mind a 950 kommentet, ha valaki már írta ezeket, akkor elnézést.

A K&H folyamatairól:
- Valóban van náluk 24/48 órás előszűrésre lehetőség, de annak eredménye nem köti a bankot. Nem is kötheti, mivel hiányzik több olyan dolog, melyek pontos ismerete nélkül a bank nem is dönthet (ingatlan értékbecslés eredménye, végleges adásvételi, az adós munkáltatói ellenőrzése, stb.) Ez a kapott előminősítésen is rajta van, hogy nem minősül hivatalos ajánlat tételnek, stb. (Kevés olyan bank van az országban, ahol olyan előminősítést tudnak adni, ami köti is a bankot, így ezekkel vigyázni kell.)
- Szintén a K&H-ról beszélve, a fiókban eleve nem is adhatnak betonbiztos választ, tekintve, hogy már úgy szervezték a folyamatokat, hogy a tényleges, végleges minősítést a központjuk végzi. A banki dolgozók csak átveszik az anyagot, amit felpostáznak a központba, illetve ha megvan a döntés, szerződnek az ügyfelekkel. Még egy nyamvadt értékbecslést sem rendelnek, minden a központon keresztül megy. Akikkel az ügyfél beszélhet, tulajdonképpen sima postások.
- Az előző pont miatt a banki hitelügyintézőt, vagy akár a fiókvezetőt teljesen felesleges csesztetni. Az meg naív elgondolás, hogy majd a fiókvezető saját hatáskörben engedélyezi az 5 milliót, ha arra sincs hatásköre, hogy egy 30 ezer forintos értékbecslésről döntsön. Igen, van olyan bank, ahol még a fiókvezető dönthet saját hatáskörben 10-15 millió forintig hitelekről, de egyre kevesebb, és a K&H nagyon nem az a bank.
- A szövegből kiderül, hogy volt az ügyben egy külön hitelügyintéző, aki nem bankos, gondolom ő ajánlotta a K&H-t. Őt kellene elővenni, mert az ő felelőssége lenne, hogy ismerje az ajánlott bank folyamatait, és tudni, hogy az előminősítésük rohadtul nem jelent garanciát semmire, hanem csak egy előzetes tájékoztatás.
- Nem valószínű, hogy a korábbi előtörlesztés miatt nem adtak elég pénzt, tekintve, hogy ha ez lenne az ok, akkor egy forintot sem ajánlottak volna. Az igazolt jövedelmek bírtak el 4 millió forintot, amiket ugyan lehet láttak már az előminősítéskor, de valószínűleg volt olyan egyéb dolog, amit nem (meglévő egyéb hitel, folyószámla hitelkeret, hitelkártya, diákhitel, levonás jövedelemből, stb.).
- A cikk címe meg hülyeség, nyilván egy jövedelemre minden bank kevesebb hitelt ad, mint kettőre. :)

Végezetül: a magyar bankokat, meg úgy konkrétan a K&H-ban uralkodó jelenlegi állapotokat ismerve, az sem kizárt, hogy a K&H tényleg kicseszett az ügyféllel. Viszont a szép hosszú posztból nagyon kevés részlet derül ki, ami miatt meg a posztoló veri az asztalt, az pont hülyeség.

England win The Ashes! 2012.10.23. 10:43:13

@Rosszindulatú Vászka: pedig a sivatagi sas kaliberét a Blöff óta mindenki tudja.

Rosszindulatú Vászka 2012.10.23. 10:43:43

@gizdacsavo: ez már mind volt már, de azért kösz és elnézzük neked :)

2012.10.23. 10:44:21

@Dr Jozef Vengloš: Én akartam a 956-ot! :(
Azért grat!

Mylady 2012.10.23. 10:45:33

@Dr Jozef Vengloš: Ez nem igaz! Rengeteg érdekes dolog előjön, én nagyon sokat tanultam ott.
Pl azt is, hogy rengeteg a "hamis barát" és emiatt (is) folyton gyanakodni kell.
Elhiszem persze, hogy aki anyanyelvi szinten tud angolul, annak nem számít, de aki "könyvből tanulta" (mint én), az sok hasznos infot talál ott.

2012.10.23. 10:51:25

@batgirl: na most már szabad a gazda!! rengeteget törtem a fejemet, hoyg az angliai történelemben hol volt meztelenkedés, de nem jöttem rá.

Talán amikor Harry herceg gatya nélkül biliárdozott. Bár ez nem hiszem hogy történelmi pillanatnak számít.

Rosszindulatú Vászka 2012.10.23. 10:52:04

@Dr Jozef Vengloš: ja az van ráírva, hogy nulla pont ötven és nem az, hogy replika.

England win The Ashes! 2012.10.23. 10:53:05

@Mylady: Úgy mondtam, hogy jelentős része. Másrészt rég jártam arra, azóta lehet, hogy előnyére változott.

Mylady 2012.10.23. 10:53:57

Nálunk lomtalanítás van. Király! Napokig tele lesz rosszarcú fazonokkal az utca :(
Előbb kivitt egy bácsi egy asztalt. Még vissza sem ért a kapuig, már ott vizsgálgatta két fickó. Otthagyták. Kb két perc múlva hallom, hogy kalapálnak veszettül. Két tökmásik fazon veri szét az asztalt. Aztán elmentek. Pár perc múlva valaki kivitt egy kanapét. Most ott ül három tökmásik fazon, sorban, mint a verebek. Semmi más nincs kint.
Nekem is ki kellene üríteni a pincét, de nem merem.

Rosszindulatú Vászka 2012.10.23. 10:56:01

@jobbfácán: a középkorba monnyuk a házasságtörőket meg egyéb erkölcsteleneket szoktak volt seggpucéron pellengérezni meg büntetni.

@Mylady: meg mostan tegnap asszem a Taxi 2-be is sok volt. Mint a 12 szelepes szuperverda, meg a melegedő kerekek. Tök ciki, és az a moziba is úgy volt, nem a tévések qrták el.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.23. 10:58:10

@Mylady: ugyan. adsz a rosszarcúaknak egy kávét meg egy öccázast, kezükbe nyomod a pincekulcsot és megkéred őket, hogy szépen pakoljanak ki belőle. egy óra múlva rend lesz.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.10.23. 11:05:23

Azért a Venczel Vera ott volt a szeren.:-)

Mylady 2012.10.23. 11:08:01

@Rosszindulatú Vászka: Tökmindegy, ki szúrta el. Meg az is, hogy filmben, könyvben, óriásplakáton vagy étlapon jelentkezik. Hiba. Ciki.

@Dr Jozef Vengloš: Jó, nyilván vannak benne kisebb, szőrszálhasogatásnak minősülő hibák is.
Viszont arra is jó, hogy tudja az ember, melyik könyvet/filmet nem szabad magyar nyelven nézni/olvasni.
Ott van pl a Jóbarátok. Kb minden részét láttam, a legtöbbet többször is, hiszen állandóan ismétlik. Sokszor voltam abban a helyzetben, hogy olyan dolgot mond egy szereplő, ami egyáltalán nem vicces és mégcsak oda sem illik. A háttérben meg megy a röhögés. Aztán a leiterjakabon tudtam meg, hogy tele van a sorozat értelemzavaró félrefordításokkal.
Sajnos annyira nem tudok angolul, hogy gond nélkül nézhessek ilyeneket eredetiben.

Rosszindulatú Vászka 2012.10.23. 11:09:08

@Giraffa Camelopardalis Phd.: az másik ünnep.

Most szomizunk, meg utájjuk Világot, mer megin becsaptak. Meg utájjuk a ruszkikat, mer ők tehetnek mindenről. És elegánsan elsunnyogjuk a történések kínosabb részeit, és csak simán a uccai polgár a hős, aki ecpec csőcselékkké vált és lámpavasra húzott másik járokleőt, emr ojan cipője volt, mint az ávósoknak, meg az a kiskorú, aki elhitte, hogy ő katonai potenciál is megölette magát az akkori világ legpotensebb reguláris hadseregével.

Ez a Nemzeti Depi és a négyévente újraírt történelmünk ünnepe.

Mylady 2012.10.23. 11:09:10

@Giraffa Camelopardalis Phd.: Aztán elviszik azt is, amit nem kéne...

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.10.23. 11:09:16

@Giraffa Camelopardalis Phd.:
Elfogyott a cucc?
Kérj a Manyecska fehéregértől!!!!4
Tegnap egész jó anyagot szerezhetett.
Ezt a Vászka is tanusíthassa.

Rosszindulatú Vászka 2012.10.23. 11:14:51

@Mylady: meg visszajönnek máskor is.

@agresszív kismalac: a pislogós picsogós sovánkák annyira nem jönnek be. Bezzeg a Csapd le csacsipa nagyot hasít, ott rendes harcinőstény.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.23. 11:16:57

@Mylady: elmondod nekik szépen, mi marad, mi megy. ja, a zsét csak a végén adod oda nekik, a kávét előtte. tuti recept, kipróbált :)

a friendzot meg angol felirattal köll nézni angol eredetiben.

@Rosszindulatú Vászka: ja. hát nekem csak aza bajom, hogy már megint mindent csak csoportosan lehet megélni/átélni, egyféleképpen, ugye magyar-ruszki-ávós-áldozat rosszak/jók, pedig egy francot.

@dr. phil. Sün‼ ツ: hümm. én már kifogytam az anyagokból, kéne valami új divat, ami hatékony és olcsó. a manyecsé nem köll, az ijesztőnek néz ki.

Rosszindulatú Vászka 2012.10.23. 11:19:38

@Giraffa Camelopardalis Phd.: mostanába megin így megy. Fles, de a klasszik kommer dialektika szerént: aki nincs velünk, az elelnünk. A legmókásabb, hogy a Vezér pont így képzelte el a dolgot, miszerint a tömeg megvezetését, igaz, az éccát a Generalisszimusz továbbfejlesztette egy kicsit, de úgy tünik mostanság is patentul műxik.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.10.23. 11:24:02

@Giraffa Camelopardalis Phd.:
Na ugye, tuttam, hogy innen fú a szél!
Szeggyél gombát!!!44!
Az olcsó, és ha megfelelőt találsz, elég ütős tud lenni.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.23. 11:28:46

@dr. phil. Sün‼ ツ: még van egy fél üveg vilmoschkörthephálinkám. a gombát igyexem elkerülni, ha lehet :)

@Rosszindulatú Vászka: ugyebár nincs új a nap alatt még mindég. ha szerencsénk van, nem is lesz később se.

England win The Ashes! 2012.10.23. 11:28:55

@Mylady: Jóbarátok? Egyszer meccset néznek a tévében (magát a meccset persze nem mutatják), aztán kérdi a csaj, hogy "kinek drukkoltok, a Zöld Partnak?" Ezen felsírtam kicsit. Ebben az a legnagyobb röhej, hogy a túlbuzgó fordító nem a csapat nevét, hanem magának a városnak (Green Bay) a nevét fordította le. Kábé mintha San Franciscót Szent Ferencnek nevezné.

Nomármost addig oké, hogy aki ezt elkövette, nem vágja az amcsi focit, nincs ezzel semmi baj. De nem érezte, hogy ez így eléggé gáz? Mivel nem mutatták a tévét, nyugodtan fordíthatta volna mondjuk Detroitnak. :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.23. 11:34:19

@dr. phil. Sün‼ ツ: te viccelsz velem :D házipáleszt már vagy 20 éve nem láttam közelrül, mióta jani bácsi kivágta a körtefáját a kertben. de esse rossz.

England win The Ashes! 2012.10.23. 11:36:15

@Giraffa Camelopardalis Phd.: Már fentebb említettem, hogy én a Kuroszava-filmeket is eredetiben nézem/hallgatom. :)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.10.23. 12:00:00

____________________________________________________56_évvel_ezelőtt,_56_október_23-án_dél_vót.__________________________________________________________________________________

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.10.23. 12:01:13

@Dr Jozef Vengloš:
Az haggyán!
Én úgy is csinálom!!!4!!!

@Giraffa Camelopardalis Phd.:
Hát a bóti, az csak fogmosásra jó.

Mylady 2012.10.23. 12:23:25

Mi van, mindenki tüntetni ment?

Rosszindulatú Vászka 2012.10.23. 12:40:11

@Mylady: jas, leltem egy tüntetős blogot. Nagyon kemény. Már lákjoltam a lámpavast meg a monnyonlét.

RUSZKIK HAZA!

Monnyuk a szürok hiányozni fog.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.23. 12:47:28

elégett az ebédem. sültkrumpli rántott sajt.
még jó hogy a chiliszószt nem kellett kisütnöm.

Rosszindulatú Vászka 2012.10.23. 13:14:41

Az 1001 komment hatásmehanizmusának kegyetlen meséi

Anomalocaris (törölt) 2012.10.23. 13:57:34

Azt tudják-e a millások, hogy a "Tajj al-Milla" azt jelenti, hogy "a hívők koronája", és a középkori muszlim urlakodók közkedvelt címe volt? Csak hogy fűszerezzem érdekességgel a mai napot is.

Anomalocaris (törölt) 2012.10.23. 14:05:06

@lazarjozsef75: Megártott az elgépelések percről percre! Bár eddig mindössze hármat találtam, de lesz ez estére több is.

Rosszindulatú Vászka 2012.10.23. 14:31:59

Az idő soha-soha meg nem áll,
Az órák róják szüntelen az útjukat,
S a pillanat úgy illan tovaszáll,
mint gyors folyón a hab, annyi csak
a pillanat.

Pittykapitány 2012.10.23. 14:36:15

Ez akkor most a hétvégi nemzeti ünnepi phoszt?
Menjetek tüntizni ne itt karakterhuszárkodjatok. Majd én, ha már dolgoznom kell. :)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.23. 14:59:25

Elaludtam a függőágyban, és álmomban azt éreztem, hogy fázok. Akkor azt mondtam, hogy" most azt fogom álmodni, hogy belemerülök egy medence forróvízbe, és nem fogok fázni" és így is tettem. Aztán már nem fáztam.
Nagyon profi vagyok...majd télen emlékeztetem magam, mire is vagyok képes.
hehehe

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.23. 15:05:21

@dr. phil. Sün‼ ツ: ez nagyon helyes gondolatmenet.

@batgirl: csak arra vigyázz, nehogy fordítva sikerüljön. márminthogy a forró vízben alszol el, aztán azt álmodod, hogy a függőágyban vagy.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.23. 15:09:01

@Giraffa Camelopardalis Phd.: no problem, akkor majd simán átúszok a túlvilágra. Majd ott megszáradok.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.23. 15:18:25

Hol tartunk?

@batgirl: Ha a Pokolba kerülsz, ott meleg van :D

@Rosszindulatú Vászka: +1

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.10.23. 15:24:32

@ColT:
Meg még ott vannak a haverok, buli, sör!!!44!!
Így ebben a sorrendben.

Rosszindulatú Vászka 2012.10.23. 15:26:22

@ColT: kéne valami jó kis fénykép, csak úg nézegetni. De nem lelek. Van valami jó tipped? De ojan nagyon jó, tudod.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.23. 15:27:24

@dr. phil. Sün‼ ツ: :D A Pokol mondjuk pont azért lehet szar, mert nincs sör... :D

@Rosszindulatú Vászka: Majd teszek fel ;) Meg ott a nickem mellett a link, lehet nézegetni ;) ~300 post gyűlt össze eddig :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.23. 15:29:05

@Rosszindulatú Vászka: Esetleg keress rá a gúglin arra, hogy "free porn" ;)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.23. 15:29:47

@dr. phil. Sün‼ ツ: az attól függ, hogy mennyire részeg :D

@Rosszindulatú Vászka: videjó is megfelelne esetleg?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.10.23. 15:33:36

@ColT:
Má hogyne vóna!
Viszont odafönn csak szenteltvíz van, meg ájtatosság.
Oda nem menek.

@Rosszindulatú Vászka:
Itt egy:
m.cdn.blog.hu/ne/nekrolog/image/kiszelt%C3%BCnde.jpeg

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.23. 15:50:51

@ColT: ugyan már. Nem kerülök a pokolra, jóember vagyok én kérem. És amúgy sem hiszek benne. A pokol itt van a földön. Ez nem az én agyamból jött, csak idéztem valakitől.

Manyecska 2012.10.23. 15:52:07

Ahhh, megfuttattam a kutyát, még valaki???:) bicikli mellett, természetesen:) most boldog egy darabig..rohattgyors dög, ilyen csíkba megy át ahogy fut, elhagyja a szőrét maga után:D:D!
Más..?

Manyecska 2012.10.23. 15:58:02

A pornóoldalak vírusosak szólnék!

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.10.23. 15:59:06

@Rosszindulatú Vászka: Hozzá kell olvasni Moldova Kádár-könyvét, öszeszorozni a kettőt, aztán gyököt vonni az eredményből, és mindjárt közelebb leszel az igazsághoz.

Manyecska 2012.10.23. 16:00:13

@batgirl: a pokol a többi ember egy bölcs mondás szerint!! Eskü van benne valami..

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.23. 16:05:52

@agresszív kismalac: én nem tudok gyököt vonni...

és este temetés lesz :(

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.23. 16:08:45

@batgirl: Sok minden erre mutat :D

@Manyecska: Akkor futtatni kell, és akkor nem szőröz össze mindent :D

@Rosszindulatú Vászka: Azért volt annak teteje, hogy akkor forradalom volt.
A legjo bbb példa a mostani qrmányoknak lenne, hogy mi történik, ha sokáig hülyének nézik a jónépet.

@Giraffa Camelopardalis Phd.: Akkor húzzad!!!

Anomalocaris (törölt) 2012.10.23. 16:11:18

Ugyanabban a bejegyzésben, háromszor egymás után "Balaván" :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.23. 16:12:05

@batgirl: a kis vaksikám, az ezüstszürke. tegnap még rohangászott és répát lopott :(

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.23. 16:13:28

@Giraffa Camelopardalis Phd.: akkor ez most kivégzés lesz?

(bocsi:)))

Sajnálom

igi1 2012.10.23. 16:17:14

@batgirl: pedig végső soron mindannyian bűnösök vagyunk.

Nem nagyon hittem addig ebben, míg nem láttam pár embert közvetlen közelről meghalni, magát a folyamatot.

Tudom, ti szerintetek is pokolra kerülök, tehát, ennél csak jobb lehet, ha mégse. Mindig a legrosszabbhoz kell viszonyítani.

Viszont a "jóképű" Luciferre kíváncsi lennék.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.10.23. 16:21:11

@Rosszindulatú Vászka: Venczel Vera? A Csapd le, csacsiba'?
Ööö...
Vagy ez beugratós kérdés, Vágó úr?

Manyecska 2012.10.23. 16:24:41

@Giraffa Camelopardalis Phd.: a pati?:(( sajnálom. @ColT: ha azt mondták "duplabundás" holnap viszem kozmetikushoz /gyantázás:P/..mint a szomszéd: öt sarokkal arrébb viszi az övét de ölbe és nagyon anyázva mert a kutya tudja az utat és húzatja magát úgy fosik a szépítkezéstől:P! én meg majd rollerral fogok menni na az lesz még jó:(( :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.23. 16:25:45

@ColT: egy ezüst dumbófülű patkány. kb így nézett ki kiskorában:

ratsforsale.org/wp-content/uploads/2011/09/dumbo-rats21.jpg

teljesen vak volt és denevérmódra lógott mindig, valamint jógamesteri címet is kaphatott volna.

igi1 2012.10.23. 16:26:07

@Manyecska: nem mindegyik. @batgirl: a földi lét, vagy élet, egy siralomház

Mégpedig azért, mert itt tengetjük az életünket, míg utána vagy a végső tökéletességbe, vagy a gyötrő, örökös halálba megyünk, a pokolba. A földi lét pedig szenvedés, mivel a lelkünk nem tud továbblépni az örök életbe.

hogy pontoSCH-ak legyünk.

Manyecska 2012.10.23. 16:26:10

Jajj basszus a gyerek, ottfelejtettem a barinőmnél majd rohanok kész őrültekháza :D..

Anomalocaris (törölt) 2012.10.23. 16:29:49

@igi1: Hát igen, nem irirgylem az embiket.

igi1 2012.10.23. 16:31:44

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: a biblia szerint, mi nők is utánatok jövünk. :D

Anomalocaris (törölt) 2012.10.23. 16:34:16

@igi1: A Biblia már rég nem érvényes.

England win The Ashes! 2012.10.23. 16:35:21

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: Igit én sem. Kemény munka lehet a Földet a vállán tartani, fújni a passzátszelet, négyszögesíteni a kört és meghatározni az élet értelmét. És a lista még korántsem teljes. :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.23. 16:35:51

@Dr Jozef Vengloš: sokkal jobb lett volna
kinek drukkoltok? a zold parti csomagoloknak?:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.23. 16:37:16

@Giraffa Camelopardalis Phd.: pedig tok egyszeru
acsuu
aji
uja
putu
kamikaza
vakarimadze
ezt a hat szavat kell megtanulni

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.10.23. 16:39:33

@igi1:
Először a Teremtő megteremtette Ádámot.
Majd a következő napon meggondolta magát, és továbbfejlesztette azt.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.23. 16:42:54

@hagyma: :) akkor jó. már aszittem valami bonyolult nyelvezet.

England win The Ashes! 2012.10.23. 16:48:31

@hagyma: Látom, a nyolcvanas években a Sógun ismétléseit is megnézted. :)

England win The Ashes! 2012.10.23. 16:49:36

@dr. phil. Sün‼ ツ: Eltávolította belőle a felesleges részeket, mint az oldalborda, majd újrahasznosította azt?

England win The Ashes! 2012.10.23. 16:52:14

@Giraffa Camelopardalis Phd.: Már a link karaktereiből is tudom, hogy mit rejt. :)))

igi1 2012.10.23. 16:57:30

@dr. phil. Sün‼ ツ: kérdem én, miért nem ismét férfit teremtett, másképpen, hogy az is gyereket szüljön? :D

@hagyma: előbb téged.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.23. 16:58:21

@igi1: És ezeket honnan tudod ily' pontosan? Én az ilyesmiről inkább úgy nyilatkozok, hogy fogalmunk nincs, mi van a halál után, meg az élet előtt...

Különben, maga a halál az ugyan elég szörnyű történés számunkra, de korántsem azt jelenti ez, hogy ami utána van, az is szörnyű.

@Giraffa Camelopardalis Phd.: Mi volt a neve? :)

@Manyecska: A legtöbb szőrös élőlény utálja, ha fésülik :D Pl. a macskánkkal kifejezetten harcolni kell, utána meg duzzog :D

England win The Ashes! 2012.10.23. 16:58:41

@Giraffa Camelopardalis Phd.: Azon mindig felröhögök, mikor odaadja neki a dobtáras Spagint.

igi1 2012.10.23. 16:58:59

Ha Isten az angyalokat, meg az embert, Ádámot a saját képére teremtette, akkor honnan szedte a nőt, meg úgy a női lényeket? Egyáltalán, minek a férfinek szaporodnia? Ha csak férfiak voltak eredetileg, akkor tényleg nehezen érthető, honnan származott az ötlet, hogy "nő", illetve másik nem.

Megannyi kérdés.

igi1 2012.10.23. 17:02:24

@ColT: helyesbítek, a földi élet egy siralomvölgy, de ez már tuti jó.

@Giraffa Camelopardalis Phd.: van a férfi, utána jönnek a föld állatai, a legvégén a haszontalan teremtmények, a gyerekek, majd a nők. :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.23. 17:02:30

@Dr Jozef Vengloš: én meg azon, mikor keresztet vet :D

@ColT: a waczak szálló félidióta pincére után manuel volt a neve, mert mindig pont olyan lüke pofát vágott, mintha éppen azt kérdezné: que??? ugye sose tudta hol van, mert nem látott. édes pofa volt.

England win The Ashes! 2012.10.23. 17:02:40

@igi1: "kérdem én, miért nem ismét férfit teremtett, másképpen, hogy az is gyereket szüljön? :D "

Azt teremtett. Csak nőnek nevezte el. Érted, előbb a "Professional" verziót, utána a "Home Edition"-t. :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.23. 17:04:34

@igi1: Ez már jobb.

@Giraffa Camelopardalis Phd.: Nem kell nekik látni, a szaglásuk kiváló :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.23. 17:06:44

@ColT: ez igaz, meg a bajuszkával tájékozódott, de azért néha mégis legurult a rámpán.

igi1 2012.10.23. 17:10:07

@Dr Jozef Vengloš: oké, de honnan vette az ötletet. Ugye, eredetileg az állatoknak is két fajtát adott, hímet, nőstényt. De végső soron, a férfi volt a kezdeti kiindulópont.

Magas ez nekem, mint a matek, meg a számolás.

De az elméletet azt mindig bemagolom. :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.23. 17:12:25

@igi1: húha. lehet, hogy egy jóképű paphoz kéne férjhez menned.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.23. 17:20:47

@igi1: Isten megteremtette a ferfit, nezegette, Ok jol nez ki ez az Adam, de ki a fasz fog mosogatni?
igy mar erted?
@Giraffa Camelopardalis Phd.: ha van traktorja

igi1 2012.10.23. 17:22:17

@Giraffa Camelopardalis Phd.: már megint, hogy a nőknek férj kell. :D Pedig a házasság is később vót. Ádám és Éva is csak élettársak voltak.

igi1 2012.10.23. 17:24:26

@batgirl: nekem van öt, tehát neki ne legyen. Elég, ha jön, oszt beleül.

Nekem GPS-es traktorom is van ám, önjárós.

@hagyma: na, hát így már kezdem kapisgálni.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.23. 17:24:43

@igi1: fújjj, nem mondod, hogy vadházasságban éltek??????????

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.23. 17:26:22

@batgirl: egy traktoros pappal vadhazassagban?
ez az igi tud elni

England win The Ashes! 2012.10.23. 17:26:55

"Ádám és Éva is csak élettársak voltak."

Nem. Csak akkor még egyszerűbb volt a ceremónia. Manapság megkérdezik mindkét felet, hogy "akarod-e feleségedül/férjedül...".

Akkoriban elég volt, ha a férfi akarta. Sőt, még lepapírozni sem kellett.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.23. 17:30:34

@Dr Jozef Vengloš: Isten lepapirozta, mert egymasnak teremtette oket, nem volt gatya
Leiteren van uj bejegyzes:)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.23. 17:31:05

@Dr Jozef Vengloš: sőt, ádám-évának még választási lehetősége se volt. meg traktorjuk se.

Rosszindulatú Vászka 2012.10.23. 18:00:14

@agresszív kismalac: éberségpróba.

@igi1: fals. A földigiliszta, meg a éticsiga is hímnős.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.23. 18:02:06

@Giraffa Camelopardalis Phd.: na de szántaniuk sem kellett, tele volt minden paradicsommal

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.23. 18:04:05

@Giraffa Camelopardalis Phd.: Még jó, hogy bejöttek egymásnak.
Mi lett volna, ha Éva azt mondja, hogy bocs, ő nem akar most komoly kapcsolatot? :D

@Dr Jozef Vengloš: :D

@batgirl: Elég egyhangú lehetett a koszt

Rosszindulatú Vászka 2012.10.23. 18:05:35

@batgirl: kivéve a alma. Calvados nem volt nekik.

@ColT: valami gáz csak volt ottan náluk, merhogy monnyuk gyereknevelésbe nem voltak toppon.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.23. 18:09:52

meg milyen praktikus lehetett az már, hogy nem tudták egymás fejéhez vagdalni, hogy megcsaltál te büdös kurva/szemét állat.

Rosszindulatú Vászka 2012.10.23. 18:12:19

@Giraffa Camelopardalis Phd.: hát monnyuk ez nem feltétlenül igaz, csak nincs róla adat.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.23. 18:17:38

@Rosszindulatú Vászka: amíg csak ketten voltak ugye, addig nem volt kivel. amikor meg többen lettek, hát hümm.

@batgirl: egy kígyónak két vége van. azon se volt muszáj összeveszni.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.23. 18:19:56

eppen tegnap mondatam a kollegamnak, hogy nezd meg itt robotolunk, ha az a hulye picsa nem almazik, szivhatnank a jointot nehany doboz sorrel a paradicsomban, feltett labakkal
azt nem tudom tv az lenne -e a pariban de ha igen akkor neznenk a footballt
el lett ez cseszve

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.23. 18:21:27

@batgirl: Azt meg nem kellett volna megenni

@Giraffa Camelopardalis Phd.: Szerintem nem okozott gondot, legalábbis Évának :D

@hagyma: Ennyi!!!!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.23. 18:21:31

@ColT: hat igen az is gaz lett volna ha eva ugy dont single lesz vagy a lanyokat szereti inkabb

Rosszindulatú Vászka 2012.10.23. 18:24:50

@Giraffa Camelopardalis Phd.: gyanús az ügy és nem csak azér, mer ugye lehetett állatokkal is, de akkormeg, ha csak egymással, akkor mér csak kettő gyerek (abból is egy defektes) meg hogyan lettek a többi sok etnikumok?

Naugye.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.10.23. 18:31:29

@Manyecska: Már meg is szültél??? Télleg egér lehecc.
Vagy ez még a régi gyerek?
...mindegy, lényeg, hogy a kutya megvan.
Gyereket lehet másikat csinálni.

Rosszindulatú Vászka 2012.10.23. 18:41:41

@agresszív kismalac: mér, ki halt meg? Az Igasság? Háháhhá :)

igi1 2012.10.23. 18:44:45

@Rosszindulatú Vászka: olyan szerencsétek nincs. @Dr Jozef Vengloš: oké, de Isten nem kérdezte meg Ádámot, se Évát, hogy akarja-e. Csak kijelentette, hogy ők egy pár.

Anomalocaris (törölt) 2012.10.23. 18:51:23

@agresszív kismalac: Lemaradtam valami címlapos halálhírről? I. Béla is úgy halt meg, hogy összedőlt alatta rozoga trónusa :)

igi1 2012.10.23. 18:52:45

Egyre durvábbak ezek az ünnepek, ilyenkor mindenki burkoltan a másiknak beszól, névtelenül meg egymásnak esik.

Mé kell ilyenkor a sok politikusokosságot hallgatni? Szólaljon fel a köztársasági elnök, oszt a többi úgyse érdekel.

Szavazni is úgy kell, hogy számot kell vetni, jobban éltem-e, mint négy éve, mennyi lóvém volt akkor, és mennyi most.

Oszt, ha jobban, akkor már lehet választani a jelöltek közül. Ha meg nem, akkor lehet az ellenkezőjére szavazni.

Romney még mindig elmehet a búsba, csak egy jelöltpótlék, mer senkit se tudtak találni Obama ellen, csak ő jelentkezett.

Amúgy meg mindenér a bankok a hibásak, na meg a brókerek. Úgyhogy monnyanak le.

igi1 2012.10.23. 18:55:10

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: na, vót ottan is valami burkolt "oldjuk meg okosba" trónszerelés, fúrás, csavarás.

Mer nem lenne akkor magyar a magyar. A király meg alkalmazzon előkostolót és mindenfajta előkipróbálót, alkalmazzon hasonmást (pl. fürdőkád, trónszék).

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.23. 18:55:24

@igi1: igi
legalabb a amerikarol ne mantrazz please
5-6 elnokjelolt volt a republikanusoknal
honapokig tartott a szavazas
Romney nyerte
bejartak az orszagot

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.10.23. 18:57:06

@Rosszindulatú Vászka: @Gate of the gothic-sceleton monster's throat: Zsiráf kollegina patkánya. Tessék figyelni!
@igi1: A köztársasági elnök meg pláne nem érdekel senkit.

igi1 2012.10.23. 18:59:11

@hagyma: de most tényleg, mé nem vót senki jobb, megfelelőbb nála?

Amíg nem tud elszámolni a lóvéval, addig azt pofázhat, amit akar.

@agresszív kismalac: az is igaz. De elég, ha ő szólal meg, a többi kussol.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.10.23. 18:59:18

@hagyma: Ne magyarázz már! A saját szemednek hiszel, vagy iginek?

igi1 2012.10.23. 19:01:18

Nekem Romney legvégső ellenfele volt szimpi, de úgy kicsinálták, hogy megette őt a fene.

Kár érte. Remélem, Obama nem lesz a végén meleg.

Ki tudhassa.

igi1 2012.10.23. 19:02:57

@agresszív kismalac: te el tudsz számolni a lóvéddal? PDF-be elküldheted.

Rosszindulatú Vászka 2012.10.23. 19:03:02

@agresszív kismalac: deparaszt vagyok, remélem nem tuggya meg :(

Kevés patkány él tartalmas életet :(

England win The Ashes! 2012.10.23. 19:03:18

@igi1: De. Ádám panaszolta, hogy unalmas egyedül. Évát valóban nem kérdezte meg, de az meg mit számít?

Anomalocaris (törölt) 2012.10.23. 19:03:19

@agresszív kismalac: Köztársasági elnököt csakis szilveszterkor, részegen.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.23. 19:04:56

@agresszív kismalac: igazad van, megtevedtem
sorry
@igi1: megis volt ellenfele?
nafene!
amugy meg nekem is szinte tok mindegy ki lesz, nem meg neked
bar ha Obama marad, kivesz vagy 400 dollart a zsebunkbol havonta

Anomalocaris (törölt) 2012.10.23. 19:05:32

@igi1: Trónszéket csakis az Aldiból.

igi1 2012.10.23. 19:07:09

@hagyma: te, jobban élsz, mint négy éve? :D

Én igen! Határozottan! Irigyelnek is ezért! :D A fizetésem meg se merem mondani, mer kapom utána a megjegyzéseket.

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: ammá biztos.

England win The Ashes! 2012.10.23. 19:07:31

@igi1: Aztán te azt honnan tudod, hogy nem a hasonmás lelte halálát a tákolmány alatt? Míg az igazi Béla lelécelt, aztán élete hátralevő részében nyulakat tenyésztett Kolumbiában. :)

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.10.23. 19:07:38

@igi1: Én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy egy fillérem sincs.

igi1 2012.10.23. 19:08:23

@hagyma: meg aki utána jön, az is.

Nálunk is ez van, bárki nyer, utána minket adóztat meg, nem a gazdagokat.

Valakinek perkálni kell, mindenképp.

A munkahelyteremtés sincs ingyé.

England win The Ashes! 2012.10.23. 19:09:36

@igi1: "A fizetésem meg se merem mondani, mer kapom utána a megjegyzéseket."

El tudom képzelni:

- Mennyi a havi fizud?
- X Ft.
- Több a kuncsaft vagy emelted a tarifát?

(Pojén vót.)

:)

igi1 2012.10.23. 19:10:30

@agresszív kismalac: egyébként gondolkozunk, hogy tartani fogunk egy malackát.

Felénk még minden háznál igyekeznek disznótort csinálni.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.10.23. 19:11:17

@Dr Jozef Vengloš:
-De én tényleg az igazi Béla vagyok!
-Én pedig tényleg az igazi Trebitsch...

igi1 2012.10.23. 19:12:14

@Dr Jozef Vengloš: nem aszongyák:

Mennyi a fizetésed?

2"X Ft

Többet vagy otthon, mint anyádék.

:Igen.

Ki se nézném belőled, hogy ennyit keresel (értsd: olyan sötét vagy, meg olyan hülyének nézel ki, mire fel keresel ennyit?).

A legvégső csapásként megkérdezik:

Hol a pasid?

Csak, hogy ne örüljek.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.10.23. 19:13:26

@igi1: Rám ne számíccs! Én igyexem távol maradni a disznótoroktól.

England win The Ashes! 2012.10.23. 19:16:27

@igi1: Majdnem. Végülis amire céloztam*, az otthon is végezhető munka. :)))
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
* mármint a zumbaoktatás.

igi1 2012.10.23. 19:17:42

@Dr Jozef Vengloš: hobbiként még az ismerősök gépeit is karbantartom.

De látod, nekem mindig csak a rosszindulat jut. Meg a burkolt megjegyzések. :(

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.23. 19:20:51

@igi1: en sokkal jobban elek mint 4 eve pedig a benzin sokkal dragabb lett, meg a kaja pia is nott, de a penzunk is:)
utobbi 4 evben sokat gyarapodtunk
nalunk mas miatt szinte mindegy ki lesz az elnok, mint otthon, de ez mindegy
mindenesetre Obama egeszsegugyibiztositasi reformja egy bullshet es igen nem szeretnenk

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.23. 19:22:19

@igi1: ne legyel szegyenlos, mondd meg, hagy amuljunk
latod en a multkor betettem a 2 heti fiztesem hivatalos berjegyzeket
venszivar idegbe is jott rogton

igi1 2012.10.23. 19:24:16

@hagyma: hát emiatt panaszkodtak a mi rokonaink is. Aszonta, kemény több száz dollárt fizetnek a biztosításra, hogy azt az ingyenélők kapják.

Nálunk is ez van, csak itt még pluszba le is nyúlnak, itt azt mondják, fizetnek, akkor miért kell magánorvoshoz menni, külön lóvéért?

Ha egyszer mindenkinek kell fizetni, akkor mindenki fizessen. A gazdag többet, a szegény amennyit tud.

A végén meg mindenki meghal egyszer.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.23. 19:27:37

@igi1: ingyenelok mindenhol vannak
a baj az, hogy amit Obama kitalalt, az legalabb 600 dollar plusz nekem es Marynek es ugyanaz az egezsegugyi ellatas jar erte
nem orulunk
Romney megigerte, elso nap eltorli

igi1 2012.10.23. 19:30:40

@hagyma: na jó, bruttó órabért mondok: 150 euró körül, 190 dollár hetente (280 Ft/Eur). Változik. Ebből adózás után marad: 90 euró/hét körül a nettóm (115 dollár, 220 FT/USD).

A minimális átlagkereset az 65 ezer nálunk, heti 58 eurót jelent 73 dollár. Nettóba.

És ez már itt ritkaságnak számít. Aki jobb helyen, irodába van, 80/eur körül keres hetente.

Persze, én állami fizetésre értem ezt, cégeknél változhat, eltérhet.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.23. 19:35:10

Nézem a zsíradót.A történész faszi Orbán előtt :

"olyan vezetői vannak az országnak, akik megbecsülik 1956-ot"

fúúbazmeeeg
nem szakadt le az ég?

Mert a pofám igen, ennek hallatán...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.23. 19:37:14

@igi1: na ezst kurvara nem ertem
150 euro az orabered?
vagy 90 euro hetente?
az elso eset kibaszott sok, amasodik zero, azert senki nem fog irigyelni
de probalom megfejteni, ezt a dollar-euro forint-oraber keresztarfolyamot
ird le mennyit csinalsz kb netto forintban havonta es akkor megertjuk
meg en is

igi1 2012.10.23. 19:45:36

@hagyma: 190 dollár hetente bruttóba, nettóba 115 (30%-os adó)

Órabérbe vagyok szerződve, egyébként.

Budapesten a köztisztviselők 159-et keresnek nettóba (diplomával, nyelvvizsgával). Ezek után jönnek a közalkalmazottak.

Majd végül a minimálbéresek heti 73 dollárba.

Ami még külön szektor, a vállalkozási szféra, ott a minimálbér (melósok, diploma nélküliek), meg az afelett keresők (infósok, egyebek), akiknek egyedi a fizetés.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.23. 19:54:01

@igi1: Ne felejtsük el a minimálbér alatt keresőket, akiknek annyit adnak, amennyit, mert örülnek, hogy van munkájuk :S

Manyecska 2012.10.23. 19:54:58

Havi nettó félmilla megvan az idős nőknek:D:D..:P

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.23. 19:55:57

@igi1: teged dollarba fizetnek?

hat mondjuk en naponta csinalok ennyit

Manyecska 2012.10.23. 19:56:16

@ColT: jah:((
jut eszembe, nálunk egy szekrényméretű zászló lobog a szobában :D:D még..!:))

igi1 2012.10.23. 19:59:04

@ColT: azok a negyven hétezer forintosok, a segélyesek, a közmunkaprogramosok. Azok 53 dolláros heti bérrel nettóba rendelkeznek.

Árfolyam: 220 Ft/Usd

Most jelenleg 215 Ft/Usd az árfolyam.

Viszont nekem hátrány, hogy nem véd semmi, nem jár semmilyen juttatás (kajajegy, egyebek), három hónap után bármikor az utcán találhatom magam.

A munkákat viszont én választottam ki, és jelentkeztem. Az egyiknél érettségi után, a másiknál meg két éve, mert az egyik fizu nem volt elég.

igi1 2012.10.23. 20:00:37

@hagyma: csak abba számoltam, hogy értsd te is.

Jobban szeretek valutában vásárolni, külföldről. Mert a bank jó árfolyamon vált. Kár, hogy az USA-ból már nem lehet úgy venni, mint régebben.

Örök kedvencem a Jelly Belly.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.23. 20:06:47

@hagyma: ha gyengebb napom van...
@igi1: OK ertem, tenyleg nem tudtam, azt hittem dollarban fizetnek
ertek en a forintbol
rendszeresen segelyezem az edesanyamat, most tegnap tettem bele egy boritekba 30 dollart hirtelen otlettol vezerelve, mert eppen a postan jartam es annyi cash volt nalam
ezst csak azert irtam le, hogy POSTASOK! el ne lopjatok, mert szegeny edesanyamnak kell!!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.23. 20:07:31

@Rosszindulatú Vászka: hát szerintem úgy lehetett, hogy volt ott több párocska es teremtve, csak ha mindet beleírták vóna a nagykönyvbe, akkor unalmas vóna a sztori. meg így a nyomdaköltség is kevesebb.

Rosszindulatú Vászka 2012.10.23. 20:12:41

@Giraffa Camelopardalis Phd.: megleeht, mer, ha anynira tilcsa a Szentírás a buzulást, meg a gomorreát, akkor fals, hogy a két fiútól van az összes többi embi.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.23. 20:16:42

@Rosszindulatú Vászka: jaja, örökbefogadni meg nem vót kit. így viszont egész más értelmet nyerhet a b@szd meg anyád -pardonmájfrencs-kifejezés is.

vénszivar 2012.10.23. 20:18:15

Szégyellhetitek magatokat, hogy e fontos órákban a szobában s részben a net előtt tespedtetek.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.23. 20:18:18

@ColT: mér kínzod magad a zsíradóval? még begyullad a vakbeled megint az idegességtül :(

Rosszindulatú Vászka 2012.10.23. 20:24:02

@Giraffa Camelopardalis Phd.: ellembe nem volt szükség apasági vizsgálatra, meg nem volt gyerektartás se.

Manyecska 2012.10.23. 20:29:30

@vénszivar: Bocsássá meg a zén nagyapámat lecsukták 56-ban, továbba MIÉP-gyűléseket tartottak a lakásán annó:P! .. :)

Mylady 2012.10.23. 20:29:41

@ColT: Jaj, ne is emlegesd ezeket! Az MTI megint nagyot alkotott. Szerintük a pesti hídfőtől a majdnem az Astoriáig szorosan álló tömeg az húszezer embert jelent.
Természetesen a békameneten 150 ezren voltak. Gondolom, ha a szabadsajtó úton Orbánt éltette volna ugyanez a tömeg, akkor az 2millió ember lett volna. Minimum.

igi1 2012.10.23. 20:34:43

@hagyma: a diplomaosztómra 300 dollárt kaptam.

Amúgy mi nem kérünk, nem is várjuk el, hogy küldjenek.

Pedig, olyan gazdagok, hogy most simán új kocsit vettek, az unokának. Megtehetnék, hogy még nekünk is új házat vennének Amerikába.

De ettől még nem használjuk ki a rokonságot. Jó volt őket meglátogatni, már itthon lassan nincs rokon, mert mind kihal a szülők részéről.

Mi itthon is fejlett országbeliként viselkedünk, mindenki mással szemben.

Szokták is mondani, mi nem vagyunk tipikus magyar mentalitásúak.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.23. 20:38:24

@igi1: en is olyan gazdag vagyok, hogy simanujkocsit vettem:)
en kijonnek a helyedben

igi1 2012.10.23. 20:39:08

@Mylady: én a sok agymosott okosságot rühellem ilyenkor.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.23. 20:40:25

elore szolok en Orban parti vagyok
nem nagy kunszt a felhozatalt/ gyurcsanyi, mesterhazi bajnai, milla:) muhhaha/ latva/
alljatok moge
mondenkinek jobb lesz/lenne/
nade a magyar mindig csak valami ellen tud harcolni, sosem valamiert
ez tortenelmi es genbeli hagyomany

England win The Ashes! 2012.10.23. 20:40:34

@hagyma: felétek olyasmi, hogy Western Union, nincs?

igi1 2012.10.23. 20:40:44

@hagyma: én is. Lehet, kérek vízumot, 10 évre.

Tesómnak is megadták. Plusz nagyon hasonlít Magyarországhoz a kinti lét.

Ők 10 000 dollárokban gondolkodnak.

Viszont, mivel zsidó a férj, iszonyúan smucigok, mindenen spórolnak, jól meggondolják, mire adják a lóvét.

igi1 2012.10.23. 20:42:58

@hagyma: én Bajnai libapásztor - párti vagyok. Az értett is a vezetéshez, a többi mind hülye hozzá. Orbán is.

Rosszindulatú Vászka 2012.10.23. 20:44:47

@hagyma: az ki az a gyurcsányi?

Harcolni meg csak valami ellen lehet, ez a harc lényege, ha nincs mi ellen, akkor nem is lehet harcnak nevezni. Teccikérteni.

"harc (főnév)

Ellentétes erők küzdelme, akár fegyveresen, akár fegyverek nélkül egy cél elérése érdekében."

Mylady 2012.10.23. 20:47:06

@hagyma: Ha érintve lennél, ha itt kellene élned, ha a saját bőrödön éreznéd a következményeket, akkor nem lennél Orbán-párti.
De nem akarok itt politizálni.
Elnézést mindenkitől, hogy bedobtam a témát.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.23. 20:47:53

@Manyecska /Lúd Milla/: Azzal nincs gond, nekem is elférne :)

@igi1: " azok a negyven hétezer forintosok, a segélyesek, a közmunkaprogramosok."
Nem. Azok, akik 4 órára vannak bejelentve, vagy semmire.

Hol dolgozol/mit? :)

@Giraffa Camelopardalis Phd.: Valamin röhögni is kell :)

@Rosszindulatú Vászka: Azám! Köll valami ellenség!

@Mylady: Én a Békamenetre 500-at hallottam, kicsit néztem is.

igi1 2012.10.23. 20:50:37

@ColT: azt már el nem árulom. :)

Mer kapom a rosszindulatú megjegyzéseket.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.23. 20:50:55

@Mylady: Én támogattam, hogy legyen a narancsosoknak 2/3-ada, mert másképp ebben az országban egy egyszerű törvényt sem lehetett meghozni.
Reméltem, hogy enélkül a kerékkötés nélkül már lehet valamit kezdeni az országgal.
De hogy ennyire alkalmatlan banda alkossa a kúrmányt, azt álmaimban nem gondoltam.
Teszem hozzá! Másik bandákkal sem jártunk volna jobban, max. az alkalmatlanságukat elkendőzte volna az a tény, hogy döntéséptelen lett volna az Országgyűlés, mert nem lehetett volna semmit átvinni a Parlamenten.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.23. 20:51:01

@Dr Jozef Vengloš: azon kuldom a rendes apanazst, az nem $ 30, mint mondtam, hirtelen otlet volt
@igi1: ertett, kolcsont felvenni
@Rosszindulatú Vászka: hat a feco
@Mylady: ez bizony lehet igy van, de en a tobbibol sem nezek ki semmit
menny fel a munjkahelyi terrorra, na itt kezdodnek a gondok
felvettek 8 oraban melozok, de kettore vagyok bejelentve...
viccorszag

Rosszindulatú Vászka 2012.10.23. 20:52:53

@ColT:közbe megleltem. A gúgli az én barátom. Egy áruló. Merhogy ciprusra igazolt az ETO-tól. Gyurcsányi Zsolt, teremfocista.

igi1 2012.10.23. 20:54:18

@hagyma: az gyurcsány vót. 2008-ban, te.

A fideszesek többet raboltak 2 év alatt, mint a szocik 8 év alatt.

Plusz nálunk alapvető probléma, hogy én eltartok még három ingyenélőt. Pedig elég lenne egyet.

igi1 2012.10.23. 20:56:16

Orbán plusz elherdálta a magánnyugdíjakat is. A semmire.

Az se tud vele elszámolni, mint Romney, hová tette a lóvét. Elpárolgott.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.10.23. 21:05:03

@ColT: Álmaidban sem gondoltad??? Oszt gondolkodni szox-e?
Picsábamár!

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.10.23. 21:09:08

@hagyma: A helyedben elgondolkodnék, miért nem áll szóba senki Orbánnal Amerikában.
Max. Clintonnét küldik ide, hogy beolvasson neki.

Mylady 2012.10.23. 21:10:54

@ColT: Én nem támogattam. Azt mondtam a választások előtt mindenkinek, hogy muszáj eltakarodnia az mszp-nek, én is erre szavazok. De nem szabad megengedni, hogy orbán 2/3-ot kapjon, mert abba beledöglünk. Sajnos igazam lett.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.23. 21:11:54

@agresszív kismalac: kicsit kardozott velunk annak idejen, es amerika nem felejt
de ma mar jobbak a poziciojai
romneynal meg meg jobbak lennenek, bar az igazsag az, es elnezest de ez teny
az USA-nak magyarorszag a legeslegkisebb problemaja minden szinten
teljesen jelentektelenek vagyunk
egy kis orszag valahol europa kozepen
a szocializmus megszunesevel meg az a keves jelentoseg is eltunt, ami addig volt

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.23. 21:21:26

@agresszív kismalac: jajjmár. hát a feri mikor elbaszta, akkor mit mondtunk? hogy ennél nagyobb faszt nem fogunk találni államfőnek. na mégis sikerült. képzeld el ezt a szcenáriót még háromszor egymás után. a végén egy kurva plüssmaci fog kormányozni.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.23. 21:26:02

anugy nekem egyre inkabb meggyozodesm, a magyaroknak " diktatura" kell
akkor tudnak normalisan dolgozni meg elni
lssd Matrayas, meg Kadar
ha mar demokracija vanj, azt hiszik azt csinalnak amit akarnak
hat a lofaszt

agresszív kismalac mackója 2012.10.23. 21:28:08

@Giraffa Camelopardalis Phd.: Itt vagyok, la! Mi az, hogy kurva?
Tudod, én még csak óvodás vagyok. De nagyon szeretnék olyan kormányos lenni.

Atörökk 2012.10.23. 21:30:36

@agresszív kismalac mackója:
Matrayas valami spanyol származású uralkodó volt?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.23. 21:30:44

@agresszív kismalac mackója: tudod mackó, ez úgy van, hogy ha kormányos leszel, akkor kurva is leszel automatice.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.23. 21:32:49

@agresszív kismalac mackója: @atörökk: jovan ma', tuggyatok ki az
en igy irok,
de
vakon!
es sort is iszok kozben
nahat

igi1 2012.10.23. 21:36:29

@hagyma: így van, hiba itt bárkinek is hatalmat adni a kezébe, pláne 2/3-adot.

Egy ember döntsön mindenről, max 10 tanácsadóval, elég ezek sleppjét eltartani.

Nemhogy 365-öt, és annak rokonságát.

vénszivar 2012.10.23. 21:39:09

@Giraffa Camelopardalis Phd.: Szerintem a te általad gondolt plüss maci, már a 14-es választás után eljöhet. Én jelenleg nem látok más értelmes alternatívát. Pedig már csak kb. 18 hónap van addig.

igi1 2012.10.23. 21:41:10

@hagyma: az amcsiknak olaj és háború kell, másképp nem pörög a gazdaság.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.23. 21:43:29

@igi1: olaj van a mexikoi obolben , alaszkaban es canadaban is
Romney pont ezt pedzegette
haboru nem feltetlen kell, de nagyon eros hadsereg igen
mert ez amerika

igi1 2012.10.23. 21:46:42

@Mylady: ne utánozz, rajtam kívül ezt senki nem állította. Kaptam is akkor eleget a pofámba.

Nekem bizonyítékom van erre, és neked?

Ha kell, kimásolok.

Akkor is a jobbikot támogattam, majd Bajnait.

igi1 2012.10.23. 21:49:53

@hagyma: háború a fegyverek, na meg a kereskedelem miatt kell, másodsorban az olajszerzés miatt. Aki az energiahordozókat birtokolja, az mindent birtokol.

Legfontosabb kérdés most a munkahelyteremtés. Utána meg az egészségügy.

Oszt az ember megnézi a pénztárcáját, meg hogy mennyi volt neki, és akkor dönt.

Mylady 2012.10.23. 21:50:38

@igi1: ??? igen, nyilvánvaló, hogy az ország kb 10 millió lakosából te vagy az egyetlen, aki még emlékezett orbán előző ámokfutására. Persze ha levédetted ezt a gondolatot, akkor természetesen nem szóltam.

England win The Ashes! 2012.10.23. 21:55:19

@igi1: @Mylady: Csak szólok, hogy nekem meg olyan papírom van, hogy ha bemutatom a rendőrségen, akkor titeket elvisznek. :)

igi1 2012.10.23. 21:55:49

@Mylady: kimásoltam a múltkor Cat-nek a hszeimet. Meg hogy mit kaptam akkor. :D

Az mély nyomott hagyott a kis lelkecskémbe. Azóta tudok így elintézni mást.

agresszív kismalac mackója 2012.10.23. 21:57:39

@atörökk: Csúnya, rossz ember volt! Kismackók millióit vetette tömlöcbe.

igi1 2012.10.23. 21:57:52

@Dr Jozef Vengloš: én a vámosok és rendőrök beleegyezésével űzöm az ipart a határon, kitéve az időjárási körülményeknek. Kikérem magamnak. :D

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.10.23. 21:59:51

@igi1: "Akkor is a jobbikot támogattam, majd Bajnait."
Hinnye!

Mylady 2012.10.23. 22:00:46

@igi1: Hálistennek nem olvastam.

igi1 2012.10.23. 22:01:56

@agresszív kismalac: vagy Bajnai előbb volt, bocs.

@Mylady: pedig tanulságos lenne, mit kaptam akkor. Látod, máig fáj. Ti azokhoz képest porszem vagytok, amikor cikiztek.

England win The Ashes! 2012.10.23. 22:02:15

@igi1: Jattolsz nekik is a török lírából? Mármint a pénzre értettem, nem a költészetre.

Mylady 2012.10.23. 22:02:21

@agresszív kismalac: Most mit csodálkozol? Hasonló elvek, hasonló programok. Vagy nem?

vénszivar 2012.10.23. 22:02:31

@Dr Jozef Vengloš: Akkor már tökéletesen működik az EU vagy az Interpol ? Talán a Moszad ?:)

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.10.23. 22:02:38

@igi1: Ugye nem baj, ha ezeket a zseniális gondolatokat elmentem?
Legjobb lesz, ha felírom valahova.
...például a kéménybe.
...korommal.
Igen, ez jó lesz. Szaladok is.

England win The Ashes! 2012.10.23. 22:03:47

@agresszív kismalac: tudod, mint a Rózsa-Flores: "... a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület alapító tagja, a Jobbik.net szerkesztője..."

England win The Ashes! 2012.10.23. 22:05:12

@agresszív kismalac: Meg kéne filmesíteni: Egy makulátlan elme örök ragyogása 2

Mylady 2012.10.23. 22:05:22

@igi1: Igazságos néven bemutatott ámokfutásaidat (pont mint cat hozzászólásait) nem olvasom. Ez a nicked csak azért nincs (még) letiltva, mert eddig lusta voltam megkeresni, hol kell. De ami késik, nem múlik.

igi1 2012.10.23. 22:07:01

@Mylady: pedig nekem Orbán elméletem is van ám, hogy ezek mindent terv szerint csinálnak, a végső terv pedig Orbán királyság lesz.

Akkor tényleg, mintha egy emberként rontott volna rám mindenki, tömeges elnyomás és tömeghisztéria áldozata voltam.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.10.23. 22:07:04

@Dr Jozef Vengloš: Holtakról vagy jót, vagy semmit.
(Eduardo kikérné magának az össz... szóval tudod, na.)

vénszivar 2012.10.23. 22:08:05

@Mylady: Húzzál bele, mert még álmodba bepisálsz a rettegéstől, ha nem teszed meg.......

igi1 2012.10.23. 22:09:24

@Dr Jozef Vengloš: török líra? ne nevettess. Minimum görög drachma.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.10.23. 22:10:21

@Mylady: Némi iróniát vélek kihallani a hozzászólásaidból. Nem tudom mire vélni ezt.
Több komolyságot kérek!

Mylady 2012.10.23. 22:11:06

Egyébként elégedett vagyok magammal :)
Kicseréltem a csapot a mosdókagylónál.
Igaz, lett egy véraláfutás az egyik körmöm alatt, lehorzsoltam a térdem, beütöttem a felső fogsorom a kagylóba és csurom víz lett a melegítőnadrágom, de faszán megoldottam :)

igi1 2012.10.23. 22:11:30

@Rosszindulatú Vászka: látod, a munka jót tesz mindenkinek, engem meg normálissá formál.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.10.23. 22:12:34

Bolondnak a fapénz is jó, csak csörögjön.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.23. 22:14:05

@Rosszindulatú Vászka: @agresszív kismalac: most mit csodálkosztok? ha összevetjük az adottságokat a keresménnyel, akkor logicicus.

@vénszivar: esetleg egy barbie-baba is megtenné.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.23. 22:15:31

@Mylady: az szép. azér a kádcserére nem vállakoznék a helyedben.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.10.23. 22:15:48

Hopp! ...betelt a kémény! Micsinájjak?

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.10.23. 22:17:49

@Mylady: Máskor használjál svédfogót. Akkor nem kell a fogsoroddal ügyeskedni.

vénszivar 2012.10.23. 22:20:25

@Giraffa Camelopardalis Phd.: Na mivel-e földön az még nem fordult elő, lehet, hogy punisnak kéne vezetni. Nevet kérek. Kettőre gondolnék én is, most, hogy írtad...

Mylady 2012.10.23. 22:21:55

@Giraffa Camelopardalis Phd.: Basszus, pedig már kiszedtem a régit a helyéről. Most rakjam vissza? Vagy mi legyen?

England win The Ashes! 2012.10.23. 22:22:42

@Mylady: Nem tudod, miről maradsz le! :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.23. 22:28:24

@vénszivar: kire gondolsz? én nem tudok neveket.

@Mylady: végülis kitűnően alkalmas káposztát savanyítani is. nyammm.

Mylady 2012.10.23. 22:30:40

@Dr Jozef Vengloš: Dehogynem tudom. Pont azért nem olvasom :)))

Mylady 2012.10.23. 22:34:05

@Giraffa Camelopardalis Phd.: Sőt, ha ráteszem a mosógép tetejére, teknőként is használhatom.

Rosszindulatú Vászka 2012.10.23. 22:35:42

@Mylady: te is letöltötted azt a BlogCommenterFilter a FireFox-hoz? Nekem is fenn van, tök jó cucc.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.23. 22:35:49

@Mylady: jaja. vászka szerint zsírral kikenve ideális gyermekmegőrző is :)

vénszivar 2012.10.23. 22:38:27

@Giraffa Camelopardalis Phd.: Tétényi Éva (Esztergom polgármestere) s a másikhoz mindenki, bárki segítségét kérném. A hölgy, úgy két éve országos aláírást gyűjtött, sikerrel. Most valahol polgármester, de a neve ?
Egyébként ma tepsibe 2kg sav.káposzta+fűszerek+tejföl, majd 2kg befűszerezett oldalassal összesütve, megpirítva. Nagyon egyszerű, de igen finom lett.:)

Mylady 2012.10.23. 22:46:34

@Rosszindulatú Vászka: Nekem greasemonkey-s blog.hu szűrőm van. Tök egyszerű.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.23. 22:46:38

@igi1: akkor mennyetek harcolni az olajert
amugy teljesen elhatarolodom attol, hogy cikiztunk volna barmiert is
mi szeretunk teged

igi1 2012.10.23. 22:52:23

@hagyma: tudom én, hogy szerettek, meg azt is, hogy nem az eszemért. :D

Mylady 2012.10.23. 22:55:39

@hagyma: Csak a saját nevedben nyilatkozz, ha kérhetlek :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.23. 23:07:43

@Mylady: hat de nezd meg, hogy O is jol latj a adolgokat egyel feletted:)
en tudom, hgoy Te is kedveled
nem lehet ra haragudni
pedig meg a melleit sem lattam
amerikaba nem kuldte el

igi1 2012.10.23. 23:11:29

@Mylady: mi akkor most haragba vagyunk? Szóljál.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.23. 23:55:57

@igi1: dehogy vagytok
en tudom , hogy nem
van nemi kulonbseg
generacioilag
teruletileg es agyliag
de szinte elhanyagolhato ha feluletesen nezzuk:)

Manyecska 2012.10.24. 08:04:49

Kaptam egy kg! akácmézet! Micsoda buli lesz..:P

Manyecska 2012.10.24. 08:10:08

Érdemes volt Micimackót megdöngetni..

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.10.24. 08:23:23

@vénszivar: Esetleg Seres Szpemmer Mária, a nép egyszerű háziasszonya, gyakorló Anyuka, kinek a politikához soha azelőttig nem volt köze?
Közben pedig, de.
Látom Őt ti is támogattátok 2010-ben. ;)

c-press.hu/201003236604/belfold/cigany-part-segitett-seres-marianak.html

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.10.24. 08:29:40

@Rosszindulatú Vászka: Nono!
Voltak ott mások is (hogy honnan, az rejtély), hiszen Isten megjelölte Káint, hogy a Zemberek nehogy bántsák szegény testvérgyilkost.
Valahonnan voltak emberek.

Rosszindulatú Vászka 2012.10.24. 09:13:35

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: monnyuk annyit húztak a Könyvbűl, hogy csak na. Mintha kihagynák egy sorozatból a páratlan epizódokat.

@jobbfácán: A-SZALT-SZIL-VÁST!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.10.24. 09:36:29

@Manyecska /Lúd Milla/:
Ahaaa!!!
Szóval a mézbe rejtetted a cuccot!444!!
A zsiráf a bóti páleszbe.

Rosszindulatú Vászka 2012.10.24. 09:47:20

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: meg a Talmudba se. Meg a Köztes Lét Könyveibe se. Meg a Romanába se.

Manyecska 2012.10.24. 09:55:10

Mega Emanuelle-be sem.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.24. 10:01:40

na milyen szépen felébredtek a gondozottak ma is. csak az ápoló marad el már egy hete lassan.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.24. 10:03:55

@Giraffa Camelopardalis Phd.: :))

Hát a hételeji posztcunami hiányában itt őrjöngés lesz...

Manyecska 2012.10.24. 10:04:59

@Giraffa Camelopardalis Phd.: parancsolsz? már hogy mi hülyék??:O

Anomalocaris (törölt) 2012.10.24. 10:05:35

@atpijkamo: Magán kívüli, tomboló őrjöngés.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.24. 10:06:50

@Manyecska /Lúd Milla/: áá, nem vagyok én olyan okos, hogy diagnózisokat állítsak fel :)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.24. 10:07:11

@Manyecska /Lúd Milla/: Ne keverd a hülyét a bolonddal! Semmi ilyesmit nem mondott.

Anomalocaris (törölt) 2012.10.24. 10:07:15

@helianthus: Nagyon remélem hogy ez nem olyan kommentre válasz, amiért meg kéne nyitnom mind az 1266-ot. Annak ugyanis nem lenne jó vége.

Anomalocaris (törölt) 2012.10.24. 10:08:40

"A térségben a következő, gyorsan fog város Bukarest"

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.10.24. 10:11:14

@Giraffa Camelopardalis Phd.:
A Lúd Milla(csak semmi politika, kérem) nevű fehér egér mézben tárolja a cuccot.
Keverd össze a páleszoddal, ha van még!
Szerintem ütés anyag lesz!!44!!

helianthus 2012.10.24. 10:14:38

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: Ne nyiss meg semmit, ne mozdulj! Elírtad a több mint-et több kintre. És ezt kommentelted nekem. Én erre a fenti meglepően szellemes kommenttel válaszoltam. Ennyi történt.

Anomalocaris (törölt) 2012.10.24. 10:17:23

@helianthus: Ja, hát ezért tényleg nem érdemes megnyitni! Hová voltál eltűnve, tán Taj al-Milla?

Manyecska 2012.10.24. 10:25:24

Hajjjjrááá ETA!! :D :)))

Manyecska 2012.10.24. 10:27:55

Jah, ez itt nem a baszk szeparatisták gyülekezete??? Oparrdon. Eltévedtem!!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.10.24. 10:33:59

Kommenteléshez lépj be, vagy regisztrálj!
És ezt tízpercenként.
Naon faintos ez az új login.
Csak drakulálni tudok hozzá!!44!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.24. 10:34:25

@atörökk: :))

@Manyecska /Lúd Milla/: Miért vagy ilyen? megjött? Vagy nem jött meg?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.10.24. 10:35:30

@Manyecska /Lúd Milla/:
Megtaláltad már az igazi éned, Nyúllúdegér?

Két komment elküldése között várnod kell néhány órát!
Ez is tecc.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.10.24. 10:36:40

@atpijkamo:
Mézbe kevert anyagot használ.
Faintos cucc lehet.
De nem ad belőle.

Dr. Körömlakk ® 2012.10.24. 10:42:36

asztakurva, 24-e van!
ja, szevasztok, hát miezez? aluszik a homár is?

kihogy? mivót? mikor lesz dél mán?

Manyecska 2012.10.24. 10:43:33

@Dr. Körömlakk ®: mi itt a karácsony??? Már?? :O

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.10.24. 10:44:05

@Dr. Körömlakk ®:
Nyugi, ez még csak október.
A dzingbellsz majd két hónap múlva...

Dr. Körömlakk ® 2012.10.24. 10:44:42

@Manyecska /Lúd Milla/:

akkor kérek ajádékot! kérjen Ön is! jogos, mer asztat nem montam, mijjen hónap 24-e!
csak mondom, most kéccer vót szombatvasárnap is, szal bármi lehet!

Manyecska 2012.10.24. 10:44:54

@dr. phil. Sün‼ na basszus Te is szívsz mi??? Oszt kéne az anyagom?? ツ: @atpijkamo: ezt a faszaTibit nem emlegessétek mer a nevétől is sikongató lábrázást kapok:D...

Dr. Körömlakk ® 2012.10.24. 10:45:48

@dr. phil. Sün‼ ツ: édesSünöm, ezt a Manyesckának kellett vóna. De így legalabb érzem a törődést!

Dr. Körömlakk ® 2012.10.24. 10:47:30

@Manyecska /Lúd Milla/: aszonnyák, hogy perselyszájú, és valóba!
vót egy dala, az tetszett, a szomszédoknak szót a fókuszba.

www.youtube.com/watch?v=TbFsQmBeet8

Manyecska 2012.10.24. 10:52:02

@dr. phil. Sün‼ ツ: várod mi? milyen port kértél??:D

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.24. 11:00:33

@dr. phil. Sün‼ ツ: Tudtam, hogy valamit használ, normálisan nem lehet ilyen jó.

Manyecska 2012.10.24. 11:02:38

@atpijkamo: nemnem, a gyóccereimet se szedem:P mindig leb..sznak miatta:D

Manyecska 2012.10.24. 11:04:49

@dr. phil. Sün‼ ツ: 1700 /héccáz/ kilója szerintem drága! Ahh, éjjel újból hozzámentem az uramhoz öcsém, olyan kurva jól néztem ki ha láttad volna!4!nyóc!! :))
Csak az a kurva fátyol nem maradt meg sehogyse. mondjuk igaziból is ez volt.

Manyecska 2012.10.24. 11:08:06

1300!!!! hajjrá az aranyér!!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.24. 11:09:27

@Manyecska /Lúd Milla/: "aranyér"

Aranyérre se szeded? Jobb is, az kenőcs, külsőleg.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.10.24. 11:12:36

@Manyecska /Lúd Milla/: Szvsz gyóccer rajtad már úccse segít.:-)
Volt valaki Bajnain?

Manyecska 2012.10.24. 11:13:53

@agresszív kismalac: Bajnain? egy ismerősöm. de ő lány:P:P @atpijkamo: jó is az! Széna, szalma + köpönyeg:P

2012.10.24. 11:14:48

@agresszív kismalac: Volt valaki Bajnain?

Nem ismerem! Min játszik?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.24. 11:14:51

@agresszív kismalac: "Volt valaki Bajnain?"

Fel lehetett rá mászni?

helianthus 2012.10.24. 11:15:27

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: Taj al-Milla-t nem ismerem. Ez megint valami rejtett utalás lesz, amit Te értesz, meg mondjuk még két másik embi. Miért érdekel hol voltam? Hiányoztam? Esetleg örülni fogsz neki, ezért elmondom, hogy hétfő este kint ültem a tűz mellett és gondoltam Rád, miközben forralt bort szopogattam, amitől később gyomorégésem volt, de ez igazából irreleváns információ. Arra gondoltam, hogy remélem Te is jól érzed magad és boldog vagy.

2012.10.24. 11:16:00

Na menjen már el valaki adóstársnak, hogy levegyék ezt a szar posztot innen!

Manyecska 2012.10.24. 11:19:50

@agresszív kismalac: a Ferivel..@atpijkamo: kis kíváncsi! van egy szíp közös képük:D

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.10.24. 11:20:31

@atpijkamo: Éppen, hogy neki kéne fölmászni valamiképp.

Anomalocaris (törölt) 2012.10.24. 11:21:30

@helianthus: Természetesen nem éreztem jól Magam és nem voltam boldog, de ez gondolom nem gyomorszájon vágó. Milyen tűz mellett ültél? Elérkezett a forralt bor ideje, álljak át a vbk-ról? Megannyi kérdés. "még két másik embi" Ez a fogalmazás félreérthető!

Manyecska 2012.10.24. 11:22:00

@jobbfácán: Gábor is azt mondta: takaroggyon mindenki:D..

Manyecska 2012.10.24. 11:30:23

@atpijkamo: pontosítok: munkakapcsolatban voltak, de jó rég már. Csak egy fotó erejéig álltak össze, pár éve felrakta az iwiwre:)

Manyecska 2012.10.24. 11:32:02

@jobbfácán: Te voltál a Bajnain,ugye??
Ki volt az előzenekar?:D:D

2012.10.24. 11:35:36

@Manyecska /Lúd Milla/: Gábor is azt mondta: takaroggyon mindenki:D..

Ezt a kocsmáros Karcsi mondta tegnap, mert zárni akart! :)

2012.10.24. 11:36:43

@Manyecska /Lúd Milla/: Ki volt az előzenekar?:D:D

Hát a Kárpátia! :)

helianthus 2012.10.24. 11:40:22

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: de az. Most nagyon szomorú vagyok, hogy nem voltál boldog. Bár ez természetes valahol, hiszen távol voltál tőlem, tök egyértelmű, hogy ez a dolog vonzza maga után a boldogtalanságodat.
A tűz, ami mellett ültem, meleg volt. Azt hiszem elérkezett a forralt bor ideje, legalábbis kint a hideg éjszakában. Bent a meleg házban ihatsz továbbra is vbk-t, bár talán a jeget már mellőzni kell belőle.
A két másik embit pont azért írtam, hogy ne legyen félreérthető és mégis az lett. Puff neki. Még egy szomorkodni való. :(

Manyecska 2012.10.24. 11:42:47

@helianthus: figyejjé ezt így kell!!:@jobbfácán: mikor dugunk??? /:P/

Rosszindulatú Vászka 2012.10.24. 11:44:17

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: nehisztizz. A boldogság ojan emóciódolog, tudod, amit az embik szoktak csak csinálni.

helianthus 2012.10.24. 11:44:49

Vajon 1320 komment elengedő lesz a posztoló által elvárt hatásmechanizmushoz és kapunk új posztot?

Manyecska 2012.10.24. 11:45:48

@helianthus: tuti! Amennyiben pszichiáter, főfoglalkozásban:D!:)

lazarjozsef75 2012.10.24. 11:46:05

@Manyecska /Lúd Milla/: "a koitálás undorító embi tevékenység" (by Féli)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.24. 11:46:47

jesszusmárja, mindenki lelkibeteg?? menjetek sportolni, sétálni, vidéken szántani, gallyazni oszt minnyár elmúlik. munkaterápija, kéremszépen.

helianthus 2012.10.24. 11:47:27

@Manyecska /Lúd Milla/: kösz a tippet, de be kell látnod végre, hogy ahány ház, annyi szokás. Én máshogy szoktam. Hovatovább időnként még a dugásról is szívesen lemondok (így vénségemre :D) és pusztán a másik fél lényét, személyiségét, társaságát élvezem. :)

Rosszindulatú Vászka 2012.10.24. 11:48:10

@helianthus: nagyon jó kérdés.

Még az lehet, hogy hejreigazító és hejtelenkedésmentes kommentre leszünk kötelezve.

Manyecska 2012.10.24. 11:48:32

@Giraffa Camelopardalis Phd.: munkaidőben??:D@lazarjozsef75: :D jó, hát hányhat is közben!

helianthus 2012.10.24. 11:49:42

@Giraffa Camelopardalis Phd.: hol? Én nem is! munkáról meg ne beszéljünk, négy nap alatt egy hétre valót gallyaztam, szántottam és még egy mosogatócsapot is felszereltem, mindezt mindenféle sérülés nélkül, bár mentségemre szolgáljon, hogy nem először csináltam és talán nem is utoljára. Én már a sok munkától leszek lelkibeteg lassan. :?

helianthus 2012.10.24. 11:50:51

@Rosszindulatú Vászka: még mindig jobb, mintha velünk dobatnák össze a hiányzó egy millát. :))

Atörökk 2012.10.24. 11:52:47

@helianthus:
Nem, ennyi komment még nem elég a megfelelő hatásmehanizmus kialakulásához.

Anomalocaris (törölt) 2012.10.24. 11:54:31

@helianthus: Még át kell olvasnom a szakdogámat, de fáradt a burkom hozzá, és olyan átkozottul hosszú lett. De szeretném legkésőbb pénteken leadni. Téeln mindig forralt borozni kell, akkor is ha a házban nincs hideg, mert így illik. Nálad is Bikatoryból készül?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.24. 11:55:29

@helianthus: mosogatócsapot. na akkor a kakukkal kéne összejönnöd, ő is éppen szerelős fázisban van.

Manyecska 2012.10.24. 11:56:10

Na, megyek gallyazni a Pennybe....
:D:D@helianthus: ja, de azt ráér utána is:D...

helianthus 2012.10.24. 12:01:42

@atörökk: hány kell még? Te tudod? Olyan hozzáértőnek tűnsz.

Atörökk 2012.10.24. 12:03:16

@helianthus:
Nem tudom. Az a baj, Gizike bezavar a képbe.

Dr. Körömlakk ® 2012.10.24. 12:04:45

hogy elvagytok ezzel a poliizéléssel. mink ijen szép ünnepkor az ablakot szokjuk takaríni.

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2012.10.24. 12:05:37

Ezerháromszáznegyven
Halkrémes szendvicset ettem

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2012.10.24. 12:06:36

Nini, KáeL! =D Csók, mutti!
Üdvözlöm még Váseny urat.
Hagymát nem, mert több, mint egy éve nem írja a blogját.

helianthus 2012.10.24. 12:07:10

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: nem tudom miből készült, vendég voltam, kaptam készen. Finom volt.

@Giraffa Camelopardalis Phd.: tudom, kicsit visszaolvastam, azért írtam. És ha összejöttem vele, tartsak neki ezermester órákat? Jó pénzért szívesen. :D

lazarjozsef75 2012.10.24. 12:07:39

Mekkafféból valaki valamit?

helianthus 2012.10.24. 12:08:51

@atörökk: szóljunk neki (Gizikének), hogy álljon arrébb? netántán?

Atörökk 2012.10.24. 12:10:44

@helianthus:
Például. Vagy intézze el Tominak vagy hogy a bánatba hívják a poszt tolót a hitelt, akkor lehetne egy ellenposzt, és máris megvan a hatásmechanizmus.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.24. 12:12:10

@Dr. Körömlakk ®: azon én is gondolkodtam, hogy kéne, de inkább behúztam a függyönyt rajta.

helianthus 2012.10.24. 12:13:15

@atörökk: kitaláltam, hogy megyek kérek hitelt. Úgysem kapok, de írok egy szaftos homárposztot belőle, aztán hátha ez a hatásmechanizé vagy mi nekem is fial egy milkát (nem tejcsokit, persze). Na? Mekkora ötlet?

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2012.10.24. 12:13:39

Sün sem delelt. Mi van ma veletek?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.24. 12:15:08

@helianthus: jó. de olyat kérjél, ami szabad felhasználású és mondd azt, hogy nagy tételben akarsz búgócsigát venni. kéretik részletesen dokumentálni is a hatásmehhhhanizmusot.

helianthus 2012.10.24. 12:17:04

@Giraffa Camelopardalis Phd.: búgócsigát nagy tételben? Szerintem az nem jó, mert külföldi állat, kéne hozzá egészségügyi papír is, azt meg honnan szerezzek. Arra gondoltam, hogy kalocsai hímzéses terítőkre kérem, hazai cucc, támogatom a hazai ipart, eredet papír sem kell hozzá, tuti buli. Hmmm?

helianthus 2012.10.24. 12:18:15

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: táska ciki. Fiszont az a bőrkesztyű tetszetős, lájkolom.

Atörökk 2012.10.24. 12:18:19

@helianthus:
Egyre figyelj, mindenképpen Gizikénél kérjed.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.24. 12:27:14

@dr. phil. Sün‼ ツ: Miért, két post között meg pár NAPOT kell várni :D

@Giraffa Camelopardalis Phd.: Tök jók, én a születésnapomra fogadnám el :)

@helianthus: Meg aztán, mindig búg, nem zavarna éjjel? :D

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.10.24. 12:28:24

@Kiddy (dugnám nikki sixx-et!):
Kommenteléshez lépj be, vagy regisztrálj!
10 percenként.

@Giraffa Camelopardalis Phd.:
Jóétvágyat neked is!

Anomalocaris (törölt) 2012.10.24. 12:31:03

@Giraffa Camelopardalis Phd.: :DDDDD Ezek tök jók. De ezt a mimóza poszt tolót, "18+" "Ha lehet ne egyél a képek nézegetése közben" :DDDDD

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.24. 12:33:38

@Giraffa Camelopardalis Phd.: szivesen mennék az általad felsorolt izékre..de! Dolgozom!

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.10.24. 12:33:55

@helianthus: "hatásmechanizé". Látom tanulsz franciául.

2012.10.24. 12:51:51

@Manyecska /Lúd Milla/: mikor dugunk??? /:P/

Ezt szeretem ezekben a modern időkben! Régen lovagi tornán kellett részt venni, trubadúrt szerződtetni, kötélhágcsón mászkálni, hogy az ember pinához jusson! Most meg megy mint a karikacsapás! :)))

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.24. 12:54:44

@ColT: Majd a csajok megdöntik. Jóképű gyerek.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.24. 12:55:47

@jobbfácán: Mindig gondolkodtam, hogy honnan lett az a 7milliárd ember. Most már értem.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.24. 12:56:29

@atpijkamo: Csak utána ne hagyják politizálni.
És ezt az összes többire is kiterjesztani :D

@Manyecska /Lúd Milla/: Nehéz lesz

@jobbfácán: Francot, régen nem mondtak nemet a nők...

Manyecska 2012.10.24. 12:58:22

@dr. phil. Sün‼ ツ: figyejjé a neón a Senki lánya..megy. Jó zene! aztán beszélünk.. :P

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.24. 12:58:34

@Manyecska /Lúd Milla/: Igen, ez akkor működik, ha
- nő kérdezi
- vagy ha nagyon gazdag féri kérdezi :D

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.24. 13:04:58

@ColT: Most őszintén, az összes libatolvaj közül még ő látszik a legkisebb gengszternek. Vezér mindenképp kell. Azt nem tudom, miért, de így van.

Megnyomorított embereket? Igen.
Arrogáns? Nem.
Látványos idióta? Nem.

Tudsz másik "vezetőt", aki a fenti három kérdésre kettőnél kevesebb nemet kapna?

Manyecska 2012.10.24. 13:05:04

@ColT: azt nőlye válogatja!!!:)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.24. 13:08:12

@atpijkamo: "vezér mindenképpen kell"

no, itten van a kutya elásva. nekem például sokkal szimpatikusabb lenne az egész világ vezéresdi nélkül. kéne egy olyan ország, ahol rendes anarchia van. csak nincs.

Rosszindulatú Vászka 2012.10.24. 13:08:32

@Dr. Körömlakk ®: @Kiddy (dugnám nikki sixx-et!): kézcsókom a széphölgyeknek, mindazonáltal ne csetejj, ez blog, mer innen is ki leszünk, mint macskát varrni.

Meg ne roncsuk mán el még jobban a hatásmehanikát.

Manyecska 2012.10.24. 13:09:10

@atpijkamo: gyereknek lehet hogy gyerek, de nekem nem jönne be.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.24. 13:12:49

@Manyecska /Lúd Milla/: "de nekem nem jönne be."

Lehet, hogy bejönne neked, csak nem vennéd észre.

Egyik minisztériumi ember mondta, hogy valami tárgyalások voltak, és bejött a libatolvaj, leült csendben hallgatni az érveket és ellenérveket, és egy ideig senki nem vette észre. Most az teljességgel elképzelhetetlen, hogy gyé vagy ó feltűnés nélkül képes legyen beülni egy megbeszélésre.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.24. 13:16:36

@atpijkamo: Nem tudok. Az arrogéns meg a látványos idióta a kutyát nem érdekli, ha a látványos idiotizmus mögött mondjuk egy zseniállis elme van (ez ritka).
Nem, rá se szavaznék szívből.
Mondjuk a Dópmenre se. A többire meg a szó is kár.
Az egész elit cseréje lenne az egy megoldás.

Mondjuk az exhibicionizmus hiánya jó pont, de az Simicska esetében is megvan, és őt se szeretjük :D

@Manyecska /Lúd Milla/: Már mit? :D Nekem még egy se mondta, hogy menjünk dugni (azaz egy igen, de az olyan ronda és részeg volt, hogy inkább ne).

2012.10.24. 13:16:45

@Manyecska /Lúd Milla/: Majd én bejövök. Akkor indulok a kínaihoz! Várlak!

Manyecska 2012.10.24. 13:22:06

Ugye.., nem az a baj hogy a szar a nyakunkig ér hanem hogy lötyögtetik..is..!
@jobbfácán: de nekem tudod, a kínaiak jobban bejönnek!:))@ColT: ugyan már, vödröt a fejére, meg elé, oszt hajjjráá:D

Manyecska 2012.10.24. 13:23:44

@jobbfácán: elképzeltem ahogy sztriptízelek a kínai előtt, a teszkó mellett:D:D! Tudod, néha az ember megteszi, ha olyan kedve van:D

Anomalocaris (törölt) 2012.10.24. 13:25:07

@atpijkamo: Szegődjetek mögém, és garantáltan megszabadítom az embiséget saját magától.

2012.10.24. 13:27:47

@Manyecska /Lúd Milla/: Azt most én is elképzeltem. Asszem benne vagyok!

helianthus 2012.10.24. 13:31:50

@ColT: nem tudom. Éjjel ágyúzhatnak is mellettem, engem nem. Meg ha mégis, bezárom a szekrénybe, oszt' jól van.

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: mert emberagyat mégsem írhatnak, mert tiltakoznának az emberjogi szervezetek. Delfinagyat se, mert tiltakoznának a delfinjogi szervezetek. Zombijogi szervezet biztos nemvan vagyis nincsen.

helianthus 2012.10.24. 13:33:09

@Kellemes Zérókomponista: szeretnéd, ha tudnék franciául? ;)

Anomalocaris (törölt) 2012.10.24. 13:35:45

@helianthus: Miért lenne ez olyan biztos? Helianthus!

helianthus 2012.10.24. 13:37:44

@batgirl: ha ezzel esetleg arra gondolsz, hogy másik nicknevem a Mylady, sajnálom, de tévedsz. Tudom, hogy szeretsz ilyen felfedezéseket tenni, de ez nem az volt. Tudom fura, de egyetlen nicknevem van, azzal írok. Főleg azért, mert a nem lenne még arra is energiám, hogy nickneveket csereberéljek, arról nem is beszélve, ha ezt tenném, tuti elfelejteném, melyikkel milyen karaktert játszok és rögtön lebuktatnám magam.:)
Üdv. onenickname helianthus

Ficak 2012.10.24. 13:38:17

1400 körüli hozzászólás!
Azt hiszem ez rekord!

helianthus 2012.10.24. 13:38:51

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: végülis egyáltalán nem biztos, csak feltételeztem, de persze, lehetséges, hogy tévedek.

helianthus 2012.10.24. 13:40:00

@Ficak: ez nem rekord, hanem hatásmechanizmus!

2012.10.24. 13:40:09

@atpijkamo: Keressünk egy erőskezű anarchista vezetőt!

Akkor legyen Mr Bean!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.10.24. 13:41:40

@Ficak:
Tévedés.
A rekord Edénél volt.
Több, mint 5000 kommencs.
Hagyma vót az utolsó.
ezfontos.uw.hu/

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.10.24. 13:43:54

@Manyecska /Lúd Milla/:
Akkor ez a kommencs ignorálva.
Fotó nélkül én is tudok sztriptizelni.

helianthus 2012.10.24. 13:44:56

@dr. phil. Sün‼ ツ: az igazsághoz hozzátartozik, hogy az utolsó ezer komment nagyrészt receptcsereberélésből állt, a témához már nem nagyon szólt hozzá senki. :D

Dr. Körömlakk ® 2012.10.24. 13:48:04

@Kiddy (dugnám nikki sixx-et!): szerbusz Kislyányom! hogyhogy Te itt? :)

@Giraffa Camelopardalis Phd.: jó, bevallom, én se, de erősen elgondolkodtam rajta. de aztán tüntetőleg nem tettem meg! mégiscsak október 23 vót, nem? de!

@Rosszindulatú Vászka:
de, lén igen, engem nem szabájoz senki, legföjjeb kibasz, de az meg belefér!

Atörökk 2012.10.24. 13:49:30

A Tigáz visszaehoztamár az órát, amit leszerelt? :D

2012.10.24. 13:51:30

@Manyecska /Lúd Milla/: Ne okoskodj. Én csak kimenni akartam! Te hoztad szóba a vetkőzést! Apropó! A kínaiban lehet gumit kapni?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.24. 13:52:02

AZ már volt, hoyg ne vegyünk fel bank kölcsönt?
És az volt már, hogy ez nem cset?

Manyecska 2012.10.24. 13:52:27

@dr. phil. Sün‼ ツ: hoppá! van egy, Görögországból, az asztal tetején..:P felrakjam??? :P@jobbfácán: téli gumit?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.24. 13:53:11

@jobbfácán: a másik neved jobban tetszett. cica, nem akarsz visszaváltozni?

Dr. Körömlakk ® 2012.10.24. 13:53:24

@batgirl: és az vót, hogy a denevér hogy ír fejjel lefelé a faágon, és ha női denevér, hogyan inzultájják fejjel lefelé lógás közbe, hogy még internetezik is közbe?

Atörökk 2012.10.24. 13:56:39

@Dr. Körömlakk ®:
Még nem, de izgalmas témának tűnik. :D

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.24. 13:59:20

@Dr. Körömlakk ®: az még nem vót, de nem is lesz. ezek titkok.

Manyecska 2012.10.24. 14:00:14

@cirróka: a rókák nem alszanak téli álmot a spájzban nagymama befőttyei között..?

2012.10.24. 14:01:51

@Manyecska /Lúd Milla/: Nem. Ilyen csirknyuszra vadásznak! :)

Dr. Körömlakk ® 2012.10.24. 14:03:06

@atörökk: úgyfest erre nem kapunk választ. ígyaztán nekünk kell kisakkozni. mindjárt itt a következő kínzó kérdés, hogy ha a fiúdenevér lóg, hogy áll föl neki, merre tolul a vér, és ha föláll, akkor éppen ugye lóg, de akkor kemény-e, de ha lóg, hogyan kemény, és ...

@batgirl: nem lenne egyszerűbb színt vallani???? :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.24. 14:04:09

jackyll vajon hun lehet ilyenkor? lehet, hogy beteg.

jackyll, nézd, én küldök neked mézes fokhagymát forralt borral.

aztán ha jobban vagy már, egy új posztot vethetnél koncnak, mert vergődik a néped.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.10.24. 14:04:49

@Manyecska /Lúd Milla/:
Jöhet!

@cirróka:
Nimá, megjelent a róka!444!
Üdv a zállatkertben!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.10.24. 14:05:59

@Dr. Körömlakk ®:
Ezeket a dógokat a batgirl tudná elmagyarázni.
Kérdezd őt!!44

Atörökk 2012.10.24. 14:08:27

@Dr. Körömlakk ®:
Novárjunk... Mostakkor tisztázni kéne, merre van a le, merre a fel, ha áll, akkor valójában lóg, vagyis akkor kemény, ha lóg, és nem akkor, ha áll, vagy hogy van ez? :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.24. 14:09:05

@Dr. Körömlakk ®: hogy te miken nem gondolkozol :D:D szerintem az úgy van, hogy mindegy merre lógik, mer ha valami áll, akkor az áll, hameg nem, akkor fejenállva is mindegy, mer lóg. na érted.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.24. 14:09:31

@Dr. Körömlakk ®: megannyikérdés, és mind titok marad. de azért elképzeltem.. szép volt lakci:))

Rosszindulatú Vászka 2012.10.24. 14:09:59

@Giraffa Camelopardalis Phd.: mit nem értesz? Agyarországba ma mind erkölcsileg, mind munkarendileg hétfő van. Teccikérteni.

Dr. Körömlakk ® 2012.10.24. 14:10:17

@dr. phil. Sün‼ ツ: hát figyi, szerinted kit kérdezek? de nem árujja el.

@atörökk: hát ezt mondom baszomlássan! jóreggelt! nem is tudom hogy tudunk ezek nélkül az imfók nélkül élni, én pl már fuldoklok. ha elhunynék ezokból, betgörl fizeti a szertartást, de szép legyen ám, és az összes homarista ott ríjjék. az Igi főleg.

Rosszindulatú Vászka 2012.10.24. 14:11:37

@Dr. Körömlakk ®: ennél érdekesebb kérdés, amikor a denevér álmába bepisil és vagy illetve bekakil.

2012.10.24. 14:12:04

@Giraffa Camelopardalis Phd.: aztán ha jobban vagy már, egy új posztot vethetnél koncnak, mert vergődik a néped.

Minek? Azt is szétb. izé offoljuk! A csetről ne is beszéljünk!

Dr. Körömlakk ® 2012.10.24. 14:14:45

@Giraffa Camelopardalis Phd.: kérlekszépen, ez így eléggé zavaros. áll-lóg, hát a keménység legalább állandó-e!?

@batgirl: és még folytathatnám, de ...

- áll a farkam Gizella.
- lóg az János.
- áll Gizella!
- János hagyjon a picsába, lóg.

és ez így megy a végtelenségig...

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.24. 14:14:56

@Rosszindulatú Vászka: mi csak repülés közben szoktunk pisilni, meg kakilni, és igyekszünk megválasztani az alattunk lévőket

Dr. Körömlakk ® 2012.10.24. 14:16:07

@Rosszindulatú Vászka: az nem be, hanem le. önnönmagát telibefossa nyilván. hát nem lennék denevér asszem. viszont a Betgörl jól ellavírozik itten, gyanús, hogy más fajokkal párosodik.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.24. 14:16:15

@Dr. Körömlakk ®: és az milyen amikor a pasas megkérdezi, hogy ugye milyen kemény????

erre mit kell mondani???
igen, persze, nahát, stb, stb.
vagy
baszdmeg

Atörökk 2012.10.24. 14:16:38

@Dr. Körömlakk ®:
Szívből remélem, a zérintett nem haggya idáig fajulni a dolgot és felvilágosít minket lógási szokásairól. :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.24. 14:18:07

@Dr. Körömlakk ®: állandó? hát arra a félórára? hameg nagyobbak az igények, akkor mellé lehet derótoznija a sárgarépát.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.10.24. 14:18:35

@Giraffa Camelopardalis Phd.:
A lézerjani beledurrantott valaki a reggel folyamán.
Most akkor nem kell egy darabig lézerblokkolót használnija!

Manyecska 2012.10.24. 14:18:46

Szerintem a batgirl igazából nem denevér!:O

Dr. Körömlakk ® 2012.10.24. 14:18:59

@batgirl: nos úgy gondolom, hogy a baszdmeg válasz azt jelentheti csak, hogy kurvára nem kemény, és ezt Te keményen közlöd.

@atörökk: pödzögeti mán. azt mán tuggyuk, hogy vagy kemény, vagy bazdmeg, valamint hogy röptében ürít, lehetőleg politikusokra, bár ezt csak én gondolom :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.24. 14:19:36

@batgirl: na valamit tisztázzunk: egy férfi nem kérdezi meg soha, hogy ugye milyen kemény. az nem férfi, hanem paprikajancsi.

lazarjozsef75 2012.10.24. 14:19:36

@Giraffa Camelopardalis Phd.: Jackyll, hol az az új poszt, aggódom a zsiráfért!! :)

Atörökk 2012.10.24. 14:21:03

@Dr. Körömlakk ®:
Nade: mit csinál még röptében, mit nem csinál röptében, mit nem csinál, mikor nem repül, és azt hogyan. :D

Manyecska 2012.10.24. 14:21:03

@lazarjozsef75: biztos elkapta a cifrafosás!!!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.24. 14:21:46

@Dr. Körömlakk ®: más fajokkal?????

OK.
Az állás az állás, nem felfelé, hanem vízszintesen. és így teljesen mindegy, hogy a fijúdenevér lóg, vagy nem.A lánydevevér meg csak odaszoroskodik, oszt meg van. Esetleg tanultabb denevérek, mármint akik olvasták a denevérszutrát, azok különböző pozitúrában is szuperül tudnak szexelni. Kedvenc pozitúra a faágon állunk és nagyot szexelünk, csak hamar elszédülünk.

Dr. Körömlakk ® 2012.10.24. 14:22:13

@atörökk: ravasz. ez a mit nem csinál, és azt hogyan, na ez igen. erre kérnénk a választ izibe.

Dr. Körömlakk ® 2012.10.24. 14:23:32

@batgirl:

ja, monnyuk a rétisassal.

köszönöm, én faszán elképzeltem.
orális szeksz van-e nálatok, és ha igen, azt hatvankilencbe óggyátok-e meg néha, és ha igen, akkor aki nem lóg, az mibe kapaszkodik?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.24. 14:24:16

@lazarjozsef75: most?? már majd két hete halódom, te meg most kezdesz el aggódni értem???

@dr. phil. Sün‼ ツ: látom nálad is elfogyott a sör.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.24. 14:24:53

@Giraffa Camelopardalis Phd.: ugye?
@Dr. Körömlakk ®: van amiko raz emberlánya nem akarja meg sérteni az emberfiját, mert még a végén lelkibeteg aztán amikor keménykedne, akkor mindig bevillanna az agyába, hoyg b+, és oda a keménység.

Dr. Körömlakk ® 2012.10.24. 14:26:47

@atörökk: én tudom a választ, de kíváncsi vagyok, jól tudom-e :)
@batgirl: ha nem akarod megsérteni, fordíccs hátat, és aludj el gyorsan, az olyan, mintha véletlen lenne :)

2012.10.24. 14:26:55

@Giraffa Camelopardalis Phd.: kezdek unatkozni.

Fiatal pár étterembe megy vacsorázni. Beülnek, amikor a fiatalember meglátja, hogy Korda György éppen megy a wc-re utána megy és megszólítja:-Elnézést művész úr de elhoztam a menyasszonyomat vacsorázni. Szeretnék előtte egy kicsit felvágni. Megoldható lenne, hogy odajön az asztalunkhoz és úgy köszönt mint egy régi ismerőst?
-Dehogynem! Hogy hívják?
-Ferenc.
A férfi visszamegy az asztalhoz, majd jön Korda.
-Szevasz Ferikém, de régen találkoztunk!
-Jaj Gyuri, menj már a faszomba,nem látod hogy vacsorázunk?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.10.24. 14:27:29

@Giraffa Camelopardalis Phd.:
Dehogy fogyott!
Estére tartogatom, he!

@batgirl:
Te dugtál már fejjel lefelé lógva?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.24. 14:27:35

@Dr. Körömlakk ®: persze hogy van orál!! az úgy megy hogy a pasasdenevér rendesen lóg és áll, a denevércsajszi meg áll és közben kapaszkodik a pasas denevérbe. mert hogy abban lehet.

Egyéb kérdés?

Atörökk 2012.10.24. 14:28:19

@Dr. Körömlakk ®:
Émmeg nem tudom. Mostakkor az éntemetésem lesz e előbb? :D

lazarjozsef75 2012.10.24. 14:28:39

@Giraffa Camelopardalis Phd.: kicsit lassú a hatásmechanizmus, na....

Dr. Körömlakk ® 2012.10.24. 14:30:18

@batgirl: repüllés közbe van-e kielégülést hozó aktus? és ha igen, mindig tudható-e, hogy ki volt a másik, merhogy sokan vagytok.

@atörökk: nemnem, majd elmondom kettesbe.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.24. 14:31:02

@Dr. Körömlakk ®: ja,ez nem mostani történet:)) csak eszembe jutott:)
Akkor azt mondtam, hogy persze, de én már fáradt vagyok, mire ő megkönnyebbülten sóhajtott, hoyg akkor aludjunk:)))

@dr. phil. Sün‼ ツ: igen, amikor majdnem lezuhantam a létráról, de szerencsére fenn akadtam a lábamnál fogva, és így betudtam dugni a konnektorba a tv zsinórját.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.24. 14:31:14

@cirróka:

Szőke az orvosnál:
- Doktor úr,ittam egy üvegből amire az volt írva: méreg, meg fogok halni?
- Megteszünk mindent,de a méregtől mindenki meghal!
- Mindenki?! Úristen! Mit tettem?!

basszus, nem vagyok pedig szőke, de csak másodjára értettem meg.

2012.10.24. 14:31:17

@dr. phil. Sün‼ ツ: Te dugtál már fejjel lefelé lógva?

Olyat ismerek aki szopott! Az is lyó?

Dr. Körömlakk ® 2012.10.24. 14:31:58

@batgirl: akkor ez a kereslet-kínálat tökéletes egyensúlya volt. ki hogy nem akart, de azt biztosan :D

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.24. 14:33:50

@Dr. Körömlakk ®: Repülés közben is lehet nagyot szexelni, csak arra kell vigyázni, hogy a többi utas észre ne vegye, mit csináltok a gép wc-jében.
Arra vigyázzunk, hoyg a szex művelése közben, ne sértsünk meg másokat.

Van még kérdés? Vagy befejezhetjük a felvilágosító félórát?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.24. 14:39:17

@lazarjozsef75: valami gyorsítóanyag kéne. ilyen részecskés gyorsító esetleg. igaz aztnemtommiaz, de olyan jól hangzik.

@atörökk: ja tényleg:)

helianthus 2012.10.24. 14:41:29

@Kellemes Zérókomponista: 24 órában? Hát óránként 10 perc pihenővel lehet róla szó. :)

Anomalocaris (törölt) 2012.10.24. 14:48:01

@helianthus: Vásárolni voltam. Gondoltad volna? Feltöltöttem a szardinellakészletet.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.24. 14:49:15

@batgirl: a zsiráf nem disznó, hanem nyúl, de csak ha nagyon kakaskodik. amikor rókázik, akkor meg soxor megmacskásodik a háta közben. ilyenkor felettébb kutyául érzi magát, holott egerészni kellene valami vacsorát, de nem lehet, mert lóvá tették.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.24. 14:50:58

@Giraffa Camelopardalis Phd.: teljesen egyetértek veled, sürgősen orvoshoz kell menned!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.24. 14:56:11

@batgirl: ááááálatorvoshoz???? :D mindig összekeverem őket a másikkal.

Anomalocaris (törölt) 2012.10.24. 15:08:47

Tényleg kéne új poszt, mert ez már haláltusé.

helianthus 2012.10.24. 15:16:44

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: kaptál Vifont? (remélem igen)

@Manyecska /Lúd Milla/: nem tudom, ezt most nem én beszéltem, hanem a TÖBBIEK. :)

Anomalocaris (törölt) 2012.10.24. 15:17:26

@Giraffa Camelopardalis Phd.: Közel az az állapot, hogy elkezdjek összefüggéstelenül elgépeléseket bemásolni, és ezen rendkívül jól szórakozni.

Manyecska 2012.10.24. 15:18:04

@helianthus: én ezt nem értem, sosem dukktak fejen???

Anomalocaris (törölt) 2012.10.24. 15:18:56

@helianthus: Vifont nem a Sparban veszem, hanem a fűszerboltban, és mindig 4-et egyszerre, hogy meglegyen a havi adag.

Atörökk 2012.10.24. 15:19:33

@Manyecska /Lúd Milla/:
Engemet próbáltak, de közöltem a dobhártyámat nem adom :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.24. 15:21:04

Na én mára off, mert aludtam egyet délután, aztán el is vesztettem a fonalat...

Küldjétek utánam Ariadnét, lehetőleg kevés ruhában, ha megvan :P

@helianthus: Az igez, ha nem tudsz aludni, nem vagy elég álmos :D

@Manyecska /Lúd Milla/: Ha még csak a feje lett volna ronda :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.24. 15:24:30

@atörökk: na és az orrmanduláiddal mi van? állítólag kellemesen recés a tapintása egy megfázás után.

Manyecska 2012.10.24. 15:25:06

@atörökk: :D már úgy értem, az állatok...sose dukktak fejen állva?? mondjuk azt énse, ..:P

helianthus 2012.10.24. 15:25:51

@Manyecska /Lúd Milla/: azt mondják nem. De szerintem hazudnak.

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: ó jajj, túl sok már az infót. Szóval szardinella 20:45-kor hétfőn, vásárlás szerdán és csütörtökön sparban, de Vifont a fűszerboltban veszed négyesével. Húúú, remélem, ötöst kapok a feleletemre!

@ColT: Ariedné kevés ruhában? Te egyre gyanúsabb vagy, mióta lett ekkora az étvágyad? Sok lesz már abból a pihenésből, nem?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.24. 15:29:20

@helianthus: azt a részét ami az ariadnéhoz köll, azt nem műtötték, az műxik rendesen :D

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.10.24. 15:30:11

@ColT:
Éppen a fejjel lefele dugásnál tartunk

Anomalocaris (törölt) 2012.10.24. 15:31:45

@helianthus: Igen. 3-4 hetente pénteken meg borvásárlás a borboltban. Ezt a jópofa zacskós-dobozos megoldást.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.24. 15:33:35

@dr. phil. Sün‼ ツ: Na várjál, az érdekes.

@helianthus: Mit vársz, majd azt mondom, hogy apácákat küldjetek?

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.10.24. 15:36:05

@helianthus: "remélem, ötöst kapok a feleletemre!" Már megint vicces vagy! Hogy csinálod?
@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: még sosem láttam bort zacskóban.:D Az a tablettás utánfajzása? Pénteki borozás=buli.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.24. 15:38:14

és a prémiumlevegősbe is. na mostmár hátradőlök.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.24. 15:39:48

@Kellemes Zérókomponista: Van ilyen. Kis doboz, benne zacsi, abban bor. A doboz oldalából kihúzol egy csapot, amiből, mint a hordóból, engeded.
És kifejezetten nem szar borok szoktak ilyenben lenni. És rohadt drága, és jó sok.

Manyecska 2012.10.24. 15:39:55

@ColT: óóónem, én egyszer..na mindegy:D.. majjövök. Dógom van sok. Ma.

Anomalocaris (törölt) 2012.10.24. 15:45:41

@Kellemes Zérókomponista: Nem, azért jó, mert nem kell hűtőben tartani, mert összehúzódik ha csapolsz belőle, és nem éri levegő.

@ColT: Rohadt drága borokat nem veszek :D 5 liter 3000 ft, és tényleg jó, szekszárdi száraz fehér, sokkal jobb, mint amiket ugyanilyen árfekvésben kapni szupermarketekben.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.24. 15:46:49

Borasztó lehet a kötsög elsőzőknek egy ilyen poszt nélküli nap. Egyezzünk meg abban, hogy a 10000. komment után megint lehessen elsőzni!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.10.24. 15:52:48

@ColT:
Kérdezd a denevérlányt, ő már dugott úgy.
Állítólag, merthogy fotó nincs róla.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.24. 15:59:40

@atpijkamo: ugyanmár. nyugodtan le is kancskókázhatsz, tudod, hogy nem veszem komolyan :D:D

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.24. 16:03:02

@dr. phil. Sün‼ ツ: "Á, a híres-hirhedt kettős mérce..."

Na jó, lehessen a 3000.-től.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.24. 16:16:35

@cirróka: te, ez nem is rossz. olyan jól eltársalgok ott magamban :D

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.10.24. 16:20:20

@Giraffa Camelopardalis Phd.:
Ja.
Ez olyan homár-szokás.
Kiteszik a posztot, írunk hozzá sok hasznos tanácsot,
oszt egy idő után köddé válik.
Üdvözlettel:
A blog.hu "csapata".

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.10.24. 16:29:35

@Giraffa Camelopardalis Phd.:
Hát ami a közepét megelőzte.
Lapozz előre, oszt megtudod!!4!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.24. 16:31:01

@dr. phil. Sün‼ ツ: gyere inkább főzni amoda. már a kecskelábnál tartunk.

2012.10.24. 16:35:03

@Giraffa Camelopardalis Phd.: Valami almás csigareceptet fog tolni! :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.24. 16:36:10

@cirróka: na, a kakaóscsigareceptjét láttad már a blogján???

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.24. 16:42:38

@Manyecska /Lúd Milla/: Halljuk :D Videót! :D

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: Az drágea, mert 3000, de lterre nem drága.
De akkor már miért nem Koccintós PET palackos? :D

@dr. phil. Sün‼ ツ: Munkaköri kötelessége ;)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.24. 17:13:03

a túróspacsalintánál nincs jobb..
büff
(bocsi:)

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.10.24. 17:16:46

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: fukishimai tragédia
www.comment.blog.hu
1.oldal, 1.cikk, bordó betűkkel, alatta 3 sorral Fizbi (Hajdú P.), maj ismét Fukisima.

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.10.24. 17:25:44

"Jogi útra tereljöük az ügyet, azt garantálhatom.
Én azt kárem
Kasnyikovot lóbáló
gyönönyű város.
A Shopwtime sorozatában
Ezzel szembe
itt:
comment.blog.hu/2012/10/24/libanon_egy_tevesorozatot_perelne#comment-form

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.24. 17:29:47

@ColT: nem igaz, a túrós finomabb. A lekvárost is szeretem, meg az almást, a fahéjast, a dióst, és a kakaóst. Kihagytam valamelyiket?

2012.10.24. 17:34:30

@batgirl: A hortobágyit!!!!!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.24. 17:35:05

@batgirl: Hallom, nem égetted oda a palacsintát.

"Kihagytam valamelyiket?"

Kaviáros, olvasztottsajtos, mákos, hogy csak a legfontosabbakat említsem.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.24. 17:38:28

@cirróka: @atpijkamo: teljesen igazatok van
mindjárt a sarokba állok és ostorozom majd magam. ok?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.24. 17:39:41

@atpijkamo: az olvasztott sajtos érdekelne, hogyan kell csinálni? azon kívül olvasztok sajtot

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.24. 17:41:18

@batgirl: a makost
az a legjobb
teaban is...

2012.10.24. 17:41:32

@batgirl: Paradicsomosszardinellás!

Anomalocaris (törölt) 2012.10.24. 17:46:27

@ColT: Elvarázsolt, kicsit értetlen tekintet, bár hivatalosan azt hiszem mást jelent.

Anomalocaris (törölt) 2012.10.24. 17:49:58

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: Hát még az előtte lévő Bejrútosban mennyi van! De most beérett a Comment blog bosszújának gyümölcse, mert ott tombolnak a nyisziati-féle iszlámofóbok, és nem tudom őket elküldeni a picsába!!!

Manyecska 2012.10.24. 17:52:53

@cirróka: hú azt én is imádom, ettem is a hétvégén! mondjuk elég szar volt:D

Manyecska 2012.10.24. 17:54:19

@ColT: nem, az nincs rólam, még én is szégyenlettem az esetet /de legalábbis csodálkoztam magamon:P!!/..na, osonok tovább. Kutya a vágóhídon van /kozmetikus/, elhozom..remélem, már a hideggyantával végeztek. Mega szemöldökkel:D:D!!

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.10.24. 18:05:44

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: Bejrútosat is írtam neked.
Nekik is írtam, nemigen érdeklődnek mások iránt. Tolerancia, fuckYeah!

Anomalocaris (törölt) 2012.10.24. 18:17:29

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: Az még csak egy dolog, de teljesen tájékozatlanok is, azt se tudják eszik vagy isszák-e a témát, Azerbajdzsán létezéséről valószínűleg az eurozvíziós marhaság vagy a baltás ügy kapcsán hallottak életükben először, és nyilván azt hiszik, ott is arabok laknak, mert ugye aki keleten van és nem kínai, az csakis arab lehet :D Aztán meg ugye ugyanezek a figurák szokták nagy lelkesedéssel védeni a szegény cigányok meg zsidók jogait, merthogy a rasszizmus csúnya dolog. Azért eldöntehnék azért hogy mit akarnak, mert olyan nincs, hogy "küzdök az előítéleteke ellen, de csak ha nem arabokról vagy muszlimokról van szó". Ékes példa erre ugye a Németh Sanyi meg szektája. Én legalább felvállalom, hogy utálok mindenkit.

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.10.24. 18:29:59

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: Baqban lehetnek, ha VV Olivér megkéseléséről kell állást foglalni.
Oszt mér tiltottak ki?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.24. 18:46:38

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: "@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: Zokon vették, hogy gyűjtöm az elgépeléseiket"

Ahelyett, hogy borzalmas bosszút álltak volna azzal, hogy onnantól helyesen írnak. Pl. felvesznek egy szerkesztőt, aki megjelenés előtt elolvasná a cikkeket. Vagy a kevésbé igényes megoldás, hogy valami helyesírás ellenőrző progit használnak.

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.10.24. 18:46:42

Commentről vagdosnám ki a Nincs tévém, nem nézem, ti minek írtok róla Hsz-eseket is.
A Győzikét se nézte senki, de mindenki tudta, mi volt benne.

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.10.24. 18:49:25

@atpijkamo: Írtam már: a korrektorokat rég falhoz állították. Talán még az Anonymous is elsápadna, ha be kellene jutniuk, módosítani az oldalakon. Mondjuk, egy piros kiemelővel.

Rosszindulatú Vászka 2012.10.24. 18:50:53

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: ezeknek semmi se jó. Ha tucc heejsírni az a baj, ha nem tucc az a baj.

@atpijkamo: monnyuk a hejessírás egy dolog, de mostanába eléggé fles lett, főleg a hogyvolt, ami annyira laza, hogy csak na. Meg a totálkár is. Nekem a legirrítálóbb, ahogy a egybeírás külön írás nem megy nekik. Ez valami voltromán szokás lehet, vagy nemtom.

Rosszindulatú Vászka 2012.10.24. 18:52:08

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: nekem sincs tévém és nem nézem mer nncs. Amúgy is csak művészfilmt nézek eredeti nyelven meg dokufilmt.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.24. 18:53:12

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: én a jutyúbon pótlom hiányosságaimat. múnikasó, józsibarát volt a mai pogrom.

lordjim 2012.10.24. 18:55:11

@batgirl: a káposztás a legjobb a világon

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.24. 18:55:19

@Rosszindulatú Vászka: és azt is a kisképernyős telefonodon nézed.hehe

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.24. 18:55:56

@batgirl: Öööö... azon kívül nem sokat tudok róla mondani. Mikor csináltam elég palacsintát, az egyiket visszateszem a serpenyőbe, a felét beterítem vékonyra végott sajtszeletekkel, ráhajtom a másik felét, és kis lángon sütöm még egy kicsit, hogy legalább a sajt olvadjon meg. Közben meg is fordítom. Ha ügyes voltam, akkor a palacsinta egy kicsit ropogós is lesz.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.24. 18:58:03

A Lincoln féle vámpíros film, mennyire jó? Érdemes megnézni?

@atpijkamo:
ó..legközelebb megcsinálom. És jut eszembe régóta szeretnémk spenótos pacsalintát csinálni, abba is kell sajt.

Dr. Körömlakk ® 2012.10.24. 19:00:39

@batgirl: nézmeg be is fejeztem. olyan durva tudsz lenni néha, komolyan mondom.
@atörökk: maj várjál, mer ki vissza kell néznem a pontos kérdést, hogy a pontos válasz eszembe jusson!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.24. 19:02:21

@batgirl: Spenótos tészta, spenótos palacsinta az nagyon ott van. Csak igazi finom spenót kell hozzá.

Ja, látod, nem olvasod a szakirodalmat: receptekferfiaknak.blog.hu/2011/10/12/sajtos_palacsinta_2

A cukros-citromos palacsinta is kimaradt.

Rosszindulatú Vászka 2012.10.24. 19:02:54

@batgirl: dehogy. A művészmoziba (mer a pláza egyesen az Ördög műve), meg sugárlemezen számítógépen. Ja, nem is, számítógépem sincs és nem csetelek, mer aztat csak a kocka prolik csinájják.

A Linkolnos vámpíros film meg elég gyenge cucc, eccerű mint a pókemberes filmek. Eccer meg lehet nézni.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.24. 19:03:40

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: Ami a csapból is folyik, azt tudod... Index címlapon van, stb. RTL HÍRADÓBAN VAZE :D:D:D:D

@Manyecska /Lúd Milla/: Akkor mesét :D:D:D:D

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: :D Beszívott Bölcsész? :D

Rosszindulatú Vászka 2012.10.24. 19:04:12

@atpijkamo: az miaz, hogy "elég palacsinta"? Az az, hogy elég a palacsinta? Abba mi a jó?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.24. 19:04:26

@atpijkamo: ja, bocs:)) fogom nézegetni, úgyis ki lettem téve egy blogból:))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.24. 19:06:31

@batgirl: most eppen spenotos pizzat eszegetek
isteni:)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.24. 19:07:38

@atpijkamo: nono. tessék szépen kipróbálni. először én is fujjogtam, de a kölykek rábeszéltek. és tényleg!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.24. 19:10:53

@Giraffa Camelopardalis Phd.:

Bemegy a nyuszika a cukrászdába.
- Répatorta van?
- Nem nyuszika, nem tartunk répatortát.
Másnap megint bemegy a nyuszika a cukrászdába.
- Répatorta van?
- Nem nyuszika, mondtam, hogy nincs répatortánk.
A cukrász megszánja a nyuszikát, csinál másnapra répatortát.
Másnap megint bemegy a nyuszika a cukrászdába.
- Répatorta van?
- Igen, van répatortánk.
- Fúúúj, répatorta!

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.10.24. 19:11:56

@Rosszindulatú Vászka: A National Geon nézek Hérodotoszt eredetiben.
De, igen, letöltöttem jpg-ben és miközben szépen mennek a kockák Bach BWV 666-os opuszának* feledhetetlen hangjai csendülnek fel a high-end fengsui hangtálakból.

*Ducttape Sebasian Bach - Tanulj meg Fugázni paraszt!
spamdog.tumblr.com/post/5938035768/ducttape-sebasian-bach-tanulj-meg-fugazni

@Giraffa Camelopardalis Phd.: Persze. Minden jön a neten, meg a nyavalyás Híradó is ezeknek a senkiknek a Szenzációiról szól, de akit nem érdekelnek, mi a halálnak írja ki?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.24. 19:12:03

@Rosszindulatú Vászka: Tegnap monta. Tessék gondosabban olvasni a kommenteket, vagy kitiltalak.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.24. 19:14:09

@atpijkamo: én??? csak egyszer fordult elő ezen a héten!!!! @hagyma: sajttal? négy sajttal..én is szeretem.

Rosszindulatú Vászka 2012.10.24. 19:16:00

@atpijkamo: nono! Azt írta, hogy akkor odaégette. Nem azt, hogy szokta odaégetni.

Tessék gondosabban olvasni és nem minden rémséget rosszindulatúan belekombinálni meg vetítni.

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.10.24. 19:16:00

@ColT: Ezt írtajm.:)
Híradó!
Kis Usa-Izrael-Ruszki-Pártpol. ÉÉÉS jön a lényeg:
VV Izécske új ciciket kap, mert a régi már slampos.
Felüdülés volt megtalálni a gazdasági rádiót: Lengyelo., Románia stb.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.24. 19:17:31

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár:
"Kis Usa-Izrael-Ruszki-Pártpol."
RTL és TV2-n ezek már nincsenek. Vagy a VV izéke után.

@Rosszindulatú Vászka: Elegendő nem lehet, mert olyan nincs.
Max. az leet, hogy eléggé hasonlít egy palacsintára.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.24. 19:19:25

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: ne már.mit kell leszólni ww izécskét, hátha slampos a mellye, akkor hadd cseréjje már le!! te-te beszólogatós, fúj

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.24. 19:23:10

@batgirl: csirkeszarnnyal es breadstickkel
de van rajta sajt is
spinach alfredo

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.10.24. 19:26:16

@ColT: Jah, már végképp eltűnt ek? Leginkább House-közi reklámokat látok, az elég.

@batgirl: Nem én szólom le, hanem:
-a párja, BK Ambrúzska,
-internetes portál ún. "trolljai",
-olyanok, akik nem is ismerik Őt,
-falubeli irigyek,
-Tanár Úr, de később kibékülnek a Frizbiben.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.24. 19:27:18

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: Már majdnem teljesen.
Szivárognak ki a közszolgálatiból is.

Manyecska 2012.10.24. 19:29:55

Most lesz a FEM3-on a Bangó Margit- Rubint Réka összecsapás:P:D /hala tortán/..!:P

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.24. 19:31:20

@batgirl: "csak egyszer fordult elő ezen a héten"

Jó, én egy próbálkozásodról tudok, és az odaégetéssel végződött. Ebből még az is kijöhetne, hogy te minden kaját odaégetsz.

Rendben, csak hetente égeted oda.

Manyecska 2012.10.24. 19:32:22

@ColT: ..őőő..apa bepörgött..meg én is:D@cirróka: én még nem csináltam:O /miért nem?/ a KÖKI-ben ettem mer vártunk a vonatra,..hááát.. occsó húsnak híg a leve:D tény, hogy 340 Ft-ot kértek érte ami nem sok kettőér..

2012.10.24. 19:32:23

@atpijkamo: A cukros-citromos palacsinta is kimaradt.

Én szoktam lekváros kakaóst és mert végül is a túró rudi is hasonló, túrós kakaóst és mert van gyümölcsízes túró rudi ezért túrós lekváros kakaósat is! Nadon faca íze van!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.24. 19:33:00

@atpijkamo: az egyik csemetémnek a kedvenc kajája az oda égett hús. (Úgy ahogy anyu csinálja.)

Manyecska 2012.10.24. 19:33:31

@atpijkamo: én csak a túrógombóchoz a morzsát kapatom oda, de azt mindig:O mostanában!:D :O:O Totál frusztrált már..nem értem?? :P

2012.10.24. 19:34:18

@Manyecska /Lúd Milla/: Te talponálló büfében vetted? Az biztosan hortobágyi volt?

Anomalocaris (törölt) 2012.10.24. 19:36:10

@atpijkamo: Ne adj nekik ötleteket, mert ha nem lesz több baki, unalmassá és sivárrá válik a blog.hu.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.24. 19:38:34

@Manyecska /Lúd Milla/: Jaj, a morzsát nagyon nehéz csinálni.

Szóval odateszel egy jó adag olajat, fél lángra. Az másodpercek alatt felforrósodik, beleteszel két kanál morzsát, forr, kevered, aztán megint egy-két kanál morzsát, azt már tovább kevergeted, még morzsa, még keverés, mígy olyan 5 perc alatt benne van a szükséges mennyiségű morzsa, és már meg is pirult.

Nagyon fontos, hogy megállás nélkül kell leverni, mert azonnal odakap.

2012.10.24. 19:41:21

@Manyecska /Lúd Milla/: én csak a túrógombóchoz a morzsát kapatom oda, de azt mindig:O mostanában!:

Közben is csetelsz, azért ég oda! Eltaláltam? :)

Anomalocaris (törölt) 2012.10.24. 19:41:26

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: Én ezt az Alekoszt például csak és kizárólag a comment blog cikkeiből ismerem. Mondjuk valószínűleg ott se olvastam volna el, ha nem reménykedtem volna elgépelésekben.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.24. 19:42:02

@atpijkamo: hat pont ezt csinalja
megallas nelkul leveri

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.10.24. 19:49:00

@batgirl: Pedig finom, de ha nem, hát nem. Akkor Mángjoung!

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: Idegesít, frusztrál és főként: érvek helyett szokták használni.

Nagyjából képben vagyok a Főbb Szereplókkel. Hála Néked, Index!

Anomalocaris (törölt) 2012.10.24. 19:56:19

@atpijkamo: @Rosszindulatú Vászka: Ez egy recept férfiaknak??? Batgirl krumplipüréje megint odaégett????

Anomalocaris (törölt) 2012.10.24. 19:58:48

Ha a falapocskát nagyon sokáig nem húzzák fel, a feltorlódótt hangyák őrjöngve egymást kezdik darabokra tépni és felfalni.

Rosszindulatú Vászka 2012.10.24. 20:02:47

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: hát az úgy van tudod, hogy az clilivizálódott embik szeretnek főtt ételt (ez egy speciális humán vonzalom, ezt nem értheted) enni (ez egy fontos cselekvés, valójába jóval több, mint simán kalóriafeltöltés, te ezt nem értheted), és az embik egy része (a fontosabbik, de te ezt nem értheted) A FÉRFI, a Teremtés csudája, az Emberiség nemtője.

Ez van.

Manyecska 2012.10.24. 20:10:45

@cirróka: őőőőőő,,, valami hasonlót:P
különben nem talponállóban ettem hanem a Köki-centerbe /úgy hívják?/ fenn a legtetején vannak a kajáldák! egy jó adag gyümileves 180 pénz, itt meg nálunk ugye pl. az Eurocenterbe az inged-gatyád rámegy nem viccelek:(:D

Manyecska 2012.10.24. 20:13:28

A nutellás palacsintát mért hagytátok ki?? meg a húsos rétest..:D? fúúú, rétesbe aztán tényleg mindent töltenek. Kár hogy utálom..

Manyecska 2012.10.24. 20:15:05

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: jah, itt nálunk is. Fürdés után enni,..ki hallott már ilyet???:((

Manyecska 2012.10.24. 20:16:42

@atpijkamo: kösz:D:D szeretjük ha odakap, kicsire nem adunk!:P este már fáratt az ember, általában többfélét főzök akkor pláne elcseszem!:(

Anomalocaris (törölt) 2012.10.24. 20:17:19

@atpijkamo: "Fél kilo tehéntúrót összekeversz" Nem keverek!!

Anomalocaris (törölt) 2012.10.24. 20:18:45

@Manyecska /Lúd Milla/: Én most rakom fel a vizet, közeleg a 20:45.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.24. 20:19:49

@Manyecska /Lúd Milla/: Dől ki a füst a konyhából. Mivan, mi van? Papa főz.

Manyecska 2012.10.24. 20:20:24

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: te melegíteni szoktad? Érdekes, én hidegen szeretem a paradicsomos heringet...na majjövök, jó étvágyat.., dolgom van.

Anomalocaris (törölt) 2012.10.24. 20:24:36

@Manyecska /Lúd Milla/: Ma nem szardinella van! Az a hétfő, esetleg még a kedd is. Ma főzös nap van, meglepő módon tészta paradicsomszósszal, három napra.

Anomalocaris (törölt) 2012.10.24. 20:26:37

@Giraffa Camelopardalis Phd.: Biztos lehetsz benne, hogy ebben a gusztustalanságban ártatlan Vagyok.

Rosszindulatú Vászka 2012.10.24. 20:28:43

@Giraffa Camelopardalis Phd.: tisztelettel, de nem értek egyet. A Nutella a nyugati kultúra kukoricagombóca.

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.10.24. 20:28:51

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: Az, hogy éppen az ÖVÉT pécézed ki. mit szólnál ahhoz, hogy főzös nap?
Falapocska és hangya: HEX?

Anomalocaris (törölt) 2012.10.24. 20:32:51

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: De Nekem teljesen mindegy, kié, Én a sajátjaimat is szeretem. Kicsit paranoiások ezek az újságírók. Nem az ő személyük a mánia tárgya, hanem az alkotásaik. Mi van a főzös nappal? Az van ma, igen!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.24. 20:34:21

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: @Rosszindulatú Vászka:

inkább a nyugat zsíroskenyere. bótba a cuciális helyzetűek napi bevásárlása: toastkenyér 0,50 , nutella utánzat 1,50 két doboz sör 1,50

szénhidrát, zsír, cukor, vitamin meg van a sörben. tejjesértékű táplálék.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.24. 20:37:20

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: főzös nap ma elmaratt mer szétszakad a fejem. így mára kalbászos-hagymás-zöldpaprikás rántotta volt a főművem. szegedi paprikával áfkorz :D

Manyecska 2012.10.24. 20:39:45

@Giraffa Camelopardalis Phd.: ne viccelj, az igazi nutellát imádom!!! tök jó lenyalogatni a..na mindegy ez.. :P az utánzatok boooáááá! /DE csak vékonyan.!../ Az igazi merénylet a tökfőzelékem lesz holnapra:D igaz, sült kolbásszal hátha valamelyik szántani fog.

Rosszindulatú Vászka 2012.10.24. 20:42:33

@Giraffa Camelopardalis Phd.: ezekkel meg mi a gond? Alapvető élelmiszerek.

@Manyecska /Lúd Milla/: monnyuk konkrétan pl. a Lindt nutellautánzat nem mondható nem nagyon foncsámcsinak. Meg van még jó.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.24. 20:47:41

@Rosszindulatú Vászka: minden áldott nap toastkenyér nutellával és semmi más, az felér egy gyilkosssággal. dolgoztam egy oviban régebben és egy kisfiú minden nap ezt kapta uzsira. kivétel nélkül, minden nap, mivel mást nem volt hajlandó megenni. nooormális???

Rosszindulatú Vászka 2012.10.24. 20:49:15

@Giraffa Camelopardalis Phd.: az egy ínyenc, gurmé és igényes kis fiúcska.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.24. 20:54:09

@Rosszindulatú Vászka: ja. valami négyéves volt akkoriban, elöl a fogai le voltak rohadva, és egy cseppet gurult is. ez tömény igénytelenség és nemtörődömség a szülő részéről. amikor finoman megkértük, hogy ne csak cukor+liszt kombóval tömje a kölyket, akkor nem értette miagond az ő husi fiacskájával. szerintem ez szomorú.

Rosszindulatú Vászka 2012.10.24. 20:59:44

@Giraffa Camelopardalis Phd.: tökre nem trendi már a fitnesszhyerek, a puttó a tutti. Na majd pont az óvónéni lesz a szépészeti márce.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.24. 21:05:44

gyerekkoromban en ettem kakaos-cukros zsiroskenyeret
najo kozel se mindennap...

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.24. 21:06:17

@Rosszindulatú Vászka: de én sajnáltam azt a kiskölyket nagyon. nem azért mert ronda volt, az kis ügy. hanem azért mert beteg lesz, fogatlan lesz, cukorbeteg lesz jóeséllyel. és nem lehet őket megvédeni.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.24. 21:06:17

hááát..azért kár volt a délieket vámpíroknak kinevezni. És kár volt, ebbe lincoln-t is belekeverni, és szerencsétlen Rufusra már megint negatív szerep jutott. igaz, az áll neki a legjobban:)9
Szóval egyszer nézhető,és szar volt a hang.

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.10.24. 21:06:59

@Giraffa Camelopardalis Phd.: Az én fogaim is rothadtak. Mosta Anyuci ezerrel, jártunk a dokihoz ecseteltetni. Fúrták, tömték, sz meg rothadt. Mint az Anyámé.
Apámnak volt fogkeféje, hiszen az kell. Használatáról önként lemondott cca. 30 éves korában. Almát fogyasztott, meg gyümölcsöket (no meg szájsprét) s, lám egyetlen foga lett beteg.

Rosszindulatú Vászka 2012.10.24. 21:07:08

Mi ojan szegények voltunk, hogy én csak dunakavicst ebédeztem, kis homokkal, meg télem parázzsal. Már ha jutott.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.24. 21:11:14

én meg ettem vizes cukros kenyeret. ha fizetés volt, akkor zsírt kaptam alája.
és néha tejleves is volt, meg kukoricakása

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.24. 21:11:25

@hagyma: jó, de gondolom ettél mást is hébe-korba.

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: biztosan van ilyen is, de nem jellemző.

a tejfogakat hajlamosak elbagatellizálni a szülők, merthogy az úgyis kihullik és felesleges mosni. aztán persze rohad az összes azokkal együtt, mert az íny is beteg.

Manyecska 2012.10.24. 21:14:12

@Giraffa Camelopardalis Phd.: jah, én ezért nem adtam soha nyalókát pedig első gyerek volt ugye:D oké, csokit tolják mert apa édesszájú, .....eccer láttam egy gyereket röhögni oszt az összes foga /helye/ fekete szuvas izé volt. Csórikám hogy fogják azt megcsinálni? Tejfog de alatta meg kirohad a maradó fog...:( az ilyen szülőt rúgnám én is!!!:)

Manyecska 2012.10.24. 21:15:23

@batgirl: :(( valaki mesélte hogy annyira szegények voltak hogy reteklevelet ettek:(! vidéken éltek valahol.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.24. 21:16:03

@Giraffa Camelopardalis Phd.: naja a kakaos cukros zsiros volt a kirivo eset
@batgirl: hagymas zsirosat mar kicsit kesobb fogyasztottam kulonfele pest-budai borozokban
amerikaban az embik nem ismerik a zsiroskenyeret, sot mikor elmeseltem, hogy letezik ilyen etel rendesen elkepedtek
vajat azt esznek a kenyerhez max., de azt is ugy a salatahoz, vagy a foetelhez

Rosszindulatú Vászka 2012.10.24. 21:17:30

@hagyma: pwdig a mekszikóiak eszik, meg a tepertőt is.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.24. 21:20:44

@Manyecska /Lúd Milla/: jaja. bár manapság már szuper protkókat adnak, lehet arra pályáznak.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.24. 21:21:51

viszont ez geciseg volt, mert most nagyon megkivantam egy kis tepertot

Rosszindulatú Vászka 2012.10.24. 21:22:45

@hagyma: fejlettebb országokba minden bótba, meg közértbe kapható. A henteseknél még friss is.

Manyecska 2012.10.24. 21:23:27

@Giraffa Camelopardalis Phd.: jah, anyámnak van, még elég fiatal hozzá. asszongya majd elhányja magát amikor berakja:/ :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.24. 21:27:55

@Manyecska /Lúd Milla/: inkább minthogy lenyelje véletlenül :D

@Rosszindulatú Vászka: ja, van a bótba, csak ilyen miniatűr verzióba. otthon féltenyérnyi töpörtyűk voltak :D

Manyecska 2012.10.24. 21:29:43

@Giraffa Camelopardalis Phd.: azt nem. a férjemnek olyan fogai vannak hogy nem igaz rohaggyon meg:D , bezzeg nekem folyton töméseket kell cserélgetni:( nos jóéccakát. Elhunyok.

Mylady 2012.10.24. 21:32:12

@Giraffa Camelopardalis Phd.: Lehet kapni szép nagyokat is, csak sajnos a bőre hiányzik róla. Vagy tök puha. Pedig az egész töpörtőt a ropogós "héj" miatt eszi az ember lánya :)

Rosszindulatú Vászka 2012.10.24. 21:32:14

@Giraffa Camelopardalis Phd.: az semmi, mink kettévágtuk a gyesznót hosszába, lehántottuk a húst, mi ment a kálbászba, a maradékot meg egybe sütöttük ki töpörtyűnek. Na az a töpörtyű, nem az a kicsike hölgytenyérnyi, az nálunk megy a pogácsába.

@Manyecska /Lúd Milla/: azér annyira nem utálunk, haló!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.24. 21:35:58

@Mylady: @Rosszindulatú Vászka:

ja, azok a jó kis húsos, frissen sült töpörtyűk! az nagyon finom.

de a kedvencem a hagymás sült vér volt. ma már nem biztos, hogy lecsúszna :D

azér ha tuttok valahol egy rendes gyesznyóvágást, arra csak elmennék!! (csak belet nem vagyok hajlandó pucolni, amúgy használható munkaerő vagyok :D)

Mylady 2012.10.24. 21:36:29

@Giraffa Camelopardalis Phd.: Mikor 7-8 éves voltam, valami fekete réteg keletkezett az elöl lévő fogaimon, alul. És ez már nem a tejfog volt. Pedig mostam rendesen. De tényleg! A fogorvosnak lövése sem volt, hogy mi az. Azt mondta, még sosem látott ilyet, és inkább nem nyúl hozzá, várjuk meg, mi történik. Aztán lekopott. De az sok évig tartott. És tök ciki volt, hogy kérdezgették az osztálytársak, hogy "te nem szoktál fogat mosni?"

Rosszindulatú Vászka 2012.10.24. 21:38:45

@Giraffa Camelopardalis Phd.: bélmosás már csak a pösti hüjék szivatolására van. Fillérekér lehet mossott, fertőtlenített belet venni minden rendesebb bótba manapság.

@Mylady: minek szopogattad a filctollat?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.24. 21:38:51

@Mylady: az enyémen is volt fogkő. azzal a sárgatubusos fogkrémmel jött csak le, már nemtom mi volt a neve.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.24. 21:40:12

@Rosszindulatú Vászka: hehh, nade nemtán elpazaroljátok a finom friss belet??? meg az aggya a bukéját az egész bulinak.

Mylady 2012.10.24. 21:40:50

@Giraffa Camelopardalis Phd.: Azt mondta a doki, hogy nem fogkő. Én meg elhittem. Ettől persze még lehetett az.

@Rosszindulatú Vászka: És főleg miért a feketét?

Rosszindulatú Vászka 2012.10.24. 21:42:08

@Giraffa Camelopardalis Phd.: ejmár. Akkor mégeccer: az a pösti hüjék szivatolására van.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.24. 21:43:51

@Mylady: most bosszant, hogy nem jut eszembe annak a fogkrémnek a neve. nem óceán, nem amodent, hanem valami fura neve volt. sárga-fekete tubus. most nem tudok majd aludni.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.24. 21:44:53

@Rosszindulatú Vászka: oszt minden gyesznyóvágásra hívtok pesti flancos urakat csak ezért??

Rosszindulatú Vászka 2012.10.24. 21:48:13

@Giraffa Camelopardalis Phd.: igaz.

Óceán is volt fekete. Meg valami Meri nevű is.

England win The Ashes! 2012.10.24. 21:53:53

@Giraffa Camelopardalis Phd.:

Majd megkérdem apámat, tartunk-e vágást januárban. Ha gondolod, jöhetsz festeni a húst. :)

Mylady 2012.10.24. 21:55:10

@Giraffa Camelopardalis Phd.: Bocsi. Én nem emlékszem sárga-feketére. Nálunk Gabi volt. Azt szerettem enni is.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.24. 22:03:56

@Dr Jozef Vengloš: köszi :D

@Mylady: ja, azt ettük mi is, anyám meg ki volt akadva, hoigy a gyereknek nem kell a szilváslepény, ellenbe a fogkrémet egész tubussal két perc alatt :)

@Rosszindulatú Vászka:
nem óceán volt. valami s betűs.

Anomalocaris (törölt) 2012.10.24. 22:06:38

@Giraffa Camelopardalis Phd.: Hát nem éppen, mert a nutella az fújazédes.

Anomalocaris (törölt) 2012.10.24. 22:10:05

@Giraffa Camelopardalis Phd.: Azzal vigyázz, az Lapos méregkeverő műhelyéből kerülhet ki.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.24. 22:13:35

@Rosszindulatú Vászka: bocsi. most fordítva forognak a kerekentyűk, mert fáj a fejem.

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: na ne viccelj már. saját termés. hehh.

Mylady 2012.10.24. 22:14:03

@Giraffa Camelopardalis Phd.: És nem is sárga-fekete, hanem sárga-zöld. Komoly teljesítmény lett volna kitalálni :)

Anomalocaris (törölt) 2012.10.24. 22:14:51

@Giraffa Camelopardalis Phd.: Vicces, a régebbi német magyarországi útikönyvekben milyen egoztikumként szerepel a "Schmalzbrot" meg a "Weinschorle".

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.24. 22:17:37

@Mylady: na jó, de néha sötét volt a feredőszobába így feketének tűnt :)

Anomalocaris (törölt) 2012.10.24. 22:18:00

@Giraffa Camelopardalis Phd.: Ami Szeged környékéről van, az alapból gyanúval kezelendő. Akár embi, akár paprika!

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.10.24. 22:19:07

A Kolynos sárga alapon sötétzöld volt, és nem pediglen fekete. Gondolom a Brazil nemzeti színek mián, mivel ott gyártották.
...aztán elkezdte a Caola licenszbe', oszt olyan szar lett, hogy csuda.
Szerintem a Fluoritát nyomták bele.

Anomalocaris (törölt) 2012.10.24. 22:21:12

@Giraffa Camelopardalis Phd.: Hát Münchenben sose talákoztam egyikkel se :D

Rosszindulatú Vászka 2012.10.24. 22:37:50

meg volt még az a képregényes fogrém, de mindég ugyanaz a képregény volt benne éveken át, nem úgy, mint a Donáld rágóba, abba volt többféle is

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.10.24. 22:42:57

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: Van sós mogyorókrém is. Földimogyiból van, randa sárgásbarna és sós. Amerikai zászlós, talán brit termék.

Anomalocaris (törölt) 2012.10.24. 22:45:57

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: Földimogyoróból Ázsiaban is csinálnak ilyen trutyikat. Indonéziában pl. salátára rakják. Még sose próbáltam. Talán jobb is.

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.10.24. 22:48:08

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: Mi trutyi? Bele a mixerbe némi mogyoróolajjal, aztán hadd pépesedjen, és voilá!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.24. 22:53:03

mondjuka z eleg szar fogkrem volt, de izre jobb volt, mint a pomorin meg az amodent, /gyerekeknek hofeherke vagy mi a tokom/
ott nyitott rest a nyugat keleteuropa vedobastyajin
a coca cola mellett a akolynos dontotte meg a rendszert

Mylady 2012.10.24. 22:56:15

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: Az finom. Nálam rendszeresen van itthon. Olyan, mintha sósmogyorót enne az ember. Kiskanállal.

Rosszindulatú Vászka 2012.10.24. 22:59:28

@Mylady: az egy nagyos sunyi étel. És igen veszéjes is. Nem lehet abbahagyni. Mág akkor senem, mikor már határozott hányingere van tőle a júzernek.

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.10.24. 23:04:02

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: Ilyen finom metaforákat nem tudnak értelmezni "ott fent".
ÚJ POSZ-TO A-KA-RU-U-UNK!
Valahogy így kell.

Anomalocaris (törölt) 2012.10.24. 23:06:54

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: Hát Én jobban szeretem, ha a sósmogyinak sósmogyi alakja van.

Én kiskoromban mindig azt hittem, hogy a falafelnek azért ez a neve, mert fel kell falni.

Mylady 2012.10.24. 23:09:51

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: Igen. A TV paprikát meg tévénézés közben enni.

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.10.24. 23:15:37

@Mylady: A tévépaprika sokáig volt rejtély számomra. Aztán egy helyen kiírták a teljes, becsületes nevét.

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: Falhoz kell vágni. Falra fel.

Rosszindulatú Vászka 2012.10.24. 23:21:06

Hamár talányételek, akkor nekem a békönszalonna, meg a hamburgerfasírt. No meg a madártej, a franciasaláta, a vagdalthús és a cserkészkolbász. Nekem ezek is furák voltak.

Anomalocaris (törölt) 2012.10.24. 23:24:43

@Mylady: Hát fordítva sokszor megtörtént, hogy ebés közben TV Paprikát néztem. Kedvencem K O Z I

Anomalocaris (törölt) 2012.10.24. 23:25:58

Na ha most valaki kigyűjti azt, hogy "ebés", rögtön kitiltom!!!44

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.10.24. 23:30:09

@Rosszindulatú Vászka: Ebbe a műfajba' a coolerhűtő biztos dobogós.
...bár megenni nem lehet.

Anomalocaris (törölt) 2012.10.24. 23:34:04

@Rosszindulatú Vászka: No a cserkészkolbász, meg a cserkeszek, az mindig megzavart.

Rosszindulatú Vászka 2012.10.24. 23:35:30

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: fenntarton. Te beteg vagy. És az ételt se tiszteld eléggé.

Anomalocaris (törölt) 2012.10.24. 23:41:38

@Rosszindulatú Vászka: Nem beteg, hanem nemembi. Van ez így, még ha valóban ritka jelenség is.

2012.10.24. 23:44:57

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: No a cserkészkolbász, meg a cserkeszek, az mindig megzavart.

Haggyad már! Bementem a henteshez kolbászt enni és egy öreg hülye előttem kanabiszt kért! A hentes először ledermedt, aztán felröhögött, hogy kabanoszi nem?

Rosszindulatú Vászka 2012.10.24. 23:47:38

@cirróka: tök normál. Mint a szopornyica sajt, meg a cukrászdába a hitler szelet.

Anomalocaris (törölt) 2012.10.24. 23:51:09

@cirróka: A hentesnél szoktál enni? 20:45-kor legalább? :¤

2012.10.24. 23:53:51

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: Néha kajálok ott, ha úgy alakul. A 20:45-öt nem vágom.

England win The Ashes! 2012.10.25. 03:17:56

Lee farmer.

Le-e kell tolni? (Ezt Fábrytól smitteltem.)

vénszivar 2012.10.25. 06:51:11

@Dr Jozef Vengloš: Levis, pláne, hogy azt gyártották itthon is...

helianthus 2012.10.25. 07:38:11

@Kellemes Zérókomponista: nem tudom. Talán úgy, hogy van ilyen adottságom vagy mim és azzal.

@Giraffa Camelopardalis Phd.: remélem ez nem saját tapasztalat? :O

Manyecska 2012.10.25. 07:56:41

@hagyma: nem kolynos, az most is van, valami O-betűs volt! /?/... 'reg!

Manyecska 2012.10.25. 07:57:46

@Manyecska /Lúd Milla/: Olynos:D:D a kolynos ződ-sárga nemde?? Namindegy!!

2012.10.25. 08:02:38

@Manyecska /Lúd Milla/: Odol nem? Vagy az csak szájvíz volt? Volt még dentofil fogkrém és Hófehérke gyerek fogkrém, na azt én megettem ovis koromban mert elég jó íze volt!

Manyecska 2012.10.25. 08:03:05

@Rosszindulatú Vászka: na, jezaz! Óceán! hogy az milyen szar volt tejjjjóóég:(! :D

Manyecska 2012.10.25. 08:04:49

@cirróka: dentofil pedofogkrém?:D hát egészségedre, mindkettő:)))
És nyomtad a torkodba a tubust???:D:O

Manyecska 2012.10.25. 08:05:49

@cirróka: Odol, és sárga-fekete a zsiráf szerint. TE?..az nem cipőpaszta?:)) :O
szerintem Omodent volt. Télleg, Omo-mosópor mér nincs már?

Manyecska 2012.10.25. 08:12:05

@vénszivar: segíts magadon. Isten is megsegít! :))

helianthus 2012.10.25. 08:12:09

Nálatok sem kapcsolták fel a villanyt? Mármint a nagy égi lámpást? Itt tök sötét van, még jó hogy nem félek benne. :I

Tindi 2012.10.25. 08:12:17

Elküldtem a történetemet (Vodafone) 2x emailben, írtam itt üzenetet a jackyll részére. Miért nem történik semmi? Sok az átfutási idő? Van valakinek ötlete, támpontja? Vagy jobban járok most már ha egyenesen küldözgetem hivatalosabb szervek felé, ne várjak hogy az itt megjelenő történetre maguktól reagálnak...
köszönöm, Tündi

2012.10.25. 08:12:28

@Manyecska /Lúd Milla/: Nem nyomtam a torkomba, mert nem vagyok csaj és nem kellett ezirányú edzéseket végeznem! Tényleg! Te hogy készültél a nagyélet eme ágára? :))))

Manyecska 2012.10.25. 08:13:42

@helianthus: ugye??? @cirróka: de görény vagy te is:D,..jó tanárom volt izé:D

2012.10.25. 08:14:58

@Tindi: jobban járok most már ha egyenesen küldözgetem hivatalosabb szervek felé, ne várjak hogy az itt megjelenő történetre maguktól reagálnak...

Jobban!

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.10.25. 08:15:06

@Manyecska /Lúd Milla/: @Gate of the gothic-sceleton monster's throat: Rendszeresen, kínos gyakorisággal olvastam gyorsnak. Tudtam, hogy nem az, de úgy lett volna értelme.
Hippolyt->hippodrom esete.

@agresszív kismalac: Bebootolás, de méginkább: beinvitálás. Abból még lehet evés. És eldeformált ajtó, ha letépik, mert elmaradt a beinvitálás.

@Rosszindulatú Vászka: Erről nem hallottam (mily' szerencsés is vagyok)! Ám a puhafedeles paperback engem is megcsapott. (Szerencsére nem a csont-és bőrkötésű sarok-vasalt Corvina.)

Ovenal?

helianthus 2012.10.25. 08:15:08

@Tindi: én annyit tudok, hogy néha megjelenik új poszt, sokszor meg nem. Neked olyan kellene, akinek jelent meg posztja, biztos többet tud arról, mikor és hogy történik ez.
 
Valaki, aki posztolt már, hahó! !!!!!

Manyecska 2012.10.25. 08:18:59

@Tindi: igazuk van!!! Hallgass rájuk.:)@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: Ovenal, az. az ovulációval kevertem mindig, pechemre:))

2012.10.25. 08:19:00

@Manyecska /Lúd Milla/: Bocs! Reggel tájékán még nem túl behízelgő a modorom! :)

Tindi 2012.10.25. 08:19:24

@cirróka: Vodafone - ügy(nem) intézéssel kapcsolatban hová forduljak?

helianthus 2012.10.25. 08:19:54

@Tindi: szivi. Nem került semmibe. Most már csak várni kell, hátha felbukkan a megfelelő kommentelő. Mikor küldted be a posztodat amúgy?

Tindi 2012.10.25. 08:21:33

@helianthus: Annyit azért elvárna az ember lánya, hogy valami reakciót kivált. Kösz de nem jelentetjük meg, menj tovább a sárga köves úton...vagy ilyesmi. De lehet régimódi vagyok.

Tindi 2012.10.25. 08:22:49

@helianthus: Október 23-án, aztán 24-én, emiailben is és ide üzenetbe is a Jackyll részére.

Manyecska 2012.10.25. 08:23:38

@Tindi: szerintem az NMHH-hoz, nemzeti média-és hírközlési hatóság.. ?? más tipp?

Manyecska 2012.10.25. 08:24:35

@Tindi: napok óta semmi poszt. cifrafosás lehet rajta azt hiszem...

Tindi 2012.10.25. 08:25:36

@Manyecska /Lúd Milla/: :o)))) Én meg most kiabálok segítségért. Önző dög vagyok.

Manyecska 2012.10.25. 08:25:49

@cirróka: bezzeg az ujjgyakorlatok mennek???? Mi?:)

2012.10.25. 08:26:25

@Manyecska /Lúd Milla/: Ovenal, az. az ovulációval kevertem mindig, pechemre:))

Ejakuláció....ováció!

Manyecska 2012.10.25. 08:27:23

@cirróka:nagyon Vidor vagy ma!:))) @Tindi: de ez nem jelent semmit, mi is küldtünk már be posztot ami nem jelent meg.

England win The Ashes! 2012.10.25. 08:28:47

@Tindi: Várd meg a nap végét. Ha lesz(nek) új poszt(ok), de a tiéd nem jelenik meg, akkor ennyi.

2012.10.25. 08:29:50

@Tindi: Milyen szinten nem intézték attól függ. Valami felsőbb Voda lehet hogy elég, ha az értékesítő bacakcik.

Tindi 2012.10.25. 08:30:36

@Manyecska /Lúd Milla/: Ezt a részét értem, elfogadom ha nem hát nem. De akkor ne várjak az itteni segítségre. Jelezzenek vissza, hogy köszi, de nem segítünk, nem jelentetjük meg. Nem elég ordító a stílusod. vagy ilyesmi. Akkor lépek tovább. Csak remélem hogy nincs Vodafone érdekeltség mögötte. Bár jobb lett volna önként és dalolva intézkednek.
szép napot nektek.

Manyecska 2012.10.25. 08:32:04

@Tindi: másold be ide!!:)
Talán megjelenik még..szia!

Tindi 2012.10.25. 08:32:04

Na, már itt sem jelenik meg amit írok, egy elszállt...hmm kezd üldözési mániám lenni.

Tindi 2012.10.25. 08:33:15

Szóval ami elszállt: Elfogadom ha nem jelenik meg, mert nem tetszik a stílusom, vagy uncsi a történet. De valami reakciót akkor is elvárnék, hogy köszi de nem. Most posztoljam valahol hogy a Homár is milyen már...Remélem hogy nem Vodafone érdekeltségű a dolog...

Manyecska 2012.10.25. 08:33:27

@Dr Jozef Vengloš: ..gondolod hogy sorrendben jelennek meg?:O

helianthus 2012.10.25. 08:34:08

@Tindi: hát szerintem akkor még ne add fel a reményt. Talán várj még pár napot és közben biztatóan dúdold magadban, hogy mindig a sárga úton, mindig a sárga úton vagy azt, hogy az élet olyan, mint a nádszál: Ma még vidáman kacagsz, De holnap jön Pipacs bácsi a konyhakéssel. Ettől sem fog semmi történni, de jól levezeti a feszültséget. Én mindenesetre élvezem, hogy már beszélgetünk és még nem is olvastam a posztodat, olyan, mintha időkapuba kerültem volna. :D

Manyecska 2012.10.25. 08:34:30

@Tindi: nem, csak kiütöttük egymás kommentjét, akkor később látszik csak. Márha látszik majd.. nem is írok ide mert más se tud, most..

Tindi 2012.10.25. 08:34:46

@Manyecska /Lúd Milla/: ide kommentbe? hmmm. legyen:

Becsapással hálálja meg a Vodafone ha jó ügyfél vagy

Már jó pár éve Vodafone ügyfél vagyok, eddig semmi különös gondom nem volt velük. Időről időre hívnak ilyen olyan fantasztikus lehetőségekkel, de eddig nem éltem semmivel. Október 03-án 12:44 kor hívott egy hölgy, hogy mint hűséges ügyfél vásárolhatok olcsón telefont , vagy választhatok kedvezményt. Ha nem szeretnék új telefont, tarifámból 600 ft-ot elengednek, de ha tarifát is váltok, akkor az új csomag már csak 2800 ft, és választhatok mellé kedvezményt, ami vagy sms, vagy internet használat, vagy 90 percnyi beszélgetés pluszban. Elmondta, hogy így milyen jól járok, gyakorlatilag verhetetlen percdíj jön ki. Ez így már valóban kedvezőnek tűnt, ezért igent mondtam, hogy így vállalom az újabb 2 év hűséget. Technikai rész hogy majd ki kell kapcsolni a telefont, vissza, aztán egy sms-ben megírni mit választottam. Nem jegyeztem meg mit kell sms-ben elküldeni, ezért interneten néztem utána, és ekkor láttam, meg hogy az ajándék percdíj csak hálózaton belülre érvényes.
10.04-én 9körül hívtam a 1750-en a Vodafone ügyfélszolgálatot, ahol kb. 54 perc után sikerült beszélnem egy ügyintézővel tehát 09:54 –kor sikerült vonalba kerülnöm(lefotóztam időnként, mert nem akartam hinni a fülemnek hogy bár hívásom fontos, azért még tartsam…). Beszéltem valamilyen Gáborral, aki tájékoztatott, hogy visszahallgatják a beszélgetést, és 48 órán belül visszahívnak. A hívás pontos idejét úgy tudtam megmondani, hogy megnézem a telefonom, esélyes volt hogy megszakad a vonal, ezt előre megbeszéltük, hogy visszahív ha megszakadna. Megszakadt a vonal és ő valóban vissza is hívott 707001270 ről 10:17 kor. Ez volt az egyetlen korrekt dolog eddig. Elmondtam, hogy ilyen gusztustalan becsapás árán, nem kérek semmit, nincs szükségem 90 perc Vodás beszélgetésre, mivel gyakorlatilag senkivel nem tudom ezt lebeszélni, ha nincs ez a félrevezető információ, akkor továbbra sem kérek semmiféle változást a tarifámban, és főleg nem 2 év hűséget egy ilyen céghez, amelyik így átveri az megbecsült ügyfelét. Kérem a régi tarifám visszaállítását, és a hűség eltörlését, vagy kapjam meg amit ígértek, plusz 90 percet, de korlátozás nélkül, hogy milyen szolgáltatót hívok. Azóta sem jelentkeztek természetesen.
10.18-án kaptam egy sms-t, 1750-ről 09:11 kor, hogy tartozásom van. Vissza írtam, 09:17 kor, hogy van egy rendezetlen reklamációm, amíg azt nem intézik, nem is fogok fizetni, mert nem gondolom hogy ha ők becsapnak, nekem rendes ügyfélnek kellene lennem.
Másnap gondolom erre reagálásként megcsörrent a telefonom 707001750 számról 13:10 perckor, kb. 2-3 másodperc erejéig. Ha a telefon a kezembe lett volna, akkor talán van esélyem hogy fel tudom venni, így nem. Gondolom szükséges volt, hogy legyen nyoma, hogy ők megpróbáltak felhívni, felvenni a kapcsolatot, de sajnos nem lehetett. Nem ismerem a rendszert, de azért remélem ez is nyomon követhető, hogy hány másodperces próbálkozás volt.
Ezek után most én szeretnék 48 órát adni a Vodafone kedves, becsületes ügyintézőinek. Vagy visszaállítják az eredeti állapotokat, vagy ezt a reklamációmat minden szervhez elküldöm, akit csak találok, aki a Telefontársaságok zűrös ügyeivel foglalkozik.
Azért adtam meg a pontos időpontokat, hogy minden nyomon követhető, ellenőrizhető legyen.
Ja, annyival vagyok én korrektebb, hogy holnap reggel 8:00 –tól ketyeg a 48 óra….
köszönöm,
Tünde

Tindi 2012.10.25. 08:41:15

@helianthus: :o)) Még az is lehet hogy már rég válaszoltál csak még én vagyok más idősíkban :o)

Tindi 2012.10.25. 08:42:31

@Manyecska /Lúd Milla/: Bocsi. A reggeli erotika műsort kicsit megzavartam :o)

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.10.25. 08:43:01

@Tindi: Ez jó, és , sajnos megszokott a "telefonos szerződéskötéskor".
Reméljük, nem tűntek el az ajánlattétel/szerződéskötés hangfelvételei!

Homár Gépház!
Miért kell minden egyes hsz előtt újra belépni, hm?

Manyecska 2012.10.25. 08:44:34

@Tindi: "Gáborral, aki tájékoztatott, hogy visszahallgatják a beszélgetést, és 48 órán belül visszahívnak." ők a tudtod nélkül rögzítették? amikor először hívott a csaj?:O :( Írjatok csak, én küldök folyton kommenteket gyors ütembe, lehet azér sz..r most!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.25. 08:47:54

@Tindi: ez csak egy blog, nem hatóság. a szerkesztő azt tesz ki amit jónak gondol, megoldást a problémádra ne a homártól várj. vannak cégek, akik rendszeresen olvasnak itt és reagálnak is, mások viszont nem.

ha valami gond van, akkor írj a fogyasztóvédelemnek, pontos adatokkal.
azért a leveledet ide is bemásolhatnád, ki vagyunk éhezve :D

@helianthus: nem :D

Tindi 2012.10.25. 08:48:51

Természetesen tudtam hogy felveszik a beszélgetést. Az már esetleg külön érdekes, hogy ha csak azt veszik fel hogy "igen"??? A lényeg mégis az többek közt, hogy ha vissza is hallgatták, nekem nem jeleztek vissza semmit. Abban én biztos vagyok hogy mi hangzott el. Persze ha szétszedik a szöveget...nem tudom, nem vagyok járatos sem reklamációban, sem hangkeverésben hogy miből mit hoznak ki. Azt gondolom ha eltűnt a felvétel, akkor mindegy mi hangzott el, Ők tüntették el, vállalják a következményeket.

Tindi 2012.10.25. 08:50:39

@Giraffa Camelopardalis Phd.: . Bemásoltam, fentebb. De látom már eléggé csúszkálnak a reakciók.
Igazad van, én is tudom. azt is hogy néha reagálna az itt írottakra, azért szerettem volna előbb ezen a szinten intézni. mindenkinek egyszerűbb (lett volna).

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.25. 08:53:42

@Tindi: ja, most látom már bedobtad. hááát, szerintem ezt buktad. mivelhogy telefonon megkötötted az új szerződést.

bár talán erre is van valami időszak, ami alatt felmondhatod, olvasd végig az állatos szerződési feltételeket, abban mi van leírva.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.25. 08:56:07

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: chromeban nem kell, műxik rendesen. máramennyire a rendes szó a blogmotorra egyáltalán alkalmazható...

Manyecska 2012.10.25. 08:56:47

Emlékeztek, volt itt olyan hogy telefonos adategyeztetés..szerződésnek tekintették,.. még ha csak a címet, stb. egyezették:O Remélem, megrohadt azóta az összes ilyen cég merthogy mostanában nem volt ilyen jellegű reklamácijó..

Tindi 2012.10.25. 08:57:44

@Giraffa Camelopardalis Phd.: Szerinted mi a bukta abban, hogy szándékosan rossz információt adnak meg, hogy jobb színben tüntessék fel a dolgot, (+90 perc beszélgetés), amit elmondott nem igaz, vagy csak féligazság, és én vissza akarom állítani az eredeti állapotot? Ezt engedi bármilyen szabályzat? akkor régen rossz...

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.25. 09:02:32

@Tindi: naiv voltál és tapasztalatlan. ez nem menti őket, de ha a szabályzat szerint lehet telefonon díjcsomagot módosítani, te pedig elfogadtad ezt a szabályzatot, akkor ez van.
olvasd végig az ászf-et és lehet, hogy van benne valami határidő, amíg visszaléphetsz.

Atörökk 2012.10.25. 09:06:40

A blogponthu fejlesztőit nem lehetne a faszuknál fogva a denevérek mellé felkötni? Annyira szórakoztató, hogy 3 percenként be kell lépni...

Anomalocaris (törölt) 2012.10.25. 09:08:42

Azért szólhattatatok volna neki, mi szokott történni a poszt tolókkal!

Tindi 2012.10.25. 09:09:50

@Giraffa Camelopardalis Phd.: Másnap mikor aktiválni akartam a dolgot már rájöttem hogy becsaptak, azonnal telefonáltam. Ennél rövidebb határidő gondolom nincs.
Írtam a fogyasztóvédelemnek, a NMHH hoz is megy a levél, per pillanat karbantartanak. Legalább ők..

Majd még visszanézek, most mennem kell. Köszönöm az eddigi reagálásokat is, legalább továbbléptem.
szép napot nektek,

Tindi 2012.10.25. 09:10:53

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: Rám gondolsz? Olvaslak bennetek régóta, szóval felvagyok vértezve. Bár nem vagyok elég alapos ha így megvezettek...

Manyecska 2012.10.25. 09:11:54

@Tindi: szerintem úgy értelmezik a szolgáltató titulust hogy ki vagy szolgáltatva nekik! :(( ez vicc, de első körben a fogyvédet, aztán /isten malmai néha lassan őrölnek/ hírközlési felügyelet, de első körben küldd el a vodának is ezt. Kötelességük reagálni tudtommal.

Manyecska 2012.10.25. 09:13:16

Jajj végre elment a tíz perccel előbb írt kommentem!:) ..monnyuk mire reagál a szolgáltató lehet kifut a lemondási határidőből!:(

Manyecska 2012.10.25. 09:15:05

Kíváncsi vagyok, leadtam egy szemüveget garanciális volt még akkor...javításra..3 hét múlva lesz kész, vajon érvényesnek tekintik a garanciát akkor még?? Mivel múlt héten járt le.. eskü írok én is egy posztot majd.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.25. 09:16:08

@Tindi: hahh. telefonáltál, ugyan már. ha te akarsz valamit, akkor ajánlott tértivevényes levél közjegyző előtt lepecsételve.

Anomalocaris (törölt) 2012.10.25. 09:18:36

@Tindi: Az embizés kérdésével ha tisztában vagy, akkor minden rendben.

Anomalocaris (törölt) 2012.10.25. 09:22:12

Már megint különös emailem érkezett.

KuponDiszkont
Exkluzív Borvacsora Anyajegy eltávolítás magán sebészeten 15000 Ft Halloween party vacsorával Harkány Wellness 4nap2fő 19900 Ft Biliárdozás Exkluzív Borvacsora Eredeti ár 15 000 FT

helianthus 2012.10.25. 09:23:06

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: psszt! Direkt nem mondtuk neki, nem akartuk elrettenteni. Olyan lelkes és tele van reménnyel, hogy itt fognak (fogunk) neki segíteni. Nekem szimpatikus. És a posztja sem modoros.

Manyecska 2012.10.25. 09:23:39

@Manyecska /Lúd Milla/: hangfelvételt fogok készíteni! ugyan törvényellenes nade:D @Gate of the gothic-sceleton monster's throat: az első csábító!! nemde?

helianthus 2012.10.25. 09:26:07

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: szerintem kérj ajánlatot egy Halloween partira exluzív anyajegy eltávolítással és biliárdozzással. Az érekelne engem is. Ha jó árat mondanak, befizetjük felesbe, Te hozhatod Odrit és viszek magammal savelkötőt, hogy ne legyen gyomorszáj problémám és hadd szóljon!!!!

Tindi 2012.10.25. 09:27:23

@helianthus: A mai nap folyamán most először meg is hatódtam. Kicsit még lehet ott tartok mint az egyszeri királyfi (lány) Te még hiszel a mesékben....:o)
Azért felnövögetek lassan, elmentek a levelek, aztán meglátjuk mi történik. Igérem beszámolok, főleg ha lesz miről :-O

Most már valóban lépnem kell.

Manyecska 2012.10.25. 09:27:56

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat:
esetleg lézeres oldalági visszérkezelést vagy kisajak-plasztikát nem ajánlottak föl?:)) /ez a blogmoci addig szórakozik amíg véletlenül faszbúkkal lép be valaki:(../

helianthus 2012.10.25. 09:28:47

@Tindi: mostmár el is várom, hogy beszámolj a fejleményekről, sok sikert! :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.25. 09:28:50

@helianthus: becsapnád a szegény posztolót???? nemmondom, néha van homár-power, de az nem mindennapos.

Manyecska 2012.10.25. 09:29:37

@helianthus: :D megnézném:)) a kutyámnak kéne tartós szőrtelenítés, szóljatok már, légyszíííves, köszi:P

É2I 2012.10.25. 09:30:47

Lassan egyhetes a poszt. Kijelenthető a homár végstádiumban van.

Manyecska 2012.10.25. 09:31:39

@Giraffa Camelopardalis Phd.: nem-e...????D:D ja igen, mert szopatásnak hívják máshol!:D:)))

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.25. 09:33:10

@Manyecska /Lúd Milla/: már mér? ha homárpower, akkor éppenpontnem szopatás, hanem mindenjóhajóavége.

Manyecska 2012.10.25. 09:33:23

"Meglepően sok férfi küszködik olyan zsírlerakódással, ami speciálisan a mellterületen alakult ki. Az ilyen, nőiesen megnagyobbodott melleknek lehetnek genetikai okai vagy kialakulhat különböző testépítőszerek mellékhatásaként is. Egy rutin műtéti beavatkozással eltávolítható a megnagyobbodott férfi mellmirigy-állomány és szükség esetén egyszerre zsír is leszívható erről a területről. Ezáltal visszaállítható a mellkas férfias jellege, egyben helyreállítva a páciens önbecsülését is." :D!

Manyecska 2012.10.25. 09:38:06

@Giraffa Camelopardalis Phd.: höhöö, most röhögök, asszongya van vádliplasztika is, meg karácsonyi utalvány!!:D:D befizetem apát 1 ajakfeltöltésre:D :))))))

helianthus 2012.10.25. 09:42:56

@Manyecska /Lúd Milla/: nana! Hátrébb az agarakkal! Arról volt szó, hogy nem csapod le Furát a kezemről. Akkor miért is akarsz velünk jönni exluzív szőrtelenítésre?

Anomalocaris (törölt) 2012.10.25. 09:46:34

@helianthus: Én csak akkor olvasom el, ha jackyll rendes posztot csinál belőle!!

Anomalocaris (törölt) 2012.10.25. 09:48:45

@helianthus: Van egy gyanúm, hogy elég gyér Halloween parti lehet az. Szerintem még rendes koponyáik sincsenek. De azért Kupon Krisztát megnézhetnénk, szerintem ő se embi!

Manyecska 2012.10.25. 09:53:36

@helianthus: Őőőőőőőőőő..:D Praktikus okokból! Hathetente kellene vinnem mert nem hullajtja az ő fajtája a tűleveleit izé a szőrét! Már a sarkon ölbe kell vennem úgy f@sik, bennt meg a nyakamba ugrik:D! pedig olyan ügyes amikor már felteszik az asztalra..kikefélik, betosszák a kádba, megszárítják, ollóval lenyírják de mindenhol! arc, töke körül, hajnyírás, szeme körül, fülszőr ki, tappancsok közül!, borotvával a hónaljából..:( Kész tortúra:) Különben imádja amikor nyírják, egy óra kb., de utána olyan boldog:)))! Jah, a féltékenység önbizalomhiánybó fakad, vigyázz:D..

Manyecska 2012.10.25. 10:01:46

@Giraffa Camelopardalis Phd.: pfájj. az a nő úgy néz ki mint aki kiskorában nekiment az asztalnak. De többször is!

copyRight 2012.10.25. 10:03:29

Miért nincs új poszt?

Atörökk 2012.10.25. 10:05:19

Valaki baszkoggya szájba a blogponthu fejlesztőit. Asse baj, ha egymás után soxor és erőssen.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.25. 10:08:13

@atörökk: mivel böngészőcc? nekem chrome van most, nem léptet ki.

Atörökk 2012.10.25. 10:09:54

@Giraffa Camelopardalis Phd.:
Firefox. Monnyuk az is egy nagy lapát szar, minél újabb...

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.25. 10:15:02

@atörökk: mink csak firlefrancnak hívjuk :) jók az appok, amivel lehet tuningolni, de amúgy nem nagyon szép.

Atörökk 2012.10.25. 10:18:40

@Giraffa Camelopardalis Phd.:
Én beérném mindenféle app nélkül is, ha normálisan működne. Így megy tovább, még 1 hónap és füstjelekkel fogok böngészni és mindenki bekaphassa.

Rosszindulatú Vászka 2012.10.25. 10:30:18

@Tindi: most akkor aktiváltad, vagy nem?

Az, hogy nem fizeted a számlát nem okos dolog, ez két külön ügy.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.25. 10:37:08

@atörökk: próbáld mással. a laptotpn chrome, a mobilon operával megy. bár az opera se tökéletes mobilon, de jobbat még nem találtam.

Szarazkoro 2012.10.25. 10:37:11

Mi a rak van itt, nincs uj poszt mar 1 hete?????????????

Homar, mi a rak van veled???????

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.25. 10:40:58

Kedves HOmár! A telenor, most küldött egy sms-t, hogy 2009. április óta tartozom neki 1452 forinttal. Amennyiben nem fizetem ki, november 20-án kikapcsolják a szolgáltatást.
NOORMÁLISAK????????????????????
hogy bizonyítom be hogy 2099-be befizettem a telfonszámlát?????????????

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.25. 10:41:02

@Dr. Szarazkoro: szerintem bedöglött a téridő hatásmechanizmusa.oszt itt ragadtunk.

lehet, hogy már 2056-ot írunk, mi meg be vagyunk zárva ebbe a kis dobozkába és nem tudunk kijönni???? ugye nem?

Manyecska 2012.10.25. 10:41:06

@Dr. Szarazkoro: ne csetejjetek, ez blog. Volt.
Béke poraira.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.25. 10:42:27

@batgirl: ugye??? 2099!!!! baj van, beragadtunk a homárba.

Atörökk 2012.10.25. 10:50:35

@Giraffa Camelopardalis Phd.:
Már körül is táncoltam és mekköpköttem. :D

Rosszindulatú Vászka 2012.10.25. 10:54:34

@atörökk: csekkold mejik frissítési csatornát használod. Ha nem riléz, akkor legyen, bétával jáccanak a kockák. Nomeg ADBLokk meg NoScript tanácsos.

Amúgy nem a Foksz bugzik, hanem a motor. De az nagyon. Monnyuk én így is szeretem.

Manyecska 2012.10.25. 10:55:51

Írjunk a Homárnak hogy nem müxik a Homár..

helianthus 2012.10.25. 10:58:03

@Manyecska /Lúd Milla/: nem vagyok féltékeny, de ha nem hagyod békén Furát, szívlapáttal foglak legyezgetni. :D Amúgy tényleg nem vagyok féltékeny típus, azt gondolom, ha más kell neki és megnyerte, hadd vigye.

Atörökk 2012.10.25. 10:58:51

@Rosszindulatú Vászka:
Frissítési csatornát??? Annak én nem tudom a hatásmehanizmusát. Adblokk meg noscript az van.

helianthus 2012.10.25. 11:00:13

Az 1842-dik én magam leszek! 42!42! negyvenkettőőő!!!!!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.25. 11:09:04

a franc se gondolta volna, hogy valaha a nők fognak itt harcolni a boncnokgyerekért :D

Manyecska 2012.10.25. 11:09:06

@helianthus: helyes, csak dulván, azt szereti!:D

Rosszindulatú Vászka 2012.10.25. 11:13:07

"A banánt hámozatlanul gumióvszerbe gyömöszölhetjük, sőt, ha kissé fel akarjuk melegíteni, arra kiváló a mikró, egy kis hűtésre pedig a hűtőszekrény. Ezeket a házi szex játékokat azonban csak a hüvelyi behatoláshoz használjuk! Nem biztonságosak az anális próbálkozásokhoz. A répa is könnyen beszorulhat...Jó tanács, hogy tegyünk mindenre óvszert, mielőtt a testünkbe juttatjuk!"

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.10.25. 11:16:18

@Rosszindulatú Vászka: Ahogyan azt láthattuk, nem is olyan régen, a villanykörte és az elektromos angolna is beszorulhat.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.25. 11:17:54

betesszük a mikróba, nem lesz benne mikróba!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.25. 11:22:19

@cirróka: valaki mesélje el , mivan a vidijóba, mert én ki vagyok rekesztve a nézhetőségből :(

Anomalocaris (törölt) 2012.10.25. 11:24:05

@Giraffa Camelopardalis Phd.: Én meg nem nézem, valami koitálós lehet az url alapján.

Rosszindulatú Vászka 2012.10.25. 11:24:06

@cirróka: eztet nem engette nekem megnézni a rencer, mer rossz választ attam a kvízkérdésre az elejin :(

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.25. 11:29:20

@Rosszindulatú Vászka: ajajj. nem is tuttam, hogy te ilyen kis fiatalka vagyol még. na majd ezentúl nem beszélek csúnyán előtted.

2012.10.25. 11:30:08

@Giraffa Camelopardalis Phd.: Hát ezt nem nagyon lehet elmesélni.

2012.10.25. 11:32:36

@Rosszindulatú Vászka: eztet nem engette nekem megnézni a rencer,

Gondoltam hogy nem vagy 18!

@Giraffa Camelopardalis Phd.: Pubertás lehet szegény! Küldjünk neki patikrémet!

Atörökk 2012.10.25. 11:32:53

@Giraffa Camelopardalis Phd.:
Várd meg, amíg elfordul. ;-)

Én továbbra is Batgirl kámingáuttyát várom.

Rosszindulatú Vászka 2012.10.25. 11:33:16

@cirróka: mer mér? Valami elbaszott mávészfilm? Vagy valami Dévidlincses?

@Giraffa Camelopardalis Phd.: nagyon hejes, nem állhatom a mosdatlan szájú beszédet, meg kibaszottul irritál, ha egy nő trágár a picsába is.

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2012.10.25. 11:35:03

1861
Lassan megdöntjük az edés rekordot?

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2012.10.25. 11:43:21

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: Aztat mogyoróvajnak hívják és semmi köze a mogyorókrémhez =D

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2012.10.25. 11:45:36

Örök talány maradt számomra, hogy a kolynos fogkrém nevét vajon kolinosznak vagy kojnosnak kell-e ejteni. Azért fontosch, mert olvastam róla egyszer egy mesét. Ebben a könyvben, ni: marvin.bookline.hu/product_images/1222/1111001307575.JPG

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2012.10.25. 11:47:34

marvin.bookline.hu? Nahát. Abban van a kép.
De írjuk csak be a marvin.bookline.hu-t magában!

"Now the world has gone to bed
Darkness won't engulf my head
I can see by infra-red
How I hate the night

Now I lay me down to sleep
Try to count electric sheep
Sweet dream wishes you can keep
How I hate the night"

És gugli szerint ebből van:
en.wikipedia.org/wiki/Marvin_the_Paranoid_Android

Most már csak az összefüggést nem értem.
Nap talánya #2. Az első a kojnos/kolinosz.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.25. 11:48:17

@Rosszindulatú Vászka: no, hamvas lelkedet kímélendő, majd ezentúl cz-vel írom a spermát, úgy szalonképesebb :D

@atörökk:

millen kámingoutra vagy kíváncsacsi?

2012.10.25. 11:56:13

@Manyecska /Lúd Milla/: Mi ez az ellen reklám? Hagy hányjanak! :)

Rosszindulatú Vászka 2012.10.25. 11:58:08

@Giraffa Camelopardalis Phd.: ja, meg sokkal alisztoklatikusabb is, köcce.

@Kiddy (dugnám nikki sixx-et!): régen nem volt ojan, hogy sokféle márkák, csak simán fogkrémnek hívtuk a fogkrémet és azt vettük, ami éppen volt.

Manyecska 2012.10.25. 11:59:06

@Giraffa Camelopardalis Phd.: kérlekszépen, pasi beleül vagy nyolc konyakospohárba:D:D és ez még csak a kezdet! Többi nem leánylelkeknek /nekünk/ való.. :D:O

Atörökk 2012.10.25. 12:00:25

@Giraffa Camelopardalis Phd.:
Itten tegnap közénk gurította a pöttyöst a lógvaállással kapcsolatban, aztán jól elrepült innét.

Manyecska 2012.10.25. 12:00:35

@Rosszindulatú Vászka: most szerinted ezzel kinek mondtál újat? :D:D:D

Rosszindulatú Vászka 2012.10.25. 12:02:13

@Manyecska /Lúd Milla/: hát nekem. Már a banánba senem lehet megbízni?

Tindi 2012.10.25. 12:02:29

@Rosszindulatú Vászka: Igen, ezen én is gondolkodtam hogy mit tegyek. Valahogy reagálást akartam kiváltani, hogy legalább kapcsolatba lépjenek velem, velük nem könnyű, és nem tudok rá órákat szánni.
Sajnos a telefonomat kikapcsoltam meg vissza, de sms-t már nem küldtem, így nem tartok igényt erre az egészre, semmi szükségem sem plusz sms-re, sem internetre, és korlátozott beszélgetésre főleg nem, mivel gyakorlatilag senkim nem Vodás (ez akár intő jel is lehetett volna ha többet filozófálok ezen).

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2012.10.25. 12:04:02

@Rosszindulatú Vászka: Ja, értem. Ezért van az, hogy vidéken minden kóla, ami szénsavas, akkor is, ha málna vagy narancs.

Manyecska 2012.10.25. 12:04:07

@Kiddy (dugnám nikki sixx-et!): szerintem már nem gyártsák mert ritkán látom, nekem tetszett.@Rosszindulatú Vászka: kígyóuborka a sláger! tudtommal..

Tindi 2012.10.25. 12:04:34

@helianthus: Köszönöm. Mindenesetre sokat okultam belőle, csak kár hogy akár 2 kényszerévembe kerülhet....

2012.10.25. 12:04:47

@Giraffa Camelopardalis Phd.: Pici cicák játszadoznak pamutgombolyaggal! Tündériek nagyon! Feltétlenül nézd meg! :)))

Manyecska 2012.10.25. 12:05:09

@Giraffa Camelopardalis Phd.: :))) nincs! biztos pedig lenne, aki felnyalná. mingyár jövök, elájulok pár percre:(((( szarul vagyok.

Rosszindulatú Vászka 2012.10.25. 12:06:34

@Tindi: "de sms-t már nem küldtem, így nem tartok igényt erre az egészre"

Akkor meg mi a gond? Nem történt semmi.

Külömbe meg, ha nem akarsz sokat várni, akkor inglis operétört köll kérni, azt gyorsabban kapcsojják.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.25. 12:09:41

@Manyecska /Lúd Milla/: talán meg kellett volna mikrózni azt a banántot rendesen, akkor nem lennél rosszul.

@cirróka: álatpornó? hümmhümm.

Anomalocaris (törölt) 2012.10.25. 12:12:06

Lehet már az új poszt tolót??

Manyecska 2012.10.25. 12:13:25

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: há nincs elég baja nélkülünk is??? @Giraffa Camelopardalis Phd.: Különben is, azt majd én tudom, jóóóóóó?:)))

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.10.25. 12:16:16

@Kiddy (dugnám nikki sixx-et!): A darált mogyoró lenne a mogyoróvaj? Hogy én eddig sohasem menőztem ezzel?!
Köszi.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.25. 12:18:14

ugye milyen szupi itt? a posztolók kínjukban már kommentben posztolnak, így egy hatalmas, végtelenített homárság jön létre. szerintem valami guiness-rekordra pályázik a jackyll.

Manyecska 2012.10.25. 12:18:41

@Rosszindulatú Vászka: Jó tanács, hogy tegyünk mindenre óvszert, mielőtt a testünkbe juttatjuk!"
Pl. az ipari áramra??:D:D Te hol olvasol ilyeneket fényes délelőtt:D??

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.10.25. 12:19:44

@Manyecska /Lúd Milla/: A Kolynost?
Még fotóztam is a Tesco "magyar hetek2 vagy mi alatt, mert nem magyar, de úgy volt felpakolva a plakát alá, mintha, pedig nem is.

helianthus 2012.10.25. 12:27:49

@Giraffa Camelopardalis Phd.: látod, látod, miből lesz a cserebogár? már ahogy a retro szólásmondás tartja....

Manyecska 2012.10.25. 12:32:21

@Rosszindulatú Vászka: Hmmm! most lehet hülye vagyok de vagy szexel vki, vagy játszik!!? :)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.25. 12:33:49

@Rosszindulatú Vászka: azt hiszem nagyon öreg vagyok..elolvastam a cikket. Ennek a búcsú Adriennek, adnék egy surolókefét. Bár nem derült ki, hogy azzal mit akar. Esetleg ajánlom neki a wc kefét, jó szarosan.

helianthus 2012.10.25. 12:34:34

@Rosszindulatú Vászka: ebben találtam:

A legutóbbi kutatások szerint a fiatal férfiaknál a gyakori önkielégítés emelte a prosztatarák kockázatát, az ugyanilyen gyakorisággal végzett maszturbáció is idősebbeknél azonban csökkentette a rizikóját.

Azért kíváncsi lennék, ez hogy jött ki nekik, mármint a kutatóknak.:)

Manyecska 2012.10.25. 12:37:02

@helianthus: Hát, minden szentnek maga felé hajlik a keze!:))@Giraffa Camelopardalis Phd.: tudom!!

helianthus 2012.10.25. 12:50:28

Márcsak 95 komment hiányzik a 2000-hez, nehogymár most adjuk fel. Hajrá!!!

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.10.25. 12:58:24

@helianthus: Az idősebbek közül már csak az ellenállóbb fajta van életben. Ők meg azt mondanak a hosszú élet titkáról, amit csak akarnak.

megamenn 2012.10.25. 12:58:30

@helianthus: Úgy jött ki nekik, hogy a kutatók vlsznleg nők...

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.10.25. 13:08:03

Belépéshez lépj be, vagy regisztrálj!!!4!!4

megamenn 2012.10.25. 13:12:05

hátebbőlígynemleszkétezer!

megamenn 2012.10.25. 13:13:08

Persze, majd megamen kommentel, mint állat...

megamenn 2012.10.25. 13:16:55

szerintem bekaphattyátok!

helianthus 2012.10.25. 13:54:41

@megamen: ja. És direkt szeretnék a fiatalabb férfiakat ettől távol tartani, hogy inkább közös szexuális élményeik legyenek velük. Az öregek meg csak matyizzanak bátran, legalább nem folyatják a nyálukat a csini fiatal nőcikre. Értem. Lehet ebbben a magyarázatban valami.

helianthus 2012.10.25. 13:55:58

@megamen: nem arról volt szó, hogy a megamen, aki vagy, kommentel, mint állat? Hazudtál? :P

helianthus 2012.10.25. 13:58:42

Hol van Hagyma?
Rossz tippet adott, nem fogadom fel bukinak.
Tottenham - Chelsea döntetlent tippelt.
Az eredmény 2-4 lett.

Manyecska 2012.10.25. 14:09:04

@helianthus: azóta is próbál valamirevaló töpörtyűt összehozni!

Jó, akkor cseteljünk itt este és tuti meglesz a 2.000..

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.25. 14:09:10

@helianthus: najo de a dontetlen jobbanfizetett volna
tegnap meg kikapott az arsenal
ma meg a buccaneers fog kikapni
szar passzban vagyok

helianthus 2012.10.25. 14:13:58

@hagyma: ne magyarázkodj, jössz nekem 200 HUF-fal és kész. Ha bebuktam miattad, vállald a felelősséget kérlek.
Utalhatod is a számlaszámomra:
Első Fejletlen Királyi Magyar Bank XXXXXXXXXX-XXXXXXXXXXX

:D

Manyecska 2012.10.25. 14:24:24

"Mehemed tej" - Sosem látott tehenet..
:))))))!

Tindi 2012.10.25. 14:49:37

@Rosszindulatú Vászka: De történt. Ők lelkesen adtak egy másik tarifacsomagot, 2 év hűségnyilatkozattal. Az hogy én nem használom a kedvezményt ami jár hozzá, nekik csak hab a tortán.

Számlát befizettem, ne legyen nekik támadási felület.

Manyecska 2012.10.25. 14:58:46

Biztosítási kárbejelentő!!:)

A “Baleset oka” rubrikában:

9. Az esemény részletes leírása:
Sötét volt már, baljósan zúgtak az útmenti jegenyék. A széltépte felhõk már-már feladni látszottak harcukat a Hold ellen, ám az égitest gyõzedelmeskedett. Hideg fény szórta be ezüstjével a csalitos settenkedõ vadjait, az árokban lassan varangyosbékák kuruttyolták esti imájukat.
Na,ekkor ütöttük el a motorost. Balra akartunk elkanyarodni,
de meggondoltuk magunkat, mondván ott se lesz jobb. A motoros szegény bedõlt balra villogó indexünknek, ám mi visszakanyarodtunkban rajtaütöttünk, õ pedig az árokban hengerbucskázott, szegény. A békáknak torkára fagyott a kurutty!
11. Véleménye szerint a baleset bekövetkezésének mi volt az oka, azért ki tehetõ felelőssé?:
Az autó vezetőjének pillanatnyi kihagyása, a szerencsétlen körülmények és a világ általános nyomorúsága. Mindig az ártatlanok szívják meg, mindig.
12. Egyéb közlendők:
Az előadás, melynek megtekintésére Nyíregyházára igyekeztünk (Csehov: 3 nővér) nézhetetlen volt. A II. felvonásra értünk oda. A III. felvonás alatt már szívesen cseréltem volna a motorossal. A IV. felvonás alatt bárkivel.

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.10.25. 21:02:35

Ne hagyjuk magunkat magunkra! Már csak 75!
Ne engedjük, hogy elkápráztasson a csütörtök esti posztshow!

2012.10.26. 02:25:41

Frankón volt pofájuk 4 posztot feltenni egyszerre?

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.10.26. 08:04:53

@cirróka: Hát most szólj hozzá! Micsoda emberek vannak!

helianthus 2012.10.26. 08:26:31

Akkor ezennel lezárom a csetel...őőő...kommentelést.

1930 kommenttel tudott a mélyen tisztelt homárközösség hozzájárulni a megfelelő hatásmechanizmus eléréséhez.

Szerintem tapsoljuk meg magunkat és legyünk büszkék.

Éljen, éljen!!!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.26. 09:08:36

@cirróka: :)) Mindig ezt csinálják hét elején, ez a posztcunami.

England win The Ashes! 2012.10.26. 09:23:45

1932: Lake Placidben téli, Los Angelesben nyái olimpia volt.

megamenn 2012.10.26. 10:14:51

1933: a tisztelt fejlettebb országban még mindig nem értik az elmúlt év sportanomáliáját.

megamenn 2012.10.26. 10:19:10

1934: az olimpiai bizottság még nem döntötte el, hogy a téli, vagy a nyári olimpia bajnoka az egypárevezős síugrólövészet első helyezettje.

megamenn 2012.10.26. 10:20:31

1935: le van szarva az 1932-es olimpia, jövőre újra olimpia !

megamenn 2012.10.26. 10:23:05

1936: elmarad az olimpia, mert a téli és a nyári szervezők egy megbeszélés alkalmával csúnyán összeverekedtek, és a hat halálos áldozatra való tekintettel felfüggesztették a diplomáciai kapcsolatokat.

megamenn 2012.10.26. 10:25:46

1937:Anastasio Somoza lesz Nikaragua elnöke.

megamenn 2012.10.26. 10:35:25

1938:Anastasio Somoza békéltető tárgyalásokat szorgalmaz a vitában álló sportszervezők között.

megamenn 2012.10.26. 10:41:55

1939: valami őrült német szobafestőt tovább már nem lehet figyelmen kívül hagyni...

megamenn 2012.10.26. 10:43:37

1940:apám útban van.

megamenn 2012.10.26. 10:53:39

1941: apám megérkezett

megamenn 2012.10.26. 10:55:09

1942: 10 éve volt az 1932-es olimpia

megamenn 2012.10.26. 10:57:41

1943: már csak alig több mint fél évszázad az ezredfordulóig.

Ugyandehogy (törölt) 2012.10.26. 12:28:59

2000 komment.
kemények vagytok.

megamenn 2012.10.26. 12:36:33

1945: az évszám számjegyeinek összege 19.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.26. 12:39:44

engedek a szelíd erőszaknak, csak azt nem értem, hogy ez miért is lesz jó??????????????

megamenn 2012.10.26. 12:40:37

1946: aki 1900-ban született, az most 46 éves...

megamenn 2012.10.26. 12:42:22

@batgirl: 1948: aki 1900-ban halt meg, az már 48 éve halott.

megamenn 2012.10.26. 12:43:24

@batgirl: nem lesz jó. rossz lesz. most jó ?

Atörökk 2012.10.26. 12:51:05

1950: még mindig nem tudják, ki rabolta el a Lindbergh-bébit.

megamenn 2012.10.26. 12:59:39

1951: azok a kikurjantott törökök már jó régen eltakarodtak országunkból :)

megamenn 2012.10.26. 13:01:01

1952: sikeresen észlelték, hogy az 1949-es év kimaradt az időszámításból...

megamenn 2012.10.26. 13:02:40

1953: megamen elsütötte 1012-ik ( hihhetetlenül magasröptű ) kommenttyét.

helianthus 2012.10.26. 13:03:59

1953: az 1949-es évet a történetírok utólag beleírták a krónikákba.

helianthus 2012.10.26. 13:05:05

@megamen: ne lökdösődj! jövök segíteni, erre kettővel arrébb kerülök, hát milyen már ez?

Atörökk 2012.10.26. 13:06:39

@helianthus:
Pontosabban átírták. Az volt a "fordulat hosszú éve". .)
Vagyis akkor lett vége.

megamenn 2012.10.26. 13:07:00

1955: "szerintem buzik vagytok" szólt a magányos kommentelő -a keveset látogatott posztban- a közönyös bloggerekhez.

megamenn 2012.10.26. 13:08:07

@helianthus: ez vlsznleg egy csavar a tér-idő kontinyumba.

helianthus 2012.10.26. 13:08:57

1960: osztható 10-zel.

helianthus 2012.10.26. 13:10:00

@megamen: szerinted olvassák? MErt akkor ne buzizd őket, lehet zokon veszik, aztán jön egy újabb kéthetes posztmentes korszak.

helianthus 2012.10.26. 13:11:06

Bár az sem baj, akkor megcélozzuk az ötezres kommentszámot.

megamenn 2012.10.26. 13:14:12

1963: príma szám !

megamenn 2012.10.26. 13:16:34

1964: egy férfi és egy nő összeházasodnak...később a szüleim lesznek.

megamenn 2012.10.26. 13:21:00

1965: valahányadik ötéves terv valamely stádiumában van.

megamenn 2012.10.26. 13:22:00

1966: ebben a számban több a hatos mint a kilences.

Atörökk 2012.10.26. 13:34:47

1970: 1 éve volt Woodstock.

megamenn 2012.10.26. 13:51:41

1971: Wúdsztok ? Már két éve volt.

megamenn 2012.10.26. 13:53:03

1972: semmi különös, mindenfelé épülnek a panelházak

megamenn 2012.10.26. 13:54:07

@batgirl: az utolsó kommented a II. világháború végén volt, nem elégedetlenkedünk !!

megamenn 2012.10.26. 13:55:18

1974: semmi különös, mindenfelé épülnek a panelházak

megamenn 2012.10.26. 13:58:17

1975: MCMLXXV így írjuk római számokkal

helianthus 2012.10.26. 14:07:40

1976: egy hozzám nagyon-nagyon-nagyon közel álló személy megszületik. :D

megamenn 2012.10.26. 14:07:51

1976:ha ebből a számból kivonunk hatot, és az így kapott eredményt elosztjuk 1970-nel, és az eredményt bármennyivel megszorozzuk, akkor bármennyit kapunk.

helianthus 2012.10.26. 14:08:42

@megamen: mondtam már, hogy vicces vagy? Szerintem igen, de jobb kétszer, mint egyszer sem. Ja 1978-ben vagyunk!

megamenn 2012.10.26. 14:10:51

1979: Növényi Norbi nemsokára leszopatja Igor Kanyigint a szőnyegen.

megamenn 2012.10.26. 14:12:54

1980: Igor vereséget szenved Norbitól Moszkvában, a fejlettebb ország fanyalog...

helianthus 2012.10.26. 14:17:13

@megamen: höhöhö, hát majdnem. :) Igen iszok, egy gintonicot, köszi.

megamenn 2012.10.26. 14:18:56

Ja, és 1980-ban még volt az a kis ...monnyadmáámi... pityputty azzal a Bercigyerökkel, valami szojúz-36 űrhajóval...nem emlékszik valaki mi is volt ez pontosan ? :)

megamenn 2012.10.26. 14:22:14

1985: Májkel Dzsekszonnk nem jelent meg lemeze !

megamenn 2012.10.26. 14:34:58

1988: két nyolcas van a számban...

megamenn 2012.10.26. 14:44:13

1989: mastann meg két kilences, ez jobban esik

Atörökk 2012.10.26. 14:45:48

@megamen:
1990, a 8-as lenullázódott.

megamenn 2012.10.26. 14:47:35

1991: ha ezt a számot visszafelé írjuk le, nem követünk el hibát.

Atörökk 2012.10.26. 14:48:26

1992: "Adsz gyümölcsöt, vagy pofán baszlak?"

megamenn 2012.10.26. 14:49:27

@megamen: bár, így elég nehéz kimondani:

gyenevcnelikzászcnelikreze

Atörökk 2012.10.26. 14:51:37

az 1994-es VB-re sem jutottunk ki.

megamenn 2012.10.26. 14:55:40

1995: már egyedül repülök vitorlázó röpcsivel

Atörökk 2012.10.26. 14:57:41

1996: mással sem repülök vitorlázógéppel.

megamenn 2012.10.26. 14:58:02

1996: nemsoká' itt a világvége!

megamenn 2012.10.26. 15:00:27

1999:@batgirl: na? na? esszem-fasszom megáll !

helianthus 2012.10.27. 09:11:00

De ügyik vagyunk! Tapsoljuk meg magunkat!

Taps-taps!!!

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.10.27. 09:47:46

@atörökk: Az 1961 felírható 37 és 53 szorzataként. Vagyis- NEM prímszám. Kéccer (a kettő prímszám!) kimaracc a dobásból.

Manyecska 2012.10.27. 10:11:34

@helianthus: taps, taps!! csak hogy nem mondják hogy buzi vagyok!:D:D

England win The Ashes! 2012.10.27. 16:31:44

@megamen: Mármint németek a németekkel? Csak mert GaPa rendezte a télit, Berlin a nyárit. :)

Ja, 2006-ban Torino a télit, minek megnyitója alatt Gulyás László közvetítése folytatta az Athénban megkezdett csisztui hagyományokat.

Dr. Fotos 2012.10.29. 15:55:51

Sok baba kozt elvesz a gyerek....

Kedves naiv ugyfel! Nem vagy egyedul a problemaddal. Engem is megszopattak majdnem. Elozetesen mondtak, hogy franko vagyok a forinthitel felvetelere (en az OTP-s uzsoramat valtottam at naluk). Pentek reggel jon a telefon: pozitiv az elbiralas, megkapom a penzt. Szuper! Delben ujabb telefon: "Sajnaljuk, de csak 1.6 misivel kevesebbet hagytak jova. Hetfore be kellene hozni a penzt, hogy szerzodhessunk". Figyelitek? Penteken delben szol, hogy Hetfore izzadjak ki a seggembol 1.6 mihalyt. Es ez nem az ugyintezo hibaja, hane ma hitelosztalyon levo dolgozok szopatnak. Az ugyintezo nem tud veluk mit kezdeni, csak suru bocsanatkeresek kozepette tartani az arcat a kopesek elharitasara.
Node hetvegen hol van nyitva barmifele bank? Sehol.. Orult telefonalgatas es rokonok lelejmolasa segitett ki a pacbol, de nem kicsit kurvaanyaztam.

Ahogy elnezem ezt masokkal is eljatszottak... Ugy tunik ez a buntetese azoknak akik vegtorlesztettek.

HereGuru 2012.10.30. 09:38:31

@Tomi from Space: Végre valahára meg lett mondva...

_____________ 2012.10.30. 22:19:10

Aztakurva, mennyi hsz...

England win The Ashes! 2012.11.01. 09:51:34

@HereGuru: Én már mióta mondom, de nem figyel rám senki. :)

2010 - Vancouverben téli olimpia zajlott.

Hola (törölt) 2012.11.19. 13:19:04

@elwood: mit nyert azon, te szerencsétlen?
süti beállítások módosítása