Tékozló Homár

Pszichodráma a Lidlben (frissítve)

2012.11.26. 15:54 | jackyll | 319 komment

Naiv ügyfél elbukott a Lidl pszichodrámatesztjén, amikor nem tört ki váratlanul egy áriában vagy kezdett moonwalkolni, miután közölték vele, hogy nem veheti meg a krémjeit, mert holnap leltár lesz. Már a nukleáris télre spájzolnak? Vagy tudnak valamit? Csődbe ment a krémgyár? Fel fog futni az árfolyama, mint a Twinkinek? Valakinek sürgősen géntérképet kellene készítenie ezekről az alapvető élelmiszerekről, mielőtt kihalnak.

"A célunk továbbra is az, hogy Ön a jövőben is megajándékozzon minket a bizalmával!" - ezt olvastam a LIDL áruház honlapján, miután ma hazajöttem a Dunakeszi áruházukból, nos, hogy is kezdődött? De Luxe desszert krémeket vettem ott két hete, sajnos ízlett a családnak (a fene egye meg mehettem újra venni :-) nem leltem a polcokon. Hát megkérdeztem egy eladót, nagyon kedves volt, megnézte a raktárban és már hozta is a kétféle krémet, sőt még mosolygott is, lehet azért mert nem mondtam meg neki, hogy én vagyok a vásárló? Sebaj, kolléganője már karakánul helyretette a dolgokat, közölte, hogy holnap leltár lesz és krémeket adjam csak vissza a kocsimból de rögvest, mert ezt ma nem vehetem meg!

Álltam hát leforrázva, megalázva. De gondoltam sarkamra állok és legalább elmesélem a történteket az üzletvezetőnek, szóltam is a pénztárban, hogy őt keresem, mire mosoly és felelet hallgatom mondja el. Nos megtettem, a válasz: "ez természetes, a holnapi leltár már eldöntött dolog!" 

Hazajöttem, és elolvastam a fenti kiírást az áruház honlapján, majd rájöttem, mit várom én a kedveskedést, hiszen sokkal nagyobb dolgot tesznek értem, beavatnak a szent titokba holnap leltár lesz, így ma kiszedjük a kosaradból az oda nem illő terméket, mi ez ha nem abszolút bizalom, hm... nem vevő barát oda se neki a vevő a legzavaróbb tényező egy üzlet életében :D

UPDATE 11/30: Pillanatnyi zavar lehetett csak.

Lidl áruház képviselői elnézést kértek a történtekért.

Köszönettel
egy megnyugodott vásárló :-)

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr. Kix 2012.11.26. 16:00:07

Amikor a farok csóválja... a lovat.

England win The Ashes! 2012.11.26. 16:06:26

Ilyen bezzeg a Lidlben nem fordulna elő!

Rosszindulatú Vászka 2012.11.26. 16:09:04

SZtem nem is annyira modoros. Például párom, meg emberke nincs is benne. Osztán a parasztkönyvbe miért nem írt?

Landy4x4 2012.11.26. 16:09:05

olimpiai pontszerző helyen...
de én nem értem, vagy mi van
ha holnap leltár ma miért nem lehet megvenni?

PITTA 2012.11.26. 16:11:23

Hú szerintem ők már előre dolgoztak kicsit a leltárra, így az előre összerakott mennyiséget már nem kell összeírni. Valószínű ezt azért majd véleményezik a nagyközpontban. Meg lesz itt dorgálva valaki úgy érzem... :-)

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2012.11.26. 16:22:42

Az Aldiban ilyen nem fordulhatna elő!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.26. 16:38:25

desszertkrem faszom
verjel tojasfeherjebol habot, cukrozd meg
vagy jo a splenda is
lokd a csimotaknak
oszt leltarozzd, szeretik-e

Leadfoot 2012.11.26. 16:50:20

Ez biztos valami olyan marketingfogás, mint Cartman vidámparkos "nem jöhettek be" módszere a South Park idevágó részéből.

Be lehet menni az üzletbe, körül lehet nézni, az árukat meg lehet fogni, de a pénztárnál le kell adni, nehogy valaki orvul megvásárolja őket.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.11.26. 16:56:40

"Nos megtettem, a válasz: "ez természetes, a holnapi leltár már eldöntött dolog!" "

Az is eldöntött, hogy Manicka akarja megvenni a cuccot. Vagy egyéb simli.
De az is eldöntött, hogy akkor nem vásárolunk a Lidiben...
Anyját ezeknek a cégeknek, örüljenek neki, ha bemegyek hozzájuk!

Falbala 2012.11.26. 17:01:48

Miért adta vissza???

pityipalkó 2012.11.26. 17:02:43

Ekkora baromságot és barmokat! Ma ,amikor kódolvasóval letapintom az árut és kész már bent is van az adatbázisban.Hacsak nem manipulálni akartak valamit ??? Mert ugye egy traktorra ráragasztom a kifli kódját és már kifli lesz a traktor!!Voltam raktáros. Ezt különben vegyék írói munkásságom részének !!

t0m973 2012.11.26. 17:05:30

Biztos már felcimkézték a raktárban de nem tudta a másik eladó és kihozta.Ezért vitte vissza az első.Nem értem,miért nem tettek elé új darabcimkét levonva a kivitt mennyiséget.Leltár napján(ha nyitva az egység) esetleg érthető,mert már nyitvatartási idő alatt leleltározzák a raktárat,udvart stb. és akkor nem kerülhet ki áru már aznap a boltba.De előző nap...baromság.

lutria 2012.11.26. 17:08:04

"Véletlenül" le kellett volna ejteni a cuccot átadás közben,csak hogy a másnapi leltárnál a jegyzőkönyvbe a sérült áruk rublikájába is lehessen írni...

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.11.26. 17:10:58

@t0m973: "új darabcimkét levonva a kivitt mennyiséget"

Nincs neked szépérzéked? Hát hogy nézne ki 10000 helyett az, hogy 9999 darab?

t0m973 2012.11.26. 17:20:26

@atpijkamo: Monk-nak tuti nem tetszene,de az eladó írja át ha van még lehetőség :-)

kovaszos ubulka (törölt) 2012.11.26. 17:20:52

no,megen egy pszt ahol a buta kereskedo es az ontudatos vasarlo talalkozik...

(asit...)

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2012.11.26. 17:23:02

A twinki az nem az egyik teletabi neve?

t0m973 2012.11.26. 17:24:18

@kovaszos ubulka: így van,de most a vásárlónak van igaza az eladó meg 1 fasz.
Ugorgyunk...

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.11.26. 17:25:23

@t0m973: Monk venne egyet máshol, éjjel betörne a raktárba és visszalopná.

kovaszos ubulka (törölt) 2012.11.26. 17:26:40

@t0m973: ez ebben a formaban nem teljesen igaz,de errol csak az tudhat,aki probalt mar leleltarozni egy ilyen jellegu uzemegyseget...
biza,mindenhol ugy nez ki,hogy mar napokkal elore elkezdik "felvenni" a raktart,ahonnan aru nem johet ki...
mancika kollegano nem tudta,ez van...

vendriner aladár 2012.11.26. 17:30:00

Azért a dolgozó sem semmi. Ugye meg volt számolva a krémje már a raktárban, de az ájkjú fighter dolgozó egy mínusz kettővel rögzíthette volna, hogy eladtak kettőt a cuccból, egyébként is a leltáríveket csak akkor nyomtatják ki leltár van, nem előtte 2 nappal.

t0m973 2012.11.26. 17:32:04

@kovaszos ubulka: néhány hete leltároztam egy majdnem pont ilyen egységet,napokkal előtte nem kell felvenni csak összerakni,számolhatóvá tenni az árut és ha ezt jól megcsinálják,elég leltár napján leállítani az árutöltést mikor felvették a raktárt.Napokkal előtte ekkora egységnél nem kell.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.11.26. 17:32:37

@atpijkamo: Monk le is leltározna, és szépen sorba is rakná őket. mind ezt 1 ÓRA ALATT!!!!!!!!!!!!!

Anomalocaris (törölt) 2012.11.26. 17:34:33

@atpijkamo: Sheldon is betört éjjel rendet rakni Pennyhez. És neki is van pizzanapja, ami majdnem olyan mint a szardinellanap.

kovaszos ubulka (törölt) 2012.11.26. 17:34:38

@t0m973: nem ismerem a bolt meretet,ugyhogy akar igazad is lehet...
utoljara az egyik madaras teszko tfc leltarjat felugyeltem,eleg volt...
:)

ErtelmetlenSzajkarate (törölt) 2012.11.26. 17:40:57

Remélem főnököt kirúgja a magyarországi igazgató, ez alapján azt érdemli.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.11.26. 17:43:46

@batgirl: :)) Valszeg.

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: Utánagugliztam. Az valami olyan sorozat lehet, mint a Jóbarátokközt.

Meghalt Larry Hagman, az "I Dream of Jeannie" egyik főszereplője. Na, AZ volt a jó sorozat. Naív, ártatlan, mulattató. LH valami dallaszban is szerepelt, azt nem láttam.

Anomalocaris (törölt) 2012.11.26. 17:47:37

@atpijkamo: Engem rendkívül szórakoztat, hogy sokszor úgy érzem, Magamat látom a tévében.

Rosszindulatú Vászka 2012.11.26. 17:49:24

@atpijkamo: az tudom ki az, az szerepelt az Álomhajóba.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.11.26. 17:51:45

Monk nálam is nagy kedvenc:)))))))))

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.11.26. 17:52:57

@atpijkamo: Az első 2 évad még egész jó. Most nézem a negyediket, néha már nagyon szerencsétlenek.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.26. 17:53:04

azér nem semmi egy ember, akit egy szimpla krémjoghurttal is meg lehet alázni.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.11.26. 17:55:17

@ColT: A Jeannie-t vagy a jóbarátokköztet?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.26. 17:57:00

@batgirl: ide kívánkozik az örökérvényű ősi bölcsesség is, melyet olyan ritkán hallunk manapság: nagy a zisten állatkertye. ez most úgy hiányzott :D

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.11.26. 18:00:48

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: ja, és hogy az nem is baj, csak alacsony a kerítés.

Dr. Körömlakk ® 2012.11.26. 18:04:31

én ezt most nemtom, mer énvelem tök rendik a lidibe, meg udvariassak, meg mindég aszonnyák a pésztárná, hogy további szép napot, és mindég segíenk, ha nem lelem a kurva akciós csirkehúspástétomot, vagy egyéb proletár terméket. énnekem ottan semmi bajom a zeladókkal, mer naon rendyk, csak néha a blokkon vót 3 kifli helyett 6, meg vót, hogy egy műzli hejett 2 volt. kilós termék, tehát nem értettem véletlen hogy. de mán leszoptak róla. most elégedett vagyok. krémet meg nemveszek ottan.
ez mijen krém vót? ennivaló, vagy kennivaló pofára?

vénszivar 2012.11.26. 18:08:00

@Dr. Körömlakk ®: Én azt csííípem, hogy a húszon évesek SIMÁN LETEGEZNEK ! A 35-40 esek már magáznak. Már megszoktam.

Zirowe 2012.11.26. 18:10:00

De ha eleve nem volt kint, akkor mit pattog?

Aki kihozta neki, vagy kedves és félreinformált volt, vagy csak szándékosan át akarta baszni a saját szórakoztatása végett.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.11.26. 18:12:02

@Dr. Körömlakk ®: és nálad is félmásodperc alatt húzzák le a vonalkódot??mármint az egészkosárét?

vénszivar 2012.11.26. 18:13:47

@Zirowe: biztos, hogy az utóbbi, vegyél rá mérget....az aldiba

Bálintka. 2012.11.26. 18:14:50

Örülj neki, hogy fizetés előtt vették el. Másokat a kocsiba rakodás közben csípnek nyakon, és hordatnak mindent vissza "holnap érte jöhet" címszóval. Sőt olyanról is hallani, akit közúti ellenőrzés során csíptek nyakon mert illegálisan vásárolt leltár előtti termékkel próbált lealkoholizálódni. Aztán a szar ügyvédje miatt (az meg Aldis volt) a jogsija bánta.

Dr. Körömlakk ® 2012.11.26. 18:17:11

@vénszivar: nekem aszonnya a 29 éves csávó a pésztárba, hogy szia! ez jól esik, mer nem bunkóságból monnya, hanem mer úgylássa, fiatalabb vagyok nála. és ez így helyes. a mammográfia-idpontkérésnél aszonnya a kurva, hogy maga már nem fiatal, tehát két mensi közé kell belőni a vizsgálatot. anyád picsáját. de ő látta a zülletési dátumomat. akkor is az annya picsáját. nem vagyok fiatal, viszont nem vagyok öreg. érted.
@batgirl: igen, na ez kifejezetten idegesít, ez az agytalan versenyfutás. de nem baj, mert én mindig normál tempóban pakolok vissza a kosárba, mert én leszarom a pésztárosversenyt. egyszer aszonta nekem az egyik droid, hogy tessék pakolni. mondtam neki, hogy szerinte mit csinálok? de én nemfogok ilyen idegbeteg módon kapkodni mit ők, ezt kalkulálja be. annak is az anyja picsáját. de ezen kívül jól érzem ott magam, jó hely :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.11.26. 18:17:58

@atpijkamo: 4 geek szerencsétlenkedik, + a szomszédjuk, aki egy tök átlagos nő, nem érti őket.
hu.wikipedia.org/wiki/Agymen%C5%91k

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.26. 18:18:57

@Dr. Körömlakk ®: nekem meg tilos a lidlibe járni, mer azok csúnya kizsákmányoló kappppitalista népek, oszt az elvek miatt nem szabad.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.11.26. 18:19:03

@Dr. Körömlakk ®: Ja, te nem fogsz, de nekem nem nézik az átlagos scannelési idődet... Rosszabb helyeken ez úgy néz ki, hogy ha túl lassan olvassa be, akkor repül.
A kedves vezetőségnek a jó édes anyját, szoktam ilyenkor gondolni.

Dr. Körömlakk ® 2012.11.26. 18:23:27

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: hát én feladtam az elveimet, majd ha lesz a fizetésem előtt minimum egy hármas szorzó, akkor elvezek, egyenlőre leszarom, és ott vásárolok, ahol occsóság van. mer nálam meg csóriság van.
@ColT: akkor érthető, de én akkor sem fogom a normális, és elvárhatónál gyorsabban hajigálni a cuccokat. egyébként annyira gyorsak, hogy egy valami mindig leesik. leszarom. óggyák meg. ráadásul annyira picike hely van a termékeknek a lehúzás után. de én LE-SZA-ROM!!!

vénszivar 2012.11.26. 18:27:09

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: Légyszi sorold fel a nem kapitalista bóóótok neveit.....párat.

Guum (Moszkva ? :):D lehet, hogy az a legkapitalistább . Arra még nem jártam.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.26. 18:34:58

@vénszivar: @Dr. Körömlakk ®: hát ja, mink a pennybe szokunk járni, mer azok állítólag polkorrektek, meg azok nem zsákmányolják ki a dógozó népeket, meg amúgy ócsobbak a lidlinél is. meg ott van friss zőccség ami nem kéthetes rohatt.

Neon Fu 2012.11.26. 18:41:47

De mit képzel ez magáról, odamegy, aztán csak úgy, minden előzetes kérés és egyeztetés nélkül belepakol mindenfélét a kosarába? Egy szart, először kérdezze meg, hogy szabad-e, nem zavar-e bele a leltárba, meg úgy általában a Lidl (conviene sempre) életébe, majd csak azután rakodhat a kosarába. Ha megengedik. Nahát!

Dr. Körömlakk ® 2012.11.26. 18:43:32

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: nekem a lidi jobban bejön, penit nem szeretem, de zőcséget viszont csakpijacról. én asztat még zőcségesbe se veszek, mer éppen duplája a piacinak.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.11.26. 18:44:11

@Dr. Körömlakk ®: A megoldás az lenne, hogy nem terrorizálni a pénztárosokat... De különben igazad van.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.26. 18:46:31

@Dr. Körömlakk ®: fejlettebb orszagokban a penztaros pakol

Dr. Körömlakk ® 2012.11.26. 18:47:53

@ColT: persze hogy az lenne, ez a nettó hetvenezerért még szopassuk is a droidot, ez hányinger. viszont nem viselhetem a vállamon az egész problémakört, elég a sajátom. a másikat óggyák meg. nem szállok be a verklibe,miszerint őrüljünk meg kollektíve, és dobáljuk a dobozos tejemet fénysebességgel, mert a norma aszonnya. hát meg a kurva anyjukat. én nem.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.26. 18:48:56

mer' ha kiveszi a kocsimbol, tegye is vissza

Dr. Körömlakk ® 2012.11.26. 18:49:08

@hagyma: itt is így van az osanba vagy melyikbe, de ez egy fejletlen antikulturális szocializálatlan béna nyomorult szarrágó vidék. tudod.

Xezs 2012.11.26. 18:50:12

Aszongya, hogy megalázva érezte magát. Ha ennyitől ő megalázódik akkor mégis hol van az ingerküszöbe? Béka segge alatt valahol.

Neon Fu 2012.11.26. 18:50:33

@hagyma:
"fejlettebb orszagokban a penztaros pakol"

Bäzmeg, ezek szerint Svájc is fejletlen ország. Vagyis egy szinten áll Magyarországgal. Ez jó hír, nekünk magyaroknak. :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.26. 18:51:14

@vénszivar: na mi van? nem teged szurtak meg tegnap hajnalban? mar remenykedtem, hogy elnezik, de csak rajottek, hogy a desznyo intelligensebben rofog
@Dr. Körömlakk ®: osanba meg sose nem voltam eletemben
de...tudom

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.26. 18:52:56

@Neon Fu: ki allitott mast?
svajcban csak ulnek a bankarok, zabaljak a sajtot, sielnek, meg hiteleznek a magyaroknak toyotara
hat ez nem egy fejlettsegi szint mar bocs
meg sem lep, hogy a penztaros nem pakol

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.11.26. 18:54:16

@Dr. Körömlakk ®: Ezémondtam, hogyigazadvan.

Mondjuk amúgy részben azért is nem használok automata pénztárt, mert annyi pénzért, amit ezeknél a rablóbandáknál hagyok, lesznek szívesek nem velem pakoltatni a cuccomat.

Xezs 2012.11.26. 18:55:07

@hagyma: Szerintem kifejezetten szánalmas hogy az amcsik már arra is lusták, hogy pakoljanak maguknak. A legnagyobb kedvencem azok az elektromos kisszékek, amikre ráülnek és a dagadék picsájukat azon vonszolják végig a bolt polcai között. Nem fejlettség ez, hanem lustaság.

vénszivar 2012.11.26. 18:57:40

KUSS ! BAROM ! anyádnak meg merinek a "ribancoknak" MI?lédi után szabadon, POFÁZZ !
LÁTOD te BAROM, igen elnézték.......UNATKOZOL FOSADÉK ?

☺ágica (törölt) 2012.11.26. 19:01:00

pszichodráma... aszittem vmi izgi lesz

Dr. Körömlakk ® 2012.11.26. 19:01:57

@hagyma: én csak vendégségbe voltam ottan, nemjárok ilyen kulák hejekre. megaztán nállunk csak most lett a cora helyin.
@ColT: mint mindég :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.26. 19:03:45

@Dr. Körömlakk ®: hát ja. ha úgy vóna egy pijac a közelbe mintahogy nincs, akkor én is odajárnék. evvan.

@vénszivar: majd eccer lesz egy pofás tanyám saját zőccséggel meg saját tyúkokkal, oszt majd akkor bekaphattya az összes lidlipenny meg mindegyik.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.26. 19:05:53

@Xezs: ez nem lustasag
en vasarlo, fizetek
pakoljon
ez a dolga
az elektromos szekben van igazad, igazsag szerint rokkantaknak van, de van aki attol rokkant, hogy dagadt
ezt kar lenne vitatnom
de altalaban ketto van boltonkent
oregek, dagadtak kihasznaljak...
ez van
naes?
@vénszivar: mintha valami ugatast hallottam volna
jott valami kutya, majom, vagy milyen allat ez?

vénszivar 2012.11.26. 19:07:22

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: ez a BESZÉD !!! Legyen úgy. Van egy eladóm.

Nebameg 2012.11.26. 19:08:37

Szerintem meg örüjjön, h visszakérték! A Józsikát a tizedikről nagyon megverték, pedig nem döluxot, csak sertésmájkrémet rakott a zsebibe! Ráadásul neki nem azt monták, leltár lesz, hanem azt h a qrva anyád!

Manyecska 2012.11.26. 19:09:56

@Rosszindulatú Vászka: Álomhajó? Lesz..psz és állom ha jó... :D:D ??

Dr. Körömlakk ® 2012.11.26. 19:11:04

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: montam, hogy szegeden kell élni, ezitten nem túl nagy, és nem túl kicsi, viszont pojjó.

Manyecska 2012.11.26. 19:11:17

Minek ilyen deluksz krémeket venni???

Manyecska 2012.11.26. 19:14:53

@Van_mikrohullámú_sütőtök?: de, tényleg!!:D Idáig azon gondolkoztam!

vénszivar 2012.11.26. 19:14:54

Úgy is van, neked is azt mondják, hogy pucold a szart, hát örökkön örökké azt pucolod !:D nézz bele az egyik nigger, arab v. kínai, indiai, paki szomszédod lepapírozott törött ablak üvegébe, oszt akkor megláthatod azt az ÁLLATOT....:)))
ha meg hallod az ugatást, akkor a szemét telepen lehetsz, húzz bele, mert eleszik előled a maradékot. IS. :):D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.26. 19:16:12

@Dr. Körömlakk ®: nem is szívesen hagytam ott :(

@vénszivar: hegytetőn kell legyen, erdővel és tóval. kis tó is elég :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.26. 19:18:17

@Manyecska: raadasul megzavarja a leltarozas menetet

vénszivar 2012.11.26. 19:19:38

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: 8000 m fölött ? Na azokat ingyé adom.

A Gellért hegy ? Majdnem erdős, DE ott a víztározó, ami akkora, mint egy tó....OK ?!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.26. 19:22:38

@vénszivar: na nyolcezer túlzás, de ezer-ezerkettő pont jó. ott már/még jó a levegő is- ammeg fontos.

megamenn 2012.11.26. 19:26:14

Azzat üzenem a poszternek, hogy b@ssza+aqvannyát! Én sem ugatok, hogy nem volt elektromos kéééésééélezőőőő csütőőőtököny!!!!

Manyecska 2012.11.26. 19:28:40

Vazelin delux , öhhhöhhőő :D:D

vénszivar 2012.11.26. 19:29:02

@megamen: dehogy nem, most ugattad EL :)

Xezs 2012.11.26. 19:29:21

@hagyma: Normális helyen nem ezért fizetsz. Ha így haladsz a felfogásodban, maholnap a dolgozóval törölteted a segged szarás után a bevásárlóközpontban, mert úgy gondolod hogy te vagy a vásárló és te fizetsz.

Nekem nem hiányzik hogy a kasszás pakoljon, sőt, hamarabb végzek, ha én pakolok.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.26. 19:29:50

@megamen: nagyon jó álláspont, én éppen olyan pólót akarok most, amire nagy piros betűkkel rá van írva, hogy basszamegaqurvaannyát. karácsonyra meg is lepem magam vele.

megamenn 2012.11.26. 19:32:24

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: Csak nem valamiféle hivatalba vagy hivatalos ?

vénszivar 2012.11.26. 19:33:15

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: XXL v. XXXL ? ja s a "ribanc anyját", ha kérhetném.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.26. 19:37:01

@Xezs: nezd nalunk is tobb modszer letezik
/azt nem ertem hogy jon ide a seggtorles, mert aszarasert nem fizetek/
a normalis a tipikus ABC_ben, hogy
1/ kirakom a futoszalagra a cuccot, penztaros lehuzza, mellette allo beleteszi aegy szatyorba es a bevasarlokocsiba
na ennek vannak valtozatai
csak szetyorba teszi, mint a wal mart es a szatyrot en teszem a kocsiba
mar a kocsibol is O veszi ki, mint a Ingles
stb stb stb
ez a normalis
amellet van onkiszolgalo penztar
ott mindent csinalhatsz magadtol
szkennelhetsz, pakolhatsz, fizethetsz stb.
hat ez van
veszek 200 darab akarmit es a kassza vegen en szatyrozzak?
na ne mar
azert van ott a penztaros mellett a kisegito
es igy halad a sor...
remegyszeru

megamenn 2012.11.26. 19:37:34

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: vagy összefutottál egy egyetemi exeddel??

igi1 2012.11.26. 19:39:01

@Manyecska: csak nem te is kielégítetlen lettél mostanába?

gyanús vagy

@Falbala: mer hülye. én leszartam volna, és nem érdekelne, ki mit mond, kifizetném a kassznál

nehogy má

igi1 2012.11.26. 19:43:01

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: helyesebben

basszamegakurvaannyátokat

tudod, lényeges hogy egyes, vagy többes szám

a hatás kedvéért

Dr. Körömlakk ® 2012.11.26. 19:43:03

@igi1: jajjszia IGIIIII!!!!!!!!!!! <3 lávcsi!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.26. 19:43:44

@megamen: nem, csak úgy napi használatra, mindig jól jön.

@vénszivar: szerinted 197 kiló az hány XL?? nalátod :D

megamenn 2012.11.26. 19:45:58

@hagyma: Én a múltkor csak 150 db valamit vettem, nem is pakolt a szarházi péztáros! De én egyetlen mozdulattal -elegáncsan, mint egy amerikaji- elraktam a csomag fogpiszkálót :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.26. 19:49:28

@megamen: fejlettebb orszagokban a makszemeket is kulon szatyorba csomagoljak he kerem

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.26. 19:51:47

mondjuk ez enyhe tulzas volt de belegondolva, tenyleg eszmeletlen mennyisegu muanyagszatyrot hasznalnak a kasszaknal

megamenn 2012.11.26. 19:55:10

@hagyma: Hátmáhogyne, mikor láttyák ralytad, hogy született amerikai vagyol!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.26. 19:55:49

@igi1: majd elöl egyes szám lesz, hátul meg többes, oszt mindenki boldog lehet ha ránéz :D

Manyecska 2012.11.26. 19:58:15

@igi1: :D mérmégki???
Most megyek fürödni. Ha nem jönnék belefúltam..

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.26. 19:59:40

@megamen: latni latjak, de ahogy megszolalok, mondig megkerdezik, honnan van az akcentusom:)
akkor boszen kivagom from hungri
erre azt mondja, ja, en is ehes vagyok
es ezeket nap mint nap elszenvedem
nem konnyu am kivandorolni

igi1 2012.11.26. 20:01:47

@Dr. Körömlakk ®: nehogy má, engem kielégítetlent megfosszanak a kedvenc csoikikrémemtől

ami a milkyway vót, de sajna már nem gyártják pár éve

amúgy hali

21-éig, a világvégéig pasit kell találnom, mer nem halhatok meg szüzen

kevesebbet homározok mostanába emiatt

megamenn 2012.11.26. 20:05:53

@hagyma: gondolom az esetek túlnyomó részében szereplők nemhogy azt nem tuggyák hol van hungri, vagyhogy van olyan egyátalán, hanemasse, hogy áámerikán kívül van élet a galakszsban.

igi1 2012.11.26. 20:11:10

Mondjuk Ámerikában ezt a helyetted pakolást nem értem.

Mer neked kell kirakni az árut a polcra, ezér ugyanott tartasz

kivéve, ha egyedül vagy

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.26. 20:16:32

@megamen: ez urban legend
a nepesseg pont ugyanazon resz nem tudja hol van magyarorszag, mint aki otthonrol nem tudja hol van gvatemala
@igi1: nem mindenhol
van ahol en rakom ki, van ahol a penztaros
berakni zacskokba a penztaros es /vagy/ a segedje es kocsiba is
kurva egyszeru megy a szalag, meg az elottem levijet huzogatjak es pakolasszak en folyamatosan teszem fel a szalagra a cuccot, ilyen elvalaszto ize utan
majd ha sorra kerulok, meg szkennelik, aes csomagoljak es vissza rakjak a kocsimba, kiveszem a kartyamat stb.
ahogy vege fizetek
megvarom a blokkot
es a kocsim ott van szatyrokkal telerakva, majd szolok Marynek tolja ki

vénszivar 2012.11.26. 20:18:03

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: Megyek eszek egy kis véresmájashurkátkolbásszal + tegnap sütött töpörtyűt + lila, na azzal :)))
s házi kenyér HÉJÁVAL, mert azt imádom !

Lepedőből kell varrni ! :D

esef 2012.11.26. 20:19:26

@hagyma:
akkor miért nem jössz haza? ;-)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.26. 20:22:10

@esef: akarunk
nincs ra penzunk
de lehet ven cigo segit es akkor hazugrunk 3-4 napra
lehet meg hurkat is ad

igi1 2012.11.26. 20:24:43

@hagyma: mindenesetre, nálunk a vásárlás, amikor kint voltunk, nem tartott tovább, mint itthon

pedig itthon nem pakol ki és be helyetted senki

viszont mi is dobozokba teszünk mindent

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.11.26. 20:27:24

@hagyma: Hát itt már nem használnak, mióta (szerintem helyesen) pénzért van a műa. zacskó.
Azóta nem pakol a pénztáros, ui. nincs mibe.
Evvan.

Manyecska 2012.11.26. 20:27:50

@igi1: kéne ilyen Utolsó kívánságok világvége előtt..oldal..fogadjunk nemsoká valaki megcsinálja,izé:) Jó éjt én kidőlök, az én koromban már kéccer meggondolja az ember az éjszakázást:D!

megamenn 2012.11.26. 20:28:06

@hagyma: Micsoda egy fasság má bocs ! Gvatemala egy csigafajta, ami litvániában és a vatikánban honos. tanullyámég kiccsávó !

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.26. 20:28:37

@igi1: ezt igy nehezen ertelmezem
gondold at ujra
foleg a dobozokat

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.26. 20:30:31

@agresszív kismalac: fejlettebb orszagokban megkerdezik,, hogy muanyagba akarod-e, vagy pappirzacskoab es valaszthatsz
mindketto ingyenes
vagyis hat ugye benne van a vasarolt termek araban
@megamen: en bevallom csigaszatbol megbuktam
azert is kellett kivandorolnom

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.26. 20:33:49

@agresszív kismalac: hátmégha egyáltalán nem lenne zacskó, pénzért se, mint régen. van még hova fejlődni.

megamenn 2012.11.26. 20:34:04

@hagyma: gondolom összekeverted a kakaóscsigát a csigafúróval.

Viktus 2012.11.26. 20:35:12

@hagyma:

azért pusztul a bolygó

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.26. 20:46:15

no, akinek ma nem ment a hányás önmata módon, annak itt egy kis segítség hozzá:

index.hu/belfold/2012/11/26/orbanne_kezebe_adta_szivet_a_tesco/

megamenn 2012.11.26. 20:50:21

@hagyma: nicsrápézeteeek? hát hová teszed azt a kurvanagy fizetésedet ?

én a múlt héten is kiugrottam losziba mert kíváncsi voltam, hogy ezek a buzerénsok árulnak-e már sört hálivúdban, de nem. unalmas egy hely. lekközelebb albániába megyek. meglátogatok néhány világszínvonalú autógyárat, lehet veszek egy-két szigetet. meg a jani cégét.

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.11.26. 21:20:37

@t0m973: Poirot is feszült lenne.
Mondjuk, a vevő is az lett, meg a Főeladó is. Fesz van, no.

igi1 2012.11.26. 21:30:30

@hagyma: én anyámnak veszem a jegyet, és nem a keleti partra, hanem LA-ba :D

kéthavi fizetésemet áldozom rá

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.11.26. 21:31:06

@atpijkamo: Soha! Tördelné a kazeit, miközben az Univerzális Személyi Asszisztense jótékony, Monknyugtatási célú betörést követne el. A "hesszelő" mMond a földre hullott üvegcserepeket felsöpörné, porszívózná, majd a kirakatban is szimmetrikusra rendezné a szilánkokat. Végül kényszerítené alkalmazottját, hogy a PONTOSAN KISZÁMOLT aprót helyezze a kasszába. A kirakatért nem adna kárpótlást.
Másnap elszólná magát, hogy az asszisztense megbízhatatlan, köztörvényes bűnöző.

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.11.26. 21:33:40

@batgirl: 1 hét alatt! De akkor minden (le nem járt) cucc totál egységesen mosolyogna a vevőre. És leordítaná azt a szerencsétlent, aki hozzá mer érni a művéhez. Ilyesmi volt, amikor Házmanagernek (lakáj? inas?) ment.

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.11.26. 21:38:54

@ColT: Csak amíg ő megnyeri a Sztahanov Barma díjat én beszopom a Véletlenül Számlázott tételt. Ahol van Vevőszol, mehetek álldogálni. De ahol a kassza után csak a hívogató kijárat vár rám, ott szépen ELOLVASOM a blokkot. Szar ügy, megszokták.

igi1 2012.11.26. 21:39:57

Jól megy a népnek.

Amikor akció van, és behülyítik az embereket, mint a Tescóba, bizony mindenki vásárol több tízezer forint értékben.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.11.26. 21:46:25

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: Kénytelen megnyerni, ha enni akar adni a családjának.
Szar ez a világ, na. Neked is rossz, neki is rossz, csak annak nem, akinek az egész a tulajdona, és aki vígan dőzsöl a nyereségből.

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.11.26. 21:49:30

@vénszivar: Pont Te ne tudnád?! Hát a szomszéd kertje!

@hagyma: Jah, az ingyen zacskoba. Az meg ritka madar lett itt.

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.11.26. 21:51:07

@ColT: Stimmt. Végeztem náluk diákmunkát. Egy szál pólóban hűtőzni, kassza, tejmegsemmisítés volt a TOP3 diákmeló.;(

Megdobbent 2012.11.27. 03:07:04

Hehe a sztorinak az ellenkezojet hallottam a minap, az eleve kint levo akcios arucikket fizette ki csaladtagom, erre a penztarosnonek beugrott, hogy ilyen neki is kell, fogta magat es szepen az utolso megmaradtat bevitte a raktarba, oszt volt akcio, nincs akcio :> Mindez persze az elso akcios napon, nyitas utan 2 oraval ;)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.11.27. 06:43:05

@Megdobbent: Ez mindenhol így megy. Ezért fogynak el hamar az akciós dolgok.
Az áruháznak mindegy, ki veszi meg, csak fizesse ki :D

Manyecska 2012.11.27. 07:48:50

Nálatok is kb 50 méter a látótávolság??

vénszivar 2012.11.27. 07:55:20

@Manyecska: Itt csak 49,9 m. ja s 150.
nyass gem........

Bálintka. 2012.11.27. 07:58:28

@Manyecska: élsimítás ki, árnyékok ki, esetleg felbontást csökkent, látótávolságot növel.

Manyecska 2012.11.27. 08:02:16

@Bálintka.: :D:D:D! Annyira sajnálom hogy nem volt nálam a fényképező mert gyönyörű!! Olyan volt mintha hegytetőn laknék és a semmibe veszne az út, továbbá a nap félig kibukott a felhő/?/ből, nagyon csecse!!!
Olyan pára van mint egy fedett uszodában!!!

Manyecska 2012.11.27. 08:03:46

@vénszivar: ez nem vicc, már szirénáznak itt a mentők lesz pár baleset:(((! A Váci úton 20-30 méter a látótávolság! Brutális!!

vénszivar 2012.11.27. 08:06:08

@Manyecska: vigyél magaddal kenyeret....

Bálintka. 2012.11.27. 08:10:45

@vénszivar: Miért kenyeret? Az felszívja a ködöt?

vénszivar 2012.11.27. 08:17:38

@Bálintka.: Azt nem, de MÁST igen. :)))
léptem, mert jöttek a tejért s a sajtért....

Tölgyasztal 2012.11.27. 08:19:00

A South Park az a része jutott eszembe, amikor Cartmen vidámparkot vesz és senkit nem enged be oda....
holnap lehet több százan fognak tolongani a dessszertért

Manyecska 2012.11.27. 08:27:15

@vénszivar: a disznóvágásból maradt meg ugye a tej meg a sajt?:D Most "beszéltem oroszokkal ott nem fáznak, érdekes!:D

Szenthomárság 2012.11.27. 08:34:59

Nálunk a LIDL-is hölgyek úgy néznek a vevőre, aki kérdezni, mint gyújtogató a nedves szalmára.
Remélem hosszas és keserves munkanélküliség vár rájuk a jövőben.

kovaszos ubulka (törölt) 2012.11.27. 08:35:51

@Manyecska: buszra vagy villamosra???
es jegye volt,vagy potyazik???
megannyi kerdes...

Manyecska 2012.11.27. 08:38:31

@kovaszos ubulka: asszongyák a hírek elgázoltak egy 80 éves nőt a zebrán Zuglóban! Ezen nem csodálkozom mert nem látni a zebrát se:(( Már kezd sütni a nap végre, páratartalom szerintem 99,9 % volt!!:O

Manyecska 2012.11.27. 08:40:35

@kovaszos ubulka: te ez rémes, olyan volt mint egy horrorfilm itt, a sok fával!:D:D Hidegpárásítás... :O:O

Szenthomárság 2012.11.27. 08:41:36

Egyszer -még Zambiában a rezervátumban- elgázoltam egy zebrát a gyalogosátkelőhelyen.

kovaszos ubulka (törölt) 2012.11.27. 08:42:20

@Manyecska: zebran,zugloban???
man a zallatkertben is lehet szaguldozni???
es a nene minek maszott be a pizsamas lovakhoz???

hideg parnat nem kerek,ellenben egy gobre forro mentatea gyuhet...

Manyecska 2012.11.27. 08:52:55

@Szenthomárság: csíkos csivavát??@kovaszos ubulka: most ittam a harmadik teámat jókorxólsz!! Néne már nem keres semmit, szegény!:(

kovaszos ubulka (törölt) 2012.11.27. 08:55:01

@Manyecska: nekem meg csak az elso gozolog a cseszembe...
igaz,volt mar ket kv meg egy voros bika...
koffeinbol delig megvagyok...

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.11.27. 08:57:30

itt süt nap. A fűtő azt igérte, hoyg bejön 11 körül és lekapcsolja a kazánt, mert kinn meleg az. Anyád.

kovaszos ubulka (törölt) 2012.11.27. 08:59:25

@batgirl: nem lehet,hogy egy hazban lakunk???
:)

bar itt hetek ota szerelik a futest,ket nap nem megy,egy nap igen,bar hatekonysaga nulla...

Szenthomárság 2012.11.27. 09:01:11

@Manyecska: Zambiában illegális (meg nem is) a csivava, mert széttépik az elefántokat és hatalmast kárt okoznak a zambiai GDP-ben!

@kovaszos ubulka: igény volna rá :)

Manyecska 2012.11.27. 09:02:30

@Szenthomárság: meg szarul is néz ki ahogy felcipelik a varacskos disznókat elejtés után egy közeli fára!!! Süt a nap. Bingó!!:) most már tényleg kikúszom kenyérér..

kovaszos ubulka (törölt) 2012.11.27. 09:04:34

@Szenthomárság: na jah,foleg most,hogy az adocsalas alol is kimossak...
:(
pfejj...

Szenthomárság 2012.11.27. 09:10:02

@Manyecska: igen, van abban valami festői, ahogy a lemenő nap sugara által vörösre festett szavannai levegőben ezek a kis huncut kutyulik kiontják az elefántok belét :)

@kovaszos ubulka: miért, te másra számítottál? hány éves vagy királyfi?

Manyecska 2012.11.27. 09:10:55

Na ez tényleg szemétség, csak ott ködös ahol ülök!!!:D
www.idokep.hu/idokep/budapest

kovaszos ubulka (törölt) 2012.11.27. 09:11:12

@Szenthomárság: nem szamitottam mar semmire,viccorszag ez,mar evtizedek ota...
:(
csak a stilus...
(maris mama,a salgotarjani oblosuveggyar elmunkasa,aki osszesporolja a 400millat...jah...)
broaf...

Szenthomárság 2012.11.27. 09:14:43

@kovaszos ubulka: hát ja, érdekes módon se az ügynöklista nem fontos egyik oldalnak se, se az, hogy tényleg elszámoltassák, aki lopott

Manyecska 2012.11.27. 09:17:24

@kovaszos ubulka: ahhh, nem jó! az előbb még tiszta időt mutatott egész Bp-en, kizárólag ott volt ködfót ahol vagyok. Szerintem ez a legalacsonyabb pontya oszt idegyűlt!! pedig mán süt.

kovaszos ubulka (törölt) 2012.11.27. 09:20:00

@Szenthomárság: az kb senkinek nem erdeke,aki bent ul...
pedig amilyen birka nep vagyunk,maximum ket napig menne a hiszti(lasd d209,gyurcsanyi,bajnai,leisztinger,cuslag,hagyo,k&h,gyuszitaxis,kivagone,baja feri zsurki vodkagyara,horngyufa,princ,gyarfas es tsai,satobbi...)aztan ugysem valtozik semmi...

:(((

no,mindegy,nezzuk az elet szep oldalat,ugy is jonnek a vilagvegek...
:)
kersz egy kvt???
:D

kovaszos ubulka (törölt) 2012.11.27. 09:21:11

@Manyecska: ha sut,akkor kerek ket friss kroaszont...
:)
koszke...

helianthus 2012.11.27. 09:21:55

@Szenthomárság: miért vagy ilyen gonosz és kegyetlen mostanában? Legyél vidám és megértő. Én is az vagyok, bár a jobb szemem alatt már rángatózik egy ideg, lehet, nemsokár rampaget rendezek. :O

Manyecska 2012.11.27. 09:24:58

@helianthus: mér rángatózol a rámpán?

Szenthomárság 2012.11.27. 09:31:20

@helianthus: Azért, mert az a nyomorult azért van ott, hogy a vevőnek segítsen, nem azért, hogy ugasson.
A múltkor az egyik p.csa odaszólt egy fiatal faszinak, aki még csak a sorban állt és hatan voltak előtte, hogy " abból a papírdobozból ki kell ám pakolni". A faszi meg visszaszólt, hogy kisanyám, ne engem nevelj, hanem pattanj be a kasszába, mert kilométeres a sor. :D
@kovaszos ubulka: nekem is régóta fáj, hogy mindig ilyen birka kormányunk van, de aztán rájöttem, hogy mi egy ilyen birka nép vagyunk.
Amikor a tanárok még arra se hajlandóak, hogy visszaköszönjenek, a füvön parkolnak, és csak azért nem benn a tanári folyosón, mert a szuzukija nem bír felmenni a lépcsőn. :D

kovaszos ubulka (törölt) 2012.11.27. 09:36:39

@Szenthomárság: birka nep azt kapja,amit erdemel,illetve amit valaszt...
amikor beszopt@ horngyufa ingyenes nyugdijasuataztatasat,demszki elvtars negyes metrojat,a 13.havi nyugdijat,gyurcsanyi marhasagait gondolkodas nelkul,akkor nem is erdemes ertelmes gondolatokat keresni itt seholse...
elvarasok vannak csak minden szinten,a "nekem miinden jar,a tobbi meg le van..." mentalitast nem lehet kiolni...sajnos...
igy viszont tonkremegyunk,de nem szamit,gyarmatnak idealisak leszunk,pont a birkasag miatt...

(no,szepen szetoffoljuk a lidlis leltarmacat...)
:D

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.11.27. 09:37:16

@kovaszos ubulka: nem lehet:) én a munkahelyemről beszéltem:)

Szenthomárság 2012.11.27. 09:41:07

@kovaszos ubulka: egyetlen vigaszom, hogy az ostoba embereknek és a tönkrement embereknek nagy valószínűséggel van egy közös halmaza.

kovaszos ubulka (törölt) 2012.11.27. 09:41:58

@batgirl: jahogy...
:)
akkor tenyleg nem...
bar itt is van egy munkahely a masodikon,raffael szamanta "szolgaltat" a lakok legnagyobb oromere,de nem feltetelezem,hogy az pont te lennel...
:D

Mylady 2012.11.27. 09:42:50

@Manyecska: Én eddig végig olyan helyen dolgoztam, ahonnan hatalmas kilátás van a városra. Egy jófajta ködben horror, ahogy azt látod, hogy semmit sem látsz. A híd elveszik a ködben, a Dunába hajtanak be az autók. A város eltűnt. A Duna-parton kanyargó villamosból nem látod a Dunát. És hasonlók.
Viszont ma mire felébredtem, napsütés, ezer fok, tök jó idő lesz a tegnapi borzalom után.

kovaszos ubulka (törölt) 2012.11.27. 09:43:16

@Szenthomárság: van...

no,megyek,vadaszok valami napi betevot...
bekes napot all...

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.11.27. 10:05:30

@Heli e héten fog nekem képet küldeni. Ezt nevezhetjük lélekemelõnek. Még a Lidlis nézõ- és odamondóversenynél is azabb. Aligha fokozható.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.11.27. 10:09:14

@kovaszos ubulka: negatív vagy. Minden(naív picsa&birka)ki tudja, hogy amit igazán akarunk és teszünk is érte, azt elérjük! 400millát is. Uborkásüvegben. Biztosan csak irigy vagy44444444444444444444444444444444

Atörökk 2012.11.27. 10:27:33

Málnahab. Málnahab vagy mi volt a krémben? Meg eper?

helianthus 2012.11.27. 10:32:43

@Szenthomárság: már a tanárokkal is bajod van? Irigyled a szuzijukat mi? ;O) Még a végén kiderül, hogy velem se vagy megelégedve....

@Kellemes Zérókomponista: nem a jövő hétre ígértem? ;)

helianthus 2012.11.27. 10:33:48

@Manyecska: mert egy oltári nagy barom vagyok. Azért. :( És ez a dolog néha kevésbé nyomaszt, néha jobban, most az a néha van, amiko rmindenszér esik.

Szenthomárság 2012.11.27. 10:39:11

@helianthus: csak egy példa volt a tanár is és a szuzuki is (mégse írhattam Bentleyt, mert pedagógus körökben ez nem egy kedvelt autómárka), nem csak őket utálom :)
veled tökéletesen meg vagyok elégedve!
te mit tanítasz? :)

helianthus 2012.11.27. 10:41:25

@Szenthomárság: már semmit. ;) Bentley csak azért nem közkedvelt, mert a szuzik mégiscsak a mi autónk. Jó hogy azt veszik. Azt azért megnyugtató, hogy velem tökéletesen elégedett vagy és még képet sem kellett ehhez küldenem csúnyával vagy anélkül. cöcöcö

helianthus 2012.11.27. 10:43:10

@Manyecska: magam? jóhogynem!!! Másokról ugyanezt már nem jelenthetem ki. Ha az én utamba kerülne most egy bunkó lidles eladó, megnézhetné magát. Ha ki akarná venni a kosaramból a képet, megharapnám rögtön, aztán közölném vele, hogy nyugodjon meg a tetanusz tesztem pozitív lett.

Manyecska 2012.11.27. 10:43:51

@ColT: én épp egy tekkes begyűjtést néztem videón, isteni volt, ahogy visítottak mint a szopósmalac!!:D! :O

helianthus 2012.11.27. 10:44:11

@helianthus: nem képet! krémet! Bár ez a történet szempontjából irreleváns.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.11.27. 10:45:04

@Helifusz: igazából meg se ígérted. Én így emlékszem.
@Szenthomárság: elõttem van, ahogy a tanáriban,izmait önkéntelenül is megfeszítve, mereven a kijelzõre szegezett tekintettel gyártja nékünk a mannát. Petyegésivel. És Dana Scully szemüvegbe van!

Naemberek, milyen szaloncukrot is szeretünk? Lassacskán ideje elõállni a farbabával.

Manyecska 2012.11.27. 10:46:36

@Kellemes Zérókomponista: én most vettem 15 dkg rumos-csokist!!

Manyecska 2012.11.27. 10:48:40

@helianthus: majd elmúlik. /vagy nem:P/

Szenthomárság 2012.11.27. 10:48:57

@Kellemes Zérókomponista: :D én is pont így képzelem el őt!

@helianthus: ja igen, nem küldtél képet! Akkor mégse vagyok veled megelégedve!
Kösz, hogy szóltál! :)

@atörökk:
az világos, de abárolt vagy toka?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.11.27. 10:49:39

@Manyecska: Mármint hogyan itthoni?
Ilyen interaktívakat én is csináltam, csak elég macerás. Meg 360 fokosból jó, olyat meg nem mindenhol lehet.

Atörökk 2012.11.27. 10:51:39

@Szenthomárság:
Lehetőleg toka, ha nincs, a füstölt is jó.

Szenthomárság 2012.11.27. 10:54:02

@atörökk: nekem a Lindt Bacon a kedvencem.

Manyecska 2012.11.27. 10:57:24

@ColT: mármint nekem itthoni,..Pécs messze van!!!@atörökk: :):)))))))

Manyecska 2012.11.27. 10:58:51

@ColT: átküldöm neked, este megnézheted!:P Vagy most akarod?

Atörökk 2012.11.27. 11:03:07

@Szenthomárság:
Hmmm... az is biztosan finom. Úgy érzem, rám vár a feladat, kikísérletezni a kocsonyás, illetve a töltött káposztás szaloncukrot is.

Manyecska 2012.11.27. 11:05:20

@ColT: értettem!! De előbb teflonálok /még/ várjá /már nem neked!/

Szenthomárság 2012.11.27. 11:05:41

@atörökk: a kocsonyás az a zselés sós változata, azon sokat nem már dolgoznod! :)

Atörökk 2012.11.27. 11:08:09

@Szenthomárság:
Dehogyisnem. Kizártnak tartom hogy a zselésben lenne malacfül, esetleg orr. Nem érem be félmegoldásokkal.

Szenthomárság 2012.11.27. 11:08:33

Egyébként Mazsolás szaloncukrot azóta nem eszek, amióta egyszer belekeveredett egy Tádé.

Szenthomárság 2012.11.27. 11:10:16

@atörökk: :)
(az a durva, hogy a zselés nagy valószínűséggel zselatinból készül, az meg állati csontból és bőrből van főzve)
úgyhogy simán van benne csülök meg fül

Atörökk 2012.11.27. 11:11:41

@Szenthomárság:
Nyugodj meg, az a zselés már ezer éve valami porból, adalékból és műanyagból készül. :)
Gyerekeknek lehetne gumimacival töltött szaloncukor esetleg.

helianthus 2012.11.27. 11:16:55

@Kellemes Zérókomponista: még meg sem ígértem? Nagyon rossz kislány vagyok. Akkor most megígérem. Csak azt nem árulom el, hogy mit. Ja és szemüvegem nincs, de még lehet, az izmaim meg születetten feszesek, nem kell feszegetnem őket. Csaxólok, hogy árnyaljam a fejedben lévő képet rólam, amiről látatlanban is megmondom, hogy nagyon szép.
@atörökk: mennyi kilója? Kipróbálnám. Paprikásban is van?

2012.11.27. 11:18:26

@Szenthomárság: (az a durva, hogy a zselés nagy valószínűséggel zselatinból készül, az meg állati csontból és bőrből van főzve)
úgyhogy simán van benne csülök meg fül

Akkor egy szaloncukor kocsonya csak elso hallasra hulyeseg. Akkor most csinalok disznosajtot is.

Manyecska 2012.11.27. 11:25:00

@ColT: kültem. Igen, én is azon gondolkozom megfőzöm most itt:D főnökség továbbképzésen van!

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.11.27. 11:26:58

A chokoolitza nyomán elindulván mehet is a töpörtyűs.
Énmarcipánosat, meg valami mézes töltésűt kísérletezek.

Dr. Körömlakk ® 2012.11.27. 11:39:57

jónapot!
krémet raktárból szabad?
máma megyek lidlibe, sztem előtte négyszer elolvasom a poszt, tréningezés okán.
még mindég nemtom, ez milyen krém? ennivaló? pofáravaló?

Atörökk 2012.11.27. 11:44:01

@helianthus:
Kolozsvári szalonnás? Az sem rossz. Jelenleg a piackutatás fázisában vagyok, ha megvannak az igények, szerintem napokon belül kihozhatóak a különböző új ízek.

2012.11.27. 11:50:09

@Dr. Körömlakk ®: még mindég nemtom, ez milyen krém? ennivaló? pofáravaló?

Kardántengelyre! :)

Manyecska 2012.11.27. 11:52:58

Popsikenőcs lesz az..

2012.11.27. 11:55:09

Öklözőzsír e?

Dr. Körömlakk ® 2012.11.27. 11:57:02

@cirróka: tengejem nincs, és ne sejpíccsél, de kardán tenger sincs, tehát szar az egész.
namindegy. egyszer vettem a lidiben egy arckrémet, ránctalanítóssat. nem is tudom hogy gondoltam. másnap behoztam ide a melóhelyre kézmosás utáni kézkrémnek. azért ilyet ottan ne vegyetek.

2012.11.27. 11:59:44

@Dr. Körömlakk ®: tengejem nincs,

Az csak férfiaknak lehet! :)))))

2012.11.27. 12:02:58

@Dr. Körömlakk ®: az nem a botkormány?

Attól függ mit játszotok repülősnél igen, búvárosnál nem! :))

igi1 2012.11.27. 12:07:00

@Dr. Körömlakk ®: èn leragadtam a nutellànàl, de azt is a szlovàk lidlből, mer màs az íze, mint ami nàlunk van

kàr a milkyway krèmèrt

igi1 2012.11.27. 12:08:58

@Kellemes Zérókomponista: nem termel bodzàt traktorral, az a baja

2012.11.27. 12:09:42

@Dr. Körömlakk ®:Különben valami desszertkrémet ír! Tele lehet mindenféle ízfokozó cuccal. Szerintem a boltosok csak meghosszabbították a család életét!

Manyecska 2012.11.27. 12:10:49

@cirróka: ..annak milyen íze van??:D@igi1: tényleg, a milkivaj tök jó volt!!!

Dr. Körömlakk ® 2012.11.27. 12:10:49

@Mylady: horszbalgame :D
most aztán okosabb lettem, rakjalak bárhová :)
@cirróka: jó, akkor a sebváltó. na.
@igi1: és Te azt hová kenyted?

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.11.27. 12:11:18

@helianthus: hazudtam, ígérted. Pont így kezdõdött a múltkor is. Aztán nézd meg mi messzire jutottunk.

Én tétyeimet megraknám: jófajta kókuszos, joghurtos-epres, mogyorós-fosatós, zselés. Papírkarifa az idei terítés, a "sláger".. Hova nem yutunk. A poén, hogy ha múvészi szemvel nézi valaki, hogy "hö, némá", akkor még így, mint stilizált stuff, variáció a tûlevelú jelzésértékére még akár bejövõs is lehet. Meg ugyanígy, ha derótból kihajligattyuk üllõn a klasszikus fenyõsziluettet, nos az se a szegénység jele ám. Érteni kell ezt.

Dr. Körömlakk ® 2012.11.27. 12:12:23

@cirróka: de ennek, hogy 'desszertkrém' nincsen semmi értelme. krémet egyek desszertnek? vagy olyan mint a cukiban a pohárkrémek? persze, holnap átcimkézik majd kakaóvajas napozókrémnek, én figyelek!

2012.11.27. 12:14:21

@Dr. Körömlakk ®: Én nem tudom, én a desszertsör sorba megyek azonnal a boltba.

igi1 2012.11.27. 12:14:49

@Dr. Körömlakk ®: profi olyet nem kèrdez, mer tuggya :d

Manyecska 2012.11.27. 12:15:12

@Dr. Körömlakk ®: én vettem egyszer ilyet, olyan mint a puding, kerek dobozban, ilyen habosított sűrű trutyi.

Dr. Körömlakk ® 2012.11.27. 12:16:19

@cirróka: ésakkor van desszertvécépapír is?
@igi1: nagyon erotikássak vagyunk máma! tánnem mejjre?

2012.11.27. 12:16:33

@Manyecska: Nem tudom! Mindjárt megkenek egy kenyeret! :)

Manyecska 2012.11.27. 12:18:46

@Dr. Körömlakk ®: múltkor az usziba nem volt nálam naptej és hát baromi meleg volt, gyerekkel voltam, hát vettem egyet a szauna melletti kisbótba. Rohaggyanak meg, csak bétakarotinos volt, gyönyörű répaszínünk lett..:D:D...

Dr. Körömlakk ® 2012.11.27. 12:18:56

@Manyecska: naköszi. tehát cizellált pudling.

Dr. Körömlakk ® 2012.11.27. 12:20:20

@igi1: mi van a tragtoroslegényekkel?
@Manyecska: én hosszi évek óta semmit se használok a napon.

Mylady 2012.11.27. 12:20:24

@Dr. Körömlakk ®: Volt itt egyszer lóbalzsamos poszt, arra próbáltam célozgatni. Na nem mostanában volt.

igi1 2012.11.27. 12:20:49

MILKYWAY KRÈMET AKAROOOOOOK!!!!!!

Dr. Körömlakk ® 2012.11.27. 12:23:17

@vénszivar: :D

külömbemmeg nem szótatok Iginek, hogy elmarad a világvége?

igi1 2012.11.27. 12:23:42

@Dr. Körömlakk ®: kèt szelet kenyèr között :D

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.11.27. 12:24:07

@igi1: szex után vagy elõtt? Ez a milkivaj akkora vesszõs paripád neked, tuti lesz helye a sírfeliratodban isg

2012.11.27. 12:24:16

@igi1: muszàj dugni 21-èig, na

Ha itt csetelgetsz, akkor nem fog összejönni! Csaxólok!

vénszivar 2012.11.27. 12:31:38

@Dr. Körömlakk ®: Nem marad el, aki kívánja, annak itt a tanyámon megoldom az ő világ végét.....Előtte közjegyzőnél rám irat min. 10 millát s még el is temetem.....

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.11.27. 12:32:47

*elgondolkodik* Igen, beszereztem azt az egyetlen dolgot, ami csak a Lidl-ben van, és képes vagyok érte hóban-fagyban elvágtatni. Most már jöhet a kataklizma, mert 7 hónapra el vagyok látva. Annak viszont, aki kikergeti a "lidlét" az országból, fejére húzom a trágyásvödröt.

Dr. Körömlakk ® 2012.11.27. 12:33:05

@vénszivar: az nem a világ vége, csak neki a vége. attól még világ a világ, az ősi dakota bőcselet szerént.
és akinek nincs 10 millája, azt má nem is segíted át?

vénszivar 2012.11.27. 12:34:24

@igi1: Az egyik csajom a farkamra kente, te, hogy az nekem milyen jól volt.....igyekezz ! próbáld ki ! Ha nincs férfi a közelbe vagy ha nincs ló, akkor jó a szamár is ! :)

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.11.27. 12:35:34

@agresszív kismalac: a vég mementójaként, amolyan összesített, tudod. A te nicked mellé vajon mi kerül a megjegyzés rovatba? Holografikusan leszen tárolva, a kollektív tudatban. Ne féjj sohase nem.

Manyecska 2012.11.27. 12:37:09

@Kellemes Zérókomponista: a 350 nikkje mellé..:D..
@vénszivar: ahh, mert nincs két egyforma tányérod???

vénszivar 2012.11.27. 12:37:53

@Dr. Körömlakk ®: De ha neki vége, akkor nem tudja, hogy a világnak nem lesz vége. Előtte megígérjük, hogy a világnak is vége lesz, közvetlen ő utána. Ezt így SZOKÁS csinálni. :))):D csak tejeljen !:) akkora tőgyből csak van mit....

2012.11.27. 13:00:02

@Dr. Körömlakk ®: cizellált pudling.

Az milyen? Mint a Jakupcsek féle fosató kefir amit anál előtt kell megetetni a csajjal és akkor nem lesz barna gallérja a bohócnak?

Manyecska 2012.11.27. 13:03:31

@cirróka: apám, nem bírom pfááááááááj:D:D! Milyen rutinosnak tűnsz. Khmm. Hmmm.? :D

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.11.27. 13:08:15

@Kellemes Zérókomponista:
Feltaláltátok az Unimátrixot? Én nem akarok Borg lenni. Akkor inkább a halál!!!

Hehe, jehovásokat megint van mivel szívatni az indokolatlan zaklatásért cserébe.

CID 2012.11.27. 13:11:34

@cirróka:
hubazdmeg, ez azért sok volt így ebéd környékén....
Manyecskának legalább fülig ér a szája :))

CID 2012.11.27. 13:13:08

@Dr. Körömlakk ®:
Szevasz szomszéd, kérhetek egy kávét, egy tonna cukorral ? :)

Manyecska 2012.11.27. 13:13:50

@CID: nemtom mit csinál, de azon röhögök hogy egy órája csak ilyeneket szól hozzá!:D:D Vajh mit csinálhat..??

CID 2012.11.27. 13:17:04

@Manyecska:
Bele sem merek gondolni. Lehet az a gond, hogy a Tibi nem eszi meg a Jakupcsek féle kefírt :)
Mindegy is, kajálni készültem, de asszem hányás lesz belőle....

Manyecska 2012.11.27. 13:18:14

@CID: :D tudom, én is okádtam majdnem! Pedig már a fél /kis/ zacskó szaloncukrot megettem amit ma vettem, asszem bezárom a páncélszekrénybe és leadom a kulcsot!:(( ...:D:D

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.11.27. 13:24:26

@Manyecska: Megnézzem neked, hogy a Gombóc Artúr nick szabad e?

CID 2012.11.27. 13:27:37

@agresszív kismalac: Ha még fér, reggelj Picúrra :)

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.11.27. 13:31:23

@CID:
-Picúúúr, megvárhatlak?
-...meg hát!

CID 2012.11.27. 13:37:42

@Manyecska:
Disznót nem látok, csak malacot, abból is egyet :)
Disznókat vénszivar kivégezte vasárnap, ha minden igaz.

vénszivar 2012.11.27. 13:46:55

@CID: IGAZ-E ? Már szartam is azóta, hagymának félretettem + még pár hányást is produkáltak páran. Azért is eljöhet....aztán mesélhetne róla az itteni haverjainak.
Híztam vagy három kilót ! Mától v. majd holnaptól csak csirkét + nyulat ehetek egy hétig s akkor félig (meddig) visszaállok 68kg-ra. :):DDD

CID 2012.11.27. 13:56:37

@vénszivar:
Gyerekkoromban, én is voltam 68 kg :)

vénszivar 2012.11.27. 15:45:18

@CID: Na jó ! De te mindenfajta egészségtelen gyorséttermi szahart eszel. :)Az meg rettentően hizlal, állítólag.:):D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.27. 16:57:01

@CID: nezd meg, 68 kilo es ugat:)
van onbizalma

CID 2012.11.27. 17:20:44

@vénszivar:
Erről már én is hallottam, majd alkalomadtán kipróbálom;-)
@hagyma:
Helyes, amelyik kutya ugat, az nem harap !

azekezetnelkulitelseolvasom 2012.11.27. 17:32:17

Ez a blog moderátorért kiállt! Nem igazán értem a sztorit, de a hozzászóláokat pláne nem. Tulajdonképpen néhányan csetelnek a témától függetlenül. Ha kitiltaná őket a modi, akkor előbb-utóbb belefáradnának az újabb és újabb regisztrációkba.

Atörökk 2012.11.27. 17:38:15

@azekezetnelkulitelseolvasom:
Látod. Hiába állt ki a blog egy moderátorért, mégsem lett itt olyan.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.11.27. 17:42:06

@azekezetnelkulitelseolvasom: @atörökk: Cseteltek itt, ki lesztek bannolva! Tessék szigorúan a témához hozzászólni!

Atörökk 2012.11.27. 17:44:49

@_Moderátor_:
De hát én ahhoz szóltam, hogy hiába kiálltott a blog modiért.
Vagy emlegetett modi megjelenik?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.11.27. 17:48:14

@atörökk: "De hát én ahhoz szóltam, hogy hiába kiálltott a blog modiért."

Te kekeckecc? Már megint nem a témához szóltál hozzá! Ez az utolsó figyelmeztetés. (Mégegyszer arra kényszerítesz, hogy én se a témához szólja hozzá, magamat is kibannolom. Nagyon szigorú és következetes vagyok.)

"Vagy emlegetett modi megjelenik?"

Amit akarsz. Szeretnéd, hogy énlegyek a Mikulás?

Atörökk 2012.11.27. 18:01:50

@_Moderátor_:
Ebben a helyzetben példát statuáló bannolás kell, akárki meglássa.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.11.27. 18:06:13

@atörökk: Na, erre nem válaszolok, mert akkor bannolnám magam.

... Upsz! Akkor most 5 perc bann....

Anomalocaris (törölt) 2012.11.27. 18:25:20

@helianthus: Bizony rossz. Mióta várok már válaszra??

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.11.27. 18:26:54

Na, lejárt, úgy látom.

... Upsz! Akkor most megint 5 perc bann....

Nagyon kell figyelni ám!

CID 2012.11.27. 19:18:48

Kijeza hüle moderétor ?

manes 2012.11.28. 09:19:35

@Megdobbent: Én is igy jártam egyszer a " hires"angol narancslekvárral. Csakhogy kivertem a balhét,hogy hogy a faszban lehet nyitás után két órával elfogy a lekvár. Erre kihozott KÉT dobozzal. Vettem majd otthon a kóstolás után rájöttem,hogy inkább hagytam volna a raktárban. Ennek már lassan két éve de még mindig megvan.Majd rásózóm az egyik dagadt kolléganömre.Ő minden szart megesz..:)

helianthus 2012.11.28. 09:26:29

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: mióta? Túl régóta nem lehet azért. Most kicsit havas vagyok, de szerencsére szombaton is dolgozunk, megígérem a héten lesz még valami Veled és velem, vagy köztünk, vagy valami ilyesmi. :}

Fairy Girl 2012.11.28. 16:21:03

Vásárlók könyve...?

Atörökk 2012.11.28. 16:26:10

@Fairy Girl:
Akkor elmarad a leltár? ;-)
süti beállítások módosítása