Tékozló Homár

Elloptak félmilliót a számlájáról, az Axa Bank nem fizet

2012.12.05. 14:51 | jackyll | komment

Mónika számlájáról vélhetően klónozott bankkártyával levettek 563 ezer forintot idén júliusban. Minthogy sms-értesítést nem kért a számlájáról, csak a 6. pénzkivétel után tűnt fel neki a lopás. November végére az is kiderült, hogy OTP-automatákból vették fel a pénzét, viszont a tolvaj eltakarta az arcát, így beazonosítható elkövető hiányában a rendőrség felfüggesztette a nyomozást. Az Axa Bankot viszont ez nem hatotta meg, és nem tervezi kártalanítani naiv ügyfelet.

2012. augusztus 9-én beléptem az Axa Bankos internetbank fiókomba, hogy egy átutalást intézzek. Ekkor észleltem, hogy hiányzik 563.000 forint! 6 alkalommal vettek le készpénzt ATM automatából, a bankkártya végig nálam volt. Erről azonnal tájékoztattam a bankot és letiltattam a bankkártyát. A bank munkatársa telefonon elmondta, hogy szerinte lemásolták (klónozták) a bankkártyát és így tulajdonították el a számláról a fenti összeget.

A bankkártya letiltás díja 10.000 forint volt melyet az Axa bank 2012.08.09-én egyből le is vonta. A számlához tartozó „iBanq2” internetbank szerződésem 2011. május 16-tól került megkötésre. Ennél az internetbank szolgáltatásnál értesítő SMS szolgáltatásra, amikor szerződést kötöttem nem volt lehetőség. Ez látható a bank által kiadott „SZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉS iBanq2 szolgáltatás igénybevételére” szerződésen. 2012. augusztus 9-én a bank telefonos értesítése valamint a bankkártya letiltást után azonnal felkerestem a X. kerületi Rendőrkapitányságot (1102 Budapest, Harmat utca 6-8) és feljelentést tettem ismeretlen tettes ellen (Ügyszám: 01100/10258/2012. id.). Ezután a rendőrségi jegyzőkönyvvel felkerestem az Axa Bank központját (1138 Budapest, Váci út 135-139.) ahol a bank alkalmazottja lefénymásolta a feljelentési jegyzőkönyvet és elvette tőlem a bankkártyát. Erről átadás-átvételi elismervényt nem kaptam. Az alkalmazott tájékoztatott, hogy az ügyet kivizsgálják és 30 napon belül értesítenek.


2012. augusztus 21-én megérkezett a bank kivizsgálásáról a válasz mely a következőt tartalmazza:
„… A vizsgálat során megállapításra került, hogy az Ön Visa Classic bankkártyájával 2012. július 18. és 2012. július 25. között, PIN kódjának ismerete mellett 6 alkalommal került sor sikeres készpénz felvételére Budapesten, két különböző ATM terminálnál (Román u. 2, Szekfűvirág u. 7.). A hat tranzakció során összesen 563.000,- Ft került leemelésre az Ön számlájáról.

A kivizsgálás során a fenti ATM terminálokon visszaélésre utaló eseményeket, jeleket nem tapasztaltunk. Társbankok felől sem érkezett erre utaló jelzés. A fentiekre tekintettel sajnos nem áll módunkban a bankkártyája használata útján bekövetkezett kárt Önnek megtéríteni.

Tisztelettel tájékoztatjuk, hogy amennyiben Bankunk álláspontja az Ön számára nem elfogadható, akkor döntésünkkel szemben – panaszának jellege alapján – az alábbi szervekhez fordulhat:
- Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete
(1013 Budapest, Krisztina krt. 93. Levélcím: 1534 Budapest BKKP Postafiók: 777) …”

Mivel az eljáró hatóság (BRFK X. kerületi kapitányság) még nyomozott az ügyben és nem tártak fel olyan bizonyítékot mely az Axa Bank válaszát alátámasztja így 2012. augusztus 28-án felkerestem a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét és kérelemmel fordultam hozzájuk, hogy az esetem kivizsgálására kerüljön. A PSZÁF-nek leírt kérelmem tartalmazza, hogy a bankkártyámat biztonságosan kezelem, a PIN kódot nem tároltam hozzáférhető helyen és mindvégig nálam volt. Ezt bizonyítja a bankszámlakivonatom is, hiszen amíg nem észleltem az esetet vásároltam bankkártyával.

Ezt követően, pár hét után felkerestem a BRFK X. kerületi kapitányságát ahol érdeklődtem az ügyemről. Elsőre azt a tájékoztatást kaptam, hogy a nyomozó már felszólította az Axa Bankot, hogy a nyomozáshoz/bizonyításhoz szükséges felvételeket küldje meg. Amíg a bank válaszol, addig a kapitányság a türelmemet kéri. Ismét eltelt több hét és nem kaptam értesítést. Felkerestem ismét a kapitányságot ahol már azt az információt kaptam, hogy a felszólításra a bank még nem reagált így addig a nyomozóhatóság nem tud a munkájával haladni. Viszont újra felszólítják a bankot. Ezután ismét vártam, ahogy kérték. Majd ismét felkerestem a kapitányságot ahol megtudtam, hogy az Axa Bank ugyan késve, de megküldte a két ATM automata azonosítóját, de más adatokat nem. Így a rendőrségnek külön ki kellett kérnie az Axa Bank által leadott azonosítókhoz tartozó ATM automaták címét és a készpénzfelvételek időpontjait.

Ekkor derült ki, hogy a két bankautomata az OTP Bankhoz tartozik. A nyomozóhatóság jelezte a banknak, hogy küldjék meg a hat alkalommal rögzített ATM felvételt. Az OTP három hónap után (november vége felé) küldte meg a kapitányságnak késve a képeket. Ezt követően az ügyemben eljáró nyomozó értesített, hogy személyesen jelenjek meg a megküldött felvételek azonosítására. Ekkor felkerestem a kapitányságot ahol láttam, hogy az ATM felvételek rossz minőségűek, illetve a rajta lévő ismeretlen személy eltakarja az arcát így tehát azonosítani sem én, sem a nyomozó nem tudja az illetőt. Így az ügyet három éves elévülési idővel (2015) felfüggesztette.

2012. november 28-án a PSZÁF Fogyasztói jogérvényesítő főosztály hatásköre hiányára való hivatkozással (Ikt./Ref: 130538-2/2012 – V-FK-I-4484/2012. számú végzés) eljárást megszüntette.

2012. október 1-én az Axa Banknál lévő bankszámlámat megszüntettem.

Mivel a bankszámlámon lévő 563.000 forint kilenc éves megtakarításom volt az összes vagyonom így időközben felkerestem az Áldozatsegítő Szolgálat – Igazságügyi Szolgálat Jogi Segítségnyújtó Osztályát (1111 Budapest, Budafoki út 59.) hogy segítséget kérjek a jogtalanul eltulajdonított vagyonom visszaszerzésére.

Jelenleg itt tart az ügyem. Azért írtam meg ide is a történetet, hátha járt más is így és tud valami tanáccsal/segítséggel szolgálni számomra! Mindazonáltal tanulságos történet, hogy ha az embernek nincsen sms szolgáltatása a banknál és mondjuk csak a számlalevele kézhezvétele után veszi észre, hogy jelentős összeggel megkárosították, akkor így járhat, hogy a banknak esze ágában sincsen őt kártalanítani. Nem érzem magam hibásnak, a bankkártyámra mindig vigyáztam, Pin kódot se adtam ki soha tehát önhibámon kívül történt a lopás, ezért nem hagyom annyiban hogy a bank megússza kártalanítás nélkül.

Tisztelettel:
Mónika

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vénszivar 2012.12.05. 14:59:40

Jól tették, hogy ki is ? s mit!?

2012.12.05. 15:03:16

Szopás! A cím alapján!
Majd elolvasom ha lesz időm!

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2012.12.05. 15:05:18

Szegény Mónika... =(((
És még le akartam mondani az sms-szolgáltatásom... Nem fogom.

vénszivar 2012.12.05. 15:11:27

@Manyecska: A tanyámtól, úgy 6-700 m-re van egy. Dugtál ott is, hogy tudod "..jó hely.."
Nem nyomták a kövek a sejhajod, derekad, stbd. ? :)

2012.12.05. 15:15:38

A bankkártyát nem a megfelelő körültekintéssel használhatta. Ez az ország úgy szar ahogy van. Amíg nem váltjátok le az összes zsidrákot addig ez fog menni. Birka egy nép a magyar sajnos.

herk 2012.12.05. 15:16:09

figyeled, hogy csúsztatnak?
"A vizsgálat során megállapításra került, hogy az Ön Visa Classic bankkártyájával ..."

Ezt egy vizsgálat sem tudja megállapitani.
Úgy lenne helyesen, hogy:
A vizsgálat során megállapításra került, hogy az Ön Visa Classic bankkártyájával megegyező egyedi (?) azonosítójú bankkártyával ...

Mert ugye ebben az esetben muszáj lenne kihangúlyozni, hogy ha másolják a kártyát, annak az egyedi azonositója megegyezik az eredetivel.

Hogy kinek a kötelessége és anyagi felelőssége lenne olyan kártyák készitése, amely másolhatatlan, azt nem tudom..

2012.12.05. 15:19:06

A bankkártyát a rendőrségnek kellett volna odaadni. Mert manipulálhatják kedvükre. Jó nagy barom volt az illető.

Zabaalint (törölt) 2012.12.05. 15:20:43

Igazából az sms küldés csak akkor segít, ha megfelelően alacsony napi limittel kombináljuk (feltehetőleg posztolónál volt limit, ezért kellett 6 részletben leszedni), ezzel viszont magunkat is korlátozzuk bizonyos helyzetekben. Mert ha egyben leszedi a tolvaj, és utána az ügyfél egyből letiltja, akkor sem kártérített volna a bank, ha így nem kártérített.

zwei (törölt) 2012.12.05. 15:21:20

@tihs: mondta mar valaki, hogy a naci jelvenyeddel huzz innet a retkes f*szba? mer' akkor itt az ideje.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.12.05. 15:22:32

Spermabankba kell járni, az fizet, mint a katonatiszt!444!!4!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.12.05. 15:25:50

" így beazonosítható elkövető hiányában a rendőrség felfüggesztette a nyomozást."

Ez így annyira magyar.
Érdekes, ha bankot rabol valaki, eltakart arccal, akkor meg tudják találni :D

"hogy személyesen jelenjek meg a megküldött felvételek azonosítására. "
Neeeeeee
Persze, majd tudod, ki volt az :D Vagy mit vártak? :D

r3dsnake 2012.12.05. 15:26:16

mondjuk ritka nagy felelőtlenség ennyit tárolni egy bankszámlán. a leglogikusabb, ha az a pénz, ami nincs használva (mondjuk ebben az esetben kb 500e forint) azt lekötöd. tökmindegy, hogy szarul kamatozik, akkor se lehet hozzáférni kártyával ahhoz a pénzhez.

r3dsnake 2012.12.05. 15:28:06

@ColT: ha kell, akkor feltöröd előtte. 2 kattintás webes felületen, és már használhatod is azt a pénzt.

Egy halandó... 2012.12.05. 15:43:50

Szerintem nagyon hasznos volt a story. Érdemes levonni a következményeket, én be is kapcsoltatom az sms szolgáltatást, bár igaz nekem a pénzem nagy része le van kötve, de mégis, ki tudja, hátha...
Az Írónak kitartást és sok sikert kívánok a folytatáshoz!!!!

oleszt 2012.12.05. 15:46:58

@zwei: ezt nem a nácik találták ki, vmi indián törzstől lopták, és a napot vagy világosságot vagy hasonlót jelképezett náluk

hope53 2012.12.05. 15:47:44

''17.4. Felelősség a bankkártyával kapcsolatos károkért
17.4.1. A bejelentés megtételét megelőzően a bankkártya és/vagy a PIN-kód jogosulatlan használatából,
elvesztéséből, ellopásából eredően bekövetkezett kárt – a jelen pontban foglaltak szerint –
negyvenötezer forint mértékig a Számlatulajdonos, azt meghaladóan pedig a Bank viseli.
17.4.2. Nem terheli a Számlatulajdonost negyvenötezer forint erejéig sem a felelősség, ha a kárt készpénzhelyettesítő fizetési eszköznek minősülő olyan személyre szabott eljárással okozták, amely
információtechnológiai eszköz vagy távközlési eszköz használatával történt vagy a személyes biztonsági
elemek – így a személyazonosító kód (PIN-kód) vagy egyéb kód – nélkül használtak vagy a Bank nem
biztosította a bejelentés vagy a letiltás lehetőségét.
17.4.3. A bejelentés megtételét követően a Bank viseli a kárt az olyan jóvá nem hagyott bankkártya
műveletek vonatkozásában, amelyek a Számlatulajdonos, Kártyabirtokos birtokából kikerült vagy ellopott
bankkártyával történtek vagy a bankkártya jogosulatlan használatából erednek.''
Az Axa üzletszabályzatából

vénszivar 2012.12.05. 15:48:54

@oleszt: Úgy van, de azért a világ 99.99%-a német nácikra asszociál.....JOGOSAN !

Zabaalint (törölt) 2012.12.05. 15:49:00

@r3dsnake:
Én voltam olyan gondban, mikor így tettem, aztán jött egy váratlan kiadás, természetesen a banki munkaidőn kívül, amikor igaz, hogy 2 kattintás, de csak másnap ( péntek este, szombat esetén hétfőn) kerül vissza a normál számlára a pénz.

Ezért azóta amennyi a folyó és bizonyos összegig a váratlan kiadásokra kell, az a számlámon van. Ez nekem nincsen 563 ezer Ft, ennek a töredéke, de simán van akinek ez ennyi, a posztolónak mondjuk pont nem.

Én inkább onnan közelítem meg a dolgot, hogy ez a 9 éves megtakarítása, ebből az következik, hogy évi 62 ezret tud megtakarítani. Ez azt jelenti, hogy ha továbbra sem köti le, akkor 7%-os kamatszint mellett a mostani Ft értékében kifejezve 885 ezer Ft-hoz konvergál a megtakarítása, ennél több pénze soha nem lesz. Nyilván csúsztatok, mert azt feltételeztem, egyenletesen gyűjtötte össze ezt az összeget, holott ha a reálbére és reál kiadásai nem változtak, a 9 év végére több jutott, de ettől függetlenül a megtakarítása reális esetben is korlátos, ha soha nem köti le a pénzét.

Andie 2012.12.05. 15:51:41

Hát ez ugye nehéz ügy így, sajnos nem sok jót jósolok a hölgynek.
Ugyanis képzeljük magunkat a bank helyébe: mi van, ha a T. ügyfél odaadta valakinek a kártyáját/kódját, és az felveszegette a pénzeket? Mivel az arca nem látszik, nincs meg az elkövető, simán előfordulhat. Nem mondom, hogy ez történt, de ma, Magyarországon ez simán megtörténhet, ugyebár.
Ezesetben miért is adná vissza a félmillát? Mindenki menne, és ezt tolná másnap.

Sajnos az ügyfél nem volt elég óvatos, több hibát is elkövetett:
- chipkártya!!!
- sms értesítés!
- normális napi limit! (ha 500ezer a 9 éves megtakarítása, akkor gondolom nem vásárolgat naponta 100ezreket...)
- minden megtakarítást lekötni! Ha 5%-ra is, de lekötni

Nálunk is pont a minap volt ilyen eset, de ott az ügyfél az SMS miatt azonnal észlelte az első próbálkozást. Letiltatta, reklamált, és bár az ügyfél nem lett meg, de a bank kártalanította, hisz egyértelmű volt a dolog.

Tarika · http://isitchristmas.com/ 2012.12.05. 15:57:52

@oleszt: ki kérdezte, hogy ki találta ki ezt eredetileg??? Attól még náci jelvény marad. De védd bőszen...

McZozo 2012.12.05. 15:59:55

Banknal dolgoztam nem lakossagi osztalyon de volt szerencsem olyan fejtagitashoz, ahol errol votl szo es sajnos en is meglepve tapasztaltam, hogy igen keves esetben kartalanit a bank, rengeteg kiskapu van, az alap hogy megnezik a pin kododat es ha az barmiben is kotodik a szemelyedhez, akkor mar kizart a kartalanitas mert azt mondjak hogy konnyen megfejtheto volt. Errol nem volt szo a bejegyzesben de egyik kizaro ok lehet a kartalanitasnal. Mondjuk azt nem ertem hogy zartak le a vizsgalatot ha a rendorseg meg nem ebbe talan bele lehetne kapaszkodni. Ezen tul meg at kell enzni a bank szabalyzatat mi a ugymenet ilyen esetekre, mert pl a CITI nel masfel eve nekem is lemasoltak a kartyamat angliaban ugy hogy nem tudtam rola (utolag sejtem hol tortent) es megprobaltak hasznalni vasarlasra. nalam az votl a szerencse hogy arany kartya leven gondolom a rablok arra szamitottak hogy nyugodtan lehet hasznalni es nem a magyar arany kartya szintre es igy egy kozel keleti repjegyet probaltak venni vele ami nagyobb osszeg votl es igy en keresem es beallitasonm nelkul a bank automatikusan tiltotta a tranzakciot a kartyat es hivott engem hogy valoban en probalok e. Igy sikerult elkerulni hogy megkarositsanak.

De sajnos teny nem egyszeru menet es a bank el fog kovetni mindent hogy ne adja vissza. Sok sikert es reszvetem

Kobolda 2012.12.05. 16:07:29

A Raiffeisennél van egy megtakarítási számla, ahová természetesen utalhatok, de csak és kizárólag személyesen vehetek fel fel pénzt. Nehéz lenne lenyúlni. Megtakarítást csak párnacihába vagy lekötve, vagy lekötött párnacihába. :) Bármelyik pillanatban el akarta költeni a t. posztoló kilenc évi megtakarítását?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.12.05. 16:08:26

@r3dsnake: S már buktad is a kamatot :D Éves lekötés esetén már egész sok is lehet, persze nem 500 ezernél.

McZozo 2012.12.05. 16:09:40

@Andie:
Egy reszrol ertem amit mondasz es van benne igazsag is, de a masik reszrol meg nem rtem hogy ok nem latszik az arca a kepen, de nem igaz hogy a 21. szazadba ez az osszes nyomozasi lehetoseg, es ennyire egyszeru ma penzt lopni es meguszni. Hol van az hogy azert a kepen latszik az alkata a ruhaja stb stb es mondjuk bekerika kozelben levo tobbi refigyelo vagy bolt vagy akarmi kamerainak a kepet es osszevetuik az adott idoben latnak e ilyen szemelyt autot akarmi. Marha egyszeru azt mondani hogy nem lattuk jonapot, de tudtommal arra vannak h ogy nyomozzanak is es ez nalam pont azt jelentene hogyha barmilyen nehezsegbe utkoznek megprobaljak az felderiteni nem az eslo neheseg u tan kozolni hogy csokolom nem latszik jonapot. De most komolyan ha ez igy meg holnaptol ebedidoben elcsaklizom kollegaim kartyajat es eltakarva arcomat kiveszegetek penzt az automatakbol, es utana elek mint marci hevesen. Azert ez rohely

r3dsnake 2012.12.05. 16:10:17

@ColT: Még mindig kevesebbet buksz, mintha viszik az összes pénzedet. Kit érdekel a kamat? Az a lényeg, hogy ne legyen hozzáférhető a pénz kártyával.

2012.12.05. 16:12:17

a PIN kódot nem tároltam hozzáférhető helyen és mindvégig nálam volt.

Mónika! Hülye vagy! A másolás érdekes lehetőség, mágneses volt? Mert azt hamar lehúzzák, de nem erre tippelek. A két pénzfelvételi hely amit leírtál, Kőbányán van, öt perc kocsival távolságra! Véletlenül a két pont nem a lakásod, vagy a munkahelyed között van? :) Vagy egy kollégád adta oda egy ismerősének ebédidőben, vagy egyik link családtagod húzott le! Valaki nem vett mostanában valami jó cuccot a környéken? A nyomozó nem véletlenül kérdezte, hogy felismered e, de lehetett ismerőse a tolvajnak, akit még nem láttál. Szerintem a kártya környékén van az a PIN kód, csak nem árultad el, ugye? A rendőrt ne baszd át, mert sok a dolga és ha a sértett is meg akarja vezetni, akkor leszarja ám a fejét! :) Arra nem is merek gondolni, hogy te húztad le a számlát és próbálkozol! A bank nem fog fizetni, ne is várd!

McZozo 2012.12.05. 16:13:44

@Andie:

Meg egy aprosag nekem chip kartyamat nyultak le masfel eve szoval miben jobba chip kartya?
Plusz elmondom hogy a Chiprol anyit hogy hasznalhatatlan az angol terminalok 95% ban egyszeruen a magyar citibank olyan chipkartyat allit ki amit nem tudsz masutt hasznalni csak magyarorszagon, hogy mi az indoka azt nem hajlandoak megmondani, Az eslo szeria meg jo volt, ezt loptak el es amit mar a potlaskor kuldtek az nem mukodik a kartya jonak tunik othon megy de kulfoldon nem a swipe resze menne de az a terminal ami kepes chip fogadasara nem eszi meg swipe kent a kartyadat. Szoval ennyit a chiprol otthon.

McZozo 2012.12.05. 16:15:11

@cirróka: Hulye vagy fiam csak nem forogsz :)

Andie 2012.12.05. 16:16:49

@McZozo: Nos, igen, talán, talán!! volna esély egy közeli térfigyelő kamera alapján megnézni az arcát, vagy a körvonalait. De hogy ez alapján beazonosítsanak valakit? Én nem látok rá esélyt.
Ettől függetlenül ez viszont már a rendőrség hatásköre, a bank mennyiben tehet a dologról? Rendelkezésre áll egy csomó eszköz, amivel elkerülhető lett volna az eset, az ügyfél nem élt vele. Ennyi erővel ha kirabolnak az utcán a frissen felvett 100ezer ftommal, akkor is menjek a bankba, hogy bocs, de most lopták el tőlem, kártalanítsatok?
Ha -esetleg - megvan az elkövető, rajta lehet leverni a fél millát valamilyen módon. Szerintem.

Mondjuk annyit lehetne tenni még banki oldalról, hogy számlanyitáskor az ügyfélbe sújkolni a "nemkell sms", "nemkell limit", stb veszélyeit...

Szenthomárság 2012.12.05. 16:17:21

Sokkal olcsóbb lenne, hogy ha kameràk helyett az összes bank összedobná a zsét egy szar pixeles képre. Úgyis mindig azt mutatják be a tévében. 21. Század bazmeg és nem tudnak egy rendes képet csinàlni a biztonsági kamerák.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.12.05. 16:17:44

Chuck Norrist csak egy valamivel lehet kicsinálni!
Zámbó Krisztián hangjával.

Manyecska 2012.12.05. 16:17:59

@cirróka: jah, én is ezen kezdtem el kombinálni.@vénszivar: köszönöm kérdésed jól vagyok! És te?:)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.12.05. 16:19:29

@McZozo: már elnézést, de milyen a biztonságos pin-kód? a jó jelszó ugye legalább 16 karakter, nagybetű-kisbetű és speckó karakterek számokkal elegyített mixtúrája, node a pin-kód???

Szenthomárság 2012.12.05. 16:23:54

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: Páros és páratlan jegyeket is tartalmaz. Nehezebb feltörni!!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.12.05. 16:25:48

amíg nem volt atm, addig hogy vett fel az ember pénzt? bement a bankba, kibacta az igazolványát, aláírást ellenőriztek, oszt megkapta a pézit. ugye nemis volt az olyan rossz? nem mondom, előre kellett gondolkodni hozzá, az nem könnyű.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.12.05. 16:27:12

@Szenthomárság: az enyim jó szar, mer minden csillag pontugyanolyan benne.

2012.12.05. 16:27:45

@McZozo: Hulye vagy fiam csak nem forogsz :)

Te meg leszophatsz forgás nélkül és nem kell forognod!És nem vagyok a fiad buzi! :(

McZozo 2012.12.05. 16:28:00

@Andie:
Ezt mondjuk ertemesebb bankok ugy oldjak meg hogy automatikusan az a default beallitas es csak a te kulon keresedre valtoztatjak meg

vitaygeorgina 2012.12.05. 16:28:06

@tihs: te milyen nemzetiségű vagy, és kihez beszélsz? Magyarozás, zsidózás egy háromsoros magyar nyelvű hozzászólásban - szép munka.

2012.12.05. 16:30:16

@cirróka: Pontosabban: Te meg leszophatsz forgás nélkül . A buzit fenntartom! McZozo 2012.12.05. 16:15:11

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.12.05. 16:30:55

@vitaygeorgina: annyira nem profi, mert a buzikat kihagyta :) amúgy ja.

--cs-- 2012.12.05. 16:32:35

Ha már így direktbe kért a szerencsétlenül járt júzer tanácsot, hát íme.
A bankkártyával hozzáférhető folyószámlán egyszerre maximum annyi pénzt szabad tartani, amennyit a következő néhány napban szándékozol elkölteni. Ez egyéntől függően pl. 50-100e Ft. Én inkább az 50 körülit javaslom.
A megtakarítás azon részét, amit a következő pár hónapban/évben nem tervezel elkölteni, valamilyen befektetési formában célszerű tartani. Ez akár lehet lekötött betét is. Célszerűen nem 1 db nagy összeget köt le az ember, hanem pl. 500e Ft-ot 100+150+250e elosztásban. Így ha mégis szükség van pénzre, akkor a megfelelő méretűt kell csak feltörni.
Egy harmadik kalap pedig valamilyen likviditási puffer. Ez bankkártyával semmiképpen nem hozzáférhető. Viszont egy egyszerű netbankos átvezetéssel át lehet csoportosítani pénzt innen a folyószámlára. A legtöbb bank kínál ilyen számlát, tipikusan cca 1% körüli kamattal. De ki lehet fogni jobb ajánlatot is.

A fenti konstrukcióval bármikor kényelmesen el tudod végezni a szokásos vásárlásaidat. Ha csökken a folyószámládon a pénz, akkor pl. hetente tudsz átvezetni a likviditási számládról. A maradék, hosszú távú részt pedig jól elzártan, lehetőleg jó kamattal gyűjtögeted.

Így se bankkártya lopással/másolással nem tudnak (nagyon) megkárosítani. De még egy utcai támadó sem zsebelhet ki nagyon, ha azt mondja, hogy vegyél fel neki minden pénzt a kártyádról.

McZozo 2012.12.05. 16:33:24

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.:
N em az en szakteruletem volt es csak reszletekre emlexem de olyan dolgokra gopndoltak, hogy pl nem lehet 1111 0000 1234 akkor szuletesi datumod feleseged szuletesi datuma es egyeb ehez hasonlo szamok amik ma mar mondjuk egy facebok adatlapbol 2 per alatt kideritheto es kiprobalhato

multi84 2012.12.05. 16:34:16

Hát az sms szolgálat is csak valami látszat dolog, legalábbis az otp-nél ahol (nekem) minimum 1 teljes nap de ha hétvége van akkor van hogy 3 is eltelik mire megkapom... szóval semmit nem ér. Amúgy is csak arról tájékoztat hogy már lenyúltak de legalább van támpont és letilthatja az ember. De nekem az 1 napi / sms az azt jelentené hogy a limitet 2x leveheti ha ismeri a kódot. No comment...

Kell egy napi limit, egy egyszeri levételi limit, a nem használt pénzt, ha valóban megtakarítás volt a posztoló szerint akkor azt egy megtakarítási számlán tartani vagy lekötni és még így is súlyos 10 ezreket tudnak lecsalni ha lemásolják a kártyát...

szar az élet azt a pénzt sose látja már kár futni a felesleges köröket ilyen munkatempóban ahogy a rendőrség meg a bankok szolgáltatnak bármit meg lehet tenni...

Manyecska 2012.12.05. 16:34:48

@--cs--: ez így van, ráadásul valamennyit kamatozik is.

McZozo 2012.12.05. 16:37:33

@cirróka:
Maradjunk annyiba hogy te kezdted a postolot lehulyezni es olyan dolgokkal vadolni amik nem is biztos hogy igazak aztan meg lehuztad hogy hat megerdemli, Erre reagaltam csak mert mikor nekem elloptak, akkor ott nalam volt allandoan a kartya zsebembe tarcamba kodot csak en tudtam es megis az adott boltban gondolom hozzakotottek a terminalhoz egy gepet es az arab alkalmazottak egyszeruen mikor fizettem masoltak a magnest es a kodot, na ezt hogy veded ki buzikam csak hogy a te stilusodba irjak. Szoval sertodozhetsz de akkor is hidd el van olyan mikor nem a user a felelos mert egy egyszeru bolti fizetest hogy vedesz ki meseld mar el nekem
? igen vissza lehet terni a kp re es a dunyhara de amig ra vagyunk szoritva manapsag mar a banki eszkozok hasznalatara addig a bank igenis vallajon felelosseget ha az o rendszeret valaki meg kepes hekkelni.

Manyecska 2012.12.05. 16:37:49

Az normális hogy a kutya eszi a földimogyorót?? kétpofára:O

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.12.05. 16:38:09

@McZozo: nekem adtak egy pinkódot a kártyámhoz, azt meg sem tudom változtatni.

de volt régebben egy olyan kártyám, aminek olyan kódja volt mint amit fentebb írtál, pont egybeesett egy családtag szülinapjával, de azt sem én adtam meg. monnyuk azisigaz, hogy a szülinapot nem dobom ki a fészbukkra.

McZozo 2012.12.05. 16:40:18

@--cs--:

Es meseld el mit csinalsz a hitelkartyaval hogy kotod le a hitelkeretedet?

McZozo 2012.12.05. 16:43:23

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.:
na most ha banktol kapott kodod van akkor az mas teszta de pl CITi AXA csak sajat pin koddal u zemel addig nem is tudod a kartyad hasznalni mig fel nem hivod oket es hasznalat elot telefonon meg nem adod a sajat pin kododat. En ilyenre ertettem

--cs-- 2012.12.05. 16:45:41

@McZozo: A hitelkeret nem megtakarítás, nem kötöd le. A hitelkártya pedig nem bankkártya, más célra használod.
Például ha hitelkártyát kérsz egy banktól, akkor az első teendőd, hogy a készpénz felvételi limitet 0-ra állítod. Innentől kezdve azzal nem veszel fel pénzt. Se Te se más.
A vásárlás más kérdés, arra ízlés szerint állítasz limitet, sms-t, limites sms-t, kutyafülét.

De én a posztoló problémájára válaszoltam, ott nem volt szó hitelkártyáról.

különvélemény 2012.12.05. 16:46:19

Ha jól tudom, 2012-ben már csak chipes AXA kártyák voltak/vannak, akinek régi volt, azt lecserélték.
2011 óta nem lehet hagyományosat kiadni az unió szerint.

Nos, ha nem cserélte le, akkor így járt, ha meg chipkártyás volt, akkor 99,9%-ban ő vette fel a pénzt, vagy valamelyik rokona.

invalid username 2012.12.05. 16:48:26

Kedves Mónika,

1. Kártya klónozáshoz vagy preparált bankomat kell, vagy pedig az, hogy ön kiadja a kezéből a kártyát és azt "lehúzhassák" a másoló készüléken. A számlavezető banktól kapott "készpénzfelvételi" helyek listáján van olyan automata, amit esetleg preparáltak? Ennek akkor is maradhat nyoma, ha már leszedték róla a kártyamásoló adaptert; illetve az is kiderülhet, hogy mások bankkártyáját is lemásolták ugyanott.

2. Készpénzfelvételhez kell pin-kód. Az eltakart arcú elkövető hogyan férhetett hozzá az ön kódjához? Ez azért lehet érdekes, mert esetleg a kártyahasználati szokásokat is meg kell változtatnia, ha biztonságban akarja tudni a pénzét.

3. Érdemes még észrevenni, hogy megtakarításait lekötés nélkül, tehát bankkártyával elérhetően tartotta. Ez nem csak azért előnytelen, mert ki van téve az önt ért eseteknek, de nevetségesen alacsony kamatot kap érte, és (az önnél kevésbé fegyelmezett) pénztulajdonosok nehezebben állnak ellen a vásárlás csábításának.

4. Az SMS-ben kapott egyenlegen túl a saját bank automatáiból történő pénzfelvétel esetén is láthatja az egyenleget. Ha gyakran vett fel pénzt más bank automatáiból, érdemes tudnia, hogy ez alkalmanként több száz forint költséget jelenthet.

Együttérzéssel,
Rongy Rázó

2012.12.05. 16:50:51

@McZozo: az adott boltban gondolom hozzakotottek a terminalhoz egy gepet es az arab alkalmazottak egyszeruen mikor fizettem masoltak a magnest es a kodot, na ezt hogy veded ki buzikam

Namármost! Először is nem írta, hogy mágneses, azt lehet másolni hamar. Chipesre gondoltam, azért írtam amit írtam és fenntartom! Igen, a mágnesest másolták, íratlan szabály volt, hogy lásd, hol húzza le az árus, pincér, ezeken a helyeken volt divat a másolás. Különben mit vetítesz, hogy a chipes ugyanolyan, most írtad hogy mágnesessel vezettek meg! :)
McZozo 2012.12.05. 16:13:44
@Andie:

Meg egy aprosag nekem chip kartyamat nyultak le masfel eve szoval miben jobba chip kartya?

Vagy Te egy akkora farok vagy, hogy mindenhol lehúznak? :)
Buzikám!

különvélemény 2012.12.05. 16:51:24

@Rongy Rázó: "de nevetségesen alacsony kamatot kap érte"

A 4.75% lekötés nélküli, látra szóló kamatot nem nevezném nevetségesnek.

McZozo 2012.12.05. 16:53:31

@--cs--:
Ertettem csak felvetettem egy eshetoseget ami kicsit mas es nem lehet megoldani lekotessel, amugy nekem hitelkartya volt es nem kp t akartak fevenni vele hanem vasarolni csak szerencsemre az osszeg merete miatt a bank automatice korlatozott

Erre irtam hogy ezt nem tudod kivedeni es ilyen esetben szerintem okolhato a bank

Tarika · http://isitchristmas.com/ 2012.12.05. 16:54:01

@Manyecska: a mieink még a savanyú uborkát is, meg a madarak szotyoláját is. (pedig nincsenek éheztetve :) )

McZozo 2012.12.05. 16:56:56

@cirróka:
Chiopes volt ugy ertettem a magnezt reszt hogy a bolt terminaljaba raktam be ezt leirtam ezert elnezest kerek de chipes volt es azt masoltak, nem tudom hogy nem biztos hogy ok de ez tunt utolag nekem az egyetlen helynek akik megtehettek

2012.12.05. 16:58:07

@McZozo: És?????????
tettél feljelentést?

különvélemény 2012.12.05. 17:01:46

@McZozo: "chipes volt es azt masoltak"

Chipes kártyáról is csak a mágnescsíkot tudják másolni, amit nem fogad el a legtöbb ATM, vagy POS terminal.

Ha valaki chipet tudna másolni, az nem a te pénzedet akarná, a tudása milliókat érne dollárban a nemzetközi piacon.

McZozo 2012.12.05. 17:02:07

@cirróka:
Amugy a vegere reflektalva tolem buzizhatsz engem nem zavar csak a kissebbsegi komlexusod bizonyitja. Ami nem valtoztat azon a tenyen hogy meg mindig bunko vagy :)

--cs-- 2012.12.05. 17:02:20

@McZozo:
A hitelkártyás vásárlásnál szerintem az on-line költekezés a legvédtelenebb. Az én bankom ilyen esetben pl. sms-kódot kér, anélkül nem tudok neten vásárolni. Ezt megfelelő védelemnek gondolom.
Boltban szerintem a tolvaj részéről lenne túl kockázatos a lopott/másolt kártyával vásárolni, meg szerencsére egyre inkább kihalnak a mágnescsíkos kártyák, ami tovább javítja a biztonságot.

Az ügyben kicsit félreértettél, hogy én nem akartam védeni a bankot. Megmondom őszintén nem is akarok állást foglalni az ügyben, hogy hibázott-e a bank vagy sem. Én mindig azt vallom, hogy függetlenül attól, hogy ki a felelős, úgy kell eljárnom, hogy elkerüljem a bajt.
Például a zebrán átkelésnél is szétnézek, hogy jön-e az autó, pedig elsőbbségem van. Mégsem arra játszom, hogy "legfeljebb elütnek, de nem én leszek a hibás". A saját káromat érdekem elkerülni. Ez a hozzáállás az élet más területein - lásd bankolás - is hasznos.

McZozo 2012.12.05. 17:07:14

@különvélemény: @cirróka: Tettem
ez lehet nem tudom ho gy masoltak de chipkartya volt.
Amugy megjegyzem a legtobb netes vasarlasnal meg mai napig semmi nem kell csak a kartya szama meg a hatoldalon levo 3 jegyu kod szoval akar pin kod chip magnescsik nelkul is lehet levenni penzt

IP gyűjtögető 2012.12.05. 17:07:16

@zwei: amikor neked mondják majd, hogy #jegyeiddel ... no, akkor.

McZozo 2012.12.05. 17:10:11

@--cs--:
Egyetertunk

Amugy az uj chipes kartyakon mar nem lesz magnescsik? mert ezt nem tudtam nekem meg az oszes chipkartyam olyan h ogy van rajta magnescsik is meg chip is es az a terminal ahol nincs chipolvasi egyszeru swipe nak fogadja el. azt hittem ez altalanos hogy ez is az is, de ezekszerint akor a jovo az hogy csak chip marad?

mqqq 2012.12.05. 17:11:14

megoldás: kártyára napi limit 50 rongy + sms értesítés. Problem?

ui. jahogy, előre kell gondolkodni?

Csibu85 2012.12.05. 17:11:53

@multi84: Érdemes megnézni hogy van beállítva az sms szolgáltatásod. Létezik ugyanis (legalábbi az OTP-nél) számlakontroll és kártyakontroll is. Ha számlakontroll van beállítva azért kapod meg később az sms-t mert nyilván az adott tranzakció lekönyvelése később történik meg. Kártyakontroll esetén viszont egyből jön az sms ha használod a kártyádat.

Ide mit kell írni? 2012.12.05. 17:12:05

@Manyecska: Az enyém is imádja ..
de fél zacskónál többet nem pucolok neki

öt görög 2012.12.05. 17:14:31

ki kell hagyni a bankokat az életünkből, ennyi
ha muszáj, mert oda jön a fizu, akkor is minél gyorsabban rövidre zárni a pénzünk kapcsolatát a bankkal

igi1 2012.12.05. 17:16:10

SMUCIG DISZNÓ.

na, ezé veszem ki a lóvè nag rèszèt akkor, mikor a fizetèsem jön ès a kàrtyàn csak 1-20000 ftot hagyok, vàsàrlàsra

1 nem csàbulok el, tudom, mennyit költhetek
2. ha venni kell mèg, rakok be megint pènzt a kàrtyàra

3. szerintem fake poszt

különvélemény 2012.12.05. 17:16:12

@McZozo:
Igen, neten elég annyi, de ott általában könnyű bizonyítani, hogy nem te voltál.
Neten csak olyan szolgáltatónál szabad vásárolni, ami megbízható, vagy ahol van köztes, mint a Paypal például.
A többire csak erre használt és feltöltött kártya való.

ErtelmetlenSzajkarate (törölt) 2012.12.05. 17:20:36

@vénszivar: Hát nem. Pl. India és Kína nem. Az úgy világ 50%-a alapból. Amúgy a forrását tibetben érdemes keresni, még van (a még le nem rombolt) templomokban ilyen és hasonló kereszt is bőven.
Palesztinában pedig a Hitler mint keresztnév kedvelt. Nem vicc.

McZozo 2012.12.05. 17:20:55

@igi1:

mondjuk ha van 60000 forint fizud akkor ok , de h amar mondjuk 200 000 felett keresel akkor azert megnezem mikor zsebedben maszkalsz azzal a penzel allandoan az aztan nagyon biztonsagos megoldas, arrol nem is beszelve hogy a hasi tasi nem ad kamatot :)

igi1 2012.12.05. 17:20:55

ja, amúgy 9 èv alatt 600 ezernyi megtakarítàs nem èppen sikeres emberre utal

azt a havi 600 forintot, megèrte vóna

ja, netbank sincs?

èn mindn nap gyönyörködök a szàmlàmon

Brix 2012.12.05. 17:21:01

Hibák sorozata miatt alakult ki a sajnálatos káresemény:
1, Ha csak ennyi több év megtakarítása, akkor sokkal jobban kellett volna rá figyelni, és lekötni a pénz nagyobb részét
2, A kártyát nem össze-vissza használni és nem megbízható helyeken fizetni vele, ahol lemásolják
3, Mindenképpen kellett volna egy sms szolgáltatást kérni, ami azonnal jelzi a számlán a pénzmozgást
4, Normális bankot kell választani és nem az AXA-t amely ha jól tudom még az OBA-nak sem tagja. Nekem hasonló esetem volt és az UNICREDIT bank egy szó nélkül visszafizette a pénzem
A posztíró forduljon az AXA vezérigazgatójához és kérjen méltányosságot, ha nem fizet ,akkor jogi útra kell terelni az ügyet

igi1 2012.12.05. 17:24:06

@McZozo: hm, megnèzhetsz, mer 90 el is vótam màr :d

a nem egyedül, tesóval, valamint a kocsit, mint jàrgànyt ismèred-e?

ja, nem kell màsnak tudni, mennyi pènzzel csàszkàlsz, tedd kèt helyre, amikor hazafele buszozol :D

nagy kamat nem jàr a 200 ra, max 3000 ft

itt vàsàrolt vele, tehèt nincs lekötve

McZozo 2012.12.05. 17:24:19

@különvélemény:
Mondjuk paypalra is lehet regisztralni barmilyen kartyaval es 100 us alatti osszegnel nem kell confirmalni a cimedet, bidpaynel meg simak akkor osszeget utalok magamnak akar nyilvanos penzfelvevoce is amekkorat nem szegyellek. a kulon klartya az internetes vasarlasr a az telleg jo megoldas. CSak erre mondtam azt hogy ok szoritanak ra hogy hasznaljuk a kartyakatr es ne keszpenzt es lassan ott tartunk hogy sokkal macerasabb a bankolas mint a kp mert mar annyi dologra kell figyelnie egy atlag usernek hogy lassan mar nem eri meg.

McZozo 2012.12.05. 17:32:03

@igi1:

Voltam en mar nagyobb tetellel is csak azt mondtam nem egeszseges :))nem vagyok egy felos ember s a mereteim se kicsit de mikor mondjuk egy telek eladas penze kp bna lapult a zsebembe mig beertem a bankba akkor azert ferde szemmel neztem minden szembejovore :)

Otthon ismertem az elmult 20 evben de miota londonban eltem leszoktam rola. Most hogy mar nem ott ismet vissza akarok szokni :)
Amugy pont az Axanal jar a nem lekotott pinzre is akamat, gondolom ez votl az egyik indok miert oda tette az illeto a pinzet :)

különvélemény 2012.12.05. 17:36:03

@McZozo:
A Paypal azért jó, mert nagyon hamar kitiltanak onnan mindenkit, néha még ok nélkül is, mert előbb tiltanak, utána vizsgálódnak.

Kicsi az esély, hogy összetalálkozz egy olyan webáruházzal, ami pár napos/hetes, és le akar nyúlni.

Golddigger 2012.12.05. 17:36:35

Sajnos ido kell mire a bankkartyahasznalók megtanuljak hogyanis kell hasznalni a kartyajukat.
Ez a level pont jo ra reszben, hogy milyen kovetkezmenyekkel jarhat.
Penzt sztem nem latja tobbet
De majd legkozelebb alszamlara vagy megtakaritas szamlara rakja a nagyja penzet es akkor nem lehet hozzaferni bkartyaval (elso megoldast hallották!) de jelentosen csokkenthetik a rizikot, ha nem minden ocska sarkiboltban fizetnek kartyaval hanem csak nagyobb aruhazakban(masodik megoldasszeruseg!) pinkodot meg jegyezze meg esetleg cserelgesse par havonta vagy honap elejen.
Am lehet az is gaz h 9 ev alatt 500k sikerult megtakaritania. Nem egy fenyes jovo ez Budapesten. Kulfoldre kiugrana 3 honapra havi 250k megtakaritast erne el aztan vissza is mehetne folytatni az eletet bankodas nelkul. Ugyse latja tobbet azt a penzt
Se atolvaj nem fogja tudni visszaadni se se a bank nem akarja

--cs-- 2012.12.05. 17:36:52

@McZozo: Asszem félreérthetően fogalmaztam. A mágnescsík marad (egyelőre), de egyre kevesebb terminál van, ahol nincs chip olvasó. Ha pedig van csip olvasó, akkor meg ugye nem használhatod a mágnescsíkkal.
Innentől viszont hiába lesz ott a mágnescsík a kártyádon, nem tudják majd azzal sehol használni. Sajnos konkrét számokat nem tudnék mondani a terminálok lecserélődéséről, de én már vagy 3 hónapja egyetlen egyszer sem találkoztam olyan terminállal, ahol nem volt chip olvasó.

2012.12.05. 17:40:27

@McZozo: nem valtoztat azon a tenyen hogy meg mindig bunko vagy :)

Akkor leszophatsz buzi! Jót tesz a komplexusomnak! :)

McZozo 2012.12.05. 17:42:16

@különvélemény: mar nem a webaruhazra gondoltam aki lehuz de rengeteg olyan eset van amikor hozzaferhetsz vagy ferhetnek masok a kartyadhoz, en dolgoztam olyan cegnel ahol en inteztem kulfoldi vezetoknek egyes esetekben magyarorszagi tartozkodasukat es ehez megadtak a kartyaszamukat es a harom jegyu kodot hatul, de mondjuk ez ok egyedi eset, de pl szallodakban bevett eljaras hogy a foglalasnal elkerika kartya szamod es a hatso kodod hogy be tudjanak terhelni egy biztositek osszeget itt kint angliaban ismerosom dolgozik igy recepcion es igy tortenik a foglalas es multkor mentem hozza beszelgetni ott volt elottem egy a4 es sajtpapir amire feljegyezte az aznapi foglalasok reszleteit nev kartyaszam 3 jegyu kod efektive ha akarom lefenykepezem mig mondjuk kiment pisilni es masnap mar az osszes kartyarol utalgathattam volna magamnak a zsetont. Szoval meg mindig azt mondom nincs ez rendesen megcsinalva. itt peldaul angliaba mar van egy kozbe iktatott felulet amire kulon kell regisztralnom a hsbc kartyamat es barhol ahol neten fizetni akarok vele ez a felulet pattan fel es csak ha ott megfeleloen valaszolok tobb kerdesre az esetben engedi a kartyamat terhelni. otthon ilyen egyik banknal sincsen

McZozo 2012.12.05. 17:43:42

@cirróka: LAtom ez a Buzi nagyon bejon nalad nincs esetleg nalad nemi latens homokosasg hogy ennyire vonzodsz ehez a buzizashoz arrol nem beszelve hogy allandoan szopast ajanlgatsz egy pasinak ? :) Szoval kettonk kozul nem tudom mellyikunknel kell hogy ez jobban felmeruljon mint kerdes :)

McZozo 2012.12.05. 17:45:49

@--cs--: Akor ez pozitiv val;tas mert ket eve mikor eljottem meg meg csipes nem volt szinte sehol

Atörökk 2012.12.05. 17:48:21

Én is elvesztettem múltkor a bankkártyámat. Ultin.

igi1 2012.12.05. 17:58:15

@cirróka: a buzik hasznos lènyek, mer nem szaporodnak

2012.12.05. 18:02:17

@McZozo: felmeruljon mint kerdes :)

Először is nem kérdés volt, hanem ajánlat! Tudod hogy kinek írd hogy hülye csak nem forog? Annak, akinek lemásolják a kártyáját az arabok a szeme előtt! Végig sem olvastad rendesen amit írtam, vagy nem voltál képes értelmezni esetleg!? A te bajod. Szerencsétlen ratyik járnak így, a csipkártya nem másolható, ha van rajta mágnescsík is, akkor másolják csak le! Ha meg a PIN kódodat is megtudják, hát......
Az identitás problémával visszavágni ügyes volt, bár én téged nézlek buzinak és gondoltam örömet okoz a lehetőség!
Mindenesetre az, hogy ugyanúgy jártál mint Mónika, valamelyest megmagyarázza hogy érzékenyen érintett amit írtam, de akkor még nem neked!

különvélemény 2012.12.05. 18:07:01

@McZozo: "az osszes kartyarol utalgathattam volna magamnak a zsetont."

Azért ez nem olyan könnyű, ezért sem elterjedt az ilyen lopás, pedig a legtöbb kasszát kamerák figyelik, így bármikor bárki kártyájának adatait el lehet olvasni, ha nem csak az egyik oldala látszik a felvételen.

Bonyolult és rizikós a netes lehúzás, céget kell hozzá csinálni kamu néven, szerződést kötni egy bankkal kamu néven, kivenni a pénzt kamu néven, eltűnni.

Pont ezért western unionos a legtöbb netes lehúzás és nem bankkártyás.
Lopott adatokkal is úgy szoktak visszaélni, hogy túlfizetnek valamilyen indokkal, és visszakérik a felesleget WU-n, vagy más hasonló szolgáltatáson, amit lenyúlnak. A termék nem is kell nekik, azzal le lehet bukni, csak a felesleg.

2012.12.05. 18:07:34

@igi1: Így is lehet nézni, de nem is a fartúrókkal van gondom, hanem az ilyen nyamvadék mekzozó félékkel!

Ésszelteli 2012.12.05. 18:08:02

Írd meg a emailedet és szerintem fogunk tudni segíteni.

2012.12.05. 18:11:32

Ja kint van az indexen! Akkor már értem!

vladimir964 2012.12.05. 18:11:45

Pont ugyanilyen bankszámlám van, és soha semmi gondom nem volt még. Talán nem ártana 2-3 naponta ránézni a számlára, vagy egyenleget lekérdezni, ahogy jómagam is teszem...

vénszivar 2012.12.05. 18:15:05

@ErtelmetlenSzajkarate: Átgondoltam s JA ! A Kínaiak már nem a mai indiaiak meg talán soha nem hallottak róla.....a középkorba vannak még (ide NE írd, hogy pl. atomhatalom.
A palesztinok, meg dacból + talán böllenkedésből hitlerkednek....,Nem sok eredménnyel ! :)

Joske 2012.12.05. 18:17:57

A bankot csak akkor terheli kártérítési felelősség, ha letiltatod a kártyát és azután használja valaki. Ha működne Mónika elgondolása, akkor szólnék én is a haveromnak hogy holnap eltakart arccal vegye már ki a pénzemet a bankból, aztán 1 hétmúlva mennék verni az asztalt a rendőrségre, bankhoz, aztán máris megdupláztam a pénzemet...

rekafoto 2012.12.05. 18:18:46

Nem tudom, az AXA banknal hogy van, de a K&H-s lakossagi szamlamon az az alapbeallitas, hogy 0 forint a VISA kartyahoz kötött keret es kulön kell kerni, hogy x forint legyen inkabb. Amikor megjött a kartyam, nem tudtam vele vasarolni (csak beteti kartya, nem hitel), kellett engedelyeznem a hozza kapcsolt keretet. Ez egy okos megoldas a bank reszerol es mindig csak 10-20 ezer forint elerheto a kartyarol, amit hirtelen nagyobb kiadasok eseten az önkiszolgalo telefonos ugyintezessel lehet allitgatni. Annyi extra idot pedig meger a penz biztonsaga.
Egyszer nekem is emeltek le lovet a kartyamrol, de szerencsere epp kulföldön voltam a kartyamnal egyutt, ugyhogy a bank kartalanitott szo nelkul, igaz 20000 forint alatti összeg volt.

Ésszelteli 2012.12.05. 18:27:40

Szerintem még nincsen minden veszve.Aki olvas amerikai jogi eseteket az tudja, hogy soksor mégis tud a kisember is nagyok ellen alakítani annak ellenére, hogy szénája nem áll feltétlen túl jól.
Azt is tudni kell, hogy a nagyok lekezelően és flegmán lenézik az egyszerű embert.Szükség van ide jogi segítségre. De a teljes ügyet ismerni kell.Nem lehet rá %-ot mondani, de lehet azért a bankba is belekötni. Szóval a bank sem mindenható.Magyarországon is nyertek meg már bankok ellen pereket.Pedig kapásból lesajnálták az ügyfelet.De az nem hagyta magát és nem sajnálkozott.
Persze nincs rá tuti garancia, de szerintem egy szép pert lehet csinálni belőle.Azt sem értem, hogy a PSZÁF miért utasította el a fellebbezésed miután őket jelölték meg mint felügyeletet.
Saját példámat mondva pl hadakoztam egyik közszolgáltatóval, de csak nem akarta elfogadni érvemet, küldött lapot, hogy menjek szociális segélyre és úgy fizessek. Szóval írtam amíg minden úgy nem lett ahogy szerettem volna.Sok még ilyen szép és hasonló dologról szeretnék hallani, napersze szép megoldásokról értettem alatta.

Ésszelteli 2012.12.05. 18:32:43

Leginkább össze kellene szedni a hasonló károsultakat és közérdekű keresetet indítani, így olcsóbb és minden károsultra kiterjed. Siker esetén egy kicsit megremegnek a bankok, de nem nagyon agyonkeresték már rajtunk magukat néhányszor.

É2I 2012.12.05. 18:35:30

Sajnálatos :D A magyar rendőrség és a bankok is ennyit tudnak.

Javaslatom az lehetne, hogy a használat feletti összeget le kell kötni, úgy nehezebben férnek hozzá. (Sajnos arra is volt már példa). A havi elköltendő összeget meg kivenni. Tudom, jogos akkor a kérdés: Miért vannak a bankok?
Tényleg miért is, ha ilyen a szolgáltatásuk hozzáállásuk, biztonságuk?

Off:
Dicsak Rékuc

ze11 2012.12.05. 18:49:38

@herk: A faxa bank és a lótépé is sáros a biztonság hiányában, mint ahogy a t. üffél is. Bankkártyából csak chip-es verziót illett volna adni (faxa bank), az atm-be meg a lótépének illene chip-es kártyaolasókat rendszeresíteni, és valamennyi banknak k.gyorsan elfelejteni azt, hogy mágnescsíkos szz@r is van a világon.
A t. üffél meg spórolt az sms-értesítésen, meg azon, hogy a kp.felvételi limitet nem tolta le a minimális mértékre - bár azt nem tudom, hogy ennél a faxa banknál ez hogy megy.

És hogy vigasztaljam: meg kéne nézni, hogy a vitatott tranzakciók idején a kp.felvételektől bizonyíthatóan távol járt-e az üf. és használta-e a kártyáját? Mert ha délelőtt tízkor Bivalymocsoládon vásárolt, miközben fél óra múlva 345km-re onnan készpénzt vettek fel a kártyájával - nos, az nem igazán életszerű... Bár gondolom, a faxa bank illetékesei ezt végigjátszották.

ze11 2012.12.05. 18:52:39

@vladimir964: Úgy hívják a megoldást, hogy sms-értesítés a tranzakciókról. Többet vagy kevesebbet mindenütt fizetni kell érte - ellenben az első gyanús tranzakciónál lehet hívni a bankot, és nullára húzni a limitet ÉS pin-t cserélni. Ezt mind a hármat.

igi1 2012.12.05. 18:58:39

@cirróka: értelek én, csak megjegyeztem.

Ilyenkor a társadalmilag selejt a helyes szóhasználat, mert, ha buzizol, parasztozol, köcsögözöl, és zs... -l, akkor a Mikulás bácsi megver holnap, és társadalmilag meg leszel fenyítve vesszővel. :D

spike179 2012.12.05. 19:02:32

Egy bankautomata preparálása -hogy ki lehessen olvasni a mágnescsíkot + PIN kódot kamerával le lehessen lesni- ~20 mp-ig tart. www.spiegel.de/video/video-1053676.html

Javaslatok:
-PIN kód beütését mindig takarjuk kézzel, hogy kamera,ember ne láthassa.
-Ellenőrizzük a billentyűzetet, hogy nincsen preparált extra billentyű, ami menteni tudja a PIN kódot.
-Pengézzük le a bankkártya hátoldalán található kódot, anélkül nem lehet online vásárolni. Nekünk persze ezentúl fejben kell tartani.
-A csipkártyából nem lehet kinyerni az információt egy klón kártya elkészítéséhez, amennyiben egy erős mágnessel megsemmisítjük a mágnescsíkot, akkor pl. egy preparált ATM-be épített kártyaolvasó nem képes kiolvasni az infókat.

Utóbbi cselekmény persze meggátolja, hogy "lehúzós" terminálnál vásároljunk.
Megjegyzem az EU-ban az a trend, hogy szép lassan kivonják a mágnescsíkos bankkártyákat, azok egyértelmű gyengeségei miatt.

Figyelmeztetek mindenkit, hogy ami Mónikával történt, az Németországban évek óta komoly probléma. Miután ott szép lassan csökken a nyereségük a csalóknak, a lakosság fokozottabb odafigyelése miatt, előbb-utóbb ide is bekőröz majd ez a módszer.

Még egy példát hadd említsek arra, hogy hogyan lehet megszerezni a kártya adatokat: Egy német boltban betörtek, de szinte semmit sem tulajdonítottak el. Hónapokkal később derült ki a bankkártya terminálok ellenőrzésénél (plomba stb.), hogy azok preparálva lettek. Mágnescsíkból kártya infókra, a billentyűzet meghekkeléséből pedig a PIN kódokra tettek szert a bűnözők.

A bankkártya adatok ellopására tehát csak a fantázia szab határt.

Az általam említett módszerek kétséget kizáróan működnek, bár a mindennapi használatban kontraproduktívak lehetnek.

Kivancsi 2012.12.05. 19:07:25

eso utan koponyeg....

nagyon egyszeru a zemberek vagyonanak a vedelme!
ket szamlat kell nyinti!
az egyikhez van a kartya a masikhoz meg semmi csak otthonrol "bejelentkezve" erhetö el.
a kartyas szamlan NEM tartunk felmillat!
mindig annyit mozgatunk ra amennyit az elkovetkezo napokban vagy a heten hasznalni szeretnenk....
mikor elfogy a zseee megint tolunk ra piizecskét...

igy ha kartya vagy adatai rossz kezekbe kerul?
az ott lévő összeg (overdraft?) erejéig vagyunk karosithatoak!

csok... ennyi......

igi1 2012.12.05. 19:10:15

@spike179: Ellenőrizzük a billentyűzetet, hogy nincsen preparált extra billentyű,

oké, ezt egy hétköznapi ember honnan tudhassa?

faszom foglalkozik azzal, hogy hol, mi van egy bankautomatán, beütöm a pint, kiveszem a lóvét, oszt jóvan

Pengézzük le a bankkártya hátoldalán található kódot, anélkül nem lehet online vásárolni. Nekünk persze ezentúl fejben kell tartani.
Kilőve egyeseknél, ehhez fej is kell.

A csipkártya: elvileg egy éve mindenkinél már ilyen van, a poszternek is ilyennek kell lennie, tudtommal ez már semelyik banknál sincs, a régi ügyfeleknél sem.

Hat alkalommal vettek ki 600-at, akkor ki lehet találni, volt limit, 100 ezer.

Nem értem, még mindig, ha volt netbankja, miért nem néz rá, heti egyszer legalább.

Mert nekem hiába van sms, csak úgy be szoktam lépni heti kétszer, az említett gyönyörködés okán, főleg, ha fizetés érkezik, akkor jobban nézem, ha nem azonnal veszem le a lóvét.

igi1 2012.12.05. 19:12:12

A kártyás számla tényleg csak vásárlásokra van, és 40-nél többet öngyilkosság ilyenen tartani.

Ha kell nagyobb összegben vásárolni, ugye, tévét már csak kártyával, átutalással lehet némelyik boltban (vagy mindenhol), akkor becapplatok a bankba, berakom.

Shopping 2012.12.05. 19:18:04

@spike179: Édesjóistenem.
Te enyhén paranoiás vagy.
Minek úgy élni???

Manyecska 2012.12.05. 19:24:32

@igi1: jó hogy mondjátok, kiteszem a cipőket az ablakba, diszkrét 44-est pl.... :)@Tarika: nade a C-vitamin rágótablettát pl.imádja..szerintem nem százas eb..:))

különvélemény 2012.12.05. 19:33:04

@ze11: "Bankkártyából csak chip-es verziót illett volna adni (faxa bank), az atm-be meg a lótépének illene chip-es kártyaolasókat rendszeresíteni"

Le is cserélte a bank tavaly év végén mindenkinek.
Tudomásom szerint chipes az összes budapesti otp-s atm.

Innentől ki lehet számolni, ki húzta le az ügyfelet.

Martian (törölt) 2012.12.05. 19:37:15

@igi1: bizony, zsivány zsidrák bankra pénzmegőrzést bízni öreg hiba!
:)

Martian (törölt) 2012.12.05. 19:44:13

@spike179: örök szabály, hogy amit az egyik ember levédett, azt a másik ember feltörheti.

különvélemény 2012.12.05. 20:01:19

@Martian:
Persze, le lehet másolni egy chipkártyát is, csak nem éri meg.
Feltörni meg azért nehéz, mert ahhoz hibázni kell a tervezésnél, és hiába dolgoznak rajta a legnagyobb koponyák az alvilágban, eddig nem sikerült nekik.
Eddig csak a pin kódot tudták kikerülni, de az eredeti kártya kellett hozzá, és ezt is a Cambridge egyetem kutatóinak sikerült elérni.

igi1 2012.12.05. 20:02:17

@Martian: kamatot nem adnak, ellenbe hitelt a következő èletedben is nyögöd :D

Joske 2012.12.05. 20:15:38

Vásárlásra a credit kártyát használok, amire aztán van 30 napom átvezetni a számláról az pénzt. Kp felvételre meg a számlához adott kártyát. Van több olcsó/ingyenes bankszámlám is, és a pénzt is több felé rakom szét.

Joske 2012.12.05. 20:24:32

@spike179: Vannak csalási módok, amik egy-egy országhoz köthetők. Elárulom neked az úttörők ebben az iparágban magyarok voltak. Ennek oka egy törvényi kiskapu volt a 2003-as évig, illetve a technológiai hozzáértés. Ma már a románok, bulgárok viszik ezt az ipart egész Europában, USA-ban, Kanadában is. Az oroszokhoz köthető csalási mód az internetes rendszerek feltörése. Az afrikaiakra és ázsiaiakra a bankok weboldalainak pissing féle klónozása jellemző.

ekat 2012.12.05. 20:41:00

Számomra az egészben az a meglepő, hogy pont az AXÁ-nak van ingyenes, 500.000 Ft fölött LÁTRASZÓLÓAN MNB alapkamat minusz 1,25%-ot fizető számlája, amihez nincs kártya, és csak telefonon, jelszavak beütése, adatokkal történt azonosítás után lehet utalni két számlanyitáskor előre megadott célszámlára. Ez nem reklám, csak nekem ilyenem van. :-) A folyószámlám meg máshol.

ekat 2012.12.05. 20:45:24

@multi84: Nekem az OTP-s hitelkártyámhoz van beállítva SMS-szolgáltatás, mindegy hogy milyen nap van, az SMS még akkor megjön, mikor még ott állok a kasszánál. Netes fizetésnél is pár percen belül.

Manyecska 2012.12.05. 20:48:12

@Joske: "Az oroszokhoz köthető csalási mód az internetes rendszerek feltörése." Nono! :D:D

kúrórudi 2012.12.05. 20:48:25

@Joske:

úgy bizony, ahogy mondod.. mónikát sajnálom, de amíg nem bizonyított még a bűncselekmény megléte sem nemhogy a bank hibája, addig a bankot nem terheli felelősség....

England win The Ashes! 2012.12.05. 21:02:12

@igi1: "A kártyás számla tényleg csak vásárlásokra van, és 40-nél többet öngyilkosság ilyenen tartani."

Tedd hozzá, hogy Magyarországon.

Nyáron hív a bank, hogy "Te figyu, vásároltál te itt és itt ennyiért meg ennyiért?" Mondom igen.
"És emitt meg emitt?" Igen. "És emitt?" Nem.
Lényeg a lényeg: hat tranzakciót találtak gyanúsnak, három az enyém volt, három esetben viszont közöm nem volt a művelethez (megjegyzem, netes vásárlás volt mind).
Átengedték a valós, blokkolták a hamis tranzakciókat, letiltották a kártyámat, és egy újat küldtek négy nap múlva.
Mindezt nulla pénzért.

Klónozott készpénzfelvételes sztorim szerencsére nem volt (lekopp-kopp kopejka), de egy ismerősömnek igen. Ugyanaz a bank.
Hívja a csávót, hogy "vettél te fel X pénzt ekkor és ekkor itt és itt (valami amerikai várost említettek)".
Srác: "hogy a fenébe, sosem jártam a zusában".
Bank: "csak mert valaki mégis ezt tette a nevedben. De ne szarj be, jóváírjuk a károdat".

Xezs 2012.12.05. 21:06:18

Először is: Sajnálom ami Mónikával történt, viszont egyből szemet szúrt, hogy 563 000 Ft neki 9 évi megtakarítása, ami havi szintre leosztva kb. 5200 Ft. Kevésnek érzem.

Mindazonáltal hogy konstruktív is legyek:

1) Mónikának el kellene gondolkodnia azon, hogy hol vásárolt vagy vett pénzt fel a kártyájával olyan helyen, ahol ritkán vagy azelőtt egyáltalán nem járt. Az első összeg leemelésének időpontjából talán kikövetkeztethető. Ez talán új nyomot adhat a rendőrségnek.

2) Ha lehetősége van rá, a bankjánál kérjen napi, heti és havi készpénzfelvételi limitet a kártyájához.

3) Ez talán a legfontosabb: vagy legyen egy másik HUF számlája, ahova az éppen nem használt megtakarításait rakja, vagy folyamatosan tartsa lekötve ezt az összeget. A lényeg, hogy a pénze nagy része ne legyen elérhető a kártyájával vagy annak hamis másolatával.

4) Lehetőség szerint chipes kártyát kérjen a bankjától. Minden ellen az sem véd, de biztonságosabb, mint a sima mágnescsíkos.k

Gatinho 2012.12.05. 21:06:45

@McZozo:

Mi az hogy a bank nem adja vissza? Nem a bank vette el.

nopánick (törölt) 2012.12.05. 21:09:00

@Rongy Rázó:

"Ez nem csak azért előnytelen, mert ki van téve az önt ért eseteknek, de nevetségesen alacsony kamatot kap érte,"

Tévecc!
Az axa lekötés nálkül is
alapkamat-1,75%-ot adami most éppen
Ami most éppen 4,25% ....
Az ügy idején még több is volt.

Nevetségesnek, azért nem mondanám, ilyen lekötés nélküli esetben.

England win The Ashes! 2012.12.05. 21:10:51

"viszont egyből szemet szúrt, hogy 563 000 Ft neki 9 évi megtakarítása, ami havi szintre leosztva kb. 5200 Ft. Kevésnek érzem."

Mi van, ha mondjuk a számlán tíz misi volt egy éve, csak közben vásárolt pl. egy kecót?

Más: mikor lesz mindenütt olyan, hogy nem az alkalmazott húzza le a kártyát (vagy teszi be a terminálba), hanem a kuncsaft?

Xezs 2012.12.05. 21:12:29

@zwei: Te meg a náci nickeddel húzz a faszba :)

különvélemény 2012.12.05. 21:14:35

@Dr Jozef Vengloš: "Tedd hozzá, hogy Magyarországon."

Nagyon menő, de Magyarországon is letiltják a tranzakciót, ha ma 2-kor Budapesten, 4-kor meg Manilában vásárolsz/veszel fel kp-t.
A különbség annyi, hogy nyugaton sűrűbben vásárolnak az emberek kártyával, így ott tutira kibuknak az ilyen dolgok.

Kepan 2012.12.05. 21:17:27

Lehet, hogy volt már, de nekem az jutott eszembe, hogy a legtöbb áruházban a pénztár felett kamera őrködik. Mondjuk a szabadon lévő kliens-terminálnál simán vissza lehet nézni a pin kódot.

Tessék követni az általános és sok helyen meglévő IT biztonsági előírást: 3 havonta pin-kód változtatás azoknál a kártyáknál, amelyeknél van rá lehetőség. A pin kódot nem tartjuk magunknál, hanem megjegyezzük. Plusz fentebb már írtak a több számlás rendszerről, lekötött betétről (ha van mit spórolni). Figyeljetek oda, a poszt legyen jó tanulság.

tb79 · http://www.ukulele.hu 2012.12.05. 21:21:41

@Ésszelteli: Azért, mert a PSZÁF mint hatóság nem jár el egyedi jogvitákban. Gondolom, a tájékoztató tartalmazza a PBT elérhetőségét is...

England win The Ashes! 2012.12.05. 21:22:32

@különvélemény: Tuti? Mert nekem pár éve az Erste zárolt egy csinosabb összeget a számlámon, ég tudja, miért (nem közölték) ami három hét után oldódott meg, az is azért, mert úgy jártam hozzájuk, mint haza. :) Ha mindenben ennyire gyorsak és korrektek, akkor nincs szükség cyberbűnözőkre, hogy lenyúljanak. :D

Komolyra fordítva: oké, a példádban nyilvánvaló, hogy két helyen ennyi idő alatt nem lehetsz. Amit én említettem, az viszont akár megoldható lehetett volna. Mégsem pöcsöltek az ügyféllel. Gondolom azért nem, mert utána feljelentést tesznek a megfelelő helyen, hogy nézzenek már utána a hatóságok, hogy ki próbálta meg átverni a másikat.

különvélemény 2012.12.05. 21:23:13

@Kepan:
Vótmá...
De a chipkártyát el kell lopni a használathoz, legalábbis Magyarországon, ahol majdnem minden terminál és ATM chipes.

különvélemény 2012.12.05. 21:25:43

@Dr Jozef Vengloš:
Annyira paranoiásak manapság, hogy akár itt a Homáron is olvashattál olyat, hogy letiltották a kártyáját, amikor nyaralás alatt használni szerette volna.

Az algoritmus "import", tehát ebből a szempontból ugyanolyan jók vagyunk, mint a legfejlettebb nyugati ország, csak a limitek mások.

igi1 2012.12.05. 21:27:05

@agresszív kismalac: disznótor lesz a két ünnep között, meghívjuk a haverokat, hátha fogok egyet. Jössz? VIP helyet tartogatok neked! :D

Máma már lelépett a Mikulás, pedig láttam az utcán járni lovaskocsival, szarvasok helyett.

Biztos fake Mikulás volt, kinél reklamálhatok?

igi1 2012.12.05. 21:28:39

@Dr Jozef Vengloš: nyugodj meg, unták a búrádat már. :)

vót nekik kin röhögni három hétig

hidd el, kibeszélik ám a zügyfelet! :D

Xezs 2012.12.05. 21:30:10

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: TUti meg lehet változtatni a PIN kódot, olyan nincs hogy nem.

Xezs 2012.12.05. 21:31:34

@McZozo: Arra jobban odafigyel a bank. A hitelkártya üzletág teljesen elkülönül az összes bankban a bankolási üzletágtól.

Pl. hamarabb felhív a bank egy hitelkártyás költésnél, hogy tényleg te csináltad-e, mint egy bankkártyánál.

Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2012.12.05. 21:33:04

Rossz ezt külföldről olvasni. Nyugatabbról. Itt semmi cirkusz, nyomozás bizonyítás. Pénz eltűnt, pótolják. Velem többször megtörtént. Nem értem miért lehet otthon kizsigerelni az embereket. Mások nyilván a működési föltételeik. Vajon miért?

Spalya 2012.12.05. 21:35:07

Leszivtak az uzemanyagot a kocsimbol! Beperelem a benzinkutat! En inkabb az autogyartot perelnem, hogy miert leszivhato a benzin!
Megtakaritasi szamlarol hallottal-e mar?!

England win The Ashes! 2012.12.05. 21:35:57

@igi1: Hát már hogy a fenébe ne unták volna, pont ez volt a célom. Mit gondolsz, miért jártam oda, melegedni (január volt)? :D

"vót nekik kin röhögni három hétig"

Gondolj bele, mennyit röhögtek volna, ha elővezettem volna nekik igi első kamattörvényét, miszerint "Három százalék kamat több, mint kilenc százalék". XD

igi1 2012.12.05. 21:36:14

@Xezs: kérdezem én, a pin kód eleve nem HÜLYE???

Most érted, van 10, amit bepötyöghetsz.

Az én értelmezéseim szerint a hülye pin kódok:
1111,2222,3333,4444,5555...
1234, 4567,7890,0123,3456,5678,5678,2345
ennek fordítottaj
9876,8765,7654,6543,5432,4321,3210
Hülye pin kód minden 1991, 1881, 1882, 1992, 1330, 0999, 0666, 1552, 1662, 4893

még sorolhatnám, melyik a hülye pinkód, amiben két szám ugyanaz, három szám ugyanaz, kettő egymás melletti, három egymás melletti, két szélső azonos

mi a tökéletes pin kód 2589? :D

ezt meg meg kell jegyezni :D

igi1 2012.12.05. 21:37:49

@Dr Jozef Vengloš: naja

Olyan kis gonoszka vagy, ezért szeretlek, na meg azér is, mer mindig tudom, mit várhatok tőled reakcióként. :D

Xezs 2012.12.05. 21:43:48

Ja, még egy tipp Mónikának: keressen időben olyan egymáshoz közeli eseteket, amikor ő is használta a kártyát, és a tolvaj is a másoltat. Ha szerencséje van és fizikailag olyan távolságra van a két helyszín egymástól, hogy a kettő között eltelt idő alatt lehetetlen odaérni egyik helytől a másikig, az már egy jó alap a vitatkozáshoz.

Xezs 2012.12.05. 21:45:34

@Ésszelteli: "kisember" "egyszerű ember"

hagyjuk már ezeket a hatásvadász kliséket

felnőtt cselekvőképes emberekről beszélsz, nem kell itt a dráma

England win The Ashes! 2012.12.05. 21:45:58

@igi1: "mer mindig tudom, mit várhatok tőled reakcióként."

Pedig ma még fáradt is vagyok. :)

igi1 2012.12.05. 21:47:46

@Dr Jozef Vengloš: ne mondd, engem se várt meg még a kamu miki se. :(

Xezs 2012.12.05. 21:49:08

@spike179: Tudtommal a németek alapból bankkártyaellenesek, inkább kp-t használnak. Amit én azért nem igazán értek, mert mégiscsak egy fejlett országról beszélünk, nem valami homoki arab vagy zsidó kibucról.

Xezs 2012.12.05. 21:51:22

@igi1: Az ATM-eken állítólag meglepően könnyű kiszúrni, ha valami nem stimmel, csak egy minimális paranoia kell hozzá. Azért írom úgy, hogy állítólag, mert én még sosem láttam ilyet, de sokat olvastam utána és tudom mire kell figyelni.

Rkhaylitsha 2012.12.05. 21:54:26

Nem olvastam végig mindent, de ezt az egészet nem értem. Miért kéne, hogy kártalanitsák?
Volt 6 pénzfelvétel egy érvényes kártyával, érvényes PIN kóddal. Mi bizonyitja, hogy nem a posztolo vette fel a pénzt, vagy nem a barátja? Ezzel az erovel bárki bármikor bemehetne, és mondhatná, hogy egy honapja lenyulták a kártyámat...

Xezs 2012.12.05. 21:54:28

@Joske: pissing? Aszaltam vagy 5 percet mire rájöttem hogy miről hadoválsz. Inkább hagyd a témát, azt sem tudod miről beszélsz :)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.12.05. 21:58:16

@különvélemény: Nos, nekem is iden szeptemberig volt ervenyes a nem chipes raiffeisenes kartyam. Lehet hogy mar nem lehet kiadni regit, de hidd el, voltunk paran, akiknek meg ilyen volt. Nekem konkretan megmondtak, ha hamarabb csereltetem le chipesre, akkor le fogjak vonni a kartyadijat ismet. Ugyhogy inkabb kivartam, mig letelik...

Xezs 2012.12.05. 21:58:28

@Dr Jozef Vengloš: Akkor írta volna. Ha azt írja hogy ez 9 év megtakarítása akkor az 9 év megtakarítása.

És pont a múltkor húztam le magamnak a kártyát itt Magyarországon :) De ritka az ilyen hely, mint a fehér holló.

bigthereal 2012.12.05. 21:59:54

hogy lehet több éves megtakarítást bankszámlán tartani???

nagy felelőtlenség

Andie 2012.12.05. 22:00:06

@McZozo: A chip nem véd meg attól, hogy ellopják a kártyádat. Ez egy biztonsági rendszer, lehetetlenné (egyelőre) teszi a kártyák lemásolását. Míg egy mágnescsíkot már egy apró, kártyabefogadó nyílás elé tehető szerkezettel le tudnak olvasni (majd ebből kártyát klónozni), addig egy csipet nem tudnak leolvasni, dekódolni, majd legyártani. Legalábbis ma még nincs meg rá a kalózok módszere, ill. nem éri meg nekik.
Tehát attól, hogy ellopták a kártyádat, nem tudták használni szinte semmire, a pinkód nélkül. Ez alól kivétel persze a kisebb összegű (pl paypass-os, csak "odaérintős") vásárlások.

Az meg, hogy külföldön nem fogadták el a chipkártyádat nem a chiptől függ. Elvileg a chipek egységesek, nem lehet köztük különbség, a Base24 szabvány idevágó része szabályozza, minek kell rajta lenni és hogyan. Arra gondolok inkább, hogy olyan tipusú kártyát kaptál másodjára, amit nem fogadnak el külföldi bankok, valami egyedi, speckó kártyája volt a bankodnak, jellemzően ilyenek a mastercard electronic kártyák, vagy a junior kártyák.

Xezs 2012.12.05. 22:01:44

@ByA: Mert itt sunyibbak az emberek. Míg nyugaton eszébe nem jut a többségnek a kártyáját a haverjának adni hogy az sállal eltakart arccal vegyen ki pénzt, addig idehaza ez nem így van.

Miért van az, hogy a németeknél annyival mehetsz az autópályán, amennyivel akarsz, itt meg nem?

Mert itt azzal is visszaélnének az emberek.

A 10 millió sunyi országa vagyunk. Na ezért nem lehet itt kedveskedni az embereknek, hanem jól tarkón kell vágni mindet.

Még engem is, pedig én aztán igazán igyekszem :)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.12.05. 22:04:33

A masik meg, hogy pl. a raiffeisennel sokaig nem is lehetett kerni chipeset, egyszeruen mert nem volt nekik. 2010-ben meg meg nem volt nekik chipes, mikor csereltetni akartam. igy csak 3 ev utan, annak lejartakor kaptam vegul chipeset toluk.

igi1 2012.12.05. 22:04:56

@Xezs: bevallom, egyedül a bankkártya nyílást szoktam figyelni. :P

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.12.05. 22:09:54

@igi1: "A csipkártya: elvileg egy éve mindenkinél már ilyen van, a poszternek is ilyennek kell lennie, tudtommal ez már semelyik banknál sincs, a régi ügyfeleknél sem."

Nem. Egy eve mar kotelezoen ilyenre cserelnek. De akinek meg nem jart le a lejarati datuma kartyajan, azt nem fogjak megkeresni, hogy heee , tessek itt a chipes kartyad. Szoval nem, nem mindenkinek ilyen van. Ha nekem van mondjuk 2010 februarjaban kapott nem chipes kartyam, akkor az meg ugye nem chipes, es meg az ujat sem kuldtek ki ami mar chipes lenne. Mint irtam, nekem most szeptemberben kuldtek ki az elso chipes kartyam.

Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2012.12.05. 22:12:22

@Xezs:

Lehet, de az autópálya téma más. Ott Németország a kivétel. Erős sebesség korlátozások más nyugati országokban is, ahogy nálunk.

igi1 2012.12.05. 22:12:46

@Xezs: ezt a tűzijáték egyszeri korlátlan bevezetése is jól példázta.

különvélemény 2012.12.05. 22:13:06

@tildy:): "akkor le fogjak vonni a kartyadijat ismet"

Ööö bocs, de az axa-nál nincs kártyadíj, talán bankot kellene váltanod...

igi1 2012.12.05. 22:15:22

@tildy:): nekem két éve ilyen van, de rögtön azután járt le, hogy cseréltem. 2014-ben le is jár.

2010-ben kezdték a kibocsátást már a bankok.

Mi van, már itthon tengeted a Zéletet?

AiRLAC 2012.12.05. 22:15:47

@Xezs: Németeknél nagyon elterjedt az ún. EC kártya:
logout.hu/bejegyzes/stanlee/elet_bankkartyaval_nemetorszagban_0_resz_bemelegit/hsz_1-50.html

Kb. mindenhol lehet vele fizetni (fodrásznál, trafikban, parkolóautomatánál is). VISA/MC/AMEX kártyával nagyot lehet viszont koppanni, sok helyen csak EC-t fogadnak el (mivel alacsonyabb a díja+a hazait preferálják).

igi1 2012.12.05. 22:21:48

Szóval, manapság már elvileg senkinek se lehet a birtokában régi bankkártya.

Ja, amúgy tudtátok, hogy mindent fizetési bizonylatot meg kell őrizni??? :D

A chipkártyás cuccot 2009-be kezdték el, és azóta folyamatosan terítik a bankok el, van, akinél most van vége az egész folyamatnak, most küldték el minden ügyfélnek, de elvileg 2013-ban már tényleg senkinek se kéne ilyennek lennie, mármint csak mágnescsíkosnak.

Ja, ha lekaparod a számot a másik végéről, az nem számít rongálásnak, lehet, hogy azt némelyik automata érzékeli, mint ahogy az aláírás hiányát is.

Xezs 2012.12.05. 22:22:56

@igi1: Az már pont elég. Meg kell kicsit kapirgálni körömmel, megnézni hogy mozog-e, ha mozog akkor kihúzni a mozgó részt :) Szerintem a billentyűn is feltűnik, ha álbillentyű van rajta.

@ByA: Oké, ott ők a kivétel, de a lényeg marad: itt mindennel csak visszaélnek az emberek.

@AiRLAC: Hát ja, de ez is csak maszatolás. Külföldiként szopsz.

igi1 2012.12.05. 22:23:43

Meg vót valami virtuális bankkártya is egy időbe divatba.

C_s_a_b_a 2012.12.05. 22:24:19

Akkor amit a többség nem tud:

1)
az otp-nél, az atm-eknél lehet vásárlási limitet állítani

2)
mikor lejár a kártyád, s kapsz új kártyát
a pin kód marad, DE automatikusan végtelenre (folyószámla-egyenleg maximumára) állítják a vásárlási limitet

Amikor ezt jeleztem a bankfiókban, azt mondták, hogy ez az ő szívességükből, az ügyfél kényelméért van.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.12.05. 22:26:29

@különvélemény: Meseljem-e az axas tortenetem kb egy evvel ezelottrol? Es hogy volt ugynevezett szamlanyitasi dij? Kb 3800 forint?
Es hogy csesztek idoben kikudeni az online szerzodeskotesre a szerzodest, igy nem tudtam idoben bemenni, majd amikor ismet Magyarorszagon jartam , nem tudtam bevinni, es bemutatni ( leven nem kuldtek ki) , mire nagyon szepen elkuldtek melegebb eghajlatra? Miutan pedig ezt jeleztem az ugyfelszolgalatukon, felajanlottak , hogy megszuntetik a szamlam, de azt a penzt, amit kotelezoen be kellett az elejen ra fizetenem (az emlitett kb 3800 ft) mar ne is varjam?

Szerencsere megvan az osszes, otthoni cimemre erkezo papir beszkennelve, igy meg tudom mutatni, ha gondolod. Sot a levelezesem is a bankkal.

igi1 2012.12.05. 22:26:35

@C_s_a_b_a: nekem nem maradt a pin-em, kaptam újat, amit nem bántam.

itt lehetett limit, 100 ezer, hiszen 6 kpfelvét történt, nem egybe

sms szolgáltatással minden elkerülhető lett volna, és az első értesítőnél azonnal telefonálni letiltani

és akkor lenne még 400 ezer forintja...

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2012.12.05. 22:26:48

@igi1: Kérdeztem már, hogy miért ugatsz bele mindenbe, amiről fogalmad sincs abba is?
"lehet, hogy azt némelyik automata érzékeli"
Persze.

igi1 2012.12.05. 22:28:15

@tildy:): még óccsón megúsztad.

itt, ha beraksz 200 ezer megtakarítást, arra kamatadó jön, 3,5%-ból kapsz 2%-ot, és még örülsz, hogy kapsz valamit.

De, ha kiveszed ezek után egybe, akkor éppen 0-án, vagy mínuszba vagy

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.12.05. 22:28:55

@igi1: Mint irtam, de , lehet. Akik meg 2010-ben nem chipeset kaptak, azoknal meg lehet.

Nem otthon tengetem az eletem, viszont vannak meg otthoni kifizeteseim, amire kell , hogy legyen magyar szamlam.

igi1 2012.12.05. 22:29:28

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: jóvan, rádhagyom, hogy kiverhesd.

De egy kártyarongálást a boltban lehet, nem néznének el.

2012.12.05. 22:30:45

@tildy:): a cib szó nélkül lecserélte tavaly decemberben a fél éves kártyámat. Amikor beaktíváltam az újat visszautalták az éves díj hátralékát, majd beterhelték az új kártyára vonatkozót.

igi1 2012.12.05. 22:30:56

@tildy:): utalod a TB járulékot? :D

Bael 2012.12.05. 22:47:25

A bank köteles megtéríteni a károd egy részét. Általában van önerő is ez kb. 50000,- de sok bank ezt is vissza adja. A bankkártya nem a tiéd hanem a bank tulajdona ergo ha az ő tulajdonuk hibája miatt ér kár kötelesek megtéríteni. A bankok figyelik a kártyás tranzakciókat és ha szokatlan eset fordul elő felveszik a kapcsolatot az ügyfelükkel. Ha nem akarnak kártalanítani menj nyugodtan ügyvédhez, de sokszor elég ha megfenyegeted vele őket.

Edrik 2012.12.05. 22:49:41

@tildy:): Angliában kérhetsz kártyát kifejezetten C-and-P nélkül (meg kell tagadni az átvételét), de mindegyik banknál morognak, és megpróbálnak lerázni.

@igi1:
www.cl.cam.ac.uk/~jcb82/doc/BPA12-FC-banking_pin_security.pdf
(ábra a hatodik oldalon)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.12.05. 23:00:37

@igi1: Miert utalnam, nem lehetek ket helyen biztositott, ebben a honapban meg majd 150 ezer forintnyi tb-t fizettem itt be, szoval nem, nem utalom.

Mindenesetre a rafira visszaterve meg, emlekeim szerint -de ellenorizheto - 2010 oktobereben vezettek be a chipeseket, es folyamatosan alltak at...

@Edrik: itt 2009ben mar kihivtak hozzank a pcworld egyik manageret , majdnem ugy kezeltek mint valami bunozot, csak mert nem volt chipes a kartyank. Ott volt a magneses leolvaso a terminaljukon, megsem olvastak le a kartyankat. LEven pont az elso napokban jartunk ott, amikor meg UK bankkartyank meg nem volt, otthoni meg csak chipnelkuli, nem volt mas valasztasunk, fel kellett venni penzt. De jopar uzletbol elkuldtek vele.

igi1 2012.12.05. 23:05:40

@tildy:): ne vedd mellyre, csak màson vezetem le màma a frusztràcióm, mer a k@cs@g mikulàs nem vàrt meg, hanem ment a következő cèljàba :D

Pszt! 2012.12.05. 23:07:29

Aki nem veszi észre, hogy fogy a pénze a számlájáról, az meg is érdemli!

Edrik 2012.12.05. 23:09:20

@tildy:): ilyenkor mondd azt, hogy amerikai vagy, általában elhallgatnak. :]

Teljesen komolyan, Európában már szinte mindenkit rákényszerítettek az EMV-s kártyákra, de az angol megvalósítás általában gyalázatos minőségű, a CnP-től elvárt totális biztonság hülyeség (nem teljesen az angol bankszektor hibája), pl.
www.lightbluetouchpaper.org/2010/02/26/reliability-of-chip-pin-evidence-in-banking-disputes/
www.wired.com/threatlevel/2012/07/pinpadpwned/

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.12.05. 23:09:28

@igi1: Szoltal volna, elobb jott ide, amig leugrottunka boltba... Ha tudom, atkuldom hozzad.

vénszivar 2012.12.05. 23:09:40

@igi1: " ment a következő céljába ", te szívem ez milyen nyelven van ? Zala ? mivel eddig nem bukkant fel a krampuszom.....jó éjt. :)

bikmakk · http://srbija.blog.hu 2012.12.05. 23:10:24

Vótmá' rovat:

1. Román utca!!!
2. 9 éves megtakarításunkat (havi 5000-t tett félre kb, ennél még a Fundamenta is jobb, na mindegy) LEKÖTÉSBEN tartjuk, nem csak úgy rajta a folyószámlán likviden. És akkor talán nem történik ilyesmi.
3. AXA bank? Viccelsz? Az Axának az UniCreditnél van számlája, tudtad? Manapság már minden kis hülye biztosító banknak titulálhatja magát, de akkor is sikeres ember csak olyan helyen vezet számlát, ahol a szolgáltatások széles körét ingénybe tudja venni, nincsenek idióta megkötések.

igi1 2012.12.05. 23:11:49

@vénszivar: biztos nem korbàcsoltam eleget az èvbe

amúgy meg, ha màn ilyen kreatívok vagytok

abcböl ment ètterembe, közbe ment a csak karàcsony a szekérről

@tildy:): hà làtod, èn mindenről lemaradok

Taxomükke (UK) 2012.12.05. 23:21:09

Kevés az 563eFt megtakarítás?
Bazeg, a legtöbb embernek ennyi sincs, sőt semennyi.

igi1 2012.12.05. 23:35:47

@Taxomükke: most màr a poszternek sincs, sajna.

èvi 6000 forintja, 54 ezerrel talàn mèg lenne neki 400 ezer ftja

az első sms letiltàsa után persze

de nem a megtakarîtàsunkból vàsàrolunk, mert akkor az nem megtakarîtàs, hanem kàrtyàn hagyott pènz

valahol tènyleg sajnálom, remèlem, visszaszerzi a pènzt, lesz egy boldogügyfèl poszt

ezek utàn megèrdemelnè

mrzigi 2012.12.05. 23:39:43

Valaki említette az Unicreditet, na róluk jutott eszembe.
Van ott két számla, mindkettőről ugyanarra a telefonra megy az értesítő SMS.
Az egyik számláról 1 órán belül jön (na nem 1-2 percen belül, mint másoknál, van olyan is) ...
A másik számláról van hogy 3 nap elteltével érkezik meg az SMS.
És ez nem egyedi problem.

Már 2x futottam bele ügyintézőkkel ordítozó sorstársba(ügyfélbe), aki ugyanezt reklamálta ... azok meg nyomatták nekik a szokásos lerázós kamudumát.

komplikato 2012.12.06. 00:31:29

@spike179: "Figyelmeztetek mindenkit, hogy ami Mónikával történt, az Németországban évek óta komoly probléma."

Csak ott? Két éve egy forrásból hallottam, hogy Érd környékén pár benzin kútnál le klónoztak egy halom kártyát, aztán meg ország másik végében, meg külföldön el kezdték kivenni a pénzeket. Ezt akkor szokás szerint hírekben nem mondták be, de pár hónapja volt egy elszólás róla, hogy folyamatban van nyomozás. És ez egy ilyen sorozatos eset, ki tudja hány ilyen van?

Viszont ha a hölgy esete így ahogy van marad, mert hát nem bizonyítható ki vitte el pénzt, akkor összes olyan esetben amikor belföldről lopják ki a pénzt és nem látható a kamerán ki volt nem fizet a bank? Ez röhej. A fenti esetben fizettek az érintetteknek, mivel a külföldi kivét elég gyanús, meg ugye a többségnek azonnal jelzett a mobilja és perceken belül jelezte a banknak, hogy sz*r van a palacsintában.

komplikato 2012.12.06. 00:33:47

@mrzigi: Az SMS késés miért a bank felelőssége? Hányszor volt, hogy órákkal egyszer meg napokkal később kaptam meg sima SMS-t. vagy napokkal később@komplikato: e-mailt. A mai kór embere túlságosan bízik a technikában.

Meridian74 2012.12.06. 00:48:18

@vénszivar: a világ 99,99%-a? Hülye vagy? Az a jelkép az indiai szvasztika, amiről bővebben itt olvashatsz.
hu.wikipedia.org/wiki/Szvasztika

nem kell megköszönni, de szívesen, seggfej!
(csakhogy ezt is értsd: indiában és kínában több, mint 2 milliárd ember él a 7-ből, az bizony nem a maradék 0,01%... abba te tartozol, és ez a legsötét ostoba emberek mennyisége)

mrzigi 2012.12.06. 00:48:29

@komplikato:
Érdekes mód asszonytól SMS percen belül megjön, meg úgy kb mindenki mástól is, szóval RIZSA !

2012.12.06. 00:56:08

Egyre több érv a kispárnába varrás mellett.

2012.12.06. 00:58:10

@mrzigi: Attól hogy egy problémával még nem találkoztál, nem jelenti azt hogy nem létezik.

Nekem is volt már SMS-em ami 1 hét kalandozás után landolt. Nem általános, de előfordul néha.

Meridian74 2012.12.06. 00:58:52

@Manyecska: azzal nincs gond, csak szőlőt ne addj neki, mert az erős méreg a számára...

McZozo 2012.12.06. 01:21:11

@Andie: arany dombornyomott master illetve a sima dombornyomott debit master, mindketto ugyanezt produkalja es a citi tud rola mondtak hogy ha tigen ez van tobben jelentik nem tudnak mit csinalni, es nem csak nekem kollegam is kapot ugyancsak arany mastert o is kijott kikuldetesbe es aztan minket hivogatot thogy nem tudunk e kuldeni valami sos zset mert nem tudja hasznalni sehol a kartyajat ugyanezzel a hibaval, es tuti van kulonbseg a chip es chip kozot tmert az elso szerias citi kartya mukodott aztan kapta a kolegam neki nem ment aztan loptak az enyim es kaptam ujat es az mar nem ment illetv eutana kaptam debit frissitest is mert lejart es az is chippes lett es ugyanez a baja

McZozo 2012.12.06. 01:26:30

@különvélemény: pont ezert irtam a bidpayt, mig meg nem volt paypal nalunk ebayen ha vettem bidpayel fizettem (az a WU netes megtestesulese) eleg ha megadod a kartyaszamot a nevet es a haromjegyu kodot es annyit utalsz annak akinek akarsz es valaszthatsz hogy csekket kuldjenek valahova ki amit bevalthat az illeto vagy a kp t felveszed WU ba, n amost en nem merultem bele ennyire de szerintem ha valaki ilyenre adja afejet nem nehez mondjuk egy hamis szemelyi arra kuldi a lovet felveszi a szemelyivel es kod elott ekod utana

komplikato 2012.12.06. 01:49:04

@Meridian74: OFF:/ Szerintem India és Kína lakossága együtt bőven 3 milliárd felett van összesen, ezen kívül Buddhisták vannak még Koreában, Japánban, Mongoliában, stb.
Svasztika eredeti formája meg a nácik által meg lett tükrözve, rémlik megvariálták. Viszont ha nem vallási jellegű épületen, szobron, logóban van és nem is római fürdő csempén, akkor nyilván a nácikra fog asszociálni aki látja. /OFF

komplikato 2012.12.06. 01:51:46

@mrzigi: Mióta van telefonom, összesen 2x fordult elő, de előfordult. Tehát nem lehetetlen. Éppen azért írtam, hogy aki nem találkozott ilyennel az túlságosan bízik a technikában.

ezu 2012.12.06. 03:52:54

Nekem egyszer ellopták, egyszer elhagytam a bankkártyáimat. Csak a lemondásuk rengeteg időbe és idegességbe került. Úgyhogy azóta (vagy hat éve), egyszerűen nincs bankkártyám. Nem is hiányzik. Ki lehet próbálni!

BA2017 2012.12.06. 04:21:56

@igi1: Vagy a sok hülyeséggel szemben, amiket írkálsz, egyszerűen igényled a mobil bank szolgáltatást, és akkor addig nem authorizálják a tranzakciót, amíg SMS-ben meg nem erősíted. Ez is egy módszer és ebben az esetben a kártyádat tárolhatod matolcsynál a pin kóddal együtt, akkor sem tud levenni róla pénzt. Tényleg ennyire hülyék a magyarok?!

BA2017 2012.12.06. 04:24:28

@komplikato:

Tahó vagy.

"A mai kór embere túlságosan bízik a technikában."

Mi a mai kór? Dátha? Vagy influenza? Mert a mai kor az egy másik dolog, annak van embere is. Te a kakán is csomót keresel, ami nem baj, de utána miért kell könyékig szaros kézzel mindenhová irkálni?

ezu 2012.12.06. 04:49:06

@Bullshit generátor: Nekem úgy tűnik az írásodból, inkább te vagy a tahó.

invalid username 2012.12.06. 05:27:23

@különvélemény:

Bocsánatot kell kérnem, nem ellenőriztem az axa kondícióit...

cool 2012.12.06. 06:03:51

@igi1:
- Ühümmm -

Méghogy kártyarongálást egy boltban?
Többnyire és legtöbbször egyedül ők rongálhatják a kártyát, mert sokszor van olyan esetük, hogy véletlenül leejti a pénztáros.
Jártam én úgy - pl. egyszer az egyik Kaiser élelmiszerüzletben akként esett ki a pénztáros kezéből, hogy rögtön letörött a sarka.
Majd egy évig jártam-keltem, /fizettem vagy nem/ vele, hisz több helyen pont azért nem akarták elfogadni, merthogy sérült a kártya.

A bank meg azt mondta - amikor bementem és megmutattam, hogy adjanak má egy másikat helyette - ha funkcionálisan működik, akkor ők ugyan minek cserélnék ki? Az meg, hogy hiányzik egyik sarka, egyáltalán nem funkcionális, legfeljebb csupán esztétikai hiba ...

Én persze veszekedhettem a nem elfogadó üzletekben a saját igazamért, egészen a kártya érvényének lejáratáig.

Elég sok olyan fizetőhely van szerte az országban, ahol nagy művészet ám beledugni avagy onnan utóbb kivenni a kártyát már magába a terminálba is (a helyszűke miatt), rettegek hát tőle eleget, nehogy egyszer véletlenül kettétörjék ...

Szűcslaci 2012.12.06. 06:16:48

Hiába ekézitek a poszt-tolót a PIN kód miatt - qrva nagy tudomány ám lenyúlni a PIN kódot bárkitől.....ha soha nem írta le sehova sem és semmi köze nincs hozzá - születésnap, stb - akkor is. Az védené meg, ha soha nem üti be egy terminálon sem. De akkor meg minek. Kőbányán egy kis közértecskében egy apró kamerácska kell csupán, mely szorgalmasan vizslatja a POS billentyűzetét, klónozni pedig mágnescsíkosat kb annyi lehet, mint beütni egy ctrl-c/ctrl-v kombót.Egyébként nekem ellopták a chipes MC kártyámat és kb egy hónap múlva vettem csak észre...több, mint sok pénz van a számlán, de nem dézsmálták meg. Lehet, hogy próbálták, de arról sem tudok. Pedig domboros, lehetett volna vele terminálon kívül is fizetni. Megúsztam.

multi84 2012.12.06. 06:21:28

@Csibu85: Hmm ezt nem tudtam de mindenképpen utánajárok, mert azért nem mindegy...

Köszi!

平八 2012.12.06. 06:45:42

@zwei: @Tarika:
Muszáj minden kikúrt oldalt teleajvékolni a szkizoid faszságotokkal? Már nem vicces (elismerem, az első ilyen kommenteken még lehetett kacagni #olcsó humorforrás), hanem unalmas és idegesítő!

Ésszelteli 2012.12.06. 07:00:36

Az is lehet, hogy valakit kirúgtak és előzőleg a bankkártya osztályon dolgozot, ahol kiosztásra kertülnek a pin kódok, és most begyűjti az elmaradásokat.

BA2017 2012.12.06. 07:18:42

@ezu: Ez a te problémád és téged minősít.

2012.12.06. 07:43:03

Mi nyáron éjfélkor érkeztünk meg Cataniába és nem tudtuk kifizetni a bérautót mert a bank elutasította a tranzakciót. Egyszer csak csörgött a telefon, és a bankos néni mondta hogy vki fizetni akar a kártyával. Igen mi voltunk, kár, hogy az utazás előtt külön odatelefonáltunk a bank üfsz-re , hogy lesz egy ilyen tranzakció...

Andie 2012.12.06. 07:49:55

@McZozo: Hű hallod, ilyen hosszú mondattal még nem találkoztam életemben :)
Hát ez alapján, amit írsz, nemtok okos lenni, akkor valami tényleg van ott a Citi-s kártyákkal... Érdemes minnél többször, többen reklamálni, hátha...
Vagy menj át más bankhoz esetleg :)

különvélemény2 2012.12.06. 07:52:48

@tildy:):
Ez szívás, sajnos mindenhol vannak idióta alkalmazottak.
Én is szívtam velük, azóta mindent a váci úti központban intézek, nem érdemes levelezni velük.
Neten meg kell nyitni a számlát, át kell utalni a számlanyitás + netbank összeget, majd bemenni aláírni egyet, így el lehet kerülni a problémákat és még így is sokkal gyorsabb, mint egy otp-ben fél órát sorban állni, majd fél óra alatt számlát nyitni.

különvélemény2 2012.12.06. 08:02:18

@McZozo:
Soha sem használtam Bidpayt, de amint látom többször bezárták és megnyitották, míg végül 2007-ben végleg bezárták/bezáratták.

kistesoka 2012.12.06. 08:21:18

@ByA: Itthonról még rosszabb olvasni hogy külföldön ezek szerint még jobban lehúzhatóak az emberek, akik a - Te példádból indulva - szarnak az egészbe, mondván a bank úgyis pótolja.
Maradtál volna inkább csöndbe mikor szidod az itthoniakat.

ezu 2012.12.06. 08:22:18

@Ésszelteli: Ja. Engem minősít, hogy te parasztul viselkedsz emberekkel. Persze.

vénszivar 2012.12.06. 08:25:49

@Meridian74: te érdi tahó.Kibaszott fontos témában szak értesz. Az indiai népeddel együtt rohadj meg.....büdös náci ! :):D

ezu 2012.12.06. 08:26:04

@ezu: Bocsi! Ez a bikaszarnak ment. Vagy a hülyeség generátornak:))

fda 2012.12.06. 08:27:44

9 évnyi megtakarítás lekötetlenül, folyószámlán? Normááális? Egyáltalán, igaz a sztori?

Egyébként a bankokat ritkán kell megvédeni, de most azt teszem. Ha a vizsgált automaták nem voltak manipuláltak, és az ügyfél nem tiltotta le a kártyát, akkor miért fizetnének?

1. Az a szabály, hogy le kell tiltani, és a pillanattól kezdve a bank a felelős. Addig meg az ügyfél.

2. Ilyen erővel én is kiveszem a pénzemet fekete szemüvegben, aztán szólok a banknak, hogy valaki kivette, de becsszóra nem én vagyok a képen. Ők meg kifizetik mégegyszer??? Aligha

ezu 2012.12.06. 08:27:57

@Ésszelteli: Szerintem, azt véletlenszerűen generálja egy gép, és a bankkártya osztály sem igen férhet hozzá. Persze elméletileg.

Lengyel 2012.12.06. 08:29:59

A tények:

A kártyatulajdonos be, és feljelentéseket tett.
A fényképfelvételeken nem a kártyatulajdonos van, hanem az arcát eltakaró személy.
A megtakarításainak összege indifferens, azt havi összegekre leosztani teljesen értelmetlen.
A bejelentőről azonnal feltételezni, hogy csaló; indokolatlan.
Hasonló esetek ismertek, tehát nem egyedi az ügy.
A bank, a betétekért felelősséggel tartozik, hacsak nem bizonyítja, hogy működési körén kívül elkövetett cselekmény áll a háttérben, melyet a betétes követett el.

Ezek összefoglalójaként:
A banknak meg kell térítenie a másolható kártyával, és felelőtlen bank automata használattal okozott kárt a bankkártya tulajdonos ügyfélnek.

Viktus 2012.12.06. 08:32:59

Segítek pl. nem tárolom egy számlán az összes vagyonom azzal amihez pl. kártyával hozzáférnek, és vihetik az egészet.
Drága tanulópénz volt.

kovácspéterke 2012.12.06. 08:45:10

Lehet, h már vot korábban.
Nekem az ersténél volt hasonló esetem, annyiban hasonló, h leemelték a pénzemet egy ilyen klón kártyával. Én nem értesültem róla, viszont a bank azonnal letiltotta a kártyámat. így amikor fizetni akartam nem tudtam. bementem, felvetták a jegyzőkönyvet, elismerték a hibájukat, visszakaptam a pénzt, új bankártyát is kaptam, az éves díjat nem kellett kifizetnem. Az ügyintéző szerint ez bevett gyakorlat, sajnálom, ha veled nem így történt.

(az már más kérdés, h mi a túróért nem értesített a bank, h letiltották a kártyámat, illetve, h miért engedte az automata felvenni a pénzt a tolvajnak, ha utána érzékelte, h gebasz van és ezért letiltották a kártyát...)

2012.12.06. 08:54:38

Sajnállak Mónika, nagy szívás fél millát elveszteni. Amit leírtál, abból nem derül ki a lényeg. Azt kéne tudni, hol fizettél július 18. előtt kisebb üzletben kártyával a X. kerületben.Ha másnak is másolták a kártyáját arrafelé, az már egy támpont. Egy hétre visszamenőleg elég.Aztán, hogy az a két automata ahol felvették a pénzt, milyen közel van a lakhelyedhez,munkahelyedhez és azokból milyen időpontban vették ki, nap közben vagy este? A munkahelyen hol van a kártyád öltözőszekrényben, íróasztalban? Ott szoktad hagyni kis időre is rendszeresen, mondjuk cigiszünetre? Ja! A PIN kód is mellette van ugye? Aztán! Otthon minden rendben van e? Gyerek, élettárs? Igen! Sajnos elképzelhető! Gondold ezeket végig és menj vissza a rendőrségre. Ott azt is elmondhatod, ha tényleg hozzáférhető helyen volt a PIN, nem zavarja őket, csak a munkájukat könnyíted meg. Azért is elmondhatod, mert a bankos vonalat buktad,kiderült hogy szabályosan vették fel a pénzedet, esélyed sincs szerintem velük kifizettetni. Ezeken gondolkodj el!

vendriner aladár 2012.12.06. 09:09:58

Mónika csak annyit tennék hozzá, hogy épeszű ember nem tart folyószámlán tartósan 100000 Ft-nál többet, hanem átteszi valami biztos számlára, ami nem hozzáférhető kártyával, drága tanulópénz volt.

Peetee 2012.12.06. 09:26:23

A politika pofázza egyfolytában, hogy rohadszmétaljas nyugati bankok; közben a törvényalkotással és szabályozásokkal, valamint a hivatalokon és állami szervezeteken keresztül asszisztálnak a bankoknak az ügyfelek kizsigerelésében.

Miért nem történthetne ez meg Ausztriában, vagy Franciaországban, vagy Finnországban?
Miért teheti ezt meg a bank, és miért nem védik a törvények az állampolgárt, ha mi annyira kurvára bankellenes nép vagyunk, bankellenes kormánnyal?
Miért nem az állampolgárt védik a törvények, miért a bankoknak segítenek Orbánék???

Ésszelteli 2012.12.06. 09:35:28

ezu:
Ha a gép véletlenszerűen generálja majd csomagolja, akkor talán, de ehhez a számhoz hozzá is kell rendelni egy bankszámlaszámot, amit az onlinr rendszernek fel kell ismernie.Szóval kevés a valószínűsége, hogy egy rendszergazda ne tudna akár utólag valamilyen mester jelszó után hozzáférni ha nagyon akar.
Amikor kitalálták a gépi sorsolásos nyereményjátékot, már nem tudom, hogy mi is volt a neve, már akkor azt mondtam, hogy programozási dolog, hogy mit fog és milyen sorrendben a gép kisorsolni, mert dolog, hogy a program véletlenszerű számokat oszt ki, de hogy melyek legyenek azok azt programozással igenis befolyásolni lehet. Majd nemsokára botrány is lett és leállították az egészet. Szóval ha valaki azt hiszi, hogy ez az online korszak egy tuti biztonságos dolog, akkor nagyon téved.

pjotr007 2012.12.06. 09:39:03

@ByA: @Lengyel: ez baromság a tények azok, hogy a bank szempontjából úgy néz ki, hogy valaki aki akár a kártyatulajdonos is lehet a kártya és a pinkód birtokában pénzt vesz fel.
Ha nincs rá bizonyíték, hogy másolták a kártyát, ellopták a pinkódot, akkor a banknak csak úgy bemondásra el kell hinnie, hogy tényleg nem a kártya tulajdonos vagy a felesége, gyereke vette fel a pénzt?
Ez sehol a világon nincs így, ha így működne, akkor képzeld mi lenne, mindenki szépen beballagna a bankba, hogy jaj nem én voltam nem tudom ki vette fel a pénzt adják vissza...

indapass90210 2012.12.06. 09:40:33

Az volt már, hogy "hasitasi nem kér kódot"?

Tarika · http://isitchristmas.com/ 2012.12.06. 09:44:53

@平八: te nagyon hülye vagy :) :) - látod, számomra ez tényleg humorforrás :) leginkább az a szkizoid nevű szó tetszik, de elárulhatnád, hogy mi a faszt jelent?

skru 2012.12.06. 09:48:17

43. § (1) A jóvá nem hagyott vagy a jóváhagyott, de hibásan teljesített fizetési művelet helyesbítése iránti kérelem esetén a pénzforgalmi szolgáltató köteles bizonyítani - adott esetben a hitelesítés által -, hogy a kifogásolt fizetési műveletet a fizető fél jóváhagyta, a fizetési művelet megfelelően került rögzítésre, és a teljesítést műszaki hiba vagy üzemzavar nem akadályozta.

(2) A jóvá nem hagyott fizetési művelet helyesbítése iránti kérelem esetén a készpénz-helyettesítő fizetési eszköz használata önmagában nem bizonyítja, hogy a fizető fél csalárd módon járt el, vagy a fizetési műveletet jóváhagyta, vagy a 40. § (1) és (2) bekezdésében meghatározott kötelezettséget szándékosan vagy súlyosan gondatlanul megszegte.

44. § (1) A jóvá nem hagyott fizetési művelet teljesítése esetén a pénzforgalmi szolgáltató haladéktalanul köteles

a) megtéríteni a fizető fél részére a fizetési művelet összegét,

b) a fizetési számla tekintetében a megterhelés előtti állapotot helyreállítani, és

c) megtéríteni a fizető fél kárát.

45. § (1) A 44. §-ban meghatározottaktól eltérően az olyan jóvá nem hagyott fizetési műveletek vonatkozásában, amelyek a fizető fél birtokából kikerült vagy ellopott készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel történtek, vagy a készpénz-helyettesítő fizetési eszköz jogosulatlan használatából erednek, a fizető fél viseli negyvenötezer forintnak megfelelő összeg mértékéig a kárt a 40. § (2) bekezdése szerinti bejelentés megtételét megelőzően.

(2) Nem terheli az (1) bekezdésben meghatározott felelősség a fizető felet, ha a kárt készpénz-helyettesítő fizetési eszköznek minősülő olyan személyre szabott eljárással okozták, amely információtechnológiai eszköz vagy távközlési eszköz használatával történt vagy a személyes biztonsági elemek - így a személyazonosító kód (PIN kód) vagy egyéb kód - nélkül használtak, vagy a pénzforgalmi szolgáltató a 41. § (3) bekezdésében foglalt kötelezettségének nem tett eleget.

(3) A pénzforgalmi szolgáltató mentesül az (1)-(4) bekezdés szerinti felelőssége alól, ha bizonyítja, hogy a jóvá nem hagyott fizetési művelettel összefüggésben keletkezett kárt a fizető fél csalárd módon eljárva okozta, vagy a kárt a 40. § (1) és (2) bekezdésében meghatározott kötelezettségeinek szándékos vagy súlyosan gondatlan megszegésével okozta.

England win The Ashes! 2012.12.06. 09:52:25

@tildy:): Ez azért fura, mert ugye manapság is gyakran hallani a kedves női hangot, hogyaszongya: "... or slide your card on the side of this monitor if your card does not have a chip".

@Dövan: Asszem még nem.

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: Imre, hagyd! Ha csak ahhoz szólna hozzá, amihez ért, alig kommentelne. :)

2012.12.06. 09:57:37

@Brix: "A kártyát nem össze-vissza használni és nem megbízható helyeken fizetni vele, ahol lemásolják"

ez tipikus tapló megjegyzés. mi az hogy nem megbízható hely ?
ilyet tett a posztoló ? hol van ez írva ?

vagy csak simán köcsögösködsz egy szerencsétlen károsult ember taposásával ?

Benoke2 2012.12.06. 09:58:15

A helyzet az hogy a bankkártyák könnyek másolhatóak. Mindig érdemes figyelni mit és hogyan csinálnak vele, a csak mágnes csíkost már mindenhol le kellett volna hogy cseréljék. Illetve automatánál figyelni kell hogy hova dugja az ember a kártyát. Mert ha a befogadó nyíláson lötyög picit is valami, akkor ott azt megbabrálták. A kártyát lemásolják, a pin kódot meg kamerával rögzítik. Innentől kezdve ezzel fizetni is tudnak, vagy kp -t felvenni. Szóval óvatosan kezelendő a dolog. Amellett hogy ekkora összeget huzamosabb ideig nem is tartunk a számlánkon amit kártyával el lehet érni. Vagy párnacihában tartjuk ha már úgy sincsen lekötve, vagy lekötni más kártyával el nem érhető számlára pakolni. A Bank pedig minden módon meg fog próbálni kimászni a felelősség alól. A kártya társaságokat nem érdekli az egész, őket nem fogja kár érni, nincs felelősségük. Szóval óvatosan használandó. Nem tudom hogy ezek után milyen módon bizonyítható a pénz el lopása, de sms -es értesítőt használni kötelező, és állandóan figyelni kell a számlánkat, mert a bank is szokott viccből többet levenni, amiért az asztalt csapkodva mosolyogva vissza adják a pénzt, de ilyen esetben nem tudom milyen módon kéne csapkodni és melyik asztalt.

ErrOr 2012.12.06. 10:01:17

Az AXA 2011-ben mindenkinek cserélte a kártyáját chipesre teljesen ingyen(1 év után nekem is, és azóta csak azt ad ki). AXA kártyát nem dugdosunk ATMbe, mert drága, nem is azért találták ki, hogy pénzt vegyél fel róla. Júliusban már élt azt hiszem az SMS szolgáltatás 19Ft/sms-ért. Mivel ingyenes a bankszámla(a nyitás nem) ezért nyitni kell egy másikat, amihez nem tartozik kártya, és csak te férsz hozzá, és azon kell tartani a megtakarítást, vagy lekötni.
A bank csak akkor fog fizetni, ha bebizonyosodott a lopás, de ő csak azt látja jelenleg, hogy szabályos volt a készpénz felvét. Az ATM felvételek miatt meg az ATM üzemeltetőjét kell basztatni, nem az AXA-t, az AXA-nak nincs ATMje.

2012.12.06. 10:01:45

@cirróka: végre egy értelmes emberi komment.

Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2012.12.06. 10:01:54

@pjotr007:

Én úgy szeretem amikor otthon mindig megmondják nekem, hogy ami nekem napi tapasztalatom, arról nem tudok semmit, mert ők tudják csak, bár itt sem jértak, de elképzelnek valamit aminek a látszólag érvényessége érdekében bármikor képesek kimúlni szívrohamban az asztal verése közben (döntő érv), hogy de bizony az úgy van. Igazán szánalmas. Tudod mit? Ne erőlködj. Maradj életben. Higyj amit akarsz. Úgysem változtat semmin, csak becsapod magad. Tőlem aztán!

Meridian74 2012.12.06. 10:04:03

@komplikato: nem teljesen állja meg a helyét, legutóbb valami ételen, vagy üdítőitalon volt ez a szimbólum. továbbá használják tükrözött formában is, és 45 fokban elforgatott módon is.

VT Man 2012.12.06. 10:10:33

@ErrOr:
"Júliusban már élt azt hiszem az SMS szolgáltatás 19Ft/sms-ért."

19 Ft/SMS? A hülyének is megéri, ugye?

Pláne a banknak. Szemét, lehúzós bankok, kapják 2-3 Ft-ért az SMS-t, ráadásul nekik lenne érdekük, hogy a csalásokat visszaszorítsák, nem az ügyfélnek, tehát ingyen kellene adják.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.12.06. 10:11:24

@Tarika: olyan mnint a sexelni, meg a bónus :)

egyébiránt az tudja valaki, hogy bankcsőd esetén mekkora összegig vállal garanciát a bank?

2012.12.06. 10:19:35

@Kulics: ez tipikus tapló megjegyzés. mi az hogy nem megbízható hely ?
ilyet tett a posztoló ? hol van ez írva ?

Hát leírva nincs, de csak történt ilyesmi, mert különben nem lenne itt a poszt ugyebár! Nem hinném, hogy hipp hopp valaki talált a saját zsebében egy Mónika kártyát PIN kóddal!
Én sem szeretnék megszabadulni ennyi pénztől így és sajnálom Mónikát, de kamuzik annak érdekében hogy a bank fizessen! Nem vigyázott a PIN kódra és a kártyára ez fix!!

ErrOr 2012.12.06. 10:20:29

@VT Man: biztonsági funkció, olyan, mintha biztosítást fizetnél. Ha felveszed egyszer egyben a pénzt, akkor egyetlen egyszer fogsz ilyet kapni az adott hónapban. AZ AXA rendszere 100%-osan biztonságos, viszont az ATMek és a terminálok, nem a sajátjai, ezért azokra nem tud felelősséget vállalni.

2012.12.06. 10:22:08

@neccharisnyás útonálló: Román állampolgárok voltak-é?

Nem románok voltak. Olvasd el a posztot. Kőbányán vették fel két egymáshoz viszonylag közeli automatából hat alkalommal a pénzt. Külföldi jobban mozgott volna.

puhosh 2012.12.06. 10:24:39

@Xezs: Rosszul tudod.Bankkartya nelkul az elt elkepzelhetetlen a fejlett orszagokban.Senki nem tart maganal nagyobb oszsegu keszpenzt,sot ,a nagyobb cimletek hasznalata kifejezetten gyanus es nem is fogadjak el .
A fennti esetben a bank a hibas es nem a bankkartyaval van baj,
Nyilvan,aki egy elerheto szamlan tartja a penzet annak erdemes elovogyazatosabbnak lenni(sms ertesites),illetve lehet biztositast kotni a bankszamlara,es akkor a bank merlegeles nelkul es azonnal fizet.Amugy a megtakaritast kulon szamlan szokas tartani,amihez nem lehet hozzaferni illtektelen szamara.
a keszpenzhasznalat ngyobb veszellyel jar,pl.: elveszhet ,ellophatjak,elszamolhatja magat , stb.

vénszivar 2012.12.06. 10:27:09

@cirróka: Kőbányán nem élnek, volt románok ? Nem engedik be őket oda ? :)
Bezzeg minket, bárhová.....:):D

Meridian74 2012.12.06. 10:27:23

@vénszivar: nem vagyok sem indiai sem pedig indiai nép szimpatizáns, seggfej! Ja, és taxis sem, mielőtt ezzel villantanál remekbeszabott értelmi képességeid eszköztárából...!

2012.12.06. 10:32:29

@vénszivar: Helyi lakos volt az biztos! Hogy honnan jött azt nem tudhatom.

vénszivar 2012.12.06. 10:38:32

@Meridian74: te húgyagyú pöcs! SZAROK RÁ, hogy te ki s mi vagy. te barom. :)))

igi1 2012.12.06. 10:39:31

@cirróka: így van, megkérem egy ismerőst, hogy ugyan, menjen már el az automatába, takarja el az arcát, vegyen kapucnit, kesztyűt, de még a sapka is elég, oszt vegye fel a pénzemet helyettem, itt a pin kód.

Az illető elmegy, felvette a pénzt, odaadja nekem a felét, én adok neki belőle x összeget, aztán elcapplatok a rendőrséghez, oszt feljelentést teszek lopás miatt.

Mindenki jól jár, az illetőt soha nem fogják megtalálni, kártya elásva, minden bizonyíték elégetve, eladva egy hajléktalannak, a rendőrség meg ilyen piti ügyekkel aligha foglalkozik.

Ez olyan nekik, a bankkártya lopás, mint másnak a diákigazolvány matrica hamisítás (mondjuk ez azért komolyabb bűncselekmény), de ilyenekből a rendőröknek is elegük van, szóval, nagy erőt nem fognak beleölni.

A bank meg nem akarja bizonyítani, hogy ők voltak a hülyék, nem működik együtt

(kérdem én, mi az, hogy a rendőrség kikéri a bizonyítékot, és a bank nem küldi el? tudtommal ezért büntethetnének, nem?)

Mert itt nem arról van szó, hogy megbuheráltak egy automatát, hanem arról, hogy csak kártyát másoltak, azt meg két perc alatt lehet, akinek vannak a kapcsolatai, és egy bűnözőnek vannak.

Itt csak egy megoldás marad volna, de utólag mindig okosabb a Zember, nem előtte.

Azon a fránya sms-en nem spórolni, és akkor csak egy kpfelvétet bukott volna.

A korábbi vásárláskor, itt a homáron is volt cikk, hogy a hölgynek elvitték a táskáját, kp-t próbáltak felvenni a kártyájáról fél óra múlva 20 km-rel arrébb, de a hölgynek volt sms értesítője, és letiltatta a tranzakciót azonnal, na meg a kártyát is.

A bank akkor se fizetett, most se fog.

"Kőbányán vették fel két egymáshoz viszonylag közeli automatából hat alkalommal a pénzt.

Ha tudni lehet a konkrét helyeket, akkor valószínűleg pancser a kártyahamisító, hiszen mindig ugyanoda jár, tehát valószínűleg civilben is odajár, vagy más bankkártyájával is ott vesz pénzt, tehát figyeltetni lehet a helyet.

A térfigyelő kamerákat is esetleg ki kellett volna kérni.

ÖTLET A POSZTERNAK:

Mónikának meg kell néznie, hol vásárolt a kártyával, és ott, ahol ritkábban, soha nem szabad visszamenni kártyával fizetni.

Vagy esetleg úgy tudja bepalizni őket, hogy ismét elmegy vásárolni az összes helyre a régi kártyával (gondolom, megvan még), bevezetteti az sms-t, nem nézi meg, mikor vásárol, csak ha egyedül marad, és utána tudni fogja bizonyítani is, hogy márpedig tényleg meglopták.

2012.12.06. 10:40:09

@komplikato: Svasztika eredeti formája meg a nácik által meg lett tükrözve, rémlik megvariálták. Viszont ha nem vallási jellegű épületen, szobron, logóban van és nem is római fürdő csempén, akkor nyilván a nácikra fog asszociálni aki látja. /OFF

Igen, fordítva használták eredetileg, régebb óta és hosszabb ideje mint Hitlerék. Ezért betiltani vitatható döntés, bár engem nem érint sem pro, sem kontra, sem zsidó nem vagyok, sem nem firkálok a házakra ilyesmit! :)

igi1 2012.12.06. 10:41:58

Itt kár volt már akkor letiltatni a kártyát, ha nem volt rajta fizetés.

Mert akkor lehetett volna rá esélye, hogy bizonyítsa a kárt.

De mivel utólag letiltatta, már kétszeresen szúrt ki magával.

1. sms

2. ismételt vásárlások kis összegben, bevezetett sms után, nem kártyaletiltás, csak később, akkor pedig esetleg kiderül, hol vásárolt vele, a netbank mindent mutat.

Én nem vásárolok sok helyen Pesten sem, tehát én tudnám, mikor használtam a kártyám, ha meg már úgyis eltűnt róla minden, így ki lehetett volna deríteni a dolgot.

2012.12.06. 10:43:26

@igi1: A kártyája megvolt, a bank vonta be, ott van a posztban. Azt nem akarom feltételezni hogy odaadta valakinek hogy vegye fel.

Qwer 2012.12.06. 10:44:03

Mielőtt még egy ember lehülyézné posztolót:

az AXÁ-nál NINCS lekötés!

Viszont látra jobb kamatot ad, mint a bankok nagy része lekötve.

平八 2012.12.06. 10:44:05

@Tarika: Óóó bazdmeg, ez a segg még magyarul se tud... hát, így nem is csodálom, hogy ennyire debil vagy! Megpróbálsz úgy reflektálni valamire, hogy az ellentettjét mondod és közben a kényszerű emoticon használatodból annyira lerí, hogy erőlködsz, hogy azt te el sem tudod képzelni!

hu.wikipedia.org/wiki/Skizoid
Nesze, tanulj, ne csak a Mónika Show-t nézd vissza VHS-ről...

igi1 2012.12.06. 10:47:41

A harmadik, figyeltetni az említett automatákat rokonnal, ismerőssel, automatával szemben dolgozó emberekkel, de ez meg nem egyszerű feladat.

Pedig az a kártyahamisító is eléggé amatőrnek tűnik, ha mindig ugyanott vett fel kp-t.

Így valószínűsíthető, hogy gyakran jár oda az említett helyekre, más áldozatok kártyájával, így a lebukás esélye nagyobb, augusztusban pedig könnyebben rá lehetett találni, hiszen nem volt hideg időjárás, nem viselt senki sapkát, kapucnit sem túl gyakran húzott fel az ember, egy kis figyeléssel gyorsan ki lehet szűrni a megfelelő egyéneket. De persze a rendőrség ilyenekre nem ér rá.

Térfigyelő kamera képeivel mi van, tényleg?

De persze a rendőrség ilyenekre nem ér rá.

Tarika · http://isitchristmas.com/ 2012.12.06. 10:49:34

@平八: te figyelj már, az ocsmánykodáson kívül értesz azért magyarul???? Sötétke trollocska - egy ép gondolat nincs a fejedben, egy élmény vagy :)

Netszamuráj 2012.12.06. 10:49:57

Elég szomorú képet mutat Magyarországról, hogy valakinek 9 év után csak ennyi a megtakarítása.

Egyébként pedig, ahogy már előttem is leírták, SMS értesítés, külön számla a netes fizetésekhez, ahova csak pár tízezer forintot rak az ember, megtakarítás lekötve, pufferpénz pedig valami átmeneti számlán, pl. Raiffeisennél van megtakarítási számla. Folyószámlán csak annyi, amennyi az adott embernek szükséges a mindennapi teendőkhöz, értelmes napi vásárlási limittel.

Egyébként minden elővigyázatosság ellenére minket is nyúltak már le (pontosabban feleségemet).

Otthon ültünk, egyszer csak jött az SMS, hogy mi most épp Svédországban vásároltunk. :) Telefon a banknak azonnal (K&H), egyből le is tiltották a kártyát, majd az ügy kivizsgálása után (pár hét) visszakaptuk a pénzt. Egyébként a tolvaj rögtön éjfél után még egyszer próbálkozott, majd még pár napig folyamatosan, de aztán rájött, hogy reménytelen.

Ami tök érdekes volt, hogy ezt a kártyát a feleségem szinte nem is használta, bezárva volt a fiókban. Hónapokkal korábban használta utoljára, Belgiumban.

igi1 2012.12.06. 10:50:08

@cirróka: a rendőrséghez kellett volna mennie, hátha a rablót el tudták volna fogni, a fenti trükkel.

Lehet, kell ebbe is beleölni egy kis pénzt, de ha már ennyit bukott, mindegy, hogy üres kártya, vagy nem üres.

A banknál meg mindent felmondani, és átmenni másikhoz, kérni a megfelelő szolgáltatásokat, és akkor fel tudnád mutatni, hogy a rendőrségi eljárás folyamatba van.

Úgy tudom, letiltás lopás esetén, kell ilyen papír, nem? Akkor megúszod a díjat.

igi1 2012.12.06. 10:53:02

De itt valóban, az sms-bukta volt a legnagyobb, ekkor maradt volna meg csak a pénze.

viszont sms nélkül, 0 forinttal már úgyis mindegy

az új fizetést, megtakarítást meg másik banknál

Kentetsu 2012.12.06. 10:56:54

@oleszt: svasztikának hívják a jelet és az életet jelképezi a tibeti, buddhista hitvilágban. Nem indiántörzs :)
Ettől függetlenül a képen egy náci kitűző van.

Pierr.Kardan 2012.12.06. 10:57:18

A PIN kód lekamerázása ellen az az egyik jó megoldás, hogy a 4 jegyű PIN kódból valamelyik szám duplázva van:

aabc
abbc
abcc

Beütésnél arra kell ügyelni, hogy ne legyen könnyen lefigyelhető, hogy melyiket nyomtad meg egymás után kétszer.

Ez se biztos módszer, de legalább picit elbizonytalanítja a tolvajokat...

neet 2012.12.06. 11:08:41

Pénzt ennyit cihában...

Joe Iron 2012.12.06. 11:08:50

Köszönjük meg Orbán Viktornak, hogy a bankokat szívtaja és azok ezt nem terhelik tovább a lakosság számára. Nem védem a bankokat, de ha nem lenne külön adó (vagy legalább nem ekkora mértékű), valószínűleg gond nélkül kártalanítottak volna. Velem is előfordult (még a külön adó előtti időszakban), hogy a MasterCard-om adatit interneten ellopták (sokat vásárolok vele) és a bank gond nélkül kifizette az okozott kárt.

pdw (törölt) 2012.12.06. 11:09:16

@McZozo: Nekem a hitelkartyamat gond nelkul fogadtak rengeteg helyen nemreg Belgiumban es Finnorszagban is, DE ismeros sima debitkartyjaval ott szoporollerezett a boltban mert nem fogadta el a rendszer. Vegul a magnesezessel sikerul.

igi1 2012.12.06. 11:10:49

@Pierr.Kardan: én úgy szoktam tenni, mintha kettővel többet ütnék be, illetve egyiket duplán, aztán találgassanak.

Bankkártyát nem is szeretem senkinek sem odaadni, mármint étteremben, cipőboltban azzal fizetni, akkor van nálam kp.

szigorúan csak élelmiszerbolt, bankautomata, de ha vásárolok is vele, nagyobb összegben minimum 4-5 ezer forintért idegen helyen.

Eddig kétszer hagytam el a kártyám, mert tetű lassú ez a chipkártya, és némelyik boltban előbb adják a blokkot, mint a kártyát, és olyankor már pakol az ember a kosarába.

Ezért is nem merek rajta több pénzt hagyni, egy összegben kiveszem a pénzt hónaponta, ekkor megspórolom a kártyafelvétel utáni pénz nagy részét, mivel utána már nem kell kivegyem.

Hagyok egy keretet, 20-30 ezer forintot a kártyán, azt használom egész hónapban a vásárlásokra.

Rettegek, mert nem kér pint a vásárláshoz a kártyám, így nálam az sms szolgáltatás a biztos, azonnal jön az értesítő.

pdw (törölt) 2012.12.06. 11:12:52

@McZozo: ho elejen veszel allampapirt a hitelkeretbol, majd mindig csak annyit toltesz fel ra mi epp kell.

Eroltetett, de lehetseges :)

Intelli 2012.12.06. 11:14:52

Csak finoman megkérdezem, ne vegye senki se sértésnek, de mégis mi a kurva anyátokért kell mindent bankkártyával fizetni?

Ja tudom, mert rászoktattak benneteket. Most meg majd a tranzakciós adó és egyéb miatt szopni fogjátok a faszt, megérdemlitek, büdös csőcselék.

Mert a készpénz nem votl jó mi? Az már nem volt menő, nektek a nagymenőt kellett játszani a buzi kártyáitokkal amikkel feltartjátok a sort állandóan.

Remélem olyan adókat vetnek ki rátok, hogy belegebedtek.

Én is szoktam ritkán használni a kártyát, de ilyet, hogy félmilliót rajta hagyok, pff, leveszem készpénzbe józsi!

A kurva anyátokat...

ezu 2012.12.06. 11:15:31

@puhosh: Melyek a fejlett országok? Mert nekem sok rokonom lakik Németországban, és elég jól elvannak kp-vel is. Ráadásul nem csak magyar szinten jómódúak, de a napi vásárlásokat soha nem intézik kártyával.

igi1 2012.12.06. 11:27:35

@Intelli: ha leveszed kpfelvételbe, levonnak egy tízezrest, mivel ez már 500 ezer forint feletti tranzakció, be kell jelenteni egy-két nappal előtte.

amúgy meg ez már senkin nem segít

Mónikának épp elég az, hogy eltűnt majd 600 ezer forintja

ennyibe került a használt kocsim...

de legközelebb tanul belőle, remélhetőleg, másik bankba, külön számlán tartani a dolgokat

Ő egy hétköznapi ember, akit esetleg a számlakötésnél nem okosítottak ki, nem nézett előtte utána, nem foglalkozott vele, rajtahagyta a pénzt, csak gyűjtögette, nem kötötte le. Nem tudta, mikor, mit kell tennie, sem a számlanyitásnál, sem pedig a rablás után.

Itt, ha nem tiltatja le azonnal a kártyát, esetleg lett volna rá esélye bizonyítani az igazát.

Sajnálom nagyon ezt a típust, elég Mónikának, vagy az illetőnek az egész ügy.

Esetleg PSZÁF, vagy hasonló szerv?

SzexcentrikusAnyacsavarBecsavarodása · http://www.youtube.com/watch?v=2RiEy4es6lU 2012.12.06. 11:28:58

Nem igazán olvastátok el normálisan az írást, ugye?

A számlához tartozó „iBanq2” internetbank szerződésem 2011. május 16-tól került megkötésre. Ennél az internetbank szolgáltatásnál értesítő SMS szolgáltatásra, amikor szerződést kötöttem nem volt lehetőség. Ez látható a bank által kiadott „SZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉS iBanq2 szolgáltatás igénybevételére” szerződésen.

Ezért nem volt sms értesítés.
Mellesleg nem a Bank kötelessége, hogy szóljon az ügyfélnek erről a lehetőségről ha már él?
Akárhogy nézzük a bank nagyon is sáros ebben a lehúzásban, az meg a legszebb, hogy ők meg se várják a rendőrségi ügy befejezését, és már hárítanak, de adatot a rendőrségnek már nem szolgáltatnak illetve nagyon nyögvenyelősen.

Na ez a lényeg, nem az hogy miért nem használta az sms értesítést, meg miért nem kötötte le a pénzt.

Meridian74 2012.12.06. 11:32:01

@vénszivar: gondolom kényelmi szempontokból nem szoktál wc-re kimenni, az ágyban is szarni szoktál... vagy ott inkább vizelni? Vagy is-is?

England win The Ashes! 2012.12.06. 11:37:38

@Intelli: Ne húzd fel magad, haver, igyál inkább egy kis cseh szilvapáleszt. ;)

England win The Ashes! 2012.12.06. 11:39:34

@igi1: "Mónikának épp elég az, hogy eltűnt majd 600 ezer forintja

ennyibe került a használt kocsim... "

Milyen verdád van, kispolszki?

parttalan 2012.12.06. 11:41:01

AXA - Másképp mint mások

igi1 2012.12.06. 11:50:25

@Dr Jozef Vengloš: mà mondtam

koràbban kitagadtatok ezè :D

igi1 2012.12.06. 11:54:02

@the-real-tika: mà mondtam, hogy azügyfelet nem okosítottàk ki szàmlakötésnèl,

de itt az ügyfèl nem akart smst fizetni

mert, ha ragaszkodott volna ehhez, màst kötött volna

az nem derült ki, hogy akkor kèrte az smst, vagy utólag

ÈRTELMEZZ!

McZozo 2012.12.06. 11:59:03

@pdw:
Nagy 5let es fizeted a 38-42% os kamatot a kartyara mig az allampapirert kapsz 7% os kamatot azt a csekely 33-35% os kulonjbozeti kamatot meg csak kitermeled zsebbol :))

SzexcentrikusAnyacsavarBecsavarodása · http://www.youtube.com/watch?v=2RiEy4es6lU 2012.12.06. 11:59:59

@igi1:
Te is.

"Ennél az internetbank szolgáltatásnál értesítő SMS szolgáltatásra, amikor szerződést kötöttem nem volt lehetőség. "

England win The Ashes! 2012.12.06. 12:01:10

@igi1: Hatszázezerért Zetor? Az tényleg jó ár. ;)

McZozo 2012.12.06. 12:02:14

@pdw: nekem mindketto szarakodik es kollegamnak is es erre tobszori reakcioja Citinek hogy igen tudjuk de nem tudunk mit csinalni pedig mar panaszba is felvetettem meg minden ugyntezonek elmondtam de tojnak ra, Romaniaban meg anno komletten nem ment mert kozzoltek hogy romania nincs bekotve a citi rendszerebe igy bocs de ott nem fogadjak el a kartyad, arrol meg nem beszelve hogy ez nem a bank hibaja de ausztriaban meg kitorolheted az osszes dombornyomott barmilyen kartyaval mert az uzletek 90% ban csak a helyi bankok altal kiadott debit kartyakat fogadjak el mert arra nincs koltseguk mig a master visa es tarsai lehuzza oket igy egyszeruen ignoraljak ezeket a kartyakat. szoval nagyon gyerekbeteg az egesz rendszer meg mindig

igi1 2012.12.06. 12:06:03

@the-real-tika: nem vágod

arról beszélek, hogy nem derült ki, akart-e, vagy nem akart akkor

ha akart sms-t, nem ajánlották volna fel ezt neki a banknál, nem kötötte volna meg

meg ha én ragaszkodok az sms-hez, nem választok olyan szolgáltatást kártyával, aminél nem lehet, megyek másik bankhoz

itt már csak utólag akarta az sms-t, mikor a kár megtörtént

@Dr Jozef Vengloš: tudod, a mi autónk. :)

ErrOr 2012.12.06. 12:07:56

@the-real-tika: a bank tájékoztat, a honlapra is kikerülnek az infók, és ha jól emlékszem a számlakivonattal is küldték ezt az infót.
Az ATM videót meg az ATM üzemeltetőjétől kellett volna a rendőröknek kikérni, nem az AXA-ra várni... Félek, ők sem nagyon akarnak nyomozni ezügyben.

tb79 · http://www.ukulele.hu 2012.12.06. 12:08:32

@igi1: Ismétlem a korábban leírtakat: a PSZÁF mint hatóság nem jár el egyedi jogvitákban. Ha az ügyfél tett panaszt a banknál, akkor a panaszát elutasító levél alján ott kell lennie a PBT elérhetőségének...

Intelli 2012.12.06. 12:13:10

@Dr Jozef Vengloš: nagy mókamester vagy, hogy basszam a szádat...

igi1 2012.12.06. 12:15:46

@tb79: csak tipp volt, hátha segít ez neki.

az egyébként nem úgy van, hogy ha van rendőrségi bejelentéses papír a lopásról, akkor ingyenes a letiltás?

@Intelli: ő már csak ilyen, hozzá kell szokni a stílusához.

England win The Ashes! 2012.12.06. 12:20:05

@Intelli: Mi bajod van, morci? Akarsz róla beszélni?

hawaj 2012.12.06. 12:22:49

Itt azt írják, hogy visszafizeti ilyenkor a bank a pénzt, de lehet, hogy akár 6 napot is kell várni:
uk.answers.yahoo.com/question/index?qid=20070723072827AAsbfvG

Ha a bank nem fizet, akkor VISA biztosan fog. Akárcsak a MALÉV esetében,ahogy többeknek sikerült visszakapniuk a nemrepülőjegyük árát.

Netszamuráj 2012.12.06. 12:24:30

@Intelli: Csak finoman megkérdezem, ne vedd sértésnek, de mégis mi a kurva anyádért kell mindent készpénzzel fizetni?

Ja tudom, mert rászoktattak. Most meg majd a tranzakciós adó és egyéb miatt szopni fogod a faszt, amikor kiveszed a készpénzedet a bankból, megérdemled, büdös csőcselék.

Mert a barter nem votl jó mi? Az már nem volt menő, neked a nagymenőt kellett játszani a buzi készpénzeddel amivel feltartod a sort állandóan. Ahelyett, hogy bartereznél, én adok 15 kacsát, te adsz egy karburátort, én lenyírom a hajadat nyolcszor, te meg kifugázod a fürdőszobámat.

Remélem olyan adókat vetnek ki rád, hogy belegebedsz.

Én is szoktam ritkán használni a készpénzt, de ilyet, hogy félmilliót, pff, veszek belőle kacsát józsi!

A kurva anyádat...

Intelli 2012.12.06. 12:26:51

@Netszamuráj: azért te buta paraszt mert egyfelől ha bedöglik a szaros rendszer, akkor is tudsz vele fizetni. Kettő, nem szopod a bankok faszát.
Három, ha csak nem rabolnak ki akkor nem fognak egy klónozott műanyagdarab segítségével megfosztani a pénzedtől.
Négy, nem tartom fel a sort.
Őt, nem fognak tranzakciós adót rám terhelni.

Hát kb. ennyi te buta tuskó...

Intelli 2012.12.06. 12:29:24

Az összes, napi szinten bankkártyát használó szopja le a faszomat tövig...

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.12.06. 12:31:31

@Netszamuráj: "mi a kurva anyádért kell mindent készpénzzel fizetni?"

Faszé kell mindent kártyával fizetni. Állok a pénztárnál, előttem hárman, parizer kiflivel, a másiknak két sör egy unikum, a harmadiknak egy kis gyümölcs, uborka.

Pénztárosnő pip-pik-pik, számla nyomtat, hitelkártya átvesz, bedug.
Várunk...
Várunk...
Várunk...
Várunk...
Várunk...
Várunk...
Kód beüt.
Várunk...
Várunk...
Várunk...
Várunk...
Várunk...
Nyomtat.
Aláír.

Minez mégegyszer.....

Minez mégegyszer.....

Pénztárosnő pip-pik-pik, számla nuomtat, pénzt átadom, tízforintot visszaad, csókolom.

Nem igaz, hogy minden fasznak kártyája van már. Azt hiszi, azt akkor kötelező használni. Aztán van egy áramimaradás, hurrikán, mittoméln, és ott hal éhen az út szélén.

Ha olyannagyon modernet akarsz, akkor készpénzhelyettesítő csipkártya kell kis összegekhez. Pik-pik, és már fizettem is.

ErrOr 2012.12.06. 12:35:57

@atpijkamo: tegnap kártyával fizettem, mert nem volt nálam KP, 10 másodperc volt az egész kb, nagyobb címletből sem adnak vissza gyorsabban :)

Netszamuráj 2012.12.06. 12:36:29

@atpijkamo: Nem tudom feltűnt-e, hogy én csupán átírtam az intelli levelét, az ő igényes, intelligens módján. Valamint én nem a bankkártyát favorizálom, hanem a bartert! Vissza a barterhez! Én adok egy kecskét, te adsz egy disznót! Buzi aki bankkártyát vagy készpénzt használ! Közértben is, mondod a pénztárosnak, hogy ezért a ropiért adok mondjuk egy mustáros szendvicset!

Manyecska 2012.12.06. 12:37:49

Én pisztollyal fizetek, tisztább, szárazabb érzés..

England win The Ashes! 2012.12.06. 12:39:54

@atpijkamo: Én kábé mindenütt (hallod @Intelli: ? MINDENÜTT) kártyával fizetek. (Kivéve néhány kisbolt, ahol rosszarcú az eladó.)

Gyorsabb. Kártya a gépbe, PIN, öt másodperc múlva kártya kivehető, vele egyidőben jön a blokk. Nincs aláírás. Összesen kb. fél perc.

Biztonságosabb. Ui. a pénztáros kiscsaj nem ver át a visszajáróval véletlenül vagy szándékosan.

Kényelmesebb. ("Tisztább, szárazabb, biztonságosabb érzés")

Kábé ennyi így elsőre. :)

Qwer 2012.12.06. 12:40:28

@ErrOr: Igazad van, nem voltam naprakész. Nem is olyan régen még nem volt lekötés - úgy emlékszem.
Kösz az infót.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.12.06. 12:40:53

@Netszamuráj: "Közértben is, mondod a pénztárosnak, hogy ezért a ropiért adok mondjuk egy mustáros szendvicset!"

:))

Hát mivel nem szeretem a mustáros szendvicset, ha éppen van nálam, szívesen odaadom a ropiért. Csak egy baj van: a ropit se szeretem. De legalább nem mustározom össze vele a kezem.

England win The Ashes! 2012.12.06. 12:40:54

@Manyecska: Nabakker, nagy szellemek, ha találkoznak. :)

Netszamuráj 2012.12.06. 12:45:26

@atpijkamo:

OFF
A blogodon a sztorik honnan vannak? Ezeket összegyűjtötted?

Intelli 2012.12.06. 12:47:25

@Dr Jozef Vengloš: olyan érdekes, hogy itt a homáron mindenkinél 5 másodperc a kártyás ügyintézés, az elejétől a végéig, csak amikor az áruházban állsz, ott tart a csórikáknak fél percig.

De tudom, a homáron a spílerek kommentelnek, akiknek csupa móka, gyorsaság, és kacagás az életük. Nincs tökölés, itt vannak az 5 másodperces gyorstüzelő kártyahasználók.

Amúgy azt kifejeltetted, hogy ezzel a kártyahasználattal a bankok zsebét tömöd, és most, hogy így tömegesen rászoktatok, már kezdenek is fingatni benneteket.

Megvolt a pár évnyi beetetés, most jön a szopatás, hát sok sikert hozzá.

ezu 2012.12.06. 12:48:38

@Intelli: Ostobaság a napi költségeidet kártyával fizetni. Csak primitív reklámokon élő arcok képesek erre. Annyira szeretem, mikor 250 forintot egy perc alatt fizet ki valaki, mert annyi kp. sincs a zsebében, de arra van lóvé, hogy a kártyaköltségeket fizesse. Csak a banknak jó a kártya másnak nem. Nem kell bevenni a dumát, hogy így meg úgy költségkímélő, mert az árus megfizeti az árát, te is megfizeted, csak a bank röhög, a sok primitív paraszton, aki beszopja a reklámokat.

igi1 2012.12.06. 12:49:22

@Dr Jozef Vengloš: nem jött hozzá a Mikulás Mónika bankkártyájával, az a baja

Netszamuráj 2012.12.06. 12:50:45

@atpijkamo: deciki.blog.hu Van itt egy csomó sztori. Egy párat elolvastam. Ezek mind veled estek meg, vagy összegyűjtöttél sok sztorit?

ezu 2012.12.06. 12:50:48

@Dr Jozef Vengloš: Biztos, hogy nem gyorsabb. Megdumáltak a reklámok. Ne hagyd magad!

Intelli 2012.12.06. 12:51:27

@atpijkamo: ez azért van mert ettől érzi a proli, hogy ő valaki. Hogy egy kártyát ad oda. Érted? Nem a készpénzt, azt már csak a csövesek használják, neki kártyája van, nem is egy, a supershopos móka is ott lapul a pénztárcájába.

Aztán majd most, hogy kezdik adóztatni a tranzakciót, most lesz ám jó a buli.

mert mi is fog történni? Készpénzfelvételt meg fogják adóztatni.

Akkor mi lesz? Marad minden a kártyán, az jó, majd egy év múlva meg a vásárlás utáni díjat rá fogják terhelni a vásárlóra, merthogy van annak is díja, csak az üzletek állják, de meddig?
Hát nem sokáig....
esetleg lesznek majd akciós napok amikor 50%-os tranzakciós díjat számolnak csak fel, mert a másik felét az üzlet fogja állni és a sok majom majd egymást fogja tiporni...

Intelli 2012.12.06. 12:54:42

@ezu: igen, csak a baj az, hogy ez itt kérlek a 8 millió buta tuskó országa. Itt normálisnak lenni, normálisan gondolkodni nem divat.
Aki így tesz, rövid időn belül nagyon egyedül fogja magát találni és egész nap csak háboroghat a sok baromságon míg végül vagy elfogadja, hogy 8 millió birkával él együtt vagy elvonul a hegyekbe remetének.

Intelli 2012.12.06. 12:59:01

@igi1: nekem akkora havi bevételem van, hogy hozzám már teljesen ingyenes folyószámla tartozik úgyhogy ne aggódj miattam...

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.12.06. 13:01:10

@Intelli: "a 8 millió buta tuskó országa"

Csak mi ketten tartozunk a felső kétmillióba, te meg én.

Intelli 2012.12.06. 13:03:07

@atpijkamo: szeretném mindig azt hinni, hogy azért a 2 milliós kivétel valós.
Bár bizonyítékot még nem sikerült találnom.

ezu 2012.12.06. 13:03:11

@Intelli: A legszebb, mikor meg is magyarázzák, hogy a fejlett országokban már mindenki........Nem igaz, ahogy már írtam is. Nekem a német rokonaim ott is jómódúnak számítanak (nem csak hozzánk képest), de a napi dolgaikat kp. intézik. Nem is értem. Valami pénzedbe kerül, ha elveszik, ellopják, lemásolják szopsz, sokkal jobban mintha elvesztettél volna egy kis kp-t (amint a mellékelt ábra is jól mutatja), mégis hisznek a reklámoknak rengetegen. Sőt még agitálnak is mellette, mintha az ő zsebükbe menne a haszon,nem a bankéba.

England win The Ashes! 2012.12.06. 13:04:09

@ezu: Kipróbáltam. Többször is. A fél perc az a maximális idő, ha melléütöm a PIN-t, és ismételni kell.

(Vannak amúgy még ilyen reklámok, amik erre ösztönöznek? Én utoljára valamikor a nyolcvanas évek végén láttam, asszem ótépé volt. Valami olyan volt a szitu, hogy a csávónak ki kellett másznia az ablakon, mert a nőnek, akit répázott, hazajött a férje. Felkapta a kártyáját, magára rántotta a drapériát, a csaj utánadobta a ruháit, de azok egy teherautón landoltak, így a csávó egy szál függönyben ment be egy boltba új cumót venni.
Hülye egy reklám volt.)

Manyecska 2012.12.06. 13:04:55

@igi1: nem jött meg a mikulás:D

ezu 2012.12.06. 13:07:34

@Intelli: Az én bankomban nem kell mégcsak nagy bevétel sem.

England win The Ashes! 2012.12.06. 13:08:07

@Intelli: Mivel tömöm a bankot*? Tök ingyenes a kártyahasználat. Igaz, a kápé felvétele is.

* Na jó, persze a banknak is van haszna, mert náluk pihen a pénzem, nem a párnacihában meg a nadrág zsebében.

Ja, időnként tényleg virtuóz módra gépelem be a PIN-t.

Manyecska 2012.12.06. 13:08:17

Bence, te vagy az? mi újság a kéményseprőkkel?:))

ErrOr 2012.12.06. 13:11:32

Nem preferálom egyik fizetési módot sem, mindkét módon szoktam fizetni(AXA-nál 0 ft a kártyás vásárlás). Akik azt mondják, hogy a kártyás vásárlás pénzbe kerül nekünk, azok mit mondanak arra, hogy a KP cserélését is mi fizetjük?

VT Man 2012.12.06. 13:13:35

@atpijkamo:
"Faszé kell mindent kártyával fizetni. Állok a pénztárnál, előttem hárman, parizer kiflivel, a másiknak két sör egy unikum, a harmadiknak egy kis gyümölcs, uborka."

Mivel szépen rányomták a tranzakciós adót, és a bankok is megemelték a kp felvét díját, ezért egyre többen fognak kártyával vásárolni.

Ez elvileg nyomást jelent majd a kereskedőkre, hogy gyorsabb POS terminálokat használjanak. Külföldön a chip-es kártyák másodperc alatt leolvashatóak. Itthon pedig van a PayPass, ami hasonlóan gyors.

VT Man 2012.12.06. 13:15:17

@atpijkamo:
Ja, és még egy dolog:

A készpénzes fizetésben az idegesítő, hogy:

- Ha tízezresed van, akkor "nincs kisebb?"
- Ha húszezresed, akkor hátast dobnak
- Ha ötezresed van, akkor "nincs kisebb"
- Ha van 3 ezresed, akkor "nincs még 50 Forint apróban"
- Ha van 3 ezresed és 50 Forintod, akkor "nincs még 10 Forintod apróban"?

Ehhez képest: kártyát odaadod, fizetsz, eladó kussol, nem panaszkodik.

ezu 2012.12.06. 13:17:14

@Dr Jozef Vengloš: Nézd! Naponta látom, mikor vásárolok. Igaz nem mértem még soha, de nekem valahogy a kp gyorsabbnak tűnik.

Ezzel együtt, fenntartom, hogy a kártyát nem arra használja a többség, amire a saját kényelme szempontjából kellene, hanem amire a reklámok rábeszélik. Nagy vásárlásra (igaz akkor meg az egy nap, vagy egy tranzakcióra megadott limitnek kell magasnak lenni, ami egy lopásnál, igencsak gond), vagy külföldre utazáskor. Én ma már ilyenkor is kp.t használok (volt amikor öt-hét kártyám volt, a kilencvenes évek közepén), de azt el tudom fogadni, hogy valaki nem akar nagy pénzekkel járkálni. De, hogy párszáz , néhány ezer forintos tételért olyasmit használni, ami pénzembe kerül (mert tévedés ne legyen, a közvetlen vásárlás költségét a kereskedő fizeti, de nem a maga hasznából abba biztos lehetsz, annyival magasabb az ár, persze mindenkinek, de lehetne olcsóbb is, ha nem használnak olyan sokan kártyát), hát szerintem nem a legintelligensebb magatartás. Szégyellem is, hogy befűztek anno. Persze a bolsik után ez is valahogy a szabadság jelképe lett számomra, de később magamhoz tértem.

Manyecska 2012.12.06. 13:18:13

@VT Man: ja! azt mondja a 10ezresre: nincs máááááás? :( mondom:... de, 20ezres! Valamiért ez nem tetszik nekik:)

ezu 2012.12.06. 13:20:22

@VT Man: Az enyém épp úgy hirdeti magát, hogy nem hárítja át a tranzakciós adót. Magnet bank. Ráadásul a számlavezetés is nullás. Fizetni csak párszázezres kp kivét után kell. (Bár talán félévben változott, de még nem kellett onnan azóta pénz.)

ezu 2012.12.06. 13:21:33

@ErrOr: Ja. Hogyan is? Adóban? Az meg nem lenne, ha nem lenne kp? Ugyan!

England win The Ashes! 2012.12.06. 13:23:38

@ezu: Hidd el, én is naponta látom. A sarki kisboltban kápéval fizetek, ott tovább tart, mert a fickónak eltart egy darabig, míg összerakja, hogy mennyit is akar visszaadni. Pedig a kasszája kiírja, hogy mennyi a visszajáró.

Intelli 2012.12.06. 13:24:58

@VT Man: és majd rátok fogják terhelni a vásárlás utáni tranzakciós díjat is, ha nem is az egészet, egy részét majd biztos, vagy megemelik, a bankokra most úgyis rájár a rúd a bankadó miatt, majd egy kis plsuz bevételt jelent, ha megemelik a vásárlás utáni díjat, amit majd hülye lesz már az üzlet egyedül kifizetni.

Figyeld meg, akkor nagy szopó lesz ez a bankkártyázás, hogy öröm lesz nézni, de én szóltam...

Intelli 2012.12.06. 13:27:31

@Dr Jozef Vengloš: ingyenes kártyahasználat nincs. Ha mást nem is említik, mint pl a vásárlás utáni tranzakciós díjat, akkor is a folyószámlavezetésnek kell, hogy legyen díja, amire a kártyát kapod...

Így van, addig is a banknál van a pénzed.

te lehetsz nagy virtuóz, de a hitelesítésnek, visszaigazolásnak és a nyomtatásnak sajnos van evilági időtartalma.
És az nem 5 másodperc.

ErrOr 2012.12.06. 13:28:31

@ezu: hát ha nem kell cserélni, akkor mehet másra a pénz. Te azt állítod, hogy mennyivel jobb KPval fizetni, én meg azt mondom, hogy kb ugyanaz. A bolti árakba vagy így, vagy úgy, de bele van számítva a bankkártyás fizetés, vagy a KP-s fizetés, pénzszállítással mindennel együtt.

ezu 2012.12.06. 13:29:48

@Dr Jozef Vengloš: Azért szerintem az, hoyg van aki béna, nem kellő súlyú érv. ah valaki gyors, akkor mennyi az egyik és a másik. De csak elmélet. Még egyszer sem mértem. Nem is szoktam ilyesmin izgatni magam, csak én úgy érzem, a kártya hosszabb.

(Mondjuk én, ha két-három tétel veszek, összeadom, míg sort állok és pontosan kikészítem, ha van úgy pénzem. Csak odaadom, annál gyorsabb nem lehet.)

England win The Ashes! 2012.12.06. 13:30:03

@Intelli: "ingyenes kártyahasználat nincs"

De.

"te lehetsz nagy virtuóz, de a hitelesítésnek, visszaigazolásnak és a nyomtatásnak sajnos van evilági időtartalma."

De.

Amúgy mi az a tranzakciós adó?

Intelli 2012.12.06. 13:32:23

@Dr Jozef Vengloš: www.origo.hu/gazdasag/20121102-ugyfeleikre-haritjak-a-bankok-a-tranzakcios-adot.html

"Áthárítják a bankok a januártól fizetendő tranzakciós illetéket - írja összeállításában a pénteki Népszabadság. Két bank még a kártyás fizetésre is díjat számít fel januártól."

igi1 2012.12.06. 13:32:51

@VT Man: néha direkt azé szoktam pénzt adni, hogy kiszúrjak a többi sorbanállóval. :)

várjanak csak a sok siető köcsögök

ezu 2012.12.06. 13:32:59

@ErrOr: Az egyik biztos pénzedbe kerül közvetlenül, mert az árú ára amit kifizetsz tartalmazza. A másiknál messze nem ez a helyzet. Ráadásul az egyik vásárlásonként néhány százalék, a másik meg talán egy százezrelék.

Intelli 2012.12.06. 13:35:07

@ezu: sajnos a birkákat könnyű terelni...

ezu 2012.12.06. 13:38:34

@Intelli: Csak ellenőrizhetetlen, vagy felfoghatatlan állításokat, összefüggéseket kell nekik mondani. Akkor inkább elhiszik, mert ugyan ki hazudna a saját haszna érdekében? Mindenki tudja,hogy csak amiatt csinálják, hogy a kedves ügyfélnek jó legyen.:))

ErrOr 2012.12.06. 13:38:51

@ezu: én ugyanannyit fizetek, ha KPval vagy ha kártyával fizetek

England win The Ashes! 2012.12.06. 13:39:32

@Intelli: És ennek mi köze az én bankomhoz? Mert szerintem semmi.

ezu 2012.12.06. 13:41:05

@ErrOr: Szerinted. Erről beszéltem, amikor az összefüggéseket felhoztam.

Intelli 2012.12.06. 13:41:21

@Dr Jozef Vengloš: miért, te a szegények bankjánál vagy vagy mi?

Intelli 2012.12.06. 13:43:53

@Dr Jozef Vengloš: akkor mi nem érint? Nincsenek csekkbefizetéseid? Nem szoktál utalni?

England win The Ashes! 2012.12.06. 13:49:02

@Intelli: Utalni szoktam. Ingyenes.

Csekkbefizetés is előfordul. Ingyenes.

ezu 2012.12.06. 13:49:15

@Intelli: Csak szólok. A Magnet-nél ezekre nincs költség. (Bizonyos számlacsomagoknál.) Én öt év alatt egyetlen fillért sem fizettem nekik semmilyen címen. Most sem fognak rá felszámolni semmit, ezt hirdetik. (Persze ez a lakosságira igaz. A vállalkozói az más tészta, de ott is fele a költség, mint a megelőző bankomnál volt. Az pedig súlyos tízezrekre rúg. Nem tudom ki, hogy van vele, de én jobban szeretem, ha nálam marad a lóvé, mintha a bank benyeli.)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.06. 13:50:56

@atpijkamo: csak ez nem a kartya hibaja
fejlettebb orszagokban
- debit vagy credit
- debit
kartya lehuz, pin beut
2 mp. a blokk jon ki a gepbol
viszlat
tizszer gyorsabb a kp-vel pocsoloknel

ezu 2012.12.06. 13:52:41

@hagyma: Szeretem ezt a fejlettebb országok dumát. Mi sem Tanganyikában élünk. Bár szerintem ott is épp így megy, ahol megy.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.06. 13:53:35

@Dr Jozef Vengloš: idaig mar nem olvastam el:)
ha fel perc, akkor mar a penztaros szol, hogy, ma lassabb a rendszer:)

de meg jo, hogy bele nem l;eptunk
de creditnel se tart semeddig alairni
az 10-mpvel tobb alairom

England win The Ashes! 2012.12.06. 13:57:06

@hagyma: Mondom, ha elszúrom a PIN-t, akkor van annyi. Vagy mint a minap, mikor véletlenül hamarabb vettem ki a kártyát, aztán kezdhettem elölről, így megvolt a 30 mp. (Nem, nem tartottam fel a sort, senki nem volt mögöttem.)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.06. 13:57:06

@ezu: ezcsak szlogen
viszont nagyon regen nem voltam otthon es mindig meglep, hogy paanaszkodnak, hogy feltartja a sort
nalunk a leheto leggyorsabb fizetesi forma
a masodik ketsegtelenul a kp
a harmadik, ha valaki csekket toltoget/ es meg konyvel is rogton/
ha mar elore keszitem a kartyat a kezembe 15-20 mp maximum!!!
pin kod
megkerdi a masina, OK aszamla
egy OK
megkerdi kell e kp.
egy nem
es 5 mp mulva jon ki a blokk

tb79 · http://www.ukulele.hu 2012.12.06. 13:57:48

@igi1: Nem, úgy van, hogy a letiltás annyiba kerül, amennyit az általános szerződési feltételekben írnak. Hogy ezt később, egy esetleges büntető eljárásban (polgári jogi igényként) vagy külön polgári perben hogyan tudja érvényesíteni az elkövetőn... az egy külön kérdés. Leginkább sehogy, mert az elkövetőt sem valószínű, hogy megtalálják.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.06. 13:59:41

@Dr Jozef Vengloš: nalunk lehuzos van, nem tudom hamarabb kivenni
es akkor meg nem beszeltunk az onkiszolgalo kasszakrol, ahol azert egyszerubb mint penzt bedugdosni
na meg a benzinkutrol ahol be sem kell menni
megneznem melyik benzinkuton fizetsz gyorsabban....

ErrOr 2012.12.06. 14:24:09

@ezu: összefüggések: a boltos nem tudja előre, hogyan fogsz fizetni. Ezért belekalkulálja a kártyás fizetés árát is. Ha te KPval fizetsz, ugyanúgy kifizeted a kártyás tranzakció árát, mintha kártyával fizetnél. Csak a KPs fizetésnél nem tranzakciós díjként jelenik majd meg az összeg a boltosnál, hanem a pénzszállító cég számlájaként. Ha valami 100 Ft, akkor az nem lesz 110 Ft mert én kártyával fizetek.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.06. 15:06:27

@ErrOr: hat szerintem a leghulyebb boltos is max 2 honap utan tudja kb. hany szazalek lesz a kartyas
amellett, szerintem nem kotelezo kartyat elfogadni sehol

ErrOr 2012.12.06. 15:13:36

@hagyma: ezt én értem, de magamból kiindulva teljesen véletlenszerű, hogy mikor mivel fizetek(épp ami nálam van). Persze idővel kijön egy átlag és úgy kalkulál árat, de attól még igaz amit írtam, a KP-s ugyanúgy fizeti a kártyás fizetést a boltosnak, mint a kártyás.

clior 2012.12.06. 15:44:50

Erdekes, de nem egyedi. Mi ennel egyszerubb esettel szembesultunk, megosztom:
A parom kartyaja es szamlaja a karosult. UNICREDIT, ezzel a katyaval szoktunk netes vasarlasokat tenni. Amazon, Bestbuy, Paypal. Csak es kizarolag ez a harom ceg! Sokat tartozkodunk kulfoldon, emiatt ezek a cegek. Szeptemberben kapjuk a mail-t, hogy hasznaltuk a kartyat. Mi ugyan nem, azonnal jeleztuk a bnka fele, hogy valami gond van. A valasz, amig nem emelik le a penzt, addig nincs mit tennunk, varjuk meg, aztan akkor majd nyakoncsipik az illetot. Mi ostobak belenyugodtunk ebbe a valaszba. Aztan levettek a penzt -mivel addig csak a terheles volt-, ismet a bank, aki kozli, hogy nem tud vele mit tenni. Hivatalosabbra vettuk a parbeszedet, erre vizsgalodnak, melynek eredmenyet a napokban kaptuk meg: mi vagyunk felelosek amiert olyan helyeken hasznaltuk a kartyat, ami nem biztosagos -fentebb a harom felhasznaloi felulet-, emiatt nem adjak vissza a penzt.
A csavar a dologban, hogy egy Cseh webaruhaznal hasznaltak a kartya adatait, ahol eleg konnyen lehetne ellenorizni, hogy ki es mit rendelt es az elkoveto is meglenne. Termeszetesen a bank eddig ezt nem tette, most mi lepunk nemzetkozi jogi utakra es majd egyszer talan kimondja valaki, hogy megsem mi voltunk a felelotlenek. A legszebb, hogy nincs netes kartya az unicreditnel, nekunk kellene egy kulon szamlat fenntartani erre a celra, a vilag legnagyobb webaruhazat es a Paypal fizetesi rendszeret valamint a Bestbuy-t is nem megbizhatonak mindositette a bank es valamilyen logot kerestet velunk az oldalon, hogy azok a biztosagosak, amelyeken az megtalalhato. A logot meg csak hirbol sem ismerjuk, mert a lakatos oldalak elvileg a vilagon mindenhol biztosagosak...
Mindemellett tamogatja vilag az osszes bankot, talan elgondolkodtato, hogy az o felelotlen kapzsi magatartasuk miatt fordulnak elo a valsagok es meg a mi penzunkre sem kepesek ugyelni...

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.12.06. 15:45:57

@Netszamuráj: Inkább kiscsajok írják, kisebb mértékben hölgyek, urak... Az utóbi termés elég hervatag, inkább régebbieket nézz! Én leginkább csak az ordenáré helyesírést javítom. Ne tudd meg itt a homáron ehhez képest csak nyelvtan professzorok vannak.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.12.06. 15:52:54

@VT Man: "Ha tízezresed van, akkor "nincs kisebb?""

Ne vegyél már tízezressel kiflit, ha van kisebb.

Szoktam kérdezni a pénztárost ilyen 9876 Ft-os vásárlásoknál, hogy tud-e tízezresből visszaadni. Nagyon gyakran lefagynak ilyenkor,

petersin 2012.12.06. 22:21:15

@Intelli: A nevedből következtettem volna arra, hogy intelligens is vagy, de a hsz-ed után már ez lehetetlen.
Mit csináljon az, akinek bankszámlára utalják a fizetését és nem a kezébe nyomják? (Mégis, hol kapsz te zsebbe pénzt manapság munkadíj gyanánt? feketébe?)

lordjim 2012.12.06. 22:53:08

@Intelli: ...a te kurva anyádat,igazad van a kurva anyádat.

Xezs 2012.12.06. 22:54:08

@petersin: Hagyd a faszba, trollmajom az, nem kell etetni.

Wreck Garr 2012.12.06. 23:02:21

Szia!
Először is sajnálom a téged ért kárt.

Viszont most fejtegetni fogok egy kicsit, mivel dolgoztam bankkártyával foglalkozó munkakörben így van jó adag tapasztalatom visszaélésekkel.
ugyan nem írtad, hogy milyen, mikori kártya, de ha az egész számlanyitás tavaly történt, akkor már csipes, itt viszont meg is dőlt volna a másolás sztori, mert vmikor 2010/11 között történt az ünnepélyes pillannat (pontosan nem emlékszem, anno kaptunk róla infót) amikor az utolsó atm-et cserélték csipelfogadóra. Innentől nem életképes a másolós sztori.
Itt plusz infóként leírnám, hogyan zajlik le egy úgynevezett "skimming" kártyamásolás, ha már megvannak az adatok a csalóknak:
kivétel nélkül külföldön csinálják (országon belül sokkal rizikósabb, gyorsabban reagálnak a hatóságok stb. ha megnézitek, mindenki akivel történt már ilyen, említi, hogy külföldön próbálkoztak a kártyájával.) jellemzően hétvégén, azon belül is éjszaka, hajnalban, amikor a bankoknál csak pár fő ügyelet van. Rengeteg tranzakciót végeznek minden kártyánál, a többség limit vagy egyenlegtúllépés, mert minden kártyánál kezdenek nagy összeggel,és minden sikertelen után egyre kisebbel próbálkoznak, hogy minél gyorsabban a lehető legnagyobb összeget emeljék le.
Azért sietnek, mert az első pár bejelentés után a bank az összes kártyát blokkolja, ami érintett (lehet) a buliban. Majd után megindul az ügyfelek értesítése, a sikeres felvétekre reklamáció, új kártya mindenkinek stb. ilyenkor a bank jellemzően mindenkit kártalanít.
Egyébként amennyire tudom, a csipesítés óta jelentősen visszaesett a kártyamásolások száma, és a helyük is megváltozott (régebben kelet európában csinálták az ilyen felvét-sorozatokat, mostmár ha történik ilyen, akkor észak -dél amerika a célpont, mert európában, szinte mindenüt csipes kártyák/atm-ek vannak.
Ennyi csapongás után viszont a posztóló esete:
- Országon belül történt, két egymáshoz közeli atm-nél, valószinűleg a károsult is Bp-i, sőt meg merem kockáztatni, hogy kb azon rész felé lakik/dolgozik a városban.
- a tolvajok láthatólag nem siettek, szép kényelmesen veszegették fel nap nap után a pénzt két egymáshoz közeli helyen, amit épeszű bankkártyacsaló soha nem tenne, mert elég ha van sms szolgáltatása a kártyatulajnak, másnap már a jard várja őt, de neeem, mintha csak tudták volna, hogy nincs ilyen, szépen naponta visszamentek. (ha a korábban felvázolt kártyamásolás történik, mire a posztoló belép a netbankba, már valószinűleg napok óta blokkolt a kártya, és már el is érte a bank telefonon, hogy tájékoztassa
- szép kényelmesen mindig hasonló összeget vettek fel, és bár ezt csak a bank tudná megmondani, szerintem simán lehet, hogy nem is próbálkoztak nagyobb öszeggel ezek során
(ha a kártyatulaj nem rendelkezik külön, a bankok 100.000Ft-ra lövik be a limitet.)
Tényleg nem akarok vádaskodni, de aki ezzel foglalkozik, annak az első kérdése egy ilyen esetben az, hogy családtagok ismerősök közül ki férhetett a kártyához, nem lett -e esetleg elhagyva pin kóddal együtt...
Egy ilyennél szerintem bármelyik bank visszautasította volna a kártérítést.

magyarcsarda · http://magyarcsarda.blog.hu 2012.12.06. 23:26:09

A hibát ott követte el a károsult, hogy szerződést kötött az axával. Ez az a bank, amely egyetlen forintot sem fizetett ki mikor a nyugdíjpénztárakat visszatolták állami kézbe. A kártyaklónozás meg ősi román szokás.

Azért sajnálom a károsultat, remélem egyszer egy másik eset kapcsán megbukik az elkövető és aranyeresre basszák a picsáját.

magyarcsarda · http://magyarcsarda.blog.hu 2012.12.06. 23:27:36

Ja és gyorsan visszagondolnék hol vásároltam a kártyával az első lopási kísérlet előtt. Mert ott lopták le az adatokat! A rendőrségre ilyenkor nem számíthatsz, a szabályokat követik. Magánnyomozó kell, akit nem kötnek a szabályok ;)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.12.07. 00:48:30

@In Soviet Russia car drives you: Nem. Vagy csak értelmetlenül nehezen. Mondjuk tízmilliárd év alatt. A régi kártyán vannak adatok a mágnescsíkon, olvasóval kiolvashatók. A csipes kártyán van egy mikroprocesszor memóriával. A memóriát csak a processzor tudja olvasni. A pontos mechanizmust nem ismerem, de ezzel a felállással egyszerűen megvalósítható, hogy csak jogosult bank tudjon kérdéseket feltenni, és a válaszokat is csak ő tudja elolvasni. Ha tudnám a memória tartalmát, akkor nyilván tudnék másolatot készíteni a csipes kártyáról is.

Xezs 2012.12.07. 00:54:18

@atpijkamo: Meg titkosítva van a tartalma, amit elég nehéz feltörni a kulcs ismerete nélkül.

Háta Más · http://www.artcharacter.hu 2012.12.07. 09:00:26

Nekem is volt hasonló sztorim, hálistennek kisebb összeggel: Az AXÁn annyira látszik, hogy nem bank, hanem biztosító, képtelenek voltak bankszerűen viselkedni. Ott is hagytam őket.

Mr. Alkohol 2012.12.07. 22:47:38

Nem akarok okoskodni, sajnálom, hogy így megkárosították a Topiknyitót. :(
Amikor nekem volt nagyobb pénzösszeg a számlámon, azt leköttettem és csak kb. egy havi fizetésnyi összeget hagytam "nyitva". Lekötés esetén csak a nyitottból tudnak lopni a tolvajok, ami le van kötve, abba nem tudnak belenyúlni. Hacsak meg nem tudják hekkelni a bankot.

Mr. Alkohol 2012.12.07. 23:01:10

@Dr Jozef Vengloš: időtartama van és adótartalma.

England win The Ashes! 2012.12.08. 09:07:01

@Mr. Alkohol: Nincs. Ezt abból gondolom, hogy mikor elvesztettem a kártyát, egy büdös buznyákot nem fizettem a cseréért. Mikor gebasz volt vele, és újabb cserét kértem, akkor sem fizettem az újért.

meglopott ügyfél 2012.12.09. 23:05:58

Nekem évekkel ezelőtt a Raiffeisen-ből nyúltak le majd kétmilliót. Én akkor már másnap jeleztem a problémát és kértem, hogy állítsák le a tranzakciót. Ez egy webbankos átutalás volt és akkor még több nap is eltelt mire átment egy tranzakció. A bank persze nem volt segítőkész és a későbbiekben is szándékosan hátráltattak az ügy megoldásában. Pl. azt mondák, hogy nem adhatnak információt arról, hogy kinek ment az átutalás. A bankfelügyelettől kellet vinnem egy papírt, hogy a számlámmal kapcsolatosan minden adatra jogosult vagyok (nem csak én, hanem minden ügyfél). Először azt mondták, hogy addig nem segíthetnek, amíg nem teszek feljelentést a rendőrségen. Utána meg azt, hogy “sajnos” a rendőrségi ügy lezárásáig nem mondhatnak semmit. Az volt a szerencsém, hogy rövididőn belül még másoknak is tűnt el pénze a Rafi-ból és a felháborodott ügyfelek révén a bank bekerült a Juszt László féle TV Ügyvédje című adásba. A műsorban addig csesztették a Raiffeisen-t, hogy végül a bank mindenkinek kifizette a kárát, engem is beleértve. Mondjuk az egész hercehurca több hónapig tartott, azalatt már többször lemondtam a pénzemről, mert a bank csak ellenállást mutatott és az ügyfelekre akarta hárítani a felelősséget. Terméseztessen a Raiffeisen-től azonnal elvittem az összes pénzem, és azóta is nagyívben kerülöm őket. Kb. két évre rá kaptam egy levelet a rendőrségtől, hogy a nyomozást lezárták, az elkövetőket nem sikerült megtalálni. Tehát, ha a bankon múlik, sose kaptam volna vissza egy fillért sem. A pénzintézet feladata, hogy vigyázzon arra, amit az ügyfelei rábíznak. Etetik a népet, hogy kártya, meg webbank , meg internet, aztán ha megvan a baj az ügyfél felel mindenért. Micsoda dolog, hogy az ügyfélnek kell SMS szolgáltatásokra előfizetnie, meg naponta a telefonját lesnie, csak hogy megmaradjon az a pénz amit a bankba betett? A biztonság megteremtáse a bank feladata. Tűrhetetlen, hogy az emberek éveken át összespórolt pénzének csak úgy nyoma vesszen a bankok hanyagsága miatt. Ha ez megtörténhetett az AXA-nál, akkor az egy megbízhatatlan intézmény. Ne tedd be a pénzedet az AXA BANK-ba, mert eltűnhet onnan. Ha van náluk számlád, szüntesd meg mihamarabb, ha jót akarsz magadnak. Én ezek után az AXA közelébe se fogok menni.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.12.11. 00:36:52

@különvélemény2: Errol beszelek, mikor bementem, szo szerint elkuldtek, mert nem volt nalam a ( ki nem kuldott ) papir.

@Dr Jozef Vengloš: Uk-ben? Nem, itt nem egy helyen elkuldtek a nem chipessel. CSak nehany nagy szupermarketben fogadtak el.

England win The Ashes! 2012.12.11. 19:01:34

@tildy:): Ja, konkrétan az Asda önkiszolgáló kasszája mondja (meg asszem a Tescóé is, mert mintha ugyanaz a gyártmány lenne az ő masinájuk is).

Annyira részletesen sosem figyeltem, de ahány helyen fizettem, a kütyü felső részén volt hely a mágnescsíknak is.

平八 2012.12.11. 19:05:59

@Tarika: Attól mert hülye vagy én már rögtön troll vagyok? Jó gondolatmenet, pont, mintha egy teljes retardé lenne...
Várj csak...
Most már mindet értek.

alx 2012.12.12. 09:28:12

Nekem idén augusztusban emeltek le amerikában 420.000 Forintot az OTP számlámról. Hívott is még aznap a bank, hogy én voltam-e aki vásárolt. Azóta vizsgálják az ügyet, de a pénzt pár napon belül visszatették a számlámra!!!

Lehet kicsit drágább a számlavezetés, de profik, figyelik a számlamozgásokat (gondolom szoftveres úton). Még a kártyaletiltást is jóváírták!

Lenke_t. 2013.01.01. 18:09:28

Az axa-val nekem is megvan a bajom, de itt, ebben a történetben, nekik van igazuk...

A chip-es kártya chip része nem másolható, de a kártyán lévő mágnescsík igen...
És az valóban meglepő, hogy a nehezen összespórolt összeg elérhető egy számlán, amihez bankkártya kapcsolódik. Lekötés kellett volna, no meg alacsonyabb kp felvételi limit és sms szolgáltatás minden egyes mozgásról!

"...hogy a bankkártyámat biztonságosan kezelem, a PIN kódot nem tároltam hozzáférhető helyen és mindvégig nálam volt...." Remélhetőleg a kártya közelében! :) A PIN kódját tartalmazó kártyát kérjük vágja ketté vagy semmisítse meg kezdetű mondat nem ismerős arról a plasztik lapról, amin a kártya PIN kódja volt???

Teljesen mindegy melyik bank szerepel ebben a történetben, egyik sem kártalanítana...
Megfelelő gondossággal kell egy bankszámlát és a hozzá tartozó bankkártyát kezelni.
"Több sebből vérzik" Mónika esete, és nem a bank vagy a rendőrség részéről...
Sajnálatos ami történt, de tanulságos!

Lenke_t. 2013.01.01. 18:16:07

@Lenke_t.:
Felülbírálnám magam, az axa-nál a bankkártya PIN kódját IVR menürendszeren keresztül kell megadni, és ha azt elfelejti az ügyfél, akkor kap kézzel fogható PIN kódot.

borosspet 2013.02.13. 15:43:04

@McZozo: Ezt én Ausztriában kevésbé éreztem, ellenben Németországgal, amire tökéletesen ráillenek az általad leírtak...

borosspet 2013.02.13. 15:49:10

@Intelli:

Nekem, 2013-ban:
Bankkártya éves díja: 0 Ft
Számlavezetés éves díja: 0 Ft
Kártyás vásárlás tranzakciós díja: 0 Ft.

Van még kérdés?

Tudni kell jól bankot és számlacsomagot választani...

borosspet 2013.02.13. 15:54:54

@Intelli: Ne csak a "reklámszatyorban10milliót" típusú magyar kisvállalkozókat nézzed, hanem pl. az osan és teszkó méretű üzleteket is, ahol a kp. bevételt pénzszállítók viszik, a kártyánál nagyobb jutalékért. Ezért van az néhány helyen külföldön, hogy ha túl sok a kp. a pénztárgépben, akkor megkérdezik, lehúzzanak-e több pénzt (vásárlásként) a kártyádról, és visszaadják-e kp. a különbözetet...

borosspet 2013.02.13. 15:58:27

@VT Man: +1
Nálunk a munkahelyen a büfés csajt szoktam rendszeresen idegesíteni, amikor fintorog a 10-20 ezresek miatt (az előző üzemeltetőnél volt kártyaterminál), hogy "illik a KP és a kártya közül legalább az egyiket elfogadni"... :-)

borosspet 2013.02.13. 16:02:34

@hagyma: credit, PIN-kódos és nem kell aláírnom :-)
süti beállítások módosítása