Naiv ügyfél nem teljesen érzi jogosnak a 60 ezer forintos büntetését, mikor volt érvényes műszaki vizsgája, csak egy matricát felejtett el beleragasztatni az okmányba. A rendőrség azonban pénzre ment, így bár egy ügyintéző is azt mondat neki, ilyen esetekben figyelmeztetést szoktak adni, neki fizetnie kell:
Tavaly november 24.-én éppen egyik ismerősömtől tartottam haza az én öregecske (12 éves) Ford Focusommal, amikor a kisvárosom főutcáján levillogott engem egy zöld Octavia rendőrautó. Ahogy illik leálltam az első parkolóba, és már készítettem is az irataimat. Köszöntem nekik, és még mielőtt jött volna a szokásos "jogosítványt, forgalmi engedélyt" szöveg már nyújtottam is papírokat. A velem foglalkozó rendőr bőszen vizsgálgatta is őket, és már jött is a kötekedés: "Ezen az autón miért nincs műszaki vizsga?" Ebben a pillanatban villant be az agyamba,hogy amikor csináltattam a vizsgát kaptam egy műszaki adatlapot, amivel be kellett volna menjek az okmányirodába, és egy 565 forintos matricát be kellett volna ragasztatnom a kocsi forgalmijába. Tudom, hogy hibáztam, hülye voltam, de ezt én bizony elfelejtettem....
Szerencsére ez a bizonyos adatlap ott volt a kesztyűtartóban, amit természetesen meg is mutattam a fakabátnak. Tehát papírral igazoltam,hogy IGENIS VAN műszaki a kocsimon,csak azt a nyamvadt matricát felejtettem el.
Annak ellenére,hogy én abszolút normális hangnemben beszéltem vele, nem hőbörögtem, nem szólítottam fel,hogy létesítsen szexuális kapcsolatot az anyukájával a rend éber őrének láthatóan tetszett,hogy szivathat engem, és kötötte az ebet a karóhoz. Azt mondta,hogy mivel én nem csináltattam meg azt a matricát az én lényegében műszaki vizsga nélkül közlekedtem. Ő most itt a helyszínen jól elveszi a forgalmimat, amit majd az okmányirodában tudok visszaszerezni, illetve számítsak egy öttől ötvenezer forintig tartó sárga csekkre is. Próbáltam észérvekkel hatni rá. Mutattam a papírt, hogy VOLTAM MŰSZAKIN! Az autóm alkalmas a közúti közlekedésre! Őt ezt nem érdekelte - elvette a forgalmim.Amikor a szóban forgó papír megérkezett az okmányirodába megcsináltattam azt az 565 forintos matricát, így újra használhattam az autómat. Karácsony előtti pénteken kaptam a tértivevényes levelet, miszerint fizessek be 60ezer forintot. Mi a franc? Nem arról volt szó, hogy öttől ötvenig? Kértem meghallgatást a helyi rendőrkapitányságon. Bemutattam minden papíromat,hogy IGENIS VOLTAM MŰSZAKIN! Meg különben is minnimálbérből élek. Nyugodtan lekérdezhetik a NAV-tól. Nekem ez az összeg a megélhetésemet veszélyezteti.
Egy nagyon kedves ügyintéző nő megnyugtatott, hogy igen ez valóban túlzás. Az igazoltató kolléga kicsit túllőtt a célon. Ilyen esetben inkább csak figyelmeztetni szoktak. De írunk egy kérelmet,hogy töröljék a büntetést,hiszen a kocsi papírjai rendben voltak. Meg is tettük. A nő annyira bizakodóan adta elő a dolgot,hogy teljesen elhittem,hogy egyszer az életben tényleg normális lesz velem a rendőrség.
Ám ennek ellenére tegnap jött a levél,hogy nem voltak alaposak az indokaim,mert az egy dolog,hogy a kocsim alkalmas volt a közlekedésre, de én vétettem a szabályok ellen, ezért jogos a 60ezer forint. Elismerem, hogy hibáztam... Tényleg nem csináltattam meg azt a nyamvadt matricát. De arányos büntetés ez? 565 Forintért 60 ezer?
Az utolsó 100 komment: