Tékozló Homár

Nem lesz cigi a Szigeten?

2013.03.04. 14:30 | jackyll | 102 komment

Már csak az alkoholterjesztést kell teljesen agyatlanul államosítani, hogy német tinédzserek ezreit szoktassuk rá a szipura. A jelek szerint ugyanis a Nemzeti Drogelosztó tervezetéből kimaradt, hogy honnan lesz cigi az eseti szabadtéri rendezvények helyszínén, így a törvény szerint nem lehetne dohánytermékeket árusítani neonszínű óriásstandokból pl. a Hajógyári sziget területén. Szily "Cink" László felhívta Gerendait a közelgő nikotinarmageddon kapcsán:

"Egyelőre még nincs megnyugtató megoldás, levélben kértünk állásfoglalást Lázáréktól, de még nem kaptunk választ. A kollégák elkezdtek utánajárni a dolognak, hogy kulturált megoldást találjunk" - erősítette meg a Sziget Ura és Kitalálója, hogy ha semmi sem változik a mai állapothoz képest, akkor a fesztiválon nem árulhatnak cigarettát.

A Homár úgy értesült, hogy már készül a módosító, ami elhalasztaná a törvény bevezetését vagy teljesen kivonná a nyári fesztiválokat a hatálya alól.

Biztos lesz az a pénz, amiért megnyugtató megoldás születik a gondatlan piaclenyúlás/újraleosztás/vámolás noymán keletkezett problémák orvoslására. Hiszen ki gondolhatott volna előre a 20+ éve minden évben 3 hónapig tartó fesztiválszezonra, hogy ott majd dohányt akarnak árusítani? Dehát ettől szép a Nemzeti Együttműködés, egyszer aztán beindul a kommunikáció. Tarlós Pityunak is bejött: 50 milla+áfa kápé, és egyéb nyalánkságok.

Ezen felül érdekes lesz még a vizuális megoldás is, hiszen a trafikok elvileg semmilyen dohányra utaló logót, képet nem használhatnak a Nemzeti Drogelosztó nevének feltüntetésén kívül.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

England win The Ashes! 2013.03.04. 14:38:38

Helyes! Még jó, hogy bele nem lépett!

Dr. Körömlakk ® 2013.03.04. 14:40:26

majd a fijatalok szíjnak a lőre mellé elektronyos cigaritát. meg igazi füvet. lóherét.
faszt lőre. baNbi!
csinibaba.
a rondán beszélő züllött zenekarokat is ki kell tiltani.
csak Benedek Bácsi, Klárika és Gyuribá, esetleg a ZáraiVámosi háromdébe.
adokénnektek cigizést!

jgalt312 2013.03.04. 14:41:21

esetleg olyat is lehetne, hogy cigimentes legyen a feszt. de persze gondolom megkenik akit kell. illetve ezt kis nokiásdobozt akarja megspórolni Szily "Spangli" Laci éppen G. elvtársnak ;)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.03.04. 14:41:44

kurvára nem érdekel, hogy tudnak e szívni a szigeten.

Dr. Körömlakk ® 2013.03.04. 14:42:39

@batgirl: így van. mink sziget nékül is szívunk, és van panasz? naugye.

England win The Ashes! 2013.03.04. 14:44:29

@batgirl: Nem a dohányzást tiltják be, hanem a dohánytermékek árusítását. Partiarc kioson az osanba, oszt' szépen bespájzol, ha annyira füstölni akar.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.03.04. 14:46:53

@Dr Jozef Vengloš: erről beszélek. Mekkora hírértéke van ennek?
dzsekill, dzsekill..ejnye

England win The Ashes! 2013.03.04. 14:50:56

Ja, ha meg átgyalogol a HÉV-vágányokon, a spárban (ha még megvan) vesz akcióban vödrös cigit. :)

vénszivar 2013.03.04. 14:51:04

Jó "csere" értéke lesz a ciginek..., mint a sitten.:)

England win The Ashes! 2013.03.04. 14:53:35

@agent_x: Vödrös bírságot csak az Aldiból.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.03.04. 14:55:30

majd én viszek eleget. aki be akár társulni a terjesztésbe, dobjon egy emailt.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.03.04. 14:55:45

@Dr Jozef Vengloš: jól megnyomkodva, és fogpiszkálóval összetűzve:)))

fghjk · http://sorry.google.com/sorry/?continue=x 2013.03.04. 14:59:43

" Tarlós Pityunak is bejött: 50 milla+áfa kápé, és egyéb nyalánkságok."

mondjuk ez a minimum, majd 1 hónapra lezárják csúcsidőben a szigetet, és széttapossák az egészet. nehogymá ne fizessenek érte.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.03.04. 15:01:12

Amszterdamban kocsmáznak a fiatalok, kézdől-kézre jár a cigi az asztal alatt. Benéz egy rendőr.
- Mit csináltok, fiúk?
- Á, biztos úr, csak füvet szívunk - mutatnak az asztalon füstölgő spanglikra.

jgalt312 2013.03.04. 15:02:02

@fghjk: rosszul gondolod. emeli a gdp-t a sok vendég, az indexes csókák kapnak soksok ingyenjegyet, tehát ingyér jár a Hajógyári a fesztiválnak

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.03.04. 15:02:13

@fghjk: "nehogymá ne fizessenek érte."

Ahogy húsz évig nem fizettek. Ilyen modellben bármilyen vállalkozást sikeresen felfuttatok.

vénszivar 2013.03.04. 15:03:03

@zebraság fél cicaság: Nem kéne összekötnöd a bajuszt a ripacsos arcúval...

elwood 2013.03.04. 15:04:26

Tarlósnak tesz a zsebébe pár millát, oszt mobilgátat is épít nem hogy trafikot.

vénszivar 2013.03.04. 15:05:15

pofájút, akartam írni!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.03.04. 15:05:41

@elwood: Áííí, de jól mondod!

Márpedig mobilgát lesz, akárki akármit mond. Miért? Csak.

Atörökk 2013.03.04. 15:16:40

Nem lehet belugakaviárt kapni a sarki éjjelnappaliban. Követelem, hogy Tarlós és Orbán intézkedjenek, MOST.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.04. 15:23:59

Kinek fog hiányozni a dohányárusítás?
Mert nekem nem...

vénszivar 2013.03.04. 15:27:02

@atörökk: JA! Az már a Balkán! Ti csak eső vizet isztok vagy a saját hugyotokat isszátok vissza...
Azért a Görögök is pisálnak rátok, mert aki szarik rátok, az pisál IS!:)

vénszivar 2013.03.04. 15:28:44

@zebraság fél cicaság: Bajuszos is, ripacsos pofájú is s sok-sok biznicet felügyel is. kormánytag a mocsodék!

Atörökk 2013.03.04. 15:32:46

@vénszivar:
Nem érted te ezt. Itt azért nincs kút, mert van már vezetékes víz.

Rosszindulatú Vászka 2013.03.04. 15:33:09

Hiszti.

Mostan majd nem csak a kannásbot, hanem a cigi is felfut az ósünbe a sziget alatt.

Nagyobb hiszti lesz, ha sziget is füstmentes lesz, mint minden más szórakozóhej. Monnyuk nekem úgy jobb lenne, de csak rosszindulatból, emr egyébként mindegy.

sakkosfx 2013.03.04. 15:35:32

Amihez vezérünk hozzányúl szarrá lesz!

vénszivar 2013.03.04. 15:41:51

@atörökk: Hazudsz hitetlen! Még vezeték sincs! Ezért nincs sem áram, sem víz! :D

Manyecska 2013.03.04. 15:43:58

Küldeném inkább kátyúzni őket...GDP..

Sztavrosz_ (törölt) 2013.03.04. 15:45:39

@Rosszindulatú Vászka: A dohányboltoknak az utcára kell nyílnia. Nem lesz ósünbe se cigi. Meg más áruházba se.

Atörökk 2013.03.04. 15:47:24

@vénszivar:
Na jó, gyertyafénynél netezek. De vezetékes víz akkor is van!

Rosszindulatú Vászka 2013.03.04. 15:48:43

@Sztavrosz_: majd nyitnak egy ajtót az ucca felé, és ott árujják a cigit a drágább piák mellett. Vagy nemtom.

vénszivar 2013.03.04. 15:54:16

@atörökk: Feladom! Úgy látom te is a világ fejlettebb népeinek szarcsimbókocskáinak egy morzsája vagy, de, hogy egy kutat nem ástatok még?
Nyári melegben a bort hova engeditek le, hogy kút hideg legyen?!

Atörökk 2013.03.04. 15:55:09

@vénszivar:
Tanulj meg fogalmazni. Nem a kútnak kell hidegnek lenni :D

Manyecska 2013.03.04. 15:59:04

@atörökk: nincs is jobb egy jó meleg kútnál, addig se nézik tölcsérnek az ember valagát..:P

vénszivar 2013.03.04. 16:03:24

@atörökk: Nézd, te keleti csoda...
A kút hideg azt jelenti, hogy ugyan olyan hideg, mint amilyen hideg a kútban leledzik. Bebaszna, ha a kútban olyan meleg lenne, mint odakint... SZOMJAN is HALNÉK, VELED EGYÜTT !:):D

neet 2013.03.04. 16:04:11

Sztem ajánlott levélben kéne a cigipapírt, dohányt kiküldeni, tudjátok, amiben a börtönbe behívó van, akkor átvenné a sok majom, és mindenki boldog lenne, és nem szűnnének csak úgy meg a cégek meg adószámok.

Atörökk 2013.03.04. 16:04:47

@vénszivar:
Tévedésben vagy. Velem nem halnál szomjan, mert nekem van annyi eszem, hogy igyak, mielőtt meghalok szomjan :)

SzerződésSertés 2013.03.04. 16:07:56

Én pedig követelem, hogy minden doboz cigi/üveg sör/csésze kávé mellé adjanak ajándékba egy gramm kokaint.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.04. 16:09:16

@atpijkamo: Az megakadályozza a telefonok befolyását?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.04. 16:11:02

mielott megyek bebaszni a szigetre veszek egy csik cigit
feltalaltam a melegvizet?
bar lehet gerendaiek nem fogjak beengedni:)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.03.04. 16:12:00

@ColT: "telefonok befolyását?"

???

Nem a telefonok folynak be, hanem a telefonokba folyik be a szer víz. De hogy jön ez ide?

Rosszindulatú Vászka 2013.03.04. 16:14:25

@hagyma: mer nem értesz hozzá és amatőr vagy, de tanujjál csak, elárulom neked a nagy Titokot: mostanság már nem buliba meg a szórakozóhejen szoktak bebaszni a júzerek, hanem otthon vagy valami toplák hejen alapoznak és már ittasan mennek oda a ojjektumba. Ez van.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.03.04. 16:14:37

Ezért én inkább erre a két szigetre megyek, azt is úszva, belépő nélkül nyáron:
kepfeltoltes.hu/view/130304/P7080080_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Az egyiken még cigit is lehet kapni :)

vénszivar 2013.03.04. 16:16:14

@atörökk: Nekem nem is adnál? Ez a török - cigány barátság?
Haragszol, mert mi már évszázadok óta nyugaton élünk (GB, E, F, D stb.) Ti meg maradtatok otthon, meg max. a náciknál szeméthordóként 60 éve...:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.04. 16:18:11

@Rosszindulatú Vászka: ez igy hejes is, akkor modositok
mielott kimennek a szigetre szijjanak el 200 szal cigit
dugjak meg a fel lakotelepet
es akorr...
oo
akkor mar ki se kell menni a szigetre arra a csorompolesre?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.04. 16:18:17

@Rosszindulatú Vászka: Mostanság? Úgy 15 éve...

@atpijkamo: Há' a mobilágttal

@Jani haverja: Nem hülyeség.

Rosszindulatú Vászka 2013.03.04. 16:20:38

@ColT: azt nemtom, régebben nem jártam szórakozóhejekre, mer inkább a leckét írtam, meg büntibe voltam.

Manyecska 2013.03.04. 16:21:01

@ColT: mobilgáttal készült már pornó is..

Manyecska 2013.03.04. 16:23:30

@Rosszindulatú Vászka: köszi. Kaparáson voltam:D festék.. kezdek bekattani:)!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.04. 16:25:46

@Chichén Itza /Quetzalcoatl/: Hűha. Az meredek lehet.

@Rosszindulatú Vászka: Én is a leckét írtam, de voltak szarakodóhelyek a városban, oszt' onnan mesélték. Meg az ember akkor is simert már más embereket... :D

Manyecska 2013.03.04. 16:26:20

Szólnék, hogy van új poszt. Aldis. :D

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.03.04. 16:29:18

@vénszivar: Beírod a gugli képkeresőbe, hogy Ksamil, és még különb képeket is láthatsz, qrva jó hely, az egyik kedvencem.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.04. 16:32:15

@Rosszindulatú Vászka: Bár mondjuk én lassan 15 éve mászkálok bulikba meg kocsmákba, szal az se most volt.

egy maréknyi dollár 2013.03.04. 16:36:04

Nemzeti Drogelosztó?Ez mi a túró? Nem trafik?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.04. 17:09:26

@ColT: mondjuk rolad sok mindent el tudok kepzelni, de a bulizast nem igazan:)
vagyis hat a magad modjan:)

vénszivar 2013.03.04. 17:17:32

@Jani haverja: Megtettem! Megmutattam az asszonynak is! Pazar, gyönyörű hely, helyek! Mehetnénk is, nincs akadály... De egy mégis s az miatt bizony 2-3 napnál tovább, nem lehet. De kösz!

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.03.04. 17:32:14

@vénszivar: Szívesen, nem tudom, hogy mi lehet a baj, de sajnállak. :(

CID 2013.03.04. 17:56:01

@Jani haverja: @vénszivar: -nak meg kell fejni a kecskéket :)

Don Quixote de la Ferko 2013.03.04. 18:10:37

Oppá...
Tényleg felfordult a világ.
Eddig Márta nyitotta a tavaszt a kapolcsi nyivákolással, most már gerendai elvtárs is ilyen korán kezdi az óbégatást?

Manyecska 2013.03.04. 18:13:35

@CID: faszt, a felügyelőtisztnek akkor tűnik fel hogy megszökött..!!:P

vénszivar 2013.03.04. 18:28:02

@CID: DE abból van, mit a tejbe aprítani!

Beszélnem kéne veled!

CID 2013.03.04. 18:41:19

@Chichén Itza /Quetzalcoatl/: Téged nem kérdezett senki;)

@vénszivar: Mondjad more, iszom szavaid;)

CID 2013.03.04. 18:43:46

@Chichén Itza /Quetzalcoatl/: Egyébként meg vegyél apjuknak egy tekercs ragasztó szalagot, legyen mivel beragasztani a pofikádat:)

CID 2013.03.04. 19:36:02

@vénszivar: aszontad, beszélni akarsz. Hívj fel. Ha küldöd a fél kecskémet, megadom a telszámomat:)

vénszivar 2013.03.04. 19:39:52

@CID: tán lefeküdtél...? Írd IDE LE! FELHÍVLAK.

CID 2013.03.04. 20:14:13

@vénszivar: írják te, majd én felhívlak, bár nem VOIP, de pici pénzért telefonalok. Ha valamiben tudok segíteni, írj mailt.

vénszivar 2013.03.04. 20:30:53

@CID: B+, egy nőre NEM várok ennyit!

CID 2013.03.04. 20:35:00

@vénszivar: Nőre én sem. Persze eltekintve a kevés kivételtől...

vénszivar 2013.03.04. 23:20:09

@CID: Na bebizonyítottad, hogy tényleg idióta vagy!

vénszivar 2013.03.05. 06:06:05

@CID: mentél ócsón telefonálgatni...?

É2I 2013.03.05. 07:24:34

Bár a szál már rég megszakadt, de azért benyögöm: már a gengszter váltás előtt sem a bulikban baszcsiztak be a fijjatalok. Akkor még adtak alkoholt a kisbótba, oszt' hajrá. Bár a gyeszkóban is nyóc forint vót a kevert. Igaz a világ pélójára kellett megesküdni, hogy elmúltál tizennyóc, de megkaptad, ha nagyon akartad. Meg léteztek hátul a raktárban a zug söntések, ahova rendőrön kívül mindenki beosonhatott :D

SarahConnor 2013.03.05. 09:17:59

"Nem lesz cigi a Szigeten"

Ó, dehogynem. Akármit csinálnak, lesz cigi a Szigeten.

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2013.03.05. 10:00:04

Nem is dohányzom.
Sziget se olyan jó már, mint amikor én jártam, pedig állítólag már akkor is szar volt.
Ezek hülyék.
Éhes vagyok.
Van még kérdés? =D

England win The Ashes! 2013.03.05. 10:10:05

Na most, hogy már majd' egy nap is eltelt a poszt publikálása óta, arról hogyhogy nem esett még szó, hogy a dohányosok tulajdonképpen miattunk meg az országért cigiznek, mert a cigi árának jelentős része adó formájában az államkasszába távozik? :)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.03.05. 10:26:03

nem az a baj a szigettel, hogy van vagy nincs cigi, az a baj, hogy a program évről évre egyre gyengébb...

CID 2013.03.05. 15:25:40

@vénszivar: Nem, mentem fejni az ügyfeleket ;)

oleszt 2013.03.05. 15:31:18

@ColT: nyugi, már 20 éve is ez volt t trend

vénszivar 2013.03.05. 15:41:56

@CID: nyald ki! s akkor finom vótam!

CID 2013.03.05. 19:53:12

@vénszivar: Az ilyen perverz igenyeidet, inkább bájos arádnak, vagy anyósodnak nyujtsd be:)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.03.06. 22:14:34

@atörökk: Hagyjad, Imre! Úgysem tudja felfogni, hogy a tőgymeleg és a tőgy meleg között mi a különbség. A beás nyelvben valószínűleg ugyanaz a kettő...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.03.06. 22:20:41

@É2I: Mi az, hogy a rendőrökön kívül, amikor a szolgálatos rendőrök is ott ittak?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.03.06. 22:27:25

@Dr Jozef Vengloš: Arról sem írt senki, hogy hivatalosan marihónalját sem árulhatnak ott, és ...

CID 2013.03.07. 07:20:44

@vénszivar: Mivan more, találtál már cselgáncs cipőt?:D

Tormas Torontal 2013.03.07. 16:29:08

Nerm is kell cigi, ha van fű! :)

vénszivar 2013.03.07. 16:50:42

@CID: neked van? szarjankó! :):D

Xezs 2013.03.09. 00:04:26

Gerendai bazmeg :) MInden évben telesírja a médiát hogy mennyire veszteséges a Sziget, de valahogy mindig lesz egy új autó, egy új luxusingatlan. Nem irigykedek én, mert csinálja utána aki akarja, csak bazmeg ne sírjál már te köcsög hogy nem nyereséges ha a hülye is látja hogy az :)

Hobbi Gilda · http://kismalac.blog.hu 2013.03.09. 09:58:56

Elmondom, hogy ment az alkoholárusítás (engedély híján) anno a Kuplungba': ha megfelelő nagyságú (mondjuk egy sör árának megfelelő) összeggel támogattad a helyet, akkor ingyen kaptál egy sört. Na?
süti beállítások módosítása