Tékozló Homár

Euronics házhozszállítás 2013-ban

2013.03.05. 12:46 | jackyll | komment

Naiv ügyfél nyugdíjas szülei elé a ház kapujába tették le a 80 kilós hűtőt az Euronics "futárjai", és ezért még külön pénzt is kértek:

A miskolci Euronics üzletben csereakciós hűtőgépet vásároltak a szüleim. A régi hűtőt 10.000.-Ft-ért beszámították a vételárba, ami így is közel 100.000.-Ft volt. A hűtőt ki is szállították, megálltak a családi ház kapuja előtt és türelmesen vártak, mígnem a szüleim észrevették a várakozó autót. Édesanyám, aki a fél oldalára le van bénulva nagy nehezen kikászálódott az udvarra és megkérdezte ugyan kit keresnek. (Nem telefonáltak és nem is csengettek) Mire ők megmondták, hogy hozták a hűtőgépet. Közölték, hogy a régi hűtőt (hat lépcsőfokról) 3500.-Ft-ért viszik le. Erről a díjról szó sem volt a vásárláskor, nem hinném, hogy számlát tudtak volna adni róla. Egyébként a kiszállítási díj 1800.-Ft-ba került ezen kívül.

Édesapám, aki 70 éves kisnyugdíjas nagyon felháborodott ezen és kénytelen volt egyedül levinni a gépet miközben a két suhanc mosolyogva nézte, de nem segítettek volna neki. Ezek után apám 2000.-Ft-ossal fizette ki az 1800.-Ft-os szállítási díjat. A szállítónak nevezett két munkás vonakodva adta vissza a visszajáró 200.-Ft-ot.

Az új hűtőgépet a családi ház kapujában hagyták, és mint akik jól végezték dolgukat elmentek. A testvéremnek kellett hazajönnie a munkahelyéről az ő segítségével sikerült bevinni a házba 80 kg-s hűtőt. Vérlázító, hogy ilyen embereket foglakoztatnak a mai világban mikor annyi a munkanélküli, gondoljanak bele, hogy mi lett volna, ha a béna anyám van otthon egyedül. Mit csinált volna?

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zirowe 2013.03.05. 17:12:27

Nem értem miért kell megemlíteni, hogy vki kisnyugdíjas, illetve a több, mint 100k-s hűtő árát, vhogy ez a kettő üti egymást és nem tudom sajnálni.

Reklamáljon a boltban.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.05. 17:12:30

@Chichén Itza /Quetzalcoatl/: en kisdobos is voltam, de a KISZ-be nem vettek fel
ezt azota is serelmezem

igi1 2013.03.05. 17:13:52

a kiszállítás a címre szól, de ha te a harmadikon laksz, nem capplatnék fel, csak hogy legyünk udvariasak, egy hűtővel

én a helyükbe nem adtam volna oda a jó, működő hűtőt 10 ezerér, inkább meghirdettem volna egy aukciós oldalon

70 éves öregeket egyedül hagyni vásárolni, szerintem meg FELELŐTLENSÉG, minimum legyen ott valaki velük, ha már 100 ezer forintjuk volt arra, akkor legyen már 3000 is a kiszállításra

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.05. 17:13:57

@hagyma: raadasul napokat repulni, mikor irtozom tole, meg vegigjarni a rokonsagot
qrwara nem hianyzik
mindenhol gulyast meg toltottkaposztat kell majd enni es palinkat inni
ahhhhh

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.05. 17:15:10

@igi1: igi
fejlettebb orszagban nem kell szomszed
hga kiszallitast kersz, benne van az araban es oda teszik ahova kered

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.03.05. 17:16:54

@hagyma: borzasztó lehet. Itthon meg azt gondolják, basszus, a hagyma már megint jön haza!
Már megint egy vajling töltött káposztát kell csinálni nekik, meg gulyás levest! Egyvagyonba fog belekerülni. Bassza meg, még pálinkáért is el kell szalasztanom Józsit, franc a belüket, ezeknek csak a magyar pálinka a jó.

igi1 2013.03.05. 17:17:20

@igi1: legalábbis ilyen nagyértékű vásárlásoknál öregeket nem hagynám egyedül venni

É2I 2013.03.05. 17:19:13

@igi1: Na erre mondom, hogy a mosógépet a kiszállító konkrétan a folyosómra behozta -igaz lépcsőznie nem kellett. Addig hozzá sem engedett nyúlni, hogy nehogy én okozzak a gépben sérülést. Ő csomagolta ki, nézette meg velem, hogy nincs rajta szállítási sérülés és így íratta alá velem az átvételit.

Az ágy az "lapra szerelt" volt. Szintén be lett hozva a folyosómra - igaz itt én is segítettem behordani a cuccot, mert a fának, matracnak nem törik csontja.

Ami a fő; egyik kiszállító sem állt meg torok köszörülve, hogy hát izé, kéne a jatt. És igen egy kézfogásnál meg egy "köszönömnél" többet nem kaptak.
Úgy gondolom én is, hogy a jatt egy plusz, de semmiképpen sem elvárható, amikor valakit _fizetnek_ a munkájáért. És pont azért nem fizet néhány barom munkáltató ezekért a munkákért normális munkabért, mert "úgy is kapsz jattot, érd be azzal". :broáf:

igi1 2013.03.05. 17:19:52

@hagyma: fel is viszik a 10.-re?

fejlett országokban van pénz megfizetni a 2500 dolláros mosógépet és szárítógépet, ITT NINCS. ENnyiér még jó, hogy benne van a szállítás.

Az lenne a megdöbbentő, ha nem lenne benne.

Itt nálunk 500 dollár kb. a fenti hűtő. Csodálkozol akkor?

England win The Ashes! 2013.03.05. 17:22:02

@batgirl: A házba igen, az ajtóig (belülre). A megfelelő helyiségbe nem szokták bevinni felénk, kivéve ha az ár tartalmazza a beszerelést is, mint a tűzhelynél vagy a mosógépnél (bár utóbbit nálunk apám szerelte be). Panelban, társasházban nem tudom, hogy van.

@igi1: Ki mást baszogatott? Elsősorban azon pampog, hogy a cserehűtőt pénzért vitték el, de azt is a szülőkkel cipeltették ki.

Másrészt neked mi a rosseb közöd van ahhoz, hogy miért nem a szomszédját hívta át?

igi1 2013.03.05. 17:22:20

@É2I: én csak akkor adok, ha tényleg megérdemlik

de még az orvosnak se tömöm a zsebét, ha szarik a pofámba, és nem lát el rendesen

látom, hogy ki az, aki akar dolgozni, ki az, aki úgy áll hozzá

szeretnek is ide jönni :)

ha meg nem akarok, előrendelve veszem a netről, kártyával, és senki nem kap semmit, viszont én magam cipelem :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.05. 17:22:54

@igi1: ha veszel valamit, akkor oda van irva ingyenes hazhozszallitassal
onnantol mindegy hogy 3-ik vagy 24-ik emelet, oda kell letenni, ahova megmutatod
van a masik lehetoseg, hogy nem ingyenes, akkor megmondjak mennyi
teszemazt 60 dollar
es akkor oda kell a 60 dollarert letenni ahova traktoros ujjacskaiddal mutatsz
es van a harmadik lehetoseg
nem kersz szallitast es akkor azt csinalsz amit akarsz, kiteszik a bolt ele es jo napot kivanok

igi1 2013.03.05. 17:23:40

@Dr Jozef Vengloš: "A testvéremnek kellett hazajönnie a munkahelyéről az ő segítségével sikerült bevinni a házba 80 kg-s hűtőt."

England win The Ashes! 2013.03.05. 17:24:47

@igi1: "70 éves öregeket egyedül hagyni vásárolni, szerintem meg FELELŐTLENSÉG, minimum legyen ott valaki velük, ha már 100 ezer forintjuk volt arra, akkor legyen már 3000 is a kiszállításra"

No ez meg aztán már a debilizmus és a pofátlanság ikertornyai.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.05. 17:25:45

@batgirl: milyen "mar megint?":) meg egyszer sem voltam otthon:)

igi1 2013.03.05. 17:26:16

@hagyma: ugye, így már más a történet

ilyen nagyértékűnél, ahol már van 500 dollár, én tuti befizetném azt a pluszt, mer nem baszakodnék vele

de akkor egyeztetni kell, hogy mikor hozzák, mikor vagy itthon

itthon még az is megvan, mikor jönnek xy faluba, x lakcím felé, nem akármikor, pl. a hét második felében az ország nyugati részére, a hét első felébe meg a keletibe

de még a budapesti szállítás is határidőhöz kötött

spórolás van a benzinnel, ezért csinálják, hogy több rendelést visznek ki egy környékre, egy időpontba

ha nem vagy otthon? magad alatt vágod a fát

England win The Ashes! 2013.03.05. 17:27:10

@igi1: Már előbb brekegtem: az ajtóig (belülre) szokás vinni a cókmókot. Azért, hogy ne ázzon, nehogy széthordják a brazilok stb.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.05. 17:27:57

@batgirl: meg el sem dontottem megyunk-e tenyleg az iden / valoszinu igen/ de mar anyam szervezi a rokonsagot es nem akarok mindenkihez elmenni, nem akarok mindenkinek ajandekot venni, mert fingom sincs hogy mit pl az unokatesom 21 eves fianak......
es elvaras
rettegek

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.03.05. 17:28:13

@hagyma: :) de már előre hergelik magukat, hoyg mi lesz ha egyszer hazamész:)

igi1 2013.03.05. 17:28:58

@Dr Jozef Vengloš: nagyértékű vásárlásoknál egyedül nem lehet az öregeket hagyni! ott kell lenni még valakinek, egyeztetni, utánanézni

vagy neten, de én, mint az unoka, akkor is utánanézek, tényleg megéri-e

mert pl. Euronics hiába van kettő a városba, ha egyik helyen olcsóbb, mint a másiknál

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.03.05. 17:29:46

@hagyma: ja, ajándék vevés, az nálam is rettegést és anyagi csődöt jelent.
Hozzál minden család valami amerikait.

É2I 2013.03.05. 17:30:52

@hagyma: Etetsz mi? Mint ahogy én is téged :P

"nem azert nem megyunk haza mert nem tudok 1 perc mulva kifizetni egy repjegyet, hanem
MI DOLGOZUNK"

Mondtam én, hogy magyarázni fogod a bizonyítványt :P Szerinted én nem dolgozok? Jelenleg úgy 15 utat tudnék megfizetni oda-vissza NY-ba, de egyelőre nincs rá érkezésem. Mondjuk év vége felé lehet megyünk az asszonnyal.

"ameriak nem el olyan jol, hogy 3 het tunezia
csaka nyugdijasok, meg a milliomosok"

Sógorom nem milliomos, egy egyszerű építési vállalkozó, de évente kétszer mennek LA-be kaszinózni, meg még úgy másik kétszer ide-oda két gyerekkel. Most is valami luxus hajó kiránduláson vannak. Úgyhogy nem mondom, hogy nem lehet megélni kétkezi munkából, csak éppen túlértékeled azt az országot. (Igazából vágom ám, hogy trollkodsz :), de akkor én miért ne tenném ? )

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.05. 17:31:00

@igi1: igy van
tehat 1.
ingyenes hazhozszallitas= megmondjak mikor hozzak ki /ez lehet 2-3 nap is/
de akkor a helyere teszik, ha pl mosogep be is uzemelik
2.+ penzbe kerul, minden mas ugyanaz
3. megoldod magad
/egyszer ezt valasztottam, mert sokalltam a fuvart de mire kifizettem a U-Hault, mindent elrendeztem, ido stb. dragabb volt,, sose tobbet es a szomszed teherkocsijat sem kerem kolcson stb./

igi1 2013.03.05. 17:31:04

@hagyma: sokat nem kell töprengeni: zsozsót adjál, annak örül itt mindenki

@Dr Jozef Vengloš: legalábbis fedett helyre

nekünk is így hozták a mosógépet, és hat lépcsőfokot másztak vele, be a lakásba

ott ők bontották ki, szedték elő a papírokat, mi csak fizettünk, megnéztük, minden jó-e, nincs sérülés

nem kértünk bekötést, de megcsinálták volna azt is

aláírtuk, ennyi

vénszivar 2013.03.05. 17:33:25

@batgirl:Pl.: 100 db 1$ ost! Persze lehet, hogy nincs annyija :DDD

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.05. 17:34:45

@É2I: OK de mi is megyunk orszagon belul kb 2-3 havonta 3-4 napra
de europa az 3-4 het
nem tud a melohelyunk nelkulozni
sosem mondtam, hogy milliomosok vagyunk
rendes jomunkasemberek vagyunk
@batgirl: haddemostkomolyan
anyam volt kint, de senki mast nem lattam 15 eve
mi a joistent vegyek nekik?
es elvaras otthon
mar gondoltam ra adok mindekinek 100 dollart oszt jonapot
vagy vegyek karorakat, ongyujtokat?

vénszivar 2013.03.05. 17:35:41

@igi1: Abból van neki a legkevesebb...:):D

igi1 2013.03.05. 17:36:04

@hagyma: ne legyél má smucig, nekem is minimum 60 ezret adtak a diplomára, 300 dollárt.

vénszivar 2013.03.05. 17:37:25

:DDDDD évente 30$-tól megrogyott!:DDDDD

igi1 2013.03.05. 17:37:35

@vénszivar: hát 100 dollárért be se engedik a lakásba a rokonok, mer körberöhögik

Manyecska 2013.03.05. 17:37:37

Képzeljétek van új poszt valami barom már elsőzött is:) én mindenesetre vasalok addig egy kört..jó köpködést:P kívánok!:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.05. 17:38:39

@vénszivar: igy van de sporolunk@igi1: de nem diplomakiosztora megyek, mindenkinek adjak 300 dollart? hulye-e vagy az 10000 dollar
lofaszt mama

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.05. 17:39:46

@igi1: na ez a magyar mentalitas:)
en meg inkabb elkoltom itt
amugy orulnel Te meg 100 dollarnak is ahogy latom a dolgokat, ha csak ugy jionne

England win The Ashes! 2013.03.05. 17:44:49

@igi1: És szerinted a kapu is fedett hely? Max a székelykapu, de az is csak a galamboknak, nem egy megfelelő méretű hűtőnek.

vénszivar 2013.03.05. 17:50:20

@Dr Jozef Vengloš: Anno, mikor jártam a MI?lédi! felé..., nos ott az összes kapu fedett. Csak néztem, hogy minden kapualjban elférne 1-2 hűtő.:)

igi1 2013.03.05. 17:56:26

@hagyma: hát, az sokaknak itt a fizetés fele

te nem örülnél?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.05. 18:07:02

@igi1: namost akkor orulnel 100 dollarnak is, vagy minyimum300?

vénszivar 2013.03.05. 18:09:32

@igi1: 100$ itt a fizetés fele? sok fánkot ettél, hogy a kis agyad nem kap vért? :) ADJAK?

igi1 2013.03.05. 18:14:47

@vénszivar: hát, Zsiga mondta, hogy meg lehet élni 47 ezer forintból, az 230 dollár.

igi1 2013.03.05. 18:16:15

@hagyma: neked minimum 500!!!!

vénszivar 2013.03.05. 18:22:46

@igi1: ja! de az a szemét 40milláért vett budit...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.05. 18:29:21

@igi1: OK, de mit nyujtassz 500-ert, mert rokonom nem vagy az tuti

igi1 2013.03.05. 18:32:39

@vénszivar: szerintem eltévesztette a nullákat

@hagyma: ne vicceljé, ennyié nézheted meg a képet! :)

neked nincs semmi se ingyé'

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.05. 18:56:29

@igi1: remenykedtem, ennyiert bele is puszilhatok, he nem mondod el Marynek

igi1 2013.03.05. 19:50:24

@hagyma: ne sértegess, én nem árulkodok!

cz80 2013.03.05. 20:07:19

Ugyanígy jártam velük én is, szintén Miskolcon. Láthatóan családi kalákában működtetett fuvarcég kihozta nekem a 800 kilós mosógépet, majd kérdezték, hogy be tudja vinni? Először mosolyogtam, hogy mennyire humoruknál vannak, mert 60 kilós nőként simán a hátamra csapom és beviszem, de aztán felvilágosítottak, hogy ez komoly, ha házon belül akarom tudni a cuccot, aki fizessek.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2013.03.05. 21:04:19

ilyen nekem is volt mosógéppel. a házhozszállítási szerződésben benne volt hogy a telekhatárig érvényes a szállítás.
ennek nézz utána, mert ha így van akkor egy szavad sem lehet.

naszóval kibassza a mosógépet a járdára, mondta itt van tessék viheti. mondtam hogy majd ő. aaa azt csak külön pézért lehet. kérdem mennyi: 400/emelet. mondom akkor kezdhet bemelegíteni, legfelső emelet, lift nincs, lehet vinni :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.05. 21:26:32

@igi1: akkor ebbol szeretkezes lesz
mert ha en bepuszilok valaki mellere, az nem log meg

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.05. 21:27:41

foleg ha nem mondja el Marynek

England win The Ashes! 2013.03.05. 23:17:23

@hagyma: @igi1: Bocs, hogy közbebrekegek, de Észak-Karolinában szex alatt kötelező a misszionárius póz tartása és a függönyök elhúzása, ezt azért tartsátok majd észben. :D

Exminden 2013.03.06. 00:28:28

Tavaly Corvin-beli Euronicsnál közölték, h. ők aztán nem foglalkoznak házhozszállítással, régi készülék elszállításával, nemhogy bekötéssel (gáztűzhely), azt szervezzem meg magamnak. De a meglepetéstől annyira felszívtam magam, hogy lecövekeltem a pultjuknál és addig sipákoltam, míg félóra alatt hogy-hogy nem mégiscsak lett szállító és egyben szerelő és elvitték a régit is. Persze a vételáron felüli plusz pénzért, már nem emlékszem mennyi volt. Szóval működik ez, csak megpróbálják megúszni.

zsebacsi 2013.03.06. 01:26:40

@igi1: bocs, de a regi hutok tok konnyuek:) mer altalaban nem is tul nagyok.
egyebkent sok helyen a hazhozszallitas a kapuig tart, onnantol feláras.

M_R 2013.03.06. 02:59:58

Magyarisztán... Nem kell csodálkozni. Ez egy ilyen ország: lusta, tetű népség.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.06. 03:28:38

@Dr Jozef Vengloš: az a gaz, hogy eleve nincs fuggomyunk
bar az is teny ha igivel lenne valami nexus, az semmikeppen sem itt lenne mert Mary nem lenne tole boldog

umma 2013.03.06. 04:18:54

@hagyma: evekkel ezelott rendeltem egy biliard asztalt es ott a szallitas rendelesnel szerepelt, hogy az ajtoig hozzak csak. Ha beakarom vitetni a lakasba akkor a sofforrel kell inteznem. $60-t kert erte. De ez csak azert volt igy mert nem az uzletbol hozta, hanem raktarbol.

beautycoplex 2013.03.06. 07:31:50

Én is vettem egy hűtőt a cégtől.
Helyszínen kifizettem a szállítást is.
Pontos címem: emelet, ajtó és kapucsengő szerepelt a számlán és a szállítás megrendelő papíron a telefonszámommal.

Szállítók kaputelefonálnak és közlik hogy emeletenként fizessek. (lift amúgy van)

Mondom nem tudok, nincs itthon pénz és kis babával vagyok itthon. Akkor küldjek le valakit aki felhozza. Mondom egyedül vagyok. De ez nem lesz olcsó ha ők hozzák fel,közlik a kaputelefonban. Pedig én kifizettem, győzködöm őket.
Flegmák. Akkor is van emeleti díj.
Akkor nem veszem át és panaszt teszek, semmilyen emeleti díjről nem tájékoztattak. OLDJÁK MEG! Kérleltem......(Frissen szült kismamával nem kekeckedni, mert rögtön sírva fakad :D )

Valahogy bekerült a helyére az új hűtőm, felhozták.

Mondom hagyjanak itt számlát a férjem délután kifizeti. Szinte hozzám se szóltak, szerintem csalódottak voltak, mert nem tudtak lehúzni.

Tényleg kifizettük volna a plusz pénzt, ha előre szólnak, de kp nem volt itthon.
500 forint borravalót raktam félre nekik, de ez kevésnek bizonyult.

opati666 2013.03.06. 07:33:49

Én csak azon gondolkodom, hogy ha a szülők ennyire öregek és elesettek, akkor vajon a gyerekek közül miért nem intézte úgy valamelyik, hogy ELEVE otthon legyen amikor hozzák az új készüléket??

Bombaló 2013.03.06. 07:34:38

Nálunk már régen volt kiszállítás, de nekünk megmondták, hogy a kiszállítás ingyenes... a kapuig. Onnan emeletenként egy ezres, ha szeretnénk. Hát nem csodálatos?

opati666 2013.03.06. 07:37:02

@beautycoplex: Jogos volt a felháborodásod, csak vigyázni kell ezzel. Van olyan ismerősöm aki hasonlóan védte igazát a szállítókkal szemben és csak néhány hét után derült ki, hogy a TV-nek olyan belső sérülése van, ami vélhetően úgy keletkezett, hogy szállítás közben véletlenül leeshetett...

mugen 2013.03.06. 07:42:52

Euronics-nál úgy látszik szó szerint veszik a házhoz szállítást. Legközelebb a házba szállítás opciót kell kérni!

lenoardo999 2013.03.06. 08:06:09

Igen, ez egyébként újabban NY-Európában is terjedő szállítói szokás, mivel a szállító cégek alkalmazottjai sokszor k-európaiak. Nekünk többmilliós komplett nappali bútorzatot tettek le a szállítók kb. száz méterre a háztól a bekötő úton. Nem vettem át, mondtam nekik, hogy miattam berendezhetik az úttestet, semmi közünk hozzá. És ami a poén: a szállítók ekkor sem hozták be, inkább visszavitték.

neet 2013.03.06. 08:08:02

@beautycoplex: és ha azt mondod, hozzátok fiúk, pénz nem számít, és felhozzák, beteszik, tartják a markukat, majd te, hiszen megbeszéltük, h a pénz nem számít? :D)) Le csak nem viszik, meg nem állnak neki lökdösődni. Hm?

ifrance 2013.03.06. 08:19:36

mondjuk kertesházban lakunk, így emelet nem annyira játszik, de auchanék szállítói maximálisan udvariasak voltak. bejárati ajtó előtt lebontották a csomagolás nagyját, hogy ne legyen bent rendetlenség, aztán bevitték. mondjuk a régit nem kellett elvinniük.
egyébként 100k-s bármi megvásárlása esetén tényleg nem értem miért kell 3-5ezreken rugózni. meg azt sem, hogy miért nem képesek ezeket a költségeket előre közölni. meg azt sem, hogy a vevő miért nem mondta, hogy ad zsét, de csak számla ellenében. szvsz egyből kisebb lett volna az arcuk...

veracity 2013.03.06. 08:20:05

Annyi boltban, annyi web áruházban lehet kapni hűtőszekrényeket, a legjobb márkákat is. Miért akartok az EURONICS-ban vásárolni? Az ember nem megy fejjel a falnak!

Mi miatt szokott ilyen előfordulni, mint az EURONICS átverés? Amikor a cégtulajdonos és a cégvezetés nem ugyanaz a csoport és érdekellentét alakul ki közöttük. A cég vezetés úgy áll bosszút a tulajdonoson, hogy összekacsint a szállítmányozó alvállalkozóval, meg a többi lusta alkalmazottal és olyan helyzeteket teremtenek, ami sokmilliós veszteséget produkál a tulajnak!

Most is nyilván ez jött elő, a cég vezetés szívatja a tulajdonosokat.

Normális körülmények között az erős piaci verseny mellett csak az a cég maradhat életben, akik udvarias és készséges munkatársakkal és alvállalkozókkal dolgoztatnak. Márpedig a szűkülő belső piacon élet-halál harc folyik a cégek között.

A véleményemet az is alátámasztja, hogy az EURONIC vezetése nem szólalt itt meg, meg sem próbálja védeni a mundér becsületét. Ez egyértelmű jel. Messze el kell kerülni az ilyen cégeket!

ifrance 2013.03.06. 08:21:19

@ifrance: jaa, és tényleg az lett volna az ultimate megoldás, hogy közlik, hogy a régi hűtő marad. ha már beszámolták egy tizesért, akkor tuti megnézik, hogy visznek-e valamit érte a szállítók.

Terézágyú 2013.03.06. 08:22:06

@Landy4x4:
"Sajna az én véleményem, hogy nem 'pár' db tetű van.
Soroljam? a kioktató adóügyi előadót az önkormányzatnál, a nem köszönő postáskisasszonyt, a bunkó buszvezetőt ...
Sajna mára nem jó ebben az országban élni és a nem 'tetűből' van alig egy-kettő mutatóban. Tegyük fel te vagy az egyik. "

És gondolom te vagy a másik ugyebár... Megkérdezhetem, hogy mi a foglalkozásod? mert ha pl. orvos vagy, akkor tudok mondani olyan blogot, ahol a tahó orvosokat szidják. Ha pék vagy, akkor olyan oldalt, ahol a szemét pékekről van szó...
Szóval értem én, hogy mindenütt "tetűket" látsz, és vannak is sokan - de miből gondolod, hogy te véletlenül se vagy köztük? Mármint azok között, akiket MÁSOK tetűnek tartanak????

KCicó 2013.03.06. 08:27:35

Mikor mi is ilyen csereakcióban vettünk új hűtőt, szegény lelkiismeretes anyukám kisikálta a régit, ami így is tiszta volt mint a patyolat, mondván az akihez majd kerül, örüljön.Erre közölték a szállítók, hogy a kompresszort kiszedik belőle, a többi meg megy a szeméttelepre.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.03.06. 08:35:21

Nem fizettétek ki a házba bevitel díját, így a ház előtt maradt az áru.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.03.06. 08:37:46

@Terézágyú: Ezek a (génturmix eredetü) logikamentes hazaáruló antimagyar megnyilvánulások a befogadottak kisebbségi komplexusainak túlkompenzálásai.

tucsok13 2013.03.06. 08:39:50

Euronics-al én is megszívtam a napokban, 2x is, egyszer telefonon érdeklődtem hogy kapható-e X termék, mondja persze, menjek, őt keressem. Odamegyek fél óra múlva, termék nincs, mondom de X azt mondta van - hát megkérdezik. Eladó vissza, X üzeni hogy bocsi de mégsincs...:-P Rá 2 hétre fiam kinézett egy telefont, és mivel itt tudom beváltani a bankkártyán gyűjtött hűségforintjaimat gondoltam megveszem azon. Erre pénztárnál kiírás hogy X bank ezen kártyáját nem fogadják el. (normál bankkártya!) Cuccot otthagy, bankot felhív, távoz, T-ben 5-e Ft-tal olcsóbb. Részemről soha többet Euronics!

Mosógépet szemben a másik nagyáruházban vettem, nagy pocakkal, ingyen házhozszállítva, emeletre felcipelve, benne az árban. Egyébként meg mostanában inkább csak nézelődni járok a szaküzletbe aztán megveszem a neten ócsóbbért, magyar garanciás webshopban. (az EU garit nem akartam bevállalni, főleg 5e Ft árkülönbségnél egy 200e-s terméken)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.03.06. 08:40:47

@KCicó: Lehet, hogy potyára dolgozott szegény, de látszik, hogy ő még tudja, mi a becsület.

Köcsögöm Széken 2013.03.06. 08:41:46

Euronics... Pff! A legundorítóbb hely a földön. Kis köcsögbúvárok ugranak rád mielőtt bemennél, a szart is rád tukmálják, olyan funkciókat kamuznak a készülékekbe, ami nincs is benne, csak hogy megvedd és leessen a jutalék. Utána leszarnak.

Elég megnézni a Facebook faluk, panaszok tömkelege, aztán éjjel eltűnik mind, de másnap újratermelődnek. Gondolom külön alkalmazott van törölni a negatív posztokat.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.03.06. 08:43:35

@tucsok13: Meg tudlak érteni. Az én pocakom is túl nagy, már legalább 10 éve...

tucsok13 2013.03.06. 08:44:43

Jah, és még annyit hogy anyám nem béna és nem nyugdíjas, de mégis én intézem a nagyobb beszerzéseit, megkeresve a legjobb árat és gondoskodva arról hogy ne legyen gondja a beszállítással.. egyébként én még soha, semmit nem adtam oda csereakcióban, vagy odaadtam ismerősnek/csóróbb rokonnak ingyért de ha nem kellene senkinek eladnám. (eddig mindig kellett) Valószínűleg ez azért van mert huszonéve az első hűtőnk, tűzhelyünk és kanapénk úgy lett hogy a egyik kollegám a fülem hallatára akarta 4e-ért elvitetni a hűtőjét, mondom annyiért én is elviszem..aztán ha cserélni akart, szólt, én meg hálásan mentem érte. Kár a kukába tenni azt ami működik! A 10 éve selejtezett, 1989-ben vásárolt mikrónk (régi szép bécsi bevásárlás emléke) a mai napig hűségesen működik a vidéki rokonnál..

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.06. 08:48:10

@agresszív kismalac: Milyen tehetetlenség? Milyen hozzáállás? :D Nem éri meg a cégnek karbantartót tartani, mert félévente egyszer romlik el valami. Kiszervezi az ilyesmit, ha valami beszarik, jönnek.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.03.06. 08:54:10

@ColT: De nem ám leküldöm valamelyik júzert a sarki boltba fénycsőért á 1890 forint, oszt bepattintom kettő perc alatt, hanem kihívom a karbantartót á 12860 forint. Kolosszális. Tényleg.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.03.06. 08:55:44

Amúgy a villanyt egyedül kapcsolgatjátok, vagy arra is van szakember?

Köcsögöm Széken 2013.03.06. 08:56:49

Különben a Köki Terminálos Euronicsban van egy eladó, kb. 130 kiló és Crocs (!!!) papucsban értékesít. Gondoltam kipróbálom a házimozim, mielőtt megrendelem webshopból, oda jött Mr. Crocs azzal, hogy: SHHHEGÍTHHHETEK!? Legott kómába estem a szájszagtól. Ti olyat még nem szagoltatok... :DDD

2013.03.06. 08:56:56

Bolttól függhet, most vettem mosógépet és szó nélkül felhozták a 2.-ra, bevitték a helyére, a régit meg elvitték - díjmentesen mert úgy kell nekik.
A weboldalon csak annyit mondtak, az én lakásomon belül nem cipelik lépcsőn, de hát sajnos nem is kell, nincs akkora kecó...:)

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.03.06. 09:04:48

@Köcsögöm Széken: Ilyen böhöncék is vannak a papuccsán, vagy csak csupaszon tolja? Mer' az télleg gáz már.:-)

hot-spot (törölt) 2013.03.06. 09:07:23

Egy tanulság van belőle.Soha senkit nem szabad kifizetni előre.Ennyi.Ha meg nem csinálja meg úgy a dolgát ahogy kell,akkor nincs pénz és csöcspénisz!Mehet reklamálni ahova akar!Viszonlátás!

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.03.06. 09:08:52

Amúgy George W. Bush is Crocsba' szállt ki a röpcsiből, mikor itt volt valami futó látogatáson.
Mondjuk, a szájszagáról nem történt említés.

Landy4x4 2013.03.06. 09:21:44

@Terézágyú: te hol is olvastad, hogy én nem soroltam magam ezek közé?
Teljesen mindegy, hogy mi a foglalkozásom és még nem is akarom verni a mellem, de hidd el, hogy én teszek annyit (szabadidőmben, fizetség nélkül) a környezetemért, a társadalomért, hogy legalább nem ilyen blogokon szidnak engem.

Terézágyú 2013.03.06. 10:10:17

@Landy4x4:
Látom magadra vetted, és felháborodtál.
Ez is egy módszer...
Csakhogy én nem konkrétan rólad beszéltem - csak annyiban, hogy te vagy itt most azzal a mentalistással, amely annyira elterjedt ebben az országban...

"hidd el, hogy én teszek annyit (szabadidőmben, fizetség nélkül) a környezetemért, a társadalomért"

Rendben, elhiszem. Te egy ennyire jó ember vagy.

hap9 2013.03.06. 11:03:57

A házhozszállítást külső vállalkozó végzi, nem az euronics. A papíron amit adtak, oda van írva, hogy az 1800 huf az bolttól bejáratig szól. Utána a felvitel plusz pénz. Számlát is adtak volna, de egyszerűbb ha spúr az ember...

McZozo 2013.03.06. 12:26:54

MEgjegyzem azert tart itt ez a nep mert meg itt is sokan igy gondoljak hogy hat jol tettek hogy letettek az ajto ele nehogy mar dolgozni kelljen.
Szerintem evidens hogyha veszek egy hutot mosogepet barmit azt nem a jardan akarom hasznalni, es furcsalom is mert en is vettem hutot mosogepet mosogatogepet es mindegyiket behoztak es a helyere be is raktak. azert az arert amiben megallapodtunk a kiszalitas megbeszelesenel, aztan hogy pluszba utana meg adtam mondjuk egy ezres borravalot az mas tema. De ezt nem helyeztem kilatasba elore.

Taxomükke (UK) 2013.03.06. 13:52:57

@hagyma: Ne vegyel senkinek semmit. Hivd meg oket magadhoz inkabb, de olyan okosan, mint engem az ausztral rokonok: "Tibikem, ha arra jarsz, feltetlenul ugorj be hozzank!"

Uni1002 2013.03.06. 14:22:41

Vettem hűtőgépet szintén az Euronics -ban.
Ingyen kihozták, végigcipelték egy hosszú lépcsősoron, felhozták az emeletre, még ki is csomagolták.
Az emeletre felhozás volt 2000 ezer forint, számlával, korrekten, még borravalót is adtam nekik...

Uni1002 2013.03.06. 14:24:05

Ja, és a régit elvitték díjmentesen.

Rommel6600 2013.03.06. 15:42:07

MediaMarktban is ugyan ez a rendszer, csak ott előre tájékoztattak is erről... Elmondták, hogy a házhozszállítás (akár ingyen vmi akció keretében akár nem) a házszámhoz történik (tehát az utcafrontra!), semmi egyebet nem tartalmaz a szolgáltatás. Tudomásul vettük, fizettünk emeletenként xFt-ot, hogy felkerüljön a másodikra a szintén nyugdíjas nagyszülőkhöz az új sütő és ennyi.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2013.03.06. 17:06:23

Nekünk a vecsési t*óból a külsős cég amikor kihozta be is állították a helyére, ki is bontották és együtt néztük át esztétikai hibára (mert akkor még1szer fordultak volna, ha visszavitetem) amiről jegyzőkönyv is készült.

Borravalót kaptak: kávé és ásványvíz.. no meg dicsérem őket mindenhol.

ramirez7788 2013.03.07. 00:58:21

Velem is bepróbálkoztak a (akkor még) Cora szállítói, ahol elvileg ingyenes a házhozszállítás. Azt mondták, hogy a házig ingyenes, és 1000 forint emeletenként. Én meg azt mondtam, hogy akkor tessék csak visszavinni azt a hűtőt. Nem vitték vissza :)

Urbino (törölt) 2013.03.07. 15:57:54

Az EURONICS-tól rendeltem én is hűtőt házhozszállítással. Az üzlet a lakásomtól 3 perc sétára, mondhatni a következő sarokra, de nem volt aki elhozza futóval, vagy akármi. Eljövök a boltból, látom a teherkocsira rakják a hűtőm. Ez volt 15h-kor. 19:30 h-kor érkeztek meg. Megkérdeztem tőlük, mégis hol s bánatos fenébe voltak (viccesen persze). Akkor vettem észre, hogy a sofőr alig tud kiszállni a kamionból, olyan részeg... Szomszédnak szóltam, vele hoztuk be (be akarták ezek, de már a kamionról négyen szedtük le a szomszéddal, mert ezek a lábukon alig álltak...).

Hola (törölt) 2013.04.02. 14:08:27

@Cicmen: Egy-két tetű miatt nem lenne ilyen élhetetlen ez az ország. Úgy rohad, ahogy van.

fillérbaszó vadász 2015.02.10. 21:23:38

Én a juróniksz-ból nem hűtőt, hanem gáztűzhelyet vettem. Mondták hogy jön a szaki és beszereli majd 8000-ért. Jött is beszerelte 8-ér, majd közölte hogy olyan jófej lesz hogy INGYEN elviszi a régi gáztűzhelyet. Mondtam neki, hogy nagyon kedves, de ez jó helyen van itt nálam. Erre, mint ha hülye lennék, közölte: "Nem érti? Ingyen elviszem, nem kell fizetnie érte." Mondtam neki még egyszer hogy ne fáradjon nagyon fasza helyen van itt is. Értetlenkedett még egy kicsit majd elhúzott. Régi gáztűzhely volt, de működött. Kiszerelése előtt még lefényképeztem, hogy az összes gázlángja égett. Feldobtam vaterára 8500 volt a villámára, le is ütötték. Pár napon belül jött érte a csóka a fiával rátették az utánfutóra és mentek is. Én meg kaptam 8500 ft-ot azért amit a szaki ingyen el akart vinni és még elvárta hogy hálálkodjak is azért. Le akart húzni a kis genya.
süti beállítások módosítása