Tékozló Homár

Majdnem Macbook-csere Magyarországon (frissült)

2013.03.06. 11:55 | jackyll | 269 komment

Naiv ügyfélnek alig egy hónap alatt sikerült megértetnie az iStyle szervizével, hogy tulajdonképpen mi baja van a Macbookjának. Az Apple ezután egy héten belül cseregépet ajánlott fel, de a tavaly nyári modellt már nem bírják összerakni, csak a legújabbat, ami gyengébb:

Vegyél több mint félmilliós Apple gépet, és készülj fel hetekig tartó szívásra. Röviden így tudom összefoglalni a Magyarországot minden jel szerint jelentéktelen piacként kezelő Apple vs. egyik hivatalos itthoni szervizpartnere (Istyle) vs. én, a hülye ügyfél ügyet. A nem egészen fél éve, Angliában vásárolt Macbook Air 11 számítógépem január elején meglepő hibajelenségeket produkált a virtuális gép (Windows) futtatása közben. Igen, Windowst is használok, egy bizonyos munkafolyamathoz kénytelen vagyok. Többszöri újratelepítés után sem szűnt meg a hiba, így lefuttattam a beépített hardvertesztet is, amely az SSD hibájára utaló hibaüzenetet dobott. Kapcsolatba léptem hát az Istyle szervizzel, jeleztem, milyen hibaüzenetet kaptam, illetve feltettem azt a kérdést, hogy az általam előzőleg saját költségen megcsináltatott billentyűzetmagyarítás befolyásolja-e a garanciális ügyintézést. A válasz az volt, hogy nem, vigyem be nyugodtan. Ez volt január 10-én.


Az Istyle az első alkalom után megpróbálta visszaadni a gépet úgy, hogy “hardveres hibát nem talált”, a rendszer újratelepítése után hibátlanul működik. Erre tekintettel helyben lefuttattam a hardvertesztet, amely ismét kiadta az SSD hibájára utaló üzenetet, úgyhogy a gép maradt. Örültem a találkozónak és a megtett 40 km-nek, na majd másodszorra talán sikerül. Reményem és bizalmam megújult, amikor pár nap után jött is az értesítés: a technikusok alaplaphibát állapítottak meg, a csere egy-két munkanap. Le is telt az idő, újból beautóztam a városba, a gép átvételénél ismét lefuttattam a hardvertesztet, amely ezúttal új meglepetéssel szolgált: a ventillátor hibáját jelző üzenetet jelenített meg. Jeleztem a hibát, amire a szervizesektől azt a választ kaptam, hogy a gép az Apple összes online tesztjén átment, úgyhogy nem lehet hibás. Vitatkoztunk párat, felajánlottam nekik egy órás sétát az amúgy értéktelen időmből az újbóli megnézésre, de hiába: abban maradtunk, hogy minden rendben van, vigyem el a gépet. Mondanom sem kell, hazaérkezés után fél órával a ventillátor teljesen leállt.

Másnap természeten elutaztam, a gépre szükségem lett volna, ezért az Istyle hibája miatt azonnali javítást vagy cseregépet kértem a szerviztől. Visszaautóztam még aznap Dunaharasztiból Budapestre újra, mire a szervizben elismerték, hogy a számítógépbe rossz alaplap került beszerelésre. A ventillátor csatlakozást ekkor átmeneti megoldással (kár, hogy nem szedtem szét megnézni) megoldották, de kérték, hogy miután visszaérkeztem a külföldi utamról, fáradjak be egy újabb alaplapcserére. Azt ígérték, pár napig kitart a megoldás, ennek ellenére persze már a ferihegyi reptéren leállt a ventillátor.

Hazajöttem, visszavittem, újabb alaplapcsere: nincs hibaüzenet, igen. Innen számítva két újabb csodálatos hétig működött a gép. Az automatikus frissítés akkor letöltött és telepített egy firmware frissítést, amely után visszatért az eredeti hiba, a virtuális gép ismét teljesen használhatatlanná vált. Visszavittem (sokadszor) a szervizbe, ahol “intenzív tesztelésnek” vetették alá a gépet, ezúttal az SSD hibáját megállapítva. Kicserélték ezt is. Átvételnél ezúttal nem futtattam helyben hardvertesztet, így csak itthon derült ki, hogy minden hiába: ugyanazt a hibaüzenetet jelzi a rendszer, mint az egész procedúra legeslegelején. Az Istyle-ba visszaautózva a számítógép cseréjét kérve mentem be újra, fenntartva, hogy a firmware frissítés óta használhatatlan, azzal kellene kezdeni valamit. Február 12-én leadtam, majd jelentkeznek címszóval.

Így is lett: az Istyle hat nappal később telefonon tájékoztatott, hogy az Apple jóváhagyta a számítógépcserét, de nagyon kell ennnek örülnöm, mert Magyarországon ez a második-harmadik eset. Arról is tájékoztatást kaptam, hogy a csere csak az eredeti vásárlás helyének megfelelő konfigurációval történhet, így én hiába költöttem a saját pénzemet a magyar billentyűzetre, csak britet kaphatok helyette. Mert az Apple rendszere nem rugalmas. Nem volt mit tenni, bevittem a számítógép dobozát, töltőjét és tartozékait, várva, hogy az Apple küldje a cseregépet (felőlem lehetett volna már üzbég billentyűzetes is, csak tudjak dolgozni). Aztán jött is az email pár nap múlva, melyben egészen elképesztő kérdéssel fordult hozzám a cég. A kérdés lényege az volt, hogy az eredeti (2.0 Ghz i7/8GB RAM/256GB SSD) konfiguráció helyett küldhetnek-e nekem egy gyengébb, Macbook Air 13 (1.8 Ghz i5/4GB RAM/256GB SSD) számítógépet, amely amellett, hogy nem 11-es, amire szükségem van, még értékben is jó 50 ezer forinttal az eredeti konfiguráció alatt marad. Azonnal jeleztem, hogy természetesen szó sem lehet erről, az eredeti konfigurációt kérem, ez volt február 21-én. Azóta se gép, se hang, és már válaszok sem érkeznek az Istyle-tól.

Muszáj megjegyeznem, hogy nem feltételezek semmilyen szándékos rosszindulatot az Istyle részéről. Az elejét elbénázták, nem örülök neki, de van ilyen, a hetek óta húzódó cseréhez azonban valószínűleg semmi közük. Nekik már minden bizonnyal kínosabb a sztori, mint nekem, a válaszok is ezért maradoz(hat)nak el. Az eset az én olvasatomban azonban tökéletesen jelzi, hogy mit gondol az Apple Magyarországról, mennyire veszi komolyan az itteni vásárlókat. Brit helyett magyar billentyűzetes gépet nem, de 11-es helyett egy gyengébb, teljesen más konfigurációjú és méretű gépet tudna küldeni - hát köszönöm szépen. Az pedig, hogy amióta jeleztem, hogy az eredeti konfigurációt kérem, semmi nem történik, felveti a kérdést: amikor a magyar, brit, német vagy akármelyik áruházban a kérdéses gép szállítási ideje 1-3 munkanapos jelzéssel fut, akkor vajon miért van az, hogy lassan harmadik hónapja nem tudok dolgozni a gépemmel?

Ha jó fej akarok lenni, azt mondom, biztos egy olyan hibába futottam bele, amely miatt az egész Apple vakarja a fejét. És tudják, hogy hiába küldenek cseregépet, az is ugyanolyan szar lesz, mint amelyik hetek óta a szervizben áll, és valójában gőzerővel dolgoznak egy problémát orvosló firmware-frissítésen a háttérben. De ha esetleg így van, nyugodtan megmondhatnák, mert ez így egy nagyon rossz vicc. Pláne egy olyan cégtől, amely Magyarország GDP-jének megfelelő készpénzállománnyal rendelkezik.

UPDATE 03/12: Nem, még mindig semmi. azóta ezt a két levelet bírták kipréselni magukból

március 6., szerda

Elnézését kérem a kellemetlen szituációért, a háttérben lehetőségeinkhez mérten igyekszünk előremozdítani az ügyet. Eléggé egyedi esetről van szó, cégünk vezetője már felvette a kapcsolatot a régióért felelős vezető Apple munkatárssal, akivel hosszasan konzultáltak és ígéretet kaptunk az ügy megsürgetésére. Nyilvánvalóan nekünk is kellemetlen az ügy, ahogyan Önnek is, rendszeresen érdeklődünk és próbáljuk sürgetni az Apple-t a megfelelő csatornákon.

március 12., kedd

Igazán sajnálom hogy ilyen csúnyán elhúzódik ez az ügy, azonban mint azt már Ön is megfogalmazta sajnos nincsen ráhatásunk a gép érkezési idejére. Én sajnálom a legjobban hogy nem tudtam Önnek már réges-régen átadni ezt a gépet, hiszen az hogy elégedetlen senkinek sem jó, ám sajnos annak ellenére hogy mindent megtettünk illetve én magam is azon igyekeztem hogy az ügy mielőbb lezáródjon végeredmény még mindig nincsen. Azon vagyok hogy az Apple felé maximális részletességgel tolmácsoljam elégedetlenségét de még mindig nem kaptam információt amit továbbadhatnék ami számomra is elkeserítő.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.06. 11:59:12

" De ha esetleg így van, nyugodtan megmondhatnák, mert ez így egy nagyon rossz vicc."

Ennyi. Ha már az Apple-nek az image-e a legfőbb vonzereje, legalább ne rombolná :D

Amúgy ja, szóval a magyar szervíz sem volt a helyzet magaslatán, amikor a szemük előtt lefutó HW tesztet nem veszik figyelembe...

England win The Ashes! 2013.03.06. 12:24:16

Ez a poszt rágalom. Mindjárt jön igi, aki kifejti, hogy az epl gépei sosem romlanak el.

England win The Ashes! 2013.03.06. 12:28:15

A poszternek javaslom, hogy próbálja meg az apple.com/uk weblapon a Support menüpont alatt nyíló oldalon található "Contact Apple Support" opciót. Nem tuti, de lehet, hogy (miután végig klikkelte az odavezető utat) a telefonszám megadása után visszahívják őt.

Landy4x4 2013.03.06. 12:31:32

Elárulom, ha a magyar havi jelentést elfelejtenék elküldeni az Apple központba akkor nem vennék észre, olyan pici ez a szelet, hogy szerintem hibahatáron belül jócskán belül van...

Rosszindulatú Vászka 2013.03.06. 12:34:01

Talányos. Alalplap és SSD csere után más már nem nagyon lehet rossz benne. Tán processzor? Vagy a kábelek?

Landy4x4 2013.03.06. 12:38:14

Poszttólót ekézve, meg 11"-es gépen olyan nagy csodákat nem csinálhat, hogy pont csak és kizárólag alma gép kelljen. Viszont ugye mégiscsak a jó öreg winfost használja virtuálisan... Szóval, valami sántít.
Öcsém, nem vagy te egy kicsit divatyuppie?!?!

Rosszindulatú Vászka 2013.03.06. 12:40:43

@Landy4x4: badarság. Simán életszerű, hogy valami régebbi íratott könyvelőszoft vagy egyéb szar miatt van részlegesen vindozhoz kötve.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.03.06. 12:45:36

Amúgy az a mekbúk, az mi az? Olyan, mint a meknággec?

Rosszindulatú Vászka 2013.03.06. 12:50:07

@agresszív kismalac: végülis igen. Valóban van hasonlatosság ami a saját környezetben való pozícionálást illeti.

helianthus 2013.03.06. 12:50:14

@agresszív kismalac: olyan. Csak ehhez nem szószt adnak kisérőnek, hanem szervizt.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.06. 12:50:41

@Rosszindulatú Vászka: SSD-t is cseréltek, vagy az csak nálam maradt ki?
Meg mondjuk ha SSD hiba, akkor beledobni egy másik SSD, és megnézni, úgy jó-e. Ha nem, akkor lap. Persze lehet proci is, tehát a lapcsere után sem árt egy HW teszt.

2013.03.06. 12:52:24

@ColT: De ha esetleg így van, nyugodtan megmondhatnák, mert ez így egy nagyon rossz vicc."

Két hangya biciklizik a sivatagban.
Az első megáll. A másik megkérdezi.
-Miért álltál meg?
-Bogár ment a szemembe!

Ez is nagyon rossz vicc!

2013.03.06. 12:54:20

@ColT: Meg mondjuk ha SSD hiba, akkor beledobni egy másik SSD, és megnézni, úgy jó-e.

Most tényleg homáron keresztül akarod megjavítani azt a szart? Vödrös makbukot kell venni az aldiban!

ancsams 2013.03.06. 12:54:23

Egy rakás dolog indokolja, hogy win fusson a gépen, csak bele kell gondolni kormányunk és a Mic. stratégiai szerződésére. Adóbevallások beadása, vagy a cégkivonatok lekérése is csak explorer alatt érhető el.
Amugy az Apple tényleg fostalicska, mert státuszszimbolumos, bazi drága röghöz kötött cuccait nem lehet javítani, csak cserélni, a cserekor meg elhajtják a vásárlót, lásd t-mobile telefoncserés cikkeket itt a homáron.
Ezért nincs iphone-m, marad az android vegyes szinvilága.

Rosszindulatú Vászka 2013.03.06. 12:54:36

@ColT:

"Visszavittem (sokadszor) a szervizbe, ahol “intenzív tesztelésnek” vetették alá a gépet, ezúttal az SSD hibáját megállapítva. Kicserélték ezt is."

Amúgy meg vélhetően a proci bele van hegesztve az alaplapba és nem cserélhető alkatrész. Amúgy valóban eléggé fles, hogy nem a legolcsóbb elemmel kezdték a cserét (SSD), hanem a legdrágábbal (alaplap). Nem értem az egész sztorit.

helianthus 2013.03.06. 12:56:47

Rossz vicc:
Az egyik székely belevágja a másik hátába a baltát, mire az megkérdezi tõle:
– Ez vicc, vagy komoly?
– Komoly.
– Na jó, mert viccnek azért elég durva.

Rosszindulatú Vászka 2013.03.06. 12:58:56

@ancsams: oszt az abeves cuccok mennyire kötöttek a microsofthoz szted? Én eddig úgy tudtam, hogy a java lényege éppenhogy a platformfüggetlen futtathatóság.

Kérlek regéld el nekünk, mej notbúkokat és laptopokat lehet javítani a fődarabok cseréje nélkül, most már kiváncsi lettem.

2013.03.06. 13:00:59

@helianthus:
Az egyik székely belevágja a másik hátába a baltát, mire az megkérdezi tõle:
– Ez vicc, vagy komoly?
-Balta te barom!

England win The Ashes! 2013.03.06. 13:03:12

@agresszív kismalac: Nem kéjsóvárgás volt, csupán ténymegállapítás.

Esetleg még valami ilyesmire számítok: a poszter hülye, mert Macbook Pro-t kellett volna vennie iPhone Öttel és iPad Néggyel csomagban. Ráadásul nem a Királyságban, hanem az USÁ-ban.

amsz · http://www.amator-szexvideo.com 2013.03.06. 13:04:10

@Rosszindulatú Vászka: Sztem az alaplap olcsóbb mint az SSD.
A cseréhez meg ugyan úgy darabjaira kell szedni a gépet.

amsz · http://www.amator-szexvideo.com 2013.03.06. 13:05:43

Memória cserét nem olvastam... Még az is lehet.

Sztem jobban jártál volna ha veszel egy repjegyet Londonba, és ott intézed. Gyanítom 1-2 napon belül már új géped lenne.

Roltii 2013.03.06. 13:08:17

már sokan leírták, el kell felejteni a magyar macboltokat (kivéve a Donald's féle), és szépen Bécsbe intézni egy jó kávé mellett minden ilyet...

Egyéves Önkéntes 2013.03.06. 13:11:26

@zebraság fél cicaság: Én is, matekből, de ez nálam nem oszt nem szoroz.

Szenthomárság 2013.03.06. 13:17:01

@helianthus: @Sekaiii:
két vödrös balta megy a sivatagban, az egyik meglát egy aldit.
- Te koma ez most székely?
- Még jó, hogy nem léptünk bele.

Manyecska 2013.03.06. 13:28:17

@Szenthomárság: Megittam egy doboz sört most de rohadjak meg nem értem egyik viccet...se!:D:D

Hegyirablo 2013.03.06. 13:29:51

Amúgy miért olyan jó egy 500 ezres Apple? Mitől jobb, mint egy IBM rendszerű, 170 ezres noteszgép?

Dr. Kix 2013.03.06. 13:31:38

Vegyél inkább egy businness class laptopot és egy kocsit a mekbúkod árából legközelebb. :)

England win The Ashes! 2013.03.06. 13:38:42

@Hegyirablo: Az életérzés miatt.

Meg az IBM-re nem adnak kuvaiti dínár-alapú vödrös hitelt.

Hegyirablo 2013.03.06. 13:40:22

@Dr Jozef Vengloš: Nekem megfelel az Aldis laptop is.

helianthus 2013.03.06. 13:43:06

@zebraság fél cicaság: :D én is szeretem, bár nem ez a kedvenc viccem, amin évekig röhögtem.

@Sekaiii: na EZ pont nem vicces!!!

helianthus 2013.03.06. 13:45:36

@Szenthomárság: hát édesem, úgy látom, rád is rádférne egy hosszabb pihenés. JJJ vagy értelmetlenségeket írsz, vagy a jónépet hergeled. Írtam a hiteles posztban rólad, de inkább ne olvasd el, mert már megbántam. LYLYLY

@Dr Jozef Vengloš: ha Igi nincs, jó a helimeli is? Vagy hogy is van ez?

Taxomükke (UK) 2013.03.06. 13:46:15

@Sekaiii: Az egyik székely belevágja a másik hátába a baltát, mire az megkérdezi tõle:
– Ez vicc, vagy komoly?
- Pálinkát!

helianthus 2013.03.06. 13:56:03

Ha már itt tartunk, laptop vásárláson is gondolkodok. Olcsó kéne, megbízható, nem túl extra (nem akarok több ezer részes sorikat letölteni rajta, max levelezésre, keresgélésre használnám). Ki mit ajánl?
És érdemes-e ilyet használtan venni esetleg?
Még sose volt laptopom (bár már használtam) szóval tabula rasa vagyok a témában.

Manyecska 2013.03.06. 13:59:31

@helianthus: jah olyan vödrös a felhozatal ma: a fele rohadt..:D:D:D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.03.06. 13:59:44

@helianthus: én inkább nemmondok semmitse, mert le leszek cseszerintve (enyim az aldis és elég jó, nekem is csak szörfölgetni kellett meg semmi extrával, nem volt túl drága se.)

Jokkura 2013.03.06. 14:10:44

ne a magyar szervizhálozattal kisérletez, Vidd bármelyik szomszédos államba szervizre. hamarabb és jobbat kapsz. (legfeljebb román, ukrán --cirill-szerb,horvát betűk is lesznek rajta).Ami e honból érkezik egy multihoz az rögtön meg a levesbe/kukába ,akár levél,akár bármi más.
mindez köszönhető ... na kinek is ?

helianthus 2013.03.06. 14:29:49

@zebraság fél cicaság: jó, de sírva könyörgök, mi az hogy aldis? Az egy külön márka vagy az ALDI-ban vetted?

Szenthomárság 2013.03.06. 14:38:38

@Chichén Itza /Quetzalcoatl/: nem kell érteni, csak önfeledten kacagni rajta. :)

@helianthus: mostan mi van? mit bántál meg? és miért?

helianthus 2013.03.06. 14:40:42

@Dr Jozef Vengloš: köszi! :D
Azért megkérdezem Zsiráfcicát ő mennyiért vette az aldisat, ha visszajön.

helianthus 2013.03.06. 14:42:07

@Szenthomárság: semmit. Poén volt. Gondoltam azt hiszed majd erről a kommentről, hogy hűűűű! aztán kiderül, hogy mégsem. Ha ezt a kommentet olvastad később, akkor viszont lelőtted a poént. Gyilkos!

Szenthomárság 2013.03.06. 14:45:20

@helianthus: nem, azt olvastam előbb.

de hogy lásd, hogy nem vagyok troll, segítek neked olcsó, de jó gépet választani:

www.duckshit.com/wp-content/uploads/2011/04/cheapest-apple-laptop.jpeg

helianthus 2013.03.06. 14:50:07

@Szenthomárság: pont almát eszek, honnan tudtad???? :D köszi amúgy, ez jó is lesz, megveszem. Nekem mennyiért adod?

Szenthomárság 2013.03.06. 14:54:49

@helianthus: ingyen! ne viccelj már!
ha viszont a gép is kell hozzá, akkor az 120E+Áfa!

LAVÓRVAGÁNY 2013.03.06. 14:54:51

Aki beáll birkának, viselje el, hogy úgy is kezelik...
Aki meg egy Mac-en akar vindózt használni, arra tényleg csak az "ostoba suttyó" jelzőt tudom használni...komolyan, 2013-at írunk, melyik programnak nem találtál Mac-es verziót? Excel???

Egyéves Önkéntes 2013.03.06. 14:56:06

Azért azt el kell mondani az Apple védelmében, hogy nekem az van, de még soha az életben nem fagy

Szenthomárság 2013.03.06. 14:57:33

@LAVÓRVAGÁNY: például a mi számlázónk nem fut csak windows alatt
de biztos van még ezer példa.
autocad se biztos, hogy repeszt mac-en.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.03.06. 14:59:52

@Muad\\\'Dib: "Akkor az USA a sikertelen emberek hazája..."

Ez így van, csak nincs összefüggés. A sikertelenek és a mactulajdonosok halmaza nem esik egybe.

Indriq 2013.03.06. 15:05:20

11-es notebookon dolgozni nem lehet hosszú távon normálisan, inkább tűnik parasztvakításnak. Amúgy semmivel nem minőségibbek az Apple alkatrészei.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2013.03.06. 15:06:41

@Muad\\\'Dib: tehat azt allitod, hogy az usa a sikeres emberek hazaja?:-)

na ezt elteszem majd valamelyik usat ekezo hozzaszolasodhoz, amikor eppen a new york - tel-aviv tengelyt feszegeted es magyarazod, hogy minden amerikai hulye, csak a zsido praktikaknak koszonhetoen a vilag urai..:-)

tudod egy ember - elhiszem, hogy ritkan talalkozol emberrel a szukebb kornyezetedben - meglehetopsen sokretu es osszetett.
az usaban jelentosen tobb a konzumidiotak aranya, de ugye ez nem feltetlenul befolyasolja az elet egyeb teruletein a sikereket. azt mindenesetre masfel evtized it utan azt modnom, lamak (hozza nem ertok) es sznobok (jelentektelen szemelyuket jelentosegteljesnek feltuntetni kivanok), valamint ennek a ket csoportnak a metszete vesznek apple termeket:-)

egy sima pc atcsomagolva egy ritka modon elkurt oprendszerrel. semmi tobb. tudom, bakker.. az eleterzes..
koszi, nekem van eletem es erzem is, nem kell fizetni erte.. olyan ez, mint a kurvazas. az puncit ad penzert, ha mar keptelen vagy magadnak szerezni:-)

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2013.03.06. 15:09:10

@Egyéves Önkéntes: ez igy van.
csoda is lenne, ha fagyna azzal a tulmeretezett hardware-rel es a csakis arra optimalizalt, semmi masra nem jo oprendszerrel:-)

gabest1 2013.03.06. 15:09:23

Rosszul teszitek fel a kérdést. Helyesen úgy szól: mi az a program, ami nem fut Windows-on?

Muad\\\'Dib 2013.03.06. 15:12:27

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union:
Írtam én olyat, hogy az USA a sikeres emberek hazája? Csak kérdeztem.
Ez a minden apple felhasználó konzumidióta pont ugyanolyan konzumidiotizmus, mint amit ekézni próbál. Van akinek egy Apple eszköz optimálisabb, mint egy másik, és van, akinek nem.
Az OS X pedig azért messze nem egy elkúrt oprendszer, több köze van a *nix alapokhoz (és ez meg is látszik rajta), mint pl. a gányolt linuxnak...

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2013.03.06. 15:23:29

@Muad\\\'Dib: nincs optimalis apple eszkoz. az optimalis nem uzletpolitikaja az applenek. az apple uzletpolitikaja a tultervezett hardware amire felkurnak egy oprendszernek hazudott, beta szintu firmware-t es adnak penzert eleterzest. magyaran lekorlatozott jatekgepekrol beszelunk kurva daragan.

de alljon itt munkapista ars poeticaja:

"A lot of times, people don't know what they want until you show it to them."

tul keson halt meg ez a budos gyoker.
kar volt bele az a maj....
azt egy rendes ember elol vette el.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.03.06. 15:26:57

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union: "tul keson halt meg ez a budos gyoker."

Tényleg egy büdös gyökér volt, de ezt messze túlszárnyalja az a tény, hogy egy perfekciaonista zseni volt. És nem mellesleg dollármilliárdokat gyártott aból, hogy megmutatta plebsnek, hogy mi kell neki.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2013.03.06. 15:28:24

@Muad\\\'Dib: oke.

telepitsd fel a pcmre:-)

4 mag, magonkent 3.3 ghz, 8 giga ddr3, 2x6950@crossfire.

de menjen rajta a szoftver, amivel szimulatorozok, legyen driver a kormanyomhoz (fanatec csr), a fejmozgas-koveto cuccomat (trackir).

mert en ezt meg tudom csinalni barmely apple geppel, hogy teszek ra wint es ezek mind mennek pluszban azokon a feature-okon felul, amit az osx is tudott.

ugyhogy az osx nem oprendszer. az firmware, amivel egy kulonben eros pc-t lebutittank. teny, hogy a felhasznaloikozonseghez kell is:-)

de en jobban preferalom azokat, akik tanitanak, a fejlodest es kihivasokat propagaljak a langyos hugyban azasssal es a kollektiv elhulyulessel szemben, ahogy azt az apple teszi.

ha nem tudod, akkor egy elbaszott oprendszer.

igi1 2013.03.06. 15:30:12

Windowst a Windowsnak, almát az almának!

Normális ember meg eleve 13-ast vesz.

A MacBook jó gép, már a nem hülyéknek, akik tudják is mire használni!

Ha Angliába vette, ugasson Angliába, cseréltesse ki ott. Nem jutott ez még eszébe, hogy itthon ilyet nem lehet intézni???

Szó nélkül adniuk kellett volna új gépet.

Alaplapcsere ROHADTUL NEM ÉRI MEG, akkor már tökmindegy, csak ráfizetés.

Valószínűleg, a poszter visszavitte, ők elszámolták az alaplapokat maguknak, és azóta is rajta röhögnek.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2013.03.06. 15:31:17

@atpijkamo: csak mint hitler...

kar, hogy mindketto egy veszett es elbaszott duvad volt, aki az emberi butasagot es allati osztonoket emelte piedesztalra, sajat hasznara igaba hajtva embereket visszaelve a manipulacios kepessegevel.

banurr 2013.03.06. 15:31:23

@gabest1:
Pl az ABEV nyomtatványkitöltő pl nem teljesen jól működik, mert csak Windows-ra optimalizálták, KVAdatszolg környezetvédelmi adatszolgáltatás, a cégadatlekérdezés, az ingyenes e-cégjegyzékből csak IE alatt nyomtatható ki, a vámkezelőprogramok közül az "olcsóbbak" (kb 150 és 350 ezer közöttiek) windows alól futnak, könyvelőprogramok ... stb

igi1 2013.03.06. 15:31:50

Leszarom az üzletpolitikát, adjanak új gépet, ha gyári hibásat kaptam.

Ennyi.

Ha itthon nem megy, megyek Angliába, egy Macbook Air már van félmilla, a jegy meg 40 ezerbe fáj, akkor megéri.

Muad\\\'Dib 2013.03.06. 15:33:55

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union:
Gondolom felesleges volt előhozakodni szakmai kérdésekkel, mert az nem fog menni, hiszen, aki téged látott már érvelni az tudja, hogy a "vallási" fanatizmusod ami a saját elképzeléseid irányában megjelenik, nem hagyja, hogy a tények megzavarják...

komplikato 2013.03.06. 15:35:25

" a csere csak az eredeti vásárlás helyének megfelelő konfigurációval történhet, így én hiába költöttem a saját pénzemet a magyar billentyűzetre, csak britet kaphatok helyette. Mert az Apple rendszere nem rugalmas."

Ennek fényében meg:

"A kérdés lényege az volt, hogy az eredeti (2.0 Ghz i7/8GB RAM/256GB SSD) konfiguráció helyett küldhetnek-e nekem egy gyengébb, Macbook Air 13 (1.8 Ghz i5/4GB RAM/256GB SSD) számítógépet, amely amellett, hogy nem 11-es, amire szükségem van, még értékben is jó 50 ezer forinttal az eredeti konfiguráció alatt marad."

Én igen is SZÁNDÉKOSSÁGOT vélek felfedezni, mert a rugalmatlan Apple rendszer azért egy 100%-ban tök más és értéktelenebb gépet csak ki tudott köhögni magából? Na neeee.

igi1 2013.03.06. 15:36:14

@ancsams: én most vettem egy fehér vodafonost, kíváncsi leszek, meddig bírja :)

az előző telefonom 4 évig használt, utána is csak azért romlott el, mer szétszedtem, kíváncsiságból, na meg már untam :)

egyébként az apple-nek egyetlen jó terméke van: az az Ipad 2-es, 3-as

a többi....

ha szuper is, mindig hiányzik belőle valami

iphone-ba miért nincs alapból rádió, az ipodba miért nincs bluetooth, ha macbookot veszel, akkor meg win kéne bele

ki érti ezt?

Muad\\\'Dib 2013.03.06. 15:36:36

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union:
Már miért kellene, hogy felmenjen minden gépre? Az maradjon meg a binux típusú fostalicskáknak, ahol még a mai napig kihívás egy driver lefejlesztése, vagy az átláthatatlan bughalmaz kernel működőképessé varázslása...

Diopapa_sok 2013.03.06. 15:36:44

@gabest1: "mi az a program, ami nem fut Windows-on?"

Microsoft Office for Mac.. :D

igi1 2013.03.06. 15:37:29

@Muad\\\'Dib: munkahelyi terror blogba hamar kivégezték szegényt

bezzeg én mindenhol állom a sarat, savat!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.03.06. 15:37:35

@igi1: Nekem a 1680x1050 képpontos notim negyvenezerbe fájt, úgyhogy nem én megyek Angliába, hanem ő megy a kukába ha szarakszik, és veszek nagyobbat.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2013.03.06. 15:38:13

@Muad\\\'Dib: ha jol tudom, ez a fo ervetek az apple mellett, hogy "nem kell hozza erteni". na innetol ne szakmazzunk, jo?:-)

valahogy a fentiek fenyeben nem tul hiteles, amikor egy apple-fan szakmarol kezd el beszelni:-)

komplikato 2013.03.06. 15:39:21

@Rosszindulatú Vászka: "Amúgy meg vélhetően a proci bele van hegesztve az alaplapba és nem cserélhető alkatrész."

Apple gépet még nem láttam belezve, de ezt nem gondolod komolyan, hogy i7 proci be van forrasztva??? Pont ugyan olyan egyen alkatrészekből van, mint más notebook és azokban cserélhető a proci. Ez alól pár ULV proci, Atom és némelyik AMD kivétel, de azok meg kivétel nélkül gagyi és/vagy netbook gépekben vannak.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2013.03.06. 15:40:03

@Indriq: neked sem volt még macbook air a kezedben :D de mindegy, meghagyom neked az aldisat, az a fasza:D

igi1 2013.03.06. 15:43:00

@komplikato: pedig jól mondta, az apple-gépekben minden az alaplapba van forrasztva!

komplikato 2013.03.06. 15:44:28

@Indriq: Miért is? Anno amikor még nem volt netbook és bazi drágán lehetett pici Notebookot venni, akkor tonnányit eladtunk orvosoknak a 9"-os P3-as gépből, mert kellett az akkori orvosi nyilvántartó és recept szisztémához. Vitték hozzá a hordozható nyomtatót is.

Miért ne lehetne igény, hogy utazás közben tudja használni? Azért egy 14-15-ös gép már elég nehéz, nehezebben mobilizálható, lezsibbad tőle a lába és talán még rá is olvad a nadrágja. Bár mondjuk érdekelne, hogy az i7 hőjét hogy oldották meg abban a pici gépben?

helianthus 2013.03.06. 15:45:36

@Szenthomárság: gép nélkül kérem, de legyen kétszer. Köcce! ;}

Roltii 2013.03.06. 15:46:39

@komplikato: az SSD-re vezették, az meg elbaszódott, lásd a posztot:)

Egyébként az Apple gépek ár/értékbe szerintem jók, viszont tény, hogy az átlag júzernek a legegyszerűbb Apple szintjére messze nincs szüksége, jó az annál egyszerűbb/olcsóbb/lassabb megoldás is
(most csak a vasról beszélek)

igi1 2013.03.06. 15:47:03

@komplikato: a macbook airba csak az SDD-t tudnád hozzárakni, minden más, a proci is a CPU foglalatba van forrasztva, NEM CSRÉLHETŐ, sem a memória, sem a többi, a minimális helykihasználtság miatt is

Azért is ez az Apple filozófiája: ha elromlik, újat kapsz

MacBook Airt is azért igyekszenek szétszedhetetlenre csinálni, hogy ne lehessen cserélni semmit benne.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.03.06. 15:47:22

@komplikato: "nem gondolod komolyan, hogy i7 proci be van forrasztva?"

Szertintem se forrasztja bele az epl. Legutóbb, mikor a HP notim alaplapját tettem a sütőbe, kiemeltem belőle a procit. (10 percre 180 fokon.)

England win The Ashes! 2013.03.06. 15:47:39

@igi1: "Ha Angliába vette, ugasson Angliába, cseréltesse ki ott. Nem jutott ez még eszébe, hogy itthon ilyet nem lehet intézni???"

Az a hetvenes években volt így. Azóta nagyot változott ám a világ! :)

peter3374 2013.03.06. 15:50:46

Az Istyle egy köcsög cég, bevittem az aple store-ban vásárolt iphonomat javításra azt mondta a gyerek, hogy ők csak a náluk vásároltat javítsák az enyémet vagy vigyem vissza angliába javítani vagy dobjam ki a kukába...
Amikor felhívtam az apple-t hogy ez van el sem hitték, hogy elküldtek a francba, persze nem tettek a mocsok paraszt istíyle ellen semmit.
Kerülni kell ezeket a taplókat és elmenni másik szervizbe de leginkább másik országba

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.03.06. 15:52:05

@Roltii: "az átlag júzernek a legegyszerűbb Apple szintjére messze nincs szüksége"

Halálra idegesítene, ha eplt kellene használnom. Az emút 25 évbe jó volt a juniksz, már nem szokok máshoz hozzá.

A gyerkemnek meg minden kütyüje epl, a munkájához kell.

(II. Torgyán Виктор) THY Rokk *n* Troller 2013.03.06. 15:53:31

@komplikato: "Bár mondjuk érdekelne, hogy az i7 hőjét hogy oldották meg abban a pici gépben?"

A hűtőborda kitakarja az alma egy részét...

telkoe 2013.03.06. 15:54:03

@Dr Jozef Vengloš: Sot meg nagyon sokan azt is megtanultak, hogy nem muszaj mindenutt a csaladi akol taho stilusaban megszolalni. Igikenek ez meg nem sikerult.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2013.03.06. 15:56:06

@enpera: ha elolvasnad es megertened amit linkeltem, akkor tudnad:-)

mondjuk az az igazsag, hogy mar az apple is csak egy sima ibm kompatibilis pc, csak egy butitott firmware fut rajta tisztesseges oprendszer helyett.

komplikato 2013.03.06. 15:56:23

@Roltii: Nekem a sztoriból az jött le, hogy az automata firmware update volt sz*r, csak ezt mindenkinek büdös volt be- és felismerni.

@atpijkamo: Hiszed vagy se HP notit még én is beleztem már. De ez hosszú történet. Mondjuk az is megér egy misét amikor a legolcsóbb notebook és netbook gépet a kétoldalas ragasztó tartja össze ...

Indriq 2013.03.06. 15:57:32

@enpera: Nem, air még nem volt a kezemben, csak egy 13-as Macbook, aminek 1 év alatt szétment a DVD-je. Melegedett mint a hűsugárzó, mert mindent összezsúfoltak a hűtés rovására.
fogalmam sincs mi az az aldis gép, de biztos király lehet, én 5 éve vettem a notebookom, 440k-ért, Dellt.

@komplikato: utazásra lehet használni, de az nem hosszútávú munka,oda jó egy windowos tablet is.És munka alatt ne word szerkesztést értsük, max felbontáson hangyákat látsz és erőlteted a szemed 2-3 óra után.

komplikato 2013.03.06. 16:02:30

@(MNB kifosztó) THY Rokk *n* Troller: Közben rácsodálkoztam alaplapra, kb. gép középső harmada csak, gyakorlatilag a gép nagy része a hűtés meg a perifériák.

Mondjuk Apple termékekre van csak lokális és van világ garancia. Nem egy árban. legalább is amikor egy burzsuj ismerősöm vett kint iPod-ot Japánban (meg sok más csecsebecsét itteni árak negyedéért), akkor ott kérdezték tőle melyiket kéri ...
Szóval ha van rá WW garancia, akkor miért is ült rajta a magyar cég? vagy jobb ha az ember Bécsben, Pozsonbyan, stb. intézi, mint itthon?

moTmeN 2013.03.06. 16:11:05

@ColT: nem az apple rombolja, hanem az olcsojanos magyarosh third party. Egyebkent a billentyuzettel kapcsolatban: nem mindegy, hogy mi van rairva? Nekem valami dan, de lehet, hogy sved, megnemmondom, azt jol elvagyok vele (igen az ekezeteket nem komalom).

@Indriq: na ez az, mindenki sopankodik, hogy az apple termekei milyen hu de dragak, de amikor mas gyarto rak ossze egy tisztesseges hardvert, valahogy neki sem sikerul olcsobban kihoznia

Diopapa_sok 2013.03.06. 16:12:12

@komplikato: "Bár mondjuk érdekelne, hogy az i7 hőjét hogy oldották meg abban a pici gépben?"

Szénné van korlátozva. Tök jó, hogy rá van írva "i7" közben egy régebbi desktop i5 szintjét sem éri el...

Martian (törölt) 2013.03.06. 16:12:26

@Rosszindulatú Vászka: "mej notbúkokat és laptopokat lehet javítani a fődarabok cseréje nélkül"

Például a ThinkPad-emet. :)

Visionstar 2013.03.06. 16:15:27

Mondja már meg nekem valaki, hogy mi a búbánatért jobb egy Mac gép a Windows op. rendszeresesnél? Átlagos felhasználó vagyok, éjjel-nappal megy a gépem (e-machines, win7) és a 2 év alatt egyszer sem fagyott le. A vírusirtóm teszi becsülettel a dolgát, programok hasítanak, ja és fele annyiba került mint a legalapabp Mac gép.
Szóval miért is lenne jobb nekem, mint átlagos felhasználónak?

Bobby Newmark 2013.03.06. 16:16:36

@Hegyirablo: Mert megbízható gépek, és jó a supportjuk. Mint ahogy ez a posztból is kiderül. Nem tudom, mit nem értesz ezen!?

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2013.03.06. 16:17:51

Acer Aspire S3-391-73514G25add_W8 Ultrabook

Intel Core i7 3517UB 1.9 GHz, 4 GB RAM, 256 GB SSD, , 13,3 ", 1366x768 WXGA HD kijelző, Intel, HD Graphics 4000, VGA, Windows 8 szoftver, Garancia: 3 év (1 év az akkura és töltőre) El- és visszaszállításos&Nemzetközi, Átvehetőség: Raktárról 1 munkanapon belül, Szín: Arany hátlap Súly: 1.36kg

366eFt (brutto) gondolom 1.9GHz helyett 2.0GHz nem nagy összeg.. mondjuk nem lehet a 4GB memóriát bővíteni, sajna.

De ha DB szerver kell :) , akkor inkább PC, az alaplap például lehet a Asus Rampage IV három év garanciával 77 470 forintból ami 8 memória slotot tud szóval eléggé jól skálázható 64GB RAMig

komplikato 2013.03.06. 16:21:29

@Diopapa_sok: Ja, látom 2GHz-re van korlátozva, akkor eszik vagy 18-22W-ot se?

@Rosszindulatú Vászka: Általában van egy alaplap. Abban a proci cserélhető. Hűtés részben vagy egészben cserélhető.
Mostanában ha nem integrált a VGA, akkor az egy külön leszedhető lapkán van. A Wifi, néha BluToot-al egybe építve meg sokszor külön cserélhető kártyán van (sőt van aminél a HSDPA modem is ezekkel közösbe van építve), még akkor is ha elvileg a chipsetben is van vezérlő. Meghajtók, kábelezés, billentyűzet, kijelző és a csatlakozók jó része cserélhető. A chipset van forrasztva.

Cossyc 2013.03.06. 16:28:24

Nem értem, nem értem, nem értem. Beír a forma, hogy az iStyle fos, erre mindenki azon menőzik, hogy hány marék kavicsért van Crysishetet ultrán futtató notija. Penisznagyobbitasingyen.hu

zolika78 2013.03.06. 16:34:50

Nekem speciel jó tapasztalatom van az Apple szervizzel, igaz a Németországival: az iPhone 4S-em kijelzője elkezdett egy foltban barnulni. Bevittem a szervizbe és szó nélkül, azonnal kicserélték egy ugyanolyan újra.
A hercehurca az iStyle-t minősíti. Igazából azt is kinézem, hogy miután belementek a cserébe rossz modellszámot adtak meg ezért kaptál másik kiépítésű gépet...

zolika78 2013.03.06. 16:37:17

Még egy megjegyzés azoknak, akik nem ismerik a MacBookAir felépítését: a processzor is és az SSD is valamint a memória is az alaplapra van forrasztva, külön nem cserélhető, csak egyben. Így elég érdekes, hogy az első alaplap csere után elvileg az SSD is ki kellett legyen cserélve, másodjára pedig hogy cserélték csak az SSD-t?
Szerintem nem csináltak semmit...

2013.03.06. 16:42:30

Ha valakinek melóra kell a gép, mégpedig olyam melóra, amihez szüksége van win-környezetben futó programra, ennek ellenére félmilláért vesz egy pöttöm Apple gépet, nos az egy hülye. Ettől független a kálvária gáz, de a magyarázat csupán annyi, hogy egy-kétszáz kilométerrel keletebbre vagyunk attól, ahol a dolgok normálisan működnek. Ott az van, itt meg ez, bele kell törődni, vagy lelépni. Mellesleg annyiban védem a posztert, hogy nekem is 11-es kisgépem van (kőkemény 70 rongyos Acer), napi 2-3 órát használom másodmelóra esténként (jórészt szövegszerkesztésről van szó) és parádésan működik a dolog, kb egy éve a nagy gépet csak azért kapcsolom be havonta egyszer, hogy mozogjon kicsit a belseje.

Petyat 2013.03.06. 16:51:08

Rohadtalma. Az egyik leggusztustalanabb cég a világon. Szándékosan szopatják a vásárlóikat, akiknek olyan szinten van kimosva az agyuk, hogy ennek még örülnek is. Kifizetik a háromszoros árat a semmiért, képesek 24 órán keresztül sorban állni az új modellért, ami semmiben nem különbözik az elődjétől.

A posztoló is a magyar szervizt szidja. Ajánlom hogy ébredjen fel. Az általa egekig magasztalt világcég röhög rajta két hónapja.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2013.03.06. 16:57:16

@Cossyc: nem?
akkor elmagyarazom

aki apple-t vesz az pontosan ezt erdemli:-)

a szopatas hozzatartozik az eleterzeshez;-)

phaszfej 2013.03.06. 17:00:34

Az mindenesetre tény, hogy az andrássy úti üzletben ilyen kis nyikhajokat alkalmaznak, akik semmihez nem értenek. A legbunkóbb az a debella néger csaj, na az aztán igazán bunkó tud lenni. Halmozottan hátrányos helyzetű: nő is, néger is.

kkkchris 2013.03.06. 17:03:27

@zolika78: igaz hogy baromira egyben van a gép de tévedsz. az SSD NINCSEN az alaplapra forrasztva, de nem is 2.5/1.5"-os szabványos formátuma van. Az egyetlen alkatrész ami cserélhető az alaplapon.

Mellesleg nekem is 11-es Airem van, nagyon használható gép sokkal jobban egyben van mint amit először akartam venni (Asus Zenbook). Az egybeforrasztás meg nem Apple unikum, kb az összes Ultrabook felépítése ilyen, mert másképp nem férne el az alkatrész - igaz én elviselném az a +2mm-t ahelyett hogy forrasztott RAM legyen az alaplapon.

Azt meg hogy miért vett 11-est, és miért használ rajta virtuális gépen Wint ahhoz nagyjából senkinek semmi köze. Működik a gép? NEM. ennyi. Én Thunderbolt-DVI-n keresztül tettem rá
monitort+külső bill+egér, és teljesen jól használható, úton meg minden nálam van ami kell.

A szerviznek meg a q annyát.

Plusz: manapság nem azért kerül egy notebook annyiba amennyibe kerül mert márkásabb processzor (sic!) meg memória meg vinyó van benne hanem mert olyan a kialakítása. Kíváncsi lennék egy e-machines gép mennyire bírná azt az igénybevételt (melegedés, etc) mint amit egy rendes hőelvezetésű/merevségű gép elvisel (ebbe beleértem az x86 üzleti notikat is, azok sem az olcsóságukról híresek, nézzetek meg egy DELL/Lenovo árlistát de ne a HOME kategóriát!).

phaszfej 2013.03.06. 17:09:08

Akinek drága egy félmillás cucc, az minek veszi meg? Eddig három notebookot basztam a földhöz, mert nem működtek. A MBP még egyben van lassan már egy éve. De azonnal a földhöz baszom, ha lefagy.

Petyat 2013.03.06. 17:09:13

@Szenthomárság:

Tavaly jelent meg az AutoCAD maces verziója. Tehát az ACAD, ami szerintem egy őskövület és utálom, használható rohadtalma környezetben. Az élvonalbeli CAD programok mind WIN környezetet igényelnek.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.03.06. 17:10:31

@phaszfej: "Akinek drága egy félmillás cucc, az minek veszi meg?"

Ja.

Rosszindulatú Vászka 2013.03.06. 17:13:01

Mókás ez az acsarkodás.

Itt mindenki hüje, buta, tuskó akinek tinálatok drágább, vagy más kütyüje, kocsija, vagy hobbija van?

Az is ellenség, meg kötsög sznob aki nem akciós parizert eszik, meg literes sört/kannás bort fogyaszt?

Ez a tízmillió ellenség országa, Agyarország én így szeretlek :)

strucc007 2013.03.06. 17:13:32

Magam is MacBookot hasznalok, es egyaltalan nem igaz, hogy szivatas a hasznalata. Legalabb 20 eve hasznalok napi majdnem 20 oraban gepet, tapasztalatom is van, es eddig az Apple gepem a legmegbizhatobb.
Ami a szervizeles illeti, roviden annyi, h Hungary suxx. Volt mar bajom Apple termekkel, es ha van Apple Care aktivalva, akkor gyorsan es egyszeruen az Apple kuld egy cseretermeket ingyen es bermentve, majd neked 10 napon belul vissza kell kuldened a regit (amig gondolom megjavitanak, es eladnak refurbished-kent). Persze mindezt nem Kelet-Europaban... Tapasztalataim szerint az Applenek van az egyik legjobb csereszolgaltatasa.

tuono 2013.03.06. 17:24:09

Áhááá, szóval ezért esik az Apple árfolyama, mint a kő.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2013.03.06. 17:28:30

@Rosszindulatú Vászka: "Itt mindenki hüje, buta, tuskó akinek tinálatok drágább, vagy más kütyüje, kocsija, vagy hobbija van?

Az is ellenség, meg kötsög sznob aki nem akciós parizert eszik, meg literes sört/kannás bort fogyaszt?"

nem nagyon lehet az applet mas cegek termekeihez hasonlitani. de ha autohoz akarnank hasonlitani akkor az apple olyan, mintha egy alfa alvazra es motorra ratenenek egy ferrati kasztnit es ferrari aron arulnak. aki pedig ezt megveszi, az ja. elegge hulye.

a gond mindossze annyi, hogy az apple azt az erdekes helyzetet erolteti, hogy legy buszke a hulyesegedre es nezd le aki ert hozza. es ez elegge irritalo, amikor kicsike kis lamak, akiknek maximum egy romma butitott apple valo a kezebe, mert kulonben elbasszak nem tudjak hol a helyuk:-)

ha egy automatavaltos, esp-s, abs-es, abc-s, acc-s, dsr-es, tolatoradaros, leszabalyzott, 70 legzsakos, fekasszisztenses autot vezeto vasarnapi sofor kezd el magyarazni walter rohlnek, de akar csak egy amator rallysnak a pike's peakrol, az minimum rohejes ugyanis:-)

kkkchris 2013.03.06. 17:29:24

@tuono: nem mondom hogy nem lehet összefüggés a kettő közt de azért alapvetően hogy minek mennyi az árfolyama és a cég mit produkál azok közt elég sokszor nincs igazán összefüggés. Pl "elemzők" várnak 500% profitnövekedést de csak 400 teljesül akkor máris esik az árfolyam mert nem teljesültek a (teljesen irreális) elvárások.

komplikato 2013.03.06. 17:37:16

@kkkchris: "az SSD NINCSEN az alaplapra forrasztva, de nem is 2.5/1.5"-os szabványos formátuma van. "

Akkor MAGYARUL mikro SATA kártyán van? :D

igi1 2013.03.06. 17:38:20

@Dr Jozef Vengloš: ezek szerint mègsem :)

maradtak a szellemileg visszamaradott csalàdibszervizek

Cossyc 2013.03.06. 17:39:34

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union: De drágaSiposúr, nem erről szól a poszt, hanem arról, hogy az iStyle fosul kezeli a problémát. Ha valaki BMW-t vesz, azt is lefikázod, mert ugyanannyiért vehetne három szuzukit?

komplikato 2013.03.06. 17:39:56

Mondjuk én nem ekéztem Apple terméket, se a tulaját, de igen rossz véleményem van a hazudozós magyar képviseletről és szervizről. De azt nem írom ide, mert beperelnek.

Viszont egyszerűen nem vicces, hogy a Dell, Asus, Acer, Apple vagy bármi márkás cucc szervizelése nálunk vicc kategória, de innen nyugatra (meg szerintem északra is) normálisan működik csak nálunk nem?!

igi1 2013.03.06. 17:40:31

@telkoe: èn SEGÍTETTEM, csalàdi akol stílusba is, te meg csak beszólsz màsnak

ennyi

pitaa 2013.03.06. 17:41:59

ahah imádom hogy minden gyári hibás apple termékkel kapcsolatos posztban előjönnek a trollok bizonygatni, hogy az apple fos, drága, átbaszás és az apple júzerek hülyék és különben is kapják be.

nekem soha egyetlen apple termékkel nem volt semmilyen problémám, pedig már volt jópár, telefontól laptopig minden. az imac is pl. egy zseniális cucc, de aki nem használta még sose fogja megérteni miért jó. a laptokjaik is eléggé rendben vannak. sajnos több okból (és csak részben az apple miatt) tényleg elég drágák, ezért akinek nem nyújtanak annyi pluszt, azok nyilván nem fogják megvenni. persze, vannak elvakult apple fanatikusok, de mennyire szánalmas már azért fikázni valakit, mert szívesen áldoz egy többet olyan gépre, amit szeretni fog mert jól néz ki és egyszerű használni? miért hülye valaki, mert nem akar az oprendszerrel baszakodni?

az egyetlen jogos felvetés az apple termékekkel kapcsolatban a magyar kereskedők és szervizek (istyle khm khm) silány minősége. igazából az lenne a legjobb, ha az apple idejönne és eltakarítaná a picsába ezeket a semmirekellőket. ameddig ez nem történik meg, addig marad a reménykedés, hogy az amúgy (itthon) tényleg csillagászati áron megvásárolt cuccodnak ne legyen semmi baja.

Rosszindulatú Vászka 2013.03.06. 17:43:15

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union: érdekes megközelítés. Nekem például a Macbook csak egy takaros ámítógép, sohasenem gondoltam volna hogy ennyi sok összeesküvés meg érzelmi ármányság lakozik benne. De most már azt is világosan látom, hogy miért is árulkoggyák a Médiamár bótokba.

igi1 2013.03.06. 17:45:16

az biztos, èn fognàm, vagy Angliâba vinnèm, vagy a szomszèdba Ausztriàba reklamàlni
de ide...

jól megszedtèk a szervizesek magukat,azzal, hogy csak az alaplapot cserèltèk új gèp helyett

ën itt üzletet làtok, ès nem a poszter jàrt jól

igi1 2013.03.06. 17:47:25

az èn ipadem màr 2 èves lesz, lekopogom, semmi baja

a legjoban èn is imacet szeretnëk, inkàbb, mint macbookot

igi1 2013.03.06. 17:49:16

az volt màr, hogy nem csodàlkozunk, hogy ez az ilető itthon van, ès nem külföldön tengeti a lètet?

szmoker (Homo Trollicus) 2013.03.06. 17:49:19

@strucc007: "20 eve hasznalok napi majdnem 20 oraban gepet"

Jól nyomod, apja. Hogy számolod, ha egyszerre két monitort nézel akkor az dupla óra? :)
Vagy csak simán te vagy a Terminátor, aki nem alszik sosem?

szmoker (Homo Trollicus) 2013.03.06. 17:50:49

@igi1: télleg, enyém is. 2011 júniusban vettem, egészen kiváló termék.

Fejesrob 2013.03.06. 17:54:28

Kínait vegyél, ne ezt a szart.

Olcsóbb és jobb is. Persze az embléma nem villan ki.

igi1 2013.03.06. 17:57:06

@szmoker (Homo Trollicus): èn meg mkulàsra jó kisjâny vagyok, sokat segítettem, segïtek itt :

:D

na jó, mèg van 9 hónap, hàtha megszül egy macbookot is addig

igi1 2013.03.06. 17:58:10

@szmoker (Homo Trollicus): aludni?

nekem alvàs közbe is megy a gèp, ha letöltök

igi1 2013.03.06. 18:05:33

most nem tom' melyiket vek: macbook prot, vagy imacet, de az imac jobban teccik

Rosszindulatú Vászka 2013.03.06. 18:08:41

@igi1: akarod mozgatni, vagy nem? Ha otthonra kell, akkor inkább az asztalit. Az már akkor tejjesen jó TV hejett is. Ritka szép bútor. Monyuk én azzal a fényes kijelzővel még nem tudtam tejjesen megbarátkozni, a régebbi mattot jobban szerettem, de persze ez igazán apróság. Ja és az új már tejjesen kábelmentes is, csak a tápkábel púposkodik ottan a seggébe.

Egyéves Önkéntes 2013.03.06. 18:11:46

@Rosszindulatú Vászka: Látnál amikor csirkefarhátat eszek a becsukott macbookprómon,

Rosszindulatú Vászka 2013.03.06. 18:17:10

@Egyéves Önkéntes: blaszfémia. Étel nem játék!

@SH4RK: haggyad, nem lehet meggyőzni, ő már eldöntötte.

kpityu2 2013.03.06. 18:18:47

Nem hiba. Fícsör.

Rosszindulatú Vászka 2013.03.06. 18:25:30

RÁJÖTTEM!

Azér trükköz ígyül az ájszájl, mer be kell vaalhogy hozni a bótból ellopott kütyük árát.

Rosszindulatú Vászka 2013.03.06. 18:28:32

@zebraság fél cicaság: nemröhög. Nem túrista. Csak ugye az a külhni bolt nem boldogíccsa a szegín hun vásárlóerőtlent.

igi1 2013.03.06. 18:32:40

@Rosszindulatú Vászka: laptop van 3, akkor már mégse vennék egyel többet, ezért lenne imac

tyux2 2013.03.06. 18:34:33

Csak Magyarorszagon van olyan ara az Apple cuccoknak, hogy honapokig kell ra gyujteni. Pontosabban fogalmazva a magyar fizetes annyira alacsony.
Kulfoldon van olyan normalis fizetes ami mellett akarmilyen erteku gep mellett donthetnek a userek. Akar egy hasonlo aru nem Apple termek mellett is. Csak Magyarorszagon megy a fikazas es a sznobolas ha valaki az Apple szot ki meri ejteni a szajan.

Az IBM kompatibilis PC meg mar reg a multe. Az alkatreszek 50%ban kompatibilisek egymassal. Vagy igen vagy nem. A regi PC-m fel evig nem ment Win7-el mert a gyarto nem adott ki megfelelo drivert a Videokartyahoz.
Nem mondom melyik boltban, de osszeraktak egy gepet a testveremnek. Szallitas elott azzal biztattak, ha esetleg valamelyik hardware hibat okoz akkor vigye vissza es kicserelik egy masik gyartoera. Nesze neked kompatibilitas.

Rosszindulatú Vászka 2013.03.06. 18:38:32

@tyux2: rátapintottál az mac-ek egyik legfontosabb tulajdonságára, hogy legalább magával kompatibilis :D

igi1 2013.03.06. 18:41:37

@tyux2: külföldön a munkahely maga vagy ad erre külön összeget, normális irodát berendezni, vagy ő maga biztosítja a minél aktuálisabb hardvercuccokat

az én windows gépemre már az xp alig akar futni, ezért raktam fel a windows 8-at

külföldön mindenki olyat tud venni magának, amilyet akar

Ha meg kénytelen WIndowst használni, tényleg nehéz megérteni, minek kellett Mac-et venni

de ez már tényleg a hülyeség és a sznobizmus, hogy höhhö, majd én megmutatom, én mindkettőt használom

Fejesrob 2013.03.06. 18:45:38

@igi1: Nekem is több gépem van, több feladatra. PC, laptop és notebook. Mind noname és elődjeiket is előbb cseréltem, mint ahogy tönkrementek, évekig működtek.

Van aki vesz egy Apple-t és attól vár el mindent, ha pedig elromlik, marad neki a mosógép.

igi1 2013.03.06. 18:50:04

@Fejesrob: én kütyümániás vagyok :)

mondogatják is, nekem a múlt századba kellett volna születnem, vagy ma pasinak :)

Rosszindulatú Vászka 2013.03.06. 18:52:53

@igi1: már megin általánosítasz. Mndenki, meg senki.

Hidd el nekem, van ojan, hogy monynuk mac-en dolgozik valaki, de a munkája fojtán úgy kábé 10-20% max valami win alkalmazáshoz van kötve - ez lehet külön iratott cucc, nyilvántartás, vagy mittomén. Mér venne vagy tartana ezért egy külön gépet? Naugye. Ráadásul a Parallel Dekstop óta még csak emulálni se kell a wint, hanem rendes bútolhatóba is tud működni abszolút 100%-os potenciállal. Ennyi.

igi1 2013.03.06. 19:01:11

@Rosszindulatú Vászka: ha win kell neki, vegyen win-es gépet is, pláne, ha megteheti azt, hogy mac-et vegyen

de valamit elbaszott, mer nem tudta azóta használni a gépet

lehet, hogy Angliában más a rendszer, a hardver, mások az áramköri dolgok, éppen ezért más virtuális vinyós progit kell rátenni

egyébként a macbook air 11-es csak 300 ezerbe fáj itthon

külföldön sem lehet drágább, ott az árfolyamváltás miatt valamivel még olcsóbb is

Azt már soha nem tudhatjuk meg, hogy ha nem baszakodott volna azzal a laptoppal, mennyit bírta volna még használni.

valamit nagyon elszúrt márpedig, és nem biztos, hogy a gép volt rossz

lehet, hogy a telepítés miatt, csődölt be az alkatrész is, annak következményei miatt, a program használat miatt (mivel nem rendesen lett felrakva)

nem tudhatjuk, hogy a poszter mit csinált pontosan, mit hogy rakott fel

de én erre gondolok elsősorba

Viktus 2013.03.06. 19:10:41

@Egyéves Önkéntes:

Nekem sem a win7 :P Olcsóbb volt.

Rosszindulatú Vászka 2013.03.06. 19:10:47

@igi1: te mostan megint direkt nem figyelsz? Mér kéne külön gép egy ojan részfeladatra, amit a fő gép is meg tud oldani kompromisszumok nélkül?

SH4RK 2013.03.06. 19:14:01

@igi1: Persze, 300k az alapmodel. 64 GB-os SSD-vel, amin maga az oprendszer is szűkösen fér el pár programmal. Postoló is említette, hogy felrakott egy hivatalos firmware frissítést. De akkor miért hivatalos, ha hardveresen elrontja a gépet? Másrészt nem erre szól az egész, hanem arról, hogy az Apple le sem sz.rja a magyar piacot, és a vásárlóit.

England win The Ashes! 2013.03.06. 19:16:29

@igi1: "lehet, hogy Angliában más a rendszer, a hardver, mások az áramköri dolgok, éppen ezért más virtuális vinyós progit kell rátenni"

Nem tudom, szoktál-e elektromos gépek dugaszát és/vagy címkéjét figyelni, de rájuk van írva, hogy milyen feszültségen, frekvencián satöbbi használható. Namost az én gépem adapterén ilyen van, hogy száz-kettőszáznegyven volt, ötven-hatvan herz, kettő egész három tized amper.

Ezek a kurva kínaiak ugyanis olyan lusták, hogy ravasz módon olyan cuccokat gyártanak, amelyet MINDEN ország elektromos hálózatán használhat a lyúzer, legyen az a Zusa (ahol száztíz volt a feszültség), a Királyság (ahol kettőszáznegyven) vagy a Zunió (ahol kettőszázharminc).

Amiben különbözik a Királyságban vásárolt búk a magyarországitól, az az, hogy más a billentyűzet-kiosztása. Igaz, abban az amerikaitól is különbözik. Meg a többitől.

SH4RK 2013.03.06. 19:18:04

@igi1: Utána néztem, újonnan a gép ára valahol 500k körül volt. Nem lehet összehasonlítani egy 300k-s géppel.

England win The Ashes! 2013.03.06. 19:18:07

@Viktus: Látom, nem vetted a poénját. :)

igi1 2013.03.06. 19:31:07

@SH4RK: volt, a kulcsszó

@Dr Jozef Vengloš: nem tudom, még nincs mac-em

de majd lesz imac :)

amúgy mondta a poszter, hogy extrákat is tetettet rá, pl. 50 k-ért billentyűzetet

namármost, az ilyent tényleg nem tudom megérteni

miért nem vesz 11-est, esetleg szakemberrel teteti fel az a virtuális meghajtót

ha én egyszer veszek egy imacet, nem mernék semmi ilyet sem feltelepíteni rá

ipademre se mertem jailrbreak-et tenni

akkor is azt mondta mindenki, hülye vagyok ezért

hát nem azért veszem rohadt drágán az apple-t, hogy aztán winfost használjak rajta

Rosszindulatú Vászka 2013.03.06. 19:31:17

Aki meg itten fikázza ezt a valóba ótvar apple szápportot, az mind új játékos a műfajba.

Bezzeg régebben, mikor régen meg csak és kizárólag lokális garancia volt a mac gépekre, azaz nem szervizelték csak és kizárólag a magyarországon vásároltakat, de azokat is csak és kizárólag gyári csomagolásban voltak hajlandóak fogadni. Az mekkora cselendzs már, azokat a böszme dobozokaz tárolni, amikbe legalább kéccerannyi köbméter levegő volt, mint hardvervas. Meg amikor csak és kizárólag maygar systemet adtak. Meg ijenek.

Viktus 2013.03.06. 19:33:36

@Dr Jozef Vengloš:

Ez poén? nekem van ismerős aki halálosan komolyan azért vesz apple cuccokat ... ez fő érv szokott lenni.

vladimir964 2013.03.06. 19:33:49

Hát ezért nem kell flancos-puccos sznobságot venni, hanem negyed annyiba kerülő normál gépet, amit kétévente úgyis kidobunk a szemétbe, akárcsak a Macet, de legalább olcsóbb, és van hozzá rengeteg feltört progi - ingyen.

kpityu2 2013.03.06. 19:34:09

Melóhelyen van egy olyan HP PC, ami 7-8 éve napi 10 órát megy, soha semmi baja sem volt, és néma mint a csuka. Nem tudom hogy oldották meg a hűtést, de az összes többi gépen 1-2 évente venticsere esetékes, ez meg csak megyen, de ha nem világítana a LED, azt hinnénk áll.

igi1 2013.03.06. 19:35:47

@Dr Jozef Vengloš: egyébként pl. nem tudom használni az ipod töltőt ipad-hez

szóval az áramkiosztásban lehet, nincs igazad

ha Angliába úgy lehet venni, hogy vagy EU -pluggal, vagy UK-ossal

ez is fontoSCH pedig

akkor szokott meghalni a laptop

(egyébként érdekes, az egyik szervizbe, azt mondták, a laptopom alaplapját nem érzékelik, a másikba meg bedugták a konnektorba a dugót, oszt jó vót, mindez egy áramcsapás, és fél év nem használat után úgy, hogy többször ki lett próbálva, megy-e otthon, és nem ment)

itthon kutyásan dolgoznak ezek a szervizesek

ha nem megy, vinném külföldi szervizbe

ezek olyan árkategóriába tartoznak, amiért megéri kimenni reklamálni

Rosszindulatú Vászka 2013.03.06. 19:38:29

@vladimir964: te télleg azt hiszed, hogy a feltört meg lopott progik használata a normális és követendő példa?

Te télleg azt hiszed, hogy a file-megosztók és torrentszerverek setét világát elkerülik az OsX stuffok?

England win The Ashes! 2013.03.06. 19:39:36

@igi1: Annyiban azért módosítanám, hogy nem minden cucc működik az USÁ-ban, ami máshol igen és vice versa, de pl. egy laptop általában igen, másrészt itt most nem az USÁ-ról volt szó.

Szóval nyugi, a poszt tárgya a Csatorna mindkét oldalán ugyanúgy működik.

Rosszindulatú Vászka 2013.03.06. 19:40:58

@Rosszindulatú Vászka:

"egyébként pl. nem tudom használni az ipod töltőt ipad-hez

szóval az áramkiosztásban lehet, nincs igazad"

ez konrétan elég nagy badarság, ne keverejük már a tápkábelt az USB adatkábellel, attól, hogy mindkettőbe delejáram fojik attól még egész más műfaj.

England win The Ashes! 2013.03.06. 19:41:46

@Viktus: Ismerős helyzet: én is hallottam már ezeket az érveket.

Az volt a poén Egyéves kollégánál, hogy ha megfigyeled, a mondatot nem fejezte be. :)

igi1 2013.03.06. 19:42:16

@Rosszindulatú Vászka: usb kábellel nem töltődik az ipad

gépről

igi1 2013.03.06. 19:44:17

@Dr Jozef Vengloš: csak a szervizesek teremnek más kaptafáról

most már értem, miért is van itthon a júzer

nekem máig bennem van a sérelem: nem engedtek USA-ba ipad 1-et venni

aszonták kereskedni akarok vele

mondom nekik: nem ötöt veszek, hogy halálra keressem magam, hanem 1-et

oszt semmit se mondott erre

californiába még köcsögebbek az apple-boltokba

vladimir964 2013.03.06. 19:46:16

@Rosszindulatú Vászka: Nem, csak az is hülye, aki félmilliót kidob egy rakás műanyagra meg kábelre, amit mint írtam, két év múlva úgyis lecserél. A progiletöltés meg nem normális dolog, de általánosan bevett szokás. Vagyis nem elegáns, de hasznos.

Rosszindulatú Vászka 2013.03.06. 19:46:19

@igi1: mijen gépről, mijen USB-ről? Az inkriminált USB mennyi áramot ad le? A töltendő kütyük mennyit igényelnek? Megannyi fontos kérdés.

England win The Ashes! 2013.03.06. 19:47:24

@igi1: Aha, persze. Akkor nekem marha nagy szerencsém van, hogy az összes cuccom működik a szigeten és a kontinensen is (notebookok, fényképezőgép, tablet, telefonok, elemtöltő, hajszárító, borotva satöbbi).

Rosszindulatú Vászka 2013.03.06. 19:47:40

@vladimir964: na ja, Meg az is hüje, aki kiad többszáz forintot egy dobozos sörért, vagy többezret egy üveg borért, mikor úgyis kipisájja, pont úgy, mint a kannás szintetikust.

Hegyirablo 2013.03.06. 19:52:39

@Bobby Newmark:

Buta kérdés. Minden, ami nem Apple, Atari, Commodore, stb, az IBM rendszerű PC.

@enpera:

Én kérek elnézést! :(

Rosszindulatú Vászka 2013.03.06. 19:59:59

@agresszív kismalac: csalás, mer most már a hun nem ojan fajin, csak 4,7-es és eltűnt róla a rájnhájncgebót is.

igi1 2013.03.06. 20:01:12

@Rosszindulatú Vászka: há, az attól függ, MIRE KELL A BOR

ha lerászegedni, jó a kannás, pancsolt szar

ha lerészegedni, de minőségibből, drágábbat veszel

viszont, ha egy jó dugás előtti vacsorához, egy luxusluvnyával, már jobban a zsebedbe kell nyúlnod

ha meg gyűjtöd, netán fel akarsz vágni a luxussal, akkor meg a határ a csillagos ég

sose értettem, miért nem raknak a borokba gyémántot :)

de ha egyszer win kell neki, akkor win-t használjon és vegyen win-t

az applet meg azér vesszük, hogy ne buzerálgassuk, hanem használjuk úgy, ahogy a kicsi kínaji kezecskék alkották

Rosszindulatú Vászka 2013.03.06. 20:02:28

@igi1: feladom. Nem vagy hajlandó ma megérteni, amit írok.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.03.06. 20:05:41

@Rosszindulatú Vászka: Mondjuk, ha nemcsak a képeket nézegeted, akkor rájöhecc, hogy már csak 4,2-es.

szmoker (Homo Trollicus) 2013.03.06. 20:06:17

@igi1: nekem is, nem azt kérdeztem. Hanem hogy hogyan lehet 20 éven át napi 20 órában használni egy gépet.
Ha csak be van kapcsolva, az nem ér, én 2003 óta nem kapcsoltam ki, és 2 monitorom van :p

England win The Ashes! 2013.03.06. 20:07:19

@Rosszindulatú Vászka:

Ma??? "Mikor, bácsikám, Ványadt Ványadtovics Vinyov, mikor?"

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.03.06. 20:07:38

@Rosszindulatú Vászka: Te honnan vagy ilyen tájékozott luxuskurva vonalon?

igi1 2013.03.06. 20:08:39

@szmoker (Homo Trollicus): de mé, közbe megy, mer töltök le :)

nem csalok

akkor alvó állapotba lenne :)

Rosszindulatú Vászka 2013.03.06. 20:09:02

@agresszív kismalac: télleg? Én még a 4,7-esnél leragadtam, na majd a bótba csekkolom holnap. Romlik a Világ. Na ezér kéne tüntetni!

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.03.06. 20:09:10

Hopp, ez félrement! Tk.@igi1: nek szól.
Én kérek elnézést.

igi1 2013.03.06. 20:18:20

@agresszív kismalac:

ha már egyszer luxus, adjuk meg a módját

ha már egyszer winfos, akkor winfos, ha meg macbook, akkor mac os

én nem keverem a kettőt, ilyen árba ez elvi kérdés is

sose értettem, miért jó egyszerre a kettőt használni egy gépen

foglalja a helyet a win, nem úgy működik, ez az, amaz a baj vele, sehogy se passzol

érthetetlen

Rosszindulatú Vászka 2013.03.06. 20:31:47

@igi1: hát épp ezaz, pont ez a lényeg, hogy nem kell egy rusnya fapados pöcén, bunkó billentyűzettel, meg bunkóegérrel baszakodni, ha nagy ritkán win kell, meg nem kell egy rusnya, buta gépet pöckölni a dizájtermék hejett. Mit nem értesz ezen?

guANoiD 2013.03.06. 20:34:09

AHCI módot elqúrhatták az újabb alaplapi firmware-ben, mert ez PC-s berkekben is ismert hiba. Csak PC-s környezetben a rossz firmware-t javítani szokták, nem pedig ám a működőt elcseszni...

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.03.06. 20:36:10

@igi1: Akkor most SINOSZ- vagy ÉFOÉSZ-igazolványod van? Vagy mink vagyunk Vászkával kettő helikopterek?

igi1 2013.03.06. 20:36:57

@Rosszindulatú Vászka: te nem érted

HÁ PONT AZÉRT VESZED, hogy ne kelljen az elfuserált vinnel baszakodni

ha x-re kell x gép, akkor vegyél x gépet

mert sosem kapod azt a minőséget, cuccot, amit akkor kapsz, ha a két oprendszert nem egy gépen használod, nem arra tervezték, hogy egy macos gépen, virtuális meghajtón winfost használj, az egy idő után ki tudja, milyen hatással lehet a gépre

az apple-be a luxust fizeted meg, azt, hogy olyan termék, ami egyedülálló, aminek a használata külön élményt nyújt

na most, aki azért veszi, mer ő win-t akar használni rajta, az egész egyszerűen HÜLYE, bárki bármit mond

mer nem arra találták ki, nem azért költesz rá egy halom pénzt, hogy utána win-t futtass rajta

igi1 2013.03.06. 20:38:17

@agresszív kismalac: sinosz kártyára sajnos nem adnak 10% kedvezményt Apple-termékekre

de fontolgatom emiatt a perelést az egyenlő bánásmód hatóságnál

:D

csak a tanulóknak, tanároknak és üzleti ügyfeleknek jár a kedvezmény

elmaradott társaság ilyen és szerviz téren

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.03.06. 20:38:32

Állítólag föltaláltak valami "értő olvasás" nevű cuccot.

zeddez 2013.03.06. 20:44:52

5kilóért van rá 5 év gari is...?

Pdudas 2013.03.06. 20:45:34

Az ipad tolt szamitogep usb portjara dugva. Csak a kepernyot kell kikapcsolni. Ennyi a trukk.
Dugjatok ra ejszakara, reggelre feltoltodik.

Kepernyot bekapcsolva valoban nem tolt.

igi1 2013.03.06. 20:45:51

@agresszív kismalac: ne káromkoggy

neked úgyis csak a táblákat kell tudni leolvasni

amik tudod, hová vezetnek

Rosszindulatú Vászka 2013.03.06. 20:49:46

@igi1: tökéletesen igazad van, én tévedtem és én láttam eddig rosszul.

Végülis valóban sokkal izgisebb és trendibb duplán tartani mindent, két gép, két kéjbórd, két egér, két szünetmentes, dupla konnektor. Úgy a lukszusérzés, meg az élményfaktor is kúlabb. Végülis, ha naponta 20 percre kell valamiért egy win progi, vagy csak csekkolni akarom a kész oldalamat win-en is, sokkal patentabb átülni egy másik géphez, mint egyet klikkolni a Dock-ba. Meg hát az plusz élmény, hogy a másik gépen a másik billentyűzeten mekkorákat kacagok, amikor a szokott mozdulatokkal mindég a win gombra klikkolok a command hejett, lássa már a sok barom, hogy pöcén csak bénázok, nemár pont úgy tugygak dolgozni a gyorskulcsokkal, ahogy mexoktam.

Köszönöm, hogymegvilágítottad setétben tapodó elmémet.

Miumiu 2013.03.06. 20:51:51

Én csak azt nem értem, hogyha tudja az illető, hogy neki a munkájához sűrűn kell olyan program, ami csak Windowson fut, akkor minek vesz munkagépnek mégis macet?
Amúgy nincs bajom az Apple cuccokkal ipodom például van és nagyon szeretem, mert egyszerű mint a bot, nagyon könnyen kezelhető és gyakorlatilag elronthatatlan, mert az iTunes hipp-hopp helyrerakja, ha valami mégis félremegy...
Számítógépben viszont nem kéne, mert dolgozni, játszani (na az Apple és a játékok az megint szép sztori) szeretnék vele, és nem netezni meg nézni, hogy de szép designos. Ha már túlárazott luxuslaptop akkor Alienware :D

England win The Ashes! 2013.03.06. 20:53:46

@igi1: Lehet, hogy nem esett le, de a poszter nem windowst akar éjjel-nappal használni, csak egyetlen programot futtat ablakos környezetben. Azért meg nem akar külön pécét venni.

Ha meg olyan termékre vágysz, "aminek a használata külön élményt nyújt", arra megoldást nyújthatnak az erre szakosodott ún. "felnőtt boltok".

igi1 2013.03.06. 20:56:04

@Rosszindulatú Vászka: na ugye

mert nem erre van tervezve, kitalálva, nem ezért használják, nem ezért veszed

a virtuális meghajtóra rátett win nem úgy működik, ott van a kockázata annak, hogy a gép hosszabb távon károsodhat, olyan progit rakhatsz rá, amin a vírusok is jöhetnek

a macbookot azért veszed, hogy mac os legyen rajta

ha másért veszed, és kifizetsz egy rakat pénzt, gondolván, hogy majd a macbookon jól szuperál majd a win, akkor továbbra is hülye vagy még mindig

de aki megteheti, én nem irigylem tőle

ha a poszternek win kell, használjon win-es laptopot

mer ez már tényleg sznobizmus, buzeráns mánia, és oltári baromság, hogy macbookot vesz, de windowst akar rajta használni, mer a munkájához az kell

ha a munkádhoz win kell, akkor annak megfelelő win-es gépet veszek

hát nem vagyok hülye, hogy macbookot vegyek, és esetleg emiatt, hogy win-t felrakok rá, tönkremenjen

csak írd be a keresőbe, hogy macbook win, és csak a hibákat adja ki

England win The Ashes! 2013.03.06. 20:57:00

@Miumiu: Az Elijenver messze nincs annyira túlárazva.

Rosszindulatú Vászka 2013.03.06. 21:03:11

@igi1: felejcsed már el azt a virtuális gépet, mi bajod van vele? Használtad már egyáltalán, vagy csak szajkózod a sületlenségeket?

Csak neked csak ma elmondom, hogy a virtuális gép, mint ojan, pont azért van kitalálva és pont az a lényege, hogy virtuális, miszerint zárt környezetben fut, azazhogy bármit, de télleg bármit csinálsz benne, az nincs semmiféle hatással a külső környezetére. Pont ezért virtuális. Ha ezt nem érted, nem tudunk továbblépni.

És a fórumok miért ne a hibákat adnák ki? Szted az életszerű, hogy ojan fórumokat írjanak a júzerek, hogy "ma minden rendben volt, nem kell semmi" vagy "ma nincs kérdés, minden műxik"

igi1 2013.03.06. 21:04:47

@Dr Jozef Vengloš: most elárultad magad

már megint

tudom, mit miért veszek, mi mire kell, és annak megfelelően használom

ipadre nem teszek jailbreak-et, azért is jól kiröhögtek itt a múltkor, miért nem

mint ahogy nincs rajta flash player se, mégis elvagyok nélküle

nem azért veszed az ipadet, hogy piszkálgasd, telepítgesd, még szenvedj vele pluszban

mert, ha gikszer van emiatt, utána sírhatsz a szervizbe, ha nem cserélik ki

Az a szép a történetbe, hogy tényleg előfordulhatott az, hogy a poszter a windows felrakásával, és a virtuális meghajtóval történő piszkálkodásával valamit tönkrevághatott a gépen is.

ezzel tönkrevághatod a gépet, vállalod annak kockázatát, esetlegességét

a poszter bevállalta, megszívta, a történet ennyi

de most utánanéztem, a poszter problémája nem újkeletű, a virtuális meghajtó hasznáalta rengeteg hibával jár, os x alatt

az SSD TÖNKREMEHET emiatt, kophat

tygger 2013.03.06. 21:15:47

@igi1: juj, mielőtt nagyon belelovallod már magad, ha a user lenne a hibás, miért hagyta jóvá az apple a számítógépcserét? nyilván a gép szar, van ilyen egyébként, remek excel táblákban vezetik a gyártók a selejtek százalékos arányát.

csak az nem érthető, hogy ha jóváhagyták a cserét, miért nem kapja meg?

England win The Ashes! 2013.03.06. 21:24:38

@igi1: "most elárultad magad

már megint"

Jut eszembe, a tortás posztban linkeltem pár képet a nemlétező sebváltókról.

Továbbá, ahogy malac is tanácsolta, szerezz be ÉFOÉSZ-kártyát. Meg MVGYOSZ-kártyát is.

baliquez 2013.03.06. 21:28:53

"Vegyél több mint félmilliós Apple gépet" buzievagy

Pdudas 2013.03.06. 21:33:34

@igi1: Hat persze. Egy virtualisan bebortonzott szoftver feltelepitesevel hardver hibat lehet eloidezni a vilag legjobbnak kikialtott operacios rendszeren....

Csak nekem hangzik hulyen? Vagy te komolyan elhiszed az ilyen baromsagokat?

A felhasznalo kifogott egy hardver hibas gepet, aztan a szerviz nem jol kezelte az ugyet. A jo magyar szervizes ugyeskedest ismerve talan mar komplett gepet is kuldtak helyette, csak azt elsumakoltak es varnak a kovetkezo balekre akire ra tudjak sozni alkatreszenkent es az abbol a gepbol kibontott alkatreszeket kuldik vissza...
Hopp megnyertek egy gep arat zsebe. Le mernem fogadni ezert hallgatnak annyira.

Valami nem magyar szervizes cimre kellene irni a problemaval kapcsolatban, par napon belul lenne megoldas.

De meg egyszer mondom: azt a hulyeseget gyorsan felejtsd el, hogy a gep attol halt meg mert virtualis gepbe barmit is telepitettek.

Reggie 2013.03.06. 21:34:55

@Muad\\\'Dib: Messze nem atlathatatlan es nem bugos. Csak a tomegevel beleontott custom driverektol lesz az, amelyet a hozzad hasonlo kvalitasuak irnak, a meg nalad is butabbak igenyeinek kielegitesere. Mert minden igenyt kielegito desktop rendszert akarnak belole faragni es ezzel kurjak el. Aki meg ert hozza, annak stabil most is. ennyit a szakmarol...

Martian (törölt) 2013.03.06. 21:37:31

@igi1: egy állítólag minőségi gépet nem vitrinben kell őrizni mindenféle telepítések ellen :), hanem használni, amire tetszik... ha egy OSX-re készült virtualizáció árt a gépnek, ott nagy gáz van!

Bambano 2013.03.06. 21:37:35

ha olyan helyre kell notebookot vennem, ami számít, ahol komolyan használják, akkor thinkpadet veszek, nem férges almát.

Martian (törölt) 2013.03.06. 21:45:04

@Bambano: a (T/X/W) ThinkPad business kategória, nem consumer, mint az almáék gépei... pl. bizonyos alkatrészeket a juzer is cserélhet, anélkül hogy veszélyeztetné a 3 év on-site garanciát.

moTmeN 2013.03.06. 22:02:52

@igi1: az ipad 12 voltos toltesi feszultsget szeret, mig az usb szabvany szerint 5 volt jon ki a portbol. Ezt a legtobb pc be is tartja. Tortenetesen az almas termekekbol tud 12 volt is kijonni, ezert kepes normal tempoban tolteni az ipadet. Egyebkent tolt 5 voltrol is, megha az aksi ikon nem is jelzi. Lassan de tolt. Ugyanez a para az ipohone/ipod toltovel is, az is csak 5 voltot pumpal magabol.

moTmeN 2013.03.06. 22:06:42

@Bambano: hat en olyan helyekre cray gepeket vesszek, ha erted...

strucc007 2013.03.06. 22:15:39

@szmoker (Homo Trollicus): Inkabb az utobbi. Ha nem a gepet nezem, akkor a mobilom, vagy a tabletem.

zeddez 2013.03.06. 22:20:24

@igi1: persze meg a hűtő ventillátor megmakkan attól, mert Win volt rajta
OMG

HgGina 2013.03.06. 22:25:16

A Mac tömény sznobizmus.

igi1 2013.03.06. 22:42:19

@zeddez: @Martian: @Pdudas: ha hülyén rakja fel

má hatszor mondtam, az összes, indexről idetévedő idiótának:

MINDEN ATTÓL FÜGG:

1. MIRE VETTED, MIRE HASZNÁLOD

2. HOGYAN TELEPÍTED RÁ A PROGRAMOKAT.

úgyse tudtok kihozni a béketűrésből, sokan próbálkoztak már ezzel

NÉZZEN UTÁNA, AKI NEM HISZI! Ennyi. Google a barátja mindenkinek, erre a hibára tucatnyi oldal hívja fel a figyelmet!

Ha meg Angliába vette, reklamáljon Angliába, írjon Angliába, Amerikába levelet, hátha attól változik a helyzet, és utánanéznek a szervizelésnek.

Mer itthon hiába sír, attól nem lesz neki új gépe.

A poszternak járni JÁR az új gép, mégpedig olyan, ha nem, intézkedjen, az első lépéssel, a Homárra írogatással talán növelte az esélyét.

Én Drukkolok.

Reggie 2013.03.06. 22:46:09

@igi1: Ja, csak pont a ventillator nem fugg ettol. Tudod a lakasban sem eg ki attol a lampa, ha rosszul huzod le a retyot...

igi1 2013.03.06. 23:03:01

@Reggie: na húzzàl a klozettra, ha màr emlegetd

Pdudas 2013.03.06. 23:03:46

@igi1:
Ha arra probalsz utalni, hogy az SSD meghajto talan attol megy tonkre hogy a virtualis gep egy fajlban van tarolva es sokszor irja az adott cellat - nos ebben az esetben melle lottel. Itt van a thinkpademben egy 4 eves 256GB-os SSD meghajto amin napi rendszeresseggel 3-4 virtualis gep fut.
Adatbazis szerver is ami igen sokat ir/olvas, emellett meg a napi letolteseket is ezen intezem. A meghajto 99%-os a Crystaldiskinfo szerint. Es sosem mozgatom a VM-eket.

Meg egyszer mondom: virtualis gepbol a futtato hardvert aligha lehet tonkretenni. Csak ha azt alul mereteztek. Mondjuk a hutest. Ez nem lepne meg - ragottalmas szarokon mindig gyenge volt a hutes.

2013.03.06. 23:31:53

Alma, prémium kategória, prémium termék, prémium szolgáltatások, prémium minőség. No hiszen...!

England win The Ashes! 2013.03.06. 23:38:46

@igi1: Én neked drukkolok! Igaz, hogy méretes ostobaságokat írsz atombunkó stílusban, ráadásul többnyire következetes sem vagy, de legalább rendszeresen teszed! :D

Martian (törölt) 2013.03.06. 23:40:31

@igi1: "1. MIRE VETTED, MIRE HASZNÁLOD"

Bármilyen, OSX-re írt program szóba jöhet, akár WMware vagy VirtualBox kliens is.

2. HOGYAN TELEPÍTED RÁ A PROGRAMOKAT.

Szabályosan, a szoftver gyártója által megadott speckó szerint.

Ha emiatt meghibásodik a gép (elhiszem, bár Windows verzióban nem hallottam ilyesmiről), az lehet a szoftver hibája vagy a Mac rendszeré - de nem a júzeré.

England win The Ashes! 2013.03.06. 23:41:58

@zeddez: @Pdudas: @Martian: @Reggie: Ti meg gyertek gyakrabban. Már ha az efféle humorra vevők vagytok.

Reggie 2013.03.06. 23:44:25

@Dr Jozef Vengloš: Johat vicces a gyerek, bar lehet, hogy komolyan gondolja.
Vegen meg azt is elmagyarazza, hogy ha tul gyorsan huzom az egerkurzort, akkor tonkre mehet a kijelzo. Vagy kiszakad a kepernyo oldala, ahol nekimegy a mutato, mert micsoda lendulete volt.:)

England win The Ashes! 2013.03.06. 23:49:44

@Reggie: Azt nem tudom, mennyire gondolja komolyan, de ugye Szalacsi is komolyan gondolta, aztán mégis mennyi embernek tetszett.

Amúgy Igi egy hölgy. Illetve nő. :)

zolee001 2013.03.07. 00:29:31

Az összes elektronikai dolgom Sony, Made in Japan mind, magyarországon nem vásárolok szervizbe semmit nem kellett vinnem eddig.
Ezen masina amiröl irok 2004-ben vásárolt itthoni használatban van már csak, kikapcsolva soha nincs és teszi a dolgát.
Tudatosan kell vásárolni a prémium /business kategoriábol na de azokat meg is kell fizetni.
Az Apple termékek ára prémium kategória a minösége kinai de mint tudjuk ök nem a pénzért csinálják.

phaszfej 2013.03.07. 01:20:47

@Chichén Itza /Quetzalcoatl/: Egy eltúnt barát morfogenetikus tévelygése.

fagzal 2013.03.07. 04:49:17

500k-s gép TN panellel, igazából szerintem ez a legdurvább a sztoriban.

2013.03.07. 06:10:56

Mit vagy úgy kiakadva poszter?
Tőcsé le netről egy mac alapképernyőt, nyomtasd ki, ragaszd a Mc'Laptopod kijelzőjére, és jaszkarizz vele. Úgyis kb annyit ér!
Te is azért vettél egy alsó-közép kategóriásnak megfelelő almás lenovo laptopot nem?

Aki almás lenovot vásárol ne lepődjön meg hogy semmire se jó!
500k-ért vehettél volna magadnak kb akármilyen felső kategóriás Sony, Acer, Asus laptopot.
Jaaa, hogy azzal csak dolgozni lehet 0-24 villogni nem? Hát elnézést, vannak gyárak, ahol használati cuccokat gyártanak, nem nagy logós műanyag dobozokat, amiket prímán lehet mutogatni...
A szemetek...

2013.03.07. 06:15:40

@Dr Jozef Vengloš:
Hazudsz...
Ilyen stílussal, max csak valami fogatlan pipás lehet, vagy paneltelepi királylány, vagy csak egy sima gáré.

Ha télleg nő nemű, akkor marha nagy gondban a haza... :)

neoteny · http://word.blog.hu 2013.03.07. 06:26:46

@helianthus:

Gateway NV53A-m van (2,2 GHz négymagos AMD proci, 6 GB RAM, 750 GB vinyó). Majd' két éves, működik (igaz nem hordozom csak itthon ül az asztalon). A vinyó néha túlmelegszik (?) és "hibákat" olvas, de eddig mindig helyrepattant 10 perces kikapcsolás meg esetleg Win7 "javítás" után.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.03.07. 07:52:45

Akinek nincsen flashplayere, az nem kaphat rétest sem, nem? Nekem ennyi jött le. Minek túlbonyolítani.

helianthus 2013.03.07. 08:22:24

@zebraság fél cicaság: vannak németben. Máshol nem. Talán még Erdélyben.

Egyéves Önkéntes 2013.03.07. 08:27:40

@zebraság fél cicaság: néznél nekem kinn jóáras Gorenjét? mert ha sikerül valutát szereznünk, akkor nyáron kimegyünk venni egyet.

genyamagyar 2013.03.07. 08:58:47

@Hivatásos beszólóművész: Ja, hogy te azzal a szar winnel nyomod? Asszony szája büdös-e? :)))

helianthus 2013.03.07. 09:01:17

@Egyéves Önkéntes: ne keresd tovább van 10000 dájcs márkám! neked olcsón adom 80 Ft= 1 hu.wikipedia.org/wiki/F%C3%A1jl:1-DM-Coin-German.jpg

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2013.03.07. 12:45:27

@igi1: nem, a macbook air annyira vékony, hogy nem is lehetne máshogy megcsinálni. De te ezt az aldiban turkálva nem tudhatod :D

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2013.03.07. 12:46:40

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union: kár hogy nem értesz az IT-hoz :) IBM kompatíbilis, na persze. Meg firmware. Ahha. Fasza :D

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2013.03.07. 12:47:45

@Hegyirablo: bocs, ez így iszonyatosan pongyola. És mondjuk a RISC az milyen? Vagy a tablet?

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2013.03.07. 12:48:50

@Indriq: akkor majd alkalomadtán akkor oszd az észt az air-ról, ha volt is a kezedben olyan :)

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2013.03.07. 12:50:30

@igi1: érdekes, én simán vettem macbookot is meg ipadot is az usa-ban, és kinyalták közben a valagamat. Te szerintem kamuzol :D

Indriq 2013.03.07. 13:16:16

@enpera: elég alacsonyan lehet nálad a korlát, de biztosan úgy csinálta az apple, hogy a macbookban mindent összezsúfolt, az airben pedig zseniálisan szellőzik minden és mindenhol plusz helyek vannak...

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2013.03.07. 13:32:16

@Indriq: majd ha láttál már air-t, beszélhetünk, mondtam :)

albino combino 2013.03.07. 19:29:57

fél millió forintból kb az elkövetkező 10 évre meglenne a számítógép-utánpótlásom.
Ennyi pénzért vehetett volna a júzer egy felsőkategóriás gépet, ami 3 év múlva is annak fog számítani. Már persze ha tényleg munkára, meg komoly dolgokra kell.
Na persze ha villogni akar csak az alma logóval akkor megértem az elkeseredettséget.

tygger 2013.03.07. 21:06:59

@albino combino: hát, nemtom, aki menőzni akar, az alapmodellt vesz, arra is éppen összekuporgatja. a specifikáció erősen arra utal, hogy ez a gép bizony munkára kell. a választást meg valahol megértem, a 11-es mérettel repülőn is remekül lehet dolgozni, az apple aluházánál meg nincs jobb és masszívabb, ezt kár lenne vitatni. a sok műanyag szartól engem is kiver a víz

Xezs 2013.03.07. 23:09:27

Mikor tanuljátok már meg, hogy az Apple arról szól, hogy ha elbaszódott, vegyél másikat. Ezt Steve Jobs még életében kijelentette.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2013.03.08. 10:41:31

@Xezs: minden arról szó kb, az új kocsik is

Tomasz_a_gozmozdony 2013.03.09. 12:39:12

@moTmeN: nem sikerül olcsóbban kihozni???? Láttál már lenovo notit? Hármat kapsz egy mekszar árából...

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.12.13. 01:39:49

@vladimir964: Vagy nem. Igaz uk, de nekem korrekten allt az apple eddig minden javitashoz, illetve egyszer egy vadonatujra ki is csereltek.

@Tomasz_a_gozmozdony: Nos en lattam. Most van 3 honap alatt harmadjara szervizben, mert egyszer sem voltak hajlandoak cserelni a wifijet, ami sz.r Tudjak, hogy az, nem veletlenul raktak a kesobbi valtozatba mar intel kartyat realtek helyet. En meg egy ennyire gaz ugyfelszolgalattal nem talalkoztam, mint a lenovoe. A magam reszerol soha a budos eletben tobbet lenovot.
süti beállítások módosítása