Tékozló Homár

Segítség helyett megbüntették a rendőrök a viharban

2013.03.16. 01:02 | jackyll | 328 komment

siofokrk.jpgA rendőrség már csütörtökön kivette a részét az áldozatok mentéséből. Lászlóék Facebookon terjedő kalandja során a mostanában sztenderd bírsággal találkoztak miután a hóviharban felborultak autójukkal.

A tegnapi nap termése... Sok más autós társammal együtt a tegnapi időjárási viszonyok miatt balesetet, kárt másoknak NEM okozva árokba kerültünk. Én a rendőrségtől segítségnyújtás, segítséghívás, vagy bárminemű jó szándék nélkül ezt a csekket kaptam. Két falu között szinte járhatatlan úton, tomboló hóviharban felborulva átfázva fontosabb volt büntetni, mint segíteni. Köszönöm!

Igazából csak az bánt, hogy úgy lettem megbüntetve, hogy a baleset után jó fél órával odaérő rendőrök semmit nem láttak, semmit nem kérdeztek, csak egy csekket írtak, hogy nem az időjárási körülményeknek megfelelően vezettem. Azt, hogy ezt miből szűrték le.....

Hát ezt most elbukták! Inkább ledolgozom, vagy akár le is ülöm, de be nem fogom fizetni az biztos.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.16. 21:55:22

@igi1: Lezajlott az az esemény, amire ment, és hazajött. Pontosen lehetett tudni, meddig lesz kint.

"
de egy politikusról se hallottam, hogy segítettek volna, adománnyal, munkàval, emberekel"

Igen, ez nagyobb gáz.

England win The Ashes! 2013.03.16. 21:58:44

@igi1: Jó. (Ötlet: most, hogy ha tényleg van pasid, akkor leírhatnád a múltkori poszt folytatását, levonva a tanulságokat satöbbi. (De nem akarlak befolyásolni.))

(Te jó ég, lassan lefőzöm Csöncsön kollégát, már ami a zárójelezéseket illeti.)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.03.16. 21:59:15

@igi1: Büntetés árokba csúszásért?
Többen arról számoltak be, hogy nem volt elég az árokba csúszásuk, a rendőrség még meg is büntette őket. László egy lefotózott csekkel együtt ezt osztotta meg a Facebookon:

Sok más autós társammal együtt a tegnapi időjárási viszonyok miatt balesetet,kárt másoknak NEM okozva árokba kerültünk. Én a rendőrségtől segítségnyújtás,segítséghí vás,vagy bárminemű jó szándék nélkül ezt a csekket kaptam. Két falu között szinte járhatatlan úton,tomboló hóviharban felborulva átfázva fontosabb volt büntetni, mint segíteni.
László későbbi kérdéseinkre már nem reagált, de mivel más olvasó is írt arról, hogy megbüntették, miután a csúszós úton megcsúszott, rákérdeztünk az esetre a Somogy megyei rendőrségnél.

A rendőrség közleménye szerint március 14-én ketten hozták nyilvánosságra bírságukat a közösségi portálokon, és ezek a büntetések megalapozottak voltak. A Ságvág közelében történt balesetben a sofőr elismerte felelősségét, hogy nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel haladt. Mivel volt már "közlekedési előélete", ahogy a közlemény fogalmazott, a rendőrség 15 ezer forintos helyszíni bírságot szabott ki rá. A másik sofőr az M7 autópálya szalagkorlátjának ment neki, és szintén elismerte felelősségét, ezért a rendőrség tízezer forintos csekket állított ki.

A rendőrség álláspontja szerint a kiszabott helyszíni bírságok az elkövetett cselekménnyel arányosak voltak, méltányosság gyakorlására nem volt lehetőség. A rendőrség azt is hozzátette, hogy az érintettek hangulatkeltésre használták a közösségi portálokat, és bejegyzéseikben nem, vagy félrevezető módon jelölik meg a balesetek időpontját, illetve az időjárási körülményeket.

a fentiekből is látható, hogy abszolúte igazad van mint mindig, nincs apelláta, igi is megaszonta. nahát.

igi1 2013.03.16. 22:00:35

@zebraság fél cicaság: csak éppen a FELÉT HAGYTAD LE a történetnek te is
lakkor mikor is volta két eset?

ez a lényeg, te

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.16. 22:02:48

@zebraság fél cicaság: Volt előélete - ez mondjuk tilosban parkolás, vagy esetleg egy 30-as táblánál 40-nel menés? Netán átment a sárgán? :D

Az "elismerte felelősségét" meg ugye tudjuk, mit jelent - ott vagy a csatt után megzavarodva, elfúj a szél, és eléd rakják a cetlit, hogy írd alá - ezzel elismered.

Eh.

"A rendőrség azt is hozzátette, hogy az érintettek hangulatkeltésre használták a közösségi portálokat,"
A rendőrségnek nincs jobb dolga, mint büntetgetni... :D Ért :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.03.16. 22:05:18

@igi1: @ColT:

ehh, a rendőr azért van hogy büntessen, a júzer meg azért hogy a rendőrnek legyen kit büntetnie. megint helyreállt a világ rendje, oszoljunk emberek, nincs itt semmi látnivaló.

mostmár tényleg kéne valami jó kis poszt.

igi1 2013.03.16. 22:08:01

@ColT: az elismerés módszerét én is alàírom

de a rendőrök annyira nem hülyék, hogy 11 helyett 13 órát írjanak a papïrra

a màsik eset 3 órakor volt, azt inkább aláïrom

az meg miennyire igaz, hogy azért szondáztattak, hogy nem-e szíverősítővel tartották a lelket magukban egyesek?l

ezt viszont én se értem, bár ez a mogyorósi annyira pattog, hogy ő biztosan nem teljesen àrtatlan

Anomalocaris (törölt) 2013.03.16. 22:13:01

index.hu/belfold/2013/03/16/finom_volt_a_halkonzerv_a_fogdan/

Ekkor kapott enni: sprotni konzervet és három szelet kenyeret. „Leültem az asztalhoz és megkérdeztem, nem zavarja-e őket, ha halszagú lesz a szoba, de azt mondták, egyek nyugodtak. Az egyik rendőrnő viszont ragaszkodott hozzá, hogy ő nyitja ki nekem a konzervet, nehogy felvágjam az ereimet. Ez eszembe se jutott, de nagyon finom volt a halkonzerv."

Miért nem szardinellát??

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.16. 22:14:44

@zebraság fél cicaság: Ennyi :D

@igi1: Nem-e :D
Az egyik balaesetemnél az ügyvédem mondta, hogy a rendőri jegyzőkönyvekben néha alapvető adatok nem stimmelnek...

igi1 2013.03.16. 22:17:37

@ColT: de ezzel maguk alatt vágták volna a fát

szeretnek a javukra tévedni, mint én!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.16. 22:23:24

@igi1: Azért vannak ezek, mert a nap végén egyben írják, és ha sok eset van, némelyik összekeveri. Ennyi.

Nap Pali 2013.03.16. 22:25:52

esetleg nem kelet volna öszeszedni a multhéten a hófogó rácsokat...

amugy megjegyzem hogy a világ szerencsésebb részein ahol az autópája építéseknél a pénzt nem ellopják hanem elköltik hasznos dolgokra, ott az utak mellett ERDŐSÁV ot telepítenek...

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.03.16. 22:41:46

@Dr Jozef Vengloš: "ma sem volt fűtés, így bebújtunk a hűtőszekrénybe" :D:D:D

igi1 2013.03.16. 22:45:13

ilyenkor bezzeg mind a traktorokat hiányolják, na meg engem

ugye, ti városiak

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.16. 22:53:44

@igi1: Én baromira nem, ki se dugtam az orrom pénteken. Csüt. meg nem kellett traktor :P

2013.03.16. 23:58:17

@ColT: Ha horgászni mész minden "halat" ki akarsz fogni?

Mylady 2013.03.17. 00:05:17

@Dr Jozef Vengloš: Klasszikus. És tele van örökérvényű megállapításokkal.
pl Egy illetékes kijelenti: Mi felkészültünk a télre, de be kell vallanunk, hidegre nem számítottunk.
vagy
A kormány bejelenti: A szénhiány oka az aszály.

vénszivar 2013.03.17. 06:41:24

@Taxomükke: Nemsokára kezdődik az idei első F-1 futam! Olvastam, hogy izgulsz s feszült vagy!:)
Hajrá Vettel s Kimi...

Manyecska 2013.03.17. 08:09:50

@vénszivar: ezt BESZOPTAD!!:DDDDD böfögj ide valamit arra gerjednek!!@igi1: nyehhhehhee, jól teszed!:D
Különben a gárda a rendőrökkel karöltve lapátolt!:DDD MUHHHAHHHAAA!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.17. 08:21:51

@beszoptuk: Nem. De az sem jó, ha a yard alkalomszerűen büntet. Ugyanis ha az Audis parasztot a piroson áthajtásért 2 évente egyszer elkapják, az nem tartja vissza. Ha minden második alkalommal lekapcsolnák, abból tanulna.

Nagyon sokan úgy látják, hogy a gyakoribb (biztosabban bekövetkező), és esetleg kisebb összegű büntetéseknek nagyobb a visszatartó ereje. Már csak azért is, ameddig az intézkedés tart - több időt vesít a barom, mint amit a sietséggel nyer.

@Chichén Itza /Quetzalcoatl/: Ilyenkor milyen rossz a gárda.

vénszivar 2013.03.17. 08:24:20

@Chichén Itza /Quetzalcoatl/: Mi a baj?
Hiányzik a lófasz? Biztos altatja az anyja a csaja meg túlórázik...:)

CID 2013.03.17. 09:02:38

@vénszivar: Míván öreg, várod már az F-1et, addig is tologatod a kisautoidat és brümmögsz hozzá?;)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.17. 09:17:41

@beszoptuk: Illetve mondjuk a rendőrségnek minden szabálysértőt el kéne kapni. Az lenne az ideális eset.

Nap Pali 2013.03.17. 09:20:34

dr.O.Viktor bűnszervezet vezető stábjának üzenem... és a csíkszeredai fiúnak...

ad1) 2x50 000 Ft a be nem csatolt ÖV...

ad2) Csíkszeredán sosem esik a hó ! a Hargitán különösen nem !
erről sokat írt a könyveiben Úz Bence ! a város egy egyenlítői déli banántermelő vidék
klikkejjetek rá a "képek" opcióra...

www.google.com/search?btnG=1&pws=0&q=cs%C3%ADkszereda+t%C3%A9l

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.03.17. 09:21:31

jóreggelt
szia szivar, te vén! :D

vénszivar 2013.03.17. 09:30:58

@batgirl: SZERENCSÉNK!!!, HOGY MÁR LEHIGGADTAM! LÉPEM.

Manyecska 2013.03.17. 09:32:45

Ez egy rövid randi volt, melyiktek a ronda?:DD

vénszivar 2013.03.17. 09:39:28

@batgirl: EZ a REGGEL? beszélgess a lófasszal...

Tormas Torontal 2013.03.17. 09:46:01

Én nem hiszem el! Ráadásul olvastam az ORFK véleményét. EZ még a hővihar előtt volt állítólag!

gabors 2013.03.17. 10:11:13

szerintem is aki a havas uton vezet ES felborul az nem az utviszonyoknal megfeleloen vezetett ...

miert volt ott ???

Na most hogy ezert buntetest is fizet vagy nem az a megvalasztott hatalomtol FIDESZ szerint fizet ...

kesobb mi lesz ki tudja ...

Normalisabb orszagban ez biztositoi kerdes .... nem rendorsegi

gabors 2013.03.17. 10:12:51

@batgirl: EZ a REGGEL? beszélgess a lófasszal...

ez jo ... ameddig nem kotelezo ...

2013.03.17. 10:14:04

@Tormas Torontal: Én meg láttam a videót a balesetről. Ha tényleg az, akkor hősünk egyenes úton ráugrott a fékre.

www.sonline.hu/somogy/kek-hirek-bulvar/birsagcsekk-a-rendoroktol-a-havazasban-vizsgal-az-orfk-488580/lp

gabors 2013.03.17. 10:17:32

Sekaiii 2013.03.17. 10:14:04
@Tormas Torontal: Én meg láttam a videót a balesetről. Ha tényleg az, akkor hősünk egyenes úton ráugrott a fékre.

ez lenyegtelen ... ha felborulsz ... nem tudsz megallni akkor az utviszonyoknak a TE autod es a TE tudasod -hoz kepest nem vezettel az utviszonyok szerint .. ennyi

2013.03.17. 10:32:28

@gabors: Annyi lehetséges, hogy ha üres volt a furgon akkor a szél lelökhette, mert oldalszél volt elég nagy ahogy néztem és ezt tényleg nem lehet bekombinálni. Láttam befékezett álló buszt csúszva elindulni havas lejtőn, úgyhogy vannak extrém helyzetek amikor egyszerűen nincs mit tenni.

☺ágica (törölt) 2013.03.17. 10:45:45

@zebraság fél cicaság: hé! mi lett a blogoddal?

bocs, az OFFért...

gabors 2013.03.17. 10:48:40

@Sekaiii:

Akkor az utviszonyoknak nem megfeleloen vezette a furgont ... (nem kellett volna ott lennie ...) tudom hogy durva DE igy van

2013.03.17. 11:13:35

@gabors: Na itt hagyjuk abba!

Rosszindulatú Vászka 2013.03.17. 11:20:15

@gabors: és az útviszonyok tervezhetőre való állopotának a fenntartása kinek a feladata és felellőssége? Ha nem vállalható, akkor a lezárásának?

És ők vajon ezt szivességből teszik, hogy ne kérhessük számon? Lófaszt kéremszépen. Rengeteg pénzt kapnak ezért tőle, az adómból az álalm admisztrációs és logisztoikai költségére, plusz a kocsim után adóban, a biztosításaimból is, kb. a dupláját mnden általam elkégetett liternyi üzemanyag után az utakra névleg.

Ezzel szemben én vállalom a felelősséget minden hibámért anyagilag, vállalok kockázatot minden más e
ltal sérelmemre elkövetett hibájáért. Az út síkosságmentesítése, a forgalomszabályozás nem az én dolgom. A tükörjég nem normális üzemállapot, azt kezelni kéne így vagy úgy, ennek elmulasztása pedig nem a közlekedől felelőssége saját kárukon túlmenően. Ennyi.

Nap Pali 2013.03.17. 11:22:27

a fizetett BM-es fideszgyíkok elözönlötték a netet most parancsra, nekik:

ad1) -saját szemmel láttam hogy beszedték múlthéten a HÓFOGÓRÁCSOKAT
-saját fülemmel halotam az időjárás jelentésben hogy 100 km/h feletti széllel HÓFÚVÁS lesz és rendkívüli hideg (fagy) !

ad2) ennek következményeként az országban leesett 1 cm hó az utakon volt 3-5 méteres kupacokban...

ad3) a kamionoknak KÖTELEZŐ menni, kivéve ha útzár vagy tilalom van...
ezek magáncégek, nem a közpénzt lopják, mint ti, hanem munkából élnek
Ankarából nem tudnak okosabbak lenni mint a heji kormányok
bár ezt most szerintem Mao. esetében újragondolhattyák...

megjegyzem én sem indultam utnak, mert megtehettem...

kik voltak még úton???
-az 1kulcsos fidióták mentek sielni hoszu7végére (márc15 fostak!)...
-a külföldiek akik Budapest s repterei (Pozsony, Bécs) között shuttle-nak... vagy sima átutazó túristák...
-aki megnézi a légifotókat láthattya hogy nem Ignis és Thalia felvonulás volt!

ad4) az összes többi fidesmafia kuminikáció már csak hab a tortán
és nagyon szánalmas... hogy érdemi munka hejett még emberek HOLTTESTYEIN is kamunikálni próbálkoznak...

ad5) dr.O.Viktor megmenti a Csíkszeredai mediterrán vidékről jött átlagpolgárt...
és hogy dr.P.Sándor bűnszervezetfeje sms t küld hogy mencse a saját és dr.B.György 1/2lősségét?
inkább szánalmat ébreszt... ijjen hitványsággal nehéz lehet együt élni...

ad6) ja és az hogy a kib@szott MTA elnök megmentésére külön akció indul és a több ezer kocsiban a nőket gyerekeket hagyják meggebedni! hát mijjen ország ez???
+a TEK megy parádézni, meg a katasztrófavédelem???

ad7) a fidesmafiaálam működésképtelen feudális sötétség !

ad8) ezt véditek??? hát mijjen vastag a pofátokon a bőőőr???

uff én beszéltem nemdakota törzs főként

@monster1979: nincsen... :)))

Rosszindulatú Vászka 2013.03.17. 11:33:42

@gabors: ja és még valami.

Ha a gyereked eltöri a kezét focizás közben, akkor begipszelteted és bízol benne, hogy tanul az esetből, illetve feltételezed, hogy nem direkt csinálta és lehet, hogy csak nem volt szerencséje, vagy büntetésből eltöröd a másik kezét is és jól megrúgdosod, mert az ő hibája (hiszen ki másé)?

Jokkura 2013.03.17. 12:40:41

emlékszem a '80 évek közepén volt egy havazás (Bp. 3 napig állt a hóban ~ 40-60 cm)És mégis sokkal gyorsabban normalizálodott a dolog. Láncosok hozták be a kenyeret a Nyugatiig, Blaháig. Ja, nem katasztrófavédelem ( minek a katasztófát védeni??),hanem a honvédség és a hazánkban itt felejtett Szovjet -Déli Hadsereg műszaki/szállító egységei...
Az M1-en (Tata/Tatabány térség) akkor is letolt a szél egy láncost ,--aki persze nem az út és látási viszonyoknak megfelelően vezetett :); 32T-ás szörnyet)
Most meg az akkori tankokkal megyünk Tél Tábornok szellentése ellen ??
Pintés : Emberemléketzez óta nem volt ilyen idő.... 1962 március 11-12. nagyon rövid az a memoriája "kedves" uram.
Az emberek felelőtlensége... ( nos ebben van valami ,mert jóval kevesebb ember került volna bajba,ha hisz a meteórólógiának), és hány kormány tag ragadt az utakon?? belügyi álomtitkár, és G*iró-Szász kormányhazudozó "urakkal" az élen???
És még egy apróság Ferihegy és Brüsszel között hol van a légifolyosó? a ormánygép nem keresztezte a kritikus szakaszt? (Győr- Tbánya-Veszprém-Kaposvár,stb.), vagy Málta-Ankarán keresztül jött a gép , vagy esetleg el sem ment 'valaki'....?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.17. 12:50:43

@Rosszindulatú Vászka: Hát nem :)

@Jokkura:
"Az M1-en (Tata/Tatabány térség) akkor is letolt a szél egy láncost ,--aki persze nem az út és látási viszonyoknak megfelelően vezetett :); 32T-ás szörnyet)"

Valaki itt keménykedett, hogy a szél nem tesz odébb egy autót. De egy tankot igen ;)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.17. 13:06:20

@Jokkura: OV volt a tv-ben Brüsszelből, és aktuális dolgokról beszélt, szóval tényleg nem volt itthon.
Ilyen esetekre van a Semjén, meg a Pintér, ezek miért nem intézkedtek? Nem paprikajancsinak fizetjük őket...

Jokkura 2013.03.17. 13:16:12

@ColT: dehogynem , kanyar, hirtelen széllökés, jeges út , orrkönnyű ,vagy nagyfelületű üres autó és kész is a baj. Én 120 -as Skodát vezetetm közel 20 éven át ( előtte S100) , oldalszélbem minden hídon,kamion mögül kibujva, ...stb ,éreztem,hogy "mászik " a kocsi orra.
Viszont megtanultam,hogy mindig lehet 'meglepi' az utakon. Bár ere inkább azt hiszem,hogy tudok vezetni , aztán egy -egy kínosabb manőver után rájövök,ha a másik nem elég előrelátó ,akkor én most nem a kalviatura előtt lennék.
Szóval , nem tudjuk pontosan mi történt, de az átkozott"gumiszabűály" csak pénzbehajtásra szolgál. Akik meg osztják a 'tudásukat' erősen kétlem,hogy kényszerhelyzetben ( főnök az állásukat fenyegeti),mit léptek volna. Utólag minig okos mindenki (főleg az aki még nem csúszott árokba--de lehet,hogy miatta voltak balesetek[ "kalapos öregúr" és "csak adott útra ,adott időjárásra, napszakra szóló jogosítvánnyal" ]

Jokkura 2013.03.17. 13:20:15

@ColT: Semjén Kézdivásárhelyen lovagolt ( Putyin vs.Horthy ? ).
Pintér ünnepelte a kasztrálóvédelemmel a 03.15. alkalmából kiosztott jutalmakat.
Meg egyébként is a főnők nem adott utasítást a hóra , ergo alkotmányellenes.
De hol volt Szende-hende - Lézer,- Szíjártó-- és a többi léhűtő?
tán csak nem a hófúvásban:) ?

CID 2013.03.17. 13:25:27

De kurva jó, hogy itt is politizálnak...

Nap Pali 2013.03.17. 13:27:20

itt a hiteles története az elmúlt napoknak

www.youtube.com/watch?v=rIIAwVCbKlc

@CID: miért? ez SZAKMAI kérdés? mijjen szakma? hótoló?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.17. 14:49:18

@Jokkura: Ezt magyarázd a kommentek elején a pofának...

Pintér, Tömjén... No comment!

"De hol volt Szende-hende - Lézer,- Szíjártó-- és a többi léhűtő?
tán csak nem a hófúvásban:) ? "
Az a baj, hogy nem ott fagytak szarrá... Lehet akkor történt volna valami.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.03.17. 16:05:11

@☺ágica: elköltöztem ide:

www.giraffus.blog.hu

valaki lenne olyan kedves, hogy rákatt és megmondja hogy lát-e ott valamit, mer jelenleg nekem valami database errort ír ki a rencer, lehetséges, hogy bannoltak vagymiafene van vele?

Nap Pali 2013.03.17. 16:06:10

míg több tízezer ember kínlódott a hó fogságában...
addig akatasztrófavédelem a minisztériumban:

www.katasztrofavedelem.hu/index2.php?pageid=press_keptar_mutat&galeria_id=1205

gondolom 16h kor erről lesz beszámoló, hoyg mijen volt a pezsgő és a kaviár...
vagy esetleg sírva lemondanak dr.P.Sándor és dr.B.György bűnözők?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.03.17. 16:13:50

@atörökk: akkor kész vége, valami rosszat monthattam nyilván, esetleg rágyüttek, hogy összeloptam az összes posztomat vagy esetleg nem vótam elég konform vagy nem elég buzi vagy nem jó segget nyaltam, nemtom. majd önkritikát gyakorlok lassanként.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.03.17. 16:15:08

@☺ágica: bocsesz, az a rossz link vót, a másik a jó.

illetve mán esse jó, mert megette a lépfene ezt is időközben.

☺ágica (törölt) 2013.03.17. 16:17:55

@zebraság fél cicaság: épp azt mondom, hogy asse jó:SSS mit vétettél???

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.03.17. 16:21:07

@☺ágica: azt csak a jóisten tuggya, mer belőlem árad a jóindulat meg a felebaráti szeretet meg bizonyisten adakozni is szokok lélegeztetőgépre és zsidózni is csak ritkán és indokolt esetben és minden nap tiszta zoknit húzok.

lehethogy mégiscsak valami technikai hiba lesz az, majd imádkozok magamért.

☺ágica (törölt) 2013.03.17. 16:23:48

@zebraság fél cicaság: jóvan, akkor csak vezekejjé szorgalmasan, mégha nem is vagy bűnös, később még jól jöhet:)

Nap Pali 2013.03.17. 16:25:14

Bécsből hókotrókat küldtek
Budapestről meg TEK-es páncélosokat...

enyni a különbség a demokrácia és a diktatúra között..
ki mi ellen készül...

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.03.17. 16:26:50

@☺ágica: vagy ez az új pápa belezavart a rencerbe, fene tuggya. de legalább fehér.... :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.03.17. 16:29:46

@☺ágica: vallásrul nem vitatkozom. szerintem az ördög öregannya a pasi személyesen.

☺ágica (törölt) 2013.03.17. 16:33:40

@zebraság fél cicaság: mondom, egyelőre. majd meglátjuk. nem mintha bármit számítana...

Manyecska 2013.03.17. 17:48:05

@Nap Pali: nem készültek mert valószínűleg ők is síelni mentek:D..eccerűbb a zállampógárokra kenni ugye.

gabors 2013.03.17. 19:41:47

@Rosszindulatú Vászka: "ja és még valami.

Ha a gyereked eltöri a kezét focizás közben, akkor begipszelteted és bízol benne, hogy tanul az esetből, illetve feltételezed, hogy nem direkt csinálta és lehet, hogy csak nem volt szerencséje, vagy büntetésből eltöröd a másik kezét is és jól megrúgdosod, mert az ő hibája (hiszen ki másé)? "

valamit nagyon felre ertesz amikor barki ugy dont hogy a kocsit/furgon/kamiont vezeti azzak feleloseget is vallal ...

vagyis a ha a szel lefuj a palyarol akkor nem kellett volna ott akkor a palyan lenned vagyis gondatlan voltal ... ha lecsuszol a kanyarban akkor is gondatlan voltal a mai magyar kresz ezt bunteti AKKOR is ha csak magadnak vagy okoztal kart ... AKKOR is ha csak TE magad serultel (akkor a bunti kb 3x)

en nem azt mondom hogy ez jo vagy nem jo hanem hogy ez van .. baleset abbol kovetkezik be hogy a vezeto beult a kocsiba es roszzul merte fel a helyzetet NEM O okozta a helyzetet ...

Na az hogy ilyen mondjuk nyilvan extrem idojarasban is buntet a yard az azert van mert kvotat kell teljesiteni es latja hogy normalis allampolgarral van dolga vagyis fizetni fog.. norvegokkal nem szarakodnak azok ugysem fizetnek es behajthatalan vagyis folosleges papirmunka csak a yardnak

gabors 2013.03.17. 19:44:41

@Sekaiii:

valamit felreertesz nem azt mondom hogy mindenkit buntessenek meg hanem az hogy aki vezet az felelos es a kresz a sajat hulyeseget is bunteti !!!

Troppauer_Hümér 2013.03.17. 21:24:53

@vénszivar: Baazeg, és az alkesz nyert.

Jó kis első futam volt. Még jó, hogy nálunk nem márciusban rendezik.

pengusz 2013.03.18. 08:21:49

Ja akkor már értem miért ért haza anyósom 5 óra alatt Siófokról 15km-re. Ugyanis a nyimi lehajtó után több kilométeres sor állt, szembesáv üres, néha-néha jött egy autó, de a sor senki nem merte előzni. Forgalomirányítás sehol.
Ja és itt nem síelni mentek az emberek, hanem melóból mentek hazafelé, 14-én délután!
Ezek szerint a forgalomirányításra (nem menésre!) nem volt ember.
Ez a helyszínen elismerte dolog meg tudjátok hogyan megy...

VIC20 2013.03.18. 09:50:08

,,Hát ezt most elbukták! Inkább ledolgozom, vagy akár le is ülöm, de be nem fogom fizetni az biztos."

Édes Istenem, ennyi hülyét! Ledolgozza, leüli. Az meg sem fordult a fejében, hogy esetleg megfellebbezze.

ferand1979 2013.03.18. 10:06:52

www.youtube.com/watch?v=-02PGaOOHI8

itt a felvétele a balestenek..
Nem volt a posztolónak hibája, hogy csúszos úton nagy sebességgell haladt, nyári gumival, alkeszen, félig elaludva.. és a féket nyomva egyenes úton...

GONDOLOM RENDÖRT A CASCO MIATT HÍVTA KI, HOGY LEGYEN HITELES A BALESET...
Amúgy én sem hívnám ki, hogy ráadásképp megbüntessen...

eatmoregold 2013.03.18. 11:26:53

Autózási tilalom volt. Kiment az országútra, és megbüntetik, sima ügy. Minimum önmagára, de másokra is veszélyt jelentett az illető, valamint köz költségen őt is menteni kell, és ráadásul lefoglalja pár rendőr/mentő/tűzoltó idejét is, akik esetleg tényleg önhibájukon kívül bajba kerülteket szeretnének kimenteni... Tök jogos a büntetés. Kár a felesleges picsogás/Orbánozás/rendőrállamozás/bürokráciázás...

lutria 2013.03.18. 13:59:53

Több hókotró is valszeg ugyanilyen módon árokba borult(még a széles autópályán is),vajon azokat is megbüntették?

Flugos furgonos 2013.03.18. 14:49:51

És az érem másik oldala:
"Büntetés árokba csúszásért?
Többen arról számoltak be, hogy nem volt elég az árokba csúszásuk, a rendőrség még meg is büntette őket. László egy lefotózott csekkel együtt ezt osztotta meg a Facebookon:

Sok más autós társammal együtt a tegnapi időjárási viszonyok miatt balesetet,kárt másoknak NEM okozva árokba kerültünk. Én a rendőrségtől segítségnyújtás,segítséghí vás,vagy bárminemű jó szándék nélkül ezt a csekket kaptam. Két falu között szinte járhatatlan úton,tomboló hóviharban felborulva átfázva fontosabb volt büntetni, mint segíteni.
László későbbi kérdéseinkre már nem reagált, de mivel más olvasó is írt arról, hogy megbüntették, miután a csúszós úton megcsúszott, rákérdeztünk az esetre a Somogy megyei rendőrségnél.

A rendőrség közleménye szerint március 14-én ketten hozták nyilvánosságra bírságukat a közösségi portálokon, és ezek a büntetések megalapozottak voltak. A Ságvág közelében történt balesetben a sofőr elismerte felelősségét, hogy nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel haladt. Mivel volt már "közlekedési előélete", ahogy a közlemény fogalmazott, a rendőrség 15 ezer forintos helyszíni bírságot szabott ki rá. A másik sofőr az M7 autópálya szalagkorlátjának ment neki, és szintén elismerte felelősségét, ezért a rendőrség tízezer forintos csekket állított ki.

A rendőrség álláspontja szerint a kiszabott helyszíni bírságok az elkövetett cselekménnyel arányosak voltak, méltányosság gyakorlására nem volt lehetőség. A rendőrség azt is hozzátette, hogy az érintettek hangulatkeltésre használták a közösségi portálokat, és bejegyzéseikben nem, vagy félrevezető módon jelölik meg a balesetek időpontját, illetve az időjárási körülményeket."

Manyecska 2013.03.18. 19:55:16

Most volt a ertéelen.
Szíp vagy Laci:P!

Zsolt Szegedi 2013.03.18. 20:50:11

Sajnos ma már a fellebbezéseknek nem sok értelmük van. Úgy csinálják meg a törvényeket, hogy azok az eljárások amelyek pénzt hoznak az állam kasszájába, szinte megtámadhatatlanok legyenek. Még az alkotmányt is módosítják miatta ha kell. A rendőrök is inkább azt mondják, hogy nem volt lehetőségük a mérlegelésre, csak hogy hozzák a tőlük elvárt bevételt az államnak. Igazából ilyenkor nincs éles határ a bírság és a "különadó" között. Amit az autóstól valamilyen jogcímen be tudnak szedni. Pedig a rendőr van ott az adott szituációban az autóssal. Ő dönti el, hogy mit alkalmaz és mit nem. Persze néhány rendőrből az állam pénzszerző gépezete kipusztította az emberséget. Ezért érzi úgy néhány autós, hogy igazságtalanul bántak vele. Nekem nagyon pozitív élményem volt egyszer egy igazoltatás során. Lett volna lehetősége bírságolni a rendőrnek, de nem tette. Helyette inkább figyelmeztetett. Bízom benne, hogy azért még maradt az ilyen rendőrökből. Azért magam is hallottam a rendőrök jó cselekedeteiről is, amikor mondjuk életet mentettek.

lutria 2013.03.18. 22:56:10

Azért én kíváncsi leszek hogy vajon mit válaszol a rendőrség arra hogy előkerült a videó és a gps nyomkövető adatai arról hogy csak 20km/h-val ment a furgon,miközben ők hazugsággal vádolták meg a sofőrt...
Ráadásul a rendőreik segítségnyújtás nélkül otthagytak 2 embert az összetört furgonban a hóvihar közepén...

dr Smittpálelnökúr 2013.03.19. 13:31:17

@eatmoregold: Gyökér vagy, nem volt semmiféle tilalom! Ha a kormány ocsmány, hazug progagandája helyett a tényeket néznéd, akkor látnád.

eatmoregold 2013.03.19. 13:34:17

@dr Kangörény: Szívesen adok elérhetőséget, hogy személyesen megvitathassuk a dolgot, nagyon érdekel a téma!

hrbi80 2013.03.22. 12:14:47

Egy kis infó a tisztánlátás végett.
1. A videón látszik hogy nem 20-al ment, jóval többel. Ráadásul satuzott, ami ilyenkor balgaság, tehát rutintalan. Azért is mert ilyen időben ilyen autóval nem lett volna szabad elindulni., üresen meg pláne nem.
2. Az autón (kopott) nyári gumik voltak.
3. A fókuszban bemutatott gps adatokkal ki szeretné kitörölni a sejhaját? Semmi információ jellege nem volt annak 2-3 sornak amit mutattak.
4. Maradjunk annyiban hogy a sofőrt messze nem hívnám tisztességes és korrekt embernek, sem sofőrnek. Előélete nem hogy nem makulátlan, de elég súlyos titkot rejt. Miközben jogosítványát elvették korábban, vígan vezette ennek a cégnek az autóit, és még dicsekedett is, hogy sosem állítják meg a rendőrök.

És ha történt volna személyi sérülés, vagy akár súlyosabb baleset, akkor is őt védené mindenki?!?
Szánalmas hogy egy "jól marketingelt" hírből, országos felháborodás lett.
Szóval ennyi....

lutria 2013.03.22. 18:05:32

@hrbi80: És arról mi a véleményed hogy a zsarunéni átadta a csekket majd angolosan távoztak és otthagytak két embert a hóviharban/minuszokban,az árokban fekvő üzemképtelen(fűthetetlen)járműben,a senkiföldje közepén?Ez nem a segítségnyújtás hiánya?
Fordított esetben mit tettek volna a zsaruk,ha valaki olyan talál rájuk az árokban aki nem szereti őket,majd rájuk mosolyog és otthagyja őket mondván hogy más dolga van?
Talán még le is foglalnák a járművét,majd talán fel is jelentenék amiért nem segített nekik...

hrbi80 2013.03.23. 07:02:37

@lutria:
Látod ez baj hogy te is csak az egyik oldal történetét látod hallod ismered. Nem védeni akarom a rendőrséget vagy konkrétan őket, de itt még mindig nem hallottuk az ő verziójukat.
És ha felajánlották hogy elviszik? És ha maradni akart? És ha beszóltak hogy súlyosabb esethez kell menniük?
Kicsit olyan ez mint a "Zsanett" ügy.... Ott is mik derültek ki a végén :)

bregana 2013.03.23. 19:25:50

@hrbi80: Ha emlékszik arra, hogy Pintér úr mit nyilatkozott a tévében, akkor arról volt szól, hogy még a hóesés előtt csúszott az árokba. A videón a fehér valami nem hó volt? Akkor ki az aki nem mond igazat? A videón van idő is, az sem stimmel a rendőrök által utólag készített jegyzőkönyvben leírtakkal, hiszen azt nem a helyszínen készítik. És a segítség nyújtás elmulasztása? Közel 100 km-es szél volt helyenként. Ha ilyenek az útviszonyok, akkor se a mentők, se az Orbán karaván se indulhatott volna útnak.

hrbi80 2013.03.25. 08:53:54

Hogy pintér mit nyilatkozik érdekel még valakit Önön kívül? Információ tartalma ZÉRÓ....

"Katasztrófa" helyzetben már nem büntetnek/ büntettek. Ebben az esetben az időpont inkább arra vonatkozott, hogy mivel még akkor nem volt hivatalosan "katasztrófa helyzet", ezért a rendőröknek intézkedniük kellett. Márpedig nem nyomtak senki fejéhez pisztolyt, hogy írja alá a papírt. Elismerte hogy ő hibázott, ennyi a tény. A többi egyelőre még csak találgatás, és egyoldalú vélemény nyilvánítás.

És igen se mentő, se húsos autó.... :)
süti beállítások módosítása