Tékozló Homár

Nem fért be a gyerek a Silver Apartman Club Hotelbe

2013.03.19. 15:28 | jackyll | 343 komment

Ágnesék négyen akartak beköltözni egy 2 fős szobába, ami elől határozottan elzárkózott a szálloda Silver Apartman Club Hotel, bár a gyereknek nem kértek pótágyat se. Mert amúgy az oldaluk szerint 3300 forint egy pótágy, 6 éves korú gyerekig meg csak a fele:

Egy üdülési jog tulajdonosától  jó pénzért átvettünk egy 1 hetes (RCI típusú) üdülési jogot Mátraszentimrére. 2013. február 16-án este fél 8 körül meg is érkeztünk a Silver Apartman Klub Hotel *** elnevezésű üdülőszállóba. Férjem, 16 éves lányom, 5 éves unokám, és én. A bejelentkezésnél közölték velünk, hogy a számunkra átadott apartmanba max. 3 fő tartózkodhat éjszaka, 4 fő szállását nem engedélyezik. Amikor ez kiderült, a recepciós hölgy közölte, hogy nem tudja odaadni számunkra az apartmant. Kérdésemre, hogy most mit tegyünk este fél 8-kor, azt válaszolta, fogalma sincs, talán keressünk panziót! Kértem, hogy  próbáljunk meg valamilyen megoldást találni, hiszen nem mászkálhatunk a kicsivel a sötét éjszakában! Erre nem tudott válaszolni, csak azt, hogy nem foglalhatjuk el a szállást 4 fővel, és kész!

Ekkor kértem, hogy hívja főnökét. A szálloda vezetője telefonon közölte, hogy tűzrendészeti okok miatt nem lehet 4 fő. (kb 35-40 nm-es az apartman) Kérdeztem, hogy milyen megoldás lehet, azt mondta, hogyha van szabad apartman, akkor a + 1 fő ott aludhat. A recepciós a kérdésünkre ekkor  közölte, hogy van szabad apartman. Kérdeztem, hogy ez mennyibe fog kerülni, azt válaszolta, hogy nem tudja, majd megkérdezi. Reggel egy másik recepciós még mindig nem tudta, hogy mennyit kell fizetnem, viszont közölte, hogy ők azért vannak itt, hogy a szabályokat betartsák! Az, hogy netalán valaki a vendégnek segítsen, esetleg telefonáljon, megoldást keressen, az egyik recepciósnak sem volt feladata!

A délelőtti sétából visszaérve közölték, hogy 12.590 Ft-ot kell fizetnem azért, hogy az 5 éves gyereknek is volt fedél a feje felett! A lélegzetem is elállt, hiszen ennyi pénzért 2 főre félpanzióval, de legalább is reggelivel lehet ennél a színvonalnál 1000 x jobb minőségű szállást kapni a környéken is! Kértem az akkori recepcióst, beszéljen a főnökével, hogy legalább méltányosságból alacsonyabb összeget állapítsanak meg, akármekkora összeg is „talált” pénz, hiszen este 8 órakor ezt az apartmant úgysem tudták volna kiadni! Jeleztem, hogy a szállás.hu-n láttam, hogy szobaár már 3.875 Ft/fő-től elérhető, és kértem, legyen ez az összeg a kiindulási alap. A 12.590 Ft azonban pofátlanul magas összeg a színvonaltalan és barátságtalan helyért! Főleg úgy, hogy az előző esti recepciós direkte nem mondott árat, pedig kérdeztem!  Erre sem voltak hajlandók, tehát a vendéghez való hozzáállásuk a nullával volt egyenlő!

A megérkezésünkkor, amikor egyértelműen kiderült, hogy még nem jártunk itt, a recepciós nem kérdezte meg, ismerjük-e a szokásokat, nem világosított fel, hogy mikrót, kávéfőzőt, hajszárítót bérelni lehet. (Ez sem jár automatikusan a szobához.) Ezért a vacsoránkat hidegen kellett megennünk, stb. Másnap vettem észre, hogy a TV mellett van egy pár papír, és akkor olvastam  ezekről a lehetőségekről. Semmiről sem tájékoztattak, a szaunáról sem, és semmilyen egyéb bérlési lehetőségről. Másnap tehát a nagyobbik gyereket haza kellett küldenünk Budapestre, de 2 éjszakánál többet mi sem töltöttünk el itt, ezek után.

Botor módon azt gondolom, hogy egy „szálloda” recepciósa nem azért ül ott, hogy betartassa a szabályokat, hanem azért, hogy a legjobb tudása szerint kiszolgálja a vendégeket, a segítségükre legyen, tegyen legalább kísérletet a probléma megoldására,  információkkal lássa el azért, hogy jól érezzék magukat, és hogy az intézmény jó hírét vigyék!  Itt sem a recepciósok, sem a szálloda vezetője semmiféle hajlandóságot nem mutatott az ügyben, hogy nekünk, mint vendégeknek a legcsekélyebb mértékben is segítségünkre legyenek. Mivel mi meghatalmazással vettük át a tulajdonostól ezt a hetet, és a szövetkezei tag nem tájékoztatott arról, hogy ebbe a nagy légterű szobába egy 5 éves gyerek sem alhat  + főként, akkor sem, - ha mint általában mindenhol-, nem kérünk neki ágyat, hiszen velünk alszik! Ez természetesen nem a szállodalánc hibája, bár információként ezt a szigorú szabályt (amit  plusz pótágydíj fizetésével sem lehet megszegni) valamilyen formában egyértelműen kommunikálhatnák! A honlapukon pld. „felszerelt konyha” szöveg található, és nincs infó arról, hogy a szinte alapfelszereltségnek számító mikrót is külön kell bérelni!

A fenti panaszomat szóban – telefonon- elmondtam a szállodalánc ügyfélszolgálati vezetőjének, aki akkor készségesnek és megértőnek bizonyult.  A vele történt megbeszélés értelmében panaszomat leírtam és számára elküldtem. Mivel 2 hét elteltével sem kaptam választ, újból felhívtam, XY-t, aki közölte, hogy hamarosan kapok válasz a panaszomra! Ennek idestova 3 hete! A türelmem, - ahogy a szállodának a legjobb indulattal sem nevezhető létesítményben a zuhanyfüggöny- elfogyott!

Most már úgy gondolom, tudja meg ország – világ, hogy igazából  egy bürokratikus rendszer  lepusztult, penészes fürdőjű, mindennemű vendéglátástól „mentes” színvonal alatti helye! A személyzet és a vezetés tanúbizonyságot tett arról, hogy a VENDÉG szó számukra csak PÉNZTÁRCÁT jelent!

Csodás a környék, és  számtalan jó és olcsó szállás hely található,  de EZ: pocsék hely, pocsék személyzet! Ezért az ajánlom, hogy ennyi pénz még véletlenül se áldozzon senki a Silver Apartman Club Hotel *** Mátraszentimre szállodájára!

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Atörökk 2013.03.19. 15:31:28

Ede apartmant nyitott a Mátrában is? Csodás.

garage 2013.03.19. 15:35:18

Hány személyre foglaltak eredetileg? Ha tűzrendészetileg 3 személyre lett tervezve, akkor a recepciósnak ezt figyelembe kell vennie.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.03.19. 15:42:58

"Egy üdülési jog tulajdonosától jó pénzért átvettünk..."
Ezt nem kellett volna.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.03.19. 15:43:30

mi egyszer kilencen aludtunk egy kétszemélyes szobában és a szálloda fizetett nekünk!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.19. 15:45:14

" A vele történt megbeszélés értelmében panaszomat leírtam és számára elküldtem. "
Ő pedig leszarta ahogy kell. A fogyvédnek is el kellett volna küldeni...

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.03.19. 15:46:06

Hát még jó, hogy nem a tezsvírek érkeztek a szűkebb kiscsaláddal (23 fő).

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.19. 15:46:49

@zebraság fél cicaság: Az fejlettebb országban volt?

@agresszív kismalac: Lehet nem véletlen adta? :D

@garage: Igaz. Azzal nem is nagyon lett volna kötekedni való, de a többi, az azért vastag!

kakukk11 2013.03.19. 15:51:47

ugye nem a 16 éves lányáé a posztoló 5 éves unokája? :)
A viccet félretéve, azért ha elmegyek valahova, kuponosan, simán, akárhogy, az a minimum, hogy tudom hány személyes a szoba, és leegyeztetem a szállodával, hogy x fő megy, stb,stb. A szoba ár 3875Ft/fő-től, ugye simán lehet egy 4 személyes szoba ára is /fő-re lebontva (ugye akkor 15500Ft a szoba) és akkor reális ár egy 3 személyes szobáért a 12.590.
Persze egy vendéglátósnak sem így kéne hozzáállni a dolgokhoz, én úgy érzem, hogy ennek az éremnek is két oldala van. Valamint nem mindig más a hibás, néha ki kell mondani, ÉN k*rtam el, és vállalni emiatt a következményeket(12.590Ft)

vizsla_barat 2013.03.19. 15:55:45

a gyerekek a kocsiban varnak mig ide nem adjak a kulcsokat. utana hatso ajton becsempeszni oket. vagy csak siman besetalni. amatorok vagytok!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.03.19. 15:58:55

@kakukk11: miért nem? nem tehet be négy embert egy háromszemélyes szobába, ez ennyire egyszerű. vannak tűzvédelmi szabályok amiket be kell tartani és kész. ki kell venni két szobát és ennyi. amúgyis: hogy a vérbe férne el három felnőtt meg egy ötéves ott?

ferand1979 2013.03.19. 16:05:01

@vizsla_barat: jaja.. a fenéért kell mindig aminden egys családtag a recepcióra menjen, hogy bejelentkezzenek.. Olyan nagy dolog kin egy kicsit sétálni, majd amint a kezükben a kulcs, a lehető legtermíszetesebb mjódon besétálni, köszönni, oszt felmenni az szobára...

2013.03.19. 16:05:46

@vizsla_barat: jól mondod ! rabsicolni akart a posztoló és nem sikerült, mert nem volt elég ravasz hozzá.
kár ezt kidobolni.
posztolót lehet már ?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.03.19. 16:12:07

@zebraság fél cicaság: egy csomó családot tudok, akik 30nm-ren élnek 4-5-6 fővel. Talán nekik is megkellene tiltani, tűzrendészeti okokból kifolyólag.
Mert a rend, a rend.
Mellesleg nem egészen értem, hogy egy 5 éves gyerek mitől tűzrendészeti tényező.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.19. 16:22:00

@batgirl: A lakásokra nem vonatkozik ilyesmi, de egy szállodát rendszeresen szoktak ellenőrizni. Mondjuk a melóhelyemen is szokott lenni ellenőrzés.

Azt meg nem tudhassa a szállodás, hogy nem-e egy álruhás ellenőr hozta a családját.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.03.19. 16:23:41

@ColT: gondolom a falra szerelt gyerek, akadályozza a tűzoltókat a mentésben..

Rosszindulatú Vászka 2013.03.19. 16:25:01

És akkor a 2 fős szobában két turnusban étkeztek volna? Meg hát az ám a nyaralás, hogy egy ágyban alszanak, ezek valami perverzek lehetnek?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.19. 16:29:09

@batgirl: Hát, ha felszögeli...

Amúgy én sem értem, miért előírás, hogy hányan lehetnek... Úgyis egy ajtón kell kimenni :D

England win The Ashes! 2013.03.19. 16:32:57

Asyongza a honlapjuk: "Itt emelkedik hazánk két legmagasabb csúcsa az 1014 méteres Kékes és a 965 méter magas Galya-tető."

A Galya-tető nem a harmadik legmagasabb domb?

Jackyll bevezetőjéről meg ennyit:

"Két típusú apartman közül választhat.

Egyszobás apartmanunk 2 ágyas, melyhez tartozékként +1 pótágy biztosított.

Maximális befogadóképessége-kortól függetlenül-3 fő.

Másfélszobás apartmanjaink 4 ágyasak, melyhez szintén tartozik apartmanonként +1 pótágy. Maximális befogadó képessége - kortól függetlenül-5 fő.

További pótágyakkal az apartmanok nem bővíthetőek."

Gyanítom, itt a kisebbik apartmanról lehetett szó.

Jani haverjának figyelmébe:

"A konyhák felszereltsége:

-az apartman létszámának megfelelő számú étkészlet, evőeszköz, pohár

-főzőedények, serpenyő, teakanna

-120 literes hűtőszekrény (20 literes fagyasztórésszel)

-2 lapos villanyfőzőlap

-mosogató"

Hallod? Megfelelő méretű a "hüttő". :D

Rosszindulatú Vászka 2013.03.19. 16:33:47

@batgirl: azért, mert elég világosak a játékszabájok: 2 fős apartmanba max 3 fő mehet. Ennyi.

"Egyszobás apartmanunk 2 ágyas, melyhez tartozékként +1 pótágy biztosított.

Maximális befogadóképessége-kortól függetlenül-3 fő."

England win The Ashes! 2013.03.19. 16:34:00

@Dr Jozef Vengloš: Mondom: "aszongya".

(A billentyűzet monnyon le!)

Rosszindulatú Vászka 2013.03.19. 16:36:24

@Dr Jozef Vengloš: ugyehogy ugye?

Mostan kezdték nyomni ezt a nagyhatalmi, hovatovább brit gyarmati stílusba előadott híreket, kommunikálni meg még az időjást is, hogy pl. a butapesti hegyi utak tömegközlekedésében kisebb fennakadások várhatók. Hegyi utak, beszarás.

England win The Ashes! 2013.03.19. 16:40:01

@Rosszindulatú Vászka: Azért ez a "dombokat hegyeknek nevezünk" kurzus régebben is volt. Igaz, már akkor is vicces volt.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.19. 16:41:12

@batgirl: Hát nem :)
Biztos van valami alapja, de muszáj egy hotelben betartani, mert szénné büntetik őket.

@Dr Jozef Vengloš: Kis faszenes nem volt?

igi1 2013.03.19. 16:42:40

@atörökk: az ajándékba kapott üvegasztallal

hiába, aki tud, az tud!

a lúzerek és csórók meg mehetnek a sunyiba

ezek szerint csak kifizették a 13 ezer forintot

ha jól értelmeztem

üdülési jog? hm...

nem csodálom, 12 ezer idióta van ebben az országban, aki elindult a legnagyobb hóba is, megmondta Pintér

England win The Ashes! 2013.03.19. 16:44:35

@ColT: Nohát már még mit nem szeretnél? Fűszoknyás lányokat óvodában felejtett tanga nélkül?

igi1 2013.03.19. 16:44:47

normális helyen ilyenkor betesznek egy összecsukhatós ágyat

ennyi

ez senkinek se jutott eszébe?

Rosszindulatú Vászka 2013.03.19. 16:47:12

@igi1: nem. Köszönnyük, hogy elhoztad nekünk a Fényt és az Értelmet :D

England win The Ashes! 2013.03.19. 16:48:43

@igi1: De.

Viszont, mint azt fentebb Vászka kolléga, ill. szerénynek mondott személyem írtuk, az apartman kétszemélyes. Igény szerint ott egy pótágy. Nomost a poszternek nem egy, hanem két pótágy kellett volna.

vizsla_barat 2013.03.19. 16:49:52

@ferand1979: Mi igy "nyaraltunk" kb 6 nyuagti-parti szalloban. 5-en a dupla franciaagyas szobaban. A kutya se szolt erte. Es neha meg reggelit is kapott mind az 5:)

igi1 2013.03.19. 16:51:10

@Rosszindulatú Vászka: mi parasztok sosem voltunk még wellnesselni, csak azért

arra van a patak

:)

Rosszindulatú Vászka 2013.03.19. 16:52:34

@igi1: akkor de, csak nem tudsz róla. Meg bioszolárium. Ezek mind feláras extrák.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.19. 16:54:49

"Nem fért be a gyerek a Silver Apartman Club Hotelbe"

FOGYÓKÚRAAAAAA!!!!!!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.19. 16:56:01

@Dr Jozef Vengloš: Hát nem!

@igi1: Az volt a +1 pótágy. Egyéb ötlet?

@vizsla_barat: Ott másak a szabályok.

England win The Ashes! 2013.03.19. 16:56:38

@vizsla_barat: Assemi! Mi olyan szállodában voltunk huszonhatan, ahol a szoba bútorozatlan volt, a padló fele hiányzott, ezért mind egy sarokban kuporogtunk, hogy le ne essünk.

:)

igi1 2013.03.19. 16:56:56

@Rosszindulatú Vászka: nekünk a tanyán van beépítve szauna, bármikor mehetek a rokonokhoz

van légkondi, téglából épült a ház, télen fűt, nyáron hűt

sinosz kártyával minden strandra kedvezményes a belépő, meg annak is, aki velem jön, sőt, a busz, vonat is szinte ingyen, 90%-os kedvezménnyel van

de ha kocsival megyünk, 10% kedvezmény van a benzinre literenként

nyáron a wellness kilőve, hiszen akkor vannak az idénymunkák, tavasztól-őszig, télen meg a sok hülye rinyál azért, hogy legyen fa a seggük alatt, meg azért, hogy takarítsuk le nekik az utat meg a garázskaput a hótól

nekem már csak egy vágyam van: egy jó kis masszásra beülni, ahol tényleg úgy megnyomorgatják a hátam, hogy sikoltozok

Rosszindulatú Vászka 2013.03.19. 17:01:30

@igi1: már én kérek elnézést, hogy bocsánatot kérek, de az a masszázs amibe bele teccik szeretni ülni, az ojan szilikonos, hosszanti tengeje mentén rezgő mozgást produkáló delejrúd? Vagy csak én értettem félre zavaros szavaid fonatát?

England win The Ashes! 2013.03.19. 17:02:33

@igi1: "nekem már csak egy vágyam van: egy jó kis masszásra beülni, ahol tényleg úgy megnyomorgatják a hátam, hogy sikoltozok"

Asszem én tudok ajánlani ilyet, kis módosítással. :D

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.03.19. 17:02:35

@Dr Jozef Vengloš: Az semmi! Mi le is estünk. Így aztán a kátrányból készült menüt már meg se kaptuk.

England win The Ashes! 2013.03.19. 17:04:12

@Rosszindulatú Vászka: Ne kínozz, már így is sajog a rekeszizmom. Ikszdé meg ilyesmi.

England win The Ashes! 2013.03.19. 17:06:18

@agresszív kismalac: Te csak ne panaszkodj, jó? Neked ott van az a múltkor linket családi üdülőhely a Bahamákon (vagy a Bermudákon?). :)

Rosszindulatú Vászka 2013.03.19. 17:06:52

@Dr Jozef Vengloš: próbáltam nagyon óvatosan és píszín fogalmazni, mert mióta megismertem a Szily ŐsHomár úr új blogjába Szillamillát, jeges rettegés szoríccsa az ánuszomban dobogó szívemet.

England win The Ashes! 2013.03.19. 17:07:23

@agresszív kismalac: Nekem? Olyan ártatlan vagyok, mint a ma született fekete bárány.

apaarpi 2013.03.19. 17:07:43

Ez most komoly a posztoló részéről ???

Ő is látta a honlapot, egyértelmű a fogalmazás, 2 + 1 fő, max. 3.

Ennek ellenére odaállít 4 fővel, úgy, hogy előtte meg sem kérdezte telefonon, hogy esetleg van-e valamilyen megoldás, és utána hőbörög.

igi1 2013.03.19. 17:08:43

@Rosszindulatú Vászka: tényleg, szilikonosoknak ajánlott a masszás?

bár elvileg olyan ágyak vannak, amivel a karoddal támasztod magad, szóval, nem a melleden fekszel

@Dr Jozef Vengloš: te kis perverz :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.03.19. 17:09:49

@igi1: uuuh, hát én néha beülök, sikoltozok is egy cseppet, de az nem masszázs. oda hasalni köll meg lazulni.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.03.19. 17:10:20

@Rosszindulatú Vászka: Az milyen? Mint Stefánia kisasszon'? Vagy CicaAnyu?

Rosszindulatú Vászka 2013.03.19. 17:11:11

@igi1: márminthogy hol mit? Valószínűleg nem tudom, nekem természetesek az idomaim, semmi kemikália vagy műanyag nincsen, magamtól ijen feszes.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.03.19. 17:11:58

@igi1: Úgy, úgy, majd Vengloš doktor megtámaszt a karóval.
...vagy ilyesmi.

Rosszindulatú Vászka 2013.03.19. 17:12:13

@agresszív kismalac: nincsenek rá szavak, nézzed meg. Vagyis inkább NE! Én szóltam!

vénszivar 2013.03.19. 17:14:17

Azért a 16 éves lánynak, kissé még korai egy 5 éves gyerek...:):D
Még jó, hogy bele nem lépett Paulo Coelho.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.03.19. 17:14:22

@Dr Jozef Vengloš: Nem kellett volna pótágy, a kicsi velük aludt volna. Ugyanis nem mindenki olyan származású perverz disznó, hogy megerőszakolja a saját gyerekét, ha az velük alszik egy ágyban.

igi1 2013.03.19. 17:15:04

@apaarpi: értelmi fogyatékosoknak és idiótáknak nincs kártyájuk

ne csodálkozz

a magyar ember olyan, hogy márpedigmegdögölhettek, de csakazértis elindulok a 10 méteres hóba és húfúvásba, leszarok mindent, de én akkor is 4 gyerekkel megyek (MIT KERESETT OTT AZ UNOKA????)

aki meg nem igazodik hozzám, rohaggyon meg

igi1 2013.03.19. 17:16:16

@vénszivar: te, a csaj nagyon örült a kis, 5 éves csimotának

hát én inkább otthon maradtam volna, ezek után

bocs, de a család, az család, unoka, egyebek menjenek másik családdal

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.19. 17:17:59

mi egyszer aludtunk siofokon hatan ketszemelyes satorban

amellett kozlnem a homar lakossagaval, hogy 11 ora ota amerikai allampolgar vagyok:)

vénszivar 2013.03.19. 17:18:16

@igi1: Ne b+! Masszírozás közben a karjaidon támaszkodsz... igi, az a hátulról való behatoláskor van, ha gondolod itt valamelyik fijjú megmutatja!:)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.03.19. 17:18:57

@hagyma: fasza. ahhoz képest nem is túl sok hibával bírod a magyar nyelvet :D

England win The Ashes! 2013.03.19. 17:19:14

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Ezt senki sem állította, de attól még a helyzet nem változik: a szálloda max. három embert engedélyez abba az apartmanba.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.03.19. 17:21:03

@hagyma: akkor most jött el az az idő, hoyg a magyarköztársaság nevében, megfosztalak a magyarságodtól. Innentől kezdve, nem szólhatsz bele semmi olyanba, ami a mi országunkba történt.

:PPPPPPP

ui: megérte??

vénszivar 2013.03.19. 17:21:07

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Náci sün! Az már nem a saját gyereke, ha az unokája! Csak nálatok, náci sünöknél van, hogy még a súroló kefére is rámászott apád, azért lettél ennyire aberrált...:))):D

igi1 2013.03.19. 17:21:28

@hagyma: neked nem állampolgári eskütételen kellene lenni?

Hát, egy ilyen nyaralás nem kellemes élmény.

Másrészt, a szülőknek bátorság is rábízni másra a gyereküket, fertőzés, egyebek, minden lehet ilyenkor, mégha a nagyszülőkre is.

Aztán a kiscsaj is nagyon boldog volt, általába egy ötévesre valakinek vigyázni kell, egyedül nem lehet hagyni egy szobában, mondván, alszik.

most miért nem lehetett 3-an menni, apuka, anyuka, tinilányka

hát nem boldogabb az élet?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.03.19. 17:21:59

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: ötéves gyerek meg két felnőtt egy ágyban, a másik nagylány meg egy 70 centi széles pótágyon. fantasztikus kikapcsolódás, nemmondom. ha vadromantikát akarok, akkor elmegyek sátorozni. vagy nemtom, biztos én vagyok a nyugger, de szeretek kényelmesen aludni az ágyon, nem a kölykökkel együtt nyomorogni együtt.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.03.19. 17:22:30

@hagyma: Akkor dicsekedj majd, ha újból bevezetik az általános hadkötelezettséget, és mehetsz az izraeliekért meghalni Iránba...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.19. 17:22:40

@zebraság fél cicaság: tokeletesen muvelem a magyar nyelvet
@batgirl: nanehogyma, innentol en dirigalok:)

igi1 2013.03.19. 17:22:44

@hagyma: egy hét múlva kapod a képet! Nem előbb!

De még egy rendes bulit se csinálnak utána?

Szokták mutatni a díszvacsorákat!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.19. 17:24:55

@igi1: megtortent szivem
kezemben a pair, letettem az eskut
@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: ahhoz en mar tulkoros vagyok, de az esku szovegeben benne volt hogy az uj hazamat ha kell fegyveresen is megvedem
es meg is tennem ha kellene, de ha nagy baj lenne valoszinu csak hatorszagi melora hivnanak
foznek nekik gulyast meg ilyesmi

England win The Ashes! 2013.03.19. 17:25:04

@igi1: Nemnem, ez még csak az alapjárat. :D

@batgirl: Oszt má mé?

@hagyma: Nofene, akkor mostantól onion vagy?

igi1 2013.03.19. 17:25:05

@zebraság fél cicaság: ugye?! én is ezt mondom, ezek még nálam is hülyébbek

de még ha kap külön ágyat a kis csimota, akkor is égő így wellnessre menni, az unoka ilyenkor tényleg nem más, mint nyűg, és pont

hát még a szülőknek

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.03.19. 17:26:26

@Dr Jozef Vengloš: " Nomost a poszternek nem egy, hanem két pótágy kellett volna. "
@vénszivar: Szeva nácigány! sajátélmény alapú fantáziálásod nagyon egysíkú. Talán inhalálj egy kis tudatmódosítót! Tudod mi a legolcsóbb? Annyit te is össze tudsz lopni: önts össze hypót és sósavat, és szívd be a keletkezett gázt! A tudatod is módosulni fog, meg ki is fehéredsz. ;-)

igi1 2013.03.19. 17:26:29

@hagyma: én ilyenkor nem homároznék, hanem elmennék berúgni, vagy ha nincsen egy barátom se, összeszedném magam, és kihívnék egy olyan masszőrt, aki nemhogy a hátamat rakja rendbe, hanem még jól meg is dug

England win The Ashes! 2013.03.19. 17:26:58

@hagyma: Aztán ki támad a zusára? Kanada hokibotokkal vagy Mehíkó gitárokkal?

vénszivar 2013.03.19. 17:27:18

KITÖRÖLHETED VELE A SEGGED! :):D

Leone_510 2013.03.19. 17:27:21

ez a posztoló egy köcsög, nagyon helyesen tette a szálloda, hogy nem engedte be a potyázó kis férget, szerintem tudta, hogy 3 fős a történet de bepróbálkozott és amikor nem jött össze akkor patáliát csap,

amikor posztoló anyu és posztoló apu huncutkodnak akkor anyu sem örülne, ha az előre lefixált 1 fő helyett még +1 akarna beszállni...besunnyogni a hátsó bejáraton :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.19. 17:28:29

@igi1: a buli maganugy
majd este megyunk
a ceremonia szep volt
fura erzes kicsit, de nem rossz

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.03.19. 17:28:40

@zebraság fél cicaság: Ízlések és pofonok. Akár az is lehet, hogy a nappali programok miatt mentek (volna), az éjszaka meg akkor is jobb, mint vonaton/kocsiban törni magukat reggel-este másfél órán át.

igi1 2013.03.19. 17:29:43

@vénszivar: most mér, előléphet szállodás recepciósnak!

kis gonosz

vénszivar 2013.03.19. 17:30:15

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Náci mivoltod most sem tudod tagadni! :):D Melyik lágerben tanultad s gyakoroltad a kémiát?! Náci!:D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.19. 17:31:41

@Dr Jozef Vengloš: hat ugy dontottem nem valtok nevet es nem hiszem hogy barki is tamadna, de azert feleskudni csak fel kell
@igi1: deli 12-kor???
@vénszivar: muhhaha
amerikai lettem ven cigo
orokre es visszavonhatatlanul:)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.03.19. 17:31:47

@igi1: Nem ismerem közelről Hagyma urat, de az eddig olvasottak alapján nem hinném, hogy ő is szeretné megdugatni magát valami kosárlabdázóból lett afroamerikai masszőrrel. Megnézted már, amit felírtam neked?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.03.19. 17:33:31

@igi1: nem a gyerek a nyűg, azér megyünk hogy jól érezzük magunkat. hanem ha a csimota éjjel óránként nyolcszor fordul körbe az ágyon és nem lehet tőle aludni. se.

posztoló meg nyilván vak. ott van a weboldalon, hogy 4 főre másfél szobás apartman is van, 19800 HUF. jahogy az többe kerül. hát ilyen az élet.

igi1 2013.03.19. 17:33:56

@hagyma: na jó, akkor ebédet!

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: ezzel csak az ünneplésre kívántam célozni

de nem nézek meg semmilyen linket, nálam elvi kérdés

yotube-t meg főleg

vénszivar 2013.03.19. 17:35:20

ROHADJ IS MEG OTT, DE MINÉL ELŐBB, BAROM ÁLLAT! :):D

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.03.19. 17:43:27

@vénszivar: Ezt speciel nyolcadikban, Mezőkövesden, a III. sz. Martos Ferenc Általános Iskolában (8/D, 1975-76). Tudod vagyunk néhányan, akik kijártuk a 8 osztályt...
Bár ötödikben nekem is volt olyan osztálytársam, K. Szilvi, aki kimaradt, mert babát várt. Persze akkor már 16 éves volt...

Mityu Addideapénzt kft LE 2013.03.19. 17:44:11

@vénszivar:

Elhagyhatom már a hókotrót? A benzin se fogyott ki még, mert gázolajos...

England win The Ashes! 2013.03.19. 17:44:22

@igi1: Pedig a tyúbon akad néhány értékes gyöngyszem. Mint pl. Satchmo örökzöldje egy páratlan videó aláfestéseként.

www.youtube.com/watch?v=-6NnFG0Sq_o

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.03.19. 17:48:51

@igi1: Pedig az lenne neked való! Mármint nem a link, hanem a masszázs. Írd be akkor a keresőbe, hogy " A Different Kind of Thai Massage pá "
Nyugi, nem korhatáros!

igi1 2013.03.19. 17:49:19

@zebraság fél cicaság: én is így értem, wellnesskor szex, szex, meg szex dögivel, akkor ne a kis csimotára kelljen már vigyázni

annak senki se örül, egyedül márpedig nem lehet hagyni a szobába, valakivel mindig kell lenni, rá kell hagyni

most a 16 éves lánykának sem élvezet egy ötéves mellett aludni

se a szülőknek, ilyenkor kettesben szép az élet

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.19. 17:50:34

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: jol gondolod
nekem Mary pont eleg masszornek
@vénszivar: itt fogok megdogleni megigerem

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.19. 17:55:44

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Akkor az én osztálytársaim mát tök öregek voltak (14) amikor először megdugták őket? :)

Persze nem mind, de akit igen, abból majdnem midből igazi ribanc lett :S

DestinyClassSpaceShip 2013.03.19. 17:55:55

A szabályok azért vannak, hogy betartsák őket. Az, hogy ezt nem udvarias módon adják elő nem változtat a lényegen.

Mityu Addideapénzt kft LE 2013.03.19. 17:57:34

@vénszivar:

Akkor mehetek végre welness thai masszázsra... Jó drágáért!

vénszivar 2013.03.19. 18:02:58

@Mityu Addideapénzt kft: Mehetsz, te kis majom! A pöcsödre vigyázz, nehogy nudlivá sodorják CSAK! De ha olyan szép nagy szivarrá, mint az enyém, na az a "Jó drága" pízt is megéri...:):D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.03.19. 18:03:43

@igi1: jas. mink két szobát szoktunk kivenni, egy nekik, egy nekünk. vagy kétszobás apartmant esetleg, oszt mindenki boldog.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.03.19. 18:07:31

@ColT: legjobb volna három szoba, meg egy kósza nagymama is mellé, gyerekvigyázónak néha :D

vénszivar 2013.03.19. 18:11:34

@zebraság fél cicaság: Meg egy sofőr s egy kertész..., mondjam még!?

Mityu Addideapénzt kft LE 2013.03.19. 18:12:46

@vénszivar:

Bejárónő, felszopónő, inas, fogas, lábas... ?

vénszivar 2013.03.19. 18:19:08

@Mityu Addideapénzt kft: Rondán beszélsz mazsomka! Na mi van ? Megijedtél a sodrástól?

igi1 2013.03.19. 18:27:07

@zebraság fél cicaság: hát, ha 16 éves a lányka, akkor a nagymam is kb. 40 éves körül lehet

vagyis ugye, korán szülő egyedek, akik még sokat szexelnek

énpicipónim68 2013.03.19. 18:28:50

Kedves észlény posztoló!
Ne pattogj, ha nem értesz valamihez. A hivatalos panasz válaszadási határideje 30 nap. tehát 3 hét elteltével teljesen időben vannak még.
Na ilyenkor csinálnak hülyét magukból az emberek. Taps.

énpicipónim68 2013.03.19. 18:28:50

Kedves észlény posztoló!
Ne pattogj, ha nem értesz valamihez. A hivatalos panasz válaszadási határideje 30 nap. tehát 3 hét elteltével teljesen időben vannak még.
Na ilyenkor csinálnak hülyét magukból az emberek. Taps.

énpicipónim68 2013.03.19. 18:29:54

Fene egye meg ezt duplán küldte el. Sorry.

Rosszindulatú Vászka 2013.03.19. 18:33:26

@igi1: spekuláció. Simán lehet 50+ a nyagyi és éppenhogy későnszülő.

England win The Ashes! 2013.03.19. 18:37:36

A szexszel mint olyannal kapcsolatban szerintem várjuk meg Furaszem kollégát, szerintem neki ehhez még lesz egy-két hozzáfűznivalója. :)

vénszivar 2013.03.19. 18:40:10

@Rosszindulatú Vászka: Szokás szerint ész nélkül böfögsz...! Ha 18-kor szült, aztán a lánya is + 5 éves az onoka, akkor max.44-45! De akár 38 is lehet!!!
Hüje vagy vásenka!:):D Paulo Coelho!:D

England win The Ashes! 2013.03.19. 18:41:00

Hoppá, én meg most látom, holnapra mintha valami beadandót kellene elküldenem, szerencsére a lehető legnehezebb témában, és szerencsére még egy betűt sem gépeltem ezügyben.

McBride kiszáll.

Mityu Addideapénzt kft LE 2013.03.19. 18:46:59

@vénszivar:

Meg hát. Rondán? A magyar nyelv sajátosságai közé tartozik a választékos vulgáris kifejezések sora is.

Anomalocaris (törölt) 2013.03.19. 18:48:13

A Silverfishben ilyen nem fordulhatna elő. Ott simán elfér 5 szardinella a konzervben.

vénszivar 2013.03.19. 18:52:50

@Mityu Addideapénzt kft: Nekem mondod? :DDD Lásd, mint fent!

Atörökk 2013.03.19. 18:57:20

Továbbra sem tudok mást mondani, poszter ment volna inkább Edéhez.

vénszivar 2013.03.19. 19:01:12

@atörökk: A jövő keddre, törökbe utazom.
Tudsz valami JÓ s hasznos tanácsot adni?

Atörökk 2013.03.19. 19:03:10

@vénszivar:
Persze. Kunyhó mögött sárga hóból ne egyél, és ne igyál mosatlan gyümölcslevet.

igi1 2013.03.19. 19:03:29

@vénszivar: törökverő fegyvert okvetlen vigyél!

wowerman 2013.03.19. 19:04:44

"Most már úgy gondolom, tudja meg ország – világ, hogy igazából egy bürokratikus rendszer lepusztult, penészes fürdőjű, mindennemű vendéglátástól „mentes” színvonal alatti helye!"

Szóval oda akart menni, de most hogy pórul jártak, már tudja meg a világ hogy szar... magyarok :D

vénszivar 2013.03.19. 19:09:56

@atörökk: És az hihető, hogy ott büdös s sötét barna a banán? Mert egy görög haverom azt mondta, hogy a török kisgyerekeknek ezt beszélik, BEEEE!

Manyecska 2013.03.19. 19:10:49

@zebraság fél cicaság: most mér, szoboszlón én aludtam a pótágyon:DDD..

wowerman 2013.03.19. 19:18:54

@batgirl: attól hogy nem értesz hozzá, meg csaj is vagy, még nem kell hangosnak is lenni.

igi1 2013.03.19. 19:22:11

Szóval amcsiknál minden hülyéből állampolgár lehet.

OTT A HELYEM!!!!

mindig tudtam

vénszivar 2013.03.19. 19:29:00

@igi1:
igi1 2013.03.19. 19:22:11
Szóval amcsiknál minden hülyéből állampolgár lehet.

ÉN IS!!!

vénszivar 2013.03.19. 19:30:58

@igi1: jav.!!! :Szóval amcsiknál minden hülyéből állampolgár lehet.

OTT A HELYEM!!!!

mindig tudtam

ÉN IS!!!

igi1 2013.03.19. 19:51:47

@vénszivar: jövőre Californiába költözök, punktum.

Ma 80 éves épp az egyik rokonom kint!

Happy Birthday!

England win The Ashes! 2013.03.19. 20:11:58

@igi1: "jövőre Californiába költözök"

De minek?

Rosszindulatú Vászka 2013.03.19. 20:19:46

@ColT: feltetted a nap legfontosabb kérdését.

vénszivar 2013.03.19. 20:29:23

@igi1: Tedd, AZT! Igyekezz! Mert már öreg a rokony! Majd írok! Oszt ott csak kifogsz egy v. két, esetleg több bikát. Simán lehet nigger(afrikai), paki-indiai, sárga, latin a volt kelet eu. söpredéke...Talán még amerika szülötte is lehet, de már kevés az Indián. Sok sikert! :)))

Mylady 2013.03.19. 20:49:00

Ok, hüje a posztoló, de az senkinek nem tűnt fel, hogy nem voltak hajlandóak előre megmondani, mennyi lesz a plusz egy szoba? Ráadásul ha van + hely, akkor simán megcsinálhatták volna, hogy a nagyobb apartmant számolják és csak azt. Nem egyszerre a kettőt. Persze ehhez kell egy kis jóindulat a hotel részéről.

Rosszindulatú Vászka 2013.03.19. 20:58:22

@Mylady: sztem nem tudta a portás, hogy benyeli-e a két szoba áránák a különbözetét a főnöke és ezért nem mert semmit mondani.

igi1 2013.03.19. 21:01:35

@Dr Jozef Vengloš: még nem vagyok annyira öreg!

na meg azért, hátha egy amcsi veszi el a szüzességem!

@Mylady: jóindulatot vársz? A HOTEL PÉNZÉN?

meg nyilván a poszternek is KEDVESEBBNEK kéne lenni, és eleve nem trükközni a plusz 1 csimotával

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.03.19. 21:02:16

@Mylady: nem tudom sajnálni a posztolót egy cseppetsem. mielőtt elmégy valahova, nem foglalod le a helyet, a résztvevők pontos számával együtt? nem nézel utána, nem érdeklődsz?

ha pedig nem teszed, akkor meg elfogadod, hogy ad hoc jelleggel többet kell fizetned.

Mylady 2013.03.19. 21:09:35

@zebraság fél cicaság: De, lefoglalom, utánanézek, kérdezek, stb.
De akkor sem korrekt, hogy nem mondják meg neki, mennyibe kerül, csak akkor, amikor már nem mondhatja vissza, hiszen igénybe vette.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.03.19. 21:11:59

jóhogynemmán még a nagypapit is elvitték meg a nagymamit, mer azok meg úgyis elfértek volna az ágy alatt is lapjával, nemigaz?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.03.19. 21:12:58

@Mylady: ezt nem mondhatta vissza sehogysem, mivel valakitől átvette az üdülési jogot. az annyit takar, hogy ez már ki volt fizetve előre.

igi1 2013.03.19. 21:24:27

@Mylady: talán a poszter habitusát nem vették jó néven?

akkor térjünk rá a beszélgetés hangnemére is

ha tényleg ezt akarod

gondolhatod, ha nem dugni mennek a wellnessbe, hanem csimotára vigyázni!

peppe83 2013.03.19. 21:43:20

legalább örökre szóló üdülési jogot vett a posztoló? :)

Rosszindulatú Vászka 2013.03.19. 21:45:23

@peppe83: jaja, örökélet + tív év :)

@igi1: mink járunk velnesszbe, nem tom más hogy van vele, de részemről nekem még eccer se jött rám ottan az ivarkodhatnák, mer vagy tele volt sivalkodó nyuggerekkel a büdösvízes medence mindenképpen, vagy tolakodó tótokkal ill. és vagy toporgó németekkel-labancokkal, vagy vinnyogó kisgyerekes szülőkkel.

Volt ojan hétvége, hogy kénytelen voltam egész nap a Nejemet stírölni. Ja meg még a hab a tortán, hogy a rendes hotelekhez képest ezekbe a magyarokba tök toplákak a szobák - kivéve a füredi Silver, az tök rendbe volt, de ott meg a kaja volt elég igénytelenre csinálva.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.19. 21:46:30

@igi1: A vendég hangnemétől függetlenül a jó vendéglátós mindig udvarias és nyugodt.

igi1 2013.03.19. 21:52:14

@ColT: itt is az volt, hiszen csak hallgatott. :)

mé, ki mondta, hogy nem volt nyugodt?

a poszternél épp az verte ki a biztosítékot, hogy nem óhajtotta kinyalni a seggét

ha érted

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.19. 21:54:32

@Rosszindulatú Vászka: Hát!

@Mylady: A postoló csak a személyek számával értetlenkedésben hülye. minden máshol a vendéglátós volt a tahó.
Hülye mind a kettő! Igazán szép Homár eset.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.19. 21:55:32

@igi1: Meg szopatta, ja.
A vendéglátósnak pedig a tahó vendég seggét is ki kell nyalni... Ha nem teszi, nincs vendég, aztán majd sírnak a TV-ben, hogy nincs forgalom...
...hát, ezért. Mert beszopatja avendéget, szarik a szobafelszerelésre, stb.

igi1 2013.03.19. 21:59:33

@ColT: hát, mindenesetre épeszű ember nem 4 emberrel megy nyaralni, ha TUDJA, hogy csak 3-nak van hely.

Nem tudom megérteni, milyen indíttatásból visznek magukkal x személyt, mikor család 3, azaz 3 tagból áll.

Ha meg szart utánanézni, mindenbe tojt bele, és nem, az Istennek se akarta megérteni, hogy NEM LEHET HÁROMÁGYAS APARTMANBA NÉGY EMBERT TUSZKOLNI, akkor csukja be a kis száját, és perkáljon.

Megmondta a Gyurcsány, ha nem teccik, lehet lelépni.

Arról meg vitatkozhatnánk, hogy zajlott a beszélgetés, ki, mint, hogy, milyen hangnemben szólt a másikhoz.

Talán azért nem volt együttműködő az ipse, mert egyből levágta, ez bizony trükközni akart, és mást hülyének nézni.

Oszt ha netán egy ellenőr lenne a poszter, és beengedte volna a 4. csimotát?

igi1 2013.03.19. 22:08:41

Miért nem lehet megérteni azt, ha valamit NEM LEHET csak úgy, megtenni?

a magyarnak a nem szó és a nem lehet szó istenkáromlás

mintha agyilag zoknik lennének, egyszerűen az agyuk kiakad, ha ezeket a szavakat meghallják, hogy nem lehet valamit

(tisztelet a kivételnek, de azok nem itt élnek, vagy fejlett országbeliként gondolkodnak, netán jártak külföldön)

England win The Ashes! 2013.03.19. 22:11:57

@igi1: Hogy őszinte legyek, a te nyelvtudásoddal inkább Svájc délnyugati részét választanám, esetleg Bretagne-t. Nem a Grand-t, csak a simát.

England win The Ashes! 2013.03.19. 22:14:34

@igi1: Ebben egyetértek, kivéve a zárójelben a vessző utáni részt. Aki érti, az nem azért érti, mert járt már külföldön vagy úgy gondolkodik. Szimplán otthonról hozza.

England win The Ashes! 2013.03.19. 22:16:47

@igi1: Nem szeretem a norvég metált.

Egyébként értetted, amit írtam? (Súgok: nem volt szmájli, így semmiféle ironikus, horribile dictu pejoratív tartalma nem volt.)

igi1 2013.03.19. 22:19:55

@Dr Jozef Vengloš: I understand everything perfectly.

amúgy épp most drágámoztak le, úgyhogy megyek lassan vigasztalódni

Atörökk 2013.03.19. 22:27:09

@igi1:
Kivótaz? Valami új udvarló, aki még nem ismer? ;-)

England win The Ashes! 2013.03.19. 22:31:16

@igi1: " I understand everything perfectly."

I don't think so, 'cause I didn't set out the case clearly.

igi1 2013.03.19. 22:35:11

@Dr Jozef Vengloš: I don't care, what you think about.

Aufwiedersehen!

England win The Ashes! 2013.03.19. 22:45:14

@igi1: Are you angry with me?

(Amúgy az első mondatodba nem kell vessző, a másodikat meg külön írjuk.)

Dobrou noc!

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.03.19. 22:52:57

Juteszembe, galamb! Van különbség a pigeon és a (turtle) dove között?

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.03.19. 22:57:49

Izé... is there some difference between pigeon and (turtle) dove?

England win The Ashes! 2013.03.19. 23:03:20

@agresszív kismalac: Hüje! :)

Apparently..., akarom mondani állítólag igen, de ugye nem vagyok én James Bond, a híres ornitológus.

hu.wikipedia.org/wiki/James_Bond_%28ornitol%C3%B3gus%29

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.19. 23:04:07

@igi1: ahhoz talalnod kell egy jo kis farmercsavot is
akkor lehetsz akarmilyen hulye
ha az lesz olyan hulye, hogy elvesz

Atörökk 2013.03.19. 23:16:14

@agresszív kismalac:
Itt hamarosan közös izzadás, és nyálcsere lesz. Pfúj.

vénszivar 2013.03.20. 03:00:06

te is találtál egy hülyét, aki magára engedett egy XXXL-es hülyét (barmot)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.20. 03:14:15

@vénszivar: az en felesegem egy okos csodalatos no, a ferje, okos intelligens es fantasztikus ferfi
hat a nagy talalkozasok nem a putrisoron tortennek az teny

Tormas Torontal 2013.03.20. 06:14:33

2 fős szobába miért akar valaki 4 fővel beköltözni. Gondolom a szállodásoknak elege van a sok potyaleső vendégból. Tudnék mesélni az ilyen trükkökről...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.20. 06:34:42

@igi1: Ha figyelsz, és elolvastad, amit írtam, akkor kiderül, hogy ebben a dologban szerintem is hülye volt a poszter (mármint hogy 3 személynél többen akart lenni egy szobában).
De a többi dologban meg nem volt hülye.

Tudod, van ilyen is, hogy többen hülyék, meg néha többen hibásak.

Ettől függetlenül a mikrós szarakodás, és egyéb nyalánkságok magukban megérnének egy postot.

Hogy nyaralni miért mennek többen -> mert ahhoz van kedvük. Mi közünk hozzá, miért voltak többen? És ha 2 szlő+5 gyerek lett volna?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.03.20. 06:51:39

@ColT: Állítólag most már Csonka-Magyarországon is létezik néhány olyan szálloda/üdülő, de amikor a mieink kicsik voltak, kizárólag az akkori OCÖ balatoni üdülőjében lett volna olyan szállás, ahol 3-tól több gyerekkel fogadtak volna. Ilyen az, amikor egy szektor a szinglik és a buzulmánok kezére kerül...
Úgyhogy Erdélybe jártunk.

vénszivar 2013.03.20. 06:58:35

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Lőszert akarsz spórolni? Náci! Halfejből te zabálj halászlét!:)
Én bárányt fogok enni! :)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.03.20. 07:04:33

@vénszivar: Hogy lesz szíved azt megenni, akivel szexelni fogsz? Vagy másikat szeretnél?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.20. 07:05:37

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Okos vendéglátós megoldja, mert jó sokat költenek akiknek sok gyereke van :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.20. 07:07:02

@agresszív kismalac: Yes.
Gerle vs. galamb. Majdnem ugyanaz, de nem egészen.

vénszivar 2013.03.20. 07:13:35

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Primitív, bunkó vagy bakszi, bunkó náci!

Ja másikat! A lányod jónak tűnik!!!:):D
Nagy undorral, de lehet, hogy van az a pénz, papa. Virítsd a lóvét, genyó náci!:):DDD

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.20. 07:19:05

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: mar reg atallt a kecskere, bar mostansag mar a lovakat /colt/ kerulgeti
nagy jatekos

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.03.20. 07:20:28

@vénszivar: Ne tévessz össze magaddal, nácigány! Hűséges vagy, éd továbbra is csak a kutyáddal szexelsz? Kan, vagy szuka, vagy (liberális) herélt?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.03.20. 07:22:37

@ColT: Erről jut eszembe: Szaros gerle milyen néven ír mostanság, nem tudja valaki?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.20. 07:25:42

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: megha kancat...
de csikot es csodort
kiszamithatatlan

vénszivar 2013.03.20. 07:31:00

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Kínodban nagyon csapongsz! Most felsorolod az állatvilágot? Na náci, akkor soroljuk oda a nejed HA van, anyádat, HA van..., jó lesz így? Náci! Ja s a lányodat! Tripla lóvéért a fiadra is találnál egy pár cigót...Én maradok már a női nemnél. téged majd kifelejtettelek! neked, majd a végén ingyé is találok az itteni állatok közül. :))):D

LÉPEM!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.03.20. 07:32:35

@ColT: De nálunk nem csak az lett vendéglátós, aki rátermett, hanem főleg az, aki a nemzeti vagyonból a kommunisták által elzabrált párt-, kisz-, úttörő és szakszervezeti üdülőket, szállókat szarér`-húgyér`-csalással kapott kárpótlási jegyért megszerezte

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.20. 07:35:34

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Já. És teljesen hülye. Nem ez a baj, hanem hogy nem koptak még ki.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.03.20. 07:39:43

@vénszivar: Kanca, koca, jerke, tyúk, tehén, szuka, tojó mind neked való?
Az ilyennek az jelenti a női nemet, ha egy nő nemet mond neki, aztán megerőszakolja, néha meg is öli, de van, amikor úgy szereti, hogy meg is eszi..

puffancs 2013.03.20. 07:41:02

2 gyerekkel inkabb hidegen etette meg a vacsorat, minthogy bereljen egy mikrot? Nem is valo neki gyerek...

puffancs 2013.03.20. 07:42:18

Egyebkent itt inkabb a hotel a naiv ugyfel, es a poster a (szar)fogyasztasi hely.. :D

Egyéves Önkéntes 2013.03.20. 07:56:11

Üdülési jog?!
Micsoda csemege!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.20. 08:03:04

@Egyéves Önkéntes: ha valamelyik szulo a halalan van es ki akar baszni az orokoseivel, akkor udulesi jogot hagy rajuk
es van aki vesz!

Dr. Körömlakk ® 2013.03.20. 08:04:28

tudom, hogy ilyenkor már cinkes releválni, de most ezt a szilver rendesen beszopta, hurrá, erre való a homi.
buzik.

Dr. Körömlakk ® 2013.03.20. 08:05:56

ja, az üdülési jog meg a világ legnagyobb baromsága, és mégis mennyi lúzer kifizetett rá egy kisebb vagyont.

Horst Nilgerson 2013.03.20. 08:08:03

@ColT: az utóbbi időben átmentél komcsi nyuggerbe
Ha egy szoba 3 személyes, akkor bazmeg ne vigye oda még az unokát is, hogy majd megsajnálják és úgyis beengedik.
Ez a cigány fillérbaszó mentalitás kísér bennünket magyarokat az egész világban.
A svédasztalról spejzoló, ingyen belógó, mutyizó, áruházi parkolóban parkoló, rokkant kártyával síelni induló, ésatöbbi, ésatöbbi.

Horst Nilgerson 2013.03.20. 08:10:24

@batgirl: ez a szabály és kész. Te mit szólnál ha szerveznél egy bulit-kerti sütést-esküvőt és mindenki vinne még pár személyt, mert éppen ráérnek?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.03.20. 08:11:02

Nem értelek én benneteket
Egyesek azon akadnak fel, hogy elvitte az 5 éves gyereket is magával. ÉS?????????Akkor mi van????
Jó, hülye volt, hoyg nem egyeztetett a szállodával. Megszívta.
De ebben mi volt a trükközés??????
A trükközés az lett volna, ha bőröndben lopja be a szobába a kiscsávót.
A szálloda meg bunkó volt hozzá, akár hoyg is véditek őket. Rendben van, fizessen a kiskölyök után, de ez elég probléma neki. Ti meg úgy állítjátok be a posztolót, mint egy rosszindulatú, csaló, trükköző idióta.
eh..NEM IS TUDOM MI A SZARÉRT JÁROK IDE.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.03.20. 08:11:23

Jóó reggelt. Dióhéjban valaki posztot+kommentszüleményeit lenne szíves?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.03.20. 08:12:17

@Horst Nilgerson:Nos, erről most tudnék mesélni, de épp nincs kedvem hozzá.

Dr. Körömlakk ® 2013.03.20. 08:20:03

@batgirl: na eljött a pillanat, mikor a faszod tele van azzal, hogy ha kell ha nem, a posztert baszogatják?
én el sem olvastam a kommenteket, de egyértelmű, hogy a szálloda szarjon zeppelin méretű écces sünt.

a fürdős posztnál is a poszter a gyökér? mert sztem nem. amit leírt, az a hahotában is durva lenne.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.03.20. 08:21:30

@Dr. Körömlakk ®: már régen érlelődik, valószínűleg öregszem

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.03.20. 08:23:13

@batgirl: ne itt akard megtudni magadról, hogy nõ vagy. Álönkényeskedsz itt.
@igi1: , feneapofád, nem mehetsz Amerikába, elibb bassz le a tükörfényes asztallapra egy phd-t valamibõl, na aztán, majd. Nem csöcsökbõl meg rokonokból áll a világ.
Puszikaaa.

Horst Nilgerson 2013.03.20. 08:25:19

@batgirl: Mesélj!
@Dr. Körömlakk ®: nebasszámál fel, mitől dráma egy közös öltözés?
Mi van akkor ha egy néni kukit lát vagy egy bácsi cuncit?

Dr. Körömlakk ® 2013.03.20. 08:26:07

@batgirl: ez nem kor kérdése. kibaszott idegesítő, mikor sportból basztatják a nyomorultat. Igi volt ebben nagy.
aztán egyszer volt, mikor (talán emlékszel) azért hőbörgött az unoka, mert a mamát beszopatták az egynapos paplanrátukmálós buszos utazáson 1290-é, na akkor írtam, hogy ne most ugráljon a kedves unoka, hanem időben győzze meg a mamát, hogy ilyenre nem megyünk, na akkor jötten az ön érzetes unokák, hogy degecen születtem-e. pedig akkor (is) igazam vót. mint mindég :D

Dr. Körömlakk ® 2013.03.20. 08:28:47

@zebraság fél cicaság: bissztoss hüe vaok, de eszt mostan nem értem :)

@Horst Nilgerson: azért, mert én nem akarok idegennek, pláne ellenkező neműekkel öltözködni.
azért, mert mi az, hogy a szekrény zárásához józsibácsit kell hívni feszt.
azért, mert mi az, hogy a kibszott tusolóba belűre kell vinni a törcsit.
azért, mert a faszomat tapoggyak én más vizébe.
azért, mert fejbeverés nélkül be szeretnék jutni bárhová.
azért, mert....

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.03.20. 08:29:22

@Dr. Körömlakk ®: az mekkora már, hoyg a cipős posztban a posztolót azért basztatják, hogy biztos kövér, és azért ment tönkre a cipő?
Fürdős poszt: "nebasszámál fel, mitől dráma egy közös öltözés?
Mi van akkor ha egy néni kukit lát vagy egy bácsi cuncit? "

ez hüje.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.03.20. 08:30:08

@batgirl: ó, te csak a szeretetet érted. Hát akkor szeretlek!

Körömlakk! Nyomorultak baszogatásában a szegedi haverod a legnagyobb. Bár gondolom az õ tevékenysége nálad vakfoltra esik. :/

Horst Nilgerson 2013.03.20. 08:31:56

@Dr. Körömlakk ®: Mindent értek, kivéve azt, hogy mi baja van valakinek az ellenkező nemmel való koedukáció miatt?
Ennyire prűd vagy?

@batgirl: miért vagyok hülye? Te is prűd vagy?

Dr. Körömlakk ® 2013.03.20. 08:33:01

@batgirl: hát nem akartam ilyen vulgáris lenni, de valóban kihívásokkal küzd...

@Kellemes Zérókomponista: nincs szegedi haverom, legalábbis olyan nincs, akit Te ismerhetsz.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.03.20. 08:33:17

@Kellemes Zérókomponista: nem kell engem szeretned, ott még nem tartok.

@Horst Nilgerson: yes, én is prűd vagyok. evvan.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.20. 08:34:19

@Horst Nilgerson: Úgy látom, te sem értelemezd, amit elolvasol. Nem íratm ilyet.

@batgirl: Néha én is elgondolkodok, hogy mennyire egysíkúak egyesek.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.03.20. 08:34:56

@Dr. Körömlakk ®: ja bocsika, elfelejtettem hoyg nem hüjézek le senkit.

Dr. Körömlakk ® 2013.03.20. 08:37:45

@batgirl: mellesleg megjegyzem, hogy üdítő színfoltja az életnek, mikor a négyéves kislányod megkérdezi, hogy annak a bácsinak az a nagy csoffadt szőrös izé az mi a lába között??? (valaha fasz volt kislányom, de gyere ússzunk inkább!)
és a gyerek innentől megmarad örök négyévesnek.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.20. 08:38:02

@Horst Nilgerson: vannak emberek pl en
aki nem kivancsi masok faszara segglyukara es logo csocseire es pinajara
az ilyenek mennyenek arra a szabdstrandra es erezzek magukat jol
namost az mas kerdes, hogy ennek elkerulesere pl sosem jarok furdobe, mint aho Sylviat a 70 eves szomszedasszonyt sem hivom meg a kadamba estenkent kozos zuhanyzasra
meg ferfi letemre sem akarok kozosen oltozkodni vadidegen nokkel, buzikkal stb./utobbi elkerulhetetlen, mert nincs rajuk irva, bar mint mondtam, elkerulheto NEKEM mert nem jarok furdobe/

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.03.20. 08:39:14

@Dr. Körömlakk ®: ne vagy hülye dlága, hanem én nyomtam a gombot rosszkor :D aszt akartam írni, hogy a fürdős posztba nem a posztoló vót a hülye, de itt viszont nagyonis a posztoló vót idióta, mer hogyafaszba lehet úgy elindulni valahova, hogy nemtom elférünk-é?? hát marrggiiiit. meg kölllött vón érdeklődni előtte, tán egy telefonba fájt vóna oszt ennyi. aztán meg pattog mer többet kell fizetni. hát bizony, még a hajléktalanszállón is meg van határozva hányan fekhetnek le ottan, ez van.

aszonnya nem köll neki külön ágy a kisgyereknek.. hátjóvan, oszt ha nyóc buzi akar a két ágyba feküdni, akkor azt is szabad? hát nem megy ez így, na.

golyóstroll 2013.03.20. 08:39:50

@batgirl: Hát nagyobb összeget tennék fel rá, hogy egy magányos, megkockáztatom: elvált picsa vagy, aki önértékelési problémákkal küzd, kutyás képeket posztol a facebookon és mindenki hülye, aki rajta kívül a földre mert születni.
Szex is csak takaró alatt, sötétben.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.03.20. 08:41:10

@Horst Nilgerson: ez nem prűdéria kérlek, hanem nem szeretek szarcsimbókos segglukakat nézni oszt ennyi. majd ha arra vágyok, akkor szólok neki, hogy tolja le a gatyáját. nem mostanában lesz, az tuti.

golyóstroll 2013.03.20. 08:41:11

@Dr. Körömlakk ®: te is úgy fogsz kinézni és a gyerek apja is csoffadt lesz egyszer.
nem voltál te eddig ilyen ostoba itt.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.03.20. 08:41:12

@Dr. Körömlakk ®: köztünk legyen írva: ismerem. Utálom a nõi részrehajlást, szemhunyást. Kussolok is én, de ez azé má mégiscsak ne, hogy ugyanezen témába sápítozol nemkonkrét személyek védelmébe, miközbe meg.. Maradjunk annyiba, hogy ezen ideológia a te nikked mögül hiteltelen és akkor maradtam szofisztikált.
Amúgy ha megfigyeled, nem önérzetalapú picsaposztoknál igenis ki tud alakulni össznépi, posztolópárti bólogatás.
Na, vidámság.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.03.20. 08:41:46

@Dr. Körömlakk ®: meg szupi dolog a kamaszokat is elvinni ilyen helyre, oszt máris megvan a felvilágosítás egy része.

golyóstroll 2013.03.20. 08:42:11

@zebraság fél cicaság: :)
Azt senki nem szeret nézni, de én fürdőben még nem láttam igénytelen embert.

Balint Gyuri bacsi 2013.03.20. 08:42:54

haaat.. En megertem, hogy nem akarnak 4 fot beengedni a szobaba. Lattam 2 szemleyes szobat 4-6 fovel. Zsufolt es lepusztitjak.
Mondjuk a 30m2-es apartmanba igazan beengedhetnek dehat az az o dolguk ha nem teszik. Megertem azt is mert RCI szalloda ahol az apartmanoknak sok tulajdonosa van es nem lenne fair ha az egyiknel beengednek a 4 fot a masiknal nem. (gondolom mindenki ugy vette mint 2+1 fos)
Igazsag szerint vasarlas elott meg kellett volna kerdezni a tulajt, hogy 4 fo mehet-e. Nem a tulajnak kell tajekoztatni. Hat honnet a fenebol tudna, hogy 4 fovel akarnak menni egy 2 szemelyes apartmanba.
A recepcios tenyleg lehetett volna segitokeszebb DE nem elvarhato, hogy o oldja meg a posztolo szalalsgondjat.

elwood 2013.03.20. 08:44:52

én is vettem üdülési jogot, mentünk is mind a 18-an egy szobába,
hát nem engedtek be,
rohadtak

Dr. Körömlakk ® 2013.03.20. 08:45:27

@zebraság fél cicaság: nem így gondolom. ha pótágyazható, akkor mibe fájt volna egy éjszakára bebaszni a pótágyat? semmibe, rugalmasság.
a vendég néha figyelmetlen, ezért van a személyzet, hogy segítsem a problémák megoldásába, nem pedig azért, hogy a vállát rángatva szarjon az egészre.
ott, ahol kb 5000 ft egy főre a szállás egy éjszakára, ott gáz azt mondani este, hogy nem tudja mennyibe kerül (miiiii? nem tudja? mi a kurva anyját tud akkor? szopni a raktárban?), másnap meg horror árat kérni a kényszerhelyzetben lévő vendégtől, legalábbis viszonylagosan horror árat...

Dr. Körömlakk ® 2013.03.20. 08:47:59

@golyóstroll: persze, hogy az leszek, és igyekszem nem nyilvánosan lobogtatni a csoffadékaimat, főleg nem idegenek előtt... megtartom a csoffadtfarkú Páromnak ezt a látványt. most sem vagyok ostoba, pusztán amiatt, mert nem vagyok Veled egy véleményen.
ostoba az, aki azt gondolja, hogy aki nem az ő álláspontján van, az ostoba.

Horst Nilgerson 2013.03.20. 08:48:02

@batgirl: Ha a kamaszkorúak újat látnak egy fürdőben, akkor ott vagy a gyerekkel vagy a szülőkkel nagyon nagy baj van. :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.20. 08:48:31

fejlettebb orszagokban az udulesi jog benne van az alkotmanyban

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.03.20. 08:48:34

@golyóstroll: yes, elvált picsa vagyok, még ha nem is magányos. macskás képeket szoktam posztolni a facebookon, és igyekszem elkerülni a hüjéket. De még rajtuk kivül is sok ismerősöm van.
A szex a takaró alatt, jó dolog, főleg amikor hideg van.
Ja, és önértékelési problémáim is vannak, ez tuti. szar dolog öregedni.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.03.20. 08:49:36

@Dr. Körömlakk ®: pótágyazhtaó, egy darab pótággyal. tehát az azt jelenti, hogy összesen három ember fér be, a gyerek is egynek számít. ők meg négyen voltak. ez így van, ez a szálloda szabálya oszt ezt el köll fogadni a vendégnek, evvan.

amúgy kapott rendes méretű apartmant, csak az többe fájt. ha előtte gondolkozottt vóna, akkor nem lett vóna hiszti, ez van.

Dr. Körömlakk ® 2013.03.20. 08:50:28

@Kellemes Zérókomponista: kit ismersz? kinek hajlok a részére? mi a hiteltelen? ha gondolod írd meg privátban, nem igazán világos miről beszélsz.

@batgirl: kezdeményezzük a "szabad bejárást a nőgyógyászatra kisdedekkel"-t, az méginkább rásegít, osz nem kell a kölkeknek otthon zugiban a netet bújni pár muffért.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.03.20. 08:53:09

@Dr. Körömlakk ®: de csak kamaszkor előtt, mert mint olvasom, bajok vannak ha egy kamasz a fürdőben újat lát.

Dr. Körömlakk ® 2013.03.20. 08:54:28

@zebraság fél cicaság: hátakkor rohaggyon meg a poszter bizony.

Egyéves Önkéntes 2013.03.20. 08:55:20

@elwood: Segítünk! Maradjon a szobában! Ha kifogyott a minibár, menjen át a szomszéd szobába! Recepció

@Dr. Körömlakk ®: gondolom hogy a fillérbaszó üdülési jogosakkal* van tele a töke a szállodának és már eleve seggel állnak az ilyen vendéghez.

* nem minden fillérbaszó üdülési jogos, de van olyan üdülési jogos, aki nem fillérbaszó

2013.03.20. 08:55:25

Férjem, 16 éves lányom, 5 éves unokám, és én.

Jaj! :)

Dr. Körömlakk ® 2013.03.20. 08:59:44

@Egyéves Önkéntes: hát nézd, nem kötelesek részt venni az üdülési jogos programban, nem? senki nem tartott a fejükhöz stukkert, gondolom...
én is voltam pár belföldi "nyaraláson", ilyen akciósan meghirdetett szállás igénybevételével. ha jól belegondolok, csak ilyenen voltam... csóró vagyok na, ezt tudom megfizetni.
ezeken a helyeken nem voltak életuntak az ott dolgozók, nyilván tudták, hogy nem én könyörögtem, hogy ott lehessek kedvezményesen, hanem ők csinálták az akciót, mert amúgy haldoklik a bót. fillérbaszó vagyok, de ők pont engem kerestek. tehát anyjuk picsáját. de nem szívóztak, normálisak, és segítőkészek voltak. az más dolog, hogy én is tisztában vagyok vele, hogyha veszek egy kedvezményes,- akciós üdülést vagy mit, akkor ne várjak el ötcsillagos szolgáltatást. osz mindenki boldog.

2013.03.20. 09:04:25

@Horst Nilgerson: Ha egy szoba 3 személyes, akkor bazmeg ne vigye oda még az unokát is, hogy majd megsajnálják és úgyis beengedik.
Ez a cigány fillérbaszó mentalitás kísér bennünket magyarokat az egész világban.
A svédasztalról spejzoló, ingyen belógó, mutyizó, áruházi parkolóban parkoló, rokkant kártyával síelni induló, ésatöbbi, ésatöbbi.

Mélyen egyetértek! Ez a sok fegyelmezetlen barom a legegyszerűbb szabályokat is képtelen betartani és mindig van valami kifogásuk hogy ők akkor és ott miért kivételek!

elwood 2013.03.20. 09:04:53

@Egyéves Önkéntes: azt is kiittuk.

további panaszaim, a fürdő koedukált, női tangát találtunk benne (pedig én férfi tangát hordok) a személyzet titkolódzó.

használt betétet is találtunk de még használható volt

Egyéves Önkéntes 2013.03.20. 09:05:01

@Dr. Körömlakk ®: az én világomban a fillérbaszó az NEM csóró
a fillérbaszó az, akinek lenne, de sajnálja

az is vitán felül áll, hogy a kibaszott recepciós legyen kedves, akárki fia-borja megy oda.

de a posztoló egy barom, mert nem érti meg, hogy 4 személy nem mehet be egy 3 személyes szobába.

2013.03.20. 09:05:38

@atpijkamo: A leányzót 10 éves korában khmm....!
Szép kis család!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.03.20. 09:05:46

@Egyéves Önkéntes: "Segítünk! Maradjon a szobában! Ha kifogyott a minibár, menjen át a szomszéd szobába! Recepció"

Áááá!!! A nap kommentje. Ezt már most ki merem jelenteni.

Dr. Körömlakk ® 2013.03.20. 09:07:31

megkövetés jön, lehet, hogy figyelmetlen vótam, tudta előre a poszter, hogy csak egy pótágy tehető be? mer akkor annyira nem okos.

Egyéves Önkéntes 2013.03.20. 09:07:54

@elwood: Cipruson a használt betéteket is megadóztatják, úgyhogy jól jártál!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.20. 09:09:44

@Dr. Körömlakk ®: Ennyi. De a magyar vendéglátós csak várja a vendéget, kiszolgálni, azt már nem :D

@Egyéves Önkéntes: Az az egyik fele a porblémának, hogy a 3 személyesbe négyen akartak... Azután is folytatódik ám a post, majdnem EDE-i magasságokban.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.20. 09:09:47

@Sekaiii: az ugy nem jut el, hogy lehet egy 26 eves lanya is, aki eppen nem volt ott, de elengedte a gyereket a mamaval?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.03.20. 09:10:37

@Dr. Körömlakk ®: hát nem tutta, mer baszott utánanézni. aszitte, hogy faltul falig rakjuk a pótágyat oszt majd kicsi a rakást lehet jáccani ócsóér. hát ez almás.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.20. 09:12:08

@Dr. Körömlakk ®: Ide szokott járni, meglehetősen lapos... :D

Rosszindulatú Vászka 2013.03.20. 09:12:18

@Egyéves Önkéntes: ez szép volt kérlexépen.

@Dr. Körömlakk ®: el vagy tévedve Anya. A fillérbaszó, aki majnem ojan ajjanépség, mint a szarrágó, az egész más, a Ravaszdinak igaza van ebbe most. Mondok egy példát, a fillérbaszó a Tibi bácsi, Anutám uncsitesója, aki mikor idelátogat Ausziból, mindég az arabnyászokot issza a bótból, mer az annyira ízlik neki, meg képes hozni két üveggel, mikor megy hozzá ebédezni. Meg a héccáz forintos napóleon brendit, mer az mijen finom. Na ő a fillérbaszó. Teccikérteni?

Dr. Körömlakk ® 2013.03.20. 09:14:11

@ColT: az is nagy baj, hogy a magyar nem tudja, hogy a 3500 ft-os szálláson nem várhatja el ugyanazt, amit a 23 500.- Ft-oson. valaha olvasta, hogy mindig a vendégnek van igaza, aztán ezzel el is van, és kéri a sátortáborban a szobaszervizt.

@zebraság fél cicaság: a probléma megoldása a szálloda részéről mégis lehetett volna készségesebb... nem? monnyuk én is körbejártam anno, mikor a kétágyasba akartam vinni még egy kölköt. megengedték, de csak azért, mert nem volt nekik másik szabad szobájuk, ami erre alkalmas lett volna. de azt még innen, itthonról lezongoráztam...

Egyéves Önkéntes 2013.03.20. 09:15:24

@ColT: azért ezt nem lehet elegánsan a szőnyeg alá söpörni.
3 fős szobába ne akarjon már 4-6-11 fő bemenni, és főleg utána ne hisztizzen.

Dr. Körömlakk ® 2013.03.20. 09:16:54

@ColT: ööö ki?
@Rosszindulatú Vászka: jajóvan. akkor én nem vagyok az, mer bár csóró vagyok, de nagyvonalú :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.03.20. 09:17:27

@Dr. Körömlakk ®: megoldották, kapott nagy apartmant. a hülyeség pézbe fáj, nagy igasság. :D

Egyéves Önkéntes 2013.03.20. 09:19:40

@Rosszindulatú Vászka: meg az is fillérbaszó, akinek felsőkategóriás autója van, de 2000-ért tankol
meg letölti a 0,89€-s appot a 1000€-s ájfonra feketén
Meg a miniszteri fizetése mellé felveszi a nyugdíjat
meg még hosszasan sorolhatnám

Egyéves Önkéntes 2013.03.20. 09:21:06

Amerikában ilyen esetben vigaszdíjuk felajánlanak egy szállodát és a néger főportást kivégzik!

2013.03.20. 09:25:42

@hagyma: Humorérzék terén nem túl jól állsz! Sejtettem, vagy inkább reméltem hogy nem tíz éves korában szült a lánya!
Tudod, a humor az értelem játszótere!

Rosszindulatú Vászka 2013.03.20. 09:27:06

@Dr. Körömlakk ®: na az is hiba kérlexépen, a csekonics módi, de azt majd máskor dumcsizzuk meg :D

@Egyéves Önkéntes: jaja, meg a macbookra tört fotosoppért rinyáló.

Dr. Körömlakk ® 2013.03.20. 09:30:03

@Rosszindulatú Vászka: kabbe. nem csekonics vagyok, sak igényes, és nagyvonalú. az más. és abból, ami van. az meg korlátozott. tehát haggyá.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.20. 09:31:17

@Sekaiii: elotted mar tobben belekotottek
amugy igy belegondolva ferjjel , 16 eves lannyal, unokaval, udulesi csekkel februarban a matraba elmenni hokotro nelkul,maszek hotelbe, ez egyaltalan nem humoros
ez tulelo tura
/amugy nemreg szult egy 10 eves mexikoi lany/

2013.03.20. 09:34:31

@hagyma: elotted mar tobben belekotottek

Sejtettem, de nem volt kedvem elolvasni az összes kommentet, mert a nagy része olyan fárasztó mint a te hozzászólásaid.

Rosszindulatú Vászka 2013.03.20. 09:40:55

@Dr. Körömlakk ®: tudod, hogy mérhetetlenül tisztellek, de ezügyben most nem értünk egyet. Erőn felül kompenzálni nem csak pazarlás, de értelmetlen és felesleges is. Csak nézzed emg, nálunk szerencsésebb történelmi és topográfiájú régiókba hasonló eset még irodalmi művekben is csak nyomokban lelhető fel.

@Egyéves Önkéntes: na és ha az illetőt apukája hozta zsírúj lexusszal, mer köllött a csimotának a stuff az ajándék gépre, mer annyira kell neki az a stuff, olgyuk már meg okosba?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.20. 09:41:03

@Dr. Körömlakk ®: A realitások talaján maradással valóban baj van, de a vendéglátó részéről sem védhető a simlizés, a belszarás, akkor sem, ha olcsó a szoba.

@Egyéves Önkéntes: Nyilván nem, erről én sem vélekedtem másképp, csak a postot tovább olvasva van még elég meredek dolog.

Zabaalint (törölt) 2013.03.20. 09:44:00

Ezek az igazi trolletető posztok, ahol a posztoló a hülye. Mégis hogyan gondolta, hogy 2 szobás + legfeljebb 1 pótágyas szobát foglal 4 főnek, aztán még ő van kiakadva, hogy a szállodában ragaszkodnak a tűzvédelmi szabályokhoz.

Egyéves Önkéntes 2013.03.20. 09:44:16

@ColT: ja, a posztot nem szoktam elolvasni, az csak megzavarja a kialakult véleményem :)

@Rosszindulatú Vászka: az ilyenek miatt már nem merek a lexussal menni sehová
lejáratják a márkát!

Zabaalint (törölt) 2013.03.20. 09:45:48

Ja és a 13 kilót nem azért az 5 éves gyerekért fizették ki, hanem azért, mert a 2 ágyas szoba helyett egy 4 ágyas apartmanban szálltak meg, tehát 2 fővel több és apartman.

Dr. Körömlakk ® 2013.03.20. 09:46:13

@Rosszindulatú Vászka: mint már olysokszor.

@ColT: egetértek. minden esetben az arany középút híve vónék.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.20. 09:46:57

@hagyma: Vagy a 16 az 26, csak az 1-es és a 2-es egymás mellett van a billentyUUzeten.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.20. 09:48:57

@Sekaiii: latsz egy olyan lilahagyma logot
es scrollozol
ugy az egerrel lehet
es onnantol sosem leszel faradt

Rosszindulatú Vászka 2013.03.20. 09:51:26

@Dr. Körömlakk ®: remélem ez az eset sem lesz gátja baráccságunk áradó fojamának.

2013.03.20. 09:51:42

@hagyma: Általában azt teszem!

Manyecska 2013.03.20. 09:53:15

@Sekaiii: :D én sajnos most végigfutottam a kommenteket PIHHHHA!:P

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.03.20. 10:20:24

@ColT: te most bp-én laksz vagy pécsett?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.03.20. 10:29:47

@ColT: tudod, hoyg szellemi képességem iciripiciri.
néha pécsi, néha budapesti képeket teszel fel.

golyóstroll 2013.03.20. 10:32:43

@batgirl: Pedig a legjobb az lenne, ha semmit nem tenne fel, mert kurva unalmas már az öntömjénezése.

2013.03.20. 10:33:46

@hagyma: most sem tetted:)

Egyrészt hogy sikerélményed legyen, másrészt meg van annyi udvariasság bennem hogy elolvassam és válaszoljak ha nekem írsz!
Különben nem iszom a gondolataidat ahogy mondani szokták!

2013.03.20. 10:35:24

@batgirl: néha pécsi, néha budapesti képeket teszel fel.

Biztosan ingázik!

2013.03.20. 10:37:00

@hagyma: Boldogok a sajtkészítők! :)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.03.20. 10:37:16

@golyóstroll: szerintem az öntömjénezés esete akkor forogna fenn, ha magáról töltene fel képeket. Én szeretem a képeit, másnak meg nem kell nézegetnie.
Figyelj golyós! neked fizetnek a trollkodásért, vagy csak magánszorgalomból csinálod?

2013.03.20. 10:38:22

@Chichén Itza /Quetzalcoatl/: basszus, lebuktunk:D

Colt neje fehér kutyaszőrt talált az ura gatyáján? :)

elwood 2013.03.20. 10:40:03

@ColT: nem is tudtam, hogy kötelező megnézni az önsemjénező képeidet

másoknak ez óriási problémát okoz, jobb ha felhagysz vele

Manyecska 2013.03.20. 10:42:50

@Sekaiii: nem, az uram lovat talált az ágy alatt..

2013.03.20. 10:43:42

@elwood: Azért a tájképei elég gizdák!
Nem tudom miért nem tud rendes fotót csinálni magáról tükörből a fürdőszobában mint más rendes ember! :)

Manyecska 2013.03.20. 10:44:33

Én egy öntömjénező köcsög vagyok mert saját képeket is töltök fel néha. Más meg simán köcsög azért ez boldogsággal tölt el!

2013.03.20. 10:45:14

@Chichén Itza /Quetzalcoatl/: nem, az uram lovat talált az ágy alatt..

És? Kilógott a lóláb?
Még mindig jobb, mintha "lóhúst" talált volna benned! :)))))))))

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.20. 10:45:48

@batgirl: Bp-i képeket csak akkor tettem fel, amikor ott voltam :)

@golyóstroll: Kötelező nézegetni?

@Chichén Itza /Quetzalcoatl/: Hűha! Kilógott a lábam? :D

@elwood: Hát hallod, most összetörtem lelkileg.

golyóstroll 2013.03.20. 10:45:54

@elwood: @batgirl:
A képekkel magukkal semmi bajom.
A spamelés nem korrekt.
Mi lenne, ha mindenki hirdetne itt valamit?
Ha magát akarja fényezni, akkor tegye meg a nickje mellett, ott a link helye.
Majd jön a másik hülye, aki cictápot hirdet, a harmadik tyúkszemtapaszt.
lófaszt!

Egyéves Önkéntes 2013.03.20. 10:48:48

Cictáp olcsón eladó, most ajándék tyúxemtapasszal!

Atörökk 2013.03.20. 10:52:02

Izé, lófasz is van eladó!
Ugyanitt fotózást vállalok.

Manyecska 2013.03.20. 10:52:19

@atörökk: tükörből, profilképpel együtt!!:)

Egyéves Önkéntes 2013.03.20. 10:54:32

@Chichén Itza /Quetzalcoatl/: a szőrös seggemre már nem is vagy kíváncsi? :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.20. 10:54:41

@Sekaiii: :D

@batgirl: Pesti képek utoljára tavalyelőtt voltak asszem :)

Manyecska 2013.03.20. 10:55:30

@Egyéves Önkéntes: nem nehéz, csak dobd a lábad a nyakadba!!

2013.03.20. 10:56:43

@batgirl: és a wc-én is üljön valaki!

Ja! Családommal kiránduláson(a háttérben meg erőlködve szarik egy kutya)! :)))

Manyecska 2013.03.20. 11:00:38

@Sekaiii: jobb helyeken, persze jobb helyeken a WC nincs a fürdőszobában.@Egyéves Önkéntes: áhh, majd a klúúbba talizunk..!:D

Manyecska 2013.03.20. 11:04:49

@Sekaiii: múltkor sétáltunk, ült egy páros andalogva a köveken, kutyám meg tőlük fél méterre kuporodott szarni, de jó látványosan: összes lábát egy pontba rakta...oszt hajrá:((:D én meg próbáltam a gyerek figyelmét elterelni mert ha meglátja felüvöltött volna jó hangosan, így csak később tette:D..vérciki volt.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.20. 11:06:47

@Sekaiii: en is kifejezeten csak vizet es sort iszom
neha tejet

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.20. 11:09:24

@Chichén Itza /Quetzalcoatl/: hat jobb helyeken a wc a furdoszobaban van eppenhogy csaxolok

2013.03.20. 11:09:28

@hagyma: Ezt most el sem olvastam! :P

Manyecska 2013.03.20. 11:10:15

@hagyma: jah, aztán szagolhatják. pfújj.

2013.03.20. 11:13:30

@atörökk: Izé, lófasz is van eladó!

Figyelj Juszuf! Ide kultúrnépek járnak,(fotósok,kutyasétáltató hölgyek,komcsi nyuggerek, Hagyma meg mosogató a mekiben) ne ocsmánykodj!

Atörökk 2013.03.20. 11:15:43

@Sekaiii:
Kinyalhattyák mindahányan a szőrös seggem :D

Manyecska 2013.03.20. 11:16:01

@Sekaiii: meg a sok melegről se kell elfelejtkezni!!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.20. 11:16:26

@Sekaiii: hagyma mar amerikai es eletben nem dolgozott a mekiben, de eszerintem a mekiben nincs is mosogato, ott minden eldobhato

Manyecska 2013.03.20. 11:24:14

@hagyma: buta fiú. minden eldobható! Eccer:D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.20. 11:29:39

@Chichén Itza /Quetzalcoatl/: ugyanmar
nekem volt bumerangom
102szer eldobtam
de akkor meg ausztraliaban eltem
amerikaban eldobhato bumerang van, ami nem jon vissza

vénszivar 2013.03.20. 13:51:57

@batgirl: Tudom, én vagyok a hibás! Javasoltam, hogy beszélgess a lófasszal, de nem gondoltam, hogy a több éve látott Bp.-i "képeit" tudod csak feldobni témának...:):DDD

elwood 2013.03.20. 13:56:26

@hagyma: a mekiben kidobható szendvicset adnak.

a burger king már emberi fogyasztásra majdnem alkalmas.

igi1 2013.03.20. 14:59:06

@hagyma: remélem, nincs harag, ezzel is csak magamat ekézem

meg arra kívántam célozni, hogy nem, nem irigykedek, meg mondok jelzőket, meg hogy b..d meg, hanem egyből arra kattant az agyam, hogy énisénisénisénisénisénis, illetve, hogy lehet majd nekem is ilyen jó, hanem még jobb nálad, ha kimegyek

és tuti összeszedek majd kint egy meleg farmercsávót :)

szóval, le kéne szokni már erről az alapból hülyének nézzük a másikat, és szarunk mindenbe bele

ha megvan, hogy x személy, x éves, x bőrönddel, x centiméterrel, akkor ne menjünk már oda nagy mellénnyel, mindent letojva, hogy màrpedig én akkor is hozom a pluszt, és elvárom, hogy ingyé

egy kis kedvesség, előrelátás, ügyintézés máris csodákat tesz!

igi1 2013.03.20. 15:00:20

@elwood: csak burger kinges tortillatekercs más nem

azt látom, mikor, ki hogy csinálja

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.03.20. 16:46:22

@igi1: hát az mindegy. lényeg, hogy miből van a tápláléknak álcázottt asztalvakarék.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.03.20. 16:53:00

@golyóstroll: itt mindenki hirdet valamit, már feltűnhetett volna. leginkábbis a hülye nézeteinket, pedig lófax se kíváncsi rá :D

igi1 2013.03.20. 18:25:05

@zebraság fél cicaság: miből, porból

enyi
úgyis porrà leszünk, megdöglünk, hàt akkor meg jogod van drágàn a semmit magadba tömni

punktum

golyóstroll 2013.03.21. 08:07:35

@zebraság fél cicaság: De én pont a hülye nézetekért nézek be ide. :)
És ha valaki ennyire reklámozza magát, az többnyire azt jelenti, hogy nem ért hozzá.
Tök mindegy mit, visszatetsző a pofámba nyomott marketing.
És azok a képek még csak nem is jók.

@Chichén Itza /Quetzalcoatl/: Volt itt egyszer nagyon régen egy csaj, az küldözgetett bikinis képet magáról a fórum férfitagjainak, nem te vagy az?!
Mert én már akkor is kimaradtam a jóból!
A neve már nem ugrik be, sajnos.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.03.21. 08:40:18

@golyóstroll: jó, neked nem teccik, másnak meg igen, ez ennyire eccerű. nekem például teccenek és a sok egyéb ökörség között amit idetolunk pont annyi joggal elfér mint bármi más.

csinálj te is fotókat oszt told ide, a kutyátse fogja zavarni.

Manyecska 2013.03.21. 09:24:01

@golyóstroll: nemnem!:D dehogy küldök!:O
De tettem már fel avatarba mert akkora pofájuk volt:P:)

Mogyoró007 2013.03.22. 12:13:59

16 éves lánya és 5 éves unokája... És náluk normális 4-en lenni 35 nm-en... Szerintük 12.590 Ft 2 főre félpanzióval egy 4 csillagoss hotelszoba ára... Ééérdekes...
Ez a nő a leányanya gyerekével úgy ostoba, ahogy van...

golyóstroll 2013.03.27. 10:21:45

@Mogyoró007: ostoba te vagy, mert nem mondta senki, hogy leányé a gyerek, a leány nincs ott.
@Chichén Itza /Quetzalcoatl/: na tedd fel újra, kíváncsi vagyok milyen egy 38 éves cici

@zebraság fél cicaság:

Nem arról van szó, hogy szarok a képek (mert egyébként azok) hanem, hogy ne reklámozza itt!

Mogyoró007 2013.03.27. 13:43:47

@golyóstroll: de aranyos vagy, hogy így személyeskedsz. Még ha csak annyi baj lenne a poszttal, hogy ki kinek a gyereke. Szívem, te vagy az ostoba, ha emiatt ostobázol...

golyóstroll 2013.03.27. 14:04:55

@Mogyoró007: Te jöttél ide ostobázni, a tetejében igazad sem volt.
Úgyhogy kuss, amíg szépen mondom.

Mogyoró007 2013.03.27. 14:08:41

@golyóstroll: Tehát te írtad a posztot. Akkor a stílusoddal már meg is magyaráztál mindent... :)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.03.27. 14:19:10

@golyóstroll: "@Mogyoró007: neked aztán vág az agyad!"

Na de gyerekek!

pestiági 2013.03.30. 12:41:49

@batgirl:igen, ez nagyon tetszett! Köszi!
süti beállítások módosítása