Tékozló Homár

Kínjában fizetett a lopással vádolt ügyfél az Auchanban

2013.03.25. 10:45 | jackyll | 217 komment

Naiv ügyfél a legrosszabb lehetséges megoldást választotta, hiszen szinte kizárt, hogy valakit áruházi nemlopás miatt bíróságra citáljanak, főleg amíg megy a Homár. Az egyik Auchanból kifelé menet megvádolták, hogy átcímkézett egy 5000 forintos szandált 1000 forintra. Onnan lehet tudni, hogy az alkalmazottak szervezetten átbaszták naiv ügyfelet, hiszen hipermarketben senki nem olvas le árakat sehonnan, a vonalkódolvasó teszi ezt meg helyettük:

Tisztelt Auchan Kft!

A mai napon a következő események történtek velem az önök csömöri áruházában. Egy kis előélet rólam: Amióta megnyílt az áruház, azóta járunk önökhöz, legalább 3 millió Ft-ot hagytunk már önöknél a sok év alatt. A fizetésem elég magas az átlaghoz képest. Van 2 gyermekem, 38 éves vagyok. Soha nem loptam és nem is fogok. Vásároltunk a 7 éves lányunknak egy szandált az önök áruházában, amiről a kislányom véletlenül leszakította a cetlit (ilyen kis kihajtható lapocska), fogtam elvittem a cetlit az árellenőrző készülékhez és leolvastattam az árát. A kijelző 1000 Ft-ot mutatott. A szandál egyébként eléggé koszos volt, a talpa ill. a lábujjhegyek alatt is barnás foltok látszódtak. Még mondtam is a feleségemnek, hogy milyen jó ár, csak 1000 Ft. Ezután visszatettem a cetlit a szandálokat összekötő damilra. Apró, de fontos momentum, hogy egy Auchan-os dolgozó hölgy is a közelben tevékenykedett. Elmentünk fizetni, majd a 44621 Ft kifizetése után kezdődött a rémálom. Néhány biztonsági őr odajött és megkért fáradjak az átvizsgálóhoz. Megfordult a fejemben, biztos valamelyik gyerek belerakott valamit a zsebembe és biztos azt vehették észre.

Együttműködően elmentünk az átvizsgálóhoz, ahol elmondták hogy felvétel készül majd. Kérték adjam át a szandált, megtettem. Az egyik biztonságis jelezte, hogy ez a szandál egy Siesta márkájú szandál, ami 4990 Ft-ba kerül, majd megerősítésképpen hívtak egy hölgyet a cipő osztályról, hogy ezt tanúsítsa. Tanúsította. A szandálon egyébként Rabak vagy Ravak szerepelt, és valóban, a szandál a Siesta akciós pult környékéről lett elvéve. A szandál papírkáján volt egy matrica ráragasztva, amin egy vonalkód volt, más vonalkód nem látszott.

A jegyzőkönyv szerint azzal lettem megvádolva, hogy ÉN átragasztottam egy olcsó 1000 Ft-os szandál matricáját egy ilyen 4990 Ft-os Siesta (Rabak?) szandálra. Természetesen ezt NEM követtem el. Kisvártatva megérkezett 2 rendőr is, akik ellenőrízték a valódiságom és hogy követtem el e már hasonló gonosztettet. Nem, nem követtem el.  Kiderült a jegyzőkönyvből, hogy ama bizonyos hölgy a textilosztályról LÁTTA hogy én átragasztottam a cetlit és ezért szólt a biztonságiaknak. Hát, nem tudom mit látott, de el kéne menni szemészetre neki. A nevét szándékosan nem írom le. Ezután megjelent Oravecz úr, aki tájékoztatott a lehetőségekről:

Sorolom:

- beismerem a tettet, ekkor 5.000 - 50.000 Ft helyszíni bírságot kapok
- nem ismerem be, ekkor feljelentést tesz az áruház, és lehet járni tárgyalásra

Rövid mérlegelés után az elsőt választottam, belegondolva, hogy egy esetleg tárgyalás és a hozzá kapcsoló költségek jóval magasabb összegre rúgnak mint 5.000,- Gyakorlatilag rá lettem kényszerítve a HAZUGSÁGRA, az el nem követett tett beismerésére. Hiszen kinek van idege, pénze egy költséges tárgyalásra, ami várhatóan 1-1.5 évis is eltarthat.

További tény:

- jeleztem mindenki füle hallatára, hogy NEM követtem el a vád szerinti tettet, DE az ügy gyorsabb lezárása érdekében választottam a fenti megoldást.
- kérésemet, hogy nézzük meg a kamerás felvételeket, visszautasították, ezt ellenőrizhetik az átvizsgáló szoba kamera felvételén
 - jegyzőkönyvet nem kaptam alapból, kérésemre az illetékes biztonsági őr azt mondta, hogy nem kaphatok, további unszolásra elfáradt valahova és 15 perc múlva hozott egy másolatot
- az esetet a vásárlók könyvébe is rögzítettük
 - a gyermekeim jelen voltak az elején az átvizsgálóban, és eléggé megviselte őket, hogy "apát kergették a rendőrök" eléggé nagy lelki traumát okozva nekik, reméljük nem mesélik el a suliban, hogy apát rendőrök vitték el.

Teljesen jogosan érzem személyiségi jogaimat megsértve, jóhíremet veszélyben érzem, több ismerősöm szemtanúja volt az eseménynek.

Fenti panaszomat MINDEN internetes fórumon kifejtem, valamint SOHA többé nem fogunk vásárolni önöknél, valamint az összes ismerősömnek el fogom mesélni a történteket.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.03.25. 10:49:08

Eső után köpönyeg.

Az osan megszűnteti a lápot, parkolót épít a helyén, bojkottáljuk.

Manyecska 2013.03.25. 10:50:18

Kizártnak tartom hogy egy Siesta szandál csak ennyi legyen!!?

Egyéves Önkéntes 2013.03.25. 10:54:23

Aki bármi olyat beismer, amit el se követett az tuggyukmi.

Manyecska 2013.03.25. 10:58:43

Kutyának most vettem 2 pár siesta szandált.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.03.25. 11:03:30

mért írja bele, hoyg mennyit hagyott már ott az auchanba, és milyen jól keres? Mert aki jól keres az már nem is lehet csaló-tolvaj? baromság.

Ja! a posztolót lehet?

elwood 2013.03.25. 11:03:43

hát pedig poszter úgy csinált ami kívülről lopásnak tűnik. én el is hiszem neki, hogy nem akarattal.

az, hogy jómódú az sem jelent semmit, tudok olyan jómódút aki kiflicsücsköt lopott pedig mindent meg tud védeni.

legyen tanulság, hogy cetlit nem ragasztgatunk, hamár a cipőosztályon ott volt egy hölgy azt meg kellett volna kérni segíteni.

Atörökk 2013.03.25. 11:04:18

Ha TUDOM, hogy nem ragasztottam át, akkor biza' eljárok tárgyalásra, lévén ha azt állítják, átragasztottam, akkor azt tudniuk kell bizonyítani. Ha nem tudják, utána én perelem be őket igen csúnyán, igen sok pénzre.

De van egyszerűbb megoldás is: keresek egy ugyanolyan szandált, amiről nincs leesve a címke, akkor nincs vita.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.25. 11:04:20

Örüljenek inkább, hogy megveszed a szarjukat...
Sajnos nem kellett volna ilyen mulyának lenni.
Mutassanak felvételt, amin átragasztod!
Különben lehet menni a bróságra, ahol megillet az ártatlanság vélelme...

" egy esetleg tárgyalás és a hozzá kapcsoló költségek jóval magasabb összegre rúgnak mint 5.000,-"
Perköltséget és kártérítést kérni.

Az eljárásért meg bekaphatják...

" hipermarketben senki nem olvas le árakat sehonnan, a vonalkódolvasó teszi ezt meg helyettük:"
Lehet tudni, hogy mi van a kódon - árellenőrző pont. Ezen kívül vonalkódolvasó alkalmazás van egy csomó telefonra is.
Viszont jobb helyeken a vonalkódon az is rajta van, hogy milyen termékhez tartozik.

elwood 2013.03.25. 11:05:03

"valamint SOHA többé nem fogunk vásárolni önöknél, valamint az összes ismerősömnek el fogom mesélni a történteket."

hát nem lennék most a helyükben

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.03.25. 11:06:14

@elwood: a jólfiezetett rádiós tévésről nem is beszélve.
tudod, a téliszalámis.
Bár a téliszalámi q-va drága, és biztosan nagyon éhes volt.
el is ment az országból, mert itt nem lehet csendben lopni, itt a média kikürtöli..a fene beléjük.

herk 2013.03.25. 11:09:11

én biztos, hogy nem vállaltam volna be a dolgot. Nem csak a pénzről van szól. Egész életben ott lesz, hogy te loptál egy boltban. Megéri ezt? Nem hiszem.
Ha nem követted el, amivel vádolnak állj a sarkadra. Ne légy önző! Ne csak magadra gondolj ! Gondolj azokra, akiket ezután majd megvádolnak. De ha a szrt is kiperled belőlük, legközelebb 2x is meggondolják, hogy hazudjanak-e vagy sem.
Egyébként milyen férfi vagy? Nem állsz ki saját magadért? Ki álljon ki érted, ha nem te magad?
Én száz évig is eljárnék bíróságra, és nem sajnálnék rá semmit, se pénzt időt energiát,még ha 100.000 ft-ot ki is kéne fizetnem érte. Nem vagyok jómódú, de ami jár, az jár.

silent76 2013.03.25. 11:12:42

Ha jól keresel, miért vásárolsz Auchanban, ahelyett, hogy hazai terméket vásárolnál, ezzel is támogatva a magyar gazdaságot?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.25. 11:12:44

@herk: Jár, jár! Mer' minden csak JÁR! Azt ' a kötelességekkel meg nincsnek tisztába' :D

elwood 2013.03.25. 11:18:31

@silent76: a jó kereset korrelál a képzettséggel (nem mindig, de statisztikailiag igen), ezért nem vesz be ekkora sületlenséget.

Manyecska 2013.03.25. 11:23:03

Kedves poszter, még most is beperelheted őket, magánúton. Keress egy jó ügyvédet. Megérné..

Supreme* 2013.03.25. 11:24:46

Idióta. Tipikus idióta. Ha hisztizés helyett elgondolkodna a kedves poszttoló, akkor rájönne, hogy ha nem ragasztgat összevissza akkor nem kerül ilyen helyzetbe. Tapasztalatom szerint az összes ilyen figura 90%-a kamuzik és általában ezzel a "nem vagyok rászorulva" dumával jön. A gyerekre fogni meg szar duma, arról nem is beszélve, hogy ha nem akarod, hogy a kölköd végignézze ahogy aláznak a saját hibádból akkor hívod anyucit, hogy vigye őket haza, vagy lopjanak másik szandált amíg veled vannak elfoglalva. Köcsög.

The Good Boy ! 2013.03.25. 11:28:32

bízom benne, hogy a poszt tolót már szabad!

Szóval (és írásban):
1.: ha én nem követek el semmi jogsértőt, akkor nincs az a hatóság, aki engem rákényszerít olyan beismerésére, amit nem követtem el.
2.: ha ennyire biztos vagyok benne, hogy a kamera sem fog semmi terhelőt mutatni, akkor szívesen nekifutok egy eljárásnak, aminek a vége majd egy jó kis kártérítési összegben fog megmutatkozni.
3.: ha már (vélt, vagy valós) anyagi helyzetemmel dicsekszem, akkor még próbálás céljából sem húzok a gyermekem lábára szemmel láthatóan más által már használt lábbelit.
4.: nem kötözködésként írom, én pl. havi minimum 150.000. Ft-ot hagyok ott bizonyos hiper- meg szupermarketek pénztárainál, ami picit több mint másfél évnyi (20 hó) időszak (3 milkát számolva, mint a poszter), mégsem dicsekszem a valós vagy vélt anyagi jólétemmel. (pedig én a ruházatot, cipőket nem hiperben vásárolom!)
/na ez szép, most meg én tűnök dicsekvőnek,pedig csak egy pici faluban, kertes házban élő panelproli vagyok - ja az se jó, mert nem fizikai munkát végzek, meg még gyárban sem dolgoztam soha/.
És még egy: ha biztonsági őrrel megyek az átvizsgáló helységbe, és odahívják ki a rend derék és becsületes őreit, akkor a gyerek miért mondaná, hogy "apát kergették a rendőrök"?

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2013.03.25. 11:28:49

Még szerencse, hogy az Aldiban ilyen nem fordulhat elő.

The Good Boy ! 2013.03.25. 11:31:45

és még egy kis anomália:
jómódú vagyok elvileg, de tárgyalásra nincs pénzem, az már költséges...

sTölgy 2013.03.25. 11:32:02

Nem hihető a történet, sántít. Csak egy szandál volt, a koszos? Ár nem volt kiírva, csak a vonalkód? Ezt a bíróságon se ették volna meg. Jól tette, hogy fizetett, de ez a nyílt levél, hülyeség volt.

Rosszindulatú Vászka 2013.03.25. 11:32:42

Nóóórmális?

Szandált hóriadóban???

Egyéves Önkéntes 2013.03.25. 11:34:23

@ColT: "Örüljenek inkább, hogy megveszed a szarjukat..."

JAJ!

Mennyivel jobb lenne csütörtökönként feliratkozni a kenyérre?!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.25. 11:35:25

@The Good Boy !: Lehet, hogy a macera nem fér bele neki. Nekem is inkább az lenne a bajom (a pénz nem annyira, mert ugye ha tényleg igaza van, akkor visszakapja a perköltséget...)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.25. 11:36:39

@Egyéves Önkéntes: Ja bocs! Akkor tekintsük úgy a postolót, mint aki az áruház jogos jussát fizette be? :D

Figyu. Van vagy 5-6 ilyen hiperszar az országban. A legtöbb városban megtalálható belőlük több is.
Ha az egyik szopat, megy a vevő a konkurrenciához, nem kötelező az ósünben vásárolni...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.25. 11:37:49

@Egyéves Önkéntes: Illetve, azzal, hogy "örüljön, hogy ott vásárol", nem arra céloztam, hogy jobb lenne a hiánygazdaság. Csak hát, kapitalizmus van (elvileg), meg verseny (ami valójában nincs).

igi1 2013.03.25. 11:37:53

@Rosszindulatú Vászka:
ilyenkor óccsó, nem értetek hozzá

koszos is, szar is, mégis kell a csajoknak

hát, ennek a családnak nem lehet ízlése

gyereket meg helyretenni, hogy legközelebb drágábbat válasszon

ha már telik rá

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.03.25. 11:38:53

@Egyéves Önkéntes: óó..erre még emlékszem! Volt egy kisközért nálunk, és szólni kellett, hoyg "juci néni, kéreünk szépen holnap 1 kétkilos kenyeret!"

hoppá. Emlékeztek, hoyg régebben kétkilós kenyér volt? és nem volt sokkal nagyobb mint most az 1 kilos.
..és sokkal finomabb volt..
öreg vagyok én már, ha ilyenekre emlékszem..

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.03.25. 11:39:59

@Rosszindulatú Vászka: segítünk! ha beázott a cipője, lopjon egy másik szandált

The Good Boy ! 2013.03.25. 11:41:59

@ColT: akkor ne a költséggel indokolja.
Egyébként szerintem bölcsész a poszternyák.

Jut eszembe, a múltkoriban munkám során szükségessé vált beszélgetni egy harmincas hölgyeménnyel, akinek sikerült egyetlen nem is túl hosszú mondatba háromszor is beleszőnie a "nem három diplomám van ám, bizony" közlendőt (azt meg sem említem, hogy a beszélgetés lényege nem az értelmi szint volt, de még csak nem is az anyagi helyzet vagy az iskolázatlanság...)
bocs az off-ért

Egyéves Önkéntes 2013.03.25. 11:42:03

@ColT: nem, csak amikor szidod a szolgáltatókat és a multikat akkor elfelejted, hogy két oldala van a lónak amit magad alatt vágsz

a bolt nem véletlenül vesz fel biztonsági őröket és nem véletlenül vannak kamerák.
idenézz: www.elelmiszer.hu/friss_hirek/cikk/elege_lett_a_tolvajokbol

a szolgáltató is azért szaraxik sokszor, mert a szemét kilopnák, ha nem úgy tenne.
mit gondolsz miért kell már egy névváltoztatáshoz is anyakönyvi kivonat meg tulajdoni lap. Mert ha nem kérsz átbasznak azonnal.

Egyébiránt arra reagáltam, hogy örüljön az ósön hogy megveszik a szarát.
biztos árul sok szart is, de szerintem te pont ugyanúgy örülhetsz, hogy van és nem kell disznót meg tyúkot tartanod az udvarban, mert történetesen sonkás rántottát ennél reggelire.

The Good Boy ! 2013.03.25. 11:43:35

"neKEm három diplomám van ám, bizony"

Egyéves Önkéntes 2013.03.25. 11:44:46

@batgirl: hogyne emlékeznék, bár szerintem annyira nem vagyok öreg, mint te :P

@Egyéves Önkéntes: a vesszőket tegyétek ki: ,,,,

Manyecska 2013.03.25. 11:46:08

@Rosszindulatú Vászka: én strandpapucsot múlt héten. Igaz, az usziba.

2013.03.25. 11:46:09

Hú de blőd történet! Ezt most el kell hinni?
Na megyek és lopok a gyereknek én is valamit!

Vörös Szonja, a tetovált lány 2013.03.25. 11:46:58

jól tudom, posztolót már lehet?
Na, hát szép kis példamutatás volt ez a gyereke(i)d szeme láttára. Apa gyönyörűen, fülét-farkát behúzva kiállt magáért. Ne csak utólag legyen nagy a szád. A többit mindenki más már összefoglalta többé-kevésbé szofisztikált stílusban.
Egyébként meg azért vettétek azt a koszos! szandált, mert csak 1000 Ft?

igi1 2013.03.25. 11:47:37

@The Good Boy !: ajjaj... :D

Fenti panaszomat MINDEN internetes fórumon kifejtem, valamint SOHA többé nem fogunk vásárolni önöknél, valamint az összes ismerősömnek el fogom mesélni a történteket.

---
Fogadjunk, attól még ugyanúgy oda fogsz menni vásárolni, legfeljebb másik áruházba, az ismerősök úgyszintén.

Egyéves Önkéntes 2013.03.25. 11:48:40

Arról mikor lesz poszt, amikor a szardinellagyárban és az irodában tízen voltunk összezsúfolva?!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.03.25. 11:49:08

@Egyéves Önkéntes: te valamit már tudsz rólam:)))))))))micsoda pletykás társaság:))))

Egyéves Önkéntes 2013.03.25. 11:50:35

@batgirl: blöff volt, nem gondoltam volna, hogy bejön! :)
(senki semmit nem mondott rólad)
sőt azt se tudom, ki az aki mondhatna rólad bármit is.

Egyéves Önkéntes 2013.03.25. 11:52:48

@Egyéves Önkéntes: még ezt is elbaszom
tehát:

Arról mikor lesz poszt, amikor a szardinellagyárban dolgoztam és az irodában tízen voltunk összezsúfolva?!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.25. 11:53:01

@The Good Boy !: Iga'!

@Egyéves Önkéntes: Figy, jelenleg az ósün él belőlem. nem én belőle. Hagyjuk már ezt, hogy ők tesznek velünk jót, amiért odamehetünk vásárolni...
Az üzletek egymás konkurrenciái - elvileg ugye, mert valójában erősen egyeztetik az árakat - és ha akár az összes elhúzna innen, a többi nagy áruházlánc kapna az alkalmon, hogy piacot bővítsen.

Másrészt, jelenleg sem kötelező náluk vásárolni, piacon is lehet, kisboltok is vannak. Van, ami ott olcsóbb, azt ott veszem.

Az, hogy a szolgáltatónak mi kínja van, ugyamnúgy nem érdekel, mint ahogy őt sem az, hogy miből fizetem a díjukat.
Azt érteni, hogy kiloőpják a szemét, ha hagyja, de elég sokszor van az, hogy egyszerűen leszarják a fogyasztóikat. Ez meg már annyira nem vicces, és nem is tolerálható.

Egyéves Önkéntes 2013.03.25. 11:57:03

@ColT: Mindenben igazat adok neked! Beszéljünk másról:
Neked mit írt fel az a kedves fiatal orvos?!

igi1 2013.03.25. 11:57:41

@ColT: mostanába már én is kerülöm a Tescót

rohadtdrága lett

piac, őstermelők, meg a helyi coop (nem maszek), mindig tudom, mi van akcióba, mikor hozzák a húst, és visszavihetem reklamálni, ha gond van

igi1 2013.03.25. 11:58:43

de a múltkor a piacon keserű mákot vettem, szóval ott is trükköznek már

Egyéves Önkéntes 2013.03.25. 12:02:24

@igi1: kevés üde kivételtől eltekintve a piacon is pont ugyanazt a külföldi szart árulják az öntudatos vásárlóknak dupla áron.
Nálunk a piacos házi biotojásra 3-as számmal kezdődő kód van nyomva.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.03.25. 12:02:54

@igi1: te igi, nem azt mondtad, hoyg húst a mamádtól veszed???

Manyecska 2013.03.25. 12:05:28

@Egyéves Önkéntes: most volt egy poszt kb másfél hónapja hogy nem adták át a biztonsági kamera felvételeit a trágyaláson sem. Nem ósün. Ez itten az oboa. Legközelebb lehet veletek esik meg hasonLÓ. Akkor jövünk rinyálni?:DD

Zabaalint (törölt) 2013.03.25. 12:05:55

@The Good Boy !:
"4.: nem kötözködésként írom, én pl. havi minimum 150.000. Ft-ot hagyok ott bizonyos hiper- meg szupermarketek pénztárainál, ami picit több mint másfél évnyi (20 hó) időszak (3 milkát számolva, mint a poszter), mégsem dicsekszem a valós vagy vélt anyagi jólétemmel. (pedig én a ruházatot, cipőket nem hiperben vásárolom!)"

Ez mekkora öngól!!!!

igi1 2013.03.25. 12:08:43

@Egyéves Önkéntes: ne káromkodj, mink itten nem vesszük a tojást, SOHA, vagy a tyúkok tojnak, vagy a rokonok hoznak.

@batgirl: de, a coopból

de attól még lehet romlott a hús, ha épp nincs ott, vagy nem figyeled annyira

a legrosszabb a húspultba dolgozni egyébként

CIPŐT CSAK AZ ALDIBÓL! meg Josef Seibelt és Tamarist.

Egyéves Önkéntes 2013.03.25. 12:08:54

@Chichén Itza /Quetzalcoatl/: hát én szeretnék tárgyaláson ilyen nyerő pozícióban lenni.
a bizonyítási teher a vádé
ha nincs bizonyítva, akkor az nem történt meg
engem ilyen piti üggyel nem fognának meg

Manyecska 2013.03.25. 12:08:54

@Zabaalint: jah, nekem a gyerektartás a duplája. és még egy fedél alatt is élünkD:D

The Lost Soul (törölt) 2013.03.25. 12:08:56

1. auchan-ban eleve nem, inkább továbbmegyek a következő hiper-szuper markethez. na jó, ha nagyon kell és nincs a közelben egy bokor...

2. ha igazam van, akkor igazam van. bíróság már bekéri a kamerás felvételeket és rögtön elválik, hogy ki az igaz magyar. persze, ha igazam van...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.25. 12:09:08

@ColT: tudnanak mutatni mert o ragasztotta vissza

QUASIM0D0 2013.03.25. 12:10:10

ezek a tolvajok...nekem egyszer a lábamról lopták le a szandált pedig álltam

igi1 2013.03.25. 12:10:14

@Chichén Itza /Quetzalcoatl/: nálam van iphone

valamit pedig baszakodott az árcédulával a poszter, és ez nem jövedelemfüggő

Egyéves Önkéntes 2013.03.25. 12:10:24

@igi1: miért mi lesz, ha káromkodok? küldesz 1 képet a cicidről?
vagy milyen büntit gondoltál ki érte?

Manyecska 2013.03.25. 12:11:02

@igi1: figyelj.., még jó hogy bele nem lépett!!@Egyéves Önkéntes: mondjuk ja.

Horst Nilgerson 2013.03.25. 12:11:41

Szerintem legyen minden állami, a panorámafotózást kivéve!

­regress 2013.03.25. 12:12:08

Szerintem átragasztottad.

Ismerek jó pár rózsadombi csávót, akik feszt dicsekednek elmés és trükkös lopásaikkal egymásnak.

A lebukásból viszont ügyesen kimásztál.

De minek kell ezt túlragozni ?

Atörökk 2013.03.25. 12:12:09

@Egyéves Önkéntes:
Lerajzol, és összetép, meglásd.

igi1 2013.03.25. 12:12:29

@Egyéves Önkéntes: korbácsolás verbálisan is

de ha nagyon kihúzod a gyufát....

The Good Boy ! 2013.03.25. 12:13:08

@Zabaalint: hallottál már olyanról, hogy irónia?
ráadásul, ha már idézel, akkor a kiragadott szöveghez idézd oda az azt követő 3 sorból legalább az elsőt, amiből érthető, hogy ironikus akart lenni az a bekezdés!

na ez is öngól focistám?

Egyéves Önkéntes 2013.03.25. 12:13:14

@atörökk: vagy idejön és beleveri a fejem a billwfdqwfdasdfsgfdaheJGQERWSHDFVCXY

igi1 2013.03.25. 12:13:50

méé van ilyen hiiideeeg, elegem van

az a baj, hogy aki tényleg lop, na az tisztába van a jogaival, de én úgy látom, a poszter alkalmat adott rá, hogy beszopassák

ha nincs rajta cédula:

1. elviszem a kasszához, aztán keresse meg, aki akarja, legalább a csajok is láthatják, nem veszünk ilyen cipőt

2 otthagyjuk

Egyéves Önkéntes 2013.03.25. 12:14:11

@igi1: és mivel lehet nagyon kihúzni a gyufát? valami kibaszott káromkodással?
VAGY A NAGYBETŰKKEL????

igi1 2013.03.25. 12:14:51

@The Good Boy !: :D

ezen behaltam

az én szövegem!!!!

igi1 2013.03.25. 12:16:39

@Egyéves Önkéntes: a szándékos szemétkedéssel, de az olyannal, ami kegyetlenül fáj is

ezt csak kevesen tudják, értik

Manyecska 2013.03.25. 12:20:16

@igi1: szándékosan csak lopni lehet..!!:)

Atörökk 2013.03.25. 12:20:46

@Egyéves Önkéntes:
Vigyázz, dominacsizma volt a jele az óvodában ;-)

joszip 2013.03.25. 12:21:00

Nem értem. Ha tényleg leszakította a kislány a cetlit, akkor ezek szerint eredetileg 1000 ft-ba került a szandál? Vissza kellett volna menni megnézni, a többi ilyen szandálon mit mutat az árazó. Vagy pedig nem arról lett lezsakítva a cetli. Én ugyanezt a trükköt megcsináltam szánkóval, de nem azért mert lopni akartam hanem mert utolsó darab volt, vonalkód nélkül. A pénztáros tyúk azt mondta, ha nincs vonalkód, nincs vásárlás. Én meg - a hülye - vásárolni akartam, kapott hát egy másik címkét. Persze nem drágábbat.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.25. 12:21:14

@igi1: voltal mar fodrasznal?:)

naszoval ilyen barom nincs aki szkennel egy arcedulat, majd egy bolti alkalmazott es kamerak kereszttuzeben rateszi egy szandal damiljara, akar akart lopni akar nem
nem volt masik szandal?
ha nem szolok hogy ez piszkos, nincs-e masik
ha nincs szolok, hogy leesett a cimke, mit kene tenni
de hogy magamtol ujraarazom:)
vicc
amugy ez itt is sport, foleg a magyarok csinaltak, de lehet masok is
atcimkeztek, de a hulyek nem tudtak, hogy a penztargepbe benne van az aru tipusa is es egy normalis penztaros eszreveszi, hogy a szines tv nem boxeralso
a posztolo akar lopot akar nem, hulye volt
ezt meg megfizette

2013.03.25. 12:23:55

a kislányom véletlenül leszakította a cetlit fogtam elvittem a cetlit az árellenőrző készülékhez és leolvastattam az árát. A kijelző 1000 Ft-ot mutatott. Ezután visszatettem a cetlit a szandálokat összekötő damilra.

Ez magáért beszél és a posztoló írta minden sorát, csak kiszedtem a halandzsát közüle.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.25. 12:24:00

es utana- hofi jut eszembe- meg fut is korbe a focibiro, hogy"en vagyok a huje, en vagyok a huje"

igi1 2013.03.25. 12:24:17

@hagyma: csütörtökön megyek

tudod, nagyon rossz idő volt, fújt a szél, és megviselt a három órás út

megigazítottam úgy-ahogy, de ennél jobban nem ment

egyébként meg tényleg az első benyomásra lettem volna kíváncsi, de így most már cikizhetsz, nem érvényes

én is azt mondom, ha volt másik, veszek másikat, ha nincs, elviszem a kasszához, tegyenek rá cédulát, ha nem lehet, nem veszem meg

tanítom ezzel a csajokat is, nem trükközünk

meg ne vegyenek szar cipőt

azért ahhoz tényleg hülyének kell lenni, hogy színes tv és boxeralsó

itt nálunk okosabbak ilyen téren, ha erről van szó

Manyecska 2013.03.25. 12:25:07

@hagyma: jah!!!
Sose jutott eszembe még hogy lopjak. Arra tartunk megfelelő embert.:DD
tett volna rá "fürtösparadicsom" címkét lehet jobban jár posztoló.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.03.25. 12:26:06

@hagyma: már majdbnem egyetértettem veled, amikor megütötte a szememet ez a mondatod:"amugy ez itt is sport, foleg a magyarok csinaltak, de lehet masok is"
figyusz, innentől kezdve neked nincs jogod szidni a magyarokat,te ámerikájifijú

igi1 2013.03.25. 12:27:20

az amcsik tényleg ölni tudják egymást a boltba

itt is kezdik, de ilyen téren mi még amatőrök vagyunk

konkrétan tülekedés, öklözés, lábtaposás, oldalbabökés, lenyúlás a másik kosarából

szétdobálás

ami egy két boltba volt kint, hát ledöbbentem, hogy ezek milyen rendetlenek

persze, az igényesebb boltokba rend volt

amúgy kérdés, az amcsi boltokat ellenőrzi valaki? mondjuk lejárt szavatosságügyileg?

Manyecska 2013.03.25. 12:27:33

@Cicmen: miért?? én is 1.200-ér vettem a tigrismintás gumicsizmát:P a solymáriba, lehet annyi vót az a szájbatoszott szandál!!?

indapass90210 2013.03.25. 12:30:52

"A szandál egyébként eléggé koszos volt, a talpa ill. a lábujjhegyek alatt is barnás foltok látszódtak. Még mondtam is a feleségemnek, hogy milyen jó ár, csak 1000 Ft."

Ezt hívják árukapcsolásnak! A szandál mellé kaptál tök ingyen gombát is!

panic_button 2013.03.25. 12:32:19

A cba-ban ilyen nem tortent volna!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.25. 12:32:42

@Egyéves Önkéntes: He?

Ne beszéljünk másról. Inkább magyarázd el, hogy ezek a szent cégek miért tudnak más országokban normálisak lenni az ügyfeleikkel?

@hagyma: Ez miből derül ki?
Mondjuk a kamera felvételét (hogy van) fel lehetne tüntetni a jegyzőkönyvben is - amit meg valamiért nem kapott.

@igi1: Itt Spar van a közelben, Tuskó, meg Lidi. Mindegyikben más a drága.
Illetve lesz egy ósün is nemsokára vagy mi. Lehet csuris lesz.
Választék van. Ha valahol így beszopatnának, nem mennék oda többet.

2013.03.25. 12:33:07

@joszip: Én ugyanezt a trükköt megcsináltam szánkóval, de nem azért mert lopni akartam hanem mert utolsó darab volt, vonalkód nélkül. A pénztáros tyúk azt mondta, ha nincs vonalkód, nincs vásárlás.

Én cipővel jártam így. Kerestem egy eladót, érthetően, udvariasan előadtam hogy mit akarok, ő felvarázsolt egy árcímkét minden variálás nélkül és meg volt oldva. Sajnos nekem nem jutott eszembe feltenni rá egy másik címkét, de nem is ugrottak rám a biztonsági őrök!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.25. 12:33:25

@igi1: megirtam a ciprusi blogban is, hogy elso benyomas volt, megha kesobb is irtam le
@Chichén Itza /Quetzalcoatl/: hat nem?
@batgirl: en nem szidom, de mikor feketemunkaskent magyar kolniaban eltem, ez sport volt naluk, mig az egyik le nem bukott es mehetett 100 ora kozmunkaraz autopalya melle szemetet szedni, meg ki kellett fizetni vagy 3000 dollar buntetest
de amerikaikent meg jobban van jogom, sot most mar Obamat is
/eddig nem nem mertem/

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.25. 12:34:08

@hagyma: "naszoval ilyen barom nincs aki szkennel egy arcedulat, majd egy bolti alkalmazott es kamerak kereszttuzeben rateszi egy szandal damiljara, akar akart lopni akar nem"

Akkor miért feltételezed, hogy a postoló ezt tette?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.03.25. 12:34:37

@Cicmen: te nem is lehetsz sikeres ember:DD

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.25. 12:35:38

@igi1: urbanlegend
1-2 ilyen nap van a boltokban es az is csak az idiotak kozott
az mondjuk teny ha pl. felprobalnak egy cipot es nem jo, az ott marad a szonyegen, nem teszik vissza
es ez igy helyes

Sárosi Béla 2013.03.25. 12:35:50

Még fel sem ocsúttunk a Cipő okozta sokkból, erre itt egy ilyen Szandis ügy.
Hát ijen ez a popszakma.

Manyecska 2013.03.25. 12:36:57

@Cicmen: hüje vagy egy macskára??

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.25. 12:37:27

@ColT: Vásároltunk a 7 éves lányunknak egy szandált az önök áruházában, amiről a kislányom véletlenül leszakította a cetlit (ilyen kis kihajtható lapocska), fogtam elvittem a cetlit az árellenőrző készülékhez és leolvastattam az árát. A kijelző 1000 Ft-ot mutatott. A szandál egyébként eléggé koszos volt, a talpa ill. a lábujjhegyek alatt is barnás foltok látszódtak. Még mondtam is a feleségemnek, hogy milyen jó ár, csak 1000 Ft. Ezután visszatettem a cetlit a szandálokat összekötő damilra.

ezt Te hogy ertelmezed?

2013.03.25. 12:39:12

@batgirl: te nem is lehetsz sikeres ember:DD

Lehet, viszont lopással sem gyanúsítottak meg soha.

Frizura · http://levelekahidegre.blog.hu/ 2013.03.25. 12:39:51

Ne haragudj, de ez klasszikus:

"Ezután megjelent Oravecz úr, aki tájékoztatott a lehetőségekről:
Sorolom:
- beismerem a tettet, ekkor 5.000 - 50.000 Ft helyszíni bírságot kapok
- nem ismerem be, ekkor feljelentést tesz az áruház, és lehet járni tárgyalásra"

Ha miután jelenése volt, Oravecz úr azt mondja az alábbi lehetőségeid vannak:
- Piros filccel bajszot rajzolsz magadnak, és 10 nyusziugrás stb..
nos akkor ezt veszed alapul?

Ismerjük már meg az alapvető jogainkat. Aztán éljünk velük. Ha nem csináltál semmit, már eleve rendőrt kellett volna hívni, nem pedig bemenni velük bárhová. Bocs hogy a posztolót, de tényleg..

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.25. 12:40:14

@ColT: a kamera bemutatja ahogy Szandal Geza szkennel egy arcedulat, mejd visszaterve rateszi agy szandalra, ami, tenylegesen negyszereseb kerul, mint amit a barkod mond kesobb a kasszanal

igi1 2013.03.25. 12:42:06

@hagyma: mondjuk 1 dolláros boltba minden nap olyan van :)

engem meg akartak vágni 20 dollárral, a szemem előtt próbálkozott be a csaj, végig a szemébe néztem, és fogta, kétszer húzta le előttem a cédulát, közbe a rokonom angolul magyarázta, hogy magyarok vagyunk

érted, ott állok a csaj előtt, kíváncsian várva, meg meri-e tenni

mikor már majdnem fizettünk volna, akkor mondom, na ebből elég, te köcsög, azért se nyersz, és mondtam, mi a probléma

ha ölni lehetne, én holtam terültem volna el akkor

ímmel-ámmal a csaj végül is törölte a farmert

kíváncsi voltam, meg meri-e tenni, hogy becsap, és megmerte :)

Spajzi 2013.03.25. 12:42:27

Én 3 napig feküdtem lázasan, hasmenéssel a csömöri ósenben vett kajától, több fényképem van a polcok között fejlődő "mikroklímáról" is.

Soha senki ne menjen oda, csak ha nagyon muszáj. Retek egy hely.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.25. 12:43:31

@Frizura: de csinalt
letepkedett cimkeket, csekkolta oket, azutan visszaragazgatott
szerintem nem otthon volt, hanem egy aruhazban
es micsoda veletlen egy sokkal ocsobb cimke volt a szandalon
pedig neki nem szamit a penz

en nem mondom, hogy lopott, de hogy hulyen jart el az nem kerdes

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.03.25. 12:43:45

Annyira tudtam, hogy batgirl a hatalmas eszével írni fog egy felbaszót.. De erre ne is térjünk ki bővebben.

Procedúrákat ilyenkor ismerjük, olyan a rendszer amilyen. A probléma ott kezdődik, hogy mindenféle fogyatékost alkalmaznak. (Meg nem) nevezett cipőosztályi hölgy buta volt, mint a szar. Disztingválóképesség nulla. Perelni kellene jóhírnév széjjelcsorbításáért. Igen, itt és ebben látom a probléma gyökerét,a sötét éjszaka a fejekben több problémát okozott már, sokkal többet, mint elsőre gondolná az ecceriállampolgár. Hány, de hány szituésőn, ügylet és drammatika vezethető vissza erre? Na hány? Megszámlálhatatlan esetleg? Igeeeeeen.

@Chichén Itza /Quetzalcoatl/: jó volt a a kutyának vevős pojjén.

@The Good Boy !: néked is leírom, nem dicsekvés. Bízott benne az ipse, hogy ellentámasztékául szolgálhat a jólét jelzése az őt ért anyagi vádnak. ÉS EZT TI IS TUDJÁTOK. Faszt játszátok már itt az agyatok. Egyszerűen csak nem volt még ilyen helyzetben, járatlan az emberi ostobaság kivédésében. Szűzies mivoltát ezennel elvesztette, reméljük nem okoz túl nagy személyiségtorzulást benne, hogy szembejött a rusnya - sajnos - hétköznapi VALÓSÁG. Na, ez a nem burok.
Ez, hogy te élharcosa vagy önmagadnak, meg az igazságnak és bizony emiatt szívesen járnál bíróságra, ez is csak a Homárd lapjain létezik, azaz papíron. Ha családod van, zsíros állásod (mejjel a jóhírnév azért valamicske összefüggésben csak lehet), akkor bizony van mit veszítened.
Együttérzek a posztolóval, egyben örömködésnek is helyet kell adnom, hiszen tanult, tanult valamit az életből, az élet által. Az előjel nem kellemes, de jobb szembenézni. Ha 38 évesen, akkor 38 évesen. Egyébként mi a szarral foglalkozik, hogy ennyire jól keres? :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.25. 12:45:10

@igi1: hat ugy latszik en jobb kornyeken elek
mondjuk dollaros boltba sikeres ember....
egyszer voltam eletemben de meg csorokent sem talaltam hasznalhato akarmit

Peetee 2013.03.25. 12:45:26

Nekem meg pizzériám van és legalább 30milliót költöttem már a Teszkóban. Akkor engem már meg sem állíthatnak kifelé és jár minden vásárláshoz 2pár szandi ingyen????
Édesöcsém, ez sajnos nem így működik, nagyon f@aza gyerek vagy, hogy negyvenezret fieztttél, de ettől még nem a tied a világ, a gyerek lábára nem lesz ingyen szandál!!!!

igi1 2013.03.25. 12:47:15

@hagyma: oda egy turistának kötelező bemenni

csak az élmény kedvéért

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.25. 12:47:27

@hagyma: Elsiklottam felette, sry.
De akkor is, elég könnyen kiderül, ha nem ahhoz a cucchoz tartozik a cetli.
Ha pedig az áruház árazta rosszul, akkor ne a vásárlót vegzálják.

A kamera azt nem mutatja be, amint Szandál Géza kislánya leszakítja a cuccot?

Pszt! 2013.03.25. 12:47:55

Azt se ismerném be, hogy loptam, nemhogy ha ártatlan vagyok! Allnek elébe a bíróságnak, majd olyan kártérítési pert akasztanek a nyakukba, hogy belefeketednek!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.25. 12:48:49

@hagyma: Másrészt! Miért a vásárlás UTÁN kapja el az őr Szandál Gézát? A pénztárosnak ha feltűnne, hogy nem az a szandál az, amihez a vonalkód tartozik, közölnie kellene a vásárlóval, hogy ez nem jó, és hoznia egy jó kódot. (Vagy az ügyfélszolgálat hoz - máskor is megesik, hogy egy terméken nincs.)

igi1 2013.03.25. 12:50:03

és ilyenkor tipikusan csinálják azt, hogy a gyereket akciózzák, mert őket nem tudják büntetni, ha elkapják

letépi, a pasi visszaragasztotta, de ebből látszik, tényleg nem lopni akart

mert aki lopni akar, az a gyereknek mondja, hogy ragaszd te vissza, ha már leszedted

tényleg nem volt másik?

akkor elvittem volna a kasszához, otthagytam

a poszter saját magával baszott ki, ez tény, lehetőséget adva arra, hogy elővegyék

normális ember meg tényleg inkább otthagyja, vagy berakja a kosarába, de nem ragasztgat

igi1 2013.03.25. 12:51:13

@ColT: ilyenkor a pénztárosokat is megbasszák, ne félj

a blokk mindent mutat

Manyecska 2013.03.25. 12:51:17

@ColT: mér utána? azér mer vasárnap/szombat volt, az igazi fejesek ilyekor lógnak:P,..tökvéletlen? láttak valamit, jobb mint a póker ééérted? S ez nem paranoia! Hát tényleg egyikőtök se érti? Naezért tartittaz ország:DD

Don Quixote de la Ferko 2013.03.25. 12:51:31

" A szandál egyébként eléggé koszos volt, a talpa ill. a lábujjhegyek alatt is barnás foltok látszódtak."

Átlagon felüli fizetés átlagon aluli aggyal.

Gratula.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.03.25. 12:54:56

@hagyma: ez azért alakulhatott így, mert nem ismered/nem vagy hajlandó befogadni a sorjás termékeknek művészetét! Ha béfele tekintunk kicsit, megtapasztalhatjuk, azthogy, miszerint a minket körülvevő világi szemét JÓ, mi állítunk felcsupán szinteket, elvárásokat. Hogy mit tagadunk meg magunktól, mit nem, arról a gyártó mán nem tehet. A legellenállásmentesebb mentális pozitúra a "minek élek?"! Így, e messzi mélységekbe mutató nagykérdést kutatva gyakorolhatjuk az eszköztelenség adta korlátlan szabadságot, nem fog minket zavarni, még a siker sem!

Egyéves Önkéntes 2013.03.25. 12:57:13

@ColT: ne offoljuk szét a homárt, majd a békemeneten melléd állok és megbeszéljük.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.25. 12:57:52

@ColT: annyira nem hulyek
de valami tenyleg nem tiszta
piszkos is a szandal
cimke is leesik
vissza kell ragasztani
ahh nem kerek
ettol fuggetlenul ez kerdes, miert nem szolt mar az ott dolgozo mikor latta, hogy ragaszt
"segithetek"?
fejlettebb orszagban megtortent volna
de ha valoban atcimkezel es a kasszanal derul ki nagyon rabaszol:)

joszip 2013.03.25. 12:58:41

@Cicmen: nekem nem jutott kedves eladó, így magam urad ha szolgád nincs alapon megoldottam, őr nem kapott el...na az kellett volna még csak

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.03.25. 12:59:04

@Kellemes Zérókomponista: szivecske, most mi az ami felbaszarintotta kicsi agyacskádat?

Leonard Zelig 2013.03.25. 12:59:54

Na, szóval úgy volt, hogy a lányomnak nézelődtünk szandált, volt is egy jó kinézetű, csak drágállottam érte a 4990-et. Mondom, elvisszük okosba, leszedtem egy kínai strandpapucsról az 1000 forintos vonalkódot és ügyesen ráapplikáltam. Megyek a pénztár felé, amikor megszólal a mobilom. - Józsikám, hol a gecibe vagy munkaidőben? Két perced van, hogy megjelenj a munkahelyeden vagy készülhetsz a közmunkára. Látom, hogy kibaszott sokan állnak a pénztárnál, gyorsan visszadobtam a papucsot és a bejáraton kiengedtettem magamat a szekuritissal. Szóval így történt.

kvp 2013.03.25. 13:04:50

"hoppá. Emlékeztek, hoyg régebben kétkilós kenyér volt? és nem volt sokkal nagyobb mint most az 1 kilos. ..és sokkal finomabb volt.."

A lehel teri piacon meg 1-2 boltban kapni. Nagy es finom, de tenyleg fel kell iratkozni, mert csak annyit hoznak amennyi megrendeles erkezik.

Bolti arcetli leesese eseten pedig hagyni kell a fenebe, en ilyenkor leveszek egy masikat a polcrol amin rajta van. (cipobol amugy sem a proba peldanyt viszi el az ember hanem a bontatlan azonos meretut) Ha pedig utolso darab, akkor majd a penztaros megkeresi mennyibe is kerul.

Martian (törölt) 2013.03.25. 13:06:28

Amennyiben nem vonják vissza a vádat, a hölgyet feljelenteni rágalmazás, jó hír megsértése miatt, illetve kilátásba helyezni kártérítési pert az áruház ellen.

sanyix 2013.03.25. 13:09:22

a szokásos. Inkább beismeri és fizet ahelyett hogy balhét csinálna. Mint a munkahelyeken. Ott is parázik és nyeli a szart ahelyett hogy kiverné a balhét.

Na ezért tartunk itt :)

Atörökk 2013.03.25. 13:10:57

A lovakat is megbasszák. Aztán ellopják.

2013.03.25. 13:13:58

Aki Tesco meg MadarasTeszkuba jár az megérdemli!

egy atlag 2013.03.25. 13:16:52

hozzám is odajött egyszer két szutyok biztonsági őr, hogy menjek vele mert... étkezésre ajánlottam neki a farkam, majd a "ha nem tetszik jelents fel" jótanáccsal láttam el és elsétáltam. szerintem ezt kell tenni. ki az a hülye aki, ha nem csinált semmit, akkor ilyen faxxággal tölti az idejét és mindenféle surmó rendőrökkel meg biztonsági őrökkel cseverészik?

joszip 2013.03.25. 13:17:08

@sanyix: egyébként igen. Mert azt már szinte megszoktuk, hogy évtizedekig arra neveltek, hogy ha a pénzedért azt kapod, ami jár, akkor kifejezetten legyél boldog, és örülj, hogy hurrá, ma sem basztak át...de ahelyett, hogy ez változna (engem a család mindig cikinek tart, amikor "balhézok"), lassan már eljutunk oda, hogy még el nem követett bűnöket is bevállalunk egy utolsó senkiházi nyomorult piaci szereplő felszólítására, fenyegetésére, aki a seggünket csókolhatná amúgy.

aspectratio 2013.03.25. 13:17:25

A zalaptörvény 2689/b/695 sz. módosításában benne lesz:
aki az ósanban vásárol az nem hazaffy és automatikusan tolvajnak tekindendő.
oszt jónapot...

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.03.25. 13:22:26

Engem egy Sparban tartóztattak le pár éve, mert állítólag elloptam egy 90 forintos rágógumit, miközben 11 ezer forintért vásároltam egyébként.

2013.03.25. 13:22:46

Nekem egyszer olyan volt, hogy a Tescoba vettem valamit ami a kiírt árnál a pultnál már drágább volt, mérgemben visszamentem az akciós tábláért és odavittem az akciós táblát a vevőszolgálathoz, ahol azt mondták, hogy az "áruház tulajdonát ne lopjam". Mondom WTF, az áruház meg az én pénzem ne lopja!

2013.03.25. 13:29:31

www.youtube.com/watch?v=6OvilBmYnjw
Szaniszló válaszol a háttérhatalomnak

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.03.25. 13:30:41

Én múltkor bementem egy hipermarketbe. Egy Rolex órát néztem ki magamnak 2 199 999 forintért. Nem volt rajta cimke, így rátettem egy alacsony zsírtartalmú dobozos túró cimkéjét, melyen 499 Ft állt. A pénztárnál fapofával adtam át az órát, a pénztáros picit csodálkozott, de én mondtam, hogy akciós a termék, így abbahagyta a csodálkozást. Fizettem rendesen. Aztán a biztonsági őr megnézte a blokkot, de mindent rendben talált és még tisztelgett is nekem.

Fentieket MINDEN internetes fórumon kifejtettem, valamint az összes ismerősömnek elmeséltem. Azóta az összes ismerősöm márkás órát csak hipermarketben vásárol.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.25. 13:32:27

@igi1: Nnnnna jjjjja. De gondolom ezt a poster is tudja.
Most akkor megint ki a hülye?

@Chichén Itza /Quetzalcoatl/: Ennyi, valami bevétel csak leesik 10 ilyenből...

@Egyéves Önkéntes: Ja, hogy te jársz békemenetre? Mer' én nem :)

@hagyma: Nem tiszta, de a boltokat sem kell félteni a félreárazással.
Lehet Ámerikában nincs ilyen, de itthon eléggé dívik.

Névtelen betelefonáló · http://bandeenator.blog.hu 2013.03.25. 13:40:54

"szinte kizárt, hogy valakit áruházi nemlopás miatt bíróságra citáljanak, főleg amíg megy a Homár"

Ebben van a lényeg. Én addig nem ismertem volna/nem írtam volna alá semmit, amíg nem látom a kamera felvételeit - akár rendőr jelenlétében.
Már csak egy kérdésem maradt: elmondta valaki, hogy a címke leesett, megnézték, valóban ennyibe került a termék? Odahívta valaki a szemtanút? (Akinek nyugodtan ki lehetne írni a nevét sztem. Legalábbis ilyen formátumban feltüntetve szigorúan a példa kedvéért: F. Jánosné)

vernarancs 2013.03.25. 13:44:19

"rá lettem kényszerítve a HAZUGSÁGRA"

Mindamellett, hogy rettentoen kicsinyes es gusztustalan viselkedes az osantol, hogy egy 45 ezres szamla utan ilyen piti szarral kukacoskodnak a rakenyszerites tenye nem all fenn. Sajnos a jog ilyen. MEgvadolnak, nem isemered el, feljelentenek es elkezdodik a birosagi eljaras. En biztos a birosagot valasztottam volna es vaskos karterites lett volna a vege amit az osan csenget.

Frizura · http://levelekahidegre.blog.hu/ 2013.03.25. 13:51:40

@hagyma: szerintem nem nagyon csinált...

"..amiről a kislányom véletlenül leszakította a cetlit (ilyen kis kihajtható lapocska), fogtam elvittem a cetlit az árellenőrző készülékhez és leolvastattam az árát."

valamint

"Ezután visszatettem a cetlit a szandálokat összekötő damilra."
Nem volt rajta ár. Ez az áruház felelőssége. Ő elvitte megnézni. Ennyi.

Démonmac1 2013.03.25. 14:01:13

"átcímkézett egy 5000 forintos szandált 1000 forintra. Onnan lehet tudni, hogy az alkalmazottak szervezetten átbaszták naiv ügyfelet, hiszen hipermarketben senki nem olvas le árakat sehonnan, a vonalkódolvasó teszi ezt meg helyettük:"

Ne basszatok fel:)
Vonalkód cetli megfog, átragaszt, hopp.
A népek 10 éve is csinálták már ezt.

Én rágalmazásért és hamis tanúskodásért nyomnék azonnal egy feljelentést (ha tiszta a lelkiismeret)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.25. 14:02:58

@Frizura: esetleg leszakadas pillanataban rogton visszateszem a cimket es szandalostul olvastatom le?

Netuddki. 2013.03.25. 14:05:16

Ha nem loptál minek fogadtad el...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.25. 14:06:02

@ColT: az lehet de az alkalmazott meg a kamera csak azt latta rohangal egy cimkevel meg ragaszt, ha ez nem tortenik valoszinu el is viszi 1000-rert az 5000-es szandalt, ha valoban a boltos cimkezte rosszul
mondjuk azt sem tudom, hogy lehet egycimket veletlenull levenni

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.25. 14:07:54

meg fejlettebb orszagokban nem csak cimke van a szandalon hanem ar is

Netuddki. 2013.03.25. 14:09:12

@hagyma: Figyi! Itt simán azt is el lehet képzelni, hogy a biztiőr átragasztotta a címkét a drága szandálon aztán beledobta a turkálóba. A madár levélíró lányának meg éépen jó volt méretben.
Mellesleg pont a biztonsági őrök lopnak a legtöbbet...

Netuddki. 2013.03.25. 14:11:41

@hagyma: Ha a szandál nem a turkálóban van hanem a polcon, akkor a polcon is kinn kell lenni az árnak...

Frizura · http://levelekahidegre.blog.hu/ 2013.03.25. 14:14:29

@hagyma: nem azt mondom hogy nem végtelenül béna, és hogy a stílusa nem rettentő. De azt állítom hogy azért nehogy már mindenféle Oravecz urak mondják meg hogy kinek milyen lehetőségei vannak...

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.03.25. 14:19:12

@vernarancs: imádom mikor az emberek netre álmodozni járnak fel. Ezt te komolyan el tudod képzelni, hogy az Ósan csenget? Én nem, bár nagyon szegényes és földhözragadt a fantázijjám, lehet, hogy ezért nem.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.25. 14:20:52

@kovi1970: @Frizura: en nem mondtam, hogy lopott
azt vegkepp nem ertem ha be van minden kamerazva,akkor otthelyben miert nem lehet megnezni mindent
nekem mondjuk elkepzelhetetlen, hogy egy bolt direkt tolvajokat akar fogni, akik nem is azok
felreertesek lehetnek, mint pl most, de ezert van a kamera

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2013.03.25. 14:22:51

Ez ugyan csak fikció, de akár ilyen is megeshet...

RÁLÉPŐ IMRE

Ló rugdosson körbe, Imre!
Rálépsz az új lábbelimre?!
Máma loptam ezt az Auchan
Áruházból akciósan!

Jött sok biztonsági! Haver,
Nem báj-boy egyik sem, ha ver!
Nagyon meleg volt a pite!
Mit gondolsz, hogy törtem ki, te?!

Egy sorban jött minden kretén,
S csak az elsőt fejeltem én,
Többi dőlt már, mint a hitel!
Tőlem, Imrém, bármi kitel!

ILLUSZTRÁLVA:
fradyendre.blogspot.hu/2011/11/ralepo-imre.html
:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.25. 14:24:07

mondjuk pl, ha velem ilyen tortenne pl a wal mart-ba, tehat lopas gyanuja
mindenkeppen kijonne a rendor es felvenne a jegyzokonyvet
es utana birosag
a biro meg dontene

Gerendai 2013.03.25. 14:28:10

Azt elfelejtette leírni a posztoló,hogy pár óra múlva visszament az áruházba és megpróbálta megfenyegetni az eladót.
A biztonságiak térítették jobb belátásra.

Gerendai 2013.03.25. 14:31:12

Most nem sikerült....

ubu1 2013.03.25. 14:36:01

Aki szandált visel, sikeres ember nem lehet...

Frizura · http://levelekahidegre.blog.hu/ 2013.03.25. 14:38:09

@Gerendai: ez komoly? Honnan tetszik tudni? Infót ember!

Frizura · http://levelekahidegre.blog.hu/ 2013.03.25. 14:41:24

@hagyma: persze! De azért kis hazánkban nem erősségük az embereknek az előírt folyamatoknak betartása, jogoknak tiszteletben tartása, megfelelő kommunikáció, jogszerű eljárások. Simán megesik hogy tényleg lopott, és az is hogy ezek akarták lehúzni, vagy az alkalmat használták ki, és az is, hogy fogalma sem volt senkinek hogy mit kell csinálni, és végül sorban mindenki hibázott.... ez is simán elképzelhető

@Gerendai: ne vádaskodj, írj már részleteket, kezd valamiféle szappanopera kibontakozni!

s 2013.03.25. 14:42:22

Nem probléma. Ha lopással vádoltak, de nem loptál, ezt még utólag simán helyre lehet hozni. Lopsz kicsinyenként 5000-6000 HUF értékben, és rendben vagytok. Tudom, hogy ellenkezik az elveiddel esetleg, de ezt most tedd félre. A becsületességet megtartjuk az arra érdemeseknek, hitvány alakokkal hitványul bánunk. Szerintem.

vernarancs 2013.03.25. 14:43:28

@Kellemes Zérókomponista: en azt sem hiszem, hogy tenyleg perre mennek egy 5000 forintos szandal miatt. Ezert sem mennek bele abba, hogy elismerjem amit nem kovettem el. Viszont ha perelnek akkor fizetnek is. Mert a pert elveszitenek es akkor menne a karterites ragalmazasert. Ez nem elkepzeles kerdese.

tejcsokoládé (törölt) 2013.03.25. 14:44:48

mi visz rá valakit, hogy ha tudja, hogy kamerákkal dokuemntáltan igaza van, akkor inkább behúzza fülét-farkát és kipengesse a büntetést?
volt bírósági perem, nyeretem. sosem loptam, nem is tervezem, de az alapvető jogaimmal (és kötelességeimmel) tisztában vagyok.
milyen példa a gyereknek, hogy itt verjük az asztalt, ahelyett, hogy kiállnánk magunkért?
apuci papírkutya. (pedig nem feltételezem, hogy direkt lopni akart, én tényleg nem)

Don Quixote de la Ferko 2013.03.25. 14:47:37

@sanyix:

Stimm. Csak a fotelből van nagy arcuk. Munkahelyen mindegyik nyuszi. Meg hazafelé az autóban.

Kétféle módon lehet kihozni egy emberből a jellemét:

1. Adsz neki egy csillagot. (Katonai tapasztalat, megkapta az elvtárs a legkisebb rangot, akkora gyökér lett, hogy öröm volt nézni)

2. Akadályozod "folyamatos" haladását egy dugóban. (Tapasztalat. MellGibbson futás közben fegyvert cserélgető filmjében nem látni olyan ádáz gyűlöletet, amit egyszer tapasztaltam, mert az ötödik zöldre váltás után meguntam, hogy a főúton keresztbeállók basznak kiengedni, oszt beálltam keresztbe eléjük egy lyukba. Életemben nem láttam még ennyi gyűlöletet, ami ott áradt felém, mert 10 másodperccel később ért a fél kilométeres dugó végére.

Don Quixote de la Ferko 2013.03.25. 14:51:59

@tejcsokoládé:

Erről van szó. Hasonló szituban szépen leülök a földre, kitelepítik elém, meg a tömeg elé, akik elől dicsőséges arccal vinnének hátra mint egy bűnözőt, ahol már senki nem lát, oszt mutassák be a bizonyítékaikat. Ha nincs, lehet bocsánatot kérni a tömeg előtt, oszt húzhatnak az anyjukba.

Csak megjegyzem volt ismerősöm, aki kapott pár évet, mert a biztonsági csapat többet lopott, mint a főnökök, és a vásárlók együttvéve. Csak ők megborultak.
A látványos megfogásokkal tudják igazolni a szükségességüket, és minél több ilyen "kis halat" kapnak el, annál szabadabb a vásár zárás után.

Gerendai 2013.03.25. 14:53:16

@ubu1: 1 ott dolgozó mesélte,az egész sztorival együtt.

Vízakna 2013.03.25. 15:07:37

Régóta figyelem már eztet az álat-t, de lassan megértem, miért próbálcozik olyan régóta hiába a gondolcodással. Alapvetö szervhiánya van szegénynek. Agy kéne hozzá ugyanis...

kujenga2002 2013.03.25. 15:19:42

Mindenki rohadtul vágja, mit kellene csinálni egy ilyen szituban. Valszeg gyakorlottak vagytok benne. Kíváncsi volnék hányan szartok magatok alá egy rendőrök által támogatott eljárásban.Ennyi szájkaratés emberrel egy helyen ritkán lehet találkozni.Ha mindenki ilyen kemény lenne a mindennapi életben akkor nem itt tartanánk!Én elhittem a történetet,eltudom képzelni az egész sztorit,és biztos azért mert magamból indultam ki.Feleslegesen nem vetítek,mi okom lenne rá? Miért fektetnék bármennyi energiát e sztori leírására?De a mai Magyar társadalomban ez teljesen természetes dolog "lehüjézni" a másikat,így többnek érezhetitek magatokat a valós állapototoknál! Aki itt beszari azok ti vagytok,nyájként együtt bégettek, (tisztelet a kivételnek, de abból itt nem sok van)én meg ugatok rátok!

2013.03.25. 15:43:42

A legnagyobb lelki és anyagi szegénység jele auchan-ba járni. Eleve.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2013.03.25. 15:44:29

Hiányzó vonalkódos terméket márpedig nem szabad venni. Mire kinyomozzák a kódját és beütik addigra lemegy a nap.

Sajnos ez van, vásárlásnál a lejárati idő, küllem, méret, súly stb. mellett erre is kell figyelni. Ez van.

_____________ 2013.03.25. 15:52:54

@Pszt!: A szandáljuk már megfeketedett, az elmondottakból kítűnik... :-D

GRX 2013.03.25. 15:55:40

Aki átlagon felüli fizetéssel a hiperben veszi a szandált, sikeres ember nem lehet.

sas70 2013.03.25. 16:06:35

Márpedig címkét nem barkácsolunk, hanem megkerestetjük a droiddal azért van és ha nem jó az ár, akkor ragaszkodunk hozzá, hogy az ezerbe kerülő kosárból vettük el, de még a pénztárnál fizetés előtt. Ha pedig nem ezerééé akarják adni, akkor jön a panaszkönyv, balhé egyebek. Ha meg nem boldogulsz otthagyod! Nekem volt már csörtém pár helyen, 50%-ban nyertem, 50%ban otthagytam a terméket. Észnél kell lenni, mert úgy átbasznak, mint szart a palánkon!

satho 2013.03.25. 16:21:50

Idióta sztori, lúzer vásárló, aki saját magát verte át. Grat. nyert a madaras teszkó :)

JewRivers 2013.03.25. 16:23:22

Nem hiszek a poszttolónak.
Egyedül lennék?

MSZDSZP! MSZDSZP! MSZDSZP! MSZDSZP! MSZDSZP! MSZDSZP! MSZDSZP! MSZDSZP! MSZDSZP! MSZDSZP! MSZDSZP! MSZDSZP! MSZDSZP! MSZDSZP! MSZDSZP! MSZDSZP! MSZDSZP! MSZDSZP! MSZDSZP! MSZDSZP! MSZDSZP! MSZDSZP! MSZDSZP! MSZDSZP!

Figyelmeztetés 2013.03.25. 16:25:36

@kujenga2002:

ÉS ÜDVÖZÖLJÜK A POSZTTOLÓT, SZEMÉLYESEN!

A hozzászólás kitiltás miatt törölve. 2013.03.25. 16:28:30

De jó kis szandál! Hopp, és nézd, most már csak ezer Forint!

:)

kamushamus 2013.03.25. 16:32:29

@kujenga2002: Szerintem téged is le kell hüJézni.Hüje!!!!!

Don Quixote de la Ferko 2013.03.25. 16:53:10

@kujenga2002:

Milyen rendőr által támogatott?

Rendőrt én hívom ki, jegyzőkönyvbe belenyögik a díszbohócok a rendőr előtt, hogy mivel gyanúsítanak, bemutatják állítólagos bizonyítékaikat, oszt ha nincs ilyen, akkor jónapot.

kujenga2002 2013.03.25. 16:54:53

@kamushamus:Jól esett? Gratulálok!Tudom hogy kell helyesen írni a hülye szót ,de nem fogok magyarázkodni ha nem tudod értelmezni az idézőjelbe tett szavakat,mondatokat ,saját magad minősíted!

kujenga2002 2013.03.25. 16:57:41

@Don Quixote de la Ferko: De szép volna ha így lenne!Magyarországon neked kell bizonyítanod hogy ártatlan vagy,ha nem tudod bűnös vagy.

vasgyuszi 2013.03.25. 17:10:12

A vevo b_lf_sz, ha nem lopott, miért is vallotta be? Verték, vagy mi?

vasgyuszi 2013.03.25. 17:13:38

Különben is, ha már olyan jól keresek, akkor nem veszek a gyerekemnek szaros-hugyos koszos bebarnult szandált! Mekkora prosztóság ez így együtt, hogy "jólkeresek" meg "koszos, bebarnult volt, milyen jó ár az 1000 Ft érte". Ingyen sem kellene az ilyen lábbeli...

Olyan meg a Földön nincsen, hogy bevalljak olyan lopást, amit el sem követtem, rissz-rossz áruházi biztonsági közegnek...

dRiver 2013.03.25. 17:23:00

Kedves poster ezt megszívtad, minek írsz alá olyat amit nem követtél el? Igen, pereljen be, ez a helyes út, jegyzőkönyvet iratni vele, ha megtagadja akkor meg azt jegyzőkönyvezteted, szembesítés kolleginával, stb...

bat4 2013.03.25. 17:33:35

Lehet, hogy csak azt hitte, hogy a címkét leszakította a gyerek. Lehetséges, hogy azt a címkét csak találta a gyerek és nem leszakította. Egy hasonló szandált kellett volna megnézni.
Amúgy én is jártam már így, de nem boltban.

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2013.03.25. 18:06:26

Hát, a szóban forgó tag elég nagy balfasz lehetett. Megérdemelte szvsz.

Visionstar 2013.03.25. 18:15:29

A szandál egyébként eléggé koszos volt, a talpa ill. a lábujjhegyek alatt is barnás foltok látszódtak. Még mondtam is a feleségemnek, hogy milyen jó ár, csak 1000 Ft.

Hát ez bizony jó ár volt, gondolom az nem számított 1000 ft-ért, hogy esetleg gombás lesz a gyerek lába. De az a lényeg, hogy jól keres. Szegény családja, gondolom a kocsiján meg egész télen nyári gumi van, mert minek a téli gumi, úgyis le kell majd cserélni.

No comment.

hower 2013.03.25. 18:19:02

Nem kellett volna sebészkedni az árcédulákkal, ebből ez a nagy tanulság. Azért vannak ott a kitűnően fizetett alkalmazottak, hogy ilyen esetben pattanjanak és megoldják a helyzetet. Az hogy valami önkiszolgáló raktárnak tűnik, nem jelenti azt, hogy az alkalmazottak csak raktárosok.

Legközelebb nyugodtan tessék odavonyítani a legközelebbi feliratos egyedet, oldja meg ő. Mert ha nem ezt teszed, látod, még feljelent az orkhadnál.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.03.25. 18:22:36

@Visionstar: Évtizedekig jól elvoltam egy gumikészlettel egész évben. Normálisan kell vezetni, jó az városban. Pedig a hegyen laktam. Csak az utóbbi 20 évben jött ez az őrület, hogy télen más gumi kell. És még ABS-ünk se volt.

Visionstar 2013.03.25. 18:26:35

@atpijkamo: rendben, ez csak egy egzakt példa volt a posztolónak. Én is sokáig azt használtam télen-nyáron, de úgy tíz éve megtapasztaltam a poklot és azóta csakis téligumival tolom a pályán a bömösnek. Ég és föld biztonság szempontjából, higgye el nekem.

ketyego 2013.03.25. 18:35:24

A székesfehérvári Auchan áruházban vásároltam többek között originál csomagolású dobozos fogkrémet. A pénztáros feltépte a gyárilag lezárt dobozt. Számon kértem miért teszi. Közölte nekem, hogy neki meg kell néznie, hogy nem tettem-e bele valami drágább dolgot. A leszámlázott árukat nem kértem és ott hagytam a pénztárban. A pénztáros hisztériázott és biztonsági őrért kiabált, én meg aki velem volt szépen elsétáltunk. Azóta nem vásárolok az Auchan áruházaiban. Ez körülbelül 5-6 éve történt.

Jock Ewing 2013.03.25. 18:37:19

Remélem mikor hazamentél a beismerő vallomással a zsebedben, az asszony vízilóbőr korbáccsal még pépesre verte az orrnyergedet. Hülye gyerek.

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.03.25. 19:35:32

hat ez szoppancs...

amugy elmeletem szerint az ilyen helyeken elofordul olyan, hogy valami gyanusan olcso, es akkor veletlenul az ember megveheti

kb felaron vettem mar igy tesóban es a mádárás tesóban is, igaz hogy gyanusnak gyanus volt de hat en nem morzsoltam le a cimket, hanem fapofaval kifizettem es vittem :)))
(mindket helyen 6e-t "kerestem" ezzel)
hiaba na keves az ott dolgozok fizetese es valahogy kell az a kiegeszites az meg szamukra szopika hogy egy kulsos lecsap az elokeszitett szajrera, mint gyongytyuk a takonyra

akkor mar ertheto volt kedves poszterkam az ottdolgozo joindulata? te balfasz modon lapogattad azt az arcedulat es egy ott dolgozotol ELLOPTAD az oneki felretett cuccost

Egyéves Önkéntes 2013.03.25. 19:40:33

@atpijkamo: Igen, meg meghaltunk torokgyíkban.
Meg DDT-vel öltük a krumplibogarat.
Meg leengedtük a húst a kútba.

Én is itt vagyok 2013.03.25. 19:48:19

Csömöri Auchan? Van még abból a kalácsban sült egérből?

Boo 2013.03.25. 21:04:45

Gratulálok.Jogerősen elítéltette magát lopásért..kínjában.

Dusan (törölt) 2013.03.25. 21:19:05

Nagyon helyes, ki kell hagyni őket, aljas társaság, mint a legnagyobb multik általában. Eufemizálva azt mondanám csak diplomatikusan, hogy velejéig rohadt szemét mocskos maffia!

Denton85 2013.03.25. 21:24:14

hülye, hülye, hülye, hülye, hülye, hülye, hülye, hülye, hülye, hülye, hülye, hülye!

Ilyen ember nincs eskü. Ebből is látszik, hogy nem mindenki okos aki jól keres, bár max az aki felszopta magát a ranglétrán.

Eskü ilyen idióta ember nincs. És még beküldi homárba...

áááá, inkább megnyugtatom magam azzal, hogy kamu poszt....

Visionstar 2013.03.25. 21:28:46

@Dusan: persze, megint a kizsákmányoló, mocskos imperialista, népnyúzó multi a hibás.

Kékcsillag 2013.03.25. 21:45:24

@The Good Boy !:
Nem anomália. Aki jómódú, annak valszeg az idő is pénz. (mondjuk kiesni a munkából, stb, akár jól menő vállalkozó, akár mondjuk vezető egy multinál.)

SarahConnor 2013.03.25. 21:48:02

" A szandál egyébként eléggé koszos volt, a talpa ill. a lábujjhegyek alatt is barnás foltok látszódtak. Még mondtam is a feleségemnek, hogy milyen jó ár, csak 1000 Ft. " :)

Ez mekkora má'! Ni, asszony, csak ezer a retkes szandál.

Kékcsillag 2013.03.25. 21:51:29

@tihs:
Ismerősöm szintén ezen okból, de nem a táblát vitte ki a vevőszolgálathoz (Auchan), hanem mobillal lefotózta az akciós táblát, és azt mutatta meg, amikor vita volt. (talán 2 vákumfóliás gépsonkán).
Akkor meg azt kapta meg, hogy nem volt joga fotót készíteni a hiperben.

Kékcsillag 2013.03.25. 21:55:16

@ColT:
Ez így van, szerintem is.
Csak azon filózom, mitől ilyen g...cik az ilyen hiperben dolgozó droidok?
Külföldi munkáltató várja ezt el a magyarországi hipermarketektől vajon? Mert ezt csinálná meg mondjuk Angliában.
Vagy a magyarországi főnökök ilyen önjelölt gecik?

Gyurcsany F. 2013.03.25. 22:55:45

A postolo nagyon hulye, hogy alairta, hogy lopott. En akkor is letagadom hogy loptam, ha millio tanu, meg videofelvetel van rola.
A postolo biztos fideszes, vona mit tanulnia az mszp-tol.

Leonine 2013.03.26. 00:18:31

"Kisvártatva megérkezett 2 rendőr is, akik ellenőrízték a valódiságom" - miért, felmerült, hogy talán csak szellem vagy?

Alaister Grand 2013.03.26. 01:47:47

Na kérem, ilyen a tipikus jó polgár. Megfélemlítik, erre meghunyászkodik. Ezért van, hogy hiába van mindenkinek tele a tőgye a fidesszel, sunnyogva kussolunk, nehogy seggbe basszanak.
És sajnos ez az apa most ezt is tanította meg gyermekeinek: hagyd, hogy átgázoljanak rajtad.
Ronda világ ez.

McZozo 2013.03.26. 02:16:54

Nem ketlem hogy ugy tortent ahogy alitja a Poszter de akkor cska azt arulja el mi a loturoert ismerte el hogy lopott. Ha en tudom hogy nem es raadasul ilyen uzletbe kamera is van tehat biztos vagyok benne hogy bizonyitani is tudom akkor miert irom ala? Szal vagy valami nem stimmel vagy oras nagy marha az illeto. Ha mar ugyis ott a rendor szolok hogy szedessek elo a felvetelt amin allitolag bizonyitjak hogy loptam.

Egyéves Önkéntes 2013.03.26. 07:57:38

@Kékcsillag: szerintem meg pont fordítva van, az itteni munkaerő a szocializmusban kiokosodott emberekből áll, akinek kibaszottul derogál az, hogy a munkaidejében munkával kell foglalkoznia.
Bemész egy CBA-ba és ott van a vén kurva Lenke néni, akit kiver a víz, ha megzavarod a trécselésben vagy ott van a Müller, ahol a német tulaj elvárja az eladótól, hogy kedves legyen, segítőkész, mosolygós. És már eleve csak fiatalos, normális embereket alkalmaz, aki pedig nem megfelelő, az repül.
Ismerősöm megélhetési próbavásárló, a Müller igen sokszor igénybe veszi és teszteli az eladóit.
Meg az a szemét mocskos multi Aldi is.
Persze biztos van kedves eladó is a CBA-ban, csak eddig még nem fedezte fel senki és van bunkó az Aldiban is, de a trend nagyon faszán kirajzolódik.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.03.26. 08:10:23

200
Jó nagy marha volt a posztoló, hogy elismerte azt, amit el sem követett.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.03.26. 08:35:58

@Egyéves Önkéntes: És hova álljanak a belg... a sparos mísz picsák?

Egyéves Önkéntes 2013.03.26. 08:38:09

@agresszív kismalac: nálunk a SPAR = CBA
életunt Lenkenénik, hozzámneszóljteköcsögvevő mentalitás, stb.

Auchan Magyarország · www.auchan.hu 2013.03.26. 10:34:24

Kedves Homár, Kedves olvasók!
Az Auchan Magyarország Kft. csömöri áruházában történteket még tegnap reggel, a panaszt tevő vásárlóval megbeszélte az áruház vezetősége. Az esetről készült felvétel alapján megállapítható, hogy a vásárló szabálysértést követtett el a termékek átcímkézésével, ezt a vásárló el is ismerte. Áruházunkban méltánytalanság nem érte a vásárlót.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2013.03.26. 14:30:12

Tök érdekes ez a topik!
Ha az ember szandált lopik,
Akkor tegye óvatosan,
Mert lefüleli az Auchan!

fradyendre.blogspot.hu/
:)

holdlányka 2013.03.26. 14:55:23

Csak nekem nem kerek valami ebben a történetben???

koszos, használt szandált választ, leeik az árcímke, nem szól eladónak,és még ezután sem cseréli ki másikra a lestrapált darabot, inkább ragasztgat.

Mindennek tetejébe aláírja a jegyzőkönyvet, hogy "hamarabb szabaduljon" (Vagy megússza helyszínivel?)

ErtelmetlenSzajkarate (törölt) 2013.03.26. 20:32:11

"Rövid mérlegelés után az elsőt választottam..."
WTF?

ErtelmetlenSzajkarate (törölt) 2013.03.26. 20:34:31

@Auchan Magyarország: Honnan tudják a homározók, hogy valóban az Auchan írt vagy valaki aki regelte a nicket?

Manyecska 2013.03.26. 20:37:10

@ErtelmetlenSzajkarate: :)
Különben valószínűleg azok az ósanos hörcsögök címkézhették át, elég sunyi fejük van!!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.03.26. 21:23:50

@ErtelmetlenSzajkarate: Nem tudják. Elhiszik. Mert teljesen normálisan és normálisat ír. Hihető.

Trombi66 2013.03.26. 22:47:03

Nem láttam még olyan "szegény" vásárlót aki kínjában azért vállata volna magára a balhét mert ki lett volna szolgáltatva. Hogy lehet az, hogy egy "jogtalan" bekísérés kapcsán a rend büszke őre előtt valaki "KÉNYSZERBŐL" eredően elismer valamit amit nem csinált? Szerintem egy magyarázata van csak az hogy vaj volt a füle mögött és inkább a számára olcsóbb és kifizetődőbb megoldást választotta csak hogy olcsón szabadulhasson, mert ha feljelentik nem 5ezer lett volna a vége. Szar dolog ha anyuci viseli otthon a gatyát és az eltékozolt 5 rugós bírság után számonkérik hogy hol a lóvé ugye?
Anya előtt kell csak megjátszani hogy nagyfiú vagy és utólag keverni a szart mert anya mondta hogy balhézzunk. Magadtól nem tetted volna mert bexartál amikor rendőrbácsit megláttad és elmondták a lehetőségeidet? Ugyan ki kényszerített te szerencsétlen hogy írd alá a jegyzőkönyvet és vedd át a bírság csekket? Vertek talán, vagy korbácsoltak közben te szerencsétlen? Mért nem ott voltál nagy fiú és álltál ki az igazadért!? Nem ment, most meg szájalsz és személyeskedsz. Nehogy te húzd a rövidebbet! Nem védem a multit, de még senkit sem vertek csak mert nem akarta aláírni a jegyzőkönyvet. Pláne nem rendőrségi felügyelettel és kamerák előtt! Sok a mese és kevés az igazság. A gyerekeknek mesélj ott kezd hogy loptál és lebuktál ne magyarázkodj inkább otthon anyánál vidd el a balhét! Szerencsétlen.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2013.03.27. 12:15:41

Zöld erdőben szalad vandál,
Lábán lopott koszos szandál,
Sánta kutya megkergeti.
Locsoljak, vagy legyek jeti?

további locsolólírák:
fradyendre.blogspot.hu/2012/04/locsololirak.html
:)

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2013.03.27. 15:19:22

További ingyenesen letölthető locsolóversek:
fradyendre.blogspot.hu/2013/03/zold-erdoben.html
:)
Jobbak, mint egy pár leértékelt retkes szandál! :)

Manyecska 2013.03.27. 16:04:19

@Frady Endre: téliesített verziók is vannak??:)

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2013.03.27. 16:28:46

@Chichén Itza /Quetzalcoatl/:

Zöld erdőben fagyos nóta,
Fázós zenekar megy hóta-
-posva, kezeiken kesztyű.
Hej, a kölni hideg lesz, tyű!

Zöld erdőben túl nagy a hó,
Rémült jetipár bőg: Hahó!
Megfagynak ők mind a ketten.
Most locsoljak, vagy ha ettem?
:)

mOOnLight 2013.03.29. 20:33:15

@tihs:
"Nekem egyszer olyan volt, hogy a Tescoba vettem valamit..."

"Aki Tesco meg MadarasTeszkuba jár az megérdemli!"

00000000-0000-0000-0000-000000000001 2013.04.04. 17:40:08

felvétel és jegyzőkönyv nélkül az eset valójában meg se történt. pont. Semmit ki nem fizetek amíg a kezemben nincs egy papír ami igazolja a fizetést, a jogcímét és hasonlók. A videó nélkül természetesen nem ismertem volna be semmit. És ha igaz minden amit leírsz, akkor utána se, mert nem tudnak semmit se bizonyítani.
Felvágsz az átlagnál magasabb fizetésedre, de hogy mi a francnak?...
süti beállítások módosítása