Tékozló Homár

Negyedmillió kéne a térképészeknek kamuszámlára (frissült)

2013.04.04. 08:35 | jackyll | komment

hubermapslevel.jpgTavaly konkrét térképrészlettel támadtak be weboldalakat, hogy évekkel korábban állítólagosan lelopott képeket fizessenek meg (bár azért alkudni lehetett). Úgy látszik volt ember, aki fizetett a Huber Maps Kft-nek bemondásra, mert idén már csak a számlát küldik, hátha valaki megszeppen:

Igazi csodát hozott a postás nekem a minap. Csatoltam a képeket. Szumma szummárum: A Huber Maps KFT-től kaptuk az alábbi borítékot szépen felcímezve a KFT-nk címére, benne a képen látható kézzel írt számlával. Levél vagy bármi egyéb információ nem érkezett a borítékba, csupán az egy darab számla árválkodott benne. Amit ki lehetett bogozni a számlából: A Huber Maps KFT szeretne tőlünk bekaszálni egészen kereken 250,000 Ft-ot. A számlán szereplő tétel: "térképhasználati díj" - "mennyiség = 1", majd mintha valaki cikinek érezte volna, biztos ami biztos még a következő sorba odaírta az ÁFA KULCS helyére, hogy 27 alkalommal vettük ezt igénybe. Sőt, tuti ami ziher, sikerült azt is ráírni egy tételként, hogy JOGSÉRTÉS (szerencsére ezért nem számláztak tételt, ergo ez ingyen volt!), hátha ettől beszarunk.


Nos, amire gondolom rájöttél te is és az olvasók is:

- Fingunk nincs ki ez a Huber Maps KFT
- Nem árulunk térképeket
- Nem is használunk térképeket
- Nem adunk ki szórólapot, sőt, weblapunk is mindössze egy oldalból áll az elérhetőségeinkkel, nincs rajta még véletlenül sem térkép vagy bármi jogsértő

Természetesen akartuk keresni a Huber Maps KFT-t, de semmiféle elérhetőségük nincs, a cég tulajdonosa egy németországi cég, a cég bejegyzett székhelye szintén egy németországi cím. Az egyedüli biztos dolog, hogy a Budafoki úton bérelnek irodát (vagy valami hasonlót), ott természetesen elérni őket lehetetlen.

Totális Telefonkönyv érzésem támadt!

Üdv,
Homár-fan

hubermapskft.jpg

UPDATE 4/10: Állítólag egy úgynevezett bogár repült a nyomtatóba:

Hogy kerek legyen a történet: Tegnap megkeresett minket a fent nevezett cég ügyvédje telefonon, ahol adminisztrációs hibára hivatkozva elnézést kért, hogy rossz cégnévre és címre állították ki a számlát, ami amúgy egy másik kft.-nek szólt volna (huh, még szerencse...) és ha lehet küldjük vissza nekik a számlát, hogy javíthassák a hibájukat. Ennek majd igyekszünk eleget tenni.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vénszivar 2013.04.04. 08:39:18

Megszédültem!

LÉPEM!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.04. 08:43:42

1 alkalom.
27 az az ÁFA kulcs.
Ha a számlát nem tudja értelmezni, más nagy bajok is vannak arrafelé.

Bluemotion 2013.04.04. 08:48:15

@atpijkamo: Ez igaz. Mr. Homár-fan nem tudja rendesen leolvasni a számlát és állítólag Kft.-ét vezet.

chloe queen 2013.04.04. 08:49:21

számla értelmezési problémákat vélek felfedezni.

Magam_a_Mondomét! 2013.04.04. 08:53:12

[Danolászva]
Sötét van, nem látok, gyere babám gyújtsá' világot!

Trójai 2013.04.04. 08:53:28

tényleg ezen ragadtatok le? hogy nem tudja értelmezni a számlát?
Tényleg ez volt az egész poszt lényege, gratulálok mindannyiótoknak!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.04. 08:53:41

"kereken 250,000 Ft-ot."

A számlát nézve inkább az ezerszeresét.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.04. 08:59:28

@Trójai: Gondolod, hogy ücsörgött a hujbermapskájefté a hokkedlin, nna, kit kéne ma megszivatni, találta a telefonkönyvben a homárfant, na írjunk neki egy kamuszámlát? Tényleg ezt gondolod? Vagy felmerült benned esetleg, hangsúlyozom, esetleg nem minden információnak vagyunk a birtokában? Arról tudunk véleményt formálni, amit a posztoló előadott. És ebből az látszik, hogy nála nagy bajok vannak.

Egyébként pedig Kft. és nem KFT.

Manyecska 2013.04.04. 09:04:18

@atpijkamo: Ha erre a számlára épeszű ember fizet akkor meg nagy bajok!! :P
Normális könyvelő ilyet a kukába iktat! ÁFA 27 alk? :))

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2013.04.04. 09:04:39

Terkepet csakis az ALDI-bol.

El kell menni a megadott cimre es megkerdezni, "Hogy ugyan ezt, hogy?" es feljelenteni az allitolagos ceget.

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2013.04.04. 09:05:13

ÚRISTEN, HOGY LEHET VALAKI ILYEN SÖTÉT?
Én rohadtul nem értek bürokráciául, de még én is látom, hogy
áfakulcs: 27
mennyiségi egység: alkalom
mennyiség: 1

Vagyis 1 alkalommal sértett jogot. Szerintük.

Úristen. Hülye baromállat poszt-toló! Meg is érdemled. Hát ezt még én is értem!!!
Ja, vagy még nem lehet a poszt-tolót?

Jáj.

Itt ülök amúgy a szomszédban, mindjárt átmegyek és szétcsapok Hubernál. =D

Atörökk 2013.04.04. 09:06:20

ad 1. A számla rosszul van kitöltve.
ad 2. Nevetséges a fizetés jogcíme.
ad 3. Amerika fejlett ország, ott ilyen nem fordulhat elő.

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2013.04.04. 09:06:55

@atpijkamo: Na, megelőztél. Elkapott a düh vörös ördöge, vissza se olvastam.

Rosszindulatú Vászka 2013.04.04. 09:07:41

Kedves Homár-fan!

Javaslom, jáccad végig az ügyet és kérjél a számlához árajánlatot, szerződést meg teljesítésigazolást is :)

Manyecska 2013.04.04. 09:09:03

@Rosszindulatú Vászka: nem beszélve a teljesítési időről? Az vajon mikori lehetett? Ja.

Manyecska 2013.04.04. 09:10:14

A ZÁFÁT visszaigényelték utána?:D

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.04. 09:15:47

@Kiddy (dugnám nikki sixx-et!): Érthető az indulatod.

Szójj át a hubernak, hogy írjon a homárra védekezést.

bekbórd! 2013.04.04. 09:18:44

Azért a telefonkönyvesek ügyesebbek, az ő trükkjük kevésbé feltűnő, mint egy 250 ezres szla. olyasmiről, amit sosem hallott a kinézett kuncsaft.

_____________ 2013.04.04. 09:19:00

Akármekkora tajték parasztnak is tartjátok a posztolót, azért én egy ilyen "számlára" egy kibaszott sertésmájkrém árát sem fizetném be, nemhogy negyedmillát.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.04. 09:19:45

Április 4.
Éjjen Felszabadulásunk Ünnepe!

_____________ 2013.04.04. 09:20:42

Akármekkora tajték parasztnak is tartjátok a posztolót, azért én egy ilyen "számlára" egy kibaszott sertésmájkrém árát sem fizetném be, nemhogy negyedmillát.

Manci néni, a szomszéd 2013.04.04. 09:22:40

Drágáim, én az ilyen számlákkal tudjátok mit szoktam csinálni?

Az átutalást áthúzom, aláírom szépen, hogy készpénz, rányomok egy FIZETVE pecsétet és odaadom a könyvelőknek. Máris van a cégnek negyedmillió plusz pénze és még az áfát is visszaigényelheti.

_____________ 2013.04.04. 09:25:19

@Manci néni, a szomszéd: Gondolom a másik példányt is elkérné a Huber Kft-től bélyegzési célzattal, ugye? :-D

Manyecska 2013.04.04. 09:28:22

@_____________: há miért, idéntől simán lehet ugye átutalást kp-val fizetni, a többi részletkérdés:)))

Rosszindulatú Vászka 2013.04.04. 09:34:36

@_____________: jaja, kell hozzá merészség, hogy valaki az ijen bohócszámlát lekönyvelje.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.04. 09:40:59

@Dr. Kix: Mikor a gyerekeim kicsik voltak, és nagyon unták a hosszú autóutat, akkor mindig szovjet forradalmi dalokat énekeltem nekik. Nagyon élvezték. Csak sajnos nem volt senki, aki a másik szólamot énekelte volna, és úgy nem az igazi.

Völgyvidéken és hegygerincen át
Tör előre a hadsereg,
A fehérek partvidékét,
Hogy csatában nyerje meg.

Atörökk 2013.04.04. 09:42:36

@atpijkamo:
Azokat én is imádtam hallgatni kocsiban, igaz, mp3-ról. Még jobb móka volt nyáron, leengedett ablakokkal a páncélos indulót és a Horst Wessel liedet bömböltetni a Klauzál tér környékén :D

Rosszindulatú Vászka 2013.04.04. 09:49:04

@atpijkamo: minket Nagypapi szórakoztatott alapásás közbe a tengejhatalmi hadseregek indulóival, ezt egy jutasi őrmesternek hivatalból tudni kellett.

@atörökk: a kocsiba ezek is remek muzsikák, különösen dugóstressz ellen:

www.youtube.com/watch?v=p7NMsywVQhY
www.youtube.com/watch?v=1x98GpZc0S4

tőlük amúgy a Borotváld a picsád c. dalnóta a kedvencem.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.04. 09:49:49

@atörökk: "Horst Wessel liedet"

www.youtube.com/watch?v=YPzTGx96P6U
Részlet A halál 50 órájából.

Az nagyonnagy film volt, mikor kijött. Csak a Tigris tankok voltak furák.

Rosszindulatú Vászka 2013.04.04. 09:58:05

@atpijkamo: hát akkor még nem volt szempont a filmekbe a törinelmileg korrekt fegyvertár, akkor még a tank az tank volt, oszt jóvan. Például mekkora fles az Én és a tábornok (a Világuniverzum egyik legjobb filmje) a sok jobb kormányos náci katonai kocsi.

@atörökk: eh... műbalhé és fapina.

Megkerestem neked a fentemlített őszinte számot:

Побрей пизду
www.youtube.com/watch?v=1EsjFj_J-9E

Manci néni, a szomszéd 2013.04.04. 10:01:42

@_____________: Ugyanmár drágám, az már legyen az ő gondja, hogy hogyan fizeti be az áfát az apeh felé. Az meg az apeh gondja, hogy hogyan találja meg ezt a céget, ha netán kiszúrnák ezt a számlát.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.04. 10:02:13

Nézegettek térképeket? Mert lehet, hogy az övéket néztétek meg :D

Azért ez eléggé röhejes :D

Rosszindulatú Vászka 2013.04.04. 10:07:42

@Manci néni, a szomszéd: nem életszerű az elképzelés, hogy a számla kiadója lekönyvelné azt a számviteli törvénynek megfelelően, innen kezdve a befogadó is szopóágon lehet.

KecskeDotyi 2013.04.04. 10:14:54

Pont tegnap este volt a dobozban valamelyik csatornán ilyenről szó. Magára a cégre már nem emlékszem, de vicces volt nagyon :D

Egyéves Önkéntes 2013.04.04. 10:19:16

@atörökk:
Ad. 4. Albániában, ha jogsértést követne el valaki (ami már magában abszurdum) akkor kapna az államtól egymillió plusz áfát ajándékba.
Természetesen Albániában az ÁFA -5%, hogy segítsék a vállalkozókat.
Kivéve a kinder tojást, annak az áfája csak mínusz 4%

Atörökk 2013.04.04. 10:29:28

@Egyéves Önkéntes:
Mi több, ha hamis térképet leplezel le, kétmillió jutalmat kapsz egy néger apácától.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.04. 10:31:05

Ha jön Igi, megmondja majd, hogy biztos nem véletlen kapták ezt a számlát, biztos valamelyik dolgozójuk élt vissza. Meg előre is.

Egyéves Önkéntes 2013.04.04. 10:33:49

@atörökk: van tiranában egy térképbolt, ingyen adják a világatlaszt és bárhol nyitod ki, albánia van benne!

Naponta frissítik, mert annyi autópálya épül.

Atörökk 2013.04.04. 10:48:16

@Egyéves Önkéntes:
Vödrös térképet kell venni, amihez ajándék Müller-kindertojás jár.

00000000-0000-0000-0000-000000000001 2013.04.04. 10:57:02

nagyon gáz! főleg, hogy a bruttóból számolta vissza a nettót. innen kezdve egyértelmű, hogy az egész egy kamu cég. Én a helyetekben elküldeném a NAV-nak a számlát, hogy nem fizetik be az ÁFA-t.

Egyéves Önkéntes 2013.04.04. 10:57:35

@atörökk: Albániában a vödörnek nincs alja, mert a nép úgyse vinne benne vizet, mert mindenüvé be van vezetve.

A tiranai Müllernek meg ajtaja sincs, mert úgyse zárná be senki!

SarahConnor 2013.04.04. 11:01:36

Küldenék nekik egy számlát "szopatás" nevezetű tételről, 1 alkalom, 870ezer. Szerintem vennék a lapot.

Horst Nilgerson 2013.04.04. 11:10:21

@Fenimore: hozzám olcsóbban is jöhetsz! :D

É2I 2013.04.04. 11:18:52

Ez a "cég" már másokkal is próbálkozott.
De így küldeni minden nélkül egy kézzel írt számlát...már eleve bukó.
És ráírja, hogy jogsértés, tetszik. :D
Amúgy, ha az oldalatokon valaha használtátok valamilyen anyagukat, nem sokára ügyvédi megkeresésre is számíthattok. Mert ez egy ilyen banda, kb ebből élnek.

chloe queen 2013.04.04. 11:27:02

@Manci néni, a szomszéd: csak annyit mondanék, hogy számlát nem javítunk... @Trójai: Nézd ha egy cég vezetője nem tud értelmezni egy számlát, amit egyébként minden bizonnyal neki is ki kell állítania az igencsak nagy probléma, lehet ezt nem oktatják de na vannak ott oszlopok meg sorok szépen tagolva... Ha meg valaki csak egy percre is elgondolkodik ilyen kifizetésén hát...

SarahConnor 2013.04.04. 11:29:58

@Horst Nilgerson: ez sajnos a minimum, főleg ilyen áfakulccsal :D Na meg ott a jogsértés is! :)

Martinicske 2013.04.04. 11:36:06

Szerintem a számla formátuma se megfelelő, hogy össze vissza a rublikákat figyelmen kívül hagyva töltik ki, mi lehet ennél az állítólagosan térképes cégnél??

Az ilyen cégekre azért rávethetné magát a NAV, átnézegethetné a könyvelésüket (ha már elsőre is látszik, hogy össze-vissza firkálják a számlákat), hogy ott mi lehet, mit mi alapján számláznak, bizonyított-e a teljesítés, egyebek.

Számlánként 5.000 Ft bünti után meggondolnák, hogy szétszórják-e a kamu számláikat az országban.

Ezekkel a faszságaikkal a normális emberek munkájából veszik el az időt (sokan szerintem idegeskednek is miattuk), miközben maguk meg nem elérhetőek.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.04.04. 11:46:13

@atörökk: Esetleg kihívtál valakit a kóserkocsmából, hogy dobogjatok együtt a Panzerliedre?
Mert csak úgy ér pont.

igi1 2013.04.04. 12:48:07

Én mé nem tudok ilyeneket.

Na, ezért tartok itt, ahol.

Mrs.Libusch (törölt) 2013.04.04. 12:56:13

@igi1: Szétküldözgethetnéd a dudájid képét emilben,egy hét múlva mehet a számla is.

Mrs.Libusch (törölt) 2013.04.04. 13:01:42

@vénszivar: Mentolos Goldfieldet igaziból.Csak húztam rá bőrtokot,mer attól szépen tok csücsöritteni.Nem félreérteni!

vénszivar 2013.04.04. 13:05:02

@Mrs.Libusch: Isten ments! Nekem még Fidel küld apanázst, de nem tudom mi lesz, ha majd teljesen bekrepál...

Manyecska 2013.04.04. 13:06:31

@chloe queen: ez nem javítás, hanem ki lehet fizetni az átutalást kp-val is idéntől! Áthúzod, fölé írod hogy kp..

Mrs.Libusch (törölt) 2013.04.04. 13:13:43

@vénszivar: Fidel mán nemis él! Akkor ki küldheti a panázsodat???
Ahogy elnézem a képedet,pont összeillünk. ;)

Dr. Kix 2013.04.04. 13:18:15

@atpijkamo: :) És azóta kinőtték? :)

Engem az bánt, hogy az "Április 4, kedves ünnepünk" kezdetű nótát nem találom sehol.

vénszivar 2013.04.04. 13:23:59

@Mrs.Libusch: Nem él? de még lélegzik!
Mit gondolsz miért szólítottalak meg...
Igaz, decemberben nősültem, de az nem oszt nem X-oz!:)

England win The Ashes! 2013.04.04. 13:26:45

Szuletett aprilis negyediken.

Szines szinkronizalt magyar film.

ferand1979 2013.04.04. 13:26:49

Manci, a jó seggű titkárnő, egyszer poénból ráírta az utalandó fizetéspapírra a havibér helyett azt, hogy "hálából a szexuális szolgáltatásokért"... Nagy zűrt kavart vele, mert egyrészt a vállalatvezetőt ki akarták rúgni, a vállalatvezető felesége el akart válni, és ő is feljelentette volna, ha őt ezért kirúgja... Rákényszerítve az ügy eltusolására (mert volt alapja a dolognak)

igi1 2013.04.04. 13:27:17

@Mrs.Libusch: szóval mellyes kèpre ïrjam a számlát?
pmicsoda ötlet!

vagy azt mindig nézegetnék, de nem fizetnék be?!

Mrs.Libusch (törölt) 2013.04.04. 13:35:04

@vénszivar: December?Hun van az már!?!
Szép nagy a szivarod,a szakállad,meg a inged megy a hajam színéhő.

Atörökk 2013.04.04. 13:36:42

@agresszív kismalac:
Nem köllött hívni, jöttek maguktól is hápogni.

Mrs.Libusch (törölt) 2013.04.04. 13:39:47

@igi1: Ügyesen kell kezdeni.Elősször csak egy kis részletet küldesz,ingyen...
Alul apró betűkkel,hogy a további képek fizetősek,vagy ijesmi.Küdessz megin egy bővebb képet.
Ha nem tiltakozik,az mán ráutaló magatartás.
Vagy puzzlét csinálsz a cickós képből és apránként küdöd a elemeket.Darabja x forint.
A többit ki kell jól dolgozni,mer itt elakattam...

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2013.04.04. 13:40:24

@atpijkamo: április náégyről szóljon az ének, felszabadulva zengje a nép, érctorkok harsogva zúgják a szélnek, felszabadítónk hősi nevét.

ezt jól belémsulykolták, hogy még most is emlékszek rá.
A kurva anyjukat

hehehehe 2013.04.04. 13:56:38

@_____________: a bevétei pénztárbizonylatról már nem is beszélve...

Manyecska 2013.04.04. 13:58:20

@hehehehe: ja.., a nem létezőről..:)...

hehehehe 2013.04.04. 14:01:03

@Manyecska: az mindegy, de a papírok rendben legyenek formailag :)

Muad\\\'Dib 2013.04.04. 14:02:42

@Manci néni, a szomszéd:
Szerencséd, hogy:
a) vagy lefizeted a nav-os ellenőrt
b) hozzád csak hülyék járnak vizsgálatot tartani
c) a rokonod megy ki ellenőrizni a cégedet

tingli-tangli 2013.04.04. 14:06:25

könyvelő vagyok, elgondolkodtam, ha nem pénzforgalmi áfá-s, akkor bizony, ha ki sem fizették, a huber maps-nek be kell csengetni az áfát, vagy stornózni a számlát, bár az kézi számlánál elég nehézkes. Akkor neki hol az üzlet? Mert hogy ennyi pénz esetén már működik a reflex, hogy csak-csak utánanézek és nem vakon utalok. Esetleg még a számla sorszámát kellene megnézni az apeh adatbázisban.

2013.04.04. 14:19:25

@Martinicske: a számlát teljesen jól töltötték ki, ha nem értesz hozzá miért futtatod magad ? közléskényszer ?

fda 2013.04.04. 14:23:56

Ezt nem értem...
Eleve nem hiszem, hogy túl sokan fizetnek be 205ezret minden ok nélkül: de akik nem fizetnek, azoknak a számláival mit csinálnak? Ezeknek a számláknak egyedi azonosítója van, a könyvelő keresni fogja őket egyenként. Vagy majd 1000 egymás utáni számlára ráírják, hogy téves, visszavonva?

Netuddki. 2013.04.04. 14:26:32

NAV-nál feljelentés. Esetleg a rendőrségnél is csalás gyanújával.

Tökmindegy, ha kézzel írták is, egy ilyen számlatömb szigorú számadási bizonylat. Simán visszakereshető aki megvette. Ha meg nem akkor hamisítással állunk szemben.
Szóval simán meg lehetne szopatni ezeket a tetveket, és igen, rájuk is férne. Hülyének nézik a magyarokat? Büntetlenül?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.04. 14:26:50

@Dr. Kix: Azóta kritikusabban állnak hozzá az énektudásomhoz.

Netuddki. 2013.04.04. 14:29:19

@fda: Jajj de naivnak tetszik lenni! Gondolod, hogy ezeket a kiállított számlákat lekönyvelik és kifizetik utána az ÁFA-t? Gondolod, hogy egy valóban bejegyzett cég van mögötte?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.04. 14:30:57

@tingli-tangli: "könyvelő vagyok ... stornózni a számlát, bár az kézi számlánál elég nehézkes."

Innen megmondom, hogy nem vagy könyvelő. Pedig én se vagyok az.

Kézi számla vagy gépi számla, mindegy.

"Stornózni", azaz negatív számlát kiállítani ugyanolyan bonyolult, mint az eredetit volt kiállítani. Egy gond van vele, a kézbesítést igazolni kell.

Martinicske 2013.04.04. 14:31:10

@Kulics:

Szerintem meg nem jól töltötték ki. A számlán a megfelelő soroknak és oszlopoknak megvan a jelentésük, nem firkálunk rá össze vissza, legalábbis az én vállalkozásomnál nem.

"ha nem értesz hozzá miért futtatod magad ? közléskényszer ? "

Azt hittem ez egy blog, arra vannak a hozzászólások, hogy aki jónak látja leírja a véleményét. Én leírtam az én véleményem, lehet egyetérteni, vagy vitatni, de a kötekedést kulturálatlan dolognak tartom.

És fenntartom, hogy a NAV az ilyenekhez igenis menjen ki és vizsgálja meg a könyvelésüket, mert ha a tisztességesen működő vállalkozásokat tudják csesztetni akkor az az ilyen féléknek is kijár egy alapos vizsgálat.

2013.04.04. 14:33:49

@Martinicske: igen, ez egy blog, és itt lehet zrikálni is.
Az oszlopokba teljesen jól írták be a szövegeket.
De tényleg !!!!

kézi számlánál át szoktak írni a rubrikákon (túlnyúlnak).
Az emberi elme képes ezt kezelni.

Te nem ? :-))P

Netuddki. 2013.04.04. 14:34:04

Ezek tényleg lúzerek!
Ha átutalásos a "számla" akkor simán le lehet őket nyomozni a bankszámlaszám alapján. Tegyetek csak feljelentést! Hadd szopjon a férgese...

Netuddki. 2013.04.04. 14:35:56

@Martinicske: A NAV magától nem fog kimenni vuzsgálódni. Főleg, ha fals a telephelyük. A rendőrségen kell feljelentést tenni csalás és okirathamisítás miatt...

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2013.04.04. 14:36:31

@atörökk: Jut eszembe: kiadtak egy térképet azon országokról, melyek gyűlölik az USA-t.
A címe: Világatlasz.

Martinicske 2013.04.04. 14:36:41

@atpijkamo:

Lehet, hogy mégis könyvelő, mert a stornó és a módosító számla az nem ugyanaz.

Stornózni akkor lehet, ha megvan az eredeti számla és nem került kiadásra. Ha az ügyfél megkapta a számlát akkor módosító számlát kell írni.

Atörökk 2013.04.04. 14:43:06

Hazánk a tízmillió könyvelő országa.

Akik itt mind osztják az észt, tegyük fel a kezüket, számla kötelező adattartalma hol található, melyik törvény. Gugli most nem játszik.

Aztán ha ez megvan, valaki karcolja ide a jogsértés, mint tevékenység Teáor, avagy VTSZ besorolását. Köszönöm.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.04. 14:54:14

@Martinicske: Marhára úgy néz ki, hogy ez a számla már postázásra került.

Parajpuding 2013.04.04. 14:54:57

Nos ezzel a számlával be kell ballagni a yardra és feljelentést tenni csalás gyanújával.

antika890 2013.04.04. 15:00:52

válaszlevelet kell küldeni a következőkkel: balfaszság esetének fennforgása - áfa 27 - alk.: 1
250.000 Ft

az önök által kiküldött számlát ezennel rendezettnek tekintem.

aláírás

ferand1979 2013.04.04. 15:21:36

@atörökk: igazad van...
Leleményes a magyar.. A sok kis törvényt is néha úgy magyarázzák, hogy az a magyar ember kiskapus lehetőségeinek bezárásáért adatot...
Viszont én ha így töltenék ki egy számlát, kesze-kusza sorokkal, VTSZ szám nélkül, stb.. lenne pár cég, aki visszaküldené...

Amúgy pedig lehetne egy teljesítési igazolást is kérni a számla mellé.. Az nem törvényellenes, ha megindokoltatod a számla tartalmát, mert eléggé gyanús a megfogalmazás... Kérnek egy térképhasználati díjat.. De közben odaírják, hogy jogsértés... Akkor most a használati díj kell, vagy egy jogsértési díj????

tükörfúró 2013.04.04. 15:24:55

@Parajpuding: Feljelentést? Minek? Rikoltozva kukorékolhatna egy sort éjfélkor keresztútnál, pont ennyi értelme lenne. Megkapja a nyomozást lezáró határozatot pár héten belül, oszt passz.

Ne gondold már, hogy a magyar sündőrség bizonyos gyilkosságok és nagyértékű kiemelt ügyek kivételével egyáltalán foglalkozik bármivel.

Ugyan.Ez mind csak VISZI a pénzt,csalót, tolvajt, stricit, betörőt, stb megfogni.....ráfizetéses.

Az a jó, ami hozza a pénzt, azért jár a nagy jutalom, pl a sok bírság, sok bevétel.

Atörökk 2013.04.04. 15:28:42

@ferand1979:
Én élből visszaküldeném, felszólítva őket arra, hogy támasszák alá a számla kiállításának jogalapját: igazolják, hogy milyen térképüket, és hányszor használtam jogszerűtlenül. Ja, igazolják értelemszerűen a szerintük jogtalanul használt térképek szerzői jogát, hogy az minden kétséget kizáróan őket illeti. Aztán ha ezt sikerült, beszélgethetünk tovább.

zombizan · http://libertarius.blog.hu/ 2013.04.04. 15:34:43

Szerintem ott sántít a dolog, hogy ha a szellemi tulajdon megsértéséből nem származott haszna az illetőnek, akkor nincs mit követelni rajta. Amit pedig követelni lehet, az a megszerzett haszonnal arányos kell legyen. Nem vagyok jogász, de a szabadalmi ügyekben így szokott lenni, és nem látom be, a térkép (szerzői jog) miért lenne más.

szvsz 2013.04.04. 15:42:06

Öcsém, ennyit szarolni, ahelyett, hogy szó nélkül a kukába dobná...

Kinai cuccok blog · http://kinaicuccok.blog.hu 2013.04.04. 15:54:53

Szerintem egy ilyen számlatömböt simán vesznek egy hajléktalan által alapított cég nevében. A bankszámla is az ő nevén van. Nem sok esély van elkapni őket.
Nem éri meg a vesződést.

Ugyandehogy (törölt) 2013.04.04. 15:55:05

@fda:
általában az ilyen cégek kb január 2-tól december 30 ig élnek, és külföldiek tulajdonában vannak, mondjuk utolsó éves szomáliai orovoshallgatóén.
ha negyedéves áfás, akkor negyedévente más cég állítja ki a számlákat (mielőtt az apeh inkasszózni kezdene).

egy ilyenben kit érdekel, hogy fizetetlen számlát sztornózzon?

Atörökk 2013.04.04. 15:57:43

@Babette_:
"általában az ilyen cégek kb január 2-tól december 30 ig élnek"
"ha negyedéves áfás, akkor negyedévente más cég állítja ki a számlákat"
Ennek azért fuss neki mégegyszer...

Ugyandehogy (törölt) 2013.04.04. 15:58:20

@Kínai cuccok tesztje:
ha nem a vállalkozó veszi, akkor a vásárláskor be kell diktálni a nevet adóazonosítót, mert az eladónak fel kell írnia a kiállított számlára.

Atörökk 2013.04.04. 16:00:29

@Babette_:
Nettó baromság, amit írsz. Azon kívül semmi.

Ugyandehogy (törölt) 2013.04.04. 16:02:19

@atörökk: hát ez konkrét indoklás, kis ostobám.

szerinted nem létezhet párhuzamosan több cég e célra?
ha egy cég létezik, akkor egész évben számláznia kell?
ha egy cég már nem számlázik, akkor megszűnt?

vagy mi forog a kis kötözködő agyadban?

Csakjoaruk Webáruház · http://csakjoaruk.hu 2013.04.04. 16:02:56

@Babette_: Ha vállalkozó veszi akkor is, de ez miben akadály? Bevisznek egy szerencsétlent és mindent elintéztetnek vele. Álltam már sorba bankban úgy hogy előttem egy kicsit leporolt de még ótvar büdös hajléktalan volt aki számlát nyitott. Mellette a kísérő.
Azt még el tudom képzelni hogy betörtek egy írószer boltba. Így is úgy is csalás csak nem lehet elkapni őket.
A cég meg nem fog áfát fizetni mert már előtte becsődöl, már ha nem csak pár napig működött eleve.

vénszivar 2013.04.04. 16:03:47

@atörökk: Minden nap belekötsz valakibe?
Az az én reszortom!:)

gnme 2013.04.04. 16:05:34

pontosan 250e *artérő magyar forintba került, se egy forinttal többe, se egy forinttal kevesebbe

az átutalás lehetőségét azonnal megadták, hisz biztosak voltak benne, hogy emón be*arik akinek ilyet küldenek és már utal is haptákba

tehát megvolt a bizalom a cég és a jogsértő között

agyar'isztány, 2013

éljenek a termékbemutató nyereményjátékok

és ne felejcsd el bevenni az aloe vera nyúltápot, mert az mindenre jó, ha levágod a kisujjad attól tutira kinő

Ugyandehogy (törölt) 2013.04.04. 16:07:01

@Csakjoaruk Webáruház: hát ez igaz.
mondjuk pár éve még lehetett a kínaiaknál számlát kapni, akár darabra is.

gabors 2013.04.04. 16:07:31

@chloe queen: tenyleg jol adnak ossze :-) egy ket nulla vagy hulla mit szamit..

volt belyeg is a boritekon akkor koszond meg azt !!!

Atörökk 2013.04.04. 16:10:43

@Babette_:
Magyarázd el, ha egy cég negyedéves áfás, akkor ugyannak a cégnek a nevében hogy tud negyedévente más cég számlázni.
Ostoba tyúk.

@vénszivar:
Csak a fogalmatlanokba.

Ugyandehogy (törölt) 2013.04.04. 16:12:00

@atörökk: nevében??
milyen nevében??
ki mondott ilyet?

szerőpdés nélküli kamu számlánál nem tök mindegy, milyen cég számláz?

valerio 2013.04.04. 16:13:22

Állítólag létezik ez a cég... hup.hu/node/118801

valerio 2013.04.04. 16:15:20

(bocs, nem tudok olvasni, ott a link a cikkben)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.04. 16:26:40

@vénszivar: "@atörökk: Minden nap belekötsz valakibe?
Az az én reszortom!:) "

:))

Babettet pedig ne merjétek bántani!

Rosszindulatú Vászka 2013.04.04. 16:33:38

Télleg és hol a számlaszám, ahová utalni kéne?

anarch 2013.04.04. 17:10:23

Számla kelte: 2013 április 1, csak nem látszik mert ki lett cenzúrázva :).

soseleszekelső 2013.04.04. 17:23:31

Cégjegyzék szerint a cég elektronikus elérhetősége:
info@smartguide.de

www.smartguide.de létezik, valami ingyenesnek mondott iPhone-os alkalmazást terjesztenek és a honlapon is ott ez az e-mail cím (+ a német cég elérhetősége)

Lehet, hogy ez valami frahchise átverés? :)

Vonatos Flash játék · http://trainhelp.i-host.hu 2013.04.04. 17:24:20

Két érdekesség:
902. A cég tevékenysége
9/12.
7112 '08 Mérnöki tevékenység, műszaki tanácsadás
Főtevékenység.

A másik:
13. A képviseletre jogosult(ak) adatai
13/1. Thorsten Wieland (an.: Annaliese Wieland)
Külföldi lakása, illetve tartózkodási helye:
DE 80992 München, Bingener Strasse 20.
E-mail: info@smartguide.de
Adóazonosító jel: 9514198094
A képviselet módja: önálló
A képviseletre jogosult tisztsége: ügyvezető (vezető tisztségviselő)
Jogviszony kezdete: 2011/09/26
Bejegyzés kelte: 2011/09/28 Közzétéve: 2011/10/13
Hatályos: 2011/09/28 ...
(Törlés alatt)
13/2. Thorsten Wieland (an.: Annaliese Wieland)
Külföldi lakása, illetve tartózkodási helye:
DE 80992 München, Bingener Strasse 20.
E-mail: info@smartguide.de
Adóazonosító jel: 8360604347
A képviselet módja: önálló
A képviseletre jogosult tisztsége: ügyvezető (vezető tisztségviselő)
Jogviszony kezdete: 2011/09/26
A változás időpontja: 2013/01/31
(Bejegyzés alatt)

KoGa 2013.04.04. 17:28:50

Az milyen hogy pont annyira jon ki a terkephasznalati dij osszege, hogy afaval kereken 250 ezer lesz :)

Viktus 2013.04.04. 17:28:53

@anarch:

Tényleg az mi okból lett kisatírozva?

muszashi 2013.04.04. 17:48:40

No ha már a post elején az én két blogbejegyzésem lett linkelve, akkor idelinklem mi lett végül a legeslegeslegvége a dolognak:
hup.hu/node/121031

A kérdéses oldal egyébként a Linux az Oktatásban és Szabad Szoftver Konferencia oldala volt, a www.lok.hu címen elérhető.

Üdv: Rózsár Gábor

BHJ-962 2013.04.04. 18:29:06

Régebben volt egy Huber Reisen nevű cég,ami a buszos árubemutatók során szerzett eléggé kétes hírnevet.
Ez nem annak a cégnek a sokadik reinkarnációja ?

Trójai 2013.04.05. 10:06:36

@atpijkamo: "Gondolod, hogy ücsörgött a hujbermapskájefté a hokkedlin, nna, kit kéne ma megszivatni, találta a telefonkönyvben a homárfant, na írjunk neki egy kamuszámlát? Tényleg ezt gondolod? "

Igen, azt gondolom hogy vannak csalók, akik pénzt akarnak kicsalni másoktól. Te nem gondolod hogy vannak ilyenek? Akkor eléggé csökkent az értelmi képességed, már bocs..

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.05. 10:27:32

@Trójai: Válaszolni nem válaszolsz, de személyeskedsz. Nem beszélek veled. Legyen jó napod!

pizzaboy 2013.04.05. 16:04:05

@muszashi: rengeteget kéne olvasni, össze tudnád foglalni 2 mondatban, milyen jogalapon követeltek tőled pénzt bármiért is, illetve hogyan tudtak bizonyítani bármilyen jogsértést?

dr nmate 2013.04.18. 00:41:29

Szeretném felhívni a NAV figyelmét esetleges fiktívszámla ellenőrzésre
süti beállítások módosítása