Tékozló Homár

Tényleg csak házig szállít a Next Bútor

2013.04.04. 11:44 | jackyll | komment

Megkaptuk a választ naiv ügyfél panaszára a Next Bútortól, amiből egyebek közt kiderül, hogy a házig szállítás olcsóbb, mint a házhozszállítás, és mindeki más ezt csinálja vidéken. Naiv ügyfél nem volt jelen az ajtó elé letett termék átvételekor, úgyhogy bizonyára emiatt torzulthatott a történet. Például a hülyézés a szállító irányába hangozhatott el, és nem fordítva:

Bútor Mindenkinek ! Hogy Mindenki értse a Next-bútort.

Webáruházunk az internet kusza rendszerében működik, ám mögötte hétköznapi emberek dolgoznak hétköznapi emberek kényelméért. Cégünk bútor nagykereskedelemmel kezdte tevékenységét, majd később ezen oldalon keresztül egyéni vásárlók kiszolgálását is megkezdte. Célunk a kezdetektől, hogy Mindenki igényének megfelelő bútort-kanapét,ágyat,asztalt,széket…- kínáljunk elérhető áron, a lehető legegyszerűbben, legkényelmesebben bárkinek. Mindenki, így az Egyén is mindig más és más kérdésekkel, igényekkel, elképzelésekkel jelentkezik nálunk. Mi igyekszünk mindig minden kérdésre a lehető legpontosabban, gyártóinkkal is maximálisan egyeztetve válaszolni, részletes információkat adva tájékoztatni. Mindenkit,aki megtisztel minket megkeresésével. Szerencsére működésünk alatt az új feladat- az egyéni vásárlók kiszolgálása is sikeresen megvalósul, hisz nap mint nap ezen dolgozunk. Ha valaki kérdez, mi válaszolunk, ha valaki kér, mi ahogyan csak tudunk, segítünk, hisz a mi célunk a vevő elégedettsége. Mi is ,mint mindenki a kereskedelemben erre törekszünk. Hisz kereskedni ,főleg sikeresen kereskedni-csak így lehet. Természetesen mi sem tudunk megfelelni Mindenkinek. Biztosan mi is hibáztunk már,hisz mi is emberek vagyunk. Azonban ha történt is ilyen, vevőink jelzésére, minden esetben, az ő megelégedettségükre is korrigáltunk. Ha valóban mi hibáztunk. Egy biztos- nálunk a vásárló tisztelete az egyik alap elv ! Mindig minden körülmények között. Ezért is érthetetlen az itt megjelent számos valótlan tényt is tartalmazó, rágalmazó és lejárató iromány.

Az említett cikk írója, egyik vásárlónk sajnálatos módon valami okból elégedetlenségének igaztalan vádaskodással adott itt alapot.

A leírtak szerint engedjék meg, hogy reagálhassunk a lényegi pontokra:
- „ kapuig szállítás”- oldalunkon-házhoz és nem házba szállítást tudunk ajánlani- (ahogyan egyébként a helyi és vidéki kiszállítók általában vállalják) Minden telefonos egyeztetéskor ezt jelezni is szoktuk. Szállításainkat egy külsős szállító cég végzi gyűjtő fuvarban garanciálisan országszerte, ezzel is minimalizálva költségeinket, árainkat alacsonyabban tartva vevőink megelégedésére. Ha a szállítás költségét árainkba kalkulálnánk, elvennénk a lehetőségét annak, hogy valaki  esetleg személyesen venné át a termékét, vagy esetleg egy-két barát, rokon segítségével maguk hordanák be otthonukba a rendelt bútort.

- Rugalmatlanság- Minden esetben néhány nappal az esetleges kiszállítás előtt telefonon egyeztetünk a kedves vásárlóval. Mi ajánlunk egy időpontot, de ha az nem megfelelő, igyekszünk másikat találni amilyen hamar csak lehet. Nem volt még megoldatlan szállítási gondunk.

- „Két munkás”- A külsős kiszállító egyedül érkezett ahogyan azt az előzetes egyeztetéskor is jelezni szoktuk. A termékeket átvevő személy,aki egyébként nem a megrendelő, hanem egy megbízott személy volt, nem rendelkezett kellő információkkal a fizetés, átvétel és a szállítás kapcsán. A megrendelőt újra felhívva, köztük közvetítve sikerült csak lebonyolítani az átvételt.

- „ Hülyézés”- SOHA, hangsúlyozzuk -SOHA- ez, vagy bármi trágár megjegyzés nem hagyta el egyik kollégánk, és a kiszállító száját sem. Ugyanezen jelző viszont gyakran elhagyta a bútort átvevő, megbízott személy száját a kiszállító személy irányába, melyet telefonon keresztül Kollégánk is hallott. A cikk írójához nyilván kissé tévesen jutott el az információ. Azt gondoljuk, hogy ez lehet egyetlen magyarázat arra, hogy minket vádol teljesen alaptalanul,valótlant állítva.

- Hiányzó doboz és üres lakás- A megrendelő telefonban is említette, hogy aznap több egyéb bútor, berendezés is kiszállításra került hozzá, ezért van egy kis kavarodás. Semmilyen hiányt nem jelzett. Más szállítók érkezését  a mi sofőrünk is látta. A napokkal későbbi hiány jelzése után megkérdeztük a szállítást végző sofőrt, valamint a külföldi gyártótól érkezett kamion sofőrjét és még a gyártó központi raktárját és saját központi raktárunkat is. A doboz nem maradt nálunk, átadásra került. Két napba telt a teljes ellenőrzés, és jeleztük is a vásárlónak, hogy a doboz átadásra került. Valószínűleg az átvevő pontatlansága, vagy az aznapi többszörös kiszállítás során kavarodhatott el.  A vevőnek ezt is elmondtuk telefonon,aki ezt tudomásul vette.

- Összeszerelési útmutató- amint a külföldi gyártótól megkaptuk, továbbítottuk az ügyfélnek.

Nagyon sajnáljuk, hogy a fentiek tükrében a kedves vásárló valótlan rágalmakkal és lejáratással szándékozott bosszút állni rajtunk ahelyett, hogy közös megoldást kért volna. Bízunk benne, hogy ilyen fokú rosszindulatú kiteljesedésének csupán az Ő  „indirekt” jelenléte, a közvetítője, a köztük levő hibás kommunikáció és az aznap fokozott izgalmai szolgáltattak okot.

Köszönjük, hogy elolvasta sorainkat, érdekelte reagálásunk, a mi álláspontunk. Ez után is szívesen és szeretettel várunk minden megkeresést, és igyekszünk ebből is tanulva még pontosabban, körültekintőbben, minden esetleges problémát elkerülve kiszolgálni Önöket.
Köszönjük!

Next-bútor- Bútor Mindenkinek!

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.04. 11:51:14

"n valami okból elégedetlenségének igaztalan vádaskodással adott itt alapot."

Mondjuk a félretájékoztatástól...

" leírtak szerint engedjék meg, hogy reagálhassunk a lényegi pontokra:
- „ kapuig szállítás”- oldalunkon-házhoz és nem házba szállítást tudunk ajánlani- (ahogyan egyébként a helyi és vidéki kiszállítók általában vállalják)"

Azt nem tudom, az oldalatokon mi van, de hogy nekem 5 éve a mosógépet felhozták, asszonyékhoz a rakat bútort simán felvitték, az ziher. "Vidéken" volt ez.

Ha meg a szállítócég hülyézett, akkor velük nektek kéne elbeszélgetni.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.04. 11:54:59

Idézet az eredeti postból

"Felhívtam hát a bútoráruházat, ahol az esetleges problémamegoldási kísérlet helyett inkább arra hívták fel a figyelmem, hogy mennyire HÜLYE vagyok (szó szerint idézve), "

Hát... Akkor most ki hazudik?

"Visszahívást meglepő módon nem kaptam, de két nappal későbbi keresésemre azt mondták,"
tehát akkor volt ott kommunikáció a vevővel, nem egyből a 'omárra írt.

A honlapjukon meg nem nagyon vannak szállítási információk.

É2I 2013.04.04. 11:55:52

Next.
Akarom mondani jump!

Egyéves Önkéntes 2013.04.04. 11:56:43

Albániában beviszik, a helyére teszik és ha nincs holmid, amit beletehetnék, akkor vesznek bele ruhát.
Amerikában dettó, de ott a szállítók még meg is verik a néger portást!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.04. 11:59:44

amugy telen en is nyitva hagyom a GRAND AM_et, mert mindig befagy a zarja
a misubishit nem, mert ugyan azt sem lopnak el, de az csak 1 eves /nem onkentes/ es nem fagy be a zarja

en tobb mint egy evig voltam butorszallito
videken!
ismerem a dorgest
sok hulye azt hiszi, felvisszuk neki a negyedikre a szekrenysort, a fenyo franciagyat es a komodot, csak azert mert O annak az arat mar kifizette a butorboltban
csak nekunk kozunk nem volt a butorbolthoz es abbol eltunk

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.04.04. 12:00:18

Mindenkinek!
valaki
Aha.
Úgy látszik, vidéken így szokás.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.04.04. 12:00:43

jóvan. szerintem ezentúl csak videjódokumentált panaszokat tessenek ide kitenni, mer ennek semmi értelme így.

Rosszindulatú Vászka 2013.04.04. 12:00:48

"... Webáruházunk az internet kusza rendszerében működik..."

Ez hüje! Innen kezdve egy szavát sem hiszem.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.04.04. 12:01:36

@Dr. Körömlakk ®: Szerintem a szegediek nevében határolodjál el.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.04. 12:02:24

@Egyéves Önkéntes: amerikaban tenyleg bekalkulaljak az arba:)
ketten jonnek a teherkocsival es osszeszereltek a franciagyat is, beuzemltek a mos-szaritogepet
itt ez a rendszer
otthon megmondtuk
ocsem ennyiert letesszuk a haz ele, ennyiert felvisszuk

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.04.04. 12:03:36

Különben is- vadász ne foglalkozzon bútorkereskedelemmel.

Don Quixote de la Ferko 2013.04.04. 12:03:42

„ kapuig szállítás”

Eléggé egyértelmű. Akinek nem, az meg posztolgasson a homáron, van kin nevetni.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.04. 12:04:02

@Egyéves Önkéntes: raadasul Lousivilleben tenyleg fekete volt a portas:)

Rosszindulatú Vászka 2013.04.04. 12:05:54

Ha valaki ennyire tukkó, hogy nem tud magyarul fogalmazni, minek erőlteti? Talányos.

Dr. Körömlakk ® 2013.04.04. 12:06:48

@agresszív kismalac: hazukság mindazegész, a szálítók még el is szoknak mosogatni, meg lenyírják a gyepet. szegeden. máshun beleszarnak a kiszállított stelázsiba.

Dr. Körömlakk ® 2013.04.04. 12:08:28

holvan amit írtam, a szencségit!

É2I 2013.04.04. 12:10:39

Ez túl szép, hogy igaz legyen.

Az mennyire visszaható már, amikor rákérdez a főnök, hogy hülyézett-e a beosztott és az meg - a csillagos eget is letagadva - egyből a vevő hülyézett. És ezt az ilyen válaszokba le is írják..

Ezt SOHA, hangsúlyozom -SOHA nem hiszem el egyik kollégádnak se.

Van olyan béka, amit le kell nyelni és ez pedig tipikusan olyan. Ha csendben maradtál volna... Azzal, hogy a homáron megjelent egy olvasói levél ami lehúzott még nem sokat jelent.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2013.04.04. 12:11:22

Az én véleményem az - függetlenül ettől a konkrét esettől - hogy bútorkiszállításnak csak akkor van értelme ha a megadott helyre teszik a bútort, ha kell, akkor a negyedikre. Ennek van értelme, a többinek nincs. Lehet hogy ezért lehet/kell plusz pénzt kérni, de szerintem ez az igazi szolgáltatás. Ha egy bútoros cég letenné nekem a bejárat elé a bútort, a büdös életben többé nem rendelnék tőlük.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2013.04.04. 12:13:33

@Dr. Körömlakk ®: legyél türelemmel, néha csinálja, tudod...

Dr. Körömlakk ® 2013.04.04. 12:14:37

@Legelő Őse: jóvan mán láttam. igazából azért volt a hiszti, hogy kijöjjön a likbú.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.04.04. 12:17:05

@Rosszindulatú Vászka: Ezt is megpróbálta, mint a bútorozást. Hasonló eredménnyel.
Egyszer csak bejön valami.
...Mekk Eleknek is sikerült.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.04.04. 12:20:01

SOHA, hangsúlyozzuk- SOHA...
...vagy még annál is ritkábban.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.04.04. 12:20:40

offolok, mert a szállítási mosdatás nem érdekel. idézet egy cikkből:
"Szeged egyébként élenjáró volt a hazai boszorkányüldözésben, a Magyarországon lezajlott 124 boszorkánypernek több mint a felét itt folytatták le, és gyakran ártalmatlanul megvádoltakat is kínhalálba küldte"

..és most főbe lövöm magam. 2013-at írunk.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.04. 12:27:24

@Legelő Őse: ez igy van, csak a szallitast az otthoni rendszerben ki kell kulon fizetni
annak ara van es total nem mindegy, hogy szodligetre viszel ki 3 szeket, vagy vacra egy total haloszobagarniturat es szekrenysort a negyedikre
a gazolaj ugyanannyi, nade..
naugye
es nem volt azzal gond, hogy hu 8000 az sok
OK akkor hord fel magadnak

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.04. 12:27:33

@Don Quixote de la Ferko: Nézd meg a honlapjukat, van-e ott ilyen

@hagyma: @Legelő Őse: Érdekes, mondom, nekünk eddig mindig felhozták, extra lóvé nélkül.

vénszivar 2013.04.04. 12:30:22

@batgirl: és gyakran ártalmatlanul megvádoltakat is kínhalálba küldte"

Mért szegeden vagy máshol voltak nem ártatlan boszorkányok is?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.04. 12:30:28

@hagyma: Hát, ha a megrendelő - nem aki a cuccot vette, hanem a cég, aki szerződött a szállítóval - házig szállíttat, akkor ok, rakják le a kapuban.
Ha a megrendelő azt akarja, vigye fel a szállító, akkor a szállító vigye fel.
Ha az a megrendelés, hogy fel kéne vinni, és azért kértetek plusz pénzt, akkor az nem korrekt. Csak akkor még nem nyomtak fel olyan könnyen embereket a bútoros cégnél, gondolom.

Dr. Körömlakk ® 2013.04.04. 12:30:39

ha pincébe kell vinni, fizetnek érte a kiszállítók?

Leone_510 2013.04.04. 12:34:18

Next bútor weboldaláról:

...A kiválasztott bútort mi szintén otthonába juttatjuk országos kiszállító hálózatunk segítségével. Önnek tehát fel sem kell állnia kényelmes foteljéből.

Otthonába juttatjuk...mifaszt képzelnek ezek, hogy a vevőik az utcán laknak és ott üldögélnek a fotelban, kényelmesen? A válaszból is kiderül, hogy hazudnak a weboldal is félrevezető. Inkorrekt cég.

Next-bútor, az otthon nem a ház előtt van!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.04.04. 12:35:06

@batgirl: ponn tennap is belefojtottak vagy ötöt a szökőkútba, azt hallottam.

isti77 2013.04.04. 12:35:41

Hát, vannak dolgok, amelyek nem változik. Úgy látszik, a magyar kereskedői felfogás is ezek közé tartozik (annyira rosszul mégsem mehet ezek szerint).
Komolyan nincs mód arra, hogy - akár felár ellenében (mármint hivatalosan, nem zsebbe) - a megrendelt bútort a szállító bevigye a lakásba? Ez elég gáz. És ha a megrendelő egy idősebb ember/nő/rokkant/vagy egyszerűen egy gyengébb fizikumú valaki? Tényleg nem lehet olyat kérni, hogy ne a kapuban tegyék le a cuccot, hanem vigyék be a házba/fel a lakásba, semmilyen feltétellel, még úgy sem, hogy - természetesen - a vevő "biztosítsa" az útvonalat, hogy fizikailag megoldható legyen a feladat? Mert ha pl. nem férnek el, akkor nyilván ne várjon csodát senki, de meg sem próbálják? Ha ezt nem a cég képviselője erősítené meg (döbbenetes természetességgel), el sem hinném.
Egyébként ezt nem ártana leírni, mert a szállítási információk elég szűkösen vannak feltüntetve a honlapon, azon kívül, hogy "számold ki, kb. mennyi lesz a szállítás", semmi konkrétum nincs leírva a feltételekről.
Azt meg vajon honnan tudhatja a T. Képviselő, hogy a szállító soha, senkit nem hülyézett le? Együtt él vele? Ott volt az ominózus esetnél? Gyerekkori barátja? Az alvállalkozó általában igyekszik viselkedni a megbízó előtt, az, hogy előtte nem hülyéz le senkit, nem jelenti azt, hogy egyáltalán, soha. De még egy egyébként alapból kultúrált embernek is lehet rossz napja, lemehet a függöny, és kifordulhat magából. Hogy állíthatja bárki valaki másról, hogy SOHA (így kihangsúlyozva) nem mond ilyet senkinek az illető?
Áh... komolytalan.

isti77 2013.04.04. 12:37:49

"amelyek nem változik". Mármint nem változnak...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.04. 12:42:15

@Leone_510: Én ezt ott meg se találtam. De ha ez van kiírva, akkor öngól...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.04. 12:45:37

@ColT: nem
ez nem ugy mukodott
ott parkoltunk az aruhaznal, vagy csak otthon ultunk
az aruhaz eladta a butort es megkerdezte a csokat akar-e szallitot, mert O tud
ugye innentol keteselyes
ha akart akkor minket hivtak
mi odamentunk, megneztuk mi a szart vett es hova kell vinni es erre tettunk arajanlatot
erre vagyazt mondta, hogy OK, /altalaban igen/ vagy azt, hogy nem
ha OK, akkor vittuk es ott tettuk le ahova mondta
igy is elofordult szopas, azt hittuk befer a liftbe, azutan nem es vittuk az agyat a nyolcadikra, de onnantol, hogy megegyeztunkk nincs gatya..
volt hogy a masodikra gurtnival huztuk fel a szekrenyt, mert nem lehetett elfordulni vele a lepcsohazban, csak az ablakon at tudtuk betenni
sokan azt hiszik, hogy az lofasz felvinnni a butort, pedig nem, annak technikaja van, gurtnik kellenek, senki sem orulne ha megserulne
es mellesleg egy teherkocsit is fel kell tartani + 2 ember fizetese
hanyszo hallotaam, 3000 egy francia agyert, ide 3 utcaval odebb?
igaz a harmadikra
hat akkor old meg a sogoroddal
ja, hogy nincs teherautod?
nem tudjatok felvinni gurtni nelkul?
de akkor is akar a 45 ezer forintos franciagyon 3 ezret sporolni, mert hat csak ket utcaval odebb van
ah rengeteg story volt
nem mondom, hogy rosszul kerestunk, de nagyon kemeny melo
lehet megprobalni

bobsys 2013.04.04. 12:45:56

de miert nem lehet azt, hgoy szallitas $55 es ezert kivisszuk, felvisszuk, osszeszereljuk. Es akkor nincs ciganykodas par ezresen meg anyazas, hogy miert basztak le az ajto ele, komolyan tiszta fillerbaszas miutan megveszel egy komplett nappali butort.
Az elado meg lovagol a szavakon hazhoz meg hazba szallitas

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.04. 12:46:42

@Dr. Körömlakk ®: igen
gyakran hordtunk szekrenysorokat pincekbe
akkor fizettunk es adtunk ajandek kindertojasokat

Egyéves Önkéntes 2013.04.04. 12:47:10

Amikor én rendeltem bútort a tiranai boltból, akkor kihozták, de mivel nem volt út a házamig, építettek egy autópályát és azon hozták, a negyedikre kértem, de mivel csak kétszintes a ház a szállítók szemrebbenés nélkül felhúztak még két szintet csak nekem!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.04. 12:50:18

@bobsys: hat ez igy van
ennyi ha azt akarod, hogy felvigyuk
ha inkabb a szomszeddal akarod felvinni es eleg a kapuig akkor olcsobb
hat ez egyertelmu
nem felvinni dragabb, hanem olcsobb ha eleg a kapu elott letenni

igi1 2013.04.04. 12:50:53

Akkor is TAPLÓK vagytok, szegény bácsival így elbánni.

Adok 3000 forintot, köcsögök, felnyaljátok?

Most azért reklamált a poszter, ti húgyagyúak, mert NEKI KELLETT CIPELNIE MINDENT, holott csak 4 lépcsőfok volt, 60 éves ember létére.

Erre ti mindenre válaszoltok, csak erre nem, arra, hogy vigyorogva végignézte a két suhanc, ahogy a papi egyedül cipekedik.

vénszivar 2013.04.04. 12:51:03

@fghjk: tán tény, hogy meg sem történt

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.04. 12:51:46

@fghjk: az azt jelenti, hogy hazugsag
de igy jobban hangzik

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.04. 12:53:08

@igi1: Te dolgozol ingyen?
ez nem Timur es csapata

igi1 2013.04.04. 12:53:31

@hagyma: azért mégiscsak egy ügyfelet nem hazugoznék le.

mert ezzel meg magamat járatom le

bobsys 2013.04.04. 12:53:34

@hagyma: rooms to gobol talan nem is volt opcio, hogy csak a haz ele rakjak le
Kiscsaj mondta, hogy ennyi a cucc + $55 a hazhozszallitas ami tartalmazza, hogy felhozzak a hatodikra es osszerakjak a komplett nappalit (recliner sofa, recliner love seat, asztalok, lampak)
Feleseg volt otthon, megjottek, szo nelkul felhordak a cuccot es oda raktak ahove meg lett nekik mondva. Persze kaptak jattot, mert uggyesek voltak es hamar vegeztek

igi1 2013.04.04. 12:55:24

@hagyma: négy lépcsőfok belefér, eddig mindenki felhozta

és kaptak borravalót, ennyi, fejenként 500-at

megérteném, ha panel, meg lépcsőfokok tucatjai

de itt ráadásul a bácsi hálásan még többet is vásárolt, nem kevés pénzt otthagyva

ennyiért már igazán felvihették volna a a szerencsétlennek, ingyen is, hiszen elköltött majd 200 ezret.

Egyéves Önkéntes 2013.04.04. 12:55:27

@hagyma: Ha ingyen nem is dolgozok, de van hogy segítek babakocsis nőnek, öregnek, gyereknek.
És van hogy ezért nem fogadok el pénzt.

Dr. Körömlakk ® 2013.04.04. 12:56:22

@Egyéves Önkéntes: ezen most azért röhögtem :D
@igi1: cocijálissan eggen érzékeny letté. hogyhogy nem a poszter a gyökér? Igiii, priznic köll a mejjedre.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.04. 12:57:29

@hagyma: Figyu. Nem az a kérdés, neked megéri-e.
Ha megéri, csinálod, ha nem éri meg, nem csinálod.
Ha azt előre közlöd a megrendelővel, hogy nem viszed fel, az oké, mert akkor max. azt mondja, hogy nem.
Csak itt ezek az utcán közölték, hogy be, azt nem viszik.
És itt nem a postoló szerződött a szállítóval. Hanem a bútoráruház. Na onnantől ők oldják meg egymás között.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.04. 12:58:29

@bobsys: igen, ez amerikaban is igy van
otthon maskeppen
de ott ra van irva, hogy eleve azert az arert helybeviszik, sot ossze is rakjak, vagy + ennyi
otthonn viszont a legtobb aruhaz erre nem tart fent 2 embert meg teherkocsit, hanem bejaratott szallitoik vannak, amit felejanlanak a vevonek
es akkor megeyeznek az arban
ha nem jo a vevonek, szerez masik szallitot, van ezer
@igi1: de mi van ha tenyleg hazudott?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.04. 12:58:49

@hagyma: Ha a bútoráruház becipelésre is szerződött velük, akkor az nem ingyen meló lett volna.
Ha nem szerződött becipelésre, akkor meg a Next a hunyó, mert ott meg az van kiírva, hogy otthonába -> félretájék.

Rosszindulatú Vászka 2013.04.04. 12:59:37

@agresszív kismalac: és még csudálokznak a bunkó kisvállalkozós vicceken. Döbbenet.

@igi1: nem szeretném, ha ez az eset következmények tekintetében túlmutatna a mi kis mezalianszunk szokásos mederén, meg nem tudok teljesen azonosulni a mondandód stíljével, mindazonáltal el kell ismernem, hogy tömören, ám korrekten látod a probléma velejét. Igasságod vagyon lyányom, ez mostan leszögezendő tényvalóság. Még akkor is, ha nem fejtetted le hagymaháj módjára az igasság minden részletét, merhogy a szélhámosság és csibésség gyanúja nem tolult el a modortalan és pronyó poszter segge alól.

Egyéves Önkéntes 2013.04.04. 13:00:04

@Dr. Körömlakk ®: Pedig ez halál komoly, olasz orvostanhallgatók voltak a szállítók, mert albániában többet keresnek ezzel, mint egy olasz főorvos!
Meg persze tisztább meló!

igi1 2013.04.04. 13:00:30

Nem hinném, hogy egyedül jött ki egy ember, amikor 2-3 berendezést is cipelni kellett, meg azokkal foglalkozni, hiszen vett hűtőt, mosógépet, meg még valamit.

Aki ennyit vásárol, annak ingyen kellene lennie a kiszállításnak.

A bácsinak az eljárás fáj, ahogy vigyorogva nézték, az eljárás, a bánásmód, ahogy szándékosan nem akartak neki fizetni.

Oké, adhatott volna még pluszba háromezret, ha már ennyit vásárolt, de akkor sem bánunk így egy több dolgot vásárolt ügyféllel, aki 150-200-at elköltött egyetlen cégnél.

Az ilyen ügyfelekért sokan ölnének ebben az országban. Milyen eljárás az már, hogy itt a cég ügyintézője lehazugozza, rágalmazónak tartja, és nyilvánosan is így bánik egy olyan ügyféllel, aki rengeteg pénzt ott hagyott náluk?

Ezek után ki menne Önökhöz bármit is venni, ha letojják az ügyfelet, és így bánnak vele, miután otthagyta az összes lóvéját, ami volt?

Oké, de így akkor sem bánunk egy ügyféllel, és így a BÁNÁSMÓD-on van a hangsúly.

Aki ilyet tesz, az jó mélyen szégyellje magát, láthatóan semmit nem ért a kereskedelemhez, meg azt, hogyan is kell bánni egy ügyféllel, akkor is, ha netán ő hibázott.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.04. 13:04:00

@hagyma: Az áruház reakciója alapján nem hazudott.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2013.04.04. 13:04:11

@hagyma: értem én, de direkt írtam hogy függetlenül ettől a poszttól. Szerinte a ház elé szállítás az értelmezhetetlen mint szolgáltatás. Az hogy régen veled hogy volt, vagy mi a nehéz és mi nem, mindezek függetlenek az én véleményemtől. Ha valaki egy sétálóutcában lakik és 600 méter kell cipekedni a háza elé, akkor azért is felszámítanak pénzt... én ezekben nem hiszek. Szerintem - tehát nem igazságot teszek vagy ilyesmi - egy bútorkiszállítás mint szolgáltatás akkor ér véget, amikor oda került a bútor ahová a vevő tervezte. Nyilván ritka és extrém esetben lehet kérni valami pluszt.

igi1 2013.04.04. 13:04:18

@Rosszindulatú Vászka: hát, csak azt mondta, hogy egy embert küldtek ki, ami eleve ostobaság egy ilyen cégtől, és nem ők voltak, vagyis hazudik a poszter

- „Két munkás”- A külsős kiszállító egyedül érkezett ahogyan azt az előzetes egyeztetéskor is jelezni szoktuk.

????
Ezt mégis hogy? Akkor ezek szerint kizárt, hogy segíthettek volna. Ilyen amatőrséget szintén nem csinál egy cég.

Minimum három ember, amiből egy a főnök, hiszen több berendezés, ha netán cipekedni kell, legyen ember.

Itt ugyanis, több cuccot visznek ki egy körzetbe, vagyis embert mindenképpen kell magaddal vinni.

Sehogysem értem ezt a magyarázatot, hát ezzel az ipse azt deklarálta, hogy bizony ő a hülye.

1. Nem ért a munkájához (kiszállítás, kereskedelem, ügyfélbánásmód)
2. Más a hibás.

Ennyi.

Manyecska 2013.04.04. 13:04:36

@hagyma: akkor a hét törpe vagy mi? Nehogy heresérvet kapjanak mán:(

Martinicske 2013.04.04. 13:05:53

Ez az üzlet úgy tűnik az egyik fél részéről sem vette ki magát jól.

Lehet, hogy nem szerencsés bármit, bárkinek online megrendelni.

Dr. Körömlakk ® 2013.04.04. 13:05:53

@Egyéves Önkéntes: és gondolom pusztán jóindulatból az utca vakbélműtétjét és mandulakiszedését is megcsinálták, ha már ott voltak. mer ha nem, reklamálni kell!

Rosszindulatú Vászka 2013.04.04. 13:07:00

@igi1: ahogy mondod, valójába én is úgy látom a kérdést, mert bizony a bútor, még ha lapra szerelt is, a legtöbb esetben nme egyemberes logisztikai feladat, akkor sem, ha a platóról kell leemelni sé odabaszni a kedves és méjen tisztelt rosszhiszemű hüjéző ügyfélnek.

Ezt minden tróger tuggya,a ki valóba szakember és nem zsákuccás bölcsész aki kényszerből sé vagy kapzsiságból trógerkedik műkedvelő módiba.

igi1 2013.04.04. 13:08:01

@hagyma: ott a válasz, hogy nem hazudott

azzal, hogy egy embert mond a poszter, mindent elárul

ilyen egy kiszállításnál nincs, max futárszolgálatnál

ott meg nem három nagy berendezést szállítanak, mindössze egy emberre bízva

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.04. 13:08:21

@ColT: na ezt cafolja a reagalas
amugy nekem a "kapuig" szallitas eleg egyertelmu
a kapu ritkan van a haloszobaban

Martinicske 2013.04.04. 13:09:55

Az meg a másik baj szerintem, hogy a nyomott online árakba ezek a rakodások nincsenek benne. Van akinek ez éppen jó, mert ismerősökkel megoldja, van akinek meg igénybe kellene vennie pénzért.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.04. 13:10:13

@hagyma: Volt itt egy okos kommentelő, aki kitúrta a honlapjukról : @Leone_510:

Na az "otthonába" az elég konkrét.

Rosszindulatú Vászka 2013.04.04. 13:10:37

@Dr. Körömlakk ®: ez valóba úgy van. Mikor én tudatélnságbúl még utzási irodával voltam Albániába - most már persze egyénileg szervezem magamnak az ijesmit, mert olcsóbb is meg hát sokkal csudálatosabb úgyul - hogy mikor betértem csigariasztóért a heji varázspatikába és a szállásra visszamenvén mentem rosszul levék legott üstvöllést keserves kínzatásul szervezetemnek, ott rögtön a póstás műtötte meg a heresérvemet, de ojan jól, hogy azóta is csak aztat sírom vissza, sőt még zsebpénzet is adott nekem, meg közbe népdalokat énekelt, hogy ne legyek oly feszült.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.04. 13:10:41

@Egyéves Önkéntes: igen ez kb ugyanaz segitek babakocsis nonek felszallni a buszra
vagy a munkamat vegzem es jotettbol felviszek egy szekrenysort meg egy ulogarniturat a negyedikre
azutan szolok a boltba, hogy ma jokat cselekdtem es nem fizetnek a kajaert

Dr. Körömlakk ® 2013.04.04. 13:10:42

esmét újposzt. ez most így divat itten?

igi1 2013.04.04. 13:10:43

@Rosszindulatú Vászka: hát igen, ezzel lényegében azt mondja, hogy eleve nem segíthettek volna

vagyis, akár összekeverte a poszter őket, akár nem, akár hülye, akár nem, akkor is egy a lényeg

ha beledöglik, de akkor is egyedül kellett neki cipekednie

Egyéves Önkéntes 2013.04.04. 13:11:04

@Dr. Körömlakk ®: Ezt nem mondtam, mert mindenki számára egyértelmű. :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.04. 13:12:15

@igi1: igi
nem kell borravalo
fizesse meg a munkamat, vagy vigye fel, ahogy akarja

Manyecska 2013.04.04. 13:12:47

@Rosszindulatú Vászka: Faszültség fél egészségtelenség!!@igi1: Te Igi, fogaggyunk a fijúúg egy numerába benne lettek volna???:DD

igi1 2013.04.04. 13:13:18

@Dr. Körömlakk ®: változások szele fújdogál errefelé

firkászosodik a homár

amíg nem lógnak a mellyeim, no problem, bár a piercinget nem szeretem

nekem csak a látványért is ingyen cipekednek :) de én aranyos vagyok, hát nem sajnálom azt az 500-ast fejenként, na

Dr. Körömlakk ® 2013.04.04. 13:14:01

@Rosszindulatú Vászka: jójó, azért nagyon ne ájujjál el, mert én hallottam, hogy a póstások mindenütt külöllegessen ügyessek, ugyanis a nőknek is gyakorta végeznek tejjessen ingyen méhnyakvizsgálatokat, érzéstelenítés nélkül! téged le-e szopott esetleg, mer ha nem tudnád, az is benne van az alapszolgáltatásba, kiképzési időszakba ezt beléjük verik. szó szerint. egymásba is néha.

bldo 2013.04.04. 13:15:03

Akkor a levélíró logikája alapján ha kaját rendelek *házhoz* szállítással, akkor a futár leteszi a kapuban, oszt' jónapot? Én meg liftezhetek le érte? Vagy hogy van ez?

@hagyma: Erről a Jóbarátok kanapészállításos jelenete ("Pivot! Pivot!") jutott eszembe.

igi1 2013.04.04. 13:15:50

@hagyma:
de hát megfizette, elköltött majd 200-at

itt az rengeteg pénz, nálatok 1000 dollár

ennyiért már mindenhol ingyen van a kiszállítás

normális cégeknél persze, akik nem hazugozzák le az ügyfelet

Rosszindulatú Vászka 2013.04.04. 13:16:12

@igi1: az a gond az egész sztorival, hogy aki ennyire pronyón fogalmaz, az nekem már rögtön nem szimpi, pedig most még igaza sincs, meg hát ellenkezik mindenféle kereskedelmi és marketing elvvel az efféle írástudatlan böfögés, még tartalmilag is, hát még formailag. Ennyi.

Dr. Körömlakk ® 2013.04.04. 13:16:17

@igi1: mejjpirszige van? asszkemény. osz mivel van összveláncolva? az agyaddal? mer akkor az sújos teher ám a férfiálatnak, aztat mán nem tuggya feldolgozni. okos is meg szép is... vigyázzá...

Egyéves Önkéntes 2013.04.04. 13:16:28

@Dr. Körömlakk ®: Ezt taúüsítatom én is, 5 évig postás voltam :)

Rosszindulatú Vászka 2013.04.04. 13:17:23

@Dr. Körömlakk ®: nemnemsoha, én nem vagyok ojan. Csak a feleségemet.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.04. 13:18:02

@Legelő Őse: akkor er veget az teny
de ertsd mar meg, hogy sokszor azt mondtak
az sok
OK
ha akarod letesszuk a haz ele ennyiert
najo az OK
onnantol ne varja el, hogy beviszem a halojaba a szarat
csak onnantol szokta vakargatni a fejet, hogy ez hogy fog bekerulni?
elotte konnyen ravagja, hogy eleg a kapuig
ertem en, hogy sporolni akar
de bazmeg aki hordott mar butort, az tudja mi az
mindenki azt hiszi
oh csak egy szekreny, meg itt van 2 kilometerre
csak am volt nap, hogy 8 fuvarunk volt emeletes hazakba
a butorhordast meg kell fizetni
ha megnezed az arat a szaros ulogarnituradnak es nincs rairva, hogy ingyen hazhozszallitas
akkor az penzbe fog kerulni, barmilyen meglepo
es bizony dragabb lesz ha a szobadba akarod es a negyediken laksz lift nelkuli hazban, mintha csaladi haz es 4 szek...
ez van

igi1 2013.04.04. 13:18:06

@Dr. Körömlakk ®: ne hízelegjé, nem is tudtam, hogy van agyam

@Rosszindulatú Vászka: csak ne mondana önmagával is ellent

akkor igazat is adnék neki, ha látnám, hogy ért ahhoz, amit ír

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.04. 13:21:52

@igi1: akkor ra kell irni az arcedulara, ahogy itt is
az ar tartalmazza az osszeszerelest es a hazhozszallitast
mellesleg jelzem, hogy ilyen esetben az aruhaz fizeti ki a butorszallitokat es akkor nem 200 lesz hanem mondjuk 210
/1000 dollar itt is sok penz, mast nem mondjak kapok erte 400 grillcsirket, vagy 400 doboz sort/
sot mar kocsit is lehet venni erte

Manyecska 2013.04.04. 13:23:33

@bldo: még van egy opció, beköltözöl a Next üzletébe, viszed a családot.
Mint Al Bundy a szupermárketba..:DD

bldo 2013.04.04. 13:31:33

Vágási Feri biztosan ingyen bevitte volna!

@Manyecska: Ez egy jó megoldásnak tűnik nekem, azt hiszem, hogy kezdek is pakolni. :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.04. 13:33:29

@hagyma: najo csak 200-at
mar elfelejtettem magyarul szamolni

Dr. Körömlakk ® 2013.04.04. 13:33:43

@igi1: had hízelkeggyekmán, hádha nekem is nől olyan szép mejjem. a hátamra.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2013.04.04. 13:34:40

@hagyma: én ezt értem, és igazad van. Én csak azt mondom, hogy szerintem nem kellene olyan variációt adni hogy ház elé. Hanem az árban benne kellene hogy legyen hogy felviszik. Értem hogy ez sok helyen nincs benne, és azt is hogy giga szo*ás egy 4 emeletes lift nélküli házba felcipelni naponta nyolcszor, de ez a tény független az én véleményemtől, hogy a ház elé szállítás badarság. Ettől én még sajnállak hogy ez neked anno rossz volt. Tényleg.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.04. 13:35:11

@bldo: Vagasi Feri Kutya Urral es Taki bacsival lerendeztek az egesz lakotelepet
allo nap rohangaltak a nyolcadikra a fotelokkal

bldo 2013.04.04. 13:37:32

@hagyma: Kifelejtetted Góliátot, a tenoristát. Ő csak ránézett egy kredencre szigorúan, és az már röppent is fel a helyére.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.04. 13:39:34

@Legelő Őse: nem volt rossz, kurva jol kerestem es sosem feltem amunkatol, engem nem kell sajnalni
sajnald magad, ha sporolni a karsz a butorszallitokon
lehet valtoztatni az uzletpolitikan, de gondolom ugy gondoljak egy kedvezobb ar jobban hangzik, a szallitast, cipekedest meg oldja meg
van aki meg is tudja
nekem a kapuig eleg egyertelmu
aki meg nem akar meg fizetni + x ezer forintot, hhogy felvigyek a szobajaba az igy jart
ez MUNKA es otthon nincs benne a butor araban
ezen lehet vitatkozni, hogy az aruhaz tegye bele es fizesse ki a butorszallitot
hat legyen ugy
de most nem ugy van

Dr. Körömlakk ® 2013.04.04. 13:39:57

@hagyma: Vágási Feri Góliáttal KECCSÖLT.
nemmindegy.

Atörökk 2013.04.04. 13:42:07

Hát a ház nem szállíthat a Next bútorig.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.04. 13:42:18

@Legelő Őse: raadasul olyan nom volt vacon...
n e tudd meg
csovestol enned a kukoricat, ha neked jutott volna hasonlo

Dr. Körömlakk ® 2013.04.04. 13:43:06

@Egyéves Önkéntes: háttő inkább nem kérdezek vissza, mert inkább nem akarom tudni :D
@Rosszindulatú Vászka: coptad le? nebazd, nekem aszonták kis hejes nejed van. mosakkor kis hejes szakálas pöcsös?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.04. 13:44:18

@Dr. Körömlakk ®: jovanma ne kekeckedjetek
ha kellett volna Taki is segit

Dr. Körömlakk ® 2013.04.04. 13:46:10

@hagyma: ha Lenke néni engedi, de nem engedi az Öregnek. mégmitnem! tudod ki segített vóna? a János, az Alma erdésze. na az igen! ő is egy hős vót, az erdei falopókat is rendre elkergette!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.04. 13:52:37

@Dr. Körömlakk ®: igaz, igaz
de Taki bacsi adott volna tanacsokat, hogy forduljanak a szekrennyel
albaniaban a szekrenysorral kezdik es koreepitik a hazat, igy a butorszallitas ingyenes

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2013.04.04. 13:55:47

@hagyma: végig félreértjük egymást... mindegy. Örülök a jó nődnek.. de ne félts engem...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.04. 14:00:29

@Legelő Őse: lehet Te felreertessz
en nem teged:)
hat annak mar ne orulj
most Marynek orulunk

230e 2013.04.04. 14:41:04

www.next-butor.hu/

A főlapon valóban ez szerepel:
"Kényelem

Otthonából egy kényelmes fotelből, néhány kattintással kiválaszthatja bútorát és ajánlatot kérhet rá tőlünk. A kiválasztott bútort mi szintén otthonába juttatjuk országos kiszállító hálózatunk segítségével. Önnek tehát fel sem kell állnia kényelmes foteljéből."

A válaszlevél pedig az a típusú lehengerlőnek szánt modoros takony amit minden jóérzésű ember elkerül. Remélem a válaszíró szívrohama esetén a mentősök szintén csak a kapuig mennek majd.
A cég egyébként a weblap szerint nem szegedi, hanem valahol Budapesten a Maglódi úton található. Pontos cím, cégnév, adószám, bármilyen azonosító és impresszum a weblapon nincsen. A vevőnek örülnie kellene, hogy megkapta a bútort.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.04. 15:11:05

@230e: otthonaba is juttatjak, csak azt ki kell fizetni
nem irjak hogy ingyen viszik a negyedikre

230e 2013.04.04. 15:20:24

@hagyma: De azt sem hogy nem.

"A kiválasztott bútort mi szintén otthonába juttatjuk "

Látsz bármilyen más információt erről? Nem lenne nagy kunszt odaírni a feltételeket, + egy rohadt szót sem írnak arról, hogy csak kapuig viszik. Kb. 4-5 mondat lenne.

230e 2013.04.04. 15:24:10

@hagyma: Egyébként meg egy olyan országból posztolni ilyen kérdést, egy rosszul megfogalmazott ajánlatra, ahol a hűtőre ráírják, hogyha beleteszel valamit az lehűl, a jobb kocsitükrön meg ott az "object in the mirror are closer than you appear", embléma nem teljesen sportszerű :-)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.04. 15:28:26

@230e: jajj haggyuk mar az urbanlegendeket
ezerszer elmondtam en is mas is
angolszasz jogrendszer van
es ha valaki beprobalkozik es meg nyer is
ugye a macska a mikroban
meg a akv forro
mivel ez precedens jog innentol vigyazni kell
errol persze le lehet vezetni, hogy minden amerikai hulye es nem tudja, hogy a huto hut es a kv forro
de eljetek ebben a tevhitben
igen
minden amerikai sult hulye, barom, ostoba es nem tudja, hogy a huto hut
sot azt hiszi fut
ott suti a csirket
viszont magyarorszagon a noveldijasok aranya az fantasztikus
igaz egy szerezte otthon, de az mindegy
a tobbi amerikaban

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.04. 15:38:42

@batgirl: "boszorkánypernek több mint a felét itt folytatták le, és gyakran ártalmatlanul megvádoltakat is kínhalálba küldte"

Talán ártatlanul inkább.

Még jó, hogy a nem-ártatlan boszorkányokat kínhalálba küldték.

Boszorkányok pediglen vannak?

230e 2013.04.04. 15:42:54

@hagyma: Nyugi, hanyagold ezt a vonalat.
Ott éltem, dolgoztam, olvastam, láttam.

Egy szóval nem mondtam hogy kinek és hol magasabb az IQ-ja, ezt Te értetted bele. Bár ha már megpendítetted, jóval több magabiztosabb, és gyakorlatiasabb embert láttam, mint itthon, és jóval többen gondolták úgy, hogy nem szégyen a kétkezi munka. Sőt ott nem volt szégyen bármilyen munka. Mivel pedig nem azért mentem ki, hogy költészetről, vagy irodalomról beszélgessek, így az ilyen irányú ismeretekről nincsen tapasztalatom. A precedens jog pedig talán nem, de az ottani ún. büntető kártérítés bizonyos esetekben nagyon jól jönne itt is.

A témára visszakanyarodva. Jó dolog a netes rendelés, csak ebbe beletartozik a korrekt tájékoztatás is. Itt lófasz nem volt, csak a ködösítés, és a magyarázkodás megy.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.04. 15:47:42

@230e: en total nyugodt vagyok
es nem feltetlenul kell tanitanod amerikarol, mert amerikai allampolgar vagyok

amugy le van irva
"kapuig szallitas"
nincs ott hogy felvisszuk az emeletre
osszeszereljuk
esetleg kiprobaljuk az agyat a felesegeddel
kapuig
hogy jo-e a rendszer en nem tudom, itt pl maskeppen van
de a kapuig az kapuig
megcsak nem is ajtoig
kapuig

parade 2013.04.04. 15:50:09

Helyesírás, fogalmazás: egyes.

230e 2013.04.04. 16:01:25

@hagyma: Gratulálok hozzá, tanítást én sem kérek.
Hol látod leírva a magyarázkodó levélen kívül a "kapuig szallitas" kifejezést?
A levélben egyébként ez így szerepel:
"„ kapuig szállítás”- oldalunkon-házhoz és nem házba szállítást tudunk ajánlani".

Ez nem igaz, mert ilyen szöveg nincsen a honlapon. Ott ez áll:
"A kiválasztott bútort mi szintén otthonába juttatjuk"

A kettő nem ugyanazt jelenti.

Azaz aki ezt a válaszlevelet írta, nem írt igazat. A probléma pedig az, hogy egyre többen gondolják azt, hogy egy féligazságokat tartalmazó lehengerlő levéllel elintézi a panaszt. Itt már nem az a lényeg, hogy kinek van igaza, hanem az, hogy egy ilyen problémát hogyan kezelnek. Különösen egy olyan cégnél, ami egy e-mail címen, egy mobilszámon, és egy bankszámlaszámon túl nem közöl adatot magáról.

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2013.04.04. 16:05:11

@hagyma: Ha valóban kifizette az árát a bútorboltban, akkor fel kell vinned, és kész.
Kutyát nem érdekli, hogy miből élsz (nem félreérteni: nem személyeskedés, általánosítva értem!).

Amúgy meg milyen férfi, aki picsog attól, hogy felvigyen valamit a negyedikre??!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.04. 16:18:27

@230e: nem mentem fel a honlapra, annyira nem erdekel
itt azt irtak kapuig szallitas szerepel a szerzodesben
@Mityu "aljanép" MG: lofaszt, ha nincs rairva a butorra, mosogeprem hutore, tv-re stb. hogy az ar a HAZhozszallitast es installalast tartalmazza, akkor a te dolgod hogy viszed el
a fuvaros meg ebbol el
ket lehetoseg van, vagy a butorbolt fizeti ez volt a szocializmusban az UNISZERV + kapott jattot, vagy megegyezik az egyeni vallalkozo az ugyfellel, mi mennyi
van ez az oszver megoldas, hogy valamennyit fizet az aruhaz, esetleg fenntartja a teherkocsit is es akkor KAPUIG viszik
onnantol a 2 troger nem fogja felvinni a zongorat a hatodikra, csak ha fizetnek erte
ezt jo elore tisztazni, de azt senki ne gondolja, ha kifjezetten nincs kiirva hogy ingyenes szallitas a lakasaban, hogy az akkor benne van a szekrenysorban
lofaszt
majd holnap elmegyek a kozertbe veszek egy kocsinyi elelmiszert es szolok, hogy hozzak ki ingyen a hatodikra delutan negyre

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.04. 16:20:10

@230e: ja, koszonom a gratulaciot, elegge boldogga tesz, hogy amerikai lettem:)
16 napja

230e 2013.04.04. 16:26:55

@hagyma: Bár nem értünk egyet a címadó kérdésben, az állampolgársággal kapcsolatosan nem vezetett semmiféle gúny, vagy rosszindulat.
Amennyiben ott jobb, akkor innen el kell menni.
Nekem is ott volt a lehetőség, hogy kint maradjak, de nem vágtam bele. Aztán pár év múlva az Egyesült Királyságból is hazajöttem egy év után.
Ha ilyet olvasok mindig végiggondolom, hogy jól döntöttem-e.

230e 2013.04.04. 16:29:50

@hagyma: Nem, ezt a vevő fizeti, nem kevés pénz, természetesen a termék sem szokványos:
"•Magyarország területén a kiszállítás a 200 000Ft bruttó vételár alatt a megrendelt termék 12%-a, minimum bruttó 14 000Ft.
•Bruttó 200 000 Ft feletti vásárlás esetén a megrendelt termék vételárának 10%-a.
•Bruttó 300 000 Ft feletti vásárlás esetén egyedi megállapodás jön létre a vevő és az Eladó között.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.04. 16:31:32

@230e: nem is vettem gunynak
en kifejezetten buszke vagyok es boldog, hogy a magyar mellett amerikai is vagyok
magyarnak lenni nagyon jo dolog, de amerikainak is:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.04. 16:34:20

@230e: en komolyan nem mentem bele a reszletekbe
en elmondtam, nalunk mi volt a szisztema
a butrobolt eladta a butort es onnantol ajanlott minket de ha nem kelletunk leszarta ki hogy viszi el
kivittek a raktarbol a parkoloba
jonapot
ha felfogadtak minket, akkor megalkudtunk
nekem ez volt a termeszetes
itt teljesen mas
itt mindig benne van az arban a szallitas, ha nem valami gagyi bolt
es az szobaig szol

Nyálkahártya 2013.04.04. 16:38:47

Sokan akkora hülyeségeket írtok, amit már nem lehet szó nélkül hagyni.

Gondoljatok bele egy kicsit. Adott mondjuk egy sarokülő, ami két elemből áll, egyenként jópár kiló, és egy 9. emeleti lakás. Melyik az a jófej ember/szállító, aki csak úgy kedvességből, mondjuk helyi kiszállítás esetén 5000ért felviszi a szobádba, a 70-es ajtódon bepréseli, és még fitten le is rohan a másik elemért?

Nincs ilyen. Vagy az alap szállítási árba van belekalkulálva, vagy külön kérnek emeletenként x összeget.

De ha az lenne,hogy mindenkinek egységesen mondjuk 10.000 a kiszállítás, akkor mindenki hőbörögne,hogy dehááát neki nem kell felvinni, csak családi házba bevinni.

gabors 2013.04.04. 16:41:46

@hagyma: amerika nagyon jo de azert butorbolt fuggo a dolog vettem mar butort butorboltan is ugy hogy NEM VOLT benne a szallitas DE egyertelmu volt.

Mikor uj agyat vettunk mint Te, mivel nekunk volt regi... azt el is vittek az is benne volt az arban (gondolom eladjak ujonnan erkzetteknek olyanok mindig vannak)

Es azt is emlithetnem hogy a hurrican miatt tonkrement vizmelegitot es gazsutot is nemcsak hogy szallitassal hanem beszerelessel es a regi elvitelevel egyutt araztak be ...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.04. 16:45:39

@Nyálkahártya: errol van szo
@gabors: olyan is van, hogy nincs benne
kurva egyszeru, akkor nem irjak ki, hogy ingyenes szallitas....
a regi agyat mi kibasztuk a kontener melle es elvitte a szemetes
normalis bolt nem foglalkozik hasznalt agy ertekesitesevel
lehet meg tilos is
maximum a goodwill atveszi

Jokkura 2013.04.04. 16:52:58

ez a kszolgáltatás kényszerigyenybevétele.
Amit leszámláznak és kifizet a vásárló (szla elelnébe) az az kapuig, postaládáig, parkolóig. Mivel onnan nem tudja a lakásba becígőlni, ezért r á van "kényszerítve" a szolgáltatás folytatására, ami zsebbe megy .Vagy kinn marad a megvásárolt termék. Ez amolyan burkolt jatt. ezért nyomott a szállítási ár (mint a provokált borravaló)
Természetesen pontatlan a honlap és a vásárlói tájékoztatás, de ez ellen ilyan forumokon nem sokat lehet tenni,max a cég jól lejaratódik( új név és kezdődik újra az egész).
Ötlet: a vásárláskor felíratni az eladóval,hogy hova kérik a szállítást ( emelet, ablak,szoba). Amit a kaputól,az lehet feláras is csak legyen rögzítve. Ez alól egy ok kivétel, ha nem megoldható két emberrel ( vagy irreálisan sok idő,munka) az kért helyre történő lerakás ( pl nem fér el , teli van sittel, tűz létrán kell felvinni,stb...de az fotóval ,aláirt jkv-val igazolható)

gabors 2013.04.04. 16:54:36

@bobsys: Ez a modi az IKEA-nal van tobbek kozott van harom opcio.

1. $0 Te kiviszed a parkoloba es berakod a kocsiba otthon forditva es osszerakod (altalaban sikerrrel es vegen meg egy mareknyi gizmod is lesz)

2. $X megvetel utan valahany nappal megerkezik a fosped-es teherato es lerakjak a dobozokat oda ahova mondod emelet garazs ami tetszik

3. $X+$Y lasd fenti 2-es pont plusz egy ket alak (lehet neger ahol van neger) szetkapja a dobozokat mindent osszeszerel (altalaban nem hibatlanul teszem hozza) es oda helyezi el lakasban ahova akarod...

A jo az hogy Te dontheted el hogy mi legyen

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.04. 16:57:48

@Jokkura: ertsd mar meg, hogy a butorvasarlas es a butorszallitas 2 kulonbozo dolog
de ha valtoztatni akartok, akkor az osszes butor ara pont annyival lesz dragabb, mint amennyit a szallitok kernek
de.....
ez nem jo mindenkinek, mert mint emlitettem volt egy csaladi hazba olcsobban visznek ki3 szeket, ugyanazzal a kocsival, mint egy 4 emeletesbe szekrenysort
ez uzlet
a szallito es a vevo kozott
ha megveszed a butort be kell kalkulalni, hogy kb + egy 10-es, mire a helyere kerul

igi1 2013.04.04. 17:15:06

@Nyálkahártya: akkor sem egyedül szállítgatunk

gabors 2013.04.04. 17:18:26

@hagyma: "normalis bolt nem foglalkozik hasznalt agy ertekesitesevel
lehet meg tilos is
maximum a goodwill atveszi "

Igazad van fogalmam nincs mit csinalnak vele de mifelenk nem lehet csak "kitenni a kontener melle" eznem tudom hogy jo vagy roszz de mint irtam nem csak butor hanem mas haztartasi dolgot is elviszik. Ha olyan helyen vasarolok ahol ez is benne van... nekem szamit mert nincs truck amivel mondjuk a 40 gallonos vizmelegitot barhova is eltudnam vinni.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.04. 17:22:20

@igi1: igi minden butorszallito kettesevel jar
szerinted, pl az aruhazban ki rakja fel a butorokat, koti es ponvazza le?
ki szedi le a platorol?
akar egy lapraszerelt butor is az indulastol meg varoson belul is 2-3 ora
az en idomben a fenyobutor volt a meno
az meg nem lapraszerelt, mire azt serulesmentesn felraktuk a kocsira, rogzitettuk, kivittuk behordtuk a karcsak csaladi hazba is...
hat az nem 10 perc
es nem art nemi ero sem
ez van
sok ember azt gondolja megvettem a butort es jon ket jopofa pasi aki felhozza leteszi
ingyen
lofaszt

anarch 2013.04.04. 17:25:01

Trükkös nyelv ez a magyar. Még szerencse, hogy nem ilyen kiszállítást kapott:

index.hu/belfold/2013/01/20/elfogtak_a_kessel_fenyegetozo_autotolvajokat/

Már várom, hogy mikor értelmezik újra mondjuk a "leszállítást" :).

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.04. 17:25:42

@gabors: mifelenk ki lehet
ha kerem barmi elvisznek, mondjuk butort jellemzoen nem, de akkumlatort, hutot, mosogepet igen, mert ha nem viszik el, nem tudjak beszerelni az ujat

gabors 2013.04.04. 18:19:06

@hagyma: most jut eszembe en is csinlatam butorszallitast a 70-es evekben 13-evesen lovaskocsival vacon ... a nyaron persze vakacioban.

En csak izgibol menten a szekeren a butoros apam ismerose volt meg a butorraktaros is. Nem tudom az meg megvan-e szoval takaritgattam a butorraktarban meg mentem a lovaskocsin nezerlodni.... mint nyari munka akkoriban meg a szenet fat es egyebket is hordtak lovaskocsival... kb akkor kezdett valtozni... a butorszallito fianak mar volt valami kisteheratuja ...ez volt a maszekok elso nemzedeke

Ugyandehogy (törölt) 2013.04.04. 18:31:13

mifelénk a házhozszállítás nem kaput jelent.
és még így is fel kell kelni a fotelből, mert különben ki nyitna ajtót?

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.04. 18:44:09

@Egyéves Önkéntes: Albániában beviszik a házba a megrendelt bútort MINDIG. Ruhát természetesen nem vesznek bele.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.04. 18:50:48

@Egyéves Önkéntes: Itt tényleg mindenki beviszi a házba, mert nagyon nagy a konkurencia. Van itt Tiranában egy olyan út, ahol kb 6-7 km-en keresztül csak bútorboltok vannak mindkét oldalon.
Ez csak az egyik:
www.mobileri-tirana.com/

Egyéves Önkéntes 2013.04.04. 19:03:47

@Jani haverja: Biztos voltam benne!
Mint ahogy abban is, hogy apukád erősebb mint az enyém!

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.04. 19:24:07

@Egyéves Önkéntes: Abban viszont én nem vagyok biztos :)

De abban biztos vagyok, hogy rengeteg olasz itt veszi meg a bútort, és kisteherautóval komppal viszi haza, mert még így is olcsóbb, mint ha Olaszországban venné meg. Ebben azért vagyok biztos, mert a saját szememmel látom nap, mint nap :)

England win The Ashes! 2013.04.04. 19:42:36

@Nyálkahártya: A házhoz szállítás márpedig azt jelenti, hogy BE a lakásba, az ajtó mögé. Nem kell, hogy összeszerelje a szekrényt, felszerelje a falra a tévét, bekösse a beépített sütőt meg satöbbi, de ne a kapuban pakolja le. Slussz.

Persze rendben van, ha ennyire seggarc a bolt, akkor tegye úgy, ahogy neki tetszik, de akkor meg vállalja nyíltan, ne ilyen módon sumákolva.

Manyecska 2013.04.04. 20:25:49

Baszki, nem zongorát kell felvinni a 10.-re!:DD

Manyecska 2013.04.04. 20:26:51

Tényleg, egy felhőkarcolóban, ahol nem fér be a liftbe a kanapé pl,.. hogy oldják meg ezt?? mondjuk a 75.-re kell felvinni...?

igi1 2013.04.04. 20:27:21

@Manyecska: ki tudhassa

:)

@Dr Jozef Vengloš: ámen

tessék kiírni, az olvasni nem tudó, szöveget értelmezni képtelen fülnek, hogy KAPUALJIG SZÁLLÍTUNK, NEM AJTÓIG, meg be a házba.

igi1 2013.04.04. 20:28:50

@Manyecska: ott külön van a bútoroknak lift

England win The Ashes! 2013.04.04. 20:46:07

@igi1: Ja. Jó, hogy már nem úgy van, hogy a kapuig sem viszik, hanem lecuccolnak a település főterén aztán ki-ki talicskázza haza a magáét.

Jokkura 2013.04.04. 20:54:03

@hagyma: Én értem, de viszont,ha a butorbolt átvállalja szállítást akkor legyen korrekt ,ne ilyen-olyan bujtatott trükkökkel huzza le a vásárlóit.
A teljeskörű szolgáltatás címszó alatt vállaják a házhoz,-ba fel, stb. szállítást viszont nem akarják lenyelni a költségeit,hanem bújtatott formában áthárítják a fogyasztóra.
Ez itt így kibukott, de ez megy az országban minden szinten ( L. bankadó ,amit úgye nme hárítanak az ügyfélre).
Megértelek,hogy elhúztál innen ,de 15 év alatt sokkal rosszabb lett,amit te csak áttátelesen "élsz meg". Itt a tisztesség szó kikopott az üzleti ( és normális) életből.
Szerinted az USA-ban egy fuvarózócég hány napig működne, ha nem tartaná be a szerződésben foglaltakat (azaz csak a kapuig szállít, noha a szerziben az áll,hogy lakásba be).Nem kell válszolni , gondolom, úgy 2 napig. Nos itt 2-3 évig is utána -ha túl sok a panasz rá , más néven folytatja .
A privát véleményem, hogy emögött a magyar ősi "jusztsemfizetekadót" elv , és az ebből szervesen következő kiskapuzás, és túl sok adó kivetések az ördögi köre van.
Én nyílászárókban utaztam 10x évig. Ott az volt a teljes kürű szolgáltatás,hogy érdeklődő bemegy a bemutatóterembe, ott elmondja mit szeretne, utána kimegy a felmérő , helyszínen egyeztet felmér ,sbt. Ürge megrendel , , agyár legyárt egyeztett időpontban szállít, a kereskedő ( amennyiben a megrendelő igényelte)biztosítja a lerakodást,igyény szerint a beépítést, ( alapvető feltételek biztosítása mellett) x évig a garanciális ügyinézést, javítást , beállítást.Mert az ügyfél a kereskedővel állt szerziben ,nem a beépítővel ,a szállítóval, a gyártóval.
Szóval, ha az ügyfél egy bejarati ajtó cserét kér helyreállítással ( itt lehet alkudni),akkor a felméréstől a takarításig ( munka utáni ),a sitt és bontott anyag elszállításán keresztül mindet el kell végezni ,persze ennek ára van amit a termék árán felül van.Olyan nincs,hogy vállalom az ajtó cserét, de veretet nem szerelem fel ,mert csak...
egyébként a SOFA az mindig az első ZÁRHATÓ (védett) helyig biztosíotta "ingyenesen" a szállítást/rakodást.(pl.garázs) Onnan a kereskedő-ügyfél egyeztette, hogy mi mennyibe kerül.
Szóval ,ha szállítást igér a cég ,akkor egyeztessen ,hogy hová, mennyiért és mi fér bele a renoméba,akkor vagy kérjen felárat, vagy kerek-perec írja ,hogy bocs csak addig van benne az árban

Manyecska 2013.04.04. 20:56:17

@igi1: erre én is gondoltam! HAGYMA úr? kérjük utánanézni, köszi. Tényleg érdekelne!:)
Hajléktalannak akkor nem is vállalnak házhozszállítást?

England win The Ashes! 2013.04.04. 21:03:21

@Manyecska: Csaxólok, hogy kórházakban is van olyan lift, ahová két hordágy is befér.

Manyecska 2013.04.04. 21:05:43

@Dr Jozef Vengloš: mondjuk logikus lenne de én tőle! akarom hallani:)!! gondolod hogy azért fenntartanak külön liftet hmmm..? Helikopter nem játszik?:P

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.04. 21:16:58

@Manyecska: felhokarcoloban van teherlift
meg a tomo utcaban is volt, pedig az csak 16 emelet

bundas01 2013.04.04. 22:21:11

Én fürdőszobaszalonban dolgozom.Rendszeresen viszek ki több százkiló cuccot. Mindig egyedül és jó előre felhívjuk a vevő figyelmét, hogy csak a házig szállítok. Se a pincébe, se a padlásra nem cipelek. Oldja meg.
Persze mindjárt majd jönnek a kommentek, hogy "aki 1-2 kilót elkölt annak igazán fellehetne cipelni a cuccát". Persze, hogyne. Nem az a lényeg,hogy mennyit költ a vevő, hanem, hogy van-e elég haszon rajta. Nagy haszonba belefér az ingyencipelés. De nagy haszon már nem nagyon van.Mindenki webshopból vásárol ahol a haszonkulcs kicsi, de cserébe elvárja a vevő, hogy a segge ki legyen nyalva. Vagy menj be egy boltba ahol drágább, de körbenyalják a segged vagy vegyél webshopból ahol olcsóbb, de nincs kiegészítő szolgáltatás.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.04. 23:22:55

@bundas01: Ha EGYÉRTELMŰEN fel van hívva erre a vevő figyelme, akkor semmi gond!

Ha jól vettem ki a posztoló írásából, az ő esetében viszont nem volt egyértelműen felhívva erre a figyelme.

Az viszont egy más kérdés, hogy nem minden országban lehet ezt a kapu elé leteszem dolgot megcsinálni. Nem azért, mert tiltva van, hanem azért, mert nem szokás, és akkor a vevő inkább a konkurenciához menne. De ott MINDEN kereskedő úgy is számolja az árat, hogy beviszi a szállító a lakásba, tehát egyik kereskedőnek sem származik kára abból, hogy a másik kereskedő meg nem csinálja-csináltatja meg ezt a kiszállításnál.

bundas01 2013.04.04. 23:55:12

A Next bútor honlapján valóban úgy van, hogy:
"Otthonából egy kényelmes fotelből, néhány kattintással kiválaszthatja bútorát és ajánlatot kérhet rá tőlünk. A kiválasztott bútort mi szintén otthonába juttatjuk országos kiszállító hálózatunk segítségével. Önnek tehát fel sem kell állnia kényelmes foteljéből."
Igen,egyértelműen azt állítják, hogy beviszik "otthonába juttatjuk".

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.04. 23:57:08

@bundas01: Pontosan. És így már tényleg átverés. Ettől függetlenül lehet, hogy valami eldugott helyen kisbetűvel meg ki van írva, hogy csak a kapuig viszik, de akkor is átverés, mert a szembetűnő helyen meg nem így van feltüntetve.

bundas01 2013.04.05. 00:00:14

@Jani haverja: Ebben az esetben igen, ez így nem korrekt.

Manyecska 2013.04.05. 08:48:13

@hagyma: a nyóckerben??:D az igen!
süti beállítások módosítása