Tékozló Homár

Hová lett a Star Wars a Kindertojásból? (3x frissült)

2013.04.18. 10:21 | jackyll | 286 komment

kinderstarwars1.jpgA Homár gyermekded lelkületű ismerősei is ezeket a kindertojásos Star Wars figurákat vadásszák, és nem egyszerű. Napalm arra is rájött, hogy miért:

Gyermekemet szerettem volna meglepni Star Warsos kinder tojással egyik délután. Vettem is neki egyből 2 db-ot. Hazaérek a munkából, odaadom neki és hozzáteszem hogy biztos valamilyen Star Wars-os figura lesz benne. Gyerek tojás kicsomagol, megnéz, meg is lepődik (hiszen Kinder meglepetés) hogy valamilyen kisautó köszön vissza a kis sárga műanyag tojásból. Na majd a második. Persze abban valamilyen figura volt, ami nem hasonlított a filmben fellelhető egyik karakterre sem. Hmmm. Biztos valaki kicserélte egy nem Star Wars-os gyűjtőről leszedett tojással. Asszony pár napra rá hoz a munkahelyéről (kereskedelem) egy másik tojást (elvileg szintén Star Wars-os) persze abban sem SW volt;)  Erre alaposabban megvizsgáltunk egy gyűjtőt és ekkor jött (számunkra) a meglepetés! Lásd fénykép lejjebb, bekeretezve az apró betűs rész. Ez már enyhén a megtévesztés kategória. Szerintem.

kinderstarwars2.jpg

UPDATE 14:54: Rosszindulatú Vászka kommentezőnk lehet, hogy már meg is fejtette a feladványt:

Megmértem, a SW figura+műanyag kapszula mind 9-10 grammosak, a csoki+miniumfólia 21 gramm. Ha ennél könnyebb, vagy nehezebb a kindertojás akkor nem SW figura van benne.

UPDATE2 15:05 A Homár saját egyáltalán nem reprezentatív kisközértes felmérése szerint a kiállított tojások 25-37 gramm között mozogtak, de 30-as egy sem volt. A befutónak gondolt 31 grammosakban egy vitorlázó valami, egy kisautó és egy zsírkrétafejű űrlény volt, mind kevés alkatrészből, tehát nem zörögtek. A tojásokban amúgy papír is van, ami még 1 gramm.

UPDATE3 15:23 A 32 grammos tojások között vannak a starwarsosak, a negyedik tojásban ugyanis Obi-Wan Kenobi figyelt:

obiwankinder.jpg

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

England win The Ashes! 2013.04.18. 10:22:25

Ezek biztos amerikai Kinder-tojások.

elwood 2013.04.18. 10:23:25

ez tényleg szemétség

Rosszindulatú Vászka 2013.04.18. 10:28:23

Marha!

Minden ijen figurás kollekcióba így van, mióta van kindertojat, a tévéreklámba is elhangzik, hogy minden ötödik figurás.

"Öt tojásból egyben, mi is ott vagyunk"

England win The Ashes! 2013.04.18. 10:30:31

@Rosszindulatú Vászka: Ezer éves vicc:

- Mi az AIDS szlogenje?
- Öt tojásból egyben biztos ott vagyok.

Én kérek elnézést.

-taz- 2013.04.18. 10:31:16

Ez mindíg is így volt...

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.04.18. 10:31:55

undorító
a gyerek rámozdul (na jó, nem csak a gyerek) , te meg magyarázd el neki, hoyg mit jelent a 20%.
Régebben az én kölykeim gyűjtötték a kinder meglepetést, és határozottan jó dolgok voltak benne.
Múltkor kaptunk két kinder tojást, az egyikben egy ruhaanyagból készült frizbi nevezetű valami volt, szart sem ért, a másikban valami összerakható autóhoz hasonlító bizbasz. Dögöljön be a kindertojás. szívből kívánom.

VinszentVega 2013.04.18. 10:36:37

Mi húsvétkor vettünk 10 darabot valamilyen akcióban. A 10-ből 8(!)-ban - nem túlzok, valóban 8-ban - puzzle volt.
Ez a 8 3 fajta puzzle volt. Egyikből 4 teljesen egyforma, a másikból 3 és 1 ami "egyedi" :'(
Hogy a lányom csalódott volt, az nem kifejezés. A 3. után már sírt is. Köszönjük szépen a szép húsvétot.

Rosszindulatú Vászka 2013.04.18. 10:37:56

@batgirl: @VinszentVega: azt ugye értitek, hogy miért is meglepetés a neve? Akkor meg minek veszitek meg?

kakukk11 2013.04.18. 10:38:00

Nehéz kisgyereknek elmagyarázni a 20%-ot, mert azt ugye megérti, ha veszel 5db-ot és csak az egyikben van sw figura, de ez nem ezt jelenti, mivel vehetsz belőle 100db-ot és lehet egyikben sincs sw figura.

Bluemotion 2013.04.18. 10:38:41

@Rosszindulatú Vászka: Pontosan, mindig is ez volt a gyakorlat. A régiekben sem volt mindegyikben ólomkatona, csak a nehezebbekben :)

ámbátor 2013.04.18. 10:39:30

Ezt a 20%-ot egyébként az angolszász és német nyelverületen terítik. A világ többi része négyszer ennyi, tehát 80% kindertojást kap.

Rosszindulatú Vászka 2013.04.18. 10:40:23

@Bluemotion: jaja, azok jók voltak, azokat szerettem. Meg a lendkerekes autókat.

Bluemotion 2013.04.18. 10:41:11

@Rosszindulatú Vászka: Hát ez az :D Aki becsapva érzi magát, vegye meg valami gyűjtőtől a Vaterán, 1000 Ft-ért darabját és akkor biztos azt kapja ami a képen.

Nálam a sajtburger sem olyan, mint a képeken, pedig ott még 20%-om sincs, pereljek? :)

Rosszindulatú Vászka 2013.04.18. 10:45:07

@Bluemotion: jaja. Meg eléggé fles ez a gyerekes vinnyogás. Az meg mijen nevelés, hogy csak a siker meg a nyeremény számít (monynuk télleg, de akkor is). pont így lehet mentálsérült gyereket nevelni.

Ez jön azokból a szar rajzfilmekből is, amit a kis pondrók néznek, már kiszabottul idegesítenek, a dialógusok angy része tisztára ojan, mint egy jenki ügynökképző tananyag lózungjai.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.04.18. 10:46:08

@Rosszindulatú Vászka: Már nem veszek. kaptam. Szar dolgok vannak benne, ez az igazság. És hiába mondod, hoyg ez mindíg így volt, régebben érdekes módon, még a nem figurák is normális játékok voltak. Ja, és nekem még van egy ólom, római hadvezérem. Klassz.Összehasonlítva ezekkel a SW figurának kikiáltott biszbaszokkal, egy lapon sem lehet említeni őket.

bekbórd! 2013.04.18. 10:48:03

Érdemesebb venni 1 tábla rendes csokit, meg a kramancosnál vmi Star Wars figurát, ha már az is kell.
Mondjuk nekem az autóról, vagy bármilyen szörnyről be lehetne adni, h SW szereplő.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.18. 10:48:41

Amióta a Kindertojásban levő dolgokat nem a gyerek rakja össze, szart se ér :(

Illetve vagy külön kéne gyártani a SW editiont, vagy nem reklámozni ekkora betűkkel.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.18. 10:50:05

@VinszentVega: Mondjuk 10 Kindertojás egyszerre, az azért gáz. :)

meg lehet cereberélni is a gyerekeknek egymás közt. Már persze ha nem összesen 4 féle puzzle van :D

Nervus 2013.04.18. 10:51:35

Ez már régebben is így volt, akkor is eléggé felhúzott.

England win The Ashes! 2013.04.18. 10:53:01

@Rosszindulatú Vászka: Lendkerekes autó rulez! Nekem is volt olyan, de valahol elkótyavetyéltem.

Rosszindulatú Vászka 2013.04.18. 10:56:36

@batgirl: nem értek egyet. Régen is volt sok szar, meg sok jó cucc is, tökre egyénfüggő, hogy kinek mi jön be.

@ColT: az haggyán, de van ojan is, amibe egy kétkockás köcsög képregény van, meg egy bitkód, amivel tucc jáccani valami köcsög flesjátékot a neten. Ez mán a modern idők szele.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.04.18. 10:58:36

@Rosszindulatú Vászka: akkor nekünk szerencsénk volt. Jól ráztam a tojást:) Persze ahhoz is kellett tudás:)

Hegyirablo 2013.04.18. 11:04:44

Nekem van Dooku Grófom.

eatmoregold 2013.04.18. 11:06:39

Amióta kinder tojás létezik, ez így működik.... melyik bolygóról jött a posztoló? Gyerekek is ilyen hülyék lesznek?

Rosszindulatú Vászka 2013.04.18. 11:06:42

@batgirl: jaja.

Az a trükkje, ha figurát akarsz, hogy ha nagyon zörög, akkor sok darabból van, meg az se jó, ha túl könnyű. Monnyuk a zörgés se mindég segít, mer némejikbe annyi papírecni meg képregény van, hogy attól nem tud zörögni. Meg mostan egyre több az egy darabból lévő, az se zörög, de ellembe kopog abba a műanyag szarba.

Meg még azt figyeltem meg, hogy a SW figurásnak világossárga színű a műanyagtojása, a összerakósoknak meg setétnarancsszínű. Monnyuk ez nem segít a választásba.

Ellembe a sújy igen. Megmértem, a SW figura+műaynag kapszula mind 9-10 grammosak, a csoki+míniumfólia 21 gramm. Ha ennél könynebb, vagy nehezebb a kindertojás akkor nem SW figura van benne.

Jó vadászat!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.18. 11:10:32

Szegény Yodának milyen ijesztő feje van a képen :S

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.18. 11:11:47

@Rosszindulatú Vászka: Még a súlya, ja... de " mer némejikbe annyi papírecni meg képregény van, hogy attól nem tud zörögni."
Mindeben van :S

A képregényes-QR kódos meg monnyon le, az fasság

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.04.18. 11:12:29

@Rosszindulatú Vászka: hehe..látom te is szakértő vagy:))) Nekem sikerült általában majdnem mindet megállapítani:)) Na jó, egy kettő becsúszott, de ez azért volt, mert a boltban csúnyán néztek rám az eladók:)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.04.18. 11:13:43

hát a posztoló egy hülye. ha ráírnák, hogy mi van benne, akkor mi vóna a meglepetés, he? maaaóóórgiiit!

Rosszindulatú Vászka 2013.04.18. 11:14:48

@batgirl: én is hibáztam párat, volt is itthon dráma meg pontlevonás. Azóta igyexek jobban figyelni :D

Monnyuk mink régóta függők vagyunk.

2013.04.18. 11:14:52

sima nyerőautomata. életre nevel: megszokja a gyerek hogy ebben az országban mindig és mindenhol becsapják. mi ezt homárosok, régóta tudjuk.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.04.18. 11:16:51

arról már nem is beszélve, hogy mindeközben afrikában meg éheznek a lélegeztetőgépek.

Taxomükke (UK) 2013.04.18. 11:24:37

Menjetek el inkább kirándulni, játsszon a gyerek kis faágakkal, építsen gátat a patakban, játsszatok a kis hídnál Micimackó-vízipólót, másszon fára, gyűjtsön szép kavicsokat, építsetek homokvárat, focizzatok, társasozzatok, kártyázzatok, fogócskázzatok, bújócskázzatok, tovább is van, mondjam még?
Bezzeg az én időmben...
Az én gyerekeim persze leszarják a kindertojást, a kibaszott számítógépen vannak minden kibaszott nap minden kibaszott órájában.

Rosszindulatú Vászka 2013.04.18. 11:26:40

@Taxomükke: monnyuk a mink családunkba is a kis pondrók szarják le az egészet, nekik ez pár perces cselendzs, addig érdekes míg kibontják, utána mindegy nekik akármi van benne, csak a felnőttek vannak rágyógyulva erre a szarra. Én is.

Egyéves Önkéntes 2013.04.18. 11:27:03

Az albán kinder tojásban az Enterprise űrhajó 1:1-es modellje van benne.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.04.18. 11:27:48

@Taxomükke: már az első mondataidnál felhúztam magam..aztán jót röhögtem az utolsón:) hehehe

Egyéves Önkéntes 2013.04.18. 11:28:04

@Taxomükke: Hééé?
Honnan ismered a micimackó vizipólót??

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.04.18. 11:29:09

@Egyéves Önkéntes: ja! most már értem miért volt olyan q-va nehéz amikor rázogattam..

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.04.18. 11:29:52

@batgirl: mér, hát igaza van! :D

@Egyéves Önkéntes: mostmár csak kéne megtudni, az amerikaiban mi lehet!

Taxomükke (UK) 2013.04.18. 11:30:23

@Egyéves Önkéntes: Szerintem hozzátartozik az általános műveltséghez.
Azaz csak az értelmiség, annak is a felső 5%-a (pl. én, ugye) ismeri.

Taxomükke (UK) 2013.04.18. 11:31:23

@Taxomükke: Mármint az én szubjektív értelmezésem szerinti felső 5%.

England win The Ashes! 2013.04.18. 11:32:44

@Egyéves Önkéntes: Assemmi! Az amerikaiban maga Walter Model tábornok. :)

B.B/alias B.B · http://libero.blog.hu/ 2013.04.18. 11:33:01

Azért a fogyasztóvédelemnek se lehet egyszerű mit kezdeni azzal a ténnyel, hogy a hazai lakosság 95 százaléka teljesen hülye.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.04.18. 11:33:04

@zsiráfffff: persze, hoyg igaza van, ezt minden szülő tudja

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.04.18. 11:34:10

@B.B/alias B.B: sajnálom is őket q-ra. Nem tudnak a maradék 5%-al mit kezdeni.

te melyikbe tartozol?

elwood 2013.04.18. 11:37:21

@Taxomükke: tiltd le. az enyém is ott lenne, ha hagynám. fix megbeszélt időben engedd oda, és csak megbeszélt napokon.

Taxomükke (UK) 2013.04.18. 11:44:00

@elwood: Sajnos nem ilyen egyszerű, de azért köszi.
Elkezdtem részletezni, de inkább töröltem.
Igazad van.

Úttalan utakon 2013.04.18. 11:45:03

Akkor az én gyerekem irtó sok Kindert ehet (ezek a nagyszülők. Bezzeg, mikor én voltam gyerek...), mert már 5 ilyenünk is van. Kulcstartónak használom őket. Amúgy csak nagy jóindulattal lehet ráfogni, hogy bármelyik SW figurára is hasonlítanak.

Ejoy 2013.04.18. 11:45:19

A baszott drága pókemberes chips még rosszabb! Megvettük a 2,5 éves gyereknek, csak azért, mert abban valamilyen, a csomagoláson bemutatott pókember játék van. Kibontjuk, tök üres (a normál chipsnél jóval drágább szar)! A gyerek ordít, magyarázza el neki egy pr-os, hogy most mi történt, a csomagoláson apró betűvel: "nem minden zacskó tartalmaz ajándékot". Sebaj, nem tettek bele a kb. 5centbe kerülő kínai játékból, de örökre elvesztettek egy stabil vásárlót. Ennyit erről...

Bérgyilkos Bohóc 2013.04.18. 11:45:31

A Darth Vader és a rohamosztagos sisakján lévő maci fület, még csak-csak beveszem valahogy, de hogy R2D2-nak miért van ember formája (és füle természetesen), az rejtély.

vénszivar 2013.04.18. 11:46:31

@Egyéves Önkéntes: Voltam egy lidbe s 1kg olyan só, amivel az utat szórnám 39Ft/kg a másik mint a porcukor 69Ft/kg.:) MERRE lehet a 20-25-30 Ft-os? Ja s az milyen lehet? Ciprusi?:):D téma lezárva.

LÉPEM!

Atörökk 2013.04.18. 11:49:07

Posztoló mit várt ennyi pénzért? Hogy becsomagolják neki a Columbiát?

Judy Epokit 2013.04.18. 11:54:19

Bazz pont emiatt hívtam fel tegnap a ferrero ügyfélszolgálatot.

De legalább gyorsan visszahívtak és elmondták ami a dobozra van írva.

Már a fiaim is átbaszásnak érzik és ők mondják, hogy ne vegyünk úgyse az lesz benne.....

Nyomek 2013.04.18. 11:55:13

Nektek már mindennel bajotok van?
20% nem elég?

Mi kéne? Kétharmad, mi?

igi1 2013.04.18. 11:56:35

A KÉZIMUNKÁT MEG KELL FIZETNI, ezért drága, ezért nem rakhatnak minden tojásba figurát.

Bezzeg régen még a figurák is jobbak voltak: oroszlán, pingvin, krokodil

oszt ma meg már ezekér vannak oda?

hogy néznek mán ki

igi1 2013.04.18. 11:58:33

@Rosszindulatú Vászka: ezt én speciel így szoktam csinálni:

ha valami ilyenre hajtok:

veszek x boltban, és ha látom, hogy nyertem, visszamegyek, és veszek még onnan

mert ezeket mind általában egy rakatba rakják, és van olyan, amibe egyáltalán nincs, mint a fenti esetben

ki kell fogni sajnos

nem állítják, hogy minden tojásba lenne figura, a 20%, akkor minden 8. tojásba lehet

jewel79bp 2013.04.18. 11:59:07

Ez már olyan 25 éve is így volt, ti régen nem ettetek kinder tojást?:) minden limitált szériás kis mütyűrre vadászni kellett már a gyerekkoromban is... Pedig az már jó régen volt.

gabest1 2013.04.18. 11:59:53

A gyerekek leckét kaptak az életből, ez az igazi érték.

igi1 2013.04.18. 12:00:12

@Bérgyilkos Bohóc: te se érted, mik ezek a förmedvények, mi?

merhogy a star warshoz közük nincsen, az tuti

inkább van egy mese, ahhoz hasonlítanak a figurák, tudom is:

south parkhoz!

igi1 2013.04.18. 12:01:21

@gabest1: plusz ráadásul hátha megutálják ezért a kindert is

drága csoki egyébként, de az sem a régi ízű már

szintúgy a KINDER PINGUIBAN NINCS MÁR MÉZ, nem érzitek? :D

kóstoljatok meg egy kinder pinguit meg egy tejszeletet, érezni fogjátok

England win The Ashes! 2013.04.18. 12:02:08

@igi1: "nem állítják, hogy minden tojásba lenne figura, a 20%, akkor minden 8. tojásba lehet"

Ez megint miféle unortodox matematika? :D

vénszivar 2013.04.18. 12:03:26

@jewel79bp: A komcsik alatt kinder tojást ettél?! Nincs több kérdésem!

igi1 2013.04.18. 12:06:41

@Dr Jozef Vengloš: mármint a 10-ből minden 8.-ba :) de ne kekeckecc, meg zavarsz össze úgyse! vagyis, 60 tojásból 12-be LEHET

de amúgy igen, unortodox

való igaz, nem lehet minden 2/3, na

AMERIKÁBAN MIÉRT VAN TILTÓLISTÁN A KINDERTOJÁS????

hülye amcsik

jewel79bp 2013.04.18. 12:07:28

@vénszivar: bizony, már a 80-as évek végén, 90-es évek elején is volt Kindertojás, a trafikos Ausztriából hozta, Milka csoki, Lila Pause, miegyéb mellett ez is volt. De a 90-es évek közepétől már volt magyar is, emlékeim szerint a Walt Disney bemutatja című Nagy Esti Mese reklámblokkjaiban is hirdették a Barbie baba és a Legók mellett ;)

England win The Ashes! 2013.04.18. 12:09:52

@igi1: Hát szerintem tíz tojásból csak egy van, ami a nyolcadik.

Erről jut eszembe: sok éve láttam egy karikatúrát. Iskolai jelenet, gyerek áll a táblánál, azt írja fel, hogy 1 + 1 = 3, tanár épp mond neki valamit

Képaláírás: "Miféle ellenzéki nézet ez, fiacskám?"

Troppauer_Hümér 2013.04.18. 12:10:03

Hová lettek a figurák? Elragadta őket a sötét oldal, ennyi.

Különben meg ne ilyenekre bacca el a poszter a pénzét, hanem inkább valami értelmesebbre:

files.mommo.hu/pictures/000/013/13692_055be6daab_o.jpg

Rosszindulatú Vászka 2013.04.18. 12:10:47

@igi1: badarság. De nagyon, nem kéne mindenre konteózni.

igi1 2013.04.18. 12:10:59

star wars vs. southpark vs. lilo és stich a csillagkutya, vagy mi

az az ausztrál mesecucc

England win The Ashes! 2013.04.18. 12:12:04

@stillmátyás: Az a Lajosbá azért rendesen ott van a szeren. :)

igi1 2013.04.18. 12:12:16

@Rosszindulatú Vászka: sokszor bejön, mifelénk vidéken :)

általába fogják, oszt bebasznak mindent egy rakatba

ez a yoda a legnagyobb :D

fidesz = házmesterek pártja 2013.04.18. 12:13:38

@vénszivar: huszonöt éve? Az ha jól számolom, a nyolcvanas évek vége, kilencvenes eleje... Mi vele a gondod? Nem emlékszem, mióta van Magyarországon Kinder, de szvsz annál régebben, csak én nem gyűjtögettem... tíz évvel ezelőttig :D Akkor úgy egy éven át vettem és ettem sokat, de hamar elmúlt.

Kecses 2013.04.18. 12:13:40

Etiópiában meg éheznek a gyerekek!

Sadist 2013.04.18. 12:13:45

Mióta világ a világ, a Kinder tojásoknak csak egy részében volt valamilyen figura (víziló, cápa, pingvin, teknős, halál tudja még milyen kollekció volt).

Troppauer_Hümér 2013.04.18. 12:15:56

@Dr Jozef Vengloš: Kissé hibrid a mester, Szkájvóker mellett be van oltva egy kis Erkettődékettő, Jabba, és az élet által megropogtatott vidéki kőműves génekkel is.

De OKJ-s.

England win The Ashes! 2013.04.18. 12:17:13

@igi1: Ezt konkrétan egy ismerőstől tudom: sok éve (azt hiszem) a Magnum jégkrémnek volt valami olyan akciója, hogy nyerhetsz ezt-azt. Hogy te vagy-e a szerencsés, azt a pálcikáról tudtad meg. A srác gyárlátogatáson volt a sulijával, ő mesélte, hogy rákérdeztek erre a főnöknél, hogy is működik ez. A pasasnál volt az öt nyerő pálca, több nyertes nem lehetett. Szépen kisétált, aztán találomra beillesztette az egyiket a gépbe. Mondta, hogy a többit majd pár nap múlva.

igi1 2013.04.18. 12:19:38

@Sadist: de valahogy régen több volt benne

nekem is volt egy figurából pl. öt

pingvin, teknős, krokodil, oroszlán, dínó, törpe asszem még walt disney-ből volt egy pár

nekem egy nagy ládányi van belőle

nehéz volt akkor is összegyűjteni a 10 darabot, de nagyobb volt az esélye ennek

nekem valamiért a krokodil volt a kedvencem meg az a kihajthatós virág :)

igi1 2013.04.18. 12:21:34

a másik kedvenc a krokodil volt, ami kikelt a tojásból :D

nézem ezeket a star wars gagyikat, hát...

szegény kölykök, nekik már csak ilyenek juthatnak

vénszivar 2013.04.18. 12:22:16

@fidesz = házmesterek pártja: " ha jól számolom"

te vagy az (kancsalszemű) MNB új elnöke!? Mert számolni úgy tudsz...

"Mi vele a gond"? Ááááá semmi! :)

igi1 2013.04.18. 12:23:29

@vénszivar: hát én legalább sosem állítottam, hogy jól számolok! :)

England win The Ashes! 2013.04.18. 12:24:54

@igi1: Te nem számolsz rosszul csak időnként sajátos felfogás szerint kerekítesz. :D

Peterpapo 2013.04.18. 12:25:47

Sziasztok!

Én most is gyűjtöm, de csak a fém figurákat és mivel 2000 óta nem raknak bele fémet, azóta nem is veszek, de csak megerősíteni tudnám, hogy nincs ebben semmi átbaszás, mindig is így volt. A kézzel festett (így hívják szakmai körökben az egybe figurákat, ami a fő sorozat) öt tojásból csak egyben voltak megtalálhatóak. A többi volt a "sallang". Régen lehetett kapni, külföldön (Németország, Ausztria, Olaszország, stb)talán még most is kaphatóak a három darabos gyűjtődobozok, amiből az egyikben garantáltan a fősorozat egyik darabja található. Régen sokkal jobb figurák voltak a tojásokban, mint manapság. Nagyon leromlott a színvonal, bár kint talán még érdemes venni, mert más van nyugaton, mint nálunk. Legalábbis régen így volt. Nekem egyébként több mint 500 darab különböző fémfigurám van. :)

Manyecska 2013.04.18. 12:26:31

Valami jó kis SM cucc nincs benne? /:DDDDDDDD/

England win The Ashes! 2013.04.18. 12:27:00

Az öcsém egyszer egy sok darabból összerakható baseball-játékos figurát talált a kapszulában. Aztán évekkel később a marha elcserélte valami gyűjtővel, asszem egy Simson-kipufogóra. [facepalm]

klarky · http://kreport.blog.hu/ 2013.04.18. 12:29:00

Biztos, h sokan megvetnek a következő kijelentésemért, de a Star Wars -ot a világ egyik legnagyobb ostobaságának, átverésének és lehúzásának tartom, mely számomra a mai napig nem világos, h miből táplálkozik és hogy ragadhat át egy ilyen agyrém generációról generációra.

Nem a filmmel van bajom (aki akarja megnézi, aki nem, nem, aki akarja helyén kezeli a történetet, aki meg akarja magát is szereplőnek képzeli) hanem a köré épített, már már hiszterizált körítést, mely semmi másról nem szól, mint a bármilyen területen bevetett pénzharácsolásról.

Egyszerűen elképesztő, semmivel sem különb mint a szcientológia, max. itt a nagyságrendek változnak. Én - vessetek meg - betiltanám.

vénszivar 2013.04.18. 12:29:30

@Görkoris Józsi: Én IS! Alig várom a 1/2 1-et, akkor lesz ebéd. Ragu leves, majd lencse főzelék kolozsvári sz.-val, lefojtva palacsintával...

De kinder tojást, HA 2-3 kaptam gyerekkoromba! De látod ezeknek egész életükben a kinder a legnagyobb bajuk...
Én meg éhes vagyok.
Még 2-3 percig :)

LÉPEM!

király vagyok 2013.04.18. 12:32:48

nem tudol olvasni csicskaparaszt dik mit rinyász?

fidesz = házmesterek pártja 2013.04.18. 12:33:09

@vénszivar: ja, hogy csak egy szaros pofájú troll vagy. Én kérek elnézést!

Kecses 2013.04.18. 12:33:55

@vénszivar: Ettől nagyon büdöset fogsz puppolni!

fidesz = házmesterek pártja 2013.04.18. 12:35:35

@klarky: jó a marketingje. (A "két komment elküldése közt várnod kell" kitalálója meg bassza meg a kurvaanyját! :D)

napalm 2013.04.18. 12:36:16

azt bezzeg senki sem mondja hogy kinder tojást csak az aldiból.
bazz, csalódnom kell bennetek.

igi1 2013.04.18. 12:36:20

@klarky: mer az erőből táplálkozik azért

de ezt úgyse értheted, na :)

egyébként lenyúlások és felturbózások sorozata, amit összekomponáltak

Darth Wader figurája valami animesorozatból egy gonosz pali

pl. magyar pumikról is

de úgy tudom, a gonosz vörös jedi, arcán tetkóval is valami lenyúlás

igi1 2013.04.18. 12:37:19

@Görkoris Józsi: a lényeg, hogy nem a te orrod alá

akkor meg NEM TÖKMINDEGY? :D

napalm 2013.04.18. 12:37:38

@zsiráfffff:
engedelmeddel bátorkodtam...;)

Rosszindulatú Vászka 2013.04.18. 12:38:31

@napalm: mer az Ósünbe volt a legakciósabb. De pszt. Ezt nem firtassuk, mer nem komilfó.

@igi1: Nihil novi sub sole. Na und?

vénszivar 2013.04.18. 12:39:14

@fidesz = házmesterek pártja: a REDVÁS ANYÁDNAK UGASS! Elfogadom az elnézést.

igi1 2013.04.18. 12:39:15

@Manyecska: a fétiskindert még nem találták fel

te, ez egy bombajó üzlet lesz! :)

@napalm: nem is, csak ŐSTERMELŐTŐL

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.04.18. 12:40:04

Ki mondta, hogy mindegyik tojásban Star Wars van? Régebben sem csak az volt benne, amit reklámoztak. Ez egyszerűen csak egy új széria, de attól még nem dobják ki a többi figurát.

Egyébként ilyen gagyi figurákat is régen láttam már, a Kinder színvonala is sokat esett az utóbbi 20 évben.

vénszivar 2013.04.18. 12:40:34

@Görkoris Józsi: Az "ettől", az melyikre vonatkozik? Hagyjál enni.:)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.04.18. 12:40:56

@napalm: hát akkor biza télleg! :D ez ne vegye el a kedved semmitől, magam sem vagyok normálisch, csak ezt ritkábban hangoztatom.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.04.18. 12:43:03

@klarky: Tiltsuk be Harry Pottert, A Gyűrűk Urát, Batmant, Pókembert, Pán Pétert és minden olyan mesefigurát, akivel el lehet adni egy terméket?

Kecses 2013.04.18. 12:43:17

@vénszivar: Ettől az összeállítástól "napközis menzafing" lesz.

England win The Ashes! 2013.04.18. 12:43:31

@igi1: @Manyecska: Dehogyisnem! A kapszulákat máris lehet újrahasznosítani, zsinórra fűzve. XD

Norbi32 2013.04.18. 12:43:35

rá van írva hogy 20%, szóval nem lehet reklamálni.
akinek meg nem tetszik a sztár várzos gyagyiság -a képen ez is látszik egyértelműen- az ne vegye meg. ennyi.

Tony Almeida 2013.04.18. 12:43:37

Nekem a 10 figurából megvan 7 db, húsvétkor a gyerek 4 db kindertojást kapott és az összesben (!) SW figura figyelt, ráadásul különbözőek, hármat meg kaptunk ismerősöktől.
Fillérbaszó vagyok, fizetek ki 300 forintot a húszforintot érő Kinder tojásért.
A hiányzókart sztem megveszem teszveszről (500 ft /db)

Rosszindulatú Vászka 2013.04.18. 12:44:51

@napalm: csak neked, csak ma a sarjakra való tekintettel :)

Vigyél magaddal referencia tárgyat a súj miatt (a figurás tojás 30-31 grammos, nemröhög, megmértem), a másik ami nekem bejött, persze nem százasan, hogy mindég új kartonból és a sarok átlón melletti tojást választom (azaz ha átlót húzol, akkor a második a nyerő a közép felé haladva). Ja és csekkold a kartont, hogy SW, mer azzal is trükköznek a bótokba.

vénszivar 2013.04.18. 12:45:27

@Görkoris Józsi: "látom", te csíped ezt a féle úri huncutságot...

vénszivar 2013.04.18. 12:48:25

@Tony Almeida: Nekünk 3-ból a fotó jobb oldalán látható sárga alak volt...Nem vagyok képbe! Mi v. ki az a szar?

Kecses 2013.04.18. 12:49:10

@vénszivar: Miután csak minden huszadik tojásba raknak star wars figurát, új hobbi után néztem.

Manyecska 2013.04.18. 12:49:35

@Dr Jozef Vengloš: :DDDDDDD jajj!:D@igi1: :DDD nade mekkora tojás kell hozzá??@vénszivar: magyar ember evés közben nem beszél!!:O

Bakfitty007 2013.04.18. 12:49:36

Én vettem kettőt, mind a kettőben Obi Van Kenobi volt. Ez egyiket Darth Vaderre cserélném. :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.04.18. 12:50:06

ja, a gyereknek meg simán el lehet ám magyarázni a 20%-ot: kisfiam, ez azt jelenti, hogy vagy van benne vagy nincs benne sztárvórzfigura. oszt szépen megértik ám.

fidesz = házmesterek pártja 2013.04.18. 12:50:16

@vénszivar: emlékeim szerint nem foglalkoztam azzal a rühes féreggel, ami téged a világra szart, szóval kuss legyen!

Zabaalint (törölt) 2013.04.18. 12:50:31

@klarky:
Nekem meg a filmmel és az egész Star Wars univerzummal bajom van, pontosabban semmi nem lenne, ha simán fantasy lenne a műfaja, de azzal igen, hogy sci-finek nevezik.

Bobby Newmark 2013.04.18. 12:50:34

@Rosszindulatú Vászka: Azért megnézném a boltban az arcokat, amikor beállok a kindertojásos polc elé, és elkezdem digitális gyógyszermérleggel méregetni sorban a tojásoka... :P

Atörökk 2013.04.18. 12:51:04

Én is vettem a múltkor, az enyémbe Csáknorisz volt és azt mondta, ne vigyem vissza.

abcdrajtamkezdé 2013.04.18. 12:51:23

A posztoló most látott életében először kindertojást? Az összes tematikus akciónak az a lényege a 80-as évek óta, hogy csak egy részében van például a Crazy Croko, vagy most a Star Wars. Komolyan, szerinted 10 darab figurával jönne ki a Kinder egy szezonra? A komoly függőnek mit adsz a 7-ik Clone Trooper után? MINDIG van más is a kinderben, hála istennek.

England win The Ashes! 2013.04.18. 12:51:29

@Manyecska: Látom, értetted. XD

Nekem is SW lesz közben. Baljós árnyak...

Mindig gyanús, ha név szerint szólít a hangósbemondó...

McBride kiszáll.

Manyecska 2013.04.18. 12:51:44

@Bakfitty007: obi van benne? szerintem az egész egy nagy obi, igen!:)

vénszivar 2013.04.18. 12:51:44

@Manyecska: CIGÁNY VAGYOK! Mióta is "ismersz"? :P

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.04.18. 12:52:31

@zsiráfffff: szemléltetőanyagnak vegyél neki iglós halrudakat: látod kisfiam, hiába van rajta a szép bajszos tengerészbácsi, ha kinyitjuk a csomagot akkor nem lesz benne tengerész. a sor a végtelenségig folytatható :D

Zabaalint (törölt) 2013.04.18. 12:52:47

Egyébként meg beteges egy szülő az ilyen. A Kinder tojásnak pont az a lényege, hogy nagyon sokféle lehet benne, attól hogy most van egy SW-os széria, még nem kellene elvárni, hogy mindegyik figura SW-os benne.

Egyébként meg mikor gyerek voltam, azt szerettem, mikor összerakható cucc volt benne, és azt utáltam, mikor egybe figura.

vénszivar 2013.04.18. 12:53:22

@fidesz = házmesterek pártja: figyelj oda, mert szétdurransz, szarfaszú nyomoronc!

Manyecska 2013.04.18. 12:54:05

@Dr Jozef Vengloš: kapsz kindertojást:D!! @vénszivar: én kérek elnézést:!:))

Manyecska 2013.04.18. 12:55:42

@zsiráfffff: haggyá már 10 egyese van a fiamnak matekból!:D

vénszivar 2013.04.18. 12:56:37

@fidesz = házmesterek pártja: De hiszen ENGEMET nem a te rühes anyád tolt ki, talán tégedetett...:))):D

Rosszindulatú Vászka 2013.04.18. 12:57:05

@Bobby Newmark: tudom, mire gondolsz, láttam már ojat, bár csak kézi paraméteres ellenőrzéset hajtottam végre. Kicsit furán néztek rám eleinte, de miutám elmagyaráztam, őket is megfertőztem.

napalm 2013.04.18. 12:57:27

@Rosszindulatú Vászka:
na hallod, holnap asszonyt szalajtom a digitális mérleggel (gramm osztású), aztán mázsáljon hátha lesz stárvorsz.
köszi a tippet;)

amúgy gyerek nem volt hisztis, jól nevelt.

Manyecska 2013.04.18. 12:57:52

Gyereknek nem ilyet hanem JUTALOMFALATKÁKAT kell venni!! :DDD

Rosszindulatú Vászka 2013.04.18. 12:58:18

@napalm: nono! Lehet más is pont ekkora súly, ez csak eséjnövesztés :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.04.18. 12:59:30

@Zabaalint: hardkór júzerek összetörték az egybefigurákat kalapáccsal és ismét összerakták a darabokat pillanatragasztóval! :D

Rosszindulatú Vászka 2013.04.18. 13:01:35

@Zabaalint: neked is igazad van. Ellembe, ha egy nőstény, még ha piciny gyermek is, ha a fejibe vesz valamit, akkor jobb a könnyebb ellenállás felé törekedni és aszerint eljárni. Ez van.

baggins21 2013.04.18. 13:05:59

Ez eddig is így volt minden figurás kinder tojásnál, régen a krokodilos, vizilovas stb... ott sem mindegyikben volt figura mégse futottunk a fogyasztóvédelemhez. Kedves posztoló... te vagy a legbalfaszabb fasz a világon. Amúgy meg fényképet a felismerhetetlen figuráról!

Manyecska 2013.04.18. 13:07:06

@Rosszindulatú Vászka: aha, ezért van 10 karója az enyémnek is mert én vagyok a leggyengébb láncszem úgyláccik..:) na jó, hozott most 5-öst. Rájött hogy el kell járni az órákra, továbbá ha el tudja olvasni a kézírását sokat segíthet!!:D 4,2 átlagja volt nemrég:(

Rosszindulatú Vászka 2013.04.18. 13:08:22

@Manyecska: már kicsit bocs, de én arról nem nyilatkoztam, csak hogy jogos önvédelemből gyakran jobb beletörődni az elviselhetetlenbe. Ez van.

napalm 2013.04.18. 13:08:56

@baggins21:
én kérek elnézést.
senki nem futott fogyasztóvédelemhez te faszláma;)

vénszivar 2013.04.18. 13:10:46

@Manyecska: Már azért 5-öst kapott, mert eljár az órákra? Szép új világ! :)

LÉPEM!

Ugyandehogy (törölt) 2013.04.18. 13:13:26

@zsiráfffff: +20 IQ pont azoknak, akik nem amerikainak születtek.

Manyecska 2013.04.18. 13:14:56

@Rosszindulatú Vászka: ja, női lényekről beszélünk, most nézem! Ez alfahím, már most:(! :D Igazad van.

klarky · http://kreport.blog.hu/ 2013.04.18. 13:16:33

@Távmunkás: Szó sincs erről, viszont te is beláthatod, h az általad idézett filmek/történetek korántsincsenek olyan magasan reprezentálva merchendising körben mint az SW.

És még egy. A Harry Potter, és a Gyűrűk ura az egy irodalmi mű. A Pókember (és társai) a képregény, mint vizuális és egyfajta irodalmi forrásból táplálkozik.

De a mi a SW??? Lucas elborult elméjének agyszüleménye, ami szerintem kezdetektől a pénzgyártásról szól. Vagy van olyan, h Csillagok Háborúja könyv, amit vki megírt és azt feldolgozták?

Apropó SW film. A Harry Pottert és a Gyűrűk urát/Pókembert leforgatták, bemutatták és el van felejtve.

SW? Ezt nézzétek, most 3 perccel több van benne mint az eredetiben, vegyétek! Most újak a színek! Vegyétek! Most jobb lett a hang! Vegyétek, Most rövidebb, hosszabb, fényesebb, illatosabb, hangosabb, új a borítója, vegyétek! Minden éven kitalálnak vmi baromságot, csak h fenntartsák a "mítoszt".

Rettenetes. És még nincs vége, fura mód most újabb ötletek lesznek megfilmesítve ki tudja hanyadik részként. Brrrrr

Acsabi44 2013.04.18. 13:18:17

Ezen mi a meglepődés? Mióta világ a világ, ez így van...

Manyecska 2013.04.18. 13:20:55

@vénszivar: nem, hibátlan volt a dogája /egyedül neki../:) hidd el, nem alszom napok óta:((

Taxomükke (UK) 2013.04.18. 13:25:14

Nekem valahogy soha nem ízlettek ezek a kindertojásba rejtett figurák. Mit esztek rajtuk?

Atörökk 2013.04.18. 13:27:06

@Taxomükke:
Nem szóltak, hogy a figurát nem kell megenni?

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.04.18. 13:33:02

van olyan aki még a csokit veszi a figuráért??

Komplett sorozatok vannak a vaterán, ebay-en.

Moan 2013.04.18. 13:33:57

A TOTO nevezetű csokitojásokat kell venni. Fele annyiba kerül, mint a Kinder és sokkal ötletesebb, igényesebb figurák vannak benne.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.04.18. 13:35:20

@klarky: A Gyűrűk Urából szerinted nincs kibővített rendezői változat? :)

Fogadni mernék, hogy a Harry Potterről is lehúznak még egy bőrt 20-30 év múlva, hiszen a Star Wars sem 1-2 évvel később lett felújítva. És már a Harry Potter utolsó részét is kettévágták, hogy nagyobb legyen a bevétel...

A Pókemberrel nincs teli minden játékbolt?

Egyébként az első Star Wars film 1977-ben jelent meg, míg a könyv 1976-ban. Egyszerre készültek el, a könyv Lucas nevében jelent meg, de nem ő írta.

A Star Wars egy másik univerzumot mutat be, ezért lehet könnyedén folytatni. Nem a film szereplői a lényegesek, hanem az, hogy van jedi, fénykard, űrhajó és mindenféle lények, így a sztorit bármikor lehet folytatni. Írtak is egy rakás könyvet hozzá, Lucas meg pereskedett velük...

A Gyűrűk Urához hasonlítható, ami azóta minden fantasy könyv és szerepjáték alapja lett, pedig az is elég sok helyről merített ötleteket.

braue 2013.04.18. 13:37:03

Bár ilyen lenne a legnagyobb gondom, amit másokkal is meg akarok osztani! De ennél a legkisebb is komolyabb. Sokkal.

wowerman 2013.04.18. 13:40:29

A Kinder tojásban mindig is random voltak a dolgok, ez nem változik.

Zabaalint (törölt) 2013.04.18. 13:48:51

@Távmunkás:
A Star Wars univerzum nem hasonlítható Tolkien univerzumához, mert utóbbi nem a piaci igények alapján jött létre, és nem a piaci igények alapján alakítják, mert mivel Tolkien már nem él, és ha vannak is, akik újabb sztorikat szőnek bele, azok is jelentéktelenek maradnak (pl. lotro küldetései).

Másrészt a Star Wars nem alapja a sci-fiben szinte semminek, inkább csak a saját kultuszát építette, a Gyűrűk Urából meg szinte nincsen fantasy, ami ne merített volna.

Ha bármihez is hasonlítani tudnám, akkor inkább a Warcraft univerzumához hasonlítható a Star Wars, csak annak akkora kultusza nincsen.

Moan 2013.04.18. 13:49:09

@Távmunkás:

Korrekt tejcsoki. Rendben van a cucc, csak kevés helyen lehet kapni.

reccs 2013.04.18. 13:49:59

@Távmunkás: A Gyűrűk Urából szerinted nincs kibővített rendezői változat? :)

Van, de már a normál verzió megjelenésekor lehetett tudni, hogy lesz. Akit az érdekelt, pl. eleve azt vette meg. Nem évekkel később csináltak újat meg még újabbat.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2013.04.18. 13:51:03

Ennyi pénzért lehetne finom is... :(

bknn 2013.04.18. 14:04:41

Szeretem a Kinder tojást, csak a sárgáját nehéz lenyelni.

puddlepuddle 2013.04.18. 14:12:26

Mindig is úgy volt, hogy az adott promóciós sorozat csak x százaléknyi tojásban van benne. Amióta csak léteznek kézzel festett sorozatok, ez így volt.

Zirowe 2013.04.18. 14:22:12

Emlékszem kiskoromban 6ból 1 volt az ajándék figura esélye és 6-os csomagban árulták, így egyben mindenképpen és mindig volt figura.

Ja, most jutott eszembe, hogy ez nem itt történt, hanem Olaszországban.

Úttalan utakon 2013.04.18. 14:39:26

@Dr Jozef Vengloš:
Ja, és a többi nyerő pálcikás jégkrém csak akkor kerül forgalomba, amikor már lejárt az akció. Én is mindig akkor nyerek a csokipapírokkal, amikor már késő, máig így csinálják.

t0m973 2013.04.18. 14:51:08

nekem 10ből egy sztárvárszos volt,biztos szarabb tálcát fogtam ki szal ne legyél szarrágó 1-2 darabbal,vegyél 10et tuti lesz benne!

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.04.18. 15:04:04

@Zabaalint: A Warcraft is Tolkien köpönyegéből bújt elő...

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.04.18. 15:05:29

@reccs: Honnan tudod, hogy 20-30 év múlva nem lesz újabb változat? Mit gondolsz a Hobbit-triológiáról?

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.04.18. 15:07:25

@Moan: Láttam már, csak azért kérdezem, mert vettem más márkájú tojást, amiben a csoki ehetetlen volt és a játék is gagyi, azóta nem merek újabbakat kipróbálni. De akkor majd megnézem a TOTO-t.

ldani7492 2013.04.18. 15:09:24

Amióta az eszemet tudom úgy reklámozták az összes kinderes cuccot, hogy minden ötödikben van ilyen figura, nem tudom mi olyan meglepő ezen.

JohnHenry 2013.04.18. 15:19:36

hmm, nem tudom, mostanában mi a helyzet, de pár éve még, ha ilyen hármas pakk tojást vettem, akkor mindhárom tojásban a dobozon levő figurák voltak. (spongyabob)

igaz, osztrák csomagolású volt mindegyik.

JohnHenry 2013.04.18. 15:21:40

@puddlepuddle: bizonyára mázlim volt az osztrák spongyabobos kinderpakkokkal, mert három hármas pakkból kilenc spongyabobom lett :D

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.04.18. 15:24:10

Én gyerekkoromban csak a záptojásnak nem örültem.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.18. 15:34:08

a kinder nagy otlet volt, egy naggyabol ehetetlen csokiban van egy mindenre alkalmatlan muanyag biszbasz
az viszi el az egeszet, hogy a gyerek izgul, mi lesz benne

Trejo 2013.04.18. 15:35:40

Elolvastam ezt a posztot. Star wars figura kell a parasztnak, nem volt a tojásban, mert minden 5.-ben van.
Mi a f*sz van az emberekkel?

Zabaalint (törölt) 2013.04.18. 15:37:56

@Távmunkás:
Pontosan. Ahogy sok más fantasy világ is.

A nagy ős Tolkien világa volt, ugyanezt a párhuzamot nem tudod levonni a Star Wars esetében, mert előtte és utána rengeteg sci-fi univerzumot alkottak, teljesen függetlenül a Star Warstól, szinte semminek sem nagy őse.

vénszivar 2013.04.18. 15:38:14

@Taxomükke: Csak a figurákat rejtő kapszulát kell elszopogatni! Azok a klasszak...:)

Zabaalint (törölt) 2013.04.18. 15:39:32

@hagyma:
Teljesen jó az a csoki, persze ha az étcsokit szereted, akkor gondolom sosem ízlett neked.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.18. 15:41:22

Ááááíííí!!! Assenormális, aki ilyen "meglepetés" "ajándékot" vesz a gyerekének. Na, majd meglepőcc fijam, milyen szart kapsz.

Én csináltam fából lombfűrésszel puzzlet a gyereknek, asszony szépen kifestette, lelakkoztuk, még meg is van valahol. Meg később kapott favonatot, azt nagyon szerettem én is. Meg persze a rengeteg legó...

vénszivar 2013.04.18. 15:42:59

@Zabaalint: rákos a pofája, nem érzi az ízeket...:)

igi1 2013.04.18. 15:43:50

@Manyecska: naa, ha annyi lenne, akkor már a gyámhivatal is járt volna nálatok :D

ne kamuzz

mi gyerekkorunkba úgy voltunk motiválva, hogy félévkor és évvégén átlag szerint zsét kaptunk, de akkor nagyon sokat, pl. 4,2-es átlag esetén ugye ötösönként 1000-et, aztán felsőtől ez már 5000-re nőtt :D

egyébként én se értem, nem voltam soha kiemelkedő tanuló, de a 4 egész az stabilan megvolt mindig, matek 3-as, 4-essel :) és csak a tesi rontotta le durván :D

sose értem, minek nyúztatják a zembert a 100 méteres futással, a 12 körrel, meg a távolugrással

há érted, szintfelmérők, ettől dobtam ki mindig a taccsot, olyan szintekkel, amit csak a sportbuzik tudtak 5-ösre megcsinálni, és ha már 2-est hoztál, jó napod volt :D

@Trejo: meghülyültek és túlérzékenyek lettek, mégis mi lenne ugyan

vénszivar 2013.04.18. 15:45:20

@atpijkamo: Csapkodó szárnyú lepkét nem?!
Igaz, ahhoz már műszaki rajz kell...:):D

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.18. 15:48:46

@vénszivar: Olyan akkor még nem volt. Azt majd az onokámnak.

Viszont egyensúlyozó papagályt azt csináltunk.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.18. 15:55:12

@Zabaalint: en nem szeretem a csokit, csak joint utan eszem, de gyerekkoromban szinte sosem ettem meg, pedig akkor szerettem
szerintem szar
de hat izleseken, etelen, italon stb. vitatkozni felesleges
abban tuti vagyok, ha nem lenne benne semmi, a kutya nem venne csak a csokija kedveert

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.04.18. 15:57:58

@Zabaalint: Jó lenne a csoki, ha lenne benne egy kis kakaó is a sok cukor és kevés tej mellett :)

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.04.18. 15:59:22

@Zabaalint: Bocs, rosszul fogalmaztam. Az eladhatóságra és a rajongótábor nagyságára értettem a hasonlóságot.

elwood 2013.04.18. 16:21:02

én nem szeretem a kindertojást, mert nagyon rágós a közepe

Rosszindulatú Vászka 2013.04.18. 16:23:55

Még az lehet, hogy nem pontos a mérlegem. vagy a Homáré.

Monnyuk nekem a R2D2 meg a Klónharcos a 10 grammos, a Yoda, Vader, Amidala, 3TPO, Doku 9 grammos kapszulával együtt, Kenonim nincs.

Egy biztos, akkor sem egyformák a figurák, ami talányos, hiszen látszólg nincs különbség köztük, csak a festésük.

Szorongató kétej :(

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.18. 16:26:59

fejletteb orszagban nincs olyan csoki, aminek idegen /mu/anyag van a kozepen

Zabaalint (törölt) 2013.04.18. 16:31:52

@hagyma:
"de hat izleseken, etelen, italon stb. vitatkozni felesleges"

Pedig csak azon lehet igazán :-)

"abban tuti vagyok, ha nem lenne benne semmi, a kutya nem venne csak a csokija kedveert "

De akkor az ugyanolyan ízű Kinder csokit miért veszik? És a Kinder tojás utánzatokat miért nem? Abban szerintem is igazad van, hogy alapvetően azért kezdték el venni anno, mikor ez újdonság volt, rá pár évtizedre már bejáratott márkává vált. Egyébként én a Kinder Bueno-t és a Milchschnitte-t is szeretem.

Zabaalint (törölt) 2013.04.18. 16:34:37

@Távmunkás:
Igen, de én úgy látom akkor is, hogy abszolút értelemben is messze a leghype-oltabb fiktív univerzum, ha meg azt nézem mi van mögötte, akkor még inkább. A Tolkien világ azért sokkal több önmagától is.

elwood 2013.04.18. 16:38:10

@hagyma: én speciel rajongok az amerikai életérzésért, de hogy ott minden műanyag nem csak a közepe az biztos

Rosszindulatú Vászka 2013.04.18. 16:39:06

@Zabaalint: hogy mi van mögötte? Csaxólnák, hogy köszönhetően a megannyi sok könyvnek meg a játéknak, pont a SW univerzum az egyik, ha nem A legkidolgozottabb háttérvilágú fiktív univerzum.

És mielőtt kapnám a pofánlecsót, Tolkien buzi is vagyok. A filmet nemtom, mer az sztem gagyerák, de könyvnek az első kiadás óta a függője vagyok.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.18. 16:44:30

@elwood: hat ezert ez tulzas
Mary pl hus es ver
es ha farmokra jarsz vasarolni nem a wal martba, ott megkapsz mindent faszan muanyag nelkul
@Zabaalint: nem tudom miert veszik, szerintem nem jo, szerintuk jo
elvitte a tojas a csokit is, asziszik abban is lesz muanyag-traktor
es akkor elkuldik Iginek

Rosszindulatú Vászka 2013.04.18. 16:48:43

@hagyma: lehet, hogy Méri mutáns testfoglaló ill. és vagy űrlény, végülis még sohasenem bontottad ki.

CID 2013.04.18. 16:49:28

@hagyma: tévedsz van a kinder tetszését, finom.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.18. 16:49:46

@Rosszindulatú Vászka: hat ki nem bontottam, de behatolas mar volt

Rosszindulatú Vászka 2013.04.18. 16:54:37

@hagyma: kellően alaposan dokumentálva és a vizsgálat minden momentumára odafigyelve? Ugye, hogy nem?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.18. 16:55:23

@CID: ez nem tevedes
nem szerettem meg gyerekkent sem
most mennyunk el abba az iranyba hogy ki szereti a pacalt, vagy a resztelt majat?
en ha csokit eszem akkor kit-kat vagy hershey's es van egy kurva jo csokitojas a cadbury
a kinder nyomaba sem erhet, igaz nincs benne kapszula

kamasuka 2013.04.18. 17:00:02

Csak az SW miatt vettük, és nekünk kilenc azért meg lett a tízből. Ehhez pontosan 34 darab tojást vettünk meg, amiből 19-ben volt SW figura. Csak a qurva Jango Fett nem jött össze ... :(

A taktika az volt, hogy megráztam, és ha volt hangja, és egyben súlya is, valamint zörgött, de nem kattogott, mintha több darabból álló valami lenne benne, akkor nyert ügyünk volt. De természetesen sok egyforma is volt, főleg Darth Vadert és R2D2t osztogattam a haveroknak.

Részemről 10 olyan tojást hoztam haza a "gyerekeknek", amiben SW figura volt, és 10ben nem volt semmi SW. A többit nagyon cseles, már már Baldricki ügyességgel megáldott nagymama és feleség gyűjtötte be, több kevesebb sikerrel, de tény, hogy iszonyat nagy kamu az egész, főleg mert még ha akcióban is részt vevő üzletben is vetted, nagy eséllyel nem az volt benne, akárhogy is taktikáztál, sőt, volt olyan, hogy egy régebbi fő ajándékot/játékot dobott ki, mert a drágák úgy csinálják, hogy: Jéé, kivettek mindent a dobozból? Pisti, hozz már utánpótlást a raktárból! - és Pisti hozta is, de ami a keze ügyébe akadt és Kinder Tojgli. Viszont holmi Lidl és Aldi random viszont rázogatott húzás után simán narancssárga SW tojást dobott.

A nagy Kinderek viszont még nagyobb lehúzások. Nénibácsitól kapott egyet a gyerek, és roppant idétlen játék volt benne, pedig azt hihetnénk, hogy valami értelmeset tartalmaz az a nagy tojás.

Egyébként annyira gagyi az egész Kinder, hogy talán az Asterix-Obelixes széria óta nem volt értelmes ajándék benne, ez is tök béna, de a gyerek imádja, így minden Kinder értelmes ajándékot meg kell becsülni. Legalábbis, szerény véleményem szerint.

Egyébként nem egy nagy összeg a 35, mert húsvét előtt volt, és ált. akcióban (150-159) forintos áron vettük meg, és a kinder csokker alapból baromi finom, tehát megérte, mégha több kisautóval, sárkánnyal, és puzzleval lettünk gazdagabbak. Viszont amikor a gyereket vittük véradásra bevittük a nem SWket a
kórházba, és ott baromi jól jött a laboros néniknek, ha le kellett csillapítani egy vérvételtől remegő kisgyereket.

Viszont az SW miatt a qurva anyját a Kindernek, mert ha már megveszik a mocskos jogokat, akkor legalább az SW esetében ne spóroljanak a narancssárga tojásokkal, mert baromira pofán vágja őket a Luc .... Na ő már nem, ezért spóroltak, mert a Disney ugyanolyan tolvaj állat, mint a EA. :) De komolyan.

www.kephost.com/images4/2013/4/18/a1_2013_4_18_k7c7qb8uac.jpg

kamasuka 2013.04.18. 17:03:58

@kamasuka:
véradásra=vérvételre

Zabaalint (törölt) 2013.04.18. 17:08:22

@hagyma:
Azt mondod, ne menjünk bele ízlés vitába, de te mégis azzal támasztod alá azt, hogy csak a meglepetés koncepció miatt futott be, mert neked nem ízlik, tehát nem jó az íze, ezért az ízének nem lehetett szerepe benne. Holott szerintem meg kurva sok gyerek szereti az ízét is, ami benne van, az meg az extra.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.18. 17:08:35

@kamasuka: ja a csoki az kurva finom, de mindenki reklamal, ha ne, skywalker van benne
ugyanma'

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.18. 17:10:24

@Zabaalint: szerinted kell nekunk mindent egyforman latnunk?
szerintem meg alig varjak, hogy megnezzek, mi van benne es van meg valami csoki, ami extra

kamasuka 2013.04.18. 17:31:18

@hagyma:
Igazából nem az SW a dühítő, hanem az a szemét amit játékként beleraknak helyette.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.04.18. 17:32:30

@Zabaalint: Az nem kérdés, hogy Tolkien világa és a könyvei sokkal tartalmasabbak. Még akkor is, ha a magyar fordítás nyelvezete sok helyen jobb, mint az eredeti :)

Rosszindulatú Vászka 2013.04.18. 18:15:41

@Távmunkás: ez így ebben a formában badarság, merthogy más műfajú és nem összevethető dolgokat állítottál rangsorba. Mintha a cvekkedlit meg az asztaliteniszt rangsorolnád érdemeik szerént.

England win The Ashes! 2013.04.18. 18:34:38

@hagyma: Katéterezés? Micsoda vircsaft, Sajókám! :D

England win The Ashes! 2013.04.18. 18:49:17

Most olvasom az apdéteket. "a csoki+miniumfólia 21 gramm."

Bakker!!! Míniumba (Pb3O4 - a számok alsó indexbe mennek) nem nagyon csomagol senki semmit.

Rosszindulatú Vászka 2013.04.18. 18:51:35

@Dr Jozef Vengloš: bocsika, akkor legyen neked sztaniolpapíros.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.04.18. 19:27:33

@igi1: pedig a tesijegyekkel lehetett a legegyszerűbben feltornászni (figyeled-e a frappáns megfogalmazást??) a bizonyítvány átlagát. meg a rajz meg az ének meg a technika. ezek mindig színötösek, a többi meg ahogy sikerült.

England win The Ashes! 2013.04.18. 19:44:59

@Rosszindulatú Vászka: A sztaniolpapír meg ónt tartalmaz, ráadásul pont nem hinném, hogy azzal tekerik be a tojást, mert drágább, mint az alufólia. Bár megeshet, hogy a kinderes papír ennek ellenére pont ilyen, még sosem elemeztem.

A fentebbi komment meg nem is elsősorban neked szólt, hanem jackyll mesternek, neki illett volna utánanézni az állítás helyességének.

:)

napalm 2013.04.18. 19:47:06

mi folyik itt?
rögtön visszaolvasok, látom délután óta vannak történések.

Egyéves Önkéntes 2013.04.18. 19:52:32

@atpijkamo: Az asszony kifestette a gyereket, te meg lelakkoztad?
Na ezt kipróbáljuk hétvégén!!

@zsiráfffff: Én figyelem! :)

Egyéves Önkéntes 2013.04.18. 19:54:44

@hagyma: Mary hús és vér?
Nekem a maláj csajom félhús és félvér!

igi1 2013.04.18. 19:55:08

@napalm: csak hogy ehhez mi ne tudjunk hozzászólni azé :)

@zsiráfffff: hát azok nekem is, de egyedül a tesi meg a matek volt a mumus

később kémia, fizika

@hagyma: a másik, normális gyereket nem lombozta le az sem, ha nem azt találta benne, amit várt

hanem ette a következőt :)

napalm 2013.04.18. 19:55:13

@Trejo:
újabb idióta, pipa;)

England win The Ashes! 2013.04.18. 20:07:33

@zsiráfffff: Nekem alsó tagozaton az rontotta az átlagot.

Madnezz · http://sorfigyelo.blog.hu 2013.04.18. 20:12:36

@kamasuka: Afta, tényleg meg van neki a kilenc! :)
Én arra emlékszem, hogy a vámpírosat a 'Vempaör'rajongók gyűjtötték...

Madnezz · http://sorfigyelo.blog.hu 2013.04.18. 20:15:19

Amúgy Dartvéder, Artuditu béna, de Amidala jó hogy fel van szerelve füllel, legalább lehet közben mit fogni! :D

Rosszindulatú Vászka 2013.04.18. 20:18:27

@Dr Jozef Vengloš: tudod mit, akkor legyen neked csak simán csokipapíros. Így jó lesz?

England win The Ashes! 2013.04.18. 20:22:06

@Rosszindulatú Vászka: Ami azt illeti, nem. Azt akarom olvasni: "alufólia-burkolat, uram!"

:D

Taxomükke (UK) 2013.04.18. 20:32:25

@elwood: Nna erről beszélek én is...

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.04.18. 20:53:38

@Dr Jozef Vengloš: nekem meg fordítva. akkoriban még jól csináltam, voltam minden frankó versenyen, tájfutás, triatlon, miegyéb, most meg szinte nulla.

Rosszindulatú Vászka 2013.04.18. 21:00:36

@Dr Jozef Vengloš: nem precíz. Mer akkor hol marad a nyomtatás ugyebár.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.18. 21:11:09

@Dr Jozef Vengloš: nem akarok dicsekedni de engem hatodikban "Szocske" kifejezedtten meg akart buktatni rajzbol
a tanari kar eros rahatsa kellett, hogy ne tegey
mondjuk O volt a rjvezeto vagy mi, kesobb viragot arult az ABC mellett

England win The Ashes! 2013.04.18. 21:19:21

@hagyma: Azért én ott nem tartottam, de gyerekként kicsit bosszantó volt, hogy rajzból, technikából meg tornából zrikálnak, miközben más síkhülye meg jelest kap matekból, csak mert apuka fejes volt, vagy anyuka nyal a tanító néninek.

Aztán ötödiktől más suliba jártam, "érdekes módon" hirtelen feljavultam, mert ott "furcsa módon" nem a családi hátteret nézték, hanem azt, mit tud a gyerek.

Később apám ezt az egyik tanító, korábbi osztálytársa orra alá dörgölte, szegény csak hümmögött, mert nála pont, hogy jó jegyeket kaptam. :)

England win The Ashes! 2013.04.18. 21:26:07

@zsiráfffff: Nálam (nemcsak nálam, azt hozzá kell tenni) más okok voltak, csak olyan tantárgyakból, amit objektíven lehet osztályozni (matek, magyar, természet stb.), abba nem tudtak beleközni, maradtak a szubjektív dolgok.

Jó, persze tény, hogy rajzból eléggé, khmm, absztrakt műveket készítettem, :) , de azt gyerekként is észreveszi az ember, ha más ugyanolyan alkotásokért egy jeggyel jobbat kap.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.18. 21:26:16

@Dr Jozef Vengloš: ah en utaltam rajzolni meg festeni, mivel nem is tudtam es nalunk az volt a rendszer, hogy ilyen mappaba kellett tenni minden rajzora utan amit muveltunk es ev vegen at akarta nezni, nekem meg nem volt mappam:)
enekbol is hasonlo tehetsegem volt, bar vegul P.Mobil koncerteken kibontakoztattam a tudasomat
a torna nem volt problema
10 eves koromtol vizilabdaztam es labdarugtam
dehat kezsegtargyakat
enek-rajz, osztalyozni sem szabadna,
/maximum az elmeleti reszet/ nem tudom meg osztalyozzak-e?

Egyéves Önkéntes 2013.04.18. 21:31:36

Én full jeles voltam, mert apám kindertojás összeszerelő üzemet vezetett és hordta a tanároknak ingyen a cuccot!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.04.18. 21:33:58

@hagyma: na mongyuk ez igaz, a lányom dolgozatot ír énekből meg a hangjegyekből meg kottaolvasásból(wtf??) mindezt anélkül, hogy bármilyen hangszeren játszana, már persze az idegszálhúrjaim pengetésén kívül :D :D

Atörökk 2013.04.18. 21:41:40

Az utolsó képen Obi-Van olyan, mint egy madárijesztő, akit análisan inzultált egy hegyi gorilla.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.18. 21:50:11

@igi1: normalis gyerek nem evett ilyen szart es igenis idegbeteg lett ha valami baromsag volt a kapszulaban
ez ilyen gyerekkori tulajdonsag
lsd a posztiro gyermeke sirva fakadt a hatodik puzzlenal, mert sw-s izet akart
nem azert vittek neki haza 10 tojast, hogy megzabalja egyszerre, hanem hogy talaljon benne egy Obi-Van Kenobit
ez az egesz brandnek a lenyege

breezer 2013.04.18. 22:14:36

@hagyma: érdekes én kiskoromba pont annak örültem, hogy ha nem egy darab valami volt benne, hanem össze lehetett "szerelni" na persze a puzzlet leszámítva, mer az egy fos :)

amúgy mennyiért lehet ashwill környékén a jointba valót beszerezni?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.18. 22:20:05

@breezer: hat persze, az osszszerelheto az kiralysag volt
de en pl sosem voltam gyujto es a kis biszbaszok gyorsan elkallodtak, a csokijat meg nem szerettem
5 dollar egy pipara valo kb, de minosegi
hetfon suttetek MAryvel egy browniest, meg sosem probaltam
teszunk bele egy huszasert

breezer 2013.04.18. 22:41:07

@hagyma: na ja, én sem voltam gyűjtő, azzal a különbséggel, hogy nekem bejött a csoki is :) főleg amikor az alternatíva az ilyen csokibevonóból készült ehetetlen ízű tojás volt, mert locsolkodáskor a lóvé mellé ezek dukáltak...

amúgy nem is hittem volna, hogy szoktál pipázni.. biztos Mary vitt a rosszba :) azt hallottam ám, USA-ban egy OZ-t hozzádvágnak 100-120 dollárért, ami igen kedvezőnek tűnik Magyarországról nézve.. A brownies pedig biztos nagyon fasza lesz, én is nagyon szívesen kipróbálnám, csak ugye ilyenformában jóval több kell bele, itthoni áron meg kicsit húzós volna, na de majd egyszer...

vénszivar 2013.04.18. 22:57:07

@zsiráfffff: Felkészítik az életre..., fog ő még fuvolázni!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.18. 23:23:23

@breezer: Maryt en vittam a rosszba:)
elottem sosem probalta

gabors 2013.04.18. 23:35:34

@hagyma: azert akkor eleg nagyo rizokot vallaltal mert barmilyen druggal kapcsolatos "conviction is deportable" vagyis nem hogy allampolgarsagod de GC-ad sem lenne ha egyszer lebuktal volna mondjuk 1oz felett ....

England win The Ashes! 2013.04.18. 23:43:43

@hagyma: Namost még nehogy azzal gyere, hogy pszichológus is voltál, mert összekarmolom magam. :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.19. 00:23:42

@gabors: de mar beszelhetek rola, mert allampolgar vagyok:)
meg nehany elnok is bevalllota utolag, hogy kiprobalta
otthon eleg nehez lebukni egy pippanccsal
@Dr Jozef Vengloš: csak nehany honapig, de utana elmentem Vician melle segedmunkasnak

gabors 2013.04.19. 02:26:22

@hagyma: "otthon eleg nehez lebukni egy pippanccsal"

de gondolom valahonnan valakitol meg kell azert venni a ganja-t mert termelni meg kockazatosabb ... es aztan haza is kell varazsolni ... es ha a kocsiba/val fognak el van ahol lefoglaljak a kocsit vegleg !!

en meg soha nem probaltam ki volt mikor lett volna lehetoseg de en soha nem cigiztem ezert fel sem merult...

orulok hogy szerencsed volt ...

Sasyyy 2013.04.19. 04:23:19

finom a kinder tojás,csak nehéz lenyelni a sárgáját....

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.19. 06:18:23

@gabors: dehogy foglaljak le a kocsit
mar megint hulyeseget beszelsz
orulok, hogy sosem probaltad ki, de semmi koze a cigizeshez
megvenni a legegyszerubb es nem allitgatjak meg a kocsikat csak ugy talalomra mint magyarorszagon
en elhiszem, hpgy itt elsz, de hogy egy masik vilagban az tuti

napalm 2013.04.19. 07:42:29

@hagyma:
hagyma b+, te itthon hagytad az eszed.,)

kihangsúlyozom ismételten, SEMMI HISZTI nem volt hogy nem sw figura lapult a tojiban.

napalm 2013.04.19. 07:45:11

@Rosszindulatú Vászka:
Vászka, ma teszt, asszony is mér;)

Troppauer_Hümér 2013.04.19. 08:46:04

@napalm: Remélem ikrek lesznek, egy fiú, egy lány.

napalm 2013.04.19. 08:52:43

@stillmátyás: na hallod, a mai világban bármi megtörténhet.

Rosszindulatú Vászka 2013.04.19. 09:13:37

@napalm: sok sikert!

De tudod, hogy a mérés nem százas, csak esélynövelés :D

Manyecska 2013.04.19. 11:12:33

@igi1: vááá, 100 m-es fuvolázást olvastam!:DD

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.04.19. 11:25:42

@vénszivar: őőőőő, nem öcsém gyűjti és origiket lehet kapni.

Manyecska 2013.04.19. 11:44:37

@igi1: most magasugrás és röplabda a menő a tesiórákon!

vénszivar 2013.04.19. 12:19:16

@Manyecska: Nálunk, anno a pettingezés volt a menő...
Ezért hal ki a nemzet.:)

kamasuka 2013.04.19. 14:27:33

@Madnezz:
UPDATE: Megvan Jango is. Anyósom is hozott egy tojást. :)

gabors 2013.04.19. 15:03:42

@hagyma: "dehogy foglaljak le a kocsit
mar megint hulyeseget beszelsz"

Miert mondasz ilyet keress ra NC-ban is es sok mas allamban ezt rendorseg megteheti (bocs felteteles modot kellett volna irnom) ... ha a mennyiseg eleri azt hogy drug terjesztessel is megvadolhatnak siman es nagyon gyakran lefoglaljak (lefoglalhatjak) a kocsit meg akkor is ha nem a Tied es ha elitelnek nem adjak vissza ha nem akkor meg kifizettetik a tarolasat ugyes. Nem mond hogy errol meg soha nem halottal ???

Nem tudom Te melyik amerikaban elsz ha szerinted ilyen nincs ..??

Talalomra nem allitanak meg??? de az I-95-on siman profil alapjan kapcsolnak le sokakat persze mert gyorsan ment nem iranyjelzett meg hasonlok de a fegyver es a drug miatt allitjak meg oket es eleg jo az arany.

Velem ilyen meg nem fordult elo. Negyszer allitottak meg 23 ev alatt .. 2 gyorshajtas (szerencsere allamon kivul es akkor meg nem voltak osszekapcsolva a rendszerek mindketto 15 evvel korabban csak bunti pont nelkul) 1x nem vettem eszre a balra kanyordas tilos tablat ... ismeretlen helyen GPS-eszel mentem es csapda volt mert 6 voltunk csak akik csak azt a reggelt probaltuk a birosagon megfellebbezni mindenkit ugyanaz a rendor buntetetett 1 oran belul. Nalam kepek is voltak mert vissza mentem es megneztem hogy MI VAN ?? Probaltam mutatni hogy valoban nem lathato (ott volt csak az utrol nem lehetett igazan eszrevenni) a birononek tetszett igy felere csokkentette a dijat (0 buntetes de a "befizetesi dij maradt" vagyis a felevel megusztam plusz 2 pont) a negyedik eset az majdnem veletlen volt .. nem vettem eszre a rendorautot ejjel sotetben es ahogy jott a visszapillantoban vakitott igy jobbra balra huzodtam egy darabig aztan megallitott mert azt hitte reszeg vagyok de nem voltam ... igy abbol nem lett semmi..

amerika nagyo valtozatos es

vénszivar 2013.04.19. 15:25:20

Na! A barmok ITT pofáznak! Ahelyett, hogy OTT ugatnának egymással, ahova kiette őket a rosseb!!!

Madnezz · http://sorfigyelo.blog.hu 2013.04.19. 17:18:27

@kamasuka: Gratulálok! Eddig ez a legjobb mai hír! :D

holdlányka 2013.04.19. 21:04:49

Ezt a postot nem értem.
Réges-régen, egy messzi-messzi galaxisban, mikor a külömböző kinderfiguráknak külön kódjelük volt, és Ferrero felirat volt rajtuk, és nem Kínában készültek, időről-időre piacra dobtak egy-egy kézzel festett sorozatot is. (Happy Hippos, Crazy Crocos, Los Papagalos, Vampirelli, LOTR figurák, Asterix, Leo Venturas, stbstb. A gyűjtők leginkább ezeket keresik) Ekkor megindult a reklámkampány, hirdették a dobozokon, TV-ben, plakátokon, de már akkor sem minden tojásban az volt!!

Hol itt a probléma??????

király vagyok 2013.04.19. 22:25:28

rákos csirák ugyis kihaltok hamarst innén mostan szopátok még egymás káreszát dicsak

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.20. 05:48:45

@napalm: volt egy hozzaszolas hogy a gyereke sirt mert 10-bol nyolc tojasban puzzle volt
@gabors: a jogsidat elvehetik minden szarert pl. ha nem fizetsz tankolasnal stb.
a kocsidat lefoglalhatjak, de
masnap kivalthatod

napalm 2013.04.20. 08:30:47

@hagyma:
"lsd a posztiro gyermeke sirva fakadt a hatodik puzzlenal, mert sw-s izet akart"

a posztíró gyermeke az én gyermekem, és nem fakadt sírva.
továbbra is fenntartom azt az állításomat hogy NEM VOLT HISZTI.
;)

kamasuka 2013.04.20. 08:41:57

@Madnezz:
Minden kicsinek örülünk. ;)

2013.04.20. 09:30:05

@hagyma: hat ki nem bontottam, de behatolas mar volt "

Na ugye, hogy volt benne idegen anyag?

Urbino (törölt) 2013.04.20. 12:09:21

A 90-es évek elején amikor gyerek voltam, akkor kaptam nagyon sokat. Akkor is nagyjából így volt, kaptam 10 darabot (mondjuk akkor még a bérekhez képest filléres cucc volt, kb annyiba került mint egy szelet sport csoki), minden másodikba volt a hirdetett figura, játék.

napalm 2013.04.20. 12:17:32

@Rosszindulatú Vászka :
meg sajna nem, tegnap nem volt ra ido, hetfon....

Rosszindulatú Vászka 2013.04.20. 12:19:20

@napalm: csak mert sokan drukkolunk ám neked!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.20. 14:27:13

@napalm: egy hozzaszolo gyereke. nem a Tied

napalm 2013.04.20. 15:17:32

@Rosszindulatú Vászka: ok-ok;)

@hagyma: akkor félreértettem. bocs.

Xezs 2013.04.21. 17:41:32

Azért az mindent elmond egy társadalomról, amikor az a legnagyobb problémája, hogy mi van a kindertojásban.

Atyaég, hova kerültem.

napalm 2013.04.22. 19:43:01

@Rosszindulatú Vászka:
negatív.
30 és 35 grammos voltak a tojások, belső tartalmuk ismeretlen.;(

merénylő aki herén lő 2013.04.24. 18:56:55

A füledhez teszed, amelyik hangosan szuszog az lesz darkveder vagy a Verebes....

magyarcsarda · http://magyarcsarda.blog.hu 2013.04.30. 21:22:52

Vagy megkérdezed a terítőjét és ad a kocsiból neked olyat amilyet kérsz... persze ez top secret és minimum Zeusz fiának kell lenned :D
süti beállítások módosítása