Tékozló Homár

Nihilista grillbüfé az Auchanban

2013.05.21. 13:32 | jackyll | komment

Naiv vásárló a budakalászi Auchanban szeretett volna valami frissensültet fogyasztani, de logisztikai nehézségek következtében az egyetlen munkatárs csak sajnálkozni tudott:

Tisztelt Auchan. Megosztanék önökkel egy érdekes történetet. A héten bementünk családdal vásárolni a budakalászi üzletükbe. Menü akciójuk volt grill pultnál. Otthonról éhesen mentünk vásárolni azzal a tudattal, hogy majd vacsizunk egy jót önöknél. Mivel olcsóbbra jön ki, mintha otthon főztem volna. Igen NAGY hülyeség volt.

Az ember felkapja családját, Apa, Anya, Menyasszony, Én. Bemegy a bevásárlóközpontba, kér a hetestől két kiló csirke mellett, és elindul korgó gyomorral a grill pulthoz. Az asztaloknál egy másik család éppen pizza szeletet eszik, egy síró kisgyerekkel, aki azt mondja "de én nem ezt akartam enni". A négy asztalból kettőnél ültek. Mondom de jó letudunk ülni és nyugodtan eszünk. A két kiadó pultnál szép számban álltak vásárlók, mondtam is családnak gyorsan üljetek le, mert nem lesz hely. A pultban egy pizza szelet sem volt, bár nem azt akartunk enni, de mindig két nagy kívánatos pizza szokott ott lenni.  Az eladó a másik pultban szolgált éppen kifele, előttem meg még állt egy velem egykorú srác, (az előtte állók már addigra valamiért elmentek) aki közölte velem hogy már legalább öt perce itt áll, és hogy jól meggondoltam e, hogy én is beállok e?!
 
Közben a pult másik felén kiabálásra lettünk figyelmesek. Ott is egy idős úr már jó ideje állhatott mert, azt mondta "Ezért állok itt vagy 10perce? A semmiért?" Az úr bosszúsan elviharzott. Közben mögötte is már álltak ketten, de az eladó inkább az előttem álló sráchoz indult el. Ezt a pult másik felén álló vásárlók nehezményezték egy "Hé most meg hova megy?"-el. Mondta, hogy a srác is itt áll egy ideje.
 
 Aztán jött az első érdekes párbeszéd:
 - Hello. Egy gyrost kérnék pitában.
 - Azt nem tudok adni nincs hozzá hús.
 - Akkor egy HotDogot kénék.
 - Az sincs.
 - Akkor mi van?
 - Semmi, mert itt állnak ezren és nem tudok betenni semmit sülni, mert nem tudok húszfelé szakadni.
 - Akkor köszi a nagy semmit.
 
 Eladó vissza ment másik végére a pultnak, ahol kiadott egy pár grill csirkét. Ekkor következtem én.
 
 - Jó napot az akciós menüből kérnék.
 - Jó napot. Sajnos nincs hozzá köret, mert elfogyott a hasáb.
 - És pizza sül, vagy lesz e később?
 - Sajnos az sincs mert még nem jutottam el odáig, és szerintem nem is fogok, hogy összeállítsak egy pizzát. Sajnos nem tudok adni csak grill csirkét, vagy hurkát, vagy "frissen" sültet de azt is csak zsemlével. Itt vagyok egyedül erre a forgalomra.
 - Kéne ide felvenni, még embert nem?
 - Igen, de létszám stop van, mert nem termel rendes hasznot a grill pult.
 - Így nem is fog, ha nincs mit árulni.
 - Igen tudom, de ezt én hiába jelzem a főnökeimnek.

Szóval ezek után, mivel már volt nálunk olyan termék amit nem rakhattunk vissza. Éhes korgó belekkel, kapkodva vásároltunk. Aztán mivel a 40 pénztárból 7 azaz HÉT volt nyitva, kellemes 27 percet álltam sorba. Addig család "vacsorázott" a parkolóban lévő gyors étteremben.

Pontos időpontot nem írok, nehogy még a szerencsétlen eladón csattanjon az esett. Azt is hozzá tenném, hogy nem ez az első esett, hogy perceket állunk nyálcsorgatva a semmiért, vagy azért amit nem vettünk volna meg, de nem volt más választék.

Kérdéseim önökhöz:
 - Mért nem vesznek fel embert?
 - Miért hiszik azt hogy egy ember elég egy pultba?
 - Miért csináltak kilométer hosszú kasszasort, ha minidig csak az 1/3 van kihasználva?
 - Ha haszonra akarnak szert tenni, miből gondolják hogy ez a jó megoldás, hogy egy ember majd sőt, főz, takarít, kiszolgál?
 - Az alkalmazottakra, miért nem hallgatnak? Valószínű jobban átlátják a helyzetet, mint az irodában ülő, feneket növesztő, osztályvezetőjük.

 Emailt nem írok, ahogy azt szokták kérni. Szerintem leírtam mindet amire kíváncsiak.

 További szép napot.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.21. 13:37:32

Hogy engedték a poszt tolót ötödikbe helyesírásból?

Egyébként meg jobb is, hogy nem kapott semmit. It a büdös húsokat sütik, hogy még el lehessen adni.

holdlányka 2013.05.21. 13:37:51

Egyébként n.ü. nem, tudja, hogy ilyen helyeken (tesco, Auchan, stb.) nem veszünk helyben készített gyorskaját?
Már a T.T. könyvben is le van írva, hogy ezeket olyan húsból készítik, amlyik annyira rossz, hogy már kozmetikázni sem lehet, ergo eladhatatlan nyersen? Átsütve még elmegy a parasztnak...

elwood 2013.05.21. 13:41:30

" ... azzal a tudattal, hogy majd vacsizunk egy jót önöknél. ... Igen NAGY hülyeség volt."

igaz, igaz ... mintha magam mondtam volna

Secnir 2013.05.21. 13:41:43

" Otthonról éhesen mentünk vásárolni azzal a tudattal, hogy majd vacsizunk egy jót önöknél. "
-hiba1

"Mivel olcsóbbra jön ki, mintha otthon főztem volna."
-hiba2 helyesírási is.
"Igen NAGY hülyeség volt."
-helyesen: igen nagy hülye vagy

"Az ember felkapja családját, Apa, Anya, Menyasszony, Én."
-gratulálok. ha ilyen hülye vagy, két hét múlva már csak Apa, Anya, Én.

Depe 2013.05.21. 13:41:43

Étteremben nem tudnának enni?

Tölgyasztal 2013.05.21. 13:42:20

ekkor kezdtem el nevetni:
"Otthonról éhesen mentünk vásárolni azzal a tudattal, hogy majd vacsizunk egy jót önöknél"

Ennél már csak az szebb, amikor a család vasárnap délben elmegy a mekibe és elfogyasztja az ünnepi lakomát...

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2013.05.21. 13:43:17

Még szerencse, hogy az Aldiban ilyen nem fordulhat elő.

Dr. Kix 2013.05.21. 13:43:20

Mit tenne ilyenkor Ó-sün?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.05.21. 13:44:52

nyálcsorgatva???????

ez még soha nem olvasott homárt.

Leadfoot 2013.05.21. 13:45:00

"volt nálunk olyan termék amit nem rakhattunk vissza"

Ha ennyire ki vagy akadva, otthagyod a kocsit (atyaég, akkor viszont bukod a százast). Nem kell a duma.

England win The Ashes! 2013.05.21. 13:45:56

"Otthonról éhesen mentünk vásárolni azzal a tudattal, hogy majd vacsizunk egy jót önöknél."

És még nincs gyámság alá helyezve?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.05.21. 13:46:56

A végkövetkeztetés a lényeg. Én sem teljesen értem többek között, hogy miért csak a kasszák egynegyede van nyitva az összes ilyen szarban.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.05.21. 13:48:14

@Secnir: Miért, mert menyasszonyt írt, vagy mert a menyasszonnyal elment az ósünbe kajálni?

@atpijkamo: +1, de ha már romlottat akar enni, hadd ehessen :D

Artie 2013.05.21. 13:50:38

Aki az összes helyesírási hibát összegyűjti és kilistázza ide, az ínhüvely-gyulladáson kívül mást is kap?

holdlányka 2013.05.21. 13:53:02

@ColT: Ha a keselyűk meg a csontkukacok meg bírják enni, miért is ne? :)

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.21. 13:53:13

@ColT: Eccer kértem egy fél sülcsirkét. Kényszerhelyzet volt. Hát nem volt finom. Azóta nem próbálkozom.

A Kika mellett van egy állandó mozgóárus. Ott isteni csirkecombot adnak.

Vörös Szonja, a tetovált lány 2013.05.21. 13:55:41

posztoló valamiért nem szereti (ismeri?) az összetett szavakat. Sem.

elwood 2013.05.21. 13:56:03

én meg étterembe megyek ha jót akarok enni.
de öreg vagyok már ...

holdlányka 2013.05.21. 13:59:52

@elwood: Én meg megfőzöm/megsütöm magamnak, illetve a családnak. De nindenki másképp csinálja :)

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.21. 14:06:42

@ColT: Mindegy hány kassza van, ha péntek du. vagy szombat de. mész, tömeg lesz a kasszánál. (Mindenhol.)

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.21. 14:07:52

@elwood: Én nem esz em ha jót. Szál kás.

England win The Ashes! 2013.05.21. 14:08:14

Asszem Bőrtanga ennek örülni fog: "kér a hetestől két kiló csirke mellett". :)))

"Az asztaloknál egy másik család éppen pizza szeletet eszik, egy síró kisgyerekkel..."

Ez fontos a történetbe, ettől eladható Hollywoodban. Még egy kutya és egy afroamerikai vicces csávó kellene, hogy igazán üssön. :)

Manyecska 2013.05.21. 14:10:54

@Dr Jozef Vengloš: :D:D ne is mondd! tegnap jött egy bringáscsoport az utcában, a legvégén egy olyan fekete emberrel hógycsak, aki közben afrikai népdalt énekelt!!:D Pontosan mint az Istenek a fejükre estek 1. részben..amikor a csajt viszi a bringán tyúkkal.. :D

elwood 2013.05.21. 14:11:59

@Dr Jozef Vengloš: meg egy árva fókabébi amelyik keresi a szüleit.

elwood 2013.05.21. 14:12:58

@holdlányka: ha én sütném, főzném magamnak akkor az nem lenne túl jó. erre találták fel a szakácsokat.

Manyecska 2013.05.21. 14:12:58

Olyan nem történt senkivel hogy másik kocsiba pakolt/másik gyereket vitt magával.. ?:P:DD

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.21. 14:13:13

@Manyecska: "@Dr Jozef Vengloš: :D:D ne is mondd! tegnap jött egy bringáscsoport"

- Apa, Afrika messze van?
- Nem lehet nagyon messze. Egy munkatársam néger, és biciklivel jár dolgozni.

Dr Gregory House 2013.05.21. 14:15:17

„...nehogy még a szerencsétlen eladón csattanjon az esett. Azt is hozzá tenném, hogy nem ez az első esett...”

Eső vagy hó esett???

Manyecska 2013.05.21. 14:16:24

@atpijkamo: jóvan:D de tényleg, sokkoló volt a látvány!!:DDD

Tormas Torontal 2013.05.21. 14:16:54

NYilván az átlagos napok 99%-ban eleg a pultba egy ember, de ha mondjuk Pünkös hétfőn mindenkinek egyszerre jut eszébe, hogy elmenjen zabálni, akkor nem elég.

Manyecska 2013.05.21. 14:18:09

"de én nem ezt akartam enni". anyja úristenit, Afrikában meg éheznek!!

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.21. 14:20:56

@Manyecska: Hátha olyan volt mint az istenekafejükreestek, akkor elhiszem. Annak a filmnek minden perce sokkoló. Nem szoktam vicces filmen hangosan nevetni, de azon csukladoztam.

Manyecska 2013.05.21. 14:22:26

@atpijkamo: teljesen, üvöltve halandzsázott! közben lazán tekertek.. :D

Andrass9 · http://blogkocsma.blog.hu 2013.05.21. 14:26:45

@Dr Gregory House: Mi a bajotok szegénnyel?
Múlt idő, nem?

Vörös Szonja, a tetovált lány 2013.05.21. 14:29:25

@Dr Gregory House: eső esett, csak posztoló beletett egy plusz karaktert, nem újdonság :D

Ennek tükrében értelmezzük újra a mondat:
Azt is hozzá tenném, hogy nem ez az eső esett...

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.05.21. 14:32:18

@Manyecska: London és Párizs lakosságának a negyede néger, vagy indiai.
Mitől olyan humoros, egy kerékpározó néger?
És azért mégsem énekelheti a "a csiiiitáááári heeegyeek aaaalaaatt, réééégen leesett a hóóóó"

ancsika 2013.05.21. 14:38:31

vacsit... menyasszonyod meg barinő mi? :)

hogy mernek még emberek ilyen helyen enni? hja, nem emberek...

aspectratio 2013.05.21. 14:40:19

@Tormas Torontal: Pünkösd hétfőn nincs nyitva ósan

ancsika 2013.05.21. 14:41:35

most esett csak le a történet legérdekesebb része
1. megvesszük a frissen lemosott húst a hűtőpultból a hentesnél
2. letelepszünk kajálni

ebben mi a logika?!

2013.05.21. 14:43:12

Segítsetek!. Mi volt pontosan a csirke mellett? Nem tudok rájönni :(
De hogy tisztán lássunk. Úgy esett a nagy esett hogy a posztoló megtisztelte volna az auchan büféjét, mert egyébként is olcsó, ahelyett hogy egyből a kajáldába vitte volna az éhező családot kajálni.
Jól értem?

PITTA 2013.05.21. 14:46:21

Mi meg a nagy hétvégi ünnep előtt szombaton pakoltuk tele a bevásárlókocsit, majd miután fordultunk volna a pénztárhoz bemondta egy kellemes női hang, hogy a "kártyás fizetésre technikai okok miatt nincs lehetőség." Soroksári Auchan 2013 Magyarország...
Mondtam egy szééép ízeset. aztán 20 perc múlva kedvesen még kiegészítették, hogy odakint az ATM-ek mennek. Nekem röpke 700 forint egy kp felvét, tisztán megérte volna...

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.21. 14:47:39

@batgirl: Szerintem pedig a rómain vicces lehetett.

"a csiiiitáááári heeegyeek aaaalaaatt, réééégen leesett a hóóóó"

Az még jobb lenne!

Manyecska 2013.05.21. 14:53:03

@batgirl: ő totál fekete volt, kissé hiányos öltözékben:D@atpijkamo: :DDDD!

holdlányka 2013.05.21. 15:08:11

@atpijkamo: Pákó gyerek nem ezt csinálja? :)

PITTA 2013.05.21. 15:11:06

@kowee: 10 év után is jókat derülök rajtuk :-D

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.21. 15:11:44

@holdlányka: :)) Valami didit hallottam tőle. De ő egyébként is ékezet nélkül beszél, mint ámerikába szakatt egykori hazánkfijai.

Manyecska 2013.05.21. 15:13:22

@holdlányka: "ákkkálámákkóóó" :DD! Ja!:D

tregard 2013.05.21. 15:15:36

én eddig nem hittem, hogy valaki ilyen helyen eszik!

Auchan Magyarország · www.auchan.hu 2013.05.21. 15:16:28

Kedves Homár, Kedves Olvasók!
Grillpultjainknál forgalomtól függően alkalmazunk munkatársakat, hogy a budakalászi esetben valószínűleg nem volt megfelelő a munkatársak beosztása, ezért elnézést kérünk! Budakalászi áruházunk vezetősége már felülvizsgálta a pultokon az alkalmazottak beosztását, és reméljük, hogy ezt a következő látogatásánál már vásárlónk is tapasztalni fogja. A pénztáraknál szintén forgalomhoz igazítjuk a nyitott pénztárak számát minden áruházunkban, így a forgalmasabb időszakokban arányosan több kasszát nyitunk meg. A munkatársaink véleményét rendszeresen felmérjük, akárcsak vásárlóink véleményét, kifejezetten a vásárlói vélemények fogadására nyitottuk Infocenterünket, ahol e-mailen és telefonon is fogadjuk az észrevételeket. A történettel kapcsolatban igyekszünk felvenni a kapcsolatot a panaszt tevő vásárlóval, és budakalászi áruházunk vezetése nevében is még egyszer elnézést kérünk a kellemetlenség miatt!

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.21. 15:19:15

@Manyecska: Nagyon lazák ezek a japók, hogy ilyeneket meg mernek csinálni, és utána vállalják is az áldozatok. A szellemes a legjobb, aztán a síjelőszékes. Te mit szólnál, ha éjjel betörne pár zombi a szobádba?

gabors 2013.05.21. 15:39:51

@Dr Gregory House: maganhangzo utan mindig ketto "t" kell tenni nem :-)

ssjoci · http://www.vegzetur.hu/?kar=593 2013.05.21. 15:41:33

@Auchan Magyarország:
Első napirendi pont: Kovács úr értékeli a vezetőség munkáját.
Második napirendi pont: Kovács úr búcsúztatása a vállalattól.
:)

vénszivar 2013.05.21. 15:58:50

A félkegyelmű! ki a madáretetőben csipegeti a maradék moslékot s még fizet is érte. De hisz meg érte! :):D Egészségedre!

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.05.21. 16:26:12

Kivitelezés, tartalom, hmm.. Emberünk egy fúnktcionális fo gyatékos.

é̶̸͜͠r̀͜͡d̷̸͟͠e̴̢͠͏k̨͘͢͠e̶̕͞s̵̷̛ 2013.05.21. 16:35:19

"kér a hetestől két kiló csirke mellett"
innentől van bármi lényeges, vagy csak rágcsálja még a kapanyelet?

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.05.21. 17:08:38

@batgirl: gondolom ezt a demográfia jelentések ilyen vagylagos formában adják meg. Tuc te, ha akaról.
@é̶̸͜͠r̀͜͡d̷̸͟͠e̴̢͠͏k̨͘͢͠e̶̕͞s̵̷̛: ja, végülis nem derült ki mit is kért. :(
Na, újposztot! Meg újkrumplit Afrikában! Az éheztetõgépeknek. Ne lélegezzetek, máshol meg nem lélegeznek! Szemernyi szolíd aratást kérnék!(néééhéhégy(4)). Zárójel kurvára, biztonságosan bezárva. Posztoló és pre-neje (nem összemixulandó a plejádi hovatartozással) mibõl élnek vajon? Tippeld meg te is, esetleg öN! Fõnyeremény? Az is van. Kommentálhat a Homárdon! Áve, some.

Tiborfalvi Tibor 2013.05.21. 17:20:30

@Dr Jozef Vengloš: A síró kisgyereknek vajon mennyi lehet kilója? Illetve felet lehet kérni?

vénszivar 2013.05.21. 17:22:33

@batgirl: Stockholmban a kerékpáros niggerek, afrikaiak, éppen a hétvégén balhéztak egy JÓT... :)

csótányegér 2013.05.21. 18:19:57

"Azt is hozzá tenném, hogy nem ez az első esett, hogy perceket állunk nyálcsorgatva a semmiért"

Ember! Ha ugyanezt már egyszer (?) eljátszották veled, miért erre alapozod az esti betevőt???

Vadász, vadász...

Kupon Károly 2013.05.21. 19:41:31

a posztolótt már lehett, ugye?

vénszivar 2013.05.21. 19:47:33

@Poszt-O-Ló: Lehet! te nóóórmális vagy?!? :)

legszebbferfi 2013.05.21. 20:55:29

Mekkora öröm egy ilyen lojális alkalmazott

bundas01 2013.05.21. 20:59:47

"Az ember felkapja családját, Apa, Anya, Menyasszony, Én."
Vacsorára az Auchanba, a retkes asztalokhoz. Micsoda gavallér :D

The Good Boy ! 2013.05.21. 22:20:15

És ezeknek az embereknek (mármint a poszternak/nek) szavazati joguk is van...
Annyi minden fáj ezzel a levéllel kapcsolatban, de már minden említve lett, azért szeretnék egy rövid, napi összefoglalót:
TiszteltT (múltT idő ugye) Poszter (a nagybetű fontosch)!
- Ha nem megy a helyesen való írás, azzal nincs semmi gond, vagytok még ilyenek pár százezren, viszont legalább használj egy helyesírás ellenőrzőt vagy kommentablakban, vagy a szövegszerkesztőben. Csodákra képes!
- Csak gratulálni tudok, ha számodra az ideális étkezést (nevezhetjük ezt egyfajta kulináris élménynek is) egy ilyen hipermarketben gyártott étel elfogyasztása jelent.
- Miért fontos az esemény elmesélésében a síró gyerek?
- Ha látod, hogy üres a kínálópult, ráadásul az előtted lévők sem kaptak semmi neked valót, miből gondoltad, hogy amikor rád kerül a sor, akkor hirtelen eljön a Kánaán és a terülj-terülj asztalkám?
- Ha sokallod a sorban állást, légy hero (gyengébbek kedvéért híró), hagyd a madaras közepén a bevásárló kocsit. Légy nagyvonalú, hátha valaki a te kocsiban felejtett százasoddal lesz boldog aznap este. Ráadásul nemes bosszú lett volna az osannal szemben a sok "megalázásért" ott az üres grillpult előtt, egy családi közös vacsora meghiúsulásért.
- Ha már a menyasszonyt akarod megkajáltatni, akkor mamát, papát hagyd otthon, aztán az így felszabaduló pénzmagból a leendő ex-menyasszonyt valami szolid helyre is el tudod vinni, nem kell akciós hipermarket menüre fanyalodni.

- Az kimaradt a sztoriból, hogy a 3/4 család végül jól lakott-e azalatt, míg te 27 percet a pénztárnál sorban álltál.
Volt ott is akciós menü?
Ettél te is?
Megannyi megválaszolatlan kérdés...

Jim Raynor 2013.05.21. 22:28:42

az auchanba. vacsorázni. hátbazmeg. tartsátok az esküvőt is ott, a grillpultba, 'zzeg.

Citaro G (törölt) 2013.05.21. 23:34:38

Elmondom én neked kedves posztoló, hogy miért nincs a maradék 30-40 pénztárban senki. Mert létszám stop van. Nem csak a grillben, az Auchanban ma Magyarországon mindenhol! Kicsit többe került nekik a Cora felvásárlása, ugyanis nem hoz be egyelőre annyi hasznot amennyit kellene. És mivel a bértömeg a legtöbb kiadásuk, ezért ezt ott fogják meg ahol lehet. Kevesebb embert osztanak be a műszakpótlékosabb időkre (délután, este, éjjel, hétvége), nem engedélyezik a túlórát és társai. Én a múltkor a csemege pultban húztam kia 952-es sorszámot, és a nőci a 962-t hívta. Mindez péntek délután 5-kor. A szerencsétlen kidolgozta belét is... as pult előtt lincs hangulat

Citaro G (törölt) 2013.05.21. 23:36:06

@Citaro G: Bocs elírtam, a nő a 932-őt hívta...

panic_button 2013.05.22. 06:58:42

Az akciós menüre viszed a menyasszonyt az auchanba, egy úr vagy!

Here Comes The Pain 2013.05.22. 08:13:48

Jesszusfasza, azért ez komoly.

1) Talán mégiscsak otthon kellett volna főzni, el sem tudom képzelni, hogy az osanos grillpultnál való kajálás hogy lehet olcsóbb. Meg jobb.
2) Ez milyen család, he? Azt szokták mondani, hogy akit 30 felett látsz a metrón, az nem sikeres ember. És akit a szüleivel, illetve a menyasszonyával látsz sorban állni az Auchan grillpultjánál, az mi? Remélem azért nem egyből az esküvőről mentetek.
3) Az a fránya helyesírás. Többször pisztolyt fogtam a fejemhez, egyszerűen képtelen vagyok feldolgozni, hogy ilyen alapvető elírásokkal, láthatóan tudatlanságból fakadó hibákkal hogy képes valaki egy LEVELET kiadni a kezei közül. A központozást meg sem említem, az már egy másik univerzum.
4) Jól kiba$ztál most a multival, már csak azt kellett volna belefoglalnod, erőltetett felháborodással, hogy most vesztettek el egy TÖRZSVÁSÁRLÓT. Az ilyen levelekkel törlik ki a seggüket, szerinted hol érdekli őket, hogy a több százezer, neadjisten millió emberből napi szinten hány önérzetes ír nekik egy panaszkodó levelet. Valószínűleg el sem olvassák.
5) Igen, ez 2013, a legalja alkalmazottak általában jóval intelligensebbek, életképesebbek a főnökeiknél. Ellenben nem fognak egy ilyen tudálékos vásárló miatt az utcára kerülni, sajnos még ezt a retkes, pultos állást is meg kell becsülni a mai világban.
6) Menj vissza a pultossráchoz, és köszönd meg neki, hogy nem vágott pofán a felesleges modoroskodásodért, meg okoskodásodért. Ha ő volt az egyetlen az egész soron, feltehetőleg pont leszarta, hogy mit mondtál neki, és hidd el, volt elég baja ezen kívül is.
7) Gyors étterem. Ez milyen gáz már önmagában is, megérdemli a 7-es pontot.
8) Nem így írunk meg egy levelet, ugye azt már említettem, hogy el sem küldjük, ha nem tudjuk helyesen leírni, amit akarunk. A feneket növesztő főnök eléggé paradox viszonyban áll a további szép napottal. Vagy maradj tárgyilagos, vagy küldd el a jókurvaanyjába, de ne így.
9) Biztos vissza tudnák nézni, hogy ki volt a pultban egyedül, nem egy nagy kihívás, de hát nem kockáztatnák meg egy ilyen remek munkaerő elvesztését amúgy sem. Az első panasszal élő után kijöttem volna a grillcsirkék oltalmából, kiinvitáltam volna a parkolóba, és nem ilyen buzimód intéztem volna el, hogy panaszlevél, meg faszomtudja.
10) Tiszta víz, ha nem tiszta, vidd vissza, majd a szamár megissza.

Azért azt kívánom neked, hogy ennél nagyobb problémád sose legyen az életben, illetve, hogy azért legyél annál egy kicsit sikeresebb, minthogy Auchanba viszed vacsorázni a családot.

Here Comes The Pain 2013.05.22. 08:15:17

Jajistenem, az meg lemaradt, hogy ugye a mekiben nem kellett sokat várni a sajtburger menüre?

Here Comes The Pain 2013.05.22. 08:36:34

@Auchan Magyarország: Ó, tehát elég egy jól (hangsúlyozom, jól, nem így) megírt levél, egy rakás vélt és valós panasszal, és az osan egyből felveszi velem a kapcsolatot. Ha ezt előbb tudom.

hot-spot (törölt) 2013.05.22. 08:56:00

Abban viszont biztos vagyok,hogy arra az egyetlen eladóra van 5 db közvetlen főnök,aki a seggét mereszti.És persze hogy nem a főnököt küldik el ha leépítés van,hanem a szerencsétlen melóst minden honnan.

Atörökk 2013.05.22. 09:58:08

Hogy tud az eladón csattanni az esett?

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2013.05.22. 10:55:41

"kér a hetestől két kiló csirke mellett"

MI a farok?!?!?!?!

P1sty 2013.05.22. 12:46:04

Amióta egy barátom SZIFILISZT kapott egy ilyen helyen (piros dudorok jelentek meg a szája mellett), azóta nem eszem ilyen helyen.

Tormas Torontal 2013.05.23. 10:33:25

@P1sty: Nem kellett volna a klotyón meghágni a takarítónőt! :)

gio · http://www.napiauto.blog.hu 2013.05.23. 21:42:23

ez valami fogyatékos posztoló kell, hogy legyen.

szanisz 2013.05.30. 14:15:07

@Here Comes The Pain: te egy oldalban válaszoltál egy szerinted szánalmas posztra. Sikeres ember vagy?

Law enforcer 2013.06.20. 09:59:16

@Jim Raynor: :) jómagam is épp erre gondoltam
süti beállítások módosítása