Tékozló Homár

Betört a DÉMÁSZ az óráért egy 23 éves fantomtartozás miatt

2013.06.24. 08:26 | jackyll | 95 komment

Igazi hétindító vérfrissítés érkezik a DÉMÁSZ munkatársaitól, akik betörtek egy lezárt tanyára, és ellopták külföldön élő naiv ügyfél villanyóráját. Mindenzt tették a hárommal korábbi tulajdonos 80-as években keletkezett tartozásai miatt:

Külföldön dolgozom immár többedik éve, de a magyarországi ingatlanomat, volt és lényegében jelenlegi otthonunkat fenntartom, hiszen a nyári szabadságom idején az egész család hazautazik és élvezi a kellemes tanyasi csendet és nyugalmat. Tehát tanya ingatlanomról van szó. Kedves szomszédasszonyom, aki minden törvényes felhatalmazás birtokában a bejövő leveleket kezeli, riadtan hívott fel, hogy legutóbbi terepszemléje alkalmával (hetente át szokott menni megnézni, hogy minden rendben van-e) észlelte, hogy eltűnt a villanyóra, az áram fogyasztást mérő óra, vki(k) kerítéssel elzárt területre behatolva leszerelte. A mérőóra helyén egy leszerelés dátumát nem jelölő A4-es fecnit talált, amelyben a DÉMÁSZ jelzi, hogy bizonyos XYZ tartozása ki nem egyenlítése miatt eltávolították a mérőórát, amely tartozást itt-és-itt rendezhetek. A szomszédasszonyom tájékoztatása szerint XYZ a tanya ingatlannak az előttem lévő harmadik tulajdonosa, tőle a bank elárverezte az ingatlant (kb 1990-ben), majd az árverés által birtokba jutó tulajdonostól vásároltam meg én lassan már tíz éve.

A mérőóra leszerelésének szándékáról, a tartozásról én személy szerint semmilyen értesítést nem kaptam, s kiemelném, hogy nem tartozom semmivel a DÉMÁSZNAK, lévén, hogy egyébként nincs is fogyasztás, a havi készenléti díjat a szomszéd meg az előre nála hagyott összegből fizetgeti.  A szomszédasszonyom elmondta, hogy a postás ugyan hozott értesítőket XZY nevére szóló levelekről, de ő nem tulajdonított azoknak különös jelentőséget, lévén, hogy az a személy már több mint 20 éve a környéken sincs, továbbá más levelébe nem is akart, s nem is tudott volna betekinteni.

Jelen pillanatban a riasztó nem működik, a szomszéd által üzemeltetett hűtőládámban lévő szomszéd által számomra elhelyezett húsok tönkrementek. Nos, én most ott tartok, hogy kisgyermekes családommal utaznék haza, s se mosás, se meleg víz, se víz (ugyanis tanyán nem vezetékes víz folyik, hanem elektromossággal működő szivattyú emeli ki a vizet a mélyből), tehát se főzés, se mosogatás. Továbbá eléggé fontos munkám van, tehát igazából a szabadság idején is dolgozom, de így nem lesz áram, nem tudom majd feltölteni a kütyüket (telefonok, táblagépek), tehát, most mi legyen? Hová menjek lakni? Kinek a nyakára üljek rá? Menjek mindig notebook-ot tölteni a szomszédhoz?

Döbbenetes, hogy mit meg nem enged magának ez a DÉMÁSZ, s annak alkalmazottja. Öntörvényű, pökhendi módon behatol egy elzárt területre, minden különös értesítés, egyeztetgetés nélkül leszereli egy otthonból az árammérőt. Kedves Blogtársaim már maga a jogtalan behatolás is bűntény, más országokban a tulajdon olyannyira védett, hogy ezt a legsúlyosabb vagyon elenni bűncselekmények közé sorolják.  

Rövidesen hazautazom, s van egy félelmem, hogy hosszú kálvária elé nézek. Egyelőre írtam egy panaszlevelet (minden azonosítóval együtt) a DÉMÁSZ-nak, kérve a mérőóra azonnali visszaszerelését. Értesítettem a rendőrséget is a behatolásról, ők ígérték, h kijönnek és vizsgálatot indítanak.

Kérem szíves segítő szándékú hozzászólásaitokat.

crnagorac

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ádám 2013.06.24. 08:31:02

gabors meghágta a ribanc anyját! :):D

England win The Ashes! 2013.06.24. 08:39:53

Az alàíràsból kiindulva a legkèzenfekvõbb megoldàsnak nèhàny csetnik felbèrlèse kínàlkozik.

England win The Ashes! 2013.06.24. 08:43:15

Mi ez a csend, a romànok az internetet is elloptàk?

CBF 2013.06.24. 09:11:18

Erős hétnek nézünk elébe...

j311 2013.06.24. 09:12:03

Eressz rajuk egy ugyvedet...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.06.24. 09:18:39

Ismeretlen tetves által elkövetett, bűnszövetségben elkövetett betöréses rablás. Rendőrségi feljelentés + Áldozatvédelmi Iroda, segítségkérés.
És természetesen a fecni hiteles másolatát (közjegyző ~500 Ft.ért csinál)az ügy leírásával elküldeni az alábbi címre, tértivevénnyel:
Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal
Dorkota Lajos elnök
1081 Budapest, II. János Pál pápa tér 7.

nedecz 2013.06.24. 09:19:00

Pert nekik! Még a szart is ki kell rúgni abból,aki ezt engedélyezte!

bér-kommentelő 2013.06.24. 09:20:30

És mire hazaért a tulaj, kiderült, hogy 6 hónapos terhes.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.06.24. 09:22:12

@Dr Jozef Vengloš: Csak privatizálták, mint a szocskosok kegyelméből a maffiák az energia-szektorunkat...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.06.24. 09:23:17

Asszem az ilyen esetekre szoktam mondani, hogy bonyolítja a saját életét :S

" tehát, most mi legyen? Hová menjek lakni? "
Maradj a fenekeden tanyát add el, haza többet ne gyere. Miért kell feltétlen hazamenni? Miért kellett husit tárolni egy évig? LOL?
Szomszédot verd meg, amiért nem szólt, hogy jöttek a más nevére szóló levelek.
DÉMÁSZ-nak szólni, hogy baromira nem a te villanyórád, jobbat nem tudsz. Szólni=ügyvéddel levél...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.06.24. 09:25:22

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Ez se rossz módszer :)

@ColT: ...villanyórád... nem a te tartozásod...

nemongyadma 2013.06.24. 09:29:34

"Kérem szíves segítő szándékú hozzászólásaitokat."
na erre itt ne számíts!
annál inkább az itt trollkodók általuk humorosnak vélt egymás közti "csevegésére" ....

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.06.24. 09:29:37

@bér-kommentelő: ... vagy elmegy a magzata, mert átesik egy vak komondoron ...
@ColT: Se neki, se a szomszédnak semmi köze a más nevére érkező levelekhez. Ha tértivevényes vagy át akarja vetetni a postás, akkor vissza lehet küldeni, átvétel nélkül, "a címzett elköltözött" megjegyzéssel.
Ha a nevére van írva tehermentesen az óra, a poszter még a fagyasztóban megromlott 40 kiló homár és 8 kiló szarvasgomba árát is leperelheti róluk (ha tud számlát keríteni).

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.06.24. 09:31:34

@nemongyadma: Olyan szarul nézel ki! Szívsz te eleget? Lerohadt a kendered, savanyújózsi?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.06.24. 09:31:54

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: A szomszédnak annyi köze van, hogy nem küldte vissza, illetve nem szólt a posternek. Ugyanis így, hogy átvette, kézbesített. :S Ha nem veszi át, lehet nem szerelik le az órát, ha meg szól a posternek, akkor az tudja rugdosni a DÉMÁSZ-t, hogy azt ott ne keressék.

holdlányka 2013.06.24. 09:35:39

Ez nem semmi!

Ütős poszt így hétfő reggelre...

Ez szerintem simán bűncselekmény. Az igaz, hogy az óra az áramszolgáltató tulajdona, DE engedély nélkül magánterületre akkor sem hatolhatnak be! Még akkor sem, ha történetesen a posztolóé lenne a tartozás. (az külön talány, hogy ennyi év után kinek jutott eszébe behajtani... Sztem valami ostoba behajtócég lehet a háttérben, amelyik válogatás nélkül megvett minden vélt vagy valós tartozást)

Szóval természetesen feljelentés, ez már rendőrségi ügy.

holdlányka 2013.06.24. 09:38:37

@holdlányka: (bár mégiscsak a démász ostoba ügyintézője lehet a háttérben, ha leszereltette az órát)

Az nem jutott eszükben hogy máshogy is le lehet kapcsolni a fogyasztót, betörés nélkül?
Hamár...

Manyecska 2013.06.24. 09:47:20

Tigáznak egymillával tartozik egy rokon mert félmilkára "büntette" őket. Már ennyi kamatostul. Nem fizetik be mert szarnak rá-nemsoká úgyis másik kézbe kerül mondván...nem mintha ez bármit is változtatna. Ezek rohadt ügyek:(

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.06.24. 09:49:17

@ColT: Átadta a postás, vagy bedobta? '"Ez itt a kérdés!"
@holdlányka: Valóban érdekes, hogy soha nem az oszlopnál kötik le...

Manyecska 2013.06.24. 09:49:24

@Dr Jozef Vengloš: én dolgozom../már normális, hétköznapi meló!!!:P/ ON

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.06.24. 09:52:19

@Manyecska: Azt mondták, hogy a privatizáció megszünteti az iyen visszaéléseket...

England win The Ashes! 2013.06.24. 09:54:07

@Manyecska: Persze, mondtad, Kovàcs Istvànnàl. :)

TaKy99 2013.06.24. 09:55:06

Ha, gyors megoldást akarsz, akkor fizesd ki a tartozást, fizesd ki az óra le és felszerelésének díját, na akkor lesz áramod, vized. Majd pereld be a szolgáltatót. Ha jó ügyvéded van, (akit előre kell ugye fizetni, akkor visszaperelheted a pénzed.

Ha lassút, akkor tegyél feljelentést magánlaksértésért, pereld be a szolgáltatót a villanyórádért és 2-3 év múlva már jöhettek is nyaralni... Persze az ügyvédet itt is előre kell fizetni...

Vaagy keresel olyan jól külföldön, hogy neked tökmindegy és lenyeled azt az 50-500 ezer Ft-ot. És már csak az a dolgod, hogy elfelejtsd, hogy lehúztak, és boldogan nyaralhat a család.

Manyecska 2013.06.24. 09:56:28

@Dr Jozef Vengloš: DDD dealjas ikonok!:) hát bár inkább ott lennék:DDDDDD :P

gz0zg74 2013.06.24. 10:03:52

Nem az itt a kérdés , hogy sajnáljuk- e a külhonból itthon nyaralgató (hazánk?)fiát, hanem , hogy ez már egy TENDENCIA ebben az országban, hogy némely szervek, hatóságok, stb. mennyire érzik jogosultnak magukat mások jogainak semmibe vételére, (aztán persze ugatva a demokráciát)- ha ez így folytatódik , maholnap besétálnak az utcáról az X szolgáltató stb. emberei és átkutatják jelenlétünkben (is) a lakást az egynapos tartozásért, vagy az utcán tepernek le érte. Mert JOGUK van!

SiroMokus 2013.06.24. 10:09:33

No igen de a villanyóra az nem a te TULAJDONOD, hanem a szolgáltatóé. Ami a tied az a kismegszakító elmenő kapcsa, onnan tied.

Manyecska 2013.06.24. 10:12:37

@SiroMokus: az rendben van de ez nem alap egy magánlaksértésre! Legalábbis kulturált helyeken.

CID 2013.06.24. 10:17:23

" hogy egyébként nincs is fogyasztás, " a riogató meg a frigó kedves poszter szerint nem fogyaszt ? :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.06.24. 10:18:08

@gabors anyja egy büdös ribanc kurva: ez már nagyon nagyon unalmas és kábé annyira szórakoztató, mint a lagzilajcsi fényevése.

Antalbaba 2013.06.24. 10:27:12

Az a szép ebben az órarablásban, hogy ha most elkezd "ugrálni", akkor még azt is megbuherálják, és rákennek párszázezres büntit áramlopásért is...
Szóval ha az övék az óra, ha nem, ne birizgálják tanú/k/ nélkül!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.06.24. 10:27:45

ha én lennék a posztoló, akkor először is leszarnám a démászt, hajtsák be a tartozást azon aki tartozik nekik.

aztán levágnám a madzagjaikat a picsába és megszüntetném a szerződést velük.

aztán meg vennék 10 négyzetméter(vagy mittomén mennyi kéne) napelemet meg egy szélkereket aztán hadd szóljon. hüttőszekrényt meg nem kell egész évben nyomatni, majd eltárolja neked a három kiló malacot a szomszédasszonyod. idén meg menjetek inkább máshova pihizni.

chloe queen 2013.06.24. 10:29:17

@ColT: Nem tudom, ha a szomszéd ilyen lelkiismeretes ember, hogy nem olvassa el más levelét, akkor gondolom formán a TT-sem írta alá, ugyanakkor a nagy kérdés, hogy a postán mit írtak a visszatértire (nem kereste, elköltözött stb), mert ez nagyon fontos. Ha nem kereste, akkor ugye megy a kézbesítési vélelem, aztán tök mindegy hogy átvette-e a szomszéd vagy sem, ha viszont elköltözött és cím elégtelen a jelzés, akkor már a DÉMÁSZ-nak kell kiderítenie, hogy mi is a személy új címe, egy ilyen térti nem bizonyíték az üf értesítésére (bírósági tapasztalat).

Egyébként pedig a szolgáltatók ritkán foglalkoznak a magán területtel, a DRV is simán bemászik a kerítése.

Az E-on nem szórakozik holmi villanyórák leszerelésével, ott lekötnek a villanyoszlopról aztán csókolom. :D

pammacska 2013.06.24. 10:30:46

Feljelentés ismeretlen tettes ellen! Nézz körűl elötte a kistanyán, mi tünt még el a villanyórán kívül! Van egy papírod arról, hogy ki hatolt be! Ha más is eltünt, bizonyítsa be,hogy nem ő tulajdonította el! Okos legyél! Hülyéből van elég!

valerio 2013.06.24. 10:31:18

Panaszlevél féltéglával kézbesítendő!

SiroMokus 2013.06.24. 10:40:41

@Manyecska: Ami biztos a mérő egység leszerelésre került a fogyasztói hely tartozása miatt. Jogilag a szolgáltató védett, a tulajdonosnak a tulajdonjog megszerzése előtt kell erre figyelni, más esetben az adásvételi szerződésben kikötni a tulajdon per és tehermentességét.
A magánlaksértés ezen posztból nem megállapítható, jogilag a szolgáltató hatóság bevonásával szerelhet a te ingatlanodban. Mivel ez 1 tanya ahova a szomszéd is csak hetente jár, vélelmezhető hatóság jelenléte nem volt.
Előttem írták:
:- fizess
:- perelj

Még kérded kit? Sajna csak az előző tulajdonost mert te vele vagy szerződésben és a legegyszerűbb zugügyvéd is belevesz 1 szerződésbe olyan kitételt miszerint per és tehermentes amit veszel.

Atörökk 2013.06.24. 10:45:09

@SiroMokus:
Okos vagy, csak nem nagyon. Egyedül a közösköltség tartozás, amit az ingatlanra rá lehet terhelni, a közmű tartozás az NÉVRE szól, nem ingatlanra.
Ha -tegyük fel- a tartozás már megvásárláskor fennált, úgy, hogy a Démász a követelését rávezette a tulajdoni lapra, akkor csak úgy köthető adásvételi, hogy te, mint vevő azt is kifizeted (értelemszerűen annyival csökken a vételár, pontosabban az eladó annyival kevesebbet kap). Máshogy ugyanis be sem jegyzik a tulajdonjogot.

SiroMokus 2013.06.24. 10:53:19

Igazatok van is, a szolgáltató 2 tulajdonos váltást is figyelmen kívül hagyott miért "A szomszédasszonyom tájékoztatása szerint XYZ a tanya ingatlannak az előttem lévő harmadik tulajdonosa, tőle a bank elárverezte az ingatlant (kb 1990-ben), majd az árverés által birtokba jutó tulajdonostól vásároltam meg én lassan már tíz éve."
ahha volt itt gubanc. Most a szolgáltató krva annya előjött a sírból, tulajdonos szópóág. Tulajdonos fizessen mert ha nem a jogi szarság elviszi még a jövö nyarát is, utána kérje méltányolás hanyagolás a kárért meg polgári per de a szolgáltatót nem fogja meg.

Agyalap 2013.06.24. 11:34:06

"más országokban a tulajdon olyannyira védett, hogy ezt a legsúlyosabb vagyon elenni bűncselekmények közé sorolják"

Látszik, hogy nem itthon élsz... Örülj, hogy nem tetszett meg a tanyád valamelyik országgyűlési képviselőnek, már el is vette volna.

Panelproli 2013.06.24. 11:36:15

Mivel nem iratok át minden évben villanyórát a nevemre, ezért mint laikus kérdezem:
Az nem úgy van, hogy villanyórát az új tulajdonos nevére csakis akkor iratnak át, ha az előző tulaj tartozását akár a régi, akár az új tulaj rendezte?
Ergo ha az új tulaj nevén van az óra, akkor itt bizony lopás és birtokháborítás történt, de ha nem lett átíratva a mérő akkor bonyolultabb lesz a dolog.
Pár éve egy Balatonszemesi üzletben szerettem volna mérőórát cserélni, de azt mondták amíg nincs kifizetve az előző fogyasztó által felhalmozott tartozás, addig erre nincs lehetőségem.
Hiába van a régi tulaj nevén az óra, az mégis címre szól és amíg a címen tartozás mutatkozik, addig semmiféle ügyintézést nem engedélyeznek. Tehát vagy fizetek, vagy egyezkedek a régi tulajjal. Vagy pedig nyista áram.
Megjegyzem a szolgáltatótól ez a legegyszerűbb megoldás. És a legszemetebb is. Ez olyan mosom kezem és szarok bele stílus magyarosan.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.06.24. 11:40:01

@Agyalap: "már el is vette volna."

Nincs arra szükség. Beleírja az alkotmányba, hogy az övé, és szénné büntetik a régi tulajdonost, ha nem nyújtja át a kulcsot 3 naponn belül ezüsttálcán.

kicscsávók 2013.06.24. 12:05:12

@Panelproli:
A leírtak alapján nem az új tulaj nevén van az óra. Az új tulaj nagy ívben szart az óra átírásra.
XYZ nevére jött a levél, amit fel se bontottak (joggal-jog nélkül lényegtelen), amiben akár a fizetési felszólítások, meg óraleszerelési felhívások is lehettek, ugye. Dehát jobb a fejet a homokba dugni, aztán meg a szolgáltatót gecizni.
Persze van olyan, hogy a szolgáltató a geci, de a mostani szitu szerintem pontosan nem az...

Rejtélyes 2013.06.24. 12:15:33

Teljesen mindegy kinek a nevén van az óra, a tartozás többszörösen is elévült.

bigmac 2013.06.24. 12:29:35

Sajna közmünek be van jegyezve szolgalmi jog ingatlanra pont azért hogy le tudja szedni órát akadályoztatás esetén...persze csak hatóság jelenlétében...viszont a poster sztem se iratta át órát különben nem lett volna ez az egész...az óra névre szól nem helyre...no comment

Panelproli 2013.06.24. 12:39:54

@kicscsávók: Ebben az esetben az új tulaj a hibás.
@Rejtélyes: Itt a Homáron többektől olvastam, a követelés behajtása elévül, a tartozás azonban soha!
A szolgáltató szünetelteti a szolgáltatást tarozás miatt.
Nem kell fizetnie a tulajnak, be sem tudják hajtani de amíg nem fizet, addig nem kap áramot.
Persze ez csak az én véleményem, lehet nem így van, ezesetben érdekelne hogyisvanez?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.06.24. 12:47:27

@Panelproli: Egyetemes szolgáltatónak szolgáltatnia kell, nem válogathat az ügyfelek között.

Manyecska 2013.06.24. 12:51:49

"A VET 60 paragrafusa (3) bekezdése alapján: "A hálózat használati szerződésből eredő igények egy év alatt évülnek el."homar.blog.hu/2010/12/20/fantomtartozas_az_emasz_tol_karacsonyra
Itt is érdemes mazsolázni!

serfecs (törölt) 2013.06.24. 12:55:27

@ColT: a szomszédja tette a hűtőládába, gondolom, azért, hogy hazaérve legyen mihez nyúlnia...

É2I 2013.06.24. 13:30:19

@Panelproli:
"Pár éve egy Balatonszemesi üzletben szerettem volna mérőórát cserélni, de azt mondták amíg nincs kifizetve az előző fogyasztó által felhalmozott tartozás, addig erre nincs lehetőségem."

Ilyen pedig nincs. _Kötelesek_ átírni! Törvény kötelezi őket. Tehát jobban jártál volna, ha akkor megkérdezel valaki hozzáértőt. És az ügyfélszolgálaton meg megemlíted az MEH azaz mostmár MEKH nevét, hogy hozzájuk fordulsz panasszal. Azonnal átírták volna, mert ilyesmire harap a hivatal és nem szerény büntetéssel érik be.

A poszthoz:

Hivatalosan a portára _nem_mehet_be a szerelő csak, ha valaki ott tartózkodik.
Ebben az esetben az oszlopon történő feszültség mentesítés végezhető. Amúgy is most van leépítés a DÉMÁSZ-nál, ez könnyen az állásába kerülhet annak, aki végezte.
A tartozás nyilván át van adva behajtónak, mivel amúgy öt év után elévülne.
A felszólításoknak tértivevénnyel kellettek volna érkezni és átvetetni a postásnál. Bár a behajtó cég lehet nem tértisen küldi, ezt el tudom képzelni.

A teendőd annyi, hogy szomszéddal megegyezel, hogy kifizeti neked a tartozást ki- és visszakapcsolást, majd ha hazajössz rendezed vele.
MEKH-nél és a DÉMÁSZ-nál is panaszt teszel a jogtalan kikapcsolás miatt. Valószínű visszakapod a pénzed, sőt még némi kötbért is pluszban.

kicscsávók 2013.06.24. 13:52:47

@Manyecska:
Az elévülésnek feltétele, hogy a szolgáltatót ne érdekelje 1 éven keresztül, hogy mikor jut hozzá pénzéhez. De mivel folyamatosan küldözgette a leveleket, itt nincs szó elévülésről.

Bluemotion 2013.06.24. 13:53:59

A cím a legjobb. Betört az egész Démász, részvényesekkel és az igazgató tanáccsal egyetemben :)

Manyecska 2013.06.24. 13:54:14

@kicscsávók: Ez sajnos igaz! Nade 23 év volt közte azért az felettébb elgondolkodtató.

kicscsávók 2013.06.24. 13:57:01

@Manyecska:
Lehet, hogy ennyire jó fej volt a DÉMÁSZ? :)
Meg az is lehet, hogy a fele infó el vagyon hallgatva...

Manyecska 2013.06.24. 13:59:41

@kicscsávók: szerintem van egy rosszakarója a démásznál!:) várjál már elolvasom a posztot..

Manyecska 2013.06.24. 14:01:28

23 év után????? normális??? Hát én ha meghalok temessék mellém a kurva villanyórát!! :P

Manyecska 2013.06.24. 14:04:08

Cég neve:

EDF DÉMÁSZ Zrt.

Bejegyezve: 1992. május 24. :D ????

Panelproli 2013.06.24. 14:14:30

@atpijkamo: Egyetemes szolgáltató egyetemlegesen szívatja az ügyfeleket.
@É2I: Szerencsémre nem lett a cseréből semmi, mert nem vettem ki az üzletet. De hasznos az infód, hátha később szükségem lesz rá, köszönöm!

Olyan nincs, hogy az ilyen jogtalan túlkapások miatt úgy megbasszák őket, hogy soha többet nem tesznek ilyet? Mert úgy látom mindig próbálkoznak, mint a kanos kutya.

Manyecska 2013.06.24. 14:15:56

@Panelproli: még ha van is jogelődje /?/ már rég elévült a követelés véleményem szerint..

McZozo 2013.06.24. 14:22:14

Ahogy irtak az is kerdes hogy miert talata ki ezt a DEMASZ most bar hozzateszem ha 20 eve volt akkor nem erttem miert talatak ki mert tudtommal elevult.
Valaki irta hogy ez valami olyan ceg lehet aki megvette a tartozas. Nem hinnem ert aki megveszi az nem szerelheti le az orat azt csak a demasz abban az esetben meg mar demasznak nem tartozol.
Amugy meg ez egy ilyen kovetkezmenyek nelkuli orszag. Aki irta hogy szarjon ra es napelem vagy szelkerek annak igaza van de azert gondolom mostr azt a par milliot most nem csattantana ra. abban az esetben mar olcsobb egy diesel generator, bar az se olcso mulatsag.
Jelen esetbe legolcsobb megoldas szerintem leszarni, panaszt tenni ellenuk esetleg meg perre is adni es idokozbe felfogadni egy privat villanyaszt aki fel ora alatt ora nelkul osszekoti a vezeteket. Es akkor meg medencet is lehet rola futeni mig ott vannak. a demasz meg kapja be :)

Dödölle 2013.06.24. 15:13:13

Panelproli 2013.06.24. 11:36:15
"... Ez olyan mosom kezem és szarok bele stílus magyarosan. .."
Minek mosod meg a kezed, ha utána beleszarsz ?... Vagy a kézmosás felesleges, vagy a kézbe szarás. Ön dönt: Kéztmos, vagy...

Dödölle 2013.06.24. 15:20:08

Szerintem a BANK a hunyó: Ugyanis elárvereztette az ingatlant, és ELADTA !!!! Per- , teher- és igénymentesen !.... A többi meg az ő baja...

lajhar 2013.06.24. 15:27:55

Nem tudom melyik országban élsz, de javaslom, hogy az anyacégnek küldj e-mailt, amiben leírod a történteket, tényszerűen.
A következő címen tudod kitölteni a formanyomtatványt:
www.edf.com/institutional-contacts-200628.html

É2I 2013.06.24. 16:37:01

@Panelproli: Szívesen!

@McZozo: "Valaki irta hogy ez valami olyan ceg lehet aki megvette a tartozas. Nem hinnem ert aki megveszi az nem szerelheti le az orat azt csak a demasz abban az esetben meg mar demasznak nem tartozol."

Alapból nem megvette, hanem átvette kezelésre, de behajtani nem tudta, így visszaadta annak, akitől megvette - ez esetben a DÉMÁSZ -, ami meg kikapcsoltatta.

É2I 2013.06.24. 16:40:18

@lajhar: Hát ha hamar akar áramot, akkor ezt töltögetheti. Szerinted mikorra keveredik francia honból kishazánkba egy ilyen ügy? Idén nyáron, már biztos nem lesz ekkor árama.
Fent írtam mi a teendő. Sajnálatos, de ezt előre kell megfinanszíroznia, majd azután visszaszerezni ezt a pénzt.

szolidáris 2013.06.24. 16:42:06

Sajnos az új tulaj egyetlen dolgot felejtett el 10 éve szerződést kötni az áramszolgáltatóval !
Villamos energiát fogyasztani szerződés és fizetés nélkül a törvény szerint büntetendő !
Az ingatlan megszezésétől számított 30 napon belül köteles szerződéskötésre jelentkezni, a szolgáltató pedig köteles vele kötni !! A behatolás egy másik kérdés !!
Aki nem ismeri az alpvető kötelességeket az így járhat !!

Aureliano Buendía 2013.06.24. 17:12:58

Mivel a tartozások ebben az esetben 5 év alatt évülnek el (asszem Ptk. 21§[?], ezért a Démásznak kijár a farfekvéses sün végbélen történő világra hozása.

Úgyhogy: Energiahivatal.

@szolidáris: azaz pontosan 15 nap. Eladáskor, vásárláskor egyaránt. (=>épp úgy, mint egy autónál)

Ádám 2013.06.24. 17:22:42

@zsiráfffff: Ó! Most vettem észre, hogy tégedet "kedvesem" zavar a LÉPEM!

Elképzelni sem tudom, hogy miért?! Azért most is szólok, hogy:

LÉPEM! :)))

McZozo 2013.06.24. 17:29:03

@szolidáris:
mi az hogy nem kotott szerzodest? akkor mi alapjan fizet gondolom neki jottem a\ havi szamlak amin a neve votl akkor meg kelett legyen szerzodese

McZozo 2013.06.24. 17:32:24

@uraaam:
Elvileg lejart gyakorlatilag lehetnek olyan indokom ami miatt nem. pl ha szolgaltato tudja bizonyitani hogy o az elmult husz evbe mondjuk 4 evente probalta behajtani akkor ugy tudom mindig kitolodik. De jelen esetbe ez erzesem szerint marhara nem erdekes mert bela tartozasat probaljak Odonon behajtani. Tudtommal nem a haz tartozik valakinek hanem a szemely. Plane gondolom mikor megvette irtak egy olyan papirt hogy az ingatlant per es tehermentesen vette. igy neki plane nem lehet semmi nyugje

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2013.06.24. 17:43:04

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: De, van, amikor oszlopról akar lekötni a gyökér állatja... Amikor két másik fizető nyugdíjast zsarol ezzel azért, hogy beengedje a nem jelenlévő nem fizető harmadik tulajhoz. Ezt pl. ELMŰ embere volt képes eljátszani.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.06.24. 19:13:22

@gabors anyja egy büdös ribanc kurva: nem, a léped az nem zavar, sőtmitöbb. ellenbe azt hiszem pont eleget kurvaanyáztátok egymást, lassan le kéne már csitulni. tudod, nem szarunk a homokozóba ;)

LédiGágá (törölt) 2013.06.24. 19:23:19

Én a portám védelmére tartok egy vak komondort és egy sokkos villamosvezetőt. Garantált a tulajdonom védelme: ezek nem kérdeznek, csak ütnek. Nőknek semmi esélyük nincs a betolakodásra, a férfiak ellen még kísérleti stádiumban van a kiképzésük. Amúgy meg a posztoló nem tudta, hogy Magyarországon minden, de főleg a tanyavilág az senkiföldje? Ó,hogy tömjem a máját nekije! Szerencsétlen, most megtudja, hogy hol lakik a magyarok istene.

LédiGágá (törölt) 2013.06.24. 19:52:21

@zsiráfffff:
Ez jó ötlet, engem is érdekelne. Add már meg a címét annak a hatóságnak, amelyik engedélyezi, hogy lenyírd magad a szolgáltatóról és saját szélkereket állíts fel. Sajnos ez nem Ámerika. Itt még egy kerti budi felállításához is külön engedély kell. De az ötleted jó, nagyon díjaznám, nyolcszor is körbeszaladnám szárnyverdesve és gágogva a libaúsztatómat, ha ez sikerülne. :)

Őrjöngő Sandy (törölt) 2013.06.24. 19:54:06

@LédiGágá: A komondor tud angolul?
A villamosvezető kombója az, hogy felülteti a vetőgépre a behatolót és félúton lelöki, aki átesik a komondoron.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.06.24. 20:00:18

@LédiGágá: nem tudom mi a szabályozás. de hogyan kötelezhetnének arra, hogy bevezesd az áramot a házadba? muszáj rákötnöd magad a gázvezetékre? az mégse lehet.

az tuti, hogy csomó engedély kell meg szanaszét szopattyák a népet, de biztos nem lehetetlen függetlenedni tőlük.

@agresszív kismalac: mi eh?

Don Quixote de la Ferko 2013.06.24. 20:39:53

"Kérem szíves segítő szándékú hozzászólásaitokat. "

Kérlek. Legközelebb, amikor szolgáltatógyalázó cikkeket írsz, kicsit figyelmesebben találd ki a sztorit.

"hogy egyébként nincs is fogyasztás, a havi készenléti díjat a szomszéd meg az előre nála hagyott összegből fizetgeti ....
Jelen pillanatban a riasztó nem működik, a szomszéd által üzemeltetett hűtőládámban lévő szomszéd által számomra elhelyezett húsok tönkrementek."

Ki, mit, miért, hogyan?

Ádám 2013.06.24. 21:05:42

@zsiráfffff: szerintem sem kellett volna! viszont én ígéretet tettem...
itt pl. lófasztól s a disznótól tanultam, hogy a fagylalt visszanyal, azon nem kell csodálkozni! a disznó meg simán oda szarik, hugyozik, ahol él!
vannak feltételeim s én az ígéreteimet BETARTOM!!! A BARMOT NEM ZAVARJA! :):D

Egyéves Önkéntes 2013.06.25. 12:45:17

@atörökk: amikor én eladtam a telket Joszip Totnak, akkor semmit le nem vontak az árból. Szóval esete válogatja!

Egyéves Önkéntes 2013.06.25. 12:48:05

@@Rejtélyes: bigmac:
mindketten félrebeszéltek.
egyrészt nem feltétlen van elévülve, ha közben leveleztek, másrészt miért lenne már szolgalmi joga minden egyes tanyára a DÉMÁSZNAK?

Egyéves Önkéntes 2013.06.25. 12:50:27

@atpijkamo: egyetemes szolgáltató főiskolának is szolgáltathat?
aligha!

Egyéves Önkéntes 2013.06.25. 12:52:49

@Manyecska: minden követelés elévült és az összes devizahitel semmis! sőt, trianon is jogtalan volt, úgyhogy minden jön vissza, meg persze az összes gyorshajtás büntetés semmis, mert nincs a táblán mértékegység!
most mondta valaki a fészbúkon!

sien 2013.06.27. 13:57:59

@Don Quixote de la Ferko: attól hogy olyan ostoba vagy hogy nem érted az írást, még lehet ám igaz. sőt, a matematika könyv is igaz hiába bámulsz rá bambán.

Don Quixote de la Ferko 2013.06.28. 09:03:19

@sien:

Nem baj, ha segg van az arcod helyén, neked jó így, a többivel meg ne törődj.

anarch 2013.07.03. 13:32:00

@ColT: Nem vette át a leveleket, nem is vehette át, hiszen nem neki címezték és a meghatalmazása sem arra a névre szólt. Írja is:

a postás ugyan hozott _értesítőket_ XZY nevére szóló levelekről,

Mille38 2013.07.04. 21:39:26

Ha tele volt a fagyasztó hússal, akkor hogy-hogy nem volt semmi fogyasztás? Kérem a licencet...
süti beállítások módosítása