Tékozló Homár

60 milliós bírság a UPC-nek a ráutaló magatartásért

2013.07.05. 14:57 | jackyll | komment

A UPC lehet, hogy megfellebbezi a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság 60 millió forintos büntetését, amit azért kapott, mert ráutaló magatartással szeretett volna új szerződést kötni régi ügyfeleivel látatlanban.

Az NMHH vizsgálata szerint a UPC jogsértő módon járt el, mivel nem volt meg a szolgáltató és az előfizetők között hatályban lévő szerződések megszüntetésére irányuló közös megegyezés, és a UPC helytelenül tekintette új szerződés elfogadására utaló magatartásnak azt, hogy ügyfelei továbbra is igénybe veszik szolgáltatását, illetve rendben befizetik esedékes számláikat. A jogszabályok alapján ebből a szolgáltató nem következtethet arra, hogy az ügyfél megszüntetné az eredeti szerződését, és másikat kötne – vagyis ez nem minősül ráutaló magatartásnak.

A UPC szerint semmit nem változott a szerződés szövege, mégsem vették a fáradtságot, hogy ezt kiküldjék előfizetőiknek.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

É2I 2013.07.05. 14:59:48

Mikor emel ezután árat vajon az UPC?

England win The Ashes! 2013.07.05. 15:12:34

ColT, ez a te asztalod! :) Szemèt mocskos multi, el lehet menni innen, ahogy màr Semmilyen Zsolt is megmondta!

Lètre kell hozni a Nemzeti Kommunikàciós Vàllalatot, ami majd àtveszi a helyèt. :)

Kovács Terpentin 2013.07.05. 15:18:14

én most tartozm nekik kb 12000 magyar valutával. Az elöző albiból szedtem össze. Most akkor fizessek nekik vagy sem? Az 1 éves hűség lejárt de hát ugye a ráutaló magatartás...

elwood 2013.07.05. 15:27:58

valszeg ezt sem fogják áthárítani

England win The Ashes! 2013.07.05. 15:36:36

@elwood: Dehogyis, àrtunk ès ormànyunk ezt nem hagynà! :)

Vörös Szonja, a tetovált lány 2013.07.05. 15:40:16

@Dr Jozef Vengloš: és akkor majd lesz Nemzeti Internet, cenzúrázva, az emberek és főként az ifjúság védelmében.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.05. 15:49:42

Hehehehehe.
Remélem a többi égbőlkapott szerződésekkel szívató bandát is hasonló elbánásban részesítik.

@elwood: Ilyen büntiket korábban is kaptak.

@*Vörös Szonja*: Ne adj ötleteket!!!!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.05. 15:51:01

@Dr Jozef Vengloš: Nanana, ne akard kitalálni, mit mondok, mert nem azt :D

De a törvények a UPC-re is vonatkoznak, lesznek szívesek betartani.

England win The Ashes! 2013.07.05. 15:51:29

@*Vörös Szonja*: Úgy van, egyes oldalak blokkolva lesznek, cserèbe indítanak nemzeti pornóoldalakat meg nemzeti tèkozló homàrt. Hogy a nemzeti torrentröl és a nemzeti indexröl màr ne is essèk szó.

Anomalocaris (törölt) 2013.07.05. 15:52:27

Nálam ma a vegi szendvics a szépségdíjas. UPC csak szokásosan geci.

Anomalocaris (törölt) 2013.07.05. 15:53:55

@Dr Jozef Vengloš: És nemzeti elgépelések lesznek benne?

skandigraun 2013.07.05. 16:02:02

Én meg pont a héten kaptam elektronikus levelet, hogy felemelik az internet árát augusztustól, 39 centtel. (Me' másik upc-nél vagyok). Talán itt már előre tudták az ítéletet.

England win The Ashes! 2013.07.05. 16:06:21

@Lhokseumawe: hà nanà. Lesz Nemzeti Hozzàszólàs.hu, ahol "Hatt" csak a te kedvedèrt fog elgèpelgetni. :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.05. 16:10:00

@Dr Jozef Vengloš: Minek? Amúgy is csak dícsérni lehet a Kedves Vezetőt a Nemzeti Interneten. Amit a nemzeti Internetszolgáltató fog bekötni.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.07.05. 16:16:41

@Lhokseumawe: igen. magyar köztársaság helyett az lesz kiírva, hogy észak-korea.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.07.05. 16:27:56

a jóisten nyilván tudta, hogy nincs kedvem ablakot pucolni, mer épp elkezdett zuhogni az eső :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.05. 16:36:36

@zsiráfffff: Itt gondolom majd holnap, ha mennék fotózni.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.05. 16:46:24

@Lhokseumawe: Nem azt kéne, hanem mákrót, meg helyszíneket fotózni a filmalapos ismerősöknek. Az már részletkérdés, hogy nincs időjárásálló cuccom :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.05. 16:50:54

@Lhokseumawe: De különben régóta tervben van :):):):) Illetve csináltam már, csak nem igazán jókat :(

Manyecska 2013.07.05. 16:53:39

Uramisten milyen brutál vihar volt itt! Jég, szél, eső szakadt! A tizen/huszon méteres fák kérge egyik oldalon lehántva!:(( Ehhh! Benne leszünk a tévében?

Anomalocaris (törölt) 2013.07.05. 16:55:56

@ColT: Tölts le gugliról párat, úgyse veszik észre!

Manyecska 2013.07.05. 16:57:00

@ColT: véletlenül most csináltam videót..el kellett ülnöm az ablaktól mert nyomta be a szél azt hittem rámesik:(( ilyen panorámaablak..kezdett befelé jönni:D

Manyecska 2013.07.05. 17:01:20

@agresszív kismalac: nem telibepanoráma, oldalt két kisebb van és az..brutál szél volt, fenyőről is törtek le ágak..

Manyecska 2013.07.05. 17:05:48

@Lhokseumawe: mi? ja az az ablak se rossz cucc:D, mondom akkora szél volt. internet, telefon elszállt, villámok az arcom előtt cikáztak boooáááá!

Anomalocaris (törölt) 2013.07.05. 17:06:58

Na most hogy lenne időm olvasgatni, egyetlen hatt-poszt sincs a commenten. `x´

GQ 2013.07.05. 17:07:31

@zsiráfffff: a Magyar Munkás Köztársaság vagy Magyar Közmunkás Köztársaság A Nemzeti Együttműködés Rendszerében szerintem sokkal jobb név lehetne :) vagy akár Magyar Nemzeti Együttműködési Unió - és visszacsatolnánk az elvett területeket, kilépnénk az eu-ból és lenne saját únijónk. a jobbikos szavazók is bódogságosak lennének menten.

GQ 2013.07.05. 17:09:37

@GQ: sőt, úgy nézem, a világűrt is becsatoljuk a nemzeti együttműködés rendszerébe: index.hu/belfold/2013/07/02/magyarorszag_az_urbe_keszul/

Anomalocaris (törölt) 2013.07.05. 17:15:32

Azért megy ez nélküle is :D

"Svédországban forgatott cideoklippet"

GQ 2013.07.05. 17:21:02

nekem soha senki nem válaszol - kezdem azt hinni, direkt diszkrimináltok... :(

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.07.05. 17:43:46

@GQ: bocsánat, jogos. mentségül azt tudom felhozni, hogy találtam egy darab csokit a hűtőben és kénytelen voltam elpusztítani :D akarsz róla beszélni?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.05. 17:45:34

@GQ: Dehogy diszkriminálunk!

Láthatatlan vagy.

Anomalocaris (törölt) 2013.07.05. 17:46:37

Valaki, aki nincs kitiltva, írja már meg ennek a szerencsétlennek, hogy Dead öngyilkos lett, nem Euronymus ölte meg! Ilyen műveletlen nyomorultat!

comment.blog.hu/2013/07/05/k_imrenek_hivjak_szentes_halalmetalos_remet

De az tény, hogy utána lefotózta, és borító lett belőle.

rockstarmartyr.net/wp-content/uploads/2011/04/4-8-Mayhem-Dawn-of-the-Black-Hearts1.jpg

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.05. 18:12:56

@Lhokseumawe: :D:D:D:D De, az túl jó lenne, leesne, hogy nem én követem el :D

Az a halálmetálos újság kemény :D

@Manyecska: Viva la műanyag ablak? :D

@GQ: Addig jó neked :D

Neela _ t 2013.07.05. 18:28:15

Hont alapítok valamelyikőtök lenyilazott teteménél... :D

Anomalocaris (törölt) 2013.07.05. 18:29:48

@atpijkamo: ♥

Nem ért ez a Gyula a kultúrtörténethez.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.05. 18:34:41

@Lhokseumawe: Szerintem jól írta. "Per "Dead" Ohlint ... svéd énekes megölte magát."

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.05. 18:39:17

Milyen sötét van! Egyre rövidülnek a nappalok. Mingyárt itt az ősz.

CID 2013.07.05. 18:43:16

@atpijkamo: Nem, ez csak a kezdődő szürkehájogod:D

Anomalocaris (törölt) 2013.07.05. 18:45:02

@atpijkamo: "állítólag ő ölte meg a metálbanda svéd énekesét, Per "Dead" Ohlint, akinek az agyából aztán levest főzött"

Nálam még így szerepel. Észbe kapott volna közben?? Deciki.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.05. 18:45:40

@CID: Akkor már inkább farkasvakság. Vagy komondorvakság?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.05. 18:55:04

@Lhokseumawe: Alakul. Most már fejbe lőtte magát.

Atörökk 2013.07.05. 18:58:32

@atpijkamo:
Ablakmosás után csodát fogsz látni ;-)

Anomalocaris (törölt) 2013.07.05. 18:59:44

@atpijkamo: Ez a bűnt nem teszi meg nem történtté!

Anomalocaris (törölt) 2013.07.05. 19:03:37

@atpijkamo: Megnézte a linkelt képet. A végén még majdnem helyes lesz a cikk.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.05. 19:04:24

@Lhokseumawe: Lőlye ő is felybe magát?

Azt valyon meg lehet csinálni, hogy a saját öngyilokságomról készített képet még kiposztoljam a fészbúkra vagy a twitterre?

A krimikben szokott ojan lenni, hogy egy gumival kifeszíti a pisztolyt, és mikor elernyedik a keze, a gumi kilövi az ablakon a szomszédba.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.05. 19:08:24

Gagyi blogmoci, köpöd ki a kommentem!

Anomalocaris (törölt) 2013.07.05. 19:14:03

@atpijkamo: Szeretnél te is cd-borító lenni, mi? Egyszerűbb ha megy egy kamera közben, aztán állókép.

Manyecska 2013.07.05. 19:21:16

Hajnalban akartam hagymától kérdezni milyen amikor a tüzijáték a tömegbe megy.., azt most látom a híradóban hogy tényleg megtörtént. Veszek lottót holnap.
:O

Manyecska 2013.07.05. 19:29:04

@Manyecska: eszt írta: "a tuzijatek meg fantasztikus volt " én meg ezt: "kanfasztikus mi??" :P nem akartam izé tahó lenni mondom megkérgezem milyen amikor vízszintesen megy..:( kezdek félni magamtól:DD:O ON

igazságos 2013.07.05. 19:37:11

ehem, akkor kérek fizetésemelést is ! :P

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.05. 19:39:48

@Lhokseumawe: Na de az nem lesz kiposztolva! Utolsó leheletemmel elkezdek videót vágni?

Anomalocaris (törölt) 2013.07.05. 19:44:24

@atpijkamo: Dehogynem, majd Én kiposztolom. Erre vannak a metálos barátok.

igazságos 2013.07.05. 19:48:29

nem ingyé posztolgatok én se ide ám, minden posztért emelt díjat kérek!

a blogmocitól

Manyecska 2013.07.05. 19:50:57

@atpijkamo: egy közeli rokonom utolsó lehelletével a borosüveget szorította:( Sajátságos:(

Anomalocaris (törölt) 2013.07.05. 19:53:22

@Dr Jozef Vengloš: Europában a legtöbb cabriot Németországban adják el, a második helyen Nagy Brotannia áll.

England win The Ashes! 2013.07.05. 19:55:18

@igazságos: Tedd fizetőssé az oldalt. Pénzért árulsz hozzá ötnapos jelszót, ami két nap alatt lejár. Tuti biznisz. :)

England win The Ashes! 2013.07.05. 19:57:47

@Lhokseumawe: Az Ofcom ügyvezető igazgatója, Jill Ainscough szerint az Egyesólt Királyság rádióhullámai a világon legtöbbet használtak közé tartoznak

buksikutya 2013.07.05. 20:00:25

faradsag lesz az, nem faradtsag. tudjunk mar magyarul!

b

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.05. 20:01:14

@atpijkamo: A Tíz kicsi négerbe' is valahogy így halt meg az utolsó figura.
Keress valami megbízható embert, aki megvágja a cuccot.

Anomalocaris (törölt) 2013.07.05. 20:03:45

@Dr Jozef Vengloš: Ma nem volt semmi az indexen? Én nem találtam eddig :( Nem mintha nem lenne még mindig csurig a raktár, dehát sörből se lehet sose elég otthon.

igazságos 2013.07.05. 20:05:45

@Dr Jozef Vengloš: nna, én úgy akarok keresni, hogy nem baszok át mást :P

England win The Ashes! 2013.07.05. 20:06:19

@atpijkamo: "Azt valyon meg lehet csinálni, hogy a saját öngyilokságomról készített képet még kiposztoljam a fészbúkra vagy a twitterre?"

Persze. Ugorj le egy felhőkarcoló tetejéről, míg leérsz, van időd akár egy blogbejegyzésre is.

England win The Ashes! 2013.07.05. 20:07:37

@igazságos: Mily' dicséretes! :)

Akkor ugyanez, kicsit módosítva: az ötnapos jelszó legyen tényleg öt napig érvényes.

Na? Így már jó? :)

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.05. 20:09:05

@Lhokseumawe: Hogyne lett volna: "Újabb balhé a Bosojban"
Sajnos csak a címlapon szerepel így, a cikknek nem is ez a címe.:-/

Manyecska 2013.07.05. 20:10:25

@igazságos: akkor légyszi vedd át a havi ciklusom, két napja kiokádom a belem most meg szülési fájdalmak szünetében hasgörcseim vannak:DD ehhh, örexem!:D

igazságos 2013.07.05. 20:15:21

@Manyecska: jaaj, rühellem a terhes kismamaszauruszokat

Manyecska 2013.07.05. 20:16:24

@igazságos: mingyá kiugrom az ablakon, utolsó lehelletemmel lájkolok egyet a fészbúkkon:DD!!!

Manyecska 2013.07.05. 20:18:25

@Dr Jozef Vengloš: jajj b+ most volt a híradóban hogy a melegek átadták a szivárványos zászlót hogy a Városházára tegyék ki, a zúniós, székely stb. mellé!! Hát nem tették ki. :D:O:O

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.05. 20:18:27

@atpijkamo: Webkamera, mjpg-streamer, és teszi fel a képeket egy tárhelyre.. :D

igazságos 2013.07.05. 20:19:13

@Manyecska: UGORJ! :P de vigyél magaddal egy másik barátnőt is hasfogónak!

igazságos 2013.07.05. 20:23:07

naa, ez tényleg ugrott :P

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.05. 20:29:50

@Dr Jozef Vengloš: "Ugorj le egy felhőkarcoló tetejéről, míg leérsz, van időd akár egy blogbejegyzésre is."

Na, végre egy értelmes ember! A feladatot ez nem oldja meg, de analóg.

@ColT: "Webkamera, mjpg-streamer"

Na, ez megoldja, de nem jól. Ebből még nem letz faszbúk poszt.

England win The Ashes! 2013.07.05. 20:32:18

@Manyecska: A székely is kell oda, mint hóembernek a szolárium.

igazságos 2013.07.05. 20:32:44

mi van, máma mindenki az ugrást tanácsolja a másiknak?

valami front van, érzem

Manyecska 2013.07.05. 20:33:42

@atpijkamo: én ugrom veled de én nem halok meg az nem jó opció? és akkor veszlek. jelen állapotomban megváltás lenne!!:(:D na jó éjt lefexem, elkezdem a szülési légzőgyakorlatokat:D jobb híján..

Anomalocaris (törölt) 2013.07.05. 20:34:54

@Dr Jozef Vengloš: Ez nem elgépelés, csak kifacsart hormonrabság.

Manyecska 2013.07.05. 20:35:32

@Dr Jozef Vengloš: nem baj holnap buli lesz! Kapnak majd hideget, meleget..

Anomalocaris (törölt) 2013.07.05. 20:36:30

@Dr Jozef Vengloš: De mit tűznek ki a meleg székelyek? Megannyi kérdés.

England win The Ashes! 2013.07.05. 20:36:33

@Manyecska: Én nyertem az egyidejű kommentversenyt.

Anomalocaris (törölt) 2013.07.05. 20:38:07

@Manyecska: A kisföldalatti 13.30-tól 17 óráig nem álln meg a Deák Ferenc tér és a Széchenyi fürdő közötti megállókban

Manyecska 2013.07.05. 20:39:37

@Lhokseumawe: más se áll ott meg szerintem..:DDD

Anomalocaris (törölt) 2013.07.05. 20:39:39

@ColT: Attól tartok, előbb-utóbb ide is már csak arckönyvön lehet majd kommentelni. És annak nagyon súlyos következményei lesznek.

Manyecska 2013.07.05. 20:41:28

Ezek a homokszexuálisok nem bírnak magukkal:(@ColT: majd én fotózom nem izéljetek:DD

Manyecska 2013.07.05. 20:42:26

@Lhokseumawe: hogy pl. Kosáryné Réz Lola néven írunk majd ide, nekem az iwiwen volt az a nevem..:DD

Anomalocaris (törölt) 2013.07.05. 20:43:31

@Manyecska: Na most akkor képzeljétek el, Én hogyan láthatlak titeket hormonrabokat. Brrr.

Atörökk 2013.07.05. 20:44:43

@Lhokseumawe:
Kb. kettő perc csinálni egy játszós reget.

Anomalocaris (törölt) 2013.07.05. 20:45:26

@Manyecska: @Neela _ t: Én oda bizony nem regisztrálok, semmilyen néven se. Spion oldal. És ez nektek lesz a legrosszabb.

Anomalocaris (törölt) 2013.07.05. 20:46:49

@atörökk: De miért nem lehet mindent meghagyni úgy ahogy van??

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.05. 20:47:25

@Lhokseumawe: PL. hogy megyünk máshova trollkodni.

@Manyecska: Hát azt nem is vállalnám el...

Neela _ t 2013.07.05. 20:47:42

@Lhokseumawe: mert most különben a sárba karmolnád a gondolataidat

Neela _ t 2013.07.05. 20:50:33

Gabors meg a Vénszivar kinyírták egymást, hogy ilyen csend van?

Atörökk 2013.07.05. 20:52:42

@Neela _ t:
Csináltak külön, zárt blogot, ott anyázzák egymást.

Anomalocaris (törölt) 2013.07.05. 20:53:46

@Neela _ t: Az arckönyves kommentelés mitől lenne előrelépés? Már ha ezt akartad kifejezni a metaforával.

Manyecska 2013.07.05. 20:53:49

@agresszív kismalac: igen. A fia, ja, ezen gombolkoztam.@atörökk: :DDDDDDDD lehet hogy már egy hete..

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.05. 20:55:20

@Neela _ t: A vizsgán is ilyen lassú és bizonytalan voltál?

Neela _ t 2013.07.05. 20:55:57

@Lhokseumawe: mert ami manapság ott nincs az nem létezik/ létezhet :D
@atörökk: @agresszív kismalac: jah :D

Anomalocaris (törölt) 2013.07.05. 20:55:58

@ColT: Comment blogra. Úgy hallottam ott szeretik!

igazságos 2013.07.05. 20:57:11

@Neela _ t: még a félkegyelmű is ritkán jön mostanába

hiába, egyeseknek bejött a zélet, nem dolgoznak nyáron

nekem meg fizessék meg a homározást is na

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.05. 20:58:01

@Neela _ t: Akkor mindent értek.:-/
Szedd össze magad, légy szíves, ne hozz ránk szégyent!

Neela _ t 2013.07.05. 20:58:33

@agresszív kismalac: lassú, írnék én gyorsabban is csak várni kell :/ :D
Nem.

Anomalocaris (törölt) 2013.07.05. 20:58:54

@Neela _ t: Akkor ha elég sokáig nem regelek, eltűnik egyszercsak a burok?

Atörökk 2013.07.05. 21:00:10

@Lhokseumawe:
Ez a legkisebb rossz, ami veled történhet.

England win The Ashes! 2013.07.05. 21:02:59

@igazságos: Éjszaka szokott okoskodni, tegnap is ideszórt valamit.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.05. 21:03:30

@Neela _ t: Rólad mindig ez a rendőrségi jegyzőkönyv jut eszembe:
Eset: De még mekkorát!
Neme: De igen.
Kelt: Nem tudott.

Atörökk 2013.07.05. 21:05:21

@agresszív kismalac:
Egyszer én elmondásom szerint bal kezemre estem.

Neela _ t 2013.07.05. 21:05:37

@agresszív kismalac: alaptalan volt a szimpatizálás veled ... Csak a kép tette :D

Manyecska 2013.07.05. 21:05:43

Most hogy elmúlt minden kínom lefexem keresek újabbakat..:D

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.05. 21:06:38

Ja, 00:01-kor lesz új poszt a Palacsintálózóba'. Aki hallja adja át!
A mait (utólag) Neela-nak ajánlom.

Anomalocaris (törölt) 2013.07.05. 21:09:08

@atörökk: Kérdésemben remény, nem félelem rezgett.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.05. 21:10:11

@atörökk: A yardon mondtad el, a balesetin vagy a detoxba'?

Atörökk 2013.07.05. 21:11:45

@Lhokseumawe:
Ne kemény, izé, reménykedj.

@agresszív kismalac:
Másnap az ügyeleten (esküvő volt).

Anomalocaris (törölt) 2013.07.05. 21:18:27

"Szerkesztőségünk tagjai közül többen is részt vesznek majd a Budapest Pride Felvonuláson, munkatársaink egy indexes molinó mögött fognak vonulni."

Vajon megy sixx is? Vihetnék neki elgépeléses tüntetőtáblákat.

Neela _ t 2013.07.05. 21:24:01

@ColT: miért kell/kéne diszkréten?

Atörökk 2013.07.05. 21:24:55

@Neela _ t:
Hogy ne lássa a komplett szomszédság, hogy megrühösödtél :D

Atörökk 2013.07.05. 21:34:03

@Neela _ t:
Kb. olyan diszkrét, mint az egyik kerületi bőr és nemibeteggondozó portása. Egy épületben van mindkettő, mentél be, portás ordít: nemibeteg gondozó földszint, bőrgyógyászat emelet :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.05. 21:39:14

@Neela _ t: Nemtom, mert azt ígérte, meg kérte az ügyfél.

@atörökk: De aki ott volt, az amúgy is csak azért ment oda, mert ilyen baja volt...

Anomalocaris (törölt) 2013.07.05. 21:39:30

"nekünk magunknak is millió dologban változott a véleményünk - ha másban nem is, mondjuk a frizuránkat, vagy a zenei ízlésünket illetően biztosan"

Nekem nem.

"Kézenfogva sétálgató és a Margit szigeten csókolózó fiú-lány párok láttán sokan elmorzsolnak pár könnycseppet"

Én nem.

Olvassam ezt végig? :/ Nagyon facepalm-gyanús.

Anomalocaris (törölt) 2013.07.05. 21:41:50

"a "maci" pedig a nagydarab, borostás meleg férfi."

Papi!!

Anomalocaris (törölt) 2013.07.05. 21:44:36

Azért nem volt hiába, mert poszt is lesz belőle.

"csecsemőáldozat tmutatnak be"

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.05. 21:44:45

@atörökk: Szerintem ma már több kalandodat ne meséld el.:-)

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.05. 21:46:41

@Lhokseumawe: Esetleg te is megírhatod a posztot.
Vagy írjuk ketten, mint Ilf és Petrov.

Atörökk 2013.07.05. 21:59:07

@agresszív kismalac:
Feltételezem magától értetődő az, hogy nekem csak a bőrgyógyászatra kellett egyszer-kétszer mennem :D

Anomalocaris (törölt) 2013.07.05. 22:00:22

@agresszív kismalac: Hát az különös lenne. Te biztos nem azokat kifogásolod, mint Én.

igazságos 2013.07.05. 22:03:00

én se merem engedni a kommenteket még

pláne a mostani köcsögös téma újrafellendülése kapcsán

England win The Ashes! 2013.07.05. 22:07:27

@igazságos: Szerintem pár hét múlva oldd fel a tiltást, nézd meg, hogy milyen kommentek születnek, aztán ha sok a marha, akkor újra lezárod.

Atörökk 2013.07.05. 22:08:47

@agresszív kismalac:
Jó vendéglátóhelyeket tudok, nem pályázom a méregdrága kórházi büfékre :D

England win The Ashes! 2013.07.05. 22:10:35

@Lhokseumawe: Tegnapi komment az origóról:

""Bújkál"???? Rövid o-val írjuk, tisztelt cikkíró! Ez nem elütés. Lehetne egy helyesírás-elemzőt ráengedni a cikkre, mielőtt megjelenik? Mégiscsak ez a szakmátok."

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.05. 22:15:04

@atörökk: Akkor oszd meg az ismereteidet a nyájas olvasóval.

England win The Ashes! 2013.07.05. 22:16:30

Ja, ma láttam a Deichmannban a tegnap posztolt cióőt. Emberibb színben volt (fekete, kicsi vörössel kombinálva). Szerintem (nem vagyok szakértő, azt szögezzük le) szar, az alja a sarok táján merev műanyag, és a talpa sem egy nagy etwas. A belsejét megtapogatva nekem normálosnak tűnt, már ami a lábállást vagy mi a szart illeti.

Szóval, poszter, ne vedd meg!

Atörökk 2013.07.05. 22:16:49

@agresszív kismalac:
Igen, igen (fülétfarkátbehúz).
Némi közelmúlt béli intermezzó utózöngéjének okán ma nem tudok osztani, ma szellemi szabadságon vagyok.

England win The Ashes! 2013.07.05. 22:17:51

cióőt, vazze. :))) A gugli két találatot ad ki erre, a fentebbi komment még nincs közte. :)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.05. 22:25:43

@Manyecska: "utolsó lehelletével a borosüveget szorította"

Nagyapám meg a kormányt, békésen szundikálva. Bezzeg az utasai idegesen sikoltoztak.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.05. 22:31:37

@atpijkamo: Nem hogy inkább a borosüveget szorították volna a lehelletükkel.
Vagy ezzel maguk alatt ásták volna a fát?

Atörökk 2013.07.05. 22:34:36

@zsiráfffff:
A nap kérdése :D

@agresszív kismalac:
Azzal felfelé akcióztak volna.

igazságos 2013.07.05. 22:41:30

@Dr Jozef Vengloš: olvasok én ám mindent, csak leszbikus könyveket nem :P

@zsiráfffff: most azért kekeckecc velem

mer ha aszondom igen, akkor azér, ha aszondom nem, akkor meg azér, hogy miért ajánlok akkor ilyen könyveket

ott a blog, tessék elolvasni, ha nem olvasnám el, nem ajánlanék könyveket, na

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.05. 22:42:50

@agresszív kismalac:

Zuhanó repülőn:
- Valaki éreztesse velem utoljára hogy nő vagyok!
Mire egy férfi letépi magáról az inget, és a nőhöz vágja:
- Nesze, vasald ki!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.07.05. 22:44:52

@igazságos: b+, neked üldözési mániád van. nem állítottam, nem célozgattam, nem minősítettem, nem mondtam semmit, csak feltettem egy egyszerű kérdést, mert érdekelt, hogy ezeket tényleg végigolvasod-e :)

England win The Ashes! 2013.07.05. 22:45:40

@igazságos: Nem arra értettem, de fogtam az adást. :P

Atörökk 2013.07.05. 22:46:35

@igazságos:
Eldöntendő kérdés. Tudod, mit jelent?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.05. 22:46:52

@igazságos: "csak leszbikus könyveket nem"

Látom, te is tudod, hogy az állatpornós az igazi.

Anomalocaris (törölt) 2013.07.05. 22:47:00

Na, megint beütött a vihar, szét is esett rögtön a német adás. :/

igazságos 2013.07.05. 22:47:26

@zsiráfffff: tényleg, el :P

de mind angolul van, akkor nézd el nekem kérlek :)

ehem

amúgy meg ez is csak egy könyvpiac

Atörökk 2013.07.05. 22:47:36

@zsiráfffff:
Amire nincs már sok idő. :D

igazságos 2013.07.05. 22:48:54

@atpijkamo: hát, ha szereted a fej nélküli lovast, szerintem neked is bejönnek ezek a könyvek

itt is vannak állatok, csak váltóknak hívják őket

de ilyeneket nem nagyon ajánlok azér, mer nem bírják a gyomrotok

tényleg belegondolni abba, hogy mi mindenről nem tud a tudatlan magyar, hát látszik is az értelmi szint, meg a hozzáállás a dolgokhoz a témában

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.05. 22:49:14

Amúgy milyen könyvekről van szó?
Emlékszem, egyszer jómagam is majdnem vettem egy könyvet.
De meglehet, hogy nem is az volt.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.07.05. 22:49:51

@igazságos: és a szövegeket te fordítod le amiket bemásolsz?

igazságos 2013.07.05. 22:51:52

@zsiráfffff: ühüm, mivel ezek magyarul nincsenek, meg segítségem sincs... ennyire tudok fordítani

beismerem, hibák még lehetnek a fordításban, gyakorolni kell a magyarítást is

igazságos 2013.07.05. 22:54:23

@zsiráfffff: ja és nem másolok, azt mind én gépelem be, miközbe olvasom az angolt

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.05. 22:55:41

@Lhokseumawe: Majd megkérdem Jevgenyij Petrovicsot, ők hogyan csinálták.
De szerintem, lehet úgy formázni a cuccot, hogy kitűnjön, mit melyikünk írt.

England win The Ashes! 2013.07.05. 22:56:57

@zsiráfffff: "Addig is a nap kérsése: "Mikor lesz Magyarországon jó világ?"

igazságos 2013.07.05. 22:58:12

@Lhokseumawe: reklámozom magam itt is kicsikét, a blogomról

England win The Ashes! 2013.07.05. 22:59:31

@igazságos: Miért nem teszed ki a nicked mellé, mint pl. pajtikoma vagy a malac?

igazságos 2013.07.05. 23:00:11

@Dr Jozef Vengloš: annyira azér nem,de a kommentezést meggondolom még, köcce

Anomalocaris (törölt) 2013.07.05. 23:01:01

@agresszív kismalac: Nem az lenne a cél, hogy egy sejtelmes és ijesztő opusz szülessen? Amely mellé akár a szögesbuzogányos Varg képe is beilleszthető?

igazságos 2013.07.05. 23:03:46

@Lhokseumawe: neki az lenne a zérdeke, hogy mindenki vegaburgert zabáljon

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.05. 23:04:26

@Lhokseumawe: Ezen még nem gondolkodtam.
Ha jól belegondolok- nem is szoktam gondolkodni.

England win The Ashes! 2013.07.05. 23:04:30

@igazságos: Jó, persze, gondoltam, hogy oka van, végülis valamelyest érthető is.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.05. 23:05:20

@agresszív kismalac: A könyv olyan, mint egy tablet. Illetve, mintha egy csomó tablet képernyője lenne egymáson. És nem mozog. Ha simogatod az ujjaddal, akkor összegyűrődik a legfelső réteg. Úgyhogy ha áttanulmányoztad a legfelsőt, akkor óvatosan át kell simogatni a használtak oldalára. Szerencsére a képenyők ösze vannak kötve a széleiknél, így nem esik szét. Nagyon könnyen szakad, de nem kell feltölteni.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.07.05. 23:06:00

@igazságos: majd belejössz, gyakorlás meg rendes szótár kérdése. :) @Dr Jozef Vengloš: paradoxonokkal nem foglalkozom! :)

England win The Ashes! 2013.07.05. 23:06:43

@atpijkamo: Ez esélyes a nap kommentje címre. :D

Anomalocaris (törölt) 2013.07.05. 23:07:07

A Varg-os comment posztban a "Mohamed" nevet bitorló nyomorultnak üzenem, hogy baromságokat beszél, és lövése sincs az egészről, adja át neki valaki ha arra jár.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.05. 23:08:12

Ja, de! Most azon gondolkodom, miért tartja fontosnak a Pest megyei Kereskedelmi- és Iparkamara, hogy pénteken este 22:56-kor a jövő heti dunaszerdahelyi(!) rendezvényeiről tájékoztasson.

England win The Ashes! 2013.07.05. 23:09:30

@Lhokseumawe: Basszus, a vargot Vargának olvastam, és elképzeltem a pénzügyminisztert egy buzogánnyal. :) Egész éjjel nem fogok aludni emiatt.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.05. 23:10:28

@atörökk: Lebuktam. Fish King-menüt a FasírtKirályba'.

Anomalocaris (törölt) 2013.07.05. 23:11:54

@agresszív kismalac: Ne aggódj, a Kristóf se. De ezt ne áruljuk el neki.

igazságos 2013.07.05. 23:12:36

@zsiráfffff: nekem most már szótár nemigen kell

azokkal a szavakkal van bajom, amiknek nagyon sok a jelentése, vagy nincs magyarul, vagy a szövegkörnyezetben mást jelent

meg ha abszolút nem ismerem a szót és sehol se találom, meg nincs képem, akkor jön a találjam fel magam :)

van még mit tanulni, de én 0 angol tudásból kiindulva tanultam meg így fordítani, munka mellett, 4-5 év alatt

a magyarításon és a hiányosságokon még dolgoznom kell, de már tanulok a kamionosoktól is angolul :)

England win The Ashes! 2013.07.05. 23:16:09

@igazságos: "de már tanulok a kamionosoktól is angolul"

Mondjuk ha nem angol anyanyelvűek, azoktól túl sok mindent nem tanulsz.

England win The Ashes! 2013.07.05. 23:17:23

@Lhokseumawe: Aranyos. De az a barom, aki a karjában tartja...

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.07.05. 23:19:38

@igazságos: ügyes. bár azt fel nem foghatom, hogy miértpont homopornót fordítasz, dehát lelked rajta :)

igazságos 2013.07.05. 23:20:49

@Dr Jozef Vengloš: meglepően jól tudnak angolul, csak azzal tudják magukat megértetni mindenhol

amúgy van olyan is, aki Angliából kamionozza végig Európát, mondtam is neki, oktasson néha angolul :)

de ha kérdeznek tőlem ezt-azt, akkor azzal is segítenek

England win The Ashes! 2013.07.05. 23:23:15

@igazságos: Á, hozzánk járnak lengyelek meg csehek, egyik bénábban beszél, mint a másik. Olyankor az egyik horvát származású kolléga tolmácsol.

igazságos 2013.07.05. 23:23:33

@zsiráfffff: mer a rendes pornót mások fordítják, és én MINEK fordítsak duplán, felesleges munka lenne

ééérted?

azon a piacon itthon mindent megcsinál 2-3 fordító-csapat

nekem csak ez maradt, ez pedig újnak számít itt

igazságos 2013.07.05. 23:25:07

@Dr Jozef Vengloš: felénk leginkább lengyelek meg törökök járnak, de egy-két angol is jön

:)

régebben pénzváltóban dolgoztam, úgyhogy ismerek néhányat

amúgy meg attól is függ, hogy nemzetközi-e a határátkelő, én is egy forgalmasabbon vagyok

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.07.05. 23:25:10

@igazságos: ja értem. a többi műfaj meg szóra sem érdemes? :D :D

igazságos 2013.07.05. 23:29:12

@zsiráfffff: hát van még a leszbikus meg a bi, de az is a romantikus pornóba tartozik (szepesi niki pl.)

England win The Ashes! 2013.07.05. 23:33:23

@igazságos: Na, akkor majd az egyik angolt megkérem, fuvarozzon el engem is. :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.07.05. 23:33:35

@igazságos: ehhh :)

@agresszív kismalac: jóvan, leesett már, hogy más nem létezik. azér néha én is csodálkozhatok valamin, nem?

igazságos 2013.07.05. 23:34:35

@agresszív kismalac: hát egen, aki tudja, mi a legfontosabb. :)

igazságos 2013.07.05. 23:35:38

@zsiráfffff: amúgy minden kategóriát megcsinál egy bizonyos csoport, meg van ugye a könyvesblog, mint index-bérenc ajánló

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.05. 23:38:00

@igazságos: kerd meg oket, hogy segitsenek franciaul

igazságos 2013.07.05. 23:38:10

Az internet rejtett csodái, lelőhelyei, ahová csak és kizárólag szakavatottak juthatnak be, kemény feltételek alapján...

A legkisebb kihágás után repülsz, ha nem hozod a sémát, teljesítményt.

Szép világ lenne, ha mindenhol ez lenne, és ezért tart itt az ország, ahol.

Kemény kézzel kéne fogni a magyart, 0 trükközéssel, 0 kiskapuval.

England win The Ashes! 2013.07.05. 23:39:14

@igazságos: Na, hiányoltad a félkegyelműt. :D

igazságos 2013.07.05. 23:39:48

@hagyma: minek, a románok nem felénk járnak

Azok nem Szlovákia felé hagyják el az országot, hanem Ausztria felé.

Ha tudnék lengyelül, akkor beszélhetnék szlovákul, csehül is, mer egy nyelvcsalád.

igazságos 2013.07.05. 23:41:17

@Dr Jozef Vengloš: hát ha tudná, hol van Közép-Európa.... nem javasolna baromságokat :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.05. 23:42:52

@igazságos: beszelhetnel
de inkabb egy jo kis franciazasra gondoltam
amugy a roman nyelv kozel van a franciahoz is meg az olaszhoz is
hat ja, ha tudnal,
tanulj meg lengyelul
de jelzem jobban jarsz ha angolba fekteted az energiadat

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.05. 23:44:30

@Dr Jozef Vengloš: idiota mellett egy felkegyelmu az nagy kiralysag:)
hogy van poborszky?

igazságos 2013.07.05. 23:45:03

@hagyma: értettem én, asszed nem? :P

England win The Ashes! 2013.07.05. 23:46:15

@igazságos: Egy barom mi mást javasolhatna, mint baromságot? Nem várhatod el szegény párától, hogy bonyolultabb összefüggéseket is értsen, ahogy egy vonal sem értheti, mi az a gömb. :)

igazságos 2013.07.05. 23:48:30

@Dr Jozef Vengloš: szegény, már olyan régóta beszéltem vele, hogy szinte már el is felejtettem mindent, láthatod, nem vagyok haragtartó.

de most kezdegetett, hát nem álltam meg a választ neki

én minden célozgatást értek, a tőled kapottakat is, még ha te úgy is gondolod, hogy én nem arra válaszolok :)

England win The Ashes! 2013.07.05. 23:49:09

@igazságos: Várj, erre mindjárt írok valamit.

igazságos 2013.07.05. 23:50:06

@hagyma: szóval neked meg másnaposnak kéne lenni elviekben

igazságos 2013.07.05. 23:51:14

azt előre kikötöm: NEM FOGOK SOHA A ZÉLETBEN VEGABURGERT ZABÁLNI, akkor nyugodtan lelőhettek, ha ilyet látnátok

vagy zabálok, vagy nem zabálok és sportolok

de vegaburger? hát ez mindennél rosszabb...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.05. 23:56:10

@igazságos: 10 eve nem voltam berugva
de a tuzijatek nagy volt Manhattanben meg a show is
tetszett
majd meseld el a sponzor edzodnek is, hogy van a vegetarianus
meg van a vegan
az elobbiek kozott van aki meg a halaty isd megeszi, de altalaban csak novenyeket
a vegan az semmi allati eredetut, tehat sem tojast sem tejet stb.
kizarolag ami a foldbol nol ki

namost kurvara igazad van kivetelesen
szopjon le aki vegaburgert akar
most vagy hamburgert eszek vagy zoldseget
eleve egy keptelenseg
hofi jut eszembe a szojafasirttal....

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.06. 00:11:57

@Dr Jozef Vengloš: "ha nem angol anyanyelvűek, azoktól túl sok mindent nem tanulsz."

Röhögni fox, de nem angol anyanyelvűektől tanultam meg angolul. Sőt, iszonyatosan törték a nyelvet. Viszont a passzív tudásom átment aktívba, és megtanultam folyékonyan beszélni.

England win The Ashes! 2013.07.06. 00:12:36

Ha már a vécésnéni szóba hozta a vegetarianizmust, itt van egy kis vegetáriánus progrssszív grindcore:

www.youtube.com/watch?v=u17Y6eeGt84

:)))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.06. 00:16:30

@atpijkamo: nekem ez 1 evesen sikerult
igazan gratulalunk
@Dr Jozef Vengloš: hulyeseget beszelsz a vegakrol, akkor gondolod valakit erdekel a videod? mented a menthetot, azt latom, legkozelebb guglizzal mielott hulyeseget beszelsz

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.06. 00:19:20

@hagyma: "nekem ez 1 evesen sikerult"

Jó, tudjuk, angolul minden félkegyelmű meg tud tanulni.

England win The Ashes! 2013.07.06. 00:20:50

@atpijkamo: Nem röhögök, lehet rá példa, de egy csomó szókapcsolatot az itteniektől tanultam el, pl. "being sent to Coventry". :)

Nameg azt, hogy nagyon nem kell az összes igeidőt használni, mert könnyen viccesbe csap át a mondanivalója. A suliban meg arra, hogy hol és mikor mi a megfelelő szóalak, értem azt pl. a tudományos munkákban, a hivatalos levelekben vagy egyéb. És most nem a szakkifejezésekre gondolok, sima közönséges szavakra.

(Meg pl. arra, hogy ne írjam azt, hogy "color", "honor", hanem "colour", "honour", mert az u-s változat a megfelelő, u nélkül a primitív törzsek használják. ;) )

England win The Ashes! 2013.07.06. 00:22:45

@atpijkamo: Hagyjad, hadd eressze ki a gázokat a két füle közti hólyagból. :)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.06. 00:31:04

@Dr Jozef Vengloš: "egy csomó szókapcsolatot az itteniektől tanultam el,"

Jó, az már a magasiskola, ott már lényeges, hogy egyáltalán milyen angol. Csak a gondolkozás nélküli automatikus beszédet gyakoroltam így be. Persze nem annyira automatikus, mert a viccesebb kifejezéseket pont kerülni kellett. Ha mondjuk azt mondtam volna, hogy "body shop", hát furán néztek volna rám.

Most is levelezek csehekkel, németekkel, belgákkal, asse tudom kikkel, és mindig úgy kell írni, hogy ugyankkor gondolatban visszaolvasom, hogy vajon csekélyebb tudással is érthető-e. Sajnos így a rövidebb, elegánsabb fordulatokról le kell mondanom.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.06. 00:35:17

@Dr Jozef Vengloš: ""colour", "honour""

Amerikai magyar gyerek látogatot haza. Mindent hatalmas H bethűkkhel mondhott, nagyon vicces volt.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.06. 00:37:42

@Dr Jozef Vengloš: ""colour", "honour""

Amerikai magyar gyerek látogatot haza. Mindent hatalmas H bethűkkhel mondhott, nagyon vicces volt.

England win The Ashes! 2013.07.06. 01:08:41

@atpijkamo: Jó, persze igazad van, de pont ebből látom (persze még bőven van hová fejlődni), hogy mi az amit a beszélt nyelvben NE használjak, hacsak nem akarom, hogy Shakespeare rajongójának higgyenek. :)

England win The Ashes! 2013.07.06. 01:14:54

Ja, a kaka-kapitánynak üzenem, hogy ha ő is guglizna minden ökörsége előtt, akkor saját doodle-t kapna, mint az ember, aki a nap huszonnégy órájából huszonhatot használta a keresőt. :)

Anomalocaris (törölt) 2013.07.06. 01:28:22

@Dr Jozef Vengloš: Ez előítélet, kireksztés és rásszizmus. Pláne annak fényében, hogy Nekem már 15 éve a birtokomban van egy azerbajdzsáni zene-cd, így sokkal korábban hallottam arról az országról, mint a most támadt hirtelen örmény-rajongók, akiknek ráadásul nem is volt 15 éve örmény zene-cd a birtokukban, így azt se tudják, mi az a pendjelik mendjelik.

England win The Ashes! 2013.07.06. 01:50:45

@Lhokseumawe: Én nem vagyok örmény rajongó. Habár Kaszparovot csípem, nemcsak a sakk miatt, hanem emberileg is (már amennyire ismerjük az emberi oldalát).

Anomalocaris (törölt) 2013.07.06. 01:58:43

@Dr Jozef Vengloš: Nem is rólad volt szó, hanem azokról a nyomorultakról, akik ebben is csak egy újabb csatornát fedeztek fel, amibe belelocsolhatták iszlámofób vizeletüket. A kommentedben viszont kicsit sok volt az embi!

toljukcsináljuk! 2013.07.06. 03:46:53

Megmondom az a vicces, hogy a UPC egy éve minden hónapban ugyanazt az akciót hirdeti meg, csak más néven.

Neela _ t 2013.07.06. 07:30:57

Reggel, kávé, szájszag, kupi

CID 2013.07.06. 08:13:37

Látom, sikerült csóró hagymát baszogatni kolektíve

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.06. 08:36:03

Így akarjon az ember hajnalban kelni. Gondoltam húzok egy ébresztőt négyre, mert ötre akartam kiérni a Mecsekbe. De csak ha nem esik.

Persze nem tudtam aludni, kettőkor észleltem, hogy esik, akkor nem kell korán kelni :D
...hatkor felébredek, eső elállt, és késő is van... :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.06. 08:44:55

@Neela _ t: +1

@igazságos: Vannak ilyenek amúgy is, csak az nem ez a blog. Ez szimplán csak fertő :D

vega4 2013.07.06. 08:50:33

Most mi van ezzel a UPC-vel?

Manyecska 2013.07.06. 08:54:16

@ColT: jut eszembe az index, a blog.hu..stb..támogassák ma a melegfelvonulást...érzed a ritmust?:D
Én is ott leszek csak az ellenkező oldalon..:DD

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.06. 09:04:42

@Manyecska: Támogassa a f*sz a majomparádét... Semmi bajom nem lenne velük, ha a "büszkeség menetére" valaki is büszke lehetne, és nem ilyen vizuális-társadalmi környezetszennyezésről szólna :D

Manyecska 2013.07.06. 09:06:57

@ColT: a baj az hogy az a kevés normális szívja meg aki köztük van bár minek megy oda..szítsák az ellentéteket vegák, buzik stb. közt...aztán "csodálkoznak" hogy nem fogunk össze.. viszont fogyunk..komolyan már tök dedós tempó:(

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.07.06. 09:08:51

@CID: ccc, mi lenne, ha befognád azt a szerencsétlen pofádat? Az egyéni akciók a kollektívekkel szemben magasztosítanak? Várjál csak, ki volt az, aki rendszeresen rászállt és rászáll emberekre, ki volt az, aki eluldüzte a macskát? Talán CID volt az? Kivel akarod elhitetni, hogy nem vagy egy lelkisérült, másokra kártékony féreg? Ezt már mondtam neked, de ez nem így megy, hogy egyik héten jófejek vagyunk, másikon meg nekiállunk annak, akinek csak akarunk. Vagy akinek tudunk, ugye. Van, aki ezt elnézi, más csak kussol az ilyen láttán. Mint látod, én nem. Kurvára uncsi mindig ugyanazokkal az elkúrt viselkedésmintákkal és sztorikkal találkozni. De ha legalább már így van álszent ne legyél. Ennyit tegyél meg magadért (is).

Manyecska 2013.07.06. 09:11:22

Most komolyan Gecicát kell visszasírni folyton?

Atörökk 2013.07.06. 09:13:12

@Manyecska:
Régen a trollok is jobbak voltak.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.06. 09:19:16

@Manyecska: +1

@Kellemes Zérókomponista: A macsak se volt jobb ennél a laposnál... De még mindig értelmesebb volt pár új trollnál, az igaz.

CID 2013.07.06. 09:26:42

@Kellemes Zérókomponista: Én üldöztem el azt az idiótát? Te hülye vagy.:D Majd, ha kedvem tartja, visszaolvasok, hogy kiderüljön kire szálltam én rá( remélem nem kevered a piszkálódással, kötözködéssel ). A te vélemyényed meg annyira sem érdekel, mint a sarki cigánykurváé. Ne oszd az észt, készülődj, dugd a seggedbe a pávatollat, oszt irány a buli;)

CID 2013.07.06. 09:28:03

Na, lófasznak megint sikerült elméset nyeríteni.

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2013.07.06. 09:52:31

Álmunk legyen
-------------

Az élet harc.
Egy versköltő ember csak egy arc.
Hol a határ, ahol nem éri meg egy falc?

Az élet börtön.
Meddig tűröm, hogy a bőröm
bezár, és mennyi szenvedést őrzök,
amíg belsőm eléri egy végzetes, fertőző karc?

Vajon ki az őrzőm?

Nincs megváltás, nincs megoldás.
Bármilyen magasról ugorsz egy testbevágó mélybe le,
zuhanásod közben elgondolkodsz, miért tetted, megérte-e?

Ne kérdezd senkitől, mi az értelme.

Hosszú álmokat alszol, ha jókat álmodsz közben.
Békés álmokat kíván a tiszta, fényes éj.
Rövid, kedves gondolatoktól lehetünk boldogak,
álmunk legyen ébren is nagyon mély.

Győr, 2013.07.06.

kisvirag78 2013.07.06. 09:55:05

Nálunk közel 1 hete nincs adás, elmentünk hétvégére, és egy korábbi villámlás okozta túlfeszültség okán kihúztuk a tévéket-fejegységeket a konnektorból 2 napra, mire hazaértünk, nem működött. Mondták, küldenek újra jelet, ezt mondták sokszor, panaszt is tettünk, semmi. Azt mondták, tönkre mehetett a fejegység. Na de mindjárt kettő, úgy, hogy nem is volt áram alatt? És úgy, hogy a menüje jó, csak adás nincs? A pin kódunk zárolva, feloldani nem tudják. Úgyhogy felmondtunk náluk. Ez a cég tényleg egyhez ért: a számlát küldeni.
Kevés ez a 60 milliós bírság.

CID 2013.07.06. 10:03:59

: Ezt, most magamra kellene, hogy vegyem?

CID 2013.07.06. 10:05:02

@kisvirag78: Mondjuk, ha csak a konektorból húzod ki, az édeskevés, kaphat delejt a kábelen is.

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2013.07.06. 10:12:46

@CID: Nem kell, de ha akarod, megengedem. Én magamra vettem, amikor írtam.

Atörökk 2013.07.06. 10:16:08

:
Ne aggódj, majd elmúlik ;)

igazságos 2013.07.06. 10:23:33

gyerekek, béke van, melegfelvonulás, reklámozom a honlapom, kirándulóidő, ne legyetek mán olyanok

napi 4-5 látogatás megvan, hát kell ennél több egy kezdőnek? :P

ma nem adok lángost senkinek, pedig két óra múlva megyek dagasztani

igazságos 2013.07.06. 10:27:41

@atörökk: a trollok is öregszenek, na

CID 2013.07.06. 10:29:14

@igazságos: menten elsírom magam:-)

Neela _ t 2013.07.06. 10:31:18

5 MÁV ellenség : 4évszak + utasok
Igen! Késik! :@

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.06. 10:32:25

: Mazo István lehetsz :) .

@igazságos: Kirándulóidő -> esővel :D

@Neela _ t: Alap.

Neela _ t 2013.07.06. 10:34:45

@ColT: mán' unom!
Drága és még szar is

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.06. 10:39:00

@Neela _ t: Nem, mer' a MÁV szolgáltatása világszínvonalú, és különben is, és magyarországjobbanteljesít, te meg a NER (Nemzeti Elkésés Rendszere) ellensége vagy :D

igazságos 2013.07.06. 10:44:49

@CID: hát ha már téged is sikerül megríkatnom, tényleg jó ez a nap :P

igazságos 2013.07.06. 10:47:49

@Neela _ t: csak óvatosan, mer aki nem átall lázadni, meg más véleményt alkotni, majd hamarost rendszeren kívül találja magát

Neela _ t 2013.07.06. 10:53:32

@ColT: az! Világszínvonalú ... Úúúgy melyiké? O.o?
@igazságos: én rosszabbul élek, mint 4éve... Így nem gond a rendszeren kívüliség. Hacsak nem a Naprendszeren kívülre deportálnak :D ott nem szeretnék lenni

vega4 2013.07.06. 10:53:59

Lángos recept:

www.mindmegette.hu/egyszeru-langos.recept

Én mindent megértek. 2 forint a MELEG lángos.....

Anomalocaris (törölt) 2013.07.06. 11:01:24

@ColT: Én a nekrofil felvonulásra készülök. Azt találtam ki, hogy egy levágott kezet fogok körbehordozni a városban. Lesz ott sikoltozás.

Anomalocaris (törölt) 2013.07.06. 11:06:29

@Dr Jozef Vengloš: Djokovics-Murray álomdöntő Wimledonban

England win The Ashes! 2013.07.06. 11:07:03

@Manyecska: Minek? Újra lesz Felvonulók kérték? Gondolod hogy Szegvári majd téged is megkérdez, hogy mit akarsz este a tévében látni? Dvořákot kérd te is, mert a Ricsét nem adják le. XD

CID 2013.07.06. 11:08:52

@igazságos: Még most is patakokban ömlik a könnyem. Gonosz kegyetlen nőszemélyzet vagy te.
@Neela _ t: Azért kíváncsi lennék, mennyi sok pízt fizetsz te a Bcsaba Szeged útvonalon. Szerintem egy pohár sört nem kapsz a Rongykocsmában. Szarnak szar, az tény:-)

vega4 2013.07.06. 11:09:24

@Lhokseumawe: Azt mondják csúszik a fű...
Pedig szerintem nem használnak síkosítót hozzá..... Már csak hogy kapcsolódjak az előttem szólókhoz is.. :-)))

England win The Ashes! 2013.07.06. 11:10:22

@Lhokseumawe: 'sszus, hogy nem vettem észre, pedig olvastam azt a cikket.

Neela _ t 2013.07.06. 11:11:55

@CID: 3éve Orosháza - Szeged bérlet
2hetente Szeged - Bp . Nyugati pu. Oda - vissza jegy ... Szerintem lassan már egy romkocsma ára! :D@Lhokseumawe: fuuuuuj :D

CID 2013.07.06. 11:15:05

@Lhokseumawe: Bal kezet cipelj, a jobbot már cipelik.

@Neela _ t: Basszus, tényleg Orosháza. Te Szegedre nem 90%-al utazol?

Neela _ t 2013.07.06. 11:19:26

@CID: ugyan kérlek, ne magadból indulj ki. Se öreg ,se fogyatékkal élő nem vagyok. Diákoknak 50%os jegy van és gyorsvonati pótjegy is ha nincs bérlet

Neela _ t 2013.07.06. 11:25:22

@CID: amúgy meg
Orosháza - Szeged bérlet : 4980Ft
Szeged - Bp nyugati pu. 4010Ft
(Menettérti)

Anomalocaris (törölt) 2013.07.06. 11:26:23

@Neela _ t: Most mi? Ott semmi embi, semmi organika, semmi ami fúj lehetne. Pont ezért jó. Hacsak nem a Nebula hordái, ugye, dehát azokat szeressük.

England win The Ashes! 2013.07.06. 11:27:07

@Lhokseumawe: "... egy olyan rendszert alakított ki, amely hat bajnoki címig vezetve a Bullst."

Anomalocaris (törölt) 2013.07.06. 11:27:49

@Neela _ t: Budapest - Budapest bérlet: 10500 ft.

CID 2013.07.06. 11:27:59

@Neela _ t: Hmmmmmm. Asszem, nem leszünk jóban. Bár a facsés profilotad elnézve, nem annyira bánom.

yaksi 2013.07.06. 11:29:36

Engem az akaszt ki, amikor azt olvasom: "Gigabírság a UPC-nek"
Basszus 60 milla mióta gigabírság egy ekkora cégnek??? Kapnának kétmilliárdot. Na, az lenne gigabírság.

Neela _ t 2013.07.06. 11:31:26

@Lhokseumawe: Szegedit vettem, de már van ingyé ;) az se sokkal olcsóbb :/
A kezekre írtam, hogy fuuuuj :D
@CID: hallod? Most így mi lesz velem? :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.07.06. 11:34:43

@Kellemes Zérókomponista: ugyan, ne bántsd. nem sportszerű :) elvégre a cserebogárnak se magyarázzuk el, hogy miért nem ildomos a szemünkbe repülnie.

CID 2013.07.06. 11:35:03

@Neela _ t: Há semmi. De ezt gondolom, már megszoktad;-)

England win The Ashes! 2013.07.06. 11:36:42

@zsiráfffff: Ez annyira jó volt, hogy mától kezdve én mondtam. :)

Na jó, nem lopom el.

CID 2013.07.06. 11:37:29

@zsiráfffff: Te már megint köcsögösködsz. Csak kellene ide az az idióta cica, az mindig helyrerakta a mocskos békés megyei pofikádat:-)

Anomalocaris (törölt) 2013.07.06. 11:37:35

@Neela _ t: Na még egy kereszténygyűlölő! Fogadjunk Bilderbegre is jársz.

kisvirag78 2013.07.06. 11:38:16

@CID: parabolásak vagyunk, nincs kábel, és működnek a fejegységek. Jel nincs, tartozás nincs, máskor is volt ilyen, ha hosszabb ideig nem használtuk, de akkor tudtak új jelet küldeni.

CID 2013.07.06. 11:38:49

Vagy p, nem is tudom

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.07.06. 11:40:43

@CID: ha napi egyszer kivernéd, sokkal jobban éreznéd ám magad, hidd el :) fizikális problémákra meg vannak már jó gyógyszerek, akkor se kell kétségbeesned, ha segítség nélkül nem megy a dolog. mindenre van megoldás, én drukkolok neked! :)

@Dr Jozef Vengloš: csak bátran, nincs rá kopirájt :D

Neela _ t 2013.07.06. 11:40:48

@CID: próbálj meg néha elvonatkoztatni magadtól :/ :D
@Lhokseumawe: hogy mit? O.o?
@zsiráfffff: :D

Anomalocaris (törölt) 2013.07.06. 11:40:58

@zsiráfffff: Volt itt a lépcsőházban egy egész szép nagy, fekete bogár, akit időnként láttam. Egyik reggel eszembe jutott, hogy ki kéne már rakni a kertbe, de siettem és nem fordultam vissza. Amikor este hazaértem, már halott volt :( Azóta is ott fekszik, égnek meredő lábakkal.

vega4 2013.07.06. 11:43:26

@Lhokseumawe: Nem. Bár olvastam a cikket amire gondolsz.
Szerintem a házi füstölt sonkának nincs elibe. Mondjuk ettem már varjút, galambot, csigát, kagylót (Én szedtem őket a Fekete-tengerben és ecetes sós vízben főztem meg),békát,HOMÁRT, édesvízi rákot, kaviárt, nyulat, heringet, nyelvhalat, fácánt, vadkacsát, kanadai lazacot,vaddisznót, őzet, gímszarvast, foglyot. etc. Most éppen disznósajtot akarok enni a frankfurti leves után. Desszertnek egy kis Brie sajt. (A sajtok királya, a királyok sajtja. XVI. Lajos is ilyet kért mielőtt megrövidítették.)

Anomalocaris (törölt) 2013.07.06. 11:43:47

@Dr Jozef Vengloš: Hát itt csak a Rudi Völlert ismerem föl. Azaz völ.

CID 2013.07.06. 11:46:13

@kisvirag78: Nem értek hozzá, de gondolom a tányértól nem lépcsőn megy a jel a beltérihez. Persze ez nem a ti problémátok. Ha hibabejelentés van, gondolom a UPC-nél is meg kell kezdeni a hiba elhárítását 72 órán belül.

Anomalocaris (törölt) 2013.07.06. 11:47:08

@zsiráfffff: Szerintem nem dolgoztad fel a történet mögöttes tartalmát, de lehet nem a szombat délelőtt a legjobb idő erre. Mindjárt irány a tető, hátha felbukkan psychocica is. (Vigyázat, ez meg memóriatréning.)

Anomalocaris (törölt) 2013.07.06. 11:48:53

@vega4: És embit? Vagy a fogoly az volt?

England win The Ashes! 2013.07.06. 11:49:58

@Lhokseumawe: Aha, persze. Kár, hogy akit te annak gondolsz, az sem jó tipp. :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.07.06. 11:50:57

@Lhokseumawe: sokat ne várj tőlem, még nem végeztem ki a reggeli kávémat.

CID 2013.07.06. 11:53:23

@Neela _ t: He?
@zsiráfffff:
Kiverni? Kell azt persze néha, de perpil. inkább a fogaidat kéne. Küldjek kancigányokat, csak, hogy jól és otthonosan érezd magad a labancoknál?;-)

Anomalocaris (törölt) 2013.07.06. 11:53:42

@Dr Jozef Vengloš: És a Rudi Völlert is csak azért ismerem, mert a német adókon sokszor felbukkan. Meg talán a hülye haja ragadt meg Bennem.

Anomalocaris (törölt) 2013.07.06. 11:56:18

@zsiráfffff: Kapsz időt amíg visszajövök. Délután úgyis készenlétben kell lennem, mert lesz buzivonulásos percről percre az indexen, és záporozni fognak az elgépelések.

England win The Ashes! 2013.07.06. 11:56:39

@Lhokseumawe: Az ő hajában meg más ragadt meg. XDDD

Anomalocaris (törölt) 2013.07.06. 11:57:46

@vega4: Hát gyanítom, hogy itt Rajtam kívül mindenki az lehet, de persze ez nem teljesen biztos.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.07.06. 11:58:29

@CID: ha nincs nő a közeledben és magadra sincs gusztusod( amit persze megértek) akkor olvasgassál verseket, tanulmányozd a szépirodalmat, javaslom még könnyed de szép zenék hallgatását is. ezek mind-mind jótékony hatással vannak a megtépázott és felbolydult idegrendszerre :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.07.06. 12:00:19

@Lhokseumawe: majd koncentrálok erősen, de most sürgős bevásárolnivalóim vannak.

Neela _ t 2013.07.06. 12:02:51

@CID: pont ennyit vártam tőled ... :D
"He?"

CID 2013.07.06. 12:07:12

@zsiráfffff: Láthatólag neked sem segített, szerintem nekem sem tenne jót a versolvasás. Azt a napi 2-3 órát amikor nincs
mellettem nő, nem fogom narkós lelkibetegek faszságainak olvasásával tölteni, ha nem gond:-)

CID 2013.07.06. 12:15:04

@Neela _ t: Ennek örülök, nem vettem volna a szívemre, ha csalódást okozok:p

Neela _ t 2013.07.06. 12:20:42

@CID: ezekkel a kommenttekkel mélyebbre már nehezen... :/ igy nagyot csalódni már nem fogok kár,de kárpótlásul tiéd lehet a mennyek országa. :D

igazságos 2013.07.06. 12:23:11

Aszongya

Szándékos öngól alatta

Véletlenül rúgott gólt :P

igazságos 2013.07.06. 12:24:55

Hiába egyeseknek az a lételme, ha másiknak borul el az agya tőle

Én vok itt az egyetlen, aki ezt az örömöt nem adja meg laposnak?

Hiába no, senkite nem tok sokáig haragudni, öreg hiba, beismerem

CID 2013.07.06. 12:32:42

@Neela _ t: Ha esetleg nem.esik nehezedre, elárulnád, mikor írtam számodra sértőt, bántót???

England win The Ashes! 2013.07.06. 12:33:49

@igazságos: Az két különböző gólra utal, csak gondoltam, szólok. :)

CID 2013.07.06. 12:34:13

@igazságos: Ezek a szavak a te szádból:))))))

England win The Ashes! 2013.07.06. 12:35:26

@igazságos: "Hiába egyeseknek az a lételme, ha másiknak borul el az agya tőle"

Nem kértelek rá, hogy erről csitt? :)

kisvirag78 2013.07.06. 12:38:41

@CID: Az egyik fejegység a polcon porosodott, és azzal sem megy az adás, de a menüben szépen lehet velük lépegetni, ha villámcsapás érte volna, minimum kiment volna a biztosíték. A polcon lévőbe pedig a tányér zsinórja sem volt bedugva. Szóval a fejegységeknek semmi baja. Az a képernyő jön be, hogy a szolgáltatás ezen a csatornán átmenetileg nem elérhető, kérjük, kapcsoljon egy UPC-csatornára. Ha a fejegység rossz lenne, ez sem jönne be.
Hibaelhárítás a UPC-nél abból áll, hogy telefonon utasítgatnak, és küldenek új jelet (ez valamiféle aktiváló kód). Csak most ez nem jött be, és másra nem hajlandóak. Ha nagyon sokáig nem jutsz semmire, akkor kicserélik a fejegységet, csak itt nem az a baj, hanem hogy a pin kódunk zárolva van (egyik gyerek műve), és ezt a központból lehetne feloldani, erre meg képtelenek, és a küldött jel sem érkezik meg. 1 hét alatt lehetne valamit tenni, gondolom, de olyan, hogy nem szolgáltatásért kevesebbet számlázzanak, náluk ismeretlen, így nyugodtan hátradőlnek, mi meg szívjunk.
A UPC Direct (parabola), ami egyfajta leánycégként levált a nagy UPC-ről, évek óta nem Magyarországon működik, még olyan irodájuk sincs, ahol befizethetsz vagy csekket kaphatsz. Magán szerelőkkel vannak szerződésben, akik jó pénzért kiszállnak és szerelnek, már ha jutnak valamire. Olyan, hogy ügyfélszolgálat, csak virtuálisan van, egy komolyabb hibával meg sokra a telefonos emberkék nem mennek. Ha egy sima UPC-irodába mész, mert más nincs, úgy működik, hogy a panaszt ugyanazon a telefonos rendszeren intézik a nevedben, amin te is felhívhatod őket, és az ügyintézőknek éppúgy ki kell várni a 10 percet az illetékes jelentkezéséig. Nevetséges.

CID 2013.07.06. 12:44:59

@kisvirag78: Nem akarok hazabeszélni, de Magyar Telekom Sat TV :-)

Neela _ t 2013.07.06. 12:51:45

@CID: te kezdted a 90%-ok kis szösszenettel ! :P

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.06. 12:57:48

@Neela _ t: A harmadiké vaze :D

@Lhokseumawe: Ja, a véres kezet? :D Szent bal? :)

Troppauer_Hümér 2013.07.06. 12:58:57

@kisvirag78: Szerintem Puzsér keze van a dologban, hogy ne tudd a nézni azt a szennyet, ami a kertévékből árad, és amiben ő maga is szerepel rendszeresen.

Vagy csak simán azt a jelet küldték neked, hogy nem küldenek jelet.

Még csak 35 vagy, fiatal, menj ki a strandra, és szedjél fel tévé helyett faszikat, vagy nőket, most úgyis kétéltű szezon van!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.06. 12:59:31

@kisvirag78: Üdvözöllek a 21. szd. költséghatékony üzelti modelljében.
Sokan hirdetik a távmanegement mindenhatóságát, de leginkább szívni lehet vele, mást nem :D

CID 2013.07.06. 13:00:05

@Neela _ t: Lehet azért, mert még ott tartottam, a diákok a lakhelyük és az oskola között 90%-os kedvezménnyel utaznak.

Troppauer_Hümér 2013.07.06. 13:01:56

@CID: Iszonyat tré a csatorna kiosztásuk, normális mesecsatorna, illetve zenecsatorna nincs nekik, csak felárért. Már megszabadultam tőlük.

MindigTv, a sorozatokat, filmeket meg letöltöm ingyen.
Sőt, torrenten lehet Diszkaveris stuffokat is letölteni, ha mondjuk zsiráfos természetfilmet óhajtasz nézni.

Neela _ t 2013.07.06. 13:04:27

@CID: 15éve járok suliba - nem egy ugyan azon intézménybe, párszor elballagtam - szóval azóta tuti, hogy 50% jár a diákoknak.

kisvirag78 2013.07.06. 13:04:52

@stillmátyás: Köszi a tippet, de 8 hónapos terhes vagyok a 4. gyerekkel... Engem nem érdekel a tévé, a férjemnek a munkájához kellenek a hírműsorok, a gyerekek meg reklamálják az esti mesét. Meg egyébként több mint havi 7 ezerért legyen már adás!

Neela _ t 2013.07.06. 13:06:19

@ColT: :D jajmár
5perce 5percet késik a nyugatiből... Legalább Szatymazig eljutottunk :3

Neela _ t 2013.07.06. 13:08:29

@stillmátyás: terhesanya, kiskutya!
Tudhatnád :DDD

Troppauer_Hümér 2013.07.06. 13:12:11

@kisvirag78: Nektek tényleg nem jó a sok adásszünet, ha ennyi gyereketek van, :D

Viccen kívül: a ingyenes m2 egész nap gyerekműsorokat nyomat, a többire meg ott a torrent. Tévébe becuppantom hádéban memóriakártyán, és öröm, bódottá.

vega4 2013.07.06. 13:26:15

@Lhokseumawe: Könyörgöm mi az az embi? Valaki mondja már meg, mert hambiról már hallottam....

Manyecska 2013.07.06. 13:27:08

@vega4: :))))

na, az indexes bugyingó már elkészült /vagy molinó?/?:D

CID 2013.07.06. 13:28:18

@stillmátyás: mondjuk én se mese, se zenecsatornát nem nézek. Ahol meg Sat tv megy, ott gázos a torrent.
@Neela _ t:
Ok, viszont nem feltétlenül kell parasztnak lenned.

England win The Ashes! 2013.07.06. 13:38:36

@Manyecska: Nade mit fogsz kérni, ha a Szegvári megszólít, áruld már el?

vega4 2013.07.06. 13:39:29

@Manyecska: "Sajnos nem értek saját kínaiul."
Ha érted honnan idéztem. Ha nem akkor menj ki Szentendrére. Ott van a boltja (ha még megvan) az embernek aki mondta. Artéria Galéria. Még egyszer kérdezem:
What a fuck is embi?

Neela _ t 2013.07.06. 13:43:23

@CID: : Ad1.: annyi tiszteletet adj másoknak amit magadnak is megkívánsz, tehát ha "úgy" írsz "úgy" válaszolok...
Ad2.: paraszt vagyok, más szóval vidéki. De ilyet: "Azt a napi 2-3 órát amikor nincs
mellettem nő, nem fogom narkós lelkibetegek faszságainak olvasásával tölteni, ha nem gond:-)"
Sosem mondanék vagy írnék le, mert szerintem ez sem egy kultúr ember (nemparaszt) véleménye.

vega4 2013.07.06. 13:45:06

Na megint esik. Biztos lesz 1 mm. Mind1.

vega4 2013.07.06. 13:48:58

@Dr Jozef Vengloš: K! De az mi a halál? Lehet, hogy én ideológiailag képzetlen vagyok, de fogalmam sincs, hogy mit jelent. Emburger? Mi a lónak a..... illetve bocs, penis equina?

CID 2013.07.06. 13:50:29

@vega4: Egyrészt, ne magázd, másrészt ember. Ha még nem esett volna le, ő nem ember, te csak az organikus burkának faszságait olvashatod.

England win The Ashes! 2013.07.06. 13:51:23

@vega4: Asszem a Columbusban jégkorongozik.

Ja, nem , összekevertem Umbergerrel. Akkor én sem tudom. :)

CID 2013.07.06. 13:54:07

@Neela _ t: Kevesek között vagy akit nem baszogattam. De, ha szerinted a 4950 ft-os havibérlet Orosháza Szeged viszonylatban 50% kedvezmény akkor gyúrj még a matekra. Nem kellene annyi narkós agyszüleményt olvasnod.

Neela _ t 2013.07.06. 13:58:24

@CID: szólj az asszonypajtásnak vagy én intézlek el :D esküszöm
@vega4: t(r)olle :D

vega4 2013.07.06. 13:58:41

@Dr Jozef Vengloš: Ja már értem. Columbo. A Film+-on meg a Story4-en megy hétköznaponta. Persze le lehetne tölteni a (nemmondommegmilyentorrentről) a teljes sorozatot, de az majdnem 20 giga.

England win The Ashes! 2013.07.06. 14:00:01

@vega4: Még megy a Kolumbusz felügyelő a tévében? Éljen! :)

vega4 2013.07.06. 14:01:57

@CID: Ismertem egy hasonló nevű embert, de azt Sid-nek hívták és nem Cid-nek. Meghalt. Vicious volt a másik neve.

vega4 2013.07.06. 14:03:34

Na 100 szónak is egy a vége, emburger=Columbo. Köszi!

vega4 2013.07.06. 14:07:45

Őszintén szólva gyanús is volt a szivarjával meg a soha nem látott feleségével. Biztos ő is emburgert evett, mert az Los Angelesben (Az Angyaqlok Városában (spanyol)) van dögivel.

CID 2013.07.06. 14:09:44

@Neela _ t: Elég lett volna egy.bocsi.
@vega4: te melyik gárgyult vagy?

Neela _ t 2013.07.06. 14:22:19

@CID: ugyan másold már be azt a részt amivel a rózsaszín lelkednek ennyire a mélyére léptem... Kérlek

Neela _ t 2013.07.06. 14:45:42

Hegyet látok, égig érőt!
Yesss! :D

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.06. 15:25:30

@Neela _ t: CID mindig ilyen, nem szükséges kiérdemelned. Különben érző lélek, csak tüskés bőrbe gombolkozik. Fogadd el amilyennek mutatja magát. Vagy ne szólj hozzá, és akkor nem próbál olyan sűrűn megbántani. Onnan tudom, hogy engem különösen megkedvelt, ha csak kicsiket rúg belém.

vega4 2013.07.06. 16:02:40

@CID: Értem. Házi Pálinka. 53 fokos. Az jó.

vega4 2013.07.06. 16:05:05

@CID: Mikor iskolás voltam volt egy olyan osztálytársam akit Gargyának hívtak. Létezik olyan név, hogy Gargya?

CID 2013.07.06. 16:10:28

@atpijkamo: :))))))))))))) Nem is szoktalak bántani, de a VOIP huszárt nem lehet kihagyni.

@vega4: Ne malackodjál már.

Anomalocaris (törölt) 2013.07.06. 16:31:04

Azért alakul ez, igaz több mint egy oldalt várni kellett.

"A Q a querre utal"
"mondták be a hagos bemondón"

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.06. 16:31:44

@Lhokseumawe: De még leírhatod a véleményedet komment formájában.

vega4 2013.07.06. 16:35:24

Na Sid ezt mondta, amíg nem adagolta túl magát:

And now, the end is near
And so I face the final curtain
You cunt, I´m not a queer
I´ll state my case, of which I´m certain
I´ve lived a life that´s full
I've traveled each and every highway
And more, much more than this
I did it my way

Regrets, I´ve had a few

But then again, too few to mention
I did, what I had to do
And saw it through with out exemption
I planned each chartered course
Each careful step along the highway
And more, much more than this
I did it my way

There were times, I´m sure you knew
When there was fuck fuck fuck-all else to do
But through it all, when there was doubt
I shot it up or kicked it out
I faced the wall and the world
And did it my way

I've laughed and been a snide
I´ve had my fill, my share of losing
And now, the tears subside
I find it all so amusing
To think, I killed a cat
And may I say, not in a gay way
Oh no, oh no not me
I did it my way

For what is a prat, what has he got
When he wears hats and he cannot
Say the things he truly feels
But only the words, of one who kneels
The record shows, I fucked a bloke
And did it my way

Ez van, nem tudsz mit csinálni....

Anomalocaris (törölt) 2013.07.06. 16:36:35

@agresszív kismalac: Hát lehet, hogy nem ártana, mert ez így kicsit sovány! De elolvassa ez egyáltalán?

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.06. 16:39:36

@Lhokseumawe: Másodlagos kérdés, hogy ő elolvassa-e.
A lényeg nem ez.

igazságos 2013.07.06. 16:44:51

@vega4: bőrig áztam, meg fogytam 1 kilót

Esőbe gyalogoltam 5 kmert. Eg túráztam 2,5 őrát a várba

igazságos 2013.07.06. 16:45:49

A lángost meg inkàbb ezentúl otthon csinálom, nem máshol veszem ...

CID 2013.07.06. 16:48:28

Hogy röfög a törpefaszú... :)

igazságos 2013.07.06. 16:48:51

@vega4: hát melyik török csata vót júli 24én?
Az egri előtt.
Na az

igazságos 2013.07.06. 16:51:54

@Lhokseumawe: ?? Már megin csak a pián jár az eszed

vega4 2013.07.06. 16:52:13

@igazságos: Mondjuk látom a radaron, hogy Budán volt egy kis potyákolás, de Sárospatakon, vagy Füzérbenben és Boldogkőn sem esett,
nem is beszélve Egerről, vagy Diósgyőrről. Mondjuk Krasznahorka gyanús. Munkácson biztos, hogy nem esett. Azt látnám meg hallanám.

igazságos 2013.07.06. 16:53:48

@vega4: arany jànos

Töbet nem

England win The Ashes! 2013.07.06. 16:54:15

@igazságos: Van ám ennél fiatalabb hiba is. Olyan egy hetes. Kb.

:)

vega4 2013.07.06. 16:54:25

@igazságos: Egyszerű. A július 24.-ei csata.Ez van, nem tudsz mit csinálni.

igazságos 2013.07.06. 16:56:57

@vega4: nem mondod!?

Miket em tucc

vega4 2013.07.06. 16:57:08

@igazságos: Én így írnám ha írástudó ember lennék: többet.

De nem vagyok írástudó ember. Ez one, nem tudsz mit csinálni.

Anomalocaris (törölt) 2013.07.06. 16:57:41

@igazságos: Csak szójáték. Tessék megfejteni.

England win The Ashes! 2013.07.06. 16:58:14

@igazságos: Amire te gondolsz, az kilencedikén volt. Csaxólok.

Anomalocaris (törölt) 2013.07.06. 16:59:10

@vega4: Azt hiszem ennél tönnet nem is kell mondanom.

vega4 2013.07.06. 17:00:10

@igazságos: Ja, azt is hallottam, hogy de-vel + hogy-al és és-sel nem kezdünk mondatot. Az a baj, hogy nem vagyok írástudó. Csak 17 évig jártam iskolába. Az meg nem nagy cucc.

vega4 2013.07.06. 17:02:09

@Lhokseumawe: Az mit jelent, hogy tönnet? Én nem ismerek ilyen magyar szót.
Írd meg légy olyan jó, hogy mit jelent!

igazságos 2013.07.06. 17:03:42

@vega4: én is sokmindent hallottam, csak abból lehet, nem mind igaz.

@Dr Jozef Vengloš: hm, hát tudod, hogy a dátumokkal is bajba vagyok mint a kerekítéssel y:)

igazságos 2013.07.06. 17:05:55

ipaddel így lehet gépelni

Hiába nyomod be kètszer, nem jelenik meg, túl gyorsan írni sem lehet, és ha elrontasz egy betűt, újra kell gépelni, mert belekattintani, jobbról balra törölni nem tudsz

vega4 2013.07.06. 17:08:20

@igazságos: sokmindent= sok mindent.
Na ennyit erről. Nem kötekedni akarok, de zavar ha valaki helytelenül ír.

Anomalocaris (törölt) 2013.07.06. 17:08:34

@vega4: Hát te még nagyon új lehetsz itt.

England win The Ashes! 2013.07.06. 17:09:40

@igazságos: Akkor mondok egy másik dátumot: június 29.

(Illetve még itt van július 5. is, de az mellékes.)

Neela _ t 2013.07.06. 17:10:48

@CID: nincs mit bemásolni, nincs miért bocsánatot kérni. Ennyi
@atpijkamo: ugyan... Aztán mit csinál? Csúnya betűket ír? Szájkaratés

Anomalocaris (törölt) 2013.07.06. 17:12:42

Gyertek, kapcsolódjatok ki kúnius 10-12-ig!

Anomalocaris (törölt) 2013.07.06. 17:17:21

@Dr Jozef Vengloš: Ha akar egy bokszleckét, szeretném megadni neki júnois 10-én.

England win The Ashes! 2013.07.06. 17:22:38

@Lhokseumawe: Gárdista ifjú kérdezi a parancsnokot: Szabad majd rázni a kordont?

Parancsnok: Azt majd a szituácioban eldöntjük

England win The Ashes! 2013.07.06. 17:24:11

@Lhokseumawe: Miklósi kolléga arra a kérdésre, hogy milyen felvonulni a pride-os Index-molino mögött, elmondta, nagy a nyugi, a legkomolyabb atrtocitás, ami történt, hogy foxija, Csini többször beleharapott a bokájába.

vega4 2013.07.06. 17:25:48

Most komolyan. Valaki megfejtené nekem, hogy mit jelent ez a szó, hogy:
Emburger.

Mert arra emlékszem, hogy amikor volt a nagy gazdasági világválság '29-ben és kitántorogtak az emberek Amerikába, akkor Hamburgban várták a hajót. Sajnos nagyon sokan voltak, úgyhogy egy nagy rakat embert kellett etetni Hamburgban. Az éttermek erre nem voltak felkészülve, hogy leültessék az embereket enni. Ezért kitalálták, hogy Lord Sandwich módjára ( aki annyira szeretett kártyázni, hogy nem volt hajlandó felállni étkezni, hanem kért 2 szelet kenyér között egy szelet sült húst és ezzel feltalálta a róla elnevezett kaját.) raknak egy húspogácsát egy zsemlébe és megetetik a kivándorlókat. Úgy is lett. Aztán amikor az emberek kiértek az Újvilágba, akkor hálaadás napja körül, vagy máskor elkezdték egymást kérdezni, hogy együnk egy hamburgit? (Olyat, amilyet Hamburgban etettek velünk.) Na innen van a hamburger elnevezés. Olyat azonban soha nem hallottam, hogy Emburger.

England win The Ashes! 2013.07.06. 17:26:00

@Lhokseumawe: A menettől viszonyleg távol, kb. ötven méterre vannak.

England win The Ashes! 2013.07.06. 17:28:44

@Lhokseumawe: Egyre jobb a party. lengenek a bejartnal osztogatott kicsi szivárványszín zászlók

CID 2013.07.06. 17:30:05

@Neela _ t: Hehe, azt azért tudod, hogy a hozzád hasonló bölcsészpicsákból, 12 egy tucat Szegeden;)

England win The Ashes! 2013.07.06. 17:30:10

@Lhokseumawe: Az MSZP-ből itt van Török Zsolt, Simon Gabor es Szabóne Müller Tímea

vega4 2013.07.06. 17:35:43

Sajnos Csepelt gyalázza az idő.

vega4 2013.07.06. 17:43:11

Hatvan felől arra megy. Hátha nátha...

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.06. 17:45:15

@Lhokseumawe: Hogy egészség legyen.
A te összegyűjtött elgépeléseidet olvassa az elkövető?
Megyek megnézem, hogy állunk a Gúglin.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.06. 17:47:55

11. a Palacsintálózó "agresszív kismalac"-ra. Fel kell jönni az első oldalra.

vega4 2013.07.06. 17:56:25

A felvonulók zavartalanul vonaglottak át az Andrássy út-Bajcsy-Zsilinszky út kereszteződésénél
Öt óra körül a menet már az Oktogonnál tartott. Itt a felvonulók színes lufikat eresztettek szélnek. Ezekre üzeneteket írtak azoknak a sorstársaiknak, akik nem jöttek el a fajtalankodásra. A kordonok mögött álló, körülbelül száz (Origó információ) ellentüntető még hangosabban kezdett kiabálni, és olyanokat skandáltak, hogy "Magyarország nem toleráns!” vagy "El lehet innen menni deviánsok!”.
Az Oktogont elhagyván, a Bajcsy-Zsilinszky úton, rendőrkordonok mögött kb. száz gárdista várta a szabadelvűeket. Az Andrássy út mellékutcáiból szintén kordonok mögül kiabáltak néhányan, de különösebb atrocitás nem volt. A szervezők szerint nyolcezren vannak, az utóbbi években közel ennyien se voltak.
A szodomitákat rendőrségi kisbuszok takarták a gárdisták elől, minden gond nélkül haladtak el az Andrássy út-Bajcsy-Zsilinszky út kereszteződésénél.
(HVG - Alfahír - Origó nyomán)

vega4 2013.07.06. 18:11:45

Mielőtt bárki is nekem esne:

1. Azt tudom, hogy beszélni nem szabad.
2. Azt viszont nem tudom, hogy hallgatni meg olvasni se.

Ez van, nem tudsz mit csinálni!

gabors 2013.07.06. 18:14:57

@vén szivar: 424

az legalabb suvit mert az en papam futi...

Manyecska 2013.07.06. 18:19:44

@vega4: "Jó, hogy nem egyik nap a kutyapózosok, másik nap meg mondjuk a 69-esek vonulgatnak!!!" :DD

CID 2013.07.06. 18:21:42

@Neela _ t: nem érek fel szellemi magasságodhoz, be kell valljam. Nem vagy túl csúnya.

CID 2013.07.06. 18:25:10

Mondjuk, ez a balkezes, kozákpisztoly orr, elgondolkoztatja az embert, de mind1.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.06. 18:38:22

@Manyecska: Kurvára leszarom, valaki mit csinál otthon az ágyba, és hogyan csinálja, és kivel csinálja.

Manyecska 2013.07.06. 18:45:43

@atpijkamo: persze, mert neked van hangosan élvező szomszédasszonyod. Ja így könnyű!!

Neela _ t 2013.07.06. 18:49:16

@CID: igen, s mikor háton úszok azt hiszik cápa... Ülj át másik asztalhoz, aztán gyakorolj még :D

England win The Ashes! 2013.07.06. 18:51:10

@Neela _ t: "mikor háton úszok azt hiszik cápa"

Ez aranyos volt, respect meg ilyesmi. :)

Manyecska 2013.07.06. 18:57:52

@Dr Jozef Vengloš: :)))))@atpijkamo: most mit sajnálod, költözz mellém majd hallod hogy imádkozok..:D

England win The Ashes! 2013.07.06. 18:59:29

@Manyecska: Nade most már harmadszor kérdem (úgy látszik, ma ez a mániám, a kérdezgetés, biztos agyamra ment a huszonnyolc fok):
volt kint a Szegvári vagy nem volt?

:)

vega4 2013.07.06. 19:01:10

@Manyecska: Mondjuk ezt nem értem, de biztos igazad van.

vega4 2013.07.06. 19:02:50

@Dr Jozef Vengloš: Én meg 16-szorra kérdezem, hogy mit jelent az emburger.

CID 2013.07.06. 19:16:48

@Neela _ t: Üljöna lófasz, félek a cápáktól.

CID 2013.07.06. 19:30:01

@Neela _ t: Majd de megmondod, mit, hova toljak:)

Manyecska 2013.07.06. 19:31:36

@atpijkamo: "istenemmm, isteneem!!":P@Dr Jozef Vengloš: nem tom én ellentüntető volnék. Én végül is nem voltam ott mivel nem tudtam felkelni az ágyból olyan x..rul voltam..

igazságos 2013.07.06. 19:39:38

szóval nekiálltam otthon lángost dagasztani

meg új posztot fordítani a melegkönyvajánlós blogomba :)

England win The Ashes! 2013.07.06. 19:47:35

@Manyecska: A Markos-Nádas-féle sztorit ismered? "Mit kérsz, te szemét?" XD

helianthus 2013.07.06. 19:49:39

Hol tartunk?
Igi melegkönyvet fordít.
Páran melegfelvonulnak.
A többiek meg elküldik egymást melegebb éghajlatra.
Ne civakodjatok gyerekek, az élet szép.
Mondjuk most pont nem jut eszembe semmi szépség,...őőő..., de akkor is szép és punktum.

Anomalocaris (törölt) 2013.07.06. 19:58:05

@agresszív kismalac: Hát Én nem jobbító/segítő szándékkal gyűjtöm őket, hanem csak a saját örömömre. Az más kérdés, hogy meglepve tapasztaltam, hogy vannak még mások is, akik valamiéfle különös vonzalmat éreznek a téma iránt. Egyébként szerintem hatt is olvassa, és őrjöng.

England win The Ashes! 2013.07.06. 19:59:31

@Manyecska:

- Mit kérsz, te szemét? Mit kérsz?
- Megfulladok...
- Mit kérsz???
- ... levegőt!

- József Attila versét előadja Kállai Ferenc.

Anomalocaris (törölt) 2013.07.06. 19:59:37

@vega4: Nézd csak meg a blogom, akkor érteni fogod, mi az a tönnet.

Neela _ t 2013.07.06. 20:00:05

@CID: csak a biciklid akartam befolyásolni a többi semmi közöm :D

England win The Ashes! 2013.07.06. 20:18:26

@Manyecska: "Hasszán, Hasszán, te mindenem!" XD

Atörökk 2013.07.06. 20:24:14

@helianthus:
Forró itt a hangulat, no ;)

England win The Ashes! 2013.07.06. 20:27:18

@atörökk: Én ma szolidáris voltam a felvonulókkal, így messziről, mert a sárga* pólómat viseltem egész nap. :)

* azért némi kék motívumokat is tartalmaz, meg agresszivitást sugalmazó eszközt, de a szándék volt a fontos. :)

Atörökk 2013.07.06. 20:28:06

@Dr Jozef Vengloš:
Én nem tudok velük semennyire szolidáris lenni. Intoleráns vagyok, ez van.

England win The Ashes! 2013.07.06. 20:30:49

@atörökk: Nekem nincs velük semmi bajom. A társadalomra sem ők károsak.

Na persze a fent említett ruhadarabot azért nem miattuk viseltem. :)

Anomalocaris (törölt) 2013.07.06. 20:31:30

@Dr Jozef Vengloš: Jössz az elgépelésfil felvonulásomra? A menet az Index szerkesztőségétől fog indulni, a végcél "hatt" háza lesz.

igazságos 2013.07.06. 20:42:32

@atörökk: pedig eunuchokat te is használsz, vagy nem?

na ugye

igazságos 2013.07.06. 20:44:01

@Dr Jozef Vengloš: mán írtam neked is

nem értem amúgy, hogy miért is kéne megsértődnöm, de máma tudatlan vagyok és boldog :)

egyébként tökre nem értem ezt a melegfelvonulósdit, ettől nem lesz elfogadottabb az ügy

CID 2013.07.06. 20:44:27

@Neela _ t: Na jó, karvaly orr ide vagy oda, megérnél egy kósza numerát. Most jó?:)

helianthus 2013.07.06. 20:47:49

@atörökk: az, az. Meleg. Baráti. :)

@CID: rájöttem, te személyiségzavaros vagy. Szeretnél trollkodni, vadul, dulván, de aztán mindig oda lyukadsz ki, hogy mégsem megy ez neked. Szerintem hagyd abba.
De ez nem felszólítás volt, azt csinálsz, amit akarsz, tőlem folytathatod is, a biciklidet meg akár meg is eheted. Vagy elhívhatod egy kósza numerára. Tőlem.

Atörökk 2013.07.06. 20:48:48

@igazságos:
Volt eunuchom, de kikezelték.

@helianthus:
Maradjunk inkább a barátinál ;)

helianthus 2013.07.06. 20:52:01

@atörökk: ne maradjunk. Vagy legalábbis ne határolódjunk el tőle ridegen. Mert pölö velem igazán jól érezhetnéd magad, meleg, sőt, forró hangulatban is.
Talán.
És ebből adódóan vannak olyanok, akik meg veled érezhetnék jól magukat meleg hangulatban. Na mondjuk ilyet egyet sem ismerek, de ez nem jelenti azt, hogy nem is léteznek.

helianthus 2013.07.06. 20:53:22

Ha valaki küldött nekem valami privát dolgot mostanában, annak felhívnám a figyelmét, hogy nagyszerű ingyenes levelezőszolgáltató rendszerem napok óta nem enged belépni a leveleim közé.
Ezért a válasz késik.
De most nem miattam van, tényleg, becsszóra!!!

Atörökk 2013.07.06. 20:56:50

@helianthus:
A meleg és a forró hangulat nem ugyanaz ;)

Anomalocaris (törölt) 2013.07.06. 21:25:11

@Dr Jozef Vengloš: Azt hiszik a szocik hogy mindenki.nek olyan lyukas az magyar mint az9övék.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.06. 21:28:02

Szerintem is megérdemelte az UPC. De ahogy @elwood: is mondja, az ügyfelek fizetik meg úgyis.

Anomalocaris (törölt) 2013.07.06. 21:41:51

@atpijkamo: Válaszolt neked a Gyula. Hatt biztos őrjöngve kimoderált volna.

helianthus 2013.07.06. 22:08:02

@CID: nekem jó. És neked?

@atörökk: hát nem. Mert a melegből lesz aztán a forró. ;)

helianthus 2013.07.06. 22:09:18

@Lhokseumawe: tényleg nem tudom, mivel le vagyok maradva róla.

Atörökk 2013.07.06. 22:09:38

@helianthus:
Úgy nem lehet, hogy egyből forró? Drága az én időm ;-)

England win The Ashes! 2013.07.06. 22:36:08

@Lhokseumawe: Köszönöm, nagyon megtisztelő! Ha majd végre lesz blogom, valahogy viszonzom.

Anomalocaris (törölt) 2013.07.06. 22:42:04

@helianthus: Már megint éjjeliőrködsz? Én múltkor azt álmodtam, hogy egy olyan intézményben dolgoztam éjjel, ahol volt hullaház is, és bent maradt a füzetem. Izgalmas volt. Sajnos nem emlékszem utána mi történt.

Atörökk 2013.07.06. 22:44:59

@atpijkamo:
Megtudtad már, hogyan kell eléggé gyökérnek lenned?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.06. 22:48:23

@atörökk: Nehéz. Nagyon nehéz.

De van itt néhány ember, akitől tanulhatok. Pl. CID tudna sokat segíteni.

Anomalocaris (törölt) 2013.07.06. 22:48:41

@atpijkamo: Olyan mint egy burn out-os tanár. Ez után is kirakott?

Anomalocaris (törölt) 2013.07.06. 22:50:34

@atpijkamo: Ne tőle, ő nagyon gyengén nyomja.

Atörökk 2013.07.06. 22:51:09

@atpijkamo:
Ebben igazad lehet. Sajnos ritka ma a segítőkész bunkó.

Anomalocaris (törölt) 2013.07.06. 22:52:47

@Dr Jozef Vengloš: Valami hasonló már az Én fejemben is mocorgott.

Atörökk 2013.07.06. 22:55:05

@Dr Jozef Vengloš:
Pff... Hát sehol egy normális ember itt? :D

Anomalocaris (törölt) 2013.07.06. 22:55:55

@Dr Jozef Vengloš: Tényleg, nem is írtam malachoz. De most már túl sok volt a vbk egy jó elemzéshez. Egyébként csak most jut eszembe, hogy nem is tudom, ki az a Steiner Kristóf.

Anomalocaris (törölt) 2013.07.06. 22:58:06

Kristóg tiszta kiütés lett a tejalapú táptól

Anomalocaris (törölt) 2013.07.06. 22:59:24

Kolumbusz Kristüf hányszor járt az új világban?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.06. 23:06:32

@Lhokseumawe: Nem. Így egyenesen nem szokás.

Most teszteltem, még tudok kommentelni.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.06. 23:11:28

Naszőval, van egy tagunk, aki helyesírsi hibákkal tud kommentelni. Nincs több kívánságom. Egyszerűen tökéletesen kerek a világunk. Candide őrjöngene.

England win The Ashes! 2013.07.06. 23:13:58

@atörökk: Dehogynem. Én egy normális segítőkész bunkó vagyok. :)

Atörökk 2013.07.06. 23:16:54

@Dr Jozef Vengloš:
Á, mint Álámér vágányra vonat érkezik.

England win The Ashes! 2013.07.06. 23:18:10

@atörökk: Kösz, pont erre utaltam. Felfedezted a csövön a lyukat. XD

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.06. 23:20:19

A csarnokban négy vágány van: A, Á, B, C.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.06. 23:29:14

Az erdei homokfutrinka (Cicindela sylvicola) olyan gyorsan szalad, hogy az agya nem tudja feldolgozni a látottakat.

Van itt néha egy kommentelő, aki olyan iszonyúan gyorsan olvas, hogy az agya nem képes feldolgozni az olvasottakat. Pedig az agya olyan gyors, hogy nem képes értelmesen leírni a gondolatait.

Kelpo 2013.07.06. 23:37:56

Lehet hogy Ede intézte el a bírságot, bár ő most a kékszalagon van nem? Ez Fontosch!!!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.07. 00:04:31

@Lhokseumawe: Legalább a koromat tisztelnéd, fiatalamer!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.07. 00:12:16

@Lhokseumawe: Angolkisasszonyoktól nem lehet tanulni kurválkodást.

England win The Ashes! 2013.07.07. 01:00:15

Ne legyetek már ilyen mucsaiak! Ma döntő lesz Wimledonban. :)

England win The Ashes! 2013.07.07. 01:27:11

@atpijkamo: Az a fasorban sincs a teniszhez képest. Legalábbis abban az értelemben, amire itt készülnek. :)

Ádám 2013.07.07. 07:53:52

Vettel-Djokovics-Hamilton-Muray nap lesz ma a sportban. Lehet választani v. mindkettő!

CID 2013.07.07. 08:22:12

@helianthus: Királyság, akkor mindkettőnknek jó, de neked egy kicsit jobb.
@atpijkamo: Azért meglett korod ellenére, nem vagy túl objektív. Zéro belémköt, nyilván elküldöm ahová való. Neylontól megkérdem mennyi a vonatjegy, erre idős fogyatékosnak titulál. De a gyökér én vagyok... Szerintem, nem kell neked tanulni senkitől;)

Neela _ t 2013.07.07. 08:32:14

@ColT: ez de kedves... Mikor alszok akkor is nekem ír :$
Aránylag nem késtünk sokat :)
Reggelt Homár népe!

England win The Ashes! 2013.07.07. 08:48:03

@Manyecska: Nana, csak nehogy a nagy erőlködéstől, khmm, izé, szóval nehogy a barna nadrágodra legyen szükség. :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.07. 08:49:18

@Neela _ t: Aránylag, tehát még aznap hazaértél? :D
Azt nemtom, mikor alszol, akkor értem haza :D

Neela _ t 2013.07.07. 08:56:26

@CID: mondjuk ha alapból beközlöd, hogy a szokol rádión hallgatott hírekből te még úgy tudtad, hogy 90% jár a diákoknak több általad sértőnek vélt kört megspóroltunk volna

CID 2013.07.07. 09:14:45

@Neela _ t: kicsiszivem, ha a teljes árú bérlet 49800 ft, te meg 4980-at fizetsz, akkor vajon mekkora kedvezményt kapsz? ;)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.07.07. 09:30:44

Most olvastam, hoyg egy pasas, kétszer megerőszakolta a kerékpárt.

Nem értem!
..és ha még sem volt erőszak??
..ha a biciglinek is jó volt?
..és ha azért lett megerőszakolva, mert túl kihívóan viselkedett???

amúgy meg, jó reggelt.

Troppauer_Hümér 2013.07.07. 09:30:57

@Dr Jozef Vengloš: Mecsoda? Lajos-Sebestyén csata az első helyért, pukkanós Pirellik, inverz Ferrari-taktika, klasszik pálya, jó lesz az!

Manyecska 2013.07.07. 09:32:44

@Lhokseumawe: az szar! én tényleg dolgoztam olyan helyen /kórházban/ ahol egyszerűbb volt átjárni az épületek közt az alagsorban, ahol is gyakran találkoztam hullákat toló emberrel:(:D !
Mindig gyorsan próbáltam átsuhanni.

Manyecska 2013.07.07. 09:34:59

@Manyecska: továbbá ahol vakbéllel műtöttek az első emeleti ablakból reggeli közben ahogy kiültem az ágy szélére sokszor csodálhattam meg ahogy jönnek a halottasházba a vállalkozók a néhaiért-ugyanis pont szemben volt az ablakkal /cirka 30m/, szép éjszakáim voltak!!:D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.07. 09:35:47

@batgirl: Haver egyszer fullkészen megb*szott egy autót...

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.07.07. 09:37:28

@ColT: egészségére..az autó beleegyezett?

Manyecska 2013.07.07. 09:38:52

@ColT: oszt mégis hogy???@agresszív kismalac: de befejezem mert vki kívülről kopogtatott az ajtón még a kutya is figyeli...és senki nincs itt!! :D:O

Neela _ t 2013.07.07. 09:38:56

@CID: jah a felnőtt bérlet közel 50ezer forint egy hónapra :D van olyan aki annyit keres! :DD

Manyecska 2013.07.07. 09:40:58

Nézzétek inkább a Natgeót farkas-kutya keverékeket nevel a Cézár Milán.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.07. 09:49:33

@Manyecska: Az megvan, mikor a skizofrénhez kopogtatnak?
-Ki az?
-Én.
-...ééééén???

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.07. 10:10:01

@batgirl: Nem :D

@Manyecska: Hátulról, pont átérte... :D

@agresszív kismalac: Rendőrrel ismertem

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.07.07. 10:13:55

@ColT: akkor az erőszak volt.
+ q-va perverz haverjaid vannak.

England win The Ashes! 2013.07.07. 10:17:52

@stillmátyás: Igen, de a Királyság meg hetvenhét éves átkot készül megtörni.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.07.07. 10:20:01

@agresszív kismalac: azt elfelejtették megírni. mivel hátulról történt az aktus...majdnem mindegy.
:D

England win The Ashes! 2013.07.07. 10:23:15

@batgirl: Szerencsésem megúszta a bringa. Mellkasba is döfhette volna, mint az a Szesában szokás.

www.hir24.hu/miafhu/2013/07/05/leszurta-apjat-mert-tudni-akarta-milyen-erzes-olni/

England win The Ashes! 2013.07.07. 10:25:21

@ColT: Aha, persze! "Haverommal történt", mi?

XDDD

England win The Ashes! 2013.07.07. 10:34:14

Hoppá, most veszem észre az index "rovatcímeiből", hogy kinek van ma szülinapja.

www.youtube.com/watch?v=CUFcfXgW_dQ

Manyecska 2013.07.07. 10:47:25

@Dr Jozef Vengloš: XD @agresszív kismalac: és ki volt végül is. Én?? Az nem lehet szerintem kb.@ColT: az hagyján, előjáték volt?? utójáték? adott puszit a csomagtartóra??:D

Manyecska 2013.07.07. 10:52:46

@ColT: továbbgondoltam -nem kellett volna -aztán a kocsi másnap vattacukrot pöfögött ki?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.07. 12:04:04

@Manyecska: Áh, részegebb volt annál :D

Másnapot nem tudom, én sem voltam túl jól... :D

Manyecska 2013.07.07. 12:48:45

@Lhokseumawe: francot, szülésznő. A belgyógyászat /is/ a másik épületbe volt időnként át kellett menni ezér-azér..:)meg ilyenek!

Anomalocaris (törölt) 2013.07.07. 12:48:53

@Dr Jozef Vengloš: Nekem olyan haverom volt, aki döglött állatokat gyűjtött.

Anomalocaris (törölt) 2013.07.07. 12:51:04

@Manyecska: Hát az ijesztőbb, mint pár halott között átsétálni. Azok legalább nem rúgkapálnak és üvöltöznek. Illetve ha mégis, akkor már nagy baj van.

England win The Ashes! 2013.07.07. 12:56:12

@Lhokseumawe: Jaj de jó, hogy jössz, ma találtam (nem guglival!!!):

"Ki az a Pintácsi Tímea azonkívül hogy - az ugyancsak senki - Damu Roland szeretője colt?"

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.07. 12:58:08

@Dr Jozef Vengloš: Kikérem magamnak

@Lhokseumawe: Ijedősöknek nem való meló

@Manyecska: Züllésznő

Manyecska 2013.07.07. 13:00:30

@ColT: nana! ha majd szülsz jussak eszedbe:D!

England win The Ashes! 2013.07.07. 13:09:10

@Lhokseumawe: Nem emlékszem, majd visszakeresem. Valahol kommentek között volt, origó talán, de nem tuti.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.07. 14:00:48

Lássuk a mai gumitaktika-versenyt

Manyecska 2013.07.07. 14:35:03

Az F1-ben elszabadult egy koton! épp láttam.. anyám nézi -itt van- csak ne énekelne néha , kutya felállt és arrébment tőle:DDDD

Manyecska 2013.07.07. 15:20:32

@Lhokseumawe: óóó, elsápadtak először az ijedségtől amikor közölték velük hogy én most tanulok vért venni:DD, de asztán megnyugodtak. Finom vagyok és nőies, hisz ismertek:P, nem szúrtam át soha vénát..stb.stb....olyan alagsor volt mint a King könyvekben: csövek, szűk hosszú folyosók, egyedül.., néha egy-egy parkoló hulla.. ON.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.07. 15:33:24

Gumisakkverseny

@Manyecska: :D:D:D

Amúgy ja, a pécsi sürgősségin is ilyen, hogy néha betolnak egy-egy nénit infúzió, stb, oxigénmaszk...

CID 2013.07.07. 15:34:31

Mit mondja, nem volt túl termékeny a délután, pedig itt sem voltam.

England win The Ashes! 2013.07.07. 16:03:11

@CID: persze, mindenki a teniszt nèzi. :)

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.07. 16:13:46

@Lhokseumawe: Bár Szabó Győző sok nő fatáiáját megmozgatja, sikerét inkább stílusának köszönheti, mint
kinézetének.

CID 2013.07.07. 16:39:46

@Dr Jozef Vengloš: Én meg azt hittem, kerti party, strand, kirándulás egyebek.

Manyecska 2013.07.07. 16:41:11

A tévékettőn mingyár szülnek:P

Manyecska 2013.07.07. 16:42:34

@ColT: ja, volt mentőorvos pasim, sürgősségin is dolgozott szegény. Mesélte milyen finom vonatbaleseteknék bemászni a vonat alá..:( Áááá!:)

England win The Ashes! 2013.07.07. 17:00:55

@CID: ugyanmàr!

Tömeg: pipa.
Hõsèg: pipa
Hangzavar: pipa

Egyedül a vízbõl van kevès. :)

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.07. 17:02:13

@Manyecska: Értem- apósod elütötte a mozdonnyal, a pasid meg kihuzigálja őket a vonat alól.

CID 2013.07.07. 17:09:55

@Manyecska: Hehe, látott volna rola gázolást, az darál de rendesen.
Mentős ismerős mesélte elrépázott Szegeden a bengáli egy mamit (túlélte, éppen a hentestől vitte a májat, lépet a macskáinak), a mama a villamos alá került, a szaki bemászott a villamos alá oszt kihajította a szatyrát, többen elaléltak:)

Anomalocaris (törölt) 2013.07.07. 17:14:10

@agresszív kismalac: Válaszolt Kristóf, vagy csak ül a babérjain?

Anomalocaris (törölt) 2013.07.07. 17:15:43

@Manyecska: Az álmomban a padláson volt a hullaház. Mondjuk az alagsor logikusabb, de majd biztos megfejti egy álomfejtő, hogy került a padlásra.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.07. 17:18:24

@Lhokseumawe: Szerintem rápihen a prájdra.
De marozzal- szokás szerint- már összeugrottam.

England win The Ashes! 2013.07.07. 17:20:24

@Lhokseumawe: "Djokovics hetedik Grand Slamjét, és második Wimbledonjárt nyerheti"

CID 2013.07.07. 17:22:16

32, ez szép malac:))))))))

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.07. 17:22:54

@Lhokseumawe:
Én még őszinte ember voltam,
ordítottam, toporzékoltam.
Hagyja a dagadt hullát másra.
Engem vigyen föl a padlásra.

igazságos 2013.07.07. 17:24:23

te, nem arról volt szó, hogy az NMHH nem hozhat határozatokat addig, amíg nincs meg az új elnök? vagy lemaradtam?

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.07. 17:25:38

@CID: Fene se gondolta volna, hogy el tudsz számolni harminckettőig.

igazságos 2013.07.07. 17:25:58

@Lhokseumawe: pedig a vihar még csak most jön....

Anomalocaris (törölt) 2013.07.07. 17:27:03

@Dr Jozef Vengloš: Te már megint a legunalmasabb cikket olvashatod! De azért befogom ezt is.

igazságos 2013.07.07. 17:28:32

@Lhokseumawe: az még hagyján, te nézi is :P

én inkább játszani szeretném a teniszt, csak nincs kivel

CID 2013.07.07. 17:29:02

@agresszív kismalac: na, már megint csalódást okoztam:( Te ebből élsz, vagy mifene, miért kell 32 nicknév egy embernek?

CID 2013.07.07. 17:30:12

Ja, bocs, disznónak:)

Anomalocaris (törölt) 2013.07.07. 17:33:42

@agresszív kismalac: Morgue und andere Gedichte. Ezeket még szerettem is.

England win The Ashes! 2013.07.07. 17:34:12

@igazságos: csaxólok, hogy otthon (otthon otthon, nem itt) van kèt teniszütõ, valahol a szekrèny mèlyèn. Igaz, nem az enyèim, de ha ügyes vagyok, csendben lenyúlhatom. :P

Amùgy meg elsõsorban nem a teniszt nèzem.

CID 2013.07.07. 17:35:48

@agresszív kismalac: szegényke, küldjek LEGO-t? Vagy gumimacát? :)

Anomalocaris (törölt) 2013.07.07. 17:38:43

@Dr Jozef Vengloš: Na basszus, már ki is javították a szemetek. :/

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.07. 17:40:48

@Manyecska: Jájá, el tudom képzelni, csak nem akarom :D
Nekem csak mentős ismerős van, de ez perverz, ez élvezi, ha balesetekhez mehet... :D (Illetve élvezte, az első halottig.)

@agresszív kismalac: Családi vállalkozás :D

Manyecska 2013.07.07. 17:55:02

@The hordes of Nebulah: talán mert nincs alagsorotok otthon?:D @ColT: a Laci is bekattant már hosszú távon:D

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.07. 17:59:46

@CID: Inkább valami türelemjátékot.
DEKURVAGYORSANÁM!!!

gabors 2013.07.07. 18:05:58

F1 erdekesebb volt mint a tenisz donto eddig ...

Anomalocaris (törölt) 2013.07.07. 18:09:59

Nahát. Gábors. De hol lehet batgirl?

igazságos 2013.07.07. 18:23:52

@Manyecska: áhh, csak én tépázom meg az idegeit, nézd el neki! :)

igazságos 2013.07.07. 18:25:40

@Dr Jozef Vengloš: te meg ne buktasd le magad :P

néha én is nézegetem a sportot, de nem vagyok nagy rajongó

gabors 2013.07.07. 18:26:08

na nem volt rossz a vege kicsit dramaira sikerult de Murray megerdemelte !!!

Anomalocaris (törölt) 2013.07.07. 18:28:26

Boris Becker mindenkit lealázott SZÉP VOLT !!

gabors 2013.07.07. 18:31:57

na vegre a brittek is orulhetnek 77 ev utan ... bar ez srac ha igaz skot :-(

Manyecska 2013.07.07. 18:32:05

@The hordes of Nebulah: ja:DDDD akkor passz!@agresszív kismalac: nem a pasim! meg nem az apósom..a többi stimmel:D!

Manyecska 2013.07.07. 18:35:00

@igazságos: ezt nézd meg, 3.30-nál látványos: www.youtube.com/watch?v=fHU_dgmOTW0#at=240 nekem kihullana a hajam mire leérnénk..a stressztő.. :D:O ezek hogy nem szarják össze magukat rejtély.

Anomalocaris (törölt) 2013.07.07. 18:36:27

@gabors: Skücia olyan mint otthonunk, csak több a sirály.

gabors 2013.07.07. 18:41:18

@The hordes of Nebulah:

hat nem egeszen mert ha nem tudsz skotul akkor napokig is eltart mire megerted a helyieket ... tapasztalataim szerint

CID 2013.07.07. 18:45:53

@agresszív kismalac: Nesze egy marék kavics○○○○○○○○.:)

CID 2013.07.07. 18:47:56

@gabors: De miért megy valaki a skótokhoz, ha nem tud skótul?Sosenemse értettem.

Anomalocaris (törölt) 2013.07.07. 18:48:04

Sieht irgendwie aus wie in nem Horrorfolm

CID 2013.07.07. 18:50:57

@igazságos: ne a sportot, a pornót nézegesd, legalább művelődsz;), ha már nem műveled.

igazságos 2013.07.07. 18:57:08

@CID: mindig tudtam, hogy csak leplezed az aranyosságot a beszólásokkal :P

egyébként meg te is ráférnél a jó dolgokra...

England win The Ashes! 2013.07.07. 18:58:02

@igazságos: Mivel buktattam le magam? Nem mondtam semmi rosszat. Szerintem te látsz bele valami olyasmit, amit nem kéne. ;)

igazságos 2013.07.07. 18:58:06

@gabors: a skótok gaelül beszélnek, vagy rosszul tudom ezt is?

igazságos 2013.07.07. 19:03:36

éppen Rocky és Bakacsin kalandjai -t nézem akik amerikából kikerülve ezerbajdzsánba kémkednek :P

CID 2013.07.07. 19:05:09

@igazságos: őőő, majd ha olyan öreg leszek, mint a VOIP huszár, válaszolok:)

igazságos 2013.07.07. 19:06:49

@Dr Jozef Vengloš: na látod, hogy a romantikus pornóból is lehet művelődni! :P

például tudok egy csomó szót franciául, skótul is

Ádám 2013.07.07. 19:08:09

@Dr Jozef Vengloš: Úgy látom, mindkettőnk favoritja hozta a tőlünk elvártat!

igazságos 2013.07.07. 19:10:53

@Dr Jozef Vengloš: hát én csak olyanokat tudok, hogy kedvesem, édesem, szépségem, szeretlek, meg hogy menj a...

Ádám 2013.07.07. 19:21:03

@Dr Jozef Vengloš: Én a zajosabb technikai sport győztesének.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.07. 19:21:07

Aranyközpont a Naplóban :D:D:D:D Időben!

Ádám 2013.07.07. 19:38:10

@Dr Jozef Vengloš: Annál sokkal zajosabb. Eggyel arrébb. A rövid szárú kantáros gatya arra "jellemző".

igazságos 2013.07.07. 19:39:12

@Dr Jozef Vengloš: jóvan, csak viccelek, adok lángost, ha kérsz :)

Ádám 2013.07.07. 19:41:58

@igazságos: Azt én is szeretem, de nem ilyen melegben. veszélyes!

igazságos 2013.07.07. 19:46:11

@vén szivar: na de most én viszem házhoz, ha megengeded, mer nekem úgyis ingyé van a közlekedés!

igazságos 2013.07.07. 19:47:57

amúgy van még hét darab, nagyon finomak, de jó nagyok, és alig bírok megenni egyet is

nálunk most esik egyébként

de sikeresen be lett bálázva tegnap, még a zuhogó eső előtt

úgyhogy most lángosparti van

England win The Ashes! 2013.07.07. 19:53:49

@igazságos: Kérek! Mondjam az irányítószámot, hogy begépelhesd a GPS-be? :)

igazságos 2013.07.07. 19:55:49

Egészségetekre, a remekművem. Kicsit sötét, mert normalizáltam.

imageshack.com/scaled/large/835/t3lx.jpg

igazságos 2013.07.07. 19:56:55

@vén szivar: nekem a benzinre is van kedvezmény

egy nap alatt odaérnék :P hát kicsit szikkadna, de a lángos úgyis akkor a legjobb

Manyecska 2013.07.07. 20:00:57

60 millió szerintem kezdésnek megteszi.

England win The Ashes! 2013.07.07. 20:07:52

Kezdetnek nekem is jól jönne. Szerb dínárt is elfogadok. :)

Sőt, márkát is. :)

igazságos 2013.07.07. 20:09:19

@Dr Jozef Vengloš: én csak fontot fogadok el kéremszépen

gabors 2013.07.07. 20:15:11

@igazságos: azt nem tudom hogy mi 'celtic' ha igaz de mikor rokonokkal (in-law) skociabol talalkoztam akkor angolul egy fel napig 50%-ot ertettem aztan kezdett javulni a helyzet...

Manyecska 2013.07.07. 20:15:13

Ez már a hétvégi különben?:P
Na. hó éjt. holnapra össze kéne vakarnom magam..

gabors 2013.07.07. 20:27:09

@igazságos: nem rossz ... a kep ... par eve es a kep melle mar szag is jon akkor lenne igazi.

vagy 30 eve nem ettem langost ... a balatoni nyarak szep emleke langos jaffaval avagy a sult suger vagy mi volt ...

Jokkura 2013.07.07. 20:34:23

@gabors: keszeg, vagy ha volt pénzed és volt is , akkor süllő(fogas), később hekk volt mindehol :(

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.07. 20:38:41

@The hordes of Nebulah: Úfelsége kedvenc
titkosügynökének jópár olyan
nótát írtak, amik aztán a fiók
mélyén maradtak.

Anomalocaris (törölt) 2013.07.07. 20:49:29

@Dr Jozef Vengloš: A vizilabda Világkupa második napján parádés győzelmet aratott a magyar válogatott, ezúttal hörögország ellen.

CID 2013.07.07. 20:50:35

@Dr Jozef Vengloš: kinek:))))

@gabors: Semmit nem veszítettél, néha ráéhezek nosztalgiából, aztán rájövök mekkora szar. Mondjuk, ez megesik félévente. Na, de rátaláltam a fokhagymás kiflire.....

Anomalocaris (törölt) 2013.07.07. 20:51:50

@agresszív kismalac: Függő leszel te is. Lassan az egész homár.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.07. 20:55:12

@The hordes of Nebulah: Lószart, mama! Én csak olvasok (mint eddig). Nem tehetek róla, hogy tele az Index-címlap ilyen ordenáré hibákkal.

Anomalocaris (törölt) 2013.07.07. 21:02:34

@agresszív kismalac: Na basszus, ezeket észre se vettem, de nagyon szépek. Mennyire unalmas lenne már az Index ilyenek nélkül.

igazságos 2013.07.07. 21:14:45

A dél-franciaországi rezervátumából két hete szökött meg a hímek elől, horgász buktatta le.

igazságos 2013.07.07. 21:17:04

Peter Kennaugh bukott, majd sodródott bele az útszéli árokba. Kimászott, folytatatta a versenyz

mi van itt máma a sportgézánál

gabors 2013.07.07. 21:22:24

@Jokkura: biztos csak arra emlekszem hogy paprikas lisztben volt kisutve es volt benne csont/szalka ezerrel....

ilyet otthon nem csinaltuk igy csak a balatoni nyarak alkalmaban volt szerencsem hozza.

gabors 2013.07.07. 21:25:36

@CID: jo akkor nem is akarok langost most pedig a fokhagymas langos meg mindig nagyon szep emlekkent el valahol a mar egyre uresedo memoriamban....

England win The Ashes! 2013.07.07. 21:31:18

@igazságos: Ugye? Mondtam, hogy a "Bringa" kiapadhatatlan forrás. :)

Pl.: A Menté-csúcsra egy 15 fős csoport kezdte meg elől a mászást, a sárga trikós 40 másopderces hátrányban volt :)

gabors 2013.07.07. 21:34:19

@CID: dehogy mentem ok jottek :-)

Anomalocaris (törölt) 2013.07.07. 21:39:55

@Dr Jozef Vengloš: Ott már javítva van :( Senki nem csinált screenshotot??

England win The Ashes! 2013.07.07. 21:43:36

@The hordes of Nebulah: Tőle jobbra: Úfelsége kedvenc titkosügynökének jópár olyan nótát írtak, amik aztán a fiók mélyén maradtak.

Neela _ t 2013.07.07. 21:47:09

Az acélember jófilm :)

England win The Ashes! 2013.07.07. 21:52:39

@Neela _ t: Acélember, vasember, aranyember.

Egyszer lenne már molibdénember vagy polóniumember, de semmi...

Anomalocaris (törölt) 2013.07.07. 22:16:15

@Dr Jozef Vengloš: Na jó, ezek megvannak, de a "versenyz" nincs.

England win The Ashes! 2013.07.07. 22:24:50

@The hordes of Nebulah: Szerintem az nem is volt, csak igi nem kopizta be az egész mondatot.

igazságos 2013.07.07. 22:45:31

Fordïtgatok, de ez a köcsög nem akarja vázlatba tenni

England win The Ashes! 2013.07.07. 22:46:27

Na, mondtam én...

Te meg, @The hordes of Nebulah: , nemhogy örülnél, hogy újabb tag csatlakozott a mozgalomhoz, vazze. :)

Anomalocaris (törölt) 2013.07.07. 22:46:49

@igazságos: Pedig milyen jó elgépelés lehetett volna, "versenyt" helyett "versenyz" :/

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.07. 22:48:12

@Dr Jozef Vengloš: Ezt már lelőttem 20:38:41-kor. Kérjél valami gyorsítót a bringásoktól.

Anomalocaris (törölt) 2013.07.07. 22:49:14

@Dr Jozef Vengloš: Alakul a szubkultúra. Az ÉN szubkultúrám.

England win The Ashes! 2013.07.07. 22:50:42

@agresszív kismalac: Biztos azért nem vettem észre, mert tömegbukásba keveredtem az utolsó előtti lejtőn.

England win The Ashes! 2013.07.07. 22:54:22

@The hordes of Nebulah: Az, hogy Miskolc megkapta a vaci új, szép kis (nagy) villamosát, amit 30 másik követ majd és óriási átadóbuli volt, de még Indexen vagy blogon egy szó sem esett róla.

England win The Ashes! 2013.07.07. 22:58:38

valamint a péteki Cannondale vs.sprintercsapatok üldözőversenye biztos, hogy benne maradt a lábakban.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.07. 23:08:07

@The hordes of Nebulah: Na, majd akkor a te szubkultúrádról is lerántom a leplet, mint Steiner Kristóféról.

Neela _ t 2013.07.07. 23:09:29

Sokszínű ... A hajam

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.07. 23:09:44

Hopp, elfelejtettem a sörömet behozni a kádba. Most mi lesz?

Anomalocaris (törölt) 2013.07.07. 23:10:11

@Dr Jozef Vengloš: Meglásd, eljön az idő, amikor hülye vigyorral fogok pampogni egy mikrofonba, és ti leborultok Előttem.

England win The Ashes! 2013.07.07. 23:14:41

Egy úslakos, aki nem két fenti utcában lakik.

England win The Ashes! 2013.07.07. 23:16:01

@The hordes of Nebulah: Semmit nem értesz. :D Nemsokára fényt gyújtok, de még nem jött el az ideje.

England win The Ashes! 2013.07.07. 23:24:29

Miután elkezdi őket üldözni egy caddisznó egyből megismerkedik Kohinata Hayamival aki egy kezdeti kis incidens után elvezeti az iskoláig.

England win The Ashes! 2013.07.07. 23:25:56

A nemzetközi úrállomás angol elnevezése International Space Station (ISS).

England win The Ashes! 2013.07.07. 23:27:47

A Skylab volt az első amerikai árállomás, amelyet a NASA felbocsátott.

England win The Ashes! 2013.07.07. 23:34:12

Az oktatás 3helyszínen folyik, a változatosság kedváéért a vűros 3pontján

CID 2013.07.07. 23:55:08

Szerintem ez a józsi belehabarodott a furaszembe.

England win The Ashes! 2013.07.08. 00:29:45

@CID: Semmit sem értesz, Cid. Ennek semmi köze sem a Nebulóhoz, sem a hobbijához. :)

gabors 2013.07.08. 00:51:57

na itt eleg meleg volt egesz nap sot meg mindig meleg van

most szaunat jatszok a beepitett padlasterben ... kb 35C... dehat itt van a PC meg minden mas technika ... igy kicsit szenvedek ...

meg kene mar csinalni a "central cooling" dolgot de nincs ra penzem mostansag igy "forro" napokon nem megyek a kondi terembe itthon is tudok izzadni rendesen.

England win The Ashes! 2013.07.08. 00:58:25

www.youtube.com/watch?v=ihbRtLrK36Y

Two minutes to midnight
The hands that threaten doom...

gabors 2013.07.08. 02:49:11

@Dr Jozef Vengloš:

nyert a kez ??? (gondolom az "ur" kezerol lehet szo... igy vagy nincs kez vagy nincs "ur") :-)

Schmittpál és a Borz 2013.07.08. 05:21:01

@gabors: Ne csüggedj, majd jön egy jó kis hurrikán, mint tavaly a Sandy, az majd lehűti a lakásod. :-)

CID 2013.07.08. 05:56:04

@Dr Jozef Vengloš: Szimpatikus harisnyás fiatalemberek:D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.08. 06:25:20

@Dr Jozef Vengloš: Elég általános... a világ Budapst :D
Vagy nem narancsközeli mutyi, aztán azt nem kell reklámozni.

Manyecska 2013.07.08. 06:46:08

@agresszív kismalac: ilyenkor kell belepisilni ergó...

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2013.07.08. 08:30:21

Hát, jól elszaladt veletek ez a poszt.
Lassan annyi komment lesz, hogy komposzt
érlelhető belőle.
Én szóltam előre :)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.07.08. 08:37:15

Értem én , hogy az üzletekben , q-va sok árat kell kitenni, és tévedhetnek. De mért mindig az én káromra??? Az mért nem volt még eddig, hoyg veszek valamit,az ára ki van rakva, mondjuk 250 forintért, és a pénztárnál kiderül, hogy csak 150 forint.Ilyennel még soha nem találkoztam.

Ádám 2013.07.08. 08:56:23

Tényleg, azok a bünti pénzek, amiket a különböző szervek kirónak pl. upc, bankok, áruházak stb. "kárára", nos azokat az emberek átcseszése miatt róják ki rájuk. Tehát mink vagyunk a károsultak, de a pénz mégis az állam kasszába folyik be s pl. trafipaxot (500 db) vesznek rajta, hogy újra mirólunk nyúzhassanak le pár bőrt. Ki van ez találva?!?

Manyecska 2013.07.08. 09:31:08

@agresszív kismalac: a Fenyő Jánosról nem írsz semmit? valami tárgyalás kezdődik ma. Egyszer találkoztam vele, ott szült a felesége nálunk, volt szerencsém hozzá is..:) Valahogy megragadt bennem a kép ahogy mennek haza a bébivel..:) hogy mik vannak!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.08. 09:44:28

@vén szivar: Gondolj arra, hogy ha nem folyna be az a lóvé, akkor az adódból vennék a traffit, hogy lehúzhassanak.

Meg aztán, ha még csak traffit vennének! De lenyúlják.

gabors 2013.07.08. 17:10:17

@Schmittpál és a Borz:

Felteszem viccnek szantad sajnos a Sandy ket autonkat mosta el, ezenkivul $60-70k kart okozott a hazon belul a garazsban az ottlevo cuccokban stb. A mi utcankban minden haz sajnos kisebb nagyobb kart szenvedett. Es a legszomorubb az volt hogy minden elorejelzes/terkep szerint ez a terulet biztonsagos volt, mas helyekrol ide jottek kocsival is.

Schmittpál és a Borz 2013.07.08. 20:26:50

@gabors: Nem viccnek szántam, ha így könnyebb feldolgoznod.

CID 2013.07.08. 22:47:58

@gabors: Ez csak a józsi, ne vedd komolyan :)

Matri Jóska 2013.07.09. 00:02:26

@CID: Neked meg minek kell kidobolnod mindent? :-)

gabors 2013.07.09. 02:20:52

@Schmittpál és a Borz:

"Nem viccnek szántam, ha így könnyebb feldolgoznod. "

elsore felteleztem hogy vicc ...

DE igy, akkor Te akarki is vagy nagyon szar ember lehetsz ... masnak barkinek ilyet kivanni.

Eddig en is ugy voltam vele hogy ilyen katasztrofa mindig mashol es massal tortenik.

En senkinek nem kivanok ilyet meg viccbol sem. Nem kivanom Neked se hogy ilyesmiben reszed legyen de biztos mashogy gondolnad.

Nalunk csak annyagi kar keletkezett es mivel volt biztositasom arvizre is igy egy auto (arra mar nem volt "casco") es kb 10% ami az onresz.

De 5-6 km-re kozelebb a tengerparthoz tobben meg is haltak

Schmittpál és a Borz 2013.07.09. 03:03:44

@gabors: Ha elsőre is feltételezted, hogy vicc, akkor minek kérded? :-) Ennyire ergya vagy? Költői a kérdés, persze, hogy az vagy.

gabors 2013.07.09. 04:30:52

@Schmittpál és a Borz:

Te montad hogy nem viccnek szantad es ebben az esetben egy fereg vagy ...

Azert kerdeztem mert ez nalam viccnek izlestelen, ha pedig nem viccnek szantad akkor ismetlem onmagam, egy szar fereg ember vagy...

"Ennyire ergya vagy?"

ezt meg nem tudtam megfejteni ...

Ádám 2013.07.09. 06:46:47

mond neki, hogy bassza meg az anyját! te, mint "rendes" ""ember"", ahhoz értesz...

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2013.07.09. 08:43:03

@vén szivar: Jórészt egyetértek, de hogy ki a rendes ember, nagyon relatív. Volt olyan gyilkos is, akivel együtt tudtam érezni.

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2013.07.09. 08:47:25

(Néha jókat nevetek, de néha szomorú vagyok a kommentekben megjelenő húsbamarkoló személyeskeséseken)

Schmittpál és a Borz 2013.07.09. 10:45:40

@gabors: Jujj, te is sok mindent összehordasz itt, amit nem gondolsz komolyan. Szar férget pedig tükörben te is láthatsz. :-)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.09. 10:51:42

@gabors: "ergya" szinonimái: rossz, silány, vacak, csapnivaló, szemét, hitvány, gagyi, értéktelen, tré, avétos, gyatra, ótvar, ócska, pocsék, kommersz, bóvli, borzalmas, ...

www.google.com/search?hl=hu&q=ergya

Ádám 2013.07.10. 06:53:52

Pár kommentből kiderül, hogy az "ember" egy ergya! UGYE, hogy UGYE!

Másnak is van "szeme". IS!!!
süti beállítások módosítása