Tékozló Homár

Leribancozták a miskolci MÁV rendelőben a kisfia előtt

2013.07.17. 13:53 | jackyll | komment

Igazi jófajta nyári mélytaplósággal szembesült a hét legrosszabbul járt naiv ügyfele, aki egy kullancs miatt ment be a miskolci MÁV rendelőbe 1,5 éves fiával, és sírva menekültek ki onnan, miután valami alkoholista/szekszuálisan frusztrált biztonsági őr leordította a fejüket:

Legnagyobb megdöbbenésünkre a betegirányító hölgy emelt hangon jelezte, hogy itt ilyennel nem foglalkoznak. Mondtuk neki, hogy nem idevalósiak vagyunk, nem tudjuk hol van az orvosi ügyelet, és segítségét kértük. A hölgy továbbra is megtagadta a segítséget, és nem volt hajlandó sem útba igazítani, sem az ügyelet elérhetőségét, címét megadni, sem bármilyen információval szolgálni, hogy hová is mehetnénk. Majd idővel megjelent egy biztonsági őr is, aki bekapcsolódott a vitába és válogatott szitkokat vágott a hozzánk. Voltunk KURVÁK, KIELÉGÜLETLEN RIBANCOK, AKIKNEK MEG KÉNE MÁR MAGUKAT BASZATNIUK, és útbaigazítás gyanánt annyit kaptunk, hogy MENJÜNK A KURVA ANYÁNKBA.

Többszöri kérésünk ellenére a betegjogi képviselő elérhetőségét sem voltak hajlandóak megadni! Miután egyre többször emlegettük, hogy nekik kötelességük megadni a betegjogi képviselő, illetve a főnökük elérhetőségét a biztonsági őr kis híján nekünk jött! Az csaknem verekedésbe torkolló veszekedéstől az 1,5 éves kisfiú szinte sokkos állapotban sírva remegett a kezünkben! Lényegében ki lettünk hajítva a járóbeteg rendeléssel foglalkozó VASÚTEGÉSZSÉGÜGYI INTÉZET, közismert nevén MÁVRENDELŐ Miskolci központjából rendelési időben!

A rendelőintézetet mindhárman bőgve hagytuk el. Kifelé menet, gyógyszertáron keresztül a gyógyszertáros megállított minket, hogy mi történt, miért sírunk. Elmeséltük mi történt. Ő előhívta hátulról a gyógyszerészt aki bevezetett minket a gyógyszertár hátsó részébe, és többszöri próbálkozás után végül a harmadik eszközzel tudta eltávolítani a kullancsot a kisfiúból.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

AtiSnatch 2013.07.17. 13:55:11

zsiráffff nem ér! első!

Layosh 2013.07.17. 13:56:39

Persze, mert csak úgy elkezdenek kiabálni valakivel. Én azért a másik félre is kíváncsi lennék.

Manyecska 2013.07.17. 13:57:22

"szekszuálisan?":) És nem nyírtad ki a csávót??

HereGuru 2013.07.17. 13:57:55

Ez bizony egy nagyon szomorú történet. MÁV rendelőbe bizony csakis erős férfi kíséretében...

Ádám 2013.07.17. 13:58:32

NA! Itt már többen megelőzték a korukat...:)

Manyecska 2013.07.17. 13:59:04

Na, végigolvastam. tényleg szomorú:(( ennyi energiával bárki kiszedhette volna ott egy nyomorult kullancskiszedővel:((

PITTA 2013.07.17. 14:00:14

No itt valaki asszem ki lesz rúgva...

Ádám 2013.07.17. 14:00:24

Létezik ELMŰ v. GÁZMŰVEK, netán VÍZMŰVEK rendelő is???

Manyecska 2013.07.17. 14:01:30

Aztán a csajnak is alá kéne rúgni aki mesztelenül flangált a Váci-utcában..

PITTA 2013.07.17. 14:01:51

@Manyecska: Kisgyereknél az ember inkább szakemberre bízza a műveletet...

Ádám 2013.07.17. 14:03:34

@PITTA: Miért a felnőtt már nem számít?

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.07.17. 14:06:53

Gondolom ezt így a semmiből. Na hagyjuk. Akció - reakció.

Atörökk 2013.07.17. 14:07:39

Szeritntem le volt törve a biztonsági őr laptopjának a sarka, azér' volt ideges.

2013.07.17. 14:09:49

Ki az a Kovács Angelika?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.17. 14:10:27

"A rendelőintézetet mindhárman bőgve hagytuk el."

Szerintem közbe megszült.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.17. 14:12:58

Otthon is ki lehet szedni a kullancsot. Csipesszel megfogod, egyszerre tekered és húzod. Simán kijön, sokszor csináltam. Nagyon nem kell megszorítani, mert kórokozókkal teli vért öklendezik vissza a sebbe.

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2013.07.17. 14:13:22

@A.Snatch: Mert a magyarságot minősíti, és van egy ilyen címke, kategória a Tékoz Ló Homályon.

(magyarságteljesítmény)

AtiSnatch 2013.07.17. 14:14:04

angol volt a kismama?

@atpijkamo: ezt már olvastam a zindexen, ott még hárman mentek rendelőbe! mire ideért a történet, a barátnő már nem merte vállalni azt,hogy ott volt :D

2013.07.17. 14:14:30

Én már megen nem a posztolót komálom. Megmondták neki hogy nem szednek ki kullancsot, miért nem lehet megérteni. A gyógyszertárban van kullancskiszedő. Különben is hogy a faszba ment kullancs a gyerekbe? És egyébként miért hárman mentek ki sírva a rendelőből? A kullancs is megsértődött? Az, ahogy ezzel a hülye kurvával beszéltek az viszont tényleg nem szép dolog!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.17. 14:16:01

@Cicmen: "ahogy ezzel a hülye kurvával beszéltek az viszont tényleg nem szép dolog"

Azért meghallgatnám a másik felet is.

2013.07.17. 14:17:00

@vén szivar: Létezik ELMŰ v. GÁZMŰVEK, netán VÍZMŰVEK rendelő is???

Létezik vazze, de a legnagyobb cumi ha rendőrorvos vizsgál! :)))

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.17. 14:17:05

@A.Snatch: Ha a gyerek beszélni tudna, ő se.

Manyecska 2013.07.17. 14:18:19

Be kell perelni becsületsértésért, stb...simán:DD

2013.07.17. 14:19:02

@atpijkamo:Azért meghallgatnám a másik felet is.

Én a kullancsot kérdezném ki, hogy mit tud az esetről! :)

elwood 2013.07.17. 14:19:56

@atpijkamo: "A rendelőintézetet mindhárman bőgve hagytuk el."

Az őr is bőgve jött ki velük együtt.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.07.17. 14:20:34

Elég hihetetlen ez az egész. Valószínűleg volt egy -két durva mondat a biztonsági őr felé is. Valószínűleg erre reagált az anyuka.
Vannak olyan emberek, akik azt mondják neked, hoyg a kurva anyád, oszt ha te visszaszólsz, hoyg a te kurvaanyád, akkor agyon ver.

HA viszont mégis csak úgy elkezdett beszólogatni, akkor valami rohadt nagy baj van.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.07.17. 14:20:45

"betegjogi képviselő elérhetőségét sem voltak hajlandóak megadni" - az előzmények fényében erősen illett volna a sorba. Tudni kell feladni. Mittudomén mi történt, de mi a szarért kell akkor is még a papírforma szerinti jogokhoz meg mifaszomhoz görcsösen ragaszkodni, amikor nyilvánvaló, hogy ez itt nem itt az? Sérelem, esetleg még tahóság is, jó, ellenbe megy tovább a megkezdett úton, hátha valami csoda folytán majd pálfordulást vesz az egész, ott, ugyanazon emberekkel és helyen, környezetben. Na ezek az emberek nem gondolkodtak soha és nem is fognak sohasem. Nem volt hajlandó elismerni a tényállást, ezért nem csoda, hogy majd' verekedésbe fulladt. Tökmindegy kinek mi lenne a kötelessége vagy hogy kéne vagy nem kéne viselkednie, máshogyan volt. Értyük, hogy a posztolónak milyen szerepe volt a továbbgyűrűztetésben? Senkit nem érdekel akkor és ott ki a "hibás", ki nem működik rendeltetésszerűtlenül, önszivatás volt ez. Most persze sajnálni kell az önfejűsége miatt. Gyereken való segítés ide vagy oda, józan ítélőképesség nélkül az anya sem ért szart se. Nem tartom életképesnek az effajta probléma- és szituációkezelést.
Persze - és itt megint beüt a meseelemnek felfogott történés - jött a jóságos megmentőegylet, a gyóccertári group. Akik ugyan tényleg segítettek, de egészen biztos vagyok benne, hogy ha elkövetkezendőleg ilyen szituba kerül zanyu, akkor se fog szignifikánsan más cselekménysort véghez vinni.

elwood 2013.07.17. 14:21:09

remélem végre államosítják a máv-ot, és a rendelőintézeteket is.

hogy ilyen ne fordulhasson elő.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.17. 14:21:19

@Cicmen: Sokkos állapotban van.

@elwood: Az is besokkolt. Képzelem, a "két kielégítetlen ribanc" miket vágott a fejéhez.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.07.17. 14:21:41

javítás:
"Valószínűleg erre reagált az anyuka."

valószínűleg erre reagált a biztonsági őr.

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2013.07.17. 14:21:58

@atpijkamo: Pontosan erről van szó. Ami itt megjelenik egy posztban, az csak az egyik fél élménye. Ha konfliktus van, ahhoz legalább két ember kell.

Ez a legfőbb hibája a Homárnak, hogy maga a poszt hangsúlyosabb. Bár időnként a kommentek közt megjelenik a másik fél, a legtöbbször nincs teljeskörű információnk arról, hogy mi is történt a valóságban.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.17. 14:22:23

A magyar egészségügy működéséről olvashattunk rövid leírást. Köszönjük, kedves kormányaink.

Amúgy nem a szivar volt a biztonsági őr? :D Ribancozásilag? :D

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.17. 14:22:49

A kullancs miatt nem kell rohangálni. Nem eszi meg az embert, csak kis vért szív. Ha meg fertőz, akkor már megfertőzött.

Manyecska 2013.07.17. 14:23:36

Ilyen tangában mentek be???:D f@szom:D

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2013.07.17. 14:24:13

@ColT: Hát, stílusban lehetett volna, de csak elméletileg :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.17. 14:24:32

@Kellemes Zérókomponista: A betegjogi lépviselő népviselő elérhetősége ki szokott lenni írva. De utána a honlapon is meg lehet kerresni, kint kéne legyen.

: Vszont sokszor reklamál postban a másik fél - amit általában csak arról szól, hogy "nemúgyvót".
Különben szerintem aki ilyen szinten ír meg egy levelet, mint a legtöbb postoló, azok nem szórakozásból/aljasságból írogatnak. A legtöbb átlagember számára egy levél megírása hatalmas nyűg.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.17. 14:25:44

@Cicmen: Egy beteggel így kell bánni egy rendelőben? Ez alapból meredek.

Legközelebb majd azzal zavarnak el valakit, hogy késsel a hátban itt nem foglalkoznak, menjen magánorvoshoz :D

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2013.07.17. 14:25:44

@atpijkamo: Ezzel is egyetértek. Nem kell pánikba esni, egy rovar nem lovasroham.

Ádám 2013.07.17. 14:25:56

@Cicmen: Akkor a jövő héten megyek cumizni?!
Tegnap kaptam papírt:BRFK. Teve u.4-6.
Orvosi szakvéleményezésre....jelenjek meg! :):D

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2013.07.17. 14:27:06

@ColT: A kés a hátban más kategória, közvetlen életveszély.

Klafa 2013.07.17. 14:27:07

Apró logikai bakugrásokat érzékelek a történetben.
Engem is mindig leribanckurváznak ha kérdezek valamit és elküldenek terápiás céllal baszni.
Pedig férfi vagyok.

Manyecska 2013.07.17. 14:27:32

@vén szivar: mert háziőrizetben vagy??::D

Pécsi bölcsész 2013.07.17. 14:29:10

Mi a rossz abban, ha meg kell baszatva lenni?

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2013.07.17. 14:30:54

@ColT: Igen, általában van alapja, de egy rendkívüli életeseményt átélt átlagos ember erősen szubjektíven adja elő a történteket.

Ádám 2013.07.17. 14:32:06

@Pécsi bölcsész: kutyával? lóval? elefánt által?! válassz!!!

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.07.17. 14:32:27

@ColT: ezt egy felbőszült véranyának mondd.

Dr. Kix 2013.07.17. 14:32:38

Nos, ha KURVÁK, akkor jó ideje szabin lehetnek, vagy csak gyengén teljesít a klientúra, ha egyben KIELÉGÜLETLEN RIBANCOK is AKIKNEK MEG KÉNE MÁR MAGUKAT BASZATNIUK. Esetleg csak orálban utaznak, és akkor a dolog nem annyira meglepő.

Ugyanakkor ha a kedves poszt-toló édesanyja volt a patikus, akkor az útbaigazítás, miszerint "MENJÜNK A KURVA ANYÁNKBA", helyes volt bár, csak nem megfelelően volt ragozva.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.17. 14:32:51

: Hát pedig lassan ez sem lenne csoda.

"de egy rendkívüli életeseményt átélt átlagos ember erősen szubjektíven adja elő a történteket."
Ja, meg a lehúzós cégek is :) Viszont más csatornán nem ismerthető meg a történet.

@Klafa: Na jó, de legalá bb nőt adnak hozzá? Mert akkor én is oda fogok járni, ahova te :D

2013.07.17. 14:32:58

@vén szivar: Megnézik enyves e a kezed?

Ádám 2013.07.17. 14:36:26

@Cicmen: Megállapítják, hogy megfelelek-e szagértőnek: 007.1

Országúti Ninja 2013.07.17. 14:37:22

@atpijkamo: "A rendelőintézetet mindhárman bőgve hagytuk el."

ő, a fia és a kulancs... :)

2013.07.17. 14:38:50

@ColT: Legközelebb majd azzal zavarnak el valakit, hogy késsel a hátban itt nem foglalkoznak, menjen magánorvoshoz :D

Javaslom, maradjunk a tényeknél! A gyerekben volt egy db. kullancs, amivel abban a rendelőben nem foglalkoztak. Közvetlen életveszély nem forgott fent!

Országúti Ninja 2013.07.17. 14:39:21

"Voltunk KURVÁK, KIELÉGÜLETLEN RIBANCOK, AKIKNEK MEG KÉNE MÁR MAGUKAT BASZATNIUK, és útbaigazítás gyanánt annyit kaptunk, hogy MENJÜNK A KURVA ANYÁNKBA"

A "keresztbeverés" lemaradt a listáról.

Országúti Ninja 2013.07.17. 14:40:50

@Cicmen: "Közvetlen életveszély nem forgott fent!"
Na ez igaz, a kullancs élete se volt veszélyben, ha a mávos dokikon múlik :)

2013.07.17. 14:41:00

Egy szó mint száz, anyuka is kitehetett magáért ha ilyeneket mondtak neki.

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2013.07.17. 14:41:09

@ColT: Pontosan ez a baj. Hogy többnyire egyoldalú információforrásból próbálunk ítélkezni itt, a Homáron. Elmondjuk a véleményünket hiányos információk alapján. A többi viccelődés, esetleg személyeskedés.

Félreértés ne essék, szeretem ezt a műfajt, különben nem lennék itt. A durva személyeskedésen is röhögni szoktam, de az nem tetszik annyira...

Manyecska 2013.07.17. 14:41:59

Ez biztos a Domináns Húg volt..:DDDDD

Secnir 2013.07.17. 14:42:00

varanus.blog.hu -ra beírtam, jöhet ide is:

engem nem dobtak volna ki, ezt határozottan állítom. én esetemben ez két különböző hír lett volna a sajtóban:

1. 'balesetet' szenvedő családot nem akarja ellátni a kórház, bunkó a biztonsági őr.
-hír: biztonsági őrt gyermekéért aggódó apuka helyszínen feldarabolja, majd a maradványokat lóbálva igyekszik ösztönözni némi rugdosással kísérve az ügyeletes orvosokat.

2. nincsenek rendes EÜ eszközök a strandon
-hír: apuka a felgyújtott strandot éppen eloltani igyekvő tűzoltóknak feljelenti a strandot üzemeltető céget segítségnyújtás elmulasztása miatt, és a strandot nem ellenőrző ÁNTSZ-t.

(szerintem az egész arra vezethető vissza, hogy az emberek nem elég határozott kiállásúak. egy vagyonőr nem szólhat be nekem büntetlenül, és ha a fiam nem részesül abban az ellátásban, ami miatt fizetek évtizedek óta, akkor az orvos is megnézheti magát. nekem ne hivatkozzon semmire. nem teheti meg. ha látják, hogy úgy megy oda valaki, hoyg jajjdemár, nem lehetne-e esetleg netalántán, akkor úgy bánnak vele, mint orbán a félázsiaiakkal...)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.17. 14:42:40

@Cicmen: Igaz, de mondjuk egy rendelőben is ki tudnák venni. De ha nem, akkor nem ilyen hangnemben kellene kidobni a beteget. Főleg nem egy értelmesebbek közül való ember (orvos).

: Sajnos jobb továbbra sincs. Különben a bíróság sem működik sokkal több infó alapján.

Jokkura 2013.07.17. 14:43:50

vajh' milyen svunggal és hangerővel kezdődőtt az egész ?
A betegirányónak az a fealdata ,hogy beteget irányítson, ha nem informál(? , mint a fenti beszámolóból látszik) akkor rá kéne venni a kis csimótát,hogy hangos jajveszékeléssel (+ ajvékolás a felmenők részéről) fejezze ki a nem tetszét.
Ha zeng a gyerek bömbölésétő,vísításától a rendelő ,akkor hamarabb kapnak felhomályosítást,hogy hol szedik ki a kullancsot.
Ha fenti jelzők elhanzottak a biztőr szájából, akkor azonnal és ott helyben rendőr, csendőr, TEKnyő, nav,őrezred,gárda,CA, stb. kihívása ...
Bár Miskolc ...szóval ott sok az etnikum ,kérdéses,hogy mi is volt a kezdet

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2013.07.17. 14:44:00

@ColT: Van benne valami :)
A bírák is emberek :)
Erről is lehetne sokat beszélni, az ítélkezési gyakorlatról...

szamaritánus 2013.07.17. 14:44:50

apuka is sírt? igazi férfi!

Manyecska 2013.07.17. 14:47:27

Nem lehet hogy valami más ojjektumba mentek be /"mezítláb!, fürdőruhában"/? oszt hiába magyarázták hogy ez az optikai szalon... DD

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.07.17. 14:48:18

: amin röhögsz azon miért? Ez most miért nem tetszik? Egyébként ami engem illet, mindig várom, elvárom a másik felet ide, úgy (lenne) teljes a kép. Mindig meg van hagyva a kiskapu a kételynek, hozzám mindig gyöhet. Ahogy látom, a törzskömmentelők azért nem olyan hirtelen ítélkezős fajták, amelyiknél meg mégis hirtelenítélet alakul, na, az se véletlen van úgy, gondolly bele, többmilliárd eset tanúsága és emléke él a fejükben. De amelyik érzelmei által vezérelve téves véleményt fogalmaz meg - szerintem ők sem ítéletnek szányák -, arra úgy is rábaszok fejszével. Szóval ennyi, biztonság van, böhöm nagy igazságtalanság nem ér itt senkit. Nem az a hely. Ahogy megfigyeltem.

Manyecska 2013.07.17. 14:50:18

B+ Miskolcra ki megy nyaralni könyörgöm, uram az égben:(!!

Troppauer_Hümér 2013.07.17. 14:50:48

@Manyecska: Ja, télleg kurva randa volt, főleg fejügyileg. Csador pozitív.

Troppauer_Hümér 2013.07.17. 14:51:54

ON: f.sznak megy a kedves anyuka olyan helyre, ahol ismerik?

Manyecska 2013.07.17. 14:52:48

@stillmátyás: :DDD aszott vén picsa volt:( Na azt kellett volna anyjába küldeni odavaló:(

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.17. 14:53:28

@Manyecska: Nem mindenkinek fussa arra, hogy hetedmagával balatonozzon, nagysád!

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.17. 14:55:56

Van, aki például egy cipősdobozban lakik.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.17. 14:59:17

@vén szivar: Oda viszed a beteg villanyórát.

@agresszív kismalac: Az út közepén :D

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.17. 15:00:13

@Manyecska: Ja.
Más.
Békáson az aluljáróba' lehet jó meggyespitét kapni. Vehetnél vagy kettőt, oszt majd este beugrok érte.

Manyecska 2013.07.17. 15:05:14

@agresszív kismalac: jajjnagyon vicces vagy:D De! messze lakom békástól:D különben lehet kapni a hév-állomáson bőröndöt mert ott occsóér voltak tökjók??

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.07.17. 15:11:26

Akihez írok egy kicsit is vaskosabbat, az mind eltűnik. Ez valami Langorierek epizód lesz vagy nem értem én már mi történik itt.
@stillmátyás: LOL.

Atörökk 2013.07.17. 15:17:14

@elwood:
A kullancs is elsírta magát.

Manyecska 2013.07.17. 15:18:09

@atörökk: :DDDD én is mingyár mert elindult az első különítmény a balcsira most..:)

Klafa 2013.07.17. 15:23:46

@ColT: A baszatást random környezetben szokták javasolni ha kérdezek bármit.
Szóval ezért tartom az anyuka írását hiteles beszámolónak.

Troppauer_Hümér 2013.07.17. 15:27:16

@ColT: Magyarország mindég is híres volt a kiváló fedezőménjeiről.

Manyecska 2013.07.17. 15:29:47

@A.Snatch: :D nem ám, mert a malac megszól megin:D

Manyecska 2013.07.17. 15:31:50

@atörökk: nnnna, megerjedt a cefre?:D

2013.07.17. 15:32:40

@ColT: Igaz, de mondjuk egy rendelőben is ki tudnák venni.

Csak nyomod a hülye dumád! Igen, ki tudnák venni, de mint ahogy a recepciós mondta is nekik, nem foglalkoznak ilyesmivel. Valamint én is ki tudom szedni szakszerűen a kullancsot, de én sem foglalkozom ilyesmivel. A gyógyszertárban kapható kullancskiszedő, tehát nem igényel a dolog nagy szakértelmet ellentétben a vakbélműtéttel, de ezt csak azért gondolom, mert a gyógyszertárban nincs csináld meg a beled készlet! Egyéb kérdés?

Manyecska 2013.07.17. 15:35:24

@Cicmen: helló. Kata vagyok. Van Békáson bőröndvásár a HÉV-megállóban? Köszönöm!

2013.07.17. 15:38:29

@Manyecska: Van, meg gurulós bevásárolókocsit is vegyél, gondolj az öreg napjaidra! :)))

t0m973 2013.07.17. 15:39:18

sajnos a jelenlegi jogszabályok szerint lakcímkártya és tajkártya kellett volna,mert ha területileg nem oda tartoznak és nincs közvetlen életveszély akkor minden szabályosan történt(kivéve a kurvaanyázás)

Manyecska 2013.07.17. 15:40:45

@t0m973: jajjj akkor kimegyek ma! köszi:)) olyan jók voltak féláron! hol lehet a meggyest kapni?? mer veszek!:D
:)

Atörökk 2013.07.17. 15:42:17

Fogadjunk, a kullancsnak sem volt lakcímkártyája.

t0m973 2013.07.17. 15:48:28

szerintem manyecska ezt nem nekem írta hanem cicmennek,a kullancs lakcímkártyjáról nincs info :-)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.17. 15:54:39

@Cicmen: A gyógyszertárban sem foglalkoznak ilyemivel. Azt' mégis kiszedték.
Amúgy meg ennyi erővel, mégis hol foglalkozzanak kullancskiszedéssel, ha nem egy rendelőben? Az állatkertben?
Talán azért fizetjük a TB-t, hogy ellássák a betérő betegeket, stb.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.17. 15:57:06

@Cicmen: "Mondtuk neki, hogy nem idevalósiak vagyunk, nem tudjuk hol van az orvosi ügyelet, és segítségét kértük. A hölgy továbbra is megtagadta a segítséget, és nem volt hajlandó sem útba igazítani, sem az ügyelet elérhetőségét, "

Akár meg is adhatta volna. Ha már nem szedi ki.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.17. 16:14:58

@Manyecska: Ha a Salától jössz és mennél át a baloldalra, mindjárt a lépcső mellett.

régebb óta vagyok Subban mint te 2013.07.17. 16:30:19

@Manyecska:
Vannak ilyenek.
Én például pesten a IX. kerületben szálltam meg egy 10 napos városnézős nyaraláshoz. Annyi brazil volt a környéken, mint indiában sem. Na ott lehet félni, nem miskolcon.
Arról pedig, hogy hányan próbáltak meg levenni, inkább nem is írok.

régebb óta vagyok Subban mint te 2013.07.17. 16:31:45

@vén szivar:
Létezik ELMŰ v. GÁZMŰVEK, netán VÍZMŰVEK rendelő is?

Esetleg HONVÉD kórház?

dsdvvvdvff (törölt) 2013.07.17. 16:39:51

mindez egy szaros kullancsért?

Manyecska 2013.07.17. 16:48:56

@agresszív kismalac: honnan? :D mindegy, hat körül ott leszek ha jön valamelyikőtök:P

AtiSnatch 2013.07.17. 16:50:45

@dsdvvvdvff: strandon voltak, nem hiszem,hogy fekáliás lett volna a kullancs :)

régebb óta vagyok Subban mint te 2013.07.17. 16:54:53

Az esetről egy vicc jutott eszembe:

Pistike áll az úton és röhög egy emberen aki leesett a létráról.
-Úgy kellett, úgy kellett, káposztába hús kellett!
Arra megy egy öreg néni és azt mondja:
-Kisfiam nem szabad kárörvendőnek lenni!
-De a bácsi csúnyán beszélt velem!
-Miért, mit mondott?
-Azt hogy ne rázd azt a kurva létrát te szaros kölyök!!!!!!!!

Ádám 2013.07.17. 17:08:50

@régebb óta vagyok Subban mint te: Tőlem kérdezed? "Ausztrál bennszülöttől"? Sólyom rendelő is lesz?

régebb óta vagyok Subban mint te 2013.07.17. 17:19:47

@vén szivar:
Nagy állami "cégeknek" még a szoci időben külön ellátó hálózata is volt. MÁV, Honvédség, stb.

Gondolom onnan maradt az elnevezés.

Ádám 2013.07.17. 17:24:43

@dsdvvvdvff: Nos, ha szaros volt, akkor már pláne, hogy fertőzésveszélyének ténye forog fentet!

igi1 2013.07.17. 18:02:12

De hát gyerekkel vót

Akkor minek kéne neki megbaszatnia magát?

Hol itt a logika?@dsdvvvdvff: vót ismi, aki 1 kullancstól majdnem meghalt...

Mylady 2013.07.17. 18:32:52

Azoknak, akik azt hiszik, nincs olyan, hogy valaki minden előzmény nélkül elkezd kurvaanyázni, ribancozni stb, azoknak javaslom, hogy nézzék vissza pár ember (pl vénszivar) ténykedését a homáron. Tanulságos.

Mylady 2013.07.17. 18:37:52

Egyébként egyszer én is voltam kullancs miatt orvosnál. Vasárnap iskolai kirándulás volt a szomszédos erdőkben, összeszedtünk unokatesómmal pár kullancsot. Hétfőn reggel elmentünk az SZTK-ba. Olyan 10-11 évesek lehettünk, a szülők nem érezték, hogy ehhez a művelethez feltétlenül kell a jelenlétük, ezért kettesben mentünk. Leültettek minket a váróban. Jött-ment néhány beteg, de nagyrészt üres volt a folyosó. A nővérke néha kijött, olyankor szóltunk neki, akkor ránkszólt, hogy üljünk le a fenekünkre és várjunk.
Fél kettőkor meguntuk és hazamentünk.
A szülők kiakadtak, aztán az unokatesóm anyja kiszedte belőlünk azt, ami még nem esett ki magától.

Ádám 2013.07.17. 19:48:08

@Mylady: Még te pofázol!?! emlegetsz??

Ki mondja a másik anyjára, simán kapásból, hogy anyád a ribanc!!!

Jobb lett volna HA BEFOGOD a BÜDÖS POFÁDAT!!! Olvassátok MI?lédi, más anyjának leribancozását!!!

Taxomükke (UK) 2013.07.17. 21:14:29

Ugyanez a biztonsági őr a hasonszőrű tahó kollégáival másnap árpádsávos-zászlós felvonuláson vett részt a "magyarság" meg a "nemzet" védelmében, a "hazaszeretet" és a "magyarok összetartsa" jegyében.
Gondolom én.

lingar4 2013.07.17. 21:14:51

Azért aki figyelte a számtalan híradást, láthatta a közvetlen családtag reakcióját: szerinte a csaj egy hisztis p****

Mylady 2013.07.17. 21:33:44

És még annyit: a múltkor a metróra sokan vártak. Pont úgy állt meg, hogy egy idős nő az ajtó elé került (mert ugye nincs felfestve az ajtó helye). Nyílik az ajtó, egy jó harmincas fickó akar leszállni, de a nő útban van. Mi a reakciója? Ráüvölt, hogy "húzd már innen a hájas segged, hülye ribanc". Szó szerint.
Gondolom, vénszivar volt.

Mylady 2013.07.17. 21:36:50

@vén szivar: A "simán kapásból" az ugye úgy nézett ki, hogy a semmiből, anélkül hogy hozzád szóltam volna, leribancoztál.
Ahogy azt később el is ismerted.
Már egy közepesen jó képességekkel rendelkező egyed is felfogja az ok-okozati viszonyt ilyen esetben. De hát ugye nem lehet mindenki olyan magas szinten.
Mindenesetre továbbra is tartom, hogyha leribancozol, akkor ANYÁD A RIBANC.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.07.17. 22:11:58

:DDDDD Hondaaggregátoros elektrosokkot írok elő Énlady és oldszivar számára. Az elektródákat egymásnak kell felpakolniuk. Kellemes békülést.

samcro 2013.07.17. 23:43:15

@atpijkamo: nem olvastál figyelmesen.
Anya, Kisgyerek, Kullancs. Ezért távoztak hárman.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.17. 23:44:57

@samcro: Akkor négyen, mert a kullancs meg lepetézett.

samcro 2013.07.17. 23:48:15

Ja, tényleg, és attól bőgött. Végre, már erre is sikerült rájönni.

PITTA 2013.07.18. 07:47:17

@Manyecska: Ő szerintem már megkapta maga alá... de nem rugást :-)

Manyecska 2013.07.18. 08:51:45

@Kellemes Zérókomponista: sosem fogjuk megtudni a történet végét...:)

Manyecska 2013.07.18. 08:53:24

@vén szivar: Magad alatt ásod a fát. Lásd be.

Don Quixote de la Ferko 2013.07.18. 12:45:31

"Többszöri kérésünk ellenére a betegjogi képviselő elérhetőségét sem voltak hajlandóak megadni! Miután egyre többször emlegettük, hogy nekik kötelességük megadni a betegjogi képviselő, illetve a főnökük elérhetőségét"

Másfél éves gyerekkel fogalma nincs a kullancs kiszedésének módszeréről, de a "betegjogi képviselő" titulust, elérhetőséget, kötelességeit keni-vágja.

Gratulálok lúzerek, megint bedőltetek egy orbánista csicska provokációs beírásának.

napalm 2013.07.18. 13:19:04

ki volt a harmadik szereplő?

mindegyik ilyen f@sz hogy nem áll ki magáért?

Manyecska 2013.07.18. 13:24:05

@Don Quixote de la Ferko: egyébként most nem mondasz hülyeséget, nekem is falsnak tűnik valahogy. Így vagy úgy..

Ádám 2013.07.20. 16:58:37

@lordjim: Sokkal faintossabb, mint a te pöcegödröd!

komancska 2013.07.30. 03:56:44

Nabaszzus. Ezzel az őrrel azé összeakasztanám a paragrafust. Mekkora furkó. A máv meg szépen csorog bele a saját vizeletszagú színvonalába a primitív emberek alkalmazásával. Borzalmas ez az ország, de tényleg. Hová jutunk?
süti beállítások módosítása