Tékozló Homár

Kárpátiát üvöltetnek a Pántlika Bisztróban a cigányok ellen

2013.07.24. 15:11 | jackyll | 299 komment

Timiék nem várták meg a hamburgerkínálatot sem a Pántlika Bisztróban, mert az egyik pincér hangfegyverrel vette fel a harcot a környékbeli kirakodóvásárral:

Sokat olvastunk a Pántlika Bisztró híres burgereiről, így gondoltuk, vasárnap kipróbáljuk. Kb. délután 1 óra körül mentünk, amikor a környéken még tartott a bolhapiacos kirakodó-vásár. Az egyik árusnál jellegzetes cigányzene szólt. Alighogy leültünk az asztalhoz, az egyik pincér felháborodva kiabált befelé a többieknek, hogy "Devla, devla a k***a anyátok, nyomjunk be nekik egy kis Kárpátiát így kezdésnek."

Kihozta az étlapot, majd elrohant hátra és nem sokkal később el is indított nem kis hangerővel valami zenét. Mivel sajnos nagyjából tisztában vagyunk az együttes munkásságával, ezért pár másodperc után nyilvánvalóvá vált, hogy tényleg Kárpátia dal lehet. Valószínűleg a Magyarnak születttem című szám volt az. Ezzel a lendülettel álltunk fel, és hagytuk ott a Pántlikát....

Nagyon sajnálom, hogy így alakult, mert tényleg kíváncsiak lettünk volna a hamburgerekre.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

AtiSnatch 2013.07.24. 15:12:44

mecsoda rásszizmús!

Hentes pékné módra 2013.07.24. 15:15:53

Még jó, hogy nem a Barbie girl-t tették be.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.24. 15:16:16

Gondolom akkor a többi vendéget is sikeresen elriasztották. Üzletileg sikeres tevékenység :D

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.07.24. 15:16:22

Szeköndik. Befeléé? Benn vótak a cigányok? Nem érteni.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.24. 15:16:35

Én csak Justin Bieberre tudok egy jót hamburgerzni.

Hentes pékné módra 2013.07.24. 15:18:44

Egyszer egy "Kárpátia fan" ismerősömmel utaztam Pécsről Miskolcig, mindent végig kellett hallgatom. Nagyon jó volt (nem).

A posztoló roma-e?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.24. 15:22:27

@ColT: "Gondolom akkor a többi vendéget is sikeresen elriasztották."

Gondolod, akiknek a gasztronómia magasiskolája a hamburger, azok magasabban vannak a Kárpátia szintjénél? Szeintem pedig az a törzsközönség zenéje.

Én csak Chopint halgatok Brokkolis pulykamell mozarellávalhoz.

PITTA 2013.07.24. 15:23:34

Az nem kirekesztés, ha kirekesztik a Kárpátiát?

Egyéves Önkéntes 2013.07.24. 15:26:06

@atpijkamo: bugris! Chopinhoz csakis waldorf saláta. :)

AtiSnatch 2013.07.24. 15:27:19

Cigányokat üvöltetnek a Pántlika Bisztróban a Kárpátia ellen! - így már azért EU komfortosabb lenne a hely

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.24. 15:29:26

en is utalnek ciganyzenet hallgatni hamburgerezes kozben
ahhoz rockzene kell, de minyimum pop
ha oldalas is van akkor lehet country is

dorcsimpi 2013.07.24. 15:29:57

hát ha tényleg jó a hamburger, azt nótatévére is fogyasztom kétpofára, de ügye kinek a pap meg a paplan.

Atörökk 2013.07.24. 15:31:57

Múltkor olyan helyen ettem cigánypecsenyét, ahol a cigányzenekar Kárpátiát húzott.
Ja, posztoló egy idióta hisztis baszatlan pics.

fghjk · http://sorry.google.com/sorry/?continue=x 2013.07.24. 15:32:08

én sem kedvelem a Kárpátiát pedig nem vagyok buzi

PITTA 2013.07.24. 15:36:08

"Segítség elnyomnak! Ön látta? Látta? Elnyomott!"

AlexWolf 2013.07.24. 15:36:14

@atörökk:
A múltkor voltam egy étteremben. Kérdezem a pincért:
- Cigánypecsenye van?
Erre ő:
- Van, de akkor zene nincs!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.07.24. 15:38:19

ezt most homárra????
Bele a lecsóba, most így nyár közepén?
Hergeljük fel a trollokat????
Legyen egy kis rassizmus, nosza, ugorjunk egymás torkának.

Atörökk 2013.07.24. 15:39:07

@batgirl:
Fel köll kavarni a zállóvizet :D

AtiSnatch 2013.07.24. 15:39:59

@batgirl: pont az ilyen posztok miatt van rasszizmus... na meg a cigányok miatt :D

AtiSnatch 2013.07.24. 15:41:41

@atörökk: azt manyecska csinálja a balatonba benne!

Tony Almeida 2013.07.24. 15:43:06

Szimpatikus hely és a pincér is, még sosem voltam abban a bisztróban, azt histzem, kipróbálom a hírös hambijukat.
Köszönöm a posztolónak a meggyőző ajánlást.

AtiSnatch 2013.07.24. 15:43:25

"Nem esznek a cigányok kezéből" - Index most előhúzta a rajkártyát

SpiderJerusalem 2013.07.24. 15:44:01

Madness-t kellet vona inkabb berakni!:)

Tony Almeida 2013.07.24. 15:44:44

Ja, két hete voltam a fehérvári Media Marktban, ott szintén a Kárpátia - Magyarnak születtem c. örökbecsűje szólt a hangszórókból :)

(ennyi erővel tolhatnék egy posztot arról is).

England win The Ashes! 2013.07.24. 15:46:23

Micsoda egy fasz ez a pincér! Zenét bömböltet zene ellenében.

Nem igaz, hogy nem akadt egy szívlapát vagy legalább egy húsklopfoló, amivel jobb belátásra bírhatta volna a brazil polgártársat a zenéjét, illetve annak hangerejét illetően.

yaksi 2013.07.24. 15:47:20

Én nem vagyok rasszista, de ha ember, akkor fehér... :-D

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.24. 15:47:55

Na, most engem nagyságrendekkel jobban zavart volna az a hihetetlen mocsok, ameddig a szem ellát minden, négyzetcentiméteren, ami ehhez az ún. kirakodóvásárhoz tartozik. Így el se jutottam volna nemhogy a Pántlikába, de még a közelébe sem.

mortalwombat 2013.07.24. 15:48:41

Negatív etnikai diszkrimináció. Na. Ezt köll mondani, mert ez eus.

AtiSnatch 2013.07.24. 15:59:20

hazafele útközben veszek popcornt :D

R.G.I 2013.07.24. 15:59:45

Nem értem mi a baja a poszternek. Ha az aranyeső szól a nagyecsedi blekájdpiíztől akkor ott marad mert az a mi kultúránk része, Vagy mi a buggyantott here ?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.07.24. 16:00:56

HUn van ez a Pántlika?
VAn e vega kajája?

Manyecska 2013.07.24. 16:01:50

jo helynek tunik maonika. na megyek edezni xd

Tisztviselőtelep 2013.07.24. 16:02:19

Inkább valami mulatós texas contry rockot kellett volna betenni az olyan menő

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.24. 16:03:28

@yaksi:

Egy buszon utaznak a fehér és fekete gyerekek, a fehérek elöl, a feketék hátul. Összeverekednek. A tanárnő nem bír velük, megkéri a sofőrt hogy segítsen. A sofőr leszálít mindenkit a buszról, azt mondja:
- Itt nincs megkülönböztetés, felejtsétek el azt, hogy fehér, meg fekete, képzeljétek azt, hogy mindegyikőtök kék! Na, vissza a buszra, világoskékek előre, sötétkékek hátra!

Atörökk 2013.07.24. 16:03:52

@batgirl:
A Városligetben van, Közlekedési Múzeummal gyak. szemben.

www.pantlika.hu/

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.07.24. 16:03:54

Na, most meghallgattam Kárpátiát. Jesszum, az énekesük tudja, hogy nincs hangja, és nem tud énekelni??????

Atörökk 2013.07.24. 16:07:11

Ééééés... Van cigánypecsenyéjük is!!444!4

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.24. 16:08:52

@atpijkamo: Ki mondta, hogy gasztroálvezetből grasszáltak oda :D Meg aztán, ha nem is gasztroműveltek, zeneileg még lehetnek :D

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.24. 16:09:20

@atörökk: @batgirl: Ha a NOHAB elé állsz, akkor az a furcsa alakú épület szembe'. Csak arra vigyázz, hogy a NOHAB-nak háttal legyél, mert ellenkező esetben nem látsz semmit.

Atörökk 2013.07.24. 16:09:29

@batgirl:
Miért, Bódi Gusztinak van? :D

Atörökk 2013.07.24. 16:13:16

@atpijkamo:
Szerintem Hitler sem hallgatott klezmert Auswiccba :D

@agresszív kismalac:
Én tudom hol van, vótam már benne. A múzeumba' is.

Sokorai_Atala 2013.07.24. 16:14:01

@batgirl: pont erre gondoltam, hogy vajon kinek volt ez az érdeke vagy érdeme, hogy idekerült....

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.24. 16:14:47

@ColT: A poszto ló:

"Sokat olvastunk a Pántlika Bisztró híres burgereiről, így gondoltuk, vasárnap kipróbáljuk."

Egy jó halászlé mellől engem semmilyen zene nem riasztana el. Pedig zeneileg elég finnyás vagyok. Ha ordíttatja a pincér a zenét, akkor lehalkíttatom. Ennyi.

Azért beleogondolok... halászlé kacsatánccal... brrr...
www.youtube.com/watch?v=4KRw9sepREM

Atörökk 2013.07.24. 16:16:40

@agresszív kismalac:
Tisztességes hely friss alapanyagból dolgozik.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.24. 16:17:29

@atörökk: Hülye.

Sárga csillagos zsidó fiú megy a gettóban. Egy kissé illuminált SS tiszt megállítja, és megkérdezi:
- Hé! Te zsidó vagy?
Mire a gyerek önérzetesen:
- Nem bazmeg, én vagyok itt a serif!

Atörökk 2013.07.24. 16:18:31

@batgirl:
Ha háttal állsz a Pántlikának, veled szemben :D

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.24. 16:18:34

@atörökk: Csak pontosítottam a leírásodat, mert annak alapján batgirl sose talált vón' oda.
Én kérek elnézést.

England win The Ashes! 2013.07.24. 16:18:42

Pántlikát bezáratni, helyén Nemzeti Húspogácsa-sütödét nyitni, ahol csakis a székely himnusz szólhat. Esetleg Ákos.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.07.24. 16:19:28

@atörökk: őt még nem hallgattam, de mingyá, oszt referálok, hogy ugyi teccik e vagy nem.@Sokorai_Atala: valószínűleg a dal szövege a lényeg. Jobbikos összefonódás.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.24. 16:23:05

@Graeme Swann 4 Prime Minister: Akkor már inkább a Kárpátia.
-Kohn Móric, ismeri maga Grünt?
-Nem ismerem, k'remássan.
-Nem ismeri. És a Schwartzot?
-...akkor már inkább a Grünt.

Taxomükke (UK) 2013.07.24. 16:23:06

Most hozott egy csomagot a UPS, a fülkéből a "Walk on the Wild Side" szólt... a sofőr biztosan traszvesztita, a fenébe, most jut eszembe, a csomagolás révén nem lehet, hogy rámragasztotta az édsztet???

Chalky_White 2013.07.24. 16:25:07

Arra járok futni, tényleg undorító minden ott mert szarnak takarítani azok akinek ez lenne a dolga, egész hétvégén szemétben fürdik a liget azon sarka.
Nem vagyok Kárpátia rajongó, sőt ellenkezőleg - de ez vicces így :D

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.24. 16:26:03

@Taxomükke: Ha akvárium nem volt nála, akkor esélyes.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.24. 16:28:00

A Kárpátiás lányka/ egy dalt dúdolt magába'/ és büfizetett 33 Stefáni/ ára

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.07.24. 16:28:25

@Chalky_White: avatarod után, jobb is ha nem rajongsz értük :D

Atörökk 2013.07.24. 16:29:27

Rászisták vágytok és homofóbok. Nagyon helyes :D

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.24. 16:30:59

@Chalky_White: Egyáltalán nem kellene megengedni azt, ami ott folyik. Ez a bazár eredetileg a PeCsa rendezvénye. Csak aztán minden lomis/homlessz rátelepült és 200 méteres körzetben mindent összeszarnak.

Chalky_White 2013.07.24. 16:32:15

@batgirl: Nézz utána, a nickname és a kép szoros összefüggésben van.... ;)

Amúgy meg egy mainstream nemzeti rock, akik ha nem lett volna trianon haknizhatnának a rock farsangon Bivalytosznád-alsón karácsonykor.

Atörökk 2013.07.24. 16:32:32

@agresszív kismalac:
Alkotványbíróságunkak hála jelenleg van egy joghézag, és a Közterületfelügyelet egész egyszerűen jogilag nem tud mit kezdeni velük.

AtiSnatch 2013.07.24. 16:34:21

@agresszív kismalac: megemlítem már a csöveseimnek itt a ház előtt, hátha lesz egy nyugodt napom :D

vettem popcornt!mikor kezdődik a előadás?

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.07.24. 16:36:37

Kiba' reklám mindenhol. Nem futja másra, így, a 45 fokos (b)ubiszezonban.
@batgirl: most végre megfojthatlak! Köszi a lehetőséget.
@PITTA: :DDDDDD A hét szövege.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.24. 16:41:36

@atörökk: Máris mondom a megoldást: új jogszabályt kell alkotni.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.24. 16:43:38

@atörökk: Közterület-szennyezésért sem lehet szarrá büntetni valakit? Dehogynem.
Akkor mire várunk?

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.24. 16:45:43

@atörökk: Harminc fát kivágatni a Parlament mellett néhány nap alatt.
Na, az nem lett volna sürgős.

Atörökk 2013.07.24. 16:46:36

@agresszív kismalac:
De, lehetne. És számtalan egyéb ötletem is volna.

Atörökk 2013.07.24. 16:48:01

@agresszív kismalac:
Meg ez a legújabb agymenés a Normafával kapcsolatban. Komolyan a fejemet fogom, mikor olvasok róla.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.24. 16:48:44

@atörökk: Szerinted ha a Kossuth téren raknák ki a betyárbútort, mennyi idő alatt lenne frappírozott megoldás?
A lizsébe meg ugye egyik tetű sem mer kimenni, mert még véletlenül meglincselnék.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.07.24. 16:51:29

@Kellemes Zérókomponista: lehet próbálkozni, de azt hiszem, nem engednélek az aurámba.

Atörökk 2013.07.24. 16:53:18

@agresszív kismalac:
A Kossuth térről a pénetekenként (az FVM árkádja alatt) működő termelői piacot is el kellett pucolni állítólag az építkezés miatt. Be a Hold utcai vásárcsarnokba, ahová kb. a madár se jár.

www.tervlap.hu/cikk/show/id/2241

Sícentrum. Nyári bobpálya. Hóágyúk. Tej, méz, Kánaán, stb. Agyrém.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.24. 16:56:41

@atörökk: Én csak akkor támogatom, ha nyári Sznyegórocska is lesz.

bigmac 2013.07.24. 17:05:14

Gondolom posternak eszébe sem jutott hogy szoljon pincérnek hogy zene off....tudom neki ajánlani döncikét a fini duplahusos burgereikkel...és ott mindig az épp aktuális slágerek szólnak kellemes hangerővel...hogy kellemes legyen az emésztés....

AtiSnatch 2013.07.24. 17:12:08

@bigmac: az ortodox megoldás lett volna és azokat mostanság nem szeressük!

Amusing 2013.07.24. 17:14:27

tehát a cigó hallgathat ciágnyzenét, de magyar zene nem lehet .... érdekes egyenlőséget vársz el az élettől...

Chalky_White 2013.07.24. 17:18:50

@Amusing: tehát akkor a másik szar cigány zenéjére szar magyar zene a válasz? Végülis jogos a gondolat menet, az már nem dukálna hogy egy pl.: Zorán szóljon cserébe ebben az esetben.

Ádám 2013.07.24. 17:30:14

Vajon ürge pörköltet főznek-e arra a mjúzeumban?

Én szombaton bográcsba!!! :)

BöszmeBunkó 2013.07.24. 17:31:45

a poszttoló takarodjon le borsodba, egyen cigánypecsemyét egy cigányputriban cigányzenére, cigánykezek által gyártott detki kekszszel.
ha ezeken túl van, lépjen vissza a pántlikába egy hamburger+kárpátia kombóra ismét.....és írja le melyik volt a jobb!

Ádám 2013.07.24. 17:32:59

@Amusing: Ki volt az első ? A többi zenekar, majd utána gyühet....ez mindenhun így megy!

CID 2013.07.24. 17:37:29

"Magyarnak születtem" és ti erre felálltatok.... Büdös zsidó cigány. Énbaszod még egy Kárpátia dalt sem hallgatam, de ott daszarintsd meg édesányád, ahol világra ellett.

Jokkura 2013.07.24. 17:41:28

@Chalky_White: Az üres bölcsőt tol a matolcsi éppen Zorán átiratot nem lehet olyan hangerővel alkalmazni,mint a Kárpátiát, vagy a bazsevát

CID 2013.07.24. 17:42:43

A jackyll is szeretheti édesanyját alul, felül, elöl, hátul ha ezt a szart ide kirakja. Mocsok libsi szarházi szerint már az is bűn, ha nem csápol az ember ezeknek a retkeknek a bazsevájára...

Manyecska 2013.07.24. 17:46:03

ahh vkit elutott a vonat omg

2013.07.24. 17:48:30

Valószínűleg a Magyarnak születttem című szám volt az. Ezzel a lendülettel álltunk fel,

És a hamburger sem volt kóser!

CID 2013.07.24. 17:48:34

@Manyecska: Remélem ezt a szarházi postolót, hogy a rák egye meg a máját, ezzel a kocsog dzsekillel együtt.....

Atörökk 2013.07.24. 17:53:10

@Manyecska:
Nem lett semmi baja a vonatnak?

2013.07.24. 17:57:02

@CID: a rák egye meg a máját, ezzel a kocsog dzsekillel együtt....

Neked is feltűnt, hogy valami faszsághoz van pofája kiírni hogy magyarságteljesítmény? Bezzeg az, hogy a sitt tele van cigánnyal nem ok a cigánybűnözés emlegetésére, a zsidrák bankműveletek miatt legatyásodott világ is fogja be a pofáját, viszont a magyarok meg a Kárpátia.....

Manyecska 2013.07.24. 17:59:30

@CID: itt meg karpatia a csengohang pont mexolalt xd xd

2013.07.24. 18:02:16

@atpijkamo: "Sokat olvastunk a Pántlika Bisztró híres burgereiről,

Hol? A Michelin Bedekerben? :))))

Manyecska 2013.07.24. 18:03:28

@atörökk: nemtom nem jar. egy perce vok a viztol latni a nadas felett àrbocokat lol

Manyecska 2013.07.24. 18:05:53

@Cicmen: XD hangulatkeltes motherfuck

Manyecska 2013.07.24. 18:11:02

Megyek veszek hambit xd 17 féle menü van egy se koser xd

CID 2013.07.24. 18:17:29

@Cicmen: Nem vagyok egy méjmagyar, de hogy szakadt volna bele az ilyen szarháziknak a fejük az anyjukba. Az azért bebaszna, ha szégyelenem kellene, hogy magyarnak születtem, magyarországon élek, magyarul beszélek, magyarul álmodok, magyar lányt szeretek, a magyar államnak adózok. MMMM osszátok be.

2013.07.24. 18:26:45

@CID: Az azért bebaszna, ha szégyelenem kellene, hogy magyarnak születtem,

Hát ahogy most áll a helyzet, buzinak könnyebb lenni mint magyarnak.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.07.24. 18:38:27

@batgirl: a nő az értelmetlen, s örökös visszautasítástól, meg az értelmetlen, örökös titkolózástól nő. Meg még gyereket is szül néhányótok. Irdatlan nagy teljesítmények. Majd jelentkezzél, ha meguntad az életed. Addig a szemem elé ne kerülj!

Manyecska 2013.07.24. 18:40:22

mesztelen eji fürdőt tervezűnk xd

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.24. 18:40:51

SZNAAAAACCS!!! KEZDŐDIK! POPCORNT HAMAR!

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.24. 18:44:22

@Manyecska: Faszt kell azon tervezni? Logarlécet is vittél?

Sátán meg a Jocó 2013.07.24. 18:53:47

Nagyszerű reklám :) Meg is osztom fácsén :))

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.24. 18:55:11

@Cicmen: +1. Azért némely szélsőjobbos idiótát szívesebben tagadnék le.

Manyecska 2013.07.24. 18:56:02

@agresszív kismalac: aha lol telihold volt gyonyoru a Balcsi

mrZigi 2013.07.24. 18:57:31

Az rasszizmus, ha leírom, hogy UTÁLOM A HUNGAROFÓB EMBEREKET ?!??

Meg az antiNacionalistákat ?

Akinek nem tetszik megcsonkított szépkishazánk, annak ott a Gyurcsányi meg a Kuncze féle kiút (szlovákia-ciántabletta)

Anomalocaris (törölt) 2013.07.24. 19:03:58

Indíthatnék egy ilyen vállalkozást. Én tetszőleges embicsoprtot el tudok üldözni bárhonnan zene segítségével.

AtiSnatch 2013.07.24. 19:42:16

@agresszív kismalac: elfogyott :( :D estére pótlom! most gépet pakolok újra! kitartás!

helianthus 2013.07.24. 19:44:51

@The hordes of Nebulah: írtam neked pár poszttal lejjebb. Ugye nem húzták még le a falapocskát?
Mi a helyzet szardinella fronton?
Van még remény?

Anomalocaris (törölt) 2013.07.24. 19:44:55

@Manyecska: Ők is szeretik a malaclábkezűt? Nahát.

helianthus 2013.07.24. 19:46:07

@Rosszindulatú Vászka: "te nem is hallgacc zenét, haló! "

Azért az félelmetes, hogy te mindenkiről mindent megjegyzel.
Ilyenkor eszembe jut, rólam vajon mennyi infót szedtél már össze és az alapján mennyi idődbe kerülne megtalálnod.
Üldözési mániám lesz tőled. JJJ

helianthus 2013.07.24. 19:47:09

@Kellemes Zérókomponista: " a nő az értelmetlen, s örökös visszautasítástól, meg az értelmetlen, örökös titkolózástól nő. "
Akarsz róla beszélni?

Anomalocaris (törölt) 2013.07.24. 19:48:43

@helianthus: Helianthus. Mindig csak a legfrisebb posztba szoktam írni este.

Felvásároltam az utolsó 4 Silverfisht. De talán lesz még, a remény halkonzerv meg utoljára.

Rosszindulatú Vászka 2013.07.24. 19:53:33

@helianthus: nemnemsoha!

A nemszeressem zene, meg a fehérzaj azér más kategória ám :D

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.24. 19:55:02

@Avi Snatch: Igyekezzél! A helyzet fokozódik!

igazságos 2013.07.24. 19:55:26

@helianthus: csak annyit tudok, hogy neménvótam!

Mylady 2013.07.24. 19:55:49

Megnéztem az étlapot. Van olyan hamburger, amibe macisajtot tesznek.
Én kérek elnézést.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.24. 19:56:16

@agresszív kismalac: Valaki mindjárt szitává lövi a blogmotrot!
Lehet, hogy én leszek az.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.24. 19:57:25

@agresszív kismalac: +1. Helyettem is. És én ide akarom költöztetni az oldalam... :D

igazságos 2013.07.24. 19:58:36

@Mylady: most mi a gondod, van, aki meg lecsóhamburgert zabál félig nyersen

Anomalocaris (törölt) 2013.07.24. 20:03:33

@Rosszindulatú Vászka: Hát sajnos abból az Arbatból amibe jártam, étterem lett. Így a karácsonyi-szilveszteri szárított hal is veszélybe került :/

Anomalocaris (törölt) 2013.07.24. 20:04:46

@igazságos: Én ismertem olyat, aki főzés nélkül, csak úgy hidegen tolta a füstlit. Valahogy mindig beleborzongtam.

AtiSnatch 2013.07.24. 20:05:12

@agresszív kismalac: tartsd a frontot! nem soká mellszéleségben (nemolyan Igis) itt leszek! :D

Rosszindulatú Vászka 2013.07.24. 20:05:32

@The hordes of Nebulah:

No1. Budapest - István utca
No2. Fót - CORA
No3. Budapest - Fény utca
No4. Gyorsétterem
No.5. Budapest - Teréz körút(Podmaniczky u.)
No6. Budapest - Dembinszky utca
No7. Budaörs - Auchan
No8. Nyíregyháza
No9. Kecskemét - Auchan
No.10. Budapest - Bartók B. út
No. 11. Budapest - Andrássy út
No12. Budapest - Retek utca

igazságos 2013.07.24. 20:06:05

@The hordes of Nebulah: ugye!

oszt hiába magyarázzák a hamburgeres blogcsávónak, hogy a TÖBBSÉG nem zabál félig nyers hambikat pláne nem lecsóval

Anomalocaris (törölt) 2013.07.24. 20:07:54

@Rosszindulatú Vászka: A Fény utcai az, ami megszűnt! Ez egy nyomorult lista!

Rosszindulatú Vászka 2013.07.24. 20:08:49

@The hordes of Nebulah: hazudsz! A virsli alapvetően főtt hústermékjellegű ízű cucc. Inkább azt akartad monsani, hogy meg se melegítette.

Anomalocaris (törölt) 2013.07.24. 20:09:14

@Mylady: Olyat még sose próbáltam. De biztos muszáj lesz előbb-utóbb megbarátkozni az intézménnyel. :|

Rosszindulatú Vászka 2013.07.24. 20:11:47

@The hordes of Nebulah: de lúzer vagy :D

Nem mexűnt, hanem ott lett az étteremjellegű büfé, a sopp meg átköltözött vagy 150 méterre onnan a Mammut melleti uctaforontra a Retek uccába.

Mylady 2013.07.24. 20:11:47

@The hordes of Nebulah: A virsli már meg van főzve, csak melegíteni kell. 1-2 perc melegítés elég neki, nem kell főzni.

Mylady 2013.07.24. 20:13:05

@The hordes of Nebulah: Pedig azt hittem, te ezt szereted. Nem kell embikkel találkozni vásárlás közben...

Rosszindulatú Vászka 2013.07.24. 20:13:05

@The hordes of Nebulah: dehogynem, főzés nélküli virsli nincs, max a virsligyárba

nagyonköcsögduda 2013.07.24. 20:18:07

@BöszmeBunkó: "a poszttoló takarodjon le borsodba, egyen cigánypecsemyét egy cigányputriban cigányzenére, cigánykezek által gyártott detki kekszszel.
ha ezeken túl van, lépjen vissza a pántlikába egy hamburger+kárpátia kombóra ismét.....és írja le melyik volt a jobb! "

Ez nagyon nagy igazság barátom. Szebben én sem mondhattam volna. Annyit fűznék hozzá, hogy mindezt börtönviselt r...es cigányok társaságában. Aztán, ha ép bőrrel túléli, mehet hambit zabálni.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.24. 20:19:46

@Mylady: mivel a virsli mar meg van fozve, otthon mar csak meg kell sutni

Rosszindulatú Vászka 2013.07.24. 20:22:39

@igazságos: de hát a Mammutnál a bolt, én csak segíteni akarok, hogy meglegyen a napi betevő sprotnija.

Amúgy télleg csak eleinte volt kitáblázva, hogy a bót elköltözött.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.24. 20:23:01

es virslieves kozben mozgalmi dalokat kell hallgatni

helianthus 2013.07.24. 20:35:49

@ColT: "Megjegyzi helyette a Zinternet :) "
És minden kommentnél felolvassa az előző 8000 kommentjét az illetőnek vagy ezt most így hogy? :)

@The hordes of Nebulah: "a remény halkonzerv meg utoljára. "
:D Ez vicces volt!
Örülök, hogy örülsz.
De most mi lesz azzal a kommentemmel?
Sosenem lesz rá válasz?

Mylady 2013.07.24. 20:36:50

@hagyma: Kinek a pap, kinek a paplan.

@ColT: Az is 1 perc. Bár nálam olyankor szétreped.

helianthus 2013.07.24. 20:37:32

@Rosszindulatú Vászka: ezt most vegyem bizonyítéknak arra, hogy rólam nem jegyeztél semmit?

helianthus 2013.07.24. 20:38:51

@The hordes of Nebulah: én már nem. Növök. Vagy mégis? Az eszem az igen. Meg a hajam is. Akkor mégis.

helianthus 2013.07.24. 20:40:13

@igazságos: "csak annyit tudok, hogy neménvótam! "
Na akkor most követelem, hogy magyarázd meg, ezt mire írtad, miért nekem és mi az értelme és mégis mit válaszolja erre, hogy ne bántsak meg vele senki (sem téged, sem mást)!!!
Phontoschhh!

Anomalocaris (törölt) 2013.07.24. 20:40:59

@helianthus: Hát kopizd ide. Nem is tudom melyikben kéne keresnem.

igazságos 2013.07.24. 20:41:24

@helianthus: hát, én is észrevettem, hogy Zérókomponista mostanába nagyon frusztrált egy nőtárs miatt és rajtunk vezeti le

Anomalocaris (törölt) 2013.07.24. 20:42:31

@Rosszindulatú Vászka: Tehát a Fény utcában nincs. Teljesen helytálló amit mondtam.

Anomalocaris (törölt) 2013.07.24. 20:44:46

@Mylady: Az van ráírva, hogy "főzze 4 percig". Szerintem legfeljebb félig van megfőzve. De persze el lehet rágcsálni az elősütött fagyasztott krumplit is csak úgy, lehet ki is próbálom.

helianthus 2013.07.24. 20:45:19

@The hordes of Nebulah: akkor keresd talán az aktivitásomban. Hidd el, megéri dolgozin érte.

@igazságos: ja vagy úgy! Most már értem, világos lett az összefüggés, amit rögtön sejtenem kellett volna.
Rájöttem, hogy alapvetően az a baj, hogy én ritka jelenlétet képviselek itt. Néha visszaolvasok és egy csomó jó poén eszembe jut, de ezt már nincs értelme több napos, bűzlő posztokba beírni. Emiatt még Papamackó is azt hiszi, hogy ritkán vagyok humoros.
Pedig naponta többször is humoros vagyok, én legalábbis naponta többször tudok magamon nevetni.
Ez az én nagy szomorúságom.

Rosszindulatú Vászka 2013.07.24. 20:45:56

@The hordes of Nebulah: egyetértünk. Azér az a Retek ucca nincs ojan messze.

@helianthus: nemnemsoha! Én ojat nem állítottam :)

helianthus 2013.07.24. 20:46:52

NEkem egy ismerősöm a pezsgőtablettát tolta be a szájába és elszopogatta.
Brrr.
Mai napig hidegrázást kapok tőle.
Egy másik meg a macskatápot szemezgette.
Az sem tántorította el, hogy felolvastam mi van benne (hamu, halmaradványok meg ilyenek).
Ja és persze mind a kettő férfi.

Mylady 2013.07.24. 20:47:18

@The hordes of Nebulah: Mert még csak most kezdenek ráébredni a virsligyártók, hogy amit árulnak, az már meg van főzve. De már akadnak olyanok, amikre újabban azt írják, hogy: NE főzze. Elég 1-2 percig melegíteni.

Mylady 2013.07.24. 20:49:07

@helianthus: Volt olyan ismerősöm, aki azt mondta, ismeretlen ételt nem ad a kutyájának. Ezért minden kutyakonzervet megkóstolt először és csak akkor adta a kutyának, ha kellően finomnak találta. Volt olyan, amit kidobott, mert túl sósnak találta.
Igen, férfi az illető.

helianthus 2013.07.24. 20:49:07

@Rosszindulatú Vászka: áhhhh!
http://meditori.files.wordpress.com/2013/04/psycho_l.jpg*

*képet is teszek hozzá, mielőtt Zérokombájn megint meggyanúsít azzal, hogy a testi örömöknek hódolok éppen és még ráadásul élvezem is.

Rosszindulatú Vászka 2013.07.24. 20:49:46

@helianthus: egy ismerősöm képes kienni a hideg konerzdobozból a fagyott zsíros töltött paprikát, meg székejkáposztát.

@Mylady: sztem eddig is tuttták, csak nem voltak anynira tukkók az emberek, hogy ezt a szájukba kellett volna rágni.

helianthus 2013.07.24. 20:50:26

@Mylady: na ez mondjuk annyira nem hülyeség, mert néha, ha tök éhesen kibontok egy ilyet, igazából nagyon finomnak tűnik és érzem a vágyat, hogy egyek belőle.
De a macskatáp az milyen már?
:)))

Rosszindulatú Vászka 2013.07.24. 20:56:28

@Mylady: tök normál. Macs meg kuty nem érzi a sót, de tök beteg tőle.

@helianthus: a virsli?

igazságos 2013.07.24. 21:07:25

@Rosszindulatú Vászka: én már megutáltam a virslit, a felfújt császárszalonna mellett, amit pedig régen imádtam

nem vagyok hajlandó ennyire szójás szarokat venni

szintén nem eszek párizsit sem, mindhárom nagy kedvenc volt

egyszerűen már érzem, mibe van szója

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.24. 21:08:21

@The hordes of Nebulah: Nesze, örüjjé, vazzeg:

Új logót tervezetet a régi helyett az MNB.

Rosszindulatú Vászka 2013.07.24. 21:09:58

@igazságos: pedig van finom virsli, csak monnyuk az szinte húsárban van.

helianthus 2013.07.24. 21:13:49

@Rosszindulatú Vászka: hát őt is megmondhatod, én spec az ismerősödre gondoltam. Remélem ő is gondol rám. Szeretettel.

Szeretném kérni, ha valaki arckönyvben beszól Furaszemnek, kopizzátok ide léci, mert én nem vagyok fent, de Ő a védelmem alatt áll.
Az Ő nagy betűvel természetesen Odri Apukáját Takarja.

Rosszindulatú Vászka 2013.07.24. 21:23:42

@helianthus: hát mostanság azt nem ojan könnyű eldönteni, meg nem is illik firtatni. Meg nekem mindegy is. Állítólag az.

Anomalocaris (törölt) 2013.07.24. 21:23:49

@helianthus: Helianthus. A multivitamin pezsgőtablettát a burkom kiskorában Én is szerettem így elfogyaszatni. De mondok rosszabbat, van hogy eleszegettem magában egy pörköltszaftkockát.

Anomalocaris (törölt) 2013.07.24. 21:27:07

@Mylady: Én általában amúgyis sütni szoktam. Persze fűszerekkel megszórva.

England win The Ashes! 2013.07.24. 21:27:31

@igazságos: @Rosszindulatú Vászka: régebben a lidl richard árult valami Twinner márkájú frankfurtit. Ha még most is kapható, akkor azt tudom ajánlani, jóáras és finom.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.07.24. 21:30:19

@helianthus: na mmi van, lejárt a csendrendelet? Elszóltad magad, mi? Kapj hirtelen a szádhoz! Nekem nincs mit erről beszélni, de te beszélhetel róla, már ha tudod mit miért teszel. De ugye nem tudod, nyugtass meg ugye, hogy nem! Ajj, annyira nem tudnálak akkor hova tenni, nagy katasztrófa volna.
A megjegyezgetésben meg, amit Vászkának címzetél (ejtsd: címzetél) nincs semmi ördögi: a pasiknak tényleg ennyire éles az élméjük!!
Gardedámjává szegődtél Furaszemnek. Megfordultak a szerepek. A szerelemért mindent! Reméljük megleszen Furaszemnek a napi olajos-paradicsomos-száraz halkönzerv-adagja a jövő mindennapjaiban is. Olyan nem lehet, hogy nem!

Te miben hiszel?

igazságos 2013.07.24. 21:35:24

@Graeme Swann 4 Prime Minister: na, majd kifigyelem a cuccost

az a baj, hogy a lidl-ben már nem lehet azt a finom hambit kapni 1000 ft-ért 10 darabosat

Anomalocaris (törölt) 2013.07.24. 21:35:46

@helianthus: Hogy tudnának Nekem arckönyvön beszólni?

igazságos 2013.07.24. 21:36:23

@Kellemes Zérókomponista: öntsd ki lelkednek sötét bugyrában levő keserű epét, na

mostanába különben agresszív kismalacnak is elmehetnél, érezzük a hangulatingadozásaidat

csak nem terhes vagy?

England win The Ashes! 2013.07.24. 21:39:21

@igazságos: nem merem tutira mondani, mert legutóbb, mikor otthon voltam, nem találtam, de lehet, hogy csak kifogytak belőle.

@The hordes of Nebulah: "A 2013-as oroszg bajnok egyelőre ismeretlen összegért adta el a kínai csapatnak."

Rosszindulatú Vászka 2013.07.24. 21:40:41

@The hordes of Nebulah: haggyálmár, én még a sörösdobozt, meg a tejszínesdobozot meg minden konzervet is.

Anomalocaris (törölt) 2013.07.24. 21:41:24

Csak Én olvasom mindig Pálinka bisztrónak?

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.07.24. 21:44:07

@igazságos: miről beszélel, mit értel félre? Hát nem emlékszöl, hogy amikor én itt elkezdtem működésemet, akkor is írták, hogy milyen komolyan veszem, ez itt nem itt az? Jó, erre azt mondod, hogy megen visszatért az a ciklus, hát jó! De szerintem belelátod 50%-ban, hiszem a Holly Tantus (poornépi nevén @helianthus) azt írta nekem, hogy hozzám nem szól! Amiért nem válaszoltam neki elektronikus mailben. Nah és most megszegte ezt. Nem bírta nélkülem. Szerintem a háttérben sír. Ahogyan te is. Jó, kiöntöm. Nem tudom mit kell ilyenkor mondani. Itass le, vagy valami.. Neked milyen kellékeid vannak otthon? Hullahopp karika, gépzsír, vibrátor, tésztaszelídítőgép, mi még?
@Rosszindulatú Vászka: én nem. Énnálam ez úgy van, hogy a spagettis szósz üvegének külsejét is (öntés közben kívülre is megy). Persze van egy határ nálam is, de aztat még nem tudom hol van.
@The hordes of Nebulah: ha pártát tennél a fejedre (hungarian népi míveset), na akkor tudnád elolvasni helyesen. Ez ilyen szakrális dolog..

England win The Ashes! 2013.07.24. 21:45:32

@The hordes of Nebulah: Én is, de várjámá, olyat találtam, hogy beszarsz!

"Bernie Ecclestone megerősítette, hogy Ausztriában biztosan lesz Forma 1-es futam 2014-ben, mint ahogy azt is elárulta az osztrák Keine Zeitungnak, hogy 20 verseny lesz a jövő évi naptárban."

sportgeza.hu/sport/2013/07/24/sportszerda/?p=1

(Ugyanott lejjebb: "Egyelőre a B-próba eredményét várja Asafa Powell, aki folytatni szeretné a versenyzért.")

England win The Ashes! 2013.07.24. 21:49:18

@The hordes of Nebulah: Ugyanott a 3. oldalon: A Német Labdarúgó Szövetség korábbi elnöke szerint, ha Sepp Blatter, a FIFA elnöke megendegi, hogy télen rendezzék a tornát, az súlyosan befolyásolná az európai bajnokságok menetét.

Rosszindulatú Vászka 2013.07.24. 21:49:37

@Kellemes Zérókomponista: SPAGETTIS SZÓSZOS ÜVEG?

Ó édes Istenem ne haggy el....

Anomalocaris (törölt) 2013.07.24. 21:51:28

@Kellemes Zérókomponista: Szerintem meg ez a helyes! Mégis mi a fenére jó egy pántlika?

helianthus 2013.07.24. 22:10:00

@Kellemes Zérókomponista: fel foglak idegesíteni. Tudom mit miért. Teszek.
Miben hiszek?
Most erre hirtelen nem is tudok válaszolni, ezen el kéne gondolkodnom.
Sok mindenben.
Azt hiszem.

@The hordes of Nebulah: "Hogy tudnának Nekem arckönyvön beszólni? "
Ők nagyon találékonyak, jobb ha tőlem tudod.

Rosszindulatú Vászka 2013.07.24. 22:11:26

@helianthus: pédául csinálunki egy Odi és Partnere reget :D

helianthus 2013.07.24. 22:11:59

@Kellemes Zérókomponista: "nem válaszoltam neki elektronikus mailben."
Ne terelj.
Válaszoltál.
A tartalommal voltak problemek.
Amúgy meg nem sírok és nyugodtan örüljél te is neki nyíltan, hogy hozzádszóltam. Legyél rá büszke.

helianthus 2013.07.24. 22:13:07

@Rosszindulatú Vászka: te mondtad! ÉN NEM VAGYOK FENN! Becsszó.

Anomalocaris (törölt) 2013.07.24. 22:14:04

@helianthus: De nem Vagyok arckönyvön. Így beszólni se tudnak. Hihi. Hehehe. Hihi.

helianthus 2013.07.24. 22:15:20

LÉPEM!
:)
Hajrá kékszalag, hajrá Ede!

Anomalocaris (törölt) 2013.07.24. 22:15:54

@helianthus: Az Én leveleim tetszenek? Én különösen a címeiket szeretem. Egyik jobb mint a másik, és persze mind hordoz valamiféle értelmet, amiből következtetések vonhatók le.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.07.24. 22:27:47

@Rosszindulatú Vászka: mer', most mi van? A konzerv az menő, de a szósz csak saját lehet? Olyat is tudok.:'( Ám.
@helianthus: jó, akkor biztos, de viszont elfelejtettem. Hát érdekes ez.
Jó, gondolkodj csak és majd írd meg.
@The hordes of Nebulah: túlbonyolítod. Küldjél neki Coelhót meg lemenő Napot, ami gyönyörű. Abból levonja, hogy gyönyörű és teljes esztétikai mámorban, teljesen megtöltött lélekkel húzza magára a takarót aznap este romantikusan. (Közben az alapzat alatt minimum 5 féle féreg rángatózik és tekereg, pedig ha erről tudna helianthus nem is aludna oly nyugodtan!:D)
Fehértérdzoknis-makkoscipős álmokat.

Rosszindulatú Vászka 2013.07.24. 22:33:30

@Kellemes Zérókomponista: jaja, soxor csak konzerves belugakaviárot lehet kapni. Eléggé zsenánt, de ez van.

Atörökk 2013.07.24. 22:40:15

@Rosszindulatú Vászka:
Várjávárjá. Fekete, vagy veres az a kavijár?

Disznó Úr 2013.07.24. 22:45:02

Ezentúl ide fogok járni, Timiék meg egyenek tőgypörköltet a Garay téren

AtiSnatch 2013.07.24. 22:50:17

semmi vérfolyam? há megromlik a popkorn! nyomorultak...

Atörökk 2013.07.24. 22:51:23

@Avi Snatch:
Ma van a senkit picsába nem elküldés világnapja.

AtiSnatch 2013.07.24. 22:54:16

@atörökk: világnap nem lehet, max világeste! láttalak pár poszttal korábban, ahol te meg téged is elküldtek :D

igazságos 2013.07.24. 22:55:35

@atörökk: ma végül megint nem fogok tudni aludni, mer kurvára nem értem, hogy a kárpátia hogy a fenébe tudja elnyomni még így is a cigányzenét

én még mindig rájuk szavazok, hogy ők nyertek a hangversenyben

Atörökk 2013.07.24. 22:55:44

@Avi Snatch:
Kizárt. Az egy másik janicsár lehetett. Én csak akkor küldök el bárkit a picsába, ha előtte ő is elküldött. :D

AtiSnatch 2013.07.24. 22:57:59

@atörökk: a batthiányos poszter vót! emlékszele?

Atörökk 2013.07.24. 22:59:55

@Avi Snatch:
Batthyiánytalanul emlékszek. De őtet én nem kűttem el a piccsbe, csak lenyomurultosztam a helytelenírása miatt :)

AtiSnatch 2013.07.24. 23:10:09

@atörökk: hát engemet ne nyomurultazz le mer elmegyek apitsába :D

mint ahogy most! na csecs mindenkinek! :)

Atörökk 2013.07.24. 23:14:28

@Avi Snatch:
Csak azt nyomurultozom le, aki nyomurult! :D
Jóccak!

igazságos 2013.07.24. 23:54:28

@atörökk: persze, amikor én balfékezek, azt meg magadra veszed, és megsértődsz

Ádám 2013.07.25. 01:43:24

:DDD Nagyon kussoltok, parasztok! :)))

2013.07.25. 01:57:34

Végre egy normális hely, aki meg ezt a szöveget írtam, az takarodjon oda ahol a tücsökzene szól a putriba!

2013.07.25. 02:13:01

@CID: Ez a dzsekill egy kecseg. Jópár hasznos cikket meg baxott kirakni korábban. Kedvére válogatja, hogy mit posztol.

Manyecska 2013.07.25. 06:42:39

Alsoörs jelentkezik hajrá xdxd! vki itt repked repcsivel vaze xd

CID 2013.07.25. 07:07:59

@tihs: Bassza meg egy talicska aprómajom.

AtiSnatch 2013.07.25. 07:38:54

@Manyecska: az ede profilt váltott?

mocskos rásszisták!!

duddva 2013.07.25. 07:45:17

Normál esetben ezt a "kinek hangosabb a zenéje" versenyt az ember már a serdülőkorban kinövi. Persze vannak kivételek.

vega4 2013.07.25. 07:45:19

"Az egyik árusnál jellegzetes cigányzene szólt."
Ezmiez? Olyan mint a bagzó macskák vernyákolása, vagy 2 akkordos izé?

Manyecska 2013.07.25. 07:49:12

@Avi Snatch: 100-val jonnek a hajok alsoorsi webkameran lathatjatok talan engem tuti mer ott megyek at mindjart xdxd

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.07.25. 08:40:11

@Manyecska: úgy érzem beleléptél (még jó, hogy belelépett!) a forever young időszakodba. Na most akkor ezt széépen végig nézzük.. Kérnénk minél több LOL-t is majd. Az olyan keresztbe áll veled. Olyan jó elnézegetni.

Atörökk 2013.07.25. 08:44:25

Hozna valaki egy hamburgert?

Manyecska 2013.07.25. 08:45:40

@Kellemes Zérókomponista: hattyu megtamadott szarazfoldon video keszult majd integetek meg a partrol sztem elrajtolt a kexalag jonnek erre megalol

Lc 2013.07.25. 08:45:42

Nagyjából sem vagytok tisztában a munkásságukkal...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.25. 08:47:30

@helianthus: Akár :D De lehet csak akkor néz utána, amikor valakiről kell valami ;)

@Mylady: :D Miért baj az? Robbantott virsli.

AtiSnatch 2013.07.25. 08:59:14

@atörökk: miért? rasszista vagy?

@Manyecska: gyanús vagy te nekem, szerintem otthon áztatod a lábad egy lavórban miközben a Balatoni Nyár-t nézed az m1-en :D

Tisztviselőtelep 2013.07.25. 09:00:51

SZÁRÁ .. DZSESZIIKÁÁÁ... PÁRKER
gyertek ide!

idősebb Garga Pitics 2013.07.25. 09:04:34

inkább az a hihetetlen szemét, mocsok, vizelet és szar szag gáz, ami egész hétvégén a városligetben terjeng, mióta a helypénzt sokalló lomik kiköltöztek a pecsából. a pántlika kb a forgalma felét bukja, mióta a környékét is totál ellepték a szemetüket szanaszét szóró, frankón a saját helyük köré szaró arcok, ezek a szerencsétlenek meg már nem tudnak mit kitalálni, csak hogy valahogy mentsék a menthetőt. ebben a sztoriban a legkevésbé a pántlika a gáz, a babgulyásuk meg verhetetlen

Atörökk 2013.07.25. 09:06:19

@idősebb Garga Pitics:
Nem kiköltöztek, hanem be sem költöztek, csak úgy simán megjelentek a Ligetben.

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2013.07.25. 09:18:22

Pántlika, pffffffffff.
Csillag kocsma volt annak a becsületes neve 2005. október 31-én.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.25. 09:28:03

@Kiddy (dugnám nikki sixx-et!): Emlékszem, a Népköztársaság útja felől lehetett arra menni.

2013.07.25. 09:28:39

Sokat olvastunk a Pántlika Bisztró híres burgereiről,

Gondolom egy könyvtárnyi irodalom tárgyalja ezt a kuriózumot!

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.25. 09:29:29

népköztársaság>>>köztársaság>>>...>>>királyság

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2013.07.25. 09:32:50

@agresszív kismalac: Hát olyan délelőtt 11 körül. Ott volt Könnyes Zsolti meg Kiskalapács Gabika is. Akelás farkasnap volt a Pecsában. Elég jó volt. =)

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.07.25. 09:37:23

@Manyecska: gigalol!
@Tisztviselőtelep: most muszáLY volt azt a randa némbert a fejembe juttatnod? Van, hogy napokig itt benn cirkulál a lénye. Nem jó ám!
@Kiddy (dugnám nikki sixx-et!): te nagyon tájékozott vagy. Mesélj még valamit.
@idősebb Garga Pitics: hogyér' van az a gulyás?

Bilok 2013.07.25. 09:42:05

Posztoló, mekkora egy barom vagy te...

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2013.07.25. 09:48:20

@Kellemes Zérókomponista: Rigo is ott volt, majdnem elfelejtettem, így voltunk négyen. Én csak baracklevet ittam, nem is emlékszem, hogy lett volna ott kaja is.
Azt meséltem már, hogy amikor nyolcévesen táborban voltam Hajdúszoboszlón, kint felejtettek a strand előtti fajátszótéren, mert elaludtam? És csak sötétedés után tértem magamhoz?

Ádám 2013.07.25. 09:51:37

@Kiddy (dugnám nikki sixx-et!): Már akkor is sok barack levet ittál?!

flash.gordon · http://kulhonban.blogspot.co.at 2013.07.25. 09:53:28

És ez egy fogyasztóvédelmi blog témája, hogy milyen zene szól egy étteremben?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.25. 09:55:43

@flash.gordon: Szerintem belefér.

@Cicmen: Jó esetben nem az ÁNTSZ jelentései :D

AtiSnatch 2013.07.25. 09:58:37

@flash.gordon: csak ha rejtett erőforrások ellen van atrocitás!

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.07.25. 10:04:05

@flash.gordon: ha a te füledbe szólt volna, szerintem te is helyénvalónak éreznéd az ittlevését.:)
@Kiddy (dugnám nikki sixx-et!): jáá, ezt nem, de kurva jó!:D Sikítottál aztán, vagy mi volt az első, második, harmadik dolog amiket tettél? (Hasonló élményem nekem is volt, szintén pulyaként.)
@vén szivar: azt állítod, hogy ő leszbikus?:(
@ColT: mindenképp belefér, korlátlan terjedelmet elvisel a weblap. Mi volt a legszélsőségesebb poszt eddig, te mire emlékszel? Ami a profiltúl legjobban elütött.

Manyecska 2013.07.25. 10:07:29

@Avi Snatch: naon lol itt vannak elottunk

Kecses 2013.07.25. 10:18:50

Sértődötten felállt és odament a cigókhoz, hogy a mulatós muzsika mellet fogyassza el az ürge pörit?

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.07.25. 10:32:35

Azt hallottátok, hogy jackyll fehércigány? Otthon azt látta, hogy délelőtt sose' kell új poszt. Ezt fogja továbbörökíteni sajnos, úgy néz ki.:(

Atörökk 2013.07.25. 10:44:41

@Kellemes Zérókomponista:
Hallgassunk addig pár Kárpátia számot a száztagú cigányzenekar előadásában, amíg nincs új poszt.

Kifordított kacagány 2013.07.25. 10:47:00

kintről meg szólt a "devla vigye el", azt el is vitte.

Atörökk 2013.07.25. 10:54:24

@Kifordított kacagány:
:D

Szerintem a zsidók lopták el az új posztot. Esetleg a románok.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.25. 10:57:24

@Kellemes Zérókomponista: Mondjuk az álláskeresősek, az talán kevésbé fogyasztóvédelem.

AtiSnatch 2013.07.25. 11:02:00

Mi Jackyllünk, aki a szennyekben vagy,
Szenteltessék meg a Te Blogod,
Jöjjön el a Te Homárod,
Legyen meg a Te Posztod,
Amint a blog.hu-n, úgy a facebookon is.
Mindennapi nyomorultunkat
add meg nekünk ma,
És bocsásd meg kommentejeinket,
Miképpen mi is megbocsátunk
a hülye posztokért,
És ne vígy minket más Blogokba,
De szabadíts meg a Trolloktól

Ámen

AtiSnatch 2013.07.25. 11:52:37

@atpijkamo: ááá... hiába az ima :)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.25. 11:56:12

@Avi Snatch: Cigányozzá, zsidózzá, az segíteni szokott.

Atörökk 2013.07.25. 11:57:02

@Avi Snatch: @atpijkamo:
Navárjatok, majd ez:

Amaro Dad, kon san ando rajo,
te suntosardyol tyo anav;
te aveltar tyiro them;
te kerdyolpe tyiro kamipe,
sar ando rajo, kade vi pe phuv.
Amaro sako dyesesko manro
de amenge adyes;
haj jertisar amare bezexa,
sar vi ame jertisaras
kodalenge, kon amenge bezexaren;
haj na inger amen ande zumavjimata;
ba slobodisar amen kathar o Nasul.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.07.25. 11:57:55

Volt az a (múltidézés) volt az a Teszkós-fényképezőgépes eset. Mikor így belelendült a jogai gyakorlásába az övegpultnál és kérte a jóistent személyesen és így adta elő a pörlekedést hogy: megmondom én neki, darab-darab!:D Imádom, hogy mindig van egy pont, aholis kibukik a posztroller igazi múltja, énnye és kútúrája. Azért valahol aranyos, valahol röhölni való.

AtiSnatch 2013.07.25. 12:38:18

@atörökk: cigányozás pipa! most én:

Ávinu sebásámájim, cur Iszráél vegoálo, báréch et medinát Iszráél résit cmichát geuláténu, hágén álehá beevrát hászdechá
ufrosz álechá szukát slomechá uslách orchá váámitchá lerásehá, szárehá vejoácehá vetákném beécá tová milfánechá

vega4 2013.07.25. 12:41:04

@atörökk: Ez valami írott nyelven van?

vega4 2013.07.25. 12:44:26

@atörökk: Ebből én csak a következő szavakat értem:

Inger,
Amen,
Khatar.

Mondjuk ebből is csak egy a magyar szó.

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2013.07.25. 13:09:40

@Kellemes Zérókomponista: Majdnem elsírtam magam, aztán rájöttem, hogy így nem jutok haza... Szerencsére nem első napja volt a tábornak és minden nap mentünk a strandra, szóval ismertem a járást - így visszamentem a táborba. Mivel aznap jó idő volt, egy szál fürdőruhán kívül nem volt rajtam semmi. Még papucs sem. A tábornál a portás néni éppen zárni akarta a kaput és nem akart beengedni, nem hitte el, hogy odatartozom. Aztán az egyik nevelőtanár bukkant fel halálsápadt arccal, akkor kezdtek el keresni, mert nagy volt a csend... =D
Anyum majdnem infarktust kapott, amikor elmeséltem. Most már megértem. =)

helianthus 2013.07.25. 13:31:50

@The hordes of Nebulah: "Az Én leveleim tetszenek? Én különösen a címeiket szeretem. Egyik jobb mint a másik, és persze mind hordoz valamiféle értelmet, amiből következtetések vonhatók le. "
(Most ezek után valljam be, hogy a címeket (amik amúgy a tárgyak, de hagyjuk) sose olvasom el?
Á nem, az nem vezetne sehová-gondolkodik Helimeli)
Furaszem! A leveleid tetszenek a címeidet pedig egész egyszerűen imádom, mert egyik jobb mint a másik, és persze mind hordoz valamiféle értelmet, amiből következtetések vonhatók le.

helianthus 2013.07.25. 13:33:34

@Kellemes Zérókomponista: "jó, akkor biztos, de viszont elfelejtettem. Hát érdekes ez."
Azt se tudod miért bannoltalak?
Nyomorult vagy, mondanám, ha nem lennék úrileány, de az vagyok, ezért azt mondom, hogy minő félreértés és balszerencse ez neked.

Kifordított kacagány 2013.07.25. 14:08:28

@atörökk: a zsidók mindent ellopnak, a románok meg már mindent elloptak amit tudtak

GatyaPityu 2013.07.25. 14:16:32

Én eddig nem is hallottam erről a helyről, de máris szimpatikus. :)
A levélíró meg nyilván valami liberális européer bohóc, - kívánok neki a szomszédságába egy jó mulatozós kis népes családot :)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.07.25. 14:44:04

@atörökk: Hogy lehetett cigányzene, ha már kész volt a cigánypecsenye????

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.07.25. 14:59:33

@Avi Snatch: Nekem az tetszett tőlük, amikor a tudósítójuk Nyíregyházán egy bírósági tárgyaláson (amely során a megélhetési romajog-védők beperelték a gorögkatolikus egyházat, mert a lakásukhoz közel iskolát létesített a cigány gyerekeknek) elkezdett nyöszörögni, hogy nyissák ki az ablakot. Ugyanis a tárgyaláson megjelentek az érintett gyerekek szülei is (demonstrálva, hogy nekik az az iskola kell, nem a látszatmegoldás, a többi iskolába való szétszóratás), de megélhetési jogvédők is kimelegedtek, mert a tárgyalás előtt leordították a hajukat azok, akik nem a bedői cigánymaffiához tartoznak). A kis szőke plázatündér meg elsápadt, nagyon nem bírta a cigányszagot...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.07.25. 15:03:53

@Atro: Mindent elmond az ízléséről, hogy a villanycigányzene jobban tetszik neki, mint a Kárpátia, az identitásáról meg a kifogásolt zenemű...

flash.gordon · http://kulhonban.blogspot.co.at 2013.07.25. 17:03:36

@Kellemes Zérókomponista: Ha elviselhetetlenül hangosan akkor igen. De, hogy nekem egy műfaj tetszik vagy nem tetszik az szubjektív és nem tud vele mit kezdeni a fogyasztóvédelem.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2013.07.25. 18:34:03

Az egy dolog, hogy náci zene, de a banda egyik tagja se ért ahhoz amit csinál. Egy rakás szart játszanak zeneileg és szövegileg is.

Xezs 2013.07.27. 21:58:50

Rossz megoldás, de a többi csak rosszabb ennél. Valahogy távol kell tartani ezeket a retkeket a civilizációtól, mert nem valók oda.

Armadax 2013.07.29. 21:37:47

Kárpátiát játszanak és még a hamburgerük is jó?!?! Megvan az új törzshelyem!!

Ennek a bejegyzésnek amúgy mi köze van a Homárhoz?!
Jó lenne ha a szerkesztők olyan bejegyzéseket jelentetnének meg amik a blog témájához kapcsolódnak és nem a saját világnézetükhöz....
Vagy most már ez is egy politikai blog lesz a sok sz*r között??

Joe80 2013.08.03. 15:14:55

Had idézzem a legnagyobb magyart: El lehet menni

Xezs 2013.08.03. 18:42:11

@Joe80: Hadd hívjam fel figyelmedet a "had" és a "hadd" szavak közti különbségre.
süti beállítások módosítása