Tékozló Homár

Brutális biztonsági őrök a Black Magic diszkóban (frissült)

2013.08.28. 12:40 | jackyll | komment

Zolinak kirúgták a fogait, haverját 8 napon túl gyógyuló sérülésekkel dobták ki a balatonmáriafürdői Black Magic diszkóból, miután egyikük bunkón flörtölt egy pultoslánnyal:

Az alábbi eset egy hete történt velünk a balatonmáriafürdői Black Magic diszkóban. Egy néhány fős baráti társasággal szórakozni mentünk éjfél tájban, néhány óráig kellemesen is éreztük magunkat. Aztán a többiek inkább az éjszakai fürdőzést választották buli helyett, végül nekik lett igazuk. Hárman ugyanis ott maradtunk még koktélozni és beszélgetni, miközben egyik társunk kicsit beivott és kicsit bunkón kezdett jópofáskodni az egyébként csinos pultoslánnyal. Bár eleinte jót nevettünk a hülyeségein, egyszer csak a hölgy odasétált a biztonságiakhoz, akik közül 3 izomagy gorilla oda is jött hozzánk és a sráccal közölték, hogy azonnal tűnjünk el a picsába. Odaléptem, mondtam a kőagyúnak, hogy velünk van és kicsit piás már, megisszuk a frissen kikért koktélokat és odébb állunk. Erre az emberi kommunikációra képtelen egysejtű annyit tudott kinyögni, hogy "Te ki a faszom vagy és mit ugatsz bele?" a következő pillanatban nagy csattanást éreztem a bal halántékomnál és elment a kép.

Arra eszméltem fel pár pillanat múlva, hogy kapok egyet tüdőre is és hassal fekszem a földön, nem kapok levegőt. Az orromból pedig erősen dől a vér. Amikor kicsit magamhoz térhettem volna, hogy odébb húzzam magam két oldalról elkezdtek rúgdosni, a lépem és az összes bordám is kapott, eltörni ugyan nem tudták az orvos legnagyobb csodálatára sem. Aztán még egy fejre rúgás is rendesen betalált, le is tört 3 fogam, ami sem a kórházi papíron, sem a rendőrségnél nem érdemel említést, hiszen sose nő vissza vagy gyógyul be és még a fogorvos se hozza helyre ingyen. A történet vége az lett, hogy miután befejezték, minden erőt összeszedve sikerült kimászni a bejárathoz legközelebbi fához, ahonnan aztán kihívtuk a rendőrséget.

 A két rendőr, aki kijött aztán felvette az adatokat, az egyik rendőrről pedig kiderült, hogy a pultos lány barátja. Egyébként egy nagyon normális rendőr volt. A haverom, aki beszólogatott a csajnak orrtörést szenvedett és össze kellett varrni a fejét, ezt leszámítva könnyebben sérült. A történtek után szédelegve eloldalgott egy közeli buszmegállóig, ahol leheveredett. Nekem a kiérkező rendőrök hívtak mentőt. Amikor a kórházba befele vitt épp a mentő útvonalán találták meg összeverve, őt is felvettük és az időközben visszaérkező barátnőmmel hármasban vittek be minket a kórházba. Kb. fél napnyi vizsgálgatás után megállapították, hogy ugyan sok ép porcikám nincs, de mind 8 napon belül gyógyul. A fogammal csak akkor foglalkoztak volna, ha tőböl törik ki.

 A kórházi alkalmazottak mind szörnyülködtek az eseten, mondván nem először fordul ott elő ilyen. Az egyik doki meg is jegyezte, hogy még olcsón megúsztuk, mert volt, akit sokkal jobban összevertek ott. Állítólag az egyik izomagy már többszörös visszaeső, több ilyen ügy is van a rovásán, mellesleg több gorillájuknak is részletes adatlapja van a rendőrségen. A hely pedig még mindig foglalkoztatja ezeket a sitteseket.

 Haveromnak orrtörése miatt 8 napon túl gyógyuló a sérülése, így hivatalból feljelentést tett a rendőrség. Nálam ezt nem nagyon javasolták a rendőrök, mondván nincs értelme és különben is könnyű testi sértés miatt bíróságra menni Pestről nem éri meg. Utólag aztán ügyvédi javaslatra mégis feljelentést tettem és vélhetően élni fogok a jog adta lehetőségekkel, hogy a tettükért lehetőleg minél jobban megbűnhődjenek, továbbá a másik ügyet súlyosbítsák.

 Ha bebizonyosodik, hogy az egyikük felfüggesztett büntetését tölti, akkor remélhetőleg a súlyos testi sértéssel és az én maradandó sérülést okozó könnyű testi sértésemmel halmozati büntetéssel megy rohadni a sittre.

 Mindenesetre legyen mindenkinek tanulság, aki arra a helyre merészkedik, hiszen a szórakozóhelynek legalább akkora szerepe van az ügyben, hogy ilyen sitteseket alkalmaz. Ráadásul azóta már több helyen olvastam a neten, hogy sajnos sokak számára éppen a biztonságiakról hírhedt a hely.

UPDATE 08/29: Következzenek a szaftos részletek:

A sok kommentet olvasva pár dologgal kiegészíteném a történteket, mert úgy látom egyesek hiányosnak érzik.
 
Sokan kérdezik mit szólogatott be a csajnak és hogy az első volt-e. Nem, nem volt az első, mosolygósan mondogatta már neki a csaj többször, hogy most már elég lesz. Nem hagyta abba, bár többször úgy próbált poénkodni, hogy a csaj ne hallja, többször így is behallotta. Egyébként a beszólás kb. ennyi volt: "még egy koktélt kurrrva" Nem mondom, nem mondtam, hogy szép és nem voltunk abban hibásak mindketten, hogy nem higgasztottuk le, bár emlékeim szerint mondtuk neki 1-2 alkalommal, hogy elég lesz. Amúgy más részről tényleg nem tehettünk az esetről, én annyiban próbáltam ellensúlyozni a dolgot, hogy megdícsértem a szemeit és mondtam szép neve van (remélem az asszony ezt most nem olvassa :), de alapvetően nem is velem volt baja.

Igen, sokadik alkalomra szó nélkül odahívta a biztonságiakat. Mivel elég agresszívnek tűntek, azért is léptem oda barátkozólag, mondván nekem mi bajom lehet, nem csináltam semmit. Csak amikor annyival próbáltam védeni a srácot, hogy kicsit beivott már és gondoltam én kezeskedem majd érte, hogy befejezi, nem akartak velem beszélgetni a kőagyúak. Szóról szóra ennyi volt a válasz: "Te ki a faszom vagy? Mit ugatsz bele?" és csattant egy ököl a halántékomon, aztán még a földön rúgdosva hallottam párszor, hogy "ki a faszom vagy". Ennyit tudott az ember. Mást semmit nem tett egyikünk se, ha hiszi valaki, ha nem.

Azt is jelezném tinik se vagyunk, én 26 vagyok, a másik két srác 23-23 éves. Részeg hármunk közül az volt, aki miatt az egész kialakult. Én kb. 2 pezsgőn és 1 vagy 2 koktélon voltam túl éjjel 4 körül, a buli előtti 3 sör már addigra rég távozott. A harmadik srác sem ivott tőlem többet, mert ott maradt egyébként érintetlenül a pulton mindegyikünk frissen kikért koktélja. Őt egyébként nem bántották, lényegesen kisebb testalkatú is és félt beavatkozni. Illetve saját elmondása szerint a végén, amikor látta komolyabb baj lehet az egészből már finoman próbálta odébb tolni az egyik verőembert, aki rá is ilyesztett ököllel, de akkor fejezték be rajtunk az erőpróbát.

A rendőrségi ügyhöz még annyit tennék hozzá, hogy azóta beszéltem pesti ismerős rendőrökkel és az volt kapásból az első, amit mondtak, hogy nem értik a vidéki kollégáik hozzáállását. Ugyanis esetemben, amit elkövettek azt úgy hívják, hogy súlyos testi sértés kísérlete, ami nem egyenlő a könnyű testi sértéssel és üldözendő. A fejre rúgás és a fekvő ember bordán rúgdosása ugyanis épp elég okot szolgáltat rá, hogy annak minősítsék. Pesten pedig az az eljárás ilyen ügyben, hogy kérdés nélkül nyomozást indítanak. A fogaimra valóban az orvos és a rendőr is vállat vont, mondván nem tőböl tört ki. Viszont ügyvéd szerint ennek van jogi oldala is, ami viszont kimeríti a maradandó károsodás fogalmát. Az ügynek lesz is folytatása. Megjegyzem azt is mondták rendőrök, hogy nem véletlen vettek kétszer vért és küldtek ultrahangra a kórházban, mert több ponton is fennállt lépsérülés és belső vérzés valószínűsége. És azért nem legyinthet egy rendőr sem az ügyre, mert épp szerencsém volt és a fejre és a lépre rúgás nem okozott maradandó vagy halálos sérülést. Mert a módszer és az erő megvolt hozzá.

Akár hiszi valaki, akár nem, más irányunkból nem történt. Se egy szolid kurva anyád, se egy támadólag odamegyek típusú fellépés nem történt, lökdösés vagy ütés meg aztán végképp nem részünkről. Ellenállás sem volt, csak próba emberi kommunikációra. Legalább annyira meglepődtem rajta a földön fekve, hogy ott vagyok, mint aki hiányosnak érzi vagy nem hiszi a történetet. Egyébként a nyomozó is megjegyezte, hogy mi ebből a tanulság, kőagyú emberrel nem próbálunk beszélgetni, mert nincs neki mivel. Persze ez az elcseszett nyaralásunkat, a nem kevés kárt, a letört fogaimat, de az azóta is 8 napon túl nyilaló-szúró bordáimat se hozza helyre...
 
Üdv., Zoli

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Manyecska 2013.08.28. 12:44:44

Szar ügy. De tényleg.

Országúti Ninja 2013.08.28. 12:46:41

Keresztbeverés történt? :/

AtiSnatch 2013.08.28. 12:49:09

@Élő Fa: másik posztba csak dicsekedni jöttél? így hogy elsőzzek? :P

Rókakígyó 2013.08.28. 12:52:22

el kell őket egyenként kapni. És a verés után tudomásukra hozni, hogy miért kaptak. Pultoslányt is rendezni:)

Ez csak poén volt. De erre valszeg rádobnék egy kis időt... A pultoslányok sosem észkombájnok, vigyázni kell velük...

Hartmy 2013.08.28. 12:54:25

Visszaeső bűnözőnek hogyan lehet vagyonőri papírja? Illetve mint biztonsági őrt hogyan foglalkoztathatja bármilyen cég? Jobb helyen ha valaki olyan munkát végez, amit papír szerint nem végezhetne, akkor a munkavédelem illetve minden más hatóságok megkeresik a cég bizonyos nyílásait megfelelő eszközökkel...

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.08.28. 12:57:02

Elég jellemtelen pultoscsaj. Arról nem szól a fáma, rögtön a biztonsági férgekhez fordult-e avagy elõtte volt részérõl szolídabb jelzés is az elégre. Értem én, hogy gyenge a nõ (jajj, szegény), de ha 1x õt is megagyalnák, az azt követõ jövõbe nem szólongatná akkora elánnal a verõembereket. A védelemmel való visszaélés ölég gusztustalan dolog. Tudta, ismerte a munkatársait, tudta mi fog történni. Természetesen az üzemeltetõ is megéri a pénzét. Ezek mind 1 mentalitás. Poszterünk is szépíthetett viszont. Picike hiányzó láncszem érzetem van. Vagy nincs.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.08.28. 12:58:18

@Hartmy: Gondolom, Szőke Feriről (alias Sz. Ferenc) se hallottál még.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.28. 12:59:59

"kicsit bunkón kezdett jópofáskodni"

Nem hangzik jól a két szó ugyanaban a mondatban.

Meg kéne hallgatni a másik oldalt is, hátha, hátha...

amsz · http://www.amator-szexvideo.com 2013.08.28. 13:01:27

Azért szerintem nem szoktak ok nélkül szájba verni egy komplett társaságot.

Dr. Kix 2013.08.28. 13:01:35

Szomorú egy történet. :(

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.08.28. 13:01:51

@atpijkamo: Kicsit jópofán kezdett bunkóskodni.
Erre jó'pofáncsapták.

Tomasz_a_gozmozdony 2013.08.28. 13:02:52

valami nekem hiányzik a sztoriból.

Manyecska 2013.08.28. 13:03:26

@agresszív kismalac: "Anyúúú, aztmondták kilátszik a pinám"

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.08.28. 13:04:06

" Hárman ugyanis ott maradtunk még koktélozni..."
Mivel Lajos épp nincs itt, én vagyok muszáj megkérdezni: Buzi e vagy(tok)?

Manyecska 2013.08.28. 13:05:16

@Tomasz_a_gozmozdony: a fogai. Vagy Spencer, piros barátja James és a nagy kék Edwárd?:) jó a nikked!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.08.28. 13:06:05

ismerve a homar kozonseget, hamarosan az lesz, hogy megerdemeltek
es nagyon helyes, hogy eltortek az orrat, kivertek a fogat, minek iszik
stb.
ja es, oruljon, mert meg is olhettek volna

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.28. 13:06:37

Így képzelem:

Tajt részeg állat jópofizik:
- Hukk. Baszom a sunád, te ribanc! Hehehe.
- Kérem, ezt haggya abba!
- Hihihíí! Hutasd a picsád van-e bene lapos tetü?
- Feri, kérlek, távolítsátok el a kedves vendéget!
...Csimm-bumm...

Tipikus eset, mikor mind a két fél hülye.

Hartmy 2013.08.28. 13:06:57

@Kellemes Zérókomponista: Van itt pár befolyásos cég a környékünkön. (Konkrétan a kocsijaikat nem állítja meg a rendőr ha tilosban jár, mert a polgármester kimenti őket ha kell), de a munkaügyesekkel ők sem húznak újat. Ráadásul havonta járnak hozzájuk ellenőrizni és nem csak oda. A szórakozóhelyeken itt elég sűrűn előforduló vendégek az ellenőrök. Érdekes a fővárostól messze komolyabban és szigorúbban veszik az egészet?

Persze nyilván mindenhol van olyan, hogy valakinek az ismerőse, de akkor is. Oké lehet naiv megnyilvánulás volt.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.08.28. 13:07:16

@agresszív kismalac: mie'? Lajos is szokott koktelozni
barack + 2 deci rizling
jol osszerazva

Manyecska 2013.08.28. 13:07:39

Nem, tuti úgy történt hogy a "nagymamát kétszer is" felkiáltás után valami elpattant. Valakiben.

Hartmy 2013.08.28. 13:08:25

@agresszív kismalac: De hallottam... jogos. Ha ott lehet olyan ember, akkor máshol is.

AtiSnatch 2013.08.28. 13:08:32

@atpijkamo: nono,te verziódban csak az egyik fél! :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.08.28. 13:08:47

@atpijkamo: nalad idiota, nalad
senkit nem szabad osszeverni
akar reszeg akar nem
eltavolitani el lehet
randoroket kihivni ki lehet
osszeverni nem
understand?

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.08.28. 13:11:17

@hagyma: Tíz dollárt teszek arra, hogy Zoliék mást ittak.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.08.28. 13:11:22

+ meg foldon fekve rugdosni
es akkor hallgassuk meg a masik felet is
ez kesz

aleb19 2013.08.28. 13:12:26

...haver majd megtanulod ha vernek ... by lukacs

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.28. 13:12:29

@hagyma: Már megint hozod az idióta formád. Miért kell mindig, de mindig hülyét csinálnod magadból?

Lenin is megmondta: - Gondolkodni, gondolkodni, gondolkodi!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.08.28. 13:14:59

@atpijkamo: akkor miert nem koveted nagy tanitodat, Lenint?
Te barom, osszevrtek 2 sracot mert az egyik beszologatott a pultoscsajnak
meg a foldon is rugdostak
de neked ez nem nagy baj
mondjuk Te ezt ugy sem ertheted neg
buzibarban udvariasabbak a kidobok

amsz · http://www.amator-szexvideo.com 2013.08.28. 13:16:45

@hagyma: Pultos csajnak, pincérnek, kidobónak NEM szólogatunk be.. még jópofaságból sem. Alapvető emberi tulajdonság.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.28. 13:17:06

@Ati Snatch: "te verziódban csak az egyik fél"

Én csak az első részt színeztem ki képzeletem szerint, ott nem voltam. Csak így hihetőbb a sztori.

A másik fél azért hülye, mert azzal az erővel ki is vezethették volna egy pillanat alatt.

Dehát megint csak nem tudhatom, lehet, hogy a részegek kezdtek verekedni, a biztiőrök csak védekeztek. Csak az egyik fél verzióját hallottuk.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.08.28. 13:20:35

Kérem, ezt hagyja abba! - szólott a túlképzett milady. Hóógyne, majd fogja gondosan megformált és etikett bonyolult szabályi szerint-által egymásutániságba helyezett szavakra pazarolni fontos idõenergiáját. Aki félanalfabéta izomagyak védelmén nevelkedett, aligha tesz ilyet. Jó, most becsúszott egy rendõr is. Ápropó rendõr, kicsit közel van a témához, kicsit a szeme elõtt zajlik az eseményfolyam, nem is az elsõ már. Hát hogy van ez? Már csak azt kell eldöntenem, hogy a fehér-ékcsíkos vagy a feketeótót várjam-e a ház elé? Meg ez a jackyll is, bátor gyerek. A holdudvar már is olvas bennünket..

Lesz még Magyar Köztársaság 2013.08.28. 13:20:40

Mindig a nő miatt van a probléma.

AtiSnatch 2013.08.28. 13:20:43

@atpijkamo: jogos :)

@hagyma: te hol olvastad,hogy nem baj neki? egyik kommentjéből sem azt szűröm le,hogy jó hogy megverték őket... csak vázolt egy lehetséges szituációt...szvsz

amsz · http://www.amator-szexvideo.com 2013.08.28. 13:20:51

@agresszív kismalac: Csak példaként mondtam :)
Úgy gondoltam, hogy ha elmegyünk szórakozni, akkor a személyzetnek..

aleb19 2013.08.28. 13:21:32

@hagyma: ide is belinkelhetned a fenykepedet-a nagypuskaval-,hogy mindenki lathassa milyen gnom, szanalmas, kopasz loser vagy

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.08.28. 13:21:36

@amsz: hat nem illik
de beszologatot nem verunkk ossze
mert az meg buncselekmeny
erofitogtatas
ket izomagyu szetvert ket reszeg tinit es most buszkek
itt meg sokan helyeslik, ahogy vartam

Hartmy 2013.08.28. 13:22:55

Van az az állapot, mikor mindenre máshogy emlékszik az ember, mint ahogy másik 200... Bár ha a kidobókról hírhedt a hely, akkor semmin sem csodálkozok. Múltkor olyan szépen feltűnt egy tanú a szállodás post-nál. Szóval ha valaki látta az esetet, akkor egy független beszámolót szívesen látnánk. :D

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.08.28. 13:24:09

Még egy hagyma-fan. SZNACCS! HOLAPOPCORN?

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.08.28. 13:24:57

@amsz: mér, másnak lehet? Az legyen má' a tulajdonság, hogy a gyengébbnek/hátországgal nem rendelkezõknek SE.
@Hartmy: majd 'rok privátott, kés-öb.

herk 2013.08.28. 13:24:58

"Nálam ezt nem nagyon javasolták a rendőrök, mondván nincs értelme és különben is könnyű testi sértés miatt bíróságra menni Pestről nem éri meg."

MIVAN ????? Ha én összeverek valakit, de csak annyira, hogy ne törjön csontja SEMMIT, DE SEMMIT nem kapok ??????????
Ezt magyarázza már meg valaki, mert nem értem !!

Szóval jól értem, ha hasba rugok valakit, majd tarkón ütök, azt herén rúgok valakit az ég világon semmit nem kapok érte?
A rendőr meg csak azért mondta, hogy semmi értelme, mert büdös nekik a munka. MI az hogy semmi értelme?? Még ha a sz.r szabályok miatt semmit sem kap érte az illető, azért ott lesz a papirján, hogy levert valakit. A letört fogat pedig én valahogy csak beleirattam volna a doktori véleményben, aztán egy polgári pert elinditanék kártéritésért.

AtiSnatch 2013.08.28. 13:25:34

@agresszív kismalac: az hagyján, de hol a link a portrérúl! :D

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.28. 13:25:58

@hagyma: "osszevrtek 2 sracot mert az egyik beszologatott a pultoscsajnak"

Tényleg, ennyire nem megy már a magyar? Próbáld meg egyszer, de tényleg, egyszer próbáld meg értelmezni, amit más ír. Segítek.

- részeg bunkóskodott
- társaság röhögött rajta
- a sráccal közölték, hogy "azonnal tűnjünk el a picsába"

Hol olvasol te itt verekedést???

- főhősünk beleugat
- erre tört ki a verekedés

Itt van hiányérzetem, mert az elmondás szerint az orkok minden további nélkül agyba-főbe verték a társaságot.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.08.28. 13:26:27

@aleb19: anyad a gnom
meg kopasz
fasza hajam van
@Ati Snatch: nezd, neked sem tudok mast mondani, nincs olyan szituacio, hogy agyonverunk ket "gyereket"
megha tamadolag lepnek is fel, ami nem tortent, akkor is maximum cselekvokeptelenne teszi egy szakkepzett biztonsagi
foldon plane nem rugdossuk
ez a hallgassuk meg a masik felet is, ebben az esetben kicsit az orkok megvedese, mert a vegen nem ok kerultek korhazba

tipikus helyzet, szamtalanszor olvasok ilyen hirt otthonrol
fiatal bebaszik
lehet hulyeseget is beszel
izomagyu leuti
esetleg bedobja a dunaba
par idiota tapsol

Manyecska 2013.08.28. 13:27:47

@atpijkamo: Te jártál már éjszakában?? Olyan hajnalig tartó buliban. Csak kérdezem, ott általában nem kérdeznek kurvára!:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.08.28. 13:28:50

@atpijkamo: en ertek magyarul
csak te nem erted, hogy a vilagban ez nem igy mukodik
ha vendegnek szol be es osszeverekednek, hat igy jart
szar ugy
ket reszeg
ha biztonsagi ornek szol be, akkor az nem verheti peppe
nem az a dolga
a rendfenntartas a dolga
de ha ez otthon termeszetes, hogyha beszolsz az ornek az eltori az orrod, meg kiveri a fogad, akkor en nem szoltam egy szot se

belekotyogok 2013.08.28. 13:29:44

@Kellemes Zérókomponista: Mondjuk a kreténcsávó beszólogatott a pultoscsajnak (mint ahogy a posztíró elismeri, nyilván jópofa és vicces csak a részegeknek volt...). Mondjuk az is kár, hogy valakinek el kell magyarázni, hogy nem, részegen sem vagyunk f*szparasztok sem pultoscsajokkal, sem másokkal. Persze a rugdosás erősen szélsőséges módja a konfliktus lerendezésének, nem is támogatom az erőszakos megoldást.

Manyecska 2013.08.28. 13:29:44

@hagyma: én egyetértek veled, az "orkok" nem szaroznak ha valakit ki kell a tömegből szedni pl.koncerteken, se máskor, de ilyet hogy agyba-főbe ver egy vendéget egy alkalmazott még sosem hallottam. Hajógyári szigeten is csak bebaszták a Dunába.

Jim Raynor 2013.08.28. 13:30:35

@hagyma:

"buzibarban udvariasabbak a kidobok"

te már csak tudod.. :)

aleb19 2013.08.28. 13:31:08

@hagyma: csak linkeld be ide is, majd masok eldontik ....hihi
es mond el azt is, hogy apeh-os geco voltal es most 55 evesen pincercsicska vagy es erre osztod az eszt

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.08.28. 13:32:02

@herk: emelkedj felül mindezeken, amiket írtál. Van-e bármi ilyen nüansszal értelme törõdni, hogy papír, meg ott van vagy nincs ott, ha a büntetésébõl szinte bárki kivásárolhatja magát? Pár milla és leüli helyetted más. Egészen csodálatos világban élünk.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.08.28. 13:32:14

...az ész a fontos,
ta-tara-rarammm,
az ész a fontos,
ta-tara-rarammm,
az ész a fontos...
nem a haj!

Hartmy 2013.08.28. 13:33:12

@Ati Snatch: Hozzátok mind a kettőt, én már két zacskó chipset készítettem. A végén lesz tűzijáték?

GatyaPityu 2013.08.28. 13:34:37

Simán el tudom képzelni, hogy ez így megtörtént, de azért szívesen meghallgatnám a másik oldalt is, kiváltképp a "kissé bunkó udvarlással" kapcsolatban. (Egyébként pultossal kikezdeni micsoda hülyeség, komolytalan, ostoba csajok ezek a pultoslányok, ráadásul mindenki ki akar velük kezdeni).
Azért az is durva, hogy az ember szórakozni megy, aztán otthagyja a fogát (a szó átvitt, vagy éppen valódi értelmében is, mint amikor a Hajógyári szigeten télen a jeges Dunába dobálták a vendégeket a biztonsági izomagyak).

Axel Torpedo 2013.08.28. 13:35:11

Egy ismerosom meselte, hogy par hete a Balatonszeplak-felson talalhato Palace nevu macskajancsi-gyujtohelyen meg a biztonsagior akkora sallert levagott valakinek, hogy belesett valami medencebe. Ezutan meg 2-3 masik bizonsagior kezdte verni, mert beleesett a medencebe.

koxi 2013.08.28. 13:35:16

Jól veszem ki, hogy hagyma ott volt a buliban?
Ha igen, akkor lehet tudni mit jelent az, hogy "kicsit be volt rúgva és kicsit beszólogatott"? Miket szólt be? Mennyire volt "kicsit" berúgva?
Nem kötekedés, egyáltalán nem értek egyet a kidobók viselkedésével, csak kíváncsi vagyok a részletekre. Általában a leírtak nem szokták kiverni a biztosítékot a kidobóknál, persze lehet, ez különleges eset volt.

AtiSnatch 2013.08.28. 13:35:33

@hagyma: ő se mondta,hogy támogatja... tényszerűen leírta, hogy hogy nézhet ki egy ilyen inzultus... de nem tisztem senki igazát védeni. namind1

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.08.28. 13:36:08

@Hartmy: Persze, ellődözzük, ami a Balatonról megmaradt.

aleb19 2013.08.28. 13:36:11

@Kellemes Zérókomponista: 3 honapja meg azt mondta magarol...

Hartmy 2013.08.28. 13:37:11

@aleb19: Parti kapitány... asszem...

Manyecska 2013.08.28. 13:38:36

@Axel Torpedo: :D valaki a villamos elé lépett?

TH 2013.08.28. 13:39:13

@hagyma: "buzibarban udvariasabbak a kidobok "
Tapasztalat? :)

Egyébként teljesen igazad van, de szerintem itt hiába érvelsz...

Hartmy 2013.08.28. 13:41:37

@TH: Senki nem mondta, hogy nincs igaza, csak azt, hogy Atpi-nak is igaza van, hogy lehetséges, hogy nem teljes a sztori. Mert azért, hogy azt mondod egy kidobónak, hogy az a srác veled van, azért nem szoktak nyakon vágni aztán megrugdosni. Egyéb iránt el tudok képzelni olyan embert, aki csak azért megrugdos, mert nem ismer és Te jöttél éppen szembe vele. Ettől még nem lesz helyes, hogy megverték őket, csak a sztorit nem érezzük egésznek.

aleb19 2013.08.28. 13:41:51

@Hartmy: az pincer akinek vannak kisegitoi, egy masik bloggon dicsekedett, hogy busboybol elolepett mert elvett valami 3 gyerekes letojt amityukot akit mar az elso randin meghuzott

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.28. 13:42:33

@Élő Fa: Fenntartom, hogy ez egy "mind a két fél hülye" szituáció volt. Nem verünk péppé egy baráti társaságot, és részegen nem őrjöngünk.

A másik felet is meg kéne hallgatni.

Hartmy 2013.08.28. 13:44:04

Gyertek, van pléjerszrúmos post!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.08.28. 13:44:23

@TH: celzas volt
meg sosem voltam, de van itt egy ashevilleben:)
persze hogy hiaba
el is megyek reggelizni:)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.28. 13:45:45

@Hartmy: "@aleb19: Parti kapitány"

Talicskatoló - Egynyomvonalú kézierőgép-kezelő technikus.
Takarítónő - Higiéniai manager asszisztens.
Ablakmosó - Síküveg restaurátor.
Gondnok - Háztömb manager.
Portás - Front door manager.
Sofőr - Kormánykerék-igazgató logisztikai supporter.
Árokásó - Okleveles nyeles lapát technikus
Disznópásztor - Élelmiszeripari alapanyag előkészítő koordinátor
Pénzbehajtó - Kihelyezett tőke visszaáramoltatási szociális ügyintéző
Verőlegény - Nyeles testápoló-gép kezelő technikus
Rakodómunkás - Anyagmozgatási szakreferens.
Parkoló őr - Forgalombiztosítási szakmenedzser.
Tolvaj - Tulajdonáthelyező és biztonságtechnikai szakember.
Áruló - Szabadfoglalkozású megélhetési eladó.
Utcaseprő - Köztisztasági, tárca nélküli asszisztens.
Kukás - Hulladék managelési szakreferens.
Autómosó - Gépjármű optikai karbantartó.
Bérgyilkos - Humánerőforrás létszám leépítési ügyintéző
Szódás - Szikvíz termék menedzser.
Raktáros - Termékpozíció optimalizálásért felelős logisztikai manager.
WC-s néni - Anyagcsere manager

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.08.28. 13:45:52

@Hartmy: de nem erted hogy nincs a storynak olyan valtozata, amivel megmagyarazhato hogy szetvernek 2 sracot?
hacsak nem kessel tamadt az orre, de meg akkor sem rugdossuk, ha mar fekszik...

oleszt 2013.08.28. 13:47:44

Biztos nagyon jópofán és szellemesen viccelődött a részeg pubi, el tudom képzelni milyen "humoros" lehetett. Nem hinném, hogy a pultos csaj munkakörébe tartozik a részeg-visszataszító vendégekkel való flörtölés, és miért kéne tűrnie a tolakodást? Az ilyen egyedek mindig gusztustalanul viselkednek. És miért ne szóljon a biztonságiaknak, nekik ez is a feladatuk, vagy egyedül védje meg magát 3 részeg seggfejtől? Viszont ha ő vágja pofán, akkor legalább nem ír a homárra.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.08.28. 13:48:36

@Kellemes Zérókomponista: tenyszeruen nem az vagyok, de lehetnek es szoktam is felszolgalni
az otthon egy megvetett foglalkozas?
furcsa
de ha a pincer bunko, akkor itt sir mindenki
a vendeglatas-hotel-banquet az egy szakma
elnezest hogy nem vagyok agysebesz, sztarugyved, vagy celeb
nekem ezt a szar eletet dobta a gep:)

Reggie 2013.08.28. 13:50:35

@hagyma: Amennyiben kessel tamad, akkor addig lehet rugdosni, amig lelegzik, mivel az eletedre tort. Ha nem akar megolni, akkor nyilvan nem.

@Hartmy: Mondjuk mar lattunk olyat, hogy rendszeresen ok nelkul vernek ossze valakit. Pelda: www.liveleak.com/view?i=cc3_1375657392
Ilyenek Magyarorszagon is elkepzelheto.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.28. 13:51:39

@hagyma: "nem erted hogy nincs a storynak olyan valtozata, amivel megmagyarazhato hogy szetvernek 2 sracot?"

Te nem érted.

Mutass 1 (egy) olyan kommentel, amiben helyeslik a verekedést!

chloe queen 2013.08.28. 13:51:51

@herk: dehogynem kapsz, egy figyelmeztetést vagy max egy felfüggesztettet. Persze ez attól függ, ha úgy tökön rúgod az illetőt, hogy az az 8 napon túl gyógyul ne add isten maradandó akkor kapHATSZ pár hónapot, de ez mondjuk szerintem attól is függ, hogy mennyi van már a rovásodon.

Poszthoz: Ha láttátok, hogy a haverotok egyre gázosabban viselkedik, akkor miért nem állítottátok rá? Kicsit nehéz elképzelnem, hogy az első beszólás után rohant volna a pultos csaj a kidobókhoz, az ilyen helyen dolgozók általában edzettek ebből a szempontból. De tegyük fel, hogy az első beszólás után jelzett a kidobóknak, ha 2-3 izomagy felszólít arra, hogy távozz a szórakozóhelyről, akkor távozol, nem visszabeszélsz, a piát akkor fizeted amikor megkapod, nem amikor kikéred, tehát anyagi kár sem ért volna az azonnal távozással. Ettől függetlenítve az összeverés tényleg vérlázító és érthetetlen megoldás volt. A rendőr meg rendőr na... Az orvosnál meg ragaszkodhattál volna ahhoz, hogy írja bele, bár nem tudom, hogy letörés esetén bizonyítható-e hogy mikor történt, tán ezért nem került a záró jelentésbe?

aleb19 2013.08.28. 13:53:44

@hagyma: pincercsicskanak csak az okoskodo 55 eves barmokat nevezzuk, a vendeglatozas fiatalon klassz foglalkozas aki benne ragad az vesztes lusta tanulatlan barom es nem a gep dobja

Hartmy 2013.08.28. 13:54:36

@hagyma: Velem ne kezd el amit Apti-val...
Idézem saját magam abból a hozzászólásból, amire válaszoltál:
"Ettől még nem lesz helyes, hogy megverték őket..."

Nincs olyan változat ami indokolja és megengedetté teszi, hogy megverik a kidobók őket. Vagyis: Akármit mondtak, attól még nem lesz helyes, hogy megverték őket.

Tölgyasztal 2013.08.28. 13:56:24

én csak azt nem értem,h egyes helyeken a rend őrei az utcán békésen zenélő tömegből emelne ki embereket és visznek be, indítanak eljárást, máshol pedig agyonvert embereket találnak és még azt tanácsolják,h ne is tegyen feljelentést...tényleg nem értem!

a rettegett drótos 2013.08.28. 13:56:25

"eltörni ugyan nem tudták az orvos legnagyobb csodálatára sem" máháháháhá "ugyan sok ép porcikám nincs, de mind 8 napon belül gyógyul" wáháháhá ájronmen bazmeg :D

Atörökk 2013.08.28. 13:57:34

Lefordítom magyarra:
3 ficsúr hullarészegen ott feszült a pulton, a legrészegebb hűdelazán beszológatott, aki megunta, szólt a biztonságiaknak, akiknek szintén beszólogattak, erre legépelték őket. Tanulópénz.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.08.28. 13:58:16

@atpijkamo: mar az elso hozzaszo0lasod

"Meg kéne hallgatni a másik oldalt is, hátha, hátha... "
nem , nem helyesles, de keresgeles, hogy esetleg lehetett olyan ok ami miatt megerdemeltek
de kb ez fedi a gondolkodasodat
nincs ezzel baj
@aleb19: farasztoan gyenge es alpair vagy
sikertelen ember lehetsz
radferne egy dugas

dr. mesterséges színezék 2013.08.28. 14:01:47

Hajdan az E-Klub (igen, miért is ne egy eredetileg egyetemi klub) büszkélkedhetett ilyen orkokkal, akiket bunkósággal se kellett triggerelni, mert triggerelte őket egy nem adekvátnak megítélt tekintet vagy mozdulat.

Aztán egyszer csak kurvára meglepődtek, és ment a pedigolyanjóembervoltozás, amikor valaki úgy mérte fel, hogy az izomerő önkényes használatát meg lehet torolni tűzerő önkényes használatával, és lelőtte az egyik humanoid erőgépet.

RS 2013.08.28. 14:03:20

@Hartmy: Orbán székházat meg egy gyilkos védi.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.08.28. 14:03:43

@hagyma: az én fejemben rendezvényszervezõként élsz, bárkh bármit mond.@chloe queen: pultosladybõl is van ilyen is, olyan is. Fõleg olyan (vonalasabb típus). Szóval neked miért olyan nehéz elképzelned? Nekem nem az. De szar ez így, hogy pont azt nem tudjuk, amit nem akarunk. Írok is a homárnak, hogy nem tudjuk.

aleb19 2013.08.28. 14:04:18

@hagyma: ezt mar eccer-keccer kielemeztuk. en diplomas multiszolga vok te meg...tanulatlan, okoskodo wanker, mint ahogy a puskas fenykepeden is latszik -svejket rolad mintaztak:egyugyu,jokedeju,nagypofaju+ugy is nezel ki

dr. mesterséges színezék 2013.08.28. 14:04:23

@Élő Fa: "ilyet hogy agyba-főbe ver egy vendéget egy alkalmazott még sosem hallottam. "

Te vagy túl fiatal, vagy túl öreg vagy, vagy nem értem a humorodat.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.28. 14:04:36

@hagyma: "mar az elso hozzaszo0lasod
"Meg kéne hallgatni a másik oldalt is, hátha, hátha... "

Ezt ismát nem sikerült megértened. Az előte lévő sorban idézett "bunkó jópofi" mondatban kételkedtem. Azért idéztem be, világos? Szövegértésből egyes, leülhetsz.

Manyecska 2013.08.28. 14:05:46

@dr. mesterseges szinezek: én már túl öreg vagyok. Még nem jártam olyan helyekre ahol lúzerek harcolnak lúzerek ellen. A régi emberekben még volt anyag, nem szólogattak be de nem is verték szarrá őket:D

AtiSnatch 2013.08.28. 14:08:12

@Élő Fa: régen a csendőrök vertek kakává, vagy remete voltál? :D

dr. mesterséges színezék 2013.08.28. 14:08:19

@Élő Fa: A probléma az ezzel az "én nem jártam olyan helyekre", hogy nem kell ilyen helyekre járni, elég egyszer betévedni egy koncertre, amiről csak utólag derül ki, hogy nem oda kellett volna szervezni.

Manyecska 2013.08.28. 14:10:11

@dr. mesterseges szinezek: a probléma főleg az hogy aki részegen beszólogat józanul se normális általában:)!@Ati Snatch: nem voltak ilyen beszólogatós gyerökök. Feldopták a pultoslányt a pultra és megrakták, ilyenek, de beszólogatni azt sohanem.

askenázi geci 2013.08.28. 14:11:15

a három erősen ittas fiatalember a pultos hölgyet először szóban majd tettlegesen inzultálta, amit a biztonsági személyzet észlelt és távozásra szólította fel a társaságot. Az épület elhagyása közben a három fiatalember közül kettő a lépcsőn elesett - ebben feltehetően az erősen ittas állapotuk is közrejátszott - és könnyebb sérüléseket szenvedett.
A biztonsági személyzet mentőt hívott és elsősegélyben részesítette a sérülekhez akik azonban saját felelősségükre távoztak.

AtiSnatch 2013.08.28. 14:16:29

@Élő Fa: és te melyik voltál? a pultos jány vagy aki felrakta? :D

é̶̸͜͠r̀͜͡d̷̸͟͠e̴̢͠͏k̨͘͢͠e̶̕͞s̵̷̛ 2013.08.28. 14:21:04

a faszszopogató haverkád ezentúl az anyjának fog ugatni. tanulság megvan, nincs itt semmi látnivaló. egyébként pedig fordítva lett leírva a sztori.

Manyecska 2013.08.28. 14:22:42

@Ati Snatch: bocsi én lány vagyok /vagy letojt tyúk most mindegy:P/!@Hartmy: na, higgyétek el, tapasztalat, meg volt egy ismerősöm:P aki sokat jár éjszakába. Sose hallottam ilyet hogy szarrá vernek hárman egyet, most nem ilyen legalja dizsikről beszélünk asszem..

mrbateman 2013.08.28. 14:23:30

Papírkutyák vagytok!

Minket is kidobtak onnan '97 nyarán egy pár pofon kíséretében, de mi bebasztuk az északi oldalon lévő ablakokat a vasútról szedett kövekkel........hjaaajjj gheczi, akkor ott azt hittem, hogy még napjainkban is futni fogok és soha nem állunk meg.

(T. Üzemeltető!

Ha 1997 júliusában mégis volt ilyen eset, akkor az csak a véletlenek furcsa egybeesése...én arról nem tudok, csak fel akartam hívni magamra a kommentelők figyelmét, valami félreértelmezett jópofáskodás okán)

Egyébként, két hasznos tanács:
-ilyen helyzetekben ütőtávon kívülről beszélgetni,
- soha nem földre kerülni, arrébb penderülni, felkelni, behátrálni bármi
- +1 pultoslányokkal idegen helyen maximum szolidan szemezni, mosolyogni, de inkább azt se!

ErrOr 2013.08.28. 14:28:30

Ebből a sztoriból hiányzik a miért.
Ha jól értettem csak az ismerkedős srácot kérték meg, hogy távozzon, a többi miért akadékoskodott? Igazából ha nagyon verekedni akartak volna a kidobók, akkor szó nélkül ütnek, nem állnak le csevegni.
Ha verés volt, akkor az nem helyes, vegyék elő őket, de az is előfordulhat, hogy verekedés volt, csak nem reklámozzák. :)

phaszfej 2013.08.28. 14:28:54

Annyi ilyen kis hülyegyerek van. Ahhoz van eszük, hogy részegen inzultáljanak valakit, aki erre nem vevő, pl. pultos csaj, utána meg itt picsognak, ha beverik a pofájukat, mert nem értenek a szóból. És egyre több az ilyen elcsajosodott buzzancs.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.28. 14:29:17

@Élő Fa: "@Ati Snatch: bocsi én lány vagyok"

Szóval a pultoslány...

Nem! Nem! Nem! Nem! Nem!
Geczi vagyok. Manyi valójában egy tisztes matróna, gyerekkorában is az volt, asse tuggya, mi az, hogy reszelni.

Hartmy 2013.08.28. 14:32:20

@atpijkamo: Gyerekkorában matróna?

Manyecska 2013.08.28. 14:34:43

@atpijkamo: Rád viszont rádférne egy tisztességes mondom tisztességes reszelés:DD

Manyecska 2013.08.28. 14:36:01

@phaszfej: :DD
volt itt egy kommentelő történetesen aki máriafürdői lakos -csak azért emléxem rá mert sokszor nyaralunk a környéken.. - nem jut eszembe a neve de estére beugrik. Már a neve:D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.08.28. 14:36:23

@aleb19: ha mar kieroszakoltad
nekem is van diplomam, csak nem dficsekszem vele, mert akinek tenyleg van, az nem dicsekszik vele
meg valami?
@atpijkamo: segitek akkor neked nagy szovegerto es iro orias
a bunko-jopofi, az kb azt jelenti, hogy valoszinuleg jofej akart lenni, de tul lepett egy hatart, ami meg elegans udvarlas egy pultosnal
na ettol fuggetlenul nem kell betorni az orrat es nincs miert "hatha-hatha" meghallgatni a masik felet is
de ha gondolod, Te kozelebb vagy, este ugorj mar le egy koktelra a Black Magicba es kerdezd meg a masik felet /ork/ is
majd ha nem jol valszol, mondd meg neki, hogy szovegertes egyes
azutan szeretettel varunk vissza, ahogy torott kezzel torolgeted veres orrodat

ErrOr 2013.08.28. 14:41:26

@hagyma: nem az "udvarlásért" törték be az orrát, azért csak megkérték az "udvarlót", hogy távozzon. Utána történt valami a márpedig mi megisszuk az utolsó piánkat szöveg környékén. Lökdösődés ütés bármi, ami nincs leírva.

mrbateman 2013.08.28. 14:44:48

@ErrOr:
-Mi van?
- Mi van, mi van?
- Mi van, mi van, mi van?

ez a szó szerinti jegyzete a diskurzusnak.

dr. mesterséges színezék 2013.08.28. 14:47:17

@Élő Fa: "a probléma főleg az hogy aki részegen beszólogat józanul se normális általában:)!"

Akkor te annyira öreg vagy már, hogy a részegek alaptípusára sem emlékszel:
- az izomtibor, akinek mindekibe bele kell kötnie,
- a jópofa szófosógép,
- a katatón alanyi költő,
- az alkoholkatalizálta (pszeudo)géniusz,
- a narkolepsziás.

Ezek józan énjének töredékéről lehet megmondani, hogy részegen milyenek lesznek... hacsak nem hipnózisban.

LiberAll 2013.08.28. 14:49:55

A 2 hét alatt rend lesz volt már ??? Amúgy miért nem volt ez a Tv-ben???

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.08.28. 14:53:33

@atpijkamo: felejts el te egy hulye vagy
haggyuk
@ErrOr: igen valoszinuleg miutan kitort a balhe, akkor szoltak, hogy azert meg a piankat meginnak
valoszinu nem volt jo otlet
de..
akkor meg egyszer elolrol
ilyenkor szepen ki lehet dobni serulesmentesen az ajton
ki lehet hivni a rendort
orrot, fogat nem torunk, nem rugdosunk

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.28. 14:55:19

@hagyma: Te meg barom idióta vagy, kedvesem. Megköszönöm, ha leszállsz rólam.

dr. mesterséges színezék 2013.08.28. 14:56:05

@ErrOr: "Utána történt valami a márpedig mi megisszuk az utolsó piánkat szöveg környékén."

Abból, hogy ezt vakon, a tévedésnek helyet nem hagyva leírod, látszik, hogy normális vagy, és feltételezed, hogy mindenki más is normális, és nem üt opportunistaként: azért mert rizikó nélkül teheti.

Sajnos tévedsz.

aleb19 2013.08.28. 14:58:55

@hagyma: igazad lehet a diplomahoz nem jar automatikusan esz, akinek van esze az meghuzza a lotyot az elso randin es tovabb all...aki hulye az meg felesegul veszi

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.08.28. 15:00:53

@atpijkamo: kedvesem?
mar megint buzulsz, osszekeversz a pasiddal
@aleb19: elkoltoztel anyadtol?
nem ment hozzad?

ErrOr 2013.08.28. 15:01:29

@hagyma: még mindig nem érted, valami történt, ott akkor fizikálisan is a pofázáson kívül, amiért meg lettek verve. Az, hogy verekedni akartak a kidobók nem igaz, mert első körben szóltak, hogy az "udvarló" fáradjon ki. Utána nekiálltak emberkedni posztolóék, lehet löktek, ütöttek bármi, amit esetleg a posztoló nem láthatott, vagy éppen ő csinált, csak elhallgatja.
Sajna a berúgott ember annyira nem érzi a fájdalmat, ezért nem biztos, hogy sérülésmentesen ki lehet vinni, mert ellenáll. Ha minden alapot nélkülözött a bánásmód, akkor elítélendő, de amíg nem ismerjük a teljes sztorit, nem kellene ítélkezni.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.08.28. 15:03:09

na van 2 uj topik
oda meg benezek
azutan szet kell neznem kulpolitikailag, nem tudom bombazzuk sziriat vagy nem?

Medallon 2013.08.28. 15:03:52

A pultos kolleganőnek nincs szakmai alázata. Neki igen is el kell tűrnie a beszólásokat, főleg a részeg beszólásokat. Az a dolga.
Ahogy pl. a nemibeteg gondozónak, hogy a laska gombát , meg a lapos tetűt szedegesse le rólatok.
A kidobó meg dobja ki az emebrt, ne pedig agyonverje.
Sok csicskaéletű , genetikai hulladék...........

www.blackmagic.hu/?menu=vendegkonyv

ErrOr 2013.08.28. 15:04:44

@dr. mesterseges szinezek: életedben nem jártál még ilyen szitunak a közelében sem, ha jól sejtem...
hiányzik egy láncszem a történetből, ennyi

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.28. 15:05:12

@hagyma: Neked mindenről csak ez jut eszedbe? Ne gyere már megint a homofób látens homoszexualitásoddal, senkit nem érdekel.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.08.28. 15:07:17

@ErrOr: haggyuk

nem eletszeru, hoghy ket pias tini nekiesik az orkoknak es utlegeli, majd ok kerulnek korhazba
a forditottja sajnos igen
nem az elso tortenet, amit olvasok
ha valaki egy kocsmaban biztonsagi or lesz az elobb-utobb egyszeruen utni akar
erre altalaban a gyengebb fizikumu pias tiniket valasztjak ki

ez eletszeru
de mindegy
en nem vagyok sem or sem tini sem pias
egyszer szoltam be egy pultos csajnak, de kulturaltan
2 evig eltunk egyutt

Ensiada Arkoveitie (törölt) 2013.08.28. 15:07:28

@hagyma:
Ezekben a legalja szórakozóhelyeken ez tök általános.

Sopronban van egy hasonlóan alja diszkó, anno Dáridózó volt a neve, most nem tudom mi, talán valami Club izé, a volt Déli Pályaudvar épületében van. Ott volt olyan sztori, hogy az egyetemistákat meg akarták verni a szekus orkok, azok elfutottak, az orkok meg a koleszig üldözték őket (nem az utcában lévő LUK-ban vagy VUK-ban laktak, hanem az UK-ban (legújabb, vadiúj, új kolesz), ami olyan 800 m), és mikor az egyetemisták bemenekültek a koleszba, az orkok betörték az üvegajtót.

Nem tudom azóta ugyanezek vannak-e ott szekusnak, de azok alapján, amit hallani, ha nem is ugyanazok, hasonlóak az biztos.

borzimorzi 2013.08.28. 15:10:58

@atpijkamo: Az persze szóba sem jöhet, hogy
1.) nem szólunk be a pultoskisasszonynak,
2.) nem isszuk magunkat atomrészegre,
3.) ha a bizt.őr elküld, akkor elmegyünk, és tudomásul vesszük, hogy nincs több nyafi, hogy még 3 ital, mert azt amúgy sem szolgálhatják fel olyanoknak, akik már úgyis részegek,
4.) civilizáltan viselkedünk.

Ettől még előbb-utóbb elkapják a frakkját a bizt.őröknek is, mert ez tényleg túlzás. De az az önfényezés is, amit az echte elkényeztetett ficsúr posztoló itt elővezetett. Lealjasodtak, hát úgy is bántak velük. Legközelebb majd viselkednek.

Ajánlott film a Leharcolt oroszlánok.

Üdv:
b

Ensiada Arkoveitie (törölt) 2013.08.28. 15:19:07

@ErrOr:
Képzeld én meg már láttam olyat, ahol a kidobó azért ütött meg valakit, mert nem tetszett neki a pofája.

EmmA 2013.08.28. 15:20:40

Koktélozók figyelmébe: ezek a "kőagyú gorillák" úriemberek voltak. Nem kell vidékre menni ahhoz, hogy akár különösebb ok nélkül, de emberes "nevelést" kapjon a kiválasztott. Akár a biztonságiaktól. Vagy vendégtől is. Itt megvolt (a koktélozás khm után) a pultos molesztálása, volt udvarias "húzzatok a vérbe" kérés is. Hol a gond?
Alap macsós körökben a "mit mondunk a vérző orrú nőnek?" vicc, itt hasonló a helyzet. S bizonyos körökben elég ránézni valakire, már az kihívás. Hát még a belepofázás...
Mások a szabályok, ezt kéne megtanulni, s alkalmazni tudni.
A törzsgárdának teljesen igaza van, rohadtul drasztikusra sikerült makarenkó - de hogy legközelebb másképp viselkednek az úri vendégek, arra is mérget merek venni.

Ensiada Arkoveitie (törölt) 2013.08.28. 15:20:49

Mondjuk szerintem aki ilyen alja helyre megy szórakozni, az meg is érdemli. Ebben a kultúrkörben a verekedés mindennapos, függetlenül attól, hogy egy kopasz kidobó vagy egy fuxos cigány/paraszt kezdi.

ErrOr 2013.08.28. 15:22:05

@Ensiada Arkoveitie: előtte szólt, hogy menjen onnan?

Ensiada Arkoveitie (törölt) 2013.08.28. 15:25:18

@ErrOr:
Szólt, röviden annyit, hogy a "kurva anyád megpicsázlak", de ennél hosszabb és "választékosabb" volt, de nem volt benne az, hogy menjen el, nem is a kidobás volt a cél, hanem a megverés.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.28. 15:26:11

@borzimorzi: ??? Egyetértek, csak azt nem értem, miért nekem írod.

Abban a hozzászólásomban amire válaszoltál a történetet próbáltam érthetőbben elismételni a hugyagyúnak, aki azt hiszi, akkor kezdtek el verekedni az orkok, mikor a részeg beszólt a pultoslánynak. Nem tudom hogy volt, nem értékítéletet írtam, elismételtem a posztot.

A véleményemet itt @atpijkamo: találod.

dr. mesterséges színezék 2013.08.28. 15:26:37

@ErrOr: Rosszul sejted.

Mellékesen ha sosem jártam volna, akkor is elmondhatnám a szomorú tényt, hogy az egyik nagybátyám pontosan azért ült 1 évet Állampusztán, mert murisnak tartotta, hogy azt üt le, akit csak akar, van sapka-nincs sapka alapon.
Találd ki a foglalkozását!

ErrOr 2013.08.28. 15:28:52

@Ensiada Arkoveitie: akkor nem ugyanaz a szitu, itt felszólították, hogy séta.

ErrOr 2013.08.28. 15:35:26

@dr. mesterseges szinezek: bkvnál villamosvezető? :D
Eddig discoban látott szituknál 99%-ban a vendég kezdte a táncot. Szóltak neki, hogy séta, aztán lett ami lett.

bigmac 2013.08.28. 15:37:10

@herk: sajna tényleg így van....ha nem vernek halálra és 8 napon belül gyógyul csak polgári peres úton pattoghatsz:(....én sem értem miért van ez így de sajna így van....

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.08.28. 15:48:51

szóval adott egy hely, ahol abból élnek, hogy emberek isszák tökrészegre magukat aranyáron adott piákkal, ugyanakkor a piálás következményeként seggrészeg és aszerint viselkedő júzerek már nem kívánatosak sőtmitöbb agyonverik őket. wtf.

Etniez 2013.08.28. 15:50:21

Az ilyen problémákat nem a rendőrség bevonásával lehet hatékonyan rendezni.

dsdvvvdvff (törölt) 2013.08.28. 16:03:25

na megint kirúgattok valakit...

Ádám 2013.08.28. 16:03:27

Barom! téged, hogy csípnek az EMBEREK!:)

dr. mesterséges színezék 2013.08.28. 16:06:58

@ErrOr: "Szóltak neki, hogy séta, aztán lett ami lett. "

Sokatszor tünteted fel úgy, hogy nincs is annál természetesebb, mint hogy lesz, ami lesz, ha a szekus szava nem érvényesül azonnal -- ami már csak azért sem érvényesülhet, mert - a szekust alkalmazó anyagi gyarapodására - a felszólított be van nyomva.

Jól el tudnál csevegni a nagybratyóval az élet nagy igazságairól.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.28. 16:14:00

Azért érezzük hogy milyen sebészi pontossággal rugdosták, hogy úgy érezte, majdnem halálra verték, mégis 8 napon belül gyógyul? Ezekszerint a "szakmájuk" szakértői.

dr. mesterséges színezék 2013.08.28. 16:16:01

@vén szivar: Természetesen biztonsági őr (igen, sitt után is), de igazad van, lehetne akár rendőr is, ui. - túlságosan gyakran ahhoz, hogy véletlen legyen - ezeket csak a végbizonyítvány és a ruha különbözteti meg, az izomtibori tahóista filozófia közös.

Volna offtopic sztorim, de véges a grafomániám.

Don Quixote de la Ferko 2013.08.28. 16:18:32

Ez gyönyörű volt. Szinte megkönnyeztem. A tahó paraszt és az izomagyú gorilla esete.
Így jár, aki részegen is a formáját hozza.

Manyecska 2013.08.28. 16:22:14

@atpijkamo: na én azért meghallgatnám a másik felet is! Lehet boncmester.

Manyecska 2013.08.28. 16:23:31

@dsdvvvdvff: a rendőrre gondolsz?? Őt én is sajnálom:((

panic_button 2013.08.28. 16:24:40

De mi a tanulság? Részeg parasztként ne keményíts a pultosnak?

blah 2013.08.28. 16:34:41

diszkóba aljanép jár, nem is professzorok foglalkoznak velük...

Morgan kapitány (törölt) 2013.08.28. 16:44:00

@agresszív kismalac: Biztos, hogy ez a program nem szerepelt a plakátokon? Az úri közönség verekszik, vagy külön kérésre bárkit szívesen megverünk, aki ezt élvezi.
Csúnya dolog ez az eset, de aki nem a Szomszédokon szocializálódott (Neszójjálbe Almának, mert megver az erdész), az tudja, hogy nem hagyjuk a spanjainkat a személyzettel kokettálni. Egyrészt mert rohadt kínos, hogy valaki a szesztől bekanosodva rászáll az ott nem mulatságból lévő hölgyekre - akik bizonyára csak rá vártak az este folyamán - és hát ki tudja, kinek a kicsodája-micsodája a hölgy.

Inkább úgy fogalmaznék, hogy ebben az esetben a munkatársi szolidaritás egy nagyon szép és megható példáját láttuk.

Bellagio 2013.08.28. 16:54:03

@blah:

Meg fogsz lepodni, meg professzorok is jarnak diszkoba.

fefe79 2013.08.28. 16:59:43

"kicsit beivott és kicsit bunkón viselkedett..."
Ugyanez értelmesen: beivott és bunkón viselkedett.

BSz 2013.08.28. 17:12:49

Ha az eset igaz nyilván hibázott a biztonsági őr.

De mi a búbánatért kell keménykedni a kidobókkal?! Ezt sose értettem, pedig én se vetem meg a piát. Ezek az emberek alig várják, hogy egy gizda hülyegyerek (lehetőleg egyetemista, vagy 16 éves punk)beléjük kössön!

Ha kidobnak szépen ki kell menni, nincs kabát, nincs pia, nincs semmi, akkor megmarad a fogad / veséd, ennyi. Ha a haverod miatt, akkor azért. Nem jó, de Oroszországban meg lelőttek volna...

zsebacsi 2013.08.28. 17:27:29

az ilyen üresfejű izomagyaktól vették el a kislapátot óvodában a nagycsoportosok aztán most próbálnak revansot venni a részeg magatehetetlen embereken. Visszamenni józanul, kérdés nélkül viperával adni neki, be a pokrócba aztán addig rugdosni, amig szuszog. Ebben az országban sose lesz rend, amíg a kisemberek nem fognak neki rendet teremteni. 5 év és velünk is tele lesz a youtube, mint most a ruszki autós verekedésekkel.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2013.08.28. 17:28:25

@BSz: Hibázott, mi? :D Eljárt a keze véletlenül. Vagy nem volt tisztában vele, milyen súlyos fegyver is az ökle, ha elindul...

Engem is ki akartak kúrni egyszer egy pösti dizsiből. Ahhoz annyit kellett tenni, hogy merevségemben ;) öngyújtóval pirózták a kezemet. Ez nem kifejezetten feszélyezett, tekintve, hogy az asztalra borulva kerestem a magamhoztéréshez vezető utat.
Viszont nem vertek agyon, csak kikísértek az utcára, ahol a friss levegőtől jobban lettem és figyelj(!), visszamehettem.

Másik sztorim, meg a kanizsai kólában volt, ahol az éjfél előtt érkezést akciós piakuponnal jutalmazták a plakátok szerint. Azonban sehol sem sikerült hozzájutnom, mire eljutottam a pulthoz, így visszamentem a hegyomlás bácsikhoz, hogy kiszedjem belőlük.

Anyámnak mindig mondom, hogy egy csoda, hogy életben maradtam, általánosabban: csoda, ha egy gyermekből felnőtt (korú) lesz.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.28. 17:30:02

@zsebacsi: "addig rugdosni, amig szuszog"

Jól kiszórakozod magad, aztán tíz évet ülsz gyilkossági kísérletért, lesz időd az idióta ötleteiden gondolkozni. Gratulálok!

zsebacsi 2013.08.28. 17:33:48

@atpijkamo:
látom megragadtad a lényeget: téged rögtön becsuknának, mig az ilyen emberszabásúak szabadon megcsinalhatjak az ilyen akciojukat.

jo magyar felfogasod van: ha mar visszaut valaki, az idiota otlet. ha hagyjuk magunkat megverni, az remek otlet.
:)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.28. 17:37:15

@zsebacsi: "téged rögtön becsuknának, mig az ilyen emberszabásúak szabadon megcsinalhatjak az ilyen akciojukat."

Igen. Ez is egy szakma, amit meg kell tanulni. Nem mondom, hogy OKJ képzés, de akkor is.

"visszaut valaki"

Nem figyelsz. Te nem visszaütésről beszéltél, olvasd vissza.

zsebacsi 2013.08.28. 17:41:44

a szakma nálam a kőműves, a szakács, az orvos.. az egy helyben állok és rohadtul nem csinalok semmit egesz nap, csak leteszem a fegyvert, ha bejon a laboló, meg megverem a szerencsétlen részeg vendéget, mert ennyire mayer gyerek vagyok.. az nálam nem az.
Hozzáteszem, a hülye részeg vendég fizeti ki az ő fizetését is..
most azon lovagolsz, hogy azt mondtam, visszamenni józanodás után?:)

waze 2013.08.28. 17:44:00

A közelben lakom, soha senki nem jár a környezetemből oda.
A jópofáskodó faszi lehet tényleg bunkó volt de ott valóban agyonvernek a semmiért. A feljelentgetés után majd megnézheti magát. Hihetetlen de tizenéve ez megy ott, IQ 40 alatt ajánlott csak.

dr. mesterséges színezék 2013.08.28. 17:47:40

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: De csak a szép nicked miatt.

Háttér:
- hősünket középiskolai kollégiumból ismerem -- kis seggdugasz;
- a nagyvárosi kapitányságon és a kisvárosi őrsön is van civil kapcsolatom.

Hősünk miután elég ramatyul teljesített a technikum fontolva haladóknak szervezett szakágán is, elment rendőrnek. Egy ideig a nagyvárosi kapitányságon dolgozott, de átkerült a nem messze lévő kisváros őrsére.

Átvezénylése után nem sokkal a reggeli buszra felszállt egy alkoholobogár, és nem volt képes felfogni, hogy fizetni is kéne. A sofőrnek indulnia kellett, de a félhalottat se akarta magával vinni, ezért azt eszelte ki, hogy megáll a város szélén lévő őrsnél, és bekiabál, hogy szabadítsák meg tőle.

Hősünk intézkedett is, részeg lecibálva. Aztán bevitte a jardra az öntudatlanságközeli detoxolni valót és kiverte belőle a meleg szart. A kollégái csak nézték.
Hősünk egy idő után észrevette, hogy egyedül hagyták a munka dandárjában, és értetlenkedve megkérdezte: "Mi van, ti itt nem szoktátok verni őket?"

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.28. 17:47:48

@zsebacsi: Nem lovagolok én semmin.

Az előbb már megegyeztünk abban, hogy verekedni tudni kell, hogy ne tegyél túl nagy kárt a másikban. Elmélet és gyakorlat. Nem hiszem, hogy a foglalkozások csúcsa.

Semmi olyasmit nem mondtam, hogy vissza kéne élnie az erejével és tudásával. Szerintem éppen az az ügyes, aki tettlegesség nélkül leszereli az ártalmatlan, és kevésbé ártalmatlan részeget is.

Én reagáltam a kommentedre, te meg mindenfélét hozzákombinálsz.

zsebacsi 2013.08.28. 17:48:21

az éjszaka erről szól évszázadok óta, hogy az emberek isznak és olyan dolgokat csinálnak, amiket józanul nem. Aki az éjszakában dolgozik (pláne vendéglátásban) az tudja, hogy megy ez. Az hogy néhány egysejtű azt gondolja, hogy az ilyen konfliktusok lerendezésének ez a módja, hogy kiverjük annak a fogát, aki odamegy SEGÍTENI a szituáció megoldásában - pl hogy ne kelljen feleslegesen megcsapkodni a kisse ittas kisse bunko udvarlot - annak pusztán csak az az oka szvsz, hogy MEGTEHETI mert nincs, nem volt es nem is lesz következménye!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.28. 17:49:45

@dr. mesterseges szinezek: :)) Negyon szép történet. Köszi!

Odaadod a blogom számára? Így megmarad az örökkévalóságnak.

zsebacsi 2013.08.28. 17:50:55

@atpijkamo: nem hiszem, hogy hozzakombinaltam:) te mondtad, hogy az nem visszautes, ha valaki visszamegy es torleszti a számlát. Szerintem meg igy fair a dolog.
egyébként meg az utolso kommenteddel egyetertek. nekem is van olyan biztonsagi or ismerosom, aki magas is, izmos is, kopasz is, megsem verekszik a bulikban, igyekszik kerulni. eddig sikerult neki megis megoldja a problemakat.

dr. mesterséges színezék 2013.08.28. 17:51:12

@atpijkamo: Sejtheted, hogy nem titok, ha mán ide leírtam. :)

dr. mesterséges színezék 2013.08.28. 18:03:14

@zsebacsi: Nagyjából.

És miután kiveri annak a fogát, akinek kiverheti, máris lesz mit mesélni a hasonszőrű haveroknak, amikor ők nyomnak be, felidézve a rég- és közelmúlt nagy történéseit, nagyokat nevetve közben a különösen muris epizódokon.

Hogy emellett még a pincércsaj ágyához is egy lépéssel közelebb sikerült jutni egyszerre két veszélyes támadó ártalmatlanná tételével, az a bónusz.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.28. 18:04:39

@zsebacsi: "az nem visszautes, ha valaki visszamegy es torleszti a számlát"

Ühüm. Szerintem az új meccs. De tényleg nem lényeges, legyen visszaütés, ha nem hátulról csinálod.

"igyekszik kerulni"

Helyes, én is ezt mondom.

@dr. mesterseges szinezek: :)) Oké.
deciki.blog.hu/2013/08/28/verni

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.28. 18:10:47

Kicsit sok volt az egyetértek és énisaztmondom. Szövegértésből feketepontot adok magamnak.

panic_button 2013.08.28. 18:23:32

@zsebacsi: szeretem az ilyen viperaval visszmenni es agyonverni kommenteket. Vegyel pisztolyt azt lodd le a gecibe, egyszerubb! Amugy ha ennyi feszultseg van benned a monitor elott, verd ki inkabb, azert legalabb meg nem jar borton.

zsebacsi 2013.08.28. 18:26:20

@panic_button: már megvolt, koszi:) nincs bennem semmilyen feszultseg, ne aggodj. a szarkazmusom lenyeget kifejtettem feljebb: magadon kivul senkire sem szamithatsz az ilyen problemak megoldasaban. mindenki ugy intezi, ahogy akarja. van aki hagyja magat megveretni, van aki nem megy oda tobbet van aki törleszt. ennyi. mindenki ugy csinalja, ahogy akarja.

dr. mesterséges színezék 2013.08.28. 18:29:35

@panic_button: "Vegyel pisztolyt azt lodd le a gecibe, egyszerubb!"

Ahogy írtam fentebb, az E-Klubban pontosan ez történt.
Amiből az a tanulság, hogy a hemügés kis köcsög hemügéjét könnyű és vicces összetörni, de ha hőkeresős rakétája van, felesleges és veszélyes mulatság. És mit lehessen manapság biztosan tudni ezekről a hemügés kis köcsögökről...

Malthus 2013.08.28. 18:33:13

Tudtommal Balatonmárián a két nagyobb klub közül ezt a helyet tartják a biztonságosabbnak, a másik nevét nem említem de ott sokkal több balhé volt. Ezzel a sztorival együtt is távolról ugathatja a kanizsai colát (működik még?) ahol színjózanul is nagyon észnél kellett lenni.

dr. mesterséges színezék 2013.08.28. 18:35:38

@Malthus: "a két nagyobb klub közül ezt a helyet tartják a biztonságosabbnak, "

A pincérnők között végzett reprezentatív felmérés szerint napról napra biztonságosabb.

lordjim 2013.08.28. 18:59:54

@atpijkamo: hűha kicsi a világ,ha megh@gtam anyádat én vagyok azapád

England win The Ashes! 2013.08.28. 19:20:13

@hagyma: Tudod érdekes, hogy pont te óbégatsz, mikor ezt meg legutóbb, mikor linkeltem, nem ellenezted:

www.wyff4.com/Police-Asheville-Firefighter-Shot-Bicyclist/-/9324882/6180970/-/19tp5gz/-/index.html

becks87 2013.08.28. 19:53:48

@borzimorzi:
Lesz a cikknek update-je, mert sokan hiányosnak érzik. Pár dolgot frissítünk benne, de addig is:

1.) nem szólunk be a pultoskisasszonynak - egy ember szólt be, kettőt vertek meg
2.) nem isszuk magunkat atomrészegre - nem történt meg
3.) ha a bizt.őr elküld, akkor elmegyünk, és tudomásul vesszük, hogy nincs több nyafi, hogy még 3 ital, mert azt amúgy sem szolgálhatják fel olyanoknak, akik már úgyis részegek - lásd 2. pont
4.) civilizáltan viselkedünk - lásd első pont, megjegyzés akkor sincs senkinek joga mást szó nélkül agyonverni

Ettől még előbb-utóbb elkapják a frakkját a bizt.őröknek is, mert ez tényleg túlzás. De az az önfényezés is, amit az echte elkényeztetett ficsúr posztoló itt elővezetett. Lealjasodtak, hát úgy is bántak velük. Legközelebb majd viselkednek.

Hármunk közül egyikünk sem elkényeztetett ficsúr, ezzel nagyon mellélőttél és hidd el, ha láttad volna élőben az esetet, akkor ezután a hsz után elsüllyednél szégyenedben.

bandee12 2013.08.28. 19:54:14

Elöljáróban annyit, hogy ismerem a srácot, és én is lent voltam aznap éjszaka a Magicben (én voltam azon szerencsések egyike, aki az éjszakai fürdőzést választotta a buli helyett). Az eset - sajnos - baromira így történt.

Végigolvastam a hozzászólásokat, némelyiken röhögtem egy jó nagyot, némelyiken anyáztam. Az látszik, hogy az internet még mindig tele van fotelból a frankót megmondó hülyékkel. (A kedvencem: "echte elkényeztetett ficsúr posztoló", ezen jót röhögtem)

becks87 2013.08.28. 19:59:20

@waze:
"A feljelentgetés után majd megnézheti magát."
Már kire gondolsz ki nézheti meg magát?
Amúgy minden arrafelé ismerős ezt mondta eddig, amit Te. Sajnos Mi még nem tudtuk... :(

becks87 2013.08.28. 20:02:09

@zsebacsi: Én is ismerek ilyen kidobót és sose volt vele ilyen gond. Pesten Morrisonsban szemtanúja voltam több ilyen esetnek is, sehol nem verték össze a vendéget a kidobók. Azt sem, aki keménykedett, hóna altt ketten megfogták és levitték a kapu elé kitenni. Volt, aki még anyázott, ők meg halkan tűrték és közölték vele, hogy vége a bulinak. Sajnos vidéken még kevés a tapasztalat és most már nem jó ilyen ügyekben...

becks87 2013.08.28. 20:05:13

@Morgan kapitány: és hát ki tudja, kinek a kicsodája-micsodája a hölgy.
Elmondom, az egyik kiérkező rendőr barátnője mellesleg...

megatoner.hu · http://megatoner.hu 2013.08.28. 20:09:09

kötekedős balf@szok balhét kerestek. meg volt :D

Chiro71 2013.08.28. 20:23:42

@amsz: Dehogynem. A biztonsági őrökre kimondottan jellemző, hogy csak az alkalmat keresik, hogy üthessenek. Ők jelentik a legnagyobb közbiztonsági kockázatot. Sose felejtem, amikor az Old's Man Pub legényei csak az alkalmat keresték, hogy megverjenek minket. Még éppen sikerült elhúznom. Aztán ha nem kapok észbe időben, még nekem kellett volna magyarázkodnom. Egyszerűen kerülni kell azokat a helyeket, ahol az ilyen alakoknak hatalmuk van.

szamaritánus 2013.08.28. 20:28:38

kevés állatot utálok jobban a tahó biztonsági őröknél, de a részeg, tahóskodó, csajokat basztató kis köcsögök pont ilyenek. a kurva anyátokat, megérdemeltétek!

becks87 2013.08.28. 20:59:11

@szamaritánus: Vagy inkább a Tiedet büdös paraszt! IQ-ban vagy ilyen gyenge vagy szövegértésben? Ketten az ég világon nem csináltunk semmit, sőt én pont ellensúlyozni próbáltam a hölgynél a dolgokat, ha majd a cikkről megjelenik az update elolvashatod. Amúgy meg majd ha lezajlott a bírósági ügy esküszöm megírom a végeredményét, érdemes lesz! Te meg okoskodj a fotelból ki mit csinált és ki bunkóskodott kivel. Azt bánom, hogy nem vertem telibe pofán aki leütött, hanem még barátkozni próbáltam vele. Mert megérdemelte volna. De úgy látom te is.

dnw599 2013.08.28. 20:59:35

Aki szerint nincs olyan, hogy biztonsági őrök ok nélkül vernek meg embereket, azzal közlöm, hogy téved. Voltam ugyanis "kidobó", részállásban. Ki is lógtam a sok iskolázatlan tahó közül, akik egész este feszített mellizommal várták, hogy "beszójon egy kisköcsög".
Mondjuk az is igaz, hogy ha egy helyre sok kemény arc jár le, akkor korán kell kell keménynek lenni. De valahogy a gyíkokat mindig szívesebben ütötték.

Axel Torpedo 2013.08.28. 21:09:57

@zsiráfffff:
szóval adott egy hely, ahol abból élnek, hogy emberek isszák tökrészegre magukat aranyáron adott piákkal, ugyanakkor a piálás következményeként seggrészeg és aszerint viselkedő júzerek már nem kívánatosak sőtmitöbb agyonverik őket. wtf.

- errol szol az ejszakai zeneszolgaltato vendeglatas :)))

De ami itthon van az semmi balhe tekinteteben pl az Egyesult Kiralysaghoz kepest. Ott ejjel begyujto rendorkisbuszok jarjak a varosokat rendorcsapatokkal, hogy osszeszedjek a verekedoket.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.08.28. 21:15:45

@Axel Torpedo: az én adómból ne gyűjtögessék őket össze. zárják rájuk az ajtót aztán verjék agyon egymást bátran.

becks87 2013.08.28. 21:17:47

@dnw599: Hát ezek közül is kilógtál volna.
Megjegyzem a rendőrök pár órára rá 4 adatlapot szedtek elő a nyilvántartásból, mind a 4 ember ott kidobó. Meglepő mi? Az egyikük meg többszörös visszaeső. Biztosan a sok problémás vendég miatt van ez. Páran elgondolkozhatnának a hozzászólásukon. Tény, Pesten több helyen volt tapasztalat kidobókkal, volt ahol egész jól össze is lehetett velük haverkodni, mert jófejek voltak. Ez a poszt viszont amiatt is készült, mert a kórházban a dokik elmondták a sokadik eset, a rendőrségen ugyanezt. Utána kaptunk infókat róla több helyről, hogy itt tizenéve ez megy, jó lenne kicsit többen tudnának erről. Mert mi lementünk Pestről, jó helynek tűnt, szart se tudtunk róla. Rá is basztunk.

Atörökk 2013.08.28. 21:19:55

@zsiráfffff:
Hádde bentről kidobálják őket, hogy ne zavarják a többi hasonlóan kulturálatlan vendéget.

becks87 2013.08.28. 21:20:47

"a két nagyobb klub közül ezt a helyet tartják a biztonságosabbnak, "
Akkor legközelebb Balatonmáriafürdőt is elkerüljük messzire, ha ez így van. :)

ember100 2013.08.28. 21:23:13

@ErrOr:
Helló !
Egy okot mondj hogy a földön fekvő ember rugdosni kellene egy biztonsági őrnek , bordarepedés , fogtörés , fejberúgás ...???

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.08.28. 21:24:40

@atörökk: pontez a baj. nem kéne beleavatkozni ezekbe a dolgokba, pár hónap alatt megtanulná a normálisabbja, hogy nem járunk ilyen elcseszett helyekre, a kungfubajnokok meg hadd püföljék egymást nyugodtan. :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.08.28. 21:30:55

@becks87: ne idegesits magad
ez magyarorszag
en mar az elejen megmondtam, jonnek itt manostul mindenestul, akik szerint megerdemeltetek
de ha adnek ezeknek egy pofont sirva szaladnanak haza
ha masnak betorik az orrat, az ugy kell nekik, minek szorakozik
az egesz orszag errol szol
felreertes ne essek, itt is megverhetnek, itt is lelohetnek, de a kozonseg nem tapsol es qrwara megbasszak oket
hat ez a kulonbseg

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.08.28. 21:33:24

@zsiráfffff: csak nincs kiirva az ajtora -foleg egy udulohelyen - vigyazat az orok utnek

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2013.08.28. 21:37:11

Gerely reszegen a viccesnek szant beszolasok altalaban bunkon hangzanak azoknak akik nem gerely reszegek.

Ha megkernek minket a kidobok, hogy tipli akkor illik minnel kisebbre osszehuznia magat az embernek es elhuzni minnel tavolabb az adott helytol.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.08.28. 21:39:35

@hagyma: hátnemtom. annakidején mi is jártunk bulizni, szórakozni de messziről elkerültük az olyan helyeket, ahol tudtuk, hogy balhés a közönség, idegen helyekre meg nem jártunk. ja, és ha valamelyik gyengebélű barát nem bírta a piát, akkor nem engedtük vedelni hanem hazafuvaroztuk. ettől függetlenül az ilyen őröket tompa svejcibicskával kéne kiherélni szó nélkül. de a jónépnek meg lehetne annyi gógyija, hogy megválogatja milyen retkes lebujokba mászkál be jópénzért.

Aquincum 2013.08.28. 21:47:37

Ilyet nem csinalhat egy biztonsagi or, a megoly bunko vendeggel sem! Szomoru, hogy egyaltalan vitatkozni kell errol. Berugott egy fiatal, hulyesegeket beszel? Tessekelje ki, ha ugy tetszik, dobja ki, ha nem hallgat a jo szora, de ne tegyen kart benne! Te mit csinalnal, ha a testvered, vagy a fiad jonne haza osszetorve, mert reszegsegeben marhasagokat beszelt? Na ugye..

becks87 2013.08.28. 21:48:07

@zsiráfffff: gondolhatod, hogy nem megyünk oda többet. Max. ha a bíróságot megússzák az illetők, akkor is csak pár percre és néhány százan.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.08.28. 21:50:22

@zsiráfffff: hat az en idomben orok sem voltak, a verekedest, ha volt, az uri kozonseg elintezte a klotyoban, vagy a parkban
mondjuk a sracnak is volt a celja, hogy elviszi a haverjat eleg gyorsan, de rogton pofanbasztal

Démonmac1 2013.08.28. 21:56:08

Amikor a biztonsági embör azt mondja, ideje eltünni, akkor célszerű azonnal, elhagyni a színteret.
Én még sűrű bocsánatkérésekkel is fűszerezném, nem kell a balhé címszó alatt.
Faxé kell részegen bunkózni akárkivel.

(Mondjuk ez nem menti a verekedős biztonságiakat)

*"megyek, de még előbb megiszom"
Abszolút életveszélyes magatartás, nem mondasz neki ellent.

rókuci 2013.08.28. 21:58:58

Aha...kicsit részegen kicsit bunkón szólogatott be a pincérnőnek, akinek szólnia kellett végül a biztonsági őrnek. A poszt írója pedig ellenállt az intézkedéseknek, részegen bátrabbak az emberek, gondolom nekiállt verekedni, ő húzta a rövidebbet, ennyi.
Nem brutalitás, csak nem kéne annyit inni, a koktél meg női ital, tessék nekem meghagyni!:)
(rokano.blogspot.hu/)

Démonmac1 2013.08.28. 21:59:33

@hagyma:Ugyanezt a verést akármelyik orosz diszkóban is megkaphatja, megtekinted a youtubeon tucatjával vannak, biztonsági kamera felvételek, legtöbbször mindig részegek esnek "áldozatul"
(általában nem szoktam sajnálni őket, mert gyűlölöm a részegeket.)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.08.28. 22:01:20

@Démonmac1: szerintem normalis, ha azt mondom, OK OK megyunk 5 perc, megisszuk, beszolas befejezve
viszem a havert haza
de ha ez nem tetszik az orknak, akkor meg mindig kidobhatja az ajton
okollel eltorni az orrat?
kiverni a fogat?

becks87 2013.08.28. 22:02:48

@Démonmac1: Nem pont ezt mondtam a majomnak. Azt kezdtem el neki magyarázni, hogy már kicsit többet ivott a kelleténél, de olyan súlyosan azért nem tett, beszélek vele, hogy ne forduljon elő többet és simítsuk el az ügyet. Gondoltam, ha megbeszélem vele, hogy kezeskedem érte békén hagynak minket, megisszuk a frissen kirakott piát és elmegyünk haza max. 10-15 percen belül. Ez lett volna a cél. Persze kommunikálni nem sikerült, csak a már leírt ki a faszom vagy te volt a válasz és összevertek. Ennyi történt, semmi több.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.08.28. 22:04:29

@Démonmac1: ja hat OK
nem tudtam hogy oroszorszag a pelda
sziriaban le is fejeznek ha ranezel egy nore
tehat jol jartak
@rókuci:
intezkedes???
muhhaha
az or orult hogy fejenbaszhat meg megrugdoshat ket pias fiatalt
ez intezkedes
ja

Démonmac1 2013.08.28. 22:05:36

@hagyma: sajna az agresszív tuskó biztiőrök, meg a másik véglet :(

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.08.28. 22:06:34

amugy meg ha beszologatnak matt reszegen,/ami ugye nem biztos/ minek adta ki a pultos pina a koktelt?
beszol
kiadom a koktelt
osszeveretem az orrel
a baratom meg rendor
/hat erdekers felallas/

Démonmac1 2013.08.28. 22:08:26

@hagyma: Amerikás, Angolos, Németes, Portugálos példát nem hozhattam elő, mert bár voltam ugyan pár helyen, de sosem voltam problémás társasággal, és kidobós bunyót sem láttam:(
Kivéve kis hazánkat, itt egy csomót, de mindig sikerült megúszni:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.08.28. 22:09:35

@Démonmac1: megoldas?
fel kell jelenteni oket
dontson a birosag
tok mindegy hogy napon belul gyogyul vagy tul
feljelentest lehet tenni
az hogy a rendor azt mondta nem erdemes / a baratnoje a pultos, valoszinu az ork is a hverja/ az egy dolog
8 napon belul gyogyulo serulesert is lehet feljelenteni
meg is kell/ett/ tenni
a biro meg remelem bebassza oket par honapra a sittre es eltiltja 5 evre a biztonsagi orkodestol
ilyen egyszeru

Atörökk 2013.08.28. 22:10:34

@zsiráfffff:
Hávagy minden helyet, ahogy régen volt 1. osztályú, 2. osztályú, stb. minősítés, soroljanak osztályba aszerint, hogy odabent milyen fokú rosszalkodás/verbális/fizikális becsületsértés megengedett. Ez alapján mindenki találna vérmérsékletének megfelelő lebujt :)

becks87 2013.08.28. 22:11:18

@rókuci: Látszik nem érted a szöveget. 1. Senki nem verekedett velük, nem is akart. Ők ütöttek és kész, a hajuk szála nem görbült. Sajnos.
2. Háromból egy ember volt részeg, ketten kicsit spiccesek, tudod az amikor kicsit már ittál, de teljesen ura vagy mindennek.
3. Ellenállás nem volt. Értelmes beszélgetés pedig lett volna, csak ököllel jött a válasz.
A gyengébbek kedvéért mégegyszer forgatókönyvszerűen megírnám:
Ork (haveromnak): Húzzatok innen a picsába.
Én: Figyelj, velünk van a srác. Már kicsit sokat ivott, jó rendben bunkó volt, de beszélek vele, nem lesz vele több gond. De megisszuk a koktélt és megyünk.
Ork: Ki a faszom vagy te? Mit ugatsz bele?
...és filmszakadás...
következő képkocka földön hason fekve, nyilaló, szúró tüdővel, vértócsával és orrból ömlő vérrel, levegőért küzdve.
Majd rúgdosás minden irányból, jobb-bal felváltva, amikor kicsit odébb próbálok mászni szék a hátamon széttör, majd egy pofánrúgás a végére. Közben a na ki a faszom vagy te beszólogatások. Még úgy érzem lesz alkalmam rá válaszolni...

rókuci 2013.08.28. 22:13:06

@hagyma: hagyma, szóltak húzzanak kifelé...kimentek? Elindultak kifelé? Nem. Nekiálltak pampogni meg még többet akartak inni, pedig már így is elég részegek voltak. Ez egy privát hely. Mindenhol először szépen szólnak, ha nem sikerül felfogni akkor meg nem szépen. Részeg emberekkel nem lehet leülni tárgyalgatni, úgysem fogják fel, mint ahogy a történet is mutatja. Csúnyán mentek ki, de remélem egy életre megtanulták, hogy pincért nem bántunk és ha a biztonsági őr azt mondja kifelé, akkor nincs de, főleg nm még több alkohol, mikor részeges viselkedésük miatt rakják ki őket.
A biztonsági őrök meg szándékosan ilyenek, hiszen így van elrettentő erejük.
(rokano.blogspot.hu/)

rókuci 2013.08.28. 22:15:19

@becks87: Nincs DE...az van, amit az őr mond, először mondta, másodszorra már mutatta...elvégre mikor mondta nem sikerült felfogni.

becks87 2013.08.28. 22:18:24

@hagyma: amúgy a csaj rendőr barátja ritka korrekt volt. Amikor kérdezte hogy hívták a pultos lányt és mondta a barátnője, elakadt a szavunk. De mondta, hogy pontosan tudja ilyesmi előfordul egy ilyen helyen és ne is mentegetőzzünk egy harmadik ember miatt. Egyébként sem haragszik rá sem. Vele többet nem is találkoztunk, mert néhány óra kórház következett (Ő hívta ki a mentőt) és utána csak a rendőrség. Mire hazaértünk már esteledett. A nyomozó se beszélt le a feljelentésről, én faggattam mennyire van értelme. Pontosabban ahogy emlékszem volt egy megjegyzése, amiből arra következtettem, hogy nincs és ebből indult a beszélgetés. Utólag megtettem, miután két ügyvéddel sikerült beszélni. Így folytatódik az ügy és nem csak az orrtörés miatt. Megjegyzem sokkal durvább sérüléseket szedtem össze, pedig csak a részeg fasz haverom próbáltam kihúzni a szarból.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.08.28. 22:19:45

@Démonmac1: hat amerikaban szinte alapbol a discok elott rendorauto is van
nem csak a belso biztonsagiak
/pl floridaban szinte mindenhol/
en csak olvasmanyaim alapjan ismerem az otthoni kidobos helyzetet
nem tul biztato
itt, foleg buntetlenul, nem tudom elkepzelni
meg tamadas eseten is nehez ugy
ha rendort tamad az mas
akkor lelonek konnyen
de a biztonsagi or nem rendor, ha nem tudja kezelni a helyzetet orrbetores nelkul, akkor hivnia kell a rendort
/tamadas elharitasa mas kerdes, de itt errol szo nem volt eddig/

becks87 2013.08.28. 22:24:40

@rókuci: Szerintem téged kéne jól elverni, agykárosodást úgysem szenvednél. De van de. A bíróságon meg még lesz néhány igen nagy DE. Bár lehet szerinted normális maradandó sérülést okozni azért, mert néhány 40-es IQ-val rendelkező nem tud két mondatot értelmezni (illetve nem akar). Ja és mond el ezt azoknak is, akiket szintén összevertek azon a helyen, a kórházi alkalmazottak szerint volt akit még sokkal jobban is. Biztos az emberekkel van a baj és nem a kidobókkal. Ha valaki köztük visszaeső bűnöző az is biztos a vendégek miatt van csak, foglalkozási ártalom. Szánalmas ez a hozzáállás...
És mégegyszer hangsúlyozom egy részeg ember volt. Kétszer vettek vért, így akár bizonyíthatnám is, de nem kell, mert a lelkiismeretem tiszta. Azért is, mert vélhetően végignézhettem volna, ahogy egyedül verik el részegen, én legalább szóban megpróbáltam megmenteni ettől. Kultúráltan, nem emelt hangon, nem anyázva. Mint ember az emberrel. Na itt hibáztam, mert ezektől bármelyik állat intelligensebb, még egy szivacs is.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.08.28. 22:24:43

@rókuci: remelem egyszer teged is orbabasz egy ilyen logikusan levezetett mondatfolyamod utan egy ork
@becks87: en ertem, azt hiszem
csak aptikamano szerint nem
igen, a sajat onbecsulesed es kovetkezo aldozat/ok/ miatt - erdekeben - erdemes feljelenteni
egy normalis fuggetlen biro el kell hogy kaszalja oket

meg ha total reszeg vagyok sem ok arra hogy megrugdossanak
nade latod a kozonseg java tapsol es egfyetert az orkokkal
akkor mit is varhatunk?
tulajdonkeppen beleegyeznek, ha ilyen helyzetbe fognak kerulni, ussek le oket a biztonsagiak
/na persz, ok sosem kerulhetnek, mert a konyha es a computer kozotti territorium az ovek/

England win The Ashes! 2013.08.28. 22:26:42

@hagyma: Elmondom, hogy történhetett. Az ork idegileg kicsit labilis lehet, felhúzta magát a napi híreken, aztán az alkoholgőzt foszgénnek vélte, a vendégeket szíreknek, és demokratikusra püfölte őket.

England win The Ashes! 2013.08.28. 22:29:08

@becks87: Az őrt semmi sem menti fel, de nem tanácsos a vaddisznó elé állni, ha az épp fel van hergelve. Azért szerintem nyugodtan meg kéne tenni azt a feljelentést, persze ha tudtok tanúkat is szerezni.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.08.28. 22:30:21

@England win The Ashes!: majdnem
de az a helyzet, hogy az ork alig varja hogy gyengebb embereket mondvacsinalt okokbol is peppe verjen
es mivel ork, azt hiszi ezt meg hivatalosan is teszi
most elmondanam, barmennyire vedi a posxztolo a rendoroket
itt ilyen eset utan, igen fejlettebb orszagban, a mento utan, aki bevitte a sertetteket, az orkoknak bilincs es fogda
azutan dontson a biro
/persze ha masnap leteszik ertuk az ovadekot, szabadon vedekezhetnek, es azutan a birosag, mint emlitettem/

Atörökk 2013.08.28. 22:32:13

Fejlettebb országokban orkokra sincs szükség, lévén aki akar, úgyis fegyverrel jár szórakozni. Mennyivel tisztább, szárazabb, biztonságosabb érzés.

becks87 2013.08.28. 22:33:16

Én minden olyannak, aki egyetért velük csak annyit kívánok, hogy kerüljenek egyszer ilyen helyzetbe. Majd egy nagy pofonnal helyreteszik a nézeteiket. Mert ezek után azt mondom ez bárkivel megeshet. Nem járok vmi gyakran ilyen helyekre, talán 2 éve voltam Pesten utoljára és sosem keveredtem ilyen balhékba, bár bővebb társaságban 1-1 eset volt, hogy előfordult valakivel, de messze elkerültem. Ezt most nem lehetett. Ahogy az egyik doki mondta a Black Magic-et kell messzire elkerülni, ő a gyerekének azt is megtiltotta, hogy abba az utcába betegye a lábát. A helyet nem ismeri, csak ellátott már pár embert, aki onnan jött. Nem mindenkinek volt elég erős a csontozata hozzá.

England win The Ashes! 2013.08.28. 22:33:21

@hagyma: "de az a helyzet, hogy az ork alig varja hogy gyengebb embereket mondvacsinalt okokbol is peppe verjen"

Ennek alapján USA = Mordor. XD

"itt ilyen eset utan, igen fejlettebb orszagban, a mento utan, aki bevitte a sertetteket, az orkoknak bilincs es fogda
azutan dontson a biro"

Ez majdnem mindenütt így van.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.08.28. 22:34:59

@atörökk: ah nem gyakori
altalaban ki van irva, hogy fegyverrel belepni tilos
nem, egyaltalan nem gyakori, de ha bejelentem a rendorsegen hogy bevertek az arcomat, a rendor kijon, latja, hogy tenyleg bevertek, mert verzek ugye, akkor 3 perc alatt elviszik aki beverte, legyen az ork, vagy vendeg
es mint mondtam, utana a biro dont majd

Poroszkai Attila 2013.08.28. 22:35:01

Érdekes a haverod elég kemény volt ,hogy bunkóskodnon egy pultos lánnyal, bezzeg mikor jött a kicsit keményebb szitú már csak sírni tudtok. Magatokra vessetek.

rókuci 2013.08.28. 22:35:35

@becks87: a haverod viselkedésén persze jókat röhögtél gondolom, mikor a pincérnőt piszkálta. Igen sokat buliztam, de nem sok olyat láttam, hogy a pultos kimegy a pultból szólni az őröknek...
Nyugi, engem is dobtak már ki biztonsági őrök szórakozóhelyről, igaz engem azért, mert túl nagy volt szerintük a táskám. Akkor én is megtanultam, hogy nincs de és valójában semmit nem tehetsz ellenük. Az eljárások hossza meg...nyugdíjas leszel mire lesz ítélet...

Celsius 2013.08.28. 22:36:44

Mindenképpen kell a feljelentés. Ha az igazságügyi orvosszakértő is úgy akarja, könnyen lehet a könnyűből súlyos testi sértés,ami egy merőben más kategória.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.08.28. 22:37:14

@England win The Ashes!: ezek szerint otthon nem
az orkot ott helyben bilincsbe kellett volna verni
ennyi
de az ilyen aptikamano feleknek az allaspontjuk, hogy meg kell oket hallgatni
igen
masnap a fogda utan a birosagon...

becks87 2013.08.28. 22:38:31

@Poroszkai Attila: Gondolom Te lettél volna elég kemény vérző fejjel és sípoló tüdővel felpattanni, mint Chuck Norris és körbeforgórúgni mindenkit. Remélem Te is kerülsz majd ilyen helyzetbe és utána visszatérsz ide osztani az észt.

becks87 2013.08.28. 22:43:12

@rókuci: Igen, többször is beszólt neki. Röhögtünk rajta, bár 1-2 alkalommal mindketten mondtuk neki, hogy elég lesz. És igen, miután nem csináltam az égvilágon semmit, de láttam a gorillákat nyomulni volt pofám odamenni, hogy sorry (mivel nem voltam seggrészeg, de még csak igazán részeg sem) és kezeskedünk érte, hogy befejezi a dolgot. Épp csak azt nem tettem hozzá, hogy ellenkező esetben én gyűröm orrba. De attól még a válasz és az eljárás messze nem volt korrekt.

becks87 2013.08.28. 22:44:25

@Celsius: Az nem hiszem, de ismerősöm (rendőr) szerint fennáll a súlyos testi sértés kísérlete. És igen, az már más kategória.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2013.08.28. 22:44:57

@becks87: Megkérhetlek, hogy idézz néhány beszólást? Annyira kíváncsi vagyok, hogy min sértődött meg a hőgy.
Köszi előre is, btw. részvétem.

becks87 2013.08.28. 22:52:29

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: Például ezen: (valamit beszélgetnek), erre "na akkor adj még egy koktélt, kurrrva"
Arra nem emlékszem a nyaralás folyamán vagy azon az estén sütötte-e el a poént, hogy "miért, minden nő qva".
Más nem volt egyébként. Volt, hogy kért ki vmi piát és akkor félig felénk fordulva halkan tette hozzá, hogy "Te kurrrva". Semmi egyéb nem volt, ilyen viszont pár alkalommal előfordult.

Csak egy poén még, ami megtörtént utána. A társaság másik fele kicsit felpörgött ezen (érthető módon), a rendőrökkel 1-2 ember valamin vitatkozott, mire az egyik srác tőlünk hozzátette, hogy "semmi joga agyonverni valakit azért, mert egy büdös kurvát lekurvázott". Hát ott volt a csaj barátja is a rendőrök közt... :)
Egyébként szerintem egy ritka normális csaj volt, poénból sem érdemelte meg szerintem, de nem is én udvaroltam így neki.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.08.28. 22:55:38

@becks87: mondjukk az teny, hogy fejlettebb orszagban sima kurvazasert is becsuknak:)

de az orrbaveres az orkoktol es Te megrugdosasod igy sem all meg

rókuci 2013.08.28. 22:56:37

@becks87: Mondtátok, nem fejezte be, akkor nem jutott eszedbe, hogy te húzol be neki egyet vagy kirángatod, hanem rendeltetek még egy kör koktélt...:(((
rokano.blogspot.hu/

becks87 2013.08.28. 22:59:31

@hagyma: Az sehogysem. Mindenesetre leírni úgysem tudom, ahogy mondta, de hangsúlyozásában nem volt annyira vészes. Durva poén tudom, akkor és ott sem értettem vele egyet, bár pont az előadásmód miatt röhögtünk rajta, de ahogy sokan mondták is, egy pultosnak ilyen helyen tudni kell kezelni az ilyeneket.

becks87 2013.08.28. 23:01:14

@rókuci: Ő nekünk. Ezt fontos hozzátenni. :)
Belénk fért is bőven, mert abból a fostos szarból szerintem még legalább 10-15 kellett volna, mire elkezdünk egyáltalán hozzá konvergálni.

Falkbeer_ellencsel (törölt) 2013.08.28. 23:02:09

Egyszer nekem is kiverték egy fogamat a Black Magic közepén.
Csak nekem ennek a Black Magic-nek a közepén: www.youtube.com/watch?v=ZY2WW1CACwk

Mondjuk én még utána is jól éreztem magam :)

Kecses 2013.08.28. 23:03:12

@rókuci: Hahaha igen, húzzon be egyet a haverjának, aztán jól megrugdossák, hogy minek verekszik a puccos diszkójukban. :D

Poroszkai Attila 2013.08.28. 23:12:00

@becks87: peched van, én már többször is kerültem ilyen helyzetbe, de mindig kidumáltam magam. A gyengébb képességűek ne inzultálják a pultost, vagy húzzanak el mikor mondják nekik, ne ugassanak vissza.

t0m973 2013.08.28. 23:45:34

én is ebben látom a lényeget
szóltak hogy húzz a gecibe
elhúzol abban a pillanatban
megmarad a fogad stb.
szerintem 1xű

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.08.29. 00:09:33

@becks87: ertem en
asszem
a lenyeg
a brutalitasra nincs mentseg

v2peti 2013.08.29. 00:45:33

Azért az ilyen orkoknak is lenne jobb munkahelyük, a BKV-nál!
Az ellenőrök 3-asával járnak, vagy 4-esével. A csapatokba 2-3 normál ellenőr mellé kellene egy ilyen. A normál ellenőrök az átlagutasokkal és átlagbliccelőkkel foglakoznának, míg ezek a bliccelő pirézeket és a hugyoscsöviket lehajítanák a buszokról és a villamosokról. Pár hét után már nemcsak a buszra nem mernének felszállni, hanem a metrós aluljárókat is messziről elkerülnék a nótórius bliccelő alakok!

Carlsbad 2013.08.29. 01:10:48

Most eszembe jutott, hogy a megboldogult(Bohemian) Alibiben karmoltam be, de nagyon. A kúverosok kivittek és leraktak az ajtótól nem messze. Figyeltek és még egy kancsó jeges, citromos vizet is kaptam.Kinézetük alapján kb a mellémcsap is meghalok kategóriába tartoztak.Az volt a jó hely és jó buli:D

Ramil Safarov 2013.08.29. 01:50:29

Azért nem furcsa, amikor a patrióta lokálba 30 cigó állig felfegyverkezve levonult, és már a bejáratnál üvöltötték, hogy itt most nagy balhé lesz, akkor nem akadt egyetlen egy ilyen tökös biztonsági ork sem, aki távozásra szólította volna fel őket.

De ha van par kissé részeg fegyvertelen, hülyegyerek, akik nem igazan ártanak senkinek, akkor mindjárt előugrik 6-8 ilyen állat, akik agyba főbe verik őket.

kiwirágós kivirradtig 2013.08.29. 02:13:51

@Reggie:
"Amennyiben kessel tamad, akkor addig lehet rugdosni, amig lelegzik, mivel az eletedre tort."

Ez a felfogás elég nagy faszság.

kiwirágós kivirradtig 2013.08.29. 02:26:29

@mrbateman:
A pultoslányokkal idegen helyen is nyugodtan lehet beszélgetni meg jópofizni. Emberi módon, nem lenézően és nem tahó beszólogatásokkal.
Én pl. rendszeresen szoktam, és általában mosolygós beszélgetések lesznek belőle. Soha nem volt még semmilyen problémám emiatt, olyan viszont nem egyszer, hogy ilyen pultoscsaj aztán megismert másik kocsmában, és odajött beszélgetni. Olyan is, akinek az apja lehetnék (és egyébként sem vagyok egy Adonisz, sosem voltam), meg olyan is, aki az aktuális pasijával volt éppen.

Bunkó módon meg ismerős helyen sem illik beszólogatni a pultosoknak (kivétel, ha annyira haverok, hogy nem sértődnek meg miatta).

Azzal sem értek egyet, hogy a pultos csajok ostobák. Nagyon sokan vagy egyetemre járnak, és ezzel keresnek zsebpénzt, vagy pl. művészek, csak még nem futottak be stb.
Jártam is pultos csajokkal, meg magam is dolgoztam kocsmában, csak akkor még csaposnak hívták, nem pultosnak.

Mondjuk ennek semmi köze a konkrét ügyhöz. :-)

kiwirágós kivirradtig 2013.08.29. 03:24:08

@Poroszkai Attila:
Nem a képességeken múlik, hanem a biztonságiakon.

Hidd el, ismerek nem egy olyat, akinél nem dumálnád ki magad, megkapnád a pofonjaidat.
Sőt, még én sem tudnálak kidumálni, pedig engem még ismernek és kedvelnek is.

De ez a nagyképűség, amit itt mutatsz, eleve nem igazán azt jelzi, hogy annyira jó kidumáló lennél.

kiwirágós kivirradtig 2013.08.29. 03:39:55

@becks87:
Hát ezek után nem kéne csodálkozni, hogy pofán vertek benneteket.

Talán a haverotokra kellett volna rászólni, hogy vegyen vissza.

kiwirágós kivirradtig 2013.08.29. 05:12:02

@aleb19:
Ismerek olyat, akinek van rendes munkája, és hobbiból vendéglátózik hétvégenként, mert szereti, nem lenne rászorulva (persze keres is vele, de nem jelentős összeget a normál keresetéhez képest).

@atörökk:
Igen, nekem is úgy tűnik, hogy ez történt.

@dr. mesterseges szinezek:
Ott messze nem erről volt szó, odament kb. 20 ember erősködni, gondolom, védelmi pénzt követelni.
"Összesen hat személy ellen emeltek vádat. Közülük a tavalyi Aranykéz utcai robbantás áldozatává vált Boros Tamás ügyében megszüntették az eljárást."

Szóval itt erősen mellélőttél.

Egyébként az E klub rendezői pont nem ilyenek voltak.

Az meg alaptétel, hogy szekusnak nem pofázunk vissza (ráadásul itt még igazuk is volt, amikor elküldték volna a társaságot a halál faszára). Szellemi csatára nem nagyon vevők, a fizikaiban meg esélytelen vagy, mert még ha te vagy a Bruce Lee ikerturbó, akkor is többen vannak.

"és kiverte belőle a meleg szart"
Próbálta volna kiverni belőle a jeges szart. Na, az már feladat.

@atpijkamo:
Még csak az se, inkább Romanes - ráadásul E/3, nem T/3 - mennek ház.
Szóval értelmeset nem jelent latinul (még annyit sem, amennyit a filmben kihoznak belőle, mert ugye az angol nem ragoz, angolul ki lehet, magyarul viszont még jobban sántít.)

@Élő Fa:
Hát ha lány vagy, az sok mindent megmagyaráz.
A lovagiasság a falusi bálokban sem létezett már az 1940-es években sem, a más falubelieket szarrá verték, és többnyire nem 1 az 1 ellen felállásban. Igaz, nem a rendezők, hanem a falu legényei. De úgy, hogy az illetőt taligán kellett elvinni. És még mázlista volt, ha meg nem késelték.
És ehhez nem kellett beszólnia, pláne nem durván, elég volt más faluban laknia, és esetleg egy helyi lányra ránéznie. Vagy valaki szerint ránéznie.

"Rád viszont rádférne egy tisztességes mondom tisztességes reszelés:DD"

Aláveted magad a cél érdekében? :-)P

@Medallon:
Hát kurvára nem ez a dolga.
Az a dolga, hogy kiszolgáljon.

@hagyma:
Honnan veszed, hogy:
1. tinik voltak
2. gyenge fizikumúak?

Valahogy megértem, hogy hülyének tartanak. Nem nagyon mutatod a jó felfogóképesség jeleit.

"szerintem normalis, ha azt mondom, OK OK megyunk 5 perc, megisszuk, beszolas befejezve"
Igen, baszd meg, az. Ha előtte nem bunkózol a pultos csajjal. Mert ha igen, akkor a távozásra felkérés azt jelenti: AZONNAL.

@borzimorzi:
Szívemből szóltál.

@zsebacsi:
Máskor tedd távolabb a bilit az ágytól. Most belelóg a kezed.

"aki odamegy SEGÍTENI a szituáció megoldásában"
Hát nem vagyok biztos benne, hogy nem valami felsőbbrendű dumát kezdett el nyomni, hogy "de márpedig mi megisszuk, amit kifizettünk, mert nekünk jogunk van", mire érthetően kissé morccá váltak az erőemberek, akik sok mindent szeretnek, de az ellentmondás nem szerepel ezen a listán.

@becks87:
Mosakodásnak tűnik.
Pláne ennek fényében:
1. "egyik társunk kicsit beivott és kicsit bunkón kezdett jópofáskodni a ... pultoslánnyal. ...eleinte jót nevettünk a hülyeségein"
Nos, nem nevetni kellett volna, hanem leállítani. Mert lehet, hogy a pultoslánynak nem volt annyira vicces egy részeg faszkalap bunkóskodása.

2. "Odaléptem, mondtam a kőagyúnak, hogy velünk van és kicsit piás már, megisszuk a frissen kikért koktélokat és odébb állunk."
Mint írtam, alap: nem dumálunk, hanem húzunk, ha ezt kérik. De ti még meg akartátok inni a koktélotokat. És szinte biztos vagyok benne, hogy a kérés sem volt ennyire szép, mint ahogy itt írod. Szóval ki van ez kicsit színezve, hogy ti tűnjetek fel jó színben.

"majd a cikkről megjelenik az update"
Aha. Láttad, hogy nem jött be, amit írtál, megpróbálsz még tovább mosakodni.
Király.
Csak egyre kevésbé lesz hiteles.
Az itteni indulataidat látva, amiket vélhetően józanul eresztesz meg, elképzelem, mennyire lehettél visszafogott ittasan. Az ide beírt hozzászólásaid alapján ugyanis egy agresszív faszkalap vagy még józanul is.

"akkor is csak pár percre és néhány százan"
Húbazmeg... Erősködik a szemüveges, vasággyal 40 kilós bölcsészgyerek...
Egyre hitelesebbé teszed a sztoridat.
(Értsd: egyre röhejesebbé válsz.)

"kezdtem el neki magyarázni"
Hát itt basztad el.
Ilyenkor az van, hogy bocsi, igazatok van, megyünk.
(Ráadásul itt tényleg igazuk volt, még szerinted is bunkó volt a haverod. Amúgy meg ne barátkozz részeg faszokkal.)

"mert néhány 40-es IQ-val rendelkező nem tud két mondatot értelmezni (illetve nem akar)"
Akkor neked hányas IQ-d lehet, ha egyetlen egyszerű mondatot - Na húzzatok innen a picsába! - sem bírtál (akartál) értelmezni, hanem nekiálltál visszapofázni? 15-ös?

"Én minden olyannak, aki egyetért velük csak annyit kívánok, hogy kerüljenek egyszer ilyen helyzetbe."
Seggfejkém, nem kerülünk ilyen helyzetbe, mert:
1. Nem ugatunk be részegen bunkóságokat a pultos csajnak.
2. Ha a biztonsági őr közli, hogy tipli, akkor nem állunk még neki megfejteni, hogy de miért akarunk még maradni.

Ahogy látom, neked még kell pár verés, mert a mostaniból nem tanultál.

@szamaritánus:
Dettó.

@rókuci:
Így igaz. Aki nem ért a szép szóból, kapja a csúnyát.

kiwirágós kivirradtig 2013.08.29. 05:37:02

@becks87:
Nem, koma, nem érted.
Nem annyira lett volna kemény, hogy vérző fejjel és sípoló tüdővel felpattan, hanem annyira sem lett volna kemény, hogy bunkózzon a pultos csajjal, csak mert az jól néz ki.

Kár, hogy nagyon nem fogod fel az ok-okozati összefüggéseket.

"és kezeskedünk érte, hogy befejezi a dolgot. Épp csak azt nem tettem hozzá, hogy ellenkező esetben én gyűröm orrba"
Az tényleg szép lett volna. Mármint ha ezt mondod. Nem elég, hogy a társaságod egy tagja részeg bunkó, te még fenyegeted is azt, aki jogosan ki akar rakni. Az lett volna csak kemény!

"Igen, többször is beszólt neki. Röhögtünk rajta,"
Aha. És még mindig nem érzed, hogy az ELSŐ ilyen után le kellett volna állítani, nem röhögni, mi?
Persze a 40 kilós csajjal könnyű bunkózni, aztán mikor legépel a humán védelmi rendszer, akkor mindenki hibás, csak te nem. Nyilván.

Fel kéne fogni (lassan írom, hogy hátha úgy megérted):
T I . . B A S Z T Á T O K . . E L, É S . . T I . . V A G Y T O K . . A . . H I B Á S O K.

Ugyanis nem kellett volna már azon sem szórakozni, hogy de jókat szól be a haver a pultos csajnak.
Utána meg nem nekiállni meggyőzni a biztonsági embert, hogy de majd mi vigyázunk rá - baszd meg, már ELŐTTE bizonyítottátok, hogy NEM tudtok rá vigyázni.

"fennáll a súlyos testi sértés kísérlete"
Kár, hogy ilyen kategória nem létezik.
Valami vagy súlyos testi sértés, vagy nem, kísérlete nincs.

"na akkor adj még egy koktélt, kurrrva"
" Volt, hogy kért ki vmi piát és akkor félig felénk fordulva halkan tette hozzá, hogy "Te kurrrva"."

Hát ezek alapján - hogy nem állítottátok le már az ELSŐ ilyen után - teljesen jogosan kaptatok a pofátokra.

"Semmi egyéb nem volt, ilyen viszont pár alkalommal előfordult."

Hát mi a fasznak kellett volna még lennie?
Te tényleg nem érzed, mennyire tahók voltatok?
És ezek után még te vagy megsértődve?
A csaj helyében az első ilyen kurvázás után úgy baszattalak volna ki benneteket a helyről, hogy a lábatok se éri a földet. És nincs még megiszom a kikért piámat, hanem AZONNAL.

"mire az egyik srác tőlünk hozzátette, hogy "semmi joga agyonverni valakit azért, mert egy büdös kurvát lekurvázott". Hát ott volt a csaj barátja is a rendőrök közt"
Hát lehet, hogy a helyében egy félreeső helyen még egy pár pofont lecsavartam volna ezért is. De kurva nagy poén lett volna az is...

"hogy sokan mondták is, egy pultosnak ilyen helyen tudni kell kezelni az ilyeneket."
Hát nem, baszd meg.
Tényleg annyira agyatlan fasz vagy, hogy fel sem fogod, mennyire büdös tahók voltatok.
Nagyon megérdemeltétek, amit kaptatok.
Sőt, többet kellett volna, mert ebből láthatóan nem okultatok.

t0m973 2013.08.29. 08:12:26

igen
kissé dagályosan fogalmaz ez a kiwis pirkadat de minden szavával egyetértek
ugorgyunk

zsebacsi 2013.08.29. 08:50:45

@kiwirágós kivirradtig:
ember, te tenyleg nem vagod?
a tortenet arrol szol, hogy a kidobo, vagyis a magat "biztonsagi ornek" kepzelo, valoszinuleg feketen, papirok es kepzettseg nelkul foglalkoztatott helyi kocsmaban osszeszedett fonok haverja izomgyuri ilyet NEM TEHET egy jogallamban.
Nem alkalmazhat sem verest, sem bilincset, semmilyen kenyszerito eszkozt.
bunkok voltak a sracok? ok, akkor megfogja szepen a karjat es kivezeti. ellenall? akkor hatratekeri vagy ketten megemelik es kiviszik. es LERAKJAK. nem bedobjak a jeges dunaba, nem osszerugdossak a foldon fekve es nem kiverve a fogat. de persze nekem log bilibe a kezem.. kivanom, hogy egyszer keveredj olyan tarsasag MELLÉ, akit eppen most raknak ki, es kapjal be te is egy ket fulest.. csak ugy. mert ott jartal. de gondolom majd elsunnyogsz es lehajtott fejjel mondogatod hogy hat.. igazuk volt.. vegulis. miert nem hallottam meg, hogy kozoltek, hogy kifele...
"Nagyszeru faj ez a romai.. ha semmi mas, ez megtanitott tisztelni oket es hogy nem viszed semmire, ha nem vagy kesz tisztesseges munkat vegezni..."

zsebacsi 2013.08.29. 09:09:27

@Démonmac1: na most akkor dontsetek el, hogy szo nelkul elhuzni vagy meg mentegetozzunk kozben? Utobbinal fennall a veszely, hogy pont a mentegetozesert fogsz beszedni egyet kettot, nem?:)
@becks87: en a helyedben felkeresnem azt a dokit a korhazban es egy felreeso helyen elkernem tole az eddigi serultek adatait, hatha felbatorodnanak ok is egy feljelentesre, ha mar tobben alltok oda az ugyeszhez. Ezek szerint van roluk is adatlap. Az kulon megerne egy miset, hogy az ilyen eseteknel miert nem tesz hivatalbol feljelentest a korhaz/doki?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.29. 09:52:05

@becks87: "na akkor adj még egy koktélt, kurrrva"

Nem tudom, lehet, hogy én vagyok túlérzékeny, de a pultoscsaj helyében azonnal kivezettettem volna ezt az embert, és ha közben elcsattan egy pofon, nem tiltakoztam volna. Ha viccesnek gondolta, ha vigyorgott közben, akkor se, ezt nem köteles a csaj eltűrni.

Ha meg olyan szituban engedi meg magának, hogy a csaj fiúja ott van vele, akkor nyilván verekedés lesz a dologból, mást nem tudok elképzelni.

666E 2013.08.29. 10:00:31

kicsit hiányosnak érzem a történetet, mintha kimaradt volna belőle valami...

amikor a csaj visszautasítja a kis pondrót. aztán még egyszer. kéri, hagyja békén, mert neki dolgoznia kell. mondja, hogy bizisten' szól a szekunak ha most nem hagyják abba a zaklatást.

..de nem hagyták. még mindig nem. a csaj tuti nem azonnal ment az őrökhöz, a kis puhapöcsök nem vették tudomásul, hogy kotródás van. ez volt az ő nagy hibájuk, a csaj túl sokáig tűrt és ezután nyilván hirtelennek tűnt amikor csak első felszólítás UTÁN jött a pofon. az őr megkérte, hogy távozzanak. ezek után NEM KÉRÜNK KI PIÁT. mégis mit vártak? hogy aztmondja "jaa.. hogy már kértetek két deci fantát? akkor ok.., jóóólvan, azt akkor még megvárom, igyátok meg persze.."

idióták.

mrbateman 2013.08.29. 10:22:54

Az alábbi idézeteket hasonlítgassuk kicsit:

"Hárman ugyanis ott maradtunk még koktélozni és beszélgetni, miközben egyik társunk kicsit beivott és kicsit bunkón kezdett jópofáskodni az egyébként csinos pultoslánnyal. Bár eleinte jót nevettünk a hülyeségein, egyszer csak a hölgy odasétált a biztonságiakhoz, akik közül 3 izomagy gorilla oda is jött hozzánk"

majd utánna kommentben interpretálva:

""na akkor adj még egy koktélt, kurrrva"
Arra nem emlékszem a nyaralás folyamán vagy azon az estén sütötte-e el a poént, hogy "miért, minden nő qva".
Más nem volt egyébként. Volt, hogy kért ki vmi piát és akkor félig felénk fordulva halkan tette hozzá, hogy "Te kurrrva". Semmi egyéb nem volt, ilyen viszont pár alkalommal előfordult."

Nagyon szellemes a spanod, igazi kellemes társasági ember lehet józanul is.

Na az van, hogy az írott jog mellettetek áll, de ne éld bele magad, ennek nem fogsz tudni érvényt szerezni független tanúk és a nem megfelelő orvosi papírok miatt...mert ugye két év múlva, ha eljut bírói szakig már senki nem úgy emlékszik, illetve azóta már jobban emlékszik, még egymásnak is ellent fogtok mondani dacára a sok egyeztetésnek, a másik része kint mosogat Angliában, nem jelenik meg az idézésre, stb-stb...ezt a bíró elunja, ránéz a terheltnek felrótt cselekményre=egy részegnek nehezen tisztázható körülmények között eleredt az orra vére, aztán még becsatolt ide két nappal későbbi dátumozású leleteket ezzel összefüggésbe hozott kihullott fogakról...majd felidegesedik és elzavar mindenkit a búbánatos picsába.
Ez az írott jog felőli közelítése a dolognak.

Magánemberként meg annyit, hogy kicsit helyettem is ütött, holott én nem nagyon nem szívesen ütnék, egyrészt hiányzik a fasznak a fenti hercehurca, mi lesz ha valakinek komoly baja lesz, mert pl szarul ér földet, másrészt nem hiszek az erőszakban.

Viszont ezért tartja a társadalom a security staff-ot, mert neki nincsenek elöl ezek a szempontok.

Így jártatok! El kell felejteni az egészet és egy év múlva már röhögni az eseten...ha rápörögsz, neked is szarabb lesz lelikleg.

springbok 2013.08.29. 10:25:52

Javaslom a poszt-tolonak, hogy latogassa meg a sajat valamint haverja anyukajat es koszonje meg nekik a torott fogait.

Ugyanis anyu meg apu nem tanitotta meg oket viselkedni, valamint idoben felismerni a hatarokat a mit szabad es a mit nem kozott.

Jobban jartatok volna anno anyai es atyai pofonokkal, most mar nincs visszafogva a kez ami adja az aldast es bizony torik az orr meg a fog.
(tudod, kb mint a baranyhimlo, jobb gyerekkorban)

Egyebkent az allatvilagban az ilyen selejtesen "nevelt" egyedek altalaban hamar megdoglenek, szerencsed , hogy titeket eletben tart a tarsadalmi rendszer.

Démonmac1 2013.08.29. 11:07:52

@zsebacsi: Ne nekem, a posztolónak mondd:)

Démonmac1 2013.08.29. 11:11:28

@zsebacsi: "ilyet NEM TEHET egy jogallamban."
Magyarország mióta jogállam? nemár.
Ha a youtubeon, vagy a liveleak - on rákeresel találsz szép számmal amerikai kidóbos történetet is, szépen dokumentálva. pl:
www.liveleak.com/view?i=134_1370297468

labi 2013.08.29. 11:18:38

Nos, azt kel hogy mondjam, hogy inkább a biztonségi őrök pártján vagyok, megtették azt a bunkóparasztal, amit gyakran mindannyian szívesen megtennénk... csak nem tesszük mert ugye még minket büntetnének meg érte... pedig kijár nekik nagyon is.

A fogorvosi költségeket meg kérje a postoló a tahó barátjától, vagy a hávarja drága kedves szüleitől akik ilyenné nevelték.

zsebacsi 2013.08.29. 11:19:15

@Démonmac1: igen, ezt probaltam erzekeltetni:) hogy nalunk ezt megteheti kovetkezmeny nelkul. az a gond, hogy ez hosszutavon ahhoz fog vezetni, hogy az ertelmesebbje elvandorol innen, mert megunja a banánt, vagy pedig önbíráskodás lesz belőle. bar a posztolok nagy reszet elnezve ugy latom ok inkabb fejet hajtanak az orkoknak.

zsebacsi 2013.08.29. 11:21:18

@labi: nem szeretnék a gyereked lenni.. ha majd nem eszi meg első szóra a spenótot, akkor ott is repül a füles meg a foga is? de legalább elmondhatod, hogy neked volt igazad..

Démonmac1 2013.08.29. 11:26:41

@zsebacsi: Szerintem túlzás amit az orkok csináltak.
Szerintem a normális metódus az az lenne, hogy megfogják az eltávolítandó személyt/eket és kivezetik a létesítményből.

Még azzal együtt is, hogy _igen bunkó_ dolog a "még egy koktélt kurrrva".
Hasonló szituban, én is szólnék.

borzimorzi 2013.08.29. 11:27:06

@atpijkamo: Igazságod vagyon, nem figyeltem oda. Lényeg, h nem neked szántam személyesen.
Üdv:
b

labi 2013.08.29. 11:28:34

@zsebacsi:
Te aztán igazán jól érzed az arányokat és igan okos is vagy, gratulálok hozzá.

Egy gyereket nem kell pofozni ahhoz, hogy huszonéves korára ne a fenti tahó legyen belőle, csak nevelni. Ha ez nálad keveredik, akkor ne az én gyerekemet sajnáld. :)

zsebacsi 2013.08.29. 11:30:29

@Démonmac1: pontosan.
egyebet nem tudok elmondani, kerem kapcsolja ki.

springbok 2013.08.29. 11:31:43

@zsebacsi: nem jol latod. Az lenne az igazsagtalan, ha egy not tobbszor leqrvazva es kirohogve szepen elsetaltok esti furdozni... Ez lenne a kivanatos szint az orszagban? Naugye.

zsebacsi 2013.08.29. 11:34:16

@labi: idézlek: "megtették azt a bunkóparasztal, amit gyakran mindannyian szívesen megtennénk... csak nem tesszük mert ugye még minket büntetnének meg érte... pedig kijár nekik nagyon is.
"
ebből nekem az jön le, hogy aki nem úgy viselkedik első szóra, ahogy az ork elképzeli, annak kijár a verés.
ezért kérdezem: téged is így neveltek? vagy te is így neveled majd a gyereked?
szerinted arányos volt a fog kitörés azért mert a _haverja bunkon_ beszólt egy pincercsajnak?

copass 2013.08.29. 11:39:39

nem értem hogy mi itt a probléma:
lekúrvázta a pultost, aztán mindenki kilettbaxvaapitsába.
lehet itt sírni, meg magyarázni a bizonyítványt. ebből nem fog kijönni jól sehogyse a szájonvágott társaság.
kapásból a pultos csajnak fognak igazat adni, tegyük hozzá jogosan, mivel a lekúrvázást senki se viccként fogja fel.
se rendőr, se ügyvéd, se bíró, meg úgy általánosságban senki.
a biztonsági őrök kapnak egy ejnyebejnyét túlreagálásért.
remélem sokáig fog fájni a nyoma és emlékeztet majd arra hogy hogyan is kell viselkedni egy nővel, meg úgy általában egy szórakozóhelyen emberek között.
helló valóság.

zsebacsi 2013.08.29. 11:44:32

utolso kommentem a temaban:
kerdeznem az itt jelenlevoket, hogy oket csaptak mar meg "csak ugy" , vagy voltak mar hasonlo szituacioban?
vagy ha a gyerekuk ugy jon haza, hogy kivertek a fogait - amire mondjuk kenyesen vigyaztak eveken keresztul -, csak mert valakinek eppen verekedni támadt kedve? nem tudom akkor is ekkora lenne-e az arc.
valaki leirta: amikor a lokal patriotaban volt a Kozma balhe, akkor hol voltak ezek a nagyon erős és bátor szekusok? de nyugodtan vedjetek oket..

borzimorzi 2013.08.29. 11:47:45

@bandee12: Szokták mondani, hogy ne a tükröt szidd, ha a képed ferde. Hallottad már?

Ténykérdés, hogy ha valaki nem ért abból, hogy a kiszemelt kislány nem mosolyog rá vissza, az hülye. Aki ennek ellenére még bókokkal nyomul, az vagy nagyon rá van kattanva a nőre, vagy nagyon hülye, vagy mindkettő. Ha valaki ráadásul még beszeszelve, bunkó módon teszi ezt, az csak nagyon hülye. Ha abból sem ért, hogy a pultoslány megkéri rá, hogy hagyja békén, az taplóbunkó. És aki még ezek után is nyomul a csajra, az egy elkényeztetett ficsúr, akit mielőbb szájon kell kapni. Ez történt.
Majd legközelebb felfogja, hogy otthon lehet bár anyuci szeme fénye, de a nagyvilág nem anyuci konyhája.
Ja, és aki eleve a lenéző "csaj" kifejezést használja a személyzet bármely tagjára, az már eleve jól bemutatja, hogy micsoda fölpumpált egóval áll a többiekhez hozzá.

Legközelebb, ha teheted, továbbra is menj inkább úszni, ha teheted. Hátha többet fejleszt a jellemeden, mint ilyen alakokkal lógni. És még a fogad is ép marad.

Üdv:
b

copass 2013.08.29. 11:54:23

@zsebacsi:
- igen, csak én nem kúrváztam le senkit.csak rossz helyen voltam rossz időben.
- azért itt nem erről van szó. ha nem szól bele akkor nem verik ki a fogát.
hagytam volna hagy kapja meg a magát, de az első kúrvázás után otthagytam volna a búsba az ilyet, de lehet én vágtam volna pofán.

mrbateman 2013.08.29. 12:01:25

jótanácsok az éjszakába igyekvőknek:

- a puncival rendelkező staff csajok jó nők (azért vannak ők ott ugye) mindenki mag akarná baszni őket, tudják ezt a kanok is (akik általában nem könyvtár-esztétika szakpáron végeztek a pázmányon) ezért minden OLYAN célú közeledés testvérek közt is két pohár vér, mivel be vannak védve (helyesen mert sok a hülye)
- ha látványosan társasággal vagy, akkor egyetemleges a móka és kacagás, de a sírás is
- ütőtávon kívül maradva kibaszott határozottan, röviden beszélsz a kidobóval (a figyelj teső nem akart ő rosszat, jó haver a sanyi csak kicsit ivott, nem úgy gondolta megisszuk aztán megyünk típusú parlamenterkedés nem bejövős...gondolkodni kell a kidobó fejével, ha ő megindul nem fordulhat vissza, nem győzhető meg, mert oda a renomé és egy-két iylen éjszaka után elkurvul az úri közönség és sokkal nagyobb bajok lesznek) egy magabiztos fellépéssel egy NYUGI, VELEM VAN NINCS BALHÉ, INDULUNK MERRE A KIJÁRAT 4 másodperces monológra van idő, oszt felnyalábolni a koktélozó lányokat és indulni.

Nincs itt tragédia, nem kell teleszarni a netet, ez alkalommal alászaladtál, ennyi!

(az nekem lejött, h. nem veled volt a gond és teljes igazad van, h. próbáltad megoldani...sőt ezért respect)

springbok 2013.08.29. 12:10:20

@zsebacsi: persze nem azt irtad, hogy a qrvazas normalis volt, hanem azt kifogasoltad, hogy a kidobok pofan vagtak erte a 3 sracot.
De ha nem vagjak oket pofan, hanem kikiserik oket akkor mi is tortenik?
Leqrvaztak es kirohogtek a pincercsajt majd elsetaltak esti furdozni.
Igy mar erted?

Tobben osszefoglaltak mar ezt fenntebb, ne rugozzunk rajta. Bunko modon zaklattak a szemelyzetet, mire pofan vagtak es kiraktak oket a diszko ele.

zsebacsi 2013.08.29. 12:22:53

@springbok:
nem pofan vagtak, hanem a foldon fekve rugdostak es kiutottek 3 fogat ANNAK aki nem is szolt be a csajnak, csak probalta menteni a menthetot. ha csak egy-egy fulest beszednek akkor 1 szot se szolnek.
én nem tudom, felétel mi a szokás, de nálunk az ilyent nem hagyjuk szó nélkül. ennyi. béke legyen veletek.

becks87 2013.08.29. 13:17:22

@zsebacsi: Ez pontosan így történt és ezért vérlázító az egész.

Megfogadtam nem idegesítem magam tovább az itt lévő sok bunkón. Ugyanis néhányan nagyobb taplók vagytok, mint ott az egész szórakozóhely volt egész este!
Egy ember bunkózott a csajjal, ezt már leírtam. Az én bűnöm konkrétan annyi volt, hogy mellé álltam és nem hagytam szó nélkül részegen összeverni. Mert vélhetően az lett volna így is, úgy is a vége, csak így én kaptam a nagyobb adagot. Aki szerint ez bunkóság meg fogjam be a pofám az bekaphatja. Nem fogom ezek után sem és annyiban hagyni sem. Nincs az a bíróság vagy rendőrség, aki elmarasztalna, mert NEM viselkedtem kirívóan, NEM bunkóskodtam senkivel még az orkokkal sem, teljesen emberi módon mentem oda és beszéltem velük. Támadásnak pedig nyomát se mutattam. Ezek nem magyarázkodások, ezek tények! Akinek nem tetszik és aki még ezek után is olyan vadparaszt nagypofájú, hogy osztja itt az észt miközben szart se tud az ott történtekről, azt meg leszarom! Sose voltam agresszív senkivel sem, ez esetben sem fordult elő. A csaj majd a bíróságon el fogja mondani, ha kell a saját kérdésemre, hogy egy szempillantásra se voltam vele bunkó, sőt! Arról meg nem tehetek, hogy volt a társaságban egy fasz, aki mellett kiálltam. Nem vagyok tizenéves takony sem, nem kell kioktatni. A tanulság az volt az esetben, hogy orkokkal nem beszélgetünk, legközelebb két lépés távolság és ökölbe szorított kéz. Az első ellenséges mozdulatnál pedig durr. Sose tettem életemben, nem is szeretném, de legközelebb nem leszek annyira naív, hogy emberi kommunikációt kezdjek azzal, aki képtelen rá. És úgy látom még a hozzászólók közt is van pár, akiért szégyellem azt is, hogy egy országban élek velük. Legközelebb mivel fogtok jönni, hogy egy beszólásért agyon kell lőni valakit? Vagy történetesen a társaságotokban valaki kicsit elázik, akkor a seggetek összehúzva takarodtok a picsába, mert egy IQ gyök 2 közölte húzás a faszba? Talán inkább nektek kellene tükörbe nézni vagy köpni egyet felfelé és aláállni.

pizzaboy 2013.08.29. 13:44:07

Akkor a my 2 cent:

1:
"Szóról szóra ennyi volt a válasz: 'Te ki a faszom vagy? Mit ugatsz bele?'"

Miért nem mondtad, hogy: pesti suttyók vagyunk, akik parasztfalvára jöttek vagizni, és ha valahol fizetnek egy deci szódát, megy egy doboz gyufát már azt hiszik bármit lehet.

----

2:
kurvás beszólás: igen, tényleg olcsón megúsztátok, máshol (parasztfalva kettőn), egy ilyenért sokkal többet kapnátok, főleg, ha pultost baszogatjátok, nem ketten esnek nektek, hanem az egész kocsma.

---

3:
"hogy kicsit beivott már és gondoltam én kezeskedem majd érte, hogy befejezi"

annyira sem tudtál kezeskedni érte, hogy időben elrángasd a pulttól, hagyjuk már púdert...

Jótanács: legközelebb maradjatok otthon, vagy menjetek Siófokra, ahol bármit elnéznek a bunkó túristáknak. Ezt most benéztétek.

seggbőlszájba 2013.08.29. 14:06:23

Ez tipikusan jellemző az ilyen kis csicskajancsikra. Elmennek hárman koktélozni, mielőtt egymás picsájába tolják a pöcsüket. Inzultálja a pultost, parasztkodik az egyik bebaszott gibbon, míg a két másik buzinyúl meg nyerít rajta "Bár eleinte jót nevettünk a hülyeségein," Azt kellene megérteni, hogy összekuporgatnak 10 forintosokból 2 koktéravalót, vagy pénzes apu finanszírozza a homár partit, a retkes koktél mellé nem jár a szórakozóhely és a pincér lány se. Neki miért kellene etűrni az ilyen faszkalapokat? Tuskóhoz fejsze kell, nem pszichológus. A pultoslány helyébe megtenném a polgári peres feljelentést becsület sértés miatt. Egyébként meg hibátlan volt a nyakonbaszás. Legközelebb tud normálisan beszélni, vagy otthon kurvázza le az édesannyát és hozat még egy kört. El kell egy kicsit gondolkozni, hogy miből indult ki az egész. Ne legyél tuskó paraszt és nem leszel pofánverve. Igyad szépen, kultúráltan a koktélt és ha végeztetek, lehet pofánverés nélül nyálazni a cimborád seggjukát. 40-es IQ-ra saccoljátok a biztonsági őröket. Kiváncsi vagyok a tietek menyi lehet, hogy a pultos lányt buzeráljátok, aki még el sem tud menni az ilyen retkektől.
"És úgy látom még a hozzászólók közt is van pár, akiért szégyellem azt is, hogy egy országban élek velük. " hát én miatt szégyellem magam meg a haverod miatt, mert egy retkes sültparaszt.

becks87 2013.08.29. 14:10:35

@seggbőlszájba: "mert egy retkes sültparaszt"
Az írásodhoz csak annyit tudok hozzáfűzni, hogy nem nagyobb, mint te. Büdös gyökér. Egyébként nagyon jó, amit leírtál, páran olvassák olyanok ezeket, akik pontosan tudják mi történt és régóta ismernek a társaságból mindenkit, amekkorákat lőttél mellé és ahogyan legalább jót röhögnek rajtad.

copass 2013.08.29. 14:10:44

@becks87: mellé álltál egy bunkónak.
innentől kezdve közös a buli, tökmindegy mit nem csináltál.
ha kapsz egy pofont, akkor meg már egyből "te" nem csináltál semmit (a mellé állás egyenlő azzal mintha te is bunkóztál volna).
aztán meg meglepődsz ha te is kapsz egy pofont.
bíróság? ugyanmár. el se jutsz odáig. tudod mi lesz?!
bíró: - miért nem védte meg a barátját "önmagától" amikor látta hogy ittasan zaklatja a pultos hölgyet?
te: - öööööö
Ha én bebaszok akkor nem kúrvázom le a személyzetet, de ha mégis megtenném akkor nem lepődök meg azon hogy kiakarnak vágni a búsba a helyről. pláne nem emberkedek ilyen szöveggel:
"velünk van és kicsit piás már, megisszuk a frissen kikért koktélokat és odébb állunk".
sok meglepi fog még érni az életben.

Kritizálom aA. Marhaságokat 2013.08.29. 14:16:01

1. A beszólós gyerek részeg bunkó volt
2. Ettől függetlenül a biztonságiaknak csak arra lett volna joguk, hogy kivezessék
3.A posztoló nem bunkóskodott, tehát őt még kivezetni sem lett volna joga a biztonságiaknak
4. Polgári peres eljárásban a fogainak a renbehozatalát is perelheti a posztoló (és javaslom, hogy tegye is)

Kritizálom aA. Marhaságokat 2013.08.29. 14:19:14

@copass: "mellé álltál egy bunkónak.
innentől kezdve közös a buli, tökmindegy mit nem csináltál."
Logikából egyes. Ülj le szépen

copass 2013.08.29. 14:20:53

@pizzaboy: hehe. sztori:
anno stoppolás közben egy faluban megálltam egy sörre.be az első kocsmába.
iszom a sört, ha rosszat még ittál: meleg, posványos állott íz,szörnyű.
kérdem a pultost: - milyen sör ez?
hirtelen érzem az egész kocsma tekintetét a hátamon: - mi főzzük.
- jó sör! picit meleg, de finom!
:D

Kritizálom aA. Marhaságokat 2013.08.29. 14:25:32

@labi: A posztoló barátja részegen tahó volt. De ettől a posztólót még nem ő ütötte meg. Erre nem figyelsz? Egyes, ülj le.

becks87 2013.08.29. 14:26:03

@copass: Amit elkövettek az bűncselekmény. Te meg melléjük állsz! Akkor közös a buli a sitten is? Gondolkodj mielőtt írsz.

Kritizálom aA. Marhaságokat 2013.08.29. 14:28:06

@pizzaboy: te nagyon okos vagy. :-) Csak azt nem vetted észre, hogy olyabn valakit ütöttek meg,aki semmi rosszat nem csinált. Ülj le, egyes.

copass 2013.08.29. 14:32:07

@atpijkamo: nem volt ez olyan vicces akkor és ott! olyan gyorsan sört még nem ittam!:D az évek megszépítik ezeket a sztorikat!:D

pizzaboy 2013.08.29. 14:32:57

@copass: igen, ezeket szigorúan jéghidegen kell inni. :)

Kritizálom aA. Marhaságokat 2013.08.29. 14:36:52

@kiwirágós kivirradtig: "Hát ezek alapján - hogy nem állítottátok le már az ELSŐ ilyen után - teljesen jogosan kaptatok a pofátokra."
Okos megjegyzés. :-) Ülj le, egyes,

copass 2013.08.29. 14:41:52

@becks87: az hogy ez mi, nem az én tisztem eldönteni. túlreagálták.
gondolkodni nem utólag kell.
Nem lett volna szabad hagynod hogy bunkó legyen.
Te voltál a legidősebb a társaságban?!igen, akkor meg miről beszélünk még.
Meg kellett volna fognod a hüjefejit és kivinni onnan.

pizzaboy 2013.08.29. 14:43:34

@Kritizálom aA. Marhaságokat: rendben, legyen tiéd az utolsó szó!

becks87 2013.08.29. 14:45:48

@copass: Ő sem szaros gyerek ezt ne fejeltsd el. Többször mondtuk neki, hogy elég lesz. Ennél többet nem tehetek. Barátokat, haverokat pedig igyekszek megvédeni minden téren akármilyen bunkó vagy részeg. Csak sajnálni tudlak, ha nálad ez nem alap.

Kritizálom aA. Marhaságokat 2013.08.29. 14:50:33

Tessetek FIGYELMESEN elolvasni, amit England win The Ashes! és hagyma ír. Mondom FIGYELMESEN. Már aki képes erre a kommentelők közül.

zsebacsi 2013.08.29. 14:59:04

miota lett a magyar ilyen beszari?? de komolyan. Ha a posztolo tortenetesen a WCbol jon vissza, es azt latja, hogy a kidobo ki akarja vinni a haverjat es megkerdezi, mi a gaz, akkor is kapott volna par gyomrost, pedig ott se volt.. kapjatok mar a fejetekhez.
lassan mar nem is csodalom, hogy a kornyezo orszagokban verik a magyarokat, ha ennyire nem vagytok kepesek kiallni magatokert!
a kedves kidobo bacsi is abbol kapja a fizut, hogy az ilyen hemügés pesti suttyók odajárnak elkölteni az összekuporgatott koktélravalót. a fejős tehenet pedig nem verjük ugyebár.
azt persze rohadtul jogosnak erzi mindegyik nyuszi, hogy a pultosno tegyen feljelentest ragalmazasert... :)))))

copass 2013.08.29. 15:15:06

@becks87: ha huszonakárhányévesen így viselkedik valaki akkor egy szarosgyerekszintjét sem éri el.
lehet én vagyok válogatós, de az én barátaim nem bunkók, tajt részegen se.
nem az a barátság hogy kihúzod a a saját hüjeségéből bekövetkezett bajból, hanem az hogy nem engeded hogy bajba kerüljön.
ha meg akkora agymen hogy megy a saját feje után, hiába montad hogy nem kéne, akkor magára kell hagyni, abból majd megtanulja hogy mi a barátság.

mrbateman 2013.08.29. 15:21:25

Ne lamentáljatok itt már, én ezt jobban tudom én ebből írtam a szakdolgozatomat!

Vissza kell menni és lángszóróval megkínálni az egész helyet a picsába, lementek 3 autóval 12-en életlen szanurájkardokkal és alu bézbólütőkkel és rendet tenni...ha jól alakul a buli esetleg egy laza csoportos erőszak a pultoslányon, tanulja meg a kis kurrrva, hogy nem árulkodunk...lehet más lesz már beosztva, de mindegy ezek egyforma kurvák mind, majd elmondja az érintettnek.

Értsétek meg ezek csak az erőszakból értenek!

Kritizálom aA. Marhaságokat 2013.08.29. 15:21:29

@copass:
1.Olvass el pár szakmai anyagot az alkohol hatásairól
2. Ha elolvastad, gondold át
3. "ha meg akkora agymen hogy megy a saját feje után, hiába montad hogy nem kéne, akkor magára kell hagyni, abból majd megtanulja hogy mi a barátság.". Nem sokan szeretnének téged barátnak.

copass 2013.08.29. 15:30:17

@zsebacsi: a kidobók nem fejpénzt kapnak, ő akkor is megkapja a bért ha senkit nem ver meg.nem kap prémiumot ha kiver pár fogat. az a dolga hogy rendet tartson.
azért ne bagatelizáljuk már el azt hogy zaklatta a pultosnőt.igen, zaklatás mivel sérti az emberi méltóságot az hogy lekúrváznak egy nőt.
ha tényleg az lett volna (amit itt próbálnak megmagyarázni) hogy ülnek a pultnál, koktéloznak , beszélgetnek a pultosnővel és egyszer csak ok nélkül odamegy a kidobó és azt mondja hogy kifelé, akkor azt mondom hogy oké ez így nem pálya.
csak az a ciki hogy nem így történt és ez bizonygatva is van erőssen hogy "bunkón kezdett jópofáskodni" annak ellenére hogy a pultosnő szólt neki:
"Nem, nem volt az első, mosolygósan mondogatta már neki a csaj többször, hogy most már elég lesz."
de menjenek bíróságra, ügyvédeknek is kell lóvé.

zsebacsi 2013.08.29. 15:36:28

copass: nezd, ha szerinted egy kurvazasert ki kell utni a masik fogait + megrugdosni a foldon fekve - plane azt is, aki nem szolt be - , akkor azt hiszem valamelyikunk forditva ul a lovon.
itt az aranyosságrol van szo, nem arrol, hogy ok nem sarosak a dologban.

Kritizálom aA. Marhaságokat 2013.08.29. 15:43:06

@copass: a kidobók nem fejpénzt kapnak, ő akkor is megkapja a bért ha senkit nem ver meg.nem kap prémiumot ha kiver pár fogat. az a dolga hogy rendet tartson.
FOGKIVERÉS NÉLKÜL
azért ne bagatelizáljuk már el azt hogy zaklatta a pultosnőt.igen, zaklatás mivel sérti az emberi méltóságot az hogy lekúrváznak egy nőt.
EBBEN IGAZAD VAN. DE EZ NEM JELENTI AZT, HOGY ANNAK, AKI NEM TETTE, KI KELL VERNI A FOGÁT.
A KURVÁZÓST MEG KI KELL RAKNI ÉS KÉSZ.

ha tényleg az lett volna (amit itt próbálnak megmagyarázni) hogy ülnek a pultnál, koktéloznak , beszélgetnek a pultosnővel és egyszer csak ok nélkül odamegy a kidobó és azt mondja hogy kifelé, akkor azt mondom hogy oké ez így nem pálya.
csak az a ciki hogy nem így történt és ez bizonygatva is van erőssen hogy "bunkón kezdett jópofáskodni" annak ellenére hogy a pultosnő szólt neki:
"Nem, nem volt az első, mosolygósan mondogatta már neki a csaj többször, hogy most már elég lesz."
ÉS EZÉRT VÉTLEN EMBERNEK KI KELL VERNI A FOGÁT?
de menjenek bíróságra, ügyvédeknek is kell lóvé.

copass 2013.08.29. 15:44:08

@Kritizálom aA. Marhaságokat:
tisztában vagyok az alkohol élettani hatásairól, ezért nem iszok alkoholt.sokat!:D
a legjobb barátomat hasonló szituban hagytam ott, belekötött szándékosan az exnője pasijába, mondtam neki többször is hogy hagyja már békén, nem hagyta, hazamentem, 2 hét kórházat nyert a hüjeségével.kijött.
első mondata: tudom b+! megmondtad!
nem is kell sok barát, elég egy igazi.

becks87 2013.08.29. 15:45:06

@mrbateman: Nem rossz, bár én Molotov-koktélokra gondoltam stílusosan és egy szál rózsára a pultoslánynak. Normális, aranyos csaj volt amúgy, csak nem viselte jól az idióta poénkodást. Ami hozzáteszem mielőtt többen letorkolnak, nem az Ő hibája.
De a Te verziód se rossz. :)

mrbateman 2013.08.29. 15:45:24

@zsebacsi: Lófaszt arányosság, majd patikamérlegen adagolják a helyszíni igazságot!

Itt az elvekről van szó!

Aki koktélt iszik az csaj, vagy buzi.
A buzikat meg ü-t-n-i-k-e-l-l!

becks87 2013.08.29. 15:46:45

@copass: Miért nem rángattad el akkor nagy barát? Ha már itt okoskodsz és osztod az észt. Akkor nincs két hét kórház sem. Ugye? Én is tudok látatlanban okoskodni úgy, hogy nem voltam ott.

mrbateman 2013.08.29. 15:48:53

@becks87: Túl engedékeny vagy!
Aki elmegy kurvának az ne sírjon ha basszák, ez egy ilyen szakma!

...vagy akkor kevergessen csadorban!

Ez egyébként - csak a tényállás tisztázása miatt - bent a kultúrban volt, vagy ott előtte a járda mellett a kerthelyiségben?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.29. 15:48:59

@copass: :))

De ha van még, tényleg ne kímélj!

Kritizálom aA. Marhaságokat 2013.08.29. 15:53:24

@copass: És ha miközben békíteni próbálod, kiverik a te fogadat, hogy mit szólsz bele, akkor azt jó néven veszed ?

becks87 2013.08.29. 15:53:27

@Kritizálom aA. Marhaságokat:
A KURVÁZÓST MEG KI KELL RAKNI ÉS KÉSZ.
Ez pontosan így van. Ha kulturáltan közli az ork, hogy figyelj veled semmi bajom, de a tajtparaszt részeg haverotok most indul szépen ki a picsába nem szólunk egy szót sem.
Visszaülünk ketten, megisszuk a koktélunkat és megyünk. Addig max megvár. De nem így történt. Nagyon nem így. A tüdőmön, a lépemen és a bordáimon zongoráztak, majd a fejemen. Lehet akkor váratlanul ért, nem is nagyon tudtam így védekezni vagy visszaütni, de azon leszek, hogy minél tovább legyenek a sitten ezek a szarháziak. Aki szerint pedig normális, amit csináltak azok szintén valahova oda valóak, nem emberi civilizációba. Mert akárki akármit ugat itt össze, hogy milyen fasza lények voltak ezek, attól még a bűncselekmény az bűncselekmény. A fogtörés pedig maradandó károsodás, amit a rendőrség ugyan nem, de a jog büntet.

zsebacsi 2013.08.29. 15:54:22

@mrbateman:
" Aki elmegy kurvának az ne sírjon ha basszák, ez egy ilyen szakma!"

igy igy! minden szavad arany.. bar van benne nehany petofi is!

copass 2013.08.29. 16:04:28

@becks87: a saját kárán tanul az ember mond neked valamit? pofán azért nem veretem magam mert megkergült, még ha a legjobb barátom is.
nem lehet mindenkit meggyőzni.

Kritizálom aA. Marhaságokat 2013.08.29. 16:07:23

@becks87: BTK. Testi sértés.
164.§
(6) A büntetés egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a súlyos testi sértést
d) maradandó fogyatékosságot vagy súlyos egészségromlást okozva,
követik el.

becks87 2013.08.29. 16:10:34

@mrbateman: Kint a kerthelységben. Amúgy kösz a feltételezést, egyikünk se buzi, amúgy ha sört iszol akkor meg könnyen lebunkóparasztoznak. Én is azt iszom leggyakrabban, ettől még nem veszem magamra az ilyen faszságokat.

zsebacsi 2013.08.29. 16:15:51

@copass: a legjobb baratjaert az ember nagyon sokmindent megtesz. akar meg is vereti magat, meg ha nincs igaza akkor is. utana persze pofanveri, de az elso a barat es a testver! - mondom ezt ugy, hogy egyke vagyok.

copass 2013.08.29. 16:23:16

@Kritizálom aA. Marhaságokat:
ilyen szituban semmi értelme:
részeg bunkó vs biztonsági őr.
kaptam már pofont és szájbarugást, pedig csak békíteni akartam.
mindenki viselje csak a következményeit a saját hülyeségeiért.

Kritizálom aA. Marhaságokat 2013.08.29. 16:26:09

@copass: Te tudod. De ettől még nem kell elítélni azt, aki nem ilyen. És nem kell(illetve nem kellene) egyetérteni azzal, hogy aki békíteni próbál, annak a foga kirúgható.

copass 2013.08.29. 16:31:16

@zsebacsi: első a család. rángattam már haza télen egyszál pólóban az öcsémet hazáig mert részegen hőbörgött, kötekedett a kocsmában. de azért őt is megverték egyszer, azt mondta nem kellett volna ennyit innia.
nem tudsz mindenkit megvédeni.

mrbateman 2013.08.29. 16:59:54

@becks87: Naugye! Tehát már nem is jó a cím, mely szerint a Black Magic-BEN brutálisak a biztonsági őrök!
Honnan tudod egyáltalán, hogy azok voltak, igazolták magukat?...vagy csak azonos színű pólójuk volt rajta valami felirat, amit hajnali négykor - pontosan hány koktél elfogyasztása után is? - nem biztos, hogy jól lehet látni?!

Megannyi fontos kétdés, amit majd 2015-ben tisztázni kell, ha egyáltalán lesz konkrét vádlott. Milyen tanúkat fogtok felvonultatni, sokan voltak ott hajnali 4-kor? Biztos vagy benn, hogy nem - diszi felé menet - a fagyizóban tört ki a fogad, amikor ráharaptál a kissé jeges pisztáciára.

Én b+ értelek és sajnálom, nem gondolom azt, hogy 50 kilóval könyebb ellenfelet péppé kell verni, ha szimplán ki is baszhatná egy laza fülessel...ezt dobta a gép, de az igazságszolgáltatásban nem bíznék, veszett ügy.

biorobot (gyönyörű fosbarna) 2013.08.29. 17:08:31

Én meg remélem, hogy sikerül végigvinni az ügyet a srácoknak. Kitartást hozzá.

Bár azt megjegyzem, hogy tényleg megérdemelt egy fülest a paraszt haver.

copass 2013.08.29. 17:21:21

@Kritizálom aA. Marhaságokat: nem ítélem el, persze mindíg meg kell próbálni békíteni.
de van egy határ. ha csak azért is, szándékosan folytatja a baromságait azzal nem lehet mit kezdeni. ha tudod elrángatod.
de ha nem akkor megpróbálod még megmenteni amikor áll a bál a kidobókkal, kockáztatva egy kóbor pofont magadnak is. (ezt én már kihagyom.)
ha vkinek ez megnyugvást ad hogy ok nélkül, másnak a hibájából kiverik a fogait, legyen. de attól még ez nem helyes.
mint ahogy a részeg bunkótól a zaklatás és a túlzott agresszió a bizti őrtől se. a békéltető járt rosszúl mert kiverték a fogát.
én a helyében jól pofán verném a zaklató barátomat, a hülyesége miatt.

becks87 2013.08.29. 17:23:00

@mrbateman: Bent történt a helyen, a bejárat után. Hogy nem bent az épületben, hanem a kerthelységben, az már mindegy. Nem kell hozzá egyetem, se sok logika, hogy tudja az ember azok voltak. És nem voltunk annyira részegek sem, ha erre gondolsz. Legalábbis nálam a részegség kicsit odébb kezdődik, nem egy kis pezsgő és 1-2 koktél után. A részeg nem is jó kifejezés, a spicces kifejezőbb. Hidd el kellően józanok és békések voltunk ahhoz,hogy nyugodt szívvel és lelkiismerettel vigyük bíróságra a dolgot. Mármint én, mert mint tudjuk egy részeg miatt indult minden, a harmadik srác pedig csak tanu, én viszont nem hagyom annyiban. De jobban járnak, ha ülnek a sitten, mert ha megússzák nem leszek túl békés, akkor se fogom annyiban hagyni.

becks87 2013.08.29. 17:23:55

@mrbateman: Bent történt a helyen, a bejárat után. Hogy nem bent az épületben, hanem a kerthelységben, az már mindegy. Nem kell hozzá egyetem, se sok logika, hogy tudja az ember azok voltak. És nem voltunk annyira részegek sem, ha erre gondolsz. Legalábbis nálam a részegség kicsit odébb kezdődik, nem egy kis pezsgő és 1-2 koktél után. A részeg nem is jó kifejezés, a spicces kifejezőbb. Hidd el kellően józanok és békések voltunk ahhoz,hogy nyugodt szívvel és lelkiismerettel vigyük bíróságra a dolgot. Mármint én, mert mint tudjuk egy részeg miatt indult minden, a harmadik srác pedig csak tanu, én viszont nem hagyom annyiban.

biorobot (gyönyörű fosbarna) 2013.08.29. 17:27:33

Az E-Klubnál 1996-ban történt lövöldözés egy halálos és egy életveszélyes sebesüléssel végződött. A lövöldözés öt vádlottjára a Fővárosi Bíróságon az ügyész letöltendő, illetve felfüggesztett szabadságvesztést indítványozott. A védők azonban a büntetéskiszabás mellőzését vagy legfeljebb pénzbüntetést kértek.
A vád szerint a rendezőktől két nappal korábban elszenvedett sérelemért akartak "elégtételt" venni a vádlottak.
A 18-20, baseballütőkkel és pisztolyokkal felfegyverkezett fiatal 1996. március 16-án este négy autóval érkezett az E-Klubhoz. Szóváltást követően egy ütés viszonzásául Hámori Attila elsőrendű vádlott egy-másfél méterről meglőtte A. Ottót a tüdején, aki csak a gyors orvosi beavatkozásnak köszönhette az életét. Ezt követően a támadók golyózáport zúdítottak a klub rendezőire, melynek következtében halálos lövés érte V. Istvánt és még egy személy könnyebben megsebesült. V. István gyilkosa ismeretlen maradt.

becks87 2013.08.29. 17:27:57

@copass: de ha nem akkor megpróbálod még megmenteni amikor áll a bál a kidobókkal, kockáztatva egy kóbor pofont magadnak is. (ezt én már kihagyom.)

Pontosan ez történt. Haragszok is rá kicsit, de nem ő vert össze ezt tegyük hozzá. Amúgy hozzáteszem nem volt benne az egész a levegőben. Sem a dolog súlya, sem a fellépés és a mondanivalóm nem volt olyan feléjük, ami miatt aggódnom kellett volna. Persze mint utólag kiderült ez éppen egy ilyen hely, ahol néhányan lehet épp rád várnak. És ha csúnyán nézel az is elég. Aki nem hiszi nézzen be oda egyszer és beszélgessen el az egyik ilyen orkkal. Bár a főhőseink reményeim szerint hamarosan ki lesznek vonva a forgalomból, azért még lehet marad 1-2 kemény csávó, aki nem a munka, hanem a balhé miatt dolgozik ott.

McZozo 2013.08.29. 17:32:40

@kiwirágós kivirradtig:

amit azert hozzatennek anelkul hogy vedenem oket. hogyha ahoz nem voltak eleg bunkok hogy megkaptak a frissen kikert italukat akkor ahoz se legyenek mar eleg bunkok hogy AZONNAL menniuk kell. Nem partolom oket mert en se szeretem a kotekvo embereket.De nem jo a kettos merce. Plusz sokkal tisztabb lenne hogy sozlnak nekik tavozzanak, aztan h anem akarnak max megfogjak es kirakjak, de emelett nem kell valakit pepesre verni merg akkor se ha bunko volt. Ha meg olyan gaz van akkor max lefogni es rendort hivni azonnal a kidobok altal hogy intezkedjenek. de meg midig nem pepesre verni

mrbateman 2013.08.29. 17:37:51

@becks87: én ezt értem, sőt el is hiszem (mondjuk koktélt még nem ittam 34 év alatt, nem is értem a termék lényegét, mindegy...mindenesetre azt hallottam, hogy itatja magát és vigyázni kell vele, mert a cucc benne van, nem véletlenül balfasz faszik használják megdönteni vágyott csajok leleazítása céljából)

DE

"Nem kell hozzá egyetem, se sok logika, hogy tudja az ember azok voltak. És nem voltunk annyira részegek sem, ha erre gondolsz. Legalábbis nálam a részegség kicsit odébb kezdődik, nem egy kis pezsgő és 1-2 koktél után. A részeg nem is jó kifejezés, a spicces kifejezőbb."

Ezekkel a tudja hogy van az bíró úr című nem túl zárt láncolatú és elég relatív állításokkal nehéz lesz egy büntető üyget végigvinni.

Előtte 4-5 sör, konyha nincs tehát nem ettetek, amit te 1-2 koktélnak mondasz, az az alpereséknél 4-5, jó van két vérvételed az jó, abból kisakkozzák, hogy enyhe, amx közepes fokú az ittasság, de ti toxikusan reagáltok az alkoholra és még 3 másik emberbe is belekötöttél a WC-n, itt is vannak a tanuk, ha nem emlékszel rá, az is csak a szervezeted túlzott alkoholreakcióit mutatja.

Értem én a te igazságodat, de nincs jogvégzett a tágabb családban, aki esetleg ismer büntetős ügyvédeket, akiben lehet bízni őszinte helyzetértékelés tekintetében?

Kritizálom aA. Marhaságokat 2013.08.29. 18:34:14

Az meg alaptétel, hogy szekusnak nem pofázunk vissza (ráadásul itt még igazuk is volt, amikor elküldték volna a társaságot a halál faszára). Szellemi csatára nem nagyon vevők, a fizikaiban meg esélytelen vagy, mert még ha te vagy a Bruce Lee ikerturbó, akkor is többen vannak.
TE EGY NEWTON VAGY, HOGY MEGFELLEBBEZHETETLEN ALAPTÉTELEKT NYILVÁNÍTASZ KI

A lovagiasság a falusi bálokban sem létezett már az 1940-es években sem, a más falubelieket szarrá verték, és többnyire nem 1 az 1 ellen felállásban. Igaz, nem a rendezők, hanem a falu legényei. De úgy, hogy az illetőt taligán kellett elvinni. És még mázlista volt, ha meg nem késelték.
És ehhez nem kellett beszólnia, pláne nem durván, elég volt más faluban laknia, és esetleg egy helyi lányra ránéznie. Vagy valaki szerint ránéznie.
ÉS EZ ÍGY HELYES SZERINTED? HURRÁ.

"szerintem normalis, ha azt mondom, OK OK megyunk 5 perc, megisszuk, beszolas befejezve"
Igen, baszd meg, az. Ha előtte nem bunkózol a pultos csajjal. Mert ha igen, akkor a távozásra felkérés azt jelenti: AZONNAL.
NEM AZ AZ EMBER BUNKÓZOTT, AKINEK A FOGÁT KITÖRTÉK, HA ODAFIGYELTÉL.

Hát nem vagyok biztos benne, hogy nem valami felsőbbrendű dumát kezdett el nyomni, hogy "de márpedig mi megisszuk, amit kifizettünk, mert nekünk jogunk van", mire érthetően kissé morccá váltak az erőemberek, akik sok mindent szeretnek, de az ellentmondás nem szerepel ezen a listán.
AZ,HOGY TE HOGY KÉPZELED EL A BESZÉLGETÉST, TELJESEN IRRELEVÁNS.
ERŐEMBEREK MORCOSSÁGA MEGENGDETTT, ERŐSZAKTÉTELÜK NEM. ÉPPÚGY, MINT AHOGY NEM ELFOGADHATÓ A PINCÉRNŐ MOLESZTÁLÁSA.

2. "Odaléptem, mondtam a kőagyúnak, hogy velünk van és kicsit piás már, megisszuk a frissen kikért koktélokat és odébb állunk."
Mint írtam, alap: nem dumálunk, hanem húzunk, ha ezt kérik. De ti még meg akartátok inni a koktélotokat. És szinte biztos vagyok benne, hogy a kérés sem volt ennyire szép, mint ahogy itt írod. Szóval ki van ez kicsit színezve, hogy ti tűnjetek fel jó színben.
TE MITŐL VAGY ENNYIRE TUDOR, HA NEM VOLTÁL OTT?
JA, MERT ÚGY GONDOLOD, HOGY TE LÁTTAD ÉS HALLOTTAD A VARÁZSGÖMBÖDBEN. ÚGY TELJESEN MÁS. :-)

Az ide beírt hozzászólásaid alapján ugyanis egy agresszív faszkalap vagy még józanul is.
TE IS ANNAK TŰNSZ.

"kezdtem el neki magyarázni"
Hát itt basztad el.
Ilyenkor az van, hogy bocsi, igazatok van, megyünk.
TE MAGAD VAGY AZ ORSZÁGGYŰLÉS. ALAPTÖRVÉNYBE NEM FOGLALOD, HOGY KINEK, MIKOR MIT KELL TENNI?

(Ráadásul itt tényleg igazuk volt,
ADDIG ÉS OLYAN MÉRTÉKBEN, HOGY A BUNKÓT FELSZÓLÍTJÁK ÉS KIVEZETIK.
EDDIG ÉS NEM TOVÁBB.

még szerinted is bunkó volt a haverod. Amúgy meg ne barátkozz részeg faszokkal.)
HÚ DE NAGYON OKOS VAGY.

"mert néhány 40-es IQ-val rendelkező nem tud két mondatot értelmezni (illetve nem akar)"
Akkor neked hányas IQ-d lehet, ha egyetlen egyszerű mondatot - Na húzzatok innen a picsába! - sem bírtál (akartál) értelmezni, hanem nekiálltál visszapofázni? 15-ös?
ÉS HA ÉN AZT ÍROM, HOGY NE ÍRKÁLJ IDE, AKKOR ABBA HAGYOD?
NA UGYE HOGY NEM.
NEM IS KELL.

"Én minden olyannak, aki egyetért velük csak annyit kívánok, hogy kerüljenek egyszer ilyen helyzetbe."
Seggfejkém, nem kerülünk ilyen helyzetbe, mert:
1. Nem ugatunk be részegen bunkóságokat a pultos csajnak.
2. Ha a biztonsági őr közli, hogy tipli, akkor nem állunk még neki megfejteni, hogy de miért akarunk még maradni.
A BIZTONSÁGI ŐR A JÓISTEN?

Kritizálom aA. Marhaságokat 2013.08.29. 18:42:11

@copass: EZT ÍRTAD :"mellé álltál egy bunkónak.
innentől kezdve közös a buli, tökmindegy mit nem csináltál."
Ez így marhaság. Közel áll a kollektív bűnösség elfogadhatatlan elvéhez.

becks87 2013.08.29. 18:50:32

@mrbateman: De van, nem is annyira tágabb családban olyan büntetőjogász barát, aki élből azt mondta, hogy utólag tegyem meg a feljelentést. Nem fogom ide leírni a nevét, annyi legyen elég, hogy nagy lesz a meglepetés a bíróságon, mert ismerni fogják a nevét.
Bárhogy sakkoznak, a haverom megverését még úgy-ahogy ki lehet magyarázni (persze nem, mert bűncselekmény), de az enyémet nem. Akármit kavarnak, variálnak nem tudnak megfogni, mert teljesen tiszta vagyok az ügyben, mind erkölcsi, mind jogi vagy bármilyen értelemben. Bármit próbálnak ellenem bizonygatni azt csak hamis tanuzással tudják elérni, amit meg a törvény büntet. Remélhetőleg nem meri majd senki megkockáztatni a börtönt ezért, hogy védje a helyet vagy ezeket a férgeket.

becks87 2013.08.29. 18:54:43

@mrbateman: mondjuk koktélt még nem ittam 34 év alatt, nem is értem a termék lényegét, mindegy...mindenesetre azt hallottam, hogy itatja magát és vigyázni kell vele, mert a cucc benne van, nem véletlenül balfasz faszik használják megdönteni vágyott csajok leleazítása céljából)

Az a cucc valami egészen más, amire te gondolsz. Elmondom hát miről szól a koktél. Fogsz egy hangyafaszányi kis piát, majd felöntöd jó sok üdítővel meg gyümölcslével, az ugyanis sokkal olcsóbb. Ettől az alkoholfoka kb. olyan lesz, mint a korábban leírt húgyízű meleg söré, vagy még annyi sem. Finomnak viszont finom, de nem ezt issza az ember, ha be akar rúgni. Nem is volt cél, legalábbis részemről, teszem hozzá.

Kritizálom aA. Marhaságokat 2013.08.29. 19:02:57

@becks87: A fogeltörés, vagy kiverés olyan maradandó fogyatékosságot okozó testi sértés, amire a rendőrségnek hivatalból lépnie kellett volna. + ha a biztonsági őr megüt valakit (nem önvédelemből), az garázdaság.

Kritizálom aA. Marhaságokat 2013.08.29. 19:16:22

"A személy-és vagyonőr a feladata ellátásához gázsprayt, gumibototot, lőfegyvert, gáz- és riasztófegyvert tarthat magánál, ezeket csak jogos védelmi helyzetben, végszükség esetén vetheti be."
"A Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara budapesti szervezetének volt elnöke hangsúlyozta, a törvény részletesen felsorolja, milyen intézkedéseket tehet egy biztonsági ember. Adott esetben megtagadhatja a beléptetést egy kiskorútól, ha olyan rendezvényről van szó, amely gyermekek számára nem engedélyezett, azt is megteheti, hogy nem enged be olyan embert, aki veszélyezteti a hely rendjét.

Az őr akkor is tiltással élhet, ha bűncselekmény elkövetését észleli. Ebben az esetben az érintett személyt visszatarthatja a hatóságok kiérkezéséig. Az úgynevezett jogos önhatalom gyakorlása során azonban a biztonsági ember nem üthet, és kényszerítő eszközöket, így bilincset vagy hasonló eszközöket sem használhat. Tulajdonképpen megfoghatja a személyt és helyben tarthatja a hivatalos szervek megjelenéséig – mondta a szakértő.

Az ebben jártas cégek kifejezetten meghatározzák az őröknek, hogy súlyosan ittas vagy bedrogozott személyekkel mit kell tenni. Például van olyan bevásárlóközpont, ahol előírják a biztonságiaknak, hogy télen, nagyon nagy hidegben magatehetetlen személyt nem lehet kirakni az utcára – tette hozzá Sasvári Árpád."

becks87 2013.08.29. 19:33:45

@Kritizálom aA. Marhaságokat: Igen, kb. ugyanezt mondta két ügyvéd is első körben. Bár a rendőrök meglepetésemre le se szarták az eltört fogaimat, a második alkalommal vették csak bele a jegyzőkönyvbe is. Ott is voltak amúgy érdekességek, persze nem tárhatok itt fel mindent, csak magát a történetet, de sokan mondták már azóta, hogy valami nem kerek ott rendőr téren sem.

biorobot (gyönyörű fosbarna) 2013.08.29. 21:06:31

Nem csoda. Itt Debrecenben is volt egy szórakozóhely, ahol heti rendszerességgel verték a kidobók a vendégeket. Valaki kihívta a rendőröket, amikor annyira megvertek egy vendéget, hogy öntudatlanul rázkódott a földön, kijöttek a zsaruk, a kidobókkal jópofiztak kicsit, elröhögcséltek, és elmentek, miután a mentők elvitték a szerencsétlent. Ismerték ezek jól egymást.
Rákövetkező hetekben mindig láttam a kidobókat dolgozni, egyiknek sem lett semmi gondja belőle.

dubai tennis 2013.08.29. 21:11:15

egyébként meg hüje , aki utánam ír. vagy skót.

t0m973 2013.08.29. 23:04:29

biztos bennem van a hiba de akkor is őrnek van igaza
mocskos primitív tahó vagyok de ilyen beszólásért ez a minimum amit kaptatok
megérdemeltétek
de bennem van a hiba

dubai tennis 2013.08.30. 00:20:31

az lesz a vége, hogy elolvasom a bejegyzést!

becks87 2013.08.30. 01:18:41

2013. június 19. 7:56
A Győri Rendőrkapitányság ügyeletére este érkezett a bejelentés, hogy az egyik helyi benzinkúton két nő összeverekedett. A kiérkező rendőrök az esemény körülményeit tisztázva megállapították, hogy aznap este egy 31 éves győri nő a benzinkút shopjában vásárolt, a bolt előtt álló autójához igyekezett. Beszállt a kocsijába mikor a két asszony közül az egyik - minden ok nélkül - szidalmazni kezdte. A sértettet utánament, hogy számon kérje szidalmai okát. A nő válasz helyett három alkalommal ököllel arcul ütötte.

A járőrök a verekedő nőt Győri Rendőrkapitányságra előállították, ellene súlyos testi sértés kísérletének megalapozott gyanúja indult eljárás.
www.police.hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/szovaltasbol-sulyos-testi-sertes-kiserlete

Ezt csak azoknak, akik szerint nem létezik súlyos testi sértés kísérlete. Azért vicces, hogy 3 női ökölcsapásért már annak minősítették. Akkor mi van a földön fekve rúgdosással, lépre és fejre rúgással? Hm? Sok okoskodó idióta tud erre válaszolni?

2013.08.30. 07:50:05

@lókupac: Egy secusnak nem az a dolga elsösorban hogy bunyózzon, nem ketrecharcos
másrészt pedig a törvény nem így van.h jaj biztos rászolgàlt mert ennyi erövel s tanàr is megpofozhatnà a diàkot, de nem.teheti, mert elövehetik emiatt (.szerencsére)
Le kéne màr szàllni az ököljog pàrtolásáról, ugyanis ilyen szitukat talàn nem így kell megoldani hanem.mint civilizált egyének
Hogy egy videóst idézzek: àllatok vagyunk? nem,.emberek vagyunk. Illene akképp is viselkedni és ezt mind a secusra mind a sértett spanjára vonatkozik

2013.08.30. 07:52:45

@t0m973: Szívesen elmondom újra: a törvèny nem.ìgy müködik
Nem a középkor ez ahol.szabadon lehet önbíràskodni

2013.08.30. 07:56:46

@Kritizálom aA. Marhaságokat: Hát alpári stílusod az van, csak.ezzel nem tettél hozzà érdemben a beszélgetéshez

Kritizálom aA. Marhaságokat 2013.08.30. 09:29:13

@Humpfrey: Hmmm. Pontosan mely kifejezéseim alpáriak? Segítségül:
alpári jelentése = közönséges, durva.
A beszélgetéshez pedig döntően csak érdemben szóltam hozzá. Ha ezt nem látod, sajnálom. És ha jól nézem, gyakorlatilag ugyanazt írtam, amit te.

Semper Fidelis 2013.08.30. 09:43:20

Vegyetek piát az éjjel-nappaliban, azt igyátok. Nem járunk ilyen helyekre, ennyi.

biorobot (gyönyörű fosbarna) 2013.08.30. 11:25:17

@Humpfrey: Ezt biztos, hogy nekem címezted? Mint írtam korábban, a srácok pártján állok, annyi kitétellel, hogy egy nyakleves -habár az is törvénytelen- járt a havernak.

Manyecska 2013.08.30. 12:31:29

"Frissült!
Meglett a foga?

derp1na 2013.08.30. 14:23:29

Az ilyen f...kalapokat snem sajnálom, azt hiszik, bármikor, bárkinek beszólhatnak ilyet, meg is érdemlik, a csaj helyében én magam rugdostam volna meg......aki meg ilyennel bandázik, meg adja alá a lovat az ugyanúgy megérdemli, hogy jól helyre rakják.
Én azt mondom több ilyen kéne, akkor talán tanulnátok vmi kultúrát....

zsebacsi 2013.08.30. 15:06:27

@becks87: azert majd ird meg legyszives, mi lesz a tortenet vege, engem erdekel.. es hajra.. amit tudsz, probalj meg.

666E 2013.08.30. 15:39:15

Az a helyzet, hogy az amúgy is egy idióta lehet aki részegen lekurváz egy pultoslányt mert az szerintem mekkora poén. ez ám a kemény legény. az ilyen józanul is egy igazi tahó lehet.
magam részéről örülök, hogy ez az eset megtörtént és annak is, hogy nyilvánosságot kap a dolog. ha simán kiszolgálják őket akkor az egy pozitív megerősítés lehet mindegyiknek, hogy a már 10-11 órája ott robotoló csaj lekurvázása bizony jó buli és meg lehet csinálni minden következmény nélkül. nyilván nem értenek a szóból, hisz a csaj már többször kérte őket, hogy hagyják abba. törjön a foga és a bordája, ha egyszer ez kell ahhoz, hogy visszavegyenek az arcból. a jövőben már meggondolják mit csinálnak, addig is sírják ki magukat anyucinak a biztiőröknek meg fizetésemelést.

666E 2013.08.30. 16:03:06

azt meg egyáltalán nem tudom elfogadni, hogy bármilyen szinten is enyhítő körülmény lehet az ha valaki részeg.
inni csak felelősséggel szabad, és itt a felelősségben nem csak a magad egészségét kell érteni, hanem a környezetedét is. sőt, elsősorban azt.
nem más tömte bele az alkoholt hanem saját maga, ha pedig idiótán viselkedik, arról csakis ő tehet.

amúgy meg konkrétan már az első lekurvázás után én basznám nyakon a "havert" mert engem ne égessen ilyen viselkedéssel. a csajnak biztos nagyon imponáló lehet az ilyen persze, igazán remek taktika, biztos sikeres lehet a nőknél. amúgy meg ő az aki kiszolgál, és azért mert kértél egy italt, ezzel még nem váltottad ki az ottmaradásra való jogodat. csak mert összespóroltál egy koktélra való forintot, neki ettől még nem kötelező kiszolgálni ha bunkó vagy. vagy eltűrni a jelenléted az ő házukban.

karaván2 2013.08.30. 16:40:39

amennyiben jól vettem ki a történetből, a posztolónak két dologgal van problémája:

- pincérnő lekurvázásáért miért kell megverni valakit, ill

- a posztoló miért kapott, ha ő csak ült és röhögött, de nem kurvázott...

Ha mással is van problémája egészítsetek ki kérlek..

Na, akkor:
1. olyan embert aki nekünk italt ad nem kurvázunk le (főleg ha okot sem adott rá, mert ilyet ugye nem említenek a történetben) még akkor sem, ha kibaszott menőnek érezzük magunkat az összespórolt pénzünkkel...
2. megérdemeltétek ezek után a pofont? az írott jog szerint ugye nem verekedünk, de az általános erkölcsi normák szerint igen, kibaszottul megérdemeltétek!
3. a posztoló is megérdemelte? igen, ö is megérdemelte! egy társaságban volt a paraszttal, nem tett semmit ellene, sőt röhögésével biztatta is...
(az megint más kérdés, hogy egy pofon után picsán kell rúgni az ilyenek és hazazavarni, mert ugye azért földön fekvő emberbe sem rúgunk bele...)

Összefoglalva: nem tudom, hogy a posztoló milyen világban él (feltehetőleg olyanban ahol eddig nem volt megszokás viselni magatartásunk következményeit...), mit várt? kurvázás után egy ingyen koktélt?? kíváncsi lennék ha az ő barátnőjét "kurvázza" le valaki többször is "viccből" ő hogy reagálna rá, bár kétlem, h ezeknek lenne barátnőjük...

becks87 2013.08.30. 16:44:07

@666E: Te se tanultál öcsém szövegértést. Ki arcoskodott és szólogatott be? Tanulj meg szöveget értelmezni. Egyes, leülhetsz!
Amúgy meg biztos ott voltál, ha ilyen okos vagy, ennyire tudod mi is történt.
Szerintem meg az ilyen hülyéknek kéne kiverni a fogát.
"sikeres lehet a nőknél"
Képzeld sokan sikeresek ettől. Van olyan nő, aki még élvezi is. Persze ezzel nem azt mondtam, hogy szép volt vagy ez legalizálja ezt az esetet, de ez tény.
Még egy idióta logikát magyarázz meg, persze ha tudsz. A koktéllal nem váltod meg az ottmaradés jogát. De egy kurvázással megváltja valaki annak a jogát, hogy azt verjen össze, akit akar? Hát ha a logikádat követem érdekes egy ember lehetsz, mindenesetre a hülyeség fájáról úgy ugrottál fejest, hogy közben minden ágat csúnyán lefejeltél.

becks87 2013.08.30. 16:51:39

@karaván2: Te is egy kibaszott okos ember vagy!
Nem, sose volt baj erkölcsi normákkal. Sose volt gondom se bírósággal, se rendőrséggel, se emberekkel. A baj azzal van, hogy bűnözőket védesz. Hja ha én azért egy kalap alá esek a társaság másik tagjával, mert ő csinált valamit, akkor Te is bűnrészességet vállalsz köztörvényes bűnözőkkel, akik éppen az ilyen alkalmakat várják.
És hanyagoljuk a "pofon" kifejezést, mert nem erről volt szó, ha ez lett volna nem is lenne ügy. Ami történt, azért viszont éveket fognak ülni egyesek. Ha nem így lesz, azt fogják megbánni igazán. Egyébként biztosan igazad van, bár a 3 pontot se jól mérted fel, de nyilván otthonról fotelből mindent jobban tudsz. Azért sajnállak titeket agysérült embereket, akiknél egy kurvázás megér egy olyan testi sértést, ami életveszélyes sérüléseket is okozhatott volna. Mert erről van szó. Hozzáteszem olyannak, aki csak rossz helyen volt. Vagy rossz társaságban, ahogy neked jobban tetszik.

becks87 2013.08.30. 16:55:42

@karaván2: Ha mással is van problémája egészítsetek ki kérlek..
1. Miért kell földön fekve rúgdosni valakit?
2. Miért kell szándékosan olyan helyre rúgni, ami magában hordozza maradandó sérülés vagy életveszélyes sérülés lehetőségét?
3. Miért kell egy normál hangnemben, nem bunkón és nem seggrészegen elhangzó szimpla kérés/kérdés után azonnal ütni?
4. Miért kell széket törni más hátán?
5. Miért kell valakit földön fekve fejberúgni?
6. Miért kell két embernek rúgdosni valakit kétoldalról a földön rúgdosni, amikor már képtelen egy oldalról is védekezni?

???
Ezt magyarázd meg okostojás! De biztos a Te kibebaszott nagy erkölcsi normáidba ezek mind beleférnek. Mert a társaság egy tagjának beszólása ezt legalizálja. Ha holnap egy autós bemutat neked fogsz egy pisztolyt és lelövöd? Idióta.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.30. 17:01:52

@becks87: "rúgdosni"

Nincs ilyen szó.

Olyan van, hogy "rugdosni".

becks87 2013.08.30. 17:03:02

@karaván2: kíváncsi lennék ha az ő barátnőjét "kurvázza" le valaki többször is "viccből" ő hogy reagálna rá, bár kétlem, h ezeknek lenne barátnőjük...
Köszi, van, 7 éve jól megvagyunk. Megjegyzem vele és a barátnőjével is eljátszott hasonlót nyaralásunk alatt. Csak máshogy fogták fel. Én is.
Bár nekem nem szokásom az ilyesmi, sosem volt, poénkodásnak fogtam fel, ennyi. Te meg nyugodtan gyilkolj le minden második embert, aki mondjuk anyádat szidja. Ahogy okoskodsz itt nem is csodálkoznék, ha ez az életben is gyakran előfordulna.

becks87 2013.08.30. 17:04:13

@atpijkamo: i'm sorry.
De a cselekmény ettől még ugyanaz.

karaván2 2013.08.30. 17:12:46

@becks87: idézlek téged: "Bár eleinte jót nevettünk a hülyeségein", ez alapján igen, te is megérdemelted a pofont, ha már jogászkodni akarsz ezt hívják pszichikai bűnsegédnek.. tudom, tudom, itt nem pofonról volt csak szó, de azt is irtam, hogy földön fekvő emberbe viszont nem rúgunk bele...
fentiek miatt egyáltalán nem védem a kidobókat sem.. úgy látom,azt nem tudod megérteni, és ezért is kavar ilyen indulatokat az ügyed, h még én hülye is ide írok, h a viselkedésetek igen is okot adott a verésre.. ezt szerintem te is elismered, csak a mértékével van bajod. viszont az élet nem így működik hogy szabályozhatod: egy kurvázás egy pofon..

Manyecska 2013.08.30. 17:13:19

@becks87: majd ha lányotok lesz bizonyára szívesen hallod ugyanezt?

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2013.08.30. 19:02:39

Meglepően sok veszélyes törvényen kívüli van az országban, ha az ide írókat komolyan lehet venni...

Látta valaki az Ali G in da house c. filmet? Abban megy a bitch-elés (ribancolás), de ugye a hangsúlyból világosan kiderül, hogy a szónak egy egészen kitekert, cseppet sem pejoratív értelmében. Illusztrációnak képzeljen el mindenki egy kanos nézést és a hozzá tartozó "igen kis tüzes szuka vagy, ribikém" bunkóságot... Nevetséges, de van olyan, akinek ez bejön.

Nem akarom mentegetni a poszteréket a taplóságfaktor miatt, azonban egy szórakozóhelyen ezt tudni kell kezelni. Kezelni, nem pedig megtorolni.

Képzeljük el a helyzetet, ahogy egy pult mögött állunk és jön egy ilyen magát viccesnek gondoló pöcs és lekurvázva kér koktélt. Én úgy képzelem, hogy
- elküldöm a faszba, kérjen mástól így és nem adok neki;
- fogok egy pohár vizet és a képébe öntöm, ebből tuti meg fogja érteni a szitut (ha nem, még mindig ki lehet tolni a helyről)
- átballagok egy másik kedves "ügyfélhez", általában van munka elég

Szekusként pedig addig fogják csinálni ezt a fajta "problémakezelést", amíg ezt meg lehet csinálni. Amíg eltussolják, elbagatellizálják. Minél több becks87 járkál az országban, annál kevésbé lehet majd megcsinálni büntetlenül.

Ez az ország rothad.

mrZigi 2013.08.30. 23:06:16

Ugyan már, amíg bűnözők vezetik az országot, a belmin a főmaffiózó (de úgy, hogy Berlusconi hozzá jár tanácsért), addig mégis hogy a frászba képzelitek, hogy itt rend lesz ??
Lassan afrikai fabunkós (az erősebb kutya b.szik) országokban is már hüledezve hallgatják, hogy itt mik történhetnek meg, mit meg nem tehetnek egyesek büntetlenül.

t0m973 2013.08.30. 23:16:37

ha viszont felmenti a secusokat a bíróság(feltéve de nem megengedve) és visszamennek a sértettek felgyújtani a helyet és agyonverni a secusokat akkor miben fognak különbözni tőlük?...önbíráskodás

Kritizálom aA. Marhaságokat 2013.08.31. 00:38:22

@karaván2: "pszichikai bűnsegéd".Melyik jogi egyetemet végezted ? Ülj le, egyes.

Kritizálom aA. Marhaságokat 2013.08.31. 00:48:58

@666E: "ez ám a kemény legény. az ilyen józanul is egy igazi tahó lehet."Én viszont láttam már olyan embereket, akik józanul értelmesek és kultúráltak voltak viszont részegen hülyék és parasztok.
Ezt tudja tenni az ital.
Aki viszont ismeretlenül meg tudja állapítani, hogy egy italosan bunkón viselkedő ember milyen józanul az olyan zseni, mint te vagy. :-)

666E 2013.08.31. 03:30:16

@Kritizálom aA. Marhaságokat:
látom a hozzászólás többi részét nem idézted.. úgy beszélsz az italról mintha az a fogyasztótól független dolog lenne, de ugye mindketten tudjuk, hogy nem ez a helyzet. az, hogy tahóra issza magát valaki is egyben a felelőtlen jellemre enged következtetni és nem tudom tenálad hogy van, de velem (és amúgy az emberek elég nagy hányadával) nem ezt teszi az ital. és amelyiknél a bunkót hozza ki, azok nagy része igenis józanul is ez a bizonyítani vágyó barom, akinek az a baja, hogy mikropöcse van. ezért szólogat be lányoknak vagy éppen dönt fel műanyag kukát stb.

Az ülj le egyes - szöveg meg ultragáz nem kéne minden mondatod után odaerőltetni, biztos nagyon megtetszett neked, de nem te találtad fel. add át a másik cimorádnak is akivel itt bizonygatjátok a magatok hüyleségét és érvek helyett idióta megjegyzéseket tesztek.
további sok sikert a ketten a világ ellen - felálláshoz. hátha majd mégegyszer tarkóncsap az élet.

zsebacsi 2013.08.31. 07:30:43

@666E: "és amelyiknél a bunkót hozza ki, azok nagy része igenis józanul is ez a bizonyítani vágyó barom, akinek az a baja, hogy mikropöcse van"
hat baratom ebben rohadtul tevedsz. Ismerek nem egy, jozanul teljesen konszolidalt, udvarius, ertelmes, okos embert, akibol az ital kihozza az allatot. A napkozben felgyulemlett stressz valszeg igy jon ki belole.
Es ha ezert ki kell verni a fogait szerinted, akkor szaladj le a blackbe te is egy lép lerúgásért, mert szerintem hulyesegeket beszelsz es megerdemled.
ugy latom az itt jelen levo - az orkokat vedo - egyenek kozul:
- soha semmi hulyeseget nem csinalt meg reszegen, jozanul sem
- a lanyokkal mindig udvarias, soha nem nezte meg egyik csaj dekoltazsat sem pofatlanul de meg csak megjegyzest sem tett a fenekere..
- az elso szora engedelmeskedik minden helyzetben
- ez termeszetesen igaz a jelenlevok osszes baratjara, akivel egy tarsasagban van, hogy ok is ennyire lovagiasak.

vagy székgyára van és érdekelt, hogy minél több szék törjön az orszagban

@becks87: neked egy jotanacs a vegere: sose vitatkozz idiotakkal, mert lesullyedsz a szintjukre es legyoznek a rutinjukkal!

Arra azert vigyazz, hogy a szekusok eletben maradjanak.. mas normalis emberert is ugyanannyit adnak, nem erne meg, hogy miattuk kerulj bajba. .)

Kritizálom aA. Marhaságokat 2013.08.31. 08:13:42

@666E: Örülök, hogy 'alkoholhatástani' szakértő vagy. Még jobban annak, hogy szexológiai is. És kíváló megfigyelő (" látom a hozzászólás többi részét nem idézted.") :-). Fokozza örömömet, hogy rávezettél, hogy nem én találtam ki (feltalálni nem lehetett, a feltalálás szó mást jelent) az 'ülj le,egyes" szöveget. :-) Ez mutatja széleskörű műveltségedet. :-) Miután semmi valós érvet nem hoztál fel - és a változatosság kedvéért- ülj le, egyes alá.
Jogalkotónak pedig ne menj, ha lehet.

666E 2013.08.31. 10:05:57

@Kritizálom aA. Marhaságokat:
én felhoztam valós érveket, de te már jó ideje semmit. most is a legjobb lapod az, hogy a feltalálás-szó nyelvtani használatába menekülsz (ami amúgy szintén téves) ez komolyan megállja a helyét, érdemi reakció:) Az ilyen vitapartnereket különösen szeretem.
Szélsőségekben is gondolkodsz, nekem nem kell szakértőnek lenni ahhoz valakinek, hogy ennyire egyértelmű dolgokra emlékeztessen.
De amúgy meg jobb is ha így maradsz. Menthetetlenül dinka. De legközelebb írj valamit magadtól kérlek mondjuk, hogy miért tartod "jópofának" ha lekurvázza a haverod azt aki kiszolgálja. Meg egyáltalán milyen ember az aki ezen "jót nevet".
Vagy miért tartod magyarázatnak azt, hogy ha valakiben stressz van az részegen levezetheti másokon ezt, de itt pityereg ha kap egy nyaklevest. Mert hát ugye az nem ő, hanem az alkohol hibája. Szegény felett átvette az uralmat, valójában ő az áldozat:) Ember, aki ezt kiröhögi az nem szakértő.. csak bárki aki rendelkezik józan ésszel.

zsebacsi 2013.08.31. 10:30:38

@666E: "törjön a foga és a bordája, ha egyszer ez kell ahhoz, hogy visszavegyenek az arcból."
igazi jozan eszu, kozep-europai es kulturalt megjegyzes volt reszedrol:)
magamat tudom csak ismetelni: gondolom majd te is igy fogod nevelni a gyereked, illetve teged is igy neveltek a szuleid, ha esetleg nem illendoen viselkedtel.

"kap egy nyaklevest"
latom szovegertes oran is kimaradtal:)

Kritizálom aA. Marhaságokat 2013.08.31. 10:40:20

@666E: No, fussunk neki még egyszer. Bár kinyilatkoztatásod után kérdéses, hogy érdemes-e.
"a feltalálás-szó nyelvtani használatába menekülsz (ami amúgy szintén téves) " "feltalál:Elsőként megalkot; addig még nem ismert tárgyat, eszközt elsőként megtervez, megszerkeszt, létrehoz; célravezető eljárást elsőként kifejleszt. "
1. Olyan dolog írását tulajdonítod nekem, amilyent én nem írtam.
-"hogy miért tartod "jópofának" ha lekurvázza a haverod azt aki kiszolgálja."
SEHOL egy szóval nem írtam ilyent, még csak nem is utaltam rá
ENNYIT a tényszerűségről.
-"Vagy miért tartod magyarázatnak azt, hogy ha valakiben stressz van az részegen levezetheti másokon ezt, de itt pityereg ha kap egy nyaklevest. "
Ezt hol olvastad tőlem?
Egyébként a posztíró nem vezetett le semmiféle stresszt másokon.
Egyébként nem nyaklevest kapott, hanem eltörték a fogait és megrugdosták.
Egyébként sehol nem írtam, hogy jópofa, ha a haverom lekurváz bárkit
Egyébként sehol nem írtam, hogy helyes jót nevetni kurvázáson.
Na ennyit a tényszerűségről és vitáról.
Sajnos egyes helyett nullás jegyet érdemelsz.
Szomorú, de így van.

karaván2 2013.08.31. 11:26:41

@Kritizálom aA. Marhaságokat:" "pszichikai bűnsegéd".Melyik jogi egyetemet végezted ? Ülj le, egyes."

ezzel mindent elmondtál magadról..:)))

Kritizálom aA. Marhaságokat 2013.08.31. 11:36:12

@karaván2: Jah.El.De azért mutass CSAK EGYETLEN olyan bírói ítéletet, ahol a nevetés miatt(de mondhatod röhögésnek is) a bíró pszichikai bűnsegédnek nyilvánított valakit. :-) Nem többet, csak egyet. :-)
Köszönöm.

666E 2013.08.31. 11:51:18

@Kritizálom aA. Marhaságokat:
látom nem fogjuk meggyőzni egymást sehogyan sem, de még ha sikerülne is úgysem ismernéd be. De ez nem is kell, hogy bárkinek is a célja legyen.
Sok szórakozóhelyen előfordulnak ilyen kis puhapöcsök de elárulom: ez nem menő. az ilyen kis köcsögöket senki nem szereti. egymásból kicsalhatnak egy mosolyt (bár ennek őszintesége is kérdéses), de ha csak egy normális alak hallótávolságába is kerülnek ilyenkor, nagy bajban lesznek. de tudod, ahogyan mások sem alapozhatnak az ilyen kis pondrók jólneveltségére, úgy ők innentől fogva sem várhatnak el ilyesmit és a bordaroppantó szekusok ezen a skálán csak alulról súrolják a szélsőséges elemeket. ÖNMAGÁBAN nem helyes amit csináltak, de ez elmondható MINDHÁROM fiatalról, nem csak az inzultáló kis féregről, a szánalmas cimboráiról is.
Magam részéről örülök, hogy így alakult (és annak is, hogy nyilvánosságot kapott a dolog, hátha a többi kis gizdagyerekek tanul más hibájából), mert ennél már csak az lett volna a nagyobb baj ha folytatják a műsort és megisszák az italaikat, majd hazafelé elégedetten verik a mellkasukat és szopják egymás mikropöcsét, hogy megvolt az aznapi jótétemény.
Akkor igen is inkább törjön a foga. S ezzel is három idiótával kevesebb, mert kemény volt a lecke, de innentől visszavesznek az arcból. Vagy ha nem... hát, fogak nélkül egymás faszának szopogatása is jobban megy:)

karaván2 2013.08.31. 12:03:27

@Kritizálom aA. Marhaságokat: :) tudod ez úgy van, hogy nem is kell nevetni, csak elég ha a passzív magatartásával erősíti a másik elkövetését.. de erről ennyit. a posztoló magatartásán el lehetne vitatkozni - ott kicsit túlzás a fenti fogalom - de az már egy másik fórum. A fogalommal csak érzékelni kívántam, hogy a posztolót sem kellene teljesen "ártatlannak" - és hogy nehogy belém köss, nem jogi értelemben:) - tekinteni.

Kérlek!:)

666E 2013.08.31. 12:06:36

@Kritizálom aA. Marhaságokat:
ja és kérlek.. ha netán válaszolnál, ezúttal tartózkodj a nyelvtani elemzéstől (korábban is direkt írta, de csak nem bírtad megállni), meg a sorok kiemelésétől és inkább arról mesélj miért is lett volna jobb ha ép bőrrel megússzák. bár előrebocsájtom, annak sem lesz sok értelme, mert az is egy legalább akkora tévút, de abba legalább azt lehet értékelni hogy oké, megpróbáltad.
sok szerencsét az élethez (nálad még nem-nagyon kezdődhetett el), addig is fogadj el egy felnőttől származó jótanácsot: vagy légy belátóbb, vagy növessz rinocéroszbőrt a pofikádon:)

Kritizálom aA. Marhaságokat 2013.08.31. 12:10:27

@666E: Az előbb ezt vetetted fel "én felhoztam valós érveket, de te már jó ideje semmit. " Ez nem volt igaz, viszont most az én tényeket felsoroló válaszomból egyikre sem reagáltál és egyiket sem cáfoltad.
Hogy nagyoktól idézzek: "Az ilyen vitapartnereket különösen szeretem."
Nyugodtan örülj, hogy az események úgy történtek, ahogy történtek, hogy részeg röhögésért, bárkinek a foga eltörhető, bárki megrugdosható.
Lehet, hogy egyszer az utcán ferdén nézel valamelyik irányba és ezért valaki kiveri a fogaidat, mert úgy véli, hogy ez egy jogszerű megoldás, mivel ő az erősebb.
Egyébként feltűnően sokat foglalkozol szexuális dolgokkal :-) (mikropöcs, puhapöcs, köcsögök", egymás faszának szopogatása"). Ez általában vetítés, saját gondok feldolgozása. Esélyes, hogy vannak gondjaid,egy szexológust érdemes volna felkeresned. :-)))
De lehet, hogy egy pszichiáter is tud segíteni. :-)Ő talán a verbális agresszivitásodon is tud -kicsit- segíteni. :-)

Kritizálom aA. Marhaságokat 2013.08.31. 12:14:12

@karaván2: EZT a válaszodat, reagálásodat teljes mértékben elfogadom. :-)
És nem azért, mert kérsz :-)(meg ne magyarázd, értettem :P ), hanem azért mert ezzel egyetértek. :-))

rug82 2013.08.31. 16:47:46

Az ilyen bunkók azzal a nősténnyel "flörtöljenek kissé bunkón", amelyik erre a világra ellette őket!!! Izomagyú barom és még ugat...

kiwirágós kivirradtig 2013.09.02. 00:47:43

@zsebacsi:
Hát faszikám, szerintem te nem vágod.
Ha valaki ennyire tapló módon szólogat be, és a haverjai nem állítják le az ELSŐ ilyen után, hanem még röhögcsélnek is rajta, hogy de kurva poénos, akkor megérdemlik a pofán baszást.
Lehet, hogy azon a tanyán, ahol felnőtt a többi agyatlan disznó között - meg ahol ezekl szerint te is felnőttél vele -, így kért az anyjától inni, hogy "hozz még egy italt, kurva", de ez már a többi tanyán sem szokás, nemhogy városban.

ÉS ez a fasz nem véletlneül keveredett oda, hanem a társaság egyik tagja volt, és amikor MEGKÉRTÉK őket, hogy húzzanak a kurva anyjukba, ahova valók, még elkezdett visszaugatni, hogy de ők még maradnának.

Megérdemelték.

Én valószínűleg nem fogok ilyenekért kapni, mert se a pultos csajt nem kurvázom (még a haverjaim előtt sem, nemhogy szemtől szemben), meg a biztonságiaknak sem ugatok be, pláne ha még igazuk is van.
Arról, hogy neked nincs annyi eszed, hogy ezt felfogd, nem én tehetek.

"akkor is kapott volna par gyomrost, pedig ott se volt."
A harmadik társ a hülye segg leírása szerint sem kapott. Nem ugatott be se a pultos csajnak, se a biztonságiaknak. Pedig a beszólogatós társaság tagja volt.
Érdekes, mi?

"egy kurvazasert ki kell utni a masik fogait"
Csak nem egy kurvázás volt, hanem hosszú időn át folyamatosan.
Igen, ha valaki részegen nem tud viselkedni, akkor ne igyon, ha meg mégis, akkor viselje a következményeket.
Nem a 40 kilós pultoscsajjal kell kemény gyereknek lenni, pláne többedmagunkkal.

@becks87:
Tévedésben vagy, faszkalap.
TI és egyedül TI voltatok a rohadt nagy bunkók a szórakozóhelyen.
Csak a jogos következményeit nem bírjátok elviselni, meg az egysejtű agyatokkal nem bírjátok felfogni, hogy lányokat viccből sem kurvázunk, pláne nem hosszú időn át folyamatosan. Megkaptátok, ami járt érte, de mivel nem tanultatok belőle, láthatóan keveset kaptatok.
Remélhetőleg párszor még megrázzátok a pofonfát, és egyszer csak elkezd majd derengeni, hogy olyankor leesik róla pár nagyon érett pofon, tehát nem érdemes.
És ha már anyátok nem tanított meg viselkedni, majd a biztonsági őrök megtanítanak.

Az okos más kárán is tanul, a hozzátok hasonló idióta seggfej láthatóan a sajátján sem.
És nem, faszkalap, mi szégyelljük, hogy hozzád hasonló agyatlan barmok is élnek ebben az országban.

"Arról meg nem tehetek, hogy volt a társaságban egy fasz, aki mellett kiálltam"
De, faszfej, tehetsz, mert nem állítottad le az ELSŐ kurvázós beugatás után, hanem még vele röhögtetek. Ha neki szólsz, hogy Józsi, ezt azonnal hagyd abba, nem a biztonsági őrnek kezdesz el megfejteni, akkor mindezt megúsztátok volna.
Még 10-20 ilyen verés, és majd csak megtanulod.

"legközelebb két lépés távolság és ökölbe szorított kéz. Az első ellenséges mozdulatnál pedig durr"
Na faszfej, örülnék, ha ezt tennéd, mert akkor megtudnád, hogy amit most kaptatok, az csak baráti simogatás volt ahhoz képest, amit akkor kapnál, ha meg is ütöd valamelyik biztonságit.

@Kritizálom aA. Marhaságokat:
Hát faszkalapkám, téged sem az eszedért fognak ellopni, ahogy látom.
Gondolom, az iskolában annyiszor mondták neked ezt az ülj le, egyest, hogy mást nem is nagyon bírtál megjegyezni a 8 év alatt, amíg a 3 általánost elvégezted.
Mindegy, remélem, te is kapsz majd egy ilyen esetben a pofádra, és kissé jobban megérted a világ működésének logikáját.

Talán a saját marhaságaidat kellene kritizálnod, mert értelmeset nem nagyon írtál eddig.

"És ha miközben békíteni próbálod, kiverik a te fogadat, hogy mit szólsz bele, akkor azt jó néven veszed ?"
Nem baszd meg. De épeszű ember nem teszi a kezét a forgó fogaskerekek közé. Sőt, igazán épeszű az állók közé sem.

Szerinted mennyire életszerű, hogy a biztonsági ember akcióban patikamérlegen fogja méricskélni az arányos beavatkozást, mi?
Egyébként aki volt (még) katona, az tudja, hogy alapelv: a megkezdett akciót be kell fejezni. És ott a kitessékeléis akció megkezdődött, a paraszt meg ellenállt.
És ahogy az írásaiból kitűnik, nem is tanult belőle.

Amúgy meg ajánlom a magyar közmondások tanulmányozását:
Aki korpa közé keveredik, megeszik a disznók.

kiwirágós kivirradtig 2013.09.02. 01:38:41

@Kritizálom aA. Marhaságokat:
Hát seggfejkém, több mint 30 éve járom az éjszakát (gyerekként kezdtem), hidd el, elég sok mindent láttam már, tudom, hogy zajlanak az ilyen dolgok.

És azt is, hogy elég szépen szokták színezni az áldozatok is a saját szerepüket. Ahogy a fogon vágott seggfej itt is megteszi, és még fel sem fogja, hogy ők voltak a büdös tahók.
De ahogy látom, neked is vannak agykapacitási problémáid. Elég jelentősek.

"ÉS HA ÉN AZT ÍROM, HOGY NE ÍRKÁLJ IDE, AKKOR ABBA HAGYOD?
NA UGYE HOGY NEM."
Feltételezem, hogy nem vagy biztonsági őr (ahogy látom, ott is elbuknál az IQ-teszten).
Meg kicsit más egy 120 kilós biztonsági őr szava testközelből, mint egy idióta barom valahol a faszom tudja, mekkora távolságból.

"A BIZTONSÁGI ŐR A JÓISTEN?"
A szórakozóhelyeken igen.

Amúgy meg mi a faszért kiabálsz?

Engem is dobtak már ki szórakozóhelyről, mert a társaság valamelyik tagja bunkó volt (nem a pultoscsajt kurvázta, csak részegen próbált egy társaság nőtagjaival ismerkedni, akik ezt nem akarták), nos, a srácot mi rángattuk ki, és nem álltunk le diplomáciázni a biztiőrökkel (pedig talán még esély is lett volna, mert engem pl. ismertek - mint írtam, elég sokat forgolódom az éjszakában, és én szoktam dumálgatni a biztonsági őrökkel is; nem mind bunkó ám). Nem is vertek meg senkit a társaságból.
Lehet ám így is.

"A fogeltörés, vagy kiverés olyan maradandó fogyatékosságot okozó testi sértés"
Ja, csak kicsit nehéz bizonyítani, hogy ott történt, hacsak nem készített egy képet közvetlen a kocsmába belépés előtt, amin még épek a fogai.

Ha meg már a szóhasználatba kötsz bele, akkor te viszont javíthatnál a pocsék helyesírásodon.
Mindkettő ugyanolyan súlyú érv ebben a vitában.

"hogy részeg röhögésért, bárkinek a foga eltörhető"
Nem csak röhögés volt, hanem többrendbeli, folytatólagosan elkövetett kurvázás. És hát lehet, hogy nem az illető seggfej tette, de a csapat tagja volt. Olyankor az egész csapat kap. Ha már arra képtelenek voltak, hogy a legnagyobb faszfejet leállítsák.

"Ő talán a verbális agresszivitásodon is tud -kicsit- segíteni."
Ó, ezek szerint te is érzed, hogy rád férne? Akkor miért nem fordulsz hozzá?

@McZozo:
Márpedig ha távozásra szólítanak fel, az azonnali hatályú. Különben semmi értelme. Nem kell bunkónak lenni, és akkor nem dobnak ki. De akkor megúszták volna a koktélok árával, amit így sem ittak meg, de legalább a - teljesen jogos - verést elkerülték volna.
(Aki meg azt mondja, hogy a fogon vágott csávó nem volt hibás, annak ajánlom figyelmébe a babitsi sort, hogy vétkesek közt cinkos, aki néma; ráadásul ők még nem is csak némák voltak, hanem kvázi biztatták is azzal, hogy jópofának tartva röhögtek azon, hogy kurváázza a csajt).

@becks87:
A férgek itt egyedül ti voltatok.

"Fogsz egy hangyafaszányi kis piát, majd felöntöd jó sok üdítővel meg gyümölcslével"
Lófaszt, koma.
A koktélokban 0,4-1,5 deci tömény van, koktéltól függően. Csak a gyümölcslétől nem érzed, hogy mennyire erős. Ezért szokták a csajokat itatni vele fent leírt célból.

"2. Miért kell szándékosan olyan helyre rúgni, ami magában hordozza maradandó sérülés vagy életveszélyes sérülés lehetőségét?"
Nagyjából bárhol meg tudlak úgy rúgni, hogy maradandó sérülést okozzon.

Szóval faszkalap, továbbra is az van, hogy elbasztátok, és ahogy látom, még mindig nem tanultatok belőle.

Majd csak lesz olyan, hogy úgy elvernek, hogy megtanulod a rendet.

Addig ugyanilyen kis seggfej tahó maradsz, amilyen most vagy.

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓:
Hát próbálj meg a Harlemben per bitch szólítani egy pincérnőt. Még akkor is, ha néger vagy, csak nem közeli haver.
A családod már gyűjthet is a temetésre.

A fehérek közt meg nem szokás, illetve csak csajok szokták egymást bitchnek nevezni. Férfitól kifejezett sértés, és nem is kicsi.

@zsebacsi:
Hát neked nem lesüllyedni kell, hanem becks haveroddal együtt kurva sokat emelkedni. Ugyanis ti vagytok az idióták szintjén.

@666E:
Á, nem.
Ezek láthatóan nem tanultak ebből, hiszen még most is nekik áll feljebb.
Pár - valószínűleg hozzájuk hasonló - idióta barom meg még védi is őket.

becks87 2013.09.02. 09:36:14

@kiwirágós kivirradtig: Megfogadtam, hogy nem fogok hülyékkel vitatkozni, nem is teszem, csak hozzászólok.
1. Nincs szükség semminek a kiszínezésére, mert így történt. Ami megnyugtat, hogy a pultoslány legalább pontosan tudja. A lelkiismeretem tiszta, sose voltam bunkó senkivel életemben és nem viselkedtem úgy, hogy valaha bármi bajom legyen belőle. A pultosok is tudják ezt, hogy Te mit gondolsz azt meg pont leszarom nagy ívben. Mert a leírásod alapján Te vagy az igazi megmondó paraszt.
2. Remélem kerülsz majd hasonló helyzetbe és téged rúgnak fejbe földön fekve. Az agykárosodás esélye úgysem áll majd fenn. Csak menj le erre a szent helyre és nézz egy kicsit ferdén, aztán majd ha félholtra összevertek beszélgetünk.
3. A logikádból kiindulva, ha a nevetés bűnsegédlet (még egyszer mondom nem a "mit mondott"-on van a hangsúly, hanem az "ahogyan"-on, persze ehhez anno ugye nyelvtanórára kellett volna járni, hogy megértsd), akkor ennyi erővel mehetsz a barátaiddal a sittre rohadni, mert köztörvényes bűnözőkkel vállalsz bűnsegédletet. Amit elkövettek bűncselekmény, ez megdönthetetlen tény. Okoskodhatsz itt napkeltétől napnyugtáig, attól még ez így van.
4. A koktélban akkor van akár fél deci tömény, ha én csinálom otthon. Egyetlen egy helyen nem raknak bele fél decit. Tökmindegy, ha ilyen qva okos vagy számold ki kb.100kg testtömeghez mennyit tesz két koktél ennyi alkohollal, több órára leosztva. Plusz tegyél hozzá úgy 4 deci pezsgőt a maga 10%-os alkoholfokával. Csak ne terheld túl az agyad!
5. "ugyanilyen kis seggfej tahó maradsz" Mint a leírásodból kiderül Te vagy az igazi seggfej tahó paraszt.

Kritizálom aA. Marhaságokat 2013.09.02. 10:31:40

@kiwirágós kivirradtig: Neked itt a neked nem tetsző hozzászólók, faszikám, faszkalap, seggfej.
Na aki így indít, az mindez az ezredik hatványon. Bár, hogy tudja-e, hogy mi az a hatvány, erősen kétlem. De talán ráguglizik és legalábbhennyit tudni fog. :-)) :P:P
Észérvekkel nálad kár is próbálkozni, mert annak felfogásához ész kell. :-)) :P:P
Érdekes, hogy egyáltalán az IQ teszt fogalmát használod. :-)
A stílusod meg alpári.És ez sokat elmond rólad (erre is lehet guglizni). :-))
süti beállítások módosítása