Tékozló Homár

Megtagadta az elállás jogát az ÚJGSM

2013.09.26. 12:20 | jackyll | 103 komment

SzP elhitte az ÚJGSM kamuját, hogy azért nem veszik vissza 8 napon belül a telefonon rendelt Nokia Asha 501-ét, mert átvette a futártól, és az üzletben való vételnek minősül. Muhaha. Ekkora hülyeséget még a Homár sem hallott. Tessék csak visszavinni és újra megpróbálni!

Kezdődött az egész azzal, hogy a kereső által elsőként (!) kiadott cégnél, az ÚjGSM-nél megrendeltünk egy Nokia Asha 501 Dual típusú mobiltelefont, amelyet futár kézbesített. A beüzemeléskor vettük észre, hogy a cég honlapján feltüntetettel szemben nem hagyományos, hanem microSIM kártya kell bele, és sajnos a készülék egyébként sem felelt meg az elvárásainknak, úgyhogy másnap élni kívántunk a vételtől való 8 napon belüli, indoklás nélkuli elállás jogával. Ezt az ÚjGSM kereken megtagadta, újabb és újabb kibúvókat keresve. Végezetül, noha cserébe is belementunk volna, a futárral való kézbesítésre hivatkozott, mondván, így már üzletben való vételnek minősül. Habár nem örülök neki, ezt mégsem vitatom, ügyesen megtalálták a jogi kibúvót, a készüléket tehát megtartjuk.

Amire felhívnám a figyelmet, az a cég eljárása. Minden eszközt igénybe véve, foggal-körömmel ragaszkodtak a pénzhez, cserére sem voltak hajlandók, teljes rugalmatlanságot tanusitva. A Nyugat-Európában és főleg az USA-ban - ahol a vevő az első, akinek mindig igaza van – megszokott szívélyességgel és szinte korlátlan csere- és elállási lehetőséggel szemben mohóságot és ellenséges viselkedest tapasztaltunk, tehát soha többet nem vásárolunk az ÚjGSM-nél és másoknak sem fogjuk ezt ajánlani.
 
Kereskedői mentalitásban van még mit tanulni Amerikától.
 
Végezetül két megjegyzés: 1. a telefonos rendeléskor a vonal túlsó végén a cég képviselőnője csakis felárral járo két év garanciával volt hajlandó felvenni a rendelést, márpedig ez utólag különösnek tűnik, egy ilyen plusz garanciának legfeljebb választhatónak kellene lennie; 2. az ÚjGSM honlapján a kérdéses készülék – nyilván az eset hatására – azóta már microSIM-mel van hirdetve, sőt, ingyenes kártya-átalakítással (a korábbi verziót megjelenitő képernyőt azért még idejében lementettem).

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Faus to 2013.09.26. 12:22:54

Elmondom a kedves postolónak, hogy ha interneten keresztül rendelt, akár futárral szállítják ki, akár személyesen átveszi, ÉL AZ ELÁLLÁSI LEHETŐSÉGE 8 napon belül!

AtiSnatch 2013.09.26. 12:26:19

a blogmotor monjon le!

Manyecska 2013.09.26. 12:26:39

@Anál Tamás: melyik az avataron a te lábad??

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.09.26. 12:28:49

Üdvözlünk Magyarországon! Fogyvédet nekik, hátha akkor el elhet állni.

De elülni is lehetne. Bár én elfeküdnék.

" csakis felárral járo két év garanciával volt hajlandó felvenni a rendelést, márpedig ez utólag különösnek tűnik,"
Elsőre kellett volna különösnek lennie, rárakni a telefont, csók.

@Anál Tamás: A postoló tudja, a boltnak mondd.

Faus to 2013.09.26. 12:32:36

@ColT: Most már biztosan....De NFH-t nem érdemes "zaklatni", mivel jogalkalmazó, és a jog általában a rossz oldalán áll, nem tud sok mindent csinálni. Nekem is van egy ügyem folyamatban, de az NFH-s válasz miatt fel is adom, pedig ettől cifrább.

AtiSnatch 2013.09.26. 12:36:20

"Kereskedői mentalitásban van még mit tanulni Amerikától"

hagyma rokonjához van szerencsénk?

buksikutya 2013.09.26. 12:36:32

ugy birom az ilyen olcsojanosokat, hogy picivel olcsobban megkapja a sarki dzsunkagsm-bol, aztan meg hisztizik, ha valami megsem teljesen OK.

Manyecska 2013.09.26. 12:37:40

@buksikutya: +like! /jutalomfalatkák nálam/

Atörökk 2013.09.26. 12:44:29

Baltával köll menni reglamálni, svungos fizikai tettleginzultust kilátásba helyezve a rugalmatlan ügyintézőnek.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.09.26. 12:48:09

Annyi lenne a feladatuk, hogy beismerik a honlapi tévedést és javíccsák. De ugye ez visszavezethető az erős érzelmi és ebből következő morális fej(l)etlenségre, hogy ilyet aztán a legutolsó esetbe se! Végülis backdoorul lekommunikálták veled az esetet, arc arcól arcba nem csak. Hát a konfrontációkerülés az fontos dolog ám. "Kezdődött az egész azzal, hogy a kereső által elsőként (!)" - Ugyanezt mondom én is, hogy felkiáltójel, csakugye pont ellentétes értelemben és okból teszem ugyanezt. Első, igen..? Oké, ebből tanultál."Kezdődött az egész azzal, hogy a kereső által elsőként (!)" - Ugyanezt mondom én is, hogy felkiáltójel, csakugye pont ellentétes értelemben és okból teszem ugyanezt. Első, igen..? Oké, ebből tanultál.

Végezetül annyit tudok puffogni még amit máskor ilyenkor ugyanúgymindig, hogy NEM TŰNIK FEL, HOGY VÉRGAGYI A DOMAIN, BASZOD? Hm...? Új Élet Szeretetotthon - ne féljen semmitől, nem fogja többé a senki a világban átvágni, mi levesszük az egyéb, gazlator, make by satan átvágók válláról a terhet, ahogy az ön punkszámlájról is az összegszerűséget: csak mi vágjuk át ezentúl, iratkozzon be, szeretni fogjuk a pénzét, puszi!

Országúti Ninja 2013.09.26. 12:59:26

Poszthoz meg csak ennyit:

"Lássunk egy példát: Ha a terméket a futárcég egy csütörtöki napon szállítja ki részünkre, a 8 munkanapos elállási határidő a pénteki napon kezdődik. A szombat és vasárnap nem munkanap, ezért az elállási határidő második napja a következő hét hétfője. E hét péntekje még csak az elállási határidő 6. munkanapjának számít, a szombatot és vasárnapot ismételten nem kell figyelembe venni, azaz a nyolc munkanapos határidő csak a következő hét keddjén, 24 órakor jár le.

Természetesen a 8 munkanapos határidő alatt bármikor elállhatunk a szerződéstől, de a jóhiszeműség és a tisztesség általános követelménye szerint a termék átvételét követően, annak felpróbálása, megvizsgálása és a rendeltetésszerű használatra való alkalmasságáról történő megbizonyosodás után haladéktalanul döntsünk a termék megtartásáról vagy esetleges visszaküldéséről." (www.magyarefk.hu/hu/hasznos-tudnivalok/internetes-vasarlas/elallasi-jog.html)

Atörökk 2013.09.26. 13:02:54

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Eladták a gyárat vodkáért. Azóta minden Nokia csak a Kalinkát játssza csengőhangként.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2013.09.26. 13:05:29

@atörökk:
Akkor jöhet a kinaji piacról is, nem bánom.

elwood 2013.09.26. 13:09:26

szóval honnan lehet tudni, hogy szürkeimport ?

elwood 2013.09.26. 13:14:00

az ügyfélnek nyolc napon túl elállhat a füle

vape 2013.09.26. 13:21:37

A Nokia nem alapból 2 év garanciát vállal a telefonjaira? Ha igen, akkor alapból gyanús, ha fizetni kell a 2 év garanciáért.

Egyéves Önkéntes 2013.09.26. 13:22:31

@elwood: Vettem szürkeimportos befőttet, de nyolc napon túl nem áll el.

helianthus 2013.09.26. 13:28:28

Én szürkeimportos szövetet vettem, de rózsaszín lett. Hova állhatok el benne?

Egyéves Önkéntes 2013.09.26. 13:31:20

@helianthus: A szürkeimport ötven árnyalatában is eláll egy rózsaszín. A főhősé!
Mesélték!

Atörökk 2013.09.26. 13:32:24

@elwood:
Adnak számlát, de hamissat.

@Egyéves Önkéntes:
Rájöttem, a farkam is szürkeimportos, nyolc napon túl nem áll fel.

@helianthus:
A polcon, a befőttek között :v

Kifordított kacagány 2013.09.26. 13:32:50

most jobb lett volna, ha az újgsm egy teljesen új vevőátbaszási formát talál ki? nem teljesen jó a régi?

Atörökk 2013.09.26. 13:33:28

@Egyéves Önkéntes:
"A szürkeimport ötven árnyalata"
ez valami új kereskedelmi szakkönyv?

Egyéves Önkéntes 2013.09.26. 13:34:03

@atörökk: ebben a felállásban ez nyilvánvaló!

Atörökk 2013.09.26. 13:34:41

@Egyéves Önkéntes:
Ezt értem, csak nem szeretnék beleszürküni az importba.

Egyéves Önkéntes 2013.09.26. 13:35:16

@atörökk: A szürkeimport ötven árnyalata, avagy átkúrnak bárhol címen keresd a Libriben

Manyecska 2013.09.26. 13:35:37

@helianthus: szekrényben fasza lenne:)) már úgyértem jó lenne..:P

Kifordított kacagány 2013.09.26. 13:36:29

@atörökk: ne aggódj, mire teljesen elszürkül, addigra leesik.

Kifordított kacagány 2013.09.26. 13:38:00

@Manyecska: nem értem. miért lenne jó egy szürke fasz a szekrényben? pláne ha rózsaszín?

Atörökk 2013.09.26. 13:38:16

@Kifordított kacagány:
Ezt így feketén-fehéren kijelented?

Egyéves Önkéntes 2013.09.26. 13:38:16

@atörökk: van egy szürkenő ismerősöm, de nem a monokróm életstílusáról híres!

helianthus 2013.09.26. 13:40:58

@Egyéves Önkéntes: ki mesélte? Egy haverod, aki nem mellesleg hekker?

@atörökk: beszóltál? Ki vagy te? Furaszemen kívül senki más nem dunsztolhat engem! Csakhogytudd!

Atörökk 2013.09.26. 13:43:11

@Egyéves Önkéntes:
Tippelek: nem feketemájú!

@helianthus:
Te csak szeretnél egy 8 napon túli dunsztolást ;)

helianthus 2013.09.26. 13:45:44

@atörökk: biztos vagy te ebben? ;) Ha igen, mégis honnan tudod?

Atörökk 2013.09.26. 13:48:06

@helianthus:
Eszt mondta a vállamon ülő kobold belső hangja ;)

Kifordított kacagány 2013.09.26. 13:55:28

@atörökk: simán, hiszen abból lesz a szürke, nem?

@dr. phil. Sün‼ ツ: ja, még a végén a férjnél fog landolni az üzenet.

Manyecska 2013.09.26. 14:00:42

@Kifordított kacagány: nem, kétfelé nem játszottam soha, és a szeretőm se az a fajta vót.

Manyecska 2013.09.26. 14:09:13

@Manyecska: viszont vállalhatatlan korkülönbség az volt. Meg lóvé:P:DD

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2013.09.26. 14:09:22

@Kifordított kacagány:
Ezzel a modern teknyikával csínnyán kell bánni, mer nem megbízható!

helianthus 2013.09.26. 14:09:23

@atörökk: ja, ő mondta? Akkor igaz. Ő nem hazudna sosenem. :))

Kifordított kacagány 2013.09.26. 14:09:26

@Manyecska: én is mindig ezt mondom, a szerető azért szerető, hogy ne tudjon se írni, se beszélni.

Manyecska 2013.09.26. 14:10:38

@atörökk: vigyázz a hajszálakra a válladon, féltékeny feleslegek direkte nyomoznak,:D nagyítóval sztem..:P

Atörökk 2013.09.26. 14:11:24

@Manyecska:
Nohát. Egy fijatal fijút pénzeltél? :D

@helianthus:
Ő nem ;)

Manyecska 2013.09.26. 14:12:27

@Kifordított kacagány: :DDD na, mi minden este fél órákat telefonoztunk eccer zsebbe kellett vágni a telefont végighallgattam a gyanúsítást...mért havas a papucsod orra, mit kerestél a teraszon..:DDD:P

Kifordított kacagány 2013.09.26. 14:12:28

@dr. phil. Sün‼ ツ: ja, belé helyezed a bizalmadat, azt másban köt ki.

Atörökk 2013.09.26. 14:13:09

@Manyecska:
Egyik sem fogja a férje hajszálát megtalálni a vállamon :D

Manyecska 2013.09.26. 14:14:21

@atörökk: fújj, na azt nem. Elrontanám a kis lelküket, az ifjú életüket:P!

Kifordított kacagány 2013.09.26. 14:17:37

@Manyecska: a hajszálakban az a trükk, hogy jól kell megválasztani a szeretőt, vagy legalább jól el kell látni hajfestékkel.
hogy lehet tele szájjal telefonozni? vagy csak beszélni nem illik úgy?

@atörökk: legalább volt esze a gyereknek. mikor én fiatal voltam és bohó még hittem az örök szerelemben meg fiatalságban. most meg már b.hatom, nem akar pénzelni senki.

Hiba történt a komment elküldése során, kérjük, pr 2013.09.26. 14:20:10

1. átbasztak
2. megint átbasztak
3. még egyszer átbasztak

4. le is írod...

Manyecska 2013.09.26. 14:22:31

@Kifordított kacagány: ?? én voltam a gyerek, huszonéves..de doptam pár év után mer fúrta a családja is már szegényt, jobb a béke:D

Manyecska 2013.09.26. 14:28:53

@Kifordított kacagány: sajnos!:D engem se pénzelt, mit kébzelsz:P, másodállást is vállaltam /a cégében!/, oly csóró voltam. Mindennap találkozhattunk idejális volt!

Kifordított kacagány 2013.09.26. 14:29:21

@Manyecska: hogy autós hasonlattal éljek, a nők csak addig szeretnek pótkerék lenni, amíg el tudják hinni, hogy egyszer ők lesznek a bal1-en:)

Kifordított kacagány 2013.09.26. 14:36:28

@Manyecska:ha én újra fiatal lehetnék, azt sem bánnám, ha csóró lennék. így viszont öregen és csórón kezdem magam szarul érezni. pedig annyi pénzelni való huszonéves szaladgál az utcákon.

Xerof 2013.09.26. 14:44:17

Telenornál sincs lehetőség webes rendelésnél a 8 napos elállásra. Úgy látszik, hogy rájuk nem vonatkozik a törvény.

www.telenor.hu/jogi-kozlemeny/netshop-szallitasi-vasarlasi-feltetelek

"Fontos, hogy az üzleten kívül fogyasztóval kötött szerződésekről szóló 213/2008. (VIII. 29.) Korm. rendelet nem vonatkozik az online megrendelésre, mivel a megrendeléssel a megrendelő keresi meg a Telenort, aki a megrendelőt kívánságára - megrendelése alapján - keresi fel.
a távollévők között kötött szerződésekről rendelkező 17/1999. (II.5.) Korm. rendelet nem alkalmazandó – tekintettel arra, hogy a megrendeléssel szerződés nem jön létre, hanem a szerződéskötésre a helyszínen kerül sor.

Manyecska 2013.09.26. 14:44:58

@Kifordított kacagány: te én huszonéves korom óta folyamatosan dolgozom, nálam már csak a poszter hülyébb!:P:D /bocsi poszter!/

helianthus 2013.09.26. 14:51:23

@Kifordított kacagány: "annyi pénzelni való huszonéves szaladgál az utcákon. "
Fogadjunk, hogy nem csak pénzelni akarsz, hanem dunsztolni is! Te kis hamis.
EgyéPként a pénzelni való harmincasok ellen mi kifogásod van?

Manyecska 2013.09.26. 14:55:33

@Kifordított kacagány: a francot, megmondta az elején hogy szóselehet róla. Egy pár évig lehetett is titkolni..

Kifordított kacagány 2013.09.26. 14:55:59

@Xerof: miért, ha a bótba bemegy a hülye, akkor nem ő keresi meg a telenort? ezekre is rá kellene küldeni valakit de nagyon.

@Manyecska: így végiggondolva én se vagyok túl eszes és erre még a poszter léte se nyújt vigaszt. vagy a munkát kellene abbahagyni, vagy valahogy elmélyülni a kárörömben. sajnos egyiket se tudom hogyan kell.

Manyecska 2013.09.26. 14:59:19

@Kifordított kacagány: :DD@helianthus: :D talán mert nehéz dolog a bölcsibe rohangálni a szeretőddel, stb:P :D

Kifordított kacagány 2013.09.26. 15:02:26

@helianthus: dunsztolni pénzelés nélkül is akarok, ebben semmi új nincs, így van ez már régóta, ilyen házias típus vagyok.
a pénzelni való harmincasokkal is csak egy kifogásom van, a pénz.

@Manyecska: megmondta, megmondta, te meg nem hitted el. lehet, hogy azt gondoltad, de mégsem.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.09.26. 15:04:23

@helianthus: milyen logikus, hogy olyannak adod a kizárólagosság jogát, aki soha nem fog megdunsztolni.. Igen, te egy nő vagy.
Ilyen meg létezik, hogy pénzelnivaló 30-as??? Mitől lenne pénzelnivaló? Kibaszom az utcai kukák mellé egy szál takaró nélkül, amelyik egy pillanatig is ezt halucinálja magáról. Még viccből se.

Manyecska 2013.09.26. 15:07:23

@Kifordított kacagány: nem, azt: " ne vegyél erre mérget..":P pedig még a kezemet is megkérte később én hülye meg doptam egy másik hülyéért:P

Kifordított kacagány 2013.09.26. 15:10:07

@Kellemes Zérókomponista: hol élsz te? azokat kell csak igazán pénzelni, főleg ha úgy hívják, hogy feleség.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.09.26. 15:11:20

@Manyecska: de nem mentél volna hozzá, tehát mindegy is, úgy értem azon túl, hogy a lelkednek hízelgő volt a tett. Na tudjuk-e, honnan eredezik a kézmegkérés? Tudni kell!
Külömbemmeg annnyira, de annyiramindegy, a kacsómegkérésből később úgy is mennyémáarébb-megkérés lesz csak. És még annak is ürölhet.

Kifordított kacagány 2013.09.26. 15:13:43

@Manyecska: mondanám a kulcsszót: "később"
na ez itt úgy működik, hogy "ezzel még kihúzunk pár hónapot a fiatal harmatos p.ban"

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.09.26. 15:13:48

@Kifordított kacagány: vagy én vagyok eltévedve, vagy a világ, de én nem így csinálom. Mondjuk le is szűkült alaposan a választék, mikor anno elhatároztam esztet. De azért így is lehet találni. Simán. Értékrend kérdése.
Tekerje fel a húszezrest aki arra izgul, aztán elégícse ki magátt. Sok sikertet.

helianthus 2013.09.26. 15:14:33

@Manyecska: te időnként úgy gondolkozol mint egy, hát szóval mint egy nagyon sablonokban élő ember. Pedig máskor úgy tűnik nem vagy az.
@Kellemes Zérókomponista: tedd azt. Mármint bacd ki a kukák mellé. Ha van rá lehetőséged. :))

opati666 2013.09.26. 15:18:26

Az elállási jog megtagadása miatt teljesen igaza van a posztolónak.

De miért baj az, hogy micro-sim van a telefonban? Ingyen cserélik a szolgáltatók!

Manyecska 2013.09.26. 15:19:10

@Kifordított kacagány: de 5 év után történt!! @helianthus: épp ezért vagyok ilyen mert kipihenem a botrányokat. Máig van otthon xanax:DD:P elég szar volt minden éjjel pánikrohamra ébredni:((

Kifordított kacagány 2013.09.26. 15:21:54

@Kellemes Zérókomponista: hát így utólag ezt a feleség verziót én is kihagytam volna és az sem igazán vigasztal, hogy idővel upgradelte magát. de mint említettem volt, korábban fiatal voltam és bohó.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.09.26. 15:23:28

@helianthus: nem kell kibasznom, mert nem érintkezek olyasfajtákkal. Messzire elkerüljük egymást. Lehet mán a tekintetemből lácik, hogy látok? Hát lehet.
Öh, aludjunk. Tudni kell abababhagyni a homározest is.
Cével sejpíteni nem menő. Sejpíts sz-szel!

Manyecska 2013.09.26. 15:24:41

@Kifordított kacagány: :DD Ja, bizonyos társadalmi rétegben még ciki a válás emígyen, ráadásul a feleség megkopaszít úgy hogy csupasz seggel álltok a kuka mellett:DD

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.09.26. 15:25:36

@Kifordított kacagány: most mán meg nem egyszerű leszállni arról a fránya körhintáról.:(

Kifordított kacagány 2013.09.26. 15:25:39

@Manyecska: :D a huszonéves még 5 év után is huszonlegfeljebbharmincon éves ami vállalhatatlan korkülönbség esetén még bőven a hamvas kategóriába esik.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.09.26. 15:27:49

@Manyecska: erről a cikiségről az a véleményem, hogy aki ilyen mértékben nem is az, hogy kifelé él, hanem kifelé retteg, hogy szarrá nyomorítja nem csak maga, hanem környezete, gyerekei életét is, az meg is érdemli. Az utódok nem. Hájj, bammeg, nem könnyű témák ezek.

Én pelenkában akarok álni a kuka melet és művészfotót akarok magamról gy.

Manyecska 2013.09.26. 15:29:26

@Kifordított kacagány: 30 év volt. A korkülönbség. Igen jó pasi most is, évente 2ccer összehoz minket a balsors:(:D

Manyecska 2013.09.26. 15:32:21

@Kellemes Zérókomponista: pontosan, kivéve ha AZ a család régi ismerőse, és a gyerekeket testvérként szereti. Na, én ezzel a pasival azóta ismerem magunkat amióta ötévesen együtt síeltünk a fiával, azt mondta zabálnivaló voltam ahogy lógó takonnyal jöttünk le a lejtőről:DD az élet nagy rendező azzz tuti:(:D

Kifordított kacagány 2013.09.26. 15:36:21

@Manyecska: erről nincs tapasztalatom, nekem csak a közös jövő építésének romjai maradtak:)

@Kellemes Zérókomponista: nem egyszerű? ha lesz valami amibe beledöglök, akkor ez lesz az:)

helianthus 2013.09.26. 15:38:16

@Manyecska: nem értesz, de ez most pont jó is így. :)
@Kellemes Zérókomponista: "Sejpíts sz-szel! "
Inkább jével!

Manyecska 2013.09.26. 15:40:48

@helianthus: milyen aki nagyon sablonokban gondolkod? Buta mint a szar??:D

helianthus 2013.09.26. 15:41:18

@Kellemes Zérókomponista: @Kifordított kacagány: "most mán meg nem egyszerű leszállni arról a fránya körhintáról.:( "
Ezzel nem értek egyet. Nagy levegőt és ugrás.
Persze megütöd magad és fájni fog. De elmúlik.

helianthus 2013.09.26. 15:42:38

@Manyecska: nem. Akkor azt mondom, hogy buta vagy. :)

Manyecska 2013.09.26. 15:43:13

@Kifordított kacagány: jajj hát az nekem is van bőven.:P

Kifordított kacagány 2013.09.26. 15:43:22

@Manyecska: és dunsztolás is van, vagy csak lánykérés? vagy ilyent nem illik kérdezni?

Atörökk 2013.09.26. 15:44:26

@Kifordított kacagány:
Lékelés nélkül veszel dinnyét? Na látod.

Manyecska 2013.09.26. 15:45:08

@Kifordított kacagány: dehogy van:DO már emberemlékezet óta nincs, részemről utálom, tkp mindig is utáltam. :D:P

Xerof 2013.09.26. 16:28:05

@Kifordított kacagány: A Telenor valószínűleg a törvény felett áll, mert a T-Mobile-nál, Vodafone-nál van lehetőség az 8 napos elállásra.

Manyecska 2013.09.26. 16:59:28

@atörökk: azér ez a Klúni fijú is elmúlt már ötven halványan azt milyen jól néz ki ez is, dögölne meg az összes sármos úriember:P

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.09.26. 19:12:57

@helianthus: meg kell várni a reggelt, akkor jönnek a bulcsústafftagok és megálícsák a körhintát.

bundas01 2013.09.27. 00:09:22

"A Nyugat-Európában és főleg az USA-ban - ahol a vevő az első, akinek mindig igaza van –"
Akkor miért nem onnan rendeltél? Ja mert itt olcsóbb volt.
És vajon a kibontott összetaperolt telefonodat kinek lehet újként eladni? Senkinek. Tehát veszel valamit, megfogdosod aztán visszaküldöd, a kereskedő meg bukik rajta. Megérteném a felháborodásod, ha garis problémád lenne és nem segítenének,de így szánalmas a nyavalygásod még akkor is ha jogilag igazad van.

Kifordított kacagány 2013.09.27. 07:11:48

@bundas01: a dolog szépsége, hogy ott olcsóbb.

@Manyecska: a két dolog nem zárja ki egymást

@atörökk: lékelés már volt, nem figyelsz!?

esef 2013.09.27. 08:09:21

@vape: mert biztos "bolti garanciás" telefon volt sufniban rárakott magyar nyelvű szoftverrel

cicesz 2013.09.27. 10:00:27

Egyik, hogy nem ertem a hozzaszolokat, mert megjelenik egy poszt es azonnal ellepik, mint az agyatlan hangyak, jonnek a nem ide vago hulye hozzaszolasaikkal. Chatelgetnek itt ezek a s"ggfejek, mert annyi izgalom van csupan az eletukben, hogy a tekozlo posztjai alatt ismerkednek. Komolyan kerdezem hulyegyerekek: nincs erre jobb hely? Pl vannak forumok... Annyit elarulol magamrol, h szemely szerint engem semmi nem idegesit fel jobban, mint a hulyeseg!!! Ezekbol latszik, hogy milyen a vilag; vannak, akik a temaval kapcsolatban kommentelnek, azok az ertelmisegiek, meg vannak, akik otthonosan kommentelgetnek egymasnak ugy, h a posthoz semmi koze a velemenyuknek, azok meg max iskolazottsagban talan a szakmunkast elertek es munkanelkulikent uldofelnek otthon es a tekozlo postjaiban chatelnek...
Ketto: postolo is erdekes ember. Irja, h egyebkent se felelt meg a telefon az elvarasainak: a hasznalati utasitasbol tudtad meg, h hany megapixeles a kameraja, meg mennyi a memoria? Szerintem vasarlas elott kellene kideriteni, h megfelel-e majd az elvarasoknak... Nen az a baj, hogy nalunk nem ugy megy, mint az usa-ban, hanem az, hogy ezzel a vevok nincsenek tisztaban! Ha veszel valamit, akkor korultekintoen valaszd ki. Ha meg nem jo, akkor ne hisztizz! Sehol mashol nen neztek utana a keszuleknek, mert ha megtetted volna, tudtad volna, h microsimes. Hogy lehet igy elektronikai eszkozt venni, hogy nem olvasol utana a parametereinek, meg annak, h van-e valami tipikus hiba azzal a tipussal, elegedettek-e vele az emberek????!!!!! Hulye itt mindenki????

Panelproli 2013.09.27. 11:30:52

@cicesz: Én nem. Én csak egy pénzelni való 40-es vagyok!
Ja és az olcsójánosokról is írt valaki.
Azt mondjuk nem igazán értem, ha valamit olcsóbban meg lehet venni és ezzel a lehetőséggel él valaki, akkor az miért baj?!
Véleményezőnek üzenem, ha valamit esetleg megvásárolna, szóljon nekem! Plussz 10.000Ft.-ért elviszem a pénzét és fizetek a kasszánál. Ha meg reklamációja lenne, verem az asztalt helyette!
Nnna, ezek után csak egy kérdésem van.
Mit üzenünk az ujgsm.hu-nak?
ujgsm.hu/index.php?oid=contact

McZozo 2013.09.30. 16:33:35

A Poszto-LO emelett meg jo nagy MARHA is. Mivel ilyen hulyeseget elhisz. Szerinte mi minosul internetes vasarlasnak, ha galamb vagy bagoly hozza ki?
süti beállítások módosítása