Tékozló Homár

Az Adidas sem cseréli a nyikorgó cipőt

2013.10.29. 14:55 | jackyll | 318 komment

A szakértőknek nem sikerült naiv ügyfél lába nélkül rekonstruálniuk szemrevételezéssel Adidas cipője furcsa hanghatásait, ezért aztán nem cserélték a debreceni Intersportban. Az Adidas válaszra sem méltatta a problémát:

Gyakorlott olvasódként elkerülöm azokat az üzleteket, amelyek negatív szereplői az oldalnak, épp ezért évekig remekül működő, de mára kissé megkopott adidas cipőmet a debreceni Intersport áruházban cseréltem egy frissebb modellre, a Barracks Premierre. Gondoltam ha ez is kiszolgál annyi ideig mint az elődje, jó vásár lesz, meg különben sem volt még gondom egy adidas termékkel sem, pedig van jónéhány.

Kicsit több mint egy hónappal a vásárlás után a jobb cipőm érdekes nyikorgó hangot kezdett adni járás közben. Gondolom nem csak nekem volt már hitvány kínai strandpapucsom - na ez a hang onnan volt kifejezetten ismerős. Vissza is vittem az Intersportba, ahol kitöltöttünk egy reklamációs jegyzőkönyvet. Itt azért akadt egy kis nézeteltérés, mert ragaszkodtak ahhoz, hogy pénzt soha nem fizetnek vissza, ha a cipő nem javítható, akkor is csak levásárlás lehetséges, ami ha jól tudom kifejezetten tilos a fogyasztóvédelmi törvény szerint. Ezen kívül szóban jelezték, hogy az ilyen jellegű panasz pozitív elbírálása esélytelen.

Közel három hét után a cipőmet visszakaptam egy szakvéleménnyel együtt, amelyben XY "tanúsított roncsolás mentes anyagvizsgáló" és "minőségellenőr" leírja, hogy nem tartja jogosnak a panaszomat, mert szerinte a lábbelin nem tapasztalható hiba. A hírhedt "nem rendeltetésszerű használat" nem szerepel az írományban, aminek külön örülök, hiszen csak utcán használtam, nem futottam vagy fociztam benne, nem vizeztem be, és jóval 100 kg alatt vagyok. Természetesen nem vonom kétségbe az említett úr szakértelmét, de nem teljesen értem, hogyan tudta pusztán érzékszervi módszerrel megállapítani, hogy mi (nem) történik a talp belsejében. Ezen kívül az én panaszom nem egy látható elváltozásra vonatkozott, hanem jól hallható nyikorgásra, ami még mindig fennáll.

Eszembe jutott, hogy írok a vásárlók könyvébe, amelynek említésére rögtön előkerült a boltvezető, és közölte hogy nyugodtan tegyem, de arra úgyis ő fog válaszolni. Mivel tudtommal a szakvéleménnyel a kereskedő a törvényben foglalt kötelezettségeit teljesítette, erről végül letettem. Ha már ott volt megnézte a jegyzőkönyvet, és sajnálkozva mondta, hogy szívesen adna egy másik cipőt, de akkor a fizetéséből levonnák. Megemlítette még, hogy ha csináltatok egy másik szakvéleményt, ami nekem ad igazat, akkor annak a költségét megtérítik, majd ezt gyorsan vissza is vonta, miután beszélt a felettesével telefonon. Ezt leszámítva egykedvűen vette tudomásul, hogy örökre elveszített egy vásárlót.

Mivel a kereskedő ezzel lezártnak tekinti az ügyet, és mégiscsak egy közel 20 ezer forintos cipőről van szó, az adidas.hu weblapon panaszomat leírtam a gyártónak is. Rögtön jött is egy automata e-mail, hogy a levelem nagyon fontos számukra, és hamarosan válaszolnak, de ettől eltekintve több mint két hete egy kukkot sem hallottam felőlük.

A cipőt azóta ismét használatba vettem. Jártamban-keltemben néhányan megkérdezték már, hogy miért ad ilyen hangot, ilyenkor megnyugtatom őket, hogy az adidas és az Intersport szakértője szerint ezzel a cipővel a világon semmi probléma sincs, sőt, jó szívvel ajánlom nekik a márkát és a boltot, különösen a debreceni üzletet, a kiváló problémakezelés miatt. A márka védjegye a garancia ugyebár...

adidasnemnyert.jpg

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2013.10.29. 14:59:03

1. Az a cipő nyikorog, ami nincs kifizetve.
2. Az Aldiban kellett volna megvenni, mert ott nem fordulhat ilyen elő!

AtiSnatch 2013.10.29. 15:03:09

be kell kenni desznyó zsírral! jut eszembe hol a malac?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2013.10.29. 15:04:20

Lehet, hogy a falába nyikorog a poszternek, csak a cipő felöl hallatszik!4!!

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2013.10.29. 15:04:40

Közép-Afrikában éheznek, a posztolónak meg az a legnagyobb gondja, hogy nyikorog a cipője...

Atörökk 2013.10.29. 15:05:46

Nyikorog, hát istenem. Posztoló mit vár, egyből áriákat énekeljen???

AtiSnatch 2013.10.29. 15:09:08

@dr. phil. Sün‼ ツ: az is jó, de ahhoz nem kell megölni semmilyen állatot! :)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2013.10.29. 15:09:44

"de nem teljesen értem, hogyan tudta pusztán érzékszervi módszerrel megállapítani, hogy mi (nem) történik a talp belsejében."

Magszagolta!44!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.29. 15:13:14

"Jártamban-keltemben néhányan megkérdezték már, hogy miért ad ilyen hangot"

Új barátokra tett szert, örüjjön neki! Más ezért kutyát sétáltat. A cipőt legalbb nem kell etetni.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.10.29. 15:13:20

Lopakodásra akarta-e használni a postoló a cipellőt? :D
Gondolom kilikadt a légtalp, és sípolt?
Vagy nem megfelelő felületen járt a postoló?
Vagy kamu cserét akart?
Nehéz kérdések.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.10.29. 15:14:28

@atörökk: ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ(ria)

AtiSnatch 2013.10.29. 15:37:21

"Próbáld meg te is a zsiráf-próbát! A játék, hogy felteszek egy találós kérdést és ha helyesen válaszolsz, megtarthatod a profilképed. Ha helytelenül válaszolsz, zsiráfra változtatod a profilképed 3 napra. CSAK NEKEM ÍRD MEG A VÁLASZT, ÍGY NEM TUDJA MEG SENKI.
Itt a rejtvény: Hajnali 3 óra van, megszólal a csengő, s felébredsz. Nem várt látogatók jönnek: a szüleid, s reggelire jöttek. Ezek vannak otthon: eperlekvár, méz, bor, kenyér és sajt. Mit nyitsz ki elsőnek? Ne feledd! CSAK NEKEM ÍRD MEG A VÁLASZT, PRIVÁT ÜZENETBEN! Ha helyes a válasz, kiteszem a neved ide. Ha nem, zsiráffá kell változtatnod a profilképed 3 napra!"

@zsiráfffff: te hányszor nem találtad ki? :)

Kukabúvár【ツ】 2013.10.29. 15:37:44

külföldi gyártó arról nem tehet, hogy nyekeregve csiszatolja a cipő belsejét a gombás, keléses magyar bütyök.

kakukk11 2013.10.29. 15:43:08

Aki ilyen betűtípussal ír szakvéleményt, arra nem szabad hallgatni.

AZ A BETŰTÍPUS, NEEEEEEEEEEEEEEE........

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.10.29. 16:06:35

kedves posztoló rosszul nézi a dolgokat: van egy kivételes nyikorgása, amire ránőtt egy cipő. világszám!

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.10.29. 16:08:40

Teccet volna gojzervarrott sportcipőt venni

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.10.29. 16:08:50

@AtiSnatch a Komenista: Hát én meg az ilyen játékokat nagy ívben.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.10.29. 16:27:12

na megvan.

"jaj, hogy mindenki zsiráf lett facebookon… :D
Valaki magyarázza már el nekem mert ide vidékre nem jut el az infó
csak ilyen faszsag, ha egy rejtvenyre rosszul valaszolsz, ki kell raknod egy zsirafot profilkepnek
én kecskés avatart használok már mióta"

amúgy idézni szinten aluli, és most tényleg. errül ennyit :)

McZozo 2013.10.29. 16:31:22

@AtiSnatch a Komenista:
Erre mar a facebookon is megvalaszoltam hogy a szemed :)

McZozo 2013.10.29. 16:33:54

Amugy poszter ontson kis napraforgo olajat a cipojebe s mindjart nem fog nyikorogni.

De ilyen hasznalati targyak eseteben mindig baromi nehez barmit is biizonyitani mert az elado reakcioja az lesz hogy wz a hasznalatbol ered.

Manyecska 2013.10.29. 16:37:03

@AtiSnatch a Komenista: itt. aláfeküdt az önitató alá és buborékoltatjaxd..!ja, ez tengerimalac boccs:) Ma megrendeltem a ketrecjét holnapra megérkez, tökjó!!xd

helianthus 2013.10.29. 17:14:56

@ColT: őőő, én küldtem megfejtést. :O most ez nem is igazi volt? Bakker, a mai sikerélményem sem kapom meg. :((

Hartmy 2013.10.29. 17:15:58

Erre most mit lehet mondani? Nyikorog... Nyilván nem fogják felvenni és flangálni benne, hogy tényleg így van-e. Ha meg felvágják a talpat, akkor akármi is legyen az állás, tönkre ment a cipő és mindenképp cserélniük kellett volna, maguknak meg nem csinálnak mínusz direkt. Sok jó erre nincs... fel kell hangosítani a rádiót, akkor nem hallod a nyikorgást.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.29. 17:30:59

@Hartmy: "Nyilván nem fogják felvenni és flangálni benne, hogy tényleg így van-e."

Nyilván miért? Máshogy hogy a faszba jönnének rá, hogy tényleg nyikorog-e?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.29. 17:32:36

Egyébként nekem is nyikorgott már a cipőm. (Én viccesnek tartottam.) A használat során aztán abbahaggya.

Hartmy 2013.10.29. 17:47:53

@atpijkamo: Jogos lenne, de nem hinném, hogy akad ellenőr, aki így tesztel cipőt és ha így is csinálja valószínű nem fogadnák el, hogy: "felvettem, hordtam, tényleg nyikorog". Másrészt szerintem más lábára sem adhatja rá, akire esetleg jó a cipő, hogy az kipróbálja, mert akkor meg a nav szál rá az ellenőrre, hogy mennyit fizetett és mikor alkalmazta azt a személyt, aki bérbe viselte a cipőt.
Amúgy nekem is volt nyikorgós cipőm, az enyém is abba hagyta egy idő után.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.29. 17:56:47

@Hartmy: "más lábára sem adhatja rá, akire esetleg jó a cipő, hogy az kipróbálja, mert akkor meg a nav szál rá az ellenőrre"

Ez így van.

Értelmes ember ekkor at mondja, hogy egy bábúval csinálta.

Kénytelen, mert máshogy nem jön rá, hogy nyikorog-e.

Különben elméleti a fejtegetésünk, a FÜGGTELEN szakértő arra szerződött, hogy azt mondja
1 a cipőnek semmi baja
2 a vásárló tette tönkre
Másképp nem kap több munkát.

Hartmy 2013.10.29. 18:03:40

@atpijkamo: Következő kérdé: Hol a bábu? Egyébként igen, azt kell mondania, amit a bolt hallani akar, mert ha nem, akkor nem kell többször nyilatkoznia. Egy cipőért nem sok ember akar pereskedni így attól részint védve van. A bolt meg mossa kezeit, mert nem ő mondta, hogy a vásárló a hibás.

Épp múltkor vittem vissza a cipőt decathlonba garanciáztatni, nincs nagy baja, csak egy kis sérülés látszik rajta, ahol hajlik az orra. Nagyjából 1.5 éve vettem 2 év garanciával. A nagy hiba ott volt, hogy ez alkalmi kiránduló cipőnek van megnevezve én pedig a lábamon vittem be így ugrott a garancia, mert nem utcai cipőnek van kinevezve. Végül is igazuk van. Én meg annyira nem vagyok csalódott, mert 6 ezerért még egy cipőm sem bírt 1.5-2 évet. Egy kicsit csalódott, de elégedett vásárló beszámolóját halhatták :D

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.29. 18:10:14

@Hartmy: Én tizen-sokezer alatt nem kapok cipőt. Lehet, hogy kicsit válogatós vagyok, meg fűzőset eleve nem veszek. Elbaszott egy találmány, és nagyon messze van tőlem a pertli.

Hartmy 2013.10.29. 18:19:17

@atpijkamo: Eddig két cipőm volt, amivel meg voltam elégedve. Az egyik egy Mustang, ami azért sokba volt a másik ez a decathlonos, ami árához képest kényelmes és viszonylag tartós volt. A többi ipari hulladék volt és hónapok alatt leszakadtak a lábamról. Bár az tény, hogy többnyire egy pár utcai cipőm van mindig. Nekem mondjuk nem ellenségem a fűző.
Apám használ Mark cipőket, ő is egy párat mindenhová. 6-7 évente vesz újat, feltűnően sokat bírnak. A legutóbbinak is a talpa kopott el és lyukadt ki ott, ahol az autóban a pedálokat nyomja, de látszik is, mert a jobb fele jobban elkopott. Most vett kettőt, hogy ne mindenhová ugyanazt vegye fel. Az első pár után vett valami kínait, de az egy hét után inkább megint vett egy Markot. Sok mindenen szokott spórolni, de ebből nem adja alább.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.10.29. 18:23:31

Na, Adidas már a nyikorgós cserélt?

@helianthus: Akkor miért nem zsiráf az avatarod? :D

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.29. 18:24:14

@Hartmy: A legkedvesebb cipőm egy Tiszacipő volt, vagy 5 évig nyúztam, olyan 30 éve halálozott el. Ilyen telitalpú cipő volt, a megkopott lépcsőkön le tudtam vele síelni. A cipősarkot azóta is utálom.

CID 2013.10.29. 18:25:00

@atpijkamo: ezt most nem mondod, hogy egy öltönyhöz papucscipőt, vagy tépőzarasat húzol ( a weszkocsizmát, mint elfogadható opciót, nem tudom elképzelni rólad)?

Hartmy 2013.10.29. 18:28:07

@atpijkamo: Az előbb kicsit rosszul mondtam. Van egy túra bakancsom. Azt mondjuk csak rendeltetés szerűen használom már pár éve. Benne van pár 100 kilóméter, az a legkedvesebb cipőm, sosem értettem miért nem csinálnak olyan talpbetétet minden cipőbe, mint ami abban van.
Tisza cipőt akarok már egy jó ideje venni, csak a legközelebbi márkabolt is 120 km-re van innen...

AtiSnatch 2013.10.29. 18:28:58

@zsiráfffff: @ColT: @puszt: ez csak zsiráfffffra vonatkozó kérdés volt! :)

@McZozo: az emberi burkodat nyitom ki szerintem jobb válasz :D

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.29. 18:30:24

@CID: Öltönyhöz van fűzős cipőm, öt évente veszem fel temetésre.

Hidegben egy bebújósat használok és egy tépőzárast. A bebújóst a rövid utakra, mert még nem törtem be, és nem kell lehajolni. A tépőzáras kurva kényelmes, akármeddig elvagyok benne.

Papucscsipőt felnőtt ember nem hord. Ilyen szövetpántos modern szandálom van, azt nagyon szeretem, most megint olyan idő van, hogy azt hordom. Párszor már meg kellett ragasztani, de még bírja.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.29. 18:32:42

@Hartmy: "Tisza cipőt"

Az már biztos nem ugyanaz, mint a legenda.

Bakancsom van, nem szeretem, mert sokat kell benne gyalogolni.

Neela _ t 2013.10.29. 18:33:37

@Hartmy: jah. Westendbe vettem én is -_- :D

Neela _ t 2013.10.29. 18:35:11

@atpijkamo: vettem egy dorkót, szépet. Barnát.
3hónapot bírt.
Ámen

AtiSnatch 2013.10.29. 18:35:26

@atpijkamo: "Ilyen szövetpántos modern szandálom van, azt nagyon szeretem, most megint olyan idő van, hogy azt hordom."

Zoknival? :D

AtiSnatch 2013.10.29. 18:37:58

agyilag puszta nem tért vissza? :(

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.29. 18:38:45

@AtiSnatch a Komenista: Röhögni fox, kb. öt év ezelőttig szigorúan zoknival. Az én lábam ne legyen koszos. Azóta rájöttem, hogy meztélláb is szép az élet.

Hartmy 2013.10.29. 18:40:14

@atpijkamo: Ez mondjuk biztos, bár a Mark is magyar gyártmány elméletileg, vagyis még pár éve az volt. Az is jó mégis. Reméljük a név azért ott még kötelez.
Én kifejezetten azért vettem a bakancsot. :D

@Neela _ t: A legközelebbi Debrecen... És hogy vált be a cipő? :D

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.29. 18:40:15

@Neela _ t: Azt már az átkosban is rühelltem. Vékony a talpa, én meg nagyobb darab vagyok, megfájdul a lábam benne hamar.

AtiSnatch 2013.10.29. 18:40:40

@atpijkamo: neked elnéztem volna :) amióta valamelyik hülye azt mondta,hogy úgy képzel el téged mint a baglyot a micimackóból, mindig így vizionállak :D

Neela _ t 2013.10.29. 18:42:50

@Hartmy: 3hónapos élettartammal mondhatni "nem jó" :D és akkor túl finom is voltam :3

Atörökk 2013.10.29. 18:44:16

Én mezítláb járok. Igaz, ősztől tavaszig felfázok oszt feszt behugyozok mijatta, remélem, pár év, hozzászokok és elmúlik majd :D

Hartmy 2013.10.29. 18:44:19

@atpijkamo: Dorkó nekem is az ős ellenségem... Fél óra után már a térdem is fáj benne. Vettem deichmannban egy nagyon frankón kinéző cipőt, csak épp olyan egyenes volt a talpa, mint a deszka, vennem kellett bele talpbetétet, de holt beruházás volt, mert rá nem sokra darabokra esett a cipő :D

Anomalocaris (törölt) 2013.10.29. 18:44:21

Olyan automata e-mail kéne, hogy "itt már csak az üvöltés maradt".

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.29. 18:49:41

@AtiSnatch a Komenista: Természetesen hosszú nadrággal. Zokni nélkül rövidnadrágot hordok szandálhoz, nem szabad elvenni a néptől a férfias lábam látványának élvezetét.

Manyecska 2013.10.29. 18:50:14

@Kellemes Zérókomponista: Tökre. Amikor fáradt vagyok nem merek átmenni egy zebrán -itt- ilyen széles, nagyon széles..:P!! Eccerűen bepánikolok, volt már hogy vissza kellett fordulnom:(( :DD hálistennek ritka de volt amikor majdnem elájultam a 2dikk lépésnél..:O:O :)

Hartmy 2013.10.29. 18:51:50

@Neela _ t: Akkor olyat nem veszünk :D

@AtiSnatch a Komenista: Bagoly szandálban? :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.10.29. 18:52:06

@AtiSnatch a Komenista: Puszt az a tegnapi puncus, vagy ne sértegessen ilyennel? :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.10.29. 18:54:37

@atpijkamo: ha fekete műbőr autóstáskád is van, akkor harakirit követek el!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.29. 18:57:26

@zsiráfffff: Akik olyat hordanak, meg kalapot, azok nálam egy generációval öregebbek.

Övtáskát hordok. Pocak alá pont befér.

CID 2013.10.29. 18:59:11

@atpijkamo: Ez érdekes. Nekem a papucsaimon és a két weszkó csizmámon kívül sosem volt lábbelim, amin ne lenne fűző. A gumicsizma beszerzését most tervezem. Ki mit szeret, én, nem tudom elképzelni a tépőzáras topánkát.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.10.29. 18:59:30

@atpijkamo: a kalappal semmi gond, az rennbe van, ha passzol a fejedre! :D

AtiSnatch 2013.10.29. 18:59:36

@Hartmy: + zokni :DD montam má , h vizuálistípus vagyok?

@ColT: ezt fordícsd le mert nem értek lóúl! :D de ha arra gondolsz, h puszt lenne a tegnapi akkor sztem nem :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.10.29. 19:01:26

@AtiSnatch a Komenista: OK :D
Jól értetted.
Lóul? Nem is nyerítettem

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.29. 19:07:56

@CID: Majd ha beáll a derekad, revideálod az állláspontodat. Bár én mindig is bebújósként használtam a fűzősőket is.

@zsiráfffff: Volt gyerekkoromban egy műbőr kalapom. Akkor nem értettem, miért utálom annyira.

Kalaphoz fel kell öltözni, az meg macerás. Nem vagyok én egy dzsigoló! Sál, hosszúkabát, Wall Street Journal a zsebbe...

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.29. 19:09:09

Pár éve megjelentek, és csak nem tűnnek el ezek a hosszú hegyes orrú bohóccipők. Ki az, aki ilyet hord? nem esnek hasra benne?

Anomalocaris (törölt) 2013.10.29. 19:11:09

@atpijkamo: Nekem cilinderem is volt kiskoromban. Na ezt übereljétek.

AtiSnatch 2013.10.29. 19:16:09

@Nattramn: az ajtónknak is van már nagyon régen :P

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.29. 19:16:13

@Nattramn: Ennél rosszabb nincs. Te nyertél.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.29. 19:17:33

@AtiSnatch a Komenista: "baglyot a micimackóból"

A bagolynak van szakálla? Akkor már inkább Rumcájsz.

meggi111 2013.10.29. 19:18:29

Ez azért elég durva, és ha veled szemben jön egy nyikorgó cipős sejteni fogod honnan van a cipője...

Anomalocaris (törölt) 2013.10.29. 19:19:04

@atpijkamo: De Én fekete köpenyt is hordtam hozzá.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.29. 19:20:16

@Nattramn: Igen, ilyen is van. De ebben szerintem nehezebb hasraesni.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.29. 19:21:57

@Nattramn: "fekete köpenyt"

Úgy illik. Meg sétapálcát.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.29. 19:24:43

Rumcájsz megállít az úton egy kamionost és ráfogja a pisztolyt:
- Kamionos, verd ki a farkad, vagy agyonlőlek!
A kamionos megteszi, Rumcájsz megszólal:
- Kamionos még háromszor verd ki, vagy lepuffantlak!
A kamionos izzadva bár, de megteszi.
- Jól van kamionos, meg kétszer verd ki, vagy agyonlőlek!
A kamionos remegő térdekkel megszólal:
- Inkább lőjj agyon, de most legalább két hétig képtelen vagyok...
Rumcájsz erre bekiabál az erdőbe:
- Gyere Manka, itt van egy rendes kamionos, aki elvisz téged Jičínbe...

Anomalocaris (törölt) 2013.10.29. 19:27:28

@atpijkamo: Talán nem meglepő, de a kis műanyag koponyám felhasználásával azt is fabrikáltam magamnak. Kicsit celluxos lett, de teljesen egyedi.

CID 2013.10.29. 19:27:48

@atpijkamo: Most nem azért, de Gandalfnak, ehhez képest pinavakarónyi szakála volt. Bár igaz ami igaz, ezen a viccen mindig röhögök az utóbbi 20 évben:)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.29. 19:28:13

@Nattramn: Nemtom, a 19. században még nem éltem. Szerintem a kuruzslók hordtak ilyet meg madárálarcot.

helianthus 2013.10.29. 19:31:57

@Nattramn: szerintem ez a cipő nem is néz ki rosszul.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.29. 19:32:15

Áííí, volt nekünk diplomatatáska korszakunk is! Akkor ti még nem éltetek. Valamikor a hetvenes évek vége felé. Fa kerettel, műbőrrel bevonva.

retronom.hu/node/24150

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.29. 19:34:14

@CID: Nekem olyan dús, mint a kólareklámban a Mikulásnak. Sajnos lassan olyan fehér is lesz.

Anomalocaris (törölt) 2013.10.29. 19:35:58

@atpijkamo: Általánosban egyik osztálytársamnak volt ilyen, akkor jött divatba. Ritka hülyén nézett ki benne. Mondjuk másban is.

AtiSnatch 2013.10.29. 19:36:07

@atpijkamo: nem gondolkoztál még téli mellékállásró? :D

Anomalocaris (törölt) 2013.10.29. 19:37:15

@helianthus: Soha föl nem vennék ilyet! Kizárt!

Anomalocaris (törölt) 2013.10.29. 19:38:55

@atpijkamo: Haha. Ilyenem is volt ám. Sajnos tönkrement, akárcsak a cilinder.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.29. 19:41:08

@AtiSnatch a Komenista: Röhögni fox, de igen. Kéne egy piros hacuka.

@Nattramn: "Ilyenem is volt ám."

Diplomatatáskád? Neked tényleg igazságtalanul kemény gyerekkorod volt.

Anomalocaris (törölt) 2013.10.29. 19:44:52

@atpijkamo: Ezek örökségek voltak, és Én csaptam le rájuk. Persze nem jártam iskolába cilinderbe, meg az aktatáska is túl kicsi volt az 5 kiló iskolakönyvhöz.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.29. 19:47:36

@AtiSnatch a Komenista: Elég hülyén néznék ki benne.
.
.
.
Hasban szűk.

helianthus 2013.10.29. 19:51:48

@AtiSnatch a Komenista: és mit ünnepelsz benne? :)
@Nattramn: rendben. Én nem kérek tőled ilyet soha. Nyugodj meg.

Anomalocaris (törölt) 2013.10.29. 19:52:07

@AtiSnatch a Komenista: 1878-ban vándorolt ki a csaldájával az Egyesült Államokba

igazságos 2013.10.29. 20:04:27

HA NYIKORGÁSRA VÁGYTOK NEM CIPŐT KELL VENNI HANEM FELESÉGET!!!!

Anomalocaris (törölt) 2013.10.29. 20:06:39

Egyébként Nekem nyikorog a bakancsom. De nem mindig. Csak ha úgy tartja kedve. Hová vezet mindez?

helianthus 2013.10.29. 20:17:36

@AtiSnatch a Komenista: ja, oké. És mindennap van valamilyen névnap. Meg valakinek szülinapja is van. Lehet ünnepelni a boldog elsejét, másodikát, harmadikát,.... is. :))
@Nattramn: "Hová vezet mindez? "
Hát ahova mész. Merre tartasz?

Manci néni, a szomszéd 2013.10.29. 20:22:12

Vajon a drága posztoló elgondolkodott már azon, hogy esetleg felvesz egy zoknit is a cipőhöz?

Hartmy 2013.10.29. 20:22:18

@igazságos: Vagy nyegle ágyat feleséggel.

Manyecska 2013.10.29. 20:24:12

@Hartmy: Pin@ Nyikorovna..:D halkan nyikorogjatok mer lefexem aludni.:D

Anomalocaris (törölt) 2013.10.29. 20:24:37

@helianthus: A konyhába. Közeleg a 20:45, és virslinap van.

helianthus 2013.10.29. 20:32:14

@igazságos: ha ezt én írom neked hasonló szituációban vérig sértődnél rajta. Csak hogy tudd. Szerintem meg: :}

@Nattramn: már virslinap van? :O Hogy rohan az idő.

Anomalocaris (törölt) 2013.10.29. 20:34:09

@helianthus: Igen. Nemsokára már itt is az újabb horrorvasárnap. :/

Atörökk 2013.10.29. 20:37:09

Jó, hogy szóltok! Kolbászidő van!

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2013.10.29. 20:39:03

- - @Nattramn: Holnap éjjel megnézem a "Jó fiú" című filmet. Letöltöttem az e-book olvasómra. Köszönöm a tippet. - -

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2013.10.29. 20:40:09

@atörökk: A kolbász jó dolog, de a kuta sem semmi, sőt a lakókocsi még jobb.

Hartmy 2013.10.29. 20:41:24

@atörökk: Itt Chilis bab idő volt egy fél órája...

Atörökk 2013.10.29. 20:41:49

@l4c1:
Bevallom, ezt az összefüggést nem értem, de nem is most fogom éhesen megfejteni :)

Hobbi Gilda · http://kismalac.blog.hu 2013.10.29. 20:41:56

Már egy hete csak
magára gondolok, mindig meg-megállva.
Nyikorgó Barracks Premierben,
menj anyádba, menj serényen!

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2013.10.29. 20:42:42

Határátlépés

Szemtelenül nézik a túlpartot,
de szemükben kegyetlen reménykedés ül.
Az út túl sokáig tartott.
Néha a kék ég, néha a víz volt felül.

Megérkezni egy békés földre, több, mint egyszerű remény,
mert örök sorsuk a bizonytalanság.
A fedélzeten az összes gyerek elszenderül.

Felettük a felnőttek jövője lehet kemény,
a régi hazában ezt sokan megmondták.

Hosszú volt az út, és nehéz volt a búcsú,
útlevél nélkül, ostobán hányódni a tengeren át.
Ekkora vizen túl vajon ki lát?

- Győr, 2013.10.29. -

Atörökk 2013.10.29. 20:42:54

@Hartmy:
Akkor hamarost lesz ott más is :D

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2013.10.29. 20:49:28

@atörökk: A "Blöff" című filmre utal, aki látta, az érti. Nekem tetszett.

Hartmy 2013.10.29. 20:49:29

@atörökk: Hohóóóó de még mennyire :D

AtiSnatch 2013.10.29. 20:58:13

@l4c1: érdemes megnézni? :)

igazságos 2013.10.29. 21:15:14

@helianthus: hát ha összehozás lenne a szándékod vkivel, még örülnék is neki :P attól függ, ki hogy értelmezi, ha érted

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.10.29. 21:41:13

@atpijkamo: Vagy csak ő már akkor si diplomata volt.
Bekaphassa mindenki, ALSZOK :P :D

Hartmy 2013.10.29. 21:46:25

@ColT: Nem, krumplis hal! :D

AtiSnatch 2013.10.29. 21:47:45

@Hartmy: @igazságos: voltatok mostanában komp közelében?

Atörökk 2013.10.29. 21:48:48

@Kellemes Zérókomponista:
Az időmértékes verselésről, a hintalovak halhatatlanságáról és a hagymás babról.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.29. 21:56:22

@Kellemes Zérókomponista: "Miről beszélgettek?"

Milyen cipőd van, hány, fűzős hegyesorú-e? Volt-e valaha diplomatatáskád?

helianthus 2013.10.29. 22:00:33

@Kellemes Zérókomponista: semmiről beszélgetem a semmit.
Na erre nem számítottál. Most megdöbbentél. Kapkodod a levegőt és szóhoz sem jutsz.
 

Hartmy 2013.10.29. 22:02:06

@AtiSnatch a Komenista: :D Láttam én is, de nem voltam arra felé. Mondjuk reggel óta találgatom, hogy vajon mit húzott, nem bírom kinézni, mert annak a kompnak elég sokat kell bírnia.

Hartmy 2013.10.29. 22:04:28

@helianthus: Az este egy John Deere traktor majdnem elsüllyesztette a százhalombattai kompot. Ráállt és mikor elindult a komp, akkor a gép felőli oldal elkezdett süllyedni. Nem süllyedt el teljesen. Reggel még mentették.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.29. 22:12:41

Hülyeamerikaiak. Egy rendes traktort se tudnak gyártani, ami alatt nem süllyed el egy komp.

Egyébként nem a traktor volt nehéz, hanem az az istenverte valami, amit húz.

Atörökk 2013.10.29. 22:14:21

@AtiSnatch a Komenista:
Uhh... ez a kép honnan?
Amúgy nem értem, hogy engedték fel azt a dögöt a kompra. Monnyuk simán lehet, hogy be voltak baszarintva a kompászok, elég elterjedt foglalkozási ártalom a körükben :D

Hartmy 2013.10.29. 22:14:27

@AtiSnatch a Komenista: Ja és a százhalombattai komp teherbírása 45 tonna. :D
A traktor maga 10 tonna, amit vontat az innen nézve sincs több 20 tonnánál. Csak a súlyelosztással van a baj :D

Hartmy 2013.10.29. 22:15:48

Blogmotor monnyon le!

AtiSnatch 2013.10.29. 22:19:09

@atörökk: vannak battai betyár ismerőseim :) egyébként a traktorosok között is van egy két illumináltli :D

@Hartmy: csaj írja, hogy 10 tonna a teherbírása

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.10.29. 22:19:47

@atpijkamo: van egy magasszárú téli cipőm amely őszre is jó (tépőzáras, hogy el ne rontsam!), van egy nagybakancsom, ami világosbarna, van 2 pár bőrcipőm, ezek négyen ikrek, ugyanolyanok, van 2 pár nikce cipőm, egyik szürke, másik fekete (szintén bőr), aztán van egy régi Adidas, ez már szakadt, de a legkényelmesebb. A papucsomban vagyok a legmagasabb (ez meg fehér színű és talpbetétes).
A diplomatatáskámban poszterek vannak a gyerekkorból (meg azthiszem szürke cipőfűző is). Hmm, hegyesorrúm ha lenne, ahhoz már dukálna a kígyóbőrkabát, de olyanom meg megint nincs. De most, hogy így mondom: egy ősrégi fekete, tömpe orrú a szekrény mélyén talán még ott van. Az ilyen eseményes.
@helianthus: nem kapok jobban levegőt, mint eddig (ami e pillanatig sem volt túl sok, beszorult a nyár és fojtogat). Valóban szinte semmi szavam, kivéve, ha kérdeznek. Ha most lehibernálnának nem kellene nagy túrákat megtenni fordulatszámban lefele. Szinte készen állok. Akarom a formaling. Belekuporodom, mint egy kuporodott Komponista. És akkor egy párhuzamos univerzumban megtalálnak fagyottként, bőröndben. Eldobva.
Felajánlod a testedet? Úgy értem a halálod után. Terrmészetesen nem orvosi szempontból kérdezem, az nagyon kommersz! Engem a nekrofil lehetőségek mozgatnak.:)
@AtiSnatch a Komenista: arról nem kell noxtalgiázni, mert az örök. A fejekben lévő örök. Beszélhetsz bele, csak bátran, tessék, nincs ellenállás (de foganat se).

Hartmy 2013.10.29. 22:22:36

@atörökk: "Meg nem erősített rendőrségi forrásból úgy tudjuk, a komp kapitánya erősen ittas volt, de egyelőre nem tisztázott, hogy ez mennyire játszott közre a baleset bekövetkezésében."

-forrás: tuzoltosag.info-

:D

Atörökk 2013.10.29. 22:23:07

@AtiSnatch a Komenista:
Pár éve, szintén meg nem nevezett, Bp. környéki faluba meglátogattuk egyik barátomat. Érkezett egy atyafi, segítenének kihúzni az autóját az árokból, mer' véletlen oda parkolt bele a sötétben. Mondta valaki, természetesen, elmegy, szól a traktorosnak. Elment, majd jött vissza a hírrel, ha megy még valaki, ketten fel tudják tenni a traktorost a fülkébe, akkor természetesen jön és kihúzza a bajba jutottat az árokból.
Jelzem, ez nem egy Kusturica film volt! :D

Atörökk 2013.10.29. 22:25:32

@Hartmy:
A lottóötösöm, baszki :D :D :D

AtiSnatch 2013.10.29. 22:26:17

hallgatom valami reszel, mondom meghalt vagy a upc box vagy a laptop winchester... egyik se , nézem teló brékkel az asztalon, szól mán hogy lefog merülni hamarost, átváltok e energiatakaros módba,közbe izomból rezeg. érdekes logika...

AtiSnatch 2013.10.29. 22:28:49

@Hartmy: akkor a csaje hülye :)

@atörökk: és kihúzta? :D

Hartmy 2013.10.29. 22:32:35

@AtiSnatch a Komenista: Egyébként a csajénak annyiban van igaza, hogy helyiek szerint egy 3.5 tonnás korlátozó tábla van a kompon :D

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.10.29. 22:32:44

@AtiSnatch a Komenista: Siemenseknél volt ilyen nagyon - nekem nem volt, rám ne nézzél, haverom mesélte mindig - hogy nem legtöltöttebb állapotában már, kapott egy sms-t és épp arra merült le. Vagy: hívtak és pont arra kampecolt be. S mivel - ha jól rémlik - törlődött a hívásnapló kikapcsolásra, az életben nem tudtad meg ki hívott.:) Hiába, no. Nokia forevöring. A 6310i 90-110 ezerig terjedt árban megjelenésekor. Viccs miket össze nem izgultak és susmotoltak az akkori fórumokon. Akkoriban. Másvilág volt. A szommszédok még megálltak köszönni (mobilon). Manapság meg már! A mobilok is színesek. Hát hol van az a jó (édes..:D) LCD-világ?

AtiSnatch 2013.10.29. 22:42:16

@Kellemes Zérókomponista: régen nekem is a nokija vót a námbervan, de aztán jött a winfosmobil... :(

@Sandor Akarki: mi van mögötted? :)

@Hartmy:
na,há mondom :D

AtiSnatch 2013.10.29. 22:48:33

na léptem billentyűlovagok, nyugodt álmotokat kísérje az Internet fanfárja :)

www.youtube.com/watch?v=iS33PYufz18

Hartmy 2013.10.29. 22:50:52

@Kellemes Zérókomponista: Épp most vitatkozunk haverral, hogy a mostani telefonok mind ugyanolyanok (mondom én), semmi igazi egyediség nincs bennük. Ha egy pár évvel ezelőtti telefont eléd raknak megmondod, hogy milyen márka, még lehet a típust is, de ha a maiak közül eléd raknak majd egyet 3-4 év múlva márka jelzés nélkül akkor eszed sem lesz hozzá, hogy milyen okos telefon az.

gabors 2013.10.29. 22:54:29

Mem ertem semmi kurucba kuldozgetes nincs ma ???

Akkor mindenki empatiatol lehet atitatva..

helianthus 2013.10.29. 22:56:57

@Hartmy: @AtiSnatch a Komenista: köcce.
@Kellemes Zérókomponista: ajánljam fel a testem nekrofíliázni? Jó, de csak ha nem tudja meg senki. Bakker, ezt elcsesztük! :P

Atörökk 2013.10.29. 22:57:18

@gabors:
Az éneklő dorkó mindenkit könnyekig meghatott, jó útra tértünk, holnaptól az összes posztolót megdícsérjük és vetésforgó rendszerben teszünk felajánlást, hogy ki mit segít neki :D

Hartmy 2013.10.29. 22:59:55

@helianthus: :))

@atörökk: Azért lesz ez még így se :D

Atörökk 2013.10.29. 23:02:04

@Hartmy:
Én is bízok benne, hogy elmúlik :D

Atörökk 2013.10.29. 23:26:26

@helianthus:
A zidő éééés a pályinka mindent megód!

helianthus 2013.10.29. 23:29:10

Szeress engem,hogyha kérlek,
Hideg szél fúj,nagyon fázom,
Szeress engem hogyha kérlek,
Szeress engem minden áron.

Kígyók között fekszem éjjel,
Kígyók között fekszem éjjel,
Nem álmodom a reménnyel,
Nem álmodom a reménnyel.

helianthus 2013.10.29. 23:31:24

@atörökk: bocs nem figyeltem, dúdolgatok. Palacsintát mondtál? ;)

helianthus 2013.10.29. 23:35:41

@atörökk: semmit. Ja de bodzás ásványvizet. :) de lehet kéne valamit, csak ahhoz sincs kedvem, hogy felálljak. Itthon kolbászolok az àgyikómban már.

Atörökk 2013.10.29. 23:40:51

@helianthus:
Lassan én is, holnap istentől elrugaszkodott időben kell kelnem :'(

helianthus 2013.10.29. 23:45:28

Közben mégis felálltam.
Egészségetekre! :)

helianthus 2013.10.29. 23:49:52

@atörökk: na elmész te! Tudod mi a dráma? A 4:20!jövőhéten az lesz. Meg a Rómeó és Júlia! :)

helianthus 2013.10.29. 23:52:56

Imádok élni, imádok bátor szívvel semmitől se fèlni.
Várni terád, vigyázni rád, szeretni téged...

Atörökk 2013.10.29. 23:54:06

@helianthus:
Igen, már itt se nem vagyok. Most már a kobold gépel helyettem. Ép álmokat, jó szuszogást ;)

helianthus 2013.10.29. 23:55:55

@atörökk: szépeket.
Ha öleltél barátot, aki már rég hiànyzott, vágjál lyukat a kádba.
*fütyörészik*

helianthus 2013.10.29. 23:57:27

Nem látom, csak álom, ahogy útra kelsz felém.

Atörökk 2013.10.29. 23:57:43

@helianthus:
Esssszt nem állítom, hogy értem... Nomajholnap. Majholnapse fogom érteni ;)

helianthus 2013.10.29. 23:58:43

@atörökk: nem is fontos. Aludj. Tente baba, tente.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.10.30. 01:08:38

@helianthus: "m." már megint az ágyból mobilozol. Semmi helye az internetnek a hitvesi ágyban. Jó volt ez a kélgyós danszöveg, csak marha rekedt is volt egyben. Meg hamiskás. De az őszinte igyekezet elvitte a hátán az egészet. Juteszembe: ha a hátadon is tőgyeket növesztenél, bajban lennél az alvással.
Ételmérgezésem van! Bevillant igi, két szál csöcsben, lila és pink john deereken/deerek előtt pózolva!

helianthus 2013.10.30. 01:20:34

@Kellemes Zérókompoénista: te mit haluzol alvás helyett? Fogfájás után ételmérgezés, amitől Igire fáj a fogad. Minő képzavar.

Manyecska 2013.10.30. 05:28:09

"Tík vagytok parasztok, dikmán szevasztok!":DDXDXD:D
..meg jóreggelt:)!

Manyecska 2013.10.30. 05:38:32

Ez milyen már hogy egyik pillanatról a másikra mintha dézsából öntenék a zesőt, de csak itt az Időkép szerint..:OOXD hát ilyent nem láttam még, vagy másképp nézett ki..

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.10.30. 06:45:14

Na, nyikorog még a tűzvédelmi engedély?

helianthus 2013.10.30. 06:49:15

Jó reggelt! Vagy valami.
Fáj a fejem.
Milyen nap van? Ma kell dolgozni, ugye?

helianthus 2013.10.30. 06:53:03

@Mariska néni tyúkja: esik? Gyanú támadt bennem. Ugye nem szàndékozol esőkabátot húzni? Ugye nem? Nyugtass meg! :O

AtiSnatch 2013.10.30. 07:20:54

jó reggelt! ne felejtsétek ma már szerdörtök van! :)

@ColT: hol vannak a legó emberek? :)

Hartmy 2013.10.30. 07:26:16

Jó reggelt kedves és kedvetlen emberek, állatok és egyebek!
Holnap már elö péntek lesz... aztán meg 2 szombat.
Nah mindegy. Ébredjetek, szaporodjatok, sokasodjatok!

Manyecska 2013.10.30. 07:47:08

@helianthus: nem mer kocsival jöttem...rángat még mindig mint a kecske..Zoli nem nyomta neki eléggé:DD nem is értem kábé:(@Hartmy: mit gondolsz mér vagyok fent öt óra óta..:D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.10.30. 07:51:06

@AtiSnatch a Komenista: Nem vótak :S Szombat délben, szerintem otthon kajálnak :D

@Hartmy: Nálunk dolgoznak majd...
...de én nem... ^.^

Atörökk 2013.10.30. 07:54:43

'reggelt. Stop. Prágában vagyok. Stop. Szerencsére van wifi a híd alatt. Stop. Küldjetek pogácsát. Stop.

Manyecska 2013.10.30. 07:56:02

@atörökk: Ha seggsimi jön kiáltsd: STOPP xdxd

helianthus 2013.10.30. 08:01:10

@atörökk: akkor teszteljük. Ha tanyasinunci, kiàltasz-e?

Manyecska 2013.10.30. 08:08:14

@helianthus: az melyik nikk? a pusztaparaszt??

Atörökk 2013.10.30. 08:09:59

@Mariska néni tyúkja /szélsőjobbos tartásbúl/:
Ne legyé' már ilyen kirekesztő. Nem születhet mindenki a belvárosba, ezüstkanállal a seggébe :D

Manyecska 2013.10.30. 08:13:56

@atörökk: na, az anyám volt!!:) hát b+ főzni ma se tud:P

Manyecska 2013.10.30. 08:34:24

2013-10-29 22:26:00 01-IRSZ & Súly rögzítése, beérkezés 10 BUDAPEST
lássátok milyen szépen dolgoznak éjjel a futárok???:) csak ideér Békésből a nyúlketrecem majd.. :P

AtiSnatch 2013.10.30. 08:56:43

@ColT: szerintem azóta a mama lerághatta a kezét mert nem reagált sehova :)

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.10.30. 09:20:30

@ColT: gyűzni akart, besült. Kezdő kis ostoba.

new enter postage (posztázs)

Jackyll, az megvan, hogy az üregi zsidők már az uborkásüvegben vannak? Tudod te is, hogy kéne ezt: már most ideje lenne a mai első újnak, aztán pedig szépen csepegtetve egészen akor 15:35-ig. De ha megint délben kezded irdatlan nagy nemis mondom mi lesz itten ma. Kapjál agyvelőbe, hadd osztjuk ki a jó bloggazda címt.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.10.30. 09:21:55

Baszdki milyen nyelven írok én.:D akor :D Úristen.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.10.30. 09:29:06

szépjóreggelt, remélem mindenki hepi, csodálatos volt ez az ősz. Ezt mindennap megállapítottam.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.30. 09:29:36

Asztakurva! Nem csetelni, cipő témánál maradni!

Basztatok már cipőben?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.30. 09:31:26

@batgirl: Mikor két napot őszöltem a Balaton felvidéken, és csak ott esett csak akkor két napig, az nem volt olyan csodálatos. Közben Pesten hétágra sütött a nap.

Manyecska 2013.10.30. 09:31:33

@atpijkamo: Dehogy is. Inkább erdőben, lakásban, Hősök terén..

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.30. 09:32:53

@Mariska néni tyúkja /szélsőjobbos tartásbúl/: :)) Nagyon spórolósan bánsz a szavakkal. Az az utóbbit ha részleteznéd!

helianthus 2013.10.30. 09:36:03

@batgirl: én heli vagyok. A többi stimmel. Mi a helyzet radiátor fronton?
@atpijkamo: ejnye már! És a kiskorúakra nem gondolsz papi? :-[

Manyecska 2013.10.30. 09:43:37

@helianthus: akkor ne meséljem el a csillaghegyi strand felső zuhanyzójának embertelen történetét se?:XD

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.30. 09:44:02

@helianthus: "És a kiskorúakra nem gondolsz"

Óóóó... Én kérek elnézést!

Hé srácok, és ti kamatyoltatok már cipőben?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.10.30. 09:44:26

@helianthus:Kit érdekel a radiátor?????:)) Lezártam, oszt annyi. Jól kiszúrtam vele. :)))

Neela _ t 2013.10.30. 09:45:55

Vízköves a hátam :3

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.10.30. 09:47:32

@Kellemes Zérókomponista: A savanyúság már megvan.

@batgirl: :D És a hideggel mi lesz?
Az ősz most ja, kevés eső, így elviselhető.

@atpijkamo: Ez mindig ilyen. :D Mindig olyan idő nincs, amilyen kéne.
Én most esőre várok, mert esős képeket akarok lőni. Gondolom még egy ideig szárazság lesz...

@Mariska néni tyúkja /szélsőjobbos tartásbúl/: Amikor üres, akkor embertelen?

Hobbi Gilda · http://kismalac.blog.hu 2013.10.30. 09:49:42

Két ovis beszélget:
-Te, figyelj! Találtam egy kotont a radiátor mögött.
-Értem... és mi az a radiátor?

Manyecska 2013.10.30. 09:51:52

@Alfa tarcsiba: :DDD@ColT: az egy olyan strand ahol lehet nudizni a hegy tetején mert fás,bokros, kihalt, szoktak is:) kedves hely:):P

2013.10.30. 09:55:38

@atpijkamo: Basztatok már cipőben?
És kecskét (tyúkot) gumicsizmában?

2013.10.30. 10:01:05

@atpijkamo: Az 2 pontot ér.

Persze mert bioszex, nem guminő!

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.10.30. 10:04:17

@atpijkamo: teljes kiscsalád váratlan hazaérkezésére is rezignált arccal tovább folytatni a műveletet, 3-rommat!
@helianthus: te heli vagy, ez jó, ez jó, teljesen olyan volt egy pillanat. Raminth. aVicces lennél.:D

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.30. 10:04:37

A kocsivizsgálóként dolgozó férfi nem ittas volt: stroke-ot, vagyis agyérelzáródást kapott, ezért nem tudott megmozdulni, sem segítségért kiáltani.

www.origo.hu/itthon/20131030-reszegnek-gondoltak-ezert-hagytak-meghalni.html

Manyecska 2013.10.30. 10:06:24

@ColT: nem, nem.. nézd meg milyen klassz hely: www.csillaghegyistrand.hu/galeria főleg a hegytető:)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.30. 10:08:45

Hülyeamerikaiak: elvitelre kért egy pizzaszeletet, amelyet a kocsija anyósülésére helyezett, de ez nem volt jó ötlet, mert az étel hirtelen lecsúszott, ő pedig utánakapott. Az eredmény: egy padlón landoló pizza, egy összetört kocsi és egy két helyen eltört kar.

www.origo.hu/sport/20131030-ingyel-pizzaval-vigasztalodhat-a-fura-balesetet-szenvedo-nfl-jatekos-nate-burleson.html

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.30. 10:10:02

"le merem fogadni, nem szerepelt a pizzaszelet csomagolásán, hogy "Vigyázat, lecsúszhat az autó anyósüléséről és balesetet okozhat." Igazságérzetem egy 25 millió dollár körüli kártérítést tart indokoltnak."

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.30. 10:16:50

@Kellemes Zérókomponista: Senki se köszöntött fel, ezért bánatomban titkárnőmmel töltöttem a szülinapi estét. Már a combjai között járt a kezem, mikor felpattant, hogy kimegy a fürdőbe rendbetenni magát. Felhasználtam az alkalmat, és teljesen levetkőztem. Nyílt az ajtó, és betódult kedves családom, rokonságom, "Boldog szülinapot!". Én meg ott ültem egy pár zokniban a kanapén...

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.30. 10:25:39

A Costa Concordián főpincérként szolgáló Tievoli elmondta, mivel születésnapja volt, ő kérte meg Schettinót arra, hogy a hajóval "bókoljon" a szigetnél. A Giglión született Tievoli meglepetést akart szerezni családjának, mely a szigeten levő házából láthatta volna a kivilágított óceánjáró közeli elhaladását.

www.origo.hu/nagyvilag/20131029-a-fopincer-kedveert-ment-tul-kozel-a-szarazfoldhoz-a-costa-concordia.html

AtiSnatch 2013.10.30. 10:26:39

@atpijkamo: így meg is tudta őket látogatni...

Eudocimus Ruber 2013.10.30. 10:27:19

Nekem is volt egy nyikorgó cipőm. Egyszer az egyik munkatársam meg is jegyezte a folyosón: magával sem mennék betörni...

2013.10.30. 10:28:02

@atpijkamo: A Giglión született Tievoli meglepetést akart szerezni családjának,

Sikerült! Azért a "Titanic 2" szülinapra gáláns ajándék! :)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.30. 10:29:19

A dél-koreai hatóságok évek óta küzdenek a főleg Kínából érkező "emberhúskapszulák" becsempészése ellen

www.origo.hu/nagyvilag/20131029-del-korea-nem-ker-az-emberhuskapszulakbol.html

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.10.30. 10:30:58

@atpijkamo: esküszöm másnak olvastam a nevét. Mondjuk az is bank.

2013.10.30. 10:32:10

@atpijkamo: Nyílt az ajtó, és betódult kedves családom, rokonságom, "Boldog szülinapot!". Én meg ott ültem egy pár zokniban a kanapén...
És így szóltam.
-Nincs egy rongyom amit felvegyek!

2013.10.30. 10:33:15

@atpijkamo: Magyarországon is Spermbank lesz az új neve a Volsbanknak.

Mert a nép egy geci!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.30. 10:34:52

@Cicmen: @batgirl: :)) Isten bizony be fogok menni, hogy "Betétet hoztam, kérek egy poharat!"

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.30. 10:36:00

hvg.hu/kultura/20131030_Igenis_miniszterelnok_ur__Szinpadra_lep

Az előadás a brit miniszterelnök nyalójának egy napját meséli el.

Manyecska 2013.10.30. 10:39:10

@atpijkamo: tegnap ettem kínait /kaját/ és azon gondolkoztam milyen finom ez a husi..ilyen vastag, fehér belülről..

Hobbi Gilda · http://kismalac.blog.hu 2013.10.30. 10:39:27

@atpijkamo: És a kamatokkal mit szándéxol tenni?

klarky · http://kreport.blog.hu/ 2013.10.30. 10:42:00

Korábban én is vettem az Intersportnál egy cipőt (igaz, az Nike) és ugyanezt csinálja. Rájöttem, h az a baja, hogy a kivehető talpbetét néhány mm-el szélesebb, mint maga a cipő, így ha lépéskor lenyomódik nyikkan egyet, majd ha felemelem a lában (mivel jó rugalmas anyagról beszélünk) visszacsúszik és a folyamat kezdődik elölről.

Engem speciel ez a dolog nem érdekel, ennyiért bizti nem vinném vissza, de ha téged zavar vágd körbe a betétet vagy vegyél bele egy kisebbet a cipőboltban és meg is oldódik a gond.

AtiSnatch 2013.10.30. 10:43:36

@Alfa tarcsiba: fialtatja :)

@atpijkamo: jó tudni, én csináltam a logójukat :)

Manyecska 2013.10.30. 10:43:48

@klarky: én meg a tengerimalacot találtam meg benne reggel..gyanúsan nyikkantxd..

2013.10.30. 10:46:02

@atpijkamo: Osztalék fizetéskor egy Hyundai Getz-et sorsolnak ki!

Manyecska 2013.10.30. 10:46:26

Különben nem tudom minek zizegtek, nekem egy nejlonzacsi van most a jobb lábamon mert reggel átázott a cipőm..xd..Az tényleg zavaró hogy zizeg:DD...ilyen vékony nyári sportcipő, beázott a teteje a pocsolyáktú'.:(

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.30. 10:47:12

@AtiSnatch a Komenista: Egy nagy fasz, amiből egy stilizált csepp cseppen?

Az OTP szopatós logóját vajon ki öklendezte ki magából? És a Budapestbank ánuszrózsáját? És a Telenor sziámiikreknek való szárnyasbetétjét?

Manyecska 2013.10.30. 10:48:21

@AtiSnatch a Komenista: és milyen lógót?:P Én ezt a házat megveszem ha végre kihal manfréd bá a német bankár:P
toochee.postr.hu/uvegfalu-haz-az-ocean-partjan

Manyecska 2013.10.30. 10:58:45

@AtiSnatch a Komenista: különben marha eccerű lenne: sarló & kalapács..XDXD

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.30. 11:02:39

@AtiSnatch a Komenista: Terveztem nekik szlogent: "Minden cseppje arany".

Manyecska 2013.10.30. 11:04:51

@ColT: az nincs de jó a zuhanyzójuk xd:P remélem nem dőlt ki a fala:P

Manyecska 2013.10.30. 11:05:56

@atpijkamo: vagy: köszönjük, Emese. Izé.xd

Manyecska 2013.10.30. 11:07:31

Valaki nyavalyogjon már posztér.

Manyecska 2013.10.30. 11:17:14

@atpijkamo: :PDDD amúgy jó étvágyat megettem a kínaimat, az én biológiai órám nem állt át úgyláccik:D :O:O

helianthus 2013.10.30. 11:17:24

@batgirl: engem érdekel! Ok, problem solved. :)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.30. 11:19:10

@Mariska néni tyúkja /szélsőjobbos tartásbúl/: Tényleg! Az enyém se. Szokatlanul korán eszem a héten. Akkor ettől van.

helianthus 2013.10.30. 11:21:37

Ne beszéljetek kajáról. Éhes vagyok. Lehet azért mert ma még nem ettem? Hümm-hümm.

Manyecska 2013.10.30. 11:23:48

@helianthus: én meg állva reggelizem mint a lovak:D eccerűen hétköznap el is felejtem néha, 11 felé amikor gyengülök el akkor esik le.:( :D

Manyecska 2013.10.30. 11:37:59

2013-10-30 07:16:14 04-Kézbesítésre átvéve
Városnézésen van azóta a nyúlketrecem????:DDD ON

helianthus 2013.10.30. 12:05:09

Hallgassatok zenét ti is gyerekek!
m.youtube.com/watch?v=X6oLOJrCegc
És ne felejtsetek el naponta kétszer fogat mosni!

helianthus 2013.10.30. 12:08:26

Én most mondjuk hajat mosok, de ez ne zavarjon össze benneteket.
Ha fogat mostok rendesen, nem fognak becsapni benneteket nyálcsorgatós protkóval és, bár ez nem bizonyított, a cipőtök is csak diszkréten fog nyikorogni.

Manyecska 2013.10.30. 12:22:12

www.hir24.hu/elet-stilus/2013/10/30/mezitlab-pizsamaban-rohant-eszmeletlen-babajaval-a-mentokig/#a3
na erre figyeljetek mer nálunk is hirtelen jött, még jó hogy gyorsan kapcsoltam..:(((( bár ha a rokonságban nincs..@helianthus: nem szavarsz kéhlek..diszkréten csörög a zacsi a cipőmbenxd :P

Manyecska 2013.10.30. 12:26:53

Zsakill nezabálj posztot!!

Hobbi Gilda · http://kismalac.blog.hu 2013.10.30. 12:28:10

Pistike az óvodában nagyon
kínlódott, hogy felhúzza a
csizmáját, erre hát odament az
óvónő, hogy segítsen neki.
Bizony nagyon megizzadt, amire a
kisfiú lábára felráncigálta a
csizmát, ám alighogy letörölte a
homlokáról a verejtéket, Pistike így
szólt:
- Óvó néni, fordítva van a lábamon
a csizma.
A óvónő látta, hogy a gyereknek
igaza van, hát gyorsan lehúzta
róla, és ismét nagy kínlódások
közepette, most már rendesen
felcibálta a Pistike lábára.
Ekkor a kisfiú megint csak
megszólal:
- Ez nem is az én csizmám!
Az óvónő egyre idegesebb lett,
őrült tempóban lerángatja Pistike
lábáról
a csizmát, miközben az így
folytatta:
- ... hanem a bátyámé, csak ő már
kinőtte, és ma reggel ezt adta rám
az anyukám.
Az óvónő már lilát látott, de
uralkodott magán.
Ismét ráadta a kisfiú lábára a
csizmát, pedig még mindig nagyon
sok tuszkolást igényelt a művelet.
Na, végre, gondolta az óvónő,
majd megkérdezte a gyereket:
- Pistike, hol a sapkád?
- ...a csizmámban!

Manyecska 2013.10.30. 12:33:18

@Alfa tarcsiba: az uram cipőjébe belepakolta egyszer a macska a döglött egeret..xdxd nem örült annyira neki..

Hobbi Gilda · http://kismalac.blog.hu 2013.10.30. 12:35:31

Egy beazonosíthatatlan alak
elszellenti magát a zsúfolt
autóbuszon. Egyszer csak
megszólal egy dörmögő hang:
- Bezzeg dohányozni tilos!

AtiSnatch 2013.10.30. 12:38:44

ideje lenne megébredni!!!öt!!

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.10.30. 12:44:16

Mérhetetlen nagy zsidó ez a blog. Tutira így gondoljátok ti is. Kukim, most szo(p)kjak át máshova?

Manyecska 2013.10.30. 12:49:06

@Alfa tarcsiba: nemtom! Zsekill levehetné a kezéről /fejéről/az Adidast már.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.30. 12:55:50

@Alfa tarcsiba: "És a kamatokkal mit szándéxol tenni?"

Felnevelem.

Manyecska 2013.10.30. 12:57:02

@atpijkamo: xd az enyém a kozmetikusnál döglik épp mijj szerencsés!:D

helianthus 2013.10.30. 12:57:39

@Alfa tarcsiba: XD Ezt nem ismertem, nagyon jó.

helianthus 2013.10.30. 12:58:52

Attól tartok ez a poszt az évvègi.

helianthus 2013.10.30. 13:06:27

Elballagok. Legyetek rosszak.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.30. 13:08:34

@helianthus: "@Alfa tarcsiba: XD Ezt nem ismertem, nagyon jó."

Fingós vicc kell?

Taxi utasa:
- Pahhh! Bocsi, babot ettem.
Taxi másik utasa:
- Pahhh! Bocsi, babot ettem.
Taxis:
- Ratatatata. Bocsi, én is babot ettem.
Taxi utasa a másiknak:
- Hallod? Még szűz!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.30. 13:10:02

@Alfa tarcsiba:

Oviban:
- A gyerekért jöttem.
- Hogy hívják?
- Nem mindegy? Holnap úgyis visszahozom.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.30. 13:11:23

@Mariska néni tyúkja /szélsőjobbos tartásbúl/: A fiad? A kozmetikusnál? Ilyen metroszexuális újhullámos? Vagy korérett, és dugja a kozmetikusnőt?

Neela _ t 2013.10.30. 13:11:29

Ma már nincs új poszt? :O

Hobbi Gilda · http://kismalac.blog.hu 2013.10.30. 13:11:52

@atpijkamo: Buzis vicc kell?
A rendőrök két homokost üldözve,
információt szerezni csöngetnek
be egy lakásba. Az ajtót nyitó férfit
megkérdezik:
- Elnézést uram a zavarásért! Nem látott errefelé véletlenül két buzit?
- Én nem uraim, de várjanak,
rögtön megkérdem az asszonyt.
Hé, Józsi!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.30. 13:12:59

@Mariska néni tyúkja /szélsőjobbos tartásbúl/: "az uram cipőjébe belepakolta egyszer a macska a döglött egeret..xdxd nem örült annyira neki.."

De bús se volt. Szerintem mindegy volt már az egérnek a lábszag.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.30. 13:14:46

@Alfa tarcsiba: Ha ilyenekkel jössz, akkor elmondom azt, aminek az a poénja, hogy "N...nem, de o..od..odahúztam."

Manyecska 2013.10.30. 13:19:50

@atpijkamo: xdxd nem, a mitesszereket mostanában nem győztem kinyomkodni jóétvágyat azt elküldtem..:)

Manyecska 2013.10.30. 13:21:15

@atpijkamo: haggyad már szerinte a tengerimalac is "emós gyík" mer a szőre tényleg olyan elöl..xd..a szemébe lóg hiába vágtam már le /a szőrét/

Neela _ t 2013.10.30. 13:25:37

Vonaton egyszerűen muszáj a headset!
Sípoló anyuka miért akarja, hogy Kopáncson megálljon ez a tetű vonat?
Évek óta mondja a hangos, hogy Fürjes és Kopáncs kivételével minden állomáson és megállóhelyen megáll...
-_-
Miért?

Manyecska 2013.10.30. 13:30:31

@atpijkamo: az nincs neki. hálisten:D

Manyecska 2013.10.30. 13:31:33

@Neela _ t: Egyszerű, head-set van a nőn!:DP Jackyll is a kozmetikában fetreng őrjöngve??:P

Neela _ t 2013.10.30. 13:34:16

@Mariska néni tyúkja /szélsőjobbos tartásbúl/: az nem jó két csimótájának löki az ökörséget Thomasagőzmozdony...
:D

Manyecska 2013.10.30. 13:44:42

@atpijkamo: szerintem vkivel kavar mostanában mert folyton érdeklődik mikor megyünk haza..:DD :(

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.10.30. 18:42:31

@Neela _ t: Attól még akarhatja, hogy álljon meg... Talán oda megy... :D

@Alfa tarcsiba: "De, itt vannak önök"

@atpijkamo: :D

bekbórd! 2013.10.31. 22:07:31

Szegény Al Bundy! Hány ilyen hülyével találkozhat nap mint nap.

Frank32 2018.05.20. 21:26:05

Le kell dugni a torkukon. Èn mondjuk a Nike Air cipővel jàrtam ugyanìgy.
süti beállítások módosítása