Tékozló Homár

Váratlan fordulat: sokkal mérgezőbb a csempészcigi

2013.10.31. 18:18 | jackyll | 733 komment

Az Országos Környezetegészségügyi Intézet hiánypótló tanulmányában megállapította, hogy a félárú csempészcigiben mennyivel több mérgező anyag van, mint egyébként:

Az intézet a NAV által lefoglalt kínai, ukrán és szerb cigaretták toxicitását hasonlította össze az Magyarországon legálisan forgalmazható dohánytermékekével. A vizsgálat elsősorban az olyan egészségkárosító hatású komponensek jelenlétére terjedt ki, mint a fémek, az illékony szerves vegyületek és a poliaromás szénhidrogének (PAH). Mint megállapították, az emberekben bizonyítottan rákot, valamint bőr- és tüdőelváltozásokat okozó nikkel az egyik csempészcigiben kétszer nagyobb mennyiségben volt jelen, mint a legálisan kapható cigarettákban.

A vesékre, májra és a herékre rákkeltő hatású kadmium vegyületeit négyszer nagyobb mennyiségben tudták kimutatni, míg a bizonyítottan rákkeltő benzol is 50 százalékkal nagyobb mértékben volt jelen. A vizsgálat azt is kimutatta, hogy az egyik elkobzott cigarettában háromszor annyi daganatkeltő komponense van a poliaromás szénhidrogéneknek, mint a többi cigiben.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dr. Aullah 2013.10.31. 18:19:48

Szép trükk, hogy lebeszéljék az embereket a csempészcigiről és inkább a fityiszmaffiától vegyenek drágán.

Amúgy első!

dr. Aullah 2013.10.31. 18:20:52

Amúgy meg aki olyan hülye, hogy cigizik, szerintem nem érdekli, milyen hatással van a szervezetére.

Második is.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.31. 18:22:42

@dr. Aullah: "aki olyan hülye, hogy cigizik, szerintem nem érdekli, milyen hatással van a szervezetére."

:))

Én csak teljes kiőrlésű egészséges biocigit szívok.

zsolt_22 2013.10.31. 18:26:15

És ez mitől fordulat? Idáig úgy volt, hogy a csempészcigi egészséges?

helianthus 2013.10.31. 18:48:16

A háromnapos hétvége alatt cigizni fogunk? :O És még a posztolót se lehet szidni?
Há megyek rágyújtok rögtön erre a traumára!

maximum1 2013.10.31. 18:50:26

De gyenge próbálkozás....
facepalm.hu/

Don Bolesz 2013.10.31. 19:03:56

de ha legálisan veszek egyet szabadkán és hazahozom. tehát csak egyet. akkor az nem károsabb mint amit csempésztek?
abból kiveszik a plusz káros anyagot mivel nem csempész cigi?

Steckdose 2013.10.31. 19:08:25

Az állami szervekkel szemben a sokszorosan bebizonyosodott saját tapasztalatok miatt olyan fokú az állampolgárok bizalomvesztése, hogy azt se hiszik el, amit kérdeznek. Ettől függetlenül még akár így is lehet. De amit az állam mond, arra mindenki már csak legyint és/vagy köp.

Atörökk 2013.10.31. 19:10:13

Hablaty. Nemzeti cigarettacsempészet kell, ott ilyen nem fordulhat elő!

Atörökk 2013.10.31. 19:20:41

Legyetek rosszak, mentem kisérletezni.

túrbórágó 2013.10.31. 19:35:38

Hüphüphüpp, viktortrükk egyértelműen... de hogy nem ébredt még rá a magyar dohányzó nép, hogy ha sodorja a cigit, nem lesz rákényszerülve arra hogy ukrán vagy szerb árut vegyen? :S
Napi 10 cigit szívok, veszek egy 40 grammos Golden Virginia-t (igen jó minőség, világszerte ismert), és heti 1700 forintból kihozom a füstölnivalómat...

"Amúgy meg aki olyan hülye, hogy cigizik,..."

több tiszteletet érdemel a dohányos, dokikám, javasollak viselkedés-korrepetációra kedves szüleidnél.

igazságos 2013.10.31. 19:42:13

mintha feltalálták volna a spanyolviaszt

igazságos 2013.10.31. 19:44:19

Lassan ott tartunk, hogy a cigi is LUXUS lesz. Bár megérném, hogy rákerüljön a tiltott termékek listájára, és kihaljon az a generáció, amelyik most még cigizik!!!!

Anomalocaris (törölt) 2013.10.31. 20:07:06

Ilyen hülye időpontban posztolni :/ Még szerencse hogy észrevettem.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.10.31. 20:14:23

@túrbórágó: de tényleg erősen károsítod magad. Akkor is, ha nincs közvetlen és azonnali és latható következménye. Mindegy. Szívjad, nem arról van szó, csak az ilyeneket ne vitassuk el.
@igazságos: Lexus tobacco Corporation. Elnök: Igi. Hoppá, mik ki nem derülnek.

helianthus 2013.10.31. 20:21:19

@bolesz: így van. A határon megállítanak és kivonják belűlle a zoxigént. Nem tudtad? :)

helianthus 2013.10.31. 20:22:24

@Nattramn: szerencse, mert írhattál volna egyedül a másikba és néztél volna nagyokat, hogy egyedül vagy ott és azt hitted volna, hogy mindenki elhagyott és még horrorabb lett volna a horror vasárnap.

dr. Aullah 2013.10.31. 20:28:13

@túrbórágó: Szennyezi magát és ami még rosszabb, minket is. Ha akarom, ha nem. Akkor mire is kéne tisztelni őket?

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.10.31. 20:28:50

@helianthus: hahaha, még mindig képtelen vagy a paradigmaváltáson átesni. De azért tényleg aranyos. Hát nem fogod érted fel meg, hogy ő nem embi nem számít neki ha elhagyják nem is hagyják el nincs ilyen fogalom a fejében egyedül kaja legyen tévépaprikatévé ls németnyelvű állami és régiaunális csatornák és minek embi távoliak úgy is miért nem érted te nőő? Sosem fog feléságauaul fenni.

Anomalocaris (törölt) 2013.10.31. 20:29:44

@helianthus: Hát szerinted mivel telt az elmúlt 1 óra? Nyomogattam észveszetten az f5-öt, de mindhiába.

helianthus 2013.10.31. 20:40:47

@Kellemes Zérókomponista: szerintem azért egy cseppel több van Benne, mint amit ide leírtál, de erről igazán nem nyitnék vitát. Te azt látsz Bele, akit akarsz és én is. Deal?
@Nattramn: hihi! Tudtam. Én is jártam már így. Tök rossz érzés volt.

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2013.10.31. 20:41:11

Nem tök mindegy? Nem kell dohányozni...

Különben mikor lesz mérgezőbb? Amikor nem kerül rá a zárjegy? :D

Anomalocaris (törölt) 2013.10.31. 20:48:55

@Kellemes Zérókomponista: A kajával való viszonyom is erősen ambivalens.

Aureliano Buendía 2013.10.31. 20:53:35

A dohányosok kiemelt adófizetők.
pont

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.10.31. 20:57:56

@uraaam: És kiemelten részesülnek az eü. kasszából is.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.10.31. 21:01:09

@Nattramn: nnem, az a kapcsolat nem mehet tönkre!
@uraaam: mondasz valamit.
@helianthus: dear. Dear, de nincs benne több. Vagy ha igen, hát áruld el, mi.

Jó nagy bohókodás ez a nemzeti tohonyabutik. A barna Helikonnak volt régen ilyen barnája. Vajon meddig tart ez...

Aureliano Buendía 2013.10.31. 21:04:57

@agresszív kismalac: ezt én állítom

Egy átlag dohányos (legyen mondjuk 1 doboz/nap) 20-25 év aktív dohányzással kitermeli az orvosi ellátásának költségeit. Már, ha egyáltalán eljut az orvosig. Ha nem így lenne, már rég betiltották volna a dohányzást.

Az állam is pénzből él.

Anomalocaris (törölt) 2013.10.31. 21:06:16

@Kellemes Zérókomponista: Német adón nemsokára zombizás lesz. Tudom Én mit cselekszem.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.10.31. 21:07:51

@Nattramn: Egyetemi kollégiumban is dolgoztattak egy lányt, a gondok
egy szexhirdetésben felismerte az
ágyneműt.

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2013.10.31. 21:08:49

@Nattramn: De melléfogtam a Jófiú szempontjából. Megpróbáltam. Nézhetetlen. Kérlek, mondd meg, melyik a másik.

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2013.10.31. 21:11:00

: Cserébe megelelőlegezem, elolvashatod Dinának írt kis versemet:

l4c1.blog.hu/2013/10/31/varlak_kedvesem

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.10.31. 21:22:44

@uraaam: az átlagdohányos 1 dobozt elszívna? Szerintem kevesebbet. De nem tudhatom, de szerintem.
@Nattramn: Én is jártam már úgy. Egyre gyanúsabb percmúlások a semmihez, erre mire felocsúdtam (de csak úgy véletlen persze), akkora már ott karcolgatták a digitálfalat ösztönlényként amott. És egyikse szólt, csak habzsolták egymást meg a vadiújinfót. Köcsögök.:D Téleg olyan aranyosan csoportösztöni, hogy már cute. Cutearanyos. Békönszalonna. TvTv (vót ilyen régen). Na még a végére egy SzívTV. Ennyi.
és mit?

Aureliano Buendía 2013.10.31. 21:26:56

@Kellemes Zérókomponista: az én ismeretségi körömben a dohányzók alsó hangon ennyit szívnak.

Én mondjuk csak kocában nyomom, szerintem ebben az évben 2 doboznyit nem szívtam el. Azt is csak pia mellé. Inkább pipázom.

De a mondandóm lényege nem az egy doboz volt.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.10.31. 21:29:18

na gyorsan boxoljátok le, hogy mér gecik a dohányosok és miért az emberiség megmentői a nemdohányzók aztán lépjünk tovább.

én most a helloweeni tatárjárással vagyok elfoglalva, apró boszorkák járják a lépcsőházat és cukorkát kuncsorognak ötpercenként.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.10.31. 21:34:40

@zsiráfffff: de te pofont adsz nekik/pofonnal várod őket.:D
@uraaam: én is inkább. Sőt, csak. De a mondandóm lényege nem az, hogy alkoholisták vagyunk.:D

Aureliano Buendía 2013.10.31. 21:38:33

@zsiráfffff: azt hiszem, a költségvetés pillanatokon belül nagy bajban lenne, ha egyik pillanatról a másikra egy jótündér az összes magyart leszoktatná a cigiről. A munkanélküliek tömegéről nem is szólva.

Pfujj, micsoda ameriakmajmolás. Ahelyett, hogy kumiszt gyűjtenének a nyereg alatt puhított húshoz kisérőnek.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.10.31. 21:39:47

@Kellemes Zérókomponista: ááá, dehogy. csak kitettem egy cetlit az ajtóra miszerint 220 van a csengőgombba vezetve. a cseles kis törpék engem már ismernek sajnos és nem tojtak be tőle. jövőre valami komolyabbat kell összehoznom :P

Aureliano Buendía 2013.10.31. 21:41:53

@zsiráfffff: nem tojtak be, hanem illedelmesen kopogtak:D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.10.31. 21:43:37

@uraaam: az ideális világban nincs háború, gyilkosság, erőszakos análszex és dohányzás meg alkohol meg rabszolgatartás sincs és heroin se meg senki se sziggya a másiknak a kurva annyát és nem ármánykodunk, nem féltékenykedünk és persze lopás se nem vala sohasem.

no, ezt végigolvasni is fárasztó volt nemigaz, hátmég végiggondolni, naugye. :D :D

Aureliano Buendía 2013.10.31. 21:45:30

@zsiráfffff: halóvínkor a gyerekek cukorkát gyűjtenek, az anyukák alkoholt?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.10.31. 21:50:26

@uraaam: tejjesen jogos reakció vóna, ezt józanul kibírni nem kis feladat! de egyrészt nincs itthon semmi másrészt meg nem iszok. pffff :D

Hartmy 2013.10.31. 21:50:41

@zsiráfffff: Jövőre mondjuk tényleg belevezethetnéd a 220-t :D

Anomalocaris (törölt) 2013.10.31. 21:53:57

: www.imdb.com/title/tt0107034/

Nekem nagyon tetszett annak idején. Bár persze teljes mértékben elhatárolódom Henrytől!

Hartmy 2013.10.31. 21:55:57

@zsiráfffff: Garantálom, hogy híre menne és az összes környékbeli suhanc cukorkáért menne hozzád :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.10.31. 22:01:10

@Hartmy: no, hát nem rílbe gondoltam, van nekem elég bajom suhancok nélkül is:D de mongyuk ezt kinyomtatva és az ajtóra ragasztva?

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2013.10.31. 22:03:53

TV műsor 2013.
Mr és ms.
Celebek.
A magánéletükről kérdezik őket.
Ez egy vetélkedő nekik.
És nyerhetnek, sok pénzt.
Olyan szép.
Tökidegen nimand gyökerek magánéletét turkálhatod, és ők kapnak érte pár millát, ha nyernek.
És ez egy műsor, bazmeg.
Amit emberek néznek. Mert őket ez szórakoztatja.
Ezért tart itt?

Hartmy 2013.10.31. 22:09:44

@zsiráfffff: Maradj az elektromos csengőnél... :D Az első odaégett boszorkány után senki sem próbálkozna :D

@ColT: Igen, ezért tart itt. Egy kisebbségi mindennapjait nézheted, ahogy ordítva kommunikál naphosszat mindenkivel a közelében egy zebra mintás öltönybe öltözve. Tízen pár idióta hónapokra összezárva, előre megadott balhékat csinál kamerák előtt. Sok tehetségtelen egy slágeres gyík próbál énekelni egy 5 emberből álló zsűrinek, akiknek semmi beleszólásuk, nehogy véletlen csepp tehetséggel megáldott ember nyerjen. Fogatlan és szellemileg visszamaradott emberek egy stúdióban előadják világi problémájukat és összevesznek rajta. És nem csak hogy nézik az emberek hanem még pénzt is költenek ezekre sms formájában. Senkiháziak kezében van a popszakma!

Anomalocaris (törölt) 2013.10.31. 22:24:45

@ColT: Ezért tart itt az embiség. Nyomorultak.

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2013.10.31. 22:27:06

@Hartmy: Nem, nem, mondjuk a izéfaktorba legalább látszólag van beleszólásod. De ebbe a szarba még az sincs!!!

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.10.31. 22:28:41

Tökre mérgezőek vagytok. Ja: MÁVAL VÉGE AZ ANALÓG TELEVÍZIÓZÁSNAK MAGYARORSZÁGON. Dél után 30 perccel következett ez be. Hm. 1 óra néma szalonnabékön kuss a gyász miatt.
@zsiráfffff: most akkor vagy eleve hazudtál (ami csúnya dolog), vagy ezek nagyon kemény egy gyerekdarabok, mert ily jól bírják a kettőharmincötöt. Ki tudja melyik.
@ColT: ennél már csak az a szebb és egyben tragikusabb, mikor minden 2.-dikc műsorban ott van a végén lendületesen bemondott JÁTÉÉÉÉÉK - "kedvencem", ahogy Déthair E-nikő mondja, azzal a hangfejkinézetstílussal külön irritáló - és épp attól tragikus ez, hogy úgy olvadt bele a hétköznapjainkba és van jelen, hogy teljesen észrevehetetlen már. A retardált szerencsétlenek örülnek, _várják_ a játékot, s játszanak, a többi meg el is felejtett már lázadni régen (nem mintha lenne értelme).
Most pedig játs(s)zunk! Nem tudom, a felszólítás jobb vagy a kijelentésbe burkolt utasítás. Valami legótvarabb kamukérdésbe csomagolt reklámidőn kívüli reklám. És hánynak tűnik fel?
>> Mától ezt csak minőségben nézhesűk. Mert az mindenkinek jár. <<

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.10.31. 22:32:00

@Kellemes Zérókomponista: hát most mit hazudtam volna nekik? zombihullák vannak a konyhában és gyerekfőzeléket főzök éppen a sparhelton?? aszt úccse hiszik el a kis vackok. monnyuk ezt se :D

túrbórágó 2013.10.31. 22:43:04

@dr. Aullah:
ha belőled ez ezt váltja ki, akkor ne fogd vissza magad...
(inkább nem magyarázom a konvenciókat)

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.10.31. 22:43:40

Falapocskával három nap, s három éjen át ne is számoljunk. Nem lesz gondunk vele.

Na jó, kanyarodjunk rá egészen bátran a (börtön)szlengre. Kezdem is: vamzer.

@zsiráfffff: ezek álatok! A sparhelt hihető. De hogy te tényleg tudsz főzni..:D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.10.31. 22:46:38

@Kellemes Zérókomponista: jogos, a mai kenyeremet például elrontottam. szerintem szar volt a recept, tutira.

Anomalocaris (törölt) 2013.10.31. 22:49:58

@Kellemes Zérókomponista: Főzni mindenki tud. Csak az a kérdés, hogy milyen mértékben találtatik ízletesnek az eredmény. /Coelho/

Hartmy 2013.10.31. 22:55:02

@Nattramn: Mérnök felfogás szerint, aki olvasni tud, az főzni is tud.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.10.31. 22:56:22

@Nattramn: Index-címlap: Magyar stricik állnak angol bíröság előtt

Don Bolesz 2013.10.31. 23:10:45

@ColT: nem attól, hogy nem kerül rá zárjegy hanem attól mérgezőbb, hogy nem nemzeti zárjegy van rajta. minden mérgező és káros ami nem nemzeti.

helianthus 2013.10.31. 23:22:28

Atörökknek sikerül-e vajon a kísérlet?
Drukkolok neki. :)

AtiSnatch 2013.10.31. 23:28:51

na mindenki kidühöngte magát a cigisekre? mert akkor kezdjük el a hétvégét! :)

helianthus 2013.10.31. 23:32:36

@AtiSnatch a Bé!: szia Bé! Már mindenki alszik, ne kiabàlj!!!!

AtiSnatch 2013.10.31. 23:40:12

@helianthus: ja oké! AKKOR SZÉP ÁLMOKAT A TÖBBIEKNEK!!!! :D

helianthus 2013.10.31. 23:44:07

@AtiSnatch a Bé!: nekem nem? Én is alszok. Ne legyèl bé!

AtiSnatch 2013.10.31. 23:49:22

@helianthus: csak a többieket akartam felkelteni :D de akkor már én is megyek! hétvégén el vagyok menve, ha nem írok akkor ne válaszoljatok! :D JÉP-et neked, meg annak aki olvas még! JÓ8 :)

helianthus 2013.10.31. 23:51:10

@AtiSnatch a Bé!: jép neked is, meg jó menést! Legyèl rossz! :8

Manyecska 2013.11.01. 06:17:51

@AtiSnatch a Bé!: büdös dohányosok!! olyan mintha egy hamutartóval csókolóznál:P:P@zsiráfffff: közibük is lövethettél volna!!

Hartmy 2013.11.01. 07:27:20

Jó reggelt az ápoltaknak!
Ma pénbat van. Már ki is hajítottam a naptáram...
Lógassátok a lábatok, ma lehet.

toportyánzsóti 2013.11.01. 07:49:32

Piros gázolajról is nyomták,hogy tönkreteszi a dízelmotort pár cseppje is?!Az volt hülye aki elhitte.

Manyecska 2013.11.01. 07:52:10

@Hartmy: itt visít a malac..xdxd..télleg:)

helianthus 2013.11.01. 08:42:35

Jó reggelt! Hol atörökk?

Manyecska 2013.11.01. 09:23:36

@helianthus: akváriumot takarít....XDXD:DD ON én kicsit most!:)

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2013.11.01. 09:30:03

@Kellemes Zérókomponista: Hát valami ilyesmi.
Különben a lázadás már régóta divat, és hát mi a legbizztosabb módja, hogy kiirts egy eszmét, vagy jelenséget? Csinálj belőle divatot.
Már a divat ellen lázadni is divat.

Atörökk 2013.11.01. 09:57:23

Jó estét!
Kávét kérek és csendet. Aki kiabálni mer, felpofozom! :D

Manci néni, a szomszéd 2013.11.01. 10:07:13

@túrbórágó: Drágám, mi is töltjük a cigarettát, de nem csak az ára miatt, hanem mert a mai dobozos cigaretták egyenlőek a hegyi levegővel. Mi erős dohányosok vagyunk a férjemmel, napi 2-2 doboz, azaz egy-egy csomag dohányt elszívunk. És a dohányból jóval erősebb cigarettát lehet csinálni, mint a dobozos cigik. Ez az egyik.

A másik: üzenem mindenkinek, hogy akit zavar a dohányzás, az szidja nyugodtan az autósokat is (nekem egy 30 éves, kék színű trabantom van).

Továbbá, nem a cigaretta a legkárosabb szenvedély, hanem az alkohol. Nekem van egy férjem, aki minden nap átmegy a szembe levő kocsmába (ami gyakorlatilag egy ivó), és ő tudja. Na nem azért, mert annyit iszik, hanem látja másokon, hogy mit tud művelni a pia.

Ott vannak az élelmiszerek, amik manapság hús helyett kizárólag E614-et és társait tartalmaznak. Nem a cigarettától ilyen táposcsirke a mai nemzedék.

Aztán vannak, akik azért utálják a dohányosokat, mert szerintük sokba kerül a kezelésük. Ezeknek üzenem, hogy szeretném megtudni, hogy mennyibe is kerül egy dohányos kezelése. Továbbá azt is üzenem nekik, hogy a dohányosok ezt jó előre kifizetik a cigarettába épített plusz adóval, ami pénzt mások használnak addig, amíg a dohányosnak szüksége lesz rá, ha egyáltalán szüksége lesz rá.

Üzenem továbbá ezeknek az embereknek, hogy tüdőrákot nem csak dohányzástól lehet kapni.

Kíváncsian várom valakitől a számot, hogy mennyibe is kerül egy dohányos kezelése, és az mit tartalmaz.

Puszil mindenkit Manci nénétek.

rug82 2013.11.01. 10:10:20

Ekkora baromságot még a Homáron is ritkán olvasni!!! Ugyebár külön gyártósoron gyártják a csempészetre szánt cigiket és egy másikon az orsós potykaszájú viktor zsebét dagasztókat...

Atörökk 2013.11.01. 10:23:55

@helianthus:
Ne kiabájj!44!!! A fejem... :D

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.11.01. 10:25:05

@Manci néni, a szomszéd: Tizenöt milla.

Évente 35 ezren halnak meg rákban.
A rák közvetlen költségei mintegy félmilliárd eurora rúgnak.
A közvetlen költségeken túl további két-háromszoros szorzóval kell számbavenni a rák közvetett költségeit.

500000000*300/35000*3,5 = 15000000

Egy doboz cigi jövedéki adója mondjuk 750 Ft. (ÁFA nem számít, azt másra is elköltené.) Napi egy doboz cigivel 55 év alatt fizet ennyit. Ha elkezdi 15 éves korában és 70 éves kora előtt rákos lesz, akkor bukta a társadalomnak.

hvg.hu/egeszseg/20100419_rakos_betegek_statisztika

helianthus 2013.11.01. 10:30:50

@Manci néni, a szomszéd: az én kezelésem az elmúlt 2 évben 0, azaz nulla forintba került. Dohányzok. Voltam beteg is, de lábon hordtam ki munka közben mézes teával. Hogy mennyit fizettem tb-re 2 év alatt azt nem is akarom tudni.
Ugyanakkor megértem azokat, akik ilyen marhaságokat szajkóznak. Ezt hallják és nem gondolnak bele. A bunkó dohànyos az arcukba fújja a füstöt és ezt utàljàk. Én is! Arra nem gondolnak, hogy bunkó lehet nem dohányos is és nem minden dohányos bunkó. Ezelőtt 10 évvel sem álltam a tömegbe cigizni, mindig is elvonultam, hogy ne fújjam másra a füstöt. Mert nekem így volt jó, törvény nélkül is.

helianthus 2013.11.01. 10:34:01

@atpijkamo: sajnos egy csomó nem dohányzó ismerősöm halt meg rákban. Még cigiadót sem fizettek. Rájuk nem haragszunk?

helianthus 2013.11.01. 10:35:29

@atörökk: sikerült a kísérlet? :)

Atörökk 2013.11.01. 10:40:31

@helianthus:
Jó úton járunk, de még meg kell ismételni, nem sikerült minden kérdésre megnyugtató választ kapni :)

helianthus 2013.11.01. 10:43:56

@atörökk: ne felejtsd el, hogy 3 pozitív próba kell. :)

Le_Penseur 2013.11.01. 10:44:05

Soha nem gyújtanék rá csempész cigire! Mondjuk nem csempész cigire sem, de ez most lényegtelen.

Atörökk 2013.11.01. 10:45:23

@helianthus:
A tegnapi egynek jó volt ;)

helianthus 2013.11.01. 10:46:57

@atörökk: na jól van akkor. Örülök, hogy jól érezted magad.

Atörökk 2013.11.01. 10:49:09

@helianthus:
Attól tartok, ha meglátom a képeket, ez elmúlik :D

helianthus 2013.11.01. 10:52:00

@atörökk: hagytad magad fotózni? Ember, az tilos kísérletezés közben!!! Ehhh, elbactad.

Manyecska 2013.11.01. 10:58:50

@atpijkamo: én ezt megmondtam volna számolás nélkül is:D + vizuális környezetszennyezés: sárga körmök/esetleg fogak, ráncos bőr, tolató állatok a tüdőben /ugyanis radioaktív anyagot is tartalmaz a cigi!!!/ én is cigiztem pár hónapig. Nagyanyám szívta a Fecskét mint állat el is vitte az agyvérzés 63 évesen.

Atörökk 2013.11.01. 11:00:09

@helianthus:
A kísérlet valamennyi résztvevőjéről készültek fotók ;)

Manyecska 2013.11.01. 11:04:04

@Manci néni, a szomszéd: csók! Akkor legfőbb ideje leszokni róla:
www.webbeteg.hu/cikkek/copd/45/a-copd-es-tunetei
..keresztanyám is erős dohányos, 5 perc alatt ért ki a vonalas telefonig. A fia huszonévesen rákos lett bizonyára nem a pici panelban nap mint nap szívott füsttől../?/:((

Anomalocaris (törölt) 2013.11.01. 11:05:12

Burkom kiskorában mindig azt hittem, hogy a csempészet az a csempe felrakása.

Anomalocaris (törölt) 2013.11.01. 11:11:27

@helianthus: Én itt Vagyok.

Túl korán ébredtem. Nem volt ez így betervezve. Most mit csináljak egész nap??

helianthus 2013.11.01. 11:11:39

@atörökk: ha nem kompromittàlóbbak a tieidnél, akkor nem ér! :)
@Nattramn: mókás vagy.

Manyecska 2013.11.01. 11:13:22

@Nattramn: te jó gyerek voltál..xd
.
a zuram is akkor szokott le a cigiről amikor nem bírta abbahagyni a köhögést. Fél évig bírja asztán kezdi elölről..

helianthus 2013.11.01. 11:13:41

@Nattramn: semmit. Én ezt tervezem, bár gyanús, hogy az életem hamarosan felcsörög.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.11.01. 11:17:16

@helianthus: Én nem haragszom senkire. Mancika kért számokat.

Atörökk 2013.11.01. 11:18:34

@helianthus:
Még nem tudom, milyenek. Nem tudom, meg akarom őket kapni, vagy nem? :D

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.11.01. 11:20:05

@toportyánzsóti: utólag mindig könnyű megmondani ki volt a hülje.
@Manci néni, a szomszéd: de felesleges ilyen gyengeségekkel alátámogatni a cigit. Hogy más károsabb és EMIATT a cigi már augyan; nem is káros az. De, nagyon káros. Maradjunk berkeken belül és ne acélrózsa minden irányából idecitált, eléggé falsba hajló összevetésekkel igazoljuk a magunkat és szenvedélyünket. Szerintem aki nem agyhalott, azelőtt nem kell megvédened magad, eképpen ilyen érvrendszert lefektetned sem, meljek sínkén szuperálnak a 22-es csapdájához.

A römi a póker előszobája!

@helianthus: na jó, ez már tényleg felbasz. A dohányzás súljos mérgeket tartalmaz az emberi szervezet számára, te meg újra és újra töltesz, hogy aztán magadba újra és újra tölthesd a pojzont - ami egy dolog. De emellett a mézes tea nem véletlenül még a szarnak pofon kategóriájában sem indulhat? És akkor ezzel jössz, hogy kihordtad lábon, A betegséget, MIKÖZBEN te dohányos vagy MIVEL a mézestejának akkora az erejehatása-varázslata, hogy még egy dohányos betegségét is lábonjárósra változtatja? Esetleg én nem értem jól a gondolatmenetet? Tényleg nem belédkötni akarok, de annyira bőszítő, mikor ótvarabbnál ótvarabb ideológiák kerülnek legyártásra, másik univerzumok távolságából való "hasonlatok" vannak előszedve, mint Nagy Megváltó Eszme. Most ezzel tényleg jobb?
Én is dohányoztam annó és most feldolgzhatatlanság fog jönni: NEM körítettem köré semmit. Nem nyugtattam sem magam, sem környezetem mindenféle hazugságönbecsapásokkal, amikről távolról orsítottak, hogy azok.
Az ésszel rendelkezők szintjén valahol ezek mentén és itt válik el a felnőttség/gyereknek megmaradottság: az érett érvek vs. legmeredekebb önigazolások az indikátorok.

Anomalocaris (törölt) 2013.11.01. 11:21:41

@helianthus: Unatkozom. Én azt szeretem, amikor délután 5-kor ébredek csak, eszem valamit, és máris lehet újra sörzöni.

Manyecska 2013.11.01. 11:28:07

@Nattramn: :) hát, itt lenne munka. Most térdre kell ereszkednem nemsoká. a szőnyegre, sikálni:D :( @atpijkamo: ja. most a láncdohányosokról szóltam, pl.anyám:(( bszki elmegyünk az állatkertbe ahol ugye nem lehet rágyújtani /félóránként rágyújt../, első szava: gyerekek siessünk mert esni fog. Második: az állatházakat hagyjuk ki. 3: menjünk haza mert fáradtak..:( :DDD megfogadtam már többször hogy sehová nem megyek soha vele, mondjuk nem is jár velük már sehova épp ezért. Ha igen akkor üvöltözik velük mert épp cigielvonástól szenved.:P :( Ehhh!!
.
A busz is kipufog de ki az a hülye aki aláfekszik???:PDD

Manyecska 2013.11.01. 11:31:53

@atörökk: dugó van yóóóó??:DD
.
Na hogy gyerek is legyen: mellettem pl. bőszen cigiztek vacsi után az asztalnál majdnem átugrottam keresztbe hogy átharapom a torkát bár ez akkora hassal nehéz lett volna már. Ehelyett kizavartuk. most érted.:) na, térdre!:PD

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.11.01. 11:32:30

@Nattramn: Esetleg hozhatnál egy kis popcornt, ha végképp semmit nem tucc magaddal csinálni.

Manyecska 2013.11.01. 11:33:09

@Nattramn: hopp, elírás yeeeee utolsó szóban:P!:)))

Manyecska 2013.11.01. 11:34:18

@Nattramn: nem, ilyen kefével. Meg mosószódával mer a tengerimalacra káros a szőnyegtisztító:D igaz fel szoktuk csavarni. Nem a malacot a szőnyeget.

Anomalocaris (törölt) 2013.11.01. 11:34:19

@agresszív kismalac: Nincsen testvérem.

Ízlelgettétek már ezt a szót egyébként? Test-vér? Milyen jópofa.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.11.01. 11:35:26

@atörökk: Tú in van, érted. Avagy kellemeset a hasznossal.

Anomalocaris (törölt) 2013.11.01. 11:35:48

@agresszív kismalac: Nagyon messzről kéne azt hozni, hogy ez a tevékenység kitöltse az egész napot.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.11.01. 11:37:08

@Nattramn: Tompika ízlelgette a L'art pour l'artba'. Ha szeretnéd, egyszer megkeresem.

Manyecska 2013.11.01. 11:38:05

@Nattramn: xdxd én vertem a bátyámat fakockákkal, kiskorunkban pl.:D igaz, ő is le akart gurítani a babakocsival a dombról. De focizni szerettünk együtt:)

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.11.01. 11:38:52

@Nattramn: nem éhgyomorra sörözni kész pazarlás. S csak feszít belülről, nyugtalanságot kelt az alkohol, ahelyett, hogy hatna. Badarság.
@Mariska néni tyúkja /szélsőjobbos tartásbúl/: rám a családtagjaim károsak. Ti jobban tartjátok a malacotokat.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.11.01. 11:40:22

Igazából a tengerimalaccal is fel lehet sikálni, ha minden kötél szakad. Pont kézreáll.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.11.01. 11:41:57

@Nattramn: Legalább jobban csúszik majd a sör. Amúgy sörözni amolyan embis dolog. Szokj le róla.

Manyecska 2013.11.01. 11:42:25

@agresszív kismalac: böfög párat. És, lúgosítani kell most az a divat!!:P@Kellemes Zérókomponista: érdekes, anyám is ezt mondta..:D:P

Manyecska 2013.11.01. 11:43:38

@agresszív kismalac:" mágikus henger" baszod..:DD nincs sok szőnyeg már csomót kidoptam, praktikusan:D

Anomalocaris (törölt) 2013.11.01. 11:43:57

@Kellemes Zérókomponista: Nem így van ez. Ha nem eszem előtte meg az éjszaka folyamán is legalább egyszer, másnap rettenetes rosszullét kínozza a burkot, leesett vércukorral, remegéssel meg miegymással. Kidolgoztam Én ezt a rendszert alaposan, sokéves tapasztalatot (milyen buzis szó ez is) felhasználva.

Anomalocaris (törölt) 2013.11.01. 11:45:47

@agresszív kismalac: Én egyedül sörözök. És ökör iszik magába, nem embi.

Manyecska 2013.11.01. 11:50:13

@agresszív kismalac: most érted nem vagyok buzi.:D ez a mosószóda szinte mindenre jó és nem vegyszeres nálam ez fontos, sajnos:(..

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.11.01. 11:56:45

@Mariska néni tyúkja /szélsőjobbos tartásbúl/: Hát, ja. Fő a praktikum. Én tegnap kénytelen voltam új késeket venni, mert már mind koszos volt.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.11.01. 11:58:18

Egy új mosogató is kell lassan, mert ez már tele van.:-/

helianthus 2013.11.01. 12:02:31

@Kellemes Zérókomponista: te baszol fel engem. Azt mondtam, hogy nem voltam táppénzen, ergo nem költöttem a befiezéteseimből. Az én mérlegem mínuszos. Ès a dohányos ember rosszabb ember sztereotípia is felbasz. Nem ideologizálok semmit és nàlam jobban senki nem akar leszokni. Volt már, hogy sikerült több évre. De én nem vettem fel aztán azt az ocsmány 'felsőbbrendű' lettem attitűdöt, amit te igen.

Manyecska 2013.11.01. 12:03:19

@agresszív kismalac:xd nem úgy, csak nagyok és fehérek /is/ voltak. Amióta a kutya is berohangál sárosan kifejezetten unpraktikus. xd akinek két anyja van..

Manyecska 2013.11.01. 12:07:40

Hogy hívták azt a narancssárga női cigit?? ilyen hosszú volt. Valami D..vagy N.. ???

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.11.01. 12:20:10

@helianthus: jó, akkor a táppénzre érteted. De MIT hordált ki mézes tejával, tüddörákot? Most szélsőséges a példám, de érted, mit? Nem derült ki. Mennyiben volt összefüggésben a dohányzásoddal?
Ezt meg belém látod, hogy a dohányos ember rosszabb, én ilyet nem állítottam! De amondjuk akkor az is legyen baromság, hogy aki a virágot/kiscicákat szereti, roxx/rossz ember nem lehet. Mer ugye ugyanott van ez is, nem?
Lassúnak érzem az agyam, nem találom a megoldást: hol vanvólt bennem felsőbbségi attitűd. Egész egyszerűen nem találom.
Most ha spontanoid megemlíteném az én leszokásom történetjét, azt is felsőbbködésnek vennéd, holott mit tartalmazna: tanácsot csak. Ilyesmi. Hozzád nem érdemes szólni, túl önérzetes vagy.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.11.01. 12:22:45

@Mariska néni tyúkja /szélsőjobbos tartásbúl/: Download. Nattramn. Ezek valamelyike. Na jó, ez szar volt. Davidoff volt még jó régen. Mostani önmagam számára tök fura felvetni, de... anno PallMallos hülyegyermek voltam. Ittam vóna inkább!

helianthus 2013.11.01. 12:24:19

@Kellemes Zérókomponista: akkor hagyjál lógva. Asszem ez ideàlis megoldás lesz mára. Talán holnapra is.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.11.01. 12:29:13

@helianthus: be vagy rúgva és ilyenkor agresszív vagy, nem én tehetek erről!:DD

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.11.01. 12:30:15

@helianthus: Ne haragudj, de az, hogy te, mint dohányos, egyszer bementél betegen dolgozni, se példának, se mintavételnek, se semminek nem elég releváns. Maximum szócséplésnek.

helianthus 2013.11.01. 12:31:08

@Kellemes Zérókomponista: szeretnéd ha így lenne. Tök józan vagyok. Tegnap sem ittam. :I

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.11.01. 12:33:08

@Mariska néni tyúkja /szélsőjobbos tartásbúl/: "ilyen hosszú volt"

Kubai szivar.

@helianthus: "dohányos ember rosszabb ember sztereotípia"

Nem rossz ember, csak szimplán hülye. Van köztük bunkó is, de az autósok között sokkal több.

@agresszív kismalac: Picasso mikor teleszemtelte a lakását (műtermét?) üres cigisdobozokkal, akkor mindig bérelt egy másikat.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.11.01. 12:33:51

@helianthus: válasz? Amelett pont elmennénk, ha hagynám.

helianthus 2013.11.01. 12:34:02

@agresszív kismalac: nem egyszer. De elég volt a tèmàból. Igazából szóba se kéne állnod velem, mint dohányossal.

helianthus 2013.11.01. 12:43:11

@atpijkamo: erre tudnék valamit írni, de nagyon bántó lenne. Nem teszem.
@Kellemes Zérókomponista: én elmegyek mellette. Te is mehetsz a tudod hova.

Manyecska 2013.11.01. 12:47:09

Apropó, gyümölcsevő piranyák :P vannak a Zoo-ban!: /a kezem mögött../
www.pic-upload.de/view-21199892/100_0586.jpg.html
naon durván nyomják!!!:)

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.11.01. 12:47:39

@helianthus: Eh! Azért mártírt ne csináljál magadból, lécci.

Manyecska 2013.11.01. 13:07:54

A mosógép bír három menetet egymás után:D:PP 60 fokon???? help! mer ilyen paplanokat is mosok. meg párnát.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.11.01. 13:22:28

@Kellemes Zérókomponista: Akkor se kell letámadni. Te sem vagy hiba nélkül való.
@Mariska néni tyúkja /szélsőjobbos tartásbúl/: Maj'szólj vissza. Vagy dobd ki a paplanokat is.

Manyecska 2013.11.01. 13:26:22

@agresszív kismalac: höriketrecről küldtem volna képet de egyezkedek a fiammal mi legyen a sorsa, el akarja adni:( megint a nyakunkon marad. Küldjek képet?? csináltam..

Manyecska 2013.11.01. 13:46:35

Tévékettő Ghostot adja..minő fantázia..

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.11.01. 13:56:26

@agresszív kismalac: persze, hogy nem vagyok, ellenben nem támadtam. Hangot adtam a - szerintem - nonszenszségnek, amit a képernyőn olvastam. Meg szerintem a hiba, mint olyan, az egy szörnyen szubjektív valami, éppen ezért én nem is látom értelmét a hiba-, hibáskeresésnek - emberek esetében - hanem én érdeklődtem csupán, lefektetve a véleményemet is, egyrészt ki kell adni magamból, másrészt a kommunikáció másik fele tudja miként hatott embertársára, tudja honnan folytatni. Elméletben ez egy segédlet a párbeszédhez, a valóságban persze győznek az önérzetek, titkok felborultságának káoszos állapota. Kvázi most elárulva érzi magát, hárít, támad (na ő támad). Na el is szívok egy mézes cigit.:D

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.11.01. 14:00:59

@Kellemes Zérókomponista: Szét lesztek ültetve. Miért nem tudtok szépen jáccani?

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.11.01. 14:03:30

@Mariska néni tyúkja /szélsőjobbos tartásbúl/: Egyszer meg lehet nézni. De egyszer már láttam.
In memoriam P.S.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.11.01. 14:06:36

Ja, három filmes poszt jön a Palacsintálózóba'.
Mondjuk, még egy sort sem írtam.
Pedig mához egy hétre már a harmadiknak is meg kell jelennie.

helianthus 2013.11.01. 14:21:21

@agresszív kismalac: nem csinálok. Lefordítom egyszerűen, amit mondasz. Így már nem tetszik annyira?
@Kellemes Zérókomponista: én tàmadok? Ma már lerészegeztél ès női hisztivel vádoltàl. Egyik sem jellemző ràm, na jó, részeg szoktam lenni néha. Menj a fenèbe, volt màr?

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.11.01. 14:26:57

@helianthus: Az a ti bajotok, hogy túl komolyan veszitek magatokat.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.11.01. 14:42:48

A teljes reménytelenséget kifejező homlokra csapást követően tenyereimbe temetett arccal gépelek! Igen, lábbal!
@agresszív kismalac: hmm, megtekintem, köszi az ajálást.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.11.01. 14:48:38

@Mariska néni tyúkja /szélsőjobbos tartásbúl/: ó, akkor te tapasztalt vagy, vagy csak egész végig rossz irányba mentél? Sügér az bazinagy. Miért lett eleged?

helianthus 2013.11.01. 15:03:20

@Kellemes Zérókomponista: neked miért van ennyire beszélgethetnèked?

CID 2013.11.01. 15:12:47

@helianthus: Basszélgethetnéke lenne, na de valahogy fel kell vezetni:)

@Manci néni, a szomszéd: Olyan ütős dohányt rendeltem a neten (500grammot 4600 forintért ), hogy a Van Nelle, hozzá képest hegyilevegő :)

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.11.01. 15:19:21

@helianthus: Nefárasszmá'! Inkáb gyújcsá' rá.
Egy dalra. Ajál'nám a Kumbayát.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.11.01. 15:22:12

Nicolas Cage melyik filmjébeb említi a Kumbayát?

helianthus 2013.11.01. 15:29:48

@agresszív kismalac: ó, én fárasztom a naccságos urat? Hát bocsàssá meg, kèrek elnézèst! :P

Manyecska 2013.11.01. 15:31:24

@Kellemes Zérókomponista: apámé volt az akvárium -100 literes- én örököltem amikor lelépett itthonról:P elég sok macera volt vele, 12 évesen puccoltam, etettem, levegőztettem a halcsikat, amikor meglett a legnagyobb gyerek akkor lett elegem, ugyanis egy akvárium csak akkor szép ha tiszta és elég macerás volt!:) De fiam szeretne, ezt a tengerimalackát egy ismerősünktől kunyizta el mert sajnálta: egy akkora ketrecben volt hogy egyet tudott épp lépni az álatka:((( hiába, tiszta anyja a gyerek:)

helianthus 2013.11.01. 15:31:53

@CID: nem, most nem az van neki. Szerintem más lesz emögött.

Neela _ t 2013.11.01. 15:41:43

Na hol a nép?
Az istenadta Sir?
:D

helianthus 2013.11.01. 15:49:18

.@Neela _ t: hi! Milyen idő van felétek?

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.11.01. 15:52:07

@helianthus: Kicsit lazítsál.
Majd beszélgetünk máskor.
Én nem fogok összeveszni veled.

helianthus 2013.11.01. 15:55:32

@agresszív kismalac: jól van kedves, nyugi van. Csak műbalhézok. Ehhez volt kedvem. Úgy látszik jól sikerült. :))
Feléd milyen idő van?

Manyecska 2013.11.01. 15:58:10

@Neela _ t: hi! amit rendeltem ketrecet rohadt nagy!! Azt hittem kisebb lesz sza óvattal:DD!!@CID: meg mellkas-kompressziót alkalmaztam ha kiugrottak. Mert volt amelyik kiugrott. Olyan is ami hátul és kiszáradt a lámpatest mögött amikor felfedeztem eléggé sikoltoztam:(:D
Basszus addig nyomatjátok ezt a cigidolgot amíg rá nem gyújtok -húsz év után..:D Ánem. elég volt.

helianthus 2013.11.01. 15:59:47

@Mariska néni tyúkja /szélsőjobbos tartásbúl/: a kiszáradt halat Félinek adhattad volna! :)
Feléd milyen az idő?

Manyecska 2013.11.01. 16:00:33

@helianthus: szerintem is kábé:D!
Na, lépek levegőzni én is /kutya/

Manyecska 2013.11.01. 16:10:56

@helianthus: középxar!:(( kicsit néha kisüt a nap. Holnap is ilyen idő lesz. Aztán a novembert nézve brutál esős idő:(
Na itt vannak még halcsik:
www.pic-upload.de/view-21201636/100_0589.jpg.html

CID 2013.11.01. 16:32:57

@Mariska néni tyúkja /szélsőjobbos tartásbúl/: Te szórakozol, nekem kurtizánokat dobot fel a linked...:)

helianthus 2013.11.01. 16:38:42

@CID: ha igen, akkor meglehetősen rosszul vezeti fel.
Feléd milyen idő van?

CID 2013.11.01. 16:44:36

@helianthus: temetőlátogatáshoz ideális.

helianthus 2013.11.01. 16:48:41

@CID: itt is az van. Egész nap sötét volt :O
Ezt az időt nem szeretem.

helianthus 2013.11.01. 16:51:19

@agresszív kismalac: hüle! Cetcápa. A kedvenc halam. :)

CID 2013.11.01. 16:53:19

@helianthus: hát ja, mondjuk temetőben grasszálva egyébként sem vidámkodik az ember. Viszont a mai hőmérséklet tökéletes volt.

Manyecska 2013.11.01. 17:30:51

@agresszív kismalac: küldtem levelet az egyik nikkedre! két forintér megmondom melyikre:XD...

Anomalocaris (törölt) 2013.11.01. 17:33:17

@atpijkamo: Helimeli a védelmem alatt áll! Papi!

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.11.01. 17:36:32

Egy szép napon ezt a köcsög blogmotrot addig verem egy csákánnyal, míg mozog.
...meg még utána is egy kicsit.

Anomalocaris (törölt) 2013.11.01. 17:42:45

@agresszív kismalac: A legtöbb autóbab van egy előtét ellenállás az injektor pozitív ágában.

Manyecska 2013.11.01. 17:46:36

Ha vkit érdekelne esetleg ötösből tudok visszaadni..xdxd

A Homár egy gané 2013.11.01. 17:49:43

Miről is van szó? Ez már a hétvégi?

A Homár egy gané 2013.11.01. 17:50:43

@Manyecska: és hányat adsz belőle vissza?

Manyecska 2013.11.01. 17:52:56

@Tróger Nulla: az összest, hamis pénzben. Megfelel? nekem igenXDXD@agresszív kismalac: küldök még egyet. az nem orgia hanem plüssbárány a képen:D kihalt már a lakója...

helianthus 2013.11.01. 17:54:08

@Nattramn: köszi szívem, de elbírtam velük. :)
Hol jártál?

Atörökk 2013.11.01. 17:57:59

Valaki mondja meg, milyen idő van nálam. És főleg azt, hogy mennyi.

helianthus 2013.11.01. 18:03:29

@atörökk: nálad napos, szeles, enyhèn ködös idő van. Hajóvonták találkozása tilos. Ja és az Ipoly apad.

helianthus 2013.11.01. 18:07:17

Vettem libatepertőkrémet. Kér valaki?
@agresszív kismalac: sertés is volt!! Direkt nem azt vettem! Mert eszembe jutottál róla. Olyan szomorúan nézett a doboza....

Atörökk 2013.11.01. 18:07:51

@helianthus:
És hová tűnt Damon Hill? És ki rabolta el a Lindbergh-bébit?

helianthus 2013.11.01. 18:09:04

@atörökk: a válaszok:
1. Igen.
2. Csíkosat.

helianthus 2013.11.01. 18:13:19

@atörökk: elfogyott. Van csikó....őő...csoki.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.11.01. 18:15:01

@atörökk: A pisztácia
kifogyott.Van vanília, tutti
frutti, karamell, rumos dió,
kávé.

Manyecska 2013.11.01. 18:15:33

@helianthus: nem, de én lekvárosbuktát fogok mingyá sütni, mekkívántam!:)) amilyen hülye vagyok még neki is állok dagasztani:P

helianthus 2013.11.01. 18:16:29

@Manyecska: értem a célzást! Kettőt kérek.

Anomalocaris (törölt) 2013.11.01. 18:17:05

@helianthus: Hát ez nem volt egyértelmű. (Hihi)

Visszafetrengtem. Most már lassan jöhet ismét a sör.

Neked meg, úgy tűnik, megint eldugult a levelezőrendszered! Vagy tán megijedtél.

helianthus 2013.11.01. 18:17:54

@atörökk: dühbe jövök. Megint. Toppantani is fogok.

Atörökk 2013.11.01. 18:20:06

@helianthus:
Egy pisztáciát kérek ;)

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.11.01. 18:21:11

@atörökk: Na, menj vissza, tanuld meg a szövegedet rendesen.

Anomalocaris (törölt) 2013.11.01. 18:21:27

@helianthus: A díványnak köszönhetően szereztem róla tudomást!

divany.hu/stilfuresz/2013/11/01/milyen_szornyektol_rettegjen_halloweenkor/

És örömmel fedeztem fel, hogy már film is van róla.

landdentertainment.com/maxapp/assets/titles/fd3039/artwork/bunnyman-massacre_full.jpg

Úgy érzem ezt látnom kell.

helianthus 2013.11.01. 18:23:24

@Nattramn: 11:22-kor írtam. :O küldöm újra. Nem ijedtem meg. Csak kicsit....

Anomalocaris (törölt) 2013.11.01. 18:24:57

@helianthus: Vann bűnök, amiket nem lehet megbocsátani? Hamaroan kiderül.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.11.01. 18:25:20

Btw- megjelent egy Bud Spencer/Terence Hill-album. Elég átfogó, az önálló filmeket is tartalmazza. Rengeteg (német nyelvű:-/) plakáttal.
Emlékszik még valaki a kézzel festett filmreklámokra a moziknál?

helianthus 2013.11.01. 18:32:26

@Nattramn: hiszen minden bűnöm megbocsátható.

Manyecska 2013.11.01. 18:59:00

@agresszív kismalac: jöhecc mer egyedül vagyok amúgy itthon..:D hálisten!!!:P
ON megyek szaggatni.

Manyecska 2013.11.01. 19:01:11

Tengerimalac meredten nézi az Avatart a tévében..:DDD

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2013.11.01. 19:25:06

@Manyecska: Kit szaggatsz szét? A láncaidat:

Malac :D

Manyecska 2013.11.01. 19:37:50

@ColT: egész nap kunyerált visítozva:(:DD
Asszem feltaláltam a lekváros beiglit..:P
:D ON

Manyecska 2013.11.01. 19:38:56

@agresszív kismalac: kézzel festett reklámok?? Ez a mozikban volt??:D atttyaég:(

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.11.01. 19:49:08

@helianthus: csak érdekelt a téma. Te majmocska.
@Manyecska: akkor abban a ketrecben még foxtrottot sem tanulhatott vólna. Az úgy tényleg nem állapot.

Manci néni, a szomszéd 2013.11.01. 19:58:36

@CID: "Olyan ütős dohányt rendeltem a neten (500grammot 4600 forintért ), hogy a Van Nelle, hozzá képest hegyilevegő :)"

És nem szárad ki, mire a végére érsz? Mert nekünk ez a bajunk, hogy hamar kiszárad a dohány és úgy már tölteni se lehet igazán, meg elszívni is elég durva.

Manyecska 2013.11.01. 20:08:01

@Kellemes Zérókomponista: a moziból?? dehogy..:P:D@helianthus: Hát? Eljöttél?:P

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.11.01. 20:27:20

@Manci néni, a szomszéd: Vesző' egy humidort, oszt jónapot. Vagy beteszed a frigóba.
Vagy leszox a dohányzásról. Ez a legjobb. Trafik Mutyi meg kinyalhassa.

CID 2013.11.01. 20:28:08

@Manci néni, a szomszéd: Hűtőben tartom, légmentesen záródó nejlonban.

Egyébként meg maga szereti az erős dohányt.

B variáció, ételtároló doboz, és belerakni egy félbevágott almát. :)

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.11.01. 20:30:59

@Manyecska: Ilyesmire gondoltam. Te már nem láttad ezeket? Mondjuk, nem az 56-ost.

igazságos 2013.11.01. 20:37:41

Naszóval a dohányzás káros az egészségre.

Tengerimalacot meg a héjáknak.

Én mindig kaméleonra vágytam, mer azt legalább meg lehet fogni, meg a válladon tartani, miközbe homározol.

igazságos 2013.11.01. 20:39:38

@Manci néni, a szomszéd: tartsd a két melled között

aszittem mindenre tudtok megoldást, erre az égető problémára meg nem!?

:P

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.11.01. 20:39:46

@igazságos: ...és még a legyeket is elkapja. Csak nehéz megtalálni, ha elkószál.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.11.01. 20:41:13

Elképzeltem Igit, ahogy a kamzival a vállán stírölik a monitort.

igazságos 2013.11.01. 20:42:46

@agresszív kismalac: ugye, h hasznos

de egy tengerimalac azon kívül h zabál, büdös, meg hogy nézed, meg nem tetszik neki ha fogdosod, miért hasznos!?

egyébként meg ne sértegess, a melleimre tenném az állatkát

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2013.11.01. 20:46:01

@Manyecska: :D

@igazságos: "Eladó egy zöld kaméleon. Ja nem, sárga. Vagy inkább barna... Ez k*rva jó! Nem eladó"

helianthus 2013.11.01. 20:48:43

@ColT: ezt már Neela odaírta.

Manyecska 2013.11.01. 20:50:39

@igazságos: hogyhogy mér hasznos?? Csak. amúgy nem büdös, ellentétben a hörcsöggel meg a nyúllal! addig se a számítógép előtt ül a gyerek és igenis kell állat amit gondozhat.Amúgy nagyon cuki, kommunikál folyton meg vakartatja magát:) nem a gyerek a malac..@agresszív kismalac: Szerintem kábé nem!:)

igazságos 2013.11.01. 20:51:53

@Manyecska: látod, én mindig szoktatni akarlak vmire :DDD

tudod, csak mellyeztem egy picit

csak mert ma dolgoznom kellett, és nagyon untam magam

Manyecska 2013.11.01. 20:52:20

@igazságos: a kutyát is tarthatod a válladon csak marha nehéz!:D nekem néha itt ül az ölemben:) mondjuk majd tíz kg..

CID 2013.11.01. 20:58:39

@Manyecska: kénytelen volt, mivel ma sem tudott elmenni.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.11.01. 20:59:04

@Manyecska: Mind1, mit tartasz a válladon, csak ne féldisznó legyen!

igazságos 2013.11.01. 21:06:35

@Manyecska: nem is, a mellyemen

Biztos jól érezné magát, abba fogadok, egyébként ügyködök épp a kaméleon beszerzésen.

Kihaltak a halak, mint tudod, és abba az akváriumba jó lenne a kis kaméleonnak. A rokon is most kapott tengerimalacot, kíváncsi leszek, nála meddig tart el. :D

Amúgy most keltem fel a munka utáni sziesztából, és titeket boldogítalak tévézés helyett, közbe Shaun a bárányt nézek.

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2013.11.01. 21:12:15

@helianthus: Ja nem láttam, szorri

@agresszív kismalac: Azt is tarthat, ha elbírja

Anomalocaris (törölt) 2013.11.01. 21:18:38

Egy férfi lelőtt le egy repülőtéri biztonsági őrt és hét embert megsebesített.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.11.01. 22:49:14

@igazságos: most erről eszembe jutottak a kígyótartók. Nagy pyton tartók. Lakótelepen persze. Épp akkora terráriumban, hogy meg sem bír mozdulni, ezért aztán elmondhatja a nagyeszű magáról, hogy tart egy nagy kígyót, ami VAN. Mert bármi másra képtelen. Fasza. rengeteg értelme van. Ezzel csajozik, vagy mi? Legalább lennének kalandos, szombat esti fojtogatáspartyk, de még azt sem. Legnagyobb gondom, hogy a célszemély maga sem tudja a választ ezekre. A miértekre. Legalább neki illene pedig.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.11.01. 22:53:16

@igazságos: "Párduckaméleon (Furcifer @igis pardalis)

Rendkívül változatos faj, az egyik legszínpompásabb kaméleon. Őshazája Madagaszkár, de néhány közeli szigetre behurcolták. Kedveli a nedves bozótos-cserjés élőhelyeket. Testmérete 40-50 cm körüli, a nőstények sokszor csak a hím testméretének felét érik el. 28 színváltozata ismert, gyakorlatilag a színskála minden színe előfordulhat rajtuk. Bőrszínét gyorsan képes változtatni, akár zöldről narancssárgára is. Fogságban inkább magas építésű terráriumot igényel, a minimális méret egy kifejlett állat számára 50x50x80cm. A sisakos kaméleonnál kissé melegebb környezetet kedvel, ezért az UV lámpa mellett melegítőlámpát is használhatunk. Rovarevő, etetésnél vitaminpor használata szükséges."

Árja: 60 000 - 75 000 Ft

Hát ez nem olcsó. De viszont sokszínű. Érted, höhö, sokszínű. Csodás.

igazságos 2013.11.01. 22:55:46

@Kellemes Zérókomponista: mé, a kígyóval lehet remekül fotózkodni is! Na ez a baj, h nem látsz tovább a kelleténél. :D Mé, most vadászgörényt tartani panelba mi értelme van!? Na meg az aranyhalaknak azon túl, hogy nézed, ahogy úszkálnak és zabálják a halkaját.

De amennyi macera van az aranyhalakkal, SOHA TÖBBET, ammá biztos. Hogy ezeknek nem vót jó a víz, nem vót jó a tisztítás, nem volt jó a teljes aljzatcsere, merhogy akkor káros anyagok szabadulnak fel, túl klóros volt a víz, meg mészköves, meg mittudomén, a növényt hetente tisztogatni kellett, mer besárgult, meg...

Akkor már inkább hörcsög, izé tengerimalac. Mondjuk azt is mosdatni, ápolni, tisztán tartani a ketrecet, etetni.

Kaméleonnal kevesebb a gond, bár annak meg speckós terrárium kell, fénnyel, hőmérséklettel, na meg sok szöcskével :D de legalább elkapja a legyeket is.

Na meg ezt a rágcsálómániát se értem, hát van elég patkány meg egér így is, nemhogy még otthon rágcsálót tartsak pluszban. :D

ez olyan, mintha katicabogarat, vagy poloskát tartanék otthon, mer nincs belőlük elég

igazságos 2013.11.01. 22:58:51

@Kellemes Zérókomponista: én olyat akarok, ami kicsi, azt 6-7000 ft-ért adja a tenyésztő, és nem speckós kaméleon, barna-zöldes színváltoztató

Fogtam már a kezembe, hát megdöbbentő élmény volt. Meg h olyan pici, mint a levél kezdetben, világos-zöld aztán meg akkora, mint a tenyered, meg a karod, és majdhogynem sötétbarna. :D

Meg az ellenne nyugodtan a mellemen is, oszt kabdosná be közbe a legyeket, míg én itt homározok. Meg miatta elmennék szöcskét fogdosni munka közbe.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.11.01. 23:01:33

@igazságos: hagyni kell beállni az ökosystémát. Friss vízbe nem kúrunk halakat! Na. Dalák-Saly Rupert könyvébe volt ilyen, hogy be kell dugni a konnektorba egy iKocka-szerű fehér szart, gépezetet, s az akkor ott együttérez veled. Ilyesféle filozófia lehet ez a kélgyó is. Csak annak még szar is.
Halaknak azért van értelmük, mert helyetted keltik a randommozgást és nem te csinálod, ők csinálják és így már is van valami olyan természetszerű történés az életedben ami töktermészetszerű, mert hát pont most is írtam, hogy az, meg nem tudod kiszámlítani mi fog történni épp. Ezenkívül az élő környezet életet varázsol az aszott lelkebe is. Persze pézbe van. Pénzért életet? Mik vannak!

Én tatok katicákat a villanyóraszekrényben (de szép szó ez). Egér is akad néha. Összepároztathatnánk egereinket!

Igen, a halaknak is fény, hőmérséklet, meg kaja kell. Ejj, most pörögnek a halszellemeik a hullámsírban, most, hogy mennyire szóba kerültek! Te alkalmas vagy egyáltalán ilyesmire? Aha, na és ha cigányt tartanál? Vagy az meg megeszi a spejztartalmat, jaja, értem. Tényleg nem javallott. Max láncon. Áh, nehéz ez.

igazságos 2013.11.01. 23:04:29

@Kellemes Zérókomponista: ne is mondd, másfél hetet kellett várni, mire beledobtam a szerencsétleneket. A vízzel nem akárhogy kellett b@szakodni, na. Ezt magyarázom én is. De hogy azok a halak mennyit tudnak sz@rni arról mesélhetnék.

Cigány legalább kussolna, csak pia kaja meg cigi legyen, oszt ellenne. Mondjuk nem monogám alkatok, a többnejűség hívei, úgyhogy azt talán mégsem tartanék. :D Na meg a cigány is társas lény ugyebár, hozná a pereputtyát, úgy kb. még 30 embert.

Ugye, vmiben egyetértünk. Nehéz dolog az állattartás. Azért is tartok tyúkot.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.11.01. 23:04:39

@igazságos: miatta el. Közmunka keretébe. Na most nem értem, barnán sokkal nagyobb vót, mint zölden? Húha.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.11.01. 23:07:07

@igazságos: a tyúk, az is csak a pénzt viszi! Ez neked ilyen passziód (érdekes, hogy a latin eredetije ennek a passzijó szónak mennyire más jelentés, mint amilyen four-májában ma mi használjuk). Jaja, másfél hát, de javallott inkább a 3 év!:D

igazságos 2013.11.01. 23:08:17

@Kellemes Zérókomponista: hasznosan kell eltölteni a munkaidőt, na, vmivel el kell számolni, az mégse lenne jó, h lebuknék, mer internetezek, meg facebookolok munka helyett.

Jól érted, ja. Meg olyan recés ha rárakod a kezedre, meg muris, ahogy mászik, mintha csiklandozna. Aztán látványosan tudja unni magát, de úgy, hogy ez a szórakozásod, a kaméleonon röhögni. :D

igazságos 2013.11.01. 23:09:48

@Kellemes Zérókomponista: abból legalább jóllaksz:

lesz tojásod minden héten

meg a végén tyúkhúsleves, pörkölttel

kap tápot, meg hetente kétszer vizet, oszt elvannak, elvegetálnak

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.11.01. 23:12:47

@igazságos: és mennyi megetetni havonta? Szóval te facebookozol munka közben... Te egy igazi lélekvesztőben kaptál munkakört. Szegény. Bedobtad már ezt a tényt egy háromműszakos "operátornak" (szalagdroid). Örült? Szétmart?

igazságos 2013.11.01. 23:20:37

@Kellemes Zérókomponista: na, most irigykedsz , arra meg nem válaszolok

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.11.01. 23:22:42

@igazságos: ja, duplaannyiból kihozod a tojást meg a csirkehúst. .......

igazságos 2013.11.01. 23:24:44

@Kellemes Zérókomponista: persze, mer a csirkékhez való kötődést megint nem számolod, mint plusz hasznot!

amúgy meg magamnak termelem a tápot, ha érted, tőlem veszik a többiek

gabors 2013.11.01. 23:27:04

@Nattramn: csak ??? pedig volt nala egy gepkarabely meg 2 plusz tar ...

what a fucking looser :-)

igazságos 2013.11.01. 23:28:21

@Kellemes Zérókomponista: mostmá nem jössz ki ma ebből jól

:D

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.11.01. 23:43:48

@igazságos: Hát, mondjuk, cigányt én se tartanÁk, de hogy jön ez ide?

igazságos 2013.11.01. 23:46:31

@agresszív kismalac: nem tudom, kompi gondolatmenetét ma nehéz követnem.

igazságos 2013.11.01. 23:56:09

malackát is tartanék szívesen, de sajnos az vonzza a patkányokat is magával :(

max. házimalacot kedvencnek, mint George Coloney tette

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.11.01. 23:56:48

@agresszív kismalac: :D
@igazságos: valamit írtam, de elnyelte a blog. Sosem tudjuk meg.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.11.02. 00:32:20

@Nattramn: el sem mentem. Akarod, hogy plasztikpatkány legyek egy albumborítón? Háttérképnek alkalmason.

Manyecska 2013.11.02. 08:29:40

@agresszív kismalac: Hát eljöttél? xdxd
Éjjel valami megcsípett /szúnyog volt a ká életbe, hajnalra kivégeztem!/ az egész karom viszketett húsz percig de csontig hatolóan most véraláfutásos úgy vakartam:((( ha nem jönnék anaflexibilis sokkot:P vagy mi kaptam. vagy anakondás. Mindegy.

Manyecska 2013.11.02. 08:32:57

@Manyecska: de lehet kelgyó volt vagy aranyhal:O haladt felfelé a zérzés húú mondom bajban leszek ha az arcomat is szétkaparom:(:D :O:O @igazságos: malac etetése,napi takarítása 10 percnél nem vesz több időt igénybe és irtó aranyos:)! Már az éjszakát is végigalussza:P szóval éjjel alszik, nappal kérődzik, szundít, vakartatja magát, füttyög -naon cuki! ON

helianthus 2013.11.02. 09:12:54

Jó reggelt. Vagy mit? Asszem kijött rajtam a többhetes nemalvàs és végre tudok aludni sokáig.
Éljen!
Ma nem nagyon lesz ékem. Majd este talán.

helianthus 2013.11.02. 09:18:50

@igazságos: komolyan kaméleont akarsz tartani, miutàn saját elmondásod szerint nem maradnak meg melletted az 'egyszerűbb' àllatok sem?
Bátor vagy. Tudod mennyit fogyaszt egy infralámpa? Mi keltettünk règen kiscsirkéket, infrázni kellett őket utána, az nem olcsó.
Hát még amikor àramszűnet lett és tönkrement 50 tojás, az se volt az. Viszont nézni, ahogy kibújnak a tojásból, az nagyon jó volt. Cukkerok nagyon

helianthus 2013.11.02. 09:22:03

@helianthus: az áramszünet rövid ű, ha nem tapizol félre. Félretapizni veszéjjes!

Manyecska 2013.11.02. 09:23:44

@helianthus: morgeny! én a helyében galambot tartanék az odaszáll a vállára automatice:)

Atörökk 2013.11.02. 09:29:47

Jó reggelit!
Első szombat a héten!

@helianthus:
Hogyan kell félretapizni? Majdnem úgy, mint háromnegyedre?

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.11.02. 09:42:12

@Manyecska: Majdnem. Az odaszar' a vállára automatikusan. Mocskos 1 áLat.

helianthus 2013.11.02. 09:46:56

@Manyecska: :D ès még búg is neki!
@atörökk: majd egszer megmutatom. ;) de veszéjjes!

helianthus 2013.11.02. 09:50:04

@agresszív kismalac: nem vagy túl toleràns kisàllat létedre a többi kisállattal. :)

Atörökk 2013.11.02. 09:51:24

@agresszív kismalac:
Struccot köll tartani. Arról még nem hallottam, hogy bárki vállára odaszart volna.

@helianthus:
Nem baj, szeretek veszéjjesen élni ;)

helianthus 2013.11.02. 09:55:40

@atörökk: EZT sejtettem! Megvolt a második kísérlet? :)

Atörökk 2013.11.02. 09:56:50

@helianthus:
Nem. Majd jövő héten kísérletezünk megint.

helianthus 2013.11.02. 10:00:58

A román katonáknak napiparancsot osztanak:
- Dimitrij!
- Parancs!
- Vegyen egy seprűt, és söpörje fel az udvart!
- Igenis, értettem!
- Teodoru!
- Parancs!
- Fog egy gereblyét és fölgereblyézi a pázsitot!
- Igenis, értettem!
- Ábel!
- Parancs!
- Vegyen egy rongyot és mossa föl a latrinát!
- Igenis! Sejtettem!

helianthus 2013.11.02. 10:02:31

@atörökk: akkor ma este ràérsz? Khhhmmm.

Atörökk 2013.11.02. 10:05:38

@helianthus:
VALAMIRE mindig ráérek ;)

helianthus 2013.11.02. 10:24:09

@atörökk: valamire vagy valakire? Nem mind1. ;)

Manyecska 2013.11.02. 10:28:41

@helianthus: vegyél neki "Evi Love Lovagló babá"-t :DDD:P most nézem ezeket..De lehet kapni "Little Pet Shop Tündi kisbarát figurát" avagy "L.Pet Shop Édi 2db-os, Icike-Picikék kiegészítővel"-t :PDD Na, ezekkel ellesz szerintem kábé:D

Manyecska 2013.11.02. 10:30:20

De a legjobb a "Dekorálható Icikepicike Barát" /tömegverekedés a szerzetesrendben/:D vagy a "Tündi kisbarát figurák" ...

helianthus 2013.11.02. 10:31:28

@atörökk: jól értem? ;)
@Manyecska: atörökknek? Nem vagyok biztos benne, hogy értékelné a gesztust. XD

Manyecska 2013.11.02. 10:32:04

Natrammnak karira: Monster CCL Frankenstein ill. CCL Dracula verziók:D
.
"Evi Love lószállítóval" ez mekkora buli lehet :DDDDDDD

Atörökk 2013.11.02. 10:32:59

@Manyecska:
Á, ezek fasorban sincsenek. Az igazi megtorlás: www.zhuzhupets.hu/
:D

@helianthus:
Még az is lehet ;)

Manyecska 2013.11.02. 10:33:07

@helianthus: figyejjé aztán abbahagyom mert folyik a könnyem a röhögéstől: "Funkciós baba, 35 cm":DD na, olyat köll venni a férfiaknak:D

Manyecska 2013.11.02. 10:34:39

@atörökk: XDXD! ilyet fogok venni, az "Erdei állatok" tök jó, meg alul a tengerimalac:D Köszi!:D

Manyecska 2013.11.02. 10:36:05

@helianthus: Legyen komplett ZhuZhu játszóházad! Miközben az egyik kalandlabdázik, a másik autókázhat vagy csúszdázhat.":DDDDD jajjj!:D

Manyecska 2013.11.02. 10:37:52

!! Rocco mosómedve erdei állat XDDDDDDDDD

Manyecska 2013.11.02. 10:39:16

Csónak stéggel
Hörcsög jármű

Manyecska 2013.11.02. 10:40:24

Iginek: "Sprayza Kezdőszett" ?:)

helianthus 2013.11.02. 10:47:08

@atörökk: akkor jó.
@Manyecska: funkciós baba 35 cm? Kérdés, hogy mi a funkciója. Szerintem ez vagy túl kicsi vagy túl nagy. A funkciótól függően persze. ;)

Atörökk 2013.11.02. 10:53:33

@helianthus:
Én most dolgomra jobbra-balra el, addig szépen jáccógyatok, ha jön valami cuki troll, tartsátok szóval és adjatok le füstjeleket :)

Manyecska 2013.11.02. 10:57:22

@atörökk: pl.1 Tündibündi baba lószállítóval?:XD Füstjelek lesznek mert kiesik a vasaló a kezemből a röhögéstől.

Atörökk 2013.11.02. 10:58:25

@Manyecska:
Faszállító tündibündi babákat jobban kedvelem. Én kérek elnézést :D

Manyecska 2013.11.02. 10:58:32

@helianthus: hallod, Rocco mosómedve erdei állat xdxdxdxdxd jáááááájjjXD

Manyecska 2013.11.02. 11:00:31

@atörökk: olyan karácsonyi hangulatom támadt XD

helianthus 2013.11.02. 11:06:13

@atörökk: én is elnézést kérek a nevedben. :)
@Manyecska: mindjárt itt van. Még 50 nap kb.
Lépek èn is.
Fèli!
Küldtem. Este lesz nálam èk. Lehet későn.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.11.02. 14:14:51

Ótedrá ga klemen tína
bártudná mhogymerrejársz!

Anomalocaris (törölt) 2013.11.02. 14:34:07

@helianthus: Hèli!
Lehet későn zombizok. Megannyi a kérdés.

gabors 2013.11.02. 16:04:14

na akkor Webber indul elsokent holnap iszlmaisztantban

CID 2013.11.02. 16:23:58

Na mi van, mindenki a temetőbe ment? Kerékpárokat, ki hozza vissza? :-o

Manyecska 2013.11.02. 16:34:13

@CID: Hát eljöttél!? nyammm.

gabors 2013.11.02. 16:40:31

ez a hetvegi ??? csak kerdezem ??

YoZan Ace a.k.a. A Lenyalthaj Nevű Strici 2013.11.02. 18:11:20

Szép történet ez is, megen. Van az úgy, hogy a derék emberek vágynak az egzotikumokra. Ukránoktól stb. folyik át a jóság a gyep alatt, az ínyencekhez. Mindenki azt szí, amit akar, hiába tanulmány ide-oda, ámítás ide vagy oda, átbaszás emitt, amott. Selyemmel szőtt acélos dobhártyák, a koponyaüregben trónoló kognitív énképhalom-neuronközpont úgyis kiszűrik az egyén számára haszontalan, vagy annak vélt infó(ka)t. Ez így van rendjén. Személy szerint leszarom ki dohányos, ki nem, miért harcol ellene, mellette, míg tiszteletben tartja a másik oldalt.
Csempészet 4ever! Múltkor vettem ukrán csempész win 9-et, de egyre feketébb lett a laptop, meg éreztem hogy változik el a zidentitásom, meg kimutatták, hogy 4-szer nagyobb mennyiségben van jelen benne a faszmium, ami bizony agyfaszrákkeltő. Meg spermám se nem annyi, mint azelőtte…

@Kellemes Zérókomponista:
Felszólalnék a kígyótartók (illetve terraristák) nevében. Nem szabad általánosítani. Van, aki bizony szűkösen tartja az állatait. Annak NFL-es niggerfasz a ’csájába. Mindig megfelelő méretű, és körülményekkel bíró helyet biztosítottam az állataim számára. 2 nagyobb méretű gyíkunk (R.I.P.) szabadon voltak a lakásban tartva el. Több előnye is van ezen állatok tartásának, szemben a cukimuki cicák, és édibédi kutyikákkal.
-Egzotikusak (lásd feljebb ukrán cigi), érdekesek.
-Értelmesebb tartók, gazdák informálódnak az állattal kapcsolatban, szélesítik a látókörüket, tanulnak róluk, ezáltal a világról.
-Nem kell levinni sétáltatni.
-Nincs mindenhol kibaszott elhullajtott szőr.
-Nem hangosak.
-Nem kell naponta etetni.
-Olcsó a táplálásuk.
-Otthon hagyható hetekre, pár hónapra, akár felügyelet nélkül.
-Szobát is fel tuggya dobni egy szépen kivitelezett terkó.

Anomalocaris (törölt) 2013.11.02. 18:30:13

@YoZan Ace a.k.a. A Lenyalthaj Nevű Strici: Aztán a gyíkokat is megkérdezte valaki, mennyire élvezik az embitársaságot?

YoZan Ace a.k.a. A Lenyalthaj Nevű Strici 2013.11.02. 18:36:06

@Nattramn: Élvezték! 2 pislogás volt az igen, 1 a nem. Így kommunikáltunk. Minden nap beszélgettünk velük. Jó soruk volt, na. Sakkban nem voltak olyan jók, de ne várjunk csodákat, ugye.

YoZan Ace a.k.a. A Lenyalthaj Nevű Strici 2013.11.02. 18:45:44

@Nattramn: Te beteg vagy...
Csak madaraink vannak kipreparálva. Meg van egy kínaink is, de az majd a gyerekek miatt, hogy tanuljanak majd, nehogy tál rizsé gürizzenek.
Természetesen eltemettük a kertben a barackfáho, a nagyi mellé, és a többiekhez.

Anomalocaris (törölt) 2013.11.02. 18:52:46

@YoZan Ace a.k.a. A Lenyalthaj Nevű Strici: Te még új lehetsz itt. A preparálásban semmi beteges nincs. Ellentétben mondjuk a sokak által sztárolt koitusszal.

YoZan Ace a.k.a. A Lenyalthaj Nevű Strici 2013.11.02. 19:01:28

@Nattramn: Akkor neked preparálva van a nemi szerved...
Vitrinben, kandallón vagy spájzban (hanyadik polcán van, felülről lefelé számolva) tartod?
Vagy odaadtad kutyának, ami megette, vertikálisan kettévágva kipreparált kutában, ott a preparált pumád?

Manyecska 2013.11.02. 19:02:44

@YoZan Ace a.k.a. A Lenyalthaj Nevű Strici: élő tücskökkel kell etetni őket /zokogó ikon/!:) Fiam gabonasiklókat akart aztán gőtét. Mondtam ha lesz saját lakása ott felőlem sikolhat bármi.@Nattramn: hát elmentél!? :DDD izé.

Manyecska 2013.11.02. 19:05:05

Volt egy ismink, kismajmot tartott a lakásban: panel félszobájánál kivették az ajtót, helyette rácsot tettek fel és berendezték a majomnak. Hmmm. Most meg szavanna-varánuszt találtak Óbudán a bokrok között vmi hülye kidopta. Jó nagy volt!!:) Most a ZOO-ban van karanténban.

YoZan Ace a.k.a. A Lenyalthaj Nevű Strici 2013.11.02. 19:13:20

@Rocco az erdei állat: Tücsök nem sikolt. Egér, patkány, nyúl, na az más tészta. Ezen eleség állatok leölésére már elég humánus mód is akad, majd feletetése. Azé' barbárok nem vagyunk. Nekünk is Sztyeppi varánuszunk van, többek között.

Anomalocaris (törölt) 2013.11.02. 19:21:24

@YoZan Ace a.k.a. A Lenyalthaj Nevű Strici: Vitrinben van a gyűjtemény. Van kaméleonmúmia is. De az nem volt saját.

igazságos 2013.11.02. 19:31:02

Lássátok, én mindig be tudom dobni a témát. Még mindig a kaméleonozás megy!? :D

Így kell csinálni, csak 7-en vannak az országban tenyésztők, egyik a szomszéd faluban. :D

igazságos 2013.11.02. 19:39:35

Hja a macskák túlságosan öntörvényűek, okosak, ravaszak, a kutyák meg ösztönlények, túlságosan cukkerok, nyalizók.

Nem is lehet jobb egy kaméleonnál. Az se nem nyal, se nem cukker, viszont annyira életunt, h mellette annak örülsz, h te meg nem vagy az (még) :D

A kaméleon nagyon tudja magát unni látványosan. Ugyanez a macskáknál is megvan, ha megkapták a kaját, és zaklatni akarjátok őket, csak unottan rád néznek és elsomfordálnak a simogatás elől. Na, itt ez nem pálya, mer a kaméleon lassú állat, nagyon mászkálgatni nem tud, ha unottan néz is, vhogy az szórakoztató, mer azon nevetsz. Meg örül annak, h kiveszed a terráriumból, és világot nézhet, a kezeden, válladon, miközbe elvegetálsz a szobában a gép előtt.

Közbe netán még egy két legyet is megeszik a falról, ami persze épp a monitorod előtt repked, sötétben, merhogy azok a fényre játszanak.

Szóval a kaméleon dögunalmas állat, ezt nem lehet elvitatni.

Viszont egy dolgot ne tartson senki: ARANYHALAKAT. :D

Nekem mindegyik ugyanolyan módon múlt ki: egyszer csak oldalazva úsztak, aztán már a hasuk felfelé volt, kifehéredtek, és feldobták a taccsot, miközbe erőlködtek azon, hogy visszatérjenek a normális állapotukba.

Manyecska 2013.11.02. 20:08:09

@igazságos: én mosómedvét szeretnék, feltéve ha hatvan fokon és előmosást is vállal!

Neela _ t 2013.11.02. 20:11:39

@Nattramn: HORROR: ÁLLATI HULLÁKBÓL PRÓBÁLT SZÖRNYET CSINÁLNI A NŐ

2013.11.01. 11:10 | Bors
Lengyelország
állatkínzás
kísérlet
letartóztatás
Még a rendőröket is sokkolta az a látvány, ami egy lengyel asszony házában fogadta őket. A nő egy új állatfajt akart kifejleszteni, melyhez macskatetemeket használt.

Két év börtönt kaphat állatkínzásért egy nő Lengyelországban, mert brutális kísérletek végzett kóbor állatokkal – írja a Daily Mail. Az asszonyt a szomszédai jelentették fel, mert nem bírták elviselni a bűzt, ami a házából áradt...
A zsaruknak is sok volt, amit a nő az otthonéban rejtegetett. Az asszonynál 72 kegyetlenül megcsonkított macskatetemet találtak és néhány élő állatot. A macskák testrészei az egész házat ellepték. Az asszony elmondása szerint egy új állatfajt próbált létrehozni a halott állatokból, egyfajta Frankenstein kutyát, azonban az ebtartástól már évekkel ezelőtt eltiltották, ezért kezdett macskákkal dolgozni.

A nőt a helyszínen letartóztattak, most előzetesben várja, hogy ítéletet hozzanak az ügyében.

Anomalocaris (törölt) 2013.11.02. 20:33:09

@Neela _ t: Ez nagyon érdekes. És még elgépelés is van benne. ^.^

CID 2013.11.02. 20:34:38

@Rocco az erdei állat: vögyé leguánt, az ződet öszik. A saláták sikolyát meg úgysem hallod:D

igazságos 2013.11.02. 20:43:53

@Rocco az erdei állat: nna, ez övön aluli volt tőled :D

Anomalocaris (törölt) 2013.11.02. 20:46:46

@atörökk: Első lépséként Odrisikolyt kell hallgatnia.

Atörökk 2013.11.02. 20:50:17

@Nattramn:
Az már elcsépelt, ugorgyunk.

Anomalocaris (törölt) 2013.11.02. 20:55:27

@atörökk: Aki még új itt, annak nem! Meg különben is. Ezt ti nem érthetitek.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.11.02. 21:23:16

És most mondd utánam: Soha többet nem teszek ilyet, Renóc gazda!

Atörökk 2013.11.02. 21:24:35

@agresszív kismalac:
Nem tuggyuk, mélyen hallgat róla.

YoZan Ace a.k.a. A Lenyalthaj Nevű Strici 2013.11.02. 21:25:13

@atörökk: Sárgánk van, fekát majd szeretnénk egyet, kabáttartónak az előszoba sarokba. Nem jutunk döntésre, előbb feka, vagy bangladesi legyen. A bangladesi sokat elbír, a feka meg lehet életre kellne, és lövöldözne. Tanács?

Anomalocaris (törölt) 2013.11.02. 21:28:30

@YoZan Ace a.k.a. A Lenyalthaj Nevű Strici: Egyébként a tanűcs tagjait hogy érdemes - mire használni?

helianthus 2013.11.02. 21:29:53

@Nattramn: kaptál valamit. Nem patkànycsontváz.

YoZan Ace a.k.a. A Lenyalthaj Nevű Strici 2013.11.02. 21:36:07

@atörökk: Szerintem kitömve is a feka fogyaszt többet. Állandóan gyorskajáldás csirkét zabálna, vizuálisan venné fel az élelmet.

@Nattramn: Attól függ, ki, s mi-re.

Atörökk 2013.11.02. 21:39:07

@YoZan Ace a.k.a. A Lenyalthaj Nevű Strici:
Igen, de lehet, nagyobb a teherbírása. Ki kell számolni a megtartott kabát/kalória koefficienst, és amelyiknél az érték kedvezőbb, azt kell rendszeresíteni.

helianthus 2013.11.02. 21:39:51

@atörökk: ma nem, de elküldöm a négeremmel. :)

Atörökk 2013.11.02. 21:41:24

@helianthus:
Az nem lesz jó, mi van, ha feleszi menet közben?

helianthus 2013.11.02. 21:42:45

@atörökk: hú! Erre nem gondoltam.
*töpreng*

Atörökk 2013.11.02. 21:44:38

@helianthus:
Akárhogy is nézzük, más megoldást kell találni. Az, hogy ma nem lesz pisztáciám, nem opció ;)

helianthus 2013.11.02. 21:46:09

@atörökk: ejnye de mohó vagy! :)) és mi a megoldás?

Atörökk 2013.11.02. 21:48:47

@helianthus:
Essszt most neked kell kitalálni ;)

Anomalocaris (törölt) 2013.11.02. 21:54:34

@helianthus: Értetlenül állok az események előtt.

Atörökk 2013.11.02. 21:58:06

@Nattramn:
Pisztácia ma nekem KELL.

helianthus 2013.11.02. 21:59:20

@atörökk: nem merem. Féli durcás. :O

Atörökk 2013.11.02. 21:59:58

@helianthus:
Majd elmúlik. Vagy nem :D

helianthus 2013.11.02. 22:02:19

@atörökk: de mindjárt horrorvasárnap. Nem akarom rontani a helyzetét. Ma saját pisztàciát kell enned. ;)

Atörökk 2013.11.02. 22:05:00

@helianthus:
Nincs sajátom. És akkor lesz csak igazán horror a vasárnap, ha ma nem lesz pisztáciám ;)

helianthus 2013.11.02. 22:10:42

@atörökk: nehéz helyzet. Én most tanácstalan vagyok és ilyen állapotomban belemerülök a formalinba lassan.

helianthus 2013.11.02. 22:16:05

Hátha holnapra megálmodom az optimális megoldást. :)
Szépeket!

Anomalocaris (törölt) 2013.11.02. 22:20:34

@atörökk: Nincs pisztácia. Nyugodjál te abba bele.

Anomalocaris (törölt) 2013.11.02. 22:23:48

@helianthus: Éjjel megint hallgattam a formalinos cd-t. Zseniális.

helianthus 2013.11.03. 07:14:01

Jó reggelt!
Megnèztem én is a pè betűnèl.
Nekem van ott pisztácia.
:)
Egyetek reggelit!*
*vagy pisztàciát, ha van.

2013.11.03. 08:18:31

Kellemes halottak napját mindenkinek!

helianthus 2013.11.03. 08:26:34

@Cicmen: ez vicc? Mert az egyik 'egyszerű' munkatàrsam csütörtökön kellemes űnnepeket kìvánt. Furcsàllottam kicsit. :O

Manyecska 2013.11.03. 08:27:21

@Cicmen: majd ha te álmodsz mindennap egy hete a halott apáddal majom, nem lesz kedved neked sem ünnepelni. Amúgy tegnap volt.

2013.11.03. 08:29:12

@helianthus: egyik 'egyszerű' munkatàrsam csütörtökön kellemes űnnepeket kìvánt.

Miért, mit kívánjon? Kellemes magömlést?

2013.11.03. 08:30:44

A kreténeknek meg szép napot!

Manyecska 2013.11.03. 08:31:49

@helianthus: XDXD Regi! találam egy döglött rókát nem messze innen. Vki nem tud egy olyan számot mondani amit vasárnap fel is vesznek? a tudakozó ilyen szempontból nem jött be:( Most itt ülök, folyik a rókavér az úton és semmi:O

Manyecska 2013.11.03. 08:32:49

@Cicmen: neked senki nem kíván jóreggelt?? Sajnálatos.

Manyecska 2013.11.03. 08:34:53

Na. Állateü. telepen talán dolgoznak..?

helianthus 2013.11.03. 08:38:32

@Cicmen: talán semmit. Vagy jó hétvégét. Hmm?

Manyecska 2013.11.03. 08:38:41

@Cicmen: kívánok neked is kellemes halottak napját! Majd jussak eszedbe. Ha hátulról teszed be. Höööö.

Manyecska 2013.11.03. 08:40:37

@helianthus: olyan szép róka volt baxxus, kár érte..Az az ijesztő hogy végigment egy csomó ház között ha ennyire bejött:O:O elütötte egy autó:( remélem nem volt veszett mert két méterre mentem el mellette. ON.

2013.11.03. 08:42:03

@Rocco az erdei állat: Majd jussak eszedbe. Ha hátulról teszed be.

Ha ronda vagy az is megoldás hogy hátulról csinálnak meg, a kreatívabb férfiak meg zacskót használnak. De gondolom ezt mind tudod. :(

2013.11.03. 08:43:32

@Rocco az erdei állat: remélem nem volt veszett mert két méterre mentem el mellette. ON.

Miután már a múlt héten is tök hülye voltál, nem sokat árthat!

helianthus 2013.11.03. 08:43:39

@Rocco az erdei állat: regi! 'folyik a rókavér az úton' erre a problèmára nem tudok megoldást.
Én betuszkolnàm egy szemeteszsákba és bebacnàm a kukába, de majd mindjárt jól megtudom ez miért nem helyes. Ennek ellenére ìgy csinàlom bár rókát mèg nem találtam.

2013.11.03. 08:51:22

@helianthus: Ő kóstolgat. Valamiért berágott rám kb. egy hete mert szerinte bunkó voltam amit elismerek mert tényleg előfordul nálam és ezért nem is szólnék, viszont a módszeres baszogatást rosszul tűröm!

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.11.03. 08:52:39

@Rocco az erdei állat: Hivatali munkaidőben a 4378-894
telefonszámon Mészáros Diána
felé. Hétvégén a 0620-591-2897
telefonszámon lehet bejelentést
tenni a Decredit Kft. felé. (obuda.hu)
'morgen! mit fuchs.

helianthus 2013.11.03. 09:02:52

@Cicmen: ha bé voltál, kérj elnézést és legyen béke. Erre gondoltál már? :)

2013.11.03. 09:06:13

@helianthus: Én kérek elnézést!

helianthus 2013.11.03. 09:09:10

@Cicmen: rendben. Most pedig legyél vicces megint. Kacagni vágyok. Ma már nem lesz több kívánságom.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.11.03. 09:11:12

"Róka mája, tyúk epéje,
megjött a jó Piri néne!"

2013.11.03. 09:18:37

@helianthus: Egyik ember a másiknak a tóparton:
- Bocsánat uram nem látja a táblát, itt tilos fürödni!
A másik:
- Én nem fürdök, hanem fuldoklok!
Egyik:
- Ja, azt nem tiltották meg!

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.11.03. 09:18:46

@helianthus:
Mókázz, nevess,
Hogy pénzt keress!
Ha kell, a fejedre állsz!
Most még tiéd
Mező s a rét,
Most még van játékszered.
De este már
A munka vár,
Kezdődik az életed.
Tanulj meg fiacskám komédiázni!
Tanulj meg kacagni, sírni, ha kell!
Tanulj a rosszhoz is jó képet vágni!
Magaddal törődj csak, más
senkivel!
Ne higgy a barátnak, hű
szeretőnek!
Ne higgy az eskünek! Ne higgy
soha!
Tanulj meg fiacskám komédiázni,
Mert minden, minden csak
komédia!
Mert minden, minden csak... komédia...

Manyecska 2013.11.03. 09:25:52

@helianthus: hát mert veszett lehet!! a róka alapvetően kerüli az embert:(( mondjuk tegnap tele voltak a bokrok patkánnyal tehát simán átúszhatott! szemből is akár a bokrosból. nem tudom:((@agresszív kismalac: köszi!!:) asszongya egy pali -zöldszám-ők csak élő állattal foglalkoznak..mondom uram próbáltam újraéleszteni.xdxd..
.
Még azt mondjátok meg hogy lehet avatart letiltani hogy ne láccódjon Májlédi volt ebben nagy!? F..sznak hiányzik a sok csíra nyekegése.
:) ON

helianthus 2013.11.03. 09:27:14

@Cicmen: :D
@agresszív kismalac: te mostan ilyen nosztalgijázós kedvedben vagyol?

Manyecska 2013.11.03. 09:28:23

@agresszív kismalac: szép a honlapjuk! egy vers jött be először:))

Manyecska 2013.11.03. 09:32:56

@Cicmen: előfordul?? Ember, egy normális mondatod nem volt hozzám évek óta?? a vénszivar nikked jobban tetszett, annak megellett a neje vagy mi mondott valamit hogy várandós a zasszony.. na, az volt még egy mocsári bunkó.

helianthus 2013.11.03. 09:35:12

@Rocco az erdei állat: lehet veszett. A szemeteszsàknak nem árt. Itt vidéken élő àllathoz sem jönnek ki. Ha talàlsz kóbor kutyát pölö, azt is te viszed be a városba a menhelyre, ahol nem biztos, hogy fogadják. Egyszerűbb, ha befogadod és keresel neki gazdát magad. Barátnőmnél ìgy volt egy kutya kb 1 évig. Menhely nem fogadta. Lett aztán jó helye neki.
Ez a sztori hepiendes. :)

Manyecska 2013.11.03. 09:35:15

@helianthus: na érted, én meg babaruhákat ajánlgatok neki /foglalja a helyet/ azt mit kapok cserébe múlt héten?? már nem is tudom de dúlva volt:( mindig én kapom bisztos szerelmes belém xd hát ha még tudná hogy német bankár örököse vagyok:PXD

Manyecska 2013.11.03. 09:36:49

@helianthus: ne csináld, ennek folyik a vére dehogy fogom meg én nem vagyok beoltva veszettség ellen:) na mind1, most ON szépen öljétek egymást tovább:P
megyek shoppingálni.

helianthus 2013.11.03. 09:39:32

@Rocco az erdei állat: nem akarok belefolyni pláne állást foglalni valamelyikőtök mellett. De ez a társalgás nem mèltó hozzátok. Szerintem. Marjátok egymást, ha jól esik, de ne így. Léci!

helianthus 2013.11.03. 09:43:47

@Rocco az erdei állat: én megcsináltam a hazahozott melót. Éljek! :) most Rumcájsz jelmezbe bújok és fát vágok. Lett új baltàm.

Nem láttátok a szakállamat? :O

Atörökk 2013.11.03. 09:52:16

Formalinfüttyös jó reggelt!

helianthus 2013.11.03. 10:17:36

@atörökk: a formalin nem fütyül.
@agresszív kismalac: a kaksos nyalóka nem kukorékol.
Tudtátok vagy Jéé? van?

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.11.03. 10:18:31

@Rocco az erdei állat: Ööö... lesző' a feleségem? Ásó, kapa, nagyharang, szotyi, lufi, nápolyi, kóla, ropi, jóhangulat, ilyesmi.

Atörökk 2013.11.03. 10:20:13

@agresszív kismalac:
Pálcás Leo jégkrém, vagy téli fagyi nem jó?

@helianthus:
Nekem van fütyülő formalinom.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.11.03. 10:34:45

@atörökk: Dehogynem, meg tükrös mézeskalács. Neked meg törökméSz.

helianthus 2013.11.03. 10:45:01

@agresszív kismalac: szotyi? ???
@atörökk: fütyülős pálikám. Na azom nincs. De vag ginem. Kiengedjem a dzsinnt a palackból?

helianthus 2013.11.03. 10:46:42

@helianthus: atyaég betűket hagyok ki és cserèlek meg. Igizmusom lett. :)

Atörökk 2013.11.03. 10:52:50

@agresszív kismalac:
Egyikse kell. Vattacukort akarok.

@helianthus:
Fütyülős pálinka nem kell, van itthon fütyületlen, meg vagyok vele békülve. A dzsinnt mindeképp engedd ki a palackból, csak nagyon figyelj, nehogy rossz helyre menjen ;)

helianthus 2013.11.03. 11:17:50

@atörökk: a dzsinn jó helyre fog kerülni. Be a szervezetbe. :)
@agresszív kismalac: tegnap oldalast ettem. Csak. Hogy. Tudd. :P

Manyecska 2013.11.03. 11:31:44

@agresszív kismalac: köszi, meggondolom még:)@helianthus: ugye? :P@atörökk: :D reggel én is ezt mondtam hozok kakaót helyett "hozok formalint", sza:P ON

Atörökk 2013.11.03. 11:38:15

@helianthus:
Úgy érzem, nekem ma pihenést óhajt a szervezetem. És pisztáciát ;)

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.11.03. 11:44:34

@helianthus: Na, majd adok én neked olyan oldalast, hogy a lábad se éri a földet!:-ppp

gabors 2013.11.03. 11:48:15

@YoZan Ace a.k.a. A Lenyalthaj Nevű Strici: ja pont olyan "humanus" gondolom mint a csirke diszno marha hogy a legaltalanosobbakat emlitsuk. Nem vagyok vegan de legalabb tedd idezoljelbe az ilyet .... bar aki kigyot/siklot tart otthon sajat elvezetere ...

Anakonda ??? valakinek nem kell ?? ha nem akkor engedem a szomszed mocsarba :-)

helianthus 2013.11.03. 12:15:20

@atörökk: ne is mondd. Az enyèm is ezt óhajtaná, csak fordított sorrendben.
*sóhajt*

helianthus 2013.11.03. 12:17:27

Eldobom kicsit az ékemet.
Kapjátok el, repül! :)

Atörökk 2013.11.03. 12:18:32

@helianthus:
Először a pal... pisztáciát? ;)

Manyecska 2013.11.03. 12:52:41

@gabors: anaconda? abból csak bőrradírom volt xd honnan van neked olyan??

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.11.03. 13:29:53

"Legszebb állat az anakonda /
de nem tudja ezt ama konda,/
ha ráterelnék ama kondát,/
széttiporná az anakondát."

gabors 2013.11.03. 13:46:13

@Rocco az erdei állat: Nekem nincs nem is kell de sajnos 10 perc alatt lehetne ...

Anomalocaris (törölt) 2013.11.03. 13:48:15

Csajok félek az estétől, mi lesz itt, elvileg jön a hodegfront.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.11.03. 14:04:36

Hát eljöttem. Érdemes visszaolvasni? Vagy megint csak magamat?

gabors 2013.11.03. 14:23:17

bocs megyek nezni a puntokat ahogy a parasztok hajtjak !!!

gabors 2013.11.03. 15:01:18

eddig nem rossz de nem is jo :-)

helianthus 2013.11.03. 15:19:18

@atörökk: igen. Először a pisztáciàs palacsintát. :)
@Nattramn: nincs. :O

helianthus 2013.11.03. 15:27:56

Ma depis idő van.
Felétek milyen az idő?

Atörökk 2013.11.03. 15:43:54

@helianthus:
Kedvemre való összeállítás ;)

Igazi szép, kirándulásra csalogató őszi idő, viharos széllel és vízszintesen eső esővel :)

Anomalocaris (törölt) 2013.11.03. 15:56:47

@helianthus: Ez igazi vasárnapi idő. Horrornapra bánatos idő. Így kell lennie.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.11.03. 16:11:42

@helianthus: esett. Pont amikor sétáltunk, meg bográcsoztunk. Előtte, utána nem. Aztán kisötütt. Szép volt a rét. Persze már besárgult. De pont így volt szép. Melankólikusan langyos 19 fok, még félmeztelen fűrészelésre is futotta. Én jól éreztem magam - dohány nélkül. Most átadom a teret a sötétségnek.
@Nattramn: megöltem éjjel egy egeret. Ma is egyet. WC-pumpával és késsel. Büszke vagy rám?

Rasztácia. A niggereledel.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.11.03. 16:13:23

@Kellemes Zérókomponista: ja nem, az egyiket WC-pumpával és villával. Így pontos. Ha a mosogatóban van kukorica az elég jó. Odamész és ilyedtében nem tud kikecmeregni (bár próbál). Neked csak le kell csapni rá.

Manyecska 2013.11.03. 16:16:33

@helianthus: nemtom már részeg vagyok:P xd
amúgy esik és vihar. de most lépek az állatorvoshoz..viszem a döglött rókát:D:P
:)

Manyecska 2013.11.03. 16:17:37

@Nattramn: két X lehetett belerajzolva xdxdxd ?

helianthus 2013.11.03. 16:18:40

@Nattramn: nekem van.
@Kellemes Zérókomponista: félmeztelenül fűrészeltél? A múltkor itt sírtál a traktorzaj miatt. Nincs ezek között túl nagy ellentmondás városi fijú?

CID 2013.11.03. 16:25:48

@Kellemes Zérókomponista: Borzalmas bevallani, de igen.

Ez a manyecska meg a cicus, fog még nagyot kufircolni, az tutti. Már csak a kasztrált, debil, szotyi hármas végkifejletre vagyok kíváncsi.

Folytassátok:)

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.11.03. 16:27:22

@helianthus: nincs. Csak a te szemedben. Különben semmiféle motoros fűrészre nem kell gondolni. Teljesen analóg. És fülvédőben toltam (meg húztam). Szeretek elmélyedni belső magányomban, extatikus élmény, ha társul hozzá monotónia is. Hm. Talán ki kellene fülvédőben a dugást.

Atörökk 2013.11.03. 16:49:57

Szívok egy kis csempészcigit. Aztán iszok rá egy kis csempészpálinkát. Hátha jobb lesz.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.11.03. 17:01:10

@atörökk: Aztán meg húzod a csempészlóbőrt hajnalig, mi?

Atörökk 2013.11.03. 17:02:39

@agresszív kismalac:
Próbálok egy kis vidámságot csempészni ebbe az esős délutánba.

helianthus 2013.11.03. 17:46:30

@CID: ó már règ megvolt a végkifejlet. Lemaradtál róla? Rossz neked.
cöcöcö
@agresszív kismalac: csempészlóbőrt csak a románoktól!

helianthus 2013.11.03. 17:48:00

@atörökk: ne törd magad. Kiengedem a dzsinit. :)

helianthus 2013.11.03. 17:53:04

@Nattramn: vagy Hartmy. Talán Odri?

Atörökk 2013.11.03. 17:55:53

@helianthus:
Én is gondolkozom, hogy kézrátétellel választok egy palaczkot :D

Anomalocaris (törölt) 2013.11.03. 17:57:53

@helianthus: Nem. Ha traktor, az csakis igi lehet. Kaméleonnal.

Manyecska 2013.11.03. 18:02:38

Iginek ilyen állat kell:
http://www.pic-upload.de/view-21225490/100_0597.jpg.html....vállravehető xd

Anomalocaris (törölt) 2013.11.03. 18:05:41

@Rocco az erdei állat: Benne volt még régen a Fruderikusz Showba.

helianthus 2013.11.03. 18:07:36

@atörökk: gyógyítani is tudsz kézrátétellel? Lenne rá igény.
@Nattramn: nekem lehet Hartmy is, aki amúgy hol van? Elüldözted?

Atörökk 2013.11.03. 18:08:38

@helianthus:
Általában igen. Rontani legalább is még soha nem rontott a helyzeten ;)

Anomalocaris (törölt) 2013.11.03. 18:09:32

@helianthus: El bizony. Megrémült és sikoltozott.

helianthus 2013.11.03. 18:12:24

@atörökk: ikszdé!
@Nattramn: nem sikoltozós fajta. És Igi sincs itt! Őt is?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.11.03. 18:16:20

boldog halottak napját kívánok az egybesülteknek!

Atörökk 2013.11.03. 18:19:34

@zsiráfffff:
Vannak nem boldog halottak is? :o

Anomalocaris (törölt) 2013.11.03. 18:20:19

@zsiráfffff: Bákacomb készítése

A bőrt le kell nyúzni, a húst sóval, borssal, és ki milyen füszereket szeret- beszórni vékonyan, vékony bundát rakni rá és forró olajban megsótni.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.11.03. 18:25:40

@atörökk: a kérdés jó! mondjuk még egyet se láttam röhögni :D :D

@Nattramn: rádférne már egy kis friss levegő. ménem viszed el odrit sétulni kicsit? :)

@Rocco az erdei állat: magába is, szívesen :D :D

Anomalocaris (törölt) 2013.11.03. 18:28:54

@zsiráfffff: Hideg van és eső. Egyébként volt itt friss levegő bőven, több mint egy óráig nyitva volt az ablak!

Manyecska 2013.11.03. 18:31:12

@zsiráfffff: álmomban halottak üldöztek, kéken és halottan csúsztak befelé az ablakon:O:O hát mint mondjak felültem az ágyban arra ébredtem:O brrrr..távol tartom magam ezektől lehetőség szerint.ON

Manyecska 2013.11.03. 18:35:42

@atörökk: :D... Érdekes most mutatták a tévébe hogy kirabolt a csávvvó egy dohányboltot /itt Óbudán/, ahhoz képest hogy fél méterről fogta rá a fegyvert a csajra az mosolyogva nyilatkozik xdxd :O..szőke nő szarvas, na.

Anomalocaris (törölt) 2013.11.03. 18:36:41

Hozzávalók: 50 dkg darált hős, 30 dkg gomba

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.11.03. 18:39:29

na mi van swingerklubos nyomorultak:)?
lehet /ellem/drukkolni nekem ma este
egy ezres ment, hogy nyer
a chargers es az atlanta
a cowboys es a bills
egyszer elunk
lesz love csempeszcigire