Tékozló Homár

Túl gyorsan hozta a csomagot a Posta

2013.11.04. 11:25 | jackyll | 46 komment

Természetesen nem az volt a probléma, hogy a beígért 3-4 hét helyett 2 hét alatt érkezett meg Magyarországra A. csomagja, hanem hogy értesítőt azt nem dobtak be róla. Ezért amikor a 3. héten érdeklődött, már vissza is küldték a csomagját Kínába.

Történt egyszer, hogy rendeltem olcsó és apró kacatokat Kínából (nyilván free shipping-gel). Tapasztaltaim alapján nagyjából 3, maximum 4 hét alatt kellene megérkeznie a csomagnak. Nos, meg is érkezett, alig több, mint 2 hét alatt. Ez a gyorsaság lett a veszte(m), ugyanis nem csekkoltam minden áldott nap a küldemény státuszát. Viszont amikor letelt a 3 hét, ránéztem a Posta honlapjára, mégis mi a helyzet. Mit látok? Kézbesíthetetlen státusszal dekkol a helyi postán. Na, telefonálás, igen, úgy látják ott van. Oké, mondom, akkor holnap bemegyek érte. Másnap jött a feketeleves. Bementem, majd közölték, hogy 0 óra 42 perckor visszaküldték a feladónak, nincs mit tenni. Szopóálarc.

Kérdeztem a hölgyet, vajon a kutyánk ehette meg az értesítőt, hogy csomagom van, nem tudták kézbesíteni, fáradjak be érte, vagy eleve be se dobott ilyesmit a postás/futár?  És ekkor kaptam azt a választ, ami miatt egyáltalán írom ezeket a sorokat. Szerinte ugyanis, a futár nem dobhat be értesítőt sem, ha nincs kint a teljes név a postaládán(!!!). Mert ugye az olyan hivatalos tárgy, hogy rajta van plombával a neve mindenkinek, akinek arra a címre szól a lakcímkártyája. Most komolyan, jobb esetben a panelek/társasházak csengőin kint van egy, maximum 2 név, ami mondjuk eleve a fele/harmada az ott lakók számának, de a családi házak esetén még ennél is rosszabb az arány. Szóval tényleg ettől függ, hogy bedobja-e az értesítőt v sem? Kétlem... valószínűleg sietett, aztán egyszerűbb volt egy kézbesíthetetlen státusszal elintézni a dolgot.

Kérdezték, akarok-e panaszt tenni. Dehogy akarok, ha oda kerülne, miképp bizonyítanám be, hogy tényleg nem hagyott értesítőt (meg akkor most KELL v nem KELL vagy pontosan mikor KELL bedobniuk értesítőt - ezt nem tudta egyikük se konkrétan megmondani)? Meg amúgy is, nem lehet egy álom a Magyar Posta Zrt.-nél dolgozni, szóval ha kikerülne a poszt, és olvassa egy-két illetékes, kérem, akármennyire sietnek, meg akármennyire nincs kiírva a Jóskapista neve, de ha ott van a címhez tartozó, összetéveszthetetlen postaláda, hagyjanak értesítőt. Köszi!

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

AtiSnatch 2013.11.04. 11:29:06

ha hozza az a baj, hanem hozza is baj...

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2013.11.04. 11:31:03

Mindenki ragassza ki az igazolványát a postaládájára!44hét

AtiSnatch 2013.11.04. 11:31:23

@AtiSnatch a Bé!: csak az első mondatot kellett volna elolvasnod... meg ha nem

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2013.11.04. 11:32:07

Még szerencse, hogy az Aldiban ilyen nem fordulhat elő.

Atörökk 2013.11.04. 11:35:04

Hogy egyeseknek semmi sem jó.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.11.04. 11:38:31

Az én postásom mindent kihoz, mindent bedob, semmi nem tűnik el. Igaz, minden újévkor kap egy kis pénzt.

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2013.11.04. 11:40:37

Soha nem értettem az ilyen üldözési mániás embereket, akik csesznek kiírni egy nevet a postaládára, vagy a kapujukra.
Ennek a fejlettebb változata, aki csengőt sem szereltet, vagy kikötteti, majd picsorog a Homáron, hogy nem kézbesítette neki a szarát a futár.

Unbiased 2013.11.04. 11:41:20

Most akkor mi volt kiírva a postaládáján? Mert ezt a posztoló szemérmesen elhallgatta. A csengőről ír valami méltatlankodást, de a postaládáról nem szól.

Manyecska 2013.11.04. 11:49:53

Szomorú történet:(

Faus to 2013.11.04. 11:50:30

@hüjehalyó: sok helyen a házszám sem divat, végül is minek, ki lehet barchobázni.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.11.04. 11:54:28

biszbaszokat kínából rendelni??????
Nincs itthon elég???????????
INkább vissza kellene küldeni nekik !

helianthus 2013.11.04. 11:55:23

"Dehogy akarok, ha oda kerülne, miképp bizonyítanám be, hogy tényleg nem hagyott értesítőt "
Innentől nincs miről beszélni.
Panaszt kell tenni, nem kell bizonyítani semmit.
Ha ismételt a panasz (mert a postai panaszbejelentőn már ilyen rovat is van, cöcöcö!), azt is jelölni kell.
A választ lehet kérni akár emailben is.
Pár perc alatt kitöltöd, kapsz majd egy sablonválaszt, de ha szerencséd van, legközelebb kapsz értesítőt. Mert ilyenkor utánajárnak (elvileg) és megdorgálják, aki hanyag volt.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.11.04. 12:04:29

@batgirl: Eltöröd a mobilod képernyőjét, itthon 12 ezer, kínából 2 ezer. Válassz!

Atörökk 2013.11.04. 12:06:54

@atpijkamo:
Forduljon elő 3 évente egyszer. (Velem még spec. egyszer sem fordult elő) Mire kiguglizom, Kínnából honnan lehet megrendelni, esetleg kézbesítéssel így járok, utánamenni, írni, reklamálni, stb., a végén az időm többe van, mintha itthon elmegyek, megveszem és 5 perc alatt megcsinálják. Plusz garancia ugye.

igazságos 2013.11.04. 12:10:34

2 hét alatt is megjön chinaból a csomag, nem ügy. Én is rendeltem már onnan ebayről.

igazságos 2013.11.04. 12:12:14

@batgirl: itthonról még a hülye gazdag smucig se vesz bizbaszokat, pláne nem Apple- kütyüket.

:P

Még a Macbookot is megnézik, hogy hol lehet venni EU-ban legolcsóbban, aztán onnan hozzák be ismerősökkel.

igazságos 2013.11.04. 12:14:13

@Unbiased: ez is az adóellenőrök elől bujkál

ha a postaládán lenne kiírva valami, akkor onnantól kezdve elkapható az illető, hiszen bizonyítottan van ott tartózkodási helye

Az pedig JOGOS, hogy nem dob be értesítőt, ha a postaládán nincs semmi, minek is tenné, még a végén előveszik őt. A szomszédnak sem adhatja oda az értesítőt ugyanezen okból mert másnak mi köze hozzá, hogy te nem vetted át a csomagodat.

igazságos 2013.11.04. 12:17:47

@hüjehalyó: pedig ha tudnád, népszámláláskor mi cirkuszok voltak ebből vidéken is :D már ott is kezdik ezt a cirkuszt, hogy ő nem itt lakik, de oda van bejelentve, hogy ő a postánál ide meg ide kéri a leveleket, és ne oda hozzák, mer csak.

hogy ő nem él ott életvitelszerűen, meg nem lakik ott, meg mit képzelnek, hogy zaklatni merik, ő nem lakik ott és kész

Ezek mind célirányosan trükköznek, mer normális ember ki tudja pingálni a nevét a postaládára.

Akkor meg

KUSS.

igazságos 2013.11.04. 12:19:01

@atörökk: ezek mind az EBAYről rendelnek, mármint china-s cuccot. Igen, még mindig megjön a cucc 2 hét alatt az esetek nagy részében, ha nem speckósat kérsz.

igazságos 2013.11.04. 12:20:51

@dr. phil. Sün‼ ツ: ne célozgass :D ja, már csináltam olyat mérőszalaggal átkötve! :)

igazságos 2013.11.04. 12:23:30

@atörökk: tudjuk, neked alanyi jogon nem kell vámot fizetned :)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.11.04. 12:34:39

@atörökk: Ebay. Mindig megérkezik, ha nem akkor újraküldik. Egyszerű, mint egy faék.

duddva 2013.11.04. 12:55:54

Egyértelműen kell címezni, az ajtószámot is megadva. Én is rendeltem már többször Kínából, nem az én nevem van kint a postaládán, de mindig megkaptam az értesítőt (és persze a csomagot is a postán :)

chloe queen 2013.11.04. 13:04:03

@igazságos: micsoda? Ezt komolyan gondoltad? Kérlek mond hogy nem!! 1. A tartózkodási címet be kell jelenteni, az tök mindegy hogy hány postaládára van kiírva a neved, attól az még nem lesz a tartózkodási helyed! Én is kiírom az albérlet postaládájára a nevem, de attól még az nem lesz tartózkodási helyem hivatalosan.

2. Az adó ellenőr így is úgy is megtalál, a postás meg egy nem kereste címzéssel visszaküldi a levelet, ami a kézbesítési vélelem miatt ugye átvettnek minősül. Az hogy nincs kiírva a postaládára a név, nem jelenti azt hogy a címzés elégtelen, mert ugye az elköltözöttön kívül míg ez kötelezi feladót arra, hogy kinyomozza az új helyet ahová ki lehet küldeni a papírt, az maximum akkor van ha azt írom ki hogy 1111 Budapest Kis utca 57. ahol mondjuk egy 8 lépcsőházas 10 emeletes panel áll.

igazságos 2013.11.04. 14:14:42

@chloe queen: a tartózkodási helyet lehet h be kell jelenteni, te viszont nem vagy köteles ott tartózkodni, mikor keres a rendőrség. :)

szóval buktad

meg is lepődnél, hogy népszámláláskor vidéken is hiába nem ott lakott, a tartózkodási helyen jelentette be magát.

InTheGajd 2013.11.04. 17:30:12

Ez a történet több sebből vérzik és szvsz néhány lényeges információ hiányzik is belőle. Szóval ez csak egy újabb postát lejáratni akaró post.

Gyüssz topogni, Gecó? 2013.11.04. 20:04:26

Hehh, az egyik kollégámat négy gyerekkel verte meg az Isten, lakótelepi lakásban laknak, ahol vízszintes, fekvő postaláda van. Oda egyszerűen fizikailag NEM FÉR KI a család hat tagjának a neve! Csak annyi van kírva, hogy Kovács. Mármint ezt úgy kell érteni, hogy Kovács család.

Amúgy rohadjon meg a posta, hogy az Apek leveleit azt richtig mindig bedobják, még ha nincs kiírva a keresztnevem, akkor is!

Sandor Akarki 2013.11.04. 21:18:15

Németországban az első két hétben minden postámat visszaküldték. Bementem reklamálni. Közölte a postás néni, hogy az a törvény, hogy akinek nincs kint a neve arra a névre szóló dolgot nem dobhat be a postás hanem azonnal visszaküldi.

Démonmac1 2013.11.05. 01:29:18

kevés undorítóbb dolgot ismerek a magyar királyi postánál

nincs mit lejáratni akarás.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2013.11.05. 05:11:58

Ez tök jó, velem ugyanez történt, csak amerikából és a gls-sel. Állítólag volt kézbesítési kísérlet, de lófaszt, amikor meg visszaért a csomag, közölték, hogy én vagyok a hibás, mert rossz címet adtam meg. Ja, azt, ami már 10+ éve van beírva az ebay-en változatlan formában és amire kétszáz fölötti darabszámú cuccot postáztak sikeresen.
Állítólag újraküldik, de baszhatom, október végére kellett volna születésnapi ajándékba.

DeMarco 2013.11.05. 07:49:45

Mostanában nem divat értesítőt bedobni. Mi is most rendeltünk, de közölték, hogy ne is várjuk az értesítőt, mert nem fognak bedobni. Azt mondták, h tessék mindennap érdeklődni a postán...
Naná, bazz, majd arra van időm, h mindennap berohangáljak a postára...
Több ismerősöm is járt úgy, h visszavitték a csomagját, mert pár nappal később tudott csak bemenni. Értesítőt nem kaptak ők sem.

Netuddki. 2013.11.05. 08:04:18

Minek szopatod a kínaiakat? Rendelsz aztán nem veszed át? Az se érdekel a posta megpróbálja-e kézbesíteni vagy nem. Ehhh, egyre szarabb ez a homár...

2013.11.05. 08:31:50

Mostanában nem csönget kétszer a postás. Sőt, egyszer sem. Kb. két éve egyetlen ajánlott levelet sem adott át a jóember aki hozzánk jár. Csak ír egy értesítőt, oszt annyi. Volt, hogy egyből második értesítőt hagyott. Volt, hogy semmit, visszament a levél. Amikor angliába ment vissza a levél, benne kis aprósággal, azt hittem, megfojtom. De nincs mit tenni... állami cég. A Mi postánk. Ez van.

WildBear 2013.11.05. 08:32:32

Nekem is volt ilyen esetem, többször is; a megrendelt cuccot nem hozta ki a postás, és nem hagyott értesítőt.
Szerencsére naponta nézegettem a trackinget a neten, és ott láttam, hogy "kézbesítés sikertelen".
De volt olyan eset, hogy visszament a rendelt cucc Kínába, mert nem hozta ki a postás, és értesítőt sem hagyott.

WildBear 2013.11.05. 08:33:57

@kermi: Minden esetben panaszt kell tenni.

FayeFaye 2013.11.05. 09:06:44

Velünk is előfordult, de azt mondták a postán, hogy a csomag kiszállitast külsős cég végzi és nem is hagynak értesítőt, nekünk kell résen lenni. De a DHL-lel sem jártunk jobban. Megvolt a kiszállitas napja, de nem adnak idő ablakot, otthon vagyunk egész nap, semmi. Amazontol jön értesítő, hogy nem tudták kézbesíteni a csomagot, pedig tudják a telefonszamom. Másnap reggel felhívom őket, megrendelem megint a kézbesítést, otthon van valaki egész nap, ugyanez. 4:30-kor hívom a DHL-t, megint sikertelen kézbesítés. Harmadik nap délután sikerült kínozni a csomagot, amiért persze felárat fizettünk az azonnali szállításert. Írtam panaszt a DHL-nek és semmilyen választ nem kaptam.

Circus 2013.11.05. 09:35:54

Nemhiába kell a futárszolgálatoknál egy telefonszámot is megadni a címzésben...

szvsz 2013.11.05. 10:07:30

Dettó ugyanígy szívtam meg szeptemberben. A külömbség csak annyi, hogy bár "visszaküldték", a csomag a mai napig sem érkezett vissza Hongkonba...

Szerintetek sem lopták el, ugye? Ja, céges címre rendeltem, mindig felhozza a postás az összes cuccot. És elötte mindig felhozta a rendelt cuccaimat is...

Gyüssz topogni, Gecó? 2013.11.05. 21:06:51

Én azon kapok agyfaszt, hogy a feladó kifizeti azt a kurva bélyeget, vagyis a kézbesítést, oszt mégis én kutyagolhatok be a kerület túlfelén lévő központi postára és hozhatom el a postás helyett a levelem. Legutóbb arra gondoltam, hogy elkérem a postáskisasszonytól a felragasztott bélyegek árának a felét, hiszen ha nem hozták ki, akkor nem vettem igénybe a kézbesítési szolgáltatásuk, akkor minek van kifizetve?

Putyur 2013.11.07. 09:55:41

@batgirl:

Ha Kínából rendeled a bizbaszt, akkor harmadannyiért kapod meg, mint itthon.

Mondjuk nekem eddig többszáz küldemény mindig megjött. Igaz, néha megkínálom a postást egy borítékkal - ne csak ő hozzon mindig nekem, én is adok neki egyet-egyet időnként. :-)

mrZigi 2013.11.28. 23:11:54

"akármennyire nincs kiírva a Jóskapista neve, de ha ott van a címhez tartozó, összetéveszthetetlen postaláda, hagyjanak értesítőt. Köszi!"

Már csak azért is, mert
1, rendelheti ismerős, barátnak, rokonnak is
2, átvenni meg úgyis személyivel és lakcímkártyával lehet (+ bekérik tőle, hogy milyen címre is érkezett, ha az nem az állandó lakcíme a kártyán)!

Szóval annyi botütést érdemel eme postás kötsög, amennyi nap késedelemmel kapja meg a posztoló a megrendelt cuccot * az extra ráfordított költségeivel.

Szaros Posta 2013.12.05. 15:26:46

A sok unempatikus okostojáskodó birkával ellentétben én bizony megértem emberünket. Sőt nem is elfogultan ír, hanem de facto tényszerűen, ennyire egyszerűen.
Amióta pár éve en is pont ugyanígy jártam, pláne, hogy még ajándék is lett volna szülinapra, azóta naponta checkolom, csókolom! Mondjuk 30 cók-mók esetén napi szinten már (nem is) kicsit fárasztó tud lenni.
Mondjuk simán ráverhető a postára (pláne a farkadon kívül) anyagi, eszmei, meg akar élménybeli kár is. Kisköcsögként is lehet azért szívatni a gépezetet.
Hogy itt mijért ilyen drága a rezsiböffentés ellenére még a parizer drágáim? Hm, mondjuk áfa, tarha, tréfa, haszonkulcs, állami jólétkapzsiság, meg a jóanyja... Ha van elég sok pénzed, es nem unod, hogy putreeland-en állandóan csak lehúznak es sanyargatnak, ám vedd meg itthon, senki nem tart semmit a homlokodhoz! ;)
süti beállítások módosítása