Tékozló Homár

Egy billentyűzetre már nem mozdul az Extreme Digital

2013.11.14. 15:12 | jackyll | 163 komment

Naiv ügyfél annak ellenére az Extreme Digitaltól rendelte meg a billentyűzetét, hogy nem volt készleten. Rendelésnél 2 nap volt a szállítás határideje, visszaigazolásnál 3, aztán egy hétig semmi:

Elég rég kezdtem tőlük beszerezni termékeket, még akkor amikor még csak egy kis sufnibolt volt a Visegrádi utcában. Régen nem is volt velük semmi gondom, de ahogy egyre nagyobbak lettek, a problémák is megjelentek és egyre sűrűbben. Elég kitartó és türelmes ember vagyok, de nálam most telt be a pohár végleg.

1 hete rendeltem tőlük egy billentyűzetet, ami nem volt egyik boltjukban sem raktáron, csak a központi raktárukban volt. (Ezzel akkora nagy gond nincs is, utóbbi 1-2 évben erre álltak rá, hogy lassan már egy usb-s egér sincs raktáron a boltokban.) Megrendeltem a terméket, a weboldalon megrendeléskor 2 munkanap volt megadva, hogy leszállítják az általam kijelölt boltjukba a rendelt terméket. Amikor megkaptam levélben a visszaigazolást, akkor ott már 3 munkanap szerepelt. (Gondoltam is magamban, hogy jól indul a dolog.)


Eltelt 1 hét a rendeléstől és nem történt semmi. Gondoltam rájuk telefonálok, hogy milyen infót tudnak mondani a rendelésemről. Igazából tényleg ha nem sürgős a dolog, akkor tudok türelmes is lenni, de mivel már ez a harmadik ilyen esetem az Extreme Digitallal, tudtam, hogy ha a visszaigazolt időben nem teljesítik a megrendelést, akkor ott már gond van és akkor valószínűleg semmi nem fog történni addig, amíg nem telefonál és nyomoz a megrendelő. (A leghosszabb ilyen várakozásom náluk 1 hónap volt, a végén az lett, hogy nem tudták beszerezni a terméket, ami raktáron van nekik. :) )

Szóval a sejtésem beigazolódott. A telefonban azt az információt kaptam, hogy a termék a központi raktárukban van és holnapra ki tudják szállítani az adott üzletükbe. Kellemes dörmögő hangomon még azért feltettem a kérdést félig magamban, hogy "1 hete is a központi raktárukban volt az áru, most is ott van, akkor végülis, most mi történt az elmúlt 1 hétben?"

Na semmi gond, azzal köszöntem el, hogy holnap is lesz nap, meglátjuk mi lesz.

Kíváncsi leszek a fejleményekre, mert mégegyszer nem játszom el a korábbi több, mint 1 hónapos van-nincs procedúrát, ha holnap nem lesz semmi (ez a sejtésem), akkor lemondom a megrendelésemet, főleg, hogy az adott termékre rákeresve, kb 5 boltban van ott a polcon (telefonon leegyeztetve), tehát munkából hazafelé menet bárhol beszerezhetném 1 óra alatt.

Csak a lustaságomnak köszönhette az Extreme Digital, hogy eddig szinte minden terméket tőlük szereztem be, de most már biztosra vehetik, hogy én is csatlakozok a "korábban volt ügyfelünk" táborához és ezentúl máshol fogom intézni a dolgok beszerzését.

Üdvözlettel,
Egy volt edigital ügyfél. :)

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gabors 2013.11.14. 15:15:46

2 ketto pedig el is olvastam

Manyecska 2013.11.14. 15:17:06

Három engem meg nem érdekel XDXD

Panelproli 2013.11.14. 15:24:07

Várhattál volna egy napot, kiváncsi lettem volna a végkifejletre!
4

Atörökk 2013.11.14. 15:25:52

Embert próbáló feladat manapság klaviatúrát beszerezni, Sztivivánder is meglássa.

kakukk11 2013.11.14. 15:27:22

@Panelproli: És mi van ha nem lenne belőle homár poszt addigra, ááááá, az nem jó.

Manyecska 2013.11.14. 15:29:46

Ha nincs billentyűzet mivel ír most?? Uramisten ez a durva:((:DD

Atörökk 2013.11.14. 15:30:58

@Rocco az erdei állat:
Informatikaji parajelenséggel állunk szembe', egyelőre értetlenül :D

killerkaller 2013.11.14. 15:31:23

Elolvastam. Az első sornál mondom: biztos valami nagyon csiki-csuki billentyűzet lehet ez, de nem, mert a végén kiderül, a poszter csak lustasága miatt rendelt ED-tól. Így járt, dot.

Manyecska 2013.11.14. 15:33:18

@atörökk: Kés + villa + kiskanál + tányérka??:DD

ROTFL Manó 2013.11.14. 15:35:07

Lúzer postoló! Én beballagok egy nagykerbe és kihozok egy raklap billentyűzetet kábé nyolc-tíz perc alatt.

chloe queen 2013.11.14. 15:35:16

nem tudom ez miért homár? az 1 hónapos az lett volna, de ez...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.11.14. 15:35:22

""1 hete is a központi raktárukban volt az áru, most is ott van, akkor végülis, most mi történt az elmúlt 1 hétben?""
Mondjuk ott volt a raktárban eddig is :D

Manyecska 2013.11.14. 15:35:36

@killerkaller: azok a rugalmas billentyűzetek -amit feltekersz- nagyon sz.rok?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.11.14. 15:38:29

@Rocco az erdei állat: Képernyő-billentyűzettel. Gondolj bele, mire kattintgahatta ezt össze :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.11.14. 15:40:01

@Rocco az erdei állat: Még annál is szarabbak, mint hiszed. Cserébe vízálló.

Manyecska 2013.11.14. 15:42:07

@ColT: :DD Végre egy cucc amit vihetnék magammal a medencébe!!:P:D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.11.14. 15:43:13

@Rocco az erdei állat: :D:D:D:D:D:D:D
Vízálló egért is vigyél :D

Manyecska 2013.11.14. 15:46:18

@ColT: sőt, webkamerát. Hidd el, élveznéd..:P olyanokat látni a víz alatt hajjjajj meg hujjjujjj:P :DD ON!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.11.14. 15:51:05

@ColT: Mi történt volna a raktárban? A targoncás magáévá tette az adminisztrátort. Többször is, a billentyűs konténer tetején...

killerkaller 2013.11.14. 15:51:56

@Rocco az erdei állat: Attól függ, hova tekered, és milyen szorosan.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.11.14. 15:52:42

Apropó: Az volt már, hogy az ED egy medve, a poszter meg egy vadász?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.11.14. 15:59:24

@ColT: Ahhoz nem értek, az én kamaszkoromban még a dzsojsztik is bőrből volt a fentezi-játékhoz.

dr. Aullah 2013.11.14. 16:04:30

"Igazából tényleg ha nem sürgős a dolog, akkor tudok türelmes is lenni, de mivel már ez a harmadik ilyen esetem az Extreme Digitallal"

Vadász vadász...

Artie 2013.11.14. 16:05:43

Vadász, vadász, te szopni jársz ide.

Artie 2013.11.14. 16:07:38

Azon meg még mindig gondolkodom, hogy mi az a lustaság, ami miatt valaki ezeknél az idiótáknál vásárol. Vajon az eksztrémdidzsitál.húú helyett nagyon megerőltető mást beírni a fájörfokszba vagy guglikrómba?

Vagyis izé. Azt hiszem, kedves poszt-tolónk esetében internet ikszplórer lesz az.

Benoke2 2013.11.14. 16:12:02

Nem szoktam olyat venni ami az adott boltban nincs, ehhez merten eddig minden oke volt. :o)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.11.14. 16:14:28

központi raktár = nagyker
központi raktárban van = nagykertől megrendelhető
Hülyék lennének, ha nem így csinálnák. Az áru mozogjon, ne raktározódjon!

Nekem kifejezetten pozitív tapasztalataim vannak velük. (A tulajt is ismerem, rendes pofa.) Valami 6-7 éve a Mammmmutban az üzletvezető erősen igyekezett a kedvemben járni, mikor vettem egy 24" LCD monitort.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.11.14. 16:15:42

@Rocco az erdei állat: "azok a rugalmas billentyűzetek -amit feltekersz- nagyon sz.rok?"

Igen. És kimúlnak hamarost.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.11.14. 16:19:10

@Rocco az erdei állat: "Ha nincs billentyűzet mivel ír most?"

Régen, mikor a szállodában le volt lakarolva a telefon tárcsázója, a tetején a gombot nyomogattuk, úgy tárcsáztunk. Sokszor sikerült, de néha mellé ment. Persze néha mellément a tárcsázóval is.

A Zéé 2013.11.14. 16:20:58

én egyszer rendeltem tőlük... Karácsonyra páromnak egy csini notitáskát, ami sehol máshol nem volt már elérhető az országban. Dec 20-án adtam le a rendelést, szállítási időnek 2 munkanap volt megadva. Gondoltam ez fasza, úgyis csak 28-án tudunk találkozni, simán meglesz. Gondoltam...
Így lett január 8-án átadva a Karácsonyra szánt ajándék :/

neménvagyok 2013.11.14. 16:21:09

Szörnyű történet! De tényleg. Csak tudnám, ilyen filléres szarokat miért kell interneten rendelni?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.11.14. 16:21:24

Van egy eladó háromgombos (Alt, Ctrl, Del) billentyűzetem. Azoknak a winfosh felhasználóknak, akiknek már elkopott ez a három, nélkülözhetetlen tartozék.

2.bp.blogspot.com/-LRIZhjTUo4w/TwNcKVdCZdI/AAAAAAAAAig/ok8CRJmfWa4/s640/keyboard-ctrl-alt-del.jpg

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.11.14. 16:45:49

Különben nincs valakinek egy lerúgott tabletje olcsón? Kéne széthackelés céljából.

Peggy Bundy 2013.11.14. 16:49:31

Istenem! Rendelt volna az ebayről...ott tuti 1 hónap majd jön a posta és bele jobb lett volna?
A mai vásárló el van kényeztetve. tuszmákolja a posta ládába. Naaa, az Otthon a seggét meresztve válogat a netről, és ha valamiért többet kell várni mint 2 munkanap, máris meghalt a világ.
A plázák reggeltől estig nyitva, nem talál az ember egy öt munkanapos napi nyolc órás kereskedői állást, mert már minden nyitva van. Ha kell még vasárnap is.
A posztoló egy köcsög rendeljen a média markt oldaláról házhoz szállítással és akkor boldog lehet.
Ez legyen a legnagyobb problémám, meg a fantom kurvázás. Na ezért megérte posztot írni megint.

2013.11.14. 17:13:08

Na most volt egy nem idevágó, de nagyon aranyos. Asszony elment dologra, én meg babázok (pelus, kajáltatás, vigasztalás ha sír) és közben székelykápit is főzők. Persze a babu besír amikor pont nem abbahagyhatót csinálok, erre megjelenik a macska feje a konyhaajtóban, rámnyávog majd visszaindul, hogy nem hallom és menjek már! Onnan tudom, hogy így hív ki ha kaját akar!

helianthus 2013.11.14. 17:57:55

@Cicmen: :D kicsit megtrenírozod, majd elringatja helyetted a gyereket, meg dorombol neki, talán cumiztatni is megtaníthatod.
Munkatársam apja megtanította a kutyát fát hordani. Csak kiszól neki és telehordja a kosarat a kamrában. :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.11.14. 18:00:36

@Cicmen: :D

@helianthus: Neeee :D:D:D:D
Extra adag kaját érdemel :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.11.14. 18:04:09

hejes. így legalább a postaköltséget is megspórojja a júzer meg a zoknivásárlást is csomagfelvétel közbe. rend lesz itt!

2013.11.14. 18:04:20

@helianthus: Munkatársam apja megtanította a kutyát fát hordani. Csak kiszól neki és telehordja a kosarat a kamrában. :)

Ez azzzzz! Szerzek egy dobermant és leküldöm a kisboltba sörért és ha nem adnak neki seggbeharapja a bótost! :)))

helianthus 2013.11.14. 18:06:53

@ColT: De! :) cukker, mi?
@Art.No.88/36 PP: de zoknit már nem lehet venni közben, mert a postba megszigorította ezt a dolgot a panaszkodós ügyfél miatt!

helianthus 2013.11.14. 18:09:04

@Cicmen: oké, de hozzon nekem is kozelt, meg mingnont. Most mignonozhatnék vagyok, pedig nem is szeretem. :))

Andrass9 · http://blogkocsma.blog.hu 2013.11.14. 18:14:37

@Cicmen: Ez aranyos :)
Amúgy a székelykáposztát bármikor abba lehet hagyni - csak húzd félre a tüzhelyen a lábast.

2013.11.14. 18:36:07

@Andrass9: Amúgy a székelykáposztát bármikor abba lehet hagyni - csak húzd félre a tüzhelyen a lábast.

Igaz ez csak nem akartam félbehagyni mert hallottam a sírásról hogy nem akkora a dráma. Viszont akkor elröhögtem magam és követtem a macskát "problémátmegoldani"! :)))

Anomalocaris (törölt) 2013.11.14. 18:43:18

Kedves Komár és kedves Olvasók!

igazságos 2013.11.14. 18:49:52

bezony, erről már volt itt szó a homáron, hogy az extreme digital nagy tételű, nagyobb csomagokkal és leginkább az értékesebb tételekkel foglalkozik szívesen

kerülendő, mint a másik cég, a pixmania

2013.11.14. 18:54:53

Ami nem öl meg, az megerősít!
Kivéve a pálinka!
Attól bebaszol!

igazságos 2013.11.14. 18:56:44

@Art.No.88/36 PP: hogy mé nem viszi el a két mellye között az ilyen ?

vagy a tengerimalacra rákötve, esetleg annak szőribe'

igazságos 2013.11.14. 18:57:50

@Cicmen: sütibe meg rumot teszünk, nem rumaromát! :)

mondjuk pálinkafagyiról és pálinkasütiről még nem hallottam

lehet, h feltaláltam vmit????

helianthus 2013.11.14. 19:06:58

@Cicmen: meg a vicces cigi! Merattól meg repülsz!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.11.14. 19:20:00

@helianthus: ááhh, nem aggódnék emiatt. lesz ott még hüttőpult is májassal meg szalonnával!

@igazságos: bisztos mellyileg deprivált állaptba van.

Anomalocaris (törölt) 2013.11.14. 19:20:18

@helianthus: El. És azt képzeld, hogy ma is virsli lesz. :O

Atörökk 2013.11.14. 19:22:17

Ami nem öl meg, az megerősít. Én a medvét is megölöm.

Atörökk 2013.11.14. 19:26:53

@Art.No.88/36 PP:
http://m.cdn.blog.hu/ho/hopszi/image/képek/jani/2011.jul/bear.jpg

helianthus 2013.11.14. 19:28:26

@Nattramn: elképzeltem. :O
@atörökk: rosszul linkeltél! Nem tudsz linkelni se! Szólok a medvének!!!44

Atörökk 2013.11.14. 19:32:30

Azéris!
http://m.cdn.blog.hu/ho/hopszi/image/képek/jani/2011.jul/bear.jpg

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.11.14. 19:33:30

csak a rend kedvéért jegyzem meg, hogy mámma csilikonkárne vót vacsorára salátával, tórtijjába csavarintva és nem égettem oda semmit.

helianthus 2013.11.14. 19:33:35

@atörökk: ja! Akkor figyi már, atörökk rosszul linkelt!
@Art.No.88/36 PP: nana! Ne hamarkodj elkövetkeztetten vagy valami ilyesmi! :DD

Atörökk 2013.11.14. 19:33:46

m.cdn.blog.hu/ho/hopszi/image/képek/jani/2011.jul/bear.jpg

Rohaggy meg!

helianthus 2013.11.14. 19:41:18

@Art.No.88/36 PP: :DD
@atörökk: remélem másban is legalább ilyen kitartó vagyol...

Atörökk 2013.11.14. 19:42:42

@helianthus:
Ki másban? Izéééé, mi másban? :D

helianthus 2013.11.14. 19:51:28

@atörökk: ejnye már, hát nekem honnan kéne tudnom kib...miben vagy kitartó?

Atörökk 2013.11.14. 19:55:20

@helianthus:
Jelelleg gidardóad deb gabok levegőd :D

helianthus 2013.11.14. 20:04:21

@atörökk: őőő, mégis miért nem? Ugye nincs nálad palacsinta? :I

Atörökk 2013.11.14. 20:05:21

@helianthus:
Helyette sajnos vírusok vannak :/

2013.11.14. 20:17:28

@atörökk: Ami nem öl meg, az megerősít. Én a medvét is megölöm.

Mert egyszer megettél egy mackósajtot még ne nagyon ugrálj, mert érhet meglepi! :)))

Atörökk 2013.11.14. 20:18:59

@Cicmen:
Az óvodában barlang volt a jelem, a csngőhangom brummogás, szóval nem érhet meglepetés!

igazságos 2013.11.14. 20:22:57

@Art.No.88/36 PP: mer olyan már van, h a mellyeid között csordogál a sör egy szívószálon át, érted.

akkor miről beszélünk?

igazságos 2013.11.14. 20:24:18

@atörökk: aszittem az óvodában is a főnök vagy a dollár volt a jeled.

Atörökk 2013.11.14. 20:43:49

@helianthus:
Nem tudom, de nem élvezem a társaságukat.

Manyecska 2013.11.14. 20:45:25

@igazságos: vagy a "barlangos testek":D:P

helianthus 2013.11.14. 20:46:53

@atörökk: hát ha nők, akkor ne is! :)
Ezért fájt tegnap a fejed?

Atörökk 2013.11.14. 20:50:46

@helianthus:
Szerintem igen. Egyébként nagyon ritkán szokott. Csak ha nincs kedvem, vagy ha megjött.

igazságos 2013.11.14. 20:54:02

@Rocco az erdei állat: az biztos, h egy traktor nehezen férne be egy barlangba

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.11.14. 20:56:22

@igazságos: nem értem, de próbálom. ellenbe kezdel aggasztani, hogy elhatalmasodott rajtad valami cerebrális gigantomammaizmus. nem kéne ezt megnézetni valami szakemberrel lassan?

igazságos 2013.11.14. 20:59:07

@Art.No.88/36 PP: mondjuk én meg abban kételkednék, h te pasi lennél végtére is

:D

Atörökk 2013.11.14. 21:00:13

Ójaj. Látom, vannak bajok :D

helianthus 2013.11.14. 21:02:10

@atörökk: :D hülye! Sokszor nincs kedved?

igazságos 2013.11.14. 21:09:14

@Art.No.88/36 PP:

sztem csak irigykecc, mer én abszolút nem görcsölök soha, mert minek! :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.11.14. 21:10:44

@igazságos: ehhh, hát az egyértelmű, hogy sose görcsölsz. pedig lassan már ideje vóna :P

igazságos 2013.11.14. 21:26:02

@Art.No.88/36 PP: pedig aszittem észrevetted, h tök kedves vagyok mostanába. :D

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.11.14. 22:27:53

Látom a nickeket, de mit mondanak a feketével szedett karakterek?

Anomalocaris (törölt) 2013.11.14. 22:45:47

@Kellemes Zérókomponista: Ha visszafelé olvasod, az jön ki, hogy "hát eljöttél".

Anomalocaris (törölt) 2013.11.14. 22:53:57

@igazságos: És ha az Igi-t olvasod visszafelé, akkor Igi lesz belőle.

Bicsak (törölt) 2013.11.14. 23:18:15

@Cicmen: Turritopsis nutricula

helianthus 2013.11.14. 23:18:35

Mindenki más is alszik. Lusta banda.

helianthus 2013.11.14. 23:55:37

@agresszív kismalac: na ezt nem tudtam. Az elefánt pedig nem felejt. Tudtad?

helianthus 2013.11.15. 00:14:03

@agresszív kismalac: dehogy dőltem. Hajat mostam meg libatepertőkrémes kencsit kentem. :)
Ugyanis éhen halok...

helianthus 2013.11.15. 00:17:50

Magányos így a nyeregben, mióta megdöglött a ló.

helianthus 2013.11.15. 00:19:44

Az operának nincs vége, míg a kövér hölgy énekel.

helianthus 2013.11.15. 00:21:19

Állítsátok meg a világot! Ki akarok szállni.

helianthus 2013.11.15. 00:22:39

Mondjátok neki, hogy kurva elfoglalt vagyok. Vagy fordítva.

helianthus 2013.11.15. 00:24:26

A szüleim nem szerettek. Fürdés közben a hajszárítot adták oda játszani.

helianthus 2013.11.15. 00:26:17

Mindenki jó valamire. Ha másnak nem, elrettentő példának.

helianthus 2013.11.15. 00:27:29

Álomba graffitiztem maga.
Good night!

helianthus 2013.11.15. 07:43:43

@agresszív kismalac: te csaltál! Függönyhüzás után nincs csetelés!
Na!
Jóizét!

helianthus 2013.11.15. 07:45:42

Kijaz a Gabesz_Gabesz? Ma ő lettem.
Asse tudom fiú vagyok-e vagy jány.
Megnézem.

helianthus 2013.11.15. 07:47:08

Hosszú a hajam.
Akkor jány vagy rockkerfiú vagyok.

helianthus 2013.11.15. 07:49:31

Tényleg lusta ez a banda.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.11.15. 08:07:55

dehogy is
csak elfoglalt reggelenként

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.11.15. 08:13:11

@helianthus: A Phineas&ferb-ben van egy ilyen mondat, hogy "Az én születésemnél még az anyám sem volt jelen!"

helianthus 2013.11.15. 08:15:49

@ColT: :D Hát végülis én se emlékszem ki volt ott.

Manyecska 2013.11.15. 08:21:10

Kávét..meg Papot!:DD uramatyám!:((( ez a Föld bolygó amúgy?:P
Ma Lipót napja van hajjjrá a zápoltaknak:D!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.11.15. 08:24:39

@helianthus: Nem, ott a faszinak tényleg nem volt jelen senki, szétröhögtem magam :D

@Rocco az erdei állat: Gyere kávézni ide :D Most főződik. Szabin vagyok :P

helianthus 2013.11.15. 08:26:53

@ColT: és ennek Szabi is örül? :O

Manyecska 2013.11.15. 08:33:42

@ColT: Köszi édeszke!!:P@helianthus: :P nadekérlek..Mellesleg a székeljkáposztát odaégethették tegnap mer Békás felé szirénázó tűzoltók hasítottak el reggel:P

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.11.15. 08:52:21

@helianthus: Ne magadból indulj ki, én nem nő vagyok :D Nálam max. Szabina jöhetne szóba :D

@Rocco az erdei állat: Mint a drágaszág? Vagy a Szelmecszi Gabriella?

Manyecska 2013.11.15. 09:42:53

@ColT: igen, drágasszág:P most kúszom le az automatához egy capuccinóért:D időnként érzem a majd negyven évem, na:P@agresszív kismalac: én be akarnék inkább szállni..xdxd../mára mozgalomba/ de mostanában eldőlök az ágyban este és filmszakadás röktön..nehéz napok..:P

Manyecska 2013.11.15. 10:01:15

Dögöljön meg aki 20 db 5 Ft-ossal fizetett előttem a kávéautomatnál..xdxxxdd

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.11.15. 10:03:31

@helianthus: Gábor 'stúdióüzletember' Gábor, ultraslim cigarral, erõs szemöldökemelgetõ-szemgojómeresztgetõ mechanizmussal.
@Rocco az erdei állat: a világnap világnapja mikor jön el? Nyüszítsünk sírva, mint a Másnaposok kettõben a szakállas figura. (Másik kettõt érdemes megnézni? Szerintem a legnagyobb gag az vólt, mikor a meditation sorján megmutatkozott, hogy nem csak magát, de az egész brancsot kisgyerekként látja.:D)

Steckdose 2013.11.15. 10:22:14

Mostanra lett egy halom ilyen bolt, kisebbek is, nagyobbak is. Mindegyik kb. csak egy vagy több irodaszerű üzlethelyiség. Nuku raktár, egy-két mintacucc kiállítva, általában csak üres videokártya- vagy alaplapdobozók. És mindegyik ugyanattól a nagykertől szerzi be. Aztán árulja különböző árakon.

Akkor jöttem ár erre, amikor egy TP-Link 3600-as routert akartam venni, mindegyik boltban a "Rendelhető, 2-3 munkanap" volt a szállításra írva, de érdekes módon mindegyiknél kb. 2 hét lett volna a valódi szállítás. Aztán az egyik boltos mondta, hogy ez azért van, mert mindegyik ilyen bót a nagykerből szerzi be, és ott most épp hiány van ebből a routerből.

Megoldás: arukereso.hu vagy olcsobbat.hu, onnan kikeresni, melyik adja ugyanazt legolcsóbban, és ott megvenni. (Mind ugyanonnan fogja hozni).

Ez alól részben kivételek a szlovák cégek (szintén szerepelnek az árukeresőn meg ezeken), ahol sokkal olcsóbbak a cuccok, viszont abból kell kiindulni, hogy a garira +-et lehet vetni. Így aztán összetettebb kütyüt nem érdemes tőlük venni, de pl. dvd-t, mem.kártyát, vagy akár billentyűzetet is nagyon is érdemes, mert kb. 2/3-3/4 annyiért meg lehet kapni, mint a magyaroknál.

Manyecska 2013.11.15. 10:34:47

@Rocco az erdei állat: melyikőtök a kommentelők közt a "One Zs.." hozzászóló??:DD

helianthus 2013.11.15. 11:20:20

@Kellemes Zérókomponista: tényleg, a szomszédokból. :) sose jutott volna eszembe.
@agresszív kismalac: már beszótam. Késő. Legközelebb hamarabb szóljál.

Amusing 2013.11.15. 11:34:41

@Steckdose:

igen, mert a bolt nem kifizetődő! bejelented magad és alkalmazottad. Bolt bérleti díja jóval magasabb, mint egy raktáré. Bolt nyitás feltétele egy szakirányű végzettség. Ott kell lenni, bevállalni, hogy árváltozás van, akkor lehet bukóba tudod csak eladni a motyódat.

nem fog azért már sajna senki 100 Ft-aé többet fizetni, mert azonnal van, inkább vár rá 1-2 napot, mert tudatos vásárló!
hidd el tudom miről beszélek

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.11.15. 12:00:03

@Rocco az erdei állat: :D Én itthon kávéztam, aztán a teszkóban szép kislányok kávét osztogattak... háááát, nem álltam meg :D

Manyecska 2013.11.15. 12:06:42

@ColT: anyám továbbképzésen van, mesélte hogy kimentek kávézni és leb..xták rögtön mert öt percet késtek.:D Ilyen gagyi ajándékot kaptak: pakli magyarkártya ÉS ha jelentkezel az x nevű továbbképzésre megkapod a négy ászt is!!! Nórmálisak???? :DDD Mondtam feltétlenül írja meg ide..

Steckdose 2013.11.15. 12:14:53

@Amusing: várjál, én nem mondtam, hogy ez BAJ, csak azt, hogy így van :) meg arra próbálom buzdítani a zembereket, hogy legyenek tudatos vásárlók. Pusztán arra próbáltam felhívni a figyelmet, hogy némi korlátozással bót és bót között nincs különbség, ellenberger ugyanazon terméket ugyanazon nagykertől berendelve az egyes bótok akár másfélszeres, sőt kétszeres árdifivel is értékesíthetik, így aztán vásárlás előtt érdemes megnézni az erre szakosodott honlapokon, hogy hol a legolcsóbb (a szállítást is figyelembe kell venni, tehát ha egy bolt a zembertől 10 perc séta, és ott 1000 forinttal drágább a termék, mint egy másik távoli boltban, ahonnan viszont 2000-ért viszik házhoz, akkor nyilván az első variáció értelmesebb).

Semmi baj nincs azzal, sőt, ha minél több bót versenyez azon, hogy minél kedvezőbb kondíciókkal adhassa el a terméket az üffélnek :)

Steckdose 2013.11.15. 12:18:34

Itt van egy konkrét példa, amit nemrég cimbimnek vettem:

autos-kamera.arukereso.hu/prestigio/roadrunner-hd1-dvr-720p01-p135095191/

11e-től 16e-ig árulják szó szerint ugyanazt, szó szerint ugyanattól a nakkertől. Ez itt épp 1,5-szeres szorzó.

Steckdose 2013.11.15. 12:26:22

Nem szólva arról, hogy ez a verseny a garanciális ügyintézés minőségét is megjavítja, mert a boltkommentelő oldalak korában seperc alatt híre megy, ha valamelyik bótnál púposkodnak a jogos gariigényre (mint ahogy az 10 éve még teljesen standard eljárásnak számított), és egyből elkezd csökkenni a forgalom.

Amusing 2013.11.15. 12:37:33

@Steckdose:
ez így van, csak a nagy versenybe egyesek vagy túlbecsülik az árat és csődbe mennek pár év után (volt/van rá pár példa) és futhatsz a garancia után)

megveszi a jóember a legolcsóbb helyről, "akinek megéri" egy notin keresni 400-500 Ft-ot, aztán meg csodálkozik, hogy olyan kiszolgálást és garanciális rendelést kap
olcsó húsnak híg a leve, ez mindenben igaz !!!
pl amikor Tv-t vettem inkább adtam érte 4.000 Ft-al többet, de legyen hova visszavinni, lehessen kit felhívni, ne csak egy mobilszám legyen megadva (ilyenre is van pár példa) Én az olyanoktól egy gumicukrot sem vennék, mégis vannak és élnek, mert írnak magukról értékelést, és megveszik a megbízható webáruház titulust. Asszem ez egy boltban havi 10+áfába kerül

Steckdose 2013.11.15. 13:04:32

@Amusing:

"olcsó húsnak híg a leve, ez mindenben igaz !!!"

Nem olcsó, hanem kedvező árú húsról beszéltem :) A mai közösségi hálózatos világban már nehéz a szőnyeg alá söpörni, ha valahol kirívó dolgok mennek, megbízható webáruház titulus ide vagy oda.

Steckdose 2013.11.15. 13:06:14

@Amusing: A 100e Ft-os tévénél amúgy 4e Ft föl vagy le nem nagy tétel, de egy 10 ezres terméket 20 ezerért megvenni csak ezért (aztán - néhány kivétellel - honnan tudjuk, hogy az nem falcol le holnap), hát az nem valami tudatos vásárlás.

szepi79 2013.11.15. 16:00:19

napi feladat: számoljuk meg, hányszor szerepel a "termék" szó a posztban!

Xezs 2013.11.17. 10:55:50

Jaj de szeretem az ilyen "volt ügyfél" fenyegetőzéseket, aztán szépen lassan 1-2 hónap múlva visszasunnyog mert rájön hogy mégiscsak jó volt az.

Nekem még nem volt bajom velük, egyszer volt garanciás intézésem, nagyon szépen meg tudtunk állapodni és minden úgy ment ahogy én akartam.
süti beállítások módosítása