Tékozló Homár

Télen is kikapcsolással fenyeget a Főgáz

2013.11.21. 10:14 | jackyll | 46 komment

A világ fennállása óta hogyan gondolhatja komolyan a Főgáz, hogy reggel 8 és délután 2 között egy egész ház szabadnapot vesz ki és várja, hogy ellenőrizzenek? Végül szerencsére nem kapcsolták ki a gázt Silveréknél, bár fenyegettek vele. Sőt, az is kiderült, hogy szombaton is tudnak ellenőrizni:

Egy társasházban lakom a budapesti XIII. kerületben. Néhány napja a kapunkra kikerült egy A/3-as tájékoztató a gázművektől, mely szerint ma (november 20.) reggel 8-tól délután 2-ig karbantartást végeznek és ezzel összekötve minden lakásban szeretnének ellenőrzést végrehajtani a szakemberek. Majd alatta:

"amennyiben akár egyetlenegy lakásba nem tudunk bejutni a jelzett időpontban, úgy a gázszolgáltatást a házban nem fogjuk visszakapcsolni"!

Félelmemben, bár éjszakás voltam és reggel jöttem haza a munkából, nem mertem lefeküdni, nehogy miattam ne legyen gáz a házban és én legyek az, akit máglyára vágnak emiatt a lakók a szőnyegporoló mellett az udvar közepén. Bár az ajtócsengő jól látható helyen van, rendszeresen nem találja meg, aki szeretne valamit, most is egy közepesen erős dörömbölésre futotta csak.

Kitámolyogtam, majd hallom a szakit, aki a telefonba meglepően magyaráz, hogy "úristen, nyolc lakásba zörögtem be és csak négyben voltak otthon". Végül kiderült, hogy az egészet a jövő hét szombatjára halasztják (emiatt is).

Kínzó kérdéseim a következők:

- Egy ebben a világban élő ember (akár a valóság nagy részéről mit sem tudva, az úszómedencéje árnyékából kileskelődve) hogyhogy nem gondolja, hogy hétköznap, reggel 8 és délután 14 óra között az emberek nagy része dolgozik (és hogy dolgozhat vezető pozícióban)?

- Miért nem lehetett beiktatni ugyanazon a napon egy késő délutáni/kora esti időpontot az éppen otthon nem tartózkodó lakóknak?

- Miért gondolja úgy a szolgáltató, hogy novemberben, hatóságot és istent játszva a gáz elzárásával fenyegeti egy házban az összes ügyfelét, már egyetlen olyan ember miatt is, aki adott esetben önhibáján kívül a megjelölt időpontban nem tud otthon tartózkodni?

Talán fény derül a válaszra segítségetekkel vagy legközelebb kicsit visszavesznek arcból.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.11.21. 10:17:59

1. Szerencsére egyes szolgáltatók már felismerték, hogy az emberek napközben dolgoznak. Általában. Tegnap a gázleolvasó (évi egyszeri) 16-20-ig járta a környéket.

Manyecska 2013.11.21. 10:18:48

Mi van..a szaki az úszómedencén át ment be..?:XD:O

AtiSnatch 2013.11.21. 10:32:22

na a mandineren már felidegesítettem magam, mondom jövök ide, ez majd elterelni a figyelmem... teljes mértékben egyetértek a posztolóval!

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.11.21. 10:57:25

Hahó. Megjött a gázos. A kutya szeletkenyéren keresztül is megvakkantja. Hahó. Isten lejött órát leolvasni.

gyugyó 2013.11.21. 11:00:49

Egyszer a gázóraolvasó engem is megfenyegetett, hogy ha nem tudja leolvasni akkor kikapcsolják...aztán elmagyaráztam neki hogy abból él amit napközben megkeresek, és nem ülhetek otthon egésznap (pontos időpontot se tudott mondani) azóta tök normális. Felhívom egyszer egy évben és meg beszéljük. heppi

igi1 2013.11.21. 11:07:21

há nem tudom, mi írtunk e-mailt, az olvasónak, hogy ekkor és ekkor jöjjön, előtte hívja fel ezt és ezt, mert nem lakik x helyen senki, és láss csodát, elintézték

elwood 2013.11.21. 11:44:48

kínzó kérdésem a következő:
miért gondolja a poszter, hogy a gázszolágáltató, akinek a bevételét hasraütésszerűen csökkentik többször egymás után,
majd törekedni akar a minél jobb szolgáltatás nyújtására ?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.11.21. 11:53:54

Ki mondta, hogy a világ fennállása óta létezik a Főgáz???
@elwood: Még ha tényleg megszűnne a monopolhelyzete, akkor sem gondolkodna szolgaáltatás-fejlesztésen.

killerkaller 2013.11.21. 12:13:07

@gyugyó,igi1: én diktálom a Főgáz honlapján az óraállást, így annyit fizetek, amennyit fogyasztok. Ellenőrizni azért jönnek, évente egy-két alkalommal. Ilyenkor az ellenőr, aki egyúttal a leolvasó is felhív telefonon, és egyeztetjük az időpontot.

Szerintem a leolvasás, mérőellenőrzés más tészta, mint a műszaki beavatkozás. Mindenesetre esetenként levetkőzhetnék már, hogy hatóságként lépnek fel, nem szolgáltatóként.

Sokorai_Atala 2013.11.21. 12:52:08

Gondolom valamit ellenőrizni kell visszakapcsolás előtt, de jöhetnének emberibb időpontban is, este vagy hétvégén, csak akkor gondolom valaki elutazik a házból és nehogy má', vagy este színházjegye van és nehogy má' stb.
Nehéz az tuti.

CsakMintTe 2013.11.21. 12:58:34

És akkor ugyanez a Főgáz meg képes volt arra, hogy már az első kiírásban - éves órafényképezés - két időintervallumot adjon meg: múlt szerda 8-14h és csütörtök 17-19h. Komolyan ugyanaz a cég?

Bár ehhez képest csütörtökön 16:40-kor jött a pali, tök véletlen, hogy már otthon voltam, de mivel hatkor meg már mennem kellett tovább, teljesen szerencsés véletlen volt.

Egyébként az ELMŰ fényképezője még valamikor a nyár elején előző nap késő délután esett be, hogy ha már erre járt, körülnéz, kihez lehetne bejutni, hátha másnap munkaidőben ez nem lenne annyira nyerő. Szóval ő rájött önszorgalmúlag, hogy a munkaadója nem annyira ász agyilag :)

GatyaPityu 2013.11.21. 13:08:04

@elwood:
Jajj, már megint jön ez az emeszpés/bajnaista duma szegény, szerencsétlen, csőd szélén táncoló szolgáltatókról. Hagyjuk már ezt az egészet a (szekt)ATV-re, kblubrádióra!
És mellesleg, mi köze van a fizető ügyfélnek ahhoz, hogy a szolgáltatót hogyan adóztatja a kormány? Talán a szolgáltatót érdekelné fordított esetben, ha mondjuk az ügyfél elveszti állását és fizetésképtelenné válik? Na, ugye! Ahogy előttem is mondták már: a szolgáltató a fizető ügyfelekből él, ezért kutya kötelessége alkalmazkodni hozzájuk az ésszerűség határain belül (amit a levélíró problémája nem merít ki!)

Manyecska 2013.11.21. 13:12:17

@Atro: pláne mivel 2008-ban garantált profitot ígértek nekik olyan szerződést kötöttek a kormánnyal. :(

elwood 2013.11.21. 13:30:09

@Atro: "mi köze van a fizető ügyfélnek ahhoz, hogy a szolgáltatót hogyan adóztatja a kormány? "

a fizető ügyfél ünnepli azt a kormányt amelyik tönkreteszi a szolgáltatót, majd ez az ügyfél panaszkodik a rossz szolgáltatás minőség miatt.

GatyaPityu 2013.11.21. 13:41:24

@elwood:
Nem teszi tönkre senki a szolgáltatót. Csak az extraprofitot nyesték meg egy kicsit, ami nyilván nem tetszett a külföldi tulajdonú szolgáltatóknak.

elwood 2013.11.21. 13:51:36

@Atro: nyilván te láttad az ezt alátámasztó mélyelemlézeseket:
- te árpi jönnek a választások, mennyi lenne az igaszságos csökkentése a profitnak ?
- először 10% az jól hangzik. aztán még egy lépcső az 11.1 mert akkor jön ki 20%-ra azt a prolik kajálni fogják
- hej, nagy közgazdász vagy te árpi ! értesz az energetikához !

Manyecska 2013.11.21. 14:04:34

@elwood: "Ezek a privatizált energiacégek a privatizáció kezdete óta csak bevallottan 1040 milliárd forint profitot vittek ki Magyarországról. "

Manyecska 2013.11.21. 14:09:11

@Rocco az erdei állat: R.A. parlamenti felszólalás /forrás/ belinkeljem?

elwood 2013.11.21. 14:12:21

@Rocco az erdei állat: ezt honnan idézted ? csak nem magától szíjártótól, mert akkor mindjárt el is hiszem.

(egyébként nálunk egy csomó mocskos cég profitért dolgozik, ha ezt kádár látná ...)

elwood 2013.11.21. 14:14:13

@Rocco az erdei állat: ja, ha rogán, akkor az maga a szentírás.

Manyecska 2013.11.21. 14:26:47

@elwood: nemnem, kompetensebb miniszter is nyilatkozott..:O

elwood 2013.11.21. 14:34:32

@Rocco az erdei állat: két dolog érdekelne ehelyett:

1) mekkora befektetett tőkére keletkezik mekkora haszon (nagyon nem mindegy, hogy 100 milliárdon van évi 20 milliárd haszon, vagy 400 milliárdon)

2) orbánék három éve kormányoznak és azt csinálnak amit akarnak. miért nem tárgyalták újra a szerződéseket korrekt árazással, tiszta képletekkel ?

de választ te is tudod. jönnek a választások, a 10 meg 20 azok meg szép kerek számok.

elwood 2013.11.21. 14:44:48

@Rocco az erdei állat: több száz milliárdért vették, az pénz benne áll, ha semmit nem ruháznak be akkor is.

Manyecska 2013.11.21. 14:46:47

@elwood: szerintem nem volt rossz bót!

VT Man 2013.11.21. 16:01:39

@elwood:
"miért gondolja a poszter, hogy a gázszolágáltató, akinek a bevételét hasraütésszerűen csökkentik többször egymás után,
majd törekedni akar a minél jobb szolgáltatás nyújtására ? "

Jajj, vazze!

Ez a rezsicsökkentés előtt is tök ugyanígy ment!

Pedig a rezsicsökkentés előtt a szolgáltató elvileg törekedett a minél jobb szolgáltatás nyújtására, nem?

Vagy nem?

VT Man 2013.11.21. 16:03:04

@elwood:
"1) mekkora befektetett tőkére keletkezik mekkora haszon (nagyon nem mindegy, hogy 100 milliárdon van évi 20 milliárd haszon, vagy 400 milliárdon)"

Aha.

És ki számítja ki a hasznot? Csak nem egy okos könyvelő?

Csinálok én neked olyan haszonszámítást, amilyet akarsz.

Persze lehet, hogy az informatikai szolgáltatást a T-Systems Germany-tól fogom megrendelni 5 millió euro/hó-ért. Pedig lehetne magyarországról is, de akkor nem lehet kitalicskázni a pénzt.

Steckdose 2013.11.21. 16:19:22

Semmi egyéb ez, csak a régi kommunista gondolkodásmód: a hivatalnok kizárólag a saját kényelme szerint, minden egyéb szempontot telibefosva megmondja, hogy hogy lesz és punktum, a Zembernek meg kuss, csinálja, amit mond, és örüljön, hogy nem viszi el a fekete autó.

Az, hogy az ország GDP-je (ezzel az adóbevétele, így a saját segge hizlalására elkölthető pénze is) csökken ettől, mert sokan nem mennek be dolgozni, hanem (fölöslegesen) egy nap szabit vesznek ki, az senkit nem érdekel, mert a hatékonyság kurvára nem szempont.

Ezek az emberek kizárólag így tudnak gondolkodni mert ebben szocializálódtak, ahhoz meg agyatlanok, hogy idomuljanak a jelen követelményeihez.

Kizárólag akkor lesz ez másképp, ha racionális pénzszemléletű emberek kerülnek a szolgáltató cégek vezető pozícióiba - azok az ilyesfajta baromságokat kitalálókat páros lábbal rúgják ki, ha kell, a híd alá, nem azért, mert olyan emberbarátok, hanem mert a hülyeségük rontja a hatékonyságot.

elwood 2013.11.21. 16:26:36

@VT Man: "És ki számítja ki a hasznot? Csak nem egy okos könyvelő?"

nem. rogán tóni. aki mindenhez ért.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.11.21. 16:44:26

@elwood: "@VT Man: "És ki számítja ki a hasznot?"

Na, ne veszekedjetek, mert mindkettőtőknek kicsit igaza van. És mindkettőtök demagóg.

Én a szerződéseket láttam, aminek a segítségével kitalicskázták az extraprofitot az országból. Minden támadhatatlan. Már el kellett volna kapni őket a töküknél fogva, de a szocik és a fityisz is szart a dologra. Csak most eszükbe jutott, hogy grál lovagként megmentik az országot. Ezt is olyan otromba módon csinálják, mint minden mást. Legalább csinálnak valamit, a fasz gy még ennyit se tett.

prfecó 2013.11.21. 16:50:22

rezsi csökkentéshez annyít

Csehországban Szlovákiában azért csökkent a gáz ára kb 15-20 % -ot, mert 25 5 -al olcsóbban szerzik be a gázt E-ON és RWE keresztül.

Magyar Állam átvette a beszerzés lehetőségét 2014 -től E-ON Internatinal helyett akár dupla áron is kénytelen megvenni GAZPROM-tól a gázt , mert nincs jó tárgyalási pozicióba.

pisda 2013.11.21. 17:09:49

Nekem megmondaná valaki mit jelent az extraprofit?

Hallottam, hogy van olyan közgazdasági fogalom, hogy profit, de extraprofitról még nem hallottam.

És mitől lesz extraprofit az "extraprofit"?

Azon meg miért csodálkoznak itt az elvtársak, hogy, ha egy külföldi cég Mo-n szerzett profitját haza visz?

A MOL is elhozza a profitot Mo-ra pl. horvtáoktól és másoktól. Szerintem azt is el kellene venni, rohadt multi.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.11.21. 17:19:21

@pisda: "mit jelent az extraprofit?"

A profit a befektetésel arányos nyereség.

Az extraprofit az a pofátlan nyereség, amennyit nem szégyell. Jellemzően monopóliumok tudják realizálni, másképp épeszű ember nem venne tőlük.

Ezért nem szokték a monopóliumokat nyereségérdekelt cégeknek adni.

eax_ 2013.11.21. 23:58:30

@pisda: "Nekem megmondaná valaki mit jelent az extraprofit?"

Az extraprofit egy specialis kulcsszo, gyakorlati jelentosege abban all, hogy lehetove teszi egyszeru gondolkodasu neokommunista embertarsaink gyors es megbizhato felismereset.

panic_button 2013.11.22. 06:32:59

Nem az extraprofittol fugg, h emberi idoben jonnek-e ellenorizni vagy sem.

Bobemara 2013.11.22. 14:04:30

@Steckdose: aha, régi komunista gondolkozásmód.
Akkor most fordítsunk rajta egyet. A fogyasztóknak valóban jogos igénye, hogy a mérőleolvasások, ellenőrzések lehetőleg az otthon töltött idejükben történjenek, netán előre egyeztetve az időpontokat.
De vajon vállalják-e szívesen ennek a költségvonzatait is?

Mivel ahhoz, hogy a leolvasó teljes munkaidőben, egymás utáni sorban bejárja egy adott terület fogyasztóit, sokkal, de sokkal kevesebb munkaerő szükséges, mint ha azt a területet a koraesti órákban (gondolom, este 8 után már senki nem lelkesedne, ha zavarnák ilyesmivel, arról nem is beszélve, hogy a kültéri mérőket töksötétben fotózni nem éppen ideális) vagy hét végén kellene bejárni. Az egyedi időpont egyeztetésekről nem is beszélve.

Ne feledjük, nem néhány lakás ellenőrzéséről van szó. Naponta kb. 50-60 lakást kell leolvasni szerintem.

Nos, hajlandó lennél a hozzád igazodó leolvasásért, ellenőrzésért fizetni?

SarahConnor 2013.11.23. 07:51:10

Hozzám a múltkor bejelentés nélkül jöttek, az a csúcs.
Hazatámolygok melóból este nyolckor, az ajtórésben fogad a kis papírka, hogy nem tudtak bejutni, közlik velem, hogy ekkor és ekkor jönnek megint, és tájékoztatnak, hogy ha akkor sem biztosítom a bejutást, halál fia vagyok. Fenyegető hangvételű volt az egész. Ami azt tekintve, hogy nem is szóltak az első alkalomról, kicsit feleslegesnek tűnt.
Mikor jöttek a szakik az alternatívaként jelölt időpontban, még egy ironikus megjegyzésre is futotta tőlük ("akkor itt lennénk, örülünk, hogy most ajtót tetszett nyitni"), elmondtam azért nekik kedvesen, hogy "ajtót nyitok" én elsőre is, ha szólnak, hogy jönnek és legyek itthon... de nem vagyok gondolatolvasó. Ledöbbentek, vitatkozni kezdtek az előszobámban, és megbeszélték, hogy valóban elfelejtették kitenni a faliújságra az értesítő cetlit, mert mindketten azt hitték, a másik kiteszi... no komment. Rajtam kívül még 5 lakó nem volt otthon. Nem véletlenül.
Bocsánatkérésre nem futotta, de legalább befogták a pofájukat a hátralévő időben.

Tomasz_a_gozmozdony 2013.11.23. 14:15:44

Ha kikapcsolják, uccu neki feljelenteni. Tessék megmutatni az ÁSZF-ben a vonatkozó részt, amiben az áll, hogy a fogaz az egy hatóság.