Tékozló Homár

Eltűnt a HTC a Telenor szervizében (frissült)

2013.12.04. 15:38 | jackyll | komment

Naiv ügyfél mikrofonhibával vitte be telefonját a Telenorhoz javítani, de ők egy hónap után azt bírták mondani, hogy a HTC azt üzeni, hogy 38 ezerért cserélik a kijelzőt, merthogy karcos, és emiatt szerintük nem garanciális. A készüléket viszont azóta sem tudta visszaszerezni, bár a HTC már ígért egy teljesen új telefont, de ők sem hívják:

Október 18-án bevittem egy HTC okostelefont egy Telenor üzletbe, garanciális javításra. A mikrofonnal volt baj, néha működött, néha nem. Elkészítették a munkalapot melyen 2, maximum 4 hét határidő volt feltüntetve. A készülék azóta sem került vissza hozzám, pedig már kétszer is voltam benn az említett Telenorban. Se telefonhívás, se sms, semmi.

Mikor letelt az 1 hónap, bementem és kérdeztem, hogy mi történt. Azt mondta az értékesítő, hogy a HTC ajánlatot tett nekem a kijelző teljes cseréjére, amit 38 ezer forintért elvégeznek. Érdekesnek találtam, hisz mikrofon gonddal adtam le a telefont, a magyarázat az volt, hogy karcos a kijelző és emiatt nem érvényes a garancia. Elég higgadt ember vagyok, gondoltam mindegy, megoldom máshol, nem kell a garancia csak küldjék vissza a telefont. Megértették, elfogadták.

Eltelt újabb 2 hét, se sms, se hívás, emiatt ismét bementem az üzletbe. Kijelentették, hogy azt hitték már rég átvettem a telefont, majd hosszas szenvedés után az eladónak állt feljebb, hogy most ezt az egészet neki kell végig vinnie... mégis kinek? Nekem? Megemlíteném, hogy egy 146000 ft-os készülékről van szó. Jelenleg továbbra is várok, és a Telenor szerint ennyi idő után (48 nap) normális, ha ezen a héten (vagy a következőn) vissza kapom ugyan azt a hibás készüléket.

Megkerestem a HTC szervizét telefonon, ahol azt mondták, hogy 30 nap után jár a vadonat új készülék és vissza hívnak még ez ügyben 1 vagy 2 munkanapon belül.. hát, sajnos ez sem történt meg. Továbbra is várok.

Önök szerint ez normális?

UPDATE 12/05: Lokális probléma lehetett, mert a központban azonnal meglett a készülék:

Mai napon felkeresett a Telenor Hungary, jövő hét folyamán mehetek az új készülékért. Ezek szerint nem a központi céggel van a baj, hanem az említett kirendeltséggel. Készséges és segítőkész volt a srác, aki hívott. Ezúton is köszönöm a gyors és pozitív ügyintézést, ez tényleg az volt.

Köszönöm továbbá a témával kapcsolatos kommenteket, a nyelvtan tanárok építő jellegű kritikáját. Bevallom, szép kis szarvashiba volt a bekilefelmegelátráideoodaszétösszevissza alapszabály kétszeri eltévesztése, de mentségemre szóljon, hogy remek érzés volt püfölni a kattogó szpészt az öreg HP-n.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

a kisvakond 2013.12.04. 15:43:53

Mi az a HTC? Valami betegség?

viccmeister 2013.12.04. 15:45:43

Na, mire megnyomtam, már mégsem...

a kisvakond 2013.12.04. 15:48:27

@viccmeister: Ne csüggedj pajtás, azért dobogós.

Rosszindulatú Vászka 2013.12.04. 15:48:41

Javaslom Önnek használatra ezt a remek ottlapot, úgy látom szüksége van rá:

helyesiras.mta.hu/

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.12.04. 15:50:03

Panaszt tetszett már tenni?

". Érdekesnek találtam, hisz mikrofon gonddal adtam le a telefont, "
Engem is érdekelne, hogy függ össze a karcokkal. :D

fempenz 2013.12.04. 15:53:09

"Se telefonhívás, se sms"
Kerestek ők, dehát leadtad a telefonodat...

IP gyűjtögető 2013.12.04. 15:57:10

Az menne, kedves csevely-csapat, hogy a témához való bárminemű relevancia esetén "##" jelet tenne a hozzászóló a szöveg elé? Ellenkező esetben monjuk dugni kell zsiráffal de csak 1 óra élőbeszélgetés után

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.12.04. 16:20:59

146000 forintos telefon. Aha.
Joe Hallenbeck: Leather pants.
Jimmy Dix: Yeah.
Joe Hallenbeck: What's
something like that run?
Jimmy Dix: Six-fifty.
Joe Hallenbeck: Six hundred and
fifty dollars?
Jimmy Dix: Yeah.
Joe Hallenbeck: They're pants.
Jimmy Dix: Yeah.
Joe Hallenbeck: You wear them?
Jimmy Dix: YES.
Joe Hallenbeck: They don't, like,
have a TV in them or something?
Jimmy Dix: Nope.
Joe Hallenbeck: I am very old.

Ádám 2013.12.04. 16:24:43

@IP gyűjtögető: Nem tudom eldönteni, hogy az itteni sok impotens, buzira haragszol v. tán zsiráfra !?!

Netán nekünk, KETTŐNKNEK (ZSIRÁFNAK+NEKEM) JÓT AKARSZ:)

Rosszindulatú Vászka 2013.12.04. 16:25:11

@agresszív kismalac: tisztázni köllene, hogy Ziráfról van-é szó, illetve terv, avagy úgy álalában egy zsiráfról. Mert nem mindegy.

Atörökk 2013.12.04. 16:26:00

A karcos kijelző mijatt nem láccott, hogy hibás a migrofon. Mitlehet ezen nem érteni???

Atörökk 2013.12.04. 16:28:47

@IP gyűjtögető:
kettőskereszt kettőskereszt
Várgyuk a Homár hatásmehanizmusját.

Dody90 2013.12.04. 16:35:46

Kedves érintett, a szervíz szabályzatban benne van, hogy amennyiben nem érkezik vissza a szervízre küldött készülék 30 napon belül, akkor az üzlet, ahol leadta javításra a telefont, köteles azt cserélni (típus azonosra, vagy nem típus azonosra is, árérték egyeztetéssel). Az említett szolgáltatónál dolgozom, én már régen kicseréltem volna önnek, hiszen ez így szabályos, és jogos. Üdv.

Rosszindulatú Vászka 2013.12.04. 16:36:10

@agresszív kismalac: annak okából kifejezetten a célbúl, vagy csak úgy általában?

Dody90 2013.12.04. 16:40:54

@ColT: akad azért olyan is.. :D

Rejtélyes 2013.12.04. 16:50:07

@Dody90: Ezert vagy csak alkalmazott es nem vezeto beosztasu... :(

Ilyen hungarisztan... Meg jo hogy mar reg nem vagyok ott :)

Dody90 2013.12.04. 16:51:17

@Rejtélyes: Mindennek meg lehet találni a szépségeit.. :)

CBF 2013.12.04. 17:22:16

@Dody90: Ez a 30 nap régóta így van, vagy mostanában változott?

Dody90 2013.12.04. 17:23:33

@CBF: Ez nem változott, évek óta benne van a szervíz szabályzatban. Amit munkafelvételi jegyzőkönyvet kap az ügyfél a készülék leadásakor, azon rajta van a végleges elkészülési határidő, ha az letelik, jogosult a cserére.

Oromis 2013.12.04. 17:27:22

Nekem is volt HTC-m, én simán írtam a HTC-nek és meglepő módon magyarul írtak vissza és gatyába rázták az ügyemet. Ajánlom ugyanezt. Itt lehet nekik írni, bár tudni kellene az IMEI számot: adf.ly/aI08J

helianthus 2013.12.04. 18:15:11

Most azon töprenkedek, hogy a zsiráfff lehet, nem is szeret annyira beszélgetni..
Meg bár engem erről többször biztosított, lehet velem mégsem akar cekcuális viszonyt létesíteni. :O
Most velem mi lesz?

helianthus 2013.12.04. 18:17:11

Kitaláltam.
Követelem, hogy áldozzunk be erre a célra egy férfiállatot is!!!

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.12.04. 18:23:43

@helianthus: Te is szerecc beszélgetni? Hát majd csinálunk egy grup... terefere délutánt. Kuglófot hozok.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.12.04. 18:25:01

@helianthus: Izé... hol lácc itt állatot?

Rosszindulatú Vászka 2013.12.04. 18:25:22

@helianthus: érdekel a pozicíó, de csak kölcsönös fényképes levelekre válaszolok.

Atörökk 2013.12.04. 18:25:55

@helianthus:
Izé... szekszuálállatiasviszonyosüzekedés után beszélgetni is kell? :o

Atörökk 2013.12.04. 18:27:11

@Rosszindulatú Vászka:
Saját fényképnek kell a levélben lenni?

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.12.04. 18:27:49

...alakul ez, mint púpos gyerek a prés alatt. Igi hol van ilyenkor?

Rosszindulatú Vászka 2013.12.04. 18:28:18

@atörökk: nagyon jó kérdés!

Sőtmitöbb, az illető szeméjről készült fényképnek, mégpedig két hétnél nem régebbinek.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.12.04. 18:29:49

micsoda fertő, megáll az eszem.

@IP gyűjtögető: javaslom, hogy húzzál óvszert és szeressed a kedves édesanycikádat soxor! a koton fontosch, mer ilyen gyerekből mint te vagy egy is elég a világra :D

@helianthus: veled mindig!

Atörökk 2013.12.04. 18:30:00

@Rosszindulatú Vászka:
Nodeakkor hol marad a meglepetés varázsa? A zújdonsegg varázsa?

helianthus 2013.12.04. 18:30:18

@agresszív kismalac: hiába nézem, salynos sehol. :(
@Rosszindulatú Vászka: őőő, de nem én döntök egydül. Küldd el mindenkinek.

Atörökk 2013.12.04. 18:30:59

@zsiráfffff:
Száz ijen legény kéne mint ő, az a baj, több millió van.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.12.04. 18:32:05

@zsiráfffff: Is sex dirty? Only if you done right. (W. Allen)

helianthus 2013.12.04. 18:32:15

@atörökk: utàna nem, de előtte azért köszönj léci. :O

Atörökk 2013.12.04. 18:33:02

@helianthus:
Ó, hátazt mindenképp, mer nem vagyok én állat. Vagymost rosszat mondtam? :D

helianthus 2013.12.04. 18:34:22

@zsiráfffff: mit szólsz, hogy bedobtak itt a közösbe?
Amúgy kedves tőled! :)

helianthus 2013.12.04. 18:37:03

@atörökk: határeset! :)
@agresszív kismalac: mesertésedtél? :)
Csak vicc volt. Itt csak egy állatot látok és az csak te vagy. :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.12.04. 18:38:21

@zsiráfffff: :D:D:D:D

@atörökk: Nem a seggéről készül a kép. Na persze kivéve, ha seggfej, de akkor meg köll a francnakse.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.04. 18:38:38

"vissza kapom ugyan azt"

Ugyan viszakézből elkapod azt? Ezért lett karcos.

Norvég nehezen beszél matyar?

helianthus 2013.12.04. 18:39:18

@agresszív kismalac: tudom. És szép is. Meg a nyaka is hosszú.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.12.04. 18:41:27

@atörökk: nyilván megidéztük a szellemét a minap, nem kellett volna a tajgetoszt emlegetnünk.

@agresszív kismalac: állítólag és feltéve. vudielent sose tartottam megbízható forrásnak!

@helianthus: ha össze akarnám foglalni a véleményemet róla, akkor az lenne, hogy "annyapitsája". persze láv meg písz és flávörpávör is, de csak belezés után!

Atörökk 2013.12.04. 18:43:02

@zsiráfffff:
Egen. És úgy tűnik, most már a Taigatoszra felesni is lehet :)

helianthus 2013.12.04. 18:44:16

@zsiráfffff: utyankérlek, ne vedd zokon. Én pölö megbántódtam csöppet, hogy még Bé tervnek se merültem fel mondjuk arra az esetre, ha fáj a fejed. :DDD

Atörökk 2013.12.04. 18:47:29

Azér azt mekkell mongyam, okvetlen perverzek vagytok. 60 komment alatt sikerült eljutni a HTC-től a gruppenig. Megyekis olvasok egy miatyánkot.

helianthus 2013.12.04. 18:47:54

@atörökk: sőt, a nőknek is kötelező belépőt venni rá!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.12.04. 18:50:59

@helianthus: hát, én jobb szeretem az khhmmm... inputjaimat magam tervezni :D

@atörökk: feredjél meg szenteltvízben is fijam, biztos ami biztos!

helianthus 2013.12.04. 18:53:30

@zsiráfffff: akkor hol marad a meglepetés izéje?

@atörökk: belement a perverzió a szádba is? Köpd ki gyorsan! :)

igi1 2013.12.04. 19:07:05

Bezzeg az ipad 2-met kicserélték volna, 87.000-ért, 3 hónapos garival :D

igi1 2013.12.04. 19:10:35

Én meg elmentem mindhárom hivatalos szervízbe, végül 40.000-ért javíttattam a kijelzőt.

De a poszter panasza attól még JOGOS, és nehogy már garanciásan ne lehessen javítani karcos kijelzőt, mert mindenkit körberöhögök. Akkor nem szoktak javítani, ha ütődést látnak, vagy annak nyomát a széleken.

igi1 2013.12.04. 19:14:38

Hát, 148.000-re volt leárazva most az új iPhone 5c.

Ha a mikrofon nem működik nagy baj, mer nem hall téged a másik fél. :P

akkor használj mikrofonos fülest

@atpijkamo: azt tudom, hogy sajnos nem engem dobott meg vele. :P én elhasználtam volna úgy is

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.12.04. 19:15:04

Tyű, megint egy mobájlos poszt. Technokrata hülyegyerek révén, lévén, meg láván el is olvasom.
@igi1: ez életed nagy terméke. Életed nagy eseménye pedig, hogy megvetted. Te olyan szerethető vagy ezzel így. Na persze nem izgulok fel rád, de tagadhatatlanul rendelkezel egy infantil-karizmával. Puszy.

helianthus 2013.12.04. 19:17:55

@atörökk: lélegeztetőgépet játszol? :)
@Nattramn: VIRSLIT francia mustárral.

igi1 2013.12.04. 19:21:53

@Kellemes Zérókomponista: ugye? hát akkor hogy szerecc, amikor már a posztjaimat is azzal írom ide :DDD

hiába na, már 2 éves is elmúlt

Atörökk 2013.12.04. 19:22:49

@helianthus:
Mékpedig aszkéta lélegesztetőgépet. Na jó, nem sokáig ;)

igi1 2013.12.04. 19:23:12

@Kellemes Zérókomponista: a telenoros posztok mindig szórakoztatóak, én is úgy találom :D

@Nattramn: nem láttam, b+, mert takarták egymást

Anomalocaris (törölt) 2013.12.04. 19:25:50

@helianthus: Lassan nem maradnak titkok előtted.

igi1 2013.12.04. 19:26:56

@helianthus: nem az a lényeg, hogy mit játszik, hanem h kivel

mer nem nővel az tuti :P

helianthus 2013.12.04. 19:27:50

@atörökk: atléta vagy mi?? :) abból csak a trikót ismertem eddig.
@igi1: haggyad Igi! Már beírtad magad a történelembe.
Ez sikerült már EÖ-nek is egy bizonyos csengővel Nagykőrösön. Ha jól emlékszem. :)

Atörökk 2013.12.04. 19:28:06

@igi1:
Vaslogikádat erősen kikezdte a rozsda.

Anomalocaris (törölt) 2013.12.04. 19:28:10

@igi1: Biztosan leesett. Én a helyében legalábbis leestem volna.

Atörökk 2013.12.04. 19:29:49

@helianthus:
Pedig van az aszkétatrikó is ;)

@Nattramn:
Miért estél volna le?

igi1 2013.12.04. 19:30:30

@Nattramn: gondolhatod, hogy összesz*rtam magam egy életre, mikor ezek ketten nekem támadtak, mint egy dúvad :D

gabors 2013.12.04. 19:40:44

@IP gyűjtögető: NEM

ez a homar .....

majd a Te kedvedert meg a temahoz szoljunk???

Anomalocaris (törölt) 2013.12.04. 19:42:38

@igi1: Írhattad volna úgy a posztban, hogy magukon kívül, tombolva őrjöngtek.

igi1 2013.12.04. 19:44:49

@Nattramn: hallod, hazajönvén Németországból már csak sz*r kajára vártam, azt se tudtam, hogy bigmac, vagy whooper, v whopper, v mi. csak ehető kaja legyen, érted

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.12.04. 19:45:23

Leesett az biza, a talajbacik meg üdvözölték:
- Hát eljöttél!
- Igen, így is mondhatjuk, kicsit gyorsan jöttem, mert estem!
- Igen, igen, háteljöttél!
- Elbazmeg.

Anomalocaris (törölt) 2013.12.04. 19:52:25

@igi1: Miért mit ettél ott? Weißwurst und Leberkäs?

helianthus 2013.12.04. 20:00:32

@Nattramn: nekem?? Kisen? :O
Erre csak Te tudod a választ.

Anomalocaris (törölt) 2013.12.04. 20:03:22

@helianthus: Nem írom többé nagybetűvel magam :8(

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.12.04. 20:03:33

@atörökk: Hát mert a feje nem arra való, amire a segge. Gusztustalan na. Meg két segge van? Az milyen.

helianthus 2013.12.04. 20:10:34

@Nattramn: ??? Ne őrjíts meg. Téged is? :8(

igi1 2013.12.04. 20:18:31

@ColT: engem mindig az érdekelt, h milyen, ha két farka van valakinek :P

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.12.04. 21:28:01

A Belgának volt egy Hús című száma. Egyik sorában elhangzott, hogy "hús, hús, hús..." Én ezt megújítom. Alapul veszem. BEtranszformálom, LEgenerálom az új szöveget. Az egyik legkeményebb kukásrapper beatboxtollából hallhatjuk a legújabb slágert:
VénSzivar - LÉP, LÉP, LÉP

helianthus 2013.12.04. 21:58:13

@Nattramn: JÉP bizony. De Odrika marad, ugye? o_O

igi1 2013.12.04. 22:05:31

@helianthus: a te értelmezetedben a mutáns FŐNÉV, nem MELLÉKNÉV, mint az én értelmezeetmben :P

úgyhogy nem nyertél :D

Anomalocaris (törölt) 2013.12.04. 22:23:32

@helianthus: Ez nem is lehet kérdés. Odri örök.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.12.04. 22:27:58

hat ma en csak annyit modok
bakfitty

YoZan Ace a.k.a. A Lenyalthaj Nevű Strici 2013.12.04. 23:48:45

Bevállolom, és ön bevállalja? Nekem a zokostelefon kb. annyit mond, mint egy marok rénszarvaszuzmó. Létezik a piacon olyan, illetve ilyen valami fos telefon, féle, aminél valami nem megy tönkre, baszódik el a maga eleganciájával? Vagy csak a többség, ilyen tehetős, meg bátor, hogy nyomkodhassák a belülről kifelé jelzőt?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.12.05. 06:30:22

@igi1: Micsoda perverziók, kérem szépen

@YoZan Ace a.k.a. A Lenyalthaj Nevű Strici: Létezik, csak azt nem írják meg ide.

netrunner71 2013.12.05. 06:47:52

" Önök szerint ez normális? "

Nem, nem az.146 000 Forintot adni egy telefonért nem normális dolog.
De hát flancolni kell, igaz?

Faus to 2013.12.05. 07:45:34

@netrunner71: ez nem pénzkidobás, mert a rezsicsökkentésből ennyi megmaradt és hasznos dologra költötte :-P

AtiSnatch 2013.12.05. 07:51:59

pampampampararampam ma van a... jó reggelt :)

helianthus 2013.12.05. 07:54:01

@AtiSnatch: "pampampampararampam ma van a... " ...a névnapod!
Boldog névnapot Vilma!

AtiSnatch 2013.12.05. 08:02:13

@helianthus: Vilma, engedj be!!! :) majdnem :D

Manyecska 2013.12.05. 08:04:37

@AtiSnatch: Január 7??:) volt Attila nevű emberem:)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.12.05. 08:10:07

@netrunner71: tea milady vagy?

JA! És szép perverz napot mára is:)

AtiSnatch 2013.12.05. 08:27:04

@batgirl: akkor miss lipton lenne :)

Atörökk 2013.12.05. 08:42:15

-Pistike, mit hozott neked a Mikulás?
-Lófaszt.
-Úgy kell neked. Miért a seggedet raktad ki az ablakba?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2013.12.05. 08:43:05

Ma mindenki pucolja ki a csimmáját!44!

Manyecska 2013.12.05. 08:43:55

@atörökk: ezt a köcsög viccet:O
.
Amúgy: nekem is van kütyüm sikerült kitörölni belőle múltkor a menstruációs naptáramat /visszamenőleg!/ tehát most nagyjából gőzöm sincs mikor, merre hány méter és paprikaspréjvel védekezzek-e:P:P..:D

Kenderice 2013.12.05. 08:48:24

Posztolónak üzenném:
Telenor boltba besétálni, szerződéstől elállni jelentős kényelmetlenségre való hivatkozással (elhúzódó javítás) illetve jogszabályban leírt kötelezettség (garancia) megtagadása miatt, vételárat visszakérni.

helianthus 2013.12.05. 08:48:53

@AtiSnatch: nem jössz be te disznó! :))
Akkor sok boldogot. Kizárásos alapon.
Bár lehet, hogy az AA-ságod első évfordulóját ünnepled.
Az is legyen boldog!

helianthus 2013.12.05. 08:50:18

@dr. phil. Sün‼ ツ: nem 6-án jön a Télatya? Én mindig úgy tudtam. Mit pucoljak ma? Ja és nincs is csimmám se!!!!!!

Manyecska 2013.12.05. 08:50:20

@dr. phil. Sün‼ ツ: kettőskereszt megtörtént tegnap mert orbitális szarba léptem a mezőn.. kettőskereszt vége.

AtiSnatch 2013.12.05. 09:00:10

@helianthus: az AA már a 3. évben jár :D Amúgy meg egyszer vagyunk 18 évesek :) ma éjszaka jön a miki!

@ColT: tenkjú :)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.12.05. 09:00:13

Nekem van csizmán, és nem kell pucolni, mert tiszta. Viszont be kellene fújnom impregnálóval, mert lehet, hogy nem hóálló.

Manyecska 2013.12.05. 09:17:33

@AtiSnatch: mi? Ki?:O én meg ahová tekerem a rádiót hullik a hajam:..szőrtelenítenek.., a másikon egy ócska buzi affektál:OO:(

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.12.05. 09:35:48

@Rocco az erdei állat /Mátészalka Rencs/: Amúgy az miért van, hogy az embernek mindig a haja hullik, és soha nem mondjuk a szőr a kerjáról, hátáról... Szóval ahova amúgy sem kéne

Manyecska 2013.12.05. 09:38:37

@ColT: pl. a fogaid közé.:D

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.05. 09:54:32

Lehet, hogy sokakat bántani fog, amit mondok, de egyszer már ki kell mondani.
.
.
.
.
.
.
.
.
Nincs Mikulás.

Manyecska 2013.12.05. 09:55:11

@atpijkamo: de vannak melegek helyettük. Azért ez annyira megnyugtató.

Manyecska 2013.12.05. 10:00:19

@zsiráfffff: max. ha meleg lennék igen, nem tudnék pucsítani attól:P :D

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.05. 10:01:15

@Rocco az erdei állat /Mátészalka Rencs/: Hát az nem világos számomra, mennyire felcserélhető a kettő.

Mindenestre a Mikulástól kevesebben rettegnek.

helianthus 2013.12.05. 10:05:42

@AtiSnatch: már a 3. évben? Hogy rohan az idő! Mintha tegnap lett volna, hogy letetted az üveget. :))
@zsiráfffff: tévedsz! Szerintem ez 87'-esben volt!

Manyecska 2013.12.05. 10:05:46

Nekem asszem több kérdésem nincs:D..#

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2013.12.05. 10:05:54

@atpijkamo:
És a pedofil papok, az má nem jáccik?
Naugye.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.12.05. 10:07:14

@helianthus: lehetséges, elég homályosak az emlékeim a múlt évezredről!

AtiSnatch 2013.12.05. 10:09:06

@atpijkamo: tévecc, pölö amikor elfogy a vécé papír akkor a gatyád :)

helianthus 2013.12.05. 10:13:09

@zsiráfffff: nekem a múlt hétről is!!!
@dr. phil. Sün‼ ツ: mármint mit nem játszanak? Mikulásost?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2013.12.05. 10:18:21

@helianthus:
Háppersze.
Még hogy nincs mikulás...
Hohohohóóóó!!!3

Manyecska 2013.12.05. 10:25:08

@dr. phil. Sün‼ ツ: Öltözz be! Adjak sapkát hozzá?

Tomasz_a_gozmozdony 2013.12.05. 15:08:10

@Kenderice: aztán kibaszásból visszaállítani az eredeti állapotot a kapott pénzből :-D

Zirowe 2013.12.05. 18:25:41

Drága nem működő telefon helyett az öreg hp-t kellett volna inkább lecserélni.

Ustim 2013.12.14. 00:51:33

"Telenor Hungary
Kedves Ügyfelünk, szeretnénk kivizsgálni az általad posztolt esetet. Kérjük, vedd fel velünk privát üzenetben a kapcsolatot Facebook, Twitter vagy Google Plus csatornánk valamelyikén. Köszönjük!
December 4 at 4:17pm"
Ezek szerint a telenorosok olvassák a homárt, és mégis...
süti beállítások módosítása