Tékozló Homár

Az Aldiban 96 forint lehet a Túró Rudi

2013.12.16. 14:03 | jackyll | 80 komment

aldi_turorudi.jpgAz Aldiban azt állítják, hogy az egységár csak tájékoztató jellegű, ezért nem akarták odaadni naiv ügyfélnek 96 forintért a 125 forintos Túró Rudit. Pedig nem létezik tájékoztató jellegű ár, egyszerre több ár esetén a legolcsóbbal kell számolni:

Rendszeresen járok az Aldiba vásárolni, mert az van a közelben, de sajnos az utóbbi időben egyre gyakrabban találkozok azzal a jelenséggel, hogy hamis egységárakat tüntetnek fel. Néha 1-1 terméknél már utánaszámolás nélkül is látszik, hogy ott valami el lett számolva. Ilyen volt ez a túrórudi is. Ez egy 51 grammos Óriás Pöttyös rudi, ami 125 forintba kerül. Ki lehet számolni az egységárat, úgy, hogy a 125 forintos vételárat elosztjuk 51-el, így megkapjuk a grammonkénti árat, majd ezt megszorozzuk 1000-el. Ez így 2451Ft kilónként.

Ha az 1876Ft/kg-os árat vesszük alapul, akkor 96 Ft-ot kellett volna fizetni. Márpedig a fogyasztóvédelmi törvény értelmében mindig a feltüntetett legalacsonyabb vételárért köteles a kereskedő eladni a terméket. Ennyiért az Aldiban nem akarták eladni, az üzletvezető azzal érvelt, hogy 96Ft-os ár nem volt feltüntetve, az egységár csak tájékoztató jellegű és ilyen esetben nem vállalnak felelősséget érte és nem köteles eladni 96Ft-ért a túrórudit (márpedig szerintem igen, de ez már mindegy). Amúgy nem írtam a vásárlók könyvébe, épp siettem.

Végülis még mindig ott van az az opció is, hogy az Aldi nem hibázott, és tényleg 1876Ft/kg volt az egységár, és tényleg 125Ft a vételár, ebben az esetben viszont a rudinak kell 67grammosnak lennie, szóval lehet hogy a tömege volt csak rosszul feltüntetve. Nem volt nálam hitelesített mérleg, úgyhogy ez már nem derül ki.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Aureliano Buendía 2013.12.16. 14:15:58

Rendszeresen járok az Aldiba vásárolni ->hiba 1.0

Amúgy nem írtam a vásárlók könyvébe, épp siettem ->hiba 2.0

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.12.16. 14:19:19

1.hol vannak a fűszoknyás svéd lányok????
2.Most komolyan! Ezért ragadtál billentyűzetet???????? Retkes 29 forintért????????????????

dailyvicodin 2013.12.16. 14:30:41

2450,9803921 forint kilónként.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.16. 14:34:46

@dailyvicodin: Közelebb van a 2450,9803922 forinthoz. :))

Atörökk 2013.12.16. 14:45:47

Szerintem a 10 %-kal olcsóbb ár miatt került 125 forintba, plusz rezsicsökkentés, plusz elmútnyócév!

neménvagyok 2013.12.16. 14:45:55

Véleményem szerint a túró rudinak egységára van, a gyártó is úgy adja a boltnak, nem súlyra méri. Jelen esetben 125 Ft. A hülye törvény szerint ezt át kell számolni kilónkénti árra (ugyan minek?), na azt kúrták el.

A posztolónak igaza van, de ilyenért ideírni...? Szóljon, hogy írják át a kilónkénti árat, és kész.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.12.16. 14:46:46

" 96Ft-os ár nem volt feltüntetve, az egységár csak tájékoztató jellegű "
Miért nem fizetett tájékoztató jellegű összeget a postoló, mondjuk 125Ft helyett az véletlenül 96 lett volna.

herk 2013.12.16. 14:56:50

@neménvagyok: +1
szerintem is a darabárra kell koncentrálni.
A kilónkénti ár kiirását a törvány kötelezi, igy kiadták egy gyakornoknak a kiszámitását, az meg elkrta. Az ügyfél max szólhatott volna, de hogy egy ilyen kis hibát meglovagoljon, hát ez kész.

TiZ 2013.12.16. 15:06:11

Nem kellene ekézni a posztolót, mert...

Friss hír. A szerződéskötéskor feltüntetett kamat és költség a deviza alapú hiteleknél csak tájékoztató jellegű.

Darth Revan 2013.12.16. 15:07:03

Szerintem nem er a posztolot basztatni.
Az egysegar fontos, hogy a termekek osszehasonlithatok legyenek.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.12.16. 15:15:20

@Darth Revan: a turo rudit osszehasonlitod a csokimikulassal?

telkoe 2013.12.16. 15:31:59

@hagyma: A turo rudit a bela rudival meg a sanyi rudival meg a mini es maxi turo rudival. Legutobb kb 10fele turorudi es klonjat lattam a boltban.

Ádám 2013.12.16. 15:36:37

@Darth Revan:
1. a posztoló nő v. férfi?
2. HA s amennyiben nő, részemről akkor is jól megnézném....
3. na, talán ezek után szó lehet a basztatásáról! :)

Ádám 2013.12.16. 15:37:47

@telkoe: barom az, nem ért semmihez!:)
igaz barom!?! :):D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.12.16. 15:56:17

@telkoe: a bela rudiba bele sem merek gondolni, az vencigonak kell
nameg sanyi rudi
sodoma es gomorra
amugy egy ceg csinalja mindet?

Ádám 2013.12.16. 16:06:52

barom! a merinek is kell A-Z-ig!:):D hiszen ős ááámerikai lengyel:) igaz barom?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.12.16. 16:24:14

@vén szivar: nem tudom ezt a lengyelt honnan szedtetek
semmi koze hozzajuk
lengyel ver az pont nincs benne
anyadba milyen a keverek?

Amusing 2013.12.16. 16:28:15

nebassz...
csak nekem tűnik furának????
állok egy nyomorult kis túrórudinál és előkapom a telón a számológépet és elkezdem habzó szájjal pötyögni....
posztolónak egy dokit fel kéne keresnie.. talán vmi erős gyógyszerekkel még ezen lehet segíteni

Ádám 2013.12.16. 16:29:25

barom! jobb, mint a te lengyel tereza kurvádban! barom!:):D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.12.16. 16:37:33

@vén szivar: azt mar megbeszeltuk hogy mutterod a kurva nem a felesegem, ezen mar tul vagyunk
ugorgyunk

Ádám 2013.12.16. 16:44:34

barom! anno majd ugye EZT SEM FELEJTED EL,!!!? amit most írtál! barom!

ANYÁD IS RIBANC VOLT, EZÉRT VETTÉL EL KURVÁT ODAKINT IS?!?! barom! :):D

EligorDoky 2013.12.16. 16:51:59

Az árazó gépen van olyan funkció ahol a mennyiségi egységet lehet állítani, itt simán a dolgozó volt kétszeresen is hülye.
1. Nem ismeri a termékeket amit árul, jelen esetben minek mi az eladási egysége.
2. Nem tud számolni.

Szakura 2013.12.16. 16:57:22

@vén szivar: a 444. hun ismertetnek egy könyvet, amit rólad írtak.valami rezsi meg 13. Havi nyugdíj

Manyecska 2013.12.16. 17:01:10

Én most kezdek leszokni róla. Na nem a rudiról:DD a bótról. Nem mintha, csak mégsem.

Ádám 2013.12.16. 17:03:02

@Szakura: akkor olvasd...figyelmesen!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.16. 17:10:07

@Rocco az erdei állat /Mátészalka Rencs/: Én ismertem a Rudit. Az igazit, akiről elnevezték. Rokon rokonjának a rokona.

Ádám 2013.12.16. 17:12:31

@atpijkamo: én egy cigány tesót ismerek, ki Rudi s a pöcse egyszer egy csajtól, ilyen pöttyös lett...biz.ist.

zooDoo 2013.12.16. 17:18:47

A rudi az rudi. Azzal nem viccelünk. Megvan. Nemzeti túrórudi. Csak a kontroll miatt. Még elhízik magyar.

- 18 év alatti és/vagy terhes nem léphet be
- üvegeket pöttyösre festeni
- koncessziót szigorúan bajszos bereknek kiosztani

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.16. 17:20:55

@vén szivar: "egy csajtól, ilyen pöttyös lett...biz.ist."

:)) Mekhalok!

Nem tudtam, hogy ez a pöttyök eredete.

telkoe 2013.12.16. 17:23:48

@hagyma: Ha jol tudom, a turo rudi vedett nev, ezert minden ceg ami valamit rudit akar gyartani valami sajat neven hozza ki. A norbi rudat kifelejtettem a listabol :)

♔bаtyu♔ 2013.12.16. 17:38:57

Nem a vásárlók könyvét kell elkérni,hanem nem kell odamenni többet.

Szelid sunmalac 2013.12.16. 17:49:15

@♔bаtyu♔: Tehat ha valami szarul mukodik, azt nehogy mar jobba tegyuk vagy megjavitsuk, hanem ne hasznaljuk, ne menjunk oda stb. Ez rimel az "akkor nem kell itt laknod"-ra.

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.12.16. 18:33:51

@batgirl: az a retkes pár forint vásárlónként elég szép eltérést jelent.
És van aki nem tud máshova menni, mert elérhető közelségben nincs más bolt. :(

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.12.16. 18:37:21

Egyébként a panaszosnak javasolnám, hogy forduljon a fogyasztóvédelemhez! Általában foglalkoznak az ilyen ügyekkel.
Én évekig tűrtem a közeli CBA hasonló, meg ennél durvább húzásait, aztán egy szép napon meguntam és írtam a cégvezetésnek (ki tudja, hanyadszor, mindig eredmény nélkül), Cc:-ben a fogy.védelemmel. Ha jól emlékszem, két hónappal később jött a válasz, hogy próbavásárlást végeztek, rengeteg szabálytalanságot találtak, a boltot megbüntették, nekem meg köszönték szépen a segítségemet.

Ritkán vagyok kárörvendő, de ezeknek legalább öt-hat éven át pofáztam, valahányszor eltérő árakat láttam a pocon és a blokkon. Hiába. Azóta mintha változott volna valami, bár pár napja az orrom előtt reklamált valaki, hogy más van a polcon.

P.Freddy 2013.12.16. 18:41:22

@Ciklon Béla:

Nem Aldi, NER matek.

A filmhíradóban megy a sikerpropaganda, hogyaszondja Orbán Viktor, 1-2%-os az infláció!

Közben veszek egyfajta vajat meg egyfajta sajtot, az most 1400 forint.

Pár hónapja ezeket egy ezres alatt megkaptam.

Összességében sokkal kevesebb pénz marad, mint három éve, persze ha eszel is élelmiszert, és nem csak rezsivel táplálkozol, mint a fideszdroidok:)

Atörökk 2013.12.16. 18:43:12

@P.Freddy:
Megnyugtatlak, mind 1000, mind 1400 forintért akkor sem, és most sem sajtot kaptál.

P.Freddy 2013.12.16. 18:49:55

@atörökk:

OFF

De, sajt esetében például Füredi trappistáról beszélek, darabos kiszerelésben, tavalyelőtt négyszázvalamennyi volt, most meg 625, hiperben, szóval magyar is, olcsó beszerzési hely is, mégse fér bele a Fidesz 2%-os inflációjába.

Meg a szűrt gyümölcslé se (gyereknek az kellene), meg a vaj se, meg a krumpli se, meg ... semmi se. Csak a Fideszpropaganda, az kurvaolcsó lett, az lehúzza az inflációt.

ON

gusthy1 · http://kolyokjoga.blogspot.com 2013.12.16. 18:54:02

@neménvagyok: Számold ki a különbséget nagyon sok túrórudira, na úgy már nem 29 forint.

Atörökk 2013.12.16. 18:59:31

@P.Freddy:
Abban kb. annyi tej volt/van, mint egy doboz májkrémben. A baj az, hogy a hiperek/szuperek ennél lényegesen drágábbért is moslékot árulnak.

P.Freddy 2013.12.16. 19:06:20

@atörökk:

Félreértheted, mert a 625 nem kilós, hanem darabár (20 dekás eléőre kimért és csomagolt darab). Szerintem elég jó trappista.

De az a kérdés, hogy mitől lett 40%-al drágább az emlmúlt két és fél év alatt?

Egy ötletem van, az elmútnyolc gyurcsánybajnai kormányok lehet az oka a mostani drágulásnak, biztos árdrágító vírust helyeztek bele a sajtgyár komputerébe, és a NER harcosok még keresi azt a májkrocsippet, amiben hatástalanítani tudják a gonosz liberáljudeobolsevik imprilista ármányt.

Ja, meg az EU meg az árvíz, és különben is, ahogy Szijjártó megmondta:

"Jé, csokiszökőkút!" :)

Atörökk 2013.12.16. 19:11:08

@P.Freddy:
Azt mondták már neked, hogy multihipereken kívül is van élet?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.12.16. 19:23:35

@telkoe: de alapbol le kellett volna vedeni minden rudira vegzodot
sot most is perelnem ha valaki norbi rudat csinalna
itt tuti nyernenek

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2013.12.16. 19:47:13

A túrórudi amúgy mennyire geciszar kaja már, de komolyan. Rosszminőségű, "izzadós" étcsokiutánzatba mártott romlott tejtermék. Broáf.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2013.12.16. 20:01:15

Hat fasz a bolt, no.
En tecskoban siman ra szoktam jatszani a tobb ar dologra. Pl rendszerint dvd, vagy konyv eseten egy-ketton rajta szokott maradni az akcios arcedula. Altalaban ha tobb van abbol amit venni akarok, akkor megnezem az osszes csomagolasat. Szoktam talalni olcsobbat. Es persze utana mindig sikerrel reklamalok.

Persze asvanyviznel nem szarakodok, nem nezek at 826 uveget.

P.Freddy 2013.12.16. 20:12:09

@Hurrá Torpedó:

Múltkor Unicumnál volt hasonló, azért áttúrtam a teljes polckészletet:)

Manyecska 2013.12.16. 20:34:20

@atpijkamo: valahogy nem vagyok meglepve!!:DD:O

Manyecska 2013.12.16. 20:36:58

"Kilóg a rudi, nincs baj nyugi-nyugi" :DD

fda 2013.12.16. 20:53:27

Az aldi hibázott (csalt???), miután erre figyelmeztették, le is járatta magát 29 forintért.

Ha mindenki szólna az apróságnak tűnő csalásokért is, az apróságnak tűnő csalások szép lassan eltűnnének és ilyen helyzetben még elnézést is mérnének a vevőtől. Mint például az Aldiban, Németországban.

fefe79 2013.12.16. 21:13:27

Nem 51-el, mert olyan szó nincs, hogy "ötvenegyel". Meg nem is 1000-el, mert olyan sincs, hogy "ezerel."
Olyan van, hogy 51-gyel, meg 1000-rel, a picsába már, hogy senki nem tud magyarul.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2013.12.16. 21:36:02

@P.Freddy: gondoltam hogy az aldi által elszámolt árért is az orbánviktor lesz a hibás. Menj a többi libsi haverodhoz seggbekukit játszani.

gabest1 2013.12.16. 21:58:19

De hol jön a képbe a -10%?

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2013.12.16. 22:12:20

A kilónkénti árat azért kell feltüntetni, mert a vevő kíváncsi arra, hogy mennyi túrós, rúd alakú, ételjellegű készítményt lehet venni adott pénzért, összehasonlítva egymással a polcon levőket. A gyártó trükközik, nagy dobozban kevés bonbon, nagy zacskóban kevés csipsz, ismerjük. Esetleg ráírja, hogy most 20%-kal több. A kilónkénti ár ismeretében kicsit tisztábban lehet látni. A darabár pedig azért kell, mert azt fizetjük.

Ez a hülyítés a pofátlan hülyítésnél annyival több, hogy itt már csalnak. Mert a kilónkénti ár alapján valószínűleg olcsóbb ez a rudi a többinél. Vagy a szállítónak a kilónkénti árat fizették, és arról van papír, amit az ellenőr esetleg olvasgatni kezdene. A darabárat pedig kicsit átszabják.

Itt ez csalás, és sokaknak van már elege a pofátlan lehúzásból. Az, amikor 1 üveg kóla 300 forint, de hatos csomagolásban csak 1900 forint – van ilyen –, nem szabálytalan, csak kurva pofátlan.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2013.12.16. 23:10:44

Valamikor a Media Marktban vettem egy doboz matricás DVD-t, egyszer élünk. Meg a polcra ki volt írva, hogy akció, 99 forint. Pénztáros behúzta, mondja, hogy 219 forint, darabja. Meglepett. Tájékoztattam. Ő mondja: a gépben ez az ár. Erre visszasétáltam, levettem a polcról az árcédulát, és valamelyik eladó kezébe nyomtam, hogy a főnök véleménye is érdekel. Kiüzent, hogy 99 forintért kapom, de csak azt, ami a kosárban van. Meglepett újfent, de az ilyen jöhet. Megköszöntem, így is lehet a dolgokat rendezni.

ozur 2013.12.16. 23:10:50

Siet, de az egységáraknak utánaszámol? Fotosopp.

dukeekud 2013.12.16. 23:41:54

Bar az ketsegtelen, hogy errol a konkret esetrol az mszp 8 eves kormanyzasa tehet, de abban a jelenlegi kormany is hibas, hogy a rezsicsokkentes, nem terjedt meg ki a turorudira.

Ezzel kellett volna kezdeni bazmeg, leszarom a gazt, meg a villanyt.

P.Freddy 2013.12.17. 00:25:04

@enpera:

Ha nem látod az analógiát a Fideszes hurrápropaganda

"2% az infláció, behugyozunk bazze, dejó...!!!!!"

és a bármelyik boltban ugyanígy behazudott

"egységár, hú dejó, megvesszük mert kilóra olcsóbb, vazze"

között, akkor te valószínűleg elvakult, segghülye, birkamenetelő gyökérparaszt fideszes seggdugasz vagy. Tőled és a fajtádtól pusztul még mélyebbre a magyar társadalom.

Nyaljad Selmeczi Gabika fosos pcsáját, meg Orbán Viktorét, kisköcsög.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2013.12.17. 01:15:48

@P.Freddy: Pihenj le kicsit, nincs semmi baj. Mondanám, hogy reggelre jobban leszel, de neked nem akarok hazudni.

P.Freddy 2013.12.17. 01:22:51

@Androsz:

Nyugtass meg hogy holnap se lesz semmi baj, mert különben szétbasz az ideg, ha nem kapok egy pálinkát azonnal:)

Egyébként melyik az a reggel az idősíkon, vagy inkább az időzónákban, és ha jobbra megyünk körbe-körbe és egyre fiatalabbak leszünk, akkor mi bajunk lehet? :))

Putyur 2013.12.17. 07:48:15

@P.Freddy:

Hurrá.
Megérkezett közénk a kultúráltan, kristálytiszta érvekkel érvelő baloldali/liberális bértollnok. :-/

telkoe 2013.12.17. 09:16:08

@Putyur: Ugy emlekszem mintha osztrak boltban is latnek egysegarat... csak nem oda is betette Orban keze a labat? Meg jo hogy Freddy joelvtars eberen figyel!

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2013.12.17. 11:12:53

@P.Freddy: igen, nyilván igazad van, ha a baromságaidra beszólok, csakis fideszes lehetek.

Kihagytad hogy !!!!!NÉGY!!!!

Így hitelesebb vagy.

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.12.17. 11:38:39

@enpera: a következtetése helytálló. Ha nem látsz át a propaganda hazugságokon, akkor rettentő buta vagy. Ez meg a fideszes-jobbikos csürhére jellemző.

P.Freddy 2013.12.17. 12:57:25

@Putyur: @telkoe: @enpera:

Kellemetlen lehet, amikor

- a Fideszes hazudozás (jobban teljesít, 2% infláció, aki figyelmetlen, rájuk szavaz)

- és a bolti hazudozás (hamis egységár, ami alapján aki figyelmetlen megveszi, közben pedig többet fizet)

közötti hasonlóságot az arcotokba nyomják, ugye? Mondjátok, titeket tényleg nem zavar, hogy másfélszer annyiba kerül minden (alapvető élelmiszer), mint korábban? Ti inflációt és rezsit reggeliztek, és azzal jóllaktok? Azoknak mennyi a kalóriatartalma? :)

ferand1979 2013.12.17. 13:52:11

na és hol van az a jól bevált szöveg, hogy ilyen az Aldiban nem történhet meg???

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.17. 14:01:16

@ferand1979: Ilyen az Aldiban nem történhet meg.

telkoe 2013.12.17. 14:43:40

@P.Freddy: Az milyen kellemetlen lesz, ha rajossz hogy nem csak Mo-n teszik ki az egysegarat es egesz furcsan neznek rad ha ettol kijon beloled a habzo szaju balos egyszeruke.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2013.12.17. 14:44:42

@álfirkász: te nagyon átlátsz az ALDI túrórudi-ár cunamiján, ugye? :D

!!!!NÉGY!!!!!!!!!!!!!!!!!!

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2013.12.17. 14:46:02

@P.Freddy: nem, én dolgozom. Te bérkommentelésből, hivatásos rettegésből élsz, ugye?

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.12.17. 14:57:45

@enpera: te ostoba fartúró náci! Téged ismerlek, ez bőven elég. :D

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2013.12.17. 16:28:47

@álfirkász: nem ismersz, te ostoba képzetlen sikertelen majom :D

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.12.17. 16:33:04

@enpera: hátha mégis, kis buzi. Méghozzá elég régóta.

P.Freddy 2013.12.17. 19:40:31

@enpera:

Aha, szóval téged nem érdekel, olyan a munkád, hogy leszarod az árdrágulásokat... értem. A többiek meg? Kiafaszt érdekelnek a köcsök szegények. Majd azt hazudjuk nekik hogy minden rendben, oszt jónapot, osszák be.

Egyébként valószínűleg többet dolgozom mint Te, és nem a Fidesznek, mégcsak nem is trafiknak, vagy földmutyinak, úgyhogy sajnos engem érdekl, hogy minek mennyi az ára, nem úgy mint téged.

Köszönöm a választ, ezután is halgass a szivedre, szavazz a Fideszre:)

P.Freddy 2013.12.17. 19:44:37

@telkoe:

Tudom, hogy mindenhol kiteszik az egységárat. De azt is tudom, hogy csak Magyarországon divat az ilyen ocsmány hazudozás, amit a Fidesz végez, és csak itt siklik el ennek mintájára a bolti hazudozás, mint hamis egységár, ami nincs konzisztenciában a darabárral.

De most kezdek rájönni, hogy te nem érted a dolgot matematikailag: ebben a posztban az a probléma van felvetve, hogy ha fél kiló valami 100 forint, akkor HAZUGSÁG azt kiírni, hogy egy kiló valami 150 forint.

Érted már? Nem? Akkor jövőre majd IKSZELD BE (tudod, ahogy aláírni szoktál), hogy Fidesz, meg Békamenet. Merthogy arra is lehet majd szavazni, az a virágos kocka lesz az! :)))

Putyur 2013.12.18. 08:30:50

@P.Freddy:

A stílusodra reagáltam, nem a "mondanivalódra". Amit írtál, az nettó hülyeség tehát nem érdemes vitát nyitni róla.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2013.12.18. 12:41:35

@Putyur: csak óvatosan.
Ne tessék belekeverni a nevem egy részét politikai csatározásokba.

gyöngytyúk 2014.02.21. 20:01:56

ha én NEM LOPOK 26 foritnyit , meg semennyit sem semmilyen boltban , akkor - tőlem se merészeljenek lopni 1 fillért sem .!!!!!! ez - nem anyagi , hanem ÖNÉRZETI KÉRDÉS . túlságosan sok helyen nézik BAROM ÁLLATNAK A KLIENSEKET - AKIKBŐL ÉLNEK !! és mindig mindenki rájuk hagyja , engedi , - ezért van ilyen pofátlan közeg az égvilágon mindenhol az országban .
süti beállítások módosítása