Tékozló Homár

2,5 órás sorbanállás a Vodafone-nál

2013.12.17. 15:52 | jackyll | komment

Nem egészen világos, naiv ügyfél miért angolul beszélő párját küldte az ügyfélszolgálat fogalom nélküli harcosához, mert ezzel a művelettel 100 perces hátrányba kerültek. Utána már csak a kárrendezési szakembert kellett lokalizálni, és már ki is derült, hogy a telefonjuk nem javítható, nincs belőle már, de választhattak helyette 4 a boltban éppen kapható másik modell közül:

Szerintem nem én vagyok az egyetlen, akinek ha valamit Vodafone-nál el kell intéznie, jobban teszi ha lemondja az egész napos programját. Eddig nem volt alkalom, hogy ne kelljen minimum 50-60 perceket várni (és az mindegy hogy reggel, délben vagy délután, este mentem). A tegnapi viszont túl tett mindenen.

Vodafone. Duna Pláza... 18:11kor kitéptem a kis sorszámomat, kárrendezésre, a szervizelt telefont felvenni... Várunk..várunk...várunk...70 perc.. 323-asak voltunk... 322 volt megörültünk, hogy mi jövünk, majd átváltott 324-re.. Hát persze, hogy mentem is, hogy márelnézéstdemivanamiszámunkkal.. Kellemesnek nem mondható fiatal fiúcska, akiről készítettem is képet, hogy amíg nem ült előtte senki, ő a telefonjára érkezett üzeneten vagy bármin elmosolyodott..  Majd amikor párom angolul (mert ő nem magyar) kérdezett valamit, körübelül hahotával nyugtázta, hogy egy kukkot sem ért...

Majd természetesen mit csinál egy jó munkaerő ha nem az ő feladata? Átírányít. További fél óra után hívták is a számunkat, egy másik - már szimpatikusabb és angolul is beszélő - fiatalemberhez. Na, milyen meglepetés.. kárrendezés?? azt nem ő csinálja... hát akkor ment fel a pumpa, hogy üzletvezetőt ide most azonnal... természetesen segíteni nem tudott, azon kívül, hogy kaptam egy panaszkezelő lapot, mert ugye a vásárlók könyve már betelt.. milyen meglepő..

2 és fél óra várakozás után!!! végre, mi kerültünk sorra. A telefont nem lehetett megjavítani, így - még jó hogy fizetünk egy vagyont a garanciára - 20.000 forint befizetése után választhattunk egy telefont... amilyen telefonunk volt az természetesen már nincsen, és a választható 10-15-ből 4 darab volt elérhető...

18:11-kor érkeztünk, a boltot már bezártuk és 21: 08 perckor hagytuk el az üzletet...

Köszönöm Vodafone.. még pár hónap van hátra veled... de aztán soha többé.. Esetleg ha az alkalmazottak beszélnének egy alapfokon angolul, azért az nem ártana...

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Oromis 2013.12.17. 15:53:21

Ajánlom ezután csalánnal verni a :) adf.ly/ar4nt

Atörökk 2013.12.17. 16:03:12

A Telenornál több alapfokon beszélnek, csaxólok.

dailyvicodin 2013.12.17. 16:10:17

de a többihez se menj, mert a két T betüs se jobb :D

Bluemotion 2013.12.17. 16:17:04

Kár hogy a posztoló nem a mandarinul beszélő anyját vagy a baszk öregapját küldte el egyedül a magyar ügyfélszolgálathoz.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.12.17. 16:27:07

@Bluemotion: egyutt volt a parjaval, aki csak angolul beszel
esetleg fordithatott volna az ugyintezonek
ha tudna angolul...

Rosszindulatú Vászka 2013.12.17. 16:29:36

Ennek mér kisebb a betűje? Kevésbé fontos poszt-e?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.12.17. 16:32:15

egyszeruen nem fogom fel, hogy ha van ket ember, egy valaki + a parja es az egyik csak angolul beszel, mi a faszert kell nekik angolul beszelo ugyintezo
/a varakozasi ido, az botranyosan sok, de tettek erte, hogy meg tobb legyen/
holnaptol, ha megyek Maryvel ugyintezni magyarul fogok beszelni es Ot megsem hagyom szolalni

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.17. 16:34:48

"50-60 perceket várni"

Bebököd, hogy kérsz előtte SMS értesítést, és elmész plázapicsázni.

"párom angolul (mert ő nem magyar) kérdezett valamit"

Te nem tudsz nemmagyarul? Akkor pl. hogyan dugtok?

Bluemotion 2013.12.17. 16:35:05

@hagyma: Ezt én sem tudtam összerakni, pedig ez lenne a normális.

Rosszindulatú Vászka 2013.12.17. 16:35:58

@atpijkamo: tik szoktatok beszélgetni dugás közbe? Vagy úgy általába? Minek?

Atörökk 2013.12.17. 16:41:15

@atpijkamo:
Összeteszik, amijük van, úgy, hogy nem beszélnek közbe'.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.17. 16:44:21

@atörökk: Én tudok orosz alapfokon beszélni.

Khm. Hejesbítek. Nekem van orosz alapfokú nyelvvizsgáról papírom. (Kellett egy második nyelvről is nyelvvizsgapapír.) Magyarul: nekem egyszer sikerült egyszerre 3 nyelvvizsgabisztossal elhitetnem, hogy bisztos tudok alapfokon oroszul. De ez sajna már akkor se volt igaz.

Tippeld meg, hány évig tanultam oroszul. (Csak kétszámjegyűvel érdemes próbálkoznod.) Namost rajtam kívül mindenki nyelvzseni a családban, apóstol unokáig, nagyszulőtől keresztanyámig, olyat nincs is, aki csak egy idegen nyelven beszél, és van tíz fölötti is, és még tanítja is, másik meg fordítja. Ehh.

Atörökk 2013.12.17. 16:46:32

@atpijkamo:
Angolul, oroszul, vagy egy alapfokon?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.17. 16:53:49

@dr. phil. Sün‼ ツ:

- Mondd Gyurikám mi a különbség a jár és a megy között? Mondjuk, jár az utcán vagy megy az utcán?
- Semmi az égvilágon.
- Jó. Mert nem akarok zöldséget beszélni. Tegnapelőtt láttam egy hastáncos nőt, akinek egész zeneszám alatt folyton ment a hasa.
- Talán járt a hasa?
- Szóval mégis van különbség?
- Hát,.....árnyalatnyi.
- És a pénz, amiért megdolgozunk, az jár vagy megy?
- Az ... az jár. Többnyire. Nálam megy.
- Értem. És mi a különbség a tenni, meg a rakni között?
- Semmi az égvilágon.
- Jó.. Mert nem akarok zöldséget beszélni... Tegnap találkoztam egy ismerősömmel, aki nem a feleségével sétált a teszedőparton.
- Hol?
- A teszedőparton.
- Talán rakodóparton?
- Most mondtad, hogy tenni és rakni: mindegy. Na, szóval az illető nagyon zavarba jött, és úgy rakott, mintha nem venne észre.
- Úgy tett.
- Hát a ti nyelvetekben egy nagy tevés kivétel van.
- Egy nagy rakás.
- Elég az hozzá, hogy az illetőt otthagytam a rakás színhelyén.
- A... a.. tett színhelyén.
- Miért, van valami különbség?
- Árnyalatnyi.
- S mi a különbség a húzni meg a vonni között?
- Semmi az égvilágon.
- Jó, mert nem akar...
- Tudom, nem akarsz zöldséget beszélni.
- Úgy van, honnan tudod?
- Kitaláltam.
- Szóval a huzaton, amivel Bécsből jöttem, nagy volt a vonat.
- Talán a vonaton volt nagy a huzat?
- Hát akkor az lesz a legjobb, ha most lehúzom a tanulságot.
- Levonom.
- Ide figyelj! Én rögtön bevonok neked egyet!
- Behúzok.
- Nahát, ez hallatlan! Ki ismeri itt ki magát? Mondd csak, azt, amibe a párnát csomagoljuk, az vonat?
- Az huzat.
- És amivel hegedülnek, az húzó?
- Az vonó.
- Nahát, és elvonják vele a nótánkat.
- Nem, elhúzzák.
- Légyszíves adj egy Seduxent.
- Parancsolj.
- Köszönöm szépen. Na, megpróbálok erőt venni magamon, kezdhetjük a második járatot.
- Menetet. Járata a villamosnak van.
- És arra járatjeggyel kell fölszállni?
- Nem, menetjeggyel.
- Mert ha nem, akkor ugye rosszul megy az ember?
- Nem, akkor rosszul jár.
- És a kísértet mit csinál? Visszamegy?
- Nem. Vissza az megy, akit küldenek. A kísértet visszajár.
- De csak az apró kísértet?
- Hogy-hogy csak az apró?
- Mert én tanultam, hogy az apró visszajár.
- Remélem, több kérdésed nincs?
- De igen van, tudniillik meg akarom inni veled a békepohár.
- És mit kell ehhez kérdezni?
- Hogy mi a különbség a dugni, meg a rejteni között?
- Semmi az égvilágon!
- Akkor, kérlek, add ide a rejtővonót!
- Micsodát?
- A rejtővonót.
- Ja, a dugóhúzót!
- Tessék.
- Köszönöm.

Rosszindulatú Vászka 2013.12.17. 16:55:57

- A szükség törvényt bont! - mondta a bíró és kirohant a tárgyalóteremből.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.12.17. 16:56:47

Mondjuk azt nem értem, hogy hogy a francba' nem tudnak egy ilyen cégnél angolul az ügyfelesek.

Meg gondolom azért az angolul beszélő illető ment, mert ő ért rá.

Aureliano Buendía 2013.12.17. 16:58:08

Párja csak a zokninak van.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.17. 17:00:09

@uraaam: "Párja csak a zokninak van."

Akkor én zokni vagyok? Hát így estefelé agyilag talán...

Akkor hogy hívjam a páromat szerinted?

Rosszindulatú Vászka 2013.12.17. 17:00:16

@uraaam: meg a pókeresnek, meg a táncosnak, meg némelyik belső és külső szerednek is.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2013.12.17. 17:03:39

A hívásra a legmegfelelőbb a "gyere ide".

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.12.17. 17:05:08

@uraaam: meg a gerlenek
@ColT: egyutt mentek a magyarral
a magyar parjaval
es volt angolul tudo
arra vartak meg egy orat...

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.17. 17:07:24

@Rosszindulatú Vászka: "@uraaam: meg a pókeresnek"

Meg emberpár, házaspár, szerelmespár, jegyespár, párkapcsolat...

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.17. 17:09:53

@Rosszindulatú Vászka: "neve nincs neki?"

:)) Közöd?

Valahogy csak kell hivatkozni rá, és nem szeretném beleszőni a történetbe, hogy szerelmesek vagyunk-e egymásba, összeházasodtunk-e, stb.

@hagyma: :)) Hát nagyot nézne János.

Maraggymá 2013.12.17. 17:12:11

@atpijkamo:
"Én tudok orosz alapfokon beszélni.

Khm. Hejesbítek. Nekem van orosz alapfokú nyelvvizsgáról papírom. (Kellett egy második nyelvről is nyelvvizsgapapír.) Magyarul: nekem egyszer sikerült egyszerre 3 nyelvvizsgabisztossal elhitetnem, hogy bisztos tudok alapfokon oroszul. De ez sajna már akkor se volt igaz.

Tippeld meg, hány évig tanultam oroszul. (Csak kétszámjegyűvel érdemes próbálkoznod.) Namost rajtam kívül mindenki nyelvzseni a családban, apóstol unokáig, nagyszulőtől keresztanyámig, olyat nincs is, aki csak egy idegen nyelven beszél, és van tíz fölötti is, és még tanítja is, másik meg fordítja. Ehh."

OHHH GOD. (csakhogy a posztoló párja is megértse)

Ennyi helyesírási hibát elkövetve a magyar alapfokot is megkérdőjelezem!

gabors 2013.12.17. 17:13:21

@atpijkamo: dugni angolul is ugy dugnak mint magyarul ezt tapasztalatbol tudom sot spanyolul is (az is megvolt)

csak szolok..

Rosszindulatú Vászka 2013.12.17. 17:15:09

@atpijkamo: nem is azér firtattam, csak puszta rosszindulatból :P

2013.12.17. 17:17:24

Az ügyfélszolgálat itt tényleg szar, de alapszabály, hogy külföldiül beszélő házastársadat nem teszed ki a fenti tortúrának. Kifejezetten megkérem a férjem hogy bizonyos helyzetekben ne szólaljon meg angolul, jobb ez igy. Ha nem szükséges, személyes ügyintézéshez nem is viszem magammal. Minden országban alkalmazkodni kell az adott körülményekhez - Mo-n ilyenek a körülmények, ez van.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.17. 17:19:02

@Maraggymá: "Ennyi helyesírási hibát"

Hejesírás. Csak, hogy pontosak legyűnk.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.17. 17:20:24

- Kedvesem (nyálas)
- Barátom/barátnőm (félreérthető)
- Pasim/csajom (nagyon gyerekes)
- Szerelmem (ez is nyálas)
- Babám (max kislány koromban lett vona)
- Feleségem (közöd?)
- Uram/asszonyom
- Élettársam (a kékfényben)
...
Szóval?

Rosszindulatú Vászka 2013.12.17. 17:22:09

@atpijkamo: haggyad, úly fijú, nem tuggya a szabájokat.

Maraggymá 2013.12.17. 17:22:21

@atpijkamo:
Persze. Állítsuk be úgy mintha direkt követted volna el ezeket a barbárságokat!:)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.17. 17:22:47

@Rosszindulatú Vászka: :)) Rólad pont tudom, hogy tudsz magyarul, a többieknek írtam.

Maraggymá 2013.12.17. 17:23:26

@atpijkamo:
Három (nem) te vagy az én párom.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.17. 17:24:08

@Maraggymá: Ennyi rossz indulatot! :)) Akkor most büntetésből házi feladat neked kitalálni, hogy melyiket miért.

Atörökk 2013.12.17. 17:24:19

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Én felszereltem egy nővérhívót a hintaszék mellé!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2013.12.17. 17:26:30

@atörökk:
Van, ahol a "jó a segged, kő kóla" is elfogadott gyakorlat.

Rosszindulatú Vászka 2013.12.17. 17:27:13

@atörökk: én meg megtanultam kussolni és csak akkor sírni otthon, ha senki se lássa.

@Maraggymá: olvass vissza úgy kábé két évet és mindent megértesz. Edét ne keresd és Kobelát se.

A Homár egy gané 2013.12.17. 17:30:07

Az mit jelent, hogy: "egy alapfokon"?

Atörökk 2013.12.17. 17:30:11

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Bár jó a seggem, de nem iszok kólát.

@Rosszindulatú Vászka:
Annyi időm nekem nincsen.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.17. 17:30:46

@Maraggymá: Na jó. Eggyel könnyebb házi feladat, hogy össze számold, hányhiba vanbenne. Deha csak egyet is tévedsz föl felé vagy le felé, akkor ki röhöglek.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2013.12.17. 17:32:46

@zsiráfffff:
Jaja, meg YOLO.
Azé a bujaságnak is vannak határai!4!

@atörökk:
Az szar ügy, sok mindenből kimaracc.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.17. 17:35:26

Köszönöm.

Kell-e a fenti mondat végére felkiáltójel? (Vigyázz, gondolkodj!)

Atörökk 2013.12.17. 17:35:49

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Legfellyebb kevesebbet lokalizálok.

igazságos 2013.12.17. 17:37:47

@atpijkamo: picinyem (csicskás)
kicsim (félreérthető)
bébim (gyerekes)
házastársad (több is van?) :P
szeretőd (mennyi?)

Maraggymá 2013.12.17. 17:39:13

@atpijkamo: @Rosszindulatú Vászka:

Nem, zászlót sem égetünk csak azért, mert néhány éve úgy gondolom, hogy szar a rendszer és emiatt nekem alanyi jogon jár, hogy heti két-három zászlót a parlament előtt felgyújtsak!

Nem görbetükör, se nem jó szarkazmus ha próbálsz minél helytelenebbül írni. Szimplán csak fogyatékosnak nézel ki. Én meg lehet, hogy modorosnak, de épp ez a baj, hogy a helyesírás modorosság lesz...

A poszt meg szar.

Aureliano Buendía 2013.12.17. 17:39:24

@atpijkamo: "Akkor hogy hívjam a páromat szerinted?"

Hogyan? Hát a keresztnevén: Béla :)

Rosszindulatú Vászka 2013.12.17. 17:44:37

@Maraggymá: nem érted, mos meg nincs kedvem kifejteni.

Ádám 2013.12.17. 17:45:01

barom! A lengyel kurvák is úgy bagzanak. mint az áááámerikaiak? lopott kajáért? :):D

Maraggymá 2013.12.17. 17:56:07

@Rosszindulatú Vászka:
Sajnálom, sükebóka vagyok. Arra próbálsz rávilágítani, hogy ne szóljak bele a nagyok dolgába?

Hadd idézzek egy örökbecsűt:
"At a tét hátom év a mi neti? Háááá! At leüli a vétén!"

Maraggymá 2013.12.17. 18:09:59

@Rosszindulatú Vászka:
Hogy egy rendes vitát se lehet itt kicsiholni senkiből!
FÖRTELEM!

Mellesleg leszarom a helyesírásotokat.:D

Atörökk 2013.12.17. 18:11:30

@Maraggymá:
Szedd össze magad, eddig nulla, amit produkálsz ;)

igazságos 2013.12.17. 18:12:18

@Maraggymá: itt vitázni csak velem szoktak

kössé belém ha mersz :P

Maraggymá 2013.12.17. 18:48:48

@atörökk:
Időt, fáradtságot nem kímélve igyekszem örök ellenségeket szerezni, de ilyen közegben lehet, hogy kevés leszek :/

@igazságos:
Te buta vagy, butákkal nem állok szóba. (Hupsz.:D)

Atörökk 2013.12.17. 18:51:42

@Maraggymá:
Erőltezsd meg magad, szerintem menni fog. Vedd úgy, hogy kihívás ;)

Maraggymá 2013.12.17. 19:02:20

@atörökk:
Oké:
Éljen Orbán Viktor!
A pokolra jut minden homoszexuális.
Hitler csakis a mi érdekeinket nézte, zseniális vezető volt.

GYERTEK!

igazságos 2013.12.17. 19:05:59

@Maraggymá: nem buta, HÜLYE, nem mindegy! értve? :P

igazságos 2013.12.17. 19:08:46

@atörökk: persze, persze, most meg gyáva, az a törökök kedvenc ellenfele akkor

Maraggymá 2013.12.17. 19:10:48

@igazságos:
Elnézést kívánok! Érezd magad megkövetve!

igazságos 2013.12.17. 19:13:52

@Nattramn: szívem csücske (miért, ki van a többi helyen? ) :P

Atörökk 2013.12.17. 19:14:41

@Maraggymá:
Ez túl átláccó trollkodás. Következő? ;)

helianthus 2013.12.17. 19:29:47

Én két alap és egy középfokon beszélek angolul. :O

helianthus 2013.12.17. 19:31:00

@Nattramn: hé! Az nem én vagyok?
*sírdogál*

igazságos 2013.12.17. 19:32:07

@helianthus: ne vicceljé, mikor nekik a kaja van az első helyen :P

Maraggymá 2013.12.17. 19:33:02

@atörökk:
Partner nélkül nehéz. Ti mind olyan hülyék vagytok, mint egy marék só. Nehéz olyannal felvenni a kesztyűt aki ennyire értelmileg károsult.
"Prove me wrong!"

@gabors:
Aki elhagyja ezt az országot, mert úgy kényelmesebb neki azt ötven korbács ütésre ítélem, eltiltom a magyar emberektől, magyarságát bevonni, mindennemű magyar vonatkozást felgyújtani, bezúzatni!

Atörökk 2013.12.17. 19:44:11

@Maraggymá:
Ebben igazad lehet, no de gondojj bele, miféle anarchiához vezetne, ha mindenki eccerre megvilágosodna és kurvaokos vóna?

Maraggymá 2013.12.17. 19:47:06

@atörökk:
Milyen milyen, kutyát nem érdekli. Ezen a hídon akkor megyek át ha oda értem.
Addig sajnáltatom magam mint egyetlen értelmiségi köztetek.

Atörökk 2013.12.17. 19:49:14

@Maraggymá:
Szar lehet saját bőrödön szembesülni azzal, hogy vakok közt félszemű a király.

helianthus 2013.12.17. 19:53:21

@Nattramn: igen. De akkor csak az legyen rajtam?

Maraggymá 2013.12.17. 19:55:27

@atörökk:
Félszemű...chh...hozzátok képest sentinel vagyok.
(Amúgy mi az a félszemű? Majdnem egyszemű csak félbe van vágva?)

Atörökk 2013.12.17. 19:57:23

@Maraggymá:
Egyik szeme sír, a másik üveg.

Maraggymá 2013.12.17. 19:59:49

@atörökk:
Értem.

Lenyűgöző amúgy, hogy nálad például alig látszik, hogy születésnél 10 percen keresztül nem kaptál levegőt.
Sajnos a vízfejed visszahúz a többiek közé.

Anomalocaris (törölt) 2013.12.17. 20:01:06

@helianthus: Ez hormonrabos :8/ Arra is gondolj, hogy paradicsomszószban leszel.

igazságos 2013.12.17. 20:01:09

@Maraggymá: ajjaj, vmi megkeseredettség és reménytelenség hallatszik ki a szavaidból

Atörökk 2013.12.17. 20:01:12

@Maraggymá:
Ez azért van így, met én csodagyerek voltam.

gabors 2013.12.17. 20:01:16

@Maraggymá: ijesztgetsz ??? maraggyma !!!

Maraggymá 2013.12.17. 20:06:01

@igazságos:
Miután ti nem csak, hogy élhettek ebben az országban még szavazhattok is azt hiszem egyértelmű honnan fakad. :(

@atörökk:
Felénk csak egyszerűen lehúzzák a vécén az ilyen "csodákat".

@gabors:
Látom kőkemény ellenállásba ütköztem, sebaj!
Felhívom Orbán pajtást, hogy te potenciális nem-FIDESZ szavazó vagy, aztán rögtön nem kommentelsz (kommentálsz?) soha többé!
Elég félelmetes vagyok mostmár?
MUHAHA

Atörökk 2013.12.17. 20:07:12

@Maraggymá:
Az nem úgy van. Nekem már ötévesen is pont annyi eszem volt, mint most.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.12.17. 20:07:55

@Maraggymá: Gyenge kezdés után kezdesz erősen visszaesni. Én nem forszíroznám ezt a helyedben.

jézushka 2013.12.17. 20:08:16

neked posztoló, aki magyar, nehezedre esett volna ügyet intézni??? Hogy is van a vicc? vadász, vadász...te szopni jársz...

Ádám 2013.12.17. 20:10:53

@Maraggymá: Kezdéskor, még bíztam benned, de most már kezdem belátni, hogy gyenge vagy. Tán gyenge elméjű is, mert ezekkel úgy beszélgetsz....

Manyecska 2013.12.17. 20:14:04

csak keményen mint a fagyott kutyaszar!:DD

Anomalocaris (törölt) 2013.12.17. 20:17:43

@agresszív kismalac: Talán nem véletlen az a facepalm-avatar!

helianthus 2013.12.17. 20:17:58

@Nattramn: paradicsomszószban leszek. Hmm-hmm.
Akárhogy nézem, ez az enyémnél is hormonrabosabb.

gabors 2013.12.17. 20:20:02

@Maraggymá: @gabors: "Aki elhagyja ezt az országot, mert úgy kényelmesebb ... "

Azt soha nem lehet tudni mi lett volna kényelmesebb (Neked, nekem mindenki másnak mást jelent).

De légyszi ossz már szét még egy kis észt Neked ugy tünik van bőven :-)

Atörökk 2013.12.17. 20:20:51

@helianthus:
No és mi a helyzet, ha a paradicsomszósz is a konzervdobozban van?

Mertcsak 2013.12.17. 20:21:47

Kedves poszt-toló!
Olyan rohadt nehezedre esett volna neked beszélni?
Főleg, hogy még a boltot is ti zártátok be?!
Nem akarlak elkeseríteni, de a többi szolgáltatónál sem lesz jobb sorotok.

igazságos 2013.12.17. 20:24:42

Egyébként a DunaPlaza nem a vendégszeretetéről híres.

Nem is értem, hogy MIBŐL tartja fenn magát, úgy az építmény. :P

Pláne a vodafone, na itt nem mindegy, melyik üzletbe mész.

Anomalocaris (törölt) 2013.12.17. 20:25:29

@helianthus: EGÉSZ TESTET FEDŐ PIKKELYES RUHÁT VEGYÉL.

igazságos 2013.12.17. 20:25:42

@Maraggymá: így van, szavazni is fogok, DE MÉG HOGY!

Ja, persze nem ingyé.

helianthus 2013.12.17. 20:26:32

@atörökk: húha, itt valami utalás van.
Szósz a dobozban.
(Vajon mire gondolhat?)

Atörökk 2013.12.17. 20:27:43

@igazságos:
Kicsit segítek: az üzletek által fizetett bérleti díjakból.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.12.17. 20:28:30

Nehéz a beilleszkedés, látom. Érdmes valamit leírni ma a szövegdobozainkba amiket azután látunk itt mindannyian?

Atörökk 2013.12.17. 20:28:47

@helianthus:
Van egy tippem: kérdezd meg tölle ;)

igazságos 2013.12.17. 20:32:03

@atörökk: de ha egyszer SENKI NEM VÁSÁROL OTT????

Sose látok ott tömeget, biztos rosszkor járok arrafelé :P

még egy nyomorult Burger King sincs

Anomalocaris (törölt) 2013.12.17. 20:35:09

@helianthus: Hát hogy az olajos szardinella nem jó. Csak a paradicsomszószos.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.12.17. 20:43:57

nagyon megnyugtató a tudat, hogy van aki képes elóvasni amit itt összehordunk és próbál benne értelmet találni, sőthovatovább még asztis feltételezi, hogy másra is képesek lennénk. amúgy lófütty.

Ádám 2013.12.17. 20:47:17

@igazságos: Sose látok ott tömeget, biztos rosszkor járok arrafelé :P

nagyokos! attól még a bótok kifizetik a bérlemény díját...

Ádám 2013.12.17. 20:49:09

@zsiráfffff: mit jelent, hogy lófütty? olyan mint a rendőr síp?
mert azt tudom, hogy ki a lófasz.

Manyecska 2013.12.17. 20:49:33

vehhehhe ki volt írva a svédasztalnál hogy "kedves vendégeink, a mézeskalács-házak a dekoráció részét képezik, nem ehetőek!!":P:D

igazságos 2013.12.17. 20:50:11

@vén szivar: jóvan, de persze nem arra válaszoltál, hogy

MIBŐL????

nektek nincs ilyen szó a szótáratokban :P

Ádám 2013.12.17. 20:52:25

@igazságos: a veszteségből! tóra első bekezdés....:)

Ádám 2013.12.17. 20:53:28

@zsiráfffff: beszélj világosan, hogy én a cigó is megértsem:)

igazságos 2013.12.17. 20:58:43

@vén szivar: ja! most megvilágosodtam :P

helianthus 2013.12.17. 21:01:43

@Rocco az erdei állat /Mátészalka Rencs/: dehogynem ehető! El ne hidd! :)
@Nattramn: ja! Értem. Értem?

Maraggymá 2013.12.17. 21:08:28

@vén szivar: @agresszív kismalac: @atörökk:
Csak megtalálom a számításom (elesdé alább).

@gabors:
Mivel te ilyen alpári undorító bunkó szarhajigáló idióta pöcs vagy, neked, csak neked, megengedem, hogy saját kézzel vess véget az életednek; még mielőtt a nap felkel (természetesen magyar idő szerint).

helianthus 2013.12.17. 21:10:47

@atörökk: ne piszkáld már! Miért ne lehetne ő is törcsifejű?

Atörökk 2013.12.17. 21:17:33

@Maraggymá:
Mire számítasz?

@helianthus:
Minden lehet, és annak az ellenkezője, továbbá ahhoz hasonló is ;)

igazságos 2013.12.17. 21:19:02

@atörökk: nyugi, nem leszek igazhitű :P

én már csak hitvány gyaur kutty maradok

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.17. 21:23:02

@Maraggymá: Alapvetően támogatom a nyelvtannácizást. De megköszönöm, ha leszállsz rólam, és a többi gyökeret kezded el ütni. Figyelem és szurkolok.

igazságos 2013.12.17. 21:26:53

@atpijkamo: elég gyenge kezdő trollnak tűnik, de én nem lennék igi, ha lebecsülném

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.12.17. 21:27:21

@atpijkamo: papi drága, ezzel most mia baj? :D az összes trágyalától fröcsögő trollt imádod és lehetőséget lácc bennük :P ennek most büdös a lába, vagy mért nem fér bele a pixisbe?

gabors 2013.12.17. 21:28:52

@Maraggymá: maraggyma !!!

én is tudnék életviteli tanácsokat osztogatni pl. hogy kihez menjél ha baszni akarsz de én sajnos nem vagyok bölcsész, igy ezt most ejtem ...

(csak a felre ertheto helyekre raktam ekezeteket merthogy igy kenyelmesebb)

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.12.17. 21:30:53

@zsiráfffff: Mer' ő a zorákulum, és kész.
Nem Murugymá a kiválasztott.
Nincs itt semmi látnivaló, tessék továbbhaladni.

Anomalocaris (törölt) 2013.12.17. 21:33:27

@helianthus: Én nem biztos hogy értem, mit nem értesz.

Maraggymá 2013.12.17. 21:36:18

@atörökk:
Örömködés, vidámkodás, esetleg szex.

@atpijkamo:
Ahh tévedtem veled kapcsolatban, illetve nem.

@gabors:
Az "én" az nagyon félre érthető, mert ha nincs rajta ékezet akár azt is hihetném hogy azt írtad Brezsnyev.
Csak a tisztán látás kedvéért: felsőoktatásban tanulok, de nemhogy nem tanulok bölcsész karon de az én oskolámban sem találsz bölcsészt, diák szinten.
Másodsorban nem kell elvégeznem egy iskolát se, hogy okos legyek. Látod Schmitt Palika is mire vitte. (Hehe.)

Atörökk 2013.12.17. 21:38:00

@Maraggymá:
Mindent lehet, de semmi buzulás, csaxólok!

Maraggymá 2013.12.17. 21:38:57

@Nattramn: Köszönöm.

@agresszív kismalac: Nem köszönöm.

@zsiráfffff: Most irtottam gombát. Köszönöm.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.17. 21:40:17

@Nattramn: "Maraggymá a védelmem alatt áll!"

Hát bántottam én egy újal is? (Ezt a zindex címlapról tanultam ám! Igaz, ott fordítva rontották.)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.12.17. 21:40:27

@Maraggymá: ne köszönnyél semmit, nem rólad van szó, hanem ősapánk logikájáról.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.12.17. 21:42:09

Télleg, hogy áll Pali bátyánk a doktorijával? Már az igazival, amit úgy +ígért.
Szerintem egyszerre érkezik Széles Gabi energiacsináló masinájával.
Micsoda ünnep lesz!

Maraggymá 2013.12.17. 21:44:58

@zsiráfffff: Ez esetben nem köszönöm. </teljesen fölösleges kommentek>

Anomalocaris (törölt) 2013.12.17. 21:45:27

@atpijkamo: És direkt nem fotóztad le nekem. Ugye így van.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.17. 21:46:20

@Maraggymá: Én negyven éve 3-as voltam nyelvtanból. De legalább igyekszem fejlődni. Az gugli korában megbocsáthatatlan, hogy valamit tévesen írunk le, hisz egy kattintásra van a helyes megoldás. Én megtisztelem a többieket azzal, hogy helyesen írok. A sok kis gyökér érdekében szoktam szólni, ne már a hibásat tanujják meg. Engem a szervíz mindíg megörjit.

Egyébként itt beszélt nyelv van, a kiejtés szerinti írásmód nem hiba, azért nem illik szólni.

Anomalocaris (törölt) 2013.12.17. 21:47:03

@Maraggymá: az áőrilis 5-ei adásban arra kért mindenkit hogy érintse meg a képernyőn a tenyerét…

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.17. 21:48:14

@Nattramn: Rég volt, ha ismerlek, beküldtem volna, akkora volt.

Nem szoktam fotózni, beküldöm neked kommentbe, de nem emléxem hogy valaha is felhasználtad volna.

Anomalocaris (törölt) 2013.12.17. 21:50:59

@agresszív kismalac: Amikor én vetettem fel ezt a kérdést még régebben, azt mondtad, döglött oroszlánba nem rúgunk. Emlékszem ám. Meghasonlottál tán.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.17. 21:51:59

@igazságos: "kezdő trollnak tűnik"

Ez nem troll.

@zsiráfffff: Haggyámá! Egyébként CID is egészen megjavult, nekem volt igazam.

Anomalocaris (törölt) 2013.12.17. 21:53:19

@atpijkamo: Pedig de. Amennyiben még fellelhető persze, és indexes. Sznacs már külön címkét is kapott. Most sárgulhatsz, és nem ok nélkül.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.17. 21:53:44

@agresszív kismalac: Kéccázé megirattya valakivel. De szenilis, már el is felejtette.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.12.17. 21:57:05

@atpijkamo: véres kutyából nem lesz vizes szalonna. vagyhogyisvan. amúgymeg naon stresszes vagy ma, biztosan egész nap az asszonnyal caplattál a nagy szatyrokkal. minnyár elmúlik a karácsonyi hajcihő oszt helyrezökkensz majd :P

Maraggymá 2013.12.17. 21:58:07

@atpijkamo:
"a kiejtés szerinti írásmód nem hiba, azért nem illik szólni."

Engedékeny nyelvtan tanárod volt, vagy hülye illemtanárod.
A hiba az hiba, miért mentene fel az, hogy "deháténezt..."

40 év sok, kár tagadni, neked már annyi. Kár beléd a magyarázat meg a tanulás!:D

(Az igazság meg az, hogy: "Jó pap holtáig tanul."
Tehát végeláthatatlan nyelvtanóra az élet!)

Atörökk 2013.12.17. 21:58:36

Hinnye, mennyi életbölcsesség. Még a végén megokosodok, oszt kiosztom itt a sok setét trollot :D

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.17. 22:00:54

@Maraggymá: "Lenyűgöző amúgy, hogy nálad például alig látszik, hogy születésnél 10 percen keresztül nem kaptál levegőt."

Egész felnőttél a Törökkhöz. Az nem semmi. Ez pontot ért.

@atörökk: "I'm not very happy"

A pogány madonna.

Troppauer_Hümér 2013.12.17. 22:02:00

@Maraggymá: Azt is meg tudná Lencsés úr mondani, hogy mondatot mijen betűvel kezdünk?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.17. 22:03:01

@Maraggymá: ""a kiejtés szerinti írásmód nem hiba, azért nem illik szólni."
Engedékeny nyelvtan tanárod volt,"

Nem figyelsz. Előtte mondtam, hogy itt beszélt nyelvet írunk.

helianthus 2013.12.17. 22:03:15

@stillmátyás: ezt tudom! Ezt tudom! Őőő...nagybetű!!!!

Atörökk 2013.12.17. 22:06:00

@stillmátyás:
Mondatot mijen betűvel kezdeni szint alatti, ha nincs előtte vessző.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.17. 22:06:26

@stillmátyás: Aha. :)) Egyébként nem szerettem, de itt olyan szar ripacs volt, hogy az már jó.

Troppauer_Hümér 2013.12.17. 22:08:51

Jelek, amik arra utalnak, hogy ritka rossz napod lesz:
1) Későn ébredsz - arccal a járdán fekve.

2) Felhívod az öngyilkosok segélyvonalát, és hívástartásba tesznek.

3) Amikor beérsz a munkahelyedre, a "Kék fény" stábja vár rád kamerákkal.

4) A szülinapi tortád összeroskad a gyertyák súlya alatt.

5) Bekapcsolod a tévét, és a reggeli hírekben evakuálási útvonalakat mutatnak.

6) Az ikertestvéred elfelejtkezik a születésnapodról.

7) Arra ébredsz, hogy a vízágyad kilyukadt. Aztán rájössz, hogy nincs is vízágyad.

Megszólal és beragad a dudád, pont amikor a piros lámpánál egy csapat motoros mögé érkezel.

9) A feleséged pajzán mosollyal ébreszt, de NEKED fáj a fejed.

10) A főnököd azzal fogad, hogy ne fáradj a kabátod levételével.

11) Reggel a madarak hangjára ébredsz. Keselyűkére.

12) Ébredés után veszed észre, hogy a fogszabályzód két fele összeragadt.

13) Az online szexpartnerkeresőn összehozott randipartneredről kiderül, hogy az anyósod.

Troppauer_Hümér 2013.12.17. 22:10:14

@atpijkamo: Ahogy kiszáll a rommá tört 125P-ből, abban van valami epikus. :)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.17. 22:12:40

@Nattramn: "Én ugyanúgy utálom most is."

OK.

Általában nem szeretem, mikor itt egymást ütik, de rajtatok szórakoztam.

@zsiráfffff: "stresszes vagy ma"

Idáig töltöttem ki egy vagon kérdőívet, statisztikát, és tudom, hogy semmi haszna az egész fasságnak, de pártunk és kormányunk mekköveteli. Úgyhogy nekekecckeggy velem, mert tényleg harapok.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.17. 22:18:51

@Nattramn: "- Életem értelme (lapos)"

Ilyet nem is mondott.

Maraggymá 2013.12.17. 22:21:24

@stillmátyás:
"Pofád lapos puttáná!", mert
"Idézni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes.".

@atpijkamo:
Itt Magyarországon? Nem. Tán máshol van az "itt" neked? Egyéni szociális probléma.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.17. 22:21:24

Köszönöm.

Kell-e a fenti mondat végére felkiáltójel?

Eddig senki se merte megkockáztatni a választ. Gyáva kutyák vagytok.

Maraggymá 2013.12.17. 22:22:57

@atpijkamo:
Miért kellene, nem kiabálom, nem óhajtom hogy köszönöm, kijelentem, hogy ezt köszönöm neked.
MI!?MI!?MI!?

Anomalocaris (törölt) 2013.12.17. 22:23:38

@atpijkamo: Dehogynem. Folyton ezt mondogatta. Amolyan idegesítően.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.12.17. 22:30:17

@atpijkamo: "Gyáva kutyák vagytok!" Tévedés. Én malac vagyok.

igazságos 2013.12.17. 22:31:24

@atpijkamo: ezé mondtam, hogy csak tűnik

máma lassan fog az agyad :P

Troppauer_Hümér 2013.12.17. 22:33:59

@Maraggymá: Jajó.

"A rólam kialakított véleményed meg nem érdekel , mert hazugság"

Maraggymá 2013.12.17. 22:38:08

@atpijkamo:
"Kell-e a fenti mondat végére felkiáltójel?"

Segítek, ha már itt tartunk. Ez egy eldöntendő kérdés, ugye?
Egy eldöntendő kérdésre igen/nem válasz adható. Mivel a magyar nyelv megengedi nekem, én burkoltan leadtam egy "nem" szavazatot.
Tehát csak akkor kaphatok fél pontot, ha a helyes válasz "nemigen", ellenkező esetben engem illet a győzelem!
MOND KI, HOGY NYERTEM, BAZD MEG!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.12.17. 22:43:10

Mondtam már, hogy a fasz kivan? Na, most mondom.

@atpijkamo: Nem kell. Illetve szövegkörnyezettől függően kellhet, de általában ez egy kijelető mondat :P
(Ha nem, akkor diszkréten leszoptathat bárki :D )

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.17. 22:43:29

@Maraggymá: Mivel senki nem mert szavazni, az 50%-oddal magasan verted a mezőnyt.

A "Köszönöm!" és hasonló hálálkodások alapvetően felkiáltójelesek. De ha nem érzel olyan komoly hálát, akkor írhatod ponttal is a mondatot.

Én nagyon elcsodálkoztam, mikor elmagyarázták, meg voltam győződve, hogy csak felkiáltójellel mehet.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.12.17. 22:43:52

@atpijkamo:
"Engem a szervíz mindíg megörjit."
vs.
"Egyébként itt beszélt nyelv van, a kiejtés szerinti írásmód nem hiba, azért nem illik szólni."
Ezt gondold át még egyszer.

Neela _ t 2013.12.17. 22:44:56

Van sapkám, aranyos :3

Atörökk 2013.12.17. 22:46:59

Valamit visz a szerVÍZ.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.12.17. 22:47:05

@Nattramn: Félreérthettél. Arra mond(6)tam, mikor már lemondott végre, kár volt baszogatni. De az ajtóból még visszacolumbózott, hogy csakazértis ledoktorál. Na, erre várok.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.17. 22:47:37

@ColT: Akkor diszkréten le kell szopjalak félig.

De lényegében ugyanzt mondtad, mint Maraggymá, úgyhogy megosztott az első díj. Egy virtuális tibicsoki:
_ _ _ _ _ _ _ _
|_|_|_|_|_|_|_|_|
|_|_|_|_|_|_|_|_|
|_|_|_|_|_|_|_|_|
|_|_|_|_|_|_|_|_|

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.17. 22:50:24

@agresszív kismalac: A szerviz kiejtve is rövid, te bolond.

"visszacolumbózott, hogy csakazértis ledoktorál. Na, erre várok."

Ott a két pont.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.12.17. 22:50:37

@atpijkamo: Persze, a védésre meg majd beöltözik valaki.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.12.17. 22:52:53

@atpijkamo: Benedek Miklós a védelmem alatt áll. Csaxólok.

Maraggymá 2013.12.17. 22:53:15

@atpijkamo:
Én azt mondom legyen ez a legnagyobb helyesírási probléma és akkor megvan mentve Magyarország, hogy egy gyönyörű szenvedő szerkezettel éljek (ami már, hogy utánaolvastam, hibás és nem használjuk a mai nyelvtan szerint).

allegravelli 2013.12.17. 22:56:23

@atpijkamo:
...partnerem
...társam
...(baszó)pajtásom

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.12.17. 23:00:45

@atpijkamo: "A szerviz kiejtve is rövid, te bolond."
Nálatok.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.12.17. 23:04:41

@Maraggymá: "...hogy egy gyönyörű szenvedő szerkezettel éljek (ami már, hogy utánaolvastam, hibás és nem használjuk a mai nyelvtan szerint)."
Erről két elég intelligens ember fél napig vitázott pár éve a Gumicukron (hol másutt).
Élvezet volt követni (tényleg).
...amíg kőkemény anyázásba nem torkollott az egész. (Valahol megvan.)

Anomalocaris (törölt) 2013.12.17. 23:05:38

@agresszív kismalac: Én is azzal kapcsolatban mondtam. Nyertem. Én vagyok a nap győztese. A nap vesztese: papi. Tro-heolt meg elnyelte formalin vagy eltömődött.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.17. 23:06:12

@agresszív kismalac: "beöltözik valaki"

200 oldalt csak bemagol.

"Benedek Miklós a védelmem alatt áll."

Tudom, az összes szar színész. Pedig milyen sok jó is volt! (Felkiáltó mondat.)

@Maraggymá: Nyugodtan szenvedőzhetsz, csak nem szép.

@allegravelli: "...partnerem
...társam
...(baszó)pajtásom"

Egyik se jó univerzális megoldás, úgyhogy maradjon csak a "párom". Amit kell kifejez, amit nem fejez ki, azt nem kell.

Atörökk 2013.12.17. 23:07:31

@atpijkamo:
UNiverzális megoldások ritkán jók.

Anomalocaris (törölt) 2013.12.17. 23:08:36

@agresszív kismalac: Abszurd, hogy pont a magyarban ne legyen szenvedő szerkezet. Itt érezheti magát csak igazán otthon.

Atörökk 2013.12.17. 23:09:38

@Nattramn:
Pedig sajnos eléggé kikopott már a nyelvből. Hülyeangolok mai napig elfogadottan használják.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.17. 23:10:50

@atörökk: Igaz. Pont ezért vagyunk olyan szerencsések a "párom" szóval. Univerzális, mert kifejezi, hogy összetartozunk, de nem árulja el, hogy mennyit baszunk, vallásosak vagyunk-e, öregek vagy gyerekek...

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.17. 23:12:11

@Nattramn: "szenvedő szerkezet. Itt érezheti magát csak igazán otthon."

:))

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.12.17. 23:12:44

@atpijkamo: "200 oldalt csak bemagol."
A Pali? Kettőt esetleg. Nagy sorközzel.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.12.17. 23:14:34

@atpijkamo: Lásd még: Két hüje egy pár! (<<<felkiáltójel)
A hüjét azért írtam így, mert pontos jével ejtik.

Atörökk 2013.12.17. 23:15:54

@atpijkamo:
A "párom"-nál sokkal szebb, ha mekkérdik, ki az illető nőjihölgy, ha azt mondod, reggel megetetted, és azóta követ.

Atörökk 2013.12.17. 23:17:07

@agresszív kismalac:
Nincs a lófaszt nincs! ==> lófasz ==> felkiáltójel (!)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.17. 23:17:18

@agresszív kismalac: Hüle.

Tanultam olyan szabályt, hogy ha l-el kimondva értelmes, akkor ly-nal kell írni, egyébként meg pontosjével. Nekem ez nem nagyon jött be.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.17. 23:20:02

@atörökk: Hüle.

Egy szőke nő viszi az agresszív kismalacot a hóna alatt. Találkozik egy másikkal, aki így szól
- Jaj de édes! Honnan van?
- VETTEM!!! - válaszolja az agresszív kismalac.

Black Hole 2013.12.17. 23:26:47

@atpijkamo: ez tényleg hülyeség! A "ló" is értelmes "l"-el, oszt' mégse úgy írod, hogy "lyó"!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.17. 23:28:53

@Black Hole: Haggyálmár! Ha egy jés (ellipszilonos vagy pontosjés) szóban a jét l-re cseréeled, ...

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.17. 23:30:29

@Black Hole: Rosszul válaszoltam. Na mégegyszer: ... cseréled és ugyanazt jelenit l-lel ...

Egyébként meg tőlem mondhatod, hogy baromság, úgyse tudtam hasznát venni.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.12.17. 23:32:58

@atörökk: Meg még az "ápoltam" is jó, állítólag.:-)

Atörökk 2013.12.17. 23:34:39

@agresszív kismalac:
Nahát. Valóban? Mik nem vannak. ;)

Black Hole 2013.12.17. 23:39:47

@atpijkamo: pontosan ezért a "ló" szót mondtam példának. Mert például ott van az a szó, hogy "jó". A "j"-t próbálod "l"- nek ejteni, lesz belőle "ló". Szóval kurva nagy itt a bizonytalanság!

Black Hole 2013.12.17. 23:44:54

De, hogy a poszthoz is hozzá szóljak. Szóval nagy kérdés, hogy a telefonnak mi volt a baja? Csak nem farzsebbe rakta, ráült, és a gorillaglass alatt megrepedt a kijelző?

gabors 2013.12.18. 00:04:43

Na akkor vege a napnak elindulok ... egesz nap esett a ho meglatjuk milyenek az utak ...

Sunny Days 2013.12.18. 01:40:14

@atpijkamo: Foló, kálha, mél, bolgó, akadál, béleg, kehel, osztál, pála, sólom, személ, veszél: hüleség az egész szabál

Ádám 2013.12.18. 01:44:46

@sunny_days: Ilenkor már zárva a hivatal! Gyere vissza melyó időben.

WakeUp! 2013.12.18. 02:16:33

@Neela _ t: Elcseréled velem egy víztaszító törülközőre?

gabors 2013.12.18. 02:24:35

al legujabb észoszto magyar ido szerint alszik ....

na mindegy

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.12.18. 04:01:47

ha az ember elolvas, mondjuk 3000 koruli konyvet, akkor nem lesz problemaja, mi ly es mi j
ennyire egyszeru
nem titok ez

megragad a hekyesiras

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.12.18. 04:16:22

es ne higgyetek, hogy ez hulyeseg, miota inkabb a neten logok, nem regenyeken, rohamosan romlik a helyesirasom
neha nem hiszek a szememnek mit irok le
/ nem itt, mashol/
mert a baromsag is megragad
ez van

gabors 2013.12.18. 04:27:04

csak hogy a legujabb eszosztonak valamit meg irjak ... ha valaki megnezi

de aki ugy gondolja hogy barki is kenyelmessebol ment kulfoldre az BAROM
a kenyelmesek maradtak ott ahol voltak ...

maraggyarma!!! bekaphatod

helianthus 2013.12.18. 05:32:54

Jó reggelt ápoltak!
Gyógyszerosztás! :)
(hülék vagytok. Csakhogytudjátok)

helianthus 2013.12.18. 05:37:10

@gabors: nono! Ez marhaság. Sokszor nehezebb maradni. És nem tudni melyik a jobb döntés, mert nem járhatsz egyszerre két úton.
Heli-troelho

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.12.18. 06:13:21

@helianthus: lehet, hogy sokszor nehezebb, de tessek, pakold be a hatizsakodat es gyere ki
es nem lehet tudni melyik a jo dontes
ez teny
az eletunk dontesek sorozata
joke es rosszake
es mikor dontessz nem tudhatod, mi lesz a vege
en 15 eve dontottem, hogy kijovok es meg 8 eve is maganyos feketmunkas voltam, ma meg boldog hazassagban elek es amerikai allampolgar vagyok
ha otthon maradok, lehet otthon is boldog hazassagban elnek es hulyeznem az amerikaiakat
ez ilyen
na joccak

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.12.18. 07:27:54

@atpijkamo: Inkább mégis kihagynám, reméltem, hogy majd valami női hölgy fogja ellátni a feladatot ^.^
A csokit köszi :D

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.12.18. 08:36:47

Az volt már, hogy Angliában a vodafonos ügyfélszolgálati csicskáknak kötelező érteni magyarul?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.12.18. 08:45:57

kijeza megmondó újfilyú????????????

Manyecska 2013.12.18. 08:47:34

@Kitalátor (másként) gondolkodó: az hagyján, a Vona meg pizzafutárnak állt mostanában!:DD

Troppauer_Hümér 2013.12.18. 09:01:07

@batgirl: Őket csak a megcsappanó adóbevétel izgatja maximum, nekik ott a Telki.

A Mehet gombra való kattintással elfogadod a blog. 2013.12.18. 09:07:32

"ügyfélszolgálat fogalom nélküli harcosához"

???

Troppauer_Hümér 2013.12.18. 09:09:15

@ColT: Nájsz, az ideit még nem láttam, de majd futok 1-2 kört ajándékügyileg Fehérvártt. Forralt bor mennyibe fáj?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.12.18. 09:19:35

@stillmátyás: a Telki bezárt, ha jól tudom. De a MAyo még megvan. Igaz, kicsit messze, de nem hiszem, hogy a távolság zavarná őket.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.12.18. 09:41:52

@batgirl: Még hallotta is talán minden tagja, amikor a megboldogult elméjű egykori miniszterelnökünk kijelentette, hogy "El lehet menni Magyarországról!".

helianthus 2013.12.18. 09:42:48

@hagyma: kivételesen elolvastalak, mert rendületlenül megszólítasz. ???
Szóval megy a (cenzúrázva)!

helianthus 2013.12.18. 09:43:59

@Manyecska az erdei állat: nem. Esz biztos! Hacsak nem tudsz teret vagy időt vagy téridőt görbíteni!!!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.12.18. 10:05:49

@stillmátyás: Nemtom, nem drága. 200/deci, ilyesmi?
(Nem néztem az árát :) )

@Kitalátor (másként) gondolkodó: Annyiban igaz, hogy nincsenek lezárva a határok :D (Még!)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.18. 10:09:50

@ColT: Megegyeztünk.

@vén szivar: "Gyere vissza melyó időben."

:))

Manyecska 2013.12.18. 11:06:43

@Kitalátor (másként) gondolkodó: megkapják a DK-tól!! HÖHHHÖ:DD három napja ezen röhögök.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.12.18. 11:09:00

@ColT: Pedig már így is rengeteg menekült jött, és ugyebár a bolondék által beígért 23 millió román is mind ide jön...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.12.18. 14:05:20

@helianthus: @helianthus: ne haragudj, nem szolitottalak meg
irtal valamit, amirol eszembe jutott valami es leirtam
ennyi
ez az internet
oncenzura!

gabors 2013.12.18. 15:30:27

@helianthus: hat pont ezt probaltam en is mondani nem ???

az hogy legujabb eszosztogato szerint a kenyelemert mentek el sokan ... es azoktol mit kell elvenni stb....

pedig ugy is lehet akar nezni hogy kenyelmesebb volt otthon maradni semmi rizikosat nem probalni stb.

lefogadom nem probalta....

Maraggymá 2013.12.18. 15:43:34

@batgirl:
Mit érdekel az téged, ki vagy te itt?

@gabors:
Leszarom a véleményed.
Kimenni->tudatosan választani a szart.
Itt maradni->tudatosan küzdeni a szar ellen vagy a szarral szemben, kinek hogy megy.

gabors 2013.12.18. 15:58:42

@Maraggymá:

Na mi van ??? maraggyma !!! ez meg milyen stilus ...

Szoval minden mas szar ami nem Mo??? maraggyma !!! Ez nem kicsit szuklatokoruseg. Kezdem elhinni Te tenyleg nem vagy bolcsesz.

Vagy annyi eszet kiosztottal mar a
"Maraggymá 0 bejegyzést írt és 33 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban." hogy csak ennyi maradt ??

vigyazz igy hamar a Te velemenyeid is leszarave lesznek (hogy szenvejedjen is idoben).

Maraggymá 2013.12.18. 16:55:15

@gabors:
"kenyelmesebb volt otthon maradni"

Tehát akkor most mi a szar? Döntsük már el!
Előbb annak volt szar dolga aki kiment, most meg én vagyok a hülye, mert igazat adtam neked?
Hogy van ez, kedves gabors?

Ügyes vagy amúgy, hogy sikerült rákattintani a nickre amivel _ide írok_; vajon annak is sikerül eljutnia az agyadig, hogy egy felhasználónak ezer nickje is lehet ha reggeli közben úgy dönt ma megdönti a világrekordot, neki lesz a legtöbb nickje amikkel _zéró_ kommentet írt?

Na?

Beauregard 2013.12.19. 09:12:48

Hát nem értem, hogy a panaszos miért az angolul beszélő, magyarul nem tudó barátnőjét küldte ügyet intézni. És miért kellene a Magyar vodaboltban angolul beszélni. Talán az Angol boltban tudnak magyarul? Minden magyar találmágy, az ország 40%-a kint melózik külföldön és mégse beszél ott senki magyarul mert a magyarok csak takarítanak kint meg kőműveseznek. Amúgy is a kínai már világnyelv, ehhez jobb ha hozzászoksz kishaver. Utálom az angolokat. Mit képzelnek magukról? És hogyan tudtál sorszámot tépni, ha nem tudsz magyarul? A másik dolog meg hogy mióta is van Magyarországon Vodafone? Azóta nem tanultad meg, hogy nem megyünk hozzájuk? 3 forinttal olcsóbb a percdíjuk, de jó zsidó módjára mindenki őket választja, nem a minőséget. Magadra vess. Máskor nyúlj a zsebedbe. Egyébként meg miért választottál a kínált telefonokból? Miért nem mondtad, hogy neked hozzanak abból, meg amabból a típusból? Pisilni ki tudsz menni egyedül? Vagy oda is viszed az angol barátnődet? Csak egy kérdés. Hogyan oldanád meg te a dolgot? Van ott mittudom én 6-8 félfogadó pult, már nem tudom pontosan mennyi. De te tennél be még ötöt oda? Vagy béreljék ki az egész emeletet, hogy legyenek ott még ügyfélszolgálati pultok? Túlságosan türelmetlen vagy. Amúgy abban igazad van, hogy átbasztak, amiért a fos készülékeket adták cserébe. Hegyekben áll bent minden típus, úgy bukdácsolnak keresztül rajta. Tudom, mert szereltem ott villanyt, láttam. Simán átkúrtak téged. -hiszen Magyarok.

stano 2013.12.20. 10:41:23

A múltkor én is 1 órát vártam a Duna Plaza Vodafone-ban. Talán nem ártott volna, ha a kb. 8 darab pultból egyszerre nem mindig csak 1-2-nél ült volna valaki, a többiek meg járkáltak, beszélgettek...

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.20. 10:47:28

@stano: A múltkor én is 1 órát vártam a Duna Plázában a mozgólépcsőn rekeve, mert elment az áram.

stano 2013.12.20. 10:53:59

@atpijkamo: jó, de a mozgólépcsőn van olyan opció is, hogy a lábad mozog, nem? :)

Mocsár 2013.12.20. 12:39:16

A posztoló mi a faszér' nem foglalt időpontot az üzletbe, ha tudta, hogy oda akar menni ügyintézni? Vagy a nagybetűs nyugaton ezt a fogalmat nem ismerik?

Ádám 2013.12.20. 13:41:01

@Eugenie Danglars: Mi magyarok tudjuk!

Csak az anglikuss nem tudta, mert azon a nyelvterületen az még nem dívik.

Aptival ellentétben én még jól látok, ezért az avatárod alapján messzire elkerüllek.:)
süti beállítások módosítása