Tékozló Homár

Emailt mégis olvas a Signal Biztosító

2013.03.20. 19:56 | jackyll | komment

Gábornak saját kezűleg kellett átküldenie a Homáron megjelent sztroriját, mert a Signal Biztosítónak sajtófigyelője sincs, de utána varázsütésre megoldódott az igen komplex problémája:

Még februárban írtam neked egy lakásbiztosítás módosításával kapcsolatos tortúráról, ami meg is jelent. Kösz, hogy kitetted, nem volt haszontalan. Megküldtem minden érintettnek a poszt URL-jét, már másnap hívtak telefonon a Signaltól, exkuzálták magukat, megígérték, hogy a szükséges igazolást elküldik. Levélben is elnézést kértek, ami magyarázható volt ebben a sztoriban, azt magyarázták, ami nem, azt átugrották. Ők továbbra is tartották magukat ahhoz, hogy a pénzügyi szolgáltató (OVB) módosíthatja elsődlegesen a szerződést. Az OVT-től a panaszom megjelenését követően csak egy levelet kaptam, miszerint még mindig nem érik el a Signalt telefonon.

Olvasson tovább!

Még szabadlábon a Telefonkönyv Magyarország Kft.

2013.03.20. 17:29 | jackyll | komment

Dóra szerint kicsit lassan halad a legutóbbi csaló telefonkönyves brigád kiiktatása, mert még mindig küldözgetnek számlának látszó tárgyakat:

Már naivan azt gondoltam, hogy a pont egy évvel ezelőtt botrányt kavart Telefonkönyv Magyarország megtévesztő levelein túl vagyunk, de úgy tűnik, olyan jó biznisz volt, hogy tovább folytatják a csalást. Mellékeltem egy képet a legújabb álszámlájukról. Idén 37.400 Ft-ot kérnek, tavaly még csak 34.900 volt az átverési díj, de hát minden drágult az óta, még a szívatás is.

Olvasson tovább!

986 évre zárolta a törlesztőjét az Erste

2013.03.20. 13:42 | jackyll | komment

erstenetbank.jpg

Naiv ügyfél elfelejtette megetetni hiteltörlesztő számláját, amire az Erste évszázadokra zárolta az összeget:

Évek óta vagyok több fronton, azaz dehogy fronton, csak elkapott a NER, helyesen területen ügyfele (ez azt jelenti, hogy nekem is jó) az Erste Banknak, egy-két frusztrált ügyintézőtől eltekintve - tényleg - maximálisan meg vagyok elégedve az általuk nyújtott szolgáltatásokkal, ügykezeléssel, információáramlással, stb.: egyáltalán, szerintem ez egy klassz bank, jól csinálják mindazt, amire szerződtek, profik. De azért ma elejtettem az épp a kezemben lévő aranytömböt. Havonta fizetem a lakáshitelemet egy számláról minden hónap 15-én. Mea maxima culpa, túl sokat olvastam hétvégén Pintér "MaxiHero" Sándor csodatételeiről, és valóban elfelejtettem időben feltölteni azt a számlát, ahonnan a rendszeres havi összeget levonja a bank. Elszúrtam, na.

Olvasson tovább!

Biankó lakáshitel az OTP-től

2013.03.20. 10:38 | jackyll | komment

Olga örökölt az apjától egy-két OTP-hitelt a lakás mellé, amit úgy volt kénytelen fizetni, hogy egy elismervényt nem adtak neki semmiről, minthogy ő nem ügyfél.

Édesapám tavaly februárban elhunyt. Miután megkaptuk a halotti anyakönyvi kivonatot elkezdtük intézni a lehetetlent. Nyugdíjfolyósító, közüzemek és az otp. otp-ben kiderült, hogy apunak van -24.000 forint A-hitelkerete, és egy deviza, szabad felhasználású hitele is. Nincs mit tenni, fizetünk. Na azt nem lehet! Zárolták a számlát, és a devizahitelt minden hónap 4-ig fizessük be. Hogy mennyit, azt nem mondják meg, mert még nincs hagyatéki, így nincs közünk a hitelhez! Így minden hónapban hol 25 ezret, hol 30 ezret de fizetgettem be, míg nem december 10-én megtörtént a hagyatéki tárgyalás. A hagyatéki tárgyalásra úgy akartunk menni, hogy kérünk a bankból egy elszámolást, hogy ezidáig mennyit fizettünk be, de a droid azt mondta, ezt 4.800 forintért megteszi, bár nem biztos, hogy megkapom, mondván közöm sincs a hitelhez! amikor olyan hülye kérdéseket felteszek, hogy akkor eddig milyen jogcímen fizettem és könyvelek, a válasz az, hogy nincs közöm a hitelhez!

Olvasson tovább!

Nem fért be a gyerek a Silver Apartman Club Hotelbe

2013.03.19. 15:28 | jackyll | komment

Ágnesék négyen akartak beköltözni egy 2 fős szobába, ami elől határozottan elzárkózott a szálloda Silver Apartman Club Hotel, bár a gyereknek nem kértek pótágyat se. Mert amúgy az oldaluk szerint 3300 forint egy pótágy, 6 éves korú gyerekig meg csak a fele:

Egy üdülési jog tulajdonosától  jó pénzért átvettünk egy 1 hetes (RCI típusú) üdülési jogot Mátraszentimrére. 2013. február 16-án este fél 8 körül meg is érkeztünk a Silver Apartman Klub Hotel *** elnevezésű üdülőszállóba. Férjem, 16 éves lányom, 5 éves unokám, és én. A bejelentkezésnél közölték velünk, hogy a számunkra átadott apartmanba max. 3 fő tartózkodhat éjszaka, 4 fő szállását nem engedélyezik. Amikor ez kiderült, a recepciós hölgy közölte, hogy nem tudja odaadni számunkra az apartmant. Kérdésemre, hogy most mit tegyünk este fél 8-kor, azt válaszolta, fogalma sincs, talán keressünk panziót! Kértem, hogy  próbáljunk meg valamilyen megoldást találni, hiszen nem mászkálhatunk a kicsivel a sötét éjszakában! Erre nem tudott válaszolni, csak azt, hogy nem foglalhatjuk el a szállást 4 fővel, és kész!

Olvasson tovább!

2 hónap alatt kilyukadó Tommy Hilfiger a Players Roomból

2013.03.19. 13:28 | jackyll | komment

playersroom.JPGBreaking! K.M. szerint a Players Room szakértője lejött a klasszikus "nem rendeltetésszerű használat" szövegéről, és vadiúj diagnózissal hajtja el a panaszosokat:

Nem mondom, hogy álmaim márkája a Tommy Hilfiger, sem azt, hogy álmaim üzlete a „Players Room” az Árkádban, de azért a vásárlás öröme kerített hatalmába, amikor december elején megvettem szépséges TH cipőmet az említett üzletben, ráadásul 35 ezer helyett csak 21.279 forintért. Ennyiért már olyat vesz az ember, ami a ravatalozóig elkíséri, feltételezhetnénk, de legalább pár esztendőig kitart. Főleg, hogy nem bicegek, nem csoszogok, csámpásnak sem csúfolt senki (még az óvodában sem), az ortopédia pedig nem számít szabadidős helyszíneim közé, ezért is lepett meg, amikor cipőm talpa a sarokrésznél két hónapon belül elkopott és kilyukadt. Blokk megvan, visszamegyek, visszaváltják, lenyelem ezt a kis utánajárást.

Olvasson tovább!

Koedukált zuhanyzó a felújított Lukács fürdőben

2013.03.19. 11:42 | jackyll | komment

lukacsfurdo.jpgSajátos tömegcsalogató eszközt vetett be a tavaly év végére kizárólag EU-támogatásból kiganajozott Lukács fürdő. Anita szerint becsúszott pár anomália, mint például a törpékre tervezett öltözőmagasság, a zárhatatlan szekrények, a koedukált öltöző és zuhanyzó, illetve hogy a szaunák egy részéért külön kell fizetni:

Tisztelt Lukács Gyógyfürdő! A minap Önöknél jártunk, és örömmel konstatáltuk, hogy az oly rég óta tartó felújítási munkákat befejezték. Az örömünk azonban ennyiben ki is merült. Gondjaink ott kezdődtek, hogy a pénztáros úrnak arra, hogy "Jó napot kívánok, két felnőtt belépőt kérnénk" sikerült oly kimerítő választ adnia, mint: "Jó.".  Ok, mindenkinek lehet rossz napja... Megvettük tehát az olcsónak nem mondható jegyeket. Még az árral nem is lenne önmagában problémánk, ha lenne mögötte megfelelő szolgáltatás.

Olvasson tovább!

Lelopták az ingatlanosok a hirdetését az Ingatlan.comon

2013.03.18. 16:00 | jackyll | komment

Naiv főbérlőnek nem sikerült megtudnia az Ingatlan.comtól, melyik iroda nyúlta le és árulta saját néven az ő lakását:

Márc.4-én feladtam a lakáshírdetésemet az ingatlan.com oldalon.Sikerült is gyorsan bérlőt találni. Majd miután több érdeklődő is, egy ingatlan irodára hivatkozott az utolsó érdeklődőt kikérdeztem, hogy miről is van szó, ugyanis én nem bíztam meg ingatlanirodát. Közölte, hogy a hírdetésem az iroda nevével jelent meg,ezek szerint ellopva a fotókat, szöveget, és pénzért adták meg az én számomat neki is. A legszebb azonban az , hogy már sokadik levelemet hárítja az ingatlan.com adminja, hogy semmi felelősségük az ügyben. A hírdetésért egyszer tőlem, egyszer a csaló irodától is felvették a pénzt.Kérésemre sem adnak adatot a csalóról, pedig feljelentést akarok tenni a rendőrségen.

Olvasson tovább!

Az angol vasút sem siet visszaadni pénzt

2013.03.18. 14:44 | jackyll | komment

Bence 4 hónapja próbálja visszaszerezni egy londoni jegyautomatában elnyelt pénzét. Bár az ügyfélszolgálat 2 hét után elismerte a hibát,

2012 november 22-én este London egyik vasútállomásán ( igen, itt élek már jó ideje) egy jegykiadó automata elnyelte 20 fontomat (7500 forint durván). Nem estem pánikba mivel ha ilyen történik velem a metrón ott például helyben visszanézik a kamerák felvételét és már adják is vissza a pénzt. Na de a hiba itt csúszott a gépezetbe mivel sajnos nekem a jó szerencsém a pénzem elnyeletését egy Greater Anglia ( MÁV megfelelője csak kisebb, régiós szinten) által üzemeltett jegyautomatával vitte véghez. Mivel későre járt és alkalmazott már nem volt az állomáson így másnap nagy reményekkel visszamentem a kamerák felvétele alapján a pénzemet visszakérni.

Olvasson tovább!

Egymilliós fantomtartozás a Főgáznál illegális átírás miatt

2013.03.18. 13:26 | jackyll | komment

Andreán úgy követel egymillió forintot a Főgáz, hogy soha nem volt fogyasztója. A Főgáz szerint 5 évvel ezelőtt egy hölgy két tanúval átiratta az ő nevére a mérőórájukat, csinált egy 340 ezres tartozást, majd elhunyt. A rendőrség ugyan tisztázta az ügyet, a Főgáz mégis eladta a tartozása egy részét behajtásra. A legszebb, hogy kiderült, a Főgáz egyáltalán nem törölte a tartozást, ami mára háromszorosára kamatozott, a rendőrségi jelentés és a hamis aláírás írásszakértői véleménye sem segített:

Tavaly 2012 tavaszán kaptam egy vidéki közjegyzőtől, egy fizetési meghagyást amin nagyon csodálkoztam, mivel senkinek nem tartoztam soha. A fizetési meghagyásban a Főgáz szerepelt, aki követel rajtam 340.000 Ft-ot gázfogyasztás címén. Felhívtam az említett közjegyzőt, hogy mégis mi ez, mert én semmiféle kapcsolatban soha a Főgázzal nem voltam, még saját tulajdonú lakó ingatlanom sincs. Azt tanácsolta, hogy keressem meg a Főgáz ügyfélszolgálatát tisztázni, mert ő többet nem tud. Bementem még aznap. A következő dolog derült ki az ügyről. Egy XY nevű hölgy 2008 szeptemberében egy általam kitöltött, és aláírt meghatalmazással, valamint két tanú aláírásával igazolva kérte a Főgáz ügyfélszolgálatát, hogy a XY nevéről, írják az én nevemre a mérőt.

Olvasson tovább!
süti beállítások módosítása