Tékozló Homár

Így drágulnak a jegyek a Wizzairnél

2013.05.01. 10:58 | jackyll | 107 komment

Exkluzív információt szerzett véletlenül a Wizzair árazási szokásairól naiv ügyfél. Alizee a tegnapi egész napos 20%-os kedvezmény délutánján kinézett egy járatot, ami estére már drágább volt, mint ahogy az lenni szokott. Az ügyfélszolgálaton kiderült, hogy a vásárlók számára nem látható sávos rendszerben szórják a jegyeket, amiből az első 35 darab kipörgetése után emelkedik az ár. Hogy miért nem követhető sehol, mennyi van még belőlük kategóriánként, az rejtély:

Ma (azaz ápr. 30-án) a WizzAir 20%-os akciós napot hirdetett, így ezen felbuzdulva elkezdtük a párommal nézegetni a járatokat egy esetleges nyaralást tervezgetve. Sikerült találni egy-két tényleg akciósnak nevezhető, júniusi járatot, majd estére halasztottuk a jegyfoglalást, hogy addig legyen időnk megnézni a szálláslehetőségeket is. Most, este fél 10-kor meglepődve tapasztaltuk, hogy a kora délutánhoz képest 3-4 ezer ft-okkal emelődtek az árak, főként odaútra (két időpontot is néztünk). Mivel a honlapon sehol sincs erről tájékoztatás, gondoltam, érdeklődöm a telefonos ügyfélszolgálaton, netán lejárt-e az akció. Nem az összegről van szó, de menet közben ugyan miért is emelgetnek az árakon?

Olvasson tovább!

Jó zárójelentéshez idő kell

2013.04.30. 18:01 | jackyll | 187 komment

Naiv ügyfél egyáltalán nem érzi át, micsoda különleges bánásmódban részesültek, amikor hétvégén alig 6,5 óra várakozás után kapták meg a zárójelentést:

Hétvégén sikerült az egyik jónevű kardiológiai klinikánkon (Asszem tavaly, vagy tavalyelőtt volt az év kórháza) 6,5 órát várakoznia a betegeknek a zárójelentésre. Ez kb annyit jelent hogy az aznap kiszórásra kerülő betegek + hozzátartozóik (néhányan vidékről jöttek fel, mert ugye egy szívműtét után nem illik rögtön vezetni...) reggel 9-től délután félnégyig kóvályogtak a földszinten. Tudjuk hogy milyen helyzetben van az egészségügy, de ez itt nem pénzkérdés, hanem egyértelműen szervezési hiba (leszarom az egészet) következménye volt.

Rendőrök szerelték le a 70-es táblát?

2013.04.30. 14:36 | jackyll | 150 komment

rendorsegifoto.jpgVáratlan fordulattal a rendőrség nem fizeti vissza az illegálisan behajtott fantombüntetéseket a traffipaxcsalás beismerése után sem. 2011 november-decemberében már legalább 5 napról tudni biztosan, hogy eltűnt egy akkor 12. éve kihelyezett 70-es tábla a budapesti Egér úton. A specialista színesfémtolvajnak semelyik másik tábla nem kellett, feltehetőleg keresztben suhant át sárkányrepülőjével az út felett, és úgy csáklyázta meg a csábító korongot vagy egy csapat szarka vitte el. Ezt feljegyezték maguknak a rendőrök, aztán beálltak oda mérni. Egy hónap alatt ötször. Csak a padlóra nyugtatózottak gondolhatják azt, hogy az események között nincs közvetlen összefüggés. De az ORFK szerint minden oké, a mérési naplókkal sincs para (minden autó pont ugyanannyival ment), szakszerűen jártak el. A fenti kép az egyik egyértelmű bizonyítéka annak, hogy... tökmindegy, mert úgyse látszik semmi és dátum sincs rajta.

Bár az alapvető jogok biztosa felügyeleti eljárást lefolytatását kérte a rendőrfőkapitánytól, erre nincsen mód, mert a rendőrök minden esetben szakszerűen jártak el, és a közigazgatási eljárás is rendben zajlott.

Akciósan drágább a kóla

2013.04.30. 11:55 | jackyll | 95 komment

pepsiakcio.jpgEgy újabb sikeres akció, ezúttal egy Tesco Expresszből:

Csak egy apróság, amit a szombathelyi un. "Kisteszkóban" kaptam lencsevégre. A 2 literes kóla darabja 299 Ft, de akciósan, összecsomagolva a kettő együtt 649 Ft. Utóbbi ráadásul büszkén hirdeti magáról, hogy Szenzációs áron! :D Lehet nekem sem tűnt volna fel (nem iszok kólát), de szépen egymás alatt díszelegnek.

Fantomizálódó OTP-automaták a belvárosban

2013.04.30. 10:51 | jackyll | 46 komment

Zsolt Budapest egyik legforgalmasabb környékén szeretett volna pénzt felvenni, de vagy felújították, vagy elköltözött vagy ki volt kapcsolva mindegyik OTP-s ATM:

A történet lényege annyi, hogy Budapesten az Opera környékére indultunk szórakozni egy kedves barátnőmmel, a Deák tér felől gyalog közelítve gondoltuk, hogy miért használnánk a Király utca 1 alatt lévő OTP ATM-et, hiszem úgyis útba esik az Andrássy úti fiók, és annak az előterében lévő ATM. Naivan így is tettünk, majd az Andrássy út 6. szám alatti fiókhoz érkezve találkoztunk a felújításról tájékoztató ajtóra ragasztott fecnivel. Amelyen az állt, hogy az Új Színház mellé költözött ideiglenesen a fiók, és azt legyünk szívesek használni. Az előtér a felújítástól függetlenül, már teljes készültségben volt, és az ajtón is aktív volt a bankkártyás beengedő, viszont, az ajtó kulcsra volt zárva, és a bent lévő ATM is szemlátomást ki volt kapcsolva. Ami önmagában érthetetlen.

Olvasson tovább!

Mikor is lesz a lomtalanítás?

2013.04.30. 09:41 | jackyll | 77 komment

lomtalanitas.jpgGábor nem érti, hogy ha levélben szólnak neki, hogy április 18.-án volt náluk lomtalanítás, akkor miért 28.-án viszik el a szemetet? Elvileg a szemétlerakás másnapján kellett volna elvinni, de nem sikerült eltalálniuk a dátumot:

Nagy örömmel töltött el az FKF Zrt. levele, melyben értesítettek a 14. kerületi lakásom körüli lomtalanítás időpontjáról. Eszerint egyik nap kirakjuk (április 18) a lomokat, majd másnap már el is viszik, elkerülendő a lomok széttúrását és egyéb nemkívánatos következményeket. A levél szerint a lomok elszállítására kizárólag a kihelyezést követő napon kerül sor. Na most ez szép és jó, csak a problémám az, hogy ma már 28.-a van, a szar meg csak egyre gyűlik, egész éjjel (és nappal) túrkálnak az ablak alatt, a szél meg élénk és fújja mindenfelé a zacskókat, szivacsokat, kartonpapírokat, mindent. Azon agyalok, hogy vajon mikor kerül sor az említett lomtalanításra? És egyáltalán minek küldtek levelet, ha leszarják? Miért kell ennek így működnie?

Üdvözlettel: Gábor

U.i: másoknál is van hasonló tapasztalat a közszolgáltatások színvonalával kapcsolatosan?

Az FKF amúgy gálánsan 7-10 napot hagy egy-egy körzet megpucolására, de hogy azon belül mi történik, az csak a helyszínen derül ki.

Jöhet a Kleenex szürkeimportba

2013.04.29. 16:33 | jackyll | 137 komment

cube_disco_circles_hires.jpgAz utolsó raktárkészletek kiürülésével végleg megszűnt a Kleenex zsebkendők hivatalos forgalmazása Magyarországon. Pánikra semmi ok, a dörzspapír alapú termékek széles választéka továbbra is elérhető, és mindig kéznél van az orosz megoldás lehet rendelni külföldről is.

Jobb híján tovább kereshetjük a magyarázatot a Braille-írásos, félfamentes papírból készült, 8 napon túl gyógyuló hámsérüléseket okozó, vécéillatosító szagú termékek létezésére. Kinek áll ez érdekében?

Túlszámlázódás a Big Fishben

2013.04.29. 15:17 | jackyll | 110 komment

Ágiék majdnem tízezer forinttal többet fizettek fél kiló tengeri süllőért az Oktogon melletti indiai helyén nyílt új halbárban, mint amennyi a pultban ki volt írva. Bizonyára a Facebook-oldalukon is jelzett tesztüzem lehet a ludas a logisztikai problémákért:

Gondoltam egyet, miután olvastam az interneten, hogy új halas étterem nyílt az Andrássy úton, az Oktogonnál, THE BIG FISH néven, hogy drága Apámat kimozdítom az odújából és meghívom egy vacsorára névnapja alkalmából, hiszen ő is és én is imádjuk a tengeri herkentyűket. Meg is érkeztünk az étterembe, ami körül már az utcán is hal illat keringett és belépve láttuk a szebbnél szebb uszonyosokat a jégágyon. Mivel Apám már nem olyan bevállalós, mint ifjú titán korában, így nem merte kipróbálni a skorpióhalat és a többi drága extra vízi lényt. Így szimplán egy süllőt és egy pisztrángot választottunk, hozzá a szokásos sült krumpli köretet és a jó kis házi limonádét, majd a hölgy közölte a pultban, hogy összesen 26.170 forint lesz. Apám szeme kikerekedett, hozzáteszem az enyém is, hogy ez most, hogy lehet.

Olvasson tovább!

Felkerekítik a negyedkilós sajtot félkilósra a Tescóban

2013.04.29. 14:29 | jackyll | 49 komment

tesco_trappista.jpg

Attila extraprofitot talált a csepeli teszkóban. Valószínűleg megszaladt a címkéző és már nem volt szívük kidobni a félkilós matricákat. Amúgy meg trappista vagy nem trappista? Na, ugye:

A mellékelt kép tanulsága szerint több, grammra pontosan ugyanakkora sajtot is találtunk a csepeli tescoban. Egyetlen szépséghibája volt a dolognak, hogy a valóságban a képen is látható 0,234kg-os sajt körüli súllyal rendelkeztek a fél kilósnak beárazott sajtok is.

Kávétesztnek álcázott termékbemutató

2013.04.29. 13:33 | jackyll | 46 komment

kaveteszt_termekbemutato1.jpgLudmilla találta ezt a csábító szórólapot egy állítólagos kávétesztről, amiről minimális kereséssel kideríthető, hogy egy olyan csapat szervez, amelyik valójában bármilyen engedély nélküli takarító-, és talpmasszázsgépeket valamint vitaminkoktélokat igyekszik elpasszolni:

A minap landolt a postaládámban 2 db a fényképen látható meghívóból. Kávé-Tesztre invitálnak, de gyanítható, hogy egy így álcázott (nem kávéról szóló) termékbemutatóról van szó. A meghívóban szereplő alábbi két mondat elárulja őket: "A délelőtt során szakképzett kollegáink az egészséges életmódról tartanak felvilágosítást." "A rendezvényszervező fenntartja a jogot a belépés esetleges megtagadásáért!" Nyilván a bepalizható nyugdíjasokat nem fogják hazaküldeni, ellenben a fogyasztóvédelmi hatóság munkatársának látszó fiatalt igen. A meghívó többi mondatai is több sebből véreznek, sajnálom, aki ilyen meghívóra elmegy (azaz elhiszi).

Tavaly egy hasonló előadást végigült túlélő így emlékszik vissza:

Olvasson tovább!
süti beállítások módosítása