Tékozló Homár

Ellopták beszédképtelen utas bérletét a trollkodó ellenőrök

2013.05.31. 16:20 | jackyll | komment

A blog.hu-ra visszaköltözött BKV-figyelő kapta a fogászatról hazafelé tartó naiv ügyfél történetét. A beszélni képtelen áldozat kezéből egyszerűen kitépték az érvényes bérletét, azzal, hogy hamisítvány:

Már messziről hallottam hogy rólam beszélgetnek: "nézzétek már itt jön a kis down kóros, na vele jól kitolunk". Gondoltam, csak rosszindulatú megjegyzés, végül is a fogászati műtét után az arcom tényleg úgy nézett ki, bár nem tudom, hogy ha valóban az lennék, van-e joguk megjegyzéseket tenni. Odaértem és az egyik női ellenőr kérte a bérletemet. Megmutattam, ő azzal a lendülettel ki is kapta a kezemből. Kivette a bérletszelvényt a tokból és a fény felé fordítva nézegette majd közölte, hogy ez hamis és elkobozza.

Olvasson tovább!

Csak számlatartozás miatt korlátozhatnak a mobilcégek

2013.05.31. 15:03 | jackyll | komment

Most kaptuk a hírt a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságtól, hogy ezentúl csak a mobilozásból eredő késedelmes számlák miatt korlátozhatják a kimenő hívásokat, részletre vásárolt készülékek után nem:

A hatályos törvényi szabályozás szerint a szolgáltatók a nem fizető vagy késve fizető ügyfeleiknél a szolgáltatást korlátozhatják mindaddig, amíg azok a lejárt tartozást meg nem fizették. Fontos azonban, hogy a tartozásnak a szolgáltatás nyújtásából kell származnia, és a korlátozás csak akkor alkalmazható, ha a tartozást az erről szóló felszólításban is megjelölt, legalább harminc napos határidő alatt sem fizették meg.

Az NMHH határozatában rámutatott, hogy az előfizetői szerződés megkötésekor kedvezménnyel vagy részletfizetésre vásárolt mobiltelefon valójában nem része a szolgáltatásnak, ezért ha annak részleteivel marad el az ügyfél, de telefonszámláját rendben kifizeti, akkor a kimenő hívásai nem korlátozhatók. A készülék árával adós előfizetővel szemben a szolgáltató ugyanakkor nem eszköztelen: amint a hatóság határozatában rögzítette, a szolgáltató ilyenkor bírósághoz fordulhat a behajtás érdekében. A bíróság osztotta az NMHH érvelését, és a hatóság döntését jogerősen helyben hagyta.

Lelopták a felújításnál az ablakrácsokat

2013.05.31. 14:13 | jackyll | komment

Máriáék panelházának felújítása alatt eltűntek az ablakrácsai. Bár egy ideig még követte őket az építkezés zárt területére, vissza nem rakták ezeket. A kivitelező egy év után válaszolt, hogy szerintük a lakóknak kellett volna leszedniük és félretenniük az ablakrácsaikat:

2012. nyarán lakásszövetkezetünk részt vett a panelfelújítási programban. A felújítás teljes kivitelezését az ÉPKAR Zrt végezte, 180.130.734 Ft értékben. Földszinti lakos lévén két ablakomon fehér, un. piskóta mintás ablakrács volt, mely a felújítás során eltünt. Egyik napról a másikra minden értesítés nélkül levették, pár napig az ablakom alatt volt, majd átvitték az építkezés zárt, őrzött területére, ahonnan pár hét után végképp lába kelt.

Olvasson tovább!

A Telekom kéretlenül is megvéd az internettől

2013.05.31. 12:57 | jackyll | komment

TS meglepődött, hogy a hűségidő lejárta után kötött új szerződéshez is hozzácsapták a már előzőleg sem kért virusvédelmi szolgáltatást:

Még egy T-s sztori a ’ne bízz senkiben’ gyűjteménybe. Rendkívül szomorúnak tartom, ma Magyarországon mindenki csak át akarja verni a másikat. Gyakorlatilag mindig minden számlát részletesen ellenőrizni kellene, hátha most próbálnak meg átverni. Ha nem teszed, megszívtad. Történt, hogy 2011 őszén új szerződést kötöttünk internet szolgáltatásra a T-Home-mal, miután az ügyintéző ismertette a feltételeket: 1 év hűséggel telefon+internet 3500 Ft-ért. Szuper. Fizettük is ezt az összeget 2 hónapig. Év elején elköltöztünk, felújítás, rumli, egyebek, így sajnos nem tűnt fel, hogy a T-s számla már 4150 Ft-os összegről szól. Ez csak egy évvel később, az új szerződéskötés után tudatosult bennünk. A hűségidő lejártával ugyanis felhívtuk az ügyfélszolgálatot, hogy újabb vérszerződést kössünk. 2 év hűség, telefon + internet 3.300 Ft-ért volt az ajánlat, éltünk vele. Majd megkaptuk a számlát és nem örültünk. Ugyanis azon az összeg 4000 Ft volt. Telefon a T-nek, ez meg hogy?

Olvasson tovább!

Kitörölte a negatív értékelést a joszaki.hu (frissült: visszarakta)

2013.05.31. 11:34 | jackyll | komment

Gábor saját hatáskörén belül indította be a párbeszédet a joszaki.hu-ról kinézett mesterrel, de törölték az értékelését:

A joszaki.hu oldalon kerestem mestert. Az oldal azért volt vonzó számomra, mert lakóhelyhez közeli mestert ajánl, az oldalon meg lehet nézni a mester referenciáit és véleményt lehet megfogalmazni róluk, amire a munkát vállaló reagálhat. Kiválasztottam egy mestert, aki kiszállási díjért kijött, majd olyan horror összeget kért, amit nem volatam hajalandó kifizetni, de a kiszállási díjat azért elkérte. Végül figyelembe véve, hogy kb 13 km-t megtett, és eltöltött egy órát, kifizettem a kért összeg felét, ami bőven fedezte költségeit, amiről számlát nem adott. Negativ tapasztalataimról beszámoltam a joszaki.hu oldalon, a vélemény meg is jelent ott. A mester elolvasva levelem, telefonon jelezte, hogy nem ért egyet velem. Jeleztem, hogy ebben az esetben reagáljon a webhelyen. Ehelyett a jószaki.hu üzemeletetőjéhez fordult, aki anélkül távolította el véleményem, hogy engem megkérdezett volna.

Olvasson tovább!

Egy doboz tejet sem bírtak kihozni a raktárból a Tescóban

2013.05.30. 15:00 | jackyll | komment

Worlon sztorija ugyan nem túl friss, de jó látni, hogy a magyarországi helyzetet a Tesco angol anyacégénél sem akarták elhinni:

Annó kb. még 1 éve Székesfehérváron laktam és elmentem a MediaMarkttal egy helyen lévő Tescoba bevásárolni, ami nem is kis üzlet (igen csak frekventált helyen van, város központjában). Mindez azt jelentette, hogy egyik vasárnapon olyan 6-7 óra magasságában arra vetemedtem, hogy 1 liter tejet akartam venni. Gyakorlatilag semmilyen se volt kint a hűtőpultban (csak a legdrágábbakból 1-2 darab). Persze eladót nem találtam kb. 2 perces keresés után se. Végül a húspultnál lévő idősebb úrt kértem meg, hogy ha tud, szóljon egyik munkatársának, hogy szeretnék kérni egy doboz tejet. Pár perc után vissza tért jobbján egy eladónővel, aki közölte, hogy sajna olyan kevesen vannak, hogy nincs aki kihozzon nekem akár csak 1 liter tejet is, ő maga pedig most épp nem ér rá, más dolga van... Jöjjek vissza másnap reggel, addigra beérnek a másik műszakosok, és majd lesz, aki adjon nekem!

Olvasson tovább!

Egykilós sajtszelet a Sparban

2013.05.30. 13:38 | jackyll | komment

sparsajt.jpgÚgy látszik nem lehet elégszer megírni, hogy minden feliratot laborelemzéssel érdemes megvizsgálni fizetés előtt, mert így járhatnak, mint Dóri:

Az alábbi képet lőttem ma a SPAR Mester utcai áruházában. A sajt amennyire látszik, mozzarella, nagyjából 20 deka. Éles ellentétben a sajton lévő címkével, amint több, mint 1 kilónyi pannónia sajt van. Így esett, hogy 3 300 Ft-ot fizettem 200 helyett. Sajnos mivel több ilyen sajtszeletet vettem egyéb más dolgokkal is, meg a blokkot sem tartottam meg, nem fogom visszavinni panaszkodni, de azért ha a Mester utcai sparban jártok, jól nézzétek meg, mit ragasztanak a friss árura.

A teljesen bepárásodó sportszemüveg

2013.05.30. 13:02 | jackyll | komment

Balázsnak sikerült egy túlságosan arcra simuló sportszemüveget vásárolnia, ami folyamatosan bepárásodik. Az Ametiszt Optika válasza erre az volt, hogy majd keresnek neki páramentesítő sprayt, amit aztán mégsem találtak:

Nemrég vettem egy kifejezetten sportolásra, azon belül is teremfocira való sportszemüveget az Ametiszt Optikánál (Lurdy Ház). A szemüveg teljes egészében műanyag, szinte rásimul az arcra, a hozzáadott pánt megakadályozza, hogy leessen az emberről. Sajnos azonban teljesen használhatatlan, mert állandóan bepárásodik.

Olvasson tovább!

Pakoljátok össze a kis cuccaitokat és húzzatok el a picsába!

2013.05.30. 10:55 | jackyll | komment

Csak egy teljesen hétköznapi túlfoglalás történt a **** Apartmanban, ahol kuponos naiv ügyfél csapata úgy érezte, hogy annyira le vannak szarva, hogy még a fűtést sem kapcsolják be miattuk, nemhogy a recepció kinyisson. A létesítmény vezetőjével történt konfrontáció után a felajánlott picsába elhúzás opcióját választották:

Naiv kuponvásárlóként gyanútlanul érkeztünk meg Gyulára (2013.05.26.), a több, mint 2 hónappal korábban a szálló által felajánlott időpontok közül választva. Az, hogy az apartmanunk a megbeszélt 13 órakor nem volt előkészítve, utólag már csak hab a tortán. Gyorsaságot ígértek, 14.15 lett a vége. Már gyanús volt, hogy a ’főépületet’ megkerülve (ahol az iroda-recepció is található) az utcasarkon túl egy teljesen más épületbe érkeztünk. A szobába belépve kissé meglepődtünk, hiszen az általunk megvett kupon Delux apartmanra szólt, amit a neten meg lehet nézni és hát ehhez képest egy kissé hiányosan berendezett jégverem fogadott minket 17 fokkal a szobában. Mindezen túllépve úgy döntöttünk nem szólunk, bár egyértelmű volt a helyzet, ami a későbbi egyeztetések során bebizonyosodott: a szállónak a kuponnak hála túlfoglalása volt. A cash-el kvázi 100%-ot fizető vendégek kapták meg a mi apartmanunkat, amit 2 hónapja foglaltam, a kuponos meg ne akarjon jobbat. Azt hiszem ezt hívják a vevő megtévesztésének, nem?

Olvasson tovább!

Kitiltották a fiát az Oxygen Wellnessből, mert reklamált (frissült)

2013.05.29. 13:42 | jackyll | komment

Naiv ügyfél halmozottan speciális gyereknapi meglepetésben részesült, amikor mozgáskorlátozott gyermekét kitiltották az Oxygen Wellness játszóházából, miután apukája megreklamálta, hogy a többi gyerekkel szemben miért csak feleannyi időt maradhat bent. Az első vérlázító beszélgetés még a másfél órás korlátozásról szólt:

„Jó napot, ön a Levente apukája? Én az igazgató vagyok, és a kolleganőm jelezte, hogy nem fogadja el a döntést”
„Én ezt nem mondtam, hogy nem fogadom el, csak azt, hogy felháborítónak tartom. Nem értem, milyen alapon diszkriminálják a gyereket, semmi rosszat nem csinált, semmi probléma nem volt vele, legalábbis nekem nem jelezték.”
„Menjünk be az irodába. ...A pedagógusaink jelezték. ” -ablak nélküli helyiségbe vezetett, ahol íróasztal mögé ült.
„De mit?”
„Teljesen mindegy, nincsenek ilyen gyerekekre felkészülve…”
„Milyenekre?”
„Ilyen speciális…”
„Speciális nevelési igényűekre?”
„Pontosan”
„De hát mi történt?”
„Teljesen mindegy, a tulajdonos ezt a döntést hozta”

Olvasson tovább!
süti beállítások módosítása