Tékozló Homár

Káosz a Postán: eltűnt az ajánlott levél

2013.07.03. 09:50 | jackyll | komment

A tömeges csomagfeladás sosem volt a sorban állók kedvence, de az új rendszerben egy átlagosnak nevezhető ajánlott levélen is fenn lehet akadni egy jó negyedórára. Naiv ügyfél kifogta az ügyintézőt, aki már az aznapi dátumot sem találta el, ennek megfelelően az új szoftverből sem sikerült elővarázsolnia a küldemény azonosítóját. Lehet, hogy a régi adatbázisban maradt?

Egy apró szösszenet, hogy miért is van egekben az emberek vérnyomása. A történet ott kezdődik, hogy kapsz egy értesítőt a postáról, hogy egy önkormányzati levelet próbáltak meg kézbesíteni, amíg te nem voltál a címen, de ne izgulj, mert pár nap múlva újra kihozzák, készülj fel, ébredj korán, lessed a postást, főzz neki kávét, stb. A dolog ott kezd csavarodni, hogy bár az első és második alkalommal is otthon tartózkodtál, mégsem kaptál semmit. (Itt most ne menjünk bele abba, hogy kézbesíteni lustaságból nem szoktak, különben is a munka értékes időt venne el attól, hogy csomagot lopjanak a légkondicionált raktárban...) Emberünk fogja a cetlit, hogy átvegye a levelét, mégiscsak valami hivatalos, biztos valami, amit határidőre kell kifizetni vagy ilyesmi.

Olvasson tovább!

Káosz a Postán: manuális csomagfeladás

2013.07.03. 08:26 | jackyll | komment

A hétfőn bevezetett új elektronikus rendszer azonnal összeomlott, de nagyobb problémát jelent, hogy eléggé értelmetlennek tűnnek az átalakítások a Postán. Sem a papír, sem az ügyintézés nem lett kevesebb, ezért a 2 nap alatt betanított alkalmazottaknak még jó pár hétbe telik, amíg gyorsabbak lesznek, mint amikor áll az új rendszer. Naiv ügyfélnek sikerült elcsípnie ezt a pillanatot, amikor egy rövid ideig még a régi szisztémában dolgozhattak, így ő már pontosan tudja, mennyivel fog többet állni mindenki a Postán:

Egy budapesti lakótelep postáján adjuk fel rendszeresen 2-3 kg közötti üzleti küldeményeinket. A szolgáltatás durva, a postás lányok segítőkészsége a hangulatuktól függ, a hat ügyfélablakból három rendszeresen zárva és ha az ügyfél belép, várnia kell néhány (tíz)másodpercet, amíg az ügyintézők befejezik a dumát. Hajlanék rá, hogy azt mondjam, a Posta a velünk élő szocializmus, de ez nem lenne igaz: a Posta a velünk élő leszarás. Nem számít sem az ügyfél, sem a bevétel, sem a biztonság, egyszerűen semmi. Rendszeresen találkozunk például a 40 kilós, erősen alkoholista kinézetű biztonsági őrrel, aki látványosan unatkozik egész nap és túl az ötvenen már az elégedetlen ügyfelek sem izgatják fel különösebben: az első hangos szóra kimegy cigizni az épület elé, gondolom ezzel teljesítve feladatát, miszerint gondoskodnia kell a dolgozók és az ügyfelek biztonságáról (és ha már: egyszer ki lehetne számolni, mennyibe kerül a biztonsági őrök alkalmazása országszerte és ebből az összegből hány ügyintéző ülhetne az üres ablakok mögött). De lehet, hogy nagyok az igényeim, mert van durvább is. Nevezetesen a csomagfeladási rendszer megváltozása.

Olvasson tovább!

380 milliót fizet vissza a Lombard Lízing

2013.07.02. 15:55 | jackyll | komment

Véletlenül devizában számolta el a Lombard Lízing a casco díjakat, amit véletelnül kiszúrt a PSZÁF, úgyhogy most fizethetik vissza a be nem jelentett díjemelésekkel együtt:

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) fogyasztóvédelmi célvizsgálatot folytatott le a Lombard Lízing Zrt.-nél, mivel azt észlelte: a pénzügyi vállalkozás deviza alapú gépjárműhitelei kapcsán a csoportos biztosítás keretében felmerülő casco díjakat devizában terhelte a fogyasztókra, holott a biztosítás forintalapú, és azt a Lombard Lízing Zrt. is forintban fizeti a biztosítónak. A vizsgálat megállapította: a Lombard Lízing Zrt. közel 14 ezer darab, casco biztosítási szerződéses módozatú szerződésénél azért számított fel magasabb kamatot (kamatfelárat), mert az érintett fogyasztóknak a tőke- és kamattartozás mellett a casco díját is deviza alapon kellett megfizetniük. A PSZÁF ma publikált határozataiban összesen 25 millió forint bírságot szabott ki a társaságra, megtiltotta a jogsértő gyakorlat folytatását, és kötelezte a törvénysértően beszedett mintegy 380 millió forint fogyasztók részére való visszafizetésére.

Újra támad a ScienNet

2013.07.02. 15:07 | jackyll | komment

A nagysikerű törzsvásárlói hálózatot 2009-ben zárták be a hatóságok és foglalták le minden vagyonát több száz milliós adócsalás vádjával. Mára a cég honlapja szerint megszűnt a nyomozás, és senkit nem vádoltak meg semmivel, úgyhogy újrainduló gyűlést tartottak, és spammolják a régi ügyfeleket:

A korábbi törzsvásárlóknak küldött levél szerint a ScienNet-et újraindító, Svájcban bejegyzett Inlernet Worldwide AG nem jogutódja a hálózatot korábban működtető ScienNet International LLC-nek, ezért nem vállalja át a ScienNet kötelezettségeit, viszont a program korábbi adatait (például a felhasználók személyes adatait) magáénak tudja. A szervezők ugyanakkor állítják, hogy a ScienNet International LLC azonnal kifizeti a törzsvásárlóknak és termékpartnereknek járó jutalékokat, amint feloldják a bankszámlája zárolását. A törzsvásárlóknak küldött levélben ugyanakkor felhívják a figyelmet arra, hogy az utalványok foglalójaként befizetett összegek vásárlás nélkül nem járnak vissza, azokat sem kamatostul, sem kamat nélkül nem utalja át a törzsvásárlóknak a ScienNet, viszont változatlan feltételekkel levásárolhatóak a partnereknél.

Zombielőfizetés az Invitelnél

2013.07.02. 14:43 | jackyll | komment

Toportyán Ulla nem tudja lemondani elhunyt rokonuk Invitel előfizetését, mert ahhoz előbb be kellene fizetnie a fennmaradt tartozást, amit ő biztos nem fog. Vajon meddig számlázhatják legálisan egy halott előfizetését?

Inviteles sztori, már volt ilyen nálatok. A mi esetünkben is az előfizető elhalálozásával kezdődik a történet, ki is (hogy, hogy nem) kb. 40000 forintos díjtartozást halmozott föl. Hagyatéka nincs. Mondta invitel, írjunk kérvényt, hogy legalább egy részét engedjék el. Írtunk, nem engedték el. Előfizetést lemondani szintén nem lehet, amíg tartozás nincs kiegyenlítve. Kérdéses előttünk, hogy valójában kin is követeli ezt az összeget invitel, illetve hogyan tudja behajtani. (Hagyaték nincs, az "elvi" örökös - aki csak tartozásokat örökölt - munkanélküli.) Annak is örülnénk, ha valami ötletet adnátok, hova fordulhatnánk ilyen ügyben, meg hogy még mire számíthatunk. Köszi, ha közzéteszitek.

Kisebb kedvezmény üti a nagyobbat a Tescóban

2013.07.02. 12:08 | jackyll | komment

Zsolti klubkártyás kedvezményre gyúrt a Tescóban, de a 20%-os fagyiakciót felülírta az áruház saját "kettőt fizet, kettőt kap" leárazása, így összesen 100 forintot sikerült spórolnia:

Fut most egy Tescos reklám a TV-ben, mely szerint 20% kedvezmény van minden fagylaltra, ha a kedves vásárló használja ClubCard kártyáját. Persze, a Tesco rátett egy másik akciót a fantasztikus kedvezményekre, így ha a gyanútlan vásárló két Cartedor jégkrémet vásárol, akkor 400 ft helyett kemény 100 Ft kedvezményt kap. Persze az kint volt a hűtőpulton, hogy két Cartedor vásárlása esetén 100 Ft kedvezmény van a végösszegből, de azt nem írták ki, hogy ez üti a 20% kedvezményt, melyet a ClubCard lehúzása után kapna az ember. A vevőszolgálaton annyit mondtak, legközelebb külön blokkoltassam, vagy ne vegyek akciós terméket.

Olvasson tovább!

Aki hagyja, attól mindig beszedi a pótdíjat a MÁV

2013.07.02. 10:50 | jackyll | komment

A gyorsvonati pótdíj bevezetése óta igyekeznek minden jegy mellé pótdíjat fizettetni a pénztárosok, vagy ha azok éppen nem, akkor a kalauzok. Naiv ügyfélnek többször fel kellett hívnia a MÁV ügyfélszolgálatát, hogy a munkatársak elhiggyék, nem kell a járatára pótjegy:

Ezt a két kis szösszenetet sikerült a MÁV-nak elküldenem, amire azóta sem kaptam választ, az automatikus visszajelzésen kívül.

1.) Ezúton szeretném panaszom bejelenteni Önök felé. Több alkalommal tapasztaltam már a gyorsvonati pótjegy bevezetése óta, hogy a pénztárban kapott információk nem egyeznek a kalauzokéval. Gyakran közlekedem a Szombathely-Sárvár/Sárvár-Szombathely szakaszon, viszont nem bérletes vagyok, csak jegyet vásárolok az utazásaim alkalmával. Reggelente a Szombathelyről 07:07 kor induló vonattal közlekedem. Előző nap vásárolt jegyem mellé a kalauz kérte a pótjegyet! Közöltem vele, a pénztáros hölgy a kérdésemre, hogy említett járatra kell-e pótjegyet váltanom, nemleges választ adott. De a kalauz mégis megvásároltattam velem a pótjegyet.

Olvasson tovább!

Online Vodafone ≠ offline Vodafone

2013.07.01. 14:22 | jackyll | komment

Naiv ügyfélnek azt állították a Duna Plázában, hogy már sehol nincs olyan készülék, amit kinézett, ezért befizetett egy másikra. A valóságban azonban csak az üzletekben nem volt, online elérhető azóta is. Aki nem tömegtelefont szeretne, az kénytelen látatlanban megrendelni a neten, mert kipróbálni sem lehet. Ez egyébként a többi szolgáltatónál is nagyjából így működik:

Május végén Vásároltam új előfizetést a Vodafone-nál. Mindezt tettem a Duna Plázában, az egyik Vodafone hivatalos képviseletnél. Legalább is én ezt hittem. Az interneten kinéztem, hogy milyen előfizetés és készülék típust szeretnék (az interneten úgy láttam, hogy van még készleten a kinézett típus). Tehát határozott szándékkal és igénnyel mentem be a Duna Plázába, mert bár online módon is lehet előfizetést venni, azt gondoltam személyesen egyszerűbb lesz és a kapott tájékoztatás is átfogóbb lehet majd. Ez szinte így is történt. Az ügyintéző nagyon lelkes és készséges volt. Sajnos az általam kinézett készülék típusból – tájékoztatása szerint – SEHOL nem volt már a Vodafone-nál. Ezt hosszas keresgélés, telefonálgatás után mondta nekem. De nagyon kedvesen 8-10 egyéb készüléket hozott és mutatott meg nekem, amiből választhatok az előfizetéshez. Mivel az én általam választott készülék nem volt, így egy másik típust választottam és lettem boldog Új Vodafone Előfizető.

Olvasson tovább!

Megint olcsóbb lett a roaming

2013.07.01. 13:51 | jackyll | komment

Az EU képviselőket zavarja, hogy sokba kerül a telefonálgatásuk, ezért évről-évre csökkentik a roamingdíjakat:

Egy megabájtnyi adatforgalomért ezentúl 259 forint helyett 171,50 forintot kell fizetni. A mobilról indított hanghívások percenként 106,80 forint helyett 91,40 forintba, a fogadott hívások 29,40 forint helyett 26,60 forintba kerülnek. A küldött SMS-ek darabára 33,20 forintról 30,40 forintra csökkent.

Ez igen derék, de a hóközi számlát nem lehetne valahogy felszámolni? Vagy a visszakapcsolási díjat? Vagy a szipolynetet? Vagy esetleg lehetne további kedvezményeket biztosítani azoknak, akik önként hozzájárulnak a folyamatos lehallgatáshoz.

Cipőjavítás a Playersroomban

2013.07.01. 12:52 | jackyll | komment

Zsuzsi két évig gondtalanul vásárolt a Playersroomban, mire végre behúzott egy nyerő cipőt, aminek levált a talpa. Első körben 22 nap "szerviz" után még folyós ragasztóval adták vissza, utána pedig azt találták ki, hogy a szomszédos MM-ben majd megragasztatják:

Történet 2013 februárjában kezdődött, Veszprémi players room, ritkán veszek sportcipőt, de ha veszek, akkor minőséget szeretnék. Nem vagyok Magyarországon nagy vásárló, sajnos méreteimből adódóan eddig még nem volt lehetőségem itthon vásárolni, de kivételt tettem ezen a februári napon, mert a kirakatban megtetszett egy NŐI fekete sportcipő, bízva a szerencsében, sikeres vásárlás követően 4 hónap múlva azon kaptam magam, hogy a cipő sarkánál a gumi talp elvált. Mondom szuper, ugy is 6 hónap garancia van rá, visszavittem, korrektek voltak, 15 nap, szólnak, de ha nem javitható akkor kérésemnek megfelelően kapok helyette egy teljesen újat.

Olvasson tovább!
süti beállítások módosítása