Tékozló Homár

Felkerekítették a SuperShopos vásárlást a Sparban

2014.01.03. 15:02 | jackyll | 164 komment

spar_nyugta.jpgA.T. egy rejtélyes anomáliát fedezett fel a számláján legutóbbi sparos vásárlása után. A végösszeg 1497 forintra jött ki, azaz 1495 forintot kellett volna fizetnie. Igenám, de megjelent egy SSH-kedvezmény tétel +1 forinttal, ami miatt 2000 lett a végösszeg. Sok kicsi sokra megy?

Úgy gondoltam, az alábbi esetet mindenképp megosztom Veletek, talán érdemes közzétenni. A mai vásárlás végeztével otthon, egészen véletlenül lettünk figyelmesek a Spar nyugtán egy tételre: SSH kedvezmény 1Ft. Nem, nem negatív előjellel! Tehát akkor pontosan milyen kedvezmény is? Semmilyen!

A mellékelt számla alapján láthatjátok, hogy ez a sor azután szerepel, hogy a részösszeg (ami valójában a végösszeg) 1.497Ft - tehát "kedvezmény" címén megtoldották plusz egy magyar forinttal az összeget. Így máris nem lefelé, hanem felfelé lehetett kerekíteni a végösszeget. Ergo, a Spar ahelyett, hogy "bukott" volna, nyert 5 forintot, legalábbis nagyon úgy néz ki, hogy erre ment ki a dolog.

Ez egy bevett szokás lenne náluk? Netán idéntől a Supershop (SSH) kártyának lenne ilyen "kedvezményes" a használati díja? Eddig ugyanis nem vettük észre, hogy ilyen plusz "kedvezmény" sorok szerepelnének a blokkon..

Mindenestre Nagyon Boldog és Sikeresen gyarapodó Esztendőt kívánunk a Sparnak!

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

inotai koszlidérc 2014.01.03. 15:08:04

Azta fillérb@aszó kurv@ eget...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.01.03. 15:12:14

Ebből gazdagszik meg ez a tetű banda? Remélem, nem :P

Ádám 2014.01.03. 15:12:18

Igenám, de megjelent egy SSH-kedvezmény tétel +1 forinttal, ami miatt 2000 lett a végösszeg.

A végösszeg NEM lett 2000. A blokkon ott van, hogy te annyit adtál s neked vissza jár 500 Ft. Az 5Ft-al valóban lenyúltak, de valóságban az is csak kettő, no de "minden szentnek" maga felé hajlik...
Pláne a sparnak (is).

Leadfoot 2014.01.03. 15:13:53

Jó étvágyat a spárgazdaságos májashoz és a másfeles óccsótejhez!

herk 2014.01.03. 15:15:30

@Ádám: "Az 5Ft-al valóban lenyúltak, de valóságban az is csak kettő"
A valóságban is 5 Ft-tal nyulták le, nem kettővel :-)
(vö: 1495 kontra 1500)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.01.03. 15:15:50

mondjuk a napkalacstol fuggetlenul en meg eletemben nem lattam olyan kedvezmenyt ami felfele viszi az arat
de valakinek tuti kedvezmeny

Ádám 2014.01.03. 15:15:56

legalább olyan, mint a tokom!

Ádám 2014.01.03. 15:17:13

@herk: összességében: VALÓBAN!

Csigorin 2014.01.03. 15:34:09

ez annyira szuper kartya, hogy a boltnak kedvez.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.01.03. 15:37:56

@corpus maximus: Egy vásárlónál mindegy, egy nap forgalmánál már...

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.01.03. 15:38:27

Rossz kártyát mutatott a posztoló, azért került többe. Ha piros hetest mutatott volna, akkor ingyen lett volna a vásárlás, mert az mindent visz.

A Homár egy gané 2014.01.03. 15:40:25

A Spar jobban teljesít a kedvezmény miatt.

Atörökk 2014.01.03. 16:15:38

Azt a leborult szivarvégit nekije! Sőt, irgumburgum vaslapát!

00000000-0000-0000-0000-000000000001 2014.01.03. 16:19:33

Elenyésző haszna lenne ebből a boltnak, nem beszélve arról, hogy egy sorral többet kellett nyomtatni és annak is van költsége.
Tegyük fel, hogy egy nap ezt eljátsszák -- mondok egy eszméletlenül nagy számot -- 1.000 vevővel, akkor az 5.000 Ft. Szóval kb. semmi. Ha eljátsszák 10.000 vevővel, akkor is csak 50.000 Ft, ez már egy csekélyke nyereség, de százalékosan ez is erősen a nullához közelíthet.
Szóval tudja a fene, mi az a SecureSHell kedvezmény, talán tényleg SSH-n keresztül kommunikálnak a központtal és plusz költségük van a kártya miatt?

Vörös Szonja, a tetovált lány 2014.01.03. 16:38:45

ezt már az új pénztárgép csinálja? :)

TH 2014.01.03. 17:13:57

"de megjelent egy SSH-kedvezmény tétel +1 forinttal, ami miatt 2000 lett a végösszeg"
1500 mármint.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.01.03. 17:25:23

@atpijkamo: Mostanság több a "dógom", de azért igyekszem néha :)

@uraaam: Betli :)

gabors 2014.01.03. 17:57:30

nem ertem ezt az egesz kerekiteses dolgot ...

itt (hagymanak itthon) nem kerekitenek van egy cent es kartyaval vagy kezpenzel is rendesen centre visszadank (kerekites van azert mert nalunk ado az 8.75% szoval valami kereketes ott eloall) de a vegosszeg az vegosszeg es centre visszaadnak

van mikor a boltos nem szarozik es 23 cent jar vissza akkor ad a quartert ... de 26 cent helyett meg sosem kaptam 25-ot...

mindenesetre tenyleg erdekelne mi lehet az a csodal SSH kedvezmeny ... es lekozelebb posztolo kerjen kedvezmenymentes elszamolast

chloe queen 2014.01.03. 17:59:40

@00000000-0000-0000-0000-000000000001: inkább mondjuk olyan 2.000 vevő / bolt / nap átlagosan mert mondjuk egy bevásárlóközpontban ennél jóval magasabb de egy kisvárosban ennél sokkal alacsonyabb. Szerinte, több mint 400 üzletre vetítve ez 4 millió forint / nap, havi szinten 120 millió. Ez neked elenyésző?

Aureliano Buendía 2014.01.03. 18:00:43

@gabors: talán rég jártál itthon, de az egy és kétforintos már nincs forgalomban, de elméleti síkon létezik. Ha kártyával fizetsz, akkor nem kerekírik, 1,2,3,6,7,8,9 forintra végződően fizetsz, de ha kp-ban rendezed, akkor biza kerekítenek 5-re, 0-ra

gabors 2014.01.03. 18:35:29

@uraaam: az igaz hogy regen voltam otthon es ramragadt egy jo par 1 2 forintos erme de elteszem emlekbe.

azt is tudtam kerekitenek ... tovabbra is hulyesegnek tartom bar megertem hogy draga az aprot fenntartani...

itt is vitaznak rola mert 1 centes legyartasa joval tobb mint 1 centbe kerul de nagy az ellenallas a megszuntetessel szemben kb ugyanakkora mint az 1 dollaros ermevel szemben amit en magam tamogatnek .. pl a helyi buszokon $2.50 egy menet de par eve amikor bevezettek a kartyat megszunt a papir penz elfogadas ... na ha nincs kartyad es nem egyszeru venni akkor 10 darab negyeddolaros kell .... belefutottam egyszer mert igen ritkan megyek busszal szerencsere valaki megsajnalt es adott ket 1 dollaros ermet ket egydollaros papirert ...

mindegy ez az ssh +1 forint kicsit kibaszasnak tunik valami programmatikus dolgot erzek ami korrigal hogy eppen felfele lehessen "kerekiteni"

FDToth 2014.01.03. 18:39:01

különböző, rezsihez kapcsolható szolgáltatók a korrekciónál a mínuszos számláknál pozitív előjelel tüntetik fel a kedvezményt. mióta ez van már... személyenként pár tíz Ft, de mennyiségre számolva azért folyik belőle befele :)

Biyadhoo 2014.01.03. 18:50:32

1.5% os tej, S-budget májas, 10 db tojás 289Ft-ért. Mindent értek...

Aureliano Buendía 2014.01.03. 19:30:44

@gabors: itt a gazdaságosság győzött. Amúgy is kis apró szar volt mindkét érme. Az is rohadjon meg, aki ekkora érmeméretet kitalált.

Az előállítása pedig bőven sok volt az ésszerűhöz képest.

Én a papír kétszázast sajnálom, az „új” papírpénzek közül az volt az egyetlen, ami kinézett valahogy. De ahogy nézem a környező országok pénzeit (juró, lej, koronák), divat manapság a modernbe öltöztetett, igénytelen rusnya bankó.

gabors 2014.01.03. 19:58:53

@uraaam: le lehetett volna vagni egy nullat is ahogy a romanok tettek ??? az is gazdasagos lett volna...

az hogy milyen a mai papir ketszazas fogalmam sincs itt minden papir penz egyforma meretu es egyforma szinu bar az ujabbak mar szinesek is kiveve az 1 dollarost, de meg gyakrabban kap az ember a regi sima zold/feketebol mint az ujbol. 50-es 100-ast csak a drug dealerek hasznaljak nem is volt a kezemben egyik sem talan negy eve mikor utaztunk.

legtobb helyi boltban el sem fogadnak 50 plane 100 dollarost

az uj szazast meg eloben nem lattam allitolag szinte hamisithatatlan mondja a penzverde ....

Aureliano Buendía 2014.01.03. 20:04:53

@gabors: a románok 4 nullát vágtak:) Amúgy ők műanyag pénzben utaznak, állítólag az tényleg hamisíthatatlan. Ellenben nem is olyan tartós, mint mondják.

Itt is egyforma méretűek a papírpénzek, a románoknál tér el a méret. Meg a jurónál is.

Akkor én tuti drogdíler voltam, mert nászútra vittem magammal néhány százast.

gabors 2014.01.03. 20:24:00

@uraaam:

"Akkor én tuti drogdíler voltam, mert nászútra vittem magammal néhány százast. "

Utazaskor en is vittem 100-okat de az mar regen volt 15 eve manapsag ott van a kredit kartya ..

Nem tudom de mikor MO-ra megyek kiveszek forintot a bankszamlamrol (ATM) ott, mikor angliabe mentunk ditto kivettem fontot ott... india szinten de mint kesobb kiderult kp-t jobban valtjak feketen mint a bank de tul oreg vagyok mar ilyesmihez az a 10-15% nem eri meg a rizikot.

Tenyleg nem ertem minek hozni 100asokat ide ... hacsak valahogy okosban szerzed ... Mo-on foleg a magan valtoknal konnyen kaphatsz hamis szazast teljesen vetlenul is. Es baromira elronthatta volna a naszutadat most ezt komolyan mondom megha van is papirod hogy bankbol van (nem tudom sorozatszamokat felirjak ???) egy kelet europait megfognak egy hamis 100 dollarossal ... ??? Orulok hogy nem igy tortent.... nem tudom hogy milyen horror a dij de egy visa vagy master kredit kartya sokkal biztonsagosabb mint kp-t hozni. Tobb okbol is.

Aureliano Buendía 2014.01.03. 20:30:28

@gabors: ez Törökország volt, nem usánka. Akartunk menni fakultatívra, amit csak KP-ban lehet rendezni (EUR, USD). Meg a mindenféle személyzetnek baksisra.

Aureliano Buendía 2014.01.03. 20:31:27

@uraaam: mármint nekik pár dollár/juró csak

Kukabúvár【ツ】 2014.01.03. 20:33:26

száz fórintnak
ötvenafele.

gabors 2014.01.03. 21:04:26

@uraaam: bocs felre ertettem mivel a drogosra valaszoltal ebbol arra gondoltam errefele jottel a szazasokkal...

torokoroszagban nem voltam azert kp-tol felek azota hogy Jamaikaban eltuntettek a tarcamat pedig hotel meg minden ... aztan meglett kp nelkul ... masnap ...

na addigra viszont az American Express meg fedexezte az uj kartyat .... szoval kp-vel nem utazom

persze Torokorszag lehet mas...

Répázó 2014.01.03. 22:02:29

2000-el fizettél és 500- a visszajáró. Eredetileg ha nincs a kerekítés, 1497 lett volna amit fizetsz, szóval a spar 3 forintot nyert te meg kettőt buktál.
Kvescsön. Ha nem tetszik ne menj oda, vagy ne használd a kártyádat. Ha meg használtad, kaptál rá pontokat, amiken úgyis visszajönnek ezeke csipp-csupp baromságok. Lehet, hogy előtte meg hatszor lefelé ment az összeg. Azokat figyelted? Kár ezen kattogni, szánalmas és felesleges.

Grg76 2014.01.03. 22:05:02

Én csak annyit fűznék hozzá, hogy SSH kedvezmény már 2013-ban is volt feltüntetve a blokkokon.

Megdobbent 2014.01.04. 00:30:39

A.T. vasaroljon a cba-ban, odavalo. Aztan menjen a nerhez panaszkodni. Szanalmas.

Bluemotion 2014.01.04. 00:36:35

Ha valaki fillérbaszó, akkor azt csinálja rendesen. Ha kp-vel fizet a posztoLÓ, akkor annak is van kp felvételi díja, tovább átvághatja a jószomszéd. Ha okosan lenne fillérbaszó, csak kártyával fizetne és mindig annyit, amennyi a végösszeg.

Vészfékváltót alaphelyzetbe állító kalauzhölgy 2014.01.04. 07:19:57

Most kiváncsiságból megnéztem a tegnapi spar blokkomat, és ouu úgy szerepel, ahogyan eddig is az elmúlt 1-2 évben, amióta ez az SSH kedvezmény felirat ott van:
Ssh kedvezmény 1 ft, alatta lévő sor: -1 ft. És a számlám összege nem változott.

Tehát a poszt-tolót külön meglepték ezzel, de semmiképp nem gondolnám, hogy ez üzletszerű visszaélés lenne a spar részéről, ahogy itt logikáztak egyesek...

kepfeltoltes.hu/140104/image_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

panic_button 2014.01.04. 07:41:28

Ezentul csak cbaban vasarolok!

CsakMintTe 2014.01.04. 10:08:32

@uraaam: ...kivéve a Rosmannban, ott már több ijedt / arrogáns pénztároskisasszony elmagyarázta, hogy nem ő tehet róla, hanem a pénztárgép, ami simán benyeli az 1 és 2 forintokat kártyás fizetésnél is. S persze ha az ember reklamál, akkor ő a fillérb@szó, pedig nem a két forint hiányzik, hanem a tisztesség.

További magyar hang 2014.01.04. 13:03:18

Ez full érthetetlen így! Miért lenne a +1 Ft-tól 2000 Ft a végösszeg? Otthagytad a visszajáró 500-ast? Vagy mi van?

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2014.01.04. 13:33:52

@További magyar hang:
persze hogy érthetetlen. de a homár kommentálása szar. az olvasó nem írta hogy 2000-re kerekítettek, mert hogy nem is, csak 1500-ra.

szóval a homár nem figyelt, őt kell szidni.

makk_ász 2014.01.04. 16:35:27

féltéglára rákötni a blokkot és ügyelve arra, hogy a fotocellát ne aktiválja, bebaszni az ajtón, esetleg ajtót letépni

Répalaki Edömér 2014.01.04. 21:19:01

Mi a f'szról beszéltek?! A blokkon nincs SZAR RÁGÓ, de még csak Airwaves sem, mert ilyen tételt nem vett a kedves poszttoló!!!

Ellenben ha ti is hallgattatok volna kereskedelmi közgazdaságtant Kalmár professzor úrnál, akkor tudhatnátok, hogy az SSH az a "SoSe Hagyom" kedvezmény, mellyel szinte kivétel nélkül él az összes üzlet. Ezen kedvezmény alcsoportjaiba tartozik:

1., Az akció előtti hirtelen (és lehetőleg elhallgatott) áremelést követő leértékelés: amikor a múlt héten még csak 300 forintba kerülő áru a héten már 350 forint és ebből adnak 20% kedvezményt, holott az eredeti áron értékesített terméket kellett volna kb. 6-7%-os engedménnyel kicímkézni, de az nem olyan vonzó, ugyebár.

2., A kamu árcsökkentés: én például 31-én futottam bele a Tesco-ban, hogy az akciósan kicímkézett lencsekonzerv egy százassal olcsóbb, hát nem volt az.

3., A megtévesztő kiemelés/árcsökkentés: egy terméket - nem feltétlenül akciós árú cikket - megjelölnek a legolcsóbb/legjobb vétel címkével, miközben mellette van kiszerelésre vagy alapegységre vonatkozóan olcsóbb áru is. Szintén Tesco, jó pár éve a Kentaur 1L téli szélvédőmosó volt a "legolcsóbb", miközben mellette a 2L-es kiszerelés OLCSÓBB volt!!! (A bolt végül is nem hazudott, mert a literes termékek közül az volt a legolcsóbb, de ezt ugye a bent ragadt áruk kisöprésekor szokták előszeretettel eljátszani.)

4., A részleges vagy hamis árcsökkentés: nagyobb százalékos kedvezményt írnak ki hatalmas számokkal, miközben összegszerűen ez nem éri el az említett értéket. Például egy 400 forintos terméket leáraznak 320 forintra, de azt írják ki, hogy 25%-os kedvezmény, miközben a 80 forint árengedmény csak 20%, viszont a bolt azzal védekezik, hogy a 320 forint 25%-a a 80 forint. Jó, mi?

Persze van még számtalan hasonló ebben a témában, de ezt lelkes és hűséges homárolvasóként minden bizonnyal ismeritek már a korábbi posztokból.

v2peti 2014.01.04. 21:32:42

Mai blokkom, szintén Spar:
Cheesland Trappista: 620 Ft
SSH kedvezmény (Minek, kerek az összeg!) 1 Ft% Pluszban? Akkor miért kedvezmény?
Alatta -1 Ft, megjegyzés nélkül. Így jön ki a fizetendő összeg 620 Ft-ra. Na de akkor minek ez a hozzáadás-levonás?

Apropó SuperShop! Mostanában már alig adnak valamiért pontot, minden kifogást kitalálnak, hogy ez akciós azért nem jár, ez Szuper ár, azért nem jár, ez csak úgy nem jár! Egyedül a 30%-os árengedmámnyű játékvásár miatt éri meg tartani, de sokszor már nem is kéri a péntáros. Volt, hogy 5000-et fizettem, régebben 50 pontot kaptam rá, most járna 25, de a sok "kifogás" miatt kaptam rá 5 pontot. Régen egy év alatt ezernyi pont is összegyűlhetett úgy, hogy nem elsődlegesen vásárolok ott, most kínkeservesen jó, ha 100-at tudok gyűjteni! :(

v2peti 2014.01.04. 21:34:04

@v2peti: Javítás: Az 1 Ft mellett a %-jel csak elgépelés, valójában nincsen ott!

bonebear · http://cinca.blog.hu 2014.01.04. 21:42:11

@CsakMintTe: Ezt én is alátámasztom, a Rossmannban valóban kerekítik a kártyás vásárlást (magyarul csalnak), pedig nem szabadna.

2014.01.04. 21:58:27

Megfigyeltük jóbarátommal, hogy az akciós péksüteményeket is szeretik teljes áron számolni. 3-ból 1 esetben nem ütik be a kedvezményt. (Szfv)

ellenséges békaember 2014.01.04. 22:17:14

A Sparnál amúgy is elég idiótán mennek ezek a dolgok, de lehet, hogy nem csak ott, a múltkor egy 500 Ft-os bözskeutalvánnyal akartam kifizetni 498 forintot, de mondták, hogy azt úgy nem lehet, mert nem fogadja el a gép, ha kevesebb az összeg, mint a névérték. Jó, mondom akkor legyen kp, előhalászok egy ötszázast, beüti az entert, felkerekít, majd mondja, hogy akkor öccá pénz lesz. Mi a pötschömért nem lehet akkor ugyanezt megcsinálni az Erzsébet utalvánnyal? Oké, hogy vissza nem tudnak belőle adni, de hogy így se működjön...

prfecó 2014.01.04. 22:26:11

TESCO 320 Ft /kg eredeti árat 50 % -al csökkentette , így 170 Ft/kg adta. Miután termék 0,5 kg Tesco kalács 85 Ft a számlán az ár.

Leértékelés előtt egy kicsit felemelni az árat , már megszokott dolog a textiltermékeknél.
Ts kalács esetében első alkalom talán ezért tűnt fel

Mackósajt66 2014.01.04. 22:51:30

Az 5 ft-on valós síránkozás helyett én inkább azon gondolkodnék el a helyedben, hogy milyen lehet az a májas, amelynek 420 Ft kilója.

A TESCO-ban a legolcsóbb akciós májas is 700/kg felett van, amelyiket meg meg is eszem, az 1500-2000/kg.

Anyám vett egyszer nemmondommeghol ilyen jellegű ócómájast, a végén az utca kóbor macskáival akarta megetetni, de az éhes macskák is otthagyták....(nem vicc!).

Cpt. Flint 2014.01.04. 23:26:17

nem szép dolog a posztolót ekézni, tudom; főleg hogy tkp. igaza van, de bazmeg aki MÁSFELES és ráadásul UHT tejet vesz, az megérdemli, hogy többet fizessen. tekintse környezetvédelmi termékdíjnak. igyál inkább vizet, vazze, az olcsóbb és jobb is. a 1,5 %-os téglatejnek már tényleg semmi köze ahhoz, ami a tehénből kijön (hacsaknem a húgyra gondolunk). a 420-as májasról tényleg nem is beszélnék már.

ex-dr. vuk 2014.01.04. 23:53:58

A sparban meg van, aki vasarol?.. vagy 10 eve leszoktam rola. Nevetseges, ami ott van.

adrfst 2014.01.05. 01:20:37

@ex-dr. vuk: A Spar pedig messze a legjobb minőség és ár arányában. A Cba-t a második romlottejes kaland óta messze elkerülöm. Én meg azon csodálkozom, hogy oda kik járnak? Koszos, drága és sprórolnak az árammal.

zsoltissimus 2014.01.05. 01:36:28

Az SSH a Super Shop kártya használata, én eddig mindig használtam, de eddig a blokkon ahogy felszámolták, utána ott is volt a -1 tétel, most nem értem, miért nincs. Legközelebb megnézem a blokkomat.

Gáborom 2014.01.05. 02:18:28

Jó az a másfeles tej pl pudinghoz nem is szeretek másmilyet, és a kakaót is azzal szeretem, nem a teljes tejjel.
( Mert ugyé a másfeles meg a kettőnyócas gyakorlatilag ugyanaz )
Szóval jó az a másfeles ha valamibe kell, de inni valóban a teljes tej az igazi.
Mint a teljes kiőrlés...hehe.....bár lehet finom a kenyér a nem teljes lisztből készült is.
Hát jó.
Ez a kerekítés izé meg nem érdekel.

gabest1 2014.01.05. 05:16:27

Vagy esetleg be lehetett volna vezetni egy új forintot, mint a románok, ami 5x annyit ér, és akkor nem kellett volna kidobni az 1-2 forintosokat.

szbszig 2014.01.05. 06:18:38

@Vészfékváltót alaphelyzetbe állító kalauzhölgy: Ez aztán az idiótaságnak tényleg a netovábbja. +1 forint, aztán -1 forint. Hadd fogyjon a tinta meg a papír!... :D

(II. Torgyán Виктор) THY Rokk *n* Troller 2014.01.05. 08:18:27

A kerekítési szabályok miatt így is, úgy is 1500-at fizetett volna.
Nem mindegy???

7esbusz 2014.01.05. 08:37:48

Én is megnéztem egy számlát, az ssh kedvezmény 1 ft-ja után ott van egyből egy -1-es tétel...

Manyecska 2014.01.05. 09:16:13

@Répalaki Edömér: én hallgattam.. amiről te beszélsz az a szar passzírozása, magyaroschan!:D:O

De hová tűnt Columbo felesége? 2014.01.05. 09:31:17

@(II. Torgyán Виктор) THY Rokk *n* Troller:
"A kerekítési szabályok miatt így is, úgy is 1500-at fizetett volna.
Nem mindegy???"

Nem mindegy (és nem az 1 Ft miatt).
1495 Ft-ot fizetett volna, mert 1497 Ft esetén lefelé kerekítünk. Így (ha kp. fizet) 5 Ft -ot bukott, ha kártyával, akkor 1 ft-ot.

Egyébként nem hinném, hogy ez üzemszerűen menne a Spar-nal.

azekezetnelkulitelseolvasom 2014.01.05. 10:46:21

@Mackósajt66: te is megfogtad a lényeget a posztban:))))

Mária 2014.01.05. 10:46:29

Szerintem azon a doboz akciós minitojáson nem három forintot, hanem sokkal többet veszített a kedves posztoló.

400 gramm kelt tésztás kalácsot meg kábé 100 forintból is ki lehet hozni otthon. Jó, értem én, hogy az is akciós volt :)

azekezetnelkulitelseolvasom 2014.01.05. 10:48:40

@Cpt. Flint: te is a lényeget fogtad meg kispajtás!
tudod van akinek minden fillér számít! majd megtudod ha munkanélküli leszel és 22 ezerből kell megélned!

Túrós Rudi 2014.01.05. 10:52:02

A termékelemzőknek üzenném: adakozzatok a szegény nyomorultaknak, hogy minőségibb árukat vehessenek! Vannak egy páran az országban, különben ezt a sok sz@rt nem lehetne eladni!

magaslabda 2014.01.05. 10:53:34

Az 5 forintokból simán kijön a takarítónők bére, de lehet hogy több is!

kpityu2 2014.01.05. 11:15:15

Új a pénztáros. Ez elég gyakori a minimálbér feléért dolgoztató cégeknél.

Amúgy a spar akciókról csak annyit, hogy évek óta 10-20 Ft-al kevesebbért veszem a sarki kisboltban a kávét, mint amennyiért a spar akciózta a minap. Ha nincs akció akkor 200 Ft-al.

Mária 2014.01.05. 11:21:01

@hagyma:

"mi a tokom az a napkalacs?"

A napkalács egy hasáb formájúra sütött üres kalács egyszerű, filléres kelt tésztából. Esetleg tesznek bele vanília-citrom aromát.

Aktuális akciós katalógus 11. oldal:

ajanlatok.spar.hu/akcios_ujsag/spar-akcios-ujsag-20140102-20140108/297/1

Ha otthon sütik, kerekre szokták, és kis nyelvecskéket formáznak rá, mint ahogy a gyerekek a napocskát rajzolják. Onnan kapta a nevét.

Nyilván senkinek nem kellett 400g per 465 forintért, vagyis kilónként majdnem ezerkettőért, azért akciózzák :D

cuidado llamas 2014.01.05. 11:28:14

Superfos Kártya az már rég!

emzéperiksz 2014.01.05. 11:35:35

Na, remélem, a sok idióta szupersoppos felhagy ennek hatására a pontgyűjtéssel. A Spar jó bolt lenne, csak a szupersopposok meg a matricagyűjtő húznának el a vérbe, akik miatt háromszor annyit kell sorban állni a kasszánál, mint bármelyik más boltban.
Amúgy meg miért 5 Ft? Miért nem fizet a marhája kártyával, ha már előveszi azt a nyomorult szupersoppot? Akkor csak egy forint lenne a vesztesége.

Lencsés István 2014.01.05. 12:06:05

" .... Felkerekítették a SuperShopos vásárlást a Sparban .... " .

Bele ne halj az 5 forintba , pláne úgy hogy ezt fosva meg is írtad a netre ami meg ugye többe kerül mint 5 FT ....

Démonmac1 2014.01.05. 12:50:45

@Lencsés István: Sok kicsi sokra megy.
de, hogy örüljél, inkább a Spar mint a fidesz cba:)

kvadrillio 2014.01.05. 13:09:19

JÓ HELY ! JÓ ÁR ! JÓ DÖNTÉS ?????????? :o)

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2014.01.05. 13:22:29

Még szerencse, hogy az Aldiban ilyen nem fordulhat elő.

Peter Orosz 2014.01.05. 13:23:49

egy nagyon fontos megjegyzes azoknak akik azt irtak hogy fogyjon a tinta... manapsag mar szinte minden helyen (a sparban is) hopapiros blokkok vannak amihez 0 (azaz nulla) tinta szukseges.

délioldal 2014.01.05. 13:27:12

Egyik kedvenc időtöltésem a Sparban sorban állni. Sikeres vagyok e?

magaslabda 2014.01.05. 13:46:18

@délioldal: el kell keserítselek, nem vagy sikeres! de hogy vigasztalódj, már a német diszkontokban sem sokkal rövidebbek a sorok (Aldi,Penny,Lidl) csökkenő SORrendben:)

egyszuszra 2014.01.05. 13:51:44

A SPAR vezérgondolata: „Kölcsönös együttműködéssel mindenki nyer”. A holland jelmondat (Door Eendrachtig Samenwerken Profiteren Allen Regelmatig) szavainak kezdőbetűi a DE SPAR betűszót adják ki, ami hollandul fenyőt jelent. Ezért választotta a SPAR logójának a fenyőt, amely az évek során együtt változott a vállalatcsoporttal.

jet set 2014.01.05. 13:52:01

Jól látom, hogy 1Ft-on megy a szájtépés? Ráadásul a balfasz vásárló készpénzzel fizetett, ami miatt 2Ft-ot bukott, ahelyett, hogy kártyával fizetett volna, így nem csak a kp felvétel költségét úszta volna meg, hanem kaphatott volna mondjuk 40Ft visszatérítést.

belagezabela 2014.01.05. 13:55:53

Na most számlát blokkot vagy nyugtát kapott, mert nem mindegy.
Amikor meg többet ad vissza a pénztáros azt senki nem posztolja ki, hogy de egy mocsadék állat vagyok mert nem szóltam.

nihajuk 2014.01.05. 14:40:02

Az a sok barom, aki supershop kartyara gyujti a fillereket egy rakas idovel tartozik nekem! Par forintert plusz felpercet lopnak el az eletembol ezek minden alkalommal. Szoval minden supershopod baszodjon meg

belagezabela 2014.01.05. 14:54:01

@nihajuk: szintén én is ezt kívánom. A kártyával fizetőknek meg pláne.

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2014.01.05. 16:04:54

@Lencsés István: a sok, ehhez az anonímandhoz hasonló baromarcnak mondom: egy embernél 1-5Ft tényleg szarrágás kategória lenne, de ugye elég sok vásárlója van a szóban forgó üzlethálózatnak. Ha minden vásárlót egy forinttal károsítanak meg, az elég szép plusz bevételt jelenthet éves szinten.

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2014.01.05. 16:07:22

@hagyma: nem jártál még CBA-ban v. Coop boltban. Én már láttam: Coke Light 389Ft/2l. Akciósan a 2x2l-es csomag 799Ft. :D

Mária 2014.01.05. 16:43:46

@egyszuszra:

Jó hülye jelmondata van a cégnek.

Én a boltossal nem együttműködni akarok, hanem vásárolni tőle :D

ekat 2014.01.05. 17:04:17

@v2peti: Én már jópár hónapja levásároltam ami rajta volt, és kidobtam. Franc se tököl ott a semmiért. :) A TESCO-s kártyát legalább gyorsan lehúzzák.

délioldal 2014.01.05. 17:56:00

@álfirkász: Teljesen igazad van, de Lencsésnek hiába mondod. Nem csak a nyelvtannal vannak problémái, hanem a számokkal is. Majd jön és jól kijavítja a mondatod.

szelídgesztenye · http://szelidgesztenye.blog.hu 2014.01.05. 18:22:45

@uraaam: A Rossmannban a kártyás fizetésnél is kerekítenek.

ex-dr. vuk 2014.01.05. 18:25:47

@adrfst: es mennyit allsz a penztarnal? En meg sosem usztam meg 10 perc alatt, ha egyaltalan betevedek neha. Ok ezen sporolnak.
Volt, hogy en voltam egyedul a penztarnal es akkor is varnom kellett, mert SENKI nem volt ott. Majdnem ugy voltam h lebaszom a cuccot es megyek rendes helyre...

Kerulom, ha csak lehet.

Aureliano Buendía 2014.01.05. 18:29:19

@szelídgesztenye: hát akkor nekik bezony az anjuk pitsáját:)

acsa13 2014.01.05. 19:18:19

Szintén Spar...
Heineken 6 db-tól 239 Ft/db volt az ára. Hazaérve a blokkon latom, hogy van egy teljes árú es hat kedvezményes.
Két nappal később vettem 7 darabot. A kasszánál nezzuk a blokkot: 1 teljes árú es 6 akciós. Az eladó szemében természetesen én voltam a reklamáló bunkó...
Szóval az árzabáló a zsebunkből zabálja az árat.

metal · http://electric.blog.hu 2014.01.05. 19:42:12

A posztoló nem lehet valami sikeres ember, ha ilyenen rugózik!

Aureliano Buendía 2014.01.05. 20:23:31

Amúgy meg rohadjon meg minden pontgyűjtő kártya, ahány csak van.

Lencsés István 2014.01.05. 23:21:39

@Démonmac1: Mondatkezdés nagybetű . Kötőszóval ( de ) nem kezdünk mondatot . Nincs ilyen , hogy " .... fidesz cba .... " .

@álfirkász: Mondatkezdés nagybetű . A rólam kialakított véleményed nem érdekel , mert hazugság . Kötőszóval ( ha ) nem kezdünk mondatot .

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2014.01.05. 23:41:09

@Lencsés István: anonímand! A te véleményed meg kb. wmikin kívül a kutyát sem érdekli. :D

Lencsés István 2014.01.05. 23:48:42

@álfirkász: Mondatkezdés továbbra is nagybetű , ha ez nem jut el , akkor ma és ezen blogbejegyzésnél utoljára ragálok rád . Nem véleményem , tényem van , van különbség . :) ;) :D A rövidítés szint alatti .

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2014.01.06. 00:55:27

@Lencsés István: igaz, tényed van. Az a tény, hogy egy ostoba seggfej vagy, akire ember nem kíváncsi. Te... anonímand. :D

délioldal 2014.01.06. 08:49:15

Szegény @Lencsés István: még mindig nem fogja fel, hogy felesleges okoskodnia a hiányos tudásával. Szerintem azt hiszi, hogy mindenki csak ugratja és idegesíteni próbálja, pedig hidd el Pityuka, tényleg baromságokat irkálsz, ahányszor csak hozzászólsz valamihez. Mikor fogadod el végre, hogy annak a 100 embernek van igaza, akik megpróbálják neked elmagyarázni, hogy érdemes lenne utánanézned azoknak a nyelvtani szabályoknak? És még arrogáns is vagy. Nem szép dolog. Főleg úgy, hogy nincs igazad.

Lencsés István 2014.01.06. 09:16:49

@délioldal: Gazdag vagyok mindenféle értelemben , ne irigykedj . :) ;) :D A tudásom hiányos , de több mint a tiéd . Soha senkinek nem lesz teljes tudása , arra csak ISTEN képes . Nem okoskodom , tényt közlök . Nem hiszem , tudom hogy tényt írok , ami téged zavar és ezért buzulsz , de én a nőket szeretem , szóval ezt IS beszoptad . :D :D :D + :D Nem vagyok " .... Pityuka .... " , azaz tanulj meg olvasni IS . Aki hozzám szólt , és megpróbálta elmagyarázni a hazugságait , azoknak nincs igaza , mert : 1 . Anonimok nem emberek , csak emberszerű lények . 2 . Anonimoknak SOHA nincs igaza . A nyelvtani szabályoknak nem kell utánanéznem , mert a többdiplomás MAGYAR tanárom IS nekem ad igazat , szóval ez IS ennyi . :) ;) :D Kötőszóval ( és ) nem kezdünk mondatot . A rólam kialakított véleményed meg nem érdekel , mert hazugság .

délioldal 2014.01.06. 09:20:42

@Lencsés István: Túl sokszor jössz ezzel a buzi témával Pityu! Biztos, hogy a nőket szereted? A "többdiplomás magyar tanárod" röhög rajtad. Személyesen mondta.

délioldal 2014.01.06. 09:24:56

@Lencsés István: Tudod Pityu, azért is vicces így "anonim" irkálni neked, mert fogalmad sincs, hogy kivel beszélsz;)

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2014.01.06. 09:33:01

@délioldal: már többször felmerült, hogy azt a nicket egy MUI (Mesterséges UnIntelligencia) használja. ;)
Szerintem ha nem troll, akkor szimplán elmebeteg.

délioldal 2014.01.06. 09:41:39

@álfirkász: Trollnak (is) túl buta. Szóval az utóbbi. Ez a MUI tetszik:)

Lencsés István 2014.01.06. 09:54:14

@délioldal: Azért jövök ezzel , mert az vagy , egy MOCSKOS BUZI ! ! ! + ! :D :D :D + :D Nem vagyok " .... Pityu .... " , azaz tanulj meg olvasni . Igen a nőket szeretem , azért van menyasszonyom . Idézel , pontosan tedd , köszönöm szépen . :) ;) Nem nevet rajtam , rajtad nevet , nekem mondta személyesen , neked nem mondhatta , mert nem vagy ember . Elhiszed hogy nem érdekel ki vagy ? :D Annyit tudok hogy buzi vagy , meg egy tömegszerencsétlenség , a többi engem nem érdekel . :D

délioldal 2014.01.06. 10:05:04

@Lencsés István: Jól van, István. Szerintem erről ne nyissunk vitát. Komolyra fordítva, nem ártana végre megtanulni helyesen írni és alkalmazni a nyelvtani szabályokat. Az Ön helyesírása rengeteg kívánnivalót hagy maga után és nem figyelt az órákon, vagy tévesen értelmezte az ott elhangzottakat. Az ostobaságából eredendő makacs magatartása és minősíthetetlen stílusa is csak ön szegénységi bizonyítványa. Ön egy elrettentő példa és az eddig látottak alapján nem hiszem, hogy képes lesz ezen változtatni. Az ön helyében elkezdenék gondolkodni, hogy ki is vagyok. És megfogadnám a jó tanácsokat a saját maga érdekében. És kérném, kicsit több tisztelettel viselkedjen. Ha ez nem változik rengeteg kellemetlenség fogja végigkísérni önt élete során.

délioldal 2014.01.06. 10:15:39

@délioldal: Elnézést a kimaradt névelő stb miatt. A kis kijelző átka. De a lényeg remélem átment, "kedves" @Lencsés István:.

true 2014.01.06. 10:22:41

@délioldal: Nem kell ennyire modorosnak lennie vele, kedves kolléga. Lencsés úr folyamatosan szégyent hoz önmagára, volt iskolájára, városára és minden második szava hazugság. Remélem utolsó mondatod beigazolódik és saját bőrén tanulja meg.

Lencsés István 2014.01.06. 11:34:00

@délioldal: Vitát nem lehet nyitni , mert nekem tényem van . Vita akkor van ha érvek ütköznek . A helyesírásom hibátlan és jól alkalmazom a nyelvtani szabályokat . Jól figyeltem az órákon , azért lett 5 - ös a nyelvtan érettségim . A rólam kialakytott véleményed meg nem érdekel , mert hazugság . Igen makacs vagyok , mert a tény az tény , és abból nem engedek . Szegénységi bizonyítványról a helyedben mélyen kussolnék aki a nevét nem vállalva hazudozik . Én tudom te ki vagy , és azt is tudom én ki vagyok . Te egy buzi vagy . Kötőszóval ( és , ha , ) nem kezdünk mondatot . Tiszteletet majd akkor kapsz ha lesz neved . Az életem során eddig csak kellemes dolgok történtek , és ezek után is ez fog történni , mert minden csak rajtam múlik .

délioldal 2014.01.06. 11:42:10

@Lencsés István: Kedves István! Úgy látom nehezen áll össze a kép és még mindig nem fogja fel kivel is beszél valójában. Igen, ön az aki a saját jövőjét alakítja és elég szegényesnek látom azt. Köszönöm a kdves szavakat. Biztosan kiérdemeltem a "buzi" jelzőt. Kívánom a legjobbakat, de az eddig látottak alapján nem fűzök hozzá sok reményt. Találkozunk az érettségi találkozón. Üdvözlettel, "a többdiplomás magyar tanár"

Lencsés István 2014.01.06. 12:03:06

@délioldal: Már mondtam , tudom hogy ki vagy te . 1 buzi . Nem jut el , akkor ma és ezen blogbejegyzésnél utoljára reagálok rád . A jövőm gazdag . Idézel , pontosan tedd , köszönöm szépen , ha ez nem jut el , akkor második mondat jön . :) ;) Igen kiérdemelted , mert az vagy .

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.01.06. 12:03:56

@délioldal: "Az Ön helyesírása rengeteg kívánnivalót hagy maga után és nem figyelt az órákon, vagy tévesen értelmezte az ott elhangzottakat."

Hát ez nyilvánvaló. De mér nem tegezed a Lencsés Nempityut?

"A "többdiplomás magyar tanárod" röhög rajtad."

Vagy csak kínnyában vigyorog.

@true: "Lencsés úr folyamatosan szégyent hoz önmagára, volt iskolájára, városára"

És menyasszonyára.

@álfirkász: "felmerült, hogy azt a nicket egy MUI"

Szerintem is ez egy kibaszott robot.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.01.06. 12:05:52

@Lencsés István: "nekem tényem van"

Sürgősen vetesd ki!

tanarfromfehervar 2014.01.06. 12:08:58

@Lencsés István: Kedves Lencsés István. A Szent István Szakképző Iskola szeretne elhatárolódni öntől. Kérjük, ne hivatkozzon ránk a jövőben a fórumokon. Köszönjük.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.01.06. 12:11:52

Lencsés Pityu felhajt az autópályára a forgalommal szemben.
- Affenébe! - mormogja magában - ez a sok hülye mind visszafelé megy.
Bár csak néhány szót értett rosszul a KRESZ oktatáson, de ez megpecsételte az életét.

Lencsés István 2014.01.06. 12:29:08

@atpijkamo: Nem vetem ki , mert jó .

@tanarfromfehervar: Nem fórumon vagyunk .

Lencsés István 2014.01.06. 12:37:03

@true: Mondatkezdés nagybetű . DIVATMAGYAR . Nem vagyok szégyen .

délioldal 2014.01.06. 12:37:38

@Lencsés István: Kedves István! Megmagyarázná? És legyen kedves az eddigi nyelvtannal kapcsolatos észrevételeit alátámasztani. Nem azért diplomáztam, hogy egy magafajta lebuzizzon. Kérem, támassza alá felvetéseit és igazának bizonyítását. Várom tisztelettel, a volt magyar tanár.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.01.06. 12:37:56

@Lencsés István: "Nem vetem ki , mert jó ."

Helyesen: "Nem vetetem ki, mert jó."

true 2014.01.06. 12:39:05

@Lencsés István: a helyedben inkább kussolnék, vagy felkötném magam egy lámpavasra.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.01.06. 12:41:06

@Lencsés István: "@true: ... Nem vagyok szégyen ."

:)) Pedig de.

Ez lesz belőle, mikor a butaság erős elhatározással párosul.

Atörökk 2014.01.06. 12:43:20

@true:
Inkább maradjunk az utóbbinál :D

true 2014.01.06. 12:45:12

@Lencsés István: Hát barátom, ha már a volt sulidból írnak, hogy egy szégyen vagy, én erősen elkezdenék agyalni. Bocs, de én szóltam nekik... Kicsi a világ. Te pedig egy senki vagy.

Lencsés István 2014.01.06. 12:46:52

@délioldal: Kötőszóval ( és ) nem kezdünk mondatot . a tényt nem kell alátmasztani , az azért tény . A diplomád meg az hogy buzi vagy az nem függ össze . Nem vagy a volt magyar tanárom .

@atpijkamo: Idézel , pontosan tedd , köszönöm szépen . :) A rólam kialakított véleményed nem érdekel , mert hazugság .

@true: Mondatkezdés nagybetű , ha ez nem jut el , akkor ma és ezen blogbejegyzésnél utoljára reagálok rád .

true 2014.01.06. 12:47:20

@true: Csak szégyent hoztad a volt tanáraidra, akik megpróbálták a legjobbat kihozni belőled. És még le is buzizod őket:D Egy szégyen vagy. Hatalmas szégyen!

true 2014.01.06. 12:48:25

@Lencsés István: Ne erőlködj, neked annyi. Jobb ha elköltözöl Székesfehérvárról.

true 2014.01.06. 12:51:21

@true: Megástad a saját sírodat. Kész, vége. Ha a saját iskolád megkér, hogy ne emlegesd őket, az elég kínos. De röhögök!

délioldal 2014.01.06. 12:54:28

@Lencsés István: Addig jár a korsó a kútra, kedves István... Talán hallgatni kellene az emberekre és nem személyeskedni. Tanulni nem szégyen. Számomra maga egy hatalmas kudarc. Remélem sikerül elérnem, hogy el legyen távolítva a tablóképe.

Lencsés István 2014.01.06. 12:54:42

@true: Nem vagy a barátom . A rövidítés szint alatti . Én iskolába jártam nem " .... suliba .... " . Nem írt senki a volt iskolámból , aki szólt az egy anonim kommentelő volt aki ma regisztrált . Nem szóltál te senkinek sem . A rólam kialakított véleményed nem érdekel , mert hazugság . Amúgy hamarosan tényleg elköltözöm Székesfehérvárról .

Lencsés István 2014.01.06. 12:55:53

@délioldal: Aki anonim módon ír az nem ember , csak emberszerű lény . Személyeskedni nem tudok veled , mert nincs neved . Minden nap tanulok .

true 2014.01.06. 13:00:08

@Lencsés István: Reméljük, hogy jó messzire, ahol még internet elérés sincs és nem hozol több szégyent azokra, akik sok éves munkájukat ölik bele a hozzád hasonlókba.

Lencsés István 2014.01.06. 13:05:47

@true: Lesz internetem , szóval ezt beszoptad . :) ;) :D :D :D + :D . Nem szégyent hoztam rájuk , hanem dicsőséget hogy nem fosva vállalom a tényeket .

magyatanár 2014.01.06. 13:09:14

@Lencsés István: Elnézést, de elárulnád nekünk, hogy ki a fene vagy ezzel az ótvar helyesírással? Látom az önbizalmad hatalmas. Tanulni nem kellene? Rossz nézni, ahogy írsz. Ráadásul még okoskodsz is. Talán egy kicsit szerényebben kellene, nem? Azt hiszem, jobb lenne felkeresni egy korrepetítort. Ja igen, egy friss óraadó vagyok a volt iskoládban és az egész tanári kar a monitor előtt röhög rajtad. Hogy képzeled, hogy sértegetsz valakit, akit tisztelned kellene?

Lencsés István 2014.01.06. 13:13:51

@magyatanár: Ott a nevem , tanulj meg olvasni . A helyesírásom hibátlan . Persze hogy hatalmas , mert van mire . Minden nap tanulok . Neked a jó a rossz ? :O :D Az szép . :D Nem okoskodok , tényt közlök . Nincs szükségem korrepetítorra . Nem vagy friss óraadó a volt iskolámban , mert a volt iskolámban mindenki vállalja a nevét szóval ezt beszoptad te fosós hazug . :) ;) :D :D :D + :D Nem érdekel az anonimok véleménye , mert az hazugság . Nem sértegettem senkit , tényt közöltem .

magyatanár 2014.01.06. 13:15:36

@Lencsés István: Kedves István! Maga egy neveletlen, ostoba bunkó! Magának nem tényei vannak, hanem hiányosságai.

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2014.01.06. 13:16:24

@Lencsés István: szerintem időszerű lenne ismét felkeresned a pszichiátered. Ha tényleg magadat hozod és nem csak trollkodsz, akkor (és ezt orvos mondta, nem én találtam ki) minél hamarabb pszichiáterhez kellene fordulnod.

Lencsés István 2014.01.06. 13:18:06

@magyatanár: A rólam kialakított véleményed nem érdekel , mert hazugság . Hiányosságom is van , ahogy minden EMBERnek , de tényeim IS vannak .

magyatanár 2014.01.06. 13:20:45

@Lencsés István: Elnézést, de felhatalmaztam magát arra, hogy tegeződjünk?

magyatanár 2014.01.06. 13:22:02

@Lencsés István: Elnézést, de nem emlékszem, hogy felhatalmaztam volna magát arra, hogy tegeződjünk.

true 2014.01.06. 13:25:59

@Lencsés István: Azt hiszem, lassan jobb ha meghúzod magad. Úgy látom, neked annyi pityuka (kis betűvel). Jobb lesz neked, ha tényleg elköltözöl a városból. Most végleg elrúgtad a pöttyöst. Nincs visszaút... A neved fogalommá vált. Te leszel az ostobaság példája. Székesfehérvár szégyene...

Lencsés István 2014.01.06. 13:31:04

@magyatanár: Megtehetem , hogy tegezzem .

@true: Nem vagyok " .... pityuka .... " , azaz tanulj meg olvasni . Igen a nevem már rég fogalom , jó hogy rájössz , mivel én vagyok az egyetlen igazmondó , ráadásul névvel . :) ;) A rólam kialakított véleményed nem érdekel , mert hazugság . SZÉKESFEHÉRVÁR büszkesége vagyok .

true 2014.01.06. 13:34:16

@Lencsés István: Te tényleg nagyon buta vagy, ha még ehhez hozzá is szóltál. Rajtad röhög az egész város. A volt iskoládban minden tanuló a tablóképedet nézi és a hozzászólásaidat keresgéli a szünetekben. Egy kudarc vagy, csak olyan hülye, hogy észre sem veszed. Mindenki rajtad röhög, te szerencsétlen!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.01.06. 13:34:34

@magyatanár: "nem tényei vannak, hanem hiányosságai."

:))

@Lencsés István: "a nevem már rég fogalom"

:)) Milyen igaz.

Lencsés István 2014.01.06. 13:38:22

@true: A rólam kialakított véleményed továbbra sem érdekel , mert hazugság , ha ez nem jut el , akkor ma és ezen blogbejegyzésnél utoljára reagálok rád . A város nem röhög rajtam , csak az anonimok , de azok véleménye meg nem érdekel . az a hülye aki mondja , azaz te .

@atpijkamo: Idézel , pontosan tedd , köszönöm szépen , ha ezt nem tanulod meg , akkor ma és ezen blogbejegyzésnél utoljára reagálok rád .

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.01.06. 13:40:35

@Lencsés István: "A város nem röhög rajtam"

:))

Nem.

Az ország.

true 2014.01.06. 13:42:25

@Lencsés István: Hidd el, nem hazugság:D Most is kb 10 ember visít a röhögéstől a hátam mögött. Mekkora buta egy bunkó vagy te hallod.

dailyvicodin 2014.01.07. 10:58:43

@Lencsés István: meglehetősen zavar, hogy minden pont és vessző elé is teszel szóközt, nem csak mögé.

Lencsés István 2014.01.07. 12:45:57

@dailyvicodin: Mondatkezdés nagybetű . Azért teszek , mert kell , az meg hogy téged zavar , az meg nem érdekel .

mt-03 2015.01.21. 11:52:59

nekem is van most a blokkon egy ssh kedvezmeny, de az -1 ft. igy a 87 vegu osszeg 86 lett (persze jobban nem jartam hisz a 87 es lefele kerekitendo).

az igazi bokkeno hogy nekem nincs supershopos kartyam. wtf???
süti beállítások módosítása