Tékozló Homár

A Posta miatt a biztosítás elveszett

2014.01.10. 11:39 | jackyll | 50 komment

Érdemes nem a jóistenre hagyatkozni, és felírogatni egy digitális naptárba gépjárművünk jeles évfordulóit (ébresztés egy héttel hamarabb), és akkor nem járnak úgy, mint minden negyedik autós, akinek megszüntették a kötelezőjét nemfizetés miatt. Amúgy ilyenkor miért nem emailben/smsben/telefonon/cseten értesít a biztosító?

2012 október 10-én vásároltunk egy Ford Mondeót, és az Astra Biztosítónál kötöttünk kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást. A kocsi a feleségemé, azaz a banké, és feleségem szerepel a forgalmiban mint üzembentartó. Negyedéves fizetési ciklussal bruttó 14.899 forintot fizettünk nekik (amit elve szörnyen soknak tartok, de az ő nevére ez volt a legolcsóbb).

A fordulónap 2013 október 10-én következett el, amikor jött volna a következő csekk, de nem jött. Itt történt az első mulasztásunk, nem tűnt fel, hogy nincs csekk. Lehet figyelmetlenség, lehet egyszerűen butaság, ez van. 2013 december 5-én kaptunk egy fizetési felszólítás nevű levelet, miszerint ha nem fizetünk, le fogják zárni a biztosításunkat (erre meghatározott dátum a levélben nincs). A következő két hétben nem volt lehetőségünk a biztosítóhoz bemenni (második ordas hiba), azután pedig az ünnepi időszakban nem volt elérhető az ügyfélszolgálatuk.

Az újévben, az első lehetséges napon bementünk a személyes ügyfélszolgálatukra, ahol a (nem túlzottan kedves) hölgy közölte velünk, hogy ők bizony már december 9-én, a hatvan napos kockázatviselési időszakot követően a biztosításunkat törölték. Állítólag összesen 3 levelet kaptunk erről, amiből én egyet (a fent említett Fizetési Felszólítást) kaptam csak meg. Biztosítottam a hölgyet, hogy ha én törlési levelet kaptam volna dec 9-i dátummal, akkor nem január 2-án fáradnék be, de erre a válasz annyi volt, hogy "ó, ha tudná mennyien csinálják ezt".

Mit tehetünk? kérdésemre az volt a válasz, hogy a biztosítást újra kell kötni, de kizárólag ugyanannál a biztosítónál és kizárólag éves fizetési ütemezéssel tehetem ezt meg, mert ezt írja elő a jogszabály. A fedezetlenségi időszakra (dec 9-január 2) napi 572 forint díjat kell fizetnem. Az előtte lévő hatvan napos időszakra pedig időarányosan ki kell fizetnem a biztosítási díj (14899 Ft) kétharmadát.

Ezután megkötvén az új biztosítást, az egész évet (a fordulónapig) ki kell fizetnem. Azaz körülbelül 10000+572*24+60000, durván 84.000 forintot kellett volna kifizetnem. Arra a felvetésemre, hogy én nem tehetek róla, hogy nem kaptam meg a leveleket, a kézbesítési vélelemre hivatkozott, majd miután megkérdeztem, hogy minimum az utolsó levelet miért nem ajánlva küldik, a válasza "ó az túl drága lenne" volt.

Mit volt mit tenni, megkértem, hogy kössük újra a biztosítást, mert az autóra szükség van. Végigmentünk a lépéseken, majd a végén kiderült, hogy az eddigi évi kb 60.000 forint helyett most 93.000 forintot kéne fizetnünk, mert "2014 van és most ennyi a díj". Azaz a fent említett 84.000 forint hirtelen 117.000 forintra emelkedett.

Mivel ezt kötelező biztosításért (negyedévente 30.000 forint lett volna ugye) elfogadhatatlannak tartottam, alternatív megoldást kértem. A javaslat több oldalról is az volt, hogy vetessünk fel engem a forgalmiba, mint üzembentartót, mert a.) én köthetek negyedéves ütemezéssel is és b.) nekem sokkal alacsonyabb lesz a díj.

Bementünk a finanszírozóhoz (Budapest Autó) ahol közölték, hogy a bejegyzés díja 24.000 Ft plusz az új forgalmi (6000 Ft), és kb két hét az átfutás. Ami alatt persze nekem pörög a napi 572 Ft fedezetlenségi díj. Azaz ha el is intéződik 2 hét alatt, további 8008 forintom bánja. Persze, a további kiadások sokkal alacsonyabbak lesznek, de most ki kell fizetnem 38.000 forintot, plusz a kéthavi kockázatviselést (ld fentebb, kb 10.000 Ft) és a január 2-ig fizetendő fedezetlenséget, ami 13728 Ft.

Azaz választhatok: ha a feleségem nevén marad a kocsi, akkor 117.000 Ft. Ha átírtaom, akkor 52.000 Ft most, viszont utána csak negyedévente 6-7.000 forint lesz a biztosítás a nevemre. Azaz most kiadnék 60.000 forintot de minimum két hétig állna az autó, mert biztosítás nélkül a rendőr büntet.

Mindezt azért, mert a postás három levélből kettőt nem kézbesített ki, mi meg nem figyeltünk rá. Panaszra a Postánál nincs lehetőség, mert nem könyvelt küldemények.

Béke.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nem érek rá 2014.01.10. 11:44:59

Azt a rohadt' hogy'szót miért nem lehet használni?

Vittore. 2014.01.10. 11:45:59

A postánál ez van, a biztosításos része nekem simlisnek tűnik, személyesen mindig megpróbálják behúzni az embert.

VilMarci 2014.01.10. 11:46:58

Dobogó? Beszedési megbízás, időzített utalás nem jó? Miért kell erőltetni ezt a sárga csekket?

elwood 2014.01.10. 11:48:08

beszedési megbízás a te barátod

Kilu 2014.01.10. 11:50:30

És itt mi a probléma?

AtiSnatch 2014.01.10. 11:52:48

sokadik :) meg hosszú! és pina, ez a legfontosabb!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.01.10. 11:55:00

Nem tűnt fel, hoyg nem fizettél biztosítást??????????? Na, ne szórakozz.

Azt hiszem az embereket oktatni kellene az alapvető pénzügyi dolgokról.
pl. van egy excel tábla, amibe vezethető a fizetnivaló. Nem ördöngösség.
Ott egyből feltűnik, ha nincs kifizetve valami. Nagyon ajánlom.

amsz · http://www.amator-szexvideo.com 2014.01.10. 11:56:11

2014 van. Lehet kérni elektronikus ügyintézést (emailben küldik a posta helyett a papírokat), illetve átutalásos fizetést.

tapasztalatom szerint mint a 2 esetben kedvezményt ad a biztosító.

Dr. Kix 2014.01.10. 11:56:16

Szívmelengető történet.

Manyecska 2014.01.10. 12:01:36

Ford jó kocsi! csak drága a lámpabúra:(:D
mondjuk normális ember úccse olvassa a kommenteket..:P:DD

ferand1979 2014.01.10. 12:01:52

aki nem jár utána a SAJÁT dolgának, az ne várja már el, hogy mindent elintéznek a szolgáltatók..
Persze persze szörnyülködhetünk, hogy miért nem tesz meg mindent a SZOLGÁLTATÓ, hogy megtartson minket mint ügyfél, hogy behajtsa a pénzét.. De lám lám, így is megmarad az ember ott, mint ügyfél, és bejön az a pénz...
Sajnos olyan a világ, amiben az amit mi magunk megteszünk saját magunknak, az a biztos.. Mástól ne várj el semmit... Kicsit pesszimista a kép, de hát ez van..
Ha mégis megtesz valaki valamit neked, azt köszönd meg szépen..

dailyvicodin 2014.01.10. 12:06:12

"A következő két hétben nem volt lehetőségünk a biztosítóhoz bemenni"

amúgy miaz hogy nincs lehetöségem 2 hétig bemenni, vagy beküldeni egy meghatalmazottat? ha ennyire nemfontos..

kalipeter 2014.01.10. 12:09:13

Az Astra nekem is felmondta és NEM küldött felszólító levelet, csak a felmondásról.
A vicc, hogy csoportos beszedés volt beállítva és a bank szerint meg sem próbálták leemelni, pedig volt fedezet bőven. Erről sem értesítettek, az adatokat helyesen adtam meg, ezt az OTP le is ellenőrizte és a kedves "ügyfélszolgálat"szerint is helyesek az adatok.

A káresemény kifizetéseket valószínűleg így próbálják kompenzálni, mert így megemelhetik a díjadat és + bevételre is szert tesznek.

Szemétség, rossz jogszabály (minimum ajánlott legyen a felszólítás), meg amúgyis k@pják be a román ügyfélszolgálattal együtt...

ferand1979 2014.01.10. 12:09:52

a papír alap nélküli, NETes kötésű, NETes ügyintézésű GFB még olcsóbb is... 10-20%-ot takaríthatsz meg vele...
A mail postát már telefonokon is lehet olvasni, és hacsak nincs valami zűr, nem akad meg olyan könnyen a szolgáltató levele.. Befizetni pedig egy egyszerű net bankozással, vagy tele bankkal át lehet utalni...
(a Posta szolgáltatásáról csak annyit, hogy mivel hasonló nevűek az utcáink, a szomszéd utcával, állandóan oda mennek az én leveleim, cserébe megkapom a nem nekem járó leveleket. Kiírtuk már nagy betűkkel a nevemet, az utcát.. de mind hiába..)

Ha jól tudom a KRESZ-ben is benne van az alapvető autóvezetési kötelezettség minimuma: Győződj meg róla, hogy az autó használata megfelel a kritériumoknak.. Győződj meg róla, hogy jogos vagy használni az autót (és a jogosságába igencsak beleszámít, az hogy megvannak-e a papírjai, hogy van e biztosítása...)
Mit tett volna a posztoló, ha balesetet okozott volna, 2-3 milla, vagy netán 5-10 millás kárt okozna.. Mesélte volna a sztoriját, hogy nem volt 1-2-3 órája bemenni a szolgáltatóhoz csekkért, vagy felhívnia csekkért???Í

hobbitroll 2014.01.10. 12:27:08

@amsz: meg lehet kérni éves díjfizetést is. Én ebben a formában 28000, azaz huszon-nyolc-ezer forintot fizettem a postának :P

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.01.10. 12:30:28

hat nekem 2 dolog jutott eszembe hirtelen
4-5 csekk jon havonta
villany, biztositas, internet, kocsireszlet, credit kartya
hat Marynek nem kell exceltabla, hogy eszrevegye, ha valamelyik nem jon meg
a masik, 15 ev alatt meg egyetlen levelunk nem veszett el, legyen az magan, vagy hivatalos

Komojtalan 2014.01.10. 12:31:23

Negyed évente egy darab csekket fizetek, de érdekes módon feltűnne ha nem kapnám meg. A biztosítási díj meg nem hiszem hogy a legolcsóbb volt, én Budapesten fizetek ennyit évente adóval (16k). Jó B10, de A0 -nál lenne 32k 1.9 -es autóra. A kézbesítési vélelem nagy szemétség, rendesen vissza is élnek vele. A minimum, hogy ajánlva kelljen feladni, úgyis kifizettetik, nem a szolgáltató költsége.

herk 2014.01.10. 12:35:30

"Arra a felvetésemre, hogy én nem tehetek róla, hogy nem kaptam meg a leveleket, a kézbesítési vélelemre hivatkozott"

nem úgy van, hogy csak ajánlott levélként lehet kézbesitési velelemre hivatkozni?
Úgy lenne értelme.
Ha meg ajánlott volt, akkor fuss össze a postással, és kérdezz rá hogy wtf.

Ha meg nem ajánlottként lett föladva, akkor nézz utána, hogy kötelességük-e ajánlottként föladni.

Ha meg nem kötelességük levélben értesiteni, akkor örülj annak az 1 levélnek is

AtiSnatch 2014.01.10. 12:36:12

@dr. phil. Sün‼ ツ: a kocsihoz vagy a postához? nem mind1

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.01.10. 12:42:49

@Komojtalan: @herk: ja, mikor haza kuldtem levelet, mar veszett el nem is egy
@Komojtalan: @herk: ez a kezbesitesi velelem. a legkocsogebb torveny, kifejezetten a cegek kedveert hoztak
szerintem meg alkotmanyellenes is
ertem en, hogy valaki szarik a postai ertesitore, de akkor is

McZozo 2014.01.10. 13:29:05

Otthon minden szarra csekk jott mindig nekem is volt hogy a 10- 15 bol egy nem tunt fel pedig excelt is igyekeztem v ezetni de arra se volt mindig ideje az embernek.
Viszont a biztositok plane igy evvegen szeretik ezt a felmondosdit. Nalunk ket auto volt es kulfoldi tartozkodas miatt megcsuszott a negyedeves dij nalunk is mikor hazamentem befizettem mindkettot es eltem boldogan. nem szoltak semmit. majd jott a valtas mindket biztositotol tavoztam. az egyik autonal bonuszigazolassal minden siman ment szerencse mert ez votl az en B10 esem a masik meg asszonye volt ami akkor lett volna B1 na erre kijon az uj biztositotol egy magasabb dij mint amiben megkotottem. Kerdem mi tortent mondjak nem kapnak bonuszigazolast. na hivom a biztositot hogy nu kak, erre kozlik hogy ja ok dijnemfizetes miatt felmondtak. Mondom az szep de a penzt bezzeg eltettek es errol nem szoltak. Erre hebegett habogott. Majd kesobb kikuldtek a penzvisszafizetest es jottek ezzel a csak naluk meg ujra meg kockazati dij meg dupla arba szoveggel. Az uj biztositonal meg kerdem minden ok mondjak igen csak b0 ba vban az auto ami akkor kjelentett negyedevente plusz ketezret. Mondom akkor mar maradunk itt B0 ban a regi meg le van tojva. Es ennyiben maradtunk.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.01.10. 14:01:43

@McZozo: @McZozo: nem kekeckedes, de mi a turora lehet 15 csekket kapni?

szemi90 2014.01.10. 14:06:09

Posztoló örüljön, hogy 2 (kettő) - saját bevallása szerint is - ordas hiba csak ennyibe került.
Én már találkoztam olyannal is, aki több mint fél év fedezetlenségi díjat fizetett. Számoljatok...

csakb 2014.01.10. 14:07:33

Én a Groupamával büntetem magam. Jan. 2-án tudtam befizetni a csodás online felületükön bankkártyával a kötelező éves díját. Ennek örömére ma kaptam tőlük egy 6-án kelt levelet, amiben hisztiznek, hogy nem tudják a bankszámlámról levonni a díjat.
Dafuq did i just read fejjel bejelentkeztem ismét, és úgy tűnik, hogy a mai napig nem sikerült nekik elkönyvelni a befizetésem. 8 nap alatt. A tranzakció amúgy sikeres volt, arról kaptam tőlük e-mailt azonnal.

2014, Magyarország, OTP Csoport.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.01.10. 14:07:35

@szemi90: aze, az jo, hogy itt nincs fedezetlensegi dij
az itt toltott 15 evembol kb 4 evig nem fizettem kotelezot/osszessegeben/

McZozo 2014.01.10. 14:09:14

@hagyma:
Hitel, lakasbiztositas , lakaskassza, sajat mobil, asszony mobil, sajat kgfb, asszony kgfb, Internet, Viz, gaz, Villany, szemetszallitas, Telek viz telek gaz, telek villany, telek telefon, telek szemet ... es akkor meg lehet kihagytam dolgokat :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.01.10. 14:20:09

@McZozo: ja, aki nagy labon el:)
mondjuk mi alapbol kozosen vagyunk a kocsibiztositasnal
hogy is lehetnenk kulon?
hat hasznaljuk egymaset is
mobil detto
telkunk nincs

McZozo 2014.01.10. 15:03:03

Tudom Amerikaba vannak iolyen megoldasok de Magyarorszagon semmi i lyen osszevont kozos dolog nincs. A biztositas az autohoz kotodik. Ez alapbol baromsag mert pl ha van ket autom 15 eve nem baleseteztem akkor miert kell nekem a masodik automra A0 t fizetni azzal az autoval nagyobb a kockazatom mint mondjuk aa masik autommal. Olyan utopiarol meg mar ne is beszeljek hogy pl az ostrakoknal olyan is van hogy rendszamra fiztsz biztositast van mondjuk 4 autod akkor a legmagasabb osszegure fizetendot fizeted de atrakhatod a rendszamot barmelyikre ha epp a masikkal mesz. Igy csak egy biztositast fizetsz. Na otthon ilyen sincs szoval nem azert mert en akartam annyi kulon csekket hanem mert igy van. Amugy meg a telekre irhatod csak a nagy labat de ha azt leveszem is votl 10-11 csekk. De amugy pont az ilyenekbe is faradtam bele es ezert leptem mar en is le onnan. most negyedevenkent van valami 4 csekkem azt is csoportos beszedesivel fizetem es csokolom

j311 2014.01.10. 15:59:52

Ki az a baromallat aki csekkezik meg a 21. szazadban?
Ja megvan, a poszt tolo.

Aureliano Buendía 2014.01.10. 17:45:37

„Mindezt azért, mert a postás három levélből kettőt nem kézbesített ki, mi meg nem figyeltünk rá. ”

Nem! Mindezt azért, mert basztál az alkotmányra, és hanyag voltál. Vedd ezt tanulópénznek.

Mellesleg, ha az asszony nevére egy évre előre kifizeted, nem lett volna a negyedéves baszakodás - és elfelejtés a tsekkel. Nem elég felelősség biztosítást kötni, felelősségtudattal is kell rendelkezni.

Aureliano Buendía 2014.01.10. 17:47:29

@dailyvicodin: igen, itt nekem is felszaladt a szemöldököm olvasás közben.

Így Járás Tipikus Esete. Ha ezt képes volt leírni, nincs joga mást hibáztatni.

Aureliano Buendía 2014.01.10. 20:27:01

Egy szög miatt a patkó elveszett.
A patkó miatt a ló elveszett.
A ló miatt a lovas elveszett.
A lovas miatt a csata elveszett.
A csata miatt az ország elveszett.
Máskor verd be jól a patkószeget!

mrZigi 2014.01.10. 20:45:26

A 21. században Batz papucsot annak a biztosítónak (banknak, szolgáltatónak, önkorinak, ... szóval a pénzünkből élő semmirekellőknek) a kirakatába, aki nem tud egy levéllel párhuzamosan egy email-t küldeni, ismételt esetben meg egy K. SMS-t.

Komolyan, NEVETSÉGES !!

Aureliano Buendía 2014.01.10. 20:52:43

@mrZigi: szerinted rögzítettek pl. email-címet? Nem hinném.

Szerintem meg az nevetséges, hogy valaki - ha már csekkel szopatja magát negyedévente - nem képes ennyire egyszerű, ámde fontos dolgot észben tartani, és van annyira felelőtlen, hogy a fizetési emlékeztetőre is szarik nagy ívben.

mrZigi 2014.01.10. 20:59:45

@uraaam:
Rögzítenek. Az összes Kbszott szolgáltató elkéri email és telefonszámom.
Állam bácsinak is ott az email címem ügyfélkapun.
Banknak is ott az email címem, meg is talál a sok hülye reklámmal.
Egyedül netrisk ahol intézem minden biztosításom, mert ők képesek email-en is kommunikálni.

Aureliano Buendía 2014.01.10. 21:07:22

@mrZigi: a Generali anno nem rögzített. A KÖBE igen a netkedvezmény miatt (saját érdek), az Uniqua sem (asszem), az Aegon igen, de náluk eleve már az online üfsz-t választottam.
Mióta csak lehet, előre befizetem az éves KGBF-t, és ha lehet inkább utalom. Lehet.

Mellesleg megkapta levélben a fizetési emlékeztetőt, csak baszott rá.

CIB bankos vagyok, mióta beolvasztotta az InterEuropát, összességében '98 óta. Most, pár napja, 2014-ben kérték először a mailcímem.

A másik meg, képzeld el, hogy van egy ilyen felelőtlen ember (mert azt, ebben egyet kell értenünk), aki beléd megy mondjuk a lámpánál. Te meg baszakodhatsz a Mabisszal.

mrZigi 2014.01.10. 21:16:19

@uraaam:
Nem kell Generali meg a többi marhával foglalkozni, mondtam, netrisk, és mindent tudsz azonnal neten intézni, mindenről kapsz email-t ...

Én is IEB-s voltam, és kérték már akkor is email címet (na ott volt szolgáltatási színvonal, piszok jó netbankos termékeik voltak).
Meg is szüntettem minden számlám Cib-es egyesülés után.

Amúgy meg, törvényi szabályozás kérdése az egész.
Elég lenne, hogy ha elfelejtette befizetni, attól még neki van, csak késedelmi kamatot fizet ameddig meg nem történik befizetés ... és KÉSZ.
Ennyi.
Nem is értem az egész fasakodást az újrakötéssel vagy sem meg minden.

Aureliano Buendía 2014.01.10. 21:26:52

@mrZigi: mikor vettem az autót (2009.) kellett ugye kötni, és tök véletlenül:) ott volt egy Zsenerális néni, így leszartam, megkötöttem. Aztán év végén fordulónap, netrisk, de valami himihumi (asszem posta) lett a legolcsóbb, de rögtön utána Zseneráli, így felmondtam, újrakötöttem.
Szóval használom a netrisket, de azért utána is járok. Tavalyra így lett még olcsóbb, mert kiderült, hogy anyunak van az Aegonnál lakásbiztosítása. Ez ott jutott eszembe, mikor a néni rákérdezett, és megláttam mögötte a logot (és bevillant anyám egyik borítékja:)). Előtte a netrisk előtt ez nem jutott eszembe.

De, mint mondtam, előre és egyben rendezem a díjat, nem szarakodom a csekkekkel. Hozzáteszem 2009-ben volt először és utoljára, hogy 3 havonta fizettem a csekket. Érdekes módon nem felejtettem el egyszer sem. Sikeres ember vagyok-e?

IEB-es koromban egyetemista voltam, nem vetett fel a pénz, így a netbanknak nem éreztem égető hiányát. Kocsmába nem tudsz utalni:)

Így örökölt meg a CIB. Amúgy maga a netbank náluk szerintem jó, logikus, szeretem. De maga a bank egyre fosabb. Most tervezek váltani.

A fedezetlenség a biztosítóknak jó, legyen nekik is valami lehulló dolog. Tényleg faszság, ugyanakkor a KGBF egy határozott idejű szerződés, mely nem hosszabbodik meg automatikusan. De miért is nem?

Sandor Akarki 2014.01.10. 21:56:54

@kalipeter: Csoportos beszedésnél, ha a bank leírja, hogy nem próbálták beszedni akkor simán kártérítést kaphatsz a bíróságon. Ha valóban így van.

Sandor Akarki 2014.01.10. 22:24:27

@mrZigi: Igen, IEB volt a legjobb. CIB átvette, én is megszüntettem.

Bambano 2014.01.11. 02:01:10

kézbesítési vélelem csak tértivevényes levélen van, úgyhogy a biztosító elmehet a sunyiba.

Ugyandehogy (törölt) 2014.01.11. 07:40:56

@hagyma:
jelzáloghitel
net
tv
gáz
villany
víz
szemét
házbiztosítás
2 életbiztosítás
kgfb
kommunális adó
ipa
súlyadó
2 mobil
kamarai tagdíj
ez így 16, és asszem nincs benne minden

Lencsés István 2014.01.13. 11:36:37

" .... A Posta miatt a biztosítás elveszett .... "

Nem veszhet el .

darthvad 2014.04.15. 14:43:58

@batgirl:
Én hasonló probléma miatt találtam ide, és képzeld el elég sok embernek nem ez a fő problémája, hogy a nyomorult pár ezer forintos csekket várja, és ha nem jön meg akkor rohanjon, kaparjon azért hogy fizessen egy szolgáltatásért ami egyébként úgy mellékesen kötelező. Érdekes azt kevesen említik meg mi lenne elvárható magától a SZOLGÁLTATÓ cégtől aki a pénzemből amúgy profitot termel. Arról már nem is beszélek, hogy az ott dolgozóknak a biztosítási iparág a munkájuk, ezért kapják a fizetésüket. Kicsit többet el lehetne várni tőlük annak érdekében hogy fennmaradjon egy kötelező biztosítás. Ha szombat kora du a gyerek alvásidejében fel tudnak hívni azzal hogy nem kellene-e nekem életbiztosítás, meg kombinált befektetés, meg nem akarok-e kedvezőbb lakásbiztosítást, akkor esetleg az alatt a 60 nap alatt amíg meg lehetne menteni azt a nyomorult kötelezőt, legalább 1x meg lehetne próbálni telefonálni, nem???
süti beállítások módosítása