Tékozló Homár

Várólista van a HD beltéri egységre a DIGI-nél (frissült)

2014.01.10. 15:21 | jackyll | komment

Múltkor a mobilstick fogyott ki, előtte valami más, most György szerint a HD beltéri egység az aktuális hiánycikk a Diginél, amit azelőtt behirdettek, hogy egyáltalán az országba érkezett volna belőle:

Tisztelt Digi Kft. Honlapjukon olvastam a HD beltérire való átállás lehetőségéről és nagyon megörültem neki, hogy Full HD tévémen végre kihasználhatom a két sportcsatornájuk adta HD adás előnyeit. Még mielőtt személyesen felkerestem volna ügyfélszolgálatukat, telefonon megkerestem a 1272-t, adnának bővebb tájékoztatást, hátha akkor nem kell személyesen, de hiábavalóan az üfsz-ra mennem. Egy kedves fiatalember tájékoztatott arról, amit már a honlapról is tudhattam: beltéri, távirányító, SCART kábel leadásával és némi papírmunkával megkapom a KAON beltérit és élvezhetem a HD előnyeit. Arról is faggattam, hogy nem lesz-e hiány beltériből, amiről ugyan konkrétumokat nem tudott, de feltételezte, hogy nem lesz hiány, nyugodtan elmehetek érte. Kértem tőle a kelenföldi iroda telefonszámát, de nem tudta megadni (??? - a honlapon sincs megadva!?)


Felbátorodva kiszereltem az SD beltérit és kellékeit, majd irány a kelenföldi iroda. Mivel Magyarországon élünk, nem nagyon lepődtem meg, amikor az engem fogadó hölgy közölte, hogy nem tud HD beltérit adni, valószínű, hogy másik irodában sem érdemes próbálkozni, de felvesz a várólistára és majd értesítenek. Ezt megtettük de én lógó orral távoztam.

Kérem, válaszoljanak az alábbi kérdéseimre:
- Miért hirdetnek meg valamit, ami nem hozzáférhető, vagy sokat kell rá várni?
- Miért nem tudja a 1272-es ügyfélszolgálati munkatárs, hogy nem rendelkeznek az adott beltérivel, mikor jó eséllyel egyik irodában sem lehet átvenni?
- Miért nincs mód telefonon érdeklődni a telekommunikáció évszázadában?
- Miért kell az ügyfeleiket feleslegesen fárasztani és elkedvetleníteni?
Várom válaszukat és ha tudják, melyik irodájukban van biztosan HD beltéri, kérem, tetessenek félre egyet nekem és ezt tudassák velem.
Felesleges fáradozásomért ennyi kárpótlást elvárnék Önöktől!
Előre is köszönöm.
Üdvözlettel
Név, cím, üfsz.

Ime a 3 hét múlva megküldött válaszlevél:

Területileg illetékes munkatársainkkal történt egyeztetést követően tájékoztatjuk hogy a műholdas
szolgáltatásra vonatkozó Kaon beltéri egység jelenleg nincs készleten. Az eszköz beérkezését követően a lehető leghamarabb fel fogják venni Önnel a kapcsolatot.
Intézkedésükig szíves türelmét kérjük.
Köszönjük együttműködését
Tisztelettel:

Ügyfélkapcsolati ügyintéző
Customer Service
-------------------------
Digi Kábel - Digi Kft.

UPDATE 01/13: Még szombaton meglett a beltéri:

Pozitív fejleményként kérem máris updatelni a tegnap megjelent DIGI HD beltéris posztomat. Annál is inkább, mert előbb e-mailben majd telefonon jelentkeztek és már másnap (szombaton!) díjmentesen telepítették a berendezést.

Köszönet a Diginek és persze a Homárnak! Mindenkinek ilyen gyors elintézést kívánok ügyében.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.01.10. 15:24:48

Elég ciki egy jól menő szolgáltatónál :D

Dr. Kix 2014.01.10. 15:25:36

Digi: olcsó, de legalább sz@r.

andand 2014.01.10. 15:29:10

Semmi nincs nekuk, Romaniaban se. Se belteri (meg SD is csak akkor ha valaki visszavisz egyet), se stick, se smart card a digitalis kabeltv adokhoz. Egyetlen elonyuk az olcsosag, illetve (itt nalunk) a legtobb kozvetitett magyar ado. Bar az UPC kezd felzarkozni, nem mintha roluk jokat lehetne olvasni errefele. :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.01.10. 15:29:39

@Dr. Kix: Melyik másik szolgáltató ad 10-20mbiteket felfelé, nem optikán? :D 2700Ft-ért? :D

Néha hívogat a UPC, hogy váltsak, háromezer-akárhány Ft-ért kaphatok másfél mega feltöltést :D

fghjk · http://sorry.google.com/sorry/?continue=x 2014.01.10. 15:33:47

azért nézd meg h a tv-d nem dvb-c képes-e, mert akkor nem kell beltéri

igi1 2014.01.10. 15:34:02

@AtiSnatch: bezzeg az őstermelő is mindig tud szolgálni

A paraszt meg úgyse akar hdt az csakapanelpatkánypeolik mániája h attól uraknak képzelik magukat h jaaj ár hdt nezek te meg csak lsdt paraszt :)

Leone_510 2014.01.10. 15:39:44

ha a tv-je a csókának hd-s de nincs benne dvb-c? jobban jár ha új tv-t vesz és eladja azt a szutykot, nem kell majd beltéri sem , több hd-s adás, egy távirányító, kisebb áramszámla

itt (bnő) digi van egy panasz nincs rá, nekem otthon upc fostalicska ej de utálom őket de arra meg nem terjeszkedik a digi, sajna

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.01.10. 15:41:08

Az adás úgyis szar HD-ben is :D

andand 2014.01.10. 15:45:26

@Leone_510: muholdas adasrol van szo.

AtiSnatch 2014.01.10. 15:50:40

@igi1: szóval a cucc amit ma tolsz a hideg ellen az lsd, megyek is felhívom a thrillerem vagy mit :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.01.10. 16:19:11

unalombol, mert esik, hideg van es szabadsag, 4 focimeccs
$ 100
monaco
braga
granada
leicester
varhato nyeremeny ~$ 1000
esely 5%

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.01.10. 16:31:46

pedig mindig megfogadom, soccerre nem fogadok, mert eleve 3 kimenete van, nem ketto
tegnap is tettem 50 dollart a real sociedadra
oszt 0-0
kimegy x ezer nezo, oszt se gol se gyoztes
fax kivan
fejlettebb sportagakban, football, baseball, jeghoki, kosarlabda, a meccs vegen van gyoztes

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.01.10. 16:31:51

aztán meg csodáxanak hogy fogy a magyar meg nem születik elég gyerek.

AtiSnatch 2014.01.10. 16:34:06

@ColT: se macskám, se egerem... :D

@zsiráfffff: pedig ha nincs tv, akkor mi mást lehet csinálni? :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.01.10. 16:38:10

@AtiSnatch: fene tudja. mink olyankor sakkozni szoktunk meg hatvanhatozni.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.01.10. 16:42:46

@zsiráfffff: mi hatvankilencezni

az harommal tobb!!
es sokkal bensosegesebb

amugy mikor HD tv-t vettem, kb 3 eve / igen, elotte nem volt, mert nem kellett, akkor az uj/ "belteri egyseget"/ dobozt kihozta a kabelszolgaltato, miutan megrendeltem
kb 2-3 nap mulva

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.01.10. 17:28:36

de lehet alma is
csak jo ropogos legyel

AtiSnatch 2014.01.10. 17:51:00

@agresszív kismalac: azt pont más szokott itt :)

@ColT: már azt haluzom, hogy nem ír senki...

@zsiráfffff: és melyikőtök a paraszt? :D

AtiSnatch 2014.01.10. 17:53:21

Melyik a kakukktojás?
1. Arany
2. Petőfi
3. Ezüst

Rosszindulatú Vászka 2014.01.10. 18:11:14

@zsiráfffff: sztem a Petőfi, mer ojan cigi nincs.

AtiSnatch 2014.01.10. 18:18:29

@Rosszindulatú Vászka: akartak olyat is csinálni, csak a terv füstbe ment :)

yxcvbnma 2014.01.10. 18:18:59

Nekem is lógnak egy telefonnal.
Először kicsit zavart, utána rájöttem, hogy ez tulajdonképpen nekem jó.
A párom nem tud számlát csinálni, a telemarketingesek meg nem érnek el...

Anomalocaris (törölt) 2014.01.10. 18:19:23

185 látogató volt tegnap az IndexBakin. Hirtelen a semmiből. Ez az apokalipszis jele? Összeesküvés? Vagy tán Index-címlapon voltunk? Megannyi nyugtalanító kérdés.

AtiSnatch 2014.01.10. 18:19:35

@atörökk: azt már "Ádám" leadta :D

Aureliano Buendía 2014.01.10. 18:20:31

Ez amúgy a hétvégi?

Gyurikám, baszhatod a HD adásokat, ha a műsor egy fos. Inkább tőccsé le filmeket. Vagy inkább olvass könyveket. Esetleg Homárt.

Nem, mégis inkább a könyvet javaslom.

AtiSnatch 2014.01.10. 18:21:03

@Nattramn: csak a címkém miatt ;) amit most küldtem az faszentos, a tegnapi folytatása :D

Atörökk 2014.01.10. 18:21:56

@AtiSnatch:
Akkó a réz! Alpakka! Jázminrizs! Faszom!

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.01.10. 18:26:30

@uraaam:
404 :_(
Hiba. Az oldal nem található.
Talán Ön hibázott. Talán mi
rontottuk el.

Anomalocaris (törölt) 2014.01.10. 18:28:56

@AtiSnatch: Nem jött át kép. Túl hosszú már az a mail :(

AtiSnatch 2014.01.10. 18:29:45

@Nattramn: de a linkben is van egy baki :D

Anomalocaris (törölt) 2014.01.10. 18:31:14

@agresszív kismalac: Szerintem nem is létezik az a cikk! Azt a linket csak kitalálta!

AtiSnatch 2014.01.10. 18:33:43

@Nattramn: küttem az ideieket egyben! :)

Aureliano Buendía 2014.01.10. 18:35:27

@atörökk: tintorentó. Az lesz ma este:)

@agresszív kismalac: @Nattramn: látom, a szmájli nem volt elég feltűnő és egyezményes az alján;)

AtiSnatch 2014.01.10. 18:37:04

@uraaam: mi ti szó?

@Nattramn: reagáljá az emilre mert nem vagy beérkezett!

Atörökk 2014.01.10. 18:37:49

@uraaam:
Rigolettó! Ja, nem! Máhívó! :D

Aureliano Buendía 2014.01.10. 18:44:02

@AtiSnatch: a bemelegítő pálesz után bort szándékozom majd a szervezetembe juttatni.

Igazi zenei tehetség vagy. Egy új Kodály Zoltán.

@atörökk: nyitmákhívó! :D

Anomalocaris (törölt) 2014.01.10. 18:44:20

@uraaam: Nyugodtan lehetett volna igaz a hír. Persze egy másik blog miatt. Valahonnan mégis előkerült 185 nyomorult. Itt valami nincs rendjén.

Aureliano Buendía 2014.01.10. 18:45:13

@AtiSnatch: de nála ejtőernyős tantusz ugrott 10e méterről. Pláne, hogy ezt már tegnap emlegettem nekije.

AtiSnatch 2014.01.10. 18:45:35

@atörökk: ha mehikó, akkor techila! :D

Aureliano Buendía 2014.01.10. 18:46:53

@Nattramn: nyugi, valahogy csak fel fogják dolgozni. Max vesznek tenalédit.

AtiSnatch 2014.01.10. 18:48:46

@uraaam: én csak szolidan megiszok egy vagy két sört :) de te ne fogd vissza magad :)

@atörökk: még nem, asszony 10re ér haza, de még lehet :D

AtiSnatch 2014.01.10. 18:53:03

Egyébként meg Arany a kakukktojás, mert ő nem kakukktojás ;)

Aureliano Buendía 2014.01.10. 18:53:22

@AtiSnatch: muszáj lesz lángzánba tolni, mert nálam is kb. 10 felé ér haza az asszony. Nem lenne őszinte a mosolya, ha addigra elérném a - számomra - ideális állapotot.

Atörökk 2014.01.10. 18:55:06

@uraaam:
Neki is pont ugyanannyi ideje van elérni :)

AtiSnatch 2014.01.10. 18:56:57

@uraaam: há mé nem mondod, hogy Repatarurgyán azt ismerem :D

Na akkor kezdjük el,mert addig még van idő józanodni!

@atörökk: ja a péntek egyedül is számít? mer akó már volt :D

AtiSnatch 2014.01.10. 18:59:47

@dr. phil. Sün‼ ツ: gerillagorilla marketing? :D

@atörökk: késő! :D

Atörökk 2014.01.10. 19:02:17

@AtiSnatch:
Ez máris több, mint amennyit tudni szerettem volna :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.01.10. 19:04:15

@uraaam: osztán, kendnek csak egylövetű flintája van?

Aureliano Buendía 2014.01.10. 19:04:27

@atörökk: én a zorgazmusra szoktam mindig ezt mondani:D

@AtiSnatch: azt hittem, ebből is egyértelmű lesz.

Csak finoman ihatok, mert a poharazótárs a szomszéd, előtte adni kell az urat:)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.01.10. 19:04:44

@AtiSnatch:
Nem reklámozni óhalytottam, inkább csak alátámasztandó a véleménnyemet.

Aureliano Buendía 2014.01.10. 19:06:43

@atörökk: nincs egyedül, hisz itt vagyunk mi neki. Ő talán nem is olyan smutzigh, mint te, és meginvitál mindenkit magához, meginni a páleszt. Hisz tízig ráér amúgy is:D

Atörökk 2014.01.10. 19:08:38

@uraaam:
NEm smutzig vagyok. Úgy érzem, az itthon tartott pálinka nem ütné meg a kifinomult ízlésetek szintyét!

Aureliano Buendía 2014.01.10. 19:08:38

@zsiráfffff: te miről is beszélsz?

Egy nap igyexem csak egyszer bebaszcsizni, ha úgy adódik. Volt ez régen másképp is, de az elmút.

@dr. phil. Sün‼ ツ: a pokolban is:)

Aureliano Buendía 2014.01.10. 19:10:44

@agresszív kismalac: épp ezt próbálom cselesen kideríteni:)

@atörökk: te, Kemál, emiatt ne aggóggy, nem vagyunk mi olyan fikázós, rátarti népek. Megisszuk, amit kitölc elibénk.

AtiSnatch 2014.01.10. 19:11:14

@uraaam: a péntek ezekben a szövegekben más értelmezésben fordul elő, csaxólok :D

Atörökk 2014.01.10. 19:12:29

@uraaam:
Dede, erőssen tartok tőle, lefikáznátok a páleszemet. Annak meg nem tudnám magam kitenni.

AtiSnatch 2014.01.10. 19:12:30

@uraaam: biztos van egy kis rakija dugiban :D

Aureliano Buendía 2014.01.10. 19:12:39

@AtiSnatch: lehet, de én még új vagyok itt (mint az köztudomású ugyebár), avassatok be.

Aureliano Buendía 2014.01.10. 19:13:52

@atörökk: nem vagyunk mi ilyen szigorú bírák.

@AtiSnatch: én is így gondolom. Annyira próbál terelni és minket kihozni hibásnak. De juszt sem kérek elnézést tőle.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.01.10. 19:15:14

@atörökk:
Én a medve málnapáleszát se fikázom soha.

Atörökk 2014.01.10. 19:15:26

@AtiSnatch:
Ha volna, már nem lenne :D

AtiSnatch 2014.01.10. 19:15:56

@uraaam: vannak akik csak pénteken kapnak szexet, meg olyanok is akik csak nagypénteken! :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.01.10. 19:17:28

@uraaam: bocsánat :D ezexerint merőben mást értünk ideális állapotok alatt :D :D

@atörökk: szerintem ha körömlakklemosót acc nekik rumaromával, azt is szó nélkül legurítják ezek, még csettintenek is utána!

Atörökk 2014.01.10. 19:17:39

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Málnapáleszt szeretem. Hozzál má' össze a medvével!

AtiSnatch 2014.01.10. 19:18:21

@atörökk: nekem vagy 5-6liter hever parlagon a házban háziszilvabarackkörte boltiugyanezformában, de ne mondd el senkinek!

@dr. phil. Sün‼ ツ: kijaza medve? azon kívül, hogy nem játék.

Aureliano Buendía 2014.01.10. 19:18:25

@AtiSnatch: ja, hogy ja. És te is eme tábort gyarapítod?

Na, akkro hozom a felest. Ki iszik még?

Atörökk 2014.01.10. 19:19:14

@zsiráfffff:
Nem vagyok én buzi, hogy legyen körömlakklemosóm! No de van helyette ablaktisztittó!!4!

Aureliano Buendía 2014.01.10. 19:20:17

Szeretem a nyelvtani játékokat. Főleg az alliterációt. Egyik ilyen kedvencem a szilágysági szilva.

Na, egség!

AtiSnatch 2014.01.10. 19:21:11

@uraaam: én nem, ezért lettem majdnem kitaszítva, pedig csak dicsekedtem :D

én már iszom a sört! hozz mellé úgy iszok! :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.01.10. 19:22:21

@atörökk: asztat én pontosan tudom, de matricát csak azzal lehet leszedni az üvegekrül rendesen.

@AtiSnatch: a tiszta gázolaj meg feljavítja, ugye? :D

Atörökk 2014.01.10. 19:22:22

@AtiSnatch:
"Itt ne álmodjon jó ételeket, a mindenségit!"

Aureliano Buendía 2014.01.10. 19:22:52

@zsiráfffff: én most az italozásbeli állapotról beszélek.

Veled persze más ideális állapot elérésére törekednék:)

„@atörökk: szerintem ha körömlakklemosót acc nekik rumaromával, azt is szó nélkül legurítják ezek, még csettintenek is utána!”

Ezt kikérem magamnak elhatárolódni! Mi csak minőségi terméket szivolázunk a testyünkbe. Péterpált pl istenbizony nem iszom:)

Atörökk 2014.01.10. 19:23:20

@zsiráfffff:
Hát én nem balylódok ezzel. Bébaszom egy féltéglával, oszt ha túl nagy lett a lik, akkó' barna ragasztószallag, vagy üveges :D

Anomalocaris (törölt) 2014.01.10. 19:23:46

@uraaam: Nem feltételeztem hogy BECSAPSZ és ennek érdekében még linket is hamisítasz!

AtiSnatch 2014.01.10. 19:24:24

@atörökk: le kell szednem a Rejtő összest megint mer már kikoptak, most meg má ingyen is lehet :)

Aureliano Buendía 2014.01.10. 19:24:45

@atörökk: -40-es szélvédőmosó-folyadék?:)

Nemtom, mi bajod a körömlakklemosóval, a szempillaspirálod mégsem ihatod meg:)

@AtiSnatch: ma este töröknél van a buli, jössz?:)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.01.10. 19:24:51

@uraaam: nekem van itthon egy üveg vilmoskörtém de a francnak se kell. azon gondóxom, hogy leöntöm a lefolyóba.

Aureliano Buendía 2014.01.10. 19:26:03

@Nattramn: nem hamisítottam, hanem költöttem:)

@AtiSnatch: enkór:)

AtiSnatch 2014.01.10. 19:26:34

@atörökk: és a wd40?

@uraaam: de zsiráfffhoz is beugrunk elhozni a vilmost?

Aureliano Buendía 2014.01.10. 19:27:07

@zsiráfffff: hát a vilmos szinte olyan is. Bár nagy duzzogva megissza az ember azt is.

Atörökk 2014.01.10. 19:27:39

@AtiSnatch:
Hálistennek megvannak analóg kivitelben :)

@uraaam:
Nem, rendes ablakmosó. Nem vagyok én állat! :D

Aureliano Buendía 2014.01.10. 19:28:08

@AtiSnatch: szerintem hozzuk zsiráfot is, kell egy nő is a buliba:) Valakinek néha ki kell mennie kukoricát pattogtatni!

Anomalocaris (törölt) 2014.01.10. 19:28:13

@dr. phil. Sün‼ ツ: Akkor megnyugodtam. Már gondoltam itt mindenfélére.

Atörökk 2014.01.10. 19:28:53

@AtiSnatch:
Hülye vagy? Az tök drága. Azt csak sátoros ünnepeken!

Aureliano Buendía 2014.01.10. 19:29:51

@atörökk: valamennyi megvan nekem is, de sajnos nem az összes. Azért, amennyi hülyeséget leírt (pozitív értelemben), kíváncsi lennék, hogy mit tolt?

Inne már csak egy lépés a domesztosz:)

Anomalocaris (törölt) 2014.01.10. 19:32:29

@agresszív kismalac: Túl sokszor fordult elő, hogy egy hírre azt hittem hogy vicc, aztán kiderült hogy igaz.

AtiSnatch 2014.01.10. 19:32:41

@uraaam: gondolod,hogy eddig vettem?

tudok jobbat, zsiráfff hozza oda a törökhöz meg csipszet meg stb és nem kell érte azzal se fáradnunk!

@atörökk: azé csak egy úri társaság megy mingyá hozzád! tegyél ki magadért :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.01.10. 19:36:48

@uraaam: én nem megyek, ma fáj a fejem!

@atörökk: remélem van biztonsági zár az ajtódon. letipor a csürhe!!

Anomalocaris (törölt) 2014.01.10. 19:37:11

@uraaam: A kis fillentő. Na annak se lett jó vége!

Atörökk 2014.01.10. 19:38:33

@uraaam:
Pia, kokót nem hiszem, annyi pénze nemigen volt. Ámbár ki tuggya.

@AtiSnatch:
Díszflakonos wd40-em van!

@zsiráfffff:
Ugye? Nem ismernek ezek se istent, se embert :D

Aureliano Buendía 2014.01.10. 19:41:12

@AtiSnatch: rendben, akkor majd zsiráf táncol nekünk:)

@zsiráfffff: nem fáj a fejed! Péntek van, hallottad!

@Nattramn: azé ne mondd, hogy nem tetszett.

@atörökk: de valamit tuti kellett tolnia:)

wd40 gold edisön

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.01.10. 19:41:30

@atörökk:
Lófax, pitralon a zigazi!

@Nattramn:
Ashtar Sheran bocsássa meg bűnömet!!4!

@AtiSnatch:
Aki a vadászt szoptattya. Itt lakik a zerdőmbe.

AtiSnatch 2014.01.10. 19:41:41

@zsiráfffff: fáj a fejem, az univerzális kifogás :D

@atörökk: kísérőnek jó lesz! :D

m.cdn.blog.hu/su/subba/image/yl5.gif
milyen ügyes má a bácsi, már egy órája nézem és még nem esett le, meg a labda se!

Aureliano Buendía 2014.01.10. 19:43:03

@AtiSnatch: @zsiráfffff: @atörökk: hazuKság! Mi konszolidált úriemberek vagyunk basszátok meg!

Aureliano Buendía 2014.01.10. 19:44:21

@AtiSnatch: most olvasom csak. Te hol is lax?:) Tuti útba esik török felé.

AtiSnatch 2014.01.10. 19:45:17

@uraaam: ha még egyszer ilyen csúnyán beszélsz, úgy pofán baszlak, hogy nyekensz! világos? na tünés a pitsába :D

Atörökk 2014.01.10. 19:46:14

@uraaam:
Nekem is volt konszolidácijóm, de elmúlt!

AtiSnatch 2014.01.10. 19:46:24

@uraaam: pedig montam a töröknek,hogy ne mondja el senkinek...

Aureliano Buendía 2014.01.10. 19:49:42

@AtiSnatch: én ennek az elejéből láttam egy végtelenített gifet

www.ize.hu/comments.php?post_id=22025

az is vicces:)

Aureliano Buendía 2014.01.10. 19:51:35

@atörökk: mondtam neked, hogy kenegesd kanesztennel, és máskor ne ismerkedj este 10 után a Thököly úton rikító színű ruhába öltözött nénikkel!:)

@AtiSnatch: ne csináld, tiszta idegállapotba vagyok így is!

AtiSnatch 2014.01.10. 19:54:21

@uraaam: azé tiszta,mert megittad a domestoszt! :D

Anomalocaris (törölt) 2014.01.10. 19:54:32

@uraaam: Miért ne? Akkor bánatos leszel? :(

Anomalocaris (törölt) 2014.01.10. 19:56:44

@dr. phil. Sün‼ ツ: Már nem gond. Hatt úgyis már korábban felfedezte a gyűjteményt, és repültem is a commentről rögvest :/

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.01.10. 19:57:57

@helianthus: akkor mi tarthatnánk egy körömlakkozós-hajfestős-zoknis bulit!

AtiSnatch 2014.01.10. 19:58:44

@atörökk: @uraaam: "Amikor azt hiszed, hogy rosszabb már nem történhet veled, csak gondolj arra, hogy lehetnél józan is!"

Anomalocaris (törölt) 2014.01.10. 19:58:52

@helianthus: Én megint álmos vagyok. Pedig most van a Barths sör ideje. Ez nem ideális.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.01.10. 20:01:53

@uraaam: "Mi csak minőségi
terméket szivolázunk a testyünkbe."
l. még:
vegyesízű szeszesital
(a szemem follyon ki, ha nincs ilyen)

Aureliano Buendía 2014.01.10. 20:02:34

@AtiSnatch: azt a török issza a hónap végén, mikor már nincs pénze a kannásra:)

@Nattramn: haragudnál, ha nem?

Aureliano Buendía 2014.01.10. 20:04:21

@AtiSnatch: minden mondatod arany, állítmány!

@agresszív kismalac: ez kb. olyan, mint a tájjelegű bor. Ennyire bátor még én sem lennék, bár itt már elmosódik a határ a bátorság és őrültség közt.

AtiSnatch 2014.01.10. 20:08:05

@uraaam: ez csak a Janira igaz :D

AtiSnatch 2014.01.10. 20:14:05

@Nattramn: "Nézze meg, hogy kell egy speciális kondigépet szabályosan és látványosan hazsnálni!" - VELVET

helianthus 2014.01.10. 20:18:29

@AtiSnatch: köszi, puszi! :D
@zsiráfffff: de jó, de jó! Sose voltam még ilyenben. :) tegyünk fel arcmaszkot is. Hihi!

helianthus 2014.01.10. 20:20:47

@Nattramn: az az álmosságtól lehet. :)

helianthus 2014.01.10. 20:27:08

@AtiSnatch: ez tetszik. Ebben még én is szép vagyok. De rózsaszínben kérem. :)

Aureliano Buendía 2014.01.10. 20:37:53

@AtiSnatch: az előbb én is itt kerestem helinke cuccot, de én sem találtam. Lehet, ő és zsiráf már felvásárolták a készletet.

AtiSnatch 2014.01.10. 20:41:15

@dr. phil. Sün‼ ツ: nem ilyeneket vágok ki lézerrel :D

@uraaam: :D

Manyecska 2014.01.10. 20:41:21

@AtiSnatch: gyün a farsang, úgyis,..elképzeltem:DDD

helianthus 2014.01.10. 20:42:02

@AtiSnatch: böe! Nem kösz. Maradok a feketénél. Félike úgyis azt szereti. :)
@dr. phil. Sün‼ ツ: ez kedves tőled. Köszönöm mindenki nevèben!

AtiSnatch 2014.01.10. 20:42:32

a többieknek van normális életük vagy csak kukkolnak?

Aureliano Buendía 2014.01.10. 20:43:27

Álmomban két macska voltam és játszottam egymással.

AtiSnatch 2014.01.10. 20:44:37

@Szőkenő Szarvas: gyereknek iskolai farsangra? na, olcsón megszámítom :D

@helianthus: majd rendelek rózsaszínt k9vetkező alkalomra :)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.01.10. 20:46:42

@helianthus:
Nincsen mit.
Csak arra vigyázz, hogy ne cicomázd túl magad!4!!

@AtiSnatch:
Ehh, nem vagyok képben.
Őjaza comment.com-os?

Manyecska 2014.01.10. 20:48:38

@AtiSnatch: nem, pl.munkahelyi kollektívák esetében:DDD

Aureliano Buendía 2014.01.10. 20:48:42

@AtiSnatch: az vagány lenne. Bár szerintem érdemes megvárni vele a nyolcadikos osztálybulit a gyámügy érdeklődését elkerülendő:D

Aureliano Buendía 2014.01.10. 20:49:38

@dr. phil. Sün‼ ツ: neked akartam, írni ezt---> @uraaam:

tehát szaccs meós egy ilyen üzemben:)

Manyecska 2014.01.10. 20:50:29

@AtiSnatch: nekem nincs mer ha nem etetek akkor mosogatok/mosok/, de ellenben tuti főzök most huppantam le ide. Én nemcsak szexeltem bele a vakvilágba, hanem:P ma közlési kényszere volt a csimótának:D olyan édes amikor beszél:) most aludt el..:)

helianthus 2014.01.10. 20:51:05

@AtiSnatch: az jó lesz.
@dr. phil. Sün‼ ツ: én-e? Soha!
@Szőkenő Szarvas: egy-két phaszfej nálunk is van. :)

AtiSnatch 2014.01.10. 20:51:13

@dr. phil. Sün‼ ツ: jaja

@uraaam: mindenképp, mert ha beszélnek manyeccsal, lecsukják az egész családot :D

Manyecska 2014.01.10. 20:53:06

Álmomban éjjel a tegnapi estével álmodtam, fasza vót, a 218-as busz másfelé ment én meg a solymári várban megtekintettem apti kajakiállítását:P:OO, aztán valakik verekedtek és pont visszaindult a busz Pest felé..váááá, tök izgin átépítették a várost viszont:P:P:DD Tetszett. Nem volt olyan zsúfolt:):D

Aureliano Buendía 2014.01.10. 20:56:12

@Szőkenő Szarvas: azért elég sok időd jut ide lehuppanni, ahogy én látom:)

@helianthus: az mindenhol akad

@AtiSnatch: manci másnap már Kalocsán súrolná a követ:)

Manyecska 2014.01.10. 20:56:37

@AtiSnatch: Nem, én rendes vagyok. Tudod, kurvából lesz a jó feleség:P..:P:DDD

Manyecska 2014.01.10. 20:58:17

@uraaam: el kéne támolyognom még a fürdőbe de mingyár elalszom:( reggel megin buszozhatok:)basszus.

AtiSnatch 2014.01.10. 21:05:12

@uraaam: na kezdd el csökkenteni a bevitelt,mert mindjárt megy az asszony! :D

Atörökk 2014.01.10. 21:05:22

@uraaam:
Hülye, oda kocsival viszik :D

Aureliano Buendía 2014.01.10. 21:08:39

@AtiSnatch: te most átküldted a felesleged hozzám? Baszki, az enyém is hazaér nemsokára, le akarsz buktatni?:D

@atörökk: meg onnan is, a közeli susnyásba:D

Black Hole 2014.01.10. 21:14:58

@zsiráfffff: "mink olyankor sakkozni szoktunk meg hatvanhatozni."
Nem akarok indiszkrét lenni, de itt egy szám nem fordítva lett bevíve?

AtiSnatch 2014.01.10. 21:18:49

@uraaam: pedig azt még hozzá akartam írni, hogy nem az enyém, de jogos az 5pont :D

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.01.10. 21:21:27

@AtiSnatch:
Ejj, aztat nem ismerem.
Ilyen médijaizé megmondósblog.
Oszt nem van rám hatással.

@helianthus:
Jóvan, nem osztok észt.
Me nekem sincsen nem.

Ja, elfelejtettem kiírni:
:D:PXD:P:!!4!nyóc:ROTFL
Meg illyesmik.

Manyecska 2014.01.10. 21:21:55

@uraaam: hülye, az a Pemü a főút mellett. :DD

AtiSnatch 2014.01.10. 21:23:17

@Black Hole: "Hatos… faszt, kilences!" :D

Atörökk 2014.01.10. 21:26:26

@uraaam:
Persze, ottan diszkréten szopattyák! :D

Manyecska 2014.01.10. 21:29:05

@atörökk: nem, az a ti világotok csak:D:P:DDDD

Aureliano Buendía 2014.01.10. 21:30:22

@Black Hole: az a műsort este 10 után megy. Még fél óra:D

@AtiSnatch: ;)

@Szőkenő Szarvas: meg Palotán, nézz utána. Kolléganőid nem mondták még? De értem, te ilyen budai úrilány vagy:)

@atörökk: úrinő nem köpköd!

Manyecska 2014.01.10. 21:34:06

@uraaam: könyörgöm, mi van Palotán???:O:D

Atörökk 2014.01.10. 21:35:38

@uraaam:
Arról nem is beszélve!!4!

@Szőkenő Szarvas:
Most miért csinálsz úgy, mint aki nem tudja? :D

Manyecska 2014.01.10. 21:38:06

@atörökk: mér mi van ott? Vagy én vagyok ott? ja egy éves koromig laktunk ott nagyfateroméknál. Az volt a diszkrét szopás, panelban..

Aureliano Buendía 2014.01.10. 21:39:25

@Szőkenő Szarvas: google maps:

47.588655,19.128653

streetwiew on :)

AtiSnatch 2014.01.10. 21:40:27

na elmentem a zasszony elé jó szórakázást! lehet péntek lesz vagy alvás! :D

Manyecska 2014.01.10. 21:42:14

@uraaam: Dunakeszi, puszta. Ottan szoktak a kurvákok állni vagy mi??:D Ejjjnye!:D

Manyecska 2014.01.10. 21:43:37

@AtiSnatch: azér ne hari legalább megvárnád amíg hazaér:P

Aureliano Buendía 2014.01.10. 21:43:49

@Szőkenő Szarvas: manci, a lányok a PEMÜ-nél erről soha nem beszéltek neked?:)

Atörökk 2014.01.10. 21:44:03

@AtiSnatch:
Diszkrét szopás lesz ebből, én már látom :D

Aureliano Buendía 2014.01.10. 21:46:15

@Szőkenő Szarvas: ne terelj:P

@AtiSnatch: csak nehogy csütörtök legyen a vége:)

@atörökk: avagy a prérikutya póz. Ül a lik mellett és vonyít:D

Aureliano Buendía 2014.01.10. 21:47:17

@Szőkenő Szarvas: mi bajod? Ez a hosszú házasság titka:D

Manyecska 2014.01.10. 21:47:27

@uraaam: kimarattam valamiből??

Atörökk 2014.01.10. 21:47:33

@uraaam:
Az a farkas-üzemmód! Jesssszzzz :DDD

Manyecska 2014.01.10. 21:49:31

@uraaam: a Pemü mellett spéciel egy kva jó cukrászda van..susnyás nemvan. Nem tom miről van szó de: pina. Így jó?:P:D

Aureliano Buendía 2014.01.10. 21:52:48

@Szőkenő Szarvas: nem hinnám. Sőt, lehet az is, hogy taníthatnál minket:)

@atörökk: utyanaszh, khérlekh alássssssan:)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.01.10. 21:53:05

Na, jöt már beltéri? Nem jó kültéren, hideg van
Meg a faszom kivan máá a Nokiával, de az más kérdés :D

Aureliano Buendía 2014.01.10. 21:54:18

@Szőkenő Szarvas: na, látotd te, hogy tudod, tsak adod itt a naivát:P

@ColT: kültér: folyékony pulóver.
Nokia: lesz róla poszt?:)

Manyecska 2014.01.10. 21:55:46

@uraaam: Nomár, ellenben! mint mondtam tegnap -Igi is megerősítette sztem odajár:D- hogy az óbudai Bőregér King vagy mi:P IS a pemü környékén van:P, márpedig én tegnap ottan étkeztem. Sztem kábé Dunakeszin nincs is ilyen etető.
Valami szőke vezetőt is emlegetett stimmelt:)..Na jó éjt. Pápussz.
Kék mercédesz busz jár Palotán vagy hol?? na ugye.:P

Aureliano Buendía 2014.01.10. 22:07:45

@Szőkenő Szarvas: homár ellenében? Esélytelen.
A PEMÜ legjobb tudomásom szerint Solymáron van. Bőrdzseki meg passz piros.

Dévidkék merga meg mindenhol jár, ezzel sem mented ki magad.

AtiSnatch 2014.01.10. 22:23:12

Na sima alvás(vagy nem): most legyen nektek péntek, hogy lássátok nem vagyok irigy! Jóccak mindegykinek! :)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.01.10. 23:02:36

@ColT: "kivan máá a Nokiával"

Meséjj!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.01.10. 23:08:54

@Szőkenő Szarvas: "olyan édes amikor beszél:) most aludt el"

A tizennégy éves kamasz fiad?

Anomalocaris (törölt) 2014.01.10. 23:33:22

@dr. phil. Sün‼ ツ: Az elgépelések koronázatlan királya. Senki se tud olyanokat alkotni mint ő. Pl. ez a mondat csodálatos:

indexbaki.blog.hu/2012/10/29/higy_balami

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.01.11. 00:07:53

Elszállt egy hajó a szélben,
házunktól nem messze megállt.
Kiszólt egy hang, hogy én menjek,
sietnek, nem várnak tovább.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.01.11. 00:19:50

@Nattramn: Magyarországon kívül
nincs élet
Egy szállóiga transzformációi a
történelem során.

Circus 2014.01.11. 00:32:18

Azt már volt, hogy mindig mindent már azelőtt hirdetnek, hogy az országba kerül, sőt, mielőtt kikötne Európában a hajó, néhány esetben még mielőtt beletosznák valami jóképű konténerbe Kínában?

Circus 2014.01.11. 01:26:28

@dr. phil. Sün‼ ツ: már akartam kérdezni, Te nem alszol ilyenkor este téliálmot?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.01.11. 01:40:52

@Circus: Dr.
Ilyeko nem alszom.

@agresszív kismalac:
Kisfiju, mi
A Vándor.
Na sz az én dalom.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.01.11. 02:17:01

@agresszív kismalac:
Pohl Misi meg ecerűen királly!

Rakenroll tezsvírek!!!!

gabors 2014.01.11. 03:13:51

ez a hetvegi ??? mielott valamit irok

csak kerdezem :-)

Ádám 2014.01.11. 06:32:04

A desznó levan ölve.....

Manyecska 2014.01.11. 06:35:32

Kissé leült a buli:O

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.01.11. 09:10:22

@uraaam: @atpijkamo: Nokiákat javítottam, ez elég? :D
Ragasztott előlap, ragasztott előlap, amit autók ajtókárpitjánál megszokott fémlemez bolhák (csak 1mm-esek) tartanak a telón, stb :D

AtiSnatch 2014.01.11. 09:56:47

jobb reggelt, mint nekem. az egyik hülye szomszéd a kutyákkal vonyít, a másik meg végtelenítve hallgat egy számot, lassan egy órája és nem halkan... ha ferencvárosi késes ámokfutásról hallotok, akkor az én voltam :)

helianthus 2014.01.11. 10:19:33

@AtiSnatch: jó reggelit!
Nyugodj meg, vidéken is ez van. Nekem ma 7-kor csináltak ébresztőt. De fisszaaludtam, pukkadjanak meg!!!!444

AtiSnatch 2014.01.11. 10:24:25

@helianthus: nem vagyok ideges, csak vidéken disznóvágás van, itt kutyaésgazdájazenebohóc vágás lesz :)

helianthus 2014.01.11. 10:27:59

@AtiSnatch: nagyon ritkán van vidéken malactor.
Csaxólok.
Tuningos zajládás roncsderbi van. Meg traktor. (az nyáron)
Meg siketnéma szomszéd uccán őrjöngő kuggyája, amitől az én kuggyáim tombolnak.
Hallgassunk klasszikust, az megnyugtat!
m.youtube.com/watch?v=CSvFpBOe8eY

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.01.11. 10:31:01

@helianthus: aha. Klasszikust csak youtube-ról, csak laptop vagy mobilhangszóróból! A kutyákkal nem gondoltál csinálni valamit? Úgy mindegyikkel.

Jó reggelt, ezt szokták mondani az emberek, igaz? Beírtam én is. Most tisztára olyan, mintha én is embi volnék.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.01.11. 10:35:06

@helianthus: "nagyon ritkán van
vidéken malactor."
Há'mégszerencse!

AtiSnatch 2014.01.11. 10:35:38

@helianthus: nem mondd, hogy mi van vidéken, azé mert pesten lakok, még járok haza ;) februárban elméletileg lesz egy és ha minden igaz meg is hívnak rá :D

helianthus 2014.01.11. 10:37:50

@Kellemes Zérókomponista: de gondolok néha arra, hogy megetetem őket. A többiek szerint ezt többször is gondolom, mint kellene, mert ducik.

De nincs igazuk. Nagyon szèp kutyáim vannak.

Amúgy nem gondoltam. Ha vidékre költözöl, ott van kutya. Ha városba, ott van más zaj. Tanyára kell költözni messze mindentől. Ott csend lesz!!!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.01.11. 10:38:00

@agresszív kismalac: Traktor gyakrabban. Olyankor levágják a trakot.

helianthus 2014.01.11. 10:42:39

@agresszív kismalac: :D
@AtiSnatch: nem mondtam, hogy nincs. De ritka. Mostanában többen vesznek egy hízót ès közösen dolgozzák fel, mert drága. Tartani egy embert tudok. Az apámat. :)
Vett pár csüngőhasút.
Mást nem tudok, hogy disznója van. De ezt te is tudod akkor, bár lehet olyan részen laksz vidéken, ami még tényleg az. :D

AtiSnatch 2014.01.11. 10:43:33

@agresszív kismalac: hát az hülyén nézne ki, ha te jönnél :D

@ColT: :DD

AtiSnatch 2014.01.11. 10:45:25

@helianthus: "Tartani egy embert tudok. Az apámat." kicsit félreérthető :D

helianthus 2014.01.11. 10:48:24

@AtiSnatch: most mi nem volt világos? :)

helianthus 2014.01.11. 10:50:03

Hey you see me pictures crazy...

AtiSnatch 2014.01.11. 10:50:38

@helianthus: malacot nem tudsz tartani, csak faterodat :D de amúgy értettem én :)

helianthus 2014.01.11. 10:53:47

@AtiSnatch: na ő is malac, ne aggódj! Mindig leeszi magát. :)
The most lonliest day in my life...
Egy hete system of a downt hallgatok.
Nem lesz ettől bajom? :O

Atörökk 2014.01.11. 10:56:02

@AtiSnatch:
Pesten is van gyesznóvágás, csaxólok. Éppoda készülök ;)

Atörökk 2014.01.11. 10:57:15

@helianthus:
Ha félóránként közbe' bal lábra állsz, és átdobsz egy szürke kavicsot a jobb kezeddel a bal vállad fölött hátrafelé közepes erővel, akkor nem ;)
Külömbe hívni kell majd a pijócás embert.

AtiSnatch 2014.01.11. 10:57:26

@atörökk: tüntetni ellene vagy részt venni benne? :D

Atörökk 2014.01.11. 10:59:02

@AtiSnatch:
Szerinted? Előre szólok, ne örüjj, van lesz ralytam sapka :D

helianthus 2014.01.11. 11:00:05

@atörökk: pijóca vért szív. Azt most mellőzöm egy darabig. :D
Inkább keresek egy kis Zàmbó Jimmyt. Majd az visszacsinál mentálisan mindent bennem. :)

igi1 2014.01.11. 11:02:30

na most beállítottam a vodafonos smtpt és helit adta ki a lista

a múltkor meg a vs szerverről holet

helianthus 2014.01.11. 11:03:08

@helianthus: kerestem. Visszacsinált.
Őőő...izé....
*tompán néz, kicsit folyik a nyála*
:DD

igi1 2014.01.11. 11:03:53

iphoneról írok és meginn fagyoskodok

vigyáztatok ! :)

helianthus 2014.01.11. 11:05:41

@igi1: ki az a holet? Black hole? Benne már én is jártam. Kék volt. ;)

igi1 2014.01.11. 11:09:28

@helianthus: úgy érted egy család ösdzefog anyagilag

a rokonság szűkebb is besegít

manapság a böllérrel vannak gondok

nehéz olyat találni aki jól fűszerezi a húst

kiöregednek v lerészegednek

illetve nem akarnak dolgozni csak inni pedig egy malacot marhát nehéz kibontani

a hurka a legmacerásabb egyébként

marhát nehéz tartani iszonyú sokba kerül viszont rengeteget lehet keresni vele annyira ki vannak bolondulva ha vki a faluba marhát vág

akkor bejelentkezés van

és az majd milliós érték ha jól volt nevelve

azt is tartozás fejében nevelik

igi1 2014.01.11. 11:11:18

@helianthus: és a mezőgazdasági és vidékfejlesztési hivatalba dolgozik álnéven :D

egy kölcsönkért telón kiderült

te meg vodafonos lettél?

:)

igen hole-t mondom

igi1 2014.01.11. 11:14:08

@agresszív kismalac: látod mennyi ôstermelő lézeng itt titokba! :)

helianthus 2014.01.11. 11:14:13

@igi1: én nem lettem vodás. Miért gondolod?
Szerintem a blogmoci jáccik, nincs köze a telószolgáltatóhoz.

igi1 2014.01.11. 11:15:26

@helianthus: hát mindig ez fogad akárhányszor smtp szervert váltok

néha tonline néha voda néha meg egyéb

fene erti

Hartmy 2014.01.11. 11:17:07

Jó napot ááámberek!

Manyecska 2014.01.11. 11:17:19

Örömmel jelentem hogy az általatok nagyrabecsült ingatlanos leány pont akkor lépett be a nappaliba amikor a kutya négy helyen -sugárban-hányta le épp a becses szőnyeget!:D Pedig én szóltam:DPPPP

helianthus 2014.01.11. 11:18:06

@igi1: engem olyanokba dobál, akiket még sose láttam. Bezzeg a malacba sose. Vagy Félikébe! :)

Manyecska 2014.01.11. 11:19:18

Ja, eladtam egy házat, jó eséllyel. Kéne statikus márcsak. Sztem kábé ügyi vagyok felcsapok ingatlanosnak.

Hartmy 2014.01.11. 11:23:45

@helianthus: Én is a malacéra vadászok :D

Atörökk 2014.01.11. 11:25:12

@helianthus:
Megtennéd,hogy szólsz, mikor befejeződött a folyamat? Köszönöm.

Manyecska 2014.01.11. 11:25:16

Ja, a kutyák szeretnek szőnyegen hányni mert megtámasztja a lábait:DDD Előtte próbáltam oldalra dobálni pedig:D:P Na, az ingatlanos nem zavartatta magát fakkyeaahhh bár ez csak ismerős ismerőse:)

igi1 2014.01.11. 11:25:20

@Szőkenő Szarvas: neveld a dőgöket h a vendéget hányják ha nem akar távozni amikor mondod :)

egyébként minek statikus eladott házhoz? energetikai tanúsítvány kell v mi

Manyecska 2014.01.11. 11:26:25

@Hartmy: Szerintem mindenki a malac. én már feladtam. Annak hiszek akinek ló legel a sírján:P bocsánat.
Ettetek már homoktövis fagyit? Én most igen, páran néztek csak hülyének:DD

helianthus 2014.01.11. 11:27:36

@Hartmy: akkor verseny! Kinek lesz meg hamarabb. :)
@atörökk: őőőizé. Okcsyka!

Manyecska 2014.01.11. 11:28:32

@igi1: még nincs. Állapot-felmérés, melegen ajánlott:)

helianthus 2014.01.11. 11:30:56

@Szőkenő Szarvas: állj meg asszony! KINEK a házát adtad el?
*az én címem biztos nem tudja. Vagy?*
:)

igi1 2014.01.11. 11:32:24

@Szőkenő Szarvas: minek csak költöd a lóvét

ha szar a lakas úgyse lehet eltakarni

aki statikust is hívat vmi nem stimmel akkor

vis alkudni akarnak az árból mert szar állapotút akarnak drágán adni

a vevőt se nyugtatod meg a statikussal

mer h mondjuk penészedik v szagok áramlanak fel később mer nincs szűrő az nem fog kiderülni statikusnál

Hartmy 2014.01.11. 11:34:28

@Szőkenő Szarvas: Homoktövis? És milyen az íze? :D

@helianthus: Benne vagyok :D

Aureliano Buendía 2014.01.11. 11:34:54

@ColT: látom, szeretsz te is szenvedni:)

Aureliano Buendía 2014.01.11. 11:36:28

@AtiSnatch: én a baltát ajánlanám, hatékonyabb eszköz, a várt hatás szempontjából mindenképpen!

@ColT: ez hol? Te csináltad?

@helianthus: ha vidéki vagy, és nincs flexed, buzi vagy:)

Manyecska 2014.01.11. 11:36:44

@igi1: minden pikkpakk télleg csak be akarják építeni a tetőteret. Ismerős statikus kell ... nem gondolod!? @helianthus: a tesómét. Asszony lelécelt, ő meg ottmaradt az összes devizahitellel../:D/ mindig is okos gyerök volt na.

helianthus 2014.01.11. 11:37:13

@Szőkenő Szarvas: nekem csak teám van. Azt mondják nagyon egészséges. Fagyit januárban? Tudsz élni! :)
@igi1: sejtettem, hogy a házeladáshoz is èrtesz. :D

Aureliano Buendía 2014.01.11. 11:38:06

@AtiSnatch: vidéken van flexelés, fűnyírás, favágás, minden reggel hétkor kezdve. Jó reggelt szomszéd!:)

@agresszív kismalac: azért jobb helyeken akad:)

Manyecska 2014.01.11. 11:38:07

@Hartmy: sárgadinnye erősen + kesernyés íz a végén, nyáron biztos jó lehet:P

igi1 2014.01.11. 11:39:15

@Szőkenő Szarvas: mondjuk oda igen

de ha vannak tervek a házhoz megmondják pl h nem lehet lebontani egy gerendát mer akkor a tetőtér omlana

bem kell ahhoz szakértő

statikust ekkor hívnak ha egy ház összedőlt felrobbant és mondjuk a többi ház hogy rongálódott

azt megnézni h egyáltalán lehet e tetőtér tervrajz alapján is tudják

Aureliano Buendía 2014.01.11. 11:39:47

@atörökk: téényleg, az ma van. Mész tüntetni a vegákkal együtt?:D

igi1 2014.01.11. 11:40:18

@helianthus: hideg van bár süt a nap

evvan :)

helianthus 2014.01.11. 11:42:32

@uraaam: flexem nincs. De 5 perc alatt tudok kölcsönkérni kb 10-et. :P
ugye nem vagyok buzi? Annál jobban szeretem a pasekokat, nem bírnám elviselni...
@Szőkenő Szarvas: jajj ne bántsd. Biztos nem így tervezte. Az élet bele tud köpni a legszebb dolgokba is. :(

Hartmy 2014.01.11. 11:45:26

@uraaam: Decemberben minden reggel 5-6 között vonultunk ki a gépekkel (még csak nem is egyszerre) és este 10-11 körül jöttünk hazafelé. Képzeled mennyire szerettek minket, főleg mikor a házak között altattam a népet este 9-kor. Adtam az ütemet az ikszfaktor alá :D De itt minden reggel 7-8 között a legtöbb szomszéd már fent van, szóval annyira nem nagy bánat nekik ha 8kor szól a flex :D

AtiSnatch 2014.01.11. 11:45:44

@helianthus: én lezbikus vagyok :P :D

@uraaam: így az első emeleten nem nagyon tartok baltát, de valahogy ezzel is megoldom :D

helianthus 2014.01.11. 11:46:05

@igi1: voltak ilyen munkáim. Szőlőmetszés januárban. Kulva hideg januárban. Részvétem. :)
Mozogsz legalább? Addig nem fázol. Megállni nem szabad.

igi1 2014.01.11. 11:53:48

@helianthus: nem nagyon mozoghatok

ezért homározok h le ne fagyjanak az ujjaim és mert legalább a telefon melegít

jobban telik az idő mer kb egyhelybe vagyok

így viszont az agykerekek is lassabban forognak

Aureliano Buendía 2014.01.11. 11:57:02

@Hartmy: akkor a te celebindexed sem lehetett a csúcson:D

@AtiSnatch: súlyos hiányosság, azonnal pótolni!

Amúgy, ha Fradiban lax, az jó, mert nekem majd pont útba esik, ha megyünk törökhöz piálni Csepelre:)

helianthus 2014.01.11. 12:02:25

@igi1: szar ügy. :( menj inkább metszeni.
@uraaam: és én? Útba kell ejteni a Keletit! Ha iszok, nem vezetek. ;)

Hartmy 2014.01.11. 12:06:00

@igi1: Marhát nehéz tartani, de nem lehet olyan jól keresni vele, mint hírlik sajnos... Ha van egy állandó állományod és évi 200-at el tudsz passzolni, akkor jól keresel vele, de egyébként kb arra jó, hogy a járulékos hasznokat élvezd. Például tápanyag utánpótlás és hogy nem a bankban áll a pénzed, talán így minimálisan többet kamatozik mint ott. De amúgy nem nagy valami. Levágni megint nem éri meg háznál, már csak azért sem, mert akkor buktad a támogatási összeget rá. Mi is vágtunk egy időben, de nem tudod annyiért eladni háztól a húst (300-400 kilót meg nem fogsz egy magad megenni, még a család sem), hogy megérje vágni...

Azzal a milliós értékkel vitatkoznék kicsit. Jó ha 200 ezerről beszélünk és akkor még csak pénzednél vagy majdnem. :)

AtiSnatch 2014.01.11. 12:13:03

@uraaam: igyekszem :D nincs már messze az az idő :)

én nem vagyok smutzig úgyhogy jöhetsz! nem úgy mint atörökk... remélem azért hoz egy kis gyesznófülit :D

@Hartmy: azé igi csak jobban tudja, mint egy mezei traktoros... :D

Hartmy 2014.01.11. 12:13:58

@uraaam: Itt sosem volt a csúcson :D Sokan pikkelnek ránk. Nagybátyámék laknak pár házzal arrébb, nekik is ott a géppark, nekünk is. Keresztül kell járnunk a falun. Mindenhol megcsinálták a kövesutakat, más útvonalunk meg nincs. Múltkor már egy kellőképpen felbátorodott egyén (lásd: Kocsmából jött ki, nem volt berúgva nagyon, csak volt bátorság) megállított minket, hogy mit képzelünk mi magunkról, hogy ő mennyit fizet a kövesútért mi meg összetapossuk. Hogy mi azt képzeljük, hogy mi vagyunk itt a királyok. Végül is megnyugtattuk, hogy kicsit többet fizetünk a kövesútért és a kukásautó sem épp a pehelysúlyú boxolók közé tartozik. De meg meg kapjuk innen onnan néha. Aztán persze mikor havat kellene takarítani, akkor csend van és mindenki sunyít a szobában :D

Aureliano Buendía 2014.01.11. 12:15:15

@helianthus: mivel Angyalföld felől közelítek Szanccs felé, össze tudunk futni a Keletiben:)

@Hartmy: hagyd, ő mindent tud:)

helianthus 2014.01.11. 12:15:24

@Hartmy: felénk a szőlő ilyen. Van pár sorod, amit eladni nem tudsz, mert csak nagy darabokat vesznek. Muszáj művelni, mert jön a büntetés. Ha nullára kihozzák, az jónak számít, többnyire negatív a vége (művelési költség - bevétel). Annak jó, akinek rohadt sok van. De ahhoz eleve rohadt sok lóvé kell. Azok élnek, mint Marci Hevesen. :)

Ádám 2014.01.11. 12:16:55

JÓ ÉTVÁGYAT! nyomoroncok :):D

Aureliano Buendía 2014.01.11. 12:18:13

@AtiSnatch: na végre, ez a beszíd! Török meg leírja magát, ha smutzigoskodik! Vagy kimegyünk mink is a Fogasházhoz, megkeressük, és jól megsapkázzuk!:)

@Hartmy: :DDD

Aureliano Buendía 2014.01.11. 12:19:28

@Hartmy: na, akkor leírom, ne mondhasd, hogy senki nem szólt: Igi MINDENT TUD.

helianthus 2014.01.11. 12:19:30

@uraaam: na azért! Már majdnem toppantottam.
Ezt is hallgatni fogjuk, készüljetek fel belőle.

m.youtube.com/watch?v=mkoIiJhnXLo

Hartmy 2014.01.11. 12:22:00

@helianthus: Kiskőrösön ismerek szőlő termesztőket, ők ugyanezt mondják. Elég nagy darab kell, hogy megérje (bár nem tudom mi az a nagy darab szőlőből). Ellenben azért nézelődtünk mostanában szőlő termő területeket (ami másra tényleg nem jó), relatíve nem drágák, csak egyben nagy területet kifogni nagyon nehéz belőle.

AtiSnatch 2014.01.11. 12:22:40

@uraaam: remélem van rajta sapka, mert még a végén összekeverjük a disznóval :D

@Hartmy: na jó, valami máshoz is kapiskálsz egy kicsit :D

helianthus 2014.01.11. 12:22:52

@uraaam: vagy megtörcsizitek. Ha mégis az van a fején. :)

Hartmy 2014.01.11. 12:25:05

@helianthus: @uraaam: Mikor is iszunk? Meg hol? :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.01.11. 12:25:50

@Ádám: @Ádám: ahanyan vagytok estere el is fogy az egesz diszno, foleg ha visztek kostolot a tulajnak is

Ádám 2014.01.11. 12:25:56

@igi1: Remélem ott fagy be a lukad, most, ahol 2013.06.02.-én várattál minket....:)))

AtiSnatch 2014.01.11. 12:26:22

@Hartmy: atörökknél ;) csak még nem tudja :D

helianthus 2014.01.11. 12:27:40

@Hartmy: több hekár. Az nagydarab. 4-8-10 sorral még bor se lesz a családnak, nemhogy nyereség. :) ilyet nem véletlen nem árulnak.
Az egyik évben a kivágást támogatják->kivágnak.
Másik évben a telepítést-> telepítenek.
Aztán az újítást.
Ès így tovább...

Hartmy 2014.01.11. 12:28:16

@AtiSnatch: Hellyel közzel van fogalmam dolgokról :D

Fater munkahelyén van divatja, hogy ha tudják, hogy a kollégájuk disznót vág, akkor kb 20 ember képes csak azért felébredni reggel 5-kor, hogy egyesével felhívják azt az egyet, hogy legyen rajta sapka :D átlagosan a 3-4-ik telefonnál már anyázással indul :D

@uraaam: Köszi :D hálám üldözni fog... :D

Aureliano Buendía 2014.01.11. 12:31:16

@AtiSnatch: anélkül szinte lehetetlen lenne:D

@Hartmy: töröknél Csepelen, ennyi biztos. Ha akarja, ha nem:D

Hartmy 2014.01.11. 12:31:27

@AtiSnatch: Szerintem örülne nekünk :D

@helianthus: 6 hektárt láttam valami 4 millióért pincével és présházzal együtt. Kérdés melyik milyen állapotban van, de relatíve nem sok földterületért annyit adni.
Azt hallottam, hogy folyamatosan mást támogatnak, még tán rosszabb a helyzet mint más ágazatban...

Aureliano Buendía 2014.01.11. 12:32:52

@AtiSnatch: tudja, csak szerénységből még kapálózik ellene. Szerintem azért, mert nem rakott még rendet szilveszter óta:)

@Hartmy: igazán nints mit, de aztán ne feledd el. Vagy ha igen. vállald a következményeit.

Aureliano Buendía 2014.01.11. 12:36:41

@Hartmy: persze, hogy örülne, csak szerénykedik. Nem szokta a népszerűséget (amit nem is csodálok amúgy), és most itt van élete lehetősége, amiről mindig is álmodott az iskolában, mikor nem akartak a többiek játszani vele:)

Haverom Adonyban vett egy téliesített nyaralót pincével, némi kis szőlővel. Kb. annyi a termés, hogy egy hétvégén a felét amortizáljuk úgy, hogy amúgy sok piát viszünk eleve magunkkal:)

Hartmy 2014.01.11. 12:37:06

@uraaam: Nem félek! :D
De ugye nem a mienket innánk? :D

@helianthus: Egyesével is kegyetlen marha társaság... :D

www.youtube.com/watch?v=x3Bo7AF3T-g

helianthus 2014.01.11. 12:37:13

@Hartmy: 6 ha 4 milláért tényleg nem sok. Gyanítom, hogy felénk drágább. Mondjuk az se mindegy milyen szőlő és milyen állapotban van.
Ha újtelepítés vagy öreg szőlő és újítani kell, pár évig nem lesz haszon rajta, csak munka van vele.
Mondjuk annyira nem értek hozzá, csak ami a napszámban rám ragadt, a piszkon kívül. :)

helianthus 2014.01.11. 12:42:18

@AtiSnatch: basszus pont ez megy! Te látsz engem? :O

igi1 2014.01.11. 12:42:55

@Ádám: mondom h hűséges típus vagyok :)

Aureliano Buendía 2014.01.11. 12:45:14

@Hartmy: miért, a tietek annyira szar?:D

Amúgy nyugi, nem. A töröknek elég szép kis gyűjteménye van. Persze illik valamit vinni a házigazdának. Egy kétdekás péterpál jó is lesz:D

igi1 2014.01.11. 12:46:37

@Hartmy: mondom tartozásba nevelik :)

de egyébként igen 300 000et ha keresel ügyes vagy nagyon

Hartmy 2014.01.11. 12:47:52

@uraaam: Baráti üdvözletem viszem neki :D :D Nah jó, még azért akad itt valami talán, ami jó lehet a májának :D

igi1 2014.01.11. 12:48:30

@uraaam: felénk a gazdának ingyé munkát visznek v mehetsz a fenébe
oszt utána lehet dajdanozni
úgyis a gazda fizeti

Hartmy 2014.01.11. 12:49:06

@igi1: Azt a tartozásba nevelést azért annyira nem értem :)

helianthus 2014.01.11. 12:50:02

@igi1: tényleg átverted a szivart? Még mindig nehezen hiszem el. Miért?
@uraaam: kétdekás péterpál? Affenét! Féldekás tipliszesz is jó lesz neki. Majd összedobjuk az árát!
www.gyorilikor.hu/d/catalog/49

Aureliano Buendía 2014.01.11. 12:50:30

@Hartmy: annak biztos nagyon fog örülni:D

@igi1: szerintem most ütemtévesztésben vagy:D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.01.11. 12:51:23

@uraaam: Haver eléggé ellenszenves főnöke fizetett volna, ha sikerül. ez elégtétel lett volna :D

Hol csináltam... Mit tudom én, akkora köd volt, hogy azt se tudtam, hol van :D
Malomvölgy amúgy, a gáton :)

helianthus 2014.01.11. 12:51:43

@Hartmy: ez azért van, mert te nem értesz mindenhez. :)

Aureliano Buendía 2014.01.11. 12:52:30

@helianthus: most homályosíts fel: ádám a szivar? Vagy most akkor mivaaaan?

Ezekből kettő van a főnököm fiókjában. A gond csak az, hogy inni még alig láttam, állítólag sok a sava:) Viszont nekünk meg nem adja oda. Olyan smutzig, mint török. Remélem, nem ugyanaz a két személy:D

AtiSnatch 2014.01.11. 12:55:01

@helianthus: jó lesz neki a dianás cukorka is :D

@uraaam: igen, ádám a szivar, az éva az meg nem tom kicsoda :)

Aureliano Buendía 2014.01.11. 12:55:57

@ColT: én meg rápacsáltam, mert nem volt nálam fotómasina, mikor leszállt a nagy köd a városra. Fel akartam menni a Hármashatárhegy tetejére, mert úgy saccoltam, hogy az már fölötte van.

igi1 2014.01.11. 12:56:15

@uraaam: pedig a szivarnak inkább BÉLUSnak kéne lenni mer az jobban passzol hozzá mint az Ádám

Hartmy 2014.01.11. 12:57:08

@helianthus: Húúúúú basszus... tényleg :D

@uraaam: Ha a fizetésed csökken hétfőtől, akkor de, akkor ugyanaz :D

Aureliano Buendía 2014.01.11. 12:57:27

@AtiSnatch: tán igi?:D

@igi1: mépont Bélus? Mi bajod a Bélákkal?!

helianthus 2014.01.11. 12:58:02

@uraaam: igen. Új év, új név.
Azt nem tudhatom, a főnököd atörökk-e? Próbáld ravasz keresztkérdésekkel kideríteni.
Mondjuk szereti-e a törcsit? Szokta-e a fején hordani? Ha igen, miért nem? ;)

igi1 2014.01.11. 12:58:15

@helianthus: de nem aszitte szegény h lent elég megvárni mikozbe fel kellett volna jönnie

mwr olyan dombos a hely

de másodszorra már összejött

én nem vertem át csak elsőre tyapa volt mer korábban jött nem megbeszéltre

Aureliano Buendía 2014.01.11. 12:59:32

@Hartmy: baszki, tényleg...:D

@helianthus: annyira emléXzem, hogy vészivar (néven) bejelentette, hogy többet nem homározik. De ezek szerint akkor mégsem olyan erős jellem:D

Na, majd hétfőn kiderül:D

igi1 2014.01.11. 12:59:47

@uraaam: annyira teccik a Bélus mintha szerelmem helyett drágàmoznának

ez jobban bejön és Ádámmal van baj

mer folyton az Ádám hol vagy jut az eszembe róla

Manyecska 2014.01.11. 13:00:51

@helianthus: ja,ha egy /akkor még/ férjezett bárénekesnőt veszel tuti siker!:(:D baszki azóta hallgatom a cédéit:DDD:P@igi1: én nem tom, asszongya a bátyám gyanús a plafon a kisszoba felett én nem tudom ez mit takar, nem vagyunk szagértők!! Mittudomén, lehet desznyót tartottak a padláson eddig. Ezidáig csak a macska ellett ott:DD ..bátyám rutinos mozdulattal rakta fel a tejestálat az ereszcsatornára olyankor:DD:P:DDD

AtiSnatch 2014.01.11. 13:01:14

@igi1: "ádám hol vagy? itt szarok a ganajon! " :D

@uraaam: eztet tőle kérdezd :)

helianthus 2014.01.11. 13:01:18

@igi1: szóval akkor taliztatok. Jól van akkor. De miért utál mégis? Vagy pont azért? :)

Aureliano Buendía 2014.01.11. 13:01:27

@igi1: nekem mondhatod. Ezek a drágám, szerelmem, kicsim becézések elég elcsépeltek, ha az asszony így hívna, már özvegy lennék:)

És miért szopattad meg? Nem mertél találkozni vele?

igi1 2014.01.11. 13:03:44

egy tehénkét örizni kell legeltetni tartani vizet adni
mintva lovat

namost ha az illető tartozik akkor ő neveli a tehenet

a takarmányt adjuk és ellenőrizzük de a többi dolgot ö csinálja
és 1-2 marhával is megcsinálja 5-6 -ot tart így

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.01.11. 13:04:15

@uraaam: a kicsim az kozvetlenul a parom utan a halalos iteletem

helianthus 2014.01.11. 13:05:32

@uraaam: én szoktam ilyet. De mindenkinek. Munkatársnőimnek mondom, hogy drágám. A húgomnak, hogy életem. A szerelmemnek meg..ja az nincs is. :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.01.11. 13:06:33

@igi1: akko' most az van, ha valaki tartozik nekem, akko' adok neki 2 bornyut hogy nevelje fel?

igi1 2014.01.11. 13:07:45

@Szőkenő Szarvas: ami gyanús rálátásból megérzi a keendő gazda is
ilyenkor jó hívni statikust valóba

@uraaam: pedig a bébizésnél nincs rosszabb talán az édesem meg a szívecském

drágàmra szavazok

@helianthus:

az elsőt zokon vette

ő nem utál szeret csak így mutatja ki

érted hagymával viszont sose lesz jóba

mint én a törökkel

Aureliano Buendía 2014.01.11. 13:09:09

@helianthus: az más, Nekem is van munkatársnőm, aki csillagom. De csak viccesiből. Ha minden este ezt kéne hallgatnom, már rég az előzetesben ülnék a Markó utcában:D

A törökről nem tudunk semmit. Lehet, hogy épp szólóban van. Ha du. nem tévesztik össze a disznóval, és túléli, akkor a házibulin nála van esély arra, hogy ti összemelegedjetek.

A többiekkel (Sznaccs, Hártmí) addig diszkréten félrevonulunk, hogy ne zavarjunk. Igaz srácok? Pár parti ultit lenyomunk addig a konyhában:D

Manyecska 2014.01.11. 13:09:40

A 2012 jó film? látta valaki? mos lesz a ZÁXN-en.:P

helianthus 2014.01.11. 13:10:07

@igi1: te jóban vagy atörökkel? Észre se vettem. :D

Aureliano Buendía 2014.01.11. 13:10:22

@igi1: a bébizés nekem elég cigányos:)

Eddig egyedül az édesem az, amire még úgy ahogy, de azt is csak az emlékeim miatt. Ma már visítanék.

igi1 2014.01.11. 13:10:23

@hagyma: ja mer amúgy se fizetne érted akkor legalább csináljon hasznosat

ja tőled nem szoktak amcsiba hitelbe kaját kérni?

ilyen égtermeknél szoktak kenni próbálkozók

igi1 2014.01.11. 13:11:29

@helianthus: dehogy

a többférjessèg miatt

helianthus 2014.01.11. 13:12:10

@helianthus: .... ő tud erről? :O lehet szólni kéne neki.

Aureliano Buendía 2014.01.11. 13:12:15

@Szőkenő Szarvas: az egy film? Nem a tavalyelőtt? Vagy leadják, mi volt a világba' két éve?

Amúgy meg nincs dolgod?:P

@helianthus: szerintem pont arra célzott, hogy nem.

igi1 2014.01.11. 13:13:55

@helianthus: eredetileg úgy kezdődött h beszóltam neki h nem főnök

mer nem tudja h az igazi főnök csak aláír más dolga nincs mer mindent az alá kinevezett intéz

Vitézy is kirakatfőnök és nem ő dönt h mihez adja a nevet

arra van az alfideszes kinevezett pénzügyes főnök

es beséttődött

helianthus 2014.01.11. 13:14:52

@uraaam: a terv jó. De kell Bé terv is. Mi van, ha a konyhában akarunk összemelegedni? :O akkor hajszál kerül a....gépzetbe! Nézzetek moziműsort is, biztos, ami ziher.

Manyecska 2014.01.11. 13:15:26

@uraaam: köszönöm bevásároltam, bankba voltam /rabolni/, kiporszívóztam, elmondtam egy öngyilkos-jelöltnek ne ugorjon a vonat alá -amúgy se jár- lehet épp ennek hatására veti magát le valahonnnan..., szóval este a Kék Lagúnát fogom nézni a Mánián ennél szarabb már úgyse lesz:P a műűűsor.

AtiSnatch 2014.01.11. 13:17:54

@uraaam: az ulti az hány fokos? :D

Manyecska 2014.01.11. 13:18:25

@igi1: a szívecske" az gáz. a bébi is.én kiscicám vagyok néha de a cica a tökgáz:P
Amúgy is macskafejem van. Szemem. Anyós szerint kovácsadél tökre. Mondom jóvan.:D

Aureliano Buendía 2014.01.11. 13:18:31

@helianthus: akkor hozzuk mancit is, ő általában naprakész a tévéműsorok terén. Vagy bedobjuk őt a közösbe a kanapén:)

@Szőkenő Szarvas: és ebédet már főztél?:)
Ez a szuicid hülye az esztergomi vasútnál volt?:) Nem gyanús neki a sínek hiánya?:D

helianthus 2014.01.11. 13:20:22

@uraaam: kedvellek. Ez a jó hozzáállás. Mindenre van megoldás.
Lájk!
:D

Aureliano Buendía 2014.01.11. 13:20:23

@AtiSnatch: 120, ha hárman ülünk körben:)

@Szőkenő Szarvas: kijazaz adél? Iszik az anyósod rendesen?

Aureliano Buendía 2014.01.11. 13:21:35

@helianthus: van mindenre. Már csak az a lényeg, hogy a török túlélje a délutánt:)

AtiSnatch 2014.01.11. 13:22:26

@uraaam: 40fok kevés lesz per fő :D

Manyecska 2014.01.11. 13:23:53

@helianthus: Tudod mit vigyetek még? statikust..!:D hááátha szüxség lesz rá nade ugyan miért is...:D

Aureliano Buendía 2014.01.11. 13:25:13

@AtiSnatch: töröknél reklamálj, nem tudom, mi van neki készleten otthon. Remélem, nem csak Campona likőrt tart:D

helianthus 2014.01.11. 13:26:49

@AtiSnatch: ezt hallgattam régen kazin. :)
Jó lesz! Már csak azt egyeztessük, ki hozza a gyertyát? Az kell.
Hátha kikapcsolták nála a vellanyt.

Hartmy 2014.01.11. 13:28:27

@igi1: jaaaah értem, tehát lényegében munkával fizet érte. Vágesz.

@Szőkenő Szarvas: A 2012 olyan film, hogy az utolsó fél órát már könyörögtük, hogy tekerjék túl csak legyen már vége. Alapjában véve egy nem rossz film lenne, meg szép és látványos, de valami megmagyarázhatatlan oknál fogva nekünk kegyetlen unalmas volt :D

@uraaam: Nem tudok ultizni :D De azt mondtad a töröknek szép gyűjteménye van, akár egyesével megkóstoljuk addig :D Esetleg viszek pingpong labdát és sörpongozunk :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.01.11. 13:29:28

@helianthus: az elit, a krem, minden hazibuliban a konyhaban kot ki
@igi1: nem szoktak
le is vernem mikor hozom el a lopott steakemet , oszt el akarna szedni..
altalaban benzinkut kornyeken aprot, de itt ashevilleben az sem jellemzo
louisvilleben, volt renszeres benzinkutas keregeto

AtiSnatch 2014.01.11. 13:29:54

@uraaam: még a végén vinnem kell egy liter körtét az apósféléből :D

@helianthus: :)

én viszek négyet, de nem tartom :D

Hartmy 2014.01.11. 13:30:25

@Szőkenő Szarvas: :DDD Valami elég komoly gondolat sor jutott erről eszembe, de még korán van ilyenekhez, hogy médiába kerüljön :DDD

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.01.11. 13:31:53

@Szőkenő Szarvas: Marynek tobb beceneve van mint sagvarinak volt alneve
a duckitol a bagamerin at a bicskovicsig
nem mindegyiket erti, de ha megszolitom, tudja, hogy az O:)/

Hartmy 2014.01.11. 13:32:33

@helianthus: Majd világítunk disznózsírral!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.01.11. 13:33:09

@Szőkenő Szarvas: a bebi gaz, ezert gyakran hivom bebonak
ugy nem gaz

Aureliano Buendía 2014.01.11. 13:34:44

@Hartmy: én meg sört nem iszom. De bízom török készleteiben. Ha csak a fele igaz annak, amivel hentzec, akkor istenesen bekarmolunk.

@hagyma: amúgy tényleg mindig a konyhában van a legjobb parti. A vicc az, mikor ott a nagyszoba, de mindenki a konyhában nyomorog:D

@AtiSnatch: te, a biztonsági tartalék fontos dolog, úgyhogy hozd. Ha nem fogy el, megisszuk hazafelé:)

Manyecska 2014.01.11. 13:35:36

@Hartmy: ja, állítani sosem késő:D szóval uncsi film..@uraaam: nem, teljesen normális mostanában, pianyista:P !
Nem kell valakinek egy önitató kisketrecre? a nyúlketrecre természetesen nem tudtuk rátenni tuttam:(..:D haccázér odaadom. + értéknyilvánítás:P

helianthus 2014.01.11. 13:36:58

@hagyma: köt ki? Én eleve oda megyek. :)
@AtiSnatch: nem-e? Hát milyen barátja vagy te atörökknek? Ehh!
@Hartmy: az ötlet jó. :D esetleg szólhatnánk Iginek. Addig megtanítana mindenre a földművelésről, amit nem tudsz.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.01.11. 13:38:27

@uraaam: a massziv alkoholista sikeres elite a konyha
a szoba a puhanyoke
es kiszivargas szinten mukodik
eloszor kimegy ketto beszelgetni, azutan az elit hozzaszivarog
mire a sikertelenek jonnenek mar nincs hely

Aureliano Buendía 2014.01.11. 13:39:53

@Hartmy: csak levágjuk a törököt? :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.01.11. 13:40:05

@helianthus: az se rossz megoldas
perceken belul meg fog erkezni egy pasi

Hartmy 2014.01.11. 13:40:26

@uraaam: :D ha már rövidet ittam, akkor már én sem iszok sört, nem haverok nálam... Azért mindig a konyhában van a buli, mert ott a hűtő. :D teljesen logikus.
Másodikra: Igen pina :D csak nem a maga népies egyszerűségében, de valami olyasmi :D

@Szőkenő Szarvas: Igen :D

Hartmy 2014.01.11. 13:41:35

@agresszív kismalac: Ne velem ródd a köröket, a török vág disznót...

@uraaam: Akkor meg már minek a gyertya?

Aureliano Buendía 2014.01.11. 13:42:03

@AtiSnatch: mijazhogy. De csakis azért, hogy ne cipeld feleslegesen!:)

@hagyma: nálunk volt, hogy eleve a konyhában indult a parti. Meg volt, hogy csak az elittel iszogattunk, a sikerteleneket nem szoktuk meghívni:D

Black Hole 2014.01.11. 13:42:52

@uraaam: egyszer egy házibulin mindenki a nappaliban nyomorgott, csak egy kis fekete dög, meg én nyomorogtunk a konyhába. Akkora szerencsénk volt, hogy se az ő vőlegénye, se az én feleségem nem jött arra. Bár most, ahogy bele gondolok, lehet, hogy ők sem a nappaliban voltak? Kurva egy világot élünk.

Hartmy 2014.01.11. 13:43:12

@helianthus: Esélyes, akkor jön Igi is? :D De ők nem szeretik egymást a törökkel.

Aureliano Buendía 2014.01.11. 13:43:41

@Hartmy: én általában elindítom egy röviddel az estét, utána jöhet a bor hosszan:)

Népiesen? A kopasz barack népies?:D

@agresszív kismalac: igen, ez is egy nézőpont. Sajnos nem az enyém:D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.01.11. 13:44:49

@uraaam: a sikerteleneket nem kell meghivni, azok valahogy hivas nelkul benyomulnak
de aztan halott party a nappaliban tv nezessel, nemi tanc
@Black Hole: csaxolok, hogy a furdoszobaban voltak

Aureliano Buendía 2014.01.11. 13:45:22

@Hartmy: szerinted honnan szedünk disznózsírt világítani?:D

@Black Hole: ez ugye a feleség 1.0 volt még?:D

Ilyen házibuliba én miért nem jutottam el soha?:(

Hartmy 2014.01.11. 13:47:37

@uraaam: Én elindítom egy röviddel... aztán jöhet a többi is utána. Kivéve, ha kifejezett sörözési szándékkal ülünk be valahová. Bár az az isteni nagy igazság, hogy most elég ritkán van az az alkalom, mikor van mit elindítani.

@Black Hole: :D

Aureliano Buendía 2014.01.11. 13:48:02

@Hartmy: van az a piamennyiség, ami után örök barátságot kötnének:)

@hagyma: hú, voltunk az ősszel havernál a hétvégi házában. Oda tényleg jött egy másik társaság járulékos költsége. Elég szerencsétlen alak volt, mesélték róla, hogy már két sör után beesett egyszer a Dunába. Itt is borult jobbra-balra. Meg az árokba.

De hajnali kettőkor részegen füstölő kukát (vadidegenét) oltani tekerős kútból megfizethetetlen élmény:D

Aureliano Buendía 2014.01.11. 13:49:06

Amúgy ne fossatok, töröknél van villany! Ő maga kötötte vissza, miután lekapcsolták az elműsök:)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.01.11. 13:49:09

@uraaam: Sanszos. Ez mondjuk még tavaJi kép. A tegnap volt idei, azt tegnapelőtt lőt... bénáztam a Tubesen (népiesen Tyúbsz) :)

Aureliano Buendía 2014.01.11. 13:50:14

@Hartmy: na, ezt sürgősen orvosolnunk kell!:)

Aureliano Buendía 2014.01.11. 13:52:01

@ColT: mikor köd volt, nem volt nálam gép. Mire lett gép, elment a köd. B+!

Hartmy 2014.01.11. 13:54:03

@uraaam: Abban biztos vagyok, de arra a barátságkötésre kíváncsi lennék :D
Orvosolni kellene, csak közben mindennapra van valami. Jövőhéten lesz egy kis kiruccanásom. Egy másik fórum találkozója, ott lesz egy kis HUÁÁÁ.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.01.11. 13:54:37

@uraaam: loszart
elhivta vencigot, mint szakembert
szakertelem nelkul nem kotogetunk villanyt!
veszejes

Aureliano Buendía 2014.01.11. 13:58:24

@Hartmy: arra én is. Bár az lehet, hogy heli féltékeny lenne, hisz alapból őt akarjuk törökkel összehozni:)

Na, de most akkor dicsekszel, vagy panaszkodsz?:D

@hagyma: véncig villanyász? Lehet, hogy ő kötötte vissza török áramLYát is:D

helianthus 2014.01.11. 14:00:32

@uraaam: van valami hír a pesti disznótorról? Lehet már levágták. :)
@Hartmy: hol érdekel ez engem? :))

Aureliano Buendía 2014.01.11. 14:00:38

A Katlan Tóniban járt már valaki közületek?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.01.11. 14:00:40

@uraaam: szagkepzett
az elet iskolaja
nem lehet, tuti

Hartmy 2014.01.11. 14:01:06

@uraaam: Is-is :D Bár inkább most dicsekszek :D
Egyébként most a török az hol is van?

Aureliano Buendía 2014.01.11. 14:01:58

@helianthus: gyanúsan nem adott még magáról életjelet:)

@Hartmy: most töltik őt a saját belébe:D

Hartmy 2014.01.11. 14:04:41

@helianthus: Ezzel tisztában vagyok :)) :D

@uraaam: Mármint, hogy ilyen sokáig vágja a disznót?

Hartmy 2014.01.11. 14:05:45

@uraaam: szakrálisan meggyilkolva és önmagába visszatöltve :D

wohoo.hu/image_500/22073.jpg

Black Hole 2014.01.11. 14:09:10

@hagyma: nem hiszem, mert amikor észbe kaptunk, akkor oda mi zárkóztunk be. Lehet, hogy a hálóban voltak?

Hartmy 2014.01.11. 14:11:10

@uraaam: Küldeném a kismalacnak és mindenkinek aki szereti :D

Black Hole 2014.01.11. 14:13:09

@uraaam: ja, akkor már látszott, hogy elcsesztem, szóval mindegy volt. Ha valakit szeretek, azt nem csalom, mert amúgy hűséges típus vagyok :)

Aureliano Buendía 2014.01.11. 14:14:49

@Black Hole: alapból mindenki az, csak vannak gyenge pillanatok is;)

Black Hole 2014.01.11. 14:16:46

@uraaam: ja, így bízzon meg az ember a feleségébe! Ribanc :) igaziból a kis fekete esküvőjén éreztem magam mocsoknak.

Aureliano Buendía 2014.01.11. 14:19:37

@Black Hole: mind AZ!:)
Hát egy közös nő esküvőjén érdekes élmény lehet részt venni. Szerencsére ez nekem kimaradt.

Black Hole 2014.01.11. 14:19:51

@uraaam: azért volt olyan, hogy nem engedtem a csábításnak. Basszus, ha értél már ronda nőt :)

Black Hole 2014.01.11. 14:21:20

@uraaam: hát, az ember néha hülye.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.01.11. 14:24:06

@Black Hole: Szép nőt megdugni nem cselendzs.
Tessék- CicaAnyu ledöbben:
kismalac.blog.hu/2012/05/07/
szekhelyi_jozsef_zsido/
fullcommentlist/1#c16586694

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.01.11. 14:25:34

Mégeccer:
kismalac.blog.hu/2012/05/07/
szekhelyi_jozsef_zsido/
fullcommentlist/1#c16586694
Ha nem viszi a telefon, a 42. komment, ha jól számoltam.

helianthus 2014.01.11. 14:27:04

@uraaam: nem vagyok féltékeny típus. Majd csinálunk szendvicset, abból jut mindenkinek. ;)

Hartmy 2014.01.11. 14:31:42

@agresszív kismalac: Egész érdekes beszélgetés :D

helianthus 2014.01.11. 14:32:08

@uraaam: alapból én is. Aztán jön az a kiba emelet! :)

Aureliano Buendía 2014.01.11. 14:34:19

@Black Hole: van az az alkoholmennyiség, mi elhomályosítja a látást. zt a szaknyelv fényre csúnyuló lányoknak nevezi.

Nekem egy ilyen volt anno a Szigeten. Reggelre már nem tartottam olyan jó ötletnek a dolgot. A dolog szépséghibája az volt, hogy ugyanarra az egyetemre jártunk, és ősszel találkoztunk is. Kicsit nehéz volt kimagyaráznom, hogy miért is nem kerestem őt a Sziget után:)

@helianthus: azt hiszem, mi akkor inkább tovább ultizunk:D

AtiSnatch 2014.01.11. 14:36:19

Egy nagyon szomorú kínai történet:
朣楢琴执㝧执瑩浻牡楧㩮㔱硰执㝧执獧浻牡楧敬瑦瀰絸朣杢㑳执獧扻捡杫潲湵潣潬㩲昣昸昸㬸慢正牧畯摮椭慭敧敷止瑩札慲楤湥楬敮牡氬晥⁴潴敬瑦戠瑯潴牦浯㡦㡦㡦潴捥捥捥戻捡杫潲湵浩条㩥眭扥楫楬敮牡札慲楤湥潴昣昸昸攣散散戻捡杫潲湵浩条㩥洭穯氭湩慥牧摡敩瑮琨灯㡦㡦㡦捥捥捥㬩慢正牧畯摮椭慭敧獭氭湩慥牧摡敩瑮琨灯㡦㡦㡦捥捥捥㬩慢正牧畯摮椭慭敧楬敮牡札散散汩整㩲牰杯摩䐺䥘慭敧牔湡晳牯楍牣獯景牧摡敩瑮猨慴瑲潃潬卲牴昣昸昸䔬摮潃潬卲牴攣散散㬩潢摲牥硰猠汯摩⌠㙣㙣㙣搻獩汰祡戺潬正潭潢摲牥爭摡畩㩳瀲㭸漭戭牯敤慲楤獵㈺硰敷止瑩戭牯敤慲楤獵㈺硰戻牯敤慲楤獵㈺硰执獧搴摻獩汰祡戺潬正瀻獯瑩潩㩮敲慬楴敶执獧搴筮楤灳慬㩹湩楬敮戭潬正漻敶晲潬朣楢琴执㝧执瑩浻牡楧㩮㔱硰执㝧执獧浻牡楧敬瑦瀰絸朣杢㑳执獧扻捡杫潲湵潣潬㩲昣昸昸㬸慢正牧畯摮椭慭敧敷止瑩札慲楤湥楬敮牡氬晥⁴潴敬瑦戠瑯潴牦浯㡦㡦㡦潴捥捥捥戻捡杫潲猠汯摩⌠㙣㙣㙣搻獩汰祡戺潬正潭潢摲牥爭摡畩㩳瀲㭸漭戭牯敤慲楤獵㈺硰敷止瑩戭牯敤慲楤獵㈺硰戻牯敤慲楤獵㈺硰执獧搴摻獩汰祡戺潬正瀻獯瑩潩㩮敲慬楴敶执獧搴筮楤灳慬㩹湩楬敮戭潬正漻敶晲潬
Annyira lehangoló . . . főleg, amikor azt mondta, hogy: 汦睯攺.
Majdnem sírtam . . .

AtiSnatch 2014.01.11. 14:41:54

Arcom piros, szemem ragyog, ha keresnek... a többit tudjátok :)

Hartmy 2014.01.11. 14:47:02

@helianthus: Az emeleten már nem vagy hűséges? :D

@uraaam: ŐŐőőőhhhmmm... mindegy :D

Voltak ilyen történetek itt is, mi mondjuk elég feltűnően röhögtük ki pajtást, mikor egyik este összeszedett valakit, akihez eléggé sokat kellett inni. Ő akkor nagyon bizonygatta, hogy rendben van a csaj, másnap már nem volt ilyen határozott :D Nekem volt, hogy valamiért bunkóra ittam magam és meg is jegyeztem a csajnak, hogy minél többet iszok annál jobban néz ki, nem lettünk barátok :( :D

Aureliano Buendía 2014.01.11. 14:54:04

@Hartmy: jártál a Szigeten 2000-ben?! Fontos kérdés!:P

Nekem kb. ez volt az egyetlen ballépésem. Nagyon gáz nem volt ugyan, de azért számomra mégsem a vállalható kategória. Meg aztán a Sziget után pár nappal összejöttem az exemmel:)

Aureliano Buendía 2014.01.11. 14:55:10

@Hartmy: meg újságot, ha elhúzódna a szülés!:)

Hartmy 2014.01.11. 14:58:04

@uraaam: Nem voltam :D Akkoriban engem még be sem engedtek volna :D

Black Hole 2014.01.11. 14:58:05

@uraaam: egyszer, elmentem szórakozni haverokkal, és volt velünk egy eszméletlen ronda csaj, aki rámszállt. Haver csak mondogatta, hogy miért nem varrom le? Mondom neki, hogy ez túl ronda. Azt mondja haver, hogy ne finnyáskodjak, luk-luk, egyre megy. Mondom, ok akkor iszok többet, hátha megszépül. Eljött az a pillanat, de addigra meg úgy kikészültem, hogy nem tudtam teljesíteni. De ennek másnap örültem nagyon:)

Black Hole 2014.01.11. 15:02:22

@AtiSnatch: "正瀻獯瑩潩㩮敲慬楴敶执獧搴筮楤灳慬㩹湩楬敮戭潬正漻敶晲潬朣楢琴执㝧执瑩浻牡楧㩮㔱硰执"
Ennél a résznél jöttem rá, hogy hol rontottam el az életem, de most már megmarad örök tanulságnak.

Black Hole 2014.01.11. 15:07:01

@Hartmy: az lett volna jujjj, ha megteszem :)

Aureliano Buendía 2014.01.11. 15:08:13

@Hartmy: ja, te ilyen hátulgombolós vagy még?:D

@Black Hole: nagy szerencséd volt, én aszondom:D

Aureliano Buendía 2014.01.11. 15:10:57

@Black Hole: @AtiSnatch: 慲楤獵㈺硰 azért én itt komolyan felháborodtam! Ilyet senki nem tehet meg.

Hartmy 2014.01.11. 15:12:52

@uraaam: Mi számít hátulgombolósnak? :D Nem vagyok túl idős :D

Aureliano Buendía 2014.01.11. 15:18:47

@Hartmy: Ha 2000-ben még kiskorú voltál, akkor te. Így az első kört neked kell állnod:) Már persze ha nem számítjuk a házibulit töröknél:)

helianthus 2014.01.11. 15:18:56

@Hartmy: khmmm...hát....nos. :)
Hűséges vagyok. Bár volt több vasam a tűzben. De egyikkel sem gondoltam komolyan, szal nem volt megcsalás. ;)
@Black Hole: már megint a külsőségek. Ehh! Férfiak. Az angyali külső takarhat ördögi belsőt.

Aureliano Buendía 2014.01.11. 15:20:01

@helianthus: angyali küldő, belül tüzes démon? Jöhet!:)

Ádám 2014.01.11. 15:20:57

500! előre! Mert most ledőlök....

Black Hole 2014.01.11. 15:21:23

@uraaam: ebben a történetben 氭湩慥 volt egy rothadt köcsög, mert nagyon betett 扻捡-nek, ennél a résznél:"楬敮牡札散散汩整㩲牰杯摩䐺䥘慭敧牔湡晳牯楍牣獯景牧摡敩瑮猨慴瑲潃潬卲牴昣昸昸䔬摮潃潬卲牴攣散散㬩潢摲牥硰猠汯摩⌠㙣㙣㙣搻獩汰祡戺潬正潭潢"

helianthus 2014.01.11. 15:21:39

@uraaam: hüle! Az én vagyok, de most nem magamról beszélek. :P

Hartmy 2014.01.11. 15:22:17

@uraaam: Még azután is jóval kiskorú voltam. :D Állom én, de előbb török indít :D

@helianthus: Ha egyik sem volt komoly, akkor nem az tényleg, bár ezt mindenki máshogy értékeli :D

helianthus 2014.01.11. 15:26:54

@Hartmy: ez hol érdekel engem? :O ;)

Önző évem van. Csak hogy tudjátok!!!

Aureliano Buendía 2014.01.11. 15:27:53

@Black Hole: ezt ti most a kínai Csajok és parik blogról szeditek?

@helianthus: várom a fényképes prezentációt:P

@Hartmy: török indít, ez nem kérdés.

Amúgy tuti itt lapít, és olvas minket!

Hartmy 2014.01.11. 15:29:47

@helianthus: Helyes :D

@uraaam: Nem hiszem, már kézzel lábbal tiltakozna :D

Noh én egy időre balra el, megetetem állatkáimat :D

helianthus 2014.01.11. 15:30:39

@uraaam: és regeli az új nicknevét, meg rejti el a pályinkát az ágyneműtartóba. Elijesztettétek. Többet nem látjuk.
Pápá törökkk! :)

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.01.11. 15:32:36

@uraaam: Vitat6atlan. Ahogy mondani szokták ott van az egész hitközség az ábrázatán. És?
Esetleg tekintsed meg ennek a Várkonyinak az orcáját. A kutyámat nem bíznám rá.

Black Hole 2014.01.11. 15:32:49

@helianthus: hát én bátran elmondhatom, hogy nem csak a külső számít nálam, de azért van egy határ. Ahogy Markos-Nádasban volt: " hát Erzsike, én sem vagyok egy matyóhímzés, de te..."

Black Hole 2014.01.11. 15:34:34

@helianthus: ilyeneket írsz, és csodálkozol, ha a végén össze verekszünk érted:)

helianthus 2014.01.11. 15:35:05

@Black Hole: ne magyrázkodj. Kihúztalak a listámról. Ès akit én kihúzok az fel...ki van húzva! :P

Black Hole 2014.01.11. 15:36:32

@uraaam: látod, ha megtanultál volna szépen kínaiul, akkor ezt most nem tőlem kérdeznéd :)

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.01.11. 15:36:52

@Black Hole: Zhengdaixunying Yi 㩮 Qiaoqintizhen
Executive Juanqianshisong Huijin 㩹 Dongjiexiayan Tan Zhengxiaozhenni
Tan Chuangyouqinzhi 㝧 Zhiyingjiongmu Yang 㩮 㔱 Sha végrehajtó

helianthus 2014.01.11. 15:37:23

@Black Hole: az csak poén volt. Egy betűje senem igaz! Becsszó! :)

AtiSnatch 2014.01.11. 15:38:47

megszületett, 2kg 70deka a hosszát nem tudtam sajna megmérni és a Tivadar nevet kapta a keresztségben! :)

@Hartmy: mennyi az a jóval? :D

Aureliano Buendía 2014.01.11. 15:40:29

@Hartmy: lehet, hogy azért marad csöndben, hátha így megússza, ha halottnak tetteti magát:)

@agresszív kismalac: én egyikre sem. Bár Székhelyire talán a disznókat igen:)

Mellesleg csak azért írtam, mert nem találtam, ami miatt belinkeled.

De amúgy anno jó színésznek tartottam. Ott baszta el, hogy elkezdett politizálni.

@Black Hole: az tény, hogy a mandarinom még kicsit zötyögős, de engem csak a cikk forrása érdekelt, nem a tartalma:P

Black Hole 2014.01.11. 15:40:55

@helianthus: pedig kár, már kezdtem reménykedni egy sok palacsintát termő kapcsolatban :'( Belőled még azt is kinéztem, hogy nem röhögsz ki a meggyes-mákos palacsintával, és most összetörtél :'(

Aureliano Buendía 2014.01.11. 15:42:07

@AtiSnatch: nemzeti sportot kiolvastad közben?:)

Black Hole 2014.01.11. 15:44:43

@AtiSnatch: aki ebből nem tudja kiszámolni a hosszát, az akassza magát föl! Amúgy gratulálok :) szép darab lehet.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.01.11. 15:44:45

@uraaam: Valamelyik este Atpival és Blekhól kollegával beszélgettünk, ott került szóba néhány dolog.

Black Hole 2014.01.11. 15:47:42

@agresszív kismalac: így azért már jobban hangzik :)

Black Hole 2014.01.11. 15:49:30

@AtiSnatch: ezt kár volt megnézni, most megkívántam a kocsonyát:)

AtiSnatch 2014.01.11. 15:51:08

@Black Hole: jobb is, hogy nem atörökköt :D

Aureliano Buendía 2014.01.11. 15:55:44

@Black Hole: azért én kíváncsi vagyok arra, hogyan is mérte le az újszülött súlyát:)

Aureliano Buendía 2014.01.11. 15:57:04

@agresszív kismalac: arról lemaradtam....

@AtiSnatch: bassza+, pálinkázás lefújva!

:)

Aureliano Buendía 2014.01.11. 15:58:10

@AtiSnatch: két házasság után bármit kinézhetünk belőle:D

AtiSnatch 2014.01.11. 16:00:35

@uraaam: hogyhogyhogy? ráraktam a konyhamérlegre :D

AtiSnatch 2014.01.11. 16:01:38

na én is balra el, megyek iszok húsvér emberekkel is :D jót ne halljak :D

Hartmy 2014.01.11. 16:01:39

@AtiSnatch: pár év :D egyikőtökkel itt egy idős vagyok biztosan tudom :D

@uraaam: esélye sincs :D

AtiSnatch 2014.01.11. 16:03:37

@Hartmy: 3nál több vagy kevesebb?

Aureliano Buendía 2014.01.11. 16:08:54

@AtiSnatch: :D
És mi lesz nálatok a vacsora?:)

Aureliano Buendía 2014.01.11. 16:10:07

@Hartmy: velem tuti nem, és még a boldog '70-es évek terméke vagyok:)

AtiSnatch 2014.01.11. 16:16:08

@uraaam: sör meg pálinka, sütni nem sütünk :D

helianthus 2014.01.11. 16:18:55

@Black Hole: meggyes-mákos? Az a kedvencem. Attól a fogaim is szebbek lesznek. :)
@AtiSnatch: ez a pesti torról van? Mármint a kép.

helianthus 2014.01.11. 16:36:44

@AtiSnatch: köcce. Érezd jól magad!

Hartmy 2014.01.11. 16:48:39

@AtiSnatch: Ez most nem olyan játék :D

@uraaam: Sejtettem, hogy nem veled :D

Manyecska 2014.01.11. 16:49:59

úristen, két napja álmodtam ezt hogy az állomáson karamboloztak de azok tűzoltók voltak:D:OOOOOO veszek lottót!!!

Aureliano Buendía 2014.01.11. 16:51:19

@Szőkenő Szarvas: max az ötösön megtett számaid a hatoslottón jönnek majd ki:)

Hartmy 2014.01.11. 16:51:27

@Szőkenő Szarvas: Akkor mesélj leginkább majd mikor számok jelennek meg álmodban :D

Ofélia . 2014.01.11. 17:06:18

@uraaam:

Ugyanmár ottse jönnek ki:D

Ofélia . 2014.01.11. 17:07:52

@Hartmy:
Csak ami önmagával és eggyel osztható

Ofélia . 2014.01.11. 17:09:07

@Szőkenő Szarvas:
Ne tedd még leég a lőttózó

Black Hole 2014.01.11. 17:14:35

@AtiSnatch: azért valami török nőt reszelnék. Azt sem bánnám, ha szőke lenne :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.01.11. 17:15:58

@uraaam: A köd fél a fényképezőgéptől.
A szabadidő is... :S

Black Hole 2014.01.11. 17:17:24

@uraaam: lehet, hogy vitte a konyhamérleget, és egyből arra tette.

Black Hole 2014.01.11. 17:18:41

@AtiSnatch: és Kötélkére ki fog vigyázni? Vagy máris önálló?

Black Hole 2014.01.11. 17:20:16

@helianthus: innentől együtt dobban a szívünk :)

Black Hole 2014.01.11. 17:24:51

@Szőkenő Szarvas: egyszer azt álmodtam, hogy nagyon berúgtam, és össze veszett velem az asszony. Utána én is azon merengtem, hogy lottózom kellene, mert azt hittem, hogy hirtelen látó emberré váltam :)

Black Hole 2014.01.11. 17:35:03

@uraaam: egyszer volt valami szar játékon nyereményem. Szaladtam öcsköshöz, hogy mi van, aztán az is mondta, hogy kb ez nagyon sok pénz lesz. Meg is beszéltük, hogy addig elsumákolom, míg a válóper lezajlik, így a pénzt neki kell felmarkolni, oszt' ha per lezajlik, akkor majd odaadja, aztán majd kap tőlem autót. Másnap kiderült, hogy annyira kevés a pénz, hogy ha elmegyek felvenni, a benzin többe kerül :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.01.11. 17:53:29

tottenham jott
most a MU kell meg
azok aeleg szarok mostnaban, pont a Swanseatol kaptak ki a multkor
na ezert kene ma nyerniuk
de foleg az en lovemert:)

A Homár egy gané 2014.01.11. 17:57:32

Az érdekel egyáltalán valakit, hogy a reggeli péksüti után sárgát fosok?

Black Hole 2014.01.11. 18:03:06

@A Homár egy gané: biztos romlott volt a süti. Írj a homárra.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.01.11. 18:05:22

@A Homár egy gané: A múltori fánkost tesztelted?
Mert amúgy nem érdekli a kutyát sem, mert a Homár egy gané :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.01.11. 18:08:24

@Hartmy: Csak lehetőleg nm a várható büntetéseink mértéke legyen...

A Homár egy gané 2014.01.11. 18:32:19

@Black Hole: nem volt romlott, csak a szokásos trágyát keverték bele, meg a földön húzgálták a rekeszeket, semmi különös.

A Homár egy gané 2014.01.11. 18:32:19

@Black Hole: nem volt romlott, csak a szokásos trágyát keverték bele, meg a földön húzgálták a rekeszeket, semmi különös.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.01.11. 18:33:06

cink.hu/nevettel-mar-ma-maris-kiszivargott-orban-es-kerenyi-uj-1495400542

A tárgy nívós és sikeres folyóirat alapítása, mely eszméinket hirdeti. Táborunk többsége szerint a lapalapítás bukás. Mások szerint e vélekedés babona. Ezek azt mondják: vágjunk bátran bele. De. Legyen e lap az állam által támogatott kulturális innováció egyik eleme. A példányok háromnegyede ingyenesen kerüljön terjesztésre a Nemzeti Könyvtár logisztikája szerint: vezetők, közhivatalok, közkönyvtárak, középiskolák, határon túli intézmények, polgármesterek, stb. Csak a példányok egynegyede legyen vásárolható a standokon.

A Magyar Krónika leírása

A Magyar Krónika reprezentatív és gyűjtendő havi kiadvány. Kordokumentum. Képes e krónika, 60 százaléka fotó, ábra és festmény, 40 százaléka szöveg.

A Magyar Krónika a centrális politikai erőtér építő embereiről szól. Fizikai és szellemi értelemben. Hőseit e folyóirat tisztelettel és szeretettel mutatja be. A Várkertbazár felújítását vezénylő néhai Zumbok úr, a Kossuth teret megálmodó Wachsler úr, a nagyberuházásokat bonyolító Fürjes úr, a Vár 25 elnevezésű felújítási terven munkálkodó Potzner úr, a káptalantóti kertészmérnök asszony, a tejcsináló Cserpes úr, dalcsináló Ákos úr, a kiállításokat varázsló Baán úr, a színházcsináló és öt gyermeket nevelő Vidnyánszky úr, a borkészítő Bock úr, a lótenyésztő Lázár testvérek meg a többi eredményes ember mesélje el e folyóiratban gyermekkorát is, képzését is és a nagymama krémesét is.

A Magyar Krónika ékes kivitelű számait a meghitt személyesség tudatosan vállalt mozzanata miatt szívesen helyezzük majd polcainkra az Alaptörvény díszkiadása és a Nemzeti Könyvtár kötetei mellé.
A Magyar Krónika tisztelettel szól a régi építőkről is. Szent István, Szent László, IV. Béla, Könyves Kálmán, Mátyás király, Bethlen Gábor, Mária Terézia, Petőfi Sándor, Görgey Arthur, Deák Ferenc, Podmaniczky Frigyes, Ybl Miklós, Wekerle Sándor, Bánffy Miklós, Bartók Béla, Pávai-Vajna Ferenc, Makovecz Imre és mások alkotása ragyogó példa a mai építők számára.

A Magyar Krónika célja

a legjobb szerzők megnyerése, kik számlaképesek, s hajlandóak hónapról hónapra megnyilvánulni e folyóirat hasábjain. A Magyar Krónika nem harcol, hanem örömet mond. A Magyar Krónika jelszava: keresd a jót. Legjobbjaink a gondolkodás négyzethálóját rávetítik a jelenségekre, s ha jót lelnek, megírják. Ha egymásban találják meg a jót, azt is megírják. Itt ne legyen bozótharc. Baráti tűz sem. Kell a jó, a szép, az igaz, az érvényes gondolat, a tanítás, a pozitív energia és a szövetség. Kell az igen. Igen, keresd a jót. Jó volt a színdarab. Megírom. Lebilincselt a koncert. Megírom. Kinyílott a pitypang. Megírom. A kormánybiztos a televízióban elkápráztatta a kérdezőbiztost, idős művészünk csinált egy szép filmet, a biopiacon sárga volt a pecsenyekacsa, megírom. Csökkent a rezsim. Megírom. Ellenfelem jól szólalt meg. Megírom és megdicsérem. A Magyar Krónika szerzői szellemi életünk meghatározó személyiségei. Akikből nem önbizalomhiány árad, hanem derű, hit és szakmaiság.

Kérés a szerzőkhöz

Válasszanak műfajt, terjedelmet és adjanak képeket is. A lenti leírás rigorózus, de ne rettenjünk el. Csak kikalapált gazdálkodás és kicsiszolt forma segítségével épülhet szellemi templom, melynek oltárain minden szerző a maga legjobb liturgiáját mutatja be. Tetszés szerinti tartalommal, alcímmel és terjedelemben. Egyetlen komoly kérés az oldalpárokban, az oldalpárban, az oldalban és a hasábban történő szerkesztés elvének betartása. A több oldalpár szerzője a monumentális formát valósítja meg, az oldalpáré a tekintélyes formát, az oldalé a kis formát, a hasábíró szösszenetével vesz részt e vállalkozásban.

Lehet választani.
Így jöhet létre a személyesség varázsa: ezek az oldalpárok az enyémek.
Vagy: ez az oldalpár én vagyok.
Vagy: ez az oldal én vagyok. Vagy: ez a hasáb én vagyok.
Az én világomban a képek is az enyémek.
Az én világomba ne szűrődjön be más entitás.
Így lehet személyes a megnyilvánulás.

Híveink sorvezetőre vágynak. Követendő mintára. Szerzőink felvállalják e szerepet. Vezetik az olvasót. És egymást is. Minden cikk felett a szerző megnyerő fotója áll, alatta személyes adat. Példák: Martonyi János külügyminiszter, Melocco Miklós szobrász. A szerzők cikkeiket oldalpárokba, oldalpárba, oldalba, illetve hasábba szerkesztve és felképezve adják le. Javallott házi könyvtáraink képeinek és az általunk készített felvételek használata. A szorgalmas méhecskéről készített kép szép és jogtiszta. Ha ikergyermekeink születtek, jöhet róluk a mobiltelefonon készített felvétel.

444.hu/2014/01/06/kinyilott-a-pitypang-megirom-itt-a-teljes-level/

helianthus 2014.01.11. 18:34:23

@Black Hole: látod a sors megbüntetett, mert sumákolni akartál. Tanultál belőle, ugye? Isten nem ver dobbal. :)

hagymama 2014.01.11. 18:38:41

@hagyma: huha kisfiam mesellte a Bela a piarcon hogy meghalt a minister elnokotok
az a sheron vgy sharon vagy hogyishijak

te jol vagy nem eset bajod?

Black Hole 2014.01.11. 18:42:33

@helianthus: azt hiszem, hogy ha nem akartam volna elsumákolni, akkor sem lett volna több egy huszasnál, ami valljuk be, kb 100ft-os benzinár mellett nem nagy fogás. :) de egy olyan asszony, aki nem tud palacsintát sütni, szerinted nem érdemli meg, hogy a lottó nyereménnyel lelépjen a férje? :):)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.01.11. 19:00:42

@hagymama: en birnam ha zsido lennek
de nem vagyok
miniszterelnokunk nincs
csak elnokunk
aki fekete, nem zsido
mama, kezdek aggodni az ertelmi szintedert
ha kell jo orvos gyere ki

Ádám 2014.01.11. 19:07:32

@A Homár egy gané:

A Homár egy gané 2014.01.11. 17:57:32
Az érdekel egyáltalán valakit, hogy a reggeli péksüti után sárgát fosok?

a barom haverodat!:)

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.01.11. 19:07:57

@atpijkamo: A tejcsináló Cserpes úr termékeiből nem veszek többet. Megírtam.

hagymama 2014.01.11. 19:09:06

@hagyma: bizonx en is huje vagyok mint te fiam
az alma nem eset mesze a fiatol csak te jobban megutodtel

de ha sharon nem a ti elnokotok volt akkor miert rolla szol 8-10 hir a Cnn oldalan?

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.01.11. 19:10:10

Abból a cuccból hol lehet kapni, amit Kerényi tol?

Ofélia . 2014.01.11. 19:11:26

@hagyma:

Persze, hogy bírnál zsidó lenni de hol van a hozzávaló orr és pajesz:DD

hagymama 2014.01.11. 19:13:10

@dr. phil. Sün‼ ツ: aztatat nem tudom mert nem ismerem a csalad fajat
csak a zoldseges montda hogy regebben ez a sharon mondta meg az ameirakiaknak hogy ok mit szeretnenek
en meg hiszek neki

marmint a zoldseges Belanak mert a multtkor is megmiondta hogy a novemberi dinnye nem egesseges es igaza volt

Manyecska 2014.01.11. 19:14:41

Na, pisi-kaki megvót, vagy nem is mentetek ki??:P

Ádám 2014.01.11. 19:15:19

@Ofélia .: nem tudtad, hogy titkos moszad ügynök IS!? a szarkaparás, csak a fedő tevékenysége! ugassatok ott egymásnak....

helianthus 2014.01.11. 19:18:05

@Black Hole: nem tud? Akkor miért vetted el, ember? :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.01.11. 19:20:10

@agresszív kismalac: Á, az normális embert szerintem megölne :D

Black Hole 2014.01.11. 19:26:27

@helianthus: mert amikor katona voltam, iszonyat mennyiségű palacsintát szokott nekem hozni. Utólag derült ki, hogy az anyja sütötte. És ez nem kamu, vagy poénkodás, tényleg így volt :)

helianthus 2014.01.11. 19:29:32

@Black Hole: téged átvertek. A mamát kellett volna elvenni. :) Miért nem tanult meg? Sütni.

Black Hole 2014.01.11. 19:38:31

@helianthus: egyszer volt 1 kollégám, aki nagyon szerette az anyósát. Nagyon-nagyon! Sokkal jobban, mint az elfogadható! Lehet, hogy ott is ilyen palacsintás ügy volt a háttérben? :)

Ofélia . 2014.01.11. 19:46:00

@Ádám:
Van egy sanda gyanúm ugatni te szoktál.

Emberek amugy beszélni szoktak:DD

Manyecska 2014.01.11. 19:48:32

@A Homár egy gané: ezt megismételnéd?:DD
Nézd a Kéklagúnát a filmmánián übbbbercukki:P most épp a Jim Carrey gyújtotta fel a ruháit -más a szereposztás:P-.

Ofélia . 2014.01.11. 19:49:51

@Black Hole:

Mikor katona voltam (1972-74) szilvásgombócot kaptam igaz a barátnőm hozta be (15 literes fazék) de követte anyám is mint főzőasszóny:)

Ofélia . 2014.01.11. 19:53:57

@helianthus:

Miért miért hát mer tetszett neki azért vette el a többi banki titok te elvetemült:DDD

Atörökk 2014.01.11. 19:54:20

Lyó estet, nyomurultak!

@AtiSnatch:
Nem a zenyim, nekem nem tettek naransot a szájamba.

Ofélia . 2014.01.11. 19:58:21

@atörökk:
Lót néked is meg egy bal lengőt:D

Atörökk 2014.01.11. 19:59:58

@Ofélia .:
Lengőt, mi? Neiritykeggy! :D

Black Hole 2014.01.11. 20:02:16

@Ofélia .: ez azért volt így, mert akkor még 2 év volt az idő:) Én éppen 10 évvel voltam később katona. Gondolom nem egyedül etted meg. Nálunk vasárnap marha nagy zabálások voltak.

helianthus 2014.01.11. 20:04:04

@Black Hole: minden lehetséges. Meg annak az ellenkezője is. :B
@Ofélia .: jólvanna! Kérdezni szabad, nem?

Atörökk 2014.01.11. 20:06:05

@Ofélia .:
15 literes fazékba szilvásgombóc? Holezanő??? :D

Black Hole 2014.01.11. 20:07:15

@dr. phil. Sün‼ ツ: ja, az öreglány nagyon értett hozzá. De az igazi specialitása a reszteltmáj volt. Egyszerűen nem jövök rá a titkára, hogy hogyan csinálhatta. Pedig amatőr szinten egész jól főzök.

Black Hole 2014.01.11. 20:11:51

@atörökk: a szilvásgombócban az a legjobb, hogy meg van szórva fahéjas cukorral, és amikor elfogy a gombóc, ott marad a fahéjas cukros prézli. Azt bírom nagykanállal zabálni :)

Ádám 2014.01.11. 20:13:49

@atörökk: ezek az ááámerikások nagy mesemondók.....:) messziről ugató "ember":D

Atörökk 2014.01.11. 20:16:02

@Black Hole:
No meg a nudli, ami a maradék tésztából készül :)

Ofélia . 2014.01.11. 20:28:58

@atörökk:

Az a nő írtam volt anyám volt viszont a baráznőm cipelte be a laktanyába:DD

@Black Hole:

Dehogy egyedül ugy 15 embernek lett elég a többi jelentkező katonai dísztemetést kapott:DD

Hartmy 2014.01.11. 20:29:23

@atörökk: Ni! Azt áruld el, hogy volt-e rajtad sapka? :D

Atörökk 2014.01.11. 20:32:10

@Ofélia .:
Mér cipelte be anyádat a barátnőd a laGtanyába? Nemértem :D

@Hartmy:
Szerinted? :D

Hartmy 2014.01.11. 20:34:01

@atörökk: Itt vagy, szóval gyanús, hogy volt, ellenkező esetben nem is disznóvágáson voltál :D

Atörökk 2014.01.11. 20:35:37

@Hartmy:
Csak a sapkámat kűttem oda ;)

Ofélia . 2014.01.11. 20:35:37

@atörökk:
A fazekat cipelte nem anyut te ...:DD

Ofélia . 2014.01.11. 20:37:01

@Hartmy:
Nem hozott kóstolót?:D

helianthus 2014.01.11. 20:39:50

@Ádám: Ofi nem amerikás. Honnan szeded?
@atörökk: ez mind nudli. Mivót? Mesélj!

Atörökk 2014.01.11. 20:42:48

@helianthus:
Színes italok, sült oldalas, kűfődi fijatal lányok, pálinka, kellett a pénz.

Hartmy 2014.01.11. 20:43:35

@Ofélia .: @atörökk: jah... ez a másik kérdéd: oszt kóstolót hoztál-e? a malac nem értékelné, de mi igen :D

Black Hole 2014.01.11. 20:45:45

@dr. phil. Sün‼ ツ: kimondottan szeretek főzni, ha olyan kedvem van. Ezért elhatároztam, hogy én is fogok olyan májat készíteni. Az anyós oda adta a szakácskönyvet, amiből tanulta, meg oda álltam mellé, hogy hogyan csinálja, de mégsem jön össze :'(

Ofélia . 2014.01.11. 20:48:13

@Hartmy:

Hát a kóstoló már a pociban úszik a pálesz - sör kombóban:D

Black Hole 2014.01.11. 20:49:09

@atörökk: bőrkét, friss töpörtyűt ettél-e?

helianthus 2014.01.11. 20:52:40

Én pecsnyét kérek a kóstolóból!
Tormával.
Köszi!

Atörökk 2014.01.11. 20:54:18

@Hartmy:
Húdöfákiz Malac? :D

@helianthus:
Ja, de, az is vót. Instrumetál!

@Black Hole:
Meg sült oldalast meg vért. Nyamm :)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.01.11. 20:58:17

@Black Hole:
Akkóse főzöl ollyat.
Hijába állsz mellette.

Hartmy 2014.01.11. 21:00:31

@atörökk: agresszív litülpig :D

Atörökk 2014.01.11. 21:04:03

@Hartmy:
Csak kerűjjön a szememelé :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.01.11. 21:07:45

@hagymama: amiert az indexen draga mama\
hat a hirek ilyenek

jott a MU, a tottneham melle
200 dollar
fel is tettem mind jeghokira

Ofélia . 2014.01.11. 21:11:30

@helianthus:

Pecsenyéét?? tormáával?? igazad van megyek a kicsi hüttőhöz tényleg van tegnap sütöttem illetve reszeltem:D

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.01.11. 21:17:45

@Ofélia .: "...tényleg van tegnap sütöttem illetve reszeltem:D"
Hát... egészségedre.:-)

Ofélia . 2014.01.11. 21:24:17

@agresszív kismalac:

Tudom dögöljek meg és átérzem azíves jókivánságaitokat a lesütött malackarajomhoz friss reszelt tormával, házikenyérrel és az eldugott vöröscsillagos hideg sörömmel.

Koleszterinben gazdag jó éjszakát mindenkinek.))

Black Hole 2014.01.11. 21:42:34

@atörökk: én a friss töpörtyűt, a bőrkét, és a félig kész töltelékeket szeretem nagyon. Meg a hangulat javító italokat.

Atörökk 2014.01.11. 21:44:53

@Black Hole:
Azt minde ettem. Meg jó májas és véres hurkát, meg levest, meg jó sültkolbászt. Nyamm.

helianthus 2014.01.11. 21:50:48

@zsiráfffff: most van a buli atörökknél? :O
@dr. phil. Sün‼ ツ: porque?

Black Hole 2014.01.11. 21:51:46

@dr. phil. Sün‼ ツ: ez ziher biztos. És nagyon szomorú :'(

Black Hole 2014.01.11. 21:55:04

@Ofélia .: Azért el ne feledj böfizni, ha végeztél.

helianthus 2014.01.11. 21:57:20

@Black Hole: ne ríjjál. Csinálok neked resztelt májat. Az sem lesz jó, de legalább nem te rontod el. :)

helianthus 2014.01.11. 22:00:43

@atörökk: gondolom. Te meg az összes pályinkád. :) aztán palacsinta van-e?

Hartmy 2014.01.11. 22:01:25

Kétszer egymás után Black Hole profilja, aztán Helianthusé... de megint nem a malac :(

Atörökk 2014.01.11. 22:04:01

@helianthus:
Az összes pályinka sincs már egy üvegsenem. Palacsintát későbbenre ígérték, meglássuk, mi sül ki belölle ;)

helianthus 2014.01.11. 22:10:40

@Hartmy: te ne matass a profilomban, hé! Fekete lyuk neked is kék volt? :)
@atörökk: szóval neked is lesz palacsintád? :O
Mostmár én sírok. :/

helianthus 2014.01.11. 22:11:59

@Black Hole: Írország. A többit mèg nem mondtad.

Atörökk 2014.01.11. 22:12:03

@helianthus:
Állítólag, érted, ÁLLítólag a jövő héten lesz péntek. Mongyák ;)

Black Hole 2014.01.11. 22:22:20

@helianthus: a magamét tudom, de hova menjek májat enni? Vagy elhozod? Vagy itt akarod megfőzni? Kérdés kérdés hátán :)

helianthus 2014.01.11. 22:23:14

@Black Hole: jóhogy ott főzök. Naná! :)

gabors 2014.01.11. 22:24:50

@atörökk: maradek teszta ??? az hogy ???

elfogyott a szilva vagy mi ????

nem kellett volna annyit a nemzeti palinka cefrebe tenni :-)

hagymama 2014.01.11. 22:28:21

@hagyma: kisfiam lehet nem figyelsz ram ahogy altalaban de az indexen scak 1 hir szolt rolla
az sem a vezeto hir
nallatok meg epp most nezem hogy 9
rendesen megadjatok a modjat

a 200 dolart tedd a Tampabajra
a szomszedbol a Miska gyerek aszmonta hogy tuti infoja van arol hogy valami Filpula vagy ki a nyavala szerzi a donto golt

Anomalocaris (törölt) 2014.01.11. 22:28:21

@helianthus: Talán meghalt. És ez sose derülne ki. :O

Atörökk 2014.01.11. 22:28:54

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Miiii? Iszol te rendesen? :D

@helianthus:
Egyszer volt, hol nem volt, a züveghegyeken innen, a kurtafarkú túró malacon túl a zóperencijás tenger partyától egy bagolyhuhogásnyira...

@gabors:
Nem. Nudlinak lennie KELL! :)

Atörökk 2014.01.11. 22:30:07

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Reksz iszt kutya, kájn majom, dajcse pánk iszt borzalom!

Black Hole 2014.01.11. 22:36:25

@helianthus: a nejem úgyis el akar menni az anyukájához hosszabb időre, szóval megbeszélhetjük :)

helianthus 2014.01.11. 22:38:52

@Nattramn: hát eljöttél.
Én tudnám. :/

helianthus 2014.01.11. 22:41:29

@Black Hole: nana! Nej marad. NEM palacsintázunk. ;) resztelt májazunk. Értem?*
*psszt! Csak vicc volt. Mikor indul? :D

Aureliano Buendía 2014.01.11. 22:49:06

Étterem után soha, de soha ne menjetek gokartozni. Ez fontosch!

Köszönöm, hogy elmondhattam.

Aureliano Buendía 2014.01.11. 22:56:09

@atörökk: na, megúsztad baszkikám?:D Akkó' iszunk!

Aureliano Buendía 2014.01.11. 22:57:48

@Hartmy: szerintem a vegák közt tüntetett. Azért tűnt el hamarabb, mert még ki kellett lakkoznia a körmét:)

Atörökk 2014.01.11. 22:58:45

@AtiSnatch:
Ma milyennap vót? :D

@uraaam:
Monták már, gokartolás előtt ne zabájj? :D

Black Hole 2014.01.11. 23:00:03

@helianthus: még most tervezgeti, de majd biztatom :) de ne gondolj ám semmi rosszra :) nem vagyok én "olyan":)

Aureliano Buendía 2014.01.11. 23:00:15

@Black Hole: mikor lesz ez? Csak, hogy Colt is tudjon szabit kivenni, meg én is:)

Anomalocaris (törölt) 2014.01.11. 23:00:44

@AtiSnatch: Mert a NÁTO ünnepélyen édesdeden őgy imbolygott, mint aki nem jüózan!

Aureliano Buendía 2014.01.11. 23:02:08

@AtiSnatch: te?!:D

@atörökk: a gokart csak egy opció volt. Aztán valóság lett.

Eddig 3x voltam. Most tele hassal, még legelőször szutyok másnaposan.

Valamit nem jól csinálok.

AtiSnatch 2014.01.11. 23:02:26

@atörökk: Ivó nevenapja, bár nem ma tartják, de én megünnepeltem! :D Sapka meg van?

Atörökk 2014.01.11. 23:04:10

@AtiSnatch:
Perszehogy!
Lekközelebb is abba megyek! Úgyis nemsoká mangalicafesztivál.

Aureliano Buendía 2014.01.11. 23:04:12

@AtiSnatch: én is minden áldott nap felköszöntöm őt így ismeretlenül is.

Van önmagamat?:D

@atörökk: olvass vissza, délután már leszerveztük:)

Black Hole 2014.01.11. 23:04:43

@uraaam: miért? Hánytál? Vagy bele se fértél?

Aureliano Buendía 2014.01.11. 23:06:06

@Black Hole: egyik se nem. De utána kicsit háborgott a gyomrom, kénytelen voltam egy kis szilvával megnyugtatni!

Izé. Vájjá csak!

Étterem utéán mindenki menjen gokartozni!:)

helianthus 2014.01.11. 23:06:50

@Black Hole: nem vagy "olyan"? Majd leszel. ;)
@AtiSnatch: de nincs péntek, UGYE? :/

Atörökk 2014.01.11. 23:07:52

@uraaam:
És az jó nekem? :D

@helianthus:
Vagy már volt, de kikúrálták ;)

Black Hole 2014.01.11. 23:09:20

@uraaam: még nem tudni, de ha lehet akkor ne Helivel gyertek, mert kell a hely a... palacsinta sütéshez :) Majd asszonynak adok jó hosszú kimenőt, oszt' mondjuk egy hónapba sok minden belefér :)

AtiSnatch 2014.01.11. 23:09:21

@uraaam: gokart? Az smafu, itt a szobában ringisspil üzemel...

helianthus 2014.01.11. 23:10:34

@atörökk: akkor visszakúráljuk, na! Te a bulival foglalkozz, sepregess a konyhában, meg ilyenek. :)

AtiSnatch 2014.01.11. 23:11:56

@helianthus: az csak a tankcsapdánál van mindennap :)

Atörökk 2014.01.11. 23:11:58

@helianthus:
Áhh, esélyem nincs. Pernahajderek nem engednek oda a palacsintasütőhöz. Megyek, bánatomban levetem magam a járdaszegélyről.

helianthus 2014.01.11. 23:15:38

@AtiSnatch: na azért.
@atörökk: jó. De a sapkát ne vidd magaddal. !!!

AtiSnatch 2014.01.11. 23:18:25

Na léptem, holnap mindenki korán keljen, ne csak nekem fájjon a fejem :) jócicakakát mindenkinek! :)

Atörökk 2014.01.11. 23:20:06

@helianthus: Nem fejjel előre ugrom ;)

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Jó! Disznókodjunk egy nagyot! De semmi buzulás, mosszólok!44!!

@AtiSnatch:
Aki éjjel legény, annak napközben is péntek! :D

helianthus 2014.01.11. 23:22:31

@Nattramn: már nem sokáig. :8/
@AtiSnatch: jóccaka!
A többieknek is JÉPeket!
A nőknek kéccer! :)

Black Hole 2014.01.11. 23:23:11

@AtiSnatch: csak még annyit, hogy a kis Tivadar jól van?

Black Hole 2014.01.11. 23:26:41

@atörökk: aki éjjel legény, nappal legyen szabadságon.

Atörökk 2014.01.11. 23:35:53

@Black Hole:
Aki éjjel legény, az bebaszott!
Medve! Bazdmeg a málnapálinkádat!44!!!

@dr. phil. Sün‼ ツ:
ESzt hallgazsd, ez tecceni fog, de ne ríjál közbe'.
www.youtube.com/watch?v=WLKRuRmmZ-w

Black Hole 2014.01.11. 23:41:13

@dr. phil. Sün‼ ツ: ja, az frankó, akkor nem kellenek nők, max másnap egy takarító :)

igazságos 2014.01.11. 23:46:27

Szóval HD csak a töröknek JÁR. Aki meg várólistán van, annak már úgyis mindegy.

Manci néni, a szomszéd 2014.01.12. 00:56:29

"Várólista van a HD beltéri egységre a DIGI-nél"

Drágáim, sokkal borzasztóbb dolog az, hogy a kórházakban várólista van az ellátásra.

"Kérem, válaszoljanak az alábbi kérdéseimre:
- Miért hirdetnek meg valamit, ami nem hozzáférhető, vagy sokat kell rá várni?"

Drágám, miért kell fizetnünk TB járulékot, ha úgysem kapunk érte ellátást?

A válasz: mert magyarországon élünk, drágám.

Circus 2014.01.12. 01:53:45

@dr. phil. Sün‼ ツ: vagy nézzünk enefelt.
Semmi kétség, csak akkor, ha közben megjött a beltéri egység.

Csak nekem jut egyébként eszembe a megénekelt cégről az a nem túl polkorrekt gyerekmondóka, hogyaszongya:
digi-dagi-daganat...

Ádám 2014.01.12. 06:02:59

Híztam 3 kg-ot! Eszem pár májas véres h. s pár sült kolbit + húst, ezektől biztos fogyok....:)

Manyecska 2014.01.12. 08:16:05

Vágd le az asszonyt addig se pofázik vissza.

helianthus 2014.01.12. 08:55:53

@Ádám: amìg nem az arcodra megy, ne törődj vele.
Jó reggelt!
Hétágra süt a nap és meleg van.
Milyen hónapot írunk? :O

Manyecska 2014.01.12. 09:21:26

Gondolnátok hogy itt már 44!!négy! gyereke volt a Nenának?:
www.youtube.com/watch?v=c8hRQTJJum8
..még van szalagos kazim is!8!:D
Jóreggelt.

Hartmy 2014.01.12. 09:32:24

Jó reggelt! A mai jószágot leszúrtátok már? Remélem volt rajtatok sapka!

Atörökk 2014.01.12. 09:53:08

Hóreggelt!

@helianthus:
Nyár van, nyár :D

Aureliano Buendía 2014.01.12. 10:01:14

Megjött már a beltéri egység?

Jó reggelt baszkikáim!:)

Aureliano Buendía 2014.01.12. 10:02:19

@atörökk: neked lesz a legjobb. Szerzel barátokat, és egy igaz társat napraforgó személyében!:)

Aureliano Buendía 2014.01.12. 10:03:28

@AtiSnatch: ha nagyon sokat piálok, akkor nekem még a szobában az ágyban is!

Ádám 2014.01.12. 10:03:56

@helianthus: :) Egy kondát kéne megennem ahhoz , hogy itt pár barmot akárcsak utolérjek nagy arcosságban. :)

Aureliano Buendía 2014.01.12. 10:04:52

@Black Hole:
aki éjjel legény,
nappal lepény

Hartmy 2014.01.12. 10:05:23

@uraaam: Meg egy felejthetetlen élményt előtte és utána, amit takarításnak hívnak :D

Atörökk 2014.01.12. 10:06:07

@uraaam:
Híjad a 1272-t, az majd megmongya! :D

Aureliano Buendía 2014.01.12. 10:07:57

@Hartmy: én azt gondolom, ennyi áldozatot ű is vállal6.

Aureliano Buendía 2014.01.12. 10:10:04

@atörökk: küldd el a Pálesz szót az 1872-re, ha szeretnél töröknél piálni. A tíz leggyorsabb SMS-küldő ajándék hányózacskót kap.

Hartmy 2014.01.12. 10:12:33

@uraaam: Persze, mi vállaljuk a munka oroszlán részét, akkor ő legalább ennyit kibír...

Aureliano Buendía 2014.01.12. 10:14:54

@Hartmy: ez a minyimum!!!!
Talán még a zesküvőre is meghív minket. Sőtmitöbb, Sznaccs lesz a tanúja.

helianthus 2014.01.12. 10:18:15

@uraaam: " Szerzel barátokat, és egy igaz társat napraforgó személyében!:)"
Hüpp-hüpp! Ez de szép volt komám. Romantikát vacsoráltál?
De várjál, nehogy sz..r kerüljön a palacsintába, előtte lehet kiugrok Írországba, ott még úgyse jártam. :D

helianthus 2014.01.12. 10:21:44

@uraaam: felhívtam. :O Aztat mondták be, hogy hulliház, miben segíthetek?
Akkor mégis Félinél lesz a buli? :/

helianthus 2014.01.12. 10:22:55

@uraaam: nana! Nem nősülök. Ezt szögezzük le.

Hartmy 2014.01.12. 10:24:02

@uraaam: Remélem! Viszek nekik ajándékba HD beltéri egységet meg egy kis disznótorost...

@helianthus: Remek ajánlat egy fess úriemberhez és hezitálsz? :D

Hartmy 2014.01.12. 10:25:07

Blog moci for prezident!

Hartmy 2014.01.12. 10:26:48

@helianthus: Ne nősülj meg! Isten ments! Elég ha férjhez mész törökméz!

(törökméz... értitek... :D)

helianthus 2014.01.12. 10:29:05

@Hartmy: nem zitálok. Csak válogatok. Megnézem a kìnálatot, végigkóstolgatom.
Ha nem tudok dönteni, kezdem az elején. ;)

Atörökk 2014.01.12. 10:29:38

@uraaam:
Igazán cukik vagytok, hogy ennyire szíveteken viselitek sorsomat. Bár tudom ám, mire megy ki a játék, engem nem vertek át, átlátok rajtatook, mint a tésztaszűrőn!!4!! :D

@Hartmy:
Oroszlánrészét, mi? :D

Atörökk 2014.01.12. 10:30:42

@uraaam:
Sznaccs, mi? Hogy szertartás közben leokádja a papot, mert elitta előtte a misebort :D

Aureliano Buendía 2014.01.12. 10:31:56

@helianthus: ugyan, együtt mentek Írországba, nászútra. Tú in ván:)

Hartmy 2014.01.12. 10:32:41

@atörökk: Egyértelmű :D Fogadd el, hogy milyen áldozatokat hozunk érted :D

@helianthus: nono, bár tényleg jól mekkel fontolni. :D

Aureliano Buendía 2014.01.12. 10:33:06

@helianthus: neked nem is kell. Te férjhez mész ehhez a deli vitéz törökhöz:)

@Hartmy: szerintem én egy Linz-ig szóló vonatjegyet adok nekik nászajándéknak:D

helianthus 2014.01.12. 10:33:22

@Hartmy: de jót mulat traktoros ifjúember az én káromra! Na jól van, jegyeztem. :P
Aztán nehogy az legyen, hogy én szórom a kukoricát marokszám a tratyislagziban, ahol két, a földművelés minden apró részletét ismerő, blogtárs kel egybe. :)

Aureliano Buendía 2014.01.12. 10:34:12

@atörökk: mire-mire. A boldogságotokra. Oszt', hogy ezt te pályinkával honorálod, egy más kérdés.

helianthus 2014.01.12. 10:34:32

@helianthus: ...akik közül az egyik minden màshoz is jól ért.

Aureliano Buendía 2014.01.12. 10:35:49

@atörökk: ez aljas rágalom, megvédem Sznaccsot. Nem adja ki a taccsot.

:)

De, ha felkérsz, szívesen vállalom én is:) Ez ne legyen akadály.

@helianthus: oda is hivatalosak leszünk, ne félj!:)

Hartmy 2014.01.12. 10:36:22

@helianthus: Az pazarlás lenne :D bár rizs helyett dukál :D De ez miért is válik károdra most?

@uraaam: :D Még a batzpapucs és egy jól irányzott kupon van számításban :D

helianthus 2014.01.12. 10:37:29

@atörökk: add már oda azt a pályinkát sírva könyörgök!!! :)

Atörökk 2014.01.12. 10:38:52

@Hartmy:
Nem vagyok én méltó ekkora áldozatra :D

@helianthus:
Szerintem ez el is van boron állva!44! :D

helianthus 2014.01.12. 10:39:31

@Hartmy: batzpapucs és kupon? Hohó! Szólok a családnak, hogy lagzi lesz! :))

Atörökk 2014.01.12. 10:40:06

@helianthus:
Te eSZt nem érted. Az ember a pályinkályát nyújcsa, végén a fele kirájságja kell, teccikérteni? ;)

Hartmy 2014.01.12. 10:41:06

@atörökk: Barátokért mindent :D :D :D Ha adják fogadd el. :D

@helianthus: Ugye, hogy ugye! :D

helianthus 2014.01.12. 10:42:59

@atörökk: gondolod, hogy ők akarnak összeházasodni veled? De ezt úgy álcázzák, mintha engem akarnának hozzád adni? Hmmm.
Ravasz.
Hogy ezek pályinkáért mindenre képesek! :O

Atörökk 2014.01.12. 10:44:26

@helianthus:
Ezek olyanok, esztet mondom. BAráti összejövetelnek álcázzák, a vége meg az lesz, ha nem vagyok résen, hogy se pályinka, se fele kirájság!

Hartmy 2014.01.12. 10:45:24

@atörökk: De a nő a tied :D Valamit valamiért :D

helianthus 2014.01.12. 10:47:50

@Hartmy: nocsak. Mily nagylelkűen osztoztok itt rajtam.
*mekkeresem a sodrófám és széjjelcsapok közsztük mostmá'*

Hartmy 2014.01.12. 10:48:42

@helianthus: Osztozkodunk? Szó sem volt róla, végig a törökkel boron álltunk össze. :D

Ádám 2014.01.12. 10:49:39

Egy rokony most hozott kóstolót borokból.
Létezik, hogy dél afrikai a Chenin blanc, Chilei a cabernet sauvignon s kaliforniai zinfandel rosé, ihatóak?

Aureliano Buendía 2014.01.12. 10:51:21

@Hartmy: kupont mindenképp kapnak. Mondjuk a Ciprus szoláriumba?:)

Aureliano Buendía 2014.01.12. 10:52:38

@helianthus: hallod török?! Hallgass az asszonyra!

Atörökk 2014.01.12. 10:53:04

@Hartmy:
Novárlyál. ESZt már megbeszéltétek vele? Erről kérek ám valami írást, az nem járja, hogy se pályinka, de fele királyság, de még nő se nem a végén, csak a takarítás :D

@Ádám:
Á, küldd el nekem, nem jó borok ezek. Én feláldozom magam :D

helianthus 2014.01.12. 10:54:02

@Ádám: mekkel kóstolni. Látatlanba hogy mondjuk meg? Majd számolj be róla. :)
@uraaam: én fodrászosat kérek, meg csippendél fiúsat. Azok kellenek a lánybúcsúztatómra!

Aureliano Buendía 2014.01.12. 10:54:10

@atörökk: nyújtottad? Mikor? Hol? Nem láttuk.

Épp ez a baj, hogy smutzig vagy!

Aureliano Buendía 2014.01.12. 10:55:32

@atörökk: dehogyis! Napraforgó a tied, s te az övé, és egyikünk számára se nem kérdés!

Mi beérjük a cefrével:D

Ádám 2014.01.12. 10:55:57

@atörökk: merre, hova, mikor, meddig?

Aureliano Buendía 2014.01.12. 10:56:39

@Ádám: ha a lidölből vette, vagy a spárból, akkor nem.

AtiSnatch 2014.01.12. 10:57:02

jó reggeltet IDiódák! :) látom hamar változott a terv arról, hogy töröknél megisszuk az összes pálinkát, arra, hogy a lagzijukban isszuk meg az összes pálinkát, ez ám a evulóció kérem, nem a Darwin :D

Aureliano Buendía 2014.01.12. 10:58:03

@helianthus: perszehógyne, csippendél. A török le is töri a derekad, ha megtoGGYa.

@atörökk: a né a tied, látod.

Atörökk 2014.01.12. 10:59:10

@uraaam:
Hámernefigyelsz. Mékhogy én smutzig. Ez most báncsa a fülem :D

Aureliano Buendía 2014.01.12. 10:59:16

@AtiSnatch: tévecc. Előbb össze kell őket boronálni töröknél, tehát a házibuli nem kérdés.

Aztán jön a lakodáré.

Ez két pályinkázás.

Ádám 2014.01.12. 11:00:14

"Eladjátok" szotyi király kisasszonyt! A szardella öngyilokos lesz! Nem mintha ez miatt maradna le a kefélésről.....
Inkább az miatt, hogy undorodik tőle.:)

Aureliano Buendía 2014.01.12. 11:01:06

@atörökk: az-az! topikról-topikra egyre erősebb a megállapításom.

Még a saját boldogságod is eldobnád önzésedben. De mi nem haggyuk!!!!

atörökkné helianthus milyen szépen hangzik, nem?

helianthus 2014.01.12. 11:01:58

@uraaam: ajjaj. Ez a folyamat öngerjesztő. :(
Aztán lehet ünnepelni a lagzi első napfordulóját.
Meg a másodikat.
Meg a...

Aureliano Buendía 2014.01.12. 11:03:03

@helianthus: nyugi, azért hagyunk időt a nász elhálására is! Emiatt ne aggóggy. Ha kell, magunk őrködünk az ajtó előtt, hogy senki ne zavarja meg.

Atörökk 2014.01.12. 11:05:08

@AtiSnatch:
Ne hallgass rályuk. Részeg mind :D

@uraaam:
"Ez két pályinkázás."
Mondom én, itten az én pályinkámra megy ki a játék :D

AtiSnatch 2014.01.12. 11:08:50

@uraaam: egyszerűen zseniális :D

@atörökk: "Mondom én, itten az én pályinkámra megy ki a játék "

há mit gondolsz te rólunk? :D

Aureliano Buendía 2014.01.12. 11:10:09

@atörökk: két pályinkázás=két ünneplés.

1.: megismerkedésed Napraforgóval
2.: szerelmetek beteljesülése az esküvővel

A pályinka csak az az ellentételezés, amit te biztosítasz a számunkra azért, mert:

1.: összehoztunk titeket a bulin
2.: tanúskodunk az esküvőtökön.

Én azt gondolom, a BOLDOGSÁGOD megér ennyit, és nem garasoskodhatsz. Heli előtt sem venné ki jól magát a dolog. Hát hogy nézzen fel egy smutzig férjre?!

Atörökk 2014.01.12. 11:12:29

@AtiSnatch:
Mivel jólnevelt vagyok, azt én most inkább nem írom ide le :D

AtiSnatch 2014.01.12. 11:12:33

@Black Hole: igen, már ide jár kommentelni :)

Aureliano Buendía 2014.01.12. 11:12:36

@AtiSnatch: igazából csak megijedhetett így a boldogság küszöbén. Biztos rátört a nagy sok és mély érzelem, és most idegállapotba került. Nézd el neki. Nem mindennapos, hogy valaki csak így megtalálja az IGAZIT. És csak kevés embernek vannak ennyire igaz barátai, mint neki.

Nem csoda, ha még nem tudja mindezt feldolgozni.

Atörökk 2014.01.12. 11:15:01

@uraaam:
No de nekem vammár egy feleségem. Most vállyak el tőlle? ;)

AtiSnatch 2014.01.12. 11:15:58

@uraaam: ja, így érthető :D azon gondolkodom, hogy lehetnénk Hartmynak is (i)gaz barátai, az már négy pályinka :D

Aureliano Buendía 2014.01.12. 11:17:16

@atörökk: 1: nem hisszük. Ha lenne, már rég emlegetted volna.
2: ha mégis igaz, akkor válj. Ez nem lehet kérdés.

helianthus 2014.01.12. 11:17:38

@uraaam: ". Hát hogy nézzen fel egy smutzig férjre?!"
Milyen magas? Atörökk? Ha 170 felett van, fel tudok rá nézni pályinkaodaadás nélkül is.
Ezt buktátok!
Imádkozzatok, hogy 160 cm legyen!

Aureliano Buendía 2014.01.12. 11:18:49

@AtiSnatch: megfontolandó az ötlet. Neki Igi lenne az ideális ara, hisz annyi közös témájuk lenne a szántástól kedve a betakarításon át egészen a disznótartásik, hogy egy élet kevés lenne ezt mind megbeszélni.

Aureliano Buendía 2014.01.12. 11:21:04

@helianthus: nem számít a magasság, ha a kémia működik. Amennyi szabad állapotó OH-gyök török szervezetében benne van már, ez kérdés nem lehet!:)

Aureliano Buendía 2014.01.12. 11:22:08

@Nattramn: nemsokára pálinka. Töröknél.

Aztán lagzi. Arra ki lehetne bérelni Ede házát.

AtiSnatch 2014.01.12. 11:23:34

@uraaam: ez evidens, hogy én is rágondoltam :) és ha agyon nyomja a nászéjszakán a mellyeivel, akkor az már plusz egy temetés=pályinkázás :D

@helianthus: a zasszonynak ebben nincsen szava :D

Anomalocaris (törölt) 2014.01.12. 11:25:59

@uraaam: Üvegasztalból legyen megfelelő méretű. Fánkot hozok az Árpád-hídtól.

AtiSnatch 2014.01.12. 11:29:28

@Nattramn: a menü mi legyen? áfonyás tökfőzelék?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.01.12. 11:31:53

@Ádám: Ádám: hat del afrikai bort meg sosemm ittam, nem szeretem ha zsiraff tragyaval muvelik a szolot, de lehet jo

a chilei cabernet az perfekt

a zinfandel noi ital

amugy kannaban kaptad?

Aureliano Buendía 2014.01.12. 11:37:37

@Nattramn: és a végén a kávét megalázott hosstesek szolgálják fel.

helianthus 2014.01.12. 11:37:45

@Nattramn: az nagyon nyami lesz.
Megyek a dolgomra.
Majd jövök.

AtiSnatch 2014.01.12. 11:39:04

@Nattramn: @uraaam: és a mennyecske táncnál nem húszezrest rakunk a tálba, hanem egy leköpött 20ft-ost :D

Aureliano Buendía 2014.01.12. 11:40:30

@helianthus: látod török?! Máris a menyasszonyi ruha után kezd járni. Egy igazi kincs, én mondom neked. Ha elszalasztod, megisszuk mindened!

@AtiSnatch: én leszek a vőfély, majd ordibálom, hogy

ELADÓ A MENYASSZOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOONY!

AtiSnatch 2014.01.12. 11:41:42

@uraaam: ha nem, akkor is megisszuk :D

Aureliano Buendía 2014.01.12. 11:43:51

@AtiSnatch: ez nem kérdés, de nem kell mindenről tudnia;)

Atörökk 2014.01.12. 11:44:48

No (d)öncsétek el, mi lesz, menek dógomra. Lyót ne hallyak rólatok, nyomurult iszákos népség! :D

Aureliano Buendía 2014.01.12. 11:49:38

@atörökk: mi már rég eldöntöttük. Már csak tőled várjuk, hogy mikor menjünk hozzád. És persze a címet is monnyad.

Manyecska 2014.01.12. 12:03:27

Én itt már csak arra vagyok kíváncsi ki és hányszor lesz megdugva. Feltétlen írjátok meg!!:)

Hartmy 2014.01.12. 12:54:00

@atörökk: Ha meglátja milyen jól takarítasz, akkor nyert ügyed van :D

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.01.12. 12:55:57

@hagyma:
OFF:
Tudom, hogy nem a legkedvesebb újságod a New York Times, de ezt a cikket azért figyelmedbe ajánlom:
www.nytimes.com/interactive/2014/01/10/travel/2014-places-to-go.html?src=dayp&_r=0

Nézd meg a negyedik helyszínt!!! :)
ON

Hartmy 2014.01.12. 13:01:01

@helianthus: Oszt akkor a nászéjszaka mikor lesz, ha csak mindenki iszik? Majd mi iszunk... :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.01.12. 13:12:35

@Jani haverja: sosem volt bajom albaniaval, azon kivul, hogy nem akarok ott elni:)
termeszeti kincsekben, mar nagysagunknal fogva is kicsit gazdabaggak vagynk
ha most lenne kedvem, ennel sokkal szebbet fotoznek 20 perc autozas aran:)
de jol nez ki
es mi van az alban borral?

/ tegnap szetnyertem az agyam, jott a soccer, a kosarlabda, ment a jehoki, netto 400 dollar:)/ vissz ia pakoltam 250-et ejjel
carolina
broncos
-------------
roma
lille
-----------
chicago
amaheim
washington

/babonabol irom ki, mert miota ezt teszem, nyerek/

Aureliano Buendía 2014.01.12. 13:13:02

@Jani haverja: azért ez egy erős szubjektív lista, pl. szinte bármelyik cserélhető lenne kis hazánkra. De faszák amúgy.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.01.12. 13:14:37

@hagyma: Kevés jó albán bor van, viszont azok nagyon jók (csak drágák). Itt a szőlőt inkább kifőzik pálinkának (raki rrushi). :)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.01.12. 13:22:50

@uraaam: Persze, hogy szubjektív, mint minden ilyen. Viszont azért valamennyire objektív akar lenni, ár-érték arányban nézi a dolgokat, és ebből a szempontból Magyarország sehol sincs, mert ahhoz képest, amilyen látnivalók vannak Magyarországon, ahhoz képest rohadt drága Magyarország. Épp ezért pl. Horvátországból is Varasd szerepel benne, és nem a horvát tengerpart, ami szintén nagyon drága ár-érték arányban, pedig még az Albániával foglalkozó írásban is megemlítik, mint példát, a dalmát tengerpartot.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.01.12. 13:25:19

@uraaam:
@Jani haverja:
Ja, és valószínűleg emiatt nincs a listán feltüntetve pl. Prága belvárosa sem.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.01.12. 13:34:48

@Jani haverja: mondd meg nekik, hogy eloszor csinaljanak bort,
majd a a seprobol seprot vagy torkolyt
lesz boruk is palinkajuk is

Aureliano Buendía 2014.01.12. 13:38:31

@Jani haverja: végülis, akár jogos is lehet az érvelésed:)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.01.12. 13:47:16

@hagyma: Azért a szőlőpálinka jóval finomabb, mint a seprőpálinka, vagy a törköly! A legtisztább töményszeszek egyike! Meg lehet belőle inni egy vödörrel, részegnek részeg leszel tőle, de másnap se fejfájás, se gyomorfájás, se egyéb gond nincs.

Itt borvidék legfőképpen csak Fier környékén és a Malakastra hegyvidék délnyugati lejtőin van. Persze természetesen az innen származó borokat lehet kapni bárhol az országban.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.01.12. 13:48:42

@uraaam: najo, de nem mindenki tengert akar nezni
vannak a varosi turistak
hat azok jobban fogjak erezni magukat budapesten, mint tiranaban
vizualisan es szorakozasugyileg is

Argentínában megdöntötték Perón asszonyt 2014.01.12. 13:50:03

@hagyma: "tegnap szetnyertem az agyam"
ajjaj, szóval sokat buktál :-(

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.01.12. 13:50:22

@Jani haverja: en csipaztam a sepropalinkat otthon, de nekem voszem
20 eve nem iszok tomenyet
el vagyok a sorocskemmel:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.01.12. 13:52:51

@jacques shiraz: ebben a humornak szant akarmiben semmi logika nincs
fuss neki megegyszer
de majd jon macskamano es csontig benyalva kuld neked smilet

400 dollar az nem rossz penz
vencigo tudna venni erte egy kocat

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.01.12. 14:03:28

@jacques shiraz: humornak tunt
itt mindenki humorizal
igen, csak en nem, mert en egy humortalan barom vagyok:)

nem macskano! nem tudsz olvasni?
macskamano
macska az avatarja es valami atpijkamnolopatiko a nickje
O szokott itt intezkedni melyik humor jo, melyik rossz
ezt smilekkel fejezi ki
ha a csordajabol valaki engem basztat, akkor kulonosen boldog
akkor ket smilet is kitesz
neked meg lehet azt is fogja mondani hogy
"buksisimi"
mer ilyeneket is szokott
nem volt O hulye de sajnos oregsegere bemelegedett, ugyhogy figyelj ra ha hetero vagy!

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.01.12. 14:05:47

@hagyma: Ja, sör az van rengetegfajta finom itteni, meg persze a fontosabb import sörök. Tetejében az albán sörök olcsók is :)
(Az import sörök meg ugyanannyiba kerülnek, mint máshol.)

A töményet meg nem úgy isszák itt, mint Magyarországon, hanem szépen elkortyolgatva. Fél órát is el lehet üldögélni egy feles raki mellett beszélgetve.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.01.12. 14:07:21

@Jani haverja: fenykoromban fel ora alatt elkortyolgattam fel liter raklit is

Argentínában megdöntötték Perón asszonyt 2014.01.12. 14:09:43

@hagyma: aha, értem
azt hittem, elgépelted
mindenesetre köszönöm az infókat, majd vigyázok

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.01.12. 14:09:55

@hagyma: Szerintem ellenséges közegben ilyen magaslabdákat ne adjál fel.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.01.12. 14:12:05

@Jani haverja: hat en mar csak a lightos amerikai soroket iszom
50 felett mar oda kell figyelni

oh mikor anno egerben kiultunk delben a drinkbar teraszara es egy ora alatt a madarassal megittunk 1 uveg viszkit, juliusban
majd kocsival elhajtottunk a sajat kocsmankba:)

Aureliano Buendía 2014.01.12. 14:16:48

@hagyma: Varasd és Bécs nincs a tengerparton.

@Jani haverja: jah, amúgy Bécs pl. szerintem egyáltlán nem olcsó. Ár/érték arányban kb. egy szinten van Bípível.

Anomalocaris (törölt) 2014.01.12. 14:26:10

Tombol a kannibalizmus Közép-Afrika utcáin

Aureliano Buendía 2014.01.12. 14:26:23

@Nattramn: az más kérdés:)
Ha Bp. rendben lenne (rend, tisztaság), akkor Bécs összes előnye megszűnne.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.01.12. 14:33:00

@uraaam: Meg valahogyan megszűnnének Budapesten a turistalehúzós bárok és éttermek...

Anomalocaris (törölt) 2014.01.12. 14:35:20

@uraaam: De akkor is München lenne a csúcs.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.01.12. 14:35:38

@uraaam: most megmondom neked oszinten, en megneztem az ajanlott negyedik kepet, es se tobbet se kevesebbet nem neztem, nem olvastam:)
most magyaros rantotta lesz, Mary nagy oromere
en itt a belfoldi turizmust preferalom
aranylag egyforma arak es floridatol alaszkaig
nagy varostol farmig, meg van minden
hegyek folyok tavak
ha tul leszunk a magyar turnen, a kovetkezo celpont alaszka
csak 1 het
nem tudnek ott elni

Aureliano Buendía 2014.01.12. 14:35:44

@Jani haverja: mivel azok már a Kádár-korszakban is működtek, feltehetőleg mindig jó a biztosításuk a háttérből.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.01.12. 14:37:50

@uraaam: Valószínűleg így is van, viszont pont emiatt van rossz híre Magyarországnak, pl. a budapesti USA nagykövetség honlapján lévő tájékoztató is megemlíti, hogy figyeljenek az amerikai turisták az ilyen helyekre. :(

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.01.12. 14:38:00

@agresszív kismalac: ugyan...
2-3 ember utal itt, de neha beall meg begetni a nyajba par masik
ez a Hannibal tanar ur effektus:)
no problemo:)

Ádám 2014.01.12. 14:38:55

NYERTEM az ötös lottón! "hihihi"

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.01.12. 14:40:19

@uraaam: ha a kadar eraban elkertek volna valakito 20 ezer forintot 2 pohar borert, akovetkezo heten Szabo Laszlonak adtak volna interjut

Ádám 2014.01.12. 14:43:31

NYERTEM a hatoson IS! "hihihi"

Ádám 2014.01.12. 14:45:50

Most látom! NYERTEM a puntón IS! "hihihi"

Aureliano Buendía 2014.01.12. 14:50:48

@hagyma: hidd el, nem 1990-ben találták fel a félmilliós cehhet:)

Ádám 2014.01.12. 14:53:07

Már megint NYERTEM! "hihihi"

Aureliano Buendía 2014.01.12. 15:02:17

@Nattramn: engem Berlin érdekelne nagyon. Meg végig a Duna egészen Melkig.

@hagyma: nem rossz a belföldi turizmus, én pl. még soha nem jártam az Őrségben.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.01.12. 15:09:47

@uraaam: hat max a 80-as evekben
amugy ha otthon elnek hamarabb mennek az orsegbe, mint a horvat tengerpartra vagy tuneziaba

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.01.12. 15:16:46

@Ádám: ugy latom idegesit ez a 400 dollar, meg sosem lattal egyben ennyit
csaxolok, hogy csak a fogadasi szamlamon, ami a hobbym, amivel jaccok, azon van most $ 1200
hihihihi

Ofélia . 2014.01.12. 15:18:12

@hagyma:

Szia töki hideg van most nálatok??

Mert nálunk nincs viszont a malackarajom tökéletes.

@uraaam:
Kár, hogy nem jártál az őrségben mivel a táj tényleg szép.

Na leszámítva a sujtásos díszmagyaros nemzeti pénzlopókat:D

Anomalocaris (törölt) 2014.01.12. 15:19:13

@uraaam: Az már annyira nem rendes és tiszta!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.01.12. 15:22:16

@Ofélia .: Hi:)
fagypontkorul
a magyar rantottamat essuk eppen
a vacsora a Marye, valami csirket akar, de nyilt itt nem regen egy kifejezetten diszno-hentesbolt, mar regen fontolgatom, hogy benezek
malackaraj jol hangzik

Ofélia . 2014.01.12. 15:39:53

@hagyma:
Szó szerint érsd hát nem annyira malac inkább süldő.

A hossza 35 centi az átmérője 12 + a bórke.

Egy napig pácoltam és sütőzacsiban lett kisütve.

Hát mit ne mondjak jobb mint egy közepes felvágott és mennyivel ócccóbb:DD

Ofélia . 2014.01.12. 16:04:41

@hagyma:
Rendes gázsütőben kb 70 fokon 6 órán keresztül persze sütőzacskóben:D

Aureliano Buendía 2014.01.12. 16:14:23

@hagyma: egyik helyen sem voltam. Ha mennék, sem a tengerpart miatt mennék. Egyrészt nekem nem nyaralás az, hogy kidöglünk a vízpartra. Másik, hogy nem tudok úszni sem.

Horvátországban a régi épületek, várak érdekelnének, Tunéziában a romok és a sivatag.

Aureliano Buendía 2014.01.12. 16:15:59

@Ofélia .: tavaly opció volt, Sopron nyert. De eccer úgyis elnézek oda.

Igen, a baj az, hogy ott is egyre több a pénzlopó.

Black Hole 2014.01.12. 16:19:00

@uraaam: Berlin nagyon szép, de vannak szebb városok német országban. Mondjuk én az NDK-s részen voltam pár helyen. '79-ben volt egy érdekes helyzet. A brandenburgi kapunál állt egy parancsnoki GAZ, magyar rendszámmal. Mellette 1 őrjöngő rendőr, benne 6 nagyon részeg magyar fiatal. A sofőr nagyon részeg volt, de a szonda nem mutatott semmit, mert valószínű hibás volt. Az orosz határőrök meg érdeklődve nézték, hogy most mi van? Azt hiszem mondtam már, hogy kalandos volt a fiatalságom :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.01.12. 16:23:24

@Ofélia .: aszittem kell hozza valami specko ilyen hokeveros vagy ilyesmi
a mienk kb 20 eves villanysuto:)
@uraaam: en remekul uszok, de nem vagyom tengerpartra, mondjuk az igaz, hogy sivatagra es romokra sem:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.01.12. 16:26:29

sopron nagyon szep hangulatos varos
nagyon birtam
meg a termeszet is kozel van

Black Hole 2014.01.12. 16:28:44

A napoznós, vízben ázós nyaralás az tényleg uncsi. A tengerparton fotózni jó, nem fürödni. Meg a régi épületek, hidak, azok tök jók :)

Aureliano Buendía 2014.01.12. 16:41:43

@Black Hole: ugye, hogy ugye?:)

@hagyma: az, csak reménytelenül le van robbanva még a Várkerület is. Szomorú látvány, hogy a legtöbb régi ház vakolata milyen állapotban van. Pedig Sopronra pont nem ezt gondolná az ember.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.01.12. 16:53:17

@uraaam: hat egesz pontosan 25 eve voltam ott utoljara
akkor rendben volt

Black Hole 2014.01.12. 16:53:30

Egyszer Pécsről mentem Dunaföldvár fele, és valahol volt egy tábla, hogy merre van valami ortodox kolostor. Ráértem, ezért elmentem megnézni. Egy olyan faluban kötöttem ki, ahonnan nem volt tovább út. Egy apáca vitt körbe egy templomban, meg mellette egy kolostorban. Nem akartam hinni a szememnek, hogy magyarországon van ilyen. Hihetetlen szép helyek vannak ott, és sokról semmit nem tudni. Pl Nagyvázsonyban is mindenki a várba megy, és közben ott van egy kolostor, ahol Kinizsit eltemették.

Manyecska 2014.01.12. 17:11:17

Ti tuttátok hogy ezt ez a csaj énekli?
www.youtube.com/watch?v=uhHGXFItEHE
gyerekkorom kedvenc száma:D nem-e lehetne e Gigi helyett ilyeneket is nyomatni??
Mellesleg jó kis MILF lett belőle:)..

Aureliano Buendía 2014.01.12. 17:29:12

@Black Hole: vannak jó helyek a főútról letérve is. Nekem Erdélyben volt nagy élmény a karakói völgyhidat megmászni. Csak földút vezet oda (vmax=15 Km/h)

Manyecska 2014.01.12. 17:29:55

Találtam valódi szivart a bááárszekrényben. Hülyén néznék ki a dohányosok közt holnap:D? brahiból. Jó vastag és hosszú. Igen.

Manyecska 2014.01.12. 17:37:03

@uraaam: hallod, a Nena ötven évesen blokkolandó: www.youtube.com/watch?v=LinLKMakGgM
hamár nójundnújcig luftballon..
ha lesz felesleges időtök tekincsétek meg.

Aureliano Buendía 2014.01.12. 17:47:03

@Szőkenő Szarvas: láccik, hogy hétvégente nem cipelt haza 4 kiló krumplit a piacról:)

Black Hole 2014.01.12. 17:51:13

@uraaam: Erdélyt sajnálom, hogy nem néztem meg. Volt egy haverom, aki biciklivel járt oda. Az mondta, hogy olyan szép helyek vannak, hogy csak megállt, és nézett. Meg azt mesélte, hogy ha beért egy faluba, szinte összeverekedtek, hogy kinél aludjon. Persze magyar lakta helyeken. Ez is olyan '80-as években volt.

fakanálpresszó 2014.01.12. 17:53:28

@hagyma: miből gondolod hogy a Panthers nyer? szinte az összes jobb szakértő a 49-ert mondja továbbjutónak...

Aureliano Buendía 2014.01.12. 17:56:42

@Black Hole: tényleg bánhatod. Én kétévente ott nyaralok. Nekem nagyon becsípődött Erdély. Aktív nyaralás: tavalyelőtt kb 2700 Km-t raktam az autóba 12 nap alatt egy Bp-Erdély-Bp körben.

Ott tényleg vannak olyan helyek, hogy csak leülsz, és nézel. És ezt egy órán át. Biztos sok hely van a világon, ami ilyen, nekem ez Erdély.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.01.12. 18:06:08

@uraaam: Ha legközelebb Erdélybe mész, tegyél egy kis kitérőt Csángóföldre, Slanic Moldovába (Szlanikfürdő). Ez egy kb. 3 km-es völgykatlan, benne 13 orvosilag ellenőrzött különböző gyógyforrással (meg van még vagy 30 másik forrás is benne, amelyek nem ellenőrzöttek orvosilag). Meg ha már ott vagy, akkor Tirgu Ocna-ba is érdemes elmenni a sóbányába. Kicsit más, mint a parajdi, de nagyon jó.

Black Hole 2014.01.12. 18:06:17

@uraaam: vannak gyönyörű helyek. Azt hiszem, ha rámszakadna az euró lottó, akkor simán elutaznám a nyereményt.

Aureliano Buendía 2014.01.12. 18:12:10

@Black Hole: nos, akkor én is tennék egy-két kiruccanást a nagyvilágba:)

@Jani haverja: nincs is messze Kézditől, ott már jártam.

Ha már Kézdi, onnan vissza Szereda felé Nyergestető volt a kedvenc helyem. Hívják Székely-Thermopülának is a helyet.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.01.12. 18:13:39

@fakanálpresszó: a helyzet az, hogy meg a broncos sem biztos, nem hogy a panthers
de a meccs itt les charlottebean, ha jol remlik stadion van, tehat hideg is
iden eleg jo a vedelme a panthersnek
ez a kopernick gyerek nem volt rossz az iden, de hajlamos a konnyelmusegre
es a phantersenek volt nagyobb az oddsa
es carolinaban elek
/az utobbi 2 szempontot nem szabadna figyelembe venni, de mivel tegnap nyertem egy 100-ast meger, a broncossal egyutt hozna 166 follart tisztan
es mindjart kezdodik es neki akarok drukkolni
2 lehetoseg volt vagy fogadok rajuk vagy nem
ellenuk nem, mert csak a penzemert nem drukkolok 49-ersnek
hat roviden ennyi
lehet eso lehet sar/

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.01.12. 18:19:55

@fakanálpresszó: annyira unatkozom, mer varom mar vegre a footballmeccseket, hogy 10 dolcsit feltettem a stoke cityre is 0-2-nel eloben
140 dolcsit hozna:)
eloben nezem a carolina elott
esely csekely. de igy jobb nezni
most kapott egy kamutizenegyest a liverpool
de bannya kanya:)

fakanálpresszó 2014.01.12. 18:31:36

@hagyma: ritkán én is szoktam hobbiból nfl-re fogadni, de ha rájátszás van soha nem fogadok mert ahogy mondod túl nagy a rizikó. viszont szerintem Broncos és 49-er fog nyerni. mindegy, most ne legyen igazam ;-)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.01.12. 18:35:47

@fakanálpresszó: tulelem, ha nem nyer
azert 100 dollart mar nem szoktam hobbybol
igen orulnek ha a phanters nyerne
itteni "szakertok" velenye erosen megoszlik
kb 50-50-et adnak
ha ismered az NFL-t, akkor tudod, eleg egy fumble 2 IT es megfordul a meccs
namost hogy ez ma melyik csapatnal lesz?
azt 4 orakor megmondom:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.01.12. 18:43:24

@fakanálpresszó: en nagyon rtikan fogadok nfl-re, de a rajatszasnal igenyet erzem:)
7-8 ora football jon
dupla izgalom:)
na lepek is ki, mingya' 1 ora
jojjenek a humorosak:)

fakanálpresszó 2014.01.12. 18:43:43

@hagyma: én többek között ezt is szoktam követni mielött fogadnék (itt 81%-on van a 49ers): pickwatch.nflpickwatch.com/p/weekly-picks.html

de itt sem árt a sorok között olvasni... de voltak hasznos tippjeik számomra, többször is nyertem már elég finom összegeket relativ nem olyan borzasztóan nagy összegből...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.01.12. 18:54:22

@fakanálpresszó: mondtam ennel a tetnel az erzelmek is vezettek, de annyival nem fobb a 49ers, hogy ne lehetne nyerni
ha tegnap nem nyerek, lehat ma nem jatszom, csak drukkolok
a studi szakertok / regi jatekosok is 4-1 aranyban a 49-ers mondtak es 3-2be a broncost
meglatjuk, de most mar tenyleg jon a meccs:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.01.12. 19:03:18

mondjuk hideg az nincs, ebbol nem tudunk elonyt kovacsolni
himnusz meg volt
telt haz
sor bontva
letsgo

helianthus 2014.01.12. 19:03:23

@Black Hole: én se voltam Erdélyben még. De egyszer elmegyek. Szerintem imádni fogom. :)
Viszont jártam Csehszlovákiában, a hegyekben. Az gyönyörű volt.

helianthus 2014.01.12. 19:13:44

Mondjuk az itthoni hegyek is szépek. Nem a turistaösvényekre gondolok.
Volt szerencsém bolyongani bennük. Volt egy forrás, csak jött a víz a földből egy kis űregbe és csíborok úszkáltak benne. Abból ittam is, azt mondták lehet. Olyan finom vizet azóta se ittam. Nem is íztelen volt, szinte édes és nagyon hideg.

Ádám 2014.01.12. 19:15:53

@helianthus: "jártam Csehszlovákiában"

Ilyen öreg vagy?:)

helianthus 2014.01.12. 19:17:12

@Ádám: köszönhetsz csókolommal.

helianthus 2014.01.12. 19:20:12

@Ádám: hagyjad Imre. Hétfége van, stresszmentesek vagyunk. Ilyenkor nem játszunk trollolóval.
Te voltál Erdélyben?

helianthus 2014.01.12. 19:24:08

@Ádám: ne huncutkodj! Kapsz egy barackot a fejedre kisfiam! ;)

Ádám 2014.01.12. 19:26:09

@helianthus: S mi lesz, ha merevedésem lesz tőle!?

Hol vannak az udvarlóid?:)

Anomalocaris (törölt) 2014.01.12. 19:27:03

@helianthus: Horrorvasárnap és stresszmentesség? Így együtt? O_o

Ádám 2014.01.12. 19:28:03

@helianthus: Na szardella meg is jelent, igaz ő "ÚGY" nem pettingel:) csak így....:):D

helianthus 2014.01.12. 19:29:32

@Ádám: nem tudom. Elhagytak. Biztos isznak! :)
Pedig szólni akartam, hogy menyasszonyi ruha nincs. De van harisnyakötőm.
Jó lesz a ruha alá.
Vagy helyette.

Black Hole 2014.01.12. 19:29:40

@helianthus: csehszlovákián csak átutazóban jártam, de nagyon szép. Valahogy minden évben NDK-ban kötöttem ki. A legjobb az volt, mikor a haverok 1 hétre jöttek, én meg 1 hónapra. Amíg egyedül voltam 3 hétig, az nagyon tartalmasra sikerült. Jó pár városban megfordultam, sokmindent láttam.

Aureliano Buendía 2014.01.12. 19:31:00

@helianthus: te a Bükk-Mátra vonalon laksz?:)

Aureliano Buendía 2014.01.12. 19:32:06

@helianthus: most Ádám, vagy Imre? Döncsükmánel!

Összezavartok itten.

Ádám 2014.01.12. 19:32:47

@helianthus: pedig most volt Szegeden menyasszonyi ruha kiállítás + vásár, tehát van! csak pénz + vőlegény kell hozzá, ja s akarat.

Na "felizgattál" + még ez is subba.blog.hu/2014/01/12/vasarnapina_688

"dolgom" VAN, LETT!:):D

Anomalocaris (törölt) 2014.01.12. 19:33:18

Az Index sose okoz csalódást.

"Egyiptomban két nam múlva szavaznak a mérsékelt iszlámra alapozott alkormányról."

Aureliano Buendía 2014.01.12. 19:33:47

@Black Hole: nekem Prága volt meg, de már csak miután a csehek lerázták magukról a tótokat, pár éve.
Szebb Bécsnél, az tuti. De az autópályák... mintha talpfákon vezetnék.

helianthus 2014.01.12. 19:34:13

@Nattramn: igen. :} együtt jó.
@Black Hole: ezért irigyellek. Titkos álmom volt mindig csak úgy nekiindulni a világnak és bolyongani benne. Ebből annyi jutott, hogy néha eljutok idegen városokba, helyekre, akkor bolyongok. Csak úgy. :)

helianthus 2014.01.12. 19:37:48

@uraaam: olyasmi.
A hagyjad Imre egy régi posztból van. De nem tudhatod, mett még új vagy itt. :)

Hartmy 2014.01.12. 19:39:55

Az üt először, aki igazán nagyot üt... és először!

helianthus 2014.01.12. 19:44:06

@Ádám: MIVEL? :/
@Hartmy: nana! Bent nincs verekedés. :)

Black Hole 2014.01.12. 19:49:43

@uraaam: hát azoknak az utaknak már a komcsiban rossz hírük volt. De mondom, én csak átutazóban jártam ott.

Black Hole 2014.01.12. 19:53:47

@helianthus: nagy utazó voltam, de még mindig szeretek menni. Sokszor csak úgy, és megállni, ha valami érdekes akad. Volt amikor kimentem egy hálózsákkal az állomásra, és elmentem az első vonattal, ami messze ment.

Hartmy 2014.01.12. 20:14:01

@igazságos: JÓZSI!

@helianthus: Argo-t nézek. :D

Fasz van itten nem kincs!

helianthus 2014.01.12. 20:18:02

@Nattramn: hát megkerested.

@Hartmy: nem làttam. :)

Anomalocaris (törölt) 2014.01.12. 20:21:11

@helianthus: Mindig felcserélitek. Nem "hagyjad Imre" hanem "Imre, hagyjad". Ez FONTOS!

gabors 2014.01.12. 20:26:35

@atpijkamo: csodaltos !!! gondolom a kommunizmus miatt egy csomo helyen SEMMIT nem epitettek ami most meg a megfizethetetlen kategoria...

helianthus 2014.01.12. 20:31:18

@Nattramn: igen, elolvastam megint. A rutin és az évek megcserélték. :8)

gabors 2014.01.12. 20:33:55

@hagyma: ezt azert rosszul tudod voltak bizony nagyon draga helyek Budappesten a keso kadari idokben az akkor amerikas nagybacsimmal voltam olyan helyen ahol ha nem is 20.000 akkori forint de 15-20 DOLLAR volt egy ital es ez a korai nyolcvanas evek !!!! de NEM csaptak be az volt az ara es forinttal ott nem lehetett fizetni .... (smith pali bacsi fele hejek)

Black Hole 2014.01.12. 20:45:51

@gabors: a dollárboltokra gondolsz? Meg a hasonló szállodákra, éttermekre? Oda halandó be se nagyon mehetett :) a 70-es évek vége felé, csak bámultunk be a kirakaton keresztül, mert olyan magnók meg ilyesmik voltak, hogy csak folyt a nyálunk.

Ádám 2014.01.12. 20:51:54

@Black Hole: Dollárboltokba az a magyar lakos is, ki külföldön dolgozott.

Black Hole 2014.01.12. 20:58:35

@Ádám: Azt tudom, hogy én csak kívülről láttam. De abban az időben elég kevesen jutottak külföldi munkához. Persze az NDK-ba, lengyelországba, eljuthattál, de attól még nem jutottál kemény pénzhez.

Black Hole 2014.01.12. 21:00:51

@dr. phil. Sün‼ ツ: azt hiszem, hogy Te nyertél a Másával. Legalábbis nálam :)

igazságos 2014.01.12. 21:04:50

@dr. phil. Sün‼ ツ: szóval neked az orosz csajok a zsánereid

akkor jó, mert én bírom a hideget! :)

Black Hole 2014.01.12. 21:07:32

@Nattramn: ez 1 jó poszt volt. Manapság miért nincsenek ilyenek? Még 1 nyamvadt orangeway sincs, pedig abban a nyúzott arcú lány jól megrakta a rötyit.

Black Hole 2014.01.12. 21:09:45

@igazságos: még kiderül, hogy az igazi neved Igazságosovics :)

igazságos 2014.01.12. 21:16:39

@Black Hole: hja az lenne a gáz ha véletlen kiderülne, h Igorovics lennék :DDD

Black Hole 2014.01.12. 21:22:03

@Hartmy: behoztad a hátrányod. Most már csak testtömegindex alapján tudok dönteni.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.01.12. 21:24:42

@Hartmy:
BÉLA
(Ez mindebt visz.)

@igazságos:
A MÁSA orosz női név?
Na, eszt nem tuttam.
Aszittem, francija.

Black Hole 2014.01.12. 21:27:13

@igazságos: csak nem. Akkor nem lenne mellyed. Pedig az meg biztos van, mert azt mondtad, hogy elég méretes is. Az ilyeneket megjegyzem :)

Black Hole 2014.01.12. 21:30:04

@helianthus: miről? Azt hiszem valahol elakadtam. Lehet nehéz volt a vacsi :)

Hartmy 2014.01.12. 21:33:05

@Black Hole: Lehet én is nehezet vacsoráztam... milyen hátrányt? :D

(Mellékesen disznótoros vacsora volt.)

Black Hole 2014.01.12. 21:34:28

@dr. phil. Sün‼ ツ: vannak olyan orosz Másák, akik közel állnak a franciához :)

Black Hole 2014.01.12. 21:41:39

@Hartmy: hát a Sün mondott Mását, erre Te Szását. Nem győzök válogatni a ruszki csajok között.

Hartmy 2014.01.12. 21:45:52

@uraaam: az konstans... azzal nem lehet nyerni.

helianthus 2014.01.12. 21:46:12

@Black Hole: a testtömegindexről.
(megint beléd dobott a blogmoci)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.01.12. 21:49:06

@fakanálpresszó: hat a carolinanak annyi
komolyan elfelejtettem, hogy ezeknek - vedelem ide vagy oda, egy 170 centis fekete QB-juk van:)
de bannya kanya
remelem a broncos azert jon
meg a jeghoki

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.01.12. 21:51:42

raadasul plexiben dobal/na/
komolyan nem is ertem, a hokisoknal OK de fociban minek plexi?
hahaha

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.01.12. 21:59:21

nem tanultam a multbol
kb 6-7 eve ultunk egy ashevillei kocsmaban sokadmagunkkal
focit nezni
ugyanigy playoff
otthon
felidoben mar ekment a fel kocsma
luzerek
jok a sajat divizojukban, de azon kivul zero
bar azert az elso felidoben pertiban voltak es volt egy kis biroi nyomas is
de kell szerezniuk egy QB-et

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.01.12. 22:09:03

@uraaam:
Lófax.
Olyyan női bév nincs.
Joszif Visszarionovics Sztálin
Na, ez egy női név.
Űberel mindent.

Hartmy 2014.01.12. 22:12:08

@uraaam: vagy... De ahhoz rendelkezned kell eggyel... :D

Ádám 2014.01.12. 22:13:18

@igazságos: nem fagyott be a lukad? b+!:)

Ádám 2014.01.12. 22:14:48

1000! mert később nem érek rá!

Aureliano Buendía 2014.01.12. 22:15:31

@dr. phil. Sün‼ ツ: némi szabad OH gyökben gazdag ital(ok) magunkhoz vétele után csak ilyen női név létezett. Már persze még rég, egyetemista korunkban. Ha nem tiszteltük volna a női nemet. De tiszteltük. Igaz, a női igennek jobban örültünk. De az nem kérdés most.

@Hartmy: vagy legalábbis birtokolni egyet. Kettőt. Valamennyit.

Aureliano Buendía 2014.01.12. 22:27:01

@Ádám: most ezer. Vagy mittudomén. Ne vesszünk el a részletekben.

Na, joccak!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.01.12. 22:28:56

@uraaam:
Régen az úgy vót, hogy igaz se vót.
Meg akkor még a zanyagba is több anyag vót.
De ez igaz se vót.
Ma meg ma van.
De eztet csak én mondom.

igazságos 2014.01.12. 22:37:59

@Ádám: má mondtam, hogy hozzá vagyok szokva a nehéz körülményekhez. :D

Black Hole 2014.01.12. 22:44:56

@helianthus: hát arról sokat nem tudok. Viszont egyszer lusták voltunk sátrat verni, viszont viharos volt az éjszaka. Felmásztunk egy IFA járgányra, mert volt rajta ponyva. Olyan szerencsénk volt, hogy papírral volt megrakva, szóval jót tudtunk aludni. Hozzá tartozik, hogy nem voltunk teljesen józanok. Reggel meg arra ébredtünk, hogy utazunk. Na, ez érdekesebb volt bármilyen testtömegindexnél. :)

igazságos 2014.01.12. 22:45:11

A pontosság erény, és pontosság nélkül nem leszel értékes ember.

Legyen ez a nap tanulsága.

Legyél pontoSCH!

Black Hole 2014.01.12. 22:46:59

@Ádám: igen, most, hogy mondod, páran dolgoztak ezeken a helyeken.

Black Hole 2014.01.12. 22:49:33

@dr. phil. Sün‼ ツ: régen még a mínusz 15° is hidegebb volt. Ma már egy jót fázni se lehet.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.01.12. 23:19:20

Na, mindenki elment? Akkor mingyár jön a Malacc.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.01.12. 23:26:43

Hülyeamerikaiak. Egy világtérképre ráírták, melyik ország miről híres. Ááámerika: fűnyíróval halálragázolt emberek. (Azért, hogy ne szomorodjanak el nagyon az amcsik, a Nobel-díjasokat is odaírták vígasztalásul.)

Magyarország: kajak-kenu
Szerbia: vizilabda

sportgeza.hu/kajakkenu/2014/01/12/egy_vilagterkepen_magyarorszag_a_kajak_kenu_hazaja/

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.01.12. 23:28:25

Huachi 5 éve a Pál pápa sugárúton jár-kel, és azon a sarkon siratja gazdáját, ahol azt a baleset érte. Déltájt egy kis étteremnél vagy a szomszédos piacon etetik meg, este egy húsételeket kínáló bár gondoskodik róla. Örökbe akarták fogadni, és néhai gazdájának családja is megpróbálta magához venni a város másik oldalán, de a négylábú mindig elszökött, és visszatért a Pál pápa sugárútra.

index.hu/kulfold/2014/01/12/ot_eve_varja_halott_gazdajat_a_boliviai_kutya_a_tragedia_helyszinen/

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.01.12. 23:30:18

Hülyeamerikaiak. Egy 26 éves portlandi strici 100 millió dollárra perli az amerikai Nike céget, amiért a cég nem figyelmezteti a vásárlókat arra, hogy a cipőjük veszélyes lehet. A stricit 100 évre ítélte a bíróság, amiért félholtra vert és taposott Jordanjével egy embert 2012 júniusában, mert az illető fizetés nélkül akart távozni az egyik prostituáltjától.

index.hu/kulfold/2014/01/12/a_leghulyebb_pernek_nez_elebe_a_nike/

Atörökk 2014.01.12. 23:48:56

Mindenkit blokkolunk! A nőket kéccer! Pályinkát soxor! Fel, támadunk! Pina!44!!

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.01.13. 00:57:48

Eh, mindegy.
...ki horkol ilyen fertelmesen?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.01.13. 01:05:37

@agresszív kismalac: Aha. Nem merek aludni, várom a villanyszerelőt. A nővérke horkol.

Anomalocaris (törölt) 2014.01.13. 04:20:22

@atpijkamo: Még mindig nem jött meg a szerelő??

Black Hole 2014.01.13. 04:44:18

@atpijkamo: most akkor ki engedi be a szerelőt?

helianthus 2014.01.13. 04:52:40

Jó reggelt!
Megjött a szerelő? :)
Remèlem nem Mekk mestert küldték Aptihoz. Akkor többet sosenem fog aludni.

Anomalocaris (törölt) 2014.01.13. 05:14:47

A szerelőről tud valaki valamit?

Ádám 2014.01.13. 05:34:18

Majd elfelejtettem megemlíteni, hogy újra NYERTEM! "hihihi"

Ádám 2014.01.13. 05:35:53

Említettem valaha is, hogy mindig NYEREK!?! "hihihi"

Ádám 2014.01.13. 05:50:35

NYERTEM! Most jött meg a szerelő! S egy NŐ!:) Duplán NYERTEM! hiszen meg lesz kétszer!"hihihi"

Majd el felejtettem! mondtam már? NYERTEM! "hihihi"

Atörökk 2014.01.13. 07:22:42

Lássátok felejim, működik a hatásmehanizmus.

AtiSnatch 2014.01.13. 07:58:43

jó reggelt, én vagyok a "szervízes vízszerelő" ! :)

Manyecska 2014.01.13. 08:02:26

Baszki vegyek lottót??? éjjel arra ébredtem hogy orbitális baromságokat álmodok:(((.:D..többek közt egy üvegépületben vörös szél fújt és papírok repkedtek..asszongyák felrobbant egy bank éjjel..:D:OO az a bibi én éjfélkor ez meg négykor történt. :D:OOOO bassz!

Atörökk 2014.01.13. 08:08:45

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Igen, mán be is foschtam tőle!44!!

Kotit 2014.01.13. 08:11:55

@hagyma: "fejlettebb sportagakban, football, baseball, jeghoki, kosarlabda, a meccs vegen van gyoztes"

Csaxólok footbalban is lehet döntetlen. Mentségedre szóljon, hogy 1-2 éve valamelyik irányító (McNabb?) sem tudta...

Manyecska 2014.01.13. 08:14:12

@AtiSnatch: :D mondom hogy eggyel mellé lövök akkor is ha eleve mellé ikszelem:D!!! @zsiráfffff: nekem sem jött meg már egy hete gáz::DD mondtam hogy akarok még egy gyereket nade. álmomban ultrahangon is voltam, basszus.
:DD hihetetlen..

Atörökk 2014.01.13. 08:15:11

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Én a beltéri egységre. De rágyöttem, szarok rá.

Manyecska 2014.01.13. 08:15:47

@Ádám: mondd már meg baszki MIT NYERTÉL mert..:D
.
legalább a bank éjjel is nyitva volt:D:(

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.01.13. 08:30:50

@Szőkenő Szarvas: jaa, hát szeggyél aszpirint!

@dr. phil. Sün‼ ツ: üüühümm, két cukorral, tejjel lécci, kösünöm!

AtiSnatch 2014.01.13. 08:38:42

elhálták a próba nászéjszakát?

Atörökk 2014.01.13. 08:41:28

@AtiSnatch:
Tedd, vagy ne tedd! De ne próbáld!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.01.13. 08:47:41

@AtiSnatch: Csöves vagy? :D

@zsiráfffff: Igazad van lemászok én is egyért [ásít]
Vérnyomás a 0 közelében :(

AtiSnatch 2014.01.13. 09:28:29

@ColT: albérletben lakom :D

@atörökk: neked meg volt akkor? :D mindennap lehet péntek!!!4!

Manyecska 2014.01.13. 09:43:24

@ColT: narancsvörös, robbanás utáni! inkább.
Mondanám a nyerőszámokat...:D

Manyecska 2014.01.13. 09:51:27

@ColT: üvegépület volt és papírok repkedtek..:DD:OO nem viccelek. Nem, nem én voltam. :D

AtiSnatch 2014.01.13. 09:54:21

@atörökk: nem csalatkoztam! :)

@ColT: végül is :D

@Szőkenő Szarvas: diktáljad :) feladom

Manyecska 2014.01.13. 10:05:14

@AtiSnatch: csak ha előtte koncentrálok! meditatív állapotban..:D
Jelenleg zabálok fél órája:D és a szagértőket vizsgálom a képeken az egyik zöld kabát olyan ismerős,.. nemtom!:D

helianthus 2014.01.13. 10:25:11

@AtiSnatch: lehet, hogy igen, én mondjuk nem vettem észre. Ezt nyugodtan vehetitek szemrehányásnak, mert úgy hangzik! :D

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.01.13. 10:27:35

@Nattramn: "Még mindig nem jött meg a szerelő?"

Ha nem válaszolok, akkor megjött.

@Black Hole: "ki engedi be a szerelőt?"

Amelyik szerelő nem tud akárhova bejutni, az nem szerelő, hanem Mekk Elek.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.01.13. 10:31:28

@atpijkamo: Szerelő a kaputelefonnál:
-Jó napot kívánok, visszahoztam a megjavított hallókészüléket.
-...MIIIT???

AtiSnatch 2014.01.13. 10:48:37

@helianthus: atörökk a hiperszupermega sebességgel szexelő állat. és hogy az fáj-e? miért fájt? :D

helianthus 2014.01.13. 10:53:58

@AtiSnatch: mondom, hogy nem éreztem semmit, akkor hogy fájt volna már!
Különben is, mondta, hogy azért puha, hogy ne fájjon és én hiszek neki!!!44

Aureliano Buendía 2014.01.13. 17:43:28

Minnyá ezer baszkikáim, ne hagyjátok abba!
süti beállítások módosítása