Tékozló Homár

Akkor is kikapcsolja az áramot az ELMŰ, ha önhibájából nem szedi be a díját

2014.01.28. 15:40 | jackyll | 421 komment

Dóráéknál az ELMŰ kikapcsolta az áramot, miután csoportos beszedéssel nem sikerült levenniük a novemberi összeget. Pedig még értesítést is kaptak a tartozásról, nem vették komolyan, mert volt pénz a számlájukon:

Nálunk tegnap (2014. január 27-én) kapcsolták ki az áramot, mert a novemberben esedékes számlát nem sikerült csoportos beszedéssel levenniük a számlánkról. (Ez korábban és utána is működött.) Tekintve, hogy a következő hónapokban ez sikeres volt, a 60 napos késedelmet soha nem érte el a tartozásunk, így nem volt jogos a kikapcsolás. (A novemberben esedékes számlát decemberben, a decemberben esedékes számlát januárban fizettük be és január 27-én egy havi villanyszámla hátralékunk volt, kevesebb mint 30 napja.)

Az ELMŰ számlázása szerint ez a novemberi tartozásunk, az én értelmezésem szerint pedig folyamatosan görgettünk magunk előtt egy 60 napnál mindig rövidebb késedelmet. Az ELMŰ-nél a panaszt megtettem, várom kivizsgálását.
 
Egyértelműen látszik, hogy az ELMŰ-nek nem a hátralék behajtása a fontos, hanem az, hogy ki lehessen kapcsolni azáramot. (SMS-t nem írtak, telefonon nem hívtak, a csoportos beszedést csak egyszer próbálják meg, illetve a számlájukra beérkező pénz címkézése is egyértelműen olyan gyakorlat, aminek az a célja, hogy minél több helyen ki lehessen kapcsolni az áramot.)
 
Nem tartom jogosnak, hogy az enyémhez hasonló néhány ezer forintos összegek miatt kikapcsolják az áramot télen, ráadásul előzetes egyeztetés nélkül. (Értesítést kaptunk, de mindvégig hibásnak gondoltuk, hiszen tudtuk, hogy nem lehet 60 napos a késedelmünk, mert minden hónapban fizetünk.)
 
Javaslataim:

  • Legalább 90 napos késedelem és minimum 3 lejárt számla legyen szükésges a kikapcsoláshoz, hogy arányos legyen
  • Visszakapcsoláshoz időpont-egyeztetés, a fogyasztónak megfelelő időpontban (hiszen fizet érte)
  • Kikapcsolás csak a fogyasztó személyes jelenlétében
  • Kötelező behajtási lépések elvégzése (Csoportos beszedés újbóli próbája, sms, telefon, stb) (Ezek versengő iparágakban működnek, így a szabályozónak kell a monopol helyzetben lévő cégekre is ezt rákényszerítenie.)


A fentiek miatt kész vagyok a kormányhoz, az NFH-hoz és a médiához fordulni, hogy élhetőbbé tegyem ezt az országot.

Egy, az enyémhez hasonló észrevétel.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

CBF 2014.01.28. 15:40:49

Miért bántjátok már megint szegény ELMŰ-t? :)

CBF 2014.01.28. 15:41:45

"az én értelmezésem szerint", na ezt szokta semmibe venni a szolgáltató :)

CBF 2014.01.28. 15:43:04

"A fentiek miatt kész vagyok a kormányhoz, az NFH-hoz és a médiához fordulni, hogy élhetőbbé tegyem ezt az országot." Dóra for president!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.01.28. 15:43:40

"A fentiek miatt kész vagyok a kormányhoz, az NFH-hoz és a médiához fordulni, hogy élhetőbbé tegyem ezt az országot."

Az lesz a 28. rezsicsökkentés, hogy a szolgáltatók mindig rendesen szedjék a díjakat?

Különben az ELMŰ is kapja be ha ilyen hülyék.

Black Hole 2014.01.28. 15:48:50

@ColT: az idézett mondatnál azt hiszem megzakkantam. Mióta elolvastam, csak nézek ki a fejemből :)

AtiSnatch 2014.01.28. 15:50:15

beindult a posztgyár, pedig készültünk már a temetésre...

Black Hole 2014.01.28. 15:53:16

Amúgy elég köcsög a szolgáltató. A posztolót vigasztalja az, hogy nálam annak idején túlfizetés mellett kapcsolták ki, de már régen volt, meg meséltem is itt.

cobre 2014.01.28. 15:55:03

"Értesítést kaptunk, de mindvégig hibásnak gondoltuk" - az pedig meg sem fordult a fejében, hogy azért kapta az értesítést, mert a szolgáltató úgy látja, hátraléka van?!

Ádám 2014.01.28. 16:12:02

Széher Út, ennyi bőven sokk!

Ismeretlen Autós 2014.01.28. 16:12:41

1. Az Elmü is hibás, vagy az ügyviteli rendszere gyatra, amikor nem a legrégebbi tartozással állítja szembe a befizetést.
2. Posztoló is hibás, mert "Értesítést kaptunk, de mindvégig hibásnak gondoltuk". Ha többször is jelzik, hogy elmaradás van, akkor azért egy telefont megérne a helyzet tisztázása. Ha a fizetését kapná mindig csak 30 napos csúszással, azt is szó nélkül tűrné? Gondolom igen, mivel a 60 napot sosem érné el.
3. "Kikapcsolás csak a fogyasztó személyes jelenlétében" - Akkor senki nem nyitna ajtót, senkinél nem lehetne kikapcsolni az áramot.

Bluemotion 2014.01.28. 16:17:07

"A fentiek miatt kész vagyok a kormányhoz, az NFH-hoz és a médiához fordulni, hogy élhetőbbé tegyem ezt az országot."

Esetleg 11-ik parancsolatba ne véssük be?

bigmac 2014.01.28. 16:19:37

Novemberbe mit fizettél gyökér poster? Te akarod élhetöbbé tenni ezt az országot? Beszedéssel intézed a zsinorszámlát pénzt meg nem hagysz hozzá? Örülj neki hogy egy számlával igy is csúszhatsz...Na pont az ilyen gyikok miatt tartunk itt...
(na most aztán yomegaszonntammm)

helianthus 2014.01.28. 16:20:18

Volt már, hogy ha a szolgáltató értesít, kommunikációt kezdemènyezünk vele?
Nèma ügyfélnek elmü sem érti a szavát! !!444!

bigmac 2014.01.28. 16:24:00

@Ismeretlen Autós:
" 3. "Kikapcsolás csak a fogyasztó személyes jelenlétében" - Akkor senki nem nyitna ajtót, senkinél nem lehetne kikapcsolni az áramot."

Kapaszkodj meg..lakások többségében kivül van a mérő....

Répázó 2014.01.28. 16:27:48

Javaslataim:
Ha kapsz egy értesítést tartozásról, azonnal járj utána.
Ha mégsem, legalább nem csinálj magadból komplett hülyét az internet nyilvánossága előtt.
A lakcímedet szerintem ne add meg az internet nagybecsű olvasóközönségének.
És kérlek, TE ne akard az országot élhetőbbé tenni, bízd azokra akiknek van egy kis agya is, mert csak rosszabb lesz mint előtte volt.

Köszi!

logikaibukfenc 2014.01.28. 16:31:04

Kedves Dóra,
hiába van pénz a számlán, ha van megadva valamilyen összeghatár, akkor a nagyobb összeget nem tudják levonni.
Tessen ellenőrizni.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.01.28. 16:37:47

ha csak nehany ezer forintrol van szo, akkor egyszerubb lenne egyszer utolerni magad es utana havonta fizetni, nem a 60 napra blazirozni

00000000-0000-0000-0000-000000000001 2014.01.28. 16:39:16

Az emlműnek az a gyakorlata, hogy teljesen külön kezeli az egyes hónapok számláit és befizetéseit még akkor is ha átalánydíjas szerződés van. Egyik hónapban nem sikerült beszedni, ezért úgy értelmezte, hogy az a hónap nincs meg, a rákövetkező hónapokban sikerült a beszedés, de azok csak az adott hónapokat rendezték és így a korábbi kiegyenlítetlen hónap tartozása továbbra is fennállt. Ez 10 évvel ezelőtt is így volt már. Még a postai csekkekbe is bele van kódolva az adott hónap és ha véletlenül másik csekkel fizetsz be, akkor úgy veszik, hogy a kihagyott hónapot nem fizetted be.
Sajnos a rendszer alap hozzáállása rosszindulatú.

Atörökk 2014.01.28. 16:43:17

Dóra. Ha már annyira ostoba vagy, hogy két kézzel veszed gyomorszájig mélytorokra a brét, legalább ne reklámozd.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.01.28. 16:44:29

@00000000-0000-0000-0000-000000000001: semmi rosszindulat nincs benne
nalunk ugy megy hogy jon a csekk
es akkor befizetjuk
nem tudjuk osszekevereni, mert mire a kovetklezo jon, mar az elozo be van fizetve
mondjuk nalunk nincs atalany
a tenyleges fogyasztas leolvasasra kerul es jon a csekk havonta

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.01.28. 16:49:41

kedves dóra! nem vagy autentikus. én a helyedben csak kivárnám a 89 napot mindig a csekkbefizetéssel. elvégre ami jár az jár!

ja, vegyél sok gyertyát mer még soxor ki fogják kapcsolni a záramt nálad.

H_V 2014.01.28. 16:51:18

Finoman szólva nem a kedvenc szolgáltatóm az ELMŰ, de a javaslatok nagy része butaság.

Aki késve fizet, szerződést szeg - ne nyöszörögjön hanem viselje a következményeit. A szolgáltató nem viccből küldözget kikapcsolási értesítőt, a poszt íróját a saját tudatlansága és nemtörődömsége nem mentesíti...

Nézzük a tényeket:
- Hátralék volt? Volt.
- Értesítés jött róla a szolgáltatótól? Igen, többször is, írásban.
- Jogos volt a kikapcsolás? Ezek alapján igen.

Nem felháborodni kellene meg jogszabály változtatásokért kiabálni amikor egyértelmű ki hibázott...

Manyecska 2014.01.28. 17:03:18

Fordulj a Mellmű-höz /itt kommentelget folyton:P/! Én még a Négy Mancsot is javaslom, hátha.

jézushka 2014.01.28. 17:03:37

én azt hittem hogy megnyertem az ötöst. az én értelmezésemben megnyertem. akkor most reklamálok, hogy nem fizetik ki a nyereményt.
és én is a kormányhoz fogok fordulni, hogy az ilyen értetlen embereket ha lehet b@sszuk le a taigetoszról.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.01.28. 17:07:58

mennyél strasszburgba b+. a kormányhoz meg forduljál először balra, aztán jobbra aztán meg fel. örülök, hogy segíthettem.

akkor most mégis leírom, mer feszít nagyon belülről: idióóóóta!

Aureliano Buendía 2014.01.28. 17:09:24

Dóra, annyian elmondták már, hogy hülye vagy, én miért ne tegyem?:) A számlákat nem tudod rendesen fizetni, és még neked van szavazati jogod? Pfff...

Arról is mesélsz, hogy miért nem sikerült leemelni a villanyszámla összegét? Netán nem volt rá keret? Igen fontosch része a történetnek.
Mellesleg, ha baszogatnak a tartozás miatt folyamatosan, csak megkérdezem már, miért is, ha én úgy tudom, hogy minden ok. Lesz majd mind gondolkodnod a gyertyafény mellett:)

„Legalább 90 napos késedelem és minimum 3 lejárt számla legyen szükésges a kikapcsoláshoz, hogy arányos legyen”

Kormánykereket határozza meg.

„Visszakapcsoláshoz időpont-egyeztetés, a fogyasztónak megfelelő időpontban (hiszen fizet érte)”

Nyilván este nyolckor, mikor épp ráérsz, majd kimegy a kedvedért a szaki. Esetleg hétvégén? Ezt próbáld meg az Okmányirodában is eljátszani.

„Kikapcsolás csak a fogyasztó személyes jelenlétében”

Pizzát, vagy ebédet ne vigyen a szaki? Mellesleg szerinted akkor ki nyitna ajtót, ha előtte hívnának, hogy „csókolom, megyünk kikapcsolni”.?)

„Kötelező behajtási lépések elvégzése (Csoportos beszedés újbóli próbája, sms, telefon, stb) (Ezek versengő iparágakban működnek, így a szabályozónak kell a monopol helyzetben lévő cégekre is ezt rákényszerítenie.)”

Futárt is küldjenek előtte? Fizess időben, és gyanakodj, ha megy felszólítás a villanyfényes esték titka.

A lakossági szolgáltatás nem versenypiaci, csaaxolók.

Aureliano Buendía 2014.01.28. 17:10:45

@bigmac: kapaszkodj meg, levágják fővezetéken. Nálunk volt olyan. Rezzenéstelenül. Aztán Gazsi csodálkozott, hogy este nem megy a Győzikesó.

gabors 2014.01.28. 17:11:12

nem ertem teljesen ezt mert en pl. online fizetem minden honapban bankszamlarol pont annyit amenyit kiszamlaznak gaz villany kabeltv (kredit katyak is) ... es errol jon egy email. es ezenkivul barmikor meg tudom nezni a szamlamat X evre visszamenoleg mikor mennyit szamlaztak datummal es hogy mikor kaptak vagy nem kaptak meg az osszeget.

mi a jo ebben az automatikus csoportos izeben csak elkeveredhet dolog (nincs eppen eleg penz stb). minden honapban itt panaszkodik valaki hogy vagy a bank vagy a szolgaltato elbaszta...

kulonben van azert az usaban is 'altaljany' ha eppen akarom de az megint csak arra jo hogy ne vegye eszre az ember hogy tulfogyaszt es jon egy kis meglepetes az evvfordulon.

ami bosszanto itt, hogy atlagban csak minden harom honapban jonnek orat olvasni... igy nekem kell bekuldeni online ha nem akarok (szinte mindig) tulbecsult erteket fizetni. amit persze a kovetkezo olvasaskor jovairnak de az a gyanum hogy a trukk az hogy mas a gaz/villany ara telen/tavasszal/nyaron stb

egyedul a vizesek oldottak meg tutira negy/ot eve lecsereltek a meroket uj radios valamire. lattam egyszer a kocsi szep lassan vegigurul az utcan es minden orat pontosan leolvas.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.01.28. 17:16:03

@gabors: nálunk meg egy évben eccer olvassák le az összeset oszt csókolom. ha többet fizettél visszadják a különbözetet, ha meg kevesebbet akkor kiperkálod szépen ami jár nekik. ellenbe havonta mindig ugyanannyit fizetek így mindenér.

bigmac 2014.01.28. 17:17:12

@uraaam: jaja, habár az már a legutolsó állapot, azé szeretnek órát olvasni, ezért van bejegyeztetve a tulajdoni lapra közmüéknek szolgalmi jog, hogyha olyannyuk van akkor akár hatosággal bemehessenek és elvigyék a vekkert....

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.01.28. 17:17:48

@uraaam: talán eccer csak megtanulom már, hogy ne csodálkozzak ezeken többet. de nagyon nehéz.

gabors 2014.01.28. 17:20:55

@sugargiraffusplumps.: van akinek igy konnyebb.

megertem de mint irtam ha valami kozbejott az evben akkor nem kis meglepetes egy osszegben fizetni ... gondolom ez a rizikoja ennek.

Aureliano Buendía 2014.01.28. 17:23:04

@bigmac: illegális lakásfoglalóknál, meg aki visszaköti magát, már ez sem érdekel senkit. Igaz, van olyan, ahova rendőrrel mennek.

Aureliano Buendía 2014.01.28. 17:24:51

@sugargiraffusplumps.: én mindig elcsodálkozom, hogy valaki annyira korlátolt tud lenni, hogy csak a saját meggyőződését mantrázza, és még komolyan is veszi magát.
Eddig a mai nap termése elég karcsú. Kezdem azt hinni, hogy Dzseki benyeli a jó postokat, és csak a vadászosokat rakja ki. Bár lehet, hogy így akar nekünk kedveskedni.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.01.28. 17:25:41

@gabors: hát, nekünk általában inkább visszajár úgy egyhavi számla összege. de ha valakinek túl sok lenne egyszerre befizetni, akkor lehet kérni részletfizetést is. égnek állna a hajam ha mindig azt kéne lesnem, hogy mikor jönnek leolvasni minden szart havonta mert az összes óra a lakásban van. ráadásul a hidegvizes órához odébb kell tolnom a konyhaszekrényt is mer valami jóképességű pont oda tervezte ahol elvileg egy beépített szekrénynek kéne lennie. még jó, hogy nincs!

Atörökk 2014.01.28. 17:26:15

@bigmac:
Szolgalmi jognak ehhez a világon semmi köze.

@uraaam:
Az elmúlt hónapokban nem igen olvastam itt nemvadászos posztot.

Aureliano Buendía 2014.01.28. 17:27:36

@sugargiraffusplumps.: eddig itt is, avagy diGDálhattad is, most asszem negyedévente lehet, vagy kell ellenőrizni.

Az évi egyszeri szopó tud lenni, szomszéd így kapott 45ezres gázszámlát. Született egy lurkó, de nem gondolt arra, hogy emiatt, ha joban fűti a lakást, emelni kéne az átalányon.

gabors 2014.01.28. 17:28:24

index.hu/belfold/2014/01/28/harom_baratno_rongalta_meg_a_ravatalozot/

We Shall Overcome..

Where have all the flowers gone ??
(Hová tűnt a sok virág?)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.01.28. 17:28:26

@uraaam: igen, rémisztőek. viszont nagyon irigylem az összeset, amlyik mindég tuggya, hogy merre van a hányóra. ha lehetne ilyen magabiztosságnövelő gyóccert kapni akkor folyton azt zabálnám.

bigmac 2014.01.28. 17:28:44

@uraaam: szintén jaja, az a vicc hogy ma kishazánkba az áramlopás semminek számit....ha pl lopják az áramod mész a kékekhez elhajtanak ha mész az elnühöz meg leszarják mondják hogy tegyél feljelentést.....manapság luzerség tisztességesnek lenni :$

Ismeretlen Autós 2014.01.28. 17:30:02

@bigmac: "Kapaszkodj meg..lakások többségében kivül van a mérő...."

Gondolom a posztolónál is ez a helyzet, és a távollétében történt a kikapcsolás. És persze nem magában keresi a hibát, hanem az Elmütől várna el egy utolsó utáni figyelmeztetést annak, aki már több ilyenre nem reagált. A személyes jelenlétre vonatkozó javaslatát legalábbis így értelmeztem. Csak ezzel pont azoknak nyitna kiskaput, akik nem akarnak fizetni.

Aureliano Buendía 2014.01.28. 17:30:22

@atörökk: szolgalmi jog máshol, máshogyan van, én sem értem egészen hogy jön ide. A jegyző terheli be a lakást, bár azt közös költség tartozás miatt szoktak.

Most, hogy mondod, tényleg nem nagyon van vadászoson kívül bármi is.

Hanyatlik a Homár.
A szolgáltatók megemberelték magukat.
Inkább csak az önérzetes vadászok írnak már.
Dzseki titkolja a nemvadászosokat.

Aureliano Buendía 2014.01.28. 17:31:41

@sugargiraffusplumps.: én se nemtom, hogy csinálják, de félek, hogy összefüggésben van a lobotómia nevű orvosi beavatkozással.

bigmac 2014.01.28. 17:32:48

@atörökk: dede, vagy ha máshogy tudod fejtsd ki....mégis mit keres egy elmü egy tulajdoni lapon...
Meghogy szted mi az a szolgalmi jog....
Ugyis oly okos vagy....

Aureliano Buendía 2014.01.28. 17:33:13

@bigmac: pedig mindg volt szó ilyen áramkommandókról, asszem az eonnál volt/van is ilyen.

gabors 2014.01.28. 17:33:30

@sugargiraffusplumps.:

bocs de ez persze szopas .. itt az orak a hazon kivul vannak, kiveve a viz de mint irtam azt nagyon tutire megoldottak.

mikor berhazban laktam akkor is a villanyoraknak volt egy sajat termuk ahol az "elmu" leolvasta. (hideg/meleg viz es futes meg benne van a lakasberleteben kotelezoen ebben az allamban)

azt hogy fasz volt a tervezo meg a kivitelozo azert nem igy szokas megoldani

ja gondolom az elmu meg szeret Teged hogy hasznalhatja a penzed ingyen :-)

Aureliano Buendía 2014.01.28. 17:34:22

@sugargiraffusplumps.: viszont igen. Amúgy aranyos a kiskölök, rám hasonlít:D

gabors 2014.01.28. 17:36:34

@gabors: oops kijeloltem a linket aztan bettem a rosszat ... na ehhez voltak az utalasok

www.bbc.co.uk/news/entertainment-arts-25923852

Pete Seeger: US folk singer and activist dies aged 94

We Shall Overcome..

Where have all the flowers gone ??
(Hová tűnt a sok virág?)

Atörökk 2014.01.28. 17:36:42

@uraaam:
Nem a jegyző, hanem közjegyző terhelHETi, ha pl. közös költség tartozás esetén a ház felszólította az ingatlan tulajdonosát, de az basz fizetni.

@bigmac:
Az mindegy, hogy szerintem mi. A jog szerint ez:
www.xn--fldmr-esa1g79a.hu/szolgalmi_jog.html

Aureliano Buendía 2014.01.28. 17:37:25

@Ismeretlen Autós: viszont akciós a mécses az ósanban.
Dóra így legalább tud egy gyertyafényes vacsorát prezentálni a szíve választottjának (még akkor is, ha pizzát kell rendelni), és a romantikus hangulatban ismét felfedezik a másikban azt, akibe oly mérhetetlenül beleszerettek, és akkor Dóra lovagja végre jól megrakja Dórát, mert kurvára hiányzik neki egy kiadós dugás.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.01.28. 17:39:23

@uraaam: de nem mindig és ez zavaró. adott egy kolléga, kétdiplomás, jómodorú kedves nyájas humoros emberke. laptopja beszart, újra köll karcolni az egészet mert másképp nem javítható. meg van mondva a baromnak, hogy mindent mentsen le róla mert eccer villan a vaku benne aztán nem lehet visszacsinálni. jó, baszog a mentéssel három napot, újratelepítés sikeres, minden fasza. félóra múlva pislog nagyokat, hogy a prodzsektje amin nyóc hónapja dolgozott az hova tűnt róla, mert nem találja.
elmentetted? nem, mert az külön programon volt belül, aszittem az rajta fog maradni.

no, hát akkor kösd fel a gyatyát ecsém, mert ennek egy hónap múlva kész kell lennie!

Aureliano Buendía 2014.01.28. 17:40:12

@atörökk: én úgy tudom, hogy a kerületi jegyző, de ezen nem veszünk össze.
Itt az előző közösképviselő balfasz volt (ment is a kukába), így az egyik lakásra összejött cca. másfél misi tartozás. Az szerinted hány év nemfitetés? Most meg mehet a ház a pénze után.

Az új egyből be is terhelte az összes lakást, aztán meg jöttek felháborodva, hogy demiez.

Atörökk 2014.01.28. 17:41:24

@uraaam:
Kerületi jegyző ilyet nem tehet, az más fasságokat csinál :D

bigmac 2014.01.28. 17:41:49

@atörökk: linkelni tudsz, olvasni már nem (elhelyezési szolgalmi jog)

Aureliano Buendía 2014.01.28. 17:42:31

@sugargiraffusplumps.: :DDD

És az a baj, hogy ezt simán el us tudom képzelni.

Nálunk csak az volt, hogy nem ő csinálta, hanem a gép. Ezbazmeg a dzsolidzsóker.

Atörökk 2014.01.28. 17:43:16

@bigmac:
Igen, és? Ez hogy jön a villanyórákhoz? Okostóni. Ne erőlködj, nem fog menni (ez sem).

Aureliano Buendía 2014.01.28. 17:43:37

@bigmac: segítek: egy gecinagy trafóház telepítése a telkeden.

bigmac 2014.01.28. 17:44:28

@uraaam: @atörökk
: szolgalmi jog máshol, máshogyan van, én sem értem egészen hogy jön ide. A jegyző terheli be a lakást, bár azt közös költség tartozás miatt szoktak. 

Ez most nem nyert, mert ez a követelésből eredö jelzálogjog

Atörökk 2014.01.28. 17:45:21

@bigmac:
Hű, barátom, te aztán megint kevered a naposcsibét a szélerőművel.

bigmac 2014.01.28. 17:47:50

@uraaam: pl, de lehet akármi, mondjuk hogy ő elviszi az oráját hstosággal akkor is ha nem nyitsz ajtót (szolgáltatással kapcsolatos jog)

Aureliano Buendía 2014.01.28. 17:48:16

@bigmac: te most egyszerre két választ akarál adni, csak épp összekeveredett.

Nyisóráz: elhelyezési szolgalmi jog: egy gecinagy trafóház telepítése a telkeden az áramszolgáltató által.

Közös költség tartozás: török szerint a közjegyző, szerintem a sima jegyző terheli rá a lakásra. Valszeg jelzálogként.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.01.28. 17:49:34

@atörökk: :)) Mér, van különbség?

(A szolgalmi jog, az tényleg nem ide tartozik.)

bigmac 2014.01.28. 17:49:56

@atörökk: szted kié a villanyóra szulejmán?

Atörökk 2014.01.28. 17:51:07

@uraaam:
Nem jelzálogként, sima tartozásként, neked, mint adósan végül is tök mindegy. Pontosabban nem is a közjegyző, ő csak a fizetési meghagyést állítja ki, ha nem fizetsz, átadja végrehajtónak, és ha neki se fizetsz, ő terheli rá az ingatlanra. A jegyzőnek erre nincs jogosultsága, tavaly legalább is még nem volt. Hacsak meg nem változtatták a törvényt idénre.

Aureliano Buendía 2014.01.28. 17:51:08

@bigmac: gizike és gőzeke tipikus esete.

A szolgalmi jog azt jelenti, hogy van egy telked (tehát NEM lakásod), amire másnak joga van pl. bejárni (ha az ő telke csak úgy közelíthető meg pl.), joga van a villanyvezeték telepítésére, gondozására, vagy egy új trafóház építésére (pl. lakópark építésekor).

Kápíse?

A szolgáltatás kurvára más dolog, és bára szó töve egyezik, mégis tök másról szól. Nem a szolgalmi jog alapján kapják le a villanyórád.

Atörökk 2014.01.28. 17:52:04

@atpijkamo:
Nincs, a naposcsibe olyan, mint a szélerőmű, csak kurvára más :D

@bigmac:
Ez hogy is jön ide?

Aureliano Buendía 2014.01.28. 17:52:40

@atörökk: na azt mondom, hogy szerintem ez már változott. Ráterhelik a lakásra, így addig el sem lehet adni, míg az nincs rendezve. Legalábbis egy normális ügyvéd nem csinál szerződést. A többi meg perelhető:D

bigmac 2014.01.28. 17:53:00

@uraaam: én arra irtam hogy jegyző biztos nem jegyez be szolgalmi jogot, max közös képviselő...

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.01.28. 17:53:40

@gabors: én is használhatom az ő cuccukat hitelbe ha kevesebbet fizetek nekik havonta, simán lecsökkenthetném a havi összeget 40%-al is ha akarnám. node mér akarnám szopatni magamat egy ordas befizetéssel évvégén? így nagyjából egálba vagyunk, cserébe pontosak és rugalmasak.

Atörökk 2014.01.28. 17:53:49

@uraaam:
Eddig is ráterhelték, csak most már hamarabb meg tudja tenni a ház, mint eddig.

Atörökk 2014.01.28. 17:55:00

@bigmac:
Esetleg az osztályfőnök. De újabban a kéményseprők is szokták.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.01.28. 17:55:42

@uraaam: az jó, amíg a te fiad meg nem a szomszédra hasonlít :D bár akkor meg már nyugodtan össze lehet nyitni a két lakást/házat asztán hadd szóljon :D

bigmac 2014.01.28. 17:55:57

@atörökk: mi az hogy hogy jön ide?
Urammal diskuráltam valamiröl abba büfögtél bele (megint)

Aureliano Buendía 2014.01.28. 17:57:36

@bigmac: úgy látom, átkapcsoltál CSAK ÍR üzemmódra. Olvass vissza bitte, hogy mi a szolgalmi jog lényege, mire vonatkozik.
Lakásra NEM.

Atörökk 2014.01.28. 17:57:52

@sugargiraffusplumps.:
Előbb szolgalmi jog köll!

@bigmac:
Tejszínhabos limonádét ittam, dupla buborékkal, attól lehetett a büfi.

bigmac 2014.01.28. 17:58:25

@uraaam: nemcsak átjárásra van szolgalmi jog...

Aureliano Buendía 2014.01.28. 17:58:48

@atörökk: hát, itt másfél misi és egy káká váltás kellett ehhez:(

@sugargiraffusplumps.: de ugye?:) Alapítunk egy vidám kommunát.

Dóri baszod, miért nem reagálsz?!

Aureliano Buendía 2014.01.28. 18:01:41

@bigmac: baszki, ott írtam másik két dolgot is.

Átjárásra, vezeték telepítésre, trafóház építésre pl. Villanyórára nem. Se gázórára. Vízre sem. Az tök más dolog.

Földhivatal meg is bolondulna. De tudod mit? Ha lakásba laksz, és bármelyik órád lakáson belül van, kérjél már le egy tulajdoni lapot, és keresgesd már rajta, hogy mellik közmű milyen szolgalmi jogot jegyzett be a lakásodra.

bigmac 2014.01.28. 18:12:54

@uraaam: hogy jön ide a földhivatal? (sejtem hogy mire gondolsz de ha tényleg arra akkor butuska vagy)....amiket irtál az ok de minden lakás ház libalegelő stb tulajdoni lapján ott van alul a közmü szolgalmi joga, pont azért hogy ha helyzet van tudjon intézkedni...

Aureliano Buendía 2014.01.28. 18:13:49

@bigmac: ecsém, szerinted a szolgalmi jogot ki jegyzi be?

helianthus 2014.01.28. 18:18:04

@atörökk: meg a kőfaragók és baletttttáncosok! (ez hàny té? Elég lesz??)

Atörökk 2014.01.28. 18:19:36

@helianthus:
Nem, kérek még. Ma t-hedonisttttta estttéttttt tarttttok.

bigmac 2014.01.28. 18:20:10

@uraaam: sztem földhivatalban a jegyzö...a szolgáltató kérésére...egyszer...amikor elkezdödik egy szolgáltatás....utána már nem zavar az senkit semmiben ezért nem értem miért bolondulnának meg....

Atörökk 2014.01.28. 18:21:51

@uraaam:
Csodálom a türelmedet :D

@bigmac:
Megsúgom neked, csak itt, csak most, ki jegyzi be, és hol: az állatkertben egy mosógépszerelő, de pssszttt!

Aureliano Buendía 2014.01.28. 18:22:27

@bigmac: te esetleg nem vagy egész véletlenül Dóra közeli rokona?:)

Nem? Pedig erős bennem a gyanú.

De tényleg nem? Ne tagadd!!!

Aureliano Buendía 2014.01.28. 18:24:29

@atörökk: az a baj, hogy nem tudom eldönteni, hogy tényleg komolyan gondolja, vagy csak teszi magát?

Atörökk 2014.01.28. 18:26:54

@uraaam:
Rossz hírem van: komoly. Ilyen az, mikor a tudatlanság mérhetetlen kitartással párosul.

megamenn 2014.01.28. 18:29:02

az elműnek niccsen önhibája, csaxólok...

Aureliano Buendía 2014.01.28. 18:31:02

@atörökk: én is ettől félek. Miatta hozom még a végén előre az esti kupicát:)

Manyecska 2014.01.28. 18:33:57

@megamen: most mondhattad volna hogy pina, látod.

bigmac 2014.01.28. 18:34:15

@uraaam: Miért is lennék dórina rokona? Na mindegy is....bocs ha felzaklattalak igen én voltam a hülye te meg a dedos török biztos jobban tudjátok....
Mondjuk azé tényleg láma vagyok mert leállok chatelni az elsőzök nemzedékével...ezt aláírom akárhol...
azé majd kérd el valamelyik ismerösödtöl - akinek van közmüves ingatlanja és nincs rajta trafoház meg rakétakilövö állomás -
A tulajdoni lapot és csodálkozz nagyokat....vagy beszélj egy elmüssel...
További szép napot...te balfasz;)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.01.28. 18:36:23

@Szőkenő Szarvas: "most mondhattad volna hogy pina, látod."

Pedig pont azt mondta, csak te nem értesz megamenül.

Aureliano Buendía 2014.01.28. 18:39:14

@bigmac: azért gyanakszom, hogy rokonok vagytok, mert a kitartás és a hülyeség ilyen erős kombinációját csak a posztban láttam.

Az a baj, hogy alapvető fogalmakar keversz, majd mikor próbáljuk neked megmagyarázni a tévedésed, még jobban ragaszkodsz azokhoz. De sebaj, a föld lapos, és ha a szélére érsz, leesel róla.

Szerinrtem olvasgasd a Villamos Energia Törvényt (VET), főleg a Hálózati Engedélyesre vonatkozó részeket, és majd csodálkozz nagyokat.

Amúgy meg szarjál farfekvéses sünt:)

megamenn 2014.01.28. 18:39:49

@Szőkenő Szarvas: picccsába....bazzeg, csakmosszósz ?

Rosszindulatú Vászka 2014.01.28. 18:43:19

Kéne valami törvény, hogy ne kejjen fizetni az ijen láthatatlan dolgokért, mint a áram például. Mer a víz az oké, az van és fojik, de az áram csak ijen Öveges prof trükk meg mágia, mint a atommag.

telkoe 2014.01.28. 18:44:45

@uraaam: Ez egy ilyan nagyon okos gyerek, nem zavarjak a tenyek :)

helianthus 2014.01.28. 18:59:41

Tttávolodjunk el egy kicsittt a tttényekttől.
Hol van Félike? :O

Atörökk 2014.01.28. 19:00:57

@helianthus:
Szerinttttem megszöktttettte Igitttt. Mer a pincébe nincs.

Aureliano Buendía 2014.01.28. 19:05:17

@telkoe: úgy nézem, nem lehet kizökkenteni az ideáiból:)

@Rosszindulatú Vászka: meg akkor már a gázért sem, meg a telefonért sem. Látod, ahogy terjednek a hangok a levegőben? Naugye.

bigmac 2014.01.28. 19:07:06

@Nattramn: fogalmazz úgy hogy egy magamfajta is értse....vagy beszéld meg mással....

bigmac 2014.01.28. 19:10:06

@telkoe: nah...mejött a csicska trafikos is...

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.01.28. 19:11:20

@sugargiraffusplumps.:
Nyugoggyámeg, lehet olyat kapni!!!4
Csak nem a patikába.
Úgy híjják: szesz.

Anomalocaris (törölt) 2014.01.28. 19:14:24

@bigmac: A központozás szint alatti , ha ez nem jut el , akkor ma és ezen blogbejegyzésnél utoljára reagálok rád .

Aureliano Buendía 2014.01.28. 19:15:21

Most megy a Balogpityu a zindekszen. Ő ott se vót:D

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.01.28. 19:17:50

@Rosszindulatú Vászka:
Akkómá a gáz is legyen ingyé, mer assenem láciik!

telkoe 2014.01.28. 19:18:54

@bigmac: Na mi van hulyegyerek, ennyire belezavarodsz a vilagba ha nem bologatnak a marhasagaidra mint haverjaid a sarki kocsmaban.

bigmac 2014.01.28. 19:20:26

@Nattramn: és mi az alapszint? Nebasszákivelemhogynemreagálszmeelbőgömmagam...............................……

telkoe 2014.01.28. 19:20:51

@uraaam: Szerintem kifejezetten szorakoztato ahogy egyre tobb dologrol egyra nagyobb hulyeseget magyaraz el.

bigmac 2014.01.28. 19:23:05

@telkoe: nem iszom csicska trafikos....csakakeménydrogok....
Definiáld a szolgalmi jogot hamár erre evett a fene, beágyazni guglizni nem ér

Anomalocaris (törölt) 2014.01.28. 19:23:28

@uraaam: Mondatkezdés nagybetű , ha ez nem változik , akkor ma és ezen blogbejegyzésnél utoljára reagálok rád .

Aureliano Buendía 2014.01.28. 19:23:38

@telkoe: én mindig nevetek az olyan beszédeken, ahol a beszélő E/3-ban nyilatkozik önmagáról.

De tényleg szórakoztató volt. Szerintem a békaembereket és az ürgebőrbe varrt üzeneteket kivágta a zindeksz, így manipulálva minket.

Aureliano Buendía 2014.01.28. 19:24:43

@Nattramn: pontleszarom, ne akárkiskoggy. :)

kézműves étcsokimikulás 2014.01.28. 19:30:47

na...

a ho vegi vadaszposzt is megerkezett???
zsir...

vacsorat valaki???
van turos meg lePKaros prosza...

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.01.28. 19:31:09

@dr. phil. Sün‼ ツ: az nekem nem jó. két egység alkohol teljesen kiüt és tiszta bugyborékos lesz az agyam. azt arrul lehet észrevenni, hogy hirtelen eszembe jutnak az összes filozófusok és ok nélkül vigyorgok mellé.

Ádám 2014.01.28. 19:33:07

@kézműves étcsokinyuszi: én kérnék, mert azt sem tudom, hogy mi az a prosza!? a proszektúra rövidítve?:)

Atörökk 2014.01.28. 19:34:17

@kézműves étcsokinyuszi:
Lepkáros gyöhet! Izé, pályinkás nincs? ;)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.01.28. 19:34:24

@uraaam: @atörökk: nebáncsátok már szerencsétlent, há' nem tuggya mit beszél. megjavulni úgyse fog.

Aureliano Buendía 2014.01.28. 19:36:36

@atörökk: a lekvár tiszta pazarlás, én mondom!

Atörökk 2014.01.28. 19:37:33

@sugargiraffusplumps.:
Dehogybántottam, épp ellengezőleg. Magamon is meglepődök, idejét nem tudom, mikor voltam ily' szokatlanul nyájas. BiSZtos az első kedd teszi ezt velem a héten.

Aureliano Buendía 2014.01.28. 19:37:39

@sugargiraffusplumps.: nem bántyuk mi, báncsa ő sajt magát. Csak sajnos nem jön rá.

Aureliano Buendía 2014.01.28. 19:39:04

@atörökk: én is meglepően úriember voltam magamhoz képest. De hozzád képest is:) Csupa figyelem és türelem voltam. Senki egy rossz szót nem mondhat.

Atörökk 2014.01.28. 19:40:08

@uraaam:
A lekvár a buzik pálinkája, nem egyéb!

kézműves étcsokimikulás 2014.01.28. 19:40:27

@atörökk: nincsen,de van egy 0,35os bols vodkam,nemi narancsle ugyhogy ha bele nem is,de melle megoldhato a bfoJasoltsag...

Atörökk 2014.01.28. 19:41:32

@uraaam:
Látod, amióta @sugargiraffusplumps.-nak a szemin dülled kifelé a zagya, a zélő fába is beléje köt! :D

kézműves étcsokimikulás 2014.01.28. 19:42:02

@atörökk: jovanna,akkor most vigyem vissze a botba a lepkart es kerjek malnapaleszt helyette???
ez aztat ra lehet kenni a piritosre???

Atörökk 2014.01.28. 19:42:44

@uraaam:
Én csütörtökig csak teát :)

Aureliano Buendía 2014.01.28. 19:42:57

@atörökk: biSZtos azé', mert még mindig nem sikerült szarnia (azé düllednek úgy a szemei, a zerőlködlstől - ennyi idő utén én is toszta ideg lennék, de az én anyagcserémhez órát lehetne igazítani:))

kézműves étcsokimikulás 2014.01.28. 19:43:22

@uraaam: 8600,siJofok,ha az allomasnal vagy,szolj,nyitom a kaput...
:p

Aureliano Buendía 2014.01.28. 19:45:18

@kézműves étcsokinyuszi: viccelsz?! Dehogy megyek vonattal. Autóval, hogy hamarabb érjek oda, mint a török.:)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.01.28. 19:45:24

@uraaam: @atörökk: jóvanna, csak mindég megsajnálom őket a végén :D

@Nattramn: nono. annyit azér mondhatok, hogy csak az elvetemültek* cserélnek el egy tisztességes orgazmust pár üveg alkoholos katyvaszra!

*itt most rád céloztam. :D

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.01.28. 19:47:04

@sugargiraffusplumps.:
Mer kevered a mosolygós tablettával, azé!

@kézműves étcsokinyuszi:
A málnapáleszt a medvéné lehet beszerezni, nem a bótba.
Csaklyelzem.

@Nattramn:
Ez jó gondolat, de tovább kéne felyleszteni!!!4

Ádám 2014.01.28. 19:49:06

@kézműves étcsokinyuszi: Tehát a proszta

-kefir
-liszt
-cukor
-zsír
-tojás
-só
kösz! ezek szerint nem hiában vagy TE a kézműves étcsokinyuszi!

lenne egy új kérdésem. egy atomerőmű "végéből" hogyan, mitől jön kiaz árrram?:)

kézműves étcsokimikulás 2014.01.28. 19:51:35

@uraaam: ok,akkor a vasutallomasnal gyere at a sineken a viz fele(lasd meg aranypart)es itt is vagy...
:)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.01.28. 19:52:51

@sugargiraffusplumps.:
Pfff, illyen betegséggel nehéz lehet eggyütt élni!!!44
Orvos látott má?

kézműves étcsokimikulás 2014.01.28. 19:56:05

@dr. phil. Sün‼ ツ: ugyi,mer a maci csihi puhi???
:)
akkor ovatosch leszek a medvevel,viszek neki mezet a paleszert...

Aureliano Buendía 2014.01.28. 19:58:10

Bocs, hogy OFF-olok, de újra elolvastam a poszt, és ezen besítam:

A fentiek miatt kész vagyok a kormányhoz, az NFH-hoz és a médiához fordulni, hogy élhetőbbé tegyem ezt az országot.

Eccer róla is repteret neveznek el Kalkuttában.

Anomalocaris (törölt) 2014.01.28. 19:59:41

@sugargiraffusplumps.: Nem teljesen értem, én a pénzt szoktam cserélni Barths sörre, nem valamiféle undi ejakulátumot.

nandras01 2014.01.28. 19:59:42

én csak annyit akartam mondani, hogy a posztoló a hülye, de látom, már hetvenhatan megelőztek.
ezért csak annyit mondok, hogy maaaaaargit!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.01.28. 20:00:15

@Ádám: fölrobbancsák az atomt amíg sok kis bizbasz nem lösz belűlle, aztán a kis bizbaszokat addig forrajják benzingőzbe amíg áram nem lösz belűlle, aztán azt beletőtik a villanyvezetékbe, megcsomózzák oszt kész, már lehet is eladni. így valahogy!

@dr. phil. Sün‼ ツ: hogyne! de csak csóválta a fejit.

Ádám 2014.01.28. 20:06:43

@sugargiraffusplumps.: nem hiába van neked a leghosszabb nyakad a halak között! órákig rágcsálnám.....(csókolnám)

két napja küldtem a gyerekkori fotó albumod, de szahartál rá.

kézműves étcsokimikulás 2014.01.28. 20:09:16

@sugargiraffusplumps.: az kimaradt,hogy kozben a vizbul kiveszi a zoxigent...

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.01.28. 20:13:35

@Ádám: az nem vóna jó ötlet, mer egyrészt csupa szőrös a nyakam, másrészt akkora taslit kapnál érte mint ide hadháza :D

láttam a gyerekkori fotóalbumt ám, teccett is, csak este vót mikor láttam és beájultam salynos. de végignéztem, köszönöm szépen :)

@kézműves étcsokinyuszi: jogos! meg van hatásméhánizmusa is!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.01.28. 20:21:08

@sugargiraffusplumps.:
Akkó nem mondtad el neki az igazat!
Mer tutti kórház lett vóna a vége!!!44

Manyecska 2014.01.28. 20:25:49

@Ádám: kurva gyorsan menekülnek szobabiciklin maghasadáskor az alkalmazottak. Közben termelik az áramot:DDD.. gondolom én, de majd megkérdezek vkit.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.01.28. 20:26:18

@dr. phil. Sün‼ ツ: tudod, mink itt faluhelyt orvos segítsége nélkül szeretünk meghalni!

Atörökk 2014.01.28. 20:26:33

@kézműves étcsokinyuszi:
Bols votkát a metroszekszujálisak isznak!4!!

@uraaam:
Ettől a kommenttől majnem anyagcserém lett :D

Atörökk 2014.01.28. 20:28:09

@uraaam:
nono! Nem montam, hogy mijent!! ;)

Aureliano Buendía 2014.01.28. 20:32:04

@atörökk: pszt, ne írj ilyeneket, ne frusztráld a zsiráfot.

Ádám 2014.01.28. 20:32:38

@sugargiraffusplumps.: ezt a kikényszerített "köszönömet" nem fogadom el!
imádom a szőrös nyakat, mellet, lábakat!:) még egy pofont is elviselek.

Aureliano Buendía 2014.01.28. 20:33:28

@atörökk: tökmindegy, bármi rejtesz a teába az gyávaság.

igazságos 2014.01.28. 20:36:41

@Ádám: persze, nálatok valahogy mindig akad kéznél egy kard, amivel szurkálni lehet :P mit jössz a pofonnal :P

Ádám 2014.01.28. 20:40:47

@igazságos: veled már nyáron akartam dugni, de te elbújtál valamelyik étterem budijában!
most mással szeretnék s ez téged zavar.
nálam max. egy teleszkópos kolbász van, amivel nem szurkálni, hanem döfködni szoktam. úgy, amilyent te még nem éltél át.....:):D

Aureliano Buendía 2014.01.28. 20:41:16

@atörökk: és persze most jön a habli duma, hogy épp ezt szürcsölgeted a kandalló előtt. Hátpersze.

Amúgy meg tényleg ilyen kéne most a torkomra, kezd lerakódni a trutyi, úgyhogy megyek is a gyógyszeremért.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.01.28. 20:41:42

@atörökk: @uraaam:

viselkeggyetek, mer különben kaptok egy bizonyító fotót az anyagcserémrül! színeset, nagy felbontásban :D :D

Aureliano Buendía 2014.01.28. 20:45:16

@sugargiraffusplumps.: a szemeidet elnézve, te lennél a legboldogabb, ha olyan fotó készülhetne:PPP

Atörökk 2014.01.28. 20:45:57

@uraaam:
Volt kandallóm, de kikezelték ;)

@sugargiraffusplumps.:
Hisszük, ha láttyuk! Ijen düllett szemekkel fotózni se nem lehet! :D

Aureliano Buendía 2014.01.28. 20:49:25

@atörökk: kenegesd kanesztennel, az kinyírja a kis genyókat:)

Manyecska 2014.01.28. 20:51:45

Nyuktassatok meg azért kimentek anyagcserélni ugye?:P

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.01.28. 20:52:25

@uraaam: @atörökk: :D :D hermannka és joszipka már megen sokat ittak! még valami tsúnya perverziótokra derül itt fény a végén. és ennyi év után!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.01.28. 20:57:11

@sugargiraffusplumps.:
Hát én se támogatom a zorvostudományt, de eszt a falyta betegséget má kezetetni kéne!!!4
Mer ugye, ha a természetes dógok illyen hatással vannak a zemberre, az má nyugati orvoslási eset.

@Ádám:
Akkó neked a medve a zigazi jáccópajtás!!8

Aureliano Buendía 2014.01.28. 20:57:27

@Szőkenő Szarvas: mi igen, de a hosszúnyakúnak szorulása vanik:)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.01.28. 20:58:19

@Szőkenő Szarvas:
Én konkrétan beszartam.
De a zsiráfnak még mindig düllednek a szemeji...

Atörökk 2014.01.28. 21:11:31

@sugargiraffusplumps.:
Csak a Joszipka, én színes józan vagyok!!!

Aureliano Buendía 2014.01.28. 21:15:16

@sugargiraffusplumps.: Kemál kamuzik, tuti nem tisztán issza a teját.

igazságos 2014.01.28. 21:27:13

@Szőkenő Szarvas:

hé, neked van férjed

na abból induljál ki :P

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.01.28. 21:27:51

@Szőkenő Szarvas: Istenbizony!
Ha meglátnám a combfixedet, be is rosánék!!!4

@atörökk:
Lebetegetté?

Darren79 · http://www.darren.hu/blog 2014.01.28. 21:35:46

@atörökk:

Azét miért ostoba? Ez dícséretes képesség és tulajdonság, nem? :)

Manyecska 2014.01.28. 21:39:29

@igazságos: mire hazaértem megtanult a kutya a lépcsôn oldalazva jàrni. Mâr a lakásban. Véletlenűl legurult xd sajnos.ennyi xdddd nagyon viccesen oldalazik felfele xdddd stop

Atörökk 2014.01.28. 21:42:05

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Nem. ASZt péntekre fogok.

@Darren79:
Igaz. Van, ahol nem hátráltattya a zelőrejutást!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.01.28. 21:49:19

@Szőkenő Szarvas: "@Ádám: kurva gyorsan menekülnek szobabiciklin maghasadáskor az alkalmazottak."

Egy atomreaktor a világ legegyszerűbb dolga. Egy hasadóanyagot tartalamzó kazettán vizet forralnak, a gőzzel meg turbinát forgatnak meg. Nem is értem, miért akarjuk ezt 300 milliárd forintért megvenni. A feléből is megterveznék, legyártanák a magyarok. 2035-ig még párszáz mérnököt és fizikust is kitaníttatatánk, nem lenne szakemberben hiány. Aztán árulhatnánk is a technológát, kijöhetnénk nullára vele.

kézműves étcsokimikulás 2014.01.28. 21:49:58

@uraaam: egesz seggedre...szepkendot kersz???
:)

@atörökk: szerintem meg tokmindegy,arcson oszt jonapoty...
amugy meg...mit valogatol,he???ingye van,akko'meg???
:D

kézműves étcsokimikulás 2014.01.28. 21:51:53

@sugargiraffusplumps.: ha megvan a mehanizmus akko be koll menni a jenohoz vele a hivatalba...

kézműves étcsokimikulás 2014.01.28. 21:57:39

@atörökk: jo,akkor nezek sztolicsnajat,fiNNlandiat vagy amit csak szeretnel...
szeretem az elegedett latogatokat,jo hazigizda vagyok...
ja,jeg is van am,csak par lepes a balatony meretu feredokad,felig teli jeggel...

(bonusz kacsa,siraly,hattyuk,mirelit heck,ndks turista...)

Aureliano Buendía 2014.01.28. 21:57:57

@kézműves étcsokinyuszi: má' nem kell, beletöröltem a török ingjébe

@atörökk: a páleszt is csak eltartott kisujjal, herendi kupicából, mi?

kézműves étcsokimikulás 2014.01.28. 22:00:39

@uraaam: de legalabb van neki ingje,nem ugy,mint senki alfonznak nadragja...
meg a tuskonak...

paleszt fel literes befottes uvegbol,beletett barackkal...

Aureliano Buendía 2014.01.28. 22:01:41

„Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése alapján az elkövetkező néhány napban több hullámban is várható havazás Budapesten, aminek mennyisége, intenzitása, valamint területi megoszlása jelenleg még bizonytalan.”

Lófaszt se tudnak ezek.

kézműves étcsokimikulás 2014.01.28. 22:02:15

nyo,legyutt a filmem,mozizni jobbra el...

jo ejt all...

Aureliano Buendía 2014.01.28. 22:03:09

@kézműves étcsokinyuszi: jah, van. Csak fénylik az ujja, és hidegben törésre hajlamos.:)

Szintén zenész?:)

Atörökk 2014.01.28. 22:03:17

@kézműves étcsokinyuszi:
Sztolicsnaja mellé mirelit kacsa rendel ;)

@uraaam:
Fehér kesztyűben mékpedig :D

Aureliano Buendía 2014.01.28. 22:05:28

@atörökk: sztolicsnaja mellé kaviárt kell kérni.

És persze a lakájon is kesztyű. Akszióma 2.0.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.01.28. 22:05:34

@uraaam: Pedig egyszerű. Ha azt mondom, hogy holnap kb. olayn idő lesz, mint ma, már 60% sikerességgel jósoltam. Sok-sok erőfeszítéssel se tudnak sokkal nagyobb hatékonysággal prognosztizálni.

Mármint ez a Kárpát-medencében igaz.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.01.28. 22:09:20

@uraaam: "a lakájon is kesztyű"

Az én komornyikomnak nem kell kesztyű. Pisilés után mindig kezet mos.

Kell mégegy vekker, mert mindig eltéveszti, az 5 perces lágytojást 6 percig főzi, a 6 perces túrógombócot meg ötig.

Aureliano Buendía 2014.01.28. 22:10:25

@atpijkamo: pedig nagyon igyekeznek néha. Van pl. az a bögyös. Na, annak tudnék jósolni;)

Atörökk 2014.01.28. 22:10:57

@uraaam:
Vagy ecetes-tejfölös-kapros gombasalátát.

@atpijkamo:
1-2 napra előre általában nagy pontossággal tudnak, azon túl nem igazán. Pedig ma már nagyon komoly technika van rá.
Az OMSZ-ben működik az ország legnagyobb teljesítményű számítógépe.

Aureliano Buendía 2014.01.28. 22:11:21

@atpijkamo: miért nem adod el inkább, és veszel egy másikat?

Aureliano Buendía 2014.01.28. 22:13:12

@atörökk: kezdek éhes lenni b+.

Hát jah, tényleg max annyira, meg inkább csak trendeket.

igazságos 2014.01.28. 22:14:13

@Szőkenő Szarvas: szerintem agresszívvé vált a malackád titokban, és rivalizálni kezdett a kutyával

és ő nyert, mármint a kisebb :P

a pasik egyébként nem vadulnak, hanem KLÍMAXOLNAK

:DDD

Anomalocaris (törölt) 2014.01.28. 22:15:11

@atpijkamo: esotancos.blog.hu/

Ez úgy lehet az időjárással, mint én az elgépelésekkel. Csak az IndexBaki aligha lesz Index-címlapos :D

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.01.28. 22:18:46

@uraaam: Mindenképpn két időzítő kell, egy 5 perces és egy 6 perces. az átállítgatást mindig elrontya.

@atörökk: Szar ügy. Ha tízszer annyi erőforrást vetsz be, négy órával tovább tudsz előrejelezni. Százszor annyit, akkor 8 órával, s.i.t. Lorenz meteorológus volt, aki a káoszt felfedezte. (Most látom, hogy 6 éve meghalt. Ny.b.) Tetszőlegesen közeli két pontból kiindulva elég hamar baromi eltérő helyekre lehet jutni.

Atörökk 2014.01.28. 22:18:54

@uraaam:
Én már megcsemegéztem estére.

Atörökk 2014.01.28. 22:21:22

@atpijkamo:
Igen. Annyira komplex a modell, amit előre kéne számolni, hogy még a mai számítástechnikai kapacitás mellett sem tudnak 48 órán túl pontosan előre jelezni. Szoftver az meglenne hozzá, csak még nincs gép, amin elketyegne.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.01.28. 22:21:44

@Nattramn: Ha szopni akartam volna, mehettem volna meteorológusnak is. Eleve lehetelen feladatra kell egyre jobb és jobb - egyre kevésbé és kevésbé rossz - megoldásokat adni. Minél jobban erőlködöm, annál nagyobb a sikertelenség.

Atörökk 2014.01.28. 22:24:00

@uraaam:
Ha reggel avatart váltok, tudni fogod, mi történt :D

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.01.28. 22:26:33

@atörökk: Nem érted. Exponenciális erőbefektetéssel lineárisan tudod javítani az eredményt. Akármilyen jó modellel számolsz, akármilyen pontos kezdeti értékekből indulsz ki, akármilyen sokáig számolsz, szar lesz az eredmény. Ha megsoxorozod az erőfeszítéseidet, csak kicsivel lesz jobb az eredmény. Kétszer annyi pénzből nem fogsz kétszer olyan soká előrejelezni. Ez nem a te ügyetlenséged, hanem az időjárás kaotikus tulajdonsága.

Anomalocaris (törölt) 2014.01.28. 22:27:07

@atpijkamo: "Tehát holnap csütörtökről péntekre virradó este"

:))

Atörökk 2014.01.28. 22:27:44

@atpijkamo:
De, értem a problémát, csak én nem tudtam ilyen szépen megfogalmazni :)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.01.28. 22:30:39

@atörökk: OK.

@Nattramn: :)) Én a világunk alapvető kiszámíthatatlanságáról papolok, te meg laragadsz egy sajtóhibán.

Aureliano Buendía 2014.01.28. 22:34:58

Mindegy, holnap vagy fog esni a hó, vagy nem. Valahol:)

igazságos 2014.01.28. 22:36:30

@atörökk: ne fenyegesd a népet, ha kérhetlek

Anomalocaris (törölt) 2014.01.28. 22:52:19

@atpijkamo: Az univerzum "szempontjából" az embivilág nagy kérdései sem sokkal nagyobbak, mint egy hatt-elgépelés. Mint egy atom és egy proton embiszemszögből, ha érthető mit akarok mondani.

Anomalocaris (törölt) 2014.01.28. 22:55:32

"már több száz embert kellett evakulni Modena térségéből."

Lehet hogy ezt a blogot is figyelnem kéne, egy kis hatt-palánta csírázik amott.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.01.28. 23:26:47

@Nattramn: A látható világegyetemben több száz milliárd galaxis van. Az univerzum 5%-át látjuk. Egy tipikus galaxis tízmillió és ezermilliárd közötti számú csillaggal rendelkezik.

Lehet, hogy sokmilliárd "értelmes" civilizáció létezik, de az is lehet, hogy egyedül vagyunk. Szóval _lehet_, hogy az Univerzum egyetlen "értelme" az, hogy mi létezünk.

Lehetne sokat vitázni azon, hogy mi az Univerzum értelme. Ha lenne a vitának értelme.

zbzbzb 2014.01.29. 01:34:10

Csak ki kéne szedni azt a pontos címet, nem???

helianthus 2014.01.29. 04:26:59

Jó reggelt!
Javaslataim:
1, az elmű az értesítést kezdje úgy, hogy Ez komoly! Nem tréfálok!
2, a következőt úgy, hogy Istenbiza kikapcsolom! NEM viccelek!

helianthus 2014.01.29. 04:31:35

A szolgáltatónak egyépként honan kéne tudnia a fogyasztó telefonszámát? Ezen elgondolkodtam így késő éjjel.
Szerintem csak a címet tudja, ahova küld értesítést.
Azt hiszem kiakadnék, ha felhívna a villanyosom.
Aludtam rá egyet, de még mindig nem tudok együttérezni. Őszintén sajnálom.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.01.29. 05:13:22

@helianthus: hat en mikor szerzodest kotok az aramszolgaltatoval kerik a nevem
a cimem
a telefonszamomat es az emilcimemet
az SSN numberemet is
de ez fejlettebb orszag

Manyecska 2014.01.29. 06:41:43

@igazságos: ááá, kötelékben közlekednek mostanában egyik szobából a másikba: elől a kutya mögötte meg szaporán a malacka szedi a lábait..xdxdxd!, vagy fordítva:)) hátul nincsen szeme a Zozónak azt a kutya meg mindig láb alatt van hát sajnos véletlen legurult..xd de nem lett baja. De azóta egyik mellső és egyik oldalsó lábával oldalazva megy fel:DD..nareggelt.

kézműves étcsokimikulás 2014.01.29. 07:09:02

@helianthus: esetleg utoiratba azt is be lehetne vesni,hogy "ellenkezo esetben lekapcsolodom a halozatukrol es onerosen oldom meg innentol a zellatasom..."
no,az lenne meg a fenyegetes...

helianthus 2014.01.29. 07:50:38

@hagyma: minden bizonnyal itt is elkérték pölö tőlem több mint 10 évvel ezelőtt. Minden bizonnyal azóta a harmadik számomat használom (ha jól emlékszem), minden bizonnyal el fognak érni a több mint 10 évvel ezelőtti számomom.
Fejlettebb országokban a telefonszám is minden bizonnyal egy életre szól. Egy ember egyszer megkapja és azon örökre lehet őt hívni.

VIC20 2014.01.29. 08:05:08

,,A fentiek miatt kész vagyok a kormányhoz, az NFH-hoz és a médiához fordulni"

Istenem...! Esetleg a pápához? Vagy Jehovához?
De ügyvédhez, bírósághoz, akik valóban tudnának segíteni, még véletlenül sem...

Manyecska 2014.01.29. 08:17:52

@ColT: tudod mekkorát ugranak?? fel a kanapéra az edzettebbek simán!!:D

Manyecska 2014.01.29. 08:23:01

@ColT: most a kutya alkotott reggel:( felment a lépcsőn útközben lehányta a fiam táskáját-volna, csak egyesek résen voltak mint mindig:D ,oszt elrántotta a gyerek táskáját, sza takaríthattam megint.:)

Atörökk 2014.01.29. 08:27:43

Hóreggelt, nyomurultak!
KV-t, csokoládét reggelire elfogadok.

Manyecska 2014.01.29. 08:29:26

@atörökk: én meg vmi kaját mer még nem ettem.:((

kézműves étcsokimikulás 2014.01.29. 08:29:48

@helianthus: igazan fejlett orszagokban mar szuleteskor beultetnek a csimotaba egy csipet,abban benne van egy beepitett telefony,az elete folyaman hasznalhato-hasznalando osszes teflonyszammal,hogy barmikor es barhol megtanalhassak...

kézműves étcsokimikulás 2014.01.29. 08:31:42

@atörökk: joreggel...

kv feljebb,csoki nincs...
valogatas es/vagy hiszti eseten viszont erosen ajanlott a paci bizonyos alkatresze,analis felhasznalasban...
:D

kézműves étcsokimikulás 2014.01.29. 08:33:18

@Szőkenő Szarvas: van gyomrod manyecs...
reggeli h@ny@stakaritas utan kajazni...
pfff... :)

Manyecska 2014.01.29. 08:37:47

@kézműves étcsokinyuszi: van:DD, igazából pont a kajákat csináltam /első a malac mer hangosan fütyül addig!:D/, sza hallom hogy "pöcsömbe" felkiáltással vki rohadt mérges hát szerencsére sikerült a gyerek táskáját pont elrántani a sugár elől:DDDD:(

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.01.29. 08:38:59

@kézműves étcsokinyuszi: Ezt utálom, ilyen szar hajlított fémlemezeket lehet kiskanál helyett kapni. Hát legalább 2 mm vastag. A kiskanál vastagsága 1 mm alatt kell legyen. A széleinél mindenképp.

Manyecska 2014.01.29. 08:39:41

@kézműves étcsokinyuszi: ja, aztán kidobáltam pár szalvétát nekik oldják meg de azért megnéztem a helyszínt:DD ON
feltakarították helyettem.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.01.29. 08:40:07

@kézműves étcsokinyuszi: Hijányolom a pirospaprikát róla. Legalább enyhén meg kéne szórni, már csak a színe miatt is.

kézműves étcsokimikulás 2014.01.29. 08:40:59

@Szőkenő Szarvas: most akkor ez jo dolog/nem mondhatod,hogy le se hanynak jora reggel/vagy rossz/ez a velemenye a haztajinak a foztodrol/???
ez fontosch...

kézműves étcsokimikulás 2014.01.29. 08:42:39

@atpijkamo: nem szeretem...
meg optikaji tunnungnak semnem...
nomeg egy tejszines-sajtos omlettre nem kell,elnyomja a zizet...

Atörökk 2014.01.29. 08:46:17

@kézműves étcsokinyuszi:
Csoki IS kell, mer' felvonom a szemöldököm!

kézműves étcsokimikulás 2014.01.29. 08:53:59

@atörökk: es erre a celra van renceresitve valami kezi keszulek vagy onerosen-manualisan tortenik a folyamat???
aztan csak vigyazz,ugy ne maradj,meg a vegen ugy fogsz kinezni mint manci neni a szomszedbol,aki rendszeresen piramist tetoval a fejere szemceruza applikacioval szem oldok cimen...
(a valodi persze a helyen kandikal kifele,mint szorcsomok...)

kézműves étcsokimikulás 2014.01.29. 09:00:32

no,fakadjunk dalra...
munkafolyamat induloban,megjott alacsonyan kvalifikalt jomunkasember...

bekes napot fuggok...

BKV reszelő 2014.01.29. 09:10:00

Ez a homár mára teljesen értelmét vesztette, mint fogyasztóvédelmi blog. A levelek, mint napnyitó entitások, lényegtelenné váltak az itt egymással évődő homár törzsközönség miatt, akik mindenről írnak, csak a témáról nem.

Manyecska 2014.01.29. 09:12:36

@BKV reszelő: szted a kommentek tartanak egy blogot életben?xd
Megnéztem régebbi posztokat volt: 10, 5, 20 komment..volt ahol 100 max.200..

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.01.29. 09:18:28

@Szőkenő Szarvas: :D
Kutya az este megint bebaszott?

@BKV reszelő: Amíg ilyen levelek vannak... Ilyen gyakorisággal...

megamenn 2014.01.29. 09:22:29

@BKV reszelő: úgy van, igazad van!!
És pont emiatt kész vagyok a kormányhoz, az NFH-hoz és a médiához fordulni, hogy élhetőbbé tegyem ezt az országot.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.01.29. 09:22:40

@BKV reszelő: szerintem nyomjál egy ctrlaltdellet oszt mennyél tévét nézni, az sokkal jobb ennél mer ott rend van!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.01.29. 09:23:38

vagy írjál egy posztot a homárra, hogy milyen szar a homár!

Manyecska 2014.01.29. 09:24:52

@ColT: :D abban igaza van ha folyton savazzátok a posztert:D csak hülyék fognak írni ide mióta mondom..! :)) ehh.
Amúgy hogy lehet tíz évig írni leváló cipőtalpakról és fegyház-szerű szálláshelyekről..?:P

Manyecska 2014.01.29. 09:25:54

@sugargiraffusplumps.: én már akartam amikor a Fagort olvastam egy hétig:(!!!
@megamen: milyen pina????

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.01.29. 09:26:23

@Szőkenő Szarvas: Úgy lehet írni ezekről, hogy van miről :D

Különben nézz vissza, régebben még voltak tesztek, dizájnrészleg...

Ha meg hülye a postoló, fog kapni hideget. Inkább. Ha nem hülye, akkor azért szoktak lenni értelmes kommentek, mit kéne tenni.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.01.29. 09:27:34

@megamen:
Én az erkölcsrendészetnek is írnék!44!

dzsaszper 2014.01.29. 09:33:20

@VIC20: ott a pont.
Az ELMŰ ebből akkor tanul, ha az áldozatok kiperlik a behajtott díjat, jogi eljárás költségeit, megfejelve egy kis nem anyagi kár utáni kártérítéssel, meg kamatokkal.

Akkor rá jönnek, hogy ez a játék nem jó biznisz.

megamenn 2014.01.29. 09:36:24

most, hogy elolvastam a posztot és a kommentek javát, úgy látom, a téma központi eleme, mozgatórugója, kommentgenerátora nem más, mint a már jól bevált, és több posztnál is sikeresen alkalmazott, @Szőkenő Szarvas: -ban is hiányérzetet keltő PINA.

Lesből Támadó Szárítókötél 2014.01.29. 09:43:54

"(Értesítést kaptunk, de mindvégig hibásnak gondoltuk, hiszen tudtuk, hogy nem lehet 60 napos a késedelmünk, mert minden hónapban fizetünk.)
[...]
Javaslataim:
[...]
Kötelező behajtási lépések elvégzése (Csoportos beszedés újbóli próbája, sms, telefon, stb) (Ezek versengő iparágakban működnek, így a szabályozónak kell a monopol helyzetben lévő cégekre is ezt rákényszerítenie.)"

Posztoló, posztoló, miért csinálsz segget az arcodból?

Manyecska 2014.01.29. 09:46:28

@megamen: lehet. Na, elolvasom végre a posztot jó hogy mondod..xd

Manyecska 2014.01.29. 09:51:28

A novemberi számla mér novemberi teljesítés előre számláznak?? xd..

megamenn 2014.01.29. 09:52:28

Javaslataim:

- ne kapcsojjad ki a áramomat cscscsscsőőőőg!
- ha mégis kikapcsótad, kurvagyorsan kapcsojjad vissza mer az arcodba verek!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.01.29. 09:54:47

@Szőkenő Szarvas: "ha folyton savazzátok a posztert:D csak hülyék fognak írni ide"

Összekevered az okot az okozattal.

hááááát 2014.01.29. 09:55:29

Csak semmi pánik. Én meg reklamáltam. Befízettem a visszakapcsolási díjjat (1787? Ft). Másnap visszakapcsolták.
E-mail be scannelve az ELMŰ-nek az összes befizetett csekk( + egy tesco blokk). Na 16 nap múlva utalvány postán. vissza kapcs. díj + 5000 Ft kötbér + a blokkon található összes hűtésigénylő termék ára.

Persze nálam jogtalan volt. Egyszóval a kellemetlenségen kivűl az ELMŰ korekkten javította a hibát. (Mo.-hoz képest)

elwood 2014.01.29. 09:57:32

erre a monopol helyzetű cégre egyelőre a kampányfinanszírozás van rákényszerítve.
az ügyfélelégedettség másodlagos.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.01.29. 09:58:17

@hááááát: Ilyen gyorsan? Az nem az ELMŰ volt, a kurva élet.
Vagy bug volt az adatbázisukban.

megamenn 2014.01.29. 10:00:52

már kérdezni akartam, hogy az az elmű, ez zrt-e ?

Manyecska 2014.01.29. 10:01:40

@atpijkamo: ja ez nem az iwiw??:D Néha olyan mintha az Index VV-je lenne. Én szeretem a hüle posztereket. Én is kerülhetek az ő helyzetükbe tudtommal..hidd el nem olyan nehéz../:D/

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.01.29. 10:04:26

@megamen: Miért, mi az a Zrt?

@Szőkenő Szarvas: Miért kéne valakinek seggnek lennie? Akármilyen helyzetben.

Egyébkén én nem szoktam ilyen helyzetbe kerülni, bisztos az én hibám. Én kedves vagyok mindenkivel, megnézem mit vásárolok, nem szeretek feleslegesen pazarolni, de nem vagyok fillérbaszó.

megamenn 2014.01.29. 10:06:53

@atpijkamo: én úgy tudom, hogy az az Ede egyik cége.

halaloszto 2014.01.29. 10:10:53

ez nagyon reg igy van. nem a kovetkezo havidijat fizeted be, hanem mindig konkret szamlat fizetsz ki. Hiaba fizeted be a decemberit, a januarit, a februarit, a novemberi az nincs befizetve, ergo lejart tartozas.

azt kellene megvakarni, hogy mindent megtett-e a szolgaltato, hogy tudomasodra hozza hogy lejart tartozasod van? mert az uzleti eletben kell kuldeni felszolitast.

Vajk

Manyecska 2014.01.29. 10:19:12

@igazságos: klíma? nem, azt ötven és hatvan közt. Hidd el, tudom mit beszélek/:P/ egy fiatal pasi 45 alatt nehogymár. Azok csak szimplán hülyék de majd úgyis megtudod:P

Manyecska 2014.01.29. 10:20:51

És a kikapcsról se küldtek értesítést?? ha vkinek kisgyerek van és cirkója akkor ergó: nem fűt..?:( szóval a Kormány elé kéne tárni valóban!!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.01.29. 10:28:49

@Szőkenő Szarvas: "És a kikapcsról se küldtek értesítést?"

"Értesítést kaptunk, de mindvégig hibásnak gondoltuk"

tehát kaptak, de leszarták. Ha nem jogos a kikapcsolás, akkor ott mások lesznek a fizika törvényei, pl. nem olvad le a hűtő.

dzsaszper 2014.01.29. 10:31:11

@halaloszto: ha a közleménybe beírod, melyik számlát fizeted, akkor is így van???

dzsaszper 2014.01.29. 10:32:34

@atpijkamo: a hibás értesítésre illik reagálni. Vagy utána nem meglepődni...
Az egyik legalapabb Ptk. elv, kölcsönös tájékoztatás, együttműködés...

igi1 2014.01.29. 10:32:48

@Szőkenő Szarvas: oké h savazzuk inkább az a gáz h feleslegesen mer a hülye úgyse tanul ebből

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.01.29. 10:33:52

@Szőkenő Szarvas:
Engedd meg, hogy öreganyámnak szólíccsalak!!!4

Manyecska 2014.01.29. 10:37:27

@atpijkamo: értesítést a tartozásról csak nem?? mind1.@igi1: az meg a másik fele ja!..:)

igi1 2014.01.29. 10:41:25

@halaloszto: nehogy már a szolgáltató tartsa észbe mikor nem fizettél :P
nem 1 haver aki majd mindig mondja mennyivel tartozol mikor adod meg

ha nem fizetsz akkor ne csodálkozz

aztán ha meg szólnak te lennél megsértődve h már megint pénzt akarnak

itt lehet nem volt pénz a számlán ezt a poszter nem mondja

ráadasul netbank mutatja a csoportos beszedést

tehát itt a poszter lapît

mert nálam úgy van h ha nincs lóvém akkor szedik be amikor fizut kapok

viszont a sikertelen tranzakciót is mutatja a netbank

tehàt itt a poszternak kötelessége lett volna az h észrevegye és intézkedjen azonnal ha tudja h vmi nincs fizetve

márpedig ha minden hónapba látja h vonnak és egy hónap kinaradt

nekem ne mondja senki h ilyet nem vesz észre csoportos beszedés esetén

akkor az ilyen analfabéta és értelmileg nincs rendben vele valami

mindig figyelem h mikor vonják tőlem is

a poszter csak magát hibáztathatja

igi1 2014.01.29. 10:45:57

netbank a megoldas

Morrancs 2014.01.29. 10:47:38

AZ ELMŰ rendszere a leírtak szerint valahol a 90-es évek technikai színvonalán leledzik. Eléggé gáz...

halaloszto 2014.01.29. 10:48:34

@dzsaszper: pont azert van igy. a csekken van egy azonosito, ami nem az elofizetot, hanem a konkret szamlat azonositja. igy mindenkeppen egy konkret szamlat fizetsz ki mindig.

van is moka, hogy elkezdtek az altalanyosoknak nem havonta kikuldeni a csekket, hanem negyedevenkent harmat. ha nem jo sorrendben fizeted be oket . . .

Vajk

Tron65 2014.01.29. 10:52:13

Bocs, hogy belevau a lelkivilágodba, de ha novemberi számla nincs befizetve, akkor bizony megvan a 90 napos hátrány.

halaloszto 2014.01.29. 10:52:56

@igi1: A kapott tortenet nyilvan egyoldalu, magat soha senki nem martja be.

Az, hogy ha valaki tartozik nekem akkor retorzio elott erre figyelmeztetem, az egy alapveto kultura. Persze az elmunek nem kotelessege kulturaltnak lennie, ezt belatom.

Cegek kozott pl jogszabaly irja elo hogy kell felszolitast kuldeni mielott mesz a birosagra vagy jegyzohoz.

Vajk

AtiSnatch 2014.01.29. 10:56:18

itt sincs áram, be kellett vezetnem a gyertyát a gépbe! követelem, hogy a elmű monjon le!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.01.29. 11:02:05

Pont most hívott az elmű robot ( a cégemet) hogy fizessük be a számlát. A probléma csak az, hoyg nincs számla.

belekotty 2014.01.29. 11:02:39

Az ELMŰ kapja be! Én sem kaptam még idén számlát, úgyhogy kénytelen leszek bemenni és rákérdezni, mielőtt kijönnek kikapcsolni. Ezzel kell elbasznom az időmet.

AtiSnatch 2014.01.29. 11:05:20

@batgirl: @belekotty: úgy látom valami gebasz lehet a számlázással, mert mostanában mi se nagyon kapunk számlát...
pedig eddig azt hittem, hogy egy nyugdíjas rezsikommandós befizette a számlám :(

2014.01.29. 11:05:35

posztolót már lehet ?

elwood 2014.01.29. 11:06:31

de legalább ócsó az áram

belekotty 2014.01.29. 11:10:02

@AtiSnatch: Decemberben kaptam utójjára számlát. Naon nem teccik és nem *etném ha eccer csak két ember állna az ajtóm el5t csavarhúzókkal.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.01.29. 11:13:15

@AtiSnatch: nekem van netes számla, de a cégnek nincs.

belekotty 2014.01.29. 11:15:43

@batgirl: asztat h kő kérni az elműtő? Me az lenne jó, a tököm full a sokk pa piros maillel.

AtiSnatch 2014.01.29. 11:22:22

@batgirl: albérlemény... be kellesz már nekem is szólni.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.01.29. 11:37:37

@Morrancs: Ebben mi a meglepő?

@belekotty: Nekem meg többet küldenek mint kéne. Néha jön egy-egy random 500-900Ft-os számla a sima vellanyszámla mellé.

AtiSnatch 2014.01.29. 11:41:46

@ColT: akkor majd legközelebb rád hivatkozok, hogy te befizetted helyettem :D

igi1 2014.01.29. 11:42:57

@halaloszto: ugyanazt a manteát fújod amit magad se hiszel el

aki ilyen hanyagul kezeli a pénzügyeit az az értesítőkről se tud

a poszter azt állítja

elmü nek szedte ve a lóvét ő meg nem tudta

A NEM TUDÁS NEM MENTESÍT.

na mármost ha kötelező a tájékoztatas h nem fizetett a kedves ügyfél és elmulasztotta az könbyen bizonyítható olyenkor ugyanis minden kiküldött értesítést csatolnak egy ügyrendhez

de még ha elmulassza is akkor is te, a kedvesügyfél leszel sz*rba

mikor tanuljuk már meg azt h önállóan gondoskodjunk magunkról és a pénzügyeinkre figyeljünk?

továbbra is az a lényeg h az ügyfèl zizi

és nem az értesítés a lényeg hanem az h a TE ÉRDEKED az h rendben figyeld a csoportos beszedésit is

pl. ha én nem fizetek a banknak és a bank nem küld értesítőt akkor is én leszek bajba

ezt kéne megérteni a népnek h saját dolgaidra figyeljé oda

oszt lehet vitatkozni az értesítős okosságon az nyomon követhető

halaloszto 2014.01.29. 11:45:11

@igi1: en lattam ilyet kozelrol. az elmu nem kuld figyelmeztetest. kuldi a kov havi szamlat, es nincs rajta egy kibaszott mondat arrol, hogy neked tartozasod van. Minden mas szolgaltato figyelmeztet. sms-ben, levelben, a kovetkezo szamlan. az elmu meg kikapcsol.

Vajk

emzéperiksz 2014.01.29. 11:45:41

Mondjuk, ha tudok arról, hogy tartozásom van, befizetem. Ha levelet kapok róla, akkor pedig felhívom a szolgáltatót, hogy mi a teendőm.
Ettől függetlenül, szerintem is baromság az ELMŰ értelmezése, a tartozás kiegyenlítését miért nem időrendben nézik? Ha befolyt egy adag pénz, akkor abból nullázzák le a legrégebbi számlát, és ne a legutolsót. A csoportost meg tényleg meg lehet próbálni egy héttel később is, ha elsőre nem ment.

igi1 2014.01.29. 11:46:44

@belekotty: akanlom ne jövő heten menj amikor a cigànyok pénzt kapnak

mer akkor szívsz pluszba egy kis fross levegőt

a helyedben igyekeznék

egyébkènt meg a probléma lehet a BANK sara is

otg is kéne érdeklődni elsőre

igi1 2014.01.29. 11:48:09

@emzéperiksz: szerintem itt a bank a ludas

ha a tranzakcióknàl van zizzenés h az elmü nem tudta leemelni akkor v ez v az h nincs lóvè a szlán

emzéperiksz 2014.01.29. 11:50:53

@igi1: Olyan is előfordul, hogy van lóvé, mégis elakad a tranzakció. Mivel mindent csoportossal fizetek, láttam már ilyet. Olyankor mondjuk, küld egy sms-t a bank, hogy technikai okok miatt nem teljesült a beszedés, azt hiszem. Sajnos, ami elromolhat, az el is romlik.

igi1 2014.01.29. 11:52:32

szóval figyelni kell ès pont

a te érdeked

azért ha a bank is hibás lehet tőlük is követelni kártérítés

a nem tudás továbbra sem mentesít

elsőre a bankhoz kell fordulni utána a szolgáltatóhoz
továbbra is nehezen hihető h a poszter nem nézte meg h mennyit és mire vonnak le tőle

ha havonta egyszer netbankol latnia kellett

h nincs csoportos beszedési megbízás

meg lehet számolni kiírja

nekem nem jön sms róla tehát én netbankot nézem

Manyecska 2014.01.29. 11:55:31

Elkelne oda egy ISO...

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.01.29. 11:56:56

Emailben ijesztgeti az ELMŰ azokat az ügyfeleket, akik január 15-e után is a Díjnetnek adott megbízási szerződéssel, a Díjneten keresztül fizetnék be a számlájukat. Azt írják, megdöbbenéssel értesültek a Díjnet megoldásáról, és ha valaki ezt használva fizeti be a számláját, nem tudnak semmit garantálni.

index.hu/gazdasag/2014/01/28/emailben_ijesztgeti_a_dijnet-felhasznalokat_az_elmu/

igi1 2014.01.29. 12:00:13

@dr. phil. Sün‼ ツ: kímélem a népet láthatod :)

szóval jövő héten nincs elmű meg tigáz se kórház v orvos sok a cigány

Bambano 2014.01.29. 12:27:36

tedd élhetőbbé az országot, fizesd be a számláidat!

A tartozásod pedig konkrét számlára vonatkozik, nem pedig az egyenlegedre. ha csoportos beszedéssel fizetsz, akkor hónap végén megnézed a banki számlakivonatodat, ott látod, hogy nem fizetted be az elműt, akkor elballagsz az ügyfélszolgálatra és befizeted kp.

ha nem így tettél, és kikapcsolta az elmű, neki volt igaza, tök mindegy, kihez is fordulsz utólag.

ninimimi 2014.01.29. 12:28:35

Persze hogy a kikapcsolas a cel, mert egy kommunista diktaturaban kialakult mentalitasu orszagrol van szo. Oszd meg es uralkodj, tehat gyulold a masikat! Nem a cege, munkahely (itt elmu) bevetele fontos, azt nem is erti, miert jo az neki. Kitolni a masikkal, minel nagyobb boszussagot, bajt okozni neki, az mar igen! Hatalmaskodni, hatoisagosdit jatszani, ez a lenyeg nekik, ha mar a fizetesuk keves. Fogalmuk sincs, hogy egyik norkalis tarsadalom se igy mukodik. Azaz nem mukodik igy, mint lathato.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.01.29. 12:30:25

@belekotty: ők ajánlották fel. Nézd meg az oldalukat. MInden hóban az emilemre küldenek egy értesítést, hogy van számlám, oszt megnézem, utalom. ennyi.

ninimimi 2014.01.29. 12:32:10

Hatalmaskodni, hatosagosdit jatszani, ez a lenyeg nekik, ha mar a fizetesuk keves. Fogalmuk sincs, hogy egyik normalis tarsadalom se igy mukodik. Azaz nem mukodik igy, mint lathato.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.01.29. 12:32:54

@Bambano: "ha csoportos beszedéssel fizetsz, akkor hónap végén megnézed a banki számlakivonatodat"

Fasz nézegeti. Azért fizetem csoportos beszedéssel, ne kelljen szarakodni vele minden hónapban.

popszegecs 2014.01.29. 12:33:29

Jól látom, hogy a poszter azt javasolja, hogy ő akár 90 napig is tartozhasson ugyanazzal az összeggel?
Ügyes.

igi1 2014.01.29. 12:34:21

@atpijkamo: nekem nincs bankszámlakivonatom

viszont kéthetente egyszer igyekszem utalni akkor ránezek a netbankra

fasz fizet még 200 ftot a postára

igi1 2014.01.29. 12:36:38

náci nénizni lehet már?

mondjuk a cigusok nem fizetnek amúgy se az áramert mert a feltöltőkártyat fizetik nekik és be kell mutatniuk a szlát h arra költötték :)

igi1 2014.01.29. 12:37:52

@atpijkamo: 89 nap 23:59:59 mpig

még pontoschabban

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.01.29. 12:47:56

@igi1: :))

Nem. 1 másodperc alatt nem ér oda a pénz.

adrfst 2014.01.29. 12:48:40

@AtiSnatch:
Úgy tűnik az Elmű-nél betervezték a költségvetésbe a kikapcsolási bevételeket.
Nem olyan nehéz benézni egy számlát, különösen, ha össze-vissza küldözgetik őket. A legjobb, hogy pár ezer forintos elmaradásért rád verik a 17000 Ft-os kikapcsolást, plusz még szabadságot is ki kell venni, mert visszakapcsolni csak az ügyfél jelenlétében lehet.
Persze aki nem dolgozik, és van ideje egész nap a pénzügyeivel foglalkozni, azzal ez nem fordulhat elő.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.01.29. 13:02:11

Akkor is ELMŰ a kikapcsolja, ha önhibájából nem áramja be a szedőt!

igi1 2014.01.29. 13:16:52

@atpijkamo: a tranzakció elindítása számít nem?

mint a postánàl a levél feladási idö :)
@ColT:
olyan nincs h önhiba mer a sajàt hibáját soha, senki nem ismeri be a többség akkor se ha szembesíteni próbál vele :)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.01.29. 13:19:26

@igi1: Csak a beérkezést látják, az indítást nem.

Postai csekknél két munkanap, banki átutalásnál fél munkanapnál kevesebb.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.01.29. 13:19:47

dzsekill már megint wizzardozik?

igi1 2014.01.29. 13:23:35

a levél elkeveredhetettvelkallódhatott elvitte a postás és befütött vele v kirakta a hóra netán a poszter megetette a kutyával

csak van 1 kva hely ahol meg tudod nézni mennyit fizettél és mikor

vmi

egyenlegértesítő az elmünél tuti nincs

12* kb havi díj

oszt csak kitünik h vmi hibádzik

szerintem itt a banknak kéne csaholni

elsőre

mer ott utánanéznek h mi volt a gond

oszt ha ez megvan lehet hibatkozni erre az elmünél

én így gondolkodnék elsőre mielőtt utánanéznék a jogaimnak

AtiSnatch 2014.01.29. 13:29:04

@igi1: lefagyott a billentyűzeted ebben a nagy hóban?

igi1 2014.01.29. 13:30:12

@AtiSnatch: @Rosszindulatú Vászka: nem akar müködni a telom a hó miatt

ugrál folyton

elwood 2014.01.29. 13:30:46

@atpijkamo: +1, a beszedési megbízás arra való, hogy intézze el a bank, ne én nézegessem, hogy sikerült-e.
még fizetek is érte a banknak.

ahol én bankolok ott a havi kimutatás végén volt figyelmeztetés, hogy volt nem teljesülő beszedés nézzek utána.

Rosszindulatú Vászka 2014.01.29. 13:33:55

Banknbűnözés. Vagy inkább rezsibűnözés?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.01.29. 13:35:55

Pilinkélő hópihék csillaga száll szerteszét.

Rosszindulatú Vászka 2014.01.29. 13:39:36

@atpijkamo: ja, hull az a szar a szürke égbűl, hogy vinné el a rossebb a bús picsába.

elwood 2014.01.29. 13:43:47

nálunk annyira csökkent a rezsi, hogy a szolgáltatók fizetnek havonta, és gázsinak hívják.

nemsokára hozzák.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.01.29. 13:43:48

@Rosszindulatú Vászka: A hó szép. A hó jó. A hó fehér.

Majd kimegyek csapani egyet a kocsival. Nem szeretek vezetni, de a havas emelkedőn csúszkáló verda a gyengém. Ha elég csúszós, akkor ESP-vel megáll az emelkedőn. Kikapcsolom, tolom neki ezerrel, az meg felkűzdi magát, csak kicsit tekergetni kell a kormányt.

Apropó, kormány. Jaj, a kormányt de tekergetném! A nyakukat ki mindegyiknek...

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.01.29. 13:57:34

sose értettem miafaxra jó ez a csoportos beszedési fasság. kikűdik a számlát, befizetem onlány, kidaszom a kukába, istenálgya.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.01.29. 13:57:35

Nincs semmi baj a hóval, csak ne esne:(

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.01.29. 14:03:38

@batgirl: Törjön föl a földből? Az a talajvíz.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.01.29. 14:17:13

@atpijkamo: A hó szép, csak megáll tőle az ország, nem lehet kijutni a hegyre fotózni a szép fehéret, és kurva hideg van tőle :D

elwood 2014.01.29. 14:17:51

@sugargiraffusplumps.: csoportos beszedésivel meg ennyit sem kell csinálni.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.01.29. 14:20:19

@atpijkamo: Gyűlölök ilyenkor vezetni!!!!!!!!!!!!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.01.29. 14:23:03

Nyavajás nyári kukacok vagytok mind!

Nyáron vitorlázni kell, tálen síelni. Ez a világ rengye.

Bambano 2014.01.29. 14:29:29

@emzéperiksz: azért, mert az elmű nem vezet folyószámlát rólad, hanem kiállít egy számlát, amit be kell fizetned. Ha nem pontos összeget fizettél, azzal nem lehet mit kezdeni.

Manyecska 2014.01.29. 14:33:00

@atpijkamo: reggel óta esik itt a hó!:)
Nem vagyunk kukkkacok pont most beszélgetek azzal akinek jött a síléce postán..xd asszongya megy merülni a Hévízi-tóhoz..valami 45m mélyen kell bemenni a barlanghoz. Lehet megyek én is:)))..a vizsgám csak 1,50 mélyig szól mondjuk..:P

Bambano 2014.01.29. 14:33:15

@sugargiraffusplumps.: az teljesen biztos, hogy legkevesebb emberi melóval a csoportos beszedést tudja a szolgáltató beszedni.

az átutalás az már macerásabb, a kp-s befizetés a legrosszabb.

normális világban ezért a díjakat úgy határozzák meg, hogy a nép önként dalolva tóduljon csoportos beszedni. csak ilyenkor mindig hofi anyósa ugrik be: mi van, költözünk? :)

Manyecska 2014.01.29. 14:36:41

@atpijkamo: vimeo.com/21085215
asszongya olyan erős volt az áramlat régen hogy fogni kellett a felszerelést!:) vmi egy méteres likon mennek be, mondja majdnem beszorult vki visszafelé..:P Cudar lehet!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.01.29. 14:39:42

@Szőkenő Szarvas: minek az úszáshoz síléc??? Lemaradtam valamiről???
Már úszni sem tudok normálisan???

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.01.29. 14:44:44

@elwood: azonkívül hogy nézegessem mindig, hogy levonták-e, nem e kéccer vonták le.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.01.29. 14:47:02

@Bambano: hátde öt perc alatt megvan es kész, annyit meg csak rá tudok szánni.

Bambano 2014.01.29. 14:51:09

@sugargiraffusplumps.: neked öt perc, meg a szolgáltatónak is öt perc minden egyes átutalás. csak neki van mondjuk 50 ezer...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.01.29. 14:52:28

@atpijkamo: MenNNYapicsába, én akkor is fázok :D

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.01.29. 14:55:14

@ColT: Őszel is fázol, ha nem öltözöl fel. Én télen felöltözök rendesen, és nem fázok. Rendes ruhákat kell venni.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.01.29. 14:56:30

@dr. phil. Sün‼ ツ: nem..nincs bkv, csak sárga busz. Óránként.

@atpijkamo: komolyan fel kell öltözni, és akkor nem fázok? Hol éltem én eddig, hoyg ezt még nem is hallottam?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.01.29. 14:56:41

@Bambano: az meg legyen az ő bajuk. ráadásul egy normális rendszer automatice rendeli az átutalásokat a helyes ügyfél számára. jahogy olyan sincs? az meg megint nem az én problémám.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.01.29. 15:02:19

@helianthus: hat nekem pl a vezetekes telefonszamom, akkora szuper - veletlenszeruen lett az, mas lehet fizetne erte - hogy ezt koltozes eseten is megtartom majd
a mobil az valtozhat, bar itt a verizon a legjobb ceg, igy valoszinu az sem gyakran
/de amugy csak annyit jegyeztem meg, itt is elkerik a telefonszamodat, az mas kerdes, hogy azt irsz be amit akarsz/

igi1 2014.01.29. 15:02:31

@sugargiraffusplumps.: de itt a poszternak eszébe se jutott h esetleg a bankon kène leverni a dógot ez a lényeg

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.01.29. 15:02:42

@Szőkenő Szarvas: Repülni, búvárkodni nem jó. Pár perc kihagyás, és nem marad életben.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.01.29. 15:09:05

@atpijkamo: Szerinted az őszt szeretem? :D
Rendes ruháim vannak, de a csontig hatoló, hónapokig tartó idegből elegem van. el kell költözni valahova délre... :D

Manyecska 2014.01.29. 15:10:07

@atpijkamo: meg kell tanulni rendesen, ember.., vitorlázásnál meg kihánytam majdnem a belemet a másfél méteres hullámoknál isXD..! na cső megyek.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.01.29. 15:16:30

@ColT: "hónapokig tartó idegből elegem van"

Skandináviában 6 hónap a tél. Többször is túléltem. Mongyuk az a titka, hogy el kell menni néha szaunázni.

@Szőkenő Szarvas: "kihánytam majdnem a belemet"

Volt nagy vihar. A csajok a hajóban sztereóban hányták a reggel evett meggyet. Nem szabad benn ücsörögni, ott alunni kell.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.01.29. 15:19:48

@Szőkenő Szarvas: "meg kell tanulni rendesen"

Hiába. Akárhogy megtanulod, akárhogy vigyázol, bejöhet egy gixer, és pár perc alatt véged. Mikor láttam a vitorlázó oktatómat lezuhanni - a világ legóvatosabb, legkörültekintőbb embere volt -, akkor hagytam ott az egészet.

igi1 2014.01.29. 15:24:47

@Szőkenő Szarvas: a magyar soha, semmit se tud tendesen megcsinálni

jellemző vonásuk :(

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.01.29. 15:28:42

@igi1: poszter egy barom, itt nem a bank volt a hunyó hanem ő maga.

amúgy meg eccer volt ilyen csoprortos beszedési lófaxom beállítva valamire tíz évvel ezelőtt, egészen addig, amíg egyszer duplán le nem emelték a zsét és majd három hétig tartott nekik visszautalni a pénzemet. azóta nincs ilyen fasságom és nyugi van.

Atörökk 2014.01.29. 15:28:49

Jelentem, nem düllett ki a szemem :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.01.29. 15:34:46

@atörökk: azon én segíthetek, van egy hegyesorrú magassarkúm! jelentkezés emailben :D

helianthus 2014.01.29. 15:41:56

@atpijkamo: azért bizonyos mennyiségű zsírréteggel a testeden kőnnyen beszélsz. :/ pár hónapja leadtam pár kilót és fázós lettem. :O
Előtte tiszta jegesmaci voltam, -10 alatt kezdtem fázni, most meg +3 fokon már kocsonyásodok. :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.01.29. 15:47:58

@helianthus: te is ilyen szép golóbissszemekre vágysz? ugye milyen szépek? :D

helianthus 2014.01.29. 15:49:09

@sugargiraffusplumps.: nekem tecc! Volt egy barátnőm, ilyen szemei voltak. :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.01.29. 15:51:44

@helianthus: látom, te értékeled a magasműjészeti alkotásokat!

helianthus 2014.01.29. 15:52:44

@sugargiraffusplumps.: miazhogy! Mélyen tisztelem a magasművészetet. :)

Atörökk 2014.01.29. 15:54:50

@sugargiraffusplumps.:
Csak ránézek, és nékem is így kigújad a szemem? :D

Bambano 2014.01.29. 16:11:26

@sugargiraffusplumps.: nem, a rendszer az alapján próbál okoskodni, hogy a t. ügyfél mit írt az átutalásnál a közlemény rovatba.

Miután a t. ügyfelek zöme idióta, ezért a közleményben a legnagyobb marhaságok szoktak előfordulni. és akkor jön a találgatás.

helianthus 2014.01.29. 17:23:41

Szerintetek is ez lesz a hétvégi? :O

ahanem01 2014.04.03. 13:12:05

A törvények, jogszabályok ismeret nélkül osztja az észt a ostobák hada.
süti beállítások módosítása