Tékozló Homár

Legyen vége az Elmű-Díjnet cicaharcnak! (frissült)

2014.01.29. 15:07 | jackyll | 49 komment

elmupara.jpgMiután az Elmű kilépett a Díjnet rendszeréből, a felhasználóknak regisztrálniuk kellene magukat az áramszolgáltatónál, hogy továbbra is neten fizethessék a számláikat. Ezt meghekkelte ugyan a Díjnet, és meg lehet(ett) őket bízni, hogy regisztráljanak az ügyfél nevében, de ezen teljesen kibukott az Elmű. Hiszen akkor például a Díjnetnek fogják küldeni a kikapcsolási értesítőt. Naiv ügyfél viszont ezen a hajhúzogatósdin akadt ki, meg azon, hogy az új regisztrációval is vannak bajok:

Tisztelt ELMÜ és Díjnet,

Érdeklődéssel és némi aggodalommal figyelem a hetek óta tartó huzavonát az ELMÜ elektronikus számlabemutatás körül.. Egy mai e-mail viszont túlment egy határon, ezért úgy döntöttem, megosztom Önökkel a kétségeimet és felteszem a kérdéseimet. Az e-mail tárgya: "Tájékoztatás a közvetített elektronikusszámla-bemutatás kockázatairól". Ez a bizonyos e-mail az alábbi feladótól érkezett:

elmu-emasz-masz@uzletihirlevel.hu a(z) smtp.ymlp46.net domainen keresztül

Itt kezdődik a problémám: az ELMÜ miért nem saját domain végződésű e-mail címről tartja a kapcsolatot, ahogy szokta? Mi az az uzletihirlevel.hu? Gyanús, hogy nem is Önök küldték ezt az e-mailt.. De feltételezve, hogy igen, illetve kihasználva ezt az anomáliát, leírom a gondolataimat és kérdéseimet ezzel az egésszel kapcsolatban.

A fő gondom az e-mail tartalmával, konkrétan ezzel a résszel van:


Az elmúlt napokban megdöbbenéssel értesültünk arról, hogy a Díjnet Zrt. e-mailben tájékoztatta Önöket a Társaságcsoportunk által kibocsátott elektronikus számlák felületükön történő jövőbeni, ismételt megjelenéséről és kiegyenlítési lehetőségéről. Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy a folyamat előzetesen nem került egyeztetésre, így ezért a megoldásért az ELMŰ-ÉMÁSZ Társaságcsoport nem tud garanciát vállalni.

Ezek szerint a Díjnet az Önökkel való egyeztetés nélkül, mintegy csaló módon, visszaélve valamivel, nyújtja azt a szolgáltatást, amit eddig is? Megállapodás nélkül? Hogyan lenne ez lehetséges? Talán Önök a jövőben nem adják tovább a Díjnetnek a fogyasztók adatait, és Ők hasraütéssel generálnak számlákat? Vajon mi változott a folyamatokban, az adatvédelemben, ami miatt kockázatossá vált a Díjnet használata? Adatvédelmileg, technikailag kockázatos (volt eddig is), de azért csinálják? Kötelező? Az e-mailben felsorolt kockázatok eddig is megvoltak? Ismerik az adatvédelmi törvényt? Kockázatos, mintegy hibás, rám és Önökre nézve is ez az eljárás, de azért csinálják?
Ami leginkább aggaszt: online bankkártyás fizetéssel egyenlítem ki a számlákat a Díjneten keresztül. Számítsak rá, hogy a jövőben nem fognak célt érni a befizetéseim az Önök közti huzavona miatt?

Kedves ELMÜ!

A fentieken túl szeretném jelezni, hogy a tervezett átállás eleve sikertelen volt, legalábbis számomra (pedig igencsak pro user vagyok). Követve az Önök által megadott lépéseket, sikerült magam teljesen kitiltani az elmu.hu-ról. Elvéreztem a jelszó módosításnál, mert nem fogadta el a "régi" (Önök által megadott) jelszavamat; néhány próbálkozás után pedig kitiltott az oldal. Pedig be voltam jelentkezve, mégis bekérte és nem fogadta el a jelszót. Ritka megoldás, de belefér, ha működött volna.
Az is igencsak meglepett, hogy az "újraregisztráció" során, az Önök által küldött "generált" felhasználónév megváltoztatásakor, sikerült új felhasználónévként megadni a korábbi elmu.hu felhasználónevemet. Pedig az elvileg foglalt volt, hiszen aktívan használt hozzáférés volt (mérőállás bejelentésre) . Ez másképp nem lehetséges (leszögezve, hogy nem lehetünk ketten ugyanazzal a felhasználónévvel), mint hogy Önök törölték az elmu.hu regisztrációmat. Mégis miért, és ki hatalmazta fel Önöket erre?

Azt is megemlíteném, hogy még sosem találkoztam olyan megoldással évtizedes (+) aktív internet használatom alatt, hogy egy regisztráció aktiválásához szükséges kódot a regisztrációra buzdító e-mailben küldtek volna ki. Teljesen értelmetlennek tartom, hiszen az aktiváló kód bekérése leginkább az e-mail cím ellenőrzésére szolgál, hosszú lenne most kifejteni azt a logikai kört, ami szerint ez a lépés értelmezhetetlen.

Önök leegyeztetlen folyamatokra utalnak, miközben nekem leginkább az átállás miatti regisztráció folyamata tűnik átgondolatlannak, a fogyasztók szükségtelen terhelésének, kiszámíthatatlannak, technikailag megoldatlannak. Mégis a Díjnetet alázzák, miközben ott ez évek óta hibátlanul működik?

Összességében értékelve a helyzetet, Önök (ELMÜ) roppant amatőr módon próbálták megoldani az átállást, szükségtelenül leterhelték az ügyfélszolgálatukat és az ügyfeleiket, és nem vagyok biztos abban, hogy ha egy kb. 40 perces telefonos ügyfélszolgálati várakozás-ügyintézés után (személyes tapasztalatom) sikerül is újraaktiválnom az elmu.hu hozzáférésemet, sokkal előrébb lennék. Ami még különösen vicces volt, hogy miután a Díjnet tájékoztatott arról, hogy mégiscsak működik náluk az ELMÜ számlabemutatás, és vissza lehet csinálni az egészet: sikerült belépnem az elmu.hu-ra is, a szokásos jelszóval! Pedig a kitiltás után nem csináltam semmit! Ez erősen megkérdőjelezi számomra azt, hogy Önök nem voltak partnerek ebben az egészben (ahogy a furcsa levelükben utalnak rá), hiszen mintha visszaforgatták volna az egészet, visszaállították az adatbázist, mintha mi sem történt volna! Tehát úgy érzem, kedves ELMÜ, hogy Önök erősen ködösítenek, és elég szerencsétlenül próbálnak kimászni egy Önök által generált helyzetből, egy másik szolgáltatót befeketítve!
Nagyon érdekelne, hogy most akkor mi az igazság? Ki van kivel? Hol van a kutya elásva? Stb..? Leginkább pedig, hogy ha ezentúl a megszokott módon a Díjneten fizetem ki az ELMÜ számláimat (ahogy minden egyéb számlámat), akkor az jó lesz, nem fog egy hónap múlva kopogtatni a munkatársuk, hogy leszerelje a villanyórát? Azért ez így működni fog a jövőben is, ha felszólító levélre, és hírlevélre nem számítok (a számlákat azonnal fizetem, ha a Díjnettől értesítést kapok, a hírlevelek pedig nem érdekelnek)?

Tisztelettel,
'Névtelenke a Homárnak, persze névvel ment az eredeti. Privacy forever!'

Ezt az e-mailt kapja: ELMÜ, Díjnet, mediacenter@mediacenter.hu, mint az uzletihirlevel.hu domain regisztrátor hostmastere.


---------- Továbbított levél ----------
Feladó: ELMŰ-ÉMÁSZ Társaságcsoport <elmu-emasz-masz@uzletihirlevel.hu>
Dátum: 2014. január 28. 17:26
Tárgy: Tájékoztatás a közvetített elektronikusszámla-bemutatás kockázatairól
Címzett: xy

Tisztelt Ügyfelünk!
Mint arról korábban tájékoztattuk, 2014. január 15. után az Ön áramszámláinak elektronikus bemutatása és a számlakiegyenlítése kizárólag az ELMŰ-ÉMÁSZ Társaságcsoport Online ügyfélszolgálati felületén lesznek elérhetőek. A 2014. január 15-ét követően kiállításra kerülő villamosenergia számláit már nem áll módunkban a közvetítő elektronikusszámla-szolgáltatók felületén bemutatni.

Az elmúlt napokban megdöbbenéssel értesültünk arról, hogy a Díjnet Zrt. e-mailben tájékoztatta Önöket a Társaságcsoportunk által kibocsátott elektronikus számlák felületükön történő jövőbeni, ismételt megjelenéséről és kiegyenlítési lehetőségéről.

Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy a folyamat előzetesen nem került egyeztetésre, így ezért a megoldásért az ELMŰ-ÉMÁSZ Társaságcsoport nem tud garanciát vállalni.

A megoldás számos adatvédelmi és ügyfélkapcsolati problémát is felvet

Amennyiben az elektronikus számla bemutatására - és ezzel az elektronikus levélben történő valamennyi kommunikációra - egy harmadik fél rendszerén keresztül kerül sor, úgy az érintett ügyfelek elveszítik az áramszolgáltatással kapcsolatos bejelentések, felszólítási és kikapcsolási értesítések, hírlevelek és egyéb igazolások, illetve Társaságcsoportunk által indított üzenetek közvetlen fogadásának lehetőségét.

Ebből adódó kellemetlenségeket, kockázatokat a közvetítővel szerződő ügyfelek viselik

Az ELMŰ-ÉMÁSZ Adatvédelmi Felelősének állásfoglalása szerint a kommunikációs csatorna (e-mail) harmadik fél irányába történő átirányítása üzleti titkokat és személyes adatvédelmi előírásokat sért.

Társaságcsoportunk saját elektronikusszámla-szolgáltatását felhasználási helyének szolgáltatójától függően a ker.elmu.hu vagy a ker.emasz.hu felületen ismerheti meg, illetve veheti igénybe, ahol a korszerű számlafizetési lehetőségek mellett kényelmesen, időtakarékosan intézheti a villamosenergia-szolgáltatással kapcsolatos ügyeit is.

Tájékoztatjuk továbbá, hogy mivel a fejlesztéseknek köszönhetően most már bármely böngészővel elérhető a biztonságos letöltési mód, így a jövőben az adatvédelmi kockázatot hordozó PDF fájlok kiküldése sem szükséges.

Ha levelünkkel vagy a regisztrációval kapcsolatban bármilyen kérdése, kérése merül fel, forduljon hozzánk bizalommal a már jól ismert ügyfélszolgálati elérhetőségeink valamelyikén.

Tisztelettel,
ELMŰ-ÉMÁSZ Társaságcsoport

UPDATE 16:00: A Díjnetes levél se volt rossz András szerint:

Az alábbi nagyszerű levelet kaptam, különösebb kommentárt nem is fűznék hozzá, mehet az egész levél screenshot-ja az oldalra, önmagáért beszél. A lényeg annyi, hogy péntek este jött egy levél a Díjnettől, "Megoldottuk! ELMŰ-ÉMÁSZ számlák továbbra is a Díjneten" subjecttel, ami után a szokásos nagyonbonyolult módon elvégeztem az átirányítás lépéseit. Erre ma írt az ELMÜ is, hogy nem is úgy van, és hogy "ezért a megoldásért az ELMŰ-ÉMÁSZ Társaságcsoport nem tud garanciát vállalni."
 
Most esik le, hogy mi történik, ezek nem egyeztettek egymással! Az ész megáll.
A pénteki díjnetes levél screenshotja:
dijnet2.jpg
További részletek az ELMÜ eddigi gyakorlatáról, mintegy kapcsolódó anyagként.

Ja és by the way!!! Majdnem elfelejtettem:

Tájékoztatjuk továbbá, hogy mivel a fejlesztéseknek köszönhetően most már bármely böngészővel elérhető a biztonságos letöltési mód, így a jövőben az adatvédelmi kockázatot hordozó PDF fájlok kiküldése sem szükséges.

Megy Chrome alatt is!!! Szeretlek, 2014.
 
üdv,
András
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2014.01.29. 15:11:22

Viva la spamre válaszoló ügyfelek :D

bakter012 2014.01.29. 15:14:42

Már lehet a Díjneten fizetni.

Ádám 2014.01.29. 15:20:29

Menjetek s hányjátok a havat, is!

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2014.01.29. 15:25:46

+Gyanús, hogy nem is Önök küldték ezt az e-mailt.. De feltételezve, hogy igen, illetve kihasználva ezt az anomáliát, leírom a gondolataimat és kérdéseimet ezzel az egésszel kapcsolatban. "

Lelkisegély? Mindegy kinek, csak kiírod magadból? :D

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.01.29. 15:29:06

"Ez a bizonyos e-mail az alábbi feladótól érkezett:
elmu-emasz-masz@uzletihirlevel.hu a(z) smtp.ymlp46.net domainen keresztül"

A feladó csak egy komment mező, akármit írhatnak bele.

A küldő szerver pedig hoszt, nem domain. A smtp.ymlp46.net belgiumban van, de pusztán emiatt nem kell parázni. Ha a 8641243.dialup.velox.com.br hosztról jött volna, az nem lenne jó.

Egyébként meg jogos a poszt.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.01.29. 15:30:53

@ColT: "Lelkisegély? Mindegy kinek, csak kiírod magadból?"

Én is szoktam.

@Ádám: "Menjetek s hányjátok a havat, is!"

Aki este sört iszik, és reggel havat hány? Az a házmester.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.01.29. 15:34:24

@Ádám: Kell lenni, különben nem lehetne közlekedni az uccán a hótól. Meg a sör is megmaradna.

gabors 2014.01.29. 15:44:35

nem lehetne tobb elmu-us homar poszt ???

mar regen hallottam hogyan packazik az elmu ....

vagy valami rezsiharcos elmu cikk is johetne

vagy hogyan teljesit jobban az elmu

dzsekil ?

CBF 2014.01.29. 15:44:52

...mindennapi ELMŰ postunkat add meg nekünk ma...

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2014.01.29. 15:45:39

@atpijkamo: Hát, jobb mintha valamit szétverne :D

@gabors: Hát ha van miről... :D

gabors 2014.01.29. 15:50:51

na most hogy elolvastam posztolo kicsit nagyon agyatlan es csak hiszi hogy ert az internethez (is) ja meg jo sok ideje van egy monopolimmal rendelkezo zrt/kft/mvt akarmivel levelezni...

mar azt vartam hogy bosszubol lekapcsolja magat a vezetekrol :-)

Atörökk 2014.01.29. 15:52:11

Kedves posztoló. Ha kérhetem, vágd le mindkét karod, kend be vazelinnal, majd dugd fel a seggedbe. Lehetőleg keresztbe.

gabors 2014.01.29. 15:57:21

index.hu/gazdasag/2014/01/29/ujra_beszakadt_a_forint/

erre ugy tunik Matolcsi megint valami unortodox otletelessel valaszol ....

gabors 2014.01.29. 16:09:28

index.hu/kulfold/2014/01/29/kigyomaras_20_millio_forint/

news.yahoo.com/snake-bite-89000-162515519.html

nem rossz !!!

na ezert tart a hagyma fegyvert !!! (50 merfoldre van) gondolom ott is vannak akkor kigyok !!!

kakukk11 2014.01.29. 16:33:04

"Talán Önök a jövőben nem adják tovább a Díjnetnek a fogyasztók adatait, és Ők hasraütéssel generálnak számlákat?"

Nem. A díjnet rátalált egy kiskapura, miszerint az elmű a számlát továbbítja ey megadott emailcímre. Sitty-sutty minden usernek lett dijnet-es emailcíme, majd ugye kérte a dijnet, add meg a loginodat amivel az elműt használod VAGY lépj be és állítsd be ezt az emailcímet ahogy kell. Ha megadod a loginodat, akkor ők elvégzik, visoznt ha szemétkedni akarnak, szarrá kattintgathatják a nevedben ez elmű oldalát(mérőóra bejelentés,stb.). Ettől nem tartok, ezért én megadtam. Innentől kezdve továbbítódik a levél a dijnet felé, akik értelmezik azt és úgy megy tovább a dolog mint eddig. ELMÉLETILEG. Mert én ma kaptam egy elműs számlát, de a díjnet rohadtul nem jelezett. Sztem szabotálták az elműnél a dolgot.

A levél másik fele, ami az elmű ekézéséről szól, teljesen megértem. Agyf@szt kaptam tőlük én is, ritkán léptem be, de mindig meg kellett változtatnom a jelszavamat, és olyan bonyolultra, amit egy banki rendszer sem vár el tőlem csak az elmű. És a régi jelszavamat nem is tudom SOHA TÖBBET használni, és igen belépve is bekéri a régi jelszót. Azért engedi a posztolót valszeg belépni kitiltás után, mert a kitiltás, csak X ideig tartott, szerintem.

Amúgy tényleg röhej amit művelnek. Itt a díjnet, egy erre specializálódott cég, viszonylag korrekt oldallal VS elmű, aki áramszolgáltatásra specializálódott cég, egy gyenge felhasználói oldallal. Valszeg kért pár %-ot a szolgáltatásáért a dijnet. És? nem fér bele postaköltség helyett? Az ügyfelek elégedettsége nem számít? Valszeg a teljes elműs ügyfélállomány 1-2% érintette amúgy is a dolog.

Rosszindulatú Vászka 2014.01.29. 16:45:21

Én örülök a váltásnek, az ELMÜ volt az egyetlen szolgáltató, aki nem volt képes digitális számlát küldeni, csak csoportos bezzedessél pénzet elszedni.

Brrrrrrrrrrrrr 2014.01.29. 16:55:10

Patkányok!hetek óta spammelik a mailom már azt sem tudom mit tegyek.

jusztsemmondommeg 2014.01.29. 17:31:25

Most mit kell ennyit hisztizni egy váltásnál, regisztrálásnál? Érdekes, szőke nőként roppant egyszerűen regisztráltam az ELMŰ oldalára is és hónapok óta ott fizetek onlány. Eddig még mindig működött, időben jött értesítés új számláról, időben fizettem, nem kapcsoltak ki semmit, nem, számlázták ugyanazt 5x, stb.
(Ugyanezt nem mondhatom el arról az időszakról, mikor kb. 20 évvel ezelőtt csoportos beszedésim volt náluk, hamar be is szüntettem ... )

Aureliano Buendía 2014.01.29. 18:18:43

Csekken kell fizetni, csókolom:D

józanparaszt 2014.01.29. 18:29:31

"Tájékoztatjuk továbbá, hogy mivel a fejlesztéseknek köszönhetően most már bármely böngészővel elérhető a biztonságos letöltési mód, így a jövőben az adatvédelmi kockázatot hordozó PDF fájlok kiküldése sem szükséges."

Bármely? Bátor, pláne, hogy nem igaz!

gabors 2014.01.29. 18:51:50

@jusztsemmondommeg:

akkor nem vagy szerencses !!! es nem tudsz homarra irni semmi szart az ELMU-rol

Szurgent 2014.01.29. 21:35:53

Díjnet: kapok egy értesítést, közben a bankom (OTP) online felületén megjelenik egy kifizetendő számla, amit egy klikkeléssel kiegyenlítek. (elmű, főtáv, főgáz, díjbeszedő stb.) nincs csoportos beszedési díj, csak a tranzakciós illeték terheli az utalást.
ELMŰ: léphetek be ide és vagy 6 lépésben bankkártyával fizetek, aminél félek, hogy ha kikerül a kód, fársztó, stb, vagy csoportos beszedési megbízás, ami darabonként x forint. Azt ígérték, hogy mellékletként kérhetem a számlát, de most hirtelen (hogy a díjnet a kiküldött számlát befogadta volna) nem hajlandóak kiküldeni, mert már megteremtették a biztonságos letöltés lehetőségét a chrome böngészővel. :D Nem az a bajom, hogy nem akarnak fizetni egy jobb szolgáltatásért, vagy hogy akadályozzák a díjnetet akár olyan áron is, hogy nekem okoznak kényelmetlenséget, hanem hogy ezt úgy kommunikálják, hogy legyek hálás, hogy biztosították számomra ezt a nagyszerű lehetőséget. Hát köszi.

FDToth 2014.01.29. 22:13:23

En maradok a dijnetnel. Elmunel 4-5 lepessel tobb idobe kerul a kiegyenlites, meg szar is az oldal. Dijnet nagyon egyszeru, gyors es megbizhato.
Engem nem erdekel h elmu nem kapja meg az osszeget, elinditom a trazakciot, mentem a bankkivinatot, aztan kapcsoljak ki ha tudjak! :)

movhu 2014.01.29. 22:40:05

The Empire Strikes Back

www.dijnet.hu/ekonto/docs/elmu_emasz_nem.pdf

Szóval jelen állás szerint az ELMÜ nyert.

parandroid 2014.01.29. 22:43:38

@FDToth: nem maradsz. nézd csak meg a dínetes főoldaladat...

hát hol élünk bazmeg, magyarországon?

FDToth 2014.01.29. 23:11:20

@parandroid: hat ilyen komolyan nincsen basszus! Hihetetlen! 2 nap van meg a regisztarcioig es meg mindig baszakodnak! A fogyaszto meg le van szarva, azt se tudja mit csinaljon! Holnap regisztralok az elmunel, aztan meg este kapom a mial h megsi lehet dijeneten? Nincs egy rohadt hatosag, aki beleavatkozik es rendet tesz par nap alatt?

DirtyHarry 2014.01.30. 01:24:15

Mocskos szemet szar... Hogy lehet egy ceg ennyire pofátlan az ügyfeleivel szemben? Szánalom hohy ez megtörténhetett egyaltalan...

normálisésliberális 2014.01.30. 01:47:28

Adatvédelemről beszél az ELMŰ?
Ne már ....
Amikor kiderült a kiskapu, saját kezűleg adtam meg a dijnet.hu-s címet, mentettem.
Ma belépve, ismét a régi cím volt beállítva.
Végül is, megvédték az adatom, még saját magamtól is.

törzsmókus 2014.01.30. 02:41:41

egyébként mindjárt küldöm az aktuális dörgedelmet ELMŰ ügyben. most néztem rá, hogy a tájékoztatás szerint „csak minimálisan, kb 10%-kal drágább” zöld tarifáért már 41,5%-kal fizetek többet, mint a Zemberek (akiket közben utolért a 20% rezsicsökkentés, de még így sem jön ki a matek)
mindeközben a fent idézett reklám még kinn van az ELMŰ oldalán...

vizsla_barat 2014.01.30. 03:51:44

fokhagyma leszek. Itt usaban jon az email es a bankod weboldalarol kifizeted hamar mindent egy helyen akarsz tudni. Ebben a palmat az MBNA vitte (ma mar ugye BofA) de a bill pay mai napig mukodik. Mondjuk az itteni rendszer egy ugyfelazonositot siman kepes kezelni,routing# es szamlaszam meg mindenkinek alapbol van. Tehat mehet az elektronikus csekk.

Der Beste 2014.01.30. 05:06:04

Érdekes, én díjnet nélkül is mindig minden számlát időben ki tudok fizetni.

normálisésliberális 2014.01.30. 06:20:08

@Der Beste:
jó neked
sokaknak nem megy ez manapság, s hidd el, nem a díjnet miatt

gyugyó 2014.01.30. 07:42:36

Ennek a díjnetnek mi az értelme? Belépek a netbankba és egy helyen intézek mindent.

kakukk11 2014.01.30. 09:08:28

Éjszaka küldött egy mailt a dínet, miszerint az elmű ellehetetlenítette a megoldást amit kitaláltak. Tegnapi kommentemben ezt véltem én is feltételezni, sajnos igazam lett. Illetve írják, hogy 15 ezer ügyfélről van szó. Az elmű a honlapján 2milló fogyasztót említ, tehát kevesebb mint 1%-ról van szó. Ezen megy e huzavona. Hát erre mit is lehetne modnani? A kicsinyesség nem ismer határokat!

fifibá55 2014.01.30. 09:13:51

Budapesten van az elműnek alternatívája? (napkollektor, szélkerék, generátorbicikli kilőve!)

Stefidzsi · http://bringalap.atw.hu 2014.01.30. 11:51:50

Az egy dolog, hogy surmók kifizetni a jól működő rendszert egy másik cégnek, amit elégedetten használnak a júzerek. De az hogy átkényszerítenek egy balf@sz módra megalkotott saját rendszerbe, az már kicsit sok.
Pláne, hogy szerintük ugyanolyan jó lesz nekem mint a másik volt. Na ez a nettó bullshit, ugyanis néhány banknál a Díjnet fizetés külön trakzakciós tételként szerepelt, ami praktikusan ingyen van (ld. CIB). Az elmű csodás rendszere ezzel nem rendelkezik...

De oké regisztrációm van, fizessük ki az esedékes számlát. Kikeresem: számlák, fizetés. Erre ott van egy gomb, hogy bankkártyás fizetés. De én nem bankkártyával fizetni akarok. Keresek, kutakodom s meglelem: fizetési mód változtatás menüpont. Remek. Ott meg az látom, hogy jelenlegi mód az átutalás, amit megváltoztathatok csoportos beszedésire. WTF1?! Áttérek az elmű oldalára, fizetési lehetőségek: utalás, bankkártya, csoportos beszedés... WTF2?!
Visszamegyek a számlákhoz rábökök a bankkártyás fizetés gombra és a következő képernyőn még megjelenik egy újabb választás, hogy utalni vagy bankkártyázni szeretnék. WTF3?! No comment...
(az utalást választottam, remélem megkapják és nem fogják a jövő héten lekapcsolni az áramot)

Stefidzsi · http://bringalap.atw.hu 2014.01.30. 11:56:37

Ja és Díjnet kiskapu is két megoldást kínált. Vagy kreálnak nekem egy kamu díjnetes mailcímet és azt adom meg az elmű oldalán, így a számlák engem átugorva rögtön a díjnethez kerülnek. (kb. mint korábban, úgyhogy nem tudom mi az aggályos)
Vagy a számla érkezik hozzám a saját mailcímemre és én továbbítom azt a díjnetnek.
Én a másodikra tettem le a voksot. De ezek szerint megfúrták az egészet.

normálisésliberális 2014.01.30. 13:18:43

@gyugyó:
fizetsz bankkártyával ingyen, vagy hitelkártyával, s még visszatérítést is kapsz
utalás esetén tranzakciós díjat fizetsz
hát ennyi az előnye a Díjnetnek a netbankkal szemben

jusztsemmondommeg 2014.01.30. 14:49:33

@normálisésliberális: mivel bankot nem tudok éppen váltani, ezért nem néztem utána, de melyik bank nem számol fel díjat kártyás fizetésért? Én - még - mindenre fizetem a tranzakcióst ...

jusztsemmondommeg 2014.01.30. 14:56:04

@gabors: de, tudok frisset is: 2 hónapja felszámoltak 1 Ft késedelmi kamatot, miközben jött tőlük egy köszönő levél a határidőn belül történő fizetésemért. Még gondolkodom, hogy reklamáljak-e, már csak az elv kedvéért is :D
Viszont én meg használtam néhányat a kiküldött kedvezményes kuponjaikból :P

normálisésliberális 2014.01.30. 15:29:18

@jusztsemmondommeg:
speciel én fhb-s vagyok bankkártyailag, s még sosem vontak tranzakcióst
hitelkártyám Budapest Bankos, s szintén levonás nélkül fizettem
2013.12.31-i állapot, január 1-től persze változhatott ez, a kivonatok most jönnek majd

gabors 2014.01.30. 15:48:24

@jusztsemmondommeg: reklamalj !@!

had legyen valami az ELMU-rol a homaron megint

volt par eve nekem is egy harcom 1 centes kamattal amit nem birtam kifizetni a kredit kartyan vegtelenitett dolog alakult ki hogy tobbet nem tudtam fizetni mint az elozo szamla de kozben volt ki nem fizetett ezert kamat ... az volt a szerencse hogy egy olyan visa kartya volt amit a takarek szovetkezetem adott ki igy be tudtam menni reklamalni es harmadszorra valami manager megoldotta kesz kabare volt....

törzsmókus 2014.02.04. 16:52:11

@jusztsemmondommeg: várj kitalálom, OTP-s vagy? :D:D:D :P

én meg eddig nem tudtam olyan bankról, ami a bankkártyás fizetésnél (a kártyás oldalán) bármit felszámítana. de az OTP-nél nem lepődnék meg.

ja, amúgy MagNet Magyar Közösségi Banknál vagyok, itt minden bankkártyás vásárlás ingyenes

tkiss80 2014.02.08. 19:12:57

Uhh, en pont most probaltam elintezni hogy ne kelljen semmit csekken fizetni. Na ekkor lepett le az ELMU a Dijnetrol...

Na mindegy, regisztraltam, akarnek kartyaval fizetni, erre kiderul, hogy az ELMU a ketszereplos fizetesi modellt hasznalja. En meg kizarolag haromszereplos modellben vagyok hajlando bankkartyat hasznalni, ugyhogy most szophatok az atutalassal, ami a bankomnal kb. tobbe kerul, mint ami a csekk pluszkoltsege. Remek.

Nikorene 2014.02.10. 12:48:17

@posztoló: A leírásod alapján az ELMU regisztráció + jelszó változtatás kapcsán sikerült Neked is belefutni abba a problémába, amibe nekem. Ha megnézed az elmu.hu-t látszik, hogy 2 azaz KETTÔ fajta ügyfélszolgálata van az elmunek, csak hogy ne legyen annyira bonyolult. Ugyanazzal a felhasználóval, de két külön jelszóval. az egyik a ker.elmu.hu a másik meg az eloszto.elmu.hu. Mindkettô ugyanúgy néz ki, csak a banner más. még a menü is ugyanaz, mindkettôn lehet mérôállást bejelenteni pl. Én úgy jötttem rá a turpisságra, hogy sikerült nekem is kitíltatnom magam ez egyikrôl, majd a jelszóemlékeztetôt nem volt hajlandó elküldeni a megadott emailcímre. Aztán próbáltam egy ôsrégit, és az ment. Beléptem az új generált jelszóval, majd megváltoztattam a mélcímet. Aztán pár nap múlva megent be akartam lépni, persze a másikra, az új jelszóval. Kitiltott. Kértem jelszóemlékeztetôt, persze megint csak a régi mélcímre volt hajlandó küldeni, ekkor már kezdett gyanússá válni a dolog. Beléptem, megint megváltoztattam a mélcímet, és megpróbáltam regisztrálni az e-számlára, mert azt írt, hogy papír alapú a számlázás. Itt jött a csavar, ugyanis ki kellett választani a mérôórát, majd kaptam egy hibaüzenetet, hogy más kereskedôtôl vásárolom az alapszolgáltatást (WTF??), ezért nem tudok e-számlát kérni, hanem azt az én kereskedômnél vagy az ELMU kereskedôi oldalán legyek szíves intézni. Aztán kiderült az is, hogy az ELMU kereskedôi ügyfélszolgálata az "Általános ügyfélszolgálat" néven fut. Sikerült is belépnem az régebbi új jelszóval, a mélcímem is stimmelt ismét és az is kiderült, hogy az e-számla regisztrációmat is megcsináltam már egyszer :D
Szóval röviden: két ügyfélszolgálat, egy felhasználó, két jelszó, két mélcím, többnyire ugyanazok a funkciók.

Ez a név már foglalt! 2018.10.24. 23:35:10

4 évvel később úgy látszik megoldódik a probléma, mert díjneten lehet NKM számlát fizetni és a díjnet segítségével lehet elműről NKM-re váltani a szolgáltatót. Az emberek el is kezdték a váltást:
mfor.hu/cikkek/vallalatok/hirtelen-elkezdtek-az-emberek-e-szamlara-valtani.html

Valakinek van ellenjavaslata a váltás miatt?