Tékozló Homár

Nem adnak számlát T-Mobile üzletben a feltöltőkártyáról

2014.02.06. 11:49 | jackyll | 56 komment

Márton sajátos humorral találkozott egy T-Mobile üzletben. Feltöltőkártya vásárlásánál azt mondták neki, hogy jöjjön vissza, ha lebeszélte, és majd akkor kap róla számlát:

Pár hónapja van egy feltöltő kártyás számom, ami köztudottan nem gazdaságos, de megvan az okom arra, hogy egy ilyet is tartsak. Eddig közérteknél, benzinkutaknál töltöttem, ahol magától értetődően kaptam egy számlát annak az egyesületnek a nevére, amelyik ügyében használom. Megint lemerült, és én kis hülye, azt gondoltam, hogy ez a T-mobil üzletében is így lesz. Hát nem így lett.

Egészen a pénzem lenyúlásáig minden rendben ment, amikor is kiderült, hogy számlát, azt nem tudnak adni. „Majd ha lebeszéltem az összeget, akkor jöjjek vissza.”

Először azt hittem, az eladó kislány nincs képben, de rövid úton kiderült, hogy az üzletvezető is így gondolja. A magyarázat: „Azért nem tudnak a befizetés után áfás számlát adni, mert most még nem lehet tudni, hogy mire fordítom az összeget.” Kulturáltan, de tovább erősködtem, hátha valami kandikamera van, vagy beszívtak, de nem: komolyan gondolták.

Amivel elsőre a következő gondjaim vannak:

  1. WTF?!
  2. Mégis mire fordítanám a feltöltött lóvét? Arra, amire egy kártyás mobil egyenlegét lehet. Ezt ők szablyák meg. Van ezek között olyan, ami után megtagadják a számlát? Az SMS-ek után? Vagy ha a Nemzeti Együttműködés Rendszere ellen szervezkedek rajta, akkor nincs számla?
  3. Amúgy meg mégis mi a frász közük van hozzá? Fizettem – jár a számla.
  4. Az mégis miként lehetséges, hogy ha ugyanezt egy a T-mobillal szerződött benzinkútnál, egy közértben tettem, akkor kapok számlát, ha a T-mobilnak fizetek közvetlen, akkor jöjjek vissza, ha lebeszéltem a befizetett összeget?
  5. WTF?

Mintha egy Pécs-Kanizsa vonatjegyről csak akkor adnának számlát, ha Kanizsáról visszajöttem, egy zsák krumpliról, ha mind megettem, egy futócipőről, ha azt elhasználtam és így tovább. Elfelejtettem megkérdezni, miként megy ez a gyakorlatban. Ha 1000 forint alá megy az egyenlegem? Vagy ha már nem tudok rajta senkit hívni, akkor fáradjak vissza a boltjukba és álljak sorba még egyszer?

Az ügyletet természetesen nem lehetett visszacsinálni (illetve nem volt kedvem annyit balhézni, hogy visszacsinálják). A legjobb magyarázatom a menthetetlenre az, hogy nyilván előfizetéses ügyfelet akartak belőlem csinálni – legalábbis hogy a hárommondatos ügylet 80 másodperce alatt az eladó kétszer akart erre rábeszélni, az ezt erősíti.

De ilyen agyatlan, idegesítő, ügyfélszivató szabályokkal csak elriasztják az embert. Illetve ez se biztos. Hiszen a Vodafonenál, és a Telekomnál is rendszeresek az ilyen jóhiszeműen nem magyarázható genyózások. Valószínűleg lematekozták, hogy ugyan az ügyfél ideges lesz, de a bevételük valamivel megnő, az ügyfelek kis része átmegy a konkurenciához, de azok ugyanilyen piszkok, tehát van, aki onnan jön majd mérgében. És sokan ezt már pontosan tudják, ezért csak anyáznak és mégse mennek máshoz.

Mint ahogy én is. Sok lehetősem nincs, mint hogy megírjam ezt, reméljem, hogy címlapon lesz egy jó darabig és akkor mégse ők nyertek. Ettől persze még én se fogok. Tanulság: Fuck the system.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rejtélyes 2014.02.06. 11:52:17

NAV-nak tetszeni fog :)

CBF 2014.02.06. 11:55:51

A feketegazdaság jobban teljesít!

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.06. 11:56:11

De jó, hogy itt egy sima pénztárblokkot is elfogad az adóhatóság telefonfeltöltés, tankolás, parkolás, meg egyéb apró cseprő dolog esetében.
Ez a magyar számlamizéria valami hihetetlen.
Ettől függetlenül a T-mobile prosztó volt szerintem, és tetejében nem tartotta be a hatályos magyar jogszabályokat.

CBF 2014.02.06. 11:57:31

nyelvtan nácik figyelmébe: "Ezt ők szablyák meg"

FDToth 2014.02.06. 11:57:59

kb. ugyanez: elektronikusan töltöttem fel egyik ismerősöm egyenlegét, és rögtön írtam egy mail nekik, hogy küldjenek róla ÁFA-s számlát (t-Mobilnál már van e-számla, gondoltam pár óra és nálam van). mikor 2 hét után sem érkezett semmi, hívtam őket. ekkor ért a döbbenet: ÁFA-s számlát csak személyesen adnak, nem is akárhol, hanem T-Pontban!!! lehidaltam! Azóta sem küldenek számlát, úh talán a NAV majd lesz rájuk vmiféle hatással.

Másik: egyik t-partnerbe beugrottam egy microSIM-SIM átalakítóért. asszem pár száz forint volt. adom a pénzt, adja a cuccot és elköszön. mondom h számla vagy nyugta! erre az ügyfélszolgálatos: pár száz forint, minek nekem erről számla???
A Telekom romokban sajnos...

Atörökk 2014.02.06. 12:09:24

Egy gyors bejegyzés a vendégkönyvbe, másolatice továbbítva a NAV-nak. Olyan nincs, hogy nem adnak számlát.

@Jani haverja:
Az a baj, erre is gumiszabály van. Áfa törvény, vagy talán az Adózás rendjéről szóló Tv. azt mondja ki, számlát a vevő kérésére vásárláskor, vagy ha ez nem lehetséges, "a lehető legrövidebb, ésszerű időn belül" kell kiállítani. Na most döntse el valaki, mi az ésszerű idő.

chloe queen 2014.02.06. 12:14:32

a BKK-nak illetve a a partnereknek, akik árulják a bérleteket, jegyeket van egy ilyen szokása, hogy nem ad róla blokkot. Nekem nem feltétlen kell a névre szóló számla elég a blokk, mert azon is rajta van a szelvény száma meg az érvényesség ideje, ezzel lehet adott esetben igazolni hogy hol vettem és hogy eredeti-e. Mindig rákérdezek, hogy a blokk hol marad? Mindig azt mondják, hogy rá van írva a szelvényre hol vettem!! És??

A T meg azt is előszeretettel csinálja, hogy nem nyomtat számlát. Nem egyszer volt már, hogy nem kaptam meg a telefonszámlát, nem tudom hogy a posta a balfasz vagy a T, de nem is lényeg. Gondoltam nem gond, bemegyek egy T pontban és ott kikérem a számlát meg akkor már be is fizetem, amíg fizetni akarok addig nincs is gond, de ha már a számla is kéne akkor már, hát olyan nincs! Csak egy bizonylat, amit utólag ők sem tudnak értelmezni, amin rajta van hogy befizettél X ezer forintot aztán csóközön.

Atörökk 2014.02.06. 12:26:00

@230e:
Kösz.
Arról nem beszélve, tán egy tavalyi? Tavaly előtti? Törvény, vagy rendelet egyértelműen meghatározza azon cégek körét, akik kötelesek pénztárgépet használni, véleményem szerint olyan helyen pedig semmilyen olyan körülmény nem állhat be, ami indokolná, hogy ne adjanak azonnal számlát.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.06. 12:29:38

@atörökk: Csak azt nem értem, hogy ilyenre minek a számla. Ugyanez a tankolásnál. Merthogy ha mondjuk nekem van egy cégem, és adót akarok "optimalizálni", és ennek a cégnek van mondjuk feltöltős telefonja, meg autója, akkor az ismerőseim is erre a cégre kérnek számlát telefonfeltöltésnél, meg tankolásnál. Tehát az adócsalást nem előzi meg, csak bonyolítja a papírmunkát.

cobre 2014.02.06. 12:39:37

@atörökk: A törvény már régi, bár állandóan módosítgatják.

Hihetetlen, mit meg nem enged magának egy multi. A kisebb kereskedőket közben szivatják az online pénztárgépekkel.

Atörökk 2014.02.06. 12:44:08

@Jani haverja:
Én sem értem. Ja, személyautó költségelszámolásába itt Mo.-n inkább bele se menjünk.

Atörökk 2014.02.06. 12:45:56

@cobre:
Jaja, feszt variálnak.

CID 2014.02.06. 12:46:37

Hazudsz Márton, te kis sunyi getzi, nem kártyát vásároltál, hanem feltöltötted az egyenleged ;)

KöveZoli · http://www.kovesi.hu 2014.02.06. 12:53:54

Sajnos feltöltőkártyát nem lehet elszámolni, így azon kívül, hogy igazolni tudja, az összeget arra költötte, a könyvelésbe nem kerülhet bele.
Az más kérdés, hogy számlaadási / nyugtaadási kötelezettség van.

230e 2014.02.06. 12:58:07

@atörökk: azt hiszem 95-ös a pm rendelet, azaz lassan 20 éves.
@Jani haverja: szerintem ott kellene egy telefonszám, és egy rendszám is hogy azonosítható legyen a vásárlás. (bár nem hiszem hogy feltöltőkártya elszámolható)

Posztoló helyében a jelezném a T-nek valahogy, mert ez így tényleg nem kerek.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.06. 13:03:03

@230e: Szerinted egy magyar benzinkutast érdekel, hogy milyen rendszámot diktálsz be a tankolás utáni fizetésnél/számlakérésnél?
@KöveZoli: Látszik, hogy rég nem élek Magyarországon, anno a feltöltőkártya még elszámolható volt. Ehhez kapcsolódik, hogy ha kártyát veszel, és nem elektronikus feltöltést, akkor nincsen telefonszám sem.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.06. 13:07:29

@Jani haverja: Mármint a "vakargatós" kártyára gondoltam.

KöveZoli · http://www.kovesi.hu 2014.02.06. 13:13:14

Jani haverja: Én meg azt nem tudom, hogy létezik-e még kaparós telefonkártya. Szerintem már csak elektronikusan megy. ott meg meg kell adni a telefonszámot.
Egyébként nem túl régóta van ez, hogy nem elszámolható a feltöltős telefon.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.06. 13:15:40

"egy feltöltő kártyás számom, ami köztudottan nem gazdaságos"

Pontosan mi nem gazdaságos egy közel nulla havidíjú szolgáltatáson? Évente fel kell tölteni párezer forintot, oszt csókolom.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.06. 13:16:57

Vodának benzinkúton feltöltöm, csodás számlát adnak.

CID 2014.02.06. 13:29:55

@atpijkamo: Ha szól előre a nagyarc, T-nél is kaphat számlát, így csak egy feltöltési bizonylatot kapott, lévén az univerzális egyenlegét töltötte fel, amit nem csak telefonálásra, hanem pl. parkolásra, lottóra is fel tud használni.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.06. 13:31:43

@CID: Ártem. Akkor mennyen át a vodához.

Putyur 2014.02.06. 14:26:22

@atpijkamo:

"... mi nem gazdaságos egy közel nulla havidíjú szolgáltatáson? ..."

Gondolom a percdíja. Attól hogy évente feltöltöd pár ezer Ft-tal, még nem telefonálhatsz egész évben 7/24.

CID 2014.02.06. 19:16:02

@atpijkamo: Az ilyen idióta, jobb is ha megy.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.06. 19:21:28

@Putyur: Különböző díjcsomagoknak megvan a maguk előnye és hátránya. Ki kell tudni választani a legmegfelelőbbet.

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2014.02.07. 00:13:43

Telenornál meg rákényszerítenek a számlára, ha az üzletükben töltesz fel. Ez is egy vicc, mert ha újságosnál, szupermarketben, vagy épp ATM-ről töltöm fel, akkor nyugtát adnak. Szerintem még meg is lincselnének ha számlát kérnék :)

Mindenesetre én egyszer töltöttem Telenor üzletben, de kötöttem az ebet a karóhoz, így kénytelenek voltak fiktív adatokkal kitölteni a számlát. Elvégre, ha nekem csak nyugta kell, édes mindegy milyen személyes adatok szerelnek rajta. Amúgy a legjobb az volt, hogy adott mellé egy kézzel írt nyugtát is. Nyugta kell? Nesze bazmeg azt is kapsz akkor a számla mellé :)

Démonmac1 2014.02.07. 01:05:46

Mondok egy nagyon egyszerű példát.
Internetes játék - sms ben lehet fizetni.
Te számlát kérsz,mondván "fontos üzleti tárgyaláshoz lesz" aztán elköltöd játékra, hoppá.

Répázó 2014.02.07. 07:19:05

Volt már pár hasonló eset úgy emlékszem. Miért nem fordul a tisztelt ügyfél ilyenkor a NAV-hoz? Jegyzőkönyvet kell felvetetni és feljelenteni az üzletet az adóhatóságnál. Ennyi!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.07. 07:49:39

@Dávid András: Pontosan miért is?

Az eggyel föloötted levő kommentet olvasd el, hátha megvilágosodsz.

A számlán egyébként mi szerepelt volna? Mit vett konkrétan?

nandras01 2014.02.07. 20:51:24

@CBF:
"nyelvtan nácik figyelmébe: "Ezt ők szablyák meg"

és ha a posztoló ezzel csak arra akart finoman célozni, hogy veszélyben érezte az életét?
:)

Répázó 2014.02.07. 21:07:32

@atpijkamo: Az egyel felettem levő komment, nem magyaráz semmit. Magyarországon a számviteli törvények értelmében, már amennyire én tudom, kérésre az eladó, köteles számlát adni a vevőnek, amennyiben erre nincs igény, nyugtát minimum ki kell állítani, minden eseményről.

Ha nem tudod mi kerülhetett volna a számlára, egy ötlet (és most T-Mobile üzletvezetők, tessék figyelni, mert megvilágosodás következik):
mobiltelefon-szolgáltatást (SZJ 64.20.13)

Voilá, kész is a számla.

Viszontlátásra!

Következésképpen, az üzlet számviteli törvényt sért akkor, amikor a vevő kérésére nem állít ki számlát.
Az ugyanis, hogy a feltöltő kártya, mikor, és milyen mértékig lesz bevételszerzési célra használva, könyvelési szempontból, nem tartozik az értékesítőre, azt a cég könyvelője számolja el a hatályos jogszabályok alapján.
Azt hiszem ezzel túl is beszéltük a dolgot.
Jó éjt!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.07. 21:14:59

@Dávid András: "mobiltelefon-szolgáltatást"

Nem jó, mert vehet rajta mondjuk internetes játékot.

Nyugtát persze kaphat a befizetéséről. Számlát majd ha vesz rajta valamit.

Répázó 2014.02.07. 21:58:35

@atpijkamo: Na jó, ha ennyire ragaszkodsz hozzá:
az internetprotokollt alkalmazó, beszédcélú adatátviteli szolgáltatás (SZJ 64.20.16)

Amúgy, teljesen mindegy, mert ÁFA könyvelési szempontból, mindegyik egy jogszabály alá esik, azaz, teljesen mindegy mire használod (nyilván mivel követhetetlen), ÁFA levonás szempontjából, mindkét kategóriát azonos módon kell és lehet lekönyvelni. Tehát ezen nem hasal el a számla.

A bolt bármelyiket ráírhatta volna.

Répázó 2014.02.07. 22:01:22

@atpijkamo: 64.20.1 Adat-, jeltovábbítás
64.20.11 64.20.11.0 Nyilvános helyi távbeszélő-szolgáltatás
64.20.12 Nyilvános távolsági távbeszélő-szolgáltatás
64.20.12.1 Nyilvános belföldi távolsági távbeszélő-szolgáltatás
64.20.12.2 Nyilvános nemzetközi távolsági távbeszélő-szolgáltatás
64.20.13 64.20.13.0 Nyilvános mobiltelefon-szolgáltatás
64.20.14 64.20.14.0 Osztott üzleti hálózati szolgáltatás
64.20.15 64.20.15.0 Dedikált üzleti hálózati szolgáltatás
64.20.16 64.20.16.0 Adathálózati szolgáltatás
64.20.17 64.20.17.0 Elektronikus üzenetkezelés, információs szolgáltatás
64.20.2 Egyéb távközlési szolgáltatás
64.20.21 64.20.21.0 Televízióműsor-szórás
64.20.22 64.20.22.0 Rádióműsor-szórás
64.20.23 64.20.23.0 Összekapcsolási szolgáltatás
64.20.24 64.20.24.0 Integrált távközlési szolgáltatás
64.20.25 64.20.25.0 Személyhívó-szolgáltatás
64.20.26 64.20.26.0 Távkonferencia-szolgáltatás
64.20.27 64.20.27.0 Egyéb távközlési szolgáltatás
64.20.3 64.20.30 64.20.30.0 Vezetékes műsor jelelosztás (kábel-tv, rádió)

Frutti helyett! Lehet válogatni.

Mákony Béla 2014.02.07. 22:03:42

@Dávid András: Tévedsz. Az utólag kiállított számla a jogszerű.

Az adományvonal, a készülékbiztosítás, meg még egynéhány dolog spec adómentes.

És egyébként meg az is adócsalás lenne, ha 20.13-as vagy 20.16-os SZJ számmal kiadnák a számlát, mert baromira nem biztos, hogy azt fogja róla igénybe venni. A forgalomdíjas internet és az internetopció-havidíj s pl 20.18-as, és azt bőven igénybe vesznek.

Szerintem pont te lennél az első, aki miután kapott egy 27%-os 20.13-as SZJ-számra kiállított számlát a feltöltésről, kikérnéd a forgalmi részletezőt a hónap végén, és feljelentenéd a szolgáltatót, amiért téves SZJ számra adta ki a számládat, illetve adókötelesként számolta el a nem adóköteles forgalmaidat.

Répázó 2014.02.07. 22:03:46

@atpijkamo: Amúgy, hogy ne kezdj itt nekem sírva toporzékolni, annyiban természetesen a levélíró a ludas, hogy cégre épp az ilyenek elkerülése végett, illik előfizetést venni, ugyanis ott a számlán szépen le lehet vezetni, mi, milyen SZJ számon kerül elszámolásra.

Mákony Béla 2014.02.07. 22:05:27

@Dávid András: Amikor megkapja a forgalomról készített számlát a feltöltősére, azon is szépen le lesz vezetve, melyiket milyen SZJ számon számolták el.

Répázó 2014.02.07. 22:10:38

@Mákony Béla: Bizonyos esetekben jogszerű, de nem ebben az esetben.
Az SZJ számokon kattogni felesleges, mert három SZJ számon kell és lehet elszámolni az ÁFA-t, a céges telefonhasználat esetén, de nem vagyok könyvelő. Ezek bőven lefedik a feltöltőkártyával igénybevehető szolgáltatásokat. Azért ez ki van ám találva. Utólag pedig, hogyan állítasz ki erről számlát? A szolgáltató részletezőt nyomtat, majd összesítik és kiadják a számlát lebontva, internetre és telefonra? Gondoljátok már át! Ha az előző feltöltésből maradt pénz akkor miként számolsz? Ha mondjuk 540 forint van rajta amikor ráraksz még 6000-et, akkor mikor 540 Ft-ot lebeszélted, mehetsz vissza az előző számláért, és miután lejárt a 6000-is mehetsz vissza a legutóbbiért, de addigra már töltesz rá, szóval lehet molyolni újra. És így megy minden feltöltőkártya után. Ezt ti sem gondoljátok komolyan, hogy így kell elszámolni a pre paid kártyák céges vásárlását.

Répázó 2014.02.07. 22:15:21

@Mákony Béla: Arról nem beszélve, hogy ha valaki negyedéves vagy havi bevalló, az kötelezően beszélje le az egységét, hogy a T-mobilnak jó legyen, még a bevallás előtt. Addig ugyanis nem kap számlát, de az összeget kiadta és az ÁFA egy részét pedig elkönyvelné. Ezt gondoljátok már át!

Répázó 2014.02.07. 22:19:53

@Mákony Béla: És mikor kapja meg? Hogyan? Olvasd el amit írtam. Itt összefolynak a feltöltések, mert nem 0-ra töltesz. Az előző egyenlegre töltesz rá, így nem lehet tudni, mikor melyik lett éppen lebeszélve. Ez nem működhet, eleve baromság. Nem történik zárás havonta a pre paid kártyákon. Csak töltöd rá és töltöd rá és ...... Egy idő után azt sem tudnák merre vannak arccal, hogy most éppen melyik kártyát beszélted le és melyik az aktuális összeg. Ha rátöltenék 800Ft-ra 4000-et lebeszélnék 810Ft-ot majd megint rátöltök 6000-et aztán lenetezek 5600-at, majd visszamegyek, hogy "csókolom, jöttem a számlákért, lehet nekie esni, mert jövőhéten bevallás és ma kell vinnem". Hány kártya lett lebeszélve, melyik szolgáltatás, melyiken? Érted már! Meghalnának ott helyben!

Répázó 2014.02.07. 22:27:07

Érdekes, a Vodafone megoldja valahogy:

Ha Mobile Online-on, OMV, Shell vagy Agip benzinkútnál, Tesco áruházakban, vagy egyes kiskereskedelmi ponton (trafikok, üzletek) vásároltál fizikai feltöltő kártyát vagy elektronikus egyenleg feltöltést, úgy áfás számla igényedet a helyszínen jelezheted.

A T-Mobilenél még keresik a megoldást. Talán jövőre!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.07. 22:50:36

@Dávid András: "Amúgy, teljesen mindegy, mert ÁFA könyvelési szempontból, mindegyik egy jogszabály alá esik"

Ha kizárólag az ÁFÁ-t nézzük, már akkor se mindegy. Egyéb könyvelési szempontból meg végképp nem mindegy, hogy hova könyvelik. Vagy könyvelhetik-e egyáltalán cégre.

Feltöltőkártyás és előfizetéses telefon költségeket ugyanúgy el lehet könyvelni.

Répázó 2014.02.07. 22:53:15

@atpijkamo: Na én itt befejeztem. Egyrészt, nem nekünk kellene ezzel törődni, másrészt, egyikünk se könyvelő, de számomra, átnézve a jogszabályokat, és más cégek eljárását, az derült ki, hogy ott helyben adni kell erről számlát.

Kösz a vitát!

Jó éjt!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.07. 22:59:04

@Dávid András: Nem vagyok könyvelő, de azt tudom, hogy az ÁFÁ-t máshogy kell elszámolni telefonnál, mint az szokásos.

Mákony Béla 2014.02.08. 11:15:03

@Dávid András: Ez havonta kérhető ki, és úgy néz ki, mint egy havidíjasnak számla, a feltöltést pedig úgy kezeli, ahogy kell: mint a havidíjas előfizetés folyószámláján a befizetéseket.

Tehát nem a feltöltési keretek időtartamáig lehet számlát kérni róla, hanem időegységekben.

Szerintem teljesen élhető dolog, hogy a valós forgalom alapján készül elszámolás, pláne azért, mert mi van akkor, ha a feltöltött egyenleget nem használja fel a júzer, és lejár az érvényessége? A feltöltött összeg lebeszéletlen részére sem keletkezik adókötelezettség.

Répázó 2014.02.08. 19:46:21

@Mákony Béla: Bár említettem, hogy befejezném a témát, de ott a linkelt szöveg. A fizikai feltöltésről minden esetben lehet és kell számlát adni, amennyiben a delikvens kéri a vásárláskor.
De itt van megint: "Ha Mobile Online-on, OMV, Shell vagy Agip benzinkútnál, Tesco áruházakban, vagy egyes kiskereskedelmi ponton (trafikok, üzletek) vásároltál fizikai feltöltő kártyát vagy elektronikus egyenleg feltöltést, úgy áfás számla igényedet a helyszínen jelezheted."

A havi forgalomról viszont csak online lehet igényelni, annak az előfizetőnek a nevére, akié maga az előfizetés. A két dolog külön van. Amennyiben a számlára a "mobiltelefon szolgáltatás" kerül rá, az gyakorlatilag lefed mindent, amit igénybevehetsz vele.

Továbbá: "

Főoldal
Hírek
Cégünk
Adótanácsadás
Kiemelt szolgáltatások
Belső Ellenőrök Klubja
Kapcsolat

Betűméret növelése/csökkentése:
Telefonköltség áfa levonása
A telefonszolgáltatásnál a törvény magáncélú használatot feltételez. A magáncél pedig nem alapozza meg az általános forgalmi adó levonását. Amennyiben a telefont magáncélra is használhatják, akkor a hivatalos célú szolgáltatás-igénybevételt és a magáncélú használatot el kell különíteni egymástól, és a magáncélra jutó áfa egyáltalán (tehát részben, arányosítással sem) nem helyezhető levonásba.

Az áfa tv. 124. § (3) bekezdése alapján tételes levonási tiltás vonatkozik:
a) a távbeszélő-szolgáltatást (SZJ 64.20.11 és 64.20.12),
b) a mobiltelefon-szolgáltatást (SZJ 64.20.13),
c) az internetprotokollt alkalmazó, beszédcélú adatátviteli szolgáltatást (SZJ 64.20.16-ból) terhelő előzetesen felszámított általános forgalmi adó 30%-ára.

A tételes levonási tiltás azt jelenti, hogy függetlenül attól, hogy egyébként az adózó kizárólag adóköteles tevékenységet végez, a felsorolt SZJ számok alá tartozó szolgáltatások áfájának csak 70%-a helyezhető levonásba. Ez alól a 30%-os levonási tiltás alól abban az esetben lehet mentesülni, ha a telefonszolgáltatás teljes ellenértékének legalább 30%-a továbbszámlázásra kerül, az Áfa törvény 125. § (1) bekezdésének e) pontja szerint."

Azaz tökmindegy, hogy netezel, sms-zel, beszélsz, az egész költségből összesen maximum 70% után számolhatsz el áfát, éppen azért, mert a törvény, magánhasználatot is feltételez. Ezért nem kell vele pöcsölni.

De mondom, szerintem túltárgyaltuk.

Répázó 2014.02.08. 19:47:16

@Mákony Béla: De komolyan, már unom a témát és ennyire nem is érdekel, hogyan répázzák egymást odahaza az emberek. Bocs

CID 2014.02.09. 10:38:08

@Dávid András: te valamit nagyon félreértelmezel. Ha előre szól, hogy számlát kér, akkor a domino egyenlegét töltik fel és kap számlát távközlési szolgáltatásról. De ez a marha nem szól előre, így az univerzális egyenlegét töltötték fel, amit akár el is lottózhat. A Telekomot akkor dasznák meg, ha kiállítana egy 5000 forintos számlát távközlési szolgáltatásról, amit a user szerencsejátékra költ.