Tékozló Homár

Minden emberi időpont foglalt a kuponos masszázsszalonban (frissült)

2014.02.21. 14:57 | jackyll | komment

Ágnesnek 2 hónap alatt nem sikerült időpontot foglalnia a Diamond Masszázsszalonba munkaidőn kívül. Mondjuk az is merész, aki a kupont ajándékoz...

Férjemmel, Dolce Vita páros masszázs és wellness kupont kaptunk karácsonyra a húgoméktól, a Diamond Masszázs szalonba (masszazs-budapest.hu, 7. kerület Csengery u. 26.). A kupon felhasználhatósága három hónap volt, esetünkben 2014. február 20-ig. Január 21-én telefonon próbáltunk időpontot egyeztetni, de kiderült, hogy február végéig már minden hétvége, és minden hétköznap délután-este foglalt, tehát csak munkaidőben tudnának fogadni minket. Arra hivatkoztak, hogy ez a karácsonyi kuponokból adódó tumultus, és próbáljunk meg később időpontot foglalni, február 20-ig bármikor, az időpont lehet február 20. után is, annyi megkötéssel, hogy ez később nem módosítható.

Február 18-án újra telefonálgatni kezdtünk, ekkor már nem volt olyan szerencsénk mint első alkalommal, 3 óra folyamatos hívás sem vezetett eredményre, nem értünk el senkit. Másnap kora délután újra próbálkoztunk, ismét sikertelenül. Férjem ekkor bement személyesen. Egy cseppet sem kedves hölgy közölte vele, hogy időpontot már csak március 20-ig adhat, de sajnos minden hétvégi és minden hétköznap munkaidő utáni időpontja elfogyott. Csodálkozva kérdeztük, hogy ez a március 20-i határidő-szabály mikor lépett életbe, hiszen január 21-én a kolléganője egy szóval sem említette. A hölgy közölte, hogy ettől még ez így van!

Közben kijött a szalon-vezető is, aki méltatlankodni kezdett, hogy állandóan csörög a telefon, és hogy a recepciós hölgy nem tudja felvenni, (ezt előző nap mi is megtapasztalhattuk), mivel egyes ügyfelek lejárat előtt két nappal akarnak időpontot foglalni, és 5 perc alatt sem tudják eldönteni, hogy melyik időpont jó nekik. (halkan jegyzem meg, hogy egyik sem, hacsak nem szeretnénk hétköznap délelőtt munkaidőben pezsgős, Dolce Vita páros masszázsra jönni). Végül csalódottan lemondtunk a masszázsról, amihez a kedvesség és kompromisszum készség teljes hiánya is hozzájárult, és természetesen nem kaptunk vissza egy fillért sem.

Nagyszerű üzlet ez a masszázs szalonnak, hiszen nyakló nélkül elad rengeteg kupont, melyekre szűk felhasználási határidőt szab, és aztán mossa kezeit, ha az ügyfél nem szeretne romantikus páros masszázst igénybe venni hétfő délelőtti időpontban, vagy bármely más hivatali időben. A pénzt tehát beszedte, szolgáltatást pedig nem kell nyújtania érte. Gratulálunk nekik a remek üzletpolitikáért, és csak reméljük, hogy kommentünket minél többen elolvassák, és megkímélik magukat ettől. Megjegyzem, a mit sem sejtő és jó szándékú ajándékozónak is kifejezetten kínos ez az eljárás.

UPDATE 02/24: A masszázsszalon szerint fel lehet őket hívni, de kitartóan kell próbálkozni:

Kedves Vendégünk!

Amennyiben időpontot szeretnél foglalni bármelyik szolgáltatásunkra, vagy általános információra van szükséged, kérünk minden esetben telefonon érdeklődj a +36/1-783-1856 számon, hétfőtől péntekig 10:00-tól 21:00-ig!

Továbbá felhívjuk szíves figyelmed, hogy a telefonunk akkor is kicsörög, amennyiben a kolléganő éppen egy másik kedves vendéggel egyeztet! Visszahívást kezdeményezni  nem tudunk, ezért kérjük ha azonnal nem sikerül elérni a szalonunkat próbáld meg később a hívást újra!

Megértésedet köszönjük!

Üdvözlettel:
Diamond Masszázs Stúdió Csapata

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.21. 14:59:02

Fogyasztóvédelemnek kéne ezt megírni, mert ők hátha meg is tudják kérdezni, mitől van ez a furcsa jelenség...

(Ha emberi időpontok foglaltak, kérj idegen lényeknek fenntartottat!)

AtiSnatch 2014.02.21. 15:00:51

utcsó komment melóba! II.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.21. 15:01:21

nemtom, mink kupon nélkül masszírozunk itthon.

Dr. Kix 2014.02.21. 15:03:00

Lassan a "kupon" is bekerül a szitokszavak közé.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.21. 15:04:53

"kupont kaptunk karácsonyra a húgoméktól"

Jelzésértékű. Mondhatta volna, hogy ocsmányul viselkedtél, pukkadj meg. Ennél elmésebb módon állt bosszút valamilyen sérelemért.

Ádám 2014.02.21. 15:05:55

Ajjvé! Rá ku a kuponra! NEM baj! úgy kell nektek, kuponosoknak!

Létezik állati időpont is? akkor a barom mehet....:)

Atörökk 2014.02.21. 15:08:35

Elég volt a címet elolvasni.
A véleményemet tudjátok :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.21. 15:08:41

azert januar 22-en megprobaltam volna telefonon kupon emlegetese nelkul foglalni
amugy meg 1 nap szabi, oszt me' nem jo neked hetfo delelott egy dolce vita?

ugy veszem eszre otthon kivontak a forintot es bevezettek a kupont

Atörökk 2014.02.21. 15:30:53

@sugargiraffusplumps.:
Néma kupon anyja se látja a kúton a fától az erdőt!

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2014.02.21. 15:49:28

van hely? van.
tesztszik neki az időpont? nem.
most akkor mi van? benne van a kuponban hogy az időpont szabadon választható? nincs.

a franckarikáért nem foglalt jan 21-én egy február 20 utáni időpontot?
tudja hogy teltház van, erre inkább nem csinál semmit majd feb 18-án újra próbálkozik, nyilván nem lettek kevesebben...

a kuponban egyébként az a biznisz, hogy eladsz 1000-et, de csak 500-at váltasz be. és amit nem váltanak be ott erőteljesen törekednek arra hogy az ügyfél hibája legyen (elfelejti, nem jó neki a délelőtti masszázs, stbstb).

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.21. 15:52:24

@atpijkamo: bocsánat, meg vagyok fázva :D

@atörökk: aki kuponozik, az maga alól húzza ki a gyufát!

Atörökk 2014.02.21. 16:22:03

@sugargiraffusplumps.:
Ugye? Ahelyett, hogy eladnák a kupont és laffantanának egy jót :D

gabors 2014.02.21. 16:49:59

kuponos a hetvege megint ?? jackyll !!!!

AtiSnatch 2014.02.21. 17:00:39

na megnézem már, van e itthon kuponos pájyinka...

helianthus 2014.02.21. 17:02:49

•A kupon tartalma: 90 perces Páros Dolce Vita, csokoládés-marcipános masszázs, 2 óra wellness használat, finn szauna és jacuzzi, ajándék pezsgő és csokoládé fogyasztás a helyszínen.
•Ez összesen 3,5 órás kikapcsolódó programot jelent a számotokra.
•Kiváló ajándék lehetőség szülinapra, évfordulóra vagy bármilyen más alkalomra.
•A masszázst speciális olajjal végzik, a masszázs teljes testre szól.
•Az ajánlat, a finn szauna és a jacuzzi használat összesen maximum 2 órát tartalmaz. Ha ennél hosszabb időt szeretnének eltölteni, akkor ezt előre jelezzétek és minden megkezdett óra után 1000 Ft-ot számítunk fel.
•Mindegyik szolgáltatást csak a nyitva tartási időn belül vehető igénybe.
•A masszázs és a wellness szolgáltatások egyben kell felhasználni, az ajánlat nem bontható fel részekre.
•A páros masszázst egy helyiségben végezzük.
•A wellness szolgáltatáshoz biztosítjuk a szükséges felszerelést (fürdőköntös, törölköző, hajszárító és papucs) használatát. Amennyiben a vásárló igényli, saját kelléket is hozhat.
•A masszázst női masszőrök végzik. A masszőrök személye nem választható!
•A finn szauna és jacuzzi használatnál csak ketten lesztek a helységekben.

•A szolgáltatásokat a Diamond Masszázs Stúdió házirendjének elfogadásával vehetők igénybe.
•A szolgáltatásokat a következő egészségügyi okok jelenléténél nem vehetők igénybe: terhesség, pacemaker, súlyos szív-és érrendszeri problémák, daganatos megbetegedések, bőrbetegség, láz-vagy gyulladásos állapotban, epilepszia, bármilyen fertőző betegség fennállása esetén.
•A szolgáltatásokat mindenki saját felelősségre veheti igénybe.
•Az ajánlatunk nemcsak pároknak szól.
•Más akcióval nem vonható össze. Más masszázs fajtára, vagy szolgáltatásra nem cserélhető fel.

Atörökk 2014.02.21. 17:03:14

@AtiSnatch:
Be fogol baszikálni, ha kora délután nekiállsz vedölni :D

helianthus 2014.02.21. 17:03:44

@helianthus: "Más masszázs fajtára, vagy szolgáltatásra nem cserélhető fel. "
basszus! Akó' nem megyek!

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.02.21. 17:04:08

@atörökk: "...eladnák a kupont..."
Hol találnak még két ilyen hülyét?

Atörökk 2014.02.21. 17:04:39

@helianthus:
"Amennyiben a vásárló igényli, saját kelléket is hozhat."
Vajon milyen kellékre gondoltak??? :D :D :D

helianthus 2014.02.21. 17:07:30

@atörökk: hát ha nincs más szolgáltatás, én viszem a vibrá...ló masszírozógépemet, of korsz. :D

Atörökk 2014.02.21. 17:10:24

@helianthus:
Émmeg mekkérdezem, Anal Attackerjük van-e :D

AtiSnatch 2014.02.21. 17:12:13

@atörökk: ez a veszély nem fenyeget, kuponos somerszbit találtam csak :D páljinkát nem iszok mert holnap meló :.((

helianthus 2014.02.21. 17:29:49

@atörökk: de jó! Ha van nekik, majd kölcsönadod? :)
@AtiSnatch: szegény. Miért nem szólsz, hogy holnap szabadszombat, holnapután meg vidámvasárnap és hagyjanak békában?

Atörökk 2014.02.21. 17:30:54

@AtiSnatch:
Ha ez figasztal, nekem is meló van holnap.
Igaz, tegnap sikeres kísérleten vettem részt :D

Atörökk 2014.02.21. 17:32:22

@helianthus:
Hát ha van nekik, és nagyon jó lesz vele, akkor nem ígérem.

AtiSnatch 2014.02.21. 17:33:38

@helianthus: jól esik a dupla zseton, uh annyira nem szomorkodom :D

@atörökk: nem vigasztal, ahogy te dolgozol,az nem vigasz :D

helianthus 2014.02.21. 17:34:24

@atörökk: irigy vagy. :P
Akkor én se adom kölcsön a ...náig érő tűsarkú csimmmámat! :PP

Atörökk 2014.02.21. 17:39:51

@AtiSnatch:
NEm is akartam, hogy vigasztaljon, csak azért írtam, ne tűnjek olyan bunkónak, mint amilyen valójában vagyok :)

@helianthus:
Várjálvárjál... Hányas az a csizma? A csizma csak magában jár, vagy lesz benne valami? Izé, valaki? ;)

Manyecska 2014.02.21. 17:40:52

@helianthus: avval milyen jól bele lehet taposni a mogyoróiba valóban!:DDD bocsánat. megyek szívni. porszívni:(

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.21. 17:46:16

@atörökk: Szerinted miért kezdi el időben? :D

@Szőkenő Szarvas: Szopás :D

Manyecska 2014.02.21. 17:47:47

@hagyma: nem, kösz most nem..:P

kézműves étcsokimikulás 2014.02.21. 17:48:43

@Szőkenő Szarvas: ne verje ki,ne razza ki,erikaval szivassa ki...
vagy mi...

helianthus 2014.02.21. 17:50:05

@atörökk: hányasat szeretnél? Nyitott vagyok az igényekre!!!

@Szőkenő Szarvas: hát bele. Meg lehet mást is. ;)

Manyecska 2014.02.21. 17:51:10

@ColT: a tengerimalac épp most akar bebújni a floppy-nyílásba itten:DD:O...itt áll a haverjával, a kutyával..holnap mindketten mennek a dokihoz oltásra meg nyiratkozni:P aljas ikon

Manyecska 2014.02.21. 18:02:53

Na,most lábon állt a hüttő előtt /lakkcsizmában/..salátáér'..:D:D

Sandor Akarki 2014.02.21. 18:06:03

@hagyma: qpon, hogy pontosak legyünk. HUF helyett HUQ van. ;)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.21. 18:13:18

@atörökk: ahhoz némi gógyi kéne!

@agresszív kismalac: úgyértem: mi, nem mi! :D

@atpijkamo: a legundorítobb az volt, hogy kipucoltam a fürdőszobai szellőzőt, kimostam a szűrőjét ami tele volt porral, persze a kádban mostam ki ami tiszta dzsuva lett utána, így a kádat is kisúroltam. ha már az szép volt kénytelen voltam az egész fürdőszobát kipucolni. ezért most újra kellett lakkoznom a körmeimet is, nehéz nap volt!

@ColT: a tojás meg ige, a helyes kifejezés a tojat lenne, ugye? :D

Atörökk 2014.02.21. 18:14:38

@helianthus:
Ha jól sejtem, tán nem nekem kéne hordani :D

@sugargiraffusplumps.:
:D :D :D

Aureliano Buendía 2014.02.21. 18:24:41

Mondjuk az a rokon is megéri a pénzét, aki kupont vesz ajándékba.

helianthus 2014.02.21. 18:34:18

@sugargiraffusplumps.: annak az ...ináig, aki éppen hordja!

@atörökk: de, de! Hogyne neked kéne! :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.21. 18:40:48

@sugargiraffusplumps.: Igen igen.

Sosem értettm pl hogy miért van egyes helyeknek igei nevük. Pl. Sásd. Nem sásom!!!!

Ugye annak a kicsinyítő képzőse a sáska. Az a kicsi sás.

Aureliano Buendía 2014.02.21. 18:42:06

@ColT: Bácsbokod. Az enyém ugyan nem!:)

Heréd... no comment.

Atörökk 2014.02.21. 18:44:22

@uraaam:
Fajsz!
Hát jusse fajok! :D

Aureliano Buendía 2014.02.21. 18:46:31

@atörökk: és aki Hernádkakon él? Ő a hernádkaki.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.21. 18:51:05

Nem igaz, hogy hetek óta nincs egy kurva film, amire moziba lehetne menni.

Atörökk 2014.02.21. 18:51:53

@uraaam:
Igen. És Bugyin át el lehet jutni Sáriba.

Aureliano Buendía 2014.02.21. 18:52:55

@atpijkamo: évek óta nem voltam moziban. És nem is hiányzik.

Aureliano Buendía 2014.02.21. 18:54:08

@atörökk: és vajon Ondód honnan kapta a nevét? Lényeges kérdés számomra. Pórnóapátiról nem is szólva.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.21. 18:55:57

@uraaam: Nekem már nagyon! Szélesvászon, jó hangzás, esetleg 3D, látványos akciófilm... Történet nem számít.

Atörökk 2014.02.21. 18:56:16

@uraaam:
A tiéd! :D
Lehet, Mogyoródról!

Aureliano Buendía 2014.02.21. 18:57:26

@atpijkamo: csámcsogó (popcorn), szörcsögő (üdítő), telefonáló (fontos vagyok, az kurvaélet), zacskóval zörgő (chips), vagy csak állandóan pofázó emberek. A hátam közepére sem.

kézműves étcsokimikulás 2014.02.21. 18:58:34

@ColT:
tanitoneni-petike,sorolj fel 4 allatot...
petike-delfinke,kutyuska,zsirafka,mokuska...
tanitoneni-nem kell becezni am az allatokat...
petike-jo,akkor macs,kecs,fecs...

kézműves étcsokimikulás 2014.02.21. 18:59:46

@uraaam: es pestrol miert csak bugyin keresztul lehet sariba eljutni???

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.21. 19:00:13

@uraaam: Azok mind én vagyok. :)) Más nincs is a teremben, hétköznap késő este nem jár senki moziba.

Atörökk 2014.02.21. 19:04:38

@kézműves étcsokinyuszi:
Budán és Jenőn keresztül is lehet :D

Manyecska 2014.02.21. 19:06:22

@atpijkamo: volt eccer egy kva jó film a művészmoziba-nem emléxem már a címére-Oscart is nyert a csaj../valami francia/, de basszus két órán keresztül szétfagytunk a moziban olyan rohadt hideg volt:((...egy intézetis lányról szólt aki a zanyját kereste, kb. 1995-ben ment. Nem tudjátok a címét????

Aureliano Buendía 2014.02.21. 19:09:20

@atpijkamo: nekem van kivel beszélgetnem hétköznap esténként is:)
Ha nincs, akkor itt vagytok tik:D

Manyecska 2014.02.21. 19:11:37

@atpijkamo: a csaj /az anya/ hóttismeretlen francia színész és öt oszkárt vitt el a legjobb mellékszereplővel..:) Megnézném. tényleg jól tolta..talán eszembe jut.

Aureliano Buendía 2014.02.21. 19:13:33

@atpijkamo: www.youtube.com/watch?v=Tviv5VEc0-w

A zenéje is hatalmas. Ráadásul Yann bácsi a Good by Leninben is újrahasznosította. Az is baromi jó film (és zene):

www.youtube.com/watch?v=BTLCjq7Zwio

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.21. 19:14:51

@uraaam: :)) Na, te se vagy sikeres.

Csak egy kicsit kikapcsolni a napi homá... rutinból.

Manyecska 2014.02.21. 19:16:03

@atpijkamo: megvan:
Titkok és hazugságok
(Secrets & Lies, 1996)

A rendezett körülmények között élő fiatal fekete lány, Hortense rábukkan rég keresett édesanyjára, Cynthiára, a gyári munkásnőre. A mama figuráján keresztül Hortense megismerkedik a marginális brit ekzisztenciák mindennapjaival, családi titkokon és hazugságokon át jutva el a megbékélésig.

Egyéb címek: Secrets and Lies
Nemzet: brit, francia
Stílus: dráma, pszicho, családtörténet
Hossz: 142 perc

Aureliano Buendía 2014.02.21. 19:17:35

@atpijkamo: ne vagyok sikeres, de legalább beszélgetek offlájn is:)

Homár 4 evör. Homár for president.

Anomalocaris (törölt) 2014.02.21. 19:20:07

Embizős című poszt a hétvégi? :/

Anomalocaris (törölt) 2014.02.21. 19:24:34

@AtiSnatch: két úságírót megátmadott egy ellenzéki rendezvényen.

gabors 2014.02.21. 19:27:00

@Sandor Akarki:

Jo tudni hogy meg mindig forint van otthon, mostanra mar igazan eltorolhettek volna a fiuk ezt a kommunista armanysagot

is

es visszaterhetett volna regebbi szep idokbol a pengo meg krajcar (nem a matyasi szepidokbol hanem a feher lovas idokbol)

Anomalocaris (törölt) 2014.02.21. 19:41:28

@helianthus: A Palacsintavárban palacsintás kuponnal jártál?

flash.gordon · http://kulhonban.blogspot.co.at 2014.02.21. 19:48:10

Pardon a kérdésért ezekért a kuponokért fizetni kell vagy fizetben van ingyen?

Ádám 2014.02.21. 19:50:41

@flash.gordon: aztat nem tudom, de a végén megszívod! ha azt szereted.....:)

Ádám 2014.02.21. 19:51:41

barom! Kanada elpicsázta ááámerikát!:D

helianthus 2014.02.21. 20:03:52

@uraaam: @atörökk: tudtátok, hogy van külön település vadászoknak is?
hu.wikipedia.org/wiki/Fels%C5%91vad%C3%A1sz

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.21. 20:03:55

@Ádám: :)) Sszaanada. Az egész világ így hívja.

Mint mikor a félművelt Fukusimát Fukushimának, Janukovicsot Janukovich-nak, stb. írja

helianthus 2014.02.21. 20:05:09

@Nattramn: nem. Játékutalvánnyal és kápéval jártam ott. Bangggártyám is volt, de nem használtam.
Szép halaik vannak.
Mondtam már?

helianthus 2014.02.21. 20:06:17

@atpijkamo: A keresett kifejezés (Nagyszopács) egyetlen dokumentumban sem található meg.

Javaslatok:

•Győződjön meg arról, hogy valamennyi szót helyesen írta.
•Próbálkozzon más kulcsszavakkal.
•Próbálkozzon általánosabb kulcsszavakkal.

Atörökk 2014.02.21. 20:07:54

@helianthus:
Igen! Az egy naaaagy-nagy falu! :D

flash.gordon · http://kulhonban.blogspot.co.at 2014.02.21. 20:09:00

@Ádám: No-no. Nem mindegy, hogy pénzért (elvileg kedvezményesen) vették a kupont vagy ingyen volt. Mert ez utóbbi esetben ha ingyen kupon miatt telefonáltak oda háromnál többször illetve mentek oda személyesen akkor a fillérbaszás minősített esete forog fent.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.21. 20:11:19

@helianthus:

Keress még:
szopás
szopatás
fellatio
orál
bránerezés
cumizás
csikágó
kambodzsa
kamcsatka
kenobi
nyalás
gecizés
szivatás
oboázás
obiztatás
obivankenobi
obrájen
palermó
rodézia
zimbabve

Aureliano Buendía 2014.02.21. 20:13:27

@flash.gordon: olvasd mán el legalább a poszt: ajándékba kapták testvértől, aki vette.

flash.gordon · http://kulhonban.blogspot.co.at 2014.02.21. 20:14:57

@uraaam: Igaz, tényleg köszönöm. Valószínűleg a testvérnek van egy régóta fel nem dolgozott sérelme :)

helianthus 2014.02.21. 20:16:07

@atpijkamo: keress rá te! Himpellér!
Én úrinő vagyok!
Kikérlek magamnak!

@uraaam: :D Ez jó.
Vaaagy Lúzerfölde.

Aureliano Buendía 2014.02.21. 20:19:41

@flash.gordon: igen, én is arra gondolok, hogy ez valami régi családi sérelem méltó megtorlása volt. Az biztos, ha én a tesómtól ilyet kapnék, erősen elgondolkodnék, hogy mit árthattam én neki:)

Aureliano Buendía 2014.02.21. 20:21:42

@helianthus: nem-nem. Az a fejlett NYUGATon lenne, és Looserland lenne a neve, de mivel a jólétben élő fejlettek nem kuponoznak, így elnéptelenedett a település.

Lásg még: en.wikipedia.org/wiki/Looserland

:DDD

Anomalocaris (törölt) 2014.02.21. 20:24:11

@atpijkamo:

papi

papi hajviselet
papi rangok
papi car
papi föveg

Nyomja meg az Enter gombot a kereséshez.

FDToth 2014.02.21. 20:24:39

Trukk: foglalasnal ne jelezd a kupont, amikor fizetsz, akkor add oda. Patthelyzetbe kerulnek es nem tudnak 'trukkozni' :)

igi1 2014.02.21. 20:44:08

@Szőkenő Szarvas: kuponból áll a világ.

Mellkisebbítést vállalnak vajon kuponnal?

Manyecska 2014.02.21. 20:55:59

@igi1: lehet csak az egyiket csinalnak meg xd

Manyecska 2014.02.21. 20:59:30

@Nattramn: itt mar volt egy hód a fràsz jött rám.de az nem barkácshód volt xd cuki farka volt olyan cserepes dizàjn

Black Hole 2014.02.21. 21:00:11

@igi1: ha akarod én szívesen megpróbálom kisebbre masszírozni. Kupon nélkül is.

Ádám 2014.02.21. 21:02:01

@Black Hole: már így is plöttyedt neki!:)

igi1 2014.02.21. 21:02:55

@Szőkenő Szarvas: vagy helyette levágják a karom véletlen :P

igi1 2014.02.21. 21:04:42

@Ádám: nem is láttad a képeket, akkor mit szólsz bele :P

A múltkor se jött össze.

Egyébként meg gondolni kell a jövőre, amit a te fajtádnak sose jutna az eszébe.

Manyecska 2014.02.21. 21:05:05

@igi1: van egy ismim a pasija vett neki ilyen szilikonos csöcsöket.de szakitottak most meg màr nem lesz lóvéja kivetetni hehhhe xd merugye cserélni kell idönként.xd

Black Hole 2014.02.21. 21:07:50

@Ádám: akkor egyben keményre is masszíroznám.

Ádám 2014.02.21. 21:08:06

@igi1: Rossz az emlékezeted! Anno 2012 őszén nekem is elküldted!

"a te fajtádat", mennyire vegyem komolyan!?!

Ádám 2014.02.21. 21:10:09

@Black Hole: :) de fél a pélótól! :)

Manyecska 2014.02.21. 21:11:23

@igi1: tuti alapit egy topless-hidegburkolò kft-t most xddddx

Anomalocaris (törölt) 2014.02.21. 21:16:44

@Ádám: Embifajra gondolhatott. Mondjuk nem túl hízelgő.

Black Hole 2014.02.21. 21:18:36

@Ádám: azért szerintem rá lehetne szoktatni kis odafigyeléssel. Aztán hálából még talán sajtos-tejfölös lángost is sütne :-)

kézműves étcsokimikulás 2014.02.21. 21:20:43

@uraaam:
fiu-ha tudtam volna,hogy szuz vagy ovatosabb vagyok,de nagyon kivantalak...
lany-ha tudtam volna,hogy ennyire kivansz nem veszek harisnyat...

@Szőkenő Szarvas: cumi van kerozin...(by a.b.ceee-star why,avagy szolitson csak bandinak...)

Aureliano Buendía 2014.02.21. 21:21:48

@kézműves étcsokinyuszi: -Főnök, bennt van?
-Aha.
-Fúmekkoraaaa.

Black Hole 2014.02.21. 21:22:42

@Szőkenő Szarvas: szerintem a szilikon duda undorító. De minden ismerősöm ezt mondja.

kézműves étcsokimikulás 2014.02.21. 21:24:25

@Szőkenő Szarvas: nem tudom,horkolas idoben alszom igy nem figyelek ra...

kulonben is,ejjel aludni kell,nem hallgatozni...

Ádám 2014.02.21. 21:25:27

@Black Hole: süt s sütött, ígérte is, hogy ad, ígérni AZT TUD!:)

kézműves étcsokimikulás 2014.02.21. 21:25:41

@uraaam: lajos,vedd le a szemuveged,nyomja a combomat...
lajos,inkabb vedd vissza,a lepedot nyalod...

Atörökk 2014.02.21. 21:30:18

@Szőkenő Szarvas:
Még nem. Péntek, @AtiSnatch: érted, péntek van!!! :D

Black Hole 2014.02.21. 21:34:01

@uraaam: király elhatározza, hogy a nagyseggű lányát férjhez adja, de csak olyan bátor legényhez, aki kezet mer fogni a medvével, és akkora nagy kan, hogy a nagyseggű lányát ki tudja elégíteni. Persze kezdeni a medvénél kell. Bemegy a macihoz a szomszéd ország királyfija, és nagy ordítás után jön ki letépett kézzel. Több próbálkozó is így jár, mire aztán a cigányra kerül a sor. Bemegy a macihoz, hamarosan a medve bömbölve menekül, és nagyon vérzik a segge. Jön ki a cigány, igazgatja a farkát, és megkérdezi:
- Na akkor hol van az a királylány, akivel kezet kell fogni?

igi1 2014.02.21. 21:36:29

@Szőkenő Szarvas: igen ojjan mint a műköröm csak drág mulatsag amit illik fizetni a pasiknak :)

@Ádám: biztos alibi kép volt :)

Black Hole 2014.02.21. 21:56:48

@Ádám: ígérni én is tudok :-) bárkinek, bármit. És kupont is elfogadok.

Anomalocaris (törölt) 2014.02.21. 22:22:19

@Black Hole: Szardinellakuponom van. Szeretném beváltani.

Atörökk 2014.02.21. 22:26:36

Én Megamen véleményére is kíváncsi lennék.

Black Hole 2014.02.21. 22:28:58

@Nattramn: olajos, vagy paradicsomos szardinellakuponod van? Ezt mindenképp tudnom kell.

2014.02.21. 22:31:06

@Nattramn: : Szardinellakuponom van.

Undorító! Menj orvoshoz!

helianthus 2014.02.21. 22:32:15

@Black Hole: paradicsomos. !!!
Ilyen kèrdést már.
Te új lehetsz itt.

Black Hole 2014.02.21. 22:37:41

@helianthus: feledékeny vagyok :-(
De azt nem felejtettem el, hogy Te vagy a palacsintás. Remélem ez ér 1 + pontot.

AtiSnatch 2014.02.21. 22:40:45

péntek... :D nyomorultak.holnap megint péntek :):

ló éjtvágyat mindegykinek! :)

helianthus 2014.02.21. 22:41:41

@Black Hole: ér. Csak nem nálam.
*kuncog*

helianthus 2014.02.21. 22:54:22

Mindenki lángost süt?
Régebben én is csinàltam.
Volt egy hetes lángos receptem.
Csináltam egy adagot, be a hűtőbe, este szagattam belőle, megsütöttem, sajt+tejföl kombóval nyami volt.

Black Hole 2014.02.21. 22:58:15

@helianthus: teljesen elkeserítettél :-(
Hirtelen azt sem tudom, hogy mit mondjak/csináljak :'(

Black Hole 2014.02.21. 22:59:56

@helianthus: múlt héten volt nálunk. Az egy veszélyes kaja, mert nem lehet abba hagyni az evését.

helianthus 2014.02.21. 23:03:21

@Black Hole: igen. Vacsorára külön jó, jól belakmározni belőle.
:)
Mondjuk csak igazi sajttal ehető. Már mindenhol a vacak növényi izéket teszik rá. Az nem tetszetős.

Atörökk 2014.02.21. 23:04:21

@AtiSnatch:
Csak te ne mulass! :D

@helianthus: @Black Hole:
Káposztásat tud valaki csinálni?

Black Hole 2014.02.21. 23:20:08

@helianthus: a sajttal az a baj itt is hogy € 15/kg alatt csak szart kapsz. € 10/kg körül ugyan már kapsz nem mű sajtot, de az igazi kemény érlelt sajt, ami ízben is bejön, az 15 körül mozog. Mondjuk, ha van belőle akciós, akkor veszünk belőle többet. Amit én szeretek, az néha van 10-ért.

Black Hole 2014.02.21. 23:22:48

@atörökk: a nejem egyszer csinált. Majd megkérdezem tőle, hogy emlékszik-e a receptre.

Atörökk 2014.02.21. 23:25:43

@Black Hole:
Az nem is olyan vészes. Itt ami tényleg sajt, olyan 2000-2500 körül kezdődik (ha közvetlen meg tudod venni termelőtől). Boltban olyan 3-3500 körülért veszel rendes tehén, kecske, vagy juhsajtot.

Anomalocaris (törölt) 2014.02.21. 23:28:22

@Black Hole: Olajos hal nem játszik. Legfeljebb salátába vagy pizzára. (Palacsintába?)

Black Hole 2014.02.21. 23:37:29

@atörökk: akkor az annyi mint itt, nagyjából. A reszelt sajt olcsóbb, ma vettem épp 20 deka mozzarella-vöröscheddar keveréket, mert pizzára, meg olasz kajára azt szeretjük, de ez már nem sajt nevű izé, hanem sajt. Szendóba meg kimondottan a cheddar sajtot szeretem, és abból is az érleltet. De mondjuk ez meg olyan erős zamatú, hogy a 20 deka 2 hétig elég. Csak ilyen papír vékony kell belőle.

helianthus 2014.02.21. 23:38:49

@Black Hole: ja egyszer én is csináltam, de nem az volt. :)
@Nattramn: se lángos, se palacsinta. Tudsz élni.

Atörökk 2014.02.21. 23:40:36

@Black Hole:
Igen, azokból az érlelt, meg penészes sajtokból kevesebb is elég. Hú, jó kis kvargli, vagy kéksajt, aminek a bukéjára könyökölni lehet... Még tavaly hozott ismerős Svejcból sajtokat, kóstolgattuk, a fél kocsmát kiürítettük vele :D

Anomalocaris (törölt) 2014.02.21. 23:44:24

@Black Hole: A növényi izé meg a dögdrága cheddar/parmezán/roquefort között van egy csomó minden, ami ugyan sajt, csak éppen se íze, se bűze. Itt többnyire ezt kapni, de a sajt gyakorlatilag így is luxuscikk.

Black Hole 2014.02.21. 23:49:42

@atörökk: azt mondja a nejem, hogy káposztás lángost úgy csinált, hogy csinált fél kiló lisztből kefires lángostésztát, és ebbe dolgozott bele 20 deka káposztát. A káposztát ugyan úgy csinálta meg, mint a káposztás tésztához.

Black Hole 2014.02.21. 23:52:04

@Nattramn: olajos tonhaldarab az nagyon jó. Kenyér nélkül, csak úgy üresen.

Black Hole 2014.02.21. 23:53:38

@helianthus: hát ha nem az volt, akkor mi volt?

Black Hole 2014.02.21. 23:56:27

@atörökk: nincs mit. Egyszer csinált ugyan ezzel a metódussal pogácsát. Az nagyon király volt.

Anomalocaris (törölt) 2014.02.21. 23:57:38

@Black Hole: Tonhalból én a sós leves változatot preferálom. Amit nem egészen értek, hogy miért annyival drágább, mint az olajos verzió.

Anomalocaris (törölt) 2014.02.22. 00:00:01

@Black Hole: Valójában pisztáciás lángosra ácsingóznak, csak nem merik mondani.

Black Hole 2014.02.22. 00:03:42

@Nattramn: arra emlékszem, hogy a trappista sajtot nagyon szerettük, aztán egyszer olyan furcsa volt. Néztük, hogy mi lehet a hiba, hát az volt rá írva, hogy trappista jellegű sajtkészítmény. Aztán egy idő után, már nem is volt nagyon normális. Ezek az ír sajtok először furcsák voltak, meg kellett szokni az ízüket, de most már a francia és olasz sajtok tűnnek ízetlennek.

Black Hole 2014.02.22. 00:07:41

@Nattramn: én meg pont azt nem szeretem. Itt egyébként egy árban vannak. Itt van egy olyan, amiben kisebb darab tonhal darabok vannak, az olcsóbb, de azt szeretem, amiben egy nagy darab van, és olajos.

Black Hole 2014.02.22. 00:12:02

@Nattramn: pisztáciás baklawa az nagyon jó. Ma mentünk az arab boltba tarhonyát venni, gondoltam bezabálok jól baklawaból, de rácsesztünk. Éppen imádság időben mentünk, ráadásul pont az elején, és kb 1.5 órát kellett volna várni.

helianthus 2014.02.22. 00:14:20

@Nattramn: nem merjük? Miért? Mert olyan kis szemérmesek vagyunk, mi? :8)

igi1 2014.02.22. 00:29:28

@Black Hole: ahol 15 dkg méz kell egy sütibe az nem normális süti

cukorszirupos baklava szerintem akkor se igazi

igi1 2014.02.22. 00:31:50

Inkább egyetek lokmát mostanság

igi1 2014.02.22. 00:35:03

mondjuk a cukorszirup helyett itt is találni kell mást

Anomalocaris (törölt) 2014.02.22. 00:45:32

@Black Hole: A magyar trappista sajt esetében sose értettem, miért nevezik trappsitának. Aztán jött a kukoricás Löwenbräu, és mindent megértettem.

Anomalocaris (törölt) 2014.02.22. 00:49:02

@Black Hole: Akkor ez is valami trükk lehet. Magyarországon konkrétan kétszer-háromszor annyiba kerül a sós leves tonhal, mint ó-Lajos. Mondjuk halnál engem nem zavar ha bele van darálva a hal minden része, mert a halnak szerintem nincs gusztustalan része.

Anomalocaris (törölt) 2014.02.22. 00:52:28

@Black Hole: 1,5 órát? Akkor a pénteki déli ima idejében mehetettek, mert alapjáraton egy ima talán 10 perc. Egyedül 3-4 perc alatt is le lehet nyomni, ha kellően rövid szúrákat választasz.

Anomalocaris (törölt) 2014.02.22. 00:54:59

@helianthus: Hát remélem, hogy igen, és nem valami egyéb csapda áll a háttérben.

Anomalocaris (törölt) 2014.02.22. 00:57:51

@agresszív kismalac: Valóban.

Facebook
Előbb be kell jelentkezned

:8(

Black Hole 2014.02.22. 01:13:49

@igi1: a baklawa kurva jó. Gondolom van belőle sok féle. Nagyon szeretem.

Black Hole 2014.02.22. 01:17:37

@Nattramn: van egy olyan fajta hal, ahol a saját levében van eltéve, nem pedig sós lében. Az drága. Viszont nem szeretem.

Black Hole 2014.02.22. 01:20:14

@Nattramn: a két-háromszoros ár viszont durva. A sós leves és az olajos kb € 1.2, a saját leves meg € 1.5 kb. Szóval nagy difi nincs.

Black Hole 2014.02.22. 01:22:51

@Nattramn: basszus én valamiért mindig pénteken megyek hozzájuk, és azt hittem, hogy mindig ilyen hosszú. Egyébként nagyon érdekes dolgokat lehet náluk venni.

Anomalocaris (törölt) 2014.02.22. 01:39:32

@Black Hole: A pénteki déli ima olyasmi mint a keresztényeknél a vasárnapi mise. Mert ugye ilyen jópofán jönnek egymás után az ünnepnapok, a péntek a muszlimoké, a szombat a zsidóké, a vasránap a keresztényeké. Igazából nem az ima tart olyan sokáig általában, hanem az azt követő prédikáció.

Egyébként meg most leltem rá jutyúbén hosszú keresgélés után arra az afrikai bakelitlemezre, ami burkom kiskorában (többek között) meghatározta zenei fejlődésemet. Ennél még a leírásra is emlékszem, az benne a poén, hogy ilyen hatalmas fakürtökön játszanak, és mindegyik csak egy hangot tud kiadni:

www.youtube.com/watch?v=ZI-kZTX_hkM

Kicsit monoton, de az nálam sose baj.

Ádám 2014.02.22. 03:58:52

egész éjjel kuponoztam! úgy kidőltem, hogy most már aludni köllene.....

AtiSnatch 2014.02.22. 05:34:27

aludjatok nyámbikák! :)

Manyecska 2014.02.22. 05:40:18

@Ádám: akkor már ideje hazamenni xd@AtiSnatch: epp most szeretnék

Ádám 2014.02.22. 07:36:41

Hali! Hat ágra süt a nap! Húzzatok kirándulni, napozni!:)

@AtiSnatch: Te meg néha melózhatnál.....

Oltalom 2014.02.22. 07:45:43

"Minden emberi időpont foglalt a kuponos masszázsszalonban"

Világos! Hisztis kielégítetlen kurva szerint hétköznap délelőtt nem EMBERI időpont!!!

helianthus 2014.02.22. 07:51:31

@Ádám: hol? Hol? Itt nem.
Jó reggeltet.

Ádám 2014.02.22. 07:54:45

@helianthus: 'hát ITT! megyek is.....puszi.

helianthus 2014.02.22. 07:59:16

@Ádám: :P küldhetnél belőle. Kertészkednem kéne. Puszi.

helianthus 2014.02.22. 08:37:36

Itt szemerkél a jó kis áztató eső. :/

AtiSnatch 2014.02.22. 08:40:43

@Ádám: néha szoktam... :D ne napozz, neked felesleges :D

Manyecska 2014.02.22. 08:42:27

@helianthus: mink megjartuk a zàllatorvost már.én meg ültetni fogok ma....

helianthus 2014.02.22. 08:43:08

@AtiSnatch: na hogy telik? Szolidaritásból felkeltem korán én is. :)
(nem is, de így azt hiszi, jó fej vagyok...hihi!)

Manyecska 2014.02.22. 08:45:36

Sàrba kiràndulni?? nem ajànlom...itt kacsák sétàltak reggel az utcában...kaja megvan xd

Manyecska 2014.02.22. 09:08:29

@helianthus: növényeket...gyökereztettem pá yuccát.krotont..

AtiSnatch 2014.02.22. 09:09:34

@helianthus: telleget, csak lassan :) *udvariasan mosolyog, elrejti indulatait a kérdező iránt* :D

Manyecska 2014.02.22. 09:28:58

@AtiSnatch: mi nem csak beszélünk a szaporodásról ugye xd

helianthus 2014.02.22. 09:39:48

@Szőkenő Szarvas: ja. Aszittem kint kertészkedezel. Itt még mindig szemerkél, bár néha kezd kivirulni a nap. Aztán elmúlik.
@AtiSnatch: nemsoká végzel. Kitartás. Jó munkàt!
*gonoszmanós kuncogàs hallik*

igi1 2014.02.22. 09:56:53

@Ádám: biztos kifáradtál a tollfosztásban :P

index.hu/belfold/2014/02/22/minden_csupa_toll_volt/

Kérdésem: hová dugtad a maradék hármat, és kik dolgoztak még alád, mer nem hinném, hogy hat tyúkot három ember olyan könnyedén meg tud pucolni, hogy így néznének ki azok. :DDD

A rokontól egyébként 15-öt vittek el, és azóta sincs meg a tettes. Még ott helyben nekiláttok a fosztásnak?

AtiSnatch 2014.02.22. 09:58:49

@helianthus: :)) *hogy a szád pálljon ki* :D

Atörökk 2014.02.22. 09:58:53

'reggeltet! Mér nem marattok nyuKton? Ja, van, akit vár a gyár ;)

@AtiSnatch:
Kitaláltam, egyértelműen pina! :D

helianthus 2014.02.22. 10:04:10

@AtiSnatch: :D *szívja a vérét kicsit mèg vagy ne szívja? tűnődik*

AtiSnatch 2014.02.22. 10:16:45

@atörökk: határeset, elfogadom :D

egyébként Magas a kolesz, Teri nem! :D

@helianthus: fél2ig ráérsz :P:D

helianthus 2014.02.22. 10:29:07

@AtiSnatch: akkor jól van. Most nem is érek rá. Majd később akkor.
Sok meló van? :)

AtiSnatch 2014.02.22. 10:30:37

@helianthus: akad, csak kedv hozzá kevés :)

helianthus 2014.02.22. 10:35:24

@AtiSnatch: azt elhiszem. :) Én is hoztam haza kicsit. Majd megcsinálom.

Atörökk 2014.02.22. 10:35:34

@AtiSnatch:
Nem is jó pénteken dolgozni ;)

AtiSnatch 2014.02.22. 10:38:59

@atörökk: a péntek, mint köztudott másra van :D

@helianthus: remélem nem boncmester vagy :D

Manyecska 2014.02.22. 11:01:13

@AtiSnatch: szulésznõ..xd. epp szulnek a life.on....

AtiSnatch 2014.02.22. 11:06:45

@Szőkenő Szarvas: ha te is hazahordtad a melót, akkor egy pár kismama nem örült, mi? :D

Aureliano Buendía 2014.02.22. 11:15:35

Hát mi folyik Gyöngyösön???!!!

Atörökk 2014.02.22. 11:22:13

@uraaam:
Állítólag egész jó olaszrizlingek teremenek arra :D

Aureliano Buendía 2014.02.22. 11:24:30

@atörökk: tennap este a bikák vére folyt, úgyhogy ma kihagyós.
Meg amúgy is a veresbert csipázom.

Atörökk 2014.02.22. 11:27:08

@uraaam:
:D
Van arra egy Nagyréde nevű település, ottan egész jó kékfrancos is van :)
Vöröset én inkább télen. Mármint borból :D

Aureliano Buendía 2014.02.22. 11:42:23

@atörökk: én jóban vagyok a rédeiekkel, főleg vele: ct-static.com/labels/52786.jpg
:)

Régen a fehéret ittam, de teljesen átszoktam a vörös szárazra.

AtiSnatch 2014.02.22. 11:52:01

na megjött az alkeszkülönítmény :))

Atörökk 2014.02.22. 11:53:56

@AtiSnatch:
Sanyarú a szőlő, mi? :D

AtiSnatch 2014.02.22. 11:54:57

@atörökk: sanyarú a szülő! beszélj manyeccsal :D

Aureliano Buendía 2014.02.22. 11:55:45

@atörökk: csak irigykedik:) Neki nem jutott tegnap este pi(n)a. :D

Manyecska 2014.02.22. 12:01:16

@AtiSnatch: gòzöm nincs kit takar a nickje.na!!!!! bâr igyexik tény. Szerintem a malac...?

AtiSnatch 2014.02.22. 12:05:09

@uraaam: @atörökk: hazamegyek úgyis utolérlek titeket! (ígyisúgyis) :D

@Szőkenő Szarvas: te, szombat reggel mit tolsz?

Black Hole 2014.02.22. 13:00:37

@Nattramn: ezt az arab dolgot eddig nem tudtam. Egyszer viszont az ima előtt értem oda, de nem sokkal. Szóltak is, hogy siessek, aztán valamit nem találtam, keresgéltem, és szóltak, hogy segítenek szívesen, csak arra kérnek, hogy 5 perecen belül menjek el.
Ez a zene viszont mélyebben nem érintett meg. Érdekes, kissé monoton, ahogy mondtad, és sok zenénél szívesebben hallgatom, de mondjuk egy zene boltban nem nem állnák neki keresgélni.

Black Hole 2014.02.22. 13:06:50

Kér valaki csülökpörit?

helianthus 2014.02.22. 13:14:19

@AtiSnatch: ne felejts el hazamenni! *utolsót rúg bele*
@Black Hole: ÉN, ÈN, ÉN!!!

Atörökk 2014.02.22. 13:15:38

@AtiSnatch:
Jajjte, még mindég bent senyvedsz?
Ponnmost ebédeltem, iszok egy fröccsöt a zegésségedre :D

Black Hole 2014.02.22. 13:20:42

@helianthus: gyere, hatra lesz kész. Tegnap délután 5-kor tettem oda. Olyan már a szaftja, hogy úgy kell elharapni. Ha egy üveg villányi hárslevelűt hozol, akkor kapsz repetát is :-)

Atörökk 2014.02.22. 13:21:33

@AtiSnatch:
Nyenyenyeeee :D

@Black Hole:
Tegnap délután ötkor??? Egész disznóból főzöd? :D

helianthus 2014.02.22. 13:25:26

@AtiSnatch: várjál, várjál! A tièd vagy egymásèt? :DD

helianthus 2014.02.22. 13:28:23

@Black Hole: ha felülök a magánrepcsimre, oda is èrek. :D

Black Hole 2014.02.22. 13:34:53

@atörökk: lassú főzőben főzöm, ami 95°C-on főz. A csontból is kiszed mindent. Ebben főzök kocsonyát, húslevest, töltöttkáposztát, meg amit lehet.

Black Hole 2014.02.22. 13:40:04

@helianthus: asszem ma jön normál járat. Ha jössz, kimegyek eléd :-) főztem annyit, hogy nem fogy el egyszerre. Nem kispályázok. :-)

igi1 2014.02.22. 13:53:28

@AtiSnatch: ne higgy nekik ha az alkoholhoz is úgyvértenek mint a szexhez nem itt tartana a homár.

AtiSnatch 2014.02.22. 14:00:51

@helianthus: @atörökk: tőlem akár egymásét is :D

@igi1: ááá, nem olyan családból származom én... a kérdéseiken is gondolkozok még, hogy elhiggyem-e őket. :)

helianthus 2014.02.22. 14:04:00

@Black Hole: kedves vagy. Ezt meghívásnak veszem és egyszer élni fogok vele. :)
@AtiSnatch: részemről rendben, de félek Igi haragjától! :0

igi1 2014.02.22. 14:05:43

@helianthus: ne tőlem fèljel a török kamuzik akkor is mikor kérdez :)

Atörökk 2014.02.22. 14:07:30

@Black Hole:
Jól hangzik :) Az valami spéci edény, vagy hogy tudja tartani a 95 fokot?

@AtiSnatch:
Szeretnéd, hogy bevegyünk, tudom én. Meg aSZt is, hogy a pályinkámra pályázol :D

@helianthus:
Minden okod megvan rá. Szerintem leKszívesebben odabilincsezne a traktorjához, és órákon át buzipornót olvasna fel!4!!

AtiSnatch 2014.02.22. 14:09:39

na elmentem berúgni nyombik! jók szúnyogotok! :)

igi1 2014.02.22. 14:11:23

@atörökk: neki leszbipornot mer annál rosszabb nincs a világon :)

igi1 2014.02.22. 14:18:58

Különbe meg pálinkafőző verseny rendeztetik mostansàg...úgy 2-3 hónap múlva :)))

helianthus 2014.02.22. 14:21:42

@igi1: szerintem atörökk arra gondolt, hogy őt bilincseled oda, nem engem.
Hízelgő, hogy nekem akarsz leszbipornót felolvasni.
Azt hiszem.... :O

Black Hole 2014.02.22. 14:28:03

@atörökk: ez egy nagyon primitív cucc. Egy cserép edény van egy elektromos fűtő cuccban. Nagyon alacsony a fogyasztása, mert csak 200 wattos. Egyszer felfűtti, utána már csak ritkán kapcsol be. Bab kajákat lehet benne nagyon jót csinálni. Olyan lesz a bab, mint a vaj, de nem fől szét. Nem is drága különben, olyan € 30 körül van. Ha levest főzök benne, még csak fel sem habzik.

Atörökk 2014.02.22. 14:36:18

@Black Hole:
Tudnál róla dobni egy linket?

Manyecska 2014.02.22. 14:50:17

@igi1: valszeg igazad lehet-kivételesen:P-merhogy a se..gem mérete akasztotta meg őket múltkor.:P /pedig az pontjó../ Hát ezek férfisegghez lehetnek szokva:DD?

Ádám 2014.02.22. 16:07:37

Black Hole 2014.02.22. 13:06:50
Kér valaki csülökpörit?

Én meg kóstolnám..... kenyerem van!:)

Aureliano Buendía 2014.02.22. 16:26:44

@atörökk: „Jól hangzik :) Az valami spéci edény, vagy hogy tudja tartani a 95 fokot?”

Persze, TV-shopban, meg termékbemutatókon lehet kapni. Igen drága darab:D

Atörökk 2014.02.22. 16:28:07

@uraaam:
Kuponér megelehet venni? :D

Aureliano Buendía 2014.02.22. 16:31:17

@atörökk: a kupont kéccázezer forint értékben számolják bele, de előzetesen foglalni kell időpontot a 06-90-455-455 számon.

Atörökk 2014.02.22. 16:37:31

@uraaam:
Gyanúsan olcsó... Nemérdekel! :D

Aureliano Buendía 2014.02.22. 16:38:37

@atörökk: és te még nem is tudod, hogy az edény mellé ajándék első osztályú vonatjegy jár. A hülyének is megéri.
Akkor csomagolhatok két darabot?:D

helianthus 2014.02.22. 16:50:50

@uraaam: arra gondolsz, hogy arra gondol, hogy kéccer? Gyanús nekem ez a lyuk, mindenkinek csapja itt a szelet. Röptèben a legyet típus lehet.

Black Hole 2014.02.22. 16:52:17

@Ádám: villányi hárslevelűt hozzál. A kenyeret én sütöm:-)

Aureliano Buendía 2014.02.22. 16:53:21

@helianthus: pontosan erre gondoltam.:)

De ne tiltakozz, nem fog fájni;)

Ádám 2014.02.22. 16:54:41

@Black Hole: JA! Igaz is....HÁRMAT viszek, csak nem tom h mikor érek oda:)

Aureliano Buendía 2014.02.22. 16:54:48

@Black Hole: én máűr 5 éve magam sütöm. Vagyis inkább a gép. De fasza, jobb, mint a bóti.

Aureliano Buendía 2014.02.22. 16:55:45

@Ádám: hármat? És partiba csapjátok napraforgót?:D

Black Hole 2014.02.22. 16:57:40

@atörökk: ha veszel, akkor adok fasza recepteket. Kicsit másképp kell benne főzni, de nem veszélyes. A bab kaják megvannak benne magas fokozaton 6-7 óra alatt.

Ádám 2014.02.22. 16:58:49

@uraaam: fúj disznó!

talán külön külön, min. keccer!:)

Aureliano Buendía 2014.02.22. 17:00:38

@Ádám: hát, azért beszéld meg blekhóllal is, hogy akarja-e biztos veled is. Hogy ne érjen csalódás:)

Black Hole 2014.02.22. 17:02:09

@atörökk: ja, ez az ár sok érte, én 30-ért vettem a boltban ugyan ilyent. Lehet kapni olyant is, amiben öntöttvas az edény, de az drágább, és nem biztos, hogy jobb.

helianthus 2014.02.22. 17:06:04

@uraaam: nana. Napiforgi csak akkor csapódik partiba, ha akar. Khmmm...
@Ádám: nincs is itt a malacka. Miért szidod?

Black Hole 2014.02.22. 17:07:58

@uraaam: múltkor beszéltünk róla. Valamit mondtál, hogy cserélni kellett benne. Neked nem az edény kezdett el engedni? Én most vettem észre, hogy alul van valami kis folyás. De még nem veszélyes. Meg lehet hozzá kapni alkatrészt kb €20 körül.

Ádám 2014.02.22. 17:09:09

@helianthus: Puszi! Más, biztató szavaid számomra?:) (én nem is partiban képzelem!)

Ádám 2014.02.22. 17:10:26

@Black Hole: serdülő korba "lépett"?!:D

Aureliano Buendía 2014.02.22. 17:20:53

@Black Hole: igen, a sütőüst kezdte feladni a küzdelmet. Elkezdett szivárogni belőle a víz. Aztán egy kis fém baszás, ami tartotta alul azt a részt, ami csatlakozik a géphez (ami forgattya a lapátokat) eltört.

Valami 4-5e ft volt az új üst.

Mostanában rakok a kenyérhez rozmaringot is. Én annyira nem érzem, de a feleslegem szerint simán lehet benne érezni.

Aureliano Buendía 2014.02.22. 17:26:23

@Black Hole: most nézem, 18-én volt 5 éve, hogy először kenyeret sütöttem:) Azóta heti 2x sütök átlagosan, ahhoz képest az egy üst nem rossz eredmény.

Atörökk 2014.02.22. 17:26:37

@uraaam:
Pótjegy bennevane az árba'? :D

@Black Hole:
Köszi, megnézem.

Aureliano Buendía 2014.02.22. 17:28:23

@atörökk: milyen pótjegy? Kell a vonatra pótjegy?:D

Atörökk 2014.02.22. 17:28:46

@helianthus:
Ahogy ismerem, mingyár itt lesz, ne aggóggy ;)

Ádám 2014.02.22. 17:30:32

@Nattramn: "spagettinek" hívod?

NAHISZEN!:D:)

Anomalocaris (törölt) 2014.02.22. 17:31:36

"Klicsois lemondtaná Janukovicsot"

Manyecska 2014.02.22. 17:33:04

..itt a tavasz, dagad a...pizzatészta..:) egyenlőre:D

Black Hole 2014.02.22. 17:34:56

@uraaam: ha erősebb lesz a szivárgás, akkor cserélem az alkatrészt. A komplett edény kb € 70 körül van. Már szétszedtem, mert kiváncsi voltam, hogy javítható. Nem akartam úgy járni, hogy mondjuk veszek hozzá cuccot, ezt meg nem lehet szétszedni valamiért.
Mi elég sok magot próbáltunk bele tenni, de egyik sem ízlett különösebben. Egyedül a szezámmag. Az viszont nagyon feldobja. Csak meg kell pirítani szép aranysárgára. Ha csak simán teszed bele, akkor semmi íze.

Black Hole 2014.02.22. 17:41:27

@uraaam: kb minden másnap sütök, kb 2 hetente dagasztok benne pizza tésztát, meg olyan havi szinten egyszer-kétszer dagasztok benne kuglófot. Basszus a kuglóf alkatrészeket bele szórom, durván két és fél óra alatt megcsinálja, és csak átrakom a kuglófsütőbe. Nagyon jó ez a gép, én azon csodálkozom, hogy nincs mindenkinek.

igi1 2014.02.22. 17:42:43

@Szőkenő Szarvas: én már tegnap megcsináltam

3 pizzát, két töki pompost meg calzone-t.

Aureliano Buendía 2014.02.22. 17:42:57

@Black Hole: az enyém elpusztult, már nem volt érdemes a cserére sem.

Az utóbbi időben (kb fél éve?) fele-fele arányban rakok bele graham és fehér lisztet. Így nagyjából lesz egy félbarna kenyerem.

A szezámmagot próbáltam, annyira nem jött be. A tökmagon gondolkodom újabban. Rozmaringos kenyeret pedig a Katlan Tóniban ettünk, ott sütötték helyben, innen az ötlet.

igi1 2014.02.22. 17:44:22

szerintem pizza nincs bacon nélkül

pont

@Black Hole: a dagasztást mindig szigorúan kézzel

mert a gépi nem olyan állagú

a kenyeret esetleg lehet úgy sütni

Black Hole 2014.02.22. 17:50:35

@helianthus: nem vagyok én olyan, csak a pofám nagy. Úgy, hogy jöhetsz bátran, mert nagyon rendes ember vagyok. :-)

Black Hole 2014.02.22. 17:59:14

@igi1: ha kézzel kellene csinálni, akkor inkább nem kellene. Egyébként a nejem sem bízott meg a gépben, amíg egyszer nem csináltam. Ugyan úgy megkel, talán még jobban is. Mikor nejem kézzel csinálta, akkor fél kiló lisztből lett tele a kuglófsütő, én meg 40 deka lisztből csinálom, és úgy lesz tele, mikor megsül. Kb 5 perc alatt bele teszek mindent, mikor sípol a gép, hogy kész, akkor meg 2 perc alatt átrakom a sütő formába.

Aureliano Buendía 2014.02.22. 18:03:41

@Black Hole: én végigcsináltatom a géppel, nem veszem ki belőle a gyúrás után. Rendesen megsüti úgy is szerintem.

Black Hole 2014.02.22. 18:04:08

@Ádám: ja, a szembe szomszéd lánya meg már el is hagyta a serdülőkort. Kibaszott dögös lett. De már elmúlt az az idő, mikor a szomszéd csaj 2 naponta áthív "valamit megjavítani". De jó volt 20 évesnek lenni :-)

Manyecska 2014.02.22. 18:06:01

@igi1: naná, hogy kézzel:DDD@helianthus: ááá, amelyik kutya ugat, tudod...:P

Black Hole 2014.02.22. 18:09:58

@uraaam: már gondoltam rá, hogy benne hagyom, csak van egy nagyon szép kuglóf formánk. Az asszony talán sírva is fakadna, ha nem abban sütném.
A szezám magot pirítva tetted bele? Mikor veszünk, akkor az egész zacsi magot megpirítja asszony, úgy tesszük el. Próbáltuk a tökmagot, de nem jött be.

Black Hole 2014.02.22. 18:12:42

@Szőkenő Szarvas: mondjuk azért van amikor a kézi dagasztás jobban bejön :-) de szerintem Igi nem arra gondolt, amire én most :-)

Manyecska 2014.02.22. 18:13:08

Folytassátok. A kuglóf izgi!!:)@igi1: oregánót rászórni még. Kolbászos-sonkás-tejfölös lett, jó nagyok és vastag a tésztája durva jó lett. Hiába:P

Aureliano Buendía 2014.02.22. 18:13:40

@Black Hole: pirítva is, anélkül is. Próbálkoztam azzal is, hogy sütés előtt megkenem a tetejét egy kis tejföllel, és arra szórom a szezámmagot, de nem hozta a várt eredményt.

Én lusta lennék csak azért kivenni a gépből, mert szép a kuglófforma:)

Ha egyszer véletlenül itt lennél pár napot, menj el Veresre a Katlan Tóniba. Ők csinálják helyben a kenyeret.

Manyecska 2014.02.22. 18:19:06

Csak mondanám hogy Amerikában a pizzatészta vagy öt centi vastag, egyes helyeken.:P

Black Hole 2014.02.22. 18:20:25

@Szőkenő Szarvas: már hogyne lenne izgi? Az örömteli pillanatban is az kiabálom, hogy kuh-kuh-kuh-kuglóóóóóf!
Az ah-ah már uncsi.

helianthus 2014.02.22. 18:43:27

@Black Hole: ja, ha rendes vagy, nem megyek. Rendes ember itt is akad. :P

Black Hole 2014.02.22. 18:49:51

@helianthus: hogy Neked semmi se jó :-( az jó hír, hogy hazudós is vagyok? Szóval jöhetsz nyugodtan :-)

Manyecska 2014.02.22. 18:57:42

@Black Hole: ..mondjuk lenne pár mp hökkenet..:D

Ádám 2014.02.22. 19:17:23

barom! áááámerikát 5-0 ra szopatták! fejletten szoptak, mint a lengyel csajok.....:):D barom!:)

helianthus 2014.02.22. 19:38:15

@Black Hole: miért akarsz hazai pályán csajozni? Mi lesz a szép ír jányokkal?

kézműves étcsokimikulás 2014.02.22. 19:46:07

johergelt...
mi ujsag bentlakok???

Manyecska 2014.02.22. 21:03:22

Kariajcsit megvettétek màr??...husveti csokinyulak màr kaphatòk!:-):-)

Atörökk 2014.02.22. 21:08:26

@Szőkenő Szarvas:
Mindenki kupont kap, akinek nem teccik, bekaphattya. Akinek igen, az is :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.22. 21:11:39

miahelyzet dlágáim, nálatok sincs műsor a tévébe? valaki szórakoztasson már 11-ig, addig szalma vagyok máma.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.22. 21:19:41

Hülye aki utánam beír

@sugargiraffusplumps.: Én nem vettem észre, hogy a TV-ben még lenne valami...
Bár a Story4-en anyám Missz Márpült néz, de az elejéről lemaradtam, szal nem néztem.

Atörökk 2014.02.22. 21:23:17

@sugargiraffusplumps.:
Jó lesz, ha addig táncolok a monitor előtt?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.22. 21:26:19

@ColT: a múltkor volt egy pingvines film, az jó volt. tuttad, hogy van olyan pingvinfajta amelyik életében csak egy társat választ és kitartanak egymás mellett amíg meg nem degelnek? csak aszt nem értem, hogy a picsába ismerik fel egymást.

helianthus 2014.02.22. 21:29:19

@sugargiraffusplumps.: hátha jön Papi a hahotás vicekkel.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.22. 21:33:53

@helianthus: ajjajjj! amúgy asszem megöregedtem mert már vagy 20 éve nem hallottam egy új viccet se.

Atörökk 2014.02.22. 21:36:20

@sugargiraffusplumps.:
Az kevés, a zaprót is dobálni kell :D

Atörökk 2014.02.22. 21:37:39

@ColT:
Kabbe! Nem teccik, nem nézed! :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.22. 21:43:36

@atörökk: Na jó, de mi van, ha véletlenül? Azért ez veszélyes :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.22. 21:43:51

@atörökk: ejj, semmi érzéked az üzlethez, aprópézért nem táncolunk!

asztán fűszoknyád van-e?

@ColT: érdekes módon a kínaiak meg a fehéreket (opppardon, kaukázusiakat) nem tudják megkülönböztetni egymástól. ez minnyár felvet több érdekes és problematikus kérdést is a kínai-fehér vegyesházasságokban, ugye. :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.22. 21:44:57

@atörökk: Na de hogy jut el hozzád? :D Ha csak dobálja a levegőbe, az sovány :D

@sugargiraffusplumps.: Igaz, de az európai emberek még mindig jobban különböznek egymástól :)

Atörökk 2014.02.22. 21:45:09

@ColT:
Ne kíváncsiskoggy! :D

@sugargiraffusplumps.:
Van, de a fejemen hordom!

igi1 2014.02.22. 21:49:18

@Black Hole: ez meg a liszt fajtajától függ

Más érzés enni is a gépes kelt tésztát

Ádám 2014.02.22. 21:52:38

@igi1: S a vibrátorral milyen érzés?:)

Már fő a három tik!:D

igi1 2014.02.22. 22:08:49

@Szőkenő Szarvas: én a tésztába bele szórom rá csak keveset

igi1 2014.02.22. 22:10:15

@Ádám: te csak arról beszéljél h lehet 9 tyúkot ellopni és azt megkopasztani 2 embernek

Meg mit csináltatok 3 tyúkkal

Amatőr dolog volt nem azonnal megenni mindet

Ádám 2014.02.22. 22:12:43

@igi1: "Amatőr dolog volt nem azonnal megenni mindet"

NYERSEN ??? elmész te a p.......-ba!

igi1 2014.02.22. 22:24:04

@Ádám: nektek az mindegy 3 eltűnt nem!?

Az érdekel h rögtön a helyszínen hozzáláttok e a tollfosztáshoz a lopottnál

15 -t elvinni 3 embernek csendbeis művészet

Ádám 2014.02.22. 22:29:47

@igi1: cigó művészekről még nem hallottál? ezekben az emberekben még van anyag!:):D

várd+ a barmot, majd az mesél neked más ottani ááámerikai s lengyel csodákról, te meg olvasd tátott szájjal......., na cső!:)

Anomalocaris (törölt) 2014.02.22. 22:33:03

@helianthus: Nem halas. Padlizsános-cukkinis. Egy kevés még mindig van belőle.

igi1 2014.02.22. 22:38:30

@Ádám: ne emlegesd lécci inkább a vibrit választanãm akkor :P

Black Hole 2014.02.22. 22:50:54

@helianthus: azoknak nem olyan szép kerek a faruk.

helianthus 2014.02.22. 22:51:56

@Nattramn: a padlizsán nem ficánkol.

helianthus 2014.02.22. 22:53:36

@Black Hole: hát a farom nekem se. Kicsi popóm van. :O

Atörökk 2014.02.22. 22:54:50

@Ádám:
Te most udvarolsz iginek? :D

Anomalocaris (törölt) 2014.02.22. 23:03:06

@helianthus: Dehogynem! Az néz ki csak igazán ijesztően.

Black Hole 2014.02.22. 23:12:59

@igi1: a tészta nem tudja, hogy kézzel, vagy géppel dagasztják. Egyébként a kenyérsütő gép miatt, csak nagyon jó lisztet veszek, különben nem lesz szép, nagy könnyű kenyér. Olyan állagú kenyeret sütök mint a zsúrkenyér, nagy lyukacsos, világos. A kuglóf is kb ilyen. Egyébként szeretem a hasam, de túl nagy ügyet nem csinálok ilyesmiből.

Aureliano Buendía 2014.02.22. 23:13:35

@atörökk: lecsapja a kezedről, figyeld meg.

Black Hole 2014.02.22. 23:16:08

@Nattramn: ennél disznóbbat tudok.

Black Hole 2014.02.22. 23:25:39

@helianthus: akkor stop, menjünk vissza a kályhához. Azoknak nem olyan szép formás KIS faruk van. Így jó?

Atörökk 2014.02.22. 23:26:51

@uraaam:
Minden jel szerint. Akkor télleg marad a pályinka :D

2014.02.22. 23:27:14

Iszonyatos problémák.Nekem meg letört a műkörmöm.Rettenet!

Aureliano Buendía 2014.02.22. 23:30:23

@atörökk: azt viszont sznáccs, hártmí és én isszuk meg. :)

igi1 2014.02.22. 23:34:09

@Black Hole: dehogynem rudja egy tészta h mivel dagasszák de úgyse érted mer pasi vagy.

igi1 2014.02.22. 23:40:46

@atörökk: te meg féltékeny vagy Ádámra?
ajjaj

Atörökk 2014.02.22. 23:42:04

@Nattramn:
Hol lehet megtanulni tésztául?

@igi1:
Hajjajj, ne tudd meg. Az ideg baszkod szanaszéjjel. Asse tudom, aludni hogy fogok tudni.

igi1 2014.02.22. 23:44:27

@atörökk: ahha szóval a vibrimet irigyled inkább :DDD

Aureliano Buendía 2014.02.22. 23:49:30

@atörökk: „
Hajjajj, ne tudd meg. Az ideg baszkod szanaszéjjel. Asse tudom, aludni hogy fogok tudni. ”

Amatőr. Minél többet alszol, annál kevesebb időd van inni.

Atörökk 2014.02.22. 23:50:18

@igi1:
Broáááf.

@uraaam:
No de ha sokat iszok, utána sokat is alszok! Akkor hogyan van ez? :D

Aureliano Buendía 2014.02.22. 23:54:20

@atörökk: ej, látszik, hogy még ezt gyakorolnod kell. Hosszú és kitartó munka vár még rád ifjú padavan.

Black Hole 2014.02.22. 23:55:13

@igi1: de nem tudja, mert nincs agya.

Black Hole 2014.02.22. 23:59:31

@Nattramn: talán a sorrend az, hogy okostelefon>okosóra >okostészta?
És ha lesz okostészta, akkor almást, vagy droidost kell venni? Csupa kínzó kérdés.

Black Hole 2014.02.23. 00:01:07

Azt hiszem, hogy pezsgőt bontok.

Anomalocaris (törölt) 2014.02.23. 00:08:53

@Black Hole: Házitészta lesz, amit pórázon kell sétáltatni.

Black Hole 2014.02.23. 00:09:05

@Nattramn: az még nem akkora baj ha nincs, sokkal nagyobb baj az, ha ráadásul azt hiszi, hogy van, ráadásul több mint bárki másnak.

Anomalocaris (törölt) 2014.02.23. 00:18:42

@Black Hole: A kettő általában kéz a kézben jár.

Black Hole 2014.02.23. 00:19:31

@Nattramn: gondolom okosnyakörvvel. Persze újra itt a kérdés, hogy akkor almás, vagy droidos.
Sokszor csak nézek, hogy a neten különböző fórumokon emberek hogyan esnek egymás torkának, hogy alma, vagy droid. És gyilkolják egymást, arra nem gondolva, hogy egyik félnek azért tetszik az almás mert egész mások az elvárásai mint azoknak, akik a droidra esküsznek. Ezek után már azon csodálkoznék, ha nem ütnék egymást azért, hogy fradi, vagy dózsa.

Black Hole 2014.02.23. 00:21:05

@Nattramn: ilyen sört azt hiszem még nem ittam.

igi1 2014.02.23. 00:29:47

@atörökk: csak óvatosan a kérdésekkel. :)

@Black Hole: ezt minden nagymama tudja. Egyébként a kenyeret jobb géppel csinálni de a többi tésztát nem

Black Hole 2014.02.23. 00:50:08

@igi1: abba a kurva tésztába a gázok így is, meg úgy is lukacsokat fújnak, ha kézzel csinálod, ha géppel. Az íze meg nem ettől függ. Max annyi difi van, hogy a gép egyenletesebben dolgozik mikor dagaszt, mikor keleszt meg ideálisabb hőmérsékletet biztosít, mert egy zárt térben zajlik le a folyamat. Arról akkor még nem is beszéltünk, hogy bele dobok mindent a gépbe, utána el tudok menni a hálóba minden féle disznó, perverz, mocskos dolgot csinálni, két óra negyven percen keresztül, utána kijövök, bele teszem a sütőbe a tésztát, vissza megyek a hálóba, leverünk még egy partit, 50 perc múlva vissza jövök, és kiveszem a sütőből az ugyan olyan jó kuglófot, mint amit akkor csináltam volna, ha kézzel baszakszok vele. Most őszintén! Neked melyik verzió tetszik jobban? Reggel meg amikor eszem a kv-hoz a kuglófot, ziher biztos, hogy félkómásan nem azon meditálok, hogy milyen nagy kár, hogy nem kézzel csináltam a dagasztást.

Anomalocaris (törölt) 2014.02.23. 00:55:13

@Black Hole: Nem értem ezeket a kódszavakat. Nekem butatelefonom van, de azt se használam túl gyakran.

igi1 2014.02.23. 01:00:52

@Nattramn: tökre beidegeskedte magat nem is értem min

neki ez a véleménye én meg nem úgy tudom

Asszem megyek inkább hostessekre lövöldözni

Black Hole 2014.02.23. 01:16:38

@Nattramn: nem is ez az érdekes, hanem az, hogy képesek ilyen hülyeségeken egymásnak menni.

Black Hole 2014.02.23. 01:18:46

@igi1: akkor most Te vagy a náci néni? Mielőtt kinyírod őket kapnak egy lecseszést?

Ádám 2014.02.23. 03:26:31

azt mondja az asszony, hogy péntekezzek igivel.....

ezek szerint bele olvasott! semmi baj legalább alhatok.:)

Manyecska 2014.02.23. 06:56:23

Egy jo válóper mindig megoldàs!..

Manyecska 2014.02.23. 07:01:53

Irany Szólymàr ddd lec

Ádám 2014.02.23. 07:02:01

nemsokára kapom a villás reggelit!:)

Manyecska 2014.02.23. 07:03:26

Irjatok lengyelül xddd

Ádám 2014.02.23. 07:48:45

barom! ez a lengyel kurva?!? jöhet! 20$ hozzon magával, annyiért a kecske tán meghágja.....!:):D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.23. 07:53:56

@Ádám: nem, ez anyad, aki viszi a reggelidet
ussel ra azert 2 tojast, szaraznak tunik
utana, ha gondolod, tolem csinalhatsz magadnak tesot
ez a te dolgod
jo etvagyat
nekem meg jo eccakat:)

Ádám 2014.02.23. 07:56:46

barom, MÁR megint anyázol! a te rádvás ribanc riherongy szüléd jól van? :))) na! barom?:):D

helianthus 2014.02.23. 10:02:50

@Nattramn: a padlizsán ijesztő? Van baj.
@Black Hole: nagyon igyekszel. :) Ez semmiféleképpen nem lehet rossz.
Kérdés, hogy elég-e? :P

helianthus 2014.02.23. 10:06:30

@Nattramn: " @Black Hole
: A tészta mindent tud. Mesélte."
Mókás vagy. :}

Aureliano Buendía 2014.02.23. 10:42:05

@Black Hole: sok ilyen törésvonal van, mondhatni az, hogy egy-egy féle dolgot így védenek, egyfajta valláspótlék, hisz mindenki akar hinni valamiben. Almásék pl. nagyon komolyan felépítették az isteníteni való terméket.

De igen, jó példa a foci is, vagy akár az ember benzines vagy diesel autóra esküszik. És még sorolhatnám.

Aureliano Buendía 2014.02.23. 10:43:38

@Black Hole: nektek a hálószobában van a tévétek?:) És mit néztetek? Mi tegnap a Filipsz kapitányt.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.02.23. 10:47:39

@uraaam: "Mindenkinek hinni kell valamiben.
Én azt hiszem, iszom még egy pohárral."

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.02.23. 10:52:09

@uraaam: Én azt hiszem, nem lehet törésvonalak mentén kettéosztani az embereket.
...persze vannak, akik pont az ellenkezőjét mondják.

Manyecska 2014.02.23. 10:59:40

@uraaam: Tényleg perverz. Dugás közben sütni.hmm.

Manyecska 2014.02.23. 11:02:26

Nálllatok milyen az ájer? itt meg lehet fagyni!!:)

Aureliano Buendía 2014.02.23. 11:05:12

@agresszív kismalac: igazából a törésvonal másodlagos volt a mondandómban. De ezek a törésvonalak mindig csak esetlegesek, egy-egy témában lépnek fel.

@Szőkenő Szarvas: így van. Én dugás közben kisvasutat építek.

helianthus 2014.02.23. 11:10:05

@agresszív kismalac: mert a világ az egy összetört kép és a vonal, ami mentén összetörték, az kettőnk között húzódik éppen...

helianthus 2014.02.23. 11:12:01

...és bár már átmentek néhányan próbaképpen, igazából nem megy át semmi ott és ne reménykedj, hogy ez pont nekünk menni fog...

helianthus 2014.02.23. 11:14:57

@uraaam: én fejben sakkozok közben, hogy az elmém is mozgassam.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.02.23. 11:25:32

@uraaam: Úgy látom, a humorod távollétével tüntet. Legközelebb rakok szmájlikat.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.02.23. 11:31:33

@helianthus: Ménem egymással sakkoztok fejbe'?
...most! ...mooost!! ...MOOOST!!! ...ÁÁÁÁÁ!!!! ...huszárefkettősakk!!!!!

Aureliano Buendía 2014.02.23. 11:33:13

@agresszív kismalac: rakjál, mert itt az az egyezményes jele a viccelődésnek:)

Mivel nem áll tőled távol a komoly eszmefuttatás sem, ezért annak hiányában komolyan vettelek éppen.

Aureliano Buendía 2014.02.23. 11:34:19

@helianthus: jó, de honnan tudod az ellenfél lépését közben? Gyanús vagy, valami eltitkolsz előlünk.

helianthus 2014.02.23. 11:36:02

@agresszív kismalac: mer a férfijak egyfunkciósak. Nem akarom elvonni a figyelmüket. Én közben összeírom a bevásárlólistát is.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.23. 11:36:26

@agresszív kismalac: "a humorod távollétével tüntet. Legközelebb rakok szmájlikat."

Nem. Ezek a félig vicces, félig komoly elmecserék a legjobbak.

Olyan sor nincs, ahova ne lehetne szmájlit tenni, úgyhogy felesleges.

Különben az utóbbi fél napi adag egész jó, vigyorgok, mint a tejbetök.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.23. 11:38:25

@uraaam: "honnan tudod az ellenfél lépését közben?"

A legintellignsebb résznél vannak összekapcsolódva.

helianthus 2014.02.23. 11:38:52

@uraaam: egy csomó mindent eltitkolok ofkorsz, de ez most pont nem az. Magammal sakkozok. :D

helianthus 2014.02.23. 11:40:39

@atpijkamo: " vigyorgok, mint a tejbetök."
Nem kéne annyi anyagot tolni Papi!

Aureliano Buendía 2014.02.23. 11:41:28

@atpijkamo: végül is ott a legnagyobb az adatátvitel:)

@helianthus: szóval önbeporzó vagy:D

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.23. 11:42:15

@helianthus: Túl tömények vagytok. Majd felesbe higítom a kurucinfóval.

helianthus 2014.02.23. 11:45:12

@uraaam: mással kefélek magammal sakkozok.
Le vagy tompulva ma.
Iszol te rendesen?
@atpijkamo: én maximum sűrű vagyok. Mi bajod van neked is a duci nőkkel? :/

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.02.23. 11:57:05

@helianthus: Mink nem írunk bevásárlólistát. Improvizáunk.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.23. 11:57:48

Meghalt Csala Zsuzsa.

Kitűnő színészek, már csak a Kern van köztünk:
Hófehérke és a hét elgyötört törpe (1988)
www.youtube.com/watch?v=pPytpZXkeFg

Ádám 2014.02.23. 12:00:10

@atpijkamo: tegnap esti hír, hogy meghalt az egyik nagybátyám is!

Aureliano Buendía 2014.02.23. 12:00:15

@helianthus: péntek este bevertem kb két üv. bort, de ennek mi köze a dugáshoz?:D

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.02.23. 12:01:08

@atpijkamo: Azt hiszem, Szilágy György írta a jelenetet. Ő is meghalt már.

Ádám 2014.02.23. 12:01:25

@uraaam: én nem a boros üveget szoktam beverni....

helianthus 2014.02.23. 12:03:56

@agresszív kismalac: ja. Aztán nézitek a kèt tojást és egy zacskó fahéjat fejvakarva, hogy ebből most milyen vacsora lesz?
@Ádám: ha komoly, akkor részvétem. :(

Manyecska 2014.02.23. 12:04:02

@Ádám: legyen könnyű neki a föld.@uraaam: :DDD na te is marhára élvezheted akkor mint a Heli...:O

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.23. 12:04:22

@Ádám: Részvétem!

Nekem főleg a barátaim hullnak, nem kéne megöregedni...

Manyecska 2014.02.23. 12:06:11

@agresszív kismalac: ez meg milyen meghitt már. Végigüvölti az elejétől a végéig..:P @atpijkamo: neezt nem biztos hogy ismerem:) mingyá megsasoljuk.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.23. 12:06:24

@helianthus: "nézitek a kèt tojást és egy zacskó fahéjat fejvakarva, hogy ebből most milyen vacsora lesz"

:)) Ez kurvajó!

Legyen mindig sör és olajoshal otthon, abból már nagy baj nem lehet.

helianthus 2014.02.23. 12:06:49

@uraaam: fégülis semmi. ;)
Legközelebb próbáld megini inkább.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.23. 12:07:37

@Szőkenő Szarvas: "nem biztos hogy ismerem"

Mindenki ismeri, de inkább a legjobbat linkeltem, mint a legismeretlenebbet.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.02.23. 12:07:47

@helianthus: Megsúgom, vannak értelmesebb pasik, mint akik körében- ezexerint- az eddigi tapasztalataidat összegyűjtötted.

Aureliano Buendía 2014.02.23. 12:09:28

@Ádám: nemugyanarról beszélünk, Natt azt mondaná, hogy hormonrab vagy.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.02.23. 12:09:33

...ja, és fahéjat csak a buzik vesznek. Csaxólok.

helianthus 2014.02.23. 12:11:31

@agresszív kismalac: nem raktam smilet. Látod milyen zavaró? Poén volt. Véleményem szerint (mostanában pasik főznek-sütnek rám) jobbak a konyhában, mint én. És a legtöbb pasim értelmes is volt. Amelyik nem, azt másért kedveltem. ;)

Manyecska 2014.02.23. 12:13:42

Pedig a fahéjas tejbegríz cukker. Nálunk természetesen terem a fahéj, az orchidea mellett olyan szubtrópusi a klíma:d ja az vanília, basszus!!!@atpijkamo: majd ha végre le tudok ülni ide -mosogatás, stb.-végighallgatom én tényleg nem ismerem.:)

Ádám 2014.02.23. 12:14:12

@helianthus: nem b+. gondoltam feldobom a vasárnapotokat!

de lehet, hogy igazad van! felhívom a nagynéném, hogy igaz-e a hír vagy tegnap csak viccet.

Manyecska 2014.02.23. 12:15:04

@helianthus: mész-e hastáncolni??:) ne hallgass rájuk beleőrültek a panírba vagy mi.:P

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.02.23. 12:16:51

@helianthus: "Véleményem szerint
(mostanában pasik főznek-sütnek
rám) jobbak a konyhában, mint
én..."
igi-heli 2:0

helianthus 2014.02.23. 12:20:01

@Szőkenő Szarvas: tegnap volt, de kihagytam. Reggel fahordással kezdtem, takarítással folytattam. Nem volt kedvem még többet mozogni.
@agresszív kismalac: a másik pontot a kebleire kapta?!?

helianthus 2014.02.23. 12:23:41

@agresszív kismalac: az eszére csak nem. Akkor igen.
De ez nem fair. Az anyatermészet neki 95C-t, nekem 80B-t adott.
Mit csinàljak ezzel?

Atörökk 2014.02.23. 12:31:53

Mér itt nyomiskodtok? Menjetek vásár, izé... in.., szóval dugjatok, na :D

Manyecska 2014.02.23. 12:40:54

@atörökk: bsza meg :D! valamelyik hüle nem váltotta át a csapot zuhanyról én meg ugye hajolok bele -nem azé:P!- naszóval derékszögben sikálom megnyitom a csapot, erre TELJES erővel a jéghideg víz a nyakamba:((( :DD Nekem valahogy most elment mindentől a kedvem, pedig dug..aludni akartam:D@helianthus: nekem szaggat a méhem:P:D de tényleg..:)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.23. 12:43:24

@helianthus: "nézitek a kèt tojást és egy zacskó fahéjat fejvakarva"

A fahéjat rá kell szórni a két tojásra, és az asszony lenyalja...

helianthus 2014.02.23. 12:53:59

@agresszív kismalac: szép védés.
@Szőkenő Szarvas: hidegzuhanyként ért? :)
@atpijkamo: na ezt az asszonynak meséld, ne nekem! :P
Mentem kertészkedni.
Legyetek rosszak.

igi1 2014.02.23. 12:56:38

@Black Hole: nem kávét adok nekik

A konkurenciától. :)

@helianthus: pereld be az anyatermszetet, amúgy adnék belőle szívesen ha lehetne.

Black Hole 2014.02.23. 13:01:43

@Szőkenő Szarvas: dugás közben sütni, vagy sütés közben dugni, az nagy különbség.

Manyecska 2014.02.23. 13:04:18

@helianthus: aha, arctól derékig..:D:O@atpijkamo: te az egy másik hófehérke:D!!@Black Hole: még sosem jutott eszembe dug@s után hogy sütni kéne:D:)

igi1 2014.02.23. 13:06:02

@Szőkenő Szarvas: javaslom szex után édességet készíts. :)

Manyecska 2014.02.23. 13:13:28

@igi1: nemár így is elég sűrű vagyok én is:D amióta lebabáztam azóta van ez így nagyjából elég régóta:D de legalább van mire fogni:P:P:DD mondja a zuram a vércinikus álat.

Manyecska 2014.02.23. 13:15:50

Na jó éjt már tényleg.:P fürdőszoba beecetezve ugye nem robban be?:P

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.23. 13:25:17

Gyúrós Józsi elhagyta a villát
"Hiányzik a csajom, szar a bőröm, szar a hajam, szar a testem, nem érzem jól magam itt"

www.origo.hu/teve/20140222-gyuros-jozsi-elhagyta-a-valo-vilag-villat.html

gabors 2014.02.23. 13:30:44

ha valakit erdekel, sikeresen atjelentkeztem a kulfoldi szavazokorzetbe... az index cikke utan gondoltam en is probat teszek....

kicsit meg vagyok lepodve hogy magyarorszag igy teljesit, de kaptam pdf-ben egy levelet emailben hogy a helyi valasztasi hivatlatol dr mz/x alairasaval, hogy sikeresen attettek a New Yorki korzetbe .... ahogy kertem ...

azt meg nem tudom hogy szavazni elmegyek-e mert nekunk nem erdelyben szuletetteknek csak szemelyesen lehet leadni a szavazatot a kovetkezo valasztason (ja kulon kell kerni orszaggyuli meg EU) de interneten most ment a valtoztatas

vagyis be kellene autoznom New Yorkba szombaton (parkolni ... ) stb hogy a kovetsegen szemelyesen utlevel felmutatasaval elhessek allampolgari jogommal, ellentetben a kulfoldon szuletett "magyarokkal" akik levelben is szavazhatnak ... koszi fiuk nagyon fasza !! (bar kis elorelepes nem mondom)

akit tobb reszlet erdekel szoljon

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.02.23. 13:31:23

@atpijkamo: Nem elég az ukrán helyzet, még ez is!:-/

gabors 2014.02.23. 13:32:00

@Black Hole: a kerdes csak az mit sut ??? mert a dugast azt tudjuk ....

a kulonbseg a sutesben kell hogy rejtezzen :-)

Manyecska 2014.02.23. 13:38:33

@gabors: tudod ez nekunk adofizetoknek mennyibe fàjt@atpijkamo: mért nem megy mind inkább oda ahovâ valò: az anyjuk picsàjába...??? :-)

Aureliano Buendía 2014.02.23. 14:03:17

@atpijkamo: mindig a magyar népet éri a csapás.

Aureliano Buendía 2014.02.23. 14:28:45

thx
Visszabeszélt az ebéd.

Black Hole 2014.02.23. 14:30:58

@gabors: szerintem magyarország sorsáról az ott élőknek kell dönteni. Ha én innen szavazok, és azok jutnak hatalomra, akikre szavaztam, de az ország sorsa még rosszabbra fordul, akkor én abból nem érzek semmit, mert nem ott élek. Így aztán nincs benne semmi felelősség. Kicsit ez olyan, mintha a szomszéd akarná megmondani, hogy mire költsem a jövedelmem, csak azért mert egy nyelvet beszélünk. Döntenek az ország sorsáról azok, akik ott élnek. Persze lehet, hogy rosszul gondolom.

Atörökk 2014.02.23. 14:32:36

@uraaam:
Mér' nem ölted meg, mielőtt megetted?

Black Hole 2014.02.23. 14:33:51

@gabors:
@Szőkenő Szarvas:
ááá, itt arról van szó, hogy süssenek a gépek, mi meg inkább dugjunk.

Black Hole 2014.02.23. 14:37:19

@igi1: kv-t? A konkurenciának? Ne idegelj fel megint! Esetleg kézzel dagasztott kuglófot nem akarsz nekik adni? Agyam eldobom :-)

Aureliano Buendía 2014.02.23. 14:37:44

@atörökk: nem, mert szeretem, ha még az utolsó vonaglásait a nyelőcsövemben teszi:D

Aureliano Buendía 2014.02.23. 14:42:44

@Black Hole: van ebben valami. Inkább talán szimbolikus(nak kéne lennie).

Black Hole 2014.02.23. 14:50:25

@uraaam: a szimbolikus dolgoknak, mondhatnánk úgy is, hogy a képmutatásnak itt nincs helye. 10 millió ember sorsáról van szó. Milyen jogon pofázzak én innen bele, hogy Te ott kinek az országlása alatt élj. Nem akarok senkit megsérteni, de ez szerintem egyszerűen pofátlanság.

helianthus 2014.02.23. 14:50:51

@igi1: nem kösz. Még ez is sok néha. :)
@Black Hole: na ez a beszéd komám!

Black Hole 2014.02.23. 14:52:21

@uraaam: este a csülökpöriből úgy bekajáltam, hogy azóta sem tudtam enni.

Anomalocaris (törölt) 2014.02.23. 14:52:38

@helianthus: Kapálás közben Quimby-dalokat szoktak fütyörészni? Ugye igen?

Aureliano Buendía 2014.02.23. 14:55:59

@Black Hole: szerintem inkább szimbolikus, mint pofátlan. A másik az, hogy te eleve magyar állampolgár vagy, akként mentél ki Írországba, a szavazati jog pedig az állampolgárságod hozadéka. Te döntöd el, élsz-e vele.
Abban egyetértek veled, hogy nem kell ezzel élni annak, aki nem itt él, és nem is tervezi, hogy át/haza/visszajön.

Aureliano Buendía 2014.02.23. 14:57:00

@Black Hole: nem lehet rossz, megkóstolnám.
5 perc, és kész a kenyér:)

Anomalocaris (törölt) 2014.02.23. 14:57:41

@Black Hole: Így én inkánn Októberben vennék gumit, hogy "frissebb" legyen.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.02.23. 14:57:42

@Black Hole: Azért, aki vissza szeretne jönni, az szóljon csak bele. Éppen az a baj, hogy a kint dolgozók jó részének esze ágában sincs visszatérni.
Amit egyébként mélyen megértek.

helianthus 2014.02.23. 14:57:59

@Nattramn: nem kapáltam. Gyomláltam. Tök rég hallgattam Quimbyt. System of a down korszakomat élem.

Anomalocaris (törölt) 2014.02.23. 15:10:38

@helianthus: Paracelsus: "A halál a belekben lakozik."

Ádám 2014.02.23. 15:29:48

@Nattramn: Éppen most fordul elő az a ritka eset, hogy már órák óta fáj a gyomrom! Elképzelésem sincs, hogy vajon mitől....

készüljek a halálra?

Manyecska 2014.02.23. 15:35:37

Ugye hogy alvás kozben nem lehet biciklizni? Bar muszaj csimóta mekkivánta apa bicaját...ebbő gipszelés lesz xd bár fél fejjel nagyobb pont::-) 175 cönti.....lesz két métet. 18 evesen..folyton pedofil kurvanak néznek mostanàban mer ugye 24eves voltam mikor szultem

Manyecska 2014.02.23. 15:38:15

@Black Hole: ja uram nagyapja pék volt az is felrejàrt volt zabigyereke is xddddd brutâl.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.23. 15:43:22

@Ádám: hat aki nyersen betol harom csirket az ne csodalkozzon
@agresszív kismalac: hat szerintem is, aki jelenleg csak kint dolgozik szanaszet europaban az siman szavazzon
a szabad munkaerovallalas miatt miert is kellene errol lemondania?
de @gabors: =t nem ertem, mit szenved ezzel NY-ban, mikor O mar letelepedett itt es nem sima munkavallalo, mint a magyarok zome europaban

Manyecska 2014.02.23. 15:50:26

@Nattramn: ne most most ideges vagyok xd.....kivanjatok jó szerencsét.xd

gabors 2014.02.23. 15:52:03

@Szőkenő Szarvas: bocs de valoszinuleg 2x annyit adozok mint TE MO fele !!!!

es ez mit is szamit vagy allampolgar vagy nem vagy allampolgari jog vagy nem !!!

en fizettem amikor otthon eltem es mivel amit ahol csinalom MOST is befizetek kb $16k evente a magyar allamnak !!!

KUSSS legyen ahogy vencigany vagy ujabban Adam ... szokta mondani

Manyecska 2014.02.23. 15:53:53

manapsag nem divat szulni amugy-értem én hogy nincs mire;-) ..mai. 24 évesek olyan lelkesen b.sznak be hetvegen...tisztelet a kivételnek....??? tenyleg mér nem?

Manyecska 2014.02.23. 15:55:13

@gabors: szerintem neked pofa alapon mert qrvára nem biztos xdd

gabors 2014.02.23. 15:56:18

@hagyma: talan DE nem most ...

csak hogy mondjam TE minden nehezseg nelkul tudsz ha akar mint Amerikai Allampolgar levelben szavazni fuggetlenul attol hogy eppen hol elsz ...

szerinted ez rossz ?? vagy jo ???

szerintem ez NAGYON jo ...

az hogy az echte magyaroknak nehezebb szavazni mint az erdelyi baratom lanyanak aki NEM IS ELT Mo-on sot meg ROMANIABAN sem de mint honositott allampolgar levelben szavazhat ... NA EZ NAGYON NEM JO ....

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.23. 15:58:09

@gabors: meg van a politikai szimpatiam itt is ott is
de eszem agaban sincs szavazni magyarorszagra
te ezen lovagolsz mar fel eve, hogy neked bonyolult, masnak meg egyszeru
irigylem a problemaidat

Black Hole 2014.02.23. 15:58:45

@uraaam:
@agresszív kismalac:
Ezzel ott nem értek egyet, hogy én itt zabálom a spanyol sonkát, és olyan emberek sorsáról döntök, akinek parízerre is alig telik. Ha nyer az a párt, akire szavaztam, és még rosszabb lesz, akkor én meghúzom a vállam, és maradok. Nincs mit vesztenem. Évek óta nem élek ott, gyakorlatilag szavazni érzelmi alapon tudnék, az pedig nem jó.
A vissza menni magyarországra, az megint megér egy misét. Példa:
Fiatal pár éveken keresztül hajón dolgozott nagyon keményen. Minden pénzüket félre tették. Aztán haza mentek, házat építettek, gond nélkül. Kész a ház, el akartak helyezkedni, de munka nincs. Maradt még pénzük, kitalálták, hogy a faluban nincs még utánfutó kölcsönző. Csináltak egyet, és jól ment. Ezt meglátta a helyi kiskirály, ő is csinált egy utánfutó kölcsönzőt, majd olyan úgy kezdte el csinálni, hogy amikor valaki oda ment kölcsönözni, akkor mondta, hogy a futó kölcsönzése árán, megcsinálja a szállítást, még rakodó embert is ad. Ugye tiszta sor, hogy a fiatal pár teljesen tönkre ment, tartalék elfogyott, munka nincs, tönkrement vállalkozóhoz meg hamar bekopog az adóvégrehajtó. Most megint külföldön dolgoznak, magyarországon meg van egy házuk, ami eladhatatlan normális áron, viszont gyakran feltörik. Ja, a másik kölcsönzőnél időközben felmentek az árak.
Pár hasonló kaland még van a tarsolyban. Ezért menjen vissza valaki? Amúgy nekem megfordult a fejembe, hogy valahol pályázok trafikra, de szerencsére ez csak úgy átsuhant a fejemen.

Manyecska 2014.02.23. 16:01:04

@gabors: szerintem hülyék ne is szavazzanak. valóban dddd bocccsi....de állitolag a zadófizetőknek sokba fog ez fàjni . tegnap volt szo rola. rogton előjött az ideg hàppersze.

Black Hole 2014.02.23. 16:02:24

@Ádám: nem gyanús az asszony, meg a villás reggeli? Ha jól tudom, az éjjel valamiért megorrolt rád :-)

Manyecska 2014.02.23. 16:04:09

haza kell jönni savazni nem mint fürdőskurva rinyàlni problem solved.

Black Hole 2014.02.23. 16:05:35

@Nattramn: én inkánn nem használok gumit.

gabors 2014.02.23. 16:07:13

@hagyma: nem gond ez a te magan dontesed, Te nem akarsz magyarkent is szavazni, de ez a lenyeg TE dontheted el eddig TE nem tudtad ez eldonteni (el volt dontve !!!)

en egyelore csak magyar allampolgar vagyok az hogy eppen most hol elek miert kell hogy szamitson ...?????

szerintem!!!! fontos hogy mindenki aki magyar allampolgar es reszt kivan venni a MO-i politikaban annak a leheto legegyszerubb legyen mindez.

tenyleg nem ertem mi a gond evvel ... ha valoban tobb szaz-ezren elnek/dolgoznak MO-on kivul miert ne legyen Nekik is valami beleszolasuk ... (ismetlem MO-i szuletesu tehat orokke "magyarok")

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.23. 16:07:26

@Black Hole: ilyen jellegu uzleti harc egyaltalan nem magyar sajatossag
barhol a vilagon "radnyithatnak" valamit az uzletedre, valallkozasodra

gabors 2014.02.23. 16:09:36

@Black Hole: NA pont ezert kell az hogy szavazhasson MINDEN magyar ALLAMPOLGAR !!!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.23. 16:11:33

@gabors: ahogy irtak, repulj haza, vagy autozz be NY-ba he neked ez ennyire fontos
ennyi
megnyugtatlak Mesterhazy a te voksoddal egyutt sem fog nyerni
csaxoltam
/tudom, neked ez elvi kerdes, hogy erdelybol lehet levelben, de neked autozni kell, ha igy van -en nemtudom -, akkor igy van ez vana valasztasi torvenybe
irja peticijot barozonak, vagy annak a benediktnek

Black Hole 2014.02.23. 16:11:55

@Szőkenő Szarvas: hát akkor Ő főleg tisztában van azzal, amiket én itt mondok. Pedig Ő ráadásul nem kontár volt sütés ügyileg, mint én :-)

gabors 2014.02.23. 16:12:28

@Szőkenő Szarvas: demokracia sehol sem olcso ...

azert is panszkodsz valahol hogy az EU valasztas nem egyszerrre van ???

az kb 10-15X kerul tobbe mint a "kulfoldiek"-nek a lehetoseg !!!

gondold mar vegre mi is a jatek itt !!!

Black Hole 2014.02.23. 16:13:24

@hagyma: ennyi eszem magamtól is van.

Black Hole 2014.02.23. 16:14:49

@gabors: szavazz, jogod van hozzá.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.23. 16:20:20

@Black Hole: hat jo, de Te emelted ki, hogy ezert nem erdemes hazamenni mert ilyenek tortennek

gabors 2014.02.23. 16:22:06

koszi .... valoszinuleg meg is teszem csak azt nem tudom kire ??? mert csak bullshitters vannak a listan !!!!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.23. 16:27:17

@gabors: hat ezt mar nehez kovetni
mindenaron szavazni akarsz, de nem tudsz kire mert egyik sem tetszik
nem egyszerubb, hogy maradsz otthon autokazas helyett ?
csakkerdezem?

Black Hole 2014.02.23. 16:33:40

@Szőkenő Szarvas: alvás közben biciklizésről ez jutott eszembe.
Valamikor a 80-as évek elején, egy cég teherautója ment valahova Kecskémetre. Fehérvár után, megláttak egy embert az árokban feküdni, biciklistől. Megálltak, látták, hogy részeg mint az atom. Mivel hideg volt, nem hagyták ott, hanem feltették a platóra, hogy majd valami faluban leteszik egy buszmegállóba. Persze elfelejtették, és valahol Dunaföldvár fele jutott eszükbe, ott aztán lerakták. Elmentek, fuvart elinték autót lepakolták, meg újra megrakták, és mentek vissza fele. Ahol letették a részeg biciklist, megálltak egy kocsmánál inni valamit, meg gondolták, hogy a fazont vissza viszik, ha meglátják. Oszt' a fazont nem látták ugyan, de a fél kocsma arról beszélt, hogy volt itt valami fasz, aki azt mondta, hogy részegen biciklizett, elaludt a biciklin, és idáig eltekert, de még csak el se fáradt.
Persze ez valószínű kamu, de azért egy jót röhögtem rajta.

Atörökk 2014.02.23. 16:43:01

Beszéltek itt hülyeségeket, közbe' Afrikába a mezitlábas bébifókák éheznek a lélegeztetőgépekbe'!

Black Hole 2014.02.23. 16:46:22

@hagyma: mesélhettem volna azt is, aki canadában volt favágó, aztán haza ment, családiház, vállalkozás, oszt' mikor egy pár munkát nem fizettek ki neki, a végrehajtók széthordták mindenét.
De volt aki csak visszament, házat épített, majd elfogyott a pénz, és nem tudta fenntartani.
Ezek ha maradtak volna ott, ahova mentek, szerintem ma sem lenne gondjuk. De rajtuk kívül is ismerek még vissza települtet, csak nem akarok erről mesélni estig. Jól nem járt egyik sem.

Black Hole 2014.02.23. 16:51:09

@atörökk: afrikai bébifókákkal az a legnagyobb baj, hogy kóricálnak a sivatagban, és homok megy a szemükbe. Agyon kellene verni mindet, és eladni a bundájukat, de az sem jó, mert a hasukról a homok lesmirglizi a szőrt.

Atörökk 2014.02.23. 16:55:20

@Black Hole:
Vagy beszántani, és sóval behinteni azt a kurva sivatagot! :D

Aureliano Buendía 2014.02.23. 17:00:22

@atörökk: azé éheznek benne, mert nincs pénz az áramra. Bezzeg Magyarországon olcsóbb lett a záram, nem is látni egy éhező bébifókát se.

Black Hole 2014.02.23. 17:03:38

@atörökk: jó ötlet. Lehet érdemes lenne csinálni belőle egy kurva nagy jégpályát, oszt' akkor a sivatagi fókabébik hasa alól nem kopik le a szőr, akkor viszont már érdemes agyonverni a bundáért.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.23. 17:03:56

@Black Hole: jo, en meg ismerek olyat aki itt megszedte magat, hazament es azota is boldogan el

mondjuk nekem felesleges mondani, nem veletlenul maradtam itt:)
de sokan hazavagynak es kifejezetten azert mennek ki, vagy jonnek ki, hogy meg legyen egy lakasra meg egy kocsira valo
nem egy itteni ismerosom megcsinalta
es ezt otthon nem erte volna el, meg kolcsonbol sem
azota meg dolgoznak itt-ott
/azert nem mindenki munkanelkuli/
sokan meg menetkozben valtoztatnak a terveken
miota lehullott az a bizonyos vasfuggony, egyszerubb a dontes, mert mindenki akkor megy haza, amikor akar
regen ezt nem tehette
Te lathatoan veglegesre tervezed
nalam ez mar nem is kerdes

Atörökk 2014.02.23. 17:04:16

@uraaam:
A bébifókák jobban teljesítenek!

gabors 2014.02.23. 17:07:01

@hagyma: ez csak Neked lehet nehez ... nem arrol van/volt szo hogy 'en' ki-re vagy kire-nem szavazok hanem arrol hogy LEHET es mennyire nehez/konnyu mindezt megtenni

ami igaz most senkire nem akarok szavazni de most EZT is meg tehetem

nem erted ???? akkor nagyon sajnallak !!!

hogy leszel igy jo amerikai ???? sajnalom amerikat ... but dont cry for him Amerika

Black Hole 2014.02.23. 17:09:29

@uraaam: akkor összegezzük: a rezsicsökkentésnek köszönhetően, a magyar sivatagi bébifókák nem éheznek. Ezért nagyon jól szaporodnak, sokat agyon lehet verni a bundájáért, jóval többet mint az emúttnyócévben, tehát magyarország jobban teljesít.

Aureliano Buendía 2014.02.23. 17:13:26

@atörökk: @Black Hole: na, tuggyátok ti eztet.
Épp ezért kutya kötelességetek szavazni a bébifókák érdekébe'!

Manyecska 2014.02.23. 17:19:06

@gabors: játék, ahogy mondod. Ne idegeld magad!! Itt meg élni kva nehéz! Sajnos.@atörökk: @Black Hole: :DDD:D

Black Hole 2014.02.23. 17:20:30

@uraaam: méghozzá arra a pártra, amelyik olcsó sivatagibébifókaagyonverő kéziszerszámot ígér, + adómentességet ígér a sivatagibébifókabunda kereskedőknek.

Black Hole 2014.02.23. 17:22:10

De legalább a tv műsor itt is szar.

helianthus 2014.02.23. 17:24:11

@Black Hole: én itthon maradtam. Sosem volt jól fizető állásom. Szegény családba születtem. Van házam (nem nagy, nincs luxus) kocsim (nem új, nem luxus). Akkor én sikeres embi vagyok? Azèrt sokan élnek itthon, bár külföldre nem járnak nyaralni. El kell dönteni, mi fontos. A család, barátok, az, hogy otthon vagy, vagy más.
A legrosszabb, hogy kimész és úgy éled le az életed, hogy hazavágysz. Annyit nem ér az egész.

Black Hole 2014.02.23. 17:24:42

@Szőkenő Szarvas: ha kötekedő kedvemben lennék, megkérdezném, hogy mit röhögsz? De mivel nem vagyok kötekedő kedvemben, és egyébként is kedves ember vagyok, így nem kérdezem meg.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.23. 17:38:16

@gabors: menny mar a faszba
mar leirtam, latom neked elvi kerdes
megertettem, hogy hulye vagy
de ennyit gorcsolni ezen
fel eve a szavazason szarozol es nem is akarsz szavazni
sajnald magad
idiota

Manyecska 2014.02.23. 17:42:44

@hagyma: mióta legális nállatok a könnyűdrogok mellett a kannásbor is??:P@Black Hole: ne is, mer én is. lefagyott a fejem és a hajam beállt most állandó déli irányba a bringázástól.:D ja, és lefagyott a bokám.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.23. 17:43:11

@gabors: nincsenek erveid, hogy miert akarsz savazni, otezerszer leirtad, hogy bezzeg az erdelyi ismerodod unokahuganak a sogora savazhat levelben de Te nem, de amugy nem is akars szavazni
es sajnalod miattam amerikat....
letetted volna az allampolgari vizsgat szavazhatnal, de arra is keptelen vagy 20 eve
na, inkabb iszok egy sort

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.23. 17:44:43

@Szőkenő Szarvas: ugy latszik NY-ban, van valami kimeres
sajnos a joint meg csak 2 allamban legalis
tuti Carolina lesz az utolso ahol megengedik
nem mintha nem szivna "mindenki"

Black Hole 2014.02.23. 17:44:57

@helianthus: az, hogy miért jöttem el, egy elég hosszú folyamat vége. 41 éves koromig küzdöttem, nagyon keményen. Túl nagy vágyaim nem voltak, csak szerettem volna nyugodtan dolgozni, élni, és néha nyaralni valamerre. De azt kellett látnom, hogy hiába dolgozok barom módjára, ha a másik fél következmények nélkül megteheti, hogy nem fizet. 10 év vállalkozás után azt láttam, hogy hiába dolgozok, csinálok mindent szabályosan, a bevételt visszaforgatom, azok haladnak előre, akik nagyfaszoskodnak. Pl aki engem nem fizet ki, meg a hozzám hasonlókat, azok kurva jól éltek, azokat nem basztatta az adóhivatal, de engem viszont annál jobban. Hosszú ez nagyon. Minél jobban bele láttam a magyar üzleti életbe, annál szkeptikusabb lettem, és akkor a hányingerről még nem is beszéltem. Szóval egyszer csak elég lett.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.23. 17:46:08

a kocsit is le kene mosni, oszt itt szorakozok egy szavazni akaroval
otthon a fel orszag faszt akar rajzolni a cedulara, ez meg NY-ban gorcsol:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.23. 17:51:21

@Black Hole: en kifejezetten azert jottem, hogy ha lehet maradok, ha nem, csinalok penzt es hazamegyek
mivel minden OK es negyvenesen is utolert a szerelem es a hazassag, tobb kerdes nincs:)
de iden hazalatogatunk
15 ev utan
erdekes lesz

Black Hole 2014.02.23. 17:57:14

@Szőkenő Szarvas: ez a frizura beállás vidám tud lenni. A kockazsigában nyáron mikor letekertem az ablakot, mindig nagyon kócos voltam. A hajam elég önálló életet élt. Egyszer aztán vettem hajzselét, eredeti NDK gyártmány volt. Bekentem a hajam, oszt' úgy nézett ki a fejem, mintha taknyos lenne. Megyek az autóval, ablakot letekerem, hát a hajam felnyomta a huzat, majd abban az állásban megmerevedett. Mikor megláttam magam valamiben, akkor jöttem rá, hogy az a sok bodog ember akit láttam aznap, az mind rajtam röhög. Némelyik visítozva. Mehettem haza hajat mosni.

Atörökk 2014.02.23. 17:59:48

@Black Hole:
:DDD

Milyen jó is volt az elefántfül, kár, hogy a kockában már nem volt.

Black Hole 2014.02.23. 18:04:51

@hagyma: hát az ember nem jókedvében köt útilaput a talpára 40 évesen. De a repcsire úgy ültem fel, hogy ide már csak látogatni jövök.

Black Hole 2014.02.23. 18:07:47

@atörökk: amúgy bírtam a zsigát. Nem volt az abban az időben nagyon szar. Pár kőrlámpást elszaggattam, meg egy kockát.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.23. 18:10:44

@Black Hole: az volt az elso kocsim
TI-49-56 1200-as lada
csak ennek a kocsinaka rendszamara emlekszem
meg a mostaniet sem tudom
/akkoriban ha megallitott a rendor, elkerte a jogsit, meg a forgalmit es feltette a ravasz-fogos kerdest: a gepjarmu rendszama?/

Atörökk 2014.02.23. 18:23:11

@Black Hole:
Megvoltak a maga korlátai, meg pár dologra oda kellett náluk figyelni. Tény, akkori átlag, vagy picivel átlag feletti fizetésből is minden további nélkül fenntartható autó volt. Apámnak is volt két kereklámpás meg két kocka, egyik sem hagyott ott minket soha, sehol.

igi1 2014.02.23. 18:29:37

@hagyma: aki még ahhoz is hülye, hogy elintézze magának azt, hogy szavazhasson, az megérdemli.

Ha meg a sors úgyse akarja hogy szavazzon akkor ne is erőlködjön mer minek.

az erdélyi határon túli magyarok itt a kiskirályok, nem egyenlőek a kimenekült csúró echte magyarral, aki csak tolja haza a pénzt feleslegesen

igi1 2014.02.23. 18:32:18

Egyébként én tökre várom a jogállam utáni kötelezettség államot.

Black Hole 2014.02.23. 18:37:25

@atörökk: ahogy egyik haver mondta, hogy ha a dugattyú keresztbe megy benne, meg akkor is lehet vele menni. Még amikor 3 műszakban dolgoztam a komcsiban, simán fenn tudtam tartani. Mondjuk ahhoz, hogy meg tudjam venni, kellett a maszek pénz :-) télen bírtam vele faralgatni.

Black Hole 2014.02.23. 18:40:13

@hagyma: én akkor régebbivel kezdtem, mert "u"-val kezdődött.

Black Hole 2014.02.23. 18:41:20

@igi1: minek? Az is a haveroknak fog kedvezni?:-)

igi1 2014.02.23. 18:46:04

@Black Hole: meg a románmagyar hostesseknek.

Azok mindennél rosszabbak. :P

Atörökk 2014.02.23. 18:46:10

@Black Hole:
Pár éve gondolkoztam, veszek egyet hobbiautónak. Akkor még teljesen jó állapotú darabok 50-100.000 között voltak, most már a jó állapotúak ennek többszöröséért mennek.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.23. 18:53:50

@Black Hole: hat mar nem emlekszem az evre
arra igen, hogy szinte az elso T-s volt, meg is lepodtunk,
80?

Black Hole 2014.02.23. 18:55:05

@atörökk: akkor pislogtam, mikor itt láttam egy jobb kormányost. Nekem a kasznival volt mindig bajom. Nagyon tudtak rohadni. Hiába figyeltem oda az aljára, meg mindenre, állandóan a rozsdával kellett küzdeni.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.23. 18:55:44

@igi1: valami olyan erzesem van , nem kedveled az erdelyi magyarokat, kulonosen ha hostessek

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.23. 18:57:00

@Black Hole: ahogy kihoztuk a MERKUR teleprol ment alvaz es uregvedelemre
nem voltak vele komolyabb gondok

Black Hole 2014.02.23. 18:59:58

@igi1: azoknak kevés a kv, azok megkövetelik a kézzel dagasztott sütit hozzá. Különben sztrájkba lépnek. Még a náci néni is felkötheti a gatyát.

igi1 2014.02.23. 19:02:56

@Black Hole: az hagyján azoknak fehérkávét kell vinni a náci főnökasszonynak különben az repül nem ők :P

@hagyma: én laktam velük kollégiumba láttam - hallottam egy - két dolgot :D

Black Hole 2014.02.23. 19:11:46

@igi1: azmiaz a fehér kv? Már megint lemaradtam valamiről? És mit hallottál tőlük? Csak nem ribanckodtak?

Atörökk 2014.02.23. 19:15:48

@Black Hole:
Nem figyelték kellő áhítattal a buzipornót!

Aureliano Buendía 2014.02.23. 19:32:07

Nagyon tobzódtok. Nem lesz ennek jó vége.

igi1 2014.02.23. 19:33:44

@atörökk: az még hagyján, de leszbipornóval támadtak. :D

Black Hole 2014.02.23. 19:35:47

@atörökk: a buzi pornó az nagyon jó. Ha gyomorrontásom van, akkor azt nézek pár percig, oszt' ma' jön is a megkönnyebbülés. Broáááfff....

igi1 2014.02.23. 19:37:09

@Black Hole: a felhasználási módokra sosem vállaltam felelősséget, és végül is hasznosabb mint egy hashajtó vagy nem?

na ugye

Black Hole 2014.02.23. 19:41:26

@Nattramn: talán erre mondják, hogy megérett az emberiség a pusztulásra :-)

Black Hole 2014.02.23. 19:42:43

@igi1: mesélj a leszbi pornóról. Volt valami izgis? :-)

Anomalocaris (törölt) 2014.02.23. 19:48:25

@Black Hole: Azt hittem nektek ez tetszeni fog. Hormonrab-múzeum!

Anomalocaris (törölt) 2014.02.23. 19:52:23

1145 Budapest, Erusébet királyné útja 15.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.02.23. 19:55:15

Mária Chipset.

Ki emlékszik a VICO filmforgalmazóra?

Anomalocaris (törölt) 2014.02.23. 19:56:48

@Kellemes Zérókomponista: 1778-ban feltehetően Corte Józswf budai orgonaépítő mester készítette ismeretlen helyre.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.23. 19:57:56

@hagyma: mióta megvettük (három éve) a kocsit, asszem kéccer volt lemosva rendesen. ha jól zuhog az eső akkor nem állunk be vele a garázsba hanem kintfelejtjük egy órácskára oszt csillog-villog utána :D

igi1 2014.02.23. 20:01:29

@Black Hole: én nem nézek ollyat, utálom a nőtársaimat. mindet, így a hostesseket is, a terheseket meg pláne

hogy mind csak rinyálni tudnak és hangosan nyávogni

Anomalocaris (törölt) 2014.02.23. 20:06:32

@igi1: Nincs jobb mint hostesseket alázni.

Ádám 2014.02.23. 20:07:15

jobban vagyok s megettem az egyik tyúkot

igi1 2014.02.23. 20:08:29

@Nattramn: hát nem is jobb, csak nyújt némi vigaszt ha már esélyem se lenne velük szemben :P

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.23. 20:14:52

@sugargiraffusplumps.: hat a regit az eso mossa nalunk is
a 2ve vettet is eddig egyszer vittuk be full /kivul belul/, meg talan egyszer Mary takaritotta, most is csak arrol van szo, hogy atmegyek vele egy automata kocsimoson
vege a telnek es koszos-sos
es ki tudja mikor eski legkozelebb
meg uj, megerdemli

igi1 2014.02.23. 20:15:46

jut eszembe azóta megszült már a terhes hostess nőcike?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.23. 20:19:04

@igi1: akkor vezessuk
amikor anykad terhes volt veled, akkor Te tulajdonkeppen mar utaltad
ugy belulrol
vagy orulni fogsz ha terhesen majd utalni fognak
vagy ha kivulrol lattad volna magadat az anyukad hasaban, utaltad volna tieket
hat ebbe belebonyolodtam
tulajdonkeppen azt akartam mondani, hogy nem szep dolog a terhes noket utalni
hostesseket se, de ott talalok mentseget

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.23. 20:20:08

de ha a megjegyzesed kizarolag a terhes hostessekre vonatkozott, akkor bannya kanya, utald a terhes hostesseket:)

igi1 2014.02.23. 20:20:33

@hagyma: hát tudtam hogy erre lecsapsz, mer nem te lennél.

Atörökk 2014.02.23. 20:21:28

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Akkó még nem. Azér emlékszek!

igi1 2014.02.23. 20:21:44

@dr. phil. Sün‼ ツ: nem nézett elég buzipornót mer ha nézett volna akkor ivott volna eleget a látottak hatására :DDD

Csak nem vágod az összefüggéseket.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.23. 20:22:36

ma mar tenyleg meatloaf lesz, ami elmaradt a multkor
csak nem tudom mikor, most eppen epson saltos forro furdot vesz

igi1 2014.02.23. 20:25:05

@Nattramn: ő más kategória, mer őt eltartják.

Manyecska 2014.02.23. 20:37:04

@igi1: erdekes en nem rinyaltam vemhesen sem xd. na hóejt.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.02.23. 20:40:01

@atörökk:
Ölég nagy baj az!
Minek minden re emlékezni?

@igi1:
Kűggyé neki valami linket, legalább a vasárnap legyen vidám!!!4

Black Hole 2014.02.23. 20:42:07

@dr. phil. Sün‼ ツ: valami titok lappang ott, azt hiszem. Ha ügyesek leszünk megtudjuk. Megpróbálom belőle diszkréten kiszedni :-)

Black Hole 2014.02.23. 20:47:17

@Nattramn: basszus, én meg vagyok őrülve a mellekért, ilyen mindegy milyen, csak lapos ne legyen alapon, de azért a levágott formában már nem találom túlzottan izgatónak :-) a fark meg egészséges formában sem ajz fel, a levágott meg...

Anomalocaris (törölt) 2014.02.23. 20:50:42

@Black Hole: Nem értem mi annyira izgalmas a mellekben. Bár ha kellően jó szósszal van elkészítve, úgy jöhet.

Atörökk 2014.02.23. 20:56:57

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Mindenre nem emlékezek, mer' mikor minden eszembe jutott, akkor sokat ittam és így nem emlékezek mindenre.

Külömbe valamierotikus gyurmafilmet megnéznék. Vagy egy feliratos, üldözéses horrorpornót.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.02.23. 20:58:47

@Nattramn:
Hát kinek hogy.
Nekem egy nap.

@Black Hole:
Diszkréten nem fog menni.

igi1 2014.02.23. 21:08:03

@Szőkenő Szarvas: persze utólag senki se emlékszik rá :P

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.02.23. 21:24:41

@atörökk:
Nem ittá eleget!
Azé van, hogy emlékezel.
Minek emlékezni, mikor ott a fényes jövő?

igi1 2014.02.23. 21:25:53

@dr. phil. Sün‼ ツ: kamuzik a török még inni se tud rendesen eleget.

Bezzeg ha én úgy istenigazából nekiállnék inni nem állnék meg két pohárnál, hanem sírósra lerészegednék.

Atörökk 2014.02.23. 21:27:28

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Nemértel. Arra se nem emlékezek, ittam-e eleget. Na.

Black Hole 2014.02.23. 21:28:05

@sugargiraffusplumps.: ok, megy:
Hajléktalan bekopog egy ház ajtaján, de mivel nem szól ki senki, óvatosan benyit, és látja, hogy egy család pont vacsorához készül. Félénken köszön, és azt mondja:
- Ne haragudjanak, napok óta nem ettem, ha egy tányér levest kaphatnék...
Nem szól neki senki, ezt bátorításnak veszi, asztalhoz ül, és eszik levest, a család meg csak nézi. Leves után megkérdi:
- Olyan jól esett ez a meleg étel, nagyon haragudnának, ha kérnék egy kis húst is?
Senki nem szól semmit benyom egy tányér sült krumplit, meg 2 rántott húst. Jóllakottan aztán kezd pofátlan lenni, és bort kér. Mivel a család továbbra is néma, nem foglalkozik velük, és neki áll inni. Mikor kicsit a fejébe száll a bor, megkérdi a tulajtól:
- Ne haragudjon uram, olyan rég voltam nővel, a kislányát megszopathatnám?
Mivel továbbra is néma a család, megteszi, és iszik tovább. Kis idő múlva újra a gazdához fordul, de már jó részeg:
- Uram, jó volt ez a kis orális szex a lányával, de ha nem lenne ellene, megdugnám a kedves feleségét, az azért többet ér, mint egy kislányt megszopatni. Senki nem szól egy kukkot sem, hát fogja az asszony feldobja az asztalra, és irgalmatlanul megdugja. Ettől viszont józanodni kezd, és gondolja bocsánatot kér a házigazdától:
- Ne haragudjon uram...
De itt a tulaj elborul:
- Ide figyelj te mocsok, megetted a vacsorám, megittad a borom, meggyaláztad a kislányom, szétkúrtad a feleségem, mi a retkes faszt akarsz még tőlem?
Erre megszólal a kislány:
-Bübű apa, te szólaltál meg először, te fogod kivinni a szemetet!

Black Hole 2014.02.23. 21:30:58

@Nattramn: hát főleg az, hogy a radiátoron felmelegített zacskóstejre emlékeztet.

Black Hole 2014.02.23. 21:35:11

@igi1: mesélj inkább a koleszos leszbi kalandokról! Bevettek a román csajok, vagy mi volt?

Atörökk 2014.02.23. 21:37:38

@Black Hole:
Dehogy vették. Ezér' utájja a nőket!4!!

igi1 2014.02.23. 21:38:55

@Black Hole: @atörökk: a privátszférámról nem nyilatkozok többet mer ti gonoszok azonnal szétcincáljátok :P

Egyébként meg pláne nem válaszolok olyannak aki még piálni se tud rendesen csak szóban.

Aureliano Buendía 2014.02.23. 21:39:25

@atörökk: voltak automatáik is metróállomásokon, videokazettákat lehetett venni potom pénzért, ami akkor nagy szó volt.

igi1 2014.02.23. 21:43:34

@uraaam: ha te mondod. :P

ezek szerint belőled is

Atörökk 2014.02.23. 21:43:57

@uraaam:
Bizony. Meg a videokazetta kölcsönző hálózat, ami akkoriban szinte a legkisebb faluban is működött. Nem véletlen tették el láb alól azt a férget, de zseniális üzletember volt, azt el kell ismerni.

Atörökk 2014.02.23. 21:45:01

@igi1:
Áruld már el, hol lehet ilyen OKJ-s tisztánlátó tanfolyamot végezni, amit te megcsináltál? Érdekelne.

igi1 2014.02.23. 21:46:20

@atörökk: nekem nem kell elvégezni ollyat, elvégre te állítod rólam hogy az lennék.

az már nem tetszik h rólad van szó, mi?

@dr. phil. Sün‼ ツ: nekem nem kell bevallanom, ezért tartok itt, ahol.

a török kamuzik

Atörökk 2014.02.23. 21:49:11

@igi1:
Látom, nem lett kisebb a baj. Nem baj. Téged ezért tartunk.

Black Hole 2014.02.23. 21:49:56

@igi1: dehogy is, sőt neked esne jól, ha könnyítenél a lelkeden azzal, hogy kibeszéled ezeket a dolgokat. Mink meg megértően hallgatnánk, mert vagyunk olyan rendesek.

igi1 2014.02.23. 21:52:54

Jóvan megbocsátok, mer ojjan rendesek vagytok mégiscsak. :P

Aureliano Buendía 2014.02.23. 21:54:05

@igi1: annyira nem. Amennyire én tapasztaltam, az erdélyi lányok odaadóak...;)

Aureliano Buendía 2014.02.23. 21:55:09

@atörökk: gidó volt ő is, nem túl meglepő módon.

Az az automata vicces volt, én vettem onnan pár filmet:D Nagy fless volt az akkor.

Aureliano Buendía 2014.02.23. 21:56:31

@atörökk: ej, hát ezt sem tudod? Az Ezo TV szervezi az ilyen tanfolyamokat. Aki pénzenergiát kér élő adásban, kap rá 90%-os kupont.

Anomalocaris (törölt) 2014.02.23. 21:57:39

@igi1: Akkor miért vett ano feleségül és veszekedni szoktaot e nem eböl jöt ki ez hogy calamiért a fejedhez vágta sose volt beléd szerelmes mert lehet hogy igen.

Atörökk 2014.02.23. 21:58:36

@uraaam:
És alig isznak. A lengyel és az orosz jányoknál valamivel mindenképpen kevesebbet :D

Aureliano Buendía 2014.02.23. 21:58:54

@Nattramn: az a baj, hogy egy idő után túlzásokba esel.

Aureliano Buendía 2014.02.23. 22:00:37

@atörökk: nah, azért bírják a cujkát. De bírják a lökődést is.

Ukrán lányokkal ismerkedtünk egyszer, de sajnos még gyanúsan 18 alatt lehettek, bár az tény, hogy nem úgy akartak kinézni.

Atörökk 2014.02.23. 22:02:21

@uraaam:
ha 14 elmúlt, az már löködhető :D

gabors 2014.02.23. 22:02:59

@hagyma: na latod hagyma pont erre megy ki most minnel kisebb a hajlandosag annal jobb a birtokon belulinek ...

Aureliano Buendía 2014.02.23. 22:06:02

@Nattramn: 'zabaj, hogy egy idő után túlspirázod az elgépelést, mikor az igyekezet az élvezhetőség rovására megy.

Black Hole 2014.02.23. 22:07:32

@atörökk: ja, szerintem sem a kor számít, hanem a mell méret. Meg azért legyen több, mint nyócadikos.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.23. 22:07:39

@gabors: de most megint elmondtad, hogy a fidesz ellen akarsz szavazni
akkor meg minek titkolod
mondd meg batran
osszefogas
vagy jobbik
itt hablatyolsz, hogy nem tudod
balablabla
en nyiltan vallalom, hogy republikanusokat tamogatom es szeretnem ha otthon Orbanek maradnanak
/DE!! nem szavazok otthonra./

Anomalocaris (törölt) 2014.02.23. 22:08:51

@uraaam: Ez teljesen autentikus. Én nem hamisítok elgépelést.

gabors 2014.02.23. 22:09:22

@hagyma: dehogy dehogy ... ez csak mint Te is irod elvi kerdes szamomra, mint Budapesten szuletett magyar allampolgar !!!

vegre, ha nem is mindenben kezd demokratikusabba valni rendszer es az a baromsag hogy aki nem itt fizet ado az kussoljon hozzallas is valtozik ... talan ha mas lenne ott fizetnenk az adot (es mint irtam en magam joval az otthoni atlag felett fizetek mer 24 eve a mindenkori kiralyi kormany zsebebe amit nem sajnalok)

Aureliano Buendía 2014.02.23. 22:09:50

@Nattramn: lehet, de a kevesebb néha több. Szerintem.
De én még új vagyok itt, annyira nem látom át:P

Aureliano Buendía 2014.02.23. 22:13:48

@gabors: én nem hiszem, hogy (csak) azon múlna, hova fizetsz adót. Inkább az, hogy hogy vajon kívülről mennyire lehet megítélni azt, ami itt történik? Illetve belülről mennyire lehet reálisan látni? Nagy dilemma ez.

Anomalocaris (törölt) 2014.02.23. 22:14:11

@uraaam: Én nem tudok betelni velük. Dehát miért pont ebben ne lennék más. A repetit életem része.

igi1 2014.02.23. 22:17:40

@Nattramn: sztem túl sok szappanoperát nztél ma

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.02.23. 22:18:29

@atörökk:
Megtértél?
A zelőbb még emlékesztél!

@igi1:
Ez szomorú, szivem!
Tessék többet fogyasztani!!!44

gabors 2014.02.23. 22:18:49

"@hagyma: nincsenek erveid, hogy miert akarsz savazni, otezerszer leirtad, hogy bezzeg az erdelyi ismerodod unokahuganak a sogora savazhat levelben de Te nem, "

szerintem ez politikai jatszma !!! fiuk azt hiszik hogy a romaniaiak rajuk szavaznak (vagy savaznak) ezert volt az ujratemetes balhe Kover meg Semlyen stb

"de amugy nem is akars szavazni es sajnalod miattam amerikat....
letetted volna az allampolgari vizsgat szavazhatnal, de arra is keptelen vagy 20 eve"

miattam azert nem kell sirnod (don't cry for ME America !!!!)

nem bazmeg nem vagyok keptelen letenni a vizsget siman meglenne ugyved minden nelkul ment a zoldkartya, hanem UGY DONTOTTEM SZABADON, mert megtehetem, hogy most vagy akar soha sem akarok amerikai allampolgarsagot 24 ev itt eles utan sem .... ha ez Neked "magas" akor nem tudok mit mondani

nem vagyok amerikai itt nem is akarok szavazni, de most vegre mint magyar allampolgar 24 ev utan LEHETOSEGEM van jogilag es praktikusan is reszt venni a MAGYARORSZAGI politikaba ...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.23. 22:23:03

@gabors: rajta, szavazz
bar semmi eszervet nem tudok elkepzelni, hogy valaki nem veszi fel a magyar melle az amerikait, ha itt el
/akkor megertenem ha le kellene adni miatta a magyart, igy nem/
ha valaki 24 ev utan sem akar amerikai /is/ lenni, huzzon haza

Anomalocaris (törölt) 2014.02.23. 22:23:11

@igi1: Bántanak engem. Mindjárt visszamegyek a szekrénybe.

Anomalocaris (törölt) 2014.02.23. 22:24:45

@Ádám: Vasárnap este, lenne más választás?

Atörökk 2014.02.23. 22:25:20

@hagyma:
"ha valaki 24 ev utan sem akar amerikai /is/ lenni, huzzon haza"
áruld már el, pontosabban egyetlen dolgot mondjál, mi közöd hozzá, te tapló

igi1 2014.02.23. 22:28:28

@Nattramn: ne hallgass rájuk már engem is megtalltak ma

N értek embiül ez a lémyeg

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.02.23. 22:28:56

Annyira rátokflasheltem, hogy rezonanciéfrekvenciáján berezgett az agyam és egyre nagyobbakat rezeg, nem is soká lesz már a helyén. Így képtelenség bármit is elolvasni, hullámzik az egész kép.
@Nattramn: Dezsőfi. Abban is ott az arisztokratikus wé.
@atörökk: én is.:) Jámbornak tűnsz.
@Black Hole: az milyen, mikor kiviszed a szemetet, de az se jó, azért is lebaszást kapsz.

Ja és amire rájöttem, amire nagyon rájöttem!! hagyma egyenlő (=) ...... hagymával

{!!!!!!!!!!!!!!!}

[4]

Politika gyerekeknek való, kik uszíthatók, de felnőttnek akarják betudni magukat és környezetüket, ezáltal ölég okosnak és érettnek ahhoz, hogy ömmagukból hülyét csináljanak. Nem a jelenlévőkre értem, csupán eszembe jutott.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.23. 22:31:08

@atörökk:
***** a taplo
ez 1
ketto, fasznak pofazol bele?
itt el a figura, innen van a loveja, ez az orszag fogadta be, mikor kimenekult otthonrol
haza akar szavazni, szidja amerikat rendszeresen, hat mennyen a faszomba
ertem?
tele van a tokom a sok fasszal aki itt el es szidja ezt az orszagot, nem akar beilleszkedni stb.
itt nem kotelezo elni
igyal meg palinkat

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.02.23. 22:32:44

@Nattramn: ez kurvajó. Ezért tartunk. Hozod az elvárt számokat. Ez az.
A formalinos téma az mi akar lenni?

Atörökk 2014.02.23. 22:33:26

@hagyma:
Egyetlen további kérdés: ki a faszom vagy te, tudatlan medúza, te egysejtű véglény, hogy megszabd, meg megítéld, ki hol éljen, hol szavazzon, egyáltalán mit csináljon? Mi lenne, ha a magad semmilyen nyomorult tyúkszaros életével foglalkoznál?

Black Hole 2014.02.23. 22:35:22

@gabors:
@hagyma:
Az nem egy amerikai mondás, hogy 2 magyar 3 fele húz?
Valahogy eszembe jutott rólatok :-)

Aureliano Buendía 2014.02.23. 22:36:09

@hagyma: azt hiszem, némi barokkos túlzásba estél.
Az, hogy ki és miért és hol él, magánügy szerintem. Az is, hogy hol akar majd megöregedni.
Baromi sokan vannak azok is, akik itt élnek a Pannon prérin és szidják az országot. Ők sem mennek el. Pedig a buckalakók pl. elmehetnének. :)

igi1 2014.02.23. 22:36:11

Én kész vagyok máma

Nem akarok menni aludni mer lemaradok a buliról

Nyomjtok még

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.23. 22:37:22

@atörökk: tul sokat ittal
ileynkor mondanam, ha kocsmaban lennenk,hogy
anyad a meduza
higgadj le
szopd le gaborst azutan terjetek pihenore
/annyit kozlok, tolem ott el ahol akar, de ha itt el, ezt az orszagot ne sziggya, ez nem magyarorszag/
az en eletem koszoni szepen rendben van
tokeletesen:)
koszonom aggodasodat

igi1 2014.02.23. 22:37:42

@Black Hole: vhogy most se hiszem el róla a mai napig h ténleg amcsi lett és kint l :P

de ez egyéni szocprobléma én a hostesseket is lelőnm ugye

Black Hole 2014.02.23. 22:38:56

@Nattramn: szerintem szekrénybe ne menj. Bár ha úgy vesszük az egész ház sem több, mint egy ember szekrény, amiben van több mindenféle szekrény.
A szekrénysor viszont idegesít.

Atörökk 2014.02.23. 22:39:39

@hagyma:
Azért beszélsz ennyit a szopásról, mert hiányzik? Már az életedet leszámítva.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.23. 22:40:05

@uraaam: nezd, tolem ott el, ahol akar
itt is elhet, mert miert ne
ami nekem a csoromet basztatja, hogy egyfolytaban amerikat szidja
permanensen
ha nem jo itt neki, mennyen mashova
nem kritizalja
sziggggya
az csak velemeny, hogy nekem erdekes, miert nem akar allampolgar lenni es ideszavazni es miert oda
joga van mindenhez
nekem ez nemgyerebe, hogy valaki ide bevandorol, letelepszik es szigggya a rendszert
senki nem hivta ide

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.02.23. 22:42:24

@Black Hole:
@atörökk: :Dé az semmi. És a szekrénysor tetején a felhalmozott piák? Jó szokás szerint?
@Kellemes Zérókomponista: bazmeg:D. Úgy értem gabors=hagyma!
@igi1: hozzád szólok, hátha jobb lesz valami, hátha máshogy állnak a csillagok és akkor az ezóhoroszcoop szerint más sors rendeltetik szegény fejünknek. Szerinted iOS vagy ANDroid a jobb?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.23. 22:43:31

@atörökk: hat tenyleg hianyzik
remelem ma nagy dorbez lesz vacsora utan
mondjuk elore szolok a jo vegen leszek
@igi1: szivem felmegy a facera, ott vagyok fotoval az amerikai allampolgarasagot igazolo oklevellel:)
mondjuk, hogy mit hiszel, az egy dolog

igi1 2014.02.23. 22:43:38

@Kellemes Zérókomponista: sztem a linux csak h hódog legyél te is máma mer ma ojjan bolondéria nap van itt is biza az időfront az oka

Atörökk 2014.02.23. 22:44:06

@Kellemes Zérókomponista:
Az attól függ, elvágólag állnak-é az üvegek. Meg hogy rajtuk van-é a piros máslis celofán díszbecsomagolás.

igi1 2014.02.23. 22:44:41

@hagyma: ugye h van az h neked mindig sikerül kihúzni a gyufát ? Ezt se rtem érted

Black Hole 2014.02.23. 22:44:50

@igi1: azokat én is, de azok közül is a nagymellüeket. És a saját biopisztolyommal.

igi1 2014.02.23. 22:45:41

@atörökk: @Kellemes Zérókomponista: szekrénysor mögött zizikém nem a tetején

na megint kiderült nem piáltok

Atörökk 2014.02.23. 22:45:51

@hagyma:
Én tényleg drukkolok neked. Elvégre a remény hal meg utoljára.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.23. 22:46:09

úgy láccik hogy máma a fijúk menstruálnak.

jóccakot.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.23. 22:47:12

@Black Hole: engem tokre nem erdekel ki magyar itt meg ki nem
en nem tartok itt ossze magyarral, csak azert mert magyar
semmi kozom gaborshoz
ha szidja amerikat akkor beszolok
semmi szethuzas nincs, mivel sosem huztunk egyfele
azt csinal amit akar, csak becsulje meg az orszagot amelyik befogadta

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.02.23. 22:48:01

@igi1: azszar. De komolyan mondjad ami a te világodban tuti.
@atörökk: :D Jajj. Tökéletes képárnyalás. Azért kicsit poén, hogy nem is a te szálad, meg félrement, mégis válaszolsz.:D
@hagyma: te egy nagyon őszinte srác vagy, viszont sokan bántanak.:D Ez nem vicces.:D

igi1 2014.02.23. 22:48:14

@sugargiraffusplumps.: frontálfront van mondom én te is észrevetted!?

igi1 2014.02.23. 22:49:45

@Kellemes Zérókomponista: ha már itt tartunk hhogy idetoltad a képed vasárnap este!?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.23. 22:49:51

@igi1: en sosem huzom ki a gyufat
amugy nem csak amerikat, magyarorszgot is vedem a nemtelen tamadasoktol
mondhatnam missziot teljesitek
viszont ez a qrwa miami nagyon szarul jatszik ma es holnap reggel 5-kor kelnem kell

gabors 2014.02.23. 22:51:22

@hagyma@hagyma:

"bar semmi eszervet nem tudok elkepzelni, hogy valaki nem veszi fel a magyar melle az amerikait, ha itt el"

en meg egyetlen esz-ervet nem tudok miert is vennem fel az usa allampolgarsagot ha nem muszaly es teljesen legalisan eltem mind a 24 evet itt ... (nem mind Te) ...

bocs .. valami eszervet irnal ???

nem itt szulettem
nem itt akarok meghalni
itt dolgozom most
itt most jobban elek (talan) mint otthon
de allampolgar miert legyek ???
illegalisan nem dolgoztam sot nem is eltem itt de ez nem erv

Black Hole 2014.02.23. 22:52:59

@Kellemes Zérókomponista: szekrénysor tetején a pia... Nagyon kölök voltam, mikor a haverom apja, aki kamionos volt, hozott piákat minden honnan. És a szekrény tetejére rakta ahelyett, hogy megitta volna. Mi meg a haverral megittunk egyet kettőt, oszt' az üveget felöntöttük vízfestékkel. A pofára esés akkor jött, mikor észre vette haver, hogy a festék kezd leülni az üvegekbe. Sumákban be kellett neki járni a szobába, és felrázni őket.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.23. 22:54:41

@Kellemes Zérókomponista: ertem az ironiat, de egy teny, ha az oszinteseg azt jelenti, hogy nem hazudsz, akkor oszinte vagyok
engem itt nem bant senki, jokat rohogok a frusztraciokon
es kulon tanulmanyt megerne, ahogy valaki elhezte a " nem erted" hulye vagy" moha" pafrany" stb dumat es a csorda koveti, mert boldogsagszerum onti el, hogy je, talaltunk valakit akinel sikeresebb vagyok /gondoljak/ raadasul amerikai
es azt hiszik , ha ezt hiszik, nekik jobb lesz:)
en meg csak itt elmosogatok feketemunkaskent, analfabetakaent a gettoban
hat nekem ez jutott
mennem kell vacsorazni, Mary ordibal, kesz a meatloaf, a hus kikukaztuk, ma jo napunk van:)

9 korul meg jovok, addig mindent bele, mert meg kell neznem a kosareredmenyeket

gabors 2014.02.23. 22:55:41

@atörökk: mert most mar O amerikai es ilyeneket mond .. repi ... kb 1 evvel mielott amerikai lett neki mondtak gondolom naponta (mert gondolom az elso szora tudjak hogy orosz :-) hogy if you do not like it go home !!!!

most O mondja :-) nekem .... nem gond ...

sajnos nagyon tipikus az "uj" amerikaiak kozott !!!!!

Atörökk 2014.02.23. 22:58:05

@igi1:
Te ugye masztizni is az ajtó, netán a függöny mögött szoktál?

gabors 2014.02.23. 22:58:24

@hagyma: ", ez az orszag fogadta be, mikor kimenekult otthonrol"

ezt honnan veszed ??? nem menekultem en sehonnan TE talan azert jottel ki mert Neked menekulnod kellett ... (mint irtad)

nekem sehonnan nem kellett menekulnom ...ez az orszag nem " befogadott" hanem lehetoseget adott

BAROMI NAGY KULONBSEG ... bocs de hol elsz Te ????

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.23. 22:58:26

@gabors: nekem fura
kesz
megtarthatod melle a magyart
valami nekem fura, de ketsegtelen, a te dolgod
/haggyad mar ezt az illegalist, azert nem voltal illegalis mert elottem jottel es befogadtak mint kommunista orszag polgarat, erre ne verd magad, nekem hosszabb utat kellett bejarni
haggyuk
vacsoraido van
a miami szarul jatszik, ma buktam egy tizest

igi1 2014.02.23. 22:59:46

@atörökk: már meginn terelsz

A piát a szekrénybe a ruhák alá v mögé kell dugdosni

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.23. 22:59:53

@gabors: hivatalos letelepedesi vizummal erkeztel?

igi1 2014.02.23. 23:01:16

A szekrény tetejére meg max az ÜRES piásüveget tesszük dísznek

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.23. 23:02:13

@igi1: Igi, az 40 eve volt divat falun, meg ures cigidobozok:)

gabors 2014.02.23. 23:03:46

@hagyma: "tele van a tokom a sok fasszal aki itt el es szidja ezt az orszagot, nem akar beilleszkedni stb. itt nem kotelezo elni"

en nem szidom EZT az orszagot de nem minden teccik (ha lehet) beilleszkedessel sincs semmi gondom en New Yorkban elek nem Mason-Dixon vonal alatt itt semmi gond nincs a massaggal repinek sem kell lenni a gazdasagi/vagy egyebb okbol bevandorlonak ahhozz hogy szomszed segitsen ... csak szolok !!!

az egyik szomszed zsido a masik meg ir szemben meg "latino" nem tudom melyik orszagbol sajnos egyre tobb az orosz meg ukran akik tob bunkok !!! de ez van ...

ja mindenki a kornyeken haz tulajdonos berlok mint Te nincsenek :-)

Anomalocaris (törölt) 2014.02.23. 23:04:05

@Kellemes Zérókomponista: Fallikus gyűjtemény. Gondolom a gyűjtők a látgatók hormonrabságra játszottak rá.

igi1 2014.02.23. 23:05:35

@hagyma: a valodi értékes piát meg elzárva üvegvitrinbe rakjak

ja az igazi ivócimbik vandorolnak oda ahol van zsé és pia is

tehát ha egy piás elől a tetejére tennéd a piát akkor se maradna az ott sokáig

Atörökk 2014.02.23. 23:06:23

@igi1:
Zugmasztizás köben zuginni is szoktál?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.23. 23:07:24

@igi1: ja, meg a mienk is uveges barszekrenyben volt, de elzarva nem volt
csodalkoztak is apamek, mikor jottek a vendegek, hogy ez a club 66 olyan vizizu:)

igi1 2014.02.23. 23:07:43

@atörökk: te vagy a pias oszt meg én okítlak!?

Atörökk 2014.02.23. 23:08:19

@igi1:
nem is tanulok semmi értelmeset.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.02.23. 23:08:37

@igi1: nem tudom, ezen én is meglepődtem! De olyan jó a "Válasz erre"-re nyomogatni. Olyan addiktív.
@Black Hole: áááá.:) Még jó, hogy bele nem lépett a tápcsatornája felső felével valaki! Legközelebb almalé! Majd ha jön a 2. gyerekkor.
@gabors: engem befogadott a fényoszlop. Fentről jött, nem tudtam mi az, de aláálltam. Azóta jó.

gabors 2014.02.23. 23:10:34

@Black Hole: bocs de mi a gond avval hogy nekem velemenyem van es valaki mindezzel nem ert egyet ???

nem huzok en sehova ... en nem mondtam hogy barki is mit csinaljon nezd meg megegyeszer ki akar valamit is rabeszelni lebeszelni vitatkozni ... stb..

en csak megirtam az en tapasztalatomat mert hatha valakit erdekel es valaki mas is esetleg szavazna ...

ha talalsz olyat hogy en akar csak ajanlom hogy mit csinalj Te vagy barki mas legyszi ird meg (a "bazdmeg" nem szamit)...

szoval ennyi nem kene egybemosni a magyart a magyarral :-)....

bar vegul is emiatt sem fogok sirni .. itt hagyma az aki kinyilatkoztat es eszt oszt a 3001 elolvasott konyv alapjan lehet mar 3001.5

Black Hole 2014.02.23. 23:12:32

A körömpörkölt maradékot sültkrumplival ettem meg. Nejem meg nézett rám, mint egy hülyére :-)

gabors 2014.02.23. 23:12:54

"anyad a meduza
higgadj le
szopd le gaborst azutan terjetek pihenore
/annyit kozlok, tolem ott el ahol akar, de ha itt el, ezt az orszagot ne sziggya"

na black hole itt van a 3000 konyv elasva

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.02.23. 23:13:30

@igi1: volt ilyen rizsszemcukor, hogy Zizi. Akkor te még nem éltél, nem tudhatod. Csak mondom. Benned az tetszik, hogy a teljesen amorffá továbbgondolt konvenciókat olyan természetességgel adod elő, hogy a legnagyobbal. Közbe meg olyan, mintha A Szíriuszról jöttél volna és nem vennéd figyelembe, hogy mindenmás. Jó, ez rólam is elmondható, de te valahogy máshogy adod elő. Ahogy csak te tudod. Ha most falunk lennénk, ennyi hízelgés után már teherbe kén', hogy ejtselek, annak meg a házasság a kötelező következménye, így hát.
@Nattramn: más meg a megint másoknak a kezére jáccik. Akkor az kézfetizimus?

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.02.23. 23:17:35

@igi1: mér, az ablakos részt lakat fedi? Onnan nem veszi Kia piás, mert nem szokás? China kabinet! Úgy ám.
@Black Hole: hülyén nézett vagy értelmesen?:)
@atörökk: ez jó. Tényleg, létezik nem zugmasztizás? Meg ha valaki hodályba lakik, hol csak nagy terek vannak, na ott meg kivitelezhetetlen eleve.

gabors 2014.02.23. 23:18:14

@hagyma: "ha szidja amerikat akkor beszolok"

azert peldat is hozhatnal hogy mikor is szidtam amerikat mint egy orszag vagy mint az embik ....

nem fogsz talalni ilyet ... csak mondom .

Black Hole 2014.02.23. 23:20:26

@gabors: hát a kultúra néha csapkodja a biztosítékot :-)

Atörökk 2014.02.23. 23:20:45

@Kellemes Zérókomponista:
Értsd átvitt értelembe'. De hát ez neked szokott menni :)

Black Hole 2014.02.23. 23:22:05

@Kellemes Zérókomponista: tiszta volt a nézése:-) inkább olyan megdöbbent forma.

igi1 2014.02.23. 23:26:45

@Kellemes Zérókomponista: egen én mindent úgy adok elő h csak azok ismerhessék akik ténleg benne vannak a témába

Emiatt ugyan azt gondolja a többseg h hülye vagyok és hüjjeséeket beszélek de azok akik igazán benne vannak a sűrűjében azok tudják h az a szerencsém h a többség hülynek gondol mer már régen kinyírtak vóna ha elismerne a többség h ténleg így van

Pl a főnökös török esetnél is megmondom h egy igazi főnök csak aláír és alatta van a fő minden6ó aki a főnököt is izgatja izé igazgassa ahogy akarja mer az repül onnan rögvest lsd mrs kocsis pityuné esete.

Namost megmondom h az igazi piás vándorol az ivócimbikkel oda ahol épp zsét kapnak és isznak mer egy piásak sokáig ugye nem tart a lóvé. A dugipiát meg nem a sajat lakásba tartjak azt csak akkor ha az asszony dolgozik a gyerekek meg tanulnak tehát senki sincs otthon. Ha vannak otthon akkor más hejen kell megoldani a dógot ergo szekrény tetejére hiába rakják mer az asszony kiszúrja ahogy a pornókazikat is eg a redtube.comot is a telón.

Namost h ios v androide a jobbik!? Ios nem kérdés android mennyen a evesbe nem is értem minek van úgy alapból. Te akartad h megmondjaam most viseld tetted következményeit és első lépesként álljál rá a traktoroddal az androidos telodra mer annyit is érsz.

Szóvl remélem bódog lettél áma végre mentem punnyadni mer 6-kor kelek cő.

Black Hole 2014.02.23. 23:27:53

@Kellemes Zérókomponista: ha már a szakkifejezéseknél tartunk, ugye az a zugmaszti, mikor sumákban csinálja, de az mi, amikor a célszerszámot rossz lukba dugja?

gabors 2014.02.23. 23:28:23

@hagyma: " csak becsulje meg az orszagot amelyik befogadta "

Te osszekeversz engem valakivel ... engem semillyen orszag nem fogadott be mert soha nem voltam menekult mint Te

ha jol ertelmezem az altalad irott blogot es amit itt is halottunk, Te menekultel MO-rol bizonyos okok miatt magan ugy ... na teged az usa befogadott mert kerted hogy fogadjon be ... hazassag Mary-vel gondolom nagyon jol jott es mint irod bejott szemelysen is amit nem is ketlek O dolgozik Te meg nezed a sportot lovizol egy kicsit meg sportfogadassal is keresel penzt ha igaz (good for you do not forget to pay taxes !!) stb...

en mint sokan masok is, legalis kulfoldi munkavallalok vagyunk ha ez valamit mond H1B visa es hasonlo (highly educated foreign workers ... )

Atörökk 2014.02.23. 23:29:27

@igi1:
"azt gondolja a többseg h hülye vagyok"
Rossz hírem van. Nem gondolja. Tudja.

@Black Hole:
Célt téveszt a szerszám. Előferdül ;)

gabors 2014.02.23. 23:35:25

@hagyma: "azert nem voltal illegalis mert elottem jottel es befogadtak mint kommunista orszag polgarat, "

ezt a baromsagot honnan veszed ????

ilyen nem volt a 60-as evek ota nezzel mar utana...

hivatalos vizummal jottem utanna hivatalosan beiratkoztam egy itteni egyetemre !!!!! F1 vizummal

es egy ev utan talaltam munkat !! hivatalos munkavallalsi papirral azota annyi valtozott hogy ezt zold-kartyara lehetett valtoztatni ... minden nap itt az usa-ban legalis !!!

Te jossz .....

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.02.23. 23:44:33

Igi okfejtésébe belekavarodtam, mint majom a házicérnába. Yossarian a kanyarba' sincs, b+! Most egész éccaka ezen fogok gondolkodni.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.02.23. 23:47:43

@atörökk: @igi1: Megy a királyfi az erdőben, egyszercsak szembetalálja magát a vasorrú bábával, akinek egy fekete macska ül a vállán...

Atörökk 2014.02.23. 23:48:42

@agresszív kismalac:
A válaszom: nem!
No megyek, elő kell cibálnom a züveget a szekrény mögül, iszok egyet, aztán alszok.

Black Hole 2014.02.23. 23:51:46

@agresszív kismalac: ha sikerül megfejteni, akkor menni fog a Mars befüvesítése is :-)

helianthus 2014.02.24. 05:45:58

Jó reggelt!
Őrjöngtetek. Az jó.
Egyre vagyok csak kívàncsi.
Igi összejött atörökkel vagy sem?

Ádám 2014.02.24. 06:00:57

atörökk 2014.02.23. 22:33:26
@hagyma:
Egyetlen további kérdés: ki a faszom vagy te, tudatlan medúza, te egysejtű véglény, hogy megszabd, meg megítéld, ki hol éljen, hol szavazzon, egyáltalán mit csináljon? Mi lenne, ha a magad semmilyen nyomorult tyúkszaros életével foglalkoznál?

KUSS is rájött, hogy a barom az egy barom.....! :):D

jóóóóóóó reggelt euróóópa....!

Manyecska 2014.02.24. 07:20:38

Tök jó hogy nyakig ér a szar+lötyögtetik oszt Amerika a legfontosabb téma..:DD igyatok még!!!
Ezérttartittazország.
Lépek mer honosítási kérelmet attam be azt megyek konzuli pöcsétér' /:D/

AtiSnatch 2014.02.24. 08:27:53

harc, mindenütt harc... jó reggelt :D

Atörökk 2014.02.24. 09:36:56

@helianthus:
Nem. Elbújt a szekrény mögé, és nem lehetett kicsalogatni.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.24. 09:42:58

@atpijkamo: Van ott lóvé... ahogy itt is...
Csak az eloszlása egyenetlen...

spotty 2014.02.24. 10:08:41

Ha nagyin tuti masszázst akartok, akkor ide menjetek: beautyclinic.hu

Atörökk 2014.02.24. 10:16:09

@spotty:
Nagyin tuti masszázs??? :o
Ez valami újfajta perverzió?

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.24. 11:06:18

@dr. phil. Sün‼ ツ: Elrontottad. Ma már sikerült egy órát kibírnunk kommentezés nélkül: 07:20 - 08:27

Manyecska 2014.02.24. 11:17:47

Vazze, hivatalban csak fogyatékosok dolgoznak?? a vérnyomásom 160 körüllé vált:P...mehetünk vissza mégeccer mer a gyerek "speciális helyzetben van" -:D sza mért nem lehet mindent azonnal elintézni??? Mádörfakk:D! Áááá, le is fekszem úgyis megy a 2.mosásom.

Manyecska 2014.02.24. 11:24:06

De most tényleg a kisegítő személyzet mér értelmi fogyatékos??:P:D

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.24. 11:24:32

Csivavák 8-12 tagú falkákban járják az utcákat Phoenixben, zaklatják a kocogókat, és megkergetik a gyerekeket iskolába menet.

www.origo.hu/nagyvilag/20140224-csivavahordak-tartjak-rettegesben-a-gyerekeket.html

Floridában meg vérteknősök randalíroznak.

Atörökk 2014.02.24. 11:29:25

@atpijkamo:
Egy fejlett országban, ahol van állatrendőrség, ilyennek nem volna szabad megtörténni.

AtiSnatch 2014.02.24. 11:34:07

@atörökk: ott nem a pintér a főmufti!!4!!öt!

Atörökk 2014.02.24. 11:46:14

@AtiSnatch:
Lenne egy Pintérjük, taknyos csivavák meKtanulnák a kutyafittyet!4!!

Manyecska 2014.02.24. 11:57:10

az en taknyos csimotam mar profi modon intezkedik a hivatalban xddd jo latni :-). o se fog itt rinyalni ddd....anya meg megprobalt egyidoben ket helyen megjelenni

helianthus 2014.02.24. 12:15:52

@atörökk: próbáltad buzipornó olvasással is? :O

AtiSnatch 2014.02.24. 12:40:20

@atörökk: retteghetne a CsínaTóvn... :D

Black Hole 2014.02.24. 12:59:45

@sugargiraffusplumps.: ja, vagy 15 éve hallottam. Csak abban bíztam, hogy nem mindenki ismer ilyen alpári tréfákat.

Black Hole 2014.02.24. 13:02:48

@atörökk: próbálgasd kézzel dagasztott kuglóffal kicsalni. Gépire nem fog jönni, azzal ne is próbálgasd.

Black Hole 2014.02.24. 13:10:58

@atpijkamo: a jószágot elfelejtették kiirtani az őslakosokkal együtt.
Egyébként azt tudod, hogy a világ első biológiaifegyvere az volt, mikor a himlőkórházból össze szedték a takarókat, és oda ajándékozták az őslakosoknak amerikában? Ha jól tudom angol kórházakból szedték össze. Mondjuk máshonnan nem vihettek, mert ez nagyon korai időszakban történt.

Csendes Szonáta 2014.02.24. 14:59:51

"Ágnesnek 2 hónap alatt nem sikerült időpontot foglalnia"

"Január 21-én telefonon próbáltunk időpontot egyeztetni(...) Február 18-án újra telefonálgatni kezdtünk"

a köztes időben miért nem telefonált egyszer sem? hogy megírhassa ezt a posztot, panaszkodni kicsit?
hát?!

fancy27 2014.02.24. 15:42:42

@Csendes Szonáta: azt mondták nekik, hogy február 20 utánra is foglalhatnak. türelmesek voltak, nyilván vártak, hogy lecsengjen a tumultus. januárban be volt telve február. februárban be volt telve március. és ráadásul elérhetetlenek. mégis, mi történt volna akkor másképp, ha a kettő közt is telefonálgatnak? semmi.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.24. 15:45:42

@Black Hole: :)) Elegáns.

Már Dzsingiszkán is pestises kullákat katapultált az ostromlott városokba.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.24. 15:49:38

@fancy27: "mi történt volna akkor másképp, ha a kettő közt is telefonálgatnak?"

Januárban foglalnak februárra.

Black Hole 2014.02.24. 16:04:30

@atpijkamo: ezt csinálják mióta a katapultot feltalálták. Már az ókorban is divat volt. De ezt háborúban álló felek csinálták. Amerikában ez azért volt durva, mert az angol telepesek olyan bennszülötteket ajándékoztak meg a himlős takaróval, akikkel nem voltak rossz viszonyban, csak egyszerűen útban voltak. Ha háborúban állnak, akkor nyilván nincs mód ajándék adásra. Szóval ez a dolog egyébként is aljas, de a sumák módszer, hogy barátsággal közeledő népeknek ajándék gyanánt adták a gyilkos kórt, azért durva. Azt mondják, hogy északamerikát azért tudták könnyen, viszonylag kevés harccal meghódítani, mert mire harcokra került a sor, az őslakosok kb 90%-a elpusztult azokba a fertőzésekben, amit európából bevittek.

fancy27 2014.02.24. 16:33:35

@atpijkamo: elsiklottál azon apróság mellett, hogy januárban amikor először telefonáltak, már be volt telve február.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.24. 17:01:26

@fancy27: Akkor márciusra.

Na, milyen frappáns a problémamegoldó képességem?

Csendes Szonáta 2014.02.26. 18:53:03

@fancy27:
igazad van, ezt elnéztem.
amikor megkapták karácsonykor, akkor úgy tudták, hogy 3 hónap áll rendelkezésre. karácsonytól (oké inkább újév első munkanapjától) azért volt 3 hét januárban is 21-ig.
karácsonytól meg 3 hónap számolva az március 20. körül jár le.
ha közben változott februárra, akkor nem stimmel az időpontfoglalás az üzlet részéről. a kliens részéről meg az, hogy miért nem hivatkozott a 3 hónapra? miért engedte lerázni magát?
(bár az ilyen kierőszakolt szolgáltatás olyan is szokott lenni sajnos. :( )
süti beállítások módosítása