Tékozló Homár

Érdemes lenne a postaládáig kézbesíteni az újságokat

2014.02.24. 14:43 | jackyll | komment

Ricsi a postaláda előtt 150 centiméterre találta meg az esőben nagymamája tévéújságját, és rögtön le is filmezte:

Egy Budapest-közeli kisvárosból írok, lényegében teljesen mindegy, hogy honnan, mivel úgy gondolom, hogy nem csak nálunk van probléma a Magyar Postával. Az már rendszeres és sajnos megszokott is, hogy a napilapok délután érkeznek meg, gyakran a szomszédhoz bedobva vagy összecserélve. Először vicces is, hogy a Népszava előfizető Magyar Nemzetet, a Magyar Nemzet előfizető pedig Népszavát kap, de sokadszorra már inkább bosszantó. Az is rendkívül idegesítő, hogy a napilapok szét vannak szakadva itt-ott, de arra legalább már kaptam magyarázatot: összegumizza az újságokat, és ahogy kihúzza, az sajnos szakad. De ne is törődjek vele, általában csak a teteje szakad el, oda meg nincs írva semmi. Testvéremmel egymás közelében lakunk, rendszeresen kapjuk egymás leveleit, számláit.

Többször szóltam már miatta, szépen, aztán még szebben, aztán szinte könyörögtem, utána kicsit már morcos voltam, de semmi hatása nem volt eddig, volt, hogy még a postás rótt meg, hogy nem ér rá mindent elolvasni a címzésen o_O

A mai napon nagyanyámhoz mentem, akinek a mellékelt videó tanulsága szerint megjött a tévé újság. Ha ez valami különleges esemény lenne még át is siklanék felette, de mint írtam egyáltalán nem az. Sajnos szinte mindennapos.

Én úgy gondolom, hogy nagymutter fizet az újságért, fizet a kézbesítésért amiért egy minimális szolgáltatást elvárhatna. Kilencven évesen már nem tudja megtenni azt, amit én, hogy lemondja az előfizetést és inkább elmegy ő megvenni azokat a lapokat amik érdeklik. Pedig ezután az lesz a megoldás, hogy én szerzem be az újságokat is neki.

Direkt nem írok helységet, mert igaziból nem akarom, hogy a postásnak hátránya legyen saját trehányságából. Lehet, hogy birka vagyok, de tudom, hogy milyen állapotok vannak a postánál, nagyjából sejtem, mennyire dilettáns vezetéssel kell naponta megküzdeniük a postásoknak, túl is vannak terheleve és még én köcsög is elvárnám, hogy ne a járdára baszarintsa le a kétszáz forintos lapot. De én mégis szeretném, hogy próbálják normálisan végezni a munkájukat akkor is, ha nem rohanok minden panasszal a postához és elégtétel helyett sajnálatot éreznék ha fegyelmit vagy valami súlyosabb megrovást kapna az aki hibázik.

Előre is köszönöm annak a postásnak aki megérti!

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Atörökk 2014.02.24. 19:24:02

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Nem. Kérdésem az vót, ki vót rajta Lenin! Nem, nem Uljanovon, ralyta a szifilisz, aszt tuggyuk!

@Rosszindulatú Vászka:
Sőt ha nagy lesz a szél, téglát is köt rá. Nagy szélbe meg esőbe a téglát is becsomagojja, hogy asse ázzon meg.
Még fejlettebb országokba onlány előfizetés van, ott laptopokat basz ki a postás a kocsibúl, bezony!

Black Hole 2014.02.24. 19:26:45

Húúú, a videó nagyon szupi volt, többször is megnéztem :-) szerintem annyiból mindenképpen praktikus a vizes újság, hogy nem gyullad fel véletlenül.

Rosszindulatú Vászka 2014.02.24. 19:26:55

@atörökk: mostan már csak az érdekelne, hogy Albániába hogy is megy ez, mikor gyün a Magyar Nemzet vagy a Nemzeti Horgász újság.

Atörökk 2014.02.24. 19:30:37

@Rosszindulatú Vászka:
Vagy példájul Izráelbe' a Népszabaccság szombati számát hogyan kézbesintik?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.02.24. 19:32:39

@Rosszindulatú Vászka:
Ámen!

@atörökk:
Rajta Lenin Bekő Tóni apja vót, hajógyári propellerszerelő, jómunkásember.

Manyecska 2014.02.24. 19:35:25

@atörökk: nem ebbe csak muskatlit akartunk ultetni xd csak jatszoauto..en a forddal jarok xarom le.az egy jo kis kocsi mint allat teptem vele ki szolymárra most is...:-)..kva jo motorja van! elado crossmotor nem erdekel?xddd

Rosszindulatú Vászka 2014.02.24. 19:37:27

@atörökk: nem hüjék azok a tuggyukkik, erre fizetik a gójokat. Meg a kaját is azok melegítik nekik.

Manyecska 2014.02.24. 19:37:57

mekkora állat màr a postás.tényleg.xd

Manyecska 2014.02.24. 19:40:08

ezeket mér nem fóliàzzàk be...???

Rosszindulatú Vászka 2014.02.24. 19:40:42

@sugargiraffusplumps.: eztet azér nem érted, mer mostan itten a teszkóba matricás plüss engribörcös hisztéria van.

fülesválasztó-punaszagú-tangakorc 2014.02.24. 19:40:52

Bukófrekvenciás homálytizedelőt minden postásnak! A Rába SZOT szakszervezet jövő évi programja! Követelésük támogatja a Kiba SZOT is.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.24. 19:41:18

@Rosszindulatú Vászka: hat mondjuk ezek nem postasok, de nem is ok csomagoljak, hanem a nyomda gondolom
megnezik a meteorologiaji jelentest es ha van esely hora vagy esore akkor najlonoznak
ha nincs, csak gumiznak
hat igy

Manyecska 2014.02.24. 19:49:07

@Rosszindulatú Vászka: a fiam erre azt mondta fogaggyunk a zosanba májlittlöpóni lesz xdd utálja

Rosszindulatú Vászka 2014.02.24. 19:59:10

@Szőkenő Szarvas: el köll vinni picsiáterhez, nem lesz sikeres felnőtt, ha nem ismerkedik meg már kisdedkorában a mássággal.

igi1 2014.02.24. 20:01:55

itt személyes harag van a poszter felé a háttérben

a postás részéről

veszett fejsze nyele ügy

szerintem költözz el

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.02.24. 20:02:51

@Szőkenő Szarvas:
Én a hellokitti fanklubba vagyok érdekelt, ha köll meghívó, csaxólj!

Black Hole 2014.02.24. 20:03:45

@igi1: mi lehet a baj? Van tipp?

igi1 2014.02.24. 20:03:56

@Szőkenő Szarvas: szegény fiad csak a mostani májlittlepóni verziókat nézheti nem csoda hogy utálja

mer ha az eredetit nézetnéd vele a végén megkedvelné

adjá mán magadra meg ne büntesd a fiad a mai ifjúsági dolgokkal

igi1 2014.02.24. 20:04:56

@Black Hole: szerintem nem adott elég borravalót

és beköpte a postást a náci szcientológus főnöknél

arra fogadok

igi1 2014.02.24. 20:08:14

@Szőkenő Szarvas: felénk női postás jár sajnos nem ilyen hűb+állatok postás :DDD (pedig járhatna).

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.24. 20:11:06

@helianthus: én csak olyan verset tudok, hogy.. budin ül egy szép kislány, légy mászkál a hátulján.

Black Hole 2014.02.24. 20:12:51

@igi1: így már minden világos. Egyébként az összes szcientológus postás, vagy náci? Vagy ez hogyan
van? Az ő hitük összefüggésben van, a vizes újsággal, vagy így tiltakoznak valami ellen?

megamenn 2014.02.24. 20:13:46

@hagyma: Micscscscsoda megkérdőjelezhetetlen éleslátás!!! Ez beszarás! Az amcsik tudnak. Le a kalappal. Nagyon ott vannak a szeren. Amerikanosz akarokosz lennosz, de sajna nem lehet mert csak egy kis szarzabáló pondró vagyok !4!4!44!

Manyecska 2014.02.24. 20:14:03

@igi1: azt mondta ma apja az idei eddig a Szar éve nem a Ló éve..xddd..amúgy

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.24. 20:14:48

@dr. phil. Sün‼ ツ: lehethogy nem pontosan idéztem, de az egyik kedvenc könyvemből való.

Black Hole 2014.02.24. 20:16:22

@sugargiraffusplumps.: ennek má' simán lehetne az a vége, hogy "szabad-e locsolni?".

Black Hole 2014.02.24. 20:17:26

@megamen: asszem valamit kifelejtettél!

Manyecska 2014.02.24. 20:18:04

@dr. phil. Sün‼ ツ: köszi de tényleg agyhùgykövet kapunk xd.....@igi1: nyugalom neked is jàr majd a MyLittleBràner xdd

megamenn 2014.02.24. 20:23:21

Nos,én mint a hímek (kanok) prominens (hoppácska) egyede, határozottan állítom, hogy az itt vázolt problémára tökéletes megoldás lehet (persze csak a kanoknak, a buziknak meg a nőknek nem ) a PINA !

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.24. 20:23:46

@megamen: remek meglatasok es tisztelendo onismeret
/bar halkan megjegyzem, az hogy az ajto ele kikurjak az ujsagot nem egy csucstechnika, ughyhogy nem dicsekvesnek szantam, ami amugy sem kenyerem/

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.02.24. 20:30:12

@sugargiraffusplumps.:
Hogy te miket óvasó....
Fogaggyunk, másodállásba betmen vagy!!4!

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.24. 20:30:59

@Nattramn: :)) 8 pontos.

Hülyeamerikaiak. Korábban egy marás miatt már elveszítette az egyik ujjának a felét. Ennek ellenére hitt a bibliai idézetnek, és amikor az orvosok a mostani esetnél meg akarták menteni, elutasította a segítségüket. Bele is halt.

index.hu/kulfold/2014/02/16/a_biblia_kigyomereg_ellen_nem_ved/

Na?

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.24. 20:34:20

az amerikai VH1 csatorna kreatívjai például azt találták ki, mennyivel jobb egy első randi meztelenül

velvet.hu/blogok/randi/2014/02/24/indul_a_meztelen_tarskeresoshow_az_usa-ban/

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.24. 20:37:57

Áááámerikai termékbemutató.

Egy szélhámosbrigád alapos munkával 1,7 millió dollárt szedett össze kisbefektetőktől egy olyan második világháborús filmre, amit eszük ágában nem volt leforgatni.

hetven befektetőjük, akik között nagy számban vannak a nyugdíjasok, pedig egy vasat nem kap vissza.

index.hu/kultur/cinematrix/2014/02/24/millios_csalas_nem_letezo_van_damme-filmmel/

Aureliano Buendía 2014.02.24. 20:38:10

@atpijkamo: igazuk van.

Férfi: -Örvendek.
Nő: -Látom.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.24. 20:38:24

@atpijkamo: no látod, ez az a pont ahol a természetes kiválasztódás és az evolúcióelmélet mégis labdába rúg :D

@dr. phil. Sün‼ ツ: legalább nem helókitti!

megamenn 2014.02.24. 20:41:28

@hagyma: Válaszoltam volna gyorsabban, csak a pulzusomat kellett valahogy 300 alá tornászni, hogy egy született amerikaival csetelhetek !
Fantasztikus!!
Ez az amerikaiakra jellemző szerénység és tárgyilagosság ! A villámgyors és tökéletes reakció. És az üzenet: szar vagy, de te is látod! Jó úton haladsz. Hamarosan eljutsz arra a szintre, amikor már megeheted a szaromat!
Ígérem, lelkesen fogok dolgozni azon, hogy elérjem ezt a szintet, és ízelítőt kapjak abból, milyen is egy igazi, vérbeli, született amerikai.
Esetleg megkérhetnélek arra, hogy amikor anyukádnak küldöd a havi húszast, nekem is küldenél egy dinnyemagot a szarodból? Ha küldesz számlaszámot, utalom a költségeket.

neet 2014.02.24. 20:42:14

@Szőkenő Szarvas: hehe, épp ma jutott eszébe a Nagynak (9), h nézzen egy kis májlittlét. Gyorsan mondtam NEM, már úgyis épp ki akartam öööööööö ajándékozni. Mire ő döbbenten: DOBNI??? Hát ja, a 2 éves lassan belenő a pre-dvd korba, rosszul leszek, ha még egyszer...

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.24. 20:42:28

@sugargiraffusplumps.: :)) Szóval? Ki a hólyébb, az oroszok, vagy az ááámerikaiak?

@uraaam: :)) Jaj, nagyon jó, ezt szeretem.

De melyik ország vitt el 50-nél több érmet?
sportgeza.hu/2014/szocsi/cikkek/szocsi_eremtablazat/

Black Hole 2014.02.24. 20:42:53

@Nattramn: legalább mozognak egy kicsit, oszt' nem híznak el. Meg aztán inkább hóba ugráljon mint betonra.

neet 2014.02.24. 20:43:55

Anno a commodore-on (nem, nem a vakon) volt ilyen paperboy játék. Who remembers? Be kellett vagdosni az újságokat a lábtörlőkre vagymi.

Répázó 2014.02.24. 20:44:54

Kinváncsian várom valami agyhalott postás magyarázatát erre is. Mert magyarázat mindig van, sokezer.

igi1 2014.02.24. 20:46:46

@Black Hole: idefigyeljé, ahhoz hogy megérccsük a postások agyának működését, be kéne állni nekünk is a szcientológus szektába. Kérdezd inkább a törököt mer az összes főnök ott tanyázik minden előadáson, aki nem szci az alibi keresztény.

Naszóval meg kéne érteni a gondolkodásmódjukat, hogy nem érted, te paraszt, a gumi lyukaszt (még jó h nem mindegyik, mer ha így lenne, nem lenne fogamzásgátlás, kérdezzétek csak Manyecst a témában) akkor biza úgy kéne gondolkodni, mint a szcientológusok:

mindenki annyit ér, amennyit keres, meg amilyen a telefonja, jól tudják ezt ők is, nincsenek is a postások túlfizetve. Azok arra vannak, hogy szívják a levegőt feleslegesen és dolgozzák ki a belüket havi 47.000 forintért, és még ezek a zserencsétlen poszter félék is őket basztassák idióta kérdésekkel hogy miért megy az ő levele folyton.

Az bezzeg nem jut eszébe a hülyének (mármint a poszternak) hogy esetleg ők költözzenek a testvére lakásába (persze, még ő gyalogoljon fel egy emeletet!? a testvére meg költözzön az ő lakásába á, az már nem megy, ehhez ész kéne.

Pedig a gyökere azt hiszi, hogy majd a postás ki fogja neki vinni minden levelét elvégre azért lenne hogy kinyalja a kedvesügyfél seggét. Na, erre hangosan felröhögnének a szcientológus főnökök is, a postásokkal karöltve, hogy mit képzel már a panelprolipatkány parasztja h majd a postás szépen akkurátusan a seggébe dugja a leveleit, de annak az se lenne jó persze.

Én feladom, nem lehet az emberiséget megmenteni, és a hülyék szaporodnak, ahelyett h azon járna az agyuk, hogy lehetne megkenni a postást, hogy márpedig rendesen hozza ki a leveleket. Meg mellesleg a postás jót akar, hiszen a szomszéddal így jóba kell lenni ugyebár ha akarod azt a fideszes magyar nemzetet olvasni.

Ha már itt tartunk népszava meg magyar nemzet, hát ezek szomszédja izé postása se lennék szívesen, oszt még összemarakodnának h melyik újság melyik érdekcsoporté, párté.

Szóval hálásak kéne lenni a poszternak, h a postás gondol arra, hogy a poszternak legyen jó a kapcsolata a szomszédokkal, rá legyen kényszerítve a jópofizásra ha meg akarja kapni azt a k.va újságját, nem is értem minek, nézzenek inkább híradót úgyis az van benne, ami az újságba.

Naszóval a legvégső, harmadik ok, amiért a postás nagyon jó fej volt: nem sírni-ríni kell látványosan a francos levelekért, hanem szívességet tenni a postásnak, vagy a rokonának, és máris meg lesz oldva a probléma.

Amit még úgy is meg lehetne oldani, kedves poszter hogy költözz el, mer neked az életben nem terem babér, és semmit sem tudsz soha elintézni arra is fogadok.

Aureliano Buendía 2014.02.24. 20:47:00

@neet: Eperke, Sóra a felfedező, és sok hasonló film megtekintését kívánja szeretettel a Dunántúli ÁFÉSZ minden dolgozója.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.24. 20:48:14

Hülyeamerikaiak mindent és mindenkit perelnek. A legyet is röptében.

index.hu/kultur/cinematrix/2014/02/24/25_millio_dollarra_perelik_a_wall_street_farkasat/

Olyan eszméletlen összegekre, hogy bőven megéri, hátha véletlen egyszer betalál.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.02.24. 20:48:38

@sugargiraffusplumps.:
Mosmér?
Nekem a kedvencem.
Izgalmas, leköt, rabulelyt.

neet 2014.02.24. 20:48:58

@atpijkamo: ez jó, az a vicc jut róla eszembe, amikor árvíz van, jönnek a csónakok, de nem száll be az öreg, mert majd az isten megsegíti, csak ül a tetőn. Azt csak megfullad. Azt mondja neki isten, dehát 3 csónakot is küldtem....

igi1 2014.02.24. 20:50:00

@Dávid András: a postás sosem agyhalott, az te vagy, mer neked kell megkapni a leveleidet. :P

szóval tárgyi tévedésben vagy arról, hogy hol a helyed a hirearchiában, és ha akarsz valamit és nem tettél érte, ne csodálkozz ha azt kapod utána, amit érdemelsz.

Agyhalott meg te vagy, ha még a postással se bírsz jóba lenni.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.24. 20:50:12

@Dávid András: "agyhalott postás magyarázatát"

Nem tudom, hogy agyhalott-e, vagy postás-e, de valaki már mondta, hogy az újságot már rég nem a postás hozza ki.

Aureliano Buendía 2014.02.24. 20:50:15

@poszter: aggyá neki borravalót

neet 2014.02.24. 20:50:16

@uraaam: gondolom, mekkora szeretettel... köszi :))

igi1 2014.02.24. 20:53:05

@uraaam: ez k@cs@g, hogy adna má neki, olvassá a sorok között!!!

hiába magyarázod neki, sose fogja megérteni

Aureliano Buendía 2014.02.24. 20:54:20

@neet: fúnetuddmeg. Fú.
És énekeljük együtt, hogy: „hátizsák, hátizsák”

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.24. 20:56:47

@uraaam: Ne azért adjon neki borravalót, mer elvégzi a munkáját. Adjon neki kis pénzt, mert naponta látja, hogy ott szenved. Ki lépés egy címzettnek, de nagy lépés egy postásnak. (Mer van ezer címzettye.)

Aureliano Buendía 2014.02.24. 20:57:14

@igi1: félek, hogy nem hallottad ki az iróniát.

Aureliano Buendía 2014.02.24. 20:58:47

@atpijkamo: há, ha ez valóban a postás, akkor én már párszor elbeszélgettem volna vele, vagy a főnökével.

De arra jó volt a videjjó, hogy ismét beleégjen a retinámba a törtmozaik.

Atörökk 2014.02.24. 20:58:57

@uraaam:
Az én régi postásomnak nem borravaló kellett. Hanem bor :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.24. 20:59:31

@neet: ha jót akarsz magadnak, akkor vedd meg a macskarisztokratákat. annak legalább jó a zenéje!

igi1 2014.02.24. 21:00:17

@atörökk: aszittem pálinkát adtál neki

de még be se hívtad ezek szerint amikor hideg volt, melegedni

Aureliano Buendía 2014.02.24. 21:00:35

@atörökk: lófaszt, megigya előlem? Nem vagy mostanság formában efendi.

neet 2014.02.24. 21:01:34

@sugargiraffusplumps.: azt nem ismerem. Tényleg jó vagy szivaccc?

igi1 2014.02.24. 21:02:57

@uraaam: amatőr a postásnak nem is a legjobb piádat adod :(

ccc

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.24. 21:03:10

@neet: nem szívatlak, az volt az egyetlen amit haccáznyolvanadjára is el tudtam viselni agytörzsgörcs nélkül. és tényleg jó a zenéje :)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.24. 21:03:12

@uraaam: :)) Mondom, hogy nem a postás hozza a zújságot.

"beleégjen a retinámba a törtmozaik."

:)) Azt is lehet kultúráltabban, és gusztustalanabbul. Ez pont az utóbbi. Hetvenes évek, hiány van mindenből, ilyenhez bontottat is simán fel lehet használni.

A gyereked meg a térkőn fog megakadni.

megamenn 2014.02.24. 21:03:47

@neet: csak szivat. szar. a pina jobb.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.24. 21:05:06

Az aggódó anyukák és apukák attól tartanak, a gyerekeik nem játszhatnak többé önfeledten a garázsfelhajtón (az amerikai gyerekek zöme itt játszik), mert a száguldozó Bieber elcsapja őket.

velvet.hu/blogok/gumicukor/2014/02/23/tuntetni_fognak_justin_bieber_ellen/

Vagy elgázolja a saját annya, apja, testvére...

Aureliano Buendía 2014.02.24. 21:06:26

@atpijkamo: há' nemtom, mikor nekem járt a Zindóház, azt mindig a postás hozta ki. De az be volt csomagolva celofányba, meg a nevem és a czímem is rá volt nyomtatva.

Hát, ez (ahogy fentebb is írtam) a fülledt hetvenes évek íze, veleje. Rég láttam ilyent. Talán egyik nagynénéméknek volt.

Atörökk 2014.02.24. 21:06:28

@uraaam:
Az régen volt, mikor még kislány voltam. Amúgy meg megérte, igen sok mindent el tudott nekem intézni, ami nagyon jól jött.

Black Hole 2014.02.24. 21:06:48

@igi1: így most már minden világos. De akkor mi van, ha lakást cserél a tesóval, a postás meg pont addigra tanulja meg, hogy mit, hova kell vinni? Ez egy több éves folyamat. Szerintem jobban jár, ha marad mindenki a helyén. Amúgy lehet, hogy nem is a borravaló a megoldás, mert az utólag jár a jó munkáért cserébe. Mert mi van akkor, ha kap borravalót, az újság meg ugyanúgy a pocsolyába landol? Lehet, hogy a kézbesítőt inkább jól pofán kéne csapni?

gabors 2014.02.24. 21:08:16

@Rosszindulatú Vászka:

megfejletebb helyeken, itten nalunk, a New York Times mindig kek zacskoban (Newsday meg ha igaz narancssargaban) van ha esik hanem, mert ugye itten egyes nepek automatikusan reggel ontozik a zold pazsitot is es morcosak tudnak lenni ha ossze lenne vizezve az ujsag ..

evekig voltam hetvegi elofizeto, hetkoznapokon az irodaban ott volt a tobbi kozott... mostnaban mar csak onlanyban megyek igaz a felesegem meg elofizet a keresztrejtvenyre ...

neet 2014.02.24. 21:08:30

@megamen: nem tom, én a másik kapura játszok...

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.24. 21:09:03

@neet: Zsiráf nem szokott viccből szívatni. 1970-ben készült, a dizni akkor még nem kurvult el. 7,1 pontos az IMDB-n, ami nem olyan rossz. Én nem láttam, ez egy negatívum.

Szóval nem bizonyítottan jó, de van rá esélyed.

Aureliano Buendía 2014.02.24. 21:09:23

@Black Hole: múltkor valami kézbesítő írta be a borravalót, onnét a z5let.

Én a magam részéről csak kettőt adnék neki. Két egyformát.

igi1 2014.02.24. 21:10:25

@Black Hole: ha eddig nem tanulta meg, ezután se fogja, meg ha szándékosan szemétkedett, mer nem szimpi neki a poszter akkor toljunk mi is ki vele úgy, ahogy ő se gondolná, hátha emberiesedik és veszi a dörgést.

pofáncsapással mindenképp a helyzetet súlyosbítanád

én nem csupán a borravalót ajánlottam, javaslom olvasd el a megfelelő részeket - hanem azt is, hogy tegyen szívességet a postás egy ismerősének, rokonának, mindjárt kedvesebb lesz vele

láthatód hogy a könyörgéssel, sírással, szépen megkéréssel, fenyegetéssel semmire se ment eddig, tehát a jól elagyabugyálással és a postás nejének megdugásával se fog elérni semmit

Aureliano Buendía 2014.02.24. 21:10:37

@atörökk: ha nem vigyázol, visszanő a pinád.

Aureliano Buendía 2014.02.24. 21:12:26

@igi1: „tegyen szívességet a postás egy ismerősének, rokonának”

Magyarul verje agyon, mindenki megkönnyebbülne, ha ettől a suttyó postástól megszabadulna a környék. Ezt szeretted volna mondani:)

InTheGajd 2014.02.24. 21:12:56

@atpijkamo: Nekem is vannak elképzeléseim, de most ennek a témának tényleg semmi köze a postásokhoz.

igi1 2014.02.24. 21:13:26

@uraaam: azt nem mondtam, hogy ki hogy értelmezze, elvégre mindenki saját belátása szerint cselekszik, csak aztán ne rám kenje. :P

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.24. 21:13:33

@atpijkamo: magyarul nem ismerem, a fordítás minden bizonnyal jószar. de angolul kimondottan nézhető kategória volt.

InTheGajd 2014.02.24. 21:14:25

@InTheGajd: + tehát nem az ő felmenőiket kell emlegetni.

neet 2014.02.24. 21:18:05

@atpijkamo: jó, utánanézek... köszi!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.24. 21:20:43

@atpijkamo: de a hulyeamerikaiak tudnak filmet csinalni
hulyemagyarokkal hogy all a helyzet?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.24. 21:22:19

@igi1: bebaszna ha a postasnak vagy az ujsagkidobonak jattolnom kellene:)
muhhaha

Atörökk 2014.02.24. 21:26:55

@hagyma:
3000 könyv az rövid volt, ugye? :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.24. 21:28:25

sot jelzem az en ujsagkidobom ev elejen tett egy boritekot azujsagba es boldog uj evet kivant, valamint megkoszonte, hogy elofizetem az ujsagot
/nekunk is csak szerdan meg vasarnap jon, kell Marynek mert abban vannak a kuponok es minden bizbasz, hogy mi hol mennyi, a tobbit tudjuk online is olvasni, de a vasarnapi amugyis tartalmasabb, azt megeri elofizetni/

fülesválasztó-punaszagú-tangakorc 2014.02.24. 21:29:18

Minek a Nyú Jork Tájmsz + nájlon?
A Fedél nélkül-t megkaphatod a piros lámpásnál is! A postás jó kannás bort is beköpköd neked hálából az ablakon! Csak győzd bélbolyval!

Black Hole 2014.02.24. 21:30:04

@igi1: milyen szívességre gondolsz? Nagyi úgyis ráér, stoppolja meg a postás családjának a zoknijait?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.24. 21:31:04

@atörökk: nem tudtam, hogy Igi irono
akkor elolvasom megis
3000 konyv az mindig rovid i
amugy lehet mar 3001, de lehet csak 2998
meg pl a Harmonia celestist azt kb otszor olvastam, meg a kis magyar pornografiat is kb tizszer, az nem tudom egynek szamit e?
mer' ugyan csak 1 konyv/vagyis ketto/ nade maga az olvasas tenye fennforog

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.24. 21:33:03

@Black Hole: esetleg bekapalhatna a vetemenyest
elszaladna neha kisboltba tejfolert
ilyenek

Atörökk 2014.02.24. 21:33:21

@hagyma:
bla-bla-bla-hablatyi-hablatyi

folytasd, ne hagyd abba, tök jól röhögök, rajtad, nem veled, még mielőtt.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.24. 21:35:21

@hagyma: "a hulyeamerikaiak tudnak filmet csinalni"

Pedig nem annyira, mint képzeled. Talán a halivúdi giccsgyárra gondolsz, az téveszt meg. Balivúd meg indiában van, nem ááámerikában. Mondjuk a franciák tudnak. Az angolok is. Néha a németek is, ami elég meglepő.

"hulyemagyarokkal hogy all a helyzet?"

Most halt meg Jancsó. Ha nem hallottál volna még róla, akkor most már ne erőlködj.

Mi a kérdésed?

igi1 2014.02.24. 21:38:37

@Black Hole: sőt havi egy ezresér nem fog kapni mlm meghívót röntgenre.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.24. 21:39:03

Hagyma. Sírok!@hagyma: "bebaszna ha a postasnak vagy az ujsagkidobonak jattolnom kellene:)
muhhaha "

Figyejj Muhaha, kell a pincérnek jattolni?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.24. 21:39:38

@atörökk: ezt mar elmobndtatok tizezerszer. kurvara magasrol leszarom, min vagy kin rohogsz
velem ne is rohogjel
nem oriztunk egyutt libat
@atpijkamo: te dumalod mindig, hogy a latvanyos akciofilmekert mesz a moziba, az se baj mi a tortenet
hat ezeket amerikaiak csinaljak nem franciak meg angolok, de ezk szerint akkor valtottal es csak muveszfilmet nezel eredeti hanggal, esetleg feliratiozva
elmondnam minimokus, hogy az osszes Jancso filmet lattam
utalok filmet letolteni, de a kenyszer ravitt es meg a pepes filmjeit is megneztem
a legnagyobb magyar rendezo volt

mas kerdes?

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.24. 21:41:06

@atpijkamo: "Hagyma. Sírok!"

Mert megkívántam egy kis sonkás rántottát. Azt mondják, erős szélben kell szeletelni. Hát nem megyek ki az erkélyre, az fix.

igi1 2014.02.24. 21:41:12

@hagyma: a 300 könyv meg ezek szerint túl rövid volt!?

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.24. 21:43:16

@hagyma: "a latvanyos akciofilmekert mesz a moziba, az se baj mi a tortenet"

Értő olvasásról hallottál már? Akkor olvasd el, amit írtál, mert véletlenül pontos. Utána kísérelj meg gondolkodni.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.24. 21:44:29

@igi1: "a 300 könyv"

3000 Hahota. Azért ne kicsinyeld le a teljesítményét!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.24. 21:44:33

@atpijkamo: nem kotelezo, de az itt bevett szokas szerint 15-20 szazalek az iranyado jatt
ezerszer elmondtam az okat
-3 dollar korul keresnek
- ezert jattbol elnek
-ezert kurva jol kell dolgozniuk
-ezert kurva jol dolgoznak /ha megsem, akkor nem kapnak/
- ha a masik rendszer lenne es keresnenek 15 dollart, akkor azt beepitenek az arakba
- ha beepitik az arakba a vendeg ugyanott van
- de megsem, mert a pincernek nem fontos kurva jol dolgozni, mert meg van a penze, ezert lehet nem dolgozik kurva jol
-tehat melyik szisztema a jobb?
az amerikai / nem csak/
-otthon tobb a pincer alapbere es megis elvarjak ajattot

szoval itt a borravalos allasokban nagyon kell hajtani, kurvara nem mindegy, hogy hany asztalt viszel, 10 szazalekot vagy 20-at kapsz stb.

de ez ugyis falra hanyt borso:)

igi1 2014.02.24. 21:44:59

@hagyma: gondolkodtá mán azon h átkeresztelkedj chilire!?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.24. 21:47:15

@atpijkamo: jajj haggyad mar ezt a " nem erted, nem tudsz gondolkodni " stb baromsagot

beszologatsz itt nekem a mariana arokbol, mikorben maszom a csomolungmat

/sajnos ebedelnem kell
mohazzatok, pafranyozzatok meg kicsit
hatha felall/

Black Hole 2014.02.24. 21:48:39

@igi1: ne má'! Milyen a röntgen egy kis mlm nélkül? Nem akarnak beszervezni, el sem megyek. Az már olyan, mint az orangeway-es buszos kirándulás nyúzott arcú lány nélkül.

igi1 2014.02.24. 21:48:44

@gabors: @atpijkamo: ti most pettingeltek a törökk meg be akar szállni!?

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.24. 21:48:44

@hagyma: :)) Megint túlizgulod magad.

Nem baj, ha nem érted, megszoktam.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.24. 21:48:59

@igi1: miert is kellene?
uh lehet nem is mondtam, tegnap Mary valami fantasztikus meatloafot csinalt
abbol fogok most repetazni

azutan majd visszanezek:)
jo latni a szenvedve erolkodest:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.24. 21:50:13

@atpijkamo: hat neha tenyleg nem ertelek, tul melyrol jon a hangod

na kaja

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.24. 21:52:25

@igi1: Néha nem értelek.

Ha már itt vagy. Ki a puncim az a Nicki Minaj? Kipling: "Nicki Minaj és az eleféntok tánca"?

velvet.hu/blogok/gumicukor/2014/02/23/parokakeszitoje_beperelte_nicki_minajt/

Az a csaj a képen garantáltan viaszból van. Mindenki perel mindenkit.

Taxomükke (UK) 2014.02.24. 22:16:54

A poszthoz lehet még hozzászólni?
"...nem akarom, hogy a postásnak hátránya legyen saját trehányságából."
Mi van???
Bassza meg a postás, szarul dolgozik, hát vállalja a felelősséget. Ki a szart érdekel, hogy ki és milyen ESETLEG a főnöke meg hasonló baromságok?
Én biztosan bemennék a postahivatalba, és emelt hangon elmagyaráznám nekik, merre hány óra.
Mondjuk én egy vadbarom tudok lenni, dehát na.

gabors 2014.02.24. 22:43:39

@atpijkamo: bocs hogy elsiklottam felette :-) es foloslegesen egettem el egy par bitet ... es ha Te rakatintottal ezer bocs

mert meg nagyon uj vagyok...

es ez volt-e

velvet.hu/sztori/2014/02/24/durva_ujonc-szivatasok/

gabors 2014.02.24. 22:46:00

@Nattramn: nezd meg a linkben egyel feljebb "elefant walk" cimszo alatt

gabors 2014.02.24. 22:52:20

@atpijkamo: bocs elsiklottam felette ... nagyon sajnalom a haszontalanaul elegetett biteket

gabors 2014.02.24. 22:53:41

blogmotor viccelodik velem !!! vartam egy darabig frisitettem is azt semmi

hat ezert valaszoltam ketszer

ja meg azert mert uj vagyok itt :-)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.24. 23:11:42

@gabors: "blogmotor viccelodik velem"

Nyolc éve mindenkivel ugyanígy viccelődik. Akármeddig várhatsz, a kommentedet csak akkor mutatja, ha megvan a következő.

kacaj hangosan 2014.02.24. 23:17:47

en postaskodtam, de csak nyugaton. En max a rohadt szamozason akadtam fenn, es igy akaratlanul is bekevertem a leveleket:

Pl szep sorban jott a 45, 47, 49, kovetkezo lepcsohaz meg 51, 51a 51a1 51b
ES ha nem figyeltem, akkor szepen az 51a megkapta az 53-as szamosat, ha nem volt a tobbi harom fajta.

De ha meg nem tudtunk kezbesiteni vmit, akkor vissza kellett vinni. Felmatricaztuk, es addig kovalygott igy a rendszerben, mig vagy kezbesiteni tudtuk, v meguntak a kozpontban :D

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.24. 23:18:19

@hagyma: "nem ertelek"

Az nem baj, hogy nem érted. Az a baj, hogy meg se akarod érteni.

gabors 2014.02.24. 23:28:51

@atpijkamo: kosz ezt tenyleg nem tudtam mert nem szoktam egyedul lenni ennyire hogy mire megirtam a masikat kb 10 percig sehol senki :-)

na ott lattad az elefajntosat ???

gabors 2014.02.24. 23:30:46

na most akkor elindulok haza

a sok ho meg hokotras miatt akkora godrok vannak mindenhol az uton (uthibak) hogy szabalyossan felek egy tengelytorestol vagy szetmegy a gumi ... pedig ez nem is egy fejletlen orszag :-)

gabors 2014.02.24. 23:32:04

"Nyolc éve mindenkivel ugyanígy viccelődik. Akármeddig várhatsz, a kommentedet csak akkor mutatja, ha megvan a következő. " most nem igy mukodott megiscsak leleke van ennek a blogmocinak ...megjelent a masodik kommentem is mindenfel mas nelkul... kivancsi leszek evvel

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.24. 23:58:44

@atpijkamo: ne ragadjunk ki reszleteket!
mert tul melybol szolalsz meg:)
ez van
@Taxomükke: allitolag az ujsagkihordo nem postas
en a gimnaziumi eveimben hordtam reggel ujsagot
a posta alkalmazottai voltunk akkor meg, de nem szamitottunk postasnak
akkor meg nagyon ment a tv ujsag meg a nok lapja
a pentek volt a leghuzosabb nap
na meg a megyei lapok

Black Hole 2014.02.25. 00:15:31

A homár lassan olyan lesz, mint egy szado- mazo klub. Mindenki basz mindenkit, de úgy, hogy fájjon :-)

fülesválasztó-punaszagú-tangakorc 2014.02.25. 04:43:52

@Black Hole: A lényeg, hogy jól érezzük egymást! Ezzel vigasztaljuk a posztolót!

Manyecska 2014.02.25. 05:20:57

mint egy kib.szott bevàndorlàsi hivatal...

helianthus 2014.02.25. 05:34:50

@Szőkenő Szarvas: bekuckóztak a fijúk? :D imádnak odabújni hozzád, aztán panaszkodnak, hogy letúrod őket az ágyról.
Ehh! Tiszta lököttek. :D

Répázó 2014.02.25. 06:57:49

@igi1: Akadjál már le rólam! Egyszerűen nem vagy vitapartner, mert baromságokat írsz. Komolyan, írogass már másnak! Köszi!

Répázó 2014.02.25. 07:01:10

@atpijkamo: A poszter nem csak az újságok kézbesítéséről ír. Nekem is sokszor meggyűlt a bajom velük, állandóan problémák vannak a munkájukkal. Ellopták csomagomat, nem dobtak be értesítőt, vagy a szomszédhoz (tudom, nehéz leolvasni a nevet és megkeresni ugyanazt a ládán) stb.. Ezek mind nem a Magyar Posta hibája, hanem a dolgozóké, ők alkotják a postát mint hivatalt. Kicsit felelőtlenül fogalmaztam, a postás nekem bármelyik hivatali dolgozót jelenti. Tehát nem cska a kézbesítőt.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.25. 07:07:47

@igi1: Miért, hozzád magadtól másznak ki a levelek?

CID 2014.02.25. 08:11:17

Szerintem nagymami, elfelejtette visszareteszelni a postaládát, oszt kipottyant belőle az újság. Ennyi
b verzió, hogy vette ki az újságokat, ez a szar leesett és nem vette észre.

Bocs az ON-ért :)

Manyecska 2014.02.25. 08:11:26

@helianthus: dehogy. Max.egy nagy állat szokott! a homár olyan..:D

CID 2014.02.25. 08:42:30

@Szőkenő Szarvas: Micsoda szerencséje van, hogy szereted az állatokat :D

igi1 2014.02.25. 09:16:19

@CID: szóval szerinted is dugjuk be a seggébe, úgy tán jó lesz neki

@Dávid András: most mit hőzöngz? már a vitatkozás se megy?

igi1 2014.02.25. 09:17:59

@ColT: ne vicceljé, nekem a két mellem közé rakják ha nem akarom átvenni akkor is :P

így viszont hozzánk a GLS is örömmel jár, mer ott pasik vannak, méghozzá fiatalok :D

igi1 2014.02.25. 09:20:54

De most komolyan: nem vagyunk jóba a szomszéddal, nem vagyunk jóba a postással, nem vagyunk jóba a szolgáltatókkal, nem vagyunk jóba úgy senki mással, nem vagyunk jóba úgy önmagunkkal sem, akkor mit akarunk, velünk ki legyen jóban????

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.25. 09:42:23

@igi1: Nem azt akarjuk, hogy a postás jófejségből hozza ki a cuccot, hanem hogy kihozza, mert az a dóga'
Én azt se tudom, ki a postásom, mint mondtam, mégis kihozza.
A levelet kifizette a feladó, az előfizetett újságot a címzett.

kézműves étcsokimikulás 2014.02.25. 09:46:24

naaaaaa...

joreggelt bentlakok...

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.25. 09:48:43

@ColT: bedobálják, mi meg egy mozdulattal kibelesöpörjük a postaláda alá rakott, erre renceresített nagy dobozba. mikor teli van akkor meg megy a papíroskukába. be kéne tiltani.

kézműves étcsokimikulás 2014.02.25. 09:51:48

addiktoknak, @ColT:-nak, @atörökk:-nek:

www.au.jura.com/recipe_cl_espresso-doppio_330x300.jpg

@uraaam: iho elofizeteset nem mondunk le...
:D

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.25. 10:00:52

A sofőrök üzemanyag-megtakarításként kapnák meg a jövedelmük egy részét.

Nem fogják nyáron bekapcsolni a klímát.

Atörökk 2014.02.25. 10:01:59

@Kellemes Zérókomponista:
Egy tollal simogatni erotikus, egy egész csirkével perverz.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.25. 10:03:08

Rettegésben tart egy egész iskolát egy hatodikos kisdiák. nemegyszer sörrel és cigarettával megy iskolába. Az osztálytársait rendszeresen kifosztja, pénzüket elveszi, sőt megfenyegeti őket, hogy ha otthonról nem hoznak valami ajándékot neki, akkor verést kapnak

www.origo.hu/itthon/20140225-a-tanar-fizetett-a-gyereknek-hogy-ne-menjen-iskolaba.html

igi1 2014.02.25. 10:04:46

@ColT: a poszter esetében más játszik, kiérződik ez az írásából, hogy volt ott pár konfliktus.

Nem csoda hogy ezt a részt kifelejtette.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.25. 10:05:28

Hülyeoroszok. A nőt zavarta, hogy nem tudott online lenni, ezért egy sodrófával úgy megverte a gyereket, hogy az belehalt a sérüléseibe. Ezután feldarabolta, majd a holttestet elrejtette egy pincébe.

www.origo.hu/nagyvilag/20140225-feldarabolta-a-kisfiat-mert-atallitotta-az-internetbeallitasokat.html

igi1 2014.02.25. 10:05:59

@atpijkamo: javasoltam, hogy szabadítsák rá HOffmann Rózsára, és akkor még társadalmilag hasznossá is válhat a gyerkőc.
Tuti kicsinálná a nőt, arra fogadok! :)

igi1 2014.02.25. 10:08:56

@ColT: a süket dumát nem veszem be, nem tehetek róla, egyéni szocprobléma.
De ha te naiv akarsz lenni, egészségedre.
A postás meg attól továbbra sem fogja kihozni a poszter levelét.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.25. 10:13:22

@igi1: Ha rosszban lenne a postással, akkor azt akarná, hogy hátrányban legyen.
Amúgy a levélben csak tényeket közöl, semmi süket duma nincs.
Ráadásul lehet, hogy nem találkozott a nagyanyja postásával még.

ferand1979 2014.02.25. 10:14:59

már megint a Posta....

Tegnap újra megkaptam a szomszéd utcai emberke levelét, mega szomszédéét is...
A szomszéd utca hasonló nevű.. Én a Korponai u.-ban lakom, a másik Korompai.. Ugye milyen egyszerű összetéveszteni.. De egy postásnak azért nem kéne ez gondot okozzon..
Na és az hogy az 1-es házszám helyett a 3-asba dobja bele... Hmm..

Csak tippelgetek, hogy hány és hány levelem nem érkezik meg hasonló módon... mert éppen nem tudta jól kiolvasni az utcám nevét a postás, és másik utcába lévő házba dobta be.

3 év alatt kb 50 levelet adtam vissza a postásnak, vagy vittem át a szomszéd utcába... keserves helyzet.

Tavaly nyáron a 3. kézbesítéskor a városi Jegyző által írt levéllel együtt kaptuk meg a hivatalos Önkormányzati értesítőt.. Mindezt azért, mert kétszer is a szomszéd utcába dobták az ajánlott értesítőt... Persze ezt onnét nem kaptam meg..

igi1 2014.02.25. 10:17:29

@ColT: persze, te arra hivatkozol amit a poszter közöl, méghozzá tényként. Namost a bíróság meghallgatná a másik felet is, úgy meg mindenki azt mond, amit akar, és nem mondhatod azt, hogy hülyeségeket beszél, hiszen te se tudod állítani azt a poszter mondandója alapján, hogy igazad lenne.

Most mi elrugózhatunk ezen egy darabig, de az igazságot csak a postás és a poszter ismerheti, ám az viszont tükröződik, hogy a poszter részéről régi sérelmek vannak a fenti levél mögött, hiszen ő mószerolt először, és mószerolni az szokott, aki a sérelmeit már nem bírja idegekkel, csak nyilvános feljelentés nyugtatja meg a lelkét.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.25. 10:19:33

Mátraszentannán mindjárt a háború kitörésekor behívták a postást. Helyette egy púpos, félkegyelmű, hebegő beszédű alak vállalta a levélhordói teendőket. Mindenki csak Gyuri atyusnak hívta.

Gyuri atyusnak voltaképpen csak az egyensúlyérzékével volt baj, de az se súlyos. Délelőttönként, amikor széthordta a leveleket, pontosan a műút képzeletbeli felezővonalán járt, és nem szerette, ha e szimmetriát megzavarta valami. Ott heverő tárgyakat az árokba rugdalt, ha pedig valaki, a postáját várva, türelmetlenségében rálépett az úttestre, annak büntetésből csak másnap kézbesítette a leveleit.

Amikor az artézi kúthoz ért, fölébe hajolt, és úgy igazította be magát, hogy tükörképe pontosan a kút középpontjából nézzen vissza rá. Sokszor megszidták, meg is kergették, abban a hiszemben, hogy beleköpdös a vízbe. Ez nem volt igaz. Gyuri atyus csak egy finom, selyemszál vékonyságú nyálfonalat bocsátott ki a szájából, s mihelyt sikerült a fonálkát a kút képzeletbeli tengelyében meghimbálni, mindjárt visszaszippantotta ajka közé. Ettől valahogy felfrissült.

Hogy ki mikor kapott levelet, abba is belejátszott Gyuri atyus szimmetriaérzéke. Például gyűlölte Cipriani professzort, az európai hírű ideggyógyászt, akinek autója sokszor állt a villa kapuja előtt, az országút szélén, bántóan aszimmetrikus helyzetben. Annál jobban szerette viszont a Tót családot, elsősorban magát Tót Lajost.

Őbelé valósággal szerelmes volt. Gyakori, hogy a toprongyosok emberfölötti lényt látnak az egyenruhát viselőkben, a nyomorékok a hibátlan testalkatúakban. De ez még nem minden. Tót Lajos mindig adott magára. Senki nem láthatta félrecsapott sisakban vagy valamelyik zsebéből kifityegő zsebkendővel. Gyuri atyus szemében ő volt az emberi szimmetria szuperlatívusza, mert még a haját is pontosan középen választva viselte, vagyis, ha az ember Tót Lajost egy éles késsel kettészelte volna, akkor a választéktól lefelé két teljes egyforma félre esett volna széjjel, amit pedig még egy tojással is bajos megcsinálni.

Ennek köszönhették Tóték, hogy kizárólag jó híreket kaptak a frontról. Gyula egyik tábori lapját (pedig csak könnyű lefolyású kolbászmérgezésről volt benne szó) Gyuri atyus merő jóakaratból megsemmisítette.

A mátraszentannai postahivatal ablaka az udvarra nyílt. Alatta, az íróasztaltól kartávolságnyira esővizes hordó állt, tele megzöldült, megkocsonyásodott vízzel. Gyuri atyus, miután gondosan átnézte a napi postát, ide dobálta a megsemmisülésre ítélt leveleket.

Ide került, ugyanazon a napon, egy aranyszegélyű meghívó, mely Cipriani professzort és nejét a kormányzói pár gardenpartyjára invitálta, valamint az a vöröskeresztes sürgöny is, mely Tót Gyula halálhírét hozta. Ezzel nemcsak a professzorék kaptak egy fricskát, hanem a kedves Tótékat is sikerült megkímélni a gyászhírtől. A világ egyensúlya helyreállt.

Csigorin 2014.02.25. 10:23:00

@Black Hole: " De akkor mi van, ha lakást cserél a tesóval, a postás meg pont addigra tanulja meg, hogy mit, hova kell vinni? Ez egy több éves folyamat"

jaja, de a megoldasat mar feltalaltak, ugy hivjak hogy CIM. Persze ahhoz tudni kell olvasni, ugyhogy elnezest.

Argentínában megdöntötték Perón asszonyt 2014.02.25. 10:38:27

a kiskésit, itt meg mi zajlott le :-)

életképek a hagymaföldről meg Tóték, azannya!

ferand1979 2014.02.25. 10:39:37

@sugargiraffusplumps.: Tóték.. ez volt az érettségis szóbelim anyaga... Szerettem nagyon...

Manyecska 2014.02.25. 11:33:32

@igi1: ugyanmár, én egy pofonnal lerendeztem régebben egy ilyent, meguntam a hiábavaló figyelmeztetéseket. "szegény kicsi" gyerek /úgy káromkodik mint egy kocsis/nek jegelni kellett a helyét..:D jobban járt hogy tőlem, apa lehet agyonveri, ismerem már, tőle nem kéne pofon:D amúgy nem verjük őket.

Manyecska 2014.02.25. 11:35:28

@CID: szerintem is. Pedig Ricsi remek akcióvidejót készített /köszönet/, kár hogy fikció:P:D Csak nem ekkora tahó mán a postás?? Bár a miénk konkrétan nem százas de meg van már nevelve:))

Black Hole 2014.02.25. 12:05:50

@Csigorin: postás > rendőr > vasutas
Ha ez mond valamit :-)

igi1 2014.02.25. 12:14:12

@Szőkenő Szarvas: megnéznélek, hogy ha családtagjai körében , akik szintén ott járnak suliba, majd te lekeversz ennek egy pofont.

Szerintem élve eltaposnának, megölnének, mint Szögi tanár urat, mert rögtön ott teremne az iskolába járó rokonság.

Manyecska 2014.02.25. 12:21:51

@igi1: oszt ha gyereked lesz csak tátod a szádat..?:) fenyegetett anyuci is mondtam te leszel a következő..:D

Répázó 2014.02.25. 12:25:14

@igi1: Ez a szint amit te képviselsz, alkalmatlan a vitatkozásra. Olyan mintha egy 16 éves-el vitáznék, akit épp kirúgtak a Battlefield serverről és unalmában trollkodik. De nem baj, nem kell nekem megfelelned, és nem haragszom, csak nagyon kérlek, ha látod a nevem, lépj tovább, görgess tovább és ne reagálj. Köszönöm és remélem tiszteletben tartod a kérésemet.

igi1 2014.02.25. 12:30:44

@Szőkenő Szarvas: heh mer eddig mit tettek a kedves szülők

Hagytàk annyiba a terrorizálást a gyerekeikét

Manyecska 2014.02.25. 12:34:44

@igi1: nem hinném hogy gyereket verni kéne-ha ilyen, ha olyan-,..ez a gyerek szimplán g@ci, évekig verte a társait, lányokat /ceruzát a hátukba vágja, ilyenek/, de pechje volt mert pont akkor léptem a napközibe amikor épp ököllel húzott be a gyereknek egy gyomrost. Azóta már fordult a kocka:P hálisten:D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.25. 12:40:19

Érdemes lenne a Homárnak postolni!

@igi1: Ő mószerolt először - a postás mit is mószerolna és hol? És miért?
A postolónak szar szolgáltatást nyújt 1 cég, ami miatt meg mer szólalni. Micsoda dolog!
Maguktól nem szoktak a Homárra írni az emberek amúgy. Függetlenül attól, hogy több értelme lett volna a Postánál panaszt tenni.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.25. 12:41:30

@ferand1979: Biztos te is jól kibasztál a postással! @igi1: megmondja!

@Dávid András: +1

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.25. 12:45:03

@Dávid András: ne szívd mellre, igi az ilyen, addig mondja a magát amíg meg nem unja, mi már megtanultuk, hogyan kell bólogatni, ellenvéleményt úgy megfogalmazni, hogy ne is vegye észre mert csak belegabalyodik aztán mint sündisznó a damilba. koncentrálj inkább a melleire! :D

Manyecska 2014.02.25. 12:56:12

@igi1: valszeg a többség nem tudott róla. A tanárok, igazgató meg szarnak rá nagy ívben. Nálunk is a gyermekvédelmist töcsköli a fazon, szabadidejében:DD

Manyecska 2014.02.25. 13:03:39

Áj vóz véting for thö pósztmen tú cóm alll déj jessztödéj..:D nincs új poszt vazze??

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.02.25. 14:21:16

Battlefield szerver.:DD
@sugargiraffusplumps.: vagy kutya, hátsólábbal az RG6-os, egyszeres árnyékolású, fekete koaxkábelbe (ágy alatt). Nem igaz (@igi1), én pl., ha mondom, hogy ez nem igaz már, főleg már így magamra, -na azok nem szoktak igazak lenni - akkor így kijavítja magát. Persze nem nagyon.:)

igi1 2014.02.25. 14:27:23

PERSZE csak akkor mertek ugatni mikor nem vagyok itt, mi? de akkor aztán nagy a pofátok kórusban.

Attól még mindig nem jött össze, és nektek ráadásul le is kell sz@pnotok a postást hogy megkapjátok a kurva leveleiteket, nekem meg nem.

Lehet irigykedni, én jóba vagyok a postással, tudom, ez számotokra hagymaiul van.

gyugyó 2014.02.25. 14:28:18

Jön a Tigáz óracserére, most olvasom a posztokat ezzel kapcsolatban. Valami tanács mire figyeljek?

Manyecska 2014.02.25. 14:28:55

@Kellemes Zérókomponista: duplikált fórum..!:D csókosoknak egy "láthatatlan" felület ugyanarról. Fordult már elő..

Manyecska 2014.02.25. 14:30:14

@gyugyó: a kezére és videózd folyamatosan! ne hagyd hogy kikerüljenek a látószögedből! És jegyzőkönyv mindenről.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.02.25. 14:30:46

Látom, jól elvagytok. Ez az Andris egy vadiúj errefelé. Soha nem olvastál Homárt???

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.25. 14:31:32

@Kellemes Zérókomponista: igen, meg asse mindegy hogy kékeszöld e valami vagy zöldeskék vagy inkább türkiz netán tengerszínű.

Argentínában megdöntötték Perón asszonyt 2014.02.25. 14:31:37

@gyugyó: jaj de baró gázórád van, minden órában pitty-pitty! :-DDD

Atörökk 2014.02.25. 14:31:46

@igi1:
Te, figyelj már, egyik barátomnak van egy boltja, talán tud rajtad segíteni.
szex-shop.hu/index.php

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.02.25. 14:32:06

@gyugyó: igen. Ne engedd be őket:))

Na jó, ha leolvasásra jön, akkor is legyetek ott legalább ketten, és fényképezőgép legyen a kezedben. Csak hogy lássa, hoyg felkészültél, és olvasol híreket:)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.02.25. 14:33:12

@atörökk: azt hittem te kavarsz az igivel. Mért ajánlgatsz ilyeneket neki?

Atörökk 2014.02.25. 14:34:14

@gyugyó:
Igen. Homár-előfizetést igazoló csekk legyen a gázóra mellé tűzve :)

@batgirl:
:DDDDD
Ezt miből szűrted le? :DDDDD

Black Hole 2014.02.25. 14:35:04

@Kellemes Zérókomponista: ha nő lennék, akkor erre azt mondanám, hogy "inkább vesszőz meg Te állat!".

igi1 2014.02.25. 14:35:25

Szóval, postást nem feljelenteni, mer úgyis minek, kirúgni nem fogják, ki a fene vállalná el ennyi pénzért rajta kívül.

A feljelentés, bemószerolás is minek, attól ugyanúgy nem fognak rendesen menni a levelek a postaládába, ahogy kellene. Jahogy ti FIZETTEK azért hogy rendben kivigyék, ezen még mindig nevetek, hol éltek ti. A postás nem így működik, meg a valóság sem, és láthatóan a postások körbe-körbe szidásának sincs ugyanúgy eredménye, mint ahogy annak sem, hogy kórusban ugrotok nekem, láthassátok.

Ja, hogy ti akkor számítotok valamit, amikor assziszitek, hogy csoportban lehet a csúnya szolgáltató ellen fellépni, hiszen akkor számítotok valakinek, merhogy fizettek. :P

Láthatóan a sírás-rívás, könyörgés, hiszti, földhöz csapodás sem hozott eddig kellő eredményt atekintetben, hogy a postás rendes címre hozza ki a leveleidet, merhogy ti azért fizettetek, hogy szépen kihozza. :P

Akkor márpediglen csak egy megoldás lehetne: talán szépen meg kéne kérni a postást, hogy lenne szíves kihozni nekem rendesen a leveleimet. Jahogy azt már nem, olyan nincs, a postással ordítani, hisztizni, meg sírni-ríni kell, feljelenteni, hátha úgy jobb lesz tőle a kedvünk, és különben is, azért fizettünk, hogy még ezt is megtehessük.

Most itt ömlengtek, meg sajnáljátok körbe a posztert meg szemétpostásköcsögöztök, látható eredmény nélkül, attól jobb lesz nektek, meg a poszternak? jahogy értem, nektek úgyis a futár jön.

Olyan nincs hogy rendesen le lehessen írni a címet, nehogy kolompár helyett kolonpár utcába vigyék a leveleket, hát ilyen nincs is.

De azért cukik vagytok, ahogy ugyanazt fújjátok, csak attól még a poszternak ugyanúgy nem fogják kivinni a leveleket, sőt ezek után még jobban nem (remélem a postás magára ismer), de azért csak mondjátok itt a mantráitokat.

A postással és a szomszéddal jóban kell lenni, és nem azért vannak, merhogy ti fizettetek. :P

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.02.25. 14:37:31

@atörökk: @sugargiraffusplumps.: hát, mittudom én. néha benézek, oszt olvasok. lehet, hogy keverem igit helivel? a csuda tudja. Könyörgöm valaki defrolálja már!!!!!!!!!!!!!!!!!

Argentínában megdöntötték Perón asszonyt 2014.02.25. 14:38:35

@igi1: én naiv eddig azt feltételeztem, hogy a postás is egy foglalkozás, amit ha az illető nem művel megfelelően, akkor megfeddik, rávezetik a helyes metódusra vagy végül kirúgják

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.02.25. 14:39:11

Csak tudnám, hogyan ír ilyen hatalmas lélegzetűeket??????????????

Atörökk 2014.02.25. 14:40:05

@batgirl:
Ja, mint a viccben, mikor jön ki a cigány a medve barlangjából, és kérdi: hol az a királylány, akivel kezet kell fogni? :D

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.02.25. 14:40:14

@jacques shiraz: Na látod. Itt mindig tanul az ember. Fordulj csak Igihez, ő majd megmondja mit csinálj.

Manyecska 2014.02.25. 14:40:22

Még én is szűz vagyok most mondom.

Black Hole 2014.02.25. 14:41:49

@ferand1979: Tóték lányát én is szerettem sőt, sunáztam is, de szerintem az másik volt, mert különben mondta volna, hogy érettségitétel lett belőle, mert voltunk olyan jóban, hogy mondta volna.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.02.25. 14:42:25

@atörökk: na, pl..azt is olvastam:)) fújjj...szegény medve:(

Argentínában megdöntötték Perón asszonyt 2014.02.25. 14:43:00

@batgirl: én csak a hagymától vagyok hajlandó tanulni mert ő szélesíti itt egyedül a látókört állítólag

@Szőkenő Szarvas: de ha észreveszik hogy rosszul töltötték ki a szül. biztonyítványod, akkor mérleg leszel?

Manyecska 2014.02.25. 14:44:59

@jacques shiraz: ja, Kos. de a reggeli adás a tévében gátolta az orgazmusomat erősen, gondoltam is ki kéne kapcsolni:P:DD

Atörökk 2014.02.25. 14:49:36

@batgirl:
Pedig eskü, már felajánlottam neki, hogy fizetek egy fijatalembert, aki leápolja, de asse volt jó. (iginek, nem a medvének :D)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.02.25. 14:52:12

@jacques shiraz: teljesen igazad van! hagymától sokat lehet tanulni! Én is teljesen oda vagyok érte. Imádom olvasni minden egyes mondatát, és direkte szép vöröshagymákat veszek a piacon, mert az ábrázatára és az okos agyára gondolok szüntelen. HIdeg és ostobák lennének a napjaim, ha nem olvashatnám csodálatos sorait.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.25. 14:54:06

@igi1: ", ki a fene vállalná el ennyi pénzért rajta kívül. "
Más blogokon már meg volt írva, hogy a postásokat eléggé könnyen kiszórják, mert van helyette elég...

". A postás nem így működik, meg a valóság sem,"
Mesélj, akkor hogyan?

@atörökk: :D

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.02.25. 14:54:08

@atörökk: fizetni?????? Hát micsoda férfi vagy te, hoyg képes lennél pénzért beküldeni sámsont a minoratusz barlangjába???????????????? (jó-jó tudom..:))

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.02.25. 14:55:17

hová tűnt el becses írásom?????????

AtiSnatch 2014.02.25. 14:56:35

@igi1: akkor még is csak te szopkodod a postást :D

Érdemes lenne a Internyetre kézbesíteni a Homárposztokat!

Black Hole 2014.02.25. 14:57:25

@Szőkenő Szarvas: én már ott sem vagyok az, ahol az akartam maradni. Bár ha a prosztata vizsgálat nem számít aktusnak, akkor nincs baj. A haverom viszont azzal ijesztget, hogy némely orvos csal, és nem az ujját használja. Néha mikor eszembe jut, kétségbe tudok esni. Azóta a melegekre úgy tekintek, mint hősökre, vagy extrém sportolókra.

Atörökk 2014.02.25. 14:58:20

@batgirl:
Nagyvonalú :D

@agresszív kismalac:
Hát nem egy kisház árát gondoltam :D

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.02.25. 15:00:07

@batgirl: "...hát nem maga rajzol mindig pinákat?!"

Atörökk 2014.02.25. 15:01:53

@batgirl:
Fiatal még, kell a pénz.

Manyecska 2014.02.25. 15:02:22

@Black Hole: :DDDD azt meg tudom érteni.

Black Hole 2014.02.25. 15:03:00

@atörökk: a repjegyet is állod? Mer' akkor elkezdem itthon mondogatni, hogy honvágyam van.

Black Hole 2014.02.25. 15:07:01

@agresszív kismalac: most látom, hogy konkurencia lettél. Nem ám ár alatt vállalod!

Black Hole 2014.02.25. 15:10:44

@atörökk: ne mer' az asszony lehet veszekedne, a családi béke meg fontos. Inkább én mennék, oszt' a fizetséget el is ihatnánk Villányban. Így akkor Te se járnál rosszul.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.25. 15:10:51

@igi1: ne nyervogjál már, mink itten szeretünk téged! hát látod mindig sírsz, hogy téged nem dug meg senki, erre mi jószándékból baszogatunk kicsit és asse jó. a fene se igazodik ki a mai nőkön.

Atörökk 2014.02.25. 15:13:11

@Black Hole:
Ez így jobban hangzik. No de ennyi erővel el is mehetünk csak úgy simán inni :D

@sugargiraffusplumps.:
:DDD

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.02.25. 15:13:53

Ilyenkor üt vissza, hogy mindenhonnan a netről összeollózom a formamondatokat, mellyeket aztán plagizálok, hogy okosnak tűnjek. Ugyanis nem értem aimket válaszoltok nekem.

Manyecska 2014.02.25. 15:14:00

Majd ha a malac összejön az Igivel legyen videó mert azt a két béna f.. :P:DDD sza, megnézném!!

Black Hole 2014.02.25. 15:15:36

@Szőkenő Szarvas: a tv egyszer velem is kicseszett. Olyan jól elvoltunk egész addig, míg, a Dolli Roll rá nem zendített a "Tipi-tapi Dínó"-ra. Oszt' röhögésbe fulladt az eksöny.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.25. 15:17:30

@Kellemes Zérókomponista: A semmitmondó nagy igasság az, hogy a polaritások vonzás-taszítás folyamatában mindég egymás mellé sodródnak a szavak.

igi1 2014.02.25. 15:18:12

szóval még mindig nem szerencsés a kolompár utcában lakni

Black Hole 2014.02.25. 15:18:27

@batgirl: nincs, viszont hazudós vagyok, szóval lehet, hogy mégis van. Milyen színű kéne szerinted?

igi1 2014.02.25. 15:20:29

@Szőkenő Szarvas: azé firtassuk azt is, hogy háziasszony létedre elég sokszor itt lógsz, te lennél a sarka kata?

:P

Neela _ t 2014.02.25. 15:21:22

Logikus: lefilmezem, ahogy ázik az újság majd mondom, hogy
nagyon - nagyon vizes lett.
Viszont ha felvenné akkor csak nagyon lenne vizes.
:3

Black Hole 2014.02.25. 15:21:30

@agresszív kismalac: ok, de csak ha nem akarsz engem is levarrni, bár azért nem hiszem, hogy fizet a Török.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.02.25. 15:23:42

@Black Hole: Csak a piros traktor, az igazi traktor.

Atörökk 2014.02.25. 15:23:45

@Black Hole:
Németül beszéjjetek közbe', hogy igi le tuggya fordítani!

igi1 2014.02.25. 15:24:42

@AtiSnatch: már mondtam már hogy nálunk női a postás. :P elkallódtatok már teljesen mára ettől a postás izétől, rinyálástól úgy látom.

viszont a futárt bevállalom szívesen.

igi1 2014.02.25. 15:25:48

@batgirl: nem feltétlen, mer egy johnny az ződ.

Meg legalább nekem még nincs gyerekem, és nem is akarok, szóval.

Még hogy egy csimota cigány gyerek azt páholja el a suliban, mer a szülők inkább félrenéznek.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.25. 15:26:17

@AtiSnatch: Hm, el kéne menni postásnak? :D

@Black Hole: Ez undorító :D

Black Hole 2014.02.25. 15:26:52

@Neela _ t: az még jobb lett volna, ha a videjózás után bekiabál, hogy "gyüjjön mama mer' az udvaron ázik az újság, oszt' ha nem viszi be, még vizesebb lesz!"

igi1 2014.02.25. 15:26:59

@ColT: há úgy, hogy TI FIZETTEK, aszittem világos, nem?

AtiSnatch 2014.02.25. 15:28:09

@atörökk: guten sprizten fütyi fantasztisch?

igi1 2014.02.25. 15:28:16

@Neela _ t: a szomszéd helyében meg nem elég, hogy vizes lett az újság, még beragasztóztam volna valami cukorkával, hogy a poszter is az legyen, amikor megfogja. :P

AtiSnatch 2014.02.25. 15:29:16

@agresszív kismalac: AtiSnatch non captat muscas :D ez a pokerszlogenem :D

Black Hole 2014.02.25. 15:29:19

@atörökk: németül nem tudok, csak NDK-sul. Azt is töröm.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.25. 15:29:22

@Black Hole: @agresszív kismalac: pedig az még izgalmasabb lenne mint az originál terv, ráadásul igi jól lefordítaná az egészet angolra!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.02.25. 15:29:36

Most olvasom, hogy le kell szopni a postást. Basszus, én meg azt hittem, hoyg pénzt akar!

Atörökk 2014.02.25. 15:31:17

@AtiSnatch:
Ja, valami ilyesmi :D

@Black Hole:
Jó lesz az is. Majd kerítünk egy nyelvi lektort.

igi1 2014.02.25. 15:31:19

@AtiSnatch: nektek nem a pinákon kéne járni az eszeteknek?

tényleg hat a buzipornó úgy látom

@batgirl: pedig neked ismerni kéne már a dörgést vagy mivan

Black Hole 2014.02.25. 15:33:23

@batgirl: jó, hogy mondod, mer' én hófehérre gondoltam, a "hófehér jaguár" című számból kiindulva. Azé' az milyen urassan vagány lenne, ha kiszónák egy fehér zetorból, hogy "érted gyüttem bejbe"

Ádám 2014.02.25. 15:34:41

@batgirl: Most akarsz jó lenni nála?
A nyugdíjat átutaltathatod a bankodhoz, postást kihagyva....:):P

AtiSnatch 2014.02.25. 15:35:36

@Black Hole: http://assets.nydailynews.com/polopoly_fs/1.1293268!/img/httpImage/image.jpg_gen/derivatives/landscape_635/lambo-tractor-1.jpg

ezzel egyből behódolna! :D

helianthus 2014.02.25. 15:35:41

@batgirl: ", hogy keverem igit helivel?"
Annyira nem lehetsz fáradt.
Vagy haragszol rám?
:(
Inkább keverj a...aa... megamennel, mit bánom én, csak ne Igivel!

Ádám 2014.02.25. 15:36:17

most hozta a postás. a legfejlettebb ááámerikairól....

0.tqn.com/d/politicalhumor/1/0/K/1/bush_chimps2.jpg

Black Hole 2014.02.25. 15:37:19

@agresszív kismalac: honnan tudod? Meglátnál és lehet sírva könyörögnél, hogy operáltassam át magam.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.25. 15:39:40

@igi1: Igen, eddig eljutottál az előbb is. És ha valaki fizet valamiért, az elvárja a szolgáltatást.

Mondjuk tényleg. A TV újság terjesztőjének elküldeni a videót, hogy a posta így viszi ki. Majd lejátsszák egymás közt.

@Black Hole: :D

@AtiSnatch: Hentes malac, ez jó :D

@batgirl: Minden nap tanul valamit az ember.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.02.25. 15:40:22

@igi1: hát, kicsit el vagyok maradva a koromtól, nem tudtam, hoyg a posta így műxik.@helianthus: igazad van, csakl a törökk megkevert:)@Black Hole: és ha iginek fekete haja lenne, akkor elénekelhetnéd a "feketén a hófehéér..."

Black Hole 2014.02.25. 15:41:03

@ColT: mi? Igi, vagy a prosztata vizsgálat. Ez utóbbitól addig a pontig nem féltem, míg meg nem láttam, hogy a doki milyen kéjenc vigyorral nyúl a vazelinos dobozba.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.25. 15:41:38

@Black Hole: nem vagytok elég edzettek. a hálószobába benyitó gyereket semi se übereli :D felőlem akár a jóebédhez is szólhat a nótaszó vagy bármi más is, az a lényeg, hogy kulcsra legyen fordítva a zár.

igi1 2014.02.25. 15:43:21

@Black Hole: szerintem téged meg is rakott csak nem tudsz róla.

gabors 2014.02.25. 15:43:55

@Dávid András: eltevedthettel ez NEM a Debating Society of Hungary itt van :

idebate.org/groups/debating-society-hungary

ez homar es ez igy jo

Black Hole 2014.02.25. 15:44:16

@sugargiraffusplumps.: német nyelvleckéért franciát ajánlok.

Atörökk 2014.02.25. 15:45:57

@sugargiraffusplumps.:
Azér' egy Patakyösszest nem hallgatnák közbe :D

Black Hole 2014.02.25. 15:48:16

@atörökk: lehetőleg nőt, fiatalt és szépet. Oszt' majd meglátjuk mit kezdünk vele. Ha hoz egy demizson bort, akkor jóba leszünk vele.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.25. 15:49:25

@atörökk: patakiösszes? az úccse fér bele abba negyedórába! :D

@agresszív kismalac: hát na. de legalább azóta kopog az ajtón.

Black Hole 2014.02.25. 15:50:53

@AtiSnatch: ilyet bármikor hazudok. Sőt, van egy kombájnom is.

Atörökk 2014.02.25. 15:51:55

@Black Hole:
Nem ér igi helyett őt megdugni, nem azér' fizetek!

@sugargiraffusplumps.:
Negyed óra??? nem vagyok már 20 éves. Minyimum ennyi idő, hogy a reggeli merevedés kimennyen a derekamból :D

igi1 2014.02.25. 15:52:28

@Black Hole: @atörökk: @sugargiraffusplumps.: inni nem tudtok, főnökök sose voltatok, hát legalább valami zenei ízlésetek legyen már na, ha már a nőkhöz se értetek.

Black Hole 2014.02.25. 15:53:04

@batgirl: mikor elintézem a motorháztetőn?
Basszus ebbe a nejem bele olvas, biztos válás lesz.

AtiSnatch 2014.02.25. 15:54:25

@Black Hole: én már ettem is! :)

@igi1: ne foglalkozz semmivel, szídeljél szépen :):D

Black Hole 2014.02.25. 15:55:28

@agresszív kismalac: azért még lakodalmas tortára nem gondoltam :-)

ferand1979 2014.02.25. 15:55:37

@ColT: persze.. kibabráltam vele, meg jól kicsesztem vele, meg átvertem...
Csak egy a gond.. Midig amikor bementem panasszal a főpostára, azt mondták, hogy egy helyettes járt aznap felénk..
Úgyhogy még nem is ismertem..

De lehetséges, hogy ő igen...

igi1 2014.02.25. 15:58:43

@ferand1979: persze, a helyettesre fogják mindig, ezt se tudtad?

Black Hole 2014.02.25. 15:59:19

@sugargiraffusplumps.: de az is szörnyű lehet, mikor az asszony jön be.
Erről jut eszembe:
- Néztél már mélyen a feleséged szemébe szeretkezés közben?
- Aha, de szörnyű volt, ahogy bámult be az ablakon...

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.25. 16:00:07

@igi1: és ráadásul még pilótaengedélyem sincs! szerinted érdemes így élni egyáltalán?

@atörökk: :D :D át köll masszírozni a deréktájrul az elejedre, oszt minnyár más a helyzet!

@agresszív kismalac: mostmár én is! na akkor azér nem röhögtem annyira. képzeld el, hogy éppen nézed a derrick legújabb epizóggyát, oszt ponn akkor romlik el a tévé mikor éppen kiderülne hogy ki a gyilkos.

igi1 2014.02.25. 16:01:24

@sugargiraffusplumps.: persze, most hogy már megjöttem, nem hiszek a nyallerkodásodnak. :P

aszittem, hogy neked külön magánrepülőgéped van, vagy mi, méghogy te fáraszd magad a pilótáskodással

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.25. 16:02:30

@Black Hole: az csak a zamatőröknek jut. első számú szabáj, hogy csak akkor csaljuk asszonyt amikor az éppen a szeretőjénél van :D

Black Hole 2014.02.25. 16:02:43

@igi1: a doki? Ettől félek én is. Azóta is bizonytalanságban élek. Már gondoltam rá, hogy kipróbálom egy műbrokival, csak hogy különbséget tudjak tenni. Csak mindig halogatom.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.02.25. 16:03:14

@Black Hole: Az nem úgy van!
-Szoktál beszélni a feleségedhez szeretkezés közben?
-...hát, tulajdonképen felhívhatnám.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.02.25. 16:05:53

@sugargiraffusplumps.:
"...
-Folytathatjuk. Most telefonált a férjem, hogy egész éjszaka veled kártyázik."

Black Hole 2014.02.25. 16:06:01

@atörökk: persze, az már ki is ment a fejemből, hogy mire megy ki a játék. Oszt' mi lesz, ha úgy megcsinálom, hogy aztán utána hetekig nem lesz kedve homározni?

ferand1979 2014.02.25. 16:06:51

@igi1: mindik másra... Hogy ne érd utol őket....
De ez nem csak a postán van úgy, hogy másra fogják... máshol is...

Black Hole 2014.02.25. 16:12:52

@igi1: ezzel azért vitatkoznék.
1. Megtudok inni egy 7 decis üveg jó minőségű whiskey-t úgy, hogy nem vagyok részeg, csak vidám. Közben sörözgetek.
2. Volt már akkora cégem, hogy 30 ember dolgozott benne, kétműszakban. Egyedüli tulaj voltam.
3. A klasszikus zenét szeretem, meg a progresszív rockot.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.25. 16:14:57

@ferand1979: :D Ennyi :D

@igi1: Hülyék lennének felvállalni, hogy esetleg netalán fizetni kellene :)

@agresszív kismalac: Múltkor a kínaiban volt egy ilyen kis laptoptatyó.
Címkén : Laptop top
Használat rendeltetésszerint

Black Hole 2014.02.25. 16:15:12

@Black Hole: hülye vagyok, mert az előbb megírtam, hogy hazudós vagyok :-(

igi1 2014.02.25. 16:16:04

@ColT: ammá biztos

@ferand1979: nem vagy te véletlenul nutórikus postás - feljelentő egyén?

Black Hole 2014.02.25. 16:21:35

@sugargiraffusplumps.: az nem jó. Mert az maradjon csak otthon, sütni, főzni, takarítani. Azért ne kurvuljon el az egész család.

AtiSnatch 2014.02.25. 16:23:56

@Black Hole: mennyit fizet atörökk? beszállok ugyanannyival :DD

Black Hole 2014.02.25. 16:26:25

@AtiSnatch: százezermillió + költségtérítés.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.25. 16:26:44

@Black Hole: jaja, nem szabad az asszonyt nyaggatni a szexszel, mert mindig elfárad szegény a házimunkában, ugye? :D

AtiSnatch 2014.02.25. 16:29:06

@Black Hole: vatikáni valutában jó lesz? :D

Black Hole 2014.02.25. 16:32:02

@sugargiraffusplumps.: há' látod milyen megértő vagyok. Pedig ez sokszor veszéjjes.

Black Hole 2014.02.25. 16:33:34

@AtiSnatch: majd előbb megnézem, hogy jól váltják-e?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.25. 16:37:35

@Black Hole: veszéjes, ha rájönnek!

(én ki vagyok tiltva a konyhábul általában. bisztos pocsékul főzök.)

AtiSnatch 2014.02.25. 16:40:06

@Black Hole: "az Isten fizesse meg"-et, minden cséndzs manis szereti :D

Black Hole 2014.02.25. 17:03:01

@AtiSnatch: de én nem váltó vagyok, hanem végfelhasználó.

Black Hole 2014.02.25. 17:07:54

@sugargiraffusplumps.: én meg kb 6 éve leszoktam a cigiről. Aztán mikor nem csináltam semmit, mindig elkezdtem azon filózni, hogy rá kellene gyújtani. Ebből az sült ki, hogy majd én főzök. Aztán úgy maradt. Mindig kérdem az asszonyt, hogy ez nem buzis-e, de azt mondja, hogy jobb, mintha kötnék, vagy horgolnék.

Atörökk 2014.02.25. 17:12:47

@Black Hole:
Rutintalan vagy. Kéccer jól el kellett volna sózni a paprikáskrumplit, akkor kizavart volna a konyhából, és nyugodtan nézhetnél meccset, amíg ő főz :D
(Viccen kívül, egyáltalán nem buzis, én is szeretek főzni. Bár már többen kérdezték, akkor miért nem tanulok meg :D)

kézműves étcsokimikulás 2014.02.25. 17:21:21

@atörökk: es meg a hovegeire is eleg komoi eseJ van...

igi1 2014.02.25. 17:31:05

@Black Hole: most már végérvényesen biztossá vált. ajjaj.

na mi van, kifulladtatok?

Ádám 2014.02.25. 17:32:41

@igi1: ugyan már, én most megyek futni!

AtiSnatch 2014.02.25. 17:35:06

@igi1: ez már véglényi! :)

igi1 2014.02.25. 17:48:04

@Ádám: ne félj, ha én is lelépnék, mindjárt kórusban nagy lenne itt némelyek szája.

Szerintem inkább zumbázz azt az asszony is jobban értékelné, arra fogadok.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.25. 17:52:39

@Black Hole: @atörökk: szerintem meg ponn az a buzi aki nem tud/akar főzni. pont.

Atörökk 2014.02.25. 17:54:46

@sugargiraffusplumps.:
Azé kérdezzük meg igit is, az ő releváncs véleménye is kell témába vágólag :D

Black Hole 2014.02.25. 18:05:03

@atörökk: paprikás krumplit nem főzök, az nem érdekes. Szeretek kísérletezni, aminek néha az a vége, hogy a család szomorúan néz a tányérba, és meg kell ígérnem, hogy többet ilyent nem főzök.

Black Hole 2014.02.25. 18:08:17

@igi1: mi vált végérvényesen biztossá?
Mostanra eléggé elvesztettem a fonalat.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.25. 18:09:25

@igi1: Na ugye.

Mondjuk miből gondolod, hogy tőled félünk, és azért nem nagyobb a hőbörgés? :D

@uraaam: Na ez valahogy pont nem izgat :D Még ha Igi meg a Manyecs nyomnának egy húzósabb jelenetet, az oké, de te valahogy nem :D

Atörökk 2014.02.25. 18:09:30

@uraaam:
Van aGvárijomod? :D

@Black Hole:
Igen, az ilyesmi előfordul :) Én, ha ilyet csinálok, először inkább csak magamnak főzök, ha bevált, kap belőle más is :)

Black Hole 2014.02.25. 18:10:44

@sugargiraffusplumps.: megnyugtattál. De hímezni nem fogok, bárki is mondja, hogy az is férfias :-)

Black Hole 2014.02.25. 18:13:26

@atörökk: egyedül egyem meg az elcseszett kaját? :-)

Atörökk 2014.02.25. 18:17:18

@Black Hole:
Már mér kéne elcseszni? Iszol te rendesen főzés közbe'? :D

Black Hole 2014.02.25. 18:17:39

Kb 1 éve főztem chilis babot, valami mexikói recept alapján, ráadásul pont vendégek voltak magyarországról. Azt hiszem akkor konkrétan életveszélyben voltam. A véremet akarták :-)

Aureliano Buendía 2014.02.25. 18:19:14

@ColT: nem is neked mutatnám meg a pömpölőmet, hanem a tevepárducnak;)

Black Hole 2014.02.25. 18:19:54

@atörökk: mostaniban nem, mert gyógyszert szedek, de a fröccsözés főzés közben sokat lendít a végkifejleten.

Aureliano Buendía 2014.02.25. 18:20:27

@atörökk: az nints, de biciGlim van.
Pl. páleszt főzhetsz, vállallyuk a teszpilóta szerepét;)

Black Hole 2014.02.25. 18:47:59

@uraaam: Az még nem volt. Az egyébként, hogy készül? Beteszed a pulykát a sütőbe, aztán előveszed az unicumot?

Anomalocaris (törölt) 2014.02.25. 18:49:43

@Black Hole: Hideg sütőbe helyezte a forró kenyeret.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.25. 18:54:18

@atörökk: ez igaz! már megen elhamarkodottan jelentettem ki valamit szaktudományos megalapozottság nélkül.

@Black Hole: najó, hímezni télleg buzis. bár a legbuzisabb szerintem a láb meg hónaljberetválás önként és dalolva!

@uraaam: hát mi vagy te, valami perverztata? :D :D főzni nem tud, de pömpölőt akar mutogatni *fejcsóválás*

fülesválasztó-punaszagú-tangakorc 2014.02.25. 18:56:26

Amikor vidéken is lakoltam megkértek vigyem ki a masszát ha a postika szabin nő volt!
Volt 1 ház ahol kapun belül volt a ládikó, alatta a putbill aki szökkenő szarvasként kapkodott a kezem és a heti 1xi műsorgazeta után!
Mivel csak a kezemet féltettem, mert a korsófogása volt végveszélyben.
Hijába szóltam, kértem, könyörögtem csesztek rám!
No egyx kint áll leskődve a gazdi amint vittem a jövő heti műhódat. Kiváncsi volt a reakcijómra.
A satu rázta a kaput mint 380V, erre én odaadtam a cukika szájába a lapot azt hangosan mondám néki: vidd be a gazdinak okos eb!!
Kikapta a kezemből amit azonnal 100 darabra iktatott!
Aztán én mint aki jól végezte dógát mentem tova!
Mákom volt mert nem engedték utánam tutyikát!!
Következő hétre már kívül volt a láda! ;)

No ezt csak okulásként írtam mert sok helyen pici, sz@r, cső, lábas, volt a leveleknek, ahonnan kifújhatta Kálmán.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.02.25. 18:56:32

Jackyll szarba sem vesz minket. Biztos zsidó. (tuggyuk, ez a mócer mindig be vállik)

Anomalocaris (törölt) 2014.02.25. 19:02:20

@sugargiraffusplumps.: Egy láb leborotválása azért elég hosszadalmas lehet.

fülesválasztó-punaszagú-tangakorc 2014.02.25. 19:03:34

Tuggyátok mennyi jattot kaptam pálinkában?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.02.25. 19:03:35

A maji poszt a tegnapi is egyben?
Sehol egy bank, busz, kupon?
Hát mivé lesz a világ?

Manyecska 2014.02.25. 19:05:34

@ColT: :DDD előre is köszi a bizalmat. Videót készítsek?:D

helianthus 2014.02.25. 19:12:53

Blekhol összejött a malaccal. :O
Jól vettem fel a fonalat?
Asszem inkább elgurítom megint.
Igi meg itt heverek parlagon.
Rólam nem is beszélve.

Mivé lesz így a világ?
*kétségbeesetten sóhajt*

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.02.25. 19:16:21

@helianthus:
Nono!
Nem utánozunk!44!8
A kérdés az enyém.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.02.25. 19:20:53

@helianthus: kétségbeesett sajt. Blekhol-itthol. Te vagy ParlagWoman (maszkkal, jelmezzel, imidzzsel). Fonálgurigatásból úgy veszem ki istennői szerepben képzeled magad.
@Nattramn: hát.

get_newpost delay 10days {fuck} ; <3

helianthus 2014.02.25. 19:20:57

@dr. phil. Sün‼ ツ: melyik? A világos? Legyen. Neked adom.
Szívesen.

Ádám 2014.02.25. 19:21:36

"ricsi, le is filmezte"

mivel? egy 8 mm-essel?:)

Ádám 2014.02.25. 19:23:23

@igi1: zumbázzak?

minek nézel te engem? cigánynak? :):D

igi1 2014.02.25. 19:23:29

@Nattramn: heli máma nincs formába.

@helianthus: ne féljél a malacot úgyis én fogom levágni. :P

@dr. phil. Sün‼ ツ: nem lehet büntetlenül a hátam mögött beszólni.

helianthus 2014.02.25. 19:24:40

@Kellemes Zérókomponista: istennő? Én? :@
Erre még sosem gondoltam.
Szeretek embi lenni.
@Nattramn: nem csak több, mint 10 órát dolgoztam és elromlott a ragzásom.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.02.25. 19:25:54

Ma egy fiatal hölgy érintős (bár melyik nem az mamán) telóján nézte ki kínos keresgetési másodpercekkel megtoldva a sorvárakozást a PIN kógyát. Való ez? 4 szám, nem? Hm.
@igi1: öntőformába'.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.02.25. 19:27:23

@Kellemes Zérókomponista: mámint ez bevásárláskór vólt.
@helianthus: igen, te, istennő. Verjé" az ostorral. Bébi.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.02.25. 19:30:52

@igi1: Na, abból nem eszel!
...esetleg egy kisebb részemet bekaphatod.

igi1 2014.02.25. 19:30:55

@Kellemes Zérókomponista: egy csajnak se kellesz itt, nem jöttél még rá!? helinek meg aztán pláne nem féli meg a török után.

igi1 2014.02.25. 19:34:10

érzem, beindul mindjárt az esti buli itt

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.02.25. 19:35:26

@helianthus:
Nyema.
"Mivé lesz így a világ?"
Ez-e.

@igi1:
Mirű van szó, te drága?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.02.25. 19:36:53

@uraaam:
Persze.
Kéccer.
Ha itatos, akkó háromszőr!

Anomalocaris (törölt) 2014.02.25. 19:37:04

@Kellemes Zérókomponista: Silverfish dobozoktól piroslott a kosara? Ugye igen?

Aureliano Buendía 2014.02.25. 19:43:00

@kézműves étcsokinyuszi: talán rumba?

NEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEM

igi1 2014.02.25. 19:43:10

@dr. phil. Sün‼ ツ: nem lehet itt a homáron pasit keresni. :( ha egyszer itt megszoksz, rögtön kórusba fújják a támadószövegeket. :( most mondd meg, mér nincs itt egy facér pasi se!? van heli, van én, meg van batgirl is, akinek nincs párja, mégse kellünk senkinek se. Csak a giraffe-nek meg Manyecsnak van párja, a többiek meg nős pasik (talán a malac van még), vagy külföldön élnek.

Nem élet az élet így, most mondd meg.

Black Hole 2014.02.25. 19:43:23

@uraaam: majd ha megy az asszony az anyjához, akkor mondom neki, hogy hozzon unikumot, oszt' kipróbálom. Biztos mükszik kacsával is. De szerintem 1 lit. unikum kell ehhez.

igi1 2014.02.25. 19:44:35

ráadásul még a postás is nő, most mondjátok meg

pedig én vinném még a piát is, meg a török is befizetne a lyukkal egy menetre

Aureliano Buendía 2014.02.25. 19:46:58

@Black Hole: ha jössz te is ecce', s úgy alakul, egyre a vendégem vagy

helianthus 2014.02.25. 19:48:27

@igi1: nem fèlek. Remélem ő sem.

igi1 2014.02.25. 19:49:07

oszt még csokinyuszi is hülyített, és úgy csinál, mintha megzabálták volna

igi1 2014.02.25. 19:50:32

@helianthus: próbálkozok, próbálkozok, de be kell lássam, pasit nem a homárról fogok szerezni :DDD

Anomalocaris (törölt) 2014.02.25. 19:50:51

@Black Hole: Vagy valami szörnyűség. Elvégre ez az internet.

Anomalocaris (törölt) 2014.02.25. 19:55:29

@igi1: Batgirlhöz nem tudok szólni, mert sikoltozásban tör ki.

gabors 2014.02.25. 19:57:32

@atpijkamo: pont hat oraval voltam lemaradva ... de ez ertheto :-)

CID 2014.02.25. 19:59:23

@igi1: a kaftános már felajánlotta, fizet egy hímringyót. Foggad el, jobb esÉlyed nincs:)

helianthus 2014.02.25. 19:59:35

@uraaam: talán szamba?
Neeeeeeeeeeeeem.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.02.25. 20:00:31

@igi1:
Ehh, ne is mondd!
Pedig asztán te beleacc mindent!
Én mongyuk nem tudom, hogyan lehet pasit keresni, mer nem értek hozzája.
Én mongyuk facér vagyok.

igi1 2014.02.25. 20:09:39

@CID: még képesek találni nekem egy meleg gay modellt bosszúból, nem hiszek el én ezeknek semmit se.

Aureliano Buendía 2014.02.25. 20:11:21

@helianthus: először úgy olvastam: talán számba?:D

helianthus 2014.02.25. 20:12:55

@uraaam: nana! Nekem ne mutogasd a pömpölődet! :)

Aureliano Buendía 2014.02.25. 20:15:39

@helianthus: azt a tevepárducnak szánom. Szerintem bírja a lökődést.;)

helianthus 2014.02.25. 20:19:04

@uraaam: a tevepárduc a zsiráfff?

igi1 2014.02.25. 20:21:56

@helianthus: hát ha nem nős, nekem mutogathatná. :P barátnő se érdekelne, utánam úgyis dobná. :DDD

helianthus 2014.02.25. 20:22:18

@uraaam: jól választottál. Én túl tapasztalatlan vagyok hozzád.

Anomalocaris (törölt) 2014.02.25. 20:24:16

Észveszetten pezsegnek a hormonok itt. :8/

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.02.25. 20:26:49

@igi1: de neked igen. Minden más csak elterelőhadvművelet. Neked igen! Éljen!!
@Nattramn: a szája pirosa elnyomta a kosara pirosát, így nem láthattam.:(
@helianthus: lelkileg is akarom a karcolást.

Beszélgessünk a Lyonessről vagy bármi más, hasonló agymosásról.

Aureliano Buendía 2014.02.25. 20:27:05

@igi1: azt hiszem, mindkettőnknek iszonyú nagy szerencséje van, hogy az vagyok:D

helianthus 2014.02.25. 20:28:34

@Kellemes Zérókomponista: csak a testemet adhatom.
A lelkem szabad.
*drámaian sóhajt*

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.02.25. 20:28:34

@uraaam:
Az engem nem zavar!4!!!
Én a zerdóbe lakom, itt mindenki facér.

Aureliano Buendía 2014.02.25. 20:29:38

@helianthus: én is így vélem. Elvégre ő már a fejlett nyugaton él, és ott minden ember szép, ez is jelzi, hogy ők fejlettek.

igi1 2014.02.25. 20:32:25

@Kellemes Zérókomponista: hát aki mással akarja megveretni magát, azt leépítem sürgősen.

Atörökk 2014.02.25. 20:41:06

A zélet harc, de legalább igassáKtalan és pina és hajrá fradi és tele van a város a vakbelemmel.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.02.25. 20:41:52

@helianthus: eszerint te egy foglalt testet akarsz rámsózni. Logika topon van.
@igi1: te mindig találsz alkalmkat a besorolásra. Világlátásod milyen lehet, jó? Jósági tényeződ megfelelő?

Manyecska 2014.02.25. 20:44:09

jackyllt agyonverte a postàsok szaxervezete..??? xd. felettébb gyanús ez a csend...

Black Hole 2014.02.25. 20:46:31

@sugargiraffusplumps.: eddig vívódtam, hogy meg merjem-e kérdezni, hogy ha valaki férfi létére a hajvágóval letolja a hóna alól a szőrt azért, hogy az allergiás kenőcsöt komfortosabban tudja odakennegetni, az buzi-e? A válaszodtól függően lehet, hogy át kell értékelem az életem, ami ennyi idősen azért már nem egyszerű.

bigmac 2014.02.25. 20:48:05

@igi1:
"nem lehet itt a homáron pasit keresni. :( ha egyszer itt megszoksz, rögtön kórusba fújják a támadószövegeket. :( most mondd meg, mér nincs itt egy facér pasi se!? van heli, van én, meg van batgirl is, akinek nincs párja, mégse kellünk senkinek se. Csak a giraffe-nek meg Manyecsnak van párja, a többiek meg nős pasik (talán a malac van még), vagy külföldön élnek. "

Más lesz itt a gond;)

Black Hole 2014.02.25. 20:48:45

@uraaam: kösz, majd ha megyek egyszer, élek vele :-)

Aureliano Buendía 2014.02.25. 20:50:04

@Kellemes Zérókomponista: azok valóban nem. De szerintem a srác sem.

Atörökk 2014.02.25. 20:50:25

@Black Hole:
Az attól függ, van-e akváriumod. Illetve attól se :D

Aureliano Buendía 2014.02.25. 20:51:11

@atörökk: te már kedden be vagy baszódva? Tucc élni, az szentigaz.

Aureliano Buendía 2014.02.25. 20:52:27

@Kellemes Zérókomponista: COP nyilatkozatot ne töltsön ki véletlenül?:)

Black Hole 2014.02.25. 20:53:23

@igi1: asszem hálás lenné' neki :-)

bigmac 2014.02.25. 20:53:56

@Black Hole: nyugodtan toljad csak lefele, de borotvával, ez az új világtrend, a kutya má nem menö:D

igi1 2014.02.25. 20:54:19

@Black Hole: a feltételes módokkal haggyatok máma békén

Atörökk 2014.02.25. 20:59:43

@uraaam:
Ma nem. Tegnap hajtottam végre aránylag sikeres kísérletet.

Black Hole 2014.02.25. 21:01:50

@Kellemes Zérókomponista: dehogyisnem, mást mit csinálnának egymás hegyén-hátán a sötétben. Soha nem jöttem volna rá, ha egyszer közéjük nem gázolok éjjel. Nagyon tud fájni.

Aureliano Buendía 2014.02.25. 21:03:44

@atörökk: vicc, nekem is tegnap sikerült bekarmolnom. Ma nem volt őszinte a mosolyom.

Black Hole 2014.02.25. 21:04:45

@atörökk: nincsen, de szeretem a halat, viszont nem járok horgászni, viszont szeretem megfőzni.

Black Hole 2014.02.25. 21:08:02

@bigmac: ááá, nem vagyok én annyira tengeri, csak ha kiver az allergia, akkor lenyomom. De csak úgy, hogy az asszony meg ne lássa, nehogy aztán követelni kezdje, hogy gyantázzam a mellkasom + a lábam.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.02.25. 21:08:29

@Szőkenő Szarvas: szaxi 5. Telyes 10. Szép fiu.
@atörökk: igi csodálatos. Ha báncsák, ha dicsérik, mindig keljfelJancsi, azaz hát Juli. Mindig darájja tovább az okosmindent. Így behatás az nincsen. Vegyük ezt sikerelménynek: van egy biztos pontunk a virtuális univerzumba'.
@Black Hole: én van, hogy leborotválom. Most pont nincs, de van, hogy igen, nyáron asszem gyakrabban. Nem tartom buzisnak, viszont sajnálom, hogy saját hónaljat dugni azt viszonylag nehéz. De megéri, azt mondom neked. Nehezebben büdösödsz és elit vagy. Netruálszexuális. Vagy mi. Én bírom. Magamat. Mindigis bírtam.
@bigmac: hogy képzelel, ilyet írni. Ő tökéletes. Mert vannak mellei, nagy mellei, semmi egyébbel törődni botorság. Itt-ott nem stimmolnak a kis dominók, csak nem akar épülni az a vár, DE a nők számára van egy nagylehetőség, pont az ilyen esetekre: várni a magasherczeget fehér lovon. Közbe a sopánkodás alap.
@uraaam: azt én nem tudom milyen. Most elképzeljük igit1-t rendőrjelmezbeni, úgy értem igazi egyen ruha az, amiközben nagyhabbal autónkat mossa kibuggyanó csöcspárral? Sajnos fantáziánkba be kell építeni a _folyamatos_ szövegelését is, anélkül túl hihetetlen lenne a vízió.

Dogless - újvilágrend.

Black Hole 2014.02.25. 21:09:11

@igi1: ezek szerint feltétlenül dugni akarsz? :-)

Atörökk 2014.02.25. 21:14:31

@uraaam:
Nálam hálistennek nem volt gond.

@Black Hole:
Én hiszek neked. Aszondom, kérjük ki hagyma véleményét is :)

@Kellemes Zérókomponista:
Gondolod, ő egy sarokkő vóna, és körüle forog ez a zegész Puniverzum?

Black Hole 2014.02.25. 21:14:59

Két rendőr járőrözik egy szép nagy németjuhásszal. Az egyik állandóan benéz a kutya lábai közé, és a másik megkérdezi, hogy miért teszi? Erre azt mondja:
- Az előbb jött velünk szembe két ember, és az egyik mondta a másiknak, hogy nézd azt a szép kutyát a két fasszal.

Aureliano Buendía 2014.02.25. 21:16:26

@Kellemes Zérókomponista: az a baj, hogy egy szál csöcsben, szélvédőt mosva is elmondaná, hogy te vagy a hülye. Game over.

Black Hole 2014.02.25. 21:17:13

@atörökk: rád jött a szado- mazo? :-) :-)

Aureliano Buendía 2014.02.25. 21:17:39

@atörökk: nálam tsak az alvás mennyiségével. Illetve annak hiányával. Már egy ideje tudományosan iszom, ha nem felejtem el éppen.
2 poh bor után egy poh víz.

Aureliano Buendía 2014.02.25. 21:19:57

@atörökk: @Black Hole: a fejlett országokban már a tsapvíz olyan adalékot tartalmaz, amitől megáll a szőrnövekedés, attól ilyen szép és fejlett népek azok. És a nyelvük se lesz szőrös egy pohár víz után. Bár odaát mindenki viszkit iszik, és kávbolykalapban jár. Mint Dzsokijúing. Ez is jelzi az ő fejlettebb életformályukat.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.25. 21:20:06

@agresszív kismalac: tú mács informésön! :D

@uraaam: na, ha megtanulsz főzni akkor húzhacc egy sorszámt. ha üresedés (éééted, üresedés! :D) lesz majd szólok.

@Black Hole: nem, az nem számít, megnyugodhacc. oszt mire vagy ennyire algériás?

Aureliano Buendía 2014.02.25. 21:21:39

@sugargiraffusplumps.: jó, de addigra tuggyál már kakálni. Rossz nézni téged. A régi képed cukimukibb.

igi1 2014.02.25. 21:23:20

Szóval az már kiderült, hogy a poszter nutórikus - postás feljelentő. Ha már az első verzióm nem jött be, miszerint személyes konfliktusa vót a postással. Mondjuk részben ez igaz lehet, ha elcapplatott feljelenteni a főpostára, szerintem ott már kiplakátolták a képét a falra is.

igi1 2014.02.25. 21:31:18

@uraaam: hogyne küzdenék, mi lenne veletek nélkülem.

Aureliano Buendía 2014.02.25. 21:34:06

@igi1: biztos nagy űr tátongana.
De csodálkozom, hogy a nagymutert még nem vetted górcső alá. Szerintem ő a hibás. Hisz ő baszakodik az újsággal, ahelyett, hogy megnézné az almás telefonján, mi megy a tévébe. Jah, almás telója sincs? Depláne.

Atörökk 2014.02.25. 21:34:52

@uraaam:
Sok alkohol nincs, csak kevés alvás :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.25. 21:40:26

@dr. phil. Sün‼ ツ: @uraaam: no de én így teccem magamnak, ilyen szíp gülledt szemekkel. majd ha változás lesz észreveszitek, nyugalom.

Anomalocaris (törölt) 2014.02.25. 21:45:01

@sugargiraffusplumps.: Megirigyelte az enyémet, de csak ilyenre futotta.

Atörökk 2014.02.25. 21:45:23

@sugargiraffusplumps.:
Ez a kép a zurológiján készült? :D

Aureliano Buendía 2014.02.25. 21:46:51

@atörökk: ott, ahol próbálták megállapítani, milyért van szorulása. Ahogy nézem, a bécsi orvosok se tesznek tsodát.

igi1 2014.02.25. 21:46:54

@uraaam: nagymamzereket nem báncscsuk csak ha elfoglalják a helyem a buszon, oks? ők tömik a pénzzel az unokákat, szóval cukik, meg hát szerencsétlenek úgyse látnak, mit akarnak ezek újságot olvasni, azt is odaadják előbb-utóbb az unokának.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.02.25. 21:49:50

Nutórikus.:DD Játékon kívül/overload során születnek a legjobb csemegék.

igi1 2014.02.25. 21:53:33

Inkább azért kapjon a poszter a pofájára, mer Magyar Nemzetet, de még nem is az, ráadáképp Népszavát a kezébe meri venni.

Még ha Szabadföldet olvasnának, megérteném, de ezek miatt megérdemli a poszter, amit kap, szerencsétlen öregek.

Black Hole 2014.02.25. 21:54:05

@sugargiraffusplumps.: hát én annyi mindenre, hogy sok lenne elmondani. Aminek virágpora van március és október között, szinte mindenre. Meg néhány gyümölcsre. Meg néhány fémre, de van olyan, hogy kezet mosok valami ismeretlen szappanal, és máris tiszta ragya a kezem. A csúcs az, hogy néha évekre elmúlik. Kb 2 éve talált a nejem angliában valami jó gyógyszert, az sokat segít. Meg az ára is elfogadható, mert az éves adag kb €20.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.25. 21:55:26

Nabasszátokmeg.
Ma délután asztali gép, laptop, és monitor szerelés volt.
Nagy része sikerrel :)

igi1 2014.02.25. 21:59:28

@ColT: rák egye ki a monitorodat a korábbiakér.

Aureliano Buendía 2014.02.25. 22:00:55

@ColT: mondom én, hogy mekgájvör

Black Hole 2014.02.25. 22:17:07

@Nattramn: a magyar kajákkal az a baj szerintem, hogy túl nehezek. Volt itt egy kis kajálda kb 6 éve. Vasárnap mindig zárva volt. A magyar alkalmazottak beszéltek a tulajjal, hogy minden vasárnap kivennék. Meg is egyeztek. Első vasárnap nagy sikerük volt, a következő már nem annyira, és talán 1 hónapig ment a dolog. Egyrészt olyan drága volt, mint az állat, kb € 20 egy tányér gulyás, és a vendégek ha bementek hétköznap, akkor elmondták, hogy fájt a gyomruk, görcsölt a hasuk, stb... Ezt az egyik magyar srác, aki benne volt a buliba, mondta el a fiamnak. A másik amiről hallottam, hogy egy golf- klubban voltak magyar szakácsok, és a tulaj mondta nekik, hogy csináljanak magyar hetet. Csináltak fasza tejfölös-paprikáscsirkét, oszt' a szálló vendégek sorba álltak a klozett előtt, úgy fostak ettől a kajától. Viszont azt mondták, hogy nagyon finom. Szóval valami olyan lett belőle, hogy kedden még volt magyar vacsi, de szóltak a vendégek, hogy szerdán nem fognak ott enni, ha nem lesz steak, meg ilyesmi. De ezt a történet három áttételen jutott el hozzám, szóval nem tudom, hogy így volt-e?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.25. 22:18:06

@Black Hole: olyanom nekem is volt. kétoldalas listát attak, hogy mire vagyok allergiás szerintük. asztán kidobtam a kukába az egészet.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.25. 22:19:44

@Black Hole: :)) Szerintem csak túl finom volt, és túl sokat zabáltak. Ha annyi pörzsölthúst vettek volna, még mindig rágnák.

Anomalocaris (törölt) 2014.02.25. 22:26:20

@Black Hole: Arról nem is beszélve, hogy ki eszik ma már Magyarországon ilyeneket? Nem túl sokan.

Atörökk 2014.02.25. 22:26:37

@Black Hole:
Az tény, ha nem vagy a zsírhoz hozzászokva, simán összefosod magad tőle.
Nem egy ismerősöm járt úgy -kákabélű, városi népek- lement vidéki lagziba, olyan igaziba, jól bezabált, meg ivott, aztán mikot fingott, csodálkozott, hogy nem csak a sógor, hanem a koma is jött :D

Black Hole 2014.02.25. 22:26:45

@sugargiraffusplumps.: nálam van valami tényleg, de nagyon nem veszem komolyan. Ha kiver a ragya, akkor bekenem, márciustól meg szedem a gyógyit, mert az rossz, mikor begyullad a szemem, meg taknyos vagyok, meg egyebek.

Black Hole 2014.02.25. 22:30:14

@atpijkamo: nem tudom, de végülis nem úgy van egy sznob étteremben, hogy szednek mégegyszer. De mondom, én csak hallottam :-)

Black Hole 2014.02.25. 22:31:45

@Nattramn: én itt viszont benyomtam egy nagy tányér bácskai nokedlit:-)

Black Hole 2014.02.25. 22:38:11

@atörökk: én most kezdek vissza szokni a zsírral főzésre. Mikor fogy a zsír, sütök 1 kacsát. Van pár kaja, ami csak zsírral az igazi. Kérdezték írek karácsony előtt, hogy nálunk mi a karácsonyi kaja? Elmondtam nekik a töltöttkáposztát, oszt' csak annyit mondtak, hogy "dzsízuszkrájsz":-)

Atörökk 2014.02.25. 22:39:47

@Nattramn:
Miért? :)

@Black Hole:
Én már évek óta gyak. mindent zsírral/vajjal csinálok.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.25. 22:40:01

@Nattramn: gyöngebélű ficsúroknak nem való, az bisztos.

@dr. phil. Sün‼ ツ: úgyvan. annak legalább még mindig van értelme!

@Black Hole: a gyógyival csak lenyomod a tünetet. kis adagokban kell szedni az allergént, akkor pár év alatt ki lehet gyagyulni belőle.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.02.25. 22:40:39

@sugargiraffusplumps.: mellynek szimbólikus értelmezése is megjelent SEJTSZINTEN - a kidobásnak - ííígy meggyóógyultáál. Juhééééééééééé. Áá. Úáúá.
@Black Hole: ez nem állapot, a lelkieken kell változtatni, valami eltemetett szarság miatt van minden. Ezt így hidd el.

Black Hole 2014.02.25. 22:47:05

@atörökk: ja, én is. pöri meg hasonlók zsírral, sült husi vajjal, olasz kaja meg olivával.
Akartam venni a boltban zsírt. Találtam is, de azért megnéztem, hogy miaz? Hát basszus tehénzsír volt :-) :-)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.25. 22:48:49

@Kellemes Zérókomponista: tuggyaarosseb. nem szeretem túlmagyarázni, de az ignorálás határozottan működött.

Anomalocaris (törölt) 2014.02.25. 22:49:58

@sugargiraffusplumps.: A belük bírná, csak a pénztárcájuk nem. És lélegeztetőgépek sincsenek.

Black Hole 2014.02.25. 22:50:16

@sugargiraffusplumps.: erről már hallottam, lehet ki kéne próbálni.

Atörökk 2014.02.25. 22:51:56

@Black Hole:
Süssél ki jó szalonnát. Lesz tepertő + zsír. Dupla haszon :)

Anomalocaris (törölt) 2014.02.25. 22:52:44

@Black Hole: Igazuk is van. Karácsonyra marha való.

Black Hole 2014.02.25. 22:54:10

@Kellemes Zérókomponista: ez is lehet, egyszer azt mondta egy doki, hogy a bajok, betegségek 80%-a pszichés alapú. Mondjuk én ezt túlzónak tartom, de ki tudja?

Anomalocaris (törölt) 2014.02.25. 22:56:02

@Kellemes Zérókomponista: Egy teljesen soha ki nem fejlődött parazita ikertestvére lehet fogságban a bőre alatt, aki időnként őrjöng.

Black Hole 2014.02.25. 22:58:02

@Kellemes Zérókomponista: azt mondták, hogy sonka. De ezek mindenre azt mondják, hogy "ham":-) Ja, meg a pulyka.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.25. 23:05:09

@Nattramn: azok már nem őrjöngnek sehova, saját cerebrum híján. persze ezzel még sokan vannak így oszt azok meg mégis őrjöngnek, szal a feneseérti.

Black Hole 2014.02.25. 23:08:19

@atörökk: ez nem egyszerű itt. Nem lehet kapni zsírszallonát. Ha nagyon ennék töpörtyű félét, akkor keresek egy jó nagy karajt, de olyant, amin van jó vastag zsír. Ezt a zsírt lefejtem, de úgy hogy maradjon kevés hús rajta, és arra vigyázok, hogy szépen egyben maradjon. Aztán szépen felcsavarom, mint a rétest, persze úgy, hogy a húsos fele belül legyen. Kicsit megvagdosom, oszt' megsütöm grillrácson. Mikor kész, akkor melegen egy adag, és kész a gyomorrontás. A maradék meg másnap hidegen. Olyan mint a pörc.

Atörökk 2014.02.25. 23:10:39

@Black Hole:
Az nem jó, mármint hogy nincs szalonna :(

Karajt még nem csináltam így, szerintem nem is fogok, nekem túl száraz :)

Black Hole 2014.02.25. 23:11:59

@Nattramn: a sült boci jó. Főleg akkor, ha szép nagy, és rózsaszín a közepe. De valamiért karácsonykor sosem az van.

Black Hole 2014.02.25. 23:21:42

@atörökk: a karajnak ez csak a lefejtett zsírja. Amúgy van szalonna. A piacon szoktam venni, spanyol szalonnát. Csak az nem jó sütni, amúgy finom. A spanyol sonka, szalonna, kolbász eléggé hasonlít a magyar házira. Csak az ilyen töpörtyü féle nincs náluk.

Argentínában megdöntötték Perón asszonyt 2014.02.25. 23:28:06

@Nattramn: na jó túloztam mert hal szentestére kell, karácsonykor nálunk is más a menü

Black Hole 2014.02.25. 23:35:45

@Nattramn: ha túl nyers, azt nem szeretem. Mikor van a két centi vastag hús közepén egy fél centis rózsaszín. Persze kinek a pap, kinek a paplan.

helianthus 2014.02.26. 04:49:08

@sugargiraffusplumps.: engem pont nem voltam, beírtak allegiavizsgálatra melóhelyen. Olyanra lettem két??csillagos, hogy fűfélék, többek között, meg por, az mindig van.
Na b+, az kb márciustól októberig van. Írtak gyógyszert, szedjem mindennap. Ki se váltottam.
Mondom eddig is jól voltam, eztán is így lesz.
Ha rendben vagyok lelkileg, semmi bajom. Viszont volt szar évem, sok minden összejött, azt végigtaknyoztam. :O

helianthus 2014.02.26. 04:53:16

@Kellemes Zérókomponista: na basszus. Pont ezt mondtam. :O Egyetértettünk. Mivé lesz így a világ?

helianthus 2014.02.26. 04:54:36

Jó reggelt! Volt már?

Manyecska 2014.02.26. 06:41:50

Ma Hold-Vénusz együttállás volt:
www.idokep.hu/keptar/user/VIPER1/kep/5
sötétben nagyon jól nézett ki!!!

AtiSnatch 2014.02.26. 07:15:39

@helianthus: tegnap má vót! :)

@ColT: hol a holdasképed?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.26. 07:37:42

@AtiSnatch: Nincs, tavaly fényképeztem hármas együttállást. Most meg azt se tudtam, hogy lesz :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.26. 08:23:04

@helianthus: így valahogy. ha nem mondták volna, talán fel se tűnt volna :D

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.02.26. 08:30:48

@Black Hole: "Csak az ilyen töpörtyü féle nincs náluk."
Orbánra gondolsz?

helianthus 2014.02.26. 08:36:06

@Szőkenő Szarvas: nahát. Ezt néztem hajnalban vezetés közben. Élőben sokkal szebb volt. Gondolkodtam is, hogy miért csücsül a hold hegyén az a csillag? :DDD

Manyecska 2014.02.26. 09:21:42

@helianthus: www.idokep.hu/keptar/album/Astronomia/kep/1328
én ilyet láttam, még sötétben indultam el a blökivel....

Black Hole 2014.02.26. 09:51:49

@agresszív kismalac: az nem töpörtyű, az paréj!
Erről jutott eszembe, hogy itt egyik évben az egyik párt szlogenje az volt, hogy "a kormányt nem lejáratni, hanem leváltani kell!".

Atörökk 2014.02.26. 09:51:52

KV-t én is kérek, nyomurultak. Jó reggelt!

helianthus 2014.02.26. 09:52:47

@Szőkenő Szarvas: én meg ilyet!
www.idokep.hu/keptar/album/Astronomia/kep/1324
:D
Mert hozzám közelebb volt. :D
*nem is*

Manyecska 2014.02.26. 09:58:40

@atörökk: nyúljál be a monitoron -a nevemnél-:D itt van mellette!@helianthus: dúúrva jó volt!:D
...nincs felesleges malac-hordozótok?:p..lusta vagyok elmenni venni. Viszem kozmetikushoz /gyantázás:P/:) állatorvos nem vállalta:D
Ja, csináltam róluk képet /a kutyával/ ahogy reggel a hüttő körül keringtek.:D
Már profin áll két lábra előtte a malac:)))

Manyecska 2014.02.26. 10:20:00

Megcáfolnám Igit: itt volt a postás akit múltkor elhajtottunk a két pár síléccel /:D/ hiába hőbörgött. Amióta közöltük vele hogy sz..pjon le minket megköszöni hogy hozhat csomagot:D..:D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.26. 10:26:10

@Szőkenő Szarvas: rasel-zsák! olcsó, hatékony és környezetbarát megoldás!

Manyecska 2014.02.26. 10:28:58

@sugargiraffusplumps.: igen de olyan kéne amiből ha kiveszem nem egy habzó szájú elmebeteg szőrcsomót fogok átadni a csajoknak..:D majd behányom a kisketrecbe.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.26. 10:32:37

@Szőkenő Szarvas: nem kell kivenni belőle, simán lehet benne fürdetni meg szárítani is!! otthon meg csak kirázod belőle a ketrecbe bele oszt kész!

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.26. 10:32:58

@Szőkenő Szarvas: "nincs felesleges malac-hordozótok?"

Minek a felesleges malacot hordozni?

Atörökk 2014.02.26. 10:34:44

@Szőkenő Szarvas:
És ha már nem fizetettetek neki, legalább leszopott? :D

Manyecska 2014.02.26. 10:36:15

@atpijkamo: mer lehet azt a kukába kidobott malacokat is elhozzuk a menhelyről amit hagyma linkelt be hétvégén..:):D@sugargiraffusplumps.: nemár, holnap lesz a malackám névnapja:D! nem Ákos..:D

kézműves étcsokimikulás 2014.02.26. 10:36:37

@helianthus: te is???
a kollegam is...

orihari...
bocs...

:)

@ColT: koszonom,megyek...

Manyecska 2014.02.26. 10:37:38

@atörökk: mivel kb 7 dioptriás szemcsije van..., szerinted??:P

Manyecska 2014.02.26. 10:38:45

@sugargiraffusplumps.: azt a fejem felett megpörgetem a zsákot hogy kicsapja a vizet. Vágni kell a szőrit mer perui b..sza meg, már ki sem lát csórikám:DD

AtiSnatch 2014.02.26. 11:20:42

dzseki menni barcelona?

igi1 2014.02.26. 11:31:43

@Szőkenő Szarvas: szóval még mindig nem vallottál arról, hogy te-e vagy a Sarka Kata. :P

Egyébként meg ha fordítottan is, de ti is azt alkalmaztátok, amit én javasoltam, csak a postás nem akarta megtenni. :DDD

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.26. 12:39:16

@atpijkamo: Hát hogy ne kószáljon el

@Szőkenő Szarvas: Csinálj belőle bundát :D

igi1 2014.02.26. 12:50:10

@ColT: nem vagy vicces. :P
Itt én gonoszkodhatok csak, okés? :P

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.02.26. 12:51:23

szóval, a postás két napja csönget.

Manyecska 2014.02.26. 12:54:11

@igi1: nyugodjá meg kap tőlem egy jó szőrös muffot belőle..:DD..jackyll a postaládádig kézbesíti a köv.posztot, figyelj!!:D

AtiSnatch 2014.02.26. 13:04:04

@Szőkenő Szarvas: az nem jó, mer igi lojeszpa és megint nem lesz poszt...

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.26. 13:11:14

Az 58 éves nő délután 6-kor hívta fel a rendőrséget, és kérte, hogy küldjenek ki hozzá egy helyes rendőrt. „Évek óta nem hatoltak belém, nagyon vágyom a szexre”

www.origo.hu/nagyvilag/20140226-szexert-riasztotta-a-rendoroket.html

Manyecska 2014.02.26. 13:19:22

@atpijkamo: hatoljon belé a tehervonat, vazze:D

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.26. 13:19:35

Tisztelt Kapitánységvezető Urak!

Tájékoztatom, hogy a Belügyminiszter úr döntése alapján a rendőrség közreműködik a 2014/15. tanévre megrendelt tankönyvekkel történő ellátás feladatainak tervezésében, szervezésében és végrehajtásában.

hvg.hu/itthon/20140221_Rendorok_gyujtik_iskolak_tankonyvigenyet

igi1 2014.02.26. 13:22:53

@Szőkenő Szarvas: mondom h nő már vagy harmadszor azokat simán eltaposni kell :)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.26. 13:23:00

@Szőkenő Szarvas: http://assets.nydailynews.com/polopoly_fs/1.1701685.1393372650!/img/httpImage/image.jpg_gen/derivatives/landscape_635/horny26n-5-web.jpg

Atörökk 2014.02.26. 13:25:17

Dzsekillt elvitte a rézfaszú bagoj?

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.26. 13:25:30

Az egykori szociális segítő most postásként járja a lepukkant utcákat, és úgy gondolja, mosolyt és fényt visz oda, ahová más be sem tenné a lábát.

www.origo.hu/foto/multimedia/20140220-a-postas-aki-a-ciganysorra-kerte-magat.html

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.02.26. 13:30:25

@atpijkamo: egészségére, oszt majd gyűjtünk koszorúra.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.26. 13:33:52

A díjazás tiltakozást váltott ki, több újságíró, köztük Németh Péter visszaadták a díjat, amire Balog úgy reagált, hogy nagyon örül neki, hogy több, önmagát érdemtelennek tartó újságíró adta vissza a díjat. Németh azért perelt, mert szerinte Balog indokolatlan és sértő kijelentést tett rá, hiszen ő nem azért adta vissza a díjat, mert önmagát tartja érdemtelennek rá. A bíróság Némethnek adott igazat.

hvg.hu/itthon/20140226_Balog_Zoltan_pert_vesztett_a_Nepszavaval

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.26. 13:36:59

A Homáron való posztolást akarta megakadályozni K. Csaba szupernehésúlyú ökölvívó, mert barátnője még nem ért a számítógépéhez, hogy elsőzzön. Az ügy odáig fajult, hogy a nyolcszoros magyar bokszbajnok leütötte Jackyllt.

hvg.hu/itthon/20140226_Kalauznot_utott_ki_a_nehezsulyu_bokszbajn

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.26. 13:43:56

Samsung, köszönjük az egzotiukus telókat, amikhez nem kapni semmitsenem :D

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.02.26. 14:19:13

Ez a homár megdöglött..tralala megdöglött.
Ástam neki mélygödröt, tralala mélygödröt.
De a dög csak röhögött, tralala röhögött.
És azután megszökött, tralala megszökött..

tovább is van , mondjam még?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.26. 14:47:29

@batgirl: Miután nincs post... Biztos a Posta hozza a postokat.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.02.26. 15:00:28

mondjatok valami jó filmet, amit már le lehet tölteni.

AtiSnatch 2014.02.26. 15:11:22

@batgirl: Family (Vérmesék) Lük Besson filmje Néró de Robi van benne, nézzed meg, nekem tetsz. :)

AtiSnatch 2014.02.26. 15:19:39

@batgirl: Levi... izé Gravitáció, Fogságban Filípsz kapitány,más egyebet nem tudok, kérem kacsolja ki! :)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.02.26. 15:21:06

@AtiSnatch: gravitáció meg volt. Phill. kap. ok. Fogságban meg vót.

kikapcs.

Manyecska 2014.02.26. 15:30:32

Mondom hogy Hófehérke a befutó..:DD
Cudar világ az.

AtiSnatch 2014.02.26. 15:36:13

@batgirl: nagyon pang a téka... most a lost-ot kezdtem el nézni...

Black Hole 2014.02.26. 15:53:01

Egyre inkább erősödik bennem az érzés, hogy ez má' a hétvégi.

gabors 2014.02.26. 16:01:46

ugy tunik ez mar kitart egeszen marciusig ....

jackyll vagy sielni ment vagy a bermudakra off shore-ozni

Ádám 2014.02.26. 16:03:09

Úgy döntöttem, hogy ma IS PÉNTEK VAN!

Atörökk 2014.02.26. 16:07:27

Énszerintem pina, de már ebbe' se vagyok biSZtos!

Ádám 2014.02.26. 16:11:55

@atörökk: Én nemrégen láttam! AZ!:)

1 000 000 X jobb, mint pár fasz itt...:):D

neet 2014.02.26. 16:15:51

@atörökk: mindet kívánooooooooooom! (ami itthon van, abból meg kb semmit) :(((

igi1 2014.02.26. 16:25:01

@ColT: örüljé neki, nemsokára iPad 2-t se lehet kapni, akkor legyek öngyilkos???? Honnan szedjek majd hozzá kiegészítőt vazze.

@atörökk: azt mindjárt gondoltuk.

igi1 2014.02.26. 16:26:56

@Black Hole: látod, kellett nekem beszólni tegnap, mikor nem voltam itt. Most ez az eredménye, h ez lesz jövő hétig.

Black Hole 2014.02.26. 16:32:56

@igi1: ki szót' be? Mutass rá, megütöm :-)

Ádám 2014.02.26. 16:36:44

Rájöttem, hogy TELJESEN MINDEGY, HOGY MILYEN SZART NEM ÍR JackylL! a karaván halad tovább.....:)

Aureliano Buendía 2014.02.26. 16:44:33

@ColT: hát ez tényleg minimál. Vajon mire gondolhatott a szerző?

Aureliano Buendía 2014.02.26. 16:45:33

@Szőkenő Szarvas: tuti azt gondolja, hogy majd megy a jatt a segílyből.

Atörökk 2014.02.26. 16:53:53

Ferenc Jóskát leszarták a legyek.

igi1 2014.02.26. 16:56:03

@uraaam: a segíjt nem a postás hozza, drága már a posta díjszabás, megy a kártyára, hol élsz már te.

igi1 2014.02.26. 17:11:06

@uraaam: mióta a cigányoknak bankkártyára viszik a közmunkás fizetést is.

:P

A segíjkét nagyon kevesen kapják már postán, mert a banki utalás előbb megjön, és a posta is drágább már, ha felvennéd a kp-t, mint a bank.

háromlábúbogár (törölt) 2014.02.26. 17:12:31

@igi1: vagy esetleg befárad az önkormihoz, és kp

helianthus 2014.02.26. 17:19:33

@háromlábúbogár: haggyad má'! Igi jobban tudja. Ezt is.

igi1 2014.02.26. 17:20:34

@háromlábúbogár: azt sem igen, mert az ott kapott cuccost utalványokban adják, nem pénzbe, mostanság.

Ha kapnak is, azt kiutalják.

háromlábúbogár (törölt) 2014.02.26. 17:21:16

@helianthus: boccs, én a naaaaaagy magyar alfődi helyzetet mondtam

igi1 2014.02.26. 17:21:29

@helianthus: fene támadó állásba vagy mostanság te is, mentstruálsz?

háromlábúbogár (törölt) 2014.02.26. 17:23:06

@igi1: itt még dívik a pénz a borítékban, de mi el vagyunk maradva :-D

igi1 2014.02.26. 17:23:22

EZek nagyban játszanak, 10.000 forintot még csak-csak kiadnak egy embernek, de már 100-150.000 forint gyorssegíjt nem osztogatnak csak úgy kp-ba.

igi1 2014.02.26. 17:24:52

@háromlábúbogár: pedig manapság már boríték se kell, úgyis elfogadják, hidd el. :DDD

igi1 2014.02.26. 17:29:03

Felénk pont a postások zaklatása egyszer-kétszer elagyabugyálása miatt lett beszüntetve a csoportosulás segélyosztáskor, és a postás hozza a segíjt dolog. Ugye, egyszer-egyszer a posta előtt csoportokban várakoztak a pénzosztásra, és olyankor ugye idegesek, mindenáron már csak a pénzt akarják, éhesek, és még önmaguknak is nekik esnek, hát még a munkahelyére igyekvő postásnak még szívesebben.

Ennek elkerülése végett lett kiosztva a takarékszövetkezetes megoldás, de oszt az se volt jó megoldás, mer azelőtt is csoportosulás volt, csak a takarék előtt.

Nálunk 3 embi mehet be a takarékba, meg az ajtó nem nyílik, csak benti központos nyitásra ugye. Ez nem tetszett a ciggóknak, és dührohamot kaptak szintén egyszer-kétszer.

Namost ez tűrhetetlen volt, ugye nem csak a ciggók kapják a segítj, hanem a nyuggerek is, namost azok hogy vegyék fel a pénzt, még kifigyelik őket a cigányok, és elveszik tőlük a pénzt, kirabolják őket.

Ezért úgy lett megoldva, hogy a cigányok többségének meg lett mondva, vagy saját számlára utalnak, vagy utalványt kapnak, lehet választani, mert nem lesz több egymás - postás püfölés, meg nyugger kirablás.

Mit lehet mit tenni, kénytelenek voltak beletörődni, és ma már amit lehet, úgy kapnak, kártyára, mert az hamarabb megjön, de így hamarabb el is költik.

háromlábúbogár (törölt) 2014.02.26. 17:32:51

ez jó!
nálunk csak egy problémás csálád volt, de a kan kollégákra már nagggyon vigyáznak, napi 3x étkezéssel...
a többi elvan, mint befőtt, nincs rajcsúrozás

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.26. 17:33:16

@igi1: "Felénk pont a postások zaklatása egyszer-kétszer elagyabugyálása miatt lett beszüntetve a csoportosulás segélyosztáskor, és a postás hozza a segíjt dolog."

Nem csak felétek.

igi1 2014.02.26. 17:37:03

@atpijkamo: volt hogy simán körülvették a postás, oszt amíg az nem figyelt, meg nem mert szólni, vagy egy családdal volt elfoglalva, addig párszor elvitték tőle a lóvét.

Azóta meg van szabva az a pénzmennyiség is, ami a postásoknál lehet.

Ádám 2014.02.26. 17:37:10

Én már biztos vagyok benne, hogy igi cigány!:)

futok

háromlábúbogár (törölt) 2014.02.26. 17:42:55

Kezdem értékelni a helyet, ahol lakok.
Mondjuk tőlünk nem messze, anno 94-ben ledózerolták egy újmagyar házat, majdnem lakókkal együtt. A familyt elhajtották kaszákkal, meg vasvillával, jó buli volt.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.26. 17:43:59

@igi1: Aha.

Mikor egyedül mászkáltam Rómában az olasz/cigány gyerekek rontottak így rám, látszólag kéregetve, valójában a zsebemben, övtáskámban turkálva, nagy nehezen szétzavartam őket.

@Ádám: Tőlem piréz is lehet.

igi1 2014.02.26. 17:50:35

@háromlábúbogár: most már elitcigányok is vannak, kifehéredve, úgyhogy vigyázz. Sőt inkább ez a tendencia.

háromlábúbogár (törölt) 2014.02.26. 17:54:25

@igi1: szőke mozdony nincs is :-)

Mondjuk nem változnak, egy piacos kollegának szexuális szolgáltatást nyújtottak volna egy zsák krumpliért. (Pedig az illető diszkréten bombert hord.)

helianthus 2014.02.26. 17:55:45

@igi1: már az is baj, ha lehajolok a hozzáértésed előtt?
Most nem, köszönöm kérdésed.

helianthus 2014.02.26. 17:58:24

@háromlábúbogár: bomberdzsekit? Atyaég, de rég láttam. A jó kis narancssárga belsővel. :)

Argentínában megdöntötték Perón asszonyt 2014.02.26. 18:03:39

@háromlábúbogár: lassan már megint nem, most a röhö... akarom mondani: kacagány nyomul vissza

háromlábúbogár (törölt) 2014.02.26. 18:08:21

@jacques shiraz: módszerváltáskor is divatba jött, cca 20 évente trendi

helianthus 2014.02.26. 18:08:58

@háromlábúbogár: azt én nem tudhatom. Középsulis koromban nagy szerelmemre rágyógyult.

háromlábúbogár (törölt) 2014.02.26. 18:10:56

rokker volt a lelkem? cipőfűző színe?

helianthus 2014.02.26. 18:13:54

@háromlábúbogár: inkább kopaszfejű. Arra nem emlékszem. :o
Katonai bakija volt ès fekete fűző. Asszem.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.02.26. 18:15:23

@jacques shiraz: Először úgy olvastam- kancigány. Iszok valami gyorsítót.

igi1 2014.02.26. 18:17:08

@helianthus: hát nem, csak kiérzek némi támadási hangvételt a hozzászólásaidból, engem nem zavar, hozzáteszem.

helianthus 2014.02.26. 18:18:54

@igi1: ez roppant kedves tőled.
Most kicsit nevettem.
:D

Black Hole 2014.02.26. 18:35:05

@igi1: ne légy ilyen békülékeny. Így nem lesz itt semmi izgalom. Ma eddig mindenben igazad volt eddig, szóval ne hagyd magad.

igi1 2014.02.26. 18:35:52

@helianthus: finoman kell célozgatni, mer ugye az ember érzi azt, ha a másik nem szívélyességgel viseltetik irányába, csak hát ha konkrétan rákérdezek, akkor te tudnál azzal védekezni ugye, hogy megint mindent félremagyarázok, meg tök sötét vagyok. Jó, hát tök sötét vagyok, de akkor is tudja mindenki, ha valami rossz sugárzik felé, vagy tán tévedek meginn?

Manyecs is ilyen volt az utóbbi időben, aztán megbékélt, na. Nekem nincs más értékem, mint a melleim, hát azt próbálom promotálni, érted, nem az eszemet, nézzétek el nekem ezt a jellemhibámat, de én nem szoktam a nőtársaimat jellemezni, mer minek.

Szóval akkor remélem nincs harag, de azért feltűnnek a dolgok nekem is. :P

Aureliano Buendía 2014.02.26. 18:38:50

@háromlábúbogár: még én is hagytam volna elmélkedni pár napi a magántulajdon fogalmáról:)

@igi1: 'zsbaj, hogy pont mást próbálsz promotálni, mint a mellyeid. Ha nem így lenne, már rég kaptunk volna egy fészbúk linket, ahol tenmagad vagyol, s láthatóak az ikreid:)

igi1 2014.02.26. 18:41:35

@Black Hole: azért az gyanús, hogy a poszter nem válaszolt arra, hogy nincs-e kirakva a képe a posta falára, mint folyamatos, állandó postás - feljelentő. :P

Ja, még nem beszéltünk az IDEIGLENES postásokról, mint olyan szerencsétlen, lúzerekről, akiket más helyettesítésére vezényeltek ki, és akikre mindig mindent lehet kenni akkor is, ha egyszer szándékosan vagy nem szándékosan tehetnek/nem tehetnek róla.

Senkit nem jószándékból helyeznek át más városba helyettesíteni, hát nincs ember, aki ennyiér felemelné a seggét, és kihordaná rendesen a leveleket. Nem mentség, ha egyszer az újságra annyi van ráírva hogy kolompár, hát akkor találja már ki, hogy kié az a színes rtv a kolompárok közül, na.

Rohadtul utálják hogy őket kihelyezték, amiért természetesen pluszpénzt nem kapnak, borravalót sem, merhogy őt nem ismerik ugye, és bizalmatlankodós pillantásokat amikor kiviszi a leveleket, és egy-két beszólást, hogy hol volt már eddig, miért nem jött akkor, amikor a másik szokott. Szegényt csak ostorozzák, a háta közepére se kívánná a kihelyezést, és még a köcsög náci főnökasszonyok is őt b@szatják, ha valami van az elszámolással, meg mindent rákennek akkor, amikor ő nincs ott, hát kire kenjék, nem lehet a főnökasszony a hibás, na, arra ott van a dolgozó, aki nincs ott.

Érdekes ez a postás helyettesítés ügy, mostanság mintha még jobban leépítenék a postát. Délelőtt két ember van, délután meg egy ember visz három ablakot, a csekkest, a levelest meg a lottót is. Oszt aki teheti lelép szabadságra, akkor meg egyedül van a szerencsétlenje egész nap az ablak mögött.

Én nem tudom, de egyetlen pozitívumot látok végre, lopások terén is: MINDEN KEZD AUTOMATIZÁLVA LENNI, vagyis BEVISZNEK MINDENT A GÉPBE, még a leveleket is. Fene értheti azt a programot, de hogy már az ajánlott szelvényt is géppel pecsételik le.

Meg már nem tukmálnak rám semmit, leszoktak a kaparós - sorsjegy árusításáról is, amit néha biza még hiányolok.

igi1 2014.02.26. 18:46:58

@uraaam: hát pont a női társaimra vagyok tekintettel, hogy legyenek mán nekik is esélyeik, nem lehet mindenkinek nagy mell, meg nem nézhet ki mindenki úgy, ahogy. Mivé lenne a világ, ha mindenki tudná, láthatná azt, amit promotálok, hát pont azért vette át Madonna az ötletemet, amit enamel ellopott, hogy ne plakátold ki teljesen, amid van, mer úgy a fiúkat utána az se fogja érdekelni. Ha egyszer egy embert szétcincáltok, már jönnek itt is a beszólások, és túl sokat megengedtek itt magatoknak velem szemben, úgy hogy észre se veszitek.

Namostan erre nekem nincs szükségem, hogy kiadjam magam, és utána meg lekopjatok, mer aszongyátok, hogy nem érdekel, ezér meg azér.

Nincs abba poén ha mindenki lássa, csak nagyon kevés kiválasztott láthatta itt a képeket, és amit küldtem, az is egy netről leszedett kép, szóval akár hiszitek, akár nem, vagy én vagyok rajta vagy nem, azt meg még Ádám se tudja megmondani, mer ő meg nem látta azt a fotót, amit küldtem, csak diszkrétet.

Mer visszatérve a csajokra, van aki a családjára büszke, van aki a munkájára, a gyerekére, van aki az eszére, van aki meg csak úgy elvan, mégis ellébecol itt, hát most nem kell megsértődni azon, hogy nekem csak a melleim jutnak, na.

Mentségemre legyen szólva, én legalább nem állítom be magam annak, ami nem vagyok, meg ami sose leszek, láthatjátok. Nem szabad kiadnia magát egy nőnek sose, mer akkor minden pasi lekopik előbb-utóbb, másik újdonság után kutatva, hát csak így lehet fenntartani az érdeklődést, hogy mindig teszel valami váratlant.

Szóval rendes vagyok tudom, tekintettel az itteni csajokra, szóval nem lehet panaszotok.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.26. 18:49:32

@igi1: Itt nem szoktak le, tolják az arcba...

Ipad2? Legyél öngyi? LEGYÉÉÉÉL :D
Basszameg kifogtam egy Smsung hamisítványt javításra :D

igi1 2014.02.26. 18:53:25

@ColT: most mondd meg, már tokot is alig tudok iPad 2-re találni. Hát még 2 méteres kábelt.

Argentínában megdöntötték Perón asszonyt 2014.02.26. 18:54:51

@agresszív kismalac: höhö :-D

@háromlábúbogár: most hosszabb periódusra számítok, de remélem nem lesz igazam

háromlábúbogár (törölt) 2014.02.26. 19:01:29

@jacques shiraz: vagy igazad lesz, vagy nem :-)
nemsokára kiderül

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.02.26. 19:09:00

Korlátozottan tudok olvasni. Nem is ez a lényeg. PUCCSOT HIRDETEK! Átvesszük a hatalmat, feltört jelszópasszokkal operálunk és örülünk a robogó vonatnak (blognak). Blogoskodunk majd.

Valaki igi1-et foglalja össze, meg az összes többet is. Össze.

Black Hole 2014.02.26. 19:10:33

@igi1: szóval szerinted a poster a postások réme, és a helyettesítő postások kínzója, aki olyan sóher, hogy nemcsak borravalót nem ad, de még csak egy hamvas fröccsre se hívja be nyári melegek idején. Talán még arra is képes, hogy rosszul címzett ajánlott küldeményt ad fel magának, hogy aztán soha ne kapja meg, és ezért is bemószerolhassa őket. Különben meg ha annyira szereti a nagymamát, akkor miért nem visz neki finom friss száraz újságot a boltból, meg sportszeletet, meg szép nagy friss kiflit. Bezzeg amikor kölök volt, a kézzel dagasztott buktát biztos tömte magába. Csak arról nincs videó, mint az ázott újságról, amit lehet, hogy ő ejtett bele a pocsolyába, csak nem merte bevallani, és kerekített egy ilyen mesét.

Black Hole 2014.02.26. 19:15:00

@Kellemes Zérókomponista: Iginek nagy a melle! 5 éves voltam, mikor óvónéni keménykedett velem, mert amikor lehajolt, megfogtam a cicijét. Persze csak ruhán keresztül, de az a rohadék megmondta anyámnak, aki ezért tökfőzeléket etetett velem. Szóval nehéz gyerekkorom volt.

Ádám 2014.02.26. 19:18:31

@Black Hole: nagy plöttyedt, lógós mellei vannak...:) egyik nagyobb, mint a másik (a szélső).:D

Atörökk 2014.02.26. 19:23:17

@Black Hole:
Ne panaszkoggy! Abba gondoljál belefelé, mit kellett volna enned, ha a seggét fogod meg! :D

igi1 2014.02.26. 19:27:30

@Ádám: má mondtam, hogy legközelebb várd meg, amíg a többiek is beszállnak, mer így nem buli a te véleményed.

Meg mellesleg te se panaszkodhatsz pasiként a lógós mellek terén.

Csoda h az asszony elvisel. :P

Aureliano Buendía 2014.02.26. 19:28:01

@atörökk: megúszta a sütőtökfőzeléket, én úgy vélem.

@Black Hole: abba gondolj bele, hogy húsz évvel később mennyire örült volna az óvónő, ha a bögyeit akarod markolászni.

Tempora mutantur...

Ádám 2014.02.26. 19:30:28

@igi1: ja! már mondtad? a szó elszáll...., én meg nem olvasom!

nagyon kínlódsz, már baromi magasságokban nyomod!:):D

igi1 2014.02.26. 19:32:24

@Ádám: persze, persze, ha már neked kínos, mi!? :P

Black Hole 2014.02.26. 19:32:40

@Ádám: volt egyszer egy kollégám, aki azt szokta mondani, hogy az a jó mell, amit úgy lehet megmarkolni, hogy egyik kezeddel a bimbó mögött közvetlen markolod át, a másik kezeddel közvetlen a mellkasnál, és így a két kezed között legyen legalább tíz centi, viszont a tenyereid össze tudd zárni annyira, hogy a hüvelykujjad össze érjen a mutató ujjaddal. Ha van fantáziád, akkor el tudod képzelni ezt a szituációt. :-) :-)

Manyecska 2014.02.26. 19:33:26

@Black Hole: jaj.emléxem amikor a fiam így vigasztalta Dórikát az oviban /Dórikát mindenki sajnálja/..Dórika, Dórika, -Dórika nem hagyja abba-.mi a f@sz van Dórika??????:D még kisebb volt de már elég nagy ahhoz hogy égjek.:D

igi1 2014.02.26. 19:33:28

@Black Hole: hát engem paradicsomos - káposztával büntettek, de a tökfőzelék is hatásos. :(

Manyecska 2014.02.26. 19:35:14

@Black Hole: azt úgy hívják: farok. Most szólok!!!:DD:P

Black Hole 2014.02.26. 19:35:16

@atörökk: sóskát főtt tojással :-) :-)

Anomalocaris (törölt) 2014.02.26. 19:38:24

Akkor most már akár el is olvashatom ezt a posztot.

Aureliano Buendía 2014.02.26. 19:41:09

Sárgaborsó főzelék pörivel, szaftosan.

Black Hole 2014.02.26. 19:43:47

@uraaam: így vissza gondolva, akkora fekete kontya volt, és olyan nagy volt az egész óvónéni, hogy azon csodálkozok, nem fakadtam sírva mikor megláttam, hanem hozzá mertem nyúlni, ráadásul tudatalatti erotikus gondolatoktól vezérelve. Anyám talán még azt is mondta, hogy éppen olyan mocskos kéjenc lesz belőlem, mint a szemét vén szomszédbácsiból, aki állandóan őt stíröli.

háromlábúbogár (törölt) 2014.02.26. 19:45:19

rántott köröm volt tegnap, no nem menzán

Black Hole 2014.02.26. 19:49:05

@Szőkenő Szarvas: gyerekek nagyon tudják, hogy miképpen kell a szülőt égetni. Pl mikor a kb 3 éves fiam fagyi helyett tejszínhabot kapott a tölcsérbe, és szemrehányó hangon azt mondta a cukrászdába, hogy "apu, te most jól kibasztál velem".

Black Hole 2014.02.26. 19:50:50

@igi1: ne idegelj, Te is taperoltad óvónénit? :-) vagy kinek a milyét fogtad meg? :-)

Black Hole 2014.02.26. 19:52:32

@Szőkenő Szarvas: mondjuk amikor a Zoli mutatta, hogy hogyan szereti a szájába venni, akkor én is ezen méláztam :-)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.26. 19:53:28

@igi1: Méteres kékerest keress :D

Amúgy bevisznek mindent a gépbe... Cséplőgépbe, vagy bálázóba? :)

Manyecska 2014.02.26. 19:53:49

@Black Hole: :DDDD
.
ha valakit érdekel nálam zöldborsófőzelék van sajtos-ződséges krumplikroettval.:P

Black Hole 2014.02.26. 19:55:40

@háromlábúbogár: persze, de a sóska, meg tökfőzelék nagyon durva :-)

igi1 2014.02.26. 19:58:59

@Black Hole: én jól lehánytam, amiért folyton csak tömette belém meg a többiekbe a zsíros paradicsomos káposztát.

egyébként meg elég manyecs gyerekes kalandjait olvasni, nem kell még te is beszálljál, jó!?

Aureliano Buendía 2014.02.26. 19:59:59

@Black Hole: mily csodálatos is az anyai ösztön...

Atörökk 2014.02.26. 20:01:47

Táposok!
Birkagulyás :3

háromlábúbogár (törölt) 2014.02.26. 20:05:32

@atörökk: városinak ne mondd, mert a parasztok átbasszák, oszt kecskét kap!

Manyecska 2014.02.26. 20:10:14

@atörökk: én is most birkás/sertéses /fele-fele/ padlizsános muszakát tervezek /örmény recept/, pályinkás marlenkával, tápos mi??:P:D

Manyecska 2014.02.26. 20:14:03

@igi1: nyugi:D én most lefexem, úgyis. Csak nehogy közibénk álljon:P..meghagyom nektem a Bleck Hólét. Mindig belédobál a telefonom vagy CID-be, de Helianthus is vagyok:DD:O..basszus, még kommentet nem tudtam küldeni:P

Atörökk 2014.02.26. 20:14:04

@háromlábúbogár:
Kecskét? Ugyammár, hun van már kecske?

@Szőkenő Szarvas:
Marlenka? Köszi, nem eszek fűrészporot :D

Manyecska 2014.02.26. 20:16:37

@atörökk: van egy olyan süti amit három órát kell keverni /örmény/:DD de állítólag brutál jó. De a marlenkába konyakot is tesznek. Nálunk lehet kapni a kínaiban /:DDD!/ is:) jó szar. :P

Atörökk 2014.02.26. 20:20:19

@háromlábúbogár:
Aki összekever egy birkacombot egy kecskecombbal, az meg is érdemi.

Black Hole 2014.02.26. 20:36:23

@atörökk: az sem jön itt össze. Az itt kapható birka dettó az mint a marha, csak sütve jó. Egész más íze van, mint a magyarországinak.

Manyecska 2014.02.26. 20:37:18

Hamár gasztroblog: a Jackyll amúgy fosik? vagy szülni ment? ;-);-)

Black Hole 2014.02.26. 20:38:41

@Nattramn: füstölt sprotni nagyon jó.

Anomalocaris (törölt) 2014.02.26. 20:43:10

@Black Hole: Ez nem kérdés. Van is egy a spájzban, és láss csodát, nem a mérgező márkák közül való. Valamit azért nagyon tudok.

Black Hole 2014.02.26. 20:45:10

@igi1: a paradicsomos káposzta az emberiség legnagyobb bűnei közé tartozik. Épp annyira felháborító, mint a cukrozott túróstészta.

Black Hole 2014.02.26. 20:47:21

@Nattramn: most már lehet veszek én is paradicsomos halat. Szép nagy makrélásat. Jó régen ettem.

igi1 2014.02.26. 20:53:24

@Black Hole: nem lett volna gond, ha a köcsög nem tömette, tömette, tömette volna belénk, szerencsétlenekbe a kaját, holott látszott a képén minden, hogy a hatalmát próbálgatja ezzel.

Aureliano Buendía 2014.02.26. 20:55:37

@igi1: azt hiszem kezdek érteni pár dolgot veled kapcsolatban:)

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.02.26. 20:58:54

@igi1: "...és túl sokat megengedtek itt magatoknak velem szemben, úgy hogy észre se veszitek."
Mutasd csak, melyik vót az!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.26. 21:00:58

nekem egyszer az volt a buntetesem, hogy nem kaptam az estere megsutott libamajbol es vajas- teliszalamis kenyeret kellett ennem primor zoldseggel es tejjel

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.02.26. 21:03:41

@igi1: Hát... a kétméteres kábel télleg ritka.

Black Hole 2014.02.26. 21:11:16

@igi1: egyszer volt egy munkatársam, akinek a felesége óvodai konyhán dolgozott. Ez a fazon, állandóan kicsi kis fasírozottakat, meg pici kis rántotthúsokat hozott, meg szokott hozni pörköltöt, de nagyon picire vágott húsokból. Egyszer beteg volt, meglátogattuk, és a wc-jük be volt polcozva, és iszonyat mennyiségű wcpapír, meg papírzsepi volt felhalmozva. Addig is gyanús volt, hogy a gyerek az óvodában több wcpapírt és papírzsepit használ, mint a család összességében otthon.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.02.26. 21:14:07

@Black Hole: Inkább rajzold le. Úgy láccik, valahol elhagytam a fantáziám.

igi1 2014.02.26. 21:15:50

@uraaam: ugye, mindig minden a gyerekkorunkban esett sérelmeken alapszik :DDD

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.02.26. 21:19:05

@Black Hole: Moldova írt ilyesmiről egy helyütt. Csak ott a picsa a tejet lopta a konyháról, aztán túrót csinált belőle otthon, és azt árulta a kollegáknak. Rendeltek tőle két nagy vájlinggal, oszt teletömködték mindenütt, ahol lyukas volt.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.26. 21:24:08

@Black Hole: nekem volt egy haverom, meg diakkoromban, neki az annya vezetoovono volt,
egyszeruen nem jart bevasarolni a "kozertbe"
sosem, vagy elvetve

Black Hole 2014.02.26. 21:29:00

@agresszív kismalac: szerintem minden oviban ez ment, meg talán megy is. Állandóan nyavalyogtak a szülőknek, hogy vigyünk gyümölcsöt, meg lekvárt, mert az óvodának nincs pénze, miközben a kolléga meg hordta a melóhelyre a pici dzsemet, pici vajat, meg a gyümölcsöt. Állandóan vinni kellett valamit, szappantól a fogkrémig.

Anomalocaris (törölt) 2014.02.26. 21:36:23

@Black Hole: Jó irányba indulsz. Fontold meg a szardinellát makréla helyett.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.26. 21:39:32

@Black Hole: az altalanosban meg a napkozis szakacsno, a Sarika neni, es csaladja meg disznot nevelt, de ok legalabb csak a moslekot vittek el
a ferje j ott mindig szamars kocsival
akkor meg nem artott a desznyonak a moslek

Anomalocaris (törölt) 2014.02.26. 21:40:50

@Black Hole: Mostanában olvastam, hogy akik apokalipszisre készülnek bunkerekkel, sokszor wc-papírt halmoznak fel, arra spekulálva, hogy a civilizáció összeomlása után annak megugrik az értéke és be tudják cserélni mindenfélére. A nyomorultak.

Black Hole 2014.02.26. 21:55:13

@agresszív kismalac: amelyiket letaperoltam? Ha pályakezdő lett volna, akkor is lenne már kb 70. De mivel emlékeimben érett asszonyként maradt meg, valahova 80-90 közé saccolom.

Black Hole 2014.02.26. 21:58:39

@Nattramn: veszek ilyet is, meg olyat is, azt hiszem mindegyiket kamázom. Az olajos füstölt is jó, de attól fáj a gyomrom.

Black Hole 2014.02.26. 22:05:06

@Nattramn: mikor katona voltam, akkor tanították, hogy amikor elhangzik az "atomvillanás balról (vagy ahonnan akarod)" akkor mit kell csinálni, hogy túléljük. De miután elmondta a fazon az instrukciókat, hozzá tette nem hivatalosan, hogy szerinte nyugodtan nézzük meg, mert olyant többet úgysem látunk :-)

Anomalocaris (törölt) 2014.02.26. 22:08:19

@Black Hole: Ez az olajos hal átka. De ilyen hétfőn 20:45-kor nem fordulhat elő.

Anomalocaris (törölt) 2014.02.26. 22:10:54

@Black Hole: De mi volt az instrukció? Beugrani az ojjektumba és a vízbűl kivenni a zoxigént?

Atörökk 2014.02.26. 22:17:19

Olajos hal? :O
Minek olajos hal, most lett kész a friss tepertőkrém?

kézműves étcsokimikulás 2014.02.26. 22:20:48

@Black Hole: oh,a sereg jo dolog...
"ami gombolyu,emeljuk,ami szogletes,guriccsuk..."

Black Hole 2014.02.26. 22:22:20

@Nattramn: hát elmesélték, hogy mi mögé érdemes elbújni. Pl teherautó kereke mögé. Abban lehet az a pláne, hogy mielőtt kínhalált halsz, még bónuszként az autógumi is rád vulkanizálódik.

Black Hole 2014.02.26. 22:28:30

@kézműves étcsokinyuszi: valahogy kurvára nem tudtam komolyan venni. Ezért aztán volt olyan, hogy idegesen ordibáltak velem, én meg elröhögtem magam. Aszondták antikatona vagyok, de nagyon nem sértődtem meg rajta :-)

Black Hole 2014.02.26. 22:54:46

@atörökk: az fasza kaja. Amikor kacsát sütök, abból is a töpörtyű a legjobb. Basszus egy kb 1,5 decis üveg kacsazsír a boltban, €4 Egy komplett kacsa meg €7.

Atörökk 2014.02.26. 22:58:01

@Black Hole:
Külön kacsa, esetleg libahájat nem árulnak? Ha lesütöd, mindkettő tepertőjéből nagyon jó krémet lehet csinálni. kb. 30 deka tepertőnként egy főtt tojás, 1-2 evőkanál mustár/és vagy tejföl, kb. 5 deka vaj, azon kívül mehet bele apróra vágott hagyma,. fokhagyam, majoranna, só, pici bors, paprika/chili igény, illetve ízlés szerint.

Anomalocaris (törölt) 2014.02.26. 23:01:34

@Black Hole: Én azon szoktam gondolkodni, milyen lesz, ha egyszer aszteroida találja telibe a bolygót. Pontosabban hogy az előtte való nap hogyan telne, ki mit csinálna az utolsó napján.

Atörökk 2014.02.26. 23:05:14

@Nattramn:
Mit kellene látni rajta?

Black Hole 2014.02.26. 23:09:11

@atörökk: itt ilyesmi nincs. De még a kínai hentesnél sem. Múltkor a tv-ben kacsamellet sütöttek. Kiváncsi voltam, hogy basszák el. Megsütötték grillrácson. A zsír ment a szemétbe. A bőrét lehúzták (ami ugye a legjobb dolog a világon), és mondták, hogy túl zsíros, és kidobták. Majd a húst szétteszedték szálkákra, és bele keverték a salátába. A döbbenet torzította az arcom. Egyszer a hetesnél megláttam egy komplett tarját, csontostól. Mondtam, hogy viszem az egészet. Azt a pofát láttad volna. Ki akarta csontozni, oszt' mondtam, hogy nem. Hagyja egybe. Szerintem se előtte se utána nem látott ilyent.

Atörökk 2014.02.26. 23:12:09

@Black Hole:
Jézusereje, szegény kacsa. A mellének is majdhogynem a legjobb része a megpirult bőre!

Azt máshol is hallottam, hogy csodálkoznak, mikor ekkora darab egybe húst akar valaki venni. Ismerős járt úgy Svájcban, hogy a boltvezetőt hívták oda a pénztárhoz, hogy ő tényleg meg akarja venni azt a nagy darab tarját egyben? Miután a csemegepultnál már kb. 20 percet győzködte a hentest :D

Black Hole 2014.02.26. 23:18:44

@Nattramn: szerencsére Malvin is ott van. Anélkül elég gyenge lenne az eresztés. Amúgy fasza kis ojjektum. De valjuk be, hogy a saválló lefolyó nélkül, semmit nem érne :-)

gabors 2014.02.26. 23:26:47

@Nattramn: errol mar annyi filmet csinaltak hogy ihaj !!! nem valami eredeti ...

Argentínában megdöntötték Perón asszonyt 2014.02.26. 23:30:15

@gabors: faszt, sosem találja el mert mindig jön egy izomcsávó, aki megmenti a fődet

Black Hole 2014.02.26. 23:34:46

@atörökk: szerintem nem tudják mire vélni az ilyesmit. Itt egészben húst szerintem csak külföldi vesz, vagy öreg. Ezek az igazi írek nem főznek, hanem rendelnek kaját, de a szendvicset is készen veszik. A leg meredekebb dolgok egyike, hogy egy bagett €0,8, de lehet kapni olyant, hogy hosszában el van vágva, és meg van kenve vajjal, így már €2. Egyik kollégám, pl ezt szokott venni, és bele szór egy zacsi csipszet. De van, hogy tesz bele egy banánt. Az én fokhagymás sülthúsomra meg azt mondták, hogy büdös :-) :-)

Black Hole 2014.02.26. 23:38:05

@Nattramn: mondjuk ez az aszteroida méretétől függően válik érdekessé.

Atörökk 2014.02.26. 23:39:31

@Black Hole:
Hülyék ezek az írek :)
Amúgy érdekes (legalább is itt Európában), minél gazdagabb egy ország, annál gyalázatosabb a konyhája. Vagy ahogy mész észak felé. Kivéve Oroszország :)

Atörökk 2014.02.26. 23:42:26

@jacques shiraz:
Na jó, füstölt lazacuk és jávorszarvas-szalámi az bármikor, minden mennyiségben :)
Meg vannak nagyon jó csokijaik is.

Black Hole 2014.02.26. 23:47:08

@atörökk: valamikor a német konyhára mondtam, hogy eléggé puritán. Itt meg egy étlap kb 2 oldal. Pedig alapanyagok nagyon jók vannak. Fűszereket pl arab boltban mindent kapsz. Nincs olyan, amit nem kapsz meg. Szerintem az a baj, hogy nagyon kényelmesek.

Atörökk 2014.02.26. 23:51:10

@Black Hole:
Németeknél a legjobb (német9 kaja, amit ettem, a sült disznónyakas szendvics volt. Általában parkolókban felállított lakókocsikból árulták, disznónyak megsütve jó sok fokhagymával, friss, ropogós zsemlébe téve. Nyami :)

Black Hole 2014.02.27. 00:20:03

@atörökk: meg szerintem csülökben nagyon jók.

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.02.27. 02:30:15

Mi van? Homárék sztrájkba léptek? Elvonási tünetek jelentkeztek.

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.02.27. 02:32:11

@jacques shiraz: A sötétzőldek mindjárt jól megdobálnak, de például a bálnasteak egész vállalható volt. :P

helianthus 2014.02.27. 05:52:58

@Tanácstalan: megetted a bálnát? :O
Jól indul a reggel. ! .

Kardics 2014.02.27. 06:28:17

@sugargiraffusplumps.: A helység: falu, város stb.
A helyiség: szoba, konyha stb.

Manyecska 2014.02.27. 08:22:37

Mér, heJség, vazze?:D

@Nattramn: rosszul mondja! hasra kell vágódni talppal! a villanás felé!..némiképp ront a helyzeten a szemedbe olvadó rohamsisak, ugyan..:) Komolyan, ez a szabály.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.02.27. 08:37:52

@sugargiraffusplumps.: Csak eggyel lőtt mellé több, mint nyolcszáz kommentnél. Mi az? Semmi.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.02.27. 08:40:10

Ennek a blogmotornak külön helyesírás-ellenőrzője van? És miért nem ismeri a 'komment' szót?

Manyecska 2014.02.27. 08:40:24

A helyIség kalapácsa..:D

Manyecska 2014.02.27. 08:42:24

@Szőkenő Szarvas: "Szeretnek az istenek engem,
Rémítő módra szeretnek:
Megajándékoztanak ők
Olly ritka tüdővel,
Melly a csatavészek
Világrendítő dúlakodásit
Illendőn elkurjantani képes"
tessék, még az is Igiről szól..:D

ferand1979 2014.02.27. 08:43:48

@igi1: eddig egyszer voltam bent a Főpostán, magyarázatot kérni.. (és nem követelni)
Akkor, amikor 2-szer a szomszédba vitték az ajánlott önkormányzati levelem.. Ott nem voltak otthon, még értesítőt is hagytak ott, amit persze nem kaptam meg az otlakóktól..
Jegyzői felszólítós levéllel együtt kaptam meg az ajánlott levelet..

A postás persze helyettesítő volt (legalábbis azt mondták), ezért nem is tettem feljelentést. De álítólag megtudakolták, hogy ki volt aznap felénk postaásként, és szóltak neki, hogy tanuljon olvasni... Engem nem értesítetteka fejleményről..

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.27. 08:46:40

@agresszív kismalac: az "agresszív kismalac" kifejezést se ismeri. bár kétlem, hogy ez blogmotor specifikus vóna, szerintem a helyi beállításokon múlik inkább. majd colt megmongya.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.27. 08:48:00

@Szőkenő Szarvas: He? :D

@ferand1979: Mondjuk az nekem is rejtély, hogy az ugyanolyan vezetéknevű, de 2 tömbbel arrébb lakó akárki leveleit miért dobálják be hozzám néha. Biztos én közelebb lakok.
Mondjuk én utána szoktam vinni, de volt már, hogy a postára vittem vissza.

@agresszív kismalac: Nem ismeri persze, hát mindig elnyeli.

helianthus 2014.02.27. 08:52:33

@ferand1979: "postás persze helyettesítő volt (legalábbis azt mondták), ezért nem is tettem feljelentést"
Na eddig nem szóltam. Csendben voltam. Türtőztettem magam.
De most elég.
A helyettesítő postás nem postás?
Ő vasutas?
Vagy mentőápoló?
Netán felmentése van postázás alól?
B..ák meg, a postás postás, tök mindegy helyettesítő, munkaerő kölcsönzött vagy tőlem akár közmunkás is lehet.
Az a dolga, hogy postázzon.
Ha nem postázik rendesen, akkor meg igenis b..ák meg érte.
Őt vagy felettesét vagy annak a felettesét.
Szerintem.

helianthus 2014.02.27. 08:56:48

A helyettesítő boltos az olyan, hogy kenyeret kérsz és túrórudit ad helyette?
A helyettesítő buszsofőr meg nem tud vezetni?

Manyecska 2014.02.27. 09:12:22

..most olvasom hogy Berki ki akarja vasaltatni a heréit..:DDDDD fel kéne ajánlani egy traktort..

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.27. 09:12:43

@Tanácstalan: "bálnasteak"

Nem szeretem a bálnát, olyan geil. Igaz, sztéknek még nem ettem, de már nem is fogom.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.02.27. 09:13:52

@sugargiraffusplumps.: ...majd Atpi bekopizza. A másik viccet nem ösmerem.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.27. 09:19:00

@helianthus: Nyugigumi, Helimeli!

A rendes postás megtanulja, hogy melyik postaládába mit kell dobni a névkiírás hiánya ellenére, melyik Bt. melyik lakóé, kinek a csomagját lehet a szomszédnak odaadni, melyik házszám melyik épülethez tartozik, melyik utcának mi a neve, mi volt a neve, egy-egy épületbe hogy tud bejutni, stb. A helyettesító postás mindezt nem tudja, csak a kiírásokra, meglévő házszámokra hagyatkozhat.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.02.27. 09:22:51

@sugargiraffusplumps.: Nem, a Junoszty/WC-set.
Csak ezt tudom ismételni a témába', hátha valaki még nem olvasta, és röhögni akar.
ases.blog.hu/2008/05/08/idegen_helyen_szaras#c21711793

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.27. 09:23:44

@Szőkenő Szarvas: Az agyát kéne feltöltetni.

Bár én is gondolkodom, hogy kivasaltatom a heréimet, olyan szép vagyok, hogy már csak ezzel tudnék javítani az összképen. Még az ánuszrózsám bodorításán gondolkozom...

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.02.27. 09:25:35

@atpijkamo: Na, most ez jobb helyeken úgy működik, hogy az a postás, amelyik tudja, hogy helyettesíteni fog, odamegy a rezidens postáshoz, és elkéri ezeket a bennfentes infókat. Persze ez nem mindig kivitelezhető.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.27. 09:26:07

@Szőkenő Szarvas: hát most megnéztem. mongyuk nem reggelizés előtt kellett volna. nekem mosmán csak az nem világos, hogy így ez mér jó neki? ezidáig üldözte a rendőrség mer ráncos volt a töke, vagyhogy? meg mosmán ha belemén a hideg balatonba akkor nem ugrik össze olyanra mint a mopsz feje?

Manyecska 2014.02.27. 09:42:30

@sugargiraffusplumps.: majd mekkérdezem tőle időnként szoktam látni /komolyan/:):D kár lenne érte ha a végén impotens lenne, ehh:((:D

Atörökk 2014.02.27. 09:46:17

@sugargiraffusplumps.:
"nem ugrik össze olyanra mint a mopsz feje?" :DDD
Bazmeg, kiköptem a KV-m :D

kézműves étcsokimikulás 2014.02.27. 09:48:30

@agresszív kismalac: @sugargiraffusplumps.: no,vessetek a mokusok ele,aztat meg en batytam el a legelejen....
de hogy nektek tegyek szova...
feszpalm...
:P

igi1 2014.02.27. 10:21:59

@Szőkenő Szarvas: tiltakozom! traktorkínzás !

igi1 2014.02.27. 10:28:43

@helianthus: igen ugyanojan h leszarja h mit ad a kedvesügyfélnek csak meglegyen a munka aztán oldják meg az ügyfelek egymás közt

méghogy számolja a haztömböket mer nincs házszam se postaláda akkor ö se fog csöngetni minek azt

nem egyszer fordult elô h otthon voltam oszt a kamerába látom h értesítot dob be de az istennek se csöngetett a helyettes

ezek különösen elfajzottak azt csinálnak amit akarnak ès a rendes postásnak panaszkodnak úgyis utána

de a poszter esetében a rá fogás kamu

Manyecska 2014.02.27. 10:28:46

@igi1: esetleg érdeklődjek nála a "problémád" felől?:) benne lennétek a tévébe:P fú denagyon jó lenne neked:D

igi1 2014.02.27. 10:36:06

@Szőkenő Szarvas: ne érdekes ez a berki

csuda teste de nyaktól felfelé elborzasztó

meg gazdag de komplexusos mer lapátra tette vki

hódi is aszitte h szarból lehet várat építeni meg majd gyerekkel hüséges lesz oszt pofára esett

hiába a pénz ha egyszer olyan vagy mint berki érted

vannak hasonlóságok köztünk beismerem na de èn sose adom fel :)

meg hát sose értem miért hiszi minden nő h gyerekkel megszünnek a peoblèmák meg azok orvosolhatók úgy ès egy kisgyerekkel nem fog megcsalni meg elválni

szóval berkinek egy jó pszichocica kène de arra nem telik neki

a 10 millas vásárlásai meg a peoblémák elterelésére vannak azzal vigasztalja magát

de a hódi is hulye mer nem látja be h sose fog megváltozni csajoz i fog egészségére akkor ide a lóvét meg hagyjuk rá a gyereket :)

ja a traktort kímèlni ès óvni kell nem kínozni

Manyecska 2014.02.27. 10:43:30

@igi1: te figyusszatok, ennél sokkal rosszabbak vannak..!!:D

igi1 2014.02.27. 10:49:54

@Szőkenő Szarvas: én nem bánom de engem a traktorral együtt kell elfogadni :P

szóval a postás járjon azzal :)

Manyecska 2014.02.27. 10:53:34

@igi1: ehh, nem való ezeknek család, később fog majd benőni a feje lágya de akkkor már b..szhatja:) keress egy rendes postást azt hajrá:D

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.02.27. 11:05:34

@igi1: a pökhendi kis, izomagy geci - volt ebben az édes életben azt hiszem - a taxis gyerekkel úgy beszélt, mint a ronggyal. Kérdés, hogy hanyad részben felvágás a csaja előtt, (félig) megjátszott féltékenység vagy teljesen valós, akármelyik is: nagyon nem járja, hogy így beszéljen mással. Ha ideges, ha nem. Az ilyen kis surmó jellemű kis szarokat semmibe sem tudom nézni. Persze egyéb attribútumok miatt zabálja a Pamela. Az se normális, mert telibe van szarva, amit mindig meg is jegyez (gyk. másból sem áll), de azért még mindig mellette van. Nem köll félreérteni, alapból nem bukok a szőkékre, meg szerelmi agyfasz ide, gyerek oda, ilyen fos kapcsolatot erőltető nővel akkor sem tudnék mit kezdeni, felettébb éretlen. Egyik kutya, másik eb, hogy igisen-közmonsásosan fejezzem ki magam. Namostan, nem azé', hogy fröcsköljek itt, de a televíziónak, meg az egész hübelebancnak, ami a celebgyár felelőssége lenne az egyébként nem kicsit ostoba nagynézőközönség felé, hogy igen, ne ilyeneket tegyenek porondra. Persze ilyeneket tesznek porondra. Kiket irigyel a nép? Ezt az éretlen szőke kiscsajt, meg ezt az izomfaszt. Of korsz nekem is adoniszi testem van, nem köll a kicsinyes irigységi indíttatást belélátni ám! Hőhő. De komolyra fordítva ezt a fosszar kis szesszenetet: eléggé megjátssza ezt a visszafogott kis udvarias beszédképet a Krisztiánne. Lejön ez - nekem mindenképp - minden mesterkélt kis visszafogottságánál. S igazán nem azért, hogy gonoszul kiragadjak egy pillanatot, de a taxis témánál jött ki az igazi énjének agy (egy) darabkája.
Inkább simogassunk kisoroszlánt! Igi meg vákumajkakkal heresímítási kisvállalkozást indit. Ami hopp, ripsz-ropsz naagy-nagyvállalkozássá növi ki magát.

Manyecska 2014.02.27. 11:12:31

@Kellemes Zérókomponista: mondom hogy rosszabbak vannak az én uram beleb..szta volna kapásból az ablakba a táxis lávert!!:D A nőknek pasi kell ha meg megkapják azért rínak mer nem impotens nem értem ezt!..:D

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.02.27. 11:20:33

@Szőkenő Szarvas: aha, mert ki kell fizetni a vitelárat, azért baszta volna bele? Na jól van, ne bassz fel.

Manyecska 2014.02.27. 11:33:26

@Kellemes Zérókomponista: há-én nem nézem régóta már-nem arról volt-e szó hogy nyomult a csóka a csajéra??:) ott vigyorgott mint rohattök:P:D

Manyecska 2014.02.27. 11:34:27

@dr. phil. Sün‼ ツ: emlegették a kurucon a Lacikás riport kommentjében, jut eszembe.jót röhögtem:DD

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.02.27. 11:44:29

@helianthus: Tudod, ha főnököd fizeti... Meg pláne, ha utána mondja csak meg, mit ettél.

A napod is jó legyen? A kígyó is megvolt, meg kutya is. Szintén utólag tudtam meg, mit ettem.

Ma már csak ellenőrzött forrásból eszek húst.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.27. 11:48:52

Elsősegély vizsgán van ilyen. Az jajongó sérültnek gyönyörű sínbe teszik a törött kisujját, közben a másik sérült pillanatok alatt csöndben elvérzik.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.27. 11:51:37

@Tanácstalan: "A kígyó is megvolt, meg kutya is. Szintén utólag tudtam meg, mit ettem."

Nálam krokdil és ló. (Én választottam.)

Ki vezet?

igi1 2014.02.27. 11:54:21

@Kellemes Zérókomponista: én nem látnám rossznak de folyton akkor vakarózik amikor baja van akkor vásárol amikor lelkileg tropa egysejtű

most mondd meg észt mé nem bír magára felvarratni

hàla égnek vége van s ciggók műsorának nemsokára leveszik

a múltkor majdnem elhánytam magam amikor vmi zenész meglátogatta cigány rajongóit

sajnos nekem néznem kell alkalmanként mindent :(

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.02.27. 12:04:15

@igi1: "...sajnos nekem néznem kell
alkalmanként mindent..."
Hát... nem irigyellek.

helianthus 2014.02.27. 12:11:38

@Tanácstalan: te tugyát ettél? :O
Tugyát nem eszünk!
Sziszát se!

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.02.27. 12:14:33

@atpijkamo: A ló szerintem majdnem mindenkinek.

Ha ez verseny, akkor örülök, hogy nyerhettél. :)

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.02.27. 12:17:05

@helianthus: Hidd el, ha tudtam volna, hogy az, nem ettem volna meg. A kélgyót sem. Csak nem szóltak a helyi erők.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.27. 12:23:08

@Szőkenő Szarvas: mér, te az ilyen durranóagyú gorillákra izgulsz? egésségedre! *brojáph*

@kézműves étcsokinyuszi:
majd keresek egy vérmókust! :P

@atörökk: :D :D majd lekközelebb jobban vigyázok!

Manyecska 2014.02.27. 12:24:32

@igi1: ők meg jót röhögnek a hátunk mögött a Pámelával, oszt szevasz. Pedig gondoltam beköltözök-mellékszál-:DD! a Krisztijáán mellé.:DD

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.02.27. 12:25:45

De most komolyan, nem lesz post? Sztrájk van? Vagy mi a fene? Mindjár tolok egy poszt, Allianzos, biztosítós, lenyúlós.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.27. 12:28:17

@Tanácstalan: jó ez. legalább nem köll elsőzni, csend van és nyugalom. ooommmmmm.

igi1 2014.02.27. 12:29:05

@Szőkenő Szarvas: mondom becsődölt a műsoruk

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.27. 12:29:34

@ColT: "Horror"

A krokodil izlett.

@Tanácstalan: "Ha ez verseny"

Nem tudom. Lehet.

És a tányéron még mozgó friss halat még el se lőttem...

"Mindjár tolok egy poszt, Allianzos, biztosítós, lenyúlós."

Lécci, lécci, lécci, toljál!

Manyecska 2014.02.27. 12:31:14

@sugargiraffusplumps.: a zén uramat képtelenség felidegesíteni alapon, sosem értettem hogyan sz.rik ennyire bele mindenbe..:DD:OO

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.02.27. 12:32:10

@atpijkamo: Tolom. KGFB. Kötöttem. Kiküldték. Befizettem. Visszaigazolták. Ügyfélportálon is. még kérnek lóvét, mert különben kiherélés, miazmás. Kurv@mamájukat.

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.02.27. 12:33:51

@atpijkamo: Nem megy a szusi? Bár az mondjuk nem mozog. Majomhússal, meg pókkal és hangyával hogy állsz? Na azt már nézni sem bírtam, kifektettem a rókabőrt. De volt olyan kolléga, aki vidáman ette.

AlulírottFentemlített 2014.02.27. 12:37:58

@agresszív kismalac:
Jó pár éve olvastam ezt utoljára, de most is könnyeket csalt a szemembe :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.27. 12:39:58

@Szőkenő Szarvas: örüjj neki. ezek a mai nők már asse tudják jódógukba mihez kezgyenek egy normális pasival, hátnemhátde.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.27. 12:42:07

@Tanácstalan: "Nem megy a szusi?"

Én szeretem a szusit. És tudok is csinálni: receptekferfiaknak.blog.hu/2011/11/19/szusi_5

"Bár az mondjuk nem mozog."

Az igazén friss hal a friss szusiban is mozog.

Mindig megeszem a helyi kaját. Olyan országban nem dolgoztam, ahol rovarokat vagy pókokat ettek volna. Majmot se.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.02.27. 12:52:34

Valaki szóljon már ennek a trehány faszkalapnak komolyan. 2. napja ugyanaz a posztcím. Beég a TFT kijelzőm, ez nem zavar senkit sem!? Szeretettel is fordulhatnék én a jackyll felé, de ez már tényleg példátlan elhanyagoltság. Valaki konzultáljon az index-szel és kővetelje a blog átadását. Simná vállalom. Én is vagy valaki, aki systemtag itten. Rendszertag. Rendszeresen tag.
Tageljünk.

2014.02.27. 13:00:10

Ricsi a postaláda előtt 150 centiméterre találta meg az esőben nagymamája tévéújságját, és rögtön le is filmezte:

In memoriam Jancsó Miklós!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.02.27. 13:02:35

@Cicmen:
Háromnapos cikkhez illetlenség on-olni!!4!

joska61 2014.02.27. 13:03:30

Örülj neki, hogy az utcába beviszik.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.27. 13:08:03

@Tanácstalan: "Tolom. KGFB."

Na, ezt el kéne húzni minimum három oldalra, enyhén modorosan, rengeteg helyesírási hibával, akkor lesz belőle homár-kompatibilis poszt. Azt ne felejtsd ki, hogy terhes kismama vagy.

2014.02.27. 13:08:49

@dr. phil. Sün‼ ツ: Ezt három napja akartam írni, csak közbejött valami!

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.02.27. 13:10:35

@atpijkamo: Hát, kollégák esküdöztek, hogy a majom finom volt. Meg a pörkölt rovarok is. Én meg addigra leszokódtam ezekről a dolgokról. Az említett állatok fogyasztása kiölte belőlem a kalandvágyat. :D

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.02.27. 13:13:01

@atpijkamo: Ezekből maximm a heJesIrási hibákat tudom megoldani. :)

igi1 2014.02.27. 13:20:19

@Szőkenő Szarvas: meginn rosdzul kőzelíted meg a zelméletet

ugyanis az urak szrbak bele mindenbe ami őket nem érdekli
namost ha a zuradat nem érdekli semmi akkor egyéni szocprobléma de nyilvan ilyen enber nincs

namost nekünk nöknek a feladatunk az h a zurakat úgy vezessük rá arra amit mi akarunk h úgy teszünk mintha minket érdekelne az ami őt is

olyan nincs h ne lenne neki vmi ojjan amitől elgyengülne v gyorsabban verne a szivecskéje

namost nekünk fel kell deriteni minden gyenge pontot es aszerint cselekedni h mindenkinek jó legyen

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.27. 13:22:02

@igi1: "a zurakat úgy vezessük rá arra amit mi akarunk h úgy teszünk mintha minket érdekelne az ami őt is"

:))

Manyecska 2014.02.27. 13:28:53

@igi1: ő nem hülye!:D egy minden hájjal megkent gazember!:) de a legrosszabb fajtából. Nélküle nem élet az élet hiába jobb, ha érted. Ááá, ezt nem is értheted. Ezt úgy hívják, cumi.:D

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.02.27. 13:30:50

@igi1:
Ezt a bonyolult probléma-körülírást!44!

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.02.27. 13:31:41

@igi1: Szigorúan elvi alapon kérdezem. Olyankor mi van, ha szomszéd Bögyös Macától ver gyorsabban az a szívecske, meg attól gyengül el az illető?

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.27. 13:33:57

@Tanácstalan: "Parizer kell a gyerkőcnek. TESCO-BAN HÚST SOHA."

Vajon poszter szerint mi köze a parízernek a húshoz?

Manyecska 2014.02.27. 13:37:38

@igi1: azt mondta mondjuk rám gerjedt minden csaja közül a legjobban, eddig:D..sza nekem csak az ujjam köré kellett csavarni, node vigyázni köll az úrral..

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.02.27. 13:39:33

@atpijkamo: Jó, hát ezt én sem rakom össze, de van, akinek az ilyen izé is hús, na.

igi1 2014.02.27. 13:44:36

@Szőkenő Szarvas: @dr. phil. Sün‼ ツ: ezt a dumát még én se venném be ilyet akkor szoktak mondani ha rossz fát tettek a tüzre

Manyecska 2014.02.27. 13:45:23

@dr. phil. Sün‼ ツ: Beám:DDD @igi1: :DDD de nekem így jó!!:D:P

igi1 2014.02.27. 13:46:12

@Tanácstalan: akkor a szomszéd bögyös marcsit kirúgassuk a munkahelyéről h elköltözzön

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.27. 13:47:44

@Tanácstalan: Illetve lehet a párizsi húsból, de az annyiba kerülne, hogy nem venné senki. Annyiért már húst is vehetnek.

igi1 2014.02.27. 13:48:35

bizonyos nyomulós nőkkel nem szabad kegyelmezni

pl a minden percben smst írógatóknak!

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.02.27. 13:50:47

@Tanácstalan: netten veri a nyálát, mintha a való életben tenné. De ez itt csak a net. Ahhoz képest elég vehemens. Velem mikor ilyen vólt, kérdezték, hogy (de tényleg vót ilyen), hogy maradhat? ÉN meg? Mondtam, hogy nem. Visszakérdez: nem? ÉN: nem. Szájhúzás, halkság, átadás.
De ÉN nem éreztem szarnak magam ~*({[!4!]})*~

Manyecska 2014.02.27. 13:53:32

@Tanácstalan: mér, az uram elmesélte hogy mindig -ha mögöttem állt-a nyakamba hajolt meg a hajamba diszkréten..:D:P:D na most mingyár kapok..

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.02.27. 13:53:35

Kacarászva olvasom, amikor egy köztudottan szűz, pasas nélküli kicsilány osztja az észt férfi és házasság dolgában.

igi1 2014.02.27. 13:53:45

@Szőkenő Szarvas: most meg a rafkós típust mondod azokkal még jobban kell vigyázni mer olyanok mint a török h egy szavukat se elhinni :)

ugye készen állok elméletben egy férjre mi!? :P

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.02.27. 13:54:43

@igi1: Aha.

És ettől miként lesz mindenkinek jó? :)

igi1 2014.02.27. 13:55:14

@batgirl: még mindig jobb mintha elvált nöként osztanám az észt nem?

míg nincs veszítenivalóm addig nektek is mindegy nem? :)

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.02.27. 13:56:23

@Szőkenő Szarvas: No, ilyesmit én is teszek időnként, pedig nincsen is B. Maca a szomszédban.

Argentínában megdöntötték Perón asszonyt 2014.02.27. 13:58:16

@batgirl: miért, a suliban nekünk is egy absztinens pasas tartott előadást az alkoholizmusról :-D

igi1 2014.02.27. 13:58:57

@Tanácstalan: ezek a férj munkahelyen szoktak támadni nem a szomszédba

de majd megtudod :)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.02.27. 13:59:45

@igi1:
Mér, nem úgy vót?
Arról nem írt, hogy mi vót az eset aprópopója.

igi1 2014.02.27. 14:00:15

@agresszív kismalac: jó bulit csinàlok! ?

a manyecs kezdte a berkivel

csak mondom

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.02.27. 14:01:06

@igi1: Az én munkahelyemen nincsen egy darab nő sem. :D Olyan csöndes és békés időnként. :P

Manyecska 2014.02.27. 14:08:54

@Tanácstalan: :DDD nyihihhi..nálunk is ketten vagyunk csak nénik:P hálisten.

igi1 2014.02.27. 14:09:03

@Tanácstalan: @batgirl: ki is térnék a hitemből ha akár egyszer is elismernétek h igen :)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.02.27. 14:09:18

Szívesen vitatnám meg a férfi tulajdonságokat, de fodrászhoz megyek,na majd ott. Pusz néktek.

Dzsekill, kezdesz kiesni a kosaramból! Csaxolok!

Manyecska 2014.02.27. 14:10:16

@igi1: Én??? én az olimpiai bajnok Berki Krisztiánról beszéltem csak bekavartak rögtön!..:DDDD

Manyecska 2014.02.27. 14:13:43

@igi1: figyejjé, munkaidőben járkál fodrászhoz, gyanús!!:D

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.27. 14:14:52

@batgirl: "Kacarászva olvasom, amikor egy köztudottan szűz, pasas nélküli kicsilány osztja az észt férfi és házasság dolgában."

:)) Hát az elváltak és gyereküket egyedül nevelőkkel ellentétben még nem bizonyította hozzánemértését.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.27. 14:16:50

@batgirl: :D

@atpijkamo: Attól még lehet, ellenben tapasztalatai tutira nincsenek :D

Manyecska 2014.02.27. 14:17:17

@atpijkamo: így könnyű is neki. Ez pont olyan minthogy a pornót sem azok nézik akik tudják művelni:D

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.02.27. 14:23:16

@Szőkenő Szarvas: Nálunk konkrétan nulla. Hihih. Nem merik közénk engedni őket. Harapunk. :P

igi1 2014.02.27. 14:25:11

@ColT: már csak te hiányoztàl

a törököt is hozd

de ha gondolod beszéljünk a te komplexusaidról irányomba :)

igi1 2014.02.27. 14:26:37

@ColT: a másik h akkor mit ziziskedsz ?

ha szerinted nincs

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.27. 14:30:31

@ColT: @Szőkenő Szarvas: Nekem sincs arról gyakorlati tapasztalatom, mi törénik, ha "utálom a cigányokat" feliratú pólóban Ózd vagy Kazincbarcika egyes részeire tévedek. Mégis vannak határozott elképzeléseim.

A bukott diáknak is van iskolai tapasztalata, de ettől egyetemre még nem veszik fel.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.27. 14:35:51

Itt senkitől nem kérünk OKJ-s igazolást a témakör behatóbb ismeretéről, szabadon bele lehet pofázni. Van, aki már szinte minden témában bizonyította ökörségét, de az nem Igi.

Manyecska 2014.02.27. 14:38:36

@igi1: nyuKtatók rendszeres szedése mellett elkerülheted hogy kinyírd hirtelen felindulásból, néha 1-2 pofont lever, stb..:D

Manyecska 2014.02.27. 14:46:03

@dr. phil. Sün‼ ツ: mér úgy ismered??:P Dehogy. Az unokatesója, az az állat..tök jó hogy kezdetektől csaltam a Zolival:P:DD

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.27. 14:50:31

@Szőkenő Szarvas: ez olyan, mint mikor par idiota osztja azt eszt nekem, milyen amerikaban elni, mert mar lattak 3 amerikai filmet

igi1 2014.02.27. 14:51:47

@hagyma: most mé te is itt boldogítasz minket amcsi fórumok helyett meg h miért vagyunk fejletlenek

nana

Manyecska 2014.02.27. 14:52:02

@atpijkamo: mer 17 évesen tuggya az ember, mi?:)

igi1 2014.02.27. 14:52:45

@hagyma: most mé te is itt boldogítasz minket amcsi fórumok helyett meg h miért vagyunk fejletlenek

nana

igi1 2014.02.27. 14:54:07

@hagyma: most mé te is itt boldogítasz minket amcsi fórumok helyett meg h miért vagyunk fejletlenek

nana

ferand1979 2014.02.27. 14:56:23

@ColT: ez így is van. Ne is erről írtam.. De Te másként értelmezted.. Nem a megszokott, az utcánkban, a környéken folyamatosan leveleket kihordó postás járt, aki esetlegesen tudja az utcák neveit is..
Az is postás, aki helyettesített.. Nem is írtam ellentkező dolgot. De az barom, mert még nem tanult meg olvasni.. Egyszerűen ennyi.. Mert azt, hogy benézte, nem vette észre, stb.. Az nem igaz.. El lehet olvasni fordítva, igaz.. De azért ennyiszer elrontani...
Más postástól érdeklődve többször vitték el levelem máshova, ill. hozták hozzám más levelét akkor, amikor nem a szokásos postás kézbesített..

És hogy értsd, miért érdekes még eza dolog.. Uyge Korponai-Korompai a két utca.. Összetéveszthető.. Pont ma volt harmadjára a következő eset..:
Jön a gázóra leolvasó. Be szeretne jönni.. Asszony mondja, hogy nincs gázoránk.. Szörnyűlködik, hogy ne má'n hogy lelopták.. Az nem lehet..
De asszony állítja, hogy pedig NINCS gázoránk, mert gázunk sincs a házban, csak a csonk az udvaron..
A leolvasó pedig állítja, hogy már pedig van nekünk, mert ő látja, hogy a 3-as szám alatt VAN gáz bevezetve, ott van a papíron..
Asszony látván, hogy az emberkét nem lehet meggyőzni, rámutat a gázcsonkra..
Gázóraleolvasó meg benyögi, hogy ne mondja már, mert itt van a papíron, hogy "ön XY-né... és itt van gázfogyasztás..."
Asszony visszaszól, hogy az nem én vagyok, és tetszett eltéveszteni a szomszéd utcával...

A gázóraleolvasó egész utcán végigment, mindenkinél a HÁZSZÁM szerint leolvasta a gázóra állást, de nálunk szembesült, hogy bibi van.. Mehetett vissza mindenkihez... És ha itt nem bukik a történet, akkor van aki visszakap 100 ezreket, van akit megbüntetnek 100 ezrekkel..
Egyszerű leolvasói hiba miatt egy utcai embersornak okozzák a problémákat...

igi1 2014.02.27. 14:58:44

@ferand1979: itt az lenne tömören a lényeg h a helyettesítő postàs nem is akar rendesen dolgozni meg úgy mindenbe tojik bele úgy alapból

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.27. 14:59:24

@igi1: honnan tudod, merre jarok a homaron kivul
ez 1
ketto, en eltem 35 evet otthon is, nem filmekbol ismerem a szulohazamat
4 , sosem mondtam, hogy magyarorszag fejletlen
/ja ez a harom volt, mindegy/

Manyecska 2014.02.27. 15:00:17

@dr. phil. Sün‼ ツ: mikövethetetlen? az exférjem.:P de most megyek Solymár felé, pá, ez is követhetetlen tudom:D megy a buszom.

Manyecska 2014.02.27. 15:03:52

@hagyma: nekem élnek ott rokonaim sza már félig brazil harmadunokatesói vannak a csimótáknak..nagyon cuki /v.ö: cukimuki/ a kislány:)

Manyecska 2014.02.27. 15:05:26

@igi1: tömören a lényeg: a férfi vagy férfi vagy buzi. Na.
:D

igi1 2014.02.27. 15:09:26

@hagyma: hoppsz most elárultad magad köcce

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.27. 15:09:54

@Szőkenő Szarvas: :)) Én nem ítélkezek mások felett, mindenki szabadon rontja el az életét.

De a lányaimmal van olyan kapcsolatunk, hogy 17 éves korukban elhitték volna nekem, hogy ráérnek még férjhezmenni, feltéve - de meg nem engedve -, hogy nincs ennyi magukhozvaló eszük..

Manyecska 2014.02.27. 15:13:25

@atpijkamo: nekem nem volt apám:( nem mentem akkor férjhez előbb elvégeztem a gimit meg párszáz iskolát, komplett hülye nem voltam:D

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.27. 15:15:06

@Szőkenő Szarvas: "vagy férfi vagy buzi"

:)) Te új lehetsz itt.

Nemrég beszéltük meg, hogy van még jópár lehetőség. Valaki bekommentelt egy egyoldalas listát. Jó, az humor volt, deakkor is van sok varáció.

Manyecska 2014.02.27. 15:15:50

@hagyma: nem indul:) még nem de mingyár. azt hittem előbb elindulok.

igi1 2014.02.27. 15:16:38

@hagyma: ne rontsd mán el a bulit fáradságos munka beindítani

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.27. 15:17:31

@Szőkenő Szarvas: :)) Jó, látom, hogy öregségedre sem butultál még el...

Csitri!

Mondom, hogy nem ítélkezek.

Manyecska 2014.02.27. 15:17:47

@atpijkamo: ne zavard össze, azt ráér később is megtudni!

igi1 2014.02.27. 15:19:01

@hagyma: én mindent tudok azt is amit te nem :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.27. 15:19:25

@ColT: en mindig szepen es erdemlegesen irok

tegnap nyertem 200 dolcsit jeghokiba meg kosarba, ram is fert, mert az olimpian buktam

ma meg europai labdarugas lesz EL, ha valaki tudna 3-4 tuti tippet, akkor johet, mert nem ismerem az eroviszonyokat
//ilyen ludogores, meg rubin kazan?/

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.27. 15:21:07

@igi1: ebben sosem ketelkedtem
teged olvasva komoly szellemi, es jellemfejlodesen megyek at

igi1 2014.02.27. 15:29:57

@Ádám: csak az 1002. vagy csak xólok

Ádám 2014.02.27. 15:30:24

@igi1: unatkozol? ki szólt hozzád!?!:)

igi1 2014.02.27. 15:31:13

@jacques shiraz: azt mindjá gondoltuk èn is aze mondtam! :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.27. 15:35:54

@igi1: dontsetek el, dontsetek a jovomrol, fejlodhetek mert, van honnan, vagy mar nincs hova?
@jacques shiraz: es meg igy is ragyogo csillagkent fenylek a homarsag kek egen

igi1 2014.02.27. 15:40:44

@hagyma: ne ríjá mán na , ma én vagyok a toppon

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.27. 15:46:40

@igi1: Te mindig ott vagy, ha itt vagy
nem riok
a sportfogadasaimmal foglalkozom, delben kezdodnek a meccsek

Argentínában megdöntötték Perón asszonyt 2014.02.27. 15:49:54

@hagyma: mondom hogy nem arra értettem

amúgy mi ez hogy "az olimpian buktam"?
te voltál az olimpián???

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.27. 15:56:42

@jacques shiraz: hat ha lettem volna tuti ott is bukok
a situdasom nem egetvero
egyszer voltam hadtestbajnoksagon sifutni es hatrafele haladtam
biztos a waxolasommal volt baj

/ meg sosem voltam olimpian, 2 ev mulva ha sikerul elmegyunk/

gabors 2014.02.27. 16:10:18

@jacques shiraz: nana csak nem gondolod hogy a jamaikai bobsled csapatban valoban jamaikaiak szankoztak azok mind zsoldosok volta :0-)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.27. 16:15:33

@hagyma: :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D
Nembíííroooom :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.27. 16:36:08

es egyuttal javaslom avatarnak a dulledt szemu helyett

Atörökk 2014.02.27. 16:36:37

Hol tartunk? Megamen vót már ma?

Aureliano Buendía 2014.02.27. 16:40:34

@atörökk: még nem hintette el az egyetlen igazságot.

Atörökk 2014.02.27. 16:43:34

@uraaam:
Ehh... MI lesz így velünk az igazság nélkül? :D

igi1 2014.02.27. 16:44:13

@atörökk: mire megjelensz véget ér a buli :( pedig én kérettelek

Tisztviselőtelep 2014.02.27. 16:46:27

szerintem a Sün megette a homártot

Argentínában megdöntötték Perón asszonyt 2014.02.27. 16:58:08

@gabors: az inkább bobsleigh, nem?

de térjünk rá a kérdésedre:

www.sochi2014.com/en/athlete-winston-watts

www.sochi2014.com/en/athlete-marvin-dixon

ezek az urak meglehetősen jamaicaiaknak tűnnek :-DDD

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.27. 17:43:53

* Az üzleti bejárati részénél jól látható helyen tüntesse fel, hogy riasztórendszerrel van ellátva az üzlet!
* Ne tegyen félreérthető mozdulatot, mivel ezt a támadó a személye ellen irányuló esetleges támadásnak vélheti.
* Ne meredjen a támadóra, ne nézzen a szemébe, mert ez agressziót válthat ki.

Támadás esetén tehát: szemlesütve, lassú mozdulatokkal ragassza ki az ajtóra, hogy "riasztórendszerrel van ellátva az üzlet"!

www.origo.hu/itthon/20140227-szorolapos-tanacsok-a-hajdu-bihar-megyei-trafikosoknak.html

Black Hole 2014.02.27. 17:55:20

@ColT: jók ezek a képek. Kedvet kaptam tőlük, hogy előszedjem én is a gépet :-)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.27. 17:56:28

Hülyecigányok. Nem csak hamis BKV-bérleteket találtak hármójuknál. Hamis rendőrségi szolgálati igazolványok, hamisnak látszó személyazonosító igazolványok és vezetői engedély, MÁV-jegyek, nyomtató, laptop volt a legidősebbnél.

www.origo.hu/itthon/20140227-nagymeno-bkv-berlethamisitot-fogtak-a-rendorok.html

Atörökk 2014.02.27. 18:00:43

@atpijkamo:
Mondjuk az is megérdemli, aki ilyenektől vesz bérletet.

Aureliano Buendía 2014.02.27. 18:02:09

@atörökk: el nem tudom képzelni, hogy miben hisz az olyan, aki ilyentől vásárol.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.27. 18:10:44

@atörökk: Rokkantigazolványt.

Vagy ki az, aki a városban dolgozik, a munkájához néha kell autó, és havi százezret kéne parkolásra költenie a száznyolcvanas fizetéséből, és nem oldaná meg egy negyvenezres rokkantigazolvánnyal?

A Szív utcát lezárták a minap a rendőrők, és a 17 rokkantparkolóból 4 volt legális.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.27. 18:15:48

@atpijkamo: remington 870 a pult ala, oszt ha jon valaki hadonaszni a kesevel, akkor hadonasszon

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.27. 18:15:50

mégis miért kellett 48 260 forintot költeni egy zárható üveges vitrinre, hogy kitehessék a rezsicsökkentéssel megtakarított összegről szóló beszámolót. Ami ráadásul esetükben 54 ezer forint, vagyis a megspórolt társasházi pénzt pár ezer forint híján egyből el is vitte a kifüggesztés költsége.

hvg.hu/itthon/20140227_Vitrinkeszitok_jartak_jol_Orban_rezsiharc

Aureliano Buendía 2014.02.27. 18:23:59

@atpijkamo: a rokikárdban nagyobb s fantázia

Atörökk 2014.02.27. 18:26:29

@uraaam:
Én sem.

@atpijkamo:
Az is egy szép történet... A belváros ugyanúgy tele jogosulatlan cigánytörzskönyv-használókkal, miközben csomóan nem kapják meg, akiknek amúgy az állapota indokolná :S

Aureliano Buendía 2014.02.27. 18:30:05

@atörökk: én ecce' a Nagymezőn sétáltam a körúttól a Bajcsy-ig, 10 fölött volt a rokikárd száma a szélvédők mögött. Köztük kassai rendcámos ódi pl.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.27. 18:30:06

@atpijkamo: nem kotelezo leloni, de megfutamitani pont eleg, amugy ha valaki a tulajdonomra, az eletemre tor, akkor nincs mese
ez nem divat kerdese

Atörökk 2014.02.27. 18:30:54

@atpijkamo:
Mondjuk az ilyen szarházi tolvajok esetében kivételt tennék.

Atörökk 2014.02.27. 18:32:29

@uraaam:
Jaja. Jó pár éve kint voltam egy barátomnál Németországban. A közel 3 hét alatt talán két (2!!!) rokikártyás autót láttam...

Aureliano Buendía 2014.02.27. 18:33:29

@atörökk: mer itt hasznájják a rokikárdjukat ők is.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.27. 18:33:32

nyolc napon belül angolul és magyarul is bocsánatot kell kérnie tőle honlapján és a Facebookon. Hatvan napon belül pedig rendeznek egy menekültbulit, ahova ingyenes lesz a belépés, és kifejezetten menekülteket várnak majd.

hvg.hu/itthon/20140227_bocsanatot_ker_a_morrisons_2

Atörökk 2014.02.27. 18:33:44

@uraaam:
Gárdista is vagyok, náci, emellett szélsőturulista ;)

Atörökk 2014.02.27. 18:35:01

@uraaam:
De csak a gazdag németek :D

Aureliano Buendía 2014.02.27. 18:35:10

@atörökk: émmeg a szíriuszról jöttem, és a szívcsakrában értem földet. Azóta a tudás őrzőinek fényhírnöke vagyok.

Aureliano Buendía 2014.02.27. 18:36:09

@atörökk: igen, mert annyiba került az autó, hogy belerokkantak az árába:)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.27. 18:43:00

A köztes teret önkéntesek söpörték fel délutánonként, és ugyanígy takarítottak a környező területen is.

index.hu/kulfold/2014/02/27/10_meglepo_teny_a_kijevi_forradalomrol/

Atörökk 2014.02.27. 18:45:29

@uraaam:
Oké. És meséld el szépen, mit szívtál.

Black Hole 2014.02.27. 18:46:02

@uraaam: basszus Te voltál az?
Asszonnyal kimegyünk a telekre, mondom neki, "baszki össze van cseszve a szívcsakra". Azt mondja, "ez úgy néz ki, mintha valaki beleesett volna, de jó magasról"

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.27. 18:48:17

Nem kell elővenni az okostelót, ha telefonálni akarunk, van hozzá egy telefonra hasonlító bluetooth-os kihangosító, azzal lehet telefonálni.

index.hu/tech/szemlemorzsa/2014/02/27/telefon_lesz_az_orabol/

Atörökk 2014.02.27. 18:49:00

Na szépen jáccóggyatok, én mentem kísérletezni.

Aureliano Buendía 2014.02.27. 18:49:21

@atörökk: sok-sok pálinkádba kerül ez:)

@Black Hole: eh, kicsinyhitűek! Titeket elragadott a bűnös matéria.

Aureliano Buendía 2014.02.27. 18:50:17

@atörökk: maradjon benned:)
Én holnap fogom a teleportálás elméleti kérdéseit gyakorlati tesztekkel vizsgálni.

Anomalocaris (törölt) 2014.02.27. 18:50:57

Ki zárta be szekrénybe jackyllt? Kompi?

Black Hole 2014.02.27. 18:51:17

@atörökk: csak nem pálinkafőzőt vettél?

Aureliano Buendía 2014.02.27. 18:52:51

@Black Hole: erre a te szemed is felcsillant, látom ám! Lennék én is tesztpilóta:D

helianthus 2014.02.27. 18:54:28

Én is akarok inni, én is.
Van pár hónapja lejárt seritalom.
Megszisszentem.

Anomalocaris (törölt) 2014.02.27. 18:59:13

@helianthus: Ne tedd! Holnap van itt az ideje. Akkor majd szisszenhett együtt a Barths sörrel.

Manyecska 2014.02.27. 19:00:06

Első!!!@helianthus: én is!!!:( végre sikerül összefutnom a gyerekkel -gyalogolt mert megállt a forgalom- erre nem elsüvít mellettem egy kb négyéves kisgyerek bicajjal, akkkorát zúgott csak úgy koppant a kis feje is sajnos, na nagymamát jól lecsesz stb..gyerekkel elrohantak a közeli rendelőbe /hálistennek 200m-re volt/..közben én a sajátomat köröztem, mindegy, asszongya a nagymama!! mindig itt játszunk! Flórián téri aluljáró lefelé menet, sisak nélkül: négyéves meg kétéves..:( Dávidka üvöltött mint álat tőle csak a nagyi volt hangosabb:(((

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.02.27. 19:00:27

@helianthus:
Akarni a vécén kell!44!
Az ivás egyszerű elhatározás kérdése.

Black Hole 2014.02.27. 19:06:49

@uraaam: mindig eszembe jut, a Liszt Ferenc Barackpálinka. Azt nagyon szerettem. Lengyel havernak is azt hozattam pár éve. De szerintem minden jól megcsinált pálinka nagyon jó, a törköj meg akkor nagyon jó, ha áll min. 1 évet. Egyedül az almapálinkát, meg a vegyest nem szeretem.

Manyecska 2014.02.27. 19:12:01

@atpijkamo: nem értem :DD nincs valaki aki simára nyalná??:P

Black Hole 2014.02.27. 19:15:39

@Szőkenő Szarvas: szerintem meg kellene koppintani kalapáccsal. Attól a golyó szépen megduzzadna, és szép feszes simára kitöltené a zacsit :-)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.27. 19:18:32

@Black Hole: najo Te irtad az almat nem szereted, arra reagaltam, hogy a calvadost nem vetem meg, vagyis vetettem /12 eve nem iszom tomenyet, megittam mar a magam adagjat:)/

Manyecska 2014.02.27. 19:19:35

@Black Hole: gyerek úgy röhögött hogy eldopta a telefonját:D szerinte se normális.:D

helianthus 2014.02.27. 19:23:44

@Nattramn: már késő. :8/
Tudod mit? Holnap is szisszentek. :}

Black Hole 2014.02.27. 19:26:15

@hagyma: az szerintem más eljárással készül mint a pálinka. Talán almaborból van készítve. De pl szeretem a cidert is. Konkrétan az almapálinkát nem szeretem.

helianthus 2014.02.27. 19:27:07

@Black Hole: mert kispéntek van. :O

Egi-egi!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.27. 19:29:37

@Black Hole: ja hat az tulajdonkeppen almabrandy
de almatomeny oszt jovan
mikor a 3000 konyvem kozul a Diadaliv arnyekaban-t olvastam ott, allandoan calvadost ittak ezert azutan en is, bar eleg keves helyen volt akkoriban egerben

helianthus 2014.02.27. 19:31:10

Akármit is mondtok, jó a Kozel.
:)

Ádám 2014.02.27. 19:32:09

Ha ilyen postaládád lenne, nem lenne sáros az újság.....
subba.blog.hu/2014/02/27/eletkep_192#comments

Anomalocaris (törölt) 2014.02.27. 19:32:14

@helianthus: Ne akard levágni az utat, hanem úgy menj rajta végig, hogy minden cselekedetedtől szilárdabb legyen a talaj és szebb legyen a táj.

Black Hole 2014.02.27. 19:33:37

@helianthus: a péntek a világ legjobb dolga, főleg mert akkor a műszak is rövidebb :-)

helianthus 2014.02.27. 19:34:32

@Nattramn: te már megint azt az izét olvasod? ^_^

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.27. 19:36:18

de lehet a reztabla a kapu alatt volt
ennyi konyvbe mar belezavarodik az ember:)

Anomalocaris (törölt) 2014.02.27. 19:37:41

@helianthus: Az eredeti vagy az itthon pancsolt? Én sajnos már tudom a választ :(

Anomalocaris (törölt) 2014.02.27. 19:39:02

@helianthus: Rosszabb. Kifejezetten coelho idézetekre kerestem rá. O_o

"A naplemente is olyankor a legszebb, ha szabálytalan felhők borítják az eget, mert csak így mutatkozhat meg az a sok szín, amelyből az álmok és a versek születnek."

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.02.27. 19:44:48

@uraaam: "...a Nagymezőn
sétáltam a körúttól a Bajcsy-ig,"
Ez melyik városba' vót?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.02.27. 20:00:15

Herevasaló óccsón eladó!
Ugyanitt tarhonyaszedőket keresnek Hollandijába.
Jó píííz jeligére a kiadóba.

helianthus 2014.02.27. 20:04:59

@Nattramn: @dr. phil. Sün‼ ツ: jajj fijúk ezt már lejátszottuk.
Unatkozom tőle. :)
Jáccunk mást!

Aureliano Buendía 2014.02.27. 20:10:48

@Black Hole: én a barackot szeretem, meg a szilvát, ha szatmári, vagy erdélyi

Manyecska 2014.02.27. 20:15:13

@helianthus: itt már horkol a gyerök lehet jáccani:D

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.02.27. 20:21:46

@Szőkenő Szarvas:
Nincs otthon a Zoli/szomszéd/postás?
Jóvan, gyüvök!444!

Argentínában megdöntötték Perón asszonyt 2014.02.27. 20:23:25

@Szőkenő Szarvas: nekem egy komplett készletem van Swix-vasaló, -gyanták

szóval ha igényed van az ilyesmire, csak szólj

Aureliano Buendía 2014.02.27. 20:33:41

@agresszív kismalac:
(@progresszív kismalac: ) jogos, valójában a Podmára gondoltam.

Anomalocaris (törölt) 2014.02.27. 20:39:45

@jacques shiraz: Hát mi más. És persze furamustárok minden mennyiségben.

Black Hole 2014.02.27. 20:48:28

@Nattramn: sör +virsli +vanilifagyi

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.27. 20:52:35

@Black Hole: ha van valami amit utalok az a vanilia

igazságos 2014.02.27. 21:08:50

@Black Hole: jó volt a délközbeni buli.

@dr. phil. Sün‼ ツ: bezzeg nekem soha nem adják ide ezeket kezelésre. Levasalnám én neki a heréit, ammá biztos! :P

Black Hole 2014.02.27. 21:10:38

@jacques shiraz: látom láttad :-) :-)
Kurva jó filmek voltak azok, amit ez a két fazon csinált. Bárgyú és idétlen poénokkal tele, de végig lehetett röhögni.

igazságos 2014.02.27. 21:11:49

Hogy ezek a köcsögök mit csináltak a blogszerkesztővel, anyám, borogass.

Hová a fenébe tűnt a színpaletta, meg minden fekete fehér. ?

perelek

@Szőkenő Szarvas: hajjaj, ha egyszer a gyerek a fejébe vesz valamit, és elindul, nincs az a nagymama, aki megállítsa. :P

ergó le kéne cseszni a szülőt, aki a nagymamára hagyja a gyerkőcét, mer az dolgozik

szóval nem bánccsuk szegény mamzerokat, mer a szülő idióta következésképpen idióta a gyerek is, aki a saját fejének beveréséből se tanul

igazságos 2014.02.27. 21:14:14

De olyan nincs, hogy betűméretet lehessen választani, na nem, az már meghaladja az erejüket, meg hogy a stílust lehessen szerkeszteni simán is.

Ehhez már html kell, mi!?

Ez a változás, hogy még szarabb lett, mint vót!?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.02.27. 21:15:39

@Szőkenő Szarvas:
Lekéstem?

@igazságos:
Eggyezzümk meg:
Levasalhatod a heréjimrt, cserébe nem akarsz holtomiglant.

igazságos 2014.02.27. 21:16:36

@dr. phil. Sün‼ ツ: okés.

én már azt se bánom, csak haggyanak már végre békén a pasiztatás terén

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.27. 21:17:48

@igazságos: "Ez a változás, hogy még szarabb lett, mint vót!?"

Khm. Igen. Bármit szerkeszteni többszörös időbe telik. Szar. Szar. Szar.

Szar.

Black Hole 2014.02.27. 21:18:11

@igazságos: Az enyém is ráncos, ha esetleg erre járnál...

igazságos 2014.02.27. 21:19:20

@Black Hole: nős pasikat nem kezelek, csak ha válófélbe vannak. :P
Vagy még akkor se.

igazságos 2014.02.27. 21:22:42

@atpijkamo: bocsmá, de színesből fekete-fehérré csináltatni NEM VISSZALÉPÉS????

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.27. 21:25:40

@igazságos: Leszarom, hogy néz ki.

Nem működik a szerkesztés, hogy kijelölök, és arrébviszek, ami negyven éve minden garafikus szerkesztőben működik.

igazságos 2014.02.27. 21:26:44

@atpijkamo: de most megvót a kedvenc színem, és a köcsög színpaletta eltűnt, nem is használtam mást. :(

gabors 2014.02.27. 21:34:33

@jacques shiraz:

1. csak vicceltem ha nem vetted volna eszre a kicsi kis smile-t .. sot azt is tudtam hogy Winston Watt mar negyedszer kvalifikalta magat a teli olimpiara

2. amerikaiul pedig bobsled

www.teamusa.org/USA-Bobsled-Skeleton-Federation

ok mar csak tudjak...

valami mas ???

Aureliano Buendía 2014.02.27. 21:37:23

Tíz kicsi néger
éhes lett egyszer

Anomalocaris (törölt) 2014.02.27. 21:41:19

@Black Hole: Nincsen semmiféle fagyi. Micsoda ötlet ez.

gabors 2014.02.27. 21:46:10

@atpijkamo: nem is egymasra gondolt hanem a rablora (vagy te egymas vagy azokkal???) ... bizony meggondolnak ha 50% esellyel lepuffantja a rablot az elado, na meg szep lassan el is fogynanak a gazemberek.

az vicc ami Mo-on a rendorseg tesz par napja volt ket cigany banda osszeveszik rendorok kimennek es LEVEGOBE lodoznek holott rajuk tamadtak kesekkel botokkal ezt az usa-ban nagyon helyessen csinaljak aki rendorre tamad az nagyon konnyen meghalhat van is tekintelyuk errefele

pont ezert eleg ritka is az olyan hulye aki nyiltan szembeszal

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.02.27. 21:46:37

@igazságos:
Jóvan, megyek lyuktágításra!
Mongyuk innen, a zerdőbű elég körülményes.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.02.27. 21:49:28

"Egy xxs herevasalót kérek sün részére."
Ez jobb, mint kotont venni.

Black Hole 2014.02.27. 21:49:40

@Nattramn: éppen most mondtam a nejemnek, hogy főzzön fagyit. Vaníliát. Mikor frissen kiszedi a gépből, és még nem állt a fagyasztóba, akkor nagyon szuper.

Black Hole 2014.02.27. 21:53:14

@igazságos: mingyá megkérdem asszonyt, mert lehet, hogy válófélben vagyok, csak még nem tudom.

Anomalocaris (törölt) 2014.02.27. 21:54:13

ROCK BALATONBOGLÁRON. márcois 8-án.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.27. 21:55:58

@Black Hole: szerintem fozott vaniliafagyit csak a buzik esznek

Black Hole 2014.02.27. 21:57:27

@Nattramn: a fagyigépben nem lesz durván hideg, hanem olyan nagyon kellemes. A puncs is nagyon jó.
De ha inkább pogácsa kéne, az van most is.

Black Hole 2014.02.27. 21:58:34

@hagyma: bazmeg, akkor buzi vagyok. Most jó?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.27. 22:01:01

@Black Hole: nekem voszem a nemi indentitasod, de ha valaki elotted a sorban ker 3 gomboc vanilia-puncs-pisztaciat
az buzi:)

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.02.27. 22:01:39

@Black Hole: "A puncs is nagyon jó, lassan olvad a nyelvemen." (D.N.Lajos)

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.02.27. 22:03:24

@dr. phil. Sün‼ ツ: Én kérek elnézést!
Csöndet kérünk! Tárgyalás.

Aureliano Buendía 2014.02.27. 22:03:31

@Black Hole:

Sámsonról elterjed a hír, hogy buzi. Mikor a fülébe jut nagyon ideges lesz. Kihirdeti hogy vasárnap az arénában 1000 nõt tesz magáévá. Eljön a vasárnap megvan az 1000 nõ és megtelik az aréna nézõkkel. Sámson nekilát. 500-ig simán bírja. 600-nál piheg. 700-nál kezd kifulladni. 800-nál remeg a lába. 923-nál elájul.
A tömeg õrjöngése 1 percre abbamarad, majd skandálni kezdik:

BUZI BUZI

:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.27. 22:03:42

@agresszív kismalac: az nem ugy van, hogy a puncs is nagyon kell?

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.02.27. 22:06:01

@hagyma: Lehet. Harminc éve voltam utoljára Bikini-koncerten.

Black Hole 2014.02.27. 22:09:04

@agresszív kismalac: az jó album volt. Még bakeliton is megvolt.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.27. 22:09:14

@agresszív kismalac: en is
a BS-ben
lehet egyutt voltunk
en ott alltam a szinpadtol jobbra a negyedik sorban kb

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.02.27. 22:12:14

@Black Hole: Nekem még most is megvan.
@hagyma: Lehet. Én a velencei strandon.

Black Hole 2014.02.27. 22:12:47

@uraaam: :-) :-) ez jó volt :-) :-) és még nem is hallottam :-) :-)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.27. 22:13:16

@Black Hole: nekem az mar nem jott be igazan
mondjuik az igazi meg a Rolls frakcio volt

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.02.27. 22:14:22

@agresszív kismalac: Ez sajnos nem az olasz volt, hanem a Kápolnásnyék/Velence/Velencefürdő/Agárd/Gárdony összetételű csatársorból a center.

Black Hole 2014.02.27. 22:15:13

@hagyma: jó volt az mindegyik szerintem.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.02.27. 22:16:39

@Black Hole: Valami háromszáz nagylemezem van. Asszem velük fognak temetni.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.02.27. 22:16:56

@agresszív kismalac:
Várjá!
Itt, a zerdőbe ez nem eccerű.
Mejd ha lesz eredmény, azólok.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.27. 22:17:26

@gabors: "lepuffantja a rablot az elado"

Lécci, ne legyél már te is hülye!

"szep lassan el is fogynanak a gazemberek."

Briliáns logika. A valóság téged se zavar vérgőzős kombinálásod közben. Az USA-ban a lakosság számához arányítva többször annyian csücsülnek börtönben, mint pl. Európában. És többször annyit lőnek le. És többször annyi marad.

Annak, hogy minden félkegyelmű fegyvert kap az az eredménye, hogy gyerekek lövik le magukat, egymást, öreg taták az eltévedt kínai diákot, stb. Na, haggyál már!

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.02.27. 22:19:55

@hagyma: Szerintem az lesz a vége, hogy aki nem a kies Assville-be' lakik egy kentucky-i nővel, az mind buzi.
Ezt melyik könyvedbe' olvastad?
Ha nem vagyok Windischgrätz.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.27. 22:21:54

@gabors: Naponta történnek ilyenek: Nem sikerült a barátnőjének bebizonyítania azt, hogy a fegyverek veszélytelenek, ugyanis fejbe lőtte magát.

www.hir24.hu/sotet-oldal/2014/02/26/reszegen-tesztelte-a-fegyvereit/

Black Hole 2014.02.27. 22:23:05

@agresszív kismalac: nekem annyi nincs, mert eléggé beszűkült az ízlésvilágom. De nagyon szeretem a jó zenéket. És ma reggel a postás bedobta a jegyem a Jeff Beck koncertre.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.27. 22:23:50

en nem "egy novel lakok" hanem a felesegemmel elek ashevillebe
de nem, nem mindenki mas buzi, de aki strandra jar es ott vanilia-puncsot nyal az buzi
ezt nem olvastam, ezt en irom!
iroi munkassagom resze

Black Hole 2014.02.27. 22:25:59

@agresszív kismalac: Te a strandos buzi, én a fagyis buzi, szerintem hagyjuk is Igit. Nem talákozunk :-) :-)

helianthus 2014.02.27. 22:30:11

Forró itt a hangulat.
Azt szeretem.
Megéheztem.
Kedvem támadt egy melegszendvicsre.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.02.27. 22:33:51

@atpijkamo: Ez a Jimmynek valami rokona lehetett.

Black Hole 2014.02.27. 22:34:19

@uraaam: hagyma összehoz bennünket. Nem egyszerű ezt feldolgozni magamba
:-)

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.02.27. 22:37:45

@Black Hole: Az milyen lehet már- strandon vaníliát nyalni!?
Megolvad a fagyi a kezibe'!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.02.27. 22:48:47

@agresszív kismalac:
Ez nem úgy van.
A tüskéimre tessék vigyázni!344!

Black Hole 2014.02.27. 22:50:14

@agresszív kismalac: elmentem felvágni magamon az ereket, de villanyborotvával nem megy. Szerinted akinek villanyborotvája van, az buzi?

helianthus 2014.02.27. 22:51:55

@agresszív kismalac: alszanak. Aludj te is.
Tente baba aludjál, a pitbull is alszik.
Szépeket.

Black Hole 2014.02.27. 22:53:13

@agresszív kismalac: fagyizni nem strandon jó, hanem itthon, egy jó nagy fagyiskehelyből, jó nagy fagyiskanállal. Mióta nejem főz fagyit, azóta sehol sem veszek.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.02.27. 22:57:43

@Black Hole: Lófaszt! Fagyizni csak tölcsérből! Kehelyből csak a bu... izé... mindegy.

Black Hole 2014.02.27. 23:07:06

@agresszív kismalac: mióta azt írtam, hogy kanállal eszem a fagyit kehelyből, azóta már nem úgy csinálom. Azóta rendeltem a neten egy Remington-t, és azzal lövöm a pofámba.

Black Hole 2014.02.27. 23:19:27

Sehol senki:-( vajon mindenki elment részegen pisztolyt tesztelni?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.27. 23:26:53

@Black Hole: vacsoraido van
steak-krumpli-sor
ez egy heteroszexualis ferfimenu

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.02.27. 23:27:24

Nekem is van itthon egy Remingtonom. Azzal vágom a hajamat.

Black Hole 2014.02.27. 23:46:54

@agresszív kismalac: én is azzal tolom a hajam. Fasza kis cucc. Viszont a fagyit bicskával eszem. Mert a heteroszexuális férfiak így csinálják. Az előbb olvastam egy lexikonban.

2014.02.27. 23:58:31

@Black Hole: Viszont a fagyit bicskával eszem.

Én meg mindent kanállal eszek, kivéve a levest, mert azt iszom! :)

Black Hole 2014.02.27. 23:58:55

@agresszív kismalac: kösz :-) az ugye jobb mint a buzi?

Black Hole 2014.02.28. 00:02:34

@Cicmen: erről eszembe jutott, mikor a nagyon nem agysebész budapesti rokon megkérdezte tőlem, hogy "jé, te kanállal eszed a nokedlit, mint a vidékiek?"

2014.02.28. 00:04:41

@atpijkamo: Az első két pisztoly nem is volt töltve, azonban amikor a harmadikat emelte a fejéhez és meghúzta a ravaszt, az elsült, a férfi pedig a helyszínen meghalt.
Az oaklandi sheriff-helyettes az eset után elmondta, egy igazán egyedi és szokatlan balesettel volt dolguk, még soha nem hallott olyan emberről, aki így akarta bizonyítani azt, hogy a fegyverek veszélytelenek.

És az Óklandi sheriff-helyettes a Jó asszony mindig megbocsájt című nótát sem ismeri ezek szerint! :)))

2014.02.28. 00:07:02

@Black Hole: A polgári csökevény!!! Többé ne lásd vendégül! :)))

igi1 2014.02.28. 00:19:05

@helianthus: este nem eszünk plàne déltől

gabors 2014.02.28. 00:19:57

@atpijkamo: ebben ott a valasz RESZEGEN TESZTELTE a fegyveret aki hulye az igen haljon meg

volt a magyar hiresseg is ugyanaz reszegen fejbelotte magat miutan a tarat kivette ... csoben is maradt egy ...

en nem erre gondoltam es nem is vagyok hive a barkinek lehessen fegyvere en sokkal komolyabb szabalyozashoz kotnem legalabb mint a jogositvany plusz kotelezo biztositas mint az autokra ES szerintem regisztralni is kellene mindet pont mint autokat gyari szam szerint.

de az itteni alkotmany masodik kiegesziteset egyelore ugy ertelmezik hogy automata fegyvereken kivul minden mas lehet magan tulajdonban (azert allamonkent mas es mas a helyzet)

onvedelembol meg minden tovabbi nelkul elfogadom a hasznalatat. en nekem nincs es nem is akarok lofegyvert de miert tagadnam meg mastol ezt (az ezzel jaro felelosseget is) ha tetszik masoknak ha nem ez az usa-ban (megegyszer) pillanatnyilag ez a torveny... szerintem szep lassan valami esszerubb szabalyozas lesz ahogy ez a 20-30-as evekben a "tomyy-guns" eseteben tortent

ref www.google.com/search?q=tommy+guns&tbm=isch&tbo=u&source=univ&sa=X&ei=6ccPU5DtG5PG0gGNsoGQBw&sqi=2&ved=0CHIQsAQ&biw=1383&bih=788

2014.02.28. 00:23:07

Budapest-közeli kisvárosból írok, lényegében teljesen mindegy

Budapest közeli mi? Ne fényezd magad, vidéki vagy és pont!!! :)

Black Hole 2014.02.28. 00:30:50

@Cicmen: mondjuk leginkább azért röhögtem magamban, mert előtte nem sokkal még neki is tyúkszaros volt a gumicsizmája. Dehát az emberek gyorsan felejtenek :-)

2014.02.28. 00:38:50

@Black Hole: előtte nem sokkal még neki is tyúkszaros volt a gumicsizmája.

Akkor az a korcs még parasztnak sem volt igazi! Tyúxarba mezítláb lépünk, gumicsizma max. tehénszarhoz jár! :)))

Black Hole 2014.02.28. 00:54:35

@Cicmen: ez van, mikor valaki hirtelen kultúremberré válik.

helianthus 2014.02.28. 05:05:53

@igi1: este nem eszünk déltől? Akkor mikor ehetek?
Most NEM vagyok éhes.
Jó reggelt!

helianthus 2014.02.28. 05:07:42

@Black Hole: hüle. Sírok.
Lőjj nekem is egy kis fagyit.
Köcce!

kézműves étcsokimikulás 2014.02.28. 07:29:09

johergelt...
favim.com/image/32121/

latte art gyujtemeny,hogy mindenki valaszthasson maganak...
a buzik is...

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.02.28. 07:29:19

jóreggelt
ez már az évvégi????????????

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.02.28. 07:57:26

Én a fagyit intravénásan fogyasztom!
Estét a koránfekvőknek.

Manyecska 2014.02.28. 08:23:07

@dr. phil. Sün‼ ツ: pedig itt mindenkinek elég nagy arca van.:DD

igi1 2014.02.28. 08:36:57

@helianthus: aszonta a aT. SZAKÉRTŐ h nem szabad déltől semmit se enni mer nem szívődnak fel rendesen az anyagok. :) eg egyél magvakat meg minden tönkölybúzás legyen.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.02.28. 09:08:20

@igi1: ki is haltak az őseink, mert ők vígan vacsoráztak.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.28. 09:08:53

no dlágáim, ki hogy teccik lenni? az elvonási tünetekkel megbírkóztok-é illegális anyagok használata nélkül?

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.28. 09:15:57

@gabors: "aki hulye az igen haljon meg"

:)) Én nem akarom, hogy minden amerikai meghaljon.

"sokkal komolyabb szabalyozashoz kotnem legalabb mint a jogositvany"

Mert nem lehet minden félkegyelműnek jogosítványa? Dehogynem.

Atörökk 2014.02.28. 09:16:18

Jó estét mindazoknak, akik vízkeresztkor ünneplik november hetedikét!

helianthus 2014.02.28. 09:20:07

@igi1: a szakértőt kűdd el hozzám. Majd megmutatom mit kell tennie, hogy felszívódjanak az anyagok! Reggel 4-kor haláléhesen fog felébredni, úgy felszívatattom vele az anyagokat!!!
@atörökk: én az vagyok, aki húsvétkor ünnepli a ramadánt.

Atörökk 2014.02.28. 09:30:24

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Hétfőn kell elültetni a kisborjút, hogy ősszel jó karalábétermés legyen.

@helianthus:
ESZt majd a téli napfordulót követő második káromkodás világnapját követő első holdtöltekor megbeszéljük!

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.28. 09:35:29

@ColT: Ja jó, persze, látom...

De legalább nem lőnek fejbe.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.02.28. 09:50:52

@ColT: b+ melegollós hajvágás!!!!!!!!!!
és csak most tudtam meg hogy van ilyen?????????????
Mért nem egy nappal előbb dobtad fel????
Nekem meg hideg ollóval nyírbálja a hajamat évtizedek óta!!!!!!!!!!!

AtiSnatch 2014.02.28. 09:51:32

"Húsz tonna tengeri herkentyűt rendelt a szlovák kormány
A homárt és a sügért élve importálják."

na ezért nincs nekünk új posztunk...

@atörökk: az már valami. :D

@Szőkenő Szarvas: közelit a virgácsaidról, most :D

Manyecska 2014.02.28. 10:03:55

@AtiSnatch: :DDD@dr. phil. Sün‼ ツ: viszont: a Zoli nincs rajta. Pedig kerestem.:P

AtiSnatch 2014.02.28. 10:07:59

@dr. phil. Sün‼ ツ: @batgirl: látlak titeket, ott vagytok a hídon :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.28. 10:26:30

@atpijkamo: Talán :D

@batgirl: SZÖRNYŰ

@AtiSnatch: Amilyen postok voltak, mehet is :D

2014.02.28. 10:32:10

A mai napon nagyanyámhoz mentem, akinek a mellékelt videó tanulsága szerint megjött a tévé újság.

Ha más jönne meg azt is vedd fel videóra! Vannak itt nembuzik is!

igazságos 2014.02.28. 10:35:00

@Szőkenő Szarvas: te vagy a Baukó Éva? :P

de hát annak nincs is gyereke

2014.02.28. 10:46:16

@Szőkenő Szarvas: rajta vagyok a képen

A könyv is ott nyílik.......

helianthus 2014.02.28. 10:55:12

11 órakor Aptipapimaci vicceket mesél a méltán nagysikerű HAHOTA magazin legnépszerűbb poénjaival.

Ezt követően gasztrobloggá alakulunk és saját receptjeinket fogjuk ismertetni Önökkel.

A hátralévő időben hallgassunk zenét!
www.youtube.com/watch?v=x5Yl5j43sDU

Atörökk 2014.02.28. 11:00:09

@helianthus:
System of a Down is lessz?

@dr. phil. Sün‼ ツ:
igi olvas fel buzipornót.
Vagy malyd Megamen megmongya!4!!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.02.28. 11:05:59

esetleg értekezhetünk a forró ollós hajvágásról.

háromlábúbogár (törölt) 2014.02.28. 11:07:07

@atörökk: te má ma megaszontad, elvetted a kenyerit!!

helianthus 2014.02.28. 11:08:35

@dr. phil. Sün‼ ツ: másik? Vagyis Apti mesél recepteket, mi meg vicceket vagy hoooogyy???

@atörökk: NEM kívánságműsor sok muzsikával. Az hétfőn van 2-től 5-ig.

2014.02.28. 11:08:46

@helianthus: Aptipapimaci vicceket mesél a méltán nagysikerű HAHOTA magazin legnépszerűbb poénjaival.

A gyerekeket arról kérdi a tanárnő, mivel foglalkozik a papájuk.
- Az én apám ügyvéd! - mondja az első kisgyerek.
- Az én apám orvos, embereket gyógyít! - mondja a második.
- Az én apám meghalt - mondja Pistike.
- Ezt sajnálattal hallom - mondja a tanárnő. - És mit csinált, mielőtt meghalt volna?
- Először elvörösödött, aztán elkékült, majd összesett a szőnyegen...

Atörökk 2014.02.28. 11:09:32

@batgirl:
Azt herevasalás előtt, vagy után kell?

Black Hole 2014.02.28. 11:11:43

@dr. phil. Sün‼ ツ: akkor gondolom nincs akváriumod, tehát...

Manyecska 2014.02.28. 11:12:02

Meleg fodrászhoz kell járni jó esetben meleg az ollója is. Bocsánat.:D

háromlábúbogár (törölt) 2014.02.28. 11:13:40

@Szőkenő Szarvas: van olyan is amelyiknek van akváriuma???? jééééééé

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.02.28. 11:14:21

@atörökk: @háromlábúbogár: nem tudom. De ha forró ollóval vágja a herét, akkor egyből tisztább érzés, és valószínűleg sima is marad. ha már levágta.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.02.28. 11:15:24

@Black Hole:
Tévecc. Én a patakban tartom a halaimat!4!

háromlábúbogár (törölt) 2014.02.28. 11:16:11

@batgirl: aztán csinálhat belőle nagyon igényes szütyőkét :-)

2014.02.28. 11:18:11

Van Tesco gazdaságos óvszer, csak előbb ki kell enni belőle a kempingsajtot.

2014.02.28. 11:21:40

Minden nap kiválasztok egy hozzám közelálló nagyon kedves személyt és kedves üzeneteket írok neki. Ez ma nem a Te napod KÖCSÖG!!!

neet 2014.02.28. 11:23:19

Ez akkor már tuti a hétvégi :( sőt hóvégi... de uncsi...

Black Hole 2014.02.28. 11:25:15

@Cicmen: Mórickáéknak mondják az isiben, hogy kérdezzék meg otthon, kinek halt meg valakije koncentrációstáborban. Következő órán Móricka jelenkezik, hogy az ő nagypapája.
- Osztály vigyázz, egyperces néma tiszteletadás Móricka nagypapájának!... Jól van gyerekek leülhettek. Móricka hogyan halt meg a nagypapa?
- Részegen kiesett az őrtoronyból...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.28. 11:25:42

@helianthus: Homár rádiJJÓ

@dr. phil. Sün‼ ツ: Nem mossa el?

@Cicmen: Galaxis Útikalauz valahányadik részében van egy örökké élő pofa, aki azt a célt tűzte maga elé, hogy az univerzum minden lényét megsérti.

neet 2014.02.28. 11:30:01

@dr. phil. Sün‼ ツ: Jajjdejó!!!! Imádom a télvégit!! Bármi is az! Most néztem, h már a tulipánok is kibújtak a kertben. Nincs visszaút, kész, tél vége, punktum! Holnap március!!!

AtiSnatch 2014.02.28. 11:33:37

Az estét Atpi és Hagyma sóműsora zárja.

A műsört feliratozva megtekinthetik az internet homar.blog.hu/2014/02/24/erdemes_lenne_a_postaladaig_kezbesiteni_az_ujsagokat#c21798538 oldalán.

Kellemes Pénteket kívánunk kedves olvasóink (akik nem tudnak olvasni: nézőink) számára.

Black Hole 2014.02.28. 11:35:17

@ColT: erre nem is emlékszem, lehet újra el kell olvasni. Legalább a 3000-hez is közelebb kerülök.

AtiSnatch 2014.02.28. 11:37:28

Megpróbálom elmondani hogy kikkel dolgozom:

Először is, itt van ez a szupermodell szerű csaj. Ja, oké elég kurva jól néz ki , de a fenébe is teljesen haszontalan. A lánynak folyamatosan meg kell csinálnia a haját vagy sminkelnie kell.Kurva önző, és egyszer sem foglalkozik mások igényeivel. Olyan buta, mint egy doboz szárított kutya szar, még az is meglepő , hogy továbbra is lélegzik.

A következő csaj teljesen az ellenkezője. Talán még az egyik legokosabb ember a bolygón. Karrier lehetőségei végtelenek, és ő mégis itt van velünk. Egy 10es skálán 0ás. Nem vagyok biztos benne, hogy zuhanyzik, de dezodort biztos nem használ. Az lehet , hogy egy leszbikus, de inkább nem is gondolok bele.

De az legjobb a végén jön, a kibaszott Narkós . És ez az a fickó aki több, mint egy átlagos füves. Már akkor be van állva mikor a munkába jön ,szív munka közben, és biztos vagyok benne, munka után is. Valószínűleg nem volt tiszta az elmúlt tíz évben, és még csak 22 éves. Úgy öltözik, mint egy hippi a 60-as években, és még rosszabb, hogy a kutyáját is magával hozza a munkába . Minden kibaszott nap, a hatalmas dán dog ott van félig beállva a passzív füvezéstől. A pokolba is, néha úgy tűnik hogy a kutya is beszélni próbál, folyton vonyít . Emellett mindkettő állandóan éhes naponta több megállót igényelnek a McDonaldsban és a Burger Kingben. Minden egyes kibaszott nap!

Szóval, furikázom ezeket faszokat a világ körül a furgonomban , és rejtélyeket oldunk, meg ilyesmi

Black Hole 2014.02.28. 11:44:40

@dr. phil. Sün‼ ツ: "eperízű a fagylajt, és szereti nagyon a lyány"

AtiSnatch 2014.02.28. 11:49:32

@Szőkenő Szarvas: a nap alatt?

@batgirl: gondolkozz egy kicsit... :D

AtiSnatch 2014.02.28. 11:53:20

na most hamarabb jött meg a péntek, további szép napot nektek :) jó lét! :)

Black Hole 2014.02.28. 11:57:19

@AtiSnatch: ribancokat hordasz ki az út mellé, és néha körbe jársz a stricivel, beszedni a pénzt?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.02.28. 11:59:29

@AtiSnatch: pénteken????????????????????
az lejött, hogy sofőr vagy, csak az érdekl, hogy kiket utaztatsz, hoyg nem dobod ki őket.

Manyecska 2014.02.28. 12:05:37

@AtiSnatch: melyik buzi együttes sofőrje vagy..?:D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.28. 12:13:10

@AtiSnatch: Scooby Doo :)

@batgirl: :D:D:D:D:D
Na de te nem néztél Cartoon Netwoköt sosem?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.02.28. 12:16:05

@ColT: nem.
de őket azért ismerem. De hüje ez a atisnatch:D

Atörökk 2014.02.28. 12:23:56

Én csak (.Y.) mondom!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.02.28. 12:26:57

@atörökk:
Micsoda szottyatt zacskók azok?
Kinyomták belüllük a zanyagot?

( • )( • )

Ádám 2014.02.28. 12:31:11

Ukrajnából írták ezt szhart? hogy most megszűnt? vagy csak süketel?

neet 2014.02.28. 12:36:58

@dr. phil. Sün‼ ツ: hjajj, mikor vótam én már lány... amúgy a hasam simán eltereli a figyelmet a rügyeimről :))

neet 2014.02.28. 12:48:47

@dr. phil. Sün‼ ツ: neeem, viszont tény, hogy Hármaska. És azok már csinálnak ilyet. Éhgyomorra mért valami 93at a védőnéni. Jóllakva simán 100.

igazságos 2014.02.28. 12:54:37

@AtiSnatch: akkor neked se lehet sok karriered
érdekes, soha senki nem magával kezdi a kielemezgetést :P

igazságos 2014.02.28. 12:56:14

@atörökk: te érdeklődsz mindig a belek meg a farok iránt, én csak neked akarok kedvezni.

Kamu a meleg ollós hajvágás?

www.pecsma.hu/abszolut-no/trend/kamu-a-meleg-ollos-hajvagas/

Manyecska 2014.02.28. 13:04:19

@igazságos: ma viszem az állatkáimat melegollós-vágásra, pont..:) már hót csövesen néznek ki:D

AtiSnatch 2014.02.28. 13:05:45

@ColT: nyertél egy hangszórót! :) a többiek meg nézessék meg magukat gyógyszerészükkel vagy háziorvosukkal :D holnapig lók legyetek! :)

igazságos 2014.02.28. 13:07:01

@Szőkenő Szarvas: kisimíttatod a heréit is!? :P de mondd, ha Berki kivasalta, akkor EZEK SZERINT RÁNCOSAK VOLTAK? Úgy, mint nálunk a kezünk, hogy az mutatja a korunkat? Hatásvadászok ezek a melegollók, meg herekivasalások, de erre figyel a nép.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.02.28. 13:29:27

@neet:
Az mán dõfi!!!8!

Fityelem, most telefonrú írok, lehet hogy kicsit hézagos lesz.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.28. 13:32:33

@batgirl: Hehe

@AtiSnatch: Na ja, csak az a gond, hogy ha leírtad a többi szereplőt, akkor te vagy a szőke, üresfejű cicafiú ;)

Manyecska 2014.02.28. 13:33:29

@igazságos: Ha jól megfigyeled az életvonal is rajta van:D!

igazságos 2014.02.28. 13:33:42

@ColT: ő a kussoljá mán, te csak sofőr vagy itt szereplő pontoSCHabban.

igi1 2014.02.28. 13:38:14

Az meg hülyeség h vki ronda de okos mégsincs karrierje

Aki akar az tud karriert csinálni
Lmondanám magamat de akkor rögtön kapok a fejemre :)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.28. 13:48:15

@igazságos: "nem magával kezdi a kielemezgetést"

Nem szeretek dicsekedni.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.28. 13:49:14

@igazságos: Te is sofőr vagy, csak traktort vezetsz :D

@igi1: Neked van karriered? 8-O :)
És az fáj?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.28. 13:50:23

@igi1: Ja meg.
Aki akar.
Na, van olyan, hogy valaki ronda és okos, és több esze van annál, hogy karriert csináljon.

A legtöbb ilyen törtető idióta akit ismerek, az randa és hülye mint a főd. Meg van pár jól kinéző csaj, de a többsége belül rohadt. Amelyik nem, az meg ritka.

igi1 2014.02.28. 14:21:18

@ColT: aszongyák én csak szorgalmas vok nem okos :)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.02.28. 14:34:13

@ColT:
Mondhattyuk úgy is, hogy a zigi vezető posztot tölt be!44!

@Konzum Kult Közélet Szex Gasztro Tech:
Várjuk a tavaszt.
Ez a télvégi.

Black Hole 2014.02.28. 14:40:21

Egyre inkább ténnyé válik a sejtés, hogy ez már a hétvégi.

Manyecska 2014.02.28. 14:44:39

Szavazzunk, feleim! megettem 0,5 liter áfonyás joghurtot /egyben/ mikor fosom össze magamat????

A: útban a kozmetikus felé.
B: a kozmetikusNÁL /lekuporodva a sarokba/.
C: hazafelé.
D: mindjárt. :D

Manyecska 2014.02.28. 14:49:10

Ehun, e! már a Klúni is vasaltatta:
www.borsonline.hu/cikk.php?id=76481
:DDD
ajjaj

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.28. 15:01:44

@igi1: Azt nemtom

@dr. phil. Sün‼ ツ: Esetleg vezethetne áramot? :D

@Szőkenő Szarvas: Ilyen sorrendben

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.28. 15:14:42

@atpijkamo: "Mert nem lehet minden félkegyelműnek jogosítványa? Dehogynem"

elo pelda vagy ra

valerio 2014.02.28. 15:30:25

Ez már a múthétvégi?

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.28. 15:46:19

@valerio: Én is csak benéztem ide, de látom, hogy semmi nem változott.
Úgy látszik Magyarország tényleg jobban teljesít, nincsen azóta semmi megbotránkoztató, felháborító dolog... DDD

gabors 2014.02.28. 15:48:27

@atpijkamo: sajat tapasztalatbol mondom hogy a hulyek es felkegyelmuek aranya kb azonos a ket orszagban. talan tobb az analfabeta Mo-on a rendkivul gyorsan novekvo norveg nepesseg miatt ... de idiotakbol van eleg ott is itt is minel tobb hulye irtja ki sajat magat annal jobb

de a jogositvanyhoz le kell tenni egy allamilag szervezett tesztet fenykepes igazolvanyt kell csinalni amit meg kell ujjitani X evenkent, amellett regisztralod a kocsidat biztositasod van ra felelos vagy erte stb stb vannak allamok ahol bar FBI szures van de feljegyzest arrol hogy ki melyik es hany bushmastert, vagy Glock 9-milt vett es tart nincs .. na ez ami nalam nem nyero ...

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.28. 15:49:43

@hagyma: "elo pelda vagy ra"

Nem tudom, mi az az elő példa, de belőled kiindulva biztos valami gonoszság. Úgyhogy te meg egy kretén fasz vagy.

Egyébként meg nem szóltam hozzád, azzal jáccál, amivel egyidős vagy!

neet 2014.02.28. 15:50:37

Valaki nyugtasson már meg, h ez a Berki nem az a Berki, aki olimpikon. Vagy igen? Vagy nem? El vagyok maradva celebileg, asszem. Ha nem, nem akartam megsérteni a tornászfickót!!!!!! Ha igen... arra még nem találtam szókat....

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.28. 15:52:27

@gabors: "a jogositvanyhoz le kell tenni egy allamilag szervezett tesztet"

Nem lehet túl kemény teszt, ha zuzmók is átmennek rajta.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.28. 15:54:44

@neet: Két Berki Krisztián van.

* Berki Krisztián (1980) labdarúgó, az FTC volt vezérigazgatója
* Berki Krisztián (1985) olimpiai bajnok tornász, lólengés-specialista

Tipped?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.28. 16:00:39

@atpijkamo: megint gusztustalanul kozonseges vagy
lehulyeztel 300 millio amerikait cakk pakk, koztuk ugye engem, a kedvesemet, a csaladomat, a barataimat
en csak teged

akkor ki a kocsog?
hahotakiraly

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.28. 16:01:04

@neet: Korábban a tornász Berki törte a fejét névváltoztatáson, majd menedzsere arra kérte a szurkolókat, találjanak ki valamilyen becenevet Krisztiánnak, mivel nehéz úgy szponzorokat találni neki, hogy a név hallatán sokan a balhéiról híres ex-fradi-vezér Berki Krisztiánra gondolnak először. Most viszont a celeb Berki is nevet akar változtatni, ő is megunta, hogy állandóan összekeverik őket.

hircsarda.blog.hu/2012/08/06/nevet_valtoztat_berki_krisztian

Mindenesetre Kiszel Tündénél okosabb vagy, mivel benned felmerült a kétely.

neet 2014.02.28. 16:02:03

@atpijkamo: Megnyugodtam, kössz!
@dr. phil. Sün‼ ツ: súly, urristenn! Még jóhogy kerület!!! Gondolod, ha ez a súlyom lenne, bevallanám??? :o

neet 2014.02.28. 16:04:40

@atpijkamo: A mai nap jó híre, ezt is kössz! :) Lehet, h egy ötödikesen is túlteszek lassan.... bár ezek a hormonok tény, h rendesen eltompítanak mostanában.

Büdöslábú Adolf--> Büdöslábú Jakab
a vicc régi és hosszú, nincs kedvem leírni, de ez a poénja

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.28. 16:07:40

@neet: ahogy olvasom a magyar sajtot, rengetegen keverik oket
nagy sosrscsapas ez a nevazonossag a bajnoknak
amugy ennek az izomagyunak kellene minimum egy betut felvennie a ket neve koze, mondjuk Berki K Krisztian
erre lehet van is torveny, de hanincs iratlan szabaly van ra

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.28. 16:11:31

@neet: Ja, ez egy kamuhír, amit belinkeltem, de teljesen hihető.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.28. 16:12:55

@hagyma: "olvasom a magyar sajtot"

:)) Hagyma olvasottsága: 2999 Hahota meg egy sajt.

neet 2014.02.28. 16:13:30

@hagyma: én nem mondanám, h keverem, mert erről a ripacsról nem tudtam, hogy van. Ezért "féltem" elolvasni a nyúzt, hogy most akkor a zseniális tornász ilyen tökséget csinálna, és még le is hozzák az újságok? Szóval ez sehogyse fért össze. Amúgy a szimpibb a fiatalabb, ezen az alapon őt kéne változtatni, de inkább levenni napirendről a másikat, sokkal egyszerűbb lenne az élet.
És még egyszer (ezerszer) respect a tornász Berkinek, az Igazinak! :)

Ádám 2014.02.28. 16:14:16

"fejlett országban" sajtot olvasnak!

úgy könnyű be kamuzní, akár 3001-et.

neet 2014.02.28. 16:15:53

@atpijkamo: nyugi, ennyire azért otthon vagyok (hírcsárda= hülyeségek tömkelege)

Én is megolvasnék pár sajtot most.. mondjuk camembert-et vagy valami jó kis cheddart... persze csak műanyag van itthon, jellemző...

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.02.28. 16:16:00

@atpijkamo: volt ilyen cikk, hogy eláruja mivel lehet havi 20 milliót keresni. Nem derült ki. Tudja meg most ön is közös erővel miről is van szó!

neet 2014.02.28. 16:18:10

franciául meg nem ragozni kell... mondom, a hormonok...

igazságos 2014.02.28. 16:19:08

@neet: van egy Berki aki Fradi vezér, meg valami maffiózó
meg van egy OLIMPIKON BERKI, akit köztudottan balszerencséjére pont úgy hívnak mint a fenti selejtet, és ezért nem kap olyan figyelmet, mint amit megérdemelne.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.28. 16:20:15

Nevet változtat a Berki (FTC) Krisztián: Broki Krisztiánra.

igazságos 2014.02.28. 16:21:19

Sose értettem HOGY A ROHADT FENÉBE LEHET MINDIG FEJRE ÁLLNI EGY KOCSIVAL

????

Oké, hogy én nem tudok vezetni, de azért fejre állni egy kocsival, azt hogy?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.02.28. 16:24:14

@neet:
Mosmé, az is lehetne.
Viszontakkor ezesetbe hijányzik egy bötű!44!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.28. 16:24:48

@Jani haverja: Mindek kellett volna változnia? :D

@Kellemes Zérókomponista: Hát ha elárulná, lecsuknák :D

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.02.28. 16:25:26

@igazságos:
Hát fogod, oszt megfordittod a képet.
Mi ebbe a bonyolútt?

igazságos 2014.02.28. 16:26:31

@Kellemes Zérókomponista: én havi 20 millőjért se bírnám elviselni a fejét, a testét az oké, de ha ránéznék a fejére, fejvesztve menekülnék, ammá biza.

@dr. phil. Sün‼ ツ: a melleimet se lehet megfordítani, az.

neet 2014.02.28. 16:26:56

@dr. phil. Sün‼ ツ: melyik bötű? és miért mindig más számot teszel a !!!-k közé? A négyet értem, a többit nem.
cm, centi, centiméter, haskörfogat, na az a 100 körüli
örülök, h eloszlattam a félszeket

Ádám 2014.02.28. 16:27:19

@Kellemes Zérókomponista: honnan veszed, hogy van nékijje havi 20 misije?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.28. 16:27:58

@atpijkamo: ez igazi hahotas poen volt, latszik min szocializalodtal

@neet: az a helyzet, hogy az "igazi" Berki azon a neven lett olimpiai bajnok, O nem valtoztathat,, es miert is tenne
ennek a senkinek lenne kotelessege, de mondom , nekem remlik regn valakit birosag kotelezett felvenni megkulonbezteto betut, vagy hasznalni harmadik nevet, ha mar ennek nem jut eszebe
nem rad gondoltam, deha neha benezek mas sajtoba mint az index a hozzaszolasokban sokszor elojon a keveres
@Ádám: re4ttenetesen unalmas es faraszto, igyal tobbet vagy kevesebbet, ez tul monoton, kozben vasald ki macskamano hereit,ha van neki

igazságos 2014.02.28. 16:28:44

@ColT: há minél többet lopsz, annál jobban dicsőítenek, nem tudtad?

igazságos 2014.02.28. 16:29:50

Azt meg áruljátok már el, hogy ha valaki vesz 11.000.000-ér karórát, AKKOR MI A FENÉNEK ALKUSZIK 8%-ot???? :P

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.02.28. 16:30:22

Na, akkor ez itt most kommentrekord döntése? Meg megint hétvégi?

Romlott volt a yoghurt. :(

igazságos 2014.02.28. 16:30:50

@hagyma: egy cigánnyal mindig jóba kell lenni, nem mondták még neked!? csak esetleg nigger változatba, hogy ne hívd őket niggernek, mer leütik a pofádat???? :P

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.28. 16:35:24

@igazságos: mert az kozel 1 millio forint
amugy nem kell mindent elhinni
en a blikkben lattam asszem
az egesz ember egy kamu
de valamennyi penze tenyuleg v an melo nelkul, tehat tud valamit

igazságos 2014.02.28. 16:36:53

@hagyma: ha megengedhetsz magadnak 11 millát akkor spúr lennél 1 millát sprólni :P mer ilyet a hajléktalanok csinálnak, mer az igazi smucig gazdag se adná alább 10%-nál minimum.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.28. 16:38:02

@igazságos: nekem sosem volt cigany baratom, tehat nem voltam eggyel sem joban
niggereztem mar le feketet, mert megerdemelte
az egyik sogorom fekete, nagyon jo fej pasi
/amugy orulok, hogy te is tanitassz amerikaiul:)/

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.28. 16:39:43

@igazságos: igen kedves Igi altalaban a hhajlektalanok alkudnak 1-2 millert az orajukbol, meg a kocsijukbol
de legyen neked, holnaptol csak a kenyer es a szardinella arabol nem spursag alkudni

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.02.28. 16:45:06

@Ádám: Kiskegyed cikk.
@igazságos: te mihez értesz? A money managementen kívül.

igazságos 2014.02.28. 16:45:23

@hagyma: elmagyarázom lassan, h megértsd, mi a gondom.

Te, mint vevő nem azér veszed az órát, mer óccsóbban akarsz hozzájutni.

11 millát azért fizeted meg, mer az óra értékét annál jobban jelzi, nem azér, hogy te azzal dicsekedj, hogy 800.000-el olcsóbban jutottál hozzá.

Ha ilyet kiejtenél a szádon, körberöhögnének a gazdagok, de még a szegényebbek is, hogy milyen már ez a manus, hogy azért vette meg az órát, hogy óccsóbban megkapja.

Ő azért vette meg az órát, hogy lelkileg kompenzálja magát vele, azt mutatja az is, hogy alkudott az árából majd 1 millár, mer lelkiekben szegény. Egy gazdagnak pont az adja meg az értékét, hogy minél drágább, másnak olyan nincs, és megengedhetem magamnak +- 1 milla nélkül is, mer leszarja, hogy mennyi, csak villoghasson vele.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.02.28. 16:46:54

@igazságos:
Má hogyne lehetne!

@neet:
A kosárméret konkrétan-e!44négy!

Ádám 2014.02.28. 16:53:40

bassza +! akkor elbasztam, mikor a 30milláról 24-re lealkudtam a kéglit.

az ilyen baromságokért érdemes ide "benézni"

azért látszik, hogy melyik félkegyelmű, kinek a barma..........

igazságos 2014.02.28. 16:54:42

A másik, ha kamerák előtt alkudsz, akkor feltűnően gyorsan belement röhögve a hapi, hogy 8%-ot adjon, Berki helyébe, ha már alkudok, kértem volna 20-30%-ot. :P

Mer ugye a TV2-ben való szereplés ér meg minden pénzt, akár ennyit is a kereskedőnek mindennél jobb reklám.

Egyszóval nem értem azt a nyamvadt 8%-ot ilyen nagy összegnél.

Aureliano Buendía 2014.02.28. 16:55:02

Nemtom, hol tartunk, de mindegy is.
Musztafa, sikerült a kísérlet? Én most megyek minnyá.

igazságos 2014.02.28. 16:55:46

@Ádám: ez nem ugyanaz, de ne zavarjon, tudtam hogy a házas példákkal támadtok be először

látszik nem bírsz gondolkodni az agyacskáddal mer nincs is

de azért te csak alkudd a 25 millás házadat 10-re, mer úgyis öregezésből telik rá

igazságos 2014.02.28. 17:09:25

Hát látszik, hogy nem vagytok felső kategóriásak, hogy tudjátok, egy bizonyos szint felett nem így vásárolunk, ahogy Berki tette. :P

Szerintem kérdezzétek a törököt, neki eztet tudnia kell, hogy megy felsőbb körökben a 10 milla feletti óravásárlás. :DDD

igazságos 2014.02.28. 17:21:08

@dr. phil. Sün‼ ツ: hát ha a john deere traktort kérdezed, akkor abból nem igazán lehet alkudni, mer fixáras. :P

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.02.28. 17:22:27

@agresszív kismalac:
Mongyuk ez azér érdekes, mer nálunk fejlettebb országokba má 2009-be is én vótam a sztár:
de.wikipedia.org/wiki/Tier_des_Jahres

igazságos 2014.02.28. 17:26:05

@agresszív kismalac: @dr. phil. Sün‼ ツ: ha nekem egy John Deere-m lenne, akkor férjem is lenne rögtön mellé, az tuti.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.02.28. 17:29:20

@igazságos:
De ez nem a kérdés része.
Szóval hogyan?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.02.28. 17:46:04

@hagyma:
Jelencsük ki bátran: ő egy hős!44!
Hősnő, oppardon.
Ezér is szeretnék vele eccer traktort venni!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.02.28. 17:48:15

@háromlábúbogár:
Az má múzeális darab, csak vakondok ellen hasznájják.

háromlábúbogár (törölt) 2014.02.28. 17:50:27

@dr. phil. Sün‼ ツ: cöcöcöcöcö, úgy szánt, mint állat, nidda képemet!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.28. 17:54:23

@háromlábúbogár: Iginek nem
akia kezeit akarja, annak John Deerel kell vinnie a discoba

amugy remelem a homarasokban megmozdul valami
ha osszedobunk Iginek egy John Deerre, lesz ferje is

háromlábúbogár (törölt) 2014.02.28. 17:56:10

@hagyma: monnyuk abban van lékkondi is, igazamiigaz!

gyugyó 2014.02.28. 17:58:20

ez már a hétvégi? :)

háromlábúbogár (törölt) 2014.02.28. 18:01:31

@dr. phil. Sün‼ ツ: MTZ, felrobbant olajcső után
majnem tájkép csata után

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.02.28. 18:04:35

@háromlábúbogár:
Modern orosz tehnyika?
Hát azé mondom: ez má nem jáccik!3!
A faszállítók se hasznájják má.

háromlábúbogár (törölt) 2014.02.28. 18:14:53

@dr. phil. Sün‼ ツ: krím meg smafu, mi? ne tessünk leírni őket...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.28. 18:16:16

@dr. phil. Sün‼ ツ: hat nem occso
de ha Igirol van szo nem szabad kicsinyeskednunk

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.02.28. 18:35:18

@hagyma:
Ha hazó páleszt, beszállok egy kisebb összeggel!
Asztán leisszuk.

@háromlábúbogár:
Ennyire nem értek a tehnyikához!474!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.28. 18:59:34

@dr. phil. Sün‼ ツ: hat errefele nem terem tul jo palesz
minden szarbol foznek moonshinet

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.02.28. 19:06:24

@hagyma:
Az baly!
A törökk meg nem ad.
A medve málnapálesza viszont jó, csak kevés.

kézműves étcsokimikulás 2014.02.28. 19:22:49

@dr. phil. Sün‼ ツ: hol van az a malnapalesz???
a multkori man elfogyott...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.28. 19:23:35

@dr. phil. Sün‼ ツ: a torokot vegulis el lehet tenni lab alol, konnyebb , mint a medvet
alatalaban itt kukoricabol fozik, a multkor lattam videot, valami vegyes loeledelbol foztek
palinkaban nem vagyunk fejlettek

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.28. 19:33:12

@dr. phil. Sün‼ ツ: meg a vegen a palinkan bukik meg Igi lagzija
konyortelen vilagban elunk

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.28. 19:34:24

@dr. phil. Sün‼ ツ: hat azert is emlitettem a videot, mert eppen azon vagyok, hogy eltanuljam az itteni megoldasokat:)

igazságos 2014.02.28. 19:50:05

@hagyma: én hoznék páleszt, attól nem kell félni, igazi háziasat, vidékit. :P

különbet mint amit a török adna neked

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.02.28. 19:52:31

@hagyma:
Nem vigyijó köll, hanem főzőüst!
Abba van a zokosság!4!

@kézműves étcsokinyuszi:
Szerintem nem.
Mink messze lakunk a zországúttú.
Eléggé elszigetelődtünk ettű a maji modern világtú.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.02.28. 19:53:49

@igazságos:
Milyen páleszod van?
A medvének pl málna.

igazságos 2014.02.28. 19:56:20

A törököt egyébként az apjával vagy a fiával kell eltetetni láb alól, náluk az a szokás, h nem tűrik a családon belüli konkurenciát.

igazságos 2014.02.28. 19:58:21

@dr. phil. Sün‼ ツ: nekem van klasszik körte, barack, simapálesz szigorúan házi

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.28. 20:00:09

@igazságos: nekem nem kell a torok palinkaja, nem iszok tomenyet
a sunnek kell hogy, beszalljon a traktorodba, amivel pasizhatsz, john deer
@dr. phil. Sün‼ ツ: najo de ki kell tanulni a szisztemat
arra jo a google video

neet 2014.02.28. 20:09:58

@dr. phil. Sün‼ ツ: hja, az ilyenkor K körül van, azt a szülés után lesz abból zsé is, majd idővel visszaáll a normálisra. (picit túloztam, de csak hogy Igi sápuljon.:)

Vászka,
csak akkor lenne év végi, ha innentől mindenki jól járna, de ez előreláthatóan nem fog megtörténni, szal lesz még poszt, meg lágy kenyér.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.02.28. 20:14:20

@igazságos:
Az is érdekel!

@neet:
Ehh, akkor mondd a normál méretet!
Hányadik bébi gyün?

Manyecska 2014.02.28. 20:33:17

@igazságos: ezek a kötsög vevők is lealkudták /illetve a piac/ a 110millás házat 55-re..:D Csillaghegy. Medence a kertben + a háztetőn etc..:):Da kutya továbbra is gazdát keres:(

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.02.28. 20:39:34

@neet:
Hasztamannyana!
Aptyuk tud róla?
Ez má merészség!333!

@Szőkenő Szarvas:
Oszt mé jó ottan lakni?

igazságos 2014.02.28. 20:52:07

@Szőkenő Szarvas: hát ha a tulaj ennyit engedett, ott nem alkudozás áll a háttérben, szóval nem kell irigykedni.

Vagy nem ér annyit a ház, vagy egyéb módszerekkel vitték lejjebb a cuccost.

De egy házat ne keverjünk már luxuscikkekkel, könyörgöm.

neet 2014.02.28. 20:54:54

@dr. phil. Sün‼ ツ: övé a 2/3, mindent tud. Ja, a három kicsit nekem is meredek így elméletben (pl 2 kezem van), de állítólag működik a gyakorlatban is. Majd beszámolok (3...2...1) ha érdekel. De valszín akkor is, ha nem, néha csak úgy rámjön a beszámolhatnék.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.02.28. 21:03:34

@neet:
Diszkrét szoptatás mindig megható!
Majd értesíccs!+44!

@igazságos:
Laziccsá szivem, hétvége van!8+

Manyecska 2014.02.28. 21:07:55

@igazságos: hidd el...evek ota nem ment el....mondjuk csak bevakolva van kivülről xd pang a piac és sürgez az idő el kell adni. no kidőltem mer amíg fodrászkottak az állatok Brigibaba. 376 db képet lôtt a zölemből a telefonommal xddddd négy éves...még szelfit is csinàltunkxddd

Manyecska 2014.02.28. 21:13:00

@neet: épp tegnap gondolkoztan negyven leszek jövőre...rohadtul elfáradok estére néha asszem itt megàllok pedig akartam mégegyet. ;-).

neet 2014.02.28. 21:18:38

@Szőkenő Szarvas: hát az még éppen határeset (nekem, de mindenki maga válogatja ugye) Mi úgy voltunk ezzel, h ha most nem, már soha (nekem most van még 2.5 a negyvenig), szal inkább most lett belőle. Ellenben így is tudsz rohadt fáradt lenni meg úgy is, ezen tényleg ne múljon, pláne ha vágysz/-tok még a ráadásra. :)
ÉS! Egy csomót lehet homározni, amikor alszik... ;-)

Manyecska 2014.02.28. 21:22:26

mi van ha 5000_et elérjük??? ddd

Manyecska 2014.02.28. 21:27:09

@neet: xdddd. az megvan mikor éjszaka ülve elalszol szoptatàs közben? :-):-) barinőmnek három lánya van ddd elvannak..na éjtet!

igazságos 2014.02.28. 21:42:57

@Szőkenő Szarvas: ezé mondom, h ha a tulaj kétségbeesett, akkor jóhogy lejjebb megy az ár. :P

Meg hát azért ők is többet szoktak elkérni a kelleténél, szal nem ért az a házikó se 110 millát, ha 55-ért ráállt a dologra, akkor max. 70-et, 80-at érhetett.

gabors 2014.02.28. 22:18:49

@hagyma: mert az nem palinka !!! az csak moonshine palinkat illik gyumolcsbol csinalni..

azt az epizodot lattad amiben a bogarak is voltak a "mesh"-ben jo kis whisky lett belole...

kulonben mikor usa ismerosnek elmeseltem hogy Mo az uj kormany egyik vivmanya az, hogy mindenki legalissan fozhet palinkat adomentesen otthon is nem hittek el ...

gabors 2014.02.28. 22:25:59

a krva eletbe megint 25-30 cm-es havat josolnak errefele vasarnaprol hetfore virrado reggelre .. lassan kifutunk a nevekbol mar a T betunel jarnak....

Argentínában megdöntötték Perón asszonyt 2014.02.28. 22:31:11

@gabors: á jó hogy jössz amigo, mindjárt írom miért csak megkeresem az előzményt :-)

Argentínában megdöntötték Perón asszonyt 2014.02.28. 22:43:37

@gabors: megvan

szóval amerikául bobsled, az így mindjárt más, azt már a múltkor is észrevettem hogy ők a kezdőpont, mindjárt mutatom miért

idesüss mit találtam a minap, miközben gyűjtögettem a témát, most látom amúgy hogy itt is valóban sled: latimesblogs.latimes.com/.a/6a00d8341c630a53ef01287783cc33970c-pi

középtájt baloldalt nézd, azért bekopizom: "Bobsled first appeared in the Olympics in 1928, when Billy Fiske of the U.S. won the gold."

már persze ha nem számítjuk a svájciak 1924-es aranyát

visszatérve a sled/sleigh kérdésre, internesenelül az utóbbi, ők már csak tudják: www.fibt.com/ :-D
de nehogy már összevesszünk rajta! písz end frídom

gabors 2014.02.28. 23:16:47

@jacques shiraz: ez olyan hogy amit mindenhol mashol "football"-nak hivnak azt az usaban (az amerikaiak) soccer-nek ...

itt nem lattam meg sleigh-nak irva egyszer sem... Mo-on is bob-nak hivtak gyerekkoromban es az oroszok voltak a kiralyok bocs CCCP (nem orosz)

csak ennyi....

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.28. 23:25:45

@gabors: hat tulajdonkeppen palinka az is, a leparlasi eljaras ugyanaz, es barmit tesznek bele, kukoricat, zabot, csirket, vagy tornacipot, ha valami kijon a vegen az palinka

Argentínában megdöntötték Perón asszonyt 2014.02.28. 23:29:17

@gabors: mondom hogy mindegy csak eddig nekem nem tűnt fel a másik verzió

de mikor voltak bobban a szovjetek a királyok? Kipurs rémlik Calgary környékéről, de semmi több.

most ugyan Zubkov tarolt, de általában a (kelet)németek vitték/viszik a prímet

gabors 2014.02.28. 23:31:41

@hagyma: ha ez most valami hagyme "rulez" dolog akkor ok

de en mivel Te amerikai vagy beteszem ide angolul:

The production of Hungarian pálinka is regulated by local law LXXIII of 2008, often referred to as "pálinka law", which is based on the regulation of generic fruit spirits of the European Union. An alcoholic beverage may be called pálinka if:

it is fermented exclusively from fruits (excluding concentrates and dried fruits) grown in Hungary, and free of additional ingredients
is grown, distilled and bottled in Hungary,
is not rectified higher than 86%, and is bottled with at least 37,5% ABV.

de tulajdonkeppen Te azt hivsz palinkanak amit akarsz ja konyakot is meg a rum-ot is ugyanugy paroljak le akkor azok is palinka ..

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.28. 23:38:22

@gabors: tagabb ertelemben mind palinka, de a leparlasban vannak kulonbsegek

gabors 2014.02.28. 23:42:55

@jacques shiraz: lehet az ndk-sokkal keverem. azok voltak mindig jok ??? mondom nem erdekelt mar a dolog regota csak coolrunnings ugrott be.

regen volt hogy olimpiat neztem mert itt semmin nincs eloben, minden ossze vissza vagva van "produced by NBC" nezhetetlen az egesz tele van reklammal stb

lehet hogy vannak kabeles sportcsatornak nekem nincs ...

gabors 2014.02.28. 23:50:26

@hagyma: szoval szerinted minden leparolassal keszult ital palinka ... pl vodka is whisky is ??

de ez azert csak szerinted van igy nem erdemes mast mondani.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.28. 23:53:03

@gabors: tomeny szesz
de maskeppen keszitik pl a whiskyet mint A a pailikat
meg a rumot is, meg a brandyt is
a moonshinet tok ugy csinaljak mint a magyarok a a palinkat, de sokszor nem gyumolcsot hasznalnak alapanyagkent
meg kerdes?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.28. 23:54:32

mig otthon a gyumolcs a vezeto ero

2014.03.01. 00:04:00

@ColT: Galaxis Útikalauz valahányadik részében van egy örökké élő pofa, aki azt a célt tűzte maga elé, hogy az univerzum minden lényét megsérti.

A hivatkozott művet nem olvastam, de egyáltalán nincs kizárva hogy rólam van szó! :)))

Black Hole 2014.03.01. 00:27:37

@Cicmen: jók azok a könyvek nagyon. Mondjuk annak, aki szereti a fantasztikus irodalmat.

gabors 2014.03.01. 03:44:54

@Black Hole: ahogy mondod ... mikor kb 20 eve olvastam nem tudtam letteni es elolvastam egymast utan mindegyiket a trilogia ami 5 konyvbol all .... megvannak a polcon ...

douglas adams azon kivul is erdekes ember volt ....

gabors 2014.03.01. 03:56:42

@hagyma: milyen kerdes ... ??? Te mindent tudsz meg azt is amit nem ...

"tagabb ertelemben mind palinka"

rendeben tagan ertelemezve megint igazad van

Black Hole 2014.03.01. 04:56:28

@gabors: elég lebilincselő könyvek valóban. Kár azért a fazonért, hogy viszonylag fiatalon meghalt.

Ádám 2014.03.01. 06:43:09

ITT a TAVASZ......!

Manyecska 2014.03.01. 07:35:52

"Hozzávaló: 60 dkg bárányhús, 4 dkg szalonna, 10 dkg hagyma, 1 evőkanál konyak, 2 cl citromlé vagy 3 százalékos ecet, pirospaprika, szárított kapor, menta, koriander, só." vidám du. elé nézünk:D

CID 2014.03.01. 07:54:47

@gabors:
@hagyma: maradjatok csak az égetett szesznél.

helianthus 2014.03.01. 07:56:30

Jó reggelt!
Va helyzet?

Manyecska 2014.03.01. 08:20:17

@helianthus: igen. Most hogy negyven dkg szőrt eltávolítottak a malackámról látszik a szeme:DD tündéri szemérmes arckifejezése lett. Most úgy néz ki mint egy nagy egérke:) fehér alsószoknyával, és ahogy rázza a seggit haladáskor beszarás:D Kutya nem győzi csodálni:D..Nade mind1. Mész hastáncolni???

2014.03.01. 09:16:53

@CID: maradjatok csak az égetett szesznél.

Sohasenem értem meg hogy miért égetett! Nem a piát égetik, hanem a pia égeti a gyomrot!

2014.03.01. 09:17:58

@Szőkenő Szarvas: Te most megnyírattad és beöltöztetted a tengerimalacot???

Manyecska 2014.03.01. 09:35:47

@Cicmen: nem, tiszta fekete de hátul körbe a segginél fehér, olyan mintha kivillanna az alsószoknyája:DD..
amúgy az egyik orrluka fekete másik fehér meg az egyik mellső lába tiszta fekete körmökkel együtt! a másik meg rózsaszín, fehér körmökkel marha érdekesen fest. Már nem ő fest, érted.

2014.03.01. 09:41:18

@Szőkenő Szarvas: fehér körmökkel marha érdekesen fest. Már nem ő fest, érted.

Egyre kevézsbé! :))))

igi1 2014.03.01. 09:52:13

@Szőkenő Szarvas: adok én neked egeret most udvarol a macska mindjár bátrak lettek a mocsadékok és a virágmagot kirágták a zacskóból

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.03.01. 10:02:45

NA én hétvégére off, majd esetleg spammelek.

@Cicmen: Hát, ha halhatatlan vagy... :D

Manyecska 2014.03.01. 10:18:59

@igi1: most hogy jobban megnéztük szakasztott nyúl, már csak tapsifülek kellenének rá!..:)kva aranyos a nagy szemeivel:)

2014.03.01. 10:26:14

@ColT: Hát, ha halhatatlan vagy... :D

Eddig úgy néz ki! :)))))

Manyecska 2014.03.01. 10:29:06

@igi1: amúgy kollégámnak is van ilyen malac-állatuk, gyerek levitte legelni a ház mellé macska rátámadt..gyerek párszor jó alaposan megtaposta a macskát:DD..:D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.03.01. 10:54:17

@Szőkenő Szarvas: LEGELNI neeeeeee :D:D:D:D

A macskának dícséret, legalább megpróbálta :D

@Cicmen: Eddig ;)

AtiSnatch 2014.03.01. 11:04:57

tavaty van, jó reggelt, batyó kutyát nem láttam! :)

AtiSnatch 2014.03.01. 11:33:36

@sugargiraffusplumps.: remélem nem legvár lesz belőle! :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.03.01. 11:36:15

@AtiSnatch: ebből nem lesz se lekvár se pálesz mert még csak kétéves :D

AtiSnatch 2014.03.01. 11:50:20

@sugargiraffusplumps.: akkor vegyél hozzá, és megyünk :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.03.01. 12:04:25

@AtiSnatch: gyertek csak. az ajtót meg maj' rúgjátok be nyugottan :D :D

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.03.01. 12:06:31

@helianthus:
Webkamerát bekapcsolni!
Linket, de izibe!44!

Manyecska 2014.03.01. 12:17:57

@helianthus: :O kűgyek széntablettát?:P

Manyecska 2014.03.01. 12:18:56

@sugargiraffusplumps.: A barackfa kétévente terem. Szar ügy.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.03.01. 12:25:04

@Szőkenő Szarvas: ezt mibűl gondolod? terem az mindég csak ki köll várni amíg felnő. ha szerencsém van vele, akkor másik két év múlva már lesz rajta egy fél kilónyi :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.01. 12:51:44

@CID: hat az de ha a monshinet le akarom forditani, akkor az palinka, oszt kesz
tudom, most mar le van vedetve, hogy mia perfekt palinka, de nekem a moonsjine az palinka
barmibol fozik
kijon a csovon, attetszo es eros:0

helianthus 2014.03.01. 12:52:15

@dr. phil. Sün‼ ツ: nenmincsen webkamerám. :P
@Szőkenő Szarvas: ??? Ezt a sületlenséget honnan szedted?

Atörökk 2014.03.01. 13:12:59

Jó reggelt VIIalvók, Iső sabbath a VIIen!

Manyecska 2014.03.01. 13:14:49

@helianthus: há nálunk a telken kétévente volt termése:lelopták a ciggók:(:DD

AtiSnatch 2014.03.01. 13:21:56

@atörökk: villalakókat olvastam, már megilyetem, hogy te is elbúvárosodsz :D

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.03.01. 13:41:22

@AtiSnatch:
Csőlátásom van!

@helianthus:
Az ki van csukva, mer olyan nincs!44!7

AtiSnatch 2014.03.01. 13:49:42

@dr. phil. Sün‼ ツ: ha jön a farkas és nem veszed észre, akkor meg farkasvakságod? :O :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.01. 13:54:12

@AtiSnatch: a sun csak a rokaval van nexusban
farkasrol szo sincs

AtiSnatch 2014.03.01. 13:58:20

@hagyma: miért, a rókának nincs farka? naugye...

Atörökk 2014.03.01. 14:01:41

@AtiSnatch:
Én búvárosodok, mikor Freud nálad ólálkodik, mi? Szép terelés :D

Black Hole 2014.03.01. 14:12:04

@sugargiraffusplumps.: ezt úgy kell csinálni mint én. Ültettem a ház mögé a telekre kb 30 gyümölcsfát, plusz szőlőlugast. Ápolgattam, nevelgettem, minden éven pár szemmel több gyümölcs lett rajta, és kóstolgattam és örvendeztem vala, hogy milyen jókat választottam. Aztán mire termőre fordult, addigra elváltam, és így soha nem tudtam egy jót zabálni belőlük, viszont az új tulajjal legalább jót tettem.

AtiSnatch 2014.03.01. 14:13:13

@atörökk: oszt ez a frajd gyerek szeretie a páljinkát? mer akkor meg kell ölnöm... :(

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.01. 14:16:33

@AtiSnatch: na haggya logva, akkor mindenki farkas akinek farka van?
es mi van a kivasalt herekkel?
naugye

Black Hole 2014.03.01. 14:19:19

@AtiSnatch: biztos szerette, mer' különben mitől beszélt volna annyi hülyeséget?

Black Hole 2014.03.01. 14:20:48

Tegnap meghozta a postás a Jeff Beck koncertre a jegyeket. Lécci irigykedjek :-)

AtiSnatch 2014.03.01. 14:27:48

@Black Hole: há irigykedjé... :D

@hagyma: azt kéne a nyakadra rakni és máris kész fasz lennél... :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.01. 14:29:24

de mar utana neztem, egy 70 eves gitaros
jo szorakozast:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.01. 14:30:45

@AtiSnatch: a te nyakadra meg kotelet, oszt kesz hulla lennel:)

Black Hole 2014.03.01. 14:33:42

@AtiSnatch: magamra nem tudok, az a baj :-)

AtiSnatch 2014.03.01. 14:33:52

@hagyma: na jó bocs, visszavonom. neked ahhoz nem kell vasalt here :D

AtiSnatch 2014.03.01. 14:37:18

@Black Hole: azé próbáld meg, fog az menni :D én meg június 7. pokolgép jubileumi koncert!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.01. 14:37:25

@AtiSnatch: bocs, de az en hereim es a herezacskom tukorsima
vasalas nelkul

Black Hole 2014.03.01. 14:48:07

@AtiSnatch: hát azok sem mai gyerekek, de azokat már láttam ez a J.B. meg a kedvenc blues gitárosom, azért vagyok a dologtól elájulva. A Pokolgép tagjai is már rendesen 60 körül járhatnak.

AtiSnatch 2014.03.01. 14:48:28

@hagyma: elhiszem neked, hisz te látod mindennap a tükörben. :)

AtiSnatch 2014.03.01. 14:50:55

@Black Hole: akkor vedd úgy, hogy irigykedek :) nekem a Metallica volt ilyen 2010ben. :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.01. 14:52:13

@AtiSnatch: el kell mondjam, nem nezegetem a hereimet naponta a tukorben:)
sot egyaltalan....:)
csak a fejemt latom, mikor belovom a serot
de az ember ezt tudja
tukor nelkul
lenezel es latod
ha akarod
nekem nem kell lenezni, mert nalam evidens

GatyaPityu 2014.03.01. 14:52:25

Miért nincs új post? Bezárt a blog?!

AtiSnatch 2014.03.01. 14:56:44

@Atro: ez már elég rég zárt osztály... :)

@hagyma: "csak a fejemt latom, mikor belovom a serot"

na én is erről beszélek. :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.01. 14:57:54

@AtiSnatch: a fejem nem herebol van
nagyon kulturalt , intelligens arc nez ram vissza

Black Hole 2014.03.01. 15:00:01

@AtiSnatch: azok sem voltak rosszak, de már nagyon leengedtek szerintem. Mondjuk azért ha jönnének ide, elmennék rá.

AtiSnatch 2014.03.01. 15:01:41

@Black Hole: a koncerteken a régi zenéikből élnek, de én azokat szeretem :)

Black Hole 2014.03.01. 15:07:48

@AtiSnatch: igen, ezért mennék el rá én is. Az albumaik azért megvannak. Valahogy úgy vagyok velük, hogy minél korábbi albumot hallgatok tőlük, annál jobb a zene. A bassz.gitárosuk halála szerintem nagyon betett nekik. Az újat pedig eléggé elnyomták.

AtiSnatch 2014.03.01. 15:08:59

@Black Hole: a filmet láttad? ha nem akkor lesd meg érdemes. :)

igazságos 2014.03.01. 15:17:23

@hagyma: már bocsánat, de ál-szakértőként én mindig aszittem, hogy egy herezsacskónak FESZESNEK KELL LENNI,,, NEM SIMÁNAK, vagy mivan.
?

igazságos 2014.03.01. 15:19:25

@Black Hole: cseles, de a török is megmondja, h ő kuponnal menne csak koncertre. :P

Black Hole 2014.03.01. 15:20:22

@AtiSnatch: ezt amelyiket a magyar fazonnal csináltak? Szeretem a koncert filmeket, van egypár, de a Metallicatól még nincs.

AtiSnatch 2014.03.01. 15:25:40

@Black Hole: jaja, Antal Nimród. Van benne egy kis történés.

Black Hole 2014.03.01. 15:28:44

@igazságos: igen, de én nem szeretem a kuponos zenét. Meg ahogy a kuponos dolgok működnek lehet, hogy mielőtt bemennék, ólommal kiöntenék a fülem, hogy ne halljam. Vagy valami hasonló ármány lenne. Pl a színház padlásáról nézhetném egy 3mm átmérőjű lukon, vagy ott kellene maradnom takarítani, szóval valami negatív biztos lenne :-)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.01. 15:30:17

@igazságos: a feszes es a sima hol zarja ki egymast?
amugy a herezacsko altalaban nem feszes, csaxolok, meg ne lepodj, ha kezedbe kerul

Black Hole 2014.03.01. 15:31:28

@AtiSnatch: na, majd megveszem, ha legközelebb olyan boltban járok. Már gondoltam rá különben, hogy beszerzem.

Manyecska 2014.03.01. 15:55:38

@hagyma: őőő ezt mán akartam mondani. Izé, dehogy..:P lehet tényleg szűz??:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.01. 16:00:33

@Szőkenő Szarvas: nemhogy szuz, de ezek szerint meg szopni sem szopott:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.01. 16:01:42

a leverkusennek, meg a dortmundnak nyerni kene, mert duhbe jovok!:)

Manyecska 2014.03.01. 16:02:06

@hagyma: :DDD nem értem miről beszélsz, de mindegy..:P

igazságos 2014.03.01. 16:02:37

@hagyma: azért a feszes meg a sima között van különbség.

lehet egy here sima, ha egyszer nincs meg a tartóssága, érted

feszes ÉS sima

együtt szokták használni, mégsem keverendő össze a kettő

Manyecska 2014.03.01. 16:25:45

@igazságos: az a lényeg ne szottyadt legyen..:DD:P

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.03.01. 16:44:33

@Black Hole: azér az fájdalmas mulatság, egy akkora gyümölcsöst nevelgetni oszt aztán meg otthagyni.

Black Hole 2014.03.01. 16:50:34

@sugargiraffusplumps.: hát én sem voltam boldog. Az egész kibaszott házból, meg telekből a gyümölcsöst sajnáltam egyedül.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.03.01. 17:05:25

@Black Hole: Pedig mennyi pálinkát lehetett volna főzni belőle!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.03.01. 17:22:12

@Black Hole: én csak a kóróállapotból megmentett benjámin-fikuszomat sajnáltam ami már majdnem két méteres volt. (mostmár több eszem van, azóta csak bonsai-t nevelek :D :D )

Black Hole 2014.03.01. 17:25:53

@agresszív kismalac: annyi fa elég sok pálinkát teremtett volna. Arról nem is beszélve, hogy amikor már szép nagy, erősek lettek volna a fák, a vót' asszonyt is megbírták vóna tartani. Én meg a teraszról elnézegettem volna, ahogy himbálja a lágy tavaszi szellő.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.03.01. 17:36:10

@Black Hole: Há', mé'nem lövetted le valami szakemberrel idejekorán?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.03.01. 17:36:54

@Black Hole: na meg komposztnak se utolsó, csak jó sok év mire teríthető állapotba kerül a matéria.

Black Hole 2014.03.01. 17:36:57

@sugargiraffusplumps.: mikor itt volt az anyósom, vett a lányának a boltban egy leárazott pálmát. Ugye az itteni árak nem a magyar nyugdíjakhoz vannak állítva, ráadásul akkor még nem tudta magát megszedni a rezsicsökkentésen sem. Szóval ragaszkodott hozzá, hogy Ő fizeti, de így csak egy silány kórót tudott venni. Mondtam neki, hogy ne aggódjon, majd én kinevelem szép nagyra. Mikor már egész jól nézett ki, a nejem azt mondta, hogy kiteszi az erkélyre, azt nagyon bírják a virágok. Délután kitette, reggelre elfagyott. Erre azt mondtam, hogy ha az egész életem rámegy is, ez a virág pedig megdögleni nem fog. Azóta eltelt 3 év, de most már megint szép nagy, ahhoz képest, hogy a reset után 1 levele sem maradt.

Black Hole 2014.03.01. 17:41:28

@agresszív kismalac: abban nem leltem volna nagy örömet. Néha titokban arról álmodoztam, hogy elásom nyakig, és egy tompa hólapáttal szépen nyugodtan, időt, fáradságot nem kímélve letaszigálom a fejét.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.03.01. 17:41:36

@Black Hole: :D rezsicsökkentésből meggazdagodni :D

ja, az enyimet az előző tulaj kidobta a kuka mellé, csak egy kopasz ág volt meg két levélke, arról ismertem fel, hogy benjámin volt valaha. egy évet baszkódtam vele mire magához tért aztán már agyon se lehetett volna verni. most nemtom hogy van, gondolom már megdöglött azóta :(

Black Hole 2014.03.01. 17:47:29

@sugargiraffusplumps.: nekünk csak kettő virágunk van. A másikat is a nejem kapta, de az is elég mínuszos volt, mikor kapta a fiától. Most meg már akkora, hogy egy kifejlett anakonda el tudna benne rejtőzni. Aszondja a család, hogy tiszta Wilson bácsi lettem vénségemre.

AtiSnatch 2014.03.01. 17:56:24

@Black Hole: szomszéd pujákkal vigyázz!!!5!!5!!

AtiSnatch 2014.03.01. 17:57:48

@atörökk: akkor meg egy mocskos zombi? nekem ilyenek ne sertepertéljenek a lakásban, eburafakó.

helianthus 2014.03.01. 17:58:13

@sugargiraffusplumps.: miért hagytad el? Nehéz lett volna elköltöztetni vagy nem fért az új helyre? :O
@Black Hole: ki az a Wilson bácsi?

AtiSnatch 2014.03.01. 18:01:16

@helianthus: Denisz szomszédja, vén trottyos :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.03.01. 18:03:11

@helianthus: kurvanagy dézsában volt már és személykocsival szállítani még fektetve is esélytelen volt. így járt. azért vót neki pár jó éve akárhogyis! :D

igi1 2014.03.01. 18:07:49

@Szőkenő Szarvas: addig én is eljutottam elméletben :) csupán arra célozta h a sima here nem elég feszesnek is kőlenni! Azt h oldják meg?:P

helianthus 2014.03.01. 18:08:08

@AtiSnatch: attól a karaktertől (=k@ts@g bajkeverő kisfiú) lábrázást kapok. Nem nagyon néztem, mert az jár a fejemben, hogy ütném nyakon. :D
@sugargiraffusplumps.: :/ értem. Sajnálom.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.03.01. 18:12:01

@igi1: Mink már témát váltottunk. Nagyon rá vagy kattanva erre a here-dologra.

AtiSnatch 2014.03.01. 18:25:08

@uraaam: nézőpont kérdése :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.03.01. 18:25:27

@helianthus: na, az meg még jobb volt!

ezúton szeretnék kérdést intézni a jelenlévő férfijakhoz: volt-é már olyan nő az életükben (a gyerekorvoson kívül) aki nagyon érdeklődött vóna a herezacskójuk állapottya iránt?

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.03.01. 18:30:39

@sugargiraffusplumps.: Nem vagyok egy kimondott Tom Hanks-rajongó.
Talán csak a Pénznyelőt szerettem tőle.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.03.01. 18:34:01

@agresszív kismalac: hát....mongyuk sokkal jobban mint az egyéb szükséges alkatrészeid iránt?

igi1 2014.03.01. 18:42:51

@agresszív kismalac: most mire legyek kíváncsi a pina simításra!?

helianthus 2014.03.01. 18:44:31

@sugargiraffusplumps.: hát én mondjuk mondtam a pasimnak, hogy gyűrött a zacsija, de akkor a nejlonszatyorról volt szó. :D

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.03.01. 18:46:27

@igi1: Hát, nem is tudom. ...itt van például a tavasz! Mitszó'sz? Lehet menni a határba traktorral.

Black Hole 2014.03.01. 18:48:17

@agresszív kismalac: volt, de mikor itt volt a szomszéd a kölkivel, gyanús körülmények között eltűnt. Azóta a gyerekek kézievősset játszanak a parkban.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.03.01. 18:50:48

@helianthus: :D :D @agresszív kismalac: csak mer én akárhogy is gondolkodok rajta, de nem emléxek olyanra, hogy a 'acskókat kellett vóna vizslatnom gyűröttségi szempontból. ebből kénytelen vagyok azt a következtetést levonni, hogy el vagyok kényeztetve mer sose kellett mással elfoglalnom magamat. khmm.

Black Hole 2014.03.01. 18:51:04

@helianthus: vele cseszett ki Dennis, a komisz egy elég bárgyú családi mozidélután keretén belül.

Ádám 2014.03.01. 19:05:38

@sugargiraffusplumps.: örülök a kivirágozásodnak!:)
nálunk is rügyezik, bimbózik minden, csak nagy a sár.
szívesen megnézném a barackokat....:)

AtiSnatch 2014.03.01. 19:07:33

elmentem ziksz aktákat nézni, bár jobban belegondolva a homár is az. hol van szkálli meg múlder, meg a zúj poszt??

háromlábúbogár (törölt) 2014.03.01. 19:16:41

@AtiSnatch: szkállit most nézem a Hannibál második évaggyában, ottanvane!!!!

Black Hole 2014.03.01. 19:28:41

@igi1: a herének nem simának és feszesnek kell lenni, hanem lédúsnak, egy hibátlanul működő farok fő tartozékaként.

gabors 2014.03.01. 19:33:20

@agresszív kismalac: maradjunk egetett szesznel ha lehet !!!

Manyecska 2014.03.01. 19:41:23

Pfff. Bevasaltam... :P

Black Hole 2014.03.01. 19:54:29

@agresszív kismalac: ne legyé' maradi. Szilikon duda és vasalt here a menő. Végülis minden mindegy, csak vanília fagyit ne egyé'!

Black Hole 2014.03.01. 19:56:55

@Szőkenő Szarvas: előtte volt keményítőzés? Mert akkor úgy jobb.

Black Hole 2014.03.01. 20:08:22

@agresszív kismalac: én meg azt hittem, hogy csak én vagyok ilyen szerencsétlen. Ráadásul Lady Gaga-t sem bírom, szóval teljesen kész vagyok.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.03.01. 20:10:21

@Black Hole: Én Gagát bírom. ...a zenéjét nem annyira.

gabors 2014.03.01. 20:16:24

@Black Hole: miert? mit lehet kapni a vanilia fagyitol szifiliszt ???

Anomalocaris (törölt) 2014.03.01. 20:30:15

@Black Hole: Én most döbbentem rá, hogy krímtatár zenei cd-m nincs. Ez tarthatatlan.

Black Hole 2014.03.01. 20:35:31

@agresszív kismalac: mondjuk sunáznám, de lehet, hogy azt sem. Bár ezt nem mondom biztosra. Bár van az a pénz.

Black Hole 2014.03.01. 20:42:19

@gabors: hát nem tudom, hogy azt is lehet-e kapni, de miután mondtam, hogy szeretem, a honfitársad lebuzizott, majd evett egy steaket, krumplival, és ivott sört, mert ő nem buzi. Én meg teljesen kikészültem, mikor megtudtam, hogy buzi vagyok, és próbáltam szexuálisan gondolni Gyúrós Józsira, és benn lett tőle erekcióm. Aztán arra gondoltam, hogy dugom Erős Antoniát, attól meg megmozdult a cerka. És itt estén teljesen kétségbe, hogy még buzinak sem vagyok jó :-(

Black Hole 2014.03.01. 20:44:40

@Nattramn: és ilyenkor tucc venni? :-)

igazságos 2014.03.01. 20:49:55

@Black Hole: éreztem én, hogy igencsak könnyedén adnád magad. :P

Aureliano Buendía 2014.03.01. 20:55:35

@Black Hole: szerintem rág férne egy pálesz:D

Black Hole 2014.03.01. 21:02:04

@igazságos: attól függ kinek. A mellbőség nagy befolyással bírna :-)

igazságos 2014.03.01. 21:02:04

Hallgassatok egy kis török zenét a Szulejmánból:

www.youtube.com/watch?v=UYxPyMpdwYQ

meg nézzetek egy kis öldöklést, kihallani belőle a tavaszi szél vizet áraszt c. nótát :P

www.youtube.com/watch?v=09IcnzRKTOQ

hadd örüljön a törökk

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.01. 21:02:36

@Black Hole: jo, lehet nem minden felnott ferfi buzi, aki vaniliafagyit eszik otthon, de magas talalati arany, az ketsegtelen
joint utan, amugyis megengedett a jegkrem, de semmikeppen sem fozott vanilia

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.03.01. 21:05:06

Ez a herevasalósdi olyasmi, mint a szilikoncici?
Vagy azé menőbb annál?

igazságos 2014.03.01. 21:06:59

@dr. phil. Sün‼ ツ: hát amennyiben egy eljárásból áll a herevasalás akkor menőbb

mer a szilikonost évente felül kell vizsgáltatni, és x időnként cseréltetni, aminek ugye a pasik állják a költségeit, szal nektek nem jó

nekem csak fel kéne varratni Ádám szerint és mindjá nem kéne rá többet költeni :DDD

Black Hole 2014.03.01. 21:08:32

@Nattramn: ezzel mi a baj? Ezt megeszed, nyomsz rá egy köcsög kumiszt, oszt' má' rendben is vagy. Utána már segítség nélkül tudsz tatár népdalokat énekelni. :-)

Black Hole 2014.03.01. 21:09:50

@uraaam: lehet, vagy egy nagy bögre Jameson :-)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.03.01. 21:10:57

@igazságos:
Én a természetes matérija híve vagyyok.
Iléyen szilikonbegyekkel nem tok mit kezdeni.

Black Hole 2014.03.01. 21:11:18

@dr. phil. Sün‼ ツ: menőbb, csak az a szar, hogy epilálás nélkül szart sem ér :-(

Black Hole 2014.03.01. 21:23:52

@igazságos: a mell és a gravitáció harcából mindig a gravitáció kerül ki győztesen. Ez nem is túl nagy baj. Sokkal nagyobb probléma az, mikor a gravitációnak nincs mit legyőzni. Na, olyan barátnőm nem volt sosem.

Anomalocaris (törölt) 2014.03.01. 21:33:56

@Black Hole: Ez az egyik kedvencem egyébként. Szilveszterkor szoktam csinálni.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.03.01. 21:36:03

@Black Hole:
Ja.
Meg vakolat is kell rája.
Régen a csöcsbe is több anyag vót!!44!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.03.01. 21:41:34

@dr. phil. Sün‼ ツ: most képzeld el,hogy ráfexel oszt kidurran az egész hóbelevanc egy eltévedt tüskétől!

AtiSnatch 2014.03.01. 21:42:31

A kígyóval vigyázni kell, mert ha mar, megöregszik!

Jó éjtvágyat! :)

Black Hole 2014.03.01. 21:49:35

@Nattramn:
"Két repült be egy társasház udvarára Budapest XIV. kerületében, a Lőcsei út és a Telepes utca kereszteződésében."

m.index.hu/belfold/2014/03/01/ket_auto_csapodott_egy_zugloi_haz_udvaraba/

Black Hole 2014.03.01. 21:53:38

@Nattramn: szerintem is finom kaja. Már nagyon régen ettem. Annak idején dolgozott nálam egy srác, akinek orosz felesége volt. Az mondta, hogy az oroszok addig elő sem veszik a hűtőből, míg nincs egy kis szaga. Mondjuk úgy azért már nem enném meg.

Black Hole 2014.03.01. 21:55:12

@dr. phil. Sün‼ ツ: ez biztos, ahogy így eszembe jutott az anyósom:-)

Argentínában megdöntötték Perón asszonyt 2014.03.01. 21:57:36

@hagyma: úgy tűnik bennfentes vagy :-DDD

@dr. phil. Sün‼ ツ: ma is vannak megfelelő méretű csöcsök, csak meg kell találni

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.01. 22:01:27

@jacques shiraz: jointban igen
vanilia fagylaltban es meleg korokben nem igazan
bar az egyik fonokom buzi, latja is rajtam, hogy utalom/ nem csak azert, de majd jovo heten megkerdezem tole szereti-e a vanila fagyit es akkor elorebb leszunk/
na dogozzunk egy kicsit

Aureliano Buendía 2014.03.01. 22:04:52

@Black Hole: csak óvatosan. Szerintem előbb kérd ki hagyma véleményét, nehogy kiderüljön, hogy olyat a ratyik isznak:()

Black Hole 2014.03.01. 22:17:33

@uraaam: inkább hagyom. Nem akarok bele menni ilyesmibe mint Apti, meg Ádám. Egyébként szerintem a hülyéknek rosszabb, mint a buziknak, csak ezt ők nem veszik észre :-) pl egyik kedvenc énekesem is meleg, oszt' akkor mi van?

Aureliano Buendía 2014.03.01. 22:24:19

@Black Hole: az se nem jó, ha túl nagy, egy bizonyos méret felett kezelhetetlen. Nem túl izgató, ha elgurul:)

Aureliano Buendía 2014.03.01. 22:25:32

@Black Hole: őket nem is szoktam érteni. Tök felesleges az egész.
Én pont attól tartanék, hogy vénségemre elhülyülnék.

Anomalocaris (törölt) 2014.03.01. 22:39:19

@Black Hole: Akkor minek hűtőbe rakni? Anélkül sokkal gyorsabban lenne szaga.

Black Hole 2014.03.01. 22:43:00

@uraaam: van az a méret, amikor hanyatt fekszik, és a hóna alól kell vissza szerezni. Az már valóban inkább fél6, mint 12:-) :-)

Aureliano Buendía 2014.03.01. 22:45:06

@Black Hole: jah, volt hasonló tapasztalatom. Bár azért helytálltam végül. Csakhát.

Black Hole 2014.03.01. 22:51:45

@uraaam: ez valahogy így van. Elhülyülni viszont tényleg nem jó. Egyébként érdekes, hogy valahogy nem érzem magamon a kort. A nejem azt mondja, hogy én egy nagy gyerekként fogok felfordulni, de nem is bánom. Képtelen lennék komolyodni. De tök jó hülyeségeket csinálni. Úgy vagyok vele, hogy amíg egy jó gitártépéstől úgy érzem, hogy felforr az agyam, addig jó.

Black Hole 2014.03.01. 22:54:58

@Nattramn: oroszokról van szó, szóval logikát ne keress. Azt viszont elmondom, hogy erre fele, a jó hentesnél érleltet marha hús van. Asszem 3 hétig tartják hűtőkamrában, de nem tudom hány fokon. Ezeket a bocikat jó nagyon sütni.

Black Hole 2014.03.01. 23:04:03

@uraaam: volt egy barátnőm az elsők között, annak voltak hatalmas mellei, de még csak 18 körül voltunk, szóval nem a térdét verte. Az fasza volt nagyon. Amúgy is egy nagyon normális csaj volt, jókat lehetett vele beszélgetni. Hát basszus, kb 15 év múlva teljesen lepukkanva láttam viszont a hajléktalanok között, egy város széli kocsmánál. Cigiért ugrottam csak be, de nagyon megütött a látvány.

Black Hole 2014.03.01. 23:09:32

@Nattramn: van az olaszoknak az a törköly pálinkájuk. Nem jut eszembe a neve. Mindig az jut eszembe róla, hogyha ők azt be tudták futtatni, akkor a magyarok miért nem tudják a sajátjukat. Mármint világviszonylatban. Pedig a kettő között semmi különbség. Egyszer ittam egy öregnél olyan pálinkát, amiben valamilyen illatos szőlőszemek voltak. Az nagyon fincsi volt.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.03.01. 23:17:28

@sugargiraffusplumps.:
Áhh, ez nem megengedhető!
Műanyaggal nem jáccikk a zember.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.03.01. 23:33:44

Megint benéztem ide. Tényleg meghalt a Homár, BÉKE PORAIRA!

:(

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.03.01. 23:38:38

@Black Hole: Gapa, vagy Grappa a neve. Egyébként elég szar, mert cukrot is adnak a törkölycefréhez. Az albán szőlőpálinka (raki rroshi) 100X jobb, mivel az nem törkölyből, hanem szőlőből készül. De annak sincs marketingje.

Mi a különbség a mókus, meg a patkány között?
Nem sok, csak a mókusnak jobb a marketingje...

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.03.01. 23:41:37

@dr. phil. Sün‼ ツ: Ez nem egy rossz zene :)

Anno a rendszerváltás idején megpróbáltam egy frissen alakult zenekarban basszusgitározni (ilyen gitártudásról nem is álmodoztam, az egyszerűbb utat választottam:)). De aztán a zenekar tagjait (velem együtt) a szorgalommal szemben legyőzte az alkohol... :(

DDD

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.03.01. 23:42:46

@Black Hole: Jav: Grapa, vagy Grappa.

Úgy látszik ma is túl sok volt a raki... D

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.03.01. 23:44:30

@Black Hole: Még egyszer jav: raki rrushi

Tényleg sok volt ma... D

Black Hole 2014.03.01. 23:50:08

@Jani haverja: akkor most érdemes rátölteni, szerintem ne hagyd abba :-)

Viharbanszületett 2014.03.01. 23:55:24

1 hete nem volt poszt. Minden rendben van üzenik a zoroszok

Ádám 2014.03.02. 05:12:43

hej hétalvók, keljetek mostan fel Frédi jött hozzátok el..........

kapára, vasvellára! parasztok....

gabors 2014.03.02. 07:29:31

@agresszív kismalac: Museveni-nek szolt mar valaki hogy a vanilia fagyit is be kell tiltani ???

hagyma ? irtal mar az Ugandaiaknak ??? hogy ez kimaradt az alkotmanyukbol ??

gabors 2014.03.02. 07:37:26

@hagyma:mekkora volt a mintaveteled hogy ilyen "komoly" kijelentest tudtal csinalni mert az a gyanum hogy az otthoni ferfiak donto tobbsege ha csak egyszer is szinte biztos "nyalt" vaniliat !!!

kézműves étcsokimikulás 2014.03.02. 07:51:41

joreggelt...

akkor ez mar a vilagvegi???

Manyecska 2014.03.02. 07:52:40

@Ádám: legyen neked könnyű a föld:DD!

Ádám 2014.03.02. 07:58:23

A baroméknak életében nem volt annyi pénzük, hogy a barom kapjon egy vanília fagyit........
ettől lett ekkora nagyot mondó barom, "neki mindene megvan"!

se háza se két egyforma tányérja, stb-stb-stb :))):DDD

Manyecska 2014.03.02. 08:07:31

Romlik a vasárnapi munkamorál!! :DDD

Manyecska 2014.03.02. 08:25:12

@kézműves étcsokinyuszi: a zuram a karamellás tejt szereti néha. :P lehet csinálok mingyá.

Manyecska 2014.03.02. 08:28:57

Szerintetek a sirályok elragadnák a tengerimalacot a parton??:D
Mekkora spam lenne:D

igi1 2014.03.02. 08:41:07

@Viharbanszületett: az eu meg obama aggódik de le se tojják azt h mit csinálnak az oroszok

mire lépnének késő lesz

én szóltam

igi1 2014.03.02. 08:43:19

@Ádám: ne csodálkozz ha még vásárlást is a neje fizetné :P

2014.03.02. 08:45:50

@Szőkenő Szarvas: Szerintetek a sirályok elragadnák a tengerimalacot a parton??:D

Tengerimalacot a folyóparton? Inkább tudathasadást kapnak tőle!

igi1 2014.03.02. 08:58:42

hát ha abból indulunk ki h a tengerimalac= egér = patkány szerintem nem szeretné a vizes területen való kóricálást

szerintem simán veszélyes de inkább az egerészölyv a veszélyes nem!?
de biztos rámadnának csapatosan szal én inkább nem vinném olyan helyre se a mezőre max pórázzal :) mer elbújna egy sünlyukba a végén

Manyecska 2014.03.02. 09:14:56

@igi1: ááá, a patkányok rohadt jó úszók órákon át bírják!:) Csak elvi kérdés volt.:) Majd a fűbe kirakjuk szaladgálni. Viszont most láttunk egy törpenyuszit in live, valami tündéri lehet megvesszük:) ilyen capuccino-színe van:) Bár azok büdösek.@gabors: @Ádám: ..én is bemutatkoznék, Anikó!../nem a nagyŐ,hálisten/

Manyecska 2014.03.02. 09:16:10

Na. lejárt a mosásom. meg tanulok is, bár itt mindenki rohangál, kutya meg a malacot is kétszer rúgta oldalba véletlen:DD

Manyecska 2014.03.02. 09:19:26

@Cicmen: ez hülyeség, malac is rohan az eldobott papucs után újabban, meg az ugatásra rohan az ablak felé sza nagyon jó házőrző!! Most már komplett fehér pizsinadrág lett a szőréből nagyon brutálul fest! /Érted, fest, nem a konyhát!!/

helianthus 2014.03.02. 09:28:54

Mmhhrrfgggh őőő....

Manyecska 2014.03.02. 09:34:16

@helianthus: te skálázol? Én is pont../felvettek egy dalkörbe, németül is kell énekelni sajnos:(../..

igi1 2014.03.02. 09:47:29

@Szőkenő Szarvas: azé remélem h a csatornarácson nem tud átférni egy malacka bár ha a hosszabb fajta :) én akkor bírom a hosszú szőrű álkatkákat ha ázott csirkének néznek ki mer akkor látszik mekkorák valójában :)
mondjuk rám ne hallgass állatügybe én csak a tyúkokhoz értek

a papagájok kinyírták egymást a halak megdöglöttek a kútvíztől vízelőkészítővel is a macskákat kutyákat megmérgezik és még a patkànyok is megdögölnek mire ideérnek a 4 házzal mellettünk levő disznótanyától szal feladtuk a kedvenctartást inkább csak kutya macska van ki tudja meddig

Aureliano Buendía 2014.03.02. 10:07:37

@Black Hole: nekem is mondtak már hasonlókat sokszor.:)

Manyecska 2014.03.02. 10:07:39

@igi1: akkor valami lehet a levegőbe:D
..Szólni kéne apának most hogy elmentek.., kabátzsebében egy nyálas-sáros labdával.. /reggel a kutyával labdáztunk/:DD..ON

Aureliano Buendía 2014.03.02. 10:08:35

@Black Hole: és odaköszöntél neki? Az a látvány üthet rendesen.

Manyecska 2014.03.02. 10:09:52

@Black Hole: :DDD bocs:
"voltak hatalmas mellei, de még csak 18 körül voltunk, szóval nem a térdét verte. Az fasza volt nagyon. " azt olvastam:
voltak hatalmas mellei..nem a térdét verte, az a f..sza volt." :O:DD Esküszöm meghökkentem!:D
.
.Nézzetek busójárást in live..!

Aureliano Buendía 2014.03.02. 10:10:23

@Black Hole: @Jani haverja: Grappa. Kaptam egyszer egy üveggel. Az elején még érdekes volt az íze, de amúgy ritkaszar. Úgy tudtuk csak meginni, hogy beleöntöttük pezsgőbe.

Aureliano Buendía 2014.03.02. 10:20:34

@Szőkenő Szarvas: „Nézzetek busójárást in live..!”
Kamerázunk?:D

Aureliano Buendía 2014.03.02. 10:37:23

@ColT: ez jó.
Küldök egy képet.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.03.02. 11:24:02

@uraaam: "Úgy tudtuk csak meginni, hogy beleöntöttük pezsgőbe."
Sejtettem, hogy megoldottátok valamiképp.:-)

Black Hole 2014.03.02. 11:25:08

@Szőkenő Szarvas: ja, ha beöltözteted halnak. Szóval ne adj rá uszonyos, pikkelyes kiskabátot:-)

Neela _ t 2014.03.02. 11:28:48

Mijaz, hogy nincs hír? O.o?

Aureliano Buendía 2014.03.02. 11:35:44

@agresszív kismalac: meg, de utána eléggé vállalhatatlanok lettünk:)

Black Hole 2014.03.02. 11:38:49

@uraaam: nem szóltam neki, mert nagyon olyan vót' a társulat, oszt' hirtelen nem tudtam mit csináljak, de miután elmentem megbántam. Az érdekes az egészben az, hogy ez volt az a csaj, akivel a legtöbb közös témánk volt. Nagyon szerette Ady-t, én meg Arany-t, viszont nem szerettük Petőfi-t, de mindketten szerettük József A.-t. Szóval néha este 10-től hajnal 4-ig dumáltunk ilyesmiről, mire eszünkbe jutott, hogy most már dugni is kéne.

Black Hole 2014.03.02. 11:46:15

@uraaam: a grappa olyan mint a törköly pálinka, és nekem nagyon ízlett. Nem kevered a perno-val? Az borzalmas, olyan, mintha innád a negrót. Bár szerintem a grappa olyan lehet az olaszoknál, mint magyarországon a törköly, hogy rengeteg féle van, és egyik frankó, a másik szar.

Black Hole 2014.03.02. 11:52:53

@Szőkenő Szarvas: kalandos életem során volt lapos, dagi, szőrös mellű, frigid, és nimfomániás (ezt kb 2 hétig bírtam, viszont azalatt 5 kilót fogytam, aztán megszöktem, de anyám megijedt mikor meglátott, aszitte komoly bajom van), de pöcsös nő az valahogy kimaradt. Lehet az vót' a baj, hogy nem hajtottam rá rendesen :-)

Aureliano Buendía 2014.03.02. 12:00:54

@Black Hole: az üvegre grappa volt írva, nem keverem. Nekem nem jött be, pedig kevés olyan pia volt anno, amit ne ittam volna meg.

Egyszer csesztük el, vettünk kétdekás almapáleszt, és fantával öntöttük össze, mert amúgy nem volt az igazi, és reméltük, hogy ízre is jobb lesz, meg a szénsav is kifejti jótékony hatását. A baj az volt, hogy úgy még szarabb lett. De az i-re az tette fel a pontot, hogy odaadtuk egy arra járó hajlékonynak, hogy igya meg. Na, hát még ő is húzta az arcát a koktélunktól. :D

Black Hole 2014.03.02. 12:12:20

@uraaam: almapálinkával hasonló képpen jártunk haverral, de mi húzzuk le gyorsan alapon leküzdöttük, viszont azóta is elfog a hányinger, ha almapálinkát látok.

Aureliano Buendía 2014.03.02. 12:14:45

@Black Hole: nekem szerencsére(?) kevésbé volt kalandos az életem. Eddig az erdélyi lányok viszik a szavazatom összességében:)

Ádám 2014.03.02. 12:22:59

@Nattramn: már volt!:)

Ádám 2014.03.02. 00:39:46
@Jani haverja: gerappa!

jó! étvágyat!

Black Hole 2014.03.02. 12:23:13

@uraaam: má' nálam is elmúlt. Arra fele meg én nem jártam. Lehet, hogy elcsesztem :-(

Aureliano Buendía 2014.03.02. 12:28:07

@Black Hole: már nálam is csak az emlékek vannak. Bár tegnap hajnalban odajött egy lány, hogy ha tetszik a barátnője, akkor ne csak bámuljak, hanem menjek is oda. Végül nem mentem. Öreg vagyok bohócnak:D

helianthus 2014.03.02. 12:29:42

@Neela _ t: az a hír, hogy nincs hír.
Hun van Igi?
Meg atörökk.
Igi àllandóan emlegeti.
Ez csak nekem furcsa?
Még zenèt is küldött neki. :O

helianthus 2014.03.02. 12:31:12

@uraaam: és tetszett a barátnője? :/

Black Hole 2014.03.02. 12:33:19

@uraaam: a kalandos életnek vannak hátulütői. Egyszer pl annyira ronda volt a részegen elkövetett kaland női résztvevője, hogy amikor a havernak elmondtam, hogy kivel voltam, az nagyon megdöbbent. Ültünk a kedvenc helyünkön, ahol ilyen nagy asztalok voltak, körben paddal, és az aztalon marha nagy abrosz. A haver ült úgy, hogy rálátott a bejáratra. Alig elmondom neki, hogy mekkora barom voltam, azt mondja "na b+ itt a menyasszonyod". Mondom ne szórakozzon, erre mondja, hogy jön. Nem tudtam jobbat kitalálni, sutty be az asztal alá.

Aureliano Buendía 2014.03.02. 12:35:18

@helianthus: amúgy igen. Fiatal volt, csinos, tetszett. Ellenben minimum 14 évvel fiatalabb nálam, még akkor is, ha nem nézek ki annyinak.

Black Hole 2014.03.02. 12:36:43

@uraaam: má' én is úgy vagyok, hogy nem lenne pofám megcsalni az asszonyt. Az ember előbb vagy utóbb megnyugszik. Lehet ez a korral jár.

Aureliano Buendía 2014.03.02. 12:38:07

@Black Hole: a fényre csúnyuló lányok tipikus esete. Nekem a Szigeten volt ilyen élményem. Éjszaka piásan még koncertről-koncertre mászkáltunk, meg nagyon hajnalban kiültünk a Duna partjára. Aztán ahogy hajnalodott, józanodtam ki, lett világosabb, és rájöttem, hogy volt egy elhibázott döntésem az éjszaka. A legrosszabb az volt, hogy kiderül, egy egyetemre járunk.

És szeptemberben találkozunk. Elég kellemetlen volt.

Anomalocaris (törölt) 2014.03.02. 12:38:21

@helianthus: Nahát. Zunnebloeme. Palacsinta lesz.

Aureliano Buendía 2014.03.02. 12:40:29

@Black Hole: én sem, de fejben persze sakkozik ezen az ember. Meg ha mégis lenne valami, akkor nem húszonaligéves csitrivel. Miről beszélgessek vele? Az előző félévi vizsgaidőszakról? :)

Aureliano Buendía 2014.03.02. 12:41:39

@AtiSnatch: végre valaki lájkolja a képemet:)

igi1 2014.03.02. 12:43:25

@Black Hole: ahogy isősebb lesz 1 féri ügy hülyül meg pláne ha az asszony egy kicsit szabadabbra engedi

pl másik városba kezd dolgozni ahol nem lehet annyira szemmel tartani

szóval duma :)

Black Hole 2014.03.02. 12:45:42

@uraaam: mikor váltam, akkor szedtem össze 38 évesen 18-as csajt, de nem volt hosszú románc. Olyankor már nagyon eltérő az érdeklődési kör. A fiam nézett rám egyszer értetlenül, hogy ha bemegy az ABC- be venni vaiamit, és xy-nál fizet, akkor mindig kap valamit. De firnyákos volt a kölök, mert mikor észrevette, hogy a csaj jóindulatú vele, akkor elkezdett neki kamuzni, hogy otthon marad a pénze, az meg mondta, hogy nem baj. Nagyon elcsesztem, mikor kiderült.

igi1 2014.03.02. 12:45:47

@helianthus: ne féltékenykedj feleslegesen látod h hiába próbálkozok örökre megsértődött rám úgyhogy csak utánad jöhetek v úgy se :)

Aureliano Buendía 2014.03.02. 12:48:00

@Black Hole: nam én most vagyok annyi körül, és mivel egy egyetemi koliban voltunk, feltételezem, hogy a csaj 24-nél nem volt több, de inkább kevesebb.
És mit mondtam volna neki a helló után? Milyen lett a vegyészet szigorlatod?:D

Black Hole 2014.03.02. 12:49:30

@uraaam: ahogy a sógor mondta: "magunkféle tisztességes családapák, csak tisztességes családanyákkal lépnek félre, mert azok befogják a pofájukat"

igi1 2014.03.02. 12:51:49

sose leszek férjezett meg főnökasszony ammá biza így :P

Black Hole 2014.03.02. 12:54:01

@igi1: na de hidd el, hogy én már annyira rendes vagyok, hogy könnyek szöknek a szemembe, mikor eszembe jut:-)

Aureliano Buendía 2014.03.02. 12:55:50

@Black Hole: ha nem vigyázol, a végén szentet fognak csinálni belőled.

Atörökk 2014.03.02. 13:06:36

@helianthus:
Én itten vagyok. Ezen kívül mindent nem tudok.

@Nattramn:
Holmerre? Szóljál, megyek!

@igi1:
Vagy úgy se'!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.02. 13:31:55

@gabors: nincs mintavetel
aki ferfi es vanilia fagyit eszik az anagy valoszinuseggel buzi
/a buzi szot nem kell am szo szerint venni:)/
egyeb kerdes?

Black Hole 2014.03.02. 13:44:39

@uraaam: hát most eszembe jutott, mikor az öreg János bácsi elmegy a dokihoz:
- Doktor úr mit csináljak? Örülök ha az asszonyt negyed évente le tudom varrni, pedig még csak 60 vagyok. A haverom meg 70, de minden héten min 3x megcsinálja a feleségét.
- Hát János bácsi, próbáljon meg nagyobbat hazudni.

Black Hole 2014.03.02. 13:47:10

@agresszív kismalac: haver is ezzel vígasztalt :-) meg szokta mondani azt is, hogy az igazán ronda az, mikor egy csúnya nőnek eltorzul az arca élvezkedés közben :-)

Aureliano Buendía 2014.03.02. 14:16:07

@agresszív kismalac: ha meg elbactad, kezdheted elölről:)

gabors 2014.03.02. 14:17:27

@hagyma: /a buzi szot nem kell am szo szerint venni:)/

akkor ez mi FASZT jelent ??? nem szo szerint buzi hanem MI SZERINT hagyma ??

Atörökk 2014.03.02. 14:23:39

@agresszív kismalac:
Ha elbaxtad, kezdheted előről!

Aureliano Buendía 2014.03.02. 14:25:06

@Nattramn: ezek tutira a kedvedért csinálják.

@atörökk: --> @uraaam: :)

Black Hole 2014.03.02. 14:25:57

@Nattramn: Az nagyon jó film. Talán a legjobb, utána a Negyedik fázis.
Basszus, ezeken a plakátokon és filmeken nőttem fel :-)

Black Hole 2014.03.02. 14:30:11

@agresszív kismalac: ja, mint a rendőr a feleségét, 10 éven keresztül, mikor aztán egyszer az asszony hátranéz, és észre veszi, hogy gumibottal rakja az ember.
- Mit csinálsz te állat?
- Kuss ribanc, én sem kérdeztem, hogy kitől van a 3 gyerek!

Argentínában megdöntötték Perón asszonyt 2014.03.02. 14:32:42

@Nattramn: szedjél már nekem két ládányi andromét a fáról ha ráérsz

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.02. 14:33:18

@gabors: ne farasszal mar
te meg sosem mondtad senkinek hogy kocsog vagy buzi, aki akar haver, is es tudvan tudod, hogy hetero?
haggyalogva:)

/ettol fuggetlenul a vanialafagyi es a karamellas tej, adhat gyanura okot/

Anomalocaris (törölt) 2014.03.02. 14:35:19

@uraaam: Nem kevés klikket kapnak tőlem cserébe!

Anomalocaris (törölt) 2014.03.02. 14:40:56

@Black Hole: Nekem már az is meglepő, hogy azokban az időkben ilyen filmeket plakátokon hirdettek. Az már nem annyira, hogy így néztek ki. Általános első osztályaiban még erősen ilyen retro tankönyveink voltak, az egyetlen szín a narancssárga volt, ami viszont mindig félrecsúszott valahogy, és kilógott az ábrákból.

Manyecska 2014.03.02. 15:26:34

@hagyma: :D Tudtam!! Ezen filózok már vagy 15 éve.:P:P:P

Black Hole 2014.03.02. 15:27:32

@Nattramn: ja, ezeket néztük a moziban, nyáron meg mentünk dühöngeni meg magot szórni NDK-ba. Meg ment a vita, hogy a kőbányai világos, vagy a soproni ászok jobb. Az igazi fasza dolog az volt, mikor a drezdai restiben ittunk magyarországon palackozott cseh sört. Berlinben vettem egy NDK gyártmányú fényképezőt, oszt' mikor hazamentem, láttam a boltban ugyanazt fele annyiért. Viszont radeberger sört NDK-ban nem kaptunk, pedig ott csinálták, a skálában meg vettünk néha 1 ládával. Érdekes volt a szocialista világ + kgst kombó :-) amúgy nem is volt olyan rossz, pedig akkor nagyon gyűlöltem.

Manyecska 2014.03.02. 15:38:02

@agresszív kismalac: akkor próbáld ki kecskével. az cselendzs.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.02. 15:49:04

@Szőkenő Szarvas: ha vanilia fagyit is ker melle, akkor szoritsd sarokba

Manyecska 2014.03.02. 15:52:03

@hagyma: aszt én imádom! Lehet buzi vagyok??

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.02. 15:57:59

@Szőkenő Szarvas: nokre a tetel nem vonatkozik
sot a nok akkor leszbikusok ha steaket zabalnak sult krumplival es sort vedelnek

ezeket hivjak harmadlagos nemi jellegnek

gabors 2014.03.02. 15:59:03

@hagyma: viccbol igen

de komolyban nem foleg nem ugy hogy serteskent ...

van volt es gondolom lesz is rokon/ismeros akinek mondhatna ... de nem teszem

mert szerintem aki ha/vagy nem gay/lesbian stb nem szamit SEMMIT

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.02. 16:01:39

@gabors: neked meg sosem mondtak, hogy olyan, hogyis mondjam, merev vagy:)?
mer akkor en mondom

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.02. 16:03:12

sajnos melo
mindenkinek kivan jo vaniliafagylaltozast a pocsay csalad
/karamellastejjel es kakaoscsigaval, tovabba turo rudyval:)/
byez
talalkozunk a hetfoi uj posztnal

Manyecska 2014.03.02. 16:10:12

@hagyma: fél literes joghurtokat szoktam leborítani /és nem fosom össze magam senem nem ég a gyomrom pedig azt úgy szokták a nők:P/

Manyecska 2014.03.02. 16:51:23

@hagyma: köszi, vasalok pár inget a nátó-csúcsra,..:D megvolt a karamellás-tej is..

Anomalocaris (törölt) 2014.03.02. 17:14:29

@Black Hole: Csak mert a múlt megszépül. /Coelho/ Utólag visszagondolva a gimnázium se volt olyan rossz. Pedig de, de csak már vége. "Jöhet az 5 éves terv,meg a munkás és a kossuth cugaretta!"

Manyecska 2014.03.02. 17:44:49

@Nattramn: tombolva? én is közel állok hozzá:D..jó éjt! /:P/ le kell feküdnöm sürgősen.

igazságos 2014.03.02. 18:17:08

@hagyma: Obamának égett a pofája, úgy el tudom képzelni a telefonbeszélgetést:

Putyin bácsi felveszi, a vonal túlsó végén Obama:

- He, barakk, mi a fene van, nem érek rá, mondd gyorsan, mi kéne?

- Te figyuzz, mi a fenét akarsz szerencsétlen, nyomorék szar országgal, mint Ukrajna, hát így is akkorák vagytok b+, hogy már nem fértek el a földtekén.

- Há pontosan, barakk, neked meg mi közöd hozzá, hogy mit csinálunk, nem tökmindegy neked ott a világ túlsó féltekéjén?

- Nekem mindegy lenne, Vlagyimir, de hát nem lennék a barakkba, ha nem kéne neked telefonálnom, hogy állítsad lejjebb magad takarékba, mer különben lesz irgumburgum meg kereskedelmi haddelhadd.

- Jóvanmá, Barackfám, most nagyon megijedtem, de azért mondd meg a népednek, hogy tojok rád, úgyis csak a távolból ugattok nekem, hát majd pont ti fogtok eljönni ide ejrópába masírozni meg egy kis nímand országot megvédeni. Hát ha bekebeleznék Kelet - Európát, akkor se tolnátok ide a képeteket, értem én, hogy kell a nyilvános kiakirályhaénnem, de most közlöm veled, hogy én vagyok a főnök, neked meg KUSS.

- Jóvan, jóvan, nyugodjámánle, neked van igazad, de hát tudhatnád már, meg van kötve a kezem, szal nézd el nekem, drága Putyinom, nehogy megsértődjél még igazából a végén. De legalább csináljál már úgy, ha kérhetlek, mintha kevésbé nyilvánvalóak lennének a szándékaitok. Meg nem is értem mi a f@sznak akartok még nagyobbak lenni, mikor úgyis vagytok elég nagyok, aztán mégis mire mentetek vele, mi!? Meg aztán minek kéne nektek csődközeli sz@r ország, idióta lakóival.

- Nem a te dógod, Barackkám, de azért megnyugtatlak, amcsikat úgyse fogjuk megtámadni, az Eu meg leszarja, mivan ukrajnával, a magyarok már a mieink, szóval ne aggódjál, köszi, remekül megvagyunk, csak maradjál csöndben, a többit elintézzük.
Obama:
- Rendben, cső, de azért ismered a mondást, Putyin: szeretkezz, ne háborúzz!!! :)

Miután letette a vonalat Barack, mondja Putyin:

- Menjé anyádba, te néger k@cs@g, még a d@gáshoz is csak elméletben értetek.

igazságos 2014.03.02. 18:19:58

Én ÚTÁLOK minden fagyit, jégkrémbe is csak a ROMERO-t szeretem. :P

Black Hole 2014.03.02. 18:38:08

@agresszív kismalac: NDK-ban ökörködni, és körbe járni a kocsmákat a haverokkal jó volt. Amúgy nagyon gyűlöltem a rencert. Nyolcadikban egy igazi véresszájú kommunista nő volt a töri tanár. Nagyon tolta, hogy amerika, meg a nyugati világ mennyire szar. Júniusban viszont magyarországra jött 2 hónapra a nagybátyám a családjával kanadából. Nézegettem a képeket a házáról, az autóiról, meg csak néztem, hogy az unokatesóim milyen cuccokba járnak. Ráadásul úgy jöttek, hogy béreltek autót Frankfurtban, és mikor mentek vissza, akkor körülnéztek svájcban és németországban. Onnantól tudtam, hogy tanitónéni hazudott, meg mindenki hazudik, aki azt mondja, hogy a szocializmus fasza. Szóval az én szemem 1976-ban nyílt ki.

Black Hole 2014.03.02. 18:40:14

@igazságos: és a steak +sültkrumpli +sör kombót szereted?

igazságos 2014.03.02. 18:44:35

@Black Hole: én kólamániás vagyok, sajnos. :P

nem szeretem a sört, meg úgy az alkoholt

nekem íznek kell lenni, a sörnek meg az nincs

max. a belga meggysört innám meg szívesen :P

steaket sem, mert nem bírom, ami rágós

a sült krumpli jöhet, csak mértékkel :P

inkább natúr csirkemellet eszek mellé tojással és sajttal

Ádám 2014.03.02. 18:51:02

Egy hét alatt 1755-öt tudtatok csak összehozni? nyomorultak!

igazságos 2014.03.02. 18:52:50

@Ádám: lapozzál csak vissza reggelig, mit írtam. :P

Black Hole 2014.03.02. 18:54:20

@igazságos: fasza, akkor a hagyma vonalon indulva, nem vagy leszbi:-) egyébként a sült boci nem rágós, csak nem szabad túl sütni. A belga gyümölcs cider-eket meg a nejem szereti, de a körtéset, meggyest, szóval mindet, a franc tudja hány féle gyümölcsből készítik. Én viszont az angol és ír cider-t szeretem, de csak a száraz alma cidert. Egyébként ezek inkább gyümölcsborok, csak szénsavas és azért néz úgy ki mint a sör. Meg a kiszerelés miatt.

Manyecska 2014.03.02. 18:54:57

@igazságos: mindezt másfél óràban. ;-)

neet 2014.03.02. 18:55:00

@Black Hole: én igen!!! Van? Hol van? Mondjuk a sörről most le tudok mondani, de a többit bármikor bárhol :)

Manyecska 2014.03.02. 18:57:21

@Ádám: csitujjâ mà meghallja a falu!!!

neet 2014.03.02. 19:12:18

@Black Hole: valami étteremből? vagy vettél húst (milyet?) és ti csináltátok? mindegy, összenyálaztam már a bill.-t

neet 2014.03.02. 19:15:59

@igazságos: sör helyett kóla?
steak helyett csirkemell? háát, mi sem leszünk barátnők :D vagyis lehet, hogy pont de, mert melletted ehetnék lassan is, nem kívánnád meg az enyémet, se fordítva.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.03.02. 19:17:49

@igazságos:
A sörnek van íze.
A víznek nincs. (hosszú az i)

Manyecska 2014.03.02. 19:19:24

@Nattramn: ezek az igazi hormonrabok;-)

igazságos 2014.03.02. 19:20:20

@Szőkenő Szarvas: biztos pettingeltek még egyet szextelefonosan mellé. :DDD

de most komolyan én nagyon bírom az ilyen építő beszélgetéseket, amikor a látszólag nagyobb pofázik a kisebbnek, de közben a kisebb a főnök valójában és letojja :DDD

Manyecska 2014.03.02. 19:22:50

@igazságos: igen, mint egy házasság..xd

Aureliano Buendía 2014.03.02. 19:26:05

@Black Hole: én meg akkor születtem:) Nekem azért már nagyon a vége jutott csak, nyolcadikos voltam, mikor kezdődött a rencerváltozás. Bár még fullba toltam az oroszt, és angyalföldi suliba jártam, ott is volt pár kommancs:)

Aureliano Buendía 2014.03.02. 19:27:25

@Black Hole: nekem a cider leginkább a szörp kategória.

Black Hole 2014.03.02. 19:28:26

@neet: az a helyzet, hogy írországban élek, és sirloin-ból szoktam sütni az magyarul azt hiszem hátszín. Abból veszel egy kb 2 centi vastag szeletet, az kb fél kiló. Ha veszel, az a lényeg, hogy a zsír a szélén ne sárga legyen, hanem fehér, akkor jó marhából van. Megsózom, kicsit hagyom állni, 1-2 órát, és mind a két felét 3 percig sütöm, vajban. Semmi fűszer nem kell rá szerintem. Ha így csinálod, akkor a közepén lesz est rózsaszín csík, és nagyon fincsi. Az a legjobb hús neki, ha látod, hogy az izomrostok között vannak zsírok, szóval olyan márványos. Ha túl sütöd, és nem lesz benne rózsaszín, akkor lesz rágós.

Black Hole 2014.03.02. 19:32:33

@uraaam: akkor én a hétvégén szörpöztem:-) az édes cidert nem szeretem. Vannak abban nagyon jók. Szerintem benn jót ittál az a baj. A bulmers pl egy okádék nekem.

Aureliano Buendía 2014.03.02. 19:42:05

@Black Hole: nemtom, valahol a ferenciek tere mögött ittam egy helyen. Aztán inkább áttértem a borra, hogy legyen is értelme az estének:D

neet 2014.03.02. 19:50:54

@Black Hole: Asztadejó! Egyszer voltam arrafelé kirándulni. Megfogadtam, h oda megyek majd nászútra (in Dublin"s fair city where the girls are so pretty...). Erre az exférjem nem megvétózta a nászút ötletét...?
Próbálnál errefelé steakhúst vásárolni...bár biztos van pár posh bót, ahol van ilyen, de gondolom, ott is aranyárban.
Azért a receptedet elmentem, hátha egyszer úgy alakul. :)
(A másik recept innen Vászka patiszon ropogósa volt. Más műfaj, de az is irtó jó volt, már megérte homározni.)

Anomalocaris (törölt) 2014.03.02. 19:57:34

Ez a Dnyepropetrovszk nagyon jó hely lehet.

Manyecska 2014.03.02. 20:05:15

@Nattramn: mint tartalékos katona bármikor megnészheted xd bàr tik már nem voltatok katonàk.

Anomalocaris (törölt) 2014.03.02. 20:13:50

@dr. phil. Sün‼ ツ: Azt ki tudom mondani háromszor gyorsan egymás után.

Manyecska 2014.03.02. 20:14:33

@dr. phil. Sün‼ ツ: kollégà Szibériàban telepítettek radiòs átjàtszò állomásokat..azt mondtàk qrwa hideg volt...35 fok mínuszban xd

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.03.02. 20:19:14

@Szőkenő Szarvas:
Ja.
És akkor még rövidgatyába futkároznak.

@Nattramn:
Akkó nem ittál eleget!66!

Black Hole 2014.03.02. 20:19:36

@uraaam: itt a sörök mellett vannak kirakva, és iszonyat sok féle van. Eleinte én sem bírtam, mert csak az édesseket kóstoltam. Aztán egyszer vettem egyet, az angol volt, és Scrumpy Jack volt a neve. Akkor aztán rászoktam, viszont egyszer nem volt ez a fajta, és vettem egy írt, annak meg valami falusi cider neve van. Az meg mégjobban ízlett. Az lett a vége, hogy a sörről le is szoktam. Az édesek azok olyanok mint a gyerekpezsgő, azokat a nejem szereti.

Manyecska 2014.03.02. 20:21:07

@Nattramn: nézd meg Novoszibirszket...meg Taskentet.

Anomalocaris (törölt) 2014.03.02. 20:27:14

@Szőkenő Szarvas: Azok nincsenek végigfotózva :/ De Arhangelszkben és Harkovban már barangoltam.

Black Hole 2014.03.02. 20:28:43

@neet: az előbb nem jól mondtam, az a vesepecsenye. A hátszín is jó neki, azt ha túl sütöd kicsit, akkor sem lesz rágós. Meg ezek kisebb szeletek. A magyar marhával az a baj, hogy a kiöregedett tejelő bocikat vágják le.

Black Hole 2014.03.02. 20:31:49

@uraaam: ha Te még gyerek voltál a rencer változás című bohózat idején, akkor legalább neked nem annyira gyomorforgató :-)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.03.02. 20:37:52

@Nattramn:
Ez így van.
De ez miért érdekes?

@Szőkenő Szarvas:
Nem Kamcsatka, Honolulu!44!
Te már alszol?

Anomalocaris (törölt) 2014.03.02. 20:43:23

@dr. phil. Sün‼ ツ: Hát mert ha hétfő lenne, akkor most nyílna a szardinella!

Manyecska 2014.03.02. 20:48:51

@dr. phil. Sün‼ ツ: igen@Nattramn: .Harkovban is voltunk.;-) a ruszkik falun még kecskét is visznek a repülőn kézipoggyászkènt néhol xdd nàluk az ilyasmi mint a tàvolsàgi buszjàrat..fapados dd..kollégâm 15èvig élt
Moszkvàban;-)

Aureliano Buendía 2014.03.02. 21:01:58

@Black Hole: maradok a bornál. Vörös száraz. Ha villányi és kabszav, hiba nem lehet.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.03.02. 21:02:10

@Nattramn:
Inkább bonts egy sört!!4467

@Szőkenő Szarvas:
Megnyugodtam.
Akkor most álmodban beszélsz.

Aureliano Buendía 2014.03.02. 21:03:06

@Black Hole: ja-ja, nekem a java kimaradt. Úttörő voltam, kiszes már nem.

Black Hole 2014.03.02. 21:12:23

@uraaam: vörös vagy fehér, mindegy is csak jó legyen. Egyébként erre fele egyik bor sincs úgy jelölve, hogy száraz vagy édes. Ha édeset akarsz venni, akkor desszert bort kell keresni. Amúgy egyszer kérdezte tőlem egy borosgazda, hogy milyen bort szeretek, oszt' mondtam neki, hogy azt, amelyiket sajnálom lenyelni.

Black Hole 2014.03.02. 21:16:26

@uraaam: a kisz-be a katonaság alatt tudtak úgy beléptetni, hogy nem adtam be a derekam, aztán egyszer szólt az írnok gyerek, hogy a zsoldból le kellett vonni neki az éves kisz-tagdíjat. De erről nem tehettem.

Argentínában megdöntötték Perón asszonyt 2014.03.02. 21:20:43

@Black Hole: most hencegsz ezzel, pedig ha tudnád hogy manapság a kisz-tagság előfeltétele a boldogulásnak..... :-D

Argentínában megdöntötték Perón asszonyt 2014.03.02. 21:22:26

@Black Hole: kurvajó hogy már a cikk címe is hibásan van írva :-/

Anomalocaris (törölt) 2014.03.02. 21:53:18

@Black Hole: Sajnos ezt már megtaláltam. De azért kapsz egy fél pontot. Pedig a "verekdtek"-et nem is vetted észre :D

Anomalocaris (törölt) 2014.03.02. 21:55:51

@jacques shiraz: Ugye? Be se tudok telni velük, annyi szépséget találok folyton.

Argentínában megdöntötték Perón asszonyt 2014.03.02. 21:57:14

@Nattramn: ez most mi, valami "ki talál több hibásan leírt szót"-Európa-bajnokság?

Black Hole 2014.03.02. 22:04:27

@Nattramn: haladok, csak nagyon lassan.

Black Hole 2014.03.02. 22:10:46

@jacques shiraz: pedig egyszer jelentkeztem a pártba, a haverommal. Kérdezték, hogy miért akarunk párttagok lenni? Mondtuk, hogy azért, mert amikor pártgyűlés van, és a 6 gépészből 4 elmegy pártgyűlésre, akkor nekünk nagyon sok dolgunk van, és úgy gondoljuk, hogy inkább mi is a pártgyűlésen üldögélnénk. Erre azt mondják, hogy éretlenek vagyunk, és nem vettek fel bennünket.

Anomalocaris (törölt) 2014.03.02. 22:21:33

@jacques shiraz: Nem, én gyűjtöm az elgépeléseket. Mint mások a bélyegeket. Csak ezek viccesebbek.

gabors 2014.03.02. 22:23:55

@hagyma: cool akkor ez megint szerinted mint hagyma es kesz ez igy van ... bocs :-0

akkor

Anomalocaris (törölt) 2014.03.02. 22:24:43

@Black Hole: Még egy, és kapsz címkét. Nem vagyok én szűkmarkú :)

Anomalocaris (törölt) 2014.03.02. 22:25:59

Én már találtam.

"az Index Fimakadémia díja"

gabors 2014.03.02. 22:26:34

@hagyma: kosz hogy mondod, de amit Te mondasz az nem kosher tobb mint 50%-ban

igy erre nem hagyatkozom

Black Hole 2014.03.02. 22:33:13

@Nattramn: kösz, rendes vagy. A nagy baj az, hogy átsiklok felettük legtöbbször.

Argentínában megdöntötték Perón asszonyt 2014.03.02. 22:38:52

@Nattramn: na akkor valószínűleg tetszett volna, amit a hét elején láttam

valami olyasmi volt, hogy "feltette az í-re a pontot". :-DDD

Aureliano Buendía 2014.03.02. 22:49:21

@Black Hole: láttad a Moszkva tér c. filmet? Nekem nagyon tetszik, bár abból már pont kimaradtam. De a hangulata jó.

Aureliano Buendía 2014.03.02. 22:50:26

@jacques shiraz: ebben natt az abszolút piacvezető. Esélyed sincs mellette.

Black Hole 2014.03.02. 23:11:12

@uraaam: ismerős a cím, de nem ugrik be. Nekem az egészben az egyik legviccesebb az, hogy '91 előtt egyetlen embert ismertem, aki nyíltan beszélt '56-ról. Mesélte, hogy mit csinált. Aki hallotta, az meg csak pisszegett, hogy Józsi bácsi halkabban, mert baj lesz. '91 után, meg hirtelen lett egy csomó ember, akiről kiderült, hogy Rambo módjára irtotta az oroszokat.

Black Hole 2014.03.02. 23:14:38

Kevesen voltunk, de sokan lettünk.

gabors 2014.03.02. 23:30:49

most fozok valamit ....meg nem tudom mi lesz a vege de karfiollal kezdodik es nem eszunk hust ...

hogy ebbol mi lesz ???

Black Hole 2014.03.02. 23:38:58

@gabors: csinálj morzsás karfiolt. Nejem esküszik rá, de én nem eszem meg :-)

igi1 2014.03.03. 06:39:53

leonardo meginn pofára esett rip

neet 2014.03.03. 08:06:32

@ColT: hiányolok teliholdas képeket. Amúgy :-)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.03.03. 08:49:02

@dr. phil. Sün‼ ツ: ki az ágyból, reggeli torna, egy-kettő! (nem szinglik az ágyban is reggeli tornázhatnak, igény szerint!)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.03.03. 09:05:32

@sugargiraffusplumps.:
Értettem őrmester elvtársnő!
Kérek engedélyt meghunyászkodni!44!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.03.03. 09:27:15

@sugargiraffusplumps.:
Én Churchill elveit követem.
Viszki, szivar, semmi sport!44!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.03.03. 09:43:06

Dzsekill drágám, komolyan aggódom. Jól vagy?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.03.03. 10:01:35

@sugargiraffusplumps.: Azt

A fánkos nagyon jó :D

@batgirl: Biztos, mert nem kell postot gyártania :D

AtiSnatch 2014.03.03. 10:22:37

jó reggelt! melyikőtök a facebooksávos troll? :D vagy csak simán agyhalott? :D

AtiSnatch 2014.03.03. 10:25:36

nekem rendes szomszédaim vannak, mindjárt itt a húsvét , kaptam egy tojás, bár innen üzenem, hogy legközelebb ne a kocsim tetejére dobja, mert így kurva nehéz lesz kifesteni... várom a ötleteket hogyan tudnám meghálálni, bár van egy két saját ötlet is... :)

AtiSnatch 2014.03.03. 10:47:00

@sugargiraffusplumps.: az nem zárja ki, hogy nem innen van :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.03.03. 10:48:21

@AtiSnatch: ez igaz! a szomszédnak meg te is aggy egy tojást csak várd meg amíg szaga lesz, úgy izgalmasabb!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.03.03. 10:57:30

@AtiSnatch: arra XHAMUZÓSRA GONDOLSZ?
Szerintem nem közülünk való. Ilyen ostoba még itt sincs.

AtiSnatch 2014.03.03. 11:10:03

@sugargiraffusplumps.: már csak meg kell találnom, egyelőre még csak gyanúsított van. de ha megtudom melyik volt bekennem az ajtaját szarral...először is. :)

@batgirl: volt. a babos lajos, meg egy két ember jelentkezhet az agyhalotti címre még most is innen, neveket személyiségi jogok miatt nem mondok. :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.03.03. 11:42:36

@AtiSnatch: szerintem mondhatod nyugottan, elvégre lencséspityu nem anonim! :D

AtiSnatch 2014.03.03. 11:51:41

@sugargiraffusplumps.: ő a babos lajos, a többiekről nem nyilatkozom ;) :D

hobbitroll 2014.03.03. 11:53:40

Mi a bánat van? Senki nem vett paplant, fazekat, masszírozós bőrfotelt, mosógépet, laptopot ... azt nehezen hiszem el, hogy senkit nem vertek át.
Vagy ez lenne az évégi?

AtiSnatch 2014.03.03. 12:36:40

@hobbitroll: matyarország joppan tejesit! :)

hobbitroll 2014.03.03. 12:47:58

@AtiSnatch: ettű' fé'tem, akkó' poszt né'kű' maradung?

@sugargiraffusplumps.: volt még vki .. szily? més nem tuggya engedéjjezni a posztókat?

AtiSnatch 2014.03.03. 12:49:42

@hobbitroll: majd a választások után! :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.03.03. 12:51:34

@hobbitroll: szily már rég nem az indexnél tapossa az ússágírás rögös pedálját, ő a cinket futtattya a gawkersnél.

mongyuk tényleg kitalálták már az időzített posztot, de biztos váratlanul gyütt a nyaralóskupon jackyllnek oszt nem ért rá beállítani az önkioldó mehhanizmusot. meg a hatásmehhanizmust.

AtiSnatch 2014.03.03. 13:07:40

gondolkoztam, hogy írok egy posztot, hogy hova tűntek a homárpostok, de gondolom nem csak én érzem ezt paradoxonnak... :D

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.03.03. 13:08:03

Az vót má, hogy mér nincs új poszt?

AtiSnatch 2014.03.03. 13:12:36

@dr. phil. Sün‼ ツ: szólni kéne a ciginek meg a sültolajnak!

helianthus 2014.03.03. 13:17:20

@batgirl: @AtiSnatch: na jó, kiről beszéltek? Unom, hogy sose vagyok képbe, mindig kimaradok a cinkos összekacsintásból és a közösségi élményből. :O

helianthus 2014.03.03. 13:18:30

@atörökk: korán reggel ne ..názz már! Még lehetnek itt kiskorúak is. :/

AtiSnatch 2014.03.03. 13:23:28

@helianthus: nézz fel a facebúksávba, ott van egy hülye! :D

@dr. phil. Sün‼ ツ: hazudol, ott egy se nincs... :(

igi1 2014.03.03. 13:25:32

Ez most má tényleg nem ên vótam

.!.

Atörökk 2014.03.03. 13:26:14

@helianthus:
Ilyenkor ők ebéd után alszanak. Vagy gondolod, a maji naccsoportos óvodások mán titokban okostelefonoznak a takaró alatt? ;)

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Ki tuggya. Mindég péntek van.

igi1 2014.03.03. 13:29:38

Üzennek nekem az origon

A mogyoródi lehajtónál ütközött egy másik autóval a Suzuki Wagon R. Ígí.

AtiSnatch 2014.03.03. 13:35:39

@igi1: fingottál?

@atörökk: psszt, még lebuktac a dada előtt... pedig most nem is fogaz. :)

igi1 2014.03.03. 13:36:53

@AtiSnatch: nem tok róla h rámültél volna de nem tiltakoznék egyébként

Ja nekem is ez van csak wagon r +

helianthus 2014.03.03. 13:51:52

@atörökk: szerintem én inkább nem akarom tudni, mit csinálnak a mai nagycsopisok a takaró alatt. :D
Ez legyen az ő titkuk.

@Rosszindulatú Vászka: süsüzni mentem.

Vadkörte

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.03.03. 13:56:32

@Rosszindulatú Vászka:
Még jó, hogy nem betyárkörte!!4!

@AtiSnatch:
A lányok nem finganak!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.03.03. 14:00:11

stoppos és süsü..de rég vót

AtiSnatch 2014.03.03. 14:03:07

@ColT: vótmá', egy lú már írta nekem :D

@igi1: már megint? :D

@dr. phil. Sün‼ ツ: tudom, de ha mégis akkor is csak shánel illatút és rózsaszínűt! :)

Manyecska 2014.03.03. 14:08:10

@igi1: volt a rádióban is jót röhögtem!:D
menek mer jön a kedvenc századosom de izgi:D meg kell fésülködnöm, sminkigazítás:DP

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.03.03. 14:08:59

@AtiSnatch:
Pontossan.
De az is a szomszéd vót!

@Tanácstalan:
Az ki van csukva, mer nem tudok róla.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.03.03. 14:14:55

@AtiSnatch: Ja, csak ott maradt azt' azt hittem, hogy nem.

AtiSnatch 2014.03.03. 14:19:13

@dr. phil. Sün‼ ツ: ezek olyanok, kicsukják a fingt.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.03.03. 14:38:09

@Tanácstalan: a lányok csak pukiznak, de azt is csak egyévben egyszer szokták. Akkor narancsillat úszik a levegőben, és szivárvány tündököl.

Argentínában megdöntötték Perón asszonyt 2014.03.03. 14:42:08

@AtiSnatch: bekenni az ajtaját nem gyerekes kicsit?

öld meg!

Manyecska 2014.03.03. 14:42:14

@dr. phil. Sün‼ ツ: én inkább összeszarom magam, mintsem. Le is lőnének!:D 4! 8mm-sel:D

AtiSnatch 2014.03.03. 14:44:08

@jacques shiraz: "már csak meg kell találnom, egyelőre még csak gyanúsított van. de ha megtudom melyik volt bekennem az ajtaját szarral...először is."

na itten kérem alássan az "először is" kitételen van a hangsúly! :)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.03.03. 15:06:24

@Szőkenő Szarvas:
Nattyon hejes!4!

@batgirl:
Olyan kis cuki-muki butyborékossat?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.03.03. 15:14:06

@batgirl: Ó :)

@jacques shiraz: Betörni az ajtaját szarral. Pl. odaáll elé, és szétfingja.

Atörökk 2014.03.03. 15:18:41

@AtiSnatch:
A mostani dadákok szeretik a zanálot?

@helianthus:
Hát csak mekkéne tudakozni tőlük.

Argentínában megdöntötték Perón asszonyt 2014.03.03. 15:23:05

@AtiSnatch: miért kell mindig mindent teátrálisan csinálni, nem menne simán, kisfejszével?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.03. 15:26:29

szerintem dzseki vagy az Oscaron volt, vagy a Pistorius peren van
vagy valami romkocsmaban

AtiSnatch 2014.03.03. 15:28:53

@jacques shiraz: na jóvanakó, hazamegyek széjjel verem a fejét lánccal.

@atörökk: há remélem. :D

Ádám 2014.03.03. 15:31:09

@jacques shiraz: Ahogy az avatárodat nézem, kölcsönben lőhetne az Auróra....

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.03. 15:33:28

@batgirl: És ezt az összes lányok tudják? Mert lehet, szólni kellene nekik. :D

neet 2014.03.03. 16:11:37

Na jó, ha elég lájk összegyűlik, és eltelik még bő 3 hónap, megígérem, hogy skacostul bemegyek egy cipőboltba, és indiszkréten megetetem az újsütetűt, azt ideposztolom a reakciókat. De csak ha addig se lesz új poszt.
...
Na jó, ez leírva is baromság. Vállaljon más mást.

neet 2014.03.03. 16:13:17

@ColT: cupp. ezek se rosszak.
4898 karaktert írhatsz még.

Két komment elküldése között várnod kell!

Ádám 2014.03.03. 16:14:34

@neet: Ennyire "bajban" vagy?:)

Ádám 2014.03.03. 16:20:58

@neet: ha te nem tudod......., akkor én honnan tudjam.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.03. 16:28:16

@neet: en vallalom, hogy bemegyek egy etterembe es elutasitom a vizet kitolteni akaro pincert, meg a kenyerest is
valllava a felhuzott szemoldokoket

AtiSnatch 2014.03.03. 16:29:18

koncertet ad nálam a Metallica, tojásdobáló szomszédaim nagy örömére... :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.03. 16:29:56

@neet: ciganyeknal ha valaki terhes, az baj
mert nem tudjak ki az apa, meg a nagyapa, sogor stb.

Atörökk 2014.03.03. 16:30:50

@AtiSnatch:
Hangos zene nincs, csak vékony fal!

AtiSnatch 2014.03.03. 16:33:21

@atörökk: nálam most van, azt se hallom mit írsz.. :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.03. 16:34:55

@AtiSnatch: csak nehogy tojas utan feltegla kovetkezzen

AtiSnatch 2014.03.03. 16:37:55

@hagyma: akkor nem koncert lesz utána, hanem disznóvágás, mindkettőt szeretem. :)

Atörökk 2014.03.03. 16:50:36

@AtiSnatch:
Most hangosabban írtam! Most hallod?

AtiSnatch 2014.03.03. 16:52:03

@atörökk: JÓ LESZ AZ! A SZOMSZÉDOK ÍGY SASOLNAK,HOGY HOL VAN FÖLDRENGÉS:

m.blog.hu/su/subba/postimage/j_regg_1393754119.gif

:D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.03.03. 16:52:33

@neet: Én ugyan nem írok.

Köszi :D

@atörökk: Nem, de írd erősebben, mert elég halvány.

elwood 2014.03.03. 17:02:50

mi lett a homárral ? hol tegyek panaszt ?

igazságos 2014.03.03. 17:31:42

@Szőkenő Szarvas: hát én megtanultam, hogy majd ha olyan kocsim lesz, akkor baromkodhatok vele, de amíg egy csóró suzukim van, addig nincs olyan, hogy büszkeség, és hagyni kell az idiótákat. :DDD

Máma senki nem akart elsőbbséget adni, jött a cigánygyerek az erdőből fát lopva, erre kanyarodik, de jobbra nem nézne az istennek se, oszt mikor dudálok neki, még integet valamit a köcsög.

Erre megyek haza, már majdnem otthon vagyok, akarok menni shoppingolni a jószomszédokhoz, erre fel gyün a postáskocsi le a dombról, és elsőbbségadás tábla ellenére se akar fékezni a fiatal pasi.

Mondom okés, hogy gurulni akarsz üresbe lefelé a dombon, de hát jöhet valaki bármikor, annyira közel voltam a postakocsihoz, hogy az orrunk széle kb. 15 cm-re volt egymástól, nem baj, egye fene.

Tényleg meg vannak hülyülve a zemberek vezetés közbe egyre jobban szarnak bele a másik pofájába, hiába megy az a főúton. Oké, hogy szar a kocsim, de nem szeretném akkor se összetörni, idióták miatt.

gabors 2014.03.03. 17:33:50

@Black Hole: az nem rossz de ne szeretek a sutovel babralni ... ha jol ertem mit ajanlasz ... en is szerettem a sult karfiolt kis tejfol stb...

gabors 2014.03.03. 17:37:44

most akkor az jovo hetvegi is ??? jackyll-t ellutotte a busz ????

de elertunk megint a 20-dik szazadba ... remelem elerjuk a szuletesi eveinket is hamarossan

it szerencsere nem volt akkora ho de azert itthon maradtam biztos ami biztos :-)

Atörökk 2014.03.03. 17:37:55

Itt palota és forradalom lesz.

helianthus 2014.03.03. 17:41:54

@igazságos: ritka pillanat ez. Várjál kiélvezem.
Megvolt.
Ja, hogy miről is van szó?
Egyetértek veled.
:D

Rosszindulatú Vászka 2014.03.03. 18:14:03

Csak az a szép zöld gyep, az fog nagyon hiányozni.

Aureliano Buendía 2014.03.03. 18:34:47

Dzsekit elvitte a rézfaszú.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.03.03. 18:35:47

@elwood:
Én az erkölcsrendészetet tudom ajánlani!44!

Aureliano Buendía 2014.03.03. 18:47:42

@Rosszindulatú Vászka: nyertél egy előfizetést az M3 csatornára?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.03.03. 19:01:18

Csekyll szakmát váltott.
Most kazánfűtőként tengeti napjait.

igi1 2014.03.03. 19:03:30

@Nattramn: kivégezték a ruszkik Orbán kussol

Anomalocaris (törölt) 2014.03.03. 19:05:29

@atpijkamo: Persze az is lehet, hogy megint összeszigszalagozták a kezeit, ezért nem tud posztolni.

Aureliano Buendía 2014.03.03. 19:10:00

Vagy kiderül, hogy ukrán állampolgár, és megkapta a behívóját.

Ádám 2014.03.03. 19:11:40

Át állt az oroszokhoz.

Aureliano Buendía 2014.03.03. 19:13:09

A zoroszok mán a spájzban vannak.

AtiSnatch 2014.03.03. 19:17:51

@atpijkamo: és még azt mondják, hogy hülye vagy :)

AtiSnatch 2014.03.03. 19:20:54

na ti se ettetek még homárt... igaz én se, de tévében már láttam olyat :D

Anomalocaris (törölt) 2014.03.03. 19:24:10

@igi1: Követelem, hogy a kormány szólaljon meg Homár-ügyben.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.03. 19:24:52

@AtiSnatch: heti szinten eszek homart, nekem nem egy nagyszam, de sokan szeretik

igi1 2014.03.03. 19:27:01

puyin putyin. Nem úgy gondoltad te se ezt h nevetségessé teszed magad a végén te is mi!? :P

Azé nekünk meg az az érdek h a bevándorlók csak maradjanak otthon

:P

igi1 2014.03.03. 19:28:27

@Nattramn: nem gondoltam h ilyen erős az akaratom amkor múlt héten belémkötöttetek

Nem tehetek róla :)

Ez már nekem is sok, visszavonok mindent

Ádám 2014.03.03. 19:28:54

@AtiSnatch: egyszer s valszeg utoljára Velencében.

Ádám 2014.03.03. 19:30:17

mások maradékát! mi barom!:D

AtiSnatch 2014.03.03. 19:30:22

@Nattramn: valakinek azé még le is kéne mondania :D

igi1 2014.03.03. 19:31:07

@Ádám: mit nem értesz aszitted keres!?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.03. 19:32:59

@igi1: Putyin megfelelo lepest hozott
katonai bazis es orosz tobbseg van a Krim felszigeten
Ukrajnaban nincs torvenyes kormany, fegyveres felkelok elzavartak a megvalasztott miniszterelnokot es a terrol valasztottak maguknak elnokot meg minisztereket
a Krimben meg anep tobbsege teljes autonomiat vagy oroszorszaghoz valo visszacsatolast akar
ilyen egyszeru

Ádám 2014.03.03. 19:33:26

@igi1: mit pofázol? s minek?

AtiSnatch 2014.03.03. 19:34:26

@Ádám: te voltál már a velencei tónál? reszpekt :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.03. 19:34:45

@Ádám: idiota, hoaarbol nincs maradek
az egesz eheto resz 10 deka
bar gondolom Te Velenceben megetted a panceljat is, mert nem tudtad hogy kell enni
amugyis a cigok kukaznak
en nem
csaxolok

igi1 2014.03.03. 19:35:13

@hagyma: há neked tökmindegy Obama is égett

Nagyon megijedt tőletek

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.03. 19:36:33

@AtiSnatch: hogyne lett volna
nadat vagtak meg bodzaztak
meg urget ontottek es rafogtak hogy homar

AtiSnatch 2014.03.03. 19:36:42

@igi1: hát az tiszta oblama volt :D

Ádám 2014.03.03. 19:37:28

@AtiSnatch: A Hortobágyon nehéz lenne nádat aratni.

igi1 2014.03.03. 19:37:48

@hagyma: azóta már ők az urak úgyh ne pofázz az erősebbneknem mondta még neked Putyin!?

AtiSnatch 2014.03.03. 19:38:10

@hagyma: én nem tőled kérdeztem, hogy mivel ütöd el az időt mérivel. :)

Argentínában megdöntötték Perón asszonyt 2014.03.03. 19:38:54

@hagyma: akkor is ezt mondanád, ha Castro hirtelen úgy döntene, hogy Kubához csatolja Miami egyes kerületeit?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.03. 19:38:54

@igi1: engem Obama nem erdekel
de kotve ketlem, hogy megijedt volna
egyelore a vilag legerosebb hadserege a mienk
de senki nem akar haborut
ezt intezzek el az oroszok meg az ukranok, meg ha akarja, az EU
a normalis megoldas Krim elszakadasa, az Ukranok meg csinaljanak amit akarnak
/azert szolok, az oroszok elzartak a penzcsapot, az EU fogja fizetni a cehhet, tobbek kozott Te is:)/

igi1 2014.03.03. 19:38:55

@AtiSnatch: obama inkább putyintól putyin meg nem vette magára Obamát :)

igi1 2014.03.03. 19:40:45

@hagyma: de most mit pofázik bele hülye ruszki egy ország belügyeibe

Ők olyan betolakodók mint te voltál pl.

Megérthetnéd a dolgot igazán de hát...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.03. 19:42:13

@AtiSnatch: ki a faszt erdekel, hogy Te kihez beszelsz, arra reagalok amire akarok
ez az internet
de ha kettesben akartok smuzolni, mennyetek a skypere, web kamerat is kapcsold be/
@jacques shiraz: rossz a a hasonlat, a miamiban elo cubaiak sjat joakaratukbol onkent es dalolva jottek amerikaba, a Krimet Hruscsov adta Ukrajnanak es ott sok az orosz
amugy csak ido kerdese, hogy Cuba Puerto Ricohoz hasonlo statuszba keruljon

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.03. 19:42:27

@AtiSnatch: "voltál már a velencei tónál"

Én még benne is. Velencében.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.03. 19:44:17

@igi1: Te egyre hulyebb vagy sziven
tenyleg kebne napi szinten dugni
en sehova nem tolakodtam be, ez egy
nagyon sok orszag belugyei beavatkloznak lsd a volt jugoszlavia
itt nem vartak meg, hogy a nem elfogadott es megvalasztott Ukran kormany Krimben is alkosson

na politikai feloramnak vege, menni kell melozni

remelem holnapra lesz uj homar

Ádám 2014.03.03. 19:49:41

a barom egy kimenekült kommunista lehet....., állítólag,azok értettek mindenhez!:):D

AtiSnatch 2014.03.03. 19:49:59

@hagyma: jaj ne húzd fel magad, tudod:

"ez az internet"

Különben is : "ki a faszt erdekel, hogy Te kihez beszelsz"

:)

igi1 2014.03.03. 19:50:21

@hagyma: téged is az asszony tart el szal neked mindegy

igi1 2014.03.03. 19:51:32

De ez a homár frusztráció okozza h itt is egymás torkanak esünk mer nincs új poszt

Még heli is célozgat h menjek... Ba

Argentínában megdöntötték Perón asszonyt 2014.03.03. 19:52:10

@hagyma: kurvára nem rossz a hasonlat

honnan tudod hogy azok a kubaiak TÉNYLEG önként mentek és nem álca az egész?

Kuba meg meglehetősen nehezen lesz egyhamar Portorikó, először ugyanis ahhoz hogy az legyen, meg kellene szállni, amit ugyan kinézek az amikból de ahhoz másoknak is lesz még szavuk, pláne ha Vladolf Putlert most nem fékezik meg és hagyják tombolni.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.03.03. 19:52:37

nem baj, maj lesz megen egy szíp nagy szovjet'unió oszt megint béke lesz és boldogság meg termelékenység, hajukat fúúújjjaajjja aaa széél!!

igi1 2014.03.03. 19:54:18

@sugargiraffusplumps.: gonosz ruszkik meg menjenek a pics@ba :)

De ez tetszett

Putyin nem a mai világban él :P

Argentínában megdöntötték Perón asszonyt 2014.03.03. 19:55:29

@sugargiraffusplumps.: én hallgatok az idők szavára és elővettem az azbukát :-D

Argentínában megdöntötték Perón asszonyt 2014.03.03. 20:01:53

@Rosszindulatú Vászka: aztán belőtte vagy a kapus megfogta a lepkéskesztyűvel?

Manyecska 2014.03.03. 20:03:48

@Rosszindulatú Vászka: beleolvastam most a fiam skájpjába /tökvéletlen!!!:D/..asszongya "anya elment randizni.../kivel?/..egy négerrel"..olyan rendesek ezek a gyerekek!!!:DDD..asszongya "kapott ánuszrózsát is":DD Most visítva röhög mer számonkértem. Nórmális??:DDDD

igi1 2014.03.03. 20:03:56

@jacques shiraz: má te is olyan v mint a törökk

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.03.03. 20:05:16

@igi1: dehogynem. csak nem tudja sehogyse megtagadni azt a ruszki vérét. hiába látott már vízöblítéses toaletett közelről meg leszokott a nyershús evéséről is, de hiába. azért mindent nem lehet elvárni tőle se.

@jacques shiraz: vedd elő a barna gatyát is, biztos ami biztos! :D

Ádám 2014.03.03. 20:05:57

1977! az egyik legszebb év!:)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.03.03. 20:07:06

@Szőkenő Szarvas:
Épp kérsezni akartam a többijeket, hogy a tizezredes úr elrabolt-e, vagy csak entyem-pentyem vót.
De ezek szerint az utóbbi.

igi1 2014.03.03. 20:07:52

@Szőkenő Szarvas: csak vigyázz mer az ilyen szerez cigánymenyecskét

Argentínában megdöntötték Perón asszonyt 2014.03.03. 20:08:23

@sugargiraffusplumps.: abból kint lenne a seggem

@igi1: az kizárt mert azt nem tudom milyen

igi1 2014.03.03. 20:10:54

@jacques shiraz: kezdes idiótaságokat kérdezni

AtiSnatch 2014.03.03. 20:16:07

1985 na az má valami... :)

Atörökk 2014.03.03. 20:16:25

Ferenc Jóskát leszarták a legyek!

Manyecska 2014.03.03. 20:19:32

@jacques shiraz: hógyne, apjafia! bár mintha én mondtam volna egyszer ezt..@dr. phil. Sün‼ ツ: :DD várjá most arcpakolást tettem fel /igazit!!!:DD/ meg tusoltam. Mi van?? százados /hadmérnök/, igasságügyi szakértő. Mellesleg doktorátusa is van, magáról:D

Argentínában megdöntötték Perón asszonyt 2014.03.03. 20:22:16

@atörökk: Pallasz Athéné kezéből pedig megint ellopták a lándzsát

igi1 2014.03.03. 20:27:06

Má a manyecs is rólam izmozik :(

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.03.03. 20:28:06

@Szőkenő Szarvas:
Olyannom nekem is van, ez nem izgi!
Arcpakolásom viszont nincs.
Lesel ki az uborkaszeletek mögül?

Aureliano Buendía 2014.03.03. 20:28:15

@atörökk: mindig a magyar népet éri a csapás. Mindig.

Manyecska 2014.03.03. 20:28:45

@igi1: ez biztos??..:P áá, csak az apját szivatta skájpon..:DD főz-mos-vasal szentháromság volt itt:D de most!! lefexem:P:D

Atörökk 2014.03.03. 20:30:51

@uraaam:
Mindegy. Visszafoglaljuk!

Anomalocaris (törölt) 2014.03.03. 20:30:54

@igi1: Még szerencse, hogy ennyi halkonzervet halmoztam fel a spájzban.

Aureliano Buendía 2014.03.03. 20:31:25

@atörökk: tudom, a nőket kéccer is!

Szorgos népünk győzni fog!

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.03. 20:31:41

Két suttyó. Az egyik csak úgy csinál. A másik meg megpóbál vicces kenni.

www.youtube.com/watch?v=jLkVHXMgX1U&t=8m10s
Mogács Dániel a Mokkában

"Mikor indul a fal?"

gabors 2014.03.03. 20:32:27

eljen putyin

!!!

karpatalja Magyar !!!!

elore !!!

Atörökk 2014.03.03. 20:33:21

@uraaam:
Előtte ungabunga!
Utána iszunk!

gabors 2014.03.03. 20:33:34

elmultak 1960 -as evek is !!1

eljen 2000+

Argentínában megdöntötték Perón asszonyt 2014.03.03. 20:34:53

@atörökk: mivel nem mondta hogy David Bowie-rajongó, ezért gondolom kettőt :-DDD

Manyecska 2014.03.03. 20:35:46

@gabors: nyugoggyá le, csütörtökön lesz itt a nátó-találka..@dr. phil. Sün‼ ツ: óó, csak bőrradír. Fontos találkozóm lesz. Jut eszembe te is rendelkezel NATO-iratokba betekintéssel?:D Ez gáz hogy lelőnek ha túl sokat kérdezek:D:P

Aureliano Buendía 2014.03.03. 20:38:05

@gabors: előre partizánok!

Я Венгерский партизан!

Atörökk 2014.03.03. 20:38:56

@jacques shiraz:
Setét, vagy világos kéket?

Argentínában megdöntötték Perón asszonyt 2014.03.03. 20:43:20

@atörökk: égszín

a sötétkék kifogyott, világoskék nem is volt

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.03. 20:43:55

Mogács Dániel (ATV)
www.youtube.com/watch?v=EUjVmnxF1sg

Szegény Kálmán nem tudott rögtönözni, de nem vesztette el a jókedvét.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.03.03. 20:47:06

@Szőkenő Szarvas:
Én minden iratba betekinthetek!44
A nőkébe kéccer!

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.03. 20:49:15

aki ellenzi a védművet, az a teljes sávot a sorsára hagyja, köztük azokkal a lakóházakkal, amelyeket legálisan építettek meg az 1920-as, 30-as években.

www.origo.hu/itthon/20140303-a-vizugyi-foigazgatosaghoz-fordul-a-romai-part-ugyeben-tarlos-istvan.html?utm_source=origo-nyito&utm_medium=sec-2&utm_campaign=sec

Manyecska 2014.03.03. 20:50:20

@dr. phil. Sün‼ ツ: na igen. ezt ismered?
www.youtube.com/watch?v=0EWbonj7f18&feature=kp
Cu/na/mi..:DD valaki írt egy sms-t a Music FM-nek hogy a szomszéd néni egész nap! operát hallgat fullon erre odament a stáb és ezt nyomatták maxon. Állítólag mindenki rázta a fejét:DDD kár hogy nem láttam. Na de léc!:D pá.

Manyecska 2014.03.03. 20:52:39

@atpijkamo: én nagyon remélem addigra télleg elköltözünk és nem kell az ablakból kiugrálnom a csónakba:DD:(( ijesztő! Folyton helikopterek köröztek itt éjjel is:(:D@dr. phil. Sün‼ ツ: ..mondjuk fenti zenét 1.18-tól két brutál hangfalból maxon, állítólag remegtek az ablakok:DD

Aureliano Buendía 2014.03.03. 20:56:50

@atörökk: és ha a sün babot eszik, akkor a sün dörög?

Manyecska 2014.03.03. 20:57:22

@atörökk: ja, ezen röhögtem én is reggel.:D meg volt még egy: Ádám szenved mert nem tud szexelni..címmel:DD

Atörökk 2014.03.03. 21:00:42

@uraaam:
Arról ne is beszéjjünk!

@atpijkamo:
Én sem lábatlankodnék a közelében.

@háromlábúbogár:
Sebaj. Leszögeszhettyük, a Sün egy állat!4!!

igi1 2014.03.03. 21:06:37

@Szőkenő Szarvas: ezzel csak az lesz ha baj h ha nem szívassa de a másik assziszi akkor lesz majd baj

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.03.03. 21:08:51

@atörökk:
Ez nem én vótam!44
Csak rokon.

@Szőkenő Szarvas:
Ilyen bonyolútt zenéket nem hallgatok.
Inkább illyet:
www.youtube.com/watch?v=v2AC41dglnM

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.03. 21:10:11

Ferenc pápának sikerült véletlenül egy nagyon csúnya olasz kifejezést mondania, amikor követőihez beszélt Rómában. Az Argentínában született, spanyol nyelvű környezetben nevelkedett pápa a "caso", azaz "ügy" helyett "cazzo"-t mondott, aminek még a legszebb "fordítása" is így hangozhat: "a szarba"

hvg.hu/vilag/20140303_Video_Ferenc_papa_veletlenul_karomkodott

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.03. 21:14:08

index.hu/kulfold/2014/03/03/80_ezer_dollarjaba_kerult/

"Apa és anya megnyerte a pert, ezért most már hivatalosan is a Guillver fizeti az európai vakációmat idén. KAPJÁK BE!"

pontosan azt az egy dolgot tette, amit szerződésben kötöttek ki, hogy nem szabad.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.03. 21:19:09

Sok átok szállott Rockefellerre és sok ezer embert tett tönkre utjában, amelyen rengeteg vagyonát megszerezte. Kiméletlen volt, erőszakos, a nálánál gyöngébbek eltiprója. Érthető hát, hogy legutóbb Klivlendben azt prédikálta, hogy a megbocsátás az emberi erények legszebbike.

„Mindnyájunknak meg kell tanulnia a megbocsátást”, mondta kenetteljesen, „de nem zugolódva kell megbocsátanunk, hanem örömmel és szivesen, hogy Isten áldása szálljon le ránk”.

Bizony, bizony, kevés embernek van nagyobb szüksége a megbocsátásra, mint éppen Rockefellernek.

index.hu/tudomany/tortenelem/anagyhaboru/2014/03/03/hogyan_lehet_meggazdagodni/

helianthus 2014.03.03. 22:13:07

Dzsekill, szabad a gazda.
Hol az új poszt?

igazságos 2014.03.03. 22:35:36

@helianthus: megerőszakolta a sün

mármint az új posztot

helianthus 2014.03.03. 22:39:04

@dr. phil. Sün‼ ツ: a szisza? De hát minek neki? :O
@Nattramn: hát.
@igazságos: elaludt? Mármint az új poszt. :D

helianthus 2014.03.03. 23:01:42

@Nattramn: volt. A levelezőm megint kifújt. :O

Black Hole 2014.03.03. 23:02:45

Szerintetek hány évig lehet új poszt nélkül homározni?

Andrass9 · http://blogkocsma.blog.hu 2014.03.03. 23:06:48

@Black Hole: EDÉre visszagonolva, elég sokáig :)

Anomalocaris (törölt) 2014.03.03. 23:08:15

@helianthus: Vettem is észre, hogy kong a ládácskám, ha megütögetem göcsörtös faággal, amit nyálkás gombák közt leltem az aljnövényzetben.

Anomalocaris (törölt) 2014.03.03. 23:10:08

@Black Hole: A rothadásnak indult posztok előbb-utóbb felrobbannak, mint a partra vetett bálnák.

helianthus 2014.03.03. 23:11:20

@Nattramn: :8/ akkor JÉP.
Ma nincs erőm tovább küzdeni.

Anomalocaris (törölt) 2014.03.03. 23:16:49

@helianthus: Erőtlenül hullasz a formalinos tartályba?

Black Hole 2014.03.03. 23:28:56

@Nattramn: a bálnák sok bifiduszeszenziszt esznek? Mástól mitől robbannának fel?

Black Hole 2014.03.04. 00:03:42

@jacques shiraz: állítólag ő is Edénél nyaralt, attól gőzölt be. Először megcsinálta a Szovjetuniót, aztán feltalálta a rockandrollt. De ne vedd készpénznek, lehet nem így volt.

Kupon Károly 2014.03.04. 06:05:46

A homár téli álmot alszik? Tavasszal?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.03.04. 06:32:13

SPAM
www.facebook.com/kilatas/photos/a.252840271415645.69152.138994429466897/743752898991044/?type=1&theater

Amúgy ha Jackyll igazán szemét lenne, akkor 1 hét múlva hétvégére időzít pár postot :D

kézműves étcsokimikulás 2014.03.04. 06:59:12

joreggeltet...

kv,ebredeshez...
addiktoknak dupla adag,parosan ebredoknek meg szabadon valasztott...

insider.am/wp-content/uploads/2014/02/segafredo_italian_coffee.jpg

kézműves étcsokimikulás 2014.03.04. 07:16:30

@ColT: nyo,meg vagy (huvelyk)ujjazva...
:p

helianthus 2014.03.04. 08:24:52

@kézműves étcsokinyuszi: nocsak. ;)
Miből maradtam ki?
Tudom, mindenből. :D
Jó reggelt!

kézműves étcsokimikulás 2014.03.04. 08:45:29

@helianthus: nem maradtal ki semmibol...
:)
ha jol olvastam itt ugy is mindenki buzi,ugyhogy egy bokdosessel tobb vagy kevesebb mar mit szamit...
:D

AtiSnatch 2014.03.04. 08:48:18

jó reggeli perverziókat! :)

helianthus 2014.03.04. 08:57:48

@kézműves étcsokinyuszi: nana! Azért a bökdösést ne értékeljük alul! :)

AtiSnatch 2014.03.04. 09:08:46

@helianthus: egy jó kis pillangókéssel már érdekes lehet! :)

helianthus 2014.03.04. 09:24:26

@AtiSnatch: pávatollal meg csikis lehet.

AtiSnatch 2014.03.04. 09:37:24

@helianthus: na pávatollam momentán nincs... :D

ki küldte ránk a munkavédelmiseket? köszönöm neki, van egy kis szabadfoglalkozás :D

kézműves étcsokimikulás 2014.03.04. 09:38:22

@helianthus: nem szokasom alulertekelni semmit,bar most nincs kit bokdosnom sajnos...
:(
pedig igeny lenne ra...

kézműves étcsokimikulás 2014.03.04. 09:42:42

@dr. phil. Sün‼ ツ: addig cukkoltal a malnapalesszel,mig beszeltem a medvevel es beneveztem egy uveg rezangyal fele malnalere...
jofele...
kosz az 5letet...

helianthus 2014.03.04. 09:43:07

@AtiSnatch: nem én voltam. Szerintem mennek maguktól is pénzgyűjtési céllal. :D
@dr. phil. Sün‼ ツ: a csokinyuszit!!444!!

helianthus 2014.03.04. 09:44:51

Na összeboronáltam őket.
Mai jócslekedet letudva.
Fűű, de nehéz volt.
:D

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.03.04. 09:48:25

@kézműves étcsokinyuszi:
Nincsenmittankesün!

@helianthus:
A csokinyuszit kéccer!44!44
A helimelit is!

Ma farsang naptya vagyon, tessék mindenkinek átöltözni maskarába!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.03.04. 09:50:08

lehet, hogy megdöglött a homár?
Azért illene, egy cédulát kitenni, hoyg "ennyi volt kartársak, tessék tovább haladni"

helianthus 2014.03.04. 09:59:19

@dr. phil. Sün‼ ツ: most nem érek rá, megyek dolgozóba! Bökdösést kezdd a nyuszival!!!44!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.03.04. 10:00:42

Kérésed parancs:
__________________________________________________
| ennyi volt kartársak, tessék tovább haladni |
__________________________________________________

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.03.04. 10:36:49

@sugargiraffusplumps.:
Akkor 2080-nál lezárom a kommenteket!
____________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Manyecska 2014.03.04. 10:52:33

@sugargiraffusplumps.: az átélt éjszakai élmények hatására épp most robbantottam ki hat adag kávét-szó szerint-mer a szűrőt nem tettem bele:P..pedig itt most fontos olasz vendégek gurultak be /ezek folyton gurulósbőrönndel járnak:OO:D/:) sza fojtassátok:D

Aureliano Buendía 2014.03.04. 18:57:04

Hálátlanok vagytok, van új poszt és egyből leszarjátok a postást.

gabors 2014.03.04. 19:54:10

@jacques shiraz: mivel tennek mindezt meg az 1950-es chevikkel ??? nem hiszem hogy pl a mig-ek akar lotavolba is tudnanak kerulni ...

komolytalan hasonlat
süti beállítások módosítása