Tékozló Homár

22 milliós GVH-büntetés a homeopátiának

2014.03.24. 10:29 | jackyll | 66 komment

oscillococcinum.jpgFerenc közbenjárásával a Versenyhivatal kiderítette, hogy

az Oscillococcinum elnevezésű gyógyszertárból vény nélkül is kiadható gyógyszert a Laboratoires Boiron SA 2011. november 1. és 2012. július 8., a Boiron Hungária Kft. 2012. július 9. és 2013. április 17. között nem az engedélyezett alkalmazási előírás alapján mutatta be egyes kereskedelmi kommunikációiban, azt állítva, hogy a készítmény alkalmas az influenza megelőzésére.

Genya voltam, felnyomtam az Oscillococcinum reklámját a GVH-nál, ez lett az eredménye! :D

Az Oscillococcinum a világ egyik legnagyobb homeopátiás gyógyszergyártója, a Boiron (egyik) vezető terméke. A szer tulajdonképpen egy húszmillió dolláros kacsáról szól, azt mondják ugyanis, hogy egyetlen közönséges kacsa közönségesen feldolgozott májából-szívéből körülbelül ilyen értékű "gyógyszert" állítanak elő és adnak el - mindazoknak, akik hisznek a homeopátiában.

Magyarországon az Oscillococcinum reklámjával - ülnek az emberek a metrón, egy részük majd meghal a betegségtől, másoknak gömbakvárium van a fejükön és nagyon boldogok  - éveken át találkozhattatok a tévében. (Sőt korábban egy másikkal is.) Mindkettőben azt mondták nektek, hogy az Oscillococcinum véd és szolgál, és aki meg- és beveszi, az "...fütyülhet az influenzára"!

No hát, ez gyaníthatóan nem volt és ma sincs így, az Oscillococcinum nem véd meg a fertőzésektől, még csak nem is gyógyít ki a betegségből, aki utánajár a dolognak, az megtudhatja, hogy a homeopaták legmerészebb feltételezései szerint is legfeljebb az influenzás vagy influenzaszerű megbetegedések egyes tüneteit enyhítheti - kis mértékben. (Egyébként a mindezt igazoló klinikai vizsgálatok szakmai színvonalát és megbízhatóságát is számos tudományos szaktekintély vonja kétségbe.)


Genya voltam, felnyomtam hát a reklámot a GVH-nál mint olyant, ami megtéveszti a fogyasztókat, és a piaci versenyt is meg nem engedhető módon befolyásolja.

A hivatal azután a "fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat", továbbá a gyógyszer és gyógyszerforgalmazási törvény megsértésének vélelmezhetősége miatt vesenyfelügyeleti eljárást indított ellenük, 2013.04.26-án. Az egész levelezés itt van.

Tudom én, hogy bár a lehető leghosszabb vizsgálati idő - 3+2+2 hónap, ami 2013. november 26-án járt volna le - elvileg megnyúlhat ("nem számít bele az ügyintézési időbe több eljárási cselekmény időtartama"), de azt azért sajnálom, hogy ezekkel a "bele nem számító" csúszásokkal a Boiron - új, immár sokkal visszafogttabb tévéreklámmal - átevickélt a 2013/14-es influenza szezonon is. Bizonyára szép forgalmat bonyolítottak le nullára hígított kacsamájból az idén is...

De ne búslakodjunk sokat a lobbierő és a gyaníthatóan jól fizetett ügyvédek pár hónapos nyereségén, inkább örüljünk neki, hogy egy hazugsággal kevesebből élhet a homeopátia, igaz, így is marad bőven!

Akit például érdekel, hogyan adnak el nekünk néven nevezett termékekben egészen konkrétan semmit, az olvassa el a fogasztóvédelemhez most megküldött panaszt a rendkívül népszerű, amolyan Jolly-Joker féle Sulfur és Sulfur-iodatum golyócskákkal kapcsolatban - itt olvasható. Ha lesz válasz, azt is melléteszem, ha elmarasztalás is lesz, talán a Homáron is megjelenik majd. Különösebb illúzióim persze nincsenek, a milliárd eurós éves forgalmat produkáló üzletágat valószínűleg nem a magyar fogyasztóvédelem fogja móresre tanítani alapvető hantái miatt, már az is szép, ha a szorosan a cápa mellett úszó, maradékokból is jól megélő reklámot időnként megcincálja valaki...

Addig se feledjétek: ha nem csak pénzt költenétek, hanem meg is akartok gyógyulni, csak semmi homeopátia! :)

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.03.24. 10:36:11

Nem élek ikyen homeoizéken, úgyhogy nem tudok nyilatkozni.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.03.24. 10:38:14

épp itt volt az ideje, hogy valaki szájbakúrja már ezeket. mondjuk azis hüje aki ilyen fasságokat vesz, de akkoris.

Dr. Kix 2014.03.24. 10:40:28

@sugargiraffusplumps.: A legrosszabb, ha valaki a kisgyerekét próbálja ilyenekkel gyógyítani, szívassa magát, ha akarja, de egy ártatlan-tehetetlen gyerekkel ne tegye ezt. Betiltanám én is a fenébe az egészet.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.03.24. 10:44:37

@Dr. Kix: hiába minden, salynos. agyat nem lehet adni egyiknek sem.

AtiSnatch 2014.03.24. 10:47:33

kemtrélt árulnak? mer igény vóna rá.

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2014.03.24. 10:49:23

Ki lehetne ezt a büntetési gyakorlatot tzerjeszteni a többi csalóra is, lehet több értelme lenne, mint az egyszeri Vatera usereket zaklatni.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.03.24. 10:51:34

Gyójcsák föl az egész kócerájt!!4!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.03.24. 10:55:01

@ColT: felőlem nyugodtan árulhatják, csak rá kéne írni az igasságot is, miszerint ez csak akkor használ ha hisz benne a júzer erőst. persze ez igaz a porcukorra is meg a porított tyúxarra is, sőt, az éjfélkor gyűjtött fekete kakas véréből főzött itókára is.

Atörökk 2014.03.24. 11:03:26

Hülyeség elleni homeopszihopatás szert kéne forgalmazni. Csilliárdosok lennénk belőle :D

Atörökk 2014.03.24. 11:04:27

@lordjim:
Hátbeléd mi ütött, kicsifiú?

AtiSnatch 2014.03.24. 11:06:32

@lordjim: trollkodunk-trollkodunk, a temető meg üres? na kapd össze magad.

zsebkettő 2014.03.24. 11:15:05

Jó hülyék vagytok. Imádom a kacsamájat.

AtiSnatch 2014.03.24. 11:17:27

@zsebkettő: egy kacsamájból készül az összes állítólag, mennyire jó az ízlelésed? :D

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.03.24. 11:18:08

Namégeccer, férecsúszott:

@lordjim:
Te meg kijafaszom vagy kicsirigó?

AtiSnatch 2014.03.24. 11:18:31

@dr. phil. Sün‼ ツ: nyilván még új lehecc itt, de szerintem ez atörökk :D

zsebkettő 2014.03.24. 11:44:26

Különben sem érdekel, hogy mit esznek a homeoerotikusok.

zooDoo 2014.03.24. 11:45:42

Mert miért ne lehetne hatásos a 200k hígított libafos?

Rosszindulatú Vászka 2014.03.24. 11:46:43

Drakulálunk Ferencnek!

Továbbá reméjjük, hogy a feljelentés előtt csekkolta a magyar dílerhálózat tulajdonosi hátterét.

A zúzódásokra, törésekre és egyéb külsérelmekre pedig remek homeopátiás szer a jegeces borogatás. Persze csak antemortem.

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.24. 12:07:45

@dr. phil. Sün‼ ツ: t€évecc. A mekdónácc poszt volt az első. :D

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.24. 12:11:57

Ferenc még véletlenül sem a konkurenciánál/gyógyszergyárnál/gyógyszerforgalmazónál dolgozik, ugye?

Faus to 2014.03.24. 12:14:19

Ferenc azért reklamált, mert mindig a seggébe dugta fel, de nem darabonként, hanem a 30-as kiszerelést kompletten és nem gyógyította influenzáját, csak aranyeret kapott tőle.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.24. 12:22:46

Ezt ti nem értitek. A higításkor a vízmolekulák emlákeznek az eredeti hatóanyag rezgéseire, így higításkor egymástól (is) veszik át a rezgést, a végtermékben nem kell, hogy akár egy molekula eredi hatóanyag legyen.

A disznók meg tudnak repülni.

bikmakk · http://srbija.blog.hu 2014.03.24. 12:24:02

Végre! Ez már nagyon kellett.

zsebkettő 2014.03.24. 12:34:17

Hülyeség! A kecskeszar tejbe áztatva ugyanolyan jó.

zsebkettő 2014.03.24. 12:41:48

@Rosszindulatú Vászka: "... persze csak antemortem"

Hadd idézzek Ford Fairlane-től: "...avval fenyegetőzik, hogy megerőszakolja és megöli őket, csak más sorrendben."

elwood 2014.03.24. 12:44:39

Pokorni azt mondta nem támogatja a homeopátiát mert a melegnek már így is elég sok joguk van.

Argentínában megdöntötték Perón asszonyt 2014.03.24. 12:58:46

@Rosszindulatú Vászka: nem ólomecetes borogatás?

a jégecet emlékeim szerint kissé más, bár kétségkívül közeli rokon

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.24. 12:59:23

@agresszív kismalac: Te nem követed a tudomány fejlődését.

www.pinterest.com/cavner/flying-pigs/
A baloldali oszlopban, pgdwn, a szemüveges nagyon elegáns.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.03.24. 13:17:25

@atpijkamo: sokan támadják ezt az elgondolást, mondván, lehetetlen. Pedig csak paradigmaváltásra van szükség. Magával a levezetéssel én ki vagyok békülvve, kár, hogy a fizikából áthallással ezószarrá tett angyalirezgés nem feltétlenül létezik épeszűek gondolati repertoárjában.
HISZEL BENNE? Mert ha nem..: ez van.. nincs más.. sokkal jobbra ne számíccs (talszöveg). Buta embernek a hite van csak, azzal tud operálni, kötni magát valahova ebbe a csúnya nagy univerzumba. Mely fénylényekkel teli.

Darth Revan 2014.03.24. 13:33:46

Koszonet illeti a posztolot!
csak igy tovabb!

Zergus 2014.03.24. 14:44:25

Ferenc te nem genya, hanem faszkalap voltál. Anyway...

Tegyük félre a sok gyógyszerészeti faszságot, amit idekeversz és nézzük kizárólag az általad kifogásolt reklámot.

www.youtube.com/watch?v=P9wOHhY9TXU

Azt állítod, hogy a reklám azt mondja: " Mindkettőben azt mondták nektek, hogy az Oscillococcinum véd és szolgál, és aki meg- és beveszi, az "...fütyülhet az influenzára"!"

Tudod te mi az első mondat, ami a reklámban elhangzik? A termék neve. Majd a narráció további része már a kötelező "A kockázatok és..." szöveget nyomja.

Amit te el akarsz nekünk adni, az az, hogy a reklám kimondja azt, hogy véd és szolgál, pedig ez egyáltalán nem teljesül. Egy élethelyzetet vázol fel, ugyanúgy, ahogy a többi - általad elfogadott - gyógyszer reklámja is teszi. Sőt, itt még kevesebb vásárlásra buzdító elem található, mint a normál gyógyszer reklámokban, hiszen, mint azt megállapítottuk, nincs szájba rágott szövegezés. A befogadó kognitív képességeire van bízva, hogy mit és hogyan fog fel a reklámból.

További érdekes kérdésekbe is ütközhetünk, ha megnézzük milyen idősávokban, milyen célközönséget ért el a reklám. Vajon hányan látták az amúgy szöveg nélküli reklám képi elemeit? Vajon hányan voltak azok, akikben tudatosult, hogy mit láttak. Vajon hányan hagyták, hogy utat törjön tudatukba a reklám tartalma?

Te nem a reklámot, hanem a homeopátiás szert jelentetted fel, ami nem teljesen ugyanaz. A kérdéses reklám akkor lett volna ténylegesen félrevezető, ha azt állítja "Minden golyócskában ott van a néma kacsa mája és szíve" és még ki tudja mije... A versenyhivatal meg asszisztált is a balfaszságodhoz, amihez külön gratulálok innen is.

Fel nem foghatom, hogy ha nem vagy érdekelt a gyógyszerszférában, akkor miért zavar az, hogy egyes emberek hisznek dolgokban, amik ha másképp nem is, de placebohatással hatnak rájuk?

Továbbá tisztelettel kérdem, miben jobbak a gyógyszerek? Van az Algo gyógyszer család, aminek több hasonló készítménye található meg a polcokon. Vegyük most ezekből elő a két leggyakoribb fájdalomcsillapítót (egyik kék, a másik zöld csomagolású, és a fantázia neveik is eltérnek) Egyikben 400 mg, míg a másikban 600 mg hatóanyag található, de ezen kívül minden másban megegyeznek, a hozzájuk adott tájékoztató szerint. Mindenben. Mégis a kevesebb hatóanyaggal bíró készítmény úgy lett pozicionálva, hogy az nem csak fájdalom- és gyulladáscsökkentő, de még lázcsillapító hatással is rendelkezik. A nagyobb hatóanyag tartalommal megáldott testvére meg nem alkalmas lázcsillapításra. Hogy is van ez? Csak nem a termék nevével és csomagolásával próbálják tudat alatt a fogyasztóba plántálni a gyógyszer vélt hatásait? Nos, mondd meg nekem, hogy ez mennyiben tér el egy homeopátiás szernél alkalmazott trükktől? Ez még sem szúrja a szemed, mert ebben van valami valódi hatóanyag, igaz?! Hát, elmész te a büdös picsába a baromságaiddal...

elwood 2014.03.24. 14:48:27

@Zergus: "Továbbá tisztelettel kérdem, miben jobbak a gyógyszerek? "

orvosilag igazolt hatásuk van.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.03.24. 14:54:31

@Zergus: Kicsit felidegesítetted magad. Dobjál be valami homeopátiás nyugtatót.

Zergus 2014.03.24. 14:55:02

@elwood: Bocs, lemaradt a REKLÁMJAI/promóciós megoldásai/csomagolásai.

elwood 2014.03.24. 15:46:11

@Zergus: ha arra gondolsz, hogy a termékek árazása, pozícionálása nem mindenhol követi az előállítás költségeit akkor igazad van.
bár ezt nehéz megfogni. egy piacgazdaságban annyiért árulhat mindenki mindent amennyiért akar.
egy helyen meg lehet fogni ezt a dolgot, ha tutti hatástalan (illetve fordítva, ha nincs bizonyított hatása). akkor ugyanis átverésnek minősül gyógyszerként eladni. ugyanaz mint a mágnesterápia amit ugyanígy megbüntettek.

zsebkettő 2014.03.24. 16:19:40

Asszem én homeopata vagyok.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2014.03.24. 16:36:05

@Zergus: Ebben az esetben megteszed kérlek mindnyájunk érdekében, hogy felnyomod az említett gyógyszergyárat a GVH-nál? Egyetértek azzal, hogy aki tisztességtelen eszközökhöz nyúl (és a szöveg nélküli képi eszközökkel való tényeken nem nyugvó hamis igazságok sulykolását is ennek gondolom), azt baszkodja meg az illetékes hivatal.

Ha minden átbaszás következményekkel jár, nem lesz átbaszás.

Köszönöm, ha legalább annyi időt szánsz a GVH-s beadványodra, mint az iménti felháborodott hozzászólásodra!

zsebkettő 2014.03.24. 17:10:24

Fekete homeopata kopog a pepita patika köveken.

zsebkettő 2014.03.24. 17:11:41

@agresszív kismalac: Fekete homeopata kopog a pepita patika köveken

Aureliano Buendía 2014.03.24. 18:23:07

Ugyanitt áramfogyasztáscsökkentő készülék jutányosan eladó.

sdani 2014.03.24. 19:33:25

"Fel nem foghatom, hogy ha nem vagy érdekelt a gyógyszerszférában, akkor miért zavar az, hogy egyes emberek hisznek dolgokban, amik ha másképp nem is, de placebohatással hatnak rájuk?"
Fel nem foghatom, hogy vannak emberek, akiket nem zavar, ha át akarják őket baszni, sőt, még tapsikolnak is hozzá, sőt, még fújjognak is, ha valaki esetleg nemtetszését fejezi ki. Mik vannak...

nandras01 2014.03.24. 20:44:30

@atörökk:
"Hülyeség elleni homeopszihopatás szert kéne forgalmazni. Csilliárdosok lennénk belőle"
jó ötlet, de félek, nem válna be.
a hülyék tökéletesen meg vannak győződve a saját nem- hülyeségükről, az okosak meg tisztában vannak azzal, hogy elmebeli hiányosságokon semmiféle gyógyszer nem segít.
így nem nagyon lenne rá kereslet...

Peggy Bundy 2014.03.24. 21:25:29

Hál istennek valaki végre lépet...ezek a szezonális reklámok viccek. ...és a hülye nép sorban áll a patikában a reklámozott 2000 forintos gyógyszerért, mikor mellette a polcon ott van negyed áron a jobb, nem reklámozott gyógyszer.

Gera 2014.03.25. 08:55:32

Gratulálok Ferencnek és a GVHnak is. Én amúgy nem akarom betiltani a homeopátiát, mert a csodaszerekben való hitet úgyse lehet kiirtani, akkor meg még mindig az a legjobb, ha ellenőrzött körülmények között szó szerint semmilyen hatóanyagot nem tartalmazó varázsszereket árulnak a hülyéknek, pláne olyan "betegségekre", amiket a placebo is "meggyógyít". Szóval nem olyan nagy gáz ez, de ettől függetlenül azért picit idegesít, különösen az, amikor a félhülye hívők elkezdik nyomatni a szemét pénzéhes big pharma témát, miközben milliárdokkal tömik a Boiront és társait, amik ugye tényleg semmi mást nem csinálnak, csak ezerrel csomagolják a semmit szép színes dobozokba, hogy aztán a gyártási költség százszorosáért eladják. A "fejlesztés" ugye hasraütésszerűen megy, tesztelés meg nincs, hol vannak ehhez az orrunk előtt zajló gigantikus átveréshez képest a gyógyszergyárak? Nyeretlen kétévesek baszki.

oeruelt · http://sargahaz.blog.hu/ 2014.03.25. 09:49:10

@Zergus: Te egy idióta vagy, szedjél ellene vmi homeós izét! Jó húsz évet toltam a reklámiparban, ne akard már nekem elmagyarázni, hogy mit mond egy spot, kinek és hogyan! Az Oscillo egy kurva nagy átbaszás, és a filmjük ezt nyomta orrba-szájba. Nem húsz milla kellett volna nekik, hanem kivéreztetés! Aszondod hit! Jó, akkor áruljunk szellemfingot palackban a gyógyszertárakban, biztosan lesznek orvosok is, akik elég zsírért meg kreditpontért tanulmányozni, tanulni és ajánlani fogják a szellemfing terápiás használatát. A sok hülye lúzer meg költse rá a pénzét, te meg nézd mindezt nyugodtan, karba tett kézzel! Te gyökér.

kermi 2014.03.25. 18:52:06

@Gera: Ne beszélj már ilyeneket. Méghogy a gyártási költség százszorosáért árulják a semmit... Nem, erről szó sincs. Inkább a több százszorosáért, akár ezerszereséért. :)

A világ legnagyobb átbaszásai közé tartozik a homeopátia. Mint a fényevés meg egyéb baromságok.
Nem tudom, megfigyelte-e valaki, hogy az agyonreklámozott 'természetes' cuccok mind valami isten háta mögötti eldugott kis francos helyről jönnek, hogy senki se ismerje, van hozzá valami hülye mese hozzá az azt ősidők óta használó bantu négerekről, pápuákról, apacs indiánokról, mindegy, csak ne ismerje őket se senki. Még el kell sütni, hogy csak ők árulják, csak a termés helyén gyártott az eredeti, és csak az általuk gyártott cucc hat, a többi hamisítvány. Jól be kell reklámozni, és megy a biznisz.
Az ausztráloknak biztos el lehetne adni jó drágán a bakonyban és sehol máshol nem élő erdei tövises mutymuty őrleményét, amit a magyar emberek ugyebár évszázadok óta használnak halottfeltámasztáson kívül minden egyéb bajra és természetesen kerülne pár őslakos is, aki igazolná, hogy csakis ettől gyógyult meg. Ha lenne pénz elég reklámra, biztos beindulna az üzlet. Sőt, lehet, hogy megy is már, csak mi nem tudunk róla, mert a világon egyedül minket nem lehetne pont ezzel a szarral átverni ezért itt nem árulják. Legalábbis ezzel a mesével nem.

Sunny Days 2014.03.25. 23:10:58

Van már talán tíz éve is, hogy úgy elkapott az influenza annak minden tünetével együtt, mint még soha azelőtt és azóta sem. Napok óta nem bírtam kikeveredni belőle és már a lószart is megettem volna, ha attól elmúlik. És akkor az egyik munkatársam ajánlotta ezt, nem hallottam róla korábban. Kipróbáltam, és három nap múlva kutya bajom nem volt.
Tényleg.

Andr1s 2014.03.26. 02:11:35

index.hu/tudomany/2013/02/06/homeopatia_a_nagy_atveres/unny:az influenza magától is elmúlik veled is ez történt.

Zergus:

NekemNemEzKell 2014.03.26. 08:24:49

@kukakuka: az index legtöbb "tudományos" írása is nagy átverés.

NekemNemEzKell 2014.03.26. 08:30:20

Bár nem vagyok reklámnéző, de megnéztem ennek a micsodának a reklámját.Meg itt a fotót.Sehol sem állították, hogy a" készítmény alkalmas, az influenza megelőzésére"!A posztot toló (!), nem genya, hanem buta és ostoba! A tünetek csökkentése, nem azonos a betegség megelőzésével!Az pedig mint jó egynehány egyéb termék esetében ( tea, mézes tea, kalapkúra, negró egyéb szopogatós cukorka...stb)nem baj.

DaM 2014.03.26. 11:25:51

@Zergus: Ez összeszedett érvelés volt. De tényleg. Mondjuk nálam már az is kimeríti a trágyaagyú fogalmát, aki a reklámokból a termék nevén kívül bármit megpróbál elhinni, anélkül, hogy magának alakítana ki véleményt. Fulladjon meg minden marketinges - különösen aki az átlagembereknek szolgáltat "eredményterméket".

DaM 2014.03.26. 11:27:43

@NekemNemEzKell: Ah, mevan! Lassan itt van Amerika, egyre több egyéni hitet felkavaró dolgot lehet perre/feljelentésre vinni. Bár ott legalább kapsz valami lóvét is érte, magyarul megélhetésből is csinálhatják. :)

Gera 2014.03.26. 15:24:50

@NekemNemEzKell: Már hogy a francba ne állították volna? Szerinted csak szavakkal lehet állítani? Bakker, erről szól az egész reklám. Meg ugye elhangzik a fütyülhet az influenzára is, satöbbi.

Dr_utcai_arcos 2014.03.27. 09:53:02

@NekemNemEzKell: Ennyire ne legyél már hülye/vak/megvezetett... A reklámban látható egy BXX amibe beszáll egy fullos nagy mellű szőke és lebukik. A következő képen a pasi mosolyogva bámul maga elé. A következő képen suhan az autó a kivilágított utcán és a pasi még mindig mosolyog.Felirat- BXX, the difference. Egy büdös szó nem hangzott el. Gondolom van még pár hozzád hasonló kevésbé értelmes tv néző akinek nem jön át az üzenet, de szerintem a többségnek át fog.

ahanem01 2014.05.21. 13:24:23

@sunny_days: Igen, és ha nem szedtem volna be ezt a szart, akkor is.