Tékozló Homár

Tapló pénztáros a Penny Marketben

2014.03.25. 14:45 | jackyll | komment

Bender nem hagyta annyiban, hogy a Penny Market pénztárosa szétlapította a péksüteményeit és a földre szóra a visszajárót:

A mai napon a következő eset történt velem a Dunakeszi Fő úton lévő Penny Market üzletben:

Bringával mentem Vácról Bp-re és mivel megéheztem bementem a fentebb említett üzletbe és péksüteményket vásároltam. Amikor fizettem a pénztárnál egy magas 40-es szőke pénztáros hölgy (mint a nyugtáról kiderült a 12. számú) a vásárolt termékeket a pénztár után flegmán úgy a pulthoz vágta, hogy szétlapította azokat, majd a visszajárót úgy dobta oda nekem, hogy szanaszét gurult és a földről kellett összeszednem. Nem is találtam meg mindet.

Amikor a vásárlók könyvét kértem tőle nem válaszolt. A biztonsági őr segített megkapnom. A panaszom írása közben a pénztáros odalépett hozzám és a többi vásárló előtt sértegetni kezdett:

"-Büszke lehetsz a kinézetedre."
"-Kirúgatsz egy kétgyerekes családanyát, aki ebből a kis pénzből tartja el a családját?"


Annyit tudni kell az esethez, hogy piercingjeim és fültágítóim vannak. Ezzel a dologgal megsértette a személyiségi jogaim, hátrányosan megkülönböztetett és megalázott a többi vásárló előtt.

Nem értem, hogy az ilyen miért a kasszánál dolgozik és miért nem megy egy vágóhídra disznóbelet lapátolni. Ott nem kell emberekkel foglalkoznia és ha ideges lesz akkor nyugodtan földhöz vághatja a mócsingokat. Ha írás közben elnézést kérni jött volna oda és nem sértegetni, akkor szépen elfelejtettem volna az egészet és nem írtam volna be a panaszt. Nekem is volt már rossz napom. A kétgyermekes családanyákat is ugyanúgy lecseszik, kirúgják, megvonják ilyen-olyan pótlékát ha nem, vagy hanyagul végzi a munkáját.

Vajon ha lenne kedvem, időm és a bírósághoz fordulnék, akkor mi lenne a végeredmény?

A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény

2:52. § [Sérelemdíj]
(1) Akit személyiségi jogában megsértenek, sérelemdíjat követelhet az őt ért nem vagyoni sérelemért.

2:43. § [Nevesített személyiségi jogok]
c) a személy hátrányos megkülönböztetése;

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.03.25. 14:51:17

"Annyit tudni kell az esethez, hogy piercingjeim és fültágítóim vannak. Ezzel a dologgal megsértette a személyiségi jogaim, hátrányosan megkülönböztetett és megalázott a többi vásárló előtt."
Jaj! Remélem nem maradandó.

Tényleg nem lehet ilyen tapló egy pénztáros, de azért a postoló sem semmi :D

""-Kirúgatsz egy kétgyerekes családanyát, aki ebből a kis pénzből tartja el a családját?""
Akkor milyen lehet a gyerekeivel? :S Illetve akkor talán jobban vigyázhatna a szájára.

Pdudas 2014.03.25. 14:54:11

A testmodositas lehet visszataszito es ijeszto. Ettol fuggetlenul azonban a penztaros nem azert ul ott, hogy a vasarlo kinezetet kommentalja.

Nem, a nyúl a Hilda 2014.03.25. 14:55:46

@Pdudas: tudatmódosítás se veszélytelen.

AtiSnatch 2014.03.25. 14:59:19

@Szarkenő Szőrvas: te most egy ellentroll vagy vagy egy töltőtroll? :D

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.03.25. 15:00:16

"egy magas 40-es szőke pénztáros hölgy"

A redves fa...rokért kell hölgyezni valakit, akit éppen szidsz????????

Nincs ebben a kiba... magyar nyelvben más szó erre????

"szőke pénztáros NŐ"
"szőke pénztáros ASSZONY"

Ez olyan mint az ÚRIEMBER, amit most már kizárólag körözéskor mondanak a fakabátok.

Argentínában megdöntötték Perón asszonyt 2014.03.25. 15:00:54

már kezdtem megijedni hogy Eta volt az

igaz ő nem dunakeszin melózik meg az árut nem rongálja és az aprót sem szórja, de a dumája nem mindenkinek jön be
nekem mondjuk igen, úgyhogy ha ezt olvassa, akkor innen is üdvözlöm

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.03.25. 15:02:37

a panasz jogos. a pénztáros néninek, legközelebb a dagadtak nem fognak tetszeni, és az általuk vásárolt rétest, még meg is fogja taposni.

Akinek eltartandó gyereke van, az tanuljon meg tolerálni.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.25. 15:04:50

biciklis, fultagitos, pirszinges,peksutemenyt zabalo, akinek jogai vannak es emiatt akar birosagra is menne
/a penztaros no egy szempillantassal felmerte a helyzetet:)/

Argentínában megdöntötték Perón asszonyt 2014.03.25. 15:05:01

@ColT: ez a fültágító fasza találmány

elképzelem ahogy öregkorukban majd biciklikereket cipelnek a cimpáikban
de szép látvány is lesz az, unokáink is röhögni fognak :-D

bakter012 2014.03.25. 15:05:01

Mi a fasz az a fültágító?

venszivar 2014.03.25. 15:09:10

"Bringával mentem Vácról Bp-re"

sikeres ember NEM lehetsz!:) ezt érezte meg a pénztárosnéni is..........

AtiSnatch 2014.03.25. 15:10:08

menne inkább fejtágításra...

venszivar 2014.03.25. 15:10:36

@bakter012: "AZ", hogy átlehessen látni v. köpni a fülcimpádon....:)

AtiSnatch 2014.03.25. 15:11:09

@venszivar: készen van az árú! mikor gyössz?

CID 2014.03.25. 15:11:34

Az a fültágító, tényleg ritka gusztustalan egy látvány.

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.03.25. 15:11:52

"péksüteményket vásároltam... a vásárolt termékeket a pénztár után flegmán úgy a pulthoz vágta, hogy szétlapította azokat"

Úgy a pulthoz vágta a kiflit (kb. húsz centi távolságról), hogy az kilapult??????
Azért ez már valami...

bakter012 2014.03.25. 15:12:58

Megnéztem.Nagy az isten állatkertje.

AtiSnatch 2014.03.25. 15:13:50

@hagyma: te oktatsz nyelvtanból? ez jobb, mint a tegnapi vicced. :)

venszivar 2014.03.25. 15:14:40

@AtiSnatch: ki vagy te? s mit zaklatsz?:):D

18:48:77:)))

AtiSnatch 2014.03.25. 15:16:40

@venszivar: akkor tisztázzuk, 18óra 49perc 17másodperckor jössz? :D

helianthus 2014.03.25. 15:16:47

"ha ideges lesz akkor nyugodtan földhöz vághatja a mócsingokat. "
Erről van szó kérem szépen!
Vagy menjen kapálni és bassza oda a kapát a rohadt gaznak.
Vagy menjen kukásnak és dobálja a rohadt kukát.
Vagy....

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.25. 15:17:16

@AtiSnatch: hat rad ferne, de nem tudnad megfizetni
nem vagyok olcso

Argentínában megdöntötték Perón asszonyt 2014.03.25. 15:18:24

@helianthus: a kukát csak ne baszkodja a földhöz mert én tágítom ki a fülét

venszivar 2014.03.25. 15:18:31

@AtiSnatch: addigra azt a ""viccet"" nyomtasd ki s keretezd be, mert HIHETETLEN! :):DDD
habár! biztos az a NIGGER ÍRTA KI ANNO A "BLOGJÁT" ÍRTA!!!:D

AtiSnatch 2014.03.25. 15:18:59

@hagyma: ne dobj fel ilyen magaslabdát, mert lesz aki lecsapja. nem én, mert most nincs kedvem hozzád. :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.03.25. 15:19:16

@bakter012: szerintem olyan lehet mint a seggdugasz, de nemtom.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.25. 15:19:22

@helianthus: vagy vagjon pofan minden fultagitost kovetkezetesen
faszom
mennyenek fultagitani a bantukhoz
ez mas civilizacio
vagy ha mar marad akkor egyen zebraporkoltet, ne lekvaros buktat
nahat

Dr. Panasz Muki 2014.03.25. 15:19:49

Háááát. Nekem valami hiányzik ebből a sztoriból. Csak úgy lebaszta a pénzt és az árut? Biztos, hogy nem volt előtte beszólás? Esetleg előző vevő?
Baromi nehéz a munkájuk, szerintem nyugodtan lehetünk türelmesebbek és toleránsabbak velük szemben.

Ez a beírok a panaszkönyvbe nekem inkább egy minidiktátor személyes bosszújának tűnik.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.25. 15:21:19

@AtiSnatch: ha lenne kedved sem mukodne
hetero vagyok
kovetkezetesen
de noknek sincs eselyuk mert van egy Marym, aki csodalatos megismetelhetetlen es igy megcsalhatatlan
meg valami?
mert megyek reggelizni

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.25. 15:24:10

tenyleg
van meg lekvaros bukta, meg okorszem?

AtiSnatch 2014.03.25. 15:25:17

encrypted-tbn1.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcTCQbgXMARXjdBp_JwFz_G94zZOYVSCscPsDpBGxDR-t72fFqSYfg fültágítózás veszélyei.

és itt a magyarázat rá:

csubakka.hu/wp-content/uploads/2013/09/fules.jpg

:D

@venszivar: akkor holnap? hazamegyek, megnézem a határúti naplóm :D

@hagyma: utána húzd le magad. :)

venszivar 2014.03.25. 15:27:53

@AtiSnatch:
m
a

miért bántod a homár bolondját!?!

Argentínában megdöntötték Perón asszonyt 2014.03.25. 15:28:08

@hagyma: utóbbiból te is láthatsz kettőt a tükörben

AtiSnatch 2014.03.25. 15:30:47

@venszivar: nem bántom én, csak frusztrált vagyok, mert felrobbant a kotyogósom, amikor reggel tepertősvanilía fagylaltot főztem. :)

FDToth 2014.03.25. 15:32:02

Sok a flegma pénztáros. Ilyenkor játszani kell az idegeivel picit. Hányszor előfordul h dobálj a megvásárolt cuccot vagy nem a kezedbe adja az aprót, hanem lecseszi. Én ilyenkor szép lassan pakolok be a szatyorba/táskába, egyesével szedem össze és rakom bele a pénztárcába az aprót, stb. Igaz h ott a többi vásárló, de az aprót és a cuccokat nem én szórtam össze-vissza, hanem a pénztáros, neki dumáljanak. :)

ptspts 2014.03.25. 15:33:11

Szerencsére van a jogi utat elkerülő (megspóroló) megoldás is: akivel tiszteletlenül bánnak egy boltban, az a jövőben vásároljon máshol, és tájékoztassa az ismerőseit, hogy az adott boltban mire számíthatnak.

Köszönöm a posztolónak a tájékoztatást!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.25. 15:33:14

@jacques shiraz: @AtiSnatch: fantasztikus humor haroldok
na ezert tart itt a homar

Serivor 2014.03.25. 15:37:38

Marhaság. Honnan veszed, hogy a te visszajáród volt az, amit a földre szórt? Oda szórja a kassza tartalmát, ahova akarja. A visszajáró az, amit a tenyeredbe tesz.

Biyadhoo 2014.03.25. 15:37:42

Nem tom. Én valahogy hányok ezektől a piercinges, fültágítós majmoktól.

AtiSnatch 2014.03.25. 15:39:15

@jacques shiraz: nem értem, a viccet komolyan veszi és fordítva :D vendéglő megvan még?

venszivar 2014.03.25. 15:40:28

@AtiSnatch: Ígérd +, ha ez a barom hazánkba jön :DDDDD
Akkor a következő, ILYEN KOMPLEX reggelire meghívod s oda állítod lángőrnek! A kotyogóba a "kávét" én viszem!:):D

SzerződésSertés 2014.03.25. 15:40:42

Sérelemdíj kell a tahónak... mert a csúnya, gonosz kasszásHÖLGY (..) minden ok nélkül szétlapította a süteményt és szétszórta az aprópénzt. Direkt. Ettől aztán a fültágítós köcsög harmatlelke olyan maradandó károsodásokat szenvedett, hogy nem elég a panaszkönyv, neki még sérelemdíj is kell. Buzi.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.25. 15:41:00

Nem értem, hogy aki szétbassza a testét, hogy az emberek az utcán összesúgjanak a háta mögött, az mit foglalkozik a személyiségi jogaival???

Elgurult pár aprópénz a legügyesebb pénztárosnál is előfordulhat, nem kell mingyárt összeesküvés elméelteket gyártani. Szívesen meghallgatnám a másik felet is.

venszivar 2014.03.25. 15:41:52

@sugargiraffusplumps.: Hogy ne lenne ki, hiszen itt ülök egy szál pöcsbe

elwood 2014.03.25. 15:43:39

vajon amikor berakta a fültágítót azt gondolta, hogy nem fogják észerevenni ?
vagy tán pont azért rakta be, hogy megbotránkoztasson másokat.
hát az ilyen.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.03.25. 15:44:13

Istenkém. Cashtáros: tipikus érzelmianalfabéta butaszar. Kifelé fröcsköl, problémakezelés ovis szint. Konklúzió? Túl jó sora van. Túl jó. Amennyibe élünk a gyanúperrel, hogy a poszt nem egyoldalú és még minden kis nyúlfarknyi infócskát is közölt velünk. Továbbiakat nem tudunk. Lehet, hogy a kommentekben várja az érzelmi elégtételt sarasan a posztoló? Neeem, tuti nem. Nem fog megjelenni.
@SzerződésSertés: nebuzizz, nem tudunk semmi biztosat.
@FDToth: nem vagyok benne biztos, hogy ez a legérettebb megoldás, de nem mondok semmit, mert hirtelen jobb nem jut eszembe. Velem udvariasak. Egyik flörtölt is, az érdekes volt.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.03.25. 15:47:19

@atpijkamo: a kicsinyes beszólás kicsit másról tanúskodik, mint ügyetlen pézáthelyezés nagysebességgel a máshova. Nyilván, ha zavarban van valamelyik és úgy ejti le, nincs gond, sőt, ilyen is vót. De ha direkt baszná le, hát az már egészen más.

Argentínában megdöntötték Perón asszonyt 2014.03.25. 16:12:29

@AtiSnatch: szerintem már bezárták azért van ennyi ideje miránk

@ColT: csak egészség legyen meg a fogsorom ne essen ki mikor meglátom :-DDD

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.03.25. 16:12:43

Esetleg a farkadra is húzhatná' valamit. A személyiségi jogaidat például.

igi1 2014.03.25. 16:41:00

@amsz: csak meleg, és a szőke nőkkel is baja van (talán dobta egy)

Mindenkinek kurvára CSAK JOGAI vannak, miközben kötelezettségei nincsenek.

A kétgyerekes családanya attól még ne vagdosson máshoz aprót, mert megteheti, a poszter meg csak azért nyavalyog, mert le kellett hajolnia is.

Menjen a poszter a vágóhídra lapátolni, te köcsög.

Az ilyen megjegyzésekből látni, hogy ki volt ott valójában a hunyó.

@AtiSnatch: héé, ez az én bizniszem lesz a jövőben. Ne lopd el.

Szarazkoro 2014.03.25. 16:43:59

Poszt tolo ment volna a peksegbe ami ott van a PT-tol kicsit tovabb, jobb cuccot ehetett volna es meg nem is taploznak vele...... Minden vaci vagja azt a pekseget (en is)a 2es mellet Keszin (ha mas nem akkor a regi jo bulis idokbol :D )

nandras01 2014.03.25. 16:47:41

lehet, hogy a posztoló valóban tahó, az is meglehet, hogy ocsmányul néz ki a fültágítójával, sőt, még az előfordulhat, hogy büdös a lába, de mindehhez a pénztáros luvnyának semmi köze.
az ő feladata, hogy a megvett cuccok ellenértékét kiszámolja, a pénzet eltegye, a visszajárót visszaadja.
nincs mentség, ha az eset valóban úgy történt, ahogy a poszter elmondta, akkor -két gyerek ide, két gyerek oda, bizony ki kell rúgni a picsába, mert nem való emberek közé.

venszivar 2014.03.25. 16:53:30

@nandras01: "bizony ki kell rúgni a picsába, mert nem való emberek közé"

- na, de HA haza megy, akkor ott is emberek között lesz.....
- sőt, HA elmegy a munkanélküli hivatalba, akkor ott is emberek közt lesz.....
- stb - stb.
- most akkor mi legyen?!?

igi1 2014.03.25. 16:53:41

@nandras01: m ost nem értem ezt a péksütemény- kilapítást

úgy egy ember se tudja dobni, hogy azok kilapuljanak, hidd el, próbáltam már

ahhoz, hogy kilapuljanak, rá kell lépni, vagy rápakolni valamit

tehát ebből is látszik, a poszter béna volt, és ahogy kapta a visszajárót, kilukadt a keze

előfordul az ilyen, de itt is mást hibáztat maga helyett, hiszen azt nem írja, hogy esetleg ő is lehetett a hibás

de a péksüteményes dolog CSAK NAGYÍTÁS

Manyecska 2014.03.25. 16:54:23

@igi1: ez nem igaz, van egy postásnő mifelénk amikor másodszorra vágta oda a manit elém mondtam neki "ezt jól idebaszta." /:P/ rám nézett de azóta normális.:) mondjuk egy ujjal gépel:(:DD..borzalmas. Nemhogy nem számolja le a manit hanem egybe leb..ssza a pultra, nincs rá jobb szó. Pedig a heréim sincsenek kivasalva..csak eccerűen sz.rik az emberekre. Az ilyen télleg jobb lenne ha elmenne egy lakatlan szigetre:P

igi1 2014.03.25. 16:56:31

@venszivar: a poszter elárulta magát, nem kicsit, nagyon :P

a stílus ugye mindenkit lebuktat

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.25. 16:56:53

@nandras01: "meglehet, hogy ocsmányul néz ki a fültágítójával, sőt, még az előfordulhat, hogy büdös a lába"

Hát nem hiszem, hogy egy bűzös részeg hajléktalant be kell engednie a boltnak.

Ha elmegyünk otthonról, az átizzadt hálós attlétatrikót vagy az otthonkát rendes utcai ruhára cseréljük, naponta legalább egyszer mosakszunk, rendszeresen hajat mosunk, vágjuk a körmünket, stb. Ha most valaki ellene megy a trendnek, nem biztos, hogy mindenhol szívesen látják.

igi1 2014.03.25. 16:58:02

@Szőkenő Szarvas: há nem tudom, ezek a postásnénik csak frusztráltak a szcientológiás baromságoktól érted :P

de a múltkor kicsit én is szívattam, mikor aszonta, álljak meg, én meg mondom, menjé a házhoz, mer nem érek rá

érted, az a dóga, vagy mi

Manyecska 2014.03.25. 16:58:44

Heretágítót még nem találtak fel?

Manyecska 2014.03.25. 17:03:39

Poszter ennyi fémmel nem szokta beriasztani a biztonsági kapukat??:) komolyan kérdezem..az én időmben még a körbeluggatott fülcimpa volt a divat, jövőre már skalpolni is fognak, remélem:)

Atörökk 2014.03.25. 17:04:29

Unatkozó buckalakó sirámai, ugorgyunk.

Manyecska 2014.03.25. 17:05:35

@AtiSnatch: namost, a törökkel reggeliztél mert ő meg kib..szta az ablakon, elmondása szerint...???:D

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.25. 17:11:22

@Szőkenő Szarvas: Az a pénisznyújtó lesz, amire gondolsz. Tudod, az állnicked használja. :D

Manyecska 2014.03.25. 17:11:38

@atpijkamo: hánem? más értelme van mer én nem láttam meg.., kutya meg üldözi itt a tengerimalacot, utoléri azt átrepül felette lendületből.:D..abból is skalpolás lesz mingyá:))

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.25. 17:12:51

@atpijkamo: Esetleg érzéstelenítő nélkül metélnek körbe....

Manyecska 2014.03.25. 17:13:05

@Tanácstalan: :D@AtiSnatch: mi is lesz, metélés? mit is mondtál..??:P

Manyecska 2014.03.25. 17:15:08

@Tanácstalan: na, egyre járt az agyunk:D!

nandras01 2014.03.25. 17:17:16

@atpijkamo:
"nem hiszem, hogy egy bűzös részeg hajléktalant be kell engednie a boltnak."
ne essünk túlzásokba. az általam felemlegetett láb illata nem része a posztnak, mindössze hangulatfokozóként említettem meg.
a történteket mi csak az egyik fél olvasatában ismerjük, mint általában a homár posztok elsöprő többségét, de a poszt alapján itt bizony a pénztáros luvnya a hunyó.
meg lehet a véleménye a pirszingekről, meg a fültágítóról, de ez semmiféle jogosítványt nem ad a kezébe ahhoz, hogy bunkó legyen.
remélem kirúgták.

igi1 2014.03.25. 17:19:22

@nandras01: továbbra sem értem, hogy lehet úgy pulthoz vágni egy péksüteményes zacskót, hogy az abban levő péksütemény összelapuljon

ahhoz kellett erő, érted

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.25. 17:19:24

@Szőkenő Szarvas: Ugye- ugye?

Pár éve gyün a második tiszt, aki amúgy a tökösnővért is játssza nálunk: hogy hát neki behajózás előtt volt egy kis műtétje. A doki mondta neki, gyühet nyugodtan, de ha a varratok nem esnek ki 4 hét alatt, szedesse ki. És hát eltelt 5 hét, van még varrat, kiszedem-e? Ki én, barátom. Megyünk a kórházkabinba, kiteszem csipesz szike, egyebek, kézmosás, egy korty bátorság, aztán mondom, na hol azok a varratok. Erre a koma kidobja a brét a kezelőasztalra. Én meg visszaraktam mindent a helyére. :D

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.25. 17:22:22

@nandras01: Abban mindenképpen egyetértünk, hogy akasztás előtt meg kéne hallgatni a másik felet is.

Manyecska 2014.03.25. 17:23:37

@Tanácstalan: :DDD ó igen? azt kellett volna a pénztáros elé is kivágni valószínűleg:)

igi1 2014.03.25. 17:24:30

@atpijkamo: ha beírnak a vásárlók könyvébe, akkor az illetőt kérdés nélkül kirúgják!?

ha jól értelmeztem

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.03.25. 17:29:52

@igi1: nekem meg be kellett üzemelnem a fűtést. Hallottál már ilyet? Márcié 25-dick napján az úrnak.
@nandras01: én ezt mondom pontosan.

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.25. 17:34:40

@atpijkamo: Hová? Mert épp készültem megírni a blogra. :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.03.25. 17:35:46

@atpijkamo: Akkor a fasznak engedték be. Befelé odaállt a biztonsági őr? Nem. Akkor meg...

@Tanácstalan: Brrrr

Hartmy 2014.03.25. 17:39:43

Én vagyok a szar, hogy túllendülök olyanakon mint köcsög emberek akik nyilván csak akkor abban az órában köcsögök.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.03.25. 17:40:26

@Tanácstalan: jó, de mit működtek (műtöttek) a bréjén? Horrorsztori?

AtiSnatch 2014.03.25. 17:40:44

@ColT: kimaradt egy é betű vagy több: Brrrré(ééé) :D

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.25. 17:43:53

@Tanácstalan: Kérlek, írd meg, kibontva még szebb lesz.

De ha megengeded, akkor a fenti formájában ellopom a blogomba, lásd pár sorral feljebb, és adok cserébe egy linket a shipengine-be. Seafalcon biztos örülne. Napi pár száz látogatóból biztos van aki átkeveredne.

nandras01 2014.03.25. 17:44:53

@igi1:
ha a posztban csak annyi a túlzás, hogy a péksütemények összelapultak, de a történet nagy vonalakban a leírtakhoz hasonlóan játszódott le, akkor nem kétséges, hogy ki a hunyó.

Hartmy 2014.03.25. 17:48:18

Itt állt mellettem egy rettentő aranyos kis csaj. Fültágítója volt...

figyú 2014.03.25. 17:49:16

rég vótam,cica ,atpi s ezek a sggfejek vannak még?

igi1 2014.03.25. 17:49:53

@nandras01: ha valaki túloz, akkor ott érdek van, és ha érdek van, akkor tényleg lehet látni, ki a hunyó

mert azt senki nem vallja be, hogy lyukas a keze

figyú 2014.03.25. 17:50:28

és az ocsmány görény vénszivar?

igi1 2014.03.25. 17:51:37

@Hartmy: mi mindig köcsögök vagyunk ALANYI JOGUNK érted b+ :P

te is k@cs@g vagy, én is k@cs@g vagyok, akik szidják a posztert, vagy a náci(?) pénztáros nénit, azok is k@cs@g@k, szóval egálba vagyunk, asszem :P

figyú 2014.03.25. 17:52:14

@igi1:
te vagy a csöcsös?

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.25. 17:52:35

@atpijkamo: Ja, a cikis sztorik közé? Oda mehet. :D

@Kellemes Zérókomponista: Azt hiszem fitymaszükülete volt, vagy ilyesmi, és azt. A marhája, meg eljött dolgozni 5 nappal utána. Sok sörébe volt neki, hogy megmutogatta a félszemű törököt. :)

igi1 2014.03.25. 17:53:22

@figyú: NEM :)

én a troll vagyok

figyú 2014.03.25. 17:59:24

@igi1:

elég sokat idefostál 1 éva alatt:D

fülesválasztó-punaszagú-tangakorc 2014.03.25. 18:00:02

@bakter012: A fültágító az a talány karika, mikor átköphetek a fülcimpiden!

Tiborfalvi Tibor 2014.03.25. 18:00:54

@Dr. Panasz Muki: Megnéznélek azért hasonló helyzetben, apródobálás után... Megnyugtatnád, hogy semmi baj, fel a fejjel?

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.25. 18:02:06

@atpijkamo: NM. Elég kétértelmű a vége, de mind1.

igi1 2014.03.25. 18:04:14

@figyú: hát ez attól függ, hogy te fiú -e vagy, vagy csak féltékeny női egyed

@Tiborfalvi Tibor:

legalább hozzá b@szta volna azt az aprót, akkor aszondom, a náci pénztáros tényleg rühelli az egyént

így viszont csak nyavalygás

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.25. 18:04:30

Nnnna. Alvás, mert mindjárt fel kell kelni. Jóccikát!

Aureliano Buendía 2014.03.25. 18:07:27

Meghallgatnám a másik oldalt is, de azért inkább a posztolóra szavazok.

Lehet végre offolni?

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.25. 18:08:52

Na alvás, mert mindjárt kelés van.

@igi1: Ez is nős. Láccik, tisztán.

fülesválasztó-punaszagú-tangakorc 2014.03.25. 18:09:32

@figyú: ...én nem vagyok az, mert az anyádat baszom!

Tiborfalvi Tibor 2014.03.25. 18:12:02

@igi1: A fene nem tud kiigazodni a homáron amúgy, bő hete meg én voltam anyázva meg ezérttartittazországozva annál a posztnál, amelyiknél az aldiban táskákba nézegettek bele, merthogy én nem vertem volna bucira az ilyen-olyan jogaim miatt.

Aureliano Buendía 2014.03.25. 18:12:30

@AtiSnatch: még csak most jöttem. Futottam.

Manyecska 2014.03.25. 18:16:28

@ColT: nemtudom!:D De lehet a seggtágítót is feltalálták már csak mi nem tudunk róla! vagy máshogy hívják:P:P

Aureliano Buendía 2014.03.25. 18:19:07

@Szőkenő Szarvas: most miért tagadod le az anal intrudered?:)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.25. 18:19:08

@Tanácstalan: Ja, a pont-pont-pont. Igaz, nem is gondoltam erre. Látod, nálam szásszor jobban tucc történetet mesélni.

Hartmy 2014.03.25. 18:36:41

@igi1: Tudtam, úgy tudtam... :D A köcsög életbe :D

@Szőkenő Szarvas: Nem, de bevállaltam volna... :D

igi1 2014.03.25. 18:49:00

@Tiborfalvi Tibor: minden a tálalástól függ, a megjegyzésekre nem vagyunk kíváncsiak, és az ilyen-olyan agyi kitalációkra érted

de látom, még mindig fáj az eset, megvigasztaljalak? boruljá mellyeimre

igi1 2014.03.25. 18:51:51

@Hartmy: na, megszerelték a gépem, remélem nem lopták le az összes adatokat róla :P

3000 ft volt, számlát nem adtak, alaplapi áramköri hiba

igi1 2014.03.25. 18:59:08

Poszter!

Attól még, hogy meleg vagy, MÉG LEHET NORMÁLISAN KINÉZNI b+

Már nem divat az, hogy minél különcebb legyél.

Mondjuk így valahogy:

blogs.westword.com/latestword/boham%20pho%20to.jpg

helianthus 2014.03.25. 19:01:51

@igi1: Igi! Honnan veszed, hogy meleg? :/
A belinkelt csupaszcsiga fiú szerinted normálisan néz ki? Szerintem nem!!!444!!

igi1 2014.03.25. 19:04:16

@helianthus: mér, látsz te rajta fűltágítót meg piercinget!?

na ugye

a többi meg ízlés dolga

Namost, ha TE SZÁNDÉKOSAN KÜLÖNC VAGY ÉS ÚGY IS ÖLTÖZKÖDSZ + Túlérzékeny vagy arra, hogy mások erre hogyan reagálnak = meleg vagy.

Nem értem, ha nem akarod, hogy ilyen attrocitások érjenek, akkor miért hergeled DIREKT A KINÉZETEDDEL a népet, érted.

A poszter esete azért más, mint mondjuk ha egy autistával történt volna meg, mert ő direkt a pofádba röhög azzal, ahogy kinéz, és utána mindent erre fogva sértődik meg.

igi1 2014.03.25. 19:07:53

És nem, én nem vagyok arra kényszerítve, hogy mindent elfogadjak, amivel szembetalálkozok, lehet egyéni véleményem, tetszhet/nem tetszhet másnak a külseje, nem vagyok köteles elfogadni azt, ha valaki irritál direkt. Azt meg pláne nem, hogy erre hivatkozva sajnáltatja magát valaki olyan, aki direkt úgy öltözködik, hogy erre hivatkozva védje magát később.

A pénztáros néni nem mutatta, hogy a külseje miatt utálta az egyént (akár férfi, akár nő), mindössze SZIMPLÁN UTÁLATOS MINDENKIVEL, nem egyénre szabottan.

Aki ebbe beleképzeli azt, hogy a külseje miatt undok vele valaki, ott nagy bajok lehetnek a fejben.

Akkor már mondja ki nyíltan, hogy a pénztáros néni náci, értitek.

Aki tapló, az csak tapló marad, legfeljebb kirúgatod, oszt jóvan, meg kipanaszkodod magad a homárra.

De a külsődre hivatkozni úgy, hogy direkt öltözöl így, hogy hergeljél mást, SZEMÉT DOLOG.

helianthus 2014.03.25. 19:10:08

@igi1: te hülye vagy. Láttál már élő meleget? :O
Egy csomó heterót ismerek, aki túlérzékeny a külsejére. Pl. Duci. Vagy nagycsöcsű és utálja, hogy a melleinek beszélnek.
Az enyém nem nagy, de azt én is utálom.
Attól, hogy szarságokat lyuggat magára, ugyanolyan vevő, mint te. Tudtad?

Atörökk 2014.03.25. 19:13:24

Fröcsitpopkornit, buli van :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.03.25. 19:14:29

@atörökk: coitus ergo sum! :D

@uraaam: kergettek?

@helianthus: csupasz is, taknyos is meg a fülét is túrja. váááá.

igi1 2014.03.25. 19:15:23

@helianthus:
Nem érted, de hagyjuk. Mindenki úgy öltözködik, ahogy akar, úgy nézhet ki, ahogy kinéz, NEM EZ A LÉNYEG.

Hanem az, hogy ha ő nem fogadja el a társadalmi elvárást, akkor ne várja el azt mástól, hogy mindenki hozzá alkalmazkodjon, és elfogadja őt.

Itt a poszter HIVATKOZIK a külsejére, ez a bajom vele.

igi1 2014.03.25. 19:18:46

Kérdésem:
Mi van, ha a poszter BUNKÓ VOLT A PÉNZTÁROSSAL, beszólt neki, vagy nagyképű, fellengzős volt, szimplán cigány tulajdonságokkal esetleg. Tudnék mesélni, milyenek azok, amikor a hónap elején pénzt kapnak, és elmennek a boltba vásárolni, és milyenek akkor, amikor a hónap vége felé mennek a boltba.

Itt is ez a lényeg, azt NEM TUDHATJUK, mi volt a véleménye a pénztáros néninek ( NEM MONDTA!!!!!!!! ) = ez a rész A POSZTER AGYI KITALÁCIÓJA (hogy a külseje miatt utálta)

A pénztáros néni viselkedésére nincs mentség, meg is kapja érte ami jár, és attól még beleírhat a vásárlók könyvébe.

De van ez a furcsa rész, amit nem tudok hová tenni, hogy miért kell ilyet kitalálni, ha egyszer direkt így öltözködsz, MILYEN JOGON sért meg így mást, állít ilyet, hogy a külseje miatt voltak vele utálatosak.

igi1 2014.03.25. 19:20:30

@ColT: ugye máma különösen hozom a formám

Mondja heli is. :)

Anomalocaris (törölt) 2014.03.25. 19:21:12

@igi1: Odrisikolyos póló különcködésnek számít? :8/

Aureliano Buendía 2014.03.25. 19:23:17

@sugargiraffusplumps.: a legrosszabb, hogy még az sem, önként rúgom magam tökön. Rohadtul éreztem a szombati kirándulást.

igi1 2014.03.25. 19:25:26

@Nattramn: csak ha előtte van egy férfi jel :D

helianthus 2014.03.25. 19:25:31

@igi1: b+ azt azért elvárhatja, hogy ne a földre szórják az apróját. Nem azt várta, hogy megdicsérjék milyen csinos. Èn nem értem? Biztos ez?

Anomalocaris (törölt) 2014.03.25. 19:25:37

@helianthus: Az élők mindig melegek. A halottak hidegek.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.03.25. 19:30:46

@uraaam: jóaz! a mait mink elbliccoltuk mer vasárnap annyira kicsesztünk magunkkal, hogy ülni alig tudok nemhogy futni. node majd holnap megint.

@atörökk: oral et labora!

Anomalocaris (törölt) 2014.03.25. 19:32:57

@igi1: Rám is szoktak furán nézni eladó nénik. A kajámat még nem lapították szét, de talán csak idő kérdése. Whoopert mindenesetre nem merek kérni.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.03.25. 19:34:51

@helianthus:
Én kézrátéttel végzem a mellnagyobbítást!
Nagy esetében a mellkicsinyítést!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.03.25. 19:39:33

@sugargiraffusplumps.:
Én ilyen szépet nem tok.
De mégis:
anal et beszarsz!

igi1 2014.03.25. 19:40:14

@helianthus: azt el, ezt én is mondtam

de ne találgasson ki már mindent érted

Atörökk 2014.03.25. 19:40:41

@sugargiraffusplumps.:
Aszt ismerem, az a munkahelyi szeksz!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.03.25. 19:43:23

@atörökk: azaz! fellatio est mater studiorum! :D

@dr. phil. Sün‼ ツ: nem baj, azér' még értem így is!

Aureliano Buendía 2014.03.25. 19:43:54

@helianthus: nyugi, ismét az életvezetési tanácsadó műsor megy:)

Aureliano Buendía 2014.03.25. 19:45:02

@sugargiraffusplumps.: te is fucc? Vagy más módon edzed a testyed?

Fiszont már ment le 1 kg, pedig csak 2 hete csinázom.

Aureliano Buendía 2014.03.25. 19:46:17

@dr. phil. Sün‼ ツ: én olyan természetgyógyásznőt keresek, aki szájrátétellel gyógyít fitymaszűkületet.

Atörökk 2014.03.25. 19:48:03

@uraaam:
Én tuttam egy ilyet, de letiltották, mer' gyógyíthatatlan random szájzárja van!

igi1 2014.03.25. 19:52:37

@atörökk: @uraaam: soha, semmi se jó nektek

Ha túl nagy szája van, akkor betapasztanátok, ha meg túl kicsi, akkor kinyittatnátok

Hogy juttok így dűlőre!?

Aureliano Buendía 2014.03.25. 19:53:29

@atörökk: én igazából arra vártam, hogy majd igi lecsap erre, mert úgyis mindenhez ért. Meg legalább csend lenne.:)

Atörökk 2014.03.25. 19:54:35

@igi1:
Azt majd mi tudjuk. Te foglalkozz magaddal, ha már más nem teszi :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.03.25. 19:58:58

@uraaam: jas, futunk pár hónapja mer meguntuk a punnyadást itthon, valamivel muszáj lelohasztani a seggünket mer a közhiedelemmel ellentétben a szex az erre nem alkalmas, salynos :D így aztán benne van a naptárban, hogy minden másnap futás van, így nincs lógás :) ma kivétel mer tényleg nem tudunk moccanni se többszörös zúzódások miatt.

Hartmy 2014.03.25. 19:59:48

@igi1: Mekkel találni az arany középutat... aki olyankor használja a száját, amikor annak ideje és helye van.pont.

igi1 2014.03.25. 20:02:12

@Hartmy: sztem olyat nehezen találtok

legfeljebb a hátatok mögött fogja használni a száját arra, amire gondolja :)

vagy csak elhiteti veletek, hogy úgy használja a száját, ahogy ti akarjátok, hogy használja :)

@atörökk: nekem legalább nem a pályinka az egyetlen örömforrásom, mint neked

cirrmurr 2014.03.25. 20:02:43

Vajon ha lenne kedvem, időm és a bírósághoz fordulnék, akkor mi lenne a végeredmény?"

semmi. 1 Polgári perben először Ügyvédhez kell fordulni. 2, Senki nem tanuskodna melletted, 1 Állitás 1 tagadás és az ügy lezárva, perköltséget+ügyvédet fizetheted.

Megoldás megvárod müszak után és jól pofánvágod.

Hartmy 2014.03.25. 20:05:38

@igi1: Egyszer sem baj, ha kinyitja a száját, de akkor legyen igaza mikor szóláshoz nyitja... :D

igi1 2014.03.25. 20:07:14

@cirrmurr: nyugodtan pereljen csak az ilyen, ha már az eszébe jutott és finoman tudakozódik az esélyeiről

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.03.25. 20:07:33

@uraaam:
Szerintem az igi tuggya eszt!!!4
Csak arra vedd rá, hogy Honolulut emlegesse, ne Kamcsatkát!

@sugargiraffusplumps.:
Harciszeksz vót?

igi1 2014.03.25. 20:08:59

@Hartmy: egy pasi sose ismeri el, ha a nőnek van igaza :P

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.03.25. 20:09:37

@figyú: Bástya elvtársat már le se akarják lőni???

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.03.25. 20:13:27

@sugargiraffusplumps.:
Jó duma!4444
Namongyuk, aszt sose értettem.
Má hogy mér köll megmászni egy hegyet?
Mer ott van?
Oszt ha lepotyog a delikvens?

igi1 2014.03.25. 20:14:23

@dr. phil. Sün‼ ツ: hegyet mászni azért kell, mer addig se vannak az asszonnyal, az addig otthon csinálja a kaját

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.03.25. 20:17:50

@igi1:
Most nem a te hegyeidrű beszélünk, szivem!
Ezek olyan hegyek, mint a grószglokkner, meg a társaji.
Azé küzdenek, hogy lejöjjenek.
Há nóóórmáális, maaaargit?

Anomalocaris (törölt) 2014.03.25. 20:18:38

@cirrmurr: azzal, hogy valakit jüól pofánvernek, még nem lesz instruálva.

helianthus 2014.03.25. 20:18:53

@dr. phil. Sün‼ ツ: oké!! Nagyobbításból lesz kettő! Ja, nem, mégsem. Nekem jó ez. Így is belelóg a látóterembe és kényelmetlen hason feküdni. :DD

igi1 2014.03.25. 20:19:42

@dr. phil. Sün‼ ツ: azé mondom, hogy ezt is, mint minden hobbit arra használnak a pasik, hogy ne legyenek addig se otthon / az asszonnyal

igi1 2014.03.25. 20:20:50

@helianthus: nekem legalább van egy testrészem, amire büszke lehetek. És neked!?

helianthus 2014.03.25. 20:24:38

@igi1: nekem több ilyen testrészem van.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.03.25. 20:24:54

Te, törökk! MaraTt még abból a pattogatott cuccból?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.03.25. 20:25:00

@helianthus:
Egy nőnek nem javallot hason feküdni.
Hát hogy néz ki hátat fordítva beszélgetni?

@igi1:
Te amollyan otthonülős tipus vagy?

Black Hole 2014.03.25. 20:26:22

Amit én kifizetek, azt a pénztáros ne dobálja. Annak idején amikor baszkodta a cuccaimat egy ilyen idegbajos picsa, oszt' kiszakadt a zacsi kristálycukor, és megkértem, hogy cserélje ki, akkor meg volt sértődve, pedig szépen mondtam. Aztán mondtam neki, hogy sztornózni fog, és az rosszabb lesz, akkor azt mondta, hogy cseréljem ki, mert ő nem ér rá. Mikor otthagytam az összes cókmókot, akkor meg nem volt boldog. Szerintem a srácnak ott nagyon igaza van, hogy az ilyen menjen el tyúkot tollazni, vagy valami hasonló. Az meg, hogy fültágítós + piercing-es a gyerek, az meg megint nem a pénztáros dolga. Az egy dolog, hogy szerintem is ronda, de mindenki azt csinál magával amit akar.

Atörökk 2014.03.25. 20:26:36

@agresszív kismalac:
Csinálom a következő adagot.

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Beszélgetni akarsz, akkor a hasára kell fordítani a hátát!

Hartmy 2014.03.25. 20:27:03

@igi1: Örök tévedés... csupán a nő nem ismeri el, ha nincs igaza és ezért azt hiszi, hogy a pasi nem ismeri el, hogy neki igaza van...

Szőrkenyő Szarwash 2014.03.25. 20:28:19

Sikeres ember wáshárol a pinna Marketben?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.03.25. 20:29:49

@igi1: hallod-e igi, én sokat gondókoztam rajtad, aztán arra jutottam, hogy legjobb volna mindenkinek ha beállnál apácának :D

@agresszív kismalac: kinyuvadtan, gyanúm szerint!

@dr. phil. Sün‼ ツ: hát mer onnan van jó kilátás kérlexépen.

Aureliano Buendía 2014.03.25. 20:29:50

@sugargiraffusplumps.: és mennyit? Meg hol érdemes ott?

Én heti két napot jelöltem ki kötelező jelleggel. De ha végre megveszem a bringám, akkor lesz egyéb mozgás is. Muszáj, mert 8 kilónak le kéne mennnie. Minimum.

helianthus 2014.03.25. 20:31:47

@dr. phil. Sün‼ ツ: akkor majd nem beszélgetünk. Nagy cucc. Ne légy már ilyen merev!!!44
@Hartmy: igazad van.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.03.25. 20:33:37

@sugargiraffusplumps.: Há'de... pöttyös lettél! El lehet ezt kapni?
@Hartmy: Persze!

igi1 2014.03.25. 20:33:46

@sugargiraffusplumps.: á nem, ahhoz elhivatottság kell, utálnám a többi apácát (hogy csak csajokat lássak magam körül), na meg enni is szeretek :)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.03.25. 20:36:38

@helianthus:
Mongyuk hátturú kettőt ér, ez nagy bölcsesség.
Én csak az illemtani részére óhalytottam rávilágítani.
Meg külömbe is, ha má harc, akkó fész tu fész!444!

helianthus 2014.03.25. 20:40:57

@dr. phil. Sün‼ ツ: Kard ki kard! Ángárd! Meg ilyenek.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.03.25. 20:41:48

@uraaam: hát a nulláról kezdtük, mostmár le tudunk nyomni olyan 4-5 kilométert, bár belesétálok azér, egyefene. csak az utcán, itt nincs forgalom ponn megfelel. rólam lecsorgott egy ötös de még maradt bőven! majd jövő ilyenkorra már nem lesz, gondolom. viszont elég addiktív ez a futkározás, határozottan jólesik.

Black Hole 2014.03.25. 20:45:57

@dr. phil. Sün‼ ツ: vagy ha hasra fordul, akkor pucsítson.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.03.25. 20:45:59

@sugargiraffusplumps.:
Hát ha csak űsz aptyuk ölibe, az valóban nem segít.
Egy jó harci menet azé odabasz!444!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.03.25. 20:46:31

@agresszív kismalac: ez a vöröshaj+fehérbőr átka. de nem ragályos, nyugi. te nem mégy borozni hónap este?

@dr. phil. Sün‼ ツ: hogyne vóna, szoktunk is csalni vele néha! de úgy nem olyan izgamas!

AtiSnatch 2014.03.25. 20:47:07

hotdogot pattogatott kukoricát tessék, májszbitte, májszimájszi szuper májszi!

Aureliano Buendía 2014.03.25. 20:49:22

@sugargiraffusplumps.: lement egy ötös? Bakker, a mennyiből? És mennyi idő alatt? Most lett még csal tavasz pár hete.
Az nem rossz, ha már 4-5 belefér, kb egy szigetkör, én annyit szoktam.

Én régen is élveztem, de fénykoromban azért jobban ment. Persze, kisebb súlyt is kellett cipelnem. Monnyuk olyan 8-9 kiló a plusz, azt megérezni futás közben.

Viszont olyat soha ne tegyél, hogy a júliusi +38 fokban mész futni, pláne nem vigyél előtte a szervezetedbe elkarnitint. Tapasztalat.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.03.25. 20:51:45

@sugargiraffusplumps.: Nem. Köztudomású, hogy én csak pasztőrtejt iszok.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.03.25. 20:51:59

@sugargiraffusplumps.:
Hát az izgalomnak ez a része egy sün számára nem érdekes.
Azé zizegni, hogy fölérj egybe, utánna visszamászhass a vőgybe, ahonnan indútá?
Pfff....

AtiSnatch 2014.03.25. 20:53:09

@venszivar: én voltam nálad? hmm különös... :D

Nem, a nyúl a Hilda 2014.03.25. 20:55:54

@Szarkenő Szögvas: jó lenne, ha leszállnál rólam. jól van, majom?

helianthus 2014.03.25. 20:56:42

@dr. phil. Sün‼ ツ: mire van igény? 95 C-m nincs. Az tény.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.03.25. 20:56:59

Ma kiderült, hogy igi egy elméleti ember, másik meg hogy mit kell ide írni? Tik mit írnátok a helyemben?

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.03.25. 20:58:28

@Black Hole: mér, mit kapnak a sztornózásra? Érdekelne ez.

Nem, a nyúl a Hilda 2014.03.25. 20:59:10

na, megjött a tízezredes! löpá híveim! :P:P

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.03.25. 21:00:00

@helianthus:
Nem baly, nem vagyok én harcisün!
Teknikával sok minden pótolható!444!
Csak elektrónika ne legyen benne!

helianthus 2014.03.25. 21:00:14

@Szarkenő Szőrvas: te magadal balhézol? Meghasonlottál?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.03.25. 21:02:38

@uraaam: hát ha még egy 8-10 lecsúszna, akkor már rendbe lenne! bár szerintem nem a súlyommal van a gond hanem a magaságommal, ugye! jas, fénykorban lenyomtuk a napi hatvan kilométert biciklivel, csak az nem most volt hanem 20 éve. aztán szép lassan abbamaradt a sportolás, a punnyadás meg utat tört magának, na ebbe untam bele. tavasz, hát itt egész télen tavasz volt. két napig volt hideg november óta.

@agresszív kismalac: kénytelen vagyok elhinni!

@dr. phil. Sün‼ ツ: micsináljak? szeretem azt a jó kis csöndet ott fönn, ez van.

Szarkenő Szögvas 2014.03.25. 21:03:03

@Szarkenő Szőrvas:
Kollega?

Szőkenő vagina már kosher polip mentes?

Aureliano Buendía 2014.03.25. 21:05:17

@helianthus: nem kicsit. A zsír is, de délben futni az álmoskönyvek szerint nem hoz szerencsét.

Aureliano Buendía 2014.03.25. 21:09:44

@sugargiraffusplumps.: én minden évben nagy elánnal kezdek neki a futásnak, aztán az utóbbi 2-3 évben hamar vége is szakadt a lelkesedésnek.
Meg muszáj mozogni, ellustultam.

Ó, régen és is lazán elbringáztam Bp-ről Szentendrére, majd megláttam, hogy a nyári bobpálya még 25 Km, mi az nekem...

Aureliano Buendía 2014.03.25. 21:11:01

@helianthus: az volt, nem is csináltam belőle rendszert. És ehhez jött az elkarnitin, amitől még jobban dőlt rólam a víz. Nem az volt életem legkellemesebb napja, bár lenyomtam a szigetkört, az tény.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.03.25. 21:12:33

@uraaam: @helianthus: nincsen abban semmi égő, szerintem. az égő az volt, amit nyáron láttam: kéccázkilós családapa (vagymi) vattaúj biciklin, csiricsáré biciklisgúnyába, drágamenő szerelésben, sisak, flaskás hátitatyó, szuperszónikus cipellőben tekeri a bicajt cigivel a szájában :D

venszivar 2014.03.25. 21:15:23

@uraaam: AZ az L-karitin, oszt használ-E?

Atörökk 2014.03.25. 21:15:51

@sugargiraffusplumps.:
Háppedig abba' semmi rendkívüli, hogy a rigóval az agyarán teker a delikvencs, csak én eddig vidéken láttam ilyent, a bácsi kék vegyvédelmi kertészgatyóban, kormányon a gázpalack, csomitartón meg fél gyesznó átalvetve :D

Aureliano Buendía 2014.03.25. 21:15:55

@sugargiraffusplumps.: mi máshogy értettük az égőt:)

A szigeten van sok csodabogár. Bár valszeg én is az lehetek mások szemében.

Black Hole 2014.03.25. 21:18:40

@Kellemes Zérókomponista: szerintem sima órabért. Viszont a Black Sabbath Sabotage című albumától így 50 felett is felforr az agyam. És ez jó nekem.

Aureliano Buendía 2014.03.25. 21:19:06

@sugargiraffusplumps.: ez:

shop.builder.hu/enciklopedia_reszletes.htm4?id=50

Mindenkinek kell valami ilyesmi, amiben hisz. Van aki fogyasztáscsökkentőt vesz a konnektorba, én fogyasztásnövelőt. Állítólag használ.

@venszivar: 4 futás (erre használom), meg egy börzsönyi túra (nettó 17 Km) után egy kilóval vagyok könnyebb. Hogy van-e összefüggés? Hát nemtom. Muszáj hinnem benne, hogy nem basztam ki az ablakon a pénzem:D

Aureliano Buendía 2014.03.25. 21:20:25

@sugargiraffusplumps.: @atörökk: bezony, vidéken ez a folklór része. Cigi a szájba, egyik kézben a sör, fején a micisapka, vagy mi a neve.

Black Hole 2014.03.25. 21:21:59

@Szőrkenyő Szarwash: azon gondolkodom, hogy honnan ismerlek. Annyira ismerős az avatarod, ziher talákoztunk már.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.03.25. 21:24:18

@atörökk: lehethogy a gyesznyópörzsölést egy lépésben óhajtotta megoldani, furmányosak ezek a parasztok.

@uraaam: jahogy ilyen varázsgomba. szerintem pénzkidobás dehát ahogy mondod, valamiben hinni köll. avagy "na, ebbül kéne jó sokat eladni!!"

Aureliano Buendía 2014.03.25. 21:28:41

@sugargiraffusplumps.: nyezástó. Mondanak mindent. Szerintem nur futástól nehezen megy a fogyás, nekem legalábbis nagyon látható jele nem volt. Persze az is benne lehet, hogy félszívvel csináltam.
Meg az életvitelen kéne változtatni. Bringázás, egészséges evés, korai vacsora.

Amúgy aktívan fitneszező ajánlotta. Mint mondtam nur futástól nem, vagy nehezebben megy le nekem.

igi1 2014.03.25. 21:29:06

@uraaam: csak vigyázz, mert a hegymászástól ugyan gyorsan fogysz 1 kilót egy hétvégén, de az hétközben gyorsan fel is szalad a sok pályinkázástól meg az asszony főztjétől

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.03.25. 21:31:45

@uraaam:
Svejci sapka, abba tóbb a zanyag!444!
Szalacsi megvan?
www.youtube.com/watch?v=5GpCZ6AXJGA
Na, ollyan.

Aureliano Buendía 2014.03.25. 21:33:12

@igi1: benne van szerintem az előző négy futás is. Viszont pl izmosodom, ami nehezebb a zsírnál.

Nem vagyok nagy egészségeséletmód hajszoló, csak zavarnak a plusz kilók. A pálesszel nem lenne gond, itt az a baj, hogy szarul eszem. Rendszeres az este 8 utáni vacsora. Közben ülő munka, dolgozni autóval.

Aureliano Buendía 2014.03.25. 21:34:22

@dr. phil. Sün‼ ツ: PONT erre a sapkára gondoltam. Konkrtétan a gyerekkorom falusi alkeszok-sapkája. De sokat láttam bakker.

És még nem veszett kis.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.03.25. 21:36:39

@uraaam: be lehet lőni a pontos tápanyagszüksédleted, abból ki tudod számolni, hogy mennyi az annyi. enyhe mínuszban (kb 3-400 kalória) kell lenni, akkor szépen egyenletesen el fogsz fogyni anélkül hogy éhenhalnál :D

Aureliano Buendía 2014.03.25. 21:38:46

@sugargiraffusplumps.: ez nattyon szépen hangzik, de pro primo: hogy számolom ki, pro secundo: hogy tartom be?:)

protekció

igi1 2014.03.25. 21:39:02

@uraaam: mászd meg akkor egyik hétvégén Drégely várát, a nehezebbik úton :)

még a törökök se nagyon bírták

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.03.25. 21:40:04

@uraaam:
Hát ez a sveci sapka.
Jó sok anyag van benne, azé illyen okos a Szalacsi is!!!4
Nem veszett ki, csak kevés van belülle.

Anomalocaris (törölt) 2014.03.25. 21:40:54

@Black Hole: "srácnak"

Furcsa, nekem inkább csajnak jött le a poszt toló. Vagy csajként. Vagy mi. De talán csak a Ponyvaregény miatt.

igi1 2014.03.25. 21:41:07

@uraaam: ja, és a cigánytelep felől menjél, hátha vénszivar is ott fog tanyázni

Aureliano Buendía 2014.03.25. 21:43:25

@igi1: megvolt pár évvel ezelőtt. Asszem a Dréhelyvár nevű megállónál szálltunk le, onnan fel. Hallod, olyan cigány putrik mellett mentünk el. Valami vérnarancshoz hasonló színvilágú beltéri festékkel volt lefestve. Kívülről. De a tányéros Digi ott figyelt...

Ottan lax?

Aureliano Buendía 2014.03.25. 21:44:45

@dr. phil. Sün‼ ツ: a svejcisapka nem ilyen te!

Mondom, a gyerekkorom nagy divattya volt faluhelyt.

igi1 2014.03.25. 21:45:53

@uraaam: ja, a cigányputriknál. :P tényleg, most már T van mindegyiken :DDD

de a vonat egyébként megáll, ha kéred a vasutastól, úgy biztonságosabb

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.03.25. 21:46:11

@uraaam: például itt: orvosilexikon.hu/wrap.php?file=dcc.html egész szépen le van bontva mire van szükséged naponta. fanatikások nyugodtan számolgassák csak a fehérjét meg minden bizbaszt is, szerintem nem szentírás de kiindulásnak meg naggyából belőni a számokat nagyon hasznos.

betartani szintén könnyű: erre van szükséged ahhoz, hogy jobban érezd magad és kész. :D

Hartmy 2014.03.25. 21:46:47

@uraaam: Dombot kell mászni! Szemérem dombot! Abszolút fogyókúrás, csak hogy szépen mondjam. Ha teccik érteni...

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.03.25. 21:47:20

@uraaam: Egy svejcisapka a fejen, egy a kerékpárnyergen.

Aureliano Buendía 2014.03.25. 21:48:02

@igi1: biztos nem fizették a digit. Valahol meg is van a gépen a kép, megörökítettem.

Hol áll meg a vonat? Mi biztonságos? A putrisor? Nem volt gáz. Akkor.

igi1 2014.03.25. 21:48:22

@uraaam: akkor nyilván megérted, miért vagyok fasiszta, és miért hajrá jobbik :P

igi1 2014.03.25. 21:50:00

@uraaam: hát most azért én is félnék egyedül arrafelé menni világosban

most is digi van, mert a mindgitv ugye fizet ingyé

előtte meg T volt, előtte meg a Digi, amit mondasz :)

A T-t is fizették ezeknek egy darabig, aztán megunták.

Tiszta fejlődés, mi!? A digitális átállásnak igenis VAN HASZNA. :)

Úgy egy bombát dobnék arra a területre, de akkor sem halnának meg, az tuti.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.03.25. 21:50:41

@uraaam:
De biza!
Ez vót a svejcisapka!!!44
Keress rá!

@Hartmy:
Igasságod vagyon!
Onnan nehéz lepotyogni!
Bár a zsiráf szerintem nem hegyi túrán szenvedett horzsolásokat.
Hát hogy kerül egy zsiráf a hegyre?

igi1 2014.03.25. 21:51:25

Egyébként meg a Vác környék igencsak alkalmas túrázgatásra annak, aki 1 napra el akar menni valahová hétvégézni.

Aureliano Buendía 2014.03.25. 21:52:38

@sugargiraffusplumps.: napi 2053 kéne a csökkentéshez.

Csakhát a faszom kezd el számolni. Az evéssel nem állok olyan jól. Inkább futok, mintsem éhezzek:)

venszivar 2014.03.25. 21:54:10

@igi1: "hát most azért én is félnék egyedül arrafelé menni világosban"

De sötétben be-be mászol a cigó gádzsókhoz!:)

Aureliano Buendía 2014.03.25. 21:54:20

@Hartmy: ebben egyet is értünk. Ráadásul a vörösek a gyengéim. :)

Atörökk 2014.03.25. 21:55:02

@uraaam:
A szexárdiak, vagy a villányiak?

Aureliano Buendía 2014.03.25. 21:55:15

@igi1: azt hiszem, történelmi ez a pillanat. Az első lényeges dolog, amiben nem tér el a véleményünk:)

Aureliano Buendía 2014.03.25. 21:57:13

@igi1: nemtom, mi ott mentünk el, de semmi nem volt.

Csobánkán, már a Pilisből lecsorogva a falu szélén szóltak be eccer a buckalakók. Na, oda is kéne napalm.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.03.25. 21:58:32

@uraaam: éhezni tilos mer kontraproduktív, enni kell, csak ésszel, így valahogy. ja meg kapálni a szőlőbe jó sokat, ugye. amíg az volt addig semmi bajom nem volt.

na elhaltam mára.

Aureliano Buendía 2014.03.25. 21:59:58

@dr. phil. Sün‼ ツ: én a félrecsapottat ismerem annak, de azt nézem, több szabású is vanik azon a néven.

Aureliano Buendía 2014.03.25. 22:01:01

@igi1: no, meg a váci csokizó beülni.
Mellesleg váci születésű vagyok:D

Black Hole 2014.03.25. 22:02:19

@Nattramn: mai világban mindegy is. Fültágítója meg piercing-je bárkinek lehet.
Velem annak idején a hosszú hajamért szívóztak. Mondjuk már régen volt.

Aureliano Buendía 2014.03.25. 22:03:18

@sugargiraffusplumps.: ez mekkora film bakker!

Tesóm volt barátja úgy baszott be, hogy nézte a filmet, és csak akkor ivott meg valamit, mikor a főhős is. De csak akkor. A film végére matek részeg lett.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.03.25. 22:03:20

@sugargiraffusplumps.:
Az nagyon jó pozícijó!
El is hiszem, hogy nem vótak problémájid!44!

Aureliano Buendía 2014.03.25. 22:04:38

@atörökk: borból inkább a villányi (cab sav), de a szekszárdit sem vetem meg. Nem fogom kiönteni, ha azt raknak elém.

Te meg szeggyed a lábad holnap.

Hartmy 2014.03.25. 22:05:07

@uraaam: Óóóóóhhh a vörösek, de annyira azért nem ragadok le a hajszínnél :D

@dr. phil. Sün‼ ツ: De megmászni egyiket másikat, azért néha nehéz...

Aureliano Buendía 2014.03.25. 22:05:43

@sugargiraffusplumps.: amíg kurvasokat bringáztam, nekem sem volt bajom. Meg sokat jártam kocsmázni, megvolt a mozgás. A zautó miatt is kényelmesedtem el.

helianthus 2014.03.25. 22:06:35

@sugargiraffusplumps.: máshogy értettem. :) az l-karnitin zsírégető. Emeli a testhőt is. Torna előtt beveszed, pörget rendesen.

Aureliano Buendía 2014.03.25. 22:06:44

@Hartmy: annyira én sem ragadok meg, de jobban észreveszem, ha dekoratív.

gabors 2014.03.25. 22:10:06

itt meg visza ter a tel 5-10 cm ho ma ejszaka ..

hagymaeknal mar talan esik is ... new yorkban ejfel korulire varjak...

ilyen tel errefele tobb mint 20 eve nem volt ...

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.03.25. 22:25:33

@Hartmy:
Lófaxt, hagyni köll magadat elcsábítani!
Megmászhatatlan ürgelyuk nincs!!!4

@uraaam:
Dobd el a zautót, egy fertő!

@helianthus:
Ha az én l-karnitin-omat eszed, lefogysz!!!!
Kéccer!

Aureliano Buendía 2014.03.25. 22:27:41

@dr. phil. Sün‼ ツ: a fertő az egy tó. Aminek a partyára elvitt a zautó. Egész pontosan Rusztig. Ahova autó nélkül pl. missön impásziblő eljutni nur tömegközlekedéssel monnyuk Sopronból.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.03.25. 22:30:03

@dr. phil. Sün‼ ツ: Van egy olyan sejtésem, hogy applikátorod is van a karnitinhö'.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.03.25. 22:30:46

@uraaam:
Nem igaz, mer elvisz a vonat is.
Nem olyan nagy cselendzs.

Aureliano Buendía 2014.03.25. 22:34:47

@dr. phil. Sün‼ ツ: Rusztra. Sopronból. Várom az útvonaltervet.

Hartmy 2014.03.25. 22:40:11

@dr. phil. Sün‼ ツ: Baszhatod a hagyásodat, ha egyszer te akarod elcsábítani és nem ő téged na... de tényt közöltél ismét.

Atörökk 2014.03.25. 22:48:05

@Hartmy:
Ürgelyukt megmászni? Lófaszt, mama!
leülök, oszt megvárom, míg odagyün!

Anomalocaris (törölt) 2014.03.25. 22:49:57

@Kellemes Zérókomponista: A hétfői szardinellához Pilsner Urquell. A keddi, szerdai, csütörtöki vacsorához Sárkány. Pénteken és szombaton Barths és Sárkány.

Anomalocaris (törölt) 2014.03.25. 22:52:03

@Black Hole: És vaníliás fagylaltot is ettél a hosszú hajjal?

Black Hole 2014.03.25. 22:58:53

@Nattramn: a Sárkány az milyen minőség, mondjuk a Borsodi Világoshoz képest?

igi1 2014.03.25. 23:01:01

lássátok, így kell ezt csinálni-é

Anomalocaris (törölt) 2014.03.25. 23:01:42

@Black Hole: Nem tudom milyne mostanában a borsodi. A sárkány az olcsó sörök közül a legihatóbb, nem finom, de nincs rossz íze, és az alkohol se 2% körül mozog. Mert mégse lehet minden nap Pilsnert inni. Azt a szardinella megérdemli, de a virsli nem.

Black Hole 2014.03.25. 23:01:50

@Nattramn: igen, vanília fagyit mindig nagy mennyiségben ettem, és kizárólag kanállal.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.03.25. 23:08:13

@uraaam:
Parancsojjhá, egy példa:
fahrplan.oebb.at/bin/query.exe/dn?ld=21&seqnr=3&ident=1q.022118178.1395785049&OK#focus

@atörökk:
És millyen igazad avn!
Faszé rohangászni, meg hegyet mászni!444!
Mongyuk, én szívesen csöcsörészek.

Black Hole 2014.03.25. 23:11:36

@Nattramn: Azt hiszem amikor eljöttünk, akkor kezdett megjelenni. Utolsó időben mikor még ott éltem, az volt a biznisz, hogy a metróban vettem 1 literes borsodit, egy ládával. Az üvegeket a tesco-ba vittem vissza, a ládát pedig az Auchan-ba. Így valami olyan vicces dolog jött ki, hogy a sör literje fillérekkel volt csak felette a tesco-s ásványvíznek. Mondjuk úgy csináltam, hogy mikor elfogyott 5-10 láda sör, akkor csináltam meg a göngyöleg szállítást. Azt hiszen 9 üveg volt egy ládában.

Black Hole 2014.03.25. 23:16:13

@Nattramn: akkora úriember sosem voltam, hogy eltartott kisujjal igyak. Eltartott kisujjal maximum női hölgyekhez nyúltam.

Anomalocaris (törölt) 2014.03.25. 23:20:28

@Black Hole: Sok helyen már csak a drága sörök üvegeit veszik vissza. A Sparban például nem veszik vissza a sárkány sörös üveget, hiába ott vetted. Vagy legalábbis egy időben így volt, már áttértem a dobozosra. Hurcibálás szempontjából is előnyösebb.

Black Hole 2014.03.25. 23:30:53

@Nattramn: ez durva. Azt hittem csak itt nem veszik vissza az üvegeket. Ráadásul az üveges sör jóval drágább is. Nem is értem, hogy egyáltalán megveszi valaki.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.03.25. 23:41:59

@Nattramn:
Én a csapolt sör híve vagyok.
De ha nem, akkor dobozos.
Üveges sör puffaszt.
Nem tom, miért?

Black Hole 2014.03.25. 23:51:35

@dr. phil. Sün‼ ツ: lehet kapni dobozos sört, amiben csapolt sör van. Nincs benne buborék, és nem puffaszt. Amit nem értek, hogy miért van bennük egy műanyag golyó.

2014.03.26. 00:12:16

Manyecska egy hülye picsa.

Black Hole 2014.03.26. 00:21:11

@Cicmen: azért van itt annál rosszabb :-)

Sandor Akarki 2014.03.26. 02:03:46

@helianthus: Nem. Ne menjen kukásnak. 12 ezer forint egy kuka. Egy Pöstinek ez nem mond semmit (mert ők privilegizált helyzetben vannak és nem veszik meg hanem a helyi szolgáltató adja nekik). Nekünk itt vidéken ha darabokra törik a kukát, akkor venni kell egy újat. Aztán számlával meg fotóval lehet menni panaszkodni, kizárólag hivatali időben és vagy fizetnek belőle valamit, vagy nem.
Szóval kukásnak csak kultúrembert szabad felvenni. Olyat, aki jár a kultúrba (is). :)

Sandor Akarki 2014.03.26. 02:06:27

@hagyma: Ugyan, hagyjad. Attól nem rossz ember, hogy fültágítózik. A mai világban mindenki annyitra egyedi akar lenni, hogy már egy egész csapat fültágítós van.
Mondjuk, orrkarikást még életemben csak egyszer láttam, Londonban. Olyanokat láttam, akiknek tüske volt akár a két orrlyukuk között is, de karikást csak egyet.

Sandor Akarki 2014.03.26. 02:09:24

@hagyma: Bukta van. Lekváros is. Még egész elfogadható minőségűt is lehet találni. Ökörszem az ritkaság, mert drága a túró (itt nagy csóróság van, nem tudom átlátod-e; sok embernek a $3 a fél kiló túróért is megfizethetetlen). Ha kapsz is, akkor vagy kicsi, van megbuherálták benne a túrót. Normális méretűt hihető túróval már 5 éve biztos nem láttam.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.26. 02:30:08

@Sandor Akarki: persze hogy nem rossz ember, vagyis hat ettol nem, de azert eszem megall mennyi baromsagot csinalnak az emberek magukkal
a tetkot mar elfogadtam, de ez a fultagitas, ez sok nekem
meg kettevagatjak a nyelvuket...
hjat oszinten normalis?

itt meg szar a turo, amit boltban arulnak
nem mondom, hogy ehetetlen, de nem turo
gyerekkormbon eleg sok lekvaros bukit ettem, a ket vegen kellett kezdeni enni, mert csak kozepen volt lekvar

Manyecska 2014.03.26. 04:43:38

@Cicmen: Lúk! Èn vagyok az anyád! Xddd!

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.26. 05:15:00

@hagyma: Te, amikor ott kaptunk nálatok túrót, az olyan vizes volt, hogy vazze. Meg nem is félzsíros, hanem zsírtalan. Node a lényeg: a kuksi szúnyoghálóba rakta a túrót és pár órára felakasztotta egy tál fölé, hogy kicsorogjon belőle a víz. Utána teljesen ehető volt.

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.26. 05:23:03

Nnna. Megnézem mi van ebédre - fogadjunk, hogy hal. :D

helianthus 2014.03.26. 05:35:51

@Sandor Akarki: azt már fisszavontam. Vannak itt mások is, akik kukaérzékenyek. :) bár egy pár tömött kuksi megmozgatása után lehet nem lenne ereje odabacni őket.
@Tanácstalan: nyertél? :/

helianthus 2014.03.26. 05:46:26

@Cicmen: te szórakozol vele? Még mindig fasírtban vagytok? Már arra sem emlékszem min kaptatok össze. o_O

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.03.26. 06:18:07

@Hartmy: Én idegbajt.

@Cicmen: Nézz szét kicsit jobban, Manyaecs mindjárt jó fej lesz :D

venszivar 2014.03.26. 06:22:26

Most jöttem a pékségből s sem csapkodás, sem dobálózás!!! emberszámba sem vesznek.:)

venszivar 2014.03.26. 06:22:27

Most jöttem a pékségből s sem csapkodás, sem dobálózás!!! emberszámba sem vesznek.:)

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.26. 06:23:48

@helianthus: Csirke volt. Tehát nem. Ez egy ilyen nap. :D

@Hartmy: Csak lányoknak jár? :D

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.26. 06:25:13

@venszivar: "emberszámba sem vesznek.:)"

Valami oka kell, hogy legyen. :D :D :D :D

Még az apródat sem szórták a padlóra?

Hartmy 2014.03.26. 06:49:31

@Tanácstalan: lovak, sünök, törökök, tengerészek stb. nem az eseteim :D Bocsi :D

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.26. 06:59:16

@Hartmy: Na mit szervezel, édeshármast? :D :D :D :D :D :D :D

A többit értem, de hogy a tengerészek sem? Hát nincs ízlésed. :D :D :D

Hartmy 2014.03.26. 07:25:39

@Tanácstalan: Csak ne kiabáld ki a világba :D
Fene a gusztusomat, de ez már csak ilyen :D

Atörökk 2014.03.26. 07:31:53

Jó reggelit, elmeroggyantak!

AtiSnatch 2014.03.26. 07:32:02

jó reggelt! kezdek félni... :D

AtiSnatch 2014.03.26. 07:43:43

@ColT: natyon ravasz, vityázni kell vele!!4!öt!

megamenn 2014.03.26. 07:54:53

@FDToth: remelem egyszer valaki huszarosan a pofadba maszik, faszkalap.

AtiSnatch 2014.03.26. 07:57:12

@megamen: ennek mi köze a pinához? gyanús vagy. már téged is hamisítanak? :D

Manyecska 2014.03.26. 08:07:43

@Hartmy: nemnem, én csak ezt:

"Cicmen üzent neked a blog.hu adatlapodon:

Hülye picsa! "

valami r.isti nevű küldte.

Manyecska 2014.03.26. 08:09:30

@helianthus: nem, a tagdíjas bejegyzésnél valamibe beletenyerelhettem:D de nagyon. Szarni rá, ne foglalkozz vele:)! Nem irigylem a következő feleségét:D

Manyecska 2014.03.26. 08:12:18

@Hartmy: egy nikkem van, lehet a "Szarevő Spúrvagy"-nak küldted??:D a szarvaskolléga, tudod:D:P még eccer lécci!!

Manyecska 2014.03.26. 08:17:53

@Hartmy: na, válaszoltam. Nem töltötte be rendesen úgylátszik.@Tanácstalan: min.édesötöst ne viccelj:D:PD! ebből már lehetne hardkór Óz és barátai pornót forgatni:D

helianthus 2014.03.26. 08:22:20

@Hartmy: már megint? :O
@Tanácstalan: hát ettél? :)

helianthus 2014.03.26. 08:23:28

@Tanácstalan: Édeshármas. Az jó film. Kedves emlékeket idéz. :}

helianthus 2014.03.26. 08:26:13

@Szőkenő Szarvas: ezt direkt csinálod vele. Tudod, hogy ugrik a beszólásaidra. Miért hergeled? Vannak egy csomóan, akik nem, játszál velük. Hmmm? Van itt elég szájkarate, most ti is kezditek megint a hülye picsázást meg egyebeket?
Ehh!
Jól van, nem szóltam. Csak most nevetni vágyom, nincs kedvem ilyeneket látni. De majd legfeljebb offlájnolom magam kicsit. :) Madj szóljatok, ha béke van.

Manyecska 2014.03.26. 08:32:21

@helianthus: ezt neki írjad lécci. Nem én fosom a bunkóságot. Mákod van mer énse érek rá ma:))

Manyecska 2014.03.26. 08:33:50

@helianthus: hogy lesz így édesötös??:PP héló!!?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.03.26. 08:42:23

@Nattramn: szegényke! viszont most olvasom, hogy a koppenhágai állatkertben a múltkori zsiráfmészárlás után most éppen négy darab oroszlánt gyilkoltak le mer már nem kellenek. namostan ez egy állatkert vagy egy vágóhíd? mérnem nyitnak éttermet is?

Manyecska 2014.03.26. 08:50:41

@sugargiraffusplumps.: ja:((( két kölyköt meg két öregebbet:( bengt holstnak lehet üzenni fészbúkon..állatkínzás esete kábé:(

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.03.26. 08:54:39

@Szőkenő Szarvas: értem én, hogy baj van velük meg drága új kifutót építeni meg ez a legegyszerűbb megoldás. node basszák meg, tényleg nem lehetne ezt másképp csinálni?

Manyecska 2014.03.26. 09:03:22

@AtiSnatch: a tali barátságos tömegverekedésbe torkollik..:P: ánem. írtam emilt megtennéd hogy válaszolsz? kösz.:)

2014.03.26. 09:05:03

Szerintem perelj.
az ügyvédeknek is meg kell élniük valamiből és te kellőképpen hülye vagy hozzá, hogy lerántsanak egy valag lóvéval!:D

helianthus 2014.03.26. 09:08:49

@Szőkenő Szarvas: milyen édesötös? Ki a másik négy? :)
@ColT: jól van, nyugi van, csak ficcolok. Bár tényleg nem nagyon leszek jövő héten, de az más okokból adódik majd. Az időkép szerint errefelé sűrű havazás várható! :D

helianthus 2014.03.26. 09:11:17

@sugargiraffusplumps.: "tényleg nem lehetne ezt másképp csinálni? "
De lehetne. Szépen körbeírni, hogy van négy felesleges oroszlán, kinek kell. Lennének rá jelentkezők (más állatkertek, vadasparkok, stb.). Ha nem, akkor fészbúk csoport, mentsük meg az oroszlánokat, gyűjteni pénzt az utazásra és irány Afrika valamelyik rezervátuma. Vagy valami ilyesmi. :(

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.03.26. 09:12:04

@Szőkenő Szarvas: szal tuggyuk, hogy kint a természetben sokkal csúnyábban döglenének meg, ez igaz. de ezek meg elveszik tőlem még az illúziót is, hogy az állatkertben minden szép és jó és az állatkák boldogan múlnak ki, mosollyal az arcukon. azt szeretném ha a pénzemért legalább tisztességesen belehazudnának az arcomba, de már ez sincs. kapjákbe.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.03.26. 09:15:01

@helianthus: viszont meg kell hagyni, hogy okosan előbb a zsiráfot tették el láb alól és csak azután az oroszlánt, mer így fel lehetett etetni a zsirnyáfot az oroszlánokkal, de fordítva már rájukrohadt volna az a sok husi. praktikus emberek ezek kéremszépen.

neet 2014.03.26. 09:16:38

@helianthus: Pont erre gondoltam. Vissza a természetbe. Ha meg nem állják meg ott a helyüket, legalább más jóllakott. Hát nem?

joska61 2014.03.26. 09:31:38

Én simán visszaszóltam neki. Sorolja még, lesz mit írnom. Vagy: menjen haza és dugassa meg magát végre, hátha az segít. stb

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.03.26. 09:32:46

@sugargiraffusplumps.: amíg észtermük nincs, éttermet hogy várol.

cirrmurr 2014.03.26. 09:36:22

Tipikus proletár viselkedésü a pénztáros csaj.
1 . két gyerekes anya. És? Egyik se a reklamálótól van , kutyát nemérdekli ki hány gyerekes. Egy horgászvizsga bonyolultabb mint egy gyereket összehozni, Nő esetében még ha nagyon frigid akkor is teherbe eik ha jól megdugják. Kb 3-30perc.

Szóval a gyerekek száma nem érdem hanem tény.
Magyarországon divat lett fetisizálni a 2-3 -x gyerekes anyát. Attól még lehet sikhülye hogy egy életbe 2x beverte neki valaki a lompost guminélkül.

2 ebből tartja el a családját. Hülyeség 90 ezerből magát se tartja el nem + 2 főt.

Hazug kis ribanc az ilyen aki durcás mert 40évesen nem jön érte a királyfi! :-)))

Faus to 2014.03.26. 09:39:13

Posztolónak vajon a segglukában is van pirszingje? Vagy ott is tágító van?

Manyecska 2014.03.26. 09:40:50

@helianthus: jajj, visszanéztem a tagdíjasba asszongya ez a szőrösállat hogy duktunk,:D b+ hóvége van:P kannásbor megposhadt nála.:D Nem mondod hogy nem lyössz a talira?????:)

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.03.26. 09:43:18

@cirrmurr: plusz11111111111111111. Kivéve a megélési kölcségek. Fogalmad sincs emberek mennyiből képesek kijönni. Ettől függetlenül magam is rühellem az ilyen eltévedt, érzelmi és agyi korcsokat.
@Ferenczhalmy Ferdinánd: nézz körül a valagtágító.net-en.
@joska61: kihez beszél ön?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.03.26. 10:49:16

@agresszív kismalac:
" - Nagymama! Miért van neked ilyen nagy szád?
- Nagy a szám? Látnád csak a nagyapád f.át!"

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.03.26. 10:59:19

@Black Hole: "...A kis golyót floating
widget -nek hívják, ami a dobozos
söröknél arról gondoskodik, hogy
felbontáskor szinte ugyanolyan
hab képződjön, mint amikor
frissen csapolják a sört. A
műanyag golyón két lyuk van, a
nagyobbikba a gyártás során nagy
nyomással nitrogént töltenek,
majd lezárva a dobozba teszik. A
feltöltéskor a dobozt is nagyobb
nyomással látják el a
környezetéhez képest. A kisebb
lyuk előre meghatározott kitörési
pontként működik ( ezt nyugodtan
fordítsa le jobban az, aki ért az
ilyen technikai okosságokhoz),
amit úgy alakítanak ki, hogy a
dobozt kinyitva a nitrogén
kiszabaduljon belőle (de ameddig
a doboz zárva van, véletlenül se
szivárogjon).
Nyitáskor a dobozban csökken a
nyomás, a golyó a kitörési ponton
kinyílik, és a nitrogén a golyó
kisebbik lyukán át néhány
másodperc alatt szétáramlik a
dobozban. Így sokkal krémesebb
hab keletkezik. A sört érdemes
azonnal egy pohárba önteni, mert
a habképződés miatt könnyen
kifuthat..."
irorszag.postr.hu/hogy-kerul-a-golyo-a-sorbe

Zirowe 2014.03.26. 11:41:46

"Annyit tudni kell az esethez, hogy piercingjeim és fültágítóim vannak. Ezzel a dologgal megsértette a személyiségi jogaim, hátrányosan megkülönböztetett és megalázott a többi vásárló előtt."

Szerintem önmagát alázta meg ezzel a kinézettel, ellenben ha velem szemben jönne az utcán, akkor nekem is megsértené az önérzetemet ilyen igénytelen látvány.

Zirowe 2014.03.26. 11:43:32

Egyébként milyen hátrányos megkülönböztetésben részesült?

lelapult a péksüti meg elgurult az apró.
Számszerűsítse a kárát (kb a péksüti ára és az elgurult apró).

Ja, hogy ő megsértve érezte magát, mert a néni véleményt adott a kinézetéről?
Álcázza magát normális embernek, és akkor nem lesz gond.

Black Hole 2014.03.26. 11:53:00

@agresszív kismalac: kösz, most már ezt is tudom. A rendeltetését sejtettem, hogy mi, a működési elv volt kérdéses, mert az a kurva lyuk nagyon pici lehet rajta, és még nem vettem észre, hogy egyáltalán van. Pedig már kiszedtem párat a dobozból, és nézegettem, hogy miként csinálhat nyomást. Azt hiszem megint szét fogok berhelni egyet :-)

Black Hole 2014.03.26. 12:15:45

@Zirowe: miért alázza meg magát a kinézetével? Senkinek semmi köze nincs hozzá, hogy mit csinál a testével. Mondjuk nekem is forog a gyomrom, mikor fültágítót látok, meg egy rakás piercing-et valakiben, de ez az ő dolga. A véleményét e tárgyban nyugodtan megtarthatja magának mindenki. Ahogy fentebb írtam, nekem hosszú hajam volt több mint 30 évvel ezelőtt, és nagyon sok megjegyzést kaptam miatta. Volt olyan, hogy az öregasszonytól, akinek átadtam a helyem a buszon, miközben a jól fésült kisfiú meg nyogodtan ült tovább, pedig az öreglányok ketten voltak. Persze a tapló tróger én voltam, a hosszú hajam miatt. Szóval ez a piercing-es gyerek lehet, hogy egy jóindulatubb srác, mi együtt véve. A pénztáros meg viselkedjen mindenkivel normálisan. Elvégre azért van munkahelye, mert jár a boltba mindenfelé alak, köztük büdös, alkesz, olyan aki a gyerekét veri, olyan aki az asszonyt, aztán járnak oda ribancok, akiket dugnak miközben a férjük a belét kidolgozza, és kurvapecérek, akik a kurvájukat dugják, miközben a nejük otthon főz rájuk. Csak ugye ez nem látszik meg az emberen, pedig sokkal rosszabb dolgok, mint pár piercing, meg a fültágító.

Black Hole 2014.03.26. 12:17:14

@Zirowe: egy "mint" kimaradt, dobd be lécci :-)

neet 2014.03.26. 14:49:20

Jajj, ez a kinézet dolog!! Olyan nevetségesen apróság! De igazából vérkomoly. Középiskolában, főleg fiúkat tanítok, éshát vannak ott olyan arcok, el se hinnétek. Kivéve, aki bkkzik, és látja őket reggelente.
Naszóval, a legfeketébb, legbakancsosabb, legpirszingesebb, leghalálfejesebb, stb a legérzékenyebb lelkű, és ez egy hatalmas ordítás részükről, h valaki öleljen már meg!
Vagy hallgasson meg, vagy dicsérje meg a ruhám, vagy akár botránkozzon, csak foglalkozzon már velem, ha már a szüleim nem...

Black Hole 2014.03.26. 15:05:55

@neet:
izé... eszembe jutott a gyerekkorom.

Ja, meg az, hogy kik szóltak meg a legjobban...

Ajánlom mindenkinek Mika Waltaritól a "Megmondják a csillagok" című könyvet!

Aureliano Buendía 2014.03.26. 15:40:16

@dr. phil. Sün‼ ツ: kicsit komolyabban. Pl. hol van a vasútállomás? GPS koordinátákat is elfogadok.

joska61 2014.03.27. 10:08:28

@Kellemes Zérókomponista: A poszthoz. Ám elgépeltem ügyesen, kimaradt a "neki" szó.

ahanem01 2014.05.26. 13:34:16

Mi a fasznak kell ilyen szarokat magadra/ba rakni? Roppant undorító! Idióta faszkalap.
süti beállítások módosítása