Tékozló Homár

Tolvajnak nézték a Tripontban, mert túl gyorsan ért oda

2014.04.18. 10:40 | jackyll | 110 komment

Naiv profi fotóst szénné alázták a Tripontban, amikor weben keresztül rendelt 250 ezer forintos objektívét nem akarták odaadni neki, mert túl gyorsan ért az üzletbe, mielőtt átment volna a bankkártyás fizetés (ami 3-4 nap szerintük). Még az ügyvezető is ezt hajtogatta, aztán lefénymásolták a személyi igazolványát, mielőtt odaadták neki a kifizetett cuccát:

Néhány nappal ezelőtt Magyarország egyik legnagyobb fotós boltjában vásároltam, a Tripontban, mely előszeretettel hangoztatja magáról például, hogy ez a hely "Ahol a profi fotósok vásárolnak." Egy 250 000 Ft-os objektívről van szó, amire egy munkámhoz sürgősen szükségem volt a régi meghibásodása miatt (profi fotós vagyok). Ezért felhívtam őket, hogy a honlapjukon "Raktáron" jelzés tényleg rendben van-e, illetve rendben van-e, ha a honlapjukon keresztül megveszem, aztán beszaladok érte a boltba, aznap elvihetem-e stb. Minden rendben, jó lesz így, válaszolták telefonon.

Gyorsan megvettem az objektívet a webshopjukban, a CIB kártyás fizetési rendszerén keresztül, aztán pár perccel később megkaptam a visszaigazolást a boltból, hogy a termék elő van készítve, beérkezett és mehetek érte. Negyed óra múlva már ott voltam, mert éppen úgyis a városban ügyintéztem, elgurultam érte. A pultnál egy fiatal hölgy, aki miután elmondtam neki, hogy miért jöttem közölte, hogy ő márpedig nem adja ki nekem a terméket addig, amíg a vételár nekik meg nem érkezik.


Ami internetes, bankkártyás fizetés mellett 3-4 nap állítása szerint. Miért nem utaltam át nekik az összeget, az csak négy óra. Mikor visszakérdeztem maximális agresszivitással ismételgette, hogy ő márpedig ki nem adja az objektívemet. Itt kezdett elpattanni az agyam. Még én kérjek elnézést, hogy náluk vásárolok, vagy mi? A kérdésemre, hogy akkor miért írták, hogy mehetek a cuccért a legteljesebb természetességgel válaszolta, hogy az "csak" egy automata üzenet, mintha ezzel igazolná, miért nem vihetem el a cuccot. Az ő attitűdje az volt, hogy valószínűleg akkor majd megfordulok és elmegyek a boltból, aztán pár nap múlva majd jövök.

Természetesen nem így történt, kikértem az üzlet vezetőjét, aki először ugyanúgy nem akarta kiadni a terméket. Kérdésemre, hogy miért, kifejtette, hogy valamilyen úton-módon több milliós kárt okoztak a cégüknek, akik gyorsan egymás után vásárolva valahogyan át tudták lépni a bankszámla keretüket (ha jól értettem, de nekem ez x-akta, meg, hogy miért kell nekem ezzel foglalkozni). Megkérdeztem őket, hogy csalónak néznek-e, erre az egyik ott dolgozó azt válaszolta, hogy azért nagyon gyanús, hogy az interneten vettem az objektívet és 20 perc múlva már ott is vagyok érte. Végül miután nem adtam fel, felhívták a bankot, hogy tényleg magyar számláról magyar személy utalt-e, le akarták fénymásolni a dombornyomott bankkártyámat (nem hagytam, mit képzelnek?!), úgyhogy végül a személyimet másolták le és kiadták a cuccot. Még a végén a "kedves" eladó hölgy megkérdezte, hogy lefénymásolták-e a személyimet, mondtam, hogy a kollégája már megtette, de azért a számla kiadása előtt hátrament és hallottam, ahogy megkérdezi a kollégáját, hogy a személyimet lefénymásolta-e már... Nehogy hazudjak, ugyebár!

SOHA többé nem fogok a Tripontban vásárolni és remélem más, aki ezt olvassa ugyancsak elgondolkodik rajta, hogy inkább más boltot válasszon. Ilyen megalázó helyzetbe már régen próbáltak hozni, amikor éppen 250 000 Ft-ot költöttem el náluk. És Isten bizony elálltam volna a vásárlástól inkább, ha nem indulnék máris külföldi megbízásra, ahol szükségem van erre a felszerelésre. Ahelyett, hogy a honlapjukról levették volna az online kártyás fizetés opciót, ezt kellett végigcsinálni. A fotózás sajnos eszközfüggő foglalatosság, úgyhogy bravó, így kell az évek során több millió forintot a konkurenciájuk zsebébe tenni, amit a Tripontál is elkölthettem volna.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pengusz 2014.04.18. 10:46:38

Nincsenek hozzászólások?

2014.04.18. 10:49:39

250 ezer forintos objektívét nem akarták odaadni neki,

Szubjektíve!

pengusz 2014.04.18. 10:51:42

Én az utóbbi időben azt tapasztaltam, hogy ha normális hangnemben szólok az ügyfélszolgálatosokhoz, akkor sokkal segítőkészebbek. Persze én csak egy 5000 forintos slagot vittem vissza (visszaadták a pénzt, pedig 2 főnök is lejött miatta), illetve az ajándék hosszabbítóval szórakoztattam őket, nem több százezres tételekkel.

kalipeter 2014.04.18. 10:51:57

Szerintem jogos, hogy amíg nem ér be a pénz, nem adják ki. Vitt volna lepecsételt banki igazolást és akkor talán. Vagy bemegy a boltba és helyben kifizeti a bankkártyával. Mégsem egy liter tejről van szó itt kérem szépen.

Manyecska 2014.04.18. 10:53:54

Jujjj, személyit lemásolni hogy is mondjam, hozzájárulásod nélkül igen nagy gáz!! Még a bankben is megkérdezik../jobb helyeken:D/

venszivar 2014.04.18. 10:54:02

NA! ez is példázza a kp. MINDENHATÓSÁGÁT!:)

Manyecska 2014.04.18. 10:56:37

Tudjátok még mi a gáz?? a legújabb jegypénztáraknál /nem akarok cégnevet mondani/ tök sötét ablakok vannak tehát te nem látod még a pénztárost sem..! Tegnap bankkártyával fizettem, odatapadtam rendesen az üveghez mert simán lehúzhatják a kártyádat:((!! Most szóltam.

2014.04.18. 10:57:03

SOHA többé nem fogok a Tripontban vásárolni és remélem más, aki ezt olvassa ugyancsak elgondolkodik rajta,

Be sem teszem a lábam ezek után!

CBF 2014.04.18. 11:00:07

ezt a szarrágást...

Rosszindulatú Vászka 2014.04.18. 11:02:07

Az mind semmi. Az ottlapjukon következetlenül hosszú "í" a szerviz. Skandallum, hovatovább alávalóság.

www.tripont.hu/tartalmak/szerviz

háromlábúbogár (törölt) 2014.04.18. 11:05:11

Ha ez segít, akkor én se megyek többet, se kevesebbet!

Manyecska 2014.04.18. 11:10:15

@háromlábúbogár: ki kell kezeltetni az ilyeneket, ja. @atpijkamo: mi, lombrágó? milyen az??

2014.04.18. 11:11:39

@atpijkamo: Lombroso egész szép bácsi volt!

telkoe 2014.04.18. 11:13:22

@kalipeter: Nem jogos, a hitelkartyas fizetesnek eppen az a alenyege hogy a fizetest teljesitesnek kell tekinteni.

Homarozas helyett lehet panaszt tenni a hitelkartyat kiallito banknal hogy a kartyas fizetest nem fogadtak el teljesitesnek. Visa / mastercard ilyenert csunyan meg tudja oket rugdosni, rossz esetben elveszik toluk a kartyas fizetes jogat. Ha szivatni akarja oket a szem ig masolas miatt is lehet hasonloan panaszt tenni (talan a keruleti jegyzonel), jogosulatlan adatkezeles miatt.

venszivar 2014.04.18. 11:14:07

@Cicmen: JA! kb. mint Lenin.....:)

2014.04.18. 11:16:31

@venszivar: Mindenesetre a bankkártya csaló archetípusát nem határozhatta meg abban az időben! :)

Joe911 2014.04.18. 11:17:10

3-4 nap az online bankkártyás fizetés ? Hagyjuk már, ez úgy kamu ahogy van. Amúgy meg kb. 1 perc alatt kideríthetnék, hogy megtörtént-e a fizetés ténylegesen, a vevő vegzálása nélkül, aki nem mellesleg ott hagy náluk egy rakás pénzt...

venszivar 2014.04.18. 11:19:45

@Cicmen: Bele is gabalyodott volna az öreg pszihéje.... Ő még bringán ülve kergette a betyárokat!:)

venszivar 2014.04.18. 11:22:44

@Joe911: na, jó! de a rakás pénzéért kapna is egy 100-120 000 érő "kukkert"....:D

Supreme* 2014.04.18. 11:23:16

Csak nekem nem világos, hogy miért kellett online bankolni, ha úgyis aznap elment érte?

"
-Csókolom, délután beugranék x objektívért, van raktáron?
-Igen, van
- Bankkártyával helyszínen ki tudom fizetni?
-Igen, természetesen
-Köszönömcsókolom
"

Bemegy, fizet, örül.

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2014.04.18. 11:30:11

@Supreme*: Mondjuk limitet kellett emelni emiatt, majd a tranzakció után visszaállítani, ehhez kellett a netbank.

háromlábúbogár (törölt) 2014.04.18. 11:30:16

@Supreme*: ilyen eccerűen? bonyolíccsuk amit lehet!!!!

Darth Revan 2014.04.18. 11:34:40

@Supreme*:
Pl. lehet, hogy online olcsobban adtak, mint a boltban.
Teljesen igaza van a posztolonak:
- volt online bankkartyas fizetesi lehetoseg
- megkapta a visszaigazolast.

A 3-4 napos fizetesi atfutas meg kamu. Mar a pattintott kokorszakban gyorsabb volt a szakoca alapu kereskedelem.

kalipeter 2014.04.18. 12:20:15

@Cicmen: hát lehet...de egyszerűbb lett volna bemennie és ott kifizetni :)

GYIK
"2. Azonosak-e az árak a bemutatóteremben és a webáruházban?

Igen, nincs külön díjszabás online áruházunkban."

igi1 2014.04.18. 12:35:08

Tudtommal ilyenkor tényleg macerásabb ha 200 000 felett vásárolsz

@Supreme*: kötelező bankkártyával fizetni úgy tudom

igi1 2014.04.18. 12:36:56

@Darth Revan: hacsütörtökön 5-től rendeled mer péntekre elmégy érte elkéstél

egyébként jogos a poszter panasza a bánásmódért

igi1 2014.04.18. 12:40:18

de végül is megkapta amiért ment

A nagy értèkűs fizetés macerásabb ezt a poszternek is tudnia kellett ha profi fotós felszerelése van

igi1 2014.04.18. 12:42:00

@Joe911: nagy összegeket zárolhat is a bank akkor viszont a poszternak kell intézkedni h az eladó megkapja

A bankjánál megkérdezi h át ment e az utalás

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.04.18. 12:43:27

Hát de miért nem fizetett ott bankkártyával? Nem értem? Értem? Nem.

Scipovicsné 2014.04.18. 12:52:26

Ha ez vigasztal, én is most terveztem felújítani a fotós kellékeimet (váz+obi), de így ezt biztos nem a Tripont-nál fogom megtenni.
Köszi a jó tanácsot (vegyék már észre, hogy ki van kiért).

Dezsike 2014.04.18. 12:54:36

A bankkártyás fizetés első lépése a fedezetellenőrzés. Ilyenkor a bank zárolja a számlán a szóban forgó összeget, amennyiben ez nem lehetséges a fizetést elutasítja. Ez az egész folyamat a tényleges terhelés előtt megtörténik (ezért van az, hogy a végül nem terhelt összegek is napokig, néha hetekig zárolva maradnak a számlán), így ha a bank ez után még engedte a zárolt pénz elköltését akkor az a bank hibája, rajtuk kell behajtani a kárt, ha pedig az elutasítás jelzés ellenére a webshop érvényesnek itélte a tranzakciót akkor az a cég hibája, be kell nyelni a kárt (és persze javítani a webshopot). Erről nem a vásárló tehet.

hpapagaj 2014.04.18. 12:58:52

Most akartam vásárolni egy félmilkás gépet, a Tripont eláshatja magát ezekután!

Tron65 2014.04.18. 13:16:01

"SOHA többé nem fogok a Tripontban vásárolni "
Nem is!
Pillanatnyilag úgy tűnik, két dologgal egyáltalán nincsenek tisztában:
- hogyan működik a bankkártyás fizetési rendszer (ha a boltban húzzák le a kártyát, azonnal megkapják a pénzt? ugye hogy nem?)
- SEMMI közük a személyidhez! A számát felírhatják, de másolni tilos.

telkoe 2014.04.18. 14:09:20

@igi1: Mar megint totalis hulyesegeket irogatsz.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.04.18. 14:23:10

@Joe911: "3-4 nap az online bankkártyás fizetés ?"

Igen. Azonnal lefoglalja a bank az összeget, de csak napok múlva utalja át.

Peggy Bundy 2014.04.18. 14:33:06

Gecik mind!!! Nekem ma a Pizza King nem azt a kaját hozta mit rendeltem, mivel beleettem nem cserélik....Bár nem is kell, kitudja melyik nemes szervüket lógatnák bele. Szarházi mind....ez kell a hülyéknek neten vett olcsó szar.
Naaa egyszer volt Budán kutyavásár....

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.04.18. 14:44:55

@Tron65: "személyidhez! A számát felírhatják, de másolni tilos."

Városi legenda. Az engedélyeddel nyugodtan lemásolhatják. Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos szerint ez szabálytalan eljárás, de az egy fasz.

igi1 2014.04.18. 14:47:29

@atpijkamo: te írogatsz hülyeséget ha azt se tudod megindokolni mi a hülyeség

magadat minősítetted ezzel

igi1 2014.04.18. 14:48:42

@atpijkamo: bocsi, @igi1: @telkoe: -nek ment.

beszólni én is be tudok bárkinek

igi1 2014.04.18. 14:51:08

@Peggy Bundy: oszt legalább jó volt!?

Aki már belelépett ne csodálkozzon, hogy megb@sszák.

a poszter gondja a bánásmód, és az, hogy hazugnak nevezték, ami jogos

igi1 2014.04.18. 14:52:15

@atpijkamo: ipaddel írok, önműködő

:)

Bocsika

bírom mikor 1 kijelenti hogy hülyeségeket írok oszt kussol utána

Biztos assziszi így szeretni fogják itt.

telkoe 2014.04.18. 15:42:01

@igi1: Figyelj bogarka, ugy komplett hulyeseg ahogy irtad. Hitelkartyas fizetesnel a fizetonek nem kell "a banki utalassal" foglalkozni. 200eFt meg messze van a "nagy osszegtol"

igi1 2014.04.18. 15:43:06

@telkoe: remélem azóta dugtál egy jót mire ezt kinyögted

igi1 2014.04.18. 15:49:00

Egyébként mèg mindig jogos a poszter panasza

ha egyszer a visszaigazolása a kezében volt

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.04.18. 15:58:49

Te vagy a hibás. Egy ismerősöm a 2000 forintos telefonjával fényképez, s nincsenek gondjai.

:-)))

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.04.18. 16:00:36

@Joe911:

Valójában mindenképpen van kockázat az üzlet számára. Egyes bankok engedik 30 napon belül a chargeback-ot.

Peggy Bundy 2014.04.18. 16:02:07

@igi1: van az az éhség ami után már a sz@rnak is jó íze van. Csere cuccot már ne küldjenek, mert nem lenne mire cserélnem, de ha erőt veszek magamon valahogy még ki tudnám varázsolni magamból. Na akkor kapnának ők is a minőségből egy csipetet.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.04.18. 16:02:07

@hpapagaj:

Éppen ma mentem volna venni egy 3-milliós gépet. De most nem náluk veszem meg, hanem a Dupontban.

:-)

Peggy Bundy 2014.04.18. 16:08:16

A bankkártyás fizetésről pedig van egy sztorim....Több ezer készpénz számlát állítok ki. Ugye ami kártyával van fizetve az is készpénzes fizetésnek minősül.
A több év alatt egy cég könyvelője küldte csak vissza a számlát,hogy ez bizony nem tudja elkönyvelni mert átutalós (ott a banki kivonaton látja)és azonnal adjak neki átutalós számlát.
A két fószer (aki a számláért jött) pedig verte a mellét,hogy a könyvelője már csak tudja és ,hogy gondolom én, majd kioktatom őket.
A vicc az,hogy akkor raktam a pénztárosi vizsgát és még abban a tananyagban is benne volt,hogy bizony a bankkártya készpénzfizetésnek minősül.
De hát hülyékkel vitatkozni nagyon veszélyes mutatvány......

Atörökk 2014.04.18. 16:17:37

Ide lekközelebb csak tarka színű motorral!

Agyalap 2014.04.18. 16:23:55

@Supreme*: Biztos sokat vásárolsz ilyen boltokban, a szöveg pontosabban így hangzik:
"- Bankkártyával helyszínen ki tudom fizetni?
-Természetesen nem."
A bolt nem vállalja a bankkártyás fizetés díját. Vigyél kp-t, vagy utald át, fizesd interneten - de ne akard helyben kártyával fizetni...

Agyalap 2014.04.18. 16:26:47

@maxval a gondolkodó birca: Ja - nem az amerikás trendet követi. Ott kirúgtak egy csomó profi fotóst profi géppel, mert a lapok szerint iPhone-nal is kiváló képeket lehet készíteni...

Vajmaci 2014.04.18. 16:28:45

@Supreme*: Tulajdonképp ez történt, csak a fizetés még otthonról megtörtént.
Innentől kezdve a boltnak a bankot kellene vegzálnia, mert a vevő számlájáról a vételárat azonnal zárolják.

Darth Revan 2014.04.18. 16:31:34

@atpijkamo:

Tok mindegy, hogy mikor utalja at a bank a penzt! A bank *azonnal* visszaigazolja a kereskedonek, hogy sikeres a tranzakcio, az masodlagos kerdes, hogy a szamlajan mikor jelenik meg.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.04.18. 16:36:42

@Darth Revan: "Tok mindegy, hogy mikor utalja at a bank a penzt"

Nem annyira mindegy. Higgyél a boltnak, hogy ezzel megszívatták már! Kis pénzzel mindegy, de az tud fájni, ha néha pár százezerrel átbasszák.

Egyébként a kártyatársaság védi a vevőt, valami 45 napig még vissza lehet szerezni a pénzt.

Szóval a kártyás fizetés nem ugyanaz, mint mikor átutalod.

Kayassine 2014.04.18. 17:01:02

A kereskedő nem értem miért fogad el bankkártyát ilyen összegnél ezrekbe kerül neki. Utalás max 4 óra, azt szevasz, nincs gond, nem kell bunkóskodni, mindenki jól jár.

Darth Revan 2014.04.18. 17:26:41

@atpijkamo:

A vevonek igazolnia kell a chargeback jogossagat. A bank megkeresi a kereskedot is, mielott a penzt visszautalna. Egyaltalan nem volt igaza a cegnek. A chargebackre pedig 120 napig van lehetoseg, varhatott volna az ugyfel addig is :)

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2014.04.18. 17:33:37

Akkor a következő eljárást javasolom:
1. visszaemlékezni, hogy a számlára rákúrták-e a 'kiadva' bélyegzőt.
2. Ha nem, akkor a banknál vidáman kezdeményezni a chargeback eljárást, hogy tudniillik nem teljesítettek.
3. Ha a tripont benyújt bármi igényt a személyi igazolvánnyal, lendületből bepanaszolni a NAIH-nál és tértis levélben felszólítani őket az adatok megsemmisítésére és a további zaklatás mellőzésére büntetőjogi felelősségük teljes tudatában :)
4. gondolkodni, nehogy kóter legyen a vége valami banánhéj miatt, amire nem gondoltam

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.04.18. 17:33:37

@Darth Revan: Nem tudom, hogy igaza volt-e a cégnek. Őket kéne megkérdezned, hogyan szívatták meg őket nagy tételű bankkártyás fizetéssel. Nyilván nem véletlenül paráznak miatta.

Én arra reagáltam, hogy valóban 3-4 nap, míg megtörténik a bankkártyás fizetés.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2014.04.18. 17:35:31

Természeten az előbbi hozzászólásom nem csalás bűntettére való felbujtás volt, hanem afféle furcsa humor, értem?

ergerberger 2014.04.18. 17:44:16

Brokik vagytok, nem látjátok a lényeget.

A poszttoló MINDENKÉPPEN a webáruházon keresztül akarta megvásárolni a terméket, mert akkor a bolt köteles 30 napon belül visszavenni és visszaadni a teljes vételárat.
Az ürgének sürgősen kellett a cucc: az volt a terve, hogy használja a sürgős munkához, aztán majd visszaviszi.
Érted, ingyen kölcsönző.

Ezért kellett formailag a webshopon keresztül megvenni, aztán utána gyorsan személyesen átvenni.

Értitek már?!

Tapogatott Kukorica 2014.04.18. 17:53:11

Szerintem elfelejtette ervenyesiteni a bankkartyat a bejaratnal levo lyukasztoval, pecsetet sem kert ra Miciketol a postan, de meg csak ki sem toltotte a formanyomtatvanyt fotomasina igenylesehez. Utolso emlekeim szerint igy mukodik Magyarorszagon az online kereskedelem.

driopios 2014.04.18. 17:58:45

a fő kérdés az, hogy Canon vagy Nikon?

telkoe 2014.04.18. 18:02:59

@igi1: Maradj inkabb a sajat ilyeniranyu problemaid fejtegetesenel.

Darth Revan 2014.04.18. 18:14:14

@atpijkamo:

A bankkartyas fizetes eseten tenyleg van nemi kockazat, ha nem chip&pin azonositas tortenik, mint a jelen esetben. De a bank altal visszaigazolt tranzakciorol volt szo (ami azt jelenti, hogy van fedezet a szamlam, es a tranzakcio pillanatban a kartya ervenyes), igy a maximalis biztonsag erzethez eleg lett volna a szemelyi igazolvanyt megnezni, hogy tenyleg a kartyabirtokos van jelen. (Lemasolni felesleges volt, sot, minek az nekik?)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.04.18. 18:21:05

@Darth Revan: Nem az volt a problémájuk, hogy a kártyabirtokos van-e jelen, hanem hogy nem biztos, hogy megkapják a pénzt. A személyi azért kellett, hogy tudják, ki után kell menni, ha nincs pénz. Amennyire én megértettem. De tényleg vitatkozz a céggel, ne velem.

tobias2 2014.04.18. 19:13:58

@maxval a gondolkodó birca: "Éppen ma mentem volna venni egy 3-milliós gépet. De most nem náluk veszem meg, hanem a Dupontban." Az semmi, birca! Én az egész boltot megvettem volna, de persze most egy másik boltot fogok megvenni!

Nemzeti Dohányos 2014.04.18. 19:53:03

@kalipeter: Te étterembe is bemész 3-4 nappal előre leadni a rendelést, és kifizetni a kaját?

Nemzeti Dohányos 2014.04.18. 19:55:05

@kalipeter: Másrészt meg baszki nem azért 3-4 nap a pénz befizetése, mert weboldalon át intézte, ha helyben fizeti kártyával akkor is pont ugyan úgy csak zárolják a számlán az összeget, és kell pár nap, amíg a bolt számlájára megjön. Szóval ennyi erővel bemegy, kifizeti, az ügyintéző meg mosolyog, hogy akkor 3-4 nap múlva ismét várjuk.

Nemzeti Dohányos 2014.04.18. 20:05:56

@Kayassine: Kivéve aki utal. Ő nem jár jól. Ráadásul a kártya is csak addig drága, amíg a napi fél óra (hasraütöttem) kasszázást ingyen túlórában végzik, illetve nem jár arra egy morcos bácsi fegyvernek látszó tárggyal.

Aureliano Buendía 2014.04.18. 20:54:58

Én sem fogok ezentúl ott félmilliós obikat venni ez fiksz.

igi1 2014.04.18. 21:34:35

@uraaam: csak 1.5 milliósat!

A jó mellselfiehez kell jó fėnyképezőgép! :)

Morgan Dexter 2014.04.18. 21:49:58

Nem hiszem , hogy egy ilyen miatt máshol vásárolnék! Az Eladó is azt tette ami a dolga, a rendszerről nem tehet. Én odamentem kifizettem a szettet és nem volt gond! Előre lefixált dolgokról volt szó még el is tették. Nem hiszem , hogy direkt szívatás lett volna.
Én továbbra is ott fogok vásárolni, nekem nincs és nem is volt eddig problémám Velük!

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2014.04.18. 21:53:28

@Morgan Dexter: Kedves Tripont!

Már nem az első eset, hogy a tárgyban szereplő szereplő efféle eszközökkel kíván némi pozitív fordulatot hozni, de jelezném, hogy az első hozzászólások mindig gyanúsak!

:)

lyken 2014.04.18. 21:54:55

@Supreme*: "Bemegy, fizet, örül."
Ja, persze. Vagy utolsó darab és eladják az orrod elöl. Én is mindig megveszem azonnal neten, ha sürgősen kell. 220volt-nál edigital-nal ez nem gond. Ráadásul ezek sokszor olcsóbbak mint a tripont.

fda 2014.04.18. 21:58:44

@kalipeter: "Szerintem jogos, hogy amíg nem ér be a pénz, nem adják ki."

Jajj nekem. És amikor a kajaboltban fizetsz kártyával a pénztárnál?

Addig nem engednek ki a boltból, amíg a bank jóvá nem írja a számlán az összeget? Ne beszélj már hülyeségeket. A fotósbolt eladói hülyék, ennyi. Nem értenek ahhoz, amivel foglalkoznak - mármint az online kereskedelemhez és a bankkártyás fizetéshez.

lyken 2014.04.18. 22:00:09

@atpijkamo: "Egyébként a kártyatársaság védi a vevőt, valami 45 napig még vissza lehet szerezni a pénzt."

Na azért ácsi... Chargeback-et tudni kell bizonyítani. Ha bizonyíto és utlag kiderül, hogy kamuztál, akkor olyan bírságot vernek rád, hogy azt kívánod, inkább vetted volna meg a cuccot tíz példányban.

lyken 2014.04.18. 22:03:41

@kalipeter: "Szerintem jogos, hogy amíg nem ér be a pénz, nem adják ki."
Ezt majd mondogasd magadnak, mikor legközelebb az Auchan/Tesco/XY pénztáránál lehúzták a kártyádat. Vagy a benzinkúton. Aztán közlik, hogy négy nap múlva viheted, addig verd fel a sátrad.

fda 2014.04.18. 22:05:21

@Morgan Dexter: "Az Eladó is azt tette ami a dolga, a rendszerről nem tehet."

Mi a dolga? Hogy kötekedjen egy vevővel, aki ELŐRE kifizette a vásárlás összegét, és csak utána ment be a boltba?

A rendszer nagyon is jól ki van találva, rajta kívül pármillió másik helyen is elfogadják ugyanazt a bankkártyát. És azok is csak némi idővel később kapják meg a pénzüket. És mind megkapják.

Morgan Dexter 2014.04.18. 22:17:18

@fda: Nagy kötekedés. Hozzáállás kérdése!
Egy szót is ki lehet ragadni és abba is bele lehet kötni. Fontosabb dolog is van az életbe , mint hogy ennél a témánál leragadjunk!
Mindenki ott vásárol ahol akar, akinek volt rossz tapasztalata , lehet következő vásárlás jobban sikerül! Egy vásárlás nem minden!
legyen példa, mert mindenki példával jön: Lemegyek vásárolni, de ha valami nem tetszett, akkor is oda fogok menni, mert ott lakok és nem megyek el távolabb máshova!
Az emberünk csak ott kapta meg amit akart, miért is nem vette meg máshol?! Lehet következő vásárlásnál is csak ott fogja megkapni a cuccot .. Hova fog elmenni vásárolni?! Ahol nincs?! Vagy nem veszi meg , mert oda nem megy többet?!
Soha ne mond, hogy soha! ("soha nem vásárlok ott többet!")

Morgan Dexter 2014.04.18. 22:24:17

@Morgan Dexter: @▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓:

Nem hiszem, hogy gyalus lenne!
Megláttam a történetet, elmondtam a véleményem! Mondjátok el ti is nyugodtan.
Így megkönnyebbültök és békére leltek, mert otthon nincs kivel beszélgessetek ! :D

Sandor Akarki 2014.04.19. 00:18:25

@igi1: 250K HUF mióta nagy érték? 815 EUR (xe szerint most éppen).

Sandor Akarki 2014.04.19. 00:19:56

@Morgan Dexter: Én mondom a véleményem. A macska meg néz, nyávog és karmolja a széket. Mondtam neki, hogy "büdös dög" de nem érdekli. Aszonggggya "nyaú".

Sandor Akarki 2014.04.19. 00:23:16

@Morgan Dexter: Hol? Ebay (1000+, 99.9% rating fölött nehéz melléfogni), amazon, stb. Mindenki ott vásárol, olcsóbb szállítással is, pl. nem 27% az ÁFA és a brittektől 1000 db rebarbara mag 350 forint, itt meg 5 darab ennyi. Pl. ezt nem értem, hogy ez így, hogy így ez így hogy?

lyken 2014.04.19. 08:18:00

Érdekes lenne egyébként megismerni a Tripont álláspontját is, de még mindig nem reagáltak, úgyhogy lehet nem is akarnak.

szamoai 2014.04.19. 08:51:17

Házmesterország..

Tudjátok nem is az a kiábrándító, hogy egy kereskedő ilyen tapló módon kezeli a vásárlót - egy normális országban az ilyen k*rva gyorsan tönkremegy. Az igazán ijesztő az a többség reakciója! A magyarok többsége szemmel láthatóan teljesen normálisnak tartja azt ha szopatják (logikusan gondolkodva: nyilván azt élvezi..)

igi1 2014.04.19. 10:10:05

@Sandor Akarki: 200.000 forint a határ

megvan a bankba is, hogy meddig tehetsz be pl. eurót, hogy nyugtod legyen, asszem 1,5 millió forintig, utána ráfizetsz nagyon
Bruttó 200.000 Ft értékhatár alatti vásárlás esetén a fizetésre lehetőség van:

online bankkártyás fizetőfelületen a megrendelés leadásakor
előre utalásra
készpénzes fizetésre személyes átvétel esetén
készpénzes fizetésre utánvételel történő szálíltás esetén.

Bruttó 200.000 Ft értékhatár feletti vásárlás esetén:

online bankkártyás fizetésre a megrendelés leadásakor
előre utalásra

igi1 2014.04.19. 10:13:09

Attól még a poszternak továbbra is a tapló, bunkó és kissé megalázó bánásmód a baja.

szóval telkoe meg kérjen csak bocsánatot nyugodtan, vagy inkább szégyellje magát kussban

igi1 2014.04.19. 10:21:10

@Morgan Dexter:

1. lehet, hogy máshol sem kapta volna meg a terméket azonnal (nem tudhatjuk ezt pontosan, hiszen szakember, speciális, nem minden boltba elérhető terméket rendelt.

2. sürgős munkára, sürgősen kellett (fotós, ugye, ha munka akad, lépni kell, és ha éppen az kellett, amire előre nem gondolt, akkor elmegy, és megveszi, mert nyilván megtérül neki később)

3. kifizette, visszaigazolták, elkészítették a csomagját, elszaladt érte, pedig ingyen!!! kiszállították volna neki, mert sürgősen kellett neki, csak hát a sürgős munka nagy úr

vásárlási feltételek:

A mennyiben a megrendelt termékek raktáron vannak, a bemutatóteremben munkanapokon a megrendeléstől számított maximálisan 1 munkanapon belül a termékek átvehetők.

www.tripont.hu/tartalmak/szallitas

szóval akkor is a poszternak van igaza, hiszen neki ha zárolják az összeget, akkor sem kellene foglalkoznia a pénzügyekkel, hiszen a bolt így is úgy is megkapja a lóvét

Kovács Ferenc 14 2014.04.19. 17:13:28

Én már eleve azt nem értem, hogy aki külföldre készül, minek veszi meg a kukkerjét előtte idehaza, 27%-os áfával és luxusprofittal, miért nem rendeli meg a neten a célország valamelyik webshopjából a szállóba, ahol foglalása van?

lyken 2014.04.19. 22:34:50

@igi1: "szóval akkor is a poszternak van igaza, hiszen neki ha zárolják az összeget, akkor sem kellene foglalkoznia a pénzügyekkel, hiszen a bolt így is úgy is megkapja a lóvét "
Évekkel ezelőtt volt egy zseniális marketingesük, aki úgy kézben tartotta a marketinget meg a PR-t, hogy komoly vásárlói élmény volt a Tripont.
A történteket elnézve gondolom, hogy azóta Kauker Kinga már nem erősíti a Tripont csapatát. :/

@Kovács Ferenc 14:
1. Külföldön vett cuccra nem lesz Magyarországi garancia.
2. Külföldön nem a felszerelés után akar az ember rohangálni, vagy izzadni, hogy sima ügy lesz-e a beszerzés. Úgy akar kimenni, hogy van eszköz a munkára.
3. Számtalan dealer nem szállít szállodába, akkor sem, ha neten fizettél kártyával. Pl. nekem Amazon nem hozta ki szállodába, de könyvrendelésekkel és REI-vel se volt sima ügy.

biorobot (gyönyörű fosbarna) 2014.04.19. 23:54:59

Most terveztem 20-30M forintért vásárolni céges fényképezőgépeket, pont őket néztem ki. Köszi, hogy még időben szóltatok.

平八 2014.04.20. 00:50:07

"le akarták fénymásolni a dombornyomott bankkártyámat"
Ilyenkor a helyes eljárás, pontokba szedve:
1) Komótosan elrakja szó nélkül a kártyát.
2) Ráborítja a pultot a hülye picsára.
3) Felmegy az ügyvezetőhöz.
4) Ráborítja az asztalt a hülye gyökérre.
5) Kimegy, nem megy vissza, nem néz vissza.
6) Otthon elszív egy szál cigit.

Fent írták, hogy ez a bolt 25 éves. HOGY??? Ez iszonyat elkeserítő.

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.04.22. 09:23:51

"Megkérdeztem őket, hogy csalónak néznek-e"

Vazze, ilyen hülyeséget SOHA nem kérdezünk!!!!!

Ha van egy szabályuk, akkor azt alkalmazzák, és nem nézegetik, hogy éppen nálad nem alkalmazzák, mert "nem nézel ki csalónak"...

(Az más kérdés, hogy a fenti "szabályuk" hülyeség.)

Ez olyan, mint amikor ki van írva, hogy tegye le a kabátját a ruhatárban, és visszakérdez a nagyokos, hogy "mé? tolvajnak néznek?" nem, vazze, majd mindenkitől megkérdezik, hogy "maga szeretne lopni? Nem? akkor nem kell letennie a kabátját. Maga szeretne lopni? Bocsánat, akkor magának le kell tennie a kabátját!"...

bekbórd! 2014.04.22. 10:52:26

Kedves Fotós úr, pont a te érdekedben történnek az ilyen azonosítások. Mert ha egyszercsak jönne egy SMS a bankodtól, h sikeres tranzakció 250e, te meg épp ebédelsz, vagy mittudomén, igencsak vernéd a pultot, h mutassák meg a videót, fénymásolatot, aláírást stb., h ki vásárolt a kártyáddal.
De persze a boltos se mondja azt a vevőnek, h pont így szoktak lopni >:)

bekbórd! 2014.04.22. 10:57:50

@Hoppácska: Hát igen, a csaló csak úgy lehet csaló, ha vki egyszer nem nézi annak

lyken 2014.04.22. 11:18:00

@Konzum Kult Közélet Szex Gasztro Tech: "bemegy, kifizeti kártyával, elviszi..."
Vagy ha az ÁSZF lehetővé teszi és visszaigazoló üzenetet is kap, akkor kifizeti, a Tripontot a bank a sikeres tranzakcióról értesíti, ezalapján a Tripont az ügyfelet tájékoztatja, hogy be lehet menni, majd ügyfél bemegy és átveszi.

@bekbórd!: "Kedves Fotós úr, pont a te érdekedben történnek az ilyen azonosítások."
Ezt kifejtenéd? Ha a szokásos üzleti rend szerint kiszállítják, akkor hogy történik az azonosítás? Nemrég vettem gépet meg pár dolgot 400.000 forintért. Futár hozta ki. Nem voltam otthon megkértem, hogy fussunk össze. Egyeztettünk helyszínt, aláiratta, átvettem, jónapot kívánt, ment mindenki a dolgára. Azonosítás nem volt, mégcsak nem is a kézbesítési címen voltam. Rendszeresen rendelek, azonosítás csak egyszer volt, mikor a Posta futárja sz*patni akart. Normálisan azonosítás nincs, nem történik. Tripontból rendelésnél sem(tapasztalat). Szóval hagyjuk ezt, a futárok nem azonosítanak, adott címen leadják a csomagot, vagy ha a kontakt telefonon egyeztetsz, az is elég. Ez a történet arról szól, hogy a Tripontnak van egy üzleti rendje, amit ő maga nem tart be(a fenti történet szerint).
Honlapon szereplő ÁSZF megsértése március 15 óta 300.000 forint bírság. Ha az ügyféllel a fénymásolásról nem irattak alá nyilatkozatot, az jogosulatlan adatkezelés, ami március 15 óta emelt bírság. Ha március 15-junius 10 közt nem frissítik az ÁSZF-et, akkor bírság. Ha lejárat előtt nem függesztették ki az új ÁSZF-et időben, akkor bírság. Ez persze abszurd kissé, de ez a jogi szabályozás.
Oda akarok kilyukadni, hogy egy 250.000-es rendelés körüli kekeckedéssel a saját ÁSZF-jüket szegik meg, ami 300.000 forintjukba kerülhet, ha az ügyfél ezek után befárad a fogyasztóvédelmi hivatalba.
Továbbra is azt gondolom, ha ki akarnák egészíteni ezt a történetet, azt megtehetnék. Tripont vásárlóként elkeserítőnek gondolom, hogy valakit esetleg tényleg így kezeltek. Én is vettem a Tripontban cuccot úgy ahogy a posztoló, mikor még Kelenföldön voltak. Legközelebb én is bűnözőként lehetek kezelve, ha náluk vásárolok?

"Mert ha egyszercsak jönne egy SMS a bankodtól, h sikeres tranzakció 250e, te meg épp ebédelsz, vagy mittudomén, igencsak vernéd a pultot, h mutassák meg a videót, fénymásolatot, aláírást stb., h ki vásárolt a kártyáddal."
Ehhez kéne a kártyája is. Pont ezért nem hagyta fenti sztoriban az ügyfél, hogy a Tripont lefénymásolja. Nincs épeszű ember aki hagyná. Ugyanis ha engedné, a fénymásolat alapján akár a takarító is rendelhetne vele bármit bárhonnan. Lehet ez elkerülte a tisztelt figyelmedet.

bekbórd! 2014.04.22. 11:58:57

@lyken: az mondjuk durva, h találkozik az átvevő a futárral az utcán, az meg azt se kérdezi, h kicsoda. úgy tényleg elég 3 számsort ismerni a visszaéléshez.
fénymásolatnál a szig. másolatára gondoltam

lyken 2014.04.22. 12:59:53

@bekbórd!: "az mondjuk durva, h találkozik az átvevő a futárral az utcán, az meg azt se kérdezi, h kicsoda."
Miért lenne durva?

"úgy tényleg elég 3 számsort ismerni a visszaéléshez."
Jó, de honnan ismered? Ezeknek a megszerzéséhez titkosszolgálati módszerek kellenek. Ilyen eszközpark kiépítése több évvel jár a kóterben. Nameg a kiépítése több millió forint. Nem életszerű.

"fénymásolatnál a szig. másolatára gondoltam"
Ezt sem értem. Boltban két dolog szokott történni:
- Neten vett cuccot helyben fizetéssel megveszed.
- Neten már kifizetett cuccot a rendelési szám alapján átveszed. De azonosítás ilyenkor sincs, megmondod a rendelési számot és megkérdezik, kinek a nevére állítsák ki a számlát. Aztán viheted a vásárolt holmit.

Azért se hiszem el, hogy a Tripontot korábban kár érte hasonló ügyben, mert a vásárlás menete pénzügyíleg így fest:
Vevő > kártyatársaság > Vevő bankja > Dealer bankja > Dealer

Ha az online fizetésért felelős "dealer bankja" visszaigazolja a sikeres tranzakciót, akkor onnantól ők felelnek a pénz célba juttatásáért jogilag. A chargeback-ért a kártyatársaság felel, azért pedig, hogy a kártyalimitet ne lehessen túllépni, a vevő oldalán, értelemszerűen a vevő bankja felel. A vevőnek, meg a dealernek a vonal két végén semmi dolga nincs. Emiatt nonszensz, hogy sikeres tranzakció visszajelzés esetén bűnözőként kezeljék az ügyfélt.

anarch 2014.04.28. 08:11:06

@Kovács Ferenc 14: Szállodába rendelni nem egyszerű :(. Ami működni szokott, hogy ha már ismersz valakit a helyszínen akkor szívességi alapon az ő nevére rendeled meg előre. De ugye ez is bizalmi kérdés a kettőtök között.

ahanem01 2014.06.19. 13:11:57

@Joe911: Fizess csak kötelezőt ilyennel, 4 nap múlva érkezik a pénz, addig kifizetetlennek tekintik. Abszurdisztán

Alex Moore 2014.07.30. 17:49:15

Ön bármilyen anyagi nehézségek, van szüksége egy üzleti kölcsön bővíteni a vállalkozást? Jelentkezzen kölcsön most és kap jóváhagyott. kínálunk mindenféle hitel csökkentett kamatláb 2%-os. (üzleti hitel, személyi kölcsön, konszolidációs hitelt, autó hitel, beruházások hitel, stb), akkor már bérbe hitelt azoknak a pénzügyi stressz és az üzleti tevékenység bővítésére . lépjen kapcsolatba velünk ma, és kap engedélyt. email: rick_nelly121@outlook.com
süti beállítások módosítása