Tékozló Homár

Hogyan ismerjük fel a hamis Ariel mosógélt?

2014.05.19. 13:23 | jackyll | komment

arielxxxl.jpgAdrienne kérdezi, hogy

"honnan tudom meg, h ez a gél eredeti v hamis?"

A legegyszerűbb módszer ennek megállapítására, hogy ha nem üzletben vette, ésvagy gyanúsan olcsón (például a Vaterán 2000 forint körül), akkor szinte 100%, hogy hamis. A látók szerint érdemes megnézni a régebbi zöld/lila széria kupakján a bevágásokat, a hamisítványoknak elvileg nincs ilyen. Illetve még az is árulkodó lehet, ha fénymásolt a címke, bár tavaly kaptak el nyomdával dolgozó hamisítókat. Facebookon is összegyűjtöttek pár fotót a hamisítványokról, ott azt mondják, tavaly nyár óta az új fehér kupak az eredeti, az összes színes hamis. Akinek van frissebb információja mosógélhamisításilag, kommenteljen!

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Manyecska 2014.05.21. 21:06:11

@igi1: vigyázz, ezek itt könnyen béranyává tehetnek:PP Na, elterülök mint a furulyaszó az Alföldön..

Aureliano Buendía 2014.05.21. 21:06:57

@atörökk: rajtad. Ahogy itt vergődsz;)

Amúgy meg a holnapot te offoltad, úgyhogy csitu!

igi1 2014.05.21. 21:08:04

@Manyecska: minggyá nácinéniznek ha így folytatod

de jól tolod :)

A béranyaság sincs ingyé de ha már terhes leszel dugj 1 jót előtte legalább ennyi járjon :)

Aureliano Buendía 2014.05.21. 21:08:06

@Manyecska: és tudsz hátrafelé nyilazni?:D

Manyecska 2014.05.21. 21:08:52

Azért nyuKtassatok meg ha vége az ebzárlatnak Jackyll is visszatér híveihez!?

igi1 2014.05.21. 21:10:53

@Manyecska: sztem továbbképzésen van

nem tudni, hol :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.21. 21:11:42

@igi1: ezt makd ird le magyarul is mert a 200 dollaron kivul nem ertek semmit, de kiserore nincs szuksegem, koszi
de ha szobalanyra lesz a 2 het alatt, akkor kereslek

nekem nem jar sinosz kartya, koszi again
jegyre azert futja
ugy gondolom 2-3 ezer dollar csak eleg lesz 2 hetre koltopenznek, ha nem akkor majd hivlak a sinosz kartyaert

na azt mondja meg valaki, mi az a polgarorseg
a huszti ugynel olvasom, van polgarorseg
az olyan mint a munkasor?

igi1 2014.05.21. 21:13:29

@hagyma: hát fogsz te még az utcára jönni

te vagy az ideális átverhető egyed

csak szólok, h a legrosszabbra készülj fel

Manyecska 2014.05.21. 21:14:34

@igi1: nem, azt lombikban szok. Szerintem. már anyává válni.@uraaam: nyálazni, bár még nem próbáltam:P de a tegnapi linkemben: www.youtube.com/watch?v=6Fmpl7LWPWg
felfedezni véltem a családtagjaimat azon is fetrengtem a röhögéstől. Pl. a pasi kiköpött apám fiatalon /róla is van kép:D/, 2 percnél meg nagyanyám bukkan fel:DDD:O döbbenetes:)! :DD

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.21. 21:14:40

@Manyecska: szerintem valami fejlesztes van az indexnel
dzseki olyankor szokott eltunni
ne lepodjetek meg, ha feltunik ujra az uj indexcarculat

igi1 2014.05.21. 21:15:33

@hagyma: az olyan mint a rendőrség járöröznek a faluba védik a rendet a tolvajt elkaphatjàk, visszatarthatják, de rendőrt hívnak ha komolyabb a helyzet

bizonyos jogköreik vannak ha a faluba eset van

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.21. 21:16:48

@igi1: en mindenre fel vagyok keszulve, de kotve ketlem, hogy az idealis atverheto egyed vagyok
amugy minimalsi idot fogok etteremben vagy kocsmaban tolteni
ott meg engem nem tudnak atkurni
vasarolnui nem fogunk, magyarorszag tul draga

igi1 2014.05.21. 21:17:50

Ha bankkártyázol már átvered magad mer usd -> euro -> huf

nem 1 főnyeremény átvàltásügyileg

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.05.21. 21:17:54

Mi a stájsz?
Poszt nincs.
Hun vannak a nők?

igi1 2014.05.21. 21:19:50

@hagyma: az a fura h így is úgy is lebuktatod magad

szoktam kihallgatni az angolul németül beszélőket utazás közbe :)

Atörökk 2014.05.21. 21:20:09

@uraaam:
Csütörtökök nekem egy darabig még nem jók. Jógaórára kell vinnem a mosómedvémet.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.21. 21:20:30

@igi1: falura nem megyunk, de ugy lattam ezek grasszalnak pesten is

legjobban ezektol tartok, meg a biztonsagi oroktol, bar ugy tervezem egysze csinalok nagybevasarlast tescoba vagy valahol, amibol anyu foz sut
tobbet boltba nem megyek
azert a torzskocsmaimat megmutatom az asszonynak ha meg meg vannak
meg valahol csinalok egy partyt a szuk rokonsagnak pesten
kb ez a terv
meg par nap balaton, csaladi nyaraloban

Manyecska 2014.05.21. 21:20:38

@hagyma: hádde mért? nem lehet nyaral? vagy nem volt tiszta alsója és nem ment be dolgozni?:DDD na, elterülök. Épp könyékig voltam a darálthúsban /fasírtam/, erre jönnek itt a fideszes aktivisták na az nagyon megviselt..:D

igi1 2014.05.21. 21:21:10

@Manyecska: ez a baj h sose felette/alatta vannak :)

Manyecska 2014.05.21. 21:22:14

@atörökk: :DD basszus, arcjógára jár legalább?? a kis csíkok hogy kisimulnak majd a kis pofiján, öröm lesz nézni!@igi1: ez valami burkolt lombikprogram. Kemtrélezés hívószó..:P:P

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.21. 21:23:43

@igi1: engem kurvara nem erdekel ha utazas kozben kuhallgatnak:)
sajnos Maryvel nem tudok magyarul beszelni
mondjuk anyuval meg a tobbi rokonnal, meg haverokkal nem tudok angolul

eger a bazis 1 het
2-3 nap pest es vac
2-3 nap balaton
asztan noymas haza:)

igi1 2014.05.21. 21:24:45

@hagyma: csak ha 1 cigó közelít, menekülj :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.21. 21:26:01

@Manyecska: dzseki augusztusban nyaral, nem majusban
also nelkul is lehet melozni azindexnel!!!

fasirtot rendelek majd anyutol
tenyleg ossze kell allitani az etlapot , mit fogunk enni, ami elegge magyarosh es nem belsoseg
anyu imad fozni

Aureliano Buendía 2014.05.21. 21:29:36

@Manyecska: jaja, erre írtam, hogy hasonló, mint a román manele. Tartós agykárosodás nélkül nem lehet sokáig elviselni, de már annyira szar, hogy jó:D

Manyecska 2014.05.21. 21:29:53

@igi1: az a baj már én is olyan barna kezdek lenni..:D@hagyma: gulasch, csirkepaprikash..:D stb.

Manyecska 2014.05.21. 21:31:23

@uraaam: :D ugye? nekem a Bubamara ugrott még be.:D na léc.

igi1 2014.05.21. 21:31:57

Hortobágyi húsos palacsintát tuti szeretni fogja Mary!

mellé eseteg 1 kis bikatöke tréfának

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.21. 21:32:23

@Manyecska: ezeket ismeri, mar megfoztem neki 4-szer!!!
a paprikascsirkeert nincs oda a gulyas az elmegy
mondjuk ettol felek, hogy kb 5-6 csaladot akarunk meglatogatni es mindenhol gulyas lesz
/balatonon szigethalmon szinte tuti , bogracsolas ugye/

igi1 2014.05.21. 21:34:34

@hagyma: pl. Laskát, lángost te
Ertős pogácsát tuti nem csináltál még neki

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.05.21. 21:34:48

@hagyma:
Én tennék bele bazsalikomot is!
Meg őrült borsot!
Az egésszet megszórni kakukkfűvel, úgy az igazi!!!4

@igi1:
Én abbú kettőt vennék!

Manyecska 2014.05.21. 21:34:58

@hagyma: nem mert elfogyott:DD petrezselymet, fahéjat, ja azt nem, mustárt, pirospaprikát, köményt, borst, sűrített parit is raktam most, sütöttünk krumplit is mer diétázunk épp:P ezért paprikasaláta is volt..

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.21. 21:35:16

@igi1: hat hortobagyit nem fozetek anyammal, etteremben meg normalis ember nem rendel ilyesmit

fasirt, husleves, fasirt es juhturos sztrapacska az tuti eddig
ezeket nem ismeri
rantott hust is csipi

van am gond ezerrel:)

igi1 2014.05.21. 21:36:30

Tepertős pogácsa :)

igi1 2014.05.21. 21:37:38

@hagyma: sztrapacska szlovàk kaja de ne zavarjon

van kolbásszal töltött fasírt alagút

meg a májbóla töltés

Manyecska 2014.05.21. 21:38:13

@dr. phil. Sün‼ ツ: Fateromnak folyton külön kellett főzni, anyám megőrült néha:DDD tárkonyos leveseket, patiszont, hát ki mit hozott hazulról /már képletesen értve/:) az milyen jó, a tárkonyos ragu, szoktam venni echte zacskósban..:DD

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.21. 21:39:01

@dr. phil. Sün‼ ツ: @Manyecska: majoranna tenyl;eg nagyon jo a fasirtba
mi sosem tettunk, oszt egyszer verpeleten ilyennel kinaltak
nagyon bejon
/az regi storym, mikor eloszor csinaltam Marynek fasirtot, mondtam neki, hozzon daralthust, meg majorannat, oszt marijuanak ertette es nezett ki a fejebol:)/
meg egyszer a huttore kimagnesezett listan a bevasarloandokrol beer helyett bear-t irtam/
@igi1: langos az fasza az egri piacon
nem melozunk vele
pogacsa meg olyan mint a biscuit

igi1 2014.05.21. 21:42:28

@hagyma: nem a pogácsa más de az elv hasonló bár sok köze nincs

egyébként a többi ugyanaz hamburger pizza tortilla tekercs pita hot dog

bár a töltéssel kitolnék vele :)

Mér amcsiba nincs rántott hus?

Manyecska 2014.05.21. 21:42:50

Na, elnyomtam egy kullancsot a pizsigatyámon most már nyugodtan aludhatok. Beöltözök OFF-ba. fogamzásgátlónak is jó:D

Aureliano Buendía 2014.05.21. 21:43:21

@Manyecska: hát, egy jó csorbát meg tudnék most enni. A tárkonyról jutott eszembe.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.05.21. 21:45:45

@hagyma:
Hát a marihónajja, az se kutya!44
Leönteni barclekvárral, meg némi maradék dizsoni mustárral, oszt kész is!

@Manyecska:
De remélem, megspékeled valami kökörcsines rizottóval, meg aszalt tojássl, mer úgy az igazi!!!4

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.21. 21:57:08

@igi1: nem ragaszkodom a nepviseletbe oltoz ott magyar kajakhoz
a sztrapacska nepszeru etel otthon
es ezer eve nem ettem, tehat lesz

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.21. 21:59:24

@igi1: hat en meg nem lattam etlapon
vagyis hat rantottcsirke van de rantott karajt nem tapasztaltam
neha csinaltam itthon
de macera az is

@dr. phil. Sün‼ ツ: ha nem szivjak, itt browniesbe sutik

CID 2014.05.21. 22:01:29

@Manyecska: Ajjaj, asszonynak is kék, kivéve amikor felidegesítem, mer akkor szürke. Na meg az enyém is kék. Mifaszért írom ezt neked, fingom nincs:-o

háromlábúbogár (törölt) 2014.05.21. 22:03:30

nix poszt?

viszont a tárcsalapon sült disznó hús+cukkini az kurva jó, csakmondom... :-)

igi1 2014.05.21. 22:03:41

@hagyma: kenyeret kiszárítasz 1 hét a sütőben rövidebb :)

lereszeled oszt jóvan

mi nem veszzük a boltba

CID 2014.05.21. 22:04:08

Ja @hagyma: , didike ajánlotta Ópusztaszert, kár lenne kihagyni.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.05.21. 22:06:33

@hagyma:
Bisztos az is jó lehet!

Konyhastúdijónkat olvashatták!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.05.21. 22:08:42

@igi1:
Te mostan a dizsoni mustárrú beszész, vagy a kirántott csirkenyakrú?

Aureliano Buendía 2014.05.21. 22:10:55

@CID: vagy a Tisza tó. Az is megér egy fél napot.

Atörökk 2014.05.21. 22:27:36

@uraaam:
Ha nem kifejezetten horgászni/bringázni/madarat lesni akarsz, akkor kb. az egyetlen program a Tisza-tavi látogatóközpont, az tényleg jó.
Azon kívül meg a Látóképi csárda a Hortobágy túloldalán :)

Aureliano Buendía 2014.05.21. 22:28:45

@atörökk: jah, nem bontottam ki eléggé. Én az Ökocentrumra gondoltam.

gabors 2014.05.21. 22:28:56

@igi1: ezt honnan veszed (bar lehet hogy kartya/bank fuggo) bankkartyam (nem debit csak automataval megy fizetni nem lehet vele nincsen rajta visa/mc logo)

megjelenik 10,000 HUF es annak a dollar megfeleloje es egy adott dij amikor 3 eve voltam, az en bankom $3 szamitott fel akkor. de mikor megneztem a valtast kb banki kozeparfolyam volt nem mint a repteren

Hitelkartya ugyanugy megjelenik X HUF es a dollar osszeg .... semmi EUro (kiveve a duty free boltban mert ott EU-ba voltak az arak) hitelkartyan van % dij IS kb 1-3% de az arfolyam ott is jobb volt mint az utcai ....

keresek egy regi szamlat beszkennelem (igaz itt nem lehet semmit feltolteni)

Atörökk 2014.05.21. 22:34:02

@uraaam:
No meg a pinára ;)

@gabors:
Az a baj, bankonként eltér, hogy váltják, ha it forintban fizetsz "dolláros" kártyával. Nem csak az árfolyam, van, ahol először euróra váltják (persze csak papíron) és onnan forintra. Mindezt nyilván nem ingyen :)

Aureliano Buendía 2014.05.21. 22:35:31

@atörökk: jó, persze. De azt oldja meg maga. Amúgy is hoz magával, nem kell kimennie a négyes útra:D

Atörökk 2014.05.21. 22:37:35

@uraaam:
Nem hát, elég a belváros felé venni az irányt :D

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.05.21. 22:43:55

@háromlábúbogár: Lószart, mama! Sült disznó rossz, értem?! Rossz, rossz!!

Aureliano Buendía 2014.05.21. 22:44:55

@atörökk: meslkj, te hova jársz:D

Már a Fogasházon kívül.

Aureliano Buendía 2014.05.21. 22:46:00

@agresszív kismalac: igazad van, nyersen jobb a sonkája es...

@uraaam: *mesélj

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.21. 22:57:36

@igi1: nem a zsemlemorzsa a maceras
utalom sutni
@CID: pedig kihagyjuk, nem erdekel, eger-bp-vac-balaton
ennyi fer bele
@dr. phil. Sün‼ ツ: jo biza es nem kell pipazni

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.05.21. 22:58:15

@agresszív kismalac:
Ne csinájj ebbű problémát!
Mindenki a vágóhídon végzi!!!44

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.21. 23:00:10

kp-t viszek
dollar alaput
nem kartyazunk
csak ha szukseges
oshomaroskent nem hiszek a bankoknak

Aureliano Buendía 2014.05.21. 23:05:01

@hagyma: ja, kártyát érdemes vinni, tudsz snapszerozni, ha esős az idő.

igi1 2014.05.21. 23:43:10

@gabors: a bank így vált

neked dollárból hufra jelenik meg

de ezen a bank kaszál mer közbeiktatja az eurót

ez így működik 3. Valuta esetén

előbb euróba

utána mondjuk ausztrál dollárba

pl. 10000 ft euróba 32 euró dollárba 43 nagyítva

32 euro viszont 42 dollárba

Máris nyert a bank 1 eurót és még egyet ha dollárba vált

viszont a bank euroba szamol mer az jobb neki

Így nyer kb 2-3 eurót 10 000 fton

igi1 2014.05.21. 23:48:59

Te viszont veszítettél 2-3 eurót mert 44 dollár inkàbb 10000 ft - 1 dollár

Meg - 1 euró onnan h 10000 euróba 31-32 euro

a bank így váltja

neked csak annyi lesz h 10000 ből usd 43

viszont visszafele még többet nyer te meg veszítesz mintha tényleg usdből forintra váltana

ezért rossz kártyával fizetni külföldön mert a bank közbeiktatja az eurót és neked az nem jo

ja és tranzakciós ktg is van !

igi1 2014.05.21. 23:50:45

@dr. phil. Sün‼ ツ: ipad 2 már haldoklik :)

szóval inkább a jó öreg kp a 2 mellyem közül

igi1 2014.05.21. 23:59:21

@dr. phil. Sün‼ ツ: azzal fényképezem a traktort meg vezetem néha

bepötyögöm a gps koordinátákat oszt elvisz engem hozzád

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.05.22. 00:02:20

@igi1:
Pfff, az érdekes lesz!
De azé gyühecc bátran, megsimogatlak!!44
(Traktorom nincs.)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.22. 00:05:55

@igi1: "a bank euroba szamol mer az jobb neki"

Nem értem ezt a vergődést. BudapestBank bankkártya, sima forint alapú, vásárolhatok vele interneten dollár vagy euró alapon, csak a deviza váltást fizetem ki, olyan egy százalékot. Egy tíz eurós vásárlásnál felszámít tíz eurocentet. Nagy kaland. Ha személyesen fizetek vele szállást, kaját, akkor is ugyanez van. Nem tudok ennél egyszerűbbet.

Ha ilyen összevissza váltásos baromságot játszik, vagy valutaárfolyamon vált, azt a bankot ott kell hagyni a faszba.

gabors 2014.05.22. 00:10:57

@atörökk: @igi1:

Ha van valahol olyan hogy egy adott napon mondjuk 3 eve 24/04/2011, mennyi volt a dollar es az euro es a forint akkor bizisten megkeresem a legutobbi utazasomkori bank es hitelkartya kivonataimat es megnezem. azt hogy mennyiert valtotta a kartya azt tudom, csak kene valamihez hasonlitani..

az igaz hogy van tranzakcios dij $2-3 de az akkor is lenne ha Los Angeles-be vagy akar Orlando-ba (ott voltam LA-be megnem) mennek mert latogatoba, a helyi takarekszovetkezetemnek arrafele nincs fiokja... ettol meg nem vinnek magammal kezpenzben par ezer dollart egy kethetes vakacio alatt megsporoljak mondjuk $15 ha otszor veszek ki penzt!! Nalam $100 nagyon ritkan van kp-ben $60-at veszek ki az esetek donto tobbsegeben. Ha ennel tobb akkor vagy csekk vagy hitelkartyaval fizetek. (tudom otthon ezt az uralkodo partallam most adobehajtsra hasznalja,)

hagyma 2-3 ezer dollart visz es megsporol mondjuk $50 (ha jo helyen valtja at de ha nem rosszabbul is jarhat, keresgelni fogja a jobb helyeket??) de ha meg kilopjak a zsebebol a cigok valahol, akkor meg kicsit tobbet is veszithet gondolom nem mindig hordja az osszeset magaval....

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.22. 01:05:24

@gabors: nem a sporolasrol van szo
felek altalam ismeretlen bankok atm-jet hasznalni, meg etteremben odaadni
itt nem felek, itt ismerem, otthon igen, mert fingom sincs rola
a 3rugo nem lesz mindig a zsebemben
rogton bevaltom es annyi lesz a zsebemben amennyi eppen kell, es szukseg esetere a kartya

igi1 2014.05.22. 01:23:16

@atpijkamo: mondom h megértsd

Huf usd

Bank levonja tőled kártyánál

Huf eur usd

igi1 2014.05.22. 01:25:33

mo on ez a dívik h előbb euroba váltanak mindent

bankoknál ez a menetrend

de nekem úccse hisz senki

szóval akkor ne legyen bankkártyád pláne ne vásárolj vele külföldön

Ugyanez van ha az amazon.comról veszel vmit

igi1 2014.05.22. 01:27:24

@gabors: nekem ezt 210ben közölte a rafi h ne nagyon használjam a kártyát kint vásárlásra inkább váltsak itthon kpt és azt vigyem

persze ha a banknak rossz ha én kint fizetek kártyával

gabors 2014.05.22. 02:50:39

@igi1: nem emlekszem a szamokra de mivel aznap is megtudtam nezni online meg is neztuk apammal is teljsen realis volt az akkor ujsagban kozolt arfolyammal arra is emlekszem hogy pl az AmEx jobb arfolyamot hasznalt mint a bankom de a plusz 1%-al mar kb megegyezett

azt hogy a bank hogyan szamolja ki nem tudom de nekem a kenyelmes es biztonsagossabb (mint kezpenz) hasznalata megeri....

Eloszor 1994-ben hasznaltam usa bank kartyat es hitelkartyat Mo-on azota sem volt gondom. Akkoriban meg sok helyen aa indigos lehuzo gepek voltak (itt is meg nagyon sok helyen) akkor volt hogy ilyen felosek mint hagyma elkertek az indigot IS :=)

az meg hogy hagyma elso nap megy es bevalt $3000 dolcsit forintra szamomra egy orult gondolat lenne ha azt valaki kifigyeli (avagy a valto hely okosban is utazik) masnap kiramoljak a mama hazat !!! (esetleg)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.22. 03:07:08

@gabors: fobiad inkabb neked van
senki nem fog kovetni anyam hazaig, ha bevaltok 1000 dollart
es meg ketszer
amugysem egy olyan osszeg, ami erdekes lenne
mar 90 kornyeken is vettem fel 1 millio kp-t es elek
lehet tevedek es otthon minden OK az amerikai bankartyakkal, de en inkabb maradok otthon a kp-nel
slussz
te apaddal kartyazol, en anyukammal kesselek
lecet

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.22. 03:09:43

@gabors: konyorgom itt valami 600 eze4r forintrol beszelunk 2 hetre nem milliardokrol:)

gabors 2014.05.22. 03:15:39

@hagyma: mint mar irtam a Te vakaciod a Te penzed ... ugy csinald ahogy Neked kenyelmes/elfogadhato ...

kivanom hogy minden nagyon jol mukodjon es mindketten jol erezztek magatokat

ha mentek Vacra, (hometown) Kokapu Etterem meg mindig az egyik legjobb (volt mikor ott voltam. szemelyes ismeros mind a tulaj mind a chef.. nem tudom azota valtozott-e) en oda vittem a felesegem es nem bantuk meg ....

de vannak mas nagyon jo helyek is Marc 15 ter teljesen megujjult miota elmentel pl de a duna presso meg mindig jo (ott is volt szemelyes kapcsolat mikor otthon voltam) ...

a domot mindenkeppen mutasd meg Mary-nek (ha katolikus ha nem) azonkivul ott van a baratok temploma melette az 1075-os alaptiasi balhe VAC majdnem ezer eves !!! ilyen nincs Kentucky-ban !!

(es ha van idod es kocsival vagytok Visegrad is megeri mint valaki mas is irta)

gabors 2014.05.22. 03:18:55

@hagyma: "konyorgom itt valami 600 eze4r forintrol beszelunk "

ez sok cigany feleves segelye manapsag ...

mondom: Te vakaciod a Te penzed ... ugy csinald ahogy Neked kenyelmes/elfogadhato ...

gabors 2014.05.22. 03:20:35

@hagyma: "fobiad" ertem de en semmi ilyet nem mondtam ....

ha igen idezd mar be ....

eger kornyeken sok szegeny ember el ...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.22. 03:39:26

@gabors: gondolom nem a bank korul leselkednek
csaxolok szivesebben nezelodnek atm kornyeken
most volt itt egy srac a hotelben
kinezte az atm-nel az egyedet es ahogy felvette a kesst el is vette tole secpec
/nem szandekozom ettermekbe jarni, anyukam jol foz
meg bogracs
meg nyarsalas
etterembe itt is tudok menni
par volt torzskocsmankba tuti beugrunk meg talan egy pesti vacsora
a tortenet nem az ettermekrol szol
Mary katolikus

egyre tobben lebeszelnek a akocsiberlesrol es lehet , meg is fogadom
eger bp
bp=vac
bp balaton vonattal tokeletesen megkozeliteheto
pesten szuper a tomegkozl;ekedes es van kettonknek 4 laba is
a ferihegy-eger-ferihegy oda-vissza a problemas, de lesz aki felkap benzinpenzt allom:)

AtiSnatch 2014.05.22. 07:19:28

én mán csukott szemmel is, álmombúl!

helianthus 2014.05.22. 07:20:34

@AtiSnatch: tegnap pontezjutott eszembe, csak lusta voltam odaírni. :)
Lopod az én gondolataimat is.
Szép dolog, mondhatom.
Jó reggelt!

AtiSnatch 2014.05.22. 07:22:29

@helianthus: a dohányzás elnyomta a szuperképességeimet... ez az egyik :D

helianthus 2014.05.22. 07:45:41

@AtiSnatch: nocsak. És mi a másik? Egyedül pisilsz? :D

AtiSnatch 2014.05.22. 07:50:09

@helianthus: meg elengedett kézzel ülök a bilin :) egyébként meg ne feszegesd az intimszférám határait... :D

Manyecska 2014.05.22. 08:17:38

Defektet kaptam../:P/

helianthus 2014.05.22. 08:26:59

@AtiSnatch: nem szereted, ha feszegetnek? Magas labda. Hú, de magas.
Lecsapjam?
Ne csapjam le?
:P

Ezen sírtam! A legjobb a monitormagasító, merthogy nekem is könyvek vannak a moncsim alatt. :D

444.hu/2014/05/21/13-pofonegyszeru-tipp-es-trukk-amivel-megkonnyitheted-az-irodai-munkat/

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.05.22. 08:48:52

@helianthus: Nekem otthon doboz. Az asztalon is több helyem marad, és nem lefelé kell néznem.

AtiSnatch 2014.05.22. 08:52:24

@helianthus: na, csapd le csacsi. :D

@dr. phil. Sün‼ ツ: a mai téma: @&x@{[^˘°˘°°. remélem segíthettem.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.05.22. 09:13:22

@Kellemes Zérókomponista: én se értem. én azon agyalok, hogy lehetne alacsonyabbra állítani de nem megy.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.05.22. 09:27:48

@sugargiraffusplumps.: neke mvan tippem, de megnézzük helimeli fogalmazását.

Nikorene 2014.05.22. 09:31:21

Már álmomol felkeltve is tudom melyik a hamis Ariel... faszom... dzseki ééééébresztô.
Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azokért a kommentelôkért, akiket megszelídítettél.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.22. 09:31:47

@helianthus: "@AtiSnatch: szuperképességeimet... ez az egyik"
"nocsak. És mi a másik? Egyedül pisilsz?"

:)) Néha napokig semmi, aztán olyanokat mondtok!

Manyecska 2014.05.22. 09:36:24

@atpijkamo: az ő farka valószín még nem száradt le. Ez nem elég?:P:DDD

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.22. 09:38:40

@Manyecska: "Defektet kaptam."

Ja, aszittem gyárilag vagy defektes. :))

Én is szedtem magam földiepret. A piacon három kilót. Megettem a felét. Most pihizek...

Atörökk 2014.05.22. 09:42:21

Jó estét. Híreket mondunk. Pina.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.22. 09:48:30

@atörökk: Nocsak! Szerinted Megament miért tartjuk? Mindenki maradjon meg a saját szerepénél! Még csak az kéne, hogy Moha elkezdjen értelmeseket mondani.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.05.22. 09:48:31

@atpijkamo: kérlek: trapperfarmerem van.
@atörökk: Várkonyi Andrea szájba ezzel. Már a hírrel. De nem csak azzal.

Atörökk 2014.05.22. 09:49:54

@atpijkamo:
Amióta Megament mekkemtrélezték, bő lére eresztve össze-vissza beszél!

@Kellemes Zérókomponista:
Hú dö fák iz Várkonyi Alice? Izé, Andrea?

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.22. 09:55:15

@atörökk: Előnyére változott, bár a QR kódos avatarja kevésbé tetszik. Moha eccer kiakasztotta, akkor láttam először tíz sort írni.

helianthus 2014.05.22. 09:56:56

@AtiSnatch: azt mondtam volna, hogy akkor feszegess te engem, de attól tartok ezzel több biztosítékot is kicsapok, ezért nem mondom.
@Kellemes Zérókomponista:

Miért kellenek a monitor alá könyvek.
/Írta Helimeli fogalmazása/

Azért kellenek a monitor alá könyvek, hogy tudjon olvasni és ne unatkozzon, amíg én bámulom.
>Fogalmazás vége>

Atörökk 2014.05.22. 09:57:41

@atpijkamo:
10 sort??? Na EZ a kemény, nem a kád széle!

helianthus 2014.05.22. 09:58:46

@sugargiraffusplumps.: alacsonyabbra? De hát te egy zsiráff vagy! Hosszú a nyakad! Hát ezt most így hogy? :O
@atpijkamo: elnézést, 3 hete meg voltam fázva.

Manyecska 2014.05.22. 10:00:44

@atpijkamo: nálunk ez hagyomány amúgy is járunk arra.pikk-pakk leszedjük, sokkal finomabb mint a bóti:) nagyik lekvárt főznek belőle azt visszakapjuk télen:) anyósom konyhatündérke.

AtiSnatch 2014.05.22. 10:01:43

@atörökk: 10 sört és használj ékezetet!!!

Atörökk 2014.05.22. 10:03:20

@helianthus:
A könyvek olvassák a monitrot, miközbe' bámulod őket, hogy olvasnak? Netán közbe' neked is felolvasnak? Vagy ez hogyan van? Hangoskönyv is jó a monitor alá? Netán ebukk?

Manyecska 2014.05.22. 10:04:09

@ColT: a hátsóm:P gyanús volt már mondjuk. mintha kiszívták volna a levegőt belőle..tegnap még hazatekertem simán..:DDD.., oszt hónom alá vágtam Apuci bringáját ami túl azon hogy nyomta a tökömet:P de nagyon, olyan satufékek vannak rajta majdnem átrepültem a kormány felett:D meg ilyen citybringa, feleolyan súllyal mint az enyém imbolyogtam mint gólyafos ahogy elindultam:OO:D

Atörökk 2014.05.22. 10:05:52

@AtiSnatch:
Már használtam, de kurvára fájt!

Manyecska 2014.05.22. 10:21:01

@atpijkamo: ja, kaptam vagy másfél kg cseresznyét a főnöktől. most pont ki tudom köpni az ablakon a magokat. Reggel ötkor már csúzlival lövi a fáról a rigókat:DD lezabálják a termést.

Manyecska 2014.05.22. 10:49:52

@ColT: tik hogy tudtok ráülni, sosem értettem..:P ráadásul reflexből leugrottam leszálláskor csak éppen középen váz van gondoltam is megamenre, jókor szól:P

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.05.22. 10:51:58

@Manyecska: zörgő sárhányújú, batárnagy és széles ülésű kemping kerékbájkkal próbáltad már? Nagy életérzés, mindenki megnéz, tini divbatbuzi fiúgyerekek is szoktak vele járni, akikből majd bölcsész lesz, hisz' akinek minimális technikál szépérzéke van, az olyannal nem jár.
A tied rendben volt?

2014.05.22. 10:54:47

Hogyan ismerjük fel a hamis Ariel mosógélt?

Kóstoljuk meg és ha nem olyan az íze mint a boltinak akkor hamisított!

Mindenkitől elnézést hogy a poszthoz kommenteltem, tudom hogy három nap múlva már nem nagyon illik ilyet tenni!

Manyecska 2014.05.22. 10:55:50

@Kellemes Zérókomponista: enyém teljesen fullos mtb, minden évben szervííí..átnézetem, most épp WD40-t kell szereznem mondjuk:) Nagyapám biciklijén jártam a telken nyolcévesen, az volt olyan. Addig nem volt baj amíg kanyarodni nem kellett:DDD de amikor a csalánosba borultam belé az út szélén feladtam. Onnantól váz:) bátyám vitt..

Manyecska 2014.05.22. 10:57:01

Az Ariel tradicionális örmény mosópor, ezt minden hülye tudja, most már tik is:DDDDDD /elnézést/
gasztroutazasok.blogrepublik.eu/2013/08/13/piac-jerevan/
:) nyammm!!:)

Manyecska 2014.05.22. 10:58:42

@Kellemes Zérókomponista: olyannal járnak amin nincs ülés.!!. wtf??? hogy nem áll a seggükbe bele.. Bár lehet, az a cél.

Manyecska 2014.05.22. 11:00:51

"A kajszi tényleg nemzeti szimbólumnak számít, s hogy nem holmi szélsőséges nacionalista elfajzás áll a háttérben, az is bizonyítja, hogy a gyümölcs tudományos nevezéktani neve prunus armeniaca, vagyis örmény szilva."@AtiSnatch: ezt leadták adásban is? most iszom. Valaki ideverhetne.:D
.
hátborzongató hogy otthon vérre menő viták folynak mostanában t.i.mindig mondom ne azt a f.s őszibarack-levet vegyék hanem kajszit, mer abban van anyag. Hát én ezt az örmény izét nem is tuttam:D:OO de ezekután hiszek a melegeknek. ez valami genetika..:DD

Manyecska 2014.05.22. 11:09:05

@AtiSnatch: haggyad má negyedszerre melegítem meg:D kemény reggelem volt /:P/

Nikorene 2014.05.22. 11:21:26

No... akkor ez már a hétvégi...
Fakk
Soha többet nem veszek arielt. SE mosószert, SE hableányt.

A Homárt megfôzték... Haladjunk kérem, nincs itt semmi látnivaló.

helianthus 2014.05.22. 11:33:57

@atörökk: kenjél rá neogramormont. Akkor nem fog fájni.

Manyecska 2014.05.22. 11:41:05

@ColT: Igen. Mostanában olyanom van hogy lovagolnék.:D Lovon..!:) ha arijelt vennék fogjatok le, bár anyám esküszik ezekre a kapszulás formulára..

Manyecska 2014.05.22. 11:42:46

@Nikorene: nekem megjött az áruval egy kínai nyelvű! vámnyilatkozat, egy-két szó értelmezésével határozottan gondjaim vannak:P

háromlábúbogár (törölt) 2014.05.22. 11:50:10

@helianthus: vagy monogramot :-)

@Manyecska: melyikkel? hóember, vagy kisszék?

Nikorene 2014.05.22. 12:18:27

@Manyecska: translate.google.com

Szívesen.

:D

Nikorene 2014.05.22. 12:19:28

@Manyecska: apropó... már a hableányokat is kínában gyártják?

Manyecska 2014.05.22. 12:37:53

@dr. phil. Sün‼ ツ: van már vajon Homár444 is?:P Mondjuk már épp ideje volt hogy Jackyll elhúzott a pi.csába..:PP:DD

AtiSnatch 2014.05.22. 12:44:53

@batgirl: azt tuttam, hogy nem fideszes. de ezt nem gondótam vón... :D

Atörökk 2014.05.22. 12:49:17

@AtiSnatch:
Egy ribanc. Pénzér' bármit :D

Manyecska 2014.05.22. 12:49:27

Hasbatérdelték, lehet:D

AtiSnatch 2014.05.22. 12:50:27

@atörökk: há monnyuk van az a píz... :D

Manyecska 2014.05.22. 13:01:00

HaLYóbaleset történt a Dunán. Óyeee!:O@AtiSnatch: Jaja!:P:P:DD

AtiSnatch 2014.05.22. 13:05:52

@Manyecska: máá megint a csúnyádat mutogatod a partról?

kamushamus 2014.05.22. 14:34:05

Ez mán itten a zévvégi? :)

neet 2014.05.22. 14:45:56

@Cicmen: engem inkább az foglalkoztatna, már ha, hogy a valódit hogyan ismered fel? Ki nem szrja le a hamist?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.05.22. 15:18:24

Záróra, nincs itt semmi látnivaló.
Mindenki mennyen a dógára!!!4

neet 2014.05.22. 15:27:52

@dr. phil. Sün‼ ツ: és hol van? ("Hogyan menjünk a pichába, Uram?")

AtiSnatch 2014.05.22. 15:52:45

engem meg gyíkká változtatott, de mán elmúlt!

wkh 2014.05.22. 15:55:49

na mi van nincs új poszt? tán jackyll szabira ment...

Atörökk 2014.05.22. 16:40:29

Ehh... Jackyllt megbaszta a rézfaszú bagoj és mostan szülni ment???

helianthus 2014.05.22. 17:11:54

A homáron műsorszünet van.
Addig olvassatok vagy sétáljatok.
A reklám után visszajövünk.

AtiSnatch 2014.05.22. 17:28:47

@helianthus: olvasni? O_o én csak a profilképek mijatt járok ide...

Atörökk 2014.05.22. 17:32:59

@Nikorene:
Miért, az előtt is szült, mielőtt szakállas nővé operálták? Nem tudtam :o

@helianthus:
A btekű ngeme skac öszsevrzakna.

Manyecska 2014.05.22. 17:48:40

@atörökk: :DD@helianthus: én éppen a biciklissel alkudozok ugyanis van egy eladó gyerekkerékpárom :D.. a zenyémen az egész hátsó gumi szétrepedt /veszélyes környék ez!:D/:( oszt mondtam figyeljetek hogyan kell nyereségesre kihozni a bótot:P Kíváncsi vagyok mennyit fog mondani:P

Atörökk 2014.05.22. 17:48:53

A székely gyerek a szomszéd faluba jár udvarolni. A falu nincs túl közel, ezért egyik nap mondja az apjának:
- Édösapám, oszt mi vóna, ha kőccsönadná nekem a biciglijét? Ígérem, hogy nem esik bántódása.
- Jóvan fiam, viheted, de itt ez a doboz vazelin és ha meghallod, hogy megdördül az ég, akkor abban a pillanatban rohansz és bekened vele, mer ha egy rozsdafoltot meglátok rajta, a fejedet széjje
lvágom!
- Úgy lesz édesapám!
El is megy a gyerek a bringával a lányhoz. Aztán telik-múlik az idő, benyomják a vacsorát is a lány családjával. A kaja végeztével megszólal a lány apja:
- No, akkor aki előbb megszólal, biz az fog mosogatni.
Kemény játék, de senkinek nincs kedve azt a sok koszos tányért, meg zsíros fazekat simogatni így, hát ülnek csendben egy darabig.
Egyszer csak a fiú gondol egyet, felkapja a csajszit, felcsapja az asztalra és irgalmatlanul elkezdi döngetni.
A papa húzza a száját, vörösödik a feje, de nem szól semmit. Na megvolt a dolog visszaülnek szép csendben.
Ülnek még vagy fél órát, mire a gyerek megint gondol egyet, felcsapja a mamát is az asztalra, megdöngeti rendesen azt is.
A fater feje már majd szétmegy az idegtől, remeg mint a kocsonya, de meg nem szólal.
Visszaülnek megint, egyszer csak megdördül az ég! A gyerek előkapja a vazelint, mire a papa:
- Na jól van fiam, majd én mosogatok!

AtiSnatch 2014.05.22. 17:50:46

@helianthus: na mán reklám itt is... Valaki tőtcse fel ncorera a szinkronoshomárt. szkuvi pls. Tenksz!

Atörökk 2014.05.22. 17:52:21

@AtiSnatch:
A hagymára fordított változat már kész, a többin még dolgoznak.

Manyecska 2014.05.22. 17:54:20

@atörökk: :D nem jó, most mosogattam el:D
/Sült krumpli + fasírt/, már csak nyalni tudnánk mer fagyizni is akarunk.

AtiSnatch 2014.05.22. 17:54:30

@atörökk: nem szeretem a művészfilmeket. :D

Atörökk 2014.05.22. 18:04:58

@Manyecska:
Nem megy? Elmagyarázzam, hogy kell? De hát a tízezredes csak tuggya4!!

@AtiSnatch:
Ne válogass :D

Aureliano Buendía 2014.05.22. 18:18:21

@ColT: néha írhatnál hozzá ígykészültöt is (iso, blende, stb.)

Aureliano Buendía 2014.05.22. 18:19:36

@sugargiraffusplumps.: na, ma voltam imádkozni, és aki lehagyott (hogy rohadna meg!!!:)), annak volt egy olyan övszerű izéje, amibe egy bringakulacs méretű bringakulacsot bele lehet rakni.

Aureliano Buendía 2014.05.22. 18:20:55

@batgirl: nemtom, de remélem, kiposztolja.

Aureliano Buendía 2014.05.22. 18:23:44

B+, ezt most kaptam szpemben:
________________________________________________________

2db 4,75l Ariel Gél

Nincs több folt a ruhán!

Régi ár: 13.850 Ft

Akciós ár: 4.990 Ft

Kedvezmény: 64%

__________________________________________________________
Vajon hamisított?

Aureliano Buendía 2014.05.22. 18:29:47

@AtiSnatch: szerintem igen. Ti nem kaptatok?

igi1 2014.05.22. 18:34:44

@AtiSnatch: nna nem kell tagadni vászka legalább bevállalja! :)

igi1 2014.05.22. 18:39:56

@atpijkamo: hunne ő a küldő fejes

spamfetisizta

Aureliano Buendía 2014.05.22. 18:40:06

@atpijkamo: nem szoktam, épp törölni akartam (gémél), de megakadt a szemem az áriel szón.

AtiSnatch 2014.05.22. 18:44:37

@uraaam: ez megmagyarázza az eltűnését. Megtetszett neki a sheft. És ki tudná nála jobban, hogy mennyi hülye magyar balek van... :D

@igi1: a pornó az művészet? :D

igi1 2014.05.22. 18:49:27

@AtiSnatch: pont olyan mint spamet olvasni

ahhoz h érjen vmit nem elég nézni ki kell próbálni

helianthus 2014.05.22. 18:52:34

@AtiSnatch: jó, te akkor színezzél. Avatarokat. Mert a 'profilképeket úgy hívják, de neked ezt nem kell tudni. :D

Aureliano Buendía 2014.05.22. 18:52:55

@AtiSnatch: én arra tippelek, hogy be kell zárni a a konténerét a Józsefvárosi piacon, oszt most kiárusítja a megmaradt Arielt, ez amúgy egy bújtatott reklám volt a részéről.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.22. 18:55:58

@uraaam: :)) Persze. Bár a mai nappal nem büszkélkedhetsz. Illetve egyikünk se. Kivéve Helianthust, aki megcsinálta a napom: @atpijkamo:

Aureliano Buendía 2014.05.22. 18:59:34

@atpijkamo: nem tudhatod, hogy telt a mai napom;)

Megcsinálta? Kézimunka, 69? Mi volt?:D

AtiSnatch 2014.05.22. 19:01:07

@helianthus: itt nincsenek kék humanoidok... :P

@uraaam: van benne valami. Ha más nem,ariel...

Manyecska 2014.05.22. 19:02:49

@AtiSnatch: áhh, kék, ettem ibolyaízű fagyit!!:) baszki 200Ft/gombóc.@dr. phil. Sün‼ ツ: nem, ő azon lamentál hogy letolja a kutya szőrit a hajnyíróval:D:OO baszki észre se vettem hogy itthon van beleolvadt a fotelba:P

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.22. 19:04:11

@uraaam: Linkeltem. Na:

AtiSnatch 2014.05.22. 07:22:29
@helianthus: a dohányzás elnyomta a szuperképességeimet... ez az egyik :D

helianthus 2014.05.22. 07:45:41
@AtiSnatch: nocsak. És mi a másik? Egyedül pisilsz? :D

Aureliano Buendía 2014.05.22. 19:04:29

@AtiSnatch: valamiből neki is kell élnie.

Manyecska 2014.05.22. 19:04:35

@uraaam: az.Szariel. Vegyé már nekem!:D

helianthus 2014.05.22. 19:04:55

@uraaam: na ez maradjon a Papi és az én titkom. Jóóó???
@atpijkamo: szìvesen, màskor is.

Manyecska 2014.05.22. 19:06:16

@uraaam: nem lehet hogy rosszul írta: "megcsinálta napon..":P :DD

Aureliano Buendía 2014.05.22. 19:07:25

@Manyecska: menj ki a józsefvárosira, keresd dzsekit, mindenki ismeri ott. A büfé mellett van a konténere:D

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.22. 19:07:55

@helianthus: :)) Imádom a nőket, akiknek van humoruk! A többit csak dugni jó, vagy asse.

Aureliano Buendía 2014.05.22. 19:08:42

@helianthus: szépen vagyunk, amíg én a dübörgő gazdaságot erősítem, ti valahol hegyegtek.

Ezé tart itt ez az óóóórszág.

AtiSnatch 2014.05.22. 19:09:24

@Manyecska: nemnem, azt mondta, hogy megcsinálta a napraforgót! :D

Manyecska 2014.05.22. 19:13:10

@AtiSnatch: jóval engem is megcsináltak reggel mégse írom le.:DD:DD

helianthus 2014.05.22. 19:17:10

@uraaam: @AtiSnatch: ne irigykedjetek már srácok, ez olyan méltatlan hozzátok. :P

Aureliano Buendía 2014.05.22. 19:26:12

@Manyecska: pedig lenne rá igény:)

@helianthus: nem irigykedünk, mindössze a leírást hiányoljuk:D

helianthus 2014.05.22. 19:27:25

@atörökk: ne legyél már indiszkrécijós. Majd kapsz a zigitől, meglásd!

AtiSnatch 2014.05.22. 19:27:53

@helianthus: nem irigykedek, csak jó, hogy nem vagyok egyedül a péntekkel.... :D

helianthus 2014.05.22. 19:32:22

@uraaam: megtörtènt. Kielégítő volt. Kövi kérdés? :D
@AtiSnatch: igazad van. Társaságban jobban esik.
SZÍNEZNI.
:P

Manyecska 2014.05.22. 19:42:37

@uraaam: :D volt rá igény reggel, ja:P
amúgy elattam a bringát+állandó átnyálazási/szervizelési jogot nyertem jelenlegi bringára. Olyan kotonokat kaptam a hátsó kerekeimre hogy szántani lehetne vele:D olyan barázdált:)

háromlábúbogár (törölt) 2014.05.22. 19:48:35

@Manyecska: kinek a részéről volt rá nagyobb igény reggel?????
fogaggyunk, hogy nem neked :-)

Aureliano Buendía 2014.05.22. 19:49:30

@Manyecska: na, hát nekem ilyen sikereim nem voltak.

De holnap viszem az autót műszakira. Az NKH-hoz. Szerintem hétfőn abból poszt lesz:D

Manyecska 2014.05.22. 19:50:52

@háromlábúbogár: Hát erre én nem fogadnék:D:PP
még jó hogy nem raktam új belsőt a kerékbe lelkesen mer állítólag nagyot durrant volna, asszongya srác:P itt jegyezném meg. asszonták gumit még nem láttak ilyen állapotban:D szétrepedt. szerintem a járdaszegély se tett jót:OO:)

helianthus 2014.05.22. 19:55:17

@uraaam: ajjaj. Inkább ne kekeckedj velük. :O
@háromlábúbogár: szigorítottak rajta. Ha car állapotban van a kocsi és mégis kapott műszakit, megbaccák aki átengedte.
Az enyém hónap elején volt, ott éjszakázott szegény, épp köhém? ellenőrzést (razziát) tartottak.

háromlábúbogár (törölt) 2014.05.22. 20:01:10

@Manyecska: mindig az a qrva gumi... :-)

@helianthus: nálunk az a lényeg, hogy a fékek meg a gumi (natessék) jó legyen, oszt csók

Aureliano Buendía 2014.05.22. 20:01:48

@háromlábúbogár: és kérdés, hogy MIRE volt igény reggel?:D

helianthus 2014.05.22. 20:04:43

@háromlábúbogár: végülis ennyi elég a biztonságos közlekedéshez. Meg még esetleg a kormánymű legyen jó. Ha arra megy a kocsi amerre akarod és meg tudsz állni, ha kell, minden együtt van.

Aureliano Buendía 2014.05.22. 20:05:22

@helianthus: eddig mindkét alkalommal én toltam be és vizsgáztattam le. Mivel nem egy tákolt rom, ezért át szokott menni.

Ami kiborít, hogy nem lehet kártyával fizetni. 2014-ben. Ezek még a pattintott kőkorszakban élnek.

háromlábúbogár (törölt) 2014.05.22. 20:10:09

@uraaam: nálunk úgy vágják meg a csillivilli autókat, mint a vihar, ha nincs kenőcs...

nem lehetne holnap posztolni? lehetnél a 7végi :-)

Aureliano Buendía 2014.05.22. 20:11:38

@háromlábúbogár: eddig kéccer átment pénz nélkül. Meg ugyebár NKH állomás, bekamerázva, anyám kifordítva.

Manyecska 2014.05.22. 20:13:55

@dr. phil. Sün‼ ツ: miért is?? Ez milyen logikából következik?@háromlábúbogár: a bringán is. Az enyimén beállította a fékeket is tök más érzés. Tisztább, szárazabb:PP na ONlány.lefexem. valakivel:DD

helianthus 2014.05.22. 20:15:08

@uraaam: bolond vagy? Kártyával? Az a vicc, hogy itt csomó helyen eddig se lehetett. Most már ideológia is van hozzá, a magas banki költségek.
Olvastam cikket, milyen elmaradottak (szó szerint) vagyunk mi magyarok, mert a tranzakciók nagyon kis része kártyás, többi kápès. Ritkán húzom fel magam, de akkor a cikkíró anyukájával gondoltam a szexre.

háromlábúbogár (törölt) 2014.05.22. 20:28:35

@uraaam: az a lényeg, hogy ugyanolyan típusú kocsi kell, hogy következzen, nem ütik ki az adatokat, és mehet utána a gyengébb
mondjuk felénk szerintem hekkereket is alkalmaznak :-)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.22. 20:28:51

@háromlábúbogár: multjkor a 14 eves grand Amot vizsgaztattam, mert north carolinaban van muszaki, oszt a tag fel se kelt a szekbol, mondta 25 dollar, fizettem /kartyaval/ es adta a papirt
KY-ban muszaki sem volt
floridara nem emlekszem, de szerintem ott se

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.05.22. 20:29:40

@helianthus:
Leszbizünk, leszbizünk?
No szépen vagyunk!44

helianthus 2014.05.22. 20:35:06

@dr. phil. Sün‼ ツ: ez egy Kasza Tibi nótàból van.
"amikor reggel ötkor ébredek a flexre,
olyankor anyukáddal gondolok a szexre,
tudom, hogy éhesen az élet kemény,
de az a fa, amiről almát lopsz, az enyém..."

Aureliano Buendía 2014.05.22. 20:39:20

@helianthus: két éve és négy éve sem lehetett. Ónlí kess. Pedig akkor még nem volt szabaccságharc.

Azért nem vagy semmi. Előbb apti, majd egy idős néni. Fura ízlésed van.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.05.22. 20:39:38

@helianthus:
Kijaza Kasza Tibi?
Nem ösmerem az illetőt.
Monnyuk, mindenesetre ő fijú, te meg lány vagyol!44
Khmm...

helianthus 2014.05.22. 20:39:52

@Nattramn: rendben. Jó hosszú lett, mi? :8)

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.05.22. 20:40:38

'stét. Törökk mit végzett a júpíszínél?

Aureliano Buendía 2014.05.22. 20:41:05

@háromlábúbogár: az egyik munkatársaméknak (a legénybúcsús) a Ducatoja ment át csodálatos módon. Pedig már akkor bontószökevény volt.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.05.22. 20:41:09

@uraaam:
Nekem is gyanús!
Nattyon gyanúúúús....

háromlábúbogár (törölt) 2014.05.22. 20:41:33

@agresszív kismalac: beálltál DK-s nak???
láttad magad? ez plágium!!!44!!!

Aureliano Buendía 2014.05.22. 20:42:04

@agresszív kismalac: szerintem most könyörög a részletfizetésért.

Aureliano Buendía 2014.05.22. 20:43:04

@dr. phil. Sün‼ ツ: lehet, mindkét oldalán vajazza a kenyeret;)

háromlábúbogár (törölt) 2014.05.22. 20:43:15

@uraaam: nálunk a csoda kp-ban mutatkozik meg :-)

helianthus 2014.05.22. 20:44:12

@uraaam: kedvelem az idős embereket. Már ez is devianciának számít? :O
@háromlábúbogár: az, az!

helianthus 2014.05.22. 20:47:36

@uraaam: :D Vagy árulja a dugipálinkáját a Lehelen, hogy tudjon törleszteni.

Aureliano Buendía 2014.05.22. 20:49:07

@háromlábúbogár: gyanítom, hogy ott is volt történelmi arcképgyűjtemény.

Úgy füstölt, mintha szénnel ment volna, a haszniban egy enyhe csavarodás, szerintem két egy irányba menő kereke nem volt.

De átment.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.05.22. 20:49:38

@helianthus:
Asztat gerontofilijának híjják!
No de hogy nőket is?
Arra má nincs megoldásom!

Aureliano Buendía 2014.05.22. 20:50:24

@helianthus: inkább gerontofilia. Vagy nekrofilia. Az attól függ ugyebár.

Mondjuk apti sem mai kölök már:D

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.05.22. 20:50:53

@uraaam:
Ez egy nattyon bonyolútt világ lett.
Én kissebségbe vagyok, eszt má tudom egy ideje, no de illyet?!44

Aureliano Buendía 2014.05.22. 20:51:25

@helianthus: amit persze korábban ő ajándékba kapott. De mindent megtesz, hogy esténként itt boldogítson minket. Hiába no, neki is kell magánélet:DDDD

helianthus 2014.05.22. 20:51:59

@dr. phil. Sün‼ ツ: azt leszögezem, hogy a szakállmentes hölgyeket preferálom!
Kérem jegyzőkönyvbe venni!

Aureliano Buendía 2014.05.22. 20:52:57

@dr. phil. Sün‼ ツ: na, azért te sem vagy egy matyóhímzés. Sün létedre emberi nőstényeket akarnál megpocsékolni.

Ha ezt az erdőben megtuggyák...

Manyecska 2014.05.22. 20:56:13

Mivan a FaszaTibivel?:D

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.05.22. 21:02:25

@helianthus:
Az csak simán leszbi, az má teljessen elfogadott.
Nade macskapapa, az nem nő!!!4

@uraaam:
Monnyuk a nyúl nem tuggya!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.05.22. 21:03:42

@háromlábúbogár:
Túl van az első meneten, haggyad!44
Most gyün a tizezredes!
Fölkészül a póstás!444!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.05.22. 21:10:16

@uraaam:
A medve nem jáccik ebbe szerepet, mer fijú.
Ő a vadászt szokta néha megszoptatni.
Meg ad nekem málnapáleszt, szóval nem ollyan fukar, mint a törökk!444!

háromlábúbogár (törölt) 2014.05.22. 21:13:17

@dr. phil. Sün‼ ツ: aha, a medve fijú, de néha szopat, medve koncsíta :-D
fityázz 44!!!444

Manyecska 2014.05.22. 21:19:03

@dr. phil. Sün‼ ツ: meg az apád fasza.
Idáig hajatmostam stb. de majd most!:D

Aureliano Buendía 2014.05.22. 21:19:41

@dr. phil. Sün‼ ツ: élek a gyanúval, hogy a júpíszíhez menet a turbányos is felvette a vadászmezét. Talán még zergetoll is lengedez a kalaplyán.

háromlábúbogár (törölt) 2014.05.22. 21:25:06

@uraaam: csütörtök van, nem a pingvinjét vitte moziba? vagy hasonló?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.05.22. 21:26:08

@Manyecska:
Nem emléxem rá, hogy a felmenőjidet emlegettem vóna!
De akkor legyen: az anyád picsája!444
Jóccakát neked is.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.05.22. 21:27:42

@uraaam:
Mer micsinát ottan?
Én errű lemaradtam...

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.05.22. 21:29:58

@dr. phil. Sün‼ ツ: Az olyan izé. Tudod. Micsodálni lehet vele. Majdnem olyan, mint a pendráj, csak nincsen benne bimetál.

Aureliano Buendía 2014.05.22. 21:35:01

@dr. phil. Sün‼ ツ: hát, az a nagyérdemű részére is homályba vész, de a múltkor valami balhét emlegetett.

Szerintem simán csak nem fizet:D

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.05.22. 21:40:52

@uraaam:
A smucig mindenit neki!44!
Akkó se értem...

Anomalocaris (törölt) 2014.05.22. 21:55:32

Jackyllel egyidőben eltűnt hatt is. Ez mit jelenthet?

Aureliano Buendía 2014.05.22. 22:02:37

@dr. phil. Sün‼ ツ: (na jó, hogy megkérdezted, azt hittem, csak én nem értem)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.22. 22:04:17

Hülyeamerikaiak.
hvg.hu/enesacegem/20140522_Oriasi_a_botrany_a_por_alaku_alkohol_miat

A cég azt ígérte, hogy a terméktől garantáltan be lehet rúgni, és erre egy elég durva marketingkampányt is indítottak. Ezekben olyanok voltak, hogy ezentúl a repülőúton milyen könnyű lesz berúgni, meg hogy a kiránduló osztályoknak nem kell nehéz sörös dobozokat magukkal cipelniük. A szülők éppen emiatt háborodtak fel. Egy konzervatív New York-i szenátor egyenesen a termék betiltását követelte.

Aureliano Buendía 2014.05.22. 22:06:33

@atpijkamo: én meg feltaláltam az instant vizet.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.05.22. 22:07:37

@Nattramn: Ne búsujj, az ezüstérem is szépen csillog.

igi1 2014.05.22. 22:09:12

@dr. phil. Sün‼ ツ: sminktanfolyamon voltam

Olyan szép lettem utána h 3-an is rámköszöntek akik eddig kutyába se vettek és fiúk voltak

pedig alig látszott h van rajtam smink

Úgyhogy máma jó napom volt

helianthus 2014.05.22. 22:09:14

@Nattramn: elmentek együtt nyaralni? Horgászni? Csajozni? Továbbképzésen vannak? Semmit se jelent?

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.05.22. 22:11:07

@Nattramn: Ha nem vagy ilyen szószátyár, te nyersz. Apropó- ezüstérem! Követted a meccset?

igi1 2014.05.22. 22:12:22

Úgyhogy most már aztán bepasizok

helianthus 2014.05.22. 22:12:52

@igi1: 3-an, akik bunkók mert eddig nem köszöntek, és jó napod van? Téged könnyű boldoggá tenni. Sünike örülhet.

Anomalocaris (törölt) 2014.05.22. 22:14:34

@helianthus: Talán együtt próbálnak feltörni és aztán törölni a blogomat. O_o

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.05.22. 22:15:04

@helianthus: Sixx beszólást tanít, Jackyll helyesírást.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.05.22. 22:16:33

@helianthus: Kis öröm is öröm. Nincs mindenki úgy elkényeztetve, mint te.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.22. 22:16:53

@Nattramn: Egy félmeztelen, őrjöngő férfihoz kértek rendőri segítséget járókelők a fővárosi Blaha Lujza téren.
www.origo.hu/itthon/20140521-meghalt-egy-orjongo-ferfi-a-blaha-lujza-teren.html

igi1 2014.05.22. 22:17:32

@helianthus: most asszed el tudod rontani az örömömet!?

majd szóllj ha többre vitted nálam utána tán a szívembe gázolhatsz

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.05.22. 22:17:54

@agresszív kismalac: @Nattramn:
Télleg net tom, kijaz.
Van Sixx, Stixx, meg illyenek.
Mindig keverem őket!

@igi1:
Lyézus!
Menyasszony lesző?

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.05.22. 22:20:06

@atpijkamo: Már volt. Későnjövök csak a fimhíradó utáni szünetben foglalhatják el a helyüket.

helianthus 2014.05.22. 22:22:07

@Nattramn: talán igen.
@agresszív kismalac: elkényeztetve. Én. Hmm.
@igi1: nem akarom elrontani az örömödet, de bunkó fiúk nem èrdemelnek meg tèged. Ha még köszönni is luxus nekik, akkor felejtősek. Ne becsüld le magad.

Anomalocaris (törölt) 2014.05.22. 22:23:13

@atpijkamo: @Nattramn:

Az őrjöngés megállíthatatlanul terjed, de még csak a különc karakter gyanakodik. Mindig így kezdődnek a filmek!

Anomalocaris (törölt) 2014.05.22. 22:25:05

@agresszív kismalac: Már megint van valami a Don Quijote-arénában?

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.22. 22:26:16

Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott és dilinyós: Ezt követően rátér a hazai színházi képzésre, amelyben szerinte - hasonlóan például a nemzetközi film- és operavilághoz - a "buzilobbi" irányít.

www.origo.hu/kultura/20140522-a-buzilobbi-ellen-inditana-harcot-kerenyi.html

Anomalocaris (törölt) 2014.05.22. 22:26:18

@dr. phil. Sün‼ ツ: Az elgépelések koronázatlan királyát illik azért ismerni!

igi1 2014.05.22. 22:27:41

@helianthus:

nem érted te eztet úgylátom

nálad vhogy nem látom azt h változtatni akarnál a jelenlegi elvagyok egyedül , ellenben aki a haladáson gondolkodik veled ellentétbe az nem tetszik

akkor egészsègedre

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Az még odébb van most ismerkedni kell

helianthus 2014.05.22. 22:30:04

@igi1: :D Ezt látod? Akkor így van.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.05.22. 22:32:04

@Nattramn:
Nem ösmerem.
Illetve túl sokat ösmerek.
Akárhová megyek, beleütközök.
Index?
Origo?
444?
Cink?
Tök mindegy.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.05.22. 22:40:15

@helianthus:
Öööö, ezen most gondúkodnom kell.
Közbe más csatornákat is feigyelek, nem tom, hol tartottunk!4

helianthus 2014.05.22. 22:51:14

@dr. phil. Sün‼ ツ: más csatorna. Állatos poresz? o_O

igi1 2014.05.22. 22:57:02

@helianthus: há most mit lássak

?

Nemhogy örülnél velem együtt + azt mondanád: örüljé te majom, mer letojlak egyébként

ehelyett mit látok!.

h nem tetszik az h pár fiú kinyilvánította a ttszését ? és azt mondod, ezek felejtősek

Nem erről volt szó h mindjárt dugok csak mer köszönnek, észrevesznek :D

Csak jólesett na :)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.05.22. 23:04:35

@helianthus:
Nem biza!
Én csak sima heteró vagyok.
Ez is a problémám, mer má senki nem ollyan!44!
Mindegy, má belenyugottam.

@Nattramn:
Asztat én nem óvasom, nekem nem izgi.
Próbátam, csak nincsen tévém.
Innentű fogva értelmetlen.

Anomalocaris (törölt) 2014.05.22. 23:07:43

@dr. phil. Sün‼ ツ: Én is leginkább csak az elgépelések miatt olvasom! Itthon persze alapvetően csak NatGeo megy!

igi1 2014.05.22. 23:09:08

@Nattramn: jávorszarvasok párzási rituálèja!?

Az is egyfajta pornó állatfétisre erjedsz?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.05.22. 23:11:50

@Nattramn:
Jóvan, te is beteg vagy, meg én is!
Mivel nincsen tévém, leszarom a mindenféle illyen blogokat.
Oszt ez így jóvan!444!
(Nekem legalábbis.)

Anomalocaris (törölt) 2014.05.22. 23:18:14

@igi1: Csimpánzok kölcsönös tevetlenítése! Annál izgalmasabb nincs!

igi1 2014.05.22. 23:20:40

@Nattramn: ahha szóval az tetszik h egymáson segítenek, miközbe magukon is, mi!? :)

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.05.22. 23:20:56

@daninet: micsoda nick.
@igi1: te mikben vagy még járatos azon kívül, amit tudunk?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.05.22. 23:21:02

@Nattramn:
Majd akkó kűddök ollyanokat!
Monnyuk nekem ez a megint fölkapott animgif fáj!444!
De nagyon.
Villog, ugrál, alá meg beteszik a vicyijót.
Neeeeee!444

Anomalocaris (törölt) 2014.05.22. 23:23:22

@igi1: Persze lehet, hogy azok embik, néha nem könnyű észrevenni a különbséget!

igi1 2014.05.22. 23:24:46

@Kellemes Zérókomponista: nem kell mindenről tudni

Egy nő addig érdekes, míg nem ismerik ki :)

2014.05.22. 23:57:25

@igi1: Egy nő addig érdekes, míg nem ismerik ki :)

Ha a kiismerés eg

igi1 2014.05.22. 23:58:30

@Cicmen: mi van te is vettél 1 ipadet csak titkolod!?

2014.05.22. 23:59:23

Na elb.sztam! Mosmár nem is írom újra! Külömben mitől lehet az eredeti Arielt felismerni rájöttetek?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.05.23. 00:03:43

@igi1:
Törűd le a sminket!
Nekem a természetes dógok gyünnek be!444!

igi1 2014.05.23. 00:04:51

@dr. phil. Sün‼ ツ: jóvan mi úgyis csak este dugunk majd :) így csak a mellyeimet fogod tapogatni a sötétbe :D

2014.05.23. 00:04:56

@igi1: Nem, csak összevissza nyomkodom a klavit mert be vagyok baszva!

Különben azt akartam írni, hogy találkoztam olyan nővel akit kiismertem és utána is érdekes volt, aztán meg túl érdekes és akkor meg az volt a baj! :))

2014.05.23. 00:06:09

@dr. phil. Sün‼ ツ: Nekem a természetes dógok gyünnek be!444!

Szakállas nők??? 555!

igi1 2014.05.23. 00:06:12

@Cicmen: a szagáról ahogy a fingot :)

de psszt

a többieknek nem kell errű tunni

2014.05.23. 00:21:38

@igi1: a szagáról ahogy a fingot :)

Mennyire romantikus amit írsz! Akkor ez így megy?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.23. 02:17:38

@Cicmen: uj mondassal gazdagodtunk

"felismeri az Arielt, , mint Igi a fingszagot"

helianthus 2014.05.23. 05:40:43

@igi1: mondtam, hogy jól látod, na. Nyugi van.
Azt meséld el mibe került a tanfolyam, kaptál sminkeszközöket vagy neked kellett vinni?
Füstös szemet tudsz-e csinálni?
@dr. phil. Sün‼ ツ: túlzol, te. Èn is olyan vagyok. Pedig... a nők nem pukiznak. Jobb illatú velük az élet. Ez azért megfontolandó!!!44!
Jó reggelt!

helianthus 2014.05.23. 05:43:28

@Nattramn: tevetlenítés? Elszedik egymás tevéjét? o_O
Péntek van.
Ideális randinap.
...friday I'm in love...meg ilyenek.
Nem érdekes, csak gondoltam szólok.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.05.23. 06:52:10

@igi1: igen, igen... Na ez az, amit úgy neveznek, hogy üres libák mottója. Ne vedd magadra. Még mindig hány éves vagy, nem derült ki 24, jé, de érdekes. Értem én, hogy a női rezonanciamintázatok közül van egy olyan eshetőség, hogy szépen-bárdoltan ÉS ésszel alkalmazva - ha van rejteni mit - a lépcsőzetes titokzatosság-leépítés - mert erről lehet szó, nem pedig örök titoktartásról, gondoj mán bele, genya - akkor az úgy tud játékstratégia értékű lenni (faszommá a fogalmazásaimba, nem tudok kikapcsolni, bocsmindnkitől) szóval tud lehetni az, lehet tudni az, csakhogy megamikor valaki azzal operál hogy hátfaszom, a koromat majd jól hide-olom, meg a szemem színét, megatöbbi izgalmasság, mintegyhülye, zoviban, akkor az nem férffiizgalmat felkeltő játék, hanem felbasz-bosszantó ügyeskedés a semmire. Érted, megszenvedtetne a semmire, csak hogy nyújtsa a semmit, meg különbenis, hogy nei jó legyen, de közben elevecsak hülye ésvagy nem akar semmit úgyigazán. Mindig gyanús tehát az ilyen szőrmentén átvett szar. Foggalma nincs mi történik önmaga körülötte - azt se tudja maga ki, önmaga ki megannyi alkalommal - és akkor lát valamit, nem érti ugyan, de látja és gyakorlati megjelenülései mentén által másolja saját, memóriakártya-membránjára (megmondtam, hogy faszomafogalmazaásaimba, de kivagyok én, ha én nem, naugye) tehát alkalmazza, mint mikor a kisgyermek a tévében lejáccódó - melyet ipari VHS pláj gombja indított el régen még - a rímes refréneket mondogatja csak, azt legtovább, a végétől haladva, de leginkább csak a végér érik be a szinkron és az mutatja, hogy "tudja" a szöveget, hát az ilyen nemértős. de messziről látós metódusok is pont így "működnek". Ami az egyiknek jól áll, a másiknak pont nem kéne, hogy eszébe se jusson. Szólok magamhoz, hogy csatlakozom az előttem szólóhoz, hogy nyilván van tartalmi nő és megismerni azért veszélyes, mert akkore ha pont jó, akkor meg tényleg az volt a baj, de ebbe én mégegyszer még bele sem gondolnék tisztelettel, ha nem baj, mert a természeti tényezők olyan szintű lótúloldala, hogy elnézitek nekem, ha többé a szerelmet nem veszem az ideálispárkapcsolat szentalapkövének, aki akar szerlmes lehet belém, de egyébként meg faszom.
@Nattramn: volt egy ilyen című film: Kikötői hírek. Sose tudtam meg a végét, mert VHS-en volt, LP-be, aztán végelett. De a szalagnak, nem a rendezésnek. Ezért hát örök beteljesületlenség. Egyébként hangulatos volt és talán így a jobb. Jólmegragadod a széptextúra egyelemeit a világból és ezért vagy jó, halálod előtt grafitybe fognak foglalni téged és így leszel névtelenül örökérvényű majd. Nattrami krinolinológ.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.05.23. 06:58:59

@helianthus: haggyálmár ezzel, mert. Molnár Anikó jut eszembe, hogy sminktanfolyam éshallod. Annak se megy, meg minden nő kapmunkát, akia. Gépelni tud ésvagy kávé. Jól van, fessétek a szarui részeiteket, jól van. Meg tobzódjatok. THE Zongoristában is a zsidóknak engedélyezték a kereskedést, mert úgy tudták kedvelik azt, mintha. Lett volna jövőjük, persze ugyan. Ennek fényében mégjobban elgondolkodtató a gesztus.
Tehát legyen meg a ti érzelmi kereskedésetek egymás közt, s magatok által, kifelé, hogy befele hathasson, jó. Ámde haszontalansági ügyletekbe, belebonyolódni, azokért pénzt kérni vagy fizetni, á. Maradjunk Molnár Anikónál, nem azért, mert utálom, de az észnek hiánya süt picit, céljai is ementén irányozódtak az éveksorán. Nem tudom ingyen végezte-e el a sminktanfolyamot, de olyan faszomazegészbe az egész, hátde nem?
Vannak azok az emberek, kik szenvedéllyel megtalálták magukat valamiben. Azokhoz akar csatlakozni a többi is, ösztönösen is, meg majmolásiból is. Vannak teóriák, melyek szerint mindenkiben rejtezik egy ilyen sugárzó x-faktor, de ez nyilván nem igaz. Mivégre születik vagy alakul valaki úgy, hogy kiteljesedhessen életmű formájába is ez a szenvedély, hogy formát ölthessen, emberiség örömére is és másban miért nincs ennek szikrája sem, sodródik csak - mi lerí nagyon - világba és soha nincs túl sok értelme egyik elemnek sem az útján?
Kell a "zsenik/guruk" közé a habarcs? Micsoda nyers látásmódom van nekem. De injektáljék bele valaki több értelmet, mire én jutottam.
Fáj vagy nem fáj, enter most.

helianthus 2014.05.23. 07:07:10

@Kellemes Zérókomponista: neked kemény volt a reggel, hallod-e? Nem különösebben értettem most, mit akarsz. Még sejtés szinten se. Molnár Anikó? Az a debella izé, aki mindenhol produkálja magát? Vagy az a fekete hajú izé akit este mutotgatnak valami műsorban? Melyik?
Sminkatanfolyam Iginek vágya volt, elment, jól sikerült neki, még rá is köszöntek olyanok, akik előtte nem. Ő ennek örül. Miért fáj ez neked? Vagy nem is fáj, csak ugye nem értelek.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.05.23. 07:15:37

@helianthus: milyen műsor? Milyen mutogatás. Nekem van tévém és ÉN nem tudom te miről beszélsz. Neked NINCS, te honnan tudod, amit én nem értek?:D Különben meg az első, az elsőre gondoltam.
Az a baj, hogy nem tudom jobban kifejezni.:) Nem fáj, egyszerű feltételezésekbe ne bocsájtkozzunk. Á, majd 1x kifejezem jól. Most ez van. Szűkspektrumú vagyok. Sugárzok, de nem tartalmilag nem túl nagy nyílásszöggel.
Valami román vagy afrikai bevándorló dobálta ki a gyerekeit a panel 4. emeletének erkélyén álmomban, aztán azt néztem. De nem emiatt kemény. Most ha rájöttél magadtól micsoda magas labda a reggelidobásod, akkor röhögsz, öblösen, ahogy csak egy {hmmm} tud.
De kik köszöntek rá??
Mit olvastál utoljára? És nem utoljára de ami kiugró volt? Amikor kirúgott egy romantikus lópata a könyvlapból? Meglepődtél?

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.05.23. 07:20:15

Nézhettem volna B filmet patkányokkal, de nem néztem meg. Egyszerűen kihagytam!

Most komolyan, mi lenne, ha páran bemennének jackyllhez? Nem, ez nem a maffiás/nyers tojástól kiizmosodott hülyegyerekes értelem, hanem tényleg: meg lehetne kémlelni milyen billentyűzetről ír, milyen játékai vannak a munkaasztalán és mindent. Meg beszélgetni is lehetne, hogy akkor mégis. Mint amikor az emtévébe be lehetett menni és bementek a népek. Csak ezt a nylítnapot a közönség keltené a poszttalanság áthatolhatatlannak hitt vászönszövetén.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.05.23. 07:20:59

@igi1: Jó nő akkor kezd csak igazán érdekes lenni!
Meg a legtöbb összekeveri ezt azzal, hogy nem áll szóba az emberrel.

helianthus 2014.05.23. 07:26:47

@Kellemes Zérókomponista: van tévém, csak nem nagyon nézem. :O Este, ha megy van valami műsor pesti életérzéses fantasztikus sztori, abban van a vvanikó az egyik, mert ha jól rémlik a másik is vvanikó.
De akkor tudom, kiről beszélsz, bár a sminkizé nekem kimaradt, az utsó emlékképem róla, hogy egy feketbőrű hapsival valami erotikus műsorokat csinál, láttam valami bemutatót is tőlük, hát, nem támadtak tőle erotikus gondolataim. :O
Milyen magas labda, mit dobtam reggel?
Nem tudom, nekem is kemény volt....
@ColT: veled még mindig nem állnak szóba? Még a barátnőd se? Ez azért tényleg nagyon-nagyon szomorú.
*elmorzsol egy könnycseppet*

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.05.23. 07:33:01

@helianthus: Monogám vagyok, de a jelenség ismert előttem, illetve néha kommunikálok olyan nőkkel, akiket addig nem ismertem (mert pl. bemutatnak nekik) és elég feltűnő.
Az asszony meg beszél eleget :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.05.23. 07:34:11

@helianthus: Te meg szurkálódósra ébredted magad, vagy mi? :P

AtiSnatch 2014.05.23. 07:36:46

péntek REGGELT mindenkinek! :)

helianthus 2014.05.23. 07:56:42

@ColT: hát nem volt valami sikeres hetem, az biztos. Nem kerül fel a kedvenc heteim 2014-ben listámra. :D
De nem szurkálni akartam, csak ironizálni. Ez a mániád, hogy veled nem állnak szóba. :P

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.05.23. 07:59:05

@ColT: ja, ez nekem is feltűnt, beszélni azt tudnak. Felhívnak, hogy csak ők beszéljenek, milyen má'. Szavad nem lehet. Nem baj, ha nem beszél hülyeségeket, jól van az. Illetve hát így van.:D
@helianthus: áramkörbe kötlek, onnan is kiveszlek. Tésztahengerre helyezlek, nyomban ki is belezlek. DíDáDú, te vagy az a nagy-lá-bú.
@AtiSnatch: reggeli napfényt a frontlemezedre [arcodra].

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.05.23. 08:09:17

@helianthus: készíthetnél egy listát a sikertelenségeidről.
lastweek|shit *.* o.O X.X > homárblog.comment

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.05.23. 08:13:46

@helianthus: Ha ironizálni akarsz, nálam a helyed. Vasalóm van.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.23. 08:22:10

@agresszív kismalac: 2009.10.01 10:46:25 Spree

Ne mondjatok ilyet!
Én egy iskolába járok vele csak másik szakra.
És 2 hónapos tanfolyamon után okleveles génsebész lettem,most pedig egy 3 hónapos atom-fizikusi képzésre járok.

helianthus 2014.05.23. 08:26:00

@Kellemes Zérókomponista: hát nem fogok.
@agresszív kismalac: vasalódeszkád is van? Stabil, masszív? Mert vasalni utálok, szóval lehet alternatív tevékenységbe kezdenék helyette.
@atpijkamo: egy sminktanfolyamra három hónap még sok is szerintem. Mégsem plasztikai sebészet.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.23. 08:31:52

@helianthus: A gyerekem se járt soha sminktanfolyamra, mégis akárkit kikészít.

Meg még egy csomó tanfolyamra nem járt, oszt egész komoly munkákat csinál.

Aki tudja, csinálja, aki nem tudja, az tanítja. ... Ööö... És aki tanul, az...?

Manyecska 2014.05.23. 08:34:57

@dr. phil. Sün‼ ツ: nem ez volt a kérdés!!:P A TE anyukád pitsáját!
Jóreggelt!:DD

Troppauer_Hümér 2014.05.23. 08:42:02

Üdf néktek, még mindig a hétvégi megy?

Felütésnek egy kis kemtrél:

szajbaragoszilard.tumblr.com/post/86533404712

Troppauer_Hümér 2014.05.23. 08:47:18

Egy friss öregezős-unokázós becsapós a Tolvajkergetőktől:Május 16-án pénteken, este 22 óra 30 körül telefonon megzsarolták a nagymamámat ismeretlen személyek. A telefonban egy fiatal hang engem utánzott, és arra hivatkozott, hogy bántalmazták, és hogy nagy öszeggel tartozik uzsorásoknak. Felszólította őt hogy ne szóljón “anyunak”, majd jelezte, hogy egy nagyobb (milliós) összeg átadása után “elengednek”. Ezt az összeget pedig a 10 percen belül kiérkező két személynek kell átadnia.
Mivel állítása szerint a hang nagyon hasonlított az enyémre, illetve eléggé el vagyok havazva a munkám miatt, és már régebb óta nem beszéltünk, valamint feltehetőleg álmából való felzaklatása miatt a történteket teljesen valósnak élte meg, meg sem kísérelte az állításokat igazolni azzal, hogy engem vagy édesanyámat telefonon felkeresi.

A két egyén 10 perc múlva meg is érkezett, őket beengedte és átadta nekik az összeget, majd távoztak. Ezt a látogatást 10 perc múlva ismét megismételték, azzal az indokkal, hogy az összeg még nem elég ahhoz hogy elengedjenek, így egy kisebb, de szintén nagy összeg megint átadásra került.
A tettesek távoztak, és aznap nem jelentkeztek újból.

Órákkal később, negyed 2-kor felhívott nagymamám. Teljesen felzaklatott állapotban kérdezte hogy mikor jövök már. Nem értettem, hiszen nem beszéltünk több mint egy hete. Ezután megnyugtattam, hogy nem én hívtam, és semmi bajom. Ő azonban nem említette sem a telefonhívásokat, sem az idegeneket, sem a pénzt. Ezután édesanyámnál érdeklődtem telefonon, hogy tudja-e miért volt így felzaklatva nagymamám, de neki sem árult el semmit, hiába beszéltek többször.

Másnap édesanyám déltől kettőig átment nagymamámhoz, aki ekkor már elmondta, hogy éjszaka ismeretlenek hívták, de nem beszélt arról hogy személyesen megjelentek volna, vagy hogy eleget tett a követeléseknek. Szombat délután fél négy körül ismét hívott mamám. Ekkor anyukám már említette, hogy ismeretlenek hívták. Kérdeztem is hogy megint hívták, vagy miért vagy zaklatott megint, erre ő csak annyit mondott, hogy siessek.
Az elkövetők ismét felbukkantak, ezúttal telefonálás nélkül. Egyszerűen kopogtak az ajtón. Nagymamám megint beengedte őket, de csak időnyerés céljából. Szerencsére az egyik szomszéd ekkor nála tartózkodott, ő lett később az első számú tanú. Mivel ő már 80 éves, ezért feltartóztatni nem tudták őket csak szóval. Az idegenek megint pénzt követeltek, de most már százezrek, végül már ötvenezer is elég lett volna, csak adjon valamit. Nagymamám eközben értesített engem telefonon. Miután a harmadik, közvetlen szomszéd is átjött a furcsa hangokra (ő egy határozott középkorú nő), a támadók elmenekültek, és gyalog távoztak a Szondi utcán, a Vörösmarty utca felé.
Miután átértem, akkor tudtam meg, hogy éjszaka nem csak megzsarolták, hanem be is engedte őket, valamint pénzt is adott át nekik, közel sem keveset, csak annyira szégyelte hogy nem merte még nekünk se mondani. Ekkor értesítettem a baráti körömet, édesanyámat, majd személyleírásokat gyűjtöttem a három tanútól. Kiderült, hogy ketten már ismerték látásból az egyik elkövetőt. Miután az értesítettekből többet odaértek, nagymamám édesanyámmal elment feljelentést tenni, míg mi átfésültük a terepet többször. Körbenéztünk a késői órákban is, természetesen hiába.

Másnap délután is mentünk pár kört, de semmi gyanús nem volt. Azért este megpróbáltuk. Kerestünk kamerákat és találtunk is négyet a Vörösmarty és a Szondi sarkán. Este 11 órakor hirtelen érkezett egy hívás édesanyámtól, hogy induljunk rögtön mamához!

Troppauer_Hümér 2014.05.23. 08:48:25

Percek alatt a helyszínre értem tizedmagammal. A zsarolók a vonalban voltak, ebből sikerült 5 percet rögzíteni is. Elhitettük velük, hogy még van egy kisebb összeg amiért megéri visszajönni. Ekkor már a szomszéd nő is ott volt, aki készségesen segített, és megengedte, hogy a lakásában bújjunk el. Édesanyámék is megérkeztek, és jött a második hívás. Közölték, hogy a kaputelefonon fognak csöngetni, mamám ne sikítson, ne hangoskodjon, és hallgasson az egyik tegnapi alakra aki rendőr őrmesternek adta ki magát. A beszélgetést végig az én szemszögemből indították, bár többször kiestek a szerepükből.

Az ekkor már 15 főre duzzadt csapat egyik fele a közös bejárós szomszédnál, míg másik fele nagymamámnál bújt el. Mivel a szomszéd lakásából közelebb volt a bejárati ajtó, ezért én ott helyezkedtem el, közvetlenül elsőként az ajtóban.

Öt percen belül meg is jött a két balek, akiket nagymamám csöndbe beengedett, majd rájuk zárta az ajtót. Ezt ők sérelmezték, szóvá tették és kiverték a kezéből a kulcsot. Amint ezt meghallottam ki is rontottam, és nekiestem az ajóhoz közeli támadónak. Sajnos többen inkább arra figyeltek hogy ne verjem péppé, ezért próbáltak minél jobban közénk állni. Ekkor a másik támadóhoz fordultam, aki közben jött a szokásos cigánykodással. Ő helybéli, és itt lakik, engedjük már el meg minden. Én meg rosszul hallok, és úgy értettem, fogászati beavatkozást szeretne. Eleget tettem a kérésnek és meglazítottam a fogsorát, majd a beavatkozást igény szerint megismételtem. A pontot pedig az a tény tette fel az i-re, hogy sapkás barátunknál kés volt, azért is kapott. Legalább három fogát érte szépészeti beavatkozás, sajnos nem eleget. Természetesen egyéb testápolásban is részesedtek, amíg a rendőrök kiérkeztek, ezt többnyire részleges folytásban várták ki.

Közben ketten leszaladtunk szétnézni, de további gyanús személyeket nem találtunk az utcában. Értékeiket és papírjaikat elvettem tőlük a rendőrök kiérkezéséig. A kopasz többször nevén nevezte édesanyámat és az élettársát is, ami több mint aggasztó.

Mivel több bejelentés is volt, ezért még a Teve utcából is kijöttek. Szépen bukkantak elő a sárga mellények, bár még ők is meglepődtek azon, hogy ennyi ember befér egy alig 1-2 négyzetméteres előszobába. Igaz, az elkövetők már elég kicsik voltak... A helyszínen mind a két tanú és a sértett is azonosította a két elkövetőt az előző napról.

Közben több hívás is beérkezett egy Lövős nevezetű számról az egyik elkövető telefonjára. A számot lementetettem, majd visszahívtam és annyit mondtam hogy gyertek, megvan a pénz. A telefon túloldalán egy nő mondott valamit, majd lerakta.

Ezt követően a kiérkező rendőrök intézkedni kezdtek. Több ismerősöm a kapuban látott egy 2000-2003-as, négyajtós, ezüst VW Passat-ot, aminek MC-vel kezdődött a rendszáma, benne pedig négy kopasz bidámbidám volt. Az autó lelassított a kapu előtt és bámultak be a kapun a benne ülő birkák, majd hajtottak tovább.

A kiérkező rendőrök barátságosak és segítőkészek voltak, bár megkértek, hogy ne nyissunk magánrendelőt, elég ha mindenki csak annyira emlékszik hogy dulakodás volt, mert ugye szökni próbáltak. Ugyan a lakcímkártyájukat és a személyijüket elfelejtettem lefotózni, és át kellett adjam a rendőröknek, de azért az elkövetők nevét megkaptuk, és készítettem róluk pár képet is hozzá. Ezt a rendőrök egyáltalán nem sérelmezték, csak a sokadik után jelezték hogy elég lesz.

A két elkövető neve Kozak Ottó és Kozák György, előbbi az öltönyös, utóbbi a sapkás. Bár az utóbbinak elég gyanús fényképe volt, lehet, hogy hamis volt a személyije.

Szerdán sikeresen átadtam a rendőrségnek a telefonról készült hangfelvételt, és kérvényeztem a Szondi-Vörösmarty kamerák felvételeinek lekérését, valamint hogy a szolgáltatótól kérjék el a gyanúsítottak részletes bejövő híváslistát. Megneveztem egy lehetséges informátort, egy cigányasszonyt aki tudott arról, hogy másik lakásban felújítást végzünk, ebből következtetett arra hogy nagyobb készpénzösszeg lehet nagymamamnál. Konkrétumot nem tudhatott, hiszen csak a belső családi kör tud ilyesmit. Több mint két hónapja hanyagolja nagymamám látogatását, csak a felújítás végett érdeklődött, ahol kapott ingyen elvihető lomokat. Kiderült hogy mind a két cigány itteni volt, nemrég költözhettek el, ezt több különböző forrás is megerősítette. Feltehetőleg 6. vagy 7. kerületben, esetleg Zuglóban vertek tanyát.

A rendőrségen említették hogy havi 2-3 ilyen eset van. Jó lenne az embereket figyelmeztetni, ne dőljenek be nekik, esetleg hasonló módon próbálják meg tőrbe csalni őket ha van megfelelő társaság a környéken. Hátha valaki felismerné az autót, amit láttunk, vagy tudná a két elfogott balek törzshelyét, lakhelyét. A továbbiakat még nem találtuk ki, információ híján elakadtunk. Annyit tudtunk még kideríteni hogy valószínüleg kisebb, balek banda, nincsenek kapcsolatban nagyobb szervezetekkel, és elég lúzerül jártak el hogy fényes nappal és harmadnap is visszatértek.

AtiSnatch 2014.05.23. 08:56:59

@Troppauer_Hümér: ezt tegnap én is akartam , csak telóról hosszú lett volna bemásolgatni. :D

Troppauer_Hümér 2014.05.23. 09:02:05

@AtiSnatch: Te is gaz náci vagyol? Mer' aki tolvajkergetőket követ a fészbukon, az mind az, biztos ők tehetnek arról, hogy a lefülelt tolvajok 99 százaléka szuahéli, a maradék 1 százalék inkább orgazda.

Én vállalom, Vonahorgos az autóm, a következő gyerekemet Bélának fogják híni, és ha majd kitanulja a Kovácsmesterséget, a ballagásán meghatódva énekelem a Gaudi-amus igiturt.

AtiSnatch 2014.05.23. 09:06:43

@Troppauer_Hümér: egy hete lájkoltam őket kábé, de egy párszor már elgondolkoztam, hogy megy az unlájk. mint kábé a kurucnál. ott is olyan sötét kommentelők voltak, hogy egy hétig bírtam. maga az elv jó, de amit a kutyás nővel műveltek a múlthéten egy kicsit túmács volt.

Troppauer_Hümér 2014.05.23. 09:13:35

@AtiSnatch: Az a legalja volt, bár most visszazökkentek a fő profiljukhoz.

A kezdeményezés dicséretes, a támogatások mellett főleg a kütyük eladásából élnek, ami érthető, viszont hogy adóegyszázalékuk is legyen, betársultak valami állatvédő alapítvánnyal, és rámentek erre az állatvédős vonalra, és ott sikerül átesni a ló túloldalára időnként. Gondolom Tommacska több pénzt remél a menhelyegyszázaléktól, ha radikális állatvédő szerepében tetszeleg.

AtiSnatch 2014.05.23. 09:15:23

@Troppauer_Hümér: egyébként meg homá powá, meg vájt powá :D

Troppauer_Hümér 2014.05.23. 09:16:46

Ha a tévécsatornák újra előrukkolnának ilyen vetélkedőkkel, mint az Elmebajnokság, lehet újra néznék tévét az F1-en kívül.

M3-on megy, és elkezdtem nézni, fura a gyerekkor után újralátni az okos bácsikat.

Troppauer_Hümér 2014.05.23. 09:17:56

@AtiSnatch: Télleg, a kamucigó miért bojkottál benneteket? A Subbán ott buzul rendszeresen.

Troppauer_Hümér 2014.05.23. 09:27:21

@uraaam: Ilyenkor? És a dzsípídí az smafu kedves elvársam?

Vagy bekötötték a netet a bányába? :D

AtiSnatch 2014.05.23. 09:28:50

@Troppauer_Hümér: de viszont lesz Játék Határok Nélkül! azt régen szerettem. :D

a véncigónak subbán van egy imposztorja!

AtiSnatch 2014.05.23. 09:29:56

@uraaam: áramszünet van a cégnél, vagy mija csecs? :D

Troppauer_Hümér 2014.05.23. 09:30:43

@AtiSnatch: Láttam! :D

A játék határok nélkül télleg jó volt, de ez a mostani turbóverzió nemkívánós, majd meglátjuk.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.05.23. 09:34:57

@Troppauer_Hümér: ne feszegessük a véncigót. jóvanez így!

a tommacska meg kábé olyan röhejesen néz ki a radikális állatvédő szerepében mint göbbels kipában.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.05.23. 09:40:24

@uraaam: tegnap engem is lehagytak. már éppen kezdtem kibékülni a sebességemmel amikor elszáguldott mellettünk egy kiborg és padlóla tipolta az önbecsülésemet. najóvan, mongyuk kábé húszéves lehetett, hát úgy könnyű!

Troppauer_Hümér 2014.05.23. 09:41:46

@sugargiraffusplumps.: Miért? Hitler is szerette a kutyákat!

Amúgy tényleg csak azóta ilyen harccos állatidomárok, mióta betársultak.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.05.23. 09:42:43

@Troppauer_Hümér: hát ezt az új imázst csak az szopja be aki teljesen vak, ugye. monnyuk nekem igazán mindegy :D

Troppauer_Hümér 2014.05.23. 09:46:05

@sugargiraffusplumps.: Sajnos vannak agyhalottak, télleg, de én el tudom különíteni a búzát az ocsútól.

Ment levélke.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.05.23. 10:08:50

@Troppauer_Hümér: Sajnos nincs olyan szerencsénk, hogy ne egye vissza a fene. :-/

AtiSnatch 2014.05.23. 10:11:33

de azé ez a dzseki is gechi, há mé nem írja ki, hogy elmentem ne várjatok ...-ig. há nem? há de.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.05.23. 10:29:29

@AtiSnatch: Vagy legalább tenné a kulcsot a lábtörlő alá, hogy bemehessünk zabálni.
...meg megnézzük a postaládát.
...hátha gyütt pénz Assville-ből.

AtiSnatch 2014.05.23. 10:33:49

@agresszív kismalac: moderátori jogok meg miegymás... :D

Atörökk 2014.05.23. 10:50:15

Jó reggelt, nyomurultak! Engedéj nélküli csetelést befejezni, munkára! Vagymijalófasz. :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.05.23. 11:20:50

@helianthus: Nem, ez tapasztalat.

@Kellemes Zérókomponista: Csak nem azok, akiktől szívesen hallgatnám! A melóhelyen az összes buta tyúk megtalál a butaságaival... :D

Troppauer_Hümér 2014.05.23. 11:28:16

Pár sör-pálinka kombó után én is hasonlóképp nyomom:

www.youtube.com/watch?v=J5s1ZJXkarw

háromlábúbogár (törölt) 2014.05.23. 11:29:40

@atörökk: mit láttatok a pingvinnel a moziba? :-)

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.05.23. 11:59:09

Úgy tűnik törökk kollegát felhúzták a júpíszínél. :-/

Troppauer_Hümér 2014.05.23. 12:26:34

@Nikorene: :DDDDDDDDD

Órákat, translate ezt dobta ki Gejzának?

igi1 2014.05.23. 12:26:39

Fene tudja mér de már a buszsofőrök is szóba elegyedtek velem

pedig ma már nem is vot rajtam smink

ki érti ezt :)

Atörökk 2014.05.23. 12:27:40

@háromlábúbogár:
Bazz, az egy pingvin volt? Nekem azt mondták, egy félméteres apáca :o

@agresszív kismalac:
Annyira nem ;)
Most már hasít, a szerelő, aki kijött, tök normális volt és segítőkész, csak azt kellett elérni, hogy kiküldjék.

igi1 2014.05.23. 12:28:28

@agresszív kismalac: az index náci főnök(asszonya) kirúgta volna ha be lett volna jelentve

Csak a szokãsos, elküldte jackyllt tanzániàba h asziggye itthon még számítanak rá :)

igi1 2014.05.23. 12:30:25

Tanzánia helyett Jackyll titokba indiába disszidált

biztos forrásból tudom de csssss.....

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.23. 12:37:32

@atörökk: :)) A Törökk megdugott egy pingvíínt! A Törökk megdugott egy pingvíínt!

Állatkertbe vigyed!

Nikorene 2014.05.23. 12:38:48

@Troppauer_Hümér: nojó, lehet elütés volt... végül is ottan van a "d" az "r" mellett... De simán elképzelhetô, hogy télleg így használja, mert kiskorában elhallotta, és azóta nem szólt neki senki... :D

én pl 6 éves koromig állítottam, hogy a "révha" az egy létezô szó, mert a Mézga család fôcímzenéjében félrehallottam a "tréfa"-t.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.23. 12:41:03

Ma is volt elsőzés.

hvg.hu/vilag/20140523_A_masodikrol_kiesett_csecsemot_kapott_el

A másodikról kizuhanó gyereket az elsőként odarohanó férfi még a levegőben elkapta.

AtiSnatch 2014.05.23. 12:51:12

@atpijkamo: bezzeg az oroszlánnal egyik se keménykedik...

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.05.23. 12:54:12

@atpijkamo: hogyne. húszliteres vödörbe korommal bőven kevert étolajat tenni, balra fel zúdítani nagyerővel , már lehet is átfittyenni a zebrán. najó, itt kéne akár három vödörnyi is.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.23. 12:56:56

@sugargiraffusplumps.: Áááá, erre emlékeztek? Azóta se tudom, hogy kamu-e.
www.youtube.com/watch?v=TQxcV4lu-a4
old lady hits car with her bag and air bag deploys

Atörökk 2014.05.23. 12:58:45

@Nikorene:
Ne húzd fel magad. Ezt úgy hívják, indexes szakújságírás!

Nikorene 2014.05.23. 13:00:05

@atörökk: Te könnyen beszélsz, megszerelték a netedet...

Atörökk 2014.05.23. 13:04:57

@Nikorene:
Igen, jobban jártak így :)

Nikorene 2014.05.23. 13:08:44

@atörökk: no jó, de mi meg szegényebbek lettünk egy homár poszttal... dzseki meg is sértôdött... MIATTAD

Nikorene 2014.05.23. 13:09:56

@sugargiraffusplumps.: de az képüzlet... gerillamarketing

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.05.23. 13:13:39

@Nikorene: mindegy. akkor is naonjó! de honnan lehet tudni, hogy széna-e vagy szalma?

Manyecska 2014.05.23. 13:22:20

Úgy van! Szarni a GDP-re!

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.23. 13:23:01

index.hu/belfold/budapest/2014/05/23/lehet-e_buntetni_peronzaron_kivul/

A bliccelők elleni hadviselésben új módszert fedezett fel olvasónk: a metrókijáratnál az ellenőrök első védelmi vonala mögött láncban álló közterület-felügyelők alkotnak a peronzáron kívül második védelmi láncot arra az esetre, hogy egy utas átslisszanna az első vonalon, és nem akarna megállni az utána kiabáló ellenőröknek.

Nikorene 2014.05.23. 13:34:35

@atpijkamo: jah, olvastam én is... majdnem homárposzt lehetne:
"Peti vagyok, nadon soxor olvasom a homárot, de most ojan tötrént, hogy mekellett írnom. Tök nyugottan lógok a metrón, leszáltam, aztán megyek kifele. Az orkok a kijáratnál meg óbégatnak ezerrel (errôl egyébként ÒRÀKAT tundék zengeni). Ügyesen kikerültem ôket, erre a közterületes picsa megállított azt veszi el a szeméjimet. Értitek a PERONZÀRON KÌVÜL. Teljesen kész vagyok, mit csináljak? Nem jutottam el az ALDIBA se ma. Agyatok tanácsot, a fikázásos kommentektôl nem kérek.
Üdv
LAci."

AtiSnatch 2014.05.23. 13:39:31

@Nikorene: ismerős ez a sztájl, nem szokol ide posztolni néha néha? :D

háromlábúbogár (törölt) 2014.05.23. 13:56:59

Ez mán a 7végi???

Uraaam mikor jön ki a mocskostetűkoncsíta műszakiztatókkal??? :-)

háromlábúbogár (törölt) 2014.05.23. 14:07:56

@AtiSnatch: mondd neki, hogy telefonáld ki, te rohadék :-D

Aureliano Buendía 2014.05.23. 14:18:03

@Troppauer_Hümér: vittem a zautót műszakiztatni, oszt azt hittem, hogy ez most is fél napomba lesz (NKH-Mozaik utcza), de megvolt másfél óra alatt.

Aureliano Buendía 2014.05.23. 14:19:50

@sugargiraffusplumps.: itt van valami iskola, ahol a 11-12 éves kölkeket futtassák, úgyhogy mindegy az önbecsülésnek:)

Csak a kulacstartó miatt jutottál eszembe.

Aureliano Buendía 2014.05.23. 14:21:58

@Troppauer_Hümér: három fordulat után meg úgy nyomod, mint sznaccs:)

Nikorene 2014.05.23. 14:25:34

@uraaam: NE IDE VAZZ... kûdd a dzsekinek. Te vagy a MÀSODIK aki miatt nincs poszt.

Aureliano Buendía 2014.05.23. 14:26:58

@atpijkamo: már megint? Ez a hónapban negyedik.

Pedig mondtam neki, hogy egyszer kipróbálhatná nővel is, de csak nem akarja:)

Nikorene 2014.05.23. 14:27:01

@AtiSnatch: Nem látod, hogy a Peti (Laci) írta??? Úgy látod, hogy Laci (Peti) vagyok?
Ha eztet nem fogod, akkor utoljára reagálok rád.

Nikorene 2014.05.23. 14:31:45

Valaki kössön már belém mert még két órát itt kell rohadnom a melóhelyen, és úgy gyorsabban megy az idô ha valakinek szídhatom az anyukáját :)
Csak úgy baráccságból, nem igazándiból.

AtiSnatch 2014.05.23. 14:32:06

@Nikorene: de nágy jámpi vágy...

@uraaam: kispesten vótál?

Nikorene 2014.05.23. 14:33:20

@atpijkamo: Látod, most pl mondhassuk úgy így, hogy pénzt kapok azé, hogy itt kommentelek... csak nem dzsekitô, de majd ha visszatolja a szekeret, akkor benyújtom a számlát neki is, azt ha nem fizet, akkor poszt lesz belôle.

Aureliano Buendía 2014.05.23. 14:36:13

@Nikorene: lófaszt mama!

Dzseki a Józsefvárosin tart kiárusítást, mert a MÁV elviszi a konténerét, és maradt még 5 karton árielje. Ugyanott német márka akciósan.

Atörökk 2014.05.23. 14:39:09

Órijási baj történt. A mentális spiritualitásom távozott az auramembránomon keresztül.

háromlábúbogár (törölt) 2014.05.23. 14:39:39

@uraaam: inkább, mert ez a mosópor kezd az agyamra menni :-D

Aureliano Buendía 2014.05.23. 14:41:02

@háromlábúbogár: a fene sem gondolta volna, hogy ez lesz az évvégi.

Nikorene 2014.05.23. 14:42:45

@atörökk: egyébként ma már én is voltam szarni ... :D

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.05.23. 14:42:52

@Nikorene: fogyókúrába kezdek. Mit ajánlasz. Úgy értem beszóltál? He? Ha? Hu? hőőőŐŐőŐŐ?

Aureliano Buendía 2014.05.23. 14:43:05

@atörökk: unatkozol? Vásárolj mosómedvét.

:D

Atörökk 2014.05.23. 14:43:10

@háromlábúbogár:
Nem tudom, még pszichésen traumatizált állapotban vagyok.

@Nikorene:
Nem, egy kis energiát kéne küldeni. Áramellátás is jó lesz.

Atörökk 2014.05.23. 14:44:30

@Nikorene:
Én is. Kéccer!4!!

@uraaam:
Már van. Parancsra behozza a sonkát :)

Nikorene 2014.05.23. 14:47:18

@Kellemes Zérókomponista: Legjobb fogyókúra: Ehetsz amit és amennyit akarsz... csak ne nyeld le. MivaMivaMiva?

"Mondd ezt még egyszer, hogy hogy mi. Mondd még egyszer, ha mered te faszfej, baszd meg! Mondd még egyszer, ha mered!"

háromlábúbogár (törölt) 2014.05.23. 14:49:35

@atörökk: amíg nem lácc 2 pingvint, vagy mosómedvét :-D

Nikorene 2014.05.23. 14:50:06

@atörökk: No... azért nemá... nem vagy te csak norris...

Atörökk 2014.05.23. 14:51:44

@Nikorene:
Várjálvárjál... Egy 0690-es szám felhívásával tucc energiát küldni.

@háromlábúbogár:
BAsszus, már 6 pingvint elvittek, de mégmindig itt van 8!

Nikorene 2014.05.23. 14:52:57

@atörökk: azokat is dugd meg, úgyis túl vagy ma már egyen api szerint.

Manyecska 2014.05.23. 14:56:13

Baszki, meghirdetik a Termelői Piacot KGST :D erre anyámmal kivonszolódunk-mégis hatvan elmúlt már:P- azt van egy kocsi, két ládával össz..:DDD:OOOO csába. Namindegy, hazatekerek.pá. Jackyll valami mesterséges megtermékenyítő program keretében távozott?:OO

Nikorene 2014.05.23. 15:02:13

@Manyecska: bocs, de dekódolnád? vagy másképp foglamazva: mia fasz van?

Aureliano Buendía 2014.05.23. 15:02:13

@atörökk: tényleg van még midig sonkád? Te aztán tényleg egyszálbelű vagy. Kár is beléd, csak megromlik nálad.

Nikorene 2014.05.23. 15:05:31

indexbaki.blog.hu/ se frissül, hiába kûtem bakit... Elvitte a bloggereket a kórság???

Atörökk 2014.05.23. 15:08:37

@Nikorene:
Hagyd, a tízezredes megkondenzálta az erősáramú háromfázisceruzájával!4!!

Aureliano Buendía 2014.05.23. 15:09:47

@atörökk: küldd el az igi szót a tizenhét.nyolcvankettőre.

Nikorene 2014.05.23. 15:14:51

@uraaam: ekûtem... Az jött vissza, hogy köszönik a 50Ks felajánlást az afrikai éhezô vizibolhák nevében. Mostakkor ezmostígyhogy?

Nikorene 2014.05.23. 15:16:03

no még 1 és negyed óra... megyez... persze kurvasokat kell várni két komment között... ez is a faszom trollok miatt van biztos így kitalálva.

Atörökk 2014.05.23. 15:17:16

@Nikorene:
Ne legyél Uraaam, akarom mondani spúr, küldd el mégeccer! A mezítláb éhező afrikai lélegeztetőgépeknek is szükségük van a segítségedre!

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.05.23. 15:17:58

kedves jó muziker

összecsuklott zongorabárszék light alatti zongoraszaszonátakomponálmány vagyok, életre keltem, most homárchatelek
@atörökk: már igen. Sokat kíván.

Aureliano Buendía 2014.05.23. 15:21:17

@atörökk: múltkor még az Észak-szaharai bébifókáknak gyűjtött.

@Nikorene: ne ess pánikba. Estére megkapod a napi életvezetési tanácsokat is.

Egyéb szakirodalom:

www.igicoelho.com

Nikorene 2014.05.23. 15:24:19

@Kellemes Zérókomponista: nem baj az ha sokat kíván, kevesebb marad kajára, ergo kevesebbet eszel, ergo fasza fogyókúra... eztakartadnem?
Fôzted, egyed.

Nikorene 2014.05.23. 15:25:37

@atörökk: Visszakûték, hogy tôlem nem kell, így elkûtem a Te telefonodról...
nem baj?
Nem Mégse OK

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.05.23. 15:26:15

bele fogunk poshadni ebbeja a posztba mint a szennyvíz a csatornába kánikula idején.

Nikorene 2014.05.23. 15:32:12

@sugargiraffusplumps.: Most aza cél, hogy annyi komment gyûjjék, ami elroncsa az adabázist, és dzsekilnek zárnia kelljen a posztot, hogy rájöjjön mit is tett...

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.05.23. 15:36:08

Jó akkor megprobálnék egy ilyen hogy is mondta, pinát. Na, hol lehet ilyet. Meg mik a rizikós faktorok?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.05.23. 15:41:15

@Nikorene: hát ez lófütty. voltak itt már olyan aszott posztok is, hogy magunk is undorral nyitottuk ki a homár felpuffadt hasát. (broáf, bocsánat)

valaki nem akar statisztikát csinyáni ráérő idejében a legtöbb kommentes posztokrul? én nem érek rá a hétvégén mer megyek nullásítani az idegsejtyeimet a friss levegőn.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.05.23. 15:47:47

@sugargiraffusplumps.: ilyen vereshagymapucoló, barnavörösre dajerolt asszonyokat kiskéssel rászabadítanál a kommentszámfelmérésre, igaz? Na eztet egy egyszerá szkripttel is sorrendben lehet állítani, ne féljél. De mi lesz a napszámosokkal??
És ki köszönt rá igire? Megannyi briganti.

Nikorene 2014.05.23. 15:50:43

@sugargiraffusplumps.: émmá be se csukom a homárt, hogy ne kelljen újranyitáskor megint arielt néznem.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.05.23. 15:53:25

@Kellemes Zérókomponista: jó, osztán ki tud itten szkriptot írni? mer én biztos nem! monnyul dzsekill meg tudná tekinteni egy fél pislogással ha akarná, de egyelőre még a posztolással is bajok vannak.

Nikorene 2014.05.23. 15:55:01

Jules Winnfield: Puskát kellett volna hoznunk ehhez a melóhoz.
Vincent Vega: Hányan vannak fenn?
Jules Winnfield: Hárman vagy négyen.
Vincent Vega: Az emberünkkel együtt?
Jules Winnfield: Nem biztos.
Vincent Vega: Szóval lehet, hogy öten is vannak odafenn?
Jules Winnfield: Nincs kizárva.
Vincent Vega: Ááá, puska kellett volna, baszd meg!

Atörökk 2014.05.23. 15:58:35

@Nikorene:
Ne már, egy csomó lóvét küldtem eddig hűtőszekrényre gyűjtő eszkimóknak.

Manyecska 2014.05.23. 16:15:20

@háromlábúbogár: krumpli meg hagyma..:D mondjuk a t.malacom már megizmosodott mer reggel kiszökött a ketrecéből: az 1mx 0,5 m-es ajtót /nem volt ráreteszelve/ addig lökdöste az orrával felfelé /alulról nyílik oldalt../ amíg kiszökött:D egy kutyának dicséretére válna:OO..most itt ül a kutya lábán és eszi. Már a petrezselymet. Szépek:)

Manyecska 2014.05.23. 16:23:35

Egyépként a Dosia fehérruhához mosóporral mosok négy napja. Fekete pólókat:OO:P franc se nézte.

Nikorene 2014.05.23. 16:32:41

megyek hazaaaaaa.... jeeee....

igi1 2014.05.23. 16:36:18

@Kellemes Zérókomponista: ne nézz több pornót

Műveld! A szextől jobban fogyni nem lehet.

Semmivel.

helianthus 2014.05.23. 16:48:06

@Nikorene: a bloggazda ilyenkor dolgozik. Délután posztol majd. Nyugi van.

Manyecska 2014.05.23. 17:06:08

@igi1: már csak ezér se lehet ő a százezredes /többen felvetették ezt itt t.i./:P mer ő sudár termetű, kifejezetten...@atpijkamo: most a kék-piros-fehér csíkos ágyneműt mosom:PP kíváncsi leszek..
Szerintem Jackyll volt a Kovács Béla. Ez annyira egyértelmű:P ON

Atörökk 2014.05.23. 17:13:22

Gyerebodrikutyáááám

Manyecska 2014.05.23. 17:15:12

Oszt azt tudja valaki hogy lehet a következő appokat csengőhangnak beállítani -amikkel rendelkezem mert a fijam rátette csak úgy..:D-:" Guinea pig sound, Horse sounds":D tök jó lenne ha nyerítés lenne a csengőhangom..:P:D

Aureliano Buendía 2014.05.23. 17:21:25

@sugargiraffusplumps.: hétvégiek, évvégiek. Ennél több nem köll.

Aureliano Buendía 2014.05.23. 17:40:31

@Manyecska: és még a kánikulától is szenvedek:D

Atörökk 2014.05.23. 17:44:26

A Kockásfaszú Nyúl.

helianthus 2014.05.23. 17:47:27

@atörökk: az megy M2-őn. Te is nézed? Ja nem én a kockásfülűt nézem. o_O neked sokkal jobb...

Manyecska 2014.05.23. 17:54:22

@uraaam: :DDD én meg a porszívózástól desebaj leülök asztán a vízpartra, ha túlélem:P
Én a Ózont nézem. tökperverz.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.05.23. 17:54:25

@gabors: Azért én kíváncsi lennék mi húzta fel ennyire a fickót.

Atörökk 2014.05.23. 17:54:55

@helianthus:
Találtam egy kalózcsatornát ;)

Aureliano Buendía 2014.05.23. 17:58:00

@Manyecska: minek porszívózod a vizet? Hánóóórmális?

gabors 2014.05.23. 17:59:29

@agresszív kismalac: nem mindegy ?? a lenyeg hogy leszamolt a bitang utassal !!

igi1 2014.05.23. 18:19:43

@uraaam: akkor gondold el, mi lehet a 2 mellyem között, meg alatta :)

helianthus 2014.05.23. 18:20:48

@atörökk: aki keres az talál. Ugyi? ;)
@Kellemes Zérókomponista: azt nèzed?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.23. 18:22:35

@gabors: ketfele buszsofor van otthon
aki idegbeteg
meg aki idegbeteg lesz

Atörökk 2014.05.23. 18:26:05

@helianthus:
Aki nem keres, néha az is ;)

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.05.23. 18:27:04

@helianthus: te nézed. Közben csókolózol Natrammn bébivel.
:)
Elvan a nép poszt nélkül is, simán. Nem is kell több.

Atörökk 2014.05.23. 18:27:47

@hagyma:
Fejed nem durrant még szét a sok észtől?

igi1 2014.05.23. 18:31:18

@atörökk: de figyeled, hogy lopja már a stílusomat!? :D

Atörökk 2014.05.23. 18:35:07

@igi1:
Legalább a csöcseivel még nem haknizik.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.23. 18:35:36

@atörökk: feszegeti, feszegeti....
sajnos a buszsoforseg idegmelo
ez van
@igi1: mided?

igi1 2014.05.23. 18:35:51

@atörökk: ne vegyél erre mérget :)

Ami késik, nem múlik.

helianthus 2014.05.23. 18:39:32

@atörökk: nocsak. Mesélj!
@Kellemes Zérókomponista: remélem Nati bébivel csókolózik valaki. Még az is lehet, hogy én.
De Kolumbuszt nem nézünk közben. Inkább valami romantikusat.
Az idegenek inváziója vagy Testrablók vagy ilyesmi.

Atörökk 2014.05.23. 18:47:33

@helianthus:
A kiskakas gyémánt félkrajcárja jó lesz?

Manyecska 2014.05.23. 19:00:37

:D Az Akvárium klubban Jógafesztivál lesz holnap..:D

igi1 2014.05.23. 19:03:04

@Manyecska: te nem voltál véletlen vmi zenélő szökőkutat nézegetni tegnap? :D

helianthus 2014.05.23. 19:20:14

@atörökk: neeem. Inkább a csipkejòzsikát!!44!
Most a szakállas nők a trendik.

Manyecska 2014.05.23. 19:36:57

@igi1: Nem:)! meló után posta, asztán malackaját vettem,aztán ződséges, aztán gyóccertárba voltam /:P/, utána a bringámat elvittem a szerelőhöz, aztán hazamentem, aztán visszamentem a bicajért, utána fagyiztunk, aztán kiteregettem otthon, megcsináltam a vacsorát..ennyi:O:P

Aureliano Buendía 2014.05.23. 19:51:42

@helianthus: remélem, a koncsíta öleli őt:D

Atörökk 2014.05.23. 19:52:30

@helianthus:
Azt ismerem!
Meg már újfajta Rózsa Sándor van. Hátul Rózsa, elöl Sándor!

AtiSnatch 2014.05.23. 20:07:31

Nem vagyok itt, mer péntek, meg holnap is. Gondoltam szólok. Pá

Atörökk 2014.05.23. 20:13:39

@AtiSnatch: majd telefonálj, mi a helyzet!

helianthus 2014.05.23. 20:24:42

@uraaam: o_O ez nem vicces!44!
@atörökk: :D Te is szeretsz elől lenni?

igi1 2014.05.23. 20:29:02

@uraaam: oké, de én tettem urban legend-dé! Na, ez a nem mind1. :D

Atörökk 2014.05.23. 20:30:20

@helianthus:
Nem szeretem, ha mögémállnak :)

Aureliano Buendía 2014.05.23. 20:34:54

@helianthus: most mondjam azt, hogy komolyan is gondoltam? Talán nem haraxik meg érte a turbányos.

Aureliano Buendía 2014.05.23. 20:40:58

@igi1: azon ez nem változtat, hogy ledzsend.
Mint Kálámbó felesége.

háromlábúbogár (törölt) 2014.05.23. 20:41:23

@atörökk: felül Rózsa, alul Sándor

na ez mindenkinek jó, buziknak, nem buziknak...

Manyecska 2014.05.23. 20:41:29

Ez valami új potencianövelő hogy egy napig áll a szerszám??

Atörökk 2014.05.23. 20:44:35

@Manyecska:
Görcsöt kapott a tízezredes fázisceruzálya??? :D

helianthus 2014.05.23. 20:47:16

@uraaam: szerinte a törcsifejű nem szeret osztozni a nőjén. Sem.
Szerintem Félike se.
Ajjaj.
Ebből kandúrharc lesz.
@atörökk: óh de kár. Pedig épp mögéd akartam állni. :(

Manyecska 2014.05.23. 20:48:23

@atörökk: hmm. Most kivételesen nem rá gondoltam. Max.kisülése lehet:DD

igi1 2014.05.23. 20:55:50

@uraaam: nem kűdök képet. Süni meg hagyma live versiont is kapott, hogy lásson. :)

igi1 2014.05.23. 21:02:43

@helianthus: hun lenne!? Rám vár az aluljáróban, még mindig, természetesen.

Aureliano Buendía 2014.05.23. 21:05:38

@igi1: nem is kértem, nem is hiszek benne, ez a helyzet.

igi1 2014.05.23. 21:15:26

@uraaam: egyesek abban se hisznek itt, hogy nekem valaha lesz pasim, szóval, nem nagyon érdekel, hogy ki mit hisz :)

Aureliano Buendía 2014.05.23. 21:15:46

@helianthus: áá, a turbányos smutzigh, ezt a süny is megmondhassa.

Aureliano Buendía 2014.05.23. 21:20:41

@igi1: nos, ha valóban az vagy, akit itt mutatsz, ennek pedig igen nagy esélye van.
Ha.

Manyecska 2014.05.23. 21:22:43

@igi1: tessék, te szereted a török zenéket ez is majdnem az:P
www.youtube.com/watch?v=qX4b4eyEwI8
álmodban a szökőkútnál találkozunk:D léc.

Meridian74 2014.05.23. 21:33:07

4 napja nincs új poszt. Mi a fakk van?

Atörökk 2014.05.23. 21:36:04

Na most megtuttam, az utasszállító gépek csíkja azért válik ketté, mert két komponensű a vegyi anyag, amit kiszórnak. És ez csapadékos nyári záporokat okoz. Bezony.

igi1 2014.05.23. 21:40:01

@atörökk: máma teljesen a padlóra kerültem

Mi lesz velem Romero jégkrém nélkül!?

Kb. olyan ez, mint neked pályinka nélkül elleni.

Lehetetlen.

Atörökk 2014.05.23. 21:41:57

@igi1:
Nem tervezek elleni se pálinkával, se anélkül.

@uraaam:
Nézd csak! Vadászblog!
kuponos-vasarlas.blog.hu/

Aureliano Buendía 2014.05.23. 21:46:07

@atörökk: az egyik a kemtrél, mi a másik?

Aureliano Buendía 2014.05.23. 21:47:43

@atörökk: bassza mög, nem lehet hozzászólni:D

Atörökk 2014.05.23. 21:47:55

@uraaam:
Az egyik kem, a másik a trél!

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.05.23. 21:48:22

Hát, ez a Punnany Massif, vagy mi a szar, elég ótvar egy zenekar.

Atörökk 2014.05.23. 21:49:01

@uraaam:
Jaja, valami fos reklámblog.

Aureliano Buendía 2014.05.23. 22:09:43

@atörökk: így már értem, köszönöm a felvilágosítást, tanult kollégám!

Aureliano Buendía 2014.05.23. 22:11:31

@atörökk: a másik a fapadosinfó vagy mi. Némileg bújtatott wizz reklámnak tűnik, már gondoltam rá, hogy belinkelek innen néhány posztot:D

megamenn 2014.05.23. 22:17:53

@uraaam: tetrafluokarboamoanohegzametilakriszterovaszkopentonát. de lehet, hogy tévedek

Aureliano Buendía 2014.05.23. 22:23:59

Nincs is annál szebb, mikor a nagyképűség az ostobaság és a rosszindulat keveredik:)(

Aureliano Buendía 2014.05.23. 22:25:04

@megamen: azért felejtetted el a régi igazságot?

háromlábúbogár (törölt) 2014.05.23. 22:26:45

@megamen: áááááááááááááááááááááá

Aureliano Buendía 2014.05.23. 22:29:03

@atörökk: megamenre hatott, láthatod. Egy újabb bástya esett el.

Aureliano Buendía 2014.05.23. 22:42:30

@háromlábúbogár: a kemtrél valós. Nézd meg megament, hogy elbántak vele a tuggyukkik.
A másik meg a „hiszem, ha látom” tipikus esete.

Aureliano Buendía 2014.05.23. 22:51:50

@atörökk: mindig a magyar népet éri a csapás.

helianthus 2014.05.23. 23:45:18

@igi1: ezt a sorit néztem. Már amikor úgy adtàk, hogy tudtam. Az Ezel nagyon helyes pasi.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.24. 00:20:25

ma ejjel meteorzapor nezes a program
vagy alszok

gabors 2014.05.24. 01:19:57

@hagyma: nem tudom 2:00-4:00 szombat reggel Eastern Time ???? nem egy idealis idopont ...

beallitod az ebreszto orat ???

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.24. 01:27:20

@gabors: mondtam, hogy vagy alszok:)
de eleg hoszu lesz
es eleg sokszor kelek 4-kor
hat holnap nem mert ejszakara megyek
szoval,
vagy alszok:)

gabors 2014.05.24. 01:32:59

az amerikaik haromnapos unnepet tettek az EU valasztas hetvegejere ...

nem rossz .... igaz itt holnap lehet szavazni nem vasarnap :-)

gabors 2014.05.24. 01:36:00

@hagyma: ha most lenne a kinai F-1 pont fasza idozites lenne ... arra felkeltem de valami szar kavicsok elegnek a sztratoszferaban ... arra azert nem kelek fel :-)

Ja most vasarnap lesz a Monacoi Nagydij emlekszek 10-en evesen neztuk meg fekete feherben...

erre is lehet fogadni ??? csak kerdezem mert en meg lottot sem vettem eletemben

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.05.24. 01:51:13

Asszem, örexem. Nem érdekel se a mostani Forma-1, se a tenisz. Nekem már csak Lauda, McEnroe, meg Jimbo Connors marad az isten.
That's all folks!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.24. 02:11:32

@gabors: hat forma 1 kurva rdekeselol megy a 2 merci
szolnak nekik radion, mennyivel mehetnek, mikor szabad elozni
szintiszta izgalom a formaegy
jovore mar 3 hengeres motorral mennek

naja, akkor meg volt anyag az F1-be
ma mar csak uzlet hulyegyerekekkel meg hulye fonokokkel
megeljuk, hogy elektromos autokkal fognak menni..

mingya megnezem lehet-e ra fogadni
.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.24. 02:15:52

@gabors: hat az en fogadoirodamnal jelenleg nem
van auto-racing, de egyelore nincs fenn semmi
lehet majd holnapra tesznek fel oddsokat, az ezdeseredemenyek ismereteben,, de nem foglalkoztat

tegnap meg volt a montreal canadians 50 dolcsiert
elotte a Kings 50 dolcsiert
eppen ma hivtam le 7000 dollart a szamlamrol
/abbol megyunk haza:)/
sajnaltam volna ra a penzt a bankszamlamrol
ez igy isten akarata, es megyunk

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.24. 02:19:50

@agresszív kismalac: ezzel en is igy vagyok
McEnroe ota nem nezek teniszt
Alboreto ota F1-et
/temiszre azert szoktam fogadni, de nem nezem,, szeretem a 2 kimenetelu esemenyeket, jo sanszok, foleg, most indul Parizs, az elso korokben nyernek az eselyesek/

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.24. 02:21:45

@gabors: 5 dollara nyertem mult vasarnap 14 baseball meccsre 6200-at:)
na az a nem semmi:)

gabors 2014.05.24. 03:08:54

@hagyma: mar mennek elektromos autokkal nem figyelsz elegge !!

gabors 2014.05.24. 03:10:21

@hagyma: ezt mar tudjuk es megint megkerdezem befizeted-e az adot ???

mert az lenne a jogos nem ???

gabors 2014.05.24. 03:13:29

@hagyma: tudod IRS nez mindent ... mi lesz ha megtalalnak 7000 az mar ket=harom havi fizetes nem mindegy
! ... azt eltitkolni nem illik ???

csak mert TE az APEH-nak is dolgoztal :-(

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.24. 03:14:17

@gabors: a vidamparkban, tok elektromos forma 1-esrol meg nem tudok

en meg mar mondtam, hogy felejtsd el mikor es hogy adozok, johogynem megkerdezed milyet szarok
meg ilyenek
foglalkozz a sajat adoddal, meg ideje lenne mar szert tenni egy amerikai utlevelre ennyi ev utan

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.24. 03:15:32

@gabors: az adobevallasnak meg van az idopontja
es nem most

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.24. 03:17:02

de haggya man az adoddal, mi vagy te? fbi ugynok vagy adoellenor?
allandoan ezzel jossze, hogy mi volt meg van az adommal

kozod?

gabors 2014.05.24. 03:19:40

@hagyma: ugyes vagy ...szerencsed van ... nem tudom ...mindegy jo neked ....

en csak munkaval keresek penzt ... szerencsejatek ... nem erdekel

de az okosban jarokat soha nem komaltam

ha nyersz rendben de mivel SC-ban online gambling nem legalis gondolom adot is csalsz ott is es szovetsegileg is (vagyis mindenktol lopsz csak ennyi)

ha csak lottoznal vagy loversenyeznel az legalabb legalis is lenne ...

gabors 2014.05.24. 03:25:45

@hagyma: csak annyi hogy adot csalsz semmi mas ...

nem vagyok semmilyen ugynok ... de ettol a hozzaallastol all mo ott ahol hogy csalni (foleg adot csaln) az mar 30 eve egy ugyes/okos dolog es volt is ...

neked valoszinuleg semmi gondod nem lesz ebbol de ugy tunik szerinted ehhez senkine semmi koze (csak a tobbi adot rendesen befizetoknek)

Te eleted ugy eled ahogy neked tetszik de nekem kb ugyan olyan jogom van velemenyt mondani arrol amit megirsz mint neked hogy megird ...

gabors 2014.05.24. 03:30:14

@hagyma: pedig van elektromos F-1

ettol fuggetlenul pont az ellopott adok miatt vannak ezek hulye tranzakcio adok pl MO-on

amit Te nem fizetsz be SC-ben + szovetsegi ado.... amiert mindenki mas aki csak "hivatalos" jovedelemmel rendelkezik fizet tobbet ...

persze hogy szeretned hogy mindenki felejtse el TE mennyit keresel adomentesen...

gondolom a "tip"-et sem vallod be ... es gondolom nagyon okosnak is erzed magad mert az a Te penzed ... tipikusan magyar hozzallas...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.24. 03:37:43

@gabors: semmi kozom SC-hez
ez egy
ketto, neked sem a jovedelmemhez es az adomhoz
harom nincs kozom a magyarorszagi tranzakciosadokohoz
egyaltalan nincs 1 cent "tip"-em sem,
1 cent sem
nem pincer vagyok
ez negy

5: arra koltom a penzem, amire akarom
6. ha meg egyszer megygyanusitassz adocsalassal feljelentelek

egyeb kerdes?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.24. 03:50:23

ja, amugy ez a sportfogadoiroda teljesen legalis nc-ban
de asszem egesz usa-ban

gabors 2014.05.24. 03:57:03

@hagyma: bocs NC eltevesztettem melyik Mason/Dixon allamrol is van szo de ez semmit nem valtoztat azon hogy mit irtam..

magyarorszagi dolog csak egy pelda volt itt ezert vannak mindefele mas adok

hat ha online fogadassal nyersz akarmennyit ez NC-ban illegalis, ettol fuggelenul ha a nyert osszeget nem vallod mint jovedelem akkor adot csalsz

ha szoveg ertessel van gond az mas en "kerdeztem" hogy befizeted-e az adot a nyeremenyedre ... mert ha nem akkor adot csalsz ...

ami 6000 utan nem keves allami/szovetsegi kb 30-35$% osszesen min 1800 ....

na akkor mi van ...

en nem gyanusitalak semmivel en csak kerdezem hogy bevallod-e

jelents fel nyugodtan barmiert ... ez jo kis vicc meg is ijedtem egy kicsit hogy valaki akit nem is igazan ismerek es O sem ismer engem feljelent mert egy blogon avval kerkedik hogy 6000 dollart nyert es szerintem adocsalas ha nem fizet erre adot... legyszi menj be holnap a rendorsegre es JELENTS fel (tipikus magyar hazmester)

csak ne felejtsd el itt van first amandment !!! es nincs liable !!! de mivel Te vagy az itteni allampolgar ezt Te jobban tudod...

gabors 2014.05.24. 04:08:40

@hagyma: YOU ARE SIMPLY WRONG ONLINE GAMBLING IS ONLY LEGAL IN 2 STATES Nevada es New Jersy ... NC IS NOT ONE OF THEM

fogadni merek hogy NEM NC-i ceggel fogadsz

sot szinte biztos hogy NEM USA-n belul vannak mert az szovetsegi torvenyt sertene ... mert attol hogy NJ-ben legalis most online de ahhoz NJ-ben kell fizikailag lenni .... online nem legalis..

de megin TE gondolom ennek mint torvenytisztelo allampolagar :-) utanna neztel ...

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.24. 04:09:39

@gabors: "jelents fel nyugodtan"

:)) Az semmi! Engem lelőni akart. Igyiot.

gabors 2014.05.24. 04:12:37

@hagyma: "ja, amugy ez a sportfogadoiroda"

adj mar megy linket mert ilyen ebben a szar New York allamban nincs ...

lotto az van

a loversenypalyan igen ott lehet fogadni de csak az ottani loversenyre ...

de baseball-ra ??? vagy NFL-re legalissan csak Nevadaban lehet fogadni...

gabors 2014.05.24. 04:13:45

@atpijkamo: most akkor vigyazz mert ha igaz megy Mo-ra (ja ha nem ott vagy akkor a veszely jelentosen csokkent a 0.0001%-rol 10x-sen

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.24. 04:16:11

@gabors: :)) Mindegy, mindig összevissza beszél. A legjobb, mikor másnapra elfelejti, mit füllentett, és ellentmondásba kerül önmagával.

gabors 2014.05.24. 04:19:30

@atpijkamo: vagyis azer akar feljelenteni mert adocsalassal "vadolom" pedig nem is nyert semmit online izevel ...

ja ez is lehet ...

gabors 2014.05.24. 04:24:22

lassan megyek aludni mert itt holnap lesz az EU valasztas es vissza akarok erni a Monacoi F1 idomerore ami itt 8 kor kezdodik...

azt irtak hogy reggel 6-kor nyitnak ... vagyis vissza tudok erni ha idoben indulok....

mindegy kire csak a fidesz ellen akarok szavazni mert OV-t 2017-ben orokos elnokke fogjak valasztani ezek az orultek

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.24. 04:25:40

@gabors: Tőlem nyerhet, kinemszarjale. Ha elég sokat próbálkozol, nyerni fogsz. A rulettkeréknél közel minden másodikra bejön a piros.

Haverom jómpár éve az amerikai fogadókból élt, aztán betiltották a szerencsejátékot amerikában, és nézhetett munka után.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.24. 04:29:27

@gabors: "holnap lesz az EU valasztas"

Támogatlak. Több mint 15 évig nem szavazhattam, most azért se hagyom ki.

gabors 2014.05.24. 04:30:03

@atpijkamo: nekem sincs semmi gondom ha valaki nyer ... amivel gondom van hogy adot kerulnek el ami azt jelenti hogy ezek eloskodnek a tobbieken ... (ado fizeti az utakat, rendorseget, hadsereget, iskolakat es a repules iranyitokat hallod hagyma abbol amit te elcsalsz (ha elcsalsz) fizetik ezeket az izeket ..

ja olyan is van hogy FDA meg hasonlok

gabors 2014.05.24. 04:31:16

@atpijkamo: ahogy mondod fuck FIDESZ

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.24. 04:34:35

@atpijkamo: kinek mi jar
de csak akkor lolek le ha elotte megserted a privat szferamat es kifizetted a loszert@gabors: nezzel utana nem is egy van
a torveny a bankoknak tiltotta meg, hogy utaljanak, nem a bet-et
valami 5 eve
van boven
probalkozz ugy, hogy sport
bet
usa
/google/
most az enyemet nem fogom belinkelni ertehto okokbol
maganugy

gabors 2014.05.24. 04:34:47

@atpijkamo: ahogy mondod fuck FIDESZ

en azert nem sajnalom hogy vezetnem kell 1-1.5 orat hogy szavazzak ...

most a kibaszott erdelyiek nem szamitanak semlyen kinyalhatja....

gabors 2014.05.24. 04:38:44

@hagyma: na ezek az okosban jarok magyarazata ...

koszi hogy megerositetted ...

szoval biztos hogy TE nem fizetsz semmi adot a nyeremenyeidre (ha vannak)

vagyis bank "hivatalosan" nem utalhat"na" semmit ha gambling ...

OK igazad van TE meg most is az okosban elsz nem leszel TE soha amerikai... de ez nem baj ..

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.24. 04:38:46

@gabors: az is ritka madar aki amerikabol elmegy eu valasztasra
@atpijkamo: na csak neked macskamano kivetelesen megmutatom
csak hogy ragd a kuszobot
May 18, 2014 08:57 AM Parlay $5.00 $6,284.32 Win
Baseball - 915 Oakland Athletics -124 for Game

Baseball - 915 Oakland Athletics/Cleveland Indians over 7½ +105 for Game

Baseball - 930 New York Yankees - Game

1 -139 for Game

Baseball - 901 Cincinnati Reds/Philadelphia Phillies over 6½ -115 for Game

Baseball - 904 Washington Nationals -156 for Game

Baseball - 920 Kansas City Royals -138 for Game

Baseball - 923 Toronto Blue Jays/Texas Rangers under 9 -105 for Game

Baseball - 905 Atlanta Braves/St. Louis Cardinals over 7 -115 for Game

Bas

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.24. 04:41:08

megv volt masik harom is de nem sikerult a kopi:)
ogy teljes
5/18/2014 - ESTGraded Date:5/18/2014Wager Type:Money LineWager Status:WinRisk:$5.00 (USD) To Win Amount:$6,284.32 (USD) Description:Baseball - MLB - Oakland Athletics vs. Cleveland Indians - Oakland Athletics
Baseball - MLB - Oakland Athletics vs. Cleveland Indians - Oakland Athletics
Baseball - MLB - Pittsburgh Pirates - Game #1 vs. New York Yankees - Game #1 - New York Yankees - Game #1
Baseball - MLB - Cincinnati Reds vs. Philadelphia Phillies - Cincinnati Reds/Philadelphia Phillies
Baseball - MLB - New York Mets vs. Washington Nationals - Washington Nationals
Baseball - MLB - Baltimore Orioles vs. Kansas City Royals - Kansas City Royals
Baseball - MLB - Toronto Blue Jays vs. Texas Rangers - Toronto Blue Jays/Texas Rangers
Baseball - MLB - Atlanta Braves vs. St. Louis Cardinals - Atlanta Braves/St. Louis Cardinals
Baseball - MLB - Miami Marlins vs. San Francisco Giants - San Francisco Giants
Baseball - MLB - New York Mets vs. Washington Nationals - Washington Nationals
Baseball - MLB - Los Angeles Dodgers vs. Arizona Diamondbacks - Los Angeles Dodgers/Arizona Diamondbacks
Baseball - MLB - Pittsburgh Pirates - Game #2 vs. New York Yankees - Game #2 - Pittsburgh Pirates - Game #2/New York Yankees - Game #2

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.24. 04:43:03

@gabors: a bankszamlamra fogjak utalni es azutan adoznom kell
csaxolok
jovore

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.24. 04:45:13

@gabors: mondja egy ember aki keptelen letenni az allampol;garsagi vizsgat es magyar es eu valasztasokra jar:)
szeriontem az onkormanyzatira is elmegy es megvalasztod a vaci polgarmester:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.24. 04:47:40

@atpijkamo: nincs betiltva
es nem abbol elek
a tobbi stimmel
ez az extra es hobby
holnap a Kingsre teszek
ugy jobb nezni a maccset
de ezet nem ertehted
ez sportfogadas
ezt buzik nem jatszak

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.24. 04:59:38

most 700 dollarert megy 5-bol
10-bol ketto hianyzik

torvenyszeruen nem fog bejonni

venszivar 2014.05.24. 05:51:57

:D Kiteszem a lábamat s megszűnik a nyomár...:D

Igaz a kuss + a barom itt pofázik egymással!

na még egy hét s "leszek", szerencsétlen nyomingerel:):DDD

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.24. 06:07:01

es igy is lett
10-bol 9 meccs megjott
az utolso inningben veszitett a NYY
igy nem nyertema 700 dollart de veszitettem 5-ot
az eelet nem habostorta

Manyecska 2014.05.24. 06:11:55

@venszivar: nyom s igerel? LoL xdd@hagyma: nekem a havi gyerektartàs ennyi

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.24. 06:17:46

@Manyecska: 105 millio forint?
jol keres a tizezredes
ne is idegelje
791 dollR VOLT MA A TET 5 DOLLARra 10 baseballmeccsre
mind bejon
majdnem mert a buzi NYY / a kedvenc beaseballcsaptom/ az utolso inningben elvesziti a meccset
en meg a lovet

na alszom is
joejt

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.24. 06:22:25

105= 15
annyira meg nem eros a dollar
nem eleg hogy megszopatott a yankees, meg almos is vagyok
es holnap eskuvo
/jogy a kuirva eletbe lehet igy eldobni egy kibaszott labdat a 9-ik inningben, hat basszameg odaejtem neki, oszt utni se tud nagyobbat 14 meternel
egy barom
de lehet o is fogadott maga ellen
na ledolok Mary melle, onnan fogja tudni hogy nem nyertunk, mert nem ebresztettem fel
megegyezes szerint 500 folott jogom van felebreszteni:)
ejfel utan is
mondjuk O nem banna 500 alatt se...

Manyecska 2014.05.24. 06:32:30

@hagyma: LOL nem, nem kapok..:)
Na, leosonok a beachre /hálóing+felső/:P a kutyával asztán csobbanok egyet. Mára medencében LOL:P

AtiSnatch 2014.05.24. 06:53:42

a faszé nem dolgoztok? kicsinálták kennyt! szemetek!

AtiSnatch 2014.05.24. 07:38:27

na sok táposcsirke... még alszik...

Manyecska 2014.05.24. 07:47:12

@AtiSnatch: hátte? maszturbációs péntek van??:OOOO épp fújom a fejpárnámat felfelé. meg iszom a kakaót.

AtiSnatch 2014.05.24. 07:51:01

@Manyecska: jaja, verem itt bent a f@szt... :D te mán megint strandolsz? ha igen, ne válaszolj! mer megtalállak! :D

háromlábúbogár (törölt) 2014.05.24. 07:54:05

25 fok van már.... :-O
abba is fejeztem a GDP termelést...
télleg strandra kéne menni !444!!!
az 5let nem rossz!

AtiSnatch 2014.05.24. 07:57:13

@háromlábúbogár: na elmész te is a picsába... :D

Manyecska 2014.05.24. 08:02:34

@AtiSnatch: :D én is menstruálok:P@háromlábúbogár: már bekapcsoltam a klímát itt is a malacka nagyon rosszul bírja. A háza tetején alszik:D melegíti a széna:DD

háromlábúbogár (törölt) 2014.05.24. 08:03:37

@háromlábúbogár: illetve nem, felállítjuk itthon a naaaaaagy medencét, család +szavazta...

AtiSnatch 2014.05.24. 08:04:48

@háromlábúbogár: előtte vagy utána, nekem mindegy. idődből kitelik. :D

Manyecska 2014.05.24. 08:05:17

@AtiSnatch: Lehetne strandos homártalit is rendezni például.:DD sok feszes testtel..:P

AtiSnatch 2014.05.24. 08:08:03

@Manyecska: ahhoz nem ártana egy feszes test... :D sokan még az arcukat se merik vállalni, nemhogy a testüket. :D

Manyecska 2014.05.24. 08:29:37

@AtiSnatch: ..azt vettem észre hogy napszemüvegben-mer most megyek ki a medencéhez:P- kva szarul látom a monitort!!:DD részemről a zarcomat vállalom csak nem a netten. A testem meg király. kicsit le kéne fogyni mondjuk de nem rossz sőt...:PP Na pá.

AtiSnatch 2014.05.24. 08:44:56

@Manyecska:

________________$$$$
______________$$____$$
______________$$____$$
______________$$____$$
______________$$____$$
______________$$____$$
__________$$$$$$____$$$$$$
________$$____$$____$$____$$$$
________$$____$$____$$____$$__$$
$$$$$$__$$____$$____$$____$$____$$
$$____$$$$________________$$____$$
$$______$$______________________$$
__$$____$$______________________$$
___$$$__$$______________________$$
____$$__________________________$$
_____$$$________________________$$
______$$______________________$$$
_______$$$____________________$$
________$$____________________$$
_________$$$________________$$$
__________$$________________$$
__________$$$$$$$$$$$$$$$$$$$$

helianthus 2014.05.24. 08:54:59

@agresszív kismalac: :) röfögj vissza nekik!
@AtiSnatch: Strandra megyek. Tényleg. Pedig utálom a strandot. De kiscsalád és az életem igényli a társasàgomat. Ki érti ezt?
Jó reggelt!

helianthus 2014.05.24. 08:56:47

@AtiSnatch: de szép! Bemutattál. :D
Ezért érdemes szombaton dolgozni! :P

AtiSnatch 2014.05.24. 08:57:23

@helianthus: hehe, most olvasom citromsárga riasztás van... esni fog... :P :D ááá nem, jó fürcsit. :) de azé kapjátok be mind. :D

helianthus 2014.05.24. 09:07:25

@AtiSnatch: én is ebben bízom! Akkor hazajöhetek. :) Amúgy biztos jó lesz, a csimoták imádják a pancsizást. Nekik még tömegundoruk sincs, az később alakul ki. Hazaértem, bekapom.
Rendben? Megnyugodtál? Most örülsz? :D

háromlábúbogár (törölt) 2014.05.24. 09:08:45

@AtiSnatch: oszt ezé még pénzt is kapsz??? :-O
töltöm föl a medencét, csaxólok...

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.05.24. 09:10:13

@helianthus:
Ha végre itt a nyár és meleg az
idő
Az ember strandra jár, mert azért
van itt ő,
S míg anyu öltözik az apu ideges,
Hogy olyan lassan készül el, hogy
addigra este lesz
Jaj úgy élvezem én a strandot
Ottan annyira szép és jó,
Annyi vicceset látok, hallok
És még Bambi is kapható!

AtiSnatch 2014.05.24. 09:14:23

@helianthus: ja én nem, mer bringával jöttem melózni juteszembe. :D süssön csak fél2kor egy kis borulat jöhet oszt jóvan. :D

@háromlábúbogár: hehe, és még duplát is. :D (remélem kilyukad :P)

helianthus 2014.05.24. 09:20:24

@agresszív kismalac: hát hógyne. :P
@AtiSnatch: akkor te is ázni fox! :D

helianthus 2014.05.24. 09:22:51

hibátlan test, sebzetlen lélek már rég nem lehet igazán cél...
*dúdol*
Hol a tankinim? :0

neet 2014.05.24. 09:33:24

Elvileg 20 napon belül szülnöm kell, és ha addig nem derül ki, miről ismerem fel Arielt, hát nem tom, hogy lesz....

helianthus 2014.05.24. 09:42:37

@neet: én tudom, én tudom! Majd ómóval mosol.
Na minden jót everibodrik!

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.24. 09:54:28

@AtiSnatch: +

Választékos és nagyon szépen kidolgozott. Ja, csak az egyik igaz...

Aureliano Buendía 2014.05.24. 09:54:35

@háromlábúbogár: tagnap egy körül volt az 33 is. Én hülye meg akkor voltam fotózni.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.24. 09:55:50

@hagyma: "Baseball - 915 Oakland"

Hát ez kész! Annak, hogy "kinemszarjale" melyik részét nem érted?

Aureliano Buendía 2014.05.24. 09:56:54

@AtiSnatch: émmeg esküvőre megyek tökig öltönyben a kánikulában. Juhhé.

AtiSnatch 2014.05.24. 09:58:30

@uraaam: ja, de nem jöttél! :D

@atpijkamo: pillanatnyi elmekivetülésem, megbántotta az érzéseim a strandolásával. +még a többi is bejelenti itten, hogy pancsol. más meg nyomja a dzsídípít meg ilyenek... :D

AtiSnatch 2014.05.24. 10:00:59

@uraaam: akkor süssön is, olcsó percdíjakat tud csinálni az ifjúpárnak. :D

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.24. 10:01:27

@hagyma: "nincs betiltva"

Lehet, hogy csak a reklámját tiltották be, nem foglalkoztam vele. Lényeg, hogy megölték az üzletágat. Ha a részletek érdekelnek, mindig kérdezd Gáborst, ő több mint tíz éve él Amerikában, ahogy látom elég jól ismeri a viszonyokat.

"nem abbol elek"

Nagyon nem megy megy már neked magyar. A haverom nem fogadott, ő azokból a hülyékből élt, akik fogadtak. Így már talán megérted.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.24. 10:04:22

@AtiSnatch: Minden részvétem a tiéd, de Manyi a védelmem alatt áll, úgyvigyázz.

Ha majd megyek a Balatonra két hónapra, akkor majd titokba tartom, nem hergelem itt a kedélyeket. Ennyit igazán bármely úttörő megtehet.

Aureliano Buendía 2014.05.24. 10:12:32

@ColT: biztos jó lesz az nekünk?:)

Aureliano Buendía 2014.05.24. 10:14:49

@AtiSnatch: süssön rájuk, csak engem hagyjon ki:D

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.24. 10:16:13

@agresszív kismalac: "És még Bambi is kapható!"

Áíííí! A mostani fiatalok nem is értik, arra ment a görcsölés mindig, hogy lesz-e nyáron elég sör. Mai fejjel elképzelhetetlen. És akkor van aki ezt visszasírja.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.24. 10:25:10

@ColT: Pár hétig nem néztelek, nagyon jó volt most így egybe végignézni. Gyönyörűek a képeid!

AtiSnatch 2014.05.24. 10:25:32

@uraaam: ha rád is süt, te is olcsóbban beszélsz!!! :D aztán nem összevissza tárcsázni! :)

@atpijkamo: BORSODI-ból barna vagy zöld üvegest?

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.05.24. 10:28:09

@uraaam:
...
-És kit veszel el?
-A Bélát.
-A Bélát??? De hiszen az református!!!"

Aureliano Buendía 2014.05.24. 10:34:23

@AtiSnatch: ugyan, nem foglalom előled a vonalat:)

@agresszív kismalac: és télleg refko esküvőre megyek:D

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.05.24. 10:34:31

@atpijkamo: Gondolom, nem ezt sírja vissza. Hanem például azt, hogy SZOT-beutalóval a proli is elmehetett családostul a Balatonra. ...ja, munkája is volt.
Most mi van? Lézer Jani vadászik 23 milláé', és azt mondja, mindenki annyit ér, amennyi pénze van.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.05.24. 10:36:23

@atpijkamo: Köf :)

@agresszív kismalac: ? Miért, a Béla léyan? Azt hittem, nem...

@uraaam: Rossz tuti nem :)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.24. 10:38:33

@agresszív kismalac: Nem lehet sajnos kiszemezgetni az élvezetesebb dolgokat, az egész vödör szart egyszerre kell kiinni.

Azzal a véglénnyel meg ne idegelj. Mikor tör ki már a forradalom?

háromlábúbogár (törölt) 2014.05.24. 10:48:41

@AtiSnatch: minnyá, csak még fel kell húzni a napernyőt is fölé, mert éget a nap :-O

AtiSnatch 2014.05.24. 10:49:43

@háromlábúbogár: az jobb, mint a kútból a vizet. :D

Aureliano Buendía 2014.05.24. 10:54:38

@ColT: én azért kicsit szkeptikus vagyok.

Aureliano Buendía 2014.05.24. 10:55:55

@agresszív kismalac: de gyanítom, hogy abba nem gondol bele, ahogy az akkori háromhatvanas kenyér, meg a mindenkinek volt munkája árát épp most fizetjük meg.

Aureliano Buendía 2014.05.24. 10:59:49

Esküvői képeslapba kéne írnom valami jó idézetet, de azon kívül, hogy „dugjatok, mint a nyulak” semmi nem jut eszembe:D

Aureliano Buendía 2014.05.24. 11:02:24

@AtiSnatch: jó, ezt megkapja a vőlegény. És a menyasszony? Azon kívül, hogy ő az üzenet tárgya?:D

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.05.24. 11:05:07

@uraaam: Nem. Most a saját balfaszságunkat fizetjük meg. Azt, hogy nem vagyunk képesek normális országvezetést kiállítani. És hiába indultunk helyzeti előnnyel annak idején, most már a tótoknak, mócoknak csak a hátát nézhetjük.
Lassan már azt se.
Mélyen a lehetőségeink alatt teljesítünk a rendszerváltás óta.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.05.24. 11:07:17

@uraaam: És lassan megint mindenkinek lesz (köz)munkája. Meg hatósági áras cuccai. Mentünk egy kört, ugyanott vagyunk, ahol negyedszázada. Ugocsa non coronat!

Aureliano Buendía 2014.05.24. 11:11:14

@agresszív kismalac: tévedsz. Az, hogy a szociban mindenkinek volt munkája, csak hitelek felvételével tudta fenntartani a Kádár-rendszer. Igen ám, de ezeket a hiteleket valakinek fizetnie kell.
Az más kérdés, hogy vannak urbánus legendák a rendszerváltozás körüli hiteltárgyalásokról. Érdekes módon az IMF hitelek publikusak, a másik nyet.

De amúgy olyan ez a szitu, mint az ecceri ember a nulla forintért elhozott szuzukijával. Kurvára nem volt rá pénze, de kellett, aztán használta, míg tudta, de emelkedett a törlesztő, az üzemanyagár, és most sóvárogva gondol arra vissza, mikor lement a Balcsira három napra a kempingbe. Igaz, hogy akkor sem engedhette volna meg magának, de hát ilyen a szelektív emlékezet.

Normális országvezetés? Kinek mi az. De akkor mondd meg nekem, szerinted mikor, melyik országvezetés volt normális.

Aureliano Buendía 2014.05.24. 11:15:23

@agresszív kismalac: az a baj, hogy a jelen gondjait csak a jelen eredményeinek akarod betudni. Holott ezek messzire visszanyúló, soha meg nem oldott problémák. Már csak azért is, mert a mindenkori vezetésnek nem érdeke belenyúlni. Vagy nem engedik neki.

AtiSnatch 2014.05.24. 11:16:40

@uraaam: neki meg rajzolj egy dildót...
több kreativitást várok el a homártörzsgárdától! :D

ha nem menne, itt egy kis segítség: fbcdn-sphotos-h-a.akamaihd.net/hphotos-ak-frc3/t1.0-9/557308_384944144922849_545504837_n.jpg

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.05.24. 11:20:35

@uraaam: Egy erősebb gazdaság nyílván nagyobb mozgásteret engedett volna adósságügyben. Nem vitattam a Kádár-rendszer örökségét.
Melyik volt a jó kormány? Több is volt. A Németh-, a Horn-, a Bajnai-kormány jó irányba indult. ASztán az utánuk érkező kurzusok pillanatok alatt eltapsolták a lét, és mindenféle sehova sem vezető intézkedéseket hoztak.
Ennek legjobb példája a mostani, mindenféle elképzelést nélkülöző, ad hoc országvezetés.

Aureliano Buendía 2014.05.24. 11:26:52

@agresszív kismalac: a feltételes mód a történelemben nem állja meg a helyét.
Maradjunk annyiban, hogy a Kádár hagyatékot fizetjük most is. De a rendszerváltozás környékén valszeg kurvanagy stiklik voltak.
És a rossz az, hogy minden következmény nélkül maradt, ezért a mindenkori politikusok szarnak a dolgokba. Így történhetett meg, hogy egy Horn Gyula lehetett miniszterelnök. Akkor kellett volna forradalmat csinálni. Ez az én véleményem.
Ugyanakkor egyik kormányt sem tartom sokra. Ugyanannak a szarnak különböző oldalai.

Az utolsó normális kormány kb. a Bethlen kormány volt a világháború előtt.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.05.24. 11:35:12

@uraaam: Előbb lássuk, aztán döntünk :D

@agresszív kismalac: Gyakorlatilag senki nem képes hosszú távon gondolkodni.
Különben a Horn ajnározást én sem értem. Illetve Bajnai kormány kényszerpályán volt. Mondjuk akkor mást nem nagyon lehetett csinálni, az tény.
A Fecó, petike, Vitya kormányainak ténykedésére meg a legenyhébb szó az összefüggéstelenül cselekvő, gátlástalan, rabló idióták.

gabors 2014.05.24. 11:43:22

akkor jo reggelet most indulok akkor szavzani .... eleg volt a fideszbol

gabors 2014.05.24. 11:46:01

@hagyma: miert kellene ???

ez baromsag semmi olyan nincs hogy bankszamlara utalt penzt barhol adoztatjak

ez csak annyit jelent hogy esetleg kovetheto

bankszamlara utalsbol meg semmi adozas nem kovetkezik utalhatom egyikrol a masikra

Atörökk 2014.05.24. 12:17:35

@háromlábúbogár:
Jó reggelt! Kint vagy már? Én most ébredtem.

@AtiSnatch:
Néked is jó Reggelt, hogy telik a pénteked?

Nemsoká megyek valami kellemes kerthelyiségbe bambulni és fröccsözni :)

AtiSnatch 2014.05.24. 12:22:52

@atörökk: mán csak 1óra!!!! :D neked is mondom: napra űjjé, olcsóbb! bár ha nem te fizetsz... :D

Atörökk 2014.05.24. 12:26:48

@uraaam: @AtiSnatch:
Ma úr leszek. Meghívom magamat :)

AtiSnatch 2014.05.24. 12:27:08

"Kicsiny falum poshadt pocsolyavíz frissességű közéletét ismét felrázta egy Bibliai mértékkel nézve is jelentős esemény. Hazalátogatott Juci, aki Olaszországban idegenvezető, ha a családját kérdezed...Én több dokumentumfilmben is láttam őt idegenvezetni, mondhatom a fenti szakma egy igen speciális változatában jeleskedett, megfigyeléseim szerint volt, hogy öt-hat pasit vagy több nőt és férfit együttesen is, simán vezetett, no nem körbe egy városon, de legalább a gyönyörök kertjébe.Szerintem idegenvezetőhöz hűen, rengeteg országban járt és több városban is felismerne sok plafont...Ezt a lányt mi kicsinek Buta Jucinak hívtuk, bár a gyerekek elég undokok, de azt hiszem nekünk volt alapos okunk...Egyszer egy dolgozatba azt írta, hogy a Törökök hanyatt vágódva menekültek...,Ő hűen ki is tartott ebben a pózban,szinte egész munkássága alatt és nem, hogy menekült de úgy küzdött mint a gepárd, nagyon erős nő, két lábával lefogott egy nagydarab pasit, egy másikat elbírt a hátán és a kezével meg a szájával is sakkban tartott, egyet-egyet... Epic Amazon...Egy szabadon választott költőről pedig azt írta, hogy József Attila megszületett, sokat gondolt a Mamára de élete végét már nem érte meg, és nem is alkotott, hanem inkább fiatalon meghalt...
Kérem ez a nő mos itt ült nálunk a bárszéken, nem lett okosabb de akkora csöcsei vannak mint két diszperzites vödör, úgy gondolom anyagában is hasonló...Hatalmas aranykereszt pihen mellkasán, olyan nagy, hogy a kántor,címet tévesztve kocsmába jött mise helyett...És ő most itt csodát tett, Ervin bácsi aki hat éve küzd, hogy magasabb rokkantsági fokot és több támogatást kapjon, ma kiszállt a tolókocsiból, hogy megnézhesse az irdatlan dudákat, Pista bácsi meg aki két méterről nem látja a buszt ,kijelentette, hogy ezt még ős is sejti mekkora....Én nem tudom még mi lesz itt, de olyan erős parfümmel van befújva, hogy gyaníthatóan nemsokára könnyezni fog a falon a szarvas trófea és akkor mese nincs, meglesz a 3 csoda és úgy kell szólítanom, hogy Szent Juci.."

Aureliano Buendía 2014.05.24. 12:31:52

@atörökk: tegnap mentem a Kossuth tér felé, és szembe jutott, hogy felhívlak, hogy meghívhatnál egy kávéra, de letettem róla, mert tudom, hogy smutzigh vagy:D

Manyecska 2014.05.24. 12:35:55

@AtiSnatch: :DDDD Te megátkoztál. Itt ülök vérző térddel, talpig kötésben, elütöttem egy köcsögöt a bicikliúton :DDD /kanyarban/ , de legalább a barátnőmmel kipletykáltuk magunkat előtte..:( Amúgy fincsi a víz!

Atörökk 2014.05.24. 12:36:31

@uraaam:
A te korodban már nem szabad sok kávét inni, túlontúl felviheti a vérnyomásod. Szóval válogasd meg a szavaidat, nem smucig vagyok, az egészségedre vigyázok :)

Aureliano Buendía 2014.05.24. 12:37:30

@atörökk: ha jól emlékszem, kettőnk közül te vagy a vénebb:)

Manyecska 2014.05.24. 12:38:13

@ColT: jó, felrakom avatarba. mostanában készült. De most lefexem mert fáj a derekam is, de legalább a kavicsokat kiszedtem a húsomból. Lehet kapok tetanuszt is:((

Atörökk 2014.05.24. 12:40:00

@uraaam:
Hiszen ezért mondom, mert tapasztalat. Nem is iszom már kávét, csak segíteni próbálok, ne járj úgy, mint én. De hát beszélhetek. Disznók elé igazgyöngy :D

Manyecska 2014.05.24. 12:40:01

@helianthus: hamár Ati is mondja szerintem is bekaphatnád..:DDD

Manyecska 2014.05.24. 12:41:58

@atpijkamo: köszi, amúgy is mindenhonnan folyik a vér ma belőlem:P konkrétan a bokámig a térdemből egy órája:(:D ha bemegyek a medencébe sikoltozni fogok de sz.rom le megin bemegyek. Hétfőn doki úgyis..:P

AtiSnatch 2014.05.24. 13:02:10

aztadom.co/wp-content/uploads/2014/05/2610.gif

merre megy a metró? a "kálvin tér" megoldás nem jó!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.05.24. 13:02:50

@Manyecska: Micsináltál? :D

@atörökk: Na pedig ő sem olyan öreg :D Én is szeretnék visszaállni a napi egyre.

Aureliano Buendía 2014.05.24. 13:10:56

@AtiSnatch: az idegeimre:)

@atörökk: az, hogy nem bírja a szíved, ne a mi hibánk legyen:)

@ColT: én a napi kettőt tartom. Igaz, négyről vittem le. Annyi kellett hozzá,. hogy egy hétig betegállományban voltam (vagy 3 éve talán), és akkor egy sem kellett, aztán pedig lassan kezdett el jelentkezni az igény a többre.

AtiSnatch 2014.05.24. 13:22:30

na elment haza! lőpá péntek! itt a szombat! este nem hívok senkit. (remélem) :D

@uraaam: jól pörgesd meg a menyasszonyt, a számom tudod. :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.05.24. 13:23:41

@uraaam: Hát négytől meg is döglenék :D De elég szar a vérnyomásom, szal 2 azért kell :S 3 meg ha nagyon végem van, de azt nem szeretem...

Aureliano Buendía 2014.05.24. 13:24:37

@AtiSnatch: áá, csak esküvő lesz, nem maradunk a lakodáréra egyéb okok miatt.
Majd itthon azért iszom az egész seggükre.

Atörökk 2014.05.24. 13:27:09

@uraaam:
Papírkutyaaaa! Tudom én, múltkor megmocskoltad a menyasszonyt, aztán most nem mersz a gyásznép szeme elé kerülni :D

Aureliano Buendía 2014.05.24. 13:27:39

@ColT: amikor felment négyre, észre sem vettem, hozzá lehet szokni. De azért éreztem, hogy sok, de nem fizikálisan. Sőt, volt, hogy ebéd utáni kávéval olyan fasza szunyát vágtam le du., hogy öröm volt nézni.

Nekem kell a kettő, egyrészt korán kelek (nekem a hajnali 6 nagyon korán van), másrészt dél körül van mélypontom (bár ez biztos megszokás is).

Nagyon ritka az, hogy egy 3. kv befigyel, jellemzően tesómnál a neszpresszós kapszulás, de az meg nekem játékkávé.

Aureliano Buendía 2014.05.24. 13:28:36

@atörökk: ha még csak megcsókoltam volna;)
Kinek hiányzik az, hogy vasvillával kergessék:D

gabors 2014.05.24. 13:34:54

@atpijkamo: akit erdekel en voltam az elso valaszto a New York-i konzulatuson

voltak vagy huszan KUVI ami Kulfoldi Valszatasi Iroda meg partok megfigyeloi

... epulet elott ketto alkeszos alak nem engedtek parkolni .

bent elottem zartak az urnat megneztem ures vllt en is alairtam meg a megfigyelok kuvi-sek stb

azt mondatak 22x regisztraltak New Yorkban az en nevem volt a 184-ik a listan...

a fidesz ellen szavaztam mert remelem a magyar mugabet/putyint/ meg lehet valahogy allitani ...

Aureliano Buendía 2014.05.24. 13:37:13

@gabors: szerintem fáziskésésben vagy. Az árpilisben volt. A következő alkalomra 4 évet várnod kell.
Most az a kérdés, hogy kiket küldjünk Brüsszelbe lábat lógatni nem kevés pénzért persze.

gabors 2014.05.24. 13:40:49

@uraaam: ez csak nagyon kicsit demagog !!!

nem akkor a tarsadalmi kulonbsegeket nem engedtek elszaladni ... jo volt ??? DEHOGY kontraszelekcio pl megolt minden fejlodesi lehetoseget mar akkor is a tehetsegesek mentek kulfoldre (Simonyi Microsoft) stb...

DE a szocialis halo ott volt meg a cigok sem eltek melyszegenysegben ... OK Lazar nem vehetne A8 es nem mehetne a csehekhez facan gyilkolaszasra .. ES :???

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.05.24. 13:42:17

@uraaam: Hajnali 6 mindenhogy korán van (hát még ha akkorra mész melóba...)...

A déli kómát meg a kaja okozza, ezt ellensúlyozom kávéval :)

gabors 2014.05.24. 13:42:29

@uraaam: tudom akkor is beletettem a kocsiba 50 merfoldet meg most is

mert ha csak eggyel kevesebb Deutch lesz az EU-ban mar egy kis gyozelem ... Nem ???

gabors 2014.05.24. 13:47:12

azert mentem ilyen koran (itt) mert vissza akartam erni a Monacoi idomerore..

hat boven sikerul ...

kb ugyanott dolgozom normal nap min masfel ora ... ma visszetem 40 perc alatt midtown Manhattan-bol ... es 75mph/120kmh meg sem haladtam sehol ... orom volt vezetni

Aureliano Buendía 2014.05.24. 13:51:55

@gabors: jaj, dehogynem engedték. A pártitkárok, téeszelnökök akkoriban elsők voltak az egyenlők közt. A cocialista rendszer ugyanúgy kinevelte a maga elitjét, mint előtte, utána bármelyik. Szerintem ezt gondold újra, hagyok rá időt.

Az, hogy a plebs társadalmi különbségeit igyekeztek csükkenteni, merő ideológiai alapon ment mindenféle gazdasági alap nélkül. Amihez persze kellettek a hitelek.

Szerinted hogy működhetett az, hogy az amúgy javarészt elavult gyárakban mindenkinek volt munkája? Milyen áron tudott ez működni?

Aureliano Buendía 2014.05.24. 13:54:30

@ColT: a legrosszabb az, hogy az életvitelem olyan, hogy 11 előtt ritkán megyek el aludni.

Én kettő (de inkább fél 3) után szoktam ebédelni, pont a kajakóma elkerülése miatt.

Aureliano Buendía 2014.05.24. 13:56:02

@gabors: nincs bajom azzal, hogy elmentél szavazni, sőt!

Hogy kiből legyen kevesebb az Ájrópa Parlamentben? Szerintem tökmindegy. Ha nem ott, akkor itt boldogítanak minket.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.05.24. 13:57:55

@uraaam: :D:D:D:D:D

Én 11-kor mindenképpen... Rühellek nem kialudva menni melóba.

Aureliano Buendía 2014.05.24. 14:01:25

@ColT: nekem (szerintem) tízkor már az esti imát kellene mondanom elalvás előtt, de ez nem igazán szokott összejönni.

AtiSnatch 2014.05.24. 14:13:03

@uraaam: hát annak meg semmi értelme, jelents beteget,egyél egy kis sonkát meg ittyál pályinkát! :D

A reggeli strandkompániának a kádból üzenem, hogy még mindig bekaphatyák! :D

Aureliano Buendía 2014.05.24. 14:14:54

@AtiSnatch: de van. Eredetileg mentünk volna, de közbejöttek más egyéb dolgok.

Nekik én is azt üzenem, épp veszem fel az öltönyt. Nem fogok fázni.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.05.24. 14:15:47

@uraaam: :( ! Hát nekem is lenne még dolgom akkor - na persze, kevesebb időt kellene elbaszni nap közben (Homárzással is :D)

Pedig a lakodalom a lényeg :D

gabors 2014.05.24. 14:17:24

@uraaam: " A pártitkárok, téeszelnökök akkoriban elsők voltak az egyenlők közt. A cocialista rendszer ugyanúgy kinevelte a maga elitjét, mint előtte,"

igen nekik volt par evvel elobb LADAJUK mint masoknak es igen tobbet kerestek de nem 100X tobbet mint most Orban Lazar vagy Gyurcsany (bar o elobb lett gazdag mint politikus) (nem is tudni mennyijuk van a semmibol ) Orban es felesege papiron soha sehol semmit nem dolgozott es hirek szerint a leggazdagabb magyarok kozott vannak meg egy arenat is epitetettek a falujukban (ja hogy nem sajat penzbol ...)

Aureliano Buendía 2014.05.24. 14:18:38

@ColT: na, én viszont nap közben nem szoktam homárolni, hanem tolom a csillét, termelem a dzsídípít, satöbbi.

Az lenne, de ez egy very long story.

Manyecska 2014.05.24. 14:18:39

@ColT: há három leszbinek tűnő p.csa andalogott a bicikliúton-teljes szélességben- én meg kanyarodtam oszt oldalról eltaláltam.:D cserébe még én is elcsúsztam oszt pár jógagyakorlatot bemutattam gyors ütemben egymás után: pl.korlát lefejelése, kígyó-állás /lassan csúszol a betonon térddel/:D
A héten egyszer már hátulról fennakadt rajtam egy bringás az átkelőn:D mer százzal kell nyomulni. De a hátizsákom felfogta:P:D:OO szerintem a kovácsbéla keze van ebben is:D

Manyecska 2014.05.24. 14:20:16

Bosszúból megfürdettem a kutyát, legyen neki is szar napja. Vicsorog már ha nyírni akarom a szőrit:D jó a buli.:D jó retkes volt mer ő is a földön jógázik hanyatt, folyton:)

gabors 2014.05.24. 14:24:22

@uraaam: koszi .... :-) hogy nincs bajod ... mert itt volt aki nagyon ekezett amiat hogy allampolgari jogomat most vegre (praktikusan is) gyakrolhatom ... eddig is szavazhattam volna csak idetlenul komplikalt volt ....

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.24. 14:28:11

@gabors: ott gyakorold az allampolgari jogodat, ahol elsz
kurvara meghato, hogy dajcs tamas helyett morvai krisztinara szavaztal es ezert meg vezettel is 100 merfoldet, de meg a monacoi nagydijra is visszaertel
itt, meghatodva konnyezek a sarokban:)

Aureliano Buendía 2014.05.24. 14:37:22

@hagyma: magyar állampolgárként joga szavazni. Joga, de nem kötelessége.
Kötelessége persze senkinke sem, de aki itt él Magyarisztánban, annak lenne dolga elmenni.

Az meg, hogy kire szavaz, szíves joga. Ahogy nekem is:)

Félre ne értsd, nem kötekedni akarok, csak mondom, hogy ez a szitu.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.24. 14:38:59

@atpijkamo: idiota
hazugsaggal vadoltal, en meg bekopiztam neked mivel nyertem
ez egy
ketto, 16 eve elek itt es amerikai vagyok, nincs mirol erdeklodnom gaborstol:)
a te haverod meg akkor dolgozott amerikai fogadoirodanal, amikor en Armstrong-gal leszalltam a Holdra
/bar a Hold utcaban sokszor voltam, meg ez is kozelebb van a valosaghoz:)/

gabors 2014.05.24. 14:39:22

@hagyma: ahol elek nincsenek allamplgari jogaim

de a Te koncepciod ezzel kapcsolatban erdekes ...

nem 100 csak 50 merfoldet vezettem ezert bocs ha gondod van a szovegertelmezesi gondjaid vannak

es nem szavaztam a jobbikra ..

kihagytam valamit ???

gabors 2014.05.24. 14:40:27

@uraaam: nem erti soha nem ertette szerintem ...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.24. 14:43:04

@uraaam: nem ketlem a jogat
nem ertem, miert fontos neki, ki ul az eu parlamentben magyarorszagrol, vagy ki a magyar miniszterelnok
majdnem 20 eve itt el allitolag

en is elolvasom az indexet minden nap, amennyire lehet kepben vagyok, mert szulohazam, de nem tartanam etikusnak, hogy szavazzak otthonra
ez felfogas kerdese
/tolem azt csinal, amit akar:)/
csak nem ertem

Atörökk 2014.05.24. 14:44:15

@AtiSnatch:
Ragassz fel egy pálmafás posztert a csempére, oszt' egyből a Bahamákon érzed magad. Örülök, hogy segíthettem :)

@hagyma:
Hogy kell amerikainak lenni? Nem, inkább ne válaszolj...

gabors 2014.05.24. 14:46:24

@hagyma: na itt van a kutya elasva te sem hiszed el a holdra szallast .....

na halljuk mar mi is van az area 51 alatt elasva ...

loony toon!!!!

szoval amstrong nem ment a holdra ... OK oroszok holdjaroja ize stb as is smafu akkor

never mind that with a good not cheap (store quality) telescope you can actually see both the russian and american stuff left behind ...

AtiSnatch 2014.05.24. 14:49:22

@atörökk: lekacsoltam a villanyt, így éjszaka a Bahamákon :D

gabors 2014.05.24. 14:49:45

@hagyma: fontos annyira hogy elmegyek szavazni mert most mar praktikus .. otthon is elmentem bar csak egyszer 1985-ben es 1990-ben (akkor a fideszre szavaztam de akkor meg OV 1.0 volt nem a mostani 3.0) szeretnek egy szobaban lenni vele es lejatszani az akkori 1990-es beszedeit ... szemen kopne magat ???

szemen kopne a kommunista szuleit ???

erdekes nem ??

gabors 2014.05.24. 14:51:31

bocs ketszer egyszer a regi es egyszer a mar "szabad" idenyben ...

háromlábúbogár (törölt) 2014.05.24. 14:55:49

@AtiSnatch: remélem a kádból valami 220-as cuccról netezel, csak hogy legyen lehetőség... :-)

AtiSnatch 2014.05.24. 14:58:40

@háromlábúbogár: telóról, de még az is vízálló, uh rábasztál. :D nektek beleszart mán a tehén a medencébe? Nem? Kár... :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.24. 14:59:37

@gabors: a szovegertelmezesem nagysagrendileg a tied folott lehet
ez egy
ketszer voltal mar savazni
2x50 az 100
es meg el fogsz menni a vaci polgarmesterre is szavazni gondolom
/bar nem tudom arra van-e jogod/
es akkor mar 150!!!!

en nem tudnek ott elni ahol nincsenek allampolgari jogaim
szar lehet
egyeb?
de majd kesobb, mert reggeli kovetkezik

mi tortenik monacoban?

Atörökk 2014.05.24. 15:02:02

Popkornitfröccsöt, kezdődik :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.24. 15:02:09

@atörökk: kurva egyszeu
leteszed az allampolgari vizsgat es amerikai allampolgar leszel
a magyar melle
ennyi@gabors: ki mondta, hogy nem hiszem el a Holdra szallast
az en osszeeskuves elmeleteim ennel sokkal motivaltabbak:)
nezzed az idomerod, mert lemaradsz valamirol
en meg eszek valamit:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.24. 15:03:24

@atörökk: nem
rantotta keszul
bacon
kv
szolid reggeli

Atörökk 2014.05.24. 15:05:30

@hagyma:
Regel közepesen keményet szartam, de nem volt túl büdös.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.05.24. 15:11:05

@Manyecska: Fúbazeg az kemény.
Én is esem szépeket, máig van nyoma, de a korlátfejelés az nem poén.

@uraaam: Hát én csak a hülyesűrűség függvényében, az elmúlt hetekben extrém értékeket mértem...

Peter Szaboooooo 2014.05.24. 15:14:54

1700 komment? Nemolvasomel.

gabors 2014.05.24. 15:20:23

@hagyma: "es meg el fogsz menni a vaci polgarmesterre is szavazni gondolom
/bar nem tudom arra van-e jogod/"

miert ne szavaznek ??? eddig ezt kulfoldon nem lehetett megtenni... meglatjuk jo-e ez a fidesznek ha igen akkor biztos lehet majd kulfoldrol is szavazni ...

"en nem tudnek ott elni ahol nincsenek allampolgari jogaim
szar lehet
egyeb?"

hol eltel akkor 15 evig ??? amig allampolgar lettel vegre. jo erzes amerikainak lenni ?? jobb mint magyarnak ??

holdra szallasi ugy most akkor Amstrong holdra szallt vagy nem ?? most nem ertem Amstrong leszallt a holdra de TE nem vagy Amstrong sem veled egyutt ... vagy mindez csak CBS csalas votl (conspiracy theory) nem TE lennel az elso aki szerint mindez csak TV csalas volt

ebbol

"a te haverod meg akkor dolgozott amerikai fogadoirodanal, amikor en Armstrong-gal leszalltam a Holdra"

ebbol ugy tunik hogy TE nem hiszed hogy Amstrong leszallt a holdra ... csak szoveg ertes lehet

azert idezem mert le szoktad tagadni hogy mit is irtal... persze en is irok olyat amit magam sem ertek ...

AtiSnatch 2014.05.24. 15:35:19

@gabors: ti odaát értelmezésgátlót szedtek? vagy ott tényleg van kemtrél?

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.24. 15:42:29

@hagyma: "hazugsaggal vadoltal"

Összevissza beszélsz mindig. Saját magadat szoktad meghazudtolni, nem kell téged vádolni semmivel. Egyébként meg kurvára leszarom, micsinálsz. Ezt csak egy moha nem érti meg.

"16 eve elek itt es amerikai vagyok, nincs mirol erdeklodnom gaborstol"

Lehet, hogy 16 éve, de nem látszik meg, semmit nem tudsz amerikáról. Faszt vagy amerikai, állampolgárságot kaptál, mert megdugtál egy amerikait, ennyi. Ahogy látom, Gábors nyitott szemmel mászkál, ezerszer többet tud az országról nálad, bármikor oktathat.

"a te haverod meg akkor dolgozott amerikai fogadoirodanal"

Már mér csinált volna ilyet? Megint a béka segge alatt van a szövegértésed. Magadból indulsz ki, összevissza hazudozol, és azt hiszed, mások is.

Annyira, de annyira szánalmas a vergődésed. :))

gabors 2014.05.24. 15:45:03

@hagyma: "kurva egyszeu
leteszed az allampolgari vizsgat es amerikai allampolgar leszel
a magyar melle"

ez kurva nagy hazugsag ...!!!

usa allampolgarsagot most CSAK ugy lehet "szerezni" ha valaki itt szuletk vagy usa allampolgarral hal ... es utanna/elotte hazasodik ... akkor adnak zold kartyat

UTANNA ha valaki mint mar letelepedo akar allampolgarsagot IS akkor csinalja mit hagyme itt leirt .. de azert kicsit komplikaltabb de valoban nem komoly

amit hagyme nem irt hogy a letelepedesi engedely lal zold kartya ami nehez azt most CSAK hazassaggal lehet egy magyarnak megszerezni ...van mas modja is de ahhoz

1 nagyon sok penz kell (akkor a hazassag sem gond)

2 valami nagyon kiveteles kepesseg kell sportolo muvesz vagy uldozott..

gabors 2014.05.24. 15:46:25

@AtiSnatch:
1. hagyma direkt ert felre mert akkor miert irna

2. kemtrel

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.24. 15:47:58

@gabors: "akkor meg OV 1.0 volt nem a mostani 3.0"

:))

"szeretnek egy szobaban lenni vele es lejatszani az akkori 1990-es beszedeit ... szemen kopne magat ???"

Én konkrétan nem értem, hoy képes a valóságnak a szöges ellentétét állítania mindig. Egy ötéves már kiröhögi. Talán sokan vannak a moha szintjén itt is.

gabors 2014.05.24. 15:50:10

@atpijkamo: :-))))

sajonos

Két komment elküldése között várnod kell!
Összekötés

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.24. 15:54:58

index.hu/kulfold/2014/05/23/elohalottra_verte_a_lanyt_90_evet_kapott/

Kedves rokonszenves ember. Kicsit rabolgatni akart, csak a tanult normákat követte. Az egyik áldozat túlélte.

háromlábúbogár (törölt) 2014.05.24. 15:55:18

@AtiSnatch: mi nem tartunk állatokat

azokat max. másnál nézegetem, meg itt a Homáron :-)

gabors 2014.05.24. 15:55:57

@atpijkamo: ebben nincs semmi meglepo ;;;

Cezar ota igy van hogy Ok az utolsok akik megtudjak mi is volt amiert a kest doftek belejuk...

<div TEK> ez vicc nem kell ideutazni es megmenteni </div TEK>

Viki mar "sajnos" mugabe/mubarak/putyin
szinten eli meg a mai vilagot .. remelem nem lesz szukseg hason tavaszra otthon is .. mert sok kedves ismerosom van sajnos mindket oldalon ...

gabors 2014.05.24. 15:57:14

@atpijkamo: ezt mar tegnap belinkeltem de jo hogy Te is olvasol indexet .. sot hagyma is kommentelte ... !!!

nem jelent semmit persze

AtiSnatch 2014.05.24. 15:58:26

@háromlábúbogár: áá értem, most már a család teljes jogú tagjaként tekintenek rád... :D

háromlábúbogár (törölt) 2014.05.24. 16:00:51

@AtiSnatch: ni mán, kifogyott az öngyújtóm...
még jó, hogy van másik, amivel rágyújthatok :-D

AtiSnatch 2014.05.24. 16:02:15

@háromlábúbogár: ha az is kifogyna szóljál, adok én neked... a házadra is. :D

@gabors: tudom, kemtrél.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.24. 16:02:22

A 40 éves Vang Csing Kínai hegymászónő hódította meg idén elsőként a Mount Everestet. A hegymászónőt öt serpa segítette expedíciója során.

Ez már nem hír, oxigénpalacckal bárkit föltonak, volt már fönn nagymama is.

www.origo.hu/sport/percrolpercre/20140524-sporthirek-percrol-percre-majus-24-en-szombaton.html

Kifutott az időből, ezért a cél előtt nem sokkal visszafordult Klein Dávid a Mount Everesttől.

Kicsit több gógyija van, mint Erőssnek. Bár őt azért sajnálom, méginkább a társát.

www.origo.hu/sport/20140524-250-meterrel-a-csucs-elott-visszafordult-klein-david.html

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.24. 16:03:38

@gabors: Ja, ahol fát vágnak, hullik a forgács. Mohát meg jó ideje nem olvasok.

gabors 2014.05.24. 16:05:23

@atpijkamo: ez valami first world gond ??

mi a faszert kell "megmaszni" barmi hegyet ???

csak kerdezem nem hagyma vagyok ...

AtiSnatch 2014.05.24. 16:05:24

@atpijkamo: milyen érdekes, hogy ennek kisebb a sajtóvízhangja, mint a angolkismamásnak volt...

háromlábúbogár (törölt) 2014.05.24. 16:05:35

@AtiSnatch: te is gyújtsál rá, de max. egy nótára :-D

gabors 2014.05.24. 16:07:46

@AtiSnatch: eleg sok helyen megjelent azert, es ki is rugtak a sofort (amit az angol estben ha jol emlekszem nem tettek)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.24. 16:07:58

@AtiSnatch: A 14 éves kor kisebb húzóerő, mint hogy angol, meg kismama. Azok elég faszok voltak. Talán ez a csaj banda is. Majd megvárom a homárcikket, talán dzsekill felépül.

gabors 2014.05.24. 16:09:46

@AtiSnatch: OH akkor csak a hazvegeben fogok pisilni kakalni egy hetig ....

vagy az is kemtrel ??? mert akkor mi fasznak ???

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.24. 16:10:55

hvg.hu/gazdasag/20140524_Ujra_a_legszegenyebbek_jarnak_rosszul

Polgárháborúk, konfliktusok, éhínség – csak pár elem azokról a listákról, melyek a klímaváltozás hatásait taglalják.

Fasz amerikaiak meg attól büszkébbek, minél erősebb a kocsijuk, minél többet fogyaszt.

AtiSnatch 2014.05.24. 16:12:05

@háromlábúbogár: kicsit rojtos a nyelvem a pisztáciától, de egyébként jól vagyok :) próbáld ki te is. ajánlom. :)

@gabors: @atpijkamo: ép azért, mert kevés információ jutott el hozzám, nem tudok véleményt mondani a dologról. de kíváncsi lettem volna rá. ott egyértelmű, hogy az angolszutyok volt a szardarab. és szerintem ott is megváltak a sofőrtől, ha jól emlékszem. javítsatok ki ha tévedek.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.24. 16:13:55

hvg.hu/vilag/20140524_Meztelenul_indult_Obamahoz_letartoztattak

Az ember nem érti, honnan van ennyi futóbolond. Ez vajon genetikus kiválasztódás, vagy tanult folyamat?

gabors 2014.05.24. 16:15:53

@atpijkamo:

"Fasz amerikaiak meg attól büszkébbek, minél erősebb a kocsijuk, minél többet fogyaszt."

ezt nem tudom mibol vontad le de itt, East-Coast New York, ezt elegge komolyan veszik mar tobb eve a tobbseg nagyon is komolyan veszi mennyit is eszik a kocsi ... ha hiszed ha nem .. MERT tobbek kozott a penztarcat is erinti ...

szerintem le vagy maradva ebben ...

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.24. 16:19:52

hvg.hu/plazs/20140523_Ime_a_vilag_legmunkasabb_leanykerese__vi

Rokonszenves futóbolond.

Az vicces, mikor egy idióta egy egész stadion előtt kéri meg a csaj kezét, és kosarat kap.

gabors 2014.05.24. 16:20:44

@AtiSnatch: bocs de teljesen mindegy mit mondott barki aki (sofor) kezet emelt a masikra az a hunyu .... pont ...

semmi mas nincs ...

nincs semmi amiert a buszvezeto/villamosvezeto fizikai erot alkalmazhatna .. sot nincs olyan hogy egy civil eroszakot alkalmazhat mindaddig amig a masik csak beszel ... (akarmit)

Manyecska 2014.05.24. 16:32:13

@ColT: ááá, azt még időben tompítottam. De ellenben, most néztem, a vadiúj vászoncipőm kb 10 centi darabon kiszakadt/lukadt. T.i. azzal a lábammal tompíthattam.:( visszaviszem mit mondanak:P:D úccse tetszett a színe:P

Manyecska 2014.05.24. 16:33:45

@atpijkamo: én is pont ez mondtam!! ezek itt x-boxnak- a nagy meg a kicsi, beviszem a grízestésztát-addig se veszekednek:D-, fiam maga mögé teszi az ágyra kutya meg belezabált:DDD
Még időben szóltak amikor elkezdtem enni a maradékot:(:DDD

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.05.24. 16:40:38

@Manyecska: Akkor minek vetted meg? :D
Majd írd meg a Homárra, ha kidobnak vele :D

venszivar 2014.05.24. 16:53:16

6. napja ezt nyomjátok? Igaz nektek MINDEGY...

Úgy lesültem már, hogy cigányból nigger lettem!:D

LÉPEM! vissza a fövényre

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.24. 16:55:00

@venszivar: Már hiányoltak, hogy a subbán nagyban buzulsz, minket meg hanyagolsz.

Én menyomtam sok színes hírt, úgyhogy lenne téma...

Manyecska 2014.05.24. 16:58:11

@ColT: mer azért vettem meg mert majd megtudod milyen gyerekkel vásárolni..menet közben elkaptam a legközelebb eső cipőt..:D@atpijkamo: ja. Most azt hallottam a kicsi nyávog: "mért mindig azt csináljuk, amit te mondasz? Én most kocsit akarok rabolni.." :D:D:O szerintem ez az x-box a zördögtől való. Ha ezt tudom..:)

venszivar 2014.05.24. 17:01:38

@atpijkamo: hamis! két hét alatt, HA KÉTSZER írtam oda, úgy mint max. ide!

Ja! lelépésem előtt a master card 361749114931 meghamisított s a nevemben ugatott kb.7-10 napig, de már ha igaz, abba fejezte.

Föveny! még egy hét! csááá!

Manyecska 2014.05.24. 17:07:55

Igen, most áradás után kell a fövenyen a sok közmunkás, takarítani. Itt olyan redvát tett le a fel nem húzott stégre a víz hogy rá sem lehet menni: flakonok, rengeteg fa..:)
@ColT: na, keresek pár régi képet szkennelésre, ezektől úgyse lehet nyugodni békében.:D

Manyecska 2014.05.24. 17:11:00

@ColT: ja, a bátyámé. Kölcsönadta.:D

helianthus 2014.05.24. 17:21:04

@AtiSnatch: hazaértem a strandról. Isteni volt. Bocs, mègsem kapom be, mennem kell inni. :P

helianthus 2014.05.24. 17:28:12

Az egri strand király. Sok medence, sok hely, büféárak szimpik, be van kamerázva az egész, biztiőrök mászkálnak, ott mered hagyni a cuccod. Ingyen ruhatár (1000-t adsz kauciónak, utána visszakapod). A belépő drágább kicsit (1900 a felnőtt), de összeségében megéri.
Pláne, hogy mjndenre vendég voltam. :D

háromlábúbogár (törölt) 2014.05.24. 17:34:55

@helianthus: mondd meg neki, hogy helyetted inkább kapja be neki a nílusi krokodil :-)

helianthus 2014.05.24. 18:10:19

@agresszív kismalac: amikor bekapom? :O
@ColT: lesz az 5-6 is. Pálinkából. Mert megérdemlem. O:-)
@háromlábúbogár: á nem akarok én rosszat neki, csak szimplán utálom. ;)
Na lèpek, minden jót mindenkinek!

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.24. 18:36:56

@ColT: :))

@helianthus: "A belépő drágább kicsit (1900 a felnőtt)"

És neked mennyi?

igi1 2014.05.24. 18:47:24

@Manyecska: a jó hír az, hogy most már a közmunkásoknak is adóbevallást kellett csinálnié. :D

Gondolhatod, hogy örültek a sok cigánynak az adóhivatalba. :DDD

Aureliano Buendía 2014.05.24. 19:55:48

@hagyma: mondom, szíves joga. Állampolgár.

Mint ahogy neked is, hogy nem négy el. Mindkettő mellett tudok érvelni. És ellene is.

Aureliano Buendía 2014.05.24. 19:59:38

Ajánlom figyelmetekbe a jászárokszállási polgárjenő házasságkötő termét. Olyan vizuális ingerek értek, hogy még most is a hatásuk alatt vagyok.

Görgey és Kossuth toboroznak című népi romantikus festmény. Az mindent vitt. Le sem mertem fotózni inkább.

igi1 2014.05.24. 20:06:46

@uraaam: csak ha nem szólsz be nekem

Aureliano Buendía 2014.05.24. 20:08:44

@igi1: napersze. De az jó, ha hiszel a termékben. Ez esetben saját magadban:D

igi1 2014.05.24. 20:25:05

@uraaam: én nem termék vagyok, hanem jelenés :DDD

háromlábúbogár (törölt) 2014.05.24. 20:27:25

@uraaam: igyál rá valamit, mer úgy maracc !!4444!!

Manyecska 2014.05.24. 20:46:43

@uraaam: de.tenyérnyi kötés van a térdem alatt.èg a sebem :-( kéne gyóccer de szoptatok xd. :-):-)

Aureliano Buendía 2014.05.24. 20:48:49

@igi1: pedig dehogynem.

@háromlábúbogár: hát, én nem igazán merek most. Félek, hogy a pálinka valahol összetalálkozik bent az emlékekkel, és úgy járok, mint sznaccs az édes-savanyúval:D

igi1 2014.05.24. 20:50:13

@uraaam: hát, ha házasodó buliba mentél, akkor leginkább az kellett zavarjon, hogy lóvét kellett virítanod másnak

szóval nem kell a kamu

:)

Aureliano Buendía 2014.05.24. 20:57:24

@Manyecska: tenyérnyi hely sincsen szabadon

Aureliano Buendía 2014.05.24. 20:58:37

@igi1: látom, az olvasás/szövegértés nem az erősséged:)

Tudom, van két másik tulajdonságod, amire büszke vagy:D

@Nattramn: nem. Én már odaát. Csak még ittnek tűnik.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.05.24. 21:01:16

@uraaam: ...Görgey és Kossuth toboroz a falakon.

igi1 2014.05.24. 21:04:14

@uraaam: hát házasságkötő terembe nem minden nap járkál az ember, vagy igen!? :D

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.05.24. 21:06:43

@agresszív kismalac: ...estéről-estére összejönnek, hanyagok és jólöltözöttek.

igi1 2014.05.24. 21:19:42

@agresszív kismalac: az uraam lebukott, és most igyekszik elterelni

pedig elárulta magát meginn

szerintem már százszor megbánta, hogy felhozta a témát.

igi1 2014.05.24. 21:21:20

Egyébként meg örüljön, hogy nem a Pákozdi csatát pingálták a falra, vagy a világosi fegyverletételt.

:D

Az lett volna csak a csattanó!

Atörökk 2014.05.24. 21:39:32

Ma kemtrél nap van, tik meg itt basszátok a rézt? Nyehh...

Anomalocaris (törölt) 2014.05.24. 21:55:15

@atörökk: Én Quimby-koncerten vagyok, és észveszetten bulizok.

Aureliano Buendía 2014.05.24. 22:30:31

@agresszív kismalac: adja:)

@igi1: az oké, de ezek szerint nem tudod - honnan is tudhatnád -, hogy az esküvő és a lakodalom két külön dolog;)

Aureliano Buendía 2014.05.24. 22:31:38

@igi1: oh, sancta simplicitad...

Tied a mennyek országa.

Aureliano Buendía 2014.05.24. 22:32:53

@igi1: igazából a lényeg nem is a min van, hanem a hogyanon.

@Nattramn: szúrjad neki!

igi1 2014.05.24. 22:34:17

@uraaam: de összefügg a kettő.
Viszont te házasságkötő teremről beszéltél, ami meg az önkoriba van. :)

Szóval ne tereld el a lakodalommal, hiszen tejelni a lóvét is előtte szokták. :)

Aureliano Buendía 2014.05.24. 22:41:26

Nincs több kérésem bíró úr!
Átadom a szót a védelemnek.

igi1 2014.05.24. 22:51:41

@atörökk: ami nehéz, sosem lehetetlen! :P

Aureliano Buendía 2014.05.24. 22:55:38

@atörökk: itt már csak a piócás ember segíthet.

gabors 2014.05.24. 23:03:46

@agresszív kismalac: kosz ezt tudtam de miutan hillary megmaszta mi az ujasag !!! meg van mar maszva ...azt annyi

Atörökk 2014.05.24. 23:05:06

@uraaam:
Nagyon jó pióca kell ide ;)

gabors 2014.05.24. 23:05:44

@venszivar: mar azt hittem te vagy dzsekil pizsamaban de ezek szerint nem

elvitte a csoka szerintem....

vagy LEPETT !!!

most indul az indy 500 !!! (huje amerikai auto ize)

helianthus 2014.05.24. 23:13:53

@atpijkamo: nekem 1600 (nyugdíjas).
Hihi!

helianthus 2014.05.24. 23:20:08

@helianthus: a nyugdíj hosszú mindig í!
- De úgy írtam.
- Akkor is hülye vagy.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.05.24. 23:25:14

Aha. Akkor térjünk vissza a reggeli fogadalmakhoz.

helianthus 2014.05.24. 23:27:28

@agresszív kismalac: szia malac! Akarsz nyárson forogni? A pályinka megéhezett. :D
.
.
.
Mit fogadtál meg reggel?

Atörökk 2014.05.24. 23:30:39

@helianthus:
A nyugdíj csak akkor hosszú ííí, ha múlt idő! Különben mondat végén mindig kisbetű!

Anomalocaris (törölt) 2014.05.24. 23:40:21

@helianthus: Hát vége lett a koncertnek. Én a következőn is ott leszek!

helianthus 2014.05.24. 23:41:29

@atörökk: de a pont nagy! Ès ha az általam közölt tényekkem nem tudsz mit kezdeni, bekaphatod a pisztáciámat!!44"
@agresszív kismalac: ne terelj. Te nem vagy juhááász.

helianthus 2014.05.24. 23:43:09

@Nattramn: èn is. Megyünk együtt. Jó?

Atörökk 2014.05.24. 23:43:49

@helianthus:
Tényeid hazugságokon alapulnak, tehát ezen mondat végére utoljára teszek ma pontot!
Ide azt a pisztáciát!4!! Kéccer!

Anomalocaris (törölt) 2014.05.25. 00:05:00

@Manyecska: Mostanában nagy a pangás a p990ivel kapcsolatos oldalakon meg úgy űltalűban is.

gabors 2014.05.25. 00:09:04

@AtiSnatch: bocs de mi a kulobseg ????? buszsofor/villamossofernek SEMMI JOGA nincs eroszakot alkalmanzni SENKIVEL szemben bash shell {angol, terhes, no, cigany, lany, fiatal, fekete, feher ferfi stb}

erted ?? nem informacio hiany

hogy lehet mas a velemenyed ?? tobb informacio eseten ???

b+

helianthus 2014.05.25. 00:13:27

@atörökk: ne káromkodj!
@Nattramn: holnap. Most elájulok. Jó? :8)

Anomalocaris (törölt) 2014.05.25. 00:19:37

@helianthus: No jó. Ellepett a formalin. Helianthus!

venszivar 2014.05.25. 01:05:23

@gabors: KUSS! Pedig év vagyok! ÉN!

venszivar 2014.05.25. 01:16:18

subba.blog.hu/2014/05/24/subba_anatomia_ferfi_melltipusok

NA! szarházi töketlenek! rajtam kívül melyikőtökről neveztek el mellyet....
Igi + még pár picsa is ott van!:):D

várom a tippeket, majd benézek

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.05.25. 08:07:01

Na? Vót valami?

@atörökk: Miért nem azokra lehet szavazni, akik a kemtrélt nyomjk fölénk? :D

@Manyecska: Azaz rád sózta? :D

Manyecska 2014.05.25. 09:06:07

@ColT: nem, én szeretek foglalkozni a gyerekekkel!:) én mondtam hogy aggya ide. Most lement a házába mer van egy új milfes csaja..:P Há hadd szórakozzon úgyis két melóhelyen robotol egy éve rohadt devizahitel miatt.

Manyecska 2014.05.25. 09:08:01

@ColT: ja.viszem őket gyereknapra.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.05.25. 09:40:04

@Manyecska: :D Tehát akkor mégiscsak gyerekmegőrző vagy :)

Atörökk 2014.05.25. 10:01:02

Hétfő van, ébreggyetek, vár a gyár!

Manyecska 2014.05.25. 10:04:02

@ColT: ne feledd én igazi túlélők leszármazottya vagyok..:D bár mink nem kapunk kárpótlást de majd a giroszosból kiverem:D na báj.

AtiSnatch 2014.05.25. 10:13:33

@gabors: látom ma is permeteztek. Űrgyíkokat megetetted?

Jó reggelt Homárok és Homárinák. :)

helianthus 2014.05.25. 10:14:03

@Nattramn: hát el. Konyakos büfi nincs.
Csak jó ez a pályinka. Nincs másnap, nimcs fejfájás.
Kár hogy még mindig utálom. :O

helianthus 2014.05.25. 10:16:04

@AtiSnatch: űrgyíkok +csippelnek! Vigyázkodva kell etetni őket!
Nocsippp!

Atörökk 2014.05.25. 10:18:24

@helianthus:
A nőket kéccer csippelik meg!4!!

helianthus 2014.05.25. 10:23:31

@atörökk: engem megvéd Astar Seran a csillagflotta kapitánya!
Csak hogy tudd! :PP

AtiSnatch 2014.05.25. 10:24:03

@helianthus: szerintem már hiába mondod neki... Tegnap bebaszcsiztál? :) nem hívtál senkit? :D

Atörökk 2014.05.25. 10:29:18

@helianthus:
Neki is adtál a pálinkából? ;)

helianthus 2014.05.25. 10:56:17

@AtiSnatch: kicsit be. Nem telefonáltam. ;)
Pont jó volt. Nevettem, kanyarban mentem cseppet, hatalmasat aludtam utána.
Nem hívtam senkit, tudok nélkületek is inni. Sőt! Így nem itta el előlem senki!!!
@atörökk: ő fénylèny, nem iszik ilyet te eretnek!
Távozz tőlem!

Aureliano Buendía 2014.05.25. 10:57:52

@atörökk: remélem, be is mentél dolgozni:D

helianthus 2014.05.25. 10:58:34

@uraaam: b+! Azt totál elfelejtettem. :O na vehetem fel a listámra. :O
Pedig már így is végtelen. :/

Aureliano Buendía 2014.05.25. 10:59:31

@helianthus: és minket meg sem hívtál. Naszép.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.05.25. 10:59:37

@helianthus: A L K E S Z :D Nagyon helyes :)

@uraaam: Hú már voltam.

@Manyecska: :D

@atörökk: A postás kétszer csippel?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.05.25. 11:02:23

SPAM
www.facebook.com/kilatas/photos/a.252840271415645.69152.138994429466897/785825804783753/?type=1&theater

A blogmoci meg kapja be, amiért hol van kommentbox, meg hol nincs. Admin felület ugyanígy el szeret tűnni.

Atörökk 2014.05.25. 11:05:29

@helianthus:
Ahh, ismerem én az efféle fénylényeket! Fénylényeknek hazuggyák magukat, közbe' gyönyöreik legvisszataszajtóbb, legalantasabb földi hívságokban manifesztálódnak!

@uraaam:
Nem azt írtam, hogy ENGEM vár! :D

Aureliano Buendía 2014.05.25. 11:06:17

@helianthus: igazán nincs mit, örömmel tettem:D

Atörökk 2014.05.25. 11:06:29

@ColT:
Az űrgyíkok mellet nem rúg labdába.

Aureliano Buendía 2014.05.25. 11:07:47

@ColT: én még ebben a pillanatban demotivált vagyok.

@atörökk: pedig példát kell mutatnod, irány dolgozni!

Atörökk 2014.05.25. 11:07:53

@uraaam:
Csak te ne reklamájj, tegnap te lakodáréban voltál! :)

Atörökk 2014.05.25. 11:09:01

@uraaam:
Sok embernek kevés az önbizalma. Munkájukban kiteljesednek, sikerélményt szereznek, belsőleg megerősödnek. Nem akarom ezt az örömet elvenni tőlük.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.05.25. 11:09:15

Féli alszik?
"Az oroszok be vannak rágva a
britekre, mert Károly herceg
leghitlerezte Putyint"

Aureliano Buendía 2014.05.25. 11:10:43

@atörökk: látom, a te agyadat meg igitrélezték:D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.05.25. 11:10:53

@atörökk: Ő is űrgyík kém.
Uraaam meg nem volt lagziba', aszonta.

@uraaam: Én amúgy is, de a kihagyása is káros.

Aureliano Buendía 2014.05.25. 11:11:41

@atörökk: pedig rád is rád férne, hogy végre valamiben jeleskedj;)

Atörökk 2014.05.25. 11:13:06

@uraaam:
Van baj, megállapították, hogy a nagyfrekvencijás mellyhullámok kivonták belőle a zalomónijumot!

Atörökk 2014.05.25. 11:14:24

@uraaam:
Még több mindenben? Én szerény vagyok, beérem azzal, amiben eddig teszem :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.05.25. 11:14:29

@uraaam: Különben én inkább álmos volnék. Hozhatna valaki egy kávét :D

Aureliano Buendía 2014.05.25. 11:14:48

@atörökk: az látszik, hogy rád már hatott. Áramellátásod is lett?

Aureliano Buendía 2014.05.25. 11:16:03

@ColT: én is az vagyok, holott 10 előtt nem sokkal ébredtem, és már ittam kofettát.

@atörökk: nem. Végre valamiben.

Atörökk 2014.05.25. 11:17:04

@uraaam:
Most próbálnak mágnesezni, hátha az használ.

Atörökk 2014.05.25. 11:20:00

@sugargiraffusplumps.:
Émmár kimásztam. Kishíján ágybajt kaptam az éjjel!

Aureliano Buendía 2014.05.25. 11:21:13

@atörökk: igitrél ellen? Már baszhatod:D

helianthus 2014.05.25. 11:22:14

@uraaam: nem. Nem lehet minden ivászat mellé homártalit állítani.
Többféle páleszt ittam. A szőlőpálesz nyert. A többire nem is emlékszem milyen volt.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.05.25. 11:24:35

@uraaam: de miééééért??! :D

@atörökk: ügyelni kell a pólusokra! bisztos fordítva feküttél az ágyba oszt mekkavarodott a mágneses meződ!

Aureliano Buendía 2014.05.25. 11:26:22

@sugargiraffusplumps.: jaja, nekem is ez volt az első, ami beugrott. Sajna magyarul nem találtam meg.

Sanyika kemény nagyon.

A turbánosnak már annyi. Igi beporozta őt:D

helianthus 2014.05.25. 11:27:26

@uraaam: mert hová lenne ügy a világ! Ès a pálinkát is sajnálnám, pedig nem is az enyém volt.
:P
Látok füvet. Megírom...őő..elszívom...ja nem, lenyírom.
Ez az!

Atörökk 2014.05.25. 11:45:14

@sugargiraffusplumps.:
Most próbálom visszamágnesezni, de a nanoalomónijum lehet, megzavarta a mágnest!

Aureliano Buendía 2014.05.25. 11:48:45

@sugargiraffusplumps.: nah, én csak túbot néztem.
De ezt most végignéztem. Nagyon aranyos:DD

És tök jó az akkori diszkózene.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.05.25. 11:49:00

@atörökk: csavarjad magasabb frekvencijára az izotópturbinát mielőtt feloldódik egészen! mindig el köll olvasni a haszonállati utaslistát!

Atörökk 2014.05.25. 11:50:09

@sugargiraffusplumps.:
Valóba!!! Az szétválasztya majd a kompetenseket, és minden rendbe' lesz!

Aureliano Buendía 2014.05.25. 11:51:19

@atörökk: a vízbűl meg kiveszi a zokszigént.

Atörökk 2014.05.25. 11:57:42

@uraaam:
ASzt a HAARppal csinájják. Azzal okozzák az esős nyári záporokat is!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.05.25. 12:00:17

@atörökk: szerintem belépek hozzájuk inkognitóba. (az ijen belsőtüzelésű aláminijumvegyület pocsojaformátumban!)

@uraaam: van egy rakat kukorikotkodám is meg lolkabolka. :D

Atörökk 2014.05.25. 12:02:51

@sugargiraffusplumps.:
Ezaz!
Ha jelentkezek a csoportba Mimeikus Polialoid névvel, én is franciazsidó leszek? :D

Aureliano Buendía 2014.05.25. 12:04:32

@sugargiraffusplumps.: a lolkabolkát annyira nem szerettem. Viszont a varázsceruza kellett volna gyerekkoromban. :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.05.25. 12:04:43

@atörökk: szerintem legyél Monszeaou Nyour Ataoutourkoix, tutira nem ismernek föl!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.05.25. 12:07:49

@uraaam: meg egy csodalámpa se lett volna hátrány néha!

Atörökk 2014.05.25. 12:28:10

@sugargiraffusplumps.:
És egy Tu-154-es lesz a profilképem! Bingó :D

helianthus 2014.05.25. 12:35:40

@sugargiraffusplumps.: fűnyírás, programhegyek, rohanás. Csak a szokásos. És nálad? :)

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.05.25. 12:41:35

Én a Nagyvilági Főcső akarok lenni.

Manyecska 2014.05.25. 12:52:10

Én ma ezt tanultam a gyerekektől:
www.youtube.com/watch?v=u7lvg30zeY4
hiába, mindig tanul az ember.

Aureliano Buendía 2014.05.25. 13:22:47

sámáleromáleeeeeeeeeeeee

Atörökk 2014.05.25. 13:41:08

@uraaam:
Uttyan, kiváló forrásaim vannak ;)
Külömben se az 5. kerületbe' lakok. Az tőlem messze van, nekem már vidék :)

Aureliano Buendía 2014.05.25. 13:43:08

@atörökk: élek a gyanúperrel, hogy az ingyen sonkáért hajlamos vagy átgyalogolni, ennyit neked megér:D

Atörökk 2014.05.25. 13:45:40

@uraaam:
Baltazár ha kell meghal, de nem alkuszik! :D

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.05.25. 13:50:38

A blogmotor fokozódik. Azt írja, két komment elküldése között várnom kell.
Egy órája írtam. :-/

Aureliano Buendía 2014.05.25. 13:56:55

@atörökk: öt sékelért odaadod?:D

@agresszív kismalac: bal hátsót legyél szíves:D

gabors 2014.05.25. 13:59:28

@venszivar: kosz hogy elsz es visszatertel ... ha pizsamaban is csak

AtiSnatch 2014.05.25. 14:00:48

Ki ez az idióta? És hol van Wéber?

gabors 2014.05.25. 14:02:10

na kezdodik a Monacoi Futam !!!

szavazni voltatok mar ki melyik orszagban .... szamit hany nyomorok es melyik jut ki brusszalbe 6300 EU-t keresni havonta (plus meg a to tobbi )

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.05.25. 14:21:12

@AtiSnatch: Melyik idióta? Az egyik a Hanula Barna, a másiknak nem jut eszembe, de szintén versenyző :)

@atörökk: Akkor szój hogy ide most ne, mert este megyünk a hegyre :D

AtiSnatch 2014.05.25. 14:29:56

@ColT: Kiss Pál... Ennél még Palikot is jobb volt hallgatni.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.05.25. 14:39:41

@AtiSnatch: Na na na, azért Palik erős...

Szerencsétlen Sutil, de meszívta...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.05.25. 15:06:06

@AtiSnatch: Biztonsági Karesz

Költői túlzás, mi? :D

@háromlábúbogár: FúLY

igi1 2014.05.25. 15:40:58

@agresszív kismalac: én még nem hallottam malackát végelgyengüléssel meghalni és tisztes malactemetést se láttam még :)

ja vótam szavazni már csak azértis

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.25. 15:51:31

@uraaam: a malacnak alig van vere, meg a futykos se all fel tole

hagymas vert rendes desznyovagas utan...
@igi1: jobbikra?

igi1 2014.05.25. 15:54:43

@hagyma: nem árulom el de 3 közül választottam

nekem deutsch a kedvenc goszont tőkésre nem adok voksot

a harmadik a dk mert gyurit is bírom szegényt nem engedik hatalomhoz meginn és hiàba próbalja az mszpt regulázni

túl jó ő baloldalra

úgyhogy mérlegeltem rendesen

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.25. 15:59:37

@igi1: csak annyi kerdesem maradt, mi az a goszont es ki az a gyuri?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.25. 16:01:01

@igi1:
nekem a papagajom volt gyuri
tudott legalabb 10 szot
de komolyan

Aureliano Buendía 2014.05.25. 16:01:16

Ajaj, fedezékbe, permetezik az igitrélt.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.05.25. 16:01:18

@igi1: Aki a fecóra szavazni képes, az más gaztettekre is vetemedik... a volt mszp tagság, és a fidesz teljes bandája kuka számomra.

gabors 2014.05.25. 16:04:52

@hagyma: akkor ezek szerint le vagy maradva nem kicsit ...

vigyazz ... ne a regi metro van bp-en ...

szerintem mary nem fog orulni a vonatozasoknak sot metrot villamost sem foglya szeretni ... de menyyyetek mert lyo az

Atörökk 2014.05.25. 16:09:29

@uraaam:
Igen!
Meg is érkezett az esős nyári zivatar!4!!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.25. 16:10:51

@gabors: azert mert nem tudom, ki az a gyuri?
azert mert 10 centit se vezetnek az EU valasztaok miatt nem 50 merfoldet?

amugy nyugi, Mari imadfni fogja a vonatot, a metrot a villamost
ennek egy fo oka volt
eleteben nem hasznalta
az ujdonsag mindig jo
eger -pest kozott mar az en idomben is franko IC jart

a 4-es metrot meg a combinot is imadni fogja
es foleg sokat akar setalni
kosz , hogy mehetunk, te addig keszulj az onkormanyzati valasztasokra

igi1 2014.05.25. 16:16:49

@hagyma: sztem a bp vác gyorsira nyugodtan

teljesen felújítják most az állomást úgyh 1 kis káosz van

van új vágányépítés is

de bp vác vonattal a leggyorsabb

plusz a váci piacra vidd el pénteken

igi1 2014.05.25. 16:19:57

@ColT: fletót bírom a többi balos a kuka de mind
főleg mesterházyt takarítanák el elsőre

egyébként meg én is magamra szavaznék igi pártja epbe

siman elvezetném az orszagot az tuti :) én előre tervezek mar a jövő évi menetrendet is tudom :)

igi1 2014.05.25. 16:25:45

ahogy ismerem a lusta amcsikat ők a lépcsőzést nem bírják vis az országházat belülről

fletó és deutsch hajrá!

morvai zsírkoca lett fogyjon most már le itthon éhezzen

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.25. 16:48:47

@igi1: ha megalapitod a partodat, akkor en is elmegyek szavazni NY-ba:)
esjuszom
van ra 5 eved

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.25. 16:51:45

@igi1: feltorol nekem mindig egy mas szexualis beallitottsagu imadkozo saska jut eszembe

igi1 2014.05.25. 16:56:44

@Nattramn: viszont

csak ipadem van oszt néha önműködik

3 éves de furàn mükődik :)

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.05.25. 16:58:28

@igi1: "morvai zsírkoca"
Aha. Láttad Deutsch Tompit mostanába'?

Anomalocaris (törölt) 2014.05.25. 17:02:55

@igi1: Pedig azt hittem "gonosz" akart lenni!

Aureliano Buendía 2014.05.25. 17:24:07

@atörökk: meg bammeg. Alig tudtam fedezékbe vonulni. Nem sok híja volt, hogy áramellátásom legyen, már éreztem a statikus elektromosságot.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.25. 17:26:34

@uraaam: ne huggyozz a konektorba, mert az veszelyes!!!444

Aureliano Buendía 2014.05.25. 17:33:07

@hagyma: én olyat nem tennék. Szöggel szoktam kipiszkálni az elkoszolódott fázist.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.25. 17:38:57

@uraaam: de akkor csak az ujjaid allnak fel

igi1 2014.05.25. 17:43:18

@agresszív kismalac: pasinak elnézem

deutsch kivasalt nem zsírkoca :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.25. 17:50:14

@igi1: aze' gyurcsanyit meg dajcsot egyszerre kedvelni, az eleg komoly indentitaszavart mutat, bar teny, mind a ketto seggfej

Aureliano Buendía 2014.05.25. 17:56:19

Na, az öreg Vojteh bácsi is a kondérban fől már:)

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.05.25. 18:00:43

A Kunyhó cukiba' féláron (95 Ft) van a fagyi.

Atörökk 2014.05.25. 18:06:36

@uraaam:
Az naggggyon veszélyes! Megbizseréli a kondenzátorodat, aztán te is pörögni fogsz, mint egy bekokózott hörcsög!4!!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.25. 18:11:59

kezdem azt hinni, hogy ez a hetvegi
@agresszív kismalac: ne add fel
/most leuthettem volna, hogy igy lettel favorit, de nem teszem, traktor viszont kell/

Atörökk 2014.05.25. 18:23:42

Ma törülközőnap van. Betörülköző.

Atörökk 2014.05.25. 18:34:41

@uraaam:
Minnyár jövök. Megyek törülközni egyet.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.25. 18:35:48

@uraaam: en is kozel allok, ha ez a buzi Dolgopolov nyeri a meccset akkor 600 dolcsi
roland garros
masik 14!! mar zsakban
na ilyenkor szokott elmenni a 15-ik:)

Atörökk 2014.05.25. 18:54:50

@uraaam:
Közbe' új attrakcijót találtam ki. Van ugye a coffee to go. Na most én romlott tejjel adom majd, máris kész a cofee to run :D

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.05.25. 18:57:48

@hagyma: Barátom, ha gondolkocc, rájössz, hogy én írhattam volna be hamarabb, miszerint tiéd a pálya, de nem tettem, mert köztudomású, hogy mekkora princ vagyok.

Aureliano Buendía 2014.05.25. 18:58:09

@atörökk: én meg nyitok egy fizetős vöcöt:D

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.05.25. 19:00:20

@atörökk: Ugyanott tiszta alsók, széntabletta, banán, keserűcsokoladé szolid árakon, minden mennyiségben.

igi1 2014.05.25. 19:02:21

Azért rendesen betojtam reggel, majdnem a kezeimet tördeltem.
Ültek ott vagy 10-en, oszt mind engem néztek, hogy mit keresek itt, netán szavazni akarnék? Némmá, egy bolond járkál itt előttünk. :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.25. 19:02:27

@agresszív kismalac: igen beirhattad volna, bar semmi bajom nincs veled
baratodnak azert ne nevezz
mer egyreszt nem igaz/ nemi gaz hahahaha/
masreszt en valoban szeretem a sult malacot
de az csak nekem jo, a malacnak nem tuti

igi1 2014.05.25. 19:03:46

@hagyma: de már annyira seggfejek, hogy imádnivaló az, hogy LEGALÁBB RENDESEN CSINÁLJÁK A SEGGFEJKEDÉST :P

Érted, ehhez is kell tehetség, meg a semmittevéshez is.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.25. 19:03:47

@igi1: mar elfelejtettem, kire is szavaztal?

Atörökk 2014.05.25. 19:04:11

@uraaam:
Á, teleraknám toiotoival a környező uccákat :D

@agresszív kismalac:
Távolabbra futóknak parafadugó!

igi1 2014.05.25. 19:04:47

@hagyma: amit te eszel úccse olyan malac, mint ami nálunk van, szóval szerintem csak félig van harag irányodba a malac részéről :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.25. 19:05:58

@igi1: ez teny igi, neha mondassz valosagot
valahogy belekapsz
otthon a celebek , sztarok es politkusok nagy resze jelentos seggfej
mar ahogy innen latszik
mondjuk itt sem sokkal jobb a helyzet, de kicsit igen

igi1 2014.05.25. 19:06:26

@hagyma: hát a fletóra

Hadd örüljön a szerencsétlenje egy szavazatnak, ha már úgyis Fidesz meg Jobbik van.

Nagy élmény ez a szavazás ,már csak azértis mer

NINCS TÖMEG.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.25. 19:07:26

@igi1: hat az tuti
de malacsult fel van irva anyukamnak hazamenetelunk menukartyajara
nem egyben
csak ugy valami sult malac krumplival

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.25. 19:09:27

@igi1: hat ahogy nezem az indexet , nem sokan savazgatnak, nade egy evben 3 szavazas, raadasul kulon idopontban.....
van aki 50 merfoldeket utazik, en oszt leszarom ki ul az EU-ban vagy az itteni szenatusban-kongresszusban
najo az elnokvalasztasra majd elmegyek szavazni, mert az elvi kerdes

igi1 2014.05.25. 19:11:16

@hagyma: szóval ennél is fontosabb, hogy nagyon dzsukel lesz a Váci vasútállomás, már látszik az eleje. :)

És még vágányt is építenek, hát nem mindennapos látvány ez.

igi1 2014.05.25. 19:13:16

Minden szavazást kötelezővé tennék. Pont.

Mert ez így nem állapot, hogy nem éltek állampolgári jogaitokkal, csak akkor, ha magatok felé nyúlik a kezetek. :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.25. 19:21:20

@igi1: hat ez lehetetlen otlet
kotelezove nem lehet tenni

Aureliano Buendía 2014.05.25. 19:25:33

További ötletek, tanácsok a www.igicoelho.com weboldalon.

Péntekenként ingyen pénzenergia.

igi1 2014.05.25. 19:27:52

@hagyma: de Brüsszelben kötelező :)

Aki nem szavaz, azt kizárják a névjegyzékből.

helianthus 2014.05.25. 19:27:54

Meggyöttem. Elfáradtam. :/

Atörökk 2014.05.25. 19:27:55

@uraaam:
Ugyanitt ingyenes anti-kemtrél tanácsadás.

igi1 2014.05.25. 19:28:53

@uraaam: értem a célzást, de nem szeretem

Pénzügyekben mindenki magának keressen megoldást, ne mástól várjon segítséget.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.25. 19:31:31

@igi1: tehat nem kotelezo, csak kizarjak a nevjegyzekbol
bar nem tudom igy van-e?

megamenn 2014.05.25. 19:33:32

@hagyma: "Mari imadfni fogja a vonatot, a metrot a villamost...
a 4-es metrot meg a combinot is imadni fogja"

na ja. mire hazamerészkedsz, addigra repülő villamosok lesznek meg csillagkapu.
nem akarlak elkeseríteni, de bármeddig odázod ezt a hazautat, azok a nyóckeres cigányok akiket annakidején átbasztál párezer forinttal, meg fognak találni, és kezelésbe veszik a szottyadt segglyukadat, ha idetolod azt a felfuvalkodott "amerikai" pofádat...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.25. 19:38:14

@megamen: sokat ihattal
ez nem szep vasarnap
az az Ur napja
/jelzem sosem uzleteltem ciganyokkal, sosem voltam felfuvalkodott, de ha erdekel, majd neked megirom erkezesem idopontjat a repterre es nyugodtan gyere ki az altalam megkarositott ciganyokkal?/
ennyti inni bazmeg...
ezert tart ott az orszag
ekkora barmot...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.25. 19:40:44

hazamerszekedek?
hat beszarok
te tenyleg egy hulye vagy:)
olvastam az indexen , olyan furcsa drogokat esznek otthon
ne menj ki a blahara!!!!

Manyecska 2014.05.25. 19:41:45

@igi1: én is bebicegtem bazi nagy kötéssel oszt sajnàlkoztak.mondtam a fülkében mos màr bocs de szavaznék xdd ezek unjàk ezerrel..

Aureliano Buendía 2014.05.25. 19:43:31

@atörökk: avagy „Élet a lobotómia után” tíz részes előadássorozat.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.05.25. 19:44:24

@Manyecska: Az a csoda hogy nem ott alszanak az asztalokon :D

igi1 2014.05.25. 19:45:57

@Manyecska: és hohyhogy nem írattad alá??

én nem hagytam volna ki a lehetőséget :P

Manyecska 2014.05.25. 19:48:29

@ColT: xdddd asszongya ez is jo kis név! xddd mondtam ha tudna a leanykorit akko mit szolna xd@igi1: xdd

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.05.25. 19:48:32

@hagyma: "Belgiumban és
Luxemburgban például minden
választópolgár törvény által előírt
kötelessége a választásokon részt
venni, így a részvételi arány
rendszerint az EP-választáson is
kilencven százalék körüli, míg van,
ahol a választópolgárok ötöde
megy el európai parlamenti
képviselőket választani.
Luxemburgban 1919 óta kötelező
szavazni, a nők is ekkor kaptak
választójogot. A részvétel az
országgyűlési, önkormányzati és
EP-választáson is kötelező, ez alól
felmentést kaphatnak az idősek és
a külföldön tartózkodók. Aki nem
szavaz, pénzbüntetést kap, a
visszaesők akár több százezer
forintot is fizethetnek – persze a
gyakorlatban az első mulasztást
sokan megússzák egy
figyelmeztetéssel."

Manyecska 2014.05.25. 19:50:16

@igi1: mink csak fagyizni mentünk tkp xdd

igi1 2014.05.25. 19:52:15

@Manyecska: làtod mennyire életrevaló vagyok!? :DDD

Anomalocaris (törölt) 2014.05.25. 19:52:46

@Manyecska: Inkább étkezz tönnször és sok gyümölcsöt, zöldséget, fehét húst.

Aureliano Buendía 2014.05.25. 19:53:42

@ColT: háát, az a nagy pörgés nem volt.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.25. 19:54:03

@agresszív kismalac: OK ez 2 orszag
nem nagy szankcioval, ha nem megy el
2 kicsi es gazdag orszag
van meg par a vilagon
gondolom eszak koreaban is kotelezo, ha van egyaltalan
magyarorszagon, vagy tegyuk fel amerikaban szerintem nem kibvitelezheto
sot azt olvasom, otthon meg feltetelekhez is kotnek a valasztast /iskolai vegzettseg, vagy valami teszt/
az a masik veglet
az en velemenyem:
mindenkinek legyen joga szavazni,/aki a torvenyben megszabott felteleknek megfelel, allampolgarsag stb./ de senkinek se legyen kotelezo

ennyi

Manyecska 2014.05.25. 19:54:10

Solymàron senkise b.szta szét ma az urnàt mint multkor??ddd

Aureliano Buendía 2014.05.25. 19:54:39

@Manyecska: betadinos fagyi?:D Finom lehetett.

Manyecska 2014.05.25. 19:57:10

@Nattramn: xdddddd kóssz fél zacsko mazsolâval jol elvagyok...örülök hogy ól vagy xdd

Aureliano Buendía 2014.05.25. 19:57:37

@Nattramn: a cálaszt nem tudom elfogadni, mert tegnap már volt. Majd jön atpi, jelezd majd nála, hogy egy pont levonásban részesültél.

Atörökk 2014.05.25. 20:00:46

@uraaam:
Ezt értem, de mi volt előtte? :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.25. 20:00:56

na indul a vasarnap delutan
hamburger
baseball:)
kis rolan garros
sorhegyek
maj' honap megnezem gyurcsanyi mennyit szedett ossze , meg a libas nagyorru
eeeeeeeeeeees remelem holnap uj poszt

Manyecska 2014.05.25. 20:02:28

@uraaam: ja..folyton kótést kell cserélni:-( xarul fest de jok a tulélési esélyeim.xd ba meg veszek térdvédőt.itthonra is jol jöhet xdd

igi1 2014.05.25. 20:03:17

@Manyecska: adhattál volna az urnànak is 1 fagyit a szerencsétlennek :)

Manyecska 2014.05.25. 20:05:01

@hagyma: asszontak forma egyben: gyomorpanaszokkal indulo xy baleset miatt kiàllt...beszart????dd

Manyecska 2014.05.25. 20:07:00

@igi1: ritkàn nyalok be a likon viszonylag

Manyecska 2014.05.25. 20:10:06

@igi1: reggel "hatmillio magyart varnak az urnàhoz"..mondtak a radioba mondom itt tömeges hamvasztas lesz..

helianthus 2014.05.25. 20:15:32

@Nattramn: bocs vendégeim voltak már megint. Most írtam.
Legyen vége ennek a hétnek kérem szépen. o_O

háromlábúbogár (törölt) 2014.05.25. 20:19:49

jó estét!!44!!!

pezsgő (apám jóvoltából), édes vörösbor (anyám jóvoltából)

éljen a gyereknap, yeeee !!4444!!!!

Anomalocaris (törölt) 2014.05.25. 20:21:03

@helianthus: A vasárnapnak mindenképp. Ezzel nem is lehet vitatkozni.

Aureliano Buendía 2014.05.25. 20:21:30

@háromlábúbogár: én csak vadast kaptam. Meg rántott húst.

Hát anya az ilyen?

Atörökk 2014.05.25. 20:21:56

@háromlábúbogár:
Ebből sznaccsolás lesz, Stevie Wonder is meglássa!4!!

háromlábúbogár (törölt) 2014.05.25. 20:22:39

@uraaam: semmi pija???? na b+, nem fogadtak örökbe? :-D

@Manyecska: ennyi piára még ponn az hiányzana :-)

Manyecska 2014.05.25. 20:23:25

@Nattramn: egy rapper sajât magàt lőtte fejben a klipjében. Xd lol

megamenn 2014.05.25. 20:23:33

@helianthus: küldök neked egy levelet, ha azt azonnal továbbküldöd 2500 ismerősödnek, néhány órán belül vége lesz a hétnek. ha nem, hat nap múlva újra vasárnap lesz.

háromlábúbogár (törölt) 2014.05.25. 20:24:36

@atörökk: nyomom be a meleg szendvicset, szíjja a piát

Aureliano Buendía 2014.05.25. 20:25:22

@háromlábúbogár: gyanús. Ha gy folytatja, bevágom a szociba:D

háromlábúbogár (törölt) 2014.05.25. 20:31:35

@atörökk: nyomom a melegszendót rá :-)

@uraaam: bánj jól gyermekeiddel, mert ők választanak neked szociális otthont .... :-)

helianthus 2014.05.25. 20:31:55

@megamen: ötezernek küldtem el, biztos ami ziher.

Atörökk 2014.05.25. 20:33:54

@háromlábúbogár:
Az jó, így 100%, sárgarépa is lesz benne! Egy jó tanács: a kifelé menő cuccra még rágjál rá, így a sűreje nagyrészt bennmarad!

háromlábúbogár (törölt) 2014.05.25. 20:36:44

@atörökk: ugyan khérlek! egyformát ittam, már szinte józanodok....
azért körülnézek a kamrában, hogy milyen pia van még !444!!!

Atörökk 2014.05.25. 20:43:29

@háromlábúbogár:
Ki ne józanoggyál, a zisten szeelmére!
Akkor kezdheted előről a hajcihőt!!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.05.25. 21:04:58

@Nattramn: Magyarul pótkocsi :D . Utó.

@háromlábúbogár: Nehogy már ivás közben kijózanodj 8-O

venszivar 2014.05.25. 21:05:45

na mi van!?! buzik, kurvák, parasztok, zsidók, barom! még mindig az egy hetes csonton rágódtok? nyomorultak!

csak pisálnom kellet, de még vissza fetrengek....

talán ÍGY lesz nektek új szar

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.05.25. 21:07:55

@Nattramn: Nem szeretem a kiflit. Nem vagyok én Selmeczi Gabi!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.05.25. 21:49:59

@atörökk: uccu neki! máma én is kirúgok a hámbul, már hűl a jegem a fagyóba :D

Atörökk 2014.05.25. 21:56:02

@sugargiraffusplumps.:
ÉN épp kajakómában vergődök :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.05.25. 21:58:08

@atörökk: ajjajj. szét köll csapatni valamivel, az kivonja belőle a káros energiákokat!

Atörökk 2014.05.25. 22:00:31

@sugargiraffusplumps.:
Szájjak vissza a mókuskerékbe? :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.05.25. 22:02:50

@atörökk: mér, mikor szálltál ki belőle? az nekem kimaradt!

Atörökk 2014.05.25. 22:05:33

@sugargiraffusplumps.:
Hát volt a héten kísérletezés ;)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.25. 22:15:09

de nem fogok utana adozni
aze' se@Manyecska: nemtom
az en atuosportom abbol all, hogy ,ikor szombat vasarnap jovok megyek a kocsival, akkor a kedvenc csatornamon nascart adnak
radion kozvetitik az autoversenyt
mondjuk meg ugy is erdekesebb mint az F1

Aureliano Buendía 2014.05.25. 22:16:57

@sugargiraffusplumps.: te adtál rá engedélyt neki? Mert én nem.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.05.25. 22:18:56

(A törökk egy mókus? Érdekes. Majd vigyázok a törökmogyorómra.)

Atörökk 2014.05.25. 22:18:58

@uraaam:
Az máááááás :D :D :D

helianthus 2014.05.25. 22:19:40

@sugargiraffusplumps.: :D a múltkor 5 percig fura volt. Akkor lehetett valami!
@uraaam: én kaptam engedélyt formalinba merülni.
Bibibìíí!

Atörökk 2014.05.25. 22:24:37

@helianthus:
Igen! Az valami újfajta kemtrél volt, átmenetileg leesett a nanoalomónijom-szintem!4!!

Aureliano Buendía 2014.05.25. 22:27:51

@atörökk: jó, ne terelj, értünk mindent;)

Aureliano Buendía 2014.05.25. 22:28:50

@helianthus: és nattramn csorgattya rád,?

@atörökk: igitrél, mondom én!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.05.25. 22:29:29

@uraaam: szerintem nagyfijú mán, majd eldönti magának :D

@helianthus: na majd jobban figyelek rá, nehogy kárt tegyen magába valahogy! mittomán fejére ejti az ásványvizes üveget vagy ijesmi!

@agresszív kismalac: te meg honnan veszel ijesmiket? tán megszórtak máma felülről a franciazsidók téged is, vagyhogy?

Atörökk 2014.05.25. 22:30:28

@uraaam:
Külömbe is, a legjobb! Azzal szekszelsz, akit a legjobban szerecc :D

Aureliano Buendía 2014.05.25. 22:31:23

@sugargiraffusplumps.: nagyfijjú, önbeporzó. Kiveri magának:D

Aureliano Buendía 2014.05.25. 22:33:06

@atörökk: A turbányos és az ötcombú asszony

színes, szinkronizált teleregény*

*18 éven felüleknek

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.05.25. 22:34:09

@uraaam: nincsen abba semmi rossz. sőt! (meg amúgyis: inkább, mint másnak!)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.25. 22:35:32

@uraaam: iginek a 2 melle mellett 5 combja van?

gabors 2014.05.25. 22:52:22

@igi1: van meg egy v(n)aci itt ???

piac van minden nap amiatt nem kell penteken menni de penteken valoban tobben vannak

hajra mav, jonnek az amcsi turistak !!!

gabors 2014.05.25. 22:58:50

@hagyma: "amugy nyugi, Mari imadfni fogja a vonatot, a metrot a villamost
ennek egy fo oka volt
eleteben nem hasznalta
az ujdonsag mindig jo"

ne feletsdj el a keletiben a koz WC-t sem gondolom olyat sem Latott Mary !! cigok is jo latvany lesz nem tudom errefele nincsenek ..

ha vacon jartok szivarvany utca fasza hej nem ???

helianthus 2014.05.25. 23:14:09

@uraaam: jóhogy. Végülis ő itt a formalinszakértő. Utána még dunsztosba is tud dugni!
@sugargiraffusplumps.: az egy dolog! De még a végén beleiszik!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.26. 00:12:45

@gabors: pisil a vonaton, azutan meg csak etterembe
keletiben valoszinu nem
azt elhaggyuk eleg gyorsan
nem biztos hogy megyunk vacra
sok baratom van ott, ezert lehet, de csak emiatt es csak dekvarra
van ott egy jo kis panzio\
ny-ban nincsenek spanyolok?
meg feketek?@sugargiraffusplumps.: hat 5 combbal sem lehet valaki ennyire megvilagosult
bar az mar majdnem polip

igi1 2014.05.26. 01:19:48

@gabors: a piac pénteken van a többi nap nagyon kevesen v annak

Vagy megyek busszal vácra és onnan vonattal, v rétságon szállok at a gyors buszra

mindkettő jó, vácon ha vásárolok, akkor megyek

de a vonattal gyorsabban jutok el mert a nyugatiba megy nem a xiII. Kerületbe

90%ossal utazok igy kocsival nem éri meg menni.

ingyen 4-es metrózok Pesten nagyon sok a jegy amúgy enélkül

Napi 10 dollár, 2000 ft a napijegy

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.26. 01:27:50

@gabors: most kicsit rahibaztal
Mary ugye alapbol turista lesz, de az egesz utat igy tervezzuk
10 -12 nap, farmer, polo, fenykepzo es amit tudunk megnezunk / nekem is lesz ujdonsag boven/
jarkalunk utazgatunk
igen turistaskodast tervezunk , nem nyaralast a szo szoros ertelmeben
kis koltsegvetessel, minnel tobb dolgot megnezni / gyk. megmutatni Marynek/
ez a terv, nem hotelek es draga ettermek, meg ejszakai elet
/aze' 1-2 helyre elviszem
igen, lesz egy amerikai turista egy amerikai-magyar idegenvezetovel:)

igi1 2014.05.26. 01:28:31

Én megmondtam: szeretnek fletó, jobban mint az mszps lúzereket egyúttvéve!
Mondjon le az mszp, mesterházy takaroggy, ha most nem húzol el, kirogdusunk.

igi1 2014.05.26. 01:43:44

ÉN MEGMONDTAM. :)

Meginn. :)

Aki tud, az tud. El kell menjek politikai elemzőnek most már. Kedden nézek is magamnak valami állást, elemzőként.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.26. 01:50:13

@igi1: hat x-re kihozta a puncuszajuval az teny
gaborss szavazataval bekerult az lmp
az enyem nelkulis siman nyert a fidesz:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.26. 01:52:37

@igi1: jobbik megverte gyurcsanyit is mszp-t is
na az a 2 DK-s se sok vizet fog zavarni brusszelben
na meg szanyi kapitany sem:)
uristen milyen figurak, most nezegetem...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.26. 02:09:14

na most montreal canadian, NY rangers
GO Rangers!!!!!!!!!!!!

igi1 2014.05.26. 02:45:13

@hagyma: de arra felteszem a zsét, hogy a Mesterházy ezek után se fog eltakarodni!!!!

:P

AZ MSZP amiatt bukott, hogy képtelenek felfogni: 2014 van.

Addig, amíg ez nem történik meg, csak a pofonokat fogják kapni.

Én szóltam.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.26. 02:49:09

@igi1: jeghokit nezek 1-0
nem oda
dezt olvastam, hogy felajanlotta a lemondasat
az a gaz ha lemond, meg vegre megszunne ez az alszocialista gyulekezet akkor jonne vissza gyurcsanyi az ugynevezett baloldalra
baloldal nincs otthon

igi1 2014.05.26. 02:53:49

@hagyma: gyurcsány most is maga a baloldal, és remekbe szabottan elvan a DK-val. :) Minek pártolna vissza az MSZP-hez.

Mesterházy hiába mond le, amíg az emberei a pártba maradnak, akik nem Fletót támogatnák.

Ha most visszamenne Fletó az MSZP-hez, annak nem lenne értelme. Új párt kell, ő már azzal törődik inkább, miközbe továbbra is az egész baloldal vezetője, irányítója.

Az MSZP meg tovább fog süllyedni a mocsárba, új emberrel is, mert nem olyan a hozzáállásuk. :)

Egyébként meg jó a jéghoki, abba legalább van némi izgalom. :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.26. 03:06:37

@igi1: gyurcsanyi abszolute nem baloldali politikus
ez egy
ketto ,es egyaltalan nem akar visszapartolni az mszp-hez
harom:
a dk-val akarja atvenni az mszp helyet a politikai paletten / ez olyan torokgaboros volt, marmint a paletta:)/

mennye aludni
csaxoltam

jeghokiba sok izgalom van
es nagyon jo a maeccs

igi1 2014.05.26. 03:43:06

@hagyma: én éjszakai vámpír vagyok :)

egyébként meg az mszp semmiből se fog tanulni

és gyuri át fogja venni a DK-val a vezetést ismét

a jéghoki egy erőszakos sport :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.26. 03:53:38

@igi1: erre torekszik
hulye mestehazmester nem vette eszre miart aka egyuttes valasztast
most megszopja:)
de oszinten szolva qrwara nem erdekel a politika se a magyar se az amerikai, dehat az arcomba toljak az indexen:)
az mszp-nek mar horn gyula utan fel kellett volna oszlatni magat
sullyesztobe mennek 10 even belul, mint a szadesz meg az mdf
nem kerdes

a jegkorong kemeny sport es nem eroszakos, bar neha verekednek
2-1 a masodik harmad utan es nem oda:)
ha nyerunk 100 dolcsi lejon megint:)
na szunet van, meg egy harmad...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.26. 05:19:33

3-2
nem oda
meg egy reggelipez otthon:)

AtiSnatch 2014.05.26. 07:34:31

jó reggelt! valaki kapcsója ki a hétfőt! köszönöm.

@ColT: zsír! :)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.05.26. 08:09:36

ez már az évvégi????

hagyma haza jön? jesszus.

marad itthon? ja akkor értem, hogy mi a szarért pofázik bele a belpolitikába.

Manyecska 2014.05.26. 08:10:44

Háj, félázsiaiak!!

Manyecska 2014.05.26. 08:13:12

@atörökk: úgy olvastam "szarjak vissza a mókuskerékbe" márboccs:DD, nagyon elméláztam ennek a mondatnak átvitt értelme van-e?:):D

Manyecska 2014.05.26. 08:16:16

@venszivar: Kit érdekel már a Homár???
Különben meg miattunk ne fetrengj meg a pisiben, én se tudok kiszállni a zágyból nyújtott lábbal. Hanyatt fekve haladok előre :DDD vagy gurulok oldalra. Webcam íz aktív:DD

helianthus 2014.05.26. 08:18:32

M1 időjárás jelentés, mutogatja a térképen, tegnap hol esett. TEGNAP.
Ravasz, nagyon ravasz.
Javítják a statisztikát?
Jó reggelt!

Nikorene 2014.05.26. 08:21:22

Ennek má szaga van baccameg.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.05.26. 08:26:02

@helianthus: ez azért jó, mert ha valaki dagonyázni szeretne, akkor tudja hova kell utaznia.

és, esetleg hova terelje a disznókat.

helianthus 2014.05.26. 08:29:08

@batgirl: na ja. Meg ha napozni akart tegnap, tudja hova kellet volna feküdnie az országban. o_O
Nekem azért fura ez.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.26. 09:07:20

@Manyecska: Én támogatom. Nagyon külömbözőek a nők, van akit nagyon megvisel, van aki le se szarja.

helianthus 2014.05.26. 09:25:54

@atpijkamo: szerintem beállok brókernek.
100 %-os eredménnyel megjósolom a tegnapi árfolyamokat. :D

igi1 2014.05.26. 10:09:47

@helianthus: van akinek még ez se menne 100%-ra

:)

vmiből élni kell ugyanis

komolyan mondom ha jövőre kikecmergek 3 hétre meglátogatom hagymáékat :)

jó lenne 1-2 nap New Yorkba is

most Las Vegas a cél :)

San Fransisco és Hollywood megvolt

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.05.26. 10:23:35

@helianthus: tetrisz.
@igi1: számodra mi jelenti Amerika sava-borsát? Meg az életedét.
@atpijkamo: olvasgatom. Kétszer már nevettem a legújabb merítés alatt. Várni kell, felgyűlik, lehet hamikázni a történeteket. A lávakapirgálás meg igen, csak úgy jön, generátor nélkül (abba sok üzemanyag kellene, ami drága).
@batgirl: disznó!
@Nikorene: nő vagy.
@Manyecska: Manyecska az jó: bedobsz neki egy infót, kidob egy másikat.
@sugargiraffusplumps.: mire kell inni? Most ettem, már nem ihatok. Ünnepnapot elnapolni.

Itt nincs miről írni. Süllyedt blogot elhagyni. Korallok növögetnek rajunk.

Atörökk 2014.05.26. 10:45:40

Jó reggelt!
Utolsó hétfő a héten, múlassunk!4!!

Nikorene 2014.05.26. 11:00:18

Ezmárazújposzt?
@Kellemes Zérókomponista: anyukád a nô... és télleg :D

AtiSnatch 2014.05.26. 11:11:11

@atörökk: nekem szerda!!!

@atpijkamo: záptojásokat is, hát még ezt. :D

igi1 2014.05.26. 11:14:57

@Kellemes Zérókomponista: ott nincsenek cigànyok :)

kell ennél több!? :)

The Good Boy ! 2014.05.26. 11:25:33

csókolom! ez már a hétvégi?

igi1 2014.05.26. 11:34:29

de ez a Fletó ez vagy ténleg zseni vagy a szerencsefia hogy mindig megcsinàlja.

kinèzek belőle még 1 miniszterelnökséget 4 év mulva ha így folytatja :)

igi1 2014.05.26. 11:37:52

Gyurcsány Feri!

Jöhet a traktoros -gazdálkodó fiad is, elfogadnám magamnak. :)

aki tud az tud

Atörökk 2014.05.26. 11:39:24

@AtiSnatch:
Kore reggel sokat ittál, félrebeszélsz :D

igi1 2014.05.26. 11:42:57

oszt még mindig nincs meg az a lezuhant maláj gép!?

igi1 2014.05.26. 11:44:48

@Manyecska: aztat nem mondtam h hol :)

szeginn bajnai tolta el a legjobban ammá tuti

mszpsek se fognak eltakarodni az tuti

Atörökk 2014.05.26. 12:07:56

@agresszív kismalac:
Nem, csöcsinél ez az alapbeállítás. Talán jobb is, hogy nem iszik.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.05.26. 12:11:09

@AtiSnatch: Nem, erdő :D
Köf :)

@igi1: Pszt! A kertetek végében ástam el

@agresszív kismalac: Neki nem kell innia ehhez ;)

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.05.26. 12:13:58

@atörökk: @ColT: Akkor talán mégis jobb lene, ha bedobna valamit.

dailyvicodin 2014.05.26. 12:22:41

ajjjjmivanmár meghalt jackyll ?

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.05.26. 12:28:08

@igi1: a legszexibb mégis csak akkor vagy, amikor kiskösztámban politizálsz. Ha majd férjhez mész fogsz kapálni utána?
@agresszív kismalac: ön most ezen az oldalon van. Izgi.

Atörökk 2014.05.26. 12:31:15

@sugargiraffusplumps.:
Mánis kérdezem a progyuszert, mikor van lekközelebb felvételiztetés :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.05.26. 12:35:56

@atörökk: áááá, nekem igazán mindegy! de ismerek valakit aki szívesen :P

addig rezegjünk!

igi1 2014.05.26. 12:36:50

@Kellemes Zérókomponista: dehogy engem nem kapálásra teremtettek ha még egy férjet is el kell tartsak :D

hoába ugattam meg Bajnainak is oszt mi lett a vége!?

megmondtam 4 éve h újabb 8 év fidesz ha 2/3-ot kapnak

ennyi

AtiSnatch 2014.05.26. 12:44:04

@atörökk: nemnem, csütörtökpéntek háváj! :D

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.05.26. 12:50:11

Hát, így még falapocska be nem ragadt, ahogy a mienk most. Pályázatocskát hirdetek, aki tud, írjon költeményt a Naagy Eseménytelenségre. Egyéb útonmódon is lehet megalkotni az érzésthangulatot.

igi1 2014.05.26. 13:06:11

@Kellemes Zérókomponista: mind nyomják a süket dumát

a múltkoriban a pali dumája volt a legdurvább

ha hazamegyek kimásolom mert az nem semmi vót

neked mindent édes 2

igi1 2014.05.26. 13:07:38

@Kellemes Zérókomponista: NEM

mer én tartom el a férjemet

:)

Atörökk 2014.05.26. 13:13:27

@sugargiraffusplumps.:
Jobb híján :D

@AtiSnatch:
Telefonálás is lesz? :D

@Argentínában megdöntötték Perón asszonyt:
pssztttt! Ne zavard össze holmi tényekkel!

igi1 2014.05.26. 13:16:45

@atörökk: ezeket atombombával se lehet kirobbantani max Viktor helyére gyün más mint medgyessi helyére feri :)

Atörökk 2014.05.26. 13:22:15

@igi1:
Szakérts még, van 5 percem olvasni.

AtiSnatch 2014.05.26. 13:23:10

@atörökk: fater 70. születésnapja. ha hívlak ne csodálkozz. :D

Atörökk 2014.05.26. 13:25:24

@AtiSnatch:
Egyébként se tennék ilyet :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.26. 13:32:06

@batgirl: en sosem pofazok
foleg nem bele
gaborss szavazgat amugyis
hagymanak esze aganak sincs otthon is maradni
no letedre eleg mocskos a szad

helianthus 2014.05.26. 14:10:00

Még mindig itt őrjöngünk?

igi1 2014.05.26. 14:11:36

@hagyma: én nem laknék putriba szàllodába mennék 1-2 napra :)

igi1 2014.05.26. 14:14:07

@atörökk: nektek hogy teccik ez kompival

marmint a szakértésem

mesterházy monnyonn le meg a brigádja

oszt adják át ferinek a helyüket :)

amúgy beteg is vok azert voltam itt este

nappal alszok :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.26. 14:15:31

@igi1: putri?
mar kora delutan iszol?
ashevillben te szallodat nem tudsz megfizetni, itt nem jo az a sin kartya vagy mi
gondoltam szolok

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.05.26. 14:45:40

@helianthus: te csupán torogsz. Mit kívánsz tenni az előremozdulásod ügyében?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.05.26. 15:03:15

kivel kell szexelni egy új posztért?

igi1 2014.05.26. 15:03:50

@hagyma: azt ki mondta h én fizetem!?
de psszt

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.26. 15:06:40

@igi1: ja, hogy a turbanos fizeti?
akkor gyertek hozzank
pazar szalloda, nem tobb 5-600 dollarnal egy ejszaka
a minoseghez kepest tenyleg olcso

igi1 2014.05.26. 15:07:36

Egyébként meg 2 napra 60-1000 ft 1 szoba

nem ügy ha már most is arra gyűjtök

az útra :)
Ausztráliát elnapoltam mert 1 hónap kell oda 3 hét kevés

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.05.26. 15:09:29

@agresszív kismalac: :D:D:D:D Néha rosszabb lesz tőle! Bár legtöbbször jobb :)

igi1 2014.05.26. 15:11:17

Nekem 1 havi fizum most dollárba kb. 800 usd jobb hónapokon 1000 usdt is megkapom 2 állásból

megváltozott munkaképességű meg adokedvezményt is kap

Utazásra se kell költeni

tehát a felét félreteszem, van hogy 30000 ből élek 1 hónapba

lakástakarék is visz 20000-et

olyan 60-70 000 et tudok félretenni a 2 mellyem közé

:P

De az igazi keresetemet nem árulom el úccse :DDD

igi1 2014.05.26. 15:13:22

Viszont nekünk az számít h 2 hétél tovább nem maradhatunk ki nagyon a munkából

Tehát az idő a legfontosabb.

igi1 2014.05.26. 15:16:19

@ColT: meg kurvameleg van

izzadok a 2 mellyem közt

Nagyon kevés megváltozott munkakèpességűnek van diploája és nyelvtudása ezért igen keresettek vagyunk.

ilyen szinten én válogatom meg, mire jelentkezek.

igi1 2014.05.26. 15:19:43

Nyáron többet kapok turistaszezonba minden nap izzadok a melegbe

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.05.26. 15:22:53

@igi1: Neked miért is változott meg? :D

Amúgy ja, pont az olyanokkal van ki, amelyikek nem bírják kinyögni, mit akarnak :D

igi1 2014.05.26. 15:24:44

@ColT: és ki mondta h ki kell nyögni!?

Nekünk mindent írni kell :D

Nikorene 2014.05.26. 15:26:14

Ná, dasz gét ject áber cuvájt...

Mondaná a német erre.

igi1 2014.05.26. 15:26:42

Most épp egy elemzős ãllásra vágyom

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.05.26. 15:30:34

@igi1: Le se írja! Találd ki! Mert gondolatolvasó vagyok vaze.

igi1 2014.05.26. 15:32:05

@ColT: ezt meg a pasik elvárják alapból

Mármint a gondolatolvasást a másiktól

nem értem a körítést ha kell vmi add elő de gyorsan
Nem érek rá a dumára :)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.26. 15:44:17

@batgirl: :)) Ha Dzsekillnek felállítod, mingyá lesz ezer poszt. Annyi a gubanc, hogy elütötte a vonat, és csendben oszladozik az árokparton.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.26. 16:12:59

@igi1: hat ezaz
nalunk is
2 het, amit kozosen tudunk kivenni
ezt nehez osszehozni
de juniusban megyunk

ha valaki tud olcso repjegyet, linkeljen:)
asheville - bp

Nikorene 2014.05.26. 16:24:45

Hogyan ismerjük fel a felpuffadt egy hetes vizi(hulla)homárt?

szagáról...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.26. 16:26:48

@Nikorene: ugy mint a fingaszagot?
/a'la igi/

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.26. 16:33:31

@igi1: 60 ft egy szobaert az tenyleg putri
ebben az ugyben vencigot keresd

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.26. 16:34:49

en komolyan aggodom, hogy ez lesz a hetvegi

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.05.26. 16:36:58

@igi1: Pont a nők várják el, ha nem tűnt még fel.

venszivar 2014.05.26. 16:53:10

barom! vagy a rühes anyádat!!!:)

Manyecska 2014.05.26. 17:00:10

Úristen.., lehet egymást kéne lesz..pnunk?? Jackyll ekkora állat nem lehetsz!:OO

háromlábúbogár (törölt) 2014.05.26. 17:08:59

@Manyecska: legyünk irodalmiak:

„Magyarni” franciául például annyit tesz majd: magamat jól leszopni.

Aureliano Buendía 2014.05.26. 17:16:17

@atörökk: az igirtél tartósabb, hatásosabb.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.26. 17:16:37

Az amerikaik jobban félnek a hitelkártya-visszaélésektől, mint egy háborútól vagy terrortámadástól.

hvg.hu/gazdasag/20140526_Ki_nem_talalnank_mitol_paraznak_legjobban

Aureliano Buendía 2014.05.26. 17:17:46

@atörökk: konferencahá... beszélgetés.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.05.26. 17:19:21

Fasz ki van. Akkora művész vagyok, beírok valamit, rögtön kisebb tömegek kezdik el találgatni mire is gondolhatott a költő. Hát ekkora sztár vagyok én. Hát ezért szeretik az olaszok az Csigahasláb-tésztát.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.26. 17:21:00

Ha ebben az ügyben jogerősen felmentik Hernádi Zsoltot, akkor elvileg a horvátoknak is fel kellene menteniük a Mol vezetőjét.

hvg.hu/kkv/20140526_felmentettek_itthon_hernadi_zsoltot

Aureliano Buendía 2014.05.26. 17:21:04

@Kellemes Zérókomponista: én inkább csak azt találgatom, hogy mennyit kell szívnod, hogy ez kijöjjön belőled, és hány elterelésen vagy már túl?:D

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.26. 17:23:47

Egy olyan okosórát jelent majd be a Samsung, amelynek saját SIM kártyája van, és nem lesz hozzá okostelefon párosítva.

hvg.hu/tudomany/20140525_Nem_akar_telefont_az_okosora_melle_Akkor

Nincs órám, mióta mobilom van. Most meg hordhatom a mobilt óraként.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.26. 17:25:39

@uraaam: Kellemes Zérókommunista a védelmem alatt áll, mióta lávát gereblyéz. Annyira meghatott.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.05.26. 17:26:34

@uraaam: aszta, nem hagytad meg művészi hiedelem-identitásom, te gonosz. Pedig én téleg elhittem magamról!
Megmondom én, ha megmondod, mit tesz felétek az elterelés.
UFÓk már tereltek el, de te nem erre gondolsz, ez a gyanításom!
ERedendően bűnösöknek születünk és mindenki megkapja az áramellátását élete kezdetén. Ne kérdezzétek honnan tudom, hoztam előző életemből. ŐSI TUDÁS. Áh bazmeg, nem szabadott volna felkelni ma.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.05.26. 17:27:03

@uraaam: Arra kinek nem?!

@Kellemes Zérókomponista: És még szerény is vagy!

@atpijkamo: Valamiből kell pénzt kihozni a sok hülye zsebéből :D
Avagy : végre MŰKÖDŐ okosórát csinálnak?

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.26. 17:28:04

hvg.hu/kultura/20140526_Kulka_nyilt_levelben_szolitja_fel_Orbant

Kulka János, a Katona József Színház társulatának tagja nyílt levelet írt a miniszterelnöknek Kerényi Imre múlt heti kijelentéseivel kapcsolatban, ebben azt kérdi Orbántól: "meddig mehet el az Ön személyes megbízottja mások nyílt megbélyegzésében?".

Kulkát is utálom, kerényit is, milyen jó lenne, ha megtépnék egymás haját.

Aureliano Buendía 2014.05.26. 17:29:11

@atpijkamo: eccer kifejthetnéd, ez mit is takar, mert hagymát és igit kivéve kb. mindenki a védelmed alatt áll.

Jah, nattramntól le kell vonnod egy pontot, mert ismételte magát. El akarta sunnyogni, de nem hagyom.

AtiSnatch 2014.05.26. 17:31:39

@ColT: "végre MŰKÖDŐ okosórát csinálnak?"

samsung hír, miről beszélsz? :D

@uraaam: na te most estél ki... ne csodálkozz, ha elvisznek a gyíkemberek... majd azé néha telefonálj... :D

Aureliano Buendía 2014.05.26. 17:34:39

@Kellemes Zérókomponista: attól, hogy össze nem függő félmondatokat dobálsz be egy kommentablakba, még nem leszel meg nem értett művész.
Ugyanakkor el kell ismernem, hogy azért jó úton jársz. Egy kicsit még olvasgatod Tzara műveit, és fog csiszolódni a stílusod;)

Elterelés: kérdezd stólbucit, neki rutinja van benne.

Mindenki bűnben fogant és bűnben jött a világra, de szerencsére itt van nekünk a mennyei bölcsesség bögyös nagykövete, aki ingyen osztja meg velünk a választ a fel nem tett kérdésekre, és a www.igicoelho.com oldalon még áramellátást is le tudsz tőle tölteni.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.26. 17:35:10

@uraaam: Csak az szorul a védelmemre, akit igaztalanul bántotok, és nincs a pofáján olyan vastag bőr, mint nekem. Ha a következményeket kérded, hát majd megtudod, mikor az átharapott torkú hullád a Dzsekillé mellett landol az árokban.

Nattramn olyan küldetést teljesít, amit senki más nem végezne, ne akard bántani. Inkább találjál magadnak egyet. Szerintem még senki nem gyűjti a tamponok használt csomagolóanyagát.

Aureliano Buendía 2014.05.26. 17:35:49

@ColT: pl. töröknek, ő a zsebzsötemre esküszik;)

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.05.26. 17:36:18

@atpijkamo: köszi. De komolyan má' nem birom tovább. Most meg majdnem abban a hitben voltam már, hogy én LÓVÉT gereblyézek. Hát csak óvatosan. Nehogy egyszer gusztustalanul szétgazdagodjunk. És mondanom kell mégvalamit: Munkatársaink várják hívását.
Ami a teknókratavonalat illeti, én meg szándékosan lemaradok már. Fiatalok meg vásárolják a legújabb fejlesztéseket. Figyelitek hogy beszélek? Lassan kezdhetem tervezni a koporshowmat.
@uraaam: tényleg nem tudom mi az.
Egyébként igit nem utálhatja úgy, mint hagyomát, vagy a Lencsés közlegényt, kizártnak tartom. Igi a lámpaüveg-búrám alatt áll! Bepárásodott agytevékenysége köszönhető ennek, eképpen felelőségre sem vonható (el kell tűrnünk, s tapsolni). De mintha Kompinál is valami hasomló lenne a helyzet.. De igi minek identifikája önmagát? Vagy ott nincs aszinkron?

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.26. 17:37:06

@uraaam: "össze nem függő félmondatokat dobálsz"

Mert nem érted. Kell egy fél óra nyugodt elmélyülés hozzá. Legalább lassabban fogynak a kommentek, ma is nagyon silány volt a termés.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.26. 17:37:28

@uraaam: bebaszna ha nekem macskamano vedelme kene
ne csinaljunk mar krisztusbol bohocot!!!444
atyaskodik itt, meg pontoz
kulkat el tudom kepzelni hogy vedelme ala vonja

Aureliano Buendía 2014.05.26. 17:38:40

@AtiSnatch: engem nem visznek sehova, mert elég csak kimondanopm azt a szót, hogy sznaccs, és már menekülnek is, nehogy lehá... szóval érted:D

Láttad az Isteni műszakot? Eszembe jutottál közben:D

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.26. 17:38:59

@uraaam: Tőlem lehet meleg ezerrel. Színésznek rossz.

@Kellemes Zérókomponista: "LÓVÉT gereblyézek"

:)) Hülye vagy. Mondtam már?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.26. 17:39:03

@uraaam: az hat
es meg lobbizik is
azt akarja Orban miniszterelnok ur mondja ki, a buzikra nem szabad azt mondani, hogy buzi
de egy miniszterelnoknek nem ez a feladata, de ha megtenne is. attol meg a buzi az buzi
ez nem szitokszo
ez allapot

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.05.26. 17:40:03

@atpijkamo: Hát, pont hogy túl kicsi. De a fasznak kell piacra dobni olyasmit ami konkrétan nem működik. Meg valaki megveszi, de méé? Mert eddig elég sok ilyen okosóra vót.

@uraaam: Néha egészen meg tudom érteni. (Némelyik ellenkező nemű reakciói után...)

@AtiSnatch: Hát ha ők alkotják, akkor talán nem lesz olyan szar. Bár lehet hogy igen.

Aureliano Buendía 2014.05.26. 17:41:30

@atpijkamo: én azt hiszem a zérótoleranciának kellőképpen vastag a bőre, nem az a szende szűz kislány.

Nincs bajom natt küldetésével, ha spontán. Az rossz, mikor már erőltetett, a levonás jogos. Vésd be.

Reménykedj benne, hogy én nem levágott lófejeket gyűjtök, amit pl. ébredés után megtalálhatsz az ágyadban.

Aureliano Buendía 2014.05.26. 17:44:29

@Kellemes Zérókomponista: két brutális méretű tőgynek.

Leltem a hűtőben egy 2001-es Etyeki sárdönét. Mi lenne, ha...

Aureliano Buendía 2014.05.26. 17:45:57

@atpijkamo: szerintem ő maga sem érti. De valahol ez a dadaizmus lényegi valója.

Lassan mindenki kezd beleunni az arieles flakon képébe.

Manyecska 2014.05.26. 17:48:00

@hagyma: van egy nő az irodaházban ahol dolgozok, ő tuti leszbi mert Józsi néninek hívja mindenki. Öltözködése, hajviselete alapján. De múltkor elment egy csaj és megbámulta a seggét..:DD néha szoktam vele beszélgetni..de elég kényelmetlenül érzem magam igazság szerint:P:D

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.05.26. 17:48:34

@uraaam: köszönöm. Amúgy a legritkább esetben szándékos, amúgy soha nem tudnák akkorát bucskázni élve menő tévéműsorban, mint Stól. Nem szimpatikus, párhuzamos valóságban kellett volna visszatérnie, nem itt. A nép értékítélete azonban megint sehol nem volt a semmihez képest sem, mennyire meglepődtünk. Még nem nyúltam droghoz, túlságosan féltem az agyam, meg ilyeneket. Egyszer voltam drogos, de az a szőrzetem miatt, ami ráadásul ideiglenes volt, akkori, current haverom anyja találta azt mondani, hogy ilyetén jegyek mentén azonnali visszhatással megkövítve, s igazolva a gondolatot drogos lennék én, avagy biztos, hogy tényleg. Mondjuk a revans is megvolt, eléállítottam magam, azt' kistükörről porcukor szívása orrba, na az még egy külön mise. Mindegy, azért a fejért, amit önkéntelenül alakított, bőven megérte.:D Dajerolt hajú szülőanyját jelzőzze megalapozott logikák mentén tisztelettel. Ritkán guglézok, de ez az elterelés most meglett. Ez olyan, mint amerikában a beavatkozás. Amikor úgy hívják a beavatkozást, hogy beavatkozás. Azt hiszem nem szorul magyarázatra, hogy a beavatkozás=beavatozás. De ez az elterelés olyan faramuci. Mintha csak kiszuperált kollégiumi/vöröskeresztes paplannal takarnák a problémát nagy erőbedobással, bőszen.
@atpijkamo: öné az érdem, uram.:D

Épp wécében (valójában wécéN) voltam és gondoltam erre a Natrammn-jelenségr, de méginkább a viszonyulásra hozzá, na az a jelenség, a népé. Hogy van, aki szánja, van, aki önzetlenül, jelzők és ítélet nélkül kereste, hogy ő akkor talált valamit és itt van olyan, aki gyűjti (eseti látogató). De tök jó volt ilyet is látni, mámint az utóbbit. Semmivel nem kisebb/nagyobb kattanás, mint másé, az a különség, hogy ő szabad, a kötött hobbikat művelők meg, hát ők annyira azért nem, viszont a falka biztonságában érezhetik magukat (száni).

Aureliano Buendía 2014.05.26. 17:49:07

@atpijkamo: utoljára mágenhejm doktorként emlékszem rá.
A Vizsgában pl. felejthető volt erősen.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.26. 17:49:53

@ColT: Hát valakinek finanszíroznia kell a fejlesztéseket.

@uraaam: Zéró egy költő. Azok mindig érzékenyebbek.

Neked egy csecse pipaszurálógyűjteményt képzelek el.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.05.26. 17:50:30

@uraaam: Na ugye!
Különben sztem nem dadaista, az kevésbé lenne érthető. :D

Aureliano Buendía 2014.05.26. 17:50:31

@uraaam: tényleg, tudjuk már, miről lehet megkülönböztetni?

Bocs, hogy onoltam.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.26. 17:51:29

@uraaam: "mindenki kezd beleunni az arieles flakon képébe."

Ti mindig újra előről olvassátok?

Aureliano Buendía 2014.05.26. 17:52:30

@atpijkamo: egy tajtékpipát szeretnék, az tény.

Rosszindulatú Vászka 2014.05.26. 17:52:37

VESZTŐHELY
Galgenberg

Balga népnek érthetetlen
játék a mi életünk.
Épp az elkerülhetetlen
kell gúny tárgyául nekünk.
 
Gyermeki bosszú a lét mély
komolysága ellen ez;
jobban érti, hogy miért él,
ki tudást tőlünk szerez.

Kálnoky László

Aureliano Buendía 2014.05.26. 17:53:31

@atpijkamo: nem kell olvasni, az indexkép már beleégett a retinánkba.

AtiSnatch 2014.05.26. 17:53:58

@ColT: svetaplikaci.tyden.cz/wp-content/uploads/2014/05/Moto.jpg lehet, hogy egy ilyenre még én is vevő lennék. :)

vagy, hogy támogassam a magyar gazdaságot egy ilyenre: 444.hu/assets/okosora.jpg

:)

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.05.26. 17:55:38

@uraaam: hohhó.:D A színét sajnos nem látom. Hány %? A mániás depiseknek egyik kiugróan veszélyes a bortartás, mivelhogy mikor igyam meg? Mi legyen az az alkalom? Mi ne legyen? Utána már nem lehet visszacsinálni, úristen, mi lesz, ha pont megromlik?:) Azért normális(abb) keretek között valyuk be, mi sem mentesülünk a dilemmák ezen területe alól. Ez most jó kis geller volt, mint egy vastagabb megszólalású palack. A Sárdoné úgy világfajta, hogy közben nem kommersz, se nem slágerré érett, mely önkéntelenül is aláásná valós fényét. Sokmindent, sokféleképpen ki lehet hozni belőle, ezér jó. Akkorhát, egésség. Helyettem is!

Rosszindulatú Vászka 2014.05.26. 17:56:56

@AtiSnatch: megengedem, én nem értem a világot, de mostanság egy óra pont annyira haszontalan és értelmetlen tárgy, mint egy prakker, vagy egy pecsétgyűrű.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.26. 17:57:20

@Manyecska: hat ez ferfitulajdonsag
a leszbik nem zavarnak
bar ha mar tul ferfias, akkor kicsit igen
de mas az eszet kinezetre
egyeszer kerdezte tolem egy srac - nem tudtam ra valaszolni - ha egy buzi , szinesz, uszo, akarki, egyutt oltozik at mas szineszekkel, annak mit jelent ha egyszerre lat 12 faszt mondjuk
aze' en nem vagyok mar tinedzser, de ha latnek 12 pinat...

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.05.26. 17:59:34

@Manyecska: mostmár mindig a másodikos napközik hangulata fog eszembe jutni rólad, ott volt a matekmunkafüzetben olyan feladat, hogy beaszámot, kijön a szám, MIT CSINÁL A GÉP. Ha beléd adnék egy infót, mit adnál ki cserébe vajon? Csak hozd a formád.:)
Mindenki azthiszi a másikról, hogy direkt csinálja, amit itt, holott nem, magától ilyen.:D Részben vicc, részben tragédia ez. Hát, így létezünk, eddig működött. Ha ez most csak én érteném, akkor sincs semmi baj, ezt csak így magamnak mondom.:D
A szétterelés meg a szétkoxolás cinonímája lehetne. Vanitt kreativity.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.05.26. 18:02:36

Na gyerekek, elhúztam sörözni, a franc se érti a nőket, de majd 3 feles után mindegy lesz.
F@sz kivan a mai nappal :D

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.05.26. 18:02:45

@Rosszindulatú Vászka: egészjó.
@atpijkamo: visszafelé, fejjel lefelé, közben Jacko-járást implementálva a szobámba.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.26. 18:03:01

ja, azert kerdezte, mert o a hotelben oltozott at es parrol tudta, hogy buZi
en - nem emiatt eleve az egyenruhaban ulok a kocsiba, nem oltozkodok masokkal

de ha van itt buzi megvalaszolhatna, hogy mi van ha ferfiakkal oltozkodik
leszarja, mert csak az erzelmek dontenek, vagy felall neki?

Manyecska 2014.05.26. 18:03:24

@hagyma: én nem vagyok tényleg semmi elrontója:P de tolakodónak érzem, nem kicsit.:D
.
De ezek marha jól ütik:
www.youtube.com/watch?v=0g80cgx5m4c
oszt én le is fexem most, csúnyán elintéztem a lábamat épp készülök fél üveg hidrogén-peroxidot beleönteni a sebbe. :P Ha sikoltozást hallotok én vagyok.bár igen magas a fáLYdalomküszöböm.vagy nem:P

AtiSnatch 2014.05.26. 18:03:34

@Rosszindulatú Vászka: nem mondtam, hogy hasznos, csak szép :D

Atörökk 2014.05.26. 18:04:59

Széééépnyáááárinap!

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.05.26. 18:05:02

@ColT: látod, hogy csapdában vagy. A fasz van ki, arra meg nő kell, de csak a gond van velük. CSAPDA! Én szóltam! Nem mintha lenne kiút. Van ehhez egy klasszikusjelenet a Szomszédokból.

Aureliano Buendía 2014.05.26. 18:08:12

@Kellemes Zérókomponista: kicsit besötétedett az évek alatt, mióta nálam van az üveg.
Csak azért bontottam meg nehéz szívvel, mert hosszú évek óta őrizgetem, holott a fehér borokat még régebb óta nem iszom már nagyon.

Azért az általad felvázolt dilemmafolyamon én nem estem át. Ezzel nem. Van egy 1991-es négyputtonyos, na azzal már gondban lennék.

Aureliano Buendía 2014.05.26. 18:09:16

@AtiSnatch: jaértem, köszönöm tanult kollégám tájékoztatását.

Aureliano Buendía 2014.05.26. 18:10:31

@ColT: na, összebalhéztatok az oldalkocsiddal?

AtiSnatch 2014.05.26. 18:10:53

@uraaam: hozd el lekközelebb, segítünk! ugye törökk? jut eszembe hol a hártya izé hártmy?

Atörökk 2014.05.26. 18:12:38

@AtiSnatch:
Inkább a szemét folyatná ki, minthogy a mi poharunkba löttyintsen belőle ;)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.26. 18:15:25

@Manyecska: nekem volt egy baratnom a Jacsmanik Judit, a gimiben, aki kiskoraban hidrogenperoxidot ivott es furcsa volt a hangja ettol
nagy szerelem volt, de dobott egy uszomesterert
sok evvel kesobb megbanta es el is hizott

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.05.26. 18:16:09

@uraaam: Nem, de más nők is fel tudják b*ni az ember agyát :D Nem kell ahhoz fűzni őket. (Ez konkrétan haver nője volt, aki egyre kevésbé értelmesen viselkedik).

@Kellemes Zérókomponista: Nem, nem olyan nő :D Barátnő megvan szépen, ez más jellegű hülyeség volt.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.26. 18:19:50

@Manyecska: mondjuk en meg Juhaszannamarit dobtam a jacsmaikert, ami nem volt jo lepes, mer' meg biro lett /nem foci/ meg hat szerettem is
egyszer voltam fent naluk
na olyan pedans rendet meg eletemben nem lattam es elsore levertem a szekrenysorrol az apja fenykepet / szinten biro/

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.26. 18:22:00

nem veletlenek ezek a biro- meg ugyved -orvosdinasztiak
genekben van, meg a nevelesben

Argentínában megdöntötték Perón asszonyt 2014.05.26. 18:25:30

@atörökk: a Fábián Évát lájkoltam akkoriban
mást csak azért nem mert még kicsi voltam :-DDD

igi1 2014.05.26. 18:29:31

@hagyma: mi fél évvel korábbanvesszük a jegyet

Június szezon

Kb 1000 dollár volt oda vissza de lett volna 1300 egyébként

ūgy jobb h londonba szàlltok át nem franciáknál

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.26. 18:34:40

@igi1: nemeteknel akarok
mi nem tudunk fel evre elore tervezni utazast
orulok ha meg tudom venni jovo heten junius kozepere
3500 korul van kettonknek
de meg a szabadsag problema megint, ha minden kotel szakad akkor szeptemberben megyunk, de a jegyeket valamikorra megveszem jovo heten mindenkeppen, hogy ne legyen tobb halasztas:)
4 eve keszukunk:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.26. 18:52:58

szeptemberre egy 1000-es olcsobb, majd megkerdezem Mayt ha hazer...

Rosszindulatú Vászka 2014.05.26. 18:54:12

Chriszian Morgenstern

AZ AKASZTÓFACIMBORÁK SZÖVETSÉGÉNEK DALA
Rundeslied der Galgenbrüder

Ó, kusza életförtelem,
itt lógunk hóhérkötélen!
Béka brekeg, pók szövöget,
szél fésül kókadt fejeket.
 
Ó, minden ocsmány undor alja!
„Átkozott vagy!” – bagoly rivallja.
Hold tör meg csillagsugarat,
s még most se törtél meg magad.
 
Ó, minden ocsmány undor alja!
Ezüstpaták dongnék, ki hallja?
Kuvik kiáltja: jobb alul!
Borul, derül, az űr azúr!

Kálnoky László fo(/e)rdítása

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.26. 19:01:04

@Rosszindulatú Vászka:
Villon azert jobb:)

"Francia vagyok Párizs városából,
mely lábam alatt a piszkos mélybe vész,
s most méterhosszan lógok egy nyárfaágról,
és nyakamon érzem, hogy seggem míly nehéz."

Rosszindulatú Vászka 2014.05.26. 19:07:52

@hagyma: azér aztat vedd figyelembe, hogy Villon-nál ez életérzés volt, Morgenstern meg a cimboriáival gajdolta ezeket ittasan a kocsmában.

Rosszindulatú Vászka 2014.05.26. 19:09:01

AKASZTÓFACIMBORA DALA ZSÓFIHOZ, A HÓHÉRLEÁNYHOZ
Galgenbruders Lied an Sophie, die Henkersmaid

Zsófi, hóhérleányka,
csókot a koponyámra!
Habár a szám
sötét kazán –
de ha te nem, ki szánna!
 
Zsófi, hóhérleányka,
paskolj a koponyámra!
Bár a hajam
már oda van –
de ha te nem, ki szánna!
 
Zsófi, hóhérleányka,
less be a koponyámba!
Bár szememet
sas ette meg –
de ha te nem, ki szánna!

Anomalocaris (törölt) 2014.05.26. 19:13:12

@Rosszindulatú Vászka: Nagyon furcsa ez így magyarul. Úgy is mondhatnám, hogy nem jó.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.05.26. 19:19:21

Ja, álmodtam animációt, simán, egyiket elfelejtettem, másikat nem. Egy nagy száj bekapott, sötetétség telepedett körém így, majd ez a sötétség egy jegesmedve segglyukáé lett, abból távolodott kifele a kamera, végül kijött belőle, távolodott a medve is. Végülis jó utazás volt.

AtiSnatch 2014.05.26. 19:23:37

hamarosan 8 óra. mindenki készítse ki a gyógyszerét. közérdekű közleményünket hallották. további szép estét.

Anomalocaris (törölt) 2014.05.26. 19:33:44

@AtiSnatch: A 20:45-öt is felkonferálod majd helyettem? Azt hiszem tisztában vagy már minden részlettel!

AtiSnatch 2014.05.26. 19:37:50

@Nattramn: találtál számodra megfelelő silverfisht?

Anomalocaris (törölt) 2014.05.26. 19:42:35

@AtiSnatch: Hát Silverfish, az már nincs :/ Pedig az volt a legjobb.

Anomalocaris (törölt) 2014.05.26. 19:54:01

Ez a poszt már egy egyhetes tetem. Erősen oszlik.

Argentínában megdöntötték Perón asszonyt 2014.05.26. 19:56:37

@Nattramn: perszehogy oszlik hiszen nincs itt semmi látnivaló

Aureliano Buendía 2014.05.26. 20:10:02

@ColT: kérdés az, hogy a haver nője mit akar tőled, és utána bízhatsz-e a diszkréciójában;)

Aureliano Buendía 2014.05.26. 20:11:39

@AtiSnatch: kezdik permetezni az igitrélt?

AtiSnatch 2014.05.26. 20:16:44

@uraaam: egy kicsit átmentünk absztraktba...te spúr szemét. :D

*ügyesen két kommentre reagál egy válasszal, büszkén kihúzza magát.

háromlábúbogár (törölt) 2014.05.26. 20:38:32

@batgirl: idáig mi vót?
most ilyen elme gyógy és intézet

Anomalocaris (törölt) 2014.05.26. 20:44:20

@háromlábúbogár: Az jár a fejemben, hogfy a végen egesz jol sikerul ez a portal.

igi1 2014.05.26. 20:49:10

@hagyma: akkor mi jól jártunk a 2000 dollárral, 3 átszállással 2 embernek :DDD

hajrá

azért majd 4000 dollár nagyon durva 2 embernek

pedig ti a keleti oldalon vagytok

New Yorkba pl. csak 6 órás az út Londonból asszem

Míg mi 8 órát utazunk Londonból + 1,5 óra

Asheville-ből Németországba gondolom akkor is át kell szállni

Aureliano Buendía 2014.05.26. 21:03:28

@háromlábúbogár: az kihagyós.
Inkább iszom még egy pohárral:D

A nyuszi volt!!!!!!!

helianthus 2014.05.26. 21:05:58

@uraaam: a ColT nem olyan! Ő hűséges! Te kujon.

Aureliano Buendía 2014.05.26. 21:08:19

@helianthus: a hűség egy olyan szilárd elhatározás, ami alkoholban oldódik;)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.26. 21:12:44

@igi1: hat annyi, ahogy irtad, indul a szezon oszt ennyi
3.20nel olcsobb nincs
2 atszallas az a minimum ashevillebol
charlotte--munchen@Rosszindulatú Vászka: figyelembe vettem:)

helianthus 2014.05.26. 21:24:21

@uraaam: ezt a b. nejed is beveszi? :)

Atörökk 2014.05.26. 21:38:05

Teccik ez a zidőjárás a városban. Elégedett vagyok.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.05.26. 21:40:48

@atörökk: alufóliát azé' csavarjál a buksidra. nélkül béhatol az aurádba a károsanyag oszt megrezgeti a frekvencijádat.

Atörökk 2014.05.26. 21:43:31

@sugargiraffusplumps.:
Már beüzemeltem a nappaliba' egy talajgenerátort, az 5 kilométeres körzetben megvéd a francionoktól.

AtiSnatch 2014.05.26. 21:44:41

@atörökk: vityázz mer má begyöttek a horvát határon!!!4!

Anomalocaris (törölt) 2014.05.26. 21:48:05

@háromlábúbogár: De te ezeket csak kitalálod. Így nem ér. Létezőket kell felhasználni.

Anomalocaris (törölt) 2014.05.26. 21:51:46

Itt van mindjárt egy 3 in 1 a Velvetről.

"Megkerestük az illetékes Fejér Megyei Rendőrkapitányságot is, hogy mikorra tervezika fiú meghalgatását, de a nyomozás érdekeire való tekintettel nem adtak infomációt."

Egyébként a Velveten mintha halmozottan diszgráfiások dolgoznának, vagy folyamatosan részegek. Ez például mi?

"A 37 éves sofőr úgy ittas volt, sőt ölében ott ült kétéves fia is."

Én persze csöppet se bánom.

Atörökk 2014.05.26. 21:53:16

@sugargiraffusplumps.:
Délutánra nekem is fájt az oldalam.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.05.26. 22:16:56

@Nattramn: Jeanpierre praktizál még a Velveten? Három-négy éve random betűgenerátorral írta a posztjait. Tuti.

helianthus 2014.05.26. 22:25:58

@batgirl: attól függ. Ha igi nyilatkozik, akkor csecsszoba.*

* elhatárolódást kèrek!

igi1 2014.05.26. 22:43:30

@hagyma: azé akkor is durva

kissé kidobtam a taccsot h ennyi a különbség szezon / nem szezon ês ha rögtön veszed

ha azt nézed a duplája pedig nekem is 2 átszállás minimum :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.26. 23:25:31

@igi1: hat en se vagyok boldog, hogy ennyi
Mary nem akarna nem is mennenk:)
de akar
meg nem vettem meg a jegyeket
szeptember is szoba johet, de hogy iden megyunk az hetszentseg
/asszem juniusban/

háromlábúbogár (törölt) 2014.05.27. 05:29:09

@Nattramn: ha jobban mazsoláznánk, lehet hogy létezik !!44!!

AtiSnatch 2014.05.27. 07:09:47

Hogyan ismerjük fel a hamis Gyíkembereket?

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.05.27. 07:49:40

Arra gondoltam, ha tüntetőleg nem írnánk, szépen elsüllyedne jó mélyre, elfelejtődne ez blog. Még csak ki sem röhögne bennünket senki. Volt egy mennyei fejezet az életünkben, sorozatos orgazmus volt ez. De mostmár vége.
Falapocska vágódeszka már egy kisnyugdíjas otthonában, csirkefarhátot visel hátán.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.05.27. 07:50:51

@helianthus: te még a vágnapok után is vihogva hihizel.:D Igen, nő vagy. Tragédia.

helianthus 2014.05.27. 08:36:51

@Kellemes Zérókomponista: vágnapok=végnapok?
Akkor igen.
Hihi!
Nő vagyok, de nem a tragédiaféléből.
Ha ez megnyugvást nyújt, gondolj erre erősen, karok összefonva, a tekintet tüntetőleg az ellenkező sarokba mered.

Manyecska 2014.05.27. 08:48:04

Asszonygya a mérnöki kamara, nyalom a hangjukat,jelentkeztünk egy előadásra 17.e HUF-ér--már nem én:P- sza ha nem fizetjük be a reg.díjat /5.000/ akkor coky, és különben is. Há mi tavaly se fizettük be direkt, elég volt idén a 37.E HUF tagdíj gyanánt. Most benéz a ló az ablakon ott tartunk..:D

killertom24 2014.05.27. 09:24:01

Kurva anyádért írsz blogot ha aztán több mint egy hétig baszod frissíteni...

Nikorene 2014.05.27. 10:08:20

@killertom24: jönnek az elvonási tünetek? :)

Nikorene 2014.05.27. 10:10:08

@Manyecska: addig jó, amíg saját akaratából nézt be, és nem csak a véres fejét találod az ágyadban...

Nikorene 2014.05.27. 10:11:10

@sugargiraffusplumps.: "Senki nem kövez meg senkit, míg meg nem fújom ezt a sípot!"

Nikorene 2014.05.27. 10:21:48

@helianthus: nemisposztolták ki a találmányomat az indexbakira... :( úútálok minden bloggert.

helianthus 2014.05.27. 10:23:19

@Nikorene: hova küldted? o_O majd intèzkedek! :)

Nikorene 2014.05.27. 10:24:57

Hogy van latinul a római? -
kérdezte.
- Romanes - felelte készségesen a tettenért, és átkozni kezdte magában a
korabeli férfi-frizura divatot, mert a szigorú katona, már a pajeszát
fogta.
- Tehát? - vizsgáztatta tovább a tiszt.
- Anus.
- Többes szám megszólító esetén?
- Ani?
- Ro-ma-ni - szótagolta a centurió, elvette foglyától az ecsetet, és
kijavította a feliratot. Aztán folyt tovább a vizsga.
- Mi ez az eunt?
- Megy.
- Ragozd csak a menni igét?
- Ire... az... eo... nem... imus... az meg eunt.
- Tehát az eunt?
- Többes szám, harmadik személy, jelen idõ, kijelentõ mód.
A tiszt újra megragadta a pajeszt, amit az elõbb az ecset kedvéért
elengedett.
- A "menjetek haza rómaiak" utasítás, tehát mit kell használni?
- Felszólító mód!
- Miszerint? - de még a válasz elõtt rántott egyet a pajeszon.
- Mennyi római?
- Többes... jaj... többes: i t e!
- I T E - írta le helyesen a tudós katona.
- Domus, alany eset? Menjetek haza. Ez elõre mutató ugyebár?
- Iigen. Részes eset. Jaj nem, nemm részes eset. Tárgy eset, iszonyúan
tárgy eset. D O M U M, uram, ááá, domum!
- Igen. Vagyis? - A tiszt kardot rántott nyomatékul. - DOMUM! Világos?
- Igen uram.
A tiszt elengedte. Elégedetten dugta vissza hüvelyébe a kardot.
- Most pedig írd le százszor! - parancsolta.
- Igen uram, köszönöm uram - hajlongott a zsidó -, heil Cézár!
- Heil Cézár! Ha nem végzel napkeltéig, levágom a töködet.
- Köszönöm, heil Cézár, meg minden uram, köszönöm.

Nikorene 2014.05.27. 10:27:10

@helianthus: mukka(kukac)pozor(pont)hu, ami ki van írva :(

2014.05.27. 10:30:47

Zsekill elhunyt?

2014.05.27. 10:52:06

@sugargiraffusplumps.: :))))

Azt látom hogy Blájeneztek már kínotokban!

És az Alielt hogy lehet felismelni hogy hamis e?

helianthus 2014.05.27. 10:54:13

@Nikorene: ok. A bloggazda, akit ismerek jól!, kicsit szétcsúszott vagy évek óta nem küldtek oda semmit. :) Majd szólok neki.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.05.27. 10:54:56

@Cicmen: sajnos nem tudom! de kéldezzük meg lóbeltet!!

helianthus 2014.05.27. 10:56:44

Ha te nem vagy nem kell senki más, ma minden más, ma minden szééép!
*dúdol*

helianthus 2014.05.27. 10:57:52

Magányos így a nyeregben mióta megdöglött a ló.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.05.27. 10:58:29

@Cicmen: Lelököd a padlóla, akkol kidelül!

helianthus 2014.05.27. 11:00:11

@sugargiraffusplumps.: ne legyen több lóbelt ledfold vagy loloblidzsida!

AtiSnatch 2014.05.27. 11:00:59

szerintem még nincs új poszt.

helianthus 2014.05.27. 11:03:20

Kemtréleznek. Szakad az eső.
Hajnalban is szakadt.
Ezért nincs már hajnalban eső.
Vagyis ezért van.
De ez nem olyan, mint a régi esők!!!44!
Hangja van.
Lehet hallani, hogy esik.
Hosszú csíkokban esik.
Veri bele a földbe az alomíniumot!
Ezek tények!!4!!négy

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.27. 11:06:39

Van új poszt! Van új poszt! Rohannyatok elsőzni!!!
.
.
.
.
.
.
Hááá-hááá-háhááááá!

helianthus 2014.05.27. 11:07:24

Figyelem az időjárást egészen kiskorom óta!
Észreveszem, hogy milyen idő van!!4!
Èrtek hozzá!
Rögtön tudom, ha esik!!4!
Felismerem a jeleket.
Ez nem olyan, mint a régi eső!4!!
Sokkal vizesebb!!:
Vizezik, hogy könnyebben beverje a földbe!négynégy!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.05.27. 11:07:53

@helianthus: gyere béjbi, rezegjünk együtt!!

Nullponti mező
Tér-idő határán van egy hely, ahol mindig is voltál,
Bár a lehet, hogy nem tudsz emlékezni arra, amit láttál.
Minden aki vagy, ott van - nem csupán tíz százalék.
Valójában kvantum vagy. Tiszta szándékkal rezegsz;
A fény és a hang frekvenciája vagy, itt-ott rendezetten.
Te nem létezel egyáltalán, és mégis, mindig mindenütt vagy.
Abban a pillanatban minden van, és nem lehet mérni egy síkban.
Nincsen jó vagy rossz, mert a pillanat az Isteni.,,
Te vagy a Teremtője a fiatalság frekvenciájának:
A semmiből született örvénylő szimfónia, de mégis Igaz.
Kor nem befolyásolhatja, hogy mert az egyetlen pillanat a MOST.
És a gyönyörű küldetésed felfedezni magad. De hogyan?
Mint igazság, Te vagy a válasz,kérdésednek nincs neve.
Az utazás örökké tart, és ez nem más, mint egy játék.
Tehát amikor végül úgy döntöttél, hogy szeretnél a Földre jönni,
Amit akartál, felfedezni az emberi létezést születésétől fogva.
Tudtad, hogy mit teszel. A választásod szerint amit kaptál igaz is volt.
Te egyszerűen a frekvenciád megnyilvánulása vagy.
De valahol a elfelejtetted az igazságot, és hagytad elveszni.
Elfelejtetted, hogy ez egy játék, és az a küldetése, hogy játssz.

helianthus 2014.05.27. 11:11:35

@atpijkamo: hol? Hol? Nemis!
Maga hülye!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.05.27. 11:12:38

@helianthus: Egyénenként és kollektíven is egy bizonyos rezgési frekvenciát árasztotok, s ez a rezgésszám a valóság egy adott változatába helyez benneteket. Ez a nemfizikai energiajegy határozza meg egyéni természeteteket percről percre, ez körvonalazza földi tapasztalataitok körülményeit. Világotok valósága egy sor megállapodáson alapul, személyes életetek pedig nem más, mint ÖNFELFEDEZŐ utazás a valóság e hatalmas keretén belül, ahol megélitek azt, amiben hisztek. Az, hogy mennyire fogjátok fel és hogyan értelmezitek az érzetek és ingerek hatalmas áradatát e sokrétű környezeten belül, meghatározza, hogy az önfelfedezés milyen fokára juttok fejlődésetekben. Az észlelések, vagyis az a képességetek, amellyel a valóság különféle árnyalatait érzékelni tudjátok, akkor finomodik és fejlődik gyorsabban, ha a rugalmasság és a bizalom talaján álltok.

Nikorene 2014.05.27. 11:12:54

@helianthus: Ténye csak tuggyukkinek lehet... ha ezt nem fogod, akkor ... blablabla...

Nikorene 2014.05.27. 11:13:52

@helianthus: nem hüle az... csak kicsit szadista. :)

Nikorene 2014.05.27. 11:15:09

@sugargiraffusplumps.: TEgnap nekem is ilyesmit súgtak a hangok... de most megnyugodtam, hogy nem csak én vagyok helikopter.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.05.27. 11:16:18

Kellene keresni egy új blogot. Csoportosan.
Oszt hogy örülne a blogger, hoyg megnőtt az olvasottsága.
Oszt egy kisidő múlva, hoyg káromkodna.
Az ötletem most egyre jobban tetszik.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.05.27. 11:17:47

@sugargiraffusplumps.: áruld el hova jársz. Hol hallottad ezt kislányom, kérdezhetném így is, én nem tanítottam ilyet neked, agytrippered ha van, elviszünk orvoshoz, kigyógyícsuk a buziságot is, van már ellentszer.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.05.27. 11:18:19

@Kellemes Zérókomponista: borujj le a tudás előtt fiam. akár fetrenghetsz is!

@Nikorene: hallgass rájuk! benned van az univerzum frekvenciája! gézabá is megmonta már, márpedig az akkor úgy is van!

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.05.27. 11:20:00

Gyógyítóink várják hívását (szívását). Szellemek fel fognak kenődni falra, széles mosoly, lyalmondta a táltosaz érdeklő dő nyugdíjasnak. Másvilágot ide.

Néprajzi sarok: száj=konda.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.05.27. 11:21:10

@Kellemes Zérókomponista:

kompifiam, ne állj ellent mer úgyis hiábavaló! a szeretet át fogja ütni a lágy matériaburkodat és felszívódol a lebegés misztériumába a csakrakapud által!

A színek Szivárvány Lényeivé válunk, kisugározva az összhang rezgéseit, annak érdekében, hogy előidézze a békét, szeretetet és összhangot mindennek, aki szintén kapcsolatban van.

Nikorene 2014.05.27. 11:24:40

@sugargiraffusplumps.: akkó azé kezdôdik az összes tévén 20:15 kor az esti film... TUTTTTAM. Ott sugározzák belénk a jót.

Nikorene 2014.05.27. 11:25:49

@batgirl: émmá átmentem kismalacz blogjára, oszt elsô is lettem.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.05.27. 11:27:52

@helianthus: úgy érzem te vagy az, akivel érdmes ismerkedni. Olyan sikeres ismerőseid vannak.:D Most valamiért pudingillat van. Alá tudod támasztani?
@sugargiraffusplumps.: a aját fejtetőmön keresztül felszívódhatok?
Kapcsolatban van, akkor nem szabad. Lepattanóra meg amúgy sem megyek. Vagy ez most nem az? Ideimport-teleportálnánk pár Józsefnét, meg Kálmánnét akkor rácuppannának saját karikatúráikra? Mint mikor a állat lása magáta tükörben és megörül/reagál. Meglátnák avagy esetleg, hogy figurázás? Én nem akarom magam gennynek érezni, ippen ezért most megigazolom (MOST), hogy nem vagyok az.
Meg szerintem nem azt kőlne hangoztatni, hogy álatkísérletek nincsenek, hanem ezókísérletek nem, bammeg. Ezek még nyomorultabbak/kiszolgáltatottabbak. Vannak ilyen fehérgalléros betegecikék, csak ők máshogy, másfelől, hogy direkt keltik az ingert és azt évezik, ha visszaér hozzájuk a népajkon megszörfölődött agyfasz, dúsítva nemegyszer. Hát ezt is büntetném penészescellába.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.05.27. 11:29:06

@Nikorene: régen a szomszédok volt az ESZKÖZ ma meg a VV! megfigyelted már, hogy lenke néni tokája sose mozgott? igazából egy zipzár van alatta, ott tudta kinyitni a humanoidjelmezét! igazából gyíkentitás!!!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.05.27. 11:35:51

@Nikorene: franciazsidó!!!!:D :D

@Kellemes Zérókomponista: nem látnak ezek semmit. tagadnak mint vona a halló fausztot. mondhatnám úgy is, hogy kár ezekbe az energia de önszórakoztatási célra pontosan megfelelnek. :D

helianthus 2014.05.27. 11:35:56

@atpijkamo: lelökünk inkább a padlóla. De dulván!
@Kellemes Zérókomponista: Alá! A pudingillat a haarptól van! Elandalít és nem veszed észre, amikor megrezegtetnek! Ezek tények!!!4!!

Nikorene 2014.05.27. 11:37:38

@helianthus: No kész... most aztán kihúztad a gyufát... Nem megmondtam, hogy kinek van ténye? Szólok is L. Nempityu Istvánnak, aztán majd jól megnézheted magad.

Manyecska 2014.05.27. 11:38:49

@Kellemes Zérókomponista: reggel a Klasszikot hallgattam! /nyitányok/ oszt zokogva mentem dolgozni:P oly szép ez, orcsesztra stílusban:
www.youtube.com/watch?v=UWOBp6Xlgw8
mondjuk a kötés a lábamon indokolta a zokogást gyaloglás közben..

helianthus 2014.05.27. 11:39:09

@Nikorene: az azért nem jó, mert tudja kik vagyunk! Egy mit sem sejtő blogra kell észrevétlen beszivárogni! Kemtrélesre menjünk, ahhoz èrtünk!!4!!
Ezek tények!nègy

Nikorene 2014.05.27. 11:40:26

index.hu/kulfold/2014/05/27/a_szakadarok_valamit_nagyon_tudnak/

huhhhh... akkor asszem Mo is megérett egy forradalomra... Ilyen miniszterek AKÀRMIT hazudhatnának, akkor is rá szavaznék :)

helianthus 2014.05.27. 11:42:03

@Nikorene: már késő! Megnősült. :+
Hamarabb kellett volna szólni, hogy jól megnézze magam. :/
Lecsúsztam róla.
*csendben zokog*

Nikorene 2014.05.27. 11:49:26

Picsába... ez a legjobb, és pont itt nem lehet kommentelni
www.fenyorveny.hu/2013/07/itt-bizonyitek-hogy-fenyhajok.html

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.05.27. 11:49:39

@sugargiraffusplumps.: A szemetek!

@helianthus: ott túl feltűnőek lennénk, mert ugyan hülyék vagyunk, de nem eléggé :D

Nikorene 2014.05.27. 11:50:50

Úristen... fél karomat odaadnám egy fél óra kommentelési lehetôségért...
www.fenyorveny.hu/2014/05/cobra-plejadi-portal-aktivalas-jelentes.html

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.05.27. 12:02:49

@Nikorene: hinnye! erre tán még gézabá is eleresztene egy nyálasabb húbazdmeget! :D :D

Nikorene 2014.05.27. 12:03:46

Ez még mindig elsô a google listájában "gyógyító gömb"-re keresve...
webgyogyito.uw.hu/

pedig már 2005 óta ígéri a GYWG 2.0-t, amit majd már egyszerre többen is nézhetnek.

Manyecska 2014.05.27. 12:05:19

Tejbegrízt főztem.Fahéjjal! Az irodaház konyhájában a platnin..Remélem nem sokan köptek bele.:D

Nikorene 2014.05.27. 12:06:33

Remélem Dzseki örülni fog ha visszajön és látja, milyen szorgalamsan reklámozzuk ezeket a nagyon jó blogokat az ô blogján.

Manyecska 2014.05.27. 12:08:43

Oszt írte valaki a zindexnek?

Manyecska 2014.05.27. 12:11:54

@Kellemes Zérókomponista: Te is látod alább linkelt videómban a tengerimalacot DemiMóre vállán??

helianthus 2014.05.27. 12:14:46

@ColT: Mi máshogy vagyunk hülyék! :)
@Nikorene:
Micsoda nyalánkságok! Majd csemegèzek belőlük. :D

helianthus 2014.05.27. 12:15:49

Kivettem a vìzbűl a zokszigént! Megyek, indul a gépem!!4!!

Manyecska 2014.05.27. 12:19:35

@helianthus: a lélegeztető? Praktikus.

AtiSnatch 2014.05.27. 12:23:42

@Nikorene: @sugargiraffusplumps.: ezeket olvasva fizikai fájdalmat érzek. és még a homár szar...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.05.27. 12:28:56

@sugargiraffusplumps.: "a felvételen jól látható a rózsaszín, fehér és lila kiáradás."

Bazz, szar obival bármikor csinálok nekik mindenféle színűt! Imádni fognak.

@helianthus: Jjjja

@AtiSnatch: Kéne olyan anyag, amit ezek szívnak... vagy talán mégsem.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.05.27. 12:30:10

@AtiSnatch: :D én is! a szám már napok óta folyton fülig ér és tényleg kezd fájni!

Nikorene 2014.05.27. 12:57:46

@sugargiraffusplumps.: Azttecsakhiszed. Ez a módszer. ELkezded olvasgatni, nevetve megtanulod, és arra ébrecc, hogy fújod kívülrôl... Oszt eccer csak a legjobb barátnôd megkérdezi, hogy mennyi az idô, és két perc alatt átkötöd a beszélgtést a krisztushálóra.

Nikorene 2014.05.27. 12:59:47

@AtiSnatch: itt a ronda multinál le van tíltva a fácse, így akarják elnyomni az igazságot, ne juthassunk információhoz...

AtiSnatch 2014.05.27. 13:01:45

@Nikorene: vityázz!!!4 mer kemlét kevernek a reggeli kávédba!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.05.27. 13:21:09

@Nikorene: Hajjaj

", így akarják elnyomni az igazságot, ne juthassunk információhoz... "
Illetve hogy rólad se juthassanak atudjukkik! Szegényekkel így kibaszni...

@AtiSnatch: :D

Manyecska 2014.05.27. 13:54:17

@ColT: nem fogod elhinni, egy majd 15 évvel fiatalabb fijú udvarolgat nekem mostanában..:O:D most hívott burkoltan randira..Hülye ez???:D megkíván, talpig kötésben.:D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.27. 14:00:52

en mar komolyan aggodom dzsekiert

Manyecska 2014.05.27. 14:13:44

@igi1: asszonták 27-28 évesnek nézek ki..:D:O megyünk dizsibe?:DD

igi1 2014.05.27. 14:16:03

@Manyecska: hát ne akarj rossz óment magadnak

Menjé inkább egyedül jobban jársz :P

Manyecska 2014.05.27. 14:19:28

@ColT: nade évek óta nem? most meg igen??:P lehet romlik a látása.

Manyecska 2014.05.27. 14:22:57

@ColT: Na és ha még szűz?:PP

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.05.27. 14:30:05

Nnna, ez a linkgyűjtemény klasszik, nem a FM!
@Manyecska: te, oda még az is öreg, felezd meg vagy telefonos segítség. Ez mekkora bók volt már, megfigyeled?:D

iksz dé

Manyecska 2014.05.27. 14:39:21

@igi1: ja, képzeld, egy tucat gyereket kell majd szülnöm:OO:DD kis szöszi gyerkőcök lennének:D

Manyecska 2014.05.27. 14:57:48

@hagyma: vennék neki legót, szülinapjára:P mér-e?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.27. 15:00:23

@Manyecska: ne koltsd tul magad
vegyel dompert
vagy tengeri malacot

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.27. 15:39:32

vagy traktort es add meg igi elerhetoseget

Nikorene 2014.05.27. 15:41:15

@ColT: a legtöbbet ismertem, de voltak újak... :) Naon klassz... a lyukas kiscsaj viszont hátborzongató...

Nikorene 2014.05.27. 15:42:28

@Manyecska: 15 éves, Te meg szerinte 28... akkor télleg beteg... :) anyakomplexusos.

Manyecska 2014.05.27. 16:42:57

@Nikorene: nem szerinte a kollégám szerint..:) engem MÉG az Aldiban is letegeznek a kiscsajok:(:DD:O pedig ott ilyen elvileg nem fordulhatna elő!!?

makk_ász 2014.05.27. 16:48:56

megjavultak a termékek fiam?

Atörökk 2014.05.27. 16:50:46

Blúsz Lí vót már?

Aureliano Buendía 2014.05.27. 16:55:18

Veszek már egy kibaszott Tomi mosóport.

Aureliano Buendía 2014.05.27. 16:58:13

@AtiSnatch: hogyan ismerjük fel a hamis Tékozló Homárt?

Atörökk 2014.05.27. 16:59:33

@uraaam:
Felismered a hamis Tomi mosóport? Én igen!4!!

Aureliano Buendía 2014.05.27. 17:09:29

@batgirl: én beérném egy régebbi poszttal is egyelőre

Aureliano Buendía 2014.05.27. 17:11:45

@atörökk: persze. Az van ráírva, hogy Sanyi.

háromlábúbogár (törölt) 2014.05.27. 18:08:18

Annyiszor láttam mostanában ezt a dzsuvás arielt, hogy már amikor az ábécében megláttam, hát majdnem telefonáltam....

Manyecska 2014.05.27. 18:23:54

Jackyll még új lehet itt..:DDD

AtiSnatch 2014.05.27. 18:36:09

kicsit leült a buli. hát nem egy vúdsztok.

Manyecska 2014.05.27. 18:38:58

@AtiSnatch: én az örmény kapcsolatokat építem, két napja. Avanasian név ismerős?:P jobb is..

AtiSnatch 2014.05.27. 18:42:38

@Manyecska: Alex? Nagy spanom az öreg. :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.05.27. 18:48:42

@AtiSnatch: Vegyél be megfelelő szert, aztán máris jobb lesz :D

@Manyecska: ÖRVÉNY? :D

AtiSnatch 2014.05.27. 18:50:11

@ColT: nincs egy kis kemtréled? vagy instant HAARPod?

AtiSnatch 2014.05.27. 18:55:56

@uraaam: aztat bárki mondhassa!

Manyecska 2014.05.27. 19:00:39

@AtiSnatch: :P magam is meglepődtem hogy ő írt..:)

Troppauer_Hümér 2014.05.27. 19:11:03

Már egy hete csak a mamára gondolok...Vajon a hamis Ariellel mosónök is korán halnak?

Aureliano Buendía 2014.05.27. 19:21:06

@Troppauer_Hümér: mármint AdriennE (mia faszért az e a végén?) mamájára?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.05.27. 19:26:03

@AtiSnatch: De, tök szarul is vagyok, biztos nem szórtak ma

@uraaam: Ártány

@Troppauer_Hümér: :D

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.05.27. 19:29:57

@háromlábúbogár: normális ember szolgákat tart vásárlásra, otthonról nem mozdul ki, csak nemessy meghívásra, automobilon. HOVÁ TŰNT AZ ARISZTOKRÁCIA?

AtiSnatch 2014.05.27. 19:34:30

@Kellemes Zérókomponista: az hagyján kedves baráthom, én már csak thelefonon érthekezek a plebsszel.

Anomalocaris (törölt) 2014.05.27. 19:37:53

Szerintem ez a posztstopp valami pszichológiai kísérlet. A téboly jelei már látszódnak is egyeseken.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.05.27. 19:42:04

@AtiSnatch: hárpot bezárták, már csak inaktívhárp van. Amint a kacsa is mondja: hárp-hárp. Ez de gyenge volt.:D
@uraaam: aktív ó kettővel?

Manyecska 2014.05.27. 19:44:50

@Nattramn: Talán át kéne menni az iwiwre.

KőmíesKelemen 2014.05.27. 19:45:50

Faszommá arielbe, Jackyll a Bahamákon van vagy mi a picsa ?

Aureliano Buendía 2014.05.27. 19:48:50

@AtiSnatch: na szép, hogy pont te tamáskodsz itt.

Aureliano Buendía 2014.05.27. 19:49:51

@ColT: mindegy, csak árcson:D

Haverinát kerülgeted még? Lesz valami?;)

Aureliano Buendía 2014.05.27. 19:52:29

@Kellemes Zérókomponista: óhárommal, mer ez az igitrél ellen is véd.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.05.27. 19:59:03

@uraaam: Nem kerülgettem, monogám vagyok :) Viszont baráti körbe passzolt volna, csak ő másképp gondolta.

Aureliano Buendía 2014.05.27. 19:59:55

@ColT: bedobott volna a barátnői közé? És te passzoltad?
Szégyen!

:D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.05.27. 20:03:32

@uraaam: Hát még ha így lett volna :D Mondjuk inni akkor is kéne :D

Aureliano Buendía 2014.05.27. 20:09:02

@ColT: na, ez kicsit zavaros, bontsd ki kérlek!

Manyecska 2014.05.27. 20:13:24

@AtiSnatch: basszus, én még a HotDog-on rajta vagyok:DD

háromlábúbogár (törölt) 2014.05.27. 20:16:56

@Kellemes Zérókomponista: arisztokratikusan imádok kötözködni a boltokban, ez a hobbim :-)

Manyecska 2014.05.27. 20:24:08

@háromlábúbogár: én már nem tudom, valami ismim volt ott..

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.05.27. 20:26:03

@uraaam: Ennyi amennyit írtam. Nem megfektetés céljából, mert egy barátnővel sem bírok, nem kell mellé még egy :D De mondom, haverok közé jól jött volna, mert jó fej. Volt hétfőig. Csak az okát lenne jó tudni, de az ugye mission impossible :D

Aureliano Buendía 2014.05.27. 20:30:36

@háromlábúbogár: remélem, a vásárlók könyvét minden alkalommal kikéred?!

Atörökk 2014.05.27. 20:31:26

@uraaam:
Ezt tudom!4!!
Előre megy! Ja, nem, az be van igizve!4!!

Aureliano Buendía 2014.05.27. 20:32:34

@ColT: okát-okát. Egyértelmű. Ő benne lett volna valamiben. Barátság delux;)

igi1 2014.05.27. 20:33:19

@Kellemes Zérókomponista: ez is csak attól függ, én mit akarok :)

Atörökk 2014.05.27. 20:33:27

@uraaam:
Azt hívják baszótársnak, ugye? :D

Aureliano Buendía 2014.05.27. 20:33:32

@atörökk: szórják az igitrélt üzbegasztán felett

Aureliano Buendía 2014.05.27. 20:34:29

Férfi és nő között lehet-e barátság, és ha igen, miért nem?

Aureliano Buendía 2014.05.27. 20:37:09

@Kellemes Zérókomponista: dehogynem.
Meg kell szerezni a melltartójának egy darabját, az kemtréllel jól bekenni, teliholdnál háromszor megköpködni, majd porrá törni egy nyúlfarokkal együtt, és az egész őrleményt alufóliába betekerni, és ezt postásgumival a homlokodra fikszálni.

Manyecska 2014.05.27. 20:39:26

@ColT: mér meglengetted előtte a lompost oszt beijedt??:D

Aureliano Buendía 2014.05.27. 20:42:23

@Manyecska: szerintem inkább kolt rémülhetett meg a két didkó láttán:D

Vagy nem bírja a kötözős-fojtogatós szekszet.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.05.27. 20:42:44

@Manyecska: Az enyémtől nem szoktak :D:D:D:D

@uraaam: Fúvaze ez tök jó, kipróbálom. Bár a elihold macerás lesz. Olyankor mindig lóvá változok.

AtiSnatch 2014.05.27. 20:54:07

@Manyecska: ott még én is! :D találj meg ha tucc! :D

háromlábúbogár (törölt) 2014.05.27. 20:57:58

@uraaam: áááááá, csak geciskedek :-)

egyébként a lófilénél tartunk?

Aureliano Buendía 2014.05.27. 20:58:01

Kedves lovagok és lovaginák!

Aureliano Buendía 2014.05.27. 20:59:25

@háromlábúbogár: pedig akkor már érdemes beleírni. Egy önérzetes vérbeli homáros egyszer már írt vásárlók könyvébe.

Amúgy lófaszt!:)

Manyecska 2014.05.27. 21:01:15

Mindenkinek válaszolok: jó,oké!..:DD
Apti kínjában örményül kommentel, lefordítottam..:
"Georgian1 hete

Ehhez meg kell először, hogy a Karabagh. De unerstand a vágy a nők, de az örmények mi dont, mint a nők, mert a nők férjhez 12 évesen, 18 van 5 gyerek és leginkább likley minden beltenyésztett növények, mint te " :DDDDD!

háromlábúbogár (törölt) 2014.05.27. 21:01:52

@uraaam: áh, álltam én anno a barikád másik oldalán, de most jött el a fagyi visszanyal korszak :-)

Nattramnak: lófadzt! (télleg olvastam, valamikor!)

hun a sün? ki vasalta ki? őszintén! Igi?

Aureliano Buendía 2014.05.27. 21:02:36

@ColT: összehívjuk a lóvátételi bizoccságot.

Atörökk 2014.05.27. 21:03:22

@sugargiraffusplumps.:
Szerintem csak lódít :D

@uraaam:
Latrok és latrinák!

Aureliano Buendía 2014.05.27. 21:07:27

@háromlábúbogár: te birkákat fürdettél? Kemény ez a vidéki élet.

Aureliano Buendía 2014.05.27. 21:08:57

@AtiSnatch: a pisztácia kifogyott csokoládé nem is volt

háromlábúbogár (törölt) 2014.05.27. 21:09:18

@AtiSnatch: van tuttifrutti, karamell, rumosdió, és kávé :-)

@uraaam: állatokkal nem vagyok kapcsolatban, de mint tudjuk a jelenlevők mindig kivételek :-D

AtiSnatch 2014.05.27. 21:09:33

@uraaam: amiben meg mutter fürdik az az anyukád!!! Már bocs. :D

Aureliano Buendía 2014.05.27. 21:13:14

@AtiSnatch: ami kicsi, zöld és copfja van, az meg a Zsófika:D
Értem én:)

háromlábúbogár (törölt) 2014.05.27. 21:18:49

@uraaam: ha már hülye viccek

Mi az, nagy piros, és nem lehet megenni?
TRAKTOR!44!!

@sugargiraffusplumps.: lobbla el :-)

AtiSnatch 2014.05.27. 21:20:57

@háromlábúbogár: nagy, piros és árt a fogaknak.:D

Atörökk 2014.05.27. 21:21:09

@sugargiraffusplumps.:
Ugyan már, próbálj ráhangoLÓdni :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.05.27. 21:22:29

@sugargiraffusplumps.: Lólábon? Lóhalálábn?

@uraaam: LOL.

@háromlábúbogár: Nagy, sárga, és nem tudod átdobni a kerítésen?
BUSZ.

AtiSnatch 2014.05.27. 21:23:01

a traktor is jó válasz, de határeset, elfogadom. :D

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.27. 21:23:48

@háromlábúbogár: - Mi az? Piros és nem tesz jót a fogaidnak?
- Tégla!

- Mi az? Nagy, sárga, és fáj, ha belemegy a szemedbe? - Villamos.

háromlábúbogár (törölt) 2014.05.27. 21:24:55

@ColT: or villanyos, or kombájn :-)

egs! fogyik a sangria cefetül :-O

Aureliano Buendía 2014.05.27. 21:26:32

@háromlábúbogár: nálam még a tegnap 13 éves sárdönyé.

Aureliano Buendía 2014.05.27. 21:27:41

@sugargiraffusplumps.: kihúzod magad minden alól?

LÓgós!:P

Kenderice 2014.05.27. 21:28:10

A hamis mosógélt az különbözteti meg az eredetitől, aki akarja...

háromlábúbogár (törölt) 2014.05.27. 21:29:12

@uraaam: 5 literes, vagy miafasz? :-)

@atpijkamo:
mi az feldobod, és sose látod többet?
a talpad...

igi1 2014.05.27. 21:34:30

tudom, hogy jönnek már az elvonási tünetek, de akkor is

nélkülem továbbra sincs homárbuli

igi1 2014.05.27. 21:38:10

Arról is feledkezzünk már el, hogy az óccsó csak szar lehet.

Aki tudja, megoldja okosba. :)

Atörökk 2014.05.27. 21:39:21

@uraaam:
Mértékkel és tartózkodással :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.05.27. 21:48:51

@háromlábúbogár: KombáNYok általában pirosak vagy zöldek :P

@uraaam: Ja!

Na megyek aludni, pápá

@igi1: Máskor meg szidod az óccójánosokat.

igi1 2014.05.27. 21:48:53

Aszongya a blik jósda (imádom. :P):

Ha napról napra szorongva megy be a munkahelyére, miért marad ott?

A háztartásbeli feladatait viszont pótolhatja, ha van hozzá energiája.

XD

háromlábúbogár (törölt) 2014.05.27. 21:51:15

@atörökk: csakis vödör&asztal :-)

minél jobban iszom annál jobban fogy :-O

Aureliano Buendía 2014.05.27. 21:51:19

@atörökk: mérték a vödör, tartózkodás az asztal alatt:)

Atörökk 2014.05.27. 21:53:04

@háromlábúbogár:
Ördögi kör ez, émmondom!
Többször próbáltam már tudományos kísérlettel megfejteni, mi lehet a titok nyittya, a tények rögzítésén túl nem jutottam. Szóval makkkszimálisan együttérzek veled. Mondjuk nem értem, miért iszol annyit. Egyedül.

@uraaam:
Egy jövő szerda? ;)

igi1 2014.05.27. 21:53:11

@ColT: az csak bizonyos esetekben van, de ne zavarjá mán össze meginn

Pl. aki mobiltelefon vásárlásakor kíván smucigoskodni

Aureliano Buendía 2014.05.27. 21:55:17

És hát mi a különbség a traktor és a buzi köz?

...

Semmi. Mindkettőnek szaros a gumija.

(én kérek mellnézést)

háromlábúbogár (törölt) 2014.05.27. 21:56:17

@ColT: régi claas kombájn SÁRGA!!!44!!

@atörökk: maj eccer nyáron valami spúr társaságban is ;-)

Aureliano Buendía 2014.05.27. 21:56:27

@atörökk: elméletben lehet róla szó, de a péntek másnapügyileg jobb lenne. Esetleg.

háromlábúbogár (törölt) 2014.05.27. 21:57:54

@uraaam: csütörtökön polírozza a mosómedvét, meg kísérgeti a pingvint, nem ?

Atörökk 2014.05.27. 21:59:54

@háromlábúbogár:
Olyanba' ne járjál, nem éri meg! :D

@uraaam:
Pénteken lehet, elhagyom a bázist.

Atörökk 2014.05.27. 22:01:39

@háromlábúbogár:
Dehogy is, csütörtökön anyámat viszem salakmotorozni.

háromlábúbogár (törölt) 2014.05.27. 22:07:03

@atörökk: neba, pedig fizetni akartam egy rundót, de nem erőszak a disznótor :-)

Aureliano Buendía 2014.05.27. 22:09:58

@háromlábúbogár: jah, én is úgy vettem észre, hogy csütörtök a zsebzsötem napja nála:D

háromlábúbogár (törölt) 2014.05.27. 22:10:41

@atörökk: jó, lehet több, de senki nem telefonál !!!444!!! :-)

Aureliano Buendía 2014.05.27. 22:10:53

@háromlábúbogár: három sékelért a motort is neked adja:D

helianthus 2014.05.27. 22:11:41

@Nikorene: kaptál privit. Nézd meg a postaládikád és arra a mailcímre küld el a bakiscuccot, amiről a privi jött.

igi1 2014.05.27. 22:14:37

@uraaam:

1. a traktor nem SZAROS, mindjá lemellyezlek ezér a mondatér

2. a buzik lehet, hogy szarosak, de nem szaporodnak feleslegesen :)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.27. 22:19:18

@háromlábúbogár: Én csak elmondtam azt a két viccet, aminek a keresztezéséből és elrontásából készült a tied, a traktoros.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.27. 22:21:43

@igi1: "a traktor nem SZAROS"

Persze, hogy nem. De még a gumija se. Van külön érzékelője, és átugorja a trágyát.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.27. 22:24:45

Megint egy hülyeamerikai. Ha az alagútban végig vissza tudja tartani a levegőt, egy kívánsága valóra válik. Hát az volt a kívánsága, hogy hármas karambolt lásson.

hvg.hu/cegauto/20140526_Visszatartotta_a_lelegzetet_az_alagutban

igi1 2014.05.27. 22:35:16

@atpijkamo: így van, max. sáros :D

Aureliano Buendía 2014.05.27. 22:38:24

@atpijkamo: áá, ezek az új trakik már finomabb szerkezetek, ezek átlebegnek felellet, miközben a hangszórókból a fürelíz szól.

Olvastam a leveled, de mire odáig jutottam (ma du.), már okafogyottá vált a válasz:D

igi1 2014.05.27. 22:39:15

Egyébként meg: van ám trágyaszóró is a világon, traktorra, vagyis nem a trágyán trapkod, mer előtte megy. :)

Aureliano Buendía 2014.05.27. 22:40:27

Látom permetezik az igitrélt is, úgyhogy fedezékbe vonulok, jocc!

Atörökk 2014.05.27. 22:43:54

@uraaam:
Trágyaszóróból!!! Túinván!4!!

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.27. 22:46:24

@uraaam: Annál inkább, minhogy már elfelejtettem, mit írtam. Remélem, nem voltam alpári! :))

igi1 2014.05.27. 23:11:40

@uraaam: fëltes a böröd mi, pedig kezdegecc nélkülem
Te Gyáva nyúl

helianthus 2014.05.27. 23:21:42

@igi1: te trágyaszórót adtál atörökknek?
Szebben beszél, mint egy szál virág.
Akkor jön az ásó, kapa, nagykaland. :D

igi1 2014.05.27. 23:26:54

@helianthus: legközelebb pályinkafőzőt fogok ajánlani neki

tudod, fokozatosan kell :)

helianthus 2014.05.27. 23:33:05

@igi1: á, én nem tudok ilyeneket. :O

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.28. 01:59:38

egyre nagyobb az esely, hogy megyunk
~14-15-16
Mary szabija rendben
az enyemen dolgozunk:)
elvarhatoan a homar fogadobizottsaga var minket limokkal
ez a minimum!!!444
most GO Montreal:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.28. 02:14:05

ha valaki tud lelohelyet otthon
bud light
busch light
vagy natural light lelohelyekre, az ossza meg velem please

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.28. 03:30:01

4-1
meg egy reggelit megnyertem

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.28. 04:54:43

Facé ordítoznak a madarak, nem lehet tőlük alunni. Inkább mennének reggelizni. Még majnem sötét van.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.05.28. 06:22:16

Művészeti pisa. Mán rendelhető. 06-666-555-KURKUMA Svájc. Hatásfok. Szép. Magnetik fólklór. Megakadályozás. Ősi tudomás. Védőszemüvegben mikroszkópozó tudósnak, beöltözött szakállas statiszták bólogató-megvitató fejekkel. A frisskifli is finomabb. A málnadzsemben is ott vannak a földönkívülik, dzsemborizzunk hát velük. Gitárszóló a piros zseléhez.
Amióta szedem a hangjegystreamet, teljesen ellazultak az ujjaim és méglazábban tárcsázom a hívja most. Soha ne feledje, kurkuma. Beszerzési forrás, porszívóújgeneráció. Unokájának forex, fiának mótórólaj. Szépítse meg most. Már most! Karácsonyát. Már meg is köszüntük hívását, mert látja. Ennyire bízunk magában, hogy aki annak adja el magát vagy termékét mint ami nem, annak fogja elhinni, pont úgy, mintami maga, azazhülye. Amit mondunk az van, nagykutatás nincs emögött, ön a hülye, nézzen csak ide. Nem, nem ön, mivagyunk a jók, ide essen választása. Rendben, hol írjam alá, itt írja alá, jajj de jó, micsoda véletlen, hogy összefutottunk, nem véletlen te barom, ööö akarommmondani itt tessék aláírni még rendben, tényleg nagyon örülök, mi is, csá.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.05.28. 06:24:23

Jah. Hívjak ide ostobapicsát, mely darálja az AZ A DÓGA, nem vagy, HÁT NEM VAGY természetszerető? (madár) Te negatíív. Nem, nem hívok ide ilyet, fel sem tudna jönni, bonyolult lenne, amint látjuk Kompínó is korán kelt, jajj tehát.
Hajócsavart aki reggelizik, arra felnézünk.
Idáig jó pénzeket kaptam innen, mostmár átigazolnék egy élő bloghoz, van-e ilyen valahol.

Kinek mi a reggelije?

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.05.28. 06:27:21

Meglett egy cédém, de akkor már nem volt meg, amikor kerestem, micsoda érdekesség, most meg már, pont mikor meglett, nem is keresem tovább, semminek nincs értelme, micsoda fricska a drámához vagy dráma a fricskához, reggeli után megtekincsük milyen lesz az írásképem. Nők szokták mondogatni, hogy magamat sem értem. Azért szar lehet. És náluk kajaután is ugyanez mgmarad. Ha ebbe most belegondolok, menthettlenül elcsavarodik az agyam?

Maraggymá 2014.05.28. 06:40:52

@hagyma:
Culinaris-ban kell körbe nézni, van pár üzletük a magyar szmoggyárban.
(culinaris.hu)

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.05.28. 06:53:50

Error miszmacs. Szintaktikai error. System e-mailfunkción. Nem ez a lényeg. Kérem mindenki írja be a legemlékezetesebb, legkedvencebb hibaüzetét, köszönöm. A beküldők között piros fényben úszó rendszerleállást sorsolunk ki. Nem postán érkezik, hanem majd meglátja. De nem szólunk előre. Ez egy izgalmas játék. Humanoidok által dobott errorokat is lehet írni, várjuk tisztel-szeretettel a minden történetet. Persze ez nem hivatott elvenni @apti digitális kenyerét, ez teljesen más, meg hát úgy sem jön semmi beküldés. Ebbn az esetben MINDENKI (!!! csakmost) megnyeri a rendszerleállást. ÍGY már ugye, hogy megéri jácani?:)

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.05.28. 07:10:35

@igi1: pedig jóval nagyobb valószínűséggel az, mintha ingyen lenne.

Manyecska 2014.05.28. 08:21:03

@Kellemes Zérókomponista: vajaskenyér, parenyica, paradicsom, paprika, Mg250 Mg tabletta. Nő vagy.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.05.28. 08:25:10

@uraaam: azé' nem minden alól! tegnap muszáj volt lelőnöm magam mert az agyféltekéim már kezdtek berezonálni. mostanra normalizálódott a helyzet. a lehetőségekhez képest, áfkorz :D

Manyecska 2014.05.28. 08:25:25

MusicFm max.hangerőn.Irodaház beremeg:DD

helianthus 2014.05.28. 08:29:37

@Kellemes Zérókomponista: Division by zero!
Ez a kedvenc hibaüzim.
Divizsön báj zíró.
Gyónyörű.
Nemrég kolléganőnek excellben sikerült összehozni. Mondom nullával osztasz valamit? Ő nem. Mondom de. És tényleg...
Reggeli 2 kávé. Vagy 3.

Manyecska 2014.05.28. 08:33:16

Azt álmodtam az Aldi tövében csövezek, a kitett egérmérgek mellett:DD...pedig..

helianthus 2014.05.28. 08:37:37

@Manyecska: én kiskutyákkal álmodtam. Néggyel. Mind fiú és gyönyörűek voltak.

Manyecska 2014.05.28. 08:44:34

Szerintem a Jackyll a Neet és megszült..
Mindig mondtam J. szerintem NŐ.. :D
kíváncsi vagyok jelentkezik-e?:)
:P

Manyecska 2014.05.28. 08:45:52

@helianthus: az én fiúkutyám megette a nyulaskaját, aztán megszagolta a tengerimalacot aki épp előtte sétált el, majd döbbenten nézett vissza a tányérjára:D hangosan sikoltottam fel hogy a malacot neeeee!:D

Nikorene 2014.05.28. 08:50:22

@Kellemes Zérókomponista:
- Nem mûködik az egér...
- ???
- Nem látom a monitoron az egeret.
- Mit lát amonitoron?
- Igazából semmit tök sötét.
- Be van kapcsolva?
- Igen, ne nézzen már teljesen hülyének.
- És teljesen sötét?
- Igen.
- Be van dugva?
- Azt nem tudom megnézni, mert a konnektor az asztal mögött van, és ott sötét van.
- Nincs esetleg egy kislámpája az asztalon?
- De van.
- Akkor legyen szíves felkapcsolni, és ellenôrizni, hogy be van-e dugva a monitor.
- Nem tudom felkapcsolni...
- Miért?
- Mert áramszünet van, és az egész épületben nincs áram.
- ... Visszhall.

Nikorene 2014.05.28. 08:53:53

@Kellemes Zérókomponista:
"A virtuális memória megtellt, kérem jegyezze meg a következô számosorozatot:
120FA88BD 88FBC002 ..."

Nikorene 2014.05.28. 08:54:52

@Nikorene: edit mondja, hogy megtelt. Egy l-lel.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.05.28. 08:56:03

@sugargiraffusplumps.: Biztos megint szórás volt

@helianthus: Mindig.

@Nikorene: Te is feledékeny vagy?

Nikorene 2014.05.28. 08:58:20

@Kellemes Zérókomponista: "D partíciót formatáltam. Ugye nem baj? OK/Mégse"

Nikorene 2014.05.28. 08:59:54

@ColT: nem tudom, nem emlékszem....

helianthus 2014.05.28. 09:08:09

@ColT: na nem mindig. Èn havonta kb kétszer puha reggelre kelek. :D
@Nikorene: írtam feljebb neked. Láttad?

igi1 2014.05.28. 09:19:35

@Manyecska: mondom én indiába akart menni csak elkapta 1 menetre a nàci főnökasszony :)

igi1 2014.05.28. 09:21:43

az megvan h az index szerint teherautó ütközött tegnap nusszal miközbe a kèpen egy autó van fejjel lefelé!?

én meg arról álmodtam h felvettek a köztársasági elnöki hivatalba :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.05.28. 09:23:59

@helianthus: Alszol melóban? :D

@Nikorene: Akkor ketten vagyunk. Te ki is vagy?

@igi1: Személyautóval vittek terhet, ez okozta a gondot :D

igi1 2014.05.28. 09:24:21

@Manyecska: retro nap van a morningshoba

csak ákost neeeeee

Manyecska 2014.05.28. 09:33:17

@igi1: rám is jött a rázkódó röhögés:D

Manyecska 2014.05.28. 09:34:19

Állom, ha jó....:P most megy:D

Manyecska 2014.05.28. 09:52:20

@igi1: a Balázzsal egy suliba jártunk, kettővel alattam járt, általánosban.:D

igi1 2014.05.28. 10:01:23

@Manyecska: és télleg sokan bántották mer látens buzi volt akkor is!? :P

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.28. 10:01:48

@Manyecska: "Azt álmodtam az Aldi tövében csövezek, a kitett egérmérgek mellett"

Remélem nem ettél belőle! Álmodban megmurdelsz, nem ébrecc fel sohasem.

helianthus 2014.05.28. 10:04:20

@atpijkamo: :D akkor másik kutyákok lehettek...

Manyecska 2014.05.28. 10:10:29

@igi1: a nusz valami szőrös állat?:DD

Nikorene 2014.05.28. 10:12:03

@helianthus: nem, de ha indexbakival kapcsolatban, akkor minden okés, kaptam privit.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.28. 10:16:04

@Nikorene:

- Órák óta próbálkozom, de nem látom a vindózt a monitoron.
- Mit lát?
- Egy lyukat. A férjem tegnap este nagyon felhúzta magát, és belelőtt egyet.
(Az ügyfélszolgálatos annak örül, hogy az ügyfél több óráig sugározta az agyát a lyukas CRT-vel.)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.05.28. 10:20:39

@atpijkamo: Attól ilyen lökött :D

"(Az ügyfélszolgálatos annak örül, hogy az ügyfél több óráig sugározta az agyát a lyukas CRT-vel.) "
Nem hiszem, hogy volt neki.

@Nikorene: Jájj

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.05.28. 10:45:49

(Vagy egy hete kezdtem írni, látom azóta kiküldték Dzsekillt Donyeckbe.)
Bocsánat az onolásért:

Én mosok otthon, és én is veszem a mosószert.
- Vettem már "hivatalos" üzletben vegyipari hulladékot (pl. Metroban noním mosóport). Csak a víz elsózására jó. A szín szerint külön válogatott ruhákat is szürkíti.
- Vettem már piacon ill. azzal egyenértékű "kisboltban" szürkeimportban Németországból behozott mosószert is. Kb. fele mennyiség kell belőle azonos hatáshoz, mint a nekünk gyártott azonos márkanevű mosószerből.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.05.28. 10:50:22

monitor=tévé
nincs kép=szerelő/ki kell cserélni (gondolkodás tilos, még takarítás/programhelyeket átprogramozó kisunoka után is)
van kép=A nagy Gatsby
vélemények közül itt van egy agyborzoló, egyszerűnős (vajon ő bevállalná a halált, mely úgy is olyan romantikus?)

"Köszöntöm a kedves öreg harcosokat! Most egy hölgy válasz következik. Soha ne engedjük, hogy egy színész, filmbéli, előre megírt, és kitalált rossz tulajdonságai miatt legyen számunkra ellenszenves, ezt az egyet nem engedhetjük meg magunknak. Leó sokszor használta az öreg harcos kifejezést, sokszor hunyorgott, de higgyétek el, hogy neki még ez is tökéletesen jól áll, hiszen egy helyes férfi a korral még csábítóbb lesz! Magyar színészt, még egyet se láttam, akár fele olyan jól teljesíteni, mint Leonardo Dicaprio ebben a filmben. Volt ebben minden, tél, havazás, nyár, tavasz, háború, elmúlás, szerelem, gyilkosság, megcsalás, gyönyörű régi autók, városok, munka, szórakozás, buli, nőiesség, férfiasság, gazdagság,szegénység, pompa és csillogás, elegancia, sportok, tenger sőt még állatok is voltak benne mégpedig kutyák! Voltunk óriás palotában, emeletes ház szobában, a szomszédos kis kerti házban, aminek a kertjét felújították egy hölgy kedvéért,s végül kiderül, hogy a világon minden ami a filmben történik szintén a hölgy miatt volt. Ezt mindenképpen értékelnünk kell, hölgy társaim úgy gondolom, mert Leó olyan filmet forgatott, amiben minden mozzanat a szeretett nő köré rajzolódik, s végül meghal ezért a szeretett nőért hiszen az ő telefonhívását reméli és ezért mászik ki a medencéből. Ennél romantikusabb nincs, palotát venni egy nőnek, több ezer virágszálat megvenni neki, akár csalás árán is, és mindezt 5 évi plátói szerelem után, és megtenni érte mindent és végül meghalni a nő miatt, hiszen ha a szeretett nő nem gázolja el az asszonyt akkor Leo nem hal meg a film végén. Csak köszönni tudom Leó játékát, ő volt a legjobb a filmben, a film Tobi nélkül nem jött volna létre, hiszen Leó csak vele együtt volt hajlandó megcsinálni a filmet. Tobi egyébként valami kis jószágra talán békára emlékeztetett, akárhányszor ránéztem, de eleget tett a szerepének."

Nem tudom mi a véleményetek, de engem egyszerre keserít el és bőszít fel. Az ilyen agybeteg szarokban miért nincs meg az, hogy ne csak értük, ők is tegyenek? Hogy lehet ennyire tömegesen elbaszott a lánynevelés? Miért nem döglenek meg?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.05.28. 11:12:35

@Kitalátor (másként) gondolkodó: Igen, van ez a nem is annyira elmélet, hogy a minőség változik országonként. Nem feltétlen hülyeség.

@Kellemes Zérókomponista: Igen, ez nekem is eszembe jutott már. A szőke lovat nagyon sok várja fehér herceg hátán.

AtiSnatch 2014.05.28. 11:21:27

péntek, csak szólok.

igi1 2014.05.28. 11:24:58

@ColT: már nem fehér lovat hanem az audis a4-es pasit várjuk

csak xólnék

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.05.28. 11:31:06

@helianthus: van kép=A nagy Gatsby. Ez nem film, hanem egy vélemény.:P Ez is egy nézponty. Betegesen idealisztikus, káros, nem a tipikus haszontalan háztartásbeli képletére. Egyéb témára ugorhatnánk békaugrással és amikor talajra érkezünk, mindenkinek ütemre, egyszerre türemkedne ki az aranyere miután egy rögbilabda megjárta már a bélcsatorna végét. Csak kéne az az újposzt. Újkrumpli, újagyma, újposzt, mondtam én már.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.05.28. 11:34:08

a "nem" szó nem kell. Ki írta oda? Én biztos nem voltam, rám ne nézz, te voltál! Már megint nem oda raktad a villát ahol a helye van.
Most egy női csatornát nézek. Alekosz volt benne, már nincs.
@igi1: veled nem lehet olyan beszélgetést kezdeményezni, amilet a Joshu Baratu amit csinál. Feladtam. Nem vagy jó riportalany, csak a máz alkalmazása megy. Nincs ember mögötted.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.28. 11:36:03

@ColT: "A szőke lovat"

:)) Mer annak nagyobb.

"@Kitalátor (másként) gondolkodó: Igen, van ez a nem is annyira elmélet, hogy a minőség változik országonként."

Többször hallottam, de a cáfolatát is. Kitalátor véleményére sokat adok.

2014.05.28. 11:36:31

@igi1: : már nem fehér lovat hanem az audis a4-es pasit várjuk csak xólnék

Várd az S8-ast! A4-el már csak kezdő stricik járnak!

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.05.28. 11:36:40

Nőknek önmegvalósítás=kinézet. Bazmeg. BAZD MEG. Na.

helianthus 2014.05.28. 11:38:57

@Kellemes Zérókomponista: nem láttam.
@ColT: ez azért visszafelé is igaz. Fiatal srác ismim a feketére szolizott, műkörmös, tűvékony leányokèrt rajong. De ugyanakkor butának tartja őket (kb azok is) és nem tud velük mit kezdeni. Na most okos lányt ilyen külsővel nem fog találni, mert ők nem a plázacicuzmusban fejezik ki önmagukat. Erre panaszkodik valamelyik nap, hogy fél éve nem volt nővel. ???

helianthus 2014.05.28. 11:41:35

@Cicmen: :D
@Kellemes Zérókomponista: o_O pont most írtam oda, hogy nem mindegyiknek! Te is lopod a gondolataimat!

helianthus 2014.05.28. 11:42:56

Eltűntetek.
Èn is eltűnök

2014.05.28. 11:45:02

@helianthus: Eltűntetek.
Èn is eltűnök

Zsekill is eltűnt. A buzilobbi rabolhatta el!

igi1 2014.05.28. 11:56:47

@Cicmen: tuti köze van hozzá 1 nácinak

igi1 2014.05.28. 12:36:52

szóval hagyma sok sikert nem jósolok neked itthon

keríts magadnak állandó kísérőt egy pasit mert nagyon meg fogod szívni

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.05.28. 13:08:29

@igi1: Abban mennyi ló van!!!!

@atpijkamo: Na ja, de akkor csak nagy lóf4szt kapnak :D

@helianthus: Deeee, van ilyenben okos is, csak ritka.
Amúgy igaz visszafele is, persze. Azért egy idő után rájön az ember, hogy egy dolog a szép külső, az jó nézegetni, de különben másodlagos. Aki nem jön rá, az így járt.

@Kellemes Zérókomponista: Meg is szokták

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.28. 13:15:06

www.origo.hu/itthon/20140528-sulyos-baleset-lett-egy-csaladi-vitabol.html

Egy nő és két gyermek utazott abban az autóban, mely kedden este villanyoszlopnak ütközött és felborult Kecskeméten. A balesetet egy 46 éves lajosmizsei férfi okozta, aki egy másik autóval ment a felesége és két gyermeke után, majd leszorította őket az útról.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.05.28. 13:25:41

@helianthus: nem. Te lopod el az én lopmányomat, dolmánymellényben, hozzáa paszszoló szemalj-sminkben. Bizonyítsd, hogy tolvaj vagy!
@ColT: hát milyenigaz. Épp ezért fel sem tűnik, hogy nincs rendben az, hogy a saját kis butuska sikerrendszerük működik. Valamit még akartam, mindegy, eljött már az enter ideje.

Költemény-beküldési pályázat "Penészedő falapocska" címmel. Másodpályázatunkra pedig "A soha meg nem rázott fapicsa" kezdettel kéretnek az írások.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.28. 13:28:25

www.origo.hu/auto/20140528-oz-zuhant-az-autora-a-feluljarorol.html

A becsapódás miatt kis híján elveszítette uralmát az autó felett a négy gyermekével utazó családanya. A szélvédőből kiálló őzzel kellett átvágnia három sávon.

igi1 2014.05.28. 13:30:39

az MSZP csak 1 emberrel tudja túlélni: LENDVAIVAL

mindenki más bukó

de úccse hallgatnak rám a nyomorékok

kicsinálják magukat

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.05.28. 13:31:40

@atpijkamo: A fene tudja, sztem akinek az elég, annak egészségére :D

@Kellemes Zérókomponista: Sokszor nem érzem magam elég egyszerűnek. Sokkal jobb lenne ilyen véglénynek lenni, kevesebb bajom lenne. Illetve lenne, csak nem tudnék róla.

A második pályázarra lennének tippjeim. De azokat egyszer jó lenne megrázni, hogy tudják, hol a helyük.

igi1 2014.05.28. 13:36:17

most megint egymást b@szogatják az mszpnél

csak csinálják Feri meg Bajnai is röhög rajtuk

nem marakodni kéne hanem már tervezni az új emberrel

hajrá Lendvai te vagy az Mszp utolsó esélye Gyurcsányhoz hasonlóan nyomod a dumàt

de úccse hagyják h nö parancsoljon

marad Mesterházy féle bukott mszp egy palival aki semmit se csinál

Manyecska 2014.05.28. 13:38:16

@igi1: magukba roskadnak mint egy pulzár..:DD

igi1 2014.05.28. 13:40:11

@atpijkamo: meginn 1 csalàd ahol minden megvan (2 autó) mégis képesek egymással cirkuszolni a gyerek feje felett

gondold el ülsz a hátsó ülésen rettegve

oszt làtod h üldöz apád majd leszorít

igi1 2014.05.28. 13:41:52

@Manyecska: bajnainak is megugattam h nyert volna ha nem paktàl le velük

de ezt feri kúrta el mer az mszp nem akart megegyezni akkor is egymással voltak elfoglalva

igi1 2014.05.28. 13:43:13

szóval hagyni kéne h a régi mszpsek kinyírják egymást oszt új embereket a helyükre tenni

lendvaival ő kell vezetőnek

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.28. 13:54:52

@igi1: "LENDVAIVAL"

Fiatalos kriptaszökevény. Szerintem Csipkerózsika gonosz mostohája kevésbé ellenszenves a tömegeknek.

Manyecska 2014.05.28. 13:59:08

Jut eszembe Jackyll szoptatási szabadságon van?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.05.28. 14:00:58

@atpijkamo: Hát azzal max. mi nyerhetünk, mert ha bedobják Lendvait, be is fuccsolnak :D

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.05.28. 14:10:13

Elveszett, amiket írtam. Nem ez, ez megvan. Nem jön vissza már. Ezen a héten már nem lesz új poszt.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.28. 14:14:54

@ColT: Horn meghalt, a punciszájú nem jó semmire, Kovács túl öreg, Szanyi kapitány egy vicc, egyébként is katapultálják az EP-be... Gondban vannak. Nem bírom sajnálni őket, akkor ásták el magukat nálam, mikor az MSZMP vonalat vitték tovább. Ja, és gyurcsányival is meg vannak átkozva, az a politikusi élőhalott csak szavazatot visz el tőlük, feltámadni úgyse tud.

2006-ban kellett volna bevallani, hogy szarban van az ország, adót kell emelni, és emelt fővel elveszteni a választást. Hazudtak összevissza, ezt gyurcsányi még be is vallotta (mereven tagadni kell mindig), megágyaztak egy hosszú boldog fityisz érának.

2002-ben nem megyesit kellett volna indítani, ha már vele győztek, 4 évig meg kellett volna tartani, a választási igéreteket nem kellett volna betartani.

Magunkat sajnálom.

Takonyarcú siffer? Libatolvaj bajnai? Rosszabbik? Eh!

Baszki, én, te, Igi, vagy akárki 80-as IQ fölött el tudná jobban vezetni az országot. Baromarcú bokros nem tudta, hogyan kell kiadást csökkenteni, fűnyíróval levágott minden virágot is, de még így is ő tett a legtöbbet. Hogy rohadna meg a nagyképű baromja!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.05.28. 14:19:03

@atpijkamo: Komolyan mondom, még a Schiffer a legértelmesebb. Illetve a legkorrektebb. Kár, hogy libsik, illetve szégyen a jobboldalnak.

Baloldalra kár szót vesztegetni szerintem. Bizonyítottak, és tényleg megágyaztak a narancsveteménynek.

Bokros ja, lehet jobban jártunk volna velük.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.05.28. 14:23:55

@ColT: @atpijkamo: Végül is hamisítás esete forog fenn: nem a Magyarországra érvényes standardoknak megfelelő az olcsó mosószer (egy része), hanem attól jobb.
@Manyecska: Nekem gyanús, hogy Sünnel és a vénszarral együtt tűntek el...
@igi1: Pontosítsunk: hagyni (mit hagyni: támogatni és segíteni) kellene L. Botox Ildikót, hogy nyírja ki az összes emeszpés apparatcsikot, utána őt meg kiküldeni az Antarktiszra (vagy a Marsra) kulturális attasénak.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.28. 14:27:17

@ColT: Ja, kuncéék elérték, hogy a liberális szitokszó legyen, szétzüllesztettek egy korábban szépreményű pártot. Legalább nem nyert a humorharold kunce a körzetében.

Mit várok el a kormánytól
- tudjon gazdaságilag kormányozni
- irányítson, de ne szóljon bele a gazdaságba
- ne legyen korrupció, uarmbátyám világ, vízszintes legyen a biliárdasztal
- védje meg a szabadságot, elesetteket...

Na, ov csak ezeket nem tudja/akarja.

Manyecska 2014.05.28. 14:38:50

Vót valami, randin voltam itt az udvaron:P ilyen gyorsizé.:PP a srác helyes határozottan!
@Kitalátor (másként) gondolkodó: Hmmm. Lehet a Kőmíves Lájos befalazta őket.:P

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.05.28. 14:39:23

@atpijkamo: @ColT: Azt hiszem itt az ideje, hogy végre lére jöjjön egy olyan nemzeti baloldali zöld párt, amelyik képes valóban a bérrabszolgák és a kis jövedelműek hatékony képviseletére, és amelynek vezetősége nem érez kényszert arra, hogy (szinte) minden fölé magasodó segget kinyaljon, amelyik minden lényeges döntést az unokáinkra gyakorolt hatás szempontjából mérlegel. Olyan, amelyikkel a nemzeti konzervatív, a nemzeti liberális és a zöld pártok egyaránt örömmel kötnének (nagy-)koalíciós szerződést, de amelyik önmagában is kormányképes, mert a saját tudós, és/vagy az állami és önkormányzati igazgatásban tapasztalatot szerzett tagjai, valamint a civil- és egyházi szervezetekkel megvalósított tematikus együttműködései kapcsán rendelkezésére áll a szükséges szellemi és humán tőke, magyarán szakember-kapacitás.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.28. 14:41:37

@igi1: "megvan (2 autó) mégis képesek egymással cirkuszolni"

Először is a kocsit nem használjuk fegyvernek.

Láttam már pár válást, hát mindkét fél nagyon ki tud vetkőzni magából.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.28. 14:43:11

@Kitalátor (másként) gondolkodó: Annyit pontosítanék, hogy ne legyen zöld, mert akkor megragad az 5%-nál.

Manyecska 2014.05.28. 14:43:18

Homonyik Sándor: Álmodj, királylány c.számát küldeném a homároknak.:DD

igi1 2014.05.28. 14:45:14

@atpijkamo: de láttam én is válást ahol a férj volt csapodar mégis mind a 2 autó ês a gyerekek is kellett volna neki

Persze miután a feleség családja kifizette a férj kocsijának hitelét

még a házat is vitte volna

igi1 2014.05.28. 14:46:38

@Kitalátor (másként) gondolkodó: de úccse történik semmi

Mesterházy se fog felállni a zsírosbödön mellől ha az ő emberei vannak többségbe az mszpbe

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.05.28. 14:47:06

@atpijkamo: Elég, ha "két tűz közé" kerül, a kérődzők sokkal magasabbra képesek ugrani, mint gondolnánk. Egy 3 mázsás tinó szinte helyből képes átugrani egy 3 méteres falat — a nyakába dobott lánchurokkal és az abba kapaszkodó gondozóval (velem) együtt. (Na jó, akkor még alig voltam 96 kiló.)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.05.28. 14:47:07

@Kitalátor (másként) gondolkodó: :D

Amúgy miért kell baloldali párt? Megvagyunk nélkülük... Normális jobboldali lehetne már.

@atpijkamo: Tud kormányozni, csak a saját gazdaságát erősíti...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.05.28. 14:49:23

@atpijkamo: Ne a nevében legyen zöld, hanem a generációkon átívelő szellemiségében. Ami a zöld és görögdinnye pártokban csak elvileg van meg.
@igi1: ..házynak szerintem annyi embere van, amennyit ő fizet.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.05.28. 14:52:12

@ColT: Normális és szélső jobboldali pártok tkp. most is vannak. A legnagyobb bajuk, hogy a baloldali vákuum kezdi berántani mindegyiket, és ha nem jön létre egy valódi (és nem ál-) baloldali párt, szétdurrannak.

Manyecska 2014.05.28. 14:53:51

@ColT: a SzélDetti a NAV-nál dolgozott, úgy különben..:)

igi1 2014.05.28. 14:54:11

@Kitalátor (másként) gondolkodó: most néhányuk pattogni kezd de házy elég sok embert fizet bebiztosította magát

Ezér van patthelyzet mszpbe.

úgyhogy agy minden marad a régibe v egy új ember lesz aki megint báb

amugy mindenkit feri irányït httérből

igi1 2014.05.28. 14:55:34

Ugye h elmehetek elemzőnek!?

Nem is vagyok parttag pedig

elhatároztam h jövőre jelentkezni fogok

én még a politikát is megszerettetném :)

Manyecska 2014.05.28. 14:58:19

@Manyecska: ill. APEH volt még akkoriban:)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.28. 14:58:59

@ColT: "Tud kormányozni"

Ezt ugye nem abból szűrted le, hogy mi 4 év alatt csináltunk 2% fejlődést, míg a környező országok évente?

@Kitalátor (másként) gondolkodó: "szinte helyből képes átugrani egy 3 méteres falat"

:)) Tudod mit? Neked elhiszem.

igi1 2014.05.28. 15:03:35

@atpijkamo: há rúddal én is átugranék bármilyen 3 mteres falat :)

igi1 2014.05.28. 15:08:45

@atpijkamo: majd szólok ha kértem :)

igi1 2014.05.28. 15:12:36

@atpijkamo: minek!? Nekem alanyi jogon jár az előjog

CID 2014.05.28. 15:18:16

@Cicmen: Azt várhatja, érte max csettegővel mennek:)

Manyecska 2014.05.28. 15:18:32

Nyihhahha..rendeltünk futárt egy 3,5kg-os csomaghoz erre idekülték a öttonnás teherautót..asszongya egy raklapot vinne. Mondom innen ugyan tuti nem:D :OO Asszongya hüJék a központban. Csinált fényképet a csomagról a teherautó mellett és beküldte nekik:DDD

Manyecska 2014.05.28. 15:22:09

Állítólag eccer kimentek egy áruházhoz 500 db 100kWATTOS ellenállásért pótkocsis teherautóval. Szépen kiszámolták: 5000 x 100..:DDDDD like:D

CID 2014.05.28. 15:25:43

@Manyecska: Kilówattos ellenállás? Hát basszus annó még ohm-ban vagy mifenében mérték:(

Manyecska 2014.05.28. 15:27:40

@CID: :D változnak az idők! lehet nem eállás volt csak most röhögünk mint állat itt. Asszonták majd a számlát nézzük meg nem fogunk:P

gabors 2014.05.28. 15:29:21

ugy tuni ez az ariel lesz a nyarveg poszt ....

az mar csak ha a szennyviz tetejen hogy

4884 karaktert írhatsz még.

Manyecska 2014.05.28. 15:30:44

@igi1: hamár házasság, egy jó kommentet olvastam most:
" Kiemelt hozzászóló
Ha meghalok szeretném ha a volt feleségemmel együtt hamvasztanának Az sem baj ha ő még éppen él ,
sőt :)"
:D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.05.28. 15:30:47

@Kitalátor (másként) gondolkodó: Normális jobboldali párt itthon?

@atpijkamo: Hát aki ezt a szart el tudja adni sikernek, illetve nem zavarják el, mint a Janukovicsot, az kurvára tud valamit :D

@Manyecska: Akkor tudja, milyen a korrupció mértéke :D

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.28. 15:35:45

@ColT: Ovi pár hete szónokolta, hogy régió vezetők lettünk. Közben leszakadtunk. Hogy ez az ember mit szív? És a szurkolók simán beveszik.

Ha politikus azt mondja, hazudik, kukákat és tévészékházat borogat a tömeg. Ha pofátlanul hazudik, de azt mondja igazat mond, akkor istenítik.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.05.28. 15:49:25

@atpijkamo: " Ovi pár hete szónokolta, hogy régió vezetők lettünk. "
Öngyilkosságok számában pl.

Nem az a kérdés, hogy mekkorát hazudik. Hanem hogy elhiteti-e, hogy nem is!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.05.28. 15:56:30

@Kitalátor (másként) gondolkodó: Meg szokás adni annak a max. disszipációját is... Bár ha 100kW, az már fűtőszál a javából :D

gabors 2014.05.28. 15:57:00

index.hu/gazdasag/2014/05/28/izrael_beszuntetheti_a_keszpenzt/

karpatok pumaja meg ingyen automata kivetelt "harcol" ki a bankonal

mondjuk 0% kamatnal mar igencsak megeri KP-t tartani nem is szabad azokban a "mocskos" bankokban megbizni :-)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.28. 16:00:00

40 ezer ember szerint jó mulatság felülni “egy papírsárkányra kötözött fűnyíróra”.

hvg.hu/tudomany/20140528_10_meglepo_teny_a_repulesrol

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.28. 16:15:11

@igi1: @ColT: www.origo.hu/itthon/20140528-kovacs-laszlo-megnevezte-kik-valthatnak-mesterhazy-attilat.html

Egy testületre bízná az MSZP vezetését Kovács László: Hiller István, Tóth Csaba, Hiszékeny Dezső, Kiss László, Kiss Péter, Burány Sándor, Kunhalmi Ágnes, Botka László és Veres János

Nagyon ütnek a kommentek.

- kovács muzeológus lett
- így aztán az mszp tuti leradírozhatja magát a poitikai palettáról előre
- Milyen kedves otlet Kovacs elvtarstol hogy panoptikumot valogat a leglehasznaltabb szoci arcokbol.
- Ezeket már egyszer-kétszer elzavarták. Megbuktak. Kovács szerint az a megújulás, hogy visszahozza őket. Persze magával az élen.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.28. 16:16:23

Lendvai Ildikó és ő maga is szerepet vállalna a párt új vezetésében

Atörökk 2014.05.28. 16:19:00

@atpijkamo:
Ez a harc lesz a végső!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.05.28. 16:19:02

@atpijkamo: És egy testület lenne a miniszterelnök-jelölt is? :D Hatékonyabban lopna?

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.28. 16:22:16

@atörökk: :)) Ez tíz pontos lett, te gyagyás!

@ColT: :)) Én ezt nem fogom fel ésszel.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.05.28. 16:28:13

Kozmonauta: ebédet odaégető háztartásbeli nő.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.28. 16:30:41

@Kellemes Zérókomponista: :)) Kicsit erőltetett, de azért szellemes. Ezen az ínséges délután ér 7 pontot.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.05.28. 16:35:54

@atpijkamo: engem mindig csúcsidő szerint értékelj! Nem akarok eltunyulni. Mentőegységemre legyen mondva, csak 1 pillanatot gondolkodtam rajta, valaki itt fenn kozmót említett. Most bukik ki, kik az igazi bloghajókapitányok. Senki nem akarja elhagyni a hajót, aki igazán.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.28. 16:38:08

@Kellemes Zérókomponista: :)) A kapitány (hoppmester?) hagyja el utoljára a süllyedő hajót.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.28. 16:39:32

- szanyinak igaza van: ezeket csak részegen lehet elviselni,
- Ez nem megújulás, ez megrégülés...
- a remény hal meg utoljára
- Ütőképes, csak hogy saját magukat ütik ki....
- Igen, vegyétek elő ismét a régi múmiákat a szekrényből, hátha végleg megsemmisültök.
- ÁÁÁ, Ezek tényleg menthetetlenek.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.05.28. 16:52:05

@ColT: vegyünk hendibállt, wsteleshop.hu, megbízható, ragyogó fény!
@atpijkamo: posztmester.:)

AtiSnatch 2014.05.28. 17:09:00

@Kellemes Zérókomponista: kitartás elvtársak! holnap elmegyek, és mekkeresem ezt a Dzsekit. Hétfőn hozom vagy ne legyen a nevem Szerhij Nazarovics Bubka!

AtiSnatch 2014.05.28. 17:12:54

@atpijkamo: tudom, hogy ütődött, de miért nekem mondod? :)

Manyecska 2014.05.28. 17:49:16

@atörökk: kösz b+ :D@atpijkamo: ő nem a degresszív kismalac is??:D @Kellemes Zérókomponista: kizárt, vettem giroszokat. Amikorra már hatodjára mondtam el a töröknek mi köll bele meg mi nem-folyton kacsintgatott-felment az agynyomásom. Mondom pita van nálam /b+/ azt ne adjál.:P:DDD

Manyecska 2014.05.28. 17:51:30

@AtiSnatch: holnap megkeresed, aztán PÉNTEKTŐl hétfőig mit csinálsz vele?:PP annyira nem utáljuk.@ColT: a bevallási osztályon volt. Oda kellett hordani a javítandó bevallásokat akkor még nem volt Szügyfélkapu.:):D

AtiSnatch 2014.05.28. 17:52:40

@Manyecska: mekkínzom bosszúból amié itt hagyott minket!

Aureliano Buendía 2014.05.28. 18:06:31

@atpijkamo: nem volt az, de kevesebbet kéne homárolás közben innod:D

Aureliano Buendía 2014.05.28. 18:07:43

@igi1: válts vissza albánról magyar, hogy megértsem, mit is akartál:D

Aureliano Buendía 2014.05.28. 18:09:58

@sugargiraffusplumps.: túltöltődtél az igitréllel, én mondom neked.

Aureliano Buendía 2014.05.28. 18:14:33

@atpijkamo: viszont megvolt a vacsora aznapra:D

Aureliano Buendía 2014.05.28. 18:21:47

@Manyecska: amennyi esze van, inkább finnugor lesz az.

Aureliano Buendía 2014.05.28. 18:22:47

@atpijkamo: van az a mennyiség, ami a gépírási tudás rovására megy. Tapasztalat:D

Aureliano Buendía 2014.05.28. 18:39:01

@atörökk:

Faűrgyik, fakemtrél, fahagyma
másnaposan járunk fel a homárra

Atörökk 2014.05.28. 18:45:12

@uraaam:
Csak te a magad nevében beszélj! :D

Aureliano Buendía 2014.05.28. 19:02:21

@atörökk:

Fapálesz, faigi, fatörök
faarccal faragja a fatököd

:D

gabors 2014.05.28. 19:14:11

@atpijkamo: negy otod csak ???

mivel akkor mar orokos elnok is lesz, szerintem a magyarorszag jobban teljesit bizonyitekakent hat/otodos gyozelmet fognak a valasztas utan ot perccel jelenteni (fidesz hivok nem kis oromere bolcseszek nem foglalkoznak matekkal az csak a puhanyoknak valo)

Manyecska 2014.05.28. 19:38:20

Figyuzzatok van egy Taft hajlakkom és du.óta egyre erősebben sziszeg a flakonban...most olyan kilövés előtti állapotban van. Nem merjük arrébtenni nehogy a kezünkben robbanjon. Mondjuk már lejárt valszeg. Mi a jó fenét csináljak?:D erősen sziszeg:DD:OOO

AtiSnatch 2014.05.28. 19:43:54

@Manyecska: natyon kígyó? Egyébként meg krumplistésztát, mer azt szeretem. És a hajad még mindig tart?

Atörökk 2014.05.28. 19:50:33

@Manyecska:
a) állíccs bele egy vazsvellát
b) sikíccs
c) gyújtsd be a sütőt, és tedd bele
d) pina
e) kérdezd igit

Manyecska 2014.05.28. 19:53:21

@AtiSnatch: Igen, tart, hajhabot használok. Nivea. Krumplistészta holnap lesz.:D Naon kígyó, azthittem csőtörés van olyan a hangja:D

Atörökk 2014.05.28. 19:53:39

@AtiSnatch:
Rengeteg jó ötletem van még :D

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.05.28. 19:56:15

Vettem piaitókát. Ki merre lát. Két lépés előny. Kerekebb világot nekünk .

Manyecska 2014.05.28. 19:59:14

@Kellemes Zérókomponista: :D Lépés? bicegek. Lépcsőzni nem tudok:(.. jelenleg kék lángot fejlesztek mert hidrogén-peroxidra sebhintőport szórtam bele a sebbe:D Még nem füstöl de úgyis nemsoká meghalunk itt:P

Manyecska 2014.05.28. 20:00:23

@atörökk: Mindent azért én se. Szerintem elég lesz messziről kilőni:DDD

igi1 2014.05.28. 20:09:37

@atpijkamo: én hiller istvánra tippelek mint befutó

Maga az ördög

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.05.28. 20:10:37

@Manyecska: baltát neki! hát mér haggya a családod, hogy szenvedjél?? :D

@uraaam: mosmán jobb egy kicsit. már kettő a százezredik hatványon a zeggyel szembe és csökken! imádkoztunk de ránktört az asztma kollektíve, beszarás volt. futunk futunk oszt eccercsak köhögőgörcsben találtuk magunkat nyakig. há' mondom bisztos a kibaszott báriumjuk lebeg összevissza a fejünk fölött. hazagyüttünk 20 perc után majd inkábbat krossztréningezünk az iccaka, hátnemhátde.

dzsekill meg csak ne nyugodjon békében. ugrálni fogok a sírján, arra mérget vehet!

igi1 2014.05.28. 20:11:19

Mámost rendelési időt is kell tartsak a homáron :)

Manyecska 2014.05.28. 20:12:57

@sugargiraffusplumps.: az én gyönyörű lábaimat megfesteni lehetne a kelő nap sugarainál..:D@igi1: már a koporsómat rendeled? köszi:P

igi1 2014.05.28. 20:14:16

@Manyecska: dehogy legfeljebb a magamét mer sírba visz a törökk meg az uraaam :)

igi1 2014.05.28. 20:15:21

@ColT: mámost ki kéne adjam az életvezetési tanácsokat ebookba

Lehet indítok rovatot a blogomba :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.05.28. 20:18:03

@Manyecska: annál jobb! ezüstbe öntheted utána oszt kiváló szobadísz lesz vagy nattram kolléga segít neked a szakszerű tartósításban is :D :D ez azért is jó, mert így mindörökre szép is maradna!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.05.28. 20:19:45

@igi1: szerintem meggazdagodnál belőle. nézedd megfele az oravecz kisasszony is milyen szakszerűen összefoglalta amit az életrül tudni érdemes oszt isszák a szavait mint patkányok a csatornalevet. hát szerintem vágjál bele!

Atörökk 2014.05.28. 20:25:01

@sugargiraffusplumps.:
Én biSztos vennék egy igi-idézetes traktorbelsőt! Meg vagyok győződve, sokan követnék példámat!4!!

Manyecska 2014.05.28. 20:28:53

Beszarsz. Találtam örmény Nirvánát. Egész jó.:D
www.youtube.com/watch?v=D81viojCbcs

igi1 2014.05.28. 20:29:44

@sugargiraffusplumps.: köcce de csak alsógatyára dedikálok

:)

Manyecska 2014.05.28. 20:30:21

@igi1: ja, pasik. Jobb lesz ha már most kezded megszokni, mer ez házasságban pl.még koncentráltabb...:P:DD

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.05.28. 20:33:01

@sugargiraffusplumps.: Ne legyünk már ilyen izék :D

@atörökk: :D:D:D:D:D

@Manyecska: Van neki uraaa ? :D

Atörökk 2014.05.28. 20:33:57

@sugargiraffusplumps.:
:D :D :D Az a baj, elindult a mozi :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.05.28. 20:39:19

@igi1: nem baj, alsógatyám is van! kisajátítottam egyet mer olyan jófajta pamut oszt kényelmes. abba szoktam fölmosni a csempét négykézláb.

@ColT: jövőbetekintőek? hát még lehethogy bele is invesztálok az igibe, kiadom az első sorozat könyvit oszt meglássuk mi lesz belőle. szerintem tuti kasszasiker!

@atörökk: hónap megyünk csipkerózsikát nézni a moziba, valaki imádkozhatna értem. meg valami nyukktató se ártana előtte!

Manyecska 2014.05.28. 20:51:46

@sugargiraffusplumps.: nagyon szarul végződik némely mese főleg a főhősnő számára, érthetetlen...:DDDD:P
na éjtet.

Atörökk 2014.05.28. 20:52:35

@sugargiraffusplumps.:
Kérjél a dokidtól egy frontint előtte :D Vagy nyomjá' be két felest :D

Manyecska 2014.05.28. 20:53:05

@ColT: óóó, még fiatal, el fog kelni:)@uraaam: már abbahagyta. De lehet Föld körüli pályára állt már:D

Aureliano Buendía 2014.05.28. 20:53:40

@sugargiraffusplumps.: tölts le valami futóprogramot wii-re.

Én le is pisálom, az szentigaz.

Aureliano Buendía 2014.05.28. 20:54:43

@atörökk: www.igicoelho.hu

Én csak ennyit mondok. Ami ott nincs, az nem is létezik.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.05.28. 20:55:03

@Manyecska: @atörökk: ráadásul este kezdődik én meg ojankor már alszok. lehet berakom a kölyköket oszt rettegjenek csak egyedül bent a dzsolinénitül.

háromlábúbogár (törölt) 2014.05.28. 20:55:11

Miafaszvan???? Még mindig mosunk? :-O

háromlábúbogár (törölt) 2014.05.28. 20:56:18

@sugargiraffusplumps.: szerintem vegyél be nyugtatót, igyál rá valami keményet, oszt lehet élvezni is fogod a mozit :-D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.05.28. 20:59:28

@háromlábúbogár: utoljára akkor élveztem a mozit amikor csak ketten voltunk az egész filmen, na mongyuk már nemtom mijen film volt :D :D

@uraaam: vii? az nincs.

amógy szerintem ültessünk rá krumplit is!

Atörökk 2014.05.28. 21:01:08

@uraaam:
Ezzel még a háttérhatalmakat is térdre lehet kényszeríteni!

@sugargiraffusplumps.:
Jájj, Paplapnszájú Jolán lesz a filmben? :D

@háromlábúbogár:
a) pina
b) Ferencváros
c) elmútnyócév
d) szilvapálinka

Aureliano Buendía 2014.05.28. 21:02:29

@sugargiraffusplumps.: akkor ikszboksz, nekem nyóc.

Szerintem inkább rakjunk rá egy gecinagy márványszobrot, hogy még véletlenül se tuggyon kijönni alóla, még ha a harsonák is szólnak napestig.

Az ilyen nem érdemli meg a tisztességes feltámadást se nem.

Aureliano Buendía 2014.05.28. 21:04:03

@atörökk: az biztos. Attól még a bukszindeksz is megroggyan, ha igazán beindul.

a: pina
b: pina
c: pina
d: pina

Én szóltam.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.05.28. 21:07:06

@atörökk: szerintem ufó a néni, de legalább jó a segge!

@uraaam: méghogy feltámadás! örüljön ha tisztességesen el fog halálozni oszt nem élve dugják a sírba szegényt! méghogy harsona meg trombita. az feláras szolgáltatás kéremszépen!

"Az Isten sajnálkozással néz Énekesre, és megkérdi tőle:

- Minek teremtettelek?

- Jónak és szegénynek.

- Akkor légy jó és szegény, a sor végére állván.

Énekes ránéz a fiára, hogy mitévők legyenek.

- Azért se menjünk! - súgja neki Péter.

Állnak és nem indulnak. Az Úr szomorúan nézi őket.

- Bánom, hogy feltámasztottalak - mondja csalódottan végre.

- Azon lehet segíteni - feleli sértődötten az öreg, és odaszól a fiának: - Gyere, Péter!

Megindulnak ketten, vissza a temetőbe. Elmennek a sírhoz, amelyből feltámadtak az imént, a szájánál megállnak, belenéznek, majd visszafordulnak mind a ketten, és csodálatosan egyazon gondolattal és egyazon örök keserűséggel egyszerre kiáltják:

- Aztán nekünk többet ne trombitáljanak!

Azzal visszafeküsznek szépen egymás mellé, magukra kaparják a földet, és elalusznak mindörökkön-örökre."

Aureliano Buendía 2014.05.28. 21:11:38

@sugargiraffusplumps.: hát valóban nem érdemli meg. Aki így bánik velünk az kurvára örüljünk, ha nem nyomjuk fel brüsszelbe', vagy a négy mancsnál.

Abcúg!!!!

venszivar 2014.05.28. 21:11:53

:D Még mindig ezen rágódtok? nyomoroncok!:D

Én nemsokára ebédelek, áll. mindenféle tengeri kütyüt. Ettem már polipot, no az szar volt. A rák, a homár s a halak jöhetnek...

kiteszem a lábam s megállt az "élet"! :DDD nektek!:)

Aureliano Buendía 2014.05.28. 21:12:42

@atörökk: azért nem bánnád, ha az a paplan szája és a pömpölőd nagyon közel kerülnének egymáshoz;)

Atörökk 2014.05.28. 21:14:24

@sugargiraffusplumps.:
No de nem csak azt mutassák a filmben :D

Atörökk 2014.05.28. 21:15:40

@uraaam:
Egyáltalán nem vagyok oda az ilyen műnőkért.

igazságos 2014.05.28. 21:16:33

Szóval elindítottam a mai nappal az IÉT-et.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.28. 21:17:24

meg jo, hogy bele nem leptunk

Atörökk 2014.05.28. 21:17:38

@venszivar:
Nahát... Az Alcatrazban mióta adnak ilyen menüt? :D

háromlábúbogár (törölt) 2014.05.28. 21:19:09

@atörökk: uccsó vacsorára azt eszik, amit akar :-)

AtiSnatch 2014.05.28. 21:21:55

@venszivar: megvanmá az a műhód? :D és honnan lopod a wifit? :D

háromlábúbogár (törölt) 2014.05.28. 21:22:18

Én ma veszélyes helyen voltam, anyós-simogatóban!!444!!!!
De még élek...

Aureliano Buendía 2014.05.28. 21:26:05

@atörökk: azért eccer, nagy duzzogva ugyan, de én de:D

Na jó, kéccer!

AtiSnatch 2014.05.28. 21:26:43

@háromlábúbogár: Az öreg székely és fia nézi a kutyát, ahogy az nyalja a saját tökét.
Megszólal a fiú:
- Ej de jó lenne, ha ezt én is meg tudnám csinálni.
Erre az öreg:
- Megtudod csak nehogy megharapjon

Atörökk 2014.05.28. 21:29:21

@uraaam:
A tuggyukkik által gyártott gyóccertől??? Maaaoooorgit!!! :D

AtiSnatch 2014.05.28. 21:30:33

@háromlábúbogár: hát az attól függ, hogy hiszel-e a ősrobbanásban vagy bibliapártie vagy?

Aureliano Buendía 2014.05.28. 21:31:42

@háromlábúbogár: én erre a nagy ijeccségre azonnal innék egy felest! Vagy kettőt.

Aureliano Buendía 2014.05.28. 21:33:13

@atörökk: ehh, nem értesz te semmit.

Megvéd az igitréltől, ez az egyetlen fegyverük a háttérhatalmaknak. Csak a kiválasztottak kaphattyák meg, nemhiába csak receptre lehet kapni.

Aureliano Buendía 2014.05.28. 21:34:20

@atörökk: tudod mi a különbség a szeksz és a legó közt? Nem? Na jól van, akkor legózz csak tovább:D

Atörökk 2014.05.28. 21:35:14

@AtiSnatch:
Ez mind hülyeség, mer' amióta megrepülőztek, már tudom, csak a Fény Tisztaszívű Ősintelligens Gyermekeiben szabad bízni!4!!

Atörökk 2014.05.28. 21:36:37

@uraaam:
Az igitréltől két-három deci házipályinka is megvéd. Mi több, az véd meg igazán!4!!

Aureliano Buendía 2014.05.28. 21:48:09

@atörökk: na, hát épp rajtad látszik a legeslegjobban, hogy attól kurvára nem véd meg a cefre.

Atörökk 2014.05.28. 21:51:03

@uraaam:
Pssszttt!!!
Megvéd, csak jól titkolom, hogy ne akarjon mindenki rákapni!

gabors 2014.05.28. 21:54:23

@igi1: nem biztos mert Simon-t hazaengedtek es neki lehetnek meg vesztartalekai :-)

Aureliano Buendía 2014.05.28. 21:56:22

@atörökk: hazucc! Az ellen nem véd.

Ez köztudomású.

Aureliano Buendía 2014.05.28. 22:06:31

Szeretlek Hangyás, mázolj be egyet a baromarcúnak!

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.28. 22:18:07

www.origo.hu/itthon/20140528-akkor-is-az-oldal-felel-a-jogserto-kommentekert-ha-azokrol-nem-is-tud.html

A Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesülete azért fordult az Alkotmánybírósághoz, mert egy korábbi legfelsőbb bírósági ítélet elmarasztalta a jó hírnévhez fűződő jogok megsértése miatt, mert az általa működtetett honlapon megjelentetett két hozzászólás tartalma túllépte a véleménynyilvánítás megengedett határait; a honlap súlyosan sértő, lealacsonyító hozzászólásoknak adott helyet.

Faszok. Ez a kommentelés halála, nem lehet valós időben moderálni. Ha valaki bejelenti, le kelljen szedni a kommentet, de ne lehessen az előtt büntetni.

igazságos 2014.05.28. 22:27:23

@Kellemes Zérókomponista: ha meggazdagszok az ingyenes tanácsadásból, okvetlen szólok

@hagyma: te már beleléptél, mer hazajössz

rá se fogod tenni a lábad a hazai talajra, már át fognak b@szni a repülőn

én szóltam

Atörökk 2014.05.28. 22:29:37

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Neked mi a véleményed az igitrélről?

"ha meggazdagszok az ingyenes tanácsadásból,"
Asszem mára a zinternet zárható.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.28. 22:30:47

@igazságos: intelligenciamat, muveltsegemet es eszem nagysagat nagyban bizonyitja, hogy Te, draga szivem hulyenek gondolsz
gondoltam szolok

igazságos 2014.05.28. 22:33:32

@hagyma: nem, én nem téged gondollak hülyének, hanem tudom, hogy milyen itthon a helyzet

könyörtelennek kell lenni

igazságos 2014.05.28. 22:35:08

@atörökk:

fogaggyunk?

@hagyma: de ha lejössz Vácra, talizhatunk. :)

Argentínában megdöntötték Perón asszonyt 2014.05.28. 22:36:03

@atörökk: mért, teljesen logikus
maga a tanácsadás ingyenes csak lesznek egyéb rejtett járulékok is mint pl vizitdíj és egyéb úri huncutságok

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.28. 22:36:45

ja nem berlek kocsit, lebeszeltek, buszozunk, vonatozunk, hevezunk metrozunk stb.
nade nem ez a lenyeg van egy kerdesem
vonaton, tavolsagi buszon lehet sorozoni?

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.28. 22:37:14

@agresszív kismalac: Mármint mi? Be fognak záratni minden fórumot. Te vállalnád, hogy CSAK a homárt moderálod? Valós időben?

igazságos 2014.05.28. 22:37:37

@Argentínában megdöntötték Perón asszonyt: az, aki elolvassa az írásaimat, már eleve befizetett egy körre, és kellően elvetemült ahhoz, hogy később járulékos költséget fizessen úgy, hogy nem is tud róla :P

de ccsssss, erre is kész tervem van, máma megihlettetek

Argentínában megdöntötték Perón asszonyt 2014.05.28. 22:38:24

@hagyma: sorozni csak akkor lehet ha a honvédség tudtával történik

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.28. 22:39:27

@igazságos: nem felek ilyenektol
sima turistak leszunk, se vasarlas se sok etterem
Vac kerdeses, meg nem tudom belefer-e az idobe
meg minden keplekeny, ami majdnem tuti, az asheville-charlotte-munchen- bp-eger
utana meglatjuk
budapest persze nem maradhat ki

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.28. 22:41:20

@Argentínában megdöntötték Perón asszonyt: es malatabol, komlobol stb keszult italt lehet-e fogyasztani?

igazságos 2014.05.28. 22:44:51

@dr. phil. Sün‼ ツ: most már egészen vállalható lettem meginn, már látszanak az eredmények, úgyhogy hová menjek?

:)

felőlem szórakozhatunk egyet, sinosz - kártyára mindenhová kedvezmény van

még az állatkertbe is

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2014.05.28. 22:44:53

jó sok új poszt van mostanában...

Atörökk 2014.05.28. 22:45:43

@Argentínában megdöntötték Perón asszonyt:
Az úri huncuccság a sok!4!!

@igazságos:
Megihlettek??? Ki vót a szerencsés? Akarom mondani, szerencsétlen?

Argentínában megdöntötték Perón asszonyt 2014.05.28. 22:46:48

@hagyma: hogyne lehetne, csak nem buszon :-D
elméletileg, gyakorlatilag egyéni elbírálás kérdése :-)

igazságos 2014.05.28. 22:48:25

Budapest - Egerbe meg az új piros vonattal óccsó menni, meg az nagyon kényelmes.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.28. 22:50:22

@Argentínában megdöntötték Perón asszonyt: vonaton?
@igazságos: repterrol felszednek, meg a vegen vissza is visznek kocsival, de bp-i latogatasunkkor vonatot fogunk hasznalni
mar nincs eger-bp intercity?

gabors 2014.05.28. 22:51:23

@hagyma: sorozni ??? A/C sem lesz ezekben, ha szerencsed van nem lesz meg nagyon meleg ...

nem olvastal eleg homart a mai MAV/BKV/Orangeway etc allapotokrol, vagy mesz haza vadaszni ??

mikor felesegemmel voltunk akkor felultunk a 4/6 villamosra a Nyugati elott at mentunk Budara meg vissza (jegyet is vettunk meg lukasztottuk is) utana megneztuk a Nyugatit belulrol de ennyi eleg is volt az otthoni tomegkozlekedesbol es semmi kedvem nem lenne a palyaudvaron vagy hevmegalloban kb annyit varni amennyi ido alatt oda is ertem volna

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.28. 22:52:03

@Argentínában megdöntötték Perón asszonyt: buszozni /tavolsagi/ nem akarok, nem szeretnem, ha posztolnom kellene Maryrol, mint a nyuzott arcu asszony

Az antiochiai szent kézigránát 2014.05.28. 22:52:52

Vajon AdriennE ( édesfaszom abba a gyökérbe aki így nevezi el a gyerekét... Tán Amerikában vagyunk? ) a hamis helyesírási kéziszótárat is meg tudja különböztetni az eredetitől?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.05.28. 22:55:25

@igazságos:
Aszt nem tom, mijaza kártya.
Jóvan, találkozzunk!
Nem úszod meg ép bőrrel!!!4

igazságos 2014.05.28. 22:55:43

@hagyma: de van

menetrendek.hu

Durva a jegy, namost, ha sinosz kártyád lenne, akkor 300 forintot kéne fizetned

de oda-vissza útra 600-at,

07:00 Budapest-Keleti - Eger 1:50 140 km 3.025 Ft

De van Budapest - Füzesabony - Eger gondolom nem ez kell.

helyjegyet is kell váltani, ami +150 ft asszem

szóval drága az IC

gabors 2014.05.28. 22:56:28

@hagyma: bp- leszallas nem maradhat ki, nem hat mert egerben (meg) nem epult fel a ferihegy 3

(de felcsutra hamorosan lehet mar erkezni Jumbo-val is)

igazságos 2014.05.28. 22:56:44

@dr. phil. Sün‼ ツ: nem is kell tudnod, majd én viszem

oszt andaloghatunk vele akárhová, mert sok helyre, pl. múzeumba ingyé van a belépő, állatkert, cirkusz, uszoda, stb mindenhová kedvezmény

az utazás ingyé van

Szóval bárhová el tudok utazni az országba 1000 forintból oda-vissza.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.28. 22:57:00

@gabors: nezd eger kisvaros,, jo buszkozlekedessel, de mindenhova el lehet menni gyalog is
pestre max 2 ora alatt fent van a vonat, ha nincs klima, tuleljuk
orangewayrol szo nincs
a bp-i tomegkozlekedessel nincs semmi baj
par percenkent jar a metro, a villamos detto
meg van kettonknek 4 jo laba
es ha nagyon kell van taxi
kocsit berelni draga, a benzin draga, meg 15 ev utan nem is igen akarok pesten vezetni
ezek a bringautak, meg szembe is johetnek, meg a parkolas
nincs ra szuksegunk
/jegyet mi is fogunk venni, nyugodj meg, sot az adomat is befizetem idoben/

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.05.28. 22:59:09

@atörökk: hát itten.
űűűűűű
@igazságos: mi az, hogy IC? Piti. Amerikába mész, IC-kről nem értekezhetsz, számodra ez nem páya, csak nagyban fogadsz. Ja hogy te mindenhez értesz. De miért nincs párod? Ez azt mutatja, hogy személyiségdefektusaid ellehettelenítik az ezirányú küldetést vagy csak falun laksz? Látod, nem tudok leszokni az interjőztatásról.

igazságos 2014.05.28. 22:59:09

@hagyma: taxi is drága

Ezért szoktak ismerőst szalajtani fel, kifizeti az 1000 forintot fél órára!, oszt jóvan.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.28. 22:59:48

@igazságos: hat 2000 dollart szantam koltopenznek 12-14 napra, tuleljuk sinosz nelkul is

@gabors: en arrol beszeltem, hogy miutan lepakkoltunk egerben, majd visszamegyunk pestre szetnezni

jo hogy mondod. lehet elmegyunk felcsutra is:)

igazságos 2014.05.28. 23:00:37

@Kellemes Zérókomponista:

1. nem kell mindenkinek pár
2. most már kezdenek jönni a jelentkezők, hogy vállalható lettem
3. ha úgy alakul, úgyis lesz pasim, ha meg nem, akkor így jártam

Nem erőszak a disznótor, érted, de egy ilyen jól kereső, mint én, úgyse fog sokáig egyedül maradni :P

igazságos 2014.05.28. 23:02:06

@hagyma: túlélheted, de durva lesz

majd meglátod

ha már megállsz valakinek, aki megszólít, már ugrik a lóvéd fele

aztán volt, hogy egy rokonomnak a nyakából téptek ki láncot oszt elfutottak vele

az emberek leveszik, hogy ki a turista, és ki az, aki megjátssza magát, kifigyelnek, letesztelnek

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.28. 23:02:24

@igazságos: egri regi ismeros, ferihegy-eger- ferihegy utvonalra
tehat oda - vissza, persze 2 het elteressel
100 dollart kert
asszem az nagyon meltanyos
sot!!!
valoszinu tobbet adok neki
tehat ez a resze letudva
a tobbit megoldjuk magunk:)

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.05.28. 23:03:28

@igazságos: miaz, hogy mostmár? Ez nem beszolás, tényle csak kíváncsi vagyok. Szóval hogy van ez.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.28. 23:04:19

@igazságos: szolok, sem nyaklancot sem gyurut nem hordunk, ugyhogy nem lesz egyszeru
ha idegen megszolit, megyunk tovabb az utunkon
nem kell felteni, jartam en Louisvilleben olyan gettoban, hogy a 8 ker a rozsadomb

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.05.28. 23:06:15

@igazságos:
Jóvan szivem, megolgyuk!44!
Erdőbe nem tucc utazni vele, az héccent!4
Gyalogónod is köll.
Mer az én erdőm messze van.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.28. 23:07:52

mindig mondtam, ha Mary nem akarna en oszt nem repdesnek ennyi pezert, de most mar kivancsi vagyok, mi valtozott 16 ev alatt

ha dzseki elokerul, irok posztot a homarra
hetvegit
a kereskedelmi es vendeglatoi- szolgaltatoi tapasztalataimrol

gabors 2014.05.28. 23:07:53

@igazságos: valoszinuleg egy 10 napos kocsi berles sem olcso csak rugalmassabb.

Megazert 140km kb 2 ora alatt teszi meg ami azert manapsag nem egy "speedy gonzalez" foleg hogy Eger-be M3 eleg tisztesseges.

Vac-Nyugati valamivel (zonazo 1 megallas) jobb de az sem hawai foleg hogy az uj kettesen lehet menni normalisan (is)

Balatonra vontattal a nyolcvanas evekben mentem lefogadom kb ugyanaz mint akkor volt.

igazságos 2014.05.28. 23:09:38

@Kellemes Zérókomponista: nem árulom el, ezt látni kell, mivé lettem :)

@hagyma:
most néztem Ferihegy - Eger taxival kb. 30.000 ft vagyis 100 dollár az nagyon kevés

én elkértem volna 150-et minimum

Atörökk 2014.05.28. 23:10:21

@gabors:
"140km kb 2 ora alatt teszi meg ami azert manapsag nem egy "speedy gonzalez"
Ha csak Bp.-ről nem az M3-as közeléből indulsz, kocsival sem sokkal rövidebb idő.

"Vac-Nyugati valamivel (zonazo 1 megallas) jobb de az sem hawai "
Dettó, teljesen jó az a vonat odáig.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.28. 23:11:01

@gabors: legszarabb suzuki is 400 dollar + a depositok, + a benzin + a parkolas
nem felunk a tomegkozlekedestol sem, meg a gyaloglastol sem
/ meg egyaltalan nem akarok otthon, foleg pesten, autot vezetni/

igazságos 2014.05.28. 23:11:07

@dr. phil. Sün‼ ツ: nem gond, van csizmám, és holdjáróm :)

Ha kell, majd valaki jön velem a traktorommal, oszt hazaviszi a kocsit, meg értemgyün.

igazságos 2014.05.28. 23:12:57

@gabors:

Vác - Nyugati 25 perc, zónázóval

de most építenek mindent át, úgyhogy macerás ott közlekedni

nagyon feltúrták a váci vasútállomást, vágányt építenek most

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.28. 23:13:56

@igazságos: de O nem taxis, hanem barat....., vagyis inkabb csak regi ismi
ennyit mondott
en le OK-ztam:)

basszameg mielott hazajon Mary el kell mosogatnom
megigertem:)
vannak gyenge pillanataim, mikor igergetek....

igazságos 2014.05.28. 23:15:38

@hagyma: ha csak ennyit mondott, akkor készülj fel, hogy később még kérni fog a szívességért cserébe vmit.

Mondjuk mi magyarok úgy csináljuk, hogy ha itthon óccsón vagy ingyé megszámítunk, de elvárjuk, hogy később segíccs kijutni Amerikába.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.28. 23:15:53

@igazságos: hat az enn idomben a sima vonat majd 1 ora volt, csak a nemzetkozi volt fel ora korul
hat az megallt ujpesttol vac-alsoig mindenhol
3 god
szod szodliget 3 dunakeszi
tragedia volt

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.28. 23:17:33

@igazságos: nem tudok neki segiteni kijutni ide:)
de ha jon es a repterrol a szallasara akar eljutni 50 dollarert megoldom neki:)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.05.28. 23:23:02

@igazságos:
Jóvan, b+, szeretlek!
Mikó gyüssz?
Tudod mit: emil.
Addig is gyakorolj:
www.youtube.com/watch?v=Qw3irJEapM4

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.28. 23:23:22

@igazságos: amugy tenyleg fogalmam sincs mennyibol jon ki a benzin ketszer oda-vissza

igi1 2014.05.28. 23:24:29

@hagyma: látod nem vagy hozzászokva az itthoni gondolkodáshoz h ha vki rendes később nagyon megjárhatod

mert nem tudod miért cserébe kedves

mi magyarok mindig akarunk valamit a másiktól :)

igi1 2014.05.28. 23:26:51

@dr. phil. Sün‼ ツ: ok most már nem hülyítelek ténleg benevezek 1 találkára

készen állok

@hagyma: az a lassú 2 órás

de van zónázó 25 perc minden óra 35-kor meg 45 perces is ami sződ szőliget göd dunakeszin 1--1 megállót áll meg

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.28. 23:27:11

@igi1: mar felek, lehet megyek taxival
mi lesz ha kesobb megjarom:)?
felkutat amerikaban es lelo?
vagy ilyenek?
el kell gondolkodnom a tanacsaidon

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.28. 23:29:34

nade vegulis en csak azt kerdeztem, lehet-e dobozos sort inni a vonaton?:)
mer' tenyleg nem tudom
es Mary nem hiszi el hogy lehet

igi1 2014.05.28. 23:31:45

@hagyma: az elérhetőség a lényeg

de 1 amcsinak segïteni csak hátsó szándékkal

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.28. 23:33:25

@igi1: hat nem kerte el sem a lakcimemet sem a telefonszamomat:)
ez biztato jel lehet

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.05.28. 23:35:09

@igi1:
Ok, én is!
Megbeszéjjük!
De máalszok, szóval majd emailben.

igi1 2014.05.28. 23:35:51

@hagyma: készíts napitervet is kb meg útitervet

érdeklődési kör

pl dallas étterembe lehet h van sör

amcsi helyeken

De hozzál a reptérről sört az a biztos

ha függő vagy esetleg rendeld otthon oszt küldd haza postával

nagyobb mennyiségnél

itthon most már mindenki ki akar jutni

Pénz nèlkül is

tehát rokonoknak megmondani h csak a családot segíted

igi1 2014.05.28. 23:40:04

Ha tudod h nincs itthon és függő vagy vedd meg otthon most oszt küldd haza rögtön

2 hét alatt ott lesz mire jöttök

Ilyet lehet vinni feladni amcsibol

igi1 2014.05.28. 23:41:51

Nekem meg hozzàl jelly bellyt

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.28. 23:45:00

@igi1: a sor egy elvi kerdes mindossze
nem viszek a repterrol:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.28. 23:46:17

@igi1: en teljesen fuggetlen vagyok
de most mosogatnom kell
sorry

igi1 2014.05.28. 23:47:19

@hagyma: van különleges italok boltja

De sztem lehet kapni itthon ha tudod hol keresd

gabors 2014.05.28. 23:52:36

@igazságos: jo neked ezt valami uj kommunista munkaversenyen lehet szerezni

csak kerdezem :-)

igi1 2014.05.29. 00:00:05

@gabors: amcsiba is van hallássérûlt szervezet nem!?

Ott nincs nekik kedvezmény?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.05.29. 00:01:17

Na, most adtam fel.
Rohaggyon meg a gmail!
Jóccak!

igi1 2014.05.29. 00:02:37

@igi1: nyugi ha eljön az idő úgyis talizunk

email ide v oda

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.29. 00:05:24

@igi1: nem inni megyunk haza
turistaskodni
szimpla kerdes volt
lehet-e sorozni a vonaton legalisan?

/minden mosatlan a gepben/

igi1 2014.05.29. 00:06:51

@hagyma: lehet

Fagyit és hamburgert zabálni nem

meg nem öntheted ki a sört

Meg kell inni és úgy kidobni

gabors 2014.05.29. 00:10:47

@igazságos: tudom egyszer mar mentem vele BP-re ... de zonazo nincs mindig, vagy eppen akkor abba az iranyba nincs amerre Te akarsz menni

Es este pl opera utan kimondottan szar ugy, ha egy hosszab eloadas van

Csak 25 evig eltem Vacon :-) hetente 5-6 szor is mentem oda vissza de akkor csoro egyetemista voltam...

mikor hazamegyek szinhaz vagy opera bele szokott ferni es en inkabb megyek kocsival (fizetek parkolasert) es utanna szepen kenyelmesen hazamegyunk... Vannak ismeroseim tobb fele az orszagban nekem boven megeri az hogy oda akkor indulok mikor nekem tetszik

Vacon belul is kocsival jartam mert miert ne ??

Ja Suzukit Swiftet azt nem berelnek az mar tul kicsi. Ha egyszer egy evben (vagy kettoben) hazamegyek akkor minnel kevesebbet akarok masokra foleg MAV-ra varni... nekem boven megerte hogy pl. holnap szep ido van akkor elmegyunk Veroce Visegrad Szob a Duna menten autoval megalltunk tobbszor jo kis ebed stb. Es "szartam" a menetrends.hu-ra is ..

Avagy ismeros szolt hogy eppen most vannak a matraban berelnek egy nyaralot van ures szoba ha akarok mehetunk pentek/szombatra ... fasz fog vasutazni. Nem is volt konnyu megtalalni de ezert is van mindig hely mobilom (nem okos telefon az itthon sincs csak sima GSM)

Mondjuk az igaz hogy New Yorkbol joval olcsobban lehet BP-re repulni (es hamarabb is ott van az ember) egy atszallassal.

igi1 2014.05.29. 00:14:16

úgy tudom h amcsiba is van az asha mint hallássèrült szervezet és ugyanúgy van külön munka és utazás kedvezmény ill ellátasok

mint a nyuggereknek

gabors 2014.05.29. 00:17:40

@igazságos: ez nem is rossz Manhattan JFK fixed arral $52+hidpenz meg ugye borravalo durvan $60-65... (barhonnan indulva vagy erkezve) ... ez Manhattan kozepetol szamolva 25km/(15mil) atlag 1 oras ut

ki lehet "tomegkozlekedni" most kb $8 dollarert metro+zart palyas kisvasut ... es nem rossz ha csak kabinozos borondod van es kozel laksz a metrohoz...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.29. 00:21:41

@igi1: nem mondod, hogy nem lehet enni a vonaton?
hat az en idombe egy eger-fuzesabony tavon mar maklarnal csomagoltak ki a fasirtot meg a fel csirket

fagyi nem kell, fagyizni mi nem szoktunk, csak joint utan
az meg otthon tilos
/vanilia akkor sem johet szoba/

gabors 2014.05.29. 00:22:18

@igi1: milyen kedvezmeny? itt piac gazdasag van ...

nem hallottam ilyenrol meg olyan van hogy roki kartyaval lehet ingyen parkolni sok helyen .. de peldaul Greyhound busz miert vinne el kevesebbert ??? (Mo-on gondolom ado fizetok alljak az ingyen jegyet)

gabors 2014.05.29. 00:28:02

@igazságos: "Mondjuk mi magyarok úgy csináljuk, hogy ha itthon óccsón vagy ingyé megszámítunk, de elvárjuk, hogy később segíccs kijutni Amerikába. "

ironia is hataros Mo-gal ??? eddig csak ukrajnarol irtak itt sokat :-)

kijutni nem kunszt mar vizum sem kell csak onlanyba kell kerni oszt annyi ... na repulo persze nem visz ingye senkit meg a csodakartyaval sem

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.29. 00:28:20

@gabors: piacgazdasag
es
adofizetok
nagyon sok kedvezmeny van itt is pl a senioroknak, gyerekeknek, de szerintem a handicaposoknak is

gabors 2014.05.29. 00:34:15

@igi1: "készíts napitervet is kb meg útitervet"

ez nagyon jo tanacs 2 het gyorsan telik majd se mindig majd holnap indultok

"érdeklődési kör"

sot annyit tennek hozza ha tudod kiket akarsz megkereseni es nincs email telefon szam a kozelmultbol, erdemes most erdeklodni kerdezni mert az sem mindig trivialis ...(meg ha szamitanak/tudjak mesz esetleg tobbekkel is talalkozni tudsz)

most volt a 40 eves erettsegi talalkozi es szervezo email cimet tobb korben tudtam csak pontositani ...

16 ev hosszu ido .... en harom es fel ev utan mentem eloszor... es eddig ez volt a lehosszabb is..

gabors 2014.05.29. 00:38:41

na indulok haza ...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.29. 00:39:48

@gabors: ertsd mar meg hogy anyukamhoz megyunk es onnan kezdve megnezni, megmutatni mindent ami idonkbol tellik
nem rokonlatogatas
nem osztalytalalkozo
nem baratok felkutatasa
sot nem is opera
ha a legkozelebbi otthon elo / unokatestver pl/ meghiv, elmegyunk, de nem ez a cel
turizmus a cel Marynek es nekem
kocsi nelkul:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.29. 02:25:38

chicagora tettem ma,
gyors 2-0 ide
de messze meg a vege

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.29. 03:07:16

ja meg egy kerdesem van
otthon szoktak csak ugy megallitgatni embereket
eleg az amerikai jogsi, vagy kell az utlevel?
ez komoly kerdes, jeleznem

gabors 2014.05.29. 04:31:52

@hagyma: pesten az utcan setalva nem valoszinu, vasutallomason, metroban ha eppen rossz helyen lennel esetleg megallitanak

de kozuton viszont eleg gyakran ... (szinte minden alkalommal, bar semmi bunti csak ugy) amerikai jogositvannyal volt gondom ketszer (magyar nem volt eppen ervenyes sot szemelyi sem, mindez meg a zold kartya elott) csak magyar utlevel sokat filoztak hogy az ugy jo-e vagy nem de mivel a berkocsi ceg papirjaim voltak vegul is rendben talaltak de szo szerint 20 percig tartott talan meg radion is megkerdeztek.. a gond az lehet hogy abban nincs Mo-i cim

en elore megkeresnem es magamnal tartanam az USA Budapesti Nagykovetsegenek konzuli telefonszamat, nem csak rendorsegi dolog miatt, de baleset vagy ne adj isten ha valami lopas vagy hasonlo aldozatai lennetek ...

sot lehet hogy erre a kerdesre is valaszt talalsz a BP-kovetseged honlapjan, a kerdes hogy usa jogositvany hivatalos papirnak szamit-e vagy mint kulfoldi muszaly az utlevel...

online konnyu megtalalni,

vagy szolj Mary-nek hogy kerdezze meg egy emailt meger..

En amig egerben vagy nem vinnem magamml ha tavolabbra utazok akkor igen, de ez csak az en velemenyem...

Szinten erdemes (szerintem) egy fenymasolatot csinalni utlevelekrol jogsikrol, es betenni a borondbe midkettobe ... ha elveszne konnnyebb intezni a masolatot mert konnyebben igazolni tudod hogy amerikai allampolgar vagy...ha mar ennyire fel akarsz keszulni (business center-ben biztos van xerox)

pl felesegem mindig regisztral a state department oldalan talan eu-ban mar nem annyira szamit de mikor ukrajnaba bangladeshbe indiabe meg ilyen helyekre ment mindig...

helianthus 2014.05.29. 07:08:21

@igazságos: " Mondjuk mi magyarok úgy csináljuk, hogy ha itthon óccsón vagy ingyé megszámítunk, de elvárjuk, hogy később segíccs kijutni Amerikába."
Mondjuk én nem így csinálom. Ezeket az okosságokat honnan veszed? :O
Puhább reggelt!

helianthus 2014.05.29. 07:11:06

Vajon ezek csak úgy jönnek neki?
In your head, in your head zombie, zombie, zombie...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.05.29. 07:33:49

@helianthus: +1

Van akinek olcsón segít az ember kijutni, csak ne jöjjön vissza :D

helianthus 2014.05.29. 07:44:07

@ColT: :D én modjuk arra gondoltam, hogy szoktam segíteni csak úgy. Mert megtehetem. És nincs hátsó szándékom.
Én angyal vagyok? O:-)

neet 2014.05.29. 07:44:52

Izéé. Ha bárkit érdekelne, kettéváltunk a szimbiótával, vagymi. :) És még mindig nem tudni, miről ismerkszik meg a jóariel.

helianthus 2014.05.29. 07:52:58

@neet: gratulálok! Minden oké? :D

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.05.29. 08:10:38

Azon gondolkodtam, mi a jó fenéért nem hagyjuk itt ez az egészet? Kezd ez már fogvatartóhoz való kényszerű kötődéshez, szerelemhez hasonlítani, természetesnek beállítva. Bár a szerelem mindenkor agybaj, az nem lehet természetes. Kóborebek vagyunk hirtelen kerítés nélkül, de nem látjuk a korlát hiányát már, maradunk a kijelült, összeszart területen. A pisát felissza a homok, de csak részlegesen. Szagolgatjuk egymás segglyukát, randommozgásokat végezve adot területen.

jóariel=glóriajel

AtiSnatch 2014.05.29. 08:15:26

@neet: Grat! :)

A többi nyambi meg dolgozzon! Dzsídípí!

Manyecska 2014.05.29. 08:19:02

@neet: :DD Hát azért emlegettelek tegnap!:) Kongratulésön!! Leány, azt tudjuk. Paraméterek??..:D

Rosszindulatú Vászka 2014.05.29. 08:19:39

Hagyj el, óh Reménység!
Hagyj el engemet;
Mert ez a keménység
Úgyis eltemet.
Érzem: e kétségbe
Volt erőm elhágy,
Fáradt lelkem égbe,
Testem főldbe vágy.
Nékem már a rét hímetlen,
A mező kisűlt,
A zengő liget kietlen,
A nap éjre dűlt.
Bájoló lágy trillák!
Tarka képzetek!
Kedv! Remények! Kommentek!
Isten véletek!

Manyecska 2014.05.29. 08:22:44

@Kellemes Zérókomponista: Nyugi, az ágybavizelésről is le lehet jönni, kiskorban.:P

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.05.29. 08:23:51

@neet: volt nagy ordítás akkor. Azokban az órákban egyáltalán nem gondoltál a telefonod ki/bekapcsoló gombjára, van egy ilyen érzésem nekem. Én még nem gratulálnék, majd ha fess kölök lesz eredménye nevelésdnek, akkor. De egy kis bizalmat efelé megelőlegezek ezért. Akinek ilyen jó nickje van, az csak jó ember és jó anyuka lehet.

Korlátokkal élünk, várjuk a messiást. Hozunk minden emberi tünetet. Az ostoba közvélekedéssel ellntétben nem bűnösöknek születtünk, hanem szabadnak. Ami aztán később elbaszódik, hogy másként is lenne. Most van az, hogy fel kellene kelni. Lehet, hogy ebből lesz is valami.

Manyecska infókat fog ma bedobálni a közösbe. Jó lesz.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.05.29. 08:25:32

@Manyecska: homokban alszom. Mi az, hogy tudjuk? Csillagokból olvastad ki? Én nem tudtam.

Manyecska 2014.05.29. 08:27:11

@igi1: Kétszer lesz majd jó neked. Másodszor amikor elás az erdőben.:D:P

Manyecska 2014.05.29. 08:33:05

@venszivar: Új lehetsz még itt!? @neet: és mikor?? És Jackyll volt a szülésznő én arra tippeltem..:DD ne áruld el hogy én..:D:PP hijjnye müxik a karakterszámláló?:D:O

Rosszindulatú Vászka 2014.05.29. 08:38:16

@neet: Gratula és respekt, ám attól tartók, a neheze még előtted van :D

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.05.29. 08:48:26

nahát! Sün végül összegyün igivel???????

úgy irígykedem!!!!!!!!!!!!!!!!!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.05.29. 08:50:04

@Manyecska: hacsak nem fordítva lesz:) Igi beszántja az erdőt :)

helianthus 2014.05.29. 09:03:46

@batgirl: na de kire? Igire vagy süncire? o_O

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.05.29. 09:08:17

@helianthus: Nem, csak a megfelelő embereknek segítesz :) De azok inkább maradjanak itthon, mert előbb-utóbb csak a hülyék maradnak :D

@neet: Grat :)

Manyecska 2014.05.29. 09:16:26

Mondanám, van új. Poszt. Nem röhög.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.05.29. 09:17:44

@helianthus: azt még nem döntöttem el. Az érzés a lényeg, nem az hogy kire:)

helianthus 2014.05.29. 09:18:05

@ColT: nem vagyok angyal? Óhhhh!

helianthus 2014.05.29. 09:20:39

@batgirl: ja! Ravasz, nattyon ravasz! :)

Manyecska 2014.05.29. 10:00:07

@Kellemes Zérókomponista: jó oké: neet= japánfelderítő.hu :D

Manyecska 2014.05.29. 10:04:30

@Rosszindulatú Vászka: van már néki egy csemije. Emléxem én du.a terhesgondozáson kezdtem vajúdni megtörve a könnyesen meghatott hangulatot:D konkrétan a fejemet vertem majdnem a falba úgy kifeszültem a székben. Akkorát nyögtem hogy ijedten ültek arrébb a kismamák.:D

Atörökk 2014.05.29. 10:23:27

@neet:
Gratulálok! :)

Nohát, a zéjjel lett egy utazási szaktanácsadónk is. Csak ámulok és bámulok.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.05.29. 10:46:17

@Rosszindulatú Vászka: ha ezt most félig - de szigorúan csak félig - angolosítanám, ejj mi a kő tyúkanyó kommersz kend stílusban, akkor a lelkeikben munkásosztályi polgárembertagok számára rendkívül viccesen hatna..

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.05.29. 12:31:28

@neet: óóóó, örömködés! granulálok a csemetéhez! akkor mostmár legitim beszélgethetünk a szoptatásrul is, ugye?
nincs is annál szebb mint amikor ki köll dobni a féléves matracot mer szó szerint belefolyt hat liter anyatej, kimosni meg esélytelen!! :D :D osztán fijú-e jány-e, testtömege ésatöbbi?

Aureliano Buendía 2014.05.29. 16:30:58

Száraggyon le a Zsekil töke.

Aureliano Buendía 2014.05.29. 16:37:53

@neet: remélem, a középső keresztneve Homár/Homárína lesz.

Aureliano Buendía 2014.05.29. 16:39:06

@atörökk: mondom ecsém, mindenhez! Érted? MINDENHEZ!

Amihez nem, az nem létezik.

neet 2014.05.29. 16:53:02

Arik vagytok, kösz. :)
Gyermek lány és csodaszép, és már most látszik (na klar), h okos is lesz meg minden. (Vagy ha butuska, akkor is legyen boldog meg egészséges, a többi mellékes.) A méretek egy idegen kölöknél sose értettem miért érdekesek, de mindenki mindig azzal jön, h hány cm és mennyi gr, gondolom, ez csak megszokás, na, szóval normál méretű, inkább kicsit kicsi, mert 3 héttel megelőzte a korát. Természetesen már most nagy homár fan. xd

Nagy ordítás nem volt, inkább afféle macskanyávogás a hangja még. Hja, én vagy 2t biztos kiáltottam, de nem hiszem, h ilyen mélységben érdekelne többeket a (másnak midnennapos, nekem persze egyedi)sztóri, meg nem is mamababablog ez, és még elkap a hév, és mesélek és mesélek és már rég a hogyan ismerkszik meg a nemtomki a téma... de kedves az érdeklődésetek, minden százas és rózsaszín.
süti beállítások módosítása